Szerkesztőség
Kárász-tctca 9.
Teleli;-jíüswí: 3©5. Egres szára ára 19 fillér.
ÉLŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN egész évre . K24 — félévre . . K12 — negyedévre K 6-— egy hónapra K 2•—
Szeged, 914.
ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN egész évre . K 28 — félévre . . K 14.— negyedévre K 7-— egyhónapraK 2 4 0
Kiadóhivatal
Kárász-utca 9.
Teleionszám:
81.
Egyes szám ára 10 fillér.
^
Szerda, augusztus 19.
III. évfolyam 205. szám.
Harcolunk már a tengeren is. A monarchia ifjú tengeri hada megkezdte a -harcot'. Végre frontiba /került, hogy bebizonyítsa, mennyire méltó tud lenni dicsőséges szárazföldi testvér erőnknek. Nagy az ellenfél, szinte aránytalanul nagy és itt igazán hősiességről van szó, olyan ihősii elszántságra, amilyenhez foghatót nem is ösmer a történelem. A francia hajóhad vonult föl ellenünk és ütközetre kényszeritettük. Volt olyan hadihajónk is, amelyiket aránytalanul túlsúly támadott meg. Egyik torpedózuzónkat tizenhat francia csatahajó és négy cirkáló támadta meg, üldözte, lövöldözte és a kis hajónk sértetlenül menekült meg. Egy.iik kisebb cirkálónk tünt csupán el egy másik ütközetben, a Zenta. Még nem bizonyos, hogy a tengerbe veszett ez a hajónk dicsőséges, bátor fiainkkal, nagy a valószínűség ugyanis, hogy ez a hajónk mégis elmenekült. Hivatalosan se tudnak semmit, igy várjunk és bízzunk abban, hogy egyetlen hajónk se veszett el. Bízzunk abban, hogy hajóink győzelmesen állják meg a rettenetes támadásokat. A külföldi, különösen a párisi sajtó tele van a nagy francia hajóhadak eredményével és szokás szerint 'hazug híreket portálnak, mintha csak a szárazföldi „sikereikről" volna szó. A magyar miniszterelnökség sajtóosztálya hivatalosan a következő hírt adta ki: Budapest, augusztus 18. A külföldi lapoknak a Irinyi csatahajó és •másik három hajó elsü'lyedéséről szóló Hírei teljesen légből kapottak. Legfeljebb a Zenta nevü kis cirkálóról lehet szó, amelyet erős túlsúlyban levő haderő támadott meg és vett üldözőbe és amelyről azóta nem érkezett jelentés. Ezzel szemben megállapítást nyert az, hogy egy torpedózuzó, bár tizenhat francia csatahajó és négy cirkáló a legkülönfélébb kaliberű ágyukkal 'lövöldözte, sértetlenül érte el a kikötőt, amelybe kirendelték. Bécs, augusztus 18. A római Ste/dm-ügynökség közli Konstantinápolyból: A török kormány hivatalosan jelenti, hogy a Goeben páncélos cirkálót és a Breslau cirkálót, melyek ma a Dardanellákon átkelve ideérkeztek, a német kormánytól 80 millió márkáért megvásárolták. A két híres h a j ó t minden jel szerint óriási tuisulyu erő elzárta a monarchia flottájától. Ma a helyzet az, hogy egye-
dül vesszük föl a küzdelmet az angol és francia flottával. Augusztus 18-ikát a monarchiában mindenütt nagy fénnyel ünnepelték meg. Különösen Bécsben és Budapesten áldoztak határtalan lelkesedéssel a legfőbb Hadurszületési napjának. Budapesten ma felhőszakadás volt s ezért a nappali ünnepprograimot nem lehetett teljesen megtartani, este azonban egész Budapest pazarul föl volt díszítve és fényárban úszott s fáklyásmenet volt. Tisza István gróf miniszterelnök 2000 koronát küldött a Vörös Kereszt Egyesületnek. Ez az összeg annak a diszebódnek költsége, melyet a miniszterelnök őfelsége születésnapja alkalmából szokott adni. A díszebéd ezúttal elmaradt és az összeget a miniszterelnök az egyesület céljaira fordította. Berlinből jelentik: A Woltf-ügynókség jelenti, hogy a német csapatok bevették Mlava orosz várost. Bécsből jelentik: A Corr. Bureau jelenti, hogy Holzhausen báró ezredes, a deutschmeister ezred parancsnoka, elesett. Az ezredes, akit csaik rövid idővel ezelőtt helyeztek át a deutschmeister ezredhez, m é g tavaly a 72. gyalogezredben működött, mint alezredes s a pozsonyi 5. hadtest parancsnokságához volt beosztva. A Magyar Távirati Iroda jelenti, hogy Skerlecz Iván báró bán- és a zágrábi polgármester tegnap táviratokat kaptak egyik ezred parancsnokától, aki közli, hogy az ezred csodálatos hősiességgel harcolt a déli határszélen és nagy sikereket vivott ki. Az örömhírt a városban azonnal falragaszokon tudatták a közönséggel. A bán fölkereste az ezredes nejét, hogy az örvendetes hirt közölje vele és további 1000 koronát nyújtott át neki a hadba vonult katonák megszorult családtagjai segélyezésére. Károlyi Mihályt
kerestetik.
Budapestről jelentik: Károlyi József gróf a külügyminisztérium utján keresteti az eltűnt Károlyi Mihály grófot és társait. Károlyi /Mihály ugyanis, '.mint ismeretes, néhány héttel ezelőtt visszaindult Amerikából, de közben kitört a háború és azóta nyoma veszett. Berchtold Lipót gróf külügyminiszter az amerikai nagykövetet megkérte, hogy érdeklődjék Károlyiék után a francia kormánynál.
A
franciák
a
belgák
segítségére
sietnek.
Bécsből jelentik: Erős francia csapatok vonulnak fölfelé Belgiumban. A franciák ugyanis most Liége eleste és Namur ostroma utáin a belgák segítségére sietnek. Aíons-nál egyesültek a francia csapatok Belgium hadseregével és fölfelé sietnek Brüsszel és Antverpen megvédésére. Belgium déli részét teljesen a németek tartják megszállva; olyan erős csapataik vannak Itten, hogy az egyesült francia-belga csapatok nem merik itt fölvenni a harcot és csak védelemre szorítkoznak. VISSZAVERT KOZÁKOK. Krakkóból jelentik: Brotiy mellett a kozákok be akartak törni a határon. Csapataink visszaverték őket. Zavarest .mellett megütköztünk a ikozákc/kkal. Egy tisztet és tizenöt kozákot elfogtunk; a többi elmenekült.
Ellenséges repülőgép S z e g e d folötl. Az éjszaka puskaropogás zaja verte föl az alvó várost. Éjfél után egy óra tájban egymásután tizenkét lövés dördült el a városban. Az a néhány ember, aki az utcákon tartózkodott, hirtelen futásinak eredt a kávéházak felé, rendőrök termettek az utcán és újságolták, hogy ellenséges repülőgép lebeg a város fölött. A repülőgépet sokan látták. Egy óra hosszánál tovább keringett a város fölött, mint valami kis bolygó csillag és zöldes-fehér fényt lövellt magából. A Tisza Lajoskörut fölött egészen jól lehetett látni, a Eorbáth-palotánál egyenes irányban zöldes sugár ereszkedett lefelé, majd hirtelen- kialudt a fény és- a repülőgép beleolvadt a sötétségbe. A katonák, aíkik a repülőgépet riasztották, azt hitték, hogy a repülőgépen ülő ember kioltotta a lángot. Pediig csak fordult a gép, a Petőfi Sándor-sugárut fölött délnek kanyarodott s ezért lobbant ki hirtelen a világító zöldes-fehér pont. Azontúl nem/mutatkozott többé. Állítólag már tizenhatodilkán is megjelent ez ^ repülőgép a város fölött. A rendőrség akikor is, •most is értesítette az összes délvidéki városok rendőrségeit és katonai hatóságait, hogy Szeged felől egy ellenséges repülő közeledik dél felé. Ma, 18-án este féltízkor a szegedi városháza toronyöre jelezte, hogy az ellenséges repülőgép újra megjelent a város felett. A
DÉLMAGYARORSZÁG katonai őrök szintén észrevették és minden előkészületet megtettek, hogy a repülőgépet ídlőjjék. Adott jellekre a város több részén sortüzet adtak, minden eredmény nélkül. A repülőgép vakmerően még lejebb manővirozott, majd átrepült a Tisza ifölött és minden jel szerint a vasúti hid ellen akart merényletet elkövetni. Intézkedésre ugy a vasulti, mini a közúti hid i's teljes sötétségben marad ezután DICSÉRET A CSENDÖRSÉGNEK ÉS A PÉNZÜGYŐRSÉGNEK. Budapestről jelentik: Frigyes királyi (herceg, a hadsereg főparancsnoka, e hó 12-én Hazai Samu báró honvédelmi miniszterhez a következő átiratot intézte: A m. kir. és a m. kir. horvát-szlavon csendőrségnek, továbbá a m. kir. pénzügyőrségnek az ellenséges határon végzett tevékenységéről hozzám érkezett jelentésekből nagy megelégedéssel láttam, hogy a végzett teljesítmények messze felülmúlják az ez irányban támasztott várakozásokat. A csendőrség és pénzügyőrség sok bátorságot, állhatatosjsá'gcjt, körültekintést lés dicséretreméltó táimadószelliemet tanúsított, ezért az illető csendőröknek és pénzügyőröknek köszönetemet és különös 'elismerésemét fejezem ki. A lütticbi titok.
Berlinből jelentik: A Wolrf-iigynökség a következő jelentést közli: A lüttidhi titok immár fölfedhető a nyilvánosság előtt. Hir érkezik hozzánk, amely szerint a háború kitörése előtt francia tisztek, talán (legénység is 'Lüttidhbe vezényelitettek, hogy a belga csapatokat a várvódelmi szolgálatban kioktassák. Az ellenségeskedések kitörése előtt ez ellen kifogás nem lett volna emelhető. A Franciaországgal való háború megkezdése után azonban ez Belgium részéről a semlegesség megszegése volt, gyorsan kellett cselekedni, nem mozgósított ezredeket vezettünk a határra és vonultattunk Liittidh ellen. Egy gyönge létszámbein levő dandár lovassággal és tüzérséggel vettük be Liittich várát. Csak ennek megtörténte uitán ment végbe a mozgósítás oly módon, hogy elsőbb megerősítésül saját kiegészítő legénységüket kapták. Két további ezredet küldöttünk azután erősítésükre. A mozgósítás most nyert befejezést. Ellenfeleink azt hitték, hogy Liittic'hnél százhúszezer német van, akik az előnyomulást ellátási nehézségek miatt mem tehetik meg. Mennyire csalódtak. A szünetnek más oka volt. Csak most kezdődött meg a német 'fölvonulás. Az ellenfelek meg fognak gyö•ződni, hogy a német hadsereg jól élelmezve és fölszerelve kezdte meg az előnyomulást. A császár megtartotta szavát: Liittich eröditésernek elfoglalására egyetlen csepp vérrel sem folyatott többet a szükségesnél. Az ellenség nem ismerte hatásos (támadási eszközeinket és biztosnak vélte magát az eröclökben, de már nehéz tüzérségünk leggyöngébb ágyúi is arra kényszeritettók a tüzelésnek kitett erődöket, hogy rövid tüzelés után megadják magukat. A helyőrség megmaradt részei ezzel mentették meg életűiket. Azok az erődök azonban, amelyeket nehéz ágyaink bombáztak, a legrövidebb idő alatt romhalmrfzzá lettek és maguk alá temették a helyőrséget. Most helyre állítják az erődöket és ismét alkalmassá teszik a védelemre. Liittich 'vára mem az ellenségeittik által előkészített tervnek szolgált eddig, hanem támpontul a német hadsereg számára. (A (miniszterelnökség sajtóosztálya.)
DÍSZJELVÉNY A VÜRŰS KERESZT RÉSZÉRE. (Hivatalos jelentés.) Gfelsége, a monarchia ikét államában fönnálló két Vörös Kereszt Egyesület legfőbb védnöke, abból az alkalomból, hogy augusztus 22-én ötvenedik évfordulója lesz annak a napnak, .amelyen az emberiség érdekében oly fontos és a mai mozgalmas időben annyira aktuális 1 genfi konvenció létesült, a Vörös Kérészit Egyesület körül szerzett érdemek jutalmazására díszjelvényt alapit, 'Az uj iikitiiutetiésuielk öt fokozata van és pedig érdemes üteg, középkereszt, mellen viselendő érdemkereszt, egy diszérem ezüstben és egy diszérem bronzban. Az első két fokozatot őfelsége adományozza, a többi hármat a Vörös Kereszt Egyesületek védnökhelyettese, .ezidőszerint Ferenc Szalvátor főherceg. Célja az, hogy a Vörös Kereszt érdekében kifejtett kiváló szolgálati működést a felség elismerése jeléül uraiknak és hölgyeknek adományoztassék, a mely érdemek abban is állhatnak, hogy az /illetők a Vörös Kereszt Egyesület hazafias s emberbaráti céljait lanyagiiag előmozdítják. Az (alapító okirat és az idevonatkozó alapszabályzat hivatalos közzététele valószínűleg a föntebb emiitett évforduló napján fog megtörténni. TÜNTETÉS A KORZÓ-MOZIBAN. Bizonyára a közönség legszélesebb rétegeiben ismeretes már, hogy a Korzómozitón estéről-estére a Délimagyarország-aaik a háborús eseményekről érkezett /legújabb táviratait vetítik. Kedden este az előadást annak az üdvözkV sürgönynek a v elitesé ve'll kezdték meg, a melyeit 84. születésnapja allkatmából Szeged közönsége nevében küldött a királynak Cicatricis Lajos dr. főispán. A mikor a sürgöny szövege, a vásznon imfegjeíent, a közönség 'lelkes tüntetésbe kezdett. Éltették a királyt, Villlmos császárt. Különösen lelkesek voltaik a jelenlevő 'katonák. Majd az egész közönség fölállít és) kalaplevéve elénekelte a Szózat-ót. A közönség bizonyára méltányolni fogja a Dlélmagyarország-ot, mely az egész válság alatt a hírszolgálat szinte versenyen feliül álló tökéletesítése (mellett fokozottabban kívánja nemzeti hivatását teljesíteni. És a legnagyobb elismeréssel fog adózni a Korzó-mozinak, mely ezzel az újítással is ékes bizonyságát szolgáltatta arnnaik, hogy egyéb érdekei mellett vezetésének ifőjelszava: a közérdek áldozatkész szodgálása. A m ü h i h a u s e n i csata részletei.
A Wolff-ügynökség jelenti: A mühihauseni ütközet alkalmi csata volt. Másfél ellenséges hadtest betört Felső-Elszászba, miközben csapataink még csak gyülekezőben voltak. Mindazonáltal megtámadtuk az ellenséget és visszavertük Beliortba, ezután foiytaktuk a fölvonni,ást. Ezalatt azonban, augusztus 14-én, egy kis frankfurti erődítményünk kudarcot szenvedett. A Schirnek melletti Bogén városban két előre haladt zászlóalját az ellenséges tüzérek Bonuonbó! megtámadták és a szűk szorosban elvették ütegeit és valószínűleg a náluk levő tervek is" az ellenség kezébe .kerültek, ami által használhatatlanná váltaik. Az a jelentéktelen hadiesemény befolyást nem gyakorolt ugyan az operációkra, de mindenesetre intő példa a vakmerőség ás vigyázatlanság cl'len. A két zászlóalj .minden üldözés nélkül visszatért a várba. Ütegeit elvették ugyan, de kedvüket nem. Szigorít vizsgálat folyik abban az irányban, hogy ezt az incidenst nem a lakosság árulása okozta-e? (A miniszterelnökség sajtóosztálya.) .
Sz.vtd, 1914. augusztus '">.
A népfelkelők az ország határain kívül. Budapestről jelentik: A ,hivatalos lap ma,i számában királyi kéziratot közöl, a melyben őfelsége elrendeli, hogy a honvédséget és a né-p fölkel őket az ország 'határán tul is elvigyék. GÖRGEY KÜLDTE! Görgey Arthur, aiki jelenleg visegrádi nyaralójában tartózkodik, megkérte környezetét, csomagoljanak össze mindenféle ennivalót, vásároljanak dohányt, hogy azt elküldhesse a harcbavonuló katonáknak. Utasítását természetesen azonnal teljesítették és mikor minden együtt volt, .megkérte testvérének leányát és sógornőjét, ihogy a csomagokat vigyék eil Nagymarosra és az ott áthaladó katonai vonat megállásakor osszák széjjel a katonák között azzal, hogy ő üdvözletét küldi nekik. Az agg tábornak kérésének "'eleget tettek és a hölgyek szétosztották a katonáknak a kedves dolgokat, aimit azok hálásan megköszöntek. A kaukázusi f o r r a d a l o m
halottjai.
Konstantinápolyból jelentik: Kaukázusban a napokkal ezelőtt kitört f o r r a d a lom mi,nd nagyobb arányokat ölt. Mohamedán polgárok, munkások rátámadnak az orosz csapatokra. Egy tisztet és nyolcvan katonát meggyilkoltak. A forradalom legnagyobb arányú Bakuban, de annak részleteiről nem, érkezett jelentés. A SABÁCI SEBESÜLTEK. Bécsből jelenítik: A harctérről negyvenkét sebesültet hoztak ide. Budapestről jelentik: Ma száznyolcvan sebesültet szállítottak ide, akik részt vettek a Sábáénál vivott csatákban. Néggezer orosz katona
elveszett!
Konstantinápolyból ,jelentik: A Dardanellákon, illetve a Boszporusz-szoroson az orosz hajóik az elzárás dacára is át akarnak törni, Igy történhetett, h o g y egy orosz katonákat szállító gőzös aknára futott és négyezer katonával együtt elsiilyedt. Itt említjük meg, hogy az orosz Fekete-tengeri flotta elindult Szebasztopolból s minden jel szerint a Dardanellák felé mentek. Péter k i r á l y
őse a p a g y i l k o s
voii.
Sabúc elestével kapcsolatban nagy ügyeimet érdemed a hírneves Ranke német történésznek az a megállapítása, liogy Sábáéból származtak a Kara Gyorgyék, Péter szerb király ősei. A leghíresebb volt Kara (Patrovics) Györgye, akinek idején a szerbek föllázadtak .a török uralom ellen és Kara Györgyét fővezérré választották. Ez a Kara Györgye, aki különben disznókereskedő volt, elhárította a megválasztást azzal, hogy hirtelen, indulatú ember, nem való vezérnek, de azért mégis ragaszkodtak hozzá. Politikai okok miatt szökött ki Ausztriából Kara Györgye és szökése előtt eladta minden vagyonát. Atyja eléje állott, hogy ne vigyen magával mindent, különben följelenti. Civódás közben Kara Györgye revolvert rántott és agyonlőtte az atyját. A szerb dinasztia alapítója tehát apagyilkos volt. Sabűc volt a szerb függetlenség és a mai szerb dinasztia fészke: Sabác mellett verte meg Kara Györgye a törököket, ott kiáltották ki vezérré, ott kezdőditek meg az orosz előőrsi politika végzetes intrikái és ma Sabác az osztrák-magyar hadié reg kezén van. Sábáénál kezdődött meg a nagy leszámolás, a példás megíenyités. A gyiirii teljes leit és lezáródott: a Kara Gyorgyék szerencséié és bukása Sábáétól datálódik . . .
Szeged, 1914. augusztus 19.
DffiLMA'GYARGBSZÁG
A király-ünnep Szegeden. (Saját tudósítónktól.) Két ország népe mélységes hódolattal ünnepelte ma a király születésiének' nyolcvauinegyedik évfordulóját. Ebből' az ünneplésből Szeged is méltóképpen kivette a részét. Az első ünnepi -mise a husizár laktanyában volt. Diszbe öltözött katonák csoportosultak a laktanya udvarán, a tisztek családjai és a törvényhatóság képviselői a tiszti lakások erkélyén foglaltaik helyet. Lenn a nagy udvart ellepte a diszbe öltözött .legénység, amely a tábori misére gyülekezett. A bejárónál 8 órakor elkiáltotta magát az őrtáilló baka: — öewer íheraus! Égy kapitány befutott az udvarra, tisztelgést vezényelt, jött Plank Ede vezérőrnagy. Németh ezredes kiivont karddal pár lépésre megállt előtte és megtette a jelentést a kivonult katonaságról. Az ünnepségen megjelent a 46-ik gyalogezred itthon levő része is. továbbá a tüzérek s az utászok. A szénit .misét Széli Vince törzslelkész celebrálta két fcatona-minisztráns segédletével. A rókusi templomban és .a református templomban délelőtt fiz órakor volt istentisztelet a király születésnapja alkalmából. Mindkjét templomban 'képviselve volt a város (hatósága és a katonaság. A rókusi templomban Várhelyi József kanonok-plébános tartott ünnepi misét. A reformátusoknál Bereczk Sándor tartott magasan szárnyaló szép beszédet, a melyből a következőikét közöljük: — Népeknek Ura, királyoknak királya, nagy Isten, hozzád jövünk könyörögni, a te hűséges szolgádért, a mi királyunkért, iki képedet viseli közöttünk, akinek fejét nemcsak két ország tündöklő koronája, hanem a tisztes öregségnek ama szép és ékes koronája is ékesifi, amely az igazságnak útjában találtatott. Hiszen te tudod Uraim, ki előtt a fejedelmek is csak emberek és az ő térdeik is meghajolnak tiszteletre, hányszor szállott már az ő hü népeinek szívből jövő imája trónod zsámolyához. Te tudod és te látod azt is, hogy soha mélyebb bensőséggel, sóba nagyobb szeretettel nem .szárnyalt még hozzád az ő boldog országlásáént, az ö trónjának erősségéért ós dicsőségéért hü népeinek imádsága, mint éppen most, az ő születésének 84-i'k évfordulóján, mikor édes .magyar hazánkon, valamint az ő császári koronájának országain és a mi Istentől küldött hűséges nagy szövetségesünkre ádáz gyűlölettel 6 ország népe itört. Te látod, hogy a közös veszély egy lélekké forrasztotta nyelvi és felekezeti különbség nélkül az ö hűséges alattvalóit. Legyen előtted, imi Urunk Istenünk kedves az áldozat, melyet 'bemutatunk. Legyen tőled meghallgatva a mi imádságunk, melyben királyunkért, a magyar hazáért s a vérontás megszüntetéseért benned bizva, hozzád könyörgünk. — Áldd meg a írni földi Urunkat, áldd meg hűséges szövetségesiinkiet és annak fejedelmét. Legyünk megáldva .mindnyájan egyenként és összesen itt e földön. Ámen. A király születésnapjának évfordulója alkalmából ünnepélyes istentisztelet volt a szegedi zsidótemplomban is, amelyet zsúfolásig megtöltöttek a hivők. Az istentisztelet hálaadó imával kezdődött, majd a szent zsoltárok éneklése után ünnepi prédikáció következett, amit Löw Immánuel dr. főrabbi tartott meg. Beszédében visszapillantást vetett a király uralkodásának korábbi idejére, a nemzet é s az udivar között való szakadásra, majd a kibékülés korára. A nemzet és a király ettől az időtől kezdve a legbensőbb Vendéglőben KÁVÉHÁZBAN Füsxerkereskedésben OemegeOzletben •
i—i i
persona,lis unióban forrott össze, a nemzet I ros közönségének nevében a következő hórajongó szeretettel vette körül királyát, a ki- doló táviratot küldte a kabinetirodának: rály pedig féltő gonddal őrködött nemzete Ö császári és apostoli királyi Felsége sorsán, királyi elhatározással most is megkabinetirodájának találta a módját, hogy népeit a latrok ellen Wien. megoltalmazza. Ösz királyunk életéneik minü császári és apostoli királyi Felsége den eddigi ténykedéséből azt .a határozott reményt meríthetjük, liogy ebből a harcból, születésének 84. évfordulója alkalmából ké(amelynek megvivása a nemzet létérdeke, Fe- rem Szeged szab. kir. város közönségének renc József győzelmes hadvezérként fog ki- legmélyebb alattvalói hódolatát lés szerencsekivánatait a trón zsámolyához eljuttatni azkerülni. zal, hogy e város magyar népe a trón iránti A /magasjszáitnyalásu, hatásos prédiká- tántoríthatatlan hűséget önfeláldozó és minció után az énekkar és közönség elénekelték den áldozatra kész hazaszeretettel párosíta Himnuszt. va a Mindenható áldását lkéri ö Felsége legmagasabb személyére. Cicutricis Lajos dr., főispán. Cicutricis Lajos dr. főispán .Szeged vá-
Tetemrehívás az Obrenovicsok koporsójához.
kínálta meg őket, majd megparancsolta nekik, hogy öleljék át egymást. Igy lövette agyon őket. . Ezt egy katona .mesélte nekem, aki nem — Tankosics Volja, a letagadott király- tudott rájuk nézni, hanem elájult. A holttestegyilkos. — ken kezdték megbosszulni magukat az ösz(Saját tudósítónktól.) Kevéssel a háború szeesküvő tisztek. Lábukról letépték a lakkkitörése,előtt az a hir került forgalomba, csizmát és hogy a gyűrűkhöz jussanak, leliogy Tankosics Volja,szerb őrnagy ia trón- vágták ujjaikat. Azután kivették zsebükből az örököspár elleni merénylet egyik főtervezője órát, 'láncot és cigaretttatábcát. Tankosics Szalonikin keresztül Odesszába szökött. Mint Nikodej szivartárcáját és óráját vette magáemlékezetes, a szerb kormány a .monarchia hoz. Azutin beledobták a holttesteket a koultimátuma után külföldi képviselői utján azt csiba és elvitették a katonai kórház halottas a kijelentést tétette, hogy a szerb hadsereg- kamrájába. A holttestékre nem lehetett ráben Tankosics nevű őrnagy nincs. Fz nyil- ismerni, ugy össze volltak vagdosva. Nemsovánvaló hazugság volt, mert Szerbiában min- kára ezután Tankosics a kasszakulcsokkal denki ismerte Tankosics őrnagyot, sőt szláv •kezében eljött Draga szülői házába. A házkörökben nálunk is ismerték, mert Tankosics ban ott voltak a királynő testvérei .s a legmint a szerb Sokol képviselője, több alka- idősebbnek Petrovics üyoko nevü hadnagy lommal volt Prágában, Laiibachban és Zág- fia, .aki súlyos betegen feküdt. Tankosic berorábban. Ellentétben Pribicsevics őnnagygyal, hant a meggyilkolt Nikodej szobájába, hogy aki a Narodna Obrana szellemi vezetője, a remélt milliókat megkaparitsa. De ángy Tankosics a tettek embere és egyike a szerb volt a csodálkozása a gyilkosnak, amikor a király gyilkosoknak. Erről igen érdekes cik- milliók helyett csak hatezer dinárt talált a ket közölt a Narodne Novine-ban egy horvát kasszában. Ez az összeg Nikodej spórolt hölgy, ak.i a 'belgrádi véres éjszakán Bel- pénze volit. grádban időzött és igen jó viszonyban volt Atanackovics generális terve szerint küDraga királynő húgaival. Ebből a cikkből ki- lönösen Tankovicsnak Petrovics Gyokot meg derül, hogy a királygyilkosság is az orosz kellett volna gyilkolni és a királynő testvéreit, diplomácia müve volt. A Cikk igy szól: • megbecsteleniteni. De ez nem sikerült neki. Ausztria-Magyarország és /valamennyi A testvérek bezárkóztak a szobába és a beteg kulturállam túlságosan, gentleman vo.lt, ami- hadnagyot is elrejtették. Közben Tankosics kor Sándor király és Draga királynő meg- a második kasszát is kinyitotta, de ott csak gyilkolása után nyomban nem követelték a hatszáz dinárt talált. Már reggelre járt és királygyilkosok kivégezbetését. Ha ez meg- Tankosics még mindig garázdálkodott a la'történt volna, nem e s i k , m e g a'szerajievói kásban. Ekkor jött nővére é s kétségbeesetten, borzalom és hazánk nincsen gyászba borít- szinte erőszakkal magával hurcolta. De ez va. Ha a mi derék katonáink ismernék ezt a nem minden borzalom', amit Tankosics őrTankosicsot és vadállatias társait, bizonyára nagy tett. Még sok .minden, van a rovásán. még nagyobb lelkesedéssel vonulnának a há- Ily tisztek vOltak kegyencek Petár király borúba, mint ahogy igy is mennek. Ki is tu- udvarában, ily gyilkosokat és gonosztevőket lajdonképpen ez a Tankosics őrnagy? Az a vesz védelmébe a szerb kormány. hadnagy, aki 1903-ban junius 10-iről 11-re virradó éjjel nyolc katonával és egy kapitánynyal és egy Marko nevű őrmesterrel benyomult Draga királyné szülőházába. Itt laktak a királynő húgai és a két Lunyevicátestvér. Tankosics, Njikola és Nikodej Lyune- s z á j p a d l á s vicával az utcán találkozott éppen akkor, nélkül. mikor azok a konakba akartaik sietni, hogy királyi sógoruknk segítségére menjenek. §wr — Megállj! A király nevében ide a fegy- Az általam készített verekkel! — orditott Tankosics a fivérekre. rágásra kitűnően használható a valódi fogakA két fivér mindent megértett. Átadták revol- tól fel nem ismerhető, az eredeti fogakat telverüket, leihorgasztoitták fejüket és elvezet- jesenpótolják. Készítek továbbá arany koronátették magukat a fogházba. kat és levehető arany hidakat jutányos árak Az orosz követségi palotában a függöny mellett. Vidékiek 12 óra alatt lesznek kielégítve mögött ott állt Churikoxv orosz követ és mosolyogva nézte a jelenetet. 0 volt az összeesküvő klub, az orosz klub védnöke. Tanko- B a r ! a Ágoston fogtechnikus sics a Lyunevica fivéreket ütlegelni kezdte és Ü SZEGED, KIGYO-UTCA 1. SZ. m hogy teljes legyen az irónia, cigarettákkal TELEFON 1364.
MINDENÜTT KÉRJEN HATÁROZOTTAN
SZT. ISTVÁN
•
(j ( j p l a m a l á t a S O P t .
3Z
w
i
ii i
—
ii
ii i i i
ÓVAKODJÉK • UTÁNZATOKTÓL! 1 i ii ii i
mwm
4.
DELMAGYARQRSZÁG
A felhívás. A hadügyminiszter, a magyar honvédéiminiinister és az osztrák honvédelmi miniszter, az egész fegyveres erőre kiterjedő hadsegélyezés központi hatósága képpen kölcsönös egyetértéssel Budapesten és Bécsben egy-egy HADSEGÉLYEZÖ
HIVATALT ZETT.
SZERVE-
E hivatalok szervezésére egy-egy magasabb rangú tábornok van rendelve, munkaköre kiterjed az önkéntes segélynyújtás minden nemére. Kivételit képez ez alól a beteg- és sebesültápolás, amely teljesen kialakult külön szervezettel bir (vöröskereszt egylet) valamint a behívott katonák családtagjainak segélyezése, amely a törvény alapján eszközöltetik. Érintetlenül marad a már megalakult egyesületek, bizottságok, gyűjtőhelyek stb. hadsegélyezési működése, sőt a hadsegélyezchivatalok a maguk részéről mindent meg fognak tenni arra nézve, hogy az önkéntes segélynyújtás minden több alakban földi koioniánkon, mindazon honfitársainknak, kik e magasztos cél érdekében a haza oltárára áldozni akarnak. Hivatalos jellegüknél fogva föltétlen részrehajlatlanság mellett óhajtanak a hadsegélyező hivatalok céltudatos irányt adni a monarchiában már megindult egész, nagy segélyező mozgalomnak és központjai óhajtanak lenni minden ilyen hazafias törekvésnek. Különös gondot fognak arra fordítani, hogy a segélynyújtás, a gyakorlati élet kívánságainak is teljesen megfeleljen. E hivatalok egyúttal az önkéntes segélynyújtás központi tudakozó helyei is. Ezek alapján felszólít,tatnak mindazok az egyének, egyesületek, bizottságok stb-ek, a melyek az elmondottak értelmében a hadsegélyezés terén közreműködni óhajtanak, hogy a cs. és kir. hadügyminisztérium hadsegélyező hivatalához (Kriegsfiirsorgeamt des k. u. k. Kriegsm.inisteriu.ms Wien IX/3 Schwarzspanierstrasse 15) illetőleg a m. kir. honvédelmi ministerium hadsegélyező hivatalához (Budapest IV. Váczi-utca 38. sz.) forduljanak. E hivatalok mindegyike elfogad pénzadományokat a segélynyújtás bármilyen céljaira s ezeket haladéktalanul eljuttatja rendeltetésük helyére. Gyűjtenek imiiindenféle adományokat a háborúban elesett vagy a hadi fáradalmak következtében ellhalt harcosaink özvegyei és árvái számára, úgyszintén gyűjtik a harcmezőn álló katonáinknak .szánt adományokat és egyáltalában oda törekednek, hogy a segélynyújtás minden módját elősegítsék és szervezzék. A közönség figyelme felhivatik arra, hogy gyors romlásnak alávetett cikkek adományozása nem kívánatos. Ilyen cikkek beküldését megelőzőleg célszerű az illető hadsegélyező hivatalhoz kérdést intézni. A segélynyújtás legalkalmasabb eszköze a készpénz. Levelek, (kérdések é s pénzadományok mindkét hivatal számára valamiint a budapesti hivatalnak szánt egyéb adományok a fentebb közölt cimek alatt küldendők. A bécsi hivatalnak szánt tárgyi adományok címzése a következő: A cs. és kir. hadiigyministerium .hadsegélyező hivatalának (An das
Szeged, 1914. augusztus 19.
k. u. k. Kriegsministerium Kriegsíürsorgeamt) Wien I. Stubeuring. Mindkét hivatal a monarchia összes nyelvein levelez.
HÍREK oooo
Egy óriási telefonkészülék egész emberiség.
az
Ma minden mikrofonból ós kagylóból áll. Pedig Edison A. Tamás e csodás találmánya ma korlátozva közvetíti az emberek gondolatait. S .mégis, .mintha az emberek szája egymásoz tapadva egy óriási tői csérré formálódna; a fülek finom poreikái imé tibetien kagylóvá olvadnának össze. Statáriális állapotok vannak, s .mégis .mindenki felelősség nélkül harsoghat bele ebbe a köz-készülékbe, az ernbeick autentikus hiriként terjesztenek abszolút valótlan dolgokat. S a tömeg háborús hangulata percről-percre ugy változik, mint viharos tengernek százféle-szinti hullámai. A 'legképtelenebb logikával állítanak olyat egyesekről, ezredekről, hadtestekről, aminek megcáfolása szükségtelen, mert az ujabb álhírek vagy előbbre viszik az eseményeket, vagy meghazudtolják a korábbiakat. Újságot oilvas ma minden' ember, s ha ez.t -nem teszi, hát utcán, kereskedések előtt, kávéházakban, a térképet böngészi. S azon vitatkoznak, hogy melyikük a nagyobb stratéga, avagy geográfus. A színes térképeket, kihegyezett p'lajbászszal áínmeg-ált huzigálják (erre vonulnak a hadtestek), az egyes várakat bekarikázzák mint elfoglalt váraikat, vagy nagy hadi-cselek, menyek 'Színterét. Aki csak egyszer járt már a franciák földjén s körülutazott egy országot, az küilipalltiikus, — s ugyancsak dobálja a kiilómétereket Szedántótl lefelé és fölfelé. S aiki legjobban hivatott hivatalos értesítések közlésére, arra csak azt mondják naivul sokan: „hisz asaik az .újság irja." Tudjuk nagyon jól, hogy mit jelent ez, hisz lelkiismeretlenek vannak mindenütt, de eleve kijelentjük, hogy éppen kötelességüket tudó és teljesítő hirlapok lesznek azok, melyek hiteles forrásból kapott adataikkal:, mint egy flastrom, be fogják ragasztani a csui, ragadós áillhireket terjesztő, recsegő tölcsérszájakat. Carolus. — Nem lesz egykoronás papirpénz.j A Budapesti Tudósító illetékes helyen arról értesül, hogy nem felelnek meg a tényeknek uzok a hirek, mintha az osztrák-magyar bank ikétkoroná'S bankjegyeken kívüli egykoronás papírpénzt is szándékoznék kibocsátani. A kétkoronás bankjegyek most .készülnek és augusztus 24-én kerülnek forgalomba. — Személyi hír. Cicatricis Lajos dr. főispán Szegedre érkezett. — Úszóverseny a behivottak családtagjainak segélyezésére. JAz aradi „Toldi" atíhletikai klub vasárnap, 16-án úszóversenyt rendezett a Marosom, melynek összes bevételét a háborúiba vonult katonáik családtagjainak segélyezésére fordította. A versenyen szegedi Úszóink, mint a szegedi uszóegylet tagjai fényes sikerrel vettek részt. A 200 méteres „Maros" bajnokságot ismét Takács Elemér, a tavalyi, bajnok nyerte el. Második lett Schaller Tihamér, harimadik Szabó Géza. Az 500 méteres gyors úszás és 200 méteres főversemy első diját Kaszta Jenő nyerte. Első dijat nyent még Körössy Zoltán és második dijat Gunda Antal az ifjúsági versenyben, míg Krenauer Ánpád a mellúszásban nyerte el az első dijat. — Halálozás. Ma hajnalban elhunyt Nagy Ferenc, a szeged-belvárosi iskolák nyugalmazott igazgatója. 74 évet élt és ötvenkét évig állt a közművelődés szolgálatában. Hosszú
szolgálatának egész ideje alatt jellemezte őt a lankadatlan, kitartás, a fáradtságot nem ismerő energia, a nép művelődésén való lelkesedés és emberszeretet. Iskolája, a szegedbelvárosi iskola, talán neki, köszönheti legnagyobbrészben azokat a nagy és kiemelkedő sikereiket, amelyek elsőrangú intézetté emelték. Aliig lkét éve, .hogy nyugalomba vonult, de a, nyugalomba vonulás reá nézve nem a pihenés vollt, hanem élete utolsó napjáig, munkába töltötte minden idejét; olyan munkában, amelyből inkább a köznek volt haszna, mint magának. — A Korzó-mozi katona napja. Mindinkább kibővül a programm a Korzó-mozi 20-iki művész estélyen, amelynek teljes bevétele az itthon maradtak javára fog fordíttatni. Ma két kiváló színművész jelentette be részvételét a művész estén. Albert Erzsi, a szabadkai színház priiinimiadonnája és Ocskui Kímél, temesvári szmház t e n o n r l : a Olyan niuvész-est lesz ez, amelyhez fogiható alig volt még Szegeden, még hozzá minimális hölyárak mellett. A szereplő szín művésznők és urak névsora a következő: Albert Erzsi, Déri Rózsi, Vardai Ferike, B. Koppan Margit, Ocskui Kornél, Békefi Lajos, Heltui Jenő, Sümegi Ödön, Erdélyi Sándor, Pfitzner Gusztáv, Temesvári László, Temesvári Esnő, Balassii József, Deutsch Sándor, Réti István és Bende .László'. Karmester: Csomafái Sándor. Az öszszes szereplök diijtaianni lépnek fel. Az előadás előtt és közben nagy tűzijáték lesz. Az előadás pontban 9 órakor kezdődik. Jegyek válthatók a pénztárnál. — A huszürezredes halála. Huszárezredes ur Burka Anitái Nagyszebenből nincs többé az élők között. Meghűlt, mert nem mehetett a háborubu! És halálával mégis hazaszeretetét pecsételte meg, halálával dicsőségére vált a hadseregnek. Egészségi okokból kellett volna itthon maradnia. De nem, tudta bétegen, félrevonul tan. nézni, hogy vitéz legényei milyen mérhetetlen lelkesedéssel1 és elszántsággal készülnek oda, ahol életre-ha•Iái-ra kell a hősöknek tanúságot tenni katonai erényeikről, hazaszeretetükről; oda, ahol. az, ő legényeinek keill küzdeni s. esetleg, meghalni is,, de — nála nélkül. Nem birta az éiletet, amelynek a haza védelmének szolgálata nélkül rá nézve semimi értéke sem volt már. Hátralevő napjairól önként mondott le s kiballagva a kuonatemetöbe egy utolsó levélben megírta legényeihez legutolsó parancsát: Ne feledjétek, hogy mivel tartoztok királyotoknak és hazátoknak. Én u másvilágról is titekát foglak nézni a harcban s boldog leszek, ha diadalotokat láthatom. Mutassátok megi hogy igazi huszárok vagytok! Előre! Ez volt az utolsó parancsa s nagy héroszokra emlékeztető katonás szívvel inkább meghalt, semhogy betegen itthon tudott volna maradni. — Adományok a szegedi tisztikórház részére. A Szegedi Katholikus Nővédő-Egyesiiilet tiszti kórháza részére a következő adományok érkeztek .az egyesülethez: Molnár Éieimérné 1 vaságy 3 matraccal1, 1 kis párna 'toll és 20 korona, Kiss Dl,la 3 lepedő, 6 szalvéta, Vasváriné Kutnyák Kata 18 szalvéta, 2 férfi ing, 2 hálóing, Traivicza Juliska 6 drb. 'férfiing, Ottovai Károly 4 drb. férfi ing, özvegy Tür Ferenoné 1 nagy párna, özvegy Csányi Miiihályné 1 pánna, Sári Arrtalué 1 párna, özvegy Zsótér Dezsöné 5 párna, Temesváry Edéné 1 nagy párna, Teimesváry Iimréné 1 párna, Gurguhtis Antailné 5 drb. fehérnemű, 'Lendvay Gyuláné kötőszerek, 4 dobozzal, 1 doboz vazelin és 1 doboz hintőpor, özvegy Meskó Antailné 27.20 tm. szerb-vászon, 12 drb. ing, 10 d'rb. alsónadrág, 1 drb. nagy vánkos, 7 pár harisnya, özvegy Szekerke Lajosné 5 kis párna, 7 pár harisnya, 7 ing, 1 jégtömiÖ, 3 alsónadrág, Akiimás Korú,élné 1 korona. Debreceni J á n o s é , püspök 100 korona, Bugyi Andrásáé 0 kispárna, toill, Tóth Józsefné egy nagy párna, Bojár Károly 0 .férfi .ing, 4 alsónadrág, Lábas Endréné havonta 10 korona,
Szeged. 1914. augusztus 19.
3
Korzó-mozi nyári helyiségében. Telefon: 13-96.
$
Szerdán két nagy sláger F
F
Természeti.
Dráma 2 felvonásban.
Vígjáték.
>11 lillHUIIIIHIIIIIHIIIIII llll Iliim |
II
II
Raskó Is'tvánné havonta 20 korona, Szentpéteri Bélámé 3 ing, Dobó Sándor 40 fillér, Kellőmén Dezső né drné 5 férfi ing, Kelemen Kálmánná 1 nagy párna, Horváth Jánosné 5 korona, Danner Jánosné 3 üveg konyak, Tárczay Ferencivé 18 pár 'harisnya, Kopasz Jánosné 10 korona, Szüos Erzsike 2 párna, Károlyi Gyuláné 3 kispárna 6 huzattal, Batikő Xstvánué 4 férfiing, toll, fehérnemű 2 korona. Szabó Lajos 50 korona, Kugliér Viktorné 10 korona. Szegedi kendenfomógyár r. t. 50 korona, Zi-mlmenmamn Villmos dr. 13 drb. férfi ing, Széli Gyuláné drné 2 iiveg mmi, 4 üveg bor, Slvüítéti Jánosné 10 korona, Tarczai Ferencné 4 férfi ing, íHaiuser Rezső Sándor né 4 üveg konyak, Tabotdi, örnagyné 1 nagy párna, 3 .férfi ing, Kertész János nyomtatványok, Arany Károlyné 1 zsák alma, özvegy Léíhné 2 kis párna, Lenner Gizdila 18 drb. fehérnemű és 5 korona, Kuribos Ilona 3 párna toll, 18 fehérnemű Piuikoviios Ödönné 2 párna, 1 téli, 1 nyári papilian, 4 paplanilepedő, 4 párnahuzat, 4 ágyfepedő, 4 törülköző, 4 alsónadrág, 1 mosdótál, 2 szalmazsák, és 20 korona, özvegy Valemtöny Ágostonná 4 korona, Temesváry Géza dr. 2 üveg vegyltimta, Komjáthy Lajosné 1 nagy párna, 3 párnahuzat, 3 hálóing 3 szalvéta 3 törülköző, 2 alsónadrág, Hoffiman lgnátzné 1 párna, 8 ing, Teleki Lászlón,é 1 zsírosbödön, 1 •va'Sifazék, Türk Salamon 60 kilő rizs,, 1 é s Ihároimlneigyedikiiiló sztentjános kenyér, Bokor Istvánná 10 zsák krumpli, N. N. 50 korona, Budapesti hírlap. Alkotmány, Vasárnapi Újság, Tolnai Viliáglapja, Ujidők, háború tantalilmn alatt tiszteletpéldányt küldenek. Szakovszky Gyiuiliáné 1 párna. Bokor János 6 kenyér, Kisné Ma.hr Irén zsírosbödön, Szatlhimári Mihályné 10 liter tej, 1 pár kacsa. — Jótékonycélu előadás az Urániában. Megirtuik azt a kedives vállalkozást, amelybe fiatal gyermekek .kezdtek, Ihogy a maguk szerény módján hozzásegítsenek az országszerte folyó jótékonysági akciókhoz. Most arról értesítenek, hegy ez az előadás augusztus 26-án tesz az Urániában. — Elveszett a Stefánia-sétányon egy ridikiil hétfőn este, körülbei Lili 20 korona aprópénzzel, a megtalálója a pénzt és ridiküif megtarthatja, csak a pénztárcát kérem, hogy e lap kiadóhivatalába adija át. Felelős szerkesztő: Pásztor József. Kiadótulajdonos: Várnay '.,.
íróasztal, könyvszekrény, fürdőkád, konyhabútor és egyebek _ _
ELADÓK 9 . Schulter József fodrász és borbély
Szeged, Kálvária-utca 2. (Dáni-utca sarok.)
Elfogad mindennemű hajmunkát jutányos árban. Bérletfiókok havi 50 fillérért v e n d é g e k n e k rendelkezésére állanak.
m V E R S E N Y A R U H A Z SZABOTT ÁRAK!
(fi
N > B O b Rafumálus palota — gőzfürdővel szemban. H H b © rt
©
«C N ifi
tó tS
Dzsungel dráma 2 felvonásban.
h s sefflej Ka i® u m a hrais ss h set m w i® s bs
Ilii
Mi GSÍB 9 draHor.
HEiraESSHEíSfaagsEraESJSiaasaEiasa
Urüffár Benő *
szállító
S z e g e d , Jókai-utca 1. sz. T e l e f o n 34.
b e n ben
vvidékre, ldéknE
és tározft t szaraz
meg.
ÉS SOK EZER
MÁS
HARISNYÁK
CZIKKEK
bámulatos olcsó árban lesznek elárusítva.
L
a
Ha szén
uilópssápt
0
LVASSA
amely
takarékos
p.-t
K 1 - 8 0
ha : - : törött is
Egyéb ékszerjavitások és átalakítások, gyűrűs kövek betétele IGEN OLCSÓN.
FISCHER K. használata,
kifogástalan
égése, naon uiláqitó erejével tűnik kl. •.
93
9 H H B >
LCSÓ ÁRAKAT *T»B|
1 5 . - K-tól felj. 14 kar. arany nyakláncok 26.14 kar. arany férfiláncok 6.— 14 kar. aranygyűrű . . 80.14 kar. arany férfiórák . 3 0 14 kar. arany nőiórák . 14 kar. arany jegygyűrűk minden súlyban Arany grammja 2 K, munkadíj 3.— K-tol felj. Finom tulaórák . . . . 6.80 „ „ Ezüst karórák 10.— „ „ 14 kar. arany karórák . . 40.— „ „ Pontosan szabályozott ébresztő órák 3.69 „ „
Bármily
petróleuma!,
w N >
EZEN
Ingaórák mindennemű tonnán állandóan raktáron.
m
a > x
SZABOTT A R A K !
h-,;lyiséghen e s z k ö z ö l
Rossz idő esetén az előadás
R o z s b a n
H Í M Z É S E K , KEZTYÜK,
beralcraktár
E T R O L E U
érkező táviratok vetítve lesznek.
tartatik
CREPEK,
KARTONOK. VÁSZNAK, NÖ1 SZÖVETEK
berak-
A/, ö s s z e s h a r c t e r e k legjobb és legáttekinthetőbb térképei legolcsóbb áron
ESEiíiaiigsaEHraaiaafraHgsafflaatwa
Korzó
1.50 1.96 1.96 3.50 1.96 1.96
ETTAMINOK, SZÁDÁK,
Butorszállitásot{at hely
§f könyvkereskedésében (Kárász-utca 9.),
harctérről
Vászon blousok . . . Hímzett női ingek . , Cloth női kötények Mosó pongyolák . . Női fodros nadrágok Női cloth alsók . .
és akkor bizion nálam vásárol :
_ Várnay
A z e l ő a d á s alaff a
Alkalmi vételek!
1
ÓRÁS ÉS ÉKSZERÉSZ
I
S Z E G E D , KÁRÁSZ-U. 14. (Ungár-Mayer-palota.)
Korzó-kávéház mellett.
és szövetfüggönyök nös gondal vegyileg títtatnak olcsó árak lett és rövid idő
külötiszmelalatt
JÓZSEF
kelmefestő é s vegytisztitónál Laudon-utca 9., Valériatér sarok. Telefon 994. Gizella-tér 3. sz.. Baloghpalota. Telefon 1055. Fióküzlet: ZENTA, Főtér Zenta é s Vidéke Takarék házában. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Szegedi-u. 8. Fájós fogára vegyen mielőbb a híres Leinzinger-féla f o g c s e p p b ő l üvegje 50 fillérért kapható Leinzinge r Gyula gyógyszertárában Szeged, Széchenyi tér. K a j ő s z ü l é s elten csakis az ártalmatlan Leiízinger-féle „Hajrestorer" használja. Ára 2 korona. Kapható Leinzinger Gyula gyógyszertárában Szeged, Széchenyi-tér. 520
Legjobb hajfesfö az országosan elismert Leinzinger-féle Ara 2 korona, Kapható Leinzinger Gyula gyógyszertárába Szegden, Széchenyi-tér 520 Izzad valamely testrésze? Ugy használja a dr.Leinnzinger-féle kipróbált szert. Üvegje 60 fillérért kapható Leinzinger gyógyszertárában Szeged Széchenyi-tér. 520 Hajhullás, hajkotpa gyorsan elmúlik a Leinzinger-féle .ina h aj s z e s z " által.Ara 1 kor Kapható Leinzinger Gyula gyógyszertárában Szeged, Széchenyi-tér. 250
§jj
FÉRFISZABÓ =
(Mán-u. és Bajss-u. sarok (Politzer-ház.)
V
v
KJJb
V V V •W" V
V y v
V «OB fi
X
v Sr,í i
cijrész ís orthopéd
SZEGED, Jókai-utca.
v a a Mérték utáni megrendelések a legCB jobb anyagból, kizárólagosan a láb V fekvése szerint jutányosán készülnek. V — A vadász urak figyelmét felhívom V vízhatlan cipőimre és csizmáimra. V K v
V V V
I u f I H ! [int speiiálisíaiöle!
V V y v
V V V V V
X V
K V V V3
A hadi-menetrend szerinti p o s t a v o n a t o k
MENETRENDJE.
Hogy e z e n vonatok mily mértékben vehetők polgári utasok által is igénybe," az külön hirdetménynye! tétetik közzé.
2. Budapest nyugoti p. u.- Temesvár-Józsefváros Oda Postavonat 728
Vissza
740
ind. B u d a p e s t ny. p. u. . . . 8?) érk. Kőbánya a l s ó p. u . . . . 820 ind. 8 £ ind. Pestszentlőrincz . . . . 9£ Vecsés 9?oj Üllő 95 Monor 10ia Pilis 10* Alberti-Irsa 1119 érk. Czegléd 12£ ind. l j j ind. Nyársapát Nagykörös 132 Katonatelep 15t 2j) éra. Kecskemét (Fülöpszállás 3) 2® ind, 30) ind. Páka 3 £ érk. K i s k u n f é l e g y h á z a 3® ind. 43Ü ind, Szentkút 45) Csengele 515 Kistelek 03 6 Szatyrnaz 629 Kiskundorozsina 6 « érk. 740 md. S z e g e d rend. p. u 758 ind. Szeged 814 érk. Szöreg 81 ind. ind. Óbéba kitérő » 9" Oroszlámos 914 érk. I O 0 0 ind. V a l k á n y 10« ind. Mokrin 1J14 érk. Nagykikinda (Nagvbecskerek 6.) 11 31 ind. Nagykikinda ind. 12°* 122a érk. Szenthubert Zsombolya (Nagybecskerek 7) 12*° ind. Zsombolya 105 Klári szőlők J 30 Gyertyámos ]Ö3 Berekszó 216 Szakáiháza 239 érk. T e m e s v á r — J ó z s e f v (Arad 15, Báziás 4, Módos 11.
720 50
érk. tind. jérk. érk.
6
651 637 615
551
530 504 4* 342 2_2
ind. érk. érk.
]50 131 105
12)5
ind. érk. érk. ind. érk. érk.
1231 1200 112?
1105 1038 1107 9)4 90) 831 807 7u 703 64: 642
ind. érk. érk. (ind. jérk, , érk. »
6)8 600 515 453
ind. érk. érk. ind.
430
34;
érk. érk. ind.
3-9
érk.
2» 1 55 131
300
230
1"'
124! 12"
ind.
17. N a g y v á r a d — S z e g e d - R ó k u s — U j d á l j a
Délmagyarországi fióktelep S Z E G E D , Keles3M*£-fiU ML T e l e f o n 8 3 3 .
Oda
Poslavonat 8022
Állomások
40.1 ind. Nagyvarad 424
rk 4 2 5 fn ;jössipu8zta 459 ind. Váradles 540 „ Cséffa 628 „ Nagyszalonta
7OO 716 fnd!} Kötegyán 835 ind. Sarkad 853 „ Gyula
másolások,
irógépjavitások.
Amerikai kellékraktár. Állandó gépíró tanfolyam.
Vissza Postavonat 8013 944 erk. 925 jind. 924 érk.
érk.
. ..
928 érk. B é k é s c s a b a . . . . l l ) 2 ind. (Arad 14) 1207 ind. Csorvás 1242 érk. Orosháza 109 ind. 147 ind. Vásárhelykutas
Sokszorosítások,
Posiavonat 729
Állomások
(ind. jérk. érk.
ind. érk. érk. ind. érk. érk. ind. 2?7 érk. 239 ^ { H ó d m e z ő v á s á r h e l y . érk. 3)7 ind. Algyő (ind. 34Ő Szeged-Rókus (erk. 4)1 . érk. 45Ö ind. Röszke jind. 513 é r k . 1 H o r g o s jérk. (Óbecse 25) 520 ind.) w 545 ind. Horgosi Királyhalom . . . •. érk. • 60' „ Palicsfürdö ind. 625 érk.l Szabadka . . 804 ind. I (India 23, Baja 16, Zenta 24) érk. érk. 833 ind. Sebesicspuszta 901 „ Tavankút . . . . . . . . 938 „ Bajmok 10" „ Babapuszta 10 3 „ Nemeshalom 1101 „ Nemesmilitics H 2 8 érk.l Zombor jind. 12« ind.) jérk. (Baja—Újvidék 'l9, 20) 1237 ind. Bükkszállás érk. 104 „ Bácsszentiván 142 „ Szond 158 é r k . ) Gombos jind. 207 ind.j jérk. (Szabadka 18) 23C ind. Erdőd érk. 248 jind. r k 259 ín d :|™i* jérk. 310 érk. Ujdálja ind. (Ujdombovár—Bosanski Brod 39)
8M 820 734 645
624
6
1:
508 418
221
138 12® 1232 1203 11)4 1103 g 10?8 1(K» 9)8 8)5 837 83) 8*3
750 727
566 581 502 429
400
330
250 229 151 1» 1259 1229 1159 1150 1J31
1110 105.3
1047
14. Békéscsaba — A r a d .
Oda
Postavonat 520
VÍSS7H Postavonat 603
Álioniások
? 1022 ü 10® § i»i 15 $ 1 1 ! i " 1 " 12* 1? 1 2 ) E: 128
•ji 2
(Nagyvárad—Szegtü- Rókus 17) ind. Békéscsaba érk. ind. Ujkigyós MÁV érk. fndij Kétegyháza ind. Lökösháza
—
j g ; érk.
(Temesvár-J. 15)
tftiaisisisigllll
Csipke®
Magyar kir. államvasutak.
Közvetlen vonat Báziásról.
Gyomorbajosok d i a Leinzinger-féle gyomorcsepp jó hatását Üvegje 80 fillérért kapható Leinzinger Gyula gyógyszertárában Szeged
afrd H SROETESEK.csérik
SLUCZA
S/cgcd. 1914. augusztus l'L
DE LM A O V A K.ORSZAG
6
16. Szabadka—Baja—Bátaszék—Ujdombovár. 0
tia
Postavonat
Vissza Postavonat
Állomások
4012
4011
(Budapest-Ferenczv.—India 23) érk. 806 ind. Szabadka 8«j érk. 9 2 1 érk. I Bácsalmás ind. 93f ind.j (Regőcze 15 a) érk. 1023 ind. Bácsbokod-Bácsborsód . . . . érk. 1112 „ Bajamátéháza H38 érk.) Baja (ind. 115* ind.j (Zombor 19) érk. 12« érk. 1" ind. f ^ j Bátaszék érk. J 33 2 38 ind. Mórágv érk. 309 „ Hidas-Bonyhád 359 „ Szászvár-Máza 451 „ Kárászköblény 5=5
6 og érk.
703 624 560 535 453 423
328 300
233 1 55
1 32 1 09
12 13
1129 1040 947 900
i>
Ujdombovár (Zagreb MAV. 38)
ind.
25. H o r g o s - Z o r t t a — Ó b o c s e — Ú j v i d é k . Oda
Vissza
Postavonat 4308
Postavonat
Állomások
4315
(Szegeü-Rokus— Ujdálja 17) 5*2 ind. Horgos érk.
„ Martonos
921 911
„
6 4 ö | „ Magyarkanizsa 71 „ Adorján 74c érk.) Zenta 802 ind.j (Szabadka 850 ind. Ada 91 ,, Mohol 940 „ Péterréve 10" érk ' l Óbecse 1026 ind.j U ö e c S 8 1113 ind. Bácsföldvár 12°' » Csurog
T . .
82= 821 72*
„
jind. jérk. érk.
24)
: 712 í 61° i 61° 1 53° !
„ 'indjérk. érk.
; 450
; 4«
; 339
1245 » Zsablya 114 „ Boldogasszonyfalva 152 , Temerin 204 „ Tiszaistvánfalva 224 2 fnSjvasKapu 250 érk. Újvidék
„
S 2*® 1 2W 1 109
„
1249
{£J
123'
12°4
ind. (Budapest-Ferenczv.—India 23)
I. B u d a p e s t n y u g o t i p. u . — M a r c h e g g — ( W i s n ) . Oda
Vissza
Postavonat 156 182 155 822| 204 8** 205 8*2 232 922 253 922 309 921 340 102° 402 1022 428 1022 444 112* 457 1122 515 11*2 530 ?N 1222 Ót 4 0 0: 5 N 121° as 622 n> 12*2 FT | 03 2* m. 3 < 121 < 621 0 03 705 3 122 &> •719 1*2 g0 7*2 g 212 ÍD 3 3 ° ° co 222 cn 8812 2*2 *? 8*5 £1 3 1 2 5 852. fi 322 921 322 322 9=2 912 412 10=2 422 10*2 512 52* llü 11— 522 717 12*1 733 122 749 122 127 757 112
Állomások i n d . B u d a p e s t ny. p. .
érk.
„ „ „
(ind. lérk. Rákospalota-Ujpest „ Dunakeszi-Alag Göd
„
Vácz
„ „ „ „ „
Nógrádverőcze . Nagymaros . . Zebegény . . . Szob Garamkövesd .
Ü k j j R á k o s rend. p. u
1)
jind. jérk. . . . érk.
ind. Köbölkút „ Kürt „
Udvard
. . . .
jind. jérk. ind. T ó t m e g y e r . . . érk. „ Tardoskedd . . n „ Tornócz . . . . ff rk
f n ;|Érsekújvár
„
Vágsellye
..
. .
.
ff
jind. jérk. ind. Németdiószeg . . érk. „ Szencz . . . . „ Cseklész . . . „ Pozsonyszölős . ff jind. Pozson fxídj y — (érk. ind. Lamacs . . . . érk. lind. f n r 5 j Dévényujfalu . . jérk. 813 é r k . M a r c h e g g . . . . ind. f^Galánta.
12°°| érk. Wien s t b .
NYOMATOTT VÁRNAY L. KÖNYVNYOMDÁJÁBAN. SZEGEDEN. KÁRÁSZ-UTCA 9.
. .
.
államvasút)
. . .
163 $á 312 312 32* 2*2 222 121 129
PárkAny-Nána .
(Osztrák-magyar
522!
Postavonat
. ind.
189
955 940
945 934 913 852
827
0 '759
J 40 714 701 644 3 U2I 0 627 S, U — 1 617 a 1 1 1 6 ö 5*2) C/J a 1 0 2 2 tí 5 Í a 1 0 ) 2 0 522 - 1 0 ) 4 > 42* 439 § 1 0 2 2 c 41* S 9i* 0> 5 922 1 322 I 9 i i > 3*1 5 8*3 N 3 1 1 IO £ 821 X 321 221 822 ?=: 8»i 2— 7*2 712 1*2 6*2 111 122 6)2 1222 622 44c 111° 431 1121 400 1021 401 1021 112 121* 1221 121*
3**
| 12«|
10— 722