A partallam id6szakaban sokszor irtak, hogy az Egyhaz muk6dese szabad, hisz sok ezer sz6szekr61 hirdetheti ideo16giajat. Vagyis a vallasszabadsag leszukitve a kultusz-szabadsagot je1entette esak. Ha mar sajt6t is akartunk, azt tilos terjeszkedesnek min6sitettek. Be1esz61taka temp1omok belsejeben fo1y6munkaba is.
443
2. Helyzetkep
442 "~ Egyhaznak, me1yre Krisztus Drunk a hitletetemenyt azert blZta, hogy a Szent1e1eksegitsegeve1 a kinyilatkoztatott igazsagot szentii1 meg6rizze, me1yebben kikutassa, hiven hirdesse es magyarazza, kote1essege es eredendo joga, hogy sajat t6megtajekoztatasi eszk6z6k a1kalmazasava1 is minden emberi hata1omt61 fiiggetleniil hirdesse az evangeliumot minden nepnek." (747. kanon l.§)
(1M 1.2.)
Az Anyaszentegyhaz j61 tudja, hogy ezek az eszk6zok, helyesen a1ka1mazva,.ha~z~os_segitOi az emberisegnek, mert el6mozdiijak az ember plheneset es szelleme kimuve1eset, az Isten orszagat is 1ehet ve1iikterjeszteni es megszilarditani. Tudja azonban azt is az Egyh~, hogy az emberek a teremt6 lsten szandekai ellen, es sajat r~.m1asukra i~ haszna1hatjak 6ket, s6t anyai szorongassa1, f~Jda1omma11atja azt a sok kart, ame1y nagyon is gyakran eri a tarsada1mat he1yte1enhaszna1atuk k6vetkezteben."
441
440 "Az emberi szellem lsten segitsegeve1 - kU16n6sen napjainkban - a teehnika esodalatos eredmenyeit hozta 1etre a teremtett vilagb61, k6zii1iik az Anyaszentegyhaz azok fele fordu1 fokozott figye1emme1,ame1yek e1s6sorban az emberi szellemre hatnak, Uj u~a~at_nyitva mindenfe1e infoilllaei6, eszme es iranyitas gyors koz1esere. Az ilyen tala1manyok k6ziil is kieme1kednek azok ame1yektermeszetiikne1 fogva nemesak az egyenekke1 teremtenek kapesolatot, hanem e1erhetik es befo1yaso1hatjaka t6megeket, sot az egesz emberiseget is, ezert joggal nevezhetok t6megkommunikaei6s eszk6z6knek. A sajt6r61, a filmr61, a radi6r61, a te1evizi6r61es hason16kr61van sz6.
1. Teol6giai megfontohisok
XIII. KOMMUNIKACIO (TOMEGTAJEKOZTATAsI ESZKOZOK)
Erteket jelent szamunkra, hogy az egyhazmegye szamos te1epiilesen a he1yi kabe1teveben es a he1yi radi6k adasaiban ~e1yetkapnak egyhazi musorok is. A sajt6ban pedig egyhazi hirek es.:gyhazi temaju eikkek is megje1ennek. Ez kosz6nhet6 azoknak a Joszandeku szakembereknek is, akik bar nem vallasosak, megis ~ ~bjektiv tajekoztatas e1k6te1ezettjeikentkeszsegesen do1goznak 01es k6z61nekvallasi es egyhazi temakat.
448
Sajnos nem ritka a szeIsoseges e1fogu1tsag. az egyhazellenes hangulatke1tes, a 1enyeges informaei6k e1hallgatasa es a val6sagt61e1rugaszkod6 tajekoztatas sem. A Szegedi Szabadteri Jatekok e16adasai evtizedeken at sok kulturalis erteket k6zvetitettek az emberek tizezrei szamara. Sajnos azonban a he1yhez me1tat1anu1 nem egyszer kifejezetten vallasellenes, az erk6lcsi normakka1 ellenteles darabokat is musorra tUztek. 447 A mu1tban esupan nehany egyhazi kiadvany je1enhetett meg, t6bbsz6r6s kor1atok k6z6tt. A radi6ban alig, a te1evizi6ban ~.gya1ta1an nem kaptak he1yet egyhazi musorok. Orvendetes, hogy a rendszervaltas utan a sajt6termekek kiadasa teren te1jes a szabadsagunk. "::sokfe1esegugyanakkor egyiitt jar az er6k szetforgaeso1asaval. Orvendetes je1enseg az is, hogy az Egyhaz adasid6t kapott, mind a radi6ban, mind pedig a te1evizi6ban.
446
444 rnediakerdesben az egyik 1egnegativabb je1enseg, hogy az A berek j6reszeben semmifele erdek16des nines az Egyhaz e~ndanival6ja irant. Ez gyakorlatilag azza1 jar, hogy nagyon :vesen kapcso1jak be tudatosan a kiil6nfe1e keszii1ekeket egyegy vallasos adas idopontjaban, ugyanakkor sokan kikapeso1jak azokat. Afentije1ensegek oka nem kis reszben az, hogy a vallasi mCisorok kesziH:sekor egyes szakemberek ve1emenye szerint a szakrnai szempontok tab bnyire haUerbe szoru1r"'~. A vallasi rnusorok szinvona1a egyenetlen. 445 A kii16nfde munkatarsak j6szandekat es vallasi e1kc5te1ezettseget nern vitatjuk, de ugy tUnik, hogy va1ami mast es maskent kellene csinalni. Nem kis akada1yt je1ent az is, hogy mind a musorkeszitok, mind a befogad6k reszero1 nem hiv6, vagy kevesse erdek1odot6megekke1 ta1a1kozunk. Ilyen korii1menyek kciz6Ltkell az evangelium igazsagait k6zvetiteniink.
ertesito
konyvtar
Vigyazni kell arra, hogy az egyhazi kiadvanyok mind t.arLalmilag, mind formailag igenyesek legyenek! KUl6n6sen ugyeljunk arra,
453
A k6zosseg elet.enek fontos szinhelye leheL az egyhazk6zsegi konyvLar, melyet. kiegeszithet a hang - es videotar. Ennek a k6nyvLarnak allomanya legyen korszerG. Beteglatogatasnal lassuk el a raszorul6kaL megfelel6 olvasmanyokkal, s6L, lehet6leg hangszalagokkal es videokazettakkal is. A lehet6segekhez mhten ert.ekes, de nem kifejezeUen vallasos mGveket is szerezzunk be!
452
Egyhazkozsegi
Javasoljuk, hogy a kesobbiekben jelenjek meg egyhazmegyei lap, amelyeL beteLlap formajaban valamennyi plebania kiegeszithetne sajat. kozlend6ivel.
451
Klvanatos lenne. hogy a varosokban es nagyobb Lelepl'deseken minden egyhazk6zseg adjon ki egyhazk6zsegi ertesILot. Kisebb falvak eseLen egy-egy espereskerUlet teheti meg ugyanezt. Ez tart.almazhaL: esemenynaptart, a helyi es a vilagegyhaz hlreit, lelkisegi Inisoka!. szepirodalmi kariLat.Iv k6zlemenyeket, szemelvenyeket.. egyhazi ismerette:tjesztest. illetve utbaigazit.ast a vilag dolgaival kapcsolatban. ta1l6zast, recenzi6kat., ki)nyv- es mGsorajanlat.ol.. A k6z6sseg eredmenyeinek es 6r6meinek legyen dokumenLuma. Lehet.6leg j usson el mindenkihez. K6z6ssegi munka gyiim6lcsekent. kesziilj6n, nem feltetlenUl szukseges, hogy a pap szerkessze. Az erLesit.6 szinvonala erdekeben keressenek es kepezzenek megfelel6 szakembereket.
450
Egyhazkozsegi
A) Sajat eszkozeink 1. Az egyhazkozsegek lehetosegei
3. Ajanlasok
EmliLesre meILo meg, hogy a szegedi egyhazk6zsegeknek k6zos egyhazk6zsegi kiadvanyuk es sok plebanianak helYi egyhazk6zsegi LajekozLat6ja j elenik meg. Sok 6nkormanyzaLnak van helyi erLesIL6je,amelyben Wbbnyire helyeLadnak egyhazi k6zlemenyeknek is.
449
hirdetmenyek
bizottsag Ez a papokb61 es vilagiakb61 a1l6 nehany t.agu bizoUsag lenne hivatott a media alLal1.amaszLoUuj kihivasokkal szembenezni. Az Egyhaz misszi6s arculatanak kialakitasaval 6sszhangban hosszabb tavon felvazolna a t.ennival6kaL, illetve konkreL segitsege1.nyujtana a megval6siLasban. Figyelemmel kiserne az egyhazmegye terUle1.en mGkod6 vallasos jellegG tornegkommunikaci6s eszkozoket.
458
Mlando kommunikacios
457 A sajat. media megteremLese es a k6zszolgalaLi media felhasznalasa szemponLjab61 egyarant. fonLos egy sajt6iigyekben jartas, kapcsolat.okban gazdag munkat.:irs alkalmazasa, aki egyeztetne a sajL6ugyekel..
Egyhazmegyei sajtoreferens
2. Az egyhazmegye lehetosegei
Az evangelizaci6ban okosan hasznaljuk reI a szamit6gepek altaI felkinalt uj leheL6segekeL!
456
45~ol megoldhaL6, a t.emplom bejaratanal helyezzenek el legalabb havi rendszereseggel valLoU szinvonalas faliujsagoi. TapaszLalaL szerint ezt meg a nem hiv6k is elolvassak.
!S
454 1 katok. az emleklapok, a hirdeLmenyek sokat segithet.nek a Apa asztori munkaban, , a l'11vek t.'·-k aJe oztl."b a asa an. S'aJnos. IelId P sok niv6t.lan kla . d vany - Je . l'k gyon em meg, eze-rl az egyh'azme gy'el ~a munikaci6s bizoUsag j6vahagyasa nelkiil senki se adjon ki ~klapokat, szenLkepekeL,es hason16 alkoLasokal.. az .ev~n,gelizacio ~rdemes lenne a plak~1.mGveszeL,eL szolgalataba alliLanunk, alLaluk vele~enyL nYllvamLhat.~nk indenki1. erin1.O kerdesekben, megvalasz1.va a kereszLeny :t<~keke1.leghatasosabban hordozo szimb61umokat es mGfajokaL
plakatok, emleklapok,
gyhazi kiadasban es egyhazi iizleLekben ne forgalmazzanak hOgyetten egyhaz- es kereszLenyellenes kiadvanyokaL! kifeJeze
459 A tomegtaj ekoztalasi eszkozokben artalmas leheL a vallasassag direkt jelenletenek eltulzasa. Az "agitaci6s propaganda" konnyen el1enkez6jere fardulhal, vagy el1enerzest valthal ki meg j6szandeku emberekben is. Ezert inkabb a val6ban televizi6s es sajt6mUfajakat kel1evangelizalnunk. A musor abjektiv ertekenek kell dont.6nek lennie, tliggetlenUl a szerz6 val1asassagat61, illetve kalalikus valtat61. A J jelent6sebb dalog a felel6sseg tudata minden mediaszakemberben es a mediakban szerep16kben. Az ertekeinkel kozvetit6 alkat6kat becsuljuk meg. 460 Mivel a tomegtajekaztatasi eszkozokben va16 megnyilalkazas j6 eszkoze lehet az evangelium hirdetesenek, a pap nyilatkozzek a LOmegtajekaztat6 eszkozokben, de gandasan ugyeljen a kovetkez6kre: - ha van olyan vilagi munkatarsa, aki jarlasabb bizanyas kerdesekben, engedje 6t megsz61alni; - oltozete, kUls6 megjelenese a szerepleshez ill6 legyen, megnyilatkazasa pedig legyen osszhangban az egyhaz tanitasaval; - mindenfele partpalitikat6l tart6zkodjek; - a temahaz kapcsa16dva emelje ki az okumenikus, illetve a nem hiv6khoz sz6l6 gandalatokal; - ha pap vagy hiv6 ember nyilatkazik a tomegtajekaztatasi eszkozokben - amel1ett, hogy ragaszkadjek elveihez tart6zkadjek a sommas itelelekt6l, torekedjek arra, hagy nyitoU es lUrelmes legyen mas nezetek es mas emberek iranl.
bekapcsolasa az
a vilagi mediaban.
A helyi sajto, radio televizio evangelizalasba
B) Jelenlet
Kapcsalatat teremtene az egyhazkozsegekben mlikod6 media munkakozosegekkel, a LObbiegyhazmegye hasanl6 bizattsagaval, a plispokkari sajt6irodaval, illetve a testveregyhazakkal es vilagi mediaval. Programat hazna letre a media hasznalatara val6 neveles erdekeben es a sajat szakemberek kepzesere. Mind LObbmuveszt es kozeleti szemelyiseget kel1 megnyerni erre a munkara. vissza.
,
b' t
k
a
115.§. Mivel a niv6tlan val1asas szel1emi termekek nagyan sakal arthatnak, mindenki leh6tesegei szerint kiizdjon ezek ellen!
468
467 114.§. Minden lelkipasztor gondasan e16keszitve tartsa meg a t6megtajekaztatasi eszkozok vilagnapjat!
4. Rendelkezesek
A humanumal es a keresztenyseget serLOirasak, musorak el1en tiltakazzunk a szerkeszt6segekneL Azertekes alkatasak megje1eneseerl fejezzuk ki elismeresunket.
466
A media hasznalata ne menjen a csaladi es kozossegi elet rovasara, 6vjuk gyermekeinket a media karas halasait61!
465
A lomegtajekaztalasi eszkozokkel ugy elj?n~, e.s erre 12,assu hiv6ket is, hogy ne allsak ki bennunk az lmadsag szel1en:el. A bunbanati napokan es id6kben - reszben vagy egeszben lagadjuk meg magunkat a media hasznalataban is.
464
A musarak mertektart6ak.
463
C) A media hasznalata.
t· e's a belyi saJ·t6ban, radi6ban es lelevizi6ban rej16 A orze 1 't . , 1 lebet6segeket hasznaljuk fel alkalmas szakemberek segl segeve .
462 k"
461 bb unnepekel evfordu16kat kiadvanyokkal tegyuk ' .,' t 1 '•. ' t' A nevese , l ., HivJ'uk meg a saJtat es a e eVl2lO. mlekeze esse. . .,' .k bb e . k templamaiban talalhato erte ese Egybazmegyen ., kegytargyakr61,kegykepekr61 keszi.iljenek repradukclOk!
-
serlsen! ., . .. les es adas el6lt eljen a ripart elalvasasanak 111etve kaZgtekintesenek lehet6segevel, ugyeljen arra: hogy :~gnyilatkozasaval az illeta sajt60rganum ne elhessen
saba se az egyhaz ' hanem mindig a sajat neveben nyilatkazzekl . . . .. _ iigyeljen arra, hagy nyilatkazalaval szemelylsegl Jogakat ne
_
I,17'k§'Ak~ere~zteny szellemu saj 1.61.. mind a lelkipasztor mind h Ive er olcsIleg es anyag'l t; ,_ . a 'k . lag amogassak. es szervezzek meg k a t a lI us saJto teIjesztese1. a
116.§. A lelkipasztor tartsa k6telessegenek hogy h-.t '. helyes hasznalatara neveli! Ivel a medIa 470
469
00.
"Minden apostoli tevekenysegnek a szeretetb61 kell [akadnia es erot meritenie. Egyes tennival6k mar a termeszetiik szerint is alkalmasak ana. hogy a szeretet beszedes tanui legyenek; maga Krisztus Drunk is ugy akaIja. hogy ilyenek je1ezzek messiasi kUldeteset. (vo. Mt 11,4-5)." "oo.A karitativ munka ma igazan elerhet es el is kell ernie minden embert es mindennemu szuksegletet. Barhol is elnek olyanok. akik hijaval vannak etelnek-italnak. ruhazatnak. lakasnak. gy6gyszereknek. munkaalkalomnak. oktatasnak vagy nelkUlozik az emberhez melt6 eIet [eltet.eleit. akiket. sorscsapasok sUjtanak. vagy akik betegsegben sinyl6dnek szamkivetest vagy b6rt6nt szenvednek: a kereszteny szeretet keresse es t.alalja meg 6ket es odaad6 gondoskodassal enyhitse a bajt. segelyek foly6sitasaval pe~~gk6nnyitsen helyzetiik6n. Ez a k6telesseg kUl6n6skeppen is a ]om6duaknak es a gazdag nepeknek a vallara nehezedik." (M.8)
472
47~T6rd meg az ehez6nek kenyeredei, es a hajlektalan szegenyt fogadd be hazadba! Ha mezitelent latsz. 61t6ztesd [61,es ne [ordulj el embertarsad eI61!"(Iz 58.7) A Kiraly"a juhokat jobbjara allitja. a kosokat pedig baljara. Aztan igy sz61 a kiraly a jobbjan a1l6khoz: Gyertek. Atyam aldottai. vegyetek birlokba a vilag kezdetet61 nektek kesziteU orszagot! Ehes voliam es adtatok ennem. Szomjas voltam es adtatok innom. Idegen voltam es befogadtatok. Nem volt ruham es felruhaztatok. Beteg volt.am es meglatogattatok. B6rt6nben voltam es fOlkerest.etek.Ene megkerdezik az igazak: Dram. mikor laUunk ehesen. hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan. hogy innod adt.unk volna? Mikor lattunk idegenkent. hogy befogadtunk volna, Mikor latt.unk betegen vagy b6rt6nben. hogy meglatogattunk volna? A kiraly igy fe1el:Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvereim k6ziil eggyel is tettetek, velem tet.tetek."(Mt 23.33-40.) "A sok hiv6 mind egy sziv. egy lelek volL Egyikiik sem mondta vagyonat sajatjanak. mindeniik k6z6s volt. nem akadt koztiik szuk6lkod6 ... mindenkinek adtak ... a sZiikseghez merten." (Ap Csel 4.32-35)
1. Teo16giai megfontolasok
SPEcIALIS LELKIPASZTORI FELADATOK ~iIV /1. AItalanos jellegii karitasz munka
2. Helyzetkep
ProblemaL jelenL az is, hogy nagyon nehez megkul<'mbozteLni a val6di raszoru16kat azokt61, akik visszaelnek a segit6 szereLeUel. 476 Sajnos sokakban el az a szem1e1eL,hogy a raszoru16 emberek a maguk lustasaganak, e1heLeUensegenek vagy karos szenvedelyeiknek koszonheUk szerenesetlen helyzetuket. Bar ez nagyon sok eseLben igy van, altalanositani megsem szabad. 477 A problema megoldasa szamunkra ket okb61 is nehez. A hiv6 emberek alLa1aban nem gazdagok vagy j6m6duak.Eddig is anyagi erejuket megha1ad6 merLekben jarultak hozza a szoeialis problemak mego1dasahoz. LeheL6segeik ezen a Leren egyre rom1anak. Az Egyhaznak minL szervezetnek sem allnak megfe1el6 anyagi eszkozok rendelkezesere a problema kezelesehez. Penzugyi leheL6segeink korlatozot Lak, es hianyzik a megfelel6 rakLarhelyiseg is. 478 HatralLatja a karitasz munkat az a szemlelet is, hogy a karitasznak nines mas fOladata, minL a kulfOldr61 erkezett segeIyadomanyok elosztasa. 479 Hiveinkb61 nem hianyzik a szoeialis erzekenyseg. A Szent Erzsebet unnephez kapesol6d6 orszagos gyujtesek alkalmaval is b6kezlien adakoznak a karitasz munkajavara.
475
473 A partallam idejen Wos vo1L ezL a sz6L kimondani, hogy szegenyseg vagy szegenyek. A va16sagban LermeszeLesen b6segesen vo1Lszegeny es raszoru16. Meginkabb megmutaLkozott ez a rendszerva1Las utan. Sajnos sokJe1ekeppen megtapaszLa1hat6 a szegenyseg: a ko1dusok megje1enese es a haj1ekLa1anok egyre gyarapod6 szama, a 1etminimum a1aU e16k sokasaga es a nagyesa1adosok egyre rosszabbod6 he1yzete szembeLun6. 474 Bar a kereszLeny emberek nagy reszeben eI annak tudaLa, hogy a raszoru16kon segiLemlnk ke1l, megis a szervezeU, intezmenyes mego1dasL61 idegenkednek. A Magyar KariLasz egyhazk6zsegi szervezeteinek 1etrehozasara teU kiser1eLne1a k6vetkez6 va1aszok erkeztek 1e1kipaszLorokreszer61: - na1unk nines szukseg kariLasz munkara; - na1unk az onkormanyzat fog1a1kozikezze1; - a Maltai SzereLeLszo1ga1aL vegzi ezLa munkM; - ugyis elisszak, amiL kapnak. L
,
.
megL6renL a he1yi me1yek tobb-kevesebb
00
118.§. A Magyarorszagi Egyhazkozsegi Kepvisel6LesLu1eLek Szabalyzata (MEKSZ) el6irja, hogy minden egyhazkozsegben karitasz bizottsagot kell alakiLani. Ez a munkabizoUsag pedig hozza letre haladekLalanu1 az egyhazkozsegi kariLasz esoporLoU
487
4. Rendelkezesek
Az anyagi fedezet reszbeni biztosilasara az egyhazmegyei kariLasz kozpont letesitsen a1apiLvanyL, ame1y ha ezt a hat a1yos jogszabalyok leheLove Leszik adoalap cs6kkenLes ceIjara igazolast adhat ki az adomanyokr61. Ahol eeIszenlnek IMszik, oU letesitsenek helyi ilyenjellegu a1apitvanyL a kariLasz esoporLok.
486
Az egyhazkozsegi kariLasz esoportok alakiLsanak ki j6 egyuUmuk6desL a Leru1eLukon Levekenyked6, hason16 celu szervezetekkel es inLezmenyekkel! PI: Magyar Mciltai SzereLetszo1ga1at, VoroskereszL, bnkormanyzato k szocialis bizoLLsagai, Nagyesaladosok Orszagos EgyesUleLe, CsaIadsegiL6 Kozpontok.
485
Ebben a k()zpontban az adaLvede1mi Wrvenyek beLarlasa melleLt rnegfe1el6adaLbazisLkell 1etesiLeni!
484
egyhazrnegye egy k6nnyen megk6zeliLhet6 he1yen karitasz kozpontot 1etesitsunk a haLekonyabb munka erdekeben!
Az
483
'00'
lelkigyakorlat. ., A resztvevok szamara mindehhez sapt egyhazkozseguk lehet6segeihez merten - nyujtson anyagi segitseget.
482Az
't I'~n~k er 'd ek e'b"el~. c,., karitaszmunka ere d'menyese bb"~ L~e rnunkatarsak kepzesere es tovabbkepzesere rendszeresen szervezzunk tanfolyamokat! A megfe1e1ole1ktHeLkialakilasclra egyes hetvegeken legy~r:ek lelki napok. s 1egalabb evenle egy a1ka1omma1 kantasz
3. Ajanlasok
hazkozsegeink ketharmadaban k~iLaszcsoporLok.. oomegszervezese, hatekonysagga1 mukodnek.
48i
vasarLstb.
rnegsen
480 hazmegyenkben LObbhe1yen szervezLek ~kci6~~La ras:oruI6~ Egy (f'l'esere pI karaesonyi csomagok klOsztasat, karacsonyl
119.§. A kariLasz munka anyagi fedezet.ere a Szent ErzsebeL naphoz. kapcsol6d6 kariLasz gyujLes osszegenek 40%-a helyben LarLa.ndo: az MKPK jelenleg ervenyben leva dfmtesenek megleleloen -, v~la~inL ugyanerre a celra kell forditani a Szent Antal persely bevetelet is.
488
Specialis jellegu karitasz feladatok
SZilksegesnek latszik, hogy az egyhazmegye letrehozzon egy Lanacsad6 kozponLol, amelynek feladata a terUleten leva szakintezmenyekkel va16 kapcsolattartas, a betegek es hozzatartoz6ik segitese, a lelkipaszLoroknak val6 tanacsad~ls, lelkigyakorlatok szervezese, bekapcsol6das a prevenci6s mUnkaba: iQusagi es hittanos csoportokn~ll, illetve a leU:Plomokban e16adasok tarlasa, tajekoziaLo anyagok L~~esztese. Ez a kozponL resze lehelne egy csaladi lanacsad6 kozpontnak. ahol egy munkacsoporl vegezne ezekel a feladaLokal.
491
A Magyar Karitasz megalapitoUa a Szenvedelybeteg-Segit a szolgalatot, s ehhez kapcso16d6an az egyhazmegyeben is leLre kellene hozni ennek helyi szervezeiet. Ebben ki)zremuki)dhet.ne egy alkohol - es drogproblemak kezeh~seben jartas pap, egy vilagi pszichologus vagy eseUeg pszichiater, aki a munka szakmai felilgyeletet latna el. Helyuk lenne iU olyan szemelyeknek, akik a Magyar Karilasz SzenvedeIybeteg-SegiL6 SzolgalaUmal megfelela kepzettseget szereztek, s keszek ebbe a munkaba bekapcsol6dni. Olyan gy6gyulL betegek egyuUmukodesere is szukseg van, akik gy6gyulasuk tapasztalaLaiL kepesek es meg is akaljak masokkal osztani.
490
1. Ajanhisok
48ibbe a csoportba tartoznak a pszichoaktiv anyagokt6l fuggak. Ez t jelenti, hogy ezeknek az anyagoknak a szervezetben valo ~enlete neIkUl nem kepes a beieg eIni. Ennek ket oldala van: a {esti fUgg6seg, mely a szer hianyaban a szervezet osszehangolL mukQdesenek felborulasat jelenti, s ez halalos kimenetelLi is lehei, illeLvea pszichikai fUgg6seg, mely a szerhasznal6t lelkileg koti az anyagokhoz es fokozatosan Lestilelki leepuleshez vezet. A szenvedeIybeLegek segiLese kef. kUlonall6 LeriHeLeLfog egybe: maganak az alkohol - illetve drogbeiegnek gondozasat, mc"isik oldalr6l pedig a be1eg csaladtagjainak segiteset. Annal is inkabb nagy jelentasege van ennek a munkanak, hiszen a hivalalos statisztikai adaLok szerinL ma Magyarorszagon 995 ezer alkoholbeteg van, (ez az osszlakossag csaknem 10%-a) korUlbelul 200 ezerre teheL6 a drogfClgg6k, es 3-400 ezerre a gy6gyszerfCIgg6kszama.
}\) szenvedelybetegek segitese
gIV /11.
122.§. Hozzaert.6k, legalabb evenkent egy alkalommal, minden nagyobb plebanian iartsanak e16adast. akar a templomban, akar pedig a hittanteremben err61a iemar61 (mege16zes,gy6gyiias).
498
121.§. Ehhez a munkahoz segit6t.arsakkent. fel kell kerni vallasos vilagi szakembereket.
120.§. A szenvedeIybet.egsegek elleni hat.ekony kuzdelemhez ki kell nevezni egy lelkipaszt.ort., aki ennek a kerdesnek szakembere es fele16se! 497
496
2. Rendelkezesek
Fonto~ fel~~atot jelent a szenvedelybetegek, illet.ve csaladjuk anyagl seglt.ese. Mindez azonban nagy korUliekin1.est.igenyel, s ~em . lehet e~ a segitsegadas alapja a helyt.elen magatartasi lorrna~a~ va~o megma:adas el6mozdit.asanak. (Az anyagi segites ezeknel alt.alaban ne penz legyen.)
Az ~g~hirdetesben kapjon helyet a szenvedeIybetegsegekr61 sz616 tamt.as,._ho~ ~z ~m~erek jobban megertsek a' hogy nem ~gyszeruen zullo! tsegrol, hanem betegsegr61 van S7" meg akkor IS, ha esetleg a beteg maga is tehet allapotanak kiala ,..11asaro1. 495
494
N.agyo?b telepuIeseken, varosokban egy-egy kluboi kellene kl~laklt~m a ~zenvedelybetegek szamara, hogy ezzel is segitslik !?yogyulasuk lo1yamatat. Ezek az ongy6gyit6-onsegit6 csoportok l~ntos. m.egtart6 er6t jelenthetnek a betegek szamara, ugyanakkor ~athaio~a t.es~ik es 161kinaljak a gyogyulas lehei6seget masoknak IS.A gyogyulo bet~geket integralni kell az egyhazkOzseg egeszebe, ez azo_nb~nhosszu !olJ:'a~at, hiszen a szenvedelybetegseg maga Istentol.es az Egyhaztol Igen messzire sodorja az embereket. A szer:v~delybet.egek mar jelzett nagy szama mutatja ennek a lelklpasztori. l~la~atnak a nagysagat es sCIlyat, s ha magukon a betegeken klvul hgyelembe vesszlik hozzatartoz6ik kciret is, akkor azt mondhatj uk, hogy ilym6don az orszag lakossaganak mintegy egynegyede elerhet6.
493
Kivanatos egy olyan lelkigyakorlatos kozpont kialakitasa is amelyben helyet kapnak a szenvedeIybetegeknek t.artott lelk: napok, s amely a tovabbfej16des folyaman gy6gyit6 hazken~ alkalmas lehet hosszabb benntart6zkodasra is.
492
az V.
Mivel a fogyaiekosok allapota alland6 jellegu, a lelki gondozas egyik legfontosabb feladata, hogy ertelmet adjon nehezsegeik elviselesenek, a keresztviselesnek. A gy6gyit6 es kereszthordozo ~isztus peldajara tekin1.ve ki kell hangsulyoznunk a lelki d~ll1enzi6t, vagyis a tiirelemmel viselt nehezsegeket, es a Zugo16dasnelkiil elfogadott szenvedeseket ajanlja fOl szereteUel
503
A mUnkacsoport. vezet6je mindenkeppen tarlson kapcsolat.ol a fogyatekosok kUl6nfele szervezeteivel es a problema termeszeteb61ad6d6an - az egeszsegiigyi intezmenyekke1.
502
KUl6n6sgonddal valasszuk ki a segit6ket, akiknek kepesnek kell lenniiik arra, hogy megfelel6 empatias keszseggel megertsek es atvegyek a gondozottak problemail, de ugyanakkor megfele16 aI16kepesseggel birjanak, hogy az e16-el6fordu16 indulatkit6reseket is kezelni tudjak. A lelkipasztornak es munkatarsainak segit6knek kelllenniiik es nem "kiszolga16knak", azaz a lehet.6segek szerinti legt.6bbre kell kepesse ienni partneriiket., es tart6zkodniuk kell a tulgondozast61. Font.os feladat a fogyat.ekos ember helyzeleb61 ad6d6 felelem feloldasa, hogy kimozdi1.suk a negy fal k6zUl, soha ne kerUlj6n szellemi es erzelmi vaku umba. Ennek elkerulesere fontos a fogyatekosok bekapcsolasa az egyhazkozseg eIe1.ebe,eljuttatasuk szentmisere, k6z6s rendezvenyekre, zarandoklat.okra.
501
1. Ajanlasok
500 A
r i-k - b ar: szen~e d-~ .. embe r ek a. kii16nb6zo logya e o~s~g rnozgaskorl3.tozot.tak, a l~tas- es hallass.e~ultek,. a szelleml fogyatekosok es bizonyos ert.ele~b.en a SZU.ICld ..vesze~yeztelet.t.~k . _ t6bbnyire lelkileg nagyon erzekenyek, eletuk soran az egylk ~:gsulyosabb meg?r~b~l_ia~asna~ v~nnak ~it.~v~: legelemibb eletsziikseglet.eik kleleglt.eseben IS masok segltsegere szorulnak. Helyzetiikmegoldasa szamukra egy egesz ele~feladata. . A feladat iermeszeteb61 ad6dik, hogy a segito nem lehet puszt.an j6szandeku es 6nfelaldoz6 ember, hanem specialis ismeretekre es t.6bnyirecsoportmunkara van sziikseg.
B) Fogyatekosok pasztoraci6ja
12 kerdest. mas-mas megvIlaglt.asban, de kulonosen ezt.anacso1at.t.alva16osszefUggesben. par
499 3.§. A serdii16kor k~zdet.et61.n:i~~en t.anevben..t.~r~aljuk meg
125.§. Letre kell hozni az egyhazmegyeben, illeLve a nagyobb egyhazk6zsegekben olyan hangtart - ez megval6sithat6 pI. a Somogyi K6nyvtarral val6 egyi.itmuk6desben -, amely lehet6ve Leszik6lcs6nzes reven, hogy a fogyatekosokjobban megismeIjek a Szen1.irast es a hiUgazsagokat. Vakok es cs6kkenUatasuak reszere az egyhazmegyei k6zpon1.ban vagy egyeb alkalmas helyen letesiteni kell Braille-irassal keszUlt konyvLart, ahol a szentirasi szovegek es a legalapveL6bb lelkisegi irasok megLalalhat6k.
508
507 124.§. Uj Lemplom, illeLve LemplomfelujiLas csak ugy L6rtenjek. hogy az id6sek es mozgaskorlatozottak szemponLjai1.figyelembe veve a bejaraU lepcs6k melleU a templom bels6 Lere tol6kocsival. illeLve a boUal k6zleked6k szamara is k6nnyen megk6zelithe1.6 legyen. Uj plebaniak epiLeseneI legalabb a hivatali helyiseg megk6zelithet6sege szinLen feleljen meg az el6z6ekben felsorolL szempontoknak!
2. Rendelkezesek
A hallasseri.iltek szamara keszUlL specialis gy6nLaL6szeket az egyezmenyes jellel (egy athuzott fUllel)ken megjelolnL
506
az Egyhaz, es a haza nagy szandekaira. Mindenkeppen biztositsuk szamukra civil aldoztat6k segiLsegevel a rendszeres szenLaldozasL 504 A lelkipasztor reszer61 elegend6 Wrelmet es szereLeLet kapjanak a szellemi fogyaLekosok is. A hitoktaLasban szemelyre szabott mercevel kell segiLeni fej16desi.iket,figyelmeLszenLelve arra, hogy - aminL az az alLalanos Lerapiaban is jol alkalmazhat6, _ hasznaljuk a muveszeUerapia (festes, gyurmazas) lehet6segeit. Csaladpasztoraci6ban nagyon k6rUltekinL6en kell kezelni a szellemi fogyatekosok csaladjat. Amennyiben az egyhazk6zseg l.eriileLen szellemi fogyaLekosok in1.ezeLevagy kisegit6 iskola muk6dik, ezekkel alakiLsunk ki j6 kapcsolaLo1.,s az ott Lanu16k szamara a hiLokLa1.as1. LegyiikhozzaferheL6ve. 505 A lelkipaszLor es segi1.6i fokozott tlgyelemmel kiseIjek azokat a csaladokat, amelyekben szinLe "hagyomany" az 6ngyilkossag. Figyelni kell azokra is, akik Lul nagy lelki megrazk6dLa1.as,vagy erejiiket meghalad6 megpr6balLaLas miaU valsaghelyzetbe kerul1.ek. Az ilyeneknel er6siLsiik a remeny!, hogy ha ma nem latszik is megoldas a probIemajukra, holnap mar megoldhat6 leheL Gondoljunk arra is, hogy az ongyilkossagoL megkiserl6k nagyobb resze igazab61 nem akar meghalni, hanem 1.ettevel segiLsegert kialL
helyzetii
csoportok
A tarsadalmi problemak megoldasanak hatekonyabb segitesere letre kellene hozni egy egyhazmegyei 1.anacsad6 k6zpontot. Ennek a kozpontnak 1.evekenysegik6rebe tartozna eleLvezeLesitanacsad6 programok szervezese is. A maganyossag feloldasara teremtsiink lehe1.6seget k6te1.len, barati talalkoz6kra, vonjuk be az egyhazk6zseg eleLebe az egyedul el6ket, hogy ezalLal is fOloldjuk benniik a feleslegesseg erzeset. A karitasz munkacsoport tagjai rendszeressen latogassak a betegeket es id6seket, es turelmesen hallgassak meg 6ket. Ahol az egyhazk6zseg anyagi helyzete lehet6ve teszi, hasznos lenne egy f6allasu vagy legalabb felallasu, kepzet1. szocialis munkas alkalmazasa, aki az id6sek es betegek gondozasat, latogatasat koordinaIna, s maga is tevekenyen reszt venne ebb en a mUnkaban. 512 Korunkban sokan kenyszerUlnek arra, hogy politikai es gazdasagi okok miatt elhagyjak szii16f6ldjiiket, oUhonukat, hazajukaL SOkszor nemcsak egyenek vagy csaladok, hanem nagyobb cSOportok is gondoskodasra, segiLsegre szorulnak, hiszen gondolkodasban, kul1.uraban, szokasaiban idegen kornyezetben ken rnegtalalniuk helyiiket, onrnagukat, s ugyanakkor meg6rizni
511
Maganyosok
51~gy tarsadalomban egyenek es k6Z?_Sseg~k _~erii~hetn~k _sajat hibajukon kivul, vagy esetleg sapL hrbaJukbol hatranyos helyzetbe. Az egyhaznak Istent61 kapoU kUldeLese, hogy minden ember szamara segiLseget es LamaszL nyujtson. A legraszorultabbak ebben a csoporLban a maganyosok, a nagycsaladosok, menekult.ek, munkaneIkuliek, hajlektalanok, valamint a b6rt6nben lev6k.
1. Helyzetkep
C) Kiilonbozo hatranyos pasztoraci6ja
erzekenyek.
azokra, akik feln6U 12 .kban valLak fogyaLekossa, mert reszin1. nehezebben tudnak ~~~:he1yezkedni a mindennapi eletbe, reszinL mert fokozottan
fS09 6 §. KiH6nos figyelmeL kell forditani
Talan a hajlektalanok sodr6dtak leginkabb a tarsadalorn periferiajara. Ok az allomason, hidak alatt alv6k, parkokban, aluljar6kban, templomkapukban kereget6k. Nagyon sok esetben
516
Legyen gondunk az anyagi tor6des melleU szamukra a lelki, valamint a liturgikus kozosseg megteremtesere is. Lehet6segeink szerinl bizlosilsuk szamukra a koletlenebb talaIkozasokat, klubszeru egyuUleteket is! Ez ut6bbi kereleben nyujtsunk segilseget. a hasznos tudnival6k megismereseben, jogi, egeszsegugyi. munkavallalasi problemakkal kapcsolatos lajekoztat.asban. A feszultsegek elkerulese erdekeben a menekultekkel kapcsolatos ugyintezesekel kossuk konkret id6pontokhoz. 515 A munkaneIkuliseg - a tarsadalmi problemakon lul - igen sok lelki nehezseggel is jar. ilyen a feleslegesse valas erzese, sodr6das az esemenyekkel, kori.ilmenyekkeI. Sok munkanelkuli pr6balja gorcsosen meglarlani korabbi eletvitelet. Ki.ilon gondot. jelenl a fiatalok munkanelkulisege. A meg ki nem alakull szemelyisegu fiatal teUensegi allapotba keri.il. amely kilalaslalansaggal es eseUegesen az egesz larsadalmi rend elutasitasaval parosuI. A lelkipaszlor lekintse feladatanak. hogy a regi. hamis beidegz6deseket feloldja. amelyek a munkaneIkulieket elhetetlen. lusta. el6skod6 emberkent kezelik. A lelkipasztor es munkatarsai szemeIyhez sz616an kozelitsek meg gondjaikat. helyes iranyba segitve onerlekelesuk fejl6deset. onbecsUlesuk visszaszerzeset. Az egyhaznak nem sok lehet6sege van uj munkahelyek teremtesere, de szemeIyre szabott. felkeresekkel. feladatokkal atalakithatjuk a munkanelkuliek ert.ekszemleletet. s bekapcsolva 6ket az egyhazkozseg eletebe, formalhatjuk kornyezeliiket, csaladjukat. barati korukeL A helyi lehel6segeket merlegelve probaljunk meg egyuttmukodni az onkormanyzatokkal ennek a nagyon sulyos tarsadalrni problemanak a megoldasaban.
514
sajat kultCmijukat, szokasaikat, gondolkodasm6djukal, onazonossagukal. 513 A menekUlI kereszteny ember uj otthonat is az Egyhazon kereszliil fogja keresni. SerUlesei, egyeni tragediai, amelyeket maga mogoU tud, erzekennye, visszahuz6d6va teszik. A. lelkipasztorok es munkatarsaik tehat kUlonosen korultekint6en tor6djenek velUk, segitsek 6ket! Mivel gondjaik az egyhazkozseg reszer61 altalaban oner6b61 nem megoldhat6k, ezerl szorosan egyuU kell mukodnunk azok megoldasaban mas szervezetekkel (pI. Magyar .. Karitasz, Magyar Maltai Szeretetszolgalat, Voroskereszt, Onkormanyzatok).
~~8:§. Hat~anyos belyzetben lev6 embe~asai~ _segite~e tekony modon tobbnyire csak csoportmunkaban tortenhet. es
127.§.A lelkipasztor tegyen meg minden t6le telhet.6t azert. hogy ezeknek a hatranyos helyzetu embercsoportoknak a megitelese ~eIy sajnos meg a hiv6 emberek koreben is negativ jellegu 51~elobb kedvez6en megvaltozzek!
518
3. Rendelkezesek
51~ Az egyhaz lelkigondoz6i munkajaban nem elhanyagolhat6 terulet a bortonvisellek es bunelk6vet6k paszloraci6ja. Ne legyuk magunkeva a kozfelfogas altalanosilasait. teves beidegz6deseil es lartsuk szem el6lt. hogy a bort.onokben szabadsagvesztesuket l61t6emberek nagy resze nem megrogzoU gonosztev6. meg akkor Sern' ba a korulmenyek ez ellen sz61nak. A bunozesi hullam ellenere is a feladalunk a k6zveIemeny 1'eno szempontok szerinli formalasa.Ne felejtsuk el, hogy meg a bunoz6k is els6sorban emberek. A borlonben lev6 emberl sok megalaztatas eri. els6sorban rablarsail6I. Hosszabb bc)rlonbunletes eseten elveszithetiazt a kepessegel, hogy igazi emberi kapcsolatot tudjon teremteni es fOnnlarlani. A borlonpaszloraci6 igyekezzek az emberszeret6 Krisztust megjelenileni. Ab6rtonpasztoraci6s munka a lelkipaszlorl61 es segit6il61 nagyon sok id6t kivan. A lelkigondoz6i munka legfonlosabb leri.ilete a szemelyes kapcsolattart.as. amelynek soran a borton hazirendjel be kell tartani. A lelkipaszlor legyen segil6kesz. lehet.6leg nyitoll a kert segitseg megadasara. de ne vesszek el az apr6 szolgalalok leljesitgeteseben. Legyen empalikus meghallgat6ja az elileltnek. ezzeler6sitse a bizalom ujjaszuleleseL A lelkigondozas a borlOnb61val6 szabadulas utan is lolytat6djek! Ehhez segitseget nyujlanak a Bortonpasztoraci6s Tarsasag szakemberei es inlezmenyei. Ugyanakkor a kozvelemeny formalasa is fontos feladal. hogy a bunozesi hullam ellenere az el6iteIeteketvisszaszorilsuk.
, tunik, bogy a nekik adoU par 1'orinlon kivul 6k maguk sem ugy ak tObbre igenyt. KirekeszteUseguk kett6s: reszint ~.arta:gUkatzarjak el a t.arsadalom lObbi reszet61, reszint pedig a o~rnadalom pr6bal vedekezni, elzark6zni a hajlektalanok ~~~rn6djat6I.Megkoz~li~esukigen ~ehez, _~egis szukseg_e~.~ogy eelkies anyagi lehelo~egein~kel _kesze~ allJunk meg~egltes~kre. 1 en Jebet a veluk valo beszelgetesen lul, hogy hasznalt ruhakat. I~y ztalkodasi lehet6segekel. valaminl - az onkormanyzatokkal tis .,ttrnukodve _ lelen melegedesi lehet.6seget..illetve forr6 teat, ~g Helt bizlositunk szamukra.
ez - a megfele16 szakemberek bevonasaval - az egyhazkozsegi karitasz munkacsoport feladata! 520 129.§. Minden plebanian, melynek teruleten buntet.esvegrehajtaSi intezet van, meg kell szervezni a bortonpasztoraci6t! 521 130.§. Az egyhazmegye terUleten a bortonpaszt.oraci6ban resztvev6k kapcsol6djanak a Bortonpasztoracios Tarsasaghoz, amely gondoskodik megfele16 szakkepzesr61 es a tapasztalatok atadasar61! A Tarsasag szabalyzatanak betartasa a munkaban resztvev6k szamara kotelez6! 522 131.§. A menekult.ek reszere kiosztot.t. adomanyokr61 pontos elszamolast kell kesziteni, az adomanyokat meg kell koszonni, es felhasznalasar61 szamot kell adnunk az adom{myoz6nak, hacsak nem kerte e16z6legennek me1l6zeset. Y
- Napjainkban a Szentlelek kegyelmenek ihletesere vilagszerte sokfele m6don Wrekszenek - imadsaggal, sz6val es cselekedeUel - elerni a Kriszt.us akarta teljes egyseget. "Azegyseg szorgalmazasa az egesz Egyhaz gondja, a hiveke es a pasztoroke ..." (UR 4.5.) "Az Egyhaz visszavonhat.atlan dontessel elk6telezte magat az okumenikus mozgalomban." (Szentat.ya 1991. augusztus 18-i debreceni beszedeb(1) Egyhazmegyenk jelent6s resze olyan t.e1eplilesekb61all, amelyek ~~k6inakjelent6s resze mas kereszteny koz6sseghez tartozik. Az okurnenizmus egyik legfontosabb pontja, hogy a IeIkipaszt.orok kiegyensulyozott es j6 kapcsolatra t6rekedjenek egymassal.
21.)
Jezus f6papi imlijaban apostolaiert konyorgott, majd igy folytatta: "De nemcsak ert.Uk konyorgok, hanem azokert. is, akik szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyajan egyek." (In 17,20-
524
2. Helyzetkep
523 I Vatikani Zsinat a Nostra aetate kezdetU, a nem kere~zt.~ny A Ill: okr61sz616nyilat.kozataban kUlon [oglalkozik az Egyhaz es a va'd'as ag kapcsolat.aval. "Az Egyhaz - nem l'e1edh et·1, h ogy azJ.:SI as k k"ozvet-t.- 1 ~ .. etsegi Kinyilatkoztatast annak a nepne 1 eseve Oszov . 1 - -b-l ta amellyel Ist.en kimondhatatlan nagy Irga massaga 0 ~~k6totte a regi szovet.seget. Nem feledhet.i, h?gy annak a .n~.mes olajfanak gyokereb61"ta~lalkozik, amelybe a nepek vad olaJfamak agai be vannak oliva. (vo 4. pont) . .... _ .' __ Igaz ugyan, hogy a tort.enelem tra~Iku_s ~or~lme.n~eI ..10.~yt~n egyhazmegyenk teri.ileten c~a~ i.gen ~IS let.szamu ~sIdo ~,ozoss~~ Ietezik, megis a II. Val1kam Zsmat szellemeben .. ~e~tve_n arbeszed" szukseges. Ez fejez6djek ki a kozos szellenu orokseg ~6lcs6n6s megbecslileseben es egyrnas megismeresebe~. ~z ~ert is szukseges es fontos, hogy az Egyhaz ezen keresztul IS gata! vethessen minden gyUlolkodesnek, antiszemitizmusnak, esetleges lild6zesnek. Az Egyhaz Krisztusban elkotelezet.t a minden ember tele kiarad6 szeretetre. Torekedjunk az 6szovetsegi Szentiras alaposabb megismeresere valamint a zsid6sag tortenetenek es a zsid6 vallas mai tanitasanak pontossabb ismeretere is!
o16giai megfontolasok 1.T e
#
/111. Kapcsolataink a Katolikus Egyhazon kiviili kozossegekkel
zsidosag
]V
cr'f1.T
133.§. Ha az egyhazkozseg terUleten mas vallasi kozossegnek is van lelkipasztora, ennekl ezeknek lelkipasztorat/lelkipasztorait
530
132.§. A keresztenyek egysegeert vegzett imanyolcad akkor is kotelez6. ha a plebania teriileten nincsenek mas vallasi kozossegek!
529
4. Rendelkezesek
Tapintattal es szeretettel kezeljuk a vegyeshazassagokat! A jegyesek jelentkezeset6l kezdve vegyuk figyelembe a kereszteny egyseg szempontjait, kes6bb is tartsunk kapcsolatot ezekkel a csaladokkal. A hitoktatasban pedig legyilnk kUlonos tekintettel az ilyen hazassagb6l szuleteU gyermekekre.
528
525 ~ egyhazmegyeben letre kell hozni a f6pasztor elnokletevel egy okumenikus bizottsagot, amelynek feladata, hogy kapcsolatot tartson mas kereszteny testveregyhazak hasonlo munkacsoportjaival. 526 Az Egyhazi Torvenykonyv, az Okumenikus Direkt6rium es az okumenikus kozeledes eredmenyeit ismertessuk a hivek szeles kor~vel: es a liturgikus rendelkezesek megtartasaval imadsagos ~gyuUl~teket kell ~z~rvezni. kiilonosen a kereszteny egyseg Imah:te~en: -:: l~!klpasz~orok gondoskodjanak arr6l is, hogy e~h~k~~seg,:k unnepsegeire hivjak meg a tesl eregyhazak Ezeknek az iinnepsegeknek. imadsagos kep~lse.lOlt IS. egyuttleteknek szervezese az egyhazkozsegben j6reszt az okumenikus munkacsoport feladata. 527 A hitoktatasban a lelkipasztor bolcsesseggel mutasson ra a kereszteny egyseg szemponijaira. a kUlonboz6segek melletti sokkal er6sebb osszetart6 er6re.
3. lljinlisok
?rvendete~. hogy sok helyen j6 kapcsolat alakult ki a katolik US ~s protestans lelkipasztorok kozoU, s6t olyan varos is akad, ah 01 evente ketszer kozos lelkinapon veszunk reszt, es id6nk· megbeszeljiik egymassal a kozos feladatokat. ent Peldaerteku lehet a kozossegek szamara, ha azt latjak, ho lelkip~sztoraik - nem elmosva a tanitasbeli kiilonbsegeket ~ e~as jobb me~ertesere es megbecsUlesere torekszenek, es '01 J egyutt tudnak mukodni a szocialis gondoskodas es a tarsadal . elet kiilonboz6 terUletein. lUi
.
~a .. ~~lkipasztori munkankban ujabb vallasi csoportokkal v~~u~unk kapcsolatba. nagyon 6vakodjunk mindenfele vallasi . li~tol! Magatartasunkat ke1l6 hatarozottsag es tilrelmes szeret.et {e ernezze!KUl6nb6z6 tijabb vallasi csoportok tagjaival kUlonosen Ontosaz er6szakmentes, bizalmat novel6 magatartas es a csaladi
535
AzEgyhaz bels6 eleteben legfontosabb pont a kozossegteremtes. A tomegek pasztoraci6ja helyett a szemelyhez sz616 lelkigondozasra. a megsz6litottsag elmenyenek biztositasara, s ~nne~ nyoman kiilonfeIe tipusu kiskozossegek megteremtesere ell torekednunk
534
Az eur6pai orszagok tapasztalatahoz kapcso16dva sZilkseges az egyhazmegyeben a tijabb vallasi csoportokkal kapcsolat.os referens kinevezese es megfele16 tajekoztat6 irodalom biztositasa. Ennek a munkacsoportnak feladata, hogy tanacsad6 kozpontkent segitseget. adjon az tijabb vallasi csoportok vonzasaba kerUlt emberek csaladtagjainak es kornyezetenek. Gondoskodnia kell arrol, hogy a megjelen6 ujabb vallasi csoportok id6ben IOlismerhet6ek legyenek. Feladata tovabba, hogy tartson kapcsolatot a hason16 kUlfoldi szervezetekkel, es azok tapasztalatait hazai koriilmenyek kozott is alkalmazhassa. Segitse megfele16 szakemberek kikepzeset, akik alkalmasak a tijabb vallasi csoportok vonzasaba ken}lt. szemeIyek segitesere es a vallasi csoportokb6l visszaterteket kepesek az Egyhaz va16di kOz6ssegebekapcsolni.
533
Vilagszertetapasztalhat6, hogy az emberek j6 resze ugy erzi, lelki igenyeita tortenelmi egyhazak nem elegit.ik ki. Ezert tijabb vallasi k6z6ssegekhez, tijabb vallasi csoportokhoz csatlakoznak.
532
1. Helyzetkep
A Vatikani dokumentumok u.tmutatasat kovetve a pejorativ ertelmfiszekta sz6 helyett az "Ujabb vallasi csoportok" kifejezest. hasznaljukl
(Jjabb valhisi csoportok
keIl hivni nem csak az imanyolcadra, hanem az rneghazkozsegmas jelent6sebb rendezvenyeire is! ertf 531 .§. Az egyhazkozsegi kepvisel6testillet es a presbiterium/ ok az 34 1 hazaik erdekeinek el6mozditasaban valamint karitativ ~~ekben mukodjenek egyiiU!
kot6des er6sitese, Az iljabb vallasi csoport tagot t· -1 ' h '_r -.. mo Iva ill k II ~~ llliormaclO~~t dolgozzon fol es vizsgaIjon foIUl. Lat6koe_' bovltse alternatIvakkaI, ismerkedi en meg vel" k _ _ tet ~ u es szemeIy d"on t-ese k et hozzon! Azht fontos a sz -I k es k 1 k-t erne yes apcsoI la a 1 asa, mert a nyomtatott irasokat, melyek az ujabb II_a~ csoportokat kritizaljak, nem olvassak el. va aSl
aelyzetkep es ajanhis
Egyetlen kozosseget sem vesz korUl az e16iteletnek olyan merev ~ala,mint a ciganysagot, Kozosseguk feltekenyen 6rzi sajat bels6 1dentitasat, ugyanakkor a t.arsadalmi e16iteletek is segitik ezt az elhataro16dast. Az e16irt tarsadalmi, erkolcsi es vallasi normakat
5 39
1. Helyzetkep es ajanlas
Ciganypasztoraci6
A liturgikus kozossegen t.ill termeszetesen feladatunk a nemzetisegek kozossegi szellemenek erosiLese is. Ennek eszkoze lehet a nernzetisegi klub, mely er6siti az osszetartozas tudat.at, alkalmat t.eremt a kotetlen egyuttletre, beszelgetesre, a hagyomanyok apolasara. Hasznos lehel. kUlon anyanyelvi n:onyvtarlet.rehozasa, test.verplebaniai kapcsolatok kialakitasa, az anyaorszag kegyhelyeire meghirdet.eU zarandoklatok szervezese, tort.enelminevezetessegeinek megtekintesre.
538
.lZ
\z anyanyelvi liturgikus koz()sseg megteremtese a hitoktatasban anyanyelvi imadsagok megtanitasaval kezd6dik. Erre a hitoktat6knak nernzetisegi egyhazkozsegekben kUlon legyen gondjuk! Rendszeres id6kozonkent biztositani kell az anyanyelvi Iturgiakat., s ha a lelkipaszt.or felkeszUltsege megalapozott, legyen anyanyelvu igehirdetes es szentmisen kivuli ajtatossag, peldaul r6zsafuzer, litania, Gondot. kell forditani arra is, hogy a nemzetisegi szokasokat meg6rizzuk, illetve azokat a pasztoraci6s munka reszeve tegyuk. Mindezekhez szukseges a megfele16 .iturgikus konyvek beszerzese.
537
apolasa az egyetlen megoldas a vilag ~1'$l1ara,hogy a hazaszeretet kiirtasa nelkUl bekelhessenek meg s szerethessek egyrnast a nernzetek. ~ro'hazmegyenk terUleten jelent6sebb szamban nernzetisegek is elnek, bar nagyobb reszuk nem katolikus vallasil. A nernzetisegi az anyanyelv asztoraci6ban megkUlonbozteteU jelent6segu lpolasanak lehetos_e~~ a liturgian b~lUl es ~on "k~vul. _A '1emzetisegi pasztoraclOnak legyen felelose a papsag koreben es felel6se a vilagiak ki>zUlis, Feladatuk: tartsak a kapcsolatot a topasztorral, egyeztessek vele elkepzeleseiket, apoljak a kapcsolatot az anyanernzettel es erositsek az egyseget sajat 1emzetisegukon belU!.
536 kereszteny testveriseg
1·
aItaIaban nem tartjak meg, hiteleti szokasaik babonas jelleg~akran iaIaI~ozunk az Istenhez, a Szuzany~~' Z fuzodo 1gen mely ragaszkodassal. A ciganypasztoracio nem egy e.?yhazkozseg sajatos gondja: a teend6ket magasabb SZi~~kell osszehangolnunk. A kidolgozott modszereket aIkaImaz n egyhazmegyenkben! A ciganypaszioracioval fogIaIkZU~ ' - t or vagy mun katars 020 1eIklpasz vegye fel a kapcsolatot a ci _ gany - ...on k omanyzaUaI k·lse bbsegl oU, ahol ez a testulet Ietezik. 540
136.§. Tarts uk tiszteletben ezeknek a sajatossagait, es segitsiik 6ket identitasuk meg6rzeseben!
542
541 135.§. Gondosan vigyazzunk erzekenyseget ne sertsiik!
2. Rendelkezesek
kozossegeknek a megtaIaIasaban es
Nagy~n .fontos.. ~lOgya _Ie~kipas~torezen a ieriileten is szemeIyt6] szemeIylg szoIo, valodl IeIkIgondozast vegezzen, es ve figyeIemb:, hogy a ci.ganysag kii~o~oskeppen is erzekenygy: sze.ret~i ienyleges tettemek elfogadasara, es ezen az tiion Iehe Iegmkabb megkozeliteni is 6keL Ugyanakkor nem szabad sz t ern 1-1 t-evesztem,. hogy a Ielkipasztor eIs6sorban nem SZOCi;'l' eo -t- h CllIS se~l ~'. an em az Egyhaz kiildeteseben Krisztus iitokzaios testebe probaIJa kapcsolni az embed. A m~nden emberben benne Iako Krisztus meglatasanak adomanya (karizmaja) az egyetlen Iehe1.6seg, hogy e Iegmarginalisabb nepreteget - kii16ncsegeik elfogadasa mellett is - be tudjuk fogadni, es az Egyhaz iestebe beepiihessiik.
r::e _h~t~kben
FELADATOK
A hazszentelest illet6en nem kivanatos jelenseg, hogy vannak akik babonas felelemb61, vagy megszokasbol, a hagyomanynak engedelmeskedve kerik. A mai paphianyban az is hatranyos, hogy ~ Ielkipasztor szamara ttil nagy, sokszor elviselhetetlen ierhei Jelent. Ebb61 kovetkezik az is, hogy tobben nagyiizemi modon, vagy futoszalagszeruen vegzik, egy-egy hazra vagy Iakasra par percnel tobb id6 nem jut. Az sem mindig szerencses jelenseg, hogy a hazszentelessel osszekapcsolodik az evi egyhazi hozzajarulas beszedese.
545 A szenteltviz hasznalata napjainkban hatterbe szorult. Ennek rnagyarazaia, hogy nem tudatositott.uk hiveinkben a keresziseg szentsegere val6 emlekezest. fgy a szenteItviz hasznalata sokaknal rnagikus jelenseg, masok racionalist.a korunkban me1l6zik, vannak, akik viszont t.ulzasba viszik a szenteltviz hasznalatat. 546
2. Helyzetkep
hozta letre a szentelmenyeket, hogy azok biztositsak bizonyos egyhazi szolgalatoknak, bizonyos eletallapoioknak, a kereszteny elet valiozatos koriiImenyeinek, valarnini az ember szamara fontos dolgok hasznalat.anak a megszenieleset. A piispokok lelkipasztori ihletesu elhat.arozasai szerint a szentelmenyek megfelelhetnek egy korszakban vagy egy tajegyseg kereten beliil a kereszteny nep igenyeinek, kuILurajanak, iort.enelmenek. Mindig t.artaImaznak imadsagot, amit gyakran meghatarozott. jel kiser, mint peldaul a kezratetel, a kereszt jele, a meghintes szenielt vizzel (ez a kereszisegre emlekeztet)."(KEK 1667, 1668)
544 "Az, Egyhaz azert
- k me_ 11it a h-lyek ?e k Anyaszentegy h az a szen t sege e entelmenyeket is adotL Ezek a szenisegekh'" hasonloan s~inten szent jelek, med nemcsak jelzik az els6dlegesen Ielki ~atcist, hanem az Egyhaz konyorgesenek erejevel azt meg is szerzik. A szenielmenyek el6keszitik az embereket a szentsegek sajatos haioerej~n~k b~fog.a~asara; egyuttal megszenielik az elet kii16nfelemegnyI1vanulasalt .
543"Az,
A) Teol6giai megfontohisok 1.
LELKIPASZTORI
szentelmenyek
XV· EGYEB
mind
a hivek
Nagyon ajanlatos a kerek evfordu16s hazasok evenkenti 6sszegyujtese es aldasban reszesitese. Ku16n is figye1junk a 25 es 50 eves evfordu16ra. (Nem tartozik szorosan ide, de erdemes ~6lfigyelni azokra a hiveinkre is, akik akar a hazassagban, akar e1etkorukban az atlagnal j6va1 t6bb evet megertek.) Ha az egyhazk6zseg lehet6segei megengedik, ilyen esetekben nagyon hasznos a tempI ami unneplesen kiviil szeretetvendegseget is rendezni.
551
Aho1 szokasban van, fenntartand6 a hazszenteles gyakor1ata. Aho.1 ~em valt szokassa, vizkereszt tajan oU is hirdesse meg a 1elklpasztor ennek lehei6seget. Hasznos 1enne tudatositani hiveinkben az uj hazak es uj lakasok mega1dasanak lehet6seget is. Ez e16segiti a csaladok a1aposabb megismereset es az egyhazk6zseghez va16 k6t6dest. Hazszentelesek a1kalmava1 a lelkipasztor ereztesse a hazbeliekke1, hogy els6sorban adni akar, nem pedig kapni, es megfe1e16 empatiaval erdek16djek e1etuk es problemaik irant.
550
J6 1enne visszaallitani a szente1tviz haszna1atat egyeni eleteben, mind pedig a csa1ad eleteben.
Szentmisen kiviil lehet6leg ne szenteljiink vizel. miutan a liturgikus e16irasok is ajanljak, hogy ezL kc)ssiik 6ssze szentmiseveI. Ezert j6 lenne, ha nagyobb plebclnictkon havonta kisebb plebaniakon sziikseg szerint vegeznenk a vizszenteles~ vasarnapi szentmisevel kapcsolatosan. (Az erre vonatkozo tudniva16k mind a Misek6nyvben, mind az Aldasok cimu fuzetben megtalalhat6k.)
549
3. Ajanlasok
Orvendetes jelenseg, hogy teIjed egyhazmegyenkben a hazassa . -.rl' d 1-k .. 1gl eVlor u 0 megunne~ _es~: mind egyenileg, mind kc)z6ssegileg. Nem kevesen kapcsol]ak ossze szentmisevel, es szentgy6nashoz ~zental~?~as.~oz - jarulassal, s6t ilyenkor az egesz nagy csalad osszegyuhk unnepelni a jubilalokaL
548
A hazszente1es pozitiv erteke a 1e1kipasztor es a hivek ta1a1kozllyenkor azokkal a hiv6kke1 is kapcso1atba kerii1het, akik n::' vagy nem rendszeresen jarnak temp1omba. Nagy erteke ' hazszente1esnek az is, hogy a 1e1kipasztor ku16n6sen ha hosszabb ideje muk6dik az egyhazk6zsegben _ alaposabb a me~isme~he~i hiveit ~s igy k6zvetlenebb hangon sz61hat hozzciju~n akar a szoszeken, akar pedig temetesek alka1mavaI. '
547
Rendelkezesek
tartsuk
Testvereik temetesekor a keresztenyek er6sitsek az 6r6k eletbe vetett remenyt, de a latszatat is keriiljek annak, mintha a helyi temetesi hagyomanyokat figyelmen kiviil hagynak! Vegyek at tehat szivesen mindazt a j 6t, ami akar a csaladi hagyomanyokban, akfu a helyi szokasokban el! Mindazt azonban, ~mi az Evangelium szellemevel ellenkeznek, igyekezzenek ugy atformalni, hogy a kereszteny temetes hirdesse a husveti hitet, es va16ban bizonyitsa az evangeliumi lelkiiletet!
"Krisztus husveti szent titkat unnepli az Egyhaz fiainak temetesekor abban a hitben es remenyben, hogy akik a keresztseg altaI egy testte lettek a meghalt es feltamadt Krisztussal, vele egyutt eljussanak az eletre a halal altaI. Lelkuk megtisztul, es a szentekkel es valasztottakkal egyutt a mennybe vetetik, testuk pedig remenykedve vaIja Krisztus elj6vetelet es a holtak feltamadasat." Eppen ezert az Egyhaz a feltamadt Krisztus eukarisztikus aIdozatat ajanlja fel a megholtakert. K6ny6rg6 imadsagokat mond ertiik, hogy egyesUlve Krisztus minden tagjaval, egyeseknek lelki segitseget esdjen ki, masoknak pedig a remeny vigasztalasat nyujtsa. 558
557
1. Teol6giai megfontolasok
B) Temetes, sirszenteles
!556141.§. A h azassago - k - - k k ora-b an 1e h e t-a va-1sagana a legiinnepelyesebben rendezzuk meg a hazassagi evfordu16kat! Ennek e16keszitesebe vonj unk be vilagi munkatarsainkat!
!5!5~ 40.§. Ahol szokasban van, 6rizzuk meg, ahol lehetseges, 6si hagyomanyat, mivel nagy vezessuk be a hazszenteles lelkipasztori lehet6segeket rejt magaban!
tart6kat
ujitsuk meg a szente1tvizet!
ugyeljen arra, hogy mindig
!5!5~39.§.A templom bejaratana1 lev6 szenteltviz usztan, es legalabb hetenkent t6ltsuk meg!
!5!5~38.§.Lega1abb havonta-kethavonta
!5!52 7 § Minden 1elkipasztor gondosan 13 . ~ szenteltviz a templomban! legye
4.
mert az a Szentlelek ures pompat." (Ordo
564 A temetkezesi maganvalla1kozasok egyhazi temetest nero vegezhetnek az ilIetekes lelkipasztor neIku1. Ene hi\juk feI a hivek figyelmH! 565 Ha a pap ideje es ereje megengedi, nagyon ajanlatos minden megholtert temetesi gyaszmiset vegezni, es aho1 ez lehetseges, id6ben 6sszekapcsolni a temetessel. Amennyiben a temetesek nagy szama miaU a lelkipasztor nero kepes minden megholtert ku16n misezni, ajanlatos a t6bb helyen mar j61 bevalt gyakorlatot bevezetni: a hH egy meghatarozott napjan, a legalkalmasabb id6pontban legyen egy k6z6s gyaszmise
3. Ajanhisok
Orvendetes, hogy meg sok helyen az alig hiv6 vagy nem hiv6 emberek j6resze is ragaszkodik az egyhazi temeteshez. Ez egyedil1a1l6igehirdetesi lehet6seget biztosit az egyhaz szamara.
563
Az egyre szaporod6 temetkezesi vallalkozasok felajanjak azt a lehet6seget, hogy az egyhazi szertartas helyett a bu('c;uztatast is vallaljak. 562 Bar a kantori bucsuztat6 t6bb helyen meg szokasban van, szomoru jelenseg az, hogy nem kevesen ebben latjak a katolikus temetes lenyegH es erLelmet.
561
559 Egyre gyakoribb jelenseg, hogy a hozzatartoz6k nem temetest, hanem "bucsuzta!.as!." kernek, es a !.emetesi gyaszmise ellen kifejezetten tiltakoznak. A temetest es a vele kapcsolatos formasagokat (szer!.artasokat) szolga1tatasnak tekintik csupan. Ha kernek is temetesi gyaszmiset, vagy nem vesz reszt rajta a csalad, vagy egyetlen olyan csa1adtag sincsen, aki tisztaban lenne a szentmisen va16 helyes viselkedessel. Meg kellemetlenebb jelenseg, hogy egyszer-egyszer az egesz gyaszo16 csalad kivonul aldozni, es a pap a1doztatas k6zben kenytelen 6ket eltanacsolni. 560 Egyre gyakoribb, hogy az egyhazi temeleseken a je1en1ev6k oda nem ilI6 m6don viselkednek, (beszelgetnek, cigarettaznakj, ezzel is je1et adjak annak, hogy csak tarsadalmi szokasoknak tesznek eleget, nem pedig a haloU iranti tiszteletuket rejezik ki.
2. Helyzetkep
Tisztelni kell a megholt hivek testet, temploma volt, de me1l6zni kell az Exsequiarum 19. 0.)
pok
egyre fogyatkoz6 letszama
miatt
kivanatos,
hogy
A temetesi szertartasb61 ne maradjon ki a haloU szemelyehez es kOrillmenyeihez alkalmazkod6 gyaszbeszed, ilyenkor viszont tart6zkodjunk minden bant6 szeme1yeskedest61 vagy minden tulzasokt61. Ha valami ok miatt a szertartast vegz6 nem kivan beszedet mondani, a szertartaskonyvb61 keressen ki egy alkalmas imadsagot vagy beszedet es azt olvassa fa1. A teme!.esi szertartask6nyv sok szovegvariaci6t tartalmaz. Ezekb61 vcilogassunk az a1ka1omhoz ilI6en, ilIetve ne csak egy sZ6vegvaItozatothasznalj unk! 572 Azokban a nagyobb egyhazk6zsegekben, ahol sok temetes van es anyagilag megengedhet6, - az Egyhzk6zsegi Kepvise16 TestUlet d6ntese utan - a kantor evente kapjon ruhasegelyt, mert nem kivanhat6, hogy fizeteseb61 megfele16s6tH ruhar61 gondoskodjek!
571
Aki a szertar!.ast vegzi, ugye1jen ana, - kU1onosen varosokban, ahol egymast k6vetik a temetesek - hogy a tul rovid szertartassal ne botrankoztassa meg a hiveket, ugyanakkor tu1 hosszura se nyujtsa, mert ezzel tobbeket kellemetlen he1yzetbe hozhat.
570
Ahol szokasban van, hogy a temetesre keresztet, lobog6kat visznek ki, illet61eg eg6 gyertyaval kiserik a sirhoz a megholtat, ezt a szokast tartsuk meg!
569
56~ leIkipasztor _ kello megfonto1as utan - kivele1es esetekb~n szabadon danthessen an61, hogy olyan n:egholt~]{;at: ,a~lk egyhazellenes magatartast tan~sit?Uak, a..ho~z~tarto~o~ kereser~ eltemesse vagy sem. Ezt a dontes!. a pUSpOkl hato.~ag csak _a lelkipasztor meghallga!.asa utan valtoztassa meg. (vo. 1183. es 1184. kanon) Mivel a temetesi szertartas nemcsak a holta~n~k, hanem az el6knek is sz61, az egyhazi szertartas megtagadasara 1ehet6legne, vagy nagyon kiveteIesen, igen sulyos okb61 kerlilj6n sort
blvem - - -k -k is. Nagy segitseg lenne, ha a temetesek egy reszet 0 vegezne .
A_ pa .. - a t ernet-ese k ne-1 . kkel e1fogadtassuk az akolitusok szo1ga-1atat
567
gyaszmisehez kapcsol6d6an teme t"eSl ,_ _vegezhetilnk .. .. A 'riumot (megholtert a husvHi gyertyana1 vegzett kulon lucerna konyargest) is. . , .. .. . 1 gyaszmisek alka1maval az emberek le1ke nyltottabb az orok e MlV "t t t k. igazsagok befogadasara, at-hat perces pre-d'k' 1 aclO ar sun
566
, folyaman eltemeteU megholtakert. Ilyenkor termeszetesen a bet gy stipendiumot vehetiink f61, de meg helyesebb, ha nem csak e . kerilnk semmll.
biIcsiIjar6helyek
es
"Isten nepe megszente16desenek e16segitesere az Egyhaz a krisztushiv6k kUl6nleges es fiui tiszte1etebe ajanlja a
580
a) Szentek tisztelete 1. Teol6giai megfontolasok
C) A szentek tisztelete, zarandoklatok
149.§. A puspoki kor1evel el6irasat a harangozassal kapcsolatban tartsuk be. (K6r1evelszam 426/1990.)
579
148.§. Ahol a sirszentelesek szokasban vannak, lehet6leg kapcsoljuk 6ssze a haloUak napja k6riili temet6i ajtatossaggal!
578
147.§. Amennyiben hamvasztas utan az e1hunyt hamvait szetsz6rnak, az Egyhaz el6irasainak megfelel6en a szerlart as ezen reszen a temetest vegz6 egyhazi szemely ne vegyen reszt!
577
145.§. A temetesi szenartasban csak egyhazilag j6vahagyott enekeket szabad enekelni. KUl6n6sen tilos valamilyen vilagi dallamnak a felhasznalasa! 576 146.§. Mivel hosszu evtizedes er6feszitesek sem vezettek eredmenyre a bucsuztat6k kikiisz6b6lese teren, ugy tUnik, ezt nepi szokaskent el kell fogadnunk. Gondosan iigyeljunk azonban an-a, hogy a bucsuztat6 sz6vege ne legyen primitiv, izlestelen vagy nevetseges. Nevek kieneklesere nem szabad vallalkozni. A legtobb, amit tehetunk, hogy a rokoni kapcsolatot megemlitjuk. (Most keszUl az egyhazmegyei kantorbizottsag szerkeszteseben egy bucsuzl.at6 gyujtemeny)
575
144.§. A szertartas el6in reszeib61 kihagyni nem szabad!
574
142.§. A temetesnek adjuk meg a melt6sagat azzal, hogy a szertartast pontosan kezdjuk! 143.§. A temetesnel a pap es a kantor ruhazata az alkalomnak megfelel6 legyen! Az eszk6z6k pedig (feszUlet, szentel6) szinten legyenek tisztak es rendesek!
573
4. Rendelkezesek
Ahol egyhazi temet6 van, ugyelni kell a temetesnel k6zremuk6d6k 6lt6zetere is, hogy ez melt6 legyen az esemenyhez es a kegyeletet ne sertse.
~~6t kell ejteniink meg a kUl6nfele - sokak altaI igen kedvelt a.Jtatossagokr61,mint amilyen a r6zsafuzer k6z6s imadkozasa, a keresztut vegzese, a csaladi szent6ra, a szallast keres a Szent Csalad ajtatossag, Lourdes-i kilenced. Ezen ajtatossagok j6reszt templomon kiviili nepi ajtatossagok voltak. Az e1mult evtizedek po~itikai k6rUlmenyei ezeket a templomba szoritottak vissza. Idoszeru lenne, ha ezek j6resze ismet visszakerulne a csaladi otthonokba. Altaluk a csaladi otthon mintegy templomma vaIik,
586
Egyhazmegyenkben kiil6n6s jelenl.6sege van Szent Gellert piisp6k-vertanu tiszl.eletenek. Ezen a teren nagyobb lelkipasztori buzg6sag kivanal.os. 585 A II. Vatikani Zsinat utan reszint az esti mise elterjedese valamint a k6z6s vesperas imadkozasanak remenyeben szinte teljesen megszunt a litaniak k6z6s imadkozasa. Hasznos lenne, ha ezt a regi szep szokast f6lujitanank, ugyanakkor lehet6leg teremtsiik meg a k6z6s zsolozsmazas felteteleitl
584
A lelkipasztorok t6rekedjenek an-a, hogy a hiveik a sajat ved6szentjiiket, annak eletpeldajat ismerjek es k6vessek, lak6he1yukved6szenl.jet pedig kUl6n6sen tiszteljek.
583
3. Ajanlasok
A szentek tiszte1el.evel kapcsolatban 6r6mmel kell megallapitanunk, hogy a bucsujar6helyek latogatottsaga nem cs6kken, hanem n6vekszik, kiil6n6sen a Maria kegyhelyeke.
682
68talhiSilag kevesbe muvell. embereknel a szenl.ek tisztc:lete azzal a veszellye1jar, hogy egyik masik k6zkedvelt szentet az Vr Jezus ele helyezik. Nem egy esetben egy-egy szent babonas tisztelel.e is tapasztalhat6. Helyenkent el6fordul az is, hogy nemely szent kepeb61 vagy szobrab61 tobb is talalhat6 a templomban es valarne1y jambor hiv6 meg egy ujabbat is akar keszittetni. Ilyenkor a plebanos nehez helyzetbe keriil, mert vagy az egyhazi el6irasokkal, vagy az adomanyoz6 hiv6vel keriil szembe.
2. Helyzetkep
b ldogsagos, mindenkor Szuz Mariat, Isten Anyjat, akit Krisztus ~nden ember edesanyjava tett; az Egyhaz tamogatja a t6bbi ~entek igaz es hiteles tiszteletet is, men peldajukon a ~isztushiV6k epulnek es k6zbenjarasuk tamogatast jelent szfunukra." (1186. kanon)
A buesujarasok es zarandok1atok minden erteke mellett, meg kell allapitanunk azt, hogy sokszor kirandu1as vagy turisztikai megmozdu1as jelleget 61tik. Sok esetben ahitatrombo16 az, hogy a
591
2. Helyzetkep
"A szentsegek es szente1menyek liturgiajan kivUl a katekezisnek szamot kell vetni a hivek ahitatanak es a nepi vallasossagnak ku16nfe1emegje1enesi formaival. A kereszteny nep vallasi erzeke minden id6ben megta1a1ta sajat kifejez6deset a kUl6nb6z6 jamborsagi gyakor1atokban, melyek az Egyhaz szentsegi e1etet k6rUlveszik. Ilyenek pe1dau1 az erek1yek tisztelete, a szentelyek f01keresese, a zarandok1atok, a k6rmenetek, a keresztut, a r6zsafuzer, az ermek vise1ese, stb. Ezek a jamborsagi gyakorlatok az Egyhaz liturgikus e1etenek meghosszabbodasakent je1entkeznek, am azt soha nem helyettesithetik. Fontos, hogy ezek az ahitatgyako1atok a1ka1mazkodjanak a liturgikus id6kh6z, 1egyenek 6sszhangban a liturgiaval, mintegy abb61 fakadjanak es arra keszitsek fel a nepet; a liturgia ugyanis termeszetene1 fogva messze f016tte all va1amennyinek." (KEK1674)
590
b) Bticstijarohelyek. zarandoklatok 1. TeolOgiai megfontolasok
he1yi egyhazk6zsegek fogada1miunnepeit gondosan keszitsuk e16, es me1t6keppen Uljuk meg!
589 150.§. A temp1ombuesut, a temp1omszente1es evfordu16jat es a
4. Rendelkezes
A 1e1kipasztor forditson gondot arra, hogy - amikor a hivek es ku16n6sen az ifjusag e1eteb61annyira hianyoznak manapsag a pozitiv pe1dakepek, a szentek es a szent e1etu emberek,_ kUl6n6sen a magyar szentek megismerese ismet a1ta1anos 1egyen! Ezert erdemes ilyen jellegu kiadvanyokat teIjeszteni, es a szentek e1eter61predika1ni.
588
Ame1yik szentnek kepe vagy szobra ta1a1hat6 a temp1omban, 1ega1abbaz 6 unnepen ve1e kapeso1atosan is 1egyen ajtatossag! K6zismertebb szentek unnepere harom vagy kilene napos ajtatossagga1 keszUljunk!
587
sokak szent haj1ekava. Ezen ajtatossagok vegzesehez nagyon id6szeru 1enne modern, mai nye1vezetGimafuzeteket kiadni.
.
T6bb napos es hosszabb tavra sz616 rendezveny idejen erdemes megbizhat6 utazasi irodava1 egyutt do1gozni. Olyan utakat, ame1yekesak nehany napig tartanak, es szallodat nem veszunk igenybe, ee1szen1bb hazi szervezesben, aut6buszt bere1ve mego1dani.A zarandok1atnak, haesak 1ehet, 1egyen papi vezet6je, aki megfe1e16utiprogramr61 gondoskodjek! Ovakodni kell att61, hogy minden pillanatot vallasos programma1 t61tsunk kif Ez ~nalmat idezhet e16.Viszont arra is ugye1junk, hogy ne 1egyen az ~tnak kirandu1as jellege n6tazassa1 es mu1atozassal. Kivanatos enne, ha a 1e1kipasztorimunkatarsak k6z6tt egy vagy ket szeme1y specialis buesuvezet6i kikepzest kapna, ez nem esak a 1e1ki programok osszeallitasat es vezeteset biztositana, hanem a
594
Minden 1elkipasztor vagy szeme1yesen, vagy hozzaert6 papi vagy vilagi munkatars segitsegeve1 id6nkent rendezzen buesujarast, vagyzarandok1atot! Tu1 gyakran nem erdemes, mert a hivek sem id6vel, sem anyagi er6vel nem gy6zik. Az utiee1 kiva1asztasana1 figye1junk arra, hogy ne esak a f61kapott kUlf01di zarandokhe1yekre j ussunk el, hanem ismerj uk meg e1s6sorban egyhazmegyenk zarandokhe1yeit is (Szeged-Als6varos, Csongrad, Gyu1a,stb.)! Ezutan a je1esebb hazai zarandokhe1yek f01keresese (Pet6fiszallas-Szentkut, Mariap6es, Matraverebely-Szentkut, Mariagyud,stb.) kerUlhet sorra. Ugyanakkor6\juk hiveinket az egyhazilag e1nem fogadott he1yek es szeme1yek1atogatasat61.
593
59~agyon erdemes a buesujarasokat beepiteni az egyhazk6zseg 'letebe. A gyakori buesujarasokka1 kia1aku1nak huesujar6 ~ozossegek, es kia1aku1hat be16Wk egy alland6s'" t garda, egy kiskozosseg, ame1ynek tagjai kUldottei az itthon maradottaknak. Ezt a ku1dott vo1tot erdemes tudatositani bennuk. Azt, hogy a tobbiek helyeU is imadjak Istent es reszt vesznek az imadsagban, az a1dozatban azok he1yett is, akiknek erre nem jut ideje vagy akiket nem is erdekel. A buesujar6 he1yek ejszakai es nappali imaelete, enekei, imai, a szentmisek, a predikaei6k ujszerusege, az ott 1ev6k 6riasi szama vallasos erzesukben es ontudatukban er6sitheti az ott 1ev6keLAz ilyenkor e1veg~ettgy6nasok is nagy nagy 1elkie1menytnylljthatnak.
3. Ajanlasok
iilOnfe1earusok e~ muta~vanyosok ~r6szakoskodnak.a _h~6k~el. k llernet1enjelenseg az IS, hogy hlhetet1en mennYlsegu glees I<e"1 forga1omba ilyen a1ka1makkor. Sajnos ez ellen 1egt6bbsz6r keru vedekezninem tudunk.
kult(milis program lebonyolit
A vilagi hivek az elmult nehez politikai k6rulmenyek kozott a magyar katolikus Egyhazban es igy egyhazmegyenkben is, nagyon hatterbe szorultak. Ennek oka a klerikalis mentalitason t~l a politikai rendszernek az a torekvese, hogy a papokat es a hlVeket,hacsak lehet, szembeallitsa, de mindenkeppen elszakitsa ~r~st6l. Hogy ezt a torekveset megval6sitsa, nem elegedett meg 1 eologiai eszkozokkel, hanem az er6szakot es a megfelemlitest is alkalmazta. Ennek eredmenyekent - ki.ilonosen a falvakban - a rap sZinte teljesen magara maradt, es majdnem minden gond es ennival6 az 6 feladata letL
598
2. Helyzetkep
"Avilagiaknak, akiket lsten - mint minden krisztushiv6t - a keresztseg es a bermalas altaI az apostoli munkara kuld, aItaIanos ko"telesseguk es joguk, hogy mind egyenileg, mind tarsulasokban azon dolgozzanak, hogy az udvosseg isteni hiret az egesz vilagon minden ember megismerje es elfogadja, ez a k6telesseg ki.ilonosen olyan kori.ilmenyek kozt surget6, amikor az emberek az evangeliumot csakis altaluk hallhatjak, es Krisztust csakis aItaluk ismerhetik meg. Az a sajat.os k6telesseg is terheli 6ket, hogy sajat egyeni helyzetuknek megfelel6en, az evilagi dolgok rendjet az evangeIium szellemevelitassak at, es tc)keIetesitsek es igy ki.ilonosen ezeknek a dolgoknak az intezeseben es az evilagi feladatok gyakorlasaban Krisztusr61tanusagot tegyenek." (225. kanon)
1597
apostolkodasa kereszteny hivatasuk kozvetlen kOvetkezmenye,ezert sohasem hianyozhat az Egyhaz eIeteb6l. (...) A vilagiaknak azon a cimen kotelessege es joga az apostolkodas, hogy egysegben vannak Krisztussal a F6vel. A keresztseg Krisztus titokzatos testebe beoItoUa, a b~rma1
!59~A vilagiak
1. Teo16giai megfontolasok
XVI. VILAGI HivEK ES EGYHAzKOZSEGI ELET
Nagyra ertekelend6 az a jelenseg is, hogy a szervezett katolikus karitasz munka sok egyhazkozsegben fej16desnek indult.
604
Igen 6rvendetes az is, hogy szep szammal akadnak olyanok, _~ik szaktudasukat onzetlenUl az egyhazk6zseg rendelkezese:e bocsatjak, es a lelkipasztorokat tamogatjak egyre sokretubb eS altaluk szinte elvegezhetetlen feladatok megoldasaban.
603
brommel tapasztaltuk ugyanakkor a vilagi hivek aktivitasanak fokozatos novekedeset. A politikai fordulat utan pedig ennek jogi keretei is megnyiltak, es a nyilvanossag e16ttis lathat6kka valtak, Gondolunk itt els6sorban azokra, akik lelkesen vallalkoztak hitoktatasra, a cserkeszmozgalom megszervezesere, es a kUl6nfeIe katolikus egyesUletek ujraelesztesere. Nagy erteket jelentenek azok a katolikus ertelmisegiek, akik ha nem is tul nagy szamban, de a kereszteny szellemiseget 6hajtjak bevinni a kulturalis- es a k6zeletbe is.
602
br6mmel kell megallapitanunk, hogy az iildozesek es a hatranyos megkii16nb6ztetesek ellenere is sokan voltak, akik vallaltak az Egyhaz melletti kiallast, bator hitvallasukkal, munkajukkal es anyagi aldozataikkal az egyhazk6zseg cselekv6 tagjai maradtak. Ezzel kitettek magukat annak, hogy raasodrendii allampolgarokka valjanak, kockaztattak e16rehaladasukat, gyermekeik tovabbtanulasat, es t6bbnyire anyagilag is hatranyos megkUlonb6ztetest szenvedtek. Akik ilyen k6rUlmenyek kozott is husegesek maradtak, az egyhazi koz6ssegek reszer6l minden tiszteletet es elismerest megerdemelnek.
601
A sajnalatos paphiany oda vezet, hogy a ke1l6keppen meg nern 6ntudatos hiv6k6zosseg ha magara marad, altalaban szetsz6r6dik, tehetetlenne valik, es nagyon konnyen a kUlonfele szektak befolyasa ala kerUl.
600
Hogy a hivek nem mindenuU es nem mindig eltek egyhaztagsagukb61 fakad6 lehet6segeikkel, es nem tettek eleget kotelezettsegeiknek, annak oka nem kis reszben az is, hogy a vilagszerte tapasztalt szekularizal6das hazankban, es igy egyhazmegyenkben, is ereztette hatasat. Sajnos a mindenutt erzekelhet6 kozony ugyancsak rossz hatassal volt a vilagi hivek es az Egyhaz kapcsolatara. Nem vigasztalo jelenseg, de teny az, hogy az elmult evtizedekben mine! t6bbet beszeltek a k6zossegr61 es a k6z6ssegi emberr61, annal inkabb individualista lett a tarsadalom, es csak a sajat problemaikkal, fOkent az anyagi javak hajszolasaval t6r6dtek az emberek.
599
A lelkipasztori munka eredmenyessege erdekeben nagyon fontos az, hogy a vilagi hivek lelkipasztorukkal szoros egysegben tevekenykedjenek. Ha valamelyik egyhazkozsegben nincs helyben lelkipasztor, es az egyhazk6zseget vilagi hiv6 vezeti, kUlonos gonddal ugyeljen arra, hogy minden fontos dolgot megbeszeljen az illetekes lelkipasztorral.
609
A 230. kanon ertelmeben kivanatos az, hogy az egyhazk6zsegekben legyenek f6lavatott lektorok es ~kolitus?k, akik a lelkipasztor segitsegere vannak, illetve akadalyoztatasa eseten a szamukra engedelyezett funkci6kat ellatjak. J6n~k lcitjuk, hogy egyhazmegyenkben minden egyhazk6zsegben par even belUl felkeszitsenek ilyeneket. Addig is, amig fOlavatott lektorok es akolikusok nincsenek egy-egy egyhazk6zsegben, ideiglenesmegbizas alapjan - alkalmas szemely segitsegere lehet a lelkipasztoroknak. Kivanatos lenne egyhazmegyenkben is az alland6 diakonatus bevezetese.
608
607
"1et ek k"ozo ..tt·1 Hasznosnak latszik az egyhazk6zsegi kepviselotestu kapcsolatteremtes, f6leg espereskeruleten belul. U~anigy ~e:n volna haszontalan testveregyhazk6zsegi egyuUmukodes IHrehozasa (egyhazmegyen belUl, orszagon belUl, s6t, orsza~~k k6z6tt)Ide soroljuk meg a raszorultabb egyhazkozsegek lelki es anyagitamogatasat is.
606
gyhazk6zsegben muk6d6 ku}()nboz6 munkacsoportok Az e k-·-t trt k lehet6leg ismeIjek meg egymas_t~s egyma~ mun _aF, a.. ~an~ kapcsolatot, k6lcs6n6sen segItsek. ~~ast, sot a. _kul~m:~!e munkacsoportok is talalkozzanak 1donkent! Ennek J0 eszkoze rendezvenyekszervezese.
h- ek bekapcsolasanak egyik legjobb m6dja a kUl6nfele A vil.~~~~Vgek megszervezese. Ett6l sokan felnek, reszint azert, _. d' -rt rt ]<. kozosse 15 a szektas jelensegektol tartanak, reszmt p.e 19.~e ,me a ert rn _ t k6zvetlen vezetese a16l esetleg k1vonJak magukat. lelkipaszlrnere azt kell mondanunk, ugy tUnik, a j6v6 utja az Enne~~ e a kiskozossegi elet. 19y nyilatkozik err61 a Szentatya, az Egyh antatJ'a mar most az egyhazi elet is. Ahol muk6dnek de ezt . .... mu-gek ott eleven az egyhazi elet, aho I nem, 0tt t"bb 0 nyIre kiskozosse , - . 11k' - . 1 onnalis. Termeszetesen barmelyik e_gy!'azI e I~egI_.~ozga 0:n huseges k~n~n:~F~o.Z,. es ~ eket jelenthet, amennyiben ert-k n hozzaJ'arul egyhazk6zsegenek evangeIIzaclOscelJaIhoz. teve enye . .-d - Ienne , ha a lelkipasztor maga IS Celszeru _ _ _pOZItIVmo on tevekenykednekisk6zossegi csoportok letrehozasan. .
~05 _.
j\janbiSok
A hatekony lelkipasztori munka erdekeben igen ajanlatos a korszeru nyilvantartasi m6dszerek bevezetese. Ahol megvannak a megfelel6 feltetelek. oU alkalmazzunk szarnit6gepet. Amig at nem allunk a szamit6gepes nyilvantartasra, j6 lenne. ha egyseges rendszeru (azonos adatokat tartalmaz6) nyilvantart6 lapokat
617
Ra kell nevelniink a hiveket arra. hogy lakasvaltoztatas eseten mind a regi. mind pedig az Uj egyhazkozseg lelkipasztoranaI jelentkezzenek.
616
Az egyhazk6zsegek dolgoz6i. illetve tisztsegvisel6i alkalomszeriien egy-egy feladat ellcitasahoz a lelkipasztort61 kapnak igazolvanyt. Az egyhazk6zsegek hivei szamara nem kell szemeIyre sz616 igazolvanyt kiallitani.
615
Az egyhazk6zsegi kepvisel6testulet. mint testiilet nem foglalhat allast konkret politikai part melleU vagy ellen (termeszetesen egyes esemenyeket. vagy jelensegeket kritikusan ertekelhet). Ugyanakkor viszont minden katolikus hiv6nek k6telessege. hogy a k6zeletbe bekapcsol6djek. es csak olyan parlokat tamogasson. amelyek a kereszteny elveket kepviselik. vagy legalabbis azokkal nem ellenkeznek.
614
EIs6sorban a vilagi hivek feladata az. hogy a kereszteny elveket a kiil6nfeIe elethelyzetekben (kulturalis. politikai. es a gazdasagi elet teriileten) ervenyesitsek es val6ra valtsak. A kUl6nfele hat6sagokkal, tarsadalmi szervezetekkel es civil egyesulesekkel val6 kapcsolaUartas is f6kent a vilagi hivek munkateriilete. (va. GS 1I/2.3,4) Ennek megval6sitasa eseten valhat az egyhazk6zseg muk6dese eletszeruve es hatekonnya.
613
A vilagi hivek erezzenek felelosseget a pap lelkipasztori tevekenysegeert. imadkozzanak erle. es alljanak ki melleUe. 612 Minden plebanian ajanlatos a vilag fele nyitoU "kapcsolatteremt6 csoportok" letrehozasa. melyekben a meg nem gyakorl6 keresztenyek. illetve mas vallasuak es nem hiv6k is megtalaljak a helyiikeL Ezt a celt nem kifejezeU vallasi programokkal, hanem inkabb kulturalis-tarsadalmi rendezvenyekkel erhetjiik el, termeszetesen nem zarva ki a vallasos temakat sem.
611
A n6k az Egyhazban kapjak meg az 6ket megillet6 aktiv szerepet es megbecsulest. ne eIje 6ket hcitranyos megkUl6nb6ztetes ferfiakkal szemben, kapjanak szavazati es d6ntesi jogot mindea olyan terUleten, amit az egyhazi jog nem tilt (a vilagi jogba~ elvileg nincsen ilyen terUlet).
610
J{endelkezesek
(Ez k61tiizes eseten atkUldhet6 lenne a masik
§ Az egyhazmegyei rendelkezesek ertelmeben I?egk.ezdkettt" 155 . . . OOkb a valtozaso a "hivek nyilvantartasat" mie16bb fejezzu ,e, k b az mie16bb vezessiik at. Tevekenysegunk soran tartsu e adatvede1miszabalyokat!
622
621
" even beliil minden egyhazk6zsegben helyb~1i 154.§. Ket-harom . k . d' 1 a k6z6ssegepit6 munkaU ragy odahivott akohtus ez Je e feladatanak. hogy a . d hazk6zseg tartsa fontos \1m en egy _ 'I k t fOlkeresi. gondoskodik szolgalatra alkalmas sz~me ye _~ kepzesiikr61es ige~ybe vek~Ztl,mUankk~~up~:~~r61 es tovabbkepzeser61 54.A.§A megfelel0 mun a aI'S .' , az egyhazmegye k6zpontilag gondoskodjek.
. d gyhazkozsegben a le1kipasztori bizottsag evente 153.§. Mm e~ ~t . tervet es ezt j6vahagyasra terjessze feI a "eszitsen lelkipasz on , opasztorhoz!
620
, 1 tt agy el6irt 618 MEKSZ 5.6. pontjaban ajan 0 ': oo 151.§· A t k t minden egyhazk6zsegben miel6bb szervezzuk acSopor 0 a mun k 'l1eg. 'tOO book 619 . lebanian bizzunk meg utcak vagy haz o~ 0 l52.§· MI~d:~k~mas szemelyeket. akik a lehet6segekhez ~erten Sf-erintana .' " ;. k bizott teriileten a katolikus hlVeket. f-amon tartpk -'~ krajuaz egyhaz'-kozsegi ertesit6t. figyelnek a · 'k hozzaju, . 1 't eljuttatJa - t' 'f61hivjak a lelkipasztor fIgye me az ) 'ermekek hitokta asa:la es __1 e ha ez a megbizott fOlvallalna 'tand6 betegekre. Ce szeru enn . , , ' . l1a . h;' . rendezvenyek propagalasat IS. t kiilonfe1eegy azi -
4.
almaznank. alk marc .' '1) . pleb8.
AZ EGYHAzMEGYEBE1(
"Minden szerzetes, akar exempt, akar nem, reszt vesZ a megyespusp6k munkatarsai k6z6tt, annak pasztoralis feladataban. Az Egyhaz misszi6s meghonositasa es teIjedese igenyli a szerzetesi elet jelenletet minden formajaban, az evangelizaci6 kezdetet6I fogva."(KEK927) ", "A vilag barmely reszen eIjetek is, mondta II. Janos Pal papa legf6bb szerzeteseI6ljar6knak, hivatastok reven egy meghatarozo~t heIyi egyhazban toItitek be kuIdetesteket az egyetemes egyh3Z javara ... Egyseg az egyetemes egyhazzaI a heIyi egyhazon at: irne, ez a ti eIetetek (1978. XI. 24.)
625
"A szerzetesek a mennyek orszagaert vallaljak a tisztasagot, amelyben kival6 kegyelmi adomanyt kell Iatni. A szivet ugyanis rendkivuli mertekben szabadda teszi, hogy annal jobban egjen a szeretett61 az Isten es az 6sszes emberek irant. (...) A szerzetesek nagy huseggel tartsanak ki az 6nkentes szegenysegben, melyet Krisztus k6vetese vegett vallaltak, s mely ennek kUl6n6skeppen nagyrabecsult jelkepe napjainkban. AItala reszesednek Krisztus szegenysegeben: 6, noha gazdag volt, szegennye lett erettunk, hogy szegenysege altaI meggazdagodjunk. (...) A szerzetesek az engedelmesseg vallalasakor sajat maguk felaldozasakeppen ajanljak Istennek 6nakaratuk teljes odaadasat; aldozatukkal meg szilardabban es meg nagyobb biztonsaggal egyesUlnek az udv6zit6 isteni akarattal. A szerzetesek Jezus Krisztus peIdajat k6vetik, aki azert j6tt, hogy megtegye Atyja akaratat." (PC 12,13,14. pontok)
624
"Az Egyhazban 6sid6kt61 kezdve mindig akadtak ferfiak es n5k akik az evangeIiumi tanacsokhoz igazodva akartak Krisztust nagyobb szabadsagban k6vetni es husegesen utanozni. Mindegyik a maga m6djan Istennek szentelt eletet elt. A SzentleIek sugallatara a szerzetes csaladoknak egesz sora fejl6d6tt ki csodas valtozatossagban. Ez nagymertekben hozzajarult ahhoz, hogy az Egyhaz kesz legyen minden j6ra, a krisztusi test felepitesenek szolgalatara. A szerzetesi elet korszeru megujitasa egyfel61alland6 visszateres minden kereszteny elet forrasaihoz, es az intezmenyt letrehozQ eredeti szellemiseghez, masfel61 az intezmeny alkalmazkodasa a kor megvaltozott k6rUlmenyeihez." (PC 1.,2.)
623
1. Teol6giai megfontolasok
XVII. SZERZETESEK
S~inte p6toIhatatlan az a szerep, amelyet az iskolan6verek es a P1aristaatyak a fiataIsag tanitasaban es neveleseben bet6Itenek, s na.gyon remeljuk, hogy ennek hatasa a nem tul tavoli j6v6ben mar tapasztalhat6 lesz.
Pozitivjelenseg az is, hogy az itt mukod6 szerzetesek kegyelmi es szellemi kisugarzasa szinte kezzelfoghat6an erzekelhet6. Az a mUnka, amelyet a jezsuita atyak az intelligencia k6reben, a f~rences atyak a szeles nepretegek k6reben vegeznek, igen 63ilszteletremelt6, es k6vetend6.
630
Nagy orom egyhazmegyenkben, hogy az egyhazmegye kOzpontjaban harom ferfi szerzetesrend is tevekenykedik, 6rvendetes az is, hogy az iskoIan6verek ujra megindithattak ta.nintezetuket. Nehany heIyen az egyhazmegyeben szinten megnyilt egy-egy szerzeteshaz, bar sajnos alig egynehany szerzetessel.
629
BiZonyos feszUltsegek is jelentkeztek a szerzetes es az egyhazmegyes papsag koz(,>tt.Ennek okat a szerzetesrendek abban latjak, hogy az egyhazmegye hivei es papsaga e rovid id6 alatt meg nem ismerhette meg a k6z6ssegek sajatos karizmait, s az ebb61fakad6 kUldetesuket, s ezert olyan elvarasokat tamaszt, melyeknek kevesse tudnak eleget tenni. Masreszt a pap sag es a hivek egy reszenek az a velemenye, hogy a szerzetesi koz6ssegek tulsagosan a sajat eletuket elik, es nem elegge kapcso16dnak be a lelkipasztorimunkaba.
628
62~ szerzetesrendek visszatelepedese folyamatban van, azonban sok nehezsegbe es akadalyba utkozik (az ingatlanok visszaadasa vontatottan halad, a hivatasok szama a szuksegesnel kevesebb, az uj heIyzet uj feladataiban nehez az eligazodas).
2. Helyzetkep
62~ vilagi intezmeny a megszentelt elet olyan intezmenye, ;'elyben a vi1
678)
nYIV
erzetesek ala vannak vetve a pusp6k6k hatalmanak, A, sZeges engedelmesseggel es tiszteIettel tartoznak irantuk I<e.sz;abban, ami a Ielkek gondozasat, az istentiszteIet rru~lan'os gyakorlasat es - a tobbi apostoli munkat illeti." (Kanon
Az Egyhaz egy, mindnyajunk k6zos anyja, k6zos kincsunk es gondunk is, mindegyikunk fe1e16serte. Az egyhazmegyen beluli egyseg es osszhang megva16su1asahoz kieme1ked6en fontos az egyhazmegye pusp6keve1 va16 eI6 kapcso1at, es a puspok 1e1kipaszlori koncepci6jaba va16 beilleszkedes. Egyik szerzet es szerzetes sem (es tegyuk hozza: pap es hiv6 sem) zark6zhat be kizar61agosan a maga specialis munkajaba, nem 1ehet k6zombOs az Egyhaz tobbi reszevel, fe1adatava1szemben. Fontos tehat, hogy eI6 kapcso1atok szov6djenek es er6sodjenek az egyes szerzetesrendek, va1amint a szerzetesrendek es az egyhazmegye kozott.
638
A szerzetes k6z6ssegeknek Iegyen gondjuk arra, hogy a maganyossag terhel vise16 vagy valamifele Ielki va1sagba kerull papnak, hiv6nek - Ielki ertelemben - menedekhe1y 1ehessen a rendhaz.
637
A viragz6 kolostori e1elb61 a megva1totlsag es a szerelel 6r6me sugarzik. fgy valik Jezus eleven je1eve mindenki szamara. A tapasztalt szerzetesek k6zUl kerUltek ki es kerlilheLnek ki ma is a 1egkivaI6bb Ielkivezet6k. Papoknak es vilagiaknak egyarant szukseguk van rajuk az Isten fele vezet6 uton. 636 A gyakorlati feladatokat ellat6 szerzelesek mellell lOItetienUl szukseg van kontemplaiiv koz6ssegekre, melyek imaikkal, aszketikus eletUkkei szoIgaijanak kegye1mi haUerkent az egesz egyhazi e1ethez. A konnyebben eIerhet6 gyakorlati eredmenyek ne fe1edtessek e1velUnk, hogy ezek alapja a kegyelmi tamogatas.
635
A megszentell eIet intezmenyeiben eI6k meghivclsa sajM maguk es felebarataik megszente1esere sz61. Ezerl eIetuk tanllsagletelevel, tovabba az egyhaz t6bbi tagjaval fenntartott sokretu kapcsolataik revenjaruljanak hozza azok eletszentsegenek megvaI6suiasahoz.
634
633 A II. Vatikani Zsinal kieme1le az Egyhaz mint k6z6sseg fe1becsu1helellen je1ent6seget, s ennek szellemeben fontos, hogy a szerzelesek egyre me1yebb, inlenzivebb k6zossegi e1etet e1jenek, es egymassa1 is egyre szorosabb kapcso1atot lartsanak.
3. Ajanlasok
632 Egyhazmegyenk teru1elen a megszenlelt e1el inlezmenyeinek mGkodese megindu1l, eIetUkr61, levekenysegukr61 meg keveset ludunk, megismeresuk es a velUk va16 kapcso1alteremles a jovo fe1adala.
160.§. Legyen az egyhazmegyenek o1yan referense, ~~in~k fel~data, hogy tarts a a kapcso1alot az egyh~megye teru~~len rnuk6d6 Istennek szente1l e1el intezmenyeive1, es gondoskodjek a lelkipasztori munka osszehango1asar61.
645
159.§.A hatekonyabb 1e1kipasztori munka erdekebe~ szuk~e~es.: hogy a pusp6k es az egyhazmegye terli1eten mukodo Szerzetesrendek e161jar6irendszeres kapcso1atot lartsanak. (678. kanon)
644
pedig a 158.§. Mind az egyhazmegyes papok, mind szerzetespapok tartsak k6telesseguknek egyma~ ko1cson()s kisegiteset (liturgikus funkci6k, 1elkigyakor1alok es e16adasok tartasa).
643
(tehat nem csak a 157.§. Minden szerzeteshaz intezmeny kapja meg az lelkipaszlorkodassa1 fog1a1koz6k) es Erorhazmegyei Koz1emenyeket, hogy tajekozotl legyen a helyi egyhazie16irasokka1kapcso1alosan!
642
64~56.§. Azok a szerzetespapok, akik bannilye_n formab~n....~esz_~ vesznek a 1e1kipaszlori munkaban, vegyen~~ reszt a 1elkIpasztOl~ ertekez1eteken(korona, hiloktal6i megbesze1esek, rendszeres papl 6sszejovetelek, tovabbkepzesek)!
4. Rendelkezesek
k es az egyhazmegyes papok mGk6djenek egyuU a zerzetese d-t -k 1e0 A S _ k gondozasaban, ezt a szerzeteshazak moz 1 sa asO hival '1-gi hivekel is befogadnak 1elki napokra kereszteny ~,a.l._bOr /;r:dezesehez. Akik pedig kulon1eges hivast ereznek hlv~~asbu :Zokat onzetienUl segitsek annak felismeresere, hogy le1kuk en, _. _ slen konkretan mire hlVja okeL _ _ _ ... I I-b - 'ak es a szerzelesrendek segitsek e10 es mukodjenek Ape am'I_gi rendek (egykori harmadik rend) tevekenysegenek _._ _ _ k6zre a VI a meginditasaban es megujllasa~an. e1el A p1ebaniak 1egyene~ _nyltottak a megszentelt uj inlezmenyeinek befogadasara.
is. 640
azmegye Ielkipasztori tervenek 6sszeallitasaban a AZ egyb d k is mGk6djenek kozrel Ezzel nemcsak a rzetesren e - T" k 1·t Egyhazi stew asztori munka osszehangolasat segl JU eo, ami az "1--1 b Iel ~ k" yv is eI6ir, hanem az egymas k61cs6n6s meg ecsu ese 'f6rveny on
699
1. Teol6giai megfontohisok
A hajdani kegyuri rendszer k6vetkezmenyekent nagyon sok hiv6ben az a fajta gondolkodas elt meg az elmult evtizedekben is, hogy "adjon a pusp6k". Tehat az egyhazmegyei k6zpontt61 vartak az egyhazk6zseg anyagi problemainak megoldasat, anelkUl, hogy maguk hajland6k lettek volna ezert aldozatot hozni.
649
A partallam idejen az Egyhaz anyagilag szinte teljesen 6sszeomlott. Ez nem csak azert k6vetkezett be, mert az egyhcizi javakat elkoboztak, hanem azerLis, mert a hivek egy tekintelyes reszet ugy megfelemlitettek, hogy az Egyhazzal semmifele kapcsolatot nem mert tartani, es egy id6 utan nem gondoskodott az Egyhaz anyagi tamogatasar6I. Aki huseges maradt, t6bbnyire a szegenyebb reteghez tartozott, igy meg ha erejen feWIaldozott is az Egyhaz celjaira, legf6ljebb a miik6deshez szukseges 6sszegek j6ttek be, de fejlesztesr61 sz6 sem lehetett.
648
2. Helyzetkep
"A katolikus egyhaznak sziiletett joga, hogy a vilagi hatalomt61 fUggetlenUlanyagi javakat szerezzen, birtokoljon, igazgasson, es elidegenitsen sajatos celjai szolgalatara. A f6bb sajatos celok pedig a k6vetkez6k: az istentisztelet megrendezese, a klerus es a t6bbi szolgalattev6k tisztes ellatasanak biztositasa, a szent apostoli tevekenyseg, es ku16n6sen a szegenyekkel szemben a segit6 szeretet cselekedeteinek gyakorlasa." (1254. kanon) "A hiv6k jaruljanak hozza az Egyhaz sziiksegleteinek fedezesehez a kert tamogatassal es a pusp6ki konferencia altaI kiadott szabalyok szerint." (1262. kanon)
647
"A hiv6k sokasaganak egy volt a szive-Ielke. Egyikuk sem mondott birtokab61 semmit sem a sajat tulajdonanak, hanem mindenuk k6z6~ vall. Az apostolok pedig nagy hatassal tettek tanusagot az Dr Jezus (Krisztus) f6ltamadasar61, es nagy kegyelem munkalkodoU mindnyajukban. Nem is akadt k6ztiik sziik6lk6d6, mert azok, akiknek fOldjukvagy hazuk volt, eladtak, s az eladott javak arat elhoztak, es az apostolok laba ele tettek. Ebb61 aztan mindenkinek adtak kinek-kinek sziiksegehez merten." (ApCsel 4,32-35)
646
Bar az Egyhaz jelent6s hasznosithat6 ingatlanvagyonnal nem :endelkezik, megis mind az improduktiv, mind a produktiv lIlgatlanvagyon kezeleset az eddigieknel sokkal komolyabban kell vennunk. a) Ingatlanok kezelese A lelkipasztor tekintse szivugyenek, hogy az egyhazi ingatlanokat ne csak a j6 gazda gondossagaval kezelje, hanem t6rekedjek annak a lehet6segekhez mert gyarapitasara is. .
655
A) Ingatlan iigyek
Orvendetes jelensegkent kell szamon tartanunk azt is, hogy j6 anyagi erzekkel megaldott, es megfelel6 kapcsolatokkal rendelkez6 papok sokat tettek azert, hogy az egyes egyhazkOzsegekanyagilag letezni tudjanak, s6t itt-ott jelent6sebb felUjitasis t6rtenjek.
654
Ugyancsak halas szivvel kell megallapitanunk, hogy aZ elmult id6szakban megval6suli templornfelujitasok illetve plebaniaepUlet modemizcilasok a kiilfOldi segelyszervek ku16n6sen az Europhaischer Hilfsfonds es a Kirche in Not - Ostpriesterhilfe nagyvonalu anyagi segitsege nelkul nem val6sulhatott volna meg. Ugyanezek a segelyszervek a papok lelkipasztori munkajat megk6nnyitettek gepkocsik kuldesevel, illetve megelhetesiikh6z jelent6s segitseget nyli.jtottak miseintenci6kjuttatasavaI.
653
OrvendetesjelensegkenL kell megemliteniink azt a tenyt, amelyre mar az el6bb is hivatkoztunk, hogy hiveink egy csekely resze az elmult id6szakban erejen feliil aldozott es aldoz ma is EgyhazaerL
652
negativ jelensegek k6z6tt meg kell azt is emlitenunk, hogy a apok es az egyhaz vilagi alkalmazottainak a javadalmazasa p essze elmarad a kivanatost6I. Az egyhazi allasfoglalasok igen :kszor sz6ltak az igazsagos berr61, s6t az ugynevezett csaladi berral is, de ez egyhazi vonalon legf6ljebb csak nyomokban fedezhet6feI.
65;
hatasM.
650 nyugaU kaiolikus segelyszervek eviizedeken at tartott· A dszeres segelykiutalasai kialakitottak mind a papokban, mind renhivekben azt a gondolkodasm6dot, hogy a nagyobb a haz8.sokat csak es kizar6lag kulfOldi segelyekb61 lehet ~~oldani. Ez az egyoldalli.segelyvaras sajnos meg ma is erezteti
b) Ingatlanok hasznositasa
Kivanatos volna, hogy az egyhazmegye teruleten Iev6 muemlek e~h~i epUletekr61pontos lista es alapos Ieiras keszUljon. Ennek blI'~okab~n_ Iehetne ezekre az epUletekre hatekonyabban fe!ugyelm, es karbantartasukat szisztematikusabban biztositani. Jo Ienne az Orszagos Muemleki Tanaccsal konzultalni, eS
660
d) Miiemlekek
A ~ai romI6 kozbiztonsag mellett fokozott flgyelmet kell fordlt~nunk :gyh~i e~uleteink biztonsagara. A megoldas fUggaz anyagl Iehet~s~gelI~ktoIis, de szereny anyagi viszonyok kozott is :endszen:s raf~gyelessel es tor6dessel komoly anyagi karosodast l~ me~~Iozhetunk. Minden egyhazi epuletnek Iegyen ervenyes blZtosltasa, a biztositasi dij befizeteser61 a plebanos id6ben ?o~d~skodjek! Amennyiben a biztositasi ugyeket kozpontilag lr:tezlk, ha az egyhazkozseg anyagi helyzete Iehet6ve teszi. kossenek kiegeszit6 bizositast is!
659
c) Ingatlanok biztonsaga
E?y~~i inga~Ia~ IeI:et6Ieg r:e kerUljon eladasra! Amennyiben pap n~Ikuh_egyhazkozsegben megis a plebania epUlet eladasa mellett dontenenek, ez csak azzal a foltetellel tortenjek meg, hogy a ~e~~~?m mellett, vagy azzal osszefUggesben egy alkalmas szoba epuI~on, ahol _a Ielkipasztor a hiveket fogadhatja es szukseg eseten megszallhat. A vetelar megfelelo hanyadat ezen eel megvaI6sitasara kell forditani.
658
Mi~de~ epulet allaga folyamatosan romlik, ha nem hasznaI'ak Ezerl ,l~na~on ajanlatos, hogy az ures plebaniaepUletek vaPami ~U~kClOtka~jana~. Csak vegs6 esetben gondolnank arra, hogy az epuletet alberletkent hasznositsak.
657
Az _e~~azkozseg tulajdonaban Iev6 mez6gazdasagi ingatlan k (plebamakert, javadalmi fold, templomkert muvelt resze v 0 at temet6 ures parcellai) ne a pap maga muveIJ'e ' hagy a -t asaro - - -1 1eh etoleg ' anem h asznOSl berbeadas formaJ'aban gondosk d" t k h 0 "I Az epu e e asznositasanal gondosan ugyeIJ'en arra h ~ek' -b - , - "I b ' ogy a p Ie amae~u et e puspoki engedely neIkUl alland6 jelleggel senkit ~.e _fog~~jon be! ~:nnYiben engedellyel valakit befogad foltetlenul gondoskodjek megfelelo jogi garanciakr6I, h ' an:e~nyi~e~ szukseges, az illet6 minden terites nelkUlo~ plebamaepuletet elhagyja. Ugyanez vonatkozik a kantorhazra, - h -1 k se k res tyes- arangozo a asra, temet6cs6szhazra,
656
b) A f6aIlasu kantorok jovedelme a kovetkez6 tetelekb61 tev6djek ossze: az alapot a rnindenkori minimalber kepezi, amelyhez a st6Ia vagy a st6Iamegvaltas osszege jaruI, ezen fellil pedig a rendkivuli funkci6kert (rendkivuli id6ben vegzetl szolgalatok, b~esuztat6, esetleg irodai munka) dijazas jarul. Amennyiben a ~antomak magasabb a vegzettsege (Orszagos Kantortovabbkepz6, llletve, Karnagykepz6, Zenemuveszeti F6iskola) akkor az alapfizetes ugy alakul, hogy -tovabbkepz6 eseten az altalanos iskolai enektanamak -karnagykepz6 eseten kozepiskolai enektanarnak -zenemuveszeti f6iskolai vegzettseg eseten f6iskolai enektanarnak
663
A Szentirasban Szent Palnal szerepel a kiteteI, hogy melt6 a munkas a berere, es aki az oItarnaI szoIgaI, az oltarr61 eljen. (vo, 1 Tim 5,18; 1 Kor 9,13.) a) Kivanatos lenne, ha minden pap tisztsegenek megfeleI6 jovedelemben reszesUlne. Termeszetesen ebbe az osszegbe bele kell szamitani barmilyen cimen kapott, akar termeszetbeni, akar penzbeni juttatast is, Amennyiben egyes helyeken a Ielkipasztor reszere nem biztosithat6 az allasahoz me1t6jovedelem, kivanatos egy kozponti alap Ietesitese, amelyb61 megfelel6 osszegu fizeteskiegeszitest kap. Ennek kezeleset vagy a nyugdijalap eI6ad6ja vagy a Puspokseg Gazdasagi Hivatala Iathatna el.
662
B) Javadalom
kezelne.
661 kkal tObb erteket kepviseI6 miialkotas van birtokunkban, mind So plomainkban, mind a plebaniaepUletekben, mint amelyekr61 tern is tudunk. Szuksegesnek tartjuk, hogy ezekr61 a gunk n;agyakr61pontos fenykepekkel illusztralt Ieltar keszUljon. ~;bb plebanian talalhat6 egy-egy erlekes egyhazi fOIszerelesi targy (kehely, roiseruha, stb.), amelyet szinte soha nem hasznaInak. Ezeket erdemes Ienne az Egyhazmegyei Muzeumba beadni, hogy ott kiallithassak. Termeszetesen az egyhazkozseg tulajdonjoga megmaradna, a muzeum ezeket a targyakat letetkent
dszeres rounkakapcsolatot fOnntartani. Ogy tlinik celszeru ren e ha ez a bizottsag nem annyira utasitana, hanem inkabb lenn ' tanacsot d val6baI1 ana,
hozzajarulas
Az Egyhaz beveteli forrasai k6zott szerepel jelenleg a t6bb reszb61 6sszetev6d6 allami iamogatas, amelynek egy resze kiil6nfele ceItamogatas, masik resze szabadfelhasznalasu. Tudnunk keIl azonban, hogy a jelenlegi helyzetben e tamogatas 6sszege meglehet6sen bizonytalan. allami tamogatassal kapcsolatosan A szabadfelhasznalasu figyelembe kell azt is venni, hogy ez az 6sszeg nem az egyes papok es egyes egyhazk6zsegek "stabil jarand6saga", hanem az egyhazmegye egeszet illet6 allami tamogatas, amelynek f6losztasar61 a megyes f6pasztor - az Egyhazmegyei Gazdasagi Bizottsag meghallgatasa utan - dont. Az egyhazkozseg helyi beveteli fonasa lehet az 6nkormanyzat altal nyujtott, celhoz kot6tt tamogatas.
666
b) MIami tamogatas
Sajnos 16bb helyen elOfordul, hogy nem fordiianak eleg gondoi az egyhazi hozzajarulas beszedesere. Nagyon kivanaios, hogy mindeniill legyen jarulekbeszed6, akinek vagy fix fizelese legyen, vagy a beszedeU ad6 6sszegeb61 a helyi k6riilmenyek szerini 1020% reszesedest kapjon. Az egyhazi hozzajarulas merteket illei6en lorekedni kell ana, hogy ervenyesiisiik a piispokkari ajanlasi, amely szerint a nett6 keresei 1%-a sziikseges az Egyhaz fOnntarlasara. Amig ezl el nem eIjiik, jelenleg minimumkent a j6vedelemmel rendelkez6kt61 szemeIyenkent evi 500 forintol keIjiink. Nagyon kivanalos, hogy egy egyhazmegyen beliil minden egyhazk6zsegben azonos osszegei szabjanak meg. A fizetesben elmaradoUak eseteben ke1l6 tapiniaUal keIjiik 3-5 evre visszamen6leg az elmaradl osszeget. A szocialis k6riilmenyekel figyelembe veve, sZiikseg eseten gyakorolj unk meltanyossagol.
665
a) Egyhazi
C) Beveteli fornisok
c) A 16bbi egyhazi alkalmazott fizelesenek megallapitasako figyelembe kell venni a hasonl6 allami, es maganmunka:1tai6na~ hasonl6 munkak6rben dolgoz6k j6vedelmet, es ehhez kell aranyosilani vagy a munkaid6, vagy az elvegzend6 munka mennyisege szerint a mellanyos fizetesl.
664
megfeleltl fizelest kell bizlosilani. Termeszelesen 6l is megilIel' st6la, illelve sl6lavalisag, illelve a kUl6nmunkakerl jar6 dijazas, 1 Vilualkozasok
penzkezeles Azanyagi javak fOlhaEiznalasanem kisebb felel6sseget jelent, mini azoknak megszerzese. Eppen ezert nagyon fontos a megfelel6 gazdaIkodas.
670
D) Gazd8.lkodasi teN,
El6fordul az, hogy vilagi hivek hagyatekuk egy reszet vagy egeszet. az egyhazmegyer, az egyhazkozsegre, vagy valamilyen egyhazi inlezmenyre orokilik. Ilyenkor fel kell hivni figyelmiikel ana, hogy olyan vegrendelelet alkossanak, amely jogilag ervenyes, es ha kotelesreszre jogosult orok6siik van, azl a vegrendelkez6 biztositsa, a hosszadalmas pereskedesek elkeriilese vegeU. Figyeljiink ana is, nehogy nekiink szant jullatassal olyan sulyos lerhek vagy kolelezettsegek jaIjanak egyiitt, amelyeket vallalni ill. leljesiteni nem iudunk. Termeszetesen a hagyalek vissza is utasithat6.
669
Az egyhazi hagyomanyok es a szokasjog szerint a papok konyveiket vagy a szeminariumi vagy a plebaniai konyvtana, egyebhagyaiekuk 15%-at az egyhazmegyere orokilik.
668
d) Hagyatekok
66~ Egyhaz anyagi iigyeivel kapcsolalosan meg kell emliteniink a aIlalkozasok lehel6seget. is, Legel6szor is larlsu k szem el6ll az ~gyhazi Torvenykc)nyv 286 ...ka.nonjanak e!6!rasa1~,:ne1y szer!nl: "TUosa klerikusoknak a lorvenyes egyhazl halosag engedelye elkiil szemelyesen vagy masok uljan, akar maguk, akar masok ~avaraiizleli levekenyseget vagy kereskedest folylalniuk." ~ermesZelesen ha az egyhazkozsegnek nelkUl6zhel6 keszpenze vagy megfelel6 ingatlana van, ceIszeru ezeket megfelel6 engede1y birlokaban okosan fOlhasznalni, l'e!szeru volna koncentrall hasznositasu lehel6segeinek szakszeru es folyamalos szambavet.elees kidolgozasa. De nagyon vigyazni kell ana, hogy egy-egynem szerencses iizleUel nehogy maganak a vagyonnak az allagat is veszelyeztess1'ik. lnkabb kevesebb, de biztos haszonra lorekedjiink. Mindenkeppen 6vakodni kell az esszenlseg merleket. meghalad6 kockazlatast61.
c)
Mivel a gazdasagi iigyinlezes napjainkban egyre bonyolultabba valik, nem csak a papok, hanem meg az Egyhazk6zsegi Gazdasagi Bizoltsag reszere is egyre nehezebben megoldhat6 problema lesz az ad6iigyi, larsadalombiztositasi, epilesi es jogi kerdesek megoldasa. AIlalanos kivanalom a lelkipaszlorok reszer6l, hogy amikor az egyhazmegye anyagi lehetosegei megengedik - legyen az egyhazmegyenek fOallasban leva, viszonylag fiatal es mozgekony penzugyi szakembere, epileszmern6ke es jogasza, akik az egyhazmegyei k6zpontban meghatarozott napokon meglalalhat6k, a het egy-egy napjan pedig a sZiiksegletnek megfelel6en kiszallnanak az egyhazmegye nagyobb varosaiba vagy sziikseg eseten egy-egy konkret egyhazk6zsegbe. A sulyos anyagi lerhek miatt. ez igy aligha val6sithal6 meg. Talan celszeru lenne, ha a Piisp6ki Hat6sag minden nagyobb varosban ajanlani tudna egy-egy penzugyi es jogi szakembert, aki vallalna., hogy a hozza fordul6 egyhazi szemelyeket megfelel6 dijazasert
672
c) Megfelelo szakemberek igenye
A k6nyveles mindig naprakesz legyen, es minden bevet.eli vagy kiadasi tetelhez megfelel6 melleklet jaruljon! Tudnunk kell azl, hogy szigoru allami el6irasok vannak mind a penzlark6nyvre, mind pedig a bizonylatokra. Kiilan figyeljiink a larsadalombizlositasi el6irasokra, valamint az altal~U1()sforgalmi ad6val es a szemelyij6vedelemad6val kapcsolatos elOirasokra. Ide tarlozik meg a munkaad6i jarulek befizetese is.
671
b) Penzkezeles
a) Gazdalkodasi terv. Mind az egyhazmegye, mind pedig az egyes egyhazk6zsegek szamara evi k6ltsegvetest kell keszileni. Ami az egyhazmegyei k6ltsegvetest illeli, ennek elkeszitesekor ki kell kerni az Egyhazmegyei Gazdasagi BizoUsag velemenyet, ugyelni kell ana hogy a k6ltsegvetes a val6sag talajan alljon. Nagyobb tervek megval6sitasanal esetleg nehany evvel el6bb el lehei. kezdeni bizonyos 6sszegek elkUl6nileset a tervezeU ceIra. AIlalanos kivanalomkenl jelentkezeU, hogy az egyhazmegye penzgazdalkodasar6l a papsag legalabb nagy vonalakban lajekoztatasl kapjon. A Magyarorszagi Egyhazk6zsegi Kepvisel6lestulei.ek Szabalyzala 5. fejezet 7. ponlja el6iIja az evi k6ltsegveles elkesziteset Ebben els6sorban a f6lletlenUl szukseges kiadasok fedezeler6l ken gondoskodni, es nagyon figyelni kell az osi harmas felosztasra (szukseges - hasznos - kellemes).
6na1l6
f6allasu
epiteszmern6kre
;'69.~... Fokozott.an figyelni kell arra, hogy az alkalmazollak lZetesuket es egyeb jarand6sagukal a t6rvenyes el6irasoknak rnegfelel6id6ben, hianylalanul megkapjak!
168.§. A jelenlegi munkat6rvenyk6nyv el6irasa szerinl a mUnkaViszonya munkaszerz6des megk6tesevel j6n letre. Tehat ennek megk6leset senki ne hanyagolja ell A munkaszerz6desben vagy a munkaszerz6des melleklelekent meg kell hatarozni a 68~OlgOZ6 munkak6ri k6lelessegeit!
68~67.§.Az 1896 el6tt kelelkezett leveIlari anyag vedeli..
679
166.§. Ha a plebania lulajdonaban 1801 el6ll kiadott k6nyvek vagy foly6iralok vannak, ezekre is vonalkoznak a muemlekvedelmi szabalyok.
678
165.§. Ha ezekel a mualkolasokal javitani, vagy restauralni kell, csak megbizhat6 szakemberrel, irasbeli vallalkozasi szerz6des alapjan vegeztethetjuk. El6Ue konzullalni kell az Egyhazmuveszeli Bizollsag eln6kevel. A Muemlekvedelmi Hal6sag engedelyeis sZiikseges.
677
164.§. A lemplom vagy a plebania lulajdonat kepez6 barmilyen jellegu mualkotast (fest.meny, faragvany, 6tv6smunka) csak irasbeli szerz6des es pusp6ki hat6sagi engedellyel szabad eladni vagybarmilyen celb6l k6lcs6nadni.
676
162.§. A lelkipaszlor ellen6rizze, hogy az egyhazk6zseg ingatlanvagyonanak ingallannyilvantartasi bejegyzese rendben van-e. Minden objektumr6l szerezzen lulajdonlap masolalot, es ezl a plebania irattaraban kiemellen es k6nnyen f611elhet6en helyezzeel. 675 163.§.Az esperes a hivalalvizsgalalok alkalmaval ellen6rizze azl, hogy az egyhazi javakal gondosan kezelik-e (v6. 555. kanon 1.§.3. pontja)!
674
a JO gazda gondossagaval k6teles kezelni. Ingatlanok hasznositasa inisbeli szerz6dessel t6rtenjek!
673161.§. A Gazdasagl " B'120tt'sag az egyh'azk 6zseg ingatlanait
4. Rendelkezesek
eligazilja. Vi~~on.t egy rnindenaron szukseg lenne.
175.§. A munkaugyi es adasveteli szerz6desek, valaminl ingatlan epitesere, felujilasara es hasznositasara vonalkoz6 szerz6desek ervenyessegehez puspoki j 6vahagy6 zaradek szuksegcs. 688 176.§. A plebaniai iralkezeles- es konyvtarkezelesnel a vonatkoz6 jogszabalyokal larlsuk be.
687
173.§. Kozponli felmerest kell kesziteni, hogy egyik, vagy masik ures plebania hogyan volna hasznosilhat6! 686 174.§. Egyhazi penzl, meg magas kama!. igerele mellett sem szabad kolcsonadni.
685
171.§. Minden pap az egyhazi hagyomanyok es szokasok liszlelelben larlasaval keszitsen allamjogilag ervenyes vegrendelelel! A vegrendelet egy peldanyaL zarl borilekban kUldje be az Egyhazmegyei Hat6saghoz! 684 172.§. Minden plebanian keszitsenek teljes lellarl a plebania tulajdonaL kepez6 ing6sagokr6l!
683
682 170.§. Lelkipaszlorok vagy egyhazkozsegek uzleli vallalkozasba csak a megyes f6pasztor engedelyevel kezdhelnek. (va. 286. kanon)
Excellencias es Fotisztelendo G y u 1 a y Endre ptispbk urnak Aradi vertanuk tere 2. H - 6720 S z e g e d
Szeretnem ertesiteni a kbzelmultban a bUdapest' Apostoli Nunciatura kbzvetitesevel ktildbtt "Szeged~ Csanad egyhazmegyei zsinat" emlekerme vetelerol, amel Janos Pal papat brbmmel tbltbtte el. Y Az Egyetemes Egyhaz Fopasztora megbizasab61 szabadjon szivbol jbvo kbszbnetet tolmacsolnom a huseges ragaszkodas, valamint Peter Ut6da, mint az Egyhaz legfobb Tanit6ja iranti bizalom es ragaszkodas kapott jeleert. Amint a Szentatya a szentmiseben va16 megemlekezeseben esdette a Szentlelek kegyelmet az egyhazmegyei zsinat menetere es munkajara, ugy szivb61 keri imajaban, hogy a zsinati celkituzes "megujulva _ megujitani" a Lelkipasztorok es a Hivek az evangeliumi tanitasr61 es igazsagr61 tett kbzbs tanusagteteleben nyerjen kifejezest es megva16sulast. Ehhez kerve a Magyarok Nagyasszonya es a Magyar Szentek kbzbenjarasat, a Szentatya szeretettel adja apostoli aldasat Excellenciadra valamint az Egyhazmegye Papjaira, Szerzeteseire es Hiveire. Fogadja Ptispbk Ur oszinte tiszteletem kinyilvanitasat.
Kezebe vette a bart, megaldotta, odaadta tanitvanyainak, apostolainak. .. . _Milyen csodalatos ez a bar! A sz616t6, ahogy metszeskor klV3.l?gatjak,melyik sz616vessz6 maradjon, melyikb61 lesz majd tennes ... Azutan j an a leszedes, a preseles ... j an a forras, amelyik tnegtisztitja. Nezem... ott van az unnepi asztalon, ott van a
Kezebe veUe a kenyeret, megaldotta, megt,orte, tanitvanyainak adla ... Kenyer ... Apr6 kis buzaszem. elvetik, a napfenyre faltar, nem akar a fald alati. maradni. A benne lev6 csira kihajt, magasba szokik, hogy hatvanszoros, szazszoros termest hozzon. El6szar el kell halnia ahhoz, hogy lermest hozzon. Azutan jan a levagas, az orles jan a dagaszlas, a sutes, hogy e16, eltet6, eletet ad6 kenyer legyen, hogy elel lehessen ebb61 az eletb61, hogy munkara kesz lehessen az ember, aki taplalkozik vele. Nezem Krisztust ... A "kis buzaszem" megjelenik karacsony ejszak
Mondhalnam azt is, hogy Nagycsu16rtok este van, hiszen az Ollariszenlseg szerzesere emlekezunk vissza, sarra a csodalatos 2000 eszlend6re, ami alatt ili. el kozottunk Jezus Krisztus. Szeretnenk levonni a kovetkezmenyeket a mi elei.i.inkre, az 6 iUleteve1kapcsolalosan, megerteni, mit jelenl az, hogy 6 az Egyhazban a kozpont, hogy 6 az Egyhazban a csucs, s hogy egyuttal 6 forras ...
Szerelett j 6 Paptestverek! Kedves Zsinali KUldoUek! .Kedvesj6 Hivek!
Szeged-D6m, 1995. junius. 18.
MEGUJULVA MEGUJiTANI zsinatot megnyit6 iinnepi szentmise
S most egy pillanat.ra elj6vok az en egyhazmegyemhez, ami egyhazmegyenkhez ... KcirUlbelul 440.000 a megkeresztelt... De kerdezem: Hany szentmisen reszvev6 van vasarnaponkent? HeinY aldoz6 van e miseken? Hany papn6vendek van, aki keszUl arra, hogy kezebe vegye a kenyeret es abort., es Krisztus parancsara atvaltoztassa Krisztus testeve, vereve? Hany Krisztusert val6ban mindent odaad6, 6nmagar61 egeszen lemond6 pap van az egyhazmegyeben? .. Es a megkeresztelt.ek k6zUl hany bermakoZ6, s meg ezek k6zUl is hany az, aki igazi vilagi apostolla n6tt? ..
Az EuchariszLia, az OLLw-iszentseg... OU az utols6 vacsoran elhangzik: "Ez az en testem, mely ertetek adatik. Aki ebb61 a kenyerb61 eszik 6r6kke eI." Ezer es ezer apr6 kis buzaszem van abban az egyetlen falat kenyerben 6sszepreselve. eggyeforrnak, s ez az Eucharisztiaban Krisztus testeve valtozik, szentsegi jelenlete lesz. saki veszi, mind beletartozik ebbe a Krisztus-testbe. egysegge, egybeforrasztva az Egyhazba. Krisztus titokzatos testebe. A loltetel csak egy, hogy akinek a szamara ez eletet jelent. az el6 legyen, krisztusi eletben el6 legyen, meglegyen a husege, kuzdje)n val6ban a kisertessel, es munkalkodjon Krisztus ugyeert hitva1l6 eleUel. Vegyetek, es igyatok ebb61 mindnyajan, mert ez az en verem kelyhe. mely ertetek es sokakert, mindenkiert kiontatik a bun6k bocsanatara. Aki hisz bennem. annak 6r6k elel.e van, aki hisz bennem. az nem hal meg 6rokke. Szaz es szaz sz6loszemb61 preselik azl. abort, amelyik Krisztus parancsara, a misez6 pap kezeben, szavaira - Krisztus szavail. ismetelve - Kriszl.us vereve valtozik. Sok-sok sz616szem osszeforrva, eggyHorrva, eggye "kovacsoI6dva" lesz Krisztus vere. Mit jelent? - Kriszl.usban gyozunk, hiszen 6 foltamadL Ul.oIs6 csepp veret kionl.oUa, de eletre kell., s azl. igert.e. hogy aki ezt.a kenyeret eszi, ezt abort issza. azaz az 6 test.el.es veret veszi magahoz, az fOll.amad es orokke el. Elmenl. elare, hogy helyel keszitsen mindazok szamara, akik vele laplalkoznak. De azt is keri, ezert a gy6zelemert, ezert biztos sikeresrt., hogy szeressuk. De elmonclja: ,,Az szerel. engem, aki megl.artja parancsaimat." Vegtelen szeretet.et var viszonzasul t.6lUnk. Egyhazunk csucsa. eHet6 farrasa, napja, kincse, aldozat.a, udvossege, k6zpontja. mindene az Euchariszt ia. az Oltariszent.seg.
lakodalomban. hogy vidamsagot adjon, ahogy a Szentiras mondja: "a bar megvidamitja az ember szivet." Nezem Krisztust... akiral lemetszi - a kisert6 - Petert a harmas tagadassal (legalabb is latsz6lagl. Judast az arulassal. Szivenek atveresevel utols6 csepp vere is kU·olyik.hogy a halalb6] fOltamadva azutan 6r6met adjon, es rcmamadast igeIjen mindnyajunk szamara.
Az -Egyhazmegyei Zsinat, - amelyik itt k6z6ttunk, a mi egyhazmegyenkben a harmadik lesz - az 1730-as evekben az elsa, 1821-ben a masodik, es most a harmadik - azt a celt LUzl.e ki maga ele, hogy megkeresi az egyhazmegyei visszassagoknak, eredmenytelensegeknek, visszaesesnek az okat, hogy onbecsapas nelkUl megpr6bal szembenezni ezzel a jelennel. es megpr6balja megtervezni a kiul.al.. a megujulas eszk6zeit megkeresni, megpedig ugy. hogy ez ne legvarepites legyen. hanem alkalmazkodjon a jelen realitashoz: szamoljon a papok szamaval, koraval, komolyan veve a vilagiak helyet es munkajat, ennek meghatarozasat az egyhazmegyeben. Hatalmas munka! Harom ev van mar legalabb m6g6Ue, arnikor elkezd6d6U, hogy hol, mit, hogyan lehel. laini. A kuld6Uek hosszu ideje targyalgal.nak hivekkel. egyrnassal, s holnap reggelt61 kezdve megindul majd a nagy munka: a munkadokumentumol megnezni, ha kell atformalni. megallapitani mi a jelen es mi a jova, es hogy lehet ezt a j6vat alakitani, hiszen Krisztus az 6 Egyhazaban, es benne ebb en az ~gyhazmegyeben is eletet akar, kriszlusi Hetet, huseget. lstenszeretetet, csaladi f6lemelkedest. tiszta erko1cs6keL . Meg kell majd hataroznunk a papoknak szolgal6 szeretelet., 1gehirdeteset, hogy az akar alkalmas, akar alkalmatlan - ahogy Szent Pal mondja - megis oU legyen, de a korunk emberehez, sot egy-egyel6ttUnk lev6 emberhez alkalm-azkod6 legyen. Meg kell talalnunk a vilagi hiveket is, hogy ne csak befogad6k, - ha szabad igy mondanom - ne csak a tenyeru ket,
Vagy a 40 eves Uld6zes? - De hat ennek mar ot eve vege. 6t. ev eltelL Hol van a fOlemelkedes. az ujjaebredef;? Hol van a hitva1l6 elet? - M6dszereink l.alan tul sZigoruak? Vagy eppen olyanok mint a legyfog6k: ragacsosak, edeskesek, odavonz6k? .. de csak annyira, hogy oU odaragadva fOlforduljon, meghaljon? 20 eve mar. hogy a II. Vatikani Zsinat utat mutatott. II. Janos Pal papa meghirdeUe a harmadik evezredre mlkeszUlest. meghirdette az ujra-evangelizalasL
KrisZt.uS k6z6Uunk!... 6sszeforrasztani akar titokzatos testeben mindannyiunkat. Mi a valasza ennek a 440.000 hivanek? Kerdezem: Hol a hiba? A papokban? - TUIonzak. vagy klerikalisan uralkod6k? A szekularizalt vilagban? - amely az e vilag ertektelen ertekeit allitja szemunk ele es nem engedi, hogy az orok dolgokra f6lnezzunk. vagy egyalt.alan rajuk gondoljunk. Lek6t, lelancol ehhez a vilaghoz, csak egyre iranyitja ngyelmunket: mid van, miert nines t6bbed!?
Imadkozzunk ennek a zsinatnak a sikereert., hiszen mindnyajunk meIyebb lelki elete, szorosabb Isten-kapcsolata, es nagyobb, biztosabb Isten [ele val6 szeretet-aradasa lesz majd ennek az egesznek a gyiimolcse.
fiiluket tart6 koldusok legyenek, hanem ad6k legyenek, apostolok legyenek, akik megujulva Krisztusban, rajtuk keresztiil a krisztusi elet tovabbarad. Akiknek az eIeteben val6ban csucs is es forras is lesz az Eucharisztia. Es ebben a Jezusban osszeforrva es osszefon6dva vele, mintegy Krisztus keze, szaja, fiile laba, sZive lesznek, akik az emberek kozott jarva, majd Krisztust muta1jak szeretetiikkel eppugy, mint szavukkal, cselekeddeikkel, vagy imadsagukkal, peldamutat6 eletiikkel. Nem veIeUeniil mondtuk ki: Megi\julva megujitani. Ez lenne celunk: latni sajat magunkat es megujulni, es megujulasunkon keresztiil elvinni a megujitast a tobbiek, minden megkeresztelt ember feIe, s hiszem, hogy ez nem csak az egyhazmegyenek hiv6i, katolikusai szamara lesz majd eredmenyt mutat6, hanem az egesz itt el6 t.arsadalom szamara, s az emberek, erkolcseikben megujulva becsiiletesebbe, igazmond6bbakka, 6szintebben dolgoz6 munkasokka, egyrnast szeretobb emberekke valnak. Ebben szeretnenk megujulni es megujitani. Ezekkel a gondolatokkal nyitom meg az egyhazmegyei zsinatot es szeretnem ennek a hetnek a munkajat minden itt lev6 es az Egyhazmegyeben barhol eI6 hiv6 komolyan venne es imajaval kiserne azoknak a munkajat, akik jelen lesznek, s akik pr6balnak 6szintek lenni onmagukhoz, es 6szintek lenni az Isten el6U a mult es a jelen nezeseben eppugy, mint a jovo megtervezeseben.
Az Egyhazmegyei Zsinat el6kesziL6munka-dokumentumanak minden temaja negy reszb6l all: - Els6 resze: teol6giai megvilagiLas,elvi megalapozasa. - A masodik reszben megpr6baltak az el6keszit6k fOlmerni a jelen helyzetet a mi egyhazmegyenkben. - A harmadik resz a nagy terv: Mi az, amit. ot-tiz ev alaU meg kellene val6sitanunk? Realizalni kellene ezt is a papok
Ket dolog lenne nagyon fontos: Vilagosan laini a multb6l kifejl6doUjelent, es vilagossa _t~nni, ~ogy .~a es. holnap mi .a dolga, mi a fOladata, mi a lehetosege, m.1a kot:lesse~e yapnak ~s vilaginak. Minden papnak, aki az egyhazmegyeben el es dolgoZlk legyen az egyhazmegyehez tartoz6 v.ilagi .p~p, l~gyen s~~r~etes, sajat rendjehez t.artoz6, de itt munkalkodo es mmden vll~~mak, aki mar kapcsolatban van igazan velilnk, hogy megtalalJ uk a hangot, a szM, az utat, a hivast. azok fele, akik meg messze vannak. Egy egesz orszag tarsadalmat kellene fOlemelni, mert negyven ev alaU nagyon melyre silllyedL A magyar munkast vilagviszonylatban mindenutt kerestek. Ma nem mernem mondani, hogy ilyen eIenjar6 munkas munkaerkolcsevel. A magyar ember szava mindig aranyat ert. - Ma maj dnem t6bb a hazugsag, mint az igaz sz6. Es sajnos, az elet elleni bunok, - nem csak a gyilkossagok, hanem a magzat.gyilkossagok is - es az ongyilkossagok, talan a mi terUletunkon pusztit legjobban az orszagban. J6 volna megtalalni azokat a segit6 lehet6segeket., amelyekkel az egyhaz es az egyhazmegye minden papja es hiv6 vilagia ada Ludna allni a t6bbiek ele. El6szor meg kell ujitanunk onmagunkat, krisztusiva valni, krisztusi elet.et tanusitani, s ennek oromeben meghivni a tobbieket is erre a nagy kalandra, a Krisztus- kovetesre. Ahhoz, aki mar gy6zott., s a gy6zelmet meg akarja oszLani velilnk, ha mi is husegesek leszunk hozza.
esma.
Tegnapi szentmisevel megnyitottuk a zsinatoL A Oltariszentseg unnepen, aki csucsa es fo~asa. az Egyhazn~k es nek az egyhazmegyenek. Ennek az Dr Jezusnak neveben, ~~delmeben, segitsegevel kezdjilk el a munka kovetkez6 reszet iU
Domaszek, 1995. junius 19.
A ZSINATI MUNKA MEGNYlTASA
Utols6 mondaniva16m mar csak egy: Nagyon j6 volna, ha mindenki figyelembe venne az id6re vonatkoz6 szabalyokat, pr6baljuk t6m6ren 6sszefoglalni a mondaniva16nkat ugy, hogy az megfogalmazhat6, leirhat6, igazi javaslat legyen.
Meg egyetJenegy dolog: az egesz zsinatnak alapja kellene, hogy legyen az a Szentinis, amelyet az egyhaz kapott, erre epuhink, mi is. A Biblia uzenete legyen szamunkra mindig az a mondaniva16, ami igazan eligazit es az a Hagyomany, amelyet az egyhaz ket evezreden keresztUl gyujt6tt, meg6rz6tt es nekunk nyujL Nagyjai, szentjei magyaraztak es folytattak Krisztusnak eletet, tanitasat. Es legyen az Egyhazi T6rvenyk6nyv is e16ttunk, amelyik szuksegkeppen azt jelenti, hogy az egyhaznak vannak e16jar6i. t6rvenyhoz6i, amelyek pusp6kre, papra, hiv6re egyarant k6telez6k. Ezeknek szem e16tt tartasaval biztosan eredmenyes lesz ez a munka, ha mindenki teljes figyelemmel, tudasanak teljessegevel hozzajaru!.
-
szamahoz, korahoz, es a vilagi hivek munkalkodasahoz viszonyitva. Es veglil a negyedik, azok az el6irasok amelyek a zsinat befelyezesevel, a k6nyv kinyomtatasaval, megjelenesevel, az e16irt id6t61 mindenki szamara k6telez6ve lesznek t6rvennye valnak az egyhazmegyenkben. . Nagy tisztelettel es szeretettel kc)sz6nt6m Gyulay Endre .,sp6k urat, f6tisztelend6 paptestvereket es azokat a hiveket, ~k az egyhazmegyei zsinat munkajaban reszt vesznek. K6sz6n6m .~ meghivast es engedj~k meg. ho~ nehan?, .sz6~ 'ljak On6khoz. Mindenekelott szeretnem kifeJezm SZ~geIegedettsegemet,hogy itt lehetek. Nagyon tetszett az a videk, :Oin atutaztam, szep ez az evszak is, es azert is kellemes volt az utazas, mert Mons. Calder6n kolumbiai puspok is utitarsam volt. 0gy velem 6 sokkal Wbbet tudna mondani ennek a zsinati gyulekezetnek, mert, milam tcibb tapaszta,lata van. a k6~etJ~n pasztoraci6s mun~aban. M.?ns. Calde~o~. 37 eve. I?~spok egyhazmegyejeben. es szakterulete a katekezls es a sz~mmanum. Mint meghivoU sziimot vetek azzal, hogy sokkalloniosabb az a jelkep, akit kepviselek, mint amit mondok. Lenyegeben amikor arr61van sz6, hogy jelen vagyok egy ilyen szin6dusi gyUlesen, akkor az a helyes magatartiis, hogy mesier keyes van es mindnyajan taniivanyok vagyunk. Tehat j6 lenne ittmaradni k6ztetek, hogy megismeljem a szegedi egyhazmegye eletet iLLa jelenben es ajov6ben. Azert is erdekes lenne, mert sokszor nagyon nehez valaszolni lat6gat6im kerdeseire. Peldiiul valamelyik nap elj6tt meglatogatni az angol nagyk6vet. Elmondta, hogy vasarnap elment szentmisere egy nagyvarosi templomba es liiUa, hogy milyen ku16nbseg van azokhoz az evekhez kepest, amikor ittjart. Akkor csak nehany felenk id6s ember volt a templomban most viszont tele volt a templom, es jelen volt j6nehany natal is. Kerdeseket teU fel es en nem voltam annyira biztos benne, hogy orszagos jelenseg-e az egyhaz viiltoziisa, hogy egy felenk kisebbseg egy bator t6bbsegge valtozott. Mert ha ez igy lenne, akkor ana se lenne szukseg, hogy egyhazmegyei zsinatot tartsunk. Azonban pontosan ebben a kornyezetben talalja magat ~ti szin6dusotok, ugy mint az esztergomi is, amelynek fOszerep16i lit is jelen vannak. Vagyis egy orszag, egy egyhaz helyzete, amely mas megpr6baltatasokat szenvedett el. mint a vilag mas orszagai, reszegyhazai. . A Szentatya eppen ehhez az orszaghoz fordult magyarorszagi l~~jartakoregy kUl6nleges keressel els6sorban a pusp6k6kh6z, roviden 6sszefoglalva azt ajanlotta, hogy legyenek egyrnas koz6tt egyek es legyen egy atfog6 kepunk a magyar egyhazr61. Azt Szerettevolna, hogy uzenete eljusson az orszag minden sarkaba, serre ajaruotta, hogy legyenek egyhazmegyei zsinatok. Tehat ezek
ANGELO ACCERBI pAPAl NUNCIUS BESZEDE AZ EGYHAzMEGYEI ZSINATON 1995. junius 21.
meg.
a zsinatok kifejezetten valaszolnak a Szent.atya keresere, t'1 azon, hogy szukseg van raj uk. u Re:n~le~, ,hogy a puspokok is maguke~a. tettek a Szent.atYa ezen klvansagat. De megvan annak a lehetosege is, hogy maguk az egyhazmegyei zsinatok fogjak a legjobban int.erpretalni e megva16sitani ezt a vagyat. Most pontositom, ezze1 nem akaro~ rosszat. mondani a puspokokr6l, de nem vagyok benne annyira biztos, hogy ez a koordinaci6s munka es orszagos latasm6d annyira megva16sult volna a puspokok kozott. Biztos, hogy ezen a szint.en is komoly er6fsziteseket tesznek es fej16des is tapaszt.alhat.6. Tehat a valasz, amit mondanek ennek a nagykovetnek es ~o~n.ak, akik megk~r~eztek. a mag;var egyhazr6l: igen van egy feJlodes, amely hosszu es nehez, de letezik. Tovabb nem id6zok ezen a kerdesen. csak egy-ket. aspektust szeretnek megemliteni. melyek jellemezheLik a zsinat.okat, mint ujdonsag az orszag szamara. Els6kent. azL mondanam, amit ezen az osszej~vet.elen is latok, hogy j6 aranyban vannak a papok es vilagiak. Es eppen ez Wnt nekem a f6 hianyossagnak a magyar egyhazban. hogy Lul nagy t.avolsag van a papsag es a vilagiak koz6tt. Tehat a szin6dus els6 gyumo1cse eppen ez, hogy egyiitt eljuk meg es egyuU tanulmanyozzuk a kazas problemakat. Egy masik vonas, amit. szeretnek megemliteni az, hogy tenyleg igaz, hogy Magyarorszagon letezik az egysegfolyamat.. de eleg nagy kUlonboz6segek is vannak. Ebben az ertelemben ugy Wnik nekem, hogy szerencsesebb helyzet.ben vannak, kezdve az bnak puspaken. szeminariuman, mert arr61 hires az egyhazmegye. hogy nyit.ott. Amelyben mar j6 egyuttmukades van az egyetemi tanarok es navendekek k6zot.t. Azt kivanom. hogy ez a jellegzet.esseg az egesz egyhazmegyere terjedjen ki. Milyen ertelemben nyit.ottak? Tudjak. hogy a Szent.atya egy id6 6ta, fOleg az ut6bbi h6napokban fixa ideakeni gondo1 aj6v6re, ket.ezerre. 6 is meg akarja erni, ugy tUnik van eg;; fogadalma. hogy megeri. J6 allapotban szeretne az egyhazat. a ket.ezredik eyre elvezetni. ime pelda az egyhazi dokument.umok megjeleneseinek felgyorsulasa. Koztuk a legfrissebb a keresztenyek egyseger61 sz616. mely segiteni szeretne az egyhazak kazeledesel. az evszazad utols6 eveiben. Egy masik kifejezetten a harmadik evezrednek sz6l6 dokumentum. Ebben ott vannak az ajanlatok, gyakorlat.ilag egy paszLoralis terv. hogy hogy-art keszUljunk fel a ket.ezredik eyre. De vannak benne aItalanos gondolatok. elvek is. Ezek kazUl az egyik, hogy a II. Vatikani ZsinaL keszitetLe e16 a harmadik evezred eljovetelet az egyh3Z szamara. Tehat a papa azt mondja, hogy a harmadik evezred eljavetelet.6l varjuk az egyhaz uj viragzasat, tavaszat, a II. Vatiktini Zsinat szellemenek 6szinte. mely, hatekony alkalmazasa hozhatja
AzL gondolom, hogy az bnak zsinaLa pontosan ebbe a spektivaba illeszkedik bele. Tehat kifejezett. pasztoraci6s per .. .t.rnutatasaim nincsenek, hiszen Onak azok. akik ezL ~1 nulmanyozzak. De szeret.nem megismet.elni, ezt a gondolatot. a alapelvet. az oszint.e, fele16s egyuttmukadest. elkaLelezeU wt ~lagiaknak es a papoknak. Nekem nines mas mondaniva16m, de orUlnek annak, ha valakinek lenne kerdese, vagy hozzasz6lasa. mert en is t.anulni szeret.nek.
UNNEPI SZENTMIs·
Hogy a magtalan asszonynak gyermeke szuletik. meg Zakarias se nagyon akarja elfogadni. jelet. ker: megnemul. __ Igen. meg lehetne kerdezni. hogy itt a XX. szazad vegen: milyen jel az. ami valamifele uj elet.et bizt.osit.? Ami valaml bizonyossag? ... S akkor azt mondom: az Egyhazmegyei Zsinat. . Es ha elnezem. hogy ott az Isten angyala muk6d6tt - akll maga az Dr kuld6tt - aki erral az uj eletral beszelt, akkor a.z~ mondom, ennek a xx. szazadnak a vegen, s f6leg Ii Magyarorszagon is. II. Janos Pal papa meghirdeti at
Oreg. magtalan asszony ErzsebeL. Zakarias felesege - megis uj elet sarjad belale. Oreg. fasult., kiegetLnek latsz6 a XX. szazad vege - megis kell, hogy uj elet szarmazzon belOle. Barmennyire meddanek is latszik ez a kor es a benne leva embereknek lelki meddasege, fasultsaga. kell hogy valahogy uj elet. sarjadjon. hogy a fOld6naz ember ember-m6dra eIjen, hogy Egyhazmegyenkben a hit ujra fOlragyogjon, s az emberek biztonsaga eppen a hit erejeben n6vekedjen es eras6djc)n.
CsodalaLos az Ist.eni Gondviseles. Amikor a Zsinat idejel megpr6balLam megtervezni, akkor nezLem, mikor ninesen meg a papsagnak, es nagyjab61 & hiveknek szabadsagos ideje, nero kezdadik-e el a nyaralas. AzuLan, a kijel6les uLan j6val kes6bb d6bbenLem ra, hogy az Eucharisztia unnepen, Ornapjan kezdjuk. Es mosL d6bbenteU meg az, hogy milyen j6: Keresztela SzenL Janos unnepen fejezzuk be. Az Eueharisztia au. ragyogott elaW.ink. Az a Jezus. aki megigerLe a SzenUelkei. az a Jezus. aki ugy szeret.etI.bennunkel, hogy kereszt.aldozataval mindenre kesz volt, az a J ezus. akivel t.egnap talalkozva a Szivet. lattuk. - Es ma? Ma megtalaljuk a f6ladatot. Tulajdonkeppen azt. szeretnem mondani. hogy legyunk mindnyajan. akik itt vagyunk - f6leg akik a zsinat.on reszt vett.ek a munkaban - Keresztel6 Szent.Janosok.
1995. junius 24. Szeged-D6m
A ZSINAT BEFEJEZO
. Nagyon kellene. hogy mi magunk is meghirdessuk. ~Jndenkinek - sajat szemelyehez. sajat eletehez formaltan - miL 1ell tennie. hogy ebben az Egyhazban ela t.ag legyen. Olyan egyen. akinek az Isten akaIja.
Kereszt.elo Janos az elebe jovoket konkret. feladaUal bizza meg: Terjet.ek meg! It.t.-otLigen kemeny szavakkal... Ti viperak faJzatai!... S amikor a nep odamegy - Hat mil. t.egyCmk?Akinek ket. k6nt6se van. adjon annak. akiknek egy sines. Jonnek a vamosok - Ne zsaroljat.ok. elegedjet.ek meg azzal, ami jogosan jar nekt.ek... J6nnek a kat.onak - Ne legyet.ek kenyszert. alkalmaz6k, ne zsarnokoskodjat.ok. elegedjetek meg a zsoldot.okkal. .. Mindenkinek tud kiut.at. mut.atni a maga bunos, vagy eltekozolt. ~eformal6dotL eIetere. hogy mil. jelent. elakeszUlni Kriszt.us fogadasara. hogyan kell ebben az elet.ben val6ban azza lenni akinek az Isten akaIja ezt.vagy azt.az embert. '
Elahirnc)k... Az 0- es Djszove!seg 6sszekot.6je. Hid, amely at.vezetM6zest.al Kriszt.ushoz. Hid. amelyiken atjon az 6szovetsegi Szentiras minden eloirasa. parancsa. nem esak szavaban. hanem eleteben is. amelyik val6ban elokesziti az ut.at. Jezus Krisztus szamara. Ebben az elavult.nak latsz6, k6z6mb6ssegben ela. egy sereg majdnem pogany eIet.et ela megkereszt.elt ember k6z6U kell, hogy mindnyajan hid legyunk az uj, a viragz6 kereszteny elet.be! Atvezetak, akik a megmerevedesbe eleiet visznek, es lassanlassan a ..Lazar-haloUszaggal" elok, uj elettel Kriszt.ushoz kapesol6dnak. s bel61e elnek egeszen.
Igen... Az Euehariszt.ia k6zelsege volt. amikor a Zsinat.nal elindultunk ... Es az Eueharisztia KriszLusnak kn""lsege t.alan a mi szivunkben is megmozditott valamiL .. valam. .rc)met.,valami biZalmat.. valami bizt.atast.. valami megtiszt.ulast.. hogy val6di el6hirn6kei legyunk az uj eletet. eto Egyhaznak. .. a megujjult.. megeras6dC'>U. megfiat.alodotLEgyhaznak.
ujraevangelizalast.. _megkeri a. pusp6k6ket. az egyhazmegyei zsinatok meg!artasara, mert. mm! akinek szava van ebben az ggyhazban, mint aki az Isten uzenet.et. k6zvetit.i. tlj eletet. akar adni az egesz Egyhaznak. krisztusi eleteL Milyen csodalatos, amikor Erzsebet. szive alaU - ahogy Maria az a szive alat.t leva gyermekkel megerkezik - a kis Janos f61ujjong,megmozdul, megtisztul.
N
:'0
Visszanezek a hetre ... Ezert a hetert szeretnek halai mondani az Is tennelc. Mennyi kegyelem, a Szentleleknek mennyi fenye, mennyi megvilagositas, mennyi er6, hogy tCtrelmesek legyiink, es mennyi er6, hogy a szeretet megmaradjon kozottiink! Szeretnek lcoszonetei mondani mindazolcnalc, akik az anyagot. a munka-dokumentumot e16keszitettek. .. mindazoknak, akik a bo harom esztend6 alaU akar esak egyetlen mondattal is, vagy akar egyetlen fohasszal is besegitettek abba, hogy ez a bet igy ik sikeriiljon. ., Szeretnek koszonetet mondani a szelccw-vezetoknelc, ak megegyszer "atragtak" az egeszet, akik sziviikben es a~kban szinte egyszerre hordoztak a sajat anyagjukat meg akkor IS, ba azt mondtak, hogy esak az enyem a legfontosabb ... Pontosa,rr ebb6l lMszik, mennyire ateltek, hogy itt is, meg itt is, es itt IS komoly formalasra van sZiikseg... hogy Ie kell poro~ni_mindazL ami egy kicsit elavult, megsziirkiilt, egy szaval porossa valt. . Szeretnek koszonetet mondani azoknak, a1cilcreszt ~~ttelc ~ Egyhazmegyei Zsinat munlcajaban. Nem kis er6feszl~e~ naponta ki tudja banyszor barom arM iildogelni, atelru a
Igen... Kereszte16 Janos a verlanuhalalig huseges. Nem kellett volna megmondania Her6dias vetket, hogy ezzel a hazassaggal valahol baj van, de az Isten iizenete az, hogy hirdesse a teljes igazsagot kiesinek es nagynak, egyszeru faldmuves embernek eppugy, mint az akkori vezet6nek, s nyugodtan mondja el a maga kritikajat, es pr6balja egyenesbe hozni eletet. Fejet veszik, nyakat szegik egy tane miatt, egy asszony miatt, egy lany miatt, egy konnyelmu eskii miatt. - De igazaban nem e'miatt, hanem, hogy megpeesete16djon: 6 e16hirnok egeszen addig, amig at nem adja maradektalanul Krisztusnak az oveit. Huseges. Megingathatalan es maradektalan ebben a husegben. Milyen j6 lenne mindnyajunknak Kereszte16 Janosnak lenni... akik mindvegig husegesek, mindvegig Krisztus tanitasa szerint elnek es beszelnek, kiesik e16Ues nagyok el6tt egyforman igazat mondanak, a teljes igazsagot.
De Kereszte16 Szent Janos nem esak predikal! Teveszor ruhaban jar, erdei mezet eszik. A szava es az elete, a szava es a eselekedetei maradektalanul osszhangban vannak. Nines ket elete: egy a Jordan parton, ahol predikal es keresztel, s ha onnan elmegy, akkor egeszen mas elete. Barki beletekinthet, mint egy tCtkorbe.Attetsz6, mint. egy iivegablak. Milyen j6 volna ilyennek lenni, mint Kereszte16 Janos, aki pontosan es mindig ugyanazt eli, amit mond, ugyanazt amit az Egyhaz tanit, ugyanazt, amit az lsten kinyilatkoztatott, amit Jezus szavaval es peldajaval hozoU mindnyajunk szamara.
Mitjelent egy-egy zsinaton resztvev6k munkaja? Konferencia voll eppen Zoldfason, s ott a nagy munkara, valaki elmondott egy 1.6rtenetet. Nem emlekszem pontosan vissza, c~ak olyan halovanyan. Annyit. mondok be16le, amire vlsszaemlekszem, de a lenyeg megmaradt.:
Megujulva ... Tehat kell, hogy mi, akik resztveUiink, ip;azi megUjjulassal induljunk haza. ... Megujitani! Ezert hazaterve kell, hogy megmozgassuk a Sajat egyhazkozsegiinket, a sajat esperes keriiletiinket. KeIjiik, segitsiik, hogy azok is, akik nem vettek reszt, mind tobbet megismeIjenek bel6le mar e16re, hogy sziviinkben oU legyen a vagy: baresak mar keziinkbe vehetnenk es va16sagga, megval6sitotta, elette tehetnenk!
Keresem is volna: Vigyillc szet az egyhazmegyebe ennelc a Zsinatnalc a leglcorei. Merl azt hiszem, a keresztenyeknek valahogy igy kellene rovid id6 alatt is koz~ssegge valni, kozosen rnunkalkodni minden egyhazkozsegben. Igy kellene vizsgalni, hogy mi az Isten iigye, igy kellene megegyezni egymassal es tiirelmesnek lenni, igy kellene kiteljesedni a szeretetben, mint ahogy ez a 70-80-90 ember ezt a kozossegge valast napr6l-napra bernutatta. Vigyillc magtmlclcal a donteselcei! Meg ha nem is emelkednek ma rendelkezesse, paraneesa, torvennye, de azert az iranyt mar vigyiik magunkkal es mondogassuk amire vissza tudunk emlekezni - hogy ia, meg itt, meg itt lehetne valamit elorebb lepni. Egyaltatlan: beszeljiink err6l az egeszr6l, es a sajat eletiinkben talan mar kezdjiik el tenni is, ami a szamunkra ebb61 megva16sithat6
d 19okal, merlegelni, donteni lelkiismeretiik szerint. Koszonom. ~oknak kiilon is, akik sajat szabadsagukb6l aldoztak fal ezt a betet,- mert. hiszen n~hez lene ezt ~ hetet pihenesnek neve:ni! Es annyt munlcaiars ... (esak aklknek a neve ott volt elottem: 39), aki oU k~n~ a ~o~asze~i hazba~ mur:kal~odot~, 13 ~ispap.~ em egy kozuluk fel eJszakakon, maJd egesz eJszakakon at ott. ult n szamit6gep mellett, hogy masnapra minden a keziinkben legyen aontosan. Elkepzelhetetlen aldozatot tudtak hozni azert, hogy a ~unka meg ne akadjon, j6l menjen: ha esak arra gondolok, hogy az etel ot1 volt az asztalon, hogy er6nk legyen folytatni a munkat. .. Minden munkatarsnak szivb61 koszonetet kell mondanom. Azoknak is, alcilcimadsagulclcal kisertek tavolr6l, es azoknak is mert ilyenek is vollak - akik adomanyaikkal segitettek, hogy ezt a Zsinatot meg lehessen rendezni.
•
Megegyszer megk6szonve mindnyajuk munkajat. Ezzel a szenimisevel reszben adjunk halat Isiennek. reszben keIjunk ~egye~met. hogy mindaz. ami munkM vegeztunk a megujitas erdekeben. val6ban az egesz egyhazmegye megujulasat szolgalja, szorgalmazza majd es eredmenyezze is.
Amig a Zsinai kihirdeLese meg nem i6rienik. amig a konyv el nem jui mindenkihez az egyhazmegyeben, addig termeszetes ~ogy mindaz amii elhaiaroziunk nem valik torvennye. hisze~ Jurcsa lenne tOrvenyi beiktaini. hogy ne iudjak milyen dontesek vannak. . _A konyv elejen au lesz pontosan, hogy melyik napon lep ervenybe az Egyhazmegye teruleten mindaz. ami rendelkezes, es a iobbire is, bizonyos eligaziias aU lesz majd. De addig is - ha nero ~s k.otele~6 meg - a lelkUletetet. az iranyM vigyuk a magunk eleieben es probaljuk atadni a tobbieknek is.
~zzel a lelk?leiiel ~ell ~ekiindulni. Es ha csak egy csoppet ieszunk erre a lorrongo vilagra. erre a tUzben ego. langban all' s::e.~ved6vilagra. a~kor magunk reszer61 mar megtettuk azt, arn~ iolunk tellett, s a peldank nyoman talan majd elindul a tobbi is ~':.gy egy lelkesebb .egyh~kozseg, egyhazmegye, egy lstennek elobb embercsoport. es talan nyugodtan merem hozzatenni egy bekesebb tarsadalom alakuljon ki koruloitunk.
oo
Haialmas erd6tUz. Az allaiok osszefuinak. valamit kelle . ne csma-1m.. Akkor egy k icsiny madar - ha j61 emlekszem egy k 6korszem. vagy egy pacsiria - elmegy. fog a cs6rebe egy csepp l~ . i h ozza auz t -- h oz es 1epoityantja. Ugyan mii jelent ez?! Tal nYl VlZe, em ennyi Lellett. Li is Legyete1c meg azt. ami L6leLe1cLeWe.
Laczk6 Ferenc Vargacz M. Krisztina SSND Dr. Lotz Antal Konde Lajos
Szurovecz Vince Guliga Gyorgy Katona Nandor
7. Feln6ttkepzes 8. Ifjusagi pasztoraci6 EGYEBBFElADATOK 9. Egyhazi epUletek: a)templom. b)temet6 10. Anyagi ugyek 11. Media ugyek
NEVELES 5. Hitoktatas 6. Ovoda. iskola
1990. julius 31.-en Gyulay Endre megyespuspok korlevelei adott ki. melyben az egyhazmegyei papjai es egyhazkozsegei szamara pasztoralis feladatokat fogalmazoU meg. Ennek 12 pontja nemcsak a kozelg6 papalatogatassal kapcsolatosan vazolta fel a tennival6kai, hanem el6re is tekinteU es a kes6bbiekben rneghirdetend6 egyhazmegyei zsinat temain,:k alapjaul szanta 1991. VI. korlevelben 1140. sz. alatt. Advent I. vasamapjan hirdeti meg az egyhazmegyei zsinatot es keri a javaslatokat a temakra 1992. januar 31-ig. 1992. februar 8-an kelt korleveleben koszonetet mond a beerkezett javaslatokert es p6tlasra ad lehet6seget marcius 1-ig. Ugyanakkor keri. hogy vasar- es unnepnap minden szentmiseben imadkozzanak a zsinaiert a Hivek Konyorgeseben. 1992-ben a iavaszi kor6nakon a papsag ujravalasztja a EPSZ-t es az ujjaalakul6 Ulesen targyalasra kerUlnek a zsinaU javaslatok. Egyben kijelolik a temafelel6soket. 1992. okt6ber 20-i korleveIben kozli a Puspok atya a 15 temMes a temafelel6soket: SZENTSEGEK 1. Keresztseg es Bermalas 2. a) Bunbocsanat b) Eukarisztia Dr. Kardos Mihaly c) Betegek kenete Dr. Kiss Imre 3. Egyhazi rend. hivaiasgondozas 4. Hazassag szentsege. csaladtervezes
AZ EGYHAzMEGYEI ZSINAT KRONOLOGIAJA
~:k
m6dositja. . P" "k atya a 1994. aprilis 20-an ujra Dlesezik az EPSZ: Itt.a us~o Ez a zsinat id6pontjat ez ev szeptember 1-8-1g J.~vas~IJ:'keIl az bejelentes nem talalt egyhangu elfogadasra. Tobb Ido. _ lori atgondolasra es a feldolgozasra. A temafelel6s6k a lelklpasZ munka mellett meg mas feladatokkal is terhelve vannak.
A Pusp6k atya kerte. hogy november lO-ig minden lemafelel6s alakitsa meg munkacsoportjat. Ebbe lehet jelentkezni. ajanlani. f6leg vilagiak~t. ~!n~en n:unkacsoport legalabb 6-8 f6b61 alljon. a papok es _vl1~glak~rany~ fele-fele legyen. Ok ev vegeig dolgozzak ki a temal. amI alapp lesz a munkadokumenlumnak. T6bb munkacsoport halasztasl keri. az id6 r6vidsege miat.t.. amit meg is kaptak. _ __ 1993. majus 30-an II. Janos Pal papa a ..HUNG~ORU!"1 GENS" apostoli rendelkezesevel m6dositoUa az e~haz~egyek hatarait. igy a szeged-csanadi egyhazmegye. nagy _valtoz~sokon ment at. Atadtuk az uj debrecen-nyiregyhazl egyhazm~g;yenek"a Hajdu-Bihar megyei plebaniakat. ~ :a~~ egyhazme~~tol _ped~ megkaptuk a Csongrad megyei plebama~at. E~en~lv~l ~ eg_ f6egyhazmegyH61 nehany plebaniat. Az okel koszonlo korl~vel kapcsan kerie a f6pasztor. hogy kapcsol6dja~ak be a zsmat munkajaba es junius vegeig tegyek meg javaslataikat .. 1993. auguszlus 29-en kUldi ki a PDsp()kalya a pvaslatokat es a munkacsoportok anyaga alapjan a munkadokum~nt~m~L Keri. hogy minden esperesi kerUlel es min~en _e?yhazkozseg . U targyalja Ie. Ahozzasz6lasokat 1994.januar31-~gk~n. _._ 1993. november 22-en Ulest ta~tott a h_at~rmo.doslt~s uJ"J"avalasztott EPSZ. M6dosilotta a temafelelosoket IS. rmve! _ - egyh azmegye -be. Ezen a OJ d'Vulesen k6zUl kerUltek el t6lDnk mas felmerult. hogy m6dositani kell a hatarid6t. nk _ 1993. december 20-an a PDsp6k atya :nu _aa dokumentumhoz val6 hozzasz6las hataridejet 1994. februar 28 r
12" Specialis lelkipaszlori feladalok elvaltak. szektak. nernzetisegek. szenvedeIybetegek. b6rt6npasztoraci6.6kumenizmus 13. Egyebb lelkipasztori feladatok zarandokutak. bUcsujarasok. temetes. hazszenteles. szent6rak 14. Szervezesi feladatok filiak. oldallagos plebaniak 15. Vilagi hivek. egyhazk6zsegi elet
2. nap: Keresztseg. bermalas Hitoktatas Ovoda. iskola
Abraham Istvan Laczk6 Ferenc Vargacz M. Krisztina SSND
1.nap: Egyhazi rend, hivatasgondozas Dr. Kiss Imre Vilagi hivek. egyhazk6zsegi elet Kretovics Laszl6 Szerzetesek Fr. Zatyk6 Laszlo OFM
1994. mcijus 17-en kiadoU k6rleveleben elfogadja az EPSZ javaslalat es 651/1994. sz. alalt a zsinat idejet : 1995.j{miusjuliusbanjeloli meg. 1994. szeplember 19-en 1247. sz. hatarozataval a PDsp6k atya megkUldi minden plebanianak az atdolgozolt anyagot vegs6 hozzasz6lasra. A halarid6 december 25. 1994. december 19-en 1552. sz. hatarozataval meghirdeti az egyhazmegyeizsinalot: 1995. JUnius 19-24-ig. Elrendeli, hogy minden esperesi kerUlet valasszon egy kepvisel6t es egy helyettesl. aki az esperes es az EPSZ tag melleU kepviseli a kerUlelet. EzenkivUl ker javaslalol vilagi kDld6ttek szemeIyere is. f6leg olyanokat akik szabadda ludjak lenni magukal a zsinat idejere. Kinevezi az el6keszit6 bizottsagot. akik a meg beerkez6 javaslatok llgyelembevetelevel elkeszitik a vegleges munkadokumentumot. Ennek lagjai: Katona Nandor altalanos helyn6k, eln()k. Abraham Istvan nagyprepost. plebanos. Dr. Kiss Imre leol6gia tanar. plebanos. KovacsPeter plebanos. Dr. Lotz Anlal teol6gia lanar. A bizottsag januar 3-l61 minden szerdan egesz nap Dlesezett aprilis 12-ig. Minden lilesnapon egy dokumentumol dolgoztak ki. 1995. februar 9-en a pDsp6k atya keri a vilagiak nevsorat es elrendeli. hogy a zsinal idejere senki nem vehet ki szabadsagot. ne legyen zarandoklat, taborozas. mert a papsagnak k6rUlbelUI fele zsinati tag. a t6bbi pedig ezeket helyettesiti sajat munkaja mellell. A zsinal a Szekesegyhazban nyilik. zarul, az Ulesek Domaszeken a Z6ldfas Ifjusagi K6zpontban lesznek. 1995. aprilis 21-en Dlesezik a Technikai Bizottsag, melynek vezet6je Konde Lajos ifJusagi referens es az Ifjusagi lroda mUnkatarsaib61 all. Ok pontos tervet ismertetnek minden felmerD16khdesre. VelUk Ulesezik az El6keszit6 Bizottsag is. MeghatarozZakaz egyheles munka menetet. beosztJak az anyagol a targyalasra, kijel6lik az el6ad6kat.
Fodor Irnre
Specialis le1kipasztori feladatok
is.
1995. aprilis 28-an 549/1995. sz. rendelkezesevel k6zzeteszi a zsinaUal kapcsolatos tudnival6kat es egyben kikUldi a rnunkadokurnenturnot azzal, hopy lenyeget erintO javaslat, rn6dositas junius lO-ig beadhat6. A zsinat rnegnyit6 szentrniseje 1995. junius 18-an este 6kor volt a D6rnban. Az Drnapi szentrnise, k6rrnenettel, rnelyen koncelebraltak a resztvev6 papok. A z<'i.r6szentrnisejunius 24en Keresztel6 Szent Janos unnepen deli 12 6rakor volt ugyancsak a D6rnban A zsinaton reszt vettek nerncsak rnagyarorszagi egyhazrnegyek rnegfigyel6i, hanern az 6si csanadi egyhazmegye Rornaniaban lev6 es Jugoszlaviaban lev6 reszeinek, vagyis a ternesvari es nagy-becskereki (zrenjanini) egyhazrnegyek kUld6ttei
6. nap:
Szent helyek Media
Hazassag
Dr. Kishazi-Kovacs Laszlo Szurovecz Vince Katona Nandor
Dr. Kardos Mihaly S06s Janos Katona Nandor
4. nap: Betegek kenete Egyebb lelkipasztori feladatok Anyagi ugyek
5. nap:
Kovacs Peter Kovacs Andor Konde Lajos Dr. Kiss Irnre
3. nap: Eu karisztia Bunbanat szentsege Il]usagi pasztoraci6 Feln6ttoktatas Apostolicam Actuositatem C t. trad. Cathcchesi Tradendae c~ Christus Dominus - Hatarozat a ptispbkbk lclkipasztori hivatasar61 EBB Egyhazmegyei Hitoktatasi Bizotts(lg EKASZ Egyscges Katolikus Anyakbnyvezesi Szabalyzat EPSZ Egyhazmegyei Papi Szenatus GE Gravissimum Educationis GS Gaudium et Spes KEK Katolikus Egyhaz Katekizmusa LG Lumen Gentium MEKSZ Magyarorszagi Egyhazkbzscgi Kcpvisel6testiiletek Szabatyzata MJ(PK Magyar Katolikus Ptispbki Kar PC Per[ectae Caritatis PO Prcsbyterorum Ordinis sC Sacrosanctul11 Concilium UR Unitatis Redintegratio
M
Roviditesek jegyzeke
082, 287 bizottsag 202,209,310,386,409,416,454,458,485,487,525,576,620 bermalas szentsege 002,031,033,034,035,036,037,039,040,041,042,043, 044, 135, 322, 596, 597 bermaslas feltHelei 041, 043 bermalasra va16 felkeszites 037 bermacedula 042 bermaszUl6 038, 044 eIetkori kovetelmenyek 37,43 ved6szent 583
bir6sag
009,022,041,053,055,056,057,067,070,076,080,081, 082,083,084,085,086,087,088,089,090,091,092,093, 095, 096, 098, 251, 259, 268, 294, 503, 548, 559 betegek aldoztatasa 092 aldozlatas 055,072,089,092,559, aldoztato 72, 75, 83, 95, 503 aldoz6 027,035,055,083,084,091,093,099,166,500
aldozas
anyakonyvezes 276 apostolkodas 035, 352, 378, 596
Targyrnutato
csalad
036,150,182,191,212,214,221,244,250,251,252,253, 254,255,256,259,260,263,300,301,313,335,352,465, 473,485,489,491,495,504,505,510,512,515,528,533, 535,548,549,550,558,559,586,623 csalad pasztoraci6 504
ciganypasztoraci6 539
559,562,576,582,589,591,592,593,594 bunbanat szentsege ( 1.m. gy6nas, gyontalas) 081, 124, 128, 129, 130, 133, 134, 135, 136, 137, 143,268, 274, 548 bunbanati liturgia , 135, 139 bunelkovet6k paszt oralasa 517
beleg 002, 077, 092, 109, 140, 141, 142, 143, 144, 148, 149, 150, 151, 152, 153, 154, 155, 156, 157, 158, 159, 160, 162, 163, 165,166,167,169,170,183,205,452,471,472,489,490, 491,492,493,494,495,496,511,619 legekpasztoralasa be 154 betegek vilagnapja 170 belegekkenete 002, 140, 141, 142, 143, 144, 147, 148, 152, 161, 162, 166, 169 betegek kenetenek felvetelenek lehe16sege 149, 162, 166 betegek kenelenek kozos kiszolgal1.atasa 159, 160, 169 betegek aldoz1.alasa 092 barton 077,355,471,472,510,517,520,521 bortonpasztoraci6 517,520,521
008,018,020,031,034,037,077,086,097,151,171,250 253,254,258,289,293,295,315,326,355,365,366,367' 369,377,481,485,486,487,489,491,493,500,502,510' 511,512,518,519,525,526,531,532,533,535,605,606: 612,618
egyhaz(i) 001,002,003,005,007,010,011,014,015,018,021,023, 027,029,031,032,033,034,035,037,043,045,047,048, 064,073,074,075,076,077,078,082,084,085,086,099, 101, 102, 110, 122, 126, 128, 140, 145, 151, 154, 155, 158, 159, 170, 171, 172, 173, 174, 176, 178, 179, 181, 182, 183, 186, 191, 192, 194,195, 196, 197,200,202,203,204,205, 209,210,211,215,219,220,221,222,224,225,228,229, 231,238,240,242,243,248,250,253,254,259,260,261, 267,271,278,279,280,282,285,287,292,293,294,295, 298,299,300,302,304,309,310,314,319,320,326,327, 328,329,330,331,332,333,334,335,336,338,339,340, 341,342,344,346,349,351,352,354,357,358,359,360, 361,362,363,364,369,370,371,372,373,376,381,382, 383,385,387,389,390,392,394,395,397,398,400,403, 409,411,415,416,418,423,424,427,429,430,435,436, 439,440,441,442,443,444,446,447,448,449,450,451, 452,453,454,458,460,461,474,477,480,482,483,485, 486,487,490,491,493,501,503,504,508,510,511,513, 515,517,519,521,523,524,525,526,530,531,532,533, 534,536,537,539,540,543,544,546,547,548,550,551, 557,560,561,563,564,568,572,575,576,577,580,581, 584,589,590,592,593,596,598,599,601,603,604,605, 606,607,608,609,610,613,614,615,616,618,619,620, 621,622,623,625,628,629,632,633,634,636,638,639, 640,642,643,644,645
E
dispozici6 (athelyezes) 201
csoporl
csa1
l1azi 002,007,027,031,035,037,064,075,076,077,078,082, 085,099,171,179,200,202,205,210,221,238,261,267, 271,278,279,282,285,287,294,295,298,300,309,331, 332,333,334,335,336,344,346,382,387,397,415,424, 429,436,447,448,449,450,453,526,544,546,560,561, 563,564,568, 572, 575, 577, 581, 593, 601, 605, 610, 619, 636, 639, 642 egyhazi intezmeny (1. m. kalolikus inlezmeny, inlezmeny) 344, 346, 669 egyhazi iskola (1. m iskola) 331,333,334,335,336 egyhazjog 292 egyhazirend 002,064,171,294,309,619 egyhazjog 010,282,292,200 egyhazkozseg(i) 018,021,023,031,037,073,086, 128, 151, 154, 159, 182, 194,222,224,228,250,254,259,293,326,327,328,339, 351,357,370,371,372,373,387,389,390,392,394,395, 418,430,435,439,449,450,452,458,474,481,482,485, 487,493,501,504,508,511,513,515,519,526,530,531, 537,539,547,550,551,572,589,592,601,603,604,605, 606,607,608,609,613,614,615,616,618,619,620,621 egyhazkozsegi 018,037,086,128,151,250,293,339,371,372,418,449, 450,452,474,485,487,519,531,607,614,619 Egyhazkozsegi Gazdasagi Bizollsag (1. m bizottsag) 671, 673 egyhazmegye(i) 073,074,082,099, 110, 155, 174, 183, 191, 192, 195, 196, 197,200,203,204,205,219,220,231,254,287,310,314, 319,320,340,341,349,360,362,363,364,369,372,376, 387,411,423,427,448,451,454,458,483,486,491,508, egyh' 511,521,576,621,622,628,629,638,639,642,644,645 azmegyei 073,074,082,099, 110, 174, 183, 191, 192, 195, 196,200, 203,204,205,219,220,231,287,310,314,320,349,362, 363,364,369,372,376,387,411,423,427,451,454,486, 508,511,576,622,642 Egyhazmegyei Bir6sag (1. m bir6sag) 082, 287 Egyhazmegyei Gazdasagi Bizottsag (1. m bizoUsag) 666, 670
e~
Egyhazmegyei Papi Szenatus (EPSZ) 204 Egyhazmegyei Szentszek (1.m Szentszek) 200 EgyhazmuveszeU Bizoitsag (1.m bizoitsag) 409, 416, 677 EgyhazmuveszeU Tanacs 416 egyhazi hozzajaru1as 546 e1me1kedes 180,185,225 e161jar6 230, 236 e1s6aldozas 014,027,031,035,037,041,084,087,091,097,098,099, 322, 354 els6aldoz6 027,035,084,091,099 els6 szentaldozas 009,022,031,084,091,096,098,259 els6csutortok 089, 110,222 els6 pentek 110,222 els6szombat 110,222 esperes 040, 153, 180, 193, 199, 205, 206, 266, 368, 450, 607 esperesi ken} lee 266 espereskerUle 040,153,180,193,368,450,607 euchariszUa (1.m oltariszentseg) 080,242 eucharisztia orzesf' 103, 110, 111, 113, 115, 116, 117 eukarisztikus aldozat ( 1. szentmise aldozat) evangelizaci6 301,454,456,605,625 gazdasag 333,352,405,418,512,613 gondozas 140,182,213,216,218,219,250,254,353,489,501,503, 511,517,534,540,625,640
171,182,195,198,199,204,205,209,226,228,231,237, 253,297,304,329,363,373,378,397,491,493,495,500, 501,503,515,517,519,524,525,526,533,536,538,597, 598,603,613,615,621,625,627,632,636,638,645, felajanas 070, 280, 308, 561 felajanlasi k6rmenet 070 feln6ttkepzes 380,385,386,387,388 felvetel 037,152,154,163,231,383 f6pasztor (1.m pusp6k) 014,031,192,195,202,205,282,416,525,536,620
feladat
001,003,004,005,006,010,014,018,021,031,035,037, 039,040,045,048,054,057,060,063,064,066,069,070, 073,075,080,098,099,101,130,132,141,152,159,160, 163, 165, 171, 173, 179, 180, 181, 182, 193, 195,204,212, 223,224,225,246,249,260,267,268,275,280, 281, 283, 287,310,314,329,331,339,355,366,367,381,440,452, 459,460,469,476,482,488,489,503,510,512,523,524, 533, 534, 538, 543, 544, 575, 576, 580, 584, 590, 592, 605, 623,628,634,639,640,645 enekkar 018,037,073,355
002,007,009,011,014,016,020,027,035,082,212,239, 241,242,243,244,245,246,247,248,249,252,253,254, 255,257,258,259,260,261,265,267,268,269,270,271, 272,274,276,277,278,279,280,281,282,283,284,285, 286,287,288,290,291,292,293,295,528,548,551,556 hazassag(i) Oasd meg csa1ad) 002,007,009,011,014,020,027,035,082,212,239,242, 243,244,245,246,247,248,249,252,253,254,257,258, 259,260,261,265,267,268,269,270,271,272,274,276, 277,278,279,280,281,282,283,284,285,286,287,288, 290,291,292,528,548,551,556 hazassagi 239,244,245,248,254,259,274,281,282,283,284,285, 548, 556 hazassagi fe1mentes 271, 273
gyermek 004,005,006,009,010,014,015,016,017,019,022,023 027,031,035,044,066,084,091,097,166,212,221,229' 239,242,246,250,251,252,253,259,260,271,282,285' 286,293,296,298,299,302,306,308,329,338,350,465: 528,601,619 gyermekkereszte1es 017 gy6nas 081,123,128,129,130,133,134,135,136,137,143,149,268, 294, 548, 592 gy6nas ideje 128, 129, 137 gyontatas he1ye 124, 127 vendeggy6ntat6 134, 139 gyontatas kozos bunbanati liLurgiava1 135 gy6ntatas 128, 137 I
027,056,058,081, 102, 107, 125, 128, 174, 194,205,212, 227, 244, 246, 247, 250, 282, 284, 286, 287, 358, 363, 397, 403,477,479,489,546,588,596,600 Hittudomanyi F6iskola 383, 384 hitoktatas 022,027,037,087,096,244,251,253,259,296,297,298, 300,301,303,304,305, 306, 309, 310, 314, 316, 328, 354, 380, 504, 527, 528, 537, 602, 619, hitoktatas bermalas el6tt 037, 041, 043 hitoktatas celja 296 fe1elosoka hitoktatasert 297, 298 fe1notkepzes 380,385,386,387,288 hitoktatas az iskolaban 301,308,309 hitoktatas p1ebanian 309 hitoktatas prob1emai 300, 356, 357, 358
anyakonyvezes 270,276 hazassagra val6 felkeszites m6dja 255,257,258,266,267,272 felkeszites temaja 251,252,253,259,260 jelentkezes 246, 265, 272 hazassagrendezes 281,282,283,284,285 egyszeri ervenyesites 281 gyokeres orvoslas 282,283,284,285 hazassagi perek 287, 288, 289, 290 nemrendezett hazassagban eI6k 293, 294, 295 hazasagi evfordul6k megunep1ese 548, 556 helyettesites 016, 205, 329, 590
iIJusag(i) 018,037,073,178,218,219,224,316,352,353,354,355, 356,357,358,359,360,361,363,364,365,367,368,370, 373,374,375,376,377,491
314, 324 hittankonyvek 020,310 hivalal 017,172,205,242,283,290,431,432,437,489,507 hivalas 064, 173, 176, 189,210,211,212,213,214,215,216,217, 218,219,220,221,222,229,296,304,330,380,596,625, 627, 640 hivatasgondozas 213,216,218,219,640 hivatasok vilagnapj a 222 hivek konyorgese 069 homilia Oasd meg szentbeszed, predikaci6) 211
hiloklal6 091,096,302,303,304,308,314,317,318,319,320,321, 325,326,537,641 hiloktat6 feladala 320 hiloktat6 felkeszilese 319 hiloktat6 kepesiles 317,318 lanlerv 310,326 lanmenel 310 hiloktat6 tovabbkepzese 327 vilkagi hitoktat6 303 hitoklat6 6radija 321,325 Konzultaci6s Iroda 314
020,031,074,143,246,249,254,256,257,258,259,261, 264,265,266,267,269,270,276,306,431,528 jegyeskurzus 254, 257, 266 jegyesoktatas 258, 267, 269, 306
138, 155, 180,251,526,529,530,586,592 ingatlan 032,434,627 inlezmeny 150,233,339,341,344,346,347,351,383,474,485,491, 502, 517, 626,632,634,640,642,645,669 iskola 020,022,027,244,301,308,309,319,329,330,331,332, 333, 334, 335, 336, 337, 342, 343, 345, 346, 349, 350, 354, 357,359,362,369,374,382,383,384,385, 504, 629, 631 iskolaszek 343 islentisztelel 045,059,073,075,128,225,393,412,422,625
ilJusagi 018,037,073,178,218,219,224,316,354,355,356,357, 358, 359, 360, 361, 363, 364, 365, 367, 368, 370, 373, 374, 375,376,377,491 ifJusagi kiskozosseg 036,135,253,315,359,371,388,534,604,605 iIJusagi csoporl 018,077,315,326,355,365,366,367,369,377 iIJusagi lelkipaszlor 316 ifJusagi referens 364,376 ifJusagi paszloralas 218
kalolikus 009,011,014,027,043,083,085,086,101,162,178,219, 248,271,274,277,283,284,285,286,311,329,330,335, 336,338,339,340,342,343,345,346, 347, 349, 350, 351, 353,359,360,373,374,375,459,470,524,536,524,536, 562,598,602,604,614,619,647,650 kalolikus intezmeny (1.m. inlezmeny) 351 kalolikus kollegium (1.m kollegium) 340,374 kanlor 018,073,262,314,380,387,403,562,572,573,576 kaplan 174, 194,207 karilasz 037,151,377,380,474,478,479,481,482,483,485,486, 487,488,490,511,513,519,604 kalekezis 299,391,590 kepzes 175,180,181,225,226,227,231,235,237,313,314,319, 327,361,367,368,378,380,381,383,384,385,386,387, 388,390,458,482,521,533,594,621,641 kalekumenaLus 030 Kat.olikus Ifjusagi lroda 219,360,375 kereszl 002,003,004,005,006,007,008,009,010,011,012,013, 014,015,016,017,018,019,020,021,022,023,024,025, 026,027,028,029,030,031,032,034,035,036,044,045, 047,067,088,097,098, 101, 102, 107, 118, 123, 141, 157, 162,171,182,212,216,217,221,231,239,242,248,249, 252,258,259,263,267,270,271,276,278,285,286,290, 296,297,298,299,300,306,317,322,334,371,378,379, 380,385,393,404,415,426,439,453,454,466,470,472, 474,485,503,513,523,524,525,526,527,528,529,536, 544, 545, 550, 557, 558, 569, 586, 590, 596, 597, 602, 612, 613, 614, 623, 640 kereszlseg 002,003,004,006,010,014,015,017,018,021,025,027, 028,033,034,097,118,171,259,544,545,557,596,597 keresztseg feltete 027
gyermekkereszleles 005,010,016,017,022,027 feln6Ukereszleles 014, 030 kereszlelend6k oklalas 020, 022 keresztelesi szerlarlas 017,018 keresztszu16 011,012,028,029,044 keresztelesi lanu 028 keresztviz 018 kezbealdoztalas 055 kispap 215,220,236 papn6vendek 218,223,228,229,233,235 kol1egium 340, 362, 374 k6z()sseg 004,005,014,017,021,036,037,054,073,077,086,121, 135,155,171,172,179,182,218,220,228,236,239,241, 242,250,253,255,260,293,295,299,315,330,343,357, 359,361,365,366, 371, 380,388,~06,429,450,452,465, 510,514,523,524,529,530,532,533,534,537,538,539, 542,548,592,599,600,601,605,621,628,633,636,637 egyhazi k6z6sseg 171,601 hivek k6z6ssege 017,182,242 liturgikus k6z6sseg 021,514,537,538 kisk6z6sseg 036,135,253,315,359,371,388,534,604,605 plebaniai k6z6sseg 005, 155 pap k6z6sseg 220 papi k6z6 179,218 szerzetes k6z6sseg 637,628,637
IMogatas 102, 151, 193. 198,205.313.411.453,471,511.582,593 csaladlatogatas 313 beieglatogatas 152,453.511 espereslatogalas 205 lelkipasztori IMogalas 151 lelkigyakorlat 132,159,178,186.215,313.314.320.327.387,482, 491. 492. 643 lelkigyakorlalok 215,320.387,491,643 lelkipaszLor(i) 007,010,013,014,016.021,027.029,037.038.050.055, 064,069,074,075.088.091.092.094,096, 109. 125, 126. 130.136.150.151,157.167,168.170,172.174,175.179, 182. 185. 191, 193, 195. 197. 198,200.205.207,218.222. 224.225.233,235.246,249.258,261.266.270,272.280, 283,286.287,288,295,297,303,304.308.316,322.325. 351,353.355,359,363.364.368,371,373,376.377,380, 388,390,395,398,399.414,454,467,469,470,474.491, 493,496,501,504,505,513.515.517,518,524.526.527, 530. 535, 537, 539, 540, 544. 546. 547. 550, 552. 555. 564, 565.568,583.584.588,593,594,603.605.608,609.611. 615.616.617.619,620.628.638,639.641.642,644,645 lelkipasztorkodas 175,179,191,200,235,316,642 lelkipasztor- hitoktat6 304 lelkipasztori 038, 130, 150, 151, 172. 175. 179, 182, 191. 195, 197, 198, 205. 207, 218, 225, 233. 295, 304, 308, 353, 368. 380, 390, 454.493.535.537.544,555,584.594.609,611,617.620, 628.638,639,641.644.645 lelkipasztori feladai 493 lelkipasztori khdesek 191,205 lelkipasztori kisegites 390 lelkipasztori munka 191.195,197,198,205,207,304,454,535 032,432.679
032,289,290.376.432.679
megszentelt elet intezmenye 632,634,641,642,645 menekiiltek 173,510,513.514,522
017,018,021.037.049.059.065.068.070,073.075.076. 088. 090. 126, 135. 139, 154. 165, 225, 242, 275. 299, 310. 367,393.400,409,514,526,536,537,538.549.590,643 lilurgikus 017,018,021,059,065.070.076.088.090,154,165,242, 275,310,393.400,409,514,526.537.538.549,590,643 liturgikus cse1ekmenyek 393 lilurgikus ev 154 liturgikus e16iras 059,070,088.090.165.275,549 lilurgikus k6nyvek 059.393,537 liturgikus k6z6sseg 021.514,537,538 lilurgikus neve1es 310 liturgikus tet400,409 liturgikus ruhak 059 liturgikus rendelkezesek 526 liturgia szervez6 367 liturgikus szabalyok 076
lilurgia
leveIiar
le1kipasziori szolgalal 150,172,233 lelkisegi mozgalmak 176,385,388
444,457,458,459,464,465,469 ministnins 063,064,220,224,315 ministnins ta1a1koz6 220, 224 mise (lasd meg szentmise) 017,049,052,059,062,067,072,074,075,076,078,081, 085,090,095, 100, 123, 125, 128, 129,251,261,293,326, 549,559,565,585 estimise 585 ijusagimise 360 gyaszmise 559,565,566 gyermekmise 066 miseadomany 053,070,349,433, misekonyv 062, 549 miserend 129 miseruha 661 miseszandek 074 naszmise 261 p1ebaniaimise 017 szentmise a1dozai 45,46,48,51,67,76,85,100,225,557,592 temetesi mise 088,304,429,547,557,558,559,560,562,563,565, 567,570,571,572,573,575,576 mozga10m 178,254,524,602,605 munkane1kuIiek 510,515 mua1kotas 393 006,016,022,027,029,037,087,091,096,157,244,251, 253,258,259,260,267,269,272,296,297,298,300,301, 302,303,304,305,306,308,309,310,314,316,317,318, 319,320,321,325,326,328,338,339,347,354,378,380, 382,385,472,504,527,528,537,602,619,641 isko1ai oktatas 244,330,334,335,336,350,354 fe1n6ttoktatas 380,383,385,386,387,388 papneve1es 225, 237, 238
6kumenikus 068,248,460,524,525,526 okomenikus bizoUsag 525 okomenikus istentiszte1et 045,059,073,075,128,225,393,412,422,625 okomenikus imanyolcad 529,530 okomenikus kapcsolat
002,018,060,061,064,066,070,083,089,094, 100, 101, 102, 103, 104, 107, 109, 110, Ill, 112, 115, 116, 122,424, 01t.ariszentseg 002,083,089,094, 100, 101, 102, 103, 104, 107, 109, 110, Ill, 112, 115, 116, 122
oktatas
nagycsutort6k 89 nernzetiseg 536,537,538, nernzetisegi pasztoraci6 536, 537
064,079,171, 173, 176, 179, 181, 188, 191,204,207,211, 212,214,216,217,218,221,222,231,232,234 257 524 593, 594, 641 ' , , pap kozoseg 220 papi kozoseg 179,218 papi elet 176,179,207,231,234 paphiany 058,128,194,205,363,546,559 papkepzes 226,231 papikozosseg 179 pap 1e1kie1ete 176, 185 papi oltozete 189 papok szabaclnapja 190 pap tovabbkepzes 180, 181, 188 papok rekollekci6ja 177, 187 papok 1eligyakorlata 178, 186 papneveles 225, 238 papnovenclekek 218,223,228,229,233,235
013,018,019,020,027,031,051,052,054,058,064,065, 070,074,075,076,079,088,092,104,122,128,140,144, 150, 151, 158, 164, 168, 171, 172, 173, 174, 175, 176, 178. 179, 181, 182, 183, 186, 187, 188, 189, 190, 191, 192, 193 194,195,196,197,198,200,203,204,205,206,207,209: 211,212,214,215,216,217,218,220,221,222,223,225, 226,228,229,231,232,233,234,235,236,237,238,242, 244,257,262,273,353,363,381,389,450,458,460,490, 524,536,546,559,565,567,573,593,594,596,598,600, 611,628,635,637,638,640,641,643
szabaclnap 168, 190
sirhe1yek 436,437,569 sirszenteles 578
308,440,447,448,462 rekollekci6 177,187,204,368 referens 364, 376, 533, 645 rekollekci6 177,187,204,368
p1ebanos 024,041,042,044,073,132,194,199,207,208,265,269, 271,273,274,290,314,322,339,342,343,349,350,390, 411,413,418,429,431,581 preclikaci6 (lascl meg homila, szenibeszecl) 051,067,566,587,592 puspok 014,022,039,043,078,092,171,179,182,191,192,198, 199,201,204,206,270,284,290,296,311,353,386,393, 423,427,429,431,432,437,458,544,568,579,584,625, 638,644,647,649,656,662,665,672,676,687 puspokikar 043,311 Puspoki Gazclasagi Bizotlsag 662 puspoki szeniszek 290
peclagogus 300,333,334,345,346,348 plebania 005,017,021,026,032,074,092,098,150,155,174,192, 203,209,213,250,342,360,388,451,529,538
pasztoraci6 154,175,218,370,504,517,520,521,534,536,537,539,625
szabadsag 076.443.447.517.623 szabalyok 076.133.277.321.486.622 szakmunkas 341.369 szakmu nkaskepzo 341 szeminarium 178.209.225.226.227.229.231.232.233.238 szeminariumi eloljar6 239.235.236 szeminariumba va16felvetel 236 szeminariumi kepzes 227.228.229.232 szeminarium lelki eIete 227. 228. 232 szeminariumi pasztoraci6s gyakorlat 233 szentbeszed 051, 067. 125 szentaldozas (lasd aldozas) 009.022.031.055.056.081.082.084.085.086.087.091. 092.093.095.096.098.251.259.268.294.503.548 szentgy6nas (lasd gy6nas. bunbanat szentsege) szentelmeny 543. 544. 590 szentiras 293.311.508.523 szentmise (lasd meg mise) 017.049.052.059.067.072.074.075.076.081.085.090. 095. 100. 123. 125. 128. 129. 251. 261. 293. 326 bekejobb 071 felajanlas 070. 078 misek6nyv 062 szentcsend 056 szentmise idopontja 058 szentmise olvasmanyai 066 tabernakulum 107 ianacs 204.231.250.491.511.533 targyak 416.421.422.432.461 temetes 088. 304. 393. 429. 547. 557. 558. 559. 560. 562. 563. 564. 565.566.567.568. 569. 570. 571. 572. 573. 575. 577 temetesi szertarlask6nyv 571 temeto 396.397.398.399.414.415.435,436.572.565 temetoi bevetelek 437 temetoi vallalkozas 561.564
005.007.009.010.011.012.014.016.019.027.028,029, 038.044.250.260.285.286.298.302.303,304.306.308. 313.329.334.335.337.343,348.512
szentseg 001,002.003.004,006.010.014.015.031.033.034.035, 036,037.039.045,046,081.083.089.092.094.096.100. 101. 102. 103. 104. 107. 109. 110. Ill. 112. 115, 116. 117, 118,122.124.125.132.141.144.146.148.149,150,151. 157. 158. 159. 160. 163. 164. 165. 166. 169. 171. 172.225. 239.242.243.246.249.259.260.292.299.302.322.323. 543, 545. 590. 634 szentseghaz (lasd meg tabernakulum) 112 szentsegimadas 110. 117 szenikenet (lasd meg betegek keneie) 144. 161. 166 szenvedeIybeiegek 489.490.492.493.494.495.496 szertartas 015.017.053.076.138.141.205.259.260 szerzetesek 104. 191.624.625. 630. 633. 635. 636, 640 szerzetesrend 178.627.628.629.638.639.640.644
vasarnap es iinnepnap 061,066,067,070,086,091,435,549 vegrendelet 181 vilagi hiv6k 016.020,092,096,154,182.209,379,380,381,384,385, 389,458.536,556,596,604,619,621
289 iinnepek 061,066,070,075,083,086,251,461
ugyved
utols6 kenel (lasd meg betegek kenele) 147 ujabb vallasi csoportok 531,532, 533. 535 6jabb vallasi csoportokkal kapcsolatos referens 533
templom 024.026.050,058,061,072,075,077,081,102,107,108, 115. 117, 127, 128, 148,249,262,265, 277, 278, 283, 284. 301,309,354,359,360,393,394,400,401,402,403,405, 406,407,408.411,413,416,417,418,419,420,421,422. 423,424,426,429,430,431,434,443,455,461.491,498, 507,516.547.551,552,554,558.581,586,587.589 t.emplombucsu 559, 562, 576, 582, 589, 591. 592, 593. 594 testulel 037,041,086,151,191.201,250,334,339,418,487,531, 539, 572, 607, 614, 670 tovabbkepzes 175, 180, 181, 188,313,314,320,327,367,368.387,388, 392,482,621,641 tomegkommu nikaci6 440.458 tovabbkep 175,180,181,188.313,314,320.327,367,368,387,388, 392,482,621.641 zsinati folyamat tovabbmozgatasa 209
vilagi hivek bekapcsolasa a betegekkel va16foglalozasba 092.051, 154 vilagi hivek bekapcsolasa a liturgiaba 075, 088, 593, 608, 621 vilagi hivek bekapcsolasa az oktatasba 016,020,096.257,334,384,389 vilagi hivek bevonasa a kanoni kepzezbe 200 vilagi hivek kepzese 379, 380, 381 vilagi hiv6k kozossege 182 vilagi hivek lelkigyakorlata 385 vilagi hivek pasztoralis tevekenysege 490,497.536,556,596.604,619 vilagi hivek szakteruletiikon va16megbizasa 603
154 155 159
161 164 169 173 174
ZSINATOTMEGNYITOUNNEPISZENTMISEJE
A ZSINATIMUNKAMEGNYITASA
ANGELOACCERBIPAPAlNUNCIUS BESZEDEAZ EGYHAzMEGYEIZSINATON
A ZSINATBEFEJEZOUNNEPISZENTMISEJE
AZ EGYHAzMEGYEIZSINATKRONOLOGWA
ROVIDITESEKJEGYZEKE
TARGYMUTATO
7
HATAROZAT
II. JANOSPALPAPAUZENETE
5
BEVEZETES
Tartalomjegyzek