”
Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet.” M (Ézsaiás 52:7) M
8. évfolyam 4. szám • 2012. október • A Budapesti Svábhegyi Református Egyházközség lapja
Halott ügyek és örömteli életek
E számunk tartalmából Halott ügyek és örömteli életek • 1
Olvasandó: Ezékiel 37, 1-14 Kedves testvérek, kedves gyülekezet! Ezékiel könyvét olvassuk a bibliaolvasó kalauz szerint, ezért választottam ezt az igerészt, de meg fogjuk látni, hogy azért nem áll messze ez az igerész az öröm témájától sem, amely sorozatot a nyáron kezdett el a gyülekezet, s amelyet folytatni fogunk. Rövid bevezetésül, vagy kinek-kinek emlékeztetõül elmondom, hogy Ezékiel próféta szolgálata a Babiloni fogság idejére esik. Ezékiel neve azt jelenti: Erõsítse az Úr! És valóban ez a feladata, az összetört nép lelkigondozása.
B
Az adakozás tudnivalói • 5 B
Visszapillantó tükör Berekfürdõi emlék • 8 Berekfürdõi gyülekezeti hét gyerekszemmel • 10 Konfirmandus tábor Berkenyén • 12 Gyülekezeti hétvége Révfülöpön • 13 Egy kiállítás képe • 15 Milánói kórus a Svábhegyen • 16 B
Életút Isten gondoskodását éli meg • 17
A Völgy Észrevettük-e már, hogy a Bibliában a jelentõs üdvtörténeti események hegyekhez kötõdnek: az Ararát, a Hóreb, a Golgota stb… Csúcspontok, ahol Isten még többet leleplezett, megmutatott magából, mint addig. Csúcspontok az istenélmények, magaslatok, ahol képletesen is, és lokálisan is közelebb kerül Isten és ember.
B
Gyülekezeti programjaink • 22 Rendszeres gyülekezeti alkalmaink • 23 Hittanórák rendje • 23 B
Olvasásra ajánljuk • 24
d Örömmondó
Útravaló
Itt ellenkezõleg, le egy völgybe viszi a prófétát. Körös-körül száraz csontokat lát maga körül. Valószínûleg egy régi csata helyszínét látja Ezékiel az elragadtatásban. Magunk elé képzelhetjük a két sereget, csillogó pajzsokkal, izmos erõs férfiakkal, kürtszóval és erõs lovakkal, aki két szemben lévõ dombról egymásnak rontottak. A vesztesek pedig ottmaradtak ebben a kevéssé dicsõ állapotban. Amellett hogy szomorú látvány lehetett ez Ezékielnek, azon túl biztosan kicsit taszította is, hiszen a mózesi tisztasági törvények szerint minden holttest, vagy maradvány tisztátalan és tilos érinteni. Mondhatnánk, hogy ez egy lejátszott meccs, itt már nincs mit tenni, ez már a halál völgye, a remény ugyanúgy elfoszlott, mint a csontokról a hús. Ráadásul az ószövetségi gondolkodás nagyon realisztikusan gondolkodik a halálról, véletlenül sem hoz közhelyeket, hogy ezek az emberek egy magasabb célért haltak volna meg, és ettõl dicsõ az õ haláluk. Az ószövetségi ember még a másvilágról sem igen tud, legalábbis nem arról a menynyek országáról, amirõl majd Jézus tanít. A halál az ószövetségi ember fejében a teljes elvettetés. És itt jár most Ezékiel: holtak maradványát látja, ameddig csak a szem ellát. Milyen szomorú látvány, szomorú állapot. Épp amilyenben a fogságban élõ nép érezte magát. Több kis hamis próféta hangoztatta ugyanis, hogy ez a fogság, csak egy rövid dolog és nincs is igazán gond. De Kr. e. 587-ben meghozzák a hírt, hogy a jeruzsálemi templomot lerombolták. Itt a vége. Nincs is hová visszamenni, elesett Jeruzsálem, nincs többé templom. Az a templom, amelyrõl úgy tartották, hogy az Éden-kert helyén épület fel. Isten kiválasztott népe elveszí-
2012. Október
tette az Istenhez való kapcsolódásuk fõ szimbólumát és helyszínét, a jeruzsálemi templomot. Itt érzi meg a fogságban élõ nép, hogy valóban mély, és fájdalmas lesz ez a fogság, nem csak egy olyan csip-csup kis ügy, mint amivel ámították õket. Kicsúszott a talaj a lábuk alól. Õket jelképezi ez a vert sereg, ez a sok holttest. A héten két olyan ismerõssel is beszélgettem – egyikkel a munkájáról, a másikkal a kapcsolatáról – akik azt mondták, hogy ez egy halott ügy. Ezen már nincs mit szépíteni, nincs mit tenni érte. Szoktuk így érezni magunkat az életünk bizonyos területein. A kedd délelõtti bibliaórásokkal a héten Hágárról beszélgettünk, akit miután igazságtalanul elûznek, botorkál a pusztában a gyermekével, aztán leül egy bokor alá sírdogálva, elszánva arra, hogy akkor most mindketten meghalnak (1Móz.21,15). De ült ugyanilyen bokor alatti állapotban Illés is (1Kir19,3). Sõt, Jónás is az elszáradt bokor alatt (Jón 4,8). Mind úgy érezték, hogy na, itt nincs tovább. Elég volt, vége. Elõfordul az emberrel ilyen, hogy a helyzetét halott ügynek látja, nekünk is vannak ilyen bokor alatti pillanataink, vagy témáink, szálai az életünknek. Néha még a Krisztus testét, az egyházat, a nemzetünket is ilyen szanaszét heverõ összeköttetés nélküli csontoknak látjuk, mint ahogy az egész világunkban megfigyelhetõ a közösségek szétforgácsolódása.
Útravaló
2012. Október
kiel elõtt. Majd újra szólnia kell, és a testeket megtölti ugyanaz a megelevenítõ Szentlélek, amit a teremtéskor Ádám is kapott. Ezékiel átél egy olyan csodát, mintha a vesztes csata meg sem történt volna, mintha sosem haltak volna meg ezek az emberek. Ezzel a csodával Isten már elõre vetíti Krisztus feltámadását is, azt, amely lehetõvé teszi a miénket is. A halottból élõt, a tisztátalanból tisztát csinál Isten ebben a jelenésben amit Ezékiel lát. Isten helyreállítása tökéletes. Nem csak úgy ímmel-ámmal, hát a csontokat összerakom, de inak már minek rájuk? Precízen, módszeresen tökéletes. Ezt a helyreállítást jelenti ki Izrael népének. És valóban: tudjuk, hogy a nehéz fogság véget ér, és az új templom is felépül Kr. e. 516 körül. És nem is csak Izrael népének élete áll helyre, de helyre állt Hágár, Illés és Jónás élete is. Nem haltak meg a bokor alatt, amikor azt hitték, hogy nincs tovább. Akivel, és amivel Istennek terve van, az nem maradhat meg a völgyben, a bokor alatt. Isten arra kéri Ezékielt, legyen eszköze, hirdesse ezt a helyreállást a népnek, erõsítse õket (ugye a neve is ezt jelenti: erõsítse az Úr!), legyen a biztatójuk, a lelkigondozójuk. Mert Istennek nem a halál a terve és az akarata, nem a közösségek szétforgácsolódása, nem a fogság. Hanem az élet. Az eszköz
A helyreállítás Az elsõ üzenetünk és evangéliumunk ma, hogy Isten nem feltétlenül gondolja halott ügynek, amit mi igen. Ezékiellel prédikáltat a csontoknak és azok csodálatos mód összeállnak, inak és izom nõ rájuk, mígnem újra ép testek állnak Ezé-
És itt érkezünk el a próféta szerepéhez ebben a történetben. Isten megtehette volna, hogy Ezékiel nélkül tegye meg ezt a csodát. De Istennek tetszik, ha beveheti az embert a munkába. Megteszi Isten a csodát, de ehhez kéri Ezékiel engedelmességét. Engedelmességét ott, ahol
Örömmondó
d
Ültem a padon a halk ligetben, s ölembe hullt egy falevél. Jöttéért postát sem fi zettem, – gondoltam – s mégis ideér. Halk pergamen. Finom szövésû, illatos, sárga kis levél. A fáról hullt, hol néma fésû, a sárga Õsz neszez, zenél, s kifésül mindent és lehullat. Míg lefoszlik a lomb-ruha, s mi élt, remélt, kifakulhat; zörgõ avar lesz, halk, puha. Néztem a sápadt, kis levélre, és megborzongtam (jött a szél), s a liget fáit, ahol érte suhogva, hullt ezer levél. De õ pihent a kezemen, mint aki hazaérkezett. Érezte meleg tenyerem s a fent mosolygó kék eget. Ó, Istenem, ha majd az õsz jön, s elkéred földi életem, majd ott a végsõ élet-õszön ilyen lombhullást adj nekem! Kezedre szállva én – hulló levél – elsárgult, földi pergamen; engedd, pihenjek, hol élet zenél kezeden, e végtelen kezen.
Csiha Kálmán: Õsszel a ligetben…
semmilyen emberi logika szerint nem lesz eredmény. Erõfeszítést kér tõle a látszólag veszett ügyben, ott ahol csak csontok hevernek, ott ahol a meccs már le van játszva. Ezékiel kiállja ezt a próbát és megteszi, amit Isten kér. Az engedelmessége teszi méltóvá arra, hogy részt vegyen ebben a csodában. Isten szinte munkatársi magasságba emeli ebben a jelenetben. És csodálatos dolog, ha az Úr használni tud valakit. Mert ez óriási öröm ugye…
d Örömmondó
Útravaló
Nekünk, lelkészeknek is külön kiváltságunk az, hogy ezekre a prédikációkra fel kell készülni, meg a bibliaórákra, meg beszélgetésekre, mert azt tapasztaljuk, hogy ezáltal fel is tölt bennünket az Úr, és sok csodáját látjuk végbemenni úgy, mint Ezékiel. (Ezékiel 3,3) Úgy is fogalmaz Ezékiel amikor elhívja az Úr, amikor megkapja a küldetését, hogy mézédessé válik a szájában az irat, a beszéd, amit Isten ad neki. De tudni kell, hogy ezt a szolgálatot, az eszközséget, nem csak Ezékieltõl, meg nem csak a lelkészektõl, egyházi elöljáróktól, esetleg presbiterektõl várja az Úr. Mindenkinek ad feladatot, kinek-k nek a maga tálentuma szerint. Aki még nem találta meg a maga szolgálati területét, az bátran keresse. Annyi minden adódik egy közösségben, ami feladat. Akár csak a másik meghallgatása, akár hívogatása, akár biztatása. Úgy meghatódtam, mikor egy 86 éves néni a múltkor azt mondta, hogy õ már „csak” arra képes, hogy egy helyben ülve telefonáljon, de rájött, hogy így mennyi mindent el lehet intézni, és hányakat tud így lelkigondozni, szóval be kellett hogy lássa, hogy neki akkor ez a szolgálata. Tegnap a takarítás során is kiderült,
2012. Október
hogy mindenkinek akad tennivaló, sõt ha kétszer annyian lettünk volna is akad mindenkinek. Nincs fölösleges ember! A Krisztus-testben, az egyházban mindenkinek meg van a maga feladata. Használni szeretne bennünket Isten abban a csodájában, hogy emberek az életre jussanak. Akkor is, amikor látszólag semmi értelme, amikor már emberileg kimondtuk, hogy halott üggyel állunk szemben. Nagypénteken is azt hitték, hogy egy halott üggyel állnak szemben, és ha ez így lett volna, mi ma kétezer évvel késõbb nem ismerjük egymást, nem áll ez az épület, és valami egészen mást csinálnánk így vasárnap reggel. Az elsõ evangéliumunk ebbõl az ószövetségi részbõl tehát, hogy az Isten helyreállítást és életet tervez. A második pedig az, hogy szeretne bennünket használni a mások életében, közösségek életében, a gyülekezet életében, az egyház életében és a nép életében is, akkor is, ha mi azt halott ügynek látjuk. Így legyen! Ámen. Elhangzott Pete Violetta bemutatkozó istentiszteletén 2012. 09. 09.én
Imádkozzunk Adjunk hálát Istennek: – az új beosztott lelkipásztorért – a nyári tábor és az õszi gyülekezeti hétvége áldásaiért – a hitoktatás és a gyülekezeti csoportok újraindulásáért – a templomépítés elõrehaladásáért
Könyörögjünk Istennek: – az õrbottyáni látogatásért, hogy egymás hite által épüljünk – a november 18-i HIT ÉVE rendezvény áldásaiért – új gyülekezeti munkásokért, szolgálókért – a konfirmációi elõkészítõre járó fiatalokért – az adventi készülõdés áldásaiért
2012. Október
A
Útravaló
Örömmondó
d
Az adakozás tudnivalói
z Örömmondóban néhány éve sorra vettük a református gyülekezeti élet, s ezen belül a mi Svábhegyi Református Gyülekezetünk életének alapvetõ fogalmait. A presbitérium döntése nyomán most az adakozással kapcsolatos tudnivalókat a mai helyzetre frissített változatban újra közre adjuk, hogy minden új és régi gyülekezeti tagunk átlássa a gyülekezeti adakozás részleteit. Sajátos kettõsség figyelhetõ meg egyházi körökben az „adakozás” kérdésével kapcsolatban. Mivel idõrõl-idõre akadnak politikusok, akik úgy kívánják beállítani, mintha a hitéletet állami forrásból (is) finanszíroznák, ezért sokan tabunak témának tartják még a gyülekezetekben is a pénzügyeket. Másfelõl viszont nem egyszer akár évek, évtizedek óta templomba járó testvérek sincsenek tisztában azzal, hogy mi a különbség, például az egyházfenntartói járulék és a perselyes adakozás között. Nem is beszélve az „Isten dicsõségére” befizetett adományok, vagy a speciális céladományok mibenlétérõl. Nálunk is elõfordult, hogy hosszú idõ óta közénk tartozó testvérek azért nem nyertek felvételt a Választói Névjegyzékbe, mert három év óta nem fizettek egyházfenntartói járulékot, pedig talán nagylelkûen adakoztak a templomépítésre és rendszeresen kiveszik részüket a vasárnapi perselyes adakozásból is. Ezért is szükséges errõl a kérdésrõl röviden tájékoztatást adni. Lássuk elõbb a bibliai alapokat, majd egyházunk törvényi szabályozását, végül pedig néhány gyakorlati tudnivalót. Az ószövetségi idõkben a szent sátor, majd késõbb a jeruzsálemi templom
gondozását, õrzését, és a kultikus szertartások végzését Isten Lévi törzsének tagjaira bízta. A munkát õk végezték, de anyagi szükségleteikrõl, ellátásukról egész Izráel nemzeti közösségének kellett gondoskodnia, mivel az õ törzsük nem kapott mûvelhetõ földterületeket a honfoglalás során. Bár a templom, az áldozati kultusz, és ezzel Lévi törzsének szerepe is megváltozott Jézus Krisztus kereszthalálát és feltámadását követõen, a gyülekezet ingó és ingatlan vagyonáról, és a gyülekezetben szolgálók anyagi szükségleteirõl a közösség tagjai gondoskodnak mind a mai napig. Az Újszövetségben is arról olvasunk, hogy akár a jeruzsálemi õsgyülekezet, akár a többi, Pál apostol missziói útjai révén létrejött gyülekezet teljesen önfenntartó volt. Ha valamelyik anyagi szükséget szenvedett, például éhínség támadt Jeruzsálemben, akkor a többi gyülekezetben gyûjtést rendeztek számukra, s ezáltal pótolták a többiek hiányosságait. Hamis és ártalmas ezért az a beállítás, mintha az egyházak állami támogatásból élnének. Határozottan ki kell jelentenünk, hogy a legtöbb magyarországi egyházközségnek – így a mienknek is – egyetlen rendszeres bevételi forrása a hívek adakozása. Állami, önkormányzati támogatásokat általában csak városképi, mûemléki jellegû épületeken, vagy meghatározott munkák (pl. templomépítés) elvégzésére folyósítanak, a legtöbbször pályázatok útján. Ha az egyházközség (-megye, -kerület) állami feladatokat vállal át: például óvodát, iskolát, szeretetotthont tart fenn, akkor az úgynevezett fejkvóta erejéig kap az intézmény költség-
d Örömmondó
Útravaló
vetési forrásból pénzt, de ezenfelül minden költség a fenntartót terhel, így éppen az a valóság, hogy a hívek adományai egészítik ki a közfeladatokat átvállaló egyházi intézményeket. Az Ószövetségben a leggyakrabban a tized fogalmával találkozunk. Mózes törvényeiben több helyen is szó van ennek kötelezettségérõl, de legbõvebben Mózes V. könyvének 14. részében olvashatunk róla. Jézus a templomi áldozat mértékét illetõen az özvegyasszony példáját tartotta tanítványai számára követendõnek, aki két fillérjétõl – ami mindene volt – is megvált Isten iránti hálából. A lényeg ugyanis a szív, a lélek hozzáállása és nem a konkrét összeg. A farizeusok olyanból is tizedet adtak, amibõl ez nem volt elõírva (kapor és menta), de ezt Jézus képmutató, emberi elismerést igénylõ öndicsõítésnek nevezte. Mivel mi hajlamosak vagyunk még szent áldozathozatalunkban is a magunk dicsõségét keresni, ezért Jézus élesen fogalmaz az adakozással kapcsolatban: „Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb.” (Máté 6:3.) Azaz ennyire ne tudatosítsuk magunkban jótékonykodásunkat. Elsõnek egyébként Jákób fogadta meg a tizedadást Bételben (I. Mózes 28:22.) – „bármit adsz nekem, a tizedét neked adom” – mondja, és ebben ragadhatjuk meg az adakozás lényegét. Minden javunk az Úrtól származik, melynek egy részét saját szükségleteinkre fordíthatjuk, másik részét csak ránk bízza, hogy továbbadjuk. Ennek a mértékét tetszett Istennek a jövedelem egytizedében megjelölni. Azért is jó egy megállapított mértéket tartani, mert így a leggazdagabbak és a legszegényebbek is ugyanolyan arányban veszik ki részüket a
2012. Október
gyülekezet költségeibõl. Sok kis egyház, vagy szekta azért (is) tud látványos anyagi eredményeket elérni, mert tagjai a történelmi egyházak tagjainál sokkal komolyabban veszik a tized fizetését. Egyházunk törvényileg is megfogalmaz néhány alapelvet a Magyarországi Református Egyház gazdálkodásáról szóló 2002. évi 1. tc. 9. § szerint: (1) A Magyarországi Református Egyház, annak választott testületei és intézményei jogosultak mûködésük biztosításához pénzbeli és természetbeni támogatást kérni és elfogadni. (2) Az egyháztag abban az egyházközségben fizet egyházfenntartói járulékot, amelynek nyilvántartásában szerepel. Az egyháztag hitbõl fakadó kötelessége, hogy egyházfenntartói járulékot fizessen, amelynek mértékét a gyülekezet presbitériuma határozza meg - azonban nem lehet kevesebb, mint az egyháztag jövedelmének, nyugdíjának legalább 1%-a. (3) A fokozatos testületek ajánlásokat fogalmazhatnak meg az egyházfenntartói járulék éves összegére vonatkozóan. (4) A Presbitérium jogosult meghatározni az évi fenntartói járulék minimális összegét, és döntését köteles az egyháztagokkal legkésõbb a tárgyév február 28. napjáig megismertetni. Egyházunk – egyrészt tanulva a tapasztalatokból, másrészt alkalmazkodva a realitásokhoz – a bibliai 1 tized mértékét leszállította a minimális 1 századra. Hiszen ma sokkal több egyéb, a bibliai idõkben nem létezõ fizetési és járulék kötelezettsége van a nagykorú állampolgároknak. Mégis igaz, hogy ha csak ezt az 1 századot komolyabban vennék gyülekezeteink tagjai, egész egyházunk biztosabb anyagi
2012. Október
Útravaló
lábakon állna. A legtöbb egyházközség, így a miénk is a mai özvegyasszonyok két fillérjébõl tartja fenn magát, és nem a tehetõsebb egyháztagok 1 századából, vagy 1 tizedébõl! Vannak gyülekezetek, amelyek élnek törvény adta lehetõségükkel és megállapítják a fenntartói járulék kötelezõ éves minimum összegét. Mi nem hoztunk ilyen határozatot. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy ilyenkor azok is csak ennyivel támogatják a gyülekezet szükségleteit, akik egyébként többet is szívesen adnának. Ráadásul ha valaki ezt a minimumot sem tudja fizetni, akkor elvileg nem lehet gyülekezeti tag. Inkább a bibliai lelkület szem elõtt tartását tartjuk követendõnek: „Mindenki úgy adjon, ahogyan elõre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerûségbõl, mert a jókedvû adakozót szereti az Isten.” (II. Korinthus 9:7.) De mire is fordítjuk a különbözõ adományokat és milyen típusú adományok léteznek? Mivel minden kiadásunkat híveink adományaiból fedezzük, ezeket a tételeket nagyon hosszan lehetne sorolni. Csak címszavakban: ebbõl fizetjük templomunk minden fenntartási és karbantartási költségét, (fûtés, világítás, víz, csatorna, gáz, riasztórendszerek stb.) lelkészeink javadalmait és azok közterheit, kántorunk díjazását, gyülekezeti életünk megannyi kiadását, például a gyermek és ifjúsági élet költségeit, a hittanosok és konfirmandusok könyveit, katechetikai segédanyagait, rászoruló testvéreinkre fordított diakóniai kiadásainkat, adminisztrációs és igazgatási kiadásainkat (pl. telefon és internet elõfizetés, irodaszerek stb.), testvérgyülekezeteink és egyházi is-
Örömmondó
d
koláink támogatását stb. Ezek fedezetéül a hívek perselyes adakozása és az egyházfenntartói járulék befizetése szolgál. Ez utóbbi egyébként a teljes jogú egyháztagság feltétele is, hiszen a gyülekezetben egyházunk rendje szerint az választó és választható, „akit megkereszteltek, konfirmációi fogadalmat tett, a gyülekezeti istentiszteleten és az úrvacsorai közösségben részt vesz, és egyházközségében az egyház fenntartásához hozzájárul.” A mi gyülekezetünkben még nem honosodott meg eléggé az „Isten dicsõségére” szolgáló adakozás, amely az egyházfenntartói járulékhoz hasonlóan nyugtás befizetés, és amelynek lényege, hogy a befizetõ a gyülekezet szabad rendelkezésére bízza a befizetett összeg felhasználását. Máshol sokszor olyankor élnek ezzel a hívek, amikor valami miatt különösen is hálásak Istennek. (pl. betegségbõl való felépülés, gyermekáldás stb.) Van ezenkívül céladomány is, amely által akár templomépítésünket, akár nyári táborokat, akár valamely gyülekezeti helyiség berendezési tárgyainak megvásárlását, vagy mint legutóbb is, a „Mentõöv” program keretében, más nemes célt lehet támogatni. A tavalyi 2011-es esztendõben sajnos a tervezettnél jóval kevesebb adomány érkezett be a gyülekezeti tagoktól, így a fenntartási költségeket a korábbi évek tartalékából finanszíroztuk. Bízunk benne, hogy Urunk ebben az évben többünk szívét indítja majd hálára az Õ jótéteményeiért! Adjon Isten készséget és bölcsességet, hogy jól sáfárkodjunk a ránk bízott javakkal! Berta Zsolt lelkipárszor
d Örömmondó
A
Útravaló tükör Visszapillantó
2012. Október
2012. Október
Útravaló tükör Visszapillantó
Berekfürdõi emlék
z Örömmondó olvasói megszokhatták már, hogy a gyülekezeti nyári táborról mindig részletes beszámolót találhatnak az õszi lapban. Ezt általában valamelyik résztvevõ vállalta. Idén azonban a lelkipásztorra maradt ez a feladat, s ez két kísértést is jelentett számomra. Egyrészt, hogy mindent leírjak, ami csak történt, semmi ki ne maradjon abból, ami fontos volt. Másrészt, hogy mindent a lehetõ legszebbnek és legjobbnak fessek le berekfürdõi csendes hetünkrõl. Egy régi magyar fi lm (Herkulesfürdõi emlék) címét átírva ezért inkább személyes és szubjektív emlékeimet hívom segítségül, hogy a jelen nem lévõknek ízelítõt adjak egy közös gyülekezeti hét áldásairól, azoknak pedig akik ott lehettek, felidézzem a hét élményeit, hangulatát, lelkiségét. Ami elõször eszembe jut az idei gyülekezeti táborról, az épp az a sok nemzedék,
amely képviseltette magát ezen a héten. Jó volt látni, hogy néhány hónapos kis csecsemõtõl kezdve a legidõsebb gyülekezeti tagokig, minden generációból voltak néhányan Berekfürdõn. Öröm volt, amikor a még épp csak járni tanuló kisfiú áhítat közben elõre jött, felmászott a dobogóra és rám mosolygott... Jó volt hallani az idõs testvérek örömét, akiknek az unokák, vagy dédunokák hiányát a jelenlévõ apróságok pótolták néhány napig... És áldás volt a különbözõ nemzedékek számtalan élettapasztalatának sokszínûsége a délelõtti beszélgetéseken, amikor egy-egy élményt, vagy kérdést az életkor függvényében másként éltünk, vagy fogalmaztunk meg. Délelõtti beszélgetések... Sok készülés, sok izgalom és sok kérdés bennem: hogyan lesz egység, közösség a sok emberbõl, a sokféle látásból, a sokféle családi, munkahelyi, lelki háttérbõl? Hogyan
fogjuk megtalálni a közös nevezõt? Hogyan lehet 30 felnõtt beszélgetését, olykor vitáját az igazság és a szeretet medrében tartani? Nem volt és ma sincs receptem. Ha sikerült, akkor az csak a Szentlélek csodája lehetett. Mert Õ a közös nevezõ. Õ forraszt közösséggé minket. Önmagában nem elég ehhez sem a jó szervezés, sem a jó programok, sem az emberi akarat. De ha az Õ áldása velünk van, akkor minden és mindenki a helyére kerülhet. Tényleg, hol van az Úr helye az életemben, az életünkben? Valóban Õ az Úr mindenben? Ez nemcsak egy üres lózung, egy keresztyén frázis, amit szajkózni lehet? Mit jelent számomra a mindennapokban a Biblia, az imádság, a Krisztus követés? És hol van az én helyem, a mi helyünk hívõ emberként a családban, a munkahelyi és lakókörnyezetben, a gyülekezetben, a szolgálatban? Ezekre a kérdésekre kerestük a feleletet délelõttönként. A legtöbben elmélyült, komoly formában,
Örömmondó
d
néhányan azonban játékosan, színészi tehetségüket is megvillantva. Ha találtunk személyes, vagy általános választ, akkor az egyedül annak a Jézusnak köszönhetõ, akinek nem jutott máshol hely ezen a világon, mint a kereszten, de aki azt ígérte övéinek, hogy elmegy, és helyet készít nekik az Atyánál. Eleven emlékként maradtak meg bennem Berekfürdõrõl a délutáni bemutatkozások, elõadások is. Ebben az évben szerveztünk elõször ilyen programot, amelyben egy-egy gyülekezeti tag úgy beszélt a saját munkájáról, hogy azt is elmondta, hogyan tudja abban megélni a hitét, a Jézushoz tartozását. Bár napsütéses meleg idõnk volt, sokan választották mégis a strandolás, fürdõzés helyett az izgalmas témákat és az elõadások utáni testvéri beszélgetéseket. Számomra a legmeghatározóbb élmény azonban az volt, - s ezt a hetet lezáró esti tábortûz során is elmondtam hogy szem-és fültanúja lehettem annak, Isten hogyan munkálkodott ezekben a napokban bennünk. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a tûz melege ellenére is a hideg futkosott a hátamon például akkor, amikor ki-ki felolvasta, hogy milyen útravalóul kapott az Úrtól. Csupa találó, bátorító, vigasztaló, és elgondolkodtató ige hangzott fel. Én ezt kaptam: „Bizony, megvigasztalja Siont az Úr, megvigasztalja összes romjait, Olyanná teszi pusztaságát, mint az Éden, kopár földjét, mint az Úr kertje. Boldog örvendezés lesz majd benne, magasztalás és hangos zsoltárének.” Ézsaiás 51,3. Ezt az igés kártyát azóta a Bibliámban hordom, a berekfürdõi emlékeket pedig a szívemben. Berta Zsolt lelkipásztor
d Örömmondó
I
Útravaló tükör Visszapillantó
2012. Október
2012. Október
Útravaló tükör Visszapillantó
Berekfürdõi gyülekezeti hét gyerekszemmel
dei többgenerációs táborunkat – a múlt évhez hasonlóan – Berekfürdõn töltöttük, a Megbékélés Házában. Mi, konfirmandusok az „egyszerûség”’ kedvéért vonattal közelítettük meg a táborhelyet. A szerelvény a Keleti pályaudvarból Karcagra vitt minket, ahonnan a szerencsének és a helyi lakosoknak köszönhetõen busszal érkeztünk Berekfürdõre. A szobák elfoglalása után ismerkedõs játék következett, melynek során valamennyiünkrõl megtudtuk, mikor és hol született, a gyülekezeten belül melyik csoporthoz tartozik leginkább. Ezután Pete Violetta új beosztott lelkészünk bemutatkozó elõadását hallgattuk meg, melyben megismertük õt, és hogy mivel foglalkozott eddig. Vacsora elõtt mi biciklivel feltérképeztük a várost, majd esti áhítat volt. Az énekeket Megyeri Gergõ kísérte gitáron, illetve Kardon Annamari zongo-
rán. Ezután a gyerekek Enettel folytatták a beszélgetést. A 10 órai takarodó után szobaszintû beszélgetés következett. Vasárnap a reggeli után Istentisztelet következett. Ebéd után bicikliztünk, aztán egy vándorcirkusz elõadását néztük meg a közeli sátorban. Hétfõtõl kezdve a délelõtti az áhítatok után a felnõttek együtt beszélgettek, mi pedig Enettel folytattuk a foglalkozást, ahol sok érdekes történetet hallhattunk Albert Schweizerrõl és Sztárai Mihályról. Kézmûveskedni is lehetett. Ebéd után sokszor bicikliztünk, vagy éppen a szemközti strandra mentünk fürödni. Volt, hogy nagyobb kirándulást szerveztünk a környékre. Hétfõn például ellátogattunk Poroszlóra a Tisza tavi Öko-centrumba, ahol édesvízi akváriumban a Tisza halait, vízisiklókat, békákat, vidrákat láttunk.
Megnéztünk egy 3 dimenziós filmet a Tisza-tóról, aztán a parkban láttuk a kormoránok etetését, õzeket, szitakötõket és egy régi parasztházat is. A kilátótoronyból szép panoráma nyílt a tóra. A legjobb egy kis mesterséges tó volt, ahol tutajozni lehetett. Magunk hajtottuk a tutajokat a vízen, kötél, vagy evezõ segítségével. Volt aki nem úszta meg szárazon… Csütörtök délután hosszabb biciklitúrát tettünk Karcagra, amelyen gyerekek és felnõttek közösen vettünk részt. Meg szerettük volna tekinteni a malmot is, de nem volt szerencsénk, zárva volt. Ezután egy cukrászdában töltött pihenõt követõen indultunk vissza Berekfürdõre. Egy szép, védett bicikliúton közlekedtünk, és az Alföld adta sík terepen igazán jó volt tekerni. A késõ délutánok során a felkért elõadók tartottak beszámolót munkájukról. Hallhattuk beszélni Violettát a parokia.hu on-line oldalnál végzett feladatairól és kenyai keresztyének közötti tapasztalatairól, Parti Juditot az újság-
Örömmondó
d
írásról, Pummerné Boruzs Mariannt bírói munkájáról, Osváth Szabolcsot pedig a kutatásairól. Szerdán kezdtünk el forgatni egy filmet Sztárai Mihály reformátor életérõl, amelyet Kardon Marci rendezett, forgatott, vágott, és szinte mindenki szerepelt benne. A jelmezek az ágynemûbõl kerültek ki, a helyszín pedig az udvar volt. A filmet éjszakába nyúló vágás után szombat délelõtt mutattuk be. Reméljük a közönség legalább annyira élvezte a filmet, mint mi a forgatást. A késõ esti programok közül számunkra a teaház volt látogatható, ahol süti és tea mellett végre sokáig beszélgethettünk. Utolsó este tábortüzet raktunk, és köré ülve énekeltünk. Mi elõzõleg töklámpásokat faragtunk, és a szülinaposoknak ajánlottuk. Jól mutattak a sötétben. Mindenki kapott egy Igét, és elmondhatta, hogy hogyan érezte magát, mit jelentett neki a tábor. Nekem nagyon tetszett, jól éreztem magam. Fódi Benedek
d Örömmondó
M
Útravaló tükör Visszapillantó
2012. Október
Konfirmandus tábor Berkenyén
ár nagyon vártam azt a tábort, amelyet Zsolt bácsiék a konfisoknak és az ifiseknek szerveztek meg. Tanév közben már volt egy hasonló hétvége, amelyet nagyon élveztem, így reméltem, hogy ez itt is hasonlóképpen fog alakulni. Nos, nem csalódtam! Reggel találkoztunk a pályaudvaron, ahol Vanda és Enet vártak minket. Az út, melyet vonattal tettünk meg, nem volt különösen hosszú, mi azonban mégis annak éreztük, ezt részben a hõségnek köszönhettük. A berkenyei pályaudvarról gyalog mentünk el szállásunkig, ahol Zsolt bácsi fogadott minket. Elõször berendezkedtünk a szobákba. Gyorsan ment, hiszen összesen három szobát kaptunk, kettõt a lányok, egyet a fiúk számára. Azután megebédeltünk, a háziak elmondták a fontos tudnivalókat, melyekre szükségünk lehetett a hét során. Délután játékokkal kezdtünk. Ezeknek a célja az volt, hogy megismerjük egymást, összeszokjon a társaság, hiszen a torontálvásárhelyi testvérgyülekezetbõl is érkezett két lány: Móni és Dóri, akikkel különösen is összebarátkoztam, a legtöbb idõt velük töltöttem. A játékok után rögtön vacsoráztunk. Az ennivalót ott, a kemencében készítették el nekünk majdnem minden étkezésnél. Este vacsora után áhitat következett, majd mindenki mehetett elintézni az esti tennivalóit. Tízkor eljött a takarodó ideje, de akkor még nem aludtunk, a szobatársaimmal (elõször Vanda és Zsófi, majd szobacsere után Móni, Dóri és Petra) elõtte még sokáig beszélgettünk. Reggel korán keltünk, nyolckor tálalták a reggelit. A választék szinte minden
nap megegyezett, de ez nem okozott gondot, hisz nem a testi, inkább a lelki táplálék kedvéért mentünk el. A reggeli után következett a csendesség. Minden napra kaptunk egy részt a Bibliából, hozzá kérdésekkel, melyekre nem kellett feltétlenül válaszolni, de tökéletesen megfelelt annak a célnak, hogy elgondolkozzunk az olvasottakon. Ezt általában mindenki egyedül csinálta, de volt olyan is, aki szobatársával, barátjával, illetve segítséget kért valamelyik lelkésztõl. Aki ezzel elkészült, kimehetett sportolni, erre a szállásunk udvarán adódott lehetõségünk az elkövetkezendõ másfél órában. A délelõtti közös program az érzelmek témaköre köré épült. Énekléssel kezdtük, beszélgetéssel folytattuk, majd csoportokra oszlottunk, és elolvastunk a Bibliából egy az aktuális témához köthetõ szakaszt, amirõl még beszélgettünk, és imádkoztunk is ennek kapcsán. Ebéd után kaptunk egy kis szabadidõt, majd ismét összegyûltünk, hogy kezdetét vegyék a délutáni programok. Volt, hogy elmentünk strandra, vagy kirándulni, más napokon a szálláson maradtunk, kürtõskalácsot, kenyérlángost sütöttünk, kézmûveskedtünk, játszottunk. Este az áhitat után is játszottunk vagy filmet nézhettünk. Bár ez nem volt kötelezõ, a többség ott maradt. Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki szomorú voltam, mikor elérkezett az utolsó nap, a búcsúzás ideje. De ha Isten is úgy akarja, kevesebb, mint egy év múlva ismét eljön az a hét, amit együtt fogunk tölteni! Kardon Annamária
2012. Október
G
Útravaló tükör Visszapillantó
Örömmondó
d
Gyülekezeti hétvége Révfülöpön
yülekezetünk kis csoportja idén õsszel Révfülöpön, az Evangélikus Egyház Ordass Lajos Továbbképzési Központjában találkozott, hogy az Ige tanulmányozásával, beszélgetéssel, ismerkedéssel, kirándulással, játékkal töltekezzen. Ez a Központ legtöbbünk számára új hely volt, és egyöntetû tetszést aratott. A szobák szépek, tiszták, kényelmesek voltak, az épületben sok kis sarok, külön terem és nagy kert kínált lehetõséget kisebb és nagyobb csoportoknak az együttlétre. Az idõjárás is kegyes volt hozzánk, hiszen mindhárom napon szép napsütéses idõ vidított fel minket már kora reggel. A lelki feltöltõdést két lelkészünk igemagyarázata és az ahhoz kapcsolódó beszélgetések szolgálták. A téma az elsõ jeruzsálemi õsgyülekezet élete volt. Ehhez kapcsolódtak az áhítatok és a vasárnapi istentisztelet igehirdetése is. Bátorítást nyerhettünk saját gyülekezeti életünk szervezésére nézve. Láthattuk, hogy az elsõ gyülekezet is hasonló problémákkal kellett, hogy megküzdjön, mint amilye-
nekkel mi is találkozunk. A Biblia ebben a tekintetben is jó tanácsokkal, követhetõ, követendõ példákkal támogat. Az Apostolok Cselekedeteirõl szóló részben híven beszámol arról Lukács evangélista, hogy miként tudtak megoldásokat találni. Az õsgyülekezet életének egyik kritikus pontja volt a gyülekezet létszámának hirtelen megnövekedése, és a hívek sokfélesége. A megtérõk sokaságába mindenféle származású, mûveltségû emberek tartoztak, akiknek a befogadása, a gyülekezet életébe való egyenlõ bekapcsolása eleinte nehezen ment. Hiszen az apostolok és a tanítványok, akik Jézussal személyesen találkoztak, akikre Pünkösdkor kiáradt a Szentlélek, úgy gondolták, hogy saját tapasztalataik alapján õk tudják hitelesen hirdetni az evangéliumot. De nem csak az igehirdetésben, hanem a gyülekezet hétköznapi életében is vezetõ szerepet játszottak. Amint a gyülekezet lélekszáma több ezer fõre gyarapodott, már egyik feladatot sem tudták megfelelõen ellátni, segítségre szorultak. Ekkor a gyülekezetbõl érkezõ jelzések, panaszok hatására a tágabb tanítványi kör arra az elhatározásra jutott, hogy az üdvözültek közül megfelelõ számban további munkatársakat, diakónusokat szükséges bevonni mind az igehirdetésbe, mind a gyülekezeti munka többi területére. Szükségesnek látták azt is, hogy az új
d Örömmondó
Útravaló tükör Visszapillantó
2012. Október
2012. Október
V
munkatársak a változó összetételû gyülekezet különféle rétegeibõl kerüljenek ki. Isten bõségesen megáldotta ezt az elhatározást, és olyan munkatársakat állított az apostolok és tanítványok mellé, akik maguk is a hit hûséges harcosai, mártírjai lettek, mint például István. Fülöprõl tesz még említést a Szentírás, aki pedig az etióp kincstárnokkal történt csodálatos találkozásával Afrikába vezette el a kereszténység tanait. Szó volt az õsgyülekezet életének anyagi oldaláról, az adakozásról és a vagyonközösségrõl is. A vasárnapi istentisztelet témája a testvériség volt. Milyen lelki közösség a feltétele annak, hogy embertársainkra, elsõsorban is egyházunk és gyülekezetünk tagjaira, mint édes testvéreinkre tudjunk tekinteni? Ebben az alap, természetesen a közös hit, az evangélium, a megváltottság közös öröme. De az igazi testvéri kapcsolat ennél közelebbi, személyesebb viszonyt is jelent. Tudunk egymásról, egymás örömeirõl és gondjairól, ismerjük egymás sorsfordító eseményeit.
Így tudunk igazi belsõ lelki közösségbe kerülni egymással, egymásért imádkozni, egymás terhét hordozni. Ennek a testvéri kapcsolatnak a kialakításában, ápolásában kapnak fontos szerepet a különbözõ gyülekezeti alkalmak, bibliaórák, csendes hétvégék, a gyülekezeti nyári tábor. Istennek adhatunk hálát azért, hogy ezeknek az alkalmaknak a látogatottsága is gyarapodik együtt gyülekezetünk lélekszámának növekedésével. Ez a révfülöpi hétvége megint nagyon jó alkalmat teremtett arra, hogy ismerkedjünk, barátkozzunk egymással, ápoljuk a testvéri kapcsolatot. Megható és egyben tanulságos volt az is, hogy a helyi maroknyi református gyülekezet tagjai teljesen természetes módon maguk is bekapcsolódtak a testvéri közösség élményébe, hiszen nem csak az istentiszteleten, de az azt követõ beszélgetésen is részt vettek. Vasárnap délután mindnyájan úgy utaztunk haza Révfülöprõl, hogy érezhettük Isten áldását ezen az alkalmon is. Szanyi Miklós
útravaló
Örömmondó
d
Egy kiállítás képe
arga Lajos bácsit és feleségét, az õt odaadóan ápoló Ilonka nénit a diakóniai munkán keresztül ismertem meg. Még Horváth Ákos korábbi beosztott lelkésszel jártam náluk elõször látogatni, hisz Lajos bácsi már akkor is súlyos betegséggel küzdött: mind mozgásában, mind beszédében évek óta nagymértékben akadályozott volt. Lajos bácsiban alkotó embert ismerhettem meg: lakásuk falait az õ faragásai díszítették, a fiókokban is megbújtak szép, a falra nem akasztható darabok. Ilonka néniéknél Enettel – aki idõs testvérünkhöz különösen is a Lélek ajándékaival: szeretettel és nagy türelemmel fordult - tett legutóbbi látogatásunkkor kifejezte Lajos bácsi, mennyire örülne, ha alkotásait megmutathatná testvéreinek a gyülekezetben. Még az idõpontot is kiválasztotta: Virágvasárnap ünnepét. A tálentum kérdése különösen is foglalkoztatott, az idei gyülekezeti filmklu-
bunk is e fogalom köré szervezõdött. Nem tudtam, mit is munkál majd ki ezen keresztül az Úr. Lajos bácsi alkotásainak tervezett bemutatása kapcsán Szentlelke megmutatta: a tálentum ajándék, mellyel jól kell gazdálkodnunk. Gazdálkodás az is, ha Isten dicsõségét gazdagítjuk vele, Õt dicsõítjük. Így lehet az alkotásból dicsõítés. Így lettek Lajos bácsi faragásai is az Úr dicsõségére egy kis templomi kiállításon akkor is, amikor idõközben Lajos bácsi visszaadta lelkét az õ Alkotójának. Kívánom valamennyiünknek, hogy tudjunk élni tálentumainkkal, vállaljuk ajándékainkra építve a Szentlélek erejében bízva a gazdálkodást, gazdagítást dicsõítés formájában is mind többet. Ez nem mindig megy könnyen: bátortalanok vagyunk, elfoglaltak, félénkek, határozatlanok... A megerõsödéshez kérjük Isten Szent Lelkét, keltse életre a hívást, hogy beléphessünk oda, ahová csak Jézus Krisztus által mehetünk: a Virágvasárnapi dicsõítésbe, mely elõkészíti az Örök dícsõítést. Kardonné Dolgos Judit
d Örömmondó
K
Útravaló
2012. Október
Milánói kórus a Svábhegyen
odály és Liszt mûveibõl válogatott dalaival sikeres hangversenyt adott 2012 szeptemberében a milánói Villa Clericiben rendezett zenei fesztiválon Béres Tímea. A gyönyörû hangú szoprán énekest Andrea Carnevali olasz zongoramûvész kísérte. Unokahúgom, Béres Tímea is tagja annak a milánói kórusnak, amelyik jövõ tavasszal templomunkban szeretne jótékonysági hangversenyt adni, és ezzel hozzájárulni templomunk és a gyülekezetünk további építéséhez. Tímea a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem angol-magyar bölcsésztanára 2006-ban a Berzsenyi Dániel Fõiskolán ének-zene tanári diplomát is szerzett. Béres Tímea 2007 óta esztendeje él Milánóban, számos zenei projektben és eseményben mûködött már közre Olaszországban, Írországban és Magyarországon: fellépett a milánói Touring Club és Centro Incisione Mûvészeti Központ, a budapesti Deák téri evangélikus templom, a miskolci Deszkatemplom felkérésére, illetve az írországi Limerick Egyetemen és a limericki St. Mary katedrálisban. Magánénekesként részt vesz a milánói protestáns gyülekezet koreai tagjaiból verbuválódott professzionális Immanuel kórusban. Tímea Milánóban él és dolgozik, ahol tovább folytatja ének tanulmányait, kiemelt figyelemmel az egyházi- és kamara zenére, a romantikus belcanto repertoárra. A mûvésznõ 2013 tavaszán rövid idõre hazalátogat, és az Immanuel kórus
2012. Október
Életút
Örömmondó
d
Isten gondoskodását éli meg Beszélgetés Pete Violetta beosztott lelkészünkkel Az Örömmondó lapjain keresztül ismerhetik meg olvasóink a svábhegyi református gyülekezet tagjait, az egyházközség vezetõit, tisztségviselõit. Sorozatunkban a szeptembertõl köztünk szolgáló Pete Violetta beosztott lelkésszel készült interjút adjuk közre. A Felhõ utcai templomunk kertjében, lelkészképesítõ vizsgája elõtt beszélgettünk.
A Villa Clerici még üres szabadtéri színpadán Béres Tímea (baloldalt) és Maria Tieghi, a koncert egyik szponzora
tagjaként jótékonysági hangversenyen hallhatjuk a Svábhegyi Református Templomban. Zsoltárfeldolgozások és dicséretek mellett amerikai, olasz és koreai dallamok is felcsendülnek a vasárnap délelõtt 10 órakor kezdõdõ istentiszteleten. A Kim Young vezette Immanuel kórus tagjai az ismerkedés és tapasztalatátadás mellett fohászaikkal segítik gyülekezetünk célkitûzéseit. A jótékonysági koncert célja a svábhegyi templomépítés támogatása, amelyre nemcsak a fõváros XII. kerületébõl érkezõket várjuk. Elõvételben 2000 Ft és 3500 Ft (családi) a támogatójegy, igényelhetõ a Felhõ u. 10. szám alatti lelkészi hivatalban, illetve a www. refsvabhegy.hu honlapon. A koncert pontos idõpontjáról az istentiszteleteken idõben tájékoztatjuk gyülekezeti tagjainkat is. B. A.
–Honnan érkezett közénk? Kérem, mutassa be családját! – Gomba nevû nagyközségbõl származom, ott lakik az én kisebb-nagyobb famíliám. Édesanyám virágkötõ, édesapám rengeteg mindent végigjárt: volt tûzoltó, repülõgép-szerelõ, dolgozott autószervizeknél, foglalkozott banktól lízingelt autók behajtásával, de az annyira lélektelen volt, hogy szegény, visszamenekült õsei foglakozásához, most mezõgazdász. Egy nõvérem van. Az Úristen úgy rendezte, hogy nem régen a kisfiával õ is ideköltözött a Svábhegyre. Családunkban a nõk vallásosak, templomba járók, dédikém katolikus, de valahogy a férfiak nem. Én úgy jártam vasárnapi iskolába, hittanra, hogy apukám azt mondta, ott legalább rosszat nem tanulok. – Milyen volt a gyermekkori gombai gyülekezet? – Gomba egy nagyon erõs, tradicionális közösség, minden generációból ment egyegy fiú vagy lány a teológiára, vagy vallástanárnak. Nagyon aktív gyerekmunkás életben nõttem fel. Pintér Béla bácsi negyven éven keresztül volt lelkipásztorunk, tõle származnak legkorábbi emlékeim bibliai történetekrõl, énekekrõl. Konfirmálásom után nem sokkal nyugdíjba vonult, azóta a Sárospatakon végzett Ács Mihály és felesége Harkai Zsuzsanna szolgál nálunk.
– Hogyan emlékszik vissza gimnáziumi éveire? – Az általános iskolában, a korosztályomban nem találtam magamnak barátokat, barátnõket, de mivel az eredményeim elég jók voltak, – mert már unalmamban is tanultam –, szóba jött, hogy elmehetnék hatosztályos gimnáziumba. A kamaszkori lázadás elõjeleként, a családtól legtávolabbi, nagykõrösi református gimnáziumban folytattam a tanulást. Az önállósodás komoly lépése volt ez 12 évesen, ott nõttem ki magam. Azonban attól, hogy református egy iskola még nem biztos, hogy a szellemiség is támogatja a hitet. A hat év alatt hét hittantanárom volt. Másfél évig a kollégiumban lakott egy nagyon kedves lelkészházaspár, akik végre beengedték az életükbe a fiatalokat, foglalkoztak a lelki bajainkkal, ki lehetett beszélni a szerelmi bánatot, a lökött tanárt, mindent. Õk beolvasztottak minket egy nagy múltra visszatekintõ diákmozgalomba, a SDG-be, (Soli Deo Gloria), így döbbentettek rá arra bennünket, hogy ebben az országban több református gimnázium van, ahol a diákok még élvezik is azt, hogy õk hívõk. Általuk jutottunk azokhoz az élményekhez, amit már gyermekkoromból tudtam, hogy a hit nem kellene, hogy nyögvenyelõs legyen. Nekünk az SDG kellett ahhoz, hogy újra megérezzük, rákapjunk ennek az ízére.
d Örömmondó
Életút
– Mikor döntött arról, hogy a teológiára jelentkezik? – Az említett lelkészházaspár munkássága kapcsán éreztem, hogy Isten valamit akar. De ott volt édesapám. Egész életemben vállalom, hogy kiközösített, vagy lenézett leszek édesapám szemében? Nekem az nagyon nagy súlyt jelentett volna! Elképzeltem, ha elõadom, hogy úgy érzem, nekem a teológiára kell mennem, vége a családi békességnek. Hála az égnek, nem így történt! Bevallom, bátortalan voltam, nem mertem senkinek mondani, hogy ilyen tervem van. A nõvérem, szintén nem tudott a tervemrõl, de az Úristen valahogy rajta keresztül intézte, hogy egyik családi körbeülésünknél „kidobta” az asztal közepére: „Apu, mit szólnál, ha a húgom teológiára menne?” Egy félperces csönd után édesapám azt mondta, ha úgy látjuk, hogy ennek a lánynak oda kell menni, akkor menjen oda. És csodák csodája, édesapám azóta egy-két igehirdetésem is meghallgatta, még úrvacsorázott is, és a lehetõségei szerint támogatja pályámat. Ez csodálatos dolog. Ekkor éreztem, hogy engem ebben a döntésben az Úristen megerõsít: gyakorlatilag helyettem elintézte a konfrontálódást. Elsõ helyen adtam be a felvételit a teológiára. – Milyen volt a teológián? Kiktõl tanult a legtöbbet? – Húszan indultunk a teológián, tizennégyen végeztünk, az évfolyamon fele fiú, fele lány volt. Nagyon értékes „banda” volt. Észrevettük, hogy a tanárok minket kü-
2012. Október
lön elbánásban részesítenek, kitüntetett figyelmet fordítottak ránk. A gyakorlati teológia, azon belül is a homiletika, a prédikáció felépítésérõl szóló tan érdekelt talán a legjobban. Nagy István professzor mert bennünket leginkább beavatni a gyakorlati problémákba: hogy a temetésen sajnos ott lesz az is, akit nem érint a gyász, és telefonál a háttérben, vagy egy násznép az esküvõi prédikáció elõtt ivott már egy kört, úgyhogy nem fog viselkedni. Ezekért is hálásak lehetünk neki. A legtöbbet mégis a gyülekezeti gyakorlatban tanultam. Lehet órákon ülni a teológián, ahol meg tudják tanítani, melyik könyvet mikor kell levenni a polcról. Ez is nagyon hasznos, de legtöbbet az emberi élethelyzetek tanítanak. Sok alázatot tanultam. Így nekem a budai gyülekezet volt a tanítóm, meg az otthoni, gombai. Budán nagy értékét láttam annak, milyen egy jó lelkészi munkaközösség. – Hol volt az elsõ legációja? – Paksra mentem, a prédikációt én írtam. A szüleim elõre látásának köszönhetõen nem volt lámpalázam a szószéken, mert prózamondó versenyeken indultam, – a Kazinczy-versenyen országos külön-díjas voltam –, zongorázni tanultam. Tehát, az, hogy emberek elõtt szerepelek, nekem nem volt új. Az más dolog, hogy amit Isten mond, hogyan próbálom átadni. A mai napig ezzel vívok, mintsem azzal, hogy sokan ülnek és hallgatnak. Paks azért is emlékezetes, mert a hat évben ez volt az egyetlen szenteste, amit nem tölthettem otthon. Messze volt, és olyan kemény tél
2012. Október
Életút
volt, hogy megkértek a lelkészek, legyek ott már szenteste. – Melyek a legemlékezetesebb istentiszteletei? – Szép legációs emlékeim vannak Gergely Ferenc Barnáéktól, Váchartyánból, náluk kétszer is jártam, nagyon megkedveltem õket és a gyülekezetet is. Akkorra már volt jogosítványom, és legációba menet az autóvezetés mindig jó rákészülés, ráhangolódás volt, mert végig imádkoztam. Monoron, a Gombával szomszédos város mindkét templomában is prédikáltam már. Nagy kaland fölfedezgetni a környékbeli helyeket, gyülekezeteket is, mert kiderül, milyen keveset tudunk egymásról. Emlékezetes számomra, hogy tavaly az egyetemes imahét keretében a Mátyás templomban prédikálhattam. – Prédikált a gombai templomban is? – Természetesen. Nagyon szeretem az otthoni gyülekezetet, mert neveltetésemben, és abban, hogy itt vagyok, hihetetlen nagy részük van. De külön stressz nekik készülni, ott felállni a szószékre, mert kiskoromtól kezdve láttak engem sertepertélni, tudták, mikor füllentettem anyukámnak, tudták, mikor, kivel, hol voltam. Sokan voltak kíváncsiak rám, és most is lelkesen meghallgatnak, bármikor helyettesítek otthon. Komoly kapocs közöttünk, hogy közülük származom. – A Reformátusok Lapja szeptemberi elsõ számában gondolatébresztõ írással szólította meg az olvasókat. Hogyan került kapcsolatba a médiával? – Életem másik vonala a média, kommunikáció, amit az evangélium továbbadásához, a hírvivéshez segédtudománynak kellene használnunk. Azt látom, hogy ezzel egyelõre nem nagyon tudunk élni az egyházban. Szakdolgozati témám is ehhez kapcsolódott: Igehirdetés a médiában
Örömmondó
d
címmel. Ezt próbáltam fejtegetni gyakorlati módon: hogyan kell máshogy leadni egy prédikációt akkor, ha az megjelenik írásban, vagy elhangzik a rádióban, televízióban. Lelkészeinket is egyre gyakrabban kérik meg, hogy nyilatkozzanak, és rossz látni, ha valaki nem tart szemkontaktust, vagy nem beszél külsõ hallgató számára is befogadható módon. A misszió nagyon fontos eszközének látom a médiát, ez az egyik vesszõparipám. – Több éve munkatársa a parokia.hu internetes portál szerkesztõségének. Újságíróként melyik cikkére a legbüszkébb? – Újságírói munkám az irodalom határán mozog, nem aktuális eseményekrõl kell hírt adnom, hanem magazin felületet szerkesztek, ahol megférnek egymás mellett esszék, vitaindítók, novellák, versek. Így még csak félúton tartok az újságírás felé, nem vagyok tapasztalt újságíró. Amire büszke vagyok, az elsõ Kálvin csillag számban megjelent riportom. Bemutattam három missziós modellt: az egyik a gazdagréti gyülekezet, a másik Kecskemét külterületén élõ a Hetényegyháza-Méntelek Egyházközség, a harmadik egy baranyai szórvány missziói. Errõl készítettem riportot az ott dolgozó szolgálókkal. Benne volt szívem-lelkemmunkám, és olyan példákat mutattam be, amiket bûn lett volna, nem tovább adni. Szakmai élményt jelentett, amikor elsõként sejtettem meg, hogy Horváth Gergely MR2 Petõfi rádiós mûsorvezetõ keresztény. Interjút készítettem vele és kiderült, hogy a megérzésem bejött. – Össze tudja majd egyeztetni az újságszerkesztést és a svábhegyi lelkészi szolgálatot? – Remélem. A parokia.hu mellett dolgoztam a hatodéves helyemen is, illetve azelõtt a magazin szerkesztése mellett két nappali egyetemi szakot végeztem.
d Örömmondó
Életút
Szerencsés helyzetben vagyok, kollégáim, fõnökeim eddig mindenben segítettek. A munkát, – amelynek nagy része levelezés, és internetes munka: tehát rugalmas a munkaidõm –, eddig még mindig sikerült elvégeznem, volt rá erõm és idõm. Ezért remélem, fog mûködni együtt a kettõ. De ha mégsem, kérem a gyülekezetet, hogy tessék szólni, ha engem bármikor készületlennek, hiányosnak találnak! Szóljanak nekem, mert ha nincs visszajelzés, nem tudok lépni, segíteni a dolgom! – Hogyan jutott ide, a Svábhegyre? – Engem Berta Zsolt keresett meg, Varga Vanda ajánlott. A magazin szerkesztésével járó irodai munka hihetetlenül ingerszegény, fáj a hátam tõle, és nem azért tanultam hat évet, hogy csak egy monitor mögül legyek lelkész. Magam is tervezgettem, hogy megkérdezem a környék gyülekezeteit, nincs-e náluk státusz. Épp ekkor jött a megkeresés. Ezt nagyon isteni dolognak vettem. Örülök, amikor nélkülem rendezõdnek a dolgok, mert ebben mindig Isten gondoskodását éltem meg. A magazin szerkesztése is így került kezembe, a kommunikációs szakot is így kezdtem el, és nagyon sok áldást élek meg bennük. Szeretem rábízni magam Istenre. – Mi volt az elsõ benyomása a gyülekezetünkrõl? – Nagyon örültem, hogy nem egy klasszikus, ódon falu templomba jövök. Nekem felszabadítóbb ez az emberközelség, ami ebbõl az épületbõl is sugárzik. Örültem annak is, hogy Zsolt sem egy rigorózus, megközelíthetetlen ember. A vasárnapi szolgálat, a bemutatkozó istentisztelet után is csak azt tudom mondani, hogy az emberek hihetetlenül kedvesen fogadnak. Feltûnt nekem a családiasság. Már a berekfürdõi táborban is mélyeb-
2012. Október
ben beszélgettem néhány emberrel, mint az elõzõ gyülekezetben, ahol sok kapcsolatom felszínes maradt. Berekfürdõn a kevés szabadnapom miatt csak az elsõ hétvégén tudtam lent lenni. Úgy kellett megszólalnom, hogy még nem ismertem a gyülekezetet, de úgy tûnt kedvesen fogadták azt, amivel készültem. Két délután tartottam elõadást: az egyik a magazinról, a munkámról szólt, a másik a kenyai utunkról. A teológusokkal olyan áldásos utakra sikerült eljutnom, amire magam erejébõl, pénzébõl soha nem jutottam volna el. Egyszer Izraelben, kétszer Kenyában voltam, országhatáron belül pedig a teológus napokon. Jó tapasztalatokat szereztem. – Milyen feladatai lesznek, hogyan képzeli el itt a munkát, mi az, amit meg szeretne valósítani gyülekezetünkben? – Lesz egy-két hittanórám, és ovis hittanórám. Ugyan tartottam már hittanórákat, de ebben még nem túl nagy a gyakorlatom, ebben szeretném magamat fejleszteni. Ez magam iránt megfogalmazott cél. A másik célom, amit nagyon szeretnék megvalósítani, az ifisek „öszszerántása”, mert hihetetlenül sokat jelent a közösségnek, ha fiataljai aktívak és a maguk kreativitását, lendületét, amit egyébként máshol élnének ki, ide fordítják a közösségre. Ez nagyon sokat tud építeni. Kisgyerekként mi is az ifiseinkre néztünk fel, az ifisek szervezték a programjainkat, úgyhogy én tudom, mekkora ereje tud lenni egy jó ifis csapatnak. Nagyon szeretném, hogy mind az egyetemista, mind a középiskolás ifik szívesen jönnének össze az Ige körül, és akár maguk is szerveznének programokat. A baba-mama klubot is megörököltem Enettõl (Bob Ilona Enett beosztott lelkésztõl – a szerk.), szeretem a piciket. A kedd délelõtti idõsek biblia óráján is aktív leszek, talán vezetni is
2012. Október
Életút
fogom. Menetközben is biztosan adódnak majd feladatok. – Lelkészi szolgálatában mi az, amit igazán örömmel csinál? – Nagyon szeretek prédikációkra készülni, lehet, hogy havonta többször is sorra kerülök majd. Nem szeretek viszont hosszan prédikálni, mert akkor csak magam ismétlem! Azt gondolom, akárcsak Budán, itt a hegyen is értelmiségi réteggel találkozom. Rá kellett jönnöm Budán, hogy a nyugdíjas bibliaórán is iskolaigazgatók, volt professzorok, cégigazgatók ülnek, és egészen más a prédikálás, a beszélgetés szintje, a szókészlet, amivel megértjük egymást, mint otthon, Gombán. Meg kell ismerni az embereket, akikhez beszélünk. Az elsõ idõben ez a feladatom, ez van rám bízva. – A bemutatkozó istentisztelethez nagyon szép énekeket választott. Énekelni is szeret? – Másodikos koromtól bejártam Monorra, a zeneiskolába, zongoráztam, de sajnos nem voltam annyira tehetséges, és a motivációmat is elveszítettem késõbb. Bánom. Viszont énekelni nagyon szeretek. Hatodéves gyakorlatom a budai gyülekezetben töltöttem, ahol vasárnap esténként könnyûzenés ifjúsági istentisztelet van, több mint két éve énekelek velük és köztük. Az itteni énekkarba is szeretnék bekapcsolódni, és ha jutna rá idõ, akkor itt is lehetne könnyûzenés ifis istentisztelet. – Van-e kedves éneke? – A fekete énekeskönyvbõl – épp a bibliaórán énekeltük – az 503-ast: „Már nyugosznak a völgyek…”. Van belõle egy kórusmû is, ami több szólamban még csodálatosabb, még jobban hat az emberre. Dicsõítõ, ifjúsági énekek között több kedvencem is van. Amit mindig rám osztottak, az a „Ma csak álmodom arról…” kezdetû. Arról szól, hogy ma
Örömmondó
d
még csak elképzelni tudjuk, hogy milyen lesz a mennyben az ottani istentiszteleten részt venni, együtt dicsõíteni Istent az angyalokkal, ami valamikor valóság lesz. – … És olyan Ige, amely vezeti életét? – A tavalyi évem vezér Igéje, a bemutatkozó prédikáció textusának, az Ezékiel szakasznak, a folytatása. Amikor Isten két fadarabot illesztet össze a prófétával, amivel a népe egyesítésére kap ígéretet Ezékiel. Ez az Ige volt az elmúlt két évemnek a vezérprogramja, összeilleszteni dolgokat életemben, így a kommunikációt a teológiával, a kerületi munkámat az akkori budai gyülekezeti munkámmal, amik azért nem mindig tartottak egy irányba. Az Úristen nagyon a lelkemre helyezte, hogy ezek között nekem kell összeragasztó erõnek lenni. A másik Ige a berekfürdõi hétvégén fogott meg, egy félmondat: „Félelmetes dolog az Úr kezébe esni!” Ez visszhangzott bennem, mert teljesen ismeretlenbe jöttem. A nyáron táskából-táskába pakoltam, mindig menni kellett valahonnan valahová, így egyszerûen nem sikerült, hogy korábban belepillantsak a gyülekezet életébe. Ide nem tudtam, így tényleg az ismeretlenbe jöttem. Akkor szólt ez az Ige a lelkemhez: „Félelmetes dolog az Úr kezébe esni.” Most is egy csomó új dolgot fogok próbálni, új emberek között, de az Úr kezébe estem… – Jövõjét hogyan képzeli? – Meghatározatlan ideig vagyok itt. Az egyetlen, ami fölülírhatja ezt, võlegényjelöltem, aki Dunántúlon szolgál, Gyõr mellett lelkész. Úgy terveztük egy éven belül gyûrût húzunk egymás ujjára. Meglátjuk, hogyan sikerül nekünk együvé csiszolódnunk, és ez hol történik. – Köszönöm a beszélgetést és gyülekezetünkben kívánok áldott szolgálatokat! Béres L. Attila
d Örömmondó
Útravaló
2012. Október
Gyülekezeti programjaink Október 12-én, pénteken 18 órától folytatódik gyülekezeti filmklubunk amelyen ezúttal az Életrevalók (Intouchables) c. francia filmet tekintjük meg. A film után rövid beszélgetésre is várjuk az érdeklõdõket. Október 31-én, szerdán 18 órakor gyülekezetünk templomában a XII. kerület protestáns híveiként közös istentisztelettel és úrvacsoraosztással emlékezünk a Reformáció ünnepére. Az istentisztelet után az altemplomban szeretetvendégséget tartunk. November 9-én, pénteken 18 órától folytatódik gyülekezeti filmklubunk. A film után rövid beszélgetésre is várjuk az érdeklõdõket. November 17-én, szombaton gyülekezeti látogatást szervezünk Õrbottyánba, a Juhász Zsófia Református Szeretet-
otthonba. Mindenkit bátorítunk 14 éves kor felett, hogy tartson velünk, legyünk közösségben rászoruló testvéreinkkel. Krisztusi szeretettel telt szívünk mellett fizikai támogatást is nyújtanánk, erre a célra a gyûjtést a szeretetotthon kérése alapján hirdetjük majd. Imádkozzunk addig is ott élõ testvéreinkért és a látogatásért! November 18-án, vasárnap délután Hegyvidék – Isten – Találkozás, Hit Éve a Hegyvidéken címmel a XII. Kerület Hegyvidék Önkormányzata és a kerületi történelmi egyházak – így a mi gyülekezetünk – közös missziós rendezvényt tartanak a MOM Kulturális Központban. November 18-án, vasárnap a délelõtti istentiszteleten vendégül látjuk a Baár-Madas Református Gimnázium 11. d osztályát.
Útravaló
2012. Október
December 1-én, szombaton fél 10-tõl 12-ig adventi gyermekjátszóházat tartunk az óvodás és alsó tagozatos gyermekek és szüleik számára. December 5-én, szerdán 18 órakor gyülekezeti Mikulás ünnepséget tartunk a legkisebb gyermekek számára az altemplomban.
Örömmondó
d
December 8-án, szombaton 9 órától adventi barkács délelõttöt szervezünk a templomban, ahol adventi vásárunkra szánt kézmûves tárgyakat fogunk készíteni. December 9-én, 16-án, és 23-án advent 2., 3., és 4. vasárnapján istentisztelet elõtt és után adventi vásárt tartunk az altemplomban.
Rendszeres gyülekezeti alkalmaink – Vasárnap 10 órakor: istentisztelet, ezzel egy idõben gyermekistentisztelet és gyermekmegõrzés – Vasárnap 8.45-kor: énekkari próba – Minden hónap elsõ hétfõjén, este 18.30-kor: presbiteri bibliaóra – Minden második héten kedden 10.00kor: nyugdíjas bibliaóra – Minden második héten kedden 18.00kor: gyülekezeti bibliaiskola
– Csütörtök 7.45–8.30: gyülekezeti imaóra – Minden második héten csütörtökön 9.00-kor: baba-mama kör – Csütörtökön 18.00-kor: gyülekezeti bibliaóra – Pénteken 17.30-kor: ifjúsági bibliaóra – Kéthetente pénteken 20 órától: családi bibliakör
Hittanórák rendje Óvodai hitoktatás Normafa Óvoda Hétfõ: 15,30–16,00 – 1. csoport 16,00-16,30 – 2. csoport Õzike Óvoda Kedd: 15,00–15,30 – 1. csoport 15,30-16,00 – 2. csoport
Templomi hitoktatás Svábhegyi Református Templom Csütörtök 16,00–16,45 – Konfirmációi elõkészítõ 1. évfolyam Vasárnap: 8,30–9.30 – Konfi rmációi elõkészítõ 2. évfolyam
Iskolai hitoktatás
Konfirmandus tábor Berkenyén
Jókai Mór Általános Iskola Kedd: 13,20–14,00 – 2. osztály Péntek: 13,00–13,45 – 1. osztály Péntek: 14,20–15,00 – 4. osztály
Alkalmainkra és gyülekezeti programjainkra mindenkit szeretettel várunk!
d Örömmondó
Olvasásra ajánljuk
2012. Október
Chapman, Gary: 12 dolog, amit jó lett volna tudni az esküvõm elõtt Mire érdemes felkészülniük a pároknak házasságkötés elõtt, hogy sikeres és jól mûködõ kapcsolatnak nézzenek elébe? Kommunikáció, érzelmek kifejezése, konfliktusmegoldás, bocsánatkérés, nézeteltérések tisztázása, pénzügyek kezelése, a szülõkkel való kapcsolat – Chapman ilyen és hasonló kérdésekben ad útmutatást és megvitatására érdemes szempontokat a leendõ házastársaknak.
Harmat Kiadó: Family magazin III. negyedév Ízelítõ a tartalomból: Smink nélkül – Keresztes Ilonával Lux Elvira: „Félre kell tenni az elvárásokat” – avagy a vágyálmoktól a beteljesülés boldogságáig Várva várt várandósság Hányféleképp lehetünk okosak? Jó az öreg a háznál? – Döbrentey Ildikó írása Gazdálkodj okosan az idõddel!
Észrevételeket, javaslatokat és cikkeket várunk az Örömmondó számára! ÖRÖMMONDÓ KIADJA A BUDAPEST SVÁBHEGYI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 1125 BUDAPEST, FELHÕ U. 10. WWW.REFSVABHEGY.HU UNICREDIT BANKSZÁMLASZÁM: 10918001-00000017-35180007 LELKÉSZI HIVATAL: 1125 BUDAPEST, FELHÕ U. 10. H., K., CS.: 9:00–13:00 A LAPOT SZERKESZTETTE ÉS A KIADÁSÉRT FELEL: BERTA ZSOLT LELKIPÁSZTOR A SZERKESZTÕBIZOTTSÁG TAGJAI: ÁGAI LÁSZLÓ, DR. BERECZ ÁGNES, BÉRES L. ATTILA, KONKOLY ELEMÉR, OLÁH EDIT TÖRDELÉS: MADARÁSZ GYÖRGY Az Örömmondó ingyenes. Adományaikat az újság megjelenésének támogatására szívesen fogadjuk. A megjelenést támogatja Budapest XII. kerületi Önkormányzata.
