Élő vagy halott hit? „Az igaz pedig hitből él...” (Zsid 10,38). „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert a ki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik” (Zsid 11,6). „...Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz...” (ApCsel 16,31). „Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek” (Jn 20,29). „Azonképen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában” (Jak 2,17). Igen fontos, hogy jól értsük, mi a hit, mit mond az Ige a hitről. Ugyanis azt olvastuk, hogy csak hit által lehet üdvösségünk, hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni; de a hitünk lehet halott is. Azt gondolhatjuk, hogy van hitünk, de végeredményben nincs, mert halott. A hit éppen ezért élet és halál kérdése; üdvösség vagy kárhozat múlik rajta; tehát nem vehetjük félvállról, hogy milyen a hitünk; igazi-e, vagy nem. Manapság valami baj van a hit értelmezése körül Zavar van ekörül az egész keresztyén világban, sőt az evangéliumi gyülekezetekben is. Miből látszik ez? Abból, hogy nagyon sok olyan ember van, aki azt mondja, hogy ő hisz nemcsak Istenben, hanem Jézus Krisztusban is, ugyanakkor az élete ezt egyáltalán nem bizonyítja. Úgy él, mint a hitetlen ember. Azt írja Tozer az egyik könyvében, hogy a hit modern fogalma nem igei, nem azt értik rajta, amit a Biblia írói értettek. Ő is elmondja a bizonyítékokat: nem olyan az életük, mint a bibliai hívőknek volt. Részletesebben: hiányzik a szellemi gyümölcs sokak életében, akik azt mondják, hogy van hitük. Ritkaság a radikális változás azoknak a járásában és általános szemléletmódjában, akik megvallják új hitüket személyes Megváltójukban. Pedig: „A józan „paraszti észre” támaszkodva tudnunk kellene, hogy ami nem okoz változást az emberben, az Isten előtt sem számít semmit. Sajnos nyilvánvaló tény, hogy számtalan ember életében a hitetlenségből a hitre való megtérés nem jár tényleges változással.”1 Tozer is látta, és mi is látjuk, hogy sok baj van a hit értelmezése körül. Mi az, amit hitnek neveznek az emberek általánosságban? Sok mindent neveznek hitnek. Tulajdonképpen minden ember hisz valamiben. Hitnek gondolják az emberek az ostoba hiedelmeket, a naiv hiszékenységet. Tozer például azt írja: „Találkoztam már azzal, hogy úgy beszéltek a hitről, mint ami az engedelmesség pótléka, mentsvár a valóság elől, menedék az elmélyült gondolkodás szükségességétől, rejtekhely a gyenge jellem számára. Ismertem embereket, akik helytelenül hitnek nevezték az életerőt, az emberi természetből fakadó optimizmust, az érzelmi ujjongást és az arcizmok ideges rángatózását.”2 Igen, van, akinek a hit az engedelmesség pótléka, vagyis engedelmesség helyett „hisz”. Sokféle vallásnak sokféle hite van. Még olyanok is vannak, akik démonokban hisznek. Az Ige arról beszél, hogy az ördögök is hisznek. (Jak 2,19). Sokféle hit van, nem mindegy hát, hogy milyen a hitünk. 1.) Az értelemre alapozott hit Igen, van olyan hit, amely az értelmen nyugszik. Ez a körülményektől függően lehet jó is, rossz is. Ez az értelemre alapozott hit azt jelenti, hogy ha az embernek valamit 1 2
A. W. Tozer: Az ember: Isten lakóhelye. Nagyvárad: Arany Mécstartó, 2009. 27. old. U.o.
egyértelműen bebizonyítanak, és azt ésszel felfogja, meggyőződik róla, hogy az úgy van, akkor elhiszi. Az értelemre alapozott hit bizonyítékot követel. Erre azt mondják, hogy azt már nem kell hinni, amit bebizonyítottak. De mégiscsak hit ez is, és nem rossz önmagában. (Most nem az üdvözítő hitről szólok, hanem általában a hitről.) A hiszékeny ember nem gondolkozik, mindent elfogad. Ez természetesen nem igazi hit. Vannak dolgok, amit igenis az embernek kétkedéssel kell fogadnia, és meg kell vizsgálnia, hogy tényleg úgy van-e, vagy nem. Ha az értelmével meggyőződött róla, akkor lehet mondani, hogy igen, most már elhiszem. Hiszen az ember értelmes lény, Isten értelmesnek teremtette; az értelmünket nem kell kikapcsolnunk. Édesapám mondta el, hogy nagyapám semmiféleképpen nem akarta elhinni, hogy a telefon és a rádió nem valami csalás. Lehetetlennek tartotta, hogy valaki Budapesten beszél, és az ő falujában, Noszvajon (Eger mellett) is meghalljuk. Azt mondta a nagyapám: Fiam, engem nem lehet becsapni, ilyen nincs! Amikor megjelent a faluban a rádió, kitették a községháza (mai polgármesteri hivatal) ablakába. Szüleim és nagyszüleim éppen szemben laktak vele. A nép csodálkozva hallgatta, de nagyapám azt mondta: biztos valami susmus van a dologban. A pincében vagy valahol máshol van elbújva az, aki beszél. Egyszer édesapám bement Egerbe, és telefonon felhívta. Egyetlen telefon volt még csak a faluban, a községházán. Miután beszéltek, nagyapám meghajolt és azt mondta: Fiam, el kell ismerni, igaz, amit eddig nem akartam elhinni. Meggyőződött róla, és azután elhitte. A tanítványok arról beszéltek Tamásnak, hogy Jézus Krisztus feltámadt, és megjelent nekik, ők látták. Azt mondta Tamás: Ezt nem hiszem, ilyen nincs, ilyen még nem történt. Csak akkor hiszem el, ha látom, ha az ujjamat a sebeibe, a kezemet az oldalába bocsátom. Addig nem hiszem, semmiképpen nem! S akkor megjelent az Úr Jézus, és azt mondta: Nos, gyere, Tamás! Gyere, hozzad a kezedet, az ujjadat, bocsásd az oldalamba, „ne légy hitetlen, hanem hívő” (Jn 20,27). Ekkor Tamás már nem ment oda, mert meggyőződött arról, hogy Krisztus tényleg feltámadt. Hallotta a hangját, látta szemtől szembe, beszélt Vele. Tamás csupán ennyit mondott: „Én Uram és én Istenem!” Ekkor monda néki az Úr Jézus: „Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek” (Jn 20,29). Figyeljük? Láttál, és hittél. De az Úr másféle hitről is beszélt neki. Azok hitéről, akik nem látták, és mégis hisznek. Ezek boldogok. Lehetett volna ilyen hite is, hiszen az Úr arról beszélt nekik, hogy harmadnapra feltámad. Soha nem csapta be őket. Miért nem hitte el ezt Tamás? Ő csak azt hitte el, amiről meggyőződött: láttál, és hittél. Értelemre, látásra alapozott hite volt. A teremtő Istenbe vetett hit is értelemre alapozott Az értelemre alapozott hitnek van létjogosultsága Istennel kapcsolatban. Ugyanis Isten az Ő létéről, hogy Ő van, az értelmünknek is bizonyítékot adott. Elolvasom az értelmünknek adott bizonyítékokat, amit Isten Igéje kijelent számunkra. „Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet, éj éjnek ad jelentést. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, a melynek hangja nem hallható: Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk” (Zsolt 19,2-5). „Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják. Mert a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik: Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek. Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett. Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek” (Róm 1,18-22).
Azt mondja az Ige, hogy ha az ember szemléli a teremtett világot, és gondolkozik, el kell jutnia arra, hogy van Teremtő. A teremtett világ vizsgálata alapján el kell, hogy jusson az ember a teremtő Istenbe vetett hitig, mert a teremtettség csodálatos volta meggyőzi az ember értelmét. Csak az nem hisz Istenben, aki készakarva nem akar hinni, ellenáll Neki. Eljuthat az ember addig, hogy van Teremtő, van teremtő Isten. Bár ez nem üdvözítő hit, ennek alapján még nem lehet üdvözülni, mégis nagyon fontos. Mit olvastunk a Zsidókhoz írt levélben? „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki az Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” Tehát, ha egy ember eljut odáig, hogy van Isten, Aki őt is teremtette, tovább kell, hogy gondolja. Ezt a hatalmas az Istent meg kell ismerni, mert nem mindegy, hogy ismerem, vagy nem. Nem mindegy, hogyan viszonyulok Hozzá. Főleg nem mindegy, hogy Isten hogyan viszonyul hozzám: megítél-e, vagy megjutalmaz. Keresnem kell Őt! Fel kell tenni a kérdést, hogyan mehetek Hozzá! Aki a teremtett világban lévő bizonyítékok ellenére megveti Őt, az Isten haragja alatt van. Azt olvastuk, hogy menthetetlen, vagyis nem mentheti magát semmivel, majd amikor Isten elé kell állnia. (Olyan értelemben nem menthetetlen, hogy ha mégis eljön az életében az idő, hogy összetörik, és hisz Istenben, Jézus Krisztusban, akkor az Úr Jézus megmenti őt.) Nem mentheti magát az ember Isten előtt, mert ismerte a teremtett világot, hiszen az Róla beszél. Aki nem fogadja el így a teremtő Istent, az megsötétedik. „Magukat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek”, és belesüllyedtek a bűnbe. Röviden kitérnék arra, hogy az evolúció, és az abba vetett hamis hit – hiszen az is csak hit, nem tudomány-, megakadályozza az embert a bizonyítékok józan ésszel való értékelésére. Megakadályozza abban, hogy higgyen az ember, és azon keresztül megismerje a Teremtőjét. Ezért gonosz dolog, hogy ezt tanítják mindenfelé. Nagyon gonosz dolog, hogy az evolúció éppen az ember értelmére és a tudományára hivatkozva beszél értelmetlen és tudománytalan dolgokat. Ez tragikus! Ez az embereknek a teljes elámítása; gonosz, sátáni dolog. Mert pont azt zárják el az emberek elől, és magyarázzák másképpen, ami bizonyítja Isten létét. A Példabeszédek könyvének a 8. részében azt olvassuk a 17. verstől: „Én az engem szeretőket szeretem, és a kik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.” A teremtett világból ésszel levonható következtetés, hogy van Teremtő Isten. Ennek az embert arra kellene vezetni, hogy szorgalmasan keresse Istent. S aki szorgalmasan keresi, az megtalálja. Itt a Példabeszédek könyve 8. részben is a Teremtőről beszél a Biblia. A 21. verstől olvasom: „Hogy az engem szeretőknek valami valóságost adjak örökségül, és erszényeiket megtöltsem. Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen. Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva. Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala…” És így tovább; beszél az Úr Jézusról, Akiben Isten mindent teremtett. Ez a hit tehát fontos, hogy valaki Isten elé járulhasson, keresse Őt; de ez még nem üdvözítő hit. 2.) Az üdvözítő hit Amikor az ember keresi Istent, rá kell jönnie, hogy Ő magasságban és szentségben lakik (Ézs 57,15), „hozzáférhetetlen világosságban lakozik” (1Tim 6,16). Nem mehet az ember Hozzá, ha Ő nem készít utat. Szentsége megemésztene, ha bűneinkkel járulnánk Elé, „mert a mi Istenünk megemésztő tűz” (Zsid 12,29). Ki tart meg bennünket, hogy el ne vesszünk? Hogyan lehet üdvözülni? Mindezekről beszél a Szentírás. Azt olvastuk például: „Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz” (ApCsel 16,31). (1) Mik a jellemzői az üdvözítő hitnek?
Jézus Krisztus azt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam” (Jn 14,6). „Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él” (Jn 11,25). Az üdvözítő hit ezeket és az ezekhez hasonló kijelentéseket ragadja meg. Három fontos jellemzője van. Isten Igéjére épül Ez az első jellemzője. Az üdvözítő hit nem a teremtett világ szemlélésére és bizonyítékaira épül, hanem Isten Igéjére. Isten kijelentett akaratára, gondolataira, tervére. Ez a hit, az üdvözítő hit mindig egyet kérdez: Mit mondott Isten? Mit jelentett ki Isten? Ha Isten valamit kijelentett, akkor a számára ez éppen elég bizonyíték, nem kell más, elég neki Isten Igéje. Tudja, hogy Isten és az Ő Igéje teljesen megbízható. Viszont, hogy ha valamit Isten nem jelentett ki az Igéjében, azt kétkedéssel fogadja, annak a megbízhatósága előtte kétséges. A mindennapi életben is meg szoktuk kérdezni: Ki mondta? Ugyanis a hír vagy közlés igazságtartalma attól függ, hogy aki mondta. Amit Isten mond, az feltétlenül megbízható, mert Isten nem hazudik, ezt tudjuk. Mindig Jézus Krisztussal és Istennel kapcsol össze Az üdvözítő hit nemcsak bibliai igazságokat fogad el, nemcsak azokkal a bibliai igazságokkal kapcsol össze, ami Isten Igéjére épül, hanem mindig összekapcsol Jézus Krisztussal, Akiről szól az Ige, mert az egész Szentírás Róla szól. Így nemcsak az Igében hisz, hanem elsősorban Jézus Krisztusban, Akiről az Ige bizonyságot tesz. Amikor a filippi börtönőr megkérdezte, mit cselekedjék, hogy üdvözüljön, Pál azt felelte: Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz. (ApCsel 16,31). A hit eszköz csupán Tudnunk kell, hogy ez az üdvözítő hit csupán eszköz, nem maga a cél. Eszköz, amivel megragadjuk Jézus Krisztust, mert másképp nem tudjuk megragadni. Olyan, mint a kezünk, amivel megfogunk valamit. Ha nincs kezünk, nem tudjuk a tárgyakat mivel megragadni. Ilyen a hitünk; azzal érintjük, azzal fogjuk meg Jézus Krisztust. Vagy olyan, mint egy bögre, amivel tudunk vizet meríteni. A víz a lényeg, de valami kell, amivel merítünk. Ilyen a hit, amivel merítünk az Élet vizéből, az Életből, Jézus Krisztusból. Valamit szeretnék kiemelni. Nemcsak az igazi üdvözítő hit olyan, amelyik összeköt, hanem a más, helytelen, rossz hit is összeköt valakivel. A jóslásba, a varázslásba és más okkult dolgokba vetett hit, és azoknak a gyakorlása által is megragad az ember valakit, csak éppen az ördögöt ragadja meg. De az ördög is megragadja őt, és nem fogja elengedni, ezért megkötözött lesz az ember, vagy ha még súlyosabb az eset, akkor megszállott lesz. A hit nagyon fontos, de nemcsak jó, hanem rossz irányban is hatékony. Nem mindegy, hogy kiben vagy miben hiszünk, mert a hit összekapcsol valakivel vagy valamivel: Jézus Krisztussal, Istennel, a mennyei világgal; vagy az ördöggel és a gonosz szellemi világgal. (2) Az üdvözítő hit természete és összetevői Most nézzük meg, hogy a hitnek, elsősorban az üdvözítő hitnek, Jézus Krisztusba vetett hitnek milyen a természete, mik az összetevői! Azért tegyük ezt, hogy megvizsgáljuk, milyen a hitünk. Az igazi hitnek legalább négy összetevője van, ami által feltárul előttünk a természete. Ez által le tudjuk mérni, hogy valódi-e a hitünk. Ismeret Először is minden Krisztusba vetett hitet ismeret előz meg, mégpedig Jézus Krisztusnak és Istennek az ismerete. „Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét,
megtartatik. Mimódon hívják azért segítségül azt, a kiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, a ki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül? Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? A miképen meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetőknek lábai, a kik jókat hirdetnek! De nem mindenek engedelmeskedtek az evangyéliomnak. Mert Ésaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek? Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által” (Róm 10,13-17). Nem lehet hinni Istenben, Jézus Krisztusban, ha nem tudunk Róla, ha Őt nem ismertetik meg velünk, ha nem mondják meg, hogy milyen Ő. Szükség van ismeretre Jézus Krisztus felől, szükség van, hogy halljunk vagy olvassunk Felőle; olvassunk a Bibliából, halljunk igehirdetést, mégpedig nem akármilyet. Hogy mondja az Ige? „Mi módon prédikálnak, ha el nem küldetnek?” Tehát Jézus Krisztust és Istent olyan igehirdetés ismerteti meg jól, amit Ő bízott az igehirdetőre. Egyébként az igehirdető nem tud helyes ismeretet adni Isten felől: „mi módon prédikálnak, ha el nem küldetnek?” Ugyanez a helyzet az Isten által küldött hívő emberek bizonyságtételeivel és az evangéliumi könyvekkel is. Ezekben arról van szó, hogy milyen Isten, és milyen Jézus Krisztus. Ha tovább olvassuk a Rómabeliekhez írt levél 10. részét, akkor a 18. verstől ezt találjuk: „De mondom: Avagy nem hallották-é? Sőt inkább az egész földre elhatott az ő hangjok, és a lakóföld véghatáráig az ő beszédök. De mondom: Avagy nem ismerte-é Izráel?” Itt azt kérdezi: Hát nem jutott el minden emberhez Isten szava? De bizony eljutott a lakóföld véghatáráig! Hogyan jutott el a pogányokhoz, a lakóföld véghatáráig? Itt idézi a 19. zsoltárt, amiről az előbb már szó volt a teremtő Istenbe vetett hittel kapcsolatban: „Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára. Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat. Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést. Nem olyan szó, sem olyan beszéd, a melynek hangja nem hallható: Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk.” Igen, az egek beszélnek, és ezért nagyon fontos, amit az elején is elmondtam arról, hogy értelemmel is felfogható, és a teremtő Istenbe vetett hitnek ez pontosan elég. Az „egek beszéde” eljutott a pogány emberekhez is. Ahogy mondottam, éppen ezért, ennek alapján a pogány embereknek is keresni kell Istent, nemcsak Izraelnek. Most már a pogányok kezében is ott lehet a Biblia, most már a pogányok abból is hallhatnak Istenről, nemcsak a teremtett világ csodái által. Ez az egyik összetevője az igazi üdvözítő hitnek: ismeret az Ige alapján Jézus Krisztus felől, Isten felől. Bizalom A második összetevő a bizalom. Minél jobban megismerjük Istent, Jézus Krisztust, annál vonzóbb, annál szeretetre méltóbb, annál inkább bizalmat ébreszt bennünk. Bízhatunk Benne, mert nagy, hatalmas, mindenható, bölcs, erős, ugyanakkor végtelenül szeret, mert Krisztus értünk halt meg. Hogyne bízhatnánk Benne! Soha nem csapott be, nem hazudik. Ez a bizalom nagyon fontos. Ha ugyanis valaki Istent megismeri valamilyen módon, de nem bízik Benne, ha az Ő megismerése nem ébreszt bizalmat a szívében Iránta, akkor az az ismeret csak olyan hitet fakasztott benne, amilyen az ördögöknek a hite. Azt olvassuk: „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek” (Jak 2,19). Az ördögök jól tudják, hogy van Isten. Az sem kétséges előttük, hogy hatalmas, mindenható, bölcs. Azt is elismerik, hogy szereti az embert; Jézus Krisztus értünk halt meg. Csak éppen ők nem bíznak Istenben, fellázadtak Ellene, ellenségeivé váltak. Ha valaki megismerte Istent, a teremtettségből először, azután az Igéből, de nem bízza Rá az életét, akkor nagyon rossz úton indul el. Lehet, hogy van hite, de ördögi hite van, ha nem bízik ebben az Istenben. Ha nem bízza Rá, nem köti össze Vele az életét, nem lesz elkötelezett Isten és Jézus Krisztus iránt, akkor azt teszi, amit az ördögök.
Engedelmesség A harmadik összetevője az igazi hitnek az engedelmesség. Ez az előző kettőből következik. Ha Isten – Akit bölcsnek, szeretőnek, hatalmasnak, bizalomra méltónak ismertem meg –, mond nekem valamit, akkor engedelmeskedek neki, mert tudom, hogy rosszat nem akar, csak a javamat akarja, Az a helyes út, mert Ő bölcs, Ő látja előre a jövőt, mit hogyan kell tennem, hogy jutok a célba; hát akkor engedelmeskedek neki. Akkor is, ha nehéz, akkor is, ha én nem úgy látom, de tudom, hogy Ő jól látja, Ő a bölcs, a mindentudó és mindenható Isten. Nagyon fontos eleme az igazi hitnek az engedelmesség. Amikor a Római levél 10. részében felmerül a kérdés, hogy mi módon hihetnének Abban, Akiről nem hallottak, mi módon hallanának prédikáló nélkül, akkor így folytatja: „De nem mindenek engedelmeskedtek az evangyéliomnak. Mert Ésaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek?” Figyeljük? Nem engedelmeskedtek, és nem is hittek. Ha nincs engedelmesség, nincs igazi hit; mindig hozzátartozik az igazi hithez az engedelmesség. Ki hitt a mi tanításunknak? – kérdezi. Aki engedelmeskedik, az hitt. Hűség Végül a negyedik összetevője az igazi hitnek a hűség. Egyébként a görögben a hit és a hűség egy szó. Vida így is fordítja: hithűség. Nyilván a hűség is az előzőekből fakad, amit elmondtam. Ha Isten bizalomra és szeretetre méltó, ha Istenről és Jézus Krisztusról tudjuk, hogy hű hozzánk, még ha mi hűtlenkedünk is, akkor Istenhez és Jézus Krisztushoz énnekem is hűnek kell lennem. A hívő ember ragaszkodik Istenhez és az Úr Jézus Krisztushoz. Tehát a hitnek ezek az összetevői vannak: ismeret, bizalom, engedelmesség és hűség Isten iránt. Ha ez mind megvan, akkor mondhatom, hogy hiszek Benne; egyébként csak üres szó marad. 3.) A halott hit (észhit) Jakab levelében a halott hitről van szó. „Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit?” (Jak 2,14). „Azonképen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában. De mondhatja valaki: Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből, én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet” (Jak 2,17). A Károlival szemben a helyes fordítás: „Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül” (protestáns új fordítás). Meg lehet mutatni a hitet cselekedet nélkül? Nem lehet megmutatni. Mivel tudom megmutatni, hogy hiszek Istenben? Nem azzal-e, hogy ragaszkodok Hozzá, engedelmeskedek Neki, megteszem, amit mond? Mi mással tudnám megmutatni, ha nem a cselekedeteimmel? Cselekedetek nélkül nem lehet megmutatni a hitet! Cselekedetek nélkül az csak egy elv, egy elgondolás vagy érzelem. „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek. Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt? Avagy Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, felvivén Izsákot, az ő fiát az oltárra? Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit; És beteljesedett az Írás, a mely ezt mondja: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul, és Isten barátjának neveztetett. Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből. […] Mert a miképen holt a test lélek (szellem) nélkül, akképen holt a hit is cselekedetek nélkül” (Jak 2,19-24.26). Feltehetjük hát a kérdést: Hogyan igazul meg az ember? Hitből vagy cselekedetekből? Sokszor szembeállítják Jakabot Pál apostollal, aki azt mondja: hitből van a megigazulás, nem cselekedetekből. Jakab meg azt mondja: cselekedetekből van a megigazulás, és nem hitből. De nem szabad szembeállítani! Nézzük meg még egyszer a 24. majd a 22. verset: „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből. […] Látod, hogy a hit
együttmunkálkodott az ő cselekedeteivel...” Vagy a 26. vers: „Mert a miképpen holt a test lélek (szellem) nélkül, akképpen holt a hit is cselekedetek nélkül.” Tehát Jakab nem arról beszél, hogy a cselekedeteink jutalmaképpen kapjuk meg az üdvösséget. Nem, egyáltalán nem erről beszél, hanem arról, hogy semmit nem ér az a hit, aminek nincsenek cselekedetei. A Szent Szellem Jakab által azt mondja tulajdonképpen, hogy elvont, elméleti hit az, ami nem mutatkozik meg cselekedetekben, és az semmit sem ér. Jakab a hit cselekedeteiről beszél, nem a törvény cselekedeteiről. Nem azt mondja, hogy ha megtartod a törvényt, és jó leszel, akkor Isten jutalomképpen üdvösséget ad. Hanem azt mondja, hogy hitből kapod az üdvösséget, de vigyázz! Van halott hit, aminek nincs cselekedete. Az igazi, élő hit cselekedetekben mutatkozik meg. A halott hitet szoktuk észhitnek is nevezni. (Szeretném hangsúlyozni, hogy az észhit nem azonos az értelemre alapozott hittel, amiről az előbb beszéltem.) Ez az észhit, sajnos, a mai keresztyénségben nagyon elterjedt. Amikor valakit szinte rábeszélnek arra: „Fogadd el, hogy bűnös vagy! Fogadd el, hogy Jézus Krisztus meghalt a bűnösökért! Fogadd el, hogy Jézus Krisztus téged is szeret! Fogadd el, hogy a te bűneidért is meghalt! Hidd el! Hiszed? Akkor üdvösséged van!” Ilyen esetben az emberben észhit alakul ki. Azt gondolja: „Jó, ha ezt mondják, én elhiszem. Elfogadom, hogy bűnös vagyok, hogy Jézus Krisztus eljött és meghalt a bűneimért. Elhiszem, hogy szeret engem. Azt mondják, hogy ha elhiszem, akkor üdvösségem van? Jól van, akkor nincs mit veszítenem, elhiszem, biztosan így van.” Hát, testvérek, ez halott hit! Ez egy félrevezetés! Emiatt van az, amit a bevezetőben mondtam, hogy nagyon sok keresztyén vagy úgynevezett hívő ember életében nem látszik semmi abból, hogy hívővé lett, mert csak az eszével fogadott el valamit, de nincs belül és a magatartásában semmi változás. Miért nem történt benne igazi változás? Azért, mert nem mondták el neki a teljes igazságot, nem volt igaz ismerete, amin alapulhatna a hite. Nem mondták el azt, hogy ha elfogadja Jézus Krisztust, ez nem észbeli elfogadást jelent csupán, hanem teljes változást a szívben, a gondolkodásban, cselekedetekben, életvitelben. Csak Isten Szent Szelleme tud meggyőzni valakit arról, hogy bűnös. Ha Isten Szelleme győzi meg, akkor a bűn súlya rá fog nehezedni, megavulnak a csontjai a napestig való jajgatás miatt (Zsolt 32,3), bűnbánat nehezedik a szívére. Azt mondja: „Jaj nekem, elvesztem! Megérdemlem a poklot, megérdemlem a kárhozatot! Ki könyörül rajtam?” Akkor érti meg azt, mit jelent, hogy Jézus Krisztus meghalt a bűneiért, hogy szereti őt hitványsága ellenére is, ezért nem kell elvesznie, meghalnia, noha azt érdemelné. Nemcsak azt kell hirdetni, hogy az Úr Jézus vére lemosta, eltörölte a bűneinket, hanem azt is, hogy Ő új életet akar adni az Ige és a Szent Szellem által. Ezáltal Jézus Krisztus születik meg bennünk. Igaz, ott marad a régi élet is, ami azután is csak vétkezni tud. Nagy harc dúl a régi és az új között egy újonnan született emberben. Ezt a harcot meg kell vívnunk: Néki „növekednie kell, nékem pedig alább szállanom” (Jn 3,30). Amint az Úr növekedik bennünk, egyre jobban az Ő tetszésére tudunk élni. Nem úgy élünk, mint addig, változás lesz az életünkben, nem marad elmélet Krisztus követése, a hit, hanem gyakorlattá válik. Ezeket nem mondják el, amikor „könnyű evangéliumot” hirdetnek. Ha pedig nem mondják el, akkor a „könnyű evangélium” nyomán hamis hit, cselekedetek nélküli halott hit támad. Ésszel sokan belátják a bűneiket, és elfogadják, hogy Krisztus meghalt értük, üdvösséget ad. De így gondolkoznak: „Ha Jézus a mennyországba visz, jól van, de én élem a magam életét tovább. Ha meghalok, akkor majd a mennyországba visz, de én most és itt a földön is jól akarom magam érezni. A végén itt is jól éltem, azt cselekedtem, amit kívántam, aztán milyen jó lesz majd a mennyországban.” Nagyon hamis ez így, ha semmi változás nincs az életében, legfeljebb utánozza a hívőket: ő is imádkozik, énekel; ő is jár gyülekezetbe, meg programokra. Hát ez semmi, ez nem változás! Ésszel ragadták meg, mint egy tantárgyat. A fiatalság nagyon kapható erre! Rettentő okosak! Ésszel jól megértik: „Isten szeret, te bűnös
vagy, Jézus Krisztus meghalt érted, fogadd el, tied az üdvösség!” A szívben azonban nincs semmi változás, mert ha lenne, megutálná magát, megutálná a bűneit, az egész régi életét, és nem akarna tovább úgy élni, mint addig. Az ilyen észhitű ember nem kérdezi meg, amit Pál apostol: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (ApCsel 9,6). Nem is érdekli Isten akarata, hanem inkább ő akarja megszabni, hogy Jézus Krisztus mit cselekedjen! A környezetében is ilyen imákat hall: „Uram! Ez a tervünk, az a tervünk, segíts meg ebben, segíts meg abban! Mi ezt szeretnénk, azt szeretnénk, könyörülj rajtunk, hogy megvalósíthassuk.” Ezt tanulja, nem azt, hogy: „Urunk! Rossz minden, amit teszünk, mutasd meg, mi a Te akaratod, és mi azt akarjuk követni!” Pajtásnak tartja Jézus Krisztust! Megváltónak, Megmentőnek elfogadja, de szó sincs arról, hogy Ő az Úr, Ő parancsol. Ez az oldal hiányzik. Ki akarják élni a kedvteléseiket, vágyaikat, csak most már még Jézus Krisztus segítségét is kérik. Így aztán megy a kedvtelés: ének, zene, szórakozás, hobbi, szervezés, szervezkedés, akciótervek, minden megy az ember akarata szerint. Ez nem igazi hit. Nos, ezért van baj a hit értelmezése körül. Nincs elkötelezettség Jézus Krisztus iránt. Nincs Neki mint Úrnak alávetettség, engedelmesség! Nincsenek cselekedetei a hitüknek! Nincs jó gyümölcs, csak rossz; ez pedig arról árulkodik, hogy nem történt igazi változás. A hit halott cselekedetek nélkül. Újből idézem Tozertől: „Találkoztam már azzal, hogy úgy beszéltek a hitről, mint ami az engedelmesség pótléka.” Ez azt jelenti, hogy ha valaki nem engedelmeskedik annak, amit Isten mondott, ezzel mentegeti magát: „Nem is kell, hiszen mi nem cselekedetekből akarunk üdvözülni, hanem hitből. Nem cselekedetekből van az üdvösség, hanem hitből.” Így lesz a hitből az engedelmesség pótléka. Ez a halott hit, ez az észhit. Testvérek, befejezem. Ezek alapján gondolkozzunk el őszintén Isten előtt, hogy milyen hitünk van! Van legalább értelemre alapozott hitem a Teremtőben? Ez még nem elég az üdvösséghez. Van-e üdvözítő hitem, meg van-e az Isten iránti bizalom, engedelmesség és hűség, vagy csak halott hitem van, észhitem? Ez a kérdés nagyon fontos, az üdvösségünk függ tőle. Bárcsak valamennyiünknek lenne élő, üdvözítő hite Jézus Krisztusban! Ámen. Debrecen, 2008. december 14.
Növeljed a mi hitünket! „És mondának az apostolok az Úrnak: Növeljed a mi hitünket! Monda pedig az Úr: Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ím ez eperfának: Szakadj ki gyökerestől, és plántáltassál a tengerbe; és engedne néktek” (Lk 17,5-6). Talán az első kérdés, ami felmerülhet bennünk, az, hogy kinek van ilyen hite, amiről a 6. versben olvastunk? Még hadd tegyem hozzá azt, hogy hasonlót olvashatunk a Máté evangéliumában is, például a 17. rész 20. versében: „Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt van ez. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.” Vagy ugyancsak a Máté evangéliumában a 21. rész 21. vesében: „Jézus pedig felelvén monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek, és nem kételkedtek, nemcsak azt cselekszitek, ami e fügefán esett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meglészen.” Még figyelemreméltó az is, hogy itt az Úr nem is egy mustármagnyi hitről beszélt, hanem még kevesebbről: „ha van hitetek”. Ha egyáltalán van akármennyi hitetek, akkor, „ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meglesz.” Kinek van ilyen hite? Nem is olvasunk a Szentírásban sehol ilyen esetről, nem is hallottunk arról, hogy ilyen történt volna. Akkor tehát felmerül az első kérdés: Senkinek nincs hite, egyáltalán, még egy mustármagnyi se? Ugyanakkor gondoljunk meg egy másik kérdést! Azt mondja az Ige, hogy az üdvösség hit által van. Márpedig tudjuk, hogy vannak üdvözültek! „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni.” Hit nélkül lehetetlen üdvözülni. Hát akkor most van hitünk, vagy nincs? Aztán mondok egy másik Igét. Egyszer jött egy asszony, aki nem Izráelből való volt; beteg volt a lánya, és kérte az Urat, hogy gyógyítsa meg, de az Úr nem akarta. „Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni. Az pedig monda: Úgy van Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, a mik az ő uroknak asztaláról aláhullanak. Ekkor felelvén Jézus, monda néki: Óh asszony, nagy a te hited!” (Mt 15,26-28). Jött a kapernaumi százados is, és azt mondta az Úr Jézusnak: „Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jőjj; hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám” (Mt 8,8). „Jézus pedig, a mikor ezt hallá, elcsodálkozék, és monda az őt követőknek: Bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet.” Nagy hite volt a századosnak, de nem mozdított meg hegyeket, sőt még a szolgáját sem tudta meggyógyítani. A föníciai asszony sem tudta meggyógyítani a lányát, és mégis azt mondja az Úr: „Nagy a te hited!” Akkor most hogyan van a hitnek a kérdése? Van, vagy nincs hit? Kis hit van, vagy nagy hit? A Zsidókhoz írt levélben, ahol a hithősökről van szó, nagy hitről is olvashatunk; országokat győztek le, oroszlánok száját betömték, megoltották a tűznek az erejét, és ugyanakkor a végén azt mondja: „mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet.” Hogy van akkor ennek a hitnek a kérdése? Ahogy én megértettem az Igét, azt szeretném elmondani a testvéreknek. Úgy értettem meg ezeket az igéket, hogy megláttam, a Szentírásban többféle hitről van szó. Most háromféle hitről szólok. Van üdvözítő hit. Ezáltal a hit által fogadja el valaki Istennek a Jézus Krisztusban adott áldozatát és kegyelmét, ami által üdvössége van. Ez az egyik fajta hit. Ebben a két igeversben nem, de az Igében sok más helyen olvashatunk erről. Aztán van egy másik fajta hit, amikor járjuk a mindennapi életünket mint hívő emberek, és ebben a járásban bízunk Istennek a gondviselő szeretetében, kegyelmében, hatalmában. Ez a mindennapoknak a hite, az Úrral való járásunknak a hite. Majd erről szeretnék bővebben szólni. Ez olyan hit, ami lehet kicsi vagy nagy; növekedhet vagy
csökkenhet, akár egészen el is veszhet. Ez a hit is fontos. Ez az a hit, amiről azt mondja az Ige: „… becsesebb… a tűz által kipróbált aranynál”. Amikor a tanítványok azt kérték: „Uram, növeld a mi hitünket”, akkor erre gondolok, ez a hit növelhető. Nem vagyok azonban meggyőződve, hogy a tanítványok is erre a hitre gondoltak. Ők – úgy vélem –, hogy a harmadik hitről beszéltek az Úrnak, amikor azt kérték, hogy növelje a hitüket. A harmadik fajta hit a csodatevő hit. Mert ez tetszik az embernek, amikor hit által csodákat tud tenni, hegyeket mozgat, betegeket gyógyít. Valami ilyesmi lehetett a tanítványok szívében, azért mondta nekik az Úr, hogy ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag, akkor lehetséges lenne, hogy ím ez az eperfa innen szakadjon ki gyökerestül és menjen a tengerbe, és oda gyökerezzen be, oda plántáltasson. Erről a háromféle hitről szeretnék most szólni. 1.) Az üdvözítő hit Azt olvassuk a János evangéliuma 3. rész 16. versében: „… úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ebben az Igében benne van az, hogy Isten mindent elkészített az ember üdvössége érdekében. Adta Jézus Krisztust, Ő pedig adta a vérét, az életét. Minden elvégeztetett: „kész minden; jertek el a menyegzőre” (Mt 22,4). Nincsen semmi feladatunk, csak hinni ebben, elfogadni, és aki hisz Benne, nem vész el, hanem örök élete van. Amikor Pál és Silás Filippiben börtönben volt, és történt az a földindulás, ami után a börtönőr megkérdezte tőlük, hogy: „Mit cselekedjek, hogy üdvözüljek?” Azt mondták: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házadnépe.” Ez a hit az üdvözítő hit. Egy kis szakaszt szeretnék elolvasni a Római levélnek a 10. fejezetéből, ahol szintén erről van szó, a 6. verstől a 18. versig: „A hitből való igazság pedig így szól: Ne mondd a te szívedben: Kicsoda megy föl a mennybe? (azaz, hogy Krisztust aláhozza;) Avagy: Kicsoda száll le a mélységbe? (azaz, hogy Krisztust a halálból felhozza.) De mit mond? Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde, a melyet mi hirdetünk. Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre. Mert azt mondja az írás: Valaki hisz ő benne, meg nem szégyenül. Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, a ki kegyelemben gazdag mindenekhez, a kik őt segítségül hívják. Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. Mimódon hívják azért segítségül azt, a kiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig abban, a ki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül? Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? A miképen meg van írva: Mily szépek a békesség hirdetőknek lábai, a kik jókat hirdetnek! De nem mindenek engedelmeskedtek az evangyéliomnak. Mert Ésaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek? Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által. De mondom: Avagy nem hallották-é? Sőt inkább az egész földre elhatott az ő hangjok, és a lakóföld véghatáráig az ő beszédök.” Itt arról a hitről van szó, ami által üdvösséget kaphatunk. Azt mondja az Ige: „A hit hallásból van.” Arról is szól ez az Ige, hogy eljutott Istennek a beszéde, amiből a hit fakad, a lakóföld véghatáráig. Hihet, aki akar. De ki az, aki nem hisz? Figyeljük, mit mond Ézsaiás! 16. vers: „De nem mindenek engedelmeskedtek az evangéliumnak. Mert Ézsaiás azt mondja: Uram! Ki hitt a mi beszédünknek?” A hit egyúttal engedelmességet is jelent. Meg kell változni valaminek! Aki nem hisz, nem azért hitetlen, mert nehéz hinni, hanem azért, mert nem akar engedelmeskedni. „Megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, mely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk e jelenvaló világban” (Tit 2,11-12). Igen, ez feltételezi azt, hogy tagadjuk meg a világot, mértékletesen, igazán, szentül éljünk. De aki szereti a bűnt, azért nem
hisz, mert nem akar a bűnnel szakítani, mert nem akar engedelmeskedni. Hinni azonban nem nehéz annak, aki kész engedelmeskedni. Amikor valaki üdvösséget kap hit által, ez a hit nem növelhető. Tehát nincs olyan, hogy ha valakinek nagyobb a hite, akkor nagyobb üdvössége lesz; ha kicsi a hite, kicsi az üdvössége; ha pedig elvesztette a hitét, akkor elvesztette az üdvösségét is. Ilyen nincsen! Ha valaki egyszer hitt, engedelmeskedett, hit által Krisztust a szívébe fogadta, akkor ez egyszer és mindenkorra történt. Nem növelhető, nem csökkenthető. Ez a hit kerek, egész. Az üdvösség egyszer s mindenkorra a miénk a Jézus Krisztusban való hit által, ingyen, kegyelemből. 2.) A gondviselő, szerető Istenbe vetett hit Most hadd térjek rá a másodikra. Ez a Jézus Krisztus szeretetébe, Isten gondviselő hatalmába vetett bizalmunk, hitünk a mindennapi életben, a mindennapi járásunkban. Ez a mindennapoknak a hite, a mindennapok gyakorlati hite, a járásunkban tanúsított hit, vagy a hitben való járás. Ez a hit, lehet kicsi vagy nagy, ez a hit nőhet vagy fogyhat, sőt teljesen el is fogyhat. A Szentírásból szeretném megemlíteni ennek a hitben való járásnak hétféle mértékét, onnantól, amikor valakinek még nincsen hite, egészen addig, amikor eljut a legfelső fokig, ami Isten előtt dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltó. (1) Amikor valakinek nincs ilyen hite Ismétlem, nem az „üdvözítő hitről” szólok, hanem a gyakorlati hitről, a hitben való járásról. Egyszer a tanítványok beszálltak a hajóba, az Úr Jézus is velük volt, lefeküdt a hajóban, és elaludt. Ekkor vihar támadt a tengeren, és a víz becsapott a hajóba. A tanítványok futkostak, kétségbeestek, felkeltették az Urat: Mester, nem törődsz vele, hogy elveszünk? Az Úr Jézus felállt, megdorgálta a szelet, a tengert, és csend lett. „És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincs hitetek?” (Mk 4,40). A tanítványok megfélemlettek, és azt kérdezgették egymástól: Ki ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek Neki? Ezeknek a tanítványoknak nem volt hite. „Hogy van, hogy nincs hitetek?” – kérdezte az Úr. Milyen hitük nem volt? Nem volt abban hitük, hogy Jézus Krisztus Ura a szélnek és a tengernek. Nem hittek abban, hogy ha ott van Jézus Krisztus, nem veszhetnek el. Hasonló eset van feljegyezve a János evangéliumában (20,25-29), amikor a feltámadt Úr Jézus Krisztus megjelent a tanítványoknak, és Tamás nem volt velük. Amikor a többi tanítvány azt mondta neki, hogy feltámadt az Úr, látták, akkor Tamás kijelentette: Semmiképpen el nem hiszem, míg az ujjamat az ő sebeibe, kezemet az Ő oldalába be nem bocsátom. Nem hitt semmiképpen, egyáltalán nem volt hite. Nem volt abban hite, hogy Isten Jézus Krisztust feltámasztotta a halálból, hogy Jézus Krisztus a feltámadás és az élet. Sok mindent tapasztaltak, de ilyet még nem, és nem hitte el. Amikor az Úr Jézus Krisztus ismét megjelent, azt mondta Tamásnak: „Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd ide a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő.” Erre azt felelte Tamás: „Én Uram, és én Istenem! Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek” (28-29. vers). Itt megfigyelhetünk azt is, hogy a gyakorlati életünk, járásunk hite hogyan tud növekedni. Tamásnál látjuk, hogy először nem volt hite, azután látott, látta Istennek a csodáját, és ebből a látásból, ebből a megtapasztalásból hit fakadt. Az üdvözítő hit nem ilyen; az üdvözítő hit az, amikor nem láthatunk, de elfogadjuk azt, amit Isten tett és kijelentett. A tanítványok kérték: „Növeljed a mi hitünket!” Isten úgy növeli a Vele való járásunkban tanúsított hitünket, hogy belevisz viharokba, lehetetlen nehéz helyzetekbe, és ott megtapasztaljuk, hogy Ő Ura a viharoknak, Ura a tengernek, Ura a népeknek, Ura a
körülményeinknek, Ura minden helyzetnek, Ő hatalmas. És amikor ezt megtapasztaljuk, nő a hitünk. Vagy ha nem volt hitünk, hit támad bennünk. (2) Ha kicsiny a hitünk A második, amikor kicsiny a hitünk. Van, de kicsi. „Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-e titeket, ti kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?” (Mt 6,30-31). Azt mondja az aggodalmaskodó tanítványoknak az Úr, hogy azért aggódnak, mert kicsiny a hitük. Már nem mondja, hogy egyáltalán nincs, hanem kicsi. És hogyan biztatja őket, hogy nagyobb legyen a hitük? Azt kérték: Uram, növeljed a mi hitünket! Hogyan növeli? Nézzetek szét, nézzétek az égi madarakat, nem vetnek, nem aratnak, nincs tárházuk, és nézzétek meg, hogy Isten eltartja őket. Nézzétek a mező liliomait! Milyen szépek. Pedig ma van, holnap kemencébe vetik. És ha a mező füvét így ruházza Isten, ha a madarakra gondja van, nem sokkal inkább van-e gondja tirátok? (26-30. vers) Ne aggodalmaskodjatok! A kicsiny hitet, amikor aggodalmaskodunk, úgy növeli az Úr, hogy rámutat bizonyos dolgokra. Mi is tapasztaltuk már ezt, hogy amikor átvisz az Úr nehézségeken, visszanézve látjuk, hogy bizony kicsiny volt a hitünk, nem bíztunk eléggé az Úrban. Nem bíztunk az Ő gondviselő szeretetében, hatalmában. De ilyen tapasztalatok után a kicsiny hitünk elkezd nőni. (3) Hiányos hit A harmadik, amit megemlítenék, amikor már nagyobb a hitünk, de még vannak hiányai. Nem teljes, még hiányos a hit. Erről is beszél Isten Igéje. „Mikor éjjel-nappal nagy buzgón esedezünk, hogy megláthassuk a ti orcátokat, és kipótolhassuk a ti hitetek hiányait. Maga pedig az Isten és a mi Atyánk, és a mi Urunk Jézus Krisztus egyengesse meg a mi utunkat tihozzátok!” (1Thessz 3,10-11). A tesszalonikabelieknek üdvözítő hitük volt. Mindjárt a levél elején olvassuk: „miként tértetek meg a bálványoktól, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok az Ő Fiát az égből” (1,9-10). Megtértek az Úrhoz, üdvösségük volt, várták vissza Jézus Krisztust. De a gyakorlati járásban, a mindennapoknak a hitében voltak hiányosságaik. „Annakokáért, mivelhogy tovább már el nem tűrhetők, jónak ítélénk, hogy magunk maradjunk Athénében, És elküldöttük Timóteust, a mi atyánkfiát és Istennek szolgáját és munkatársunkat a Krisztus evangéliumának hirdetésében, hogy erősítsen titeket és intsen titeket a ti hitetek felől; Hogy senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között; mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk. Mert mikor közöttetek valánk is, előre megmondtuk néktek, hogy szorongattatásnak leszünk kitéve; amint meg is történt, és tudjátok. Annakokáért én is, mivelhogy tovább már nem tűrhetém, elküldék, hogy megismerjem a ti hiteteket, hogy nem kísértett-é meg valami módon a kísértő, és nem lett-é hiábavalóvá a mi fáradságunk? Most pedig, amikor megérkezett hozzánk Timóteus titőletek, és örömhírt hozott nékünk a ti hitetek és szeretetetek felől, és arról, hogy jó emlékezéssel vagytok irántunk, mindenkor kívánván látni minket, miképpen mi is titeket; Ezáltal megvigasztalódtunk reátok nézve, atyámfiai, minden mi szorongattatásunk és szükségünk mellett is, a ti hitetek által: Mert szinte megelevenedünk, ha ti erősek vagytok az Úrban. Mert milyen hálával is fizethetünk az Istennek tiérettetek, mindazért az örömért, amellyel örvendezünk miattatok a mi Istenünk előtt?! Mikor éjjel-nappal nagy buzgón esedezünk, hogy megláthassuk a ti orcátokat, és kipótolhassuk a ti hitetek hiányait” (1Thessz 3,1-10). Tesszalonikában üldözés volt, és Pálnak a szívében ott volt a kétség, hogy vajon megállanak-e az üldözések között a hitben? Nem az volt kétséges, hogy talán megtagadják az Urat, és nem lesznek tovább hívők. A kérdés az volt, nem fogyott-e el a hitük Isten gondviselő szeretetében? Pál elküldte Timóteust, biztosat akart tudni a hitük felől. Amikor Timóteus
visszajött, és jó híreket hozott, boldog volt Pál, de látta, hogy még ennek a hitnek azért vannak hiányai. Ezért szeretett volna elmenni közéjük, szemtől szembe beszélni velük, hogy kipótolja ennek a hitnek a hiányait. Ebből az igéből megtanulhatjuk először is azt, amit az eddigiekből, hogy ezt a fajta hitet az Úr a próbák és a szenvedések által tudja növelni bennünk. Csakhogy a próba és a szenvedés között esetleg meg is hátrálhat a hívő ember a hitben. De ha nem hanyatlik, akkor megnő a hite. Pál éppen azért szeretett volna ott lenni, mert ez a fajta hit azok hite által is nő, akik már több próbán átmentek, és előttük járnak a gyakorlati, mindennapi élet hitében. Ahogy Rómába is írta Pál „hogy együtt felbuzduljunk ti nálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém által” (Róm 1,12). Bizony, úgy is nő ez a fajta hit bennünk, hogy a testvéri közösségben vannak olyanok, akik hitben elöl járnak, hitben elöljáróink, akik már végigjárták azt az utat, szenvedéseket, üldözéseket, nyomorúságokat, amit még mi nem, és van tapasztalatuk arról, hogy Isten hatalmas arra, hogy átsegítsen nehézségeken és nyomorúságokon. Még egy másik igét is olvasok ezzel kapcsolatban. „Ez a bizonyság igaz: annakokáért fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek” (Tit 1,13). Akinek nem ép a hite, hiányai vannak, nem teljes a hitben, annak szüksége van a feddésre is. Hát ilyen a testvéri közösség. Aki elöl jár a hitben, az tud biztatni is, de inteni és feddeni is. Szükség van a testvéri közösségre, szükség van a hitben elöljáró testvérekre, szükség van a biztatásra, de szükség van az intésre és a feddésre is, hogy épek legyünk a hitben. (4) Elfogyó hit Aztán a negyedik, amit megemlítenék az, hogy ez a hit el is fogyhat teljesen. Nem az üdvözítő hit, hanem a mindennapi élet gyakorlati hite. „Monda pedig az Úr: Simon! Simon! íme a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed. Ő pedig monda néki: Uram, Teveled kész vagyok mind tömlöcre, mind halálra menni! És Ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem” (Lk 22,31-34). Az Úr nagyon jól látta, hogy egy mélységes nagy próba előtt állnak a tanítványok, és különösen Péter. Kikérte a Sátán, hogy megrostálja őket. És az Úr azt is látta, hogy Péternek van az Úrban való bizodalma, van hite, de ez a próba olyan nagy lesz, olyan sötét lesz, hogy elfogyhat teljesen ez a hit. Teljesen kétségbeeshet, minden összezavarodhat előtte. Ezért azt mondta: Imádkoztam, hogy ne fogyjon el ez a hit. Péter ezt nem gondolta. Péter azt mondta, hogy ő mindenre kész: tömlöcre, halálra, mindenre. De amikor látta, hogy elfogják az Urat, megkötözik, megcsúfolják, szembeköpik, megverik, töviskoronát tesznek a fejére, akkor a sátáni sötétségnek ebben az órájában olyan légkör volt, hogy megtagadta Őt. Pedig csak egy szolgálólány állította, hogy ő is azok közül való, akik Jézussal jártak. Rátelepedett valami szörnyű félelem, és azt mondta esküvel, nem is ismerem azt az embert. Amikor ezt háromszor megtette, és megszólalt a kakas, akkor hátrafordult az Úr, ránézett Péterre, aki kiment és keservesen sírt, de nem fogyott el a hite, mert nem járt úgy, ahogyan Júdás. Maradt hite, hogy elfogadja az akkor még számára érthetetlent, ami történt: ha úgy látszott is, hogy minden elveszett, akkor is Isten tartja kezében a dolgokat, nem Sátán. Akkor is az Isten az Úr mindenek felett, ha mi nem értjük, és ha minden sötét is. A mi életünkben is jöhetnek ilyen súlyos próbák, ilyen súlyos nehézségek, amikor „minden veszni látszik a nagy próbák napjain” – ahogy egy ének mondja. De van szószólónk az Atyánál; van, Aki imádkozik érettünk, Aki az Isten jobbján ül, Aki esedezik is érettünk, Jézus Krisztus. És ott van a Szent Szellem, Aki kimondhatatlan fohászkodásokkal esedezik értünk, hogy a hitünk ne fogyjon el, a hitünk Belé fogózzék. Akkor így átjutunk a legnagyobb mélységeken is, és a legmélyebb, legsűrűbb sötétségen is, amikor a Sátán talán bennünket is kikért egy-egy próba idejére, hogy megrostáljon.
(5) Hajótörött hit A Szentírás arról is beszél, hogy lehet a hitben hajótörést szenvedni. „Megtartván a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet némelyek elvetvén, a hit dolgában hajótörést szenvedtek; Kik közül való Himenéus és Alexander, akiket átadtam a sátánnak, hogy megtanulják, hogy ne káromkodjanak” (1Tim 1,19-20). Itt hitről és jó lelkiismeretről van szó. Ahogy én értem, némelyek a jó lelkiismeretet vetik el, és ennek az lesz a következménye, hogy a hit dolgában szenvednek hajótörést. Nem hiába mondja Pál apostol: „Ebben gyakorlom pedig magamat, hogy botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen az Isten és emberek előtt mindenkor” (ApCsel 24,16). Ha valakinek nem jó a lelkiismerete, azért van, mert gyakorol olyan dolgokat, amiket rossz lelkiismerettel visz végbe. Valahol beszélgettem egyszer egy testvérrel, aki megengedte magának, hogy néha többet igyon, mint amennyit kell. Rossz volt a testvér lelkiismerete. És ez többször megtörtént vele. Ilyesmire gondolok. Ilyenkor az ember nem „csak úgy” beleesik a bűnbe egy hirtelen jött, váratlan kísértés kapcsán, hanem az ilyeneket ki lehetne kerülni. Hogyha megkínálnak egy pohár borral, azt mondhatom: Nem kérem, mert ez nekem a gyenge pontom. Ha valaki rossz lelkiismerettel tesz dolgokat, rossz lelkiismerettel él, tudja, hogy nem kellene bizonyos dolgot megtenni, és mégis teszi, az elveti a jó lelkiismeretet, és egyszer csak elfogy a hite, hajótörést szenved a hitben. Ugyanebben a levélben egy másik veszély is le van írva. „Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat általszegezték sok fájdalommal” (1Tim 6,9-10). A hívő ember tudja, hallotta már: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön” (Mt 6,19). „Ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele” (1Tim 6,8). A hívő embernek tudnia kell, hogy ezen a világon egészen más az útja és a feladata, mintsem hogy gazdagságot gyűjtsön. Ha mégis ezt teszi, akkor rossz lelkiismerettel teszi. A lelkiismeret elaludhat, a lelkiismeret beszennyeződhet, a lelkiismeret gonosszá válhat, de ennek az lesz a következménye, hogy eltévelyedik a hittől, vagyis a hitben hajótörést szenved. Ez a kép nagyon találó. Olyan ez, mint amikor Pál apostol hajótörést szenvedett. Minden elveszett: a rakomány, minden gazdagság, ami a hajón volt; elveszett a hajó is. Az emberek azonban megmenekültek, mert az Úr ajándékba adta őket Pálnak. (ApCsel 27,24). Vagyis Pálra való tekintettel mentette meg őket Isten. Hogyha valakinek van üdvözítő hite, az élő Jézus Krisztust egyszer a szívébe fogadta, eljuthat idáig, hogy a gyakorlati hívő életben hajótörést szenved. És akkor mi lesz? „Átadjuk az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek (szellem) megtartassék az Úr Jézusnak ama napján” (1Kor 5,5). Vesszen el minden, de a lélek (szellem) meneküljön meg, de csak úgy, mintegy tűzön keresztül! (1Kor 3,15). De nekünk nem mindegy, hogyan megyünk be! Mintegy tűzön keresztül, szegényen, hajótörötten, mindent elvesztve, vagy gazdagon adatik a bemenetel. Itt e földön, a hitben való járásban dől el, hogyan megyünk be, és hogyan dicsőítjük az Urat az életünkkel. Ez a tét. „Uram, növeljed a mi hitünket!” (6) Megnövekedett hit A Szentírás beszél olyanokról is, akiknek megnövekedett, sőt felettébb megnövekedett a hitük. Ilyenek vannak a gyülekezetben, de a pogányok között is. Már említettük a kánaáni asszonyt, meg a kapernaumi századost. Csodálatosan nagy hitük volt az Úrban. Hittek Jézus Krisztusban, bár még csak hallottak Róla bizonyos dolgokat. Hitték, hogy olyan nagy, olyan hatalmas, hogy mindent megtehet, és nagyon kegyelmes. Olvasok a Tesszalonikai levélből: „Mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek, atyámfiai, tiérettetek, amiképpen méltó is,
mivelhogy felettébb megnövekedék a ti hitetek, és mindnyájatokban bővölködik az egymáshoz való szeretet” (2Thessz 1,3). Az első Tesszalonikai levél írásának idején még voltak hiányaik a hitben, de itt már azt mondja: „felettébb megnövekedett a hitetek”. Már most szeretném felhívni a testvérek figyelmét arra, hogy amikor megnövekedik a hit, ez a mindennapi élet gyakorlati hite, járásunk-kelésünk során az Istenbe vetett hitünk, akkor vele együtt párhuzamosan a szeretet is mindig megnövekedik. Nem válik a kettő egymástól külön. Ez azért fontos, mert majd látjuk, hogy a harmadikféle (csodatevő) hitnél nem mindig követi a hitet a szeretet. Csodatevő hitünk lehet úgy is, hogy nincs bennünk szeretet, de ez a szerető, gondviselő Istenbe vetett hit nem lehet szeretet nélkül. Ez a hit mindig együtt jár a szeretettel, mert az Úr csodáit tapasztaltuk meg. Megtapasztaltuk azt, hogy senkik és semmik vagyunk, és csak az Úr kegyelme tart meg bennünket, de Ő megtart mást is. Honnan jöttem? Nem volt hitem, milyen gyenge voltam! Mégis mivé tett az Úr, hogyan hordozott? Akkor hordoz mást is! Így a hittel együtt nő a szeretet is. Ez a hit addig növekedhet, míg eljut a teljességig, és ez a hetedik. (7) Kipróbált hit A teljességre, a csúcsra jutott hit minden tekintetben kipróbált. „Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre [szült újonnan minket], amely a mennyekben van fenntartva számunkra, akiket az Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre, amely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen” (1Pt 1,4-5). Ez milyen hit? Ez az üdvözítő hit! Fenn van tartva a számunkra, készen van, és Isten hatalma őriz bennünket hit által. Vagy a 9. versben mondja: „Elérvén hitetek célját, a lélek üdvösségét.” Ez is üdvözítő hit. Aztán a kettő közt másféle hitről van szó. „A melyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között, Hogy a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor; A kit, noha nem láttatok, szerettek; a kiben, noha most nem látjátok, de hisztek benne, kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek” (1Pt 1,6-8). Vannak szenvedések, próbák azért, hogy eljussunk addig, hogy a hitünk kipróbált legyen. És nézzük csak meg, hogy milyen jutalma lesz a kipróbált hitnek! Azt mondja az Ige, hogy ez dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltó lesz, amikor Jézus Krisztus megjelenik. Ez az, amit megdicsérhet az Úr. Ez az, ami megdicsőíti az Urat egyrészt, de nekünk is ad belőle az Úr dicsőséget, pedig nem érdemeljük meg, hiszen az Ő kegyelme hordozott és vitt át a próbákon. Az elsőként említett hittel az üdvösséget ragadjuk meg, ami ingyen kegyelemből van. Az egy pillanat alatt megtörtént. De ez a szerető, gondviselő Istenbe vetett kipróbált hit csak egy életen át szerezhető meg. Amíg végigjárjuk a hívő életünket, különböző oldalról megpróbál az Úr, és ha nem fogy el a hitünk, nem szenvedünk hajótörést, sőt nő és felettébb megnövekedik, egyszer csak úgy látja az Úr, hogy kipróbált lett a hitünk: dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltó. Úgy gondolom, a mi szívünkben is ott van ez: „Uram, növeljed a mi hitünket!” Csak vigyél át bennünket próbákon, hogy épek legyünk a hitben, hogy az a Te dicsőségedre váljék, méltó legyen a dicséretedre, mert ez válik nekünk is tisztességünkre és dicsőségünkre! 3.) A csodatévő hit Térjünk rá a harmadikféle hitre, a csodatevő hitre! Olyanra, amivel azt mondja valaki a fügefának vagy eperfának, hogy plántáltassál a tengerbe és meglesz, vagy a hegynek, hogy innen menj amoda és elmegy, vagy zuhanj a tengerbe és belezuhan. A csodatevő hit, nem a hitben való járás során alakul ki valakiben, hanem kegyelmi ajándék. Azt Isten adja, akinek akarja, és akkor, amikor akarja. „Némelyiknek ugyanis
bölcsességnek beszéde adatik a Lélek (Szellem) által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek (Szellem) szerint; Egynek hit ugyanazon Lélek (Szellem) által; másnak gyógyítás ajándékai azon egy Lélek (Szellem) által; Némelyiknek csodatevő erőknek munkái; némelyiknek prófétálás; némelyiknek lelkeknek (szellemeknek) megítélése” (1Kor 12,8-10) és így tovább. Milyen hit adatik? Itt a kegyelmi ajándékok vannak felsorolva. Ez nem az üdvözítő hit. Mert Isten „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson” (1Tim 2,4). Nem úgy van, hogy egyiknek ad, a másiknak nem ad üdvözítő hitet. De csodatevő hitet az egyiknek ad, a másiknak nem; osztogatja mindenkinek, amint akarja. Tehát a csodatévő hit Isten ajándéka. Annak adja, akinek akarja; és akkor, amikor akarja. Most felmerül a kérdés, hogy mikor adja, mikor akarja az Úr adni a csodatévő hitet. Kinek adja ezt a hitet? Minden kegyelmi ajándék haszonra adatik. (1Kor 12,7). Vagy azért, hogy a hitetlenek hitre jussanak és üdvözüljenek, vagy azért, hogy a hívők épüljenek a hitükben. Amikor az Úr úgy látja jónak, hogy hasznos lesz, hogy adjon valakinek ilyen hitet pl. mások épülése szempontjából, akkor ad. Sok példát lehetne erre felhozni az Igéből, most csak egyet említek meg. A Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében az van feljegyezve, hogy „hit által … oroszlánok száját betömték.” Nyilván Dánielről van szó. Dániel kész volt meghalni, de Isten úgy látta jónak, hogy olyan hitet adjon neki, hogy az oroszlánveremben ne essék baja. Miért? Hogy a pogány világban, a hatalmas pogány uralkodó előtt, és az egész pogány világ előtt nyilvánvalóvá legyen, hogy a Dániel Istene az egyedül élő és igaz Isten. Mások „megoltották a tűznek erejét” - nyilván Sidrák, Misák és Abednégó. Ők azt mondták: „Ímé, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemenczéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, a melyet felállíttatál, nem imádjuk” (Dán 3,17-18). Ennek a három ifjúnak volt olyan hite, hogy ha meghalnak, akkor se veszítik el a bizalmukat és a hitüket Istenben. Nem voltak benne akkor még biztosak, hogy Isten mit fog tenni. De Istennek tetszett kimenteni őket a tűzből, hogy Nabukodonozor király lássa meg, hogy egy negyedik is jár velük a tűzben, és rájöjjön arra, hogy az ő Istenük az egyedül igaz Isten. Az Úr adta nekik a csodatevő hit erejét, és megoltották a tűznek lángját. Azonban a Zsidókhoz írt levél 11. része a következővel zárul: „… mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek. Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is; Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva és gyötörtetve, A kikre nem volt méltó e világ…” (35-38. vers). Nekik nem lett volna hitük? Csodatevő hitük nem volt. De volt a csodatevő hittől egy jobb minőségű hitük, az a második, a hitben való járás, a szerető Istenbe vetett hit minden körülmény közt. A mindennapoknak a hite, amivel rábízták magukat Istenre, és túlláttak e földi életen. Azt olvassuk a 35. vers végén: „visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek.” Szükség van-e ma csodatevő hitre? Volt, amikor szükség volt rá, és lesz idő, amikor ismét szükség lesz rá. Ahogyan én megértettem Isten Igéjét, erre most nincs szükség. Mikor volt rá szükség? Amikor elindult az evangélium, és még nem volt írott Újszövetség csak Ószövetség, a tanítványok, az apostolok bizonyságot tettek valami újról, amit Jézus Krisztus hozott el, és Isten a jelekkel meg csodákkal tett bizonyságot az ő beszédük mellett, hogy az Tőle való Ige. (ApCsel 14,3). Szükség volt rá, hogy elhiggyék a hitetlenek, akár pogányok, akár zsidók, hogy az Isten beszédét hallják. Azután a Jelenések könyvében olvashatunk olyanról, amikor előáll például a két tanúbizonyság és mindenféle hatalmas jelet képesek tenni, hogy a Földnek lakói megbizonyosodjanak arról, hogy az Antikrisztus nem isten, hiába imádják istenként, hanem az igaz Isten az ő Istenük. Igaz, megengedi az Úr, hogy megölje őket az Antikrisztus, de Isten
feltámasztja őket mindenkinek a szeme láttára, hogy ezáltal bizonyságot tegyen arról, hogy Ő az Isten, Ő az Úr, és Ő hatalmas. Tehát szükség lesz rá újra. Ma másra van szükség. Majd elolvasom, hogy mire. Előbb azonban emlékezzünk arra, hogy erről az utolsó időről szóló próféciák arról tesznek bizonyságot, hogy nagy jelek és csodák lesznek. Csak nem az Istentől kapott csodatevő hit által. „Mert sokan jőnek majd az én nevemben, a kik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek” (Mt 24,5). „Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is” (Mt 24,24). „Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket…” (Mt 7,22-23). Hogy most mire van szükség? „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki a helyükről, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi vagyok … ha … szeretet pedig nincsen énbennem, semmi hasznom abból” (1Kor 13,2-3). Nos itt van a hegyeket mozgató hit! Testvérek! Hadd mondjam meg, ha még az Úr most adna is csodatévő hitet, mondjuk például nekem; abból semmi hasznom nem lenne, én azzal nem lennék nagyobb. Az Ige megáll: Ha szeretet nincs énbennem, semmi vagyok, és semmi hasznom abból. Ezzel a csodatevő hittel nem jár együtt a szeretet. A csodatevő hit kegyelmi ajándék. Itt fel van sorolva más kegyelmi ajándék is: titkok és tudományok ismerete például. Csak rész szerint van bennünk az ismeret, de ha mindent ismernénk is, akkor is lehetnénk szeretet nélküliek. Mert „az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít” (1Kor 8,1). Ezekkel a kegyelmi ajándékokkal, ezzel a csodatevő hittel nem jár együtt a szeretet, és ez nagyon félelmetes! De az a második, a mindennapok gyakorlati hite, az együtt jár a szeretettel. És amikor mi azt mondjuk: „Uram, növeljed a mi hitünket”, akkor ne erre a harmadikra gondoljunk, ne a csodatevő hitre, hanem a másodikra, a gondviselő, szerető Istenbe vetett hitre! De jó lenne, ha ilyen kipróbált hitünk lenne akkor, amikor Jézus Krisztus megjelenik! Jó lenne, ha dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találná! Ámen. Budapest, 1998. szept. 06.
