HADI BESZÉDEK AZ ORSZÁGOS HADSEGÉLYEZŐ BIZOTTSÁG MEGBÍZÁSÁBÓL KIADJA
A M. KIR. HONVÉDELMI MINISTERIUM HADSEGÉLYEZŐ HIVATALA
A HÁBORÚBAN FÁRADALMAK
ELESETT,
VAGY
KÖVETKEZTÉBEN
A HÁBORÚBAN
KAPOTT
SEBEK
ELHALT KATONÁK ÖZVEGYEI
AVAGY
A HADJ
ÉS Á R V Á I J A V Á R A .
27. K Ü Z E T.
HEGEDŰS LÓRÁNTNAK IQIS. JANUÁR IQ-ÉN TARTOTT ELŐADÁSA.
A PNZ
F I L O Z F I J A A HÁBORBAN. Kapható : Az Általános Beszerzési és Szállítási R.-t.-nál Budapest, V., Kádár-utcza 5. sr.. és 3 dohánytőzsdékben.
Egy-egy füzet ára 10 fillér. BUDAPEST PALLAS IRODALMI ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
1915.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az Országos Hadsegélyző Bizottság ügy kívánta, hogy háborús délutánjainak sorozatában egy hely jusson a bankvilág valamelyik képviselőjének, így került a műsorba mai előadásom "ezzel a címmel: A pénz filozófiája a háborúban. Maga az országos bizottság kívánalma elég különös és súlyos volt; hogy nagy államférfiak, országhíres írók, katonák és papok után - - bár csak igen rövid időre is - - egy bankár foglalja el ezt a helyet. Még különösebb azonban, hogy előadásom címében összekerült a pénz és a filozófia. Mi köze a pénznek a filozófiához és a filozófusnak a pénzhez? Hisz e két fogalom világnézetünknek két ellentétes sarkát alkotja. A pénz a mindennapiság porában lakik, a bölcsészet az emberi lélek legtisztább virányain honol. A pénzről mindaz, a mit tanultunk, a mit belénk neveltek, a mit ösztönünk érez, azt mondatja velünk, hogy a pénz az emberi, szenvedélyek, az emberi szeszélyek vagy a véletlenek játéka. A filozófia pedig ott kezdődik, a hol az emberi elme nagy, embertől független törvényszerűségeket képes feltalálni. És én mégis azzal a meggyőződéssel mertem Önök elé lépni, hogy a pénznek van nagy, embertől független, állandó törvénye, a pénznek van egy nagy szinfóniája, a melyből egyes akkordokat, ha nagyon hallgatunk, megfigyelhetünk. Ezek nagyon töredéke27.
2
sek, de hiszen a legbiztosabb tudomány, a természettudomány is csak lassan tudja a természet örök titkait iekottázni. Viszont állíthatom, hogy éppen ebben a világháborúban sokkal jobban meg lehet hailani a pénz ritmusát, mint bármikor, még pedig azon egyszerű okon, mert a fegyverek ez óriási zörgése között nagy csendesség van a lelkekben és mert ilyenkor minden egyéni elnémul, csak az általános emberi összefüggések vehetők ki. Ezért az a szerep, a melyre vállalkoztam, hasonlatos ahhoz, a melyet Gábor diáknak szánt báró Kemény Zsigmond egy nagyon szép, de nagyon keveset olvasott regényében «Gyulay Pál»-ban. Gábor diák Erdély nagy harczai közt gyötrődve egy sziklavárba ment lakni és ott pókhálók szövevénye között mint kóborló Muzareddin a tetragrammaton bűvös szavával megidézi a legegyszerűbb tárgyakat és azoknak kicsiholja titkos danáját A bankvilág a kombinációknak, számoknak, konjunktúráknak nagy pókhálószövevénye és ha nagyon figyelünk, akkor a sok változó hír, az izgatottan csapódó tapétaajtók, a konjunktúra változásai, a nagy érdekek összeütközései' s mindenekfeiett az emberi felesősségérzetnek izgatott hajszája között meghalljuk a pénznek rejtett ritmusát. Mert a pénznek nagy muzsikája van. Nem hiszem, hogy Önök félreértenének. A pénznek nem azt a muzsikáját értem, a rnely megüti fülünket, ha belépünk a montekarioi jáíékbank előcsarnokába, a hol már az ajtó nyílásánál halijuk az odadobált arany zuhogó csilingelését. Annak a pénznek nincs filozófiája. Engem polgárilag hangos kaczagásom miatt majdnem kinéztek a játékteremből azért, mert kaczagnom kellett azon, hogy emberek
szisztémát csináltak a ruhatári számból, gyököt vontak a vasúti kocsi számából, a legképtelenebb alapon folyton szisztémákon dolgoztak és az összes szisztémák azon az egyetlen feltevésen alapultak, hogy az a pörgőgép tudja és emlékszik rá, hogy micsoda szám jött ki azelőtt. Annak a pénznek nincs törvénye és nincs ritmusa. De van törvénye és van ritmusa, s ezért van filozófiája a dolgozó pénznek, mert rajta van egy nagy szentségnek, a mindennapos munkának lehelete. És én elég merész voltam, hogy még Önöknek is szántam szerepet, véve azt Wagner Richárd nagy zenedrámájából, a «Rajna kincsé»-ből, a melyben az Istenek nagy összeütközései között egyszerre Wotan és Loge leszállnak Mimé birodalmába; a zenekarban az isteni csatának óriási zaja hallatszik, de ha nagyon figyelünk, a mint az Istenek mélyebbre szállnak, meghalljuk a Mimé kis érckalapácsának az ütését; lassanként ez minden oldalról felénk árad, egymásután minden hangszer átveszi és végre az egész orchester játsza a Nibelung munka nagy motívumát, így kérem én Önöket, hogy jöjjenek a Mimé birodalmába és próbáljuk meg, hogy a világháború csatái és gyötrelmei közepette halljunk meg mi is a pénz nagy ritmusából egy akkordot. Mint Gábor diák, idézzük meg mi is a pénzt. Feleljen a pénz. Mondja meg a pénz, tudta-e azt, hogy egy elkerülhetetlen és világraszóló háború készül? Tudta-e a pénz és mondja meg nekünk, hogy ki kezdte el ezt a háborút? Erre a két kérdésre kívánnám a pénzt megfeleltetni. Ehhez kérem az Önök szíves türelmét, sőt többet kérek ennél, kérem szíves elnézésüket is előadásom töredékes voltáért.
Tudja-e a pénz és tudta-e azt, hogy egy nagy, elkerülhetetlen, világraszóló háború készül? Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kissé messze kell kezdenem, mert a pénz nem tűri azt, hogy közelről megrohanják. Az élettan kutatásai szerint ahhoz, hogy egy felnőtt emberi szervezet életben maradhasson, szükséges az, hogy az emberi szervezet — a Voith-féle számok ezek - - naponként legalább 2500 kalória hőt, 67, de lehetőleg 120 gramm fehérjét vegyen magához. A harcban álló katonánál ez a kalória még sokkal magasabb, neki legalább 3600 kalóriára van szüksége. Ennek a kísérletekből megállapított igazságnak elméleti egyenértéke az, hogy: átlag ahhoz, hogy egy felnőtt ember el ne pusztuljon, szükséges, hogy magához vegyen naponként 120 gramm fehérjét, 90 gramm zsírt és 330 gramrn szénhidrátot. Ha ezt megfelelő alakban magához veszi, megfelelő alakban él, ha nem bírja megkapni, elpusztul. Azt kérdezem már most, hogy az emberiség fenmaradása mitől függ? Attól, hogy annyi milliószor és annyi napon át megkapja ezt a 120 gramm fehérjét, 90 gramm zsírt és 130 gramm szénhidrátot, ahány millió embert fenn akar tartani. Ha ezt nem bírja megkapni az emberiség, vagy nem annyi milliószor, a hány felnőtt ember van, akkor elpusztul. Ezt nevezhetjük közgazdaságtannak, nevezhetjük fiziológiának vagy történelemnek, ez a lét és nemlét nagy kérdése. Egy országnak tehát annyi milliószor kell naponként ezt a fehérjét, zsír- és szénhidrátmennyiséget létrehozni, a hány felnőtt embert el akar tartani, gyermekekre mindig megfelelő kisebb arányt számítva.
Megismervén ezt az igazságot, felvetettem magamban azt a kérdést: mennyibe kerül az emberiségnek, vagy néhány millió embernek eltartása naponként? Nyilvánvaló, hogy miután — ismétlem —minden fillért annyiszor kell megszoroznunk, a hány millió embert fenn akarunk tartani és annyi napig, a mennyiig fenn akarjuk tartani, ez a probléma a végtelenség határát érinti és bizonyos az is, hogy minden emelkedés vagy csökkenés, a mely ebben a beszerzésben előáll, óriási terhet vagy óriási könnyebbséget jelent az emberiségre. Durva átlagban, a mit azonban később majd kijavítok, azt mondhatom, hogy mivel szénhidrát és fehérje külön nem kapható és minden klímánál más és más alakban kell azt az emberiségnek megszereznie, mondom, nagy általánosságban a fogyasztási cikkek mutatják meg, vájjon megdrágult-e az emberiség eltartása vagy megolcsóbbodott, vagyis hogy kevesebb lett-e a szorzó, a melylyel a sok millió embert és táplálékot meg kell szorozni. Erre nézve t. Hölgyeim és Uraim vizsgálat alá vettem nyolc hadakozó ország állapotát; Angliáét, Belgiumét, Francziaországét, Németországét, Ausztriáét, Magyarországét, Oroszországét és Japánét. A hadakozó országok közül tehát csak Portugália és Szerbia hiányzik — a melyekre nem tudtam statisztikai adatokat kapni - és Montenegró, a hol nem tudtam statisztikai hivatalt találni. Ezenkívül vettem négy semleges országot, még pedig Hollandiát, Olaszországot, Norvégiát és az Északamerikai Egyesült Államokat. Vizsgálódásom alapjául mindenikben az ott divatos fogyasztási cikkek statisztikáját vettem, 13 évre visszamenőleg, 190027.
3
tói kezdődőleg 1912-ig. (Az, hogy miért kellett 1912ben megállnom, a később elmondandók során ki fog derülni). Tehát, ugy-e bár, nagy túlzás nélkül azt mondhatom, hogy ebben a töméntelen sok számban, a melynek csak végső eredménye érdekel minket, Északamerikától kezdve Európán keresztül Japánig, benne van úgyszólván az egész világ, vagy legalább is a mi kimaradt belőle, nem olyan és nem annyi, hogy azt a következtetést, t. i. a pénz ritmusát, a miről szólani akarok, bárminő tekintetben is befolyásolná. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ezeket a számokat vizsgálva azt tapasztalom, hogy Magyarországon a 60 legfontosabb fogyasztási cikk, a gabonától kezdve az olajig — nem sorolhatom mind fel — ezen 13 év alatt megdrágult 37°/0-kal. Az emberek nem ettek többet mint azelőtt, hanem ugyanannyi evésért 37%-kai, tehát több mint egy harmaddal többet kellett fizetniök, mint annak előtte. Erre az adatra sokan bizonyára azt mondanák, hogy ezt mi már ismerjük, tudjuk, hogy a vámok és egyéb dolgok miatt Magyarországon drágaság van, erről már hallottunk eleget. Rendben van. De most megnéztem a statisztikai mappának másik végét Vizsgáltam Japánt, angol forrás után. És Japánban azt látom, hogy ugyanezen idő alatt, tehát 1900-tól 1912-ig a japáni fogyasztási cikkek ára is emelkedett ugyancsak 38%-kai. Bizonyos, hogy ez nincs rendben, itt valami rejtélynek, valami titkos összefüggésnek kell lennie. Egészen bizonyos, hogy a japáni rizstermelők nem beszéltek össze a magyar marhatenyésztőkkel és gabonakereskedőkkel, kell tehát valami oknak lennie, a miért Japánban, a melynek közgazdasága nincs a mienkre befolyással,
vagy legalább is oly messze van tőlünk mint egy távoli csillag fénye, amely alig-alig ér el a földre, mondom, kell valami oknak lennie, a minek eredményeként Japán is ugyanazt a tünetet mutatja. Itt rá kell bukkannunk valami láthatatlan összefüggésre, mert különben ezeknek az észleleteknek csodálatos hasonlósága csak véletlen volna, a közgazdaságban pedig véletlenek nincsenek. De még jobban megerősödik csodálkozásunk, ha azt látjuk, hogy ez a tünemény, t. i. az összes fogyasztási cikkek árának emelkedése, kivétel nélkül minden országban tapasztalható. Franciaországban még 1906-ban volt egy kis olcsóbbodás, de ettől kezdve ott is és mindenütt a világon roppant gyorsan kezdtek az árak fölfelé menni. De hát erre is van magyarázat. Azt lehet mondani, hogy ez természetes és igen egyszerű tünemény, mert az emberiség folyton szaporodik, ennélfogva tehát mindennek drágábbnak kell lennie. Ez azonban nagyon felületes és merőben téves bírálat, először azért, mert az emberiség igen szépen szaporodott már 1900 és 1906 előtt, tehát akkor is, a mikor az árak még olcsóbbak voltak, sőt olcsóbbodtak, másodszor pedig azért is, mert ha az emberiség szaporodik is, egyidejűleg fejlődik a termelőés közlekedő technika úgy, hogy a legtöbb cikk előállítása a szükségletnél gyorsabban, más cikkek előállítása pedig legalább is az emberiség szaporodásával egyenlő arányban gyorsulhat. Ez tehát nem magyarázat, vagy csak igen korlátolt és részleges. Ha végig nézzük a statisztikát, látjuk, hogy a fogyasztási cikkek ára, vagyis a fehérnye és a szénhydrát beszerzési költsége, a mely anyagok nélkül az emberiség nem élhet, 1900-tól, de különösen 1906-tól 3*
10
kezdve 1912-ig, minden országban rohamosan kezd növekedni. Tehát nem csak mi, hanem az egész világ többet fizet azért, hogy élhessen. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! így nagy általánosságban ez sem mutat semmi különösre, hiszen bizonyos dolgoknak drágulása nem egyformán fontos. Legyen bármily magas a gyémánt ára, az sem a munkásosztályt, sem engemet nem fog érdekelni. De ezenkívül az egyes dolgok drágulása egészen más és más jelentőségű. A statisztikában úgy szoktunk számítani, hogy az élelmezés négyszer olyan fontos mint a lakás, vagyis a lakásnak négyszer annyit kell drágulnia, hogy az élelmezésnek, a mely minden nap zavartalanul történhessék, a drágaságát elérje. Cipőt évenként kétszer-háromszor kell beszerezni, élelmiszert minden nap, még pedig az élelmiszerekből is azokat, a melyek éppen az illető klima alatt" képessé tesznek minket arra, hogy a szükséges fehérnyét és szénhydrátot megkaphassuk, mert ezeknek fontossága sokkal nagyobb mint bármi másé. "Az általános statisztika helyett tehát minden országban külön meg kell kérdeznünk, hogy vájjon azok a fogyasztási cikkek, a melyek a szóbanforgó klima alatt, az ottani állapotoknak megfelelőleg szükségesek, szintén mutatják-e ezt a rendkívül különös tüneményt, a melyet az egész világra kiterjedőnek kell felismernünk. Ezt vizsgálva azt látjuk, hogy az általános drágulás még jobban kidomborodik. Nagyon érdekes ezeknek az arányszámoknak, az ú. n. indexnombereknek vizsgálata, mert nemcsak azt mutatják, hogy a megélhetés nehezebb, hanem azt is, hogy mennyire más az egyes országokban a fogyasztás és a család összetétele is, mint más országokban. Hogy csak pél-
11 dát idézzek, Németországban ezeket az arányszámokat Calver számította ki, a ki alapul vette a német munkásosztályt és a munkásházíartásokat alaposan megvizsgálva, kiszámította, hogy ha 100 tonna árút fogyaszt egy német munkáscsalád, akkor élelemül legtöbbet, 17 tonnát fogyaszt a burgonyából, és így tovább. Az összes árukra megállapította a mennyiséget alapul véve mindig azt, hogy egy családhoz három gyermek tartozik. Az angol statisztika egészen más alapokon nyugszik. Az angolok az ő statisztikájuknál kiindulnak abból, hogy egy családnak állnia kell két felnőttből három-négy gyermekből. A cikkek pedig fontosságuk szerint a'következők, Először a marhahús, amely 6'5 fontot képvisel, azután a tea és így tovább. Természetesen arra is megvan a szám, hogy fontosságuk szerint az egyes cikkek milyen árfluktuaciot mutatnak. Még csak egy példát idézek, az olaszt. Az olaszok szerint egy család két felnőttből, egy nagyanya-. ból és négy gyermekből ál). Ezeknek legfontosabb évi tápláléka 650 kilogramm kenyér, 100 kilogramm makaróni, 50 liter bor, 50 liter olaj, 15 liter ecet és így tovább, Ha pedig egy japán család táplálkozását vizsgáljuk, akkor látjuk, hogy Japánban a legfontosabb táplálék a rizskása, következik azután a só, a retek, a befőtt és a hal. Azzal nem akarom most Önöket untatni, hogy mindezen számoknak aránya is meg van állapítva, hanem állítom azt, hogy ha mindezekre az államokra nézve összeállítjuk, hogy az ő klímájuknak, az ő családi állapotuknak, az ő természetüknek megfelelő fogyasztási cikkeknek, vagyis a szénhydrátnak és a fehérnyének ottani ára miként alakul, úgy azt látjuk, hogy 1900-tól lQl2-ig a legnagyobb drá-
12
gulás 38°/0-ot, a legkisebb áremelkedési! ország 15% áremelkedést mutat s durva átlagban az emberiség eltartása 25%-kai, tehát egy negyed részszel megdrágult. Kérdezem ezek után, mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy hát mi lehet ez a csodálatos összefüggés? Nflicsoda összefüggés lehet abban, hogy épp úgy megdrágult az amerikai család legfontosabb fogyasztási cikkeinek ára — Amerikában a legfontosabbak közé tartozik a tyúk és a sör is — mint Japánban a rizs és a retek, Angliában a marhahús, Németországban a burgonya s mindezek ára egyszerre, de minden összebeszélés nélkül elkezdett rohamosan emelkedni. A felelet az, hogy ennek csak olyan oka lehet, a mely minden országban megvolt, a mely 1900-ban is megvolt és 1912-ben is megvolt és a mely nem függött össze sem egy árúcikkel, sem egy országgal. És még valaminek kell lenni. Az árúknak egy olyan tulajdonságuknak kellett lenni, kellett megváltoznia, a mely nincs az árúkban magukban. Mert az áruk nem változtak meg; épen annyi a szénhydrát és a fehérnye tartalmuk, mint volt előbb. Valami másnak kellett megváltoznia, egy olyan tulajdonságuknak, a mely nincs az árukban, hanem a mely rájuk van vetítve kívülről. Azt kérdezem én: van-e az összes árúknak Budapesttől egészen Tokióig olyan tulajdonságuk, a mely közös mindegyikkel, a mely nincs benne az árúkban, a mely rájuk van vetítve és a melytől egyik sem tud megszabadulni? Van ilyen tulajdonságuk, de csak egyetlenegy. Ez a tulajdonságuk az, hogy mindegyik árú pénzzel cseréltetik ki, vagyis, hogy az ár nem is egyéb, mint az árúnak a pénzhez való viszonya. Ebből következik, hogy 12
13
éven át nem is az árúk változtak meg, hanem megváltozott ez a közös tulajdonságuk: a pénz. Méltóztatnak látni, megérkeztünk. Azt is méltóztattak látni, hogy miért kellet nekem a szénhydrátnál és fehérnyénél kezdeni. Mert ha az Országos Hadsegélyző Bizottság avval bízott volna meg engem, hogy vizsgáljam a háború hatását a földbirtokra, vagy a gyáriparra, akkor én ezt a hatást mérhettem volna a pénzzel, mert a pénz értéke állandóbb mint a földé vagy a gyáré; de nekem a pénzt kellett mérnem és azért keresnem kellett valamit, a mi a pénznél is'állandóbb és ez az a fogyasztás, a mely okvetlenül szükséges, hogy az emberiség el ne pusztuljon. Csak ez által lehet mérnünk azt, a mit keresünk: a pénz ritmusát. Legyen szabad egy hasonlattal élnem. Az összes árúk, a melyekre az embereknek szükségük van, az amerikai tyúktól a tokiói rizskásáig és a trieszti olasznagymamának a makaroniáig, mindezek a világon egy nagy francia négyest táncolnak, avval a különbséggel, hogy az árúk mind különböznek egymástól, de mindnek csak egy vizavija van: a pénz, a pénz, a pénz. Ha én azt látom, hogy minden árúnak az ára kimozdult a helyéből, akkor nagyon valószínű, sőt bizonyos, hogy nem az árúkban, hanem a pénzben történt változás. A pénznek egy tizenkét éves ritmusa van; egy embertől, országtól, rizskásától, tyúktól független törvénye, a melyet most kutatunk és a melyet a pénz ritmusának nevezhetünk. Hogy milyen ez a törvény, arra nyomban rá fogok mutatni. Mi rendszerint minden dolgot úgy mérünk, hogy ráállunk a pénzre. Most mi történt? Az árúk ára kezdett emelkedni azért, mert a pénz kezdett le-
14
sülyedni. Ez az utolsó tizenkét év azt mutatja tehát, hogy az egész világon a pénz értéke sülyedt. Ha szabad egy hasonlatot mondanom: gyerekkoromban előadták a Népszínházban a Hököm Mátyás című darabot; a színpadi technikának ott azt a feladatot kellett megoldania, hogy Hököm Mátyás felmászik a fára, mindig magasabbra és magasabbra mászik, a míg végre azután meglátja azt a kis tanyát, a melyet keresett. Ezt a nehéz feladatot a találékony rendező úgy oldotta meg, hogy Hököm nem mászott a fára, hanem folyton sülyedt a fával, a közönség ellenben azt hitte, hogy a háttér emelkedik. Mi is tehát, a mikor ráálltunk a pénzre, azt hittük, hogy az árak emelkednek, holott nem az történt, hanem az, hogy a pénz értéke sülyedt. Ennek következtében következtetésem az, hogy a pénznek van egy ritmusa és ez a ritmus működött tizenkét éven át. Működött minden országban s 1906-tól kezdve oly gyorsulólag, hogy nem bírták feltartóztatni. Tehát a pénz valamit érzett; ám a pénz nem tudott szólni, de az az ingás, a melyet a. szénhidráttal és a fehérnyével mértünk, elárulta, hogy valami készül. Önök azt mondhatnák nekem és éri is azt mondtam, hogy ez mind szép dolog; Önök elhiszik, hogy ezek a számok, a melyek töméntelen számból vannak leszűrve, helyesek. Elhiszik, hogy Magyarországtól Tokióig a mindenhol szükséges fogyasztási czikkek — tehát nem a változók — roppant emelkedtek; elhiszik, hogy ennek oka nem az árukban, hanem a pénzben keresendő és ennek folytán a pénz értékének csökkenését be lehet bizonyítani. Be lehet bizonyítani azt, hogy a pénz nem volt állandó; valamely okból meg-
15
mozdult, még pedig úgy, hogy lefelé ment. De Önök mindezek után azt kérdezhetik, miért mondom én azt, hogy ez egy világháború eljövetelét mutatta? Hiszen ez mást is jelenthetett? Miért nem mondom azt, hogy az örök békét jelentette. Utólag nagyon okos az ember és, mondhatják Önök, könnyű most azt mondani, hogy ebből a világháborúnak kellett kijönnie. Erre a következőt válaszolom. Már előbb megjegyeztem, hogy a pénztudomány igen tökéletlen tudomány. Én tehát teljes matematikai bizonyosságot nem mutathatok be és ha valaki azt mondja, hogy ennek teljes matematikai bizonyossággal kell így lennie, ne higyjenek neki, mert akkor az illető még annyira sem jutott, hogy lássa azon rendkívüli nehézségeket, a melyekkel e tételek levonhatók. De mutathatok oly nagy valószínűséget, a mely én bennem már teljes bizonysággá változott és azt hiszem, hogy a hogyan én rájöttem erre, úgy mások is rájöttek, vagy rá fognak jönni. Állítom tehát azt, hogy a pénz megmozdult, hogy a pénz az egész világon megmozdult, még pedig állandóan kiterjedő irányban mozdult meg; állítom, hogy ez a ritmus egy világháborút jelentett. Igazolásom a következő: 1810. június 8-án, tehát ezelőtt száz esztendővel, az angol parlament asztalára letettek egy iratot, a mely nem volt egyéb, mint a ccbullion comitee» jelentése. 100 esztendő előtt Angliában t. i. kiküldtek egy buliion comitee-t, a melynek az volt a célja, hogy állapítsa meg, hogy honnan van a drágaság, miután úgy tudták, hogy drágaság csak Angliában van. 1810-ben a napóleoni háborúk alatt a buliion comitee erre azt jellentette: megvizs-
16
gáltunk minden számot, a melyet csak lehetett és azt tapasztaltuk, hogy a drágaság nemcsak Angliában van, hanem minden országban, hogy a drágaság állandó és folyton gyorsuló, ennek az oka pedig az, hogy a pénz értéke csökkent, mert a pénz nagyon elszaporodott. Tehát a pénz 1810-ben a napóleoni világháború alatt ugyanazt a mozgást mutatta, mint a melyet most mutat és a buliion comitee ugyanarra az eredményre jutott mint mi, hogy az általános drágulás, az emberiség fentartásának nehezülése a pénznek ezen elszaporodásából származik és a pénz ezen elszaporodása egy világháborúnak a következménye vagy jele. A pénz úgy elszaporodott, mint száraz időben a mezei egér és a pénz elszaporodván, kezdte megenni a pénz benső értékét. Ha nem 1810-ben, hanem 1910-ben, száz évvel később, küldték volna ki a bullíon bizottságot, ez ismét csak azt mondta volna: nem nálunk van csak drágulás, hanem egész Európában, az egész világon és ez egy nagy háborúra mutat azért, mert a pénz értéke csökken, még pedig azért, mert a pénz és a pénzhelyettesítők: a papirértékek nagyon elszaparodtak a földön. A pénz és a pénzhelyettesítők nagyon megsokasodván, a pénz értéke csökkent, s ez az a nagy ritmus, a mely a háború felé vezet. Ez azonban csak egy valószínűség, egy hasonlat. Ha jobban ismernők azon tényezőket, azt hinnők, hogy több a hasonlatosság. Minden okát nem tudom elmondani annak, hogy miért csökkent a pénz értéke, miért van az, hogy a pénz megette lassanként, mint a bullion comitee-nél, saját értékét és ennélfogva előidézte azt a folyamatot, a melyet az emberek drágaságnak neveznek. De valamit tudunk, azt, hogy a pénznél előfor-
17
fordult változásnál látjuk egy nagy pénzevőnek megjelenését, a mely kezdi lassanként a dolgok, helyesebben a pénz értékét megenni, így volt ez 1912-ig. Adataim — mint mondottam--1912-ben megállanak egyszerűen azért, mert — a mint rögtön látni fogják — 1912-ben a pénzzel nagyon különös dolog történt. Ekkor a pénz megbetegedett. Pénz Őfelsége, a porban született szuverén, annyi ragyogásnak és nyomornak ura, egyszerre úgy megbetegedett, hogy bezárkózott termeibe és többé nem bírta elhagyni szobáját. Ez volt 1912-ben. Addig azonban látjuk, hogy egy nagy pénzevő az egész világon kezdi megenni a pénznek benső értékét. Hogy egy hasonlattal éljek, ha az ember iskolai vizsgákra elmegy, a falon szoktak oktató képek lenni, a melyek a jégkorszak előtti világot ábrázolják; fel van rajzolva a nagy Ichthyosaurus és mellette, hogy a gyermek megtanulja az állatok nagyságát, az ember és az embernek kis háziállatai. Ennek az oktatóképnek egyéb hibáin kívül az a hatása is meg van, hogy a gyermekek vele álmodnak, felriadnak és nehéz megnyugtatni őket, hogy nincs Ichthyosaurus, nem fogja elvinni a játékaikat, aludjanak nyugodtan. Minket nem lehet megnyugtani, mert az emberi magángazdaságok között erősen él, megjelent egy ilyen Ichthyosaurus. Az emberek, bankok, szövetkezetek, részvénytársaságok mind apró kis lények ahhoz képest, midőn megjelent köztük egy Ichthyosaurus, egy roppant nagy pénzevő valami, t. i. az állam. Az utolsó időkben hirtelenül óriás szörnyeteggé nőtt ez és elkezdte megenni a pénz benső értékét. Hogy az állam hogyan nőtt s hogy mit költött el, erre nézve legyen szabad két példát felhoznom. Az
18
egyik az, hogy Franciaország - - a békés 1870. 1 óta 49 /2 milliárdot költött csak hadseregére és 1913-ik évi költségvetésében a pénzügyminister előállt avval, hogy 860 millió fedezetlen hadügyi kiadása van. De maradjunk itthon a magyar államnál. A magyar állam évenként elkölt most 2250 milliót. Azt mondják, - - nem tudom - - hogy Magyarország leggazdagabb mágnásának 240 millió korona vagyona van, úgy hogy évenként elköltheí 10 millió koronát. De micsoda rongyos koldus ez ahhoz az Ichthyosaurushoz képest, a mely évenként 2250 milliót költhet el! És költi el miért? Azért, mert mindezek az államok egy nagy háborúra készültek. Tehát a pénzevők között az első sorban ott volt a háború. A pénz egész mozgása azt mutatta, hogy a pénz értékének ezen nagy csökkenése egy háborút jelent, mert az állam az, a mely lassanként megeszi a pénz értékét És hogy csakugyan így volt, erre még egy utolsó adatot hozok fel. Az 1913. évi bécsi statisztikai kongressuson'Neymarck statisztikus kiszámította, hogy mennyi papirértéket bocsátottak újabban a világba. Megállapította, hogy két év alatt, 1910-től 1912-ig a világba bocsátott papir-értékek, különösen államadósságok összege 50 milliárdra emelkedett. 50 milliárd értékű új papirértéket csináltunk. Ha méltóztatnak azt venni, hogy mindaz az arany és ezüst, a melyet eddig az ember olyan rettenetes kínlódással a földből körmével kikapart, 150 milliárdra becsültetik, látják, hogy ennek az egyharmadát papir-értékben termelte az emberiség két esztendő alatt, vagyis ette, ette a pénz benső értékét. Ezzel az első okoskodásom láncszemét lezárom
19
és állítom, hogy 1900-tól, különösen pedig 1906-tól kezdve az emberiség eltartása az egész világon megdrágult; állítom, hogy az emberiség eltartásának ez a drágulása, a mit durva átlagban egy negyedben számítok, nem az árukban, nern a dolgokban volt, hanem a pénz értékének csökkenésében, hogy a pénzérték csökkenése épen olyan jelenséget mutatott, mint a milyent mutatott nekünk a napóleoni háborúkban ; és állítom, hogy ezen jelenségek oka a pénzérték csökkenése volt többek között azért, mert a pénz nagyon elszaporodván, az állam, a hadászat, megette a pénz benső értékét. Ennélfogva az első kérdésünkre a pénz azt feleli, hogy a pénz tudta, hogy nagy, világra szóló és elkerülhetetlen háború készül. Most már átmegyek a másik kérdésre: mondja meg a pénz, hogy ki kezdte el ezt a háborút? Az előbb már bátor voltam megemlíteni, hogy 1912-ben a pénz megbetegedett, kóros tünetek mutatkoztak rajta. 1912. júniusában, a mikor a diplomatáink semmit sem nyilatkoztak arról, hogy egy nagy balkán háború rettentő szövetsége van ellenünk készülőben, mikor mi még ezt nem tudtuk, a pénz kezdett különös tüneteket mutatni. Ha szabad ezt a kifejezést használnom, ez olyan volt, mint mikor a fizikus bemegy a laboratóriumába és látja, hogy a seismograf ki van mozdulva a helyéből. Semmi sem változott, a szobában rendben van minden, a levegőben nincs semmi tünet, de valahol a föld alatt egy földalatti mozgás volt: ezt mutatja a seismograf. Ezt mutatta a pénz 1912. júniusában, a mikor az összes diplomatáink még hallgattak róla. 1912. júniusában ^—felírtam - - pénzvilágunknak egyik legalaposabb ismerője
20
figyelmeztetett engem arra, hogy kell valaminek készülnie, mert a pénz ugyanazon jelenséget mutatja, mint a marokkói bonyodalmak alkalmával, a mikor egy világháború küszöbén állottunk és Franciaország összes pénzeit visszavonta a világból. Ezek a jelenségek, a melyekről senki sem tudta, hogy mik, csak a pénz kezdett ideges lenni, nagyon különösek voltak. 1912 elején Szerbia visszafizette két államadósságát. Ez merőben szokatlan vállalkozás volt eddig nemcsak Szerbiában, hanem nálánál sokkal nagyobb államokban is. 1912. júniusában mindaz, a mi francia pénz volt található Németországban vagy Ausztriában, egyszerre csak lábra kelt, különféle utakon kezdett kivonulni tőlünk a nélkül, hogy a diplomaták ezt látták, vagy csak sejtették is volna. A pénz kezdett elfojtatni valami módon. Pénz nagyon sok volt, de sehol sem volt található. A pénzt valaki elfojtotta. Nem tudom, voltak-e Önök Kiséármáson akkor, a mikor a földgázt megnyitották. Sajátságos dolog volt ez. Ha az ember közel ment a forráshoz, a mely nyitva volt, nem látott semmit, csak egy nagy földalatti dübörgés hallatszott. Nem látott semmit, mert a gáz áramlása olyan szinű, mint a levegő Akkor nagy retesszel lefojtották a gázt, és abban a pillanatban apokaliptikus változás történt: a földön, a merre csak láttunk, mindenütt, a kukoricák mellett, a lucernában, megnyílt a föld és kis sárvulkánok kezdtek felfortyanni mint kis szökőkutak köröskörül. Szakasztott így voltunk a pénzzel is. Addig míg a pénz forgalma rendben van, addig az ő áramlását senki sern látja, mert ugyanabba az irányba ömlik, a melyben az egész közgazdasági folyamat halad.
21
De most valaki elfojtotta a pénzt és egyszerre itt is egy apokaliptikus változás történt az egész közgazdaságban; nemcsak nálunk, egész Európában is sárhullámok kezdtek fölfortyanni. A pénz valahol meg volt, de rejtélyes módon oly tüneteket mutatott, hogy több kárt csinált, mint hasznot Egyre-másra buktak a bankok, mentek tönkre az emberek. Mindenütt láttunk ilyen sárhullámokat, melyek a pénznek sajátságos viselkedését és izgatottságát mutatták. Miért? Mert az ententenak volt egy sajátságos taktikája: a Balkán-mozgalmak által minket belelovalni mozgósításba és ugyanakkor kivonni a pénzt alólunk, hogy a mozgósítás minket tönkretegyen. Azok, a kik Sábáénál véreztek, azt mondták, hogy ott azért volt oly nagy a veszteségünk, mert a szerb tüzérség" évekkel ezelőtt belőtte ezt a terepet ágyúi számára; a kik fent Kjaszniknál küzdöttek, azt mondják, hogy azért hullott el annyi emberünk, mert ott az orosz tüzérség évekkel előre kiszámított minden ágyúlövést. Én nem tudom, úgy van-e, de azt tudom, hogy mi gazdaságilag már teljesen be voltunk lőve három-négy év óta és látom, hogy ennek a belövésnek eredménye az, hogy Budapesten a Váciutcában minden harmadik bolt be van zárva és a Kerepesi-utón minden második sarkon tönkrement bankok «emelkednek». Ezek az elfojtott pénznek azon sárhullámai, a melyek jelezték, hogy ellenünk infernális hatalmak kemény csatát kezdettek. De volt még egy különös jelenség. A Balkánháború idejében mind a négy államnak, mely Törökországgal küzdött, egyszerre rengeteg pénze lett. A pénz kezdett eltévedni. A Balkán-háború alatt a Balkán bankok kölcsön adtak pénzt Budapestnek, Bécs-
22
nek, és egyes német pénzintézeteknek. Ez érthetetlen; háború alatt egy ország sem ad pénzt, mert neki sincs elég. De hogy Szerbia, Bulgária egy háború alatt kölcsön adjon pénzt, mikor ezek az országok, hogy Herczeg Ferenc tréfás mondásával éljek, mint Bilinski kadét «már századok óta pillanatnyi pénzzavarban szenvednek)), az teljesen érthetetlen. A Balkánra küldött pénz eltévedt és feljött Budapestre. Hogyan lehet ezt megérteni ? Szabad talán ezt egy fizikai jelenséghez hasonlítanom. Én igazgatósági tagja vagyok egy adriai halászati társaságnak. Ott 1913. nyarán egy roppant különös természeti tüneményt tapasztaltam. 1913. nyarán az adriai merluzzi-halak, a melyek addig mindig csak az Adriában voltak és a Földközi tengerben, egyszerre elmentek az Északi tengerre és Cuxhavennél és Norderneynél elfogták a merluzzik egy csoportját. Hogyan tévedhettek el az adriai halak annyira, hogy ők az Északi tengerbe jussanak ? Ennek fizikai magyarázata az volt, hogy 1913-ban oly hideg és esős nyár volt, hogy az Adriai tenger kihűlt azon regióiban, a hol ezek a halak úsznak és hol máskor meleg szokott lenni. Miután ezek a halak nem tanultak földrajzot, nem tudták megkülönböztetni, hogy hol végződik a Földközi tenger, hol kezdődik az Északi tenger, s mi a merluzzi halakat hiába vártuk Susaknál, azok kiúsztak az Északi tengerbe és elfogták őket az északi halászok. Ugyanez történt a pénzzel is, a mely elindult az entente pénztáraiból. A pénz meg volt szokva ahhoz, hogy ő megy arra, a merre a Balkán van, a Balkán pedig arra van, a hol ő magasabb kamatot kap. Nem tudván földrajzt, elment oda, a hol magasabb kamatra talált s miután Magyar-
országon magasabb volt a karnat, mint Szerbiában és Bulgáriában, a balkán pénz a meríuzzi-halak módjára eltévedt Budapestre, Bécsbe és néhány német városba. Ez a természeti tünemény mutatja, hogy itt készült valami. A gazdasági háború rég meg volt kezdve. És itt megint látjuk, hogy a második Balkánháborúban, a mikor Szerbia, Görögország és Románia ment Bulgária ellen, Bulgáriából eltűnt a pénz és rettenetes bőségben volt Szerbiában, Romániában és Görögországban, tehát ott, a hol az entente érdekelve volt. Ezután jön az utolsó bizonyíték, mely kezemben van és ez a new-yorki bank jelentése 1914. november 19-érőL Teljességgel nem lehet azt mondani, hogy Amerika irántunk, vagy Németország iránt el volna fogúivá. Ellenkezőleg, a közvélemény ott nagy részben ellenünk van, vagy legalább nincs mellettünk. Senki sem mondhatja, hogy a new-yorki bank jelentése azt mondaná: «Kérem, az entente volt az, mely a háborút elkezdte». Hanem mit mond? Száraz üzleti nyelven azt mondja, hogy ők Amerikában 1914. év nyarán júniusban, tehát még a merénylet előtt azt tapasztalták, hogy különösen Franciaország 50 millió dollárt, tehát 250 millió aranyat hozatott Európába, és júliusban, tehát a hadüzenet előtt Európa és különösen Franciaország megint 45 millió dollár 225 millió aranyat hozatott el Európába. Miért? Azért, mert a gazdasági háborút az entente már évekkel ezelőtt megkezdte és meg akart fojtani bennünket. A diplomaták kiadták most vörös, zöld, sárga és mindenféle színű könyveiket. Hogy mit tudtak abba beletenni, az nem érdekel. Nem hiszem, hogy az
igazsághoz közel járjanak. De érdekei, hogy a pénzt nem fogják soha meghazudtolni, mert bármit fognak is mondani, a pénz el fogja árulni, hogy az entente a béke gyilkosa. Ez a gyilkosság már nagyon régen elő volt készítve, az biztos, de az is biztos, hogy a pénz ezt sohasem fogja elhallgatni, és mindig megmondja az igazságot. Emlékeznek Önök a jávorfáról szóló magyar népmesére? A gonosz testvérek megölték a csodaszép, ártatlan királyleányt. Ember ezt nem Sátta, ember nem hallotta. Nincs rá tanú, nincs róla vallomás; de porából kinő egy jávorfa, megszólal a jávorfácska, jávorfából furulyácska, és addig szól, mindig szól, míg a nagy titkot megtudja a király. Az entente hatalmasságai megölték az ártatlan királyleányt, a csodaszépet, a békét. Nem tudtuk megbecsülni, míg közöttünk járt. Hogy királyok tanácsaiban, a diplomaták furfangjaiban mi történt, azt hálandó ember nem tudhatja meg. De ha nem lesz rá tanú, nem lesz rá vallomás: meg fog szólalni a porban a pénz s mindig, mikor az emberi kéz hozzányúl, csörögni fog és hirdetni fogja, hogy a békét az entente ölte meg. Evvel a pénz megfelelt a másik kérésünkre is, s így voltaképen elvégeztem feladatomat. De ha még két-három percre megajándékoznak türelmükkel, én mernék még a pénzhez e két hosszú kérdés után két nagyon rövid kérdést is intézni. Szeretném tudni, hogy mit csinált a pénz, mikor kiütött a háború, és szeretném tudni, hogy mit fog csinálni, ha vége lesz a habomnak? Voltam bátor az előbb megemlíteni, hogy a diagnózis szerint a pénz beteg volt, a mikor a háború megkezdődött. Nem lehetett kicsalni a szobájából,
25
udvaroncai lábujjhegyen jártak, figyelmeztetve a közönséget, hogy nagybeteg van a háznál Nem csoda tehát, hogy a háború kitörésekor a pénz nemcsak nálunk, de egész Európában megzavarodott. És erre nem mondhatok jellemzőbbet, mint ha említést teszek egy levélről, a mely az egyik nagy bankhoz érkezett Budapestre október 20-án, egy nagyon raffinált, roppant előrelátó üzletembertől, a ki minden eshetőséggel számolt, csakhogy vagyonát megmenthesse. Feladta az illető levelet július 31-én Brüsselben és megérkezett Budapestre október 20-án, a levél tehát utazott 2 hónapig és 3 hétig. De ez nem érdekes. Érdekes az, hogy mi volt a levélben. Ez a nagyon előrelátó üzletember azt írja július 31-én, hogy ő most hallja, hogy a háború kitört, ő előrelátja, hogy az ellenség elfoglalja Budapestet, ő tehát, hogy aranyát megmentse, arra kéri a bankot, hogy küldje olyan helyre ahová az ellenség egészen biztosan be nem teszi a lábát, küldje - - Brüsselbe. De a pénz e megzavarodásán kívül - - nemcsak nálunk, másutt is - - egy másik jelenséget is mutatott. A pénz egy része eltűnt. Teljesen mindegy, hogy valaki a szalmazsákba tette-e, vagy egy safe deposit páncélszekrényébe, tény, hogy a pénz egy része nálunk is, Németországban is, Franciaországban is eltűnt. Erről nem lehet elég kemény szót mondani. Egy igen kiváló közgazdánk, Graíz Gusztáv azt mondta, hogy ezek a pénzek a közgazdasági élet katonaszökevényei. És igaza van, mert azok, a kik nem jelentek meg a sorozásokon, vagy a kik kivonták a pénzt a közgazdasági életből, katonaszökevények. Ez volt tehát a pénz első működése a háború .alatt.
26
A pénz azonban nemsokára megemberelte magát, felocsúdott, és most következett valami, a mit azért említek, mert mutatja, hogy mit fog csinálni a pénz a háború után. Ez az a dolog, a mit valamikor Magyarországon minden közgazdasági tankönyvben tanítani fognak. Az ember nem tudhatja, hogy életében mi a fontos és mi a mellékes, de nem hiszem, hogy Magyarország valaha valami fontosabbat csinált volna, mint azt, hogy egy milliárdot adott saját államának. A pénz tehát megemberelte magát, egy milliárd jött össze. Ezt könnyű így kimondani, de méltóztassék tekintetbe venni, hogy mi van mögötte. Egy kiváló bécsi politikus azt mondta nekem, hogy Magyarország eddig kétszer lepte meg a világot: a hatvanas években, a mikor elsőrangú búzával és nagy malmaival megjelent az európai piacon és másodszor most, a mikor egy milliárdot hozott össze. Egy milliárd egy országban, a mely adós és nem hitelező; egy milliárd egy országban, a melynek értéke a földben van, tehát nem húzható ki; egy milliárd egy országban, a hol az emberek nem jó viszonyban vannak az állammal; egy milliárd egy országban, a melynek egymásután három rossz termése volt s a mely 1914ben már 850 milliót (egy 500 milliós és egy 350 millió koronás kölcsönt) adott a pénzügyminister úrnak; egy milliárd egy országban, a hol ez az összeg a legapróbb pénzekből gyűli össze, valóban igen nagy dolog, és ezt máskép nem is- lehet megérteni, mint úgy, hogy a pénz rendes forgása megváltozott, a pénz a háborúban megemberelte magát. A kis paraszti embertől kezdve fel a gyáriparosig és a legkisebb tisztviselőig mindenkin keresztül nyilalott egyet-
27
len ösztön: hogy nekünk oda kell adnunk a pénzünket, ha anyák odaadják a gyermekeiket Ha költő volnék és tudnék verset írni, írnék egy verset arról, hogy a pénz ment-mendegélt a maga rendes útján és egyszer csak megállította egy széllorgatag. Egy forgatag, anyák sóhajtásából felverődve; s ezek a kis apró sóhajtások, ez a lehelet, ez a semmi olyan nagy volt, hogy megtörte a pénzt és új forgásra kényszerítetíe azt. Ez jelenti, hogy mit fog csinálni a pénz a háború után. Mivel azonban én nem poéta, hanem finánc vagyok, ugyanezt az igazságot két mondatban, a következő két pénzügyi tételben állítom össze, a mivel azután be is fejezem előadásomat. Első tételem az, hogy a há,ború után a pénz sokat fog veszíteni internacionalis jellegéből. Indokolom ezt azzal, hogy a háború után Németország velünk együtt oly nagy szakadékkal lesz a világ többi részétől elválasztva, hogy a pénz ezen a nagy szakadékon, ezen a nagy árkon át csak nehezen tudna mozogni, épen ezért, mint az előbb már a kölcsönnél kimutattam, ezen belül fog forogni. A másik és utolsó tételem pedig az, hogy a pénz a háború után sokat fog veszteni játék-jeliegéből. Mindig több lesz benne a munka és mindig kevesebb a véletlen s a játék. Vagy hogy ott végeznem, a hol kezdtem: mindig kevesebb lesz benne a Monte-Carlo és mindig több lesz benne a Mimé. S így lesz a pénznek mind több filozófiája. És ezért engedjék meg, hogy ugyanott, a hol tizenöt esztendővel ezelőtt az akkori képviselőháznak a pénzügyi törvény elfogadását ajánlottam, most Önöket is arra kérjem, fogadják el azt a rendíthetet-
28
len meggyőződésemet, hogy a háború után a magyarság egy sokkal erősebb, sokkal szabadabb, sokkal munkára edzőbb levegőben fogja felemelni dacos fejét, és akkor meglássák Önök, akkor majd felkel a porból a pénz is, hogy hirdesse velünk, hirdesse messze, hirdesse bátran új ezredévnek új diadalát.
