HÍRLEVÉL 2014. június
TARTALOM: 1. TÁMOP 5.6.1.C-11/2. pályázat aktuális hírei 2. A TÁMOP projekt megvalósulása, főbb eredményei
Hírlevelünk első részében röviden beszámolunk a TÁMOP projektben lezajlott aktuális eseményekről.
Főkapitányságunk konzorciumi partnereivel (Veszprém Megyei KH Igazságügyi Szolgálatával, Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetségével) közösen valósítja meg „Az áldozattá válás megelőzését és az áldozatsegítést szolgáló Veszprém megyei komplex rendszer működtetése a társadalmi kohézió erősítésével” című, TÁMOP-5.6.1.C-11/2-2011-0008 kódszámú projektet 2012. július 01. – 2014. június 30. között. A projekt ebben a hónapban befejeződik, ezért hírlevelünk második részében bemutatjuk röviden a két éves pályázati tevékenységünk főbb megvalósulásait, eredményeit.
1. TÁMOP 5.6.1.C-11/2. pályázat aktuális hírei A Veszprém Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata, pszichológus segítségével, a projekt ideje alatt folyamatosan, a szabálysértések és bűncselekmények áldozatai részére önsegítő csoportfoglalkozásokat, szupervíziót, krízisintervenció segítő beszélgetéseket, egyéni terápiás foglalkozásokat vezet. Veszprém megye leginkább érintett területein a potenciális áldozatok figyelmét továbbra is a Veszprém TV-n és a Pápai Városi Televízión keresztül vetített áldozatvédelmi kisfilmben és spotban hívjuk fel tanácsainkkal, ajánlásainkkal, gyakorlati útmutatókkal, amelyeket, ha az állampolgárok megfogadnak, némi odafigyeléssel a kisebb értékre elkövetett szabálysértések, valamint a vagyonvédelmi bűncselekmények megelőzhetőek. Veszprém megye területén található kórházakban, okmányirodákban, orvosi rendelőkben, valamint vasútállomáson elhelyezett LCD monitorokon is megjelentetjük áldozatvédelmi spotunkat, továbbá az egyes célcsoportok részére speciális, írásos figyelemfelhívó rövid prevenciós áldozatvédelmi üzeneteinket, ajánlásainkat is. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által szervezett és koordinált „Egy nap a biztonságért – egy nap az iskolában” program 1993-ban indult, melynek keretében felvilágosítást adunk a gyermekeknek mindarról, ami személyes biztonságukat, balesetmentes közlekedésüket és egészséges fejlődésüket elősegíti. A komplex programot a Veszprém Megyei Rendőrfőkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai dolgozták ki és szervezik. A rendezvény hagyományai közé tartozik, hogy a tanév végén a gyermekek által készített rajzokat Felhősi István festő-restaurátorművész segítségével értékeljük. A legszínvonalasabbakból a főkapitányság aulájában kiállítást szervezünk, illetve a színháztermünkben egy díjkiosztó ünnepséget tartunk, amelyre a gyerekek szüleit, tanárait, valamint a részvevő társszervek vezetőit, munkatársait is meghívjuk és a legjobb rajzok készítőit megjutalmazzuk. A program 2013/2014-es tanévének programzáró – díjkiosztó rendezvényét 2014. június 6-án megtartottuk. Az idei tanévben 8 iskola közel 1600 gyereke vett részt a programban, a visszajelzések rendkívül pozitívak mind az iskolák, a pedagógusok, mind a szülők, mind pedig a gyerekek részéről is.
2. A TÁMOP projekt megvalósulása, főbb eredményei A szakmai megvalósítást tervezett koncepciónk szerint minden projektelemben elvégeztük. Az áldozatvédelem és áldozatsegítés területén, az állami, az önkormányzati és a civil szférában dolgozó szakemberek, a rendőrség körzeti megbízottai, az idős kortárssegítők, a polgárőrség tagjai, a falugondnokok, az együttműködők, a máltai szeretetszolgálat, a vöröskereszt, a kórházi önkéntes szociális munkát végző szervezetek és lelkisegély szolgálatok munkatársai részére célirányos 2
szakmai felkészítést tartottunk. A „Veszprém megyei idős bűnmegelőzési kortárssegítő program” működtetése, kiterjesztése céljából a program tagjai is részt vettek az egyik kétnapos szakmai konferencián. A konferenciákon résztvevőkből kiépült egy „Idősvédelmi preventív települési háló” a megye településein, amely alkalmas arra, hogy az idősek napi életvitelük során egymást erősítő, rövid, tömör bűnmegelőzési ismereteket kapjanak. A kiskereskedelmi egységek, boltok tulajdonosai és egyéb veszélyeztetett objektumok vezetői, képviselői részére – mivel a felvilágosítást igényelték, de munkájuk csak ezt a módot tette lehetővé – a munkavégzésük helyszínén tartottunk speciális szakmai megbeszélést, amelynek keretében a résztvevők igényeinek megfelelő teljeskörű felvilágosítást, ajánlásokat adtunk, esetleges kérdéseikre választ kaptak, több esetben egyéni konzultációt is tartottunk. 2014. évben három alkalommal tartottunk szupervíziót és tapasztalatösszegző konferenciát a szociális szférában dolgozóknak, a Veszprém megyében szolgálatot teljesítő körzeti megbízotti állománynak, továbbá a segítő tevékenységet folytató civil szervezetek, egyesületek tagjainak, önkéntes segítő szakembereknek, polgárőröknek és az együttműködő szerveink munkatársainak. A konferenciák sikerét jelzi, hogy a résztvevő szervezetek közül többen is beszámoltak honlapjukon a konferencia tapasztalatairól. A hajléktalanok sérelmére elkövetett bűncselekmények áldozatainak segítése és az áldozattá válás megelőzése céljából, a célcsoport tagjai között kialakuló feszültségek kezelése miatt, országosan is egyedülálló módon, a problémával leginkább érintett megyeszékhely átmeneti szállóján 2013. április 23-án a megyeszékhelyi átmeneti szállón a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Befogadás Házával közösen „Áldozatvédelmi – mediációs tájékoztató irodát” alakítottunk ki és adtunk át. Az irodában a hajléktalan ellátás kezelésében jártas szociális munkások és mediációs szakemberek adnak a probléma kezelését segítő áldozatvédelmi tanácsokat, és kezelik a kialakult konfliktushelyzeteket mediáció keretében. Áldozatvédelemmel foglalkozó munkatársak krízisintervenció keretében speciális segítséget nyújtottak a hozzájuk forduló időskorú áldozatoknak az őket ért megrázkódtatások feldolgozásához, így pl. segítő beszélgetéseket, egyéni terápiákat vezettek a szabálysértések és bűncselekmények áldozatai részére. Települési komplex program megvalósítása keretében Pápa, Hajmáskér és Pápateszér községek területén a helyi problémák enyhítésére, az erőszakos bűncselekmények visszaszorítására, számuk csökkentésére a helyi lakosság bevonásával, mediációs akkreditált képzések megtartásával. Pszichológus segítségével önsegítő csoportfoglalkozásokat tartottunk a szabálysértések és bűncselekmények áldozatai részére, a pályázati projekt időtartama alatt. A tapasztalatok alapján a foglalkozás az áldozattá válás kezelésének egyik leghatékonyabb technikája, amely ezúttal is sikeresnek bizonyult. ART-tréningekkel segítettük az iskolai környezetben elkövetett erőszakos cselekmények kezelését. A pályázat egyik kiemelt célcsoportja az iskolás korú fiatalok, ennek érdekében a végrehajtandó feladatok közül több is ehhez a populációhoz kötődött, amelyek nagy részét az MRFK Bűnmeglőzési Osztály hajtotta végre.
3
Iskolai programjaink nagy sikerrel jártak mind az általános iskolákban, mind pedig a kollégiumokban. Az „Egy nap a biztonságért – egy nap az iskolában” komplex megelőzési program keretében az általános iskolás gyermekek komplex, az élet minden területére kiterjedő, biztonságukat növelő ismereteket kaptak a közreműködő szervek munkatársaitól. A megvalósításban segítséget nyújtottak társszerveink az alábbi témákban: Veszprém Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve: "Higiénia- egészség" NAV Vám- és Pénzügyőri Igazgatóság „Az olcsó néha drágább!” Katasztrófavédelmi Igazgatóság: "Veszély esetén ne veszítsd el a fejed”, Tűzoltóság: "Vigyázz a tűzzel !" Balaton-Felvidéki Nemzeti Park: "Óvd a környezetet és a természetet!" Mentőszolgálat: "Baleset esetén segíts magadon és másokon!" Rendőrség: "A gyalogos-és a kerékpáros közlekedés szabályai", "Ne válj áldozattá!" Vöröskereszt „Segíts a bajban!” Büntetés-végrehajtás: „Tanulj más hibájából!” A program keretében az együttműködő szervek sokoldalúan közelítették meg a fiatalokat is érintő veszélyhelyzeteket, s egyben játékos formában megoldási lehetőségeket is nyújtottak a gyermekeknek, felhívták figyelmüket a normakövető magatartás helyességére. Egy tanítási nap keretében bonyolítottuk le a programot a jelentkező iskolákban, ahol több helyszínen, különböző témákban, videofilmek levetítésével, tájékoztató előadásokkal, játékos feladatokkal és az egyes szakterületek felszereléseinek, technikai eszközeinek bemutatásával igyekeztünk a gyermekeket minél több hasznos, biztonságukat növelő információhoz juttatni. A 2012/2013-as tanévben 8 iskola (Révfülöp, Devecser, Balatonfüred, Nagyvázsony, Dudar, Pápateszér, Mezőlak, Balatoncsicsó) közel 1300 gyermeke, a 2013/2014-es tanévben 8 iskola (Balatonfüred, Szentkirályszabadja, Ajka, Ajka-Ajkarendek, Kerta, Pápa, Káptalanfa, Zalahaláp) közel 1600 gyermeke vett részt. Mindkét tanév során az alsós diákok rajzait összegyűjtöttük és kiállítást rendeztünk, a legjobb 40 rajz alkotóját egy programzáró rendezvényen megjutalmaztuk. Az országosan is jó gyakorlatként adaptálható Szenvedélyes (V)iszonyok elnevezésű kollégiumi programunkat négy éve működtetjük megyénkben. Célja a fiatalok közötti párkapcsolati erőszak felismerése, megelőzése, és a traumát elszenvedettek részére áldozatsegítéssel kapcsolatos információk átadása. 2012/2013. tanévben 10 kollégiumban (Veszprém 2 alkalommal, Balatonalmádi, Balatonfűzfő, Ajka, Pápa, Zirc, Zánka, Tapolca és Várpalota) valósítottuk meg a programot, a 2013/2014-es tanévben pedig szintén 10 kollégiumba jutottunk el (Veszprém 4 alkalommal, Zirc, Balatonfűzfő 2 alkalommal, Tapolca, Várpalota, Sümeg). 4
Rendőrségi iskolai prevenciós programunk az általános iskolák 7-8. osztályosait célozta meg. A pályázatban megfogalmazottak alapján megyénk valamennyi általános iskolájának 78. osztályos és középiskolai tanulója részt vett rendőrségi prevenciós előadáson a projekt ideje alatt. A foglalkozások során három téma (a büntetőjog alapfogalmai, a fiatalok által elkövetett tipikus bűncselekmények jellemzői, áldozatvédelemmel kapcsolatos ismeretek) került feldolgozásra, az iskola kérése és egyéb rendelkezésre álló lehetőségek alapján 1-3 óra keretében. A 2012/2013-as tanévben 380 prevenciós órán 8500 diák vett részt, a 2013/2014-es tanévben pedig mintegy 4500 fő. Iskolai programjaink sikerét mutatja, hogy a visszajelzések rendkívül pozitívak voltak mind az iskolák, a pedagógusok, mind a szülők, mind pedig a gyerekek részéről. Idősvédelmi programelemünk keretében, a projekt elején felmértük az idős célcsoportot, hogy megismerjük az érintettek szubjektív és objektív védelmi potenciálját. A „Falujáró”, „Beszélgető rendőr” programok keretében növeltük a személyes prevencióba bevont idősek számát és sikerült elérnünk azokat is, akik nem tagjai egyetlen nyugdíjas szervezetnek sem. A program során, a rendőrség körzeti megbízottai, a polgárőrség képviselői és szociális munkások egyszerre felkeresték az adott településen élő időseket. A személyes kapcsolat alkalmával áldozatvédelmi ismereteket adtak át. A preventív jelenlét fokozásában a lovas polgárőrség nagy segítséget jelentett, de a nyári idegenforgalmi szezon feladatainak
végrehajtásában diákjárőrök, diáktolmácsok is részt vettek. A nyári hónapokban az idegenforgalmilag frekventált helyeken (Veszprém, Balatonfüred, Balatonalmádi, Tapolca, Badacsonytomaj) minicentrumot működtettünk. A Balatonfüredi Rendőrkapitányságon 2005-ben indult Észak-balatoni szezonális bűnmegelőzési programunkat kiterjesztettük további két rendőrkapitányság illetékességi területére, ahol az idegen nyelvi tudás birtokában lévő fiatalok gyalogosan és kerékpárral, formaruhában járták a frekventált strandokat, azok parkolóit, és a forgalmasabb közterületeket. A turisták számára célirányosan többnyelvű prevenciós kiadványokat adtak át, segítették őket a tájékozódásban. A „Nyaraljon nyugodtan, tudja biztonságban ingatlanát” program keretében a nyaralások miatt felügyelet nélkül hagyott lakóingatlanok tulajdonosai igénylőlapon kérelmezhették ingatlanuk felügyeletét. A kérelem alapján, heti egy alkalommal a rendőrség vagy a polgárőrség képviselője ellenőrizte az ingatlant és bűncselekményre utaló jelek esetén megtette a szükséges lépéseket. A strandok biztonságának fokozása érdekében felmérést végeztünk a strandok vonatkozásában és felhívtuk a strandok üzemeltetőinek figyelmét az általunk készített prevenciós eszközök alkalmazására. Újszerű ötleteinkből merítve itallap mintájára preventív információhordozót, vízi sporteszközökre helyezhető öntapadós prevenciós matricát, öltözőkbe kihelyezhető plakátokat terveztünk, a strandok üzemeltetői részére hangosbemondókon lejátszható, 5 nyelvű (magyar, német, angol, lengyel, cseh) figyelemfelhívást, továbbá többnyelvű leporellót is készítettünk. 5
Komplex megelőzési eszköztárunk bővítése érdekében készült közel húszféle szakmai prevenciós kiadványt terveztünk és gyártattunk le. A pályázat keretében egy olyan kiadványt is megjelentettünk, amely országosan is kiemelkedőnek, egyedülállónak számít. A kiadvány címe „Bűnmegelőzési receptúra”. A mintegy 175 oldalas könyv célja, hogy formabontó módon megyénk természeti, gasztronómiai, történelmi és kriminális eseményeiből táplálkozva, egyfajta sajátos „utazás” révén bűnmegelőzési tanácsokat adjon az olvasó számára, illetve az olvasón keresztül másoknak is. A Bűnmegelőzési RecepTúra az alábbi linkről letölthető: http://www.police.hu/hirek-es-informaciok bunmegelozes/aktualis/olvassa-a-recepturat A Pápa TV-vel közösen elkészítettünk egy kisfilmet és egy spotot, amelyeket megyénk két legnagyobb városi televíziójában (Pápa és Veszprém) vetítettünk a kisfilmet havi 4, a spotot havi 2 alkalommal. Veszprém megye kórházaiban, orvosi rendelőiben, okmányirodáiban stb. elhelyezett LCD monitorokon is folyamatosan vetíttetjük a spotot és áldozatvédelmi prevenciós tanácsainkat, ajánlásainkat. A lakosság szubjektív biztonságérzetével kapcsolatban kérdőíves felmérést végeztünk, amelynek célja az volt, hogy a projekt során 2 alkalommal, az induláskor, 2012-ben és befejezéskor, 2014-ben felmérjük Veszprém megye biztonságát és a megyében élő lakosság szubjektív biztonságérzetét. A legfontosabb információk számunkra a lakosság biztonságérzetének, tájékozottságának és elégedettségének változására vonatkoztak, amelynek adatai a 2014 elején végzett felmérés alapján (1-5 fokozatú skálán mérve):
4
4 3,9 4 4 4 3,93,8 3,8 3,93,53,9 3,53,93,7 3,7 3,6 3,7 3,7 3,6 3,4 3,3
3 2
1 0 Biztonságérzet
Tájékozottság
Elégedettség
Veszprém
Pápa
Ajka
Bfüred
Balmádi
Várpalota
Tapolca
6
Az eredmények alapján elmondható, hogy mindhárom területen pozitív változásokat, javuló tendenciát tapasztaltunk. A következő ábrán látható, hogy a három mutató közül az állampolgárok elégedettsége növekedett leginkább:
3,77
3,78 3,75
3,76 3,74
3,73
Biztonságérzet Tájékozottság Elégedettség
3,72
3,7
Hozzájárulásunkat adjuk ahhoz, hogy Kedves Olvasóink a Hírlevél információtartalmát részben vagy egészben szabadon felhasználják, a célcsoportok felé eljuttassák. Kérjük azonban, hogy a terjesztés során hivatkozzanak arra, hogy a Hírlevelet a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya készítette
7