Fenntartható Közlekedésfejlesztés
Győr
Kerékpáros közlekedésfejlesztés Győrben Szakonyi Petra stratégiai tervező
Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztály
[email protected] Széchenyi István Egyetem Multidiszciplináris Műszaki Doktori Iskola PhD. hallgató
.
Győr a kerékpárosbarát város
Győr •
•
• •
•
•
Győr városa több szempontból is kerékpáros városnak mondható. Kerékpárosbarát egyrészt domborzati viszonyait tekintve, hiszen a település a Kisalföld sík vidékén helyezkedik el. Magyarország hatodik legnagyobb városa, de kiterjedése csupán akkora (17.457 hektár), hogy a településen belül jelentkező távolságok könnyedén leküzdhetők. Több viszonylatban versenyképes a közösségi és egyéni személygépjármű közlekedéssel szemben. A belvárost a vasútvonal és a folyók szegélyezik, aminek következtében a motorizált közlekedés a felüljárók, hidak környezetében nagyobb mértékben korlátozott, mint a kerékpáros közlekedés. A belvárosi kiterjedt gyalogos övezet nagy részében kerékpárral lehet közlekedni, a gépjárműforgalom számára ugyanakkor nagy kerülőutak megtétele szükséges. A városban élők számára a lakóhelyük és a város főbb szolgáltatásai olyan távolságban helyezkednek el, hogy a kerékpáros közlekedés vonzó alternatívát jelent számukra. 2
Helyzetkép
Győr
•
Jelenlegi kerékpáros úthálózat hossza: 79 km
•
Kerékpáros Koncepció és Kerékpárforgalmi Hálózati Terv (2009) alapján -> felülvizsgálat: 2015.
•
Kerékpáros Stratégia és Kerékpárforgalmi Hálózati Terv -(2015) alapján -> felülvizsgálat, egységes szerkezet ->KKK tervzsűri (2016.03.)
3
Győr
4
Közlekedési munkamegosztás
Győr •
Modal-split: kerékpározás – 12% (2012)
•
Győr intermodális csomópontjának kialakítására és a győri városi és elővárosi közlekedés fejlesztésére irányuló előkészítő projektekhez kapcsolódóan történt meg a város és a környező települések – elsősorban közlekedési – jellemzőinek vizsgálata.
•
Az adatgyűjtés kiterjedt a Győr környékiek napi ingázási mutatóira, lakos számra, a megyeközponttól való távolságra, a település jellegére (város/község), személygépkocsi-ellátottságra, az autópálya közelségére, valamint a helyközi tömegközlekedési ellátottságra.
•
A minta kb.:3000 háztartást tartalmazott, melyeket az előre megadott településeken kérdeztek le. A megkérdezés 2012. október 25. és november 25. között történt 5
Győr
6
Fejlesztési célok
Győr
1. Győr Megyei Jogú Város közigazgatási területén a kerékpáros közlekedés épített infrastruktúra fejlesztése. 2. A kerékpáros forgalom növelése, a meglévő hálózat kerékpározhatóságának javítása, a kerékpáros, közlekedést akadályozó tényezők megszűntetése. 3. Kerékpáros közlekedők részarányának növelése. A koncepció alapján tervezett célállapot: • Modal-split: kerékpározás - 20 % (2020); • A kiépítésre tervezett hálózati elemek összes hossza 49 km; • A kisforgalmú utakon kijelölt hálózati elemek összes hossza: 110 km; A kerékpáros úthálózat a tervezett elemekkel kiegészülve és a távlati ütemes kiépítés után összesen 238 km hosszban magas színvonalon képes lesz a kerékpáros igényeket kiszolgálni, ezáltal növelve a kerékpározás részarányát a városi közlekedésben, csökkentve az úthálózat gépjármű-forgalmi terhelését és a károsanyag-kibocsátást egyaránt. 7
Fejlesztési prioritások 1.
Győr
• Összefüggő, átlátható és logikus hálózat létrehozása • Hálózati hiányok megszüntetése (hiányzó szakaszok építésével, kijelölésével, ellenirányú kerékpáros forgalom engedélyezésével, forgalmi rend változtatással, táblázással stb.)
• Turisztikai
célú
kerékpárutak
építése
(EuroVelo6, Győr-Pannonhalma -Balatoni kerékpárút stb.)
• Meglévő kerékpárutak felújítása 8
Győr
9
Győr
10
Fejlesztési prioritások 2.
Győr
•
Kapcsolódó infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése
- Kerékpár parkolás fejlesztése (kerékpártámaszok a forgalomvonzó létesítményeknél, fedett kerékpártárolók, fedett és zárható kerékpártárolók az intermodális csomópontokban)
-
Kötött
gyűjtésű
kerékpárkölcsönző
hálózat
fejlesztése
(forgalomvonzó létesítményeknél, sportközpontok mellett, oktatási és kulturális intézményeknél, hivataloknál intermodális csomópontokban)
-Intermodális közlekedési kapcsolatok fejlesztése
•
Győr város gépjármű forgalomi terhelésének csökkentése a kerékpáros közlekedési hálózatok és szolgáltatások fejlesztésével (élhető város).
-Parkoló fejlesztés (P+R, B+R) -Gyalogos övezetek növelése 11
Győr
12
Győr
13
Győr
14
Győr
15
Kerékpáros fejlesztések Győrben I. (2010-2015)
Győr •
Önkormányzati forrásból megvalósult fejlesztések (útépítésekhez, útfelújításokhoz kapcsolódó gyalogos-kerékpáros infrastruktúra fejlesztések): – Jedlik híd (kerékpárút építés) és környező utcák – Új Bácsai út kerékpárút építés (2,600 km) – EYOF 2017 (Radnóti út) – Szigethy Attila út - kerékpárút felújítás (1,500 km)
•
Európai uniós források felhasználásával megvalósult fejlesztések – Győr Megyei Jogú Város kerékpárforgalmi hálózatának fejlesztése (NYDOP-4.3.1) – közel 6 km – Győr-Abda kerékpárút (KÖZOP-3.2.0) – 3,114 km – Győr-Gönyű kerékpárút (2 pályázat, KÖZOP-3.5.0) – 4,7 km – GyőrBike rendszer kiépítése (NYDOP-3.2.1) 16
A projektek képekben I.
Győr
A projektek képekben II. – Győr-Abda
Győr
Kerékpáros fejlesztések Győrben II. Szolgáltatás fejlesztés, szemlélet formálás (2010-2015)
Győr •
Önkormányzati források felhasználásával megvalósult programok: – BAM reggeli - a kezdetektől – Mobilitási Hét és Autómentes Nap -12 éve – Óvodai-, iskola oktatási pályázatok, KRESZ tanfolyamok
•
Európai uniós források felhasználásával, megvalósult programok: – IEEU - Pro.motion projekt – B+R, Győr-Ménfőcsanak – IEEU - TravelPlan plus projekt Általános és Középfokú Oktatási Intézmények – környezettudatos közlekedésre nevelése (3 éves program [modal-split vizsgálattal]) – Szolgálati Kerékpárprogram (KEOP) – 3 db fedett kerékpártároló az önkormányzati hivatalokban + zuhanyzó+öltöző – Közlekedj tudatosan (KEOP) – Bringavonat – GyőrBike rendszer kiépítése (NYDOP-3.2.1) - 23 állomás, 256 dokkoló, 180 kerékpár 19
A projektek képekben III. – Szolgálati kerékpár program
Győr
A projektek képekben IV.
Győr
Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap
Győr
• Már 12 éve • Hatékony együttműködés a civilekkel • Minden évben új programok
22
Bringás reggeli, Kerékpáros „citrom díj”, Közlekedésbiztonsági témanap
Győr
Light ride és éjszakai buszjárat
Győr
GyőrBike
Győr •
23 kölcsönző állomás
•
180 db közcélú kerékpár (bővítés 215-re)
•
256 dokkoló
•
5000 db ügyfélkártya
•
Non-stop
•
Könnyen bővíthető
•
Cél az önfenntartás
•
Weboldal – gyorbike.hu
•
Marketing, reklámfelület értékesítése
•
Díjstruktúra
•
Indulás: 2015.09.07.
•
Üzemeltető: Cycleme Kft. & Neuzer Kft.
25
Kerékpáros fejlesztések Győrben III. Biztonságos kerékpárutak építése (2010-2015)
Győr
Baleseti helyzetkép: • 727 személyi sérüléssel járó kerékpárosokat érintő baleset történt 2002 és 2014 között (KSH baleseti adatbázis) – ez az összes baleset (2977 db) közel egynegyede. • Halálos – 2% (16 db), súlyos sérülés – 32% (233 db), könnyű sérülés – 66% (478 db) • 62% útkereszteződésben, 35% folyópálya szakaszon (2% egyéb, pl. parkolóban) Balesethalmozódási helyek: • a főúttal párhuzamosan vezetett kerékpárút vagy gyalog- és kerékpárút mellékúton való átvezetésénél; • kétütemű kerékpáros átvezetés körgeometriás csomóponton; • közös gyalog- és kerékpárutak mentén. 26
Győr
27
Győr
28
Győr
29
Fejlesztési tervek 2016-2020
Győr • •
•
Győr-Pannonhalma kerékpárút megépítése (Szent Imre út - belterületi szakasz) A környező települések felé vezető, hiányzó kerékpárutak megépítése (pl. Vámosszabadi)
Eurovelo 6 városon belüli nyomvonalának
megfelelő színvonalú
kiépítése, kerékpáros szolgáltatások fejlesztése
•
Városon belüli hiányzó hálózati elemek megépítése
•
Meglévő kerékpáros infrastruktúra folyamatos felújítása
•
Kerékpáros balesetek csökkentése (baleseti gócpontok megszüntetése)
•
Szemléletformálás – kerékpáros KRESZ bevezetése a helyi iskolákban
•
Kerékpáros turizmus szolgáltatásainak fejlesztése
•
GyőrBike rendszer népszerűsítése, bővítése 30
Győr
Köszönöm a figyelmet!
Szakonyi Petra stratégiai tervező, PhD. hallgató Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Településfejlesztési Főosztály
[email protected]