Gyógynövények a sebkezelésben – Akkor és most
Scholler III. dolgozat
Sághi Márton 2015
Bevezetés Scholler III. dolgozatomban sebkezelésre használatos gyógynövényekkel foglalkozom. A történelmi időkben számtalan növényt használtak ezzel a céllal szertartások során, ám mai szemmel nézve a megfelelő hatóanyag csak kevésben volt meg. Dolgozatom ezért olyan gyógynövényekből emel ki néhányat, melyeket már elődeink is alkalmaztak, ugyanakkor tapasztalati, vagy hatóanyagokkal bizonyított módon a sebkezelésben ma is megállják a helyüket. Több ma is hasznos gyógynövényt követően egy „zsákutcát”is tárgyalok; egy olyan növényt, melyet korábban használtak sebellátásra, ám a ma már igazoltan káros hatásai miatt nem alkalmazható. Érdekességképp egy, a történelmi időkből származó altató-fájdalomcsillapító gyógynövénykeveréket is bemutatok annak hatásos, illetve csupán a misztikum, a szimbolika miatt szereplő összetevőivel.
Történeti áttekintés Az emberiség történelmét a gyógyító növények használata végigkíséri. Feltételezhető, hogy az őskor embere is rátalált gyógyhatású növényekre, miközben táplálék után kutatott. A nagy ókori civilizációk gyógynövényekkel kapcsolatos ismereteiről már írásos emlékek is maradtak ránk. Ókori egyiptomi papiruszok írnak már növényekről, melyeket betegség megelőzésére, vagy gyógyítására használtak. Az úgynevezett Ebers-féle tekercsek Egyiptom 3500 évvel ezelőtti orvosi ismereteiről adnak hírt, tartalmazzák többek között 100 gyógynövény leírását. Sokszor nem önmagukban, hanem rítusokkal, ráolvasással, varázslattal együtt alkalmazták ezeket, mivel a problémák okát a szellemvilágban, valamint környezeti, életviteli tényezőkben látták. Néha felfedezhető kapcsolat egy-egy használt anyag és adott betegség között, de a legtöbb esetben mai szemmel nézve nincs összefüggés. Számos ma is használt gyógynövényt (pl. kakukkfű, szennalevél, kömény…) a balzsamozásnál is használtak, főként azok erős illata miatt. A leginkább gyakorlatias gyógyító tevékenység a sebellátás volt, hiszen a probléma abban az esetben nyilvánvaló. Sok betegség gyógyításához meg kellett találni a megfelelő helyet, időt hogy eredményes legyen a műveled, de a nyílt sebeket, égést azonnal el kellett látni. Hippokratész már nem spirituális okot feltételezett a háttérben, a kórfolyamatokat tanulmányozta, valós okot feltételezett, és tapasztalatai alapján próbálta kezelni azokat. Úgy vélte, a betegségek kialakulásának oka az áramló testnedvek (vér, nyál, sárga és fekete epe) egyensúlyának megbomlása. A gyógynövényeket, egyéb gyógyító eljárásokat is annak megfelelően használta, hogy azok miként befolyásolják a testnedvek szintjét a szervezetben. Dioszkoridesz (görög származású római katonaorvos) 580 növényt írt le I.sz. 60 körül született „De Materia Medica” című könyvében, mely az első gyógynövényes könyvnek tekinthető. Ez egészen a XVII. századig a gyógyszerkönyvek etalonjának számított. Plinius a „Naturalis Historia” című, 37 könyvből álló művéből a 20-32 könyvekig növényi és állati eredetű gyógyszereket taglal. Galénosz részletesen foglalkozott a gyógynövények elkészítési módjával. Igaz, elmélete Arisztotelész téves „négy őselem” tanára épül, de tapasztalati úton több készítménye hatékonynak bizonyult, melyek közül jó pár „galénoszi készítmények” (galenikumok) néven ma is szerepel gyógyszerkönyvben. Ezek általában keverékek; gyógynövények bizonyos feldolgozása után összeállított gyógyhatású készítmények (tinktúrák, forrázatok, teakeverékek, kenőcsök).
A Római Birodalom bukását követően ezen ismeretek jelentős része veszett volna el talán örökre, ha azt az arabok nem tanulmányozzák, és saját ismereteikkel elegyítve írásba nem foglalják. Kiemelendő Abu Ali el-Husszein Ben Abdullah Ibn Sina, vagy latinosított nevén „Avicenna” munkássága. Orvosi tanításait híres munkájában a Kánonban foglalta össze, melyben gyógynövények begyűjtési, termesztési, feldolgozási és tárolási körülményeit is részletezi. Az arabokkal való kontaktus, kereskedelem, és az arab hódítások révén jutottak el ismét ezen ismeretek a sötét középkort, népvándorlások korát élő Európába, és maradtak fenn kolostorok, majd később egyetemek írásos anyagaiban. Ezek egyszerre szolgálták a régi ismeretek megőrzését, felelevenítését, valamint új ismeretek befogadását és terjesztését. A gyógyításhoz szükséges növényeket is a kolostorok kertjeiben termesztették. Gyógyhatású készítmények, teakeverékek előállításával is foglalkoztak. A kolostorkertek növényeiben alapvetően az ókori kertkultúra élt tovább. A XVI. század bővelkedik a gyógynövényekről való tudás gyarapításában. Jelentős például Paracelsus munkássága, aki többek között felismerte azt is, hogy egy adott növényi drog gyógyító, vagy mérgező hatása annak dózisától függhet. Az újkor számos „füveskönyve” közül kiemelendő Carolus Clusius, kinek 1583-ban kiadott, 1146 fametszetet tartalmazó műve elsőként ismertette Magyarország növényvilágát. A korábbi hasonló művek elsősorban gyógyhatás, hasznosság szempontjából vizsgálták a növényeket, az ő műve az első, mely egy térség teljes növényvilágát tárja fel. Claude Bernard, fiziológus, a XIX. században állatkísérletekkel bizonyította számtalan növényi anyag élő szervezetre gyakorolt hatását, megteremtve ezzel a hatóanyag kutatások alapját. A XX. századra a növényi hatóanyagok kutatása felgyorsult, számtalan új gyógyszer született a hatásmechanizmusok tisztázása és a hatóanyagok mesterséges előállítása révén. Magyarországon a XIX. században egyre nagyobb hangsúlyt kapott a növényekkel, gyógynövényekkel kapcsolatos kutatás. 1871-ben megjelent az első Magyar Gyógyszerkönyv, mely hivatalos kiadványként a készítmények minőségi követelményeit, előírásokat, szabályokat is tartalmazott, mely minden orvosra, gyógyszerészre, gyógyszergyártóra kötelező érvényű volt. Országunk a gyógynövénykutatásban a XX. században is élen járt; 1904-ben Kolozsváron jött létre a világ első gyógynövénykutató kísérleti állomása. Növénykémiai kutatások folytak, és több, mint 80 gyógyhatású növény termesztési technológiáját itt dolgozták ki. 1915-ben Budapesten létrehozták a Gyógynövény Kísérleti Állomást, mely biztosította a termesztés és gyűjtés ellenőrzését. A Gyógynövény Kísérleti Állomás bázisára támaszkodva Magyarország „gyógynövény nagyhatalommá” vált. Az I. majd a II. Világháború utáni időkben a gyógyszerhiány miatt a gyógynövényekre nagyobb figyelem irányult. Napjainkban az egészségmegőrző céllal fogyaszott növényi eredetű készítmények miatt, valamint a természetes gyógymódok iránt elkötelezettek szélesedő táborában a fitoterápia ismét reneszánszát éli.
Sebkezelésre használható gyógynövények bemutatása Cickafark (Achillea millefolium) Egyéb megnevezései például: cickóró, orvosi cickafark, cickafarkkóró. Egy Spanyolország területén (El Sidron barlangban) talált neandervölgyi leletet vizsgálva a régészek kamilla és cickafark nyomait fedezték fel a fogakon lévő lerakódásokban. Mivel ezen növények keserű ízűek és tápanyagtartalmuk alacsony, ezért a lelet vizsgálói úgy vélik, öngyógyító céllal fogyaszthatta ezeket a neandervölgyi. Úgy vélik, ez az első direkt bizonyítéka annak, hogy öngyógyító céllal fogyasztottak bizonyos nővényeket az őskor emberei. A kelták is használták a cickafarkot szertartásaiknál, pontos szerepe itt még ismeretlen. Az ókor orvosai már biztosan alkalmazták gyógyító céllal. Dioszkoridesz, az I.században élt katonaorvos már úgy ír róla, mint a legjobb vérzéscsillapító, sebekre és fekélyekre használta. Latin nevében szereplő „Achillea” onnét ered, hogy a görögök szerint Achilleus ezzel a növénnyel állította el társai sebeinek vérzését. Latin nyelvű forrásokban „herba militaris” néven találkozhatunk a cickafarkkal. 1559-ben íródott forrás szerint a cickafark bezárja a sebeket és megvédi azokat a gyulladástól. A növény ma ismert hatásai közül a sebkezeléshez kiemelendő gyulladáscsökkentő, antiszeptikus és vérzéscsillapító hatása. Külsőleg friss, de akár nehezen gyógyuló sebek, fekélyek, ekcéma és bőrgyulladások kezelésére alkalmas. Több ismert hatóanyaga között cseranyagok, aconitsav, achillein glükoalkaloid, proazulén, aszparagin, glikozidok és többféle ásványi só szerepel. Sebkezeléshez borogatás, tinktúra készíthető belőle, vagy összemorzsolt friss leveleit is a sebekre helyezhetjük.
Orvosi székfű vagy kamilla (Matricaria chamomilla) Az egyiptomiak virágát nap-szimbólumnak tartották és ennek megfelelően tisztelték. Tőlük ránk maradt emlékekben rangosabb nők láthatóak, amint a növény összezúzott virágszirmait teszik bőrükre. A balzsamozáskor is kiemelkedően fontos volt, hiszen a kamilla volt az ekkor használt keverék egyik fő alkotóeleme. Görög gyógyítók is használták már gyulladások, sebek kezelésére és nők menstruációs fájdalmának enyhítésére is. Dioszkoridesz és Plinius ezeken kívül fejfájás, vese-, és hólyagpanaszok enyhítésére javallotta a kamillát. A X. században keletkezett „Lacnunga” (Orvosságok) címet viselő óangol és latin nyelven íródott gyűjteményben a „Kilenc Szent Növény” egyikeként írják le. 1638-ban írt kertészetről szóló könyv is dicsérettel említi. Angliában és a korai Virginia államban az orvosok mindig tartottak maguknál a kamillából. A nevében szereplő latin „matricaria”, valamint a régi magyar elnevezései („anyaméhfű”, „szüzekanyja”) is utalnak arra, hogy sok egyéb felhasználás között fájdalomcsillapító, görcsoldó hatását menstruációs fájdalmak illetve szülés közbeni fájdalmak enyhítésére is használták. Az egyik legismertebb gyógynövényünk ma is, a legtöbb állam gyógyszerkönyvében hivatalos drogként szerepel. Hatóanyagai között szerepel a kamazulén, bizabolol, apigenin, szalicilátok, valeriánsav, kumarinok, illóolajok. Sebkezelésre külsőleg lemosásként, borogatásként is alkalmazható főleg gyulladáscsökkentő hatása miatt, de kimutathatóan nehezebben szaporodnak jelenlétében a Staphylococcus és egyéb Gram-pozitív baktériumfajok és Candida gombafajok is. Kettős vak vizsgálattal olyan önkénteseken tesztelték a kamilla sebgyógyító hatását, akiknél tetoválás eltávolításához dermabráziót, tehát a bőr felsőbb rétegeinek eltávolítását végezték. A kontroll csoporthoz képest a bőr gyorsabb visszaépülését (epithelializációt) észleltek és a kialakult rétegek szakítószilárdsága is erősebbnek bizonyult 15 nappal a seb kialakulása után.
Fehér fűz (Salix alba) Már évezredekkel korábban is felfedezték előnyös hatásait az emberek. Fájdalom csillapítására fűzfakérget rágtak, vagy fűzfa különféle részeiből származó főzeteket ittak. Gyulladáscsökkentő, lázcsillapító és fájdalomcsillapító hatását már az ókor herbalistái, gyógyítói, köztük Dioszkoridesz is említi írásaiban. A keltáknál gyógyító pálcákat is készítettek fűzfaágakból, valamint abban a tulajdonságában hittek, hogy a Holdról áldásokat, erőt közvetít az emberek életébe. Az ókor számtalan hiedelme, legendája kapcsolódik a fűzfához, melyek többsége a szellemvilággal, holtakkal történő kapcsolatban látja szerepét. A fűzfa nevében a „salix” a görög „isalos” kifejezés latinosításából származik, melynek jelentése „vízi vonal”, utalván előfordulására tavak, vízfolyások közelében. A gyógynövény hatóanyagai a szalicin és szalicilsav kiemelt jelentőséggel bírnak. A szalicilátok adják a közismert Aspirin nevű gyógyszerünk alapvegyületét is. A sebkezelésben, sebellátásban ma már nem a tannin tartalma miatti összehúzó, adstringens hatás játszik szerepet, sokkal inkább a szalicilátok fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, lázcsillapító hatása. Az öngyógyításban ugyanakkor óvatosan alkalmazandó, hiszen kedvező hatásain kívül a véralvadási rendszerre, és a gyomornyálkahártya nyáktermelésére is hat, emiatt túlzott használata esetén gyomorfekélyek, gyomorvérzés kialakulását okozhatja.
Fekete nadálytő (Symphytum officinale) Népies nevei; forrasztófű, összeforrasztófű, összeplántálófű már önmagukban is jó sebgyógyító hatásra engednek következtetni, nevében a „Symphytum” szó a görög „összenő” igéből származik. A több évezredes múltra visszatekintő növényt Kr.e. 400 körül görög orvosok már használták vérzéscsillapításra, törött csontok, zúzódott lágyrészek ellátására, különféle sebek kezelésére. Írásos emlék szerepel róla Dioszkoridesztől, a katonaorvostól is, aki Nagy Sándor seregeinek gyógyításakor is alkalmazta. Források alapján a kolostorok kertjeinek is alapvető termesztett gyógynövénye volt. Paracelsus is alkalmazta a XV.-XVI. században és egyéb sebkezelő módszerek (mint például a seb ecetezése) fölé helyezte annak használati értékét. A növény későbbiekben is megmaradó népszerűségét jelzi, hogy 1840-ben a gyenge burgonyatermés miatti írországi éhínséget fekete nadálytő termesztésével és hasznosításával szerette volna megoldani egy „Henry Doubleday”-ként nevezett angol úriember. Az Újvilágba költöző telepesek is vittek magukkal a számukra fontos gyógynövényekből, köztük a fekete nadálytőből is, de szerencséjükre azt tapasztalták, hogy az az óceánon túl is megtalálható. A fekete nadálytő felhasználható részei: levelek, gyöktörzs és gyökér. Hámosító, sejtproliferáció fokozása révén szövetek regenerálódását segítő, gyulladásgátló, összehúzó hatása miatt vérzéscsillapító, így sebek, fekélyek gyógyulását elősegíti. Húzódásoknál, ínhüvelygyulladásnál, csonttöréseknél is kedvező hatású. A szövetek újraképződését segítő fő hatóanyaga az allantoin, mely főként a növény föld alatti részeiben, levelében kisebb koncentrációban található meg. A, C és B – különösen B12- vitamin- forrásként is jelentős. Egyéb hatóanyagai közül kiemelendőek a cseranyagok, nyálkaanyagok és pirrolizidin alkaloidok. Utóbbiak miatt elég ellentmondásos a fekete nadálytő megítélése szerte a világon, mivel az alkaloidok és azok metabolitjai májkárosító hatásúak lehetnek. Sok országban emiatt a fekete nadálytő gyöktörzsének és gyökerének drogját tartalmazó készítmények tiltólistán szerepelnek, mivel a kedvező hatású allantoinhoz hasonlóan a pirrolizidin
alkaloidokat is a föld alatti nővényi részek tartalmazzák nagyobb mennyiségben. Egy USA-ban működő hatóanyagokkal foglalkozó weboldal, a „drugs.com” esettanulmányokban a fekete nadálytő alkalmazásának tulajdonít a máj kisvénáit károsító, azokat elzáró hatást, mely folyamat a későbbiekben májcirrhosishoz vezet. Emiatt csak azon készítmények alkalmazását nem tiltja, melyekből előállításuk során a károsító alkaloidokat kivonják. Hazai források szerint is ellenjavallt a növény gyöktörzséből származó készítmények belsőleges illetve mély, nyílt sebeknél történő alkalmazása. Öngyógyításban az imént említettek miatt szintén kerülendő, standardizált és megfelelőképp előállított gyári készítmények formájában használható. Ezeknél is kiemelik a gyártók, hogy a napi felhasznált mennyiség limitált, illetve 4-6 hétnél tovább egy évben ne alkalmazzuk.
Ami a fitoterápiában zsákutcának bizonyult…!!! A közönséges farkasalma (Aristolochia clematitis) A farkasalma használata is a régmúltba nyúlik vissza. Az egyiptomiak is alkalmazták már évezredekkel ezelőtt fekélyek, lázas betegségek és kígyómarások kezelésére. A növény óegyiptomi nevének jelenétése is „kígyótól védő”. Hippocrates, Dioszkuridesz, Plinius és később Paracelsus patikájában is szereplő növény. Neve görög eredetű szóösszetételből származik („aristos” és „lochos” szavakból), mely durva fordítással „jó szül(et)és”-t jelent, utalván arra, hogy a növény gyermek születését segíti elő. Egy 1564-ből származó gyógynövényes könyv írja róla, hogy a krónikus sebek, fekélyek és sebgennyedések kezelése mellett belső női nemi szervek megnyitását, ezáltal tisztulását is segíti, így menstruáció idején, így a későbbi gyermek fogantatását segíti. Szülést követően a tisztulást elősegítendő minden nőnek javasolja. A magyar népi gyógyászatban is ismert volt a farkasalma. Rosszul gyógyuló sebek, fekélyek kezelésére széles körben alkalmazták.
A növény alkalmazása ma bármely használati céllal kerülendő az öngyógyításban. Ennek oka, hogy hatóanyaga az arisztolochiasav kimutatottan mutagén, tumoros folyamatokat indít. Hatása DNSadduktok képzésével magyarázható, mellyel többek között a tumorszuppresszor p53 gén mutációját okozza. A növénytani leírások ezért ma az egyik legveszélyesebb növénynek tartják. 1956-ban ÉszakBulgáriában 664 beteget vizsgáltak, akik a farkasalma maggal nagyobb mértékben szennyezett gabona lisztjével főztek, majd vesegyulladás, a vesék leállása alakult ki, ezért később dialízis, vagy vesetranszplantáció vált szükségessé náluk. Ezt ma „Balkán endémiás nephropathiának” nevezik. Az arisztolochiasav mutagén hatásának köszönhetően többekben vesehámsejtekből kiinduló daganat fejlődött. A jelenséget „kínai gyógynövény nephropathiának” is nevezik, miután Belgiumban több olyan embernél mutattak ki hasonó egészségkárosodást, akik egy kínai súlycsökkentő gyógynövénykeveréket szedtek, ami kimutatottan arisztolochiasavat tartalmazott. A gyártó cég egyéb környezeti hatásokkal magyarázta a rákkeltő hatást, de az arisztolochiasav szerepét a folyamatban állatkísérletesen is igazolták.
Amikor már volt nem elég a seb borogatása… Azoknál a sebeknél, ahol egy egyszerű kötés, lemosás, vagy gyógynövényes pakolás nem bizonyult eredményesnek, vagy sürgős beavatkozást igényeltek, műtéti beavatkozás válhatott szükségessé. Ehhez már a történelmi időkben is próbáltak olyan eljárásokat, gyógyszereket alkalmazni, melyek a beteg számára a beavatkozást elviselhetőbbé teszik. A metszéseken, vágásokon, és adott esetben idegentest-eltávolításon kívül a páciensnek a varrást, és a seb izzított fémmel való „kezelését” is ki kellett állnia. (Utóbbinak a sebet összezáró, vérzéscsillapító hatásán kívül fertőtlenítő hatása is fontos volt.) Álljon itt egy példa Kr. u. 800-ból, Dél-Itáliából, Monte Cassino kolostorából egy „álomital”-nak nevezett készítményről!
Álomital Összetevői a recept szerint: 3 kanál vaddisznóepe (férfiaknak kan, nőknek anyadisznótól), 3 kanál büröklé, 3 kanál földitök gyökér, 3 kanál saláta, 3 kanál „ópium”, 3 kanál beléndek, 3 kanál jó bor, 3 kanálnyi ecet. Ezeket összefőzték, majd megitatták a műtétre váró beteggel, miután elaludt, kezdődhetett a beavatkozás, majd annak végeztével állának sóval és ecettel történő bedörzsölésével ébresztették. Az állati eredetű összetevőnek, az epének itt valószínűleg emulgeáló hatása miatt volt szerepe: segített az oldat összeállításában. A többi felhasznált anyag közül a földitök gyökere, bor, salátalevél, ecet ártalmatlan, az alkalmazás célját tekintve bizonyosan hatástalan. Ezzel szemben a többi alkotóelem veszélyes, erőteljes hatással bír. A bürök kaniin tartalma miatt bénulást hoz létre előbb a mozgató, majd az érző beidegzést kapcsolva ki. Ma a gyógyításban hatóanyagát nem használják, mivel fájdalomcsillapító hatása van ugyan, de az effektív dózis a toxikus szinthez rendkívül közel van; túl kicsi a hatásszélessége. A beléndek hioszciamin, szkopolamint és atropin tartalma miatt ugyancsak rendelkezik izomlazító, paraszimpatikus idegrendszert bénító és nyugtató hatással. A nedvével kapcsolatban említik ugyan, hogy sebek külsőleges kezelésére használták, mert megnyugtatja a seb környékét, de egyéb hatásai miatt -látászavar, hallucinációk, mániás epizódok- alkalmazása kerülendő. Nagyobb dózisban halált okoz. Pszichés hatásai miatt „bolondító beléndek” néven ismert a magyar forrásokban. Talán az ópiumszármazék jelenléte bírt a legerősebb, de a műtét alanya számára mindenképp a legkedvezőbb hatással. Az ópium és származékai igen erős fájdalomcsillapító hatással bírnak, a mai gyógyászatban is jelentős szerepük van. A pontos dozírozásnak itt is kiemelt szerep jut, mert túladagolása esetén légzésbénulás léphet fel. Így ha az ókor, középkor betege magát a műtéti beavatkozást még túl is élhette valamiképp, a kezelésére használt gyógynövények épp úgy a halálát okozhatták.
A dolgozathoz felhasznált források: -
Dr. Birtalan Győző: Avicenna Kánonja és az európai orvostudomány, Orvostörténeti Közlemények 89-91.(1980) 26-43.
-
Anthony J Carter: Dwale: an anaesthetic from old England, British Medical Journal, 1999 Dec 18; 319(7225): 1623–1626.
-
trebag.hu – Gyógynövények használatának történeti áttekintése
-
Hirono I, Mori H, Haga M.:Carcinogenic activity of Symphytum officinale . J Natl Cancer Inst. 1978;61(3):865-869.
-
Andres R, Brenneisen R, Clerc JT.: Relating antiphlogistic efficacy of dermatics containing extracts of Symphytum officinale to chemical profiles. Planta Med . 1989;55(7):643-644.
-
www.herballegacy.org : Dr. Christoper’s Herbal Legacy
-
www.drugs.com
-
University Of Maryland Medical Center, Complementary and Alternative Medicine Guide, „Comfrey” szócikk (fekete nadálytő)
-
www.globalherbalsupplies.com
-
www.thepoisongarden.co.uk
-
www.sciencebasedmedicine.org
-
Wikipedia
