AKKOR MOST MI LEGYEN…? siketek jelnyelve versus orális módszer
CARISSIMI füzetek Pozsony/ Bratislava megjelenés alatt
A siketekkel való foglalkozás sem mentes „idegen” elemektől. Ezek az elemek a politika, ideológia, sőt; a tudattalan társadalmi elvárások, gyógypedagógiai divatok, változó szemléletek. A közel kétszáz esztendőre visszatekintő surdopedagógiai tapasztalat azt mutatja, hol az orális képzés 1 hol pedig a jelnyelvi képzés az elfogadott. A rendszerelvűség nem ismeri a vagy-vagy kizáró gondolkodásmódot. Így a megoldás nem a többségi társadalom nyomásának való engedés (orális képzés), sem pedig az egyoldalú csak-jelnyelv használat (hisz a siketek valóban kirekesztődnének a társadalomból) hanem az is-is szemlélet. A siketek egymás közt a jelnyelv et használják, de a társadalomban való mozgáshoz nyilván a szájról olvasást veszik igénybe. A siketek életmódja, az ahhoz kapcsolódó kommunikációs mód: is-is (tehát rugalmas, helyzethez alkalmazkodó) jellegű, hiszen másképp egy siket társadalmi léte lehetetlen volna. Az orális gyógypedagógiai elv mellett úgy érvelnek, hogy a siketeknek muszáj a többséghez alkalmazkodni . Csakhogy: ez nem gyógypedagógiai elv, hanem: gyógypedagógiai köntösbe bújt primitív(!) szemlélet, némiképp erőszakos elvárás is. A lehetséges alkalmazkodásnak ugyanis határai vannak. Pl. más az a vak, akinek valaha már voltak látási élményei, pl. baleset következtében vakult meg. Más az ún. nyelvi kompetenciá ja annak, aki valaha hallott, így elvont fogalmakat, kifejezéseket is megért –a korábbi, de megfakuló ún. hallási tapasztalat okán. Megint más az személy (és az ő gyógypedagógiai igénye is), akinek hallási-nyelvi tapasztalata sosem volt. Ráadásul a jobb agyi félteke hamarabb is érik , mint a beszédközpontot tartalmazó bal félteke, általában ez lányoknál előbb történik (korábban kezdenek beszélni). A korai beszéd során a kisgyermek (1-3 év) mintegy: „lehallgatja önmagát”(nem csak utánozza a felnőttet): a beszéd intonációra (dallam, hangsúlyok és a szavak közötti mikro-szünetekre) a jobb félteke fogékony, s bonyolult agyi kapcsolathálózaton keresztül módosítja a bal agyi félteke beszéd-motoros (Broca) tevékenységét is. A született siket tehát nem csak hogy nem hallja a beszédmodelleket (szüleit), de sajnos, önmagát sem. Hacsak, hallókészülékkel, s persze: csontvezetés segítségével nem. Éppen ezért javasoltam a 1 os, oris = száj, oralis = szájalás, ima/ könyörgés, ill. szájhoz tartozó, latin. Gyógypedagógiai ért.: szájról olvasás, később; a hallókészülékes, de töredékes hallásérzékelés és a szájról olvasás preferenciája, sőt; időnkénti erőltetését is jelenti. 1
jelnyelv pedagógiámban (2010, internetes tudástár), hogy az általános iskola 3-4-5 osztálya körül legalább két félévben tanuljanak jelnyelvet a kisiskolások, siketek aktív közreműködésével, illetve a hallók gazdagítsák a siketek passzív szókincsét. Mindezt túlnyomórészt (60, 70! %-ban) játékos formában tanácsos, nem feladat, hanem mozdulatokkal (szimbólumok + műveletek) facilitált 2 fejlesztés, beszédnevelés. Ennek pedagógiai-pszichológiai alapja a kölcsönösség, az egymás segítése, egyfajta non-formal education,(nem formális, nem intézményi tanulás) egymás segítése-fejlesztése, a tanár (gyógypedagógus) elsősorban moderátor. Valamint; a beszédfejlődésben meglassult iskolások fejlesztése –kommunikációjukba a mozgást (jelelést, gesztusokat, testbeszédet) bevonva. Tudniillik, a jelelő gyerekek agya még rugalmas (flexibilis) az az: (a felnőttéhez képest) könnyen jönnek létre új neurális (idegsejt-hálózatos) pályák így kommunikációs útvonalak és algoritmusok. Számomra érthetetlen, milyen is az a hazai gyógypedagógus képzés, ami nem beszél arról, hogy a jelelés, a testi gesztusok bevonása a beszédbe: jelentős fejlesztő hatást gyakorol a hallók(!) beszéd-tanulásában is. Agyvérzés utáni afáziákban is jótékony lehet, ha a kommunikáció testi gesztusokkal telített. Ha bár a „levegőt markolom” = megfogom a bögrét, lenyomom a kilincset, kinyitom az ablakot etc., akkor a mozgás asszociációkat, régi motoros emlékeket (nyelés, ivás, még íz is, egy forró bögre megfogása, téri élmények, egyszerű szituációk = ablaknyitás, cipőfűzés, mosoly, vagy visszautasítás, stb.) indít be. Tudniillik: a Broca (motoros = beszédizmok, a beszéd kivitelezése,) beszédközpont lassanlassan sok és sokoldalú impulzusokat fog kapni a testi gesztusokért felelős I. kisagyi (cerebellum) és II. fali (parietális) lebenyi motoros kéregből is. III. Nagyobb általánosságban a Brodmann3 4 -es régióban található akaratlagos mozgatóközpontból is. A hangsúly az is – en van. Ha a beszélőnek, vagy az agyvérzés (storke) okán motoros afáziás betegnek elakad a beszéde, vagy az sérült, akkor, az ún. testi gesztusos rendszer, a saját-testérzés (szenzoros kéreg) bekapcsolása (az agy fali lebeny részének Brodmann [felülről lefelé] 3-,1-, 2-, areái a kommunikációba segít. Mert így a beszédszándék sokkal ősibb, mélyebb agyi rétegekből jövő impulzusokra is, jelentésekre (nyelvtan, grammatikai szerkezet, a Chomsky –féle mélyszerkezet) is épít. A gyógypedagógiai gyakorlatból tudjuk, hiába az orvosi vélemény: X Y nem fejleszthető, állapota végleges. Ez, –tisztelet az orvosoknaklegtöbbször, egyszerűen nem igaz! Az orvos saját szakmai szocializáltságának foglya, nem látja, nem is láthatja egy-egy fejlesztés időbeni íveit, a lassú változásoknak, 2 valamivel serkentett, olajozottabbá tett, megkönnyített folyamat, akció, esemény.
3 az agysebész kb. 1901-ben 86, funkcionális egységre (area = terület, zóna, rész) osztotta az emberi agy egészét. Az agyi térképen mozogva Brodmann számozását (így felosztását) használjuk.
2
fejlődésnek nem tanúja. Saját tapasztalatomból tudom, zeneterápián, hogy ütögetett Ádám egy xilofont fél évig, míg a béna karjával, lassan-lassan, végre 2-3-4-5 hangot is elért. Ádámtól egyre messzebb tettem a xilofont, mire a sorvadt alkar megmozdult, hanyintásra (su pin ati o tenyeret lefelé forgatni) és borintásra (tenyeret felfelé fordítani, pron ati o ) egyaránt képes lett: azaz nem csak az ütőt kalapálni, de forgatni is kezdte Ádám. Az imádott hangzás kedvéért még a törzse is megmozdult, a kézfej többféle mozgásra lett képes (6 hónap!), pl. egy pl. kilincset lenyomni, a tűzhely gombját el és visszacsavarni, a kabát cipzárját behúzni, stb. is képessé vált. Tehát: nem kell már mellé gyógypedagógus-asszisztens, vagy gondozónő. Másképp, szakmai nyelven: az ún. önkiszolgálási képessége egy tíz pontos skálán 2-3-4 fokban is javult! Főleg, ha az új képesség-készség tréningezve 4 lesz. Mégis, Ádám orvosi papírján négy végtagbénulás (tetraplegia ) szerepelt, s az orvos, az ún. szakmai szocializációjának köszönhetően azt tanulta: az illető nem fejleszthető, mert megtanították neki; ez már végleges állapot. Legtöbbször azonban igenis: mindenki fejleszthető –de eltérő ütemben, módszerrel (ó, ne higgyetek a protokollokban!) és mértékben. Már, ha van egy megszállott ápoló, gondozó, gyógypedagógus, aki elsősorban: hisz a gondozottjában. A jelnyelv használata (elég, kb. csak 100-150 szókincs terjedelemben, de egyéntől is függően) segíthet agyvérzésben, pl. a beszédközpontot érintő daganat, traumát illetően, de elmaradt beszédfejlődésben, pszichés beszédzavar esetén is. Ami igaz a Wernicke, ún. szenzoros, a beszédmegértésért felelős agyi központ érintettsége esetében is. Tudniillik, a szenzoros beszédszervezés sérülésekor is kaphat a beszédközpont áttételes idegimpulzusos-asszociációs támogatást. Pont a jelelés (bodylanguage, kisagyi mozgásközpontok, akusztikus, vagy, mozgási egységek, mint, szimbólumok felismerése, a testhelyzet érzékelése, a poszturális (testtartással összefüggő mozgási) reflexek és egyéb mozgási centrumok) által. A siket jelek legtöbbször ugyanis valaha elfeledett, ún. sűrített testi szimbólumok, ún. szimulákrumok , pl. a kavarás jele egy sűrített szimbólum: jelenthet főzést is, vagy annak a helyét, a konyhát is. A szimulákrumok, egyáltalán, a mozgásos (és sűrített) szimbólumok (főzés, elalszom, repülés, ölés, ölelés, stb.) a törzsfejlődés (filogenezis) során elért eredmények, amik a gyermeki fejlődés (ontogenezis) során újból és újból megjelennek. Magam sokszor átéltem, egy ciprusi nemzetközi siket találkozón voltam jelnyelvi segítő. Amikor egy angol szó nem jutott az eszembe, pedig már franciául is, németül is beugrott, a szó magyar jele (mozdulat) facilitálta az angol (idegen-nyelvű) hangzó kifejezés „beugrását”! Ilyen értelemben tehát beszédértékű 4 A válságra hivatkozva a magyar gyógypedagógiai intézetek nagy részében nincs pénz fejlesztő pedagógus, zeneterapeuta, vagy gyógytornász foglalkoztatására.
3
mozgási szimbólumok , és az ezzel rokonságban álló jelek eleve az ember szimbólumalkotó erejének termékei, s mindegy, hogy e mozgási szimbólumok feledésbe mentek, ám a zsigereinkben (testi gesztusok –vicsorítás, ökölrázás, nevetés, görnyedés, fejrázás = ősi, testies kommunikációs gesztusok) máig megvannak.Előhívhatóak, sőt, a beszédfejlődés zavarai terápiájába a jelelést, testbeszédet is bevonva, mimikát (érzelmi kommunikáció!) tudatosan gyakorolva segítő, fejlesztő hatásúak . A zeneterápia fejlesztő hatásának egyik ún. hatásmechanizmusa épp a mozgás (= dallam) és a mozgási szimbólumok aktualizálása. Így, a logopédiai rendelőkben (ha az esélyegyenlőséget tényleg komolyan gondoljuk, szakmai, de költségvetési és politikai szándék szintjén is) a jelelésnek, a testbeszédnek és a zenének (beszédközpontok stimulálása, a zenei grammatika[!] induktív hatásai) is nagy jelentősége volna –a hangzó beszéd fejlesztésének előkészítésében. Legyen az eufonetika 5, légzésjavítás, bábozás, dal, testbeszéd. Tehát a kommunikáció hátterének és egyéb báziainak mozgósítása –még mielőtt („csak” a) hangzókat és beszédritmust javítanánk. A siketség statisztikusan kiegyenlített, állandó jelenség, ami azt jelenti, a világban mindig is voltak-vannak siketek (Bergman, 1994). Az okok most nem is fontosak, hogy genetikai, vagy szerzett siketségről van-e szó?, a siketek száma a világon kb. 70 millióra tehető, és ez azt is jelenti, gondozásuk nem elhanyagolandó és nem is elhanyagolható!, a siketeknek saját, külön kultúrájuk van. Munkára képesek!, teljes családi életre képesek, sajnos azonban hazánkban nincs igazi munka-rehabilitáció, de még politikai szándék sem. ( Pass It On [2009-10] Fogyatékkal Élők nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatása [Bulgária, Csehország, Magyarország, Málta, Románia] Know-how [az alkalmazás feltételei és hogyanja] EASPD -Fogyatékos Embereknek Szolgáltatók EU Szövetsége: Ajánlások
Hazánkban kb. ~60 000 siket (80-90 dB –es halláskárosodás Farkas-Csányi, 1993), valamint ~300 000 súlyos fokú nagyothalló (60-90 dB6) van (1993, 2004 SINOSZ). Jogi értelemben az a személy hallássérült, akinek halláskárosodása mindkét fülén meghaladja a 40 dB-es mértéket, vagy annál nagyobb mértékben károsodott, vagy az egyik fül károsodása meghaladja 60dB –es mértéket.(2009 évi CXXV törvény 4.§ c,d. ) Természetesen nem mindegy, hogy a gyerekek siket családban (10%) vagy siketként, de halló családba születnek (90%) bele. Fontos tudnunk, hogy még ma sem elég jó a korai felismerés, valamint a siketség elfogadása sem. A családtagok sokszor tragédiaként élik ezt meg, ami a széles társadalom ún. sérült emberkép -ének milyenségére (is) utal. A sérült emberkép kifejezés azt jelenti: hogyan ítéli meg a társadalom az érzékszervi, a mentális és szociális (pl. hajléktalanok, bevándorlók) sérültségét. Tudniillik, ebből fakad a korai
5 A jó hangadás mechanizmusa. (eu = jó, phoné = hang, görög) 6 dB = decibel, egy logaritmikus skálájú hangosság-érzetet ábrázoló mértékrendszer. 4
felismerés segítése, és finanszírozása, elősegítése, vagy épp ellenkezőleg, a szociálisszakmai-politikai érdektelenség is. A sérült emberkép a vélekedéseket, előítéleteket, szociológiai magatartásmintákat mutatja meg: az adott társadalom hogyan ítéli meg a fogyatékkal született embertársait? Segíti-e őket? Hogyan teszi ezt? Vagy hogyan ítéli őket halálra –persze, kulturálisan elfogadott módon, pl. a Taigetosz intézetekben (elfekvők, szociális intézmények, a város szélén, jó magas kerítéssel körbe vett gondozókban, ahol a bentlakók a falat bámulják holtukig, mert gondozásra, fejlesztésre egyre inkább „nincs pénz” [= erre nem adnak].) Az ún. sérült ember társadalmi képe az, ahogyan az épek, egy kerekes székhez kötött, vak, vagy értelmileg akadályozott, sérült embertársunkat látjuk és: a kultúránkat is: azaz, ahogy látni tudjuk sérült embertársainkat. Ahogy hárítjuk, elfojtjuk az ilyen információkat, vagy, ahogy ilyen embertársainkat az élni tudásban segítjük (vagy nem segítjük). A siketek nyelv-elsajátítása pont olyan, mint a hangzó nyelvet használó embertársainké, messze nem passzív elsajátításról van szó, hanem egyszersmind a nyelv újraalkotás áról is (1994 –Bergman, Boss, valamint: Woll & Kyle 1994). Ha pedig ez igaz, ennek pedagógiai és fejlesztésbeli (gyógypedagógiai) konklúzió is vannak, mégpedig a kreatív, újra-alkotó nyelvelsajátítás pedagógiájának módszertanában. Ezért javaslom az általános iskolákban a 4-5 osztályosok kötelező jelnyelv oktatását, helyesebben, nyelvi-jelnyelvi játékát . Fontos, hogy nem a teljesítmény a lényeg, hanem a játékos fejlesztés!! Az iskola ideális mind a nyelvi, mind a jelelés általi fejlesztéshez, (szimbólum = jelentés [szó], + a szimbólumokkal végzett műveletek [ragok, szórend]7) különösen a „harmadik nyelvi” közlés gyakorlásához, a jellel kísért szájmozgásos, netán hangzó nyelv. Ezt ugyan nem tekintik természetes nyelvnek, de számunkra most ez a legértékesebb!! A siket számára a jel + szájmozgás együttese adja a szorongáscsökkentő biztonságot: nem érti félre a mondottakat. A kisgyermek korban lévő siketnél kiemelt fontosságú az szülő, gondozó artikulált beszéde. Az utánzás humánbiológiai alapja az ún. tükörsejti funkciók, igen közvetve a saját testérzéssel kapcsolatos és a motoros agykérgi területek is, a lélektani bázisa pedig a gyermek pedagógiai nyitottsága, és az agy protonyelvi (előnyelvi) huzalozottsága. Valamint az ember, a másik emberre való „programozottsága” (nyitottsága) is. Az utánzás során -a tükörsejteknek köszönhetően- hasonló idegi aktivitás keletkezik, és hasonló motoros 7 Az asztalt leíró szimbólumunk: az asztal szó, a műveletek logikailag, s a nyelvhasználó közösség által meghatározottak, pl. az asztalod, az asztalon, asztalaitoké… műtőasztal, asztali zene, asztaltársaság. A műveletek (ragok, más nyelvekben prepozíciók) jelentésváltozást tesznek lehetővé.
5
eredmény is várható: a leutánzás során finom mikro-mozgások regisztrálhatók az érintett izomcsoport(ok)ban. Jelesül a száj és az összes(!) mimikai izom esetében. A beszéd megfigyelése a szenzoros (érzékszervi) fázis, a jelelt (akár néma) beszéd pedig a beszédtanulás motoros (mozgásos) fázisa, amit egy intellektuális-szociális tanulás is követ, mikor, hogyan használom a szavakat? A jelelés a nem hallót abban segíti, hogy adott jelet (szimbólumot) jelentéssel ruházzon fel, s ahogy a hangzó beszéd esetén, azzal műveleteket végezzen (nyelvtan, mondattan). Így a jel, nem csak redundancia. Redundancia = fölösleg mindenhol megtalálható, az ember esetében is a gének molekuláris nyelve az első ilyen nyelvi (!) terület (még ha molekulákról is van szó). Nos, a jellel kísért hangzó nyelv, vagy a jellel kísért szájmozgás esetén a jel segít egyértelműsíteni, mit is akarunk mondani?? Különösen, ha hasonló a száj mozgása, hasonló hangalak ejtésekor: pl. szék, ék, él, éj, ég. Íj, élj, állj, várj, stb. A redunadcia tehát (ez esetben kissé hibás) latin elnevezés, nem csak fölösleg (hangzó nyelv + jelelt nyelvi jelentés), ennél jóval több: biztonsági taralék. Egyértelművé tesz. Kevert jellegű, mert a jelelés ősi, több ezer éves (mozgásos) szimbólumokat használ, ugyanakkor a hangzó nyelv grammatikáját I S igénybe veszi (pl. többes szám, személy-, tárgyrag és határozók-, múlt, vagy jövő idő, stb.). A jelelés tehát –ma már- igen gazdag társadalmi termék, bár természetes nyelv, de a fejlődése-fejlesztése a természetes nyelv spontán fejlődő változásait is magáénak tudja. Így azután a gyökereiben egy kulturális kisebbség (nagyobb városokban) kétnyelvűségben, ekképp kettős kultúrában is él. A – kicsit hibásan- kontaktkódnak nevezett „jelesített” magyar nyelv szükségszerűen hordozza a beszélt nyelv grammatikáját is. A siket kettős nyelvi közegben (rendszerben) és így kettős kultúrában él –a tanyákat leszámítva (ahol nincs lehetőség a kulturális beágyazódásra, ott izolált magányban élnek a siketek és nagyot hallók). Korunk legnagyobb (gyógypedagógiai) hibája egy visszalépés, a (magyar) Gyógypedagógiai Módszertani Intézményekben történő, egyoldalú kommunikációs preferencia. Ráadásul „Egységes”, értsd: kötelezően elfogadandó módszerek , semmi pluralizmus, újítás, alternatív sokfélség! Ez erősíti azt a hibás, orvosi megközelítést, hogy a siketség (az elégséges) hallás hiánya. A siketség nem egyszerűen a hallás hiánya, hanem: a társadalmi kommunikációból való kizárás. Tehát nyelvi, szociokulturális izoláció . Míg a vakoknál a hangzó nyelv elsajátítása, használata megadatott, ügyvédek, informatikusok lehetnek. Igaz viszont, a vakokra jellemző lehet az üres verbalizmus, használnak szavakat, méghozzá nyelvtanilag pontos, tökéletes helyeken, de nincs és nem is lehet mögötte valós, tapasztalati tartalom (pl. kék ég, tök fekete, zsúfolt kocsma, szép idő, stb.) Nover (1996) szerint jogos a nyelvi különbségeket kulturális, társadalmi, jogi, sőt, gazdasági esélyegyenlőtlenségnek (is) kezelni. Aki nem beszéli a többségi nyelvet, nos, ős hátrányban van. Volt törekvés, 6
hogy a siket gyerek is az ép hallású gyerekre jellemző beszédfejlődési szakaszt kövesse. (Csányi, 1993, naturális módszer, spontán nyelvhasználat). Vissza a jövőbe? –Tehetjük fel (jogosan) a kérést, a francia abbéval kapcsolatosan, aki a siketek oktatási nyelvét már a 18 században, a jelnyelvben határozta meg. De mit is akarunk mi, magyarok, akik, magyar jelnyelv nem lévén a német-osztrák jelnyelvet akartuk importálni hazánkba?? Nos, Charl-Michel de Lepée [sárl-misel-löpé] abbé jóval (!) megelőzte korunkat (18. század). Ő (francia) jelnyelven oktatott („manuális módszer”), de: használta a grammatikai jeleket is (pl. többes szám, ragok, jelen, múl-, jövőidő, feltételes mód, stb.) A de Lepée [dö Löpé] módszere hódított Angliában és Olaszföldön is, így biztosítva a tanulók intellektuális fejlesztését. Hál’ Istennek, II. József is találkozott e (de Lepée) módszerrel, (1792 –bécsi siket intézet) Franciaországbeli útján, majd, Cházár András, Gömör megyei táblabíró nálunk is meghonosította e módszert (1802, Vác). A módszer riválisa, a többségi „maszlag”, az orális módszer, ami nem akar tudomást venni a siketség sajátosságairól, a 19. század közepe óta kísérletezik a siketek hallóvá-beszélővé erőltetésével (orális módszer). Az egyoldalú orális módszer tulajdonképpen egy többségi, kulturális erőszak a congenitális (= veleszületett) siket gyerekkel szemben. És mindehhez maga a gyógypedagógia asszisztál –érvelve azzal, hogy a többségi társadalomhoz való adaptálódást segítené. Ha én, egy staphilococcus aureus (súlyos, gennyes gyulladásokért felelős baktérium) fertőzés következtében siketté válok, „az egy dolog”, írok-olvasok-beszélek, latinul, angolul, franciául, ismerem a görög, arab és héber betűket is. Tehát van hallási-nyelvi, ún. elő-tapasztalatom. De ha ez nincs meg, s nem is lehetett meg, akkor én született siket vagyok. Hallási és nyelvi tapasztalatok nélkül. Ami megnehezíti a nyelvátadást, főleg: az elvont fogalmak megértést is. Jel = szimbólum = absztrahált jelentés. A beszédcentrikus orális módszer csupán az ajkak mozgásának észlelésévét jelenti, kvázi- vizuális művelet lesz –így a szájról olvasás nem sokat ér. A kizárólagos orális módszernek a siketek esetében nincs élettani, orvosi, fejlődéslélektani, így pedagógiai előfeltétele, azaz: nincs erős fundamentum, amelyre e módszer építhetne. Nem a szájról leolvasás itt a lényeg, hanem; képesség a nyelvi szimbólumok megértésére, és képzésére. Ez, a tekintélyelvűségnek kedvező nyájszellemnek (konformizmus) köszönhetően, mintha senkit nem zavarna. Valójában zavar, de ezt nem teszik szóvá. A munkanélküliség korában a lojalitás és kollektív butaság: muszáj-érdek. Különben hogyan negligálhatnak orvosi-, humánbiológiai-, nyelvészeti tényeket a gyógypedagógiai főiskolák szurdopedagógiai tanszékei?? Sajnos, az 1880-ban tartott Milánói Kongresszus (Siketek második világkongresszusa) a beszélt nyelvet »magasabb rendűnek« fogadta el (Nover, 1996, Markides,1996 Lane, 1996). 7
Nos, manapság már tudjuk: nincs magasabb rendű nyelv , vagy módszer. E megfogalmazás ráadásul diszkriminatív. Csakis (ilyen-olyan esetben) alkalmas, jónak bizonyuló módszer és nyelv van, ami igenis számol a fogyatékosságok sajátos jellegeivel és akarja is, de: biztosítja is az esélyegyenlőséget. Másrészről: nincs is magasabb rendű. A zeneterápia is, a buddhizmus, de minden vallás, a nyelvészet és jelelmélet is egyaránt tudja: vannak dolgok, tudati tartalmak, amik nem verbálisak , azaz: túl vannak a fogalmi gondolkodáson is, de a fogalmi közlésen is (ultraverbális tartalmak, amikre csak mutatni, vagy szimbólummal utalni lehet. Ultra = túl, fölött, messze meghaladva, verbum, verbalis = ige, szó, a szó által jelölt fogalom: fogalmin, a szavakon túli [közlés]). A jelekkel kísért beszéd a redundanciák jóvoltából nem hogy rontaná, de épp, hogy pontosítja a beszédet, tehát a Milánói Kongresszus véleménye –ma már- végképp elfogadhatatlan. A ’tárgyak’ és ’tények’ leírásán alapuló hangzó nyelv (egyoldalú) igenlése primitív. A világ (1.) nem [csak] verbális, (2.) igenis vannak ún. nem-verbális (nonverbalis) nyelvek is (rajz, testbeszéd, zene, jelelés, intuíció, álmok, az ösztönök, a hormonok és gének ún. kémiai nyelve). Az igazi kérdés nem a verbalitás, a többségi társadalom hangzó beszéde, hanem, hogy akarjuk-e a társadalmi kirekesztést csupán csak azért, mert valaki siket, vagy vak = nem a mi nyelvünket használja?? A Braille írást már 50 éve használhatnánk gyógyszeres dobozokon, intézmények falain (iroda, vc, kijárat, stb.), mégsem tesszük. Miért ne használnánk az alapjeleket (~ 120 jel) a siketek megsegítése végett, hisz az ún. (1.) társadalmi integráció és a (2.) ismeretközlés, a tanulás-fejlesztés és a szakma gyakorlása is közös érdek? A társadalmi integráció igényli a közös nyelvet, nem csak az egyik félnek kell közelednie, hanem mind az ép, mind a sérült ember egyidejű közeledése az integráció és elfogadás feltétele. Csak az egyik fél közeledése önmagában nem elég , ezért oly fontos a tv-ben a feliratozás, a (bizonytalan pályázati pénzek és alulfinanszírozás után egyre inkább vegetáló) tolmácsszolgálat , a középfokú jelnyelvi segítő k képzése, az ún. kommunikációs akadálymentesség is!! És a lényeg: ép és fogyatékkal élők egymás mellett élése. Ugyanakkor a kisgyerekek pl. elsősegély, KRESZ, és az alapfokú jelnyelvi oktatás egyben fejlesztés is, ismeretközlés, de több ennél: szemléletbeli nevelés is, ugyanakkor: beszédfejlesztés (szimbólum-olvasás és szimbólum használat) útja-módja is egyben! Nem csupán a kisebbség integrálásának eszköze, de beszédfejlesztés is.
8
A siketek ugyanis nagyon zárkózott, bizalmatlan és marginális kisebbség. A jelnyelv oktatása, ha akarják, egy kisebbség sikeres integrálásának a módja is –s mint minden sokféleség (genetika!) a sikeres túlélés záloga is egyben. Ezt fogalmazza meg a „totális kommunikáció” elve. Ami szerint igazodni kellene a fogyatékos gyermek igényeihez. Jóllehet, korábban a korabeli sajtó is hírt adott (Vác -1892) az orális módszer „győzelméről” (és a szurdopedagógiai8 módszerek sokféleségének vereségéről), amit a ’csökkent értékű’ jelnyelv felett aratott. Ideje szakítani a doxazmákkal. A jelnyelv nem alsóbbrendű beszéd, igaz, sokszor pontatlan (grammatikailag) és nem alkalmas bonyolult fogalmi közlésre, DE EZT ELVÁRNI ostobaság, különösen a gyógypedagógiában. Ráadásul a jelelés a sűrített szimbólumok okán sokszor tömör, a beszélt nyelvnél gyorsabb is, s végül: mégis csak egy kisebbség nyelve. Ha a gyógypedagógia nem képes a másság, a sajátosság elfogadására, (az orális módszert erőltetve, a módszereinek rugalmas megválasztására) akkor semmi más szakma és fórum sem! A kizárólagosság (pl. a csak orális módszer = hangzó nyelv elsajátítása) legtöbbször hiba. A komplex, rugalmas pedagógia és/ vagy gyógypedagógia eleve és egyszerre több módszert használ, mert minden sérült gyermek másra fogékony. Tehát a túlhangsúlyos, egyoldalú orális módszer vét a (1.) koegzisztencia (egy csoportban is, korcsoportban is, más-más fejlettséggel és részképességbeli fejlettséggel bíró tanulók) törvénye ellen, és vét a (2.) módszertani sokoldalúság törvénye ellen is. A szájról olvasó kommunikáció -önmagában- nem elég és nem is jó a figyelemzavaros siket/ nagyothalló esetén, siket és nem jól látó gyermek esetén, siket, jól látó, de a szemkéz koordinációban gyenge gyermek esetén sem. Jó látású, ám távol ülő/ dolgozó hallássérült esetén egyáltalán nem elég jó, és nem alkalmas eljárás az ún. előzetes hallástapasztalat nélküli egyén esetében sem. Az orális módszer lemond új és facilitáló (segítő, serkentő) agyi kapcsolatok létesítéséről (az agyféltekék fali-, nyakszirti lebenyéből érkező impulzusainak fejlesztő, más modalitásban is integráló hatásairól). Az orális módszer lemond a kisebbségi nyelvi kultúráról és a fogyatékkal élők által elérhető, kisebbségi nyelvi használat ról is. Az orális módszer a korábbi vélekedéssel szemben nem alkalmas a maradványhallás fejlesztésére, de a beszéd vizuális jegyeire (Csányi 1993) való figyelemfejlesztése igen. Tekintet nélkül a beszédértés zavarainak okára, ami lehet pl. hallók esetén diszfázia (neurogén tanulási zavar, stb.) a kettős, jeleléssel kísért hangzó nyelvi oktatás (pl. Dániában, Svédeknél –e mellet érvel Svartholm, 1994) igenis üdvös, mert számol figyelemzavarral, az elvont fogalmak értési nehézségeivel, diszfáziával.
8 Surdus = siket, latin
9
A ’kontaktkód’ redundáns nyelvi elemei pontosítják is az üzenetet, egyben fejlesztik az ún. nyelvi szimbólumalkotást és szimbólumhasználatot . Tehát kellően hatékony, épp azért, mert flexibilis, rugalmasan alkalmazható –más-más esetben is. Mi, hallók is sokat gesztikulálunk (vö.: olaszok, spanyolok, természeti népek „gesztusviharai”), az üzenet akár 60-90% nonverbális csatornán kerül megértésre. Az elemi mozgásos gesztusok at „zsigerből” (a fali lebeny motoros kérge és annak rendkívül gazdag asszociációs pályái) értjük, persze nem feltétlen tudatosan. Avagy nem, vagy kevésbé verbalizálhatóan (vö.: zene, álmok). Az orális módszer egyoldalú követelés tehát –véleményem szerint- a többségi társadalom torzult, destruktív, ún. sérült emberképét tükrözi, s nem több, mint egy neoprimitív társadalom9 projekciója: aki mentálisan-, testileg-, pszicho-szociálisan nem ép –az ilyen személy alkalmatlan a társadalmi létre. Ez pedig nem igaz, még a középfokban értelmileg sérültek, vagy -a külön kategóriát érdemlő- Down szindrómások (21 kromoszóma többfajta sérülései) is alkalmasok sok-sok munkakör beöltésére. Vö.: Supported Employment [ún .támogatt foglalkoztatás]. És ma még… mindez EU-s irányelv, kidolgozott program, de hazánkban… csak álom. Vö. az
esélyegyenlőségről szóló, az Európai Unió tanácsának 2000/78=EK jelű irányelve.)
A siketek nyelvelsajátítása eleve kétcsatornás, több féleképp és több társadalmi színtéren (ún. közösségi beszédmódok, nyílt, avagy zárt, családi, szerepviszonyok 10 –Bernstein, társadalmi státusz és nyelvhasználat –Wells-Robinson) megy végbe. Míg a siket családokban a siket szülők jelelnek a siket gyerekekkel, addig a halló családban nevelkedő siket gyermek nem tudja az ún. érzékeny periódusban a nyelvelsajátítását megkezdeni. Azt is fontos tudnunk, a siketek esetében is megtörik a nyelvi szocializáció , mert a siketség sokszor egy generációs jelenség (Nash, 1987). Így, ha egy siketnek halló gyermeke születik, a jelnyelvi kultúra áthagyományozása, fejlesztése és újraalkotása megtörik. Nemzedékről-nemzedékre más és más emberek „nőnek bele” a siketek közösségébe. Nem az adott közösségből nő ki az újabb siket nemzedék, ~90%-uk „kívülről” érkezik. Ennek nyelvi-kulturális, de gyógypedagógiai és kisebbségpolitikai következményei is vannak. A nyelvátadás töredezett. Ennek hazai (magyar) következménye a 6-7 siket jelnyelvi nyelvjárás. 9 Az elért társadalmi-gazdasági, jogi, esélyegyenlőségi eredmények ellenére történő visszahanyatlás. 10 Szerepen a nyelvi szocializációban is a szociálpszichológiai szerepet értjük. Eltérő családi-, iskolai-, munkahelyi szerepek: eltérő beszédmódok, udvariasságok és szóhasználatok –erről tudnia kellene a gyógypedagógusnak is!!
10
Ebben persze szerepet játszik az egymással vetélkedő s nem együttműködő siket iskolák hagyománya is. Márpedig, ha a siketek egymás között inkább jelelnek, az orális módszer túlerőltetése egyszerűen módszertani hiba, és a többségi agresszió burkolt formája. A hatékony, rugalmas gyakorlat egyszerre igényli a szájról olvasást is, a jelnyelv használatát is, sőt, a tájnyelvek egységesítését. A jövevényszavak magyarításához hasonlóan, nehéz kifejezéseket jelesíteni kellene (pl. akkreditáció, költségvetés, integráció, etc.). A tolmácsszolgálat11 a hivatott (ha el nem sorvad az anyagi ellehetetlenülés okán) főleg a vidéken élő, nem magasabb iskolázott siketek alacsony nyelvi kompetenciájának hathatós kompenzálására, különösen orvosnál, rendőrségen, bíróságon, hivatalokban. A 2017-re előirányzott nagyobb körben történő jelnyelvi segítésnek -mai szemmel- nem lesznek meg sem az anyagi, sem a szakember képzésbeli feltételei. Az integráció látszólag jelnyelvi-gyógypedagógiai kérdés, de nem: embertársi felelősség. A szakmai segítség ennek csak eszköze. A siketség ún. antropológiai meghatározása (Muzsnai, 199912) szerint a kisebbségi nyelvhez-, sajátos kisebbségi kultúrához való jog [ma már] elismert jog, a többségi társadalomhoz kapocs, egyben a fejlődéshez szolgáló eszköz, s a nyelv, mint erőforrás –megillet minden kissebséget (Nover, 1996). A siketek számára igazán mindegy, milyen ideológiai irányzat a mérvadó, politikai, vallási, kulturantropológiai… ha azok nem a siketek érdekeit szolgálják. A lényeg kettős, tényleg (1) elfogadjuk-e a fogyatékkel élőket embertársainknak, s ha igen, (2) akarunk-e szakmai segítséget adni?? Az orális módszer erőltetése nem (csak) gyógypedagógiai okból történik, ez a többségi társadalom kommunikációs módja –így láthatatlan elvárása. Ami áttűnik a gyógypedagógia szőttesén. Tudniillik a politika, a diplomácia … nyelve igen bonyolult, mert az igazmondást gondosan kerüli, nyelvjátéka (Wittgenstein) kimódolt. Pl. a 11 a 2009 december 09-én hatályossá vált 2009 CXXV örvény 4§/1 a tolmácsszolgálatot minden magyar –vagy szabad mozgási jogát gyakorló, bevándorló- siket, siket-vak, térítés mentesen veheti igénybe. 5§ A tolmácsszolgálat évi idő kerete 36 000, egyéni időkerete évi 120 óra. Felsőoktatásban, hallgatói jogviszonyban szemeszterenkénti 60 óra. 12 in: Muzsnai István: The Recognition of Sign Language: A Threat or a Way to solution, 1999 in: Kontra Miklós Language… CEU Press
11
fogyatékosokra igent mond, miközben nemet gondol. Ezt hívjuk kulturálisan elfogadott szelekciónak, a nyomorba kényszerített fogyatékkal élő rokkantak esetében pedig népesség szabályozásnak13 -vagy aminek épp hívni akarja a nyájas olvasó. Korunk a Kali Juga kora, Káli istennő káoszt teremt, e ciklusban eltűnik minden emberi érték, szolidaritás és segítség is -mert minden a politika alárendeltje. Döntsék el a hatalmasok, mit akarnak? Taigetoszt, vagy azt az utat, ahol a sérültek is, lehetőségüknek megfelelően, emberi létmódra lesznek alkalmasak?? És akkor a gyógypedagógusoknak nem muszáj a szakmai divatokba rejtekezett ún. társadalmi hazugságok14, között vergődniük. Sem pedig a gondozottjaiknak… s használhatják saját, nyelvüket is, kultúrájukat is –az orális agressziót elfeledve… Jóllehet, a siketek nyelvi kisebbségét a magyar jog (2009 évi CXXV törvény a magyar jelnyelv, önálló nyelvi státusz ának elismeréséről) is elismeri, ám még mindig nincs meg a gyógypedagógiai és politikai szemléletváltás. A közművelődéshez való jog és az ott megvalósítandó esélyegyenlőség: ma még csak írott malaszt. A sérült ember kép 15 a mai társadalmunkban is előítélettel terhelt, információhiányban szenved. E kép szerint a fogyatékkal élők csökkent értékűek, a társadalom terhei, ám a fogyatékkal élőkre adaptált tanítás és a nekik megfelelő munka megmutatja (megmutatná), a tudatukban az épek a fogyatékosak. Minden ember; társ. Valamely mértékig, valamennyi ideig (vallási alapon, filozófiailag is, szociálpszichológiailag, biológiailag is) felelősök vagyunk egymásért, mert létünk: egymással összekötött lét (co-existentia16, Mitsein -Heideggernél, être avec -Sartre, lásd még: Martin Buber: Én és Te, stb.) még akkor is, ha individualista és egyoldalúan, csak a versenyen alapuló 13 A szegénység miatt a terápiák, állapotjavító műtétek nem elérhetőek, de még a rendszeres utazás sem, a drágább gyógyszerek, de még a minőségi élelmiszer sem. 14 Mint amilyen a rokkantak visszavezetése a nem létező magyar munkaerőpiacra, a fogyatékkal élők számára létre hozandó rehabilitációs célú munkahelyek, a papírízű, de a valóságban fel nem fellelhető esélyegyenlőség, stb. 15 az adott társadalmi kultúrában megjelenő kép félkarú, vagy siket stb. személyekről, ennek az összefoglaló neve a lélektanban a sérült ember képe –amit az egészséges többség alakít ki, de át is örökít a következő nemzedékre, ennek nagy szerepe van az előítéletek tovább örökítésében, baleset utáni fogyatékosság esetében pedig az önértékelésünk súlyos sérülésében. 16 együtt-létezés, németül: Mit (val-vel) + Sein (lenni), franciául lenni: être, val-vel: avec. 12
társadalmunk azt sugallja, magányos harcosok vagyunk, önző célokkal. Pedig nem! A lét = együtt-lét. Ezért sokkal fontosabb az együttműködés a versenynél . Hatékonyabb a versengésnél, látható: az egész emberiség az együttműködésnek, sőt, szolidaritásnak, és a munkamegosztásnak köszönhette puszta életét, majd társadalmi fejlődését is. Ezért tartom üdvösnek, ha alsóbb osztályokban (nagyobb agyi rugalmasság és motiválhatóság, nincs még masszív előítélet a sérült embertársakkal kapcsolatban) ép hallású gyerekek tanulnának jelnyelvet, mégpedig siket fiataloktól. A siketek (korszerű) oktatása pedig számolna azzal, hogy a siket két nyelvi közegben él, két kultúrában, így az orális módszer mellett a jelelés, így az önálló jelnyelvi kultúra is megmaradna a maga önállóságában. Érthető, ha a kollegák tiltják az egyoldalú jelelést a siket iskolákban, ha az, az orális-verbális teljesítés rovására megy. Megérthető is, jogos is. Ha, és amennyiben a jelelés egyoldalú, és az tartósan kerül túlsúlyba. Ám ez gyógypedagógiai - pedagógiai probléma: az arányosság, a rugalmasság (pl. explicit-implicit kommunikáció17 játékos helyzetgyakorlása a siketek - nagyothallók iskolájában) alapvető pedagógiai feladat is, módszertan is. A jelelés nem csak nyelvi-, de kisebbségi kulturális kérdés is , nem csak nyelvtanulási probléma. Ráadásul a jelelés facilitálja, más oldalról (testtudatosság, motoros agykérgi aktivitás, szimbólumhasználat) segíti a nyelvtanulást, és ami ennél több: a nyelvi szocializációt. A jelelés nem hanyagolható el, nem tiltható be, ha már végre, a törvény (vö.: a 2009 évi, CXXV törvény) önálló, kisebbségi nyelvnek ismeri el azt. A kisiskolás korban (4-7 év), a családban erősíteni kellene mind a hallók, mind a siketek esetében az úgynevezett gyermekközpontú kommunikációt, a nem sablonos, őszinte önkifejezést (elfogadás, a Carl Rogers -i non-direktivitás). Tudatosítani kellene szurdo-pedagógusainknál, vegyék észre az ún. helyzetfüggő, vagy helyzetközpontú beszédhelyzeteket (pl. ilyenkor azt szoktuk mondani, köszönöm, vagy elnézést, vagy: először kérdezni illik, meg lehet-e simogatni azt a kutyust, a nénit
Sajnos a jelnyelv, bár magyarítható (agglutináló [ragozó], pl. többes szám, tárgyrag, a val-vel, a ba-be-ből határozók,) a ragok a jelelésbe könnyen és logikusan illeszthetők (bár a jelelésben ezeket alig használjuk), a jelnyelv eleve az implicit kommunikációhoz fog közelebb állni (én + megy + bolt + vesz-, tej, kenyér, felvágott, utána + én + megy + posta + megy + haza + délután 5 óra .) Ezért még a jelelési igényességüket és finomságukat is csiszolni kell (ene)! angol, vagy német nyelv tanítása helyett: az anyanyelvi már nem tegezzük, mondd csak [jeleld is] kezét csókolom, stb.)
17 Az ún. nyílt szerepviszony ban mindent ki lehet (explicit = kifejezett) mondani, pl. „Apa… játszottunk és valahogy én felborítottam a kukát, s minden kiborult belőle.” Zárt-, tekintélyelvű- egyoldalú-, (főnök-beosztott) szerepviszony sokszor implicit (zárt) kommunikációs módban tükröződik, pl. : „Apa… mi csak játszottunk, szaladgáltunk… sokan voltunk ott… akkor a kuka valahogy felborult.”
13
képzést kellene hangsúlyozni. Az elvont fogalmak megértetését több oldalról (tapasztalás, magyarázat, játék, nyelvbe illesztettség) elősegíteni. Az értékesebb tv műsorokat feliratozni. Tudniillik minden kommunikációs módban benne vannak az adott társadalom meghatározó viszonyai, így a fő érintkezési mód (tekintély, kezdeményezés, behódolás, gyermekre nyitottság, avagy konformizmus, stb.) is. Feladatként azt kapjuk vissza, amit a siketeinknél (is) elmulasztottunk: a nyelv hiánya, a társadalmi lét hiányát eredményezi, a redukált nyelvi kompetencia csökkent társadalmi létet fog eredményezni. No és a halló társadalomtól való elzárkózást. -Akkor pedig hogyan beszélhetnénk társadalmi integrációról?? DUNKEL Nepomuk Norbert, 2012 feb. Debrecen –HU
IRODALOM:
Ahlgren, Inger: Sign language at the First Language Bilingualism in the Deaf Education, 1994 Bos, Helen: Prelingual Defness, Sign Language and Language Aqcuisition, -Amsterdam, 1994 Dunkel Nepomuk Norbert: Értsetek meg! A Jelnyelv Pedagógiája –Debrecen, 2008
14
