GYÜLEKEZETI HÍRADÓ. Missió Ház - Terézvárosi Kápolna szám NEGYEDÉVENTE MEGJELENŐ TÁJÉKOZTATÓ IV. NEGYEDÉV

GYÜLEKEZETI HÍRADÓ Missió Ház - Terézvárosi Kápolna 1924 - 2004

15. szám NEGYEDÉVENTE MEGJELENŐ TÁJÉKOZTATÓ

2004. IV. NEGYEDÉV

2004. IV. negyedév

tartalom Bevezető gondolatok

3

Mennyi híd kell még?

4

Megújulás

5

Hazatérés

6

Kapcsolatok

8

Erdélyi László: A túszdráma véget ér Amerika mindenek felett

Dr.Szigeti Jenő: Reformáció régen, most és mindig Zarka Péter: Békesség a motorosoknak! Magyar Biblia Konferenia, USA Bemutatkoznak a Gábor cigányok Vendégek Drezdából Látogatás a „Paloznaki Remeténél”

9

Misszió

10

Hozzászólás Evangélizáció Elmélkedés A hét első napja

11 12 13

Értékrend

14

Emlékezés

15

Orgona-avatás

16 17

A H.N.Adventista Egyház Magyarországi Missziójának története...

Kárpáti Áron: Vasárnappal kezdődnek-e a hét napjai? Szabó Ottó: Elégedettek legyünk, vagy elégedetlenek? Albrecht Emil bácsi emlékére Emlékezés Bánfiné Roóz Magdolnára Az orgona története

Taglétszám alakulása ATF, végzősök Egészség

18

Elmúlt a nyár

19

Üzenetek az ifjúságtól Iskolakezdés

20 22

Szolgálati beosztás Útravaló

23 24

Magyari Albert: Gyógyszerek - gyógyító varázsszerek? Balatoni Nyár 2004 Hurrá, nyaral(t)unk!?

Cséfalvay E. - Halász E.: Szeptember az újrakezdés lehetősége

Kedves olvasóink! Minden véleményt és hozzászólást szívesen veszünk kiadványunkkal kapcsolatban. Várjuk folyamatosan azokat az írásokat, amelyek a gyülekezet életéről és a közösség tagjainak mindennapi tapasztalatairól szólnak!

A korabeli „Missió ház”

Készül a Jubileumi Gyülekezeti Tabló

A Hetednapi Adventista Egyház Terézvárosi Gyülekezetének lapja A gyülekezet címe: H- 1062 Budapest Székely Bertalan u.13. Telefon: (1) 3318-964 http://www.tagnet.org/terezvaros Lelkészek: Bodnár János - dr.Szigeti Jenő A gyülekezet vezetője: Dr.Erdélyi László A lapot szerkesztette és készítette: Dr.Erdélyiné Halász Edit Szerkesztői munkatárs: Szabó Ottó

A Gyülekezeti Híradó 1000 példányban jelenik meg. Érdeklődők részére készséggel postán megküldjük kiadványunkat. Az erre vonatkozó igényeket a gyülekezet címén, telefonján, illetve e-mailben lehet jelezni.

2

TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

2004. IV. NEGYEDÉV

Bevezető gondolatok Erdélyi László:

A túszdráma véget ér „És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog. Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt, és azoknak várása miatt, amik a föld kerekségére következnek: mert az egeknek erősségei megrendülnek” (Lk 21:25-26). Az AIDS, a madár-influenza, a Hepatitis „B”, az „A” típusú tüdőgyulladás, az Ebola, a „járványos” éhhalál, az afrikai emberirtások, mindezek az elmúlt negyedben csak szórványokban voltak témái a médiának. Megszűntek volna örökre ezek a félelmetes ellenségek? Vagy megszoktuk, hogy velük együtt kell élni, egyre nyomorúságosabb földünk kontinensnyi kórtermeiben? Ó, nem! Csupán arról van szó, hogy a súlyosabb megpróbáltatások jobban fájnak, és kissé tompítják a már korábban meglévő bajok sajgását, ezért az újabbakról többet beszélünk. Az a valóság, hogy a „meg van írva” kikerülhetetlen ítélete frissebb, saját magunk gyártotta „fegyverek” bevetésével rohamozza zaklatott világunkat. A legújabban gyermekeket és nőket is célpontul kitűző, véres, kegyetlen terrorizmus ma már mindennapos tömegmészárlása (a madridi pályaudvar, a moszkvai színház, Beszlán, Izrael és Palesztina, Irak) sírógörcsszerű rángatózásba görnyesztette a tömegeket. A Vajdaságban sátánisták fenyegetése miatt a szülők iskolába jövet-menet kísérik gyermekeiket, ott pedig biztonsági őrök vigyáznak rájuk. És mintha a természet is megelégelte volna az isteni rend gátlástalan megrontását: nyakunkban a szökőárok, hurrikánok, tornádók, tájfunok, földrengések, tűzvészek. A politikában az erőszak, a korrupció, a harácsolás rombolja a bizalmat. „Keresztény” és „nemzeti” jelszavak szépen hímezett zászlaival takarózik az önző hatalomvágy. Onnan, ahol a „világerkölcsöt” akarják megfogalmazni és irányítani, a szűzi tisztaságot hirdető, önkéntes lelki karanténokból ömlik az ártatlan gyermekeket megrontó meztelen szenny. Minden, ami érték volt, áldozatul esik az önzés és a démoni megszállottság oltárán. A próféciai jelképek a világ drámai vonaglása közben öltenek testet. Aki ismeri Isten megváltási tervének bibliai „forgatókönyvét”, annak nem kell hangsúlyozni az egyes jelenetek fontosságát, sorrendjét. Mégis, nehogy elbizonytalanodjunk, és így Sátán csalásainak váljunk áldozatául TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

meg kell fogadnunk az Úr tanácsát: „Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok!” (Mk 13:33.) Hol van a határa a félelemnek, a fájdalomnak és szenvedésnek? Van-e szakítópróbája a bizalomnak? Mennyi az a még elviselhető teher, amely alatt nem roppan össze a hit? Csodálatos az emberi teljesítőképesség és tűrőképesség. A sport nagy nemzetközi mérkőzésein még mindig világcsúcsok dőlnek meg. Az emberi akaraterő és dicsőségvágy sem ismer határokat. Az ember minden áron győzni akar. Ennek érdekében kész etikátlan eszközökhöz is folyamodni, vállalni a diszkvalifikáció veszélyét is. Ha belebukik is, de legalább az ünneplésből, a dicsőítésből szeretné kivenni a részét. Drámai volt az Athéni Olimpián annak a női maratoni futónak a küzdelme, aki a 35. kilométerkőig bírta, s ott sírva rogyott öszsze. Majd feltápászkodva ismét vánszorgott néhány métert, s ezután feladta. Így rója a világ a saját maratoni kilométereit, egyre fáradtabban, fogcsikorgatva, lázadozva, egyre rogyadozóbb térddel. De vajon meddig kész dacolni az ember Istennel? Meddig nem látja még be, hogy a maga gyártotta „doppingszerekkel” csak fokozza saját nyomorúságát. És Isten türelmének hol van a határa? Ellen White írja:: „Nehéz idők állnak előttünk… Szerencsétlenségek gyorsan követik egymást. Isten hamarosan kiemelkedik helyéről, hogy hatalmasan megrázza a földet… Az Úr ugyanakkor kiáll népéért, és gondoskodó védelmébe veszi őket.” (Szemelv. 2, 371.o.) „Egyre több szárazföldi és vízi szerencsétlenségről szerzünk tudomást. Mi történik? Isten Lelke elvétetik azoktól, akiktől emberi életek függnek, Sátán pedig hatalma alá vonja őket, mert átadják magukat uralmának.” (U.o. 49.o.) A végső kifejletről pedig ezt olvassuk: „Mert ördögi lelkek azok… akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybe gyűjtsék őket a Mindenható Isten ama nagy napjának viadalára” (Jel 16:14). Mindezek ismeretében, mégsem az a dolgunk, hogy beálljunk a kétségbeesett emberek sorába. Nem csak arra van

szükségünk, hogy megállapításokat tegyünk, hol tart a világ! Amikor látjuk a nagy küzdelem visszafordíthatatlan folyamatát, a földöntúli erők küzdelmében fel kell ismernünk saját helyünket és tennivalónkat. A gyülekezet előtt Isten által kijelölt feladatok vannak. Ezek a feladatok bár meghaladják emberi erőnket és képességünket, tudnunk kell, hogy az Úr nem hagy bennünket magunkra. A világ népeinek, nemzeteknek, családtagoknak szembenállása ellenére hidakat kell építenünk, a még elérhető emberek felé. Ez nem könnyű feladat: „Mennyi híd kell még, mennyi vad folyó fölé? Mennyi országút egymás felé? Mennyi híd kell még, mennyi törékeny hajó? Míg a túlsó part úgy van közel, hogy nem éred el?” „A befejező munka során olyan veszedelmekkel kerülünk majd szembe, melyeket nem fogunk tudni kezelni. Ne felejtsük viszont el, hogy a három nagy mennyei Erő munkálkodik; az isteni kéz a kormánykeréken nyugszik, és Isten véghezviszi terveit.” „Félelmetes veszedelmek fenyegetik azokat, akik felelősséget hordoznak az Úr művében. Ezeknek a veszedelmeknek a gondolata is megremegtet.” (White: Szemelv. 2. Köt. 370.o.) Sátán túszul ejtette világunkat. Az öngyilkos merénylő, tudja, hogy a fogva tartott milliókkal együtt ő is pusztulni fog. Neki már nincs veszteni valója. Mi is tudjuk, hogy Isten angyalai őrzik azokat, akik az Úrban bíznak. Ezért a nagy ellenséget nem provokálni kell, mert ezzel szükségtelen veszélybe sodorhatjuk magunkat és másokat is. Ártatlan gyermekek, nők, férfiak, idősek, fiatalok vannak körülöttünk, a félelem rabságában. Feladatunk, hogy figyelmüket a Békesség Fejedelmére irányítsuk, aki őket is biztosítja megmentő hatalmáról és szeretetéről. A túszdráma nemsokára véget ér. Az Úr felelősségi körünk és képességünk arányában minősíti életünket. 2004. IV.NEGYEDÉV

3

Mennyi híd kell még? Jelenleg Amerikában naponta átlagosan három adventista veszíti el állását a szombat miatt. 1993 óta a vallási diszkrimináció miatti sérelem a munkahelyeken 82%-ra emelkedett. A New York-i terrorcselekmény reakciójaként Amerika és az amerikai szabadság megvédésének ürügyén az alapvető polgári jogokat és a vallásszabadságot az USA-ban egyre erőteljesebben korlátozzák. Az USA Patriot ActTörvény1 szerint többek között kikémlelhetik az emberek olvasási szokását, és ha valakinek tudomására jut, hogy az állam egy harmadik személynél lehallgatási intézkedéseket foganatosított, erről büntetés terhe alatt még csak beszélni sem szabad.

Az evangéliumiak hangja egyre erősebb Egyidejűleg az evangéliumiak hangja a politikában egyre erőteljesebb. Pontosan a terrortámadás után tapasztalható az amerikaiak erőteljes felocsúdása, keresztény-konzervatív értékeik tudatára. Hogyan? Egyház és állam szétválasztása? Amerika egy keresztény állam, aminek törvényeiben is meg kell mutatkoznia. Így nyilatkozott a TV prédikátor és politikus – Jerry Falwell – 2004. júliusában egy a Fox Newsben adott interjújában. Falwell, ezzel a kijelentésével távolról sincs egyedül. A Pat Robertson – egy másik baptista prédikátor és elnökségi kandidátus – által alapított Keresztény Koalíció egy agresszív keresztény térítési (Christianisierung) irányzatot képvisel az amerikai politikában. Eddig már 20 szövetségi államban uralja a republikánus pártot, és befolyása állandóan növekszik. Az az ország, amely azt állítja magáról, hogy az egész világon az emberi jogokat és a vallásszabadságot képviseli, egyre intoleránsabbá válik. A lelkiismereti szabadságot és a kisebbség oltalmát feláldozzák a patriotizmus, a közjólét és a többségi vallás oltárán. És hogyan állnak ehhez a kérdéshez az adventisták? Uniting and Strengthening America by Providing Appropriate Tools Required to Intercept and Obstruct Terrorism. Ez egy amerikai szövetségi törvény, amelyet 2001. okt. 25-én hozott a Kongresszus, a 2001. szeptember 11.terrorcselekmény reakciójaként. Ez magával hozta az amerikai polgári jogok nagymértékű korlátozását. 1

4

TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

Változott-e az amerikai adventisták beállítottsága az utóbbi években az állammal és a kormányzattal kapcsolatban? És hogyan viszonyulnak Bushhoz és politikájához? Novemberben ismét reá fognak szavazni?

Nincs adventista nyilatkozat

Elvei alapján, következetes politikai magatartást tanúsítva, sem a Generál Konferencia, sem más adventista szervezetek, nem adnak ebben a témában nyilatkozatot. Ez az egyházi tradíció és – legalábbis elméletileg – az egész világon így is működik. Mi a helyzet azonban a gyülekezeti tagokkal? Az amerikai adventisták éppen úgy, mint hittestvéreik más országokban, részei annak a társadalomnak, amelyben élnek. És az amerikai társadalomhoz hozzátartozik egy vallási természetű patriotizmus és nacionalizmus. Az emberek büszkék arra, hogy ők amerikaiak. Amerika „Isten saját országa”. Mike Conley Waterford-i (Michigan) adventista lelkész szerint egy amerikai számára a „Haza”, „Állam” és „Kormány” fogalma között gyakorlatilag nincs különbség. Következésképp nincs kritikus távolság a kormánnyal és politikájával szemben. Miből következhet mindez?

Hiányzik a kritikai magyarázat

Minden amerikai gyülekezetben ott van az amerikai zászló, és az egyházi iskolákban a tanulóknak éppen úgy kötelező minden reggel a zászló előtt egy imához hasonló esküt tenni. A világtörténelem és világföldrajz nem kötelező tárgyak (jóllehet az adventisták, világmissziós elkötelezettségük miatt az átlag amerikaitól valamivel többet tudnak mindarról, ami Amerikán kívül történik). Saját kormányuk politikájával szemben azonban nincs kritikai észrevételük, mivel akkor hazafiatlanoknak bizonyulnának. A legtöbb adventista – mint más hitet valló szomszédjuk – mindenekelőtt a televízióból kapja információit és alakítja világnézetét. Rendszerint ez azt jelenti, hogy a hazafias propaganda, a fegyverek dicsőítése és a hatalmi kultúra érvényesül az igazság vizsgálata helyett.Természetesen, ez azt is jelenti, hogy a mi katonánk a legjobb, ő a hős, aki a saját szabadságunkat védelmezi.

Az iraki háború szükséges. A terrorellenes törvény helyes. A legtöbben nem látnak veszélyt saját – talán éppen vallási – szabadságuk gyakorlásában. George Bush egy hazafi. És már pusztán ezért is, mivel ő elnök és hazafi, minden amerikainak hazafias kötelessége őt támogatni. És így látják ezt általában a hetednapi adventisták is.

A legtöbben a republikánusokra szavaznak Mint majdnem minden keresztény, az adventisták is a republikánusokra szavaznak, és Bush maga republikánus. A demokraták „liberálisak”, tehát istentelenek, szociálisan fertőzöttek és kevésbé hazafiak. Az „igazi” amerikaiak, akik a keresztény értékek talaján állnak (és a kapitalista rendet és a fegyvertartást, valamint a halálbüntetést támogatják), azok republikánusok. Természetesen azt is látják, hogy nem minden helyes amit a kormány cselekszik és természetesen hiszik, hogy Amerika, a bibliai próféciák szerint egy napon, egy vasárnaptörvény alapján az intoleráns adventistákat üldözni fogja, és a pápaságot támogató hatalommá válik. Mégis, a megmerevedett hazafiasság és a saját kormányzatától való távolságtartás hiánya miatt a legtöbb adventista még nem képes felismerni az állam struktúrájában a végidők jeleneteit. Ehhez jön még bizonyosan az is, hogy sok amerikai adventista, Jézus eljövetelének 160 évi várása után és egy bizonyos egyéni és nemzeti jólét következtében kényelmesen berendezkedett, és nincs meg benne a készség, hogy az árral szemben ússzon. Ez azonban egy olyan jelenség, amely nem csak az amerikai adventistákra jellemző. (Dr. Gerhard Padderatz – az ADI elnöke Németországban.)

(Adventecho, 2004. szept.)

A világpolitika „bölcsei” a kereszténység zászlaja alatt tanácskoznak és diktálnak – és a „felszálló füst” eredménye a „béketeremtő” háborúk, a fokozódó, felhergelt terrorizmus, mely veszélybe sodorja mindannyiunk életét. Nő a gyűlölet, az erőszak – és az emberek zavarodott félelmükben bezárkóznak. Megtaláljuk-e egymáshoz az utat? Áthatol-e a fizikai és lelki rombolás borzalmain a felemelő keresztény szeretet? Épül-e nap-mint-nap a híd – egymás felé? 2004. IV. NEGYEDÉV

Megújulás Dr.Szigeti Jenő:

Reformáció régen, most és mindig Vannak világtörténelem formáló napok. Ilyen volt 1517. október 31-e is. Az, hogy mi is történt ezen a napon, nem tudjuk pontosan, hiszen az emberi emlékezet sokszor torzít. Tudjuk, hogy ezen a napon, a Mindenszentek ünnepe előtti napon, Luther Márton, a wittenberti egyetem fiatal biblia-professzora 95 vitatételt juttatott el illetékes egyházi elöljárójának Albrecht magdeburgi érseknek, aki a római Kúriától 10 000 dukátért vásárolta meg a bűnbocsátó cédulák vásárlásának jogát, hogy ezzel a bevételével kiegyenlíthesse a Fugger bankháznál fennálló tartozását. A bűnbocsátó cédulák árusításával a dominikánus Johann Tetzelt bízta meg, aki 1517 elejétől ékesszóló prédikációkkal kísérve árulta a bűnbocsánatot. Tetzel Mindenszentek napjára bűnbocsánatot hirdetett azoknak, akik ezen a napon meggyónnak és áldoznak, valamint a kijelölt templomokat meglátogatják. Luther jól látta, hogy a pénzen vett, üzletiesített „lelki élet” milyen romboló hatású. Pénzzel nem lehet helyettesíteni a megtérést. Ezért szól így az első tétel: „A Mi Urunk és Mesterünk Jézus Krisztus ezekkel a szavakkal, - Térjetek meg, - azt akarja, hogy a hívek egész élete megtérés legyen.” A reformáció nem Luther Márton találmánya, hanem az élő egyház állandó életeleme. Luther előtt már egy évszázaddal mindenki a reformáció szükségéről beszélt. Senki sem új vallásfelekezetek alapítására gondolt, nem az egyház szétszakítását, hanem a tönkre ment egyház megépítését, felelevenítését akarta munkálni. Az egyháznak szüksége volt a megújulásra. Ezért 1518 augusztusában, a 95 tétel magyarázatáról írott könyvében, ami a reformátor első nagy, nyomtatásban is megjelenő könyve ezt írja: „az egyháznak szüksége van a reformációra. Ez azonban nem lehet egyetlen ember dolga, sem a pápáé, sem a bíborosoké, - ezt az utolsó zsinat már bebizonyította -, hanem az egész földkerekségé, sőt egyedül Istené. S ennek a reformációnak az idejét egyedül az ismeri, aki az időt teremtette” (W.A.I.627-27-31). A reformáció nem egyedi esemény, hanem egy állandó folyamat. TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

Ha az egyház él, akkor állandóan meg kell újítani. Csak így élhet. Luther és reformátor társai, nem „a” reformációt alkották meg, hanem arra döbbentek rá, szükségünk van visszatérni az alapokhoz. Amíg az egyház él, változik: megújul, elöregszik, születik, meghal. Ha hisszük, hogy az egyház Krisztus teste, akkor élő organizmusként (nem pedig halott organizációként) kell vizsgálnunk. Az élet - változás. Újabb és újabb adaptálódás a világhoz. A kereszténység Krisztus gyakorlati követését jelenti a mindennapokban, aki megígérte, hogy velünk marad minden nap a világ végezetéig.(Mát 28:20). A kereszténység akkor és úgy él, hogy a mai élet mai kihívásaira mai válaszokat tud adni. Ez csak úgy lehetséges, ha Krisztus megváltói művének a fényében végiggondoljuk az életet. Luther azt tanította, hogy „az egyház gyermeke az igének, nem pedig annak az anyja. Az egyház születik az igéből. Ahol az ige veszendőbe megy, ott nincsen többé egyház.” (W.A, 42.334.) A reformáció tehát nem egy múltbéli esemény, Luther hősies lázadása az egyházi hatalom ellen, hanem a mai kereszténység elengedhetetlenül fontos szükséglete. Mindig abból születik, hogy a mai élet mai kérdésére az újra megértett ige alapján mai választ akarunk adni. Ezért E.G.White a reformációt összekapcsolja az ébredéssel. Így ír: „Az ébredés és a reformáció két különböző dolog. Az ébredés jellemzője a lelki élet megújulása, értelmünk és szívünk erejének megélénkülése, feltámadás a lelki halálból. A reformáció jellemzője az újjászerveződés, ideáink és teóriáink, szokásaink és gyakorlatunk megváltoztatása. A reformáció nem fogja teremni a megigazulás gyümölcsét akkor, ha a lélek általi ébredéssel nem kapcsolódik össze.” (Christian Service 42) Így az ébredés és a reformáció a laodiceai langymelegség ellenszere. Mi ébredésen valami érzelmektől telítet, bódult lelkesedést szoktunk érteni. A lelkesedésnek ugyan van szerepe a lelki életben, de ez nem termi meg az Istennel való kapcsolatunk megújulását, a szolgálatban való megerősödést. Az ébredésnek az a célja, hogy a lelki

életünk egészségessé legyen. Helyesen táplálkozzunk, lélegezzünk, mozogjunk és növekedjünk a lelki dolgokban. A mai kereszténységnek nem eksztázisra, karizmatikus kalandokra, hanem normális lelkiéletre van szüksége. Az ébredés eredménye nem a perfekcionista „tökéletesség” - ami végeredményben mindig öncsaláson alapszik, - hanem élő hit és szolgálat a mindennapokban. Nem akkor vagyok felébredt ember, amikor elhitetem magamról, hogy már tökéletesebb vagyok, mint a másik. Az ébredés az álom ellentéte, - a lelki halálból való felserkenés, a lelki életjelenségek megújítása, az értelem és a szív erőinek megélénkülése. Ahogyan Luther életében, úgy a mi életünkben is ez az alapja a reformációnak. Sokan azt gondolják, hogy a reformáció nem más, mint egy olyan forradalom, amelyiknek az a célja, hogy a dicstelen vezetőket forradalmi úton eltávolítsa a hatalomból. Luther nem akarta a pápai trónt ledönteni, sőt önjelölt pápaként sem lépett fel. Nem akart az egyházban valamiféle „szent anarchiát”, amiben érvényesíteni tudta a saját elgondolásait. Ő olyan rendet akart, amiben Krisztus testének minden élő sejtje megtalálja a maga értelmes tennivalóját. Csak egy ilyen újjászerveződést nevezhetünk reformációnak. Ez a reformáció Krisztus testének állandó élettevékenysége.

A nagy titok: úgy járni végig életútunkat, hogy ne kopjunk el. Erre az olyan ember képes, aki nem az embereket és a tényeket listázza fel, hanem minden élményét önmagára vetíti vissza, és a dolgok végső okát Istennel való belső kapcsolatában keresi. Aki saját megtisztulásán munkálkodik, attól senki sem rabolhatja el eszméit. A jóság és igazság eszméjének hatalmát belső világában éli át. Ha úgy látja is, hogy túl kevés az, amit ebből kifelé tud árasztani, mégis tudja, hogy hatása attól függ, mennyire tiszta szívében. Az eredmény talán még nem mutatkozik, vagy rejtve marad a szeme előtt. Ez nem baj: ahol erő van, az hat is. (Albert Schweitzer) 2004. IV.NEGYEDÉV

5

Hazatérés Békesség a motorosoknak! Zarka Péter, Kriszti és Dávid júniusban érkeztek haza Egyiptomból, ahol hat évet töltöttek misszionáriusként. Minden évben hazalátogattak és mindig meghívtuk őket a Terézvárosi gyülekezetbe is, így rendszeresen hallhattuk beszámolóikat ottani szolgálatukról. Ez alkalommal arra kértük Pétert, hogy fogalmazza meg gondolatait, mik azok az érzések és élmények, melyek meghatározóak voltak számára az ott töltött évek során és milyen hatással volt életükre, látásmódjukra „egy más világban” élni és boldogulni. Az elmúlt pénteken (szeptember 10-én) késő este, miután a bagdadi adventista gyülekezetben befejeződött az istentisztelet és a tagok már hazamentek, felrobbant egy, az épület előtt parkoló autóba helyezett bomba. Egyedül az őr állt a templom lépcsőjén, de hála az Úrnak, neki sem lett baja. Mindennapi csoda az ilyen Irakban. Az elmúlt évben, amikor a gyülekezettől kétszáz méterre lévő Vöröskereszt központja előtt robbantottak, éppen a lelkész tartózkodott a gyülekezetben néhány testvérrel, akkor sem sérült meg senki, de a gyönyörű ólomüveg ablakok közül betört néhány. A legutóbbi robbantás során már az összes ablak betört, amiket szintén be kell majd deszkázni, mivel nem lehet ólomüveget szerezni a városban. Oweda Wahba, a gyülekezet lelkésze elmondta, hogy a múlt pénteki robbanás következtében az ablakok szilánkokra törve robbantak szét a teremben. Ha a detonáció az istentisztelet ideje alatt történik, az minden bizonnyal végzetes csapást jelentett volna a közösségnek. Szinte magam előtt látom az alacsony, vékony termetű és jellegzetesen erősvonású egyiptomi arcú lelkészt, Oweda Wahbát, aki már jó néhány nehéz helyzettel találta szemben magát életében. Egyiptomban szolgált 2003. augusztusáig, utána költözött két gyermekével (6 és 8 évesek) és feleségével Bagdadba, Irak fővárosába, ahonnan nap mint nap hallhatjuk az aggasztó híreket. Rettenetes a háború, amikor sehol sem érezheti magát biztonságban az ember, még a templomban sem, sőt talán ott éppen nem. Egyiptomban élve nem tapasztaltuk elsőkézből, milyen is a háború, de a térségben már megszokottá vált feszültség, ami 2001. szeptembere óta és az iraki háború elindítása után egyre csak

6

TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

feszültebbé vált, érezhetővé vált a mindennapjainkban. “Hála az Úrnak, hogy itthon nincsen ilyen veszély, robbantások, háború. Milyen jó, hogy itt békesség van!” - mondják sokan. Mióta visszaköltöztünk, sokan kérdezték tőlünk: “Milyen érzés újra itthon lenni, megszoktátok-e már itthon?” “Hogy bírtátok az arab világban? Sokszor voltatok életveszélyben?” Amikor ezeket a kérdéseket hallom, a békességről szeretnék mondani valamit, viszont egy kézszorításnyi idő, egy “Áldott szombatot!” mellett nem lehet hoszszabban erről beszélni. Legfeljebb csak annyit tudok ilyenkor mondani, hogy “Már kezdjük újra megszokni, hiszen nem idegen ez az ország.” Vagy, “Egyiptom az arab országok közt a békésebbek közé tartozik.” Ezért szeretnék most erről a gondolatról szót ejteni, megemlítve egy olyan kiváltságos dolgot, ami nagyon sokat segített nekünk. Ebben a kiváltságban csak azok részesedhetnek, akik más kultúrában élnek, dolgoznak hosszabb ideig, mint amiben felnőttek. Egy hétköznapi példa: a Közel-Keleten a vezetési stílus finoman szólva nem hasonlítható a KRESZ-könyvben tanítottakhoz. Kissé ironikusabb példával: az emberek olyan “rendben” közlekednek, mint amilyen “szabályozott rendben” szaladgálnak a rovarok a földön. Vezetni Kairóban, a húszmilliós metropoliszban (ahol a rendőrök fele nem tud írni-olvasni!), nem könnyű feladat. Sokszor panaszkodtunk így a forgalom elképzelhetetlen furcsaságait tapasztalva: „Ezek az egyiptomiak képtelenek betartani az alapvető szabályokat!” Amikor ilyesmit mondtam, mindig arra is gondoltam, hogy én nem vagyok egyiptomi! Nem engedem, hogy közelről érintsen a jogtalanság, a sértés, a szemtelenség,

hogy valaki hirtelen bevág elém a motorjával, mintha ott se lennék, és ha nem lassítok, akkor összeütközünk, a hátsó ülésen csimpaszkodó gyerek pedig talán kórházba is kerül. Akkor kívülállóként szemléltem a velem történt eseményeket, mondván, hogy én nem vagyok egyiptomi, és éppen ez a kiváltság, mert könnyedén, felülről kezelve figyeltem a helyzetet. Nem nyomtam a dudát, ami ott szinte kötelező. Nem szidtam Ahmedet a vezetési stílusáért, felelőtlenségéért. Az igazam tudatában nem szaladt fel a vérnyomásom sem, így meg tudtam őrizni a békességemet. Azért ment könnyebben megőrizni a békességet, mert tudat alatt mindig bennem volt: én egy másik kultúrából/világból jöttem. Nyugodtan tudtam mérlegelni: Ahmed biztos nem tanult vezetni, lehet, hogy a jogosítványát két pár cipőért vásárolta. Még szép, hogy elboldogul valahogy! Talán már túl van a kötelező két-három karambolon, amiből megtanulta, hogy kerülheti el (ha csak egy hajszál híján is) a bajt! Az Úr megőrzött (milyen sokszor!), és én is megtettem, amit tudtam! Jó, hogy figyeltem, számítottam a váratlanra is, időben lassítottam, így elkerültük a balesetet. Még a hátul ülő gyerek is büszke lehet a papájára, mert időben hazaviszi ebédelni. Efféle helyzetekben inkább hálát éreztem mint haragot, és ez nem mindegy! Hiszen a békesség belülről fakad, a saját érzésvilágomból, ha tudom kontrollálni az érzéseimet. Minden kultúra meghatározza, mit érzünk normálisnak, jogosnak, igazságosnak, helyén valónak. 2004. IV. NEGYEDÉV

Hazatérés Miközben Kairó utcáin vezettem, az én kultúrám szabályait követtem. A motoros pedig - aki az egyiptomi szokások szerint közlekedett - nem akart kifejezetten szemtelen lenni, sem a gyermeke életét kockára tenni, viselkedése mégis így hatott rám, aki más kultúrában nőttem fel. Nézzünk egy másik esetet, amikor talán nem tudok ilyen könnyen kívülállóként reagálni egy esetre. Már itthon vagyunk a példánk szerint. A gyülekezetben valaki odaáll elém és többek közt azt mondja: “Tudod Zarka testvér, én az első alkalommal megmondtam az igazságot a szomszédomnak. Hadd hallja meg. Szerintem az igazságot nem szabad palástolni, szép szavakkal becsomagolni. Igaz, nem hallgatott rám a szomszéd, de az már az ő felelőssége!” Miért nem tudom kívülállóként szemlélni ezt az eseményt? Miért szomorít el jó néhány napra és veszi el a nyugalmamat? Miért haragszom arra, aki iyen keményen beszél Istenről és nem támogatom, ha a legközelebbi gyülekezeti választáskor misszióvezetőnek akarják jelölni? Miért veszítem el a békességemet? Hosszan fejtegethetnénk, miért nehéz a békességet megőrizni, röviden talán annyit: ebben a helyzetben egy közösségben érzem magam a fenti testvérrel/testvérnővel. Amit tett, mint lelkésze, azonnal a szívemre veszem. Rögtön felelősséget érzek a hibájáért. Az az érzésem, hogy ha én lennék az a szomszéd, én sem hallgatnék az ilyen szeretet nélküli beszédre! Az igazság elmondása nem mentesít a szeretet alól, úgy kell elmondani az igazságot, hogy a másik meg tudja érteni és megmeneküljön. Ebben az esetben a testvér/testvérnő a saját kultúrámból való, azt várom el tőle, hogy az én normáim szerint cselekedjen. Úgy evangélizáljon, ahogy azt én jónak ítélem, ellenkező esetben sérelmesnek tartom a viselkedését, vagy más szóval, nagyon a szívemre veszem. Itt kezdődik a baj! Innen fakad a békétlenség bennem.Ebben az esetben - és ez a másik dolog amit a békesség kapcsán szeretnék kiemelni - már az önuralomról és a jellemről van szó: mennyire foglalkozom csak a magam érzéseivel, vagy mennyire vagyok képes odafigyelni a másikra, TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

segíteni tudjak a másiknak, vagy kizárólag a magam igazát akarom tűzön-vízen át érvényre juttatni. Ekkor sajnos már nem jön számításba az, ami a motoros esetében legtöbbször könnyen ment, hogy természetesnek vegyem: ő egyiptomi, de én nem. Ott tudtam hideg fejjel mérlegelni, mit tegyek. A második, gyülekezeti példában a hittestvéremmel van dolgom, akivel azonos kultúrális környezetbe tartozunk, és ez már sokkal közelebbről érint, elevenembe vág. Vajon nem ezért akarta az Úr, hogy családban éljünk, először ott tanulva meg a szeretetet, a gyermekeinkkel, a szüleinkkel, testvéreinkkel vagy azzal, akit mi választottunk? Következő feladatunk ezután, hogy gyülekezeti közösségben éljünk azokkal, akiket nem mi választottunk ugyan, de

forgalmi sávba is, mert előnyhöz akarnak jutni. Addig mindenki boldog, amíg a vonat el nem megy, csak utána nem tud senki mozdulni sem előre, sem hátra - ekkor elszabadulnak az indulatok. Mégis pontosan ez történik a kereszteződésekben, bármerre járjunk is az országban. Nem ezt látod ma a világ mindennapi eseményeiben az arab világ részéről? Ők csak egyet szeretnének, hogy az ő akaratuk érvényesüljön. Ha a másik fél nem enged, akkor erőszakkal leszorítják az útról. Ha megkérdeznénk a “motorost”, miért furakszik annyira, nem értené, mi a gond, hiszen ő csak közlekedik. Nem lehet előzni? Előzz vissza, ha tudsz - mondaná. Rá akar kényszeríteni, hogy te is hasonló szabályokkal közlekedj. Jézus azért beszél arról Máté 24-ben, hogy a visszajövetele előtti időben elhatalmasodik az erőszak a világban, (értsd: a gyülekezetben, a családban is!), mert tudta, minél tovább élünk a bűn világában, annál jobban hat ránk a bűn, mindannyiunkra. Ez lesz egyre jellemzőbb az Úr eljövetele felé. Mi európaiak is egyre jobban elveszítjük a szeretet diktálta toleranciánkat, empátiánkat. Sőt, még ennél is rosszabb: mi adventisták is elveszítjük a toleranciánkat a gyülekezetben.

Jézus példája szerint kell elfogadni őket úgy, ahogy vannak. Az európai kultúrának szerves része a tolerancia, az empátia, ami a mai közel-keleti kultúrára nem kifejezetten jellemző. Abban a kultúrában az ember jobbára a saját, közvetlen érdekeit tartja szem előtt! Ha a motoros haladni akar, teljes lelki nyugalommal elém vág! Csak az számít neki, hogy az ő motorja előrébb legyen a többi motornál, kocsinál. Rendszeresen megtörténik például, amikor egy vonat áthaladása miatt a kocsiknak várakozni kell a sínpár mindkét oldalán, hogy pillanatok alatt beállnak a járművek az ellenkező

Ezért tartom hát kiváltságnak, hogy a kairói motoros esetében könnyedén, kívülállóként tudtam kezelni a történteket. Olyan helyzetben viszont, ami közelebbről érint, rendkívüli erőfeszítésbe kerül “kívülállóként” csak arra összpontosítani, hogyan segíthetek annak, aki épp erősen próbára teszi a tűrőképességemet. Közös kihívásunk, hogy a mai “motoros” világban Jézus segítségével el tudjunk feledkezni saját sérelmeinkről, és mintha máris birtokosai lennénk a “mennyei kultúrának”, felülről tudnánk figyelni saját helyzetünket, arra gondolva, miként tudunk a másik, a közösség segítségére lenni.

Minden cselekedetünk vetés, és minden átélésünk aratás. (Egyiptomi tanítás)

2004. IV.NEGYEDÉV

7

Kapcsolatok “Teljes öröm van Tenálad”

Magyar Biblia Konferencia, 2004. július 16-18, Cleveleand, Ohio

Az örömteli találkozás reményében utaztunk mindannyian hittestvérek és barátok különböző országokból és Amerika minden részéből erre a Konferenciára egy hétvégi közös együttlétre. Legfőbb mondanivalója e Konferenciának az öröm üzenete volt, erről szóltak az elhangzott igehirdetések - “Öröm a földön”, “Öröm Isten trónjánál”, “Öröm a szívünkben” és minden ének és vers ezt fejezte ki egymás és Isten felé. A konferencia záró eseménye egy fáklyaátadás volt, melyet a fiatalok vettek át, kifejezve azt, hogy a magyar testvéri közösség összetartását és a kapcsolatok ápolását őnékik is folytatni kell. Az utóbbi években azt tapasztaltuk, hogy csökkent az érdeklődés a konferencia iránt, ami azt mutatja, hogy az Amerikában élő magyarok és gyermeik nemzedéke egyre inkább beolvad az amerikai társadalomba, igyekszik minél inkább beilleszkedni és megfelelni annak, hogy “az ország jólétén munkálkodjék”. Mégis az idősebb korosztály számára különösen nagy élmény az évente megrendezésre kerülő Magyar Biblia Konferencia. Isten áldása legyen a Konferencia szervezőinek munkáján, hogy nem hagyják elhalványulni e testvéri találkozók fényét és jelentőségét. (Bodnár János és Ráduly Miklós)

Mindnyájan egy család vagyunk a teremtés által „Hanem minden nemzet kedves Ő előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik.” (Ap Csel 10:35) Hálás a szívünk, hogy Isten üdvözítő kegyelmét megismertük mi is, az erdélyi Gábor cigányok. Kb. 40-45 évvel ezelőtt kezdtek az első cigányok megkeresztelkedni. Jelenleg a Gábor cigányok kb. 75-80 százaléka adventista. „Mert megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Tit 2:11) „Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon bizonyságul minden népnek és akkor jő el a vég.” (Mát 24:14) Nekünk nagyon sok hagyományunk volt, amit sikerült elhagyni az Úr segítségével, és most elfogadtuk Őt ,mint személyes Megváltónkat, és neki akarunk szolgálni. Köszönjük Istennek, hogy egy olyan világszéles egyház tagjai vagyunk, amely minden népből, nyelvből és nemzetből tevődik össze. „Mert akik Krisztusban keresztelkedtek meg, Krisztust öltözték fel.” (Gal. 3:27) Itt, Magyarországon a Terézvárosi Gyülekezetbe azért szeretünk járni, mert nagyon sokat hasonlít a mi gyülekezetünkhöz Marosvásárhelyt. Minden szombaton eljövünk, mert találkozhatunk Istennel és hittestvéreinkkel. Ebben a gyülekezetben érezzük azt, hogy mindnyájan egyek vagyunk Jézus Krisztus által, érezzük a testvéri közösséget és megtaláljuk a lelki békességet. „Isten semmiféle nemzetségi, faji vagy társadalmi különbséget nem ismer el. Ő az egész emberiség Alkotója. Mindnyájan egy család vagyunk a teremtés által, valamint egyek vagyunk a megváltás jogán. Krisztus azért jött, hogy ledöntsön minden válaszfalat.

8

TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

Kitárta a templom minden ajtaját, hogy mindenki szabad utat találjon Istenhez. A szeretet olyan széles, olyan mély, olyan teljes, hogy mindent áthat. Kivonja Sátán vonzásköréből azokat a nyomorult embereket, akiket a kísértő megtévesztett a csalásaival. Isten trónjához emeli őket, ahhoz a trónhoz, amelyet ígéretének a szivárványa övez.” (E.G.White: Krisztus példázatai 268.) Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs rabszolga, sem szabad, mert Krisztus drága vére mindenkit eggyé kovácsol. Ugyanakkor mi tudatában vagyunk annak, hogy Isten népéhez tartozni nagy kiváltság, de egyben nagy felelősség is. Bárhol is éljen Isten népe ezen a földön, ezt a felelősséget kell, hogy vállalja és azt a tálentumot, amivel megáldotta az Úr, fel kell hogy használja. Segítsen meg az Úr, hogy mindnyájan ennek az egyháznak hasznos eszközei legyünk. „Várván a boldog reménységet és a nagy Istennek és a megtartó Jézus Krisztusnak dicsőséges megjelenését.” (Tit 2:13) „Hogy az Ő kegyelméből megigazulván örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint.” (Tit 3:7) Ámen (Gábor János) 2004. IV. NEGYEDÉV

Kapcsolatok Vendégek Drezdából Günter Wagner a drezdai adventista gyülekezet lelkésze

augusztus 20-án érkezett Budapestre feleségével, lányával és anyósával. Felesége kicsit beszélt magyarul, de már sokat felejtett, mert nem használja a nyelvet. Anyósa Szlovákiában él, Besztercebányán, így ő is beszélt kicsit magyarul, kicsit németül és természetesen szlovákul. Wagner testvér a szombat délutáni áhitaton a hitről prédikált, mit jelent a hit, hogyan kell megragadni és szilárdan megtartani, hűnek lenni a hithez. Erre a három fogalomra építette fel a mondanivalóját. Az alapige 1Kor 15:1-2 szerint: „Eszetekbe juttatom, testvéreim az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtatok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem is nektek, hacsak nem elhamarkodottan lettetek hívőkké.” A másik gondolat Fil 3: 12 versében található: „Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.”

Ti?-Church

Günter Wagner előadását Cséfalvay Dániel fordította Életünk és szolgálatunk során mi megragadjuk Krisztust és tartjuk erősen a hitet, de valójában Ő ragadott meg minket. Szeretettel gondolunk testvéreinkre és Isten áldását kívánjuk a drezdai gyülekezetben végzett munkájukra. Tea Church-nek (ejtsd: tí-csörcs) keresztelték el azt a közösségi formát, amely azt szolgálja, hogy az egyházi szervezetektől idegenkedő fiatalok szabadon összejöhessenek és laza keretek között ismerkedhessenek meg Jézus tanításaival. A mi egyházunk is fenntart egy ilyen jellegű csoportot. Meghívásukra egy szombatot velük töltöttem. Arról beszélgettünk, hogy milyen fontos része életünknek az a közösség, amelynek létrehozása Krisztus legfőbb célja volt. Ennek a közösségnek mindenkit be kell fogadnia és törekednie kell határait minél tágabbra nyújtani. Idősek és fiatalok, az egymás után következő generációk egységes néppé válva lehetnek csak hatékonyak a missziós küldetés teljesítésében. Remélem, hogy távolról közeledő barátaink is mielőbb felfedezik a nagyobb családhoz tartozás igazi értékét, az olyan nyitott közösségek segítségével, mint a Terézvárosi Gyülekezet. (Dr.Erdélyi László)

Látogatás a „Paloznaki Remeténél” Úgy indult, hogy valaki elsírta magát, amikor visszagondolt a hajdani Irodalmi Osztály volt munkatársi közösségére; azokra az időkre, amikor az írás nem is volt olyan egyszerű, mert a következményei még a megjelenés előtt, illetve olykor helyette fenyegető formát öltöttek. De azért csináltuk, bár sokszor a végállomás a papírkosár volt. Amit azonban sikerült a cenzúra szorítóján is átpréselni, hogy megjelenhessen, végül is nagy örömöt jelentett írónak, olvasónak egyaránt. Hát még, amikor már a Kiadó Intézményévé nőtt műhelyből széles folyamként áradhatott a könyvekbe kötött üzenet! Tehát megszületett az elhatározás: szervezzünk találkozót valahol, egy napra. A lelkesedés megvolt, de a kor nagy úr, és sokszor olyan élettani társulások jönnek létre, mint betegség, baleset és egyéb nemszeretem dolgok, amik végül is az indulás idejére erősen lecsökkentették a létszámot. Hát, itt igazán tapasztaltuk: „A lélek kész, de a test erőtelen.” Volt, akit a munka – amelyet még annak idején megszeretett – nem hagyta kikapcsolódni egy vasárnapra sem. De nem adtuk fel most sem, mint annakidején, amikor hangyák módjára újból és újból igyekeztünk felépíteni az ellenség által – amiből nem is kevés volt – szétrúgott hangyavárakat. TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

Végül négyen „vágtunk neki” az útnak szeptember 26-án vasárnap reggel: Szigeti Jenő és Gyopár, Szopkó Magdi és én. A cél: Paloznak. Agárdi István testvér ott várt ránk cserépkályhával befűtött tanyáján. A gyönyörű szeptember végi napsütés, a Balaton víztükrének csodálatos fényjátéka azonban a szabadba csalt bennünket. Itt töltöttük az egész napot, a ház előtti gyümölcsöskertben és filagóriában. Délre az asztal is megterült krumpliból magunk főzte bográcsgulyással és csöves főtt kukoricával, az Egyed Lőrinc testvérék hozta finom szőlővel, a fáról szedett mandulával. Előétel a második érésű, frissen szedett füge volt. A nyári fürdőzőktől megpihent és megtisztult Balaton tükrén csak egy-egy fehérvitorlás hajó siklott méltóságteljesen. A naptól szikrázó smaragdzöld víz szemet-lelket gyönyörködtető látványa még ebben az erősen megtépázott világunkban is képes volt érzékeltetni valamit Éden szépségéből. Jó volt ezen a csodálatos szeptember végi napon együtt olvasni – most teljesen magunknak – a lírai irodalom gyöngyszemeiből. Csak a Nap hanyatlása a nyugati ég peremén jelezte: az idő gyorsan múlik. Mennünk kell! (Erdélyi László) 2004. IV.NEGYEDÉV

9

Misszió A Hetednapi Adventista Egyház Magyarországi Missziójának története az 1940-es években Gyülekezetünk az elkövetkező évben újabb misszióprogramot hirdetett meg „Gyülekezetek egymásért” mottóval. A terv megvalósítását az apostolok példája nyomán komoly felkészüléssel kezdtük meg. „Figyelemreméltó összefüggés van az eredményes evangélizáció és a közösség helyes önértékelése között. Az önmagunkról alkotott hamis kép, önmagunk és feladataink egyoldalú értékelése nagymértékben akadályozza a gyülekezet növekedését és az evangélium hirdetését.” - írja G.Oosterwal. Három felhívással illetve kérdőívvel - „Nyerj egy lelket Krisztusnak!, „Gyülekezetek egymásért” és „Leltár! - fordultunk testvéreink és barátaink felé. A válaszokban megvallhattuk hitünket, újból bizonyságot tehettünk elhívatásunkról és átgondolhattuk azokat a lelki ajándékokat, amelyeket azért kaptunk, hogy Krisztus művét építsük általuk. Hittel és imádságos szívvel indulunk el ebben a misszióprogramban, melyben előttünk áll elődeink példája és elkötelezett szolgálata. Erről olvashatunk néhány gondolatot: Egyházunk magyarországi történetének száz éves jubileuma alkalmából, mintha a zsoltáríró szavai elevenednének meg: „Járjátok körül a Siont, számláljátok meg tornyait! Jól nézzétek meg bástyáit, járjátok be palotáit, hogy beszélhessetek róla a jövendő nemzedéknek. Bizony, itt van Isten, a mi Istenünk örökkön örökké, ő vezet minket mindhalálig” (Zsolt 48:13-15). Isten sokszor állította meg népét, hogy visszafordítsa tekintetét arra az útra, amelyen vezette őket. Mennél többet megértünk a múltból, annál jobban tudjuk gazdagítani a jelent és a jövőt. Az „Igazságot minden házhoz” program, az „Aratási Hála Munka” (nem adakozás, hanem könyvterjesztés), a „Nagymisszió Hét” azon alkalmak voltak, amikor az egész közösség munkában volt. A „Globális Misszió” jelszavai: „Nyerj egy lelket Krisztusnak” és „Lélekmentő Szombatiskola”. Néhány gondolatban elevenítsük fel ezeket az eredményes misszióprogramokat:

„Nyerj egy lelket Krisztusnak” mozgalom Még 1937-ben a Generál Konferencia határozatot hozott a laikus evangélista munka megszervezésére. A magyar unióban már 1938-ban lépések történtek a népevangélista munka megszervezésére, aminek kibontakozása 1945 után történt. Figyelemre méltó, hogy éppen a betiltás ideje alatt, a működési engedélyünk visszanyerése előtt (1941.jan. 17.) két héttel, 1941. január 4-én szombaton hirdették meg a „Nyerj egy lelket Krisztusnak” mozgalmat: „Ajánljuk, hogy az újév első szombatja, 1941. január 4-e, amely az első misszió szombat, szenteltessék a „Nyerj egy lelket Krisztusnak” mozgalom számára. Felkérjük munkatársainkat és a gyülekezetvezetőket, hogy ezt a tervet hozzák népünk tudomására azzal a céllal, hogy minden egyes gyülekezeti tag komolyan munkálkodjon egy lélek megnyerésén.”

Elődeink nem arra vártak, hogy „majd ha az Úr szabadságot biztosít”, hanem elhatározásukra válaszolt az Úr a szabadsággal. Határozatot hoztak arra is, hogy minden hónap első szombatjának adományát a „belmisszió munka céljait szolgáló irodalom beszerzésére fordítsuk: ajánljuk, hogy hónapról hónapra ezek az alapok csakis a belmisszió költségvetését szolgálják”. Felhívás történt arra is, hogy „a gyülekezetek végezzenek átfogó evangélizálást: 1) azáltal, hogy rövid evangélizáló sorozatokat tartsanak, amelyek különösen az ifjúságnak szólnak; 2) azáltal, hogy az ifjúság iránt szívből érdeklődnek és értük személyes munkát végeznek; 3) azáltal, hogy képezzük és bátorítsuk az ifjúságot, mely valóban szereti Jézust, hogy munkálkodjon ifjú társainak megmentésén; 4) Tanácskozzunk az ifjúság vezetőivel, legyünk segítségükre, hogy társas összejöveteleik és tevékenységük igazán evangéliumi jellegű legyen. Továbbá ajánljuk, hogy a területek és misszióbizottságok úgy osszák be az ifjúsági titkárok munkáját, hogy idejük nagy részét a fent vázolt típusú evangélizálásnak szentelhessék.”

„Igazságot minden házhoz” mozgalom Ezt a munkát a gyülekezeti misszióbizottságok szervezték. A munka lényege az volt, hogy minden gyülekezet a missziói alapból mozgó-könyvtárat hozott létre. A könyveket a gyülekezeti tagok vitték el barátaikhoz, szomszédaikhoz, ismerőseikhez kölcsön, olvasásra. Megbeszélték, hogy mikor jönnek vissza a könyvért, s akkor másikat hoztak. Ezt a munkát a legképzetlenebb testvérek is tudták végezni, mert nem volt feladatuk, hogy ismertessék a könyveket vagy bibliaórákat tartsanak. Az osztály vezetője gondoskodott a további kapcsolatból. Ezzel a módszerrel az egész gyülekezetet munkába lehetett állítani.

„Aratási Hálamunka” és „Nagymisszió Hét” Az őszi Aratási Hálamunka és a tavaszi Nagymisszió Hét újabb lehetőség volt az egész gyülekezet munkába állítására. A testvérek nem adományokat adtak, hanem a Kiadó által erre az alkalomra megjelentetett új könyvekből vittek eladni lakókörzetükbe. A módszer célja: a szegényebb testvéreket nem terhelte anyagi áldozat, munkájukat adták. A Kiadó forgalma növekedett. Az eladott könyvek árának 50%-a az unióé volt, mint adomány. Az egész gyülekezet munkába lendült kétszer egy évben. A testvéreknek missziós tapasztalatokban volt részük.

„Lélekmentő Szombatiskola” mozgalom A gyülekezetek komolyan vették a szombatiskolát és a lecke tanulását. Itt is hangsúlyt kapott a misszió, amit kifejezett a mozgalom elnevezése is. A szombatiskola jó alkalom lehetett vendégek, barátok meghívására is. A rendszeres szombatiskola tanulók emlékszalagot kaptak. Különös jelentősége volt a 13. szombatnak, amit mindig ünnepélyessé tettek és része volt a „Tíz perces missziószolgálat” is. (Erdélyi László)

”Nem találhatunk örömöt olyan dolgokban, amelyekben nem vettünk részt. „ (Mattheson)

10

TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

2004. IV. NEGYEDÉV

Hozzászólás Jézus műve a mi ügyünk Az elvégzett munka Örömteli megelégedéssel mondhatta Jézus földi tevékenységének befejezésekor: „Én.. elvégeztem a munkát, melyet reám bíztál, hogy végezzem azt. (Ján 17:4). A Megváltó művének befejezése nemcsak a megváltás megvalósítása, hanem az abban tanúsított jó és tökéletes személyes lelki munka. Ezáltal Ő Isten minden követének, az evangélium minden rendű szolgájának élő és való példaképévé lett – olyan, akit nékünk minden erőnkkel és igyekezetünkkel követnünk kell.

Krisztus az igazi példakép a munka elvégzésében Mint Teremtő a mennyben az élő szó erejével hozta létre e világot, mint isteni remekművet a semmiből. A Teremtő megvizsgálta a teremtés befejezésekor művét, melyre ezt mondhatta: „Minden igen jó.” Mint Megváltó a Földön végzett munkáját úgy tekintette, mint mindennapi szükséget. A békesség üzenetének hirdetése jól átgondolt, tervszerű volt, és addig nem nyugodott, amíg mindent rendbe nem hozott, azaz mindent el nem végzett. Ez a lelkület és cél vezette minden cselekedetében.

FIA

Jézus munkatársainak feladata Jézus műve a mi ügyünk, Jézus feladata a mi munkánk is. Mielőtt a világtörténelem Krisztus visszajövetelével lezárulnak, nekünk egy Krisztus által rendelt szolgálatot kell elvégeznünk egyrészt önmagunkban, másrészt embertársaink felé. Aki egész életében őszintén törekszik a maga hatáskörében, környezetében a maga hite, ereje és képességei szerint legjobbat tenni, akkor a legtökéletesebb, azaz befejezett munkát végzett. Ennek a küldetésben Isten elvárja mindannyiunktól, hogy ebben részt vegyünk testi-lelki erőnkkel, egymást segítve. „Ha a hívők együtt munkálkodnának és mint egy ember haladnának előre, egy erő vezetése alatt, a mű elvégzésére, akkor a világot képesek volnának megmozgatni.” „Kíséreljétek meg személyes munka által a környezetetekben lévő embereket elérni… Ebben a munkában senki és semmi sem helyettesíthet benneteket, még a prédikációk sem. Amikor azonban embereket látogattok meg, velük beszéltek, együtt imádkoztok, akkor szíveket nyertek meg Isten számára. Ez a legjobb módja a misszió munkának, amit csak végezhettek. Ehhez, hogy ezt tehessétek szükség van állhatatos hitre… Az evangélium szolgái és a prédikátorok egyaránt arra törekednek, amire Pál apostol is törekedett, hogy mindenkit tökéletesen állítson Krisztus elé….” (E.G.White)

„…A VÉGSŐ IDŐKBEN ÁLTAL SZÓLT HOZZÁNK…”

Bodnár János – Dr.Szigeti Jenő – Dr.Tokics Imre lelkészek előadásai

A zsidókhoz írt levélről

Az előadások minden pénteken este 6 órakor kezdődnek.

TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

Embertársaink megtalálása és Krisztushoz vezetése mellett munkánkban éppoly fontos a felebarátainkkal, testvéreinkkel való kapcsolataink megtartása és folyamatos ápolása. Ez a feladat hárul fokozottan a gyülekezet tisztségviselőire is. Akinek valamilyen megbízatása van, az felelősséggel jár. Isten előtt mindanynyiunknak számot kell adnunk a reánk bízottakról. Minden általunk végzett munka hatással van a közösség és környezetünk életére, mégha kis feladat is az. Minden tevékenységünkkel építünk, vagy rombolhatunk. Minden munka segít nekünk jellemünk fejlesztésében és segít Istennek a bennünk és általunk végzendő munkájának befejezésében. „Nem az a fontos, hogy mit végeztél az Isten országáért, hanem az, hogy mi vagy. Nem az a fontos, hogy valamit tenni fogsz, hanem az, hogy amit teszel Istenben fogod tenni.” Kívánom, hogy minden tettünk – gyülekezeti közösségi, családi, embertársi szolgálatunkban – az alaposság és befejezettség pecsétjét, Jézus jellemét viselné magán. (Mailinger Ferenc diakónia vezető)

Amit te ma Krisztussal cselekszel, dönti el azt, amit Ő később veled tesz.

Evangélizáció

A zsidókhoz írt levél írója a kísértésekkel küszködő embernek hirdeti, hogy Jézus Krisztus kereszthalála megváltott mindannyiunkat bűneikből. Krisztus a közbenjárónk, aki által minden hívő ember közvetlenül Isten elé járulhat. Reménységgel várjuk, hogy földi vándorlásunk után megérkezzünk Őhozzá, az örök nyugalomba.

2004. IV.NEGYEDÉV

11

Elmélkedés

Sokszor talán keveset tudunk egymásról. Néha mesterségesen beskatulyázunk embereket, máskor csak a fáradságot sajnáljuk arra, hogy jobban megismerjük egymást. Ezért maradnak rejtve az emberi értékek és a lelki ajándékok, amelyekkel Isten megajándékoz és körülvesz bennünket. Az alábbi kis naplórészlet is azt bizonyítja, hogyha jobban odafigyelünk egymásra, meglepő dolgokat tapasztalhatunk. Vannak, akik sokat beszélnek, még akkor is, ha nincs semmi mondanivalójuk. Másokról meg az derül ki, hogy sokkal többet gondolkodnak, mint amennyit feltételezünk róluk.

Gondolatok Dániel könyvéről Képzeljünk el egy órát, aminek csak egy mutatója van, mindig éjfélt mutat. A perc és a másodperc mutatóra nincs szükség. A lapján nincsenek számok, hanem tortaszerűen négy színre van festve nem egyenletes elosztásban. A sárga megőrizte színét, az ezüst az idő múlásával oxidos felületet kapott, ugyanígy a bronz is elszíneződött és a vas rozsdabarna lett. A mutató áll, mert a lap jár egy teljes kört ellentétes irányban, nagyon lassan. A mutató állása szerint már nemsokára meg fog állni, de nem tudjuk, hogy mikor mert az óra az Atyánál van.

Tüzet hoz az égből A 70-es évek végén egy turistacsoport járt az USA-ban és az ENSZ palota épületét fotózták. Semmi különöset nem vettek észre. Az egyik filmtekercs előhívása után a képen egy óriási emberalak kopogtat az ENSZ palota ablakán.

„Gondoskodjatok róla, hogy akivel találkoztok, a veletek való együttlét után boldogabb legyen, mint amilyen előtte volt.” (Teréz anya)

A nyugíjasoknak arra van idejük, amire akarnak időt áldozni. Ha egy-két órás kikapcsolódásra vágyom, akkor becsöngetek a földszinti 83 éves nénihez, és csak csevegünk az élet kis és nagy dolgairól. Ha nem megyek, már hiányol, azt

12

TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

A film és a kép tulajdonosa meglepődött, mert nem tudta mire vélni az egészet és elment egy újság szerkesztőségébe, majd a hírből világszenzáció lett. Valószínűleg valakivel eljátszatták Jézus alakját, filmre vették és holográfiával kivetítették a levegőbe. Nappal semmit nem láttak ebből a turisták, viszont a megfelelő szögben a fényképezés pillanatában látható volt és ez került a filmre. Az 1960-ban megjelent könyv szerint már létezett a lézerceruza és egyéb ma használatos technikai eszköz. A katonai hatalmak 15-20 év késéssel engedélyezték a nyilvánosság számára is alkalmazásukat. Az említett újságcikk idején megnéztem egy kiállítást a szovjet kultúra házában, lézertechnikával, lenyűgöző volt. A mai modern repülőgépekkel és rakétákkal nagy magasságokból bombákat dobnak le az USA katonái. Ez is tűz az égből. Nem is olyan távoli terv, műholdak segítségével a világűrből energiát továbbítani földünkre. Ha Isten megengedi. Sátán tüzes jelenetei látványosabbak lesznek, mint az emberi tevékenységgel előidézett fényes jelenségek. mondja nekem mindig jó kedvem van, mindig felvidámítom. Ő soha nem lesz a Terézvárosi Gyülekezet tagja - de úgy érzem nekem ez a lelki ajándékom, hogy szót értsek az idős emberekkel. Nem is tudom... A nyugdíjasok, akik már “szabadságon” vannak, adjanak néha időt másoknak nem kerül pénzbe - csak megkérdezni, “hogy tetszik lenni?” És ha nem is jönnek el ezek a nénik a gyülekezetbe - nem baj. Megjegyzem én sem adventista kapcsolat újtán kerültem a gyülekezetbe. Beszélgessünk, törődjünk egymással - ezt bárki bárhol megteheti - mert ez a fontos. (Lukácsné Rózsika)

A nagy kő A nagy kő becsapódásának megértése egy érdekes fizikai jelenséget idéz fel bennem, amit a kazánfűtői tanfolyamon tanultam. A zárt rendszerben felforralt vizet 100 ºCtól 210 ºC-ig vizes gőznek nevezzük. 210 ºC-tól 300 ºC-ig túlhevített száraz gőznek. Utóbbit nagyüzemekben, kórházakban, lakótelepeken használják. Ha ezt tovább fűtöm, oxigén és hidrogén lesz belőle, mivel a gyulladási hőmérséklet megvan, felrobban az egész zárt rendszer, ha nincsenek biztonsági szelepek. Ed Dickerson előadásában szó volt arról, hogy a világűrből érkező Nagy Objektum nemsokára nagy robbanást és pusztítást végez. („Két ember dolgozik a mezőn, az egyik elragadtatik, a másik ottmarad.”) A választott nép összegyűjtése és elszállítása után következik be ez az esemény.A Földünkre csapódó „nagy kő” vagy objektum a levegő súrlódásától felizzik és a föld vagy tenger felszínén felbomlik, és az újabb hőtől a víz nagy része felbomlik hidrogénre és oxigénre, ami elég, újabb hő utánpótlással. Földünk vízkészlete Isten bombája lehet. A meleg felhajtó erejétől nagymennyiségű por, korom és vízgőz kerül a felső légtérbe egyenletesen szétterülve. A robbanástól keletkezett lökéshullám és a földrengés a legtávolabbi részen is mindent elpusztít, még a legerősebb műemlékeket is. A kultúrtörténeti építményekből semmi sem marad meg. (lásd a félbeszakadt álom). Az egybefüggő poros, kormos, vizes felhő miatt hónapokig nem lesz napsütés és beköszönt a jégkorszak. Ezer évnek kell eltelni, hogy megtisztuljon a föld és viszszaálljon a normális éghajlat. Valószinű, hogy a Dánániel 2:45-ben írt nagy hegy: jéghegyek. (Drahotta Sándor) 2004. IV. NEGYEDÉV

A hét első napja

Vasárnappal kezdődnek-e a hét napjai? Irataim rendezése közben egy olyan újságpapírt találtam, amelyik a Jézus Szíve Szövetség szombatonként megjelenő 1927. június 27-i számából való. Amint elolvastam, késztetést éreztem észrevételem megírására. Részletek a korabeli cikkből: „Különös vita volt arról, hogy vasárnappal kezdődik-e a hét? Néhány nappal ezelőtt az a hír terjedt el a társasági életben, hogy a néhai gróf Apponyi Albertről elnevezett poliklinika az újév alkalmával küldött naptárát a rendőrkapitány feltűnő levél kíséretében küldte vissza a poliklinikának…azzal, hogy a hét a poliklinika naptárában is vasárnappal kezdődik. Vallási érzésem is azt diktálja (írta a rendőkapitány), hogy a hét hétfővel kezdődik, s amint a Bibliából is kitűnik, az Isten a hetedik napot rendelte el pihenőül, tehát a hét zárónapja, amelyet Istennek szentelünk, a vasárnap.” Sándor Jenő rendőrkapitány úr érdekes indoklásával kapcsolatban kérdést intéztek a katolikus egyház egy vezető tagjához, aki a kérdésssel kapcsolatban a következőket mondta: „A katolikus anyaszentegyházban a vasárnap az első nap, amit az egyház Dies Domini, vagyis az Úr napjának nevez és a hétfői nap az egyházi nyelven Feria secunda, vagyis második nap, a kedd Feria tertia, vagyis harmadik nap és így tovább. A szombat pedig a Sabbatum. A Biblia szerint is a teremtés után Isten a hetedik napon szombaton pihent meg, s a vasárnap megünneplése nem a teremtés utáni pihenésre, hanem a Krisztus feltámadására való emlékezés.” A rendőrkapitány vallásos meggyőződése a hétfői napnak a hét első napjaként való indoklása vitathatatlanul tévedésen alapszik. A katolikus egyház vezető tagjának magyarázata arról, hogy a vasárnap a hét első napja és nem a hétfő, vitathatatlanul bibliai és ezért helyes is. A római katolikus fordítás lényegében ugyanúgy adja vissza a héber szöveget: „Így készült el a föld az ég minden benne valóval együtt. Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

teremtői munkája után.” Amennyiben a hétfői napot tesszük a hét első napjává s a szombat napot a hatodik nappá, ezzel elfogadhatatlan megtévesztést cselekszünk. A római katolikus fordítás szerint: „a szombat van az emberért, nem az ember a szombatért.” Nemcsak a zsidókért van a szombat, hanem minden emberért adatott. Minden teremtményét különleges szombatnapi áldásban akarja részesíteni Isten. Ő kijelentette: „Ha... a szombatot gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának és megszenteled azt... (Károli ford. 13. vers)” Római katolikus fordítás: „Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban és Én hordozlak a föld magaslatain... 13-14 vers.)„ Ha helyesen akarjuk megérteni a szombat jelentőségét, semmiképpen nem lehet figyelmen kívül hagyni Krisztus személyét, aki önmagáról kijelenti: „annak okáért az Embernek Fia a szombatnak is Ura. (Márk 2:28.)” A római katolikus fordítás 1976-os kiadásban: „az Emberfia Ura a szombatnak is”. Kérdés az, hogy jogos-e a római katolikus fordítás, mely az Úr napjának nevezni a vasárnapot? Nyilvánvaló, hogy emberi rendelkezésen alapul. A Bibliában sehol sincs arról szó, hogy Isten adott volna hatalmat a szombat megváltoztatására még az Ő földi „helyettesének” sem. Jézus feltámadásának napját, amely köznyelvben a vasárnapra vonatkozik, a Biblia a hét első napjának nevezi. (Mát 28:1. Luk 24: 1, Ján 20:1. Márk 16:1-ben pedig ez van írva: „Mikor pedig elmúlt a szombat.” Ha a vasárnapot azért kellene megtartanunk ünnepként – minden héten – mert Jézus feltámadása ezen a napon történt, akkor a pénteki napot is Jézus szenvedésének és halálának ünnepeként kellene megtartanunk, mellyel lehetőséget biztosított minden ember számára, hogy „...aki hiszen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Ján 3:16)” Ezért a végtelen nagy áldozatért nemcsak egy évben egyszer húsvétkor kellene ünnepet tartanunk – nem említve az ünnepekhez kötődő mindenféle szórakozás, locsolkodás, az eszem-iszom, és különféle ajándékozás szokásait, melyek elnyomják e napok jelentőségét. Hogyha a hat napon át tartó munkánk után a hetedik napot, a szombatot, mint nyugalomnapot helyes lelkületttel, Isten rendelkezése szerint tartanánk meg, azon a szent napon meg lehetne emlékeznünk

Jézusunk váltsághaláláról és dicső feltámadásától és a teremtő Istenünkről is. Hogyan szól a negyedik parancsolat? „Megemlékezzél a szombat napról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál és végezd minden dolgodat, de a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja, semmi dolgot se tégy...Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját és megszentelé azt.2Móz 20:8-11 Károli ford.)”A római katolikus fordítás szerint: „Gondolj a szombatra és szenteld meg. Hat napon át dolgozzál és végezd minden munkádat. A hetedik nap azonban az Úrnak, a te Istenednek pihenő napja, ezért semmiféle munkát nem szabad végezned. …Az Úr a hetedik napot megáldotta és megszentelte.” Joggal vádolja a római katolikus hitoktatás a protestáns vallások tanítóit azzal, hogy bár a protestánsok mindig hangoztatják: „a Biblia és csakis a Biblia minden hitigazság alapja” – ugyanakkor a protestánsok mégsem a bibliai szombatot tartják meg, hanem a római katolikus egyház által szentesített vasárnapot. Tudomásul kellene venni azt, hogy teremtő Istenünk a szombatnapra adott áldásait nem helyezte és nem is helyezi át másik napra, a vasárnapra sem. A szombat az Ő dicsőséges napja. Az újjá teremtett földön az örökkévalóságban, a mennyei Jeruzsálemben is megmarad a szombat istentiszteleti napként. A római katolikus fordítás szerint: „ Akkor majd… szombatról-szombatra minden ember eljön, hogy imádkozzék színem előtt, - mondja az Úr.” Természetesen nem jelenti azt a szombat megünneplése, hogy nem szabad jót cselekedni e napon. „Isten szent pihenőnapja az emberért rendeltetett: az irgalmasság cselekedetei tökéletes összhangban vannak ezzel a szándékkal. Isten nem kívánja, hogy teremtményei akár csak egy órát is szenvedjenek olyan fájdalmak miatt, amelyeket szombaton, vagy bármely más napon enyhíteni lehet. (E.G.White: Jézus élete) Akik olvasták e rövid tanulmányt, azok számára legyen áldás ez ige: „Itt van a szentek békességes tűrése, itt, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét”. (Kárpáti Áron) 2004. IV.NEGYEDÉV

13

Értékrend Szabó Ottó:

Elégedettek legyünk, vagy elégedetlenek?

Sokszor hallom fiataloktól: „szakítsunk a múlttal, változtassunk a helyzeten, alkossunk valami újat!” Az idősebbek inkább ragaszkodnak a régihez, a megszokotthoz és törekszenek fenntartani a status quot. Gyakran előfordul, hogy egyugyanazon dologgal egyesek elégedetlenek, míg mások teljes mértékben megelégedettek. Nehéz lenne számba venni, mi mindentől függ az, hogy valamivel elégedettek vagyunk-e vagy sem és hogy ez kinek jó és kinek nem. Nem is ez a kérdés. Az igazi kérdés az, hogy általában hogyan viszonyulok az engem körülvevő környezethez és ahhoz az állapothoz, amelyben éppen vagyok? Az, hogy milyen szemüvegen át nézem a világot, azaz mi jellemez engem, milyen az életszemléletem? Tegyük föl magunknak a kérdést: „mi jellemez engem az elégedetlenség, vagy a megelégedettség?” Nagyon megoszlik az emberek véleménye erről a kérdésről! Amióta az ókori görög filzófia „felfedezte” a dialektikát, az emberi bölcselet mindent ellentétpárokban próbál megoldani. Azt tanítja, hogy az ellentétes pólusok között szükségszerű és kívánatos a feszültség megléte az élet minden területén, mert ez tartja fenn az egyensúlyt világunkban és az ellentétpárok egymásra gyakorolt hatása viszi előbbre világunkat. Ezért azt tanítja, hogy soha ne legyünk elégedettek önmagunkkal, környezetünkkel, a bennünket körülvevő világgal, mert ez az elégedetlenség a fejlődés belső mozgatórugója, a fejlődés motorja. Ez a felfogás mára annyira általánossá lett, hogy az emberek nem is tudnak megnyugodni; nem tudnak megelégedni sem önmagukkal, sem helyzetükkel, sem környezetükkel. Ezért a mai ember örökös feszültségben él; örökös nyugtalanságban ég! Nincs egy sziget, ahol ki lehetne kötni és olykor megnyugodni, megpihenni. Sokszor nem úgy mennek a dolgok ahogyan szeretnénk. Ilyenkor mit tegyünk? Mindennel legyünk elégedettek, minden körülmények között, „patópál-módra”? Nyugodjunk bele minden sikertelenségbe, vagy küzdjünk kudarcaink ellen? Mikor lehet hát elégedett az ember? Ha jól mennek dolgai? Ha nem mennek roszszul a dolgai? Vagy talán még akkor is, ha egyenesen rosszul mennek a dolgok? Mitől függ, hogy elégedettek vagyunk-e? Figyeljük meg: vannak emberek, akik örökösen panaszkodnak, zúgolódnak, méltatlankodnak nehéz körülményeik miatt, az

14

TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

őket ért bántások, sérelmek miatt. Vannak emberek, akik mindig derűsek, optimisták, jókedvűek. Miért van e különbség? Más a „sorsuk”, mások a körülményeik? – Nem hiszem, hogy ebben van az igazi különbség! A különbség sokkal inkább abban áll, hogy másképp „reagálják le” a dolgokat. Másként értékelik az egyes eseményeket. Bosszankodnunk kell azért, ha bántanak bennünket? Bosszút kell forralnunk ellenségeinkkel szemben? Ha ezt tesszük, ettől mi milyenek leszünk és milyen lesz környezetünk? Változtat ez valamit a tényeken? – Egyáltalán nem! Milyen is a haragvó ember? Pszichológiai, fiziológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy a harag milyen káros testi-lelki egészségünkre nézve. Nem véletlenül mondják arra aki haragszik, hogy mérges! – Vizsgálatokkal kimutatták, hogy az ilyen állapotban lévő embernek még a leheletében is nagy mennyiségű méreganyag jelenik meg. Az ilyen ember mindig nyugtalan, mindig elégtétel után kutat, és önmagát emészti. De nem csak önmagát, hanem környezetét is és emberi kapcsolatait előbb-utóbb tönkre teszi.

Értékrend A megelégedettség kérdésében legna-gyobb bajunk az értékrendünkkel van! Mivel vagyunk mi elégedettek? Általában elégedettek vagyunk saját teljesítményünkkel, saját erőfeszítéseinkkel, lelki állapotunk színvonalával. Gyakran elégedetlenek vagyunk azonban feleségünk főztjével, gyerekeink tanulmányi eredményével, szomszédunk viselkedé-sével. Elégedetlenek vagyunk fizetésünkkel, házunkkal, autónkkal, de ugyanígy elégedetlenek tudunk lenni szomszédunk fizetésével, házával, autójával is – amíg mi többet érdemelnénk, a szomszédunkat méltatlannak tartjuk ilyen nagy gazdagságra! A baj az, hogy általában azzal vagyunk elégedettek, amivel nem kellene és azzal vagyunk elégedetlenek, amivel pedig megelégedettnek kellene lennünk! Pál apostol, aki Isten kiválasztottja volt, sokat fáradozott lelkek megmentéséért és sok-sok embert vezetett Krisztushoz, mégsem volt önmagával elégedett: „nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék”…(Fil. 3.12.) Arra azonban minden oka meg lett volna, hogy méltatlankodjon a fizikai és lelki sanyargattatás miatt, de ezt sohasem tette.

lenni és megelégedett. „Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek...Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít.” (Fil. 4:11-13.) Itt egy nagyon fontos dolgot mond el Pál: megtanulta, hogy a nélkülözések közepette éljen és ez sem jelent számára problémát, sőt ilyen körülmények között is tud megelégedett lenni – s mindezt nem azért, mert ő maga olyan erős és független volna, hanem azért, mert Krisztus tartja és erősíti meg!

Hogyan legyünk elégedettek? Amikor Izrael népe a pusztában vándorolt, sokszor elfeledkezett Isten vezetéséről. Ilyenkor zúgolódtak, méltatlankodtak nehéz helyzetük miatt és visszavágytak az egyiptomi húsosfazekakhoz! Hamar elfelejtették, hogy Isten milyen borzalmaktól szabadította meg őket. Lázadtak Mózes ellen, lázadtak Isten ellen, mindenkit okoltak, csak éppen önmagukat nem. És amikor a keménnyakúságuk miatt az Úr engedett kérésüknek és húst adott nekik táplálékul, megelégedtek. (Zsolt. 78:2729.) Olyanok voltak, mint a rakoncátlan gyerekek. Addig nem nyugodtak, amíg kívánságuk nem teljesült, bármi áron is történjen az. És amikor megkapták végre – úgy látszott – megelégedtek. Vajon ez-e a megelégedésünk forrása? Az, hogy kielégítsük vágyainkat, kívánságainkat? Az emberben mindig újabb és újabb kívánságok jönnek elő és amikor az egyiket kielégíti, az már nem is érdekli tovább, fut a másik után. Megelégedetté válhatunk így? Aligha! Korunkban kétségtelenül fontos használati eszközzé vált az autó, vagy a mobiltelefon. De vajon milyen extrákkal szerelnek fel egy autót a kényelem és a biztonság jegyében? Mi pedig arra törekszünk, hogy a lehető legmodernebb példányt megszerezzük (méregdrága áron). 2004. IV. NEGYEDÉV

Ha valaki új telefont vásárol, azt kérdezik tőle: mit tud ez a telefon? És persze arra senki sem kíváncsi, hogy telefonálni lehet-e vele. A bennünket körülvevő tárgyak egyre inkább elveszítik célszerűségüket, mert egy megváltozott, egy hamis értékrend szerint kezdtük mérni azokat! Amikor kijön az új modell, az új verzió, mindent elkövetünk, hogy azt szerezzük meg és a régit már eldobhatjuk, bármilyen jó is legyen még az, mert értéktelenné vált számunkra. De az a kérdés, hogy lehetünk-e így elégedettek? Az Ige nagy különbséget tesz a hívő megelégedése és a világ megelégedése között. (Zsolt. 17:13.mr.-15.) A világ attól remél megelégedést, ha megtölti a gyomrát jó ételekkel, ha körülveszi magát modern eszközökkel. Arra törekszik, hogy sok pénze legyen, mert ettől remél biztonságot, jólétet és megelégedettséget. A zsoltáríró azt mondja, hogy a hívő ember számára az, és csakis az okoz megelégedést, ha az Úr orcáját szemléli. Mert tudja, hogy minden biztonság, minden egészség, minden jólét az Úrnál van elrejtve. Ezért nekünk nem önmagunkat kell „megvalósítani”, hanem egyszerűen Istenre kell bízni sorsunkat, életünket. Ha valami nagy dolgot kívánunk, azt szoktuk mondani: a fejem se fájna, ha meglenne! Arra gondolunk, hogy az élet nagy problémái egy csapásra megoldódnának számunkra, ha sikerülne nagy gazdagságra szert tenni. Megfigyeltem, hogy amikor a lottón emelkedik a tét, mert már hosszabb ideje nem nyerték meg a telitalálatot, megtöbbszöröződik a lottózók száma. Amikor már elérte a lélektani

milliárdos értéket a nyeremény összege, olyan ismerőseim is vettek lottószelvényt, akik egyébként soha nem lottóznak. Amikor azt kérdeztem: miért, azt a választ kaptam, hogy azért, mert ezt az összeget már érdemes lenne megnyerni. – Én azt kérdeztem: és ha csak 500 millió lenne, vagy 50, netalán 5 millió, azt nem lenne érdemes megnyerni, ez már nem segítené ki a család költségvetését? De sajnos erre nem kaptam értelmes magyarázatot. A milliárdok lázba hozzák emberek tömegeit, pedig nem gondolom, hogy ekkora összeget értelmesen el lehetne költeni a család boldogulására. Agur próféta nem kívánt nagy gazdagságot (Péld. 30:7-9.). Ellenkezőleg: azért imádkozott, hogy ne adjon neki az Úr gazdagságot, mert még megelégedvén felfuvalkodottságában megtagadná az Urat. És vajon mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall? – Gondoltunk már valaha arra, hogy amikor az Úr megóv minket olyan mértékű anyagi haszontól amilyet elképzelünk magunknak, akkor talán a kárhozattól ment meg bennünket. Természetes dolog, hogy az ember vágyakozik a jobblét után itt e földi létben is. Ezzel nincs is semmi baj önmagában. De én már sokszor elgondoltam, hogy ha nekem és családomnak olyan, minden extrával felszerelt, luxuslakásunk, szuper autónk, tökéletes kényelmünk lenne, mint amilyenről álmodunk, akkor vajon boldogabbak lennénk? És ami még fontosabb: vágynánk-e ugyanúgy Isten országába eljutni, mint ezek hiányában?

Albrecht Emil bácsi emlékére Mindig mosolygó arccal várt; derűsen viselte az időskor terheit. Sohasem panaszkodott, nem zúgolódott – mindig az Úr iránti hálával szívében gondolt vissza a megtett hosszú, rögös útra. Amíg fizikai ereje engedte, maga ápolta a sok kis különleges növénnyel teli kertjét, ahol a madarak is szívesen tanyáztak. A bibliaolvasás, a szombatiskola tanulmányozása mindennapi feladatai közé tartozott. Gyakran megbeszéltük a leckében felmerülő kérdéseket, kicserélve gondolatainkat. Csak szépet, jót, nemeset és építőt hallottam tőle. Nagy örömére szolgált, ha hittestvérei meglátogatták. Boldogan újságolta el, hogy hányan jöttek el hozzá: énekeltek, verseltek, igét olvastak, együtt imádkoztak. Hálás volt családtagjaiért, akik szeretettel vették körül és TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

igyekeztek széppé tenni idős napjait. Sokszor imádkozott értük… és másokért is…Már nagyon vágyott megpihenni… készült elmenni… E világhoz fűződő dolgait rendbe téve, lelkileg elkészülve várta, hogy Az, Akinek hitt egész életében, pihenőre hívja… Illenek rá a Jel. 14: 13. szavai – „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg”… (Dán Ilona)

Értékrend Összegezés Pál apostol azt vallja önmagáról, hogy mindent kárnak és szemétnek ítél az életében, amelyeket Jézus megismerése előtt értéknek tartott (Fil. 3:7-8., 13-14.). Tehát amivel korábban elégedett volt azzal lett most elégedetlen és megfordítva. Arra tanít, hogy nem nyugodhat meg az ember valamiféle közömbös langymeleg állapotban, hanem küzdenie kell azért ami előtte van: a célért. Ami azonban a háta mögött van azt mind el kell felejteni: nem azon kell tehát töprengni, hogy hol rontottuk el, hogy hogyan kellett volna másként tenni a dolgokat: a tényeket tudomásul kell venni, el kell fogadni, de a maga helyén kell értékelni. Mindazt, amit korábban nyereségnek tartott, most már kárnak ítéli, mert a feltámadott Krisztussal való találkozásban felismerte, hogy mindaz az érdem, amibe bizalmát vetette, közé és Isten közé állott. Nem a saját igazsága juttatja közösségre Istennel, amely a törvény betöltésén alapul, hanem az az igazság, amely Istentől származik és amit Ő annak ajándékoz, aki a Krisztusba vetett hit által üres kezeit tárja felé. Egy életet ez vezet el az Istennél elkészített célhoz. Így az ember egészen személyes módon részesedik Isten szabadító cselekedetében Krisztus által. – Ez az amit Pál apostol személyesen megtapasztalt és ezt hagyta nékünk örökül, hátha mi is általmennénk ezen a gyökeres változást hozó tapasztalaton!

Emlékezés

Mint Gabi barátai és mint Emil bácsi tisztelői tavaly előtti látogatásunk alkalmával beszélgettünk Vele 2004. IV.NEGYEDÉV

15

Emlékezés Jó volt vele együtt dolgozni

Bánfiné Roóz Magdolna, Magdi néni eltávozott közülünk. Legutóbb a nyár folyamán júniusban találkoztunk vele többen, a Boldog Élet Alapítvány munkatársai. Szeretettel kérlelt minket, hogy mindenképpen vásároljunk meg egy nagyértékű, nagyon szép ingatlant idősek apartmanháza céljára. „Nem baj, ha nincs elég pénz, majd én is segítek. Már az otthon nevét is megálmodtam, legyen Bétel”. Magdi néni nem várt ránk, ő előre ment, hogy Isten házában ott találkozzunk majd. Az alábbi gondolatokkal volt munkatársai emlékeznek Rá:

M

iskolcon ismertem meg, amikor 1948-ban odahelyezték. Fekete Erzsikével lakott együtt. Én népevangélistaként dolgoztam, és esténként gyakran mentem vele családi bibliaórákra, a már munkába vett körzetben. Együtt jártunk a miskolci fiatalokkal kirándulni a Bükkbe. Egyik alkalommal, amikor Lillafüred mellett, a Molnár-szikla fölött főztük a déli ebédet, odajött hozzám és megkérdezte: - Mondd, a makarónit meg kell mosni, mielőtt a forró vízbe tennénk? Volt, amihez ő a főzéstől jobban értett. Én pedig ebből tanultam tőle, és szeretettel gondolok vissza, a vele eltöltött kedves alkalmakra. Idősebb leányunkat – Klárit – ő készítette fel keresztségre. Ezt a fényképét ma is őrzöm. (Erdélyi Lászlóné Kelemen Ilona)

A

z ismerettségem Magdival gyermekkori, bár ő már nagyobbacska volt, de az emlékeimben egy mosolygós, mindig kedves, derűs teremtésre emlékszem. Nem munkatársi, de igaz barátság volt. Az élet másfelé szólított bennünket, de sokat beszélgettünk, mindig bátorított, szilárd jellem volt. Pár hónappal ezelőtt a gyülekezetben mellém ül és a következőt mondja: Szeretem Pétert és Krisztit, sokszor hívtak Kairóba, de én már megettem a kenyerem javát, velem sok baj van és úgy döntöttem, nem megyek, senkinek nem akarok a terhére lenni, ki tudja mi vár énrám. Hát ilyen volt! (Zarka Nelli)

A

Mindenható kegyelméből márciusában kötötttem szövetséget az Úrral és egy év múlva - amikor az egyház Elnökségének alkalmazásába kerültem - ismertem meg Magdikát. Szeretett testvéremtől csak figyelmességet, jóindulatot, megértő testvéri kapcsolattartást, szelídséget és rendíthetetlen hithűséget tanulhattam. Amikor1961-ben állami rendelkezés miatt 21 alkalmazottat bocsátottak el az egyháztól - mi is közöttük voltunk. Ekkor is csendes békességes tűrést tanultam Tőle. Testvéri-baráti kapcsolatunk töretlen maradt a 12 évi “száműzetés” alatt is. Amikor családom bajban volt, Ő azonnal kész volt segítséget nyújtani, ezért gyermekeim is hálával és nagy szeretettel vannak iránta. Fájó szívvel nélkülözzük Őt, de tudjuk, hogy találkozni fogunk “ama napon”. (Zsoldosné Szopkó Magdolna)

S

zép emlékeim vannak Magdiról. Barátságunk még kislánykoromba nyúlik vissza. Az evangélizálás és könyvterjesztés abban az időben házról-házra történt. Magdi és id.Liebhart László lelkész testvér a Pest környéki falvakba jártak vonattal, autóbusszal vagy a közelebbi helyekre biciklivel. Engem is vittek magukkal, mivel már gyermekkoromban is gyermekkórusban énekeltem, sok éneket ismertem.

16

TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

Magdi költeményeket mondott, én énekeltem, Laci bácsi igét hirdetett. Nagy élmény volt egy-egy vidéki házba becsengetni, elmondani mi jövetelünk célja. Volt ahol elutasítottak, de volt ahol szívesen fogadtak. A szobában lévő nagy kemence padkáját körbeültük és a pislogó petroleumlámpa fényénél szolgáltunk. Ezek az élmények mélyen a szívemben maradtak. Magdi komoly hívő volt, de mindig mosolygot, sokat nevettünk. Barátságunk haláláig megmaradt. (Halász Márti)

T

izenéves koromtól vannak emlékeim „Magdi néniről,” ahogy már akkor hívtuk őt. A hatvanas évek közepétől gyakran hallgattam Ellen G. White életéről és munkásságáról szóló, érdekfeszítő előadásait szombat délutánonként a Budapest Eszék utcai (ma Budapest-Budai / Szüret utcai) gyülekezetben. Az előadásokra mindig egy halom angol nyelvű könyvet hozott magával, amelyekből élőben fordított magyarra. Mint gyerek azon tűnődtem, hogyan lehet „ennyire tudni” egy idegen nyelvet. Körülbelül húsz évvel később, 1984-ben már együtt fordítottunk azokon a megbeszéléseken, melyeken Neal C. Wilson testvér, a GK akkori elnöke is részt vett az Egervári üggyel kapcsolatosan. Úgy éreztem, nagyon nehezen megy a fordítás, különösen magyarról angolra. Magdi néni türelmes és jóindulatú volt, sokat segített nekem abban, hogy ne veszítsem el az önbizalmamat. Az elmúlt négy év során gyakran eljött (elhozták) Pécelre, hogy alkalmanként egy-két órát együtt töltsünk, egy újabb könyvfordítás, vagy a szombatiskolai tanulmány néhány „nehezen értelmezhető” kifejezésének megfejtésével. Jól esett, hogy adott a véleményemre. Azt mondta, hogy a fordítás során „a lehető legjobbat” kell kihoznunk magunkból, és hogy ő maga még mindig mennyit tépelődik egy-egy angol szókapcsolat magyar nyelvre való átültetésével. A tökéleteset akarta. Nekem ezt hagyta örökül. (Dr. Hangyás László)

A

mikor Newboldról 1948-ban hazajött, a miskolci körzetbe helyezték. Itt ismertem meg őt, mint fiatal bibliamunkást, majd tőle vettem át körzetét 1950-ben. A politikai elnyomás idején polgári állásban dolgozott, majd 1974-ben én hívtam vissza az egyházba, amit örömmel fogadott. Szolgálata nagy segítség volt az akkor alakuló Irodalmi Osztályban, majd később az Advent Kiadóban. Jó volt vele együtt dolgozni. Harag- és sértődésmentes szakmai vitáink nem tartottak tovább öt percnél. Ez is talán kétszer fordult elő. Az egyik emlékezetes vitánk az volt, amikor az irodámban az íróasztal két oldalán képviseltük álláspontunkat. Ő behajolt az íróasztal közepéig úgy, hogy feje közvetlenül az egy méterre belógó armatúra alá került. Amint erős gesztussal magyarázott, feje fölött megindult az armatúra egyik vége. Csak annyi időm volt, hogy hirtelen kinyújtottam a kezemet, s feje fölött öt centiméterre sikerült elkapnom a mintegy ötkilónyi szerkezetet. Ő nem tudta, miért nyújtom ki hirtelen a kezemet föléje, csak amikor felnézett, akkor látta mi történt. Hirtelen elsápadt, s csak annyit mondott: - Ez a bennem levő feszültség miatt történt. Ezen azután jót nevettünk mind a ketten, és szent egyetértésben végeztük munkánkat. A temetésével kapcsolatos kérésének teljesítése nem rajtam múlott. Ha találkozunk amikor az Úr eljön, tudom, emiatt nem fog rám neheztelni. (Erdélyi László) 2004. IV. NEGYEDÉV

Orgona-avatás Az orgona története

Időben vissza kell mennünk az 1960-as évek közepéig, amikor még harmóniummal kísértük az énekeket. Gyülekezetünk egyre növekedett és a hangerő már kevésnek bizonyult az énekek kíséretéhez. 1963-64 táján Murányi R. Árpád zenetörténész, orgonaművész személyes ismerettsége során Dr.Szigeti Kilián bencés pap, orgonaművész közreműködésével találtak rá egy kis orgonára a makói zsinagógában, amit terveik alapján kétmanuálisra bővítettek 20 sípsorral és a Fővárosi Művészi Kézműves Vállalat Orgonaüzeme épített meg. Az orgona felavatására 1968. április 13-án egész napos ünnepség keretében került sor. Gárdonyi Zoltán zeneszerző tanár úr erre az alkalomra írta „Boldog nép az, amelynek Istene az Úr” című zeneművét, melyet az Advent Központi Kórus Halász István karnagy vezényletével adott elő, orgonán kísért Gárdonyi Zoltán és Murányi Árpád. Az orgonát megszólaltatták még Beharka Pál, a Baptista egyház orgonistája és Szabó Miklós az Adventista Egyház részéről. Teltek az évek, évtizedek és az orgona egyre rosszabb állapotba került. Harminc év elteltével több szakértő - ifj. Murányi Árpád, id. Murányi Árpád, Lehotka Gábor

Taglétszám alakulása

orgonaművész-szakértő, Trajtler Gábor orgonaművész - bevonásával Lehotka Gábor szakvéleménye alapján végül is a teljes felújítás mellett döntöttünk. A nagyszabású munkát a móri KORB Orgonaépítő Kft végezte el kevesebb, mint egy év alatt. Az orgonában felújították a sípokat, síptőkéket, szélládákat, új mozgatható játszóasztal készült, melyet 64 soros Setzer kombinációval, szub és szuper kopulákkal láttak el, valamint új, hangszigetelt fújtatómotort építettek be. Az orgona hangja erősebb és tisztább lett. A hangok megbízhatóbban és pontosabban szólalnak meg. A felújítás 6,8 millió forintba került, amelyet a gyülekezet önerőből fedezett. Ebből céladományként 1,6 millió forinttal járultak hozzá a gyülekezet tagjai és barátai, amelyért ezúttal is köszönetünket fejezzük ki. Külön köszönetet mondunk a készítőknek, hogy az orgona felújítása allatti időszakban is a hangszert folyamatosan használhattuk a gyülekezet énekkíséretéhez. Reméljük, hogy a megújult orgona évtizedekig Isten-dicsőítésünk méltó eszköze lesz gyülekezetünk számára. A 2004. szeptember 18-án tartott Orgona-avató hangversenyen ünnepélyes keretek között avattuk fel és vettük újból használatba orgonánkat. Az ünnepélyen Lehotka Gábor orgonaművész, Cséfalvay Dániel, Nyári István és az Advent Kamarakórus közreműködött és Dr.Szigeti Jenő lelkész mondott felajánló imát. Az ünnepélyen jelent volt dr.Bertil Wiklander a TED elnöke, és dr.Humberto Rasi a GK nevelési osztályvezetője. (Szabó Miklós) Lehotka Gábor orgonaművész

Előző számunkban már hírt adtunk Rigó Péter és Darvas Erika kisfiáról, Péter Dávidról (Őt láthatjuk középen!)

Gyülekezeti levéllel érkezett

Madaras Melinda Edit

Madaras Mónika Enikő

Gyülekezeti levéllel távozott Sinka Attila Taglétszám 2004. június 30-án

Taglétszám 2004. szeptember 30-án

TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

396 fő 397 fő 2004. IV.NEGYEDÉV

17

ATF, végzősök Végzős diákjaink köszöntése

Kóter Edvard, Nagy Mónika és Sándor Zsófia

Június végén köszöntöttük azokat a diákokat, akik gyülekezetünkbe járnak és 2004-ben fejezték be tanulmányaikat iskolájukban. Örülünk eddigi eredményeiknek és további sikereket kívánunk számukra új iskolájukban és az ÉLET-ben. Általános iskolából ballagó diákjaink: Hangyás Roland, Molnár Patrícia, Takács Orsolya Érettségizettek: Füredi Júlia, Kóter Edvard, Nagy Mónika, Sándor Zsófia, Simon Zoltán Főiskolát végzettek: Ambrus Sándor, Kovács Vilmos, Krisán Olivér, Jakó Eszter

Egészség

Az Adventista Teológiai Főiskola tanévnyitója Gyülekezetünk adott otthont az ATF tanévnyitó és diploma átadó ünnepélyének 2004. szeptember 18-án. A nagyszabású ünnepélyes alkalmon jelen voltak a Generál Konferencia és a Transz-Európai Divízió képviselői is. Az iskola és az egyház vezetői mellett megjelent és beszédet mondott az Oktatási Minisztérium képviselője Hegyi László főtanácsos úr is. Megerősítette, hogy az állam továbbra is elkötelezett az egyházi iskolák támogatásában. Az oktatással az egyházak terhet vesznek le az állam válláról, a lelkész- és hitoktató képzéssel vitathatatlan társadalmi szükségletet elégítenek ki. Ezért az állam jól felfogott érdeke, hogy az ilyen típusú intézményeket, illetve tevékenységet segítse és az iskolát a törvényekben előírt fejkvótában részesítse. Sajnálatos, hogy az állami képviselő elismerő és támogató szavai után egyházvezetésünk tájékoztatta a végzett diplomásainkat, hogy egyházunknak jelenleg nem áll módjában a tizenhét friss diplomás egyikét sem alkalmazni, de az iskolának nem is ez a célja. Az iskola elvégzésével csupán annyi lehet a cél, hogy a gyülekezeteink teológiailag is művelt emberfőkkel gazdagodjanak. Bizonyára ez sovány vigasz a végzetteknek és azt már csak remélni tudjuk, hogy ez nem bizonytalanította el teljesen a főtanácsos urat sem. (szó)

Magyari Albert: Gyógyszerek - gyógyító varázsszerek ? Beteg nemzet vagyunk! A médián keresztül sorjáznak a különböző gyógyszer, illetve a gyógyszernek nem minősülő termékek reklámjai. Ha kiindulunk abból az alaptételből,hogy a gyógyszer tudomány, technika és piac (pénz), akkor ezek felcserélésével az emberek könnyen megtéveszthetők, főleg ha az utolsó szempontot tekintjük elsőnek. Mivel az emberek jelentős része nem rendelkezik megfelelő ismeretekkel (egészségügyi nevelés hiánya), ezért sokszor a rábeszélés, a vonzó csomagolás és ár megteszi hatását. Egy-egy gyógynövényboltban szinte nincs olyan betegség, amire ne volna valamilyen készítmény. Időről időre megjelennek olyan divatirányzatok, amelyek egy gyógynövényt csodaszerként kiáltanak ki. Évekkel ezelőtt a csalán is ilyen elixír volt, tea formájában szinte minden betegségre ajánlották: reumára, köszvényre, cukorbajra, csalánkiütésre, hólyaghurutra, magas vérnyomásra, gyomor- és bélhurutra; javasolták vizelethajtóként, köhögéscsillapítóként ... Azt viszont elfelejtették, hogy magas oxaláttartalma miatt a legnehezebben eltávolítható veseköveket okozza. Számtalan más példát is találunk, ilyen például az Aloé, amelyet régen rákbetegek kezelésére használtak; pedig hashajtó tulajdonságain kívűl (antrachinonokat tartalmaz) semmilyen más gyógyhatása nincs. Napjainkban főleg a kozmetika ipar reklámozza különféle hidratáló, ránctalanító krémek, balzsamok, borotvahabok összetevőjeként. Még sorolhatnánk tovább, mert sok ilyen „ csodaszer” létezik, amit

18

TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

a természetgyógyászat nagy előszeretettel reklámoz…Kevés termék kivételével a legtöbb teljesen hatástalan. Sok megtévesztő elmélet látott napvilágot az idők folyamán, ezek közé tartozik a homeopátia is. Eszerint egy vegyület, amelyik nagy adagban valamilyen ártalmat hoz létre, ugyanazt az ártalmat kis adagban gyógyítja. Másik téveszméje az elméletnek, hogy a gyógyszer gyógyító ereje végtelen hígítással fokozódik. Ennek következtében 10ˉ³° hígítású oldatokat is készítettek, amelyekben gyakorlatilag már nincs is hatóanyag. Annak érdekében, hogy ne vezethessenek félre, csak azokat a gyógynövény készítményeket használjuk, amelyek hatóságilag engedélyezettek, ugyanis ezek meghatározott hatóanyag tartalommal rendelkeznek. Az előzőekkel szemben a gyógyszerek olyan szerves és szervetlen eredetű anyagok, amelyek megfelelő dózisban és adagolásban betegségek gyógyítására alkalmasak. Egy új gyógyszer kifejlesztése 10-15 évi kutatómunkát és fejlesztést igényel. Egy alapvegyületből kiindulva állatkísérleteken keresztül meghatározzák azt a terápiás területet, ahol a legjobb klinikai hatást érik el.Természetesen ez a folyamat ennél sokkal bonyolultabb, így terápiás területtől függően a költségek elérik a több száz millió dollárt. Magyarország gyógyszerkészlete hatóságilag bevizsgált, engedélyezett, és ez minden doboz gyógyszeren föl van tüntetve. A gyógyszerkészlet 31%-a vény nélkül kapható, így tulajdonképpen minden harmadik doboz gyógyszer vény nélküli. Lehetőség van visszaélésre, de mielött bárki is elkezdené környezete hatására az öngyógyítást, az ismert reklám szöveget vegye figyelembe, és használat előtt kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! 2004. IV. NEGYEDÉV

Elmúlt a nyár Balatoni Nyár 2004

„Csodálatos az a hely ahol élek és dolgozom, de a szívem egy darabja itt van Magyarországon. Aki magyar, az marad mindenütt a világon, Családommal a Balatonon nyaraltunk az idei nyáron is. Gyer- bárhová is kerül. Ezért én rendszeresen haza utazom és amikor csak mekeim az előző évek szép emlékeit nem felejtvén, egész éven tehetem, a Balatonra is ellátogatok. Felejthetetlen gyermekkori élát arra a napra készültek, amikor összecsomagolunk és útnak ményeim fűződnek a Balatonhoz, ezért mindig visszavágyom ide. indulunk, hogy végre szabadnak érezhessük magunkat és együtt Röviden úgy fogalmazhatnám: a Balaton a magyar tenger – a balegyen a család. Gyerekkorom óta sokat megfordultam Balaton- rátságok, a testvéri szeretet és feltöltődés színhelye.” lellén. A szép környezet, a vízpart varázsa mellett érzelmileg is Szigeti Péter és családja - „Ezen a helyen mindig új barátságok sokat jelent számomra ez a hely, s minden bizonnyal gyermekeim köttetnek mind a gyerekek, mind a felnőttek számára. Mi nem is továbbörökítik ezt. vágyunk távoli országokba. Az itteni hangulatot, ezt a környezetet Elgondolkoztam miért is olyan fonnem pótolhatja semmi más! A szüleim tos számomra a balatoni nyár. Talán a generációja építette Balatonlellét. Mi legfontosabb az, hogy ha ide jövök, már csak élveztük gyümölcseit és azt haza jövök, a testvéri-baráti környezet szeretném, hogy az utánunk jövő genea testi pihenésen kívül lelki békességet ráció, a gyermekeink számára is hasonló is ad. Ez pedig minőségileg sokkal több, értéket jelentsen, mint a mi számunkra és mint egy közönséges nyaralás az ország, elődeink számára. Nagyon fontos, hogy vagy a világ bármely táján. Ilyenkor őrizzük meg e hely hangulatát, varázsát és van idő arra, hogy hosszan üldögéljünk őrizzük meg azt a bensőséges hangulatot, a parton és a túlpart homályba vesző viselkedésmódot, ami által érezhetjük, hegyvonulatait továbbrajzolva meghogy egy nagy család tagjai vagyunk, hallgassuk a másikat is. Az idén Szigeti akik itt együtt töltünk el egy-két szép Jenő „tanár úr” volt a tábori lelkészünk hetet. Emlékszem, gyermekkoromban, Az új lellei imaház épülete és az ő vezetésével nagyon sokat beszélezelőtt 20-25 évvel, volt olyan év, amikor gettünk – sok más téma mellett – életünk legfontosabb részéről: a part környéke teljesen kiszikkadt, még nagyobb területen, mint az a családról. Amikor a fák árnyéka már nem tudott elég enyhet elmúlt évben. Amikor a vízbe begázoltunk, itt is, ott is kibukkant a adni a nap hevétől, az újonnan épült légkondicionált gyönyörű szárazföld. Ezek között volt egy nagyobbacska terület, egy valóságos kápolnában folytathattuk a lelki feltöltődést, hála az építőknek kis sziget, ahová édesapám gyakran kiült, hogy ott elmélkedjen, és építtetőknek. – Az ismerkedési esten elmondtuk, mit jelent pihenjen. El is nevezték ezt a kis szigetet Szigetiék szigetének.” számunkra a Balaton és e „menedék”, az „Összeadta-lak”: Lelle a miénk! Ahogy évtizedeken át adott nyugalmat és szeretetet Molnár Ibolya 1956-ban, fiatal lány korában disszidált Ausztriába, a pihenni vágyóknak, úgy élvezhetjük a kellemes környezet és az ahol lágerbe került, majd amikor lehetősége nyílt rá, tovább utazott üdülő társaság áldásait ma is! Őrizzük és ápoljuk közös kincsünket, az Amerikai Egyesült Államokba. a menedéket, mely életünk részévé vált. (szó)

Hurrá, nyaral(t)unk!? - Szabadlábon szabadságon Legtöbben egész évben készülünk, tervezgetünk és várjuk a szabadság idejét. Ez a két-három hét „éltet” a mindennapok rohanásában. Azután elérkezik - és mire élveznénk, megszoknánk a kellemes tudatot, hogy a „magunk urai vagyunk”, már kezdődik a visszaszámlálás: három-kettő-egy - majd újból araszolunk a zsúfolt forgalomban, az idő szorításában loholva beesünk a munkahelyre... Akár gondosan megterveztük programjainkat, akár csak átadtuk magunkat a lezser napok kényelmének - mindig kevés a pihenés ideje. Vajon miért? Tudunk-e értelmesen, testünk-lelkünk számára hasznosan pihenni, avagy elszalasszuk ennek lehetőségét? Testi és lelki egészségünk szempontjából igen fontos kérdés, hogy a rendelkezésünkre álló kevés szabadidőnket, és ebben kiemelkedő szerepet játszó „szabadság” idejét hol és milyen módon töltjük el. Ezért egy kérdőív segítségével érdeklődtünk a gyülekezet körében, ki miként töltötte szabadságát, milyen programokat kedvel és a legfontosabb kérdés: pihenten folytatja-e munkáját a nyaralás, szabadság után? Kérdésünkre „Mit jelent számodra a szabadság ideje?” a legtöbben úgy várják a nyaralás idejét, mint „várva-várt szabadulást a mindennapokból”. A kérdezettek 10 százaléka válaszolta, hogy számára „elérhetetlen álom a nyaralás”, 8 százalék számára „ugyanolyan robot, mint máskor”, néhányuknak családi kötelezettség, illetve a felhalmozódó „restanciák, elmaradt otthoni, vagy munkahelyi feladatok elvégzése” a cél szabadság idején. Másik kérdésünkre „Mivel töltöd (töltenéd) szívesen szabadságod idejét?” a válaszadók 35 százaléka a „pihenés és feltöltődés” TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

igényét jelölték meg, 20 százalékban a családi programokat helyezik előtérbe, de majd ugyanilyen arányban a szervezett társasutazásokat kedvelik, ezen belül barátokkal. Mindössze ketten jelezték, hogy az otthoni elmaradt munkát végeznék el, és egy „kimerült” válaszadó választaná az „édes semmittevés bárhol” lehetőséget. Utolsó kérdésünk „Kipihentnek, elégedettnek érzed-e magad a szabadság után?” válaszaiban 20 százalék válasza „kellemesen telt, de nem érzem, hogy jobban lennék” és közel ennyien jelölték, hogy „igen, az idén sikerült kipihennem magam”. A válaszaadók csupán 11 százaléka jelezte: „lehetőségem volt lelkileg is kipihennem magam, már optimistán látom az előttem álló feladatokat” és mintegy tíz százalékuk esetében a család közelebb került egymáshoz a közös szabadság ideje alatt. Akadt azonban néhány „nyaraló”, aki számára „kész utazó vándorcirkusz volt a nyaralás”, avagy „nem pihentem és nem töltődtem fel, elegem van már mindenből”. A kérdések mellett érkezett megjegyzésekben a válaszadók kiemelték a családi közös programok és együttlétek fontosságát. Valaki említette, hogy „a csendben és nyugalomban az Úr jó gondolatokkal áld meg”, és volt aki megemlítette: „úgy várom a munka után a szabadság idejét, mint ahogy az Úr jövetelét is”. Többen jelezték, hogy szívesen részt vennének gyülekezeti szervezésű közös utazáson például a Szentföldre. Köszönjük a válaszadók közreműködését, hogy őszinte válaszaikból tanulhattunk! (Halász Edit) 2004. IV.NEGYEDÉV

19

Üzenetek az ifjúságtól

Mit gondolnak a fiatalok? Merre tovább, fiatalok? „Ezek a mai fiatalok!” – halljuk akár idősek, akár drága szüleink Ez rendben is van akkor, hogyha segítenek és aktívan részt veszszájából, vagy néha egymásra is gondolva nem igazán pozitív nek megtervezni és szervezni azokat az ifjúsági programokat, felhanggal. Miért, mi a probléma velünk? Minket, fiatalokat missziófeladatokat, amikkel már azonosulni tudnak. mindig kicsit másnak szeretnének látni, mindig mást várnak Nyitva áll tehát a kérdés: milyen jellegű programokat, milyen el tőlünk, mint amit teszünk és mindig azt szeretnék, ha „arra” érdeklődési kör részére és milyen időpontban szeretnének látni mennénk és nem a magunk választotta úton, hogy másik ruhát a fiatalok gyülekezetünkben? vennénk fel és egyáltalában… egyébként is….. jobb lenne A válaszok mindegyike első körben arra utalt, hogy olyan ha…… nagy közös programokat, melyben minden fiatal szívesen Nos, mi, néhányan fiatalok összeültünk egy szép kerek asztal és rendszeresen részt vesz jó kedvvel és átéléssel – ez köré és megbeszéltük, mi hogy látjuk a fiatalok életét és helymegvalósíthatatlan, és nem érdemes erőltetni. Mintegy 70-80 zetét a gyülekezetben. A beszélgetést Halász Edit és Szabó Ottó fiatal is van gyülekezetünkben más-más érdeklődési körrel, „moderálták”, és segítettek jobban felszínre hozni a problémákat, szellemi és társasági igényekkel, akiket a régi-régi „korabeli” természetesen mindezt azért, hogy megoldásokat is keressünk össznépi ifjúsági napokra összeterelgetni és motiválni nem azokra. Félretettük a megszokott, demagóg megfogalmazásokat sikerül. Elmondtuk, hogy anno Ambrus András idejében volt és helyettük a valós gondolatok, érzések feltárására törekedtünk legutóbb olyan ifjúsági élet, ami összefogta és mozgósította a válaszokat keresve az alábbi kérdésekre: teljes ifjúságot. Így az a véleményünk alakult - Mi a véleményed az ifjúsági életről, a fiaki, hogy kisebb közösségek részére talok és a gyülekezet kapcsolatáról? többféle programot kell tervezni, Ha hajót akarsz építeni, akkor - Szerinted értik-e a fiatalok a melyben a kisebb közösségek gyülekezet (egyház), mint köne azzal kezd, hogy munkásokat eredményesebben tudnak zösség lényegét és fontossátoborzol és fát gyűjtetsz velük, együtt gondolkodni, gát személyes életükben? szerszámokat adsz nekik, kiszervezni, tevékenykedni. - Szerinted mit és hogyan Ha nincs meg a kölcsönös osztod a feladatokat és tervrajkellene változtatni azért, szimpátia, bizalom, az zot készítesz, hanem keltsd fel hogy a fiatalok tudatosan „egymásra hangolódás”, keressék és megtalálják hebennük az olthatatlan vágyat a akkor csak felszínes és lyüket a gyülekezetben? végtelen tenger iránt. langyos összejövetelek Gyülekezetünk ifjúságának je(Antoine de Saint-Exupéry) lesznek. Viszont, ha a baráti lenleg működő „szellemi műhelye” a közösségek a gyülekezetben szombat délutáni ifjúsági kör beszélgetései, is megtalálják a számukra érdekes melyeken számos fiatal – mintegy húszan – rendfeladatokat, lehetőségeket a tartalmas együttlétre, szeresen részt vesznek. A beszélgetéseket - előre megtervezett akkor azáltal máris kapcsolatba kerülnek a gyülekezeti témákban - lelkészek vezetik és adnak lelki-és gyakorlati ta- közösséggel is. nácsokat a fiataloknak. Ezekre az alkalmakra a továbbiakban is nagy szükség van, biztosítva a fiatalok részére a kötetlen A fiatalok elmondták, hogy számukra a szombati istentiszteletek párbeszéd, a találkozás lehetőségét és fontos életkérdéseik nagyon fontosak. Egyrészt a baráti találkozások alkalma, ahol hétköznapi élményeiket, tapasztalataikat megbeszélik egymásmegbeszélését. Azonban ezek az alkalmak csak a fiatalok egy szűkebb körének sal és úgy érzik, ettől élővé, gyakorlativá válik hitéletük. igényeit elégítik ki, mivel többen zárkózottabb természetűek, A prédikációkban mindig megszólítottnak érzik magukat, és ők szívesebben találkoznak és beszélgetnek őszintén a hozzájuk mindig találnak legalább egy gondolatot, ami rájuk vonatkoközel álló barátaikkal, a „kitárulkozástól” visszariadnak, és ezért zik, elgondolkodtató számukra. Nem kényszerűségből hanem nem vesznek részt ezeken a programokon. Sokan nem szeretik komoly érdeklődésből vesznek részt az istentiszteleteken. Lela tömeget, amiben elveszettnek, idegennek érzik magukat, ezért készeink örömmel vegyék figyelembe, hogy fiataljaink „csupa kerülik az ilyen alkalmakat. Persze mi, „öregek” visszaidéztük a füllel” és értelemmel ülnek a sorok között. Elmondták, hogy régi ifjúsági napok élményeit, amiből vétek volt kimaradni, de a prédikációban bátorítást várnak – mit és hogyan tegyünk, változtak a körülmények, változtak a fiatalok és megváltoztak az hogy helyt tudjunk állni mindennapi keresztény életünkben. igények is. Ma már a tizenévesek komolyabb, önállóbb, érettebb Szívesebben hallgatják a pozitívumokat, a világos, érthető, egygondolkodású fiatalok, akiknek határozott elképzeléseik, terveik szerűbb megfogalmazásokat, és azt igénylik, hogy a témákban vannak, már sokkal nehezebben igazodnak kész programokhoz elsődlegesen az emberek közötti kapcsolat, a szeretet legyen a és nem szívesen alkalmazkodnak olyan szituációkhoz, amelyek hangsúlyosabb, mert a sok háttérinformáció, teológia elvonja a nem nyerik el tetszésüket. figyelmet a lényegről, a gyakorlati lelki kérdésekről.

Mit mondanak a fiatalok? 20

TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

2004. IV. NEGYEDÉV

Üzenetek az ifjúságtól

Mit tesznek a fiatalok? Egy másik fontos vélemény fogalmazódott meg mindenki részéről: túl nagy a gyülekezetünk, és benne sok fiatalt látunk, de mindenki csak egy szűkebb körben ismeri barátait, azon túl csak köszönő viszonyba kerülnek a többi fiatallal. Igyekszünk mindenkivel kedvesek lenni, de így a „sokat markol, keveset fog” mondás igaz, mivel felszínesek a személyes kapcsolataink. Megkérdezzük: Szia, hogy vagy? – és a választ már nem halljuk meg, mert rég továbbmentünk. Itt visszakanyarodtunk a közös programok kérdésére, és arra jutottunk, hogy ebből a szempontból, valamint az ifjúság összetartását erősítendő negyedévente egy szombaton ifjúsági napot tarthatnánk, közös ebéddel és ifjúsági istentisztelettel, esti programokkal. Ezeken az alkalmakon a tartalmas program mellett lehetőség nyílik a baráti társaságok közötti kapcsolatépítésre és

* idősek támogatása – otthoni segítség, látogatás, bevásárlás, házimunka, kertészkedés, * könyvosztás kórházakban, fogyatékosokkal kapcsolattartás * karácsonyi karitatív program szervezése egy kiválasztott intézményben, * gyülekezeti „filmklub” szervezése – nemcsak fiatalok részére - a már rendelkezésre álló keresztény tartalmú videofilmek és más filmanyagok felhasználásával, * mozgássérültek, vakok kirándultatásában szakszerű segítségnyújtás, kíséret, * közmunkák a környezetünkben: szemételtakarítás, parkosítás, segítségnyújtás szociális intézményben, * önkéntes munkák a gyülekezetben – lomtalanítás, tavaszi-őszi nagytakarítás. A felsorolt feladatok nagy részére már van konkrét segítőkész fiatal, aki a munkát megszervezné és mozgósítaná a többi fiatalt is egy-egy programra. Ezek a missziófeladatok a diakónia-, a misszió és a tábea munkában nagy segítséget jelenthetnek. Ezért a tettrekész fiatalok készek arra, hogy hamarosan „összerendeződjenek” és jelentkezni fognak terveikkel, elképzeléseikkel. Amint beindul a munka ez húzóerő lesz a többiek számára és mindenkit motiválni fog, hogy bekapcsolódjon, sorbanálljon a feladatokért. Nem kerültük meg az ifjúság vezetésének kérdését sem. A fiatalok szerint ma nincs látható, érzékelhető ifjúsági vezetés, amely eredményesen irányt ad a fiatalok aktivitásának, a lelki és gyarkorlati missziómunkának. Őszintén azt is elmondták a fiatalok, hogy a gyülekezet vezetése sem figyel kellőképpen az ifjúságra, vagy egyenlőre nem tud mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Feltettük ezért a kérdést: szerintetek hogy oldaható meg az ifjúság összefogása, vezetése? A válaszokban az a vélemény ezáltal a fiatalok közötti összhang megteremtésére. Egybehangzó vélemény volt, hogy jobb időszervezéssel alakult ki, hogy nem feltétlen egy személy kell legyen az mindenki meg tudja oldani, hogy tanulmányai, munkája és ifjúsági vezető, hanem két-három agilis fiatal felvállalna egykötelezettségei mellett is vállaljon gyülekezeti feladatot, misz- egy munkaterületet és arra mozgósítaná a fiatalokat, és vannak sziómunkát – ki-ki adottságai és lehetősége szerint -, mert ez erre alkalmas fiatalok. Az lenne célravezető, ha a gyülekezet vezetése a fiatalok véleményét megkérdezve választana és fontos számára. Ennél a szép „tettenért” gondolatnál melegében megfogalmaz- kérné fel azokat, akikben biztosítva látják az elkötelezettséget tuk azokat a feladatokat, melyekben részt tudnának venni a és az ifjúság szeretetét erre a szolgálatra. Szerencsés lenne, ha lenne egy a fiatalok által elismert, tapasztalt, aktív, lelkes, fiatalok, mert a „mennyi mindent lehetne csinálni” helyátható, lendületes – tehát hiteles személy, aki ett inkább tegyünk meg egy-két konkrét a lelki vezetést ellátná, de nem neki lépést, mint például: kellene állandóan úgymond hegyet * negyedévendte egy szombat A beszélgetés résztvevői: mászni, vagy a fiatalok helyett délutáni misszióprogram a dolgozni. Egyenlőre azonban gyülekezetben, Cséfalvay Dániel néhány felelősségteljes * a Gyülekezeti HírDöbrei Zsuzsanna fiatal csapatmunkája is adóban ifjúsági oldal értelmes célokat és terveket Hangyás Melinda szerkesztése, megfogalmazva meg tudná * adminisztrációs felKóter Edvard mozgatni az ifjúságot. Sok adatok ellátása: szombati Sándor Zsófia okos dologról beszélgettünk, programlapok készítésében Szabó Attila most már itt a tettek ideje! közreműködés, Város Viktória Közreműködtek: * a Gyülekezeti Híradó eljuttaHalász Edit és tása az érdeklődők részére, postázási Szabó Ottó lista készítése, kezelése;

Mit várnak a fiatalok? TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

2004. IV.NEGYEDÉV

21

Iskolakezdés Szeptember az újrakezdés lehetősége Kedves Szülők! Sokat változott a világ, és sokan azt tartják, hogy megváltoztak a gyerekek is; ők már a XXI. század, „gép-ember” nemzedéke. Pedig ugyanolyan érző lelkű, szeretetre, biztonságra, megértésre vágyó gyermekek, mint bármely másik koré. Igaz, zúdul rájuk az információáradat nemcsak az iskolában, hanem a médián és az Interneten keresztül is. Ráadásul a tananyagból megismert hősök: Nyilas Misi, Nemecsek Ernő inkább „baleknak” tűnnek számukra, a média sztárjaihoz képest, s Jókai regényei pedig akció híján unalmasak. A kontraszt még nagyobb, ha a sikersorozatok pénz-orientált környezetét szembeállítjuk a gyerekek és az iskolák valós szociális helyzetével. Mit tegyünk tehát így iskolakezdés tájékán? Bízzuk gyermekeinket az iskolára, a tanulószobára vagy hagyjuk a médiára, esetleg a plázák csillogó világára: játéktermeire és Internet-centrumaira? Gyermekeink egy ellentmondásos világba születtek, nekünk kell segíteni, hogy eligazodjanak benne. A mi korunknak is megvannak azok az alapértékei, amelyeket otthon, a családokban kell kialakítani: a hit, a becsület, a barátság, a tolerancia, az empátia, az egészséges életmód, stb. Figyeljünk ezekre, hisz szeptember egyben az újrakezdés lehetősége is. Hogyan induljunk ennek a tanévnek, ha érző szívű, jó kedélyű, értelmes, a korukat értő, megismerő, a technikai lehetőségeket használó fiatalokat szeretnénk nevelni?! Tanítsuk meg őket tanulni: figyelni, beszélni, befogadni, emlékezni, viszonyulni, gondolkodni! Akkor lesz öröm az iskolába járás a gyereknek, ha sikerei lesznek. Minden kis eredménynek, teljesítménynek azonban az értelmes munka az alapja. Ha sok időt töltünk együtt gyermekeinkkel, ha jól ismerjük őket, tudjuk erősségüket és gyengeségeiket, akkor segíthetünk nekik, hogy jó tanulási szokásokat alakítsanak ki. Nem akkor tanul igazán, ha órákig ül a könyv előtt, közben esetleg a walkman zenéjét hallgatja; s mi sem akkor nevelünk igazán, ha mobilon ellenőrizzük, vajon tanul-e a gyerek? Legtöbbször nagyon fontos a személyes jelenlétünk. Egy mozdulat, egy ötlet, amely ösztönzi a gyereket a következő lépésre, a kreatív folytatásra. Ne hagyjuk magukra a heti életrendjük megtervezésében sem! Ha megvan az órarendjük, szervezzük meg közösen a családban a heti rendet! Ha mi magunk is fogékonyak vagyunk az újra, a szépre: egy jó kiállításra, egy érdekes előadásra, hangversenyre, az együtt sportolásra, ha tartalommal töltjük meg a hétköznapokat, akkor jól esik péntek este és szombaton megpihenni az Úr házában. Ugyanúgy, mint a hét többi napján: EGYÜTT A CSALÁDDAL! (Cséfalvay Erzsébet)

22

TERÉZVÁROSI GYÜLEKEZETI HÍRADÓ

Kedves Fiatalok! Ismét eltelt egy nyár - a felhőtlen szabadság után kezdődik az iskola: tanulás, különórák, vizsgák, feszített tempó, fegyelmezett hétköznapok - a “semmire sincs elég idő” szindróma, amely ma már a gyermekek életritmusát is jellemzi. A szeptemberi iskolakezdés a szülőket és gyerekeket egyaránt megviseli, hisz igyekeztek egy olyan életrendet kialakítani, amiben a tanulás, az iskolán kívüli zene-és sport órák, a szabadidő, a közös családi programok és a gyülekezetben eltöltött idő helyes arányban vannak. Mindannyian szembesültök a kérdések sorával: Az iskola mellett nyelvtanulást, sportot válasszam? Menynyi terhelést bír el az időm és „az agyam”? Mi a fontosabb a későbbi jövőm szempontjából? A családdal, barátokkal eltöltött szabadidő dilemmái: már megint házimunka, semmi “bulizás”? Milyen baráti társaságban és programokon találhatom meg az értelmes kikapcsolódást? Vajon megtaláljátok-e az egyensúlyt mindennapi elfoglaltságaitokban? Fel kell tegyük azt a kérdés is, hogy a kialakított napirendetekben valóban a tartalmas időtöltést választottátok-e, melyek jó hatással vannak rátok és lelki-és testi fejlődéseteket szolgálják? Lődörgő „pláza-vándorok”, avagy intenet-függő megszállottak módjára használjátok ki kevés szabadidőtöket, vagy megtaláljátok azokat a programokat és nem utolsó sorban azt a baráti társaságot, amely értelmes szórakozást nyújt számotokra? Tudtok-e örülni a hétvégi családi együttléteknek, legyen az akár házimunka vagy egy kis csavargás? Értékelitek és becsülitek-e eléggé azt, hogy egy gyülekezeti közösség tagjai lehettek, ahol szombatonként barátaitok várnak és mindenki örül, ha ott vagytok, tanultok és szolgáltok? Számtalan kérdés áll előttetek, és itt az ideje annak, hogy ezekről elgondolkodjatok, és úgy tervezzétek meg az előttetek álló tanévet, hogy még eredményesebbek lehessetek, mint az elmúlt évben. Vajon halogathatod-e a „felnőtté válást”, vagy ideje nekilátnod a komolyabb tanulásnak, mert a hónapok, évek rohannak - az elmulasztott idők és lehetőségek nem jönnek vissza! Ne felejtsd: minden szeptember az újrakezdés lehetősége is! (Halász Edit)

2004. IV. NEGYEDÉV

Előadó

Dr.Szigeti Jenő

Bodnár János

Dr.Szigeti Jenő

Bodnár János

Dr.Szigeti Jenő

Bodnár János

Dr.Tokics Imre

Bodnár János

Dr.Tokics Imre

Bodnár János

Dr.Szigeti Jenő

Bodnár János

-

Okt. 1.

8.

15.

22.

29.

Nov. 5.

12.

19.

26.

Dec. 3.

10.

17.

24.

18.

A megváltott ember etikája 25.

11.

A próba és a keresű gyökér

-

Dec. 4.

27.

Krisztus mindörökre való érvényes áldozata

A hithősök példája

20.

Krisztus áldozata mindenre elég

30.

Mit jelent számunkra Jézus áldozata

13.

23.

Isten népének örök nyugodalma

Az Újszövetség közbenjárója

16.

Izrael példája óv a hitetlenségtől

Nov. 6.

9.

Jézus útja a szenvedéstől a dicsőségig

Melkisédek rendje szerint való pap

Okt. 2.

Jézus Krisztus méltósága

Téma

E S T I E L Ő D Á S S O R O ZA T

2004.

PÉNTEK

SZOLGÁLATI BEOSZTÁS

Bodnár János

Bodnár János

Dr.Hangyás László

Dr.Szigeti Jenő

Kormos Tivadar

Dr.Erdélyi László

Bodnár János

Dr.Szigeti Jenő

Bodnár János

Dr.Szigeti Jenő

Dr.Hangyás László

Körmöczy Miklós

Erdélyi László

Igehirdető

A megtartó Úr Jézus Krisztus

Szolgáló Mester, szolgáló vezetők és gyülekezet

A Jelenések üzenete 5. „Tudom a te dolgaidat”

A szőlőmunkások

Akarsz-e meggyógyulni?

Mindnyájunkat egy Lélek itatott át

Keresztelve és betöltve Szentlélekkel

Az eltévedt juh

Hatásos szervezettség

Bodnár János

Szabó Ottó

Dr.Hangyás László

Dr.Szigeti Jenő

Kormos Tivadar

Mózsi Etelka

Bodnár János

Dr.Szigeti Jenő

Bodnár János

Dr.Szigeti Jenő

Dr.Hangyás László

A Jelenések üzenete 3. Jézus arca Ki a nagyobb?

Körmöczy Miklós

Erdélyi László

Igehirdető

Téma

ESTI ÁHITAT

Dicsőség, békesség, jóakarat

Hitünk és a farizeusok kovásza

A Jelenések üzenete 6. A „bárány-pásztor”

A gonosz szolga

Az idő

A hitből való igazság

Világosság és tűz

A gazdag ifjú

„Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr”

Ki uralkodik?

A Jelenések üzenete 4. Az „oroszlán-bárány”

Adjatok nekik Ti enni

Jeruzsálem és Emmausz között

SZOMBAT

Merre tartasz?

ÚRVACSORA Vacsora közben

Téma

SZOMBAT DÉLELŐTTI ISTENTISZTELET

2004. IV. NEGYEDÉVI

Csenben

Útravaló minden hajnal

Oly jó jelenléted hűs melegében, hol elillannak az árnyak, futnak a szürke vágyak, csak ketten maradunk: Te meg Én.

Az élet olyan, mint egy virágcsokor, különböző színeivel és illatával. Köszöntsd Isten áldásait, mindegyikre szükség van. A nehézségek lehetőséget virágzanak. Minden küzdelem új leckét tanít, s minden hajnal új reményt kelt. A nehéz helyzetekben tanulunk igazán. (Petz Teri)

Jelenlét

Oly jó, ha szelíd hangod szívembe lép, elcsendesül a vihar, békesség kél hamar, és szívemben lényed újra él.

új remény

Istenem, mikor melletted vagyok még a sötét éjszakán is tisztán látok, és mindenre emlékezem, még arra is, amit rég elfelejtettem.

Oly jó közelséged csendes ringatásában, mikor hűs kezeddel megsimítod lázas lelkemet, érzem, hogy értelme van küzdeni, mert van, aki magához von, s átölel. Oly jó, mikor Isten-kezed szívemhez ér, szerteárad tagjaimban az Isten-közelség, érzem, hogy jelen vagy, érzem, hogy velem vagy.

Ve l e d

(Tihanyi Lilla)

A társaságodban örömöt lelek és minden bánatom elszáll. Istenem, mikor melletted vagyok látom a világosságot. (Petz Teri)

„Orvosság a szeretet minden gondolat ellen, amely lelkedet megzavarja. Változtasd örömmé mások bánatát, s hitté a reményvesztettséget. „ (Tation)

Elvesztettünk valamit régen Keres az ember szüntelenül. Keresek én magam is. Messzi álmok ringó világát, egy rózsabimbó nyíló báját - tegnap is - és ma is.

felg yúl a fény

Elvesztettünk valamit régen. A belső szépség alvó magányát: mi őrizte lelkünk békéjét, őrizte szívünk imádságát.

„Néha kialszik bennünk a fény, de aztán ismét felgyúl, ha találkozunk egy másik emberi lénnyel.

Az életünk zaklatott rohanás: most eltapossuk a virágokat! Poklot teremtünk magunk körül, nem ismerünk csendet, álmokat.

Mindannyian óriási hálával tartozunk azoknak, akik képesek újból felgyújtani ezt a belső fényt.”

Csillagos estén nem nézünk fel keresni melyik a miénk? Már imádkozni is elfelejtünk - csendben - valakiért. (Páskulyné Kovács Erzsébet)

(Albert Schweitzer)