Ügyfél és Vevőtalálkozó szabályzat 2012 A rendezvényeken azon ügyfelek vehetnek részt, akik a jelentkezési lap kitöltésével, valamint aláírásukkal nyilatkoznak, hogy a jelen kiírásban foglalt szabályokat elfogadják. Szabályok: A rendezőség által kijelölt pályát a megadott haladási iránynak megfelelően, a legrövidebb idő alatt kell teljesíteni. A helyezések a legrosszabb köridő (vagy be nem fejezett kör) törlésével és a büntetések összeadása után kerül kiértékelésre. Ha az induló önhibáján kívül akadályoztatva van a pálya teljesítésében, újra teljesítheti a kört. A műszaki hiba miatt kiállni kényszerült induló, az adott körét NEM teljesítheti újra. Csere gépkocsi csak értékelésen kívül használható! (az ideje mérve lesz, de nem számít bele az értékelésbe) Ha a gépjármű a rendezvény közben bekövetkezett balesetből, az autó sérüléséből származó, vagy műszaki hiba miatt kényszerül kiállni, csak akkor folytathatja a tesztet, ha a gépátvevő személy újra átnézi annak biztonságosságát. Csak az ő engedélyével állhat újra rajthoz! A gépjárműben a pályán maximum 2 fő tartózkodhat. A pályán feltekert ablak, bukósisak, bekapcsolt biztonsági öv a vezetőnek és az utasnak is KÖTELEZŐ! Az indulók rajtoltatása lámpával, ill. kézjelzésre, szigorúan a rajtlista (Rajtszám) szerint történik. . Időmérés: A szervező által biztosított és üzemeltetett fotocellás időmérő és értékelő rendszer, melyek ellen Óvásnak helye nincs! Költségek: Regisztrációs díj: 7000Ft Minden esetben a regisztrációnál a helyszínen fizetendő!
1
Büntetések: Adott körből kizárható az induló, ha pályát téveszt (rendező döntése alapján időbüntetés is lehet), és nem korrigálja azt. Gumidöntés 5 mp, direkt pályalevágás 15 mp-es időbüntetés. A gumiknak az alapterületi körberajzolt területétől a teljes ill. kismértékben történő kitérése, számít gumidöntésnek, mely 5 mp-es időbüntetéssel sújthatja az indulót. Minden lassítónál csak 5 mp büntetés adható, kivéve, ha szándékos a rombolás, ebben az esetben 15 mp a büntetés! STOP vonalnál, táblánál a megállás kötelező. Elmulasztása minimum 10 mp-es időbüntetés. Az induló a rajtnál nem jelenik meg időben (nem jelzett): minimum 5 mp-es időbüntetéssel sújtható. Amennyiben a rajtideje előtt jelzi a kését, úgy az adott kör végéig, szervizidő áll rendelkezésére. Ezen időn belül jelezheti szándékát a kör megkezdésére. Ha túllépi a szervizidőt, akkor az adott köre érvénytelen. Regisztráció: Regisztrálni a helyszínen. 6:30-8:00-ig. Aki nem regisztrál 8:00-ig, nem vehet részt a rendezvényen! A regisztrációnak tartalmaznia kell a nevet, lakcímet, telefonszámot, e-mail címet, a gépjármű típusát, hengerűrtartalmát, stb. A regisztrációs lapot a rendezőnek kell leadni, ahol a jogosítványt is be kell mutatni ellenőrzésre. A regisztrációs díjat a helyszínen fizeti meg a versenyző a rendezőnek. A gépjármű csak a hengerűrtartalma szerinti géposztályba, vagy feljebb sorolható! Részvételi feltételek: - A regisztrációs lapot olvashatóan és hiánytalanul ki kell tölteni. (Ennek hiánya a részvétel megvonását eredményezheti!) - A jelentkezők a regisztrációs lap aláírásával kijelentik, hogy a találkozó szabályzatát valamint a rendezők utasításait betartják. - A rendezvényen mindenki a saját felelősségére vesz részt, a rendezők felé semmi követelést és kárigényt nem nyújthat be. - Szándékos károkozásért az anyagi felelősség a jelentkezőt terheli. Az okozott károkat, köteles saját költségén helyreállítani. - Jelen szabályozást és az adott találkozón kiadott egyéb szabályokat elolvasta, azokat megértette, amit a jelentkezési lap aláírásával igazol.
Gépátvétel: Csak az az ügyfél jelentkezhet az adott rendezvényre, akinek autóját az adott rendezvény gépátvételért felelős személye rendben találta és gépátvételi lapját aláírta.
2
Szervizpark: Az ügyfél köteles a szervizhelyén szemeteszsák kihelyezésére. A rendezvény végeztével a szervizhelyet tisztán, olaj és hulladékmentesen kell hátrahagyni. Rajtszámok: A rajtszámot a rendezők matricás formában biztosítják. A rajtszámok kategóriánként lesznek felosztva. Mégpedig úgy, hogy az 1-es kategória 101, 102, 103 stb., a 2-es kategória 201, 202, 203 stb. és így tovább. A rajtoltatás az V. kategóriával kezdődik és így kategóriák szerint sorban, visszafelé történik. A vezető mögötti ablak jobb felső sarkába kell felragasztani!! Az éppen nem aktuális rajszámot le kell takarni vagy áthúzni! Rajt: A rendezvény napján 8-9 óra között, jelentkezésektől függően! Általános szabályok Egyéb módon (a gépjármű mozgásával) gumimelegítés tilos!
1.Technikai Szabályok A rendezvényeken részt vehet bármilyen gyártmányú, valaha, vagy jelenleg is sorozatban gyártott, a szabályok szerint átalakított gépkocsi. A gépkocsik eredeti alkatrészei korlátozás nélkül cserélhetők, elhagyhatók, vagy helyettesíthetők. A kategóriák elkülönítése, kizárólag a hengerűrtartalom és a hajtott kerekek száma alapján történik. Kategóriák: Az egyéni találkozók az alábbi kategóriákban kerülnek kiírásra: Széria:
Egyéb:
I. : II. : III. : IV. : V. : LADA Kupa: Különdíj.
0-900ccm-ig, (2WD) 901-1300ccm-ig, (2WD) 1301-1600ccm-ig,(2WD) 1600-2000ccm-ig, (2WD) 2000-ccm felett, (4WDés/ vagy turbó) minden hátsó kerékhajtású Lada szgk. 1610 ccm-ig (A rendezők döntése alapján.)
Turbóval, vagy bármilyen más feltöltővel szerelt motor használata esetén a tényleges hengerűrtartalmat Benzinmotor esetén 1,7-el, diesel motor esetén 1,5-el kell szorozni, és az így kapott érték alapján kell az autót a megfelelő csoportba besorolni. 3
Technikai előirások: 1.1.Engedélyezett autók: B-s jogosítvánnyal vezethető, közúti közlekedésre alkalmas autók. (Rendszám nem kötelező, de ezeket, a gépkocsikat gépátvételen fokozottan ellenőrizzük) Csak zárt tetővel rendelkező autók. (Kivétel a rendező külön engedélyével.) 1.2.Karosszéria: karosszéria elemek megléte kötelező.(kivéve lökhárítók) 1.3.Szélvédő és ablakok: Az üvegek, a szélvédő kivételével plexivel helyettesíthetőek, de nem hiányozhatnak! Fóliázás a közúti közlekedés szabályainak megfelelően engedélyezett. 1.4.Ajtók, csomagtér és motorháztető: Pótrögzítések felszerelhetők.
1.5.Motor: Műanyagból készült motortakaró pajzs amennyiben csak a mechanikus alkatrészek esztétikus eltakarását szolgálja, eltávolítható. 1.6.Gyújtás: a gyertyák márkája és típusa szabadon választható meg, mint ahogy szabadon választható a fordulatszám korlátozó, valamint a nagyfeszültségű kábelek is. 1.7.Levegőszűrő és a hozzátartozó ház szabadon választható, megléte nem kötelező. A turbó és egyéb feltöltő rendszerek csak gyáriak lehetnek. 1.8.Kipufogó rendszer: Szabadon választott. 1.9.Fékrendszer: Kifogástalan működés, semmiféle szivárgás, repedezett, sérült, korrodált fékcső nem elfogadható. 1.10.Kormányzás: Kormánykerék szabadon válaszható. Kifogástalan működés!
4
1.12.Akkumulátor: Amennyiben az eredeti beépítési helyet megtartják, úgy elfogadott, de egy plusz rögzítő pánt felszerelése kötelező, ami lehet heveder is. A pozitív pólus szigetelése kötelező! Az akkumulátor áthelyezése esetén, kettő párhuzamos acélpánttal, azt csavaros kötéssel kell rögzíteni (minimum 8.8-as acél). 1.13.Üzemanyag tartály: A gyárilag beépített, minden esetben elfogadott. Amennyiben az üzemanyagtank nem az eredeti, hanem azt a csomagtartóba építik be, akkor azt csavaros kötéssel, minimum 3 ponton, fixen a padlólemezhez kell rögzíteni és ha az üzemanyag cső az utastéren belül van elvezetve úgy benzinálló gumicső (fémhálós) és rézcső használata engedélyezett! 1.14. Kerék és gumiabroncs: A keréktárcsa és a gumiméret szabadon választható. Csak „E” jelű utcai abroncs engedélyezett! ( „E” jelű Slick nem engedélyezett! Pl.: TOYO PROXES R888, Yokohama 048, Yokohama 032, Bridge RE-540-S, Falken Azenis RT-615, Pirelli P-Zero Corsa, Kumho v70a, Kumho v700, Dunlop d01j, Dunlop dz02g, Dunlop d98j, Michelin pilot sport cup, TOYO R1r, Yokohama advan neova AD 06 – 07, és az MNASZ által elfogadott Matador gumik sem felelnek meg, stb... Az itt fel nem sorolt gumikról, a gépátvevő személy dönt. Kötelező tengelyenként az azonos méret, valamint a megfelelő gumiállapot!!! Az az induló, aki mégis slick-el szeretne indulni, megteheti, viszont nem számít bele az értékelésébe! (az ideje mérve lesz) 1.15.Bukócső: FIA J függelék 253.8-nak megfelelően engedélyezett.
1.16.Tűzoltó készülék: Kézi tűzoltó készülék beszerelése engedélyezett. Épített autó esetében kötelező egy min. 2kg-os, hitelesített tűzoltó készülék!
1.17.Biztonsági öv: Szériaüléssel, a széria 3 pontos öv elfogadott. Amennyiben a versenyautó bukócsővel szerelt csak 3, 4 vagy 6 pontos öv használata kötelező. Az öveknek gyári varrásúnak és sérülésmentes állapotúnak kell lennie.
1.18.Ülés: Amennyiben a gépjármű bukócsővel szerelt csak versenyülés használható. Sportülés beszerelhető, de csak a hozzá megfelelő biztonsági övvel fogadható el! 5
1.19.Bukósisak: Előírás, az áll alatt összecsatolható „E” jelű bukósisak, melyet a gépátvételen kötelező bemutatni! 1.20.Világítás: Pótlólagos lámpák felszerelése engedélyezett, a közúti közlekedés szabályainak megfelelően. Kikötések: A rendezvényeken mindenki csak saját felelősségére vesz részt, nevezésével vállalja az általa, gépkocsija és kisegítő személyzete által okozott mindennemű anyagi, erkölcsi kárért, személyi sérülésért, balesetért a felelősséget. A rendező biztosítást nem köt a regisztrálókra, ha ezt igényli, azt magának kell rendeznie a rendezvényen kívül. A rendező felé a rendezvények kapcsán keletkezett károkért, személyi sérülésekért a regisztrálók vagy kisegítő személyzetük kárigényt nem nyújthatnak be. A szabályokat a jelentkezők megértették, és tudomásul veszik, valamint a jelentkezési lapon aláírásukkal igazolják! Mindennemű méltatlan magatartás, rodeózás (gumifüstölés, gyorsulás) mind a résztvevő mind nézői részről a pályán kívül is tilos! Ez a rendezvény leállítását és befejezését eredményezheti! Sportszerűtlen, veszélyeztető magatartás a rendező utasításának figyelmen kívül hagyása, szándékos pályarombolás, vagy más résztvevő akadályoztatása azonnali kizárást von maga után. A szabályzat módosításának, változtatásának jogát a rendezőség fenntartja!
Infó:
Rendezők: Mohácsi Autósport Egyesület: Siklósi Autó és Motorsport Egyesület:
6
Dénisch Péter Málik László Pazauerk Attila Szabó Viktor
06/70/945-7394 06/30/853-8205 06/20/250-9457 06/30/324-8223