2014 GYERMEKBŐR – „BARÁT” KONFERENCIA DANUBIUS HOTEL MARGITSZIGET BUDAPEST, 2014. MÁJUS 9-10.
ÉRTESÍTŐ www.convention.hu
KEDVES KOLLÉGÁK! Szeretettel és tisztelettel hívjuk meg az érdeklődőket erre a különlegesnek ígérkező konferenciára, amely számtalan érdekes meglepetést tartogat. A végső és nem titkolt cél az orvos- szakmai szempontok mellett a valódi értékek felmutatása, a gyermekbőrgyógyászat iránt érdeklődők további összekovácsolása, a tudományos programok kibővítése, amelynek záloga az emelt szintű előadások csokra. Ez az a rendezvény, amelyre mindig különlegesen nagy az érdeklődés. Az idei év novemberében megrendezett gyermekbőrgyógyászat tanfolyam után terveink szerint a jövő év kiemelkedő eseménye a megszokott „Májusi” gyermekbőr konferencia széleskörű megszervezése. Mit jelent a gyermekbőr –„BARÁT” címszó a konferencián résztvevőknek? Magas szintű tudományos programot, újdonságok mellett gyakorlati ismereteket és hasznos információkat. Biztosak lehetnek abban is a kollégák, hogy a szervezés szempontjából tekintettel leszünk az igényeikre a jó előadó, jó időbeosztás, kényelmes szünet időtartam, jó parkolási lehetőség, kényelmes előadóterem, jó hangulat szempontjából is. A hagyományos Török Éva emlékplakett átadása ezen alkalomból sem marad el. Mit jelent a gyermekbőr – „BARÁT” címszó a konferenciát támogató cégeknek? A rendezvényt támogató cége a korábbi évek hagyományainak megfelelően mind elmondhatják magukról, hogy nem csak gyermekbőr –„BARÁT”-nak mondott terméket forgalmaznak, ennek tanújelét is teszik a rendezvényen történő részvétellel. A hagyományos Török Éva emlékplakett átadásán kívül sor kerül egy olyan díj átadására is, amelyet a gyermekbőr –„BARÁT” támogató díj elismeréseként nyer el a legelismertebb támogató. A díj elnyerése egyben feljogosítja ennek sajtóbeli használatára is egy éven át. A díj elnyerése nem csak a részvétel alapján, hanem a konferencia résztvevőinek összesített véleménye alapján kerül megállapításra. Ezzel a díjjal az orvosnak is lehetősége nyílik értékelni a támogatók munkáját. Újdonságok, „hallatlan érdekességek” A „hallatlan érdekességek” blokk olyan diaklinika esetekkel ismerteti meg a résztvevőket, amelyeket az „ÉLET” hozta létre, diagnózisok, amelyeknek a felállítása nem kis feladat, terápiák, amelyeknek alkalmazása feltétlen kihívás, olyan esetek, amelyek érdekességük, különlegességük miatt az orvos számára kifejezetten emlékezetessé váltak. Ebben a blokkban nem diaklinika-szerűen, hanem érdekes történetként, riportként kerülnek ismertetésre az esetek. Emlékezzünk Ebben a blokkban a tanítómestereinkre emlékezünk röviden, de emellett jelképesen adunk egy írásbeli „fair play” díjat annak a kollégának, aki a kollégái megítélése szerint nem csak szakmai szempontból járt el szakszerűen, hanem emberségből, kollegialitásból is kiválóra vizsgázott a többiek szemében. Meglepetésként a zene és a kikapcsolódás nem marad el. Sok szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket, jövő májusban!
Dr. Szalai Zsuzsanna med.habil osztályvezető főorvos Heim Pál Gyermekkórház
TUDOMÁNYOS PROGRAM 2014. MÁJUS 9. PÉNTEK:
2014. MÁJUS 10. SZOMBAT:
09:55-10:00 Szalai Zsuzsanna: Megnyitó
10:00-11:30 Kassay Erzsébet: Phytophoto dermatosis Siklós Krisztina: Alternatív medicina alopeciában Csitos Ágnes: Haemangioma update Sümegi Edina: Atopiás dermatitis és a D vitamin kapcsolata Solymosi Ágnes: Gastroenterológiai kórképek bőrgyógyászati vonatkozásai Csoma Zsanett: Neonatális Intenzív Centrumokban előforduló bőrgyógyászati kórképek 11.30-12:20 Kávészünet 12:20-12:40 Kassay Erzsébet: Acne, aktualitások 12:40-13:00 Szalai Zsuzsanna: Újdonságok 13:00-14:00 Diaklinika II. Solymosi Ágnes: Lichen verrucosus eset továbbkövetése Harangi Ferenc, Rippl Ilona, Világos Eszter, Fathi Khaled, Cifra János: Acanthosis Nigricans, II-es típusú diabetes és keratoacanthoma együttes előfordulása Fogarasy Anita, Várszegi Dalma, Harangi Ferenc: Erythema annulare infantum Kassay Erzsébet: Kaposi Nékám betegség Asbóth Dorottya: Elastosis perforans serpiginosa Veres Klára: Lymphocytoma cutis Molnár Katalin: Intersticiális granulomatosus dermatitis 14:00-15:00 Ebéd, a tanfolyam zárása
10:00-11:00 Diaklinika I. Siklós Krisztina: Alopeciával induló dermatomyositis Kassay Erzsébet: Csalánozó okozta kontekt dermatitis Solymosi Ágnes: MelkerssonRosenthal szindróma Veres Klára: Psoriasis pustulosa gyermekkorban Pap Eszter Barbara: Gyógyszer okozta Stevens –Johnson szindróma esetek Molnár Katalin: Tinea capitis esetek halmozódása 11:00-11:20 Asbóth Dorottya: 15 év gyermek melanomás esetei 11:20-11:40 Noll Judit: Cutan T sejtes lymphomák gyermekkori megjelenése 11:40-12:00 Molnár Katalin: Fizikai urticariák gyermekkorban 12:00-13:00 Ebédszünet 13.00-13:30 Fellegi Ádám: A megérthető zene 13.30-14:00 Dusan Buchwald: “Contact hypersensitivity in paediatric atopic dermatitis patients”. 14:00-14:20 Szalai Zsuzsanna: Az “X”,”Y”,”Z” generáció - mint szülő 14.20-14.40 Török László: Atopiás betegek gondozása 14.40-15.00 Wikonkál Norbert: A fényterápia jelentősége 15.00-16.00 Szimpózium
REGISZTRÁCIÓ A tudományos program és az összes kísérő rendezvény kizárólag a regisztrációban kapott névkitűzővel és meghívókártyával látogatható, melyhez szíves megértésüket kérjük. A regisztráció időpontja: 2014. május 9-én, pénteken 07.30-16.00 között, 2014. május 10-én, szombaton 09.0014.00 között lehetséges 2014. április 9-i 2014. április 9-e fizetéssel után fizetéssel
Regisztrációs díj orvosoknak:
15.000 Ft/ 1 fő 18.000 Ft/ 1 fő
Regisztrációs díj szakdolgozók részére: 6.000 Ft/ 1 fő 10.000 Ft/ 1 fő Ebéd pénteken:
5.000 Ft/ 1 fő 5.000 Ft/ 1 fő
Ebéd szombaton:
5.000 Ft/ 1 fő 5.000 Ft/ 1 fő
A vonatkozó törvényi előírások a részvételi-, kávészüneti-, étkezési-, program-, és szállásköltségek részletezését írják elő, így a számlán külön sorban kerülnek feltüntetésre. A 2006: XCVIII. (A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszközellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól) törvénynek megfelelően: „Természetbeni támogatás kizárólag a rendezvényeken történő részvétellel közvetlen összefüggésben felmerülő kiadások (utazási költség, szállásköltség, részvételi díj) fedezetére szolgálhat” (A támogatás során kérjük a fenti rendelkezés figyelembe vételét!)
A résztvevők regisztrációs díja tartalmazza: a tudományos programon való részvételt, kiállítás megtekintésének lehetőségét, programfüzetet, kávészüneti ellátást, valamint az ÁFA-t.
SZÁLLÁSLEHETŐSÉGEK Szállást a regisztrációs lapon jelzett szállodában (Danubius Health Spa Resort Margitsziget****) tudunk biztosítani. A kötbéres szerződések miatt 2014. április 9-e után szállást nem áll módunkban foglalni. A kitöltött regisztrációs lap visszaküldését követően postázzuk a regisztrációs és szállásdíj befizetéséhez szükséges csekket.
BEFIZETÉS
LEMONDÁS, VISSZAFIZETÉS
Regisztrációját és szállásfoglalását akkor tekintjük véglegesnek, ha a regisztrációs díj és szállásköltsége bankszámlánkra vagy postai úton hozzánk beérkezik. Számlát csak a regisztrációs lapon jelzett címre tudunk kiállítani, befizetésének beérkezése után. A számla kiállítása után másik számlát küldeni, számlát korrigálni nem áll módunkban. Kérjük, hogy a csekken a közlemény rovatban szíveskedjen feltüntetni nevét. Amennyiben befizetési csekkét elveszíti, bármely postahivatalban kérhet postai utalványt. Ezen esetben a befizetési cím: Convention Budapest Kft. 1461 Budapest Pf: 11.
Regisztrációs és szállásdíjának visszafizetése (annak elküldése után) 2014. április 9-ig 30%-os kötbérrel lehetséges. Ezután a kötbér 100%-os. Szálláslemondást 2014. április 9-e után nem fogadhatunk el a kötbéres szerződések miatt. Mindennemű jelentkezés és lemondás esetén kérjük a mellékelt regisztrációs lap és abstract felhívás használatát.
AKKREDITÁCIÓ
A KONFERENCIA HELYSZÍNE
A rendezvény a Semmeilweis Egyetem felé Kongresszusi akkreditációra felterjezstve. Pontértéke elbírálás alatt!
Danubius Health Spa Resort Margitsziget H- 1138 Budapest, Margitsziget Tel: +36 1 889 4700, Fax: +36 1 889 4989
TUDOMÁNYOS SZERVEZŐ Dr. Szalai Zsuzsanna med.habil osztályvezető főorvos Heim Pál Gyermekkórház H-1089 Budapest Üllői út. 86. Tel:+36 1 459 9217 Fax:+36 1 459 9220 E-mail:
[email protected]
TECHNIKAI INFORMÁCIÓ Papp Zsombor Convention Budapest Kft. Papp Katalin (regisztráció) Convention Budapest Kft. H-1461 Budapest, Pf: 11. Telefon: +36 1 299 0184 Fax: +36 1 299 0187 E-mail:
[email protected] www.convention.hu