District 1911
A 10 éves ROTARY CLUB BUDAPEST – MARGITSZIGET ALAPÍTVA 1998-ban, CHARTER 1998. 06. 27. RI Klubazonosító: 51.081
I P J$ C 7 H = ? J
8K
:7
HEJ J 7 HO 9 B K 8 ? =; F;IJ IP ¸C7H=?J
Rotary Club Budapest – Margitsziget
Az RC Budapest – Margitsziget tagjainak Kedves Rotarista Barátaim! Az RC Budapest – Margitsziget tagjaiként nagy szeretettel köszöntelek Benneteket klubotok 10 éves fennállása alkalmából. Visszatekintve a megalakulásotokra, a budapesti rotaristák nagyon örültek, hogy egy újabb klubot hoztatok létre a fôvárosban. Az alapítóitok között voltak nagy rotarista múlttal rendelkezôk is, akik a Rotary szellemét elültették az új klubban, magukkal ragadva az új tagokat is. Ez rendkívül szükségszerû volt, hiszen a magyar rotary újjáélesztése csak 1989-ben sikerült és az elsô klubok alapításánál nagyon fontos szempont volt a rotary hagyományok ápolása, a rotary értékrend melletti elkötelezettség megvalósítása. Az RC Budapest – Margitsziget ezen a területen mindig is jelesre vizsgázott. Számotokra mindvégig fontos volt a barátság ápolása, a többi klubbal történô korrekt együttmûködés. Ezt jól példáztátok azzal is, hogy az RC Szentendrével együtt tartottátok charter ünnepségeteket 1998 június 27-én és különbözô együttes programok révén azóta sem szakadtatok el egymástól. Az elmúlt években nagyon sokat fejlôdtetek. Tagjaitok révén régóta aktívan részt vesztek a magyar rotary mozgalom életében, számos fontos funkciót töltöttetek be és jelenleg is segítitek az újonnan ala kult 1911 District munkáját. Külön szeretném kiemelni Nagy József District traineri, Kránitz Péter alkor mányzói és Bancsics Ferenc Rotary Foundation tevékenységét, amelyek révén jelentôsen tudtuk növelni az új District nemzetközi elismertségét is. Ôszintén remélem és egyben kívánom, hogy a klub a jövôben is ilyen aktivitással vegyen részt a District munkájában, ami garanciát jelent a sikerre. Mindannyiunk örömére szolgál, hogy nemzetközi kapcsolataitokon keresztül is jól segítitek a magyar rotary mozgalmat, elôsegítve ezáltal a Rotary egyik alapvetô célját, amely a népek közötti megértést és békét szolgálja. Cselekvô tevékenységgel, szép eredményekkel teli az elmúlt 10 év és ez megbízható alapot ad a jövôbeli feladataitokhoz. Sok munka vár még rátok. Ki kell vennetek a részeteket a jótékony segítség nyújtásból, hiszen manapság egyre több a rászoruló. A Rotary eszmeisége alapján kell nektek is ápolni a barátságot, amint azt eddig is tettétek, megmutatni a civil társadalomnak az igazi toleranciát és az együtt mûködési készséget a velünk nem azonosan gondolkodókkal szemben is. A mai magyar társadalomban megnôtt az igény az ilyen gondolkodással szemben. Kérlek Benneteket, a klub tapasztalt tagjait, adjátok át tudásotokat, lelkesedéseteket a fiatalabbaknak, hogy egyszer majd ôk is továbbadhassák a rotary lángot. Így váltok mindnyájan egyszerre szolgálóvá és felejt hetetlenné. Ôszinte barátsággal: Kovács Imre DG 2007/2008
Budapest, 2008.04.21.
1998-2008
Kedves Rotarista Barátaim, Kedves Ünneplôk! Mindenkihez szólok, amikor Klubtársaim felkértek, hogy az RC Budapest – Margitsziget soros elnökeként írjak néhány köszöntô sort ünnepi kiadványunkba. Klubunk életében elérkezett az elsô igazán nevezetes nap: 10 évesek lettünk! Ez az elsô olyan alkalom, amikor magunkat ünnepelhetjük, jó érzéssel fogadhatjuk barátaink, szeret teink, támogatóink gratulációit. Nem kellett az ünnepi elôkészületek alatt osztanunk-szoroznunk, hogy a rendezvénybôl mennyit fordíthatunk nemes célokra. Most az a célunk, hogy jól érezzük magunkat – mindenkivel együtt, aki méltónak talál bennünket arra, hogy velünk legyen, vagy csak gondol ránk a távolból. Nagy megtiszteltetésnek és szerencsének érzem, hogy e sorokat én róhatom papírra, mint Klubunk 10. elnöke. Azért is, mert különleges év volt a 2007/08-as Rotary év, hiszen 2007. július 1-én önállósodott a magyarországi mozgalom, alakult meg a magyar 1911-es Rotary District. Sokan aggódtak, aggódtunk, hogy jó lesz-e ez nekünk, de az elsô csetlések, botlások után lábra állt, és szépen kibontakozik. Visszatérve az alapgondolathoz, miszerint ünnepeljünk, mert „megérdemeljük”, talán meghökkentô, talán szokatlan. Miért is? Azért, mert sok mindent túléltünk: a megalakulás bonyodalmait, a néha vé szesen csökkenô taglétszámot, jó barátaink tragikus elvesztését, a néha fellépô közönyt. Azért, mert bár semmi világraszólót nem cselekedtünk, de amit vállaltunk, azt mindig teljesítettük. Azért, mert 10 évesen elmondhatjuk, hogy olyan baráti társaság lettünk, melynek tagjai igazán magukévá tették a Rotary elveit, és minden cselekedetükben megfelelnek az alábbiaknak: 1. 2. 3. 4.
Igaz-e? Tisztességes-e minden érintett számára? Elôsegíti-e a barátságot és a jóakaratot? Javát szolgálja-e minden érintettnek?
Végezetül ünnepelhetünk azért is, mert az utóbbi években a Klubban belsô igényként tört felszínre, hogy az eddigieknél nagyobbat, merészebbet merjünk álmodni és komoly projekteket vigyünk végig. Ehhez komoly segítséget fog jelenteni az a partnerkapcsolat, melyet az RC Berlin – Gendarmenmarkttal alakítottunk ki, ill. ami folyamatban van a Potenzai (Olaszország) Klubbal. Tudom, hogy ôket a miénkkel azonos szándékok vezérlik, szívesen álmodnak velünk és a következô sokszor 10 évben nagy tetteket hajthatunk végre együtt! Most azonban ÜNNEP van.
Szigeti László Elnök RC Budapest-Margitsziget 2007/2008
Rotary Club Budapest – Margitsziget
Mi is a Rotary?
A
Rotary a világban mûködô vezetô üzlet emberek, szakemberek, közösségek vezetôinek több mint 100 éve fennálló, jelenleg 1,2 millió tagot számláló szer vezete. A Rotary klubok tagjai – ismertebb néven a rotaristák – humanitárius szolgálatokban vesz nek részt, munkájukat magas etikai elvek szerint végzik, és segítik a jóakaratot és a békét szerte a világon. A világ 200 országában több mint 32.000 Rotary Club mûködik. A klubok politikai és vallási ideo lógiáktól mentesek, és nyitottak minden kultúrára. Mottónk szerint: „Szolgálat mindenek felett”. A Rotary fô célkitûzése a szolgálat – a közösségben és a munkában szerte a világon. A Rotary cél jait és tevékenységét legjobban talán programjai, cselekedetei írják le.
Polio Plus A Polio Plus program a Rotary kitartó igyekezetét jelenti arra vonatkozóan, a poliomyelitis-t Földünk területén kiirtsa. A program 1985-ben indult azzal a céllal, hogy – csatlakozva a WHO erôfeszítéseihez – összegyûjtsenek 120 millió US dollár összeget annak érdekében, hogy a fejlôdô világ gyermekeit öt év alatt védetté tegyék a gyermek bénulás ellen. Az 1988-ig tartó Polio Plus pénz gyûjtési kampány kiemelkedôen sikerült, 220 millió dollárt hozott. A pénzbeni segítségen túl rendkívüli jelentôsége van annak a hatalmas „hadseregnek” amelyet a Rotary mozgósított. Önkéntesek százezrei segítenek, akik helyi klinikákon, az elmaradott vidékek falvaiban dolgoznak, vagy a tájékoztató kampányokban vesznek részt, és küzdenek a polio felszámolásáért. Munkájukat a gyermekek védettsége érdekében gyakran szegényes infrastruktúra, rendkívüli nyomor, és polgárháborúk közepette végzik. Donna Philips (Georgia, USA) Rotary Foundation Major Donor para lízis elleni vakcinát ad egy kisgyermeknek Indiában
A Rotary Foundation (Rotary Alapítvány) A Rotary Foundation a Rotary International alapítványa, fô feladata az eszközök biztosítása a Rotary International részére, a célkitûzések megvalósításához. Ezt a feladatot jól megtervezett, célorientált, ellenôrzött módon végzi a TRF, és hogy ez teljesülhessen, a Rotary minden szintjén - a klubokban, kormányzóságokban, a Rotary Internationalben – szakképzett Rotary-tagok és szakemberek tevékenykednek. Az Alapítvány nem nyereség központú vállalkozás, kizárólag rotaristák és az Alapítvány barátainak – akik mindannyian hisznek egy jobb világban - önkéntes támogatása segíti. A Rotary Foundation az 1917-es indulást követôen 1918-ban kapta meg elsô 26,50 USD összegû adományát. Az éves hozzájárulás 1954 -ben érte el elôször a félmillió, 1965-ben pedig az egymillió USD éves összeget. Ma már évi 100 millió USD feletti összeg segíti a Rotary Alapítvány oktatási és humanitárius tevékenységét. A Rotary Foundation fôbb programjai a humanitárius, egészségügyi és képzési programok.
Humanitárius programok Egészség, Éhezés és Emberiességi Segélyek (Health, Hunger and Humanity Grants) Ezt az alapot az olyan nagyméretû, akár a 2-4 év idôtartamú projektek támogatására hozták lét re, amelyek meghaladják a klubok, vagy klubok csoportjainak erôforrásait. A projektek célja fôként az egészségügyi helyzet javítása, az éhínség enyhítése, az emberi, kulturális és társadalmi fejlôdés elôsegítése a világ népei között. Egy tandzsik család és
további 15 000 ember 12 faluban a Dusanbe Rotary Club és 19 Florida és Indiana állambeli klub segítségével jut tiszta vízhez
1998-2008
1978 óta a világ 77 országában 305 projektet támogatott a 3-H program, összesen 74 millió USD összeggel. A 2006-2007. évben 18 új programnak összesen 4,2 millió USD támogatást hagytak jóvá. Kapcsolt Segélyek (Matching Grants) A Rotary Foundation a Kapcsolt Segélyek révén jelentôs támogatásokat biztosít a Rotary kluboknak és kormányzóságoknak (District) a Nemzetközi Szolgálat keretében végzett jószolgálati és humanitárius projektjeihez. A program 1965-ben indult. Az azóta eltelt idôben a világ 171 országában közel 27.000 projektet támogattak, összesen több mint 291 millió USD összeggel. További programok: • Kormányzóságok egyszerûsített támogatása (District Simplified Grants - DSG) • Önkéntes szolgálatok támogatása (Volunteer Service Grants – VSG) A program a 2006-2007. rotary évben indult, és 202 támogatást ítéltek meg 1millió USD összegben, amely a világ 47 országába való eljutásban segítette az önkénteseket. • Disaster Recovery (katasztrófa elhárítás) Ilyen rendkívüli program kapcsán nyújtott a Rotary támogatást a közelmúltban a Stan és Vilma hurrikánok áldozatainak Mexikóban és Guatemalában, a földrengés sújtotta területek lakóinak Indiában és Pakisztánban.
Oktatási és ösztöndíjprogramok Országképviseleti Ösztöndíjak (Ambassadoral Scholarships)
A
Rotary Alapítvány Országképviseleti Ösztöndíj programja a világ legnagyobb magánerôbôl alapított nemzetközi ösztöndíj programja. A kezdetek óta több mint 100 ország 38.000 fiatalja vett részt a programban, melyre a Rotary több mint 490 millió USD-t költött. Csoportos Tanulmányi Csere (Group Staudy Exchange – GSE) program: A Csoportos Tanulmányi Csere (Group Study Exchange) során a világ különbözô részébôl két
Rotary kormányzóság négy kiváló fiatal dolgozó szakembert küld a másik kormányzóságba egy rotarista vezetésével, akik érdeklôdésüknek megfelelô szakmai és kulturális céllal vesznek részt a négyhetes programban. Az elsô csere óta 100 országból megközelítôleg 60.000 egyén (közel 12.500 csoport) vett részt a GSE programban, melyet több mint 96 millió USD összeggel támogatott a Rotary Foundation. Rotary Ösztöndíj Egyetemi Tanárok részére (Rotary Grants for University Teachers) Az 1985-ben indított program egyetemi oktatókat támogat a fejlôdô nemzetekben vállalt oktatási munkájukban. A 3-10 hónapos kint tartózkodás alatt lehetôség nyílik a tapasztalatcserére, a helyi oktatás segítésére. Az indulás óta 460 egyetemi tanár osztotta meg tapasztalatait, vagy oktatott a fejlôdô országokban. Ezalatt a Rotary 4,5 millió USD-al támogatta a projektet. Rio de Janeiroban iskolások szünidejükben kenyeret sütnek. A képzés a Rotary Foundation Matching Grant program keretében brazil, német és indiai klubok közös támogatásával jött létre
Rotary Világbéke Ösztöndíj (Rotary World Peace Fellowships) A Rotary minden évben 60 ösztöndíjat támogat a világ 6 Rotary Központjának (Rotary Centers for International Studies) egyikében, ahol a programra jelentkezô hallgatók a béke teremtéssel és konfliktuskezeléssel kapcsolatos ismereteket sajátíthatják el kétéves, master fokozattal záródó képzés keretében. A Rotary International szervezetérôl, céljairól, programjairól részletes információkat kaphat a www.rotary.org honlapon.
Rotary Club Budapest – Margitsziget
Híres magyar rotaristák
A Rotary Magyarországon A magyar rotary mozgalom 1925-ben kezdôdött az elsô budapesti klub meg alakulásával. 1932-ben megalakult a 82. számú magyar district, és mindaddig mûködött, amíg a náci rendszer be nem tiltotta.
Szentgyörgyi Albert
A mozgalom a kommunista idôkben sem éledhetett újjá egészen addig, amíg 1989. június 25-én osztrák segítséggel megalakult a II. Világháború utáni elsô budapesti klub, amely egyben a szovjet blokk elsô rotary klubja volt. Az önálló magyar district gondolatát elsôként a magyar származású Engelbert Wenckheim kormányzó (governor) karolta fel 2004-ben. A szervezômunka eredményeként 2006-ban megszületett a döntés a Rotary International részérôl, hogy több mint 60 év után Magyarország másodízben is önálló kormányzóság legyen. Jelenleg 40 klub és mintegy 1100 tag alkotja a rotary mozgalmat Magyarországon. További cél kitûzésünk a klubok számának évi 4-5 új alapítású klubbal történô bôvítése.
Kisfaludi Stróbl Zsigmond
A 2006-ban megtartott kormányzóválasztás eredményeként az RC Budapest alapító tagja, Kovács Imre lett Magyarország elsô kormány zójának választva. A charterünnepség 2007. június 29. és július 1. között volt Budapesten, több külföldi vendég jelenlétében. A charter okiratot Dong Kurn Lee, a Rotary International 2008/2009 elnöke nyújtotta át, jelen volt Ed Futa, a Rotary International fôtitkára és Michael Pinson, a Rotary International Board tagja is.
Bláthy Ottó Titusz
A Charter ünnepség képei
Lehár Ferenc
www.rotary.hu
1998-2008
A RC Budapest – Margitsziget megalapítása
A
z 1989–es alapításától eltelt évek során az RC Budapest tagjainak száma erôsen megnôtt. A számbeli növekedés a klub életében is komoly változásokat hozott, és elhatároztuk, hogy új klubot alapítunk. E célból 1997. április 10-én a BME Szervetlen Kémiai Tanszék könyvtárában megbeszélésre jöttünk össze. A résztvevôk a RC Budapest tagjai vagy volt tagjai voltak: Hornyánszky Zoltán, Jantsek Gábor, Khin Antal, Kómár Gyula, Kürthy András, Kovács József, Leveles László, Magos Tibor, Nagy József, Pungor Ernô, Richter Péter, Sohár Pál, Szelényi László és Tury Peregrin. Ezen az összejövetelen a résztvevôk elhatározták, hogy Wolff kormányzónak bejelentik szándékukat új klub alakítására. Az alakuló klub üléseit 1997. május 5-tôl kezd ve a Margitszigeten, a Ramada Grand Hotel Budapestben tartotta (ma Danubius Grand Hotel Margitsziget – Budapest). Megindult a klub létszámának növelése új tagok felvételével. Beltz Zoltán, Halmy Péter, Izsó Judit, Morgós András, és Szigeti László bemutatkozó elôadásuk után a klubtagok sorába léphettek. Június folyamán Kürthy András és Magos Tibor javaslatára a klub jótékonysági alapítványt hozott létre. A kuratórium elnöke Kürthy András, tagjai Jantsek Gábor, Magos Tibor, Sohár Pál és Tury Peregrin lettek. Az alapítvány támogatására júliusban, a Vadrózsa étteremben hangversennyel egybekötött fogadást rendeztünk. Kürthy András szer vezésében a Kolozsvári Magyar Opera mûvészei adtak kitûnô hangversenyt. Az est értékét Mada rassy István mûvészi tárlata növelte. Jelenleg a klub alapítványa jelentôs alaptôkével rendelkezik, így kamata szolgálhatja klubunk különféle pro jektjeit.
Az alapító Budapest – Duna és Margitsziget klub közös farsangot rendezett, majd kétszer egyegy hónapig heti összejöveteleiket is közösen tartották. Klubunk tiszteletbeli tagjává választotta az alapítással megbízott PDG Mailáth-Pokorny Pált, a két alapító klub, a RC Budapest – Duna és a RC Bonn – Rheinbrücke elnökeit: Guth Zoltánt és Oskar von Siegfriedet, továbbá a magyar Rotary új jászervezésében és klubunk alapításában is fontos szerepet betöltô Heinrich Wamhoffot. Klubunk avatóünnepségét a szentendrei klubbal közösen szervezte, és a szentendrei városházán tartotta. Fogadás a Szentendrei Néprajzi Múzeumban volt. Ezt követôen az Erdész-Péter Pál Galéria kiállításának megtekintésére nyílt lehetôség. Az ünnepség záró rendezvénye a gálamûsorral egybekötött vacsora volt a Flamenco Hotelben. A si keres mûsort ez alkalommal is a Kolozsvári Magyar Opera mûvészei adták, Kürthy András szervezésében. 1998. július elsejével az újonnan alakult RC Budapest – Margitsziget, Nagy József elnökletével és 22 taggal, megkezdte mûködését, mint a Rotary International tagja.
Madarassy István, ill. Szigeti László tervei alap ján elkészült a klub zászlaja.
Lejegyezte 2008. évben a 10 éves évforduló alakal mából:
A testvérklubokkal való kapcsolatok ápolását szolgálta egy mátészalkai kirándulás az ottani klub meghívására, és Nagy József elnök részvétele több vidéki klub avatóünnepségén.
Nagy József RC Budapest – Margitsziget alapító és tiszteletbeli örökös elnöke Richter Péter és Sohár Pál alapító tagok
Rotary Club Budapest – Margitsziget
Elnökök Elnök: Következô elnök:
Szigeti László Bene István
Elôzô elnökök: 1998/1999 1999/2000 2000/2001 2001/2002 2002/2003 2003/2004 2004/2005 2005/2006 2006/2007
Nagy József Hornyánszky Zoltán Sohár Pál Polony István Jantsek Gábor Magos Tibor Kránitz Péter Bartos Gábor Tury Peregrin
Kétszeres Paul Harris díjas: Miklauzic István, Nagy József Paul Harris díjas: Klébl Márton, Bancsics Ferenc, Kránitz Péter
Tiszteletbeli tagok Név: Születési év: Foglalkozás: Rotary tagság: Rotary funkciók:
Név: Születési év: Foglalkozás: Rotary tagság: Rotary funkciók: Rotary elsimerések:
Mailáth-Pokorny Paul 1923 nyugalmazott vezérigazgató, Élelmiszeripar – kenyéripar (14-03) 1965 D-1910 DG (1990/91), D-1910 magyar regió felelôse (1991-2007)
Miklauzic István 1942 Marketing és ker. – Nagykereskedelem (21-03) 1991 CLC társelnök, PAG (2000-2003), Klubelnök (1995/96) Paul Harris Felow (1991, 2002)
1998-2008
Név: Születési év: Foglalkozás: Rotary tagság:
Név: Születési év: Foglalkozás:
Név: Születési év: Foglalkozás:
Család:
Rotary tagság: Rotary funkciók:
Név: Születési év: Foglalkozás: Család: Rotary tagság: Rotary funkciók: Rotary elsimerések:
Richter Péter 1920 Okleveles biokémikus, Dr. Tudomány – Biológus (26-05) 1989
Hans Peter Schiff
1943 Németországi Szövetségi Köztársaság nagykövete
Sohár Pál 1936 a Magyar Tudományos Akadémia Rendes Tagja, Emeritus Professzor, Okleveles Mérnök Tudomány – Kémikus (26-06) Feleség: Sohárné dr. Bándi Judit (1936), gyermekek: dr. Sohár Anikó (1962), Szutorné Sohár Ildikó (1965), Sohár Zoltán (1968) 1989 PP (2000/2001)
Wamhoff Heinrich 1936 Nyugalmazott Egyetemi Professzor Tudomány – Kémikus (26-06) feleség: Ingrid 1979 PP, PDGK Paul Harris Felow
Rotary Club Budapest – Margitsziget
Tagok Név: Születési év: Foglalkozás:
Család: Rotary tagság: Rotary funkciók: Rotary elsimerések:
Név: Születési év: Foglalkozás: Család: Rotary tagság: Rotary funkciók:
Név: Születési év: Foglalkozás: Család: Rotary tagság: Rotary funkciók:
Név: Születési év: Foglalkozás: Család:
Rotary tagság:
Bancsics Ferenc 1969 Projekt menedzser Információtechnológia – Távközlési rendszerek (08-99) Feleség: Bancsicsné Tünde Gyermekek: Máté (1996), Anna (1997) 2001 District Rotary Foundation Bizottság elnöke (2007/2008) Paul Harris Fellow (2007)
Bartos Gábor 1946 Reklám – Kiadvány készítés (02-99) Gyermekek: Andrea (1972), Eszter (1980), Richárd (1988), Gergô (1989), Panni (1991) 1998 PP (2005/2006)
Bene István 1931 Okleveles vegyészmérnök, Okleveles közgazdász Feleség: Rácz Zsuzsanna (1945), Gyermekek: István (1973), György (1974) 1997 Megválasztott elnök (2008/2009)
Ferenczy Zsolt 1964 Okleveles építômérnök – statikus Építészet – Általános mérnök (04-06) Feleség: Ferenczyné Saás Kinga tanár, mûhelyvezetô Gyermekek: Bálint (1990), Gergely (1995) 2002
1998-2008
Név: Születési év: Foglalkozás: Család: Rotary tagság:
Név: Születési év: Foglalkozás: Család: Rotary tagság:
Grosz Gabriella 1950 Dr. phil Szórakoztatás – Producer/rendezô (13-04) Gyermekek: Newerla Kováts Zita (1972) és Kováts Szilárd (1973) 1999
Harsányi Lehel 1962 Dr. med. Egészségügy – Nôgyógyászat (22-99) 2001
Név: Születési év: Foglalkozás: Rotary tagság: Rotary funkciók: Rotary elsimerések:
Hornyánszky Zoltán 1943 Szolgáltatás – Hotelvezetés (27-04) 1998 PP (1999/200)
Név: Születési év: Foglalkozás:
Izsó Judit 1966 Közalkalmazott projektmenedzser – EU projektek (15-99) Férj: Macskásy Árpád (1951) Gyermek: Macskásy Éva (1999) 1998
Család: Rotary tagság:
Rotary Club Budapest – Margitsziget
Név: Születési év: Foglalkozás: Család: Rotary tagság:
Név: Születési év: Foglalkozás: Család:
Jakab Zoltán 1961 Ingatlan – Ingatlanfejlesztés (25-03) Gyermekek: Zoltán (1995), Júlia (1998) 1998
Rotary tagság: Rotary funkciók:
Jantsek Gábor 1952 Jog - Ügyvéd (18-01) Feleség: Dr. Koós-Hutás Piroska (1954) Gyermek: Sarolta (1990) 1989 PP (2002/2003)
Név: Születési év: Foglalkozás: Rotary tagság: Rotary funkciók: Rotary elsimerések:
Klébl Márton 1927 Ingatlan – Épületfelügyelet (25-04) 1970 PP (1979/1980) Paul Harris Fellow (1981)
Név: Születési év: Foglalkozás: Család: Rotary tagság:
Kovács József 1947 Jog – Ügyvéd (18-01) Nôs, két gyermek 1989
1998-2008
Név: Születési év: Foglalkozás: Család: Rotary tagság: Rotary funkciók:
Rotary elsimerések:
Név: Születési év: Foglalkozás: Család: Rotary tagság:
Név: Születési év: Foglalkozás:
Család:
Rotary tagság: Rotary funkciók:
Rotary elsimerések: Név: Születési év: Foglalkozás: Család:
Kránitz Péter 1959 Okleveles közgazdász, Közösségi és szociális szolgálatok – Tanácsadó (10-01) 22 éve házas, 2 gyermeke van: Lili (20) és Peti (18) 2000 PP (2004/2005), MRCSZ ellenôrzô bizottság elnöke 2004/2005, PAG 2005/2006, AG 2006/2007, 2007/2008 Paul Harris Fellow (2007)
Krepuska Zsolt 1973 Élelmiszeripar – Vendéglátás (14-01) Feleség: Zákány Viktória Gyermekek: Dóra (2003), Márton (2006) 2006
Nagy József 1926 Egyetemi professzor, Okleveles mérnök, Kémiai Tudományok doktora Tudomány – Szervetlen Kémia (26-06) Feleség: Nagyné Marika; Gyermekek: József, István unokák: Timea, Charolta, Kinga 1989 PP RC.Budapest (1990/91), PP RC Bp – Margitsziget (1998/99 és 2000) CLC Bizottság elnök, YEY Bizottság elnök, trainer RTF Bizottság elnök Paul Harris Fellow (1994, 2005); RI emléklap Pipoly Piroska 1961 Külkereskedô, Okleveles bányagépészmérnök, Gazdasági mérnök Férj: Lutoskin Valerij (1958), Gyermek: Lutoskin Anna (1990)
Rotary Club Budapest – Margitsziget
Név: Születési év: Foglalkozás: Rotary tagság: Rotary funkciók:
Polony István 1943 Egészségügy – Fül- orr- gégészet (22-99) 1998 PP (2001/2002)
Név: Születési év: Foglalkozás:
Sándor Szabolcs 1973 Karmester, zongora-kamaramûvész, opera-korrepetitor Mûvészet – Karmester (05-99) Feleség: Sarolta Gyermekek: Bálint (1997), Hanna (2006) 2006
Család: Rotary tagság:
Név: Születési év: Foglalkozás: Rotary tagság:
Név: Születési év: Foglalkozás: Rotary tagság:
Sebôk Marianna 1972 Humán erôforrás – Humán erôforrás specialista (16-01) 2006
Stein János 1948 Pénzügyi szolgáltatások – Tanácsadás (01-99) 1993
1998-2008
Név: Születési év: Foglalkozás:
Rotary tagság:
Szendrey Gábor 1950 Dr., Master of Science in Media Management Marketing - Marketingvezetô (21-01) Gyermekek: Szendrey Gabriella (1979), Szendrey Ádám (1984) 2006
Név: Születési év: Foglalkozás: Család: Rotary tagság: Rotary funkciók:
Szigeti László 1950 Okleveles építészmérnök Gyermek: Nóra (1981) 1998 Elnök (2007/2008)
Név: Születési év: Foglalkozás:
Tury Peregrin 1939 Dr. med. Egészségügy – Sürgôsségi ellátás (22-04) Feleség: Kontra Kinga dr; Gyermekek: Barbara (1973), Kinga (1975), Enikô (1978), Peregrin Ákos (1980) 1998 PP (2006/2007)
Család:
Család:
Rotary tagság: Rotary funkciók:
Név: Születési év: Foglalkozás: Család: Rotary tagság:
Vályi Attila 1965 Ügyvezetô igazgató, Mérnöki Tudományok – Villamosmérnök (04-07) Feleség: Vályi Katalin Gyermekek: Dorottya (1991), Soma (1993) 2004
Rotary Club Budapest – Margitsziget
In memoriam – Tagjaink voltak Budaváriné Eff Mária 2000-ben lett klubunk sorrendben harmadik hölgy- és rövid idôn belül egyik legaktívabb tagja. Felvételét követôen három éven át töltötte be a felelôsségteljes és komoly feladatot jelentô klub-kincstárnoki tisztet, rendkívüli hozzáértéssel, gondossággal, lelkiismeretesen. A pénzügyi kimutatások és bizonylatok pontos, hiánytalan és késedelem nélküli kezelésében példaadó munkát végzett, a rajta kívül álló, sokszor csak nagyon nehezen leküzdhetô nehézségek ellenére is. Kedves emlékként ôrizzük az otthonában rendezett hangulatos klubösszejövetelt, amikor kitûnô háziasszonyként látta vendégül rotariánus barátait. Rokonszenves, kedves egyénisége, rotariánus elkötelezettsége, tettrekészsége, határozott, gyors és hatékony részvétele a klubéletben klubunk meghatározó, s közkedvelt tagjává tette. Annál nagyobb meg rendültséggel kellett beletörôdnünk tragikusan idô elôtti és váratlanul bekövetkezett halálába. A gyilkos kór alig hagyott idôt számunkra, hogy beletörôdhessünk a megváltoztathatatlanba, s alig öt év után örökre bú csút vegyünk tôle. Fájdalmas ûrt hagyott maga után, s évek múltán is sze retettel ôrizzük emlékét. (Sohár Pál)
Mészáros Laci emlékére Laci 2002-ben csatlakozott hozzánk mindegyikünk örömére, egy mindíg jókedvû, barátságos nagy mackó képében, aki ezer szállal kötôdött a sporthoz, és azon belül a birkózáshoz. Mindenki aki részt vett a klubunk, de elsôsorban Laci által szervezett margitszigeti Rotary Sportnapon tudja, hogy nehezen feledhetô élmény volt: jelen voltak többek között az aranycsapat akkor még élô tagjai is. Ez a kiváló szervezés jellemzô volt rá, hiszen amit, vagy akit szeretett, azért mindent megtett. Állandó tettrekészsége, humora, barátsága fájón hiányzik klubunk mindennapjaiból. (Bartos Gábor)
1998-2008
A RC Budapest – Margitsziget elsô tíz éve (1998-2008)
A
Rotary Alkotmányban található a Rotary Célja: „a szolgálat eszményének, mint a jó ügy alapjának támogatása és táplálása”. A rotarysták ma négy területet tartanak legfontosabbnak, amelyek támogatják a “szolgálat eszményét”:
1. a barátság ápolása, amely alkalmat ad hasz nosnak bizonyulni mások számára, 2. a magán- és hivatásos életben a magas etikai alapelvek, valamint minden, a közösség számára hasznos tevékenység értékeinek elismerése, 3. valamennyi rotarista felelôsségteljes magán-, hivatásbeli és nyilvános tevékenységének támo gatása, 4. a jó szándék ápolása, amely a népek közötti megértést és békét szolgálja olyan dolgozó férfiak/nôk világközössége által, akiket a segítôkészség ideálja egyesít.
Külföldi és hazai tájakon tett kirándulásaink a barátság ápolása, a klubtagok és családtagjaik, barátaik megismerése mellett élményekkel és ismeretekkel gazdagították a résztvevôket. Feledhetetlen kirándulásaink között említjük a nagyszerûen sikerült háromnapos látogatást Marienbadban, Hornyánszky Zoltán barátunk meghívására; a szüreti napokat Palicson; a Felvidéken és Krakkóban tett utazásunkat; a borkóstolásokat Villányban, Budafokon és Badacsonyban, és több alkalommal a RC Baja „halas” rendez vényeit.
Klubunk számára fontos és egyben nehéz fel adat a fenti célokat a klubélet mindennapjaira lefordítani. Erre irányuló törekvéseinket és eredményeinket foglaljuk össze az itt következô részben.
Klubrendezvények, kirándulások, közös programok
A klub tagjai közötti barátság elmélyítéséhez nagymértékben járultak hozzá közös rendezvé nyeink. Szép élményt jelentett a résztvevôk szá mára a Kolozsváron tett látogatás, melynek célja a Kolozsvári Magyar Opera Nabucco elôadása volt. A nagysikerû elôadást Kürthy András rendezte, díszleteit Madarassy István a RC Budapest tagja tervezte. Lehetôségünk nyílt Kolozsváron kívül, a környéket, a gyönyörû erdélyi vidéket, a tordai hasadékot és Torockót is megnézni.
A barátságot nagymértékben erôsítették a Kránitz Péter, Magos Tibor, Jantsek Gábor, Buda vári Eff Mária és Nagy József családi fészekben tartott garden partyk, valmint a közös színházi és Wagner opera esték, múzeumlátogatások. Igen sikeres volt a vidéki klubok ösztönzésére 2002. szeptemberében megrendezett margitszigeti országos rotary sportnap, amelyen nem csak a magyar, hanem dél vidéki szerb klubok is részt vettek. A megrendezés kiváló, a sportfotózásban nemzetközileg is elismert barátunknak, Mészáros Lászlónak az érdeme volt. Sajnos ô már nincs köztünk, mert a könyörtelen halál a mennyei Rotary tagjai közé sorolta, Budaváry Eff Máriával együtt.
Rotary Club Budapest – Margitsziget
Kapcsolatok hazai és külföldi klubokkal
E
ddigi mûködésünk során számos külföldi látogatónk volt, többek között Argentínából, Ausztriából, Csehországból, Dániából, az Egyesült Királyságból, Erdélybôl, Horvátországból, Indiából, Németországból, Norvégiából, Olaszországból, az USA-ból, sôt ígéretes kapcsolat alakult ki az ausztrál Black Town klubbal. Külön is említésre méltó a K. Kreuzernek, a RC Erding klub tagjának kezdeményezésére a gödöllôi kastélyban megtartott ünnepélyes talál kozó a két klub tagjai között, Schöffmann kor mányzó jelenlétében, amidôn partnerkapcsolat jött létre. Az erdingi klubbal többször találkoztunk Németországban és Olaszországban. Sajnos ezek a kapcsolatok megszakadtak, azonban 2007-2008ban új kapcsolat jött létre a RC Berlin – Gendarmenmarkt Klubbal és a RC Potenzával (Olaszország). A Vajdaságban, Palicson részt vállaltunk – egy belgrádi klubbal közösen – a klubalapításban. Többször voltak nálunk délvidéki barátaink, és mi is többször ott voltunk rendezvényeiken.
Ehhez a klub tagjai azzal igyekeztek anyagi alapot teremteni, hogy a karácsonyt megelôzô héten az elmúlt években forralt bort árultak Budapest forgalmas pontjain.
Polony István barátunk elnöksége alatt szer vezte a siketnémák váci országos intézete lakói részére nyújtott jelentôs sportruházati támogatást. Klubunk mesterhúr-készlet rendszeres vásárlásával támogatja András Mátyás tanulmányait a Bartók Béla Zenemûvészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban. Új, induló projektünk a Boldogkôváralja községben található Ápoló-Gondozó Otthon támogatása orvosi felszerelések adományozásával.
Klubunk életének kedves színfoltja volt, egy angliai (Tiverton) rotriánus házaspár, PP. Griffith és neje látogatása, akik Magyarországot és benne klubunkat választották aranylakodalmuk megünneplésére.
Elôadások
Támogatások, projektek Magos Tibor barátunk elnöksége alatt kezdôdött kapcsolatunk a Cseppkô utcai gyermek otthonnal, akiket a klub minden évben támogat nyári táborozás biztosításával, jutalomkönyvek és ajándékok juttatásával, valamint rendezvények közös szervezésével.
Az ismeretek bôvítése mellett szellemi felfrissülést jelentenek a különbözô témájú elôadások. Az elôadások szervezésével sok éven át PP Sohár Pál foglakozott, és viselte gondját rendszerességüknek. Klubtagjainkon kívül számos vendég elôadónk is volt, közöttük testvérklubok tagjai, neves szaktekintélyek, hírességek, akadémikusok, egyetemi tanárok és külföldrôl jött vendégek. A teljesség igénye nélkül, csak néhányat kiragadva említjük rotarysta barátainkat más klubokból: Horváth Ádám professzor, TV rendezô; Mada
1998-2008
rassy István szobrászmûvész; Ribári Ottó orvos professzor; Lampert Sándor; néhai Pethes György professzor, az Európai Mûvészeti Akadémia tagja; Falvy Zoltán, az MTA Zenetudományi Intézet korábbi igazgatója; Szentiványi Tibor; néhai Bécsi Tamás professzor író, és színháztörténész; Eszterházy György; Náray-Szabó Gábor akadémikus. A tudományos, mûvészeti és közéletbôl említhetjük Hargittai Istvánt és feleségét; Kálmán Alajost; Kesz tyûs Ferenc háromszoros nemzetközi ezüstérmes grafikus- és festômûvészt; Klighammer Istvánt, az ELTE volt rektorát; Medzihradszky Kálmánt és Szántay Csabát; R. Várkonyi Ágnest; Berencsi György virológus professzort; Dvorszky Hedvig mûvésztörténészt, a mûvészeti akadémia tagját; Geday István volt múzeumigazgatót; Hafenscher Károlyt, az Evangélikus Egyház fôtitkárát; Hubay Miklóst, a magyar drámaírók doyenjét; Makkay Ferencet, a kolozsvári egyetem nyugalmazott professzorát; néhai Réffy József professzort; Schmidt Mária történész és múzeumigazgatót; Szabó István filmrendezôt; Széll Tamás professzort, a New Jersey-i UNESCO fôiskola volt tanárát; tiszteletbeli tagunkat, PDG Heinrich Wamhoff professzort Bonn-ból; Zászlós Levente költôt és filozófust.
Ösztöndíjak, diákcsere programok A klub a fiatalokat támogató programokból is kiveszi a részét. Már több éve tehetséges egyetemi hallgató tanulmányát támogatjuk. Küldtünk és fogadtunk a Diákcsere Program (YEP) keretében fiatal középiskolai diákokat. Több fiatal ajánlatunkra nyert egyetemi ösztöndíjat a Rotary Foundationtól, Csoportos Tanulmányi Csere (Group Study Exchange) útra is küldtünk ki pályázókat, továbbá minden évben klubunk az egyik legaktívabb a GSE vendégek fogadásában. Fogadtunk Rotary ösztöndíjjal hazánkban tartózkodó külföldi egyetemi hallgatókat, és több klubtársunk patronáló szerepet vállalt.
A Rotaract Club Budapest – Margitsziget A 2002-ben elindított Rotaract Club Budapest – Margitsziget szervezésével foglalkozott Izsó Judit, aki az elsôként 1991-ben megalakult RTC Budapest elnöke is volt. Az RTC Budapest – Margitsziget szervezésében, folyamatos támogatásában és segítésében Kránitz Péter barátunk évek óta meghatározó szerepet vállal.
Részvételünk a magyarországi rotary mozgalomban
A
magyar rotary vezetésben klubunk egyes tagjai jelentôs szerepet töltöttek és töltenek be. PP Nagy József a CLC bizottság elnöke volt, 1991-ben pedig megalapította a Diákcsere Program (Youth Exchange Program) bizottságot, amelyet öt éven át vezetett is, majd a The Rotary Foundation bizottságot hozta létre, amelynek vezetését 2005-ben Bancsics Ferenc tagtársunk vette át, aki jelenleg is a District Rotary Foundation Bizottság elnöke. A Rotary értékek mellett történô elkötelezettség elismeréseként DG Helmut Rudiger Scholtz Kránitz Péter barátunkat PAG tisztséggel bízta meg. Péter jelenleg mint Assistant Governor vesz részt az országos vezetôség munkájában. Nagy József korának és rotariánusi tapasztalatának megfelelôen a D-1911 új magyar kor mányzóság trénere lett. Reméljük és bízunk benne, hogy a további éveink hasonlóan kellemesen, barátságban és eredményekben gazdagon telnek el. A négy kérdés alapján, a Rotary alkotmányához híven, a barátságot ápolva és a rászorulókat nemes szolgálattal segítve szeretnénk rotariánusok maradni, a magyar Rotaryt megalapítók szlogenje szellemében, mely szerint „Jobb szolgálatot tenni, mint önzônek lenni”.
Lejegyezte 2008. évben a 10 éves évforduló alakal mából: Nagy József RC Budapest-Margitsziget alapító és tiszteletbeli örökös elnöke Richter Péter és Sohár Pál alapító tagok
ROTARY CLUB BUDAPEST – MARGITSZIGET District 1911 Internetes honlap: www.rcbp-margitsziget.hu E-Mail cím:
[email protected] Postacím: Rotary Club Budapest-Margitsziget, 1112 Budapest, Törökbálinti út 46/b.
Összejövetelek: Csütörtök, 18:30 óra; Víghajós John Bull Pub H-1118 Budapest, Budaörsi út 7. (www.johnbull.hu);