Gyakran feltett kérdések a gázszolgáltató-váltással kapcsolatban Már megszoktuk, hogy nem csak egy bank vagy távközlési szolgáltató létezik, itt az ideje, hogy azt is megszokjuk, hogy gázszolgáltatót is lehet választani. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az elmúlt hónapokban több olyan fogyasztói, illetve szolgáltatói jelzést kapott, amely alapján az látszik, hogy a fogyasztók sem a gázszolgáltató-váltás lehetıségével, sem annak feltételeivel nincsenek tisztában, tájékozatlanok és ezért bizonytalanok is. A GVH tapasztalatai alapján a fogyasztók és a szolgáltatók közötti viták sokszor ebbıl a tájékozatlanságból fakadnak, ami jelentısen megnövelheti a szolgáltatóváltás idıtartamát. Ennek a tájékoztató anyagnak elsısorban az a célja, hogy a gázpiaccal és a gázszolgáltató-váltással kapcsolatos, a háztartási fogyasztókat érintı legfontosabb kérdésekben útmutatást adjon, ezzel segítve azt, hogy a lehetı legtöbb információra alapozva hozzanak tudatos döntést akkor, amikor megválasztják energiaszolgáltatójukat. Emellett az itt összegyőjtött információk – a GVH reményei szerint – hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a fogyasztók és szolgáltatók között felmerülı problémák száma csökkenjen, illetve a vitás ügyek könnyebben és gyorsabban rendezıdjenek. Gázszolgáltató-váltás – GYFK Gázszolgáltatással kapcsolatos általános kérdések 2009. július 1-jétıl a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény (Get.) rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm.rendelet (Vhr.) alapján mindenki számára adott a lehetıség, hogy szabadon válassza meg gázszolgáltatóját, és akár kiléphessen az ún. szabadpiacra. Ennek megfelelıen bármelyik háztartási fogyasztó válthat gázszolgáltatót, azaz átléphet az egyetemes szolgáltatójától egy szabadpiaci földgázkereskedıhöz, illetve a földgázkereskedıtıl vissza az egyetemes szolgáltatóhoz, attól függıen, hogy az elérhetı, egymással versenyzı ajánlatok közül melyiket tartja a legkedvezıbbnek. 1. Ki jogosult egyetemes szolgáltatásra? A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény alapján egyetemes szolgáltatásra jogosult minden lakossági fogyasztó, illetve minden, 20m3/óra alatti névleges teljesítményő gázmérıvel rendelkezı ügyfél, valamint 2011. június 30-ig a külön törvényben meghatározott távhıtermelési engedéllyel rendelkezı felhasználók is jogosultak az egyetemes szolgáltatás igénybevételére. Az egyetemes szolgáltatóknak ezekkel a fogyasztókkal szemben ellátási kötelezettségük van saját szolgáltatási területükön. 2. Mi határozza meg az elfogyasztott gáz árát? A gázfogyasztás díja alapvetıen két összetevıbıl áll: az alapdíjból és a gázdíjból. Az ún. alapdíj a földgázszállító, elosztó rendszer, illetve az ellátás biztonságát szolgáló tárolók fenntartásának, mőködtetésének, karbantartásának, ellenırzésének indokolt, a felhasznált gáz mennyiségétıl nem, vagy csak kis mértékben függı költségeinek fedezetéül szolgál. Ezt a díjat tehát tulajdonképpen a gázszolgáltatás
rendelkezésre állásáért kell fizetni. Jelenleg a lakossági fogyasztók esetében ennek az alapdíjnak a mértéke 12000 Ft (+ÁFA) évente, ezt az összeget minden szolgáltató esetében meg kell fizetni. Az alapdíj mértéke a Magyar Energia Hivatal (MEH) által elvégzett költség-és eszköz felülvizsgálatra alapozva kerül meghatározásra. A gázdíjat az elfogyasztott gáz mennyisége után fizeti meg a felhasználó. Általánosan az energiapiaci árak, s így a gáz díja számtalan tényezıtıl függıen változhat, mindkét irányban, rövidtávon és hosszabb távon, tendenciaszerően is. Ezt figyelembe véve elmondható, hogy míg a szabadpiaci árak kialakítása alapvetıen a piaci viszonyok függvényében a vállalkozások joga, addig az egyetemes szolgáltatás díjai részben szabályozottak, a MEH ellenırzi, hogy azok kialakítása a jogszabályoknak megfelelıen történik-e. 3. Hogyan változhatnak az egyetemes szolgáltatói árak? Az egyetemes szolgáltatás árát jelenleg a MEH javaslata alapján a miniszter rendeletben állapítja meg. Ezt az árat a legmagasabb árnak kell tekinteni: ettıl az egyetemes szolgáltató lefelé megkülönböztetés-mentesen, elıre nyilvánosságra hozott módon eltérhet. Az egyetemes szolgáltatás hatósági árait legalább azok hatálybalépése elıtt 30 nappal ki kell hirdetni, illetve azokat az egyetemes szolgáltató alkalmazásuk kezdete elıtt legalább 5 nappal a honlapján közzéteszi. A közzétételnek a felhasználókat megilletı felmondási jogra, valamint a felmondás határidejére vonatkozó tájékoztatást is tartalmaznia kell. Ezen kívül árváltozás esetén az egyetemes szolgáltató legkésıbb az új árakat tartalmazó számla kibocsátásakor a felhasználókat külön is, egyértelmően, személyre szólóan, írásban tájékoztatja. A tájékoztatásnak a felhasználókat megilletı felmondási jogra és a felmondás határidejére is ki kell terjednie. Az egyetemes szolgáltatás árára vonatkozó elıírások teljesülését a MEH ellenırzi. 4. Hogyan változhatnak a szabadpiaci földgáz árak? A szabadpiaci árakat a vállalkozások alakítják ki a piaci viszonyok függvényében. Az árak alakulását elsısorban a nemzetközi energiaárak és a dollár/forint árfolyam változása befolyásolják. Szolgáltatóváltással kapcsolatos kérdések 5. Válthatok-e lakossági fogyasztóként gázszolgáltatót? 2009. július 1-jétıl kezdve bárki válthat gázszolgáltatót, tehát lakossági fogyasztóként átléphetünk az egyetemes szolgáltatónktól egy földgázkereskedıhöz, illetve a földgázkereskedıtıl vissza az egyetemes szolgáltatóhoz. Az egyetemes szolgáltatói engedélyes vállalkozás az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó engedélyen kívül rendelkezhet kereskedelmi engedéllyel is, így földgázkereskedıként akár szabadpiaci ajánlatokat is nyújthat ügyfelei részére, ezért a szolgáltatóváltás történhet úgy is, hogy eddigi szolgáltatónkkal kötünk szerzıdést a korábbitól eltérı feltételekkel nyújtott szolgáltatásra.
6. Milyen hasznom származhat abból, ha szolgáltatót váltok? Mivel az energiafogyasztás a háztartások költségvetésének nagy hányadát teszi ki, ezért mindenkinek fokozott érdeke, hogy azonos minıségő szolgáltatás esetén a számára legolcsóbb megoldást találja meg. Ha abban gondolkodunk, hogy gázszámlánkat csökkentsük, miközben a fogyasztásunk alapvetıen nem változik, érdemes tájékozódni, információt kérni a mindenkori egyetemes szolgáltatótól és a szabadpiaci szereplıktıl. 7. Mely vállalkozásoktól vehetünk igénybe gázszolgáltatást? Az egyetemes szolgáltatók, illetve a földgáz kereskedık listája megtalálható a Magyar Energia Hivatal honlapján1. Arról, hogy mely szolgáltató pontosan mely földrajzi területen nyújt lakossági felhasználók számára szolgáltatást, a szolgáltatók honlapján, illetve ügyfélszolgálataikon tájékozódhatunk. 8. Milyen információkat érdemes tudni, mielıtt úgy döntök, hogy szolgáltatót váltok? Mielıtt tájékozódunk a szolgáltatók ajánlatairól, gondoljuk végig, hogy milyen és mekkora az éves fogyasztásunk, mire használjuk a gázszolgáltatást, hogyan változhatnak felhasználói szokásaink. Gondoljuk végig, hogy milyen módon fizetjük számláinkat (pl. havonta azonos összegő részszámlák, vagy havi mérıállás közlésen, diktáláson alapuló elszámolás), milyen gyakorisággal olvassuk le a mérıállást. Nézzük meg mindenekelıtt a számlalevelünket, olvassuk el a csatolt hírleveleket, kérdéseinkkel keressük bátran a szolgáltatók ügyfélszolgálatait. 9. Milyen forrásokból értesülhetek a szolgáltatók ajánlatairól? A lakossági fogyasztók számára elérhetı ajánlatokról elsısorban az egyes szolgáltatók (egyetemes és szabadpiaci) honlapjait böngészve tájékozódhatunk. Ezen túl részletes információt a szolgáltatók ügyfélszolgálatain, illetve egyes szolgáltatók esetében a szolgáltató ügynökeitıl kaphatunk. 10. Mi az elsı lépés, ha szolgáltatót szeretnék váltani? Ha az egyetemes szolgáltatás árának és szabályozásának, illetve a szabadpiaci kereskedık által kínált feltételek ismeretében egy számunkra kedvezınek tőnı ajánlat hatására szolgáltatót szeretnénk váltani, fel kell mondanunk az egyetemes szolgáltatói szerzıdést. Van, hogy a szerzıdés felmondását a választott új kereskedı jelzi az egyetemes szolgáltató felé a szerzıdéskötéskor aláírt meghatalmazás alapján, így ezt a lépést nem nekünk kell megtennünk. Fontos szem elıtt tartani, hogy az egyetemes szolgáltatói szerzıdés felmondásának feltételei vannak, amelyeket a várható elınyök függvényében érdemes figyelembe venni. Magáért a szolgáltatóváltásért külön díjat nem kell fizetnünk, de az elszámolás folyamatából fakadóan kiadásaink idıbeli átcsoportosításával számolnunk kell. 11. Mennyi ideig tart a szolgáltatóváltás folyamata? Az egyetemes szolgáltatási szerzıdést a szolgáltatóváltási szándék bejelentését követı második hónap elsı napjára mondhatjuk fel, illetve ugyanezen naptól kezdıdıen köthetünk szerzıdést a választott kereskedıvel. Ha egy szabadpiaci kereskedıtıl kívánunk visszatérni az egyetemes szolgáltatásba, az egyetemes szolgáltatónak szintén a bejelentést követı második hónap elsı napjától kell velünk 1
http://www.eh.gov.hu/home/html/index.asp?msid=1&sid=0&lng=1&hkl=281
szerzıdést kötnie. A szolgáltatóváltás tehát az igénybejelentés idıpontjától függıen egy-két hónap alatt zajlik le (amennyiben a szolgáltatóváltás feltételei teljesülnek). Ha például december 8-án jelezzük szolgáltatóváltási szándékunkat, az új kereskedıvel kötött szerzıdésünk február 1-jén léphet életbe, de a gázellátás a szolgáltatóváltás idıtartama alatt is folyamatos. 12. Hogyan történik szolgáltatóval?
szolgáltatóváltás
esetén
az
elszámolás
a
korábbi
Mivel a piac biztonságos mőködése érdekében is fontos cél, hogy a szolgáltatóváltás során ne maradjon rendezetlen tartozás, így egyrészt a szolgáltatóváltás bejelentésekor nem lehet lejárt határidejő számlatartozásunk, másrészt a szolgáltató a váltás napjáig terjedı idıszakra a becsült fogyasztásunkról számlát állít ki. Ezen ún. elıleg- vagy elıre mutató számla alapja az elızı év hasonló (a váltási szándék bejelentésének idıpontjától függıen akár két hónapos) idıszakának fogyasztása. A várható fogyasztás mennyiségét az éves fogyasztás és az ún. fogyasztási jelleggörbe szerinti megoszlás alapján számolják ki a szolgáltatók. A fogyasztási jelleggörbék a szolgáltatók üzletszabályzataiban találhatóak meg, szinte azonos tartalommal: az éves fogyasztásunk legnagyobb hányada a téli hónapokra esik, és júliusban fogyasztunk a legkevesebbet. 13. Milyen összegő elılegszámlára számíthatok? Fontos szem elıtt tartani, hogy amikor télen történik meg a szolgáltatóváltás, a becsült fogyasztás alapján kiszámlázott elılegszámla összege jóval magasabb, mint ha az a nyári idıszakban megy végbe. Ha pl. a december 8-án jelentjük be szolgáltatóváltási szándékunkat, az új kereskedıvel kötött szerzıdés február 1-jén lép életbe. A bejelentés idıpontjától február 1-ig terjedı idıszakra vonatkozó becsült számlát a szolgáltató az elızı év azonos idıszakának tényleges fogyasztásához igazítja, amely – téli hónapokról lévén szó – akár 80-120 ezer Ft-os számlát is eredményezhet (általában ugyanis ezekre a hónapokra esik éves fogyasztásunk akár 40-50%-a). Nyáron történı szolgáltatóváltás esetén ez az összeg általában nagyságrendekkel alacsonyabb, hiszen ebben az idıszakban földgáz felhasználásunk jóval kisebb. Különösen akkor okozhat „meglepetést” a becsült számla összege, ha számláinkat havonta kiegyenlített módon, az ún. részszámlázási rendszer szerint fizetjük. Ebben az esetben ugyanis, tényleges gázfelhasználásunk eloszlása miatt, a szolgáltatóváltást megelızıen kapott elılegszámla értéke lényegesen eltérhet a megszokott, az éves fogyasztás tizenkettedét kitevı részszámla nagyságától. Tudnunk kell azonban azt is, hogy amennyiben a becsült számla összege magasabb lenne, mint amit az idıszak tényleges fogyasztása végül indokol, a váltás után, a mérıóra leolvasását követıen a túlfizetést a szolgáltató visszautalja a felhasználónak.
14. Hogyan foglalható össze a szolgáltatóváltás menete? Összességében a szolgáltatóváltás menete az alábbi lépések szerint zajlik: -
A szolgáltatóváltás elıfeltétele a jogszerő felmondás: az egyetemes szolgáltatási szerzıdést a bejelentést követı második hónap elsı napjára mondhatjuk fel írásban
-
a felmondás kézhezvételét az egyetemes szolgáltató három munkanapon belül írásban visszaigazolja, egyúttal tájékoztatást ad a szabadpiacra lépés feltételeirıl, a kilépéssel összefüggı elszámolás kérdéseirıl
-
ahhoz, hogy a szolgáltatóváltás megtörténhessen, nem lehet az egyetemes szolgáltatóval szembeni tartozásunk, ennek megfelelıen o rendezni kell a felmondás bejelentésekor fennálló, már lejárt tartozásokat o rendezni kell a szerzıdés megszőnéséig elfogyasztott földgáz díját, ennek eszköze a szolgáltató által kiállított, a szerzıdés megszőnésének idıpontjáig becsült földgázfogyasztásra számított elılegszámla
-
a számlákat az egyetemes szolgáltatási szerzıdésben rögzített, és a számlán is feltüntetett fizetési határidın belül kell rendeznünk
-
a szerzıdés megszőnésekor lehetıségünk van arra, hogy az aktuális mérıóra-állást bediktáljuk korábbi szolgáltatónknak, aki ez alapján végszámlát állít ki
-
a záró elszámolást 8 banki napon belül pénzügyi elszámolás követi: amennyiben a becsült számla kiegyenlítésekor túlfizetésünk keletkezett, a szolgáltató visszautalja azt, illetve nekünk is rendeznünk kell az esetlegesen keletkezı fizetési kötelezettségeinket
15. Jogosult vagyok-e gázár támogatásra, ha szolgáltatót váltok? Amennyiben jogosultak vagyunk szociális gázár támogatásra a szolgáltatóváltás után is igényelhetjük a kedvezményt. Ennek pontos menetérıl a Magyar Államkincstár honlapján, illetve ügyfélszolgálatán tájékozódhatunk. 16. Elıfordulhat-e, hogy szolgáltatás nélkül maradok? Fontos tudni, hogy ha az általunk választott szolgáltató mőködése ellehetetlenül, nem képzelhetı el az a helyzet, hogy pl. tél közepén főtés nélkül maradunk. A fogyasztói érdekek védelmét, az ellátás biztonságát szolgálja az ún. végsı menedékes intézmény bevezetése, miszerint ha az egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználókat ellátó földgázkereskedı ellehetetlenülése, fizetésképtelensége, mőködési engedélyének visszavonása miatt az ellátás veszélybe kerül, az érintett felhasználók földgázellátását a MEH által kijelölt végsı menedékes földgázkereskedı biztosítja. 17. Mit tehetek, ha nem vagyok elégedett az általam választott kereskedı szolgáltatásával? Ha nem vagyunk elégedettek az új szolgáltatóval, dönthetünk úgy, hogy visszalépünk korábbi egyetemes szolgáltatónkhoz. Ebben az esetben az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó igényt írásban kell bejelenteni az adott földrajzi
területen mőködı egyetemes szolgáltatónál. Az egyetemes szolgáltató az igénybejelentéstıl számított 3 munkanapon belül köteles a bejelentést levélben visszaigazolni. Az egyetemes szolgáltató az igénybejelentés elfogadását annak igazolásától teheti függıvé, hogy nincs a bennünket korábban ellátó földgázkereskedıvel szemben fennálló lejáró számlatartozásunk. 18. Hova fordulhatok a szolgáltatóváltással kapcsolatos panaszaimmal? Amennyiben azt tapasztaljuk, hogy a szolgáltatóváltás során, azt megelızıen vagy követıen valamilyen fogyasztói sérelem ért minket, a kifogásunk jellege alapján több hatóság felé is fordulhatunk. Ha a szolgáltatóváltásra vonatkozó tájékoztatás hiányossága kapcsán merül fel kifogásunk, illetve a szolgáltatók közötti adatcserébıl fakadnak problémák, a MEHhoz fordulhatunk. Ha a becsült elılegszámlával, vagy a kereskedıváltást követıen kibocsátott számlával van gondunk, akkor a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz (NFH) nyújthatunk be panaszt. Szintén az NFH jár el az elszámolásra, számlázásra, díjfizetésre vagy mérésre, valamint a földgázellátásból történı, fizetési késedelem miatt végrehajtott felfüggesztésre vagy kikapcsolásra, illetve a tartozás rendezését követıen a felhasználó ellátásba történı ismételt bekapcsolására vonatkozó rendelkezések lakossági fogyasztókkal szembeni megsértése, továbbá az ügyfélszolgálat mőködésével kapcsolatos panaszok esetén. Esetleges megtévesztı reklámozás esetén vizsgálatra szintén az NFH jogosult a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény2 alapján. Amennyiben pedig olyan megtévesztı reklámozás merül fel, amely a fogyasztók széles körét érinti, a GVH jár el a fenti törvény alapján.
2
A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény