Gróf Cziráky Antal Mózes (1772–1852) Cziráki és dienesfalvi gróf Cziráky Antal Mózest az első reformkori országgyűlés összehívásának esztendejében, 1825-ben nevezte ki az uralkodó, I. Ferenc osztrák császár és magyar apostoli király Fejér vármegye főispánjává. Elődje, ürményi Ürményi József 1802től 1825. június 8-án bekövetkezett haláláig töltötte be a tisztséget. Személyében nem csak a főispánt gyászolták, hanem a hazai népoktatás első reformerét, az 1777-ben kiadott Ratio Educationes megfogalmazóját, több vármegye adminisztrátorát, királyi személynököt és 1806 szeptemberétől nyugalomba vonulásáig (1825. március) az országbírói feladatok ellátóját is. Mindazok, akik a megüresedett főispáni hivatal betöltéséről döntöttek, illetve a döntés előkészítésében meghatározó szerepet töltöttek be, olyan személyiséget jelöltek, ajánlottak az uralkodónak, aki nem csak a vármegyében volt tekintélyes földbirtokos, hanem kinevezését megelőzően országosan is elismerésre tett szert, s elődjéhez hasonlóan a magyar királyság zászlósurainak egyike volt. A döntés előkészítésében az ország nádora, József Antal főherceg és az osztrák birodalmi kancellár, Metternich herceg előtt meghatározónak Cziráky Antal több évtizedes múltra visszatekintő politikai magatartása, lojalitása és a Habsburg–Lotharingiai-uralkodóház iránti feltétlen hűsége bizonyult. Az uralkodó, I. Ferenc döntését pedig az is befolyásolta, hogy a Cziráky család tagjai a XVII. század elejétől a habsburgiánus törekvések előmozdítói voltak, a birodalmi és a magyar állami érdek összhangjának korszakonként változó igényű meg-megújításán munkálkodtak. A reformkor „hajnalán” főispánná kinevezett Cziráky Antal nem csak az uralkodó várakozásainak felelt meg, hanem a vármegye, majd az országos tisztségek élén – a politikai változásokat követelő mozgalmak ellenére – több mint két évtizeden át a birodalmi érdeket fölébe helyezte a nemzeti, polgári törekvéseknek. Találóan jellemezte naplójában gróf Széchenyi István Cziráky Antalt és elvbarátait. 1820 januárjában az alábbi gondolatokat jegyezte fel: „Álmélkodtak Cziráky gróf vendégei, amikor lóháton hirtelen-váratlan Dénesfára érkeztem, és amaz ősök ivadékai, kik a kocsi kényelmeit
legalább
annyira
megvették,
amennyire
féltek
a
gyalogjárás
kényelmetlenségeitől, végképp nem értették, hogy egy épelméjű és józan eszű férfi hogyan tehet meg három vagy négy mérföldet lovon? – Ezeknek az embereknek, akik tehát 43
ostobaságnak és nevetségesnek tartják, hogy valaki így lovagol, s ők maguk soha lovak közelébe se mennek, – kell idegen betörések ellen nemesi felkelést szervezniök az ország védelmére! Hol maradsz el, szegény haza, más országok mögött?! És hogy vérzik a szívem, ha meggondolom, s bevallom magamnak, hogy mélyen süllyedtél, s csak elveszett szabadságod adhatja vissza hajdani energiádat, – más semmi a világon... A jelenvoltak társalgásából – folytatta Széchenyi – leszűrhette az ember, hogy nincsenek az évszázadhoz illő fogalmaik...” Egyértelműbbek azok a tőmondatok, amelyek segítségével néhány esztendő múltával felvázolta Cziráky Antal politikai alapelveit. 1823. február 27-én az alábbiakat jegyezte fel naplójában: „Cziráky nagy lelkesültséggel beszél Magyarországról. A magyar ősi szabadsága négy dologra osztható: a) A Király választás, b) Endre bullája, c) Adókat országgyűlés nélkül sohasem adni, d) Katonát szedni és a törvényeket megváltoztatni nem lehet országgyűlés nélkül...” Gróf Széchenyi Istvánnál két évtizeddel idősebb politikus a konzervatív nézetek megtestesítőjének és védelmezőjének szerepében tűnik fel a „legnagyobb magyar” legbensőbb gondolatait tartalmazó napló oldalain. Széchenyi István nem tévedett, annak bizonysága Cziráky Antal életútja.
32. ábra A Cziráky család címere
33. ábra Az Illésházy és a Cziráky család címere
A cziráki és dienesfalvi Czirákyak a Vezekény nemzetségből származtatták magukat, írott források szerint a XIII. századtól ismertek. Felemelkedésük I. Zsigmond (1387–1437) uralkodásától töretlen. A nyugat–magyarországi família a Habsburg-uralkodók alatt is megőrizte befolyását. A királyi személynök tisztségét töltötte be Cziráky Mózes, korának egyik jeles törvénytudója. Szolgálatait II. Ferdinánd 1620-ban bárói cím adományozásával ismerte el. Grófi rangra 1723-ban emelkedett a család. Címerüket a következőkben írja le Nagy Iván: „... zöld tér fölött kék mezőben felálló farkas, két első lábával egy vörös zászlót tartva, melyben hold és csillag látható. A pajzsot grófi korona födi. A grófi (nyitott, 44
kilencágú) korona fölött koronás sisak, melyből ismét a pajzsbelihez hasonló farkas emelkedik ki vörös zászlóval. Foszladék jobbról arany-kék, balról ezüst-vörös.” A nyugat–magyarországi uradalmakat birtokló család, amelyektől az előneveit – Dénesfa és Cirák –, az utóbbi esetében pedig a család nevét kölcsönözte a kenyeri és rumi birtokok tulajdonosa, majd a XVIII. század második negyedétől a Fejér megye lovasberényi uradalom földesurai lettek. Az utóbbi birtokot 1730-ban megvásárló gróf Cziráky József császári és királyi tanácsos felmenőihez hasonlóan aulikus főnemes, 1742-ben Mária Terézia trónjának védelmében felkelő nemesek kapitányaként hunyt el. Gyermekei közül László kezére került az uradalom, akitől fia, Antal Mózes örökölte a nyugat–magyarországi és a Fejér megye birtokokat, amelyek több mint tizenötezer holdat tettek ki. Cziráky Antal Mózes apjától, Cziráky Lászlótól 1791-ben örökölte a Fejér, Sopron és Vas megyei birtoktesteket. Hat évtizeden át volt Lovasberény mezőváros történetét meghatározó személyiség, egy személyben földesúr, a megyei közélet egyik vezető egyénisége, az országbírói tisztség betöltésével a magyar királyság zászlósurainak egyike, majd élete alkonyán államminiszter. Sopronban született 1772. szeptember 8-án. Anyja zichi és vásonkeői Zichy Julianna grófnő. Gimnáziumi tanulmányait Nagyszombatban végezte, egyetemi éveit Pozsonyban és Pesten töltötte. 1791-ben egyetemi társaival egyletet alakított a magyar nyelv és irodalom felkarolására. Válaszul II. József (1780–1790) összbirodalmi és németesítő törekvéseire az alig húszesztendős ifjú a nemzeti törekvések mellett tett hitet. A nemzeti politika és művelődés szolgálata hamarosan kettévált élete további alakulásában. Cziráky Antal aulikus, császárhű politikus lett, ugyanakkor megmaradt a művelődés, a tudományok támogatójának és a jogtudományt illetően annak művelőjévé vált, országbíróként több mint egy évtizeden át (1828–1839) szolgálta Justicia igazságosztó kardját. I. Ferenc királlyá koronázásakor (1792) aranysarkantyús vitézzé avatták. 1793-ban Pest–Pilis–Solt vármegye tiszteletbeli jegyzője, 1794-ben már a helytartótanácsnál találjuk fogalmazói beosztásban. 1796-tól ugyanott titoknok, 1800-tól pedig tanácsos. A középszintű – megyei – közigazgatásban 1808-ban kapott szerepet; Esztergom vármegye főispáni helytartójává nevezte ki az uralkodó (Esztergom főispánja a mindenkori hercegprímás). 1811-től Vas vármegyében ugyancsak főispáni helytartó. E néhány esztendő alatt bizonyítja a Habsburg–Lotharingiai-uralkodóház iránti hűségét. Különleges megbízatásokat is teljesít: 1817-ben a felső–magyarországi megyék ínségügyi királyi biztosa, még ugyanebben az 45
esztendőben az udvari kamara alelnöke, szolgálataiért megkapta a valóságos belső titkos tanácsosi címet is. Első házasságát 1794-ben kötötte illésházi Illésházy Júlia grófnővel, második neje németújvári Batthyány Mária grófnő, s 1843-ban harmadszor is megnősült, október 18-án Walterskirchen Karolinával kötött házasságot. Első neje 1814-ben, második felesége 1840ben hunyt el. Batthyány Máriával kötött házasságából 1818. december 29-én született fiúgyermeke, a nagy gonddal nevelt János, aki 1860–61-ben ugyancsak Fejér vármegye főispáni tisztségét töltötte be. A Habsburg–Lotharingiai-ház iránti hűségét az uralkodó újabb elismerésekkel jutalmazta, és további feladatokkal bízta meg. 1825-ben Fejér megye főispánjává nevezete ki I. Ferenc, 1825 és 1827 között tárnokmester, 1828-tól 1839-ig országbíró, egyúttal a Kúria elnöke, 1830-ban a Mária Terézia alapította Szent István-rend nagykeresztjének tulajdonosa, 1836-tól pedig az aranygyapjas rend lovagja. Az „Isten kegyelméből” uralkodó Habsburgoktól, I. Ferenctől, majd V. Ferdinándtól szinte mindent megkapott érdemeiért; a birodalom, az ősi, magyar nemesi szabadságjogok és feudális kiváltságok védelméért. Ürmény József halálát követően 1825. szeptember 2-án nevezet ki gróf Cziráky Antalt Fejér vármegye főispánjává I. Ferenc. A királyi leiratot a megyei közgyűlésen megjelentek „köz öröm kiáltások között” fogadták. Ebben az időszakban Fejér vármegye közgyűlésein megjelenteket még nem hatotta át a reformkor, a feudális társadalom gyökeres felszámolásának szelleme, s nem is a megyei közgyűlésekre, a generalis congregatiókra terelődött a figyelem, hanem az 1825. szeptember 15-én Pozsonyban megnyitott országgyűlésre, ahol a főrendiház tagjaként, tárnokmesterként és de jure Fejér vármegye főispánjaként vett részt Cziráky. Nem is sietett Pozsonyból Székesfehérvárra, a megye belviszonyai sem késztették a főispáni eskü letételére, a hivatal elfoglalására. Csak azt követően történt meg az installátió előkészítése, hogy az uralkodó 1827. augusztus 18-án berekesztette a dietát. Példátlan a megye török utáni történetében, hogy a központi hatalom helyi letéteményese és képviselője, a főispán kinevezését követően két esztendő múltával foglalja el hivatalát. Ez alkalommal azonban a „késlekedést” pótolta a körültekintő rendezés, a külsőségekben és a jelenlévő személyiségeket illetően is pompás, eseményekben gazdag főispáni beiktató közgyűlés. 1827. október 25-én az uralkodót gróf Gyulay Ignác horvát–dalmát–szlavón bán képviselte, jelen volt gróf Esterházy János veszprémi, gróf Zichy Ferenc bihari, gróf Győry 46
Ferenc Bács–Bodrog megyei főispán, Kopátsy József veszprémi püspök, több „érdemdús” személyiség a megyei főrendek, nemesek és a tisztikar tagjai közül. Lovasberényben a Czirákyak pompás kastélyában a gróf Gyulay Ignác vezette küldöttség kereste fel a főispánt, ahonnan a város (Székesfehérvár) határában felállított díszes sátornál köszöntötték az installátióra érkezőket. Cziráky Antal a római katolikus egyház iránti tisztelete jeléül a püspöki palotában tett látogatást, majd a délutáni órákban a zsúfolásig megtelt vármegyeházára vonult, ahol az ősi, bevett szokás szerint zajlottak az események. Kopátsy József veszprémi püspök vezette azt a küldöttséget, amely felkérte a grófot a főispáni eskü letételére és a főispáni hivatal elfoglalására. Az eskütételt követően a főszolgabírák a főispáni székben helyet foglaló Cziráky Antalt háromszor a magasba emelték, majd átvette a király személyes megbízottjától a vármegye egyetemét jelképező zászlót, az okiratok hitelesítésére a vármegyei pecsétet és a levéltár kulcsait. Ez utóbbiak átadásakor a horvát–dalmát–szlavón bán megjegyezte, a levéltár „…mint egy gazdag szekrény magában foglalja ezen nemes megyének… a közjóra intézett tetteinek hiteles jegyzéseit”. Nem a reformkorban oly nemes tartalmat kifejező közjó, a társadalmi átalakulás előmozdítása vezérelte gróf Cziráky Antalt, a reformkori országgyűlések vitái, törvényei és a nemesi közgyűlések mind erőteljesebb politikai változásokat követelő hangvétele ellenére megmaradt I. Ferenc és a birodalmi kancellár, Metternich herceg követőjének, politikai akaratuk végrehajtójának. Fejér megyében a reformkori törekvések szelleme az 1832–36. évi országgyűlést követően erősödött meg. Kossuth Lajos letartóztatása (1837. május 5.) elleni tiltakozáson még úrrá lett a főispán. A megyei közgyűlésről értesülő Széchenyi István 1837. július 3-án a következő gondolatokat jegyezte fel: „Kezdődnek a reakciók. Székesfehérvárott Cziráky győz. Kérészéletű volt a Madarászok dicsősége.” 1837 nyarán pyrrhusi győzelmet aratott a főispán, ugyanis a nemesi ellenzék 1838-ban megalakította a Fejérvári Casinót és még ugyanebben az esztendőben a szabad királyi városban polgári kaszinó kezdte meg működését. 1840-ben pedig a Madarász fivérek – László és József – kezdeményezésére megalakult a Fejér Megyei Olvasótársaság. Az 1840-es évek első felében a reformkori nemesi ellenzék szervezetten lépett fel a konzervatívokkal szemben, a nemzeti liberálisok 1843-ban a tavaszi tisztújító és követválasztó közgyűlésen akarták pozícióikat megerősíteni. A radikálisok, a kor általános szóhasználata szerint „a vörös tollasok” Alapon tartottak 47
értekezletet; személyi kérdésekben döntöttek, képviselőik pedig bejárták a megyét, csatlakozásra szólították fel az ingadozókat. Az 1843. május 3-án megtartott tisztújító és követválasztó közgyűlésen a megyei reakció és a liberálisok által vezetett haladó párt csapott össze. A konzervatív párt vezetői a világi és egyházi nagybirtokosok soraiból kerültek ki, nevezetesen: Cziráky Antal főispán, Ürményi József alnádor és Zichy Domokos veszprémi püspök. A nemzeti liberálisokat tömörítő haladó párt vezetői a Madarász testvérek, Fiáth István és Salamon Lajos voltak, akik mögött jelentős számú kis- és középbirtokos sorakozott fel. A másodalispán személyét illetően lángoltak fel az ellentétek. A konzervatívok Fiáth Ferenc másodalispánt továbbra is meg akarták tartani hivatalában, az ellenpárt viszont Salamon Lajos megválasztását támogatta. Cziráky főispán a választást megelőző napon a haladó párt küldöttsége előtt kijelentette: Salamont nem jelöli a másodalispán tisztségére. A jelölési jogával visszaélő konzervatív politikus nem vette figyelembe, hogy Salamon személyében „roppant tömeg bizalma pontosul”, közel 1200 nemesi választó támogatta. Az ellentétek véres verekedésbe torkollottak, a megyeházához kivezényelt sorkatonaság az ellenzéket elűzte, a főispán – most már zavartalanul – érvényesíthette akaratát, a konzervatív párti nemesek Sárközy Kázmért első, Fiáth Ferencet másodalispánná választották, ugyancsak ők lettek a megye országgyűlési követei is. Az 1843 tavaszán megtartott tisztújításon a konzervatívok megerősítették pozíciójukat, de győzelmük nem az ellenzék vereségével volt azonos. Éppen ellenkező hatást értek el, a haladó párt szervezettség és egység tekintetében összekovácsolódott. A történtek a több mint hetvenesztendős főispán személyére is hatással voltak. Az eseményeket már mind nehezebben követő és elviselő gróf Cziráky Antal 1845 nyarán felmentését kérte. V. Ferdinánd a megyei konzervatívok egyik fiatal, tetterős egyéniségét, zichi és vásonkeői gróf Zichy Ödönt nevezte ki főispáni helytartóvá, beiktatására 1845. október 6-án került sor. Az a két évtized, amelyet gróf Cziráky Antal Fejér vármegye főispáni hivatala élén eltöltött a reformkort, a társadalmi méretű megújhodás kezdeti és kiteljesedő időszakát foglalja magába. A nemzeti átalakulást, a feudális társadalom felszámolását illetően gróf Cziráky Antal nem tartozott sem Széchenyi, sem Kossuth, sem Deák, sem Batthyány támogatói és eszmetársai közé. Megmaradt konzervatívnak, olyan személyiségnek, aki a reformkori küzdelmekből semmit sem tanult, a kor szelleme nem hatotta át tetteit és cselekedeteit. 48
Megállapításunk a főispánra, a tárnokmesterre, az országbíróra és az államminiszterre vonatkozik, más személyiségjegyek bonthatók ki az uradalmait, elsősorban a lovasberényit átszervező, modernizáló földbirtokost és kegyurat illetően. Gazdasági területen az átalakuló kor szelleme hatással volt tevékenységére. Bővítette, átszervezte és hatékonyabbá tette uradalmát, a települést (Lovasberény) jelentős, a kor építészeti ízlését kifejező épületekkel, családi kastéllyal és római katolikus templommal bővítette. 1809-ben befejeződött a kastély, 1834-ben a római katolikus templom építése. Cziráky Antal engedélyezte a zsinagóga bővítését, és a zsidó hitközség új iskolája alapjait is lerakhatta. A klasszicista kastély középrészét feltehetően Rieder Jakab tervezte, a két oldalszárny Rieder János székesfehérvári építész alkotása (1763–1767). A XV. századi, a Buzlaiak idejéből származó udvarház helyén épített barokk-klasszicista egyemeletes kastély Fejér megye műemlékeinek egyik remeke. Az 1850-es években Ybl Miklós tervei nyomán az udvari szárnyakat és a hátsó sarokpavilonokat átépítették. A főépületet jón oszlopok között tágas terasz ékesíti, a timpanont az Illésházy és a Cziráky család címerei díszítik, a portikusz alatt pedig mitológiai jeleneteket ábrázoló domborművek láthatók. A portikusz mögött tágas előcsarnok, felette az emeleten díszterem található. Ettől jobbra a grófné, balra a gróf lakosztályai helyezkedtek el. A grófi lakosztályhoz tartozott a könyvtár és a családi levéltár. A főépülethez kapcsolódó déli szárnyban rendezték be a vendégek szobáit, az északi szárnyon ugyancsak lakószobák voltak. Ebben az épületrészben helyezték el a kastély belső személyzetét, a konyhát és a háztartáshoz szükséges raktárakat, tárolóhelyiségeket. A jobb szárny további építészettörténeti emléke, hogy ezen rész foglalta magába a XV. század második felében épült udvarházat. Különleges fákat, növényeket telepítettek a kastélyt övező angolparkba, amelyből nem hiányzott a vidéki parkok egyik ékessége, a csónakázásra alkalmas tó sem. A parkban állítottak emléket Kozma Ferenc jezsuita szerzetesnek, majd világi papnak. Kozma gróf Cziráky Antal nevelője és egyik legfőbb tanácsadója volt. Lovasberényben hunyt el 1806. november 29-én. Károly János tudósításából ismerjük a kastély és környéke leírását: a község fő ékessége az urasági kastély „családi szentélye a Cziráky családnak, mely homlokzatával a díszes angolkertből a község fő utcájának hosszára néz, s a kilátás … az utca közepén álló 49
kéttornyú kath. templom oszlopos csarnokán akad meg, … azon túl pedig az ev. ref. templom tornya emelkedvén ki, a láthatárt az erdővel benőtt, s a nagy vadtól nyüzsgő hegység domborulatai zárják körül”. A Nadapi út melletti erdőrészben építette fel 1820 körül Cziráky Antal a klasszicizáló vadászkastélyt. A földszintes épületet ma csupán fényképfelvételekről ismerjük, az 1970-es években az itt létesített honvédüdülő építésekor lebontották. A klasszicista stílusú épület „átadta helyét” a vasbeton-szerkezetű, lapostetős „kockacsodának”. Cziráky Antal lovasberényi uradalmát is modernizálta, továbbfejlesztette a belmajori gazdaságot, meghonosította az erdőművelést, 1839-től hatvanéves forgásban műveltette a cser- és tölgyfából álló erdőket. A tudományos életben is figyelemre méltó eredményeket ért el. A magyar közjogot tárgyaló fő műve (Conspectus juris publici …) a kormányzat felkérésére készült, de csak 1851-ben jelenhetett meg. 1830-tól a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsának tagja. Az 1848. évi forradalmat és szabadságharcot nem értette meg. Nyolcvanesztendős korában, Pozsonyban hunyt el 1852. február 2-án. Vele a Cziráky család egyik legjelentősebb tagja szállt a sírba. Örököse János fia, aki a család egyetlen felnőtt korú férfi tagja volt. Apját követte a politikai küzdelmekben, de nem bizonyult ókonzervatívnak. Az általa befutott politikai pálya zenitjén, báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter centralista nézeteihez jutott közel. A gróf Cziráky Antalt ábrázoló festmény a reformkor egyik legkiválóbb festőjének, Barabás Miklósnak az alkotása. Az 1841-ben készült alkotás Cziráky Antalt díszmagyarban ábrázolja, számos kitüntetése közül a festményen a Magyar királyi Szent István Rend nagykeresztje csillaggal és a rend szalagjával.
50
34. ábra Barabás Miklós: gróf Cziráky Antal (1841) Források Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái II. Budapest, 1893. Károly János: Fejér vármegye története IV. Székesfehérvár, 1901. Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája I. Budapest, 1990. Markó László: A magyar állam főméltóságai Szent Istvántól napjainkig. Budapest, 2000. Széchenyi István: Napló. Budapest, 1978. Entz Géza Antal–Sisa József: Fejér megye műemlékei. Székesfehérvár, 1998. Nagy Iván: Magyarország családai czímerekkel és nemzékrendi táblákkal III. Pest, 1858. Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára II–III. Pest, 1851. FML Fejér vármegye nemesi közgyűlésének jegyzőkönyvei 1825–1845. FML Acta politica 1825–1845. Zádor Anna–Genthon István (főszerk.): Művészeti lexikon I. Budapest, 1975.
51
