Grajczjár István
Válság és változás: utak a jobboldali radikalizmushoz
Doktori Disszertáció
ELTE Társadalomtudományi Kar, Doktori Iskola Szociológia 2008
Konzulens: Dr. Tóth András, Ph.D
Tartalomjegyzék Elöljáróban ................................................................................................................................. 4 Köszönetnyilvánítás ................................................................................................................... 4 Társadalmi-gazdasági változások és a radikális jobboldali populista pártok felemelkedése ..... 6 I. Társadalmi-gazdasági változások: növekvő egyenlőtlenség és bizonytalanság ................... 11 Gazdasági átalakulás............................................................................................................. 12 Foglalkoztatottság, munkanélküliség ................................................................................... 15 A közszféra ........................................................................................................................... 17 Fejlődő szektorok ................................................................................................................. 18 Flexibilitás és bizonytalanság ............................................................................................... 19 Bevándorlás .......................................................................................................................... 21 II. Szélsőjobboldaliság, radikális jobboldali populizmus ......................................................... 23 In-group favorizálás és nacionalizmus ................................................................................. 28 Rasszizmus és új rasszizmus ................................................................................................ 29 Tekintélyelvűség, törvény és rend programja....................................................................... 30 Karizmatikus vezér ............................................................................................................... 30 Xenofóbia ............................................................................................................................. 31 Antielitizmus ........................................................................................................................ 31 III. A szélsőjobboldal újjászületése Európában ........................................................................ 32 IV. Kapcsolat a társadalmi-gazdasági változások és a szélsőjobboldali nézetek terjedése között ........................................................................................................................................ 42 A neoliberalizmus logikája és a szociális dominancia orientáltság (az új rasszizmus) elmélete................................................................................................................................. 44 A modernitás krízise ............................................................................................................. 45 A modernizáció vesztesei ..................................................................................................... 46 A deklasszálódástól való félelem ......................................................................................... 47 A szociális dezintegráció ...................................................................................................... 47 A társadalmi és kulturális depriváció veszélye..................................................................... 48 A társadalmi identitás megrendülése .................................................................................... 49 A szimbolikus világ .............................................................................................................. 51 Az autoriter személyiség, a tekintélyelvűség elmélete ......................................................... 52 Az etnikai verseny ................................................................................................................ 54 A politikai elégedetlenség és a tiltakozó szavazás ............................................................... 54 A bizonytalanság, az igazságtalanság és a harag .................................................................. 55 Az elméletek újraértelmezése ............................................................................................... 56 1) Szociológiai-politológiai elméletek közös attitüdinális háttere ................................... 57 2) Nyertes-vesztes törésvonal ........................................................................................... 60 3) A kollektív és egyéni identitás megrendülése, az elbizonytalanodás és depriváció érzése, illetve az identitás megerősítésnek igénye............................................................ 62 V. A kutatás hipotézisei és elméleti modellje........................................................................... 64 VI. A kvalitatív fázis módszerei és főbb eredményei ............................................................... 67 Az interjúk értékelése és elemzése ....................................................................................... 70 Az egyéni életutakból kialakuló mintázatok ........................................................................ 73 1) Felívelők ....................................................................................................................... 74 2) Veszélyeztetettek .......................................................................................................... 78 3) Deklasszálódottak......................................................................................................... 85 Az eredmények értékelése .................................................................................................... 90 VII. A kvantitatív fázis módszerei és főbb eredményei ........................................................... 97 Kutatási kérdések, a hipotézisek finomítása ......................................................................... 97 2
Módszer, a minta kialakítása ................................................................................................ 98 A kérdőív felépítése és a vizsgálat menete ......................................................................... 100 Eredmények ........................................................................................................................ 101 A munkafeltételekben bekövetkezett változások ........................................................... 101 A jelenlegi helyzet percepciója....................................................................................... 103 Bivariáns hatások a munkahelyi változásokra és a jelenlegi helyzet percepcióira......... 105 A szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök és a szélsőjobb szimpátia operacionalizációja 107 Bivariáns hatások a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdökre .......................................... 113 Regressziós hatások a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdökre és a szélsőjobb szimpátiára ........................................................................................................................................ 114 Az útmodellek ................................................................................................................ 117 VIII. Összefoglalás és konklúzió ............................................................................................ 124 A kutatási eredmények összefoglalása ............................................................................... 124 Konklúzió ........................................................................................................................... 138 Utószó: A magyar helyzet sajátossága ............................................................................... 146 Irodalom ................................................................................................................................. 149 Mellékletek ............................................................................................................................. 160
3
Elöljáróban
A dolgozat a SIREN EU-5-ös kutatási program keretében készített mélyinterjúk és országos reprezentativitású kérdőíves vizsgálatok eredményeire épül, amely a társadalmi-gazdasági változások foglalkoztatásra, illetve a munkafeltételek alakulására gyakorolt hatását, valamint az ezzel kapcsolatos szubjektív percepciókat és egyéni reakciókat vizsgálta nyolc európai országban 2001 és 2004 között.1 Ezen időszak alatt a nyolc országot átfogó SIREN projekt két főből álló magyar kutatói teamjének tagjaként részt vettem a kutatási projekt elméleti megalapozásában és operacionalizálásában, a magyarországi kutatási feladatok elvégzésében és az eredmények értékelésében, a riportok megírásában, valamint a nemzeti riportok alapján készített összefoglaló tanulmányok megírását előkészítő vitákban. A dolgozatom alapjául szolgáló kutatás egy nemzetközi kutatói csoport közös munkájának eredménye, ezért fontos megemlítenem, hogy a kutatásban meghozott számos döntés a nemzeti teamek saját döntése, illetve a kutatók összességéé volt, a maga óhatatlan kompromisszumaival együtt. A közösen hozott döntések meghatározták a kutatás célcsoportjait, illetve számos esetben a SIREN projekt módszereit és kulcsdefinícióit. Ugyanakkor e dolgozat nem a SIREN projekt megírt és publikált eredményeinek új formába öntése, hanem a kutatás során elsajátított tudás és kutatási tapasztalatok birtokában az elméletek, a kvalitatív és a kvantitatív adatok újraelemzése. E dolgozatban a SIREN kutatást megalapozó elméleti keret újraelemzésének segítségével részben új hipotéziseket állítok fel és új értelmezési keretben elemzem az adatokat. A dolgozat emellett összehasonlítja a teljes nemzetközi minta és a magyar alminta adatait, amely elemzésre egyáltalán nem került sor a SIREN kutatás során.
Köszönetnyilvánítás Mint említettem e dolgozat eredményei közvetve a SIREN projektben részt vevő országok szakembereinek közreműködésével jöttek létre, akikkel a SIREN projekt négy éve alatt lehetőségem nyílt együtt dolgozni, az eredményekről folyamatosan konzultálni, a szintézis riportokat közösen megírni, ajánlásokat megfogalmazni. Különösen sokat segítettek a 1
A projektben a következő országok vettek részt: Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Németország, Magyarország, Olaszország és Svájc.
4
személyes kutatói találkozók, workshopok és konferenciák Brüsszelben, Recklinghausenben, Párizsban, Bécsben, Milánóban, Genfben, Koppenhágában és Budapesten. Ezért szeretném köszönetemet kifejezni a SIREN projektben részt vevő összes munkatársnak, akik közül különösképpen a következő kutatók segítségét emelném ki:
•
Tóth András, a SIREN kutatás hazai vezetője, a dolgozatom konzulense MTA Politikai Tudományok Intézete, Budapest
•
Gabrielle Balazs, Jean-Pierre Faguer és Pierre Rimbaud, Centre d'Etudes de l'Emploi (CEE), Noisy le Grand (Franciaország)
•
Gudrun Hentges, Cassandra Ellerbe-Dück, Malte Mayer és Christoph Butterwege Seminar für Sozialwissenschaften, Abteilung für Politikwissenschaft, Kölni Egyetem (Németország)
•
Patrizia Milesi, Vera R. Martinelli és Patrizia Catellani Laboratorio di Psicologia Sociale Applicata, Milánói Katolikus Egyetem (Olaszország)
•
René Karpantschof, Henning Hansen, Eva Thoft és Edvin Griderslev, Centre for Alternative Social Analysis (CASA), Koppenhága (Dánia)
•
Jörg Flecker, Christine Wagner, Sabine Kirschenhofer és Ulrike Papouschek, Forschungs- und Beratungsstelle Arbeitswelt (FORBA), Bécs (Ausztria)
•
Yves de Weerdt, Hans de Witte és Guy van Gyes, Hoger Instituut voor de Arbeid (HIVA), K.U. Leuven (Belgium)
•
Fabrice Plomb, Francesca Poglia Mileti, Riccardo Tondolo és Franz Schultheis, Institut de Sociologie, Neuchateli Egyetem (Svájc)
Nagyon köszönöm a segítségét azon szakembereknek, akik a témával kapcsolatos korábbi publikációimban segítségemre voltak, átolvasták azokat, ötleteikkel segítették a munkámat. Ezért
köszönetemet
fejezem
ki
Örkény
Antalnak
(és
az
ELTE-UNESCO
Kisebbségszociológiai Tanszékének), aki lehetővé tette, hogy két féléves kurzust tartsak a témáról az ELTE Társadalomtudományi Karán és ahol fontos visszajelzéseket kaptam a kurzus hallgatóitól is. Külön köszönetemet fejezem ki az MTA Politikai Tudományok Intézete vezetésének, kutatóinak, munkatársainak, köztük is Bayer Józsefnek, Tölgyessy Péternek, Fricz Tamásnak, Boda Zsoltnak, akik a fiatal kutatói konferenciákon értékes ötleteikkel, kritikáikkal, opponensi véleményükkel hozzájárultak a dolgozat megszületéséhez.
5
Bevezetés Társadalmi-gazdasági változások és a radikális jobboldali populista pártok felemelkedése „A tömegek diktálta kortendenciát Európának a politikai, morális, intellektuális területen jelentkező fasiszta beszivárgás iránti pszichológiai fogékonyságára vezethetjük vissza” 2 Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy a kilencvenes években és az új évezred elején az európai szociális modell foglalkoztatási és szociális biztonságának megroppanása összefüggésben állte a szélsőséges radikális jobboldali populista nézetekhez való vonzódás kialakulásában fontos szerepet játszó xenofób, nacionalista és rasszista attitűdök megerősödésével, s ennek nyomán a
szélsőjobboldali
és
radikális
jobboldali
populista
üzenetek
iránti
fogékonyság
növekedésével nyolc európai ország munkavállalóinak körében? A dolgozatot megalapozó kutatás indokoltságát két jelenség azonos időben való jelentkezése támasztotta alá: az európai szociális és foglalkoztatási modell megroppanása és ezzel párhuzamosan a szélsőjobboldali pártok megerősödése. Európában a nyolcvanas évek második felétől felgyorsult a liberalizáció és megbomlott az a hagyományos biztonság, amelyet az európai szociális modell nyújtott a nyolcvanas évek közepéig. A globalizáció, a neoliberális gazdaságpolitika terjedése, az ipari és foglalkoztatási struktúraváltás, a dezindusztrializáció, a gyorsan változó menedzsment technikák és a flexibilizáció napjainkra jelentősen átalakították a munka világának realitásait. Sok tekintetben és sokak számára megroppant a második világháború után kialakult szociális Európa életminta modellje, amelyet a II. Világháború után többek között a munkaerőhiány következtében kialakuló magas foglalkoztatottsági szint, állásbiztonság, szociális biztonság, 2
Thomas Mann: Gesammelte Werke in zwölf Bänden, Frankfurt am Main, 1960, Band XII. s. 831. Idézi Nolte, Ernst (2003): A fasizmus korszaka – Kairosz Kiadó p.28.
6
folyamatos életszínvonal növekedés és az egyre bővülő jóléti állam védelme jellemzett. Az elmúlt két évtized változásai egyre szélesebb körben kérdőjelezték meg a biztos álláshoz, a biztos jövedelemhez, a növekvő jóléthez fűzött elvárásokat, a tisztességes munkáért tisztességes bér tradicionális koncepcióját. A foglalkoztatási struktúraváltás következtében a hagyományosan jól fizető ipari állások megszűnése nyomán a munkavállalók egy része kiszorult a munkaerőpiacról, a munkavállalók egy másik része pedig csak alacsonyabb jövedelem és hosszú távú biztonsági garanciák nélkül tudta megőrizni állását. A foglalkoztatási frusztráció mellett a gyorsuló világ, az immigráció, a multikulturális világlátás igénye, a gyors társadalmi-gazdasági változások gyakran olyan kihívások elé állították az embereket, amelyeknek egyes csoportok nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudtak megfelelni. A jelenlegi átalakulásban fontos jelenségnek számít, hogy a változások vesztesei mellett sokan a nyertesek világába tartoznak. A változások nyerteseinek jövedelme, munkaautonómiája növekedett és a szakmai tudásuk iránti kereslet foglalkoztatási biztonságot kínál számukra. Esetükben még a rövidtávú szerződések is virtuális biztonságot jelentenek a szaktudásuk iránti kereslet növekedése következtében. E radikális társadalmi-gazdasági, munkaerőpiaci átalakulással párhuzamosan az EU több tagállamában jelentősen nőtt a szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali populista pártok támogatottsága a helyi és országos szintű választásokon. Az ezredfordulóra számos európai országban,
illetve
régióban
például
Franciaországban,
Dániában,
Németországban,
Ausztriában, Észak-Olaszországban, vagy Belgiumban, ahol a Flamand Blokk (VB) 2003-ban Flandriában a szavazatok egyötödét szerezte meg, vagy Svájcban, ahol a Svájci Néppárt (SVP), 26.6%-ot szerzett a 2003 októberi választásokon, a szélsőjobboldali, illetve a radikális jobboldali populista pártok támogatottsága jelentősen növekedett. A kilencvenes években a kis szélsőséges jobboldali pártok kitörtek a pártrendszer perifériájáról, s tömegtámogatással bíró pártokká váltak. Számos kutatásból ismert, hogy a kékgalléros munkavállalók szavazatai a baloldalról átvándoroltak a radikális jobboldali populista, gyakran szélsőjobboldali jelszavakkal operáló pártokhoz, amellett, hogy e pártok jelentős sikereket értek el a középosztályi szavazók táborában is.3 Magyarországon a rendszerváltás okozta társadalmi3
Például 1988-ban a kiskereskedők, kisiparosok, vállalkozók 27%-a, míg a munkások 19%-a voksolt a francia Nemzeti Frontra (FN). A kilencvenes évek közepén és 2002-ben már a munkások közel egyharmada Le Pen-re szavazott, hasonló arányban, mint a kiskereskedők, kisvállalkozók, vagy a vállalati adminisztratív dolgozók (Gabrielle Balazs, Jean-Pierre Faguer and Pierre Rimbaud - 2001: French national report, www.siren.at/members). Míg 1995-ben az osztrák munkások ’csupán’ egyharmada voksolt az Osztrák Szabadságpártra (FPÖ), addig 1999-ben ez az arány már elérte az 50%-ot! (Plasser Fritz and Ulram Peter A. eds. 2003. Wahlverhalten in Bewegung: Analysen zur Nationalratswahl 2002. Vienna: WUV.).
7
gazdasági krízissel párhuzamosan tűnt fel a jobboldal szélén a soviniszta, antiszemita, rasszista és irredenta párt a MIÉP, amely 1998-ban parlamenti pozícióhoz jutott. A MIÉP 1998 és 2002 között ’az ellenzék ellenzékeként’ számos esetben együtt szavazott a jobboldalikonzervatív kormányzó pártokkal, amelynek következtében szavazatarányánál nagyobb befolyást szerzett a politikai életben és a médiában is.4 A radikális gazdasági átalakulás és az európai jóléti modellre jellemző szociális és foglalkoztatási biztonság megroppanása, valamint ezzel párhuzamosan a szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista pártok felemelkedése hasonlít a két világháború közötti időkre, amikor Olaszországban és Németországban az első világháború és a nagy gazdasági világválság okozta mély gazdasági és szociális válság nyomán kerültek hatalomra szélsőjobboldali, fasiszta és náci pártok. Ez a párhuzam szembetűnő akkor is, ha az elmúlt évtizedek munkaerőpiaci változásai nem hasonlíthatóak a két világháború közötti korszak kataklizmaszerű válságához, s számos tekintetben más a társadalmi és politikai atmoszféra, mint a múlt század húszas-harmincas éveiben. Emellett napjaink szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista pártjai sem feleltethetőek meg a nyílt utcai erőszakot alkalmazó, magánhadseregeket fenntartó fasiszta és náci pártoknak. A szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista pártok előretörése és sikere ismét felvetette az elemzők között azt a kérdést, vajon van-e kapcsolat a társadalmi-gazdasági változások következtében átalakuló munkafeltételek és a szélsőjobboldal növekvő népszerűsége között? A szakirodalomban általánosan elfogadott nézet szerint létezik kapcsolat a két jelenség között, bár találunk kivételeket is.5 Annak ellenére, hogy a gazdaság válságjelenségei és a szélsőséges jobboldali pártok sikeressége közötti kapcsolat feltételezése széleskörben elfogadott állítás mind a publicisztikában, mind a szakirodalomban, eddig nem volt olyan empirikus vizsgálat, amely hitelt érdemlően feltárta volna a kapcsolatot a társadalmi-gazdasági változások következtében átalakuló munka világa és a szélsőjobboldal népszerűségének növekedése között, s kölönösképpen azt, hogy milyen mechanizmusokon keresztül érvényesül ez a kapcsolat. A szélsőjobboldali pártok előretörését kutató empirikus vizsgálatok többsége a választók szocio-demográfiai jellemzőinek feltárásával foglalkozik,
4
Szente Péter (2002): A közszolgálati média lehetetlensége. Médiakutató, 2002 tavasz-jog rovat
5
Lásd pl.: Borsányi György (1989) A budapesti munkások választói magatartása (1922-1945), Valóság 1989/1, p. 87.
8
így nagyon ritkán találkozunk olyan kutatással, amely a háttérben lezajló folyamatokat részleteiben vizsgálná. E dolgozat erre a hiátusra kíván választ adni. A választói magatartás hátterében meghúzódó mélyebb folyamatok megragadása érdekében a szociálpszichológiai irodalomhoz fordultam, hiszen a szociálpszichológia segítségével lehet a társadalmi-gazdasági változások, az egyéni percepciók és rekaciók kölcsönhatását tanulmányozni. Az elmúlt ötven évben gazdag szociálpszichológiai kutatási tapasztalatok gyűltek fel, amelyek a nácizmus, illetve tágabb értelemben a radikális jobboldal sikerének lélektani okaira kerestek és adtak magyarázatot. Mind az akkori kortársak, mind a szociálpszichológusok későbbi generációi keresték a választ, Mérei Ferenc szavaival élve arra, hogy miként lehetett milliós tömegeket úgy befolyásolni, hogy a huszadik század derekán emberi mészárszéket állítottak fel Európa közepén.6 Az e témában lefolytatott szociálpszichológiai kutatások legfontosabb eredménye az, hogy vannak bizonyos attitűdök, amelyek megteremtik a nyitottságot, ha úgy tetszik az igényt, a keresletet a szélsőjobboldali üzenetek és hívószavak iránt.7 A szociálpszichológiai kutatások eredményeire építve a dolgozat azt vizsgálja meg, hogy a radikálisan megváltozott munkafeltételek egyéni percepciója milyen pszichológiai folyamatokat generál a munkavállalók körében, s ezen
6
Mérei Ferenc (1947): Az együtes élmény. in. Pataki Ferenc, szerk. Csoportlélektan, Gondolat, Budapest, 346-366 7
Lásd pl: Staub, E. (1989): The roots of evil: The psychological and cultural origins of genocide and other forms of group violence, Cambridge University Press, New York Pratto, Sidanius, Stallworth and Malle (1994): Social dominance orientation: A personality variable predicting social and political attitudes, Journal of Personality and Social Psychology, 67:741-763 Betz, Hans-Georg (1994): Radical Right Wing Populism in Western Europe, 1. ed. New York Kinder and Sanders (1996): Devided by colour: Radical politics and democratic ideal – Chicago: University of Chicago Press Altemeyer (1998): The other „authoritarian personality” in L. Berkowitz (ed.) Advances in Experimental Social Psychology, vol. 30. Orlando, FL: Academic Press Hogg, Michael A. (2000): Subjective uncertainty reduction through self-categorisation: A motivation theory of social identity processes; in Stroebe, Wolfgang/Hewstone, Miles (eds.), European Review of Social Psychology, 11, p. 223-255 Tajfel, Henri (1969): Cognitive aspects of prejudice; in: Journal of Social Issues, 25, p. 79-97. Turner, John C./Hogg, Michael A./Oakes, Penelope J./Reicher, Stephen D./Wetherell, Margaret S. (1987): Rediscovering the social group: A self-categorisation theory, Blackwell, Oxford Sennett, Richard (1998). The corrosion of character, the personal consequences of work in the new capitalism, W.W. Northon and Company, New-York Tajfel and Turner (1979): An integrative theory of intergroup conflict, W.G. Austin& S. Worchel (eds): The social psychology of intergroup relations, Monterery, CA: Brooks/Cole Van den Brug, Fennema and Tillie (2000): Anti-immigrant parties in Europe: Ideological or protest vote, European Journal of Political Research, 37(1):77-102.
9
pszichológiai folyamatok miként hatnak azokra az attitűdökre, amelyek fogékonnyá tehetik őket a szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali populista üzenetekre. A dolgozat azt próbálja bizonyítani, hogy a munka világában bekövetkezett változásokra adott reakcióként kialakul és/vagy felerősödik egy sajátos jellegzetességgel bíró „attitüdinális potenciál”. A szélsőséges nézetekhez köthető attitűdök jelzik a társadalomban az anómia elterjedését, a korábbi munkaértékrend megroppanását, a demokráciába vetett hit kiüresedését, a politikából és a demokratikus intézményrendszerből való kiábrándulást, a munkaerőpiaci bizonytalanságból fakadó erőteljes bűnbakkeresést, a másságtól,
a
változásoktól való félelmeket, az out-group elutasítását, vagy az in-group erősítésének igényét. Ezen attitűdök jelenléte rávilágíthat a kollektív relatív depriváció elterjedésére és a szolidaritás, illetve a munkahelyi integráció és identifikáció hiányának problematikájára, vagy az új rasszizmus jelenségére, amely a meritokratikus attitűd segítségével a társadalom hierarchikus felépítményének igazságosságát legitimálja. A kialakuló attitüdinális potenciál az, amely megteremti a „piacot” a szélsőjobboldali üzenetekkel házaló pártok és politikusok számára. Ez a kialakuló attitüdinális prediszpozíció magyarázhatja meg a radikális társadalmigazdasági
változások
és
válságok
időszakaiban
a
tömeges
szavazatvándorlást
a
szélsőjobboldalra, amikor a változások érzékelése nyomán felerősödő bizonytalanság és félelem érzése egybeesik egy az attitűdökre reagáló hívószavakkal operáló karizmatikus személy politikai színpadra lépésével. E dolgozat segíthet annak megvilágításában, hogy a munka világának bizonyos változásai, a változások egyéni percepciói és az azokra adott reakciók, akár pártpreferenciától függetlenül, olyan attitűdök jelenlétét erősíthetik meg, amelyek növekvő szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali populista hívószavak iránti igényt, keresletet indukálhatnak, illetve szélsőjobb szimpátiát jelenthetnek. A szélsőjobboldali szavazói magatartást megelőző attitűdök kialakulásának és jelenlétének vizsgálata azért fontos tehát, mert ezen attitűdök gyakorisága és az attitűdök feltérképezése segíthet annak megértésében, hogy miért képesek radikális üzenetekkel operáló pártok válságos helyzetekben hirtelen népszerűségre szert tenni? A dolgozat kvalitatív és kvantitatív módszerekkel vizsgálja meg nyolc európai ország munkavállalóinak körében, hogy milyen összefüggés tapasztalható a társadalmi-gazdasági változások következtében átalakuló munkafeltételek egyéni percepciója és a szélsőjobboldali nézetekhez kapcsolódó attitűdök kialakulása, és/vagy felerősödése között, illetve milyen 10
kapcsolatban állnak ezek a sajátos attitűdök a szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali populista pártok hívószavai és programjai iránt érzett szimpátiával. A dolgozat ennek során a választói keresleti piac kialakulásának folyamatát vizsgálja, amely révén kialakulhat a modern társadalmakban a szélsőjobboldali attitüdinális potenciál. A dolgozat első fejezete bemutatja a legfontosabb társadalmi-gazdasági változásokat Európában, amelyek növekvő egyenlőtlenséghez és bizonytalansághoz vezettek. A második fejezet a nemzetközi és hazai szakirodalom és publicisztika segítségével a szélsőjobboldaliság és a jobboldali radikális populizmus fogalmainak elméleti tisztázására tesz kísérletet, a harmadik fejezet pedig a szélsőjobboldal újjászületésének legfontosabb jellemzőit és a pártok hívószavait tárgyalja. A negyedik fejezet mutatja be azokat az elméleteket, amelyek a társadalmi-gazdasági változások és a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök közötti kapcsolatról szólnak, s az elméletek elemzésének segítségével az ötödik fejezetben fogalmazom meg hipotéziseimet. A hatodik fejezet a kvalitatív mélyinterjúk elemzéséből kialakított mintázatokat és azok elemzését mutatja be. A kvalitatív kutatási eredmények segítségével finomítom hipotéziseimet, amelyeket a hetedik fejezetben, a kvantitatív vizsgálat során tesztelek. E fejezetben megvilágítom a nemzetközi minta és a magyar alminta eredményei közötti hasonlóságokat és különbségeket, valamint magyarázó modellek segítségével bemutatom a szélsőjobb pártok programjai iránti vonzódás legfontosabb folyamatait, jellegzetességeit Magyarországon és a nemzetközi mintában. Az utolsó fejezetben összegzem a kutatás eredményeit és fogalmazom meg a dolgozat konklúzióit.
I. Társadalmi-gazdasági változások: növekvő egyenlőtlenség és bizonytalanság Ebben a fejezetben röviden összefoglalom a társadalmi-gazdasági és munkaerőpiaci változások főbb irányvonalait Nyugat-Európában és Magyarországon a 80-as évek közepétől a 90-es évek végéig. E fejezetnek nem egy minden részletre kiterjedő áttekintés és elemzés a célja, hanem az, hogy érzékeltesse azokat a legfontosabb változásokat és jelenségeket, amelyek széleskörű egyenlőtlenséget és bizonytalanságot alakítottak ki a munka világában, és amelyek gyakran megjelennek a szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista pártok hívószavaiban is. 11
Gazdasági átalakulás Európa jelentős gazdasági változáson ment keresztül az elmúlt 15-20 évben. A meghatározó trend Európa nemzeti gazdaságainak a globalizáció folyamatába való bekapcsolódása volt. E folyamat legfontosabb jellegzetességének az európai egységes piacba való integráció tekinthető. A globalizáció és az egységes piac által gerjesztett gazdasági versenyben való megfelelés arra kényszerített szinte minden EU tagállamot, hogy egyre növekvő mértékben alkalmazza a neoliberális gazdaságpolitikát és lebontsa a II. Világháború után kialakított modellt, amelynek jellegzetessége az állami és magántulajdonra épülő vegyes-gazdaság, a keynesianus gazdaságpolitika és a munkaerőpiac rigid szabályozása volt.8 A gazdaság szerkezetében az egyik legnagyobb változást a dezindusztrializáció okozta (1. Táblázat). Szinte minden vizsgált országban a kilencvenes évek végére 10-15%-os ipari foglalkoztatottság-csökkenést figyelhettünk meg, míg Svájcban ez az arány majdnem elérte a 20%-ot. Magyarországon 1989 és 1993 között az iparban foglalkoztatottak 26%-a más munkahelyet kellett, hogy keressen. A technológiai változások, a szervezeti átstrukturálódás és az egyre növekvő igény a munkahelyi flexibilitás és mobilitás iránt a munkavállalók egy részénél munkahelyi bizonytalansághoz vezetett.9 1. Táblázat Ipari munkavállalók aránya az összfoglalkoztatottak között a vizsgált országokban 1974
1988
1992
1995
1999
Ausztria
44.8
37.4
35.6
32.3
31.9
Belgium
41.0
28.3
27.7
26.4
25.1
Dánia
32.3
27.2
27.4
27.4
26.7
Franciaország
39.4
30.3
28.4
26.5
24.8
Németország1)
46.7
39.9
39.5
36.6
34.5
Magyarország
..
..
35.6
33.1
34.3
Olaszország
39.3
32.4
32.2
32.4
31.4
Svájc
44.3
33.6
29.7
29.2
25.8
EU 15
40.4
33.1
32.2
30.3
29.1
1) Az 1974 és1988-as adatok csak Nyugat-Németországra vonatkoznak 8
Streeck, Wolfgang/Kathleen Thelen (2005): Introduction: Institutional Change in Advanced Political Economies, in: Wolfgang Streeck/Kathleen Thelen (eds.): Beyond Continuity: Institutional Change in Advanced Political Economies, Oxford, 1-39. 9
Flecker (eds. 2007): Changing Working Life and the Appeal of the Extreme Right, Ashgate
12
Forrás: OECD Historical Statistics, OECD 2000
A dezindusztrializáció folyamata együtt járt az ipari vállalatok struktúrájának átalakulásával. A nagyvállalatok decentralizációja és a közép- és kisvállalkozások számának gyors növekedése átalakította a munkaviszony jellegét azok számára is, akik meg tudták őrizni állásukat az iparban. Az ipari foglalkoztatottság csökkenését a szolgáltató szektor növekedése ellensúlyozta (2. Táblázat): e szektorban minden vizsgált ország esetében 15-20%-os foglalkoztatottságnövekedés figyelhető meg. Kivétel talán Dánia és Belgium, ahol már a 70-es évek közepén is viszonylag magas volt a szolgáltató szektor dolgozóinak aránya az összes foglalkoztatott között. 2. Táblázat A szolgáltató szektorban dolgozó munkavállalók aránya a vizsgált országokban 1974
1988
1992
1995
1999
Ausztria
42.2
54.5
57.4
60.3
61.9
Belgium
55.2
68.9
69.7
71.1
72.6
Dánia
58.0
67.1
67.4
68.1
70.0
Franciaország
49.9
63.0
66.3
68.8
71.0
Németország1)
46.3
56.1
56.7
60.2
62.6
Magyarország
..
..
53.0
58.8
58.4
Olaszország
43.2
57.7
59.6
60.1
62.2
Svájc
48.2
61.5
66.0
66.5
69.5
EU 15
47.9
59.6
62.0
64.5
66.4
1) Az 1974 és1988-as adatok csak Nyugat-Németországra vonatkoznak Forrás: OECD Historical Statistics, OECD 2000
A gazdasági szerkezetváltás egybeesett a 90-es évek elejének dekonjunktúrájával, amely minden vizsgált országot jelentősen érintett (3. Táblázat). Az 1997-es és 1998-as év ismét a konjunktúra időszaka volt (kivétel Dánia és Olaszország, ahol a gazdasági produktivitás 1997 után folyamatos csökkenést mutatott), míg 1999-ben valamelyest mérséklődött az európai országok gazdaságának fejlődése. Míg Dánia gazdasága hosszú időn keresztül (1987 és 1993 között) stagnált, addig Ausztria viszonylag jól vészelte át a recessziós időszakot. Míg 1994-től a gazdaság minden vizsgált országban magához tért, addig Svájcban 1997-ig nem mutatható
13
ki
számottevő
GDP
növekedés.
Egyes
országokban,
különösen
Németországban,
Olaszországban és Belgiumban a regionális gazdasági fejlettségi különbségek jelentős feszültségekhez vezettek. A volt Kelet-Németország jelentős gazdasági terhet jelentett az egyesült Németországnak, attól függetlenül, hogy a nyugat-német befektetők számára óriási piaci lehetőséget teremtett a német egyesülés. Az észak-olasz régiók egyre távolodtak gazdasági és foglalkoztatási értelemben a fejletlenebb déltől. Flandria high tech-re alapozott ipara a rohamosan fejlődő szolgáltatási szektorral karöltve messze megelőzte az elmaradott, a hagyományos nehézipar leépülésével küzdő Vallóniát.10 Magyarországon a 80-as évek gazdasági krízise után, a rendszerváltást követően a mindenkori kormányok elsősorban a privatizáció felgyorsításával próbáltak a gazdasági gondokon enyhíteni. Ezzel együtt járt a gazdaság liberalizációja, a piacgazdaság bevezetése, amely a költségvetés helyzetét volt hivatott stabilizálni. A privatizáció három fő fázisban zajlott: 1990 és 1992 között a nagy iparvállalatok kerültek főleg külföldi befektetők kezébe, 1992 és 1994 között a közepes méretű állami vállalatok privatizációja, majd 1995 és 1996 között a főbb közszolgáltató cégek, köztük a telekommunikációban érdekelt cégek privatizációja zajlott.11 A közép-kelet-európai régióban Magyarország volt az egyik legnagyobb felvevőpiaca a külföldi befektető tőkének. A kilencvenes évek végére a külföldi cégek a hozzáadott érték 45%-át termelték az iparban, a magán szektor munkavállalóinak 25%-át foglalkoztatták és Magyarország bruttó exportjának 72%-át adták.12 Ebben az időszakban a textil-, papír-, és vegyiparban, valamint a gépiparban a külföldi érdekeltségű cégek játszották a domináns szerepet.13 Természetesen a külföldi cégek szerepe meghatározó volt a kereskedelemben és a szolgáltató szektorban is, gondoljunk csak a külföldi érdekeltségű hipermarket hálózatokra, amelyek erőteljes visszaesést eredményeztek a hazai kereskedelmi, kiskereskedelmi szektorban. A vizsgált időszakban Magyarországon a magánszektor hozzájárulása a GDP-hez több, mint 80%-os volt és a munkavállalók több, mint kétharmada a magánszektorban dolgozott. A privatizációnak, a külföldi tőkebeáramlásnak és az új menedzsment
10
Flecker ibid. (eds. 2007)
11
Commission (2000) Hungary 2000, Regular report from the Commission on Hungary’s progress towards accession, 8. November 2000. 12
OECD (1999) Economic Surveys, Hungary 1999. OECD, Paris, p. 72-73.
13
Hunya, G. (2000): Foreign penetration in central European manufacturing in.: Hunya, G. (ed.). Integration Through Foreign Direct Investment. Making Central European Industries Competitive. Edward Elgar: Cheltenham, UK and Norhtampton, MA, USA. P. 111-128.
14
technikáknak köszönhetően a vállalkozások határozott fejlődésnek indultak.14 Ezzel együtt Magyarország gazdasága a rendszerváltás utáni években mély recessziós folyamatokon ment keresztül, amely 1990 és 1993 között 17%-os GDP csökkenéshez vezetett. Hasonlóképpen 1993-ban és 1994-ben a költségvetési deficit a GDP 10%-ával nőtt. 1995 márciusában a kormány hosszútávú stabilizációs programot hirdetett. A program a gyors strukturális reformoknak volt alárendelve; így a bruttó jövedelmek 1995-ben 8.9%-kal, 1996-ban 2.6%kal csökkentek. A gazdasági fejlődés csak 1997-től indult meg jelentősebb mértékben.15 3.Táblázat GDP változás 1986 és 1999 között a vizsgált országokban 1986 1987 1988 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999
Ausztria
2.3
1.7
3.2
4.2
4.7
3.3
2.3
0.4
2.6
1.6
2.0
1.3
3.3
2.8
Belgium
1.8
2.7
4.6
3.6
2.8
1.9
1.6
-1.5
3.0
2.6
1.2
3.4
2.4
2.7
Dánia
4.0
0.0
1.2
0.2
1.0
1.1
0.6
0.0
5.5
2.8
2.5
3.1
2.5
1.7
Franciaország
2.4
2.5
4.6
4.2
2.6
1.0
1.5
-0.9
2.1
1.7
1.1
1.9
3.1
2.9
Németország1)
2.5
1.7
3.7
3.5
3.2
2.8
2.2
-1.1
2.3
1.7
0.8
1.4
2.1
1.6
Magyarország
..
..
..
..
..
..
-3.1
-0.6
2.9
1.5
1.3
4.6
4.9
4.4
Olaszország
2.5
3.0
3.9
2.9
2.0
1.4
0.8
-0.9
2.2
2.9
1.1
1.8
1.5
1.4
Svájc
1.6
0.7
3.1
4.3
3.7
-0.8
-0.1
-0.5
0.5
0.5
0.3
1.7
2.3
1.5
EU 15
2.8
2.9
4.2
3.5
2.5
1.3
1.2
-0.4
2.8
2.4
1.7
2.5
2.7
2.5
Forrás: OECD Historical Statistics, OECD 2000
Foglalkoztatottság, munkanélküliség A kilencvenes évek elejének gazdasági recessziója ellenére a foglalkoztatottság alakulása nem volt negatív. A kilencvenes évek végére az EU15 országaiban a foglalkoztatottság szintje átlagosan több mint tíz százalékkal nőtt, amely főként a határozott idejű és részmunkaidős foglalkoztatás növekedésének volt köszönhető.16 Az átlagnál valamivel jobb volt a helyzet Ausztriában (11.6%), míg alacsonyabb szintű növekedés figyelhető meg Belgiumban (3.8%), Dániában (2.4%), Franciaországban (4.4%) és a nem EU tag Svájcban (4.6%). A vizsgált EU
14 15
Country Brief. www.worldbank.hu
Bagó József texte/kop5/bago.htm 16
(2000):
Furthering
Employment
in
Hungary
http://www.inwent.org/ef-
European Commission DGV (1998-1999): Employment Observatory, MISEP, Policy measures 61-65
15
tagállamok közül egyedül Olaszországban csökkent a foglalkoztatottság (-1.6%).17 Ennek ellenére az összes régi tagállamban a munkanélküliség jelentősen növekedett a 70-es évek közepétől a nyolcvanas évek végéig (majd a munkanélküliség szintje némi ingadozást mutatott a kilencvenes években), különösen érintve a hagyományos ipari munkásságot. A munkanélküliek aránya a kilencvenes évek végére Olaszországban, Belgiumban és Franciaországban is meghaladta az EU15 átlagát (4. Táblázat). Magyarországon a kilencvenes évek elején a munkahelyek száma radikálisan csökkent. Számítások szerint közel 1.8 millió állás szűnt meg a transzformációs krízis során, amely a teljes foglalkoztatottság 22,3%-os csökkenését eredményezte. A munkanélküliség szintje négy év alatt 12%-ra emelkedett.18 A kilencvenes évek közepétől a lassan növekvő munkahelyteremtésnek köszönhetően csökkent ugyan a munkanélküliek aránya, de a munkaerőpiaci részvétel mélyen az EU átlag (64,3%) alatt volt (56%). Ez főleg a fiatalokat és az idősebb korosztályokat érintette, amely utóbbi munkaerőpiaci részvétele az EU átlag nagyjából felének, egyharmadának felelt meg. A fiatalok munkanélküliségi aránya az összes munkanélküli között minden országban jelentősen csökkent a 90-es évek végére, noha Olaszországban és Magyarországon így is viszonylag magas maradt.19 A fiatalok és az idősebbek mellett az alulképzettek is túlreprezentáltak voltak a munkanélküliek között és Magyarországot jellemezte a hosszútávú munkanélküliség is. A kilencvenes évek végére Dánia, Magyarország, Ausztria és Svájc munkanélküliségi szintje mérséklődött, míg a többi vizsgált országban viszonylag magas szinten maradt.
17
OECD Historical Statistics, 2001:16
18
Kiss, J. (1996): The development and the prospect of Hungarian agricultural emplyoment. Institure of World Economy, Budapest, August 19
OECD Historical Statistics, OECD 2000
16
4. Táblázat A munkanélküliség aránya a vizsgált országokban 1974
1988
1992
1995
1999
Ausztria
1.2
3.6
3.6
3.7
3.8
Belgium
2.5
10.3
10.3
12.9
11.6
Dánia
3.5
6.5
9.0
7.0
5.5
Franciaország
2.8
10.0
10.3
11.6
11.2
Németország1)
2.1
6.2
6.6
8.1
8.7
Magyarország
..
..
9.8
10.2
6.9
5.3
11.8
11.4
11.5
11.3
Svájc
..
0.6
3.1
3.5
3.1
EU 15
2.8
9.5
9.6
10.7
9.2
Olaszország
1) Az 1974 és1988-as adatok csak Nyugat-Németországra vonatkoznak Forrás: OECD Historical Statistics, OECD 2000
A közszféra A SIREN kutatás során külön figyelmet fordítottunk a közszféra átalakulására. Ennek oka, hogy a közszférában dolgozók túlnyomó többsége hagyományosan biztos állással rendelkezett. Ugyanakkor a nyolcvanas évek közepétől bekövetkezett változások, mint például a dereguláció, a privatizáció, az állami kiadások csökkentése és konszolidációja relatív bizonytalansághoz, a lecsúszás (veszélyének) érzéséhez vezettek. Németországban a 90-es években jelentősen csökkentek a közszféra munkahelyei (majdnem 30%-kal).20 Ausztriában 1993-ig nőtt, 1994 és 1996 között csökkent, 1996 és 1999 között ismét nőtt, majd 2000-ben újra csökkent a közszféra dolgozóinak száma.21 A közszférában minőségi változások történtek a foglalkoztatási feltételekben és a szervezeti struktúrában egyaránt. Az új menedzsment szemlélet a hatékonyság növelését tűzte ki célul. Olaszországban a fontosabb telekommunikációs cégek, biztosítók, olajipari társaságok és bankok privatizációja a kilencvenes évek közepén vette kezdetét. Németországban a vasútnál 10 év alatt a dolgozók 85%-át építették le.22 Természetesen ez nem jelentette feltétlenül azt, 20
Statistisches Bundesamt (2001): Statistisches Jahrbuch 2001 für die Bundesrepublik Deutschland,
Wiesbaden, 538 21
Felcker ibid. (2007)
22
Gudrun Hentges, Cassandra Ellerbe-Dück, Malte Mayer (2001): German national report. www.siren.at/members
17
hogy az említett dolgozók közül mindenki munkanélkülivé vált. A szakszervezetek segítségével sikerült a dolgozók egy részének más munkát felajánlani. Ugyanakkor letagadhatatlan, hogy a változások következtében a közszférában is jelentősen nőtt a bizonytalanság érzése. Magyarországon körülbelül 800.000 munkavállaló dolgozott a vizsgált időszakban a közszférában. Köztük a köztisztviselők aránya 13%-os volt. A közalkalmazottak aránya 72%-ot tett ki, majdnem kétharmaduk az oktatásban és az egészségügyben dolgozott a vizsgált időszakban. Magyarországon az 1995-ös stabilizációs program a közszférát jelentősen kurtította: az e szférában dolgozó munkavállalók aránya 15%-kal csökkent, 1997-re a jövedelmüket is a GDP 7,3%-ával csökkentették. 1997-ben a közalkalmazottak jövedelme 65%-kal volt alacsonyabb, mint a köztisztviselőké.23 Emellett 2001-ben tovább emelték a köztisztviselők bérét, azonban a közalkalmazottak bére nem változott, ami további elégedetlenséghez vezetett különösen az oktatási és egészségügyi szférában dolgozók körében.
Fejlődő szektorok A fejlődő szektorokban dolgozó munkavállalók, különösen a vezetői pozícióban dolgozók a változások nyerteseinek tekinthetők. E munkavállalók egyéni percepcióihoz gyakran társulhat a nyertes identitás és az ezen keresztül kialakított sajátos győztes attitűd. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a pszichológiai fenyegetettség ugyanolyan fontos lehet, mint a materiális, vagy a már bekövetkezett munkaerőpiaci törés a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök kialakulásában, ezért elengedhetetlen néhány szót ejteni azokról, akik ugyan felívelő ágazatokban dolgoznak, a változások relatív nyerteseinek tekinthetők, mégis frusztrációt, fenyegetettséget, stresszt élhetnek át a változások következtében.24 A szolgáltató szektor nagyarányú expanziója figyelhető meg minden vizsgált országban, így Magyarországon is a struktúraváltás során. Minden vizsgált ország tekintetében a legnagyobb fejlődésen az üzleti, a kereskedelmi szolgáltatói, a biztosítási és bankszféra, valamint az ingatlanpiac ment keresztül. Valamivel kisebb mértékben fejlődött a kiskereskedelem és a vendéglátóipar is. Az IT szektor és IT tanácsadás is óriási fejlődésen ment keresztül. Az Internet elterjedésével az Internetes szolgáltatások elengedhetetlenné váltak az üzleti és az állami szféra számára is, újszerű lehetőségeket kínálva a szolgáltatások igénybevételére, új
23
ILO (1997) Hungary Employment and Sustainable Livelihoods. ILO CEET, Budapest, p.22.
24
Mileti et al. (2002): SIREN Workpackage I. Modern Sirens and their populist songs. Neuchatel and
Vienna
18
üzleti lehetőségek megnyitására. Emellett a hagyományos ipari szektor is új, e-üzleti alapú technológiákat vezetett be. Az említett szektorokban nemcsak nőtt a munkalehetőségek száma,
hanem
a
kapcsolódó
ágazatokban
is
növelte
a
foglalkoztatottságot.
A
telekommunikációs szférában például a 90-es évek második felében a mobiltelefonok gyors elterjedése új üzleti és munkalehetőségeket nyitott meg. A szolgáltató szektorban dolgozók munkahelyi biztonsága és keresetei azonban sok esetben egyáltalán nem nevezhetők kiemelkedőnek, sőt a korábbi, hagyományos ipari munkahelyek hosszútávú foglalkoztatási lehetőségeitől és kereseteitől jórészt elmaradnak.25
Flexibilitás és bizonytalanság A munkaerőpiaci biztonságról szóló viták a flexibilis és bizonytalan munkavégzés elterjedésére fókuszálnak. Minden vizsgált országban megfigyelhető ez a jelenség, amely főként a részmunkaidős foglalkoztatás növekedésének köszönhető. Összességében a részmunkaidős munkahelyek aránya 10%-kal növekedett az EU-ban 1994 és 1999 között.26 Ausztriában, Dániában és Németországban a 80-as évek közepe óta egyre több nő dolgozik részmunkaidőben. A vizsgált országok közül Dániában volt a 90-es években a legmagasabb a részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya, Belgiumban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Svájcban és Magyarországon27 pedig a részmunkaidős foglalkoztatás egyenletes növekedést mutatott.28 Emellett a határozott munkaidejű szerződések száma is növekedett az EU-ban. Franciaországban a munkavállalók csupán 65%-a dolgozik stabil, sztenderd foglalkoztatás keretében, 15%-kal kevesebben mint 20 évvel ezelőtt. Ezzel együtt a 70-es évek közepe óta a határozott munkaidejű szerződéssel dolgozók aránya 10%-ra nőtt, főleg a fiatalok és a nők körében. A nem sztenderd foglalkoztatás növelte a bizonytalanságot. A sztenderd foglalkoztatásban ugyanakkor a korábbiakhoz képest nőttek a munkaterhek, a munkaidő, a mobilitási igény a munkaadók részéről a munkavállalók felé. 29
25
Mileti et al. Ibid. (2002)
26
Mileti et al. ibid. (2002)
27
A foglalkoztatás atipikus formái ugyanakkor csekély mértékben voltak jelen Magyarországon a vizsgált időszakban: 161.000 munkavállaló dolgozott 2001 októberében részmunkaidőben, 26.000-rel többen, mint a megelőző évben. Ez ugyanakkor nem jelentett új munkaerőpiaci részvétel növekedést, pusztán a teljes foglalkoztatottságú dolgozók száma csökkent hasonló arányban. (a mai foglalkoztatottsági adatokat lásd: www.gkm.hu). 28
Mileti et al. ibid. (2002)
29
Gabrielle Balazs, Jean-Pierre Faguer and Pierre Rimbaud ibid. (2001)
19
Az atipikus foglalkoztatás növekedése együtt járt a munkafeltételek romlásával és a flexibilitás növekedésével. A munkaszervezés új formái a gazdaság egy részében növekvő egyéni felelősséghez, nagyobb munkaterhekhez, hosszabb munkaidőhöz és növekvő döntéshozatali lehetőséghez/kényszerhez vezetett. Ez gyakran együtt járt a bizonytalanság növekedésével: a bizonytalan foglalkoztatottság kombinálódott a szociális, jövedelmi biztonság hiányával. Az EU-ban 1995 és 2000 között nőtt azon munkavállalók száma, akik rosszabbodó munkafeltételekről számoltak be.30 Belgiumban, Olaszországban, Svájcban és Ausztriában a legnagyobb problémát a munkaidő és a munkaterhek növekedése jelentette. Az ezzel együtt járó stressz további problémaforrás, amellyel a különböző kutatások során megkérdezett munkavállalók szerint hosszútávon kell szembesülniük.31 Az informális foglalkoztatás szintén jelentős problémát jelentett minden országban. Olaszországban a munkaképes korú munkaerő legalább 15%-a illegálisan dolgozott, mindenféle szociális biztonsági garanciák nélkül.32 Dél-Olaszországban a munkavállalók legalább egyharmada dolgozott szabálytalan körülmények között (gyakran nem is kaptak másképp munkát). Köztük főleg
fiatalokat,
munkanélkülieket
találhatunk.
Magyarországon
a
mikro-
és
kisvállalkozásoknál volt tapasztalható a feketemunka jelentős növekedése. Becslések szerint az informális gazdaság produkciója évente a GDP egyharmadával egyenlő mértékű. Bizonyos iparágakban – mint az építőiparban, a textil- és cipőiparban, vagy az élelmiszeriparban –, illetve a kiskereskedelemben és a szolgáltató szektorban az informális munka helyettesíti a legális atipikus, szabályozott, flexibilis munkavégzést. Különböző becslések alapján azt mondhatjuk, hogy a regisztrálatlan foglalkoztatás ideje megfelel 500.000 teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalóénak.33 A szegénység, vagy annak veszélye minden vizsgált országban növekedett a 90-es években. Ez leginkább a tartós munkanélkülieket, az alacsony iskolai végzettségűeket, az alkalmi munkából élőket, a bevándorlókat és az egyedülálló szülőket, főként a gyermeküket egyedül nevelő anyákat sújtotta/sújtja. A magyar háztartáspanel felmérése szerint 1994-ben a magyar
30
Lásd pl. 3. European Survey on Working Conditions of the European Foundation, 2000
31
Mileti et al. ibid. (2002)
32
Ministero del Lavoro (2001): Libro bianco sul mercato del lavoro in Italia, (White book on the job market in Italy); in: www.uilca.it/text/iniziative/librobianco.html idézi: Patrizia Milesi, Vera R. Martinelli and Patrizia Catellani (2001) Italian national report, www.siren.at/members 33 Lásd: például Hárs, Á. (1995) Migration and the Labour Market in.: Fullerton, M. – Sik, E. – Tóth, J. (eds.) Refugees and Migrants: Hungary on the Crossroads, MTA PTI, Budapest.
20
társadalom egyharmada élt a létminimum alatt.34 Ők főleg a tartós munkanélküliek, az alacsony iskolai végzettségűek, a középkorú és idősebb munkások, az alkalmi munkavállalók, a gyermeküket egyedül nevelő anyák, valamint a romák közül kerültek ki.35 A szociális ellátórendszerben és a társadalombiztosítás terén a növekvő költségvetési terhek csökkentése érdekében megindult a korábbi bőkezű rendszer szigorítása. A változások fő iránya az, hogy egyre szigorítják a jogosultság feltételeit és egyben csökkentik az ellátások értékét. Az adatok azt mutatják, hogy a 90-es évek eleje óta Európa-szerte egyáltalán nem változtak, vagy inkább csökkentek a TB kiadások. A növekvő várható élettartamnak, valamint a néhány országban megfigyelhető magas munkanélküliségi aránynak (különösen az idősebb munkavállalók körében), illetve a növekvő nyugdíjbiztosítási költségeknek köszönhetően a kilencvenes években a kormányok felemelték a nyugdíjkorhatárt és megnyirbálták a nyugdíjellátás rendszerét.36
Bevándorlás Európa a világháború utáni évtizedektől kezdve, többek között az újjáépítéshez szükséges munkaerő igény miatt, tipikusan migrációs célpontnak tekinthető: 2002-ig legalább 11 millió legális bevándorló és becslések szerint több millió illegális migráns érkezett Európába, minden évben több mint 500.000 fő.37 A kilencvenes években, a vasfüggöny lebontása után a Nyugat-Európába irányuló migráció jelentősen növekedett, különösen a családegyesítésnek és részben a menekültek bevándorlásának köszönhetően. Svájc, Belgium, Dánia, Németország, Franciaország és Ausztria volt a migránsok legfőbb célországa ebben az időszakban. Olaszország és a mediterráneum országai, Franciaországgal karöltve, egyre növekvő mértékben az Észak-Afrikából kiinduló migrációval szembesült, ahonnan főként gazdasági okokból, a szegénység elől menekülve indultak Európa déli része felé a migránsok. A kilencvenes években csökkent a legális bevándorlók száma és növekedett az illegális migránsok aránya. Az adatok szerint egyre nagyobb számú kibocsátó országból érkeznek a bevándorlók; a külföldi legális és illegális munkavállalók száma növekedett, különösen a 34
Social Problems and Actions for Development (1994) National Report of the Republic of Hungary for the World Summit for Social Development 35
ILO (1997) Hungary Employment and Sustainable Livelihoods. ILO CEET, Budapest, p.25-26.
36
Mileti et al. ibid. (2002) - (A nyugdíjrendszer változásai: Ausztria 1996, 1997, 2000, Olaszország 1992, 1995, Dánia 1998, Magyarország 1997, Németország 1992, 1997) 37
Lásd: Leticia Delgado Godoy (2002): Immigration in Europe: Realities and policies. University Rey Juan Carlos
21
szolgáltató szektorban és az önfoglalkoztatók között.38 Nyugat Európába 1997-ben a bevándorlók fele Közép-Kelet-Európából, főleg a volt Jugoszláviából, a volt Szovjet területekről és Törökországból, a migránsok 17%-a pedig a Magreb államokból érkezett.39 A bevándorlás aránya 2002-ben Németországban, Olaszországban, valamint Nagy-Britanniában volt a legmagasabb. A XXI. század elején az Európai Unióban - Németország, Görögország és Olaszország kivételével - többen születtek, mint amennyien meghaltak, emellett a népességnövekedés több mint háromnegyedét a bevándorlók adták. A bevándorlók aránya 2004-re Svájcban 23%-ra emelkedett. Az új évezred első felében Ausztriában a migráns populáció aránya 15%, Németországban 12%, Franciaországban 10% körül mozgott. Dániában, Belgiumban és Olaszországban 5 és 10% között váltakozott a bevándorlók aránya az említett időszakban.40 1988-tól 1994-ig több mint 127 ezren menekültek Magyarországra, túlnyomó többségük a volt Jugoszlávia, a volt Szovjetunió és Románia területéről érkezett.41 1990 és 2000 között 201 ezer migráns kapott tartózkodási vagy bevándorlási engedélyt Magyarországon.42A bevándorlók nagy része európai, emellett jelentősebb az ázsiai (kínai) állampolgárok aránya, míg elenyésző a máshonnan (például Afrikából) származóké. A rendszerváltás időszakának elején a migránsok jelentős része román állampolgár volt, túlnyomó többségük magyar nemzetiségű. A magyar nemzetiségű migránsok aránya Ukrajnából és a volt Szovjetunióból is 50% feletti volt, a volt Jugoszláviából pedig 70-80% közötti.43 Összességében Magyarországon a bevándorlók aránya 2-3% körül mozgott az új évezred első felében.44 A bevándorlók jelenléte a munkaerőpiac néhány szegmensében foglalkoztatási és bérfeszültségekhez, azaz további bizonytalansághoz, a deprivációtól való félelemhez vezetett. Ennek következtében széleskörben jelentkezett az európai politikában a bevándorlás ellenzése. A bevándorlásellenes diskurzus Európában elsősorban nacionalista, kulturális és
38
Leticia Delgado Godoy ibid. (2002)
39
Eurostat Yearbook 2001, Luxembourg, Office for Official Publications of the European Communities
40
World Population Policies 2005, United Nations, Department of Economic and Social Affairs, March
2006. 41
Tóth Pál Péter (1997): Haza csak egy van? Menekülők, bevándorlók, új állampolgárok Magyarországon (1988-1994). Püski Kiadó, Budapest, 238 p. 42
Gárdos Éva – Sárosi Annamária (2005): A magyarországra érkező külföldiek demográfiai jellemzői a magyar népesség tükrében, 1990–2000, Kisebbségkutatás, 2005/3. 43
OECD (2002) Sopemi Trends in International Migration, OECD Paris
44
UN statistics list of countries by immigrant population, World Population Policies 2005
22
gazdasági kontextusban jelenik meg. Az európai munkavállalók egy része úgy érzi, hogy versenyezni kényszerül a munkalehetőségek és a jóléti szolgáltatások terén a migránsokkal. Emellett a bevándorlók eltérő szocio-kulturális hátterük miatt a munkavállalók egy része számára a kultúra és a nemzeti identitás fenyegetettségét jelentik.45 Az egyik fő kérdéskör a muszlimok eltérő vallási-kulturális háttere, amelyet az európai keresztények egy része a kultúra, az identitás fenyegetéseként él meg. Le Pen, Kjarsgaard, vagy Blocher tipikus populista érvei közé tartozik az, hogy a muszlimok soha nem fognak asszimilálódni az európai társadalmakba, így valós kulturális veszélyt jelentenek. Emellett a gyakran hangoztatott érvek közé tartoznak azok a kijelentések, hogy a bevándorlók nemcsak a munkahelyet veszik el a helyi lakosok elől, hanem miattuk növekszik a bűncselekmények száma Európában. További xenofób érv, hogy a bevándorlók születési arányszáma oly mértékben haladja meg a bennszülöttekét, hogy az adott nemzethez tartozók lassan idegenné válnak saját hazájukban.46
II. Szélsőjobboldaliság, radikális jobboldali populizmus A fasiszta és a náci ideológia egy sajátos történelmi korszak szülötte volt: az I. világháború szörnyű pusztításai és értelmetlen erőfeszítései nyomán született békeszerződések valós vagy vélt igazságtalanságaira, a liberális demokráciák és a piacgazdaság működési zavaraira, a háború utáni évek nyomorára és gazdasági nehézségeire való válaszkeresésként és a baloldali (marxista) radikalizmusra és forradalmi hullámra való reakcióként jött létre. A XX. század végén teljesen más történelmi helyzetben újfajta radikális és ugyanakkor populista jobboldal született. Ezekre a pártokra nem feltétlenül úgy kell tekintenünk, mint a fasizmus, vagy a nácizmus feléledt szellemére, még akkor sem, ha egyes pártok gyökerei és hívószavai a múlt e szörnyű korszakáig nyúlnak vissza. A kutatás talán legnehezebb döntése az volt, hogy meghatározzuk, vajon mely pártok tekinthetőek radikális jobboldali populista, vagy szélsőjobboldali pártoknak? Ennek számos oka van. A II. világháború szörnyű bűnei és szenvedései, a szélsőjobboldali fasiszta és náci ideológiák teljes diszkreditálódása miatt a vizsgálandó pártok többsége nem vállalja a szélsőjobboldali jelzőt. Az, hogy mi minősül egy országban szélsőséges vagy radikális 45
European Monitoring Centre on Racism and Xenophobia, 2001
46
Flecker ibid. (eds. 2007)
23
jobboldaliságnak, jelentős mértékben függ az adott ország történelmétől és politikai kultúrájának érzékenységétől is. Ami az egyik országban a mérsékelt jobboldal sajátja, könnyen lehet, hogy egy másik országban szélsőséges programnak számít. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy egy párt szélsőséges jellegének megítélése sokban függ az értékelő politológusok, elemzők és a média politikai beállítódásától. A fentiek okán elkerülhetetlenek az intenzív viták az egyes pártok értékeléséről és kategorizálásáról. A témával foglalkozó szakirodalom is megosztott e kérdésben. Cas Mudde arra mutatott rá, hogy a jobboldali radikalizmus, vagy a radikális jobboldaliság gyakrabban használt kifejezések, mint a szélsőjobboldaliság. A szélsőjobboldalisághoz ugyanis annyi negatív és pejoratív értelem tapadt, hogy a pártok, vagy a tudományos elemzők által kevésbé használatos. A szélsőjobboldaliság címkéjét tipikusan német szerzők alkalmazzák, főleg skinhead és neonáci mozgalmakra vonatkoztatva.47 A szakemberek közötti véleménykülönbségeket a definíciók körül jól szemlélteti a magyar kutatók vitája a MIÉP kategorizációja kapcsán. A témával foglalkozó magyar közírók és szakemberek a kilencvenes években a MIÉP-et tartották a radikális jobboldalt, illetve a szélsőjobboldalt reprezentáló pártnak. Magyarországon nincs a szakirodalomban egyértelmű konszenzus arról, hogy a szélsőjobboldal miként definiálható: a témával foglalkozó elemzők plebejus radikális jobboldalként, nemzeti radikalizmusként, szélsőjobboldalként, esetleg fasizmusként emlegetik. Ezek a terminológiák gyakran szinonimaként jelennek meg akár egy konkrét tanulmányon, vagy köteten belül is.48 Magyarországon is jellemző, hogy a szélsőjobbal foglalkozó irodalom egy része olyan szerzők tollából származik, akik maguk is kapcsolódnak különböző politikai erőkhöz, így a fent említett eltérő terminológiák és a közmegegyezés hiánya a szakemberek politikai elkötelezettségéből is fakadhat. E művek gyakran mellőzik a definíciókat, vagy nem épülnek konkrét kutatási tapasztalatokra. A MIÉP jellegzetességeinek leírásán keresztül mutatom be a magyar politológiai szakirodalomnak a szélsőjobboldalról és a radikális jobboldali populizmusról alkotott részben eltérő elképzeléseit, és vizsgálom, hogy vajon mit tartottak a témával foglalkozó magyar szakemberek
a
radikális
jobboldal,
vagy
a
szélsőjobboldal
jellegzetességeinek
Magyarországon? Körösényi szerint a MIÉP nem tekinthető szélsőjobboldali pártnak, mert nem akarja megszűntetni a demokráciát, habár a jelenlegi demokratikus berendezkedés ellen
47
Mudde, Cas (2000): The Ideology of the Extreme Right, Manchester and New York
48
Lásd Körösényi, András (1998): A magyar politikai rendszer, Osiris, Budapest, A MIÉP radikális szélsőjobboldali párt (p.102), nemzeti radikális párt (p.105), szélsőjobb (p.106), radikális (p.108).
24
foglal állást.49 Ugyanakkor Körösényi kijelentései sem teljesen konzisztensek: a MIÉP-et hol jobboldali radikális, hol pedig szélsőjobb pártként aposztrofálja.50 Hasonlóképpen állítja Fricz, hogy a MIÉP ugyan radikális változásokra törekszik, de nem kívánja lerombolni a demokratikus politikai rendszert.51 Fricz következetesen kerüli a MIÉP szélsőjobboldali pártként való definiálását és inkább plebejus jobboldali radikális pártként jellemzi, amely párt néhány kérdésben szélsőjobboldali álláspontot képvisel.52 Az e témában megszólaló, inkább baloldalinak vagy liberálisnak tekinthető elemzők tipikusan azt vallják, hogy a radikális rendszerváltás iránti igény a MIÉP részéről egyfajta szélsőjobboldali igényhez hasonlatos.53
Hasonlóképpen egymásnak részben ellentmondó meghatározásokat találunk, ha azt vizsgáljuk, hogy mit gondol a magyar politológiai irodalom a szélsőjobboldaliság tartalmi jellemzőiről. Enyedi és Körösényi szerint a szélsőjobb pártok jellemzői a jobboldali populizmus, a fasizmus, a nemzeti szocializmus és egyéb antidemokratikus vonások.54 Fricz Tamás szerint a MIÉP legfőbb jellemzője a magyar társadalom extrém-nacionalista és etnocentrikus szemlélete.55 Bartus szerint a burkolt, vagy nyílt antiszemitizmus meghatározó tényező a szélsőjobb, így a MIÉP retorikájában is.56 Ágh Attila kiemeli, hogy Csurka még az MDF radikális szárnyának vezetőjeként nem a konszenzuális demokrácia, hanem a két háború közötti autoriter rezsim híve volt, s hangoztatta ‘a győztes mindent visz’ elvét.57 Bayer József szerint a szélsőjobboldalisághoz „rendszerint olyan politikai és ideológiai ismérvek tapadnak, mint amilyen a nacionalizmus, a sovinizmus, a rasszizmus, az antiszemitizmus, általában az intolerancia bármiféle kisebbséggel szemben, az idegenellenesség, és gyakran a konfliktus-
49
Körösényi, András ibid. (1998) p. 110.
50
Körösényi, András ibid. (1998) p. 105 és 108.
51
Fricz Tamás (1994): Pártok és pártrendszerek Magyarországon In.:A Gergely András – Bayer József – Kulcsár Kálmán (eds.) A politikatudomány arcai. Akadémiai Kiadó, Budapest. 1999. p. 223-258. 52
Fricz, Tamás (2001): Pártrendszerek, Nyugat-Európa, Közép-Európa, Magyarország, Századvég Kiadó, Budapest, p. 142. 53
Lásd: Bozóki, A. (1994): Vázlat három populizmusról: Egyesült Államok, Argentina és Magyarország’, Politikatudományi Szemle, III. Évf. 1994/3 szám. p. 33-68. 54
Enyedi Zsolt – Körösényi, András (2001): Pártok és pártrendszerek, Osiris, Budapest, p. 94.
55
Fricz Tamás ibid. (1994) p. 223-258.
56
Bartus László (2001) Jobb magyarok. A szélsőjobb útja a hatalomhoz 1990-2000. Magánkiadás,
Budapest. 57
Ágh: Early consolidation and the crisis of the fragmented democracy: The majoritarian-consensual democracy debate in Hungary’, ECPR Copenhagen Joint Sessions, 2000 Workshop No. 1 Competing Conceptions of Democracy, 2000
25
megoldás erőszakos módszerei iránti vonzódás is”.58 Bozóki hangsúlyozza, hogy a MIÉP programjának egyik legfőbb vezérfonala ’a nemzetközi zsidó liberális financiális körök és azok magyar kiszolgálói’-val való kompromisszum elutasítása, s az effajta kijelentések miatt lehet szélsőjobboldalinak tekinteni a pártot.59 A radikális jobboldali populizmus modern magyar verziója Bozóki szerint a magyar keresztény nemzet etnocentrikus vízióján alapszik, amely kizárja a zsidó származású magyarokat a döntéshozatalból. Véleménye szerint a rendszerváltás utáni magyar radikális jobboldali populista szólamokat a következőképpen csoportosíthatjuk: 1) a ‘valódi’ rendszerváltás nem zajlott le, mert a régi nómenklatúra elit átmentette politikai tőkéjét gazdasági tőkévé és a privatizáció manipulálásával tett szert óriási vagyonra; 2) a privatizáció újragondolása, kontrollja és a külföldi befektetők állandó ellenőrzése szükséges, a kolonizálásnak és a kizsákmányolásnak, valamint a magyar gazdaság tönkretételének, javainak külföldre áramlásának megakadályozása érdekében; 3) a magyar családok és kis- és középvállalkozások támogatása elengedhetetlen, amely fontos eleme a harmadikutas gazdasági programnak.60 Bozóki szerint a radikális jobboldali populizmus nem egy stílus, hanem különböző politikai jelenségek útja a szélsőjobboldalhoz. E koncepció szerint a radikális jobboldali populizmus a kapitalizmus etnocentrikus koncepciójának egy sikeres, flexibilis stratégiája, míg a szélsőjobboldaliság egy merev és exkluzív politikai vonal, amely a támogatóknak csak kis részét éri el.61 Körösényi a MIÉP gazdaságpolitikájáról szólva kiemeli, hogy a MIÉP rendelkezik szélsőjobb sajátosságokkal, ugyanakkor gazdasági törekvések szempontjából inkább baloldali populista jelszavakat alkalmaz, ha meglehetősen ritkán is.62 Tamás Gáspár Miklós ezzel szemben úgy érvel, hogy hiba lenne bármilyen szocialista sajátosságot tulajdonítanunk a MIÉP-nek; szerinte a párt az etnocentrikus nacionalizmust kombinálná a represszív politikai rendszerrel.63 E rövid áttekintésből láthatjuk, hogy a magyar szakirodalomban nem kristályosodott ki egységes fogalomhasználat és nem alakult ki egy mindenki által elfogadott kategórizáció a szélsőjobb vonatkozásában. 58
Bayer József: Jobboldali populizmus és szélsőjobboldal Kelet-Közép-Európában. Eszmélet Folyóirat http://64.233.183.104/search?q=cache:LzrvdOEvj0MJ:www.freeweb.hu/eszmelet/55/bayer55.html+bayer+j%C3 %B3zsef+populizmus&hl=hu&ct=clnk&cd=1&gl=hu&lr=lang_hu 59
Bozóki, A. ibid. (1994)
60
Bozóki, A. ibid. (1994)
61
Bozóki, A. ibid. (1994)
62
Körösényi, András ibid. (1998)
63
Tamás, Gáspár Miklós (2001) Az átkozott hazugság. Mozgó Világ, 2001/5, p. 33-36.
26
A nemzetközi szakirodalmat vizsgálva egyértelműen látszik, hogy Európában sincs konszenzus
a
szakemberek
között
a
vizsgált
témában.
A
szélsőjobboldaliság
meghatározásakor Betz, Heitmeyer, vagy Loch a következő ideológiai elemeket hangsúlyozzák: 1) nacionalizmus, 2) militarizmus, 3) jobboldali tekintélyelvűség, 4) karizmatikus vezérelv.64 De Witte szerint a szélsőjobboldali ideológiának Európában 5 komponensét különíthetjük el: 1) a biológiai rasszizmus azon a hiten alapul, hogy az emberi rasszok között biológiai különbségek vannak, amelyek az öröklött alá- és fölérendeltség alapján vezetnek az emberek közötti egyenlőtlenségekhez; 2) a szélsőséges nacionalizmus a homogén etnikai, vagy nemzeti közösség elvének központi eleme, amelyben az egyén nemzeti karaktere pozitív és erősen romantizált képként jelenik meg; 3) az erőskezű vezető szükségességébe vetett hit az alapja a tekintélyelvűségnek; 4) a vezérelv koncepciója elvezet a parlamenti demokrácia elutasításához, mert ez utóbbira gyenge és hatástalan eszközként tekintenek a problémák megoldására; 5) az antidemokratikus jellemzők miatt e pártokra jellemző a politikai ellenfelekkel szembenálló militáns ellenzékiség.65 Willibald Holzer szerint a szélsőjobboldaliság a következőképpen körvonalazható: 1) a nemzeti közösség gondolata – az élő, örök organizmus, amely hierarchikus, patriarchális rendre épül, amely biztosítja az egyén társadalmi-gazdasági státuszát; 2) az etnocentrizmus és a rasszizmus, az erős ‘mi és ők’ elkülönítés, amely az idegenek kirekesztésével, lenézésével jár; 3) a tekintélyelvűség és antipluralizmus, az erős állam, erős vezető gondolata; 4) az ellenségkép kreálás, bűnbakkeresés; 5) a történelem nacionalista szemlélete, amely a személyes identitás alátámasztásául szolgál.66 Gentile a jobboldali radikális jelenségek vizsgálata során 5 meghatározó ideológiai elemet különít el: 1) identitáselemek (kulturális, nemzeti); 2) a kozmopolitizmus és az internacionalizmus elutasítása; 3) a bevándorláspolitika szigorítása; 4) a törvény és rend hangsúlyozása; 5) a munka felértékelése és a tőke kritikája.67 Mudde arra hívja fel a figyelmet, hogy különbséget kell tennünk a “hagyományos neofasiszta”, és az új típusú, ‘posztindusztriális’ jellegű radikális jobboldali populista pártok között. Az új típusú radikális jobboldali populista pártokra az jellemző, hogy elhatárolódnak az ódivatú, neo-fasiszta szélsőjobboldaltól, annak demokrácia-ellenességétől és az erőszakhoz 64
Betz, Hans-Georg (2001): Radikaler Rechtspopulismus im Spannungsfeld zwischen neoliberalistischen Wirtschaftskonzepten und antiliberaler autoritärer Ideologie; in: Loch, Dietmar/Heitmeyer, Wilhelm (ed.), Schattenseiten der Globalisierung, Frankfurt am Main, Suhrkamp, p. 167-185 65 Yves de Weerdt és Hans de Witte (2001): Belgian national report, www.siren,at/members 66
Holzer (1993): Rechtsextremismus – Konturen, Definitionsmerkmale und Erklärungsansätze; in: Dokumentationsarchiv des österreichischen Widerstandes (ed.): Handbuch des österreichischen Rechtsextremismus, DÖW, Wien, p. 35 67
Gentile: The power without face, Franco Angeli, Milano – idézi Milesi et al. ibid. (2001)
27
való vonzalmától. Ezen új típusú pártok inkább a globalizáció kihívására adnak nacionalista választ.68 Hasonlóképpen Bozókihoz, Butterwege úgy gondolja, hogy a szélsőjobboldaliság és a radikális jobboldali populizmus nem különböző jelenségek, hanem ugyanannak a jelenségnek pusztán különböző szintjei, így a radikális jobboldali populizmust nem kell a szélsőjobboldalisággal ’versengő’ új jelenségként kezelnünk.69
A SIREN projekt kutatói között is komoly vita alakult ki arról, hogy mely pártokat lehet a kutatás alanyainak tekinteni, s jobboldali radikális populista és/vagy szélsőjobboldali jelzővel illetni. Kompromisszumként, a SIREN kutatói team úgy döntött, hogy hasonló jelenségként kezelve egybefogja a radikális jobboldali populista és a szélsőjobboldali pártokat, mint ahogyan a szakirodalom nagy része is egy pártcsaládként kezeli e pártokat. A kutatói team arra a kompromisszumra hajlott, hogy azokat a pártokat tekinti radikális jobboldali populista vagy szélsőjobboldali pártoknak, amelyekre jellemzőek a következők:
In-group favorizálás és nacionalizmus A nacionalizmus minden vizsgált európai szélsőjobb pártnál közös jelenség. Az a felfogás általánosan jellemző e pártokra, hogy a közösség érdekei és szükségletei előrébbvalók, mint az egyéné. A szélsőjobboldali és radikális jobboldali pártok szerint a nemzeti közösség, amely hierarchikus, patriarchális rendre épül, biztosítja az egyén társadalmi-gazdasági státuszát, 70
társadalmi identitását.
A nacionalista ideológia terén azonban jelentős különbségeket
találunk a különböző országokban, hiszen a nacionalizmus sajátossága az, hogy minden nacionalista párt, vagy mozgalom saját nemzete speciális problémáiból nő ki, s arra keres választ. Így minden nacionalista pártra valójában egyedi, csak rá jellemző követeléscsomag jellemző, még ha vannak hasonlóságok is, mint például a ’nemzeti identitást veszélyeztető vagy éppen leromboló EU-val szembeni szkepticizmus’.71 E pártoknál a nacionalista koncepció nemcsak egy politikai ideológia, hanem az egyedi nemzeti identitás megvédéséhez, illetve a nemzet sajátos történeti mítoszához kapcsolódó érzés. Ezért például egy nacionalista 68
Mudde, Cas ibid. (2000)
69
Butterwege (1996): Rechtsextremismus, Rassismus und Gewalt, Erklaerungsmodelle in der Diskussion, Darmstadt 70 71
Holzer ibid. (1993) p. 36 Körösényi, András ibid. (1998)
28
dán, nyilvánvalóan más retorikát alkalmaz, mint egy nacionalista olasz. Az egyes szélsőjobboldali pártok nacionalizmus felfogása így többféle lehet: például etnikai nacionalizmus (Ausztria72, Belgium73), államnacionalizmus (Olaszország74), jóléti sovinizmus (Dánia75),
gazdasági
sovinizmus
(Franciaország76),
vagy
kompetitív
nacionalizmus
(Németország77).
Rasszizmus és új rasszizmus Közös ideológiai elem a rasszizmus és az utóbbi időben a pártok többségénél az új rasszizmus jelensége. A hagyományos vagy biológiai rasszizmus azon a hiten alapul, hogy az emberi rasszok között biológiai különbségek vannak, amelyek az öröklött alá- és fölérendeltség alapján vezetnek az emberek közötti egyenlőtlenségekhez.78 Az új rasszizmus jelensége elsősorban olyan adaptációs képességekhez köthető, amelyek biztosítják az egyén túlélését a folyamatosan változó világban. Az embereknek nemcsak a túléléshez van szükségük a megfelelő kompetenciákra, hanem másokkal szemben meg is kell tudni lovagolni a változások következtében kialakuló új lehetőségeket. A meritokratikus szemlélet segítségével olyan felsőbbrendű attitűd alakul ki, amely a saját csoport dominanciájának igényéhez vezet. Ezért hívják ezt az elképzelést szociális dominancia orientáltságnak is. Program szinten ez úgy jelenik meg, mint a természetes kiválasztódás hangsúlyozása, a gyengék, az érdemtelenek és az erkölcstelenek elutasítása.79 A két eltérő rasszizmus koncepció egy tőről fakad: az egyenlőtlenségbe vetett hit emberek, vagy csoportok között. Ha az embereket alá-és fölérendeltség alapján megkülönböztethetjük, akkor a társadalmat hierarchikusan kell felépíteni.
72
Jörg Flecker, Sabine Kirschenhofer and Ulrike Papouschek (2001): Austrian national report, www.siren.at/members 73
Yves de Weerdt and Hans de Witte ibid. (2001)
74
Milesi et al. ibid. (2001)
75
Eva Thoft és Edvin Griderslev (2001): Danish national report, www.siren.at/members
76
Gabrielle Balazs, Jean-Pierre Faguer and Pierre Rimbaud ibid. (2001)
77
Gudrun Hentges, Cassandra Ellerbe-Dück, Malte Mayer ibid. (2001)
78
Yves de Weerdt and Hans de Witte ibid. (2001)
79
Mileti et al. ibid. (2002)
29
Tekintélyelvűség, törvény és rend programja A szigorú rendpárti, autoriter attitűdökre rájátszó program a szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista pártok programjának szerves része (például Belgium: Billiet, Scheepers és De Witte80, 1995; Franciaország: Mayer és Perrineau81, 1992; Németország: Falter és Klein82, 1994). Fontos hozzátenni, hogy a korábbi kutatások úgy tekintettek a tekintélyelvűségre, mint olyan személyiség-együttesre, amely szorosan összefonódik a nacionalista attitűddel. Az autoriter személyiség modern felfogása szerint azonban az autoriter attitűd független az etnocentrikus, sovinisztikus attitűdtől. A tekintélyelvűségre alapozott ideológiák alapvetően a rend ideológiái. A szélsőjobb szerint a társadalomban a szigorú rend fenntartásának prioritást kell élveznie, egyébként a társadalom önpusztításba és káoszba sodródik.
Karizmatikus vezér A szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista pártokra jellemző a karizmatikus vezéregyéniség, aki retorikai, szónoki, vagy éppen írói képességekkel, populista ígéretekkel magához tudja csábítani a szimpatizánsokat és az iránta érzett feltétlen hűség légkörét képes kialakítani. Ő az, aki mozgósítani tudja a radikalizálódó tömegeket, tekintéllyel bír, megnevezi a bűnösöket, az adott társadalom megnyomorítóit. Ő az, aki tipikusan populista retorikát alkalmazva a nép hangján, a nép érdekében szól.83 Rendet, gyakran az új rend megteremtését, jólétet és szigort ígér, amely kizárná a nemzetből az árulókat, kitessékelné a hatalomból és a politikai életből a kizsákmányolókat és az élősködőket. A rend politikája számos esetben a demokrácia korlátozásával is együtt jár: csak azon politikai szereplőket hagyná érvényesülni az új demokráciában, akik e vezérek szerint a nép, vagy nemzet nevében cselekszenek.84
80
Billiet, Scheepers, De Witte (1995): Het electoraat van het Vlaams Blok. De kiezers en hun opvattingen, Sociologische Gids, jrg.42,Nr.3,p.232-252 – idézi: Yves de Weerdt and Hans de Witte ibid. 2001 81
Mayer and Perrineau (1992): Why do they Vote for Le Pen? European Journal of Political researsch,22 (July 1992):123-41 82
Falter und Klein (1994): Wer waelht rechts? München: Verlag C.H.Beck
83
Mileti – Plomb ibid. (2007)
84
Mileti et al. ibid. (2002)
30
Xenofóbia A xenofóbia, a migráció-, a kisebbség- és másságellenesség a belső ellenségek, mint például a vallonok, dél-olaszok, hajléktalanok, marginalizált csoportok elleni fellépés, az etnikailag tiszta nemzet, vagy állam gondolata hagyományosan a szélsőjobb ideológia része. Magyarországon emellett antiszemita, cigányellenes, antikommunista és liberalizmusellenes diskurzus is része a szélsőjobboldal rasszista üzeneteinek. E pártok üzenete szerint a bevándorlók, a menekültek és a belső ellenségek fenyegetik a gazdasági stabilitást, a szociális ellátórendszert és a munkaerőpiacot: elveszik a munkahelyeket, veszélyt jelentenek a kultúrára és az identitásra, a hagyományra, az erkölcsre, miattuk növekszik a munkanélküliség és a bűnözés, ők azok, akik gyakran a jóléti állam nyakán élősködnek.85 Ez a mechanizmus leginkább a bűnbakképzésre épül: a közös ellenség felelős a társadalmigazdasági problémákért.
Antielitizmus Az antielitizmus is általános jellemzője a szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista pártoknak. Ez egyben alkalmassá teszi őket arra, hogy protest szavazatokat is szerezhessenek. Megpróbálják lejáratni a szembenálló politikai pártokat és azok képviselőit azzal, hogy korruptnak és a nemzet problémáinak megoldására képtelennek állítják be őket, míg magukat nemzetmentőként, önfeláldozóként és az egyetlen helyes út követőiként tüntetik fel.86 E vonatkozásban az igazi ellenséget számukra a mérsékelt politikai erők jelentik, akik uralják a közbeszédet és a médiát. Betz szerint kettős elhatárolódást figyelhetünk meg a szélsőjobboldali pártok politikájában: felfelé a ’hatalomittas, korrupt, nemzetáruló bársonyos kompromisszumoktól’, lefelé pedig a jóléti rendszer ‘potyázóitól’, egyre sürgetve a szociális támogatások megvonását az arra érdemtelen, lusta, élősködő out-grouptól.87 Sok esetben az antielitizmus összefonódik a liberális demokráciával való szembehelyezkedéssel, sőt egyenesen a rendszerellenességgel. Ennek talán legszélsőségesebb példája a MIÉP, amely megkérdőjelezi a rendszerváltáskor kialakult demokratikus rend legitimitását. A SIREN projekt kutatói teamje e fenti hat kritérium alapján választotta ki azokat a pártokat, amelyeket szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali populista pártnak tekintett, s a 85
Mileti et al. ibid. (2002)
86
Taggart (1995): New populist parties in Westren Europe In: West European Politics 18:1, 34-51
87
Betz, Hans-Georg (1996): Radikaler Rechtspopulismus in Westeuropa; in: PVS, Politische Vierteljahresschrift, Sonderheft 27, p. 365
31
vizsgálatba bevont. Ez a tág kategorizálás lehetővé tette, hogy a vizsgálatba bevont nyolc ország minden olyan pártja ’beleférjen’ a kutatásba, amelyeket a nemzeti teamek valamilyen tekintetben szélsőséges jobboldali radikális populista pártokként értékeltek és amelyek többek között szélsőséges jobboldali populista szólamaik segítségével valóban megerősödtek a nyolcvanas, kilencvenes években.
III. A szélsőjobboldal újjászületése Európában Az I. Világháború kataklizmája és az azt követő civilizációs krízis-érzés88, a gazdasági nyomor és a baloldali radikális anarchista, kommunista forradalmak és forradalmi mozgalmak által kiváltott düh, bosszúvágy és félelem nyomán új típusú, radikálisan anti-marxista, jobboldali nacionalista, s ugyanakkor populista mozgalmak és pártok jelentek meg Európa politikai térképén. E szélsőséges csoportosulások közül a fasiszta mozgalom Olaszországban és a nemzetiszocialista párt Németországban jelentős tömegeket megmozgatva jutott hatalomra, miközben élvezte a hagyományos konzervatív jobboldal támogatását. E fasiszta és náci pártok számára az antikommunizmus, az anti-marxizmus volt az a döntő elem, amellyel a hatalom megszerzése érdekében képesek voltak megnyerni a konzervatív nacionalista polgárság támogatását. Ez azt eredményezte, hogy a szélsőséges pártok hatalomra kerülve – ugyan különböző mértékben Olaszországban mint Németországban – kompromisszumra kényszerültek a konzervatív erőkkel. E kompromisszumok megkötése ellenére a fasiszta és a náci párt hatalomra jutásával olyan politikai rendszerek alakultak ki, amelyek élesen elvetették a korábbi liberális demokráciák jogállami koncepcióját és annak az egyenlő állampolgári
jogokat
tiszteletben
tartó
és
védő
gyakorlatát.
E
rezsimek
nem
összetéveszthetőek a hagyományos jobboldali, oligarchikus jellegű konzervatív politikai rendszerekkel, mint amilyen Bethlen-rezsim volt Magyarországon, vagy az olyan, a húszas években hatalomra került katonai jellegű diktatúrákkal, mint Primo Rivera rendszere volt Spanyolországban. A fasiszta és náci rezsimek radikálisan túlléptek a magyar, vagy a spanyol rezsimek sok tekintetben illiberális gyakorlatán az emberi jogok korlátlan megsértése és a politikai rendszertől független intézmények működési szabadságának tiltása révén. Szemben a hagyományos konzervatív rezsimek oligarchikus és konzervatív jellegével, a fasiszta és náci 88
Hasonló értelemben írt a harmincas évek válságáról Polányi Károly (1946): Origins of our Time, The Great Transformation. Victor Gollanz Ltd. London. Magyar kiadás: A nagy Átalakulás, Mészáros Gábor Kiadása, 1997
32
rezsimek országaik forradalmi megújítására és modernizálására törekedtek, amely sok tekintetben éppen a hagyományos értékrend és tradicionális viszonyok elvetésével és újjáalakításával járt együtt.89 Hitler és a náci rezsim - valamint kisebb mértékben Mussolini fasizmusa - nem a hagyományos konzervatív jobboldal képviselője volt: ezek a rendszerek sokkal inkább modernizáló, ha úgy tetszik forradalmi társadalomalakító programmal léptek fel a német és olasz társadalom átalakítása érdekében.90 E rezsimek új világ akarása, az ifjúság pátosza, a rezsimeket támogató pártok tömegmozgalom jellege és vezetőinek elittudata, a vezérelv, a miszticizmus, a messianizmus, s akarat a nép megnyerésére, karöltve az erőszakossággal és a kíméletlen propaganda módszerével91ismeretlen volt a hagyományos konzervatív jobboldali politikai rendszerekben. Hitler maga is nemzeti forradalmárnak tekintette magát. Célja a nemzeti forradalom végrehajtása volt Németországban és ebben a reakciósokat, a hagyományos konzervatív oligarchiát is ellenfélnek tekintette. Hitler, mint forradalmár a társadalmat is meg akarta változtatni, nemcsak az államvezetést. Forradalmár gondolatait 1919 kataklizmája váltotta ki. Amikor 1919-ben Münchenben az összeomlás és a kommunista puccs nyomán uralkodóvá vált személyiségén a düh és a bosszúvágy, indulatai azokra irányultak, akiket ő belső ellenségnek tartott: zsidókra, kommunistákra, illetve a gyenge és korrupt német politikai és társadalmi rendre. A Hitler irányította náci mozgalomnak és vezetőinek legjellegzetesebb vonása a gyűlölet volt.92 Hitler megvetette a hagyományos reakciós és konzervatív polgárságot. Retorikájában elítélte az önző felsőbb osztályokat, s felmagasztalta a munkásokat.93 Nem véletlen, hogy a totalitariánus rezsim elmélete a sok működési hasonlóság miatt egy kalap alá vette e szélsőjobboldali rezsimeket a megvalósult szocializmussal. Programjuk szocialisztikus elemei következtében e szélsőséges jobboldali pártok a munkásság tömegeinek jelentős támogatását is élvezték. Hatalomra kerülve jóléti intézkedéseik és a szabályozott munkaviszonyok megteremtésével, amelynek kerete a korporatív berendezkedés volt, azt a hitet keltette, hogy e rezsimek megtalálták a tőke és a munka közötti ellentét kiegyensúlyozásának módját a piacgazdaság és a magántulajdon védelme mellett.94 89
E „forradalmi” jelleget különösen hangsúlyozza John Lukács. Lásd: Lukács, John (1998): A történelmi Hitler. Lásd szintén: Mussolini, Opera Omnia, XXII. Köt. 228. old. Idézi: Ormos Mária (2000). Mussolini. PolgArt Kiadó, Budapest, p. 320 90
Lukács, John ibid. (1998)
91
Lásd: Ernst Nolte (2003): A fasizmus korszaka Kairosz Kiadó, p. 41
92
Lukacs, John ibid. (1998) p.81
93
Lukács, ibid. (1998) p. 81-82.
94
Lásd: Lukács, ibid (1998) p. 85.
33
Ugyanakkor a liberális demokráciák szempontjából nézve az oly sok hasonlóság ellenére sem összetéveszthető a fasiszta vagy a náci rezsim a kortárs lenini-sztálini szovjet rendszerrel.95 A fasiszta és a náci rezsimek olyan radikális jobboldali, antikommunista diktatúrák voltak, amelyek célja nem a kapitalizmusnak mint olyannak a megszűntetése volt, sem pedig egyfajta államkapitalizmussal való helyettesítése.96 A fasizmus és a nemzeti-szocializmus esetében a nacionalizmus volt az elsődleges ideológia, a populista szocialisztikus követelések mellett.97 Programjuk forradalmi és nemzeti megújulásra vonatkozó része azt célozta, hogy saját nemzetüket felkészítsék az általuk vélelmezett nemzeti célok elérése érdekében indítandó háborúkra. A fasiszta és a náci rezsim e célok elérése érdekében azonban semmilyen eszköztől nem riadt vissza. Ez radikalizmusuk lényege. A legmesszebbre a náci rezsim ment98, amelynek inherens agresszív, nacionalista és antiszemita ideológiája odáig vezetett, hogy kirobbantotta a II. Világháborút, a keleti szláv népek ellen gyarmatosító irtóháborút indított és végül, de nem utolsósorban célul tűzte ki az Endlösungot, az európai zsidóság kiirtását. A szó legszorosabb értelmében a világ összefogására volt szükség, hogy a náci Németországot és a vele szövetséges fasiszta Olaszországot legyőzze. A háborút követő újjáépítés éveiben a náci rezsim égbekiáltó bűnei és a világháború borzalmai ellehetetlenítették a fasiszta-náci, s általában a radikális nacionalista és egyben populista szélsőjobboldalt. Európa és az európai államok politikai újjáépítésében azok a mérsékelt jobboldali és baloldali pártok játszottak kulcsszerepet, amelyek a liberális parlamenti demokráciák politikai modelljét honosították meg, kombinálva azt keynesianus gazdaságpolitikával. Európa-szerte a mérsékelt politikai elit - mind a jobboldalon, mind a baloldalon - kereste a módját, hogy hogyan lehet elérni a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődést, valamint a ’tőke és a munka közötti megegyezést’ a demokratikus rend és a szociális piacgazdaság99 keretében. E történelmi kiegyezés célja az volt, hogy lezárják az ’európai polgárháborúk’ korszakát, hogy szélsőséges radikális jobb- és baloldali erők soha többé ne tudjanak hatalomra kerülni egyetlen államban sem Nyugat-Európában, s ne borítsák 95
Lásd: Nolte, Ernst ibid. (2003) p. 32
96
Lásd: Ormos Mária. Ibid. (2000) 337.
97
Lukács, ibid. (1998) p. 117.
98
Ezzel Hitler is tisztában volt. 1934-ben Hitler azt vetette oda Rauschningnak egy beszélgetés során, hogy a fasizmus csak félmunka. Lásd: Lukács, John (1996): A nulla év, Európa Kiadó, Budapest, p. 27.o. Szintén lásd: Ormos Mária, ibid. (2000) 99
Maga a szociális piacgazdaság elnevezés Ludwig Erhardtól származik, lásd: Götermaker, Manfred (2003): Az NSZK története. Korona Kiadó, Budapest
34
újra lángba a kontinenst. Ez a háború utáni történelmi kiegyezés lett Európa nyugati fele demokratikus újjáépítésének és a hatvanas-hetvenes években megszilárduló európai stílusú jóléti államnak, a szociális Európa modelljének alapköve. Azonban a fasiszta-náci eszme és az ezen ideológiákra épülő szerveződések nem tűntek el Európa politikai térképéről. A háborút követő egy-két évtizedben Németországban, Ausztriában és Olaszországban volt háborús veteránok, illetve ezen országok bukott fasisztanáci rendszereihez kötődő aktivisták létrehoztak politikai köröket, mozgalmakat és pártokat. Az Olasz Szociális Mozgalom (MSI) 1948–ban alakult meg, amelynek alapítói az olasz fasizmus újjáélesztésére tettek kísérletet. Ausztriában az Osztrák Szabadságpártot (FPÖ) 1956–ban alapították régi nemzetiszocialista aktivisták. Legkésőbb Németországban jelentkezett újra a szervezett szélsőjobboldal. A náci-fasiszta ideológiai gyökerű Német Nemzeti Demokrata Pártot (NPD) 1964-ben alapították. Az NPD mellett még két kisebb jelentőségű szélsőjobboldalinak minősíthető párt jött létre az utóbbi évtizedekben: a Republikánusok és a Német Népunió (DVU). A Republikánusok nevű párt a nyolcvanas évek közepén alakult meg, legfőbb célja az volt, hogy fellépjen a demokratikus nagypártok által elfogadott ’Ostpolitik’ ellen. Az eddig említett pártok sorsa különféleképpen alakult a későbbi évtizedekben; a legkevésbé sikeresek Németországban voltak. Az NPD regionális szinten a hatvanas évek végén néhány sikert könyvelhetett el, de 1%-nál soha nem szerzett többet országos szintű választásokon, ami nem volt elég a parlamentbe jutáshoz. A 90-es években a párt azzal hallatott magáról, hogy a skinhead mozgalmak egyik jelentős szervezőerejévé vált. Igazi szélsőjobboldali pártként kisszámú, de radikális hívei megszólításán alig túlmutató hatással vegetált a jobboldal szélén. A Republikánusok a késő nyolcvanas és a korai kilencvenes évek néhány regionális választása során a szavazatok 11-12%-át szerezték meg, főként revizionista, rasszista és bevándorlás-ellenes szlogenekkel. Ebben az időben országos szinten sikerült megszerezniük a szavazatok 3-4%-át, de a párt sohasem lépte át a parlamenti bejutáshoz szükséges 5%-os küszöböt. A kilencvenes évek második felében a párt népszerűsége jelentősen visszaesett. A DVU is kisebb választási sikereket ért el a kilencvenes években. Ezek közül a legjelentősebb az 1998-as siker volt, amikor a Sachsen-Anhalt-i választásokon a párt a szavazatok 14,3%-át szerezte meg. A DVU azonban a választások után szinte azonnal dezintegrálódott, s gyakorlatilag megszűnt létezni.100 Összességében Németországban a 100
Arzheimer, Kai (2001): Extreme mainz.de/ereps/download/germany_overview.pdf
Right
Parties
in
Germany,
http://www.politik.uni-
35
szélsőjobboldali pártok kisszámú tagságukat leszámítva nem élveznek semmilyen számottevő országos szintű támogatást, s a politikai rendszer páriáiként vegetálnak a jobboldal szélén. Míg Németországban a jobbszélen lévő kis pártok képtelenek voltak túllépni a világháború korának problémáin, addig Ausztriában és Olaszországban azok a szélsőjobboldali pártok, amelyek gyökereikkel kapcsolódtak a világháború korának náci és fasiszta rezsimeihez és ideológiájához, gyökeres átalakuláson mentek keresztül a hatvanas években. Ennek során e pártok ideológiájuk és programjaik radikális elemei miatt ugyan továbbra is a jobboldal szélén maradtak, de eltávolodtak a fasiszta-náci múltra emlékeztető gyökereiktől. Az osztrák FPÖvolt az első, amely megpróbált kitörni a szélsőjobboldal politikai karanténjából. A hatvanas évek közepén a párt akkori vezetője Friedrich Peter, aki maga is SS tiszt volt, megpróbált nyitni a liberális centrum irányába. Ennek következtében sok, a náci korszakhoz kötődő aktivista elhagyta a pártot. E belső küzdelem és átalakulás eredményeképpen a párt megújult és szélsőjobboldali pártból liberális párttá vált. A folyamat betetőzéseként a hetvenes évek végén az FPÖ csatlakozott a Liberális Internacionáléhoz. Mi sem mutatja jobban a párt megújulását és eltávolodását saját gyökereitől, mint az, hogy 1983-ban az FPÖ, miután a szavazatok 5%-át megszerezte, koalíciót kötött a szociáldemokrata párttal (SPÖ) és a választások után megalakult koalíciós kormányban kormányzati szerepet is kapott. A párt újabb politikai fordulatát Jörg Haider 1986-os feltűnése jelentette. Haider fellépése nyomán megkezdődött a párt politikai liberalizmustól való eltávolodása. Haider és a liberálisok végleges szakítására 1993-ban került sor, amikor a liberálisok elhagyták a pártot. A Haider vezette fordulat után az FPÖ az új jobboldal pártjaként határozta meg magát és ideológiáját a „nép” (Volk) etnonacionalista koncepciójára alapozta, amely a német-nacionalista tradíció és osztrák patriotizmus sajátos egyvelege volt. 101 Az FPÖ új politikájának, s nacionalizmusának sajátossága az erős bevándorlásellenesség lett. Az FPÖ a bevándorlókra, mint bűnözőkre és a társadalom élősködőire tekint. Ezzel párhuzamosan az FPÖ EU ellenes pozíciót foglal el az osztrák kultúra és a gazdaság védelmében. Az FPÖ populizmusa a párt antielitista diskurzusában is tetten érhető, amely szembeállítja a keményen dolgozó osztrák munkásokat az opportunista politikai elittel.102 A politikai fordulat nyomán az FPÖ támogatottsága 1999re közel 27%-ra ugrott, amikor a párt a második legnagyobb párttá vált Ausztriában.
101
Carter, Elisabeth (2001): The Extreme Right in Austria, http://216.239.59.104/search?q=cache:0KeGM9p70cJ:www.politik.unimainz.de/ereps/download/austria_overview.pdf+Carter,+Elisabeth+(2001):+The+Extreme+Right+in+Austria,&h l=hu&ct=clnk&cd=1&gl=hu&client=firefox-a 102
Lásd: FPÖ Party Programme (1997), Chap. I, Art. 2,5
36
Olaszországban, a kilencvenes évek elejéig Mussolini követői többé-kevésbé kirekesztődtek a politikai életből és nem voltak képesek az izolált, főleg dél-olasz választókörzetekből a szavazatok öt-hat százalékánál többet megszerezni. A párt a kilencvenes évek elején a nevét Nemzeti Szövetségre (AN) változtatta. Az AN önmagát jobboldali konzervatív nemzeti erőként definiálja, amelynek ideológiája az államnacionalizmus, a tekintélyelvűség, a társadalmi hierarchiába vetett hit, a szigorú rend, a meritokrácia, a történelmi hagyomány és az erkölcsi értékek eszméinek alapján nyugszik. A párt államnacionalizmusának lényege, hogy az állam a társadalomszerveződés alapja, az állam és a nemzet egy kollektív identitás, amely felsőbbrendű az egyénnel szemben. A párt erősen prezidentalista, s a demokráciára úgy tekint, mint egy zsákutcára. Az AN elutasítja a globalizációt, mert az csökkenti az állami szerepvállalást és így semmi sem védi meg a nemzetállamot a piac kiszámíthatatlanságától. A megújult AN 10 és 18% közt teljesít a különböző választásokon, s a kilencvenes évek közepén kormányzati koalíciót köthetett más jobboldali pártokkal.103 E rövid áttekintés is mutatta, hogy a kilencvenes évek fordulatot hozott egyes, a nácizmushoz és fasizmushoz kötődő pártok életében. Azok a pártok, amelyek újfajta radikális jobboldali populizmus irányába fordultak, képesek voltak nagyobb választói támogatást szerezni. Ennek az újfajta radikális jobboldali populista üzenetnek a legfontosabb jellemzője a bevándorlásellenesség, és egyfajta új rasszizmus volt, amely váratlan népszerűséget hozott e pártoknak, miközben továbbra is megtartották történelmi örökségük nacionalista és autoriter elemeit. A gyökereikkel a fasiszta múlthoz kötődő pártok mellett Európa-szerte sorra alakultak olyan új pártok, vagy erősödtek meg a tradicionális és mérsékelt jobboldali pártokon belül olyan irányzatok,
amelyek
valamilyen
mértékben
radikális
jobboldali
populista
vagy
szélsőjobboldali pártokként, irányzatokként definiálhatók. A nyugat-európai szélsőjobb új hullámának kezdetét a Nemzeti Front (FN) 1984-es választási sikere jelezte Franciaországban, amikor a párt a szavazatok 11,4%-át szerezte meg. Az FN elsődleges célja a francia nemzet dominanciájának biztosítása a bevándorlók fölött francia földön. Az FN szerint a bevándorlók elárasztják Franciaországot, ők felelősek a munkanélküliségért, a bűnözésért és a bizonytalanságért. A párt szerint a bevándorlást megengedő mérsékelt politikai erők opportunisták, tehetetlenek és korruptak. A Nemzeti 103
Baldini, Gianfranco (2001): Overview of the Italian Extreme Right, http://216.239.59.104/search?q=cache:hc0_XVj425kJ:www.politik.unimainz.de/ereps/download/italy_overview.pdf+Baldini,+Gianfranco+(2001):+Overview+of+the+Italian+Extreme +Right&hl=en&ct=clnk&cd=1
37
Front szigorú törvény és rend párti, amely már-már militáns és tekintélyuralmi eszközökkel kíván harcolni a civilizáció dekadensnek tartott jelenségei ellen.104 Ezzel az FN volt az első olyan párt, amely program szintre tűzte Európában a rasszista és bevándorlásellenes diskurzust, amelynek alapja a gazdasági sovinizmus volt.105 A szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök, jelenségek, hívószavak tekintetében a svájci pártok nehezen hasonlíthatók össze a többi európai szélsőjobboldali párttal, mert a svájci jobboldali radikalizmus inkább a kis pártokhoz, illetve a mérsékelt nagy pártok egyes szekcióihoz köthetők, mint például a Svájci Néppárt (SVP) egyes szekcióihoz. A svájci jobboldali radikális pártok nacionalista hívószavai Svájc függetlenségének és autonómiájának, valamint identitásának és kultúrájának védelmét célozzák. A regionális, nyelvi, kulturális különbségek miatt a svájci nacionalizmus a jus sanguinis-ra, a vér törvényére épül. Eszerint igazi svájcinak az tekinthető, aki svájci származású szülők gyermeke.106 Svájci különlegesség az ország az európai kontinens nagy válságaiból évszázadok óta kimaradó történelme, s a részben ennek köszönhető gazdasági fejlettség, amely a jobboldali radikális pártok számára a nemzeti bezárkózást és felsőbbrendűséget igazolják. A svájci nacionalisták ezért elutasítják az ország részvételét és integrációját olyan nemzetek feletti szervezetekben, mint a NATO, vagy az EU. Emellett elutasítják a menekülteket és a bevándorlókat, mert szerintük e csoportok létszámának
növekedése
identitásvesztéssel,
a
tradicionális
kulturális
értékek
megroppanásával, a hagyományos erkölcs felbomlásával jár együtt, amellyel párhuzamosan elveszik a törvény és a rend tisztelete.107 Dániában a karizmatikus Pia Kjarsgaard alakította meg a Dán Néppártot (DFP), amely a kilencvenes évek közepére jelentős politikai erővé vált, s elérte a 10-15 %-os támogatottságot. A párt programja szerint az erős keresztény hagyomány és a nacionalista ideológia integráns része a dán kultúrának.108 A kereszténység évszázadok alatt összeolvadt a dán identitással, 104
Ivaldi, Gilles (2001): Extreme Right Parties in France, http://216.239.59.104/search?q=cache:i39RVqX1qyUJ:www.politik.unimainz.de/ereps/download/rpp_evans_ivaldi2002_gb.pdf+Ivaldi,+Gilles+(2001):+Extreme+Right+Parties+in+Fr ance&hl=en&ct=clnk&cd=1 105
Ivaldi, Gilles ibid. (2001)
106
Gentile/Kriesi, in: Betz, Hans-Georg/Immerfall, Stefan (eds.) (1998): The New Politics of the Right, neo-populist parties and Movements in established Democraties, MacMillan Press LTD, London 125 107
Mileti, Francesca (2000): Les catégories de la migration: enjeu social ou référent identitaire?; in: Revue Suisse de Sociologie, Vol. 26, (1), p. 3-35 108
Bjørklund, Tor (2001): Scandinavian Extreme Right Parties, http://216.239.59.104/search?q=cache:jkuzJAP6K0sJ:www.politik.unimainz.de/ereps/download/scandinavia_overview.pdf+Bj%C3%B8rklund,+Tor+(2001):+Scandinavian+Extreme +Right+Parties&hl=en&ct=clnk&cd=1
38
erkölccsel, hagyományos értékekkel és normákkal, amelyek messze túlmutatnak mindenfajta politikai ideológián és elválaszthatatlanok az emberek mindennapi életétől. Ezért a párt fő törekvése az idegenek és a menekültek elutasítása. A párt xenofób érvei között különösen erős a muszlimellenes diskurzus, amely szerint a migráció és főleg a muszlimok bevándorlása veszélyt jelent a dán kultúrára és identitásra, valamint a jóléti államra. Belpolitikai programja tekintetében a párt a szigorú törvény és rend híve. A törvény és rend programja szükségessé teszi a tradíciók és erkölcsi értékek támogatását és mindenfajta, a normáktól eltérő deviancia elutasítását. Ugyanakkor a párt a jóléti szolgáltatások megerősítésének is híve. A párt elutasítja az európai integrációt, valamint antielitista diskurzust folytat. Radikalizmusának jele, hogy politikai ellenfeleit illegitimnek tartja és árulóként tünteti fel. A Dán Néppárt valamelyest szociális és jóléti soviniszta profillal rendelkezik.109 Olaszországban az Északi Liga (LN) szintén új típusú radikális jobboldali populista párt. Az LN regionális szeparatista párt, fő üzenete Észak-Olaszország, Padánia függetlenségének megteremtése és Dél-Olaszország leszakítása annak érdekében, hogy a déli szegényebb régiók ne fecséreljék el az északi adófizetők pénzét. Programjuk része az antielitista diskurzus, a jóléti sovinizmus és a bevándorlókkal szembeni előítélet. Az Északi Liga legnagyobb választási sikerét 1996-ban érte el, amikor a szavazatok több mint 10%-át szerezte meg.110 2001-ben a Liga kormányzó erővé vált a Nemzeti Szövetséggel és a Berlusconi vezette Forza Itáliával alkotott koalíciós kormányban. Az Olasz Északi Ligához hasonló párt Belgiumban a Flamand Blokk (VB), amely 2004 óta a Vlaams Belang, a Flamand Érdek nevet viseli. A VB 1978-ban vált ki a mérsékelt Népunióból, amely akkoriban a koalíciós kormányban is szerepet kapott. A szakítás oka az volt, hogy a Népunió 1978-ban belement egy olyan koalíciós kompromisszumba, amely a VB alapítói szerint hátrányosan befolyásolta a flamand közösség nyelvhasználati jogait. A VB szintén regionális párt, s csak Belgium flamandok lakta részében, Flandriában küzd a választók szavazataiért. A párt első nagy sikerét 1987-ben érte el, amikor az országos választások során több mint 10%-ot szerzett. Egy évvel később az önkormányzati választásokon a VB közel 18%-ot ért el. A kilencvenes években a flamand ajkú választópolgárok között a pártra adott szavazatok aránya 15%-ra emelkedett. E siker fő oka nem pusztán a flamand regionalizmusban keresendő, hanem abban is, hogy a párt egyre 109
Dansk Folkepartis Arbejdsprogram (2001), idézi: Grinderslev, E., Thoft, E. (2003): Xenophobic populism in Denmark – The welfare state under pressure. Interim country report on qualitative findings (Denmark), report to the EC. 110
Ignazi, Piero (2000): The extreme Right in Europe, Il Mulino, Bologna
39
radikálisabban
bevándorlásellenes
politikát
folytat.111
A
párt
bevándorlók
elleni
propagandájában etnikailag tiszta nemzeti közösséget hirdetett meg, a vérségi kapcsolatra épülő etnikai nacionalizmus alapján.112 Ezzel párhuzamosan a párt elfordult a liberális értékektől. A VB szerint a nemzet egy etnikai közösség és az állami struktúrának ezt az elvet kell követnie. Az államnak a fehér bőrű flamandok organikus és hierarchikus felsőbbségén kell alapulnia, de számukra a legmegfelelőbb az etnikailag homogén, monokulturális állam lenne.113 Magyarországon a rendszerváltás után pár évvel, 1993-ban alakult meg a Magyar Igazság és Élet Pártja. A párt vállalta a nemzeti radikális jelzőt, de a SIREN kutatás keretében vizsgált pártok közül leginkább a MIÉP-et lehetne szélsőjobboldali pártként jellemezni. A MIÉP az 1994-es országgyűlési választásokon még nem szerzett mandátumot. A párt 1998-ban azonban bejutott a Parlamentbe: a pártra adott szavazatok aránya azonban épphogy meghaladta az 5%-ot. A MIÉP elsősorban nacionalista, irredenta, soviniszta, antiszemita, antikommunista, antiliberális és globalizációellenes, valamint az EU csatlakozást elutasító szélsőjobboldali párt. A MIÉP szigorú törvény- és rendpárti. Támogatja a tradíciókat és a hagyományos erkölcsi értékeket és elutasít mindenfajta, a ’normáktól eltérő devianciát’. A MIÉP elképzelése szerint az országban a családközpontú keresztény-nemzeti értékeknek kell uralkodni. Ugyanakkor szemben a nyugat-európai sikeres radikális-populista, vagy szélsőjobboldali pártokkal, amelyek politikájában különös hangsúllyal szerepel a bevándorlás ellenzése, a MIÉP e kérdésben ambivalens álláspontot foglal el. Ennek elsődleges oka, hogy Magyarországon a bevándorlók között nagy számban találhatóak a szomszédos országokból származó, magyar nemzetiségű migránsok. A bevándorlás problematizálása helyett a MIÉP elsősorban a harmincas évekre jellemző nacionalista, soviniszta és etnocentrista jelszavakkal lép fel, éles antikommunizmussal kombinálva retorikáját. Ez az etnocentrizmus és sovinizmus minden területen – így gazdasági téren is – elsőbbséget biztosítana a magyaroknak, a magyar vállalkozásoknak. Velük szemben a MIÉP megnevezi a régi-új kizsákmányoló ellenséget: a 111
Fisher, Stephen (2001): The Vlaams Blok, http://216.239.59.104/search?q=cache:aoUw0nVawwJ:www.politik.unimainz.de/ereps/download/belgium_overview.pdf+Fisher,+Stephen+(2001):+The+Vlaams+Blok&hl=en&ct=clnk &cd=1 112
Schnapper, Dominique (1994): La communauté des citoyens: sur l’idée moderne de nation, Gallimard, Paris ; Brubaker, Roger (1999): The Manichean Myth: Rethinking the Distinction between “Civic” and “Ethnic” Nationalism; in: Kriesi, Hanspeter et al. (eds), Nation and National Identity, The European Experience in Perspective, Verlag Rüegger, Zürich, p. 55-72 – idézi: Mileti et al. ibid. (2002) 113
Mudde, Cas (1999): The single-Issue Party Thesis: Extreme Right Parties and the Immigration Issue; in: West European Politics, Vol. 22, n° 3, p. 182-197
40
globalizációs
folyamatokat
irányító
„idegenszívűeket”,
zsidókat,
kommunistákat,
liberálisokat. A MIÉP etnocentrista nacionalizmusára jellemző az a fajta összeesküvéselmélet, amely szerint a korábbi kommunista elit, a magyar liberálisok és a nemzetközi zsidó tőke összefogott azért, hogy lerombolja a magyar nemzeti kultúrát és identitást. A MIÉP metaforikusan az ország „palesztinizálásáról” beszél. A párt egy etnocentrikus, kontrol alatt tartott piacgazdaságot hozna létre. A MIÉP pálcát tör amellett, hogy meg kell tisztítani a közéletet a liberalizmustól és a kommunista elittől, akik felelősek a múlt rendszer bűneiért és akik miatt nem zajlott le a valódi rendszerváltás. A párt diskurzusában emellett fontos szerepet kap a versailles-i szerződések igaztalan volta és a környező országokban élő magyarok megnyomorítása. A MIÉP szerint a magyar földet és egyéb javakat meg kell óvni a 115
külföldi, idegen kizsákmányolóktól.114 A párt erőteljes antielitista álláspontot képvisel.
Az
antiszemitizmus116, az antikommunizmus és az irredenta jellegű nacionalizmus az, ami a MIÉP-et leginkább megkülönbözteti az új típusú radikális jobboldali pártoktól. Ezek azok a programpontok, amelyek miatt a szakirodalom egy része szélsőjobboldali pártként minősíti a MIÉP-et. A fentiek mellett jól szemlélteti e pártok csoportosításának nehézségeit például az, hogy a vizsgált pártok gazdasági programjaiban három fő tendencia látszik kirajzolódni. Az egyik tendencia azokra a pártokra jellemző, amelyek a gazdasági liberalizmust a nemzeti jóléti és 114
Lásd: www.miep.hu
115
A MIÉP esetében az alábbi idézetek jól mutatják a párt e jellegzetességét:
„A népfogyatkozás méretei iszonytatóak, de semmi kormányzati intézkedés nem történik a lefékezésére, sőt a reformnak mondott programokban elősegítik a fogyást. A magyar kormány tudatosan gyilkolja a népet. A szakadék a törpe kisebbség, a felső tízezer és a leszakadó zöm között nőttön nő. Mint egy szovjet tank, nyomakszik fel a dombra az elsősorban a szegényeket sújtó infláció, a kormány zsebeli befelé a pénzt, a szegényebbek pedig a röghöz kötöttség állapotába kerülnek. Miközben iskolákat zárnak be a tanulóhiány miatt, a tanítás költségeinek emelésével megfosztják az alsóbb rétegeket a képzéstől s egyúttal a felemelkedéstől, az országvezetés lehetőségétől. Minden idegen megszállásnak ez a fő módszere, miután a gyarmatosítók a törzsökös, a hivatott, a plebejus értelmiséget és a vezetőosztályokat már félretúrták vagy kiirtották.” Forrás: www.miep.hu, 2007 március 29. 116
„A totális diktatúra kialakítása Magyarországon a kilencvenes évek közepe óta szovjet mintára történik, amerikai támogatással. Moszkvában a húszas években hasonló volt a helyzet. A bolsevista rendszer azért élvezett anyagi és erkölcsi támogatást az amerikai tőkésektől, mert elősegítette, pártolta az orosz zsidók városokba özönlését, vezető állásokba jutását, és a régi korlátozásokat feloldva hathatós támogatásokat nyújtott nekik. Az elv ugyanaz volt ott akkor, mint itt most. A megdöntött cári rendszer üldözte a zsidókat, ezért akár az oroszokkal szemben is előnyöket kellett élvezniük, hogy hátrányaikat az új rend kiegyenlítse. Itt most a holokauszt megtörténte, a zsidók szenvedései szolgálnak az előretörés és a helyfoglalás fedezetéül. A holokausztra való sűrű emlékezések, a magyar bűnösség állandó felemlítése közvetlen, aktuális politikai célokat szolgál. Jogosultságot indokol, megbízhatóságot hitelesít és ad felmentéseket is. Az államvezetésben pedig a Rákosi- és Kádár-kori megbízhatóság típusos előrejutási garanciáit adja, s a már bejutottak, a már vezetői pozíciókban lévők a kahal ősi módszerei szerint emelik maguk mellé a származásuknál fogva megbízhatókat.” Forrás: www.miep.hu, 2007. április 19.
41
szociális kiadások nacionalista preferenciájával kombinálnák. Erre példa Dánia117, ahol a jóléti állam hagyományosan nagyon erős, vagy Franciaország118, ahol a szociális sovinizmus együtt jár az állam szerepének visszaszorításával és a személyes felelősség fontosságával. Ezekben az országokban a szélsőjobb pártok a jóléti államot a nacionalizmus segítségével védenék. A másik gazdasági megközelítés a neoliberalizmuson alapul. Az ebbe a kategóriába sorolható pártok szerint csak azok részesülhetnének a jóléti kiadásokból és kerülhetnének be a szociális ellátórendszerbe, akik erkölcsileg megfelelnek a nemzeti munkaetikának, illetve az elvárt munkaattitűdöknek. Így a neoliberális gazdaságpolitika kiszelektálja az arra érdemteleneket a jóléti szolgáltatások köréből. Ebben a megközelítésben nem fontos a jóléti állam védelme, mert a jóléti állam - az e körbe tartozó szélsőjobb pártok szerint - egyre növekvő mértékben a potyázókat, az arra érdemteleneket, a bevándorlókat, marginalizált helyzetben lévőket, a lustákat támogatja. Ez a modell jellemző az osztrák119, német120 és svájci121 pártokra. E két fő tendencia közé ékelődnek be a nacionalista harmadik utat követő szélsőjobb pártok, például a MIÉP és az AN122 A harmadik utas elképzelések szerint az államnak kell szabályoznia a piacgazdaságot. E pártok szerint a protekcionista állam nemcsak a munkavállalókat és a kisvállalkozókat, hanem a nemzeti vagyont is megvédi a globalizációtól és a multinacionális vállalatoktól.
IV. Kapcsolat a társadalmi-gazdasági változások és a szélsőjobboldali nézetek terjedése között A szakirodalom általában axiómaként fogadja el, hogy létező a kapcsolat a társadalmigazdasági változások és a szélsőjobb sikere között. Ugyanakkor a társadalmi-gazdasági változások és a szélsőjobb hívószavak iránti vonzódás kapcsolatával foglalkozó tanulmányokban a társadalmi-gazdasági változás nem önmagában, és nem a legfőbb magyarázó tényezőként merül fel, hanem gyakran a politikai rendszer, a média befolyása és a 117
Eva Thoft és Edvin Griderslev ibid. (2001).
118
Gabrielle Balazs, Jean-Pierre Faguer and Pierre Rimbaud ibid. (2001)
119
Jörg Flecker, Sabine Kirschenhofer and Ulrike Papouschek ibid. (2001)
120
Gudrun Hentges, Cassandra Ellerbe-Dück, Malte Mayer ibid. (2001)
121
Mileti et al. Ibid (2001)
122
Milesi et al. ibid. (2001)
42
különböző szocializációs és attitüdinális tényezők, vagy pszichológiai magyarázatok kombinációjaként.123 A magyar tudományos és publicisztikai irodalomban szintén elfogadott megállapítás, hogy erős kapcsolat van a társadalmi-gazdasági változások és a szélsőjobboldal népszerűségének növekedése között. A rendszerváltás utáni politikai rendszerre és a MIÉP felemelkedésére vonatkozó irodalom szerint a szélsőjobboldali nézetek terjedésének okai között találjuk a rendszerváltás okozta társadalmi-gazdasági krízist, a neoliberális gazdaságpolitikát, a gazdaság átstrukturálódását, valamint az ennek nyomán kialakuló növekvő bizonytalanságot és frusztrációt, az új gazdasági rendbe való beilleszkedés kényszerét. Kéri László szerint a MIÉP növekvő népszerűsége az egyetemisták körében annak a bizonytalanságnak köszönhető, amely a tanulmányok befejeztével várhatóan a munkaerőpiacon fogadja őket: sikerül-e vajon megfelelő állást találni a biztonságot jelentő egyetemi fészekből kiröppenve?124 Bozóki szerint a változások miatt kialakuló nehézségek és az anómia kulcsszerepet játszanak a szélsőjobboldal térnyerésében.125 Mások a globalizációt, az egyenlőtlenségek növekedését és a munkanélküliséget említik fontos faktorokként.126 További írások amellett érvelnek, hogy az egyre növekvő számú sikeres fiatal vállalkozók, hivatalnokok és értelmiségiek pozícióik stabilitása érdekében támogatják a MIÉP álláspontját egy zárt, etnocentrikus piacgazdaság kialakítása reményében.127 Meg kell említenünk ugyanakkor, hogy a magyar szakirodalom szerint is a társadalmi-gazdasági változások okozta problémakör csak egy a sok ok közül, amely a szélsőjobb felemelkedéséhez és konszolidációjához vezethet. A magyar kutatók inkább azt az álláspontot támogatják, hogy a MIÉP megszületését a pártrendszer kialakulásának sajátosságai határozták meg, a széleskörben létező xenofób, nacionalista érzelmek, illetve a kommunista rezsim bűnei következtében kialakult antikommunista attitűd felerősödésének következményeként. Mint említettem, a korábbi kutatások nagy része a választók szocio-demográfiai jellemzőivel foglalkozik, amikor a pártok népszerűségét vizsgálja. Az eddigi kutatási tapasztalatok szerint a szélsőjobboldalra nagyobb valószínűséggel szavaznak a változások veszteseinek tekintett csoportok, a munkanélküliek, az alacsony iskolai végzettségűek, vagy a kékgalléros
123
Például Koopmans, Ruud/Kriesi, Hanspeter (1997): Citoyenneté, identité nationale et mobilisation de l’extrême droite. Une comparaison entre la France, l’Allemagne, les Pays-Bas et la Suisse; in: Birnbaum, Pierre (ed.), Sociologie des nationalismes - idézi Mileti et al. ibid (2002) 124
Népszabadság, 2001.10.12.
125
Bozóki, A. ibid. (1994)
126
Enyedi Zsolt – Körösényi, András ibid. (2001) p. 94.
127
Tamás, Gáspár Miklós ibid. (2000) p. 33-36.
43
munkavállalók Európában.128 Ugyanakkor az adatok azt mutatják, hogy nemcsak a változások vesztesei, hanem azok nyertesei is vonzódhatnak a szélsőjobbhoz, vagyis nem kizárólag a gazdasági,
anyagi
értelemben
vett
hátrányok
vezethetnek
a
szélsőjobb
növekvő
népszerűségéhez.129 Így például a kispolgárság tagjai is, akik nem feltétlenül tekinthetők a modernizáció veszteseinek, szintén potenciális szavazói a szélsőjobbnak.130 A szélsőjobboldali pártok sikerességével foglalkozó szakirodalom számos elméletet és magyarázatot alkotott, amelyek megpróbálták a társadalmi-gazdasági változások és a szélsőjobboldali vagy radikális jobboldali populista pártok sikeressége közötti kapcsolatot feltárni. Az alábbiakban összefoglalom a legfontosabb elméleteket.
A neoliberalizmus logikája és a szociális dominancia orientáltság (az új rasszizmus) elmélete A szociális dominancia orientáltság elmélete a saját csoporton belüli viszonyokat vizsgálja, különbséget téve az egalitáriánus és hierarchikus felfogás között.131 A saját csoporton belül az alá- fölérendelt társadalomértelmezés iránti hajlandóság meghatározza, hogy az emberek a társadalmi különbségek fenntartására irányuló politikai programokat támogatják, vagy az egyenlőséget elősegítőket. A szociális dominancia elméletének kulcsa a mások feletti uralkodás vágya, amelynek egyik fontos mozgatórugója a meritokratikus szemlélet. A társadalom meritokratikus víziója a szociáldarwinista felfogás alapja: csak az arra érdemesek, a felsőbbrendűek rendelkeznek azokkal a képességekkel és tulajdonságokkal, amelyek szükségesek
a
túléléshez
és
a
gyors
társadalmi-gazdasági
változásokhoz
való
128
Lubbers, Marcel (2001): Exclusionistic Electorates. Extreme right-wing voting in Western Europe, Nijmegen 230 129
Németországban: Heitmeyer Heitmeyer, Wilhelm (1989): Jugend-Staat-Gewalt in der politischen Risikogesellschaft; in: Heitmeyer, Wilhelm et al. (eds.), Jugend-Staat-Gewalt, Weinheim/München; Heitmeyer, Wilhelm et al. (1992): Jugend-Staat-Gewalt. Politische Sozialisation von Jugendlichen. Jugendpolitik und politische Bildung, 2 ed. Weinheim/München; Held, Josef/Horn, Hans/Leiprecht, Rudolf/Marvakis, Athanasios (1992): “Du mußt so handeln, daß Du Gewinn machst…”. Empirische Untersuchungen und theoretische Überlegungen zu politisch rechten Orientierungen jugendlicher Arbeitnehmer, Duisburg; Leiprecht, Rudolf et al. (1991): Jugendliche und Rechtsextremismus. Laufende und abgeschlossene Forschungsarbeiten in Ost- und West-Deutschland, Düsseldorf; Svájcban: Kriesi, Hanspeter/Linder, Wolf/Klöti, Ulrich (1998): Schweizer Wahlen 1995, Haupt, Bern/Stuttgart/Wien 130
Kitschelt, Herbert (1995): The Radical Right in Western Europe, University of Michigan Press
131
Pratto, Sidanius, Stallworth and Malle (1994): Social dominance orientation: A personality variable predicting social and political attitudes, Journal of Personality and Social Psychology,67:741-763
44
alkalmazkodáshoz
A
természetes
kiválasztódásba
vetett
hit
az
identitás
állandó
megerősítésének és az egyenlőtlenségek fenntartásának igényéhez vezet. A társadalom hierarchikus felfogása, s a mások feletti uralkodás vágya eredetileg az autoriter személyiség koncepciójának része volt, de későbbi kutatások kimutatták, hogy ez az attitűd nem teljes mértékben függ össze az autoriter személyiség attitűdjével.132A mások feletti uralkodás attitűdje szorosan összefügg a nacionalizmussal, a sovinizmussal és kisebb mértékben a rendpártisággal. Pratto szerint ennek az attitűdnek az indikátora lehet a bűnözőkkel szembeni kemény fellépés vagy az erős haderő megteremtésére irányuló programok igénye, támogatása.133 A neoliberalizmus logikája, amelyet támogatnak Európa egyes szélsőjobb pártjai, illetve a változásokhoz való alkalmazkodás képessége és igénye, valamint a ’győztes mindent visz’ szociáldarwinista attitűdje közvetlenül is kialakíthatja a változások nyerteseinél a szociális dominancia orientáltságot.134 A neoliberalizmus és a szélsőjobboldali attitűdök közötti közvetlen kapcsolat a következőképpen épül fel: a neoliberális gazdaságpolitika, amely a csökkenő állami és jóléti kiadások, az állam által szabályozott kapitalizmus visszaszorulása, a piaci verseny fokozása, az alacsony adók, az öngondoskodás (és az az elképzelés, miszerint az emberek jobb gazdájuk a saját pénzüknek, mint az állam) mellett foglal állást, sok esetben életre hívja az új rasszista attitűdöt. A fokozódó verseny és az egyéni felelősségvállalás, öngondoskodás – különösen a változások nyertesei között - a ’győztes mindent visz’ elképzeléséhez vezethet. Eszerint az arra érdemtelenek, lusták, tengődők az erős versenyben kihullanak a piacról, és a piaci verseny megteremti az arra érdemesek dominanciáját, jólétét, s ezzel az igazságosnak vélt legitim hierarchiát a társadalomban.
A modernitás krízise Ignazi dolgozta ki a poszt-indusztriális szélsőjobboldaliság koncepcióját, amely születésének oka a modernitás krízise, s a nyugati demokráciák szocio-kulturális és társadalmi-gazdasági változásai, az indusztriális társadalomból a posztindusztriális társadalomba való átmenet volt. 132
Lásd pl.: Altemeyer ibid. (1998), vagy Duriez and Van Hiel (2002): The march of modern fascism. A comparison of social dominance orientation and authoritarianism, Personality and Individual Differences, 32: 1199-1213 133
Pratto (1999): The puzzle of continuing group inequality: Piecing together psychological, social, and cultural forcers in social dominance theory, in M.P. Zanna (ed.) Advances in Experimental Social Psyhology Vol.,319.San Diego. Academic Press 134
Lásd pl. Butterwege et al. (1998): Sozialstaat und neolibarale Hegemonie. Standortnationalismus als Gefahr für die Demokratie (Berlin: Elefanten Press) Schui et al. (1997): Wollt ihr den totalen Markt? Der Neoliberalismus und die extreme Rechte (München: Knaur)
45
A poszt-indusztriális szélsőjobboldaliság a II. Világháború utáni társadalmi-gazdasági fejlődéshez kapcsolódik, s nem közvetlenül anyagi szükségletekkel áll kapcsolatban. A posztindusztriális társadalom nem kizárólag az egyéniség megerősödését, jobb életkörülményeket, új életstílust, a nemi szerepek újradefiniálását, pacifizmust, szélesebb társadalmi participációt és több informális kapcsolatot hozott. De magával hozta az identitásvesztést, a fenyegetettség érzését és a széleskörű bizonytalanságot is. Az atomizáció és az elszemélytelenedés a mai nyugati társadalmakban a természetes közösségek védelmét eredményezi, amely gyakran rasszizmust, tekintélyelvűséget és xenofóbiát hív életre. Az individualizmus növekedése, a személyes kiteljesedés és megerősítés vágya előcsalja az erőskezű politikai vezető igényét, illetve a képviseleti demokrácia iránti bizalmatlanságot. Ignazi szerint az identitásválságot átélő társadalmi csoportok a szélsőjobboldaliság eszméiben tehát letisztult hierarchiát (a nemzeti in-group dominanciáját), jól definiált társadalmi határokat, rendet és/vagy homogén társadalmat látnak.135 A témával foglalkozó szerzők, - például Altermatt és Kriesi136, vagy Betz137 - a következő társadalmi-gazdasági változásokhoz és a modernizáció kríziséhez köthető tényezőket említik a leggyakrabban a szélsőjobb megerősödésének vonatkozásában: •
a tudás, a képzettség elavulttá válik,
•
a foglalkoztatási bizonytalanság terjedése,
•
új technológiák elterjedése,
•
flexibilis munkakörülmények,
•
társadalmi miliők és intézmények, szubkultúrák eróziója,
•
a hagyományos kollektív identitás elvesztése,
•
társadalmi fragmentálódás,
•
a bevándorlás problematikája.
A modernizáció vesztesei A modernizáció vesztesei elmélet a változások vesztesei szélsőjobb felé fordulásának okait elemzi. A szakirodalom általában az alsóbb társadalmi osztályokat és rétegeket tekinti a változások veszteseinek.138 A változások vesztesei azok, akik képtelenek lépést tartani a 135
Ignazi, Piero ibid. (2000)
136
Altermatt, Urs/Kriesi, Hanspeter (1995): L’extrême droite en Suisse. Organisations et radicalisation au cours des années quatre-vingt et quatre-vingt dix, Editions universitaires, Fribourg – idézi Balazs et al. ibid. (2001) 137
Betz ibid. (1994)
138
Lubbers, Marcel ibid. (2001)
46
változásokkal, akik a sikerhez szükséges kulturális, társadalmi és anyagi forrásokkal nem rendelkeznek, és ennek nyomán a globalizációs és a posztindusztriális modernizációs folyamatban elveszítik a bizonyosságot és a biztonságot az életük fontos területein, akik kénytelenek szembesülni saját identitásuk megroppanásával.139 Ezek az emberek gyakran alakítanak ki identitásvédő, nacionalista, vagy xenofób attitűdöket.
A deklasszálódástól való félelem A deklasszálódástól való félelem elmélete szerint a modernizációs folyamatban a társadalmigazdasági pozícióját és identitását fenyegetettnek érző középosztály is vonzódhat a szélsőjobboldalhoz. Lipset szerint a deklasszálódástól és a szocialista-proletár forradalomtól való félelem a gazdasági krízissel kombinálódva radikalizálhatja a középosztályt és e középosztályi radikalizálódás teheti sikeressé a szélsőjobboldali pártokat.140 Felix Keller empirikus vizsgálatai azt mutatták, hogy a mobilitás és az autoriter attitűdök között korreláció mutatkozik. A deklasszálódástól való félelem, valamint a szegényes társadalmi integráció a tekintélyelvűség és a nacionalizmus kialakulásához vezethetnek. A társadalmi-gazdasági változások, a munkafeltételek átalakulása, a mobilitás, beleértve az intergenerációs, foglalkozási és iskolai mobilitást is befolyással bír a politikai attitűdökre, a nemzeti populizmus hívószavainak elfogadására, a xenofóbia kialakulására. A társadalmi lecsúszás, illetve a társadalmi mobilitásból való kirekesztettség, valamint az alacsony társadalmi státusz növeli az attitűdök radikalizálódásának valószínűségét. Keller állítása szerint a felfelé mobilak is átélhetik a megszerzett privilégiumaik, pozícióik elvesztésétől való félelmet, s többek között ezért mutathatnak gyakrabban xenofób, tekintélyelvű és demokráciakorlátozó attitűdöket, mint az immobilak, de kevésbé, mint a lefelé mobilizálódók.141
A szociális dezintegráció A szociális dezintegráció elmélete szerint, a modernizáció következményeképpen az egyén társadalmi kötődései lazulnak, vagy éppen elszakadnak. Az elmagányosodás, a szociális 139
Gaasholt, Øystein/Togeby, Lise (1995): I syv sind. Danskernes holdninger til flygtninge og indvandrere, Politica, Århus - idézi: Eva Thoft és Edvin Griderslev ibid. (2001) Andersen, Johannes (2000): Dansk Folkeparti, demokratiet og de fremmede, Arbejdspapirer fra Institut for Økonomi, Politik og Forvaltning, Ålborg Universitet, p. 6 idézi - Eva Thoft és Edvin Griderslev ibid. (2001) 140
Lipset, Seymour Martin (1960/1981): Political man, Doubleday and Co, New Jersey
141
Keller, Felix (1992): Die Empörung der “Schweigenden Mehrheit”, Rechtspopulismus in des BRD und in der Schweiz, 1960-1990, Soziologisches Institut der Universität Zürich 298
47
dezintegráció miatt megnő az igény a nemzeti közösségbe való integrációra. Ennek a jelenségnek a magyarázata az, hogy a társadalomban, a munka világában helyét nem találó, igazságtalanság-élményt, a megbecsültség hiányát, deprivációt átélő, krízishelyzetben lévő választó kiábrándulhat a meglévő politikai struktúrákból, s felerősödhet a nacionalista, soviniszta pártok iránti vonzódás azáltal, hogy „helyettesítő” kerül a tényleges szociális integráció helyett egy imaginárius közösségbe, a nemzetbe.142
A társadalmi és kulturális depriváció veszélye A gyorsuló világ, a multikulturalizmus, a gyors társadalmi változások által generált kihívásoknak az emberek egy része nagyon nehezen tud megfelelni. Ők gyakorlatilag elvesznek a társadalmi és kulturális változások útvesztőiben, nem tudván tolerálni a gyorsuló világ által generált változásokat. Az effajta bizonytalanságot és talajvesztést ellensúlyozó ’identitás-stabilizáló eszköz’ lehet a nemzeti bezárkózás politikájának igénye, amely biztonságot, megérdemelt, kalkulálható gazdasági pozíciót és rendet ígér a társadalomban. Erre példa Ellemers és Bos az amszterdami kiskereskedők körében folytatott vizsgálata a relatív depriváció jelenségéről. A kutatópáros a helyi kiskereskedők viszonyát vizsgálta a bevándorlók újonnan nyitott üzleteivel kapcsolatban. Azt tapasztalták, hogy függetlenül attól, hogy a belföldi kiskereskedőknek a bevándorlók üzletei semmilyen gazdasági veszélyt nem jelentettek, a belföldiek a bevándorló out-grouppal szemben deprivációt éreztek. Minél inkább depriválódni érezték a saját csoportjukat, annál inkább merültek fel kételyek bennük a bevándorló vállalkozókkal szemben, vádolva őket azzal, hogy nem becsületesen dolgoznak, s megerősödött bennük a ‘rendteremtés’ igénye.143 Szociálpszichológiai szempontból a bizonytalanság csökkentésének egyik módja az, hogy az emberek egy in-grouppal azonosítják magukat.144 Az embereknek szükségük van arra, hogy bizonyosságot szerezzenek a világukról és megtalálják benne a saját helyüket. A szubjektív bizonyosság a hittel, az érzelmekkel és percepciókkal áll összefüggésben, mind a saját, mind pedig a többiek vonatkozásában: az egyénnek tudnia kell, hogy mit várhat a társadalmi és a fizikai környezetétől és hogy az 142
Scheepers, P./Billiet J./De Witte, H. (1995): Het electoraat van het Vlaams Blok. De kiezers en hun opvattingen, Sociologische Gids, jrg. 42, Nr. 3, p. 232-252 idézi – Yves De Weerdt and Hans De Witte ibid. (2001) 143
Ellemers, N. and Bos, A. (1998): Individual and group level responses to threat experienced by Dutch shopkeepers in East-Amsterdam. Journal of Applied Social Psychology, 28, 1987-2005. 144
Hogg, Michael A. (2000): Subjective uncertainty reduction through self-categorisation: A motivation theory of social identity processes; in Stroebe, Wolfgang/Hewstone, Miles (eds.), European Review of Social Psychology, 11, p. 223-255
48
ingerekre hogyan kell reagálnia. Az emberek olyan területeken keresnek elsősorban bizonyosságot, amelyek fontosak számukra, például a munka világában.
A társadalmi identitás megrendülése A társadalmi identitás elméletek145és az önkategorizációs elméletek146szintén magyarázatot kínálnak
a
politikai
attitűdök
radikalizálódására.
Az
önkategorizáció
egyfajta
metaszembenállással jellemezhető, aminek folyamán az in-groupon belül maximalizálódik a hasonlóság percepciója, ugyanakkor maximalizálódik a különbségtétel az in-group és az outgroup között. Ez az önkategorizáció segít csökkenteni a bizonytalanságot. A kompenzációs elméletek szerint, a szélsőségesség és az attitüdinális merevség segíthet az embereknek abban, hogy elhelyezzék magukat a világban és hogy tudják, mit is képviselnek, s ennek során csak olyan problémákat vesznek észre, amelyek igazolják őket.147 Következésképpen a személyes inkonzisztencia tudatossága előidézhet rendszerszerű kompenzációs merevséget. Az egyének a fenyegetettségre saját vélt, vagy valós kategóriáik erősítésével felelnek.148 Ez az elmélet segít megérteni, hogy bizonytalan időkben miért fordulnak többen a szélsőjobboldal felé. Jetten, Hogg, és Mullin szerint a bizonytalan kondíciókkal rendelkező emberek nagyobb eséllyel határozzák meg a saját csoportjukat homogénként, mint heterogénként.149 Ha az ember bizonytalan a saját élete számára fontos dimenziókban, például a munka területén, akkor nagyobb valószínűséggel igényli a szélsőséges csoportokhoz való kötődést, amelyek tiszta prototípusokat kínálnak és világosan elhatárolják az in-groupot az out-grouptól. Hogg a fenyegetettségnek két típusát különbözteti meg. Az egyik típus az in-group pozitív státuszának fenyegetettségére vonatkozik: ez növeli az önbecsülést és határozottan elutasítja az általa deviánsnak ítélt, többnyire ’negatív’ magatartásformákat, mint például a munkaerőpiacon erkölcstelenül működő, a nemzet érdekeit ignoráló multinacionális vállalatokat. A másik típus a bizonytalanság csökkentése céljával úgy hat, hogy elítél a saját csoporton belüli minden másságot, ezzel homogénné téve azt. A merev, defenzív állásponttal
145
Tajfel, Henri (1969): Cognitive aspects of prejudice; in: Journal of Social Issues, 25, p. 79-97.
146
Turner, John C./Hogg, Michael A./Oakes, Penelope J./Reicher, Stephen D./Wetherell, Margaret S. (1987): Rediscovering the social group: A self-categorisation theory, Blackwell, Oxford 147
Rogers (1951): Client centered therapy, Boston: Houghton Mifflin;
Kelly (1955): The psychology of personal constructs New York: Norton 148
Kelly, 1955 ibid.
149
Jetten, J./Hogg, M.A./Mullin, B.-A. (2000): In-group variability and motivation to reduce subjective uncertainty; in: Group Dynamics: Theory, Research and Practice, 4, p. 184-198.
49
lelkesedve bizonyos szélsőséges társadalmi attitűdökért és csoportokért, körülhatárolt bizonyosságot nyerhet az egyén, amely segít elrejteni a belső bizonytalanságot.150 E bizonytalanságot vizsgálva McGregor, Zanna, Holmes és Spencer megállapították, hogy a ‘bizonytalan’ egyének egymással össze nem függő attitűdökkel rendelkeznek. Ez vonatkozik az értékekre, személyes célokra és az önkategorizációra is.151 Ebből a helyzetből fejlődhetnek ki az összeesküvés-elméletek és az irracionális alapokra épülő racionális önigazolások, amelyek segítenek helyreállítani a fenyegetett identitást. Betz szerint, ha a társadalmi-gazdasági változások erőteljes hatást gyakorolnak az egyén és a társadalom kapcsolatára, akkor a szocio-kulturális szféra szerepe felértékelődik. Az identitás elméleteket követve elmondható, hogy a növekvő bizonytalanság, az izolációtól való félelem és az individulizáció vezet elsősorban a kollektív identitás eróziójának érzéséhez. Egy folyamatosan multikulturalizálódó világban az emberek egy része elutasítja a pluralista modellt, előtérbe helyezve az etnokulturális, rasszista és nacionalista doktrínát. Ahogy láthattuk, a gyors társadalmi-gazdasági változások és az individualizáció, a társadalmi, kulturális és gazdasági kötődések gyengüléséhez, sokszor elszakadásához vezettek. Akik a kollektív, vagy egyéni identitás eróziójával konfrontálódnak, nagyobb valószínűséggel igénylik az identitás és a biztonság helyreállítását.152 A szélsőjobb a modernizáció, a piac által veszélyeztetett vagy leromboltnak érzett hagyományos kollektív identitás helyettesítésére kínálja fel a nacionalizmust, mint imaginárius kötődést.153 Amennyiben az identitás megerősítése iránti igény kulturális szinten jelenik meg, akkor az nagy valószínűséggel köthető a társadalmi-gazdasági változókhoz. Például a munkaszerkezet eróziója és a hagyományos közösségek, illetve rétegkultúrák - mint pl. a munkásosztályi kultúra - feloldódása154 hozzájárulhat az identitás kríziséhez, s elvezethet az erősödő patriotizmushoz, nacionalizmushoz, amely a 80-as évek óta megfigyelhető155.
150
Hogg, Michael A. ibid. (2000)
151
McGregor, Zanna, Holmes and Spencer (2001): Compensatory conviction int he face of personal uncertainty: going to extremes and being oneself. In: Journal of Personality and Socila Psychology 80, 472-488 152
Betz (2004): La droite populiste en Europe, Extréme et démocrate? Paris: CEVIPOF/Autrement – idézi Balazs et al. ibid. (2001) 153
Dörre ibid. (1997); Altermatt and Kriesi ibid. (1995)
154
Perrineau (1997): Le symptome Le Pen. Radiographie des électeurs du FN (Paris Fayard) – idézi: Balazs et al. ibid. (2001) 155
Gundelach (2001): National identitet i en globalisering stid. Dansk Sociologi 1, 63-68 – idézi Eva Thoft és Edvin Griderslev ibid. (2001).
50
A szimbolikus világ Luc Boltanski és Eve Chiappello a kapitalizmus új szellemének nevezte el azt a folyamatot, amelyen keresztül a munkavállalók az új menedzsment technikákhoz alkalmazkodnak.156 Ezek az új munkaerőpiaci szabályok és értékek befolyásolják a munka világát és a munkafeltételek alakulását a kilencvenes évek eleje óta. Sennett ehhez kapcsolódóan azt vizsgálja, hogy az általa flexibilis kapitalizmusnak nevezett modern gazdaság milyen hatással lehet a politikai attitűdökre.157 A flexibilis kapitalizmus legfontosabb jelenségei a rugalmas munkavégzés, a mobilitás, a változás mindennapi kockázata. Ezek olyan kihívások azonban, amelyek egyéni munkaerőpiaci stratégiát, valamint alternatív foglalkozási életutakat kívánnak meg. A hosszútávú, határozatlan munkaidejű szerződések ritkulása, a munkafeltételek változása, valamint az új menedzsment-technikák és a kontroll új formái a korábban említettekkel együtt olyan elbizonytalanodáshoz vezethetnek, amelyek kiterjednek az élet egyéb területeire is: szétzilálódhatnak a családi, baráti kapcsolatok. Ez a folyamat Sennett szerint a karakter korróziójához vezethet. A karakter korróziója az identitás elvesztését, az önpercepció és az önértékelés bizonytalanságát jelenti. A karakter korróziójára jelenthet gyógyírt a szélsőjobb nacionalista üzenete, amely a szimbolikus közösséghez való csatalakozás lehetőségét kínálja fel: a nacionalizmus megteremtheti az egyén imaginárius integrációját a monokulturális nemzetállamba, a nemzeti közösségbe. A szélsőjobb retorikája szerint a globalizációt, a bomlasztó modernizációt, a fokozódó stresszt és konfliktusokat meg lehet szüntetni, ha ’visszatérünk a homogén nemzet (in-group) eszményéhez’. Kobi szerint ez a közösség fetisizálása: a közösség jóléti államként működik, amelyet meg kell védeni a külső veszélyektől.158 Így a belső szolidaritás és a külső versennyel szembeni védelem kombinációja jön létre, amely biztonságba helyezi a közösséget és a benne élő egyént.159 Mivel a politikai elithez tartozók (a mérsékeltek) ’nem ezt akarják, nyilvánvalóan nem tekinthetők’ legitim aktoroknak. Ez az antielitizmus elvezet a rendszerellenességhez, hiszen az elit és maga a demokratikus rendszer állandó konfliktusban áll a néppel. 156
Boltanski, Luc/Chiapello, Eve (1999): Le nouvel esprit du capitalisme, Gallimard, Paris – idézi Gabrielle Balazs et al. ibid. (2001) 157
Sennett; Richard (1998). The corrosion of character, the personal consequences of work in the new capitalism, W.W. Northon and Company, New-York 158
Kobi, Sylvia (1996): A propos de l’idéologie et du vote national-populistes, L’intolérance vis-à-vis de l’autre gagnent-elle du terrain ?; in: Wicker, Hans-Rudolph/Alber, Jean-Luc et al., Seismo, Zürich – idézi Mileti et al. ibid. (2002) 159
Papadopoulos, Yannis (2004): National-populism in Western Europe: an ambivalent phenomenon, Institut d’Etudes Politiques et Internationales, Université de Lausanne p.10
51
Az autoriter személyiség, a tekintélyelvűség elmélete E jelentős elméleti irányzat születése a Frankfurti Iskolához kötődik. Az autoriter személyiségről Adorno et al. 1950-es publikációja jelentette az elméleti irányzat kiindulópontját.160 Az autoriter személyiség elmélete az egyik első és talán legjobban elfogadott magyarázat volt arra nézve, hogy miért volt oly sok munkás szavazója a náci pártnak. Az elmúlt évtizedek kutatómunkájának eredményeképpen az elmélet jelentősen továbbfejlődött. A kutatások jelenlegi állása szerint az autoriter személyiség kombinációja az alárendeltség és a dominancia utáni vágy kettőségének. Az autoriter személyiség számára vonzó politikai pártok azok, amelyek szigorú morális értékeket állítanak fel és programjuk középpontjában a szigorú jogrend és a rend, illetve annak helyreállítása áll, s ugyanakkor megengedik, hogy a „normabetartók” fellépjenek a „deviáns” magatartású személyekkel szemben: a munkaerő-piacon a bevándorlókkal és az amerikanizálódó menedzsmenttel, a társadalomban az elittel és a jóléti állam nyakán élősködőkkel szemben. A tekintélyelvű doktrínák nem csak egyenlőtlenség pártiak, de irracionálisak is: a hierarchia a múltban, a tradíciókon alapozódott meg, vagy Isten akaratán, így tökéletesen érvényes. Összefoglalva: az autoriter személyiség három fő eleme a modern felfogás szerint a következő: konvencionalizmus, autoriter alárendelődés és autoriter agresszió.161 Altemeyer szerint a jobboldali tekintélyelvűség egy olyan tudatállapotot feltételez, amely szívesen látná a demokratikus intézmények megszűntét. Altemeyer szociálpszichológiai vizsgálatai szerint például azok, akik a jobboldali tekintélyelvűség skálán magas értéket érnek el, egyetértenek a szólás-, a sajtó-, és a gyülekezési szabadság törvényi korlátozásával.162 Aiello és Areni vizsgálatai azt mutatták, hogy akik a jobboldal szélén helyezkednek el, azok magasabb értékeket érnek el a tekintélyelvűséget és az etnocentrizmust mérő skálákon is. Azok, akik magas pontszámot érnek el a szélsőjobboldali skálán, erkölcsösebbnek tartják magukat más embereknél, jobban ragaszkodnak a társadalmi konvenciókhoz és az autoritás által kevésbé erkölcsösnek tituláltakat ‘jogosan’ lenézik. Meg vannak arról győződve, hogy az ő álláspontjuk általános a társadalomban: magukat az erkölcsös, vagy hallgatag többséghez sorolják. A jobboldali tekintélyelvűséggel jellemezhető emberek in-groupra és out-groupra
160
Adorno et al. (1950): The Authoritarian Personality. New York, Harper and Row.
161
Altemeyer (1988): Enemies of freedom: Understanding Right-Wing Authoritarianism, San Fracisco:
Jossey-Bass 162
Altemeyer szerint a jobboldali tekintélyelvűség skála sokkal precízebb definíciót ad arra, amit mi tulajdonképpen bal/jobb dimenziónak hívunk. (ibid. 1988, p.3; p. 125)
52
osztják világukat: az out-group tagjai fenyegetik a hagyományos értékeket. A jobboldali tekintélyelvűség így kapcsolódik az etnocentrizmushoz, illetve az előítéletességhez. 163 Altemeyer szerint az agresszió szintén tekintélyelvű, amennyiben együtt jár azzal a hittel, hogy az autoritás is hallgatólagosan elfogadja azt, hogy Isten megbünteti a bűnösöket. Így a jobboldali tekintélyelvűség együtt járhat a kisebbségekkel szembeni előítéletességgel, amennyiben lehetséges a moralitás álarca mögé bújtatni azt. 164 A társadalmi identitás perspektívájából vizsgálva megfigyelhető, hogy azok, akik a közvetlen, vagy tágabb környezetük által fenyegetve, illetve bizonytalanul érzik magukat, nagyobb hajlamot mutatnak a tekintélyelvűség elfogadására. Ez persze valószínűleg egy ördögi kör, hiszen a tekintélyelvűséget elfogadók fogékonyabbak a fenyegető ingerekre és úgy reagálnak ezekre, hogy még inkább tekintélyelvűvé válnak.165 A gyors társadalmi-gazdasági munkaerőpiaci
változások
következtében
az
emberek
jórésze
bizonytalanságot,
fenyegetettséget él át, amely a rendt és a biztonság megteremtésének igényéhez vezethet. Mint a korábban említett társadalmi-gazdasági változásokhoz köthető elméletekből láthattuk a modernitás krízise, a deklasszálódástól való félelem, a társadalmi és kulturális depriváció, vagy a társadalmi identitás megrendülése a bizonytalanság csökkentése érdekében mind a rendteremtés igényéhez, autoriter magatartásformákhoz kapcsolódnak. Feldman és Stenner, valamint Altemeyer a tekintélyelvű agressziót gyakorlatilag a félelemből származtatja: eszerint a tekintélyelvű emberek a világot veszélyes és kaotikus helynek tarják, szerintük a társadalmat a gonoszságból és az erőszakból fakadó önpusztítás teszi tönkre.166 Attól félnek, hogy a tekintély és a konvenciók elvesznek, a civilizáció összeomlik és őket elnyelik az elemek.167 Lavine megfigyelései azt mutatják, hogy a jobboldali tekintélyelvűség skálán magas pontszámot elérők a fenyegető híreszteléseknek is nagyobb jelentősséget 163
Aiello, A. and Areni, A. (1998), “Un agggiornamento della Scala di De Grada ed altri (1975) per la misura dell’Etnocentrismo. (An updating of the attitude scale of De Grada et al (1975) for the measurement of ethnocentrism.)”, Rassegna di Psicologia, Vol. 15 No. 2, pp. 145-160 - idézi: Milesi et al. ibid (2001) 164
Altemeyer ibid. (1988), p. 106
165
Staub, E. (1989): The roots of evil: The psychological and cultural origins of genocide and other forms of group violence, Cambridge University Press, New York; Kinder and Sanders (1996) devided by colour: Radical politics and democratic ideal – Chicago: University of Chicago Press 166
Feldman, Stenner (1997): Perceived threat and authoritarianism. In: Political Psychology 18, 741-
770 Altemeyer (1998): The other „authoritarian personality” in L. Berkowitz (ed.) Advances in Experimental Social Psychology, vol. 30. Orlando, FL: Academic Press 167
Altemeyer, ibid. (1998), p.99
53
tulajdonítanak, ráadásul inkább tartják ezeket hihetőnek, mint a nem fenyegető híreket.168 Ez különösen választások idején befolyásolhatja ezen emberek választói magatartását, s a populista pártok gyakran ki is használják ezt a jelenséget rémhírterjesztéssel.169 Altemeyer szerint ezek az emberek tíz lépéssel közelebb járnak a pánikhoz, mint a többiek.170
Az etnikai verseny Az etnikai verseny elmélete keres választ a bevándorlókkal szembeni előítéletekre és ellenséges magatartásra. Az etnikai verseny teóriájának kiindulópontja szintén Lipset 1960-as könyve, a Political Man volt.171 Lipset szerint a munkásságra annak rossz gazdasági helyzete miatt jellemző az intoleráns gondolkodásmód, amely a szűkös forrásokért folytatott verseny során alakult ki. Ebből a gondolatmenetből származik a modern konfliktus elmélet.172 A modern konfliktus elmélet szerint a szélsőjobboldali pártok soviniszta, idegengyűlölő politikája
olyan
különbségtételekre
épül,
mint
az
idegenek
és
a
nemzetbeliek
megkülönböztetése, a közöttük lévő verseny feltételezése, s ebben a versenyben a nemzethez tartozók érdekeinek és szolgálatának felvállalása. Az etnikai verseny jelensége összefügg azokkal a belső csoportképző tényezőkkel, amelyek során az emberek pozitív in-group identitásokat építenek ki, s megkülönböztetik magukat az általuk negatív tulajdonságokkal felruházott out-grouptól.173
A politikai elégedetlenség és a tiltakozó szavazás A politikai elégedetlenség és a tiltakozó szavazás elmélete szerint, akiket negatívan érintenek a társadalmi-gazdasági változások, elégedetlenekké válhatnak, s úgy érezhetik, hogy nem tudják befolyásolni a politikai folyamatokat. A politikai elégedetlenség attitűdje azt jelenti, hogy a választó már semmi jót nem vár a hagyományosan kormányzó mérsékelt politikai erőktől – legyenek azok kormányon vagy ellenzékben. Ez az attitűd tiltakozó (protest) 168
Lavine et al. (1999) Threat, Authoritarianism and voting: An investigation of personality and persuasion. Personality and Social Psychology Bulletin, 25 (3). 169
Kinder and Sanders (1996) Devided by colour: Radical politics and democratic ideal – Chicago: University of Chicago Press 170
Altemeyer, ibid. (1998), p. 100
171
Lipset, Seymour Martin ibid. (1960/1981)
172
Cambell (1967): Stereotypes and perception of group differences, American Psychologist, 22:817-
829 173
Tajfel and Turner (1979): An integrative theory of intergroup conflict, W.G. Austin& S. Worchel (eds): The social psychology of intergroup relations, Monterery, CA: Brooks/Cole
54
szavazáshoz vezethet. Protest szavazat alatt azt értjük, hogy a mérsékelt pártokban csalódott választó a „hagyományos” politikai térből kiszorított marginális és szélsőséges pártokra szavaz.174 Falkenberg szerint a hagyományos pártok nem reagáltak megfelelően a modernizációra, ezért az emberek megbüntetik őket.
175
A hagyományos politikai pártok és
politikai rendszer tehát nem tud megfelelni a gyors kulturális, társadalmi, gazdasági, munkaerőpiaci
változások
következtében
kialakuló
szavazói
igényeknek,
mint
a
munkanélküliség visszaszorítása, vagy a bevándorlás korlátozása. Továbbá a mainstream pártok körül kialakuló politikai és korrupciós botrányok, a megegyezés és a konszenzusos politika képtelensége, a szemben álló pártok folyamatos lejáratása, az emberek képviseletének látszólagos mellőzése a hagyományos politikai rendszerbe vetett bizalom elvesztéséhez vezettek.176 Mások úgy vélik, hogy a tiltakozó szavazás attitűdje önmagában nem magyarázza a szélsőjobboldali pártok sikerességét. A valóságban a szélsőjobboldalra szavazók nagy része egyébként is mutat vonzódást a szélsőjobboldali pártok programja iránt.177
A bizonytalanság, az igazságtalanság és a harag Számos írás foglalkozik azzal, hogy miként roppantja meg a kapitalista társadalom, a piac a hagyományos közösségeket, s gyengíti a munkavállalók társadalmi integrációját.178 Így különösen a könnyen helyettesíthető, kevésbé képzett fizikai munkavállalók, de még a
174
Van den Brug, Fennema and Tillie (2000): Anti-immigrant parties in Europe: Ideological or protest vote, European Journal of Political Research,37(1):77-102. 175
Falkenberg, Susanne (1997): Populismus und Populistischer Moment im Vergleich zwischen Frankreich, Italien und Österreich, Dissertation, Duisburg 176
Lásd pl.: Ptak, Ralf/Schui, Herbert (1998): Das FPÖ-Dreieck Rechtsextremes Fundament Neoliberale Substanz – Marktgerechte Präsentation; in: Kurswechsel, Heft 1, p. 98-113 Jaschke, H.-G. (2001): Rechtsextremismus und Fremdenfeindlichkeit, Westdeutscher Verlag, Wiesbaden Mayer, Nonna (1999): Ces Français qui votent FN, Flammarion, Paris – idézi Gabrielle Balazs et al. ibid. (2001) Vecchi, B. (1993): In cerca di sovranità - In search of sovereignty; in: Caldiron, Guido (ed.), Gli squadristi del 2000 (The squads of 2000), Manifestolibri, Roma – idézi Milesi et al. ibid. (2001) Bozóki, A. ibid. (1994) Kobi, Sylvia (1993): Loyauté et dissidence des votants; in: Kriesi, Hanspeter (ed.), Citoyenneté et démocratie directe, Seismo, Zürich, p. 233-260– idézi Mileti et al. ibid. (2001) 177
Falter and Klein, 1994; Scheepers, Billiet and De Witte, 1995, Billiet and De Witte (1995):Attitudinal dispositions to vote for a „new” extreme rightwing party:the case of „Vlaams Blok” European Journal of Political Research, Vol.27, No.2:181-202 178
Lásd pl. Dörre, Klaus (1997): Modernisierung der Ökonomie – Ethnisierung der Arbeit: Ein Versuch über Arbeitsteilung, Anomie, deren Bedeutung für interkuturelle Konflikte; In: Heitmeyer, Wilhelm (ed.), Was treibt die Gesellschaft auseinander? Edition suhrkamp, Frankfurt/Main
55
szakképzett munkások is folyamatosan társadalmi bizonytalanságot élnek át. Különösen igaz ez az állítás válságos időkben, gazdasági krízis idején, amikor a piac romboló ereje a maga teljességében megmutatkozik. A bizonytalanság és a kiszolgáltatottság érzése védekező attitűdökhöz, az én stabilizációja érdekében az imaginárius közösségbe tartozás igényéhez, nacionalizmushoz vezethet. Zilian fiatalokról szóló tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a szélsőjobbal szimpatizáló fiatalok a globalizációt úgy interpretálják, mint egy olyan folyamatot, amely diszkriminálja a kisembereket, a helyi közösséghez kötődőket de favorizálja a kozmopolitákat. A diszkriminációt érző vagy átélő egyének a saját közösségükhöz menekülnek annak érdekében, hogy a depriváció érzését elkerüljék.179 Zilian később amellett érvelt, hogy a munkaerőpiaci változások és a szélsőjobb szimpátia között szoros kapcsolat található. Egyes fiatalkorú csoportokban a bevándorlók jelenléte haragot vált ki, mert őket a jóléti állam potyázóinak tartják.180 Az ebbe az elméleti irányzatba tartozó írások amellett érvelnek, hogy a változások, a bizonytalanság félelemhez vezethet, s a változások vesztesei, a gazdasági és politikai diszkriminációt érzők frusztrációjuk miatt fordulnak a szélsőjobb felé. A modernitás krízisével kapcsolatban láthattuk, hogy a bizonytalanság a harag és a félelem, valamint a kiábrándultság könnyen vezethet szélsőséges attitűdökhöz. A haragról szóló elmélet a pszichés törés következtében születő politikai válaszokat helyezi a középpontba. Erre a szélsőjobb egyszerű válaszokat kínál, legtöbbször a bűnbakképzés segítségével.
Az elméletek újraértelmezése A fenti elméletek és magyarázatok széles körben elfogadottak a témával foglalkozó társadalomtudományi és publicisztikai irodalomban. Ezen elméletek mindegyike valamilyen szempontból releváns magyarázatot kínál azon jelenség megértésére, hogy miért alakítanak ki az emberek a társadalmi-gazdasági, munkaerőpiaci változásokra reagálva szélsőséges attitűdöket, miért vonzódnak szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista nézetekhez. Ugyanakkor ezek az elméletek részben egymásnak ellentmondó magyarázatokat is tartalmaznak, illetve jól érzékelhetően különböző szempontokra, vagy az adott szerző által vizsgált sajátos helyzetre fókuszálnak. Emellett az is szembetűnő, hogy ezen elméletek 179
Zilian, Hans Georg (1998): Satanische Masken. Jugend und Rechtsorientierung in der österreichischen Provinz, Ludwing Boltzmann Institut für Historische Sozialwissenschaft, Studien zur historischen Sozialwissenschaft, Bd. 24, Campus Verlag, Frankfurt am Main/New York 180
Zilian, Hans Georg (2002): Der “Populismus” und das Ende der Gleichheit; in: Eismann, Wolfgang (ed.), Rechtspopulismus - Österreichische Krankheit oder Europäische Normalität? Czernin Verlag, Wien
56
egymást részben kiegészítik és sok esetben egymást átfedő jelenséget, magyarázatot és okokozati kapcsolatot vázolnak fel. A társadalmi-gazdasági, munkaerőpiaci változások és a szélsőjobboldali szimpátia közötti átfogó elméleti modell megalkotása érdekében a kutatás modelljét a fenti elméletek közös elemeiből, illetve mindegyik elméletben valamilyen formában megjelenő fontos magyarázó tényzőkből építettem fel. A közös elemekből kialakított modell tesztelése során próbáltam a szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista pártok robbanásszerű népszerűség-növekedésének okait megérteni kritikus történelmi pillanatokban. Az elméletek elemzése során három olyan fő tényezőt lehet megkülönböztetni, amely - mégha eltérő súllyal is - mindegyik elméletben fontos magyarázó szerephez jut a társadalmigazdasági,
munkaerőpiaci változások és
a szélsőjobb nézetekhez való vonzódás
kapcsolatában:
1) Szociológiai-politológiai elméletek közös attitüdinális háttere Minden elméletben megjelennek, mindegyik magyarázatában szerephez jutnak sajátos szociálpszichológiai attitűdök, amelyek jellemzőek a szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali populista pártok hívószavaira fogékony emberekre. Az attitűdök olyan konstrukciók, amelyek a viselkedést megelőző percepciók, ingerek és a reakcióként adott viselkedés között közvetítenek. Az attitűdök a viselkedés előrejelzőjeként működnek, vagyis arra szolgáló prediszpozíciók, hogy bizonyos ingerosztályokra bizonyos válaszosztályokkal reagáljon az egyén.181Az attitűdöknek több fontos pszichológiai funkciójuk van. Például az énvédő funkció megvédi az egyént az énjére, vagy az in-groupjára irányuló negatív érzésektől azáltal, hogy lehetővé teszi a szóbanforgó érzelmek, indulatok más
személyekre,
például
kisebbségi
csoportokra
kivetítését.
Az
érték-kifejező,
énmegvalósító funkció arra irányul, hogy az ember saját énfelfogásának érvényességét, identitását
megerősítse.
Amikor
az
egyén
azt
észleli,
hogy
bizonyos
attitűdjei
ellentmondásban állnak egymással, a kognitív egyensúlytalanság állapotába kerül. Ez az állapot feszültséget teremt. Az egyén következésképpen motiválva lesz arra, hogy az érintett attitűdöket konzisztens és feszültségmentes kapcsolatba hozza akár azáltal, hogy attitűdjeit 181
Rosenberg and Hovland (1960): Cognitive, affective and behavioural components of attitudes in: C. Hovland and M. J. Rosenberg (eds) Attitude, Organisation and Change Chicago New Haven, Yale University Press
57
megváltoztatja. A szociálpszichológiai irodalom szerint az attitűdök nem állandóak. Amikor egy ingerrel való találkozás túljut a puszta észlelésen, a változás észlelése, a kapott új információ új attitüdinális diszpozíciót alakíthat ki. Ennek feltétele, hogy ez az információ eltérjen a tárggyal kapcsolatos várakozásoktól.182 A kognitív disszonanciaelmélet183 inkább azt hangsúlyozza, hogy az emberek az attitűdjeikkel egybehangzó információkkal találkoznak szívesen, így elkerülhetik az attitűdjükkel disszonáns információkat azért, hogy a már meglévő attitűdjeiket stabilizálják, s ily módon kognitív konszonanciát tartsanak fenn: ez az önigazolás alapja. A konzisztencia elve szerint184az emberek arra törekszenek, hogy attitűdjeik eleve feszültségmentes, azaz egymásnak nem ellentmondó módon szerveződjenek. Az attitűdök szerepének felismerése egyben visszavezet azokhoz a szociálpszichológiai kutatásokhoz, amelyek szinte a nácizmus hatalomra jutásával egyidőben kezdődtek el, s a radikális szélsőjobboldal sikerének lélektani gyökereit kutatták. Mint a bevezetőben már szó volt róla a nácizmus és a fasizmus hatalomra jutása nyomán gazdag szociálpszichológiai kutatási eredmények és tapasztalatok születtek, amelyek a radikális-, vagy szélsőjobboldal sikerének pszichológiai gyökereire kerestek és adtak magyarázatot. E kutatások talán legfontosabb tanulsága az, hogy bizonyos attitűdök teremtik meg a keresletet a szélsőjobboldali üzenetek és hívószavak iránt. A feldolgozott elméletekben és magyarázatokban az alábbi, szélsőjobboldalhoz és radikális jobboldali populizmushoz köthető attitűdök különböztethetőek meg, amelyek egyúttal a munka világának változásaihoz is kapcsolódnak: •
A szociális dominancia orientáltság szociáldarwinista elképzeléseken nyugszik, az ingroup felsőbbrendűségét hirdeti, így kapcsolódik a nacionalizmushoz és a rendteremtés igényéhez.
•
A modernitás krízise, a deklasszálódástól való félelem és a társadalmi és kulturális depriváció érzése életre hívja a rendpártiságot, a karizmatikus vezető igényét, valamint az in-group védelmén és a hibáztatott out-group elutasításán keresztül nacionalizmust és xenofóbiát eredményez. 182
B. Secord-C. Backmann (1972): Szociálpszichológia Kossuth Kiadó, Bp. 4. fejezet: Az attitűd változás folyamatai p. 138-153. 183
Festinger, L (1973).: A kognitív disszonancia elmélete. in: Szociálpszichológia. Bp. p. 75–84
184
Cartwright, D. és Harary, C. (1978). Strukturális egyensúly: Heider egyensúlyelméletének általánosítása. In: Az attitűd pszichológiai kutatásának kérdései. Szerk: Halász L., Hunyady Gy., és Marton L. M. Akadémiai Kiadó, Budapest.
58
•
A szociális dezintegráció az imaginárius közösségbe, a nemzetbe való integráció igényét, vagyis a nacionalizmust erősíti. A szimbolikus világ elmélete a karakter korrózióján keresztül ugyancsak az imaginárius nemzeti integráció elképzelését támogatja és a közösség fetisizálása révén a demokrácia korlátozását, a tekintélyelvűséget, a xenofóbiát és a kitaszítottak feletti dominancia igényét emeli ki.
•
A társadalmi identitás megrendülése, vagy az etnikai verseny elmélete az in-group és out-group megkülönböztetésére épül, vagyis a nacionalizmusra és a xenofóbiára.
•
Az autoriter személyiség elmélete a szigorú rendpártiságot, a normasértőkkel szembeni fellépést, a demokrácia korlátozását, a karizmatikus vezető igényét, valamint az in-group erkölcsi felsőbbrendűségét hangsúlyozza, így szorosan kapcsolódik a nacionalizmushoz és a xenofóbiához.
•
A politikai kiábrándultság az antielitizmus felerősödését és a protest szavazat valószínűségét erősíti. A bizonytalanságról, a haragról, az igazságtalanságról szóló elképzelések a xenofóbiát, a politikai kiábrándultságot és a demokrácia korlátozását hangsúlyozzák.
Amennyiben a fenti attitűdöket megpróbáljuk csoportba rendezni, akkor azt láthatjuk, hogy tulajdonképpen öt nagy attitűd halmazt lehet megkülönböztetni a társadalmi-gazdasági változások és a szélsőjobboldali, illetve radikális jobboldali populista pártok előretörését tárgyaló, részben eltérő diszciplináris területeken kialakított elméletek elemzése során, amelyek egyaránt kapcsolatban állnak a gyors társadalmi-gazdasági változásokkal és a szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali populista nézetek iránti vonzódással. Ez az öt nagy attitűd halmaz a következő: 1. a nacionalizmus, amely jelentkezhet az etnocentrizmus, az in-group védelem, vagy az imaginárius integráció formájában, 2. az out-grouppal szembeni előítéletek, amelyre jellemző a bűnbakképzés, bevándorlásellenesség, vagy a xenofóbia, 3. a politikai gyengeség és kiábrándultság attitűdje, amely együtt jár az antielitizmussal és a protest szavazással, 4. a tekintélyelvű szigorú rend és törvénypártiság, amely együtt jár a demokrácia valamilyen szintű korlátozásának igényével és karizmatikus vezér iránti vágyódással,
59
5. a szociális dominancia orientáltság, amely mint rasszizmus és új rasszizmus, illetve mint szociáldarwinizmus jelenik meg. A témával foglalkozó szociálpszichológiai kutatások eredményeit felhasználva és részben azokra építkezve az attitűdök segítségével tudjuk vizsgálni azt, hogy a radikálisan megváltozott munkafeltételek egyéni percepciója milyen pszichológiai folyamatokat generál a munkavállalók körében, s e folyamatok miként hatnak azokra az attitűdökre, amelyek fogékonnyá tehetik őket a szélsőjobboldal hívószavai iránt. Vagyis mérni tudjuk a munkafeltételekben bekövetkezett változások eltérő egyéni percepcióinak kapcsolatát a fenti attitűdökkel, s ugyanezen attitűdök kapcsolatát a szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista üzenetekre való fogékonysággal. Az így kialakuló attitüdinális potenciál lesz az, amely egyrészt megteremti a „piacot” a szélsőjobboldali üzenetekkel házaló pártok és politikusok számára, másrészt megmagyarázhatja, hogy a radikális társadalmi-gazdasági változások és válságok időszakaiban miért következik be tömeges szavazatvándorlás a szélsőjobboldalra.
2) Nyertes-vesztes törésvonal Mindegyik elméletben, magyarázatban megjelenik az, hogy a társadalmi-gazdasági változások erőteljes hatással vannak az emberek munkaerőpiaci helyzetére, munkafeltételeik változására, s a munkaerőpiaci helyzet és a munkafeltételek változása befolyásolja politikai nézeteik, attitűdjeik alakulását. Az, hogy az elméletek nemcsak a változások veszteseiről szólnak, hanem azok nyerteseiről is, jól mutatja az ezredforduló változásainak különbségét a XX. század húszas-harmincas éveihez képest. Az I. fejezetben a nyolcvanas-kilencvenes évek társadalmi-gazdasági változásainak rövid bemutatása rávilágított arra, hogy ezek a változások nem feleltethetőek meg a húszas-harmincas évek kataklizmaszerű gazdasági krízisének, mégha vannak is hasonlóságok a korábbi változásokkal: ugyan a nyolcvanas – kilencvenes évek változásainak is nagyszámú vesztese van, azonban a vesztesek aránya jóval alacsonyabb, mint a húszas-harmincas években volt. Ugyanakkor széles rétegek, foglalkozási csoportok foglalkoztatási helyzetük javulását érzékelték, ezért ők a változások nyerteseinek tekinthetők. Azt is láthattuk azonban, hogy az egyéni percepciók szintjén nemcsak a vesztesek, vagyis a munkaerőpiaci bizonytalanságot és veszélyeztetettséget átélők, hanem a viszonylagos biztonságban dolgozók, vagy akár felívelő életpályát, munkahelyi karriert befutók, vagyis a változások nyertesei is érezhetnek pszichológiai fenyegetettségét és/vagy frusztrációt. 60
A vesztesek és nyertesek csoportjait nehéz definiálni, pontosan meghatározni. A hivatkozott elméletek a változások vesztesei között kiemelik a társadalmi-gazdasági krízis, a neoliberális gazdaságpolitika, a gazdaság átstrukturálódása következtében növekvő bizonytalanságot és frusztrációt átélő emberek csoportjait. Emellett a munkanélküliséggel veszélyeztetettek és a munkanélküliek, a kényszernyugdíjazottak, a lefelé mobilizálódók, az alacsony iskolai végzettségűek, vagy a dezindusztrializáció és a piaci ciklusok által veszélyeztetetett kékgalléros munkavállalók, valamint a depriválódottak tartozhatnak a vesztesek táborába. A modernizáció krízise következtében az elavult tudással és képzettséggel rendelkezők, a flexibilis munkakörülményekhez alkalmazkodni képtelen munkavállalók szintén ide tartozhatnak. A társadalmi-gazdasági pozícióját és identitását fenyegetettnek
érző
középosztály tagjai, vagy az átalakuló, privatizálódó közszférában dolgozók, akik a deklasszálódástól való félelem és a gazdasági krízis miatt radikalizálódhatnak, szintén a változások vesztesei közé sorolhatók. Megállapítható azonban, hogy inkább az alsóbb társadalmi osztályokat és rétegeket tekinti a szerzők többsége a változások veszteseinek.185 A változások nyerteseinek a vizsgált országokban többnyire azok a munkavállalók tekinthetők, akik azokban a szektorokban dolgoznak, ahol a legnagyobb fejlődés ment végbe: az üzleti, a kereskedelmi szolgáltatói, a biztosítási és bankszférában, vagy az IT szektorban. Mint korábban szó esett róla az említett szektorokban nemcsak nőtt a munkalehetőségek száma, hanem a kapcsolódó ágazatokban is növelte a foglalkoztatottságot. A fejlődő ágazatokban – különösen a vezetői pozícióban - dolgozók egy része a változások nyerteseinek tekinthető. Ahhoz azonban, hogy valaki a nyertesek táborába tartozzon nem elég pusztán a foglalkoztatási és anyagi biztonság. Fontos tényező a nyertes helyzet egyéni percepciója, a depriváció érzésének hiánya, a biztonság, az elégedettség és a megbecsültség érzése. Ezek azok a legfőbb pszichológiai tényezők, amelyek elkülöníthetik a nyerteseket a vesztesek táborától. A változások nyertesei közé tartozhatnak ezért például munkások, vagy a kispolgárság egy része is. Azt mondhatjuk, hogy az egyéni percepciók alapján a társadalom minden rétegéből, osztályából származók tartozhatnak a nyertesek közé. A nyertesek között is találhatunk ugyanakkor olyanokat, akik időszakosan pszichoszociális stresszt élnek át, konfrontálódhatnak a növekvő munkaterhekkel és hosszabbodó munkaidővel, amelyet körükben legtöbbször kompenzál az anyagi és szimbolikus
185
Lásd pl.: Lubbers, Marcel ibid. (2001)
61
megbecsültség érzése. Az identitás és a sokszor nehezen megszerzett pozíció görcsös védelme azonban a fenyegetettség állandósuló érzésével párhuzamosan jelentkezhet. Ha vesztes-nyertes szempontból vizsgáljuk meg napjaink szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali populista pártjainak sikerességét elemző elméleteket, akkor azt tapasztaljuk, hogy a vesztes-nyertes törésvonal mentén egyes elméletek inkább a vesztesek, míg mások inkább a nyertesek radikalizálódásának okaira adnak magyarázatot, s vannak olyan elméletek is, amelyek igazak lehetnek mindkét csoportra. A szociális dominancia orientáltság elmélete egyértelműen a nyertesekről szól. A modernizáció vesztesei, a deklasszálódásról szóló elmélet, a szociális dezintegráció elmélete, vagy az etnikai verseny teóriája, valamint a deprivációról, a bizonytalanságról és az igazságtalanságról szóló elméletek inkább a változások veszteseit helyezik a középpontba. A modernitás kríziséről, a társadalmi identitásról, vagy a szimbolikus világról szóló elméletek mindkét csoport érintettségét feltételezik. Feltehető, hogy a nyertes-vesztes törésvonal mentén különbséget találunk abban, hogy a társadalmi-gazdasági változások egyéni percepciója milyen attitűdök kialakulásával, megerősödésével áll kapcsolatban.
3) A kollektív és egyéni identitás megrendülése, az elbizonytalanodás és depriváció érzése, illetve az identitás megerősítésnek igénye A munka és a munkahely az emberek számára nemcsak megélhetést biztosít, hanem meghatározza a személyes és társadalmi identitást, a társadalmi integrációt és státuszt. A munka életstrukturáló erő, érték, nagyban hozzájárul az önbecsüléshez.186 Éppen ezért kulcsfontosságú a munkahelyi tapasztalatok szerepe a politikai attitűdök kialakulásában, megváltozásában vagy a meglevő attitűdök radikalizációjában. Az idézett szociológiai és szociálpszichológiai
elméletek
túlnyomó
többsége
hangsúlyozza
magyarázatként
a
munkahelyi élményeket, az elbizonytalanodás és a depriváció, illetve a kollektív és egyéni identitás megrendülésének fontosságát, valamint az erre adott reakcióként a szétzilálódott identitás újjáépítésének igényét imaginárius nemzeti integráció és identifikáció útján, amely fontos pszichológiai folyamat a változások egyéni percepciója és a szélsőséges hívószavak iránti fogékonyság kapcsolatának magyarázatában. Emellett – különösen a nyertesekkel foglalkozó elméletekben - a növekvő biztonság, megbecsültség és versenyképesség, valamint a
kialakított
felsőbbrendű,
legitimnek
tartott
önkép
és
nyertes-identitás
állandó
186
Lásd: Hajnal István (1988): Az újkor története. Akadémiai kiadó, Reprint kiadás, Az eredetit a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. adta ki 1936-ban, Budapesten. Polányi Károly ibid. (1946)
62
megerősítésének és az egyenlőtlenségek fenntartásának igénye jut fontos szerephez. A szociális dominancia orientáltság elmélete alapján elmondható, hogy a természetes kiválasztódásba vetett hit a felerősödő versenyben az identitás állandó megerősítésének és az egyenlőtlenségek fenntartásának igényéhez vezet. A modernitás krízise elmélet szerint az atomizáció és az elszemélytelenedés a mai nyugati társadalmakban a természetes közösségek védelmét eredményezi, az identitásválságot átélő társadalmi csoportok a szélsőjobboldaliság eszméiben jól definiált társadalmi határokat látnak. A modernizáció vesztesei elmélet szerint azok, akik képtelenek lépést tartani a változásokkal, akik a sikerhez szükséges kulturális, társadalmi és anyagi forrásokkal nem rendelkeznek, és a modernizációs folyamatban elveszítik a bizonyosságot és a biztonságot az életük fontos területein, kénytelenek szembesülni saját identitásuk megroppanásával, amelyet szimbolikus nacionalista identitással helyettesíthetnek. A deklasszálódás elmélet szerint a modernizációs folyamatban a társadalmigazdasági pozícióját és identitását fenyegetettnek érző középosztály is vonzódhat a szélsőjobboldalhoz: a társadalmi lecsúszás, illetve a társadalmi mobilitásból való kirekesztettség veszélye növeli az attitűdök radikalizálódásának valószínűségét. A szociális dezintegráció elmélete szerint, a modernizáció következményeképpen az egyén társadalmi kötődései lazulnak, vagy éppen elszakadnak. Az elmagányosodás, a szociális dezintegráció és a depriváció érzése miatt megnő az igény a nemzeti közösségbe való imaginárius integrációra. A társadalmi identitás megrendülése elmélet szerint az egyének a gazdasági, kulturális fenyegetettségre saját vélt, vagy valós kategóriáik erősítésével felelnek. Ha az emberek bizonytalanok a saját életük számára fontos dimenziókban, például a munka világában, akkor nagyobb valószínűséggel igénylik a szélsőséges csoportokhoz való kötődést, amelyek tiszta prototípusokat kínálnak és nagy távolságokat tartanak más csoportoktól. Az identitás elméleteket követve elmondható, hogy a növekvő bizonytalanság, az izolációtól való félelem és az individualizáció vezet elsősorban a kollektív identitás eróziójának érzéséhez. Akik a kollektív vagy egyéni identitás eróziójával konfrontálódnak, nagyobb valószínűséggel igénylik az identitás és a biztonság helyreállítását. Amennyiben az identitás megerősítése iránti igény kulturális szinten jelenik meg, akkor az nagy valószínűséggel köthető a társadalmi-gazdasági változókhoz. Például a munkaszerkezet eróziója és a hagyományos munkásosztályi kultúra feloldódása hozzájárulhat az identitás kríziséhez, amely elvezethet az erősödő patriotizmushoz, nacionalizmushoz. A szimbolikus világ elmélete szerint a hosszútávú, határozatlan munkaidejű szerződések ritkulása, a munkafeltételek radikális változása, valamint az új menedzsment-technikák és a kontroll új formái olyan elbizonytalanodáshoz vezethetnek, amelyek a karakter korróziójához vezető jelenséget hívják 63
életre: az identitás és az ön-percepció, valamint az önértékelés bizonytalanságát. Erre a szélsőjobbnak szimbolikus kínálati eszköze van: a nacionalizmus. Az autoriter személyiség az alárendeltség és a dominancia utáni vágy kettőségét igényli. A társadalmi identitás perspektívájából vizsgálva látható, hogy azok, akik a közvetlen, vagy tágabb környezetük által fenyegetve érzik saját identitásukat, nagyobb hajlamot mutatnak a tekintélyelvűség elfogadására. A gyors társadalmi-gazdasági munkaerőpiaci változások következtében az emberek jórésze bizonytalanságot, fenyegetettséget él át, amely a rendteremtés és a biztonság megteremtésének igényéhez vezethet. Az etnikai verseny elmélete szerint a népcsoportok közötti verseny összefügg azokkal a belső csoportképző tényezőkkel, amelyek során az emberek pozitív in-group identitásokat építenek, s megkülönböztetik magukat a negatív tulajdonságokkal felruházott out-grouptól. A bizonytalanság, az igazságtalanság, a harag, a kiábrándultság magyarázata szerint a kapitalista társadalmakban a felerősödő piaci elvek csökkentik a munkavállalók társadalmi integrációját, ami az én stabilizációja érdekében az imaginárius közösségbe tartozás igényéhez vezet. Ez a magyarázat egyértelműen azt állítja, hogy a változások félelemhez és bizonytalansághoz vezethetnek: a gazdaságilag és politikailag frusztráltak és a változások vesztesei fordulnak a szélsőjobb felé.
V. A kutatás hipotézisei és elméleti modellje Az előző fejezetek bemutatták, hogy a nyolcvanas évek második felétől a munka világa jelentős változáson ment keresztül, amely aláásta a hagyományos biztonsághoz fűzött elvárásokat. A globalizáció, a multinacionális vállalatok egyre fokozódó szerepe a piacon, a liberalizáció és a jóléti állam visszaszorulása megroppantotta a II. Világháború nyomán kialakult európai szociális modellt. Az egyre növekvő mértékű - különösen a harmadik világból érkező - immigráció pedig az etnocentrikus nemzetállami keretek homogenitását kérdőjelezte meg, amelyek meghatározóak voltak az európaiak számára az elmúlt évszázadban és amely egyik fontos feltétele volt a jóléti államok kialakulásának.187 Láthattuk továbbá, hogy a társadalomban, a gazdasági életben és a munka világában bekövetkezett változásokkal párhuzamosan a szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista pártok hirtelen visszatértek Európa politikai térképére, s több országban jelentős sikereket értek el az 187
Brubaker, Rogers (1992): Citizenship and Nationhood in France and Germany. Cambridge, MA: Harvard University Press
64
országos és helyi választásokon. A IV. fejezet bemutatta, hogy a szakirodalom amellett tör pálcát, hogy a munka világában bekövetkezett változások befolyásolhatják a szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista pártok sikerességét. Az elméletek elemzése rávilágított arra, hogy sajátos szociálpszichológiai attitűdökön keresztül jön létre a kapcsolat a társadalmigazdasági, munkaerőpiaci változások és a szélsőjobboldali nézetekhez való vonzódás között. Öt ’nagy’ attitűdöt, attitűd halmazt sikerült azonosítani, amelyek magyarázzák a vonzódást a szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista pártok iránt: a nacionalizmust, az outgrouppal szembeni előítéletet és elutasítást, a politikai kiábrándultságot, a tekintélyelvűséget és a szociális dominancia orientáltságot. Láthattuk, hogy az attitűdök feltérképezése azért fontos, mert az attitűdök kötik össze az egyén társadalmi-gazdasági változásokhoz köthető percepcióit az ezekre adott politikai reakcióival, a szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista üzenetekre való fogékonysággal. A szakirodalom újraelemezése megmutatta, hogy a jelenlegi változások vesztesei mellett a változások nyertesei is vonzódhatnak szélsőjobboldali eszmék iránt, kialakíthatnak a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdöket: egy részük a biztonság, az elégedettség és a megbecsültség érzése nyomán a győztesek ’felsőbbrendű’ táborába tartozónak érezheti magát, mások a változások relatív nyerteseiként időszakosan stresszt és fenyegetettséget élhetnek át, amely szintén elvezethet a szélsőjobboldali eszmékhez való vonzódáshoz, attitűdjeik radikalizálódásához. A veszteseket leginkább a depriváció érzése, az elbizonytalanodás, a deklasszálódás, az elégedetlenség és a szimbolikus és anyagi megbecsültség percepcióinak hiánya különíti el a nyertesektől, amelyek inkább egyéni percepciók, mint objektív helyzetek. Azt is láttuk, hogy a vesztesek és nyertesek identitását eltérő módon érintik a változások. A szakirodalomban fontos pszichológiai magyarázat az, hogy az egyén a változásokat úgy éli-e meg, mint identitásának megroppanását és deprivácót, amelynek során az egyén szimbolikus nacionalista identitás kiépítésével küzd a fenyegetettség és a depriváció érzése ellen, vagy mint biztonsága növekedését, identitásának megerősítését, saját munkaerőpiaci életútja sikerességének igazolását, a mások feletti dominancia kialakításának szükségességét. A nyertes-vesztes törésvonal mentén újraértelmezve a társadalmi-gazdasági, munkaerőpiaci változások hatásait az egyéni percepciókra és reakciókra azt is láthatjuk, hogy a nyertesek és a vesztesek identitását eltérően érintik a változások. Úgy tűnik, hogy az emberek társadalmigazdasági, munkaerőpiaci változásokhoz való alkalmazkodása, az egyéni percepciókra adott
65
reakciók a nyertesek és vesztesek között eltérő pszichológiai utakon zajlanak. A nyertesekre inkább az jellemző, hogy saját identitásuk védelmének és megerősítésének segítségével alkalmazkodnak a változásokhoz. A vesztesek azonban inkább szimbolikus identitás kiépítésével küzdenek a fenyegetettség, a veszélyeztetettség és a depriváció érzése ellen a változásokhoz való alkalmazkodás során. Az eltérő identitás keresés/építés/erősítés folyamata a nyertes-vesztes törésvonal mentén részben eltérő attitűdöket hoz mozgásba. Ennek alapján feltételezhető, hogy a nyertes-vesztes törésvonal mentén a sajátos szociálpszichológiai attitűdök, amelyek jellemzőek a szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali populista pártok hívószavaira fogékony emberekre, eltérő konfigurációban, eltérő dominanciával jelennek meg. Az elméleti modell alapján az alábbi hipotézisek állíthatóak fel: H1. Van kapcsolat a munka világában bekövetkezett változások egyéni percepciója és a szélsőjobboldalhoz, illetve a radikális jobboldali populizmushoz köthető attitűdök között. H2. Van kapcsolat a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök és a szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali populista pártok iránt érzett szimpátia között. H3. Mind a változások vesztesei, mind azok nyertesei kialakíthatnak a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdöket és ezáltal vonzódhatnak szélsőjobboldali nézetek iránt. H4. A munkafeltételekben bekövetkezett változásokra a változások nyertesei és vesztesei eltérően reagálnak, vagyis eltérő dominanciájú attitűdöket alakítanak ki. A változások nyertesei elsősorban az új rasszizmus, vagyis a szociális dominancia orientáltság attitűdjeit mutatják, míg a vesztesekre inkább a politikai kiábrándultság, a nacionalista imaginárius identitás-keresés és az out-group elutasítás attitűdje jellemző. A politikai kiábrándultság, elbizonytalanodás és hatalomnélküliség érzése – amely elsősorban a vesztesekre lehet jellemző - következtében fontos szerepet kaphat a rendteremtés igénye, a tekintélyelvű, demokráciakorlátozó attitűd elfogadása. H5. A nyertes-vesztes törésvonal az eltérő dominanciájú attitűdök és az ezek hátterében meghúzódó deprivációs és identifikációs folyamatok segítségével jön létre a munkavállalók körében. 66
A hipotézisekre két, részben egymásra épülő kutatási szakaszban kerestem a választ. Az első szakaszban a vizsgált országokban készített félig strukturált mélyinterjúk elemzését végeztem el. A második szakaszban az interjúk elemzése és az eredeti hipotézisek nyomán készített, mind a nyolc országban hasonló nagyságú országos reprezentatív mintán lekérdezett kérdőív adatait elemeztem. A nemzetközi összehasonlíthatóságot szem előtt tartva a kérdőív minden országban tartalmi és formai szempontból egyforma volt. Többek között e kompromisszum és az érzékeny téma miatt (amely viszonylag rövid kérdőívet tett szükségessé) a kérdőív tartalmi elemei közé sajnálatos módon nem kerülhettek be a pusztán nemzeti sajátosságokra épülő kérdések (mint például Magyarországon az antikommunizmusra, a cigányellenességre, vagy az antiszemitizmusra vonatkozó blokkok).
VI. A kvalitatív fázis módszerei és főbb eredményei A vizsgált országokban a SIREN projekt kvalitatív fázisában a kutatói team tagjai összesen 313 mélyinterjút készítettek. Az interjúk olyan munkavállalókkal, munkanélküliséggel fenyegetett emberekkel, illetve kényszernyugdíjazottakkal készült, akiket jelentősen érintettek a munkaerőpiaci változások és fogékonyak voltak a szélsőjobb üzeneteire, de nem voltak tagjai valamelyik szélsőjobboldali pártnak vagy mozgalomnak. Azt, hogy kérdezetteink fogékonyak-e a szélsőjobboldal üzeneteire, a környezetükben lévő emberektől, főleg munkatársaiktól tudtuk meg. Az interjúk egyharmadát egyfajta kontrollként készítettük olyan munkavállalókkal, akiket szintén markánsan érintettek a társadalmi-gazdasági, munkaerőpiaci változások, de nem egyértelműen a szélsőjobboldallal szimpatizáltak. A miniminta létrehozását részben a hólabda módszer segítette, ahol interjúalanyaink hasonló politikai nézeteket valló embereket ajánlottak, akiknek szintén jelentős mértékben változtak a munkafeltételeik. Nagyon fontos kiválasztási kritérium volt, hogy kérdezetteink hogyan perceptálják a saját munkafeltételeikben történt változásokat. Vagyis olyan interjúalanyokat kerestünk 1) akik úgy érezték, hogy növekedett a foglalkoztatási biztonságuk, jövedelmük, esélyeik a munkaerőpiacon; 2) akik viszonylag biztos munkahellyel (például határozatlan munkaidejű szerződéssel) rendelkeztek, de romló munkafeltételekről, csökkenő bérről, növekvő bizonytalanságról, flexibilitásról, vagy a cég átszervezéséről számoltak be; 3) akik határozott
munkaidejű
szerződéssel,
vagy
vállalkozóként
dolgoztak
és
erőteljes
67
bizonytalanságot éreznek a munkaerőpiacon (feketemunka, időszakos munka, alkalmi munka stb.). A kiválasztást megkönnyítette, hogy olyan szektorokat, illetve vállalatokat kerestünk fel, amelyek jelentős átalakuláson mentek keresztül (privatizáció, liberalizáció, decentralizáció, racionalizáció). Próbáltuk ugyanakkor iskolai végzettség, nem, kor és eltérő régiók szerint is variálni a minimintát. Összefoglalva tehát a kiválasztás a foglalkozási státusz, a munkahelyi feltételek változásainak egyéni percepciója, a munkaerőpiaci szektor (IT, telekommunikáció/posta, tömegközlekedés, egészségügy/oktatás, szolgáltatás, ipar, mezőgazdaság) és a szélsőjobboldali hívószavak iránt való fogékonyság alapján történt. Minden
országban
nagyjából
hasonló
számú
mélyinterjút
készítettek
a
kutatók.
Magyarországon 42 interjú készült, ebből 32 interjút használtam fel az elemzésekhez. Miután a MIÉP szavazóbázisa Budapesten és Pest megyében koncentrálódik, ez a két közigazgatási egység erős súllyal szerepelt a vizsgálat során. Készítettem ugyanakkor néhány kontroll interjút Kelet-Magyarországon, illetve a Duna-Tisza Közén is. Az interjútervet a nemzetközi kutatói team közösen dolgozta ki. Az interjúterv a következő témákat ölelte fel: Társadalmi-gazdasági, munkahelyi változások •
Munkahelyi, munkaerőpiaci helyzet, munkakör, státusz, beosztás, jövedelem
•
A munkahely jellemzői (magán, vagy közszféra, munkavállalók száma, a munkahely mérete és tevékenysége, érdekvédelem stb.)
•
Munkafeltételek, flexibilitás, munkateher, autonómia stb.
•
Munkahelyi kapcsolatok (kollégákkal, felettesekkel, beosztottakkal), integráció, konfliktusok
•
Társadalmi-gazdasági változások megítélése
•
A
foglalkoztatás
atipikus,
vagy
nem
sztenderd
formái,
munkanélküliség,
részmunkaidő, bizonytalanság, munkaszerződés •
Változások a munkahelyi és életfeltételekben, relatív depriváció
•
A stressz és egyéb egészségkárosító tényezők következményei
•
Hazai és nemzetközi helyzet, multinacionális vállalatok, verseny, EU, globalizáció stb. egyéni percepciói
68
A foglalkozási, munkahelyi csoport percepciói •
Munkahelyi pozíció, bizonytalanság, bizalmatlanság, stigmatizáció, marginalizáció stb.
•
A munkahelyi veszélyeztetettség percepciói
•
Az ön-klasszifikáció problémái, státuszinkonzisztencia
Politikai vélemények •
Kapcsolat a politikával, érdeklődés a politika iránt
•
Változások a politikai pártokhoz való kötődésben, véleményváltozások az utóbbi 15 évben
•
Bizalom-bizalmatlanság, szakszervezeti-, vagy párttagság, politikai tőke,
•
Alternatív politizálás, nem kormányzati szervezetek, civilek, alternatívok
•
A politikai változások hatásainak egyéni percepciói
•
A politika hatása a munkahelyi változásokra és az életkörülményekre, a változások hatására kialakult szilárd vélemények, attitűdök
Életút •
Nem, kor, iskolai végzettség, nemzetiség, életút és annak értékelése
•
Szülők foglalkozása
•
Családi helyzet, gyermekek, a partner foglalkozása
•
Családi szocializáció, integráció
•
Társadalmi, földrajzi mobilitás
•
Betegség, baleset, családi tragédiák
A munkaerőpiaci változásokkal kapcsolatos attitűdöket és politikai jellegű attitüdinális reakciókat többek között a következők tükrében vizsgáltam: a társadalom és a munkahely normatív működéséről és rendjéről alkotott erkölcsi alapú elképzelések, az igazságosság és érdemesség kérdése, a deklasszálódás és depriváció kérdése, a státusz és értékvesztés kérdése, a társadalmi identitás újragondolásának kérdése, az imaginárius közösségbe való integráció elképzelése, a nyertes/vesztes önpozicionálás kérdése.
69
Az interjúk értékelése és elemzése Az interjúk lekérdezésének időszakában a nyugat-európai államokban a szélsőjobboldali diskurzus középpontjában tipikusan a harmadik világból, különösen Afrikából és az arab világból érkező bevándorlás kérdése állt. Ezt színezte Németországban az újraegyesítés kérdése, valamint a magukat németnek vallók Kelet-Európából való ’hazaköltözése’. Ausztriában a Balkánról jövő menekültekről szóló viták voltak a középpontban. Belgium a jóléti állam problémáival küzd(ött), amely válság a domináns diskurzus szerint főként a bevándorlás és a vallon-flamand ellentét következménye. Olaszországban a munkahelyi bizonytalanság együtt jár(t) a politikából való kiábrándultsággal. Svájcban a gazdasági problémák, a svájci identitás szétzilálódása és a hagyományos svájci imázs lerombolása volt a fő téma. Magyarországon a rendszerváltás következtében kialakult társadalmi és gazdasági válság, az antiszemita és antikommunista hívószó és a parlamenti demokrácia színjátékként való értékelése (a befejezetlen rendszerváltás) játszott központi szerepet. Azt tapasztaltam, hogy a kérdezettek életében a munka központi jelentőséggel bír, amely nemcsak anyagi biztonságot jelent. Kivétel nélkül minden kérdezettnél, bármilyen társadalmi miliőből származott, bármilyen életutat járt végig a munka kivételes fontossággal jelent meg mint életstrukturáló erő, amely hozzájárult a társadalmi integrációhoz, az önbecsüléshez és a társadalmi identitáshoz. Azonban a munka világában perceptált változások gyakran fenyegetésként jelentek meg kérdezetteink identitására nézve. A legfontosabb negatívnak ítélt változások a leépítések és a korai, vagy kényszernyugdíjazás, a mobilitási kényszer, az új vezetési stílusok presszionáló hatása, az új tudás, a készségek, képességek és kompetenciák megszerzésének szükségessége/kényszere, a növekvő munkateher, a gyakran fizetetlen túlórák, a kevés és gyakran kihasználhatatlan szabadság, a folyamatos átszervezések és a foglalkoztatási bizonytalanság voltak. Emellett kérdezetteink a hosszú távú vagy sztenderd foglalkoztatás hiányát, csökkenését említették a leggyakrabban. A folyamatos liberalizáció, a munkaerőpiac egyre rugalmasabb és a menedzsment számára kedvezőbb szabályozása, a bizonytalan piaci kondíciók, a hiányos érdekvédelem, illetve a szociális biztonság egyre jobban érzékelt hiánya mind oda vezetett, hogy a megkérdezettek bizonytalannak érezték a helyzetüket a munkahelyükön, s ennek következtében fenyegetettséget éreztek. Kérdezetteink gyakran státuszvesztéssel és életkörülményeik romlásával konfrontálódtak. Miután sokan
70
hosszú éveken vagy évtizedeken át lojálisak voltak munkaadójukkal szemben, gyakori a változások következtében kialakuló csalódottság, értéktelenség és becsapottság érzése. A
részmunkaidő
növekedésével
és
a
foglalkoztatási
formák
megváltoztatásának
következtében a munkavállalók úgy érezték, hogy kizsákmányolják őket: a vállalat nem invesztál beléjük, ugyanakkor maximális teljesítményt vár el. magatartásmintával
szemben
kérdezetteink
kiemelték
saját
Ezzel a vállalati pozitívnak
ítélt
munkaerkölcseiket, elhivatottságukat, minőségi munkára való törekvésüket, valamint azt, hogy a normabetartói attitűd ellenére érdekeiket figyelmen kívül hagyják, és nem becsülik meg őket a munkahelyükön. Olyan szerződéseket kénytelenek kötni, amelyek következtében a jövedelmük és a státuszuk csökken, ami tovább fokozta az igazságtalanság és a becsapottság érzését. A kérdezettek körében elterjedt volt az a nézet, hogy az átszervezések következtében a korábbi szakmai tudás leértékelődik, csakúgy, mint a korábbi munkaértékrend. A munkavállalók arról számoltak be, hogy a folyamatos változások következtében korábbi tapasztalataikat nem tudják megfelelően kihasználni, vagy az új menedzsment nem tart igényt a korábban megszokott minőségi munkára. A munka világában bekövetkező értékválság és anómia véleményük szerint a globalizáció következménye, mindenütt csak a pénz diktál, a társadalmi normák és a becsületesség eltűnt a munkahelyekről, az új menedzsment pusztán piaci érdekek alapján dönt. Egyes kérdezetteink, főleg a bizonytalan munkakörülmények között dolgozók, az említettek következtében a deklasszálódás és a hatalomnélküliség érzésével szembesültek. Az átszervezések következtében a hosszú távú munkalehetőségek hiánya munkahelyi bizonytalansághoz, a leépítések, az egészségkárosodás, az elbocsátás veszélye foglalkoztatási bizonytalansághoz vezettek. A korai nyugdíjazás, a munkanélküliség, a megszokott életkörülmények fenntarthatóságának és a megfelelő jövedelem megszerzésének bizonytalansága érzését keltette kérdezetteinkben. A technológiai fejlődés, a foglalkozási szektorok közötti átstrukturálódás, a kompjúterizáció, az állandó változásokhoz való alkalmazkodás szükségessége (például élethosszig tartó tanulás) a képességek, készségek és kompetenciák reprodukciójának bizonytalanságához vezettek. A fent leírtak különösen nagy hangsúllyal voltak jellemzőek idősebb kérdezetteinkre. Az idősebb munkavállalók (45 év felett) számára egy esetleges elbocsátás a munkaerőpiacról való kiesést jelentheti, hiszen ők azok, akik a privatizáció és az átszervezések következtében nagy valószínűséggel az utcára kerülnek. Azok az emberek, akik bizonytalan foglalkoztatási helyzetben voltak, úgy érezték, hogy nincs befolyásuk arra, hogy mi történik velük a jövőben. 71
A munka világában perceptált bizonytalanság hatással volt a privát életszférára is, ami a társadalmi izolációtól való félelemhez vezetett. A munkaszervezéssel kapcsolatos változások tekintetében két trend vált szembetűnővé. Az egyik irányzat a munkavállalóknak több autonómiát és felelősséget biztosít. A másik irányzat a menedzsment részéről azzal fenyeget, hogy növekszik a kontroll a munkavállalók felett (ez az ún. neo-taylorizmus188). A fiatalabbak az autonómia növekedését pozitívnak találták, az idősebbek ezt a fajta önálló munkavégzési kényszert és felelősségvállalást a bizonytalanság újabb forrásának tekintették. A negatív tapasztalatok kérdezetteinknél igazságtalanság érzéshez vezettek. Az igazságtalanságból fakadó düh elsősorban a vállalat vezetése a politikusok és a szakszervezetek felé irányult. Eszerint a döntéshozók nem törődnek az egyszerű emberekkel, gyakran nem képesek megfelelő módon szembenézni a változásokkal és irányítani azokat: a szakszervezetek és a mainstream politikai pártok a megváltozott körülmények között képtelenek a dolgozók érdekeit képviselni. Általános tapasztalat volt, hogy a megkérdezettek számára a vizsgált országokban óriási pszichológia terhet jelentett a munkaerőpiaci elvárások növekedése és a bizonytalanság függetlenül attól, hogy a megkérdezett a társadalom mely szegmensébe tartozott. Ugyanakkor mind a nyolc országban megfigyelhető volt, hogy a változások nyertesei is szimpatizálnak a szélsőjobboldallal, különösen az erős munkahelyi identifikáció és a meritokratikus szemlélet segítségével alakítanak ki szélsőséges attitűdöket. Ők arról számoltak be, hogy a túléléshez olyan adaptációs képességek kellenek, amelyekkel csak a rátermettek rendelkeznek. Náluk a megnyíló lehetőségek és az azokhoz való alkalmazkodás képessége a felsőbbrendűség attitűdjét, más csoportok feletti dominancia érzését és igényét alakította ki. Az attitüdinális spektrum ezen oldalán olyan sikeres, képzett, gyakran a magánszférában, és/vagy a fejlődő szektorokban dolgozó, egyes esetekben saját maguk által választott nem sztenderd foglalkoztatási körülmények között munkát vállaló, főleg fiatal felnőtteket találtam, akik a változásokat
kihívásként
élték
meg,
amelyből
profitálhattak.
Ők
gyakran
a
szociáldarwinizmus eszméit osztották: a siker elsősorban az egyéni teljesítménytől, a rátermettségtől,
a megfelelő
adaptációs
képességektől
függ.
Rájuk
a társadalom
meritokratikus felépítményének elképzelése volt jellemző, osztották a ’mindenki a saját szerencséjének a kovácsa’ elképzelését, azt, hogy a túléléshez bármi áron meg kell ragadni a 188
Makó Csaba (2002): Paradigmaváltás a munkafolyamatban: poszt-fordizmus helyett neo-fordizmus, Harvard Business manager, No.1.,p. 60-69.
72
lehetőségeket, és a ’győztes mindent visz’, vagyis a természetes kiválasztódás elvét is. Ezek a munkavállalók tehát a változások nyerteseinek tekinthetők: találtam köztük továbbá képzett munkásokat, technikusokat, közép- és felsővezetőket, menedzsereket mind a piaci, mind az állami szektorban. A nyertesek egy másik csoportja azért vonzódott szélsőjobboldali nézetekhez, mert úgy érezte, hogy nagyon nagy árat kellett fizetni a sikerekért. Ők az igazságosság és érdemesség fontosságát hangsúlyozták, amely ugyancsak meritokratikus nézetekhez vezetett. Úgy érezték, hogy az erős piaci versenyben ők és a vállalat, amelynél dolgoznak, igazságtalanul hátrányba került. Relatív sikereik ellenére úgy gondolták, hogy egyes esetekben nem kapják meg azt a szimbolikus és anyagi megbecsültséget, amit megérdemelnének.
Az egyéni életutakból kialakuló mintázatok A nyolc vizsgált országban párhuzamosan készültek el az interjúk és azok országonkénti elemzései.189 Az interjúk értékelése nemcsak azért különbözött, mert a vizsgált nyolc ország történelmi és politikai kontextusai nagyon eltérőek voltak. Amellett, hogy az interjúk feldolgozása egységes szempontrendszer mentén történt, sok esetben maguk a kutatók is eltérő módon és egyes témák eltérő hangsúlyával dolgozták fel az interjúkat.190 A magyar kutatói team hozott egyedül létre az egyéni munkaerőpiaci életutak értékelése, a társadalmigazdasági, munkaerőpiaci helyzet egyéni percepciója és a változások értékelésére adott reakciók során kialakuló attitűdök összekapcsolódása révén ún. mintázatokat, amelyek a kérdezettek csoportosítását tette lehetővé. Jelen elemzés erre a módszerre alapoz. Fontos megemlíteni, hogy a magyar kutatói csoport által kidolgozott interjúelemzési módszert átvette a nemzetközi kutatói team is, s ez vált a kutatás nemzetközi záróriportjának értelmezési keretévé.191A mintázatokba különböző foglalkozású, beosztású, különböző szektorokban dolgozó, eltérő munkaerőpiaci életutat bejáró kérdezettek is kerültek, ugyanis számomra az egyik legérdekesebb jelenség az volt, hogy ezek a munkavállalók - társadalmi hovatartozásuktól, foglalkozásuktól, vagy beosztásuktól függetlenül - hasonlóképpen 189
National reports on qualitative findings – www.siren.at/members
190
Például Magyarország a projektben résztvevő országoktól jelentősen különbözött néhány nagyon fontos tényező mentén: ilyen a Nyugat-Európaitól markánsan eltérő társadalmi-gazdasági, történelmi helyzet, a Kelet-Európai rendszerváltozás sajátosságai és az ezekhez kapcsolódó, Nyugat-Európában (ma már) kevésbé markánsan megjelenő antiszemitizmus (Németországban ugyan előfordult a közelmúltban), vagy a változásokat és a demokráciát megkérdőjelező, a szocialistákat illegitim aktorként feltüntető attitűd, az erőteljes antikommunizmus és liberalizmusellenesség jelensége. 191 Lásd: Changing Working Life and the Appeal of the Extreme Right kötet tanulmányait (Flecker, Ashgate 2007).
73
érzékelik és értékelik a változásokat és erre reagálva hasonló attitűdöket alakítanak ki. Az interjúalanyok kiválasztásának módszertana részben befolyásolta a csoportok kialakítását, hiszen a munkaerőpiaci helyzet értékelése kiválasztási kritérium volt. Úgy tűnik, hogy a foglalkozási
csoporton
belüli
homogenitás
csökken
a
munkaerőpiaci
változások
következtében, az egyéni életutak megítélésének hasonlósága egyre fontosabbá válik a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök és szimpátia kialakulásában: vagyis az új törésvonal valóban a változások nyertesei és vesztesei között húzódik. Ez az új törésvonal azonban inkább a változásokhoz való alkalmazkodás során kialakult deprivációs/identifikációs folyamatok különbözőségét, valamint a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök különbözőségét és egyes attitűdök dominanciáját mutatja meg és nem a jobb/bal szavazói magatartásra utal. A megismert életsorsokban a változások percepciói és az azokra adott reakciók összekapcsolódtak, dinamikus ok-okozati viszonnyá alakultak. A kvalitatív fázisban így három, többé-kevésbé elkülönülő élethelyzet percepciót és azzal összefonódó attitűd csoportot, mintázatot különböztettem meg, amelyek a munka világán keresztül vezethetnek el a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök kialakulásához és/vagy felerősödéséhez. A három mintázatot legfőbb jellemzőik alapján neveztem el: 1) Felívelők (nyertesek) 2) Veszélyeztetettek (igazságtalanság élményt átélők, elértéktelenedést és a lecsúszás veszélyét perceptálók) 3) Deklasszálódottak (vesztesek, csalódottságot, lecsúszást érzékelők).
1) Felívelők Az első mintázat a felívelőké volt, amelybe a változások nyertesei tartoztak. Az e csoportba tartozók nagyon erősen azonosultak a munkahelyükkel és annak céljaival, vagy saját vállalkozásukkal. Munkaetikájuk szerint a teljesítményt kell mindenáron növelni, amelyet kollégáiktól, beosztottjaiktól és saját maguktól is elvártak. Ezek az emberek úgy érezték, hogy a változások kihívásaival szembe kell nézni, az új lehetőségeket meg kell lovagolni. Magukat mindenképpen azon csoportba sorolták, akik másokkal szemben rendelkeznek azokkal a képességekkel (például gyors alkalmazkodás képessége), kompetenciákkal, szimbolikus tőkékkel, amivel hasznot húzhatnak a változásokból.192 Véleményük szerint a gazdasági
192
“…magasan kell tartani az adrenalin szintet, hogy gyorsan tudj reagálni a változásokra, hiszen a változások folyamatosak. Lendület kell a kihívásokhoz, az intellektuális kihívásokhoz, a technológia használata során mentális frissesség és naprakészség kell.” (O1, IT vállalkozó, Olaszország) “…és ahogy mondtam, egy olyan személyiséggel kell rendelkezni, akinek megvan a belső nyugalma ahhoz, hogy megbirkózzon az ilyen helyzetekkel” (N1, IT specialista, Németország)
74
neoliberalizmus és a nemzetek közötti verseny mind egyéni, mind vállalati, mind nemzetközi szinten megköveteli a nagyobb teljesítményt, ami a kompetitív nacionalizmus attitűdjéhez vezetett. Véleményük szerint az erősödő versenyben való helytállás, a teljesítmény mindenáron való fokozása jelenti a túlélést. A saját magukért való felelősségvállalás növekedése és az erősödő versenyben való helytállás ebben a csoportban önfelértékeléshez, végső soron szociáldarwinista nézetekhez vezetett. Ez egyet jelentett a felsőbbrendűség érzésével, a meritokrácia hirdetésével, a természetes kiválasztódás elvének elfogadásával.193 A társadalmi dominancia orientáltság természetes és igazságos volt számukra, a társadalom hierarchikus, egyenlőtlenségeken alapuló elképzelése nélkül véleményük szerint rendetlenség és igazságtalanság uralkodna. Ez néha meglehetősen cinikusan fogalmazódott meg: “…úgy gondolom, hogy az osztálytársadalom nem is olyan rossz…, mi lenne a világgal, ha mindenki egyenlő lenne? Nem mindenki akar sok pénzt keresni…az hiszem egy osztályok nélküli társadalom unalmasabb volna.” (OSZ2 IT szektor, szabadúszó, Ausztria) Ugyanakkor a felfelé irányuló mobilitás gyakran azzal járt, hogy kérdezetteink egy részének az előrejutásért túlságosan magas árat kellett fizetnie. Ők a folyamatos átszervezés alatt álló magánvállalatok, vagy privatizált állami vállalatok viszonylag fiatal munkavállalói és középvezetői közül kerültek ki. E kérdezetteink egy része inkonzisztens státusszal bírt: Nyugat-Európában a magas beosztás nem mindig járt együtt magas iskolai végzettséggel, vagy – mint azt Magyarországon tapasztaltam – a magas végzettség nem járt együtt feltétlenül kimagasló bérezéssel, megbecsültséggel, státusszal. Ők arról panaszkodtak, hogy sikereik egyfajta önkínzással jártak együtt; többek között állandó stresszel, túlórákkal: A szakmai elkötelezettség nagyon fontos, azért csinálom. Ha hatszor annyit adnának, akkor se csinálnék mást. Pozíciómat kemény munkával értem el, nem kapcsolatokkal. Pályázat útján kerültem ide. Én azt gondolom, hogy nagyon keményen kellett bizonyítanom, de azért letettem eredményeket. De elfáradtam. Munkakör szempontjából kevesebb volt, amikor kezdtem, aztán rám bíztak több dolgot. Munkaköri leírásom egynegyede annak, amit tényleg csinálok. (M1, telekommunikációs szektor, menedzser)
”Természetesen hozzájárul az önbecsülésedhez, ha úgy tűnik körülötted, hogy minden összeomlott és a végén mégis kilábalsz belőle és a végén mindig megoldod.” (OSZ1, IT bróker, Ausztria) 193
„…fel kell, hogy készülj! Úgy gondolom, hogy a dolgok változnak, ahhoz egy bizonyos kultúra kell, egy kultúra elsajátítása, hogy független, rugalmas és alkalmazkodó lehess. Te magad vagy a saját legjobb terméked” (O2, számítástechnikai szakember, Olaszország)
75
A topmenedzsment és a beosztottak közötti szendvics-pozíció megnövelte a felelősségüket, a privatizáció és a vállalati átszervezés következtében kialakult bizonytalanság frusztrációhoz vezetett. Ennek ellenére úgy gondolták, hogy az előmenetelük egyértelműen a munkájukhoz és a munkahelyükhöz való kötődés és lojalitás következménye, amelynek következtében nemcsak maguktól vártak el maximális teljesítményt, hanem munkatársaiktól, feletteseiktől, általában a munkavállalóktól is. Például Belgiumban az első kérdezett (B1), aki vasúti dolgozó, nemcsak a kormányzati politikát kritizálta, de a kollégáit is, akik nem dolgoznak elég keményen, fenyegetik a vállalat jövőjének biztonságát, ezen keresztül az ő nyugdíját és személyes biztonságát is. Ezért ő a tekintélyelvű megoldás híve volt. Dániában az első kérdezett szerint (D1), aki telekommunikációs szakértő, a privatizáció és az erősödő verseny tekintélyelvű megoldás nélkül is megoldja a problémákat. Szerinte a változásokkal végre helyükre kerültek a dolgok: az alkalmatlanok, lusták, tengődők és akik nem osztják a hagyományos munkaetikát, kiszelektálódnak a munkaerőpiacról.194 Kérdezetteink gyakran nemcsak a munkatársaikat, vagy a bevándorlókat, illetve az új menedzsmentet okolták az esetleges munkahelyi problémákért, hanem közvetlenül a munkahelyi érdekvédelem hiányára, illetve a politikai döntéshozók tehetetlenségére is asszociáltak. Egyesek közülük faji, etnikai, nemzetiségi színezetet adtak a lustaságnak és a teljesítő-képtelenségnek. Ebben az értelemben náluk a szociáldarwinizmus mellett a kompetitív nacionalizmus ideológiája jelent meg: a munkahely, a munkaetika, a munkaértékek és a nemzet gazdasági érdekeinek védelmében nacionalista, diszkriminatív és bevándorlóellenes attitűdöket mutattak. A felívelők Magyarországon 35-40 év körüli fiatal sikeres menedzserek voltak, akik az “új” iparágakban, felívelő, gyorsan fejlődő cégeknél dolgoztak. Ők tipikusan nyertesei a rendszerváltásnak és a globalizációs folyamatoknak. Anyagi, társadalmi helyzetük kifejezetten jó volt az interjúk időszakában, a jövőjüket többnyire biztosítva látták. Meglehetősen biztos munkahelyeken dolgoztak és erős kötődést éreztek a munkahelyük felé. Másrészről a világot hierarchikus felépítésűnek látták, a meritokratikus társadalomkép elképzelését vallották. Számukra a meritokrácia ugyanakkor kettős mércével bírt: egyrészről egyenlő esélyeket akartak a tőkeerős multinacionális vállalatokkal való versenyben (akik szerintük érdemtelenül kerültek előnyösebb pozícióba a rendszerváltás után), másrészről viszont úgy gondolták, hogy mindenki magának, a saját erőfeszítéseinek köszönheti a sikert, 194
“… az emberek felébredtek Ez a privatizációnak köszönhető. A munkahely nemcsak arra való, hogy beessél és felvedd a fizetésed. A munka jelentéssel bír, és az embereknek felelősséget kell vállalniuk érte és többet kell tenniük azért, hogy az üzlet jól menjen” (D1, telekommunikációs szakértő, Dánia)
76
saját sikerességét, így messzemenően lenézték és hibáztatták a romákat, hajléktalanokat, bevándorlókat, a jóléti állam nyakán “élősködőket” saját kudarcaik miatt. Sikereik ellenére egyfajta zavart, értékvesztettséget éreztek a magyar gazdaság működésében. Fenyegetésként élték meg, hogy a multinacionális vállalatok dominálnak a piacon. Ezek az emberek határozottan vallották azt, hogy a multik tönkreteszik a magyar kisvállalkozásokat és vissza kellene szorítani őket. Ebben az esetben hasonló attitűddel találkoztunk, mint amit a nyugateurópai kérdezettek kompetitív nacionalizmusa jelentett. Ez a nemzetért való aggodalom gyakran összekapcsolódott az egyéni fenyegetettség érzésével, kérdezetteink saját esetleges biztonságának elvesztésével. Ez azt jelentette, hogy a kiélezett versenyben esetleg alulmaradhatnak a multikkal szemben a piacon. A multik fenyegetésként való megítélése az interjúk során összekapcsolódott a gazdasági és politikai környezet általuk érzékelt kényszerpályáival. Véleményük szerint a multik térnyerése a kommunisták hatalomátmentése következtében lett ilyen erőteljes, amit a liberálisok politikai fordulata (szemükben árulása) tett lehetővé. Ezért az e mintázatba tartozó interjúalanyaink erős antikommunista, liberalizmusellenes, rendpárti, autoriter, jóléti soviniszta és gyakran antiszemita attitűdöket mutattak. Az antiszemitizmus általában a globalizációs folyamatokhoz és “az idegen szívű zsidó párthoz”, az SZDSZ-hez kötődően jelent meg: “A globalizáció a zsidók érdeke, a Világbank is a zsidók kezén van. Ez egy olyan folyamat, amelynek a haszonélvezői kis financiális zsidó csoportok, főleg Amerikaiak. Semmi bajom azokkal a zsidókkal, akik nem tartoznak ezekbe a körökbe, de ezek Magyarországon nagyon jól rejtőzködnek, ha valaki utánanéz, láthatja mit művelnek. A stratégiai cégek, a PR, a média mind a zsidók kezében van. Ezeken keresztül manipulálják az embereket. Az SZDSZ és a zsidók összefonódtak.” (M2, marketing menedzser, Magyarország) Magyarországon az antikommunizmus és a nacionalizmus már a családi történetekben megjelent, a családi szocializáció, a miliő nagyban meghatározta ezen attitűdök kialakulását: “Családból hozom a nemzeti érzést. Ez nekem nagyon fontos, vallásos nevelésben részesültem. Emellett nagyon fontos volt számomra a magyar népzene, én magam Erdélybe jártam népzenét gyűjteni. A családi háttér miatt érzek így, nem pillanatnyi elhatározás következménye. Családom szenvedője volt a terrornak, erről sokat beszéltek, mi volt ‘56-ban, mi volt a második világháború után. És amikor az ember öntudatra ébred, akkor meghatározóak ezek a hatások, a baráti köröm is ilyen nemzeti gondolkodású.
77
Az anyámat nagyon komolyan figyelték, egyrészt, mert templomba járó ember volt, s nem vett részt az úttörő mozgalomban, KISZ-ben, emiatt abszolút hátrányban volt, nem emelték a fizetését, nem kapott jutalmakat, felszólításokat kapott, ez ma is meglátszik a nyugdíján. Mi ezt erősen is éreztük, s erről szó volt minden nap, és mondta anyukám, hogy nekünk kevesebb jut éppen ezért, de ő nem fog elmenni. A nagyszülők meséltek sokat, a nagybácsimat kitelepítették. Rólam meg tudták, hogy ilyen vagyok, mások a főiskolán ösztöndíjakat kaptak, meg külföldre utaztak én meg nem mehettem sehova. Szüleim nem féltek mesélni, mert elég visszafogott voltam, s nem pofáztam el az iskolában. De bennem nagyon mélyen lerakódott, sokat beszéltek az ünnepekről és állandóan arról volt szó, hogy romániai magyarokat segíteni kell, a kárpátaljai magyarokat segíteni kell.” (M1, telekommunikációs szektor, menedzser)
2) Veszélyeztetettek A veszélyeztetettek mintázatába azokat az interjúalanyokat soroltam be, akik ugyan relatíve jó körülmények között éltek, biztos munkahellyel rendelkeztek, mégis úgy érezték, hogy igazságtalan körülmények vezettek relatív deprivációjukhoz. Az e csoportba tartozók értékvesztettséget és a lecsúszás veszélyét érezték. E mintázatban a munkához való pozitív hozzáállás nemhogy megbecsültséghez nem vezetett, hanem a változásokat kérdezetteink gyakran büntetésként élték meg: „… úgy érzem becsaptak, elárultak és megbüntettek…” (N2, postai dolgozó, Németország) „… túl decensek, túl hülyék és becsületesek vagyunk…” (F1, vasúti dolgozó, Franciaország ). Interjúalanyaink ebben a csoportban erőteljes frusztrációt éltek át, hiszen a kemény munka nem segítette az előbbrejutásukat. A csalódottság és düh azok ellen irányult, akik jólétben élnek anélkül, hogy megdolgoztak volna érte. Az interjúk során gyakran említettek politikusokat, szakszervezeti vezetőket, akik biztos és magas jövedelemmel rendelkeznek, anélkül, hogy kiérdemelték volna biztonságukat és gazdagságukat. Az érem másik oldalán a bevándorlókat, a menekülteket, a munkanélkülieket és az állam nyakán élősködőket találjuk, akik kérdezetteink szerint egyáltalán nem akarnak dolgozni, mégis „kiválóan megélnek”.195 Ha mégis dolgoznak, akkor illegálisan végzik a munkát, s nem járulnak hozzá az állam fenntartásához, jólétéhez. Az állam és a politika véleményük szerint az arra érdemteleneket favorizálja, ahelyett hogy rendet tenne, ez pedig a politikai kiábrándultság és a tekintélyelvűség attitűdjét erősítette, valamint kérdezetteinkben dühöt és agressziót váltott ki 195
„Aki nem dolgozik ne is egyék. Idejönnek, pénzt csinálnak, házat vesznek meg minden. Lassan tényleg meggyűlölöd őket. Aztán megkérdezed: helyes ez? Jó egy ilyen rendszer, ami ezt megengedi?” (N3, postai dolgozó, Németország)
78
az out-grouppal szemben. Ez kettős demarkációt jelentett, amely az érdemesség és a munkaerkölcs alapján nyugodott: elhatárolódást a korruptnak tartott magas beosztású, befolyásos emberektől és a lustának ítélt ’alacsonyabbrendűektől’. A legnagyobb problémát az a mélyen megélt igazságtalanság jelentette számukra, hogy másokkal szemben - a saját megélhetésük biztosítása érdekében nagyon kemény munkát kell végezniük egyre nehezebb és bizonytalanabb körülmények között. Ez a fajta percepció és igazságtalanságérzés a változások nyerteseinél (felívelők) is megjelent, de ebben a csoportban különösen éles és fontos percepció volt. Kérdezetteink egy része a múltat és a hagyományokat az értékek legfőbb hordozójának tekintette, amelyet a globalizáció folyamatosan fenyeget.196 Úgy érezték, hogy a globalizáció, a liberalizáció és a modern munkaszervezés a tradicionális társadalmi normák, mint a becsületesség, vagy a minőségi munka elértéktelenedéséhez vezettek. Attól féltek, hogy az igazságosság és érdemesség elvész, s a hagyományos értékek megroppannak. Kérdezetteink szerint a globalizációnak köszönhető a munkahelyi kötődés és a munkahelyi kapcsolatok szétzilálódása, a mindenáron való profitorientáltság pedig az ország és a munkavállalók kizsákmányolására irányul. A destabilizáció és a kulturális depriváció érzése a nemzet védelméhez és a bevándorlók, idegenek erőteljes elutasításhoz vezetett. Ezek az emberek rendkívül igazságtalannak és károsnak érezték azt, hogy az ’idegenek’ a tradicionális értékeket, amelyek a nemzetgazdaság korábbi működését biztosították, lerombolták és új, „kipróbálatlan”, veszélyes eszközökkel próbálnak meg minél több profitra szert tenni. Nagyon fontos volt az, hogy ebben a felfogásban ’az idegen’ nemcsak a harmadik világbeli bevándorlót jelentett, hanem a multinacionális cégek nemzetközi menedzsmentjére is vonatkozott. Ez az új amerikanizálódó menedzsmenttől való elhatárolódáshoz vezetett, amely véleményük szerint csak a profittal törődik és a globalizációt erősíti.197 Az említett amerikanizálódás szemükben egyben politikai veszélyt is jelentett. Szerintük, egy olyan 196
Magyarországon M3 szerint, aki középvezetőként egy telekommunikációs cégnél dolgozik, a globalizáció a modern történelem legveszélyesebb folyamata. Véleménye szerint a globalizáció, amelyet szerinte a zsidók irányítanak, lerombolja a helyi közösségeket, tradíciókat és a nemzeti kultúrát. Ezeket a folyamatokat ugyanolyan igazságtalannak ítéli meg, mint a Trianoni Békeszerződést: „megint idegen érdekek döntenek a fejünk fölött.” Véleménye szerint… „a nácizmus is azért alakult ki mert mocskolták a német kultúrát. Akinek nemzettudata van az nem talajvesztett, kevesebb a pszichés problémája. Szerintem ma negligálják a zsidók a magyar kultúrát.” 197
Az első svájci kérdezett (S1) szerint, aki egy transznacionális cég kutatójaként dolgozik, a bevándorlók eltérő mentalitásuk és kultúrájuk miatt, amely jelentős hatással bír a munkavégzésükre is, tönkreteszik a hagyományos svájci munkaetikát. Ez természetesen azoknak a menedzsereknek és vállalatvezetőknek is köszönhető, akik ezeket, a folyamatokat támogatják. Például Svájcban az egyik interjúalanyunk az angolszász menedzsment elveket (S2, ügyintéző, bankszektor), egy másik kérdezett (S3, postai dolgozó) pedig a társadalmi-gazdasági élet amerikanizálását kárhoztatta azért, hogy elértéktelenedik a hagyományos munkaetika.
79
politikai elit, amely hagyja, hogy a tradicionális értékek a semmibe vesszenek és az embereket kiszolgáltatja a globalizációs erőknek (amellyel a politika is gyakran összefonódik), korrupt és érdemtelen az irányításra. 198 A veszélyeztetettek csoportja szerint ők maguk alkotják a társadalmat fenntartó középréteget, akiknek munkaerkölcsei és hagyományos értékei biztosítják az ország és a nemzet fennmaradását. Összességében tehát a globalizációs kihívás ebben a csoportban életre hívta az erőskezű, karizmatikus vezér igényét, aki a nemzet sorsát szem előtt tartva megvédi a hagyományos erkölcsöt és társadalmi normákat, miközben szigorú rendet tartva biztosítja az ország pozícióját a nemzetközi versenyben. E csoportban megfigyelhető volt az a jelenség, amely
szerint
a
hagyományos
közösségek
felbomlása
társadalmi
izolációhoz,
bizonytalansághoz, végső soron anómiához vezethet, ami nyitottá teheti az embereket a szélsőjobb ideológiák elfogadására.199 Egy ilyen anomikus helyzetben az out-group ellenesség és a tekintélyelvűség segíthet abban, hogy az egyén konzisztensé tegye a saját státuszát.200 Az in-group identitás kérdezetteink egy részénél a konzervatív középosztályi miliőből származott és szintén elkülönült egyrészről a politikusok, döntéshozók, és az elit, másrészről a jóléti államon élősködők out-groupjától. E kérdezetteink szintén erkölcsi alapon kategorizáltak, s magukat erkölcsileg felsőbbrendűnek érezték. A kettős demarkáció és az erkölcsi felsőbbrendűség érzését náluk a munka világában tapasztalt negatív változások erősítették fel. Véleményük szerint őket az elit „hülyének” nézi201, mégis ők azok, akik „megpróbálják megteremteni a megélhetésre valót korrekt módon, anélkül, hogy bármit is azonkívül megengedhetnének maguknak” (S2, közszféra, osztályvezető, Svájc). Szerintük ők 198
Magyarországon M4 szerint (közszféra, középvezető) az állami vállalatok sorsa négy évenként változik: minden kormány új stratégiát vezet be és új menedzsereket nevez ki, gyakorlatilag a saját baráti körből, az előrejutás kizárólag a pártkapcsolatokon múlik. A kemény munkát, mely gyakran a családi élet rovására történik, nem becsülik meg a munkahelyen: “Négyévente teljesen új menedzsmentünk van. Négyévente átszervezik a céget és új stratégiát találnak ki. Az új menedzsment hozza a haverokat és kirúgják a nekik nem tetsző dolgozókat, általában a mindenkori ellenzékhez tartozókat. Pártkapcsolatok számítanak a munkában, semmi más, a jó munka és a siker egyáltalán nem függ össze. A karrier a cégen belül pártkapcsolatoktól függ… Nagyon meg kell fontolnom mit mondok és mennyi információt adok közre. Állandóan balanszírozni kell és vigyázni, hogy az ember ne beszéljen túl sokat... Foglalkozási biztonság egyáltalán nincs, bárkit kirúghatnak 30 napos felmondással. Még az alacsonyabb beosztásúak inkább biztonságban érezhetik magukat, mert rájuk tényleg szükség van ahhoz, hogy a cég működjön… egy nap sem jutok haza időben és ez nagyon megviseli a családi életemet.” 199
Heitmeyer, Wilhelm ibid. (1989) Lásd pl.: Zoll, Rainer (ed.) (1984): “Hauptsache, ich habe meine Arbeit”, edition Suhrkamp, Frankfurt/Main 200
201
„Vannak emberek, akik odafönt vannak és nem érdekli őket, hogy mit történik az emberekkel a vállalatnál, vagy a közösségben. Azzal vannak elfoglalva, hogy annyi pénzt csináljanak, amennyit csak tudnak”. (D2, nyomdai dolgozó, Dánia)
80
a hallgatag többség, a keményen dolgozó munkavállalók, akikkel szemben a gazdasági és politikai
elit
felelőtlenül,
igazságtalanul
jár
el.
Ez
széleskörű
csalódottsághoz,
kiábrándultsághoz vezetett. A szakirodalomból megismertük, hogy a politikai elégedetlenség attitűdje azt eredményezi, hogy a választó már semmi jót nem vár a hagyományos politikai elittől, ami tiltakozó szavazáshoz vezethet.202 Falkenberg szerint a hagyományos pártok nem reagáltak megfelelően a modernizációra, ezért az emberek megbüntetik őket.203 Lipset szerint a társadalmi-gazdasági krízis a korábbi konzervatív szavazókat szélsőjobboldali irányba tolhatja el.204 Kérdezetteink között is megfigyelhettünk hasonló radikalizálódási folyamatot. A szavazási adatok is mutatták, hogy Ausztriában például a vállalkozók, az önfoglalkoztatók, vagy a menedzserek egy része a konzervatív táborból átszavazott a szélsőjobboldali FPÖ-re, miután Haider átvette annak irányítását. Hasonlókat tapasztalhattunk Olaszországban Fini feltűnésével, Magyarországon a MIÉP MDF-ből való kiválása után (a konzervatív, keresztény középosztály
egy
részének
szavazatvándorlása
során),
vagy
Németországban
a
Republikánusok megerősödésekor, akik elsősorban a hagyományosan keresztény-demokrata szavazóktól kaptak támogatást. E mozgások mozgatórugója természetesen nem kizárólag a munkaerőpiac, hanem
a konzervatív, nacionalista családi szocializáció, illetve a
kortárscsoportok, szervezetek, vagyis a lokális társadalmi miliő befolyásoló ereje. “…osztrák vagyok testben, lélekben és a patriotizmusom még ennél is erősebb…, úgy gondolom, hogy az Euró bevezetésével az identitásunk egy részét veszítettük el. Ha elveszik a semlegességünket, gyakorlatilag mindent elveszítünk..” (OSZ3 telekommunikációs szektor, csoportvezető, Ausztria). Kérdezetteink esetében a frusztráció forrása a relatív depriváció érzése, vagyis az, hogy jelenlegi státuszuk és jövedelmük többé nem reflektál arra, amit elvárnának képzettségük és önképük alapján. Szerintük anyagi és szimbolikus megbecsültségük messze nem áll arányban a befektetett energiával és munkával. E frusztráció forrása a munka világa, ahol egyre nő az elégedetlenség a változó (romló) munkahelyi feltételek, valamint a fizikai és pszichés kihívások következtében. A folyamatos munkahelyi átszervezések, az elbocsátás veszélye, 202
Van den Brug, Fennema and Tillie ibid. (2000)
203
Falkenberg ibid. (1997)
204
Lipset, Seymour Martin ibid. (1960/1981)
81
valamint a kulturális és munkahelyi státusz, identitás elvesztésének veszélye a közalkalmazotti, köztisztviselői és egyéb fehérgalléros kérdezetteink egy részének körében nosztalgiát váltott ki a korábbi biztonságos foglalkoztatás iránt. Ők relatíve biztos pozícióik ellenére társadalmi helyzetük gyengülésének, a lecsúszás veszélyének érzését élték meg. A stressz, a túlhajtottság, a növekvő autonómia és felelősség egyesek körében egészségi állapot romláshoz vezetett, illetve határozottan azt érzékelték, hogy nem engedhetik meg maguknak a korábban megszokott életstílust és életszínvonalat. Mások elveszítették munkahelyi stabilitásukat, alkalmazkodniuk kellett az ingázáshoz, olyan munkákat is el kellett vállalniuk, amelyek nem feltétlenül feleltek meg a végzettségüknek; a korábbi kényelmes és biztonságos munkavégzés lehetősége eltűnt a munkahelyükről. A privatizációs folyamatok, az állami szféra munkahelyeinek csökkentése, a jóléti kiadások megnyirbálása, vagyis a restrikciós politika szükségessége, részben az államot irányító politikusok, részben pedig a változások bűnbakjainak tartott bevándorlók és olcsó munkaerő ellen fordította őket, akiket véleményük szerint az ő adójukból tart el az állam, akik miatt sokkal többet kell dolgozniuk, akik elvehetik a munkahelyeiket, akiknek deprivációjukat köszönhetik, és akik olyan támogatásokban részesülnek, amelyeket nem érdemelnek meg. A korábbi évtizedekben Nyugat-Európában kialakított jóléti szolgáltatások rendszere, maga a jóléti állam stabilitása jelentős változásokon ment keresztül. Fiatalabb kérdezetteink számára nagy gondot jelentett, hogy vajon biztosítva lesz-e a nyugdíjuk, amikor eljön az ideje. Dániában, Németországban, vagy Ausztriában például kérdezetteink kifejezetten fenyegetve érezték a jóléti szolgáltatások rendszerét. Rendkívül igazságtalannak érezték azt, hogy az idősebb generációknak, akik létrehozták a jóléti államot, annak szétzilálódását kell megélniük. Interjúalanyaink saját félelmeiket az idősebb generációkat ért igazságtalanság fényében mutatták be. A jóléti állam krízise véleményük szerint egyértelműen a jóléti szolgáltatásokra érdemtelen bevándorlók eltartásának kényszere miatt alakult ki. “Nem lehet az időseket úgy kezelni, ahogy sokszor az ember hallja. Néhány helyen még a pelenkákat sem cserélik rendesen, mert az önkormányzat pénzt akar spórolni. Ugyanakkor beengedik ezeket a bevándorlókat és bicikliket adnak nekik, szerintem ez rossz, ennek nem így kellene lennie.” (D3, autószerelő, Dánia) Magyarországon ebbe a mintázatba néhány közalkalmazott mellett jellemzően középkorú képzett szakmunkások kerültek, akik a teljes állású munkájukat egészítették ki vállalkozással. Ők tipikusan az alsó középosztályhoz tartozónak érezték magukat. Többnyire jómódban éltek, 82
viszonylag sikeresnek mondhatók és határozottan megkülönböztették magukat az alsóbb osztályoktól.
Sorsukkal
mégis
elégedetlenek,
s
relatív
jó
helyzetük
ellenére
igazságtalanságélményt éltek át. Ennek oka, az hogy lezárva érezték maguk előtt a felfelé irányuló társadalmi mobilitási csatornákat. Nem véletlen, hogy jövőjüket kifejezetten pesszimistán látták. Bár a munkahelyi biztonságuk nem volt veszélyeztetve, mégis egyre kevésbé érezték azt, hogy kötődnének munkahelyi kapcsolataikhoz, illetve munkatársaikhoz. Ennek oka az volt, hogy csalódtak a főmunkahelyükben, mert az nem képes megteremteni az általuk elvárt életszínvonalat. Ezért az ebben a csoportban lévők az alacsony főállású jövedelmet kiegészítendő aktívan dolgoztak vállalkozóként, vagy a szürkegazdaságban. Amiatt, hogy praktikusan két munkahelyen kellett helyt állniuk, nagyon sokat kellett dolgozniuk. Számukra a megfeszített munkatempó mindennapos dolog volt, ami szinte már megszokottan sok stresszel és felelősséggel járt. Hasonlóképpen nyugati társaikhoz ők is a hagyományos
munkaértékek
eróziójáról
számoltak
be.
Hiányolták
a
szaktudás
megbecsültségét. Úgy érezték, hogy szakmájuk kezd felhígulni, a munka értéke megroppan. Ők is konfrontálódtak a menedzsment megváltozott szerepével. Elutasították az új menedzsertípust, akik szerintük túl fiatalok és nincsenek felvértezve megfelelő szaktudással, s akik gyakran pusztán kapcsolatok révén kerültek magas pozíciókba. Véleményük szerint az új menedzser rétegre a yuppie-szemlélet jellemző: nem veszik észre az ember humánus vonásait, gépnek nézik a munkavállalókat. Fájdalmasan érinti őket, hogy a régi, családias hangulat megszűnt a munkahelyen, a barátságoknak és a szolidaritásnak nyoma sincsen már. Ezért a munkahelyi légkör némelyikük számára egyre nehezebben viselhető el, s szenvtelen terepe a pénzcsinálásnak. A munka presztízse, a jól elvégzett munka megbecsültsége eltűnt az idők folyamán, s már csak elvégzendő és elvégzett munka létezik. Ez a munka világából fakadó frusztráció, a lecsúszás, a depriváció veszélye egybefonódott a politikai elégedetlenség, kiábrándultság attitűdjével. A sikerességről úgy gondolták, hogy míg régen lehetett pénzt keresni kemény munkával, addig ma tisztességes munkával nem lehet előrelépni. Véleményük szerint sok pénzhez az ember manapság egyértelműen csak gátlástalanul juthat. A jelenlegi világ értékrendjének középpontjában a pénz áll, minden pénzcentrikussá vált. Mint az eddigiek is mutatják, alapvetően visszatekintő álláspont jellemzi ezt a csoportot, tagjai a múlthoz képest határozták meg a jelent. A kommunistákat okolták a mostani áldatlan állapotokért: véleményük szerint ők képviselik a vadkapitalizmust, a globalizációt, ami a bizonytalanság melegágya. A globalizációs diskurzus kérdezetteink interpretációjában
83
összefüggésbe hozható a multinacionális vállalatokkal, a financiális elittel, a Világbankkal és az USA világban betöltött gazdasági, politikai szerepével: “Azt kell tennünk amit Amerika mond?..nem szeretem, hogy a kis országok csak szolgák lehetnek. Aztán örülhetünk, ha egy kicsit előrébbjutunk. De mindig csak egy kicsi, elhanyagolt ország leszünk, mindenünket elveszíthetjük… A fiam egy multinál dolgozik, éjjel-nappal, mint alkalmazott. Többet keres mint én, de a sorsa abszolút a cégtől függ. Ez jó világ nekünk? …ezt nevezik globalizációnak. A szuperhatalmak megmondják mit kell tennünk, mit tehetünk és mi megtesszük bármibe is kerül…most azt tesszük amit Brüsszelben mondanak, de Brüsszelnek is felsőbb hatalmak diktálnak.” (M5, mezőgazdasági vállalkozó, Magyarország) Tipikus vélemény volt, hogy a rendszerváltás elmaradt, s ennek elsősorban a kommunisták a haszonélvezői politikai és gazdasági szinten is. Kérdezetteink hiányolták a politikai megtisztulást. Azok, akik úgy gondolták, hogy a rendszerváltás csak a régi politikai elit gazdasági hatalmát növelte, könnyen eljutottak arra a következtetésre, hogy a demokrácia nem létezik a mai Magyarországon. Véleményük szerint a hatalomittas politikusok saját embereiket ültették be a munka világának vezető pozícióiba, amelyen keresztül korrumpálják a kisemberek világát: “Nézd, ez a munkahely állam az államban. Itt van a technikai igazgató esete. Kirúgták, mert valakit ide akartak ültetni, még fizettek is érte. Így megy itthon a lobby. Kit érdekel, hogy ki volt valaha Demszky? Ma csak a pénzt zsebeli be és mögötte milliárdos lobby-érdekek állnak…100 Ft bevételből 86 Ft-ot adóba fizetek, de fogalmam sincs, hogy mit kapok ezért cserébe, fogalmam sincs mire költik a pénzem…A politika a pénzről és a hatalomról szól. Ha bekerülsz a politikába nem lehetsz többé az aki voltál, hazudoznod kell ” (M6, karbantartó, közszféra, Magyarország) A családi szocializáció, a törések a családban e mintázatban is megalapozták az antikommunizmus és a nacionalizmus attitűdjeit: Apám politizált, a műhelyben állandóan hallgatta a Szabad Európát. Apám ápolta a nemzettudatot. Heten voltunk testvérek, nehezen éltünk. Egy biztos, a család mindkét ágában világos volt, hogy a kommunista rendszerrel semmiféle együttműködés nincs. Nem lázongunk, nem lövöldözünk, nem vonjuk kétségbe a status quo-t, volt egy olyan nagyon enyhe hitbéli dolog is, hogy add meg a császárnak, ami a császáré, de erkölcsileg és tettekben soha ne azonosulj vele. Egy biztos, ha én, vagy bármelyik testvérem belépett volna a kommunista 84
pártba, akkor apánk nem ismert volna meg többet. S ilyet nem tudtunk elkövetni. Ő kisiparosként 40 évet legyűrt és saját bőrén érezte át ennek az egész társadalmi rendszernek a hazugságát. Rémtörténeteket mesélt az államosításról. A kisiparost kipofozták a műhelyéből, megfenyegették. Trianonról 1989 előtt is hallottam. Apám olyan nagyon ügyesen beleszőtte a mindennapokba. Ő soha nem hazudott nekünk, megmondta az igazságot, de mondta, hogy erről az iskolában ne beszéljünk. (M7, kisvállalkozó szakmunkás, Magyarország)
3) Deklasszálódottak A deklasszálódottak mintájába azokat soroltam, akik lecsúszottnak érezték magukat, gyenge munkahelyi kötödéssel rendelkeztek, vagy alkalmi munkákból éltek és egyben teljes mértékben hatalomnélkülinek érezték magukat. Ebbe a mintázatba tartozók számára az időszakos munkanélküliség, a gyenge munkahelyi kötődés, az alkalmi foglalkoztatottság és a kényszervállalkozás az alacsony jövedelemmel kombinálódva a deklasszálódás érzését eredményezte, s identitásválsággal járt együtt. Negyedik osztrák kérdezettünk (OSZ4) viszonylag alacsony fizetésű, fizikai munkás Ausztriában. Ő úgy érezte, hogy csak játékszer a vállalatvezetés kezében, akit ide-oda lehet tologatni. 45 évesen nyilvánvaló volt számára, hogy egy esetleges elbocsátás után szinte lehetetlen újra elhelyezkednie. Ő nemcsak a szakszervezetet, hanem a politikai pártokat is okolta azért, hogy ilyen helyzetbe került. Kérdezetteink egy része passzívan alkalmazkodott a változásokhoz, egyik napról a másikra élt, sodródott az eseményekkel nem várt semmi jót a jövőtől. A munkahelyi bizonytalanság így a saját életük feletti kontroll elvesztését jelentette. A megfelelő társadalmi és kulturális tőke hiánya csakúgy, mint a változásokra adott passzív reakciók növekvő bizonytalansághoz és a veszélyeztetettség percepciójához vezettek. Az effajta bizonytalanság és kontrollvesztés pedig szélsőjobboldali szimpátiához vezethet. Kérdezetteink a hatalomnélküliség érzését nem csak a saját társadalmi, gazdasági helyzetükre vonatkoztatták, hanem a nemzetére, az országéra, az államra, vagy a társadalom egészére: ”Végünk van, gazdaságilag teljes mértékben erőtlenné váltunk. Németország elvesztette a pozícióját a világban (N4, építőipar, kereskedelmi ügynök, Németország) A másik fontos tényező ebben a mintázatban az volt, hogy az emberek a saját történeteiket és a jövőhöz való hozzáállásukat a múlthoz képest hogyan határozták meg. Ez a fajta nosztalgia szembeállította a régi szép időket a fenyegetett jövővel. Ez párhuzamba állítható a
85
veszélyeztetettek csoportjának nosztalgia érzésével. Magyarországon – szemben a nyugateurópai munkavállalók ezirányú percepcióival - másfajta tartalma volt e csoportban a nosztalgiának. Mint emlékezetes a veszélyeztetettek a tradicionális értékeket és a régi munkaerkölcsöket féltették a modern világtól. A deklasszáltaknál Magyarországon ez a nosztalgia elsősorban a szocialista rendszerhez kötődött: “A kommunizmus alatt nem volt stresszes a munka, csak utána. A fizetés is normális volt. Volt kollektív szellem, sörözés, szolidaritás. Mindez már a múlté, egyértelműen a rendszerváltás után tűnt el a foglalkoztatási biztonság is, és a presztízs a munkában. Mindenképpen a multikat kellene korlátozni, és a magyar vállalkozókat segíteni. A piac Magyarországon nem működik megfelelően. Rendesen kell dolgozni, az megtérülhet, de az államnak is segítenie kellene, aki viszont cserbenhagyja a magyar kisvállalkozásokat. Nem megfelelő az adórendszer, a multik előnyben vannak. Az ország morális tekintetben a mélyponton van, átgázolnak egymáson az emberek.“ (M8, számítástechnikai kisvállalkozó, Magyarország) A munkanélküliségtől fenyegetett, elbocsátott, atipikus foglalkoztatási formába kényszerült, vagy kényszernyugdíjazott munkavállalók nemcsak a jövedelem és az életszínvonal csökkenéséről számoltak be, hanem pszichoszociális stresszt is megfigyelhettünk náluk. Kérdezetteink körében az erőfeszítéseik ellenére bekövetkezett munkanélküliség és társadalmi izoláció a deklasszálódás érzését keltették. Ennek során bűnbakkeresésük fő strukturáló módja az in-group - out-group megkülönbözetés volt. Így a megkérdezettek gyakran a bevándorlókat okolták saját helyzetükért, vagyis az in-group erősítésével, nacionalizmussal, sovinizmussal, rasszizmussal reagáltak deklasszálódott helyzetükre. Hasonló módon reagáltak azok a volt állami vállalatnál dolgozó munkavállalók is, akiket a privatizáció során kényszernyugdíjaztak. Közülük sokan folyamatosan munkát kerestek, illetve gyakran illegálisan vállaltnak munkát és folyamatosan konfrontálódtak azzal, hogy az idősebb korosztály munkájára, ami egykor annyira meg volt becsülve, ma már szinte egyáltalán nincs szükség. Az emiatti frusztráció a bevándorlók elleni indulatként jelent meg, akiket az állam érdemtelenül támogat: “A pénz pénzt szül, jó belátom, az szomorú, hogy a mai fiatalok nem is akarnak dolgozni. Mi dolgoztunk, de már nem kellünk senkinek. Ez teszi tönkre az országot. Meg a határozott munkaidejű szerződések. Szóval ha valaki hat hónapig dolgozik, nem biztos, hogy újabb hat hónapra kap szerződést. Ha a fiatalok helyébe képzeled magad, megérted, hogy néha hülyeségeket csinálnak. De végül is, ha nem volna ennyi bevándorló, a franciák is csak többet dolgoznának. De gyakorlatilag megszálltak minket a románok, a koszóvóiak, meg ezek. Őket 86
csak a pénz érdekli. Gyere Franciaországba és pénzt kapsz a semmiért. Így megy ez.” (F2, nyugdíjazott vasúti dolgozó, Franciaország) Az interjúk rávilágítottak annak a jelenségnek az okára, hogy számos országban, például Ausztriában, Dániában, Franciaországban, Németországban és Svájcban, a hagyományosan a baloldalra szavazó munkások átszavaztak a szélsőjobboldali populista pártokra. Az interjúk szerint ez leginkább a baloldali pártok (és a szakszervezetek) baloldali programjának feladása és választási ígéreteinek megszegése miatt alakult így. A hagyományos baloldalban való csalódottság, az érdekképviselet hiánya politikai kiábrándultsághoz vezetett. “A szakszervezetnek hatékonyabbnak kellene lennie, de már nem küzdenek tovább…sokkal inkább
magunkra
kell
számítanunk,
mint
korábban…a
szakszervezet
benyal
a
menedzsmentnek. Tisztára olyan, mint a Szovjetunió, ahol a kormány és a szakszervezet kontrollált mindent, még a felső vezetőket is.” (D3 volt szociáldemokrata, buszsofőr, Dánia) “Én mindig inkább szocialista voltam. De komolyan azt gondolom, hogy a szocialisták sokat és sok helyen vesztettek, sok országban…ez azért lehet, mert nem csinálnak már egyáltalán semmit az emberekért, pedig normális esetben ők lennének az emberekért…és ugyanez van a szakszervezetekkel, a munkaadókkal szemben nem tesznek semmit, …ők írják a törvényt, nem szabad itt álmodozni” (S5, kiskereskedelmi szektor, menedzser, Svájc) Kérdezetteink egy része erős munkás identitással rendelkezett, így a hagyományos jobboldali konzervatív pártokra való szavazás lehetősége fel sem merült bennük. Úgy érezték, hogy két lehetőség közül választhatnak: vagy nem mennek el szavazni, vagy olyan pártokat támogatnak, amelyek valóban képviselik a “kisemberek” érdekeit. A deklasszálódottak Magyarországon alacsony iskolai végzettségű, középkorú munkavállalók voltak, amely meghatározta munkájuk és munkahelyük jellegét is. Tipikusan segéd-, vagy betanított munkát végeztek többnyire a gyáriparban, vagy a szolgáltató szektorban. Úgy érezték, hogy nem jutnak rendes munkához, amely biztosítaná megélhetésüket és életvitelük stabilitását. Gyakran váltottak munkahelyet. Így ők nem tartoztak semmilyen informális munkahelyi
csoporthoz,
kötődésük
az
aktuális
munkahelyükhöz,
munkatársaikhoz,
érdekvédelmi szervezetekhez kifejezetten gyengének mondható:
87
“Itt semmit sem lehet csinálni, mert a magyar menedzser az idegen tulaj érdekeit szolgálja, csak a pénz érdekli. A szakszervezet meg olyan mint a szocializmusban, nem csinálnak semmit; a menedzsment érdekeit szolgálják, nem az emberekét. A szakszervezeti vezető a menedzsment tagja, részt vesz a döntéshozatalban. Csak hazudnak a munkásoknak. A politikai baloldal kisajátítja a szakszervezeteket, nehogy valóban képviseljék az emberek érdekeit.“ (M9, privatizált állami vállalat, fizikai munkás, Magyarország) Az e mintázatba tartozók arról számoltak be, hogy nagyon sokat dolgoznak nagyon kevés pénzért, ugyanakkor a felelősségük és a megbecsültségük rendkívül alacsony. Úgy érezték, hogy ők pusztán apró láncszemek a gépezetben és bármikor helyettesíthetők. Az alapattitűdjük a gyengeség, a hatalomnélküliség érzése volt: az, hogy szinte alig bírnak befolyással a környezetükre, az őket körülvevő világra, illetve saját sorsukra. Ennek következtében érdektelennek mutatkoztak a világ és saját sorsuk iránt. Passzívan igazodtak a változásokhoz, emiatt döntéseik gyakran nem átgondolt döntések voltak. A deklasszálódottak is ellenérzést tápláltak a multinacionális vállalatokkal szemben. Szintén úgy érezték, hogy ezek a vállalatok tönkreteszik a magyar gazdaságot, a globalizáció és az EU nem kedveznek az országnak, főleg a mezőgazdaságnak. Úgy gondolták, hogy az EU a kizsákmányolás egy újabb forrása: az EU, mint nemzetek feletti szerveződés a globalizáció része és tönkreteszi a helyi értékeket és a magyar gazdaságot: “Nem hiszem, hogy az EU csatlakozás jó lenne nekünk. A mai politikai elit nem biztosítaná az érdekeinket, szolgaian mindent megtennének, amit elvárnak tőlünk. Magyarország egy agrár ország. Jó a klíma, csodás a föld, nagyon jó minőségűek a termékek. Ez az, amit az EU nem akar, túl nagy konkurenciát jelentünk. Ezért került az ő kezükbe a magyar élelmiszeripar. Ők nem akarnak itt termelni.” (M10, mezőgazdasági vállalkozó, Magyarország) El kell olvasni az 1984-et Orwelltől. A multik diktálnak majd a világban… A bankok beteljesítik a világ sorsát. Ezek nemzetek felett állnak, senki nem ellenőrzi őket. Ezt mondja Csurka is. Néhány család le tud rombolni egy egész országot, úgy dolgoznak, mint a maffia. Látod mit csinált a Soros, majdnem tönkretette Angliát. Az alapítványa egy nagy csalás, amit csak a liberálisok, meg a baloldal támogat.” (M9, privatizált állami vállalat, fizikai munkás, Magyarország) A politikai kiábrándultság általánosan jellemző volt erre a csoportra: 88
„A választásokkal le van tudva minden, azontúl az embernek nincs beleszólása a politikába, a politikusok a hatalmat mindenféle visszacsatolás nélkül gyakorolják“. (M10, mezőgazdasági vállalkozó, Magyarország) Ők is úgy gondolták, hogy az igazi rendszerváltás hiánya miatt a kommunista utódpárt érdemtelenül politikai szereplő maradt. Tipikus álláspont, hogy : „demokrácia van, de nem az igazi”. (M12, kereskedelmi kisvállalkozó, Magyarország) Ezért a jelenlegi politikai rendszert legélesebben bíráló pártot, a MIÉP-et részesítették előnyben. “Mindenki azt mondja, hogy befejeződött a rendszerváltás. Pedig nem. Akik korábban a társadalom alján voltak, most is ott vannak. A rendszerváltás egy elit-paktum volt, összefonódott az üzlet és a hatalom. Azt akarták, hogy ez a szegény, szerencsétlen nemzet fizesse a hiteleket, ameddig csak tudja. Az egész politikai elit benne van a Fidesz és az MDF is.” (M12, kereskedelmi kisvállalkozó, Magyarország) Véleményük szerint létre kellene hozni Magyarországon egy vállalkozókat segítő, zárt piacgazdaságot, ami biztonságot teremt és esélyt nyújt az etikus, értékes munkavégzés lehetőségéhez. Az individualizmust visszaszorítanák és a kisközösségek dominanciáját támogatnák. Véleményük szerint az in-group védelmére, a magyar vállalkozások fejlesztésére kellene költeni az adóforintokat, az out-grouptól kellene megvonni a kedvezményeket; a diskurzus gyakran rasszista színezetben fogalmazódott meg: “A MIÉP az egyetlen politikai párt, aki foglalkozik azzal, hogy nem kellene pénzt költeni a cigányokra. A pénzt vállalkozásfejlesztésre kellene költeni, hogy az emberek élni tudjanak. Nekem vannak ötleteim, dolgozni is akarok, de nincs tőkém megvalósítani az ötleteimet. Senki nem tesz semmit azért, hogy egy autonóm piac kialakuljon Magyarországon.” (M12, kereskedelmi kisvállalkozó, Magyarország) E mintázat tagjai tulajdonképpen egy olyan politikai-gazdasági rendszert képzelnek el, ami alapvetően kispolgári és egyben szocialista elképzeléseken nyugszik, ahol a nemzethez tartozás alapján kigondolt szabályok szerint mindenki tisztességesen érvényesülhet. Egyfajta védelmet nyújtó, nemzeti alapú politika az, ami számukra biztonságot jelentene és végre megszüntetné az országban uralkodó káoszt. Éppen ezért a jelenlegi demokratikus berendezkedést nem tartják megfelelőnek. 89
A családi szocializáció ebben a mintázatban is meghatározó jelentőségű volt, az antikommunizmus és a nacionalizmus elsősorban a családi szocializáció eredménye: Anyám tarcali földbirtokos értelmiségi, apám családja nemesi értelmiségi család. Apám a Horthy hadseregben volt tiszt, anyám nem dolgozott. Apám orosz fogságban volt, aztán villanyszerelő lett. A testvéreim ‘56-ban disszidáltak. Ezek miatt állandóan megfigyelés alatt voltunk, fiatalkoromban minden nemzeti ünnepen bevittek (a rendőrségre – G.I.). Otthon persze szidtuk a rendszert... A nagymama sokat mesélt a nemzetről, Trianonról, a családi birtokokról. Elvették a házakat, földeket, tönkretettek egy gazdag családot. Belőlem meg nem lett csak egy egyszerű melós, meg is mondták, hogy sehova se fognak felvenni. (M14, géplakatos, Magyarország)
Az eredmények értékelése Minden interjúpartnerünknél a különböző élethelyzetek és munkaerőpiaci feltételek kombinációi erősen befolyásolták a kialakuló attitűdöket, a politikai nézeteket. Az első és második hipotézisemet megerősítették az eredmények: valóban létező a kapcsolat a munka világában bekövetkezett változások egyéni percepciója és a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök és a szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali populista pártokkal érzett szimpátia között.
A
bizonytalanság,
a
fenyegetettség,
a
veszélyeztetettség
érzése
valóban
(meg)erősítette a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdöket, amelyek a szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali populista pártok hívószavainak elfogadásához vezettek. A munkateher növekedése és a túlóra kényszere kérdezetteink egy részét elidegenítette a társadalmi interakciókból, az életük nagyobb része a munkára koncentrálódott: egyes esetekben szétzilálódtak a családi, baráti kapcsolatok, ezért kérdezetteink egy része társadalmi izolációval szembesült. Ez az elidegenedés gyakran merült fel a bevándorlók elleni érvként, miszerint az olcsó, idegen munkaerő miatt kell jóval többet dolgozniuk, hogy az elbocsátást elkerüljék. Kérdezetteink arról számoltak be, hogy lassan saját magukat érzik idegennek saját hazájukban. Interjúalanyaink szerint az állam által érdemtelenül támogatott bevándorlók és az amerikanizálódó munkaerőpiac miatt romlanak munkafeltételeik, értéktelenedik el a munkaetika. A munkahelyen történő szenvtelen munkavégzés, a minőségi munkáról a mennyiségi munkavégzésre való áttérés érzete, a kemény munka becsületének elvesztése, az elértéktelenedés percepciója és az új típusú munkavégzési formák lazították a munkahelyhez való kötődést, erősítették a csalódottság és a pszichoszociális stressz érzését. A lezáródó
90
pozitív irányú társadalmi mobilitási csatornák, az igazságtalanság és a depriváció érzése, a munka világába való integráció csökkenése, az érdekvédelem hiánya, valamint az alacsony jövedelmek miatt kialakuló frusztráció, bizalmatlansághoz, bizonytalansághoz, identitásválsághoz, a politikából való kiábrándultsághoz, a rendteremtés igényéhez kötődtek. A pszichoszociális stressz és a tehetetlenség érzése, az egyéni élet feletti kontroll elvesztése egyrészről anómiához, másrészről bűnbakkereséshez, xenofóbiához, a nemzeti bezárkózás politikájának, a zárt, etnocentrikus gazdaság megteremtésének igényéhez vezettek. A bevándorlóktól és az új menedzsmenttől való kettős elhatárolódás azt az érzést keltette kérdezetteinkben, hogy ők a becsületesen és keményen dolgozó munkavállalók, akik a hallgatag többséghez tartoznak és erkölcsileg felsőbbrendűek a munkaerőpiacon. Az EU bővítés, amely a mérsékelt, nagy pártok és az európai politika szemében leginkább pozitív színben tűnik fel, a bevándorlástól, a lecsúszástól való félelem és az igazságtalanság és érdemtelenség, vagy a kizsákmányolás újabb forrása volt kérdezetteink szemében. A harmadik és negyedik hipotézisemet igazolta az a megállapítás, hogy a felívelés, a siker, a szabadverseny erősítésének igénye, az alkalmazkodás képessége és az önbizalom, a ’győztes mindent visz’ szociáldarwinista attitűdjéhez, szociális dominancia orientáltsághoz (SDO) vezetett. A relatív siker, az egyenlőtlen verseny percepciója miatt kialakuló frusztráció a meritokratikus kettős elhatárolódáshoz, kompetitív nacionalizmushoz és ugyancsak az új rasszizmus a felsőbbrendűség és az SDO attitűdjéhez köthető. Vagyis a változások egyéni percepcióinak vizsgálata indokolt volt: a vesztesek és nyertesek egyaránt érezhetnek fenyegetettséget, kialakíthatnak szélsőjobboldalhoz köthető attitűdöket és vonzódhatnak szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali populista pártokhoz. A radikalizálódási folyamat széleskörben megfigyelhető volt minden interjúalanynál: a korábban mérsékelt pártokat és politikai irányzatokat támogatók (is) a társadalmi-gazdasági, munkaerőpiaci változásokra reagálva olyan, a szélsőjobboldalhoz köthető attitüdinális potenciált alakítottak ki, amelyeket a szélsőjobb pártok megfelelő populista hívószavakkal és a politikai élet spektakularizációjával kihasználnak. A létrehozott mintázatok arra utalnak, hogy meg lehet különböztetni a munkaerőpiaci életutak értékelése és a munka világában bekövetkezett változások percepcióira való reakcióként kialakult attitűdök összekapcsolódásának segítségével bizonyos csoportokat, amelyek a különböző dimenziók együttjárásai révén szélsőjobboldali szimpátiához vezethetnek. A felívelőket a változások nyerteseinek, míg a deklasszálódottakat a változások veszteseinek tekinthetjük. A veszélyeztetetteket szubjektív percepcióik miatt, amelyeknek legfontosabb jellemzői a kollektív relatív depriváció, az igazságtalanság, a becsapottság és a munkahelyi 91
bizonytalanság érzése, szintén inkább a változások vesztesei közé sorolhatjuk, amellett, hogy objektíve ők relatíve biztonságos körülmények között dolgoztak. Ötödik hipotézisemet igazolta az az eredmény, amely szerint a kollektív relatív depriváció (az igazságtalanság érzése), a bizonytalanság, a politikai kiábrándultság és az out-group elutasítás, szemben az erős munkahelyi identifikációval, a biztonsággal, az önbizalommal és az ezek nyomán kialakuló szociális dominancia orientáltsággal és kompetitív nacionalizmussal (a nemzeti piac védelmével) jelentették a változások nyertesei és vesztesei közötti fő törésvonalat. Vagyis egyrészről a nyertesek erős munkahelyi identifikációjuk munkahelyi biztonságuk és felívelő karrierjük következtében a meritokratikus társadalomképben hisznek, domináns attitűdjeik pedig a kompetitív nacionalizmus és a szociális dominancia orientáltság. A nyertesek között is találtam ugyanakkor időszakos fenyegetettséget, frusztrációt átélő kérdezetteket, amely az arra érdemtelenektől való kettős elhatárolódáshoz, out-group elutasításhoz vezetett, amellett, hogy legfőbb attitűdjeik a szociális dominancia orientáltság és a kompetitív nacionalizmus volt. Másrészről igazolva láttam azt, hogy a vesztesekre a gyenge munkahelyi kötődés és a kollektív relatív depriváció jellemző és elsősorban a politikai kiábrándultság, az out-group elutasítás (bevándorlásellenesség) és attitűdjét alakították ki, amellett, hogy a nacionalista imaginárius identiás-keresés szintén jellemezte őket. Emellett nyilvánvalóvá vált az is, hogy a változások vesztesei is hisznek a meritokráciában, saját identitásuk védelme érdekében a kettős elhatárolódás körükben is megfigyelhető. Szinte minden interjúalanyunk igényelte az erőskezű vezért, aki a nemzeti in-grouphoz tartozók érdekeit szem előtt tartva helyes irányba tereli a társadalmi-gazdasági folyamatokat, többek között az out-group, az arra érdemtelenek, elutasítása révén. Végső soron azt tapasztaltam, hogy a munka világának változásaihoz való alkalmazkodás különböző variációi valóban eltérő dominanciájú szélsőjobboldali attitűdökhöz vezetnek, de az eltérő dominancia nem jelenti azt, hogy a többi attitűd ne alakulhatna ki akár a változások nyerteseinél, akár a változások veszteseinél. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a politikai kiábrándultság jóval kevésbé jellemző a nyertesekre, míg a szociális dominancia orientáltság jóval kevésbé jellemző a vesztesekre és ezeket az attitűdöket nagyon eltérő, a munka világának változásaihoz köthető folyamatok magyarázzák: a nyertesek a kialakított, felsőbbrendűnek tartott nyertes-identitásukat védik, a vesztesek pedig deprivációjuk és a hatalomnélküliség, kiábrándultság érzése következtében elsősorban lázadnak, rendre és biztonságra vágynak és bűnbakokat keresnek identitásuk ’újraépítése’ érdekében. A mintázatok, rámutattak arra, hogy a hasonló életutak, percepciók és az azokra adott reakciók – végső soron a nyertes/vesztes pozíció - egyre fontosabbá válnak a 92
szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök dominanciájának kialakulásának magyarázatában, hiszen az egyes mintázatokba különböző hátterű és különböző foglalkozású, beosztású, különböző szektorokban dolgozó, emberek is kerültek, akik a változásokat hasonlóképpen érzékelve hasonlóképpen reagáltak a munka világának átalakulására. Az interjúk alapján úgy tűnt, hogy a változások egyfajta “konformista lázadást”205váltanak ki a munkavállalókból, legyenek azok a változások nyertesei, vagy vesztesei. A rasszizmus, vagy a felsőbbrendűség érzése a társadalmi igazságtalanság ellen irányuló „elfogadott” stratégiává válik. A marginalizációtól való félelem sokkal erősebb annál, hogy kérdezetteink a mérsékelt jobb- és baloldal ’politikailag korrekt, az egyenlőséget támogató’ puha jelszavait elfogadják. Úgy érzik, hogy radikális, határozott, kemény, erőskezű fellépésre van szükség ahhoz, hogy megállítsák a deprivációval fenyegető folyamatokat. A szélsőjobb ezt kínálja fel: egy tekintélyelvű rendszert, amely érdekvédelmet biztosít és reintegrációt ígér a privilegizált nemzeti közösségbe. Kérdezetteink lázadtak a politikai ’korrektség’ ellen, amely erősíti a protest jelleget. Úgy gondolták, hogy ha például a probléma a bevándorlásból, vagy az érdemtelen out-group támogatásából következik, akkor miért ne lehetne felszólalni a bevándorlás, vagy az out-group támogatása ellen. A változások vesztesei gyakran úgy érezték, hogy egyedül maradtak a problémáikkal, csak magukra számíthatnak, a mérsékelt politikai pártok és szakszervezetek képtelenek megvédeni az érdekeiket a folyamatosan változó gazdasági környezetben, ahol az erőteljes verseny miatt az egyik cég tönkreteheti a másikat. A változások nyertesei ugyanakkor ezekre a folyamatokra az egyéni felelősségvállalás erősítésével reagáltak, saját kezükbe vették a sorsuk irányítását: nem minden esetben az államtól várták a rendteremtést, hanem önmaguktól és a piaci versenytől, amely utóbbi kiszelektálja a kevéssé rátermetteket. Egyedül Magyarországon kérdeztünk rá részletesen arra, hogy milyen szerepe van a családi miliőnek, a szocializációnak a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök kialakulásában. A vizsgálatok során kiderült, hogy a politikai attitűdök Magyarországon nem értelmezhetőek pusztán egy ember életútján belül: interjúalanyaink családtörténetek, családi életutak
205
Lásd még: Hentges, Gudrun (2002): Refugee and Asylum Policy Influenced by Europeanisation; in: Nader, Laura/Pinxten, Rik/Preckler, Ellen (eds.), Europe’s New Racism: Causes, Manifestations and Solutions, Oxford/New York
93
keretében helyezték el saját életük magánszférára és a munkaerőpiacra vonatkozó tapasztalatait. Az interjús vizsgálat alapján többek között az alábbi megállapításokra jutottam: 1) A családi szocializáció, a társadalmi miliő (a vallásos, nemzeti érzelmű, tekintélyelvű neveltetés, a Horthy-rezsim tisztelete, a revizionista elképzelések, az antikommunizmus, a családi törések az ’50-es évek terrorja alatt – a család helyzetének sorcsapásszerű romlása és/vagy a család egyik tagját ért fizikai-lelki megaláztatás) meghatározó jelentőségű a baljobboldali kontinuumban való elhelyezkedésben és a szélsőséges eszmék iránti nyitottság kialakulásában. 2) A megkérdezett saját életében és a munka világában szerzett tapasztalatai felgyorsíthatják az attitüdinális radikalizációs folyamatot, és ezek a többnyire ’passzívan’ szunnyadó attitűdök megfelelő politikai hívószavak hatására erős szélsőjobboldali szimpátiát, illetve aktív választói magatartást eredményezhetnek. Mint a mintázatokból kiderült az interjúk egy része Magyarországon is megerősítette azt a hipotézist, miszerint a rendszerváltás nyertesei is szimpatizálhatnak a szélsőjobboldallal, kialakítanak szélsőséges attitűdöket. Sokan közülük, akik szigorú vallásos, tekintélyelvű, antikommunista neveltetést kaptak, kialakították a jóléti sovinizmus és a szociális dominancia orientáltság attitűdjét, illetve a társadalom merev, hierarchikus és meritokratikus szemléletét, amelyek fogékonnyá tették őket a szélsőjobb etnocentrikus, soviniszta üzeneteire. Ez különösen hatékony volt az utóbbi évtizedben, amikor – relatív munkaerőpiaci sikereik ellenére – tőkeerős multinacionális vállalatokkal kell(ett) versenyezniük a piacon. Ők egy jóval meritokratikusabb társadalmi rendre vágynak, amely több lehetőséget biztosít az arra érdemeseknek (értsd: szorgalmas, saját hazájukban természetes dominanciát igénylő magyaroknak), és szigorúbban szabályoznák a versenyt, hogy kordában tartsák az idegen, globalizációs erőket, amely véleményük szerint a mai magyar gazdaságot a kezében tartja. Magyarországon is a nyertesek attitűdjei a nyertes-identitás erősítésének segítségével úgy változnak, hogy felerősödik a saját sikeres életút igazolásába, dominanciájába és az egyenlőtlenségek legitimitásába vetett hitük. A vesztesek, az igazságtalanság élménye, a depriváció érzése ellen lázadnak, elfordulnak a korábban támogatott politikai erőktől. Ők attitűdjeik változásának következtében éreznek bizonytalanságot, s keresnek bizonyosságot az életük fontos területein, próbálva felépíteni a szétzilálódni érzett identitásukat.
Magyarországon a nacionalista, soviniszta, tekintélyelvű attitűdök tehát részben a családi szocializáció eredményei voltak, de a rendszerváltás óta eltelt időszak politikai eseményei és a
94
munka világában bekövetkezett változások – mint a globalizáció, a multinacionális vállalatok növekvő gazdasági súlya és jelenléte, az új munkahelyi gyakorlatok bevezetése az erősödő versenyben, a növekvő munkanélküliség és munkaerőpiaci, munkahelyi bizonytalanság, vagy az EU tagsággal szemben kialakított pesszimizmus és a befejezetlen rendszerváltás érzése felerősítette ezeket az attitűdöket. Kérdezetteink körében általánosan elfogadott nézet szerint a az EU-s csatlakozás során a nemzeti érdekek sérülnek: a magyar gazdaság újabb kátyúba kerül, a nemzeti kultúra, a hagyományos értékek semmibe vesznek. Interjúpartnereink negatív tapasztalatai és bizonytalansága a munka világában radikális szembenállást eredményezett a liberális piacgazdasággal, a globalizációval, az EU-val és a migrációval. Annak ellenére, hogy a Magyarországra történő bevándorlás kifejezetten alacsony méreteket ölt, kérdezetteink erős idegenellenes attitűdöket mutattak. A migrációt a legtöbben nagyon korlátoznák, vagy meg sem
engednék.
Véleményük
szerint
a
bevándorlók
között
főleg
bűnözőket,
szerencselovagokat találunk, akik az EU bővítés következtében méginkább elárasztják Magyarországot. Akik pedig dolgoznak, azok a magyarok elől veszik el a munkahelyeket. Hasonlóan a svájci interjúk egy részéhez Magyarországra is jellemző sajátosság volt az, hogy kérdezetteink egy része a migrációt a tőke migrációjának, a globalizációs nyomásnak, a kizsákmányoltság eszközének tekintette. Véleményük szerint a legveszélyesebb migrációs hullám nyugatról érkezik: a multinacionális vállalatok vezetői és szakemberei és az új, amerikanizálódó menedzser szemlélet jelentik a munka világára a legnagyobb veszélyt. Szerintük a munkahelyteremtés csak látszólagos, mert a multik sokkal több vállalkozást tesznek tönkre, sokkal több embernek veszik el a megélhetési lehetőségét, mint amennyi munkahelyet teremtenek. Ráadásul a külföldi cégek által megvásárolt, átstrukturált vállalatok a racionalizáció során a munkavállalók jórészét elbocsátották: kérdezetteink nem munkalehetőséget látnak a külföldi cégek terjeszkedésében, hanem alacsony jövedelmeket, szigorú munkaszabályozást, hatalmas munkaterhet, az elbocsátás veszélyét, vagyis széleskörű bizonytalanságot. További fontos tényező volt, hogy kérdezetteink nem fogadták el azt, hogy a békés rendszerváltozás ára a szocialista rezsim politikai, kulturális és gazdasági elitjének és a régi elit szimbolikus tőkéinek sikeres átkonvertálása volt. A válaszadók úgy érezték, hogy a korábbi rezsim kiszolgálói nem bűnhődtek meg bűneik miatt, sőt ismét befolyásos pozíciókba kerültek saját hatalmuk átmentése révén: a kommunista elit tehát nem lett kiszorítva sem a politikai, sem a gazdasági életből, sem pedig a médiából. Kérdezetteink szerint Magyarországon az iparvállalatok, az állami cégek, a médiák privatizációja nem pusztán a 95
kommunisták gazdasági hatalma átmentésének tekinthető, hanem az ország kiárusításának, átjátszásának a külföldi, idegen nagytőke kezébe. Ez a gondolatsor azt feltételezi, hogy az ország
polgárai
képtelenek
átlátni
és
kontrollt
gyakorolni
a
gazdasági-politikai
összefonódások felett, ami igazságtalanság-érzéshez, kisemmizettség-érzéshez, a befolyás hiányának érzetéhez (politikai gyengeség) és mindezeken keresztül végső soron bizonytalansághoz, hatalomnélküliséghez, frusztrációhoz és dühhöz vezetett. Kérdezetteink szerint a rendszerváltás nem zajlott le, pusztán színjáték zajlik, igazi demokrácia nincs Magyarországon. Ezért konzekvens bizalmatlanságot tapasztaltunk kérdezetteink részéről a demokráciával szemben. Válaszadóink jelentős részének további frusztrációt jelent a rendszerváltáskor legharcosabb antikommunista párt, az SZDSZ választási és kormányzati koalíciója az MSZP-vel. Kérdezetteink így az SZDSZ-t nemcsak áruló, hatalomittas, opportunista pártnak látták, hanem a koalíció okait is tudni vélték: ez pedig nem más, mint a nemzetközi zsidóság és a kommunisták összeesküvése többek között az átláthatatlan kormányzás, az emberek kifosztása, a kaotikus kapitalizmus és a globalizáció támogatásának érdekében, amely aláássa az ország kultúráját, erkölcsi tartását és társadalmigazdasági biztonságát. Ehelyett ők egy erőskezű, karizmatikus magyar vezérre vágynak, aki rendet teremt az országban és visszaállítja Magyarország nemzetközi tekintélyét, valamint tradicionális értékeit, s remélik, hogy az új rend végre megtisztítja a közéletet a korábbi rezsim nemkívánatos szereplőitől. Interjúalanyaink többsége olyan piacot képzel el, ahol a kisvállalkozók zárt, lokális piacokon működnek, ahol a multik nem “garázdálkodhatnak”, ahol az esélyegyenlőség és a biztonság eladó és vevő számára is biztosított. Kérdezetteink elutasítják az individualizmust és a fogyasztói társadalmat, olyan képet vázolnak fel helyette, ahol az emberek erkölcsös, zárt, homogén, tekintélytisztelő kisközösségekben élnek. Mindezek alapján úgy tűnt, hogy Magyarországon a szélsőséges üzenetekkel való szimpátia legfontosabb okai a kommunista rezsim alatt elszenvedett családi meghurcoltatás, a befejezetlen rendszerváltás okozta frusztráció és a munkafeltételekben és a társadalmigazdasági életben bekövetkezett radikális változások voltak.
96
VII. A kvantitatív fázis módszerei és főbb eredményei
Kutatási kérdések, a hipotézisek finomítása A kvantitatív fázisban egyrészről az volt a fő kérdés, hogy a munkafeltételekben bekövetkezett változások egyéni percepcióinak elemzésével jobban megértjük-e az emberek szélsőséges reakcióit: vajon a vizsgált országokban országos reprezentativitású mintán is mérhetőek-e a változások értékelése nyomán a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök (mint a percepciókra adott reakciók) és ezek az attitűdök valóban szélsőjobboldali szimpátiához vezetnek-e? Emellett kíváncsi voltam arra, hogy milyen hasonlóságokat és különbségeket fedezhetünk fel a nemzetközi minta és a magyar alminta eredményei között? A második fő kérdés az volt, hogy az identifikációs/deprivációs folyamatokhoz kötődve rábukkanunk-e a nyertes/vesztes törésvonalra, illetve a változások nyerteseinek és veszteseinek útjai eltérő dominanciájú attitűdökön keresztül vezetnek-e a szélsőjobboldali szimpátiához? Vagyis arra voltam kíváncsi, hogy a kvalitatív fázis eredményei alapján milyen szerepe lehet a kollektív relatív deprivációnak és a munkahelyi identifikációnak a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök kialakulásában? A nyertes/vesztes utak, amelyek a munkafeltételekben
bekövetkezett
változásoktól
a
szélsőjobb
szimpátiáig
vezetnek
magyarázhatóak-e elméleti útmodellek keretében és milyen hasonlóságokat és különbségeket fedezhetünk fel a nemzetközi minta és a magyar alminta magyarázó útmodelljei között?
A kutatás interjús tapasztalatai megerősítették, hogy a szélsőjobb szimpátiához két fő pszichológiai úton lehet eljutni. Az egyik a változások nyerteseinek útja, a másik pedig a változások veszteseié. A nyertesek hipotetikus útja szerint az emberek a pozitívnak perceptált munkahelyi változások következtében erőteljesen azonosulnak a munkahelyükkel, amely valószínűleg erősíti azt az elképzelést, miszerint a társadalmi egyenlőtlenségek igazságosak (a munkahelyen és a társadalmon belül is), azok jutnak előbbre, akik sokat dolgoznak, a munkahelyükre úgy tekintenek, mint egy nagy családra, akik pedig nem jutnak előbbre, azok saját maguknak köszönhetik a sorsukat. Ez az in-group védelemre, tekintélyelvűségre és más csoportok feletti dominanciára építő attitűd elvezet a szélsőjobbal való szimpátiához. A vesztesek hipotetikus útja szerint az embereknek - a negatívnak perceptált munkahelyi változások következtében - lazulnak, vagy elszakadnak kötődéseik a munkahelyükkel,
97
elveszítik a munka világával kapcsolatos legfőbb referenciapontot az életvilágukban. Ez az érzés más csoportokkal szembeni igazságtalanság élményhez, végső soron kollektív relatív depriváció érzéshez vezethet, amely kombinálódva az érdekvédelem hiányával és a politikai kiábrándultság érzésével, illetve az igazságtalanul támogatott és fenyegetettséget jelentő outgrouppal szembeni előítélettel, annak elutasításával, szélsőjobboldali szimpátiához vezet. Magyarországon a hipotetikus útmodell nyertesekre és vesztesekre szakadó szárai szintén egyértelműnek látszottak a kvalitatív fázis eredményei alapján. Magyarországon a más csoportok feletti dominancia igénye azonban nem pusztán a ’mindenki a saját szerencséjének a kovácsa’ és a ’győztes mindent visz’ elképzelésén alapul, hanem az ’igaztalanul előnybe került multik korlátozásán és az arra érdemtelenek elutasításán’ is, amely kettős demarkációs vonal mentén alakítja a meritokráciához kapcsolódó attitűdöt. Ezek az emberek mindenképpen társadalmi dominanciára törekednek, de elvárják az államtól, vagy egy erőskezű vezetőtől, hogy rendet teremtsen és „igazságos feltételeket” biztosítson a piacon a nemzethez tartozók számára. A nyertesek erőteljesen elutasítják az out-groupot (miszerint ők a migrációt a tőke migrációjaként, a globalizáció erőteljesebbé válásaként is értékelhetik), illetve az in-group erősödése révén elutasíthatnak minden olyan csoportot, amelyek a nemzethez tartozók munkahelyeit veszélyeztetheti. Így a nyertesek útja Magyarországon a munkahelyi identifikáción keresztül a nemzeti piac védelme és a rendteremtés igénye felé halad, amelyből az out-group elutasításán és a szociális dominancia orientáltságon keresztül jutunk el a szélsőjobb szimpátiához. A vesztesek útja – hasonlóan a nemzetközi útmodellhez – a kollektív relatív depriváció érzésén
és
a munkahelyi
kötődés
hiányán
keresztül
politikai kiábrándultsághoz,
hatalomnélküliség-érzéshez vezet, amely életre hívja a rendteremtés igényét és az ’igaztalanul támogatott out-group’-pal szembeni előítéleten és annak elutasításán keresztül vezet a szélsőjobb szimpátiához.
Módszer, a minta kialakítása A SIREN projektben 2003 nyarán 5812 munkavállalót kérdeztünk meg nyolc európai országban, országos reprezentatív mintákon lekérdezett kérdőívek206segítségével. A reprezentativitás a munkavállalói populációra vonatkozott. Minden országban csak olyan munkavállalókat kérdeztünk meg, akik legalább öt éve aktívak voltak a munkaerőpiacon. 206
Az eredeti angol nyelvű kérdőívet lásd a mellékletben
98
Az Eurisko Ügynökség Milánóból koordinálta a CATI (Computer Assisted Telephone Interviewing) telefonos kérdőíves vizsgálat országonkénti lefolytatását, tartotta a kapcsolatot az adatgyűjtéssel megbízott cégekkel. Ausztriában, Németországban és Franciaországban 700, Flandriában 710, Dániában 698, Magyarországon 704, Olaszországban 707, Svájcban pedig 893 fő került a mintába. A kérdőíves vizsgálat során Magyarországon az interjúfelvételt a Marketing Centrum végezte az EU szabványnak megfelelő regionális és településméret szerinti bontásban, amely mintavételi módszer a nyolc ország eredményeinek összehasonlíthatóságát és a főbb háttértényezők reprezentativitását is szem előtt tartotta. A súlyozás a 2002-es Labour Force Survey adatainak alapján történt. Így a munkavállalói populáción belül korra, nemre, régióra, településméretre és iskolai végzettségre közelítően reprezentatív adatokhoz jutottunk. A súlyozás után e változók attribútumainak arányai többé-kevésbé megfeleltek a 2002-es Labour Force Survey adatai hasonló arányainak. A nemzetközi minta (a későbbiekben teljes minta) fő jellemzője az volt, hogy minden ország jelentős társadalmi-gazdasági, munkaerőpiaci változásokon ment keresztül a 80-as évek közepe óta, illetve a vizsgált országokban mindenütt erőre kapott, Németországot kivéve parlamenti pozícióhoz jutott a szélsőjobb a vizsgált időszakban. Ezért az elemzés során az egyes országok eredményeinek és sajátosságainak heterogenitása miatt nem egy magyar/nyugat-európai összehasonlításra törekedtem, hanem a magyar eredményeket egyfajta almintaként kezelve a teljes mintához hasonlítottam: így határoztam meg a hasonlóságokat és a különbségeket, illetve a magyar sajátosságokat a ’főeloszláshoz’ viszonyítva. Ezt a vizsgálati módszert az is alátámasztotta, hogy elsősorban a változások egyéni percepcióit, valamint attitűdöket vizsgáltam és nem objektív helyzeteket. Tudjuk, hogy az egyéni percepciók nagyban függnek például az adott ország hagyományaitól, az egyén életkörülményeitől, attól, hogy az egyén milyen körülményekhez és helyzetekhez, megélhetési viszonyokhoz, társadalmi-gazdasági, munkaerőpiaci változásokhoz, politikai retorikához és stílushoz ’szokott hozzá’. Az emberek nem csak mások lehetőségeihez, hanem a saját korábbi életvitelükhöz hasonlítják a mai életvitelüket, annak változásait, minőségét. Tulajdonképpen az egyéni percepciók vizsgálata tette lehetővé azt, hogy az egyes országok közötti jelentős társadalmi, gazdasági, kulturális, politikai különbségeket figyelmen kívül hagyhassuk és a mintát egyetlen nagy egységként kezelhessük. E vizsgálati módszer hasonlít ahhoz, mint amikor az EU átlaghoz viszonyítjuk az egyik tagállam jellemzőit (lásd például az OECD vizsgálati módszereit). A SIREN projektben is készültek ugyan néhány esetben 99
országonkénti elemzések, amelyeket a főátlaghoz viszonyítottunk, de ezek az elemzések nem voltak részletesek. Összességében tehát a vizsgált nyolc országot a változások percepciója és a szélsőjobb előretörése szempontjából egyetlen nagy egységnek tekintettem és ezen belül vizsgáltam
a
magyar
alminta
jellegzetességeit,
egyes
jellemzőinek
alul-,
illetve
felülreprezentáltságát a teljes mintához viszonyítva.
A kérdőív felépítése és a vizsgálat menete A kérdőív 71 kérdést tartalmazott, amelyet 7 fő blokkban helyeztünk el. Ahol lehetőség volt rá (például a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök mérésénél), ott a már korábban kipróbált, és nemzetközi vizsgálatokban többször alkalmazott operacionalizációt alkalmaztuk (az operacionalizációról szóló részt lásd később a változók ismertetésénél). A kérdőív első része a foglalkoztatásra és a foglalkozásra207 vonatkozó kérdéseket tartalmazott. Ezt követte két, az életre és a munkára vonatkozó elégedettséget mérő kérdés, illetve az elmúlt öt évre vonatkozó, egyes munkaerőpiaci kondíciók és az anyagi helyzet változásait nyomon követni kívánó kérdéscsoport: a munkafeltételekben bekövetkezett változások egyéni percepcióit mérő blokk. Ezt követően az egyes társadalmi csoportokhoz való kötődésre, identifikációra kérdeztünk rá. Ezután az érdekvédelemre, a megbecsültségre, a kollektív relatív deprivációra (KRD) és a meritokratikus szemléletre vonatkozó kérdéseket tettünk fel. Ezt a blokkot követte a kérdőív attitüdinális gerince. Ebben a blokkban a társadalmi dominancia orientáltság (SDO), a tekintélyelvűség, a migrációellenesség, a nacionalizmus és a politikai kiábrándultság attitűdjeire voltunk kíváncsiak. Ezután megkérdeztük, hogy a munkavállalók mely pártra szavaznának, mennyire szimpatikus az adott ország szélsőjobb pártjának (Magyarországon a MIÉP) politikai álláspontja, illetve hogyan változott 1998 és 2003 között az adott ország szélsőjobb pártjának megítélése a munkavállalók körében? Végül a szokásos szocio-demográfiai blokk következett. A nacionalizmust, a tekintélyelvűséget, a politikai kiábrándultságot, a migrációellenességet, a szociális dominancia orientáltságot, illetve a szélsőjobboldallal való szimpátiát magas mérési szintű főkomponensekkel mértük, csakúgy, mint a munkafeltételekben bekövetkezett változásokat, vagy a kollektív relatív deprivációt. A munkahelyi kötődés (identifikáció) mérésénél egy ötfokú Likert-skálát használtunk.
207
A foglalkozás változót foglalkozási pozícióként mértük, ahol gradualizáltuk a változót a munka jellege és presztízse szerint a kékgalléros és mezőgazdasági munkásoktól, a fehérgalléros dolgozókon keresztül, a felsővezetőkig és a magas beosztású köztisztviselőkig.
100
A főkomponens analízisek mellett Pearson-féle bivariáns korrelációkat, kereszttáblákat, variancia analíziseket, regressziókat208 készítettünk, a vizsgálatok során a véletlen okozta összefüggéseknek csak 5%-os szint alatt adtunk teret. Az adatfeldolgozást a munkafeltételekben bekövetkezett változások, a jelenlegi helyzet percepciójának és az attitűdök, valamint a szélsőjobb szimpátia gyakoriság-elemzésével kezdtem. Ezután megvizsgáltam, hogy a munkafeltételekben bekövetkezett változásokra, a munkahelyi identifikációra, az esetleges deprivációra és a jelenlegi élethelyzetre hogyan hatnak a háttérváltozók (nem, kor, iskolai végzettség, foglalkozás, foglalkozási szektor), majd mindezen változók a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdökre, valamint az attitűdök és ezen objektív háttérváltozók szélsőjobboldali szimpátiára gyakorolt hatását vizsgáltam. Ezután épültek fel az útmodellek, amelyekben az egyéni percepciókból kiindulva vizsgáltam az attitűdökön át vezetető pszichológiai utakat a szélsőjobboldali szimpátia felé.
Eredmények A munkafeltételekben bekövetkezett változások A munkafeltételekben bekövetkező változásokat öt kérdés mentén mértük (ötfokú Likert skálák segítségével): a munka mennyisége, a munkaautonómia, a munkahelyi atmoszféra, a munkabiztonság és a család anyagi helyzetének változásai képezték a változószettet. A munka mennyiségének változása fontos dilemmát vetett fel: a munkamennyiség növekedését ugyanis a közszférában dolgozók plusz teherként élhetik meg, míg a vállalkozók, önfoglalkoztatók a növekvő munkamennyiséget úgy perceptálhatják, hogy javul a jövedelmi helyzetük, a lehetőségeik, a kapcsolati tőkéjük. Ugyanakkor Karasek és Theorell209szerint a növekvő munkateher egyértelműen a jólét csökkenésének percepcióját váltja ki. A munkavállalók 60%-a munkamennyiség növekedéséről számolt be Magyarországon és a teljes mintában is 1998-2003 között. 208
A különböző magyarázó modellek létrehozásához lineáris regresszió segítségével jutottunk (így a modellbe bevont független változókat egymás hatására korrigáltuk). Ezt természetesen úgy kell érteni, hogy egymás hatására korrigálva meghatároztuk azokat a magyarázó változókat, amelyek szignifikánsan hatottak az egyes függő változókra. Egyrészről a modelleket olyan lineáris regressziók segítségével hoztuk létre, amelyekben a stepwise módszert alkalmaztuk a modellbővítés során (e módszer hathatós segítséget nyújt a független változók közötti interferencia-változások vizsgálatához). Emellett vizsgáltuk a multikollinearitás, az autokorreláció és a homoszkedaszticitás mértékét is. Mindhárom kontroll teszt során a végső modellekre vonatkozóan megnyugtató eredményeket kaptunk. 209 Karasek, R. and Theorell, T. (1990). Healthy work: stress, productivity, and the reconstruction of working life. (New York, NY: Basic. Books)
101
A másik fontos változó a munka-autonómia volt, a döntéshozatali lehetőség változása a munkahelyen. De Weerdt és De Witte bemutatja, hogy egyértelműen befolyásolja a munkavállalók értékrendjét és percepcióit a munkahelyi autonómia változása, hogy a döntéshozatali lehetőségnek közvetlen hatása van a munkavállalók attitűdjeire: a munkavállalók általában pozitívnak ítélik meg autonómiájuk növekedését.210 A
munkaautonómia
(döntéshozatali
lehetőség
a
munkahelyen)
a
teljes
minta
munkavállalóinak 45%-a szerint növekedetett, míg Magyarországon ez az arány csupán 37 %os volt. Emellett az autonómia csökkenéséről Magyarországon majdnem másfélszer annyian számoltak be (14%), mint a teljes mintában. A kvalitatív fázis rámutatott a munkahelyi atmoszféra változásának fontosságára: interjúalanyaink szerint a romló munkahelyi atmoszféra a csak a profitra koncentráló menedzsment hozzáállásának következménye: fizetetlen túlmunkák, amely gyakran váltott ki interjúalanyainkból stresszt, dühöt, depriváció érzést és frusztrációt. A munkahelyi atmoszféra javulását perceptálók aránya Magyarországon nagyobb (43%) volt, mint a teljes mintában (26%). Egyértelmű munkahelyi atmoszféra csökkenésről a magyar alminta válaszadóinak közel egyötöde, míg a teljes minta válaszadóinak egynegyede számolt be. Ezután a munkabiztonság változásának percepcióira kérdeztünk rá, illetve arra, hogy a család anyagi helyzete hogyan változott 1998 és 2003 között. A munkabiztonság növekedése mindkét mintában hasonló (20%) volt, azonban míg a teljes mintára vonatkoztatva egyértelmű biztonságcsökkenésről a válaszadók csupán egynegyede nyilatkozott, addig Magyarországon ez az arány 40%-os volt. A család anyagi helyzete a teljes minta válaszadóinak 40%-a szerint javult 1998-2003 között, a magyar almintában ez az arány csupán 33%-os. Egyértelmű negatív irányú anyagi változásokról a teljes minta válaszadóinak valamivel több mint egyötöde, illetve a magyarok majdnem egyharmada számolt be. Összességében a nemzetközi adatokat vizsgálva elmondhatjuk, hogy átlagosan a munka mennyisége egyértelműen növekedett, a munkahelyi biztonság pedig valamelyest csökkent. Ugyanakkor
Magyarországon
jelentős
munkabiztonság
csökkenés
tapasztalható.
A
munkahelyi atmoszféra csak Magyarországon és két nyugat-európai országban mutat fejlődést. A munkaautonómia azonban a teljes mintában erőteljesebben növekedett, csakúgy, 210
De Weerdt és De Witte ibid. (2001)
102
mint a család anyagi helyzete. Magyarországon a munkaautonómia átlagosan növekedett, ugyanakkor a család anyagi helyzetének romlásáról közel ugyanannyian számoltak be, mint akik javulást perceptáltak. Ha a teljes mintát nézzük, akkor összességében elmondhatjuk, hogy az európai munkavállalók nagyobb autonómiát élveznek, és nőtt a jövedelmük is, de ez együtt járt egyfajta emocionális bizonytalansággal: nagyobb munkahelyi bizonytalansággal és rosszabbodó munkahelyi atmoszférával. Magyarországon a növekvő munkateher és autonómia nem járt együtt egyértelműen növekvő jövedelemmel, a munkabiztonság egyértelműen csökkent, azonban a munkahelyi atmoszféra valamelyest javult.
A jelenlegi helyzet percepciója Mint a kvalitatív fázisból kiderült a munka nem csak megélhetést biztosít, hanem hozzájárul az egyén önképének, identitásának kialakításához, amellett, hogy fontos életstrukturáló erő. A munkahely elvesztése súlyos anyagi és pszichés következményekkel jár, ezért fontosnak tartottuk a munkanélküliségtől való félelem, a munkanélküliség esélyének percepcióját vizsgálni. A magyar válaszadók 15%-a szerint magas annak az esélye, hogy munkanélkülivé válik a jövőben, ez az arány másfélszerese a teljes minta válaszadóiénak. A jelenlegi helyzet vizsgálatánál különösen fontos volt az egyén jövedelmi helyzetének percepciója, hiszen a jövedelem áll talán a legközelebb a munka világának és a személyes életvitelnek kapcsolódási pontjához, meghatározhatja az egyén társadalmi-gazdasági pozícióját, azt, hogy a megszokott életvitele hogyan alakul. Magyarországon a szubjektív anyagi helyzetet vizsgálva elmondható, hogy a válaszadók csupán 16%-a tud félretenni a jövedelméből, míg a teljes mintában ez az arány 38%-os. Anyagilag nehezen boldogul a magyar válaszadók 26%-a, szemben a teljes minta válaszadóinak 11%-ával. Ötödik hipotézisem szerint a munka világában lezajló társadalmi identifikációs folyamatok közbejövő változóként szerepelhetnek a munkahelyi változások és a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök kialakulása között. A kutatás során elsősorban a munkahelyhez való általános kötődésre fókuszáltunk211, amellett, hogy a munkatársakhoz, a foglalkozási csoporthoz, vagy a társadalmi osztályhoz való viszonyt szintén vizsgáltuk. 211
Lásd például Jetten, J./O’Brien, A./Trindall N. (2002): Changing identity: Predicting adjustment to organizational restructure as a function of subgroup and superordinate identification; in: British Journal of Social Psychology, 41, p. 281-297.
103
Magyarországon erősen kötődik a munkahelyéhez a válaszadók 64%-a, míg ez az arány a teljes mintában 74%-os. A kollektív relatív depriváció (KRD) a veszélyeztetettség, a bizonytalanság és az igazságtalanság percepcióját jeleníti meg, amely ötödik hipotézisem alapján szintén közbejövő változóként szerepelhet a munkahelyi változások és a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök kialakulása között: például a kisebbségi csoportokkal való versengés érzése felerősödhet, ha valaki úgy érzi, hogy az állása veszélyben forog, nem az elvárásainak megfelelő jövedelemmel rendelkezik, vagy státuszvesztést él át. A normák és értékek deprivációjának percepciója erőteljesen befolyásolhatja, hogy valaki hogyan ítéli meg a jövőbeni boldogulását, előrelépési lehetőségeit, hogy mennyire válik frusztrálttá a változások következtében. A deprivált emberek sokkal nagyobb valószínűséggel utasítják el az outgroupot, amelytől veszélyeztetve érzik magukat. Végső soron a KRD ezért növekvő szélsőjobb szimpátiához vezethet. A KRD-t három változóval mértük: a munkahelyi megbecsültséggel,
az
érdekvédelem
meglétével/hiányával,
illetve
a
megfelelő
javadalmazással. Magyarországon a válaszadók 78%-a úgy érzi, hogy nincs megbecsülve a munkahelyén, szemben a teljes minta 57%-ával. Magyarországon a válaszadók csupán 17%-a rendelkezik az érdekei megvédéséhez szükséges ‘hatalommal’ a munkahelyén, míg a teljes mintában ez az arány 40%-os. Magyarországon a válaszadók csupán 18%-a kap megfelelő javadalmazást a munkájáért, ez az arány a teljes mintában 40%-os. Egészében véve a teljes minta válaszadóinak aktuális helyzet percepciója a magyar alminta hasonló percepcióival összehasonlítva kifejezetten jobb. A munkahely elvesztésétől való félelem mindkét mintában viszonylag alacsony (Magyarországon másfélszer akkora, mint a teljes mintában), emellett az anyagi helyzet megítélése Magyarországon jóval kedvezőtlenebb képet fest. A munkahelyi identifikáció mindkét mintában jelentős, noha Magyarország e téren is ‘lemaradást’ mutat. A kollektív relatív depriváció mértéke a teljes mintához képest és abszolút értéken vizsgálva is aggasztó képet mutat Magyarországon, amellett, hogy a depriváció mértéke a teljes mintában is magasnak mondható.
Haslam, S.A. (2001): Psychology in organizations. The social identity approach, Sage, London. Van Knippenberg, D./van Knippenberg, B./Monden, L./de Lima, F. (2002): Organizational identification after a merger: A social identity perspective; in: British Journal of Social Psychology, 41, p. 233252.
104
Bivariáns hatások a munkahelyi változásokra és a jelenlegi helyzet percepcióira A nem változó gyenge befolyásoló erővel bírt a munkahelyi változásokra és a jelenlegi helyzet percepcióira: mindkét mintában a nők érezték rosszabbnak a jelenlegi anyagi helyzetüket, illetve inkább a férfiak szerint javult a család anyagi helyzete 1998 és 2003 között. A kor változó erős hatással bírt a változásokra és a jelenlegi helyzet percepcióira is: mindkét mintában a fiatalabbaknak nőtt a munkahelyi autonómiájuk, javult a munkahelyükön a munkahelyi légkör és nőtt a munkahelyi biztonságuk. Az idősebbek jobban kötődnek ugyan a munkahelyhez, de depriváltabbak, mint a fiatalabbak és nagyobb az elbocsátás veszélyének percepciója is náluk, mint a fiatalabbaknál. Az iskolai végzettség hatása főként a jelenlegi helyzet percepciójánál szembetűnő: a magasabb végzettségűeknek mindkét mintában nagyobb mértékben nőtt a családjuk jövedelme (általában is jobbnak ítélik meg az aktuális anyagi helyzetüket), kisebb az elbocsátás veszélye náluk és kevésbé depriváltak, mint az alacsonyabb végzettségűek. A szektorális vizsgálatok is szignifikáns hatást mutattak: mindkét mintában a közszférában jobban érzékelik a munkateher nyomását, növekedését a válaszadók, és a közszféra dolgozói depriváltabbnak mutatkoztak a privát szféra dolgozóinál, ugyanakkor jobban ragaszkodnak a munkahelyükhöz. Csupán Magyarországra vonatkoztatva mondhatjuk azt el, hogy a privát szektorban jelentősebben nőtt a munkaautonómia, mint a közszférában. A teljes mintában és Magyarországon is megfigyelhető, hogy elsősorban a kékgalléros munkások és a mezőgazdasági dolgozók szerint magas annak a valószínűsége, hogy munkanélkülivé válnak a jövőben, a családi anyagi helyzetük romlott és aktuális anyagi helyzetüket is rosszabbnak ítélik meg, valamint a munkahelyi autonómiájuk is erőteljesebben csökkent, mint a többi foglalkozási csoportban. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az iskolai végzettség hatása viszonylag alacsony mértékű mindkét mintában a változások percepcióira. Feltételezhetjük, hogy az iskolai végzettség fontos magyarázó faktora lehet a munkaerőpiaci pozíciónak, vagy a munkaerőpiacról való kiszorulásnak, de kevésbé van hatása a munkafeltételekben bekövetkezett változások percepcióira, illetve a társadalmi-gazdasági változások következményeire. A magasabb végzettségűek valamelyest nagyobb mértékben érzik azt, hogy nőtt a munkaterhük, valamint a családi anyagi helyzetük némiképp javult 1998 és 2003 között. Azonban a jelenlegi helyzet percepcióinál a magasabb iskolai végzettségűekről egyértelműen elmondható, hogy kevésbé 105
depriváltak, jobb anyagi körülmények között élnek és kevésbé érzik úgy, hogy az elbocsátás fenyegetné őket, mint az alacsonyabb iskolai végzettségűeket. A kor változó azonban a változásokat egyértelműen befolyásolta. Az idősebb munkavállalók mindkét mintában kifejezetten negatív változásokat éltek meg a vizsgált időszakban, amely rávilágít a korosodó munkavállalók egyértelműen bizonytalanabb helyzetére.212 Az idősebbek jelenlegi helyzetüket is rosszabbnak ítélik meg, depriváltabbak, erősebben érzékelik az elbocsátás veszélyét, ugyanakkor ők azok, akik jobban kötődnek a munkahelyükhöz, mint a fiatalabbak. (Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy az idősebb korosztályok a korábbi biztonságos jóléti kapitalista körülmények következtében nosztalgiával tekintenek a munkahelyükre, illetve a munkavállalói populációban az esetek egy részében a jövedelem együtt növekszik a korral.) Tehát a munkakörülmények negatív változásainak percepciói nem feltétlenül járnak anyagi helyzet romlással például az idősebb korosztályok esetében. Mindkét mintában a közszféra dolgozói depriváltabbak és erőteljesebben érzékelik a munkateher nyomását, mint a privát szféra dolgozói. Magyarországon a közszféra dolgozói erősebben azonosulnak a munkahelyükkel és a családjuk jövedelme 1998 és 2003 között jobban növekedett. A kékgalléros munkások és a mezőgazdasági dolgozók anyagi helyzete, munkabiztonsága és döntéshozatali lehetősége nagyobb mértékben romlott, mint a többi foglalkozás kategóriában. A kollektív relatív depriváció érzését mindkét mintában a munkafeltételekben bekövetkezett negatív változások, a romló családi anyagi helyzet és a munkahelyi identifikáció hiánya erősíti. Az elemzések további részében a munkahelyi változásokat főkomponens segítségével mértük három változó mentén: a munkaautonómia, a munkahelyi atmoszféra és a munkahelyi biztonság változásának percepcióinak segítségével. A családi anyagi helyzet-változásokat külön akartuk mérni, mert az aggregált változóba csak tisztán a változások szubjektív percepcióit akartuk beépíteni. Mint korábban említettem, a munka mennyiségének változásai konceptualizációs problémát vetett fel: vélhetően a közszféra dolgozói, vagy a bérből és fizetésből élők a növekvő munkamennyiséget a kizsákmányolás eszközének tekintik, míg a vállalkozók, önfoglalkoztatók számára a több munka több lehetőséget, több jövedelmet, nagyobb biztonságot jelenthet. Ezért e változót is kihagytuk a főkomponensből.
212
Ezt a ’European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions (2003)’ c. EU-s felmérés is alátámasztja.
106
A szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök és a szélsőjobb szimpátia operacionalizációja A különböző attitűdöket főkomponensek segítségével hoztuk létre. Minden változót, amely az adott főkomponensben szerepelt ötfokú Likert skála segítségével mértünk (ahol 1=egyáltalán nem ért egyet, míg 5=teljes mértékben egyetért). A következő összefoglalóban bemutatom az egyes kijelentésekkel egyetértők arányát is mind a teljes mintára, mind a magyar almintára vonatkoztatva. A társadalmi dezintegráció elmélete segített a nacionalizmus operacionalizációjában. A modernizáció során létrejövő társadalmi dezintegráció és a társadalmi kirekesztődés központi szerepet játszik a nacionalizmus kialakulásában.213 Az elmélet szerint, akik a gyors társadalmi-gazdasági változások következtében dezintegrálódnak, elveszítik társadalmi fogódzóikat, gyakrabban hajlanak a nacionalizmus elfogadása felé, mert a nacionalizmus helyettesítőt ad a valós társadalmi integráció helyett egy elképzelt közösségbe, a nemzetbe. A nacionalizmus új csoportkötődést alakíthat ki, amelyre az identitást fel lehet építeni.214 Miután ez a fajta integráció inkább szimbolikus, gyakran hívják ezt a szimbolikus érdekek elméletének is.215 Magyarországon ugyanakkor az identitás megerősítése mellett a kompetitív nacionalizmus és a jóléti sovinizmus meritokratikus attitűdje jelenti a nacionalizmus fő bázisát: akik nyertesei a változásoknak, nem akarják elveszíteni megszerzett pozícióikat, védeni akarják az in-groupot, a munkahelyüket és a belső piacot az idegenektől. A nacionalizmus a szélsőjobb pártok hívószavainak központi eleme: a nemzeti büszkeség pozitív színben tünteti fel a nemzethez tartozókat, akiket minden külső és belső ellenséggel szemben meg kell védeni és akiket meg kell óvni a társadalmi lecsúszástól. A nacionalizmust Coenders operacionalizációjának segítségével mértük.216 A nacionalizmus a saját országhoz és in-grouphoz köti az egyént, amely fontosságát és felsőbbrendűségét az egyén gyakran kritika nélkül fogadja el, és amely az országot és annak lakóit (értékeit, sajátosságait) más országok lakói fölé helyez.
213
Falter, J.W./Klein, M ibid. (1994).
214
Scheepers, P./Billiet J./De Witte, H. ibid. (1995)
215
Lubbers, Marcel ibid. (2001)
216
Coenders, M. (2001): Nationalistic attitudes and Ethnic Exclusionism in a comparative perspective,
Nijmegen.
107
A nacionalizmus főkomponens létrehozásakor a következő változókat használtuk fel:
•
Én szívesebben vagyok AZ ADOTT ORSZÁG állampolgára, mint bármely más országé a világon. A teljes minta kétharmada, míg a magyar válaszadók 90%-a értett az állítással egyet.
•
A világ jobb lenne, ha más országok lakói olyanok lennének, mint AZ ADOTT ORSZÁG lakói. Mindkét minta válaszadóinak valamivel több, mint egyötöde értett az állítással egyet.
•
Általánosságban véve, ADOTT ORSZÁG jobb, mint a legtöbb ország. A teljes minta 40%a, míg a magyar válaszadók 23%-a értett az állítással egyet.
A politikai elégedetlenség és a tiltakozó szavazás elmélete szerint akiket negatívan érintettek a változások kiábrándulhatnak a politikából, nagyfokú elégedetlenséget mutatnak a hibáztatott mainstream politikai erők felé. Ez az attitűd származhat a politikai gyengeség érzéséből (bizalmatlanság a politikusokban, a politikában), vagy a politikai anómiából (ha valaki nem érti, mi is történik a politikában) és tiltakozó szavazáshoz vezethet, ha az emberek úgy látják, hogy a mainstream politikai pártok képtelenek segíteni a problémáikon. Részben azért a szélsőjobb pártokat választják ezek az emberek, mert e pártok a politikai élet fekete bárányai, és a választók egy része ugyanolyan kitaszítottnak érzi e pártokat mint saját magát. E pártok egyszerű, könnyen megérthető, radikális válaszokat adnak a problémákra, gyakran projektálva a problémákat, bűnbakokat találva a bajok okaira.217 A politikai kiábrándultságot Olsen (1969) és Watts (1973) nyomán operacionalizáltuk.218 A politikai kiábrándultság főkomponens létrehozásában a következő változókat használtuk fel: •
Úgy tűnik, bármelyik pártra is szavaznak az emberek, a dolgok nem változnak. Mindkét minta válaszadóinak közel 60%-a értett az állítással egyet.
•
A hozzám hasonló emberek nem tudják befolyásolni a kormány tevékenységét. A teljes minta 58%-a, míg a magyar válaszadók 75%-a értett az állítással egyet. 217
Van der Brug, W./Fennema, M. /Tillie, J. ibid. (2000)
218
Olsen, M.E. (1969): Two categories of political alienation, in: Social Forces, 47, p. 288-299.
Watts, M.W. (1973): Efficacy, trust and commitment to the political process; in: Social Science Quarterly, 54, p. 623-631.
108
•
Azok az emberek, akiket parlamenti képviselőnek választunk, nagyon gyorsan elveszítik kapcsolatukat a választóikkal. A teljes minta 71%-a, míg a magyar válaszadók 64%-a értett az állítással egyet.
A bevándorlásellenesség219 negatív attitűdkészlet a bevándorlók ellen, akik a szélsőjobb szerint gazdasági és kulturális fenyegetést jelentenek a nemzethez tartozók számára. Ez az elképzelés az alapja az etnikai verseny elméletének220, amely kombinálódhat a realisztikus konfliktus elmélettel221 és a társadalmi identitás elmélettel.222 A realisztikus konfliktus elmélet szerint a különböző társadalmi csoportok gazdasági érdekkonfliktusokba kerülnek egymással az anyagi javak (például munkahely, társadalombiztosítás, jóléti rendszer, lakáskörülmények stb.) megszerzése és elosztása során. Ez a konfliktus versenyt generál a csoportok között (például a bennszülöttek és a bevándorlók között), amelyre a nemzethez tartozók out-group elutasítással és in-group védelemmel reagálnak. Az identitáselmélet alátámasztja ezt az érvelést azzal, hogy az in-group pozitív, az out-group pedig negatív színben tűnik fel, ahol nemcsak az anyagi, hanem a kulturális fenyegetettség is megjelenik, s amely a szélsőjobb üzeneteinek elfogadásához vezethet. Mint korábban említettem, az egyes országok speciális out-groupjaival kapcsolatos érzelmek a viszonylag rövid, koncentrált kérdőív és a nemzetközi összehasonlíthatóság miatt nem kerültek be a vizsgálatba. Magyarországon ezért például az antikommunizmus, az antiszemitizmus, vagy a cigányellenesség attitűdjeit nem tudtuk mérni, így kompromisszumként egy általános out-grouppal szembeni előítéletet, a bevándorlókkal szembeni előítéletet mértük. A
bevándorlásellenesség
attitűdjét
korábbi
kutatások
tapasztalatai
alapján
operacionalizáltuk.223
219
De Witte, H. (1999): Job insecurity and psychological well-being: Review of the literature and exploration of some unresolved issues; in: European Journal of Work and Organizational Psychology, 8, p. 155177. 220
Lásd mostanában: Coenders, M. (2001): Nationalistic attitudes and Ethnic Exclusionism in a comparative perspective, Nijmegen. 221
Cambell (1967): Stereotypes and perception of group differences, American Psychologist, 22:817-
829 222
Tajfel, H./Turner, J. (eds.) (1979): An Integrative Theory of Intergroup Conflict; in: Austin W.G./Worchel S. (eds.), The Social Psychology of Intergroup Relations, Brooks/Cole, Monterry, p. 33-47. 223
Cambré, B./De Witte, H./Billiet, J. (eds.) (2001): The Attitude Towards Foreigners in Belgium; in: Westin C. (ed.), Racism, Xenophobia and the Academic Response. European Perspectives, Stockholm University, Stockholm.
109
A bevándorlással kapcsolatos attitűdök mérésére hivatott főkomponens létrehozásakor a következő változókat használtuk fel: •
A bevándorlók miatt növekszik AZ ADOTT ORSZÁGBAN a bűncselekmények száma. A teljes minta 42%-a, míg a magyar válaszadók 53%-a értett az állítással egyet.
•
A bevándorlók jelenléte gazdagítja társadalmunk kultúráját. A teljes minta 65%-a, míg a magyar válaszadók 32%-a értett az állítással egyet (és 45%-a nem értett egyet).
•
A bevándorlók munkalehetőségeket vesznek el AZ ADOTT ORSZÁG lakói elől. A teljes minta 17%-a, míg a magyar válaszadók 50%-a értett az állítással egyet.
•
A bevándorlók veszélyt jelentenek a kultúránkra és szokásainkra. Mindkét minta 15%-a értett az állítással egyet.
•
A bevándorlók hozzájárulnak az ország jólétéhez. A teljes minta 44%-a, míg a magyar válaszadók 17%-a értett az állítással egyet (és 53%-a nem értett egyet).
A pszichológiai érdek elmélete a Frankfurti Iskola autoriter személyiség koncepciójából származtatható.224 A modern elméletek szerint az autoriter személyiség a rend és törvénypártiságra, valamint az erőskezű vezető szükségességére és a demokrácia korlátozására épül. Emellett a kulturális felsőbbrendűség is megjelenik az utóbbi időben az elméletben, miszerint a normaszegők felett a normabetartóknak, a nemzethez tartozóknak kell dominálniuk.225 A tekintélyelvűség Altemeyer szerint konvencionalizmusra (a normák és erkölcsi szabályok iránti szigorú konformizmusra), autoriter alárendelődésre (az in-group autoritás tekintélyének és véleményének kritikátlan elfogadására) és a tekintélyelvű agresszióra
(a
normák
megszegőivel
szembeni
kíméletlen
fellépésre)
épül.226
A
tekintélyelvűséget Meloen, van der Linden és De Witte (1996), valamint Altemeyer (1998) operacionalizációja alapján mértük.227
224
Adorno, Theodor/Frenkel-Brunswick, Else/Levinson, Daniel J./Sanford, R. Nevitt (1950): The Authoritarian Personality, Harper, New York 225
például Belgium: Scheepers, Billiet és De Witte, (1995) ibid., Franciaország: Mayer és Perrineau, (1992 ) ibid.; Németország: Falter és Klein, (1994) ibid. 226
Altemeyer (1988) ibid.
227
Meloen, J./Van der Linden, G./De Witte, H. (1996): A test of the approaches of Adorno et al., Lederer and Altemeyer of Authoritarianism In Belgian Flanders: a research note; in: Political Psychology, 17(4), p. 643-656. Altemeyer (1998) ibid.
110
A tekintélyelvűség főkomponens létrehozásakor a következő változókat használtuk fel: •
A tekintély tisztelete és az engedelmesség a két legfontosabb erény, amelyeket a gyerekeknek meg kell tanulniuk. Mindkét minta közel 60%-a értett az állítással egyet.
•
A legtöbb társadalmi probléma megoldódna, ha meg tudnánk valahogy szabadulni az erkölcstelen és antiszociális emberektől. A teljes minta 33%-a, míg a magyar válaszadók 54%-a értett az állítással egyet.
•
A törvényeknél és a politikai programoknál is nagyobb szükségünk van néhány bátor és elkötelezett vezetőre, akikben az emberek bízhatnak. A teljes minta 62%-a, míg a magyar válaszadók 79%-a értett az állítással egyet.
•
Erős vezetőkre van szükségünk, akik megmondják, mit tegyünk. A teljes minta 32%-a, míg a magyar válaszadók 51%-a értett az állítással egyet.
A szociális dominancia orientáltság (SDO) a csoportközi viszonyokról szól: vajon az egyén a társadalomban egalitáriánus, vagy hierarchikus rendet támogat-e inkább?228 Az elméletet új rasszizmusnak is hívják, amennyiben az egyén felsőbbrendűnek érzi magát és az in-groupját más csoportok tagjaival szemben, a természetes kiválasztódás szociáldarwinista elképzelését vallja és támogatja a társadalmi egyenlőtlenségek erősítését szolgáló politikákat. Az SDO erősen kapcsolódik a nacionalizmushoz és a keményvonalas rend és törvény víziójához, valamint a militarista programokhoz.229 AZ SDO-t három változó mentén mértük Pratto et al. nyomán.230 •
Szerintem az normális dolog, hogy egyeseknek több esélyük van az életben mint másoknak. A teljes minta 58%-a, míg a magyar válaszadók 87%-a értett az állítással egyet.231
•
Vannak emberek, akik alacsonyabbrendűek másoknál. A teljes minta 50%-a, míg a magyar válaszadók 32%-a értett az állítással egyet.
228
Pratto, F./Sidanius, J./Stallworth, L.M./Malle, B.F. ibid. (1994)
229
Pratto, (1999) ibid.
230
Pratto et al (1994) ibid.
231
A teljes mintában e három kérdésből épült fel a főkomponens, azonban Magyarországon csak az utolsó két változó illeszkedett egy ugyanazon főkomponensre. Véleményem szerint ennek az az oka, hogy a magyar válaszadók jóval nagyobb arányban belenyugszanak az egyenlőtlenségekbe, mint a fejlettebb országok válaszadói.
111
•
Ahhoz hogy előrébb jussunk az életben, néha át kell gázolnunk másokon. A teljes minta 41%-a, míg a magyar válaszadók 43%-a értett az állítással egyet.
A szélsőjobboldallal való szimpátiát mérő főkomponens létrehozásakor a következő változókat használtuk fel: Hogyan értékeli az adott ország szélsőjobboldali pártját, Magyarországon a MIÉP-et és politikai álláspontját? Likert skála 1-5, ahol 1=egyáltalán nem ért egyet, míg 5=teljes mértékben egyetért Az utóbbi öt évben hogyan változott az adott ország szélsőjobboldali pártjával, Magyarországon a MIÉP-pel kapcsolatos szimpátiája: 1) növekedett 2) csökkent 3) nem változott Az adatok szerint a teljes minta válaszadóinak 19%-a szimpatizál a szélsőjobboldali pártokkal, míg 34%-uk válaszolt úgy, hogy sem nem igazán szimpatikus, sem nem igazán ellenszenves az adott párt politikája (‘semlegesek’). A magyar almintában a válaszadók 7%-a szimpatizál a MIÉP-pel, 46%-uk szerint sem nem igazán szimpatikus, sem nem igazán ellenszenves a MIÉP politikája. Mindenesetre a ‘középen’ állók magas aránya azt jelzi, hogy a munkavállalók nem utasítják el egyértelműen a szélsőjobb politikáját, vagyis tulajdonképpen a szélsőjobboldal által megszólítható a munkavállalók jelentős része. Ez azt jelenti, hogy ez a semleges álláspont ’mozgósítható’, ha figyelembe vesszük azt, hogy minden szélsőjobboldalhoz köthető attitűd kérdésre a munkavállalók viszonylag magas arányban válaszoltak egyetértőleg. A teljes minta válaszadói 64%-ának szimpátiája nem változott 1998 és 2003 között, 18%-uk kevésbé, 18%-uk pedig jobban szimpatizál a szélsőjobboldallal. A magyar alminta 82%-ának nem változott a szélsőjobbhoz való hozzáállása az említett időszakban, 2003-ban 10%-uk kevésbé, míg 8%-uk intenzívebben szimpatizált a MIÉP-pel (ez utóbbiak a potenciálisan megszólítható csoportok), mint 1998-ban.
112
Összefoglalva a magyarok jóval nagyobb arányban ragaszkodnak saját országukhoz, de jóval kisebb arányban gondolják azt, hogy Magyarország jobb, mint a legtöbb ország, mint a teljes minta válaszadói. Így láthatóan a magyar nacionalizmus meglehetősen frusztrált. A politikai kiábrándultság érzése mindkét mintában viszonylag magas, ugyanakkor a magyarok jóval nagyobb arányban gondolják azt, hogy nem tudják befolyásolni a kormány tevékenységét. Meglepődve tapasztalhatjuk, hogy annak ellenére, hogy Magyarországra a többi vizsgált országhoz képest alacsony a bevándorlás mértéke, nálunk a legerőteljesebb minden dimenzióban a bevándorlókkal szembeni előítélet, a bevándorlók elutasítása. Különösen nagy a különbség a teljes minta és a magyar alminta gyakoriság-eloszlásai között akkor, amikor a munkahelyek veszélyeztetettségéről, illetve a bevándorlók pozitív megítéléséről van szó. Ezért feltételezhetjük, hogy Magyarországon ez a fajta bevándorlásellenes hisztéria egy általános out-group elutasító, a félelemből és a frusztrációból fakadó (akár rasszista) attitűdből táplálkozik. A magyar alminta válaszadói jóval tekintélyelvűbbek, mint a teljes minta válaszadói. Különösen nagy a különbség a két minta válaszadói véleményében az olyan radikális megoldási lehetőségek említésekor, mint amikor a problémamegoldás eszköze az erkölcstelen, vagy antiszociális emberektől való megszabadulás lenne, illetve ha a problémákat nem demokratikus eszközökkel, hanem a vezérelv segítségével, egy karizmatikus vezető iránymutatásával lehetne megoldani. A magyar munkavállalók ilyenformán többségükben egyértelműen támogatják a demokrácia korlátozását. A szociális dominancia orientáltság vegyes képet mutat. A magyarok jóval kevésbé érzik magukat felsőbbrendűnek, mint a teljes minta válaszadói, de jóval nagyobb arányban tartják normális dolognak azt, hogy egyeseknek több esélyük van az életben, mint másoknak. Mindkét mintában hasonló arányban gondolják azt a munkavállalók, hogy az előrébbjutáshoz néha át kell gázolni másokon. Mindkét mintában az adott ország szélsőjobboldali pártját a munkavállalók valamivel kevesebb, mint a fele utasítja el egyértelműen. Azonban a biztos szimpatizánsok megoszlása jelentős különbséget mutat. A teljes minta munkavállalóinak körülbelül egyötöde szimpatizál szélsőjobboldali pártokkal, míg Magyarországon a MIÉP-hez és annak programjához egyértelműen a munkavállalók csupán 7%-a vonzódik.
Bivariáns hatások a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdökre A teljes mintában az alacsony iskolai végzettség meghatározza mind az öt, a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdöt. Magyarországon hasonló a helyzet: a nacionalizmus kivételével minden attitűdöt erősíti az alacsony iskolai végzettség. A munkahelyi identifikáció 113
mindkét mintában a nacionalizmust, a tekintélyelvűséget, és a szociális dominancia orientáltságot erősíti. A munkahelyi kötődés hiánya a magyar almintában a politikai kiábrándultságra és a bevándorlás-ellenességre, míg a teljes mintában csak ez utóbbira hat. A munkafeltételekben
bekövetkezett
pozitív
változások
a
magyar
almintában
a
tekintélyelvűséget és mindkét mintában az SDO-t erősítik, míg a munkafeltételekben bekövetkezett negatív változások a magyar almintában a politikai kiábrándultsággal, a teljes mintában pedig a bevándorlás-ellenességgel járnak együtt. A kékgalléros munkásokra és a mezőgazdasági dolgozókra mindkét mintában jellemző a politikai kiábrándultság, a tekintélyelvűség, a bevándorlásellenesség és az SDO. A KRD mindkét mintában a politikai kiábrándultsághoz és a bevándorlás-ellenességhez köthető, míg a megbecsültség (KRD hiánya) a magyar almintában a nacionalizmust, míg a teljes mintában az SDO-t erősíti. Mindkét mintában a rossz és egyre romló anyagi helyzet a politikai kiábrándultsághoz, a romló anyagi helyzet a bevándorlás-ellenességhez, a magyar almintában a romló, míg a teljes mintában a rossz anyagi helyzet tekintélyelvűséghez vezet. A magyar almintában a javuló anyagi helyzet és munkabiztonság az SDO-t erősíti. Mindkét mintában az idősebbekre jellemző a nacionalizmus, míg a magyar almintában a fiatalok kiábrándultabbak a politikából és bevándorlás-ellenesebbek. A teljes mintában a tekintélyelvűség, bevándorlásellenesség és az SDO a privát szféra dolgozóira, míg ugyanezen attitűdök Magyarországon a közszféra dolgozóira jellemzőek. A teljes mintában az SDO inkább a férfiakra, Magyarországon pedig inkább a nőkre jellemző.
Regressziós hatások a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdökre és a szélsőjobb szimpátiára A szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök és a szélsőjobboldali szimpátia regressziós vizsgálatánál először a legfontosabb háttérváltozókat232vontuk be a modellekbe (a teljes mintában a megmagyarázott hányad R² 1 és 8% között mozgott), majd olyan modelleket készítettünk, amelyekben a háttérváltozókat és az attitűdöket együtt szerepeltettük a magyarázó változókként, s így egymás hatására korrigálva vizsgáltuk hatásukat a szélsőjobboldali szimpátiára. Ezekben a modellekben tehát objektív háttértényezőket, attitűdöket és a szélsőjobboldalhoz való vonzódást vizsgáltuk. Ezután hipotézisünket követve az egyéni, szubjektív percepciókból kiindulva az attitűdökön keresztül vezető utakat 232
Nem, kor, iskolai végzettség, foglalkozás és foglakozási szektor. A regressziós modellket lásd a mellékletben.
114
vizsgáltuk a szélsőjobboldal iránti vonzódásra. Az objektív helyzeteket és a szubjektív percepciókat azért nem szerepeltettük ugyanazon modellben, mert a szakirodalomra és kvalitatív eredményeinkre építkező hipotéziseink szerint az egyéni percepciók az objektív helyzetektől függetlenül hatnak, nagyon különböző hátterű emberek hasonlóképpen értékelhetik a változásokat és hasonló reakciókat adhatnak ezekre.233 A nemzetközi mintában a kor a nem és a foglalkozási szektor kevésbé játszott fontos szerepet, mint
a
foglalkozás,
vagy
az
iskolai
végzettség.
A
nők
inkább
mutatják
a
bevándorlásellenesség, a politikai kiábrándultság attitűdjét, a férfiak pedig az SDO-t. Az idősebbek egy picit tekintélyelvűbbek, inkább nacionalisták és bevándorlásellenesek. Az említett különbségek ugyanakkor nem túl nagyok. Az alacsonyabb iskolai végzettség azonban életre hívja a bevándorlásellenesség, a politikai kiábrándultság és a tekintélyelvűség attitűdjét. A kékgallérosok és az alacsonyabb beosztású fehérgallérosok inkább mutatják a bevándorlásellenesség, a politikai kiábrándultság és a tekintélyelvűség attitűdjét.234 A magyar almintában a megmagyarázott hányad (R²) 4 és 15% között mozgott. Az idősebbek inkább nacionalisták, mint a fiatalabbak. A fiatalabbak jobban ellenzik a bevándorlást, politikailag kiábrándultabbak és szociális dominanciára törekszenek. A közszféra dolgozói Magyarországon jobban ellenzik a bevándorlást, politikailag kiábrándultabbak, mint a privát szféra dolgozói, továbbá tekintélyelvűbbek. Az alacsonyabb iskolai végzettségűek bevándorlás-ellenesebbek, tekintélyelvűbbek, inkább törekszenek szociális dominanciára és politikailag kiábrándultabbak, mint a magasabb iskolai végzettségűek. A foglalkozási pozíció sehol sem jelent meg szignifikáns befolyásoló erővel. A teljes mintában szélsőjobb szimpátiát az alacsonyabb iskolai végzettségűek mutattak regressziós szinten, míg a magyar almintában az alacsony iskolai végzettségűek mellett a fiatalabbak is megjelentek. A teljes minta és a magyar alminta magyarázó ereje is 8%-os volt.
233
Lásd pl.: Heitmeyer Heitmeyer, Wilhelm ibid. (1989);
Held, Josef/Horn, Hans/Leiprecht, Rudolf/Marvakis, Athanasios ibid. (1992) Leiprecht, Rudolf et al. (1991): Jugendliche und Rechtsextremismus. Laufende und abgeschlossene Forschungsarbeiten in Ost- und West-Deutschland, Düsseldorf; Kriesi, Hanspeter/Linder, Wolf/Klöti, Ulrich ibd. (1998) 234
Flecker ibid. (eds. 2007)
115
A következő lépésben megvizsgáltuk, hogy a szélsőjobboldali szimpátiát mennyire befolyásolják a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök, ha a főbb objektív háttérváltozókat kontroll alatt tartjuk. 235 5. Táblázat
R²=0.19
R²=0.14
A teljes minta
Magyarország
Lineáris regresszió – szélsőjobb szimpátia
Beta
Beta
Bevándorlásellenesség
0.3***
0.2***
Nacionalizmus (sovinizmus)
0.07***
Ns.
Tekintélyelvűség
0.14***
Ns.
Felsőbbrendűség (SDO)
0.07***
Ns.
Politikai gyengeség
0.05**
Ns.
Megjegyzés: ***p<0.001, **p<0.01, *p<0.05
Egyrészről azt tapasztaltuk, hogy a korábbi modellekhez képest – amelyekben nem szerepeltek az attitűdök - valamelyest nőtt mindkét mintában a modell magyarázó ereje. A teljes mintában 8%-ról 19%-ra, míg a magyar almintában 8%-ról 14%-ra. Mindkét mintában az attitűdök modellbe vonásával látványosan csökkent az iskolai végzettség magyarázó ereje, olyannyira, hogy a magyar almintában meg is szűnt a szignifikancia, míg a teljes mintában 0.21-ről, -0.12-re csökkent. Ugyanakkor a magyar almintában a kor szerepe továbbra is szignifikáns maradt: a fiatalabbak szimpatizálnak inkább a szélsőjobbal. Míg a teljes mintában - a legfontosabb háttérváltozókat kontroll alatt tartva – mind az öt attitűd magyarázta a szélsőjobb szimpátiát, addig a magyar almintában csak a bevándorlásellenesség attitűdje rendelkezett szignifikáns magyarázó erővel az attitűdök közül. A teljes mintán is különböző befolyásoló erővel rendelkeztek az attitűdök. A bevándorlásellenesség volt egyértelműen a legerősebb magyarázó változó, ezután a tekintélyelvűség, majd kisebb magyarázó hatással a többi attitűd következett.
235
Csak az attitűdök standardizált regressziós együtthatói jelennek meg a táblázatban, ugyanakkor a modell tartalmazta a nem, kor, iskolai végzettség, foglalkozás és foglakozási szektor változókat is, vagyis e háttértényezők hatására nézve korrigáltuk az attitűdök hatását. A magyar modellt lsád a mellékletben.
116
Az útmodellek Hipotézisünket követve olyan magyarázó útmodelleket készítettünk, amelyekben az attitűdök hatása mellett a munkafeltételekben bekövetkezett változások, a kollektív relatív depriváció és a munkahelyi identifikáció befolyását, logikai láncolatát kívántuk magyarázatként bemutatni. Vagyis az útmodellekben a munkafeltételekben bekövetkezett változások percepcióiból indultunk ki és a kollektív relatív depriváció, illetve a munkahelyi identifikáció közbejövő szerepét vizsgáltuk a szélsőjobb szimpátiához vezető úton. A szakirodalom és különösen a kvalitatív vizsgálatok alapján azonban a nemzetközi és a magyar útmodell felépítésére vonatkozó hipotézisek némiképp különböztek egymástól (lásd a fejezet elején). Az útmodellekbe a következő változókat vontuk be: •
Szélsőjobboldali szimpátia (magas mérési szintű főkomponens, részletes leírását lásd az operacionalizációnál)
•
Nacionalizmus (magas mérési szintű főkomponens, részletes leírását lásd az operacionalizációnál)
•
Bevándorlásellenesség (magas mérési szintű főkomponens, részletes leírását lásd az operacionalizációnál)
•
Tekintélyelvűség (magas mérési szintű főkomponens, részletes leírását lásd az operacionalizációnál)
•
Szociális dominancia orientáltság (magas mérési szintű főkomponens, részletes leírását lásd az operacionalizációnál)
•
Politikai kiábrándultság (magas mérési szintű főkomponens, részletes leírását lásd az operacionalizációnál)
•
Munkahelyi identifikáció (Likert skála 1-nagyon kevéssé kötődik – 5 nagyon kötődik a munkahelyéhez)
•
Kollektív relatív depriváció (magas mérési szintű főkomponens, részletes leírását lásd a fejezet elején)
•
Munkafeltételekben bekövetkezett változások (magas mérési szintű főkomponens, részletes leírását lásd a fejezet elején)
Az útmodell módszertani felépítése a következő: először a szélsőjobb szimpátiára, mint függő változóra való hatást vizsgáljuk az összes releváns magyarázó változó segítségével. A magyarázó változók egy modellen belüli alkalmazása segít abban, hogy ‚nettó hatásokat’
117
érjünk el, vagyis az egyes magyarázó változók hatása úgy érvényesül a függő változóra, hogy a többi hatását kontroll alatt tartjuk. A szignifikáns magyarázó változók a továbbiakban függő változókká válnak és a hipotézisben megfogalmazott elméleti sorrendet követve épül fel a regressziós láncolat, míg a legvégén magyarázó változóként csak a munkafeltételekben bekövetkezett változás marad a modellben. A nemzetközi útmodellben hipotézisünket követve két fő utat tudtunk megkülönböztetni a munkafeltételekben bekövetkezett változások percepcióiból kiindulva a szélsőjobboldali szimpátiáig. Mindkét úton fontos közbejövő szerepet játszott a munkahelyhez való kötődés megléte, vagy annak hiánya, a munkahelyi identifikációhoz való viszony. Az elsőként vizsgált út a nyertesek útja. A munkafeltételek pozitívnak ítélt változásai meghatározzák az erős munkahelyi identifikációt (β=0.13), amely azután társadalmi dominancia orientáltsághoz (SDO, új rasszizmus), a saját (munkahelyi) csoport felsőbbrendűségének érzéséhez vezet (β=0.13). Az SDO szignifikánsan erősíti a sovinizmust (β=0.17), a bevándorlás-ellenességet (β=0.13) és a tekintélyelvűséget (β=0.21), amelyek azután közvetlenül befolyásolják a szélsőjobboldali
szimpátiát
(sovinizmus,
β=0.09;
bevándorlásellenesség,
β=0.32;
tekintélyelvűség, β=0.19). Akiket tehát pozitívan érintettek a változások, azok erős kötődést alakíthatnak ki a munkahelyükkel, amely más csoportok feletti dominancia érzéséhez (a keményen dolgozó, rátermett kisebbség dominanciájának szükségességéhez) vezethet. Ez az egyenlőtlenségek támogatására építő attitűd elvezet a bevándorlók elutasításához, az erős törvény és rend ideológiájához (tekintélyelvűség), valamint kitágítva a gondolkodási struktúrát az in-group erősítéséhez (nacionalizmus). Mindezen attitűdök azután közvetlenül kapcsolódnak a szélsőjobboldali pártok hívószavainak elfogadásához. A másik út a vesztesek útja. A munkafeltételekben bekövetkezett negatívnak perceptált változások közvetlenül kollektív relatív deprivációhoz (KRD) vezetnek (β=-0.18, a negatív előjel annak köszönhető, hogy a pozitív változások percepciója negatívan korrelál a KRDvel), valamint a munkahelyi identifikáció hiányán keresztül közvetetten kapcsolódik a KRDhez (β=-0.10). Ez azt jelenti, hogy akik negatív változásokat érzékelnek, azok másokkal szemben azt perceptálják, hogy nem kapják meg a munkahelyüktől azt, amit megérdemelnének.
A
KRD
ezen
az
úton
bevándorlás-ellenességhez
(β=0.11),
tekintélyelvűséghez (β=0.11), és politikai kiábrándultsághoz vezet (β=0.24), amely attitűdök közvetlenül kapcsolódnak a szélsőjobb szimpátiához (politikai kiábrándultság β=0.10; bevándorlásellenesség, β=0.32; tekintélyelvűség, β=0.19). Akiket tehát negatívan érintettek a változások, azok gyengén, vagy egyáltalán nem kötődnek a munkahelyükhöz és nagyobb 118
valószínűséggel érzékelik azt, hogy ők hátrányba kerülnek másokkal (más munkahelyi csoportokkal) szemben. Az igazságtalanság érzése így a politikai kiábrándultsággal, a bevándorlás-ellenességgel és a tekintélyelvűséggel, az új, igazságos rend megteremtésének ígéretével kombinálódva szélsőjobboldali szimpátiához vezethet.
Nacionalizmus .17
.13
Munkahelyi kötődés .13
SDO .13
.11
Bevándorlás ellenesség .32
Perceptált munkafeltételekben bekövetkezett változások
-.1
.21
.11
Tekintélyelvűség
.09
Szélsőjobb szimpátia
.19
.1
-.18
Kollektív relatív depriváció
.24
Politikai kiábrándultság
Megjegyzés: csak a leginkább szignifikáns utakat mutatom be (p<.001) Forrás: Flecker (eds. 2007): Changing Working Life and the Appeal of the Extreme Right, Ashgate
A magyar útmodellben, hasonlóan a nemzetközi modellhez hipotetikusan két fő utat különböztettem meg (nyertesek és vesztesek útja), amelyek a szélsőjobb szimpátiához vezetnek. A nemzetközi útmodellben a négy klasszikusnak tekintett szélsőjobboldalhoz köthető attitűd (sovinizmus, tekintélyelvűség, bevándorlásellenesség, politikai kiábrándultság) és az SDO közvetlenül befolyásolta a szélsőjobb szimpátiát, amely utóbbi a nemzetközi útmodell logikája szerint azonban közbejövő változóként szerepelt. A magyar útmodellben csupán két attitűd, az új rasszizmus (SDO) és a bevándorlásellenesség állt szignifikáns kapcsolatban a szélsőjobboldali szimpátiával. Ennek megfelelően kellett továbbépítenünk a modellt.
119
.16
Munkahelyi kötődés
Nacionalizmus
SDO
.22 .23
.25
.11 .24 Perceptált munkafelté telekben bekövetkez ett változások
-.08
Tekintélyelvűség
-.11
Szélsőjobb szimpátia .24
.13 .27
-.22
Kollektív relatív depriváció
.14
Politikai kiábrándultság
.31
Bevándorlásellenesség
A magyar kvalitatív mintázatok arra engedtek következtetni, hogy a pozitív munkahelyi változásokat perceptálók útja is frusztrációval terhes. Így a nyertesek útja többféle módon is elvezet
a
szélsőjobboldali
szimpátiához.
Hasonlóan
a
nemzetközi
modellhez
a
munkafeltételekben bekövetkezett változások pozitív megítélése a munkahelyhez való erős kötődéshez vezet (β=0.25). Vélhetően – részben a multinacionális vállalatokkal való erőteljes verseny miatt – a saját munkahely, a nemzeti piac védelme, a nemzethez tartozók gazdasági dominanciájának igénye, vagyis a nacionalizmus (sovinizmus) attitűdje alakulhat ki (β=0.16). A nemzethez tartozók gazdasági dominanciája ugyanakkor elképzelhetetlen a jelenlegi, „igazságtalan, liberális piacgazdasági” körülmények között, hacsak a nemzetgazdaság gyeplőjét nem adjuk egy erőskezű vezető kezébe, aki korlátozza a külföldiek, idegenek piacon való „szabadrablását”, így kialakítva a tekintélyelvűség (erős rend és törvénypártiság) attitűdjét (β=0.23). Ez a frusztráció egyrészről erőteljes out-group elutasításhoz vezet, amely vélhetően magában foglalja a külső ellenségek (multinacionális vállalatok, bevándorlók), azaz az
igazságtalanul
és
érdemtelenül
támogatottak
elutasítását236
(β=0.13).
A
236
A nemzetközi team által kialakított kompromisszumok következtében e tényezőkből csak a bevándorlás-ellenességet tudtuk mérni. Ugyanakkor a szélsőjobboldali szimpátiához vezető legnagyobb befolyásoló erővel bíró attitűd a bevándorlásellenesség volt, melyen keresztül az összes út „keresztülfutott”. Miután a Magyarországra történő bevándorlás igen csekély mértékű, ez az attitűd egyértelműen a frusztráció, a percepcionális fenyegetettség, veszélyeztetettség, félelem következménye, amely valószínűsíthetően egyfajta általános out-group elutasítást jelenít meg.
120
bevándorlásellenesség ezután közvetlenül erősíti a szélsőjobb hívószavai iránti fogékonyságot (β=0.27). A rend és törvény államának víziója, az erőskezű vezető igénye (aki igazságot tesz), a nemzeti in-group és a hazai piac védelme olyan társadalomképhez vezet, amely elutasítja az egyenlőséget és a szabadversenyt, így alakítva ki a hierarchikus társadalomképet, ahol a nemzethez tartozók domináns szerepet játszanak. Vagyis a tekintélyelvűségtől vezet egy út az új rasszizmus attitűdje felé (β=0.22). Az SDO pedig közvetlenül kapcsolódik a bevándorlók, az érdemtelennek tartott out-group elutasításához (β=0.24) és a szélsőjobboldali szimpátiához (β=0.11). Összefoglalva a nyertesek útján a társadalmi dominancia orientáltság a (munkaerő)piacon a természetes
kiválasztódás,
vagyis
a
szociáldarwinizmus
eszméit
osztja.
Azonban
Magyarországon – különbözve a nemzetközi modelltől - először rendet kell tenni ahhoz, hogy egyenlő esélyek legyenek a jórészt zártnak, nemzeti alapúnak elképzelt piacon, másodszor pedig engedni kell, hogy végre azok domináljanak a társadalomban és a gazdasági életben, akik megérdemlik (a nemzeti in-group) és a kedvezményeket meg kell vonni az igaztalanul előnyös helyzetbe került multiktól, a jóléti szolgáltatásokat pedig az arra érdemtelenektől. Véleményem szerint ez a nyertes út találkozik azután a szélsőjobboldali retorika populista hívószavaival, vagyis kialakul, és/vagy felerősödik a szélsőjobb iránti szimpátia. A vesztesek útja hasonlóan a nemzetközi modellhez a romló munkahelyi változások percepcióiból kiindulva egyrészről a gyenge (gyengülő) munkahelyi kötődésen (β=-0.08) keresztül
kollektív
relatív
deprivációhoz
vezet,
másrészről
a
negatívnak
megélt
munkafeltételekben történt változások közvetlenül az erőteljes kollektív relatív depriváció érzését alakítja ki (β=-0.22). Ez azután politikából való kiábrándultság attitűdjének segítségével (β=0.14) vezet az out-group, a bevándorlók elutasításán keresztül (β=0.31) a szélsőjobboldali szimpátiához (β=0.27). Összefoglalva a vesztesek negatívan értékelik a munkafeltételekben bekövetkezett változásokat, amely a munkahelyi identifikáció gyengüléséhez vezet és kollektív relatív depriváció érzését kelti. Ez a folyamat hasonlatos a nemzetközi modell vesztes útjához: akik negatív változásokat érzékelnek, azok másokkal szemben azt perceptálják, hogy nem kapják meg a munkahelyüktől azt, amit megérdemelnének. A depriváció érzése (az érdekvédelem hiánya és az igazságtalanság érzése) politikai kiábrándultsághoz vezet, elfordulástól a mainstream demokratikus erőktől. A politikai kiábrándultság a problémák okaira bűnbakokat keres: az out-groupot. Ehhez segítségül hívja a karizmatikus vezér új, igazságosabb rend
121
megteremtésének ígéretét. Végül a vesztesek a bevándorlásellenesség (munkahely és normaféltés) attitűdjén keresztül jutnak el a szélsőjobboldali szimpátiához. Végül fontos megjegyezni, hogy mindkét útmodellben a munkahelyi identifikáció és a KRD, illetve a magyar útmodellben ezenfelül a nacionalizmus és a politikai kiábrándultság negatív korrelációja is egyértelműen megerősítette a nyertes vesztes törésvonal jelenlétét. Legvégül Magyarországon megvizsgáltam, hogy az egyes pártok szimpatizánsai körében hogyan jelenik meg az az attitüdinális potenciál, amely jelezheti a szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali irányban történő szavazatvándorlás mértékét, amennyiben egy esetleges mély gazdasági válság összekapcsolódik radikális politikai változásokkal. Azt tapasztaltam, hogy mindkét nagy párt (munkavállalói) szavazóinak közel egyharmada kiábrándult a politikából, míg az SZDSZ szavazók felére jellemző ez az attitűd. Mindkét nagy párt szavazóinak közel egynegyede és az SZDSZ szavazók kétötöde tekintélyelvű attitűdöket mutat. Összességében a Fidesz szavazókra enyhe nacionalizmus, enyhe politikai kiábrándultság, de határozottabb bevándorlásellenesség és szociális dominancia orientáltság jellemző. Vagyis az attitüdinális potenciál jóval szélesebb körben jelen van, mint amit a tényleges szélsőjobboldali választói magatartás mutat, s ez magyarázhatja a gyors társadalmi-gazdasági változások során és/vagy kiélezett válsághelyzetben a szavazatok földcsuszamlásszerű áttolódását a szélsőjobboldalra. Láthattuk, hogy mindkét mintában a munkavállalók több mint fele nem utasítja el egyértelműen a szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali populista pártokat. Különbségek figyelhetők meg az egyes attitűdök egymáshoz viszonyított arányában is. A nacionalizmus, a bevándorlásellenesség és az SDO nemzetközi szinten viszonylag mérsékelt szintet mutatott. A politikai kiábrándultság, és a tekintélyelvűség mérésére hivatott változók relatíve magas szintet mutattak237. Ha az egyes attitűd-kérdések esetében lecsippentjük és összevonjuk a minden kérdésre válaszoló és leginkább szélsőséges válaszokat adó kérdezetteket, akkor megállapíthatjuk, hogy a magyar munkavállalók szigorú mércét alkalmazva legalább 20%-a mutatja az SDO, 36%-a a politikai kiábrándultság, 10%-a a nacionalizmus, 18%-a a bevándorlásellenesség238, és 28%-a a tekintélyelvűség attitűdjét. Ők azok, akik potenciálisan a szélsőjobboldal hívei lehetnek, ha a társadalmi-gazdasági viszonyok, vagy a munkafeltételek radikálisan megváltoznak, romlanak. 237
Flecker ibid. (eds. 2007) p. 69-71.
238
A kultúra veszélyeztetettsége változó nélkül: a kultúrára vonatkoztatva két változó is szerepelt az eredeti főkomponensben.
122
A MIÉP politikájával szimpatizálók 6%-a az SZDSZ-re, 12%-a az MSZP-re, 77%-a a FIDESZ-re, 3%-a az MDF-re és 3%-a a MIÉP-re szavazott volna, ha a kérdezés időpontjában lettek volna parlamenti választások (2003). Akik számára sem nem igazán szimpatikus, sem nem igazán ellenszenves a MIÉP politikája, vagyis a még megszólítható munkavállalók megoszlása jóval árnyaltabb képet mutatott. Közülük 5% szavazott volna az SZDSZ-re, 45% az MSZP-re, 47% a FIDESZ-re, 2% az MDF-re és csupán 1% a MIÉP-re. Azok közül, akik növekvő MIÉP szimpátiát mutattak (vagyis a potenciálisan megszólíthatók közül), 6% szavazott volna 2003-ban az SZDSZ-re, 25% az MSZP-re, 61% a FIDESZ-re, 3% az MDF-re és 6% a MIÉP-re. A MIÉP-pel inkább a fiatalok, az alacsonyabb iskolai végzettségűek és a munkahelyükhöz kevéssé kötődők szimpatizáltak. A kereszttáblák azt mutatták, hogy a szimpatizánsok 8%-a vállalkozó, 19%-a középvezető, vagy tanár, 39%-a fehérgalléros dolgozó, asszisztens, 30%-a kékgalléros és mezőgazdasági munkás. Növekvő MIÉP szimpátiát mutattak a fiatalabbak és a jobb anyagi körülmények között élők. A növekvő MIÉP szimpátiát mutatók 16%-a középvezető és tanár, közel fele kékgalléros és mezőgazdasági dolgozó, majd egyötöde alacsonyabb beosztású köztisztviselő, vagy állami hivatalnok, 14%-a oktatásban dolgozó munkavállaló. A MIÉP-pel kapcsolatos szimpátiáról szóló adatok természetesen nem abból a szempontból fontosak, hogy a mai olvasó számára bármit is előrejeleznének. Ugyanakkor mutatják azt a tényt, hogy mind a mérsékelt bal, mind a mérsékelt jobboldal szavazótáborában és szinte minden foglalkozási kategóriában találunk egy jelentős, potenciálisan megszólítható, szélsőjobboldali szimpatizáns bázist. E szavazói bázis sajátos gazdasági és politikai feltételek bekövetkezése esetén radikalizálódhat, s egy megfelelő hívószavakkal fellépő, karizmatikus vezérrel rendelkező szélsőséges párt uszályába kerülhet. Az is figyelemreméltó, hogy 2003ban mindkét minta fele semlegesen állt a szélsőjobboldalhoz, nem utasította el a szélsőjobboldali pártok programjait. Ez a tény Magyarországon különösen fontos, hiszen az új évezred elejét a maihoz képest kiegyensúlyozott gazdasági növekedés és növekvő reálbérek jellemezték. Az adatok azt is mutatják, hogy Magyarországon is előfordulhat egy a kilencvenes években a nyugat-európai helyzethez hasonló jelenség, miszerint a hagyományos baloldali szavazói bázist alkotó kékgalléros fizikai munkások szavazatai nagy tömegben vándorolnak át a szélsőjobboldalra, amelyet kiegészíthet egy erősödő középosztályi szavazatvándorlás is. E potenciális szavazatvándorlás lehetőségére a megváltozott gazdasági és politikai helyzetben már van is példa: a miniszterelnök őszödi beszédének és a gazdasági
123
recesszió hírének hangulatában 2006 őszének felmérései szerint nőtt a szélsőjobboldali pozíciót felvállalók aránya: a 2006-os őszi budapesti zavargások alatt készített felmérés szerint a lakosság 17%-a nyíltan szélsőjobboldalinak vallotta magát.239 Nyitva marad azonban az a kérdés, hogy a széleskörű attitüdinális potenciál és a potenciális szavazóbázis megléte ellenére miért olyan gyenge a szélsőjobboldal Magyarországon. Erre a kérdésre az összefoglalóban próbálok magyarázatot adni.
VIII. Összefoglalás és konklúzió
A kutatási eredmények összefoglalása A kutatás első szakaszában végzett interjúk tapasztalata az, hogy interjúpartnereink politikai attitűdjeit és nézeteit egyaránt befolyásolja az egymást követő generációkon átívelő családtörtének alakulása, s az ezzel összefüggésben álló családi szocializációs minták, az interjúalany saját élettörténete, mai élethelyzete, valamint munkahelyi tapasztalatai és a munkafeltételekben bekövetkezett változások. Magyarországon például, mint azt az interjúk során tapasztaltam, az antikommunista, soviniszta/nacionalista, vagy tekintélyelvű neveltetés, vagy a múlt rendszerben bekövetkezett családi életút-törés és/vagy tragédia emléke meghatározó abban, hogy az egyén nyitottá válik-e a radikális jobboldal, vagy a szélsőjobboldal üzeneteire. A munkafeltételekben bekövetkezett változások fontos és meghatározó eleme annak a komplex folyamatnak, amely elvezet a szélsőjobboldali üzenetek iránti vonzódáshoz. A személyes élethelyzet, a karriertörténet, az egyén munkaerő-piaci helyzete és a jelenlegi társadalmi-gazdasági helyzet percepciója nagyon fontos befolyással bírnak a szélsőjobb szimpátia kialakulására. A munka világában perceptált, negatívnak ítélt tapasztalatok – megerősítve első és második hipotézisemet - az attitűdök radikalizációjához vezethetnek, így e gyakran passzívan szunnyadó attitűdök a negatív élmények, a sikertelen személyes életút vagy munkahelyi frusztráció hatására erős szélsőjobboldali szimpátiát, vagy akár aktív szavazói magatartást eredményezhetnek.
239
Tamás Pál (2007): Radikális jobboldali világképek a 2006-os politikai évad kezdetén. MTA SZKI, http://www.socio.mta.hu/mtarsak/tamaspal.html
124
A kutatás eredményei alapján a legfontosabb, vagy legalábbis a leggyakrabban visszatérő problémákat, amelyek a munka világához kapcsolódtak, a következőkben foglalom össze. A gyengülő szociális biztonság és az állami és/vagy szakszervezeti érdekvédelem gyengesége, hiánya gyakran a kiábrándultság, a hatalomnélküliség, az igazságtalanság, a kollektív relatív depriváció
érzéséhez,
az
érdemtelenek
támogatásának
percepciója
következtében
xenofóbiához vezetett. A munkateher növekedése és a túlóra kényszere kérdezetteink egy részénél az elidegenedés és anómia megéléséhez köthető. Amiatt, hogy interjúpartnereink életének nagyobb része a munkára koncentrálódott, kérdezetteink egy része társadalmi izolációt élt át. Erre az izolációra és elidegenedésre kérdezetteink gyakran bűnbakkereséssel reagáltak. Nyugat-európai interjúalanyainknál gyakran felmerült az az elképzelés, hogy a bevándorlók hibáztathatóak a munkaterhek növekedéséért és az olcsó, idegen munkaerő miatt kell jóval többet dolgozniuk, hogy az elbocsátást elkerüljék. Szerintük az állam által érdemtelenül támogatott bevándorlók és a liberalizálódó munkaerőpiac miatt romlanak munkafeltételeik. Ezek az elképzelések párhuzamba állíthatók a modernitás krízise, vagy a szociális dezintegráció elméletével, amelyek a posztindusztriális társadalomban kialakuló atomizáció és elszemélytelenedés problémájára hívják fel a figyelmet. Ezen elméletek szerint a bizonytalanság és fenyegetettség érzése xenofóbiához, tekintélyelvűséghez vezethet.240 A mélyinterjúk tanulsága szerint az új, szigorú elvárások következtében növekvő munkahelyi stressz, az egészségi problémák, a monoton munkavégzés, a munkahelyi átszervezések, az új menedzsment technikák és adaptációs követelmények a hagyományos munkavégzés és az ahhoz kapcsolódó értékek devalválódásának érzéséhez vezettek. Ehhez kapcsolható a szimbolikus világ elmélete, amely a karakter korrózióját és az imaginárius, nacionalista identitáskeresés igényét helyezi a középpontba.241 A célzott személyekkel készült interjúkhoz képest a munkavállalókra nézve reprezentatív kérdőíves vizsgálat eredményei kiegyensúlyozottabb képét mutatták napjaink munkaerőpiaci átalakulása ellentmondásos jellegének. Egyrészt a vizsgált országok munkavállalóinak körében átlagosan javult a családi anyagi helyzet és a munkaautonómia megítélése. Ugyanakkor a főként anyagi jellegű javulás-percepció ellenére, a válaszadók többsége szerint nőttek a munkaterhek, a munkavállalók erőteljesen érzékelik a kollektív relatív deprivációt, a 240
Ignazi, Piero ibid. (2000); Scheepers, P./Billiet J./De Witte, H. ibid. (1995)
241
Sennett, Richard ibid. (1998)
125
foglalkoztatás biztonsága pedig egyértelműen csökkent. A kérdőíves vizsgálat azt is megmutatta, hogy az idősebbek, az alacsonyabb iskolai végzettségűek, a kékgalléros munkások, a mezőgazdasági dolgozók és az alacsonyabb beosztású fehérgallérosok rosszabbnak ítélik meg a helyzetüket és negatívan ítélik meg a munka világában bekövetkezett változásokat. E csoportokhoz tartozó munkavállalók többsége emellett erőteljes kollektív relatív deprivációt érez. A munkahelyen történő szenvtelen munkavégzés, a minőségi munkáról a mennyiségi munkavégzésre való áttérés érzete, az elértéktelenedés percepciója és az új típusú munkavégzési formák lazították a munkahelyhez való kötődést, erősítették a csalódottság, a depriváció és a pszichoszociális stressz érzését. A kvantitatív adatok szerint a kollektív relatív depriváció érzését elsősorban a munkahelyi identifikáció hiánya, a munkafeltételekben bekövetkezett negatívnak ítélt változások, és a rossznak ítélt anyagi helyzet erősíti. Ezek az eredmények rímelnek a szociális dezintegráció, a modernizáció vesztesei, vagy a társadalmi identitás megrendüléséről szóló elméletekre,242 amelyek a bizonytalanság következtében a kollektív identitás elvesztését, a deprivációt, s az ennek következtében felerősödő nacionalista identitáskeresést és az out-group elutasítását hangsúlyozzák. A kvantitatív eredmények arra is rávilágítottak, hogy az idősebbek erőteljesebben azonosulnak a munkahelyükkel, de a deprivációtól való félelem miatt a rendteremtés, az arra érdemtelenek elutasítása és a nemzeti bezárkózás biztonságosnak vélt politikája felé fordulnak. Így ők jellemzően a nacionalizmus, a tekintélyelvűség és a bevándorlásellenesség attitűdjét alakították ki, amely a deklasszálódástól való félelem elméletének megállapításaihoz hasonlít: az elmélet szerint243 a munka világába integrált, jobb helyzetben lévő munkavállalókat is szélsőséges irányba tolhatja el a társadalmi lecsúszástól való félelem. A kvalitatív fázisban elsősorban az alacsonyabb iskolai végzettségű munkavállalók számoltak be arról, hogy egyre több elméleti tudás, átképzés szükséges a munkavégzéshez,
így a munkaadók
a magasabb
végzettségűeket
keresik,
ennek
következtében az alacsonyabb végzettségűek úgy érzik, hogy nincs már helyük a munka világában. A kvantitatív vizsgálat szerint az alacsonyabb iskolai végzettségűek között nagyobb arányban találtunk olyanokat, akik vélhetően a bizonytalanság, a munkahely elvesztésétől való félelem és a rendteremtés igénye miatt xenofób és autoriter attitűdöket mutatnak. Emellett ők azok, akik jellemzően kiábrándultak a politikából, hatalomnélkülinek érzik magukat és erőteljesebben szimpatizálnak a szélsőjobboldali pártokkal. Ezzel 242
Scheepers, P./Billiet J./De Witte, H. ibid. (1995); Gaasholt, Øystein/Togeby, Lise ibid. (1995); Dörre
ibid. (1997) 243
Lipset, Seymour Martin ibid. (1960/1981)
126
összhangban állnak olyan elméletek, mint a modernitás krízise, vagy a modernizáció vesztesei elmélet, amelyek a tudás és a képzettség elavulttá válása miatti bizonytalanságot emelik ki244, vagy a szociális dezintegráció elmélete245, amely a munka világában helyét nem találó, igazságtalanság-élményt, a megbecsültség hiányát, deprivációt átélő munkavállalók radikalizálódására fókuszál. De itt említhető meg párhuzamként az etnikai verseny246, vagy a politikai elégedetlenség és kiábrándultság elmélete247 is, amelyek szerint válságos időkben, gazdasági krízis idején a bizonytalanság félelemhez vezethet, s a változások vesztesei, a gazdasági és politikai diszkriminációt érzők frusztrációjuk miatt fordulnak a szélsőjobb felé. Eredményeim szerint a közszféra dolgozói ugyan jobban kötődnek a munkahelyükhöz mégis erőteljesebben érzékelik a növekvő munkateher nyomását és kollektív relatív deprivációt éreznek. Ennek következtében ők kiábrándultak a politikából, bűnbakokat keresnek a problémákra és szigorú rendet szeretnének látni maguk körül, ami révén visszakaphatják a korábbi biztonságos munkavégzés lehetőségét. Ez ugyancsak a deklasszálódástól248 való félelem elméletére rímel, amely szerint a modernizációs folyamatban a társadalmi-gazdasági pozícióját és identitását fenyegetettnek érző középosztály is vonzódhat a szélsőjobboldalhoz. A kollektív relatív depriváció és a növekvő munkabizonytalanság az egyéni percepciók szintjén tehát erősíti a pszichoszociális stresszt, az igazságtalanság és tehetetlenség érzését, a vesztes önpercepciót, amely elegendő ahhoz, hogy az objektív helyzettől függetlenül kialakuljanak a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök. A non-standard foglalkoztatás, a határozott munkaidejű szerződések, a bizonytalan munkavégzés növekedése, a lezáródó, felfelé irányuló mobilitási csatornák a megfelelő jövedelem megszerzésének bizonytalanságához, a munkavégzés bizonytalansághoz és hatalomnélküliség érzéséhez vezettek: a munkavállalók úgy érzik, hogy nincs befolyásuk a változásokra, képtelenek jó adaptációs stratégiát kialakítani, s emiatt kénytelenek passzívan alkalmazkodni a munka világának változásaihoz. A kutatás megerősítette, hogy a mai gyakorlat a munka világában egyre távolodik a hetvenes-nyolcvanas évek jóléti államra jellemző modelljétől, s az egyenlőtlenség és a bizonytalanság percepciója folyamatosan növekszik. A bizonytalanság és a hatalomnélküliség érzése következtében a munkavállalók az általuk kontrolálhatatlannak tartott hatalom áldozatainak érzik magukat: különösen a 244
Gaasholt, Øystein/Togeby, Lise ibid. (1995); Altermatt, Urs/Kriesi, Hanspeter ibid. (1995)
245
Scheepers, P./Billiet J./De Witte, H. ibid. (1995)
246
Lipset, Seymour Martin ibid. (1960/1981)
247
Van den Brug, Fennema and Tillie ibid. (2000)
248
Lipset, Seymour Martin ibid. (1960/1981)
127
bizonytalan
munkakörülmények
között
dolgozók
és
a társadalmi
lecsúszás
által
veszélyeztetettek között figyelhetjük meg ezt a jelenséget. Szerintük a középosztály nem létezik többé, az érdemtelenül gazdagodók és a szegények közötti szakadék egyre mélyül. Erre rímeltek kvantitatív eredményeink: a romló anyagi helyzet erőteljesebb xenofóbiával és szélsőjobboldali szimpátiával járt együtt. Az anyagi jövőjét mindkét minta válaszadóinak egyötöde pesszimistán ítélte meg, amely aggasztó jövőképet fest. Kérdezetteink szerint a mainstream politikai pártok többé már nem képesek az emberek érdekeit képviselni a változó világban. Ez együtt járt azzal az elképzeléssel, hogy ezek a pártok hatalmukkal visszaélve korruptak és egyre kevésbé demokratikusak, amely a politikai kiábrándultság és a protest szavazás elméletéhez249 hasonlítható: a mérsékelt pártok nem képesek reagálni megfelelően a modernizációra ezért az emberek megbüntetik őket. A munkavállalók szerint a demokrácia csökken a mérsékelt politikai pártok hatalom-kisajátítása során; úgy érzik, hogy a mérsékelt politikai erők sem demokratikusabbak, mint a szélsőjobb pártok, amelyek ráadásul inkább lépnek fel a kisemberek, a nemzethez tartozó, keményen dolgozó munkavállalók védelme érdekében. A munkavállalók emellett lázadnak a politikai korrektség ellen, hajlanak a bűnbakkereső jelszavak elfogadására, a ’nyílt, egyszerű beszéd’ támogatására, amennyiben igazságosnak vélik azokat. A politikai korrektség, a mérsékelt hívószavak elleni lázadás során felerősödik a politikai kiábrándultság és a xenofóbia. Az igazságtalanság és a kollektív relatív depriváció érzése ellen kialakított konformista lázadás250 során a rasszizmus, a xenofóbia és a felsőbbrendűség elfogadott kompenzációs stratégiává válik. A munkavállalók a társadalmi lecsúszás érzésére bűnbakképzéssel, saját csoport erősítéssel, önfelértékeléssel reagálnak. A munkavállalók a változások következtében erőteljes nemzetközi versenyt, nagyobb piaci nyomást, növekvő munkaterhet, stressz és teljesítmény kényszert éreznek. Kérdezetteink egy része szerint az EU és annak bővítése során a saját nemzet sorsa átláthatatlan, kiszámíthatatlan, korrupt, elnyomó, diktatórikus, nemzetek feletti hatalom kezébe kerül(t), ami miatt elveszik a nemzeti identitás. Ez az elképzelés rímel a társadalmi és kulturális depriváció elméletére251, amely szerint az egyre bonyolultabb, multikulturalizálódó világban az egyénnek tudnia kell, hogy mit várhat a közvetlen társadalmi és a fizikai környezetétől és hogy az ingerekre hogyan kell reagálnia. Az emberek olyan területeken keresnek elsősorban bizonyosságot, amelyek fontosak számukra, például a munka világában, a saját csoport 249
Falkenberg, Susanne ibid. (1997)
250
Hentges, Gudrun ibid. (2002)
251
Hogg, Michael A. ibid. (2000)
128
erősítésének segítségével. A társadalmi identitás elmélete252 szerint egy folyamatosan multikulturalizálódó világban az emberek egy része elutasítja a pluralista modellt, előtérbe helyezve az etnokulturális, rasszista és nacionalista doktrínát. Az EU integrációval párhuzamosan, amely kérdezetteink szemében a kárhoztatott globalizáció terméke, a kemény munka megbecsültségének hiánya az életszínvonal és a munkahelyi integráció és identifikáció csökkenéséhez, az igazságtalanság és a depriváció érzéséhez, illetve a normák eróziójának érzéséhez vezettek. E folyamatok kialakították az érdemtelenek támogatása elleni attitűdöt, a kettős elhatárolódást, amely egyrészről a bevándorlók, másrészről pedig a menedzserek, politikusok, szakszervezeti boncok ellen irányul Európában, akik nem járulnak hozzá kellőképpen az adott ország közterheihez. A bevándorlók jelenléte a közvetlen környezetben sokak számára társadalmi lecsúszást jelent: bevándorlók lakta környéken élni, a gyermekeikkel együtt iskolába járatni a saját gyermekeiket a társadalmi lecsúszást szimbolizálja, amely párhuzamba állítható a társadalmi és kulturális depriváció, a társadalmi identitás megrendülése, vagy a deklasszálódástól való félelem elméletével.253 Különösen akkor, ha a bevándorlók harmadik világból érkező, sajátos kultúrával rendelkező, színesbőrű csoportjáról volt szó, fogalmaztak meg nyugat-európai interjúalanyaink olyan rasszista mondatokat, ahogyan magyarországi interjúalanyaink beszéltek a környezetükben élő romákról. Az interjúk és a kérdőíves vizsgálat azt mutatták, hogy a xenofóbia, a bevándorlók elleni előítélet a legerősebb indikátora a szélsőjobboldali szimpátiának, és mint a kvantitatív kutatás is megerősítette, társadalmi pozíciótól, munkaerőpiaci helyzettől, iskolai végzettségtől függetlenül a munkavállalók jelentős részére jellemző.
Tulajdonképpen eddig azokról szóltam, akik deprivációt, félelmet, fenyegetettséget, bizonytalanságot, vagy frusztrációt élnek át a változások következtében. Az interjúalanyaink egy másik csoportjánál azonban éppen ellentétes pszichológiai folyamatokat figyelhettünk meg: a munkahelyi kötődés, az identitás és státusz erősítésének igényét, az önbizalom növekedését és a társadalmi, munkahelyi integráció meglétének hangsúlyozását. Ez a pszichológiai folyamat azokra jellemző, akiket a társadalmi-gazdasági változások nyerteseiként jellemezhetünk. Az interjúk megmutatták, hogy a nyertesek is meg akarják erősíteni bizonyosságukat a világban, így a munka világában is. A siker is folyamatos 252
Betz ibid. (2004)
253
Lásd pl.: Ellemers, N. and Bos, A. ibid. (1998); Betz ibid. (2004); Lipset, Seymour Martin ibid.
(1960/1981)
129
megerősítést igényel és egyben kiváltja a távolodás pszichológiai szükségletét a sikertelenektől, akikre a nyertesek mint érdemtelenekre és gyengékre tekintenek. Ahhoz, hogy bizonyosságot, biztonságot leljen az egyén, stabil, vagy jól körülhatároltnak vélt csoportokhoz akar tartozni: munkahelyi csoporthoz, a munkahelyhez, társadalmi réteghez, osztályhoz, vagy a nemzethez. Ez meghatározza az in-group/out-group relációit, a hasonlóság és különbségtétel percepcióit, amely – igazolva harmadik hipotézisemet - nacionalizmushoz, sovinizmushoz, etnocentrizmushoz (in-group erősítéshez) és xenofóbiához, vagyis az out-grouptól való elhatárolódáshoz vezethet. A nyertesek attitűdjei a szociális dominancia elméletéhez254 köthetők, amely szerint a természetes kiválasztódásba vetett hit az identitás állandó megerősítésének és az egyenlőtlenségek fenntartásának igényéhez vezet. Ezek a munkavállalók a neoliberalizmus logikáját, a ’győztes mindent visz’ elvét követik. E pszichológiai folyamatok segítségével - igazolva hipotéziseimet - a változások nyertesei is kialakítják a szélsőjobboldali eszmékkel és pártokkal való szimpátiát. Ez azt jelenti, hogy a nyertesek is fogékonyak azokra a hívószavakra, amelyek csak a nemzeti in-grouphoz tartozók szociális és munkaerőpiaci védelmét hangsúlyozzák. A változások nyertesei között a kirekesztő attitűdök azonban a nemzethez tartozókkal szemben is megfigyelhetők. Akik felívelő munkahelyi karrierjük következtében erősen azonosulnak a munkahelyükkel és nagyon erősen teljesítmény orientáltak, kialakítanak olyan kirekesztő attitűdöket, amelyek legitimálják az emberek közötti egyenlőtlenséget, s dominanciára törekszenek más emberek fölött érdem és/vagy teljesítmény alapján. Ez a kirekesztő attitűd elsősorban az egyenlőtlenségek megerősítésére irányul a nemzeti in-groupon belül is: hiszen az egyenlőtlenségek igazságosak, mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. A változások értékelése és a hasonló munkaerőpiaci életutak – igazolva negyedik hipotézisemet - a munkavállalók egy részénél tehát jól érzékelhetően különböző dominanciájú, a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdökhöz vezettek, amelyek kombinációiból a kvalitatív fázisban olyan mintázatokat sikerült kialakítani, amelyek egyértelműen igazolták az egyéni életutak és percepciók fontosságát. Ennek alapján az egyes mintázatokba különböző hátterű, különböző iskolázottságú, foglalkozású, beosztású és különböző szektorokban dolgozó emberek is kerültek, akik a változásokat hasonlóképpen érzékelve hasonlóképpen reagáltak a munka világának átalakulására. A mintázatok megvilágították a különböző adaptációs folyamatokat és magyarázatokat kínáltak a reakciók következtében kialakuló 254
Pratto, Sidanius, Stallworth and Malle ibid. (1994)
130
attitűdökre. A kérdőíves vizsgálat során kiderült, hogy az iskolai végzettség csak gyengén befolyásolja a változások percepcióit, ami arra utal, hogy nagyon különböző végzettségűek is hasonlóan értékelhetik a változásokat. Ez összhangban áll a deklasszálódástól való félelem elméletével,255 amely szerint a lecsúszástól való félelem egyaránt érinthet bárkit, függetlenül iskolai végzettségétől. Ez az eredmény egyben megerősítette azt, hogy a különböző végzettségűek korábbi, egy mintázatba való sorolása helyes elgondolás volt. A kvantitatív eredmények szerint nőtt a regressziós modellek magyarázó ereje a szélsőjobbhoz való vonzódásra, amikor magyarázó változóként a modellbe kerültek az attitűdöket mérő változók is a tisztán szocio-ökonomiai modellekhez képest, amelyekben nem szerepeltek az attitűdök. Az attitűdök modellbe vonásával látványosan csökkent az iskolai végzettség magyarázó ereje, ami azt jelzi, hogy az iskolai végzettség magyarázóerejének egy része az attitűdöknek köszönhető. A teljes mintán végzett regressziós vizsgálatnál az iskolai végzettségnek ugyan maradt önálló magyarázóereje is, de az attitűdök modellbe vonásával hatása a felére csökkent. Az iskolai végzettség önálló hatásának magyarázata az lehet, hogy az alacsonyabb végzettségűek jobban hajlanak a szélsőjobb egyszerű, nyílt, ’egyenes’, könnyen befogadható üzeneteinek elfogadására, amely egyszerűbbé teszi a körülöttük lévő világ értelmezését256. A magyar almintában eltűnt az iskolai végzettség önálló magyarázóereje a szélsőjobb szimpátiára, ami azt jelzi, hogy a bevándorlókkal szembeni előítélet, amely egyetlen szignifikáns attitűdként maradt a modellben, iskolai végzettségtől függetlenül magyarázza a szélsőjobbhoz való vonzódást. Ezért az iskolai végzettség szerepe hátrébb szorul, egyes attitűdöké, mint a bevándorlás ellenzése, vagy a tekintélyelvűség (lásd a teljes mintában) pedig felerősödik a szélsőjobbhoz való vonzódás magyarázatában. A mintázatok nem csak az egyéni életutak, percepciók és reakciók fontosságára hívták fel a figyelmet, hanem a nyertes/vesztes törésvonal meglétére is. A felívelőket tekintettem a változások nyerteseinek, míg a deklasszálódottakat a változások veszteseinek. A veszélyeztetetteket percepcióik miatt, amelyeknek legfontosabb jellemzői a kollektív relatív depriváció, az igazságtalanság, a becsapottság és a munkahelyi bizonytalanság érzése, szintén inkább a változások vesztesei közé sorolhatjuk. Az eredmények szerint - részben igazolva negyedik hipotézisemet - a kollektív relatív depriváció, az igazságtalanság érzése, a bizonytalanság, a politikai kiábrándultság és az out-group elutasítás, szemben az erős 255
Lipset, Seymour Martin ibid. (1960/1981)
256
Kitschelt ibid. (1995)
131
munkahelyi identifikációval, a biztonsággal, az önbizalommal és az ezek nyomán kialakuló szociális dominancia orientáltsággal és kompetitív nacionalizmussal (a nemzeti piac védelmével) jelentették a változások nyertesei és vesztesei közötti fő törésvonalat. 257 A politikai attitűdökhöz és a szélsőjobbhoz való vonzódáshoz tehát eltérő pszichológiai utakon jutnak el a változások nyertesei és vesztesei. A kutatás tapasztalatai szerint – igazolva ötödik hipotézisemet - a nyertesek egyre erőteljesebb identitáserősítéssel, munkahelyi kötődéssel, nacionalizmussal és pozícióvédelemmel reagálnak a változásokra. A változások nyertesei védik a már megszerzett, igazságosnak vélt, privilegizált (felsőbbrendű) pozíciót, amelynek legitimitását, igazságosságát az out-group fenyegeti. A vesztesek pedig úgy érzik, hogy az out-group (bevándorlók, kisebbségi csoportok, érdemtelenül meggazdagodottak stb.) miatt veszély fenyegeti őket, sőt gyakran miattuk nem kapják meg azt, amit megérdemelnének. Ők saját, néhány esetben relatíve jó státuszukat érzik igazságtalannak és méltánytalannak. A vesztesek tehát lázadnak az igazságtalanság, a kollektív relatív depriváció ellen, amely politikai kiábrándultsághoz, hatalomnélküliség érzéshez, kettős elhatárolódáshoz és xenofóbiához vezet. A nyertesek között is találtam ugyanakkor időszakos fenyegetettséget, frusztrációt átélő kérdezetteket, amely az arra érdemtelenektől való kettős elhatárolódáshoz, out-group elutasításhoz vezetett, amellett, hogy legfőbb attitűdjeik a szociális dominancia orientáltság és a kompetitív nacionalizmus volt. Ez párhuzamba állítható Keller vizsgálataival, amely szerint a felfelé mobilak is átélhetik a megszerzett privilégiumaik, pozícióik elvesztésétől való félelmet, többek között ezért mutathatnak xenofób, tekintélyelvű és demokráciakorlátozó attitűdöket.258 A kvalitatív fázisban az interjúalanyok különböző mintázatokba sorolása nyomán azt tapasztaltam, hogy a mintázatok között a fő választóvonal a nyertes/vesztes törésvonal. A kvantitatív fázis alátámasztotta ennek a választóvonalnak a létezését, s ezen keresztül hipotéziseimet is. A nyertes/vesztes törésvonalhoz két eltérő fő pszichológiai út társult, amely megkülönböztette a megkérdezetteket abban, hogy miként jutottak el a munkafeltételekben bekövetkezett változásoktól a szélsőjobb attitűdökön át a szélsőjobb szimpátiáig. Akiket pozitívan érintettek a változások, azok inkább erős kötődést alakítanak ki a munkahelyükkel. A pozitívnak érzékelt változásokhoz és az erős munkahelyi kötödéshez kapcsolódik a sikeres 257
A kvantitatív eredmények ugyanakkor nem erősítették meg a negyedik hipotézis azon részét, miszerint a változások vesztesei imaginárius identitás-építéssel reagálnak a változásokra. Ennek részletes magyarázatát lásd a konklúzióban. 258
Keller ibid. (1992)
132
munkaerőpiaci életút és a más csoportok feletti dominancia érzése, amelynek kialakítása során, mint ezt az interjúkból megtudtuk az a fő motiváló erő, hogy a keményen dolgozó, rátermett kisebbség tagjai, akik a versenyben megállták a helyüket, méltóak sikereikre. Ez az attitűd támogatja a társadalom és a munka világa egyenlőtlenségeinek elfogadását, természetes rendnek való felfogását. Ez az egyenlőtlenségeket elfogadó, támogató attitűd vezet el a bevándorlók elutasításához, a szigorú törvény és szilárd rend ideológiájának elfogadásához, a tekintélyelvűséghez és az in-group megerősítésének vágyához, a nacionalizmushoz. Mindezen attitűdök azután közvetlenül kapcsolódnak a szélsőjobboldali pártok nacionalista, rendet és igazságosságot hirdető hívószavainak elfogadásához. Akiket negatívan érintettek a változások, azok gyengén, vagy már egyáltalán nem kötődnek a munkahelyükhöz és nagyobb valószínűséggel érzékelik azt, hogy ők hátrányba kerülnek másokkal, más munkavállalói csoportokkal szemben. Az igazságtalanság érzése így a politikai
kiábrándultsággal,
a
bevándorlás-ellenességgel
és
a
tekintélyelvűséggel
kombinálódva szélsőjobboldali szimpátiához vezet. Amennyiben összehasonlítjuk a magyar kvantitatív alminta és a teljes minta eredményeit azt láthatjuk, hogy a magyar almintában csak a munkahelyi atmoszféra percepciója javult jelentősebben a teljes minta válaszadóinak percepcióihoz képest, a munkafeltételekben bekövetkezett változások és az aktuális helyzet percepciói azonban Magyarországon minden tekintetben rosszabbak, mint a teljes mintában. Különösen a kollektív relatív depriváció mértéke, a munkabiztonság és az anyagi helyzet megítélése rosszabb a magyar almintában, emellett a magyar munkavállalók kisebb arányban kötődnek a munkahelyükhöz, mint a teljes minta munkavállalói. A magyar munkavállalókra részben e tényezők miatt egyfajta frusztrált nacionalizmus jellemző. Ezt mutatja az, hogy a magyar válaszadók jóval nagyobb arányban ragaszkodnak saját országukhoz, de jóval kisebb arányban gondolják azt, hogy Magyarország jobb, mint a legtöbb ország, mint a teljes minta válaszadói. A magyar munkavállalók rosszabb anyagi helyzetük, munkabizonytalanságuk, romló munkaerőpiaci helyzetük és növekvő depriváció érzésük következtében a Magyarországon elérhető lehetőségeket nem értékelik túl. Magyarország viszonylag kedvezőtlen megítélése kapcsolódik a politikai kiábrándultság érzéséhez is, amely mindkét mintában viszonylag magas szintű, ugyanakkor a magyarok jóval nagyobb arányban gondolják azt, hogy nem tudják befolyásolni a kormány tevékenységét. Érdekesség ugyanakkor, hogy az alacsony mértékű bevándorlás ellenére a magyar munkavállalók körében a legerőteljesebb minden dimenzióban a bevándorlókkal szembeni előítélet, a bevándorlók elutasítása. Különösen nagy a különbség a teljes minta és a magyar 133
alminta gyakoriság-eloszlásai között akkor, amikor a munkahelyek veszélyeztetettségéről, illetve a bevándorlók pozitív megítéléséről van szó. Ezért feltételezhetjük, hogy Magyarországon ez a fajta bevándorlás-ellenes hisztéria egy általános out-group elutasító, a munkahely elvesztésétől való félelemből, a lenézett out-group elutasításából és a frusztrációból fakadó érzésből táplálkozik. Esetünkben a létező xenofób attitűdök automatikusan bármiféle érdemtelennek tartott out-group ellen fordítja kérdezetteinket. A magyar alminta válaszadói jóval tekintélyelvűbbek, mint a teljes minta válaszadói. Különösen nagy a különbség a két minta válaszadói véleményében az olyan radikális megoldási lehetőségek említésekor, mint amikor a problémamegoldás eszköze az erkölcstelen, vagy antiszociális emberektől való megszabadulás lenne, illetve ha a problémákat nem demokratikus eszközökkel, hanem a vezérelv segítségével, egy karizmatikus vezető iránymutatásával lehetne megoldani. A magyar munkavállalók ilyenformán többségükben egyértelműen támogatják a demokrácia korlátozását. A szociális dominancia orientáltság vegyes képet mutat. A magyarok jóval kevésbé érzik magukat felsőbbrendűnek, mint a teljes minta válaszadói, de a magyar válaszadók 43%-a, gondolja azt, hogy az életben való előbbrejutáshoz néha át kell gázolni másokon, amely arány hasonló a teljes minta arányaihoz. A nemzetközi mintában az attitűdökre ható magyarázó változók regressziós vizsgálatának tanúsága szerint az alacsonyabb iskolai végzettségűek, a kékgallérosok és az alacsonyabb beosztású fehérgallérosok a bevándorlásellenesség, a politikai kiábrándultság és a tekintélyelvűség attitűdjét mutatják. A magyar almintában az alacsonyabb iskolai végzettségűek
bevándorlás-ellenesebbek,
tekintélyelvűbbek,
felsőbbrendűbbnek
érzik
magukat és politikailag kiábrándultabbak, mint a magasabb iskolai végzettségűek. Vagyis az alacsonyabb iskolai végzettségűek négy vizsgált attitűd mentén radikálisabbnak mutatkoznak, mint a magasabb végzettségűek. Ez a jelenség összevethető a társadalmi identitás megrendülése elmélettel, amely szerint a ‘bizonytalan’ egyének egymással össze nem függő attitűdökkel rendelkeznek. Ez vonatkozik az értékekre, személyes célokra és az önazonosságra is.259 Ebből a helyzetből fejlődhetnek ki az összeesküvés-elméletek és az irracionális alapokra épülő racionális önigazolások, amely inkább jellemezheti az alacsonyabb iskolai végzettségűeket. A magyar almintában az idősebbek inkább fogékonyak a nacionalizmusra, mint a fiatalabbak. A fiatalabbak az idősebbekhez képest jobban ellenzik a bevándorlást és felsőbbrendű attitűdöket mutatnak. A közszféra dolgozói Magyarországon jobban ellenzik a bevándorlást, politikailag kiábrándultabbak, mint a privát szféra dolgozói, 259
McGregor, Zanna, Holmes and Spencer ibid. (2001)
134
továbbá tekintélyelvűbbek, amely egyértelműen a közszféra dolgozóinak lecsúszás érzését mutatja. A foglalkozás változó azonban sehol sem jelent meg szignifikáns befolyásoló erővel, vagyis a különböző foglalkozású munkavállalók attitűdjei között nincs szignifikáns különbség. Míg a teljes mintán, az objektív szocio-ökonomiai magyarázó változókat kontrol alatt tartva az attitűdök közül mind az öt magyarázza a szélsőjobboldalhoz való vonzódást - a legerősebben a bevándorlásellenesség és a tekintélyelvűség - addig a magyar almintában csak a bevándorlókkal szembeni előítélet jelentkezett szignifikáns magyarázó erővel. Ez jelentős különbség a magyar alminta és a teljes minta eredményei között. A bevándorlásellenesség Magyarországon az a változó amely mentén elválnak a szélsőséges jobboldali nézetekkel szimpatizálók a nem szimpatizálóktól, ha az objektív háttérváltozók hatását tartjuk kontrol alatt. Ez egyrészt azt jelenti, hogy például a tekintélyelvűség, vagy a nacionalizmus általános, attitüdinális társadalmi ‘jelenléte’ miatt ezen attitűdök nem különböztetik meg a szélsőséges és mérsékelt nézetek felé orientálódókat. Ugyankkor érdekes jelenség, hogy éppen egy olyan országban meghatározó a bevándorlásellenesség, ahol alig van “idegen”, harmadik világból származó immigráns. Erre a jelenségre általános érvénnyel Kitschelt ad magyarázatot, aki szerint a szélsőjobb pártokra való szavazás, a xenofóbia jelenléte és a migráció intenzitása nem feltétlenül függ össze.260 Elképzelhető, hogy ez a jelenség Magyarországon azzal van összefüggésben, hogy nagyon erős az out-grouppal szembeni előítélet és elutasítás. Sajnos a kérdőív nemzetközi jellege miatt nem mérte sem a cigánysággal sem a zsidókkal szembeni előítéletet. Lehetséges azonban, hogy ez az erős xenofóbia látens mutatója ezen csoportokkal szembeni előítéletnek. Amikor a munkafeltételek egyéni percepcióiból kiindulva az egymástól markánsan elkülönülő, az attitűdökön át vezető pszichológiai utakat vizsgáltam, akkor a bevándorlás ellenzése mellett - kisebb magyarázó erővel ugyan, de - a szociális dominancia orientáltság is szignifikáns magyarázó erővel bírt a szélsőjobboldali szimpátiára Magyarországon. Ennek oka részben módszertani jellegű, ugyanis hipotézisünket követve, amely szerint sajátos pszichológiai utak vezetnek a szélsőjobb szimpátiához nem akartuk a szubjektív magyarázó változókat és egyéni percepciókat az objektív magyarázó változókkal összemosni. Az interjúk alapján kialakított mintázatok arra engedtek következtetni, hogy Magyarországon a pozitív munkahelyi változásokat perceptálók útja is lehet frusztrációval terhes. Így a magyar útmodell 260
Kitschelt ibid. (1995)
135
ennek megfelelően eltért a nemzetközi mintán kialakított modelltől: a nyertesek és vesztesek az attitűdök láncolatán keresztül, többféle úton jutnak el a szélsőjobb szimpátiához, hiszen a szélsőjobboldali szimpátiát a magyar útmodellben közvetlenül csak a bevándorlókkal szembeni előítélet és a szociális dominancia orientáltság határozta meg. Az első út szerint a munkafeltételekben bekövetkezett változások pozitív megítélése a munkahelyhez való erős kötődéshez vezet. Részben a multinacionális vállalatokkal való erőteljes verseny miatt a saját munkahely, a nemzeti piac védelme, a nemzethez tartozók gazdasági védelmének igénye, vagyis a nacionalizmus attitűdje alakulhat ki. A magyarok gazdasági uralkodó pozíciója ugyanakkor elképzelhetetlen a jelenlegi, „igazságtalan, liberális piacgazdasági” körülmények között. A logikai lánc szerint ez úgy vezet szélsőjobboldali szimpátiához, hogy a nemzetgazdaság gyeplőjét egy erőskezű vezető kezébe kell adni, aki majd korlátozza a külföldiek magyar piacon való „szabadrablását, ami kialakítja és/vagy felerősíti a tekintélyelvűség, az erős rend és törvénypártiság attitűdjét. Ez a frusztrációval terhes út egyrészről erőteljes out-group elutasításhoz vezet, amely valószínűleg magában foglalja a külső ellenségek (multinacionális vállalatok, bevándorlók), azaz az igazságtalanul és érdemtelenül támogatottak elutasítását. A bevándorlásellenesség ezután közvetlenül erősíti a szélsőjobb hívószavai iránti fogékonyságot. A nyertesek másik útján a természetes kiválasztódásba vetett hit, vagyis a szociáldarwinizmus a szociális dominancia orientáltság attitűdjét alakítja ki. Azonban Magyarországon – különbözve a nemzetközi modelltől először rendet kell tenni ahhoz, hogy egyenlő esélyek legyenek a jórészt zártnak és nemzeti alapúnak elképzelt piacon, utána pedig biztosítani kell, hogy végre azok domináljanak a társadalomban és a gazdasági életben, akik megérdemlik, vagyis a nemzeti in-group rátermett tagjai. Ezzel párhuzamosan a kedvezményeket meg kell vonni az igaztalanul előnyös helyzetbe került multiktól, a jóléti szolgáltatásokat pedig az arra érdemtelenektől. A vesztesek negatívan értékelik a munkafeltételekben bekövetkezett változásokat, amely a munkahelyi identifikáció gyengüléséhez vezet és kollektív relatív depriváció érzését kelti. Ez a folyamat hasonlatos a nemzetközi modell vesztes útjához: akik negatív változásokat érzékelnek, azok másokkal szemben úgy érzik, hogy nem kapják meg a munkahelyüktől azt, amit megérdemelnének. A depriváció érzése, amelyet jól mutat az érdekvédelem hiánya és az igazságtalanság érzése,
politikai
kiábrándultsághoz
vezet,
lázadáshoz
a mérsékelt
demokratikus erőkkel szemben. A politikai kiábrándultság a problémák okaira bűnbakokat keres, az out-groupot. Ehhez segítségül hívja a karizmatikus vezér új, igazságosabb rend megteremtésére vonatkozó ígéretét. Végül a vesztesek - a munkahely és normaféltés miatt - a
136
bevándorlásellenesség out-group elutasító attitűdjén keresztül jutnak el a szélsőjobboldali szimpátiához. Az adatok azt is mutatják, hogy a meglevő szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök jelenléte jóval szélesebb kört érint, mint akik szélsőjobboldali vagy radikális jobboldali populista pártokra szavaznak. Az „attitüdinális potenciál” a munkavállalók jóval nagyobb részét érintette, mint amit a szélsőjobbra szavazók valódi aránya mutatott. Vagyis meg kell különböztetni az attitüdinális potenciált a tényleges szavazóktól, hiszen az attitüdinális potenciál nem vezet feltétlenül szélsőjobb szavazatokhoz. Interjúink során is kiderült, hogy jónéhányan szélsőségesen antiszemita vagy antikommunista nézeteik miatt a MIÉP-re szavaztak volna, de szavazat-racionalizálás, a karizmatikus vezér hiánya, vagy éppen MIÉP jelszavainak korszerűtlensége miatt a nagy, mérsékelt jobboldali pártra szavaztak, amely élén viszont egy karizmatikus vezető áll. Azt is láttuk, hogy egyes baloldali szavazó interjúalanyaink is kifejtettek olyan politikai nézeteket, amelyek hasonlóak voltak a szélsőjobboldali pártok üzeneteihez. Vagyis az attitüdinális potenciál jóval szélesebb körben jelen van, mint amit a tényleges szélsőjobboldali választói magatartás mutat. A nacionalizmus, a bevándorlásellenesség és az SDO nemzetközi szinten viszonylag mérsékelt szintet mutatott. A politikai kiábrándultság, és a tekintélyelvűség mérésére hivatott változók relatíve magas szintet mutattak261. A magyar almintában a minden kérdésre válaszoló és leginkább szélsőséges válaszokat adó kérdezettek közel egyötöde mutatja az SDO és a bávándorlásellenesség, 36%-a a politikai kiábrándultság, egytizede a nacionalizmus és közel egyharmada a tekintélyelvűség attitűdjét. Ők azok, akik potenciálisan a szélsőjobboldal hívei lehetnek, ha a társadalmi-gazdasági viszonyok, vagy a munkafeltételek radikálisan megváltoznak, romlanak. A kutatás adatai alátámasztják annak a hipotetikus lehetőségét, hogy egy gazdasági-politikai földindulás esetén a szavazók jelentős csoportjai szavazhatnak át szélsőjobboldali üzeneteket megfogalmazó pártokra. Mindkét mintában a munkavállalók több mint fele nem utasítja el egyértelműen a szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali populista pártokat. Az MSZP és a FIDESZ szavazóinak közel egynegyede és az SZDSZ szavazók kétötöde tekintélyelvű attitűdöket mutat. Ugyan a MIÉP politikájával szimpatizálók aránya alacsony volt, mind az SZDSZ (6%), mind az MSZP (12%) szavazók körében, de azok közül, akik növekvő MIÉP 261
Flecker ibid. (eds. 2007) p. 69-71.
137
szimpátiát mutattak (vagyis a potenciálisan megszólíthatók közül) 25% szavazott volna 2003ban az MSZP-re. Azok közül pedig, akik számára sem nem igazán szimpatikus, sem nem igazán ellenszenves a MIÉP politikája 45% szavazott volna az MSZP-re. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy számos nyugat-európai országhoz hasonlóan, a magyar hagyományos baloldali szavazók is átfordulhatnak szélsőjobb irányba, megfelelő feltételek fennállása esetén.
Konklúzió Dolgozatomban azt vizsgáltam, hogy a kilencvenes években az európai szociális modell foglalkoztatási és szociális biztonságának megroppanása összefüggésben állt-e a szélsőséges radikális jobboldali populista nézetekhez való vonzódás kialakulásában fontos szerepet játszó xenofób, nacionalista, tekintélyelvű, lázadó és rasszista attitűdök megerősödésével, s ennek nyomán a szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista üzenetek iránti fogékonyság növekedésével? A dolgozat bemutatta, hogy a nyolcvanas évek második felétől a munka világa jelentős változáson ment keresztül Európában, amely aláásta a hagyományos biztonsághoz fűzött elvárásokat. A globalizáció, a multinacionális vállalatok egyre fokozódó szerepe a piacon, a liberalizáció és a jóléti állam visszaszorulása megroppantotta a II. Világháború után kialakult európai szociális modellt. Az egyre növekvő mértékű - különösen a harmadik világból érkező - immigráció pedig az etnocentrikus nemzetállami keretek homogenitását kérdőjelezte meg, amelyek meghatározóak voltak az európaiak számára az elmúlt évszázadban és amely egyik fontos feltétele volt a jóléti államok kialakulásának. Láthattuk továbbá, hogy a társadalomban, a gazdasági életben és a munka világában bekövetkezett változásokkal párhuzamosan a szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista pártok hirtelen visszatértek Európa politikai térképére, s több országban jelentős sikereket értek el az országos és helyi választásokon. Láthattuk, hogy a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök feltérképezése azért fontos, mert az attitűdök kötik össze az egyén társadalmi-gazdasági változásokhoz köthető percepcióit az ezekre adott politikai reakcióival, a szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista üzenetekre való fogékonysággal. A szakirodalom elemzése eredményeképpen öt ’nagy’ attitűdöt, attitűd halmazt lehetett megkülönböztetni, amelyek magyarázzák a vonzódást a szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista pártok iránt: a nacionalizmust, az outgrouppal szembeni előítéletet és elutasítást, a politikai kiábrándultságot, a tekintélyelvűséget
138
és a szociális dominancia orientáltságot. A kiindulópont az volt, hogy a fenti attitűdök megléte, felerősödése teremti meg a nyitottságot, ha úgy tetszik az igényt, a keresletet a szélsőjobboldali üzenetek és hívószavak iránt; a munka világában bekövetkezett változásokra adott reakcióként kialakult vagy éppen felerősödött „attitüdinális potenciál” teremti meg a „piacot” a szélsőjobboldali üzenetekkel házaló pártok számára. Ez az attitüdinális prediszpozíció magyarázza meg a tömeges szavazatvándorlást a szélsőjobboldalra, mint például a közelmúltban Ausztriában történt, amikor a változások érzékelése egybeesett egy az attitűdökre reagáló hívószavakkal operáló karizmatikus személy politikai színpadra lépésével. A szélsőjobboldali szavazói magatartást megelőző attitűdök kialakulásának és jelenlétének vizsgálata megmutatja és előrejelzi a társadalom esetleges szélsőséges irányba fordulását. Az attitűdök jelzik a társadalomban az anómia elterjedését, a demokráciába vetett hit kiüresedését, a politikából és a demokratikus intézményrendszerből való kiábrándulást, a munkaerőpiaci bizonytalanságból fakadó erőteljes bűnbakkeresést, a másságtól,
a
változásoktól való félelmeket, az out-group elutasítását, vagy az in-group erősítésének igényét. A kutatás során megvizsgáltam, hogy a radikálisan megváltozott munkafeltételek egyéni percepciója milyen pszichológiai folyamatok révén alakítják a munkavállalók azon attitűdjeit, amelyek fogékonnyá tehetik őket a szélsőjobboldali üzenetekre? Az általánosan elfogadott nézet szerint a romló foglalkoztatási feltételek és a növekvő munkaerőpiaci bizonytalanság nagyobb valószínűséggel teszik fogékonnyá az embereket a szélsőjobb üzeneteire. Ezzel szemben az egyik legfontosabb kutatási eredmény az, hogy mind a társadalmi-gazdasági változások nyertesei, mind a vesztesei érezhetnek pszichológiai fenyegetettséget és ezen keresztül kialakíthatnak szélsőséges nézeteket. Ugyanis a deprivációt és a bizonytalanságot elég érzékelni is ahhoz, hogy a szélsőjobboldalhoz köthető attitűdök felerősödjenek. A kutatás arra is rávilágított, hogy a vesztesek és nyertesek identitását eltérő módon érintik a változások. A nyertes/vesztes törésvonal mentén válik el, hogy az egyén a változásokat úgy éli-e meg, mint a munkahelyhez kötődő identitásának megroppanását és deprivációt, vagy éppen ellenkezőleg, kialakított identitásának és énképének megerősödését: a vesztesek esetében tapasztaltam az identitás megroppanását és a nyertesek esetében az identitás erősödését. Ez a munka világában azt jelenti, hogy a vesztesek megrekedve érzik magukat a mobilitási csatornában, rosszabb esetben a munka világának alacsonyabbra értékelt pozícióit tudják csak elfoglalni, legrosszabb esetben pedig ki is szorulnak a munka világából. Ez a deprivációs folyamat a vesztesek körében identitásválságot eredményez, elidegenednek a munkahelyüktől, munkájuktól és munkatársaiktól. A nyertesek esetében a munkahelyi relatív siker ellenére is tapasztaltunk szorongást és félelmet, amely a már meglévő sikeres identitás 139
megőrzésének, megerősítésének igényét váltotta ki. A nyerteseknek azonban van egy másik, jól körülhatárolható csoportja is. Ők erős önbizalommal rendelkeznek, a győztes mindent visz neoliberális jellegű szociáldarwinista érveivel építik ki a szociális dominancia iránti igényt. A nyertesek két csoportjánál a saját csoport és a fennálló status quo erősítése az out-group alárendelésével és kizárásával azt szolgálja, hogy megerősítse a fennálló egyenlőtlenség legitimitását, delegitimálja az azt megingató csoportokat és így védje elért eredményeit, a saját sikeres munkaerőpiaci életút szükségszerűségébe és tökéletességébe vetett hitet. A nyertes/vesztes törésvonal eltérő attitüdinális útja megcáfol még egy általánosan elfogadott nézetet. Mint a szakirodalom ismertetéséből láthattuk, az egyik leginkább elfogadott vélemény az, amely az imaginárius közösség felé fordulást emeli ki, mint az egyik legfontosabb okot a szélsőjobb felé fordulásban, amely igaz lehet szinte mindenkire, változások veszteseire és nyerteseire egyaránt. A modernizáció vesztesei, a szociális dezintegráció, a társadalmi identitás megrendülése elmélete elsősorban a vesztesek imaginárius kötődését hangsúlyozza. A szimbolikus világ elmélete, vagy a társadalmi és kulturális depriváció veszélyének elmélete is ezt fogalmazza meg kissé másképpen, más hangsúlyokkal, a nyertesek esetleges érintettségét sem elutasítva.262 A kvalitatív interjúk is ezt támasztották alá: a bizonytalan körülmények között dolgozók az identitás-keresés, vagy identitás erősítés útja felé, az imaginárius nemzeti kötődés (a nacionalizmus) felé fordultak. Egyértelműen tapasztalható volt, hogy szinte mindenkinél egyformán fontos szerepet játszott a nemzeti gondolat, a nemzeti jelképek és a nemzet, mint saját csoport erősítése, s ez tipikusan összefonódott az out-grouppal szembeni előítéletekkel, annak elutasításával. Részben erre építettem negyedik hipotézisemet is. Ehhez képest a kvantitatív vizsgálat meglepő eredményt hozott. A munkavállalókra reprezentatív mintákon a nyertesek esetében jelent csak meg az identitás erősítés jelensége, míg a vesztesek esetében a depriváció érzése erősödött fel, amely azonban negatívan korrelált az identitás erősítéssel, és a nacionalizmus is csak a nyertesek útján jelent meg, amely pedig a csak vesztesekre jellemző politikai kiábrándultsággal korrelált negatívan. A depriváció, vagyis az igazságtalanság érzése és a megbecsültség hiánya a lázadás, a politikai kiábrándultság és a bűnbakképzés attitűdjéhez vezetett, amely utóbbi egyszerű megoldást kínált a problémákra, s ezért állítható, hogy a vesztesek nem feltétlenül szimbolikus nacionalista identitás kiépítésével küzdenek a fenyegetettség és a depriváció érzése ellen. A kvantitatív vizsgálat kimutatta, hogy a 262
Lásd a IV. fejezetben említett elméleteket.
140
vesztesek gondolkodásában a protestálás, a lázadás, a fennálló viszonyok forradalmi megváltoztatása az igazi hajtóerő. Interjúinkban is találhattunk számos utalást erre „hangulatra”: kérdezetteink szerint a nemzethez tartozókat, a kisemberek érdekeit a szélsőjobb pártok a nagy pártok korrupciós jellegére és hatalom-kisajátítására való rámutatással, valamint a bűnösök kíméletlen leleplezésével képviselik. A depriváció elleni lázadás következtében
kialakuló, a mérsékelt nagy pártokkal
szembeni politikai
kiábrándultság, a rendteremtés igénye és a bűnbakképzés folyamata vezet el tehát a szélsőjobbal való szimpátiához. Magyarországon az eredmények azt mutatják, hogy a nacionalizmus attitűdje a vesztesek esetében egy általánosan elfogadott, alapértéknek tekintett világnézet és stílus, amely önmagában nem magyarázza meg a szélsőjobboldalhoz való vonzódást. Ez az erős hazához való kötődés, és hogy a magyarok szívesebben állampolgárai saját országuknak, mint bármely más országnak a világon, adataink szerint általános norma volt a magyar almintában, vagyis a népesség 90%-ára jellemező. Mivel a nemzeti gondolat általánosan elfogadott világnézetnek bizonyult, a lázadás, az új, igazságos rend ígérete az, ami vonzerőt jelent a vesztesek számára. Összefoglalva a kutatás eredménye az, hogy a társadalmi-gazdasági változások nyertesei és vesztesei egyaránt vonzódhatnak a szélsőjobboldalhoz, mégha eltérő okok és attitűdök jelenléte következtében is. A nyertes/vesztes pozícióhoz, vagyis a változások eltérő percepcióihoz eltérő reakciók, eltérő dominanciájú attitűd-halmazok kapcsolódnak. Az interjúk során azt tapasztaltam, hogy kérdezetteink gyakran inkoherens módon gondolkodnak, a világról alkotott elképzeléseik egymással részben ellentétes gondolatok és politikai érzelmek mentén szerveződnek. A szakirodalomban is láthattuk, hogy a bizonytalan emberek egymással össze nem egyeztethető attitűdökkel rendelkeznek, s talán az sem véletlen, hogy annyi egymást részben átfedő, részben egymást kiegészítő, vagy egymásnak ellentmondó elmélet született a jelenség magyarázatára. Az interjúk bepillantást engedtek a gondolatok és érzelmek e kavalkádjába, s megmutatták, hogy egyes esetekben a családtörténet, az egyéni életút, a munkafeltételekben bekövetkezett változások érzékelése miként alakította ki az egyén cselekedeit meghatározó legfontosabb politikai attitűdöket. Ugyanakkor éppen a kognitív disszonancia elkerülésének érdekében egy-egy meghatározó attitűd(halmaz) mentén rendeződnek össze a gyakran egymással is ellentétben álló vélekedések és hiedelmek, alakulnak ki az önigazoláshoz kapcsolódó folyamatok és az összeesküvés-elméletek, mint énvédő funkciók. A kvantitatív vizsgálat bemutatta, hogy a vesztesek körében a depriváció, a lázadás és a bűnbakkeresés, míg a nyertesek esetében az identitás erősítés, a nacionalizmus és 141
a szociális dominancia iránti igény a meghatározó attitűdök, míg a tekintélyelvűség mindkét utat járókra jellemző, illetve széleskörben elterjedt attitűd napjaink európai társadalmaiban. A kutatás eredménye továbbá azért fontos, mert napjaikban a korábbi, identitáshoz köthető, az egyes osztályokra, rétegekre jellemző szavazási szokások átalakulhatnak, ezért a pusztán szocio-ökonómiai
modellek
veszítenek
magyarázóerejükből.
A
középosztályosodás
következtében bármely osztályban és rétegben találhatunk veszteseket és nyerteseket is. Az egyéni életutak percepciói, a nyertes/vesztes pozicionálás és a változásokra adott reakciók, a politikai attitűdök egyre fontosabbá válnak a szélsőjobbhoz való vonzódás magyarázatában. A harmincas évekhez képest a modern szélsőjobboldali pártok a modernizációra reagálva a nyertesek és vesztesek táborát egyaránt megszólítja, lecsippenti a választókat a széleskörű attitüdinális prediszpozíciót és potenciált kihasználva. A dolgozat gondolatmenete segített annak megértésében, hogy a szélsőjobboldali üzenetek iránti kereslet hogyan alakul ki az európai munkavállalók körében. Ez a gondolatmenet beleillik abba az elméleti iskolába, amely a kereslet oldaláról közelíti meg a politika világát. A politológiai irodalomban a keresleti modellből kiinduló kutatások úgy tekintenek a politikai pártokra, mint politikai vállalkozókra, akik versenyeznek a piacon a választók szavazataiért. Ezen elméleti irányzat szerint a pártok a nagy társadalmi törésvonalak mentén keletkező választói csoportok263 kizárólagos képviseletére törekszenek, vagy megpróbálják a lehetséges választók lehető legnagyobb koalícióját kialakítani.264 A hagyományos választói preferenciák felbomlásával az ideológia-orientált, szélsőjobb pártoknak lehetőségük nyílik a választók egyre szélesebb, vagy speciális részét elérni. A szociális kérdések felvetése, a gyakran baloldali populista jelszavak átvétele, a modernizáció problémáira való válaszkeresés integráns része a szélsőjobboldali vagy radikális jobboldali populista pártok hívószavainak.265 Miután a választók lojalitása megrendült a mérsékeltebb pártok iránt, a szélsőjobb részben a jobbközéptől, részben a baloldalról a kiábrándult szavazók egy részét elszippantja és mozgósítja, illetve az utolsó pillanatban döntőket befolyásolja, vagy a hagyományosan a
263
Lipset and Rokkan (eds.) (1967): Cleavage Structures, Party systems, and voter alignments: Cross national perspectives, Free Press, New York, p 1-64. 264
Kitschelt (1994): The transformation of European social democracy, Cambridge University Press,
Cambridge 265
Lásd: Lipset ibid. (1960); Betz ibid (1994); Ivaldi ibid. (2000)
142
választásoktól távolmaradókat mobilizálja.266 Több országban is jelezték a kutatások, hogy például a fiatalok azt gondolják, hogy nem fognak jobb társadalmi, gazdasági és kulturális helyzetbe kerülni, mint a szüleik. Számukra a baloldali populista hívószavak fontosak, s nem feltétlenül a nacionalista identitáskeresés jellemzi őket.267 A szociológiai, politológiai és szociálpszichológiai szakirodalomban jelentős vita268 bontakozott ki arról, hogy az elmúlt évtizedekben – párhuzamosan a pártidentifikáció és a hagyományos osztály, vagy réteg-szavazás mértékének csökkenésével – a szavazók lojalitása csökkent, erősödött, esetleg változatlan maradt-e korábban támogatott pártjaik iránt.269 Az empirikus ellenvetések következtében az egyes modellek közelítenek egymáshoz: a politológiai és szociológiai iskolák egyre inkább elfogadják azt a szociálpszichológiai megközelítést, hogy az individualizáció és a középosztályosodás, valamint az egyéni értékválasztás növekvő jelentőséggel bír a szavazói magatartás magyarázatában.270 A
266
Franklin, Mark/Mackie, Tom/Valen, Henry et al. (1992): Electoral Change: Responses to Evolving Social and Attitudinal Structures in Western Countries, Cambridge University Press, Cambridge 267
Gentile ibid. (1995)
268
A szakirodalomban négy nagy elmélet, megközelítés alakult ki az utóbbi évtizedekben a választói magatartásról. A racionális választás elmélete szerint a „választó saját nézeteit témánként összehasonlítja az egyes pártok álláspontjával, s ennek alapján alakítja ki politikai magatartását. Mérlegelése során egyidejűleg végtelen számú kérdést is értékelhet, s a megállapított távolságokat a témák szubjektív fontosságával súlyozza, majd pártonként összegzi.” A tematikus szavazás elmélete szerint „a választók nem gyűjtenek tudatosan politikai információkat, hanem “gondolatmankókra” támaszkodva hozzák meg döntéseiket. Ennek során közvetlen környezetük véleményét éppúgy követhetik, mint saját korábbi álláspontjukat. A szociológiai megközelítés szerint ”a választók magatartását elsődlegesen csoporttagságuk, illetőleg környezetük határozza meg, s így a személyes vélemények a korábban kialakított viselkedést többnyire csak utólagosan racionalizálják.” A szociológiai elmélet azonban nem vizsgálja azokat a folyamatokat, amelyek szavazói magatartáshoz vezetnek. A szociálpszichológiai megközelítés szerint társadalmilag meghatározott, főként a szocializáció során kialakított „attitűdök hatására alakul ki a szavazó pártkötődése, ami időben stabilabb minden más politikai beállítódásnál”. Ez a pártkötődés, a „pártos szavazás” sem határozza meg egyértelműen a szavazói magatartást, azonban a megközelítés szerint nagymértékben befolyásolja azt. A különböző empirikus vizsgálatok mindegyik megközelítést bírálják: a racionális szavazás túlságosan sok (végtelen számú) mérlegeléssel számol, a tematikus szavazás pedig nagyon kevéssel. A szociológiai megközelítést azért bírálják, mert az utóbbi időben a réteg, vagy osztályszavazás, illetve a miliő szerepe egyre gyengébb hatást gyakorol a szavazói magatartásra. E nézet képviselői úgy vélik, hogy a munkásság az életszínvonal általános emelkedése folytán fokozatosan beolvad az egységesedő középosztályba, illetve a kispolgárságba, s e folyamat eredményeként választói magatartása is jelentősen átalakul. A szakirodalom szerint tendenciaszerűen csökkent a pártos szavazók aránya is, vagyis az attitűdök is folyamatos változáson mennek keresztül. – Lásd például: Wiener György: Osztályhelyzet és választói magatartás – Eszmélet folyóirat, http://eszmelet.freeweb.hu/54/wiener54.html, vagy Tóka Gábor (2001): A szavazói magatartás kutatása. Politikatudományi Szemle, 2001. 3. szám, 114–124. 269
Hegedűs István (2003): Rút Pártviszály. Pártok és változások – a Fidesz politikai fordulata. Ph.D. értekezés, http://www.lib.uni-corvinus.hu/phd/hegedus_istvan.pdf 270
Clark és Lipset szerint a tisztviselők és a képzett, jól fizetett munkások egy része magát a középosztályba sorolja, s annak normáihoz igazodik. Ha őket a munkanélküliség és az azzal járó státuscsökkenés fenyegeti, gyakran a szélsőjobboldalra szavaznak, amely nemcsak a válság leküzdését kínálja számukra, hanem pozíciójuk megerősítését is. Lipset szerint a politikai viselkedés a kilencvenes években már nem osztályközpontú, hanem multikauzális magyarázatot igényel. Lipset az osztályhatás gyengülését részben a foglalkozási és az iskolai mobilitásra vezeti vissza, feltételezve, hogy az egyéni felemelkedés átjárhatóvá teszi az
143
hagyományos szavazói blokkok felbomlásával rugalmasabbá vált a választói oldal keresleti oldala.271 A hagyományos szavazói blokkok felbomlása megerősíti annak fontosságát, hogy az egyéni percepciók hatására átalakuló politikai attitűdöket vizsgáljuk a tradicionális szocioökonómiai választói döntés-modellezés helyett.272 Az attitűdök változása jelzi a piac keresleti oldalának átalakulását. Az így átalakuló választói keresleti piacon a megfelelő hívószavakkal fellépő politikai vállalkozók megjelenése vezethetett a gazdasági válság és bizonytalanság pillanataiban
-
párhuzamosan
a
hagyományos
mérsékelt
pártok
legitimitásának
meggyengülésével - a szélsőjobboldali és radikális jobboldali populista pártok robbanásszerű sikeréhez. A szélsőjobbhoz való vonzódás azon sajátossága, miszerint szirén dalával egyaránt megérintheti a veszteseket és a nyerteseket is, kulcsot ad annak megértéséhez, hogy miért olyan sikeres a szélsőjobb nagy társadalmi-gazdasági átalakulások, vagy válságok idején. Hogyan lehetséges az, hogy a szélsőjobboldali, vagy radikális jobboldali populista pártok ilyen időszakokban sikeresebbek, mint a szélsőséges baloldali radikális populista pártok. E kérdést John Lukács is felvetette számos, a harmincas-negyvenes éveket tárgyaló történelmi elemzésében. Az egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy miért volt sikeresebb a náci párt Németországban 1929 és 1932 között, mint a kommunista párt. Ő arra a következtetésre jutott, hogy a nemzethez való erős kötődés, a nacionalizmus erőteljesebb hívószó, mint az internacionalizmus. A kutatási eredmények új megvilágításba helyezik e kétségkívül nagyon fontos jelenséget. Mint láttuk, mind a mérsékelt baloldal mind a mérsékelt jobboldal tényleges szavazói között jelentős tömege van azoknak, akik attitüdinálisan nyitottak szélsőjobboldalról érkező sziréndalok befogadására. Ennek hátterében az áll, hogy a szélsőjobb, illetve a radikális jobboldali populizmus kettős üzenettel bír: egyrészt nacionalista, rasszista, tekintélyelvű és szociáldarwinista követelésekkel, másrészt baloldali forradalmár populista szólamokkal lép fel, amelyekre építkezve az új, igazságos rend megteremtését ígéri. Így képes megszólítani mind a mérsékelt jobb, mind a baloldal táborát is. A nacinalista-tekintélyelvű hivószócsomaggal a mérsékelt jobboldalról, a forradalmi hivószócsomaggal a baloldalról osztályhatárokat. Lásd: Clark-Lipset-Rempel: The Declining Political Significance of Social Class, in: International Sociology, 1993. (8) 3. p. 293–316. 271 Körösényi ibid. (1998) 178. o. 272
A szociológiai megközelítéssel szemben a michigani iskola is szociálpszichológia megközelítést alkalmaz: véleményük szerint az egyéni szocializáció és életút során kialakuló attitűdök teremtik meg a pártokkal való identifikációt és vezetnek szavazási magatartáshoz lásd: Campbell, Angus-Converse, Philip E.Miller, Warren E.- Stokes, Donald E. (1980): The American Voter. Midway Reprint. Chicago and London, The University of Chicago Press.
144
vonzhat magához szavazókat. Ha ezt a kettős követeléscsomagot akár a politikai pártok közötti, akár a nyertes/vesztes törésvonalra vetítjük rá, arra a következtetésre juthatunk, hogy egy szélsőséges jobboldali radikális populista párt egyfajta széles ’osztálykoalíciót’ tud létrehozni. Kivételes történelmi pillanatokban, amikor a gazdasági válság és a politikai krízis megsemmisíti a mérsékelt pártok legitimitását, a szélsőjobb nacionalista, tekintélyelvű és szociáldarwinista üzenetei magukhoz vonzhatják a sikeres munkavállalókat, a változások nyerteseit, míg a lázadásra, az új, igazságos rendre, a bűnösök megbüntetésére vonatkozó forradalmi baloldali populista követelései magukhoz vonzhatják a változások veszteseit. Ezért mondhatjuk azt, hogy a relatív depriváció, a fenyegetettség érzése, az identitás megroppanása vagy a változásokhoz való alkalmazkodás képessége, valamint a ’győztes mindent visz’ szociáldarwinista attitűdje egyaránt hozzájárulhatott ahhoz, hogy a vizsgált országokban a szélsőjobboldalinak minősíthető, vagy radikális jobboldali populista pártok kitörtek a pártrendszer perifériájáról, s kis szélsőséges pártokból tömegtámogatással bíró pártokká váltak. A nyertesek és vesztesek percepcióit, pszichológiai reakcióit és attitűdjeit megragadva a szélsőjobboldal tehát társadalmi osztályokon és rétegeken átívelő választói ’népfrontot’ képes létrehozni. Ezzel szemben a pusztán radikális forradalmi jelszavakkal operáló szélsőséges baloldali párt csak a változások veszteseit képes magához csábítani. Ugyanakkor az egymásnak tartalmilag gyökeresen ellentmondó üzenetek miatt a szélsőjobb sikere tiszavirág életű lehet. Végső soron a változások nyertesei a status quo megerősítését, a változások vesztesei pedig a staus quo gyökeres megváltoztatását várják e pártoktól. Az interjúkból kiderült, hogy a vesztesek és nyertesek lényegében egymást is elutasítják. A vesztesek az érdemtelenül meggazdagodók közé beleértették a változások nyerteseit is. Különösen igaz volt ez Magyarországon, ahol a vesztesek körében általános nézet volt az, hogy a rendszerváltás után tisztességesen nem lehetett meggazdagodni. A nyertesek ugyanakkor a status quo és a saját domináns pozícióik megerősítése révén a vesztesek alárendeltségét akarják bebetonozni. Ennek az a következménye, hogy egy ideiglenes osztálykoalíció egy-egy válságos történelmi pillanatban létrejöhet ugyan, de tartóssága meglehetősen kétséges. Ahogy a történelem megmutatta, csak azok a szélsőséges pártok tudtak tartósan hatalmon maradni, amelyek képesek voltak diktatúrát kiépíteni és e diktatúrában ellentétes hívószavaikhoz köthető híveik táborának egyik, vagy másik részét elnyomni, akár a fizikai megsemmisítés útján is. E perspektívából nézve a hosszú kések éjszakája 1934-ben a náci párt „forradalmi” szárnyának végét jelentette. Tartósan demokratikus viszonyok között a választási győzelem után azonban elkerülhetetlennek tűnik e pártok tömegtámogatásának összeomlása, s az egymásnak ellentmondó üzenetekkel 145
elcsábított heterogén választói tábor csalódása, mint azt a jobboldali radikális populista pártok sikereinek illékonysága is mutatta az utóbbi két évtizedben.
Utószó: A magyar helyzet sajátossága Magyarországon a kutatás során az általánosan rosszabb élethelyzet és a munkafeltételek általánosan rossz megítélése miatt gyengébb munkahelyi kötődést és erőteljesebb kollektív relatív deprivációt tapasztaltam, mint a teljes mintában. Ehhez az általánosan rosszabb helyzethez az anyagi és szimbolikus megbecsültség hiánya és az érdekvédelem gyengesége társult, ami az igazságtalanság érzését rendkívül erőssé tette a magyar válaszadók körében. Ugyanakkor kiemelkedően magas volt a bevándorlók elutasítása az országban, csakúgy, mint a tekintélyelvűség szintje: a magyar munkavállalók nagyrésze egyértelműen vezérelvű, így korlátozná a demokráciát és megszabadulna az erkölcstelen, antiszociális emberektől. A magyar munkavállalók egyharmada felsőbbrendűnek érzi magát: ez azonban úgy tűnik nemcsak a nyertesekre jellemző. A vesztesek körében is megjelenik ez az attitűd kompenzáló jelleggel. A kutatási eredmények alapján feltételezhető, hogy a vesztesek nem a nacionalista imaginárius identitáskereséssel, hanem egyfajta individualisztikus önfelértékeléssel, az elesettebbek lenézésével és a rendszerváltozás nyerteseinek tisztességtelenként való megbélyegzésével, vagyis kettős elhatárolódással küzdenek a lecsúszás percepciója ellen, ezzel erősítve identitásukat. Amiatt, hogy a kommunista diktatúra még a ma élő nemzedékek nagy részének közvetlen élmény, a történelem is sokkal intenzívebben él a magyar munkavállalókban. A családi és egyéni sérelmek még ma is integráns részei a családok emlékezetének, s következésképpen meghatározó elemei a családi szocializációs folyamatnak. Az interjús vizsgálat azt mutatta, hogy a szélsőjobboldallal elsősorban azok szimpatizálnak, akiknek családja a kommunista időkben jelentős meghurcoltatáson ment keresztül: ők erőteljes soviniszta attitűddel rendelkeznek. Ezeket a frusztrációval terhelt emlékeket nem tudta békévé oldani a jólét és a siker reménye, mivel a rendszerváltás utáni Magyarország nem vált varázsütésre gazdag jóléti és fogyasztói társadalommá. Így a megszerzett pozíció bizonytalansága, az életút sikertelensége, a munkahelyi frusztráció felerősíti a családból hozott félelmeket és mozgósítja a háttérben meghúzódó politikai attitűdöket. Széleskörben megfigyelhettük interjúink során is a szélsőjobbhoz köthető attitüdinális potenciál jelenlétét a munkavállalók nagyrészénél, függetlenül aktuális politikai állásfoglalásuktól, szavazói magatartásuktól. A kérdőív adatainak elemzése azt mutatta, hogy mind a politikai baloldalon, mind a mérsékelt jobboldal 146
szavazói között nagy számban találnunk olyanokat, akik radikális jobboldali szavazók lehetnének attitűdjeik alapján. Amennyiben a frusztráció mértékét, a szélsőjobboldali hívószavak iránti keresletet, vagyis az attitüdinális potenciált nézzük, Magyarországon kellett volna megszületnie az egyik legerősebb szélsőjobboldali, ha úgy tetszik nemzeti radikális jobboldali pártnak Európában. Ennek ellenére a MIÉP az egyik leggyengébb és legsikertelenebb szélsőséges párt a kontinensen. Véleményem szerint a magyar szélsőjobb viszonylagos sikertelenségének három fő oka van. Az első, s talán a legfontosabb ok a szélsőjobboldalnak, s benne a MIÉP üzeneteinek egyoldalúságára vezethető vissza. A magyar szélsőjobb tipikusan antikommunista, soviniszta, etnocentrikus, antiszemita, globalizáció és EU ellenes hívószavakkal operál. Ezek a hívószavak nem szólítják meg a rendszerváltás veszteseit, nem ígérnek nekik jobb életet, felívelő karrier lehetőséget, anyagi és munkahelyi stabilitást. Ugyan a nacionalista és soviniszta jelszavak sok kérdezettnél visszaköszöntek az interjúk során, de ezek csak másodlagos, szinte már-már felvett manír, vagy romantikus világ- és történelemszemlélet szintjén voltak jelen. A cselekvést motiváló erő elsősorban nem ez volt, hanem a mai valóságos problémákra való válaszkeresés, amit a munkavállalók nem kapnak meg a soviniszta, antiszemita és revizionista lózungoktól. A társadalmi-gazdasági változások vesztesei így inkább azokkal a mérsékelt jobb és baloldali pártokkal szimpatizálnak és azokra szavaznak, akik politikai üzeneteik középpontjába gazdasági szempontból nézve baloldali populista hívószavakat állítanak. A másik fontos ok a MIÉP hívószavainak sajátos premodern szélsőjobboldali jellege. Magyarországon a szélsőjobboldali gondolkodás és ideológia 40 év államszocializmust átaludva éledt újjá többé-kevésbé a régi köntösben. A rendszerváltás nyomán a két háború közötti szélsőséges értékrend, szólamok, jelképek és ideológiák éledtek újra, amelyek a globalizációra és a modernitás problémáira többek között antiszemitizmussal, a Horthy rendszer tekintélyelvű társadalmi berendezkedésének felmagasztalásával, sovinizmussal és etnocentrizmussal reagáltak. Ezek a hívószavak megszólítják azokat, akik a két háború közötti keresztény Magyarország értékrendjének alapján oldanák meg a jelenlegi problémákat, például az idősebb budai választókat. Ugyanakkor ezek a hívószavak emlékeztetnek arra, hogy ez a politika egyszer már nemzeti tragédiához vezetett. Ezért a mai szemmel nézve
147
irracionális és aktualitásukat vesztett hívószavak nem ragadják meg a változások nyerteseinek figyelmét. Végül a szélsőjobb relatív gyengeségéhez hozzájárult az a sajátosság is, hogy a magyar szélsőjobboldalnak nincs fiatal, erőteljes, karizmatikus vezére, aki képes lenne a széles tömegek fantáziáját megragadni. Az igazán karizmatikus vezető a mérsékelt jobboldali párt élén áll. Magyarországon az a sajátos helyzet állt elő, hogy a mérsékelt bal és jobboldali pártok és azok karizmatikus vezetői elszippantották a levegőt a szélsőséges jobboldal elől azzal, hogy egyaránt baloldali populista jelszavakat hirdettek. Emellett a mérsékelt jobboldal számos megnyilatkozása jellegében hasonlít a szélsőjobb potenciális hívószavainak egy részéhez. Ennek a ’szívó hatásnak’ a következménye az, hogy az igazán tehetséges és fantáziadús fiatalok és politikai vállalkozók nem a szélsőjobb keretében keresik a politikai karrier lehetőségét, ami tovább gyengíti a szélsőjobboldalt. Egy populista szélsőjobboldali párt hiánya egy olyan országban, ahol lenne kereslet egy ilyen pártra, azonban megmérgezi a mérsékelt nagy pártok viszonyát is. Egy a politikai konszenzusból kitaszított populista, szélsőséges, nacionalista párt hiányában, a két nagy párt nem tudja elfoglalni a mérsékelt, józan és a világgazdasági realitásokkal számot vető kompromisszumos politikai centrumot, s a szélsőséges párt illegitimmé nyilvánításával megerősíteni e pozícióját. Ehelyett a mérsékelt nagy pártok kénytelenek olyan hívószavakkal operálni a választók megnyerése érdekében, amelyek egy posztmodern „nyugat-európai" radikális jobboldali párt hívószavai is lehetnének. Mivel mindkét párt tartalmilag hasonló üzenetekkel operál és folyamatosan védekező pozícióból poitizál, lehetetlenné válik közöttük a konszenzus, ugyanakkor a politikai centrum elfoglalása érdekében ’szükségessé válik’ a másik oldal szélsőségesként való megbélyegzése. Ez a sajátos politikai felállás az egyik fő oka az utóbbi évtized elhibázott politikájának, s a magyar politikai erők közötti konszenzusképtelenségnek olyan válságos időkben, amikor a politikai konszenzusra égető szükség lenne.
148
Irodalom Aiello, A. and Areni, A. (1998), “Un agggiornamento della Scala di De Grada ed altri (1975) per la misura dell’Etnocentrismo. (An updating of the attitude scale of De Grada et al (1975) for the measurement of ethnocentrism.)”, Rassegna di Psicologia, Vol. 15 No. 2, pp. 145-160 3. Adorno, Theodor/Frenkel-Brunswick, Else/Levinson, Daniel J./Sanford, R. Nevitt (1950): The Authoritarian Personality, Harper, New York Ágh Attila (2000): Early consolidation and the crisis of the fragmented democracy: The majoritarian-consensual democracy debate in Hungary’, ECPR Copenhagen Joint Sessions, 2000 Workshop No. 1 Competing Conceptions of Democracy Altemeyer (1988): Enemies of freedom: Understanding Right-wing authoritarianism, San Fracisco: Jossey-Bass Altemeyer (1998): The other „authoritarian personality” in L. Berkowitz (ed.) Advances in Experimental Social Psychology, vol. 30. Orlando, FL: Academic Press Altermatt, Urs/Kriesi, Hanspeter (1995): L’extrême droite en Suisse. Organisations et radicalisation au cours des années quatre-vingt et quatre-vingt dix, Editions universitaires, Fribourg Andersen, Johannes (2000): Dansk Folkeparti, demokratiet og de fremmede, Arbejdspapirer fra Institut for Økonomi, Politik og Forvaltning, Ålborg Universitet, p. 6 Arzheimer, Kai (2001): Extreme Right Parties in Germany, http://www.politik.unimainz.de/ereps/download/germany_overview.pdf Bagó József (2000): Furthering Employment in Hungary, http://www.dse.de/ef/kop5/bago.htm Balazs, Faguer és Rimbaud (2001): French national report, www.siren.at/members Baldini,
Gianfranco
(2001):
Overview
of
the
Italian
Extreme
Right,
http://216.239.59.104/search?q=cache:hc0_XVj425kJ:www.politik.unimainz.de/ereps/download/italy_overview.pdf+Baldini,+Gianfranco+(2001):+Overview+ of+the+Italian+Extreme+Right&hl=en&ct=clnk&cd=1 Bartus László (2001) Jobb magyarok. A szélsőjobb útja a hatalomhoz 1990-2000. Magánkiadás, Budapest
149
Bayer József: Jobboldali populizmus és szélsőjobboldal Kelet-Közép-Európában. Eszmélet Folyóirat http://64.233.183.104/search?q=cache:LzrvdOEvj0MJ:www.freeweb.hu/eszmelet/55/ba yer55.html+bayer+j%C3%B3zsef+populizmus&hl=hu&ct=clnk&cd=1&gl=hu&lr=lang _hu Betz, Hans-Georg (1996): Radikaler Rechtspopulismus in Westeuropa; in: PVS, Politische Vierteljahresschrift, Sonderheft 27, p. 365 Betz, Hans-Georg (1994): Radical Right Wing Populism in Western Europe, 1. ed. New York Betz, Hans-Georg (2001): Radikaler Rechtspopulismus im Spannungsfeld zwischen neoliberalistischen Wirtschaftskonzepten und antiliberaler autoritärer Ideologie; in: Loch, Dietmar/Heitmeyer, Wilhelm (ed.), Schattenseiten der Globalisierung, Frankfurt am Main, Suhrkamp, p. 167-185 Betz, Hans-Georg/Immerfall, Stefan (eds.) (1998): The New Politics of the Right, neopopulist parties and Movements in established Democraties, MacMillan Press LTD, London Betz
(2004):
La
droite
populiste
en
Europe,
Extréme
et
démocrate?
Paris:
CEVIPOF/Autrement Billiet and De Witte (1995): Attitudinal dispositions to vote for a „new” extreme rightwing party:the case of „ vlaams Blok” European Journal of Political Research, Vol.27, No.2:181-202 Billiet, Scheepers, De Witte (1995): Het electoraat van het Vlaams Blok. De kiezers en hun opvattingen, Sociologische Gids, jrg.42, Nr.3,p.232-252 Billig, Michael (1991): Ideology and opinions, Sage, London; Staub, E. (1989): The roots of evil: The psychological and cultural origins of genocide and other forms of group violence, Cambridge University Press, New York Bjørklund, Tor (2001): Scandinavian Extreme Right Parties, http://216.239.59.104/search?q=cache:jkuzJAP6K0sJ:www.politik.unimainz.de/ereps/download/scandinavia_overview.pdf+Bj%C3%B8rklund,+Tor+(2001):+ Scandinavian+Extreme+Right+Parties&hl=en&ct=clnk&cd=1 Boltanski, Luc/Chiapello, Eve (1999): Le nouvel esprit du capitalisme, Gallimard, Paris Borsányi György (1989) A budapesti munkások választói magatartása (1922-1945), Valóság 1989/1, 87.o. Bozóki, A. (1994) ’Vázlat három populizmusról: Egyesült Államok, Argentina és Magyarország’, Politikatudományi Szemle, III. Évf. 1994/3 szám. p. 33-68. 150
Brubaker, Rogers (1992): Citizenship and Nationhood in France and Germany. Cambridge, MA: Harvard University Press Butterwege (1996): Rechtsextremismus, Rassismus und Gewalt, Erklaerungsmodelle in der Diskussion, Darmstadt Butterwege et al. (1998): Sozialstaat und neolibarale Hegemonie. Standortnationalismus als Gefahr für die Demokratie (Berlin: Elefanten Press) Cambell (1967): Stereotypes and perception of group differences, American Psychologist, 22:817-829 Campbell, Angus-Converse, Philip E.- Miller, Warren E.- Stokes, Donald E. (1980): The American Voter. Midway Reprint. Chicago and London, The University of Chicago Press Cambré, B./De Witte, H./Billiet, J. (eds.) (2001): The Attitude Towards Foreigners in Belgium; in: Westin C. (ed.), Racism, Xenophobia and the Academic Response. European Perspectives, Stockholm University, Stockholm Carter, Elisabeth (2001): The Extreme Right in Austria, http://216.239.59.104/search?q=cache:0Ke-GM9p70cJ:www.politik.unimainz.de/ereps/download/austria_overview.pdf+Carter,+Elisabeth+(2001):+The+Extre me+Right+in+Austria,&hl=hu&ct=clnk&cd=1&gl=hu&client=firefox-a Cartwright, D. és Harary, C. (1978). Strukturális egyensúly: Heider egyensúlyelméletének általánosítása. In: Az attitűd pszichológiai kutatásának kérdései. Szerk: Halász L., Hunyady Gy., és Marton L. M. Akadémiai Kiadó, Budapest Clark-Lipset-Rempel (1993): The Declining Political Significance of Social Class, in: International Sociology, 1993. (8) 3. p. 293–316. Coenders, M. (2001): Nationalistic attitudes and Ethnic Exclusionism in a comparative perspective, Nijmegen. Commission (2000) Hungary 2000, Regular report from the Commission on Hungary’s progress towards accession, 8. November 2000. Country Brief (2000). www.worldbank.hu Dansk Folkepartis Arbejdsprogram 2001 De Witte, H. (1999): Job insecurity and psychological well-being: Review of the literature and exploration of some unresolved issues; in: European Journal of Work and Organizational Psychology, 8, p. 155-177. De Weerdt és De Witte (2001): Belgian national report, www.siren.at/members
151
Dokumentationsarchiv des Österreichischen Widerstandes, Handbuch des Österreichischen Rechtsextremismus, 1993, 35 Dörre, Klaus (1997): Modernisierung der Ökonomie – Ethnisierung der Arbeit: Ein Versuch über Arbeitsteilung, Anomie, deren Bedeutung für interkuturelle Konflikte; In: Heitmeyer, Wilhelm (ed.), Was treibt die Gesellschaft auseinander? Edition suhrkamp, Frankfurt/Main Duriez and Van Hiel (2002): The march of modern fascism. A comparison of social dominance orientation and authoritarianism, Personality and Individual Differences, 32: 1199-1213 Ellemers, N. and Bos, A. (1998): Individual and group level responses to threat experienced by Dutch shopkeepers in East-Amsterdam. Journal of Applied Social Psychology, 28, 1987-2005 Enyedi Zsolt – Körösényi, András (2001) Pártok és pártrendszerek, Osiris, Budapest, p. 94. European Commission DGV (1998-1999): Employment Observatory, MISEP, Policy measures 61, 62, 63, 64, 65 European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions, 2003 European Monitoring Centre on Racism and Xenophobia, 2001 European Survey on Working Conditions of the European Foundation, 2000 Eurostat Yearbook 2001, Luxembourg, Office for Official Publications of the European Communities. Eurostat news release on immigration in EU 64/2006 Falkenberg, Susanne (1997): Populismus und Populistischer Moment im Vergleich zwischen Frankreich, Italien und Österreich, Dissertation, Duisburg Falter and Klein (1994): Wer waelht rechts? München: Verlag C.H.Beck Feldman, Stenner (1997): Perceived threat and authoritarianism. In: Political Psychology 18, 741-770 Festinger, L. (1973): A kognitív disszonancia elmélete. in: Szociálpszichológia. Bp. p. 75–84 Fisher, Stephen (2001): The Vlaams Blok, http://216.239.59.104/search?q=cache:aoUw0nVawwJ:www.politik.unimainz.de/ereps/download/belgium_overview.pdf+Fisher,+Stephen+(2001):+The+Vlaa ms+Blok&hl=en&ct=clnk&cd=1 Flecker (eds. 2007): Changing Working Life and the Appeal of the Extreme Right, Ashgate Flecker,
Kirschenhofer
és
Papouschek
(2001):
Austrian
national
report,
www.siren.at/members 152
FPÖ Party Programme 1997, Chap. I, Art. 2,5 Franklin, Mark/Mackie, Tom/Valen, Henry et al. (1992): Electoral Change: Responses to Evolving Social and Attitudinal Structures in Western Countries, Cambridge University Press, Cambridge Fricz Tamás (1999): Pártok és párt rendszerek Magyarországon In.: A. Gergely András – Bayer József – Kulcsár Kálmán (eds.) A politikatudomány arcai. Akadémiai Kiadó, Budapest. 223-258. Fricz Tamás (2001): Pártrendszerek, Nyugat-Európa, Közép-Európa, Magyarország, Századvég Kiadó, Budapest, p. 142. Gaasholt, Øystein/Togeby, Lise (1995): I syv sind. Danskernes holdninger til flygtninge og indvandrere, Politica, Århus Gárdos Éva – Sárosi Annamária (2005): A magyarországra érkező külföldiek demográfiai jellemzői a magyar népesség tükrében, 1990–2000, Kisebbségkutatás, 2005/3. Gentile/Kriesi, in: Betz, Hans-Georg/Immerfall, Stefan (eds.) (1998): The New Politics of the Right, neo-populist parties and Movements in established Democraties, MacMillan Press LTD, London 125 Gentile (1995): The power without face, Franco Angeli, Milano Giddens, Anthony (1990): The consequences of modernity, Polity Press, Cambridge Grinderslev, E., Thoft, E. (2003): Xenophobic populism in Denmark – The welfare state under pressure. Interim country report on qualitative findings (Denmark), report to the EC. Godoy, Leticia Delgado (2002): Immigration in Europe: Realities and policies. University Rey Juan Carlos Götermaker, Manfred (2003): Az NSZK története. Korona Kiadó, Budapest Gundelach (2001): National identitet i en globalisering stid. Dansk Sociologi 1, 63-68 Hajnal István (1988): Az újkor története. Akadémiai kiadó, Reprint kiadás, Az eredetit a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt. adta ki 1936-ban, Budapesten Hárs, Á. (1995) ’Migration and the Labour Market’ in.: Fullerton, M. – Sik, E. – Tóth, J. (eds.) Refugees and Migrants: Hungary on the Crossroads, MTA PTI, Budapest Haslam, S.A. (2001): Psychology in organizations. The social identity approach, Sage, London Hegedűs István (2003): Rút Pártviszály. Pártok és változások – a Fidesz politikai fordulata Ph.D. értekezés, http://www.lib.uni-corvinus.hu/phd/hegedus_istvan.pdf
153
Heitmeyer, Wilhelm (1989): Jugend-Staat-Gewalt in der politischen Risikogesellschaft; in: Heitmeyer, Wilhelm et al. (eds. 1989), Jugend-Staat-Gewalt, Weinheim/München Heitmeyer, Wilhelm (ed.) (1997): Was treibt die Gesellschaft auseinander? edition suhrkamp, Frankfurt/Main Heitmeyer, Wilhelm et al. (1992): Jugend-Staat-Gewalt. Politische Sozialisation von Jugendlichen. Jugendpolitik und politische Bildung, 2 ed. Weinheim/München Held, Josef/Horn, Hans/Leiprecht, Rudolf/Marvakis, Athanasios (1992): “Du mußt so handeln, daß Du Gewinn machst…”. Empirische Untersuchungen und theoretische Überlegungen zu politisch rechten Orientierungen jugendlicher Arbeitnehmer, Duisburg Hentges, Gudrun (2002): Refugee and Asylum Policy Influenced by Europeanisation; in: Nader, Laura/Pinxten, Rik/Preckler, Ellen (eds.), Europe’s New Racism: Causes, Manifestations and Solutions, Oxford/New York Hentges, Ellerbe-Dück és Mayer (2001): German national report, www.siren.at/members Hogg, Michael A. (2000): Subjective uncertainty reduction through self-categorisation: A motivation theory of social identity processes; in Stroebe, Wolfgang/Hewstone, Miles (eds.), European Review of Social Psychology, 11, p. 223-255 Holzer (1993): Rechtsextremismus – Konturen, Definitionsmerkmale und Erklärungsansätze; in: Dokumentationsarchiv des österreichischen Widerstandes (ed.): Handbuch des österreichischen Rechtsextremismus, DÖW, Wien, p. 35 Hunya, G. (2000): Foreign penetration in central European manufacturing in.: Hunya, G. (ed.). Integration Through Foreign Direct Investment. Making Central European Industries Competitive. Edward Elgar: Cheltenham, UK and Norhtampton, MA, USA. P. 111-128. Ignazi, Piero (2000): The extreme Right in Europe, Il Mulino, Bologna ILO (1997) Hungary Employment and Sustainable Livelihoods. ILO CEET, Budapest, p.2226. Ivaldi, Gilles (2001): Extreme Right Parties in France, http://216.239.59.104/search?q=cache:i39RVqX1qyUJ:www.politik.unimainz.de/ereps/download/rpp_evans_ivaldi2002_gb.pdf+Ivaldi,+Gilles+(2001):+Extre me+Right+Parties+in+France&hl=en&ct=clnk&cd=1 Jaschke, H.-G. (2001): Rechtsextremismus und Fremdenfeindlichkeit, Westdeutscher Verlag, Wiesbaden
154
Jetten, J./Hogg, M.A./Mullin, B.-A. (2000): In-group variability and motivation to reduce subjective uncertainty; in: Group Dynamics: Theory, Research and Practice, 4, p. 184198. Jetten, J./O’Brien, A./Trindall N. (2002): Changing identity: Predicting adjustment to organizational restructure as a function of subgroup and superordinate identification; in: British Journal of Social Psychology, 41, p. 281-297. Karpantschof, René (1999): Nynazismen og dens modstandere i Danmark, Sydjysk Universitetsforlag, Esbjerg Karasek, R. and Theorell, T. (1990): Healthy work: stress, productivity, and the reconstruction of working life. (New York, NY: Basic. Books) Keller, Felix (1992): Die Empörung der “Schweigenden Mehrheit”, Rechtspopulismus in des BRD und in der Schweiz, 1960-1990, Soziologisches Institut der Universität Zürich 298 Kelly (1955): The psychology of personal constructs New York: Norton Kinder and Sanders (1996): Devided by colour: Radical politics and democratic ideal – Chicago: University of Chicago Press Kiss, J. (1996): The development and the prospect of Hungarian agricultural emplyoment. Institure of World Economy, Budapest, August 1996. Kitschelt (1994): The transformation of European social democracy, Cambridge University Press, Cambridge Kitschelt, Herbert (1995): The Radical Right in Western Europe, University of Michigan Press Kobi, Sylvia (1993): Loyauté et dissidence des votants; in: Kriesi, Hanspeter (ed.), Citoyenneté et démocratie directe, Seismo, Zürich, p. 233-260 Kobi, Sylvia (1996): A propos de l’idéologie et du vote national-populistes, L’intolérance visà-vis de l’autre gagnent-elle du terrain ?; in: Wicker, Hans-Rudolph/Alber, Jean-Luc et al., Seismo, Zürich Koopmans, Ruud/Kriesi, Hanspeter (1997): Citoyenneté, identité nationale et mobilisation de l’extrême droite. Une comparaison entre la France, l’Allemagne, les Pays-Bas et la Suisse; in: Birnbaum, Pierre (ed.), Sociologie des nationalismes Körösényi András (1998): A magyar politikai rendszer, Osiris, Budapest Kriesi, Hanspeter/Linder, Wolf/Klöti, Ulrich (1998): Schweizer Wahlen 1995, Haupt, Bern/Stuttgart/Wien Lavine et al. (1999): Threat, Authoritarianism and voting: An investigation of personality and persuasion. Personality and Social Psychology Bulletin, 25 (3). 155
Leiprecht, Rudolf et al. (1991): Jugendliche und Rechtsextremismus. Laufende und abgeschlossene Forschungsarbeiten in Ost- und West-Deutschland, Düsseldorf Lipset, Seymour Martin (1960/1981): Political man, Doubleday and Co, New Jersey Lipset and Rokkan (eds.) (1967): Cleavage Structures, Party systems, and voter alignments: Cross national perspectives, Free Press, New York, p 1-64. Lubbers, Marcel (2001): Exclusionistic Electorates. Extreme right-wing voting in Western Europe, Nijmegen 230 Lukács, John (1998): A történelmi Hitler. Európa Kiadó, Budapest Lukács, John (1996): A nulla év. Európa Kiadó, Budapest, 27.o. Makó Csaba (2002): Paradigmaváltás a munkafolyamatban: poszt-fordizmus helyett neofordizmus, Harvard Business manager, No.1.,p. 60-69. Mann, Thomas: Ez a béke. In: Thomas Mann (1960): Gesammelte Werke in zwölf Bänden, Frankfurt am Main, Band XII. s. 831. Mayer and Perrineau (1992): Why do they Vote for Le Pen? European Journal of Political researsch, 22 July 1992:123-41 Mayer, Nonna (1999): Ces Français qui votent FN, Flammarion, Paris McGregor, Zanna, Holmes, és Spencer (2001): Compensatory conviction int he face of personal uncertainty: going to extremes and being oneself. In: Journal of Personality and Socila Psychology 80, 472-488 Meloen, J./Van der Linden, G./De Witte, H. (1996): A test of the approaches of Adorno et al., Lederer and Altemeyer of Authoritarianism In Belgian Flanders: a research note; in: Political Psychology, 17(4), p. 643-656. Mérei Ferenc (1947): Az együtes élmény. in.: Pataki Ferenc, szerk. Csoportlélektan, Gondolat, Budapest, 346-366 Milesi, Martinelli és Catellani (2001): Italian national report, www.siren.at/members Mileti et al.: (2002) SIREN Workpackage I. Modern Sirens and their populist songs. Neuchatel and Vienna Mileti – Plomb (2007): Addressing the link between socio-economic change and right wing populism and extremism. In: Changing Working Life and the Appeal of the Extreme Right Flecker (eds.), Ashgate 2007. Mileti, Francesca (2000): Les catégories de la migration: enjeu social ou référent identitaire?; in: Revue Suisse de Sociologie, Vol. 26, (1), p. 3-35 Ministero del Lavoro (2001): Libro bianco sul mercato del lavoro in Italia, (White book on the job market in Italy); in: www.uilca.it/text/iniziative/librobianco.html 156
Mudde, Cas (1999): The single-Issue Party Thesis: Extreme Right Parties and the Immigration Issue; in: West European Politics, Vol. 22, n° 3, p. 182-197 Mudde, Cas (2000). The Ideology of the Extreme Right, Manchester and New York. National reports on qualitative findings (2003) – www.siren.at/members Népszabadság, 2001.10.12. Nolte, Ernst (2003): A fasizmus korszaka. Kairosz kiadó, Budapest OECD (1999) Economic Surveys: Hungary 1999. OECD: Paris, p. 72-73. OECD Historical Statistics, 2001:16 OECD Historical Statistics, OECD 2000 OECD (2002) Sopemi Trends in International Migration, OECD Paris. Olsen, M.E. (1969): Two categories of political alienation, in: Social Forces, 47, p. 288-299. Ormos Mária (2000): Mussolini. PolgArt Kiadó, Budapest 337.o. Papadopoulos, Yannis (2004): National-populism in Western Europe: an ambivalent phenomenon, Institut d’Etudes Politiques et Internationales, Université de Lausanne Perrineau (1997): Le symptome Le Pen. Radiographie des électeurs du FN (Paris Fayard) Plasser Fritz and Ulram Peter A. (eds.) (2003). Wahlverhalten in Bewegung: Analysen zur Nationalratswahl 2002. Vienna: WUV. Polányi Károly (1946): Origins of our Time, The Great Transformation. Victor Gollanz Ltd. London. Magyar kiadás: A nagy Átalakulás, Mészáros Gábor Kiadása, 1997 Pratto (1999): The puzzle of continuing group inequality: Piecing together psychological, social, and cultural forcers in social dominance theory, in M.P. Zanna (ed.) Advances in Experimental Social Psyhology Vol.,319.San Diego. Academic Press Pratto, F./Sidanius, J./Stallworth, L.M./Malle, B.F. (1994): Social dominance orientation: A personality variable predicting social and political attitudes; in: Journal of Personality and Social Psychology, 67, p. 741-763. Ptak, Ralf/Schui, Herbert (1998): Das FPÖ-Dreieck Rechtsextremes Fundament Neoliberale Substanz – Marktgerechte Präsentation; in: Kurswechsel, Heft 1, p. 98-113 Rogers (1951): Client centered therapy, Boston: Houghton Mifflin Rosenberg and Hovland (1960): Cognitive, affective and behavioural components of attitudes in: C. Hovland and M. J. Rosenberg (eds) Attitude, Organisation and Change Chicago New Haven, Yale University Press Scheepers, P./Billiet J./De Witte, H. (1995): Het electoraat van het Vlaams Blok. De kiezers en hun opvattingen, Sociologische Gids, jrg. 42, Nr. 3, p. 232-252
157
Schnapper, Dominique (1994): La communauté des citoyens: sur l’idée moderne de nation, Gallimard, Paris ; Brubaker, Roger (1999): The Manichean Myth: Rethinking the Distinction between “Civic” and “Ethnic” Nationalism; in: Kriesi, Hanspeter et al. (eds), Nation and National Identity, The European Experience in Perspective, Verlag Rüegger, Zürich, p. 55-72 Schui et al. (1997): Wollt ihr den totalen Markt? Der Neoliberalismus und die extreme Rechte (München: Knaur) Secord-Backmann (1972): Szociálpszichológia Kossuth Kiadó, Bp., 4. fejezet: Az attitűd változás folyamatai p. 138-153. Sennett, Richard (1998): The corrosion of character, the personal consequences of work in the new capitalism, W.W. Northon and Company, New-York Sipos Balázs (2001): ‘Ki nevet a végén. Szélsőjobb és politikai komunikáció Magyarországon’, Mozgó Világ 2001/7, p. 22-34. Social Problems and Actions for Development (1994): National Report of the Republic of Hungary for the World Summit for Social Development Statistisches Bundesamt (2001:538): Statistisches Jahrbuch 2001 für die Bundesrepublik Deutschland, Wiesbaden Staub, E. (1989): The roots of evil: The psychological and cultural origins of genocide and other forms of group violence, Cambridge University Press, New York Streeck, Wolfgang/Kathleen Thelen (2005): Introduction: Institutional Change in Advanced Political Economies, in: Wolfgang Streeck/Kathleen Thelen (eds.): Beyond Continuity: Institutional Change in Advanced Political Economies, Oxford, 1-39. Szente Péter (2002): A közszolgálati média lehetetlensége. Médiakutató, 2002 tavasz-jog rovat Taggart (1995): New populist parties in Westren Europe In: West European Politics 18:1, 3451 Taguieff (1986): La doctrine du national populisme en France. In: Etudes 363/1, 27646 Tajfel and Turner (1979): An integrative theory of intergroup conflict, W.G. Austin& S. Worchel (eds): The social psychology of intergroup relations, Monterery, CA: Brooks/Cole Tajfel, Henri (1969): Cognitive aspects of prejudice; in: Journal of Social Issues, 25, p. 79-97. Tamás Gáspár Miklós (2000): Az átkozott hazugság. Mozgó Világ, 2001/5, p. 33-36. Tamás Pál (2007): Radikális jobboldali világképek a 2006-os politikai évad kezdetén. MTA SZKI, http://www.socio.mta.hu/mtarsak/tamaspal.html 158
Thoft és Griderslev (2001): Danish national report, www.siren.at/members Tóka Gábor (2001): A szavazói magatartás kutatása. Politikatudományi Szemle, 2001. 3. szám, 114–124. Tóth Pál Péter (1997): Haza csak egy van? Menekülők, bevándorlók, új állampolgárok Magyarországon (1988-1994). Püski Kiadó, Budapest,. 238 p. Turner, John C./Hogg, Michael A./Oakes, Penelope J./Reicher, Stephen D./Wetherell, Margaret S. (1987): Rediscovering the social group: A self-categorisation theory, Blackwell, Oxford UN statistics list of countries by immigrant population, World Population Policies 2005 Van den Brug, Fennema and Tillie (2000): Anti-immigrant parties in Europe: Ideological or protest vote, European Journal of Political Research,37(1):77-102. Van Knippenberg, D./van Knippenberg, B./Monden, L./de Lima, F. (2002): Organizational identification after a merger: A social identity perspective; in: British Journal of Social Psychology, 41, p. 233-252. Vecchi, B. (1993): In cerca di sovranità - In search of sovereignty; in: Caldiron, Guido (ed.), Gli squadristi del 2000 (The squads of 2000), Manifestolibri, Roma Watts, M.W. (1973): Efficacy, trust and commitment to the political process; in: Social Science Quarterly, 54, p. 623-631. Wiener
György:
Osztályhelyzet
és
választói
magatartás
–
Eszmélet
folyóirat,
http://eszmelet.freeweb.hu/54/wiener54.html
World Population Policies 2005, United Nations, Department of Economic and Social Affairs, March 2006. www.miep.hu Zilian, Hans Georg (1998): Satanische Masken. Jugend und Rechtsorientierung in der österreichischen Provinz, Ludwing Boltzmann Institut für Historische Sozialwissenschaft, Studien zur historischen Sozialwissenschaft, Bd. 24, Campus Verlag, Frankfurt am Main/New York Zilian, Hans Georg (2002): Der “Populismus” und das Ende der Gleichheit; in: Eismann, Wolfgang (ed.), Rechtspopulismus - Österreichische Krankheit oder Europäische Normalität? Czernin Verlag, Wien Zoll, Rainer (ed.) (1984): “Hauptsache, ich habe meine Arbeit”, edition suhrkamp, Frankfurt/Main
159
Mellékletek Survey no. 11884/3, Project SIREN Final questionnaire Hello, my name’s ______________ and I’m an interviewer from (name of the survey agency, e.g. Eurisko in Milan). We’re carrying out an international survey on behalf of the European Community, on Italian (Austrian etc.) people’s attitudes toward some issues that are currently debated in our society. May I ask you a few questions? Your answers will remain completely anonymous.
Screener 0. Are there any people in your household that currently perform paid work/work on their own from at least 5 years? - Yes 1 - No 2 close interview 1. May I speak with one of these household member(s)? - Yes 1 - No 2 close interview Continue the interview with the person available (from q. 0). 2. Have you been interviewed in the last 6 months (face to face or by phone?) -
Yes No
1 close interview 2
1. Do you perform paid work/do you work on your own? - Yes - No
1 2
Interviewer: if not working, thank and close interview. 2. How long have you been performing paid work/working on your own? ................. years Interviewer: if less than 5 years thank and close interview. 3. Do you have Italian (Austrian etc.) nationality? - Yes - No
1 2
Interviewer: if the answer is ‘no’, thank and close interview. 4. Sex (N=5,600) - Male - Female
57.0% 43.0%
5. Could you please tell me your age? (N=5812) 160
- Mean = 42.4 years old LET’S NOW TALK ABOUT YOUR CURRENT OCCUPATION. 6. Do you work in the private sector, in the public sector, or are you self-employed? (Single answer. If respondent works in more than one sector, ask him/her to refer to the main one.) (N=5,600) - Private sector 52.2% - Public sector 36.8% - Self-employed 11.0% 7. Can you please tell me where you would place yourself in the list I will read you out, looking at your current occupation? (Single answer. If respondent works in more than one sector, ask him/her to refer to the main one.) (N=5,575) If private sector (q. 6 - code 1): - Blue-collar worker, farm worker 16.5% - White-collar worker, shop assistant 20.9% - Middle manager, teacher 8.5% - Senior manager, executive staff 6.4% If public sector (q. 6 - code 2): - Blue-collar worker 5.4% - Lower-ranking civil servant 10.2% - Middle-ranking civil servant, teacher, regular soldier 16.2% - High-ranking civil servant 4.8% If self-employed (q. 6 - code 3): - Entrepreneur 3.6% - Professional (doctor, lawyer, etc.) 3.3% - Trader, farmer, craftsman 4.2% 8. Do you supervise workers or employees? If yes, less or more than 10 people? (N=5,588) - No 61.4% - Less than 10 people 26.2% - 10 people or more 12.4% If not working in private or public sector (q. 6 - codes 1, 2), ask: 9. Is your work contract permanent, fixed term, temporary as an agency worker, or you don’t have a contract? (N=4,974) - Permanent 87.0% - Fixed term 8.3% - Agency worker 1.0% - No contract 3.7% 10. Is your work part-time or full-time? (N=4,971) - Part-time - Full-time
18.3% 81.7%
161
Ask all 11. Which sector do you work in? (Read out.) (N=5,593) - Public administration, public-sector organizations - Education - Health and other social services - Industry - Agriculture, livestock farming - Commerce, tourism, distribution, transport - Professional services and consultancy provided to businesses or private individuals - Banking and investments - Insurance - Other sector
14.5% 9.5% 11.6% 25.1% 3.4% 16.9% 6.7% 3.4% 1.2% 7.7%
12. All things considered, how satisfied are you with your life in general, very satisfied, satisfied, neither satisfied or dissatisfied, dissatisfied or very dissatisfied? (N=5,583) - Very dissatisfied 1.1% - Dissatisfied 4.5% - Neither satisfied or dissatisfied 10.8% - Satisfied 54.7% - Very satisfied 29.0% 13. And overall, how satisfied are you with your current job, very satisfied, satisfied, neither satisfied or dissatisfied, dissatisfied, or very dissatisfied? (N=5,583) - Very dissatisfied 1.9% - Dissatisfied 6.8% - Neither satisfied or dissatisfied 10.9% - Satisfied 49.8% - Very satisfied 30.7% 14. Compared with five years ago, would you say that the amount of work you have to do has clearly increased, increased, stayed about the same, decreased, or clearly decreased? (N=5,531) - Clearly decreased 2.8% - Decreased 11.2% - Stayed about the same 25.3% - Increased 37.7% - Clearly increased 22.9% 15. And the possibility to make your own decisions at work, has it clearly increased, increased, stayed about the same, decreased, or clearly decreased? (N=5,548) - Clearly decreased 1.8% - Decreased 8.4% - Stayed about the same 45.1% - Increased 32.2% - Clearly increased 12.5%
162
16. And the social atmosphere at work, that is how well people interact, has it clearly improved, improved, stayed about the same, got worse, or clearly got worse? (N=5,490) - Clearly got worse 4.1% - Got worse 21.9% - Stayed about the same 48.4% - Improved 19.7% - Clearly improved 6.0% 17. And your job security, has it clearly increased, increased, stayed about the same, decreased, or clearly decreased? (N=5,478) - Clearly decreased 5.4% - Decreased 21.6% - Stayed about the same 54.9% - Increased 13.3% - Clearly increased 4.8% 18. And the financial situation of your family, compared with five years ago, has it clearly improved, improved, stayed about the same, got worse, or clearly got worse? (N=5,579) - Clearly got worse 3.4% - Got worse 20.1% - Stayed about the same 36.7% - Improved 32.5% - Clearly improved 7.3% 19. During the next five years, do you expect the financial situation of your family to clearly improve, improve, stay the same, get worse, or clearly get worse? (N=5,303) - Clearly get worse 2.3% - Get worse 18.4% - Stay about the same 43.5% - Improve 31.7% - Clearly improve 4.2% 20. If working in private or public sector (q. 6 - codes 1, 2), ask: In your opinion, how large is the probability that you will become unemployed in the near future (within one year), very large, rather large, nor large nor small, rather small, very small or impossible? (N=4861) - Very small or impossible 47.4% - Rather small 29.1% - Nor large, nor small 13.9% - Rather large 5.8% - Very large 3.8%
163
If self-employed (q. 6 - code 3), ask: In your opinion, how large is the probability that you will have to close down your business in the near future, very large, rather large, nor large nor small, rather small, very small or impossible? (N=598) - Very small or impossible 42.0% - Rather small 32.2% - Nor large, nor small 13.8% - Rather large 8.4% - Very large 3.7% 21. Now, please tell me how much you agree or disagree with the following statements. (Read the first item, and then say: please tell me whether you strongly agree, agree, neither agree nor disagree, disagree, or strongly disagree.) Strongly disagree 1. I feel strong ties with my workgroup/my colleagues at work. (N=5,500) 2. I feel strong ties with my company/organisation/institution. (N=5,554) 3. I feel strong ties with my occupational/professional category. (N=5,559) 4. I feel strong ties with my social class. (N=5,475) 5. I feel strong ties with my country (N=5,568).
Disagree
1.3%
7.6%
Neither agree nor disagree 12.0%
Agree
Strongly agree
51.4%
27.7%
2.3%
9.9%
13.9%
46.6%
27.4%
1.8%
8.9%
11.0%
45.8%
32.5%
3.1%
13.6%
19.4%
46.9%
17.0%
1.9%
6.4%
11.5%
40.2%
40.0%
22. The following statements refer to the professional or social group you consider yourself to belong to most. Do you agree or disagree with these statements? When answering, do not only refer to your own individual position, but also to this group as a whole. (Read the first item, and then say: please tell me whether you strongly agree, agree, neither agree nor disagree, disagree, or strongly disagree.)
1. The appreciation that people like me get is not proportionate to the appreciation we deserve. (N=5,500) 2. People like me are sufficiently rewarded for the work we do. (N=5,550) 3. People like me have the power needed to defend our interests. (N=5,512) 4. People like me contribute more to society than that we get back from society. (N=5,433)
Strongly disagree
Disagree
Agree
Strongly agree
23.4%
Neither agree nor disagree 16.2%
3.5%
39.5%
17.5%
9.1%
36.6%
14.3%
34.7%
5.3%
8.5%
35.7%
15.4%
33.2%
7.3%
2.1%
22.8%
23.4%
37.9%
13.8%
23. Who, according to you, defends your interests at work in the best way? (Read out.) (N=5,519) - A trade union 19.1% - A representative from your company/firm 13.9% 164
- Yourself - No one
55.9% 11.1%
24. Now, please tell me to what extent you agree or disagree with each of the statements I’ll now read you. (Read the first item, and then say: please tell me whether you strongly agree, agree, neither agree nor disagree, disagree, or strongly disagree.)
1. Only people who work hard enough will get ahead in their work. (N=5,579) 2. In work, good luck is absolutely the most important thing. (N=5,578) 3. People who do not get ahead in work are simply lazy. (N=5,564) 4. In work, even people who make every possible effort do not always get a position. (N=5,560)
Strongly disagree
Disagree
Agree
Strongly agree
27.9%
Neither agree nor disagree 11.3%
5.4%
36.3%
19.2%
8.3%
41.6%
17.0%
26.7%
6.4%
13.7%
54.9%
14.9%
13.3%
3.2%
0.6%
7.4%
8.2%
62.7%
21.1%
25. Now, let’s talk about some social issues that are currently debated. Please tell me to what extent you agree or disagree with each of the statements I’ll now read you. (Read the first item, and then say: please tell me whether you strongly agree, agree, neither agree nor disagree, disagree, or strongly disagree.) Strongly disagree 1. I find it normal that some people have more of a chance in life than others. (N=5,540) 2. Some people are just inferior to others. (N=5,519) 3. To get ahead in life, it is sometimes necessary to step on others. (N=5,567) 4. All humans should be treated equally. (N=5,577) 5. Economic equality should be increased. (N=5,508) 6. I would rather be citizen of (country) than of any other country in the world. (N=5,469) 7. There are many things about (country) that make me feel ashamed of being (nationality). (N=5,560)
Disagree
Neither agree nor disagree 9.8%
Agree
Strongly agree
45.0%
13.0%
6.5%
25.8%
13.4%
28.8%
8.3%
41.3%
8.2%
13.9%
35.6%
9.2%
33.8%
7.6%
1.0%
7.1%
5.0%
46.3%
40.6%
1.6%
11.0%
9.5%
50.3%
27.6%
3.8%
16.0%
14.7%
37.1%
28.4%
11.2%
36.8%
13.3%
29.5%
9.3%
165
8. The world would be a better place if people from other countries were more like the (citizens of country). (N=5,401) 9. Generally speaking, (country) is a better country than most other countries. (N=5,434) 10. People should support their country even if the country is wrong. (N=5,483) 11. Immigrants increase crime rates in (country). (N=5,417) 12. The presence of immigrants enriches the culture of our society. (N=5,512) 13. Immigrants take jobs away from (citizens of country). (N=5,544) 14. Immigrants are a threat to our culture and customs. (N=5,539) 15. Immigrants contribute to the welfare of this country. (N=5,444) 16. Obedience and respect for authority are the most important virtues children should learn. (N=5,560) 17. Most of our social problems would be solved, if we could somehow get rid of immoral and anti-social people. (N=5,441) 18. Sex crimes such as rape and abuse of children deserve more than just imprisonment; such criminals ought to be publicly whipped or worse. (N=5,507) 19. What we need most, more than laws and political programmes, is a few courageous and devoted leaders in whom the people can put their faith. (N=5,500) 20. We need strong leaders who tell us what to do. (N=5,532)
Strongly disagree
Disagree
Agree
45.3%
Neither agree nor disagree 21.2%
10.9%
Strongly agree
18.4%
4.3%
6.0%
32.8%
21.1%
33.2%
6.8%
11.4%
45.1%
12.6%
27.9%
6.0%
8.8%
31.7%
17.2%
32.5%
9.8%
3.0%
17.5%
14.4%
53.5%
11.6%
15.3%
54.1%
13.7%
12.9%
4.0%
19.1%
54.8%
11.1%
11.6%
3.3%
4.6%
26.0%
25.1%
38.3%
6.1%
6.9%
21.6%
14.4%
39.5%
17.7%
11.4%
38.6%
17.1%
25.8%
7.1%
14.0%
32.8%
9.9%
22.9%
20.4%
6.2%
20.4%
11.0%
44.0%
18.3%
13.7%
37.6%
16.6%
25.0%
7.1%
166
LASTLY WE’RE GOING TO BRIEFLY TALK ABOUT POLITICS. 26. Please tell me to what extent you agree or disagree with each of the statements I’ll now read to you. (Read the first item, and then say: please tell me whether you strongly agree, agree, neither agree nor disagree, disagree, or strongly disagree.) Strongly disagree 1. It seems that whatever party people vote for, things go on pretty much the same. (N=5,538) 2. People like me have no influence on what the government does. (N=5,539) 3. Politics sometimes seems so complicated that I can’t understand what’s going on. (N=5,558) 4. Politicians represent the general interest more frequently than they represent their own interests. (N=5,460) 5. The people we elect as members of parliament very quickly lose touch with their voters. (N=5,429)
Disagree
4.0%
26.0%
Neither agree nor disagree 10.3%
Agree
Strongly agree
41.5%
18.2%
3.8%
27.6%
10.9%
39.5%
18.1%
8.4%
33.4%
9.7%
35.9%
12.6%
11.0%
39.7%
20.1%
24.8%
4.9%
1.4%
12.5%
14.8%
49.8%
21.6%
27. How do you evaluate your interest in politics, very high, high, neither high nor low, low, or very low? (N=5,588) - Very low 8.2% - Low 14.0% - Neither high nor low 33.8% - High 31.9% - Very high 12.1% 28. In politics we usually talk of right, centre and left. Considering your own views, what is your present personal position on the political spectrum? Extreme left, Left, centre-left, centre, centre-right, Right, or extreme Right? And what about five years ago? Extreme left Left Centre-left Centre Centre-right Right Extreme right
Present (N=4,821) 1.3% 16.8% 19.4% 34.2% 15.9% 11.4% 0.9%
Five years ago (N=4,830) 1.6% 20.1% 18.9% 31.5% 15.4% 11.3% 1.0%
29. If new political elections were to be held, which are the two/three parties/political groupings from which you might choose the one party you would vote for? (Read out.) (Each country to insert own party list.) ..................................................................................................................................................
167
30. How do you evaluate (the most representative right wing party in each country) and its political stands? Are you strongly in favour, in favour, neither in favour nor against, against, or strongly against? (N=5,193) - Strongly against 23.3% - Against 24.1% - Neither in favour nor against 34.1% - In favour 16.2% - Strongly in favour 2.4% 31. And if you compare your current evaluation of (same party as q. 30) with the one you had five years ago, would you say that you are: (N=5,196) - More in favour of ... (insert party) 18.2% - Less in favour of ... (insert party) 18.0% - Same evaluation 63.8% SOCIODEMOGRAPHICS 32. How old were you when you left school? (unreliable) 33. What was the highest level of education you have achieved? (Each country refers to own ISCED list.) (N=5,593) - No level of education achieved 0.4% - Primary level of education 2.4% - Lower secondary level of education 16.6% - Upper secondary level of education 42.6% - Post-secondary non-tertiary 10.8% - First stage of tertiary education 25.1% - Second stage of tertiary education 2.2% 34. Is there another source of income in your household? (N=5,593) - No 38.5% - Yes 61.5%
168
35. How many people in your household depend on these incomes? (N=5,591) 1
18.1%
2
26.9%
3
21.9%
4
24.4%
5
7.0%
6
1.4%
7
0.3%
>8
0.2%
36. How would you evaluate the total amount of income of your household? Could you please choose an answer from the following list? (Read out.) (N=5,570) - We do not have enough, and have huge difficulties to get by 1.6% - We do not have enough, and have some difficulties to get by 9.2% - We have just enough to get by without difficulties 51.0% - We have more than enough, we can even save money 38.2% GEOGRAPHICAL AREA (RECORDED AUTOMATICALLY) (Each country to insert own codes) SIZE OF URBAN CENTRE (RECORDED AUTOMATICALLY) (Each country to insert own codes)
169
6. Táblázat Főkomponens analízisek komponens mátrixai Magyarországon és a teljes mintában Magyarország AU Q25_
6
Q25_
8
Q25_ Q25_
9 11
Q25_
12
Q25_
13
Q25_
14
Q25_
15
Q25_
16
Q25_
17
Q25_ Q25_
19 20
Q26_
1
Q26_
2
Q26_
5
I would rather be citizen of ... than of any other country in the world. The world would be better if people were more like the [citizens of country]. Generally speaking, ... is a better country than most other countries. Immigrants increase crime rates in [country]. The presence of immigrants enriches the culture of our society. Immigrants take jobs away from [citizens of country]. Immigrants are a threat to our culture and customs. Immigrants contribute to the welfare of this country. Obedience and respect for authority are the most important virtues for children. Social problems solved, if we could get rid of immoral and anti-social people. What we need most is a few courageous and devoted leaders. We need strong leaders who tell us what to do. It seems that whatever party people vote for, things go on pretty much the same. People like me have no influence on what the government does. The people we elect members of parliament quickly lose touch with their voters.
MIG
NA
Teljes minta PP
AU
MIG
NA
0.49
0.67
0.79
0.68
0.84
PP
0.83
0.75
0.63
-0.69
-0.72
0.72
0.62
0.63
0.67
-0.77
-0.74
0.72
0.66
0.79
0.61
0.62 0.79
0.69 0.77 0.78
0.76
0.81
0.70
0.67
0.72
AU=tekintélyelvűség MIG=bevándorlásellenesség NA=nacionalizmus PP=politikai kiábrándultság
170
Táblázat A-1:
Lineráis regresszió a szélsőjobboldali szimpátiára Magyar alminta β (R2=0.12)
Magyarázó változók Bevándorlásellenesség Tekintélyelvűség Politikai kiábrándultság Nacionalizmus Szociális dominancia orientáltság Kollektív relatív depriváció Munkahelyi identifikáció A munkafeltételekben bekövetkezett változások percepciója
Teljes minta β (R2=0.17)
0.27*** -0.022 -0.023 0.006 0.11* -0.008 -0.006 0.11*
0.32*** 0.19*** 0.10*** 0.09*** 0.07** -0.05** 0.02 0.04
Megjegyzés: ***p<0.001, **p<0.01, *p<0.05
Táblázat A-2:
Lineáris regresszió a bevándorlás ellenzésére Magyar alminta β (R2=0.28)
Magyarázó változók Tekintélyelvűség Politikai kiábrándultság Nacionalizmus Szociális dominancia orientáltság Kollektív relatív depriváció Munkahelyi identifikáció A munkafeltételekben bekövetkezett változások percepciója
0.13** 0.31*** 0.06 0.24*** 0.14*** -0.05 0.08
Teljes minta β (R2=0.03) -0.03 -0.02 -0.03 0.13*** 0.11*** -0.03 -0.03
Megjegyzés: ***p<0.001, **p<0.01, *p<0.05
Táblázat A-3:
Lineáris regresszió a szociális dominancia orientáltságra
Magyarázó változók
Magyar alminta β (R2=0.19)
Teljes minta β (R2=0.04)
Bevándorlásellenesség
0.27***
-
Tekintélyelvűség Politikai kiábrándultság Nacionalizmus Kollektív relatív depriváció
0.22*** 0.03 0.02 0.07
Munkahelyi identifikáció
-0.03
-
A munkafeltételekben bekövetkezett változások percepciója
0.08
-
-0.06*** 0.13*** 0.02 0.05**
Megjegyzés: ***p<0.001, **p<0.01, *p<0.05
171
Táblázat A-4:
Lineáris regresszió a nacionalizmusra Magyar alminta β (R2=0.06)
Magyarázó változók Szociális dominancia orientáltság Kollektív relatív depriváció Munkahelyi identifikáció A munkafeltételekben bekövetkezett változások percepciója
-0.04 0.16*** 0.13**
Teljes minta β (R2=0.04) .17 0.05** 0.05** 0.00
Megjegyzés: ***p<0.001, **p<0.01, *p<0.05
Táblázat A-5:
Lineáris regresszió a tekintélyelvűségre Magyar alminta β (R2=0.11)
Magyarázó változók Politikai kiábrándultság Nacionalizmus Szociális dominancia orientáltság Kollektív relatív depriváció Munkahelyi identifikáció A munkafeltételekben bekövetkezett változások percepciója
0.24*** 0.23*** 0.34*** -0.006 0.08 0.06
Teljes minta β (R2=0.05) -0.01 -0.08*** 0.21*** 0.11*** 0.06** 0.00
Megjegyzés: ***p<0.001, **p<0.01, *p<0.05
Táblázat A-6:
Lineáris regresszió a politikiai kiábrándultságra Magyar alminta β (R2=0.04)
Magyarázó változók Nacionalizmus Tekintélyelvűség Kollektív relatív depriváció Munkahelyi identifikáció A munkafeltételekben bekövetkezett változások percepciója
-0.11* 0.25*** 0.14** -0.08 -0.06
Teljes minta β (R2=0.06) 0.00 -0.01 0.24*** 0.00 0.00
Megjegyzés: ***p<0.001, **p<0.01, *p<0.05
Táblázat A-7:
Lineáris regresszió a kollektív relatív deprivációja
Magyarázó változók Munkahelyi identifikáció A munkafeltételekben bekövetkezett változások percepciója
Magyar alminta β (R2=0.06) -0.08* -0.22***
Teljes minta β (R2=0.06) -0.10*** -0.18***
Megjegyzés: ***p<0.001, **p<0.01, *p<0.05
172
Táblázat A-8:
Lineáris regresszió a munkahelyi identifikációra
Magyarázó változók A munkafeltételekben bekövetkezett változások percepciója
Magyar alminta β (R2=0.06)
Teljes minta β (R2=0.29)
0.25***
0.13***
Megjegyzés: ***p<0.001, **p<0.01, *p<0.05
Táblázat B-1 (az objektív háttérváltozók kontrol alatt tartása mellett): Lineráis regresszió a nacionalizmusra Magyarázó változók Nem Kor Privát/közszféra Iskolai végzettség Foglalkozási pozíció
Magyar alminta β (R2=0.04) 0.09 0.16*** -0.047 -0.082 -0.063
Megjegyzés: ***p<0.001, **p<0.01, *p<0.05
Táblázat B-2 (az objektív háttérváltozók kontrol alatt tartása mellett): Lineráis regresszió a tekintélyelvűségre Magyarázó változók Nem Kor Privát/közszféra Iskolai végzettség Foglalkozási pozíció
Magyar alminta β (R2=0.09) -0.022 0.063 0.15*** -0.24*** -0.082
Megjegyzés: ***p<0.001, **p<0.01, *p<0.05
Táblázat B-3 (az objektív háttérváltozók kontrol alatt tartása mellett): Lineráis regresszió a politikai kiábrándultságra Magyarázó változók Nem Kor Privát/közszféra Iskolai végzettség Foglalkozási pozíció
Magyar alminta β (R2=0.08) -0.041 -0.08* 0.09* -0.22*** -0.064
Megjegyzés: ***p<0.001, **p<0.01, *p<0.05
173
Táblázat B-4 (az objektív háttérváltozók kontrol alatt tartása mellett): Lineráis regresszió a bevándorlás ellenzésére Magyarázó változók Nem Kor Privát/közszféra Iskolai végzettség Foglalkozási pozíció
Magyar alminta β (R2=0.14) -0.12 -0.08* 0.15*** -0.35*** 0.008
Megjegyzés: ***p<0.001, **p<0.01, *p<0.05
Táblázat B-5 (az objektív háttérváltozók kontrol alatt tartása mellett): Lineráis regresszió az SDO-ra Magyarázó változók Nem Kor Privát/közszféra Iskolai végzettség Foglalkozási pozíció
Magyar alminta β (R2=0.15) 0.007 -0.16*** 0.019 -0.35*** 0.006
Megjegyzés: ***p<0.001, **p<0.01, *p<0.05
Táblázat B-6 (az objektív háttérváltozók kontrol alatt tartása mellett): Lineráis regresszió a szélsőjobboldali szimpátiára Magyarázó változók Nem Kor Privát/közszféra Iskolai végzettség Foglalkozási pozíció
Magyar alminta β (R2=0.08) 0.046 -0.24*** 0.031 -0.103* -0.06
Megjegyzés: ***p<0.001, **p<0.01, *p<0.05
Táblázat B-7 (az objektív háttérváltozók kontrol alatt tartása mellett): Lineráis regresszió a szélsőjobboldali szimpátiára az attitűdök bevonása után Magyarázó változók Nem Kor Privát/közszféra Iskolai végzettség Foglalkozási pozíció Nacionalizmus Tekintélyelvűség Politikai kiábrándultság Bevándorlásellenesség SDO
Magyar alminta β (R2=0.14) 0.063 -0.2*** -0.017 -0.013 -0.071 0.063 0.016 -0.045 0.204*** 0.079
174
