GÖDÖLLŐI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÜNNEPI HÍRLEVELE 2
0
0
5
.
á
p
r
i
l
i
KÖZÖTTÜNK VAN AZ ÚR,
S
1
6
.
Tartalomból
MERT FELTÁMADOTT! l e l k é s z i
s
Gondolatok
k ö s z ö n t ő
ok esztendő óta halljuk és valljuk, Krisztus meghalt a bűneinkért
Húsvét egy licista diák szemével
Az adakozásról
és feltámadt a harmadik napon. Az első húsvét óta kétféle ember van. Az egyik ember tud azokról, akik arról beszélnek, hogy a
názáreti Jézus feltámadt a halálból, a másik ember szíve pedig örömmel
Beszámolók
Presbiteri – tanári találkozó
Ifi hétvége Velencén
Kisköri presbiteri találkozó
Evangelizációs hét, új bibliakörök
Bizottságok alakultak
és reménységgel van tele, hitvallásként énekeli: "Krisztus feltámadott, kit halál elragadott!" Lehet hinni, mert elég erős adatok vannak, amik megalapozzák meggyőződésünket, és lehet nem hinni, mert elég sok az ellenvetés, ami a kételkedést igazolja. Minden húsvét az elé a kérdés elé állít: mit jelent nekem a feltámadás híre? Nem a feltámadás igazsága van veszélyben, hanem az embereknek ehhez az igazsághoz való viszonya.
M
inden ünnepnek megvan a maga üzenete. Húsvét a feltámadásról szól. Ez hitünk alap pillére és pecsétje. Lehetne-
Könyvek
e ünnepelni nagypénteket húsvét nélkül és lehetne-e húsvéti
Hírek
Gyülekezeti alkalmak
öröm, ha nincs megváltás, és a kereszten nem történt volna meg az elégtétel? Nagypéntek önmagában távlatnélküli, húsvét megváltás nélkül ijesztő, mert a kárhozat is egyfajta öröklét. A kettő összetartozik ezért a legnagyobb ünnepünknek mondjuk, aminek igazságával évről-évre hitünk erősödik. Nem szürkül el, sőt minden évben jobban érezzük, hogy rászorulunk, mert időnk fogy, bűnünk gyarapodik.
H
Egyebek
úsvétkor egy új dolog kerül az ember életébe: az isteni lehetőség. Tapasztaljuk, a megbocsátás olyan nagy esemény, hogy arra csak Isten képes, ezért a megbocsátás a végső és
egyetlen győzelem a bűn felett. A feltámadás megszégyenít a reménytelenségben és tanít, mert nem a halál a megoldás, hanem az új élet. (folytatás a 2. oldalon)
1
GÖDÖLLŐI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÜNNEPI HÍRLEVELE G
o
n
d
o
l
a
t
o
k
(folytatás az 1. oldalról)
A
z új élet pedig a Feltámadottal való együtt élés. Élni abból, hogy Ó Feltámadott. Azt munkálni, amit Ö akar. Karácsonykor az angyalok, húsvétkor Jézus mondja: "békesség néktek." Nem lehet más a feladatod, mint ezt szolgálni. El kell kezdeni. Először a családban, s ha megérzed a békességszerzés jó ízét - majd bátrabban fordulsz mások felé: gyülekezetben,
munkahelyen és itt a városban. A feltámadott Krisztussal legyen kapcsolatunk: éljen ő mibennünk, mi pedig Őbenne. Gulyás László (lelkipásztor)
HÚSVÉT Diák szemmel „Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Felejts el mindent, ami a hétköznapok szertartása… Az ünnep: különbözés. Az ünnep mély, és varázslatos rendhagyás… Készülj föl rá testben és lélekben.” (Márai Sándor) Minek az ünnepe húsvét, avagy mit ünnepelünk húsvétkor? Sokan leragadnak a hagyomány ünneplésében,
Húsvét után nyilvánvalóvá vált, hogy a halál
mások értetlenkedve állnak előtte. Mégis,
az
egyház
legyőzött ellenség. és
a
keresztyén
hit
„A jézusi feltámadás kaput nyitott a halál falán,
szempontjából az egyik legfontosabb esemény, csoda,
bocsánatot szerzett múltunkra, bebiztosította jövőnket, és
ünnep.
benne élhetünk a jelenben, immáron felszabadultan, Valami olyan horderejű esemény történt ekkor, ami
boldogan.”- írja Cseri Kálmán.
a világ teremtése óta nem esett: Isten feltámasztotta a halálból az Ő fiát, Jézust. Fekete-fehér kijelentés, annak
Ha ez valóban beteljesedhetne, ha igazán át
ellenére, hogy kérdések özönét vonja maga után.
tudnánk
értékelni
húsvét
ünnepét,
ha
magunkra
Miért, vagy: kiért, esetleg: mire fel?
vonatkoztatva felfognánk az örömhírt: húsvét a halál
Ez által az óriási jelentőségű esemény által
legyőzésével az én szabadulásomat adja, valóra válna
igazolódott Isten ígérete, Jézusban, amely húsvétkor
Márai „egészen ünneplése”, mely nemcsak erre, hanem az
teljesedett be. Legyőzve a halált, a poklot megjárva
elkövetkezendő, sőt egész életünkre hatással lehetne.
harmadnapon feltámadott. Judák Anna (végzős licista diák)
2
GÖDÖLLŐI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÜNNEPI HÍRLEVELE G
o
n
d
o
l
a
t
o
k
„AZ ISTENNEK, AMI AZ ISTENÉ…”(1.) Az utóbbi időben sokat tanított Isten az adakozásról ezt szeretném megosztani a kedves olvasóval. Amikor egy éve olvastam Malakiás könyvét, az első
ő részét. Úgy gondolom az teljes szereptévesztés volt. Isten
rész nyolcadik verese megítélt: „Mert vak állatot hoztok
azt szeretné, ha önként, teljes szívből adnánk neki, és nem
áldozatul, és nem tartjátok rossznak. Sántát vagy bénát
is az egyháznak.
hoztok, és nem tartjátok
Akkor Isten azt várja, hogy
rossznak. De vidd csak azt a
számoljam ki, és a fizetésem
helytartódnak: kegyes lesz-e
10 százalékát fizessem be?
hozzád, és szívesen fogad-
Én Istent nem úgy ismerem,
e? - mondja a Seregek Ura.”
mint aki így méricskélne; ez
Kijózanító Isten véleményét
sokkal inkább mi vagyunk.
olvasni
adakozási
Örömmel veszi, ha többet
Ha
adakozunk és azt is, ha
az
szokásainkról.
a
tanáromnak elkészítem a
kevesebbet.
házi feladatot, és nem merek
mennyit? Sajnos ezt nem
De
akkor
úgy odamenni hozzá, hogy nincsen kész, ha a főnökömnek
tudom pontosan megmondani, annál nem tudok jobbat, mint
elvégzem - lehetőleg határidőre - a munkát, akkor az Úrnak
a mi a Bibliában van, vagyis a tizednél. De oda kell figyelni
miért nem engedelmeskedek? Ha tőlük félek, Isten hatalmát
Isten vezetésére, és tőle meg lehet tudni, ha más az akarata
miért nem félem? Csak próbálnám meg, hogy trehány
személyesen az én életemben.
módon végzem a munkámat! Hamar kereshetnék új
Ha odaadom Istennek a fizetésem egytizedét, akkor
munkahelyet. És akkor Istennek szabad a „sántát és bénát”
eleget tettem az Úr kérésének? Aligha! Az ókori zsidók sem
vinni?
feltétlenül pénzben adakoztak, hanem minden jövedelmük Jézust megkérdezték, hogy szabad-e adót fizetni a
tizedével tisztelték az Urat. Manapság amikor a különböző
császárnak? Ahogy körülnézek, azt látom, hogy ma a
kedvezmények miatt a munkáltatók a fizetés egyre nagyobb
kérdést fordítva tennénk fel. Ugyanis az nem kérdés, hogy
részét különböző juttatások formájában adják, érdemes
adózunk-e az államnak, de az adakozással szűkmarkúan
elgondolkodni azon is, hogy Isten mit gondol erről. Pár
bánunk. Pedig Jézus felelete ránk is vonatkozik: "Adjátok
hónapja Laci bácsi igehirdetéséből értettem meg, hogy Isten
meg tehát a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami
minden jövedelmemből kéri az egy tizedet, azóta ezt is
az Istené." (Mt 22, 21). Mi az APEH-nak megadjuk azt, ami
beleszámítom.
az APEH-é, de hajlamosak vagyunk elfelejteni azt a részt,
De természetesen nem csak pénzben, hanem más
ami az Istené.
formában is lehet adakozni. Nagyon fontos az is, hogy az
Isten mit kér tőlünk? A Bibliában azt olvassuk, hogy
időnkből, figyelmünkből, vagy erőnkből is adjunk Istennek.
tizedet vár el tőlünk, de hiszem, hogy nem úgy, mint a
„Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes
középkorban, amikor az egyház behajtotta az embereken az
lelkedből és teljes erődből!” (V. Mózes 6:5)… (folyt. köv.) ifj. Csákai Gyula (presbiter)
3
GÖDÖLLŐI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÜNNEPI HÍRLEVELE B
A KÖZÖS
e
s
z
á
m
o
l
FELELŐSSÉG
ó
k
JEGYÉBEN
Szeretetvendégségben a Líceum tanári karánál A gyülekezet Presbitériuma közös szeretetvendégségre kapott meghívást a Líceum tanári karától március 11.-re. S bár a Gödöllő várossá avatásának 40. évfordulójára rendezett kiállítás múzeumi megnyitója is ezen a délutánon volt; mindkét testület majdnem teljes létszámban eljött. A Líceum igazgatója - Bartos Zoltánné -
érzett mély elkötelezettséget tükrözte.
bevezetőjében örömmel hangsúlyozta, hogy ennek a
Gombos Viktor nagyon szép éneket tanított be
találkozónak az igénye szinte egyszerre fogalmazódott meg
nekünk, amit aztán nagy élvezettel énekeltünk - még
mindkét testületben. A program ismertetését azzal zárta,
kánonban is!
hogy jó lenne az alkalmat egymás jobb megismerésének
Kedves meglepetés volt a Bibliai fogalmak
szentelni; elkerülve a korábbi beidegződést, amikor a
ismeretét
tanárok a tanárokkal, a presbiterek pedig a presbiterekkel
eredményhirdetésekor megkönnyebbülve nyugtáztuk, hogy
beszélgettek. Ezt a célt szolgálta maga az ülésrend is,
egyik csoportot sem kellett megbuktatni!
hiszen az asztaloknál egymással szemben ültek a tanárok
szondázó
humoros
vetélkedő,
amelynek
Az est hátralévő részében a szeretetvendégség így
és a presbiterek.
aztán oldott hangulatban – tea és finom sütemények
Miklós Attila – a Líceum lelkésze – rövid áhítata a
kíséretében - jó beszélgetésekkel folytatódott.
napi igéről (Máté 20: 29-34) szólt. A történet szerint két vak
A jövő generációjának ügye óriási felelősség!
koldus próbálta meg hangos kiáltozással magára vonni
Ebben a gyülekezet Presbitériumának és a Líceum
Krisztus figyelmét, amikor – a sokaság gyűrűjében – elhaladt
vezetésének összefogására, kifogástalan együttműködésére
mellettük. S bár a sokaság – talán önzésből talán
van szükség; és ez az alkalom – meggyőződésem szerint –
félresikerült „viselkedés” okán - megpróbálja elhallgattatni
ezt a célt jól szolgálta! Reményeink szerint a folytatásban
őket, még hangosabban kiáltoznak. Jézus észreveszi és
van mire építkezni!
meggyógyítja őket. bizonyosság:
Megnyugtató a
Jézus
–
a
hangzavarban is - meghallja a hozzá kiáltókat! A
történet
másik
fő
mondanivalója: közös felelősségünk, hogy ne legyünk akadályozói a rászorulók Krisztushoz találásának! Az igehirdetést imaközösség zárta, amely az iskola küldetéséért és az ezt szolgáló közös feladatokért Kötetlen beszélgetés a találkozó végén
dr. Tóth Zoltán (presbiter)
4
GÖDÖLLŐI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÜNNEPI HÍRLEVELE B
e
s
z
á
m
o
l
ó
k
IGE ÉS PIHENÉS Ifi hétvége Velencén Február 24-én, délután indult a vonatunk. Kezdetben elég kevesen voltunk, sokan Pesten csatlakoztak hozzánk. A helyet ahol megszálltunk Timóteus háznak hívják, közel van a tó partjához és az ottani templomhoz is. Miután az ügyintézőink átrágták magukat a csaknem 3 oldalas házirenden, elfoglaltuk a
ebédelni mentünk. Ezután néhányan lementünk a tóra
szobáinkat. A lányok lent, 6-7 fős szobákban aludtak, míg
sétálni. Az idő eléggé szeles és hideg volt, úgyhogy hamar
mi, fiúk fent kaptunk helyet egy 20 ágyas szobában. Ezután
visszafordultunk. Délután beszélgettünk és társasoztunk,
következett a vacsora, amit együtt készítettünk el. Nagyon jó
kártyáztunk, utána pedig vacsoráztunk. Az esti alkalom
volt, hogy mindenki olyan lelkes volt, önként vállalkoztunk
keretében a Sátán ellen való védekezésről volt szó.
segítségre. A vacsora előtt próbára tettem egy ottani
Vasárnap templomba mentünk, pontosabban az
muzeális értékű harmóniumot, aminek kb. csak 4 billentyűje
ottani közösségi házba. Az istentisztelet után énekeltünk a
volt használható. A vacsorát követte az esti áhítat, melynek
gyülekezetben, ezzel is megköszönve azt, hogy ott
témája az áldozathozatal volt, és nagyon érdekesnek
lehettünk. Miután teljesen összepakoltunk és kitakarítottunk,
találtam. Ezt az alkalmat Csákai László tartotta. Ezt
elindultunk haza felé. Késő délután értünk Gödöllőre.
követően volt lehetőség kártyázni, társasozni. Sokan
Nagyon élveztem ezt a kirándulást, remélem,
hajnalba nyúlóan folytattuk a játszmát, de voltak egyesek,
hogy legközelebb is el tudok menni. Úgy érzem ezzel az
akik még képesek voltak fentmaradni, mondván, hogy még
alkalommal is egy kicsit közelebb kerültünk Jézushoz.
csak most lendültek bele igazán. Másnap, a reggeli áhítatot Zágonyi Zsuzsa néni tartotta, mely Isten ígéreteiről szólt, majd egy órakor
Csúr Gábor (licista diák) Mindenkit szeretettel várnak az ifjúsági körök 12 éves kortól 30-ig. Nézd meg az újság hátulját, hogy mely korosztálynak mikor és hol van ifi kör, és gyere el!:) Ha kérdésed van, érdeklődj a fiataloktól a könyvasztalnál. – Ifivezetők
VISSZATEKINTÉS AZ EVANGELIZÁCIÓRA Igen nagy volt az örömöm, hogy hosszú évek elmúltával, most ismét lehetett hallani a gödöllői szószékről, hogy az Isten miért küldte közénk a földre egyszülött Fiát, az Úr Jézus Krisztust, melyről ifj. Zimányi József tiszanagyfalui református lelkész tett bizonyságot február 27. és március 3. között. Újra és újra fülembe cseng az első nap örömhíre.
Estéről estére érződött Isten Szent Lelkének
Isten szeret! Ez a mondat rányomta bélyegét az egész
jelenléte. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő
hétre. Hallottuk: nem is akárhogyan szeret. Önzetlenül.
egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen,
Amint vagyunk, sok bűn alatt. Még az anyagyilkosokat is
hanem örök élete legyen.” (János 3:16) Bűntelenül ment fel
szereti, sőt kész megbocsátani mindenkinek.
a fára a világ bűneiért.
5
GÖDÖLLŐI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÜNNEPI HÍRLEVELE B
e
s
z
á
m
o
l
ó
k
Azért, hogy a fán kiontott drága vére tisztára mosson,
eddigi életét és egyre távolabb került Istentől. A
befedezzen, tiszta ruhába öltöztessen, és új Életet adjon
megtérésnek ez a felismerés az alapja: majd elindul; 180
mindazoknak, akik bevallják bűneiket, bocsánatot kérnek és
fokos fordulat, vissza Isten felé. És ki tudja mondani „Atyám,
kapnak. Ez az ingyen való kegyelem.
vétkeztem az ég ellen és te ellened” (Lukács 15:21)
Pár évvel ezelőtt Orosz Feri bácsi testvéremtől
Az
evangelizáció
csúcspontja
pénteken
a
hallottam, hogy a kegyelem = meg nem érdemelt szeretet.
visszahívással zárult. Több mint ötvenen mentünk vissza.
Melyet a világ összes kincséért sem lehet megvásárolni,
Pár perces néma csönd után, szinte megállt a levegő.
mert ez a váltságdíj ki lett fizetve a keresztfán kiontott vére
Elhangzott az áldás, melyet felállva vettünk. „Az Úr Jézus
által, azért, hogy nekünk ill. mindenkinek üdvössége legyen.
Krisztus nevében hirdetem bűneitek bocsánatát.”
Minden áldott nap hálát adok Istennek, hogy ennek
Később tudtam meg, hogy a gyülekezetből többen
a kegyelemnek 1982. szeptember 12. óta én is részese
is most fogadták el Uruknak Jézust, mellyel a mennyben és
lehetek. Olyan jó volt ismét hallani a fiatalabb tékozló fiú
itt lent a földön nekünk is nagy örömöt szereztek.
példázatát, melyből az csengett ki számomra, hogy sok
Együtt mondhatjuk és énekelhetjük: „Az Úr
embernek, mint pl. nekem is, el kell jutni a moslékos vályúig,
csodásan működik.” Ámen.
hogy rádöbbenjen arra a felismerésre, hogy eltékozolta Tibold Győző (presbiter)
„NÖVELJED A MI HITÜNKET” Házi bibliakörök alakultak
Zimányi József lelkipásztor javaslatára az evangelizációt követően a gyülekezet tagjaiból házi bibliakörök alakultak. A beosztásnál a lakóhelyeket vettük figyelembe, hogy jól megközelíthetőek legyenek ezek az alkalmak. A mi csoportunk a János utcában tartja alkalmait hétfőn az esti órákban. 8-an jövünk össze, és ami számomra külön öröm, hogy fiatalok és idősebbek vagyunk jelen. Így a bizonyságtételek alapján közelebb kerülünk egymáshoz, megismerjük jobban egymást. Tapasztalatokat szerezhetünk arról, hogy milyen gondja, problémája van az egyedülállónak, a párban élőnek, a fiatalnak, az idősebbnek. Csoportunk vezetője Évi, aki igei magyarázatokkal terelgeti a beszélgetéseinket. Énekekkel is dicsérjük az Urat. Imádsággal fejezzük be az együttlétet és várjuk a következő alkalmat. Tibold Győzőné LEHET
C S A T L A K O Z N I : a házi bibliakörök szeretettel várják az érdeklődőket. Bárki csatlakozhat. A
csoportok vezetői: Egri Éva (városközpont - Szent János u.), Bak János és felesége (alvég - Lovarda u.), Weidl Tamás és Trixi (alvég – Tavaszmező u.), Gémesi Kinga (Isaszegi út) és Csákai Gyula (városközpont – Bajcsy Zs. u.hamarosan indul). Érdeklődni a lelkészhivatalban vagy a vezetőknél lehet (elérhetőségük a hivatalban megkapható). 6
GÖDÖLLŐI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÜNNEPI HÍRLEVELE B
e
s
z
á
m
o
l
ó
k
FELKÉSZÜLNI, VIGYÁZZ, RAJT! Beindult a bizottsági munka a presbitériumban Azt mondják, hogy ha egy ügyet el akarnak tusolni, akkor alakítanak egy bizottságot. A bizottság néhány havonta összeül, felveszi a fizetését, majd a végén megállapítja, hogy a probléma nem megoldható vagy épp elévült… A mi célunk épp ellenkező… Növekvő
gyülekezetet
szeretnénk
–
Az
új
egy-egy bizottság a felelőse. (Lelkipásztorunk elmondása
presbitérium célja az, hogy gyülekezetünk mind létszámban,
szerint alig van olyan gyülekezet, ahol a bizottságok ekkora
mind pedig hitben növekedhessen. Szeretnénk minél több
szerepet kapnak, ahol a presbiterek és nem presbiter
színvonalas programot, gyülekezeti alkalmat beindítani. Azt
bizottsági tagok ekkora felelősséget vállalnak.)
szeretnénk, ha egyre inkább vonzó, befogadó közösség
10 bizottság alakult – A fenntartási jellegű
lenne gyülekezetünk, olyan hely, ahova érdemes elhívni
feladatokat (pénzügyek, karbantartás, temető stb.) a
barátainkat, munkatársainkat és családtagjainkat.
Gazdasági bizottság végzi. A felmerülő esetleges jogi
Ez sok új feladatot jelent – Sokszor nem is
kérdésekben a Jogi bizottság foglal állást. A törvényszerű
gondoljuk, hogy mennyi feladat van gyülekezetünkben.
működést pedig a Számvizsgáló bizottság ellenőrzi.
Pláne, ha új kezdeményezéseket akarunk életre hívni… Az
Mindhárom bizottságba hozzáértő szakemberek kerültek.
elmúlt évekre sajnos az volt a jellemző, hogy a gyülekezeti
A hitélethez kapcsolódó feladatokat a Gyermek, az Ifjúsági
élet feladatait döntően néhány ember vitte a vállán. Ez pedig
és a Felnőtt missziós bizottság végzi. A jótékonysági munka
azt jelentette, hogy – segítők híján – csak nagyon kevés
szervezéséért a Diakóniai felel. Megalakult továbbá a
kezdeményezés tudott megvalósulni, és ez a néhány ember
Kommunikációs (gyülekezeti újság, honlap, könyvasztal
iszonyatosan túlterhelődött.
stb.), a Képzési és zenei és a Pályázatfigyelő, készítő
Bizottságok – a terhek megosztása – Épp ezért
bizottság is.
láttuk úgy, hogy a terheket szét kell osztani: fontos, hogy
Nehézségek – Az eredményes bizottsági munka
minél többen vállaljunk feladatokat, így minden feladatot az
azonban nem egyszerű. Legfőképpen azért, mert még nincs
kapja, aki a leginkább ért hozzá, valamint így sokkal több
igazán gyakorlatunk benne. Az előző években bár volt
ötlet és álom valósulhat meg. Épp ezért a megalakulást
néhány bizottság, de érdemben alig működtek.
követő
presbiteri
ülésen
megalakítottuk a bizottságokat. A
ELNÖKSÉG (lelkipásztor + főgondnok)
Gazdasági és fenntartási
mérföldkő
gyülekezetünk
életében:
menedzsment ismereteket is
bizottságok
Gyermek munka és család
Kommunikációs
jól átgondoltan szétosztja az összes
feladatot,
mely
a
Képzési és Zenei
gyülekezetben felmerül. Így végső soron minden feladatnak
Egyházi Alapítvány Kuratóriuma
Líceum Alapítvány Kuratóriuma
Líceumi Igazgatótanács
Hitéleti jellegű
felhasználva került kialakításra az a bizottsági struktúra, mely
Jogi
Fenntartási jellegű bizottságok
bizottságok
megalakulása
Számvizsgáló
Pályázat figyelő és készítő
7
Ifjúsági munka
Felnőtt munka és missziói
Diakóniai
GÖDÖLLŐI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÜNNEPI HÍRLEVELE B
e
s
z
á
m
o
l
ó
k
Másrészt azért sem, mert rengeteg pótolni valónk van.
működhessenek a bizottságok, felkészítéseket is tartunk a
(Néha úgy érezzük, hogy nem is tudjuk, hova kapjunk, mit
bizottsági tagoknak, ill. vezetőknek. (Erre volt legutóbb példa
kellene legsürgősebben bepótolni – hiszen az elmúlt évek
egy fél órás módszertani előadás a bizottságok célszerű
során rengeteg dolog elmaradt, pl. a gyülekezeti honlap.) A
működéséről és feladatairól. Az előadást egy vezetési
mi célunk pedig az, hogy olyan bizottságok legyenek,
tanácsadó tartotta.) Ezenkívül nagyon kérjük gyülekezetünk
melyek rendszeresen üléseznek; meglátogatnak más
tagjait, hogy hordozzanak minket imában.
gyülekezeteket, hogy ötletet merítsenek, és az ott látottak
Segítő tagság – A bizottságok nem csak
közül a legjobb dolgokat nálunk is megvalósítják. Továbbá
presbiterekből állnak. Azt szeretnénk, ha a gyülekezeti
rendszeresen imádkoznak az adott területért, bátorítják az
feladatokba
ottani
rendszeresen fogunk hirdetni segítési lehetőségeket, és
gyülekezeti
munkásokat.
Olyan
bizottságok,
melyeknek szívügyük az adott terület. Azért, hogy jól
minél
többen
bekapcsolódnának.
Ezért
kérjük, válasszák ki azt, amiben szívesen segítenének. Bakó Csaba (presbiter)
„A TEMPLOMOT ÉS AZ ISKOLÁT” Kisköri presbiteri találkozó 2006. március 19 délutánján a gödöllői református templomban tartották összejövetelüket a mátravidéki gyülekezetek presbiterei. A gödöllői találkozó egy sorozat része: szokás, hogy havonta – kéthavonta találkozik a környező 12 református gyülekezet presbitériuma, hogy előadásokat hallgasson ill. egy-egy témát megvitasson. A délután első részének célja a bibliaismeret és személyes hit mélyítése volt: a gyülekezetek 1-1 képviselője előzetesen a húsvéti történettel, ill. a húsvéti ünnep jelentőségével kapcsolatos kérdéseket kapott, melyekre felkészülhetett, és a többiek előtt kellett pár percben választ adnia. Az egy órás „kérdezz-felelek” részt szeretetvendégség követte, melyet a gödöllői asszonyok áldozatos munkája tett lehetővé. A találkozó második fele az egyházi iskolák és a gyülekezet kapcsolatáról szólt. Érdekes és tanulságos volt meghallgatni hittantanárokat, lelkészeket és iskolaigazgatókat, amint beszámoltak arról, hogy mikre tanította meg őket Isten sikereken és sok-sok kudarcon keresztül. Jó volt látni, hogy tényleg szívükön viselik azt, hogy a diákok ne csak a matekot és a többi tantárgyat, hanem legfőképpen magát Istent ismerhessék meg az iskolákon keresztül. Az egyházi iskolák hatalmas lehetőséget jelentenek abban, hogy a fiataloknak alkalmuk legyen az áhítatokon, hittanórákon keresztül rátalálni arra az útra, melyen érdemes járni. Imádkozzunk, hogy bölcsek legyenek mind a hitoktatók, mind az igazgatók, és azért, hogy a tanárok élete, diákokhoz való viszonya Istenre tudjon mutatni. Imádkozzunk, mert nincs egyszerű dolguk: sok-sok bölcsességre, szeretetre, türelemre van szükségük. Greif Péter és Bakó Csaba (presbiterek)
8
GÖDÖLLŐI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÜNNEPI HÍRLEVELE E
g
y
e
b
e
k
KÖNYVEK Olvasni tényleg jó
Hadd meséljek el egy személyes dolgot! 13 éves koromban a konfirmáció nem jelentett számomra igazából semmit. Bár előtte is jártam hittanra, de ha csak a lelkészen múlott volna, akkor én is az egyházból "kikonfirmáltak" közé kerültem volna. A konfirmáció után semmi kedvem nem volt templomba járni, mert az igehirdetések számomra hosszúak és unalmasak voltak. Néha - kizárólag nagypapám unszolására - mégis elmentem. És ekkor történt a fordulat. Az
egyik
vasárnaponként
presbiter
egy
-
könyves
Judák asztalt
Endre
bá
-
Keresztény könyvek nélkül - az unalmas igehirdetések
vitt
ki
a
mellett - aligha szeretném ma Istent szolgálni...
templomudvarra és könyveket árult. Kíváncsi lévén
A keresztény könyvek közel(ebb) vihetnek Istenhez.
odamentem. Ekkor Endre bá odanyújtott egy könyvet és azt
A jó könyvek olyanok, mintha egy kiváló lelkészt
mondta: vigyem el kölcsönbe, olvassam el, és 2-3 hét múlva
hallgatnánk.
hozzam vissza. Elvittem, elolvastam, és jónak találtam.
kihasználni! Ezért szívügyem az, hogy könyvasztalozzam,
Mikor visszavittem, újabbat ajánlott. Elvittem. Ez is tetszett.
és felhívjam a figyelmet a könyvekre. Nagyon sajnálom azt,
Legközelebb már én választottam könyvet. Azóta rengeteg
hogy a gyülekezetnek csak egy kis része jön oda a
könyvet olvastam el.
könyvasztalhoz. Szívesen látunk mindenkit, jöjjenek oda
Így visszatekintve elmondhatom, hogy Isten a
nézelődni!
keresztény könyveken keresztül vitt Őhozzá jóval közelebb.
Érdemes
a
könyvek
adta
lehetőséget
Nagyon szívesen mondunk pár szót a
könyvekről. Bakó Csaba (presbiter)
HÍREK P R E S B I T É R I U M I H Í R E K – A Gyülekezet Presbitériuma április 2.-i gyűlésén – egyebek mellet – két meghatározóan fontos kérdésben döntött:
Elfogadta a Gazdasági Bizottság által kidolgozott és a Számvizsgáló Bizottság által véleményezett 2006. évi költségvetést.
Jóváhagyta a Gyülekezet Választói Névjegyzékét, amelynek összeállítása a Magyarországi Református Egyház alkotmányáról és kormányzatáról szóló 1994. évi II. törvény 22. § (2) bekezdésében előírtaknak megfelelően történt. E szerint: 22. § (2) Teljes jogú egyháztag az, akit megkereszteltek, konfirmációi fogadalmat tett, a gyülekezeti istentiszteleten és az úrvacsorai közösségben részt vesz és egyházközségében az egyház fenntartásához hozzájárul. Az ilyen egyháztagnak nagykorúsága elérésétől kezdődően választó joga van és választható. A Presbitérium a névjegyzék meghirdetése után tett észrevételek egyedi mérlegelésével hozta meg döntését. (Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy 600 fős választói névjegyzék mellett létezik egy bővebb lista: a gyülekezeti névjegyzék. Az utóbbiba minden, önmagát reformátusnak valló gyülekezeti tagot nyilvántartunk – a választói névjegyzékre a törvény miatt van szükség, a törvény rendelkezései szerint állítottuk össze, ezért szükségszerűen szűkebb, mint a gyülekezeti névjegyzék.)
9
GÖDÖLLŐI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG ÜNNEPI HÍRLEVELE E
g
y
e
b
e
k
L Í C E U M I H Í R E K – A Líceum Igazgató Tanácsa április 7.-i ülésén:
elfogadta a Líceum 2005. évi gazdálkodásáról szóló beszámolót, valamint
meghallgatta az Igazgatónő előterjesztését a felvételi folyamatról és döntött a függőben lévő hét hely betöltéséről. Az új tanulmányi évre 70 diák nyert felvételt.
Á L L Á S H I R D E T É S – A gyülekezet Presbitériuma felvételt hirdet általános adminisztrátor munkakör betöltésére. A pályázati kiírást a Lelkészi Hivatalban személyesen lehet átvenni. A N Y A K Ö N Y V I H Í R E K – 2006. január 1. utáni
Keresztelések: Angelét Kitti, Császár Tamás, Harmath Ottó, Heltai Kilián, Kürti Álmos, Néző Noémi, Nyíri Zoltánné (felnőtt).
Felnőtt konfirmandusok: Fenyvesvölgyi Adrienn, Nyíri Zoltánné, Pláton Daniella Magdaléna, Szalantai Ferenc.
Temetések: Balogh László (80), Bereczki Géza (64), dr. Boros László (74), dr. Dankó Gyuláné (77), Dobrotka Dénesné (65), Fekete László (83), Hatházy Jánosné (84), Horváth Jánosné (82), Kopka Józsefné (88), Koplik Péter (53), Nagy Márta (53), Nemes Vincéné (65), Nyitrai Lajosné (86), Puskás Istán (54), Szabó Albert (68), Szabó Károly (74), Tamási János (83), Zólyomi Árpádné (91)
FŐBB GYÜLEKEZETI ALKALMAK Istentisztelet: vasárnap 10:00 (templom) Gyermekistentisztelet: vasárnap 10:00 (gyülekezeti és ifjúsági terem) Ifjúsági körök: szenior ifi (18+) péntek 18:30 (ifjúsági terem) – IFI klub (16-18) szombat 17:30 (ifjúsági terem) – junior ifi (15-17) péntek 16:00 (ifjúsági terem) – KÉSZ ifi (frissen konfirmáltak) péntek 16:00 (Líceum) Ifjúsági istentisztelet: minden hónap első vasárnapja 16:30 (gyülekezeti terem), legközelebb május 14-én!!! Gyülekezeti bibliaóra: szerda 18:00 (gyülekezeti terem) Ifjú házasok köre: minden hónap második vasárnapja 16:00 (gyülekezeti terem)
Baba-mama kör: csütörtök 9:00-13:00 (ifjúsági terem)
Kék kereszt Biblia kör: csütörtök 18:00 (gyülekezeti terem) Női Biblia óra: kedd 16:00 (iroda) Házi bibliakörök: ld. a részletekért a 6. oldal lap alját! Az alkalmakra mindenkit sok szeretettel várunk! Bővebben érdeklődhet a 28-410-191-es számon. Az ifjúsági körökre várunk minden lekonfirmált fiatalt; bővebb információ telefonon vagy személyesen a könyvasztalnál. ! ! ! A hivatali nyitva tartás új ideje: hétköznap 9-12, vasárnap istentisztelet előtt és után. Szombaton zárva. ! ! !
Impresszum HÚSVÉTI KÖSZÖNTŐ – a Gödöllői Református Egyházközség „Híradó”-jának ünnepi kiadása – 2006 Húsvétja Felelős kiadó: Gulyás László helyettes lelkipásztor ● Főszerkesztő, designer: Bakó Csaba Szerkesztők: Bak Gábor, Dányi Krisztián, Greif Péter, dr. Tóth Zoltán, Zalabai Péter – ● Megjelent: 500 példányban (a Kommunikációs bizottság gondozásában)
10