Szternák György:
Gondolatok a hadtudományi kutatásról A hadtudomány fejlődésének jellemző vonása napjainkban a rendkívül gyors változás, amelyet a tudományos ismeretek tartalmának és szerkezetének átalakulása kísér. A biztonsági- és katonapolitikai átrendeződések olyan új problémákat vetnek fel világszerte, amelyek többféle megközelítést tesznek lehetővé. Éppen ezért a jelenkor megismeréséhez és a megfelelő válaszok kidolgozásához nélkülözhetetlen a tudomány (a hadtudomány) hozzájárulása.1 A megismerés és a megfelelő válasz a háborús- és nem háborús katonai műveletekben való részvételt, a tapasztalatok feldolgozását, a műveletekben alkalmazott eszközöket, az elméleti és gyakorlati kutatást és a katonai felsőoktatást foglalja magába. A korunkban lezajló fegyveres konfliktusok kezelése, a haladó emberiséget fenyegető veszélyek elhárítása, megköveteli a hadtudomány művelését és továbbfejlesztését; továbbá, követeli a tudományos kutató, elemző és a gyakorlati megoldást nyújtó válaszokat. A fejlődés iránti igény elvárja a hadtudomány művelőitől, hogy részletes és kielégítő válaszokat adjanak a háborús- és nem háborús katonai műveletek sikerét biztosító elvekre, eljárásokra és eszközökre. Véleményünk szerint ez nem könnyű feladat, de a hadtudomány eddigi eredményei kötelezik a katonatudósokat és az egyetem doktoranduszait.2 Tanulmányunkban a felsorolt gondolatokról kívánjuk a véleményünket elmondani, mint a tantárgyat (témakört) oktató egyetemi tanár, felhasználva a hallgatók képzése során szerzett tapasztalatainkat, a hazai és külföldi szakirodalomban megjelent kutatási eredményeket. Az utóbbi időben, a hazai szakirodalomban számos, jól hasznosítható tanulmány jelent meg a fegyveres küzdelemmel3 és a fegyveres erővel kapcsolatban, de ezek közül néhány nem a tudományos igényű kutatásokon alapul, sőt akad olyan is, amelyik nem mentes az érzelmektől, tartalma tükrözi a szerző ragaszkodását a korábbi, nem korszerű, gazdaságtalanul működő szervezetekhez, műveleti eljárásokhoz, amelyek egy idejétmúlt ideológia alapján jöttek létre. A nem tudományos igényt mi úgy értjük, hogy a tanulmányok egyrészének elkészítését valószínű nem előzte meg teljes körű geopolitikai, geostratégiai elemzés hazánkra és Európára vonatkoztatva. Természetesen ennek hiányában még a tanulmányok „hasznosíthatók”, csak nem alkalmasak objektív, stratégiai szintű vizsgálatok- és javaslatok megtételére a hadtudo-
1
Szabó Miklós: A hadtudomány jelenkori felelőssége, lehetőségei és határai. Hadtudomány 2006. évi 1-2. száma 3-8. oldalak. 2 Kőszegvári Tibor: A hadtudomány mai problémái, területei és fogalma. Hadtudomány 2007. évi 1. száma 8-14. oldalak. 3 Mi a fegyveres küzdelem alatt a hadtudomány tárgyát értjük, amely magába foglalja a hadászati műveleteket, a hadműveletet és a harcászati tevékenységet.
mányi kutatások lehetőségével, a fegyveres erő jövőjével és a fegyveres küzdelemmel kapcsolatosan. A háborús- és nem háborús katonai műveletekről egyre több munka jelenik meg, amelyekkel kapcsolatban az a megállapítás, hogy „a hazai tudományos műhelyekben megindult a háború jelenlegi és belátható jövőben is korszerű fogalmának és tartalmának kialakítására irányuló tevékenység. Ez a munka azonban csak akkor lehet sikeres és eredményes, ha abban a politika, a filozófia és a hadtudomány legjelesebb művelői egyesítik erőfeszítéseiket.”4 Teljes mértékben elfogadjuk Bognár Károlynak ezt a megállapítását, mert a tudományos kutatásban csak ez lehet a jövő. Mi is ezt a módszert alkalmazzuk kutatásaink végzésekor az egyetemen. A válságreagáló műveletekkel, a terrorizmussal összefüggő kutatómunkánkban együtt dolgozunk az egyetem szociológusaival, pszichológusaival, a fegyvernemi tanárokkal és a doktoranduszokkal. Ugyanakkor javasoljuk az egyetem vezetésének, hogy a tudományos főmunkatársak irányításával kutatócsoportokat létesítsenek. Így szervezetei keretet kapnak a kutatók, de elsősorban a doktorandusz hallgatók a színvonalas kutatómunkához. Véleményünk szerint, javulni fog a tudományos diákköri munka-, a doktori képzés- és nem utolsó sorban a hadtudomány elméleti kutatásának színvonala. Ennek a szervezeti keretnek és módszernek az alkalmazása lehet az egyetemen folyó hadtudományi kutatómunka sikere, de Lawrence Freedman, a War Studies of King's College professzora a tudományos kutatás másik, napjainkban tapasztalható hiányosságára figyelmezteti a kutatókat, a tudomány helyes művelésére felügyelő szakembereket. A tudományos életben való előmenetelt néhányan úgy képzelik, hogy elegendő csak a megfelelő folyóiratban publikálni, az önmagukban érdektelen esettanulmányokat nagy elméleti kérdésekhez kapcsolni, mindezt bizonyítani kellő mennyiségű – esetenként el sem olvasott – felhasznált irodalommal, és a kutató elvégezte feladatát. Ez a tudomány (a hadtudomány) helytelen, tudományos igényességet nélkülöző művelése, eredményei nem hasznosíthatók – állítja a szerző.5 Erről a kérdésről Szabó Miklós a következőt írja: véleményünk szerint, a tudomány, ezen belül a hadtudomány felelőssége is összetett, úgymint: az igazság kutatására, mint tárgyi megismerésre; a kapott eredmények értelmezésére, pontos megértésére, a belőlük levont következtetésekre; valamint a cselekvési, viselkedési stratégiák ajánlására vonatkozó felelősség.6 Kimondható tehát, hogy az egyetemek doktori iskoláiban, a tudományszakokat vezető- és az egyetemen
4
Bognár Károly. A háború fogalmának, tartalmának múltja, jelene és jövője. Új Honvédségi Szemle, 2005. évi 8. száma 25. oldal. 5 Lawrence Freedman: A stratégiai tanulmányok jövője. In. A stratégia a modern korban. Zrínyi Kiadó Budapest, 2005. 412-431. oldalak. 6 Szabó Miklós: A hadtudomány jelenkori felelőssége, lehetőségei és határai. Hadtudomány 2006. évi 1-2. száma 3-8. oldalak.
2
tanuló doktoranduszok munkáját segítő kutatóknak ezen a területen is komoly felelősségük van, az említett hiányosság megszüntetése érdekében. A kutatómunka „öröme” az eredmény közlése, aminek hazai helyzetéről Falus András akadémikus nem mondott elismerő szavakat. Véleménye szerint tudományos kérdésekről színesen, közérthetően a Mindentudás Egyeteme előadásait kivéve sem beszélni, sem írni nem tudunk. Ez alól a katonatudósok többsége sem kivétel. A hazai tudósok, katonatudósok a tudományt, a hadtudományt egészen a közelmúltig nem tartották „piaci kategóriának”, és ezért nem is igazán érdekelte őket, hogyan lehet a katonai tudományos eredményeket eladni. A katonatudósoknak hazánkban a közvélemény előtt kevés a megszólalási lehetősége: a hazai média lényegesen kevésbé érdeklődik a tudomány, a hadtudomány iránt, mint a nyugat-európai vagy az amerikai.7 Falus András értékelését igazolja a következő vélemény is. A katonatudósok nincsenek megfelelően felkészülve arra a kétoldalú kommunikációs igényre, amely a demokratikus társadalmi berendezkedés része, és amelyet a katonákkal szemben a közvélemény támaszt. Nem tudják elhagyni azt a zárt világot, amelyben évtizedeken keresztül éltek, dolgoztak; még mindig ragaszkodnak a „titkaikhoz” ahelyett, hogy mindent, amit csak lehet, megosztanának a közvéleménnyel – írta Tokovicz József, akinek a kommunikáció művelésében komoly gyakorlata van.8 Véleményünk szerint, a kommunikációban az a katonatudós lehet eredményes, aki tud egyszerűen, szakmai zsargon nélkül beszélni a tudományos eredményeiről. Azok a katonatudósok a jó tanárok és azok publikálnak jól, akik bele tudják élni magukat a kíváncsi és érdeklődő hallgatók, olvasók gondolataiba, az írásaik közérthetőek, olvasmányosak. Felhasználva Freedman professzornak a tudományos kutatásokra vonatkozó megállapításait, úgy gondoljuk javaslatait érdemes elfogadnunk. Véleményünk szerint a hadtudomány kutatóinak érdemben kell hozzászólniuk az ország érdekeihez, értékeihez és a lakosság szociális biztonságához kapcsolható biztonsági és katonai kérdésekhez. A kutatott témák többségének a fegyveres erővel, a fegyveres küzdelem formáival és megvívásuk lehetséges módjaival kell összefüggniük. A kutatási eredmények a döntések előkészítése során megmérettetnek, a hasznosíthatókra a jövőben, a tudományos képzésben szükség lesz. Freedman professzor tanulmányára alapozva, véleményünk szerint csak akkor leszünk képesek érdemi kutatómunkát végezni, ha: először, folyamatosan elemezzük az ország geopolitikai és geostratégiai helyzetét a stratégiai vizsgálatok alatt. Másodszor, a kutatások irányait, témáit a társadalom igényeihez igazítjuk. Harmadszor, jól látjuk és értjük a szakértői javaslat (tanácsadás) és a politikai döntés (a felelősség vállalása) közötti összefüggéseket és különbsé7 8
Hargitai Miklós: Eladni a tudományt. Népszabadság 2006. február 2. 12. oldal. Tokovicz József: A XXI. század háborúi. Új Honvédségi Szemle 2006. évi 4. száma 27-28. oldalak.
3
geket a tudományos eredmények ajánlásakor. Azt is meg kell jegyeznünk, hogy a katonatudósok a témáik támogatásához való hozzájutásuk lehetőségei, jövedelmi megbecsülésük lényegesen rosszabb annál, mint azt témájuk, munkájuk megérdemli, mint az társadalmi szinten elvárható volna. A hadtudományi kutatómunka másik hiányossága, amely a hazai katonai szakirodalom többségében megfigyelhető: a legtöbb hivatkozás a tudományos közlésekben angol nyelvű szakirodalomból kerül ki, elvétve találunk német, francia, esetleg orosz és más szerzőktől idézetet. Ennek alapján úgy gondoljuk, hogy a fegyveres küzdelem jellemzőinek vizsgálata nem lehet teljes, ha egyoldalúan csak angol nyelvű irodalmat tanulmányozunk. Szinte biztos, hogy teljesebb lenne hadtudományi felkészültségünk, ha ismernénk a kínai, indiai, brazil és más katonatudósok kutatási eredményeit a háborúról, a fegyveres küzdelem megvívásának módjairól. Ez a megjegyzésünk is szorosan kapcsolódik ahhoz a hiányossághoz, amelyről már szóltunk Freedman professzor kritikus észrevételére hivatkozva. Néhány esetben tapasztalható a következő megállapítás is a hazai szakirodalomban. Figyelembe véve a magyar fegyveres erő jelenlegi és tervezett szervezetét, hadászati, hadműveleti kérdésekkel nem kell foglalkozni a hadtudományi kutatások során – állítják néhányan a hazai kutatók közül, hiszen a magyar fegyveres erő állományában csak dandárok és zászlóaljak találhatók. Ez a nézet és vizsgálati módszer hibás, mert ez azt is jelentheti, hogy a külföldi hadászati, hadműveleti jellegű tanulmányokat sem szükséges ismerni. Véleményünk szerint ezt a sajátos gondolkodásmódot az is okozhatta, hogy az utóbbi 10-15 évben a világ több államában, így hazánkban is a fegyveres erő reformja elsősorban létszámcsökkentésben nyilvánult meg. Ennek következtében felborult a haderőnemek és a fegyvernemek közötti helyes arány, sőt fegyvernemek szűntek meg a fegyveres erőben. Ezek a változások hatással voltak és vannak a hazai hadtudomány elméletének fejlődésére, a katonai felsőoktatás helyzetére még akkor is, ha időközben hazánk az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének és az Európai Uniónak a tagja lett. Tapasztalatok szerint a fegyveres küzdelem, a háborús- és nem háborús katonai műveletek tudományos igényű kutatása csak a hadászat, hadművelet és a harcászat (a háború, a fegyveres küzdelem szintjei) jellemzőinek együttes vizsgálatával képzelhető el. Korábban készült értekezéseket tanulmányozva bizonyítható, hogy ilyen módszer alkalmazásával születtek a jól hasznosítható eredmények. Továbbá, – a harci tapasztalatokkal rendelkező parancsnokokra hivatkozva – azok a legképzettebb parancsnokok hadászati, hadműveleti kérdésekben, akik pontosan tudják, hogy mi történik harcászati szinten, a fegyveres küzdelem valamennyi fajtájában és formájában, függetlenül a beosztási helyzetüktől. Másképpen, a harcászati szint az, ahol a szembenálló erők közvetlenül látják egymást, közvetlenül felveszik egymással a harcot.
4
A fegyveres küzdelemben a harcászati szint az, ahol a döntés a parancsnok tudásával, a fegyverek erejével győzelemre vagy vesztésre fordul. Ha a parancsnokok készség szinten hajtják végre a harcászati feladatokat és arra törekszenek, hogy dandár-szintű vezetők legyenek, vagy hazai és szövetségi parancsnokságokon teljesítsenek szolgálatot akkor előbb összhaderőnemi, többnemzeti, hadászati ismereteket kell szerezniük, hogy világosan értsék, tudják: a nemzeti fegyveres erő hol és hogyan illeszkedik a Szövetség átfogó rendszerébe és feladataiba.9 Az ismereteket elsősorban a hazai katonai felsőoktatásban kell megszerezni, és NATO-szaktanfolyamokon (Róma, Oberammergau) tovább fejleszteni. Az elmondottak alapján a hazai katonai felsőoktatásban – függetlenül a fegyveres erő helyzetétől – célszerű oktatni a fegyveres küzdelemmel összefüggő valamennyi ismeretet és gyakorlati tapasztalatot, a műveletek valamennyi szintjén. A haderőnemek, fegyvernemek várható alkalmazásának szabályait, a fegyveres küzdelem törvényeit, a hadtudományi kutatások legújabb eredményeit. Véleményünk szerint ezt a feladatot csak jól felkészült, folyamatos kutatómunkát végző tanárok tudják végezni. Más szóval, a harcászat, a hadművelet, a hadászat elmélete és gyakorlata fejlődését nem ismerők nem tudják tudományos igényességgel elemezni a fegyveres küzdelem napjainkban folyó eseményeit. A korszerű, piaci feltételeknek megfelelő katonai felsőoktatásban előtérbe került a hadtudomány átfogó értelmezése, a védelemtudomány elméletének és gyakorlatának a megjelenése; valamint elmosódott a tudományok közötti határterület.10 Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy az elméleti ismeretek és a gyakorlati tapasztalatok széleskörűen bővítik az emberi tudás határait, és kifejezésre juttatják a hadtudomány fejlődésének lehetséges irányait. Másképpen, a hadtudomány határai elmozdultak más tudományok felé; a nem háborús katonai műveletekkel a tárgya bővült; középpontba került – sok más mellett – a stratégiai gondolkodás, a jövő katonai műveleteinek lehető legpontosabb meghatározása; az ország biztonságának katonai kérdései. Véleményünk szerint nem csak elmozdulás történt, hanem új és közös kutatási területek jöttek létre, például az orvostudomány, a műszaki tudomány a kémiatudomány és más tudományok között. Sajnálatos az a tény, hogy a hazai katonai felsőoktatásban a harcászati, hadászati kutatóműhelyek veszítettek korábbi jelentőségükből – a felsorolt indokok miatt –, így az ott dolgozó tudósok nehezen tudnak elveket szolgáltatni a gyakorlat számára. Ez is lehet az egyik oka annak, hogy az egyetemen és más kutatóhelyeken egy sor objektív, szubjektív körülmény 9
A kérdés átfogó vizsgálatáról ír Hajma Lajos, aki jól hasznosíthatóan elemzi a háború színtereit, és állást foglal mindhárom szint ismeretének fontosságáról. Hajma Lajos: A háborúval kapcsolatos elméletek változásai. Hadtudomány 2005. 2. szám. 30. oldal. 10 A hadtudomány fogalmának meghatározására tett kísérletet Kőszegvári Tibor egyik tanulmányában, ahol a következőt írja: a hadtudomány a nemzetközi és nemzeti biztonságot fenyegető kihívások és veszélyek ellen alkalmazott katonai erők és eszközök sikerét meghatározó elméleti tételek és gyakorlati tapasztalatok összefoglaló ismeretrendszere. Kőszegvári Tibor: A hadtudomány mai problémái, területei és fogalma. Hadtudomány 2007. évi 1. száma 13. oldal.
5
elvezetett ahhoz, hogy a katonai kérdésekkel foglalkozó kutatók nem képesek – néhány kivételtől eltekintve – több kérdésnek a megválaszolására, a fegyveres küzdelemmel összefüggő sajátosságok vizsgálatára és elméleti tananyagok kidolgozására. A XXI. század követelményeinek megfelelős fogalomalkotás, mint esemény a hadtudomány művelésének legmagasabb szintű műhelyében, majd a fogalomról több alkalommal megrendezett színvonalas vita lehetőséget ad arra, hogy néhány megállapítást tegyünk. Teszszük ezt még akkor is, ha tudjuk, hogy ezzel esetleg újabb vitát gerjesztünk. A hadtudomány léte nem kérdőjelezhető meg, van hadtudomány, amely egyetemes. Művelése mindenütt a világon komoly történelmi és szakmai múlttal rendelkező intézményekben történik, így hazánkban is. A „védelemtudomány” és a „biztonságtudomány” kifejezések Kőszegvári Tibor megfogalmazásában nem olvashatók, így ezekről csak szakmai vitákat célszerű folytatni. Ugyanígy vitatkozni lehet a „válságban van-e a hadtudomány” kérdésről, de a válasz ebben az esetben nem egyszerű. Ha az elmélet és a gyakorlat viszonyát vetjük össze, akkor mondhatjuk – igen. Ugyanakkor, ha az utóbbi évek katonai eseményeit elemezzük, akkor a válasz – amelyet későbbi tanulmányunkban kívánunk megadni – komoly kutatómunkát igényel. Ha elfogadjuk a Kőszegvári Tibor által alkotott fogalmat, akkor – a teljesség igénye nélkül – megfogalmazhatjuk a hadtudományi kutatómunka általunk legfontosabbnak tartott területeit. a) Az ország biztonsága katonai veszélyeztetettségének és fenyegetettségének széles körű elemzése a NATO tagság körülményei között. Az elemző munka során nem cserélhető fel a veszély és a fenyegetés sorrendje, még akkor sem, ha azok azonos forrásból és okból származnak. Továbbá, a kutatómunka során célszerű figyelembe venni, hogy amíg a világon fenn marad a nemzetek közötti ellentét bármilyen formája, vagy a fenyegetés lehetősége, addig szükség van a tudományos igényű geopolitikai, geostratégiai értékelésre, a lehetséges katonai veszélyek időbeni meghatározására és ezek elhárítása módozatainak kidolgozására. b) Az állam, a szövetség elégséges védelmi képessége elméletének megfogalmazása. A kutatómunka során az elégséges védelmi képességre kell helyezni a hangsúlyt, mert az állam, a szövetség nem fenyegethet más államokat és szövetségeket. Továbbá, meg kell határozni az állam viszonyát a háborúhoz, annak elkerülési módjához. Másképpen, a biztonság nem valósítható meg mások rovására, hanem csak kölcsönös jellegű lehet. Ugyanakkor célszerű elfogadnunk, hogy a biztonság nem csak a katonai erőviszonyoktól függ, mint inkább az államok érdekeinek egyensúlyától. c) A fegyveres erő reformja irányának, formájának és módjának a kidolgozása. A kutatómunkában célszerű figyelembe venni, hogy napjaink biztonsági- és katonapolitikai környezetében a katonai erő kizárólag a nemzeti (szövetségi) érdekek, értékek és a biztonság védelmé-
6
re hivatott. A biztonságot elsősorban nem katonai erővel és eszközökkel kell biztosítani; a fegyveres erő a háború, a fegyveres konfliktus megelőzésének ügyét kell szolgálja jövőben. A reformot célszerű összehangolni más (politikai, gazdasági, közigazgatási stb.) reformokkal. A fegyveres erő létszámát, eszközeit, szervezetek mennyiségét és minőségét célszerű az elégséges védelmi képesség követelményének megfelelő – a valós katonai veszélyek és fenyegetések figyelembevételével – keretek között meghatározni. d) Az új követelményeknek megfelelő oktatás és kiképzés formáinak, módszereinek kidolgozása. Így lehetővé válik a védelmi szektorban dolgozók számára a szakmájukhoz, a hivatástudatukhoz szükséges ismeretek és gyakorlat megszerzése és folyamatos fejlesztése. Nem utolsó sorban megteremtődnek a társadalom által igényelt hadtudományi kutatómunka korszerű feltételei. Úgy gondoljuk, az orosz Tyuskevicsnek, filozófiatudomány doktorának megállapításával zárhatjuk tanulmányunkat: a legfontosabb feladat, hogy visszaadjuk a hadtudomány rangját, megbecsülését és nyilvánosságát a társadalomban.11 Ha ez a célkitűzés megvalósul, akkor a politikai és katonai felsővezetők elfogadják a katonatudósok kutatási eredményeit az ország geopolitikai, geostratégiai elemzéséről, a fegyveres küzdelem sajátosságairól, a fegyveres erők feladatairól és fejlesztésének lehetőségeiről hazánkban és bárhol a világon.
11
Sz. A. Tyuskevics: Vojennaja Nauka I Bezopasznoszty Rosszíji. Vojennaja Müszl 2001. évi 2. száma 39-46. oldalak.
7
