Gondolatok a 20 éves múltra visszatekintő szlovén magyar Nemzetközi Levéltári Kutatótábor munkájáról és értékeiről

20 éves a szlovén–magyar Nemzetközi Levéltári Kutatótábor

Göncz László

Gondolatok a 20 éves múltra visszatekintő szlovén–magyar Nemzetközi Levéltári Kutatótábor munkájáról és értékeiről Vannak programok és események, amelyeket – akár megérdemelten, akár nem – a jó ízlés szellemében rendszeresen dicsérünk, és vannak programok, amelyeket ha nem is említenénk, eredményeik mégis észlelhetők, hasznosak. A 2 évtizedes, többrétű szakmai együttműködést maga mögött hagyó szlovén–magyar Nemzetközi Levéltári Kutatótábor vitathatatlanul az utóbbiak sorába helyezhető. Nem állítom, hogy erről a nagyszabású programról a múltban szakmai és egyéb berkekben nem esett szó, és hála Istennek a média sem mellőzte tevékenységét, mégis fontos hangsúlyozni, hogy szinte a megfoghatatlanból, és e téren korábban ismeretlenből kellett értéket teremteni. Rendkívül sikeres és fontos programsorozat született, amely eredetileg talán nem is annak indult. A későbbiek során főképpen pozitívumokkal kívánok foglalkozni, azonban előzetesen fontosnak tartom felidézni az indulás általam átérzett körülményeit és indítékait, valamint az ötletadókat és a lelkes megvalósítókat. A Muravidék, azon belül főképpen a muravidéki magyarok, valamint Zala és Vas megye vonatkozásában a rendszerváltás előtt is léteztek kulturális, oktatási és sportkapcsolatok, amelyek ténylegesen túlléptek a formális politikai, gazdasági és egyéb együttműködésen. Míg az utóbbiakról elmondható, hogy legtöbbször a két szomszédos állam korabeli párt- és állami struktúráinak voltak a mesterséges megnyilvánulásai, addig a kulturális kapcsolatok az 1980-as évek elejétől már tartartalmi szempontból is fontosak voltak. Két nagyobb muravidéki magyar bemutatkozásra került sor az említett időszakban az anyaországban – akkor még nem mindig lehetett így nevezni –, amelyeknél még valamennyire a korszak szocialista típusú állami és regionális szervezetei is bábáskodtak, azonban utólag is meghatározó, és főképpen valós értékeket tükröző rendezvényeknek tekinthetők. Az egyik, sorrendben az első, Üzenet címmel, 1986 őszén volt Szombathelyen, amely Kár35

20 let delovanja slovensko-madžarskega Mednarodnega arhivskega raziskovalnega tabora

pát-medencei vonatkozásban is precedens értékkel bírt, a másikra pedig 3 évvel később, azaz 1989-ben a zalai megyeszékhelyen került sor. A levéltári kutatótábor létrejötte szempontjából azért emlegetem a felidézett eseményeket, mert a szakmai tábor ötletének megvalósítása vonatkozásában fontos volt a miliő, azaz a kontaktus és együttműködési kontextus, amely a Mura, a Rába és a Zala folyók tágabb térségében a rendszerváltás pitvarában kibontakozott. Az első levéltári kutatótábor megszervezése előtt, körülbelül az 1980-as évek derekától, létezett bizonyos szintű szakmai kapcsolat a Maribori Területi Levéltár és a Zala Megyei Levéltár között, amely a rendszeres kulturális kapcsolatok egészére hatást gyakorolt. Az ilyen alkalmak keretében is megfogant a fiatalok számára, illetve azok bevonásával tervezett közös szakmai kutatótábor csírája. A későbbiek során a Muravidék és a két megye közötti kulturális együttműködés egyik fontos tétele volt a levéltári kutatótábor programja. Az említett tágabb összefüggés említése akkor is fontos, ha közismert is, hogy kezdetben a szaktábor munkájában csak a szlovéniai partnerek és Zala megye vett részt. A valamivel később csatlakozó Vas megye, valamint annak levéltára értékteremtő szerepe – természetszerűen – ettől semmivel sem kevesebb. A bővítés azért is meghatározó volt, mert Vas megye révén a program fontos részévé vált a Rába menti szlovénok lakta terület kutatása is, ami tovább tágította a szaktábor és az együttműködés tartalmát. Azt ugyanis fontos hangsúlyozni, hogy a kisebbségek megmaradási törekvéseinek segítése, amelynek a térség megismerése és az identitás megerősödése nélkülözhetetlen összetevője, valamennyi ilyen típusú kezdeményezésnél meghatározó tényező volt. Nyilvánvaló, hogy a program tényleges lebonyolítása szempontjából nélkülözhetetlen volt az a stabil költségvetési forrás, amelyet kultuszminisztériuma révén a szlovén állam rendszeresen biztosított, valamint a megyék költségvetéséből származó keretösszeg, amely a későbbiek során magyarországi, állami támogatással is kiegészült. Úgyszintén említést érdemel az érintett önkormányzatok szerepvállalása is, ami leginkább objektív okok miatt kizárólag szervezési segítséget jelentett, valamint a kisebbségi nemzeti közösségek szervezeteinek és intézményének szellemi, szervezeti és más hozzájárulása. Mindez azonban kevés lett volna a célba éréshez, ha bő 20 esztendeje a Maribori Területi Levéltár és Zala Megyei Levéltár élén nem két leleményes, akkor még majdhogynem ritkaságnak számító menedzser típusú szakember áll, kellő szintű politikai érzékkel és kreatív jellegű szakmai vénával megáldva. Nem nehéz kitalálni, hogy Peter Pavel Klasincra és Gyimesi Endérére gondolok, akik – szerintem fontos muravidéki magyar kisebbségi közvetítéssel és közreműködéssel – megálmodói és megalapozói voltak a kezdetben sokak számára nem túlságosan ígéretes programnak. Érdemeik mai szemmel nézve is meghatározók és nélkülözhetetlenek, amiért ezúttal is fontos köszönetünket kinyilvánítani. Ki kell azonban jelenteni, hogy a programot utódaik is, valamint az újonnan csatlakozó intézmények vezetői hasonló odaadással és segítőkészséggel karolták fel. 36


A program elejétől a muravidéki magyar közösség egyik közreműködőjeként, úgy hiszem, hogy a kezdetben aligha volt ember, aki gondolt volna arra, hogy ennyire hosszú életű programot indítunk útjára. Ha felidézzük a legelső tábor körülményeit, amely véletlenszerűen közvetlenül Szlovénia függetlenségi háborúja után valósult meg, alighanem pontosan érthető, hogy miről beszélek. Egy pillanatig 1991 júniusában úgy festett, hogy a tábor szervezése meghiúsulhat, mivel azokban a napokban harci cselekmények zajlottak Szlovéniában, és a határátkelők gyakorlatilag megközelíthetetlenek voltak. Azonban, amint az a Népújság hetilap akkori tudósításából is kiderül, a kilátástalan politikai helyzet ellenére is olyan közös elhatározás született, hogy 1991 augusztusának utolsó hetében „minden áron lesz levéltári kutatótábor”. Hála Istennek, sikerült a tervet megvalósítani, és talán éppen az erős akarat, az együttműködő felek egymás iránti bizalma és elszántsága adta meg hozzá azt a szilárdságot és kitartást, ami később a 2 évtized hullámzó időszakait is segítette. Csupán az indulás jelentősége szempontjából idézem fel, hogy az első alkalommal a szlovéniai oldalon főképpen Pince, Dolina (Völgyifalu) és Pince Marof (Pincemajor) falvak voltak az iratés egyéb anyagyűjtés célpontjai, a magyarországi oldalon pedig Tornyiszentmiklós. A fent említett két levéltár-igazgató, valamint a későbbi intézményvezetők mellett, a programsorozatban további kiváló szakemberek működtek közre, akik mind szívügyüknek tekintették a nemzetközi viszonylatban is eleinte egyedülálló programot. A teljesség igénye nélkül említést kívánok tenni Németh Lászlóról, Bajzik Zsoltról, Söveges Gordanáról, Maček Jureról, Paksy Zoltánról és Bartos Róbertről, akik szakmai tudásuk és általános emberi értékeik révén egyaránt formálták a közreműködő diákokat. Véleményem szerint fontos volt, hogy a muravidéki magyar közösség – 1994-től az újonnan megalakult Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, valamint a kétnyelvű középiskola közreműködésével – a program keretében rendkívül fontos – összekötő, tartalmi és szervezési – szerepet töltött be. Némi túlzással megkockáztatom kijelenteni, hogy a muravidéki magyarok nélkül ennyire minőségi, tartalmában gazdag és 2 évtizedre kiterjedő programsorozat valószínűleg kisebb mértékben bontakozott volna ki. Amikor Vas megye belépésével a Rába vidéki szlovén közösség települései is a kutatási program részévé váltak, a szlovén kisebbségi szervezetek és önkormányzatok további lendületet adtak a szakmai együttműködésnek. A szlovén szakembergárda, beleértve a muraszombati Területi Múzeum munkatársait és egyéb intézmények szakembereit, valamint a szlovén média – értelemszerűen – azt követően szentelt nagyobb figyelmet a levéltári kutatótábor programjának, valamint az ahhoz párosuló tevékenységeknek, kiállításoknak. A kutatótábor egyik küldetése egyébként is a kisebbségi közeg, azaz a nemzetiségileg vegyesen lakott terült feltárására, vizsgálatára irányult. Nagyon fontos, hogy a régióban élő őshonos nemzeti kisebbségek közvetlenül bekapcsolódhattak az említett értékteremtő munkába, ami megmaradási törekvéseiknek és programjaiknak fontos részét képezte, és egyúttal saját történelmük és nemzeti tudatuk vizsgálatára is ösztönözte őket. 37


A következőkben a Nemzetközi Levéltári Kutatótábor általam fontosabbnak vélt eredményeit próbálom meg összefoglalni. Eddig nem szóltam róla, ezért bevezetésképpen hadd említsem a levéltári kutatótábor egyik legfontosabb értékét, ami már az ötlet megszületésekor a szervezők talán legfontosabb motivációját jelentette. A középiskolás fiatalok közvetlen bevonása a programba óriási jelentőséggel bír. Az említett kezdeményezés számos tekintetben a programsorozat széleskörű törekvéseiről tanúskodik. Az ötlet a legnagyobb mértékben megvalósult, ezért ilyen szempontból is valós értékteremtés következett be. Egyrészt azért, mert a diákok első kézből ismerhettek meg egy olyan tevékenységi területet, amelyről addig aligha volt tudomásuk. Nem lehet véletlen, hogy néhányan ennek alapján a későbbi tanulmányaikat történelem szakon folytatták, de még többen más formában kapcsolódtak különböző helytörténeti jellegű programokhoz. Több csoportnak jómagam is tartottam a táborok keretében előadást – főképpen az első évtizedben –, így könnyen meggyőződhettem arról, hogy a fiatalok a levéltári szempontból értékes iratok gyűjtése és feldolgozása révén könnyebben tudtak plasztikusabb következtéseket levonni egy-egy történelmi eseményt vagy összefüggést illetően. Ugyan a családi házaknál, azaz a terepen, az elmúlt esztendőkig még megmaradt iratanyag, könyvek és egyéb tárgyak nem mindig jelentettek szakmai vagy történelmi szempontból kimagasló értéket – nagyon sok értékes anyagot sajnos már az 1960–1970-es években az emberek különböző okból eldobtak, vagy csekély pénzért eladtak –, mégis a feltárt anyag megismerése és rendezgetése, valamint a kiállítás-szervezések során elhangzó szakmai magyarázatok nagyban gazdagították a közreműködő fiatalok tudását és látókörét. Minden tábor keretében tényleges baráti kapcsolatok bontakoztak ki. Volt ugyan fiatal, aki valamennyire zárkózottabb volt – akár nyelvtudási problémák vagy más okok miatt alakult ki nála visszafogottság –, azonban a mintegy 200 középiskolás diák közül, akik a 20 év során közreműködtek, a legtöbb nyitott és barátkozó szellemű volt. Fontos az is, hogy számos fiatal esetében ez a tábor volt az első alkalom, hogy szemtől szembe kerülhettek a 20. század hiteles szereplőivel, hiszen a falujárások során több alkalommal is nagyszerű egyéniséggel találkozhattak, akik az adott település életének krónikásai vagy a 20. század fontos – helytörténeti jellegű – társadalmi eseményeinek a szereplői, ismerői voltak. A kiváló szakemberek és támogatók mellett, a fiatalok a nyelvi kommunikáció és a fordítás vonatkozásában is konkrét tapasztalatokat szereztek, aminél a nemzetiségi közegből érkezők alkalmanként a közvetítő szerepet is sikeresen betöltötték. A levéltári kutatótábor a szakmai terepmunka szempontjából is rendkívül fontos volt. Egyrészt gyarapodhatott a programban részvevő levéltárosok jártassága, másrészt az összegyűjtött anyag – eredeti vagy fénymásolt formában – az illetékes levéltárak állományának fontos kiegészítését képezte. Néhány rendkívül fontos, addig ismeretlen dokumentum kerülhetett ilyen módon a közgyűjteményekbe. A Muravidék, azaz a Maribori Területi Levéltár vonatkozásában arról is fon38


tos említést tenni, hogy a táborhoz kapcsolódó egyeztetések segítették elő a muravidéki levéltári anyag őrzését szolgáló kihelyezett fióklétesítmény létrehozását Völgyifaluban. Még ha az említett szervezeti egység státúsa, beilleszkedése a helyi tudományos és kulturális körforgásba, valamint az évek során felgyülemlő működési problémák fel is idéznek bennünk némi keserűséget, mégis fontos értéknek minősíthető, hogy legalább megkezdődött a muravidéki vonatkozású levéltári anyag differenciált kezelése. 20 év távlatából számos indítékot említhetnénk, amelyek – közvetlenül vagy közvetve – hozzájárultak a muravidéki, valamint zalai és vasi települések helytörténeti kutatásához. Az elmúlt 2 évtizedben több jelentős történelmi tanulmánykötet látott napvilágot, amelyeknél kisebb-nagyobb mértékben a szerzők a kutatótábor anyagát is hasznosítani tudták. Ezek mellett helyi és kistérségi szempontból a mindenkori táborzáró kiállítások is fontos adalékot képeztek, képeznek falvaink és a tájegység 20. századi történelmének megismerése, megismertetése szempontjából. Amint közvetve utaltam arra, a levéltárak között már a rendszerváltás előtt is voltak együttműködési kezdeményezések, sőt alkalmakként közös programokra is sor került. Azonban tényleges együttműködés, amely az intézmények állandó programját képezte, csak a levéltári kutatótábor rendszeres szervezése után bontakozott ki. Ez azért is így alakult, mert az 1 hetes tábor programját mindenképpen precízen egyeztetni kellett. A mindenkori igazgatók és a programért felelős levéltárosok e téren különösképpen fontos munkát végzetek. Az ilyen alkalmak során rendszerint egyéb együttműködési tartalom lehetősége is felvetődött, aminek következtében különböző tervek az éves együttműködési keret részévé váltak. A levéltári táborok szervezése során, valamint a kutatómunka elméleti fázisaiban született meg az ötlet, amely – véleményem szerint – a 2 évtizedes együttműködés másik kimagasló eredményéhez vezetett. Meggyőződésem, hogy a „Források a Muravidék történetéhez” című szöveggyűjtemény, mennyiségét és minőségét tekintve egyaránt, kimagasló, a tágabb földrajzi térségben páratlan vállalkozás volt. A közel 1000 oldalnyi, főképpen a közreműködő levéltárak állományában megtalálható források tömörített gyűjteménye pillanatnyilag a muravidéki történelemkutatás legfontosabb adatbázisa. Olyan szakmai érték ez, amilyen korábban térségünkben nem volt, és félő, hogy hasonlóra a jövőben sem sokszor adódik majd lehetőség. A tervezett három kötetből kettő – a „magyarországi” részek – elkészült, és ami úgyszintén rendkívül fontos, hogy mindkét nyelven, tehát a magyar mellett szlovénul is rendelkezésre áll. Az 1920 utáni történelmi források gyűjteménye, azaz a harmadik kötet elkészítését zömében Szlovéniában kell megvalósítani. Őszintén remélem, hogy – minden nehézség ellenére – a következő esztendőkben közös erővel ez sikerülni fog. A létrejött kötetek értéke nemcsak a szűkebben értelmezett Muravidék vonatkozásában fontos, mert a mintegy 1000 esztendőre vonatkozó történelmi adatok a tágabb térség, különösképpen a történelmi vármegyék területének kutatása szempontjából is meghatározó súllyal bír. 39


Végezetül fontosnak vélek még egy szempontot megemlíteni, ami a levéltári táborok szervezése és megrendezése körüli együttműködés során értékteremtő teljesítménynek számít. Az együttműködés nagymértékben hozzájárult az úgynevezett érzékeny történelmi kérdések fokozatos megnyitásához, a különböző jelenségek körültekintőbb, tágabb szempontrendszert felvonultató vizsgálatához. Nem állítom ugyan, hogy a népvándorlás és a magyar államalapítás időszakának, és főképpen a 20. század néhány nemzeti alapon ellentmondásos eseményének értelmezése szempontjából, szlovén és magyar vonatkozásban is nem észlelhető még mindig némi feszültség. Az azonban fontos előrelépés – és ehhez a levéltárak, múzeumok és más, főképpen kisebbségi intézmények is hozzájárultak –, hogy a tabutémák kategóriájába sorolható történelmi kérdésekről manapság már nyiltan beszélhetünk. Az egykor rendszeresen napirenden szereplő előítéletek szakmai berkekben ma már alig léteznek. Ha még adódik is probléma, az inkább az adott téma hiányos szakmai ismeretéből származik, amelyet a nyelvismeret hiánya is fokozhat. Azonban a fiatalabb szakembernemzedéknél már kevésbé tapasztalható efféle tendenciás törekvés. Más kérdés, hogy a társadalom egészére az említett áramlatokat még nem sikerült teljességében átirányítani. Fontos jelenségnek tekintem, hogy ma már szakmai berkekben a népvándorlás kora és a 20. század különböző politikai kudarcai, sorscsapásai között az egyik vagy a másik fél kevésbé próbál egyoldalú, politikai érdekeltségű magyarázatokat követni, amint arra még mintegy másfél évtizede is adódott példa. Aki a levéltári kutatótábor programjában részt vett, az aligha lesz a térségben kisebbségi közösségként élőkkel szemben ellenszenves, hiszen tudatosult benne annak felismerése, hogy az 1. világháború után az itt élő népek életében olyasmi történt, amit nem lehet csupán azzal elintézni, hogy a „magyarosító történelmi Magyarország megérdemelte a trianoni békeszerződést”. Másrészt, ahhoz sem férhet kétség, hogy a hogy a mai Vas megyei Vendvidéken élő szláv közösség kulturális–nyelvi vonatkozásban vitathatatlanul a szlovén nemzet része, amely 1000 éves sajátos életkörülményei és fejlődése során a stájervidéki és egyéb szlovén közösségektől – objektíve – eltérő értékrenddel bír. A levéltári kutatótáborok programját alakítók és irányítók a tisztánlátáshoz, valamint a minél objektívabb történelemszemlélethez is nagymértékben hozzájárultak. Elmélkedésem befejezéséül arra kívánok utalni, hogy amikor 20 esztendeje az első levéltári kutatótábor kezdődött, a térségben jelentős politikai és ideológiai átrendeződés zajlott. Új államok alakultak és határok jöttek létre, illetve értékelődtek át. Manapság a schengeni övezeten belül a határok minden formális elválasztó szerepe megszűnt, és gyakorlatilag csupán földrajzi–közigazgatási jelentőségűk maradt meg. Azonban – sajátos módon – az emberek tudatában a határtalanság ténye még alig tudatosult, sőt bizonyos esetekben görcsösség tapasztalható. A jövőben azért is szükség lesz hasonló jellegű programokra, mint a levélári kutatótábor, még ha kisebb-nagyobb átalakulás árán is, hogy a nyitottságot serkentse, valamint, hogy a hasonlóan nemes programok révén a jövő nemzedékében tovább lehessen éltetni a nemzeti megmaradás fontosságának és a másság párhuzamos megbecsülésének tudatát. 40


László Göncz

Misli o delu in vrednotah slovenskomadžarskega mednarodnega raziskovalnega tabora z 20-letno preteklostjo (Povzetek)

Med Pomurjem, in znotraj njega med pomurskimi Madžari, in Zalsko ter Železno županijo, so že pred tranzicijo obstajale kulturne, izobraževalne in športne vezi, ki so presegale formalno politično, gospodarsko in drugo sodelovanje. Z vidika nastanka slovensko-madžarskega mednarodnega arhivskega tabora je bilo pomembno okolje oziroma kontakt in kontekst sodelovanja, ki se je razvijalo v širšem območju rek Mure, Rabe in Zale, v preddverju tranzicije. Začetnika programa, ki na začetku morda za mnoge ni bil preveč obetaven, sta bila Peter Pavel Klasinc in Endre Gyimesi, direktorja Pokrajinskega arhiva Maribor in Arhiva županije Zala. Čeprav se je raziskovalni tabor rodil iz neoprijemljivega in na tem področju prej neznanega, se je v preteklih dveh desetletjih dokazal za izjemno uspešno in pomembno prireditev. Niz programov preteklih let je danes eden od stebrov sodelovanja na področju kulture med Pomurjem in Zalsko ter Železno županijo, ki je prek spoznavanja območja in krepitve identitete nepogrešljiv element v prizadevanju manjšine po ohranitvi. Poleg omenjenih obeh direktorjev arhivov in kasnejših vodij ustanov so pri delovanju tabora sodelovali tudi odlični strokovnjaki, ki so program, edinstven tudi iz mednarodnega vidika, šteli za svojo srčno zadevo. Tudi organizatorji – kot so na primer László Németh, Zsolt Bajzik, Gordana Söveges, Jure Maček, Zoltán Paksy in Róbert Bartos – so s svojim strokovnim znanjem in splošnimi človeškimi vrednotami oblikovali sodelujoče dijake. Tudi pomurska madžarska skupnost (ob sodelovanju Zavoda za kulturo madžarske narodnosti, ustanovljenem leta 1994 in dvojezične srednje šole) je v okviru programa odigrala pomembno vlogo povezovalca in organizatorja. Brez pomurskih Madžarov se tako kakovosten, vsebinsko bogat niz programov verjetno ne bi mogel uresničiti. Ko so ob 41


priključitvi Železne županije postala tudi naselja porabske slovenske skupnosti del raziskovalnega programa, so slovenske manjšinske organizacije in samouprave dale sodelovanju nov zagon. Slovenski strokovnjaki in mediji so taboru namenili večjo pozornost. Ena od poslanstev raziskovalnega tabora je bila usmerjena na preučevanje narodnostno mešanega območja. Programu gre zahvala za to, da so se avtohtone narodne manjšine v regiji lahko vključile v delo, ki je predstavljalo pomemben del njihovega prizadevanja po ohranitvi, in jih hkrati spodbujalo za raziskovanje njihove lastne zgodovine in narodne zavesti. Med rezultati raziskovalnega tabora ima velikansko vrednost vključitev srednješolskih dijakov, saj so se lahko iz prve roke seznanili z dejavnostjo strokovnega področja, o katerem so doslej vedeli le malo. Strokovne razlage pri urejanju razkritih materialov in organiziranju razstav so v veliki meri obogatile znanje in razširile horizont sodelujoče mladine. Dijaki so si – ob vodstvu izjemnih strokovnjakov – pridobili konkretne izkušnje tudi s področja prevajanja, tisti pa, ki so prišli iz narodnostnega območja, so pogosto opravljali tudi vlogo posrednika. Raziskovalni arhivski tabor je z vidika strokovnega terenskega dela pokazal izjemno pomembne vrednote. Zbrano gradivo – v izvirni obliki ali kot kopija – je dopolnilo obstoječe arhivsko gradivo. Glede Prekmurja in Pokrajinskega arhiva Maribor se je treba spomniti tudi tega, da so usklajevanja v zvezi z raziskovalnim taborom prispevala k postavitvi pridružničnega objekta v Dolini za hrambo lokalnega arhivskega gradiva. Čeprav bi status omenjene organizacijske enote, njeno vključevanje v lokalno znanstveno življenje in skozi leta nakopičeni problemi lahko povzročili nekaj grenkobe, pa vseeno ocenjujemo za vrednoto, da se je začela diferencirana obravnava prekmurskega arhivskega gradiva. Kot uspeh tabora se šteje tudi tesno sodelovanje med arhivi, ki je posledica skupnega organizacijskega dela partnerskih arhivov. Eden izmed rezultatov dve desetletji trajajočega sodelovanja je tudi izid zbirke besedil z naslovom: »Viri za zgodovino Prekmurja«, ki je v tako v obsegu kakor tudi kakovosti edinstven podvig v širšem geografskem območju. Sodelovanje je v veliki meri pripomoglo k postopnemu odpiranju tako imenovanih občutljivih zgodovinskih vprašanj in bolj taktni obravnavi različnih pojavov. Arhivi, muzeji in druge – predvsem manjšinske – ustanove so prispevale k temu, da se je znižalo število zgodovinskih vprašanj, ki bi jih lahko uvrstili med tabu teme. Predsodkov, ki so bili nekoč redno na dnevnem redu, v strokovnih krogih danes skorajda ni več. Tisti, ki so sodelovali v programu arhivskega raziskovalnega tabora, zagotovo ne bodo nenaklonjeni članom manjšinske skupnosti, saj se jim je vtisnilo v zavest spoznanje, da se je po prvi svetovni vojni v življenju tukajšnjih ljudi zgodilo nekaj, mimo česar ne moremo iti kar s pripombo, da si »madžarizacijska zgodovinska Madžarska zaslužila trianonsko mirovno pogodbo«. Po drugi strani pa tudi ni dvoma, da je slovanska skupnost v Porabju, v Železni županiji, v kulturno-jezikovnem pogledu del slovenskega naroda, ki ima 42


zaradi svojih tisočletnih življenjskih razmer in razvoja, drugačen sistem vrednot kakor slovenska skupnost na Štajerskem ali drugod. Ugotovimo lahko, da je arhivski raziskovalni tabor v veliki meri prispeval k oblikovanju objektivnejšega zgodovinskega pogleda. Ko je arhivski raziskovalni tabor pred 20. leti pričel s svojim delom, so na območju potekale velike politične in ideološke spremembe, nastale so nove države in nove meje. Danes meje – znotraj schengenskega območja – nimajo nobene formalne in ločevalne vloge več, in praktično je njihov pomen zgolj geografskoupravni. Vendar se dejstvo »brez-mejnosti« v ljudeh, na nek svojevrsten način, še ni ozavestilo. V prihodnosti bomo še potrebovali podobne programe s plemenitim poslanstvom, z namenom, da pospešimo odprtost in v prihodnjih generacijah razvijamo zavest o pomenu narodnostnega obstoja, in vzporedno s tem spoštovanju drugačnosti.

Dokumentumok átnézése Kispalinán, 2008. Pregled dokumentov v Mali Polani, 2008.

43

Gondolatok a 20 éves múltra visszatekintő szlovén magyar Nemzetközi Levéltári Kutatótábor munkájáról és értékeiről

Recommend Documents