Globális felelősség. Magyarország részvétele a nemzetközi államépítési tevékenységben. Szerkesztette Friedmann Viktor

Globális felelősség Magyarország részvétele a nemzetközi államépítési tevékenységben

Szerkesztette Friedmann Viktor

Globális felelősség Magyarország részvétele a nemzetközi államépítési tevékenységben Szerkesztette Friedmann Viktor Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület Budapest, 2008

Tartalomjegyzék Előszó A szerkesztő előszava

6 7

Működésképtelen államok és államkudarcok

8

A falak leomlása és az államok meggyengülése A gyengeség és működésképtelenség következményei Terrorizmus Szervezett bűnözés Járványos megbetegedések, pandémiák Illegális migráció és menekültáradatok

8 9 10 12 12 14

Az államépítés komplex tevékenysége

16

Marton Péter (1. fejezet): PhD hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzetközi Tanulmányok Intézet

Fogalmi háttér Hogyan kell végrehajtani? Alternatív lehetőség: biztonság, demokratikus intézmények, gazdaság és társadalmi kohézió A biztonság megteremtése, az alapvető emberi szükségletek kielégítése Demokratikus intézmények megteremtése Gazdasági fejlesztés Következtetések

Orosz Anna (5. fejezet): PhD hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzetközi Tanulmányok Intézet

Magyarország érdekeltsége az államépítési tevékenységben

26

A Magyar Honvédség részvétele az államépítésben

34

Magyarország részvétele a nemzetközi fejlesztési együttműködésben

48

© A szerzők © A szerkesztő

A magyar részvétel Kiemelt célországok

A kötet a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának támogatásával készült.

A nem kormányzati szervezetek szerepe az államépítésben

52

Hazánk válaszadási képességének értékelése

58

A kötet szerzői: Friedmann Viktor (1. 3. 6. 7. fejezet): kutatási referens, Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület

Rada Csaba (4. fejezet): alelnök, Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület, PhD hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem, Nemzetközi Tanulmányok Intézet Rada Péter (2. fejezet): elnök, Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület, PhD hallgató, Nemzetközi Tanulmányok Intézet A szövegdobozok megalkotásában közreműködtek: Balogh István (Pakisztán) és Rada Mátyás (Ki dönt a magyar katonák külföldi szolgálatba küldéséről?)

ISBN 978-963-06-5076-2 Kiadja a Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület Felelős kiadó: Monori Márk Olvasószerkesztő: Demeter Patrik Grafika, tördelés: Creyou Szolgáltató Kft. A kötet nyomdai előkészítését a Creyou Szolgáltató Kft. végezte.

A szigorúan vett államérdek, avagy az „egoista” biztonsági érvelés A tágan értelmezett államérdek, avagy a „globális” biztonsági érvelés Értékeink védelme, avagy a morális érvelés „Jó tett helyébe…”, avagy a szövetségesi érvelés Járulékos nyereségek, avagy a nem biztonsági érdekekre alapozó érvelés AMagyarország Afganisztánban Magyarország a Balkánon Összegzés

A Magyar Baptista Szeretetszolgálat A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet A Demokratikus Átalakulásért Intézet

17 19 20 21 22 23 24 26 30 31 32 32 39 43 46 49 50 52 53 54

Előszó A 20. század a túlságosan erős államok, a diktatúrák jelentette veszélyekről szólt. Úgy látszik, a 21. század ennek éppen ellenkezőjéről: a gyenge vagy bukott államokról. A szakirodalom egyre többet foglalkozik az „államkudarc” jelenségével és azzal, mit tehetnek a külső erők az államkudarc elkerülése érdekében, ill. annak bekövetkezte után a következmények felszámolásában. Azzal azonban viszonylag kevesen foglalkoznak, hogy mi az oka annak, hogy egyes államok kudarcot vallanak, és hogy ez jelenleg nagyobb számban következik be, mint korábban. Az igazság az, hogy az államkudarcokban, véleményem szerint, mi vagyunk a felelősek: sokkal inkább, mint a kudarcot vallott államok, pontosabban az a tény, hogy a globalizáció miatt (illetve korábban a gyarmatosítás miatt) ezek a társadalmak nem voltak képesek végigmenni azon az úton, amelyen mi, európaiak és amerikaiak néhány száz év alatt végigmentünk. A gyarmatosítók általában szétverték a gyarmatosított területeken létező, rendszerint törzsi társadalmakat és helyükbe a saját, modern államukat építették ki. Erre azonban a törzsi társadalmak nem voltak készen. Ezért az állam addig működött, amíg a gyarmatosítók jelen voltak. Távozásuk után, a felszabadulás groteszk következményeként, az a helyzet állt elő, hogy a gyarmatosítók által lerombolt törzsi társadalom már nem volt működésképes, a rájuk erőltetett modern állam viszont az adott körülmények között még nem bizonyult működésképesnek. Ennek következménye volt az, hogy a nemzeti felszabadító mozgalmak győzelme után a legtöbb újonnan függetlenné vált állam viszonylag rövid idő alatt összeomlott és véget nem érő polgárháborúkba süllyedt. Hasonló jelenség játszódik le napjainkban is, amikor a globalizáció olyan mértéket ért el, hogy a világ legnagyobb részén már nem tűri el olyan társadalmak fennállását, amelyek alkalmatlanok a globalizáció szabta követelmények teljesítésére. Azaz változásra, átalakulásra akarja kényszeríteni a hagyományos társadalmakat, amelyek erre még nem állnak készen. Ezek a társadalmak ellenállnak a globalizációnak, a globalizáció társadalmi oldalaként jelentkező demokratizálásnak és a modernizációnak, védekeznek ellene, olyan formákban is, amelyek teljesen inadekvátak, mint pl. a terrorizmus. Az alapprobléma tehát, hogy a globalizáció és az ennek megfelelő modernizáció a társadalmi fejlődés korai szakaszában éri ezeket a hagyományos társadalmakat, amelyek erre még annyira sincsenek felkészülve, mint a modern államok.

6

A szerkesztő előszava A globalizáció emellett nem teszi lehetővé, hogy ezek a társadalmak azt az organikus fejlődési utat járják be és eközben ugyanazokon a fejlődési szakaszokon menjenek keresztül, mint a jelenlegi modern és poszt-modern társadalmak. A világra nézve pedig az jelent óriási veszélyt, hogy a globalizáció ezen hatásaival szembeni ellenálláshoz a 21. század eszközei, fegyverei állnak például a terroristák rendelkezésére. A fejlett, demokratikus világ felelőssége ezért kiemelkedően nagy, feladata talán sosem látott mértékben bonyolult. Úgy kell biztosítani a globalizáció hatásainak érvényesülését, hogy az ne jelentsen elviselhetetlen terhet a hagyományos társadalmak számára, de egyúttal ne is jelentsen ürügyet a változások elhalasztására. Ehhez számos illúziót fel kell adni. Először is azt, hogy a demokratizálódás ezekben a társadalmakban ugyanazt az eredményt követeli meg, mint a mi országainkban, és hogy ez a folyamat néhány év alatt végbemehet. Másodszor azt, hogy a folyamat kívülről, általunk vezérelhető. Harmadszor azt, hogy ez a folyamat konfliktusok nélkül végbe mehet – bár a fegyveres konfliktusokat lehetőség szerint el kell kerülni. Mindebből az is következik, hogy az államkudarcok kezelése komplex, hosszú távú feladat, amelyben elengedhetetlen a katonai és a nem-katonai eszközök együttes, koordinált alkalmazása és a nemzetközi összefogás. Ebben a demokratikus, „gazdag” világnak óriási feladatokat kell vállalnia, de maga az átalakulási folyamat mindig a helyi társadalmak kezében marad. Magyarország nemzeti alapokon is, de különösen az Európai Unió és a NATO tagjaként nem maradhat kívül ennek a problémának a kezelésén. Lehetőségeink szerint hozzá kell járulnunk azoknak az eszközöknek a megteremtéséhez, amelyekkel a folyamat kezelhető, beleértve a katonai erő és a civil eszközök alkalmazását is. Számba kell vennünk és megoldanunk a hazai feladatokat: meg kell teremteni a koordináció intézményeit és a segítségnyújtás eszközrendszerét, beleértve az e célra fordítható anyagi eszközök folyamatos növelését is. Mindenekelőtt azonban az a feladatunk, hogy megértsük: rólunk, a mi érdekeinkről is szó van. Remélem, ez a kiadvány szerény hozzájárulást jelent majd ehhez a célhoz.

Az elmúlt években a biztonságpolitikai napirend élére került az állami gyengeség problémája. Köszönhető ez a 2001. szeptember 11-i terrortámadásoknak, de nem csekély részben annak a felismerésnek is, hogy korunk legfontosabb biztonsági fenyegetéseinek többsége globális jelleget öltött. A klímaváltozás, a szervezett bűnözés, a nukleáris terrorizmus, a világjárványok és a vitatható módon szintén ide sorolt migráció kezelése megkívánja azt, hogy a világ területének minél nagyobb részén legyenek a nemzetközi együttműködésben való részvételre képes, megfelelő kapacitásokkal rendelkező, legitim államok, amelyek saját területükön képesek biztosítani a szükséges politikai és technikai lépések kivitelezését. Magyarországon a kérdéshez kapcsolatos hozzáállás némi kettősséget mutat. Egyrészt természetesen hazánk is szerepet vállal az elmúlt években beindult államépítési tevékenységben, melynek legklasszikusabb példája a nemzetközi szereplők afganisztáni jelenléte. Katonáink különböző missziók keretein belül számos országban szolgálnak, szükségszerűen megkezdve az alkalmazkodást az aktuális biztonságpolitikai gondolkodás jelentette követelményekhez. A magyar állam nemzetközi kötelezettségeinek megfelelően részt vesz a nemzetközi fejlesztési tevékenységben, s hazai civil szervezetek is egyre jelentősebb fejlesztési feladatokat látnak el a működésképtelennek tekintett országokban. Mindeközben azonban továbbra is jelentős hiányosságok mutatkoznak: hazánkban alig-alig ismert a működésképtelen államok vagy az államépítés fogalma, különösen annak mélyebb tartalmát tekintve. A témával foglalkozó kutatók száma csekély, a magyar döntéshozatal többnyire külföldi forrásokra kénytelen építeni. Mivel még a tudományosdöntéshozó elit sincs tisztában azzal, hogy Magyarország számára milyen kihívást is jelent az állami gyengeség, így nem is lehet csodálkozni azon, hogy milyen szintű meg nem értés mutatkozik meg a társadalomban a kérdést illetően.

A kérdéskör komplexitása magával vonja azt, hogy számos előítélettel, hibás vagy elégtelen ismerettel kell leszámolni ahhoz, hogy aztán megfelelő mélységű és minőségű társadalmi vita alakulhasson ki arról, hogy hazánknak milyen területekre koncentrálva és mekkora szerepet kellene vállalnia a nemzetközi államépítési tevékenységben. Intenzív vélemény- és tapasztalatcserére lenne szükség mind a határokon belül, mind pedig az érintett nemzetközi szereplőkkel. Jelen kiadvány nem is kíván a fenti kérdésre választ kínálni, hiszen az szükségképpen felületes lehetne csupán. Azt a feladatot vállalja magára, hogy a működésképtelen államok és az államépítés fogalmait megpróbálja bemutatni, Magyarország szemszögéből láttatni, felveszi a küzdelmet a megrögzült előítéletekkel, s némi betekintést kíván nyújtani abba, hogy hazánkban milyen szereplők, milyen módokon vettek és vesznek részt a nemzetközi stabilitás szempontjából kulcsfontosságú tevékenységben. Ösztönözni kívánja a további kutatásokat, vitákat, s egyfajta kezdeti kommunikációs eszközként kíván szolgálni a kérdésnek a társadalom felé történő prezentálása terén. A szerzők és a magam nevében ezúton is szeretném kifejezni hálámat Dr. Berencsi György virológus főorvosnak, az Országos Epidemológiai Központ munkatársának, Gál Dávidnak, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat irodavezetőjének, Dr. Gyarmati István nagykövet úrnak, a Demokratikus Átalakulásért Intézet igazgatójának, Gyulai Gábornak, a Magyar Helsinki Bizottság program-koordinátorának, Ilisics Zoltánnak, Lehel Lászlónak, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatójának, valamint Dr. Póczik Szilveszternek és Windt Szandrának, az Országos Kriminológiai Intézet munkatársainak, akik szakvéleményükkel segítséget nyújtottak kiadványunk elkészítéséhez.

Dr. Gyarmati István nagykövet, az ICDT elnöke és igazgatója



7

Működésképtelen államok és államkudarcok A falak leomlása és az államok meggyengülése A hidegháború vége óta eltelt közel két évtized a biztonsági fenyegetések jellegének alapvető megváltozására világított rá. Míg korábban a két szuperhatalom, a két politikai, gazdasági, ideológiai és katonai óriás, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió szembenállása jelentette a legfőbb veszélyt, mára a figyelem gyakran éppen a gyengének vagy rosszul működőnek tekintett államokra terelődik. E hangsúlyeltolódás okait feltárhatjuk a blokkok közti feszültség megszűnését követő időszak alaposabb vizsgálata révén.

Globalizáció A globalizáció folyamata az emberiség története során kisebb megszakításokkal ugyan, de töretlenül zajlott. Nehezen megfogható jelentése voltaképpen mindazon hatásokat magában foglalja, amelyek egyrészt az emberi tevékenységnek a Föld egyre nagyobb részén történő megjelenésével, másrészt a világ távoli pontjain található emberek, társadalmak, vállalatok stb. közötti kapcsolatok minőségi és mennyiségi fejlődésével járnak együtt. Leggyakrabban használt, gazdasági értelmében a globalizáció a nemzetközi kereskedelem és pénzforgalom volumenének folyamatos bővülésére utal, hatásai azonban az élet más területein is megfigyelhetőek. A társadalmak között kialakuló szoros kapcsolatok, a munkaerő áramlása, a növekvő turizmus, a kulturális termékek piacának soha nem látott mértékű kiterjedése mind magyarázhatóak e fogalom keretein belül. A hidegháború lezárultát követően, a kettéosztott világ „újraegyesülésével” a globalizáció üteme radikálisan felgyorsult. A zártság megszűnésének pozitív és negatív hatásai egyaránt jelentkeztek, hiszen ma mind a fejlődés, a demokrácia és a szabadság értékei, mind pedig a különböző veszélyforrások szabadabban áramolhatnak. A jelen kötetben vizsgált négy biztonsági kihívással kapcsolatban is érdemes folyamatosan figyelni a globalizáció hatásaira. Az al-Kaida terrorszervezet teljesen decentralizáltan működik, tagjai a világ megannyi országában tevékenykednek, kihasználva a modern

8

Jelképesen akár a berlini fal 1990. november 11-i leomlásához is köthetjük azt a gyökeres átalakulást, mely a határok fokozottabb átjárhatóságával, s így a globalizáció mennyiségi és minőségi kiterjedésével jelentkezett. Az országok közti áru- és információforgalom, a tőke és az emberek áramlása felgyorsult, korábban soha nem látott lehetőségeket elérhetővé téve. A fokozott nyitottság ugyanakkor együtt járt azzal, hogy a pozitív hatások mellett a különböző negatív jelenségek is egyre szabadabban áramolhattak a világ államai között, melyek közül – részben éppen ennek eredményeként – az 1990-es évek folyamán nem egy destabilizálódott. technológia által biztosított kommunikációs és utazási lehetőségeket. Oszama bin Laden szervezete a világ számos más hasonló csoportjával is tart fenn kapcsolatot, a Fülöp-szigeteki Abu Szajaf terroristáitól kezdve az Üzbegisztáni Iszlamista Mozgalmon keresztül az Algériában aktív Ima és Harc Szalafista Csoportig. Az olaszországi Calabriában székelő ’Ndrangheta maffia a kolumbiai Medellin drogkartellel ápolt kapcsolatainak köszönhetően Európa legnagyobb kokainterjesztőjévé vált. Emberei a kelet-európai országokban éppúgy megtalálhatóak, mint a Balkánon, Németországban vagy Dél-Amerikában, s a szervezet évi 36 milliárd eurós bevétellel rendelkezik. A járványos betegségek terjedését is megkönnyíti a globalizáció. Szakértők arra számítanak, hogy a turisták száma 1990 és 2020 között mintegy a négyszeresére nő, miközben már jelenleg is több mint kétmillió ember megy át a határokon naponta. Érthető tehát, hogy a 2003-ban Hong Kong-ból kiinduló, 750 áldozatot követelő SARS-járvány miként volt képes két héten belül Európában és az Egyesült Államokban is megjelenni. A menekültek és migránsok is mind távolabbi országokba jutnak el, így a konfliktusok, a szegénység és az állami gyengeség élő mementói a világ egyre több társadalmát szembesítik a globális problémák méretével. A globalizáció számos lehetőséget rejt ugyan magában, de amennyiben hagyjuk, hogy bolygónk egyes államai az állandósult működésképtelenség állapotába kerüljenek, úgy a keletkező feszültségek következményeinek hazánk is elszenvedőjévé válik.


A Szovjetunió összeomlását követően jól megfigyelhetők voltak az utódállamok gyengeségéből fakadó következmények. Területükön a kaotikus gazdasági átalakulást is kihasználva megerősödtek a szervezett bűnözői csoportok. A korábban jelentős méretű hadsereg fegyverkészlete és eszközparkja az illegális kereskedők vadászterepévé vált, a Kaukázus és Közép-Ázsia számos véres konfliktus színtere lett. A hatékony állami ellenőrzés alatt nem álló területek létrejötte többek között a közép-ázsiai drogkereskedelmi hálózatok működését is jelentősen megkönnyítette. A szovjet és amerikai segélyek, illetve politikai támogatás megszűntével számos fejlődő ország az ös�szeomlás szélére került. Azon országok, melyek a demokratikus átalakulást képtelenek voltak elkezdeni vagy véghezvinni, gyakran polgárháborúba süllyedtek vagy a felszínen ugyan erősnek tűnő, azonban számtalan tekintetben „gyengeséget” mutató diktatúrákká alakultak. Ezen országokban az állam kapacitásai leépültek vagy akár meg is szűntek. Máshol, a nemzetközi fejlesztéspolitikai intézmények elvárásainak megfelelni akarván, az állam önként vonult vissza bizonyos feladatoktól. Ezzel azonban nemcsak a piac és az egyének szabadságának nyújtott nagyobb terepet, de a világpiaci viszonyok változásával és egyes globális szereplők manipulációival szemben is védtelenné vált. A határok fokozottabb átjárhatóságával párhuzamosan tehát megnőtt azon országok száma, melyek képtelenek voltak arra, hogy saját területüket és határaikat megfelelő ellenőrzés alatt tartsák.

A működésképtelen államok „élmezőnye” A Fund for Peace indexe alapján, sorba rendezve (2007) 1. Szudán 2. Irak 3. Szomália 4. Zimbabwe 5. Csád 6. Elefántcsontpart 7. Kongói Demokratikus Köztársaság 8. Afganisztán 9. Guinea 10. Közép-Afrikai Köztársaság

A Világbank LICUS indexe alapján (2006) Súlyosan veszélyeztetett (severe LICUS)

• Afganisztán • Közép-Afrikai Köztársaság • Comoros-szigetek • Libéria • Myanmar • Szomália • Zimbabwe


Márpedig a jelenlegi nemzetközi jogrend arra a feltételezésre épül, hogy az egyes államok saját területükön képesek rendet tartani, illetve legalábbis erre kényszeríthetőek, miközben az egyes államok belügyeibe való külső beavatkozás komoly jogi és politikai akadályokba ütközik. Ez azt jelenti, hogy amikor egy állam képtelen arra, hogy a saját lakosságát és a többi államot fenyegető veszélyeknek gátat szabjon, a nemzetközi közösség nem tud egyszerűen a helyébe lépni. Fennmaradhatnak tehát a világban olyan államok, melyek gyengeségüknél fogva tartósan veszélyt jelentenek saját lakosságuk és a világ számára egyaránt. Számos oka lehet az ilyen gyengeség kialakulásának. Szomália, mint az összeomlott állam tipikus esete, az 1990-es években, a központi hatalom megszűnését követően, teljes anarchiába süllyedt, s az ország egyes területeit uraló frakciók és hadurak csatározásainak színterévé vált. Szudánban a központi kormány ugyan fennmaradt, ám képtelen volt ellenőrzése alatt tartani a határ menti területeket, s így az ország jelentős részén polgárháború robbant ki. Nem feltétlenül szükséges azonban fegyveres konfliktus ahhoz, hogy egy állam működésképtelennek bizonyuljon. Szváziföld kormánya például teljes mértékben kudarcot vallott mind a közbiztonság, mind az egészségügy, mind pedig az élelmezés alapvető viszonyainak megteremtése terén. A jelenleg 100 000% feletti éves inflációt produkáló Zimbabwe vagy a rendszeresen élelmiszer-segélyekre szoruló ÉszakKorea pedig arra a helyzetre szolgáltat példát, amikor egy, az ország felett viszonylag erős kontrollt fenntartó, nem demokratikus kormány válik képtelenné az emberek túlélését biztosító gazdasági viszonyok fenntartására.

A gyengeség és működésképtelenség következményei A fenti felsorolásból is látni lehet, hogy a működésképtelenség okai sokfélék lehetnek. A kísérőjelenségek ugyanakkor nagyban hasonlók: a biztonsági helyzet drasztikus romlása, a gazdasági növekedés lassulása vagy negatívba fordulása, az intézmények hatékonyságának csökkenése, a politikai rendszer elszámoltathatóságának megszűnése, az életviszonyok drasztikus rosszabbodása, menekültáradatok és romló halálozási mutatók jelentkezése. A felsorolt problémák mind az országon belül, mind azon kívül súlyos következményekkel járnak. Első megközelítésben tehát ezek az államok nem képesek megfelelő életviszonyokat biztosítani lakosságuk számára. Számos esetben ennek oka az adott országon belüli politikai, gazdasági helyzet. Egy elhúzódó, véres polgárháború vagy egy önkényes, elnyomó rezsim százezreket tehet földönfutóvá, elpusztíthatja a termést, alááshatja a gazdaságot. Ilyen esetekben szinte mindig számolni kell a halálozási mutatók gyors és drasztikus romlásával a bekövetkező éhínség és a romló egészségügyi állapotok következtében. Az egyik legsúlyosabban érintett térségben, a Kongói Demokratikus Köztársaságban az International Rescue Committee adatai szerint 1998 óta mintegy 5,4 millió áldozatot követeltek az ország területén zajló fegyveres összecsapások és az azok következményeként fellépő betegségek, az éhezés és a romló életkörülmények.

9

A bekövetkező eseményekkel kapcsolatban olykor a fejlett világ felelőssége is kimutatható. A fegyverkereskedelem több szála is fejlettnek mondható országokhoz kötődik (pl. az Egyesült Államokhoz vagy Oroszországhoz), míg számos előnytelen kereskedelmi szerződés és a fejlettek piacait védő intézkedés is az útjában áll annak, hogy a legrosszabb helyzetben lévő országokban a szegénységet és kilátástalanságot felszámolják. A nyomor, a háború és az intézmények leépülésének ördögi köre évtizedekkel vis�szavetheti ezeket az államokat, melyeket így a végleges leszakadás és elmaradottság veszélye fenyeget. Kétségtelen, hogy a sokmillió ember szenvedése, amit a működésképtelen államok jelensége kivált, már önmagában is okot adhatna a figyelemre és a cselekvésre. Erkölcsi elveink nem engedik meg, hogy tétlenül nézzük embertársaink nyomorát és szenvedését. Az államok nem megfelelő működése ugyanakkor nem csupán a saját lakosságuk számára jelent fenyegetést. A rendfenntartásért, az egészségügyért, a gazdaságért vagy éppen az igazságszolgáltatásért felelős szervek összeomlásának vagy meggyengülésének folyományaként olyan nemzetközi fenyegetések jelentkezhetnek, mint a terrorizmus, a szervezett bűnözés, a járványok, a menekültáradatok vagy a tömeges, illegális migráció. A fenti jelenséget az „államkudarc” megnevezéssel illethetjük, azt jelezve, hogy az adott állam nemzetközileg elismert kormánya nem képes megakadályozni, hogy a területén olyan események történjenek vagy olyan folyamatok menjenek végbe, amelyek a külvilág – legyen az csupán valamely szomszéd vagy akár az egész világ – számára negatív biztonsági következményekkel járnak. Egy államkudarc bekövetkezte önmagában még nem azonos a forrásállam tökéletes csődjével. Előfordulhat például, hogy valamely nyugat-európai állam lakói egy másik államban terrorcselekményeket követnek el, s ezt a kibocsátó állam hatóságai képtelenek megakadályozni. A New York-i terrortámadás kitervelői közül többen, így Mohamed Atta és Khalid Sejk Mohamed is Németországban éltek. Ebben az esetben is államkudarcról beszélhetünk, ám

A 2001. szeptember 11-i merényletek Bár az állami működésképtelenséggel való kapcsolatuk vitatható, a mai napig a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok ellen elkövetett merényletek szolgálnak az államkudarcok jelentette fenyegetéssel kapcsolatos érvelések többségének alapjául. Kétségtelen, hogy a terrorizmus problémájának ilyen drasztikus módon történő demonstrációja volt az, ami az elméleti érdeklődést az állami gyengeség kérdése felé vitte. Az ominózus napon 19 terrorista indult el otthonából azzal a céllal, hogy repülőgépeket térítsen el, s azokat az USA politikai és gazdasági hatalmát megtestesítő épületekbe vezesse. Helyi idő szerint 8:46 és 9:03 perckor egy-egy Boeing 767-es csapódott a New York-i World Trade Centerbe, a világ egyik legfontosabb gazdasági

10

kétségtelen, hogy ez még nem jelenti az adott állam teljes csődjét. Másik oldalról viszont az is elmondható, hogy a működésképtelen államok nagyobb valószínűséggel válnak államkudarcok forrásává, mint jól funkcionáló társaik, s így gazdasági, politikai és katonai súlyukhoz viszonyítva aránytalanul nagy fenyegetést jelenthetnek.

Terrorizmus

Afganisztán a több mint két évtizedes polgárháborús pusztítást követően elsősorban azáltal került a figyelem középpontjába, hogy a széthullott ország központi területeit uraló tálibok vezette kvázi-állam szövetségre lépett az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel. Oszama bin Láden szervezete pénzzel és harcosokkal támogatta befogadóit. Ezért cserébe afgán földön hozhatott létre kiképzőtáborokat, melyek többek között a szeptember 11-i merényletek elkövetői számára is képzési és találkozási lehetőséget nyújtottak. Az Egyesült Államok és szövetségeseinek katonai akcióját követően ugyan létrejött Kabulban a központi kormány, az ország nagy része azonban továbbra is a tálibok és a velük szövetséges fegyveres csoportok kezén maradt. A stabilitás megbomlása a szomszédos Pakisztánt is elérte, melynek nyugati tartományai lényegében kívül kerültek az állami ellenőrzés alól.

A nemzetközi terrorizmus térnyerésének potenciális veszélyeit nehéz lenne túlbecsülni. Igaz ugyan, hogy a nemzetközi terrorcselekmények száma globálisan 1969 és 2001 között mintegy 45%-os csökkenést mutatott, azóta azonban némi emelkedés tapasztalható. Az áldozatok száma évente átlagosan mintegy 385 személyre tehető. Ez nem elhanyagolható ugyan, de az egyéb halálokokkal összehasonlítva igen alacsonynak minősíthető. Nyugtalanító ugyanakkor, hogy a végrehajtott akciók között egyre több okoz szándékoltan nagy pusztítást. A felhasznált technológia és az alkalmazott technikák finomodása azt vetíti előre, hogy a jövőben ugyan elképzelhető, hogy csökken a terrortámadások száma, azok azonban a korábbinál jóval pusztítóbbak lesznek. A terrorizmus veszélyeinek felmérésekor azt is figyelembe kell vennünk, hogy a cselekmények többségét két meghatározott térségben, a Közel-Keleten és Dél-Ázsiában követik el. Ez az információ azonban csak csekély megnyugvást kínál, mivel az egyes lokális cselekmények is súlyos globális utórezgéseket kelthetnek, azaz a terrorakciók számos közvetett következménnyel is járnak. A Világbank becslése szerint a 2001. szeptember 11-i merényleteket követő gazdasági vis�szaesés áttételesen több tízezer öt év alatti gyerek halálához vezethetett az élelmezési és egészségügyi viszonyok romlásán keresztül. A NATO Közgyűlése számára készített jelentésében Paul Helminger a kapcsolódó gazdasági károk összegét több milliárd dollárra becsülte. Mindez elsősorban az Egyesült Államokat sújtotta, de a világ többi országa is kénytelen volt viselni egy részét. Hasonlóan látványos hatással járnak az olajvezetékek elleni támadások a Niger-deltában, illetve a Közel-Keleten, azonnal megemelve az olaj világpiaci árát. Különösen súlyos következménnyel fenyeget az a forgatókönyv, mely egy „masszív”, valamilyen tömegpusztító fegyver felhasználásán alapuló támadással számol. Egy vegyi alapanyagokból, esetleg radioaktív anyagokból készített „piszkos bombát” használó akció okozta közvetlen kár feltehetően viszonylag csekély hatással járna. Abban az esetben azonban, ha a terroristák képesek lennének egy, a hirosimaihoz hasonló méretű atomtöltetet robbantani valamely nyugati nagyvárosban, több százezer halottal és több ezermilliárd

központjába, aminek következtében 9:59 perckor a déli, majd 10:28 perckor az északi torony is leomlott. 9:37kor egy Boeing 757-es zuhant a Pentagon washingtoni épületébe, abban súlyos pusztítást okozva, majd 10:03 perckor Pennsylvania államban csapódott a földbe egy hasonló gép. A támadások közel 3000 áldozatot követeltek, továbbá óriási anyagi kárt és világgazdasági zavarokat okoztak. Az amerikai részvények a hét végére mintegy 1200 milliárd dollárt veszítettek értékükből. A támadás másnapján a NATO életbe léptette alapokmányának V., a kollektív védelemre vonatkozó cikkelyét. Mivel a merénylők az Afganisztánban székelő al-Kaida terrorszervezet hálózatához kötődtek, s többen is az országban kaptak kiképzést, október 7-én az USA és Nagy-Britannia háborút indított a közép-ázsiai államot irányító tálib kormány ellen.


dollárnyi kárral kellene számolni. Amennyiben az Egyesült Államokban kerülne sor egy ilyen merényletre, félő, hogy Washington tartósan visszavonulna a világ ügyeitől, s ez veszélyes szinten destabilizálná a világpolitikát. Egy nukleáris terrortámadást követően a félelem fokozódása feltehetőleg világszerte hozzájárulna a demokrácia és a szabadság értékeinek visszaszorulásához. Egy ehhez hasonló helyzet elkerülésének fontosságát aligha szükséges hangsúlyozni. Az említett fenyegetés elsősorban a gyenge államok felől érkezik. Az Iránéhoz hasonló „lator” kormányok viszonylag könnyen ellenőrizhetőek és nemzetközi nyomással féken tarthatók. Állami érdekeiket mérlegelve feltehetőleg nem fognak ténylegesen az atomfegyver bevetéséhez nyúlni. Sokkal nehezebb fellépni azokban az országokban, ahol az állam képtelen ilyenfajta kontrollt gyakorolni, s az intézmények felbomlása azzal fenyeget, hogy a kaotikus viszonyok közepette a leendő merénylők kezébe kerülhetnek bizonyos alapanyagok, illetve technikai ismeretek. Ilyen szempontból tehát pontosan azon instabil államok az igazán veszélyesek, melyek vagy bármikor összeomolhatnak, vagy már ma sem képesek ellenőrizni saját nukleáris kapacitásukat. Figyelmünket ezért a korlátozott nukleáris képességek birtokában lévő Nigériára, Ukrajnára vagy Ghánára, s a nukleáris fegyverekkel is rendelkező, ám azokat biztosítani nem feltétlenül képes Oroszországra és Pakisztánra érdemes irányítani. Kevésbé direkt kapcsolat is kimutatható az állami működés hiányosságai és a terrorizmus között. Az al-Kaida számos polgárháború sújtotta országban, így Sierra Leonéban és Libériában is létesített sejteket. E kapcsolatok közvetlen veszélyt nem jelentenek, mivel a kérdéses csoportok nem vesznek részt tényleges terrorcselekmények megvalósításában. Az ő feladatuk kifejezetten az, hogy a meggyengült állami ellenőrzést kihasználó szervezett bűnözői, illetve az illegális gazdasági áramlásokat megcsapoló egyéb csoportokkal kapcsolatokat építsenek ki. Céljuk, hogy a tényleges terrorcselekményeket elkövető sejtek gazdasági-pénzügyi hátterét biztosítsák azáltal, hogy részt vesznek az illegális gyémánt- és fegyverkereskedelemben, valamint a hozzá kapcsolódó pénzmosási tevékenységben.

az atomsorompó-szerződés 5 tagállama egyéb ismert nukleáris hatalmak államok, melyek feltételezhetően rendelkeznek atomfegyverrel, vagy annak előállítására törekednek államok, melyek rendelkeztek valamikor nukleáris fegyverrel vagy kutatási programmal államok, melyek megfelelő döntés esetén néhány éven belül képesek lennének nukleáris fegyver előállítására


11

Szervezett bűnözés A törvényes kereteken kívül működő gazdasági aktivitás nem csupán a terrorizmussal összefüggésben okoz gondot. Ebben az úgynevezett árnyékgazdaságban jelenleg évente több ezermilliárd dollárnyi pénztömeg fordul meg. Angola gazdaságának 90%-a, Kenya, Peru és Olaszország gazdaságának mintegy 40-50%-a, Oroszországénak 40-60%-a, míg az amerikainak megközelítőleg 10-30%-a lép be ebbe, az államok irányításán kívül eső gazdasági-pénzügyi hálózatba. Az illegális, maffiaszerű csoportok számos lehetőségre találhatnak e szférában, s globális hálózatok kialakítása révén tehetik hatékonyabbá a kábítószer-, ember-, és fegyverkereskedelemre, csempészetre és egyéb illegális tevékenységekre épülő működésüket. A szervezett bűnözés számára is rendkívüli lehetőségeket nyújtanak tehát az olyan gyenge vagy működésképtelen államok, melyeknek területén viszonylag szabadon, az állami bűnüldözéstől alig zavartatva képesek tevékenykedni. Kitűnő példával szolgál erre a globális kábítószertermelés két központjának és az onnan kiinduló terjesztési útvonalaknak a bemutatása.

központját az úgynevezett „arany háromszög” országai, Laosz, Myanmar és Thaiföld alkották. Ahogy az Afganisztánban egymással háborúzó törzsek és politikai szereplők a globális szervezett bűnözői hálózatokat kihasználva fokozottabban támaszkodtak a kábítószer-termelésből származó bevételekre, úgy vált egyre inkább ez az ország a probléma központjává. Jelenleg Afganisztán állítja elő a világ ópiáttermelésének mintegy 93%-át, s az európai piac több mint 90%-át fedi le. Az országból a szomszédos Irán és a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságok területén át indulnak a drogkereskedelem útvonalai nyugat felé, s Európát elsősorban Törökországon és a Balkánon keresztül érik el. A kapcsolat azonban nem csupán egy irányban működik. Nem csak az állami gyengeség teszi lehetővé a szervezett bűnözői csoportok aktivitását, de utóbbiak akarva-akaratlanul is tovább gyengítik az állami intézményeket. Kitűnő példát szolgáltat erre a korábban már említett Bissau-Guinea, ahol a kábítószer-kereskedelemben áramló jövedelem meghaladja a teljes legális gazdaság értékét. Mivel az országnak sem hatékony rendfenntartó erői, sem igazi börtönei nincsenek, a bűnözői hálózatok pedig fenyegetésekkel és vesztegetéssel könnyedén irányításuk alá vonják az államigazgatás szereplőit, könnyen meglehet, hogy az ország a jövőben Afrika első drogkartellek irányítása alatt álló államává válik.

Járványos megbetegedések, pandémiák

A kokain előállításának centruma Latin-Amerika, annak is elsősorban azon területei, melyek felett az ellenőrzést a kormányokkal szemben álló gerillacsoportok tartják a kezükben. A kolumbiai FARC baloldali felkelői például jórészt a helyi drogbárókkal együttműködve, a drogkereskedelemből finanszírozzák fennmaradásukat. Korábban a kokain európai piacokra juttatásához elsősorban észak-atlanti útvonalakat használtak, a fokozódó ellenőrzés következményeként azonban új irányokat kellett keresniük. Az egyik legsikeresebbnek ezen kísérletek közül a Nyugat-Afrikán keresztül történő kerülőút kiépítése bizonyult. Az elsősorban Nigériára, Szenegálra és Bissau-Guineára támaszkodó hálózat az Európába kerülő kokain megközelítőleg 25%-át szállítja, mintegy évi kétmilliárd dollár értékben. A kábítószer Latin-Amerikából kiindulva a felsorolt országokon, főként Spanyolországon keresztül érkezik kontinensünkre. Az is az állami gyengeség következményét mutatja, ahogyan a kilencvenes évek második felében egy másik nagy drogkategória, az ópiátszármazékok (pl. ópium, heroin) terén Afganisztán vezető szerepbe került. Korábban a herointermelés

12

A gyenge államok egy, még talán a terrorizmusnál vagy a szervezett bűnözésnél is veszélyesebb jelenségnek is menedéket nyújthatnak: a járványos betegségeknek. Miközben 2002-ben a világon a halálozások 0,3%-át okozták háborúk, addig mintegy 26%-uk tekinthető a fertőző megbetegedések következményének. Súlyos biztonsági problémáról van szó, amely ráadásul az állami működésképtelenség jelenségével is összekapcsolódik. Annak érdekében, hogy e kapcsolat valódi természetét megértsük, két dolgot érdemes szem előtt tartanunk. Elsőként érdemes feleleveníteni, hogy a hetvenes évek egyik legnagyobb sikere az volt, hogy nemzetközi összefogással 1979-re sikerült egész világunkon felszámolni a himlőt. Sajnos kevés hasonló eredményről számolhatunk be a járványokkal szembeni harc eddigi történetében, ami részben annak tudható be, hogy számos államban nem elég fejlett és hatékony az egészségügy, és nem képes megakadályozni, hogy az ország területe a különféle kórokozók terjedésének ideális terepévé váljon. 1973 óta több mint harminc, korábban ismeretlen ágens jelent meg a világban, köztük a HIV/AIDS, az Ebola vagy a nyugat-nílusi vírus, főként a fejlődő országokban. Ugyanezen időszak alatt mintegy húsz patogén (pl. a TBC, a malária és a kolera) tért vissza a gyógyszerekkel szemben ellenállóbb, virulensebb változatban. A gyenge államok tehát abban az értelemben jelentenek veszélyt, hogy éppen képességbeli hiányosságaik folytán menedékként, inkubátorként szolgálhatnak számos olyan fertőző betegség számára, melyek a fejlettebb államokban vagy nem fordulnak elő, vagy


amelyek ott már nagymértékben visszaszorultak. Hiába vállalunk hatalmas költségeket annak érdekében, hogy egy járvány terjedését saját országunk területén megakadályozzuk, ha az bármikor újra felbukkanhat olyan területekről kiindulva, ahol a járványügyi kapacitások nem elégségesek. A második fontos tényezőt abban ismerhető fel, hogy a fokozódó globalizáció következtében a személyek és az áruk határokon átívelő áramlásának volumene korábban soha nem látott szintre emelkedett. Ez megsokszorozta a veszélyét annak, hogy egy-egy fertőző betegség olyan távoli területekre is eljusson, ahol az ott élők csak csekély természetes védettséggel rendelkeznek ellene, s olyan gyorsan, hogy a védekezésre irányuló lépések ellehetetlenüljenek. Az államok gyengeségének következményei ma minden korábbinál könnyebben elérhetnek minket. Olyan egzotikus betegségek bukkanhatnak fel a fejlett országokban is, mint a Lassa-láz, az Ebola és a Marburg-vírusok, ahogyan az 2002-ben New York-ban is történt, ahol a nyugatnílusi láz 241 áldozatot szedett. Potenciálisan ugyancsak óriási kockázatot jelentenek a madárinfluenzához hasonló, gyorsan terjedő betegségek, melyek járványos előfordulása adott esetben egy rövid időn belül az egész világra kiterjedő járványt, úgynevezett pandémiát indíthat el. Érdemes észben tartani, hogy az 1348-ban kitört európai pestisjárványt, mely a kontinens nyugati részén a lakosság közel 40%-ának halálához vezetett, feltehetőleg egy Itáliába hajón behurcolt vírus indította el. A H5N1 és a SARS, azon két járvány, melyeknek kitörése az utóbbi időben globális szinten pánikot keltett, Délkelet-Ázsiából indult ki. E térség államait kevésbé jellemzi a gyengeség vagy a reakcióképtelenség, ám az igazi veszély mégis azokban az államokban fenyeget, ahol az adott kormány a saját területén képtelen garantálni a járványok féken tartását.

A madárinfluenza és a világjárványok (pandémiák) Bár a madárinfluenza elhíresült, H5N1-es típusa jelenleg elsősorban a madárpopulációkra jelent veszélyt, számos esetben előfordult, hogy emberre is átterjedt, s súlyosságát bizonyítja, hogy a 2003 óta észlelt 373 eset közül 236 a betegség áldozatául esett ember halálához vezetett. Mindaddig azonban nem kell világjárványra számítani, amíg a vírusnak nem alakul ki egy olyan változata, amely emberről emberre is terjed. Az, hogy mégis érdemes rendkívüli figyelmet fordítani egy ilyen eshetőségre, a pandémiák huszadik századi története alapján azonnal világossá válhat. Az előző száz évben három világjárvány pusztított társadalmainkban, melyek mindegyike a madárinfluenza olyan módosulásaiból eredt, melyek képesek voltak emberek között is terjedni. Az évről évre visszatérő influenzajárványok többsége nem jelent különösebb veszélyt, mivel az emberi immunrendszer már ismeri a kórokozót, így legtöbbünk meg tud vele küzdeni. Az új típusok felbukkanásakor azonban jóval súlyosabb követ-


Az előzőekhez hasonlóan ezúttal is megfigyelhető, hogy az állami kapacitások hiánya és a fertőző betegségek közötti kapcsolat korántsem egyoldalú. A járványok számos esetben hozzájárulnak ahhoz, hogy az érintett ország gazdasági teljesítménye visszaessen, a hadsereg hatékonysága csökkenjen, a hagyományos társadalmi kapcsolatok szétszakadjanak. Az e folyamatokból származó feszültségek azután teret nyithatnak az erőszak alkalmazása felé, a konfliktusok kirobbanása pedig tovább ronthatja az amúgy is katasztrofális egészségügyi helyzetet. Ilyen ördögi kör figyelhető meg például a HIV/AIDS vírusa esetében, mely a Szaharától délre fekvő afrikai országokban an�nyira súlyos következményekkel jár, hogy a krónikus betegségek – pl. a szív-érrendszeri megbetegedések, rák stb. – hatása alig érezhető, ugyanis a lakosság nagy része egészen egyszerűen nem éri meg azt az életkort, amelyben ezek a betegségek jellemzően előfordulnak. E régióban a lakosság átlagosan 7,4%-a fertőzött, s ez – mivel a betegség elsősorban a munkaképes korúakat érinti – súlyos gazdasági hatásokkal is jár. A malária, a gyógyszerekkel szemben fokozottabb ellenállást mutató TBC, a vérzéses láz különböző típusai és egyéb betegségek feltehetően még hosszú ideig hozzá fognak járulni e térség destabilizálódásához. kezményekkel kell számolni. 1918-ban a spanyolnáthának elkeresztelt járvány 40 millió áldozatot szedett, ezzel feltehetően az emberiség történetének leghalálosabb endémiáját produkálva. 1957-ben az „ázsiai” influenza két-, míg az 1968-as „Hong Kong-i” egymillió ember halálát okozta. Amennyiben a madárinfluenza H5N1-es törzse is olyan mutáción menne keresztül, hogy azután képes lenne emberről emberre is terjedni, rendkívül súlyos következményekkel kellene számolni. Mivel az oltóanyagok előállításának kapacitása elégtelen, a világ nagy része védtelen lenne a járvány ellen. A betegség a globalizációnak köszönhetően három hónapon belül az összes kontinens szinte minden országában felbukkanna. A több százmillió fertőzött rövid időn belül történő jelentkezése világszerte az egészségügyi rendszerek szimultán összeomlásához és pánikhoz vezetne. A konzervatív becslések is 7-8 millió halottal számolnak, de amennyiben egy, a spanyolnáthához hasonló súlyosságú vírus alakul ki, az áldozatok száma a 300 milliót is elérheti. Bármelyik forgatókönyv is valósul meg, beláthatatlanul súlyos gazdasági és politikai következmények várhatóak.

13

Márpedig a helyi problémák súlyos globális hatásokkal járnak. Noha a SARS-vírus viszonylag kevés áldozatot szedett, az általa keltett pánik 30-40 milliárd dollár körüli értékűre becsült gazdasági kárt okozott. Még ha el is tekintünk az ilyen extrém, s csak ritkán jelentkező globális járványoktól, akkor is figyelembe kell vennünk, hogy a korábban már felsorolt fertőző betegségek számos országban súlyosan hátráltatják a gazdasági fejlődést, hozzájárulnak a konfliktusok kialakulásához, az életkörülmények súlyos romlását és az államigazgatás további gyengülését vonva maga után. Ez pedig – ismerve az állami gyengeség egyéb következményeit, a külvilágot negatívan érintő államkudarcokat – világméretben negatívan érinti gazdasági, társadalmi és biztonsági érdekeinket.

Illegális migráció és menekültáradatok Az eddigiek alapján már kialakulhatott egy kép arról, miképpen bocsát ki globális biztonsági fenyegetéseket egy gyenge vagy működésképtelen állam annak következtében, hogy területe menedéket nyújt e fenyegetések közvetítőinek, illetve kritikus pontokat biztosít számukra a hálózatépítéshez. Ilyen értelemben a szervezett bűnözői csoportok, a terroristák és a járványok némiképp hasonló veszélyként jelennek meg. Jóval vitatottabb azonban az itt tárgyalt utolsó „fenyegetés”, azaz a menekültek és az illegális migránsok tömegei kérdésének megítélése. Felmerülhet, hogy a menedéknyújtás kötelezettségével összeegyeztethető-e, illetve indokolt-e egyáltalán a menekültek kérdésével biztonságpolitikai jelentőségű problémaként számolni.

Menekültek és migránsok (fogalommagyarázat) Migráns: hivatalosan migránsnak számít mindenki, aki hosszabb időre (általában minimum egy évre) egy másik országba távozik. Ilyen értelemben bővebb kategória, mint a bevándorlóé, ami olyan személyt jelöl, aki állandó jelleggel telepedik le egy, az anyaországától különböző helyen. Jelen szövegben a két fogalmat lényegében felcserélhetően használtuk. Illegális migránsnak az számít, aki törvénytelen módon érkezett a célország területére. Menedékkérő: az a személy, aki menedékkérelmet adott be, s annak elbírálására vár, menedékkérőnek számít, függetlenül attól, hogy feltehetően jogosult-e a menekültstátuszra. Menekült: az 1951-es Menekültjogi Egyezmény értelmében menekültnek számít az, aki faji, illetve vallási okok, nemzeti hovatartozása, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása, politikai meggyőződése miatti üldöztetése vagy az üldözéstől való megalapozott félelme miatt származási országán kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja a származási országa védelmét igénybe venni. Az erőszakos körülmények,

14

Talán nem szorul különösebb magyarázatra, hogy számos ember hagyja el az általunk vizsgált államokat, ahol az életkörülmények nem biztosítottak, a gazdaság romokban hever, a korrupció virágzik, gyakran konfliktusok és járványok dúlnak – vagy egyszerűen a jobb jövő reményében (migránsok), vagy esetenként a közvetlen kényszer miatt (menekültek). A hazájukat elhagyók legnagyobb része nem „globálisan” jelentkezik, hanem a közeli, leginkább szomszédos országokba települ át. Szomáliából a menekültek mintegy fele Kenyába távozott, a szudáni menekültek túlnyomó többsége pedig a szomszédos Csádba, Ugandába és Etiópiába érkezett. A hazájukat elhagyó afgánok több mint 90%-a Pakisztánban vagy Iránban lelt menedéket. E célországok számára a hatalmas menekülttömeg rendszerint jelentős terhet jelent, amit egy gyenge állami intézményrendszer képtelen megfelelő módon kezelni, s ez a kérdéses államot tovább bomlaszthatja, gyengítheti. Az állami gyengeség azonban kétségkívül világméretekben érzékelhető áramlásokat is generál. Jelenleg a világon körülbelül 190 millió migráns él. Ezen a népességen belül az illegális bevándorlók száma nehezen megbecsülhető, de megközelítőleg húszmillióra tehető. Európában az illegális migránsok számát mintegy 4,5-8 millió közöttire becsülik. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága a látókörében lévő menekültek számát 2007-ben 9,9 millió főben adta meg. Hogy az előbbiekben felvázolt jelenség mekkora részéért felelős az állami gyengeség, azt nehéz megbecsülni. Kétségtelen, hogy a migráció tekintetében jelentős szerepük van az úgynevezett „húzó” tényezőknek, azaz annak, hogy a célországban várható jobb életkörülmények miatt indul útjára valaki. A migránsok egy másik része és a menekültek tekintetében már így pl. polgárháborúk elől menekülő személyek általában szintén menekültnek számítanak. Menedékes: E kategóriát azokban az esetekben alkalmazzák, amikor tömegesen menekülők csoportja éri el az országot, akik számára a befogadó állam ideiglenes védelmet (ez az Európai Unióban 1 év) biztosít, ami meghos�szabbítható, illetve a személy oltalmazotti vagy menekülti státuszba is kerülhet. Oltalmazott: Oltalmazottként kiegészítő védelemben részesül az a külföldi személy, aki nem felel meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de fennáll annak a veszélye, hogy származási országába történő visszatérése esetén őt súlyos sérelem érné, és nem tudja, vagy az e veszélytől való félelmében nem kívánja a származási országa védelmét igénybe venni. Belső menekült (IDP): az a személy, aki üldöztetés, polgárháború, természeti katasztrófa vagy egyéb vészhelyzet miatt kénytelen lakhelyét elhagyni, azonban saját országának határain belül marad. Hontalan: olyan személy, akit saját joga szerint egyetlen állam sem ismer el állampolgárának, illetve aki hazájában nem élvezheti a másoknak kijáró legalapvetőbb jogokat.


egyértelmű az olyan, úgynevezett „toló” faktorok jelentősége, mint a szegénység, a munkanélküliség, a kilátástalan jövő, az emberi jogi sérelmek, a demokrácia hiánya és az üldöztetés. Sokatmondó lehet az is, hogy a legtöbb menekültet kibocsátó ország között ott található Afganisztán, Irak, Szudán, Szomália és a Kongói Demokratikus Köztársaság is. A probléma méretei szörnyűek, ugyanakkor korántsem jelentik feltétlenül azt, hogy a migránsok és a menekültek tömeges áramlását saját országainkban biztonsági fenyegetésként kell kezelni. Bár a problémát gyakran összefüggésbe hozzák a terrorizmussal, a kapcsolat nem egyértelmű. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a bevándorlók óriási számához képest mennyire csekély a radikális eszméket vallók száma, ahogy azt sem, hogy nem kifejezetten a bevándorlás a terrorizmus fő oka. A migránsok biztonsági fenyegetésként történő kezelése tehát leginkább csak arra szolgálhat, hogy valódi megoldások helyett pótcselekvést végezzünk, azaz a cselekvés látszatát keltsük. Aggasztóbb ugyanakkor az illegális migráció és a menekültek kapcsolata a szervezett bűnözéssel. Évente 600-800 ezer embert juttatnak át a határokon alvilági csoportok, akiknek mintegy 80%-a nő vagy kislány, és 50%-uk kiskorú. Mivel mind a migránsok, mind a menekültek kénytelenek törvénytelen utat választani annak érdekében, hogy eljussanak oda, ahová szeretnének, emberkereskedők klienseivé – és egyúttal gyakran áldozataivá – válnak. Az általában embertelen körülmények között szállított utasok olykor nem csupán a pénzüket veszítik el, hanem bekerülnek a prostitúció céljait szolgáló nő- és gyerekkereskedelem vagy a korunkat jellemző, úgynevezett informális rabszolgatartás hálójába is. A szervezett bűnözői csoportok bevételeik jelentős (évi közel tízmilliárd dollárra becsült) részét szerzik ebből a tevékenységből, s ilyen értelemben az illegális migráció és a menekültáradatok egy komoly biztonsági fenyegetést jelentő csoportot erősítenek. A legtöbb ember számára a migránsok nem ilyen értelemben, hanem egyszerűen idegenségük, más kultúrájuk és a gyakran olcsón áruba bocsátott munkaerejük miatt jelentenek fenyegetést. Ma már számos tanulmány megerősíti, hogy a migránsok beáramlása gazdasági szempontból jóval több előnnyel, mint hátránnyal jár, különösen az

olyan országokban, melyeknek a népessége lassan nő, esetleg még csökken is. A beilleszkedés problémái miatt viszont számos társadalomban keletkeznek feszültségek, melyekre a politika gyakran ráerősít. Az eltérő hátterű emberek közti mindennapos érintkezés konfliktusossá válhat, és mindkét oldalon megerősödhetnek a szélsőséges csoportok. Amennyiben az integrációs modell kudarcot vall, s a társadalom hosszú távon is kettészakad, a bevándorlás tényleges biztonsági problémává válhat. Meg kell érteni ugyanakkor, hogy határaink lezárása az érkezők előtt morális értelemben nem elfogadható, technikai értelemben pedig nem kivitelezhető. A menekültek tekintetében pedig a jelenleg érvényes nemzetközi normák értelmében az államoknak mérlegelési joguk sincs a tekintetben, hogy saját kapacitásuk alapján hányat fogadjanak be. Amennyiben kezelni kívánjuk a bevándorlásból és a menekültek áramlásából fakadó biztonsági problémákat, annak az egyik, ám korántsem kizárólagos módja az lehet, ha az úgynevezett „toló” tényezők jelentőségét csökkentjük, azaz segítséget nyújtunk a közigazgatási és gazdasági kapacitások, a biztonsági helyzet és az egészségügyi körülmények javításához a forrásországokban. Az állami gyengeség felszámolása mindazon országok érdeke, melyek számára a migráció problémaként jelentkezik. Saját hasznunkon kívül számításba veendő még az is, hogy a kibocsátó államokban tapasztalható életkörülmények javítása erkölcsi szempontból önmagában véve is helyes és kívánatos cselekedet. A fentiek ismeretében egyértelműen kijelenthető, hogy országainkban akár Földünk távoli államainak gyengesége is nem kívánatos következményekkel járhat. A terrorizmus és a szervezett bűnözés felszámolása a bűnüldözés és a hadseregek, a járványos betegségek megelőzése az egészségügyi intézményrendszer, a migráció problémaköre pedig a tágabban vett életkörülmények fejlesztését kívánja meg. Mindezek kereteként fontos feladat az állami intézmények stabilitásának, kapacitásainak, működőképességének, hatékonyságának és legitimitásának építése és támogatása világszerte. Az államok gyengesége és esetenkénti működésképtelensége így vezet el minket a nemzetközi államépítési tevékenység szükségességéhez.

A menekültek 10 legfőbb forrásországa (fő)

A menekültek 10 legfőbb célországa (fő)

Afganisztán Irak Szudán Szomália Kongói Dem. Közt. Burundi Vietnam Törökország Angola Myanmar

Pakisztán Irán Egyesült Államok Szíria Németország Jordánia Tanzánia Egyesült Királyság Kína Csád

2 108 000 1 451 000 686 000 464 000 402 000 397 000 374 000 227 000 207 000 203 000

1 044 968 844 702 605 500 485 301 301 287

000 000 000 000 000 000 000 000 000 000

2007. január 1.


15

Az államépítés komplex tevékenysége A hidegháború után olyan új, intenzívebb formában felbukkanó biztonsági fenyegetések jelentek meg, amelyekre a nemzetközi közösségnek mindenképpen megoldást kell találnia. Meg kell említeni ugyanakkor, hogy a miértről és a hogyanról éles viták bontakoztak ki mind politikai, mind szakmai körökben. Egy lehetséges megoldás az említett államok újjáépítése, illetve – abban az esetben, ha soha nem is működtek – felépítése. Az államépítéssel kapcsolatban alapvetően három fontos kérdés vetődik fel: Miért kell a nem működő államokat újjáépíteni? Hogyan kell azokat újjáépíteni? Kinek kell ezen államok újjáépítésének felelősségét és terhét magára vállalnia. Az első kérdésre ma már könnyen választ lehet adni. A 2001-es terrortámadások egyértelművé tették, hogy parttalan viták helyett tettekre van szükség, hiszen a nem működő vagy gyenge államok immár nyilvánvalóan nem csak önmaguk lakosságára vagy közvetlen környezetükre nézve jelentenek biztonsági fenyegetést. Az említett biztonsági megfontolások miatt érthető, hogy a nemzetközi közösség nem ülhet tétlenül arra várva, hogy a helyzet magától megoldódik. A nem működő államok, definíció szerint, saját

belső felépítésükből és jellemzőikből fakadóan nem képesek arra, hogy kiutat találjanak azokból a fejlődési csapdákból, amelyekbe az elmúlt fél évszázad során, azaz gyakorlatilag a születésüktől fogva (leginkább posztkoloniális államok tartoznak ebbe a körbe), beleragadtak. Habár egyértelmű, hogy tenni kell valamit, továbbra is kérdéses a beavatkozás mikéntje, azaz hogy elég-e segélyeket nyújtani ezen államoknak, és ezzel kicsit a lelkiismeretünket is megnyugtatva várni a csodára. Vagy a másik végletet említve, teljesen át kell venni a helyi szereplőktől az irányítást, és a nekünk megfelelőnek tűnő intézményeket kell átültetni a helyi környezetbe. A válasz valahol a két szélső vélemény között található. Mivel az államkudarchoz vezető okokat nem lehet egyetlen tényezőre korlátozni, az államépítés szükségszerűen többdimenziós folyamat. Egyszerre tartozik hozzá az állami intézmények és a gazdaság felépítése, valamint az előzőek számára megfelelő befogadó környezetet biztosító társadalmi reform. Ebből is látszik, hogy az államépítés még ideáltipikus esetben is ellentmondásos és bonyolult folyamat. Éppen ezért a gyakorlatban nagyon ritkán jelenik meg, és érthető, hogy

A darfúri válság

és jogi perspektívából szemlélve továbbra is kérdéses, hogy a Darfúrban történtek népirtásnak tekinthetők-e. Bárhogy is legyen, a konfliktus humanitárius következményei önmagukért beszélnek. A fegyveres összecsapások, valamint a háborús viszonyok következtében fellépő betegségek, éhínség és egyéb egészségügyi-társadalmi következmények áldozatainak számát 200 és 400 ezer közé becsülik, valamint további mintegy 2,4 millió ember volt kénytelen elhagyni otthonát. A konfliktus a szomszédos Csád és Közép-Afrikai Köztársaság (KAK) destabilizálásához is hozzájárult, részben a lázadók és a kormánnyal szövetséges milíciák határokon átívelő tevékenysége, részben a szomszédos országokat elérő menekültáradat következtében. 2004 óta az Afrikai Unió, 2008tól pedig az ENSZ is küldött a tartományba erőket annak érdekében, hogy a további katasztrófát elkerülje. Szintén ez év márciusában települt az Európai Unió missziója Csád és a KAK területén a menekültek védelmét célozva. A lassan, de végül is beinduló nemzetközi erőfeszítések ellenére a konfliktus külső erők által történő lezárása lehetetlen feladatnak tűnik, hosszú távon csak a szembenálló erők megegyezése és az ország politikai rendszerének reformja hozhat békét és stabilitást a térségbe.

Az 1956-ban elnyert függetlensége óta szinte folyamatosan polgárháborúban álló Szudán egyik legújabb és legsúlyosabb konfliktusa 2003 februárjában robbant ki Darfúrban, az ország keleti, Franciaországhoz hasonló méretű tartományában. Az SLM/A (Szudáni Felszabadítási Mozgalom/ Hadsereg) és a JEM (Igazságosság és Egyenlőség Mozgalom) fegyveres csoportjai ekkor indították meg harcukat a kormányerők ellen, akik egy 2004 márciusáig tartó ellenoffenzívával válaszoltak, jórészt nem a hadsereg közvetlen részvételével, hanem különböző nomád törzsekből szervezett, úgynevezett dzsandzsavíd milíciák akcióin keresztül. Az elkövetkező évek folyamán, a konfliktus időnkénti fellángolása mellett a kisebb méretű összecsapások váltak jellemzővé, állandósult a bizonytalanság. A lázadók számos kisebb fegyveres csoportra hullottak szét, így Darfúr a polgárháború állapotából egyre inkább az anarchia felé mozdult el. A kormányt számos szakértő, állam és nemzetközi szervezet vádolta meg azzal, hogy népirtást követ el a tartományban. Bár számos esetben bizonyítható, hogy a kormány csapatai részt vettek a helyi falvak elleni támadásokban, történelmi

16


a nemzetközi közösség egyetlen tagja sem szívesen vállalja magára e feladat kivitelezését. Mindez azonban így van rendjén, hiszen nem az a cél, hogy az újonnan „felépített” állam kizárólag egy másik állam tehetségétől vagy képességeitől függjön, és ekkor még nem is szóltunk arról, hogy a segítségnyújtó visszaélhet saját, megnövekedett befolyásával az adott állam politikájában. Ideális természetesen az lenne, ha egy nemzetközi szervezet vállalná magára a felelősséget. Jelen esetben az ENSZ lenne a legalkalmasabb erre a feladatra, de az ilyen jellegű tevékenység a szervezet alapokmányába ütközne, mivel egy állam belügyeibe való beavatkozásnak minősülne. Az más kérdés, hogy minden valószínűség szerint a „vétó-hatalmak” érdekeinek ütközései miatt a legtöbb esetben nem is születhetne döntés egy ilyen jellegű beavatkozásról.

A nemzetközi politikai napirendet leginkább meghatározó kérdés – már csak annak nehezen definiálható volta miatt is – az, hogy vajon demokráciát kell terjeszteni vagy államokat kell építeni. A két feladat nem választható el egymástól hosszú távon. Az, hogy még nem született az államépítés folyamatát az elsőtől az utolsó lépésig leíró koherens elmélet, az elsősorban a problémakör túlzott összetettségének, másodsorban pedig annak köszönhető, hogy a kísérleti javaslatok jelentős többsége az államkudarcok problémájának csupán egyik vagy másik dimenziójára koncentrál. Azok, akik a nem működő államokkal kapcsolatban elsősorban a belső problémákra gondolnak, a humanitárius beavatkozást tartják üdvözítőnek, azaz akkor cselekednének, ha az emberi jogok tömeges és tartós megsértéséről van szó. Mindezzel az a probléma, hogy a gyakorlat sokszor nem találkozik az elméleti számításokkal, hiszen számos más érdek is közrejátszik a politikai döntéshozatal során. Így lehetséges például, hogy az olyan esetek, mint Darfúr (vagy korábban Ruanda) nem váltanak ki azonnali cselekvést. Azok szerint, akik inkább a biztonsági megfontolásokat helyezik előtérbe, az államkudarc olyan problémát jelent, amit akár fegyveres beavatkozás árán is orvosolni kell, nem humanitárius, hanem szűken vett önérdekből.

Fogalmi háttér

Üdvözlendő, hogy a kérdéssel gazdag elméleti irodalom is foglalkozik. Egy friss statisztika szerint az Egyesült Államok egyetemein a nemzetközi kapcsolatok szakterületén folyó doktori kutatómunkák 30%ának témája hol közvetlenül, hol közvetetten érinti az államkudarcok vagy az államépítés kérdéskörét. A vita három, a nemzetközi kapcsolatok szélesen értelmezett tárgykörébe tartozó részdiszciplínán belül is egyre inkább a kutatások középpontjába került. Az államkudarcok okait és a megoldási kísérleteket felvázolni igyekvő diskurzusok csak elméletben különböznek, mert végső soron ugyanarra a kérdésre keresik a választ, nevezetesen, hogy hogyan lehet egy nem működő államot működőképessé tenni. A nemzetközi fejlesztési együttműködést vizsgáló kutatások, a tranzitológia tudománya és az egyre önállóbbá váló államkudarc-elemzések eredményei is ugyanarra engednek következtetni: az államok újjáépítése a nemzetközi közösség egészének érdeke, amit mind a világ fejlett, posztmodern vagy liberális demokráciáknak nevezett boldogabbik felének, mind a fejlődő, premodern vagy nem működő államok kevésbé szerencsés világának figyelembe kell vennie.


Az államkudarcok és működésképtelen államok definíciójából kiindulva, és a lehetséges következményeket figyelembe véve, egyre inkább nyilvánvaló, hogy külső erők beavatkozására van szükség, ami nem feltétlenül jelent katonai intervenciót. A kérdés ezek után nem az, hogy miért van szükség államépítésre, hanem, hogy azt milyen eszközökkel és hogyan kell vagy lehet kivitelezni. Jól látható, hogy a nemzetközi közösségen belül nagyobb az egyetértés a cselekvés szükségességét illetően akkor, ha az állami gyengeséget a humanitárius problémák oldaláról közelítjük meg. A szándék viszont nem mindig találkozik gyakorlattal, és amikor konkrét cselekvésre lenne szükség, akkor a legtöbb szereplő lassan vagy egyáltalán nem tesz lépéseket (erre jó példa a darfúri helyzet). A második definíció, vagyis, hogy a nem működő államok biztonsági fenyegetést jelentenek nemcsak ezen államok közvetlen szomszédságában, hanem áttételesen globálisan is, sokkal több vitát vált ki a nemzetközi közösségen belül. Az akarat viszont ebben az esetben sokkal hamarabb találkozik a gyakorlattal, vagyis minden állam hajlandó tényleges erőfeszítéseket is tenni, ha saját biztonságát fenyegetve érzi. A nem működő államok miatt létező humanitárius vagy biztonsági fenyegetések kezelése és az ezzel kapcsolatban felmerülő kérdések egyaránt rendkívül összetettek és ellentmondásosak. Maga az államépítés szükségszerűen egy sokrétű folyamatot jelöl, amely magában foglalja a témakörben sokat emlegetett nemzetépítést is. Az ellentmondásos definícióhasználat egyik oka az, hogy

17

a kérdés 2001 után megújult formában jelent meg, illetve hogy a kérdéssel foglalkozó vezető kutatóintézetek az Egyesült Államok területén találhatóak. Az amerikai fogalomhasználat alapján a nemzet és az állam fogalma összemosódik, ezért gyakran nemzetépítésről írnak a szakértők, miközben az államépítés különböző lépéseit igyekeznek magyarázni. A szerzők többsége valamely állam újjáépítésének folyamatát nemzetépítésnek nevezi. A fogalom ilyen értelmű használata mögött azonban nem a nemzet tényleges építésének szándéka vagy annak vizsgálata áll. A nemzetépítés fogalma – az elnevezés ellenére – nem csupán, vagy egyáltalán nem a közös identitás erősítésére irányuló beavatkozást jelöli. Az eltérés oka az, hogy az amerikai szóhasználatban nincs lényeges különbség nemzet és állam között. Az amerikai történelem során az állam és a nemzet fogalma szorosan összefüggött, hiszen a politikai, társadalmi intézmények (mint a Függetlenségi Nyilatkozat, az Alkotmány vagy az elnöki rendszer) erőteljes hatással voltak a nemzet kialakulására. Az államot megtestesítő intézmények alapvetően befolyásolták a közös kulturális gyökerek, az identitás kialakulását, sőt a nemzeti identitás szimbólumaivá váltak. A másik lehetséges magyarázatot az európai történelem sajátosságaiban kell keresni. A modern államok nemzetállamként jöttek létre. Az első modern értelemben vett nemzetek kialakulásához a 19. századi Európában hosszú háborúskodásokon keresztül vezetett az út. Ezzel szemben a nemzetépítés modern formája ugyanezt az eredményt a konfliktusrendezés eszközeivel igyekszik elérni. A nemzetépítés retorikájának erőltetése érthető, mivel a posztkoloniális államok gyenge, életképtelen államszerkezetet örököltek, amit sokan a társadalom etnikai, vallási vagy kulturális megosztottságára vezetnek vissza. Az egységes nemzet hiánya önmagában még nem magyarázza az állam kudarcát, bár kétségtelenül elősegíti azt. A nemzet, definíció szerint, emberek olyan jelentős csoportja, amely valamilyen közös identitással rendelkezik, és legfőbb célja a saját állam megteremtése. Nemzetek folyamatosan formálódnak az előzetesen is jelen lévő etnikai kötődések mentén. A nemzet fogalmán túl, a modern államépítéssel kapcsolatban meg kell különböztetni az etnikai közösség fogalmát is, hiszen a legtöbb ilyen jellegű beavatkozási kísérlet nem olyan országokban zajlik, ahol egyértelműen azonosítható lenne egy vagy több nemzet jelenléte. Az etnikai közösség emberek olyan meghatározott csoportja, amely hisz a közös eredetben, valamint olyan közös történelmi emlékezettel és közös kulturális elemekkel rendelkezik, amelyek összekapcsolódnak egy meghatározott földrajzi területtel és az egymás iránt érzett szolidaritással. Ezzel szemben a nemzet tagjainak identitása közös történelmi területhez, közös kultúrához, közös nemzeti gazdasághoz és jogrendszerhez kötődik. A mai nemzetek kialakulása tekintetében inkább azokat a közös kapcsokat kell figyelembe venni, amelyek a különbségek ellenére lehetővé teszik az etnikai, vallási vagy egyéb szempontok szerint különböző csoportok számára,

18

hogy együtt éljenek. Ez nem egyenlő azzal, hogy a külső interveniáló fél rákényszerít bizonyos általános szabályokat a területen élő közösségekre. A nemzetépítés egyfajta „mi volt előbb: a tyúk, vagy a tojás?” probléma, mivel egy jól működő kormányzat, amely a társadalom minden tagja számára rendet és stabilitást képes nyújtani, akkor önfenntartó, ha egy egységes nemzetre épül. A nemzeti egységet viszont szinte lehetetlen hosszabb távon fenntartani sikeres választások, valamint a társadalom minden tagja számára rendet és stabilitást nyújtani képes kormányzat nélkül. Egyszóval a nemzetépítési projektek megkövetelik az állam párhuzamos felépítését és megerősítését is. A nemzeti tagság fogalma két különböző dimenzióval rendelkezik. A jogi dimenzió azt jelöli, hogy a nemzet minden tagja egyformán jogosult arra, törvényi és politikai értelemben egyaránt, hogy részt vegyen azokban a folyamatokban, melyek a közös célok megvalósulását és a közös javak előállítását célozzák meg. A nemzeti összetartozás pszichológiai dimenziója viszont egy érzelmi mechanizmust jelöl, amely feltétlen lojalitást teremt a nemzet többi tagja irányában.

Az államépítés során abszolút prioritást kell élveznie a biztonság megteremtésének, mert enélkül nem lehetséges az állam többi pillére, vagyis az intézményrendszer és a gazdaság működőképességének fenntartása. A biztonság megteremtése szigorúan véve nem is az államépítés része, sokkal inkább annak előfeltétele. Az állam helyrehozatalának végső célja annak önfenntartóvá tétele, azaz hogy a külső hatalmak segítsége nélkül is tudjon működni. A konfliktus utáni rendezés egy rövidebb és egy hosszabb fázisra bomlik szét: az ország stabilizálására, valamint annak fenntartható fejlődési pályára állítására (államépítés). A nemzetközi közösség bizonyítottan rendelkezik a konfliktus sújtotta államok stabilizálásának képességével, de arra még egyelőre nincs precedens, hogy egy külső hatalom sikerrel vitt volna véghez egy hosszú távú államépítési folyamatot. Az államépítés, a szűk definíció szerint, három nagyobb részterületre bomlik: intézményépítés, demokráciaépítés és a gazdasági rendszer fejlesztése. Ez a három terület egymást kiegészíti, de mivel bizonyos körülmények között hátráltathatják is egymást, ezért minden egyes beavatkozás előtt pontos és egyedi tervezésre van szükség.

süllyeszti az országot a „fejlődési mocsárban”. Fareed Zakaria 1997-ben megjelent nagy hatású tanulmányában, többé-kevésbé az utóbb említett lehetőségre utalva, az illiberális demokráciák terjedésének veszélyére hívta fel a figyelmet. Zakaria abból indult ki, hogy egy nem működő állam politikai berendezkedése meghatározza, hogy az a jövőben milyen biztonsági fenyegetést jelent más országokra nézve. Véleménye szerint egy liberalizáló autoriter rendszer kisebb fenyegetést jelent a külvilág számára, mint egy elsietetten demokratizált ország. Zakaria 2003-ban megjelent könyvében kiegészítette előző gondolatmenetét. Pakisztánt és Musharraf autoriter rendszerét említette pozitív példaként, mint olyan berendezkedést, amely képes volt a kaotikus viszonyokon úrrá lenni, és – még ha nem is mindig demokratikus eszközökkel – megteremteni a fejlődés alapjait. A jelen eseményei viszont pont azt mutatják, hogy hosszú távon egyértelműen inkább negatív példaként kellene Pakisztánt emlegetni, hiszen éppen a rendszer demokratikus hiányosságai vetették fel annak a lehetőségét, hogy a „kaotikus demokrácia” inkább szolgálta volna a fejlődést.

Hogyan kell végrehajtani?

Az állam, a nemzettel szemben, egy területhez kötött jelenség, amely javakat és szolgáltatásokat biztosít, illetve az általa nyújtott intézményi keretek között a határain belül történő eseményeket, folyamatokat befolyásolja. Az államépítésnek erre az intézményi adottságra vagy tulajdonságra kell koncentrálnia, és nem a társadalmon belül meglévő pszichológiai kapcsok erősítésére. Ebből következően az állam külső erők által történő felépítése korántsem tűnik annyira nehéz feladatnak. Az más kérdés, hogy az állam fenntarthatóságához elengedhetetlen az iránta megnyilvánuló lojalitás, aminek megteremtése már inkább a nemzetépítés kategóriájába tartozik. A nemzet egy elképzelt, konstruált közösség, míg az állam annak intézményi kerete. Az állam által nyújtott legfontosabb közjó a biztonság, ami mind a külső, mind a belső fenyegetések ellen védelmet nyújt a lakosság számára.


Bár a fogalomról többeknek is a 2003-as iraki beavatkozás juthat eszébe, a demokrácia erőszakos terjesztése nem ugyanaz, mint az államépítés. A legújabb vita a szakirodalmon belül arra mutatott rá, hogy demokráciát nem érdemes fejleszteni az alapfeltételek megléte nélkül, azaz államépítésre is szükség van olyan helyzetekben, ahol azt érzékeljük, hogy a demokrácia nem tud önfenntartóvá válni. Vita tárgyát képezi, hogy az alapfeltételek vajon előfeltételek is egyben, vagy csupán a konszolidációt elősegítő kedvező tényezők. Egyértelmű, hogy olyan országokban, ahol erőszakos, belső konfliktusok zajlanak, nem lehet arra várni, hogy a demokrácia kialakuljon. Kialakítani sem lehet ugyanakkor, bármennyi pénzt, időt és energiát áldoz is rá a nemzetközi közösség, ha az emberek mindennapi túlélése a kérdés, nem pedig a demokratikus választás lehetősége. Olyan alapfeltételek megléte nélkül, mint a jog uralma, vagy az adminisztrációs intézmények és mechanizmusok, nem lehet arra számítani, hogy a demokrácia meg tudja vetni a lábát egy adott országban. Az előbbire elég egy elméleti példát felhozni: bármennyire is liberálisak egy ország törvényei, ha azokat pont az állam nem tartja be. Rögtön adódik a kérdés, hogy az alapfeltételek megteremtése milyen politikai berendezkedést igényel. Jobb, ha egy ország autoriter vezetés alatt áll, vagy inkább kezdetektől legyen demokratikus? Mindez úgy is megfogalmazható, hogy képes-e egy autoritariánus rezsim fejleszteni az országot anélkül, hogy visszaélne saját hatalmával, vagy hogy egy gyenge demokrácia nem vezet-e a fejlődés zsákutcájába, ami csak még mélyebbre


Logikailag az előző dilemmával függ össze az a kérdés, hogy vajon a folyamatos fejlődés az üdvözítő, vagy bizonyos időszakonként, szakaszosan kell egy újabb fejlődési lépcsőfokra lépni. Egyszóval a fejlődést szem előtt tartó diktátort egy fejlődési szakasznak kell-e tekinteni, vagy inkább a gyengén működő és az első időszakban lassabban, de állandóan fejlődő demokráciára van-e szükség? Egyes kutatók az államépítést egy fokozatos fejlődésként jellemzik, mások szakaszokban megjelenő változásokban/változtatásokban gondolkodnak. Utóbbiak azt hangsúlyozzák, visszautalva az előző dilemmára, hogy a demokrácia önfenntartóvá válásának alapfeltételei nem képesek kialakulni maguktól, azokat csak egy autoriter vezető képes megteremteni. Vagyis az első szakaszban a joguralom intézményeinek kialakítására, a gazdasági fejlődésre és az egyre szélesedő szabadságjogokra kell koncentrálni, és demokratikus választásokat csak azután szabad bevezetni, ha a politika, gazdaság és társadalom fejlettsége elért egy bizonyos szintet.

19

Ez a gondolatmenet egy sor újabb problémát vet fel: Mi a garancia arra, hogy egy autoriter rendszer valaha is demokratizálni fog? Hogyan lehet meghatározni a demokráciára való érettség küszöbértékét (egy ilyen felfogást követve Mali, de még India is csak a demokrácia bevezetésének az előszobájában lenne)? Egy „kaotikus” demokrácia tényleg nem képes fejlődni? Az előbbi kutatók ezért azt hangsúlyozzák, hogy a folyamatos fejlődés kiszámítható, és pontosabb előrejelzések adhatóak a jövőre nézve, hiszen nincs biztosíték arra, hogy egy autoriter vezető nem él vissza a hatalmával, aminek következtében az ország nem lesz képes a következő fejlődési szakaszba lépni. A fokozatosság elve jobban magyarázza a valóságot és világosabb cselekvési utasításokat ad. Eszerint az állam felépítését, a demokrácia bevezetését és a joguralom intézményeinek kiépítését fokozatosan, kisebb, de lényeges lépésekben kell végrehajtani. Egy demokrácia, még ha kezdetekben nem is működik tökéletesen, hosszú távon magában hordozza a fejlődés lehetőségét. Egy autoriter rendszer ezzel ellentétben a demokrácia fejlődésének gátját képezi. Statisztikai adatokkal alátámasztott tény, hogy legnagyobb valószínűséggel azok a rendszerek képesek működő demokráciákká alakulni, amelyekben valamilyen formában létezik a különböző partikuláris érdekek versenye, azaz léteznek pártok, választások, még ha ezek nem is működnek tökéletesen.

Pakisztán Pervez Musharraf elnök ideje alatt, azaz 1999 óta a pakisztáni demokratikus fejlődés egyik legnagyobb akadályát paradox módon éppen az amerikai katonai támogatások jelentették. A terrorizmus elleni háború címén biztosított források ugyanis lehetővé tették az autoriter rezsim hatalmon maradását, gátolva a demokratikus változásokat. Sajátos módon ezeket a támogatásokat éppen attól az USA-tól kapta Pakisztán, amely a demokrácia elősegítését tűzte zászlajára, kifejezetten a terrorizmus ellenében. Musharraf elnökségének további fontos vonása volt, hogy politikai szövetséget kötött az egyébként marginális támogatottságot élvező, de a katonaságot támogató iszlám, vallásos és egyéb erőkkel a politikai hatalom megőrzése érdekében. E közben a két legjelentősebb, mérsékelteket képviselő pártot, a Pakisztáni Muszlim Ligát és a Pakisztáni Néppártot félreállította a központi hatalom. A politikai és egyéb intézmények ez által jelentősen meggyengültek. A belső instabilitás miatt azonban Musharraf sokszor képtelen volt a Pakisztán területére menekült tálibok ellenállását megtörni. Musharraf 2007. októberi újraválasztásának törvényességével kapcsolatosan sokaknak kétségei voltak az ellenzék köreiben és a pakisztáni Legfelsőbb Bíróság is vizsgálta az ügyet. Az ítélettől tartva azonban 2007 novemberében a pakisztáni elnök rendkívüli állapotot hirdetett az országban, vélhetően saját hatalmának stabilizálása érdekében is – bár a hivatalos álláspont szerint a szélsőséges iszlamisták támadásai miatt volt szükséges a lépés. Ezt követően a közvélemény, illetve a nemzetközi közösség nyo-

20

Alternatív lehetőség: biztonság, demokratikus intézmények, gazdaság és társadalmi kohézió Egy nem működő állam újjáépítése magától értetődően többdimenziós, összetett feladat. El kell fogadni, hogy vannak a későbbi fejlődés szempontjából szükséges feltételek, melyek megjelenhetnek a humanitárius és/vagy a biztonsági dimenzióban is. Egy polgárháború sújtotta országtól értelmetlen elvárni, hogy szabad választásokat rendezzen, vagy hogy a jog uralma elsőbbséget élvezzen. A demokratikus működés szintén nem követelhető meg egy olyan országtól, ahol az emberek mindennapi megélhetése nem biztosított. Az államépítés különböző lépései logikai és időbeli sorrendbe rendezhetőek. Minden sikeres államépítés előfeltétele az alapvető emberi szükségletek kielégítése. Ez a háborús helyzet megszüntetésére, a biztonságos életkörülmények megteremtésére vonatkozik, azaz az embereknek legyen hol biztonságban lakniuk és legyen mit enniük. Mindez tényleges előfeltételt jelent, vagyis amíg ez nem teljesül, értelmetlen a folyamatot tovább erőltetni. A második szakasz lépcsői között már csak logikai elsőbbségi sorrend áll fenn, ami nem feltétlenül jelent időbeli sorrendet is egyben. Minden államépítési kísérlet kontextusfüggő, tehát annak menete és sikere is függ a helyi környezettől. Az intézményi feltételek, a gazdasági fejlődés és a társadalmi kohézió növekedése között szoros kapcsolat áll fenn, de mindegyik másának engedve Musharraf elnök lemondott katonai hatalmáról és a hadsereg főparancsnoki posztját átadta Ashfaq Kiyani tábornoknak. A hadsereg szerepét illetően azonban továbbra is kétségek merültek fel a korábbi főparancsnokok beavatkozásai tükrében. A belső elégedetlenséget kihasználni kívánó és a 2008 januárjára kiírt választások miatt visszatért Benazir Bhutto valóban jelentős politikai erőként jelent meg az országban – mígnem 2007 decemberében, nem sokkal a 2008 januárjára kiírt választások előtt merénylet áldozata lett. Az újabb, 2008. február 18-án megtartott parlamenti választásokon az ellenzék győzött, Musharraf elnök azonban továbbra sem mond le a hatalomról. A rendszer instabilitása szoros összefüggésben áll azzal, hogy a területét teljes egészében ellenőrizni képtelen rezsim nem tud leszámolni a tálibokkal. Az eddigiek alapján több szakértő véli úgy, hogy egy demokratikus Pakisztán vélhetően jobb partner lehetne a terrorizmus elleni háborúban, mint egy olyan rendszer, amely a terrorizmus elleni harcot és az USA támogatását használja ki a hatalmon maradáshoz. E megvilágításban Musharraf elnök és a katonaság továbbra is a demokrácia kibontakozásának útjában áll. Egy demokratizált Pakisztán ugyanakkor másképp gondolkodhat a terrorizmus elleni harcról, ami kihívást jelenthet az amerikai külpolitika számára. Egy ilyen entitás azonban szintén érdekelt lenne a terrorizmus felszámolásában. Ezt az is alátámasztja, hogy a pakisztáni lakosság körében jelenleg alacsony a vallásos politikai erők, illetve az al-Kaida támogatottsága. Így egy demokratikus rezsim is élvezhetne akkora támogatottságot, hogy az biztosítsa a stabilitást. Ez pedig alapja lehet a terrorizmus sikeres felszámolásának az ázsiai országban.


dimenzióban fokozatos és folyamatos fejlődés a kívánatos. A szűken értelmezett államépítés és a demokratizálás az utóbb említett modellben erőteljesen összefügg, hiszen a második szakasztól kezdve mindkettőt magában foglalja.

A biztonság megteremtése, az alapvető emberi szükségletek kielégítése A biztonság alapvető emberi jog, amely erőszakmentes élet lehetőségét garantálja, de egyben a jövőbeli fejlődés legfontosabb záloga is. A nem működő államokban a kormányzat nem rendelkezik azzal a képességgel, hogy területe egészén megteremtse a biztonságos fejlődés kereteit, bizonyos esetekben pont az állam az, amely ezt a biztonságot fenyegeti. A beavatkozó fél feladata, hogy kitöltse azt a biztonsági vákuumot, amelyet az állam generált. A stabilitás megteremtéséhez, a tényleges fegyveres erőszak megszüntetésén túl a humanitárius katasztrófa kialakulásának megakadályozása is hozzátartozik. A nem működő államokban a biztonság megteremtésének gyakorlatilag egyetlen módja a külső hatalom fegyveres jelenléte az országban. Ez könnyen érthető, hiszen az állam gyengesége vagy éppen az állam erőszakos cselekedetei voltak azok, amelyek a bukáshoz vezettek, tehát naiv elképzelés arra várni, hogy a helyzet magától stabilizálódjon. Ráadásul olyan társadalmakban, ahol a háború megszokottá vált, nehéz véget vetni az erőszaknak, mivel az emberek ilyenkor gyakran már a háborúból élnek. A külső fél első feladata ezért a fegyveres konfliktus megszüntetésén túl az, hogy lefegyverezze, demobilizálja a szembenálló feleket, és segítse őket visszailleszkedni a békés életbe.

Afganisztán – háború 9/11 után Bár stratégiai fontosságú földrajzi fekvése miatt Afganisztán számos alkalommal szolgált nagyhatalmi ütközőövezetként viharos történelme során, a térség a 2001. szeptember 11-i terrortámadások és az azt követő válaszcsapások kapcsán került a nemzetközi figyelem középpontjába. A New Yorki merényleteket követően, melyeket az afganisztáni tálibok által befogadott al-Kaida követett el, az Egyesült Államok válaszcsapást kezdeményezett a tálibok vezette Afganisztán ellen. A támadás célja a terroristavezér, Oszama Bin Laden elfogása, az al-Kaida elpusztítása és a tálib rezsim elmozdítása volt. Az október 7-én meginduló Tartós Szabadság Hadművelet (Operation Enduring Freedom) alig pár hét alatt képes volt elsöpörni az afganisztáni ellenálló erőket. A benyomuló amerikaiak a tálib-ellenes tadzsik Északi Szövetséggel összefogva először Afganisztán fővárosát, Kabult, majd december 7-ére Kandahárt is elfoglalták. Ezzel lezáródott a 2 hónapig tartó háború és eljött az ideje a helyzet konszolidálásának. Ugyan a hadműveletet hamar lezárták az Egyesült Államok által vezetett erők, további légi és szárazföldi műveletekre volt szükség, amelyek 2003-ig elhúzódtak. Az első időszakban sikeres volt az afganisztáni háború. A tálib-rezsimet sikerült elmozdítani, az al-Kaida átmenetileg meggyengült, habár Oszama Bin Laden nem került


A folyamatnak politikai, katonai, humanitárius és társadalmi dimenziói is vannak. A korábbi harcoló feleket meg kell próbálni beilleszteni az új hatalmi struktúrába, mert a fegyverek összegyűjtésén és a fegyverkereskedelem megszüntetésén kívül ez az egyik bevált biztosíték a konfliktus kiújulása ellen. A demobilizálás során munkalehetőséget kell teremteni a volt katonák számára, és ezenkívül az is szükséges, hogy a kiszolgáltatott csoportok (gyerekek, nők, megnyomorodott katonák) megélhetését is biztosítsák. Ha a demobilizáció nem jár együtt a gazdasági fejlődéssel, és nem keletkezik elég munkahely, akkor az egykoron harcban álló felek egyszerűen a feketegazdaság felé fordulnak. Afganisztánban ez kimutatható a máktermelés és a kábítószer-kereskedelem felvirágzásában, Haitin pedig a bűncselekmények számának növekedésében. Az alapvető fizikai infrastruktúra (utak, hidak, lakóházak, kórházak, csatornahálózat, áramszolgáltatás stb.) újjáépítése és az aknamentesítés szintén az államépítés elsődleges feladatai közé tartoznak. Az állam ilyen irányú képességei hiányában a beavatkozó félnek kell biztosítani a megfelelő erőforrások előteremtését és koordinációját. A nem működő állami szervezet nem képes az alapvető társadalmi szükségletek kielégítésére, így azt is a külső félnek kell megtennie. Az állami feladatok ellátására elengedhetetlen az átmeneti hatóság létrehozása. Az ENSZ ilyen irányú törekvése az egyes ENSZmissziókat felállító BT-határozatokban figyelhető meg. Ennek jó példája a koszovói UNMIK-et létrehozó 1244-es BT-határozat, de a biztonság megteremtését és fenntartását célozzák azok a nemzetközi katonai erők is, amelyeket a konfliktus lezárását jelentő megállapodásokkal együtt hoznak létre. Ilyen elő. Megkezdődött az Afganisztán újjáépítésére és konszolidálására tett kísérlet. Először az amerikai PRT-k, majd hamarosan a vezető NATO-nemzetek PRT-jainak felállítására került sor. Miután a NATO 2003-ban átvette az ISAF-et, majd folyamatosan ki is terjesztette annak felelősségi területét, egyre növekedett a PRT-k, illetve a PRT-fenntartó nemzetek száma. A mai helyzet alapján 26 PRT működik 13 nemzet vezetésével. A legutolsót a Cseh Köztársaság 2008-ban hozta létre. Azonban Afganisztán biztonsági helyzete sokat romlott 2003 után. A tálibok ugyanis elsősorban az ország délkeleti és keleti részére, a pakisztáni határvidékre menekültek, ahol a hegyek között ismét meg tudtak erősödni. Ekkortól kezdve alakultak ki intenzívebb összecsapások ezeken a területeken. Ennek következtében a béketámogató csapatok minden igyekezete ellenére máig nem sikerült a helyzetet konszolidálni, mivel az ellenálló tálibok egyre jobban kezdenek megerősödni Pakisztánban és a határvidéken. Ebből következőleg, főleg Délkelet- és Kelet-Afganisztánban jelentősen megnövkedett a nemzetközi erőkkel szembeni támadások száma. Sajnos nem sikerült megfékezni az erőszak terjedését, így az megjelent a békésebb, nyugodtabb tartományokban is az ország nyugati és északi területein. Erre válaszul a NATO egyre jelentősebb erőket igyekszik csoportosítani a veszélyesebb területekre.

21

volt például a NATO működtette IFOR, amelyet a daytoni békemegállapodással párhuzamosan hívtak életre 1995-ben, hogy az újjáépítéshez szükséges biztonságos környezetet megteremtse Boszniában, vagy a 2002 januárja óta működő ISAF (Nemzetközi Béketámogató Erők) Afganisztánban. Az ENSZ égisze alá tartozó átmeneti hatóságok mandátuma két pólus között helyezkedik el. Az UNTAC (ENSZ Átmeneti Hatóság Kambodzsában) csak ellenőrző szerepet látott el, míg az UNTAES (ENSZ Átmeneti Hatóság Kelet-Szlavóniában), az UNMIK (ENSZ Misszió Koszovóban) vagy az UNTAET (ENSZ Átmeneti Hatóság Kelet-Timorban) direkt kormányzást jelentett. A többi eset, mint Bosznia és Afganisztán, a két végpont között helyezkedik el. A nemzetközi átmeneti adminisztráció feladatai túlmutatnak az egyszerű békefenntartáson, és a biztonságos környezet megteremtését célozzák, magukban foglalva a közbiztonság megteremtését, az alapvető civil adminisztráció fenntartását, valamint az alapvető jogi intézkedések kivitelezését. Statisztikai adatok tanúsága szerint a béke csak azokban a konfliktus utáni helyzetekben volt tartós, ahol a külföldi beavatkozó fél és a helyi rendőrök száma meghaladta az 1000 lakosonkénti kettő főt.

Demokratikus intézmények megteremtése Az életképes intézmények megteremtése az államépítés legfontosabb része, mivel a gazdaság és a társadalom egészséges és fenntartható működéséhez elengedhetetlen az a keret, amit a lakosság körében legitimációt élvező intézmények adnak. Az intézményépítés több mint „békeépítés”. Az alapvető civil adminisztráció kiépítésén felül az intézményépítés szerves részét képezi a helyi politikai intézmények, a civil társadalom és a jogrendszer kialakulásának elősegítése. A külső fél beavatkozása után az intézményépítésnek három fázisát lehet elkülöníteni. A nem működő államban először is meg kell teremteni az alapvető adminisztráció eszközeit, a politikai konzultáció mechanizmusát és az alapvető közszolgáltatásokat.

22

A második szakaszban létre kell hozni a politikai és adminisztratív szerveket, amelyek a harmadik szakaszban lehetővé teszik a fenntartható demokratikus intézmények kialakulását. Számos nem működő állam esetében a helyzet nem indokolja a közvetlen külső beavatkozást, ilyenkor bevett szokás a kormányzatot segítő intézkedések bevezetése. Az Európai Unió, a Világbank vagy a Nemzetközi Valutaalap gyakorlata is ezt mutatja, magában foglalva a „jó kormányzás” propagálását, bírák képzését, törvénykönyvek megalkotásában való segédkezést, a rendőrség átalakítását vagy a választások tisztaságának felügyeletét. Az intézményépítés fentről lefelé haladó folyamat, de az ellentétes irány szintén befolyásolhatja az intézmények működésének sikerét. A társadalomban létezik a bizonyos intézményi formák iránti igény, ami az intézményépítés keresleti oldalát jelenti, és amely nélkül ezen intézmények nem tudnak fennmaradni. A valóságban azonban a „jó intézmények” nem minden esetben képesek arra, hogy megteremtsék a keresletet maguk iránt. A nem működő államok egyik tipikus jellemzője, hogy az „intézményi kereslet” pont a rossz intézmények iránt nyilvánul meg, például a gyenge kormányzatot preferáló hadurak vagy korrupt hivatalnokok felől. Az európai államok kialakulása során bebizonyosodott, hogy egy külső sokk is meg tudja teremteni a keresletet. Franciaország vagy Svédország példáján is látható, hogyan alakultak ki a háborús fenyegetettség hatására a centralizált intézmények. A biztonság iránti igény megteremtette a keresletet az erős, a külső fenyegetéssel szemben védelmet nyújtani képes központi kormány iránt. Ugyanez nem működhet a fejlődő világban, mert az anélkül adoptálta a nyugati katonai technológiákat, hogy az intézményrendszer igazodott volna hozzá. A hidegháború után a demokrácia már nem a szovjet ideológia ellentéteként jelent meg, hanem egy eszközként, amely az államkudarcokból fakadó problémák kezelésére szolgál. A politikai berendezkedés erőltetett megváltoztatásának ugyan a szovjet államépítési folyamat negatív példát állít, ám a különböző törésvonalak mentén mélyen megosztott társadalmakban szükség van valamiféle közös identitásra, amit biztosíthat a demokratikus értékrendek iránti lojalitás. Az intézményépítés lépései (az átmeneti kormányzat felállítása, a választások kiírása vagy az alkotmány megalkotása) a demokratizálás kulcselemei. Az alkotmányban rögzített demokratikus intézmények társadalmi legitimációját a választások adják meg, a demokratizálás azonban nem merül ki ennyiben. A demokrácia kialakítását számos faktor megkönnyítheti, többek között a joguralom, a biztonság, a béke, a gazdasági és társadalmi fejlettség (például az analfabetizmus alacsony foka), valamint a fejlett középosztály. Elengedhetetlen tényezők viszont az ismétlődő szabad és tiszta választások, az alacsony korrupció, az emberi jogok és a kisebbség jogainak tiszteletben tartása és a kormány társadalmi elfogadottsága. Mindezen tényezőkön felül a kialakult civil társadalom a legbiztosabb alapja a demokráciának. A nem működő államokban az államkudarc oka gyakran a civil társadalom hiányára vezethető vissza. Ilyenkor a külső hatalomnak annyi lehetősége marad, hogy közvetlenül támogatja a civil csoportokat, illetve elősegíti a civil társadalom fejlődését előmozdító környezet kialakítását.


Gazdasági fejlesztés Az államépítés nélkülözhetetlen része a szükséges erőforrások biztosítása. A működésképtelen állam nem rendelkezik ezekkel az eszközökkel, így nemzetközi segítségre van szüksége, de emellett az állam önfenntartó fejlődéséhez a gazdaság helyreállítása is elengedhetetlen. Ahogy a Marshall-terv sikere is bizonyította, a gazdasági fejlesztéssel látványos eredményeket lehet elérni az újjáépítés során. Az államkudarc egyik jele a gazdaság működésképtelensége. Az egyenlőtlen fejlődés, a korrupció és a gazdaság kriminalizálódása mind az állam kudarcához járulnak hozzá. Az államépítés során azokat a lépéseket kell megtenni, amelyek a nem jól működő gazdaság alapjait alakítják át. Az állami működésképtelenség a gazdaság szempontjából azt jelenti, hogy az állam nem képes gazdasági biztonságot nyújtani állampolgárai számára. Az ilyen ország gazdasága a világpiactól való függéssel és strukturális heterogenitással jellemezhető. A demokrácia azért nem tud működni, mert az alapját nyújtó politikai közösség nem rendelkezik egy koherens nemzetgazdaság felett. A fejlesztési politikának a gazdaság fizikai helyreállítása az első feladata, beleértve a konfliktus során elszenvedett károk enyhítését, a tönkrement termelői kapacitás visszaállítását. A gazdasági fejlődést elősegítik bizonyos tényezők, amelyek megléte megkönnyíti az államépítő feladatát, Németország vagy Japán sikerét részben éppen e feltételek előzetes létezése magyarázta. Az alapvető szolgáltatások és javak szétosztását a társadalom tagjai között az infrastrukturális lehetőségek biztosítják. A gazdasági intézményrendszer fenntartásához az alapot a képzett munkaerő, a humántőke és a társadalom innovatív kapacitása jelentik. A gazdaság működését támogató jogi és pénzügyi intézmények jelenléte szintén elősegíti a fenntartható gazdasági növekedést, mert megteremti a tőke és a tőkejavak felhalmozásának intézményes lehetőségét. Az Egyesült Államok egyre inkább az államépítés szélesebb keretébe ágyazva igyekszik gazdasági segélyeket nyújtani. A Bush-adminisztráció által felállított Millennium Challenge Account (MCA) elnevezésű bilaterális (kétoldalú) fejlesztési alap legfőbb feladata éppen a nem működő államok gazdasági megsegítése. A cél az, hogy a gazdasági segélyeken keresztül csökkentsék az államkudarcból fakadó problémák súlyosságát. Az MCA paradox módon azonban nem a legjobban rászorulókat segélyezi, hanem például Ghánát és Szenegált, azaz elsősorban az „éltanulóknak” juttat pluszforrásokat. A fenntartható gazdasági növekedés kialakulásában, a gazdasági eszközökön túl, a legnagyobb szerepe azonban mégis a biztonságos fejlődés kereteit megteremtő külföldi katonai jelenlétnek van. Lehet bármilyen magas a társadalomban rejlő innovatív hajlam, ha a magántulajdon intézményét nem biztosítja semmi. Annak a valószínűsége, hogy önmagától beindul a gazdasági fejlődés, sokkal nagyobb egy biztonságos környezetben, mint egy konfliktus sújtotta államban, bármennyi segély is érkezzen oda. A fejlett országok és a segélyszervezetek sokszor olyan szigorú feltételekhez kötötték a segélyek folyósítását, hogy az erőszakosan felgyorsított reformok, a gazdasági nyitás és a plu-


ralista demokrácia alapjainak lefektetése számos nem kívánt hatást is kiváltott. Néhány alkalommal, például Elefántcsontpart esetében, hozzájárult az állami gyengeség kialakulásához. Az államépítés a puszta segélyezésen túlmenő, folyamatos gazdasági fejlesztést igényel, mert nem törvényszerű, hogy egy szegényebb ország gyorsabban fejlődik, mint egy gazdagabb. Bármennyire is vonzó az a segélyezési elmélet, mely szerint elég egy kezdeti lökést adni a gazdaságnak, nem szabad elfelejteni, hogy egy szegény gazdaság nem feltétlenül fog konvergálni a gazdagabbhoz.

A társadalmi kohézió növelése Japán és Németország második világháborút követő sikeres újjáépítése bizonyítja, hogy az államépítés feladatát rendkívüli módon megkönnyíti a társadalmon belüli összetartó erő megléte. E két ország esetében ez a kapocs a nemzeti identitás volt. Számos esetben bebizonyosodott, hogy külső erő nem képes kulturális, társadalmi vagy történelmi kapcsokat teremteni. Az államépítés sikerének mércéje az új intézmények életképessége, azonban működésük csak akkor fenntartható, ha egy relatíve egységes társadalom igényeit ki tudják elégíteni. A társadalom egysége csak valamiféle közös identitás alapján teremthető meg, a nemzetépítés ilyen értelemben az államépítés szerves része. A nemzetépítés radikális módszereire a történelem során számtalan példát lehet találni. Az erőszakos asszimiláció politikája a 19. században és a 20. század elején az Osztrák-Magyar Monarchiához és a Török Birodalomhoz hasonló multinacionális birodalmakra volt jellemző. Az asszimiláció egy, a kisebbségek elnyomásán alapuló, egyirányú beolvasztási kísérlet. A többségi csoport a kisebbségek rituális igazodását akarja kicsikarni azáltal, hogy saját, magasabb rendűnek vélt intézményeit a kisebbségekre kényszeríti. A szegregáció politikája ezzel szemben nem is kísérletezik az egység megteremtésével, a különböző csoportok mind funkcionális, mind faji jellegű elkülönítését jelenti. Ez gyakran együtt jár azzal, hogy bizonyos csoportokat a többségi társadalom egyszerűen kizár a „nemzetből”, megfosztva őket minden politikai és gazdasági hatalomtól. A szegregált társadalmat fenntartani csak erőszak árán lehet, mint azt a dél-afrikai apartheid rendszer is bizonyította. A kisebbségek elnyomására épül a többségi etnikum dominanciájának politikája is. A legtöbb esetben ez úgy jelenik meg, hogy az államon belül kizárólagosan a többségi csoport nyelve lesz hivatalos. Ez ment végbe Nagy-Britanniában, ahol az évszázadok során a többségi etnikum, vagyis az angol, „bürokratikusan bekebelezte” a többi népcsoportot, és ez a társadalom nyelvi összeolvadásához vezetett. A gyarmatosítás során a gyarmatosítók szintén ezt a gyakorlatot követték, vagyis egy domináns etnikumra építve igyekeztek az államszervezetet felállítani. Ruanda esetében ez hozzájárult az 1994-ben kirobbant népirtást megelőző feszültségek kialakulásához. A társadalmi egység megteremtését számtalan esetben a kisebbségek erőszakos eltüntetésével igyekeztek megoldani. A II. világháborút követő erőszakos kitelepítések sorozata, a kambodzsai és ruandai népirtások vagy Koszovóban a milosevicsi politika mind ebbe a kategóriába tartoznak.

23

Érdekes kérdéseket vet fel a homogenitás megteremtésének egy másik lehetősége, vagyis az a törekvés, hogy a kisebb nemzetek saját államot alapítsanak. Nagy a valószínűsége, hogy a létrejött új államok, elődjeikhez hasonlóan, életképtelenek lesznek. A szecesszió csak a nem működő államok számát növelné a nemzetközi rendszerben, s az államok felbomlása akár tovább is súlyosbíthatná a problémákat. A belső etnikai konfliktusok nemzetközi határviszályokká válhatnának, ahogy azt az Etiópia és Eritrea között dúló állandó feszültség is bizonyítja. Leginkább a nemzetépítés nem radikális eszközei hordozzák magukban a társadalmi egység megteremtésének lehetőségét. Az elit szerepe kiemelkedő az identitás artikulálásában, amely a „lingua franca”, a körükben használt közös nyelv jelentőségében is megnyilvánul. A modernizáció folyamatát e csoport viselkedése nagyban befolyásolja. A modernizáció egyúttal gyakran a nyugati értékek átvételét is jelenti, ezáltal nem a kognitív folyamatok, hanem a szociális kapcsok terén egységesít, és hozzájárul a multikulturális társadalmak stabilitásához. A multikulturalizmus eszméje hisz a különböző csoportok egyenrangúságában, és ez a politikai, társadalmi és gazdasági egyenjogúság az, amely megteremti azt a közös identitást, amely a multikulturalizmus intézményi kereteit fenntartó állam felé nyilvánul meg. A társadalmi egység az állami intézményeken keresztül is megnyilvánulhat. A társadalmat intézményi megközelítésből vizsgálva a nemzet egyenlő az állampolgársággal, ami a társadalmat érintő kérdésekről hozott döntésekben való jogi és politikai részvétel lehetőségét jelenti. Az egység abban a bizalomban jelenik meg, amely a részvételt biztosító intézményekkel szemben fennáll. A modern világban az identitások nem kizárólagos jellegűek, ezért elképzelhető, hogy a hagyományos értelemben használt nemzeti identitáson kívül kialakul egyfajta összetartó lojalitás az állami intézmények irányába is, hiszen az állam az, amely polgárai számára identitásuk megőrzésének lehetőségét biztosíthatja. A külső hatalom nem képes az egész társadalom összefoltozására, ezért csak pár kulcsterületre kell koncentrálnia. Ilyen lehet többek között a civil társadalom kiépülésének támogatása. A nemzeti integrációs folyamatot a fizikai infrastruktúra fejlesztésével is elő lehet segíteni. A kommunikációs és közlekedési hálózatok növelik a lakosság mobilitását, az indusztrializáció és az urbanizáció folyamata pedig megkön�nyíti a különböző identitású csoportok keveredését és egymás iránti toleranciájának kialakulását. Nehéz megítélni, hogy a jövőben milyen sikerrel járhatnak a „nemzetépítők”, mivel az eddigi tapasztalatok inkább csak arra utalnak, hogy mit nem szabad tenni, de a nemzetépítés folyamatának kivitelezéséhez nem adnak útmutatást.

Következtetések A szakirodalomban nincs egységes definíció az államépítés-nemzetépítés terminológiát illetően. Az amerikai szóhasználatnak megfelelően nemzetépítésnek nevezett folyamat ténylegesen nem a nemzet építéséről szól, sokkal inkább az

24

állam újjá- vagy felépítését jelenti. Annak a kérdésnek a feszegetése, hogy az államépítés következik-e a nemzetépítésből vagy fordítva, meglehetősen új területnek számít. Eddig csupán néhány szerző szentelt figyelmet annak, hogy mindez milyen új kérdéseket vet föl. Németország és Japán példája is bizonyította hogy egy erős nemzet biztos bázist nyújt a sikeres államépítéshez, ám ebben a két esetben a nemzet adottság volt, nem pedig az újjáépítés terméke. Az államépítés alapját a biztonság megteremtése jelenti, hiszen ezen alapvető szükséglet nélkül értelmetlen a hosszú távú tervezés. Ennek gyakorlati megvalósulását, mint azt a példák is illusztrálták, a katonai eszközök alkalmazása jelenti. A tapasztalatok azt mutatják, hogy robosztus katonai jelenlét szükséges azon erők kordában tartásához, melyek a nem működő állami struktúra fenntartásában érdekeltek. Az intézményépítés és a demokráciaépítés talán a legnehezebben szétválasztható két feladat az államépítésen belül, mivel a demokráciához működő intézményekre van szükség. Sok államépítési kísérleten, illetve elméleti törekvésen érződik az államépítés és a demokratizálás egyenlővé tételének szándéka, ami azért aggályos, mert a világ nagy része ebben bújtatott amerikanizálást vél felfedezni, illetve mivel ez a megközelítés túlzottan leegyszerűsítő. A demokrácia nem egyenlő a puszta választásokkal, szükséges a demokratikus intézményrendszer hosszú távú működése is. A demokratikus berendezkedés előnye, hogy olyan intézményesített konfliktusmegoldó és visszacsatolási mechanizmusokkal rendelkezik, amelyek lehetővé teszik a társadalmi béke fenntartását. A gazdasági fejlesztés céljai körébe egyértelműen beletartozik az államépítéshez szükséges erőforrások biztosítása. Fenntartható gazdasági növekedés nélkül a folyamat nem képes önjáróvá válni. A német és japán újjáépítés bebizonyította, hogy a látványos gazdasági fejlődés pozitívan hat vissza a folyamat egészére. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy a mai nem működő államok esetében sokkal súlyosabb problémákkal kell szembenézni, hiszen a működő nemzetgazdaságnak nem léteznek sem az elvárható alapfeltételei, sem pedig a tradíciója. A materiális tőke belepumpálása az államépítésbe (például segélyek útján) nem jelent túlzott nehézséget, de a humántőke siralmas állapota következtében a segélyek különböző nem várt hatásokat válthatnak ki. A gazdasági fejlesztésnek figyelembe kell vennie a helyi gazdaság és társadalom állapotát, mivel az befolyásolja a fejlesztés sikerét. A nemzet sajátosan európai fogalom. Európában a nemzetek egyéni körülmények között, hosszú háborúk eredményeként alakultak ki. E folyamat külső erő által való erőltetése reménytelen vállalkozás. Ha az állam és a nemzet kialakulása valamilyen sajátos véletlen folytán egybeesne, akkor azt sokkal inkább lehetne a szerencsének, mintsem a tudatos tervezésnek tulajdonítani. Az állam fenntartható működéséhez azonban egységes társadalmi bázis szükséges, tehát igény van egyfajta nemzetépítésre. Ez azonban nem a nemzet felépítését, hanem sokkal inkább egy olyan egységes környezet kialakítását jelenti, melynek keretein belül az eltérő etnikai, vallási és kulturális közösségek a különbségeik ellenére is együtt tudnak élni.


A missziók generációi A békemissziók mandátumát a nemzetközi jog alapján az ENSZ Biztonsági Tanácsa állapítja meg. A nemzetközi alakulatok egy adott térségben, országban való megjelenését az ENSZ BT határozata engedélyezi. Nemzetközi jogilag csak abban az esetben válik egy beavatkozás legitimmé, ha ez a feltétel teljesül, vagy ha az ország a külső agresszióval szembeni (kollektív) önvédelem jogát gyakorolja. A BT által kezdeményezett nemzetközi beavatkozások az új kihívások megjelenésével jelentősen átalakultak, komplexebbé váltak. Arra is volt példa, hogy a nemzetközi akció megindítására a BT felhatalmazásának hiányában került sor, mint ahogy az 1999-ben Szerbia bombázása, 2003-ban pedig Szaddam Husszein hatalmának megdöntése idején történt. A missziókat, jellegüket tekintve, a következő generációkba szokás sorolni: Első generáció: Ezek a műveletek elsősorban a hidegháború alatt indultak meg, bár egy részük – mint a ciprusi UNFICYP, vagy a Sínai-félszigeten az MFO – ma is működik. Legfőbb jellegzetességük, hogy nem kényszerítő rendszabályokon alapulnak, így a békefenntartó csapatok csakis az érintett felek beleegyezésével érkezhetnek meg. A missziók jellegéből következik, hogy a résztvevő csapatok általában csak önvédelemből használhatnak fegyvert, amely szabály többször is igencsak kiszolgáltatottá teszi a missziókat. Feladatuk elsősorban katonai megfigyelésre vagy a területileg jól elhatárolható egységek közötti határvonalon az ellenséges csapatok fizikai elválasztására korlátozódik. Magyarország első generációs missziókban jelentősebb létszámmal az 1970-es évek óta vesz részt. Magyar katonák jártak eddig Vietnámban, Nyugat-Szaharában, Namíbiában. Angolában, Kambodzsában, az iraki-iráni határon, illetve máig jelen vagyunk a Sínai-félszigeten, illetve Cipruson. Második generációs missziók: A hidegháború végével a konfliktusok jellege, lehetséges kezelési módjai alapvetően átalakultak. Az addig elsősorban államok között, illetve államokon belül, egymástól jól elhatárolható vonalak mentén húzódó konfliktusokban a békefenntartó misszióknak alapvetően csak az volt a feladatuk, hogy szétválasszák a feleket és felügyeljék a békét. A második generációs missziók ugyanakkor már „multifunkcionális” tevékenységet végeznek, leggyakrabban zavaros, polgárháborús területeken. Korábban még nem létező feladatok ellátása is egyre inkább a missziók feladatkörébe került. A hagyományos katonai feladatokon túl egyre többször volt szükség humanitárius beavatkozásra, a segélyezés biztosítására, a jogrend helyreállítására, szavazások lebonyolítására, tehát a civil jellegű feladatokban való részvételre.


Harmadik generációs missziók: A polgárháborús körülmények között a missziók aligha kaphatták meg az érintett felek beleegyezését, illetve az elfajuló konfliktusokban az ENSZ BT is egyre inkább „kényszerítő” határozatokat hozott. A békefenntartó missziók egyre szélesebb mandátumot kaptak, és már nemcsak a korábbi szűk önvédelmi értelemben használhattak fegyvert. Az ún. „békekikényszerítő” missziók generációjának legelső példájára a jugoszláv válság idején került sor, ahol a nemzetközi csapatok multifunkcionális tevékenységet láttak el, de a misszió már a béke kikényszerítésének céljával érkezett a térségbe. Ebben az esetben a misszióban szolgáló katonák fokozott veszélynek voltak/vannak kitéve, hiszen az ellenálló csoportok a nemzetközi közösség katonái ellen is fordíthatják fegyvereiket. Negyedik generációs missziók: A szeptember 11-i terrortámadások felhívták a nemzetközi közösség figyelmét egy igen jelentős problémára, amely korábban elkerülte a szakértők figyelmét. Az államkudarc és következményeinek jelentősége, illetve a globális terrorizmus elleni harc szükségessége az afganisztáni háborúval vált nyilvánvalóvá. Az újabb katonai mis�sziók ettől kezdve alakultak át azokká a multifunkcionális, bonyolult és komplex feladatrendszerrel rendelkező, katonai-civil együttműködésen alapuló struktúrákká, amelyek ma jellemzik az afganisztáni, iraki, és egyre inkább a balkáni missziókat. Ma már a katonák feladatainak egyre kisebb részét képezik a hagyományos katonai tevékenységek. A feladatok az infrastrukturális fejlesztésektől a segélyszervezetek támogatásán, a helyi lakosság megismerésén és védelmén át egyéb védelmi és logisztikai feladatok megoldásáig tart. A missziók egyre gyakrabban vállalnak szerepet az államépítés, a nem működő államokban a politikai intézmények újjáépítése, a társadalmi szolgáltatások beindítása, a jogrend helyreállítása, illetve részfejlesztési feladatok elősegítése terén. Ezek ugyan elsősorban civil tevékenységeknek tűnnek, a missziók katonai feladatai azonban továbbra is alapvető fontosságúak maradnak. A polgárháborús helyzet, illetve a nemzetközi csapatokat ellenségnek tartó lázadó, fanatikus vagy terrorista csoportok tevékenysége folytán a műveletekben szolgálók veszélyeztetettsége meglehetősen magas. A fentiekből is látható, hogy a békefenntartó missziók a tisztán katonai feladatok felől egyre inkább az államépítés komplex tevékenysége felé mozdultak el. A változó környezethez való alkalmazkodás során olyan globális kihívásokkal vették fel a harcot (nemzetközi terrorizmus, állami gyengeség, illegális migráció, kábítószer-kereskedelem stb.), amelyek kezelése csak a biztonság komplex felfogásán, illetve a missziók széles mandátumán alapulhat.

25

Magyarország érdekeltsége az államépítési tevékenységben Áttekintve az állami működésképtelenség, illetve gyengeség és az annak felszámolását célzó államépítés koncepcióit, figyelmünket hazánk felé fordítjuk. Szükséges ugyanis annak tárgyalása, hogy az általános problémákon és elképzeléseken túl speciálisan Magyarországnak miért kívánatos részt vennie a nemzetközi államépítő tevékenységben, azaz: miért szükséges szerepet vállalnunk e téren? miért érdemes ezt megtennünk?

Bár a két kérdés a valóságban természetesen nem választható szét ilyen élesen, azt látnunk kell, hogy hazánk fokozottabb nemzetközi szerepvállalása nem feltétlenül csak kényszerjellegű elemekből áll. Nem magyarázható csupán arra hivatkozva, hogy fenyegetéseket kell elhárítanunk vagy megelőznünk, ahogy azzal sem, hogy pusztán a különböző nemzetközi szervezetekben és szövetségekben való részvételünkből fakadó kötelezettségről van szó. Fel kell ismernünk, hogy az ilyen típusú akciókban való részvétel nem csupán passzív védelemre, a rossz elkerülésére szolgálhat. A megfelelő kezekben nem csak egy stabilabb világ építésének rendkívül fontos céljának elérését segítheti, de a magyar államérdek érvényesítésének is hatékony eszköze lehet. A következőkben a szerepvállalás mellett szóló öt fő érv kerül bemutatásra. Ennek során a szűken vett magyar államérdek felől kiindulva megmutatjuk, hogy ma már felelőtlen minden olyan politika, mely nem veszi figyelembe, hogy a világ akár távoli pontjain megjelenő, más országokat érintő fenyegetések hatása is elér minket.

26

Gondolkodásmódunkban radikális irányváltást kell végrehajtanunk ahhoz, hogy felismerjük a globalizáció ezen aspektusában rejlő veszélyeket és lehetőségeket. Érdekeink mellett azonban értékeinkre is támaszkodunk, márpedig erkölcsi elveink sem engedik meg azt, hogy tétlenül szemléljük, ahogy egyes államok gyengesége pusztulásba vagy nyomorba dönti lakóit és az államkudarcok határokon túli elszenvedőit. Érdekeink és értékeink egyaránt fontosak tehát, ám kis országként egyiket sem vagyunk képesek egyedül képviselni. Ezért fogunk össze olyan államokkal, melyekkel hasonló célokat követünk, s egy közös jövőért dolgozunk. A nemzetközi szervezetekben és szövetségekben vállalt részvételünk valódi közösségvállalás másokkal. Időnként áldozatokat kell hoznunk más országok érdekében azért, hogy amikor nekünk lesz szükségünk rá, mi is megkapjuk a kívánt támogatást. Hazánk tehát csak egy a nemzetközi közösség számos állama között, akiknek közös munkája elengedhetetlen a korunkban jelentkező globális fenyegetések elkerülése végett. Az államokon kívül ma már az egyes egyének, közösségek, vállalatok szintén a világpolitika szereplőivé váltak. Bár a célokat és kereteket általában a politika határozza meg, államok és nagy szervezetek hozzák meg a döntéseket, mégis mindenhol megjelenik az emberi tényező. Bármilyen elvontnak is tűnhet az államépítés koncepciója, a tényleges munkát hozzánk hasonló emberek végzik el. Számukra e tevékenységek állást, lehetőséget, kalandokat, életcélt jelentenek. Az előttünk álló egyik nagy feladat éppen abban rejlik, hogy felismerjük e sokrétű érdek- és kényszerháló összefüggéseit, és egy stabilabb világ, egy sikeresebb Magyarország és a polgáraink előtt rendelkezésre álló lehetőségek bővítése érdekében használjuk ki azokat.

A szigorúan vett államérdek, avagy az „egoista” biztonsági érvelés Amint a gyenge államok korábbi bemutatásából már világos lehet, kudarcaik nem csak határaikon belül járnak negatív következményekkel, hanem olyan biztonsági kihívások kiindulópontjaivá is válhatnak, melyek a világ bármely országát közvetlenül fenyegetik. A szóba jöhető veszélyforrások közül kiemelkedik a terrorizmus, a szervezett bűnözés, a járványos megbetegedések terjedése és a menekültek, illetve illegális migránsok kérdése. Feltehető tehát,


hogy Magyarországnak annál inkább érdeke az államépítésben való részvétel, minél közvetlenebbül és súlyosabban érintik ezek a felmerülő államkudarcok. Érdemes tehát sorra venni, hogy az egyes kihívások hazánk számára milyen következményeken keresztül jelentkeznek. A terrorizmus tekintetében Magyarország nem kiemelten veszélyeztetett, feltehetően nem tartozik a legfontosabb célpontok közé. Ez több szempontból sem jelenti azt, hogy a fenyegetések e típusa teljesen elkerüli hazánkat. Egyrészt figyelembe kell vennünk, hogy hazánk annak a nyugati világnak, érték- és érdekszövetségi rendszernek a tagja, melyet az iszlám terrorizmus első számú célpontjaként kezel. Magyar katonák voltak jelen Irakban, s jelenleg is szolgálnak Afganisztán földjén, azaz két olyan területen is felmutattunk aktivitást, amely szálka lehet a fanatikusok szemében. Hazánk infrastruktúrája katonai és gazdasági szempontból is fontos Európa számára, így az azt célzó támadások korántsem tekinthetők kizártnak. Nem csak az ország területén bekövetkező támadásokra kell azonban tekintettel lennünk. Az elmúlt évek szomorú tapasztalatai rávilágítottak arra, hogy hazánk állampolgárai a világ más tájain is veszélyeztetettek a merényletekkel szemben. Turistaként több honfitársunk is életét vesztette a világ feszültségekkel terhelt részein olyan merényletekben, melyek nem is hazánk ellen irányultak. Ahogy egyre több magyar tölti élete egy részét valamely külföldi, elsősorban nyugat-európai országban, úgy fokozódik a veszélye annak, hogy az európai nagyhatalmak elleni akciók magyar áldozatokkal is járnak.

Kétségtelen azonban, hogy Magyarországon jóval erősebben érezhető egy másik biztonsági fenyegetés, a szervezett bűnözés. A rendszerváltást követően hazánk a magyar és külföldi, főként szláv bűnözői csoportok egyik kedvelt központjává vált. Ennek egyik oka az ország földrajzi fekvésében lelhető fel, ami kulcsfontosságú tranzitszerepet biztosít számára a Közel-Kelet vagy KeletEurópa felől a kontinens nyugatabbi részeinek irányába tartó legális és illegális kereskedelmi tevékenységnek. A jó infrastrukturális feltételek nem csupán a külföldi befektetőket vonzzák, de a különböző törvényen kívüli hálózatok számára is ideális feltételeket biztosítanak. Románia felől a prostitúció és az embercsempészet, Ukrajna felől a cigaretta- és embercsempészet, Szerbia irányából pedig a drog- és fegyverkereskedelem útvonalai húzódnak határainkon keresztül. Magyarország számára a szervezett bűnözés szempontjából az egyik legkomolyabb kihívást a balkáni régió jelenti. A térség híresen gyenge államai, meglehetősen erős és jól szervezett maffiaszerű szindikátusok jelenlétével párosulva, tökéletes játékteret biztosítanak a Balkánt uraló két fő illegális csoportnak, az albán és a török bűnszervezetnek. E csoportok bonyolítják le a hazánkba irányuló illegális migráció, valamint kábítószer-kereskedelem nagy részét, de komoly érdekeltségekkel rendelkeznek más területeken, így pl. a prostitúció vagy a pénzmosás terén is. A kilencvenes évek közepén összeomlott Albánia, a gyenge lábakon álló, etnikai feszültségektől terhes Macedónia, a frissen született alig-állam Koszovó és a kaotikus bel- és külpolitikai helyzetben lévő Szerbia instabilitása közvet-

Magyarokat ért merényletek külföldön, a hidegháború vége óta

2005. július 7., NAGY-BRITANNIA: Robbanássorozat történt a londoni metró négy pontján és egy városi buszon. A metróban egy Londonban dolgozó fiatal magyar nő is könnyebben megsérült. 2006. április 24., EGYIPTOM: A Sínai-félszigeten lévő Dahab üdülővárosban hármas pokolgépes merényletet követtek el. Az egyidőben bekövetkezett három robbanás 20 ember életét oltotta ki, hatvanan megsebesültek. Az áldozatok között volt egy magyar turista házaspár is: az asszony a robbanásban vesztette életét, a súlyos égési sérülést szenvedett férfit hazaszállították Magyarországra, de május 6-án ő is belehalt sérüléseibe. 2006. június 25., TÖRÖKORSZÁG: Az antalyai Manavgat-vízesés közelében, feltehetően kurd szeparatisták által elkövetett merényletben négy magyar megsérült, egy pedig életét vesztette. 2006. december 31., THAIFÖLD: A fővárosban, Bangkokban szilveszter éjszakáján kilenc bomba robbant, megölve három embert. Négy magyar is volt a 38 sérült között. 2007. január 17., IRAK: Egy magyar biztonsági őr veszítette életét Irakban egy civil szervezet konvoja elleni, négy halálos áldozatot követelő támadásban. Forrás: MTI.

1993. augusztus 18., TÖRÖKORSZÁG: Az isztambuli Tanim Hotel előtt parkoló Volán autóbusz mögött másfél méterrel pokolgép robbant. Az autóbuszba éppen beszálló magyar turisták közül könnyebb lábsérülést szenvedett a busz két vezetője és egy utas. 1995. augusztus 17., FRANCIAORSZÁG: Párizsban, az Étoile-Charles de Gaulle térnél egy újságárusító kioszk mellett szemetestartályba rejtett pokolgép robbant. A detonáció következtében 16 személy sérült meg, köztük könnyebben - egy négytagú magyar család, egy tíz- és egy tizenegyéves gyerekkel. 1996. november 23., ETIÓPIA: Az etióp légitársaság Addisz-Abebából Abdijanba tartó gépét 180 utassal a fedélzetén légi kalózok eltérítették, s Ausztráliába akarták kényszeríteni. A fedélzeten robbanás történt, a gép az Indiai-óceánba zuhant. A katasztrófa áldozatai között volt Magyarország kenyai és etiópiai nagykövete, Annus Antal is. 2000. augusztus 12., INDIA: Dzsammu és Kasmír állam fővárosában, Szrinagarban, a Hazratbal kegyhelynél szeparatisták robbantottak, melynek következtében két magyar turistanő is megsérült.


27

lenül és rendkívül súlyosan érinti hazánk biztonságát. A jogrendnek a velünk szomszédos régióban történő hiánya érzékelhető hatással van a bűnügyi statisztikákra, a hazánkba érkező illegális migráció szintjére vagy éppen a drogproblémák elterjedtségére. A 90-es évek rendszerváltási hullámát és Jugoszlávia széthullását követő káoszban az illegális csoportok kön�nyen megerősödhettek, majd a háborúk és az új államok létrejötte során további pozíciókat szerezhettek maguknak a szembenálló felek valamelyikének nyújtott támogatás révén. Az albán maffia részben ezért volt képes annyira megerősödni, hogy egyes becslések szerint az Európába érkező heroinszállítmányok mintegy 70-80%-a átmegy a kezén. Mint arról korábban már esett szó, az ópiátszármazékok (és így köztük a heroin) legfőbb kereskedelmi útvonala Afganisztánból kiindulva Iránon és a Közel-Keleten áthaladva, főként Törökországon keresztül torkollik Európába, ahol a török és az albán maffia a Balkánon keresztül juttatja azt el a nyugati piacokra. Hazánk tehát a világ egyik legjelentősebb drogkereskedelmi útvonalának kulcspontján fekszik. A drogfogyasztás hazánkban is komoly gondot okoz. Bár a fogyasztók többsége az alacsonyabb veszélyességi fokú kannabisz fogyasztója, még így is megközelítőleg 25 000 főre becsülik az intravénás módszert alkalmazó, tartós, illetve rendszeres ópiát-, amfetamin- vagy kokainhasználattal jellemezhető, úgynevezett problémás droghasználók számát. 2005-ben 13 fő veszítette életét herointúladagolás miatt,

miközben további halálesetek írhatók a drog hatása alatt elkövetett bűncselekmények, illetve a kábítószer-fogyasztás következményeként fellépő egyéb betegségek számlájára. Habár Magyarországon a narkotikumokkal összefüggő bűnözés szintje viszonylag alacsonynak mondható, részesedése a bűnügyi statisztikákból nyugtalanítóan növekvő tendenciát mutat. Látható tehát, hogy hazánknak több szempontból is érdeke a szervezett bűnözés visszaszorítása. Ennek egyik eszköze lehet a Balkán stabilitásának elősegítése. Míg a bűnözői csoportok abban érdekeltek, hogy kaotikus viszonyokat és gyenge államokat tartsanak fenn a térségben, Magyarország számára kulcsfontosságú, hogy a régióban rend uralkodjon. Célunkat a katonai szerepvállalástól kezdve a gazdasági intézmények és a jogrendszer megerősítésén keresztül, az államépítés komplex eszköztárának számos eleme szolgálhatja. Míg a szervezett bűnözés által jelentett fenyegetés közvetlen és állandó jelleggel jelentkezik hazánkban, addig a járványok jelentette veszély más természetű. Hazánk számos tekintetben igen védett ezzel a kihívással szemben. Az oltási fegyelem viszonylag jónak mondható, így a kanyaróhoz vagy a gyermekbénuláshoz hasonló betegségeket sikeresen vissza tudtuk szorítani. Ugyancsak elégségesnek mondható Magyarország influenzavédőoltás-gyártó kapacitása is, ami egy esetleges világjárvány esetén rendkívül hasznosnak bizonyulhat, különösen annak figyelembevételével, hogy az egész világ termelőkapacitása csak a világ lakosságának 1/20-a számára képes védőoltást előállítani.

Az albán maffia

ekkoriban már egyre nagyobb részt kaparintottak meg maguknak az európai heroinkereskedelemből. Főként e klánok álltak a Koszovói Felszabadítási Hadsereg megalakulása mögött is, s e kapcsolat a későbbiekben is hasznukra vált. Az 1998-99-es koszovói konfliktus során fegyvereket szállítottak hadseregük számára, majd a szerb kontroll tényleges megszűnését követően fontos gazdasági és politikai pozíciókat is képesek voltak szerezni. 2000-re már évi mintegy kétmilliárd dolláros bevételre tettek szert a heroinkereskedelemből, s ekkorra már kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal és hálózattal is rendelkeztek. Helyzetüket részben megkönnyítette, hogy a kilencvenes évek balkáni menekültáradata során számos emberüket voltak képesek legálisan Nyugat-Európa különböző országaiban letelepíteni, ahol hamarosan át is vették a drogpiacok irányítását. Mára a szervezet a legfontosabb összekötő kapcsot jelenti az orosz és olasz maffiák között, de jelen van a lengyel szindikátusok által dominált metamfetamin-üzletben éppúgy, mint a dél-amerikai és nigériai partnerekkel együtt bonyolított kokainterjesztésben. Kitűnő politikai kapcsolatainak, a bankrendszerbe való beágyazottságából fakadó pénzmosási lehetőségének, valamint a heroin- és kokainkereskedelemben elfoglalt kulcspozíciójának köszönhetően az albán maffia az albán állam és Koszovó tartomány, de tágabb értelemben az egész Nyugat-Balkán instabilitását kihasználva a világ egyik legerősebb szervezett bűnözői csoportjává vált.

Az albániai szervezett bűnözés gyökerei egészen a 15. századig nyúlnak vissza, ám a 20. század végén tapasztalható megerősödésük, hagyományos szerepükön kívül, számos szerencsés körülménynek is betudható. Mindenképpen lényeges ebből a szempontból, hogy Albánia és Koszovó, az albán maffia legfőbb bázisai, a világ legnagyobb heroinkereskedelmi útvonalán fekszenek, s a török csoportok által a kontinensre szállított drog nagy részét az albánok osztják el az európai piacokon. E kulcspozíció megszerzését főként az 1980-as, 1990-es évek balkáni feszültségeinek köszönhetik. Ekkor ugyanis a háborúk következményeként a tradicionális, Szerbia, Horvátország és Szlovénia területén húzódó útvonalak használata nehézkessé vált, s az albán maffia kitűnő olaszországi kapcsolatai révén alternatív terjesztési irányt tudott biztosítani török partnereinek. Jugoszlávia szétesése egyúttal egybeesett az albán állam 1997 körül történő összeomlásával és a koszovói feszültségek növekedésével. Utóbbi területen a szerb elnyomásra reagálva megerősödött a hagyományos etnikai szolidaritás, felélénkültek a klánkapcsolatok, s a hivatalos, szerbek által dominált állami struktúrákkal párhuzamosan különböző árnyékintézmények jelentek meg. A viszonyok kedveztek a hagyományosan erős 15 család hatalmi pozícióinak, akik

28


Külön problémát jelenthet a HIV/AIDS vírus terjedése, amely ugyan hazánkban nem igazán jelentős, ugyanakkor a személyiségi jogok védelmének szigorodásával egyre nehezebben nyomon követhető. Hosszú távon, a fentieken túlmenően igazán nagy veszélyt a különböző, külföldről hazánk területére eljutó egzotikus betegségek vagy világjárványok jelenthetik. A Lassa-láz, a Marburg-vírusok, a majomhimlő vírus és hasonló fertőzések potenciálisan bármikor bejuthatnak az országba, sőt ennek valószínűsége az utazások gyakoriságának növekedésével egyre emelkedik. A krími-kongói vérzéses láz többek között a hozzánk közeli Törökországban, Albániában és DélKoszovóban állomásozó KFOR katonák között is felbukkant, sőt Magyarországon is találtak már fertőzöttet. A világjárványok még ezeknél a különös, félelmetesnek tűnő betegségeknél is sokkalta nagyobb potenciális fenyegetést jelentenek. A SARS vírusa a szerencsének és az alkalmazott járványügyi módszereknek köszönhetően nem jutott el Magyarországra, de a jövőben korántsem biztos, hogy más járványok nem érik el hazánkat. A madárinfluenza H5N1-es típusú vírusát 2006-ban észlelték már országunkba érkezett vándormadaraknál. Igaz ugyan, hogy a vírusnak ez a változata az emberekre csak csekély mértékben veszélyes, s az igazi fenyegetést az jelentené, ha egy emberről emberre terjedő változat jelenne meg, mindenesetre jól mutatja azt, hogy milyen könnyen áramlanak a vírusok az egyes országok között. Ugyancsak komoly veszélyt jelenthetnek az antibiotikumoknak ellenálló tuberkolózis- és Staphylococcus-törzsek, melyek egyre nagyobb változatosságban bukkannak fel a világon. A fentiek alapján talán érezhető, hogy a járványok jelentette veszély ugyan nem túl látványos, azonban potenciálisan meglehetősen súlyos következményekkel fenyeget. A velük szemben való védekezés egyik fontos eleme a hazai egészségügy és járványügy magas minőségének biztosítása, ugyanakkor ez korántsem elégséges. Amennyiben a világ egyes részein az állami intézmények gyengesége folytán e kórokozók szabadon terjedhetnek, úgy olyan kihívást jelenthetnek, melyre a fejlett országok is képtelenek lehetnek válaszolni. Ezért Magyarországnak is érdeke, hogy a vírusok és baktériumok terjedésének megakadályozásához szükséges állami kapacitások a világ minél nagyobb részén álljanak rendelkezésre, azaz ismételten csak azt láthatjuk, hogy bizonyos esetekben hazánk biztonságát részben más, akár igen távol fekvő államok erősítése útján garantálhatjuk. Mint az a járványokkal kapcsolatban is látható, egy biztonsági kihívással szembeni ellenállás képessége részben a fenyegetés jellegétől, minőségétől függ, másrészt azonban sokat számíthat az is, miként reagálunk rá, hogyan kezeljük. Hasonló a helyzet a menekültek és illegális migránsok esetében is: amennyiben meg akarjuk érteni, hogy mekkora fenyegetést jelentenek, mind a jelenség méretét és jellemzőit, mind pedig a magyar társadalom fogadókészségét vizsgálat alá kell vennünk. Kislétszámú bevándorlás is okozhat feszültségeket, amennyiben a társadalom elutasítja az idegeneket, miközben a legnyitottabb országban is problémát okozhat egy nagyméretű, hirtelen, vagy bizonyos szerkezeti jegyeket mutató migráció.


menekültkérelmek BenyújtottBenyújtott menültkérelmek száma Magyarországon Benyújtott menekültkérelmek 2005-2007 Top 10 mĦködésképtelen 2005-2007 Top 10 működésképtelen államállam 2005-2007 Top 10 mĦködésképtelen állam 24% 24% 24%

7% 7% 7%

69% 69% 69%

Balkán Működésképtelen MĦködésképtelen államok Balkán államok Egyéb Egyéb Balkán MĦködésképtelen államok Egyéb

Elismert menültkérelmek száma Magyarországon 2005-2007Elismert Top 10 működésképtelen állam menekültkérelmek

Elismert menekültkérelmek 2005-2007 Top 10 mĦködésképtelen állam 2005-2007 Top 10 mĦködésképtelen állam 2% 2% 2%

50% 50%

48% 48% 48%

50%

Balkán Működésképtelen államok Egyéb Balkán MĦködésképtelen államok Egyéb Balkán

MĦködésképtelen államok

Egyéb

Kétségtelen, hogy ami a menekülteket illeti, hazánk egyáltalán nincs komolyabb fenyegetésnek kitéve. A hazánkban menedéket kérők száma európai összehasonlításban az egyik legalacsonyabb. Jellemzően tranzitországként funkcionálunk, azaz számos ideérkező azonnal továbbáll valamely nyugatabbi cél felé. Ennek ellenére az állami gyengeség hatásait Magyarországon is lehet érezni. A hazánkat elérő legnagyobb menekülthullám az 1990es években, a Balkánon folytatott háborúk következménye volt, melynek csúcspontján, 1999 körül a menedékkérők száma a 11 500 főt is meghaladta. Mára ez a szám 2000 alá esett vissza, azonban az államok összeomlásának hatása a mai statisztikákon is jól érezhető. A jelenleg évi 100 fő körüli befogadott menekült között ma is többségben vannak az Afganisztánból, Irakból vagy éppen Szomáliából érkezők. A statisztikákból az is világosan látszik, hogy bár a menedékkérők között a gyengének minősített államok aránya viszonylag csekély, a ténylegesen menekültstátuszt kapók között már ezen országok dominálnak, bizonyítva, hogy e területek a menekültstátuszt valóban igénylő személyeket bocsátanak ki. Az ezen államokban tapasztalható körülményeket jól jellemzi, hogy a szudáni vagy szomáliai menekültek egyes csoportjaiban akár a 100%-ot is elérheti a poszttraumatikus stressz előfordulása. Némileg hasonló a helyzet az illegális migrációval kapcsolatban is, mivel Magyarország ezen a téren sem szá-

29

mít kifejezetten célországnak. Jelenleg megközelítőleg 15 – 20 000 fő tartózkodhat illegálisan hazánkban, bár ez a szám a hivatalos adatok érthető hiánya miatt természetesen csak becslés. A fő kibocsátó országok Európán belül Ukrajna, Szerbia és Moldávia, míg Ázsiából elsősorban Afganisztán, Irak és Kína. Az embercsempészet főként magyar és román kezekben összpontosul, de szerb, ukrán és egyéb szomszédos államokból érkező elkövetők is megjelennek. Jelenleg különösen nagy nyomásnak vagyunk kitéve abból kifolyólag, hogy a schengeni zóna határát alkotjuk. Ez a helyzet némileg ugyan változni fog Románia 2010-es csatlakozását követően, ugyanakkor hosszú távon is számítanunk kell a tranzitország szerepével járó fenyegetésekre. Az illegális bevándorlás számos különféle negatív hatással jár hazánkban. Bár e migránsok között az átlagosnál némileg nagyobb a bűnelkövetés veszélye, a tanulmányok szerint ezen eltérés nem jelentős, sokkal inkább arról van szó, hogy a többségi társadalom problémáit azonosítják az idegenek jelenlétével. Gazdasági szempontból problémás a feketemunka kérdése mind az adózási és egészségbiztosítási visszaélések, mind pedig a munkajogi védelem hiánya miatt. Az embercsempészethez kötődő szervezett bűnözői csoportok beszivároghatnak az államigazgatás különböző szintjeire, ahol jelentős problémákat okozhatnak, többek között a vízumkiadások terén kialakuló korrupciónak köszönhetően. A fentieken túlmenően az illegális bevándorlás negatív következményei az egyébként számos haszonnal járó legális migrációval szemben is ellenszenvet kelthetnek az ország lakosságában. Megállapítható tehát, hogy hazánkban a menekültek és illegális migránsok által jelentett fenyegetés viszonylag korlátozott. Különösebb potenciális menekülthullám a Balkánról érkezhetne egy kiújuló válság esetén. A külföldiek nem jelentenek különösebb nemzetbiztonsági fenyegetést, és igazi bevándorlóközösségek sem alakultak ki. Ugyanakkor mégsem kizárt a komolyabb feszültségek megjelenése, mivel társadalmunk befogadókészsége meglehetősen alacsony. Talán részben a külföldiek csekély számából adódó információhiányból is fakad a meglepő mértékben kimutatható

idegengyűlölet. A külföldiek beilleszkedése terén Magyarország rendkívül rossz eredményeket tud felmutatni, ami részben nyelvünk elsajátításának nehézségeivel, részben pedig társadalmunk rendkívül monokulturális jellegével magyarázható. Feltűnő ugyanakkor egy integrációs kerettörvény vagy stratégia hiánya, s a jövőre nézve egyáltalán nem kizárt, hogy politikai célokból egyes személyek felnagyítják a külföldiek által jelentett fenyegetést. A potenciális feszültségek figyelembevételével tehát hosszú távon is érdekünk a hazánkba irányuló migráció forrásainak csökkentése, ám ennek ellenére a probléma biztonsági kérdésként történő kezelése jelenleg korántsem indokolt. Összefoglalva elmondható, hogy a szűken vett magyar államérdekre hivatkozva is számos indokot lehet találni arra, miért érdemes hazánknak a világ más régióinak stabilizálására, az állami kapacitások fejlesztésére irányuló tevékenységben részt vennie. Különösen látványosan jelentkezik ez a kapcsolat a szomszédos balkáni régió tekintetében, ugyanakkor néhány jel arra is utal, hogy földrajzi értelemben távolabb fekvő térségekre is érdemes figyelnünk. A menekültek egy jelentős része érkezik a messzi Afganisztánból, amely egyúttal a heroinkereskedelem első számú forrásának is számít. A globális járványok a világ bármelyik pontjáról kiindulva veszélyeztethetnek minket. Más államok gyengesége minket is kiszolgáltatottá tesz, hazánk biztonsága nem választható el a világ más részein uralkodó körülményektől.

A tágan értelmezett államérdek, avagy a „globális” biztonsági érvelés Hazánk biztonsága ma már egyértelműen elválaszthatatlan a globális biztonságtól. Ezt a jelenséget a szakirodalom komplex biztonsági interdependenciaként szokta jellemezni. A fogalom voltaképpen azt az elképzelést takarja, hogy korunkban az egyes államok között annyira sokrétű kölcsönös kapcsolatrendszer, sőt valójában függőség (interdependencia) alakult ki politikai, gazdasági, katonai és társadalmi téren egyaránt (azaz komplex módon),

zt r Be ia lg i Sz um l G ová ör ki ö a Fr gor sz an á ci ao g rs zá H g ol la nd ia EU -2 7 D C án se ho ia N rs é M zá AG me g t o YA rs zá R O g R S O la ZÁG s Sp zo an rsz yo ág lo rs zá g

14 12 10 8 6 4 2 0 Au s

1000 lakosra jutó menekültkérelmek száma

2003-2007 között benyújtott menekültkérelmek száma 1000 lakosonként Európa néhány 2003-2007 között benyújtott menekültkérelmek száma 1000 lakosonként Európa néhány országában országában

Ország

30


hogy azokat önálló egységként kezelni nem lehet. Nem gondolhatunk országunkra úgy, mint egy erődre, melyet bármilyen külső hatástól képesek vagyunk megvédeni, nem húzhatunk fel falakat magunk köré, mert azzal elveszítjük a fejlődés és a jólét lehetőségét. Nyitottnak kell lennünk annak érdekében, hogy a világgazdaságban és a világpolitikában rejlő lehetőségeket kihasználjuk. Ez azonban azt is jelenti, hogy a világ más térségeinek gondjai hirtelen a saját problémáinkká is válnak. Illusztrációképpen csak elevenítsünk fel egy-két korábbi példát. Volt már szó arról, hogy az Egyesült Államok elleni szeptember 11-i terrorakciók többmilliárd dolláros veszteséget okoztak a világgazdaságnak, ahogy arról is, hogy az olajvezetékek elleni támadások miként befolyásolják az olaj világpiaci árát, s így a magyarországi benzin- és energiaárakat is. Ugyancsak láthattuk, hogy a viszonylag kis méretű SARS járvány is több tízmilliárd dolláros gazdasági kárt okozott a kelet- és délkeletázsiai térségben, amelynek hatása természetesen a világ más tájaira is átgyűrűzött. A bevándorlással kapcsolatos európai feszültségek nem kedveznek a kontinens közös jövője építésének, ahogy az sem, ha a szervezett bűnözés biztonságos hátországokból kiindulva ostromolhatja államainkat. A komplex biztonsági interdependencia tehát azt jelenti, hogy a világ államai egyetlen nagy rendszer részeit alkotják, ahol az egyes elemek gyengesége az egész rendszer stabilitását veszélyezteti. A magyar történelem tapasztalatai is azt mutatják, hogy hazánk soha nem járt jól olyan időszakokban, melyekben a világpolitikai feszültség szintje magas volt, gondoljunk csak a világháborúk vagy a hidegháború következményeire. A nemzetközi konfliktusok drámai gazdasági hatásokkal járhatnak, lassíthatják a gazdasági növekedést, az erőforrásokat a jólét növelése helyett a biztonság garantálására kell átcsoportosítani. A válságosabb időszakokban a demokrácia és a szabadság értékei visszaszorulnak. A világgazdaságban kiaknázható lehetőségek is beszűkülnek, hiszen az intézményi gyengeséggel küzdő államok hatékony gazdaságpolitika hiányában képtelenek megfelelő növekedést produkálni, így sem szállítóként, sem piacként nem bővítik a gazdasági szereplők játékterét. Minél közelebbi és minél szorosabb kapcsolatokat ápolunk valamely országgal, annál lényegesebb számunkra annak biztonsága és stabilitása. Partnereink között azonban számos olyan nagyhatalom van, mint az Egyesült Államok vagy Németország, akik a világ számos távoli pontján is érdekeltek. Részei vagyunk az Európai Uniónak, mely fontos világgazdasági és nemzetközi politikai szereplő, s ennek megfelelően élesen ki van téve a globális folyamatoknak. Ahogy itthoni adóforintjainkból rendőröket fizetünk, éppúgy szükséges nemzetközi ös�szefogásban is küzdenünk a stabilitásáért. Így viszonylag alacsony költséggel őrizhetjük a világ, s benne hazánk és a magyar állampolgárok biztonságát, garantálhatjuk a fejlődést és az élhető jövőt.


Értékeink védelme, avagy a morális érvelés Hazánk érdekei láthatóan nem választhatók el attól, ami a világ más részein történik. Értékeink hasonlóképp nem értelmezhetőek határainkon belülre korlátozottan. A globális gondolkodás nemcsak a ránk leselkedő veszélyekkel, de saját világméretű felelősségünkkel is szembesít bennünket. Nem mehetünk el tétlenül azon több százmillió ember nehézségei mellett, akik a működésképtelen államok lakói. Emberi mivoltunk, saját méltóságunk követeli meg, hogy lehetőségeinknek megfelelően tegyünk valamit sorsuk jobbítása érdekében. A világon ma jelenleg kb. 10 millió menekült él, azoknak a számát pedig, akik otthonukat elhagyva saját országhatáraikon belül váltak menekültté, mintegy 24 millióra becsülik. További mintegy 15 millió ember vált hontalanná – s ezáltal számos jogában korlátozottá – az őt polgárának valló állam megszűnése következtében. Számos állam saját erejéből nem is képes kiemelkedni ebből a helyzetből. A Paul Collier brit közgazdász által „a legalsó milliárdnak” elnevezett országok köre, melyek együttes lakossága az elnevezésnek megfelelően eléri az egymilliárd főt, olyan pozícióban ragadt, melyből kikerülni külső segítség nélkül szinte lehetetlen. Az intézményi hiányosságok, konfliktusok, előnytelen világgazdasági pozíció és felelőtlen politikai vezetők kombinációja által sújtott országok számára a puszta segélyezés elégtelen, azt további elemekkel kell kiegészíteni. Olyan komplex, az államépítéshez rendkívül közel álló fellépés szükséges, amely a katonai segítségnyújtástól kezdve, a világkereskedelmet szabályozó keretek alakításán keresztül a technikai segítségnyújtásig terjed. Az e folyamatban való részvételünket a puszta önérdeken kívül erkölcsi érvek is befolyásolják. E morális indíttatást mindenki másban találja meg. Van, akit vallási meggyőződése vezet, mások szemét inkább a világi morálfilozófiák vagy az egyszerű, „hétköznapi” erkölcs nyitja fel a helyzet elfogadhatatlanságára. Nemcsak abszurd és cinikus lenne a világ problémáiról tudomást sem véve élnünk, de saját jövőnk szempontjából is felelőtlen és rövidlátó hozzáállást jelentene. A hidegháború végén a nyugati hatalmak a volt keleti blokk országai és a világ sorsa tekintetében megmutatkozó érdekük felismerése miatt nyújtottak jelentős anyagi, tudásbeli és erkölcsi támogatást Magyarországnak annak érdekében, hogy a rendszerváltás átmenetét sikeresen meg tudjuk valósítani. A kilencvenes években hazánk is nagymértékben részesedett azokból a segélyekből, melyek az ország fejlődését és a nyugati világba való beilleszkedését voltak hivatottak elősegíteni. Ugyancsak sokat jelentett számunkra az a diplomáciai figyelem, melyben e kritikus időszak során részesítettek minket, s az a sokrétű technikai-jogi segítség, mely elengedhetetlen volt egy demokratikus rendszer létrehozásához és fenntartásához. Mivel ilyen módon haszonélvezői voltunk mások erkölcsi megfontolásokból és az érdekek felismeréséből származó segítségének, azután, hogy saját országunkban sikeresen megvalósult az átmenet, itt az ideje, hogy mi is donorokká váljunk. Fejlődésünk eredményeit és az átalakulás során szerzett tapasztalatokat meg kell osztanunk a kevésbé szerencsés országokkal. Értékeink és érdekeink egyaránt ezt a kötelességet támasztják alá.

31

„Jó tett helyébe…”, avagy a szövetségesi érvelés Érdekeinek és értékeinek érvényre juttatását Magyarország önmagában csak csekély eséllyel lenne képes elérni. Nem is egyedül próbálja kiharcolni őket, hanem különböző nemzetközi szövetségek, együttműködési formák keretében. Az ENSZ, a NATO, az EU, az EBESZ mindmind olyan nemzetközi szervezetek, melyekben az államok közösen dolgoznak együttesen vallott célok megvalósításáért. Ez természetesen korántsem jelenti azt, hogy érdekeik minden szempontból azonosak, ugyanakkor mindenképpen arra utal, hogy létezik legalább egy olyan törekvés, melynek eléréséért a tagok hajlandóak áldozatokat vállalni. Ez természetesen minduntalan felvet egy problémát. Miért vállaljunk feladatokat, miért fedezzünk költségeket, amikor azt másokra is lehet hárítani? Egy szövetség tagjaként ugyan elvileg kötelezettek vagyunk bizonyosfajta vállalásokra, de miért vállalnánk egy kicsivel is többet? Az első válasz erre egész egyszerűen az, hogy ha mindenki így gondolkodik, akkor a szervezet képtelenné válik céljai elérésére és megszűnik. A kötelezettségek alól való kibújás hosszú távon minden tag számára negatív következménnyel jár, amennyiben lehetetlenné teheti az együttes fellépés által elérhetővé vált közjó (pl. biztonság, jólét, fejlődés) biztosítását. A költségek másokra hárítása hazánk számára először nyereségesnek tűnhet, idővel azonban aláássa a közös vállalkozást, így veszteségbe fordul. Ezt persze a szövetség tagjai is tudják, ezért a keveset teljesítő tagok előbb-utóbb nemkívánatosakká válnak, érdekeiket kevésbé veszik figyelembe, szavukat kevésbé hallgatják meg. Azok viszont, akik a kívánt mértékűnél többet tesznek le az asztalra, számíthatnak szövetségen belüli érdekérvényesítő képességük javulására. A megbízható, áldozatokat vállalni hajlandó szövetséges mindig nagyobb súlyt kap az egész csoport politikájának irányításában azoknál, akik alulteljesítenek vagy csak a feltétlenül szükséges minimumot vállalják. Hazánk szövetségesi hűségese akkor is jelentős súllyal esik latba, amikor az Egyesült Államok a magyarok számára nyújtott vízummentesség kérdéséről dönt. Ha valamely téren korlátozott eredményt tudunk felmutatni, azt is képesek lehetünk pótolni a más területeken felmutatott teljesítményünk által. Bár Magyarország számára folyamatos nehézséget jelent pénzügyi kötelezettségeinek teljesítése, különösen a NATO felé, a kritikus hangokat elhallgattathatjuk azzal, ha hasznos, sikeres és kreatív módon veszünk részt a mindig veszélyesnek számító nemzetközi missziókban. Ebből a szempontból a különösen komplex államépítési tevékenység egyedi lehetőségeket kínál hazánk számára, amennyiben a katonai erő mellett a történelmi tapasztalatok és a civil erőforrások is nagyobb szerepet kapnak, némileg kiegyenlítve a gazdag és szegényebb államok közötti játékteret.

32

Járulékos nyereségek, avagy a nem biztonsági érdekekre alapozó érvelés Az államépítés a külpolitikai stratégia eszköztárának fontos eleme lehet. Egy állam kapacitásainak megerősítésében, demokratikus átalakulásának elősegítésében játszott szerep hazánk és a fogadó állam között hosszú távú baráti kapcsolat alapjává válhat. Az így kialakult jó viszony a későbbiekben lényeges szerepet játszhat a nemzetközi diplomáciában, külgazdasági céljaink követésekor vagy éppen biztonságpolitikai szempontból. Ha megfontolt döntések alapján „jót cselekszünk” másokkal, akkor valamilyen viszonzás is elképzelhető a jövőben a másik fél részéről. Ilyen szempontból persze különösen fontos, hogy a fellépés maga ténylegesen elősegítse a fogadó állam fejlődését, politikai függetlenségét és állampolgárainak jólétét, ne pedig valamiféle külső dominancia eszközeként szolgáljon. Az államon kívül a többi résztvevő is előnyöket szerezhet az államépítésben való részvétel által. Gondoljunk csak katonáinkra, akik közül sokan különös elhivatottsággal végzik munkájukat. Számukra a külföldi missziókba való kiküldetés lehetősége olyan egyedi kalandokat, élményeket, szakmai tapasztalatokat jelent, melyet itthoni körülmények között nem élhetnének át. Természetesen az sem egy utolsó szempont, hogy a nemzetközi műveletekben való részvétel rangbeli előmenetelük szempontjából és anyagi értelemben egyaránt számos előnnyel jár. A civilek is számos járulékos nyereséget élvezhetnek akkor, ha azok kihasználására való törekvésük találkozik a kormány hasonló szándékaival. A humanitárius segítségnyújtással foglalkozó nem kormányzati szervezetek többnyire mindenképpen megjelennének az adott területen, hiszen őket nem az államérdek, hanem valamiféle morális indíttatás vezérli. Az államépítés fogalma által leírt komplex konfliktuskezelési megközelítés számukra e koordináció által válhat különösen fontossá, hiszen ekkor tevékenységük során számíthatnak a magyar állam diplomáciai és anyagi támogatására éppúgy, mint a magyar katonák által a helyszínen nyújtott védelemre. Az együttműködés minősége az ő szempontjukból különösen fontos, hiszen a magyar katonák jelenléte a helyiekkel való kommunikáció hibái esetén a magyar civil szervezetekkel szembeni ellenérzésekhez vagy akár támadásokhoz is vezethet. Elvileg a vállalatok számára is lehetőség kínálkozna a kiaknázatlan piacokra való betörésre. A hadseregeknek nyújtott szállítások és logisztikai szolgáltatások már önmagukban is rendkívüli volumenű feladatot jelenthetnek. A kialakuló jó diplomáciai és civil kapcsolatok azonban ennél jóval többet is lehetővé tehetnek: azt, hogy a magyar tőke szívesen látott szereplő legyen az adott országban. Az államépítés komplex eszközrendszere azt is megengedi, hogy kevésbé szokványosnak tekinthető szolgáltatásokat nyújtó üzleti vállalkozások is megjelenhessenek. Jó példát szolgáltathatnak erre a különböző jogi tanácsadó cégek, akik fontos szerepet kaphatnak az állami intézmények jogi környezetének kialakítása során. A fenti lehetőségeket az állami és az üzleti szféra közötti koordináció hiányosságai miatt még csak korlátozott mértékben sikerült kihasználni.


A nemzetközi államépítési tevékenységben való magyar részvétel mellett szóló érvek összefoglalása és értékelése, azok komplexitása miatt, nem könnyű feladat. Annyi bizonyosan elmondható, hogy a hazánkat érő fenyegetések jelenleg nem oly mértékben veszélyesek, ami különösen aktív részvételt igazolna. Érdekeink és értékeink védelmében, céljaink elérésére törekedve azonban nem is vonhatjuk ki magunkat a feladatok alól. Az „egoista” biztonsági érvelés bemutatta, hogy elsődleges biztonsági érveink a közvetlen régióhoz kötnek minket, ugyanakkor a globális, szövetségesi és morális érdekek figyelembevétele alapján időnként távolabbi területeken is szerepet és áldozatokat kell vállalnunk.

Megállapítható tehát, hogy egy korlátozott katonai szerepvállalás mellett meg kell találnunk azokat a területeket, ahol a nemzetközi közösség tagjaként a legtöbb hozzáadott értéket tudjuk biztosítani. Mindenképpen ilyennek számít a demokratikus átalakulás megélésében rejlő óriási tapasztalat és technikai tudás, azaz divatos szóval a „know-how”. Társadalmunkban azonban ennél több erőforrás is rejlik még. Az állami, katonai, civil és üzleti szféra együttes, koordinált mozgósítása új lehetőségeket, további sikerek felé vezető utakat nyithat meg hazánk és állampolgárai előtt egyaránt.

A Balkán mint gazdasági célpont

Hasonló volt a helyzet sokáig Bosznia-Hercegovinában is, azonban ez az ország egyre vonzóbb célpont mind a nemzetközi, mind pedig a magyar befektetők számára. A NATO, majd az EUFOR-IPU egységei által biztosított országban a politikai, társadalmi viszonyok annyira konszolidálódtak, hogy a viszonylag kis létszámú, körülbelül 2500 fős nemzetközi felügyelet mellett megindult a tőkebeáramlás. A magyar cégek is egyre nagyobb részesedést szeretnének biztosítani maguknak a boszniai piacból. A MOL mellett a Magyar Alumínium Rt. is jelentős beruházásokat hajtott végre a közelmúltban, de számos kisebb cég is megjelent, mint a tatabányai Zinna Kft., amely a tuzlai víztisztító megépítésébe szállt be. A nemzetközi beruházások elsősorban a politikailag stabil, biztonságos és jelentős problémáktól mentes régiókba vándorolnak. Természetesen a magyar tőke is ezeket a régiókat veszi célba, így a Balkán stabilitásának biztosítása és gazdasági lehetőségeink kiaknázása láthatóan összefügg. Bosznia-Hercegovina jó példa arra, hogy a helyzet konszolidálódását követően azonnal megindul az országba a tőke áramlása. Hasonló fejlemények várhatóak Koszovóban is, amennyiben a nemzetközi katonai jelenlét mellett egy stabil gazdasággal és politikai rendszerrel rendelkező ország jön létre.

A Balkán stabilitásának biztosítása nemcsak biztonságpolitikai szempontból, illetve az ott élő magyar kisebbségek helyzete miatt érdeke Magyarországnak. A térség gazdaságunk szempontjából is igen fontos szerepet játszik. Az ezen országokkal bonyolított kereskedelmi forgalom ugyan eltörpül az Európai Unió jelentőségéhez képest, a Balkán a magyar gazdaság vezető cégei számára a külső terjeszkedés elsődleges célpontja. A rendszerváltás óta külföldre kihelyezett magyar tőke nagy része ebbe a régióba áramlott (becslések szerint hatmilliárd dollárnak megfelelő valuta). A térségbe eddig a legsikeresebben a MOL Rt., az OTP Bank Rt., a Matáv Rt., és a Danubius Hotels Rt. fektettek be. E beruházások jelentős része a stabil, gazdaságilag fejlettebb országokba, így Horvátországba, Romániába, Macedóniába és Bulgáriába irányul. Ha csak a szerb (és koszovói), boszniai és montenegrói területeket nézzük, látható, hogy itt a magyar beruházók még csak most kezdik megvetni a lábukat. Szerbiába eddig elsősorban csak kis- és középvállalkozások tudtak sikeresen tőkét kivinni. A függetlenségét nemrég kikiáltott Koszovóba is csak lassan csordogál a nemzetközi tőke, hiszen a zavargások és az instabil helyzet elijesztik a befektetőket.


33

A Magyar Honvédség részvétele az államépítésben A hidegháború után az addigi „hagyományos” biztonsági fenyegetések jellege alapvető változáson ment keresztül. Kiderült, hogy az egyre globalizálódó környezetben bizonyos helyi konfliktusok olyan negatív hatásokat produkálnak, amelyek átterjedhetnek saját régiójukra, sőt egyes esetekben akár több ezer kilométerre fekvő területekre is. Erre az átalakulásra a hadseregeknek is reagálniuk kellett. A hidegháború alatt a béketámogató műveletek elsődleges célja az volt, hogy egy-egy helyi konfliktus ne vezethessen a két blokk közötti ellenséges viszony további romlásához. Ez a helyzet jelentősen megváltozott a Szovjetunió, illetve a keleti blokk

felbomlása után, hiszen egyes országokban olyan, korábban háttérbe szorult etnikai, vallási és politikai feszültségek kerültek felszínre, amelyek nemcsak helyi humanitárius katasztrófával fenyegettek, hanem félő volt, hogy a konfliktusok továbbterjedésével teljes térségek destabilizálódása következik be. Figyelmeztető példaként szolgált a Magyarország számára nagyon is közeli délszláv háború, de szintén ide sorolható az igencsak „balul elsült”, amerikaiak által vezetett 1992-es ENSZ-beavatkozás Szomália fővárosában, Mogadishuban. 1994-ben a ruandai népirtás arra is rávilágított, hogy amennyiben a nemzetközi erők nem avatkoz-

A béketámogató műveletek „hőskora”1

védelmében érkezett a Távol-Keletre. Az első világháborúig elhúzódó beavatkozás során a Monarchia számos katonája veszítette életét a lázadókkal folytatott összecsapásokban. Furcsa fintora a sorsnak, hogy a világháború kitörésekor az addigi békefenntartóink ellenséggé váltak és haza kellett szökniük. A 20. század első évtizedében sor került egy csendőrségi és egy, a közigazgatás újjászervezésére irányuló akcióra a Balkánon. A térség népei közötti etnikai és vallási színezetű villongások megakadályozására 1903-ban létrehozott nemzetközi rendezési terv kudarcba fulladt. Polgárháború robbant ki, melynek visszaszorítását a Monarchia, majd egy nemzetközi koalíció vállalta magára. A Balkánra érkező csendőri erők újraszervezték a rendfenntartást, irányították a közigazgatást, kivizsgálták a konfliktusokat. Ugyan a forrongó, és a török birodalomtól függetlenedni akaró régió lehűtése már nem volt lehetséges, a nemzetközi erők 1909ig jelentősen csökkentették a konfliktus intenzitását. A világháború előtti utolsó olyan nemzetközi műveletre, amelyben magyar katonák is részt vállaltak, 1913-ban Szkutari albán városban került sor. Egy évvel korábban a londoni konferencián döntés született Albánia létrehozásáról. Az országhoz hozzácsatolták a török hadsereg által védett, de szerb és montenegrói csapatok által támadott Szkutarit is. Amikor a törökök feladták a várost, a Monarchia csapatainak vezetésével nemzetközi koalíciós seregek érkeztek a térségbe, így a megszállók elhagyták a területet. A nemzetközi erők átmenetileg átvették a terület közigazgatását, megszervezték a csendőrséget, majd a világháború kitörésekor távoztak.

A 19. és 20. század fordulójára a nagyhatalmak a status quo minél tovább történő fenntartásában voltak érdekeltek, ezért a kialakuló helyi konfliktusok mielőbbi megoldására törekedtek. Ennek érdekében több esetben is a békefenntartáshoz hasonló műveletet hajtottak végre. A századfordulón a missziók elsősorban a forrongó Balkánhoz kapcsolódtak, ahol az Oszmán Birodalomtól elszakadt vagy elszakadni kívánó kis államok közötti háború a térség erővonalainak újrarajzolását célozta. Ugyanakkor az egyes nagyhatalmak beavatkozása valamelyik fél oldalán megbonthatta volna az európai erőegyensúlyt. E térség a Monarchia és Oroszország terjeszkedési törekvései szempontjából különös jelentőséggel bírt, de nem kevésbé volt fontos a tengerszorosok megszerzésére való nemzetközi versenyfutás tekintetében sem. Az első „békefenntartó” akciókat ezen ellentétek motiválták. Magyarország a Monarchia keretében már ezekben a műveletekben is részt vállalt. Az egyik legelső ilyen akció 1987ben indult Kréta szigetén, ahol a többséget alkotó görögök felkeltek a török fennhatóság ellen. A brit, francia, orosz, olasz és osztrák-magyar csapatok által kialakított nemzetközi koalíció közel egy évig volt jelen a szigeten, ahol szétválasztották a török és görög lakosságot, ezzel megakadályozva az etnikai alapú öldöklést. A helyzet konszolidálására létrehozott ideiglenes nemzetközi közigazgatás élére Pintér Gyula került, aki a helyzet stabilizálásáig ebben a pozícióban maradt. Kilóg a sorból az 1900-as bokszerlázadás idején létrejött nemzetközi koalíció, amely a pekingi diplomatanegyed

1. A leírás alapja: Boldizsár Gábor: Magyar katonák a békéért. Új Honvédségi Szemle 2006/1 Forrás: http://www.hm.gov.hu/hirek/kiadvanyok/uj_honvedsesegi_szemle/boldizsar_gabor (2007.12.11.)

34


nak be egyes, igencsak távol eső pontokon, az humanitárius katasztrófához, népirtáshoz vezethet. 1999-ben éppen ezért volt nagy jelentősége a NATO koszovói fellépésének, amel�lyel feltehetőleg több tízezer albán életét mentette meg. A NATO a hidegháború végével gyakorlatilag elveszítette létezésének egyik legfőbb okát. Azzal, hogy felbomlott a keleti blokk, illetve a Szovjetunió, megszűnt az indoka a nyugati katonai szövetség fenntartásának. A szervezet továbbélése érdekében évtizedes folyamat vette kezdetét, melynek végén, az 1999-es jubileumi washingtoni csúcson (ekkor lett a NATO 50 éves), a tagállamok elfogadták az új célrendszert meghatározó Stratégiai Koncepciót. A nemzetközi biztonság korábbinál sokkal szélesebb körű megfogalmazása mellett többek között ekkor határozták meg azt a követelményt is, hogy a NATO legyen képes hatékonyan részt venni a konfliktusmegelőzésben, és aktívan szerepet tudjon vállalni a válságkezelésben, beleértve ebbe a válságreagáló műveleteket is. Ezzel a NATO jelentős lépést tett a világ válságkezelő műveleteinek irányítása, illetve az azokban való közreműködés felé. Magyarország a Szövetség tagjaként elfogadta a Stratégiai Koncepciót, ezzel a magyar hadsereget is elkötelezve a sok esetben határainktól igen távol lévő területeken folytatott válságkezelésben való részvétel mellett.

A NATO mellett az 1990-es években megjelent egy másik igen fontos és feltörekvő biztonságpolitikai szereplő, az Európai Unió. Ugyan az Európai Biztonság- és Védelempolitika csak lassan fejlődött, és máig nem alakultak ki végleges keretei, feladatrendszere világossá vált. 1999-ben az Európai Unió megkezdte a korábbi európai védelmi szervezet, a Nyugat-európai Unió beolvasztását, így annak feladatrendszerét is átvette. Ezek az 1992-ben Petersbergben meghatározott feladatok a következők: humanitárius akciók, mentési feladatok, békefenntartás, béketeremtés és válságkezelés. E lista alapján az EU néhány éve megindította első akcióit, elsősorban a szomszédos balkáni régióra koncentrálva. Jelenleg a legnagyobb volumenű uniós művelet a Bosznia-Hercegovinában működő EUFOR misszió.


A 2001. szeptember 11-i terrortámadások világosan rámutattak arra, hogy a fejlett európai és amerikai kontinens hiába fekszik távol a konfliktusoktól sújtott, problémás régióktól, az onnan kiinduló negatív hatások nemcsak közvetett, de közvetlen módon is érintik. Az e kötetben már bemutatott államkudarc koncepciója előtérbe került, így már a nemzetközi szakértők és a legtöbb állam vezetése is egyetért abban, hogy kívánatos a beavatkozás a határainktól igen távol eső területeken is. Magyarország a NATO tagjaként elfogadta a magyar részvétel szükségességét a nemzetközi műveletekben, amelyeknek közvetett célja egyben saját biztonságunk szavatolása is. Felmerül a kérdés, hogy miért is van valójában szükség arra, hogy Magyarország nagy kiadásokkal, a határainkon kívülre küldjön ki katonai és civil alakulatokat, és miért nem koncentrálunk a hosszú ideig követett gyakorlatra, határaink védelmére? E felvetés azért tűnhet helyénvalónak, mert egy-egy missziós művelet megindítása és fenntartása igen magas költségekkel jár, különösen abban az esetben, ha annak helyszíne nem a közelben, hanem több ezer kilométerre tőlünk, például Afganisztánban található. A közvéleményben sokáig (és még talán ma is) a következő főbb kérdések merültek fel a béketámogató/ válságkezelő műveletekre vonatkozóan: Miért küldünk katonákat egy számunkra jelentéktelen, de ugyanakkor nagyon is veszélyes területre, miközben a haderő létszámát folyamatosan csökkentjük, és hadseregünk ma már képtelen volna önmagában ellátni a hagyományos katonai támadás elleni honvédelem feladatait? Miért fizetjük meg a missziók nagyon magas költségeit, amikor ezt a pénzt a hazai közszolgáltatásokra, az életszínvonal emelésére is költhetnénk? Hazánkhoz közel is található egy konfliktusövezet, amelynek rendezése elsőrendű érdekünk. Miért küldünk Afganisztánba vagy Irakba katonákat, miközben a Balkánon is szükség van a missziós alakulatokra? Mennyire veszélyesek ezek a missziók, meghalhatnak-e magyar katonák a válságövezetekben? A magyar katonák számára kényszer-e a bevetésekben való részvétel, vagy számukra is fontos, előmenetelükben jelentős? A társadalmi reformok közepette, illetve a magyar közvélemény hiányos ismeretei miatt e kérdések megválaszolása aktuális, és nagyon is szükséges. Az első két kérdés összekapcsolódik, így egy közös válaszban igyekszünk érvelni: Magyarországon, csakúgy, mint a többi volt szocialista országban, a rendszerváltás után megkezdődött az elavult, alacsony hatékonyságú sorozásos hadsereg leépítése, illetve átalakítása. A több mint 100 ezer főt számláló magyar hadsereg reformja folyamatosan zajlott, miközben Magyarország megkezdte a közeledést a NATO-hoz. Ahogyan fentebb már szó volt róla, maga a NATO is éppen az átalakulás fázisában volt az 1990-es években, egyre inkább a válságkezelést, az új biztonsági kihívásokkal való szembenézést állítva tevékenysége középpontjába. Éppen ezért a magyar hadsereg átszervezésében már e célok követése is szerepet játszott.

35

1999-ben a szövetséghez való csatlakozással vállaltuk, hogy egyetértünk annak céljaival, előmozdítjuk azok megvalósítását, illetve aktívan hozzájárulunk a szövetség tagjai biztonságának erősítéséhez. Ezek a vállalások egyben azt is jelentik, hogy elfogadtuk mind a NATO új célrendszerét, mind pedig azt, hogy csapatainkat külföldi missziókba vezényeljük. Ugyanakkor fontos azt is látni, hogy ez minden NATO-tag számára kötelező előírás! Azzal, hogy a szövetség részévé váltunk nemcsak jogok, de kötelességek is járnak. A NATO egy biztonsági ernyőt jelent a fejünk felett, ugyanis amennyiben hazánkat bármilyen támadás éri, az 1949-es washingtoni szerződés V. cikkelye alapján a szövetség hazánk segítségére siet. Ahhoz, hogy ezt a biztonságot élvezhessük, és ne csak a védelmi ernyő „potyautasai” legyünk, Magyarországnak is aktív szerepet kell vállalnia a NATO tevékenységében. Ez a NATO költségvetésébe való befizetéseken túl magában foglalja megfelelően ellátott csapatok felajánlását a szövetség misszióihoz, valamint a műveletek megindulásakor a csapatok tényleges kiküldetését is. Létezik egy olyan ellenérv a fent leírtakkal szemben, hogy felesleges túlzott erőforrásokat áldoznunk a műveletekre, mivel a magyar katonák kiküldetése rendkívül drága és veszélyes, miközben a NATO a bajban így is, úgy is megvédene minket. Valójában nem azért szükséges aktív részvételünk, hogy elkerüljük a NATO, és azon belül az Egyesült Államok folyamatos kritikáit elégtelen hozzájárulásunkkal kapcsolatban. Azért fontos, mert bár Magyarországon egyelőre nem érzékelhető közvetlenül, de a konfliktusövezetekből származó negatív hatások minket is bármikor elérhetnek. Így hiába alacsony a terrorfenyegetettség Magyarországon, hiába nem érzékeljük a bevándorlók tömegeit, fejlett, európai, sőt uniós országként ezek a tényezők bármikor jelentőssé válhatnak. Ezért nemcsak erkölcsi kötelességünk azon válsággócok megszüntetése, ahonnan e fenyegetések származnak, de hosszú távon jól felfogott érdekünk is. A mára kialakult biztonsági fenyegetésekkel szemben a hagyományos honvédelem tehetetlen, hiszen aligha várható, hogy Magyarország területét egy reguláris hadsereg támadja meg, készül annak megszállására. A hagyományos területvédelem napjainkra elavult, hiszen államok közötti háborúkra már egyre ritkábban számíthatunk. Egy hazánkat érintő, jövőbeni támadás sokkal nagyobb valószínűséggel származhat egy terrorista, fundamentalista vagy a „nyugati világ” dominanciáját ellenző csoporttól. E fenyegetés ellen a hagyomá-

nyos területvédelmi elv alapján korántsem lehet védekezni. A többi új típusú biztonsági kihívás (illegális migráció, fertőző betegségek terjedése, kábítószerek beáramlása, nemzetközi szervezett bűnözés) hasonlóképpen aligha számolható fel a hagyományos megközelítést alkalmazva. Ennek ellenére szerencsére továbbra is tény, hogy Magyarország veszélyeztetettsége alacsony, és egyelőre nem várható a fenyegetettségi szint radikális növekedése, így a közeljövőben nem számítunk például egy hazánk ellen irányuló terrortámadásra, az illegális bevándorlók rohamára vagy a szervezett bűnözés jelentős növekedésére. Azonban azt sem szabad elfelejtenünk, hogy magyarként a világ bármely pontján találkozhatunk e fenyegetésekkel. Gondoljunk csak arra, hogy a terrortámadások fontos turistacélpontok ellen is irányulnak. Példaként szolgálhatnak a néhány évvel ezelőtt Thaiföldön és Törökországban elkövetett merényletek, amelyeknek magyar sérültjei és áldozatai is voltak. Hasonlóan érdemes lehet belegondolni, hogy a kábítószerek, amelyek egyes problémákkal küzdő országokból származnak, hazánkat is elérik. Ugyan nem vagyunk Európa legnagyobb fogyasztói között, de Magyarország a drogok esetében tranzitútvonalat is jelent. Miért van tehát szükség magas költségeken olyan helyekre küldeni katonáinkat, melyek közvetlenül nem jelentenek számunkra fenyegetést? A válasz egyszerű. Ezek a fenyegetések, ha közvetlenül nem is, de közvetve érintenek minket. Amen�nyiben nem kezeljük őket, a jövőben súlyosabb hatással is lehetnek ránk. Éppen ezért annak ellenére is vállalnunk kell a biztonságunk megalapozásához szükséges költségeket, hogy a fenyegetések jó részét közvetlenül nem érzékeljük. Bármilyen fontos is legyen egy országban a társadalmi reformok végrehajtása vagy az életszínvonal növelése, a biztonságra fordított pénzeket nem szabad felelőtlenül átcsoportosítani ezekre a célokra. Talán a harmadikként feltett kérdés válaszolható meg a legnehezebben. Ha elfogadjuk, hogy Magyarországnak tényleg csapatokat kell küldenie külföldi missziókba, akkor miért nem a hozzánk közelebb eső, ránk közvetlenül is hatást gyakorló, gazdasági és politikai érdekeinkkel összekapcsolódó térségbe, a Balkánra küldjük azokat? Való igaz, hogy Magyarország biztonsága, gazdasági és politikai céljai szempontjából a Balkán stabilitása kikerülhetetlen jelentőségű, ami abban is tükröződik, hogy külföldön állomásozó katonáink jelentős része balkáni misszióban vesz részt. Helyismeretünkből, közös múltunkból, a társadalmi és politikai

Az Észak-atlanti Szerződés V. cikkelye

megteszi azokat az intézkedéseket – ideértve a fegyveres erő alkalmazását is –, amelyeket a békének és biztonságnak az észak-atlanti térségben való helyreállítása és fenntartása érdekében szükségesnek tart. Minden ilyen fegyveres támadást és az ennek a következtében foganatosított minden intézkedést azonnal a Biztonsági Tanács tudomására kell hozni. Ezek az intézkedések véget érnek, ha a Biztonsági Tanács meghozta a nemzetközi béke és biztonság helyreállítására és fenntartására szükséges rendszabályokat.

A Felek megegyeznek abban, hogy egyikük vagy többjük ellen, Európában vagy Észak-Amerikában intézett fegyveres támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek; és ennélfogva megegyeznek abban, hogy ha ilyen támadás bekövetkezik, mindegyikük az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikke által elismert jogos egyéni vagy kollektív védelem jogát gyakorolva, támogatni fogja az ekként megtámadott Felet vagy Feleket azzal, hogy egyénileg és a többi Féllel egyetértésben azonnal

36

1. A Észak-atlanti Szerződés, Washington, 1949. április 4.


problémák jobb ismeretéből adódóan jelentős előnyünk van a térségben jelen lévő legtöbb országgal szemben. Ennek ellenére több okból is hibás döntés volna erőinket kizárólag a Balkánra koncentrálni. A balkáni válságövezetben a nemzetközi erők mára jelentős sikereket értek el, aminek következtében a régió bizonyos mértékig konszolidálódott. Különösen sokat javult a helyzet Bosznia-Hercegovinában, ahol az EU már csak kis létszámú csapatokat tart fenn az EUFOR (European Union Force) közös katonai és civil missziója keretében. Bár Koszovó helyzete a függetlenség kikiáltásával átmenetileg destabilizálódhat, már maga a tény, hogy sor kerülhetett erre az aktusra, mutatja a helyzet javulását. Nem állítható ugyan, hogy katonáink egyértelműen biztonságban lennének a KFOR missziójában, nem valószínű, hogy rendfenntartó, őrző-védő, tömegkezelő tevékenységükön túlmenően komolyabb harci feladatokat is el kell majd látniuk. Éppen ezért a NATO egyre inkább kivonja alakulatait a balkáni övezetből, fokozatosan átengedve azt az Európai Unió egységeinek. Ezért aligha tudnánk teljesíteni a NATO felé a vállalásainkat, ha csak a Balkánra koncentrálnánk az erőinket. Ráadásul sokkal veszélyesebb globális hatásokkal járó konfliktusokban is szükség van ma béketámogató alakulatokra, így a magyar katonákra is.

Jelenleg a NATO talán legfontosabb szerepvállalása az afganisztáni ISAF, ahol valóban a biztonsági helyzet konszolidálására, a kormányzati szervek működésének, a közszolgáltatásoknak és a jogrendnek a helyreállítására van szükség. Ez a művelet ugyan sokkal veszélyesebb a Balkánon folytatottaknál, a globális biztonság szempontjából mégis igen nagy a jelentősége. Ez okból a 2006-os NATO-csúcson már az afganisztáni létszámok növelésének igénye merült fel. Általánosságban megállapítható, hogy egyre szaporodnak a világ válságövezeteibe indított nemzetközi akciók, s ezek esetében (legyenek NATO vagy más szervezet által irányítottak) jelentősen megnövekedett az a kockázat, amelyet a részt vevő országoknak vállalniuk kell. Magyarország nem vonhatja ki magát a közös felelősség alól azáltal, hogy kizárólag egy alacsonyabb kockázatú régióba koncentrálja erőit. Afganisztánt kiemelve ismét felmerül a korábban felvetett kérdés, hogy miért is jó hazánk számára, hogy egy távoli országban, magas költségeken nemcsak katonákat állomásoztat, de egy teljes, önálló Tartományi Újjáépítési Csoportot (Provincial Reconstruction Team – PRT) is működtet? Az afganisztáni misszióban való részvétel önmagában is külpolitikai elismerést jelent egy országnak, azonban egy önálló PRT felállítása és irányítása rendkívül megemeli hazánk presztízsét. Az adott övezet konfliktuskezelő térképére való felkerülés pozitívan befolyásolja a nemzetközi kapcsolatainkat.

PRT (Provincial Reconstruction Team – Tartományi Újjáépítési Csoport)

A koncepció újdonságából adódik, hogy a PRT-k nem egyformák, az azokat fenntartó nemzet szerint erőteljesen különböznek. A fentebb bemutatott feladatok ellátására minden PRT-t vezető nemzet önállóan alakíthatja ki saját kereteit. Az eddigi tapasztalatok alapján a PRT-k 3 fő típusa különböztethető meg: 1. az amerikai, kis létszámú, katonai irányítás alatt álló, gyors fejlesztési feladatokat ellátó típus, amely elsősorban a rosszabb biztonsági helyzetű területeken jellemző (Dél- és KeletAfganisztán), ahol a PRT-t jelentős méretű katonai alakulatok is kiegészítik; 2. a német, nagy létszámú, civil irányítás alatt álló, nagy fejlesztési projekteket is végrehajtani képes típus, amelyet a békésebb tartományokban alkalmaznak; 3. a brit, kis létszámú, elsősorban nem fejlesztési, hanem stabilizációs projekteket végrehajtó típus, amelyet eddig a legsikeresebbnek tartottak, mivel jól tudott alkalmazkodni a különböző tartományokat jellemző körülményekhez. Magyarország 2006-ban Hollandiától vette át a Pol-e Khumriban található tábort a viszonylag békésnek tekinthető Baglán tartományban. A magyar PRT létszáma 150-170 fővel indult, de mára már bőven átlépte a 200 főt, aminek jelentős része katona. A CIMIC-tisztek támogatásával a polgári feladatok lebonyolítását egy civil irányítja. A magyar PRT alapvetően a hollandok által kialakított kereteket örökölte meg, így a fentebb felsorolt modellek egyike sem érvényes rá egyértelműen. Egyes szakértők a civil elem alacsony hányada miatt elsősorban az amerikai típushoz hasonlítják.

A PRT egy speciális civil-katonai egység, amely elősegíti egy-egy terület/tartomány biztonsági helyzetének javítását és újjáépítését. A civil és katonai szakértőkből, illetve katonákból álló csoport az adott tartomány újjáépítési projektjein dolgozik, illetve a segítségnyújtásban részt vevő más szervezetek biztonságát szavatolja. A PRT-k létrehozásának igénye először Afganisztánban, a tálib rezsim megdöntése után merült fel, mivel a nagyon rossz biztonsági körülmények romokban heverő gazdasággal, kormányzati intézményekkel, és a mindennapi létfeltételek hiányával párosultak. Amíg az országban a biztonság nem ért el egy minimális szintet, kilátástalannak látszott, hogy az alapvetően semleges nem kormányzati, fejlesztési- és segélyszervezetek a helyszínre érkezvén meg tudják kezdeni az ország újjáépítését. A stabilizálás érdekében az első PRT-ket, 2002 és 2003 fordulóján, a Tartós Szabadság nevű hadművelet keretében az amerikaiak hozták létre. Ezek legfőbb célja az volt, hogy az újjáépítést, a humanitárius segélyezést és az afgán kormány hatalmának kiterjesztését a biztonság megteremtésével együtt legyenek képesek elősegíteni. A koncepció legnagyobb újdonsága az, hogy a korábban már kialakított civil-katonai együttműködést helyezi a középpontba, hiszen a biztonsági helyzet javításához, illetve a rendszer reformjához segítséget nyújtó katonák mellett civilek tartják a kapcsolatot a helyi civilekkel, a helyi és nemzetközi nem kormányzati szervezetekkel, illetve kisebb-nagyobb fejlesztési projekteket, például kútfúrást és iskolaépítést is felügyelnek.


37

Részvétel a békeműveletekben Fsz.

Misszió megnevezése

Misszió helye

Meglévő létszám Megjegyzés

1. UNFICYP Ciprus/Nicosia 84 Békefenntartó 2 . UNOMIG Grúzia/Szuhumi 7 Katonai megfigyelő 3. UNMIK Koszovó/Pristina 1 ENSZ-KFOR összekötő 4 . MINURSO Nyugat-Szahara 6 Katonai megfigyelő 5. UNIFIL Libanon 4 Térképész ENSZ Missziók összesen: 102 6. EBESZ Mission to Bosnia and Szarajevó 1 Katonai megfigyelő Hercegovina (BiH) 7. EBESZ Tadzsikisztán Kiev 1 Katonai megfigyelő / tanácsadó EBESZ Missziók összesen: 2 2200/2007. (10.29) sz. korm. hat. alapján. 8. EU OHQ Párizs 2 9. EU SEC RD CONGO Kongó/Kinshasa 2 EU szakértő 10. EUFOR Szarajevó 14 Törzstiszt; 3 fő váltóállomány 11. EUFOR SZD Szarajevó 177 34 fő váltóállomány EU Missziók összesen: 195 Fegyveres békefenntartó (+15 fő az IRM-től); 12 . MFO Sínai-félsziget 27 1 fő váltóállomány (kontingensparancsnok) ENSZ, EBESZ, MFO, EU-AU Missziók összesen: 326 13. KFOR törzs Pristina 6 Törzstiszt-tiszthelyettes 14. KFOR MEL Pristina 10 Eü. Labor 15. KFOR OBZ Pristina 288 Őr és biztosító zászlóalj 16. KFOR TFW törzs Peč 10 Törzstiszt 17. NTM-I Irak (Bagdad) 3 Törzstiszt 18. MALT Irak 15 Összekötő tiszt 19. NHQSA törzs Szarajevó 2 Törzstiszt 20. KFOR SZD Peč 150 század 21. NHQTI (NAT) Albánia (Tirana) 2 Törzstiszt,tts. +7 tolmács,+2 civil,+9 külf.,+3 IRM,+1 KFH 22. ISAF MH PRT Afganisztán (PeK) 195 23. ISAF-X Afganisztán 31 Egyéni beosztások 24. NATO MLO Belgrád 2 Összekötő tiszt NATO missziók összesen: 714 Missziók mindösszesen: 1040 NATO és nemzeti külszolgálati beosztásban lévő állományból vezényléssel hadműveleti területen tartózkodik 25. KFOR törzs Pristina 1 26. ISAF -X Afganisztán 1 Összesen: 2 A magyar kormány az 1990-es évek végén 1000 főben jelölte meg azt a maximális létszámot, amelyet az elkövetkező években missziós küldetésekre kiküldeni szándékozik. Ez a keret megfelelt a realitásoknak, hiszen Magyarország méretéhez képest elfogadható nagyságú, ugyanakkor képesek vagyunk finanszírozni katonáink ellátását, illetve a szükséges eszközök, felszerelések, támogatás biztosítását. Az 1000 fős „ambíciószint” máig érvényes célkitűzés, amelyet hazánk az elvárásoknak megfelelően képes is folyamatosan kielégíteni. Már lassan egy évtizede közel ekkora létszámmal veszünk részt a külföldi missziókban. A táblázatból egyértelműen látszik, hogy katonáinkat jelenleg leginkább a NATO misszióira (missziós létszámunk közel háromnegyede szolgál ezek valamelyikében), azon belül is a Balkánra, illetve az afganisztáni PRT-ra koncentráljuk. Különösen kiemelkedő számunkra a balkáni szerepvállalás, hiszen a térség stabilitása és biztonsága Magyarország elsődleges ér-

38

deke, már csak a területi közelségből adódóan is. A magyar csapatok kétharmada a Balkánon, főleg Koszovóban (KFOR) és Bosznia-Hercegovinában (EUFOR) állomásozik. Szerepünk már-már hagyományosnak mondható a két első generációs – azaz a felek szétválasztását felügyelő – ENSZ-misszióban, Cipruson és a Sínai-félszigeten. Cipruson az UNFICYP (United Nations Peacekeeping Force in Cyprus) keretében 1995 óta vannak jelen magyar katonák, kiknek feladata elsősorban csak a csapatszétválasztásra vonatkozik. Hasonló tevékenységet látnak el katonáink a Sínai-félszigeten működő MFO (Multinational Force and Observers) keretében is. A két misszió mára igen nagy eredményekkel szolgált, hiszen jelenlétük is hozzájárult ahhoz, hogy mind Cipruson, mind pedig Izrael és Egyiptom között stabilizálódott a helyzet. A magyar vezetés emiatt már egy ideje azt fontolgatja, hogy ezekből a missziókból kivonja a magyar katonákat, és a NATO, valamint az EU új ambícióihoz igazodva a Balkánra, vagy Afganisztánba telepíti át őket.


Azt sem szabad elfelejteni, hogy Magyarország a NATO-tagság elnyerése óta a kezdeti lelkesedésben tett ígéreteinek csak részben tudott eleget tenni. Ennek következtében a szövetség, de különösen az Egyesült Államok folyamatosan kritizálta hazánkat. Egy PRT felállítása bizonyos mértékig kompenzálni tudja az amerikai igényeket. Vállalásaink jelentős részét máig nem teljesítettük, ennek ellenére a magyar PRT megindulásával halkultak a hazánk szerepvállalását érő kritikák. Tisztában kell lennünk azzal, hogy az Egyesült Államok továbbra is a világ vezető nagyhatalma, ezért Magyarországnak kis országként bizonyos mértékig meg kell felelnie az amerikai elvárásoknak, hogy az élet egyéb területein előnyhöz juthassunk. Bár Magyarország az EU-hoz is sikeresen csatlakozott, biztonságunk fő letéteményese továbbra is az Egyesült Államok és a NATO. A negyedik kérdésre adott válasz szempontjából lényeges egy olyan tényező, amellyel Magyarország közvéleménye nincs, vagy csak részben van tisztában. A Magyar Honvédség egységei a rendszerváltás óta csak a tényleges hadi cselekmények lezajlása után, a konfliktust követő konszolidáció idején kerültek bevetésre, katonai, félkatonai (pl. rendfenntartás) és nem katonai (pl. infrastruktúra felépítése) feladatokra. Magyar egységeket mind a Balkánra, mind Irakba, mind pedig Afganisztánba csak jóval a háború lezárása után telepítettek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy katonáink ne lettek volna veszélyben a missziók során, de tudni kell, hogy magyar kormány tényleges harci cselekmények lebonyolítására eddig még nem ajánlott fel katonákat. Szemléletesen megfogalmazva, a magyar katonák a műveletek azon szakaszában kerültek – és feltételezhetően még egy jó darabig kerülnek – bevetésre, amikor „már nem lőnek rájuk”. Erre azért van szükség, mert a magyar közvélemény, hasonlóan az európai trendekhez, nagyon érzékenyen reagál a honfitársaink halálával járó műveletekre. Nem véletlen, hogy Magyarország, a terrorcselekmények áldozatává vált Spanyolország után, 2004-ben másodikként vonta ki katonáit Irakból. Ez jelentős részben annak köszönhető, hogy Nagy Richárd szakaszvezető halálát követően fokozódott a közvélemény ez irányú nyomása. Éppen ezért fontos, hogy a magyar társadalom és a politikai elit is tisztában legyen azzal, hogy valószínűleg továbbra sem fog sem a NATO, sem pedig az Egyesült Államok ténylegesen harcoló alakulatokra igényt tartani, viszont várható, hogy egyes misszióink veszélyességi foka a közeljövőben jelentősen növekedni fog. Ennek következtében misszióinkban magyar áldozatokra is fel kell készülni! Különösen igaz ez a megállapítás Afganisztánra, ahol a magyar PRT működési területén is megjelentek a tálib erők. Nem csak Baglán tartományban képzelhetők el azonban magyar áldozatok, hanem Afganisztán más területein is, hiszen hamarosan a veszélyes Dél-Afganisztánba is küldünk speciális alakulatokat. Eddig nem esett szó azokról, akiket a válságkezelő műveletek közvetlenül érintenek: a műveletekben részt vevő


katonákról. Érdemes ebből a szempontból is átgondolni a magyar szerepvállalásokat, hiszen ez a megközelítés a magyar tudományos életben szokatlan, a médiában pedig szinte egyáltalán nem alkalmazott. Az egyes missziókban részt vevő katonák számára rendkívüli jelentőséggel bír egy külföldi kiküldetés, hiszen a feladat – jellegéből adódóan – teljesítményük elismerését is jelenti. A legtöbb külföldi megbízatáshoz magas szakmai és fizikai felkészültség szükséges, különösen, ha az egység veszélyes területeken hajt végre feladatokat, illetve több nemzet katonái is helyet kapnak benne. Ilyen körülmények között a folyamatos tapasztalatszerzés és tapasztalatcsere szavatolja a missziók sikerét, illetve a további missziókban a magyar hadsereg felkészültségét. A részvétel fontos tényező a katonák egyéni érdekei, így előmenetele szempontjából is, hiszen az eredményes helytállást általában magas beosztással jutalmazzák. Az egyes missziókban természetesen a feladat veszélyességének mértékéhez igazodnak az anyagi juttatások is. Mindezekből egyértelműen megállapítható, hogy a katonáknak érdekük a missziókban való részvétel, ugyanakkor csak a legfelkészültebb honvédek vehetnek részt a missziókban. Következésképpen feladatukat magas színvonalon, nemzetközi elismeréssel tudják ellátni. A magyar honvédek nemzetközi megítélése rendkívül kedvező, a szakmai és politikai fórumokon folyamatosan pozitívan nyilatkoznak katonáink teljesítményéről. Magyarország részvételét az államépítési műveletekben katonai oldalról leginkább két térségben lehetséges értékelni, Afganisztánban és a Balkánon. Ugyan katonáink és civil alakulataink a világ több pontján is teljesítenek szolgálatot, a legnagyobb létszámban itt vagyunk jelen, illetve katonáink itt látják el a legkomplexebb feladatokat.

Magyarország Afganisztánban A 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően, október 7-én az Egyesült Államok és Nagy-Britannia megindította az Afganisztán elleni háborút, amelynek keretében alig néhány hét alatt teljes győzelmet aratott a tálibok felett (Tartós Szabadság Hadművelet). A győzelmet követően az ENSZ Biztonsági Tanácsa az 1386. számú határozatával létrehozta az utólag ISAF-nak elkeresztelt missziót (International Security Assistance Force – Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő), amely kezdetben csak néhány ezer fővel működött az ország fővárosában, Kabulban. Az ISAF kiterjesztéséről szó sem lehetett addig, ameddig az Egyesült Államok be nem fejezte az ország „vidéki” területein folytatott kisebb hadműveleteit. Ezek véget értével, mivel az ISAF katonáinak jelentős részét amúgy is NATO-országok adták, lehetőség nyílt arra, hogy 2003 augusztusában a NATO vegye át az ISAF irányítását, így egyszerűbbé, átláthatóbbá és jobban finanszírozhatóvá téve a missziót. Hamarosan, 2003 októberében megkezdődhetett a misszió kibővítése, így a NATO egységei Kabulon kívül is megjelentek. Már 2003 végén sor

39

került arra, hogy a németek átvegyék a Kunduzban található PRT irányítását (ahova hamarosan magyar törzstisztek és tiszthelyettesek érkeztek). Ezt követően a 2004-es NATO-csúcstalálkozón megegyezés született arról, hogy a NATO az ISAF keretében fokozatosan felügyelete alá vonja az addig csak az amerikai hadművelet által ellenőrzött területeket, így 2004-ben teljes Észak-Afganisztán, majd 2005-ben a nyugati területek, végül 2006-ban a tálibok által gyakran támadott, veszélyesebb keleti és déli területek kerültek az ISAF irányítása alá. A terjeszkedéssel együtt a NATO vezető országai fokozatosan átvették a PRT-k irányítását az amerikai csapatoktól, így az olaszok, hollandok, németek, britek, kanadaiak is önálló tartományokat kaptak. A déli területeken az intenzív összecsapások miatt nagyobb harcoló alakulatok is kerültek a PRT-k mellé. Mára 26 PRT jött létre az országban 14 nemzet vezetésével (ebből Új-Zéland és Svédország nem a NATO tagjai). Számunkra különösen fontos, hogy hazánk 2006 óta a PRT-t fenntartó nemzetek körébe tartozik. Jelenleg 40 különböző nemzet járul hozzá egységekkel az ISAF sikeréhez, így a misszió összlétszáma eléri a 43 250 főt, amelyet kiegészítenek további, a Tartós Szabadság Hadművelet keretében tevékenykedő amerikai csapatok, illetve az Afgán Nemzeti Hadsereg katonái is.

Magyar katonák az ISAF misszióban Magyarország 2003 óta van jelen az ISAF misszióban, ahol kiküldött csapataink összetétele és feladatai folyamatosan változtak. Legelső hozzájárulásunk az afganisztáni misszióhoz egy kis létszámú Magyar Katonai Egészségügyi Kontingens volt, amely 2003 márciusától az év végéig teljesített szolgálatot. Az afganisztáni békemissziós kontingensbe ekkor még ugyan nem küldtünk ki harci alakulatokat, ám fontos volt megjelennünk itt is. Egyrészt az Egyesült Államok elvárta Magyarországtól, hogy bizonyos mértékben támogassa az afganisztáni békemissziót, másrészt látható volt, hogy a NATO hamarosan átveszi az ISAF irányítását, aminek következtében Magyarország nagyobb alakulatokat is ki fog küldeni Afganisztánba. A kis orvoscsoport jelenléte részben azért volt fontos, hogy jó hírnevet szerezzenek Magyarországnak, részben pedig azért, hogy Magyarország közvéleménye előtt előkészítsék a magyar katonák komolyabb afganisztáni szerepvállalását. A Magyar Katonai Egészségügyi Kontingens összesen négy váltásban, március és december között teljesített szolgálatot, amelyből az első csoport (hat egészségügyi szakember és háromfőnyi kisegítő személyzet) március 10-én érkezett meg Kabulba. Ez a létszám a későbbi váltásoknál kibővült. A kontingens az ISAF keretein belül látott el feladatokat. A magyar szakemberek a holland egészségügyi részlegnél, illetve a kabuli német tábori kórházban dolgoztak, ahol az afganisztáni nemzetközi misszió ellátását biztosították. Ezen felül itt kezelték az afgán ideiglenes kormány tagjait, a köztársasági elnököt és az ottani nagykövetségek munkatársait is. A magyar orvosok tevékenysége nagyon pozitív nemzetközi visszhangot kapott. Érdemes kiemelni, hogy 2003 nyarán magyar orvosok látták el egy szabadságra utazó német katonákat szállító busz ellen elkövetett öngyilkos merénylet sérültjeit.

40

Az egészségügyi kontingens sikeres szerepléséből kiindulva a magyar kormány továbbra is fenntartotta a magyar hadsereg részvételét az afganisztáni műveletben. Egy 2003. decemberi országgyűlési határozat alapján lehetségessé vált legfeljebb 50 egyéni beosztású katona kivezénylése Afganisztánba. Ennek eredményeként ugyan nem küldtünk ki további kontingenseket, de jelentősen növekedett az országban szolgálatot teljesítő magyar katonák létszáma. Törzstisztek és tiszthelyettesek kerültek Kabulba az ISAF Parancsnokságra, illetve Kunduzba, a németek által vezetett PRT-hez. Ezek a katonák a helyi élet beindítását voltak hivatottak szolgálni, amire jó példa, hogy a már korábban az egészségügyi kontingensben szolgált orvosok közül is visszatért egy orvosnő 2003 decemberében, hogy betöltse a kabuli kórház egyik vezetői posztját. Az egyéni beosztású kiküldetések mellett 2004-ben került sor az első nagyobb kontingensünk bevetésére, ami egy teljes MH Könnyű Gyalog Század alkalmazását jelentette. Az országgyűlési határozat alapján 125 fő mellett további 25 főnyi törzstiszt kiküldésére nyílt lehetőség. A Kabulban, az ISAF Parancsnokságon szolgáló kontingens őrzési-védelmi feladatokat és konvojkísérést vállalt. Kiemelendő, hogy 2004 augusztusára megérkeztek első CIMIC-feladatokat ellátó tisztjeink is, akik Kabulból kiindulva segítették a nemzetközi missziót. CIMICtevékenységünk ekkor még limitált, de nagy jelentőségű volt, hiszen az önálló PRT-re való felkészülés szerves részét alkotta a helyi lakossággal fenntartott kapcsolatban szerzett tapasztalat. Afganisztánban szolgáló katonáink száma 2004 után elérte a PRT kialakításához szükséges létszámot, így szétforgácsolt erőinket érdemes volt egy nagyobb presztízsű misszióba, egy önálló PRT kialakításába összevonni. A tervek megszületése után már 2005-ben megkezdődtek az előkészületek a magyar PRT felállítására mind minisztériumi szinten, mind pedig terepszemlék és konzultációk keretében. Magyarország 2006. október 1-jétől vette át a hollandoktól a bagláni PRT irányítását, ahol először 150-170 fős létszámmal vett részt. Az idő múlásával ez a szám jelentősen kibővült, így mára a magyar PRT 195 katonából áll, akiket kiegészít 9 külföldi is, illetve további civil szakértők és minisztériumi megbízottak. (A PRT mellett további 31 katonánk van egyéni beosztásban az ISAF-nál). A PRT-t létrehozó kormányhatározat alapján ez a szám még valamelyest bővülhet, de csak annak figyelembevételével, hogy a váltási időszakot is beleértve maximum 450 katonánk lehet Afganisztánban.


Baglán tartomány Afganisztán nyugodtabb, „biztonságosabb” északi részén található, és körülbelül Magyarország területének egynegyedét teszi ki (21 118 km2). A tartomány több jellemzője is szavatolja, hogy a magyar katonák kisebb problémákkal szembesüljenek munkájuk folyamán, mint más régiókban. Baglán eredetileg a kunduzi, német irányítású PRT fennhatósága alá tartozott, de 2004-ben leválasztották arról, és Hollandia alakított ki a területen egy önálló PRT-t. A holland közvélemény hozzáállása a katonai kockázatvállaláshoz nagyjából hasonlít a magyar álláspontra, tehát olyan missziót akartak létrehozni, ahol a lehető legkisebb biztonsági kockázat mellett érhetnek el látványos eredményeket. A hollandok számára Baglán kiválasztásában az játszott szerepet, hogy a tartomány nyugodtnak tűnt, etnikai feszültségektől nem volt annyira terhelt, illetve távol feküdt a legfőbb konfliktusövezetektől. Baglán előnyös választásnak tekinthető abból a szempontból is, hogy a tartomány viszonylag „gazdag”, mivel működő mezőgazdasággal, megfelelő mennyiségű vízkészlettel rendelkezik, illetve kezdetleges ipari tevékenység (bányászat, cementgyártás) is folyik a területén. Fontos, hogy a földek csekély hányadát ültetik be mákkal, a mezőgazdaság elsősorban a rizstermesztésre épül, így Baglán nem tartozik a nagy ópiumter-

melő régiók közé. A tartomány további előnye, hogy a lakosság jelentős része hagyományosan tálibellenes, így a visszaszivárgó tálib erők nehezen tudnak lakossági támogatást kialakítani. Ennek oka abban lelhető fel, hogy a tálib rezsim idején az ellenállás egyik központja a Baglán tartományban élő tadzsik hadvezérekből állt. Mindezen körülmények között a holland, majd pedig a magyar kormány számára is optimális döntés volt a bagláni PRT kialakítása. Nem szabad azonban a pozitív tényezőket túlbecsülni, hiszen azok korántsem jelentik azt, hogy a terület biztonságos lenne, illetve, hogy a magyar csapatoknak ne lenne kiemelkedően fontos feladata a további stabilizálás. A biztonsági helyzet nem romlott, de nem is javult jelentősen az utóbbi időben. A magyar PRT elsősorban az előtte működő holland mintát vette át, ami azt jelenti, hogy elsősorban katonákat küldtünk ki, a civil elem ennek lett alárendelve. A közel 200 fős katonai elemet csak egy, a Külügyminisztérium által megbízott nagykövet egészítette ki. Mára a civil elemek száma átmenetileg megemelkedett, mivel az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium megbízásából civilek (rendőri kiképzők) is érkeztek a táborba. A magyar PRT elsődleges feladata a biztonsági helyzet javítása a tartományban, amelyet többféle tevékenységgel igyekeznek elérni:

CIMIC (Civil-Military Cooperation – civil-katonai együttműködés) és PSYOPS (Psychological Operation Center – Lélektani Műveleti Központ)

A CIMIC teremti meg és tartja fenn a kapcsolatot a fentebb felsorolt civil szereplők és a katonai erők között. Ezek alapján tehát a CIMIC feladatai közé a következők tartoznak: kapcsolattartás a civil testületekkel; a helyi polgári környezet és szükségletek értékelése; a katonai erők polgári szférával kapcsolatos tevékenységének felügyelete, a szükséges szakértők biztosítása; a polgári feladatok folyamatos, zökkenőmentes, a megfelelő hatóságok számára történő átadásának elősegítése; tanácsadás a misszió parancsnokának . A PSYOPS definíció szerint „olyan tervezett lélektani műveleti tevékenység, amely béke, válság és háború időszakában az ellenséges és a semleges közegekre irányul, s amelynek célja, hogy hatást gyakoroljon a politikai és katonai célkitűzések elérését befolyásoló célcsoport(ok) szellemi beállítottságára, magatartására és viselkedésére.”2 Röviden megfogalmazva ez annyit tesz, hogy a lélektani műveletek célja a hadművelet sikerességét a célcsoportokra való megfelelő ráhatással elősegíteni. Ennek eszközkészlete a szórólapoktól, ajándékoktól kezdve a misszió direkt reklámozásáig is terjedhet. Magyarország a NATO tagjaként 2000-ben vállalta a CIMICképességek kialakítását. 2003-ban jött létre a Magyar Honvédség Civil-katonai Együttműködési Központja, amely hamarosan megkezdhette működését. 2004-ben a központ feladatrendszere lélektani műveletekkel bővült. Az összevonás eredményeként 2004-ben létrejött az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ. A központ feladata felkészíteni állományát a fent bemutatott feladatok ellátására, biztosítani a műveleti feladatok végrehajtását, értékelni a válságokat, illetve kapcsolatot tartani a többi ország CIMIC-központjával.

A civil-katonai együttműködés (CIMIC) ugyan már korábban is a NATO tevékenységének részét képezte, a hozzá tartozó képességek kidolgozására azonban először csak az 1999-es Stratégiai Koncepció keretében, a NATO feladatrendszerének átalakítása idején került sor. A korábban mellékesnek, járulékosnak tekintett tevékenység a második, harmadik, de főleg a negyedik generációs béketámogató műveleteknél elengedhetetlennek bizonyult (lsd.: A missziók generációi című írásunkat). Ahogyan az egyes műveleteknél szaporodtak a nem szigorúan katonai feladatok, és egyre nagyobb hangsúly helyeződött a lakossággal, a civil szférával való kapcsolattartásra, valamint a polgári közigazgatás felépítésére, úgy vált a CIMIC nélkülözhetetlenné. Definíció szerint „a civil-katonai együttműködés a katonai és a civil oldal (kormányzati és nem kormányzati szervek, a nemzeti hatóságok, a nemzetközi szervezetek, valamint a helyi lakosság) között kiépített és fenntartott koordináció és együttműködés a katonai feladat eredményes végrehajtása érdekében”1. A hadműveletek, béketámogató és válságreagáló műveletek sikeres végrehajtása nagyban függ a műveleti terület társadalmi, politikai viszonyainak megismerésétől, a helyi lakossággal és a nem kormányzati szervezetekkel való kapcsolattartás minőségétől éppúgy, mint attól a képtől, ami a konfliktusokban részt vevő felekben, illetve a lakosságban a misszióról kialakult. Lényeges, hogy a válság megfékezésében jelentős szerepet játszhatnak nemzetközi nem kormányzati, humanitárius és segélyszervezetek, továbbá a térségben a média képviselőinek jelenlétével is számolni kell.


1,2. Honvédelmi Minisztérium honlapja: http://www.hm.gov.hu/cikkek/mh_civil-katonai_egyuttmukodesi_es_lelektani_muveleti_kozpont

41

A rendszeres járőrözés a tartomány különböző pontjain több szempontból is kiemelkedően fontos. A járőrözési feladatokat az úgynevezett Mission Team-ek végzik, a tartomány minden pontjának elérésére törekedve. Egy-egy Mission Team 2-4 járműből álló konvojt jelent, amely valójában igen kevés lenne tényleges harcok kitörése esetén, azonban a magyar csapatok megjelenése a tartomány különböző részein biztosítja a lakosságot a nemzetközi csapatok jelenlétéről. Ez egyik oldalról elrettentő erővel bír a hadurak tevékenységével szemben, másrészt pedig a lakosság bizalmának megnyerése szempontjából fontos. A járhatatlan, hegyes vidékeken élő közösségeknek a járőregységek jelentik az egyetlen kapcsolatot más területekkel, így ezek egyfajta fórumot is alkotnak, ahol a közösség vezetői elmondhatják problémáikat. A járőrcsapatot a parancsnokon, helyettesén és a védelmet biztosító alakulaton kívül kiegészíti egy tolmács és egy egészségügyi szakember is, így a helyi közösségekkel való kapcsolatfelvétel könnyebben megvalósulhat. A magyar PRT keretében összesen három járőröző Mission Team működik, amelyek egy-egy meghatározott területen hajtanak végre járőrakciókat. A helyi közösség így rendszeresen ugyanazokkal a parancsnokokkal találkozhat, ezzel növelve a kölcsönös bizalmat. Fontos, hogy napi rendszerességgel indulnak konvojok a magyar táborból, és 2007 márciusától kezdve távolabbi területekre irányuló járőrakciókra is gyakran sor kerül. Ekkor a magyar konvoj egy vagy több éjszakát is a táboron kívül tölt. Annak ellenére, hogy katonáink feltehetőleg nem fognak tudni eljutni a tartomány minden szegletébe, nagyon fontos, hogy a jelentős részét már lefedték. A biztonság javításának másik fontos eszköze a helyi biztonsági szektor reformjának elősegítése, illetve a biztonsági erők kiképzésében való részvétel. A korábbi gyakorlathoz hasonlóan, a magyar PRT továbbra is aktívan szerepet vállal az afgán katonai és rendőri erők kiképzésében. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium ezért a PRT-hez 3 kiképzőt küldött ki. Az egyik legfontosabb feladat a milíciák leszerelésében, a fegyverek begyűjtésében és őrzésében nyújtott támogatás. Ez jelentősen javítja a tartomány biztonságát, illetve az afgán biztonsági erők javára alakítja az erőviszonyokat, ami az egyik legalapvetőbb feltétel a jövő tekintetében az afgán kormányzat hatalmának kiterjesztésében.

42

A biztonság javítását célzó feladatok mellett a magyar PRT másik legfőbb célkitűzése az afgán központi kormányzat hatalmának kiterjesztése a tartományban. Ezt a célt a rendvédelmi erők felállításával, valamint a kormányzati szervek alapvető működési feltételeinek megteremtéséhez szükséges hozzájárulással teheti meg. Azon túl, hogy a Mission Team-ek rendszeresen járják a tartományt és képviselik a központi kormányzat hatalmát, a magyar PRT rendszeresen fogadja a helyi közösségek, illetve a központi kormányzat helyi képviselőit. Fontos, hogy nemcsak a tartomány lakosságát kell felkészíteni a kormányzat hatalmának elfogadására, de a kormányzat helyi tagjait is szükséges irányítani, segíteni. Ezt a feladatot elsősorban a PRT parancsnoka és részben a CIMICtisztek, illetve a PRT civil komponenseként kint dolgozó magyar politikai tanácsadó végzi. Utóbbi posztot a Külügyminisztérium által kiküldött nagykövet tölti be, aki munkája keretében rendszeresen találkozik a tartományi kormányzóval és a minisztériumok képviselőivel. Ez azért is fontos, mert abban az esetben, ha bizonyos fejlesztési feladatokat nem egy nem kormányzati szerv hajt végre, hanem magyar finanszírozással az afgán kormányzat, akkor ő koordinálja azok végrehajtását. Szintén az ő feladata Magyarország képviselete a tartományi fejlesztési tanácson, ahol a különböző nemzetközi szervezetek egyeztetik a kormányzóval a fejlesztési feladatokat. Fontos egy félreértést tisztázni a PRT feladataival kapcsolatban. A magyar PRT-nek nem feladata a tartományban fejlesztési tevékenységet ellátni, így a magyar PRT nem indít hosszú távú fejlesztési programokat. Sokkal inkább rövidebb távú fejlesztési feladatokat végez, amelyek célja elsősorban a lakosság jóindulatának elnyerése. Az, hogy a lakosság elfogadja a magyar katonák jelenlétét és tevékenységét, elsődleges fontosságú tényező a tekintetben, hogy a biztonsági helyzetet javítani tudjuk, illetve, hogy sikeres legyen a kormányzat hatalmának kiterjesztése. Pontosan ez a feladata a PRT CIMIC-egységének, amely egyrészről fogadja az afganisztáni közösségek vezetőit, segítséget nyújt a kormányzat működésében, másrészt olyan rövid távú fejlesztéseket kezdeményez és hajt végre, amelyek az afgán lakosság életének egy-egy területén jelentenek könnyebbséget. Ide tartozik például kutak, iskolák, öntözőcsatornák megépítése, ami jelentősen javítja a magyar katonák megítélését, azonban hosszú távon nem jelent nagy fejlődést az afgán társadalom életében. A CIMIC- és PSYOPS-egységünk továbbá rendszeresen ajándék- és élelmiszercsomagokat osztogat a lakosságnak, poszterekkel és egyéb tevékenységünket „reklámozó” anyaggal elősegítve a kölcsönös bizalom kialakulását. A hosszú távú fejlesztéseket a magyar költségvetésből kialakított keretből az egyes magyar szakminisztériumok látják el, vagy pályázatokon keresztül nem kormányzati szervezeteknek juttatják ezeket a pénzeket. Jó példa erre a Magyar Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet, amelyek jelentős projekteket hajtottak és hajtanak végre a tartományban.


2008 márciusában vette át a magyar PRT negyedik féléves váltása az afganisztáni feladatokat. Mindez azt jelenti, hogy immáron másfél éve vagyunk a PRT élén, ami kezdetben csak a biztonság javítását és a kormányzat hatalmának kiterjesztését elősegítő feladatokat jelentett. 2007 márciusától kezdve civil programjaink is elindultak. Baglán tartományban nagyon kevés magyar és nemzetközi nem kormányzati szervezet van jelen, éppen ezért bizonyos időszakokban a magyar PRT szinte egyedül marad a rászorulók kisegítésében, illetve a kisebb fejlesztések lebonyolításában. Azokkal az összegekkel, melyeket a központi költségvetésből a fejlesztésekre szántak, részben maga a PRT rendelkezett, és a lakosság jóakaratának megnyerését célzó, három fő területre kiterjedő beruházásokat hajtott végre. Az utóbbi időszakban több iskola került megépítésre a tartomány különböző pontjain, infrastrukturális fejlesztéseket hajtottunk végre bizonyos fontosabb útvonalakon, valamint az alapvető egészségügyi ellátást biztosító klinikákat építettünk fel Burka járásban, illetve Tala Wa Barfakban. Érdemes megemlíteni a magyar Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából megkezdett folyópart-megerősítési fejlesztéseinket, amelyekkel a tavaszi időszakban a hegyekből lezúduló víztömeg ellen tudnak a lakosok védekezni. Kiemelendő a magyar fejlesztések egy tervezett, új iránya, miszerint a tartomány különböző pontjain sportpályákat hozunk létre. Mivel a labdajátékok nagy népszerűségnek örvendenek Afganisztánban, a pályák létrehozása jelentősen javíthatja a PRT megítélését, és így biztonságát is. A magyar PRT sikeres tevékenysége ellenére továbbra sem állíthatjuk, hogy a tartomány biztonsági helyzete jó, vagyis hogy ezen a területen jelentős eredményeket értünk volna el. Ennek oka az, hogy Kelet- és Dél-Afganisztánban a visszaszivárgó tálib erők miatt megélénkültek a harcok, s ez északon is érezteti hatását. A bizonytalan lábakon álló biztonsági helyzetet jól érzékelteti, hogy 2007 őszén az utóbbi időszak egyik legvéresebb öngyilkos merényletét hajtották végre Baglán városában, miközben korábban nem jellemezték a tartományt hasonló akciók. Emiatt a magyar PRT is megerősítette biztonsági intézkedéseit és fejlesztette a felszerelését. Megindult, és két körben megvalósult az ún. „Erős kéz” művelet, amelynek keretében több helyen is ellenőrzőpontokat állítottak fel az országutak mentén, valamint az afgán nemzeti hadsereggel és rendőrséggel együttműködve több napon keresztül általános ellenőrzéseket tartottak. Az akció két lényeges eredménnyel járt: egyrészt demonstrálni tudtuk erőnket, másrészt mindez az afgán rendvédelmi szerveknek fontos gyakorlatot jelentett. Az általunk kiképzett afgán rendőrök megítélése és szaktudása mindezek következtében jelentősen javult a tartományban. Baglánban még nincsenek jelen az afgán nemzeti hadsereg csapatai, azonban 2009-től a tervek szerint e tartomány ellenőrzésébe helyi csapatok is bekapcsolódnak. Mindezeknek köszönhetően remélhetőleg jelentősen javulni fog a biztonsági helyzet, azonban fel kell készülnünk arra, hogy a magyar csapatokat támadás érheti valamelyik akciójuk folyamán, ami adott esetben sérülésekkel vagy halálos áldozatokkal is járhat.


Összességében megállapíthatjuk, hogy a magyar PRT a helyi lakosság bizalmát egyre több helyen tudja elnyerni, és kisebb fejlesztéseink is pozitív visszhangot váltanak ki. Ezt jól mutatja az, hogy a menekültekért tett erőfeszítéseinket az afgán kormány oklevéllel ismerte el. A PRT vezetését Magyarország eredetileg két évre tervezte, de 2008 őszén nem fogjuk otthagyni a Pol-e Khumriban található tábort, hiszen a tevékenységünk meghosszabbítása megtörtént. Nemcsak a jelenlétünk fenntartása várható, hanem felszerelésünk folyamatos fejlesztése, illetve állományunk átalakítása is. Ezek a folyamatok már most elindultak, hiszen a PRT-hez 9 fő csatlakozott a szomszédos országokból, illetve az USAID (US Agency for International Development) is állandó képviselőt delegált a magyar csapat mellé.

Magyarország a Balkánon Amennyiben Magyarország államépítésben betöltött szerepét vizsgáljuk, az afganisztáni műveleten túl mindenképpen beszélnünk kell balkáni szerepvállalásunkról is. Mint már korábban tárgyaltuk, a balkáni régió stabilitásának biztosítása, a terület fejlesztése hazánk számára stratégiailag fontos törekvés. Jelenleg a Balkánon két területen vállalunk szerepet jelentősebb egységekkel: az Európai Unió által indított boszniai EUFOR-misszió keretében Szarajevóban, valamint a NATO által vezetett KFORmisszió részeként a koszovói Pečben és Pristinában.

Bosznia A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság egyben tartására törekvő erők és az abból kiszakadni kívánó tagköztársaságok ellentétei következtében 1991-ben Horvátországban és Szlovéniában, majd 1992-től a szintén elszakadni kívánó Bosznia-Hercegovinában tört ki háború. Miután az előbbi két helyen már lezárultak a fegyveres összeütközések, Boszniában még évekig tovább folytak a véres harcok. A háborút végül az 1995-ben, Párizsban aláírt, a tárgyalások helyszíne után „daytoninak” keresztelt békeszerződéssel zárták le, amelyben kialakították a háború által romokba döntött ország új kereteit, meghatározták a nemzetközi erők szerepét. A békeszerződés rendelkezései

43

betartatásának céljából az ENSZ BT 1031-es számú határozata jóváhagyta a boszniai békefenntartó/béketeremtő erők létrehozását, illetve intézkedett a misszió NATO által történő irányításáról. A következő év folyamán az IFOR (Implementation Force), illetve annak meghosszabbításaként 1996-tól 2004-ig az SFOR (Stabilization Force) szolgált a bosznia-hercegovinai béke megőrzésére és a daytoni megállapodásban rögzített feladatok megvalósítására. Magyarország bejelentette, hogy kész részt venni a NATO-akcióban, amely a szövetség csapatai területünkön való áthaladásának és a taszári bázis használatának engedélyezésén túl már aktív szerepvállalást is magában foglalt. 1996 februárjában egy 416 főből álló Magyar Műszaki Kontingens kezdte meg feladatát Okucaniban, az IFOR horvátországi határvidékre átnyúló területén. Az alakulat 2002-ben történő kivonásáig hídtervezési, -építési és -javítási feladatokat, út- és vasút-helyreállítást, illetve tereprendezési munkálatokat hajtott végre. Az SFOR keretében a Magyar Műszaki Kontingens volt a legfontosabb szerepvállalásunk, ami méltán megalapozta magyar katonák hírnevét a NATO-ban. A pozitív jelentések és visszhangok hozzájárultak ahhoz, hogy hazánk jelentős előrelépéseket tegyen a NA-

TO-hoz való csatlakozás folyamatában, bár ez akkor még sokakban nem tudatosult. Az IFOR/SFOR missziókban látványosan bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk hathatós lépésekkel hozzájárulni a műveletek sikeréhez. Ezt a műszaki kontingensen túl egyéni beosztású tisztjeink, valamint a 2003-2004-ben kiküldött logisztikai feladatokat ellátó MH Szállító Szakasz is bizonyították. Az Európai Unió, kiépítve válságkezelő kapacitásait, önállóan kívánta átvenni az addigra már jelentős mértékben konszolidált bosznia-hercegovinai missziót, amelyre 2004 végén sor is került. Az EUFOR Althea műveletben közel 2500, főleg uniós országokból érkező békefenntartó katona vesz részt. A művelet feladata továbbra is ugyanaz maradt: a béke fenntartása, illetve a daytoni békemegállapodás betartásának elősegítése. A missziót 29, zömében uniós ország egységei alkotják. Az EUFOR keretében létrehoztak egy 580 fős Többnemzeti Manőver Zászlóaljat, amely az egyetlen végrehajtó erő a műveleti területen. A 145 fős magyar kontingens e zászlóalj irányítása alatt tevékenykedik. A jelenleg spanyol vezetés alatt álló egység elsősorban ún. harcászati tartalékként funkcionál a NATO KFOR számára, azaz tömegkezelési és -oszlatási feladatokat lát el,

és amennyiben szükség van rá, kitart addig, amíg megérkeznek a nagyobb NATO-erők. Járőrözéseivel, őrző-védő funkciójával az alakulat az ország biztonsági helyzetét javítja. A zászlóalj katonái Szarajevó központtal kerültek összevonásra, innen kerülnek bevetésre a rendőri misszió kisegítésére. A magyar erők a zászlóaljon túl jelen vannak az IPU (Integrated Police Unit – Integrált Rendőri Egység) keretében is, ahol többnemzeti közegben, elsősorban polgári rendőri feladatokat látnak el. Az olasz csendőrség által vezetett misszióban 2007 eleje óta már nem szolgálnak magyar katonák, helyüket civil rendőri erők vették át. Összességében az 1991-1995 között zajló délszláv háború következtében elpusztult Bosznia-Hercegovina és Horvátország újjáépítésében katonai műszaki és logisztikai kontingensekkel vettünk részt, majd 2004-től az EUFOR keretében katonáink biztonsági és rendvédelmi feladatokat látnak el, akiket a szarajevói parancsnokságnál tevékenykedő törzstisztek egészítenek ki. Az eddigi visszajelzések alapján nemcsak a műszaki kontingensünk, de a jelenleg Bosznia-Hercegovinában szolgáló katonáink is nagy elismerésnek örvendenek. A magyar csapatok pontosan tudják, mi a feladatuk, és sok esetben mi mutattuk be a zászlóalj többi nemzetének a feladatok terepen való elvégzését.

Ki dönt a magyar katonák külföldi szolgálatba küldéséről? A magyar honvédelmet a honvédelmi törvény (Htv.)1 alapján béke idején az országgyűlés, a kormány, a köztársasági elnök, a honvédelmi miniszter, valamint az egyes feladatok végrehajtásáért hatáskörük alapján felelős szakminiszterek irányítják. A Magyar Honvédség, nemzetközi kötelezettségeinek megfelelően, részt vesz az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), az Európai Unió, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és a NATO keretében indított katonai műveletekben. Alakulatok kiküldésére a fenti felsorolásban nem szereplő, más nemzetközi szerződés alapján is lehetőség van. A különböző katonai missziókban való magyar részvételhez történő hozzájárulás megadása egy meghatározott döntéshozatali mechanizmus alapján történik. E folyamatban a legfőbb döntéshozó szerv az országgyűlés, mely ezt a jogát az Alkotmányban foglaltaknak megfelelően gyakorolja: A parlament dönt a Magyar Honvédség külföldi alkalmazásáról, békefenntartásban való részvételéről, külföldi hadműveleti területen végzett humanitárius tevékenységéről, illetve külföldi állomásoztatásáról.2 Az EU- és NATO-csatlakozást követően ez némileg módosult, hiszen kötelezettségeink teljesítéséhez gyorsabb döntéshozatali képességre volt szükség. A Magyar Honvédségnek a NATO vagy az EU döntésén alapuló alkalmazását 2003, illetve 2006 óta a kormány engedélyezi. Ennek során határozatban dönt a magyar katonák NATO- és

EU-műveletek keretében történő bevetéséről, és döntéséről haladéktalanul beszámol az országgyűlésnek.3 Ezek alapján a Magyar Honvédség külföldi katonai akcióban való részvételének engedélyezése a következő fázisokon keresztül történik: A nemzetközi szervezetek kezdeményezik a válságterületeken a katonai beavatkozást. A magyar katonák alkalmazásának igényét jelzik Magyarország felé, hivatkozva hazánk vonatkozó nemzetközi szerződésben foglalt kötelezettségvállalására. A Honvédelmi Minisztérium kapcsolattartó és a katonadiplomáciai tevékenységért felelős szervezeti egysége – a Külügyminisztérium illetékes szervével folyamatosan egyeztetve – fogadja, gyűjti, felméri és nyilvántartja ezeket az igényeket.4 A szükséges szűrők után a honvédelmi miniszter a Honvéd Vezérkar főnökének segítségével megtervezi e katonai kötelezettségek teljesítését. Ezen a ponton két útja lehetséges a döntésnek. Amen�nyiben a műveletet a NATO vagy az EU kezdeményezte, a kormány határozatban engedélyezi részvételt, majd döntéséről haladéktalanul tájékoztatja az országgyűlést. Minden más esetben az országgyűlés hatásköre a döntés meghozatala: a kormány tervezetét először az országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága tárgyalja meg, majd határozathozatalra felterjeszti az országgyűlésnek. Utóbbi a katonai misszióhoz való hozzájárulásáról határozatban dönt, amelyben felhatalmazza a kormányt az abban foglaltak végrehajtására. A kormány a további feladatok és azok végrehajtása felől szintén határozatban dönt, a feladatok teljesítéséről pedig beszámol az országgyűlésnek.

1. 2004. évi CV. törvény a honvédelemről és a Magyar Honvédségről 2. 1949. évi XX. törvény A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA. 19. § (3) bekezdés j) pontja

3. 1949. évi XX. törvény A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA. 40/C. § 4. 26/2002. (IV. 12.) HM rendelet a külföldi szolgálatba vezényeltekkel kapcsolatos személyügyi feladatokról és jogállásuk egyes kérdéseiről

Koszovó A daytoni békeszerződés aláírását követően átmenetileg a teljes délszláv régióban megszűntek a fegyveres atrocitások. A szerb területekhez kapcsolódó, albánok lakta autonóm terület, Koszovó azonban újabb konfliktus kialakulásával fenyegetett, mely kirobbanása után a nemzetközi erők beavatkozásához vezetett. A koszovói albánok ellen irányuló szerb intézkedések, a humanitárius katasztrófával fenyegető „Patkó-hadművelet” végül 1999 márciusában kiváltotta a NATO-erők beavatkozását, és az amerikai gépek Szerbia stratégiai pontjainak bombázásába kezdtek. Az ország gyorsan térdre kényszerült, így már áprilisban megkezdődhetett a romokban heverő Koszovó helyreállítása. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244. számú határozata alapján nemzetközi erők érkeztek a tartományba katonai és civil feladatokra koncentrálva. A katonai, rendfenntartási feladatokat Pristina központtal a NATO által irányított KFOR (Kosovo Force) misszió végzi, amelybe jelenleg 24 NATO-tag és 10 további ország is küldött katonákat. A koszovói rendezést különböző területekre koncentrálva az ENSZ-en kívül a NATO, az EU és az EBESZ végzi. Nagy vonalakban elmondható, hogy az EBESZ a politikai intézményrendszerre, az EU pedig a gazdasági fejlesztésekre fókuszál, miközben a KFOR garantálja a térség biztonságát, őrzi határait, felügyeli a rendet, őrzi a szerb lakosságot és a vallási kegyhelyeket, nem utolsósorban pedig a volt fegyveres csoportok lefegyverzését végzi. A három szervezet munkáját az ENSZ által megindított UNMIK misszió (United Nations Mission in Kosovo) fogja össze, amelyet Koszovó jövőjének biztosítására és az 1244-es határozat rendelkezéseinek felügyeletére hoztak létre.

44



Magyarország már a KFOR misszió megalakulása, 1999 óta hozzájárul csapatokkal a misszió sikeréhez, ami magában foglalja kontingensek telepítését, illetve katonák kiküldését egyéni törzstiszti beosztásban, főleg a pristinai parancsnokságra. Elsőként egy 300 főben maximált Őr- és Biztosító Zászlóalj kezdte meg a tevékenységét, amelynek legfőbb feladata a KFOR Parancsnokságának őrzés-védelme volt. Ezt kiegészítve rendszeres kísérő-biztosító erőként, illetve a pristinai KFOR-szektor tartalékerejeként szolgáltak. Ezt a zászlóaljat féléves váltásokban máig fenntartottuk, így e kötet elkészítésekor a tizennyolcadik váltás állomásozott Pristinában. 2008 elején 294 fő alkotta ezt az alakulatot, melyet további hét, a KFOR Parancsnokságon dolgozó törzstiszt is kiegészített. A nagy létszámú alakulatunkon kívül több területen is további feladatokat vállaltunk, ami jól mutatja a balkáni rendezés iránti elkötelezettségünket. 2001-ben Pristinában egy bakterológiai, szerológiai, járványügyi és egyéb egészségügyi feladatokat ellátó Megelőző Egészségügyi Laboratóriumot hoztunk létre, amely azóta is folyamatosan, tízfős váltásokban működik. A Laboratórium tevékenysége nem került eddig előtérbe a magyar médiában, annak ellenére sem, hogy egy olyan területet képvisel, amelyben hazánk ténylegesen nagy eredményeket tud felmutatni. Kis költségvetéssel, kis országként katonai hozzájárulásaink sosem lesznek a legmeghatározóbbak, ha általános katonai alakulatokban vállalunk szerepet, de egy ilyen, ún. „niche képesség”-ben akár a legnagyobbak közé is emelkedhetünk. 2003-tól a Pristinai Nemzetközi Repülőtér logisztikaiszállítási feladatainak ellátására létrehozott Repülőtérüzemeltetést Biztosító Részlegben is szerepet kaptunk. A 12 fős részleg a logisztikai feladatokon túl légiforgalmi irányítást, illetve az ilyen feladatokat végzők képzését is vállalta. A repülőtér üzemeltetése 2004-ben magánkézbe került, így ezt az egységünket kivontuk Koszovóból. 2006-ban koszovói szerepvállalásunk tovább bővült. Ekkor a közös szlovén-olasz-magyar dandár (Multinational Land Forces) keretében küldtünk ki egy kontingenst a Koszovó nyugati területét felügyelő Többnemzeti Nyugati Harci Kötelékbe (Multi-national Task Force West). A dandár feladata fél év után lejárt, de mi nem vontuk ki csapatainkat, hanem kinn maradt egységeinket továbbiakkal erősítettük. Az olasz vezetésű nyugati harci kötelék bázisa Pečben található. Az itt állomásozó MH KFOR században jelenleg 152 katona és 10 törzstiszt szolgál. Feladatuk nagyon hasonló a pristinai kontingenséhez: járőrözés, konvojkísérés, egyes esetekben tömegkezelés. Fontos, hogy századunk önálló felelősségi körzettel rendelkezik, amely egy, a koszovói-montenegrói határ közelében található, megközelítőleg 150 négyzetkilométer nagyságú terület. Itt egységünk legfőbb feladata a biztonságos környezet fenntartása, de hozzá tartozik két kis szerb falu, Siga és Brestovik védelme, illetve a vallási helyek épségének biztosítása. A napi rendszeres-

45

séggel terepen lévő járőreink a terület több pontján is megfigyelési és ellenőrzési pontokat állítanak fel. Céljuk elsősorban a határon átnyúló fegyver- és árucsempészet akadályozása. A feladat nehézsége ellenére a kontingensparancsnok nagyon elégedett a magyar csapatokkal. Tevékenységünk sikerességét az is mutatja, hogy a magyar katonák elismertsége a lakosság körében is magas. Ez köszönhető a CIMIC-, illetve PSYOPS-feladatok folyamatos végrehajtásának, amelyek során találkoznak a helyiekkel, szórólapokat, ajándékokat, élelmiszert osztanak. A szerb falvakban a lakosok jelentős része már név szerint ismeri katonáinkat. Magyarország balkáni szerepvállalása hamarosan jelentős átalakulást él meg. 2008 őszétől kivonjuk erőinket Pristinából, és Nyugat-Koszovóban kerül sor erőkoncentrációra. A tervek szerint Magyarország veszi át Olaszországtól a KFOR Többnemzeti Nyugati Harci Kötelék vezetését magyar, olasz és szlovén részvétellel. Ennek a jelentősége hatalmas, hiszen ezáltal hazánk fogja irányítani Koszovó teljes nyugati részében a biztonság és a rend fenntartását, a határok ellenőrzését, illetve szavunk a tartomány fejlesztésében is nagyobb súlyt kap. A koszovói nemzetközi erők szerepében egy további átalakulás is végbemegy. A KFOR jelenleg közel 16 ezer fős létszámának csökkenése várható, hiszen az Európai Unió a jogrend erősítése, az állami struktúra fejlesztése céljából hamarosan egy megközelítőleg 1900 fős civil missziót telepít Koszovóba. A küldetésben rendőri, határőri és igazságügyi erők fognak részt venni, kifejezetten arra felkészítve a ma már független (és Magyarország által is elismert) országot, hogy később önállóan is képes legyen biztosítani e feladatok ellátását. A misszió három területen fog tevékenykedni: 1) rendőri feladatok, 2) büntetés-végrehajtás, 3) jogállamiság. Ebben a műveletben nagyjából 30 magyar vesz részt, akik elsősorban az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által megbízott rendőrök, bírák és ügyészek.

46

Összegzés Az új típusú biztonsági kihívásokkal szemben Magyarország nem védheti meg magát a hagyományos honvédelemre koncentrálva. Mára világossá vált, hogy a globális folyamatok, a tőlünk távol eső területek problémái is hatással vannak ránk, sőt fenyegetést jelenthetnek. Az ellenük való küzdelem szemléletváltást, új eszközöket és közös nemzetközi fellépést kíván. A legtöbb ország már felismerte, hogy a fenyegetéseket a megváltozott körülmények között csak azok forrásánál lehet kezelni. Ezért indulnak meg a nemzetközi béketámogató műveletek a világ problémás térségeiben. E feladatokból hazánknak is aktívan ki kell vennie a részét, hiszen a mi biztonságunk is összefügg a válságövezetekből származó negatív hatásokkal. Szerencsére Magyarország fenyegetettsége alacsony, de ez a jövőben megváltozhat, így továbbra is szükséges a magyar katonák béketámogató műveletekben való részvétele. A Magyar Honvédség eddigi szerepét az államépítésben nevezhetjük sikertörténetnek. Az e területen végzett tevékenységünkkel nemcsak jelentős eredményeket értünk el, de más nemzetek is elismerték katonáink rátermettségét. Ugyan a missziókba küldött csapataink összlétszáma „csak” 1000 fő körül mozog, az egyes műveletekben a magyar katonákat nélkülözhetetlennek tartják. A Balkánon lévő alakulataink az évtizedes tapasztalatokra építve jelentősen hozzá tudnak járulni a missziók sikeréhez, segítik más nemzetek katonáinak működését, s a lakosság bizalmát is megnyerték. Másik fontos szerepvállalásunk, amely hozzájárult hazánk presztízsének növekedéséhez, az afganisztáni PRT felállítása volt. A bagláni Tartományi Újjáépítési Csoportnak a helyszínen már több részeredményt is sikerült felmutatnia, jó kapcsolatot épített ki a helyi lakosság egyes rétegeivel, illetve elősegítette és lehetővé tette egyes fejlesztések megvalósulását a térségben. Ezzel hozzá tudtunk járulni a tartomány fejlődéséhez, biztonságának növekedéséhez és végeredményben az afganisztáni helyzet konszolidálásához. A magyar katonák fontos szerepet töltenek be mind a Balkánon, mind Afganisztánban, így kivonásuk jelentős negatív következményekkel járna.



47

Magyarország részvétele a nemzetközi fejlesztési együttműködésben A második világháborút követően a nemzetközi fejlesztési együttműködés (NEFE) rendszere és annak intézményi kerete folyamatos fejlődésen ment keresztül. Elsődleges célja a fejlődő országok szegénységének csökkentése és a jólét elérhetővé tétele a világ minél nagyobb részén. A kérdés különösen nagy jelentőséget kapott, miután nyilvánvalóvá vált, hogy számos függetlenné vált gyarmat – részben a koloniális múltból örökölt torz állami struktúra eredményeként – nem képes megteremteni a megfelelő intézményi és gazdasági kereteket lakossága számára, akik ennek következményeként komoly nélkülözésben kénytelenek élni. Mindazonáltal a morális indíték mellett egyéb célok is motiválják a nemzetközi fejlesztési együttműködésben való részvételt. A NEFE ugyanis számos esetben a donorország (a támogatást nyújtó állam) külgazdasági és külpolitikai céljainak megvalósítását szolgálja. Azzal is számolni kell, hogy egy-egy állam belső problémái súlyos, nemzetközileg is érzékelhető hatással járhatnak A menekülthullámok vagy éppen a járványok terjedésének megakadályozása szükségessé teszi az államok összehangolt fellépését.

Az államok két fő csatornán nyújtanak támogatást: kétoldalú (bilaterális) megállapodások keretében, illetve egy harmadik szereplő, jellemzően nemzetközi szervezet többoldalú (multilaterális) fóruma révén. Ez utóbbi esetben a következő nemzetközi szervezeteket és szereplőket fontos kiemelni: az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ), az ahhoz szorosan kötődő Világbankot és az Európai Unió (EU) külső fejlesztéspolitikával foglalkozó szerveit. Természetesen arra is adódik lehetőség, hogy kétoldalú megállapodások keretében több ország közösen nyújtson segítséget. A bilaterális NEFE-programok koordinálásáért a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezet Fejlesztési Támogatási Bizottsága (OECD DAC) felel. A fejlesztési támogatás különböző formákban valósulhat meg: lehet segély (hivatalos definíció szerint ekkor minimum 25 százalék az adományelem, a további része pedig kedvezményes hitel) vagy egyéb kedvezményes hitelkonstrukció, de történhet áruszállítás, szakértők küldése vagy tanácsadás révén egyaránt.

Hivatalos fejlesztési segély (ODA) a GNI százalékában 2006

Hivatalos fejlesztési segély (ODA) a GNI százalékában, 2006

1,20

ODA/GNI

1,00

Ami Magyarországot illeti, már korábban is részt vett a nemzetközi fejlesztési együttműködésben, és nyújtott segélyeket fejlődő országoknak, mindazonáltal e tevékenység motivációi és stratégiaformálási keretei a rendszerváltás óta jelentősen megváltoztak. Ezt az is befolyásolta, hogy a kilencvenes években Magyarország is igényelt nemzetközi támogatást, még ha az nem is minősült nemzetközi fejlesztési segélynek. Azóta hazánk jelentős fejlődésen ment keresztül, aminek eredményeként nem csak a Gazdasági Fejlesztési és Együttműködési Szervezetbe és az Európai Unióba nyert felvételt, hanem bekerült a nemzetközi donorközösségbe is, s így kötelességévé vált a nemzetközi fejlesztési együttműködésben és a segélyezésben való aktívabb részvétel. Ugyanez mondható el az Egyesült Nemzetek Szervezetében (ENSZ) való tagságunkról is. Az OECD-n belül Magyarország még nem teljes jogú tagja a DAC-nak, e státusz eléréséhez ugyanis számos kritériumnak kell megfelelnie: Vagy a hivatalos fejlesztési támogatásnak (Official Development Assistance, ODA) kell meghaladnia a minimum 100 millió dolláros szintet, vagy az ODA bruttó nemzeti jövedelemhez (GNI) mért arányának kell elérnie a 0,2 százalékot. Ezenkívül az adott államnak megfelelő intézményi háttérrel kell rendelkeznie ahhoz, hogy a tevékenységéről a DAC számára készített éves jelentés alapjául szolgáló statisztikákat és adatokat gyűjteni és rendszerezni tudja; illetve alá kell vetnie magát egy, a többi tagállam által felügyelt ellenőrzési mechanizmusnak is. A magyar kormány 2001-ben alakította ki az e területre vonatkozó koncepcióját, melynek középpontjába a Külügyminisztériumot helyezte, rábízva a magyar nemzetközi fejlesztési tevékenységek koordinálását. Továbbra is helyet hagyott azonban a többi szakminisztériumnak (pl. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Oktatási Minisztérium, Földművelésügyi Minisztérium, Egészségügyi Minisztérium stb.), melyek saját pénzügyi forrásokkal rendelkeznek. 2002 óta működik a Külügyminisztérium Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Főosztálya (2006-ot követően Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési, Gazdaság- és Tudománydiplomáciai Főosztály), mely a legfontosabb koordináló,

0,80

Hazánk anyagi hozzájárulása

0,60

Magyarország, hasonlóan a többi közép- és kelet-európai országhoz, még csak most alakítja nemzetközi fejlesztéspolitikáját, az ahhoz kapcsolódó intézményi struktúrát és stratégiát. A NEFE-tevékenységhez való hozzájárulása is szolidabb a többi nyugati államénál, ugyanakkor folyamatosan nő. 2003-ban az ODA a magyar bruttó nemzeti jövedelem megközelítőleg 0,03 százalékát (21,21 millió dollárt, a hivatalos segélyekkel együtt 47,6 millió dollárt), míg 2005-ben és 2006-ban 0,11, illetve 0,12 százalékát (100 millió dollárt, illetve 120 millió dollárt/ 96 millió eurót) tette ki. Az új uniós tagállamokkal összehasonlítva Magyar-

0,40

Ország

U G SA ö M AG rög YA ors zá R g O R SZ C ÁG se ho rs zá g Sz lo Le vá ng ki a ye lo rs zá D g él -K or ea

S N ém váj c e Sp tors z an yo ág lo rs z Au ág sz trá lia Ka na da Iz la nd Ú j- Z él an d Ja pá Po n rtu gá O li a la sz or sz Tö ág rö ko rs zá g

Sv éd or sz ág N or vé gi Lu a xe m bu rg H ol la nd ia D án ia Íro rs zá g

0,00

U K Be lg iu m Au Fr sz an tri a ci ao rs z ág Fi nn or sz ág

0,20

48

A magyar részvétel



döntés-előkészítő és végrehajtó szerv a NEFE területén. A megfelelő intézményi és információs háttér megteremtését az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) 2002 és 2004 decembere között külön felkészítő programmal is támogatta. Tekintettel arra, hogy a magyar nemzetközi fejlesztéspolitikában számos szakminisztérium vesz részt, az azok közti dialógus biztosítására létrehozták a NEFE Tárcaközi Bizottságot. A külügyminiszter elnökletével évente kétszer összeülő testület felelős a legfőbb politikai és stratégiai döntések meghozataláért. A magyar NEFE fő irányvonalainak és partnerországainak kijelölésére e bizottság keretein belül kerül sor. A szakminisztériumok közti rendszeresebb kommunikációért a nagyjából kéthavonta ülésező NEFE Tárcaközi Szakértői Munkacsoport felel. A Tárcaközi Bizottság és a Szakértői Munkacsoport munkáját a Külügyminisztérium NEFE Munkabizottsága is támogatja, mely emellett a minisztérium forrásait érintő programok végrehajtásának egyeztetéséért felelős. Az említett szervek mellett 2003-ban felállították a NEFE Társadalmi Tanácsadó Testületet (NEFE TTT), melynek elsődleges feladata, hogy növelje a NEFE program társadalmi elfogadottságát és támogatottságát, valamint közvetítsen a mindenkori kormány és a gazdasági szereplők, nem kormányzati szervezetek között. Ennek megfelelően: véleményt cserél a NEFE-tevékenység időszerű hazai és nemzetközi kérdéseiről, és javaslatot tehet e témakörben; áttekinti és véleményezi a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Tárcaközi Bizottság elé terjesztett anyagokat; a Külügyminisztériumtól kapott anyagokból tájékozódik a NEFE TB határozatairól, és figyelemmel kíséri azok végrehajtását; megvitatja az előző évben végzett tevékenységről készített beszámolót; segíti a NEFE kommunikációs stratégiájának megvalósulását, saját hatáskörében a NEFE-tevékenység népszerűsítését; áttekinti és értékeli saját éves tevékenységét, és azt nyilvánosságra hozza. (A Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Társadalmi Tanácsadó Testület szervezete és működési rendje) Minderre az évente minimum két alkalommal megrendezett testületi találkozón kerül sor. Ez különösen azért ország nyújtja a legtöbb támogatást Csehország (2006-ban 124 millió eurót) és Lengyelország (2006-ban 239 millió eurót) után. A 2002-őt követően csatlakozott tagállamoktól ugyanakkor az EU azt várja, hogy 2010-re a bruttó nemzeti jövedelmük 0,17 százalékára, 2015-re pedig 0,33 százalékára növeljék a segélyek arányát, ami Magyarország számára óriási, ha éppen nem lehetetlen kihívás. Egyes vélemények szerint 2010-re a magyar hozzájárulás csupán a nemzeti jövedelem 0,14 százalékát, 148 millió eurót tudna elérni, tekintettel arra, hogy egyéb, például a konvergenciaprogrammal vagy az euró bevezetésével járó kötelezettségeknek is meg kell felelnie. Ez a jövőben hazánk lemaradásához vezethet az EU által végzett NEFE-tevékenységben.

49

fontos, mert a Magyarországhoz hasonló, a kilencvenes években rendkívüli – gyakran komoly társadalmi költségekkel járó – változásokat megélt országokban még jelenleg is sok a belső probléma. Ennek következtében a lakosság számára talán kevésbé érthető, illetve elfogadható a magyar források külföldre juttatása. A NEFE TTT egy rendkívül sokszínű testület, melyben számos társadalmi szféra, tudomány- és szakterület, politikai és civil szervezet (pl.: Magyar Tudományos Akadémia, Magyar Vöröskereszt, nemzetközi szervezetek magyarországi szervezetei, politikai pártok stb.) képviselteti magát, közvetíti értékeit és szempontjait. Mindez lehetővé teheti a magyar érdekek pontosabb artikulációját. Példaként említhető a NEFE TTT 2006. február 10-i ülése, melyen megfogalmazódott az igény arra, hogy a Külügyminisztérium támogassa a magyar kis- és közepes vállalkozások részvételét egy uniós szemináriumon. A Testület továbbá elősegíti a magyar NEFE-tevékenység fejlődését, pl. a magyar nemzetközi fejlesztési együttműködésre vonatkozó törvény előkészítésének támogatásával. A TTT mandátuma 2006 végén lejárt, az újonnan felállt testület 2007. február 19-én tartotta meg első ülését. Végül, de nem utolsósorban meg kell említeni a HUNIDA Kht.-t, a jelenlegi magyar fejlesztési ügynökséget, melynek fő feladatai: a Külügyminisztérium technikai együttműködés formájában megvalósuló programjainak lebonyolítása; szükség esetén szakmai segítségnyújtás a NEFE Főosztálynak a Külügyminisztériumon belül; részvétel a közbeszerzési eljárások lebonyolításában; a folyamatban lévő, civil szervezetek, vállalatok által kivitelezett projektek és programok nyomon követése. 2006 szeptemberétől a Külügyminisztériummal kötött megállapodás értelmében a Kht. komolyabb szerepet kapott a monitoring és értékelési feladatokban is. Az ehhez szükséges kapacitások kiépítésében a finn külügyminisztérium támogatja egy EU-alapból (Transition Facility) finanszírozott projekt keretében. Szintén fontos partner a Kanadai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (CIDA), mely a kezdetektől fogva kiemelkedő szerepet játszott a magyar NEFEintézményrendszer kiépítésében. A tényleges projektek és programok az intézményi fejlesztésekkel párhuzamosan indulhattak be. Számos tényező nehezíti a magyar NEFE kifejezetten államépítési tevékenységekben játszott szerepének értékelését. A magyar segélyek döntő többsége – körülbelül háromnegyede – multilaterális programok keretében kerül felhasználásra, aminek köszönhetően a magyar források felhasználása nehezen követhető. Ez mind a kivitelezésre vonatkozó tapasztalatok levonása, mind az ellenőrzések terén nehézségeket von maga után. További gondot okoz, hogy az egyes minisztériumok adatainak összesítésére csak az utóbbi években kezdett kialakulni gyakorlat, ennek megfelelően nehéz összegezni, hogy milyen területeken nyújtott támogatást a magyar állam a fejlődő országoknak. A magyar tevékenységek alapvetően a rendszerváltó tapasztalatok átadására, az oktatásra és szakképzésre, az informati-

50

kai, mezőgazdasági, egészségügyi területekre, valamint az infrastruktúra-tervezésre és a környezetvédelemre koncentrálnak. Mindezek a tevékenységek alkalmasak arra, hogy Magyarország jobban hasznosíthassa tudásbázisát külföldön, valamint segítsék a gazdasági, társadalmi és politikai kapcsolatok fejlődését az érintett országokkal, miközben az ország nemzetközi presztízsét is növelik. A fent említett fejlesztési programokat eddig elsősorban a fejletlenebb európai térségekre (pl. Nyugat-Balkán, Ukrajna, Moldova), továbbá Afganisztánra és Irakra koncentrálta a magyar állam. Ezzel szemben afrikai országokat jóval ritkábban találunk a magyar bilaterális segélyezettek között. A jövőben Magyarország várhatóan többet fog juttatni ezen államoknak multilaterális programok keretében, mivel 2006-ban aláírta a Cotonoui Megállapodást. Ennek értelmében 2008-tól hozzá kell járulnia a 10. Európai Fejlesztési Alap (EDF) költségvetéséhez, méghozzá 2013 végéig összesen 124,75 millió euróval (ez évente nagyjából 5,2 milliárd forint többletkiadást jelent). Ezenkívül Magyarországnak egyre inkább be kell majd illeszkednie az EU külső fejlesztéspolitikai stratégiájába, melynek homlokterébe az utóbbi években az afrikai államok kerültek.

Kiemelt célországok A Magyarország által folytatott államépítési tevékenység szempontjából jelenleg három ország emelendő ki: a magyar NEFE által stratégiai partnernek tekintett Bosznia-Hercegovina, valamint a nemzetközi kötelezettségek alapján kiemelt országok, Irak és Afganisztán. Az ezen államoknak juttatott támogatások meglehetősen sokszínű képet mutatnak mind a segítség jellege, mind a benne részt vevő szereplők tekintetében. Ami az előbbit illeti, a „pas�szív segítségnek” tekinthető adósságelengedéstől kezdve a szakemberképzésen keresztül az iskolaépítésig számos külső támogatási forma fellelhető a magyar gyakorlatban. Ezen projektek kivitelezésében mind állami, mind nem állami szereplők részt vesznek. Utóbbiak esetében azonban fontos a megfelelő anyagi és humán háttér megléte, tekintettel arra, hogy számos pályázat 15 százalékos önrészt ír elő, továbbá a rendkívüli körülmények és a biztonsági kockázatok közepette csak a már komolyabb tapasztalatokkal rendelkező civil szervezetek képesek tevékenykedni. Rajtuk kívül maguk a minisztériumok is végeznek fejlesztési tevékenységet, például képzések szervezésével. Bosznia-Hercegovina a magyar NEFE-tevékenység szempontjából a stratégiai partnerországok közé tartozik. Ezt mind földrajzi közelsége, mind a magyar külpolitikát a Nyugat-Balkán országai iránt általánosan jellemző elhivatottság indokolja. Az említett országban 14 projekt valósult meg, illetve volt folyamatban 2003 és 2006 között, több mint 112 millió forint értékben. Ezek között találhatók a civil társadalmat fejlesztő, az oktatást és képzést segítő, valamint a médiát erősítő programok egyaránt. Emellett számos, a demokratikus kormányzást és a piacgazdaságot erősítő, valamint egészségügyi program is megvalósult. Ezek kivitelezésében, illetve


a projektek kiválogatásában fontos szerepet játszanak a magyar külképviseletek. Hazánk 2004-ben egy kötött segélyhitelről szóló kormányközi keretmegállapodást írt alá Bosznia-Hercegovinával, melynek keretében 2005-ben egy tuzlai víztisztító beruházáshoz 212,4 millió Ft biztosítási díjtámogatást és 1,7 millió Ft kamattámogatást nyújtott. Ez utóbbi programtípus pozitív példája annak, hogy miként lehet a magyar vállalkozások pozícióit javítani külföldön és megrendeléseket szerezni számukra. 2006-ban a Külügyminisztérium 54 millió forintot különített el a NEFE-előirányzatból további két nagyobb projekt finanszírozására. A boszniai tevékenységnél azonban jóval szélesebb spektrumú és sokkal több forrást igénylő munkát végeznek a magyar szervek és szervezetek Irakban és Afganisztánban. Utóbbi országban 2003 és 2006 között 11 projekt valósult meg, illetve állt megvalósítás alatt majdnem 355 millió forint értékben. Irakban még ennél is több, összesen 16 projekt kivitelezésére került sor több mint 415 millió forintos költségvetés alapján. 2006-ban a magyar állam Irak teljes adósságának – 229,324 millió dollárnak – 60 százalékát engedte el a Párizsi Klubbal kötött megállapodásának megfelelően. Emellett az elmúlt időszakban a magyar NEFE keretében számos fejlesztési-együttműködési projekt valósult meg Irakban a következő formákban: szívgyógyászati eszközök átadása, vízgazdálkodási szakemberek képzése, diplomataképzés, közigazgatási szakemberek képzése. A Belügyminisztérium 2004 óta szervez rendészeti-oktatási tevékenységet Irak számára Jordániában, továbbá egy német határőrségi kiképzőprogramba is bevonták az előbbi program magyar szakértőit.

Ami Afganisztánt illeti, a Külügyminisztérium különleges figyelmet szentel az országnak, tekintve, hogy Magyarország 2006 októberében átvette egy önálló tartományi újjáépítési csoport (Provincial Reconstruction Team – PRT) vezetését az észak-afganisztáni Baglán tartományban. Emellett az országban egyre kiterjedtebb civil fejlesztési és újjáépítési tevékenység folyik mind állami, mind civil részvétellel, melyekből fontos tapasztalatok szerezhetők a jövőbeli projektek tervezése tekintetében. A fejlesztési kapcsolatok kiszélesedése a diplomáciai kapcsolatok kereteinek


fejlődését is maga után vonta, ennek egyik ékes bizonyítéka a kabuli nagykövetség 2006. szeptemberi megnyitása. Afganisztán esetében a következő fő fejlesztési területek kerültek előtérbe: munkahelyteremtés pénzügyi (mikrohitel) és kapacitásbővítési (üzemek) támogatással; mezőgazdasági szaktanácsadás (növénytermesztés, állategészségügy); geológiai felmérő tevékenység (szénkészlet bányászhatósága); egészségügyi projektek. Ezenkívül a Külügyminisztérium 2006-os pályázati felhívásainak köszönhetően oktatási és a demokratikus intézményrendszer erősítését célzó program indult be Afganisztánban. Érthető módon fontos szerepet kap az afganisztáni fejlesztésben a Honvédelmi Minisztérium, hiszen jelentős mértékben hozzájárul a PRT civil tevékenységéhez. Az úgynevezett civil-katonai kapcsolattartással (CIMIC) összefüggő feladatokra 2007-ben nagyjából 200 millió forintot különítettek el. Ezt elsősorban oktatás-, infrastruktúra- és egészségügyfejlesztési projektekre használták fel. A fenti két minisztérium mellett az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium egy rendőrképző programmal, a Földművelési és Vízügyi Minisztérium pedig egy állategészségügyi projekttel járult hozzá az afganisztáni fejlesztésekhez. A magyar államigazgatási szervek mellett Afganisztánban a magyar civil szervezetek jelenléte is számottevő. Egyikük a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS), mely egy 2007-es külügyminisztériumi pályázaton nyert támogatást. Ennek előfeltétele volt a már 15 százalékos önrész és az, hogy 2008. szeptember végéig befejezik a projektet. A MÖS alkalmasságát növelte több éves aktivitása a térségben, melynek köszönhetően már megfelelő kapcsolathálóval és tudásbázissal rendelkezett. A szervezet oktatási, infrastruktúra- és mezőgazdasági fejlesztést, valamint a nők munkához juttatását célzó képzéseket végez. A MÖS mellett a Magyar Baptista Szeretetszolgálat nyert külügyminiszteri támogatást egy 2007 áprilisában meghirdetett pályázaton, szintén 15 százalékos önrész garantálása mellett. A szervezet ebből a pénzből egy bábaképző programot indított el. Minderről keveset hallhatott a magyar közvélemény, s ez nemcsak a fejlesztési tevékenységet végző szervezetek munkájának elismerését csökkenti, de a magyar társadalom tudatosságának kialakulását is akadályozza a nemzetközi fejlesztési együttműködéssel összefüggésben. Az információk strukturáltabb összegzése és a mind gyakoribb publikációk várhatóan hozzá fognak járulni ennek megváltozásához, nem beszélve arról, hogy egyre több egyetemen (pl. Budapesti Corvinus Egyetem, ELTE) kerül be a tantervbe a nemzetközi fejlesztési együttműködés. Mindazonáltal továbbra is szükséges, hogy a NEFE TTT prominens személyiségei támogassák a NEFE-tevékenységet. A jelenlegi globális környezet számos olyan fenyegetést rejt magában (pl. nemzetközi terrorizmus, drogcsempészet, menekültkérdés, határokon átnyúló környezeti hatások stb.), melyekkel szemben a nemzetközi közösség egyik fejlett országaként Magyarországnak is fel kell lépnie. A NEFE tudatos formálásával hazánk külpolitikai és külgazdasági érdekeinek jobb érvényesítése is lehetővé válik.

51

A nem kormányzati szervezetek szerepe az államépítésben Az államépítés folyamatában rendkívül fontos feladatot jelent a civil szektor erősítése. E célt katonai erővel, de sokszor állami részvétellel sem lehet megfelelőképpen szolgálni, sokkal hatékonyabbnak bizonyul, ha a segíteni kívánó országokból érkező civil szervezetek közvetlen módon vesznek részt e komplex tevékenységben. Szerepvállalásuk révén számos funkciót ellátnak. Egyrészt az államoktól némileg független módon képesek ellátni a segélyezési, és ma már egyre gyakrabban fejlesztési feladatokat, ezáltal csökkentve annak a veszélyét, hogy az államépítés folyamata külső politikai érdekeket szolgáljon. Megfordítva az érvelést, e szervezetek sajátos céljaikat, értékrendjüket követve nem egyszer olyan helyszíneken is hajlandóak dolgozni, ahová az államok érdekeltség hiányában nem teszik be a lábukat. A semlegesség mellett nagy előnyt jelent az a felhalmozott tapasztalat, melyet fennállásuk során a nem kormányzati szektor működésével kapcsolatosan szereztek, s amelyet a célország lakosságának áradhatnak. Nem kevésbé lényeges azon szerepük, hogy a donorország lakosainak adományait képesek közvetlenül, az állami szféra kikerülésével is eljuttatni a nélkülözőknek, s ennek során sokszor saját országukban is fontos ismeretterjesztő, mozgósító, valamint a világban található problémákkal kapcsolatos tudatosságot növelő tevékenységet is végeznek a lakosság körében. Az elkövetkező oldalakon az olvasó három magyar NGOval ismerkedhet meg: a Magyar Baptista Szeretetszolgálattal (MBSZ), a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel (MÖS) és a Demokratikus Átalakulásért Intézettel (ICDT). Bár mindhárom szervezetben közös, hogy az állami szektortól némileg függetlenül tevékenykedve részt vesznek az ál-

lamépítési tevékenységben, motivációjuk, tevékenységeik és céljaik sok tekintetben különböznek. Míg az MBSZ és a MÖS elsősorban erkölcsi, köztük vallási értékekre hivatkozva folytatja feladatait, addig az ICDT számára nagyobb jelentőséget nyernek a korábban már tárgyalt, az érdekekre hivatkozó érvek is. Míg előbbi két szervezet főleg segélyezési fejlesztési munkákat végez, addig az ICDT a demokratikus átalakulás támogatását (de nem terjesztését), a jogi és technikai segítségnyújtást helyezi profilja középpontjába. Pénzügyi forrásaik is némileg különböznek. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jellemzően mély társadalmi beágyazottságára, a mintegy negyvenezer főnyi magánadakozóra épít, s ezáltal anyagi értelemben is képes megőrizni függetlenségét az állami szférától. Az ICDT ezzel szemben számos állam, így Magyarország kormányától is kap támogatást. Mindhárom NGO számára lényeges a világ más nem kormányzati szervezeteivel és az aktivitás terepéül szolgáló ország civil szektorával való kapcsolattartás, a tapasztalatok gyűjtése és átadása.

NGO

a minél nagyobb függetlenség megőrzése, a külső irányítás elkerülése. Az NGO-k számos nélkülözhetetlen funkciót láthatnak el a társadalomban. Civil szervezetként – különösen ha forrásaikat is főként a magánszférából merítik – egészen egyedi és közvetlen módon képesek elérni a társadalom széles rétegeit, s így egy-egy adott kérdésben társadalmi konszenzust képesek létrehozni, fellépésüknek széles demokratikus legitimitást biztosíthatnak. Nem kevésbé lényeges a kormányzattal való viszonyuk sem, hiszen egyrészt egyfajta ellenőrzést képesek gyakorolni a kormány programja és lépesei felett, másrészt pedig a politika előtt járva cselekvésre késztethetik azt.

Az NGO (azaz Non-Governmental Organization vagy nem kormányzati szervezet) betűszó olyan, jogi személyiséggel rendelkező szervezetet jelöl, melyet magánszemélyek vagy szervezetek hoznak létre, és az állami szervektől, illetve a kormány munkájától amennyire lehetséges, függetlenül működik. Három fő jellemzőjük a semlegesség, a pártatlanság és a függetlenség. Anyagi értelemben az utóbbi igen nehezen oldható meg, s ezért az NGO-k egy része jelenleg is különböző állami és üzleti szférából származó pénzekből képes csak fenntartani magát. Ilyen esetekben is cél azonban

52

A Magyar Baptista Szeretetszolgálat A szervezetet a Magyar Baptista Egyház hozta létre 1996ban annak érdekében, hogy itthon és külföldön segítse a rászorulókat. Tevékenysége anyagilag nem kifejezetten kifizetődő, így a Szeretetszolgálatnál dolgozók elsősorban morális indíttatásból végzik munkájukat. A vallási hátterű szervezet jelenleg a világ 18 országában nyújt rendszeres segélyt, élelmet, humanitárius és lelki segítséget, és hajt végre fejlesztési programokat szociális szükséget szenvedő, perifériára szorult emberek számára.


A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Az MBSZ tevékenysége segélyezési, szociális és egészségügyi programokat egyaránt magában foglal. Az elmúlt években jelentős programokat hajtott végre hazánkon kívül többek között Kambodzsában, Vietnamban, a szökőár sújtotta Srí Lankán, Észak-Koreában, Mongóliában, Malawiban, NyugatSzaharában, illetve – az Afrikáért Alapítvánnyal együttműködésben – a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Működési területük elsősorban az élelmiszersegélyek biztosítására, az árvák számára gyerekotthonok létrehozására, illetve a mozgássérült gyerekek oktatására irányul. Más NGO-khoz hasonlóan a baptisták végeznek képzési programokat annak érdekében, hogy tevékenységeik egy részét a jövőben a helyi polgárok szervezetei is el tudják végezni. Ennek jegyében a háborút követően, a kaotikus biztonsági helyzet miatt, Jordániában képeztek ki iraki specialistákat mozgássérült gyerekek oktatására. A legnagyobb médiavisszhangot mégiscsak az váltotta ki, amikor magyar honvédségi repülőgépen Taszárra szállítottak egy Ali nevű, 12 éves bagdadi kisfiút, aki egy amerikai rakétatámadás véletlen áldozataként sebesült meg, s akinek gyógykezelését a Szeretetszolgálat vállalta. 1999 és 2001 között a szervezet Koszovóban is jelen volt, majd 2001-től kezdődően időnként az afganisztáni segélyezésben is részt vállalt. Kezdetben csak állami és civil forrásokból biztosított élelmiszersegélyek gyűjtését folytatta, ma azonban már ebben az országban is érződik a szervezet azon törekvése, hogy a nemzetközi trendeknek megfelelően nagyobb részesedést vállaljon a fejlesztési feladatokból is. 2007 óta saját állandó irodával is rendelkezik Afganisztánban, s a magyarok vezette PRT-vel és az Ökumenikus Segélyszervezettel összehangoltan végzi tevékenységét. Legfőbb programja egy szülésznő- és bábaképző tanfolyam, melyet Pol-e Khumri városában indított be 2008 elejétől 23 résztvevővel. A képzés szükségességét jelzi az afganisztáni csecsemőhalandóság kiemelten magas volta, valamint az, hogy rendkívül sok nő veszíti életét a szülés során fellépő komplikációk következtében. Az előző év folyamán a Szeretszolgálat két orvosa, amerikai partnerszervezetük képviselőinek társaságában, Szudánba is eljutott, ahol 400 Darfúrból elmenekült, főleg árva gyerek ápolását és oltását végezte, különös tekintettel a járványmegelőzés feladatára. A szervezet ezenkívül orvosi felszereléseket és gyógyszereket is vitt magával a konfliktus dúlta területre. Hasonló akcióra került sor egy évvel korábban is.


A Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet 1991-ben alapította a Magyarországi Református Egyház négy egyházkerülete, a Magyarországi Evangélikus Egyház három egyházkerülete, valamint a metodista, unitárius és ortodox egyházak. A szervezet tevékenységéhez a morális indíttatást ezúttal is a vallási elvek jelentik, ugyanakkor a hasonló NGO-kra jellemző módon hangsúlyozzák, hogy missziós tevékenységet nem végeznek, s munkájukat a humanitárius kötelezettség elsődlegessége jellemzi. A szervezet 2001 óta van jelen Afganisztánban, ahol az eltelt évek során, a jelenleg futó projekteket is beleszámolva, mintegy hatmillió dollár értékű programot hajtott végre több mint 400 ezer kedvezményezettel. Tevékenysége során a magyar PRT feladataiban is részt vállal. A tavalyi évben a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma által kiírt pályázaton 180 millió forintot nyert, melyet 36 millió forint önrésszel egészített ki, s a pénzből Pol-e Khumriban projekt-koordinációs irodát működtet. Sokrétű tevékenysége keretében többek között munkahelyek teremtését, csatornák tisztítását, tizennégy iskola felépítését és felszerelését, valamint egészségügyi központok és mini vízierőművek létesítését hajtotta végre. 2007-ben a szervezet egy téglagyárat épített fel a régióban, ami azon túl, hogy hozzájárulhat az újjáépítéshez, közel 100 család megélhetését is képes biztosítani. A fenntarthatóság jegyében a Segélyszervezet a rendkívüli gazdasági jelentőségű agrárszektorban is hajtott végre fejlesztési tevékenységet mezőgazdasági eszközök szétosztása, mezőgazdasági szakmai képzés biztosítása és gazdaszövetkezetek szervezése révén. Egy, az Európai Unió Fejlesztési Hivatala által támogatott projekt során az NGO a környezettudatosság elősegítését és új hulladékgazdálkodási módszerek bevezetését célzó programot indított.

A 2008 márciusában bejelentett japán-magyar humanitárius fejlesztési együttműködés keretében az analfabetizmus felszámolására, a személyes higiénia fontosságát hangsúlyozó egészségügyi tanfolyamok szervezésére és a jövedelemszerző képességek támogatására irányuló programokat is végrehajt a szervezet. A 30 millió forint költségvetésű projekt várhatóan több mint 1240 rászoruló család helyzetén javít.

53

A szervezet társadalmi beágyazottságát és a civil szektor erejét egyaránt jól jellemzi az afganisztáni Samarkandyan településen felépített, Petőfi Sándor nevét viselő program, melynek keretében a szervezet Magyarország 15, a költőről elnevezett középiskolája részvételével szervezett gyűjtést, illetve lehetővé tette afgán gyerekek látogatását ezen intézményekbe. E program fontos célja volt, hogy a társadalomhoz – és különösen a fiatalokhoz – közelebb vigye az afganisztáni gyerekek életének nehézségeit. A Segélyszervezet számára kiemelten fontos Afganisztán, ami nem is csoda, hiszen a legnagyobb, helyszínen lévő magyar NGO-ról beszélünk. A szervezet nem titkolt célja, hogy az országgal kapcsolatos magyar fejlesztési programok tekintetében facilitátor-, tudásbázis- és koordinációs szerepet töltsön be. Figyelemreméltó, hogy az ökumenikusok már 2001 óta jelen voltak az országban, s így számos tekintetben pótolhatatlan helyszíni tapasztalattal rendelkeznek. Afganisztánon kívül a szervezet a világ számos más, gyengének tekinthető államában is végez fejlesztési tevékenységet. Srí Lankán a 2004-es szökőárat követően ugyan először a segélyezési feladatok kerültek előtérbe, azonban idővel az újjáépítés vált jelentősebbé, s a szervezet számos lakóház és egy közösségi ház felépítését vitte véghez. A jövedelemszerzési lehetőségek bővítése tekintetében legalább ekkora jelentősége volt a helyi lakosoknak juttatott halászhajóknak és halászfelszereléseknek. A fenntartható gazdasági fejlődést szolgáló munkahelyte-

Viselkedési kódex A hagyományos értelemben vett NGO-k számára rendkívül fontos értékeknek számítanak a semlegesség, a pártatlanság és a függetlenség. Ezen értékek védelme és biztosítása végett közülük többen is csatlakoznak nemzetközileg felállított és elfogadott viselkedési kódexekhez (Code of Conduct – CoC). Az alábbiakban az egyik legismertebb CoC főbb pontjai találhatók. E kódex alapján folytatja tevékenységét a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet is. A Nemzetközi Vöröskereszt és a Vöröskereszt Mozgalom, valamint az NGO-k eljárásának elvei a Katasztrófa-elhárítási Programokban. 1. A humanitárius érdek az elsődleges. A humanitárius segítségnyújtás nem politikai cselekedet, és nem is lehet annak tekinteni. 2. A segélyt a rászorulók számára faj, hit, vagy nemzetiségre való tekintet nélkül, illetve bármilyen egyéb hátrányos megkülönböztetés nélkül kell szétosztani. A segélyezési prioritásokat kizárólag a szükségletek alapján kell megállapítani. 3. A segélyt nem használhatják egyéni politikai vagy vallási célkitűzések támogatására. Nem kötjük a segítségnyújtás ígéretét, a segélyek helyszínre szállítását vagy

54

remtés és szakképzés más országokban is a Segélyszervezet programjainak része, így többek között Csecsenföldön és a Palesztin Autonóm Hatóság területén is. Mindkét országban végez az NGO a helyi civil szervezeteket erősítő továbbképzéseket is.

A Demokratikus Átalakulásért Intézet A rendszerváltás, a demokratikus átalakulás és a demokratikus konszolidáció tapasztalatai, amelyek az elmúlt két évtizedben felgyülemlettek térségünkben, megfelelő erkölcsi alapot nyújtanak a közép-európai országok számára, hogy tevékenyen részt vegyenek más térségek és országok demokratikus átalakulásának folyamatában. A felhalmo-

szétosztását egy bizonyos politikai nézet vagy vallásos hit elfogadásához. 4. Törekedjünk arra, hogy ne váljunk a kormány külpolitikájának eszközévé. Semmilyen kormány politikájának végrehajtásában sem kívánunk segédkezni, csak an�nyiban, amennyiben az a mi független politikánkkal egybevág. Függetlenségünk védelme érdekében igyekszünk elkerülni az egyetlen pénzforrástól való függést. 5. Tiszteletben tartjuk a kultúrát és a szokásokat. 6. A katasztrófára való reagálást lehetőleg a helyi képességekre kell építeni. 7. A programok kedvezményezettjeit, amennyire lehet, be kell vonni a segélyezés menedzselésébe, tervezésébe, szervezésébe és végrehajtásába. 8. A segélyezésnek a jövőbeli katasztrófa-fenyegetettség csökkentésére és az alapvető szükségletek kielégítésére kell törekednie. Törekszünk arra is, hogy minimalizáljuk a humanitárius segélyezés negatív hatásait, vagyis arra, hogy a kedvezményezettek ne legyenek túl sokáig külső segélyezésre utalva. 9. Egyaránt felelősek vagyunk azokért, akiknek segíteni akarunk, és azoknak is, akiktől a forrásokat kapjuk. 10. Tájékoztató és hirdetési tevékenységünk során a katasztrófák áldozatait méltósággal bíró emberi lényeknek kell tekintenünk, nem pedig szánalomra méltó, remény nélküli lényekként.


zódott intézményes tudás ugyanakkor olyan egyedi lehetőséget is jelent a térség országai számára, amelyet ki kell használni. Az államépítés összetett, többdimenziós folyamatát külső résztvevő csak nehezen tudja megérteni vagy befolyásolni. Emiatt a közép-európai országok előnyt élveznek, hiszen friss tapasztalataikat tudják megosztani az azt igénylő országokkal. Az alapítók ezt az egyedi lehetőséget érzékelve hozták létre 2005 őszén a budapesti székhelyű Demokratikus Átalakulásért Intézetet. Egy olyan intézet megalapításának az ötlete, amely összegyűjti és megosztja másokkal a demokratikus átalakulás tapasztalatait, Mark Palmertől származott, aki az Egyesült Államok budapesti nagyköveteként szolgált az 1980-as évek végén. A végleges tervet a magyar külügyminiszter Santiago de Chilében, a Community of Democracies Miniszteri Konferenciáján ismertette, ahol felkérték Dr. Gyarmati Istvánt az Intézet vezetésére. Az Intézet megalakulását Sólyom László, a Magyar Köztársaság Elnöke jelentette be 2005 szeptemberében az ENSZ 60 éves jubileumát ünneplő Közgyűlésben. Az ICDT legfontosabb céljának a demokratikus átalakulás során szerzett tapasztalatok átadását tartja. A mai nemzetközi politikában felkapottá vált a demokrácia „terjesztése”, ami azonban gyakran ellentmondásos, a helyi igényeknek nem megfelelő programokban jut kifejezésre. Az ICDT pontosan ezt szeretné elkerülni, amikor kifejezetten csak azokban az országokban kezdeményez programokat, amelyek hajlandóak végigmenni a demokratikus átalakulás hosszú és kimerítő útján, illetve amelyek már felmutattak eredményeket a demokratizálás terén. Ahelyett, hogy általában véve demokráciát szeretne exportálni, arra törekszik, hogy pragmatikusan meghatározott célok mentén állítson fel stratégiát az egyes országok vagy térségek számára. Ebbe belefoglalja a helyi igényeket is, amelyeket az ICDT igyekszik minél kiteljesedettebb formában érvényre juttatni a programok során. Ez az, amit az ICDT megfogalmazása szerint „demokráciaimportnak” nevezhetünk. Az Intézet igyekszik a demokratikus átalakulást folyamatként vizsgálni, és azt bemutatni, hogy a térségünkben létrejött fiatal demokráciák milyen problémákkal és nehézségekkel találkoztak, illetve milyen sikereket értek el a diktatúrából a demokráciába való átmenet során. Az Intézet filozófiája alapján a célországok mind a hibákból, mind a sikerekből tanulhatnak, de a megfelelő következtetéseket és konkrét lépéseket egy-egy adott intézmény kialakítása felé már saját maguknak kell megtenniük. Az ICDT a következő stratégiát alkalmazza működése során: Támogatja azokat az országokat, amelyek demokratizálni akarnak, azáltal, hogy megosztja a közép-európai átalakulás során szerzett tapasztalatokat. Felveszi a kapcsolatot az átalakulás folyamatát befolyásolni képes kulcsszereplőkkel, és igyekszik őket meggyőzni őket, hogy vállaljanak szerepet abban. Modellt állít fel, amelyet a demokratikus átalakulás és konszolidáció során az egyes országok helyzetéhez igazítva követni lehet.


Közvetítő szerepet játszik különböző kultúrák, népcsoportok és régiók között azáltal, hogy párbeszédet generál közöttük. Működésének elmúlt lassan három éve során az ICDT nyolc programot zárt le, amely 15 országot érintett Afrikában, Ázsiában és Európában. A jelenleg futó hat program lényegében a világ minden régióját lefedi. A jövőbeli tervekben szerepel, hogy az ICDT kiterjeszti a tevékenységét olyan területekre is, mint Közép-Ázsia vagy Latin-Amerika, illetve még nagyobb hangsúlyt fog fektetni a szub-szaharai térségre. Mindezen programok előkészületei már megkezdődtek. Természetesen az Intézet számára továbbra is kiemelt fontosságú lesz a Balkán, illetve Kelet-Európa, amit a térségben már futó és a jövőben tervezett projektek is bizonyítanak. Az ICDT munkáját segíti a Nemzetközi Tanácsadó Testület, amelynek olyan prominens személyiségek is a tagjai, mint Janusz Onyszkiewicz, az Európai Parlament alelnöke; Madeleine Albright, a Clinton-kormányzat külügyminisztere; Kim Campbell, Kanada volt miniszterelnöke; Emil Constantinescu, Románia volt elnöke; Mr. M.S. Gill, az indiai parlament felsőházának képviselője; Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt Elnöke; Ricardo Lagos, Chile volt elnöke; Mark Palmer, az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete. A Nemzetközi Tanácsadó Testület mellett működik az ICDT Kormányzati Tanácsadó Testülete, amely évente kétszer találkozik, és amelybe mára több mint 40 ország jelölt képviselőt. Ezen felül szoros együttműködést alakított ki számos más nem kormányzati szervezettel és nemzetközi szervezettel. Az ICDT programjait az alábbi három pillér mentén szervezi: 1) Interregionális együttműködés: célországok között kialakuló vagy határokon átívelő együttműködések létrehozása és támogatása a V4-es együttműködés mintájára, hiszen a regionális stabilitás kulcstényezője és előfeltétele a teljes demokratikus átalakulásnak. 2) Demokratikus eszközök kialakítása: azoknak a technikáknak a kialakítása és meghonosítása a cél, amelyek segítségével a helyi társadalom fenntarthatóvá tudja tenni, illetve meg tudja reformálni a politikai intézményeit. 3) Fenntartható demokrácia: a politikai átalakulásnak természetesen vannak vesztesei is, akiknek magára hagyása negatívan hat az egész folyamatra. Éppen ezért külön és kiemelt figyelemmel kísérve kell kezelni a hátrányos helyzetű csoportok védelmét szolgáló programokat. Az Intézet tisztában van vele, hogy mindezek a pillérek egyszerre szükségesek ahhoz, hogy a demokratizálódás folyamata fenntartható maradjon. Az Intézet létrejötte és működése is fontos lehetőséget jelent Magyarország számára, hogy aktívabban részt vállaljon a demokratizálási folyamatok elősegítésében, ezáltal is teljesítve a magyar külpolitika azon célját, hogy hazánk a demokrácia és a jogállamiság értékeit védje, és tevőlegesen képviselje a világban.

55

Magyar NGO-k az államépítés komplex tevékenységében A nem kormányzati szervezetek sokrétű segélyezési és fejlesztési programjaik révén fontos szerepet tölthetnek be a nemzetközi államépítési tevékenységben. Sikerüket elősegíti, ha megfelelő a koordináció a konfliktus utáni újjáépítést végző többi szereplővel. E tekintetben nagy előrelépést jelent az államépítés komplex felfogása, mely tudatosítja a résztvevőkkel, hogy céljaikat csak közösen munkálkodva tudják elérni.

Azon szervezetek, melyek segélyezéssel foglalkoznak, gyakrabban vállalnak feladatokat olyan államokban, melyekben még az adott időszakban is folynak harci tevékenységek, illetve melyek csak nemrég jutottak túl egy erőszakos konfliktuson. Ilyen esetekben különösen fontossá válik a hadsereggel történő együttműködés. A magyar PRT felállítása jelentős szemléletbeli és gyakorlati változást hozott e téren. Míg a Magyar Baptista Szeretetszolgálat szerint sem Koszovóban, sem Irakban nem volt igazán megfelelő a koordináció, addig a bagláni misszióval számos területen képesek együtt dolgozni. Az Afganisztánban szerepet vállaló szervezetek több szempontból is előnyösnek tartják az együttműködést. Egyik oldalról fontos számukra, hogy a magyar katonák képesek garantálni biztonságukat, ám talán még ennél is lényegesebb az az infrastruktúra, melyet a PRT a helyszínen kiépít, s amelyet az NGO-k használatba vehetnek. Adott esetben rendkívül hasznos lehet, ha egy magyar szervezet használhatja a hazájának hadserege által felállított tábori kórházat, s nem valamely idegen nemzet vagy NGO egészségügyi létesítményébe kell bekönyörögnie magát. Másik oldalról a szervezet sikerei növelhetik a lakosság körében a magyar katonákkal szembeni bizalmat, s így közvetve ők is hozzájárulhatnak a misszió biztonságához. A hadsereg és az NGO-k közötti kapcsolat ugyanakkor több problémát is felvet, s a világ minden táján nagy elméleti és gyakorlati jelentőségű vitákat generál. A katonákkal való együttműködés egyik gátja abban rejlik, hogy a nem kormányzati szervezetek félnek, hogy e kooperáció révén elvesztik a lakosság bizalmát, mivel a lakosság szemében megkérdőjeleződhet semlegességük. Ilyen értelemben tehát, habár a katonák elfogadottságát adott esetben növelheti a hazájukat képviselő NGO tevékenysége, a helyzet pontosan ezzel ellentétes, s emiatt e szervezetek érthető módon vonakodva vesznek csak részt ilyen feladatmegosztásban. Nem kevésbé problémás a két szereplő gondolkodásmódjának eltérése, s

56

az, hogy a hadsereg struktúrája, parancsnoki lánca, stratégiája és céljai korántsem feltétlenül kedveznek a fejlesztési feladatok végrehajtásának. Amint ebből is látható, a kooperáció zökkenőmentes működése további finomításokat tesz szükségessé a kapcsolatok terén, s erősen próbára teszi mind a katonai szervezet alkalmazkodását, mind pedig az NGO-k találékonyságát. Javulásról lehet beszámolni a Külügyminisztérium és a civil szféra kapcsolata terén is az elmúlt néhány évben. A NEFE főosztály létrejöttét a nem kormányzati szereplők jelentős előrelépésnek tekintik, mivel hosszú idő után beindult a folyamatos párbeszéd a minisztériummal. A PRT felállítása óta hasonlóan javult a kommunikáció az NGO-k és a hadsereg között. Az ICDT némileg stabilabb országokban vállal szerepet, ezért kevésbé van ráutalva a hadsereg és az állami szféra támogatására. A demokratikus átalakulásról összegyűjtött nemzetközi tapasztalatai azonban éppúgy hasznosak lehetnek e partnerek számára, mint ahogy az ő stabilizálási tapasztalataik átadása erősítheti az Intézet tevékenységét. És hogy miért fontos, hogy magyar NGO-k is létezzenek? Miért nem elég beállnunk a nagy nemzetközi nem kormányközi szervezetek mögé? A válasz részben szubjektív, részben pedig hasznossági alapra vezethető vissza. Előző értelemben természetesen jóleső érzés, amennyiben az ember magyarként, magyar szervezet munkatársaként, magyar adományokból végezhet segélyezési és fejlesztési feladatokat a világ minden táján. A nemzeti büszkeség ilyenkor gyakran nem csupán a munkatársakat, de a tevékenységről szóló hírek olvasóit is megérinti. Ám még ha el is tekintünk attól, hogy milyen fontos lehet számunkra az, hogy saját nemzeti színeinkben végezhetünk ilyen feladatokat, akkor is találhatunk olyan érveket, melyek alátámasztják a magyar NGO-k szerepvállalásának szükségességét. Ezen argumentumok elsősorban hazánk speciális történelmi, politikai és morális pozíciójából erednek. A magyar szervezetek számos olyan országba is eljuthatnak, ahova az Egyesült Államok vagy valamely európai nagyhatalom által támogatott szervezetek soha nem tehetnék be a lábukat (ilyen pl. Csecsenföld), ami különösen nagy mozgásteret biztosít a számunkra. Tranzíciót megélt országként sajátos tapasztalatokkal rendelkezünk a jogállamiság, a demokrácia és a civil társadalom építése, fejlődése, a gazdasági átalakítás nehézségei vagy éppen a hadsereg feletti demokratikus kontroll megteremtése terén. Nem kormányzati szervezeteink nagy része maga is a demokratikus átalakulás éveiben született meg, munkatársaik évtizedes tudást halmoztak fel arról, hogy milyen módon lehet egy ilyen környezetben tevékenykedni. Ez a történelmi tapasztalat a világ számos táján hasznosítható, s feltehetően senki nem képes átadni annál jobban, mint a célország civil szektorát közvetlen módon megcélozni képes hazai NGO-k. A fentiekből is egyértelműen látható, hogy az állami, a katonai és a nem kormányzati szereplők közötti koordináció nagyban hozzájárulhat Magyarország jövőbeni sikereihez az államépítés komplex tevékenysége terén.



57

Hazánk válaszadási képességének értékelése A világtörténelem során azon államok bizonyultak sikeresnek, melyek megértették koruk jellemzőit, és azokra képesek voltak megfelelően reagálni. E két feltétel az, amelyre figyelmet kell fordítanunk akkor, amikor Magyarország nemzetközi politikai stratégiájára tekintünk. Az az ország, mely félreérti a körülötte zajló eseményeket, vagy amely azokat egy már elmúlt világ fogalmain és gondolkodási keretein belül értelmezi, kudarcra van ítélve. A változások felismerése sem elégséges azonban, ha nem vagyunk képesek kidolgozni a megfelelő eszközöket, ha nem vagyunk hajlandóak megtenni a szükséges lépéseket, és ha nem hozzuk törekvéseinket összhangba a képességeinkkel. A működésképtelen államok problémájának előtérbe kerülése minden kétséget kizáróan egyike azoknak a jelenségeknek, melyek meghatározzák korunkban a nemzetközi politikai viszonyokat. Az állami gyengeség következményeinek sajátosságai szükségessé teszik a biztonságpolitikai gondolkodásmód részleges átalakulását, az általa lefedett kérdések kiterjesztését. A fenyegetések hagyományos, katonai kezelése elégtelennek bizonyult. Az afganisztáni és iraki hadjáratok megmutatták, hogy a terrorizmus kihívása ellen pusztán katonai erővel harcolni nem lehet. Ez egyrészt a nem katonai eszközök fokozottabb alkalmazását vonta maga után, másrészt pedig azok növekvő koordinációját a katonai elemekkel. A működésképtelen államok és a globális fenyegetések jelenségeinek kapcsolódásai hívták életre az államépítés elméletét és gyakorlatát.

58

A hagyományos biztonságpolitikai gondolkodás elsősorban az erős államok katonai hatalmával szembeni védekezés különböző módozataival, az erőegyensúly felbomlásából adódó instabilitással, illetve a más államokkal szembeni érdekérvényesítés egyes lehetőségeivel foglalkozott. Jelenleg azonban számos olyan fenyegetéssel kell szembenéznünk, mint pl. a szervezett bűnözés, a terrorizmus vagy a globális járványok, melyek gyökerei részben éppen az állami gyengeségben rejlenek. A globális kihívásokkal szemben csak akkor lehet eredményesen felvenni a küzdelmet, ha a világ országai képesek hatékonyan együttműködni, akaratukat és politikáikat egyeztetni. Ez azonban lehetetlen, ha egyes államok nem is rendelkeznek kormánnyal. Vagy ha a kormány még névlegesen létezik is, nincsenek elégséges kapacitásai ahhoz, hogy a szükséges lépéseket kivitelezze. E működésképtelen államok képtelenek felvenni a harcot a területükön megjelenő bűnözői csoportokkal és terroristákkal, nem tudják visszaszorítani a fertőző betegségeket, s a kilátástalan nyomor elől menekülő tömegeket indíthatnak útjukra. A nemzetközi közösségnek tehát érdeke, hogy világunk minél nagyobb területe álljon hatékony állami ellenőrzés alatt. E követelményt a népszuverenitás eszméjével összeegyeztetve elsősorban csak a létező állami keretek megerősítésével, illetve teljes hiányuk esetén azok kiépítésével lehet elérni. A birodalmi gondolkodás, a protektorátusok léte ma már legfeljebb átmeneti megoldásként szolgálhat, a cél mindenképpen a stabil, demokratikus államok kiépítése kell, hogy legyen. Olyan társadalmak kialakulásához kell segédkezni, ahol az emberek biztonságban élhetnek, s a jövő a stabilitás és a fejlődés ígéretét hordozza magában. Legitim kormányokra van szükség, s olyan államokra, melyek nem csupán a társadalomtól elkülönülő, absztrakt „létezők”, hanem sokkal inkább az ott élők erkölcsi kultúrájának megtestesítői és garantálói. Az államépítés fogalma tehát ilyen politikai rendszerek létrejöttének, kifejlődésének elősegítését jelenti, nem pedig valamiféle „rendszerimportot”, nem egy kívülről kikényszerített állam felállítását. Az eddigiekből is látszik, hogy e feladat rendkívül komplex, s ennek megfelelően számos különböző gondolkodásmódú, más-más eszközökkel rendelkező, eltérő feladatokat ellátó szereplő együttműködését követeli meg. Az egyik leglényegesebb feltétel természetesen az érintett ország lakosságából kiemelkedő vezetők hajlan-


dósága a részvételre, hiszen bármilyen külföldi erő csak velük együttműködve képes államot „építeni”. Maga az államépítést végző külső fél is számos szereplőt tömörít. Az alapvető biztonság megteremtését a hadseregek és a rendőri erők végzik el. A gazdasági újjáépítés és intézményépítés feladata elsősorban az államok segélyeire, adományaira, az általuk kiküldött szakértők tevékenységére épül, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, mekkora jelentőségük van ma már ezen a téren a civil szereplőknek és a vállalatoknak, akik befektetési és fejlesztési tevékenységükkel, illetve a helyi civil szektor létrejöttét segítő aktivitásukkal járulnak hozzá az államépítés sikeréhez. Hazánk még csak tanulja, miként képes e globális kihívásra megfelelő választ nyújtani – de nincs ezzel másképp a világ többi állama sem. A magyar hadsereg sikeresen vesz részt a balkáni és afganisztáni műveletekben, s katonáink mind az általános feladatok ellátása során, mind pedig a különböző „niche”-tevékenységek keretében jó hírnevet szereztek maguknak és országuknak. A jövőben azonban jelentős kihívások elé néz mind az afganisztáni PRT, amely várhatóan többnemzetiségűvé válik, s létszáma is növekedni fog, mind pedig a balkáni misszió, ahol Peć központtal Nyugat-Koszovóban fogjuk összevonni erőinket. A honvédelem számára a jövőben is megoldandó feladatként jelentkezik az államépítés számos nem katonai elemével összehangolt cselekvés kialakítása. A magyar közvélemény, és időnként a politikai légkör sem kedvező a hadsereg számára, hiszen sem a magyar katonák külföldi bevetése, sem pedig a katonai költségvetés növelése nem találkozik kifejezett helyesléssel. Az állami fejlesztési tevékenység terén is sok még a tennivaló annak érdekében, hogy hazánk a nemzetközi elvárásoknak megfeleljen. Fontos tényező e tekintetben hazánk teherbírása, hiszen a jelenlegi, nehezebb gazdasági körülmények között érthető, ha erőforrásainkat nem más országok fejlesztésére fordítjuk. Ezt azonban mindig annak a fényében kell nézni, hogy a nemzetközi fejlesztési tevékenység a világ stabilitása és a fenntartható gazdasági fejlődés érdekében rendkívüli jelentőséggel bír. Az NGO-szektor országunk méretéhez képest meglehetősen aktívnak mondható, és világszerte elismert eredményeket ért el, ezt azonban jórészt önállóan, saját indíttatásból és a többi szereplővel csak kevéssé összehangoltan tette. A PRT és a NEFE-főosztály létrejötte mindenesetre ezen a téren is pozitív változásokat hozott, s a közös munka révén feltehetően további fejlődés is várható. Alig van nyoma viszont az üzleti szféra bevonásának vagy az erre tett kísérleteknek, ahogy a szektor önálló kezdeményezései is meglehetősen kezdetlegesnek mondhatóak. A fentiek alapján megállapítható, hogy hazánkban megkezdődött az a folyamat, amely a működésképtelen államok és az államépítés problémaköre fontosságának felismeréséhez, és megfelelő kezeléséhez vezethet. Az elmúlt évek gyakorlata az egyes szereplők számára is számos tapasztalatot hozott, ami hazánk reakcióképességét nagyban növelte. Négy területen azonban továbbra is jelentős fej-


lődésre lenne szükség annak érdekében, hogy Magyarország a legoptimálisabb választ legyen képes adni ezen aktuális kihívásra, ezek pedig a kutatás, a képességek, a koordináció és a kommunikáció területei (4K). Kutatás – Hazánkban a jelen kötetben tárgyalt probléma felismerése még csak részben történt meg. A működésképtelen államok által jelentett fenyegetéssel szemben sajnos nem csupán a rendkívül hasznos tudományos szkepszis, de olykor az ösztönös elutasítás is érzékelhető. Örvendetes ugyanakkor, hogy ma már Magyarországon is egyre többen és egyre számosabb aspektusból vizsgálják a kérdést, ami idővel hozzájárulhat ahhoz, hogy a nemzetközi politikaelmélet és az államépítésben érintett egyéb tudományterületek a gyakorlati szakpolitikák számára is hasznos tanácsokat nyújtsanak. Továbbra is hiányzik azonban egy olyan átfogó kutatás, mely a problémakört behatóan, s kifejezetten Magyarország szempontjából vizsgálná. Képességek – Hazánk teherbírásának a jelenlegi katonai és fejlesztési vállalások többé-kevésbé megfelelnek, bár a jövőben mind a két területen további erőforrások bevonása lenne szükséges. Részben kiaknázatlan a magyar civil társadalomban rejlő lehetőségek többsége, beleértve a különböző NGO-k által összegyűjtött tudásbázist, a társadalommal való közeli kapcsolatot, legitimációs funkciót, s azt a különleges szerepet, amit az államépítés területén kulcsszerepet játszó civil szektor támogatásában képesek játszani. Bár az utóbbi években a Külügyminisztérium részéről érzékelhető volt némi nyitás a nem kormányzati szervezetek és a társadalom széles rétegei felé, a további kapcsolatok kialakítása mindkét szereplő számára komoly lehetőségeket rejt magában. Koordináció – A fent bemutatott szereplők tevékenysége akkor válhat igazán hatékonnyá, ha azt megfelelően együttműködve képesek végezni. A hadsereg által nyújtott biztonság, az állami szektor felől érkező anyagi források és az NGO-k társadalmi bázisa, valamint a fejlesztési tevékenységek kivitelezésére való képességük összehangolása nagyban növelheti az államépítés kivitelezésének hatékonyságát. Az egyes szereplők eltérő logikája, céljai, az ezek következtében fellépő, korábban tárgyalt érdekkülönbségek azonban arra mutatnak rá, hogy a koordinációnak semmiképpen sem hierarchikusnak kell lennie, hanem a kölcsönös tanulásra, a hálózatszerű együttműködésre kell épülnie, törekedve a magyar szereplők tevékenységének összehangolására (de legalábbis az érdekütközések elkerülésére), és beillesztésükre a nemzetközi államépítési tevékenység más nemzetiségű résztvevőinek munkájába. A nemzeti koordinációt tehát a nemzetközi együttműködés és az egyes szereplők eltérő érdekei, feladatai által jelentett korlátok között, azokat nem sértve kell a lehető leginkább elmélyíteni. Kommunikáció – Végül mindenképpen kulcsszerepe lehet a probléma kommunikációjának mind az egyes szereplők köreiben, mind pedig a szélesebb társadalom felé. Egyrészt szükséges az államépítés fogalmának meg-

59

ismertetése mind a hadseregen, mind az államigazgatás kapcsolódó területein, mind pedig a civil és üzleti szektorban annak érdekében, hogy ezek a szereplők a lehető legoptimálisabb módon legyenek képesek mozgósítani képességeiket. Nélkülözhetetlen a társadalom számára nyújtott ismeretterjesztés is, hiszen a működésképtelen államok és az általuk kibocsátott fenyegetések a köztudatban aligha kapcsolódnak össze, így a magyar lakosság sem érti, miért kell katonáink életét veszélyeztetni távoli missziókban, miért kell komoly pénzeket fejlesztésekre költeni, s miért nem a hazai rászorulókat segítik, a hazai problémákat elemzik a magyar NGO-k. Így viszont sem támogatottsága, sem pedig megfelelő legitimitása nem lesz a magyar szerepvállalásnak, ami egy demokráciában magának a tevékenységnek a létjogosultságát is megkérdőjelezi. A felvilágosult közvélemény kialakítása tehát a jövő egyik fontos feladata, melyet egyrészt az államnak, másrészt pedig – a politikát gyanakvóan szemlélő vagy éppen aligha figyelő embereket megcélzandó – a társadalommal közvetlenebb kapcsolatot ápoló egyes nem kormányzati szerveknek kell felvállalniuk.

60

Bár természetesen e kötet szerzői sem kívánják azt állítani, hogy az államépítés a magyar kül- és biztonságpolitikai napirend elsőszámú kérdése kell, hogy legyen, a jelenlegi nemzetközi viszonyokhoz való megfelelő alkalmazkodás révén azonban Magyarország nem csak biztonságát, de nemzetközi elismertségét és mozgásterét is bővítheti. A korlátozott erőforrásaink adta keretek között szükséges a megfelelő kutatások lefolytatása annak érdekében, hogy a fenyegetés mértékét és a legoptimálisabb választ meghatározhassuk. Létre kell hozni, illetve tovább kell fejleszteni a felhasználható képességeinket, nagy hangsúlyt fektetve a civil társadalomban rejlő, mozgósítható erőforrásokra, azokra a „puha”, tudásbázisú területekre, ahol hazánk egyedi hozzáadott értéket képviselhet a nemzetközi mezőnyben. Fokozni kell az egyes szereplők tevékenységeinek koordinációját az államépítés komplex feladatrendszerének kivitelezése érdekében, ugyanakkor el kell kerülni mozgásterük túlzott korlátozását, sajátos logikájuk sérelmét. Végül, a tevékenység egészének demokratikus legitimitását és hatékonyságát biztosítandó, ki kell alakítani a kommunikációs tevékenység kereteit, hogy a magyar szerepvállalás eredményeivel ne csak a nemzetközi közösség, de a hazai lakosság is tisztában legyen.


Válogatott irodalom

EUFOR-Althea hivatlos honlapja: http://www.euforbih.org/eufor/ FRIEDMANN Viktor (2007): A konfliktuskezelés új terepei – Az államon belüli konfliktusok regionális, inter- és transznacionális dimenziói, Kül-világ 4(3-4) pp. 75-99

A NEFE Társadalmi Tanácsadó Testülete. KÜM honlapja (http://www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/ Kulpolitikank/Nemzetkozi_fejlesztes/nemz_fejl/NEFE+TTT.htm, 2008. január 18.)

FUKUYAMA, Francis (2004): State-Building. Governance and World Order in the 21st Century. New York: Cornell University Press.

A Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Társadalmi Tanácsadó Testület szervezete és működési rendje. Budapest, 2003. szeptember 9. KÜM honlapja (http://www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/Nemzetkozi_ fejlesztes/nemz_fejl/NEFEFO+TTT+SZmSZ.htm, 2008. január 18.)

HELMINGER, Paul (2002): The economic consequences of September 11, 2001 and the economic dimension of anti-terrorism. General Report for the NATO Parliamentary Assembly. (http://www.nato-pa.int/default. asp?SHORTCUT=248, 2007. december 29.)

A világ helyzete 2005, Föld Napja Alapítvány, Budapest

HORVÁTH Zoltán - SZÉP László (2007): NATO-transzformáció és a magyar haderőreform In.: Új Honvédségi Szemle 2007/1

AREND, Anthony Clark – BECK, Robert J., International Law and the Use of Force. London: Routledge. Asylum levels and trends in industrialized countries, 2007. UNHCR (http://www.unhcr.se/Pdf/statistics/2007_ Asylum_Report.pdf, 2008. január 22.) BALI, Ash Ü. (2005): Justice Under Occupation. The Yale Journal of International Law, 30(347), pp 431-472. BELLAMY, Alex J., Wheeler, Nicolas J. (2005): Humanitarian Intervention in World Politics. In: Baylis, John, Smith, Steve, eds., 2005. The Globalization of World Politics. Oxford: Oxford University Press. pp 556-575 Beszámoló a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Tárcaközi Bizottság (NEFE TB) részére a 2006. évi nemzetközi fejlesztési együttműködési (NEFE) tevékenységről és a 2007. évre tervezett feladatokról. KÜM honlapja (http://www. kulugyminiszterium.hu/NR/rdonlyres/494E2DC7-290B-4A88-AE83-2954AED8651A/0/beszamolo2006vegl2.doc, 2008. március 12.) BOLDIZSÁR Gábor (2006): Magyar katonák a békéért. In.: Új Honvédségi Szemle 2006/1 CAPLAN, Richard (2004): International Authority and State Building. Global Governance, 10, pp53-65 Cocaine trafficking in West Africa. The threat to stability and development (with special reference to Guinea Bissau), 2007. UNODC. (http://www.unodc.org/documents/data-and-analysis/west_africa_cocaine_report_2007-12_en.pdf, 2008. február 25.) DOBBINS, James, McGinn, John G. (2004): America’s Role in Nation Building from Gemany to Iraq. Rand Publication. (http://www.rand.org/publications/MR/MR1753/, 2007. október 15.) DOBBINS, James, McGinn, John G. (2005): The UN’s Role in Nation Building from Congo to Iraq. Rand Publication. (http://www.rand.org/publications/MR/MR1833/, 2007. október 15.) DOBBINS, James, McGinn, John G. (2007): The Beginner’s Guide to Nation-Building. Rand Publication. (http:// www.rand.org/pubs/monographs/2007/RAND_MG557.pdf, 2007. október 6.) DORFF, Robert H. (1996): Democratization and Failed States. Parameters, Summer, pp 17-31. (http://carliste-www. army.mil/unsaw/parameters/96summer/dorff.htm, 2007. augusztus 15. ) DORFF, Robert H. (2004): State Failure and Responding to It. (http://www.isanet.org/noarchive/dorff.html, 2007. augusztus 15.)

Hungary – New developments, trends and in-depth information on selected issues. 2006 national report (2005 data) to the EMCDDA by the Reitox National Focal Point (http://www.emcdda.europa.eu/attachements.cfm/att_41369_ EN_hu.pdf, 2008. február 1.) IGNATIEF, Michael, (2003b): State Failure and Nation-Building. In: Holzgrefe, J. L., Keohane, Robert E., eds., Humanitarian Intervention. Cambridge: Cambridge University Press. Pp 299-321. ILISICS Zoltán (2006): Magyarország lehetséges szerepvállalása a béketámogató műveletekben. In.: Új Honvédségi Szemle 2006/2 ISAF hivatalos honlapja: http://www.nato.int/ISAF/ ISBELL, Paul – SANDELL, Rickard (2006): New landscapes, new challenges: the changing strategic horizon. Real Instituto Elcano (http://www.realinstitutoelcano.org/documentos/244.asp, 2008. január 12.) KATONA Magda (2007): Új biztonsági kihívások Afganisztánban. In.: Új Honvédségi Szemle 2007/5 KFOR hivatalos honlapja: http://www.nato.int/KFOR/ KISS Judit (2007): A magyar nemzetközi fejlesztéspolitika a számok tükrében. Budapest: HAND – Aid Watch munkacsoport. KRASNER, Stephen D. (2004): Sharing Sovereignty. International Security, 29(2), pp 85-120. LANDESZ Tamás – TAKÁCS Judit – TÁLAS Péter (2006): További magyar szerepvállalás Afganisztánban 1. In.: Új Honvédségi Szemle 2006/10 LANDESZ Tamás – TAKÁCS Judit – TÁLAS Péter (2006b): További magyar szerepvállalás Afganisztánban 2. In.: Új Honvédségi Szemle 2006/10 LIJPHART, Arend (2002): The Wave of Power-Sharing Democracy. In: Reynolds, Andrew, ed., 2002. The Architecture of Democracy. New York: Oxford University Press. pp 37-54. MACK, Andrew et al. (2005): Human Security Report 2005. Human Security Centre – University of British Colombia. Oxford University Press, New York – Oxford. Elektronikus formátumban: http://www.humansecurityreport.info/ content/view/28/63/

DORFF, Robert H. (2005): Failed States after 9/11. International Studies Perspectives, 6(1), pp 20-34.

MACK, Andrew et al. (2006): Human Security Brief 2006. Human Security Centre – University of Bri-tish Colombia. (http://www.humansecuritybrief.info/, 2007. január 18.)

ETZIONI, Amitai (2004): A Self-Restrained Approach to Nation-Building by Foreign Powers. International Affairs, 80(1), pp 1-17.

Magyarország Afganisztáni missziójáról: http://www.honvedelem.hu/rovat/24/prt-afganisztan.html, illetve http://www. hm.gov.hu/honvedseg/missziok/afganisztan_prt

Magyarország balkáni katonai misszióiról: http://www.honvedelem.hu/rovat/184/balkan.html Magyarország katonai misszióiról: http://www.hm.gov.hu/honvedseg/missziok MAIR, Stephan, Ottaway, Marina (2004): States at Risk and Failed States. Policy Outlook. Carnegie Endowment. (http://www.carnegieendowment.org/files/Ottaway_outlook3.pdf, 2007. szeptember 14.) MARTON Péter (2006): A liberális vs. a libertariánus Leviatán, avagy Predator vs. Alien az államkudarc kritikai elméletében, in Marton Péter (szerk.): Államok és államkudarcok a globalizálódó világban. Budapest: Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja pp. 12-41 MARTON Péter blogja: http://www.statefailure.com NÉMETH Bence (2006): Magyar érdekszféra: a Kárpát-Balkán régió? 1. In.: Új Honvédségi Szemle 2006/8 NÉMETH Bence (2006): Magyar érdekszféra: a Kárpát-Balkán régió? 2. In.: Új Honvédségi Szemle 2006/9 OTTAWAY, Marina (2002): Nation-Building. Foreign Policy, 4, pp 16-24. Összefoglaló. Beszámoló a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Tárcaközi Bizottság (NEFE TB) részére a 2005. évi nemzetközi fejlesztési együttműködési (NEFE) tevékenységről és a 2006. évre tervezett feladatokról c. anyagról. KÜM honlapja (http://www.kulugyminiszterium.hu/NR/rdonlyres/2FEAE204-024C-4900-99CE8833B1C07AFE/0/060306_2006_tb_beszamolo.pdf, 2008. január 18.) PARAGI Beáta – SZENT-IVÁNYI Balázs – VÁRI Sára (2007): Nemzetközi fejlesztési segélyezés. Budapest: KÜM. PATRICK, Stewart (2006): Weak states and global threats: fact or fiction, The Washington Quarterly 29(2) pp. 27-53 Protecting refugees and the role of the UNHCR, 2007-2008. (http://www.unhcr.org/basics/BASICS/4034b6a34.pdf, 2008. február 4.) SZENES Zoltán (2005): Válaszúton a magyar biztonságpolitika. In.: Új Honvédségi Szemle 2005/12 Tájékoztató a NEFE TTT 2006. február 10-i üléséről. KÜM honlapja (http://kulugyminiszterium.hu/NR/ rdonlyres/26512F13-2AF8-48F2-808C-04976FB5A046/0/TTT_20060210_ules.pdf, 2008. január 18.) TALENTINO, Andrea Kathryn (2002): Intervention as Nation-Building. Security Dialogue, 33(1), pp 27-43. THE FUND FOR PEACE (2005, 2006, 2007): The Failed States Index. Foreign Policy TOWNLEY, Stephen (2005): Perspectives on Nation-Building. The Yale Journal of International Law, 30(347), pp 357-365. Transnational organized crime in the West African region, 2005. UNODC. (http://www.unodc.org/pdf/transnational_ crime_west-africa-05.pdf, 2007. január 17.) UNDP támogatás Magyarországnak. KÜM honlapja (http://www.kulugyminiszterium.hu/kum/hu/bal/Kulpolitikank/ Nemzetkozi_fejlesztes/nemz_fejl/UNDPtamogatasMagyor.htm, 2008. január 18.) WAGNER Péter (2007): A NATO és Magyarország szerepvállalása az afganisztáni válságkezelésben. In.: Külügyi Szemle 2007 tavasz WAGNER Péter (2007): Magyarország Afganisztánban: biztonság és fejlesztés Baglán tartományban . In.: Új Honvédségi Szemle 2007/9

Képek, ábrák jegyzéke 9. oldal: Az adatok forrása: Fund for Peace, World Bank 10. oldal: US Federal Government 2001 11. oldal: Wikipedia 12. oldal: Central Intelligence Agency 13. oldal: Az adatok forrása: World Tourism Organization 15. oldal: Az adatok forrása: UNHCR 2008 17. oldal: © 2003-2008 Honvédelmi Minisztérium 18. oldal: © 2003-2008 Honvédelmi Minisztérium 19. oldal: © NATO 22. oldal: © EU 26. oldal: © NATO 29. oldal: Az adatok forrása: BM-BÁH 30. oldal: Az adatok forrása: UNHCR 2008 35. oldal: © 2003-2008 Honvédelmi Minisztérium 40. oldal: © 2003-2008 Honvédelmi Minisztérium 42. oldal: © 2003-2008 Honvédelmi Minisztérium 43. oldal: © 2003-2008 Honvédelmi Minisztérium 48. oldal: Az adatok forrása: OECD-DAC 2007 51. oldal: © 2003-2008 Honvédelmi Minisztérium 53. oldal: © Magyar Baptista Szeretetszolgálat 53. oldal: Téglagyár Etehadban © Fekete Dániel, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet 54. oldal: Sustainable Democracy: Protecting the Rights of Vulnerable Groups in Mali, Morocco and Mongolia (konferencia) © Demokratikus Átalakulásért Intézet 56. oldal: Mezőgazdasági tanfolyam © Fekete Dániel, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet 58. oldal: © 2003-2008 Honvédelmi Minisztérium 60. oldal: GNU Free Documentation License, Andre Engels

ISBN 978-963-06-5076-2 Kiadja a Corvinus Külügyi és Kulturális Egyesület

Globális felelősség. Magyarország részvétele a nemzetközi államépítési tevékenységben. Szerkesztette Friedmann Viktor

Recommend Documents