Glam Nation A Crossroads Irodalmi forgatag ismertetője a stílusról és a magyar képviselőiről!
Csillámpor nélkül... „Avagy, amit mindig is meg akartál kérdezni, de túl részeg voltam, hogy válaszoljak!” – Nagy Márton Egy felejthetetlen nyár volt… Egy hűvös lépcsőházban kaptattam fölfelé, kezemben egy üveg Metaxával, és már majdnem beléptem, mikor a nyitott ajtónál egy feszes gitárjáték hallatszott. Haverom a monitor előtt áll és csak tátott szájjal bámult. Az italt levágtam az asztalra és odamentem. Egyszerűen lenyűgöző volt, egy srác állt a videóban, egyedül, kezében egy gitárral és olyan lélekkel teli
dalt
játszott,
ami
megremegtette
a
térdemet.
Fokozatosan gyorsított, hogy éreztesse a lendületet. Mintha fojtogatta volna a gitárt. A dal címe „Desert Storm” volt és meg kell hagyni, nem csak a lelkében tükröződő vihart észlelhettük belőle, hanem a már-már orgazmus közeli végjátékot. A dalt az éjszaka folyamán milliószor meghallgattuk, addigra az üveg is kifogyott, de a srácot bevéstem az emlékezetembe. Valahonnan
ismerős
volt.
Állhatatossága
és
ambíciója
messziről
látszott,
szinte
pökhendiséggel, de mégis élvezetes kölyökként Head Bang-elt. Ő Martin, vagyis Nagy Márton. A kirakós életű zenész, akit ezek után csakis Marcinak fogok hívni, 1996. márciusában született. Igen nagy fejtörést okozott nekem, mert elég könnyen el tudtunk kalandozni az élményeink és a humor tárházában, valamint sok időnkbe és energiánkba telt, mire végeztünk. Hat éves lehetett, mikor először volt klasszikus koncerten és meglátta első szerelmét, a hegedűt. Könyörgött, esdekelt a szüleinél, hogy játszhasson rajta, ezért beíratták az Erkel Gyula zeneiskolába, és mint kiderült, igen tehetséges a zenében. A tudásvágya kiapadhatatlan volt, mindig többet és többet akart. Mind a mai napig emlékszik arra, mikor nyolc évesen egy barátja állandóan egy „Tankcsapda” nevű valamiről beszélt.
Folyamatosan
idézett
tőlük,
és
Marci
kíváncsiságát csak növelte, míg végül a keze közé került a
„Legjobb mérgek” című válogatás lemez, ami sokkal keményebb, határozottabb volt bárminél, mint amit eddig hallott… „A rekedt ének, a gitárok… Egyszerűen földbe döngölt a Rock n Roll, amikor először hallottam, és ismertem meg a műfajt.” El is határozta, hogy alkot majd egy olyat, mint a TCS, szóval egy mű gitárral a nyakában csak énekelt, majd újból könyörgött az új szenvedélyéért, hogy gitározhasson. Először meg kellett tanulnia klasszikus gitáron, ami visszatekintve igen hasznos, mellette hegedült. Tanulmányait a Babits Mihály Gimnáziumban folytatta 5. osztálytól, ahol négy évvel később megismerte későbbi bandatársát, Szász Dávidot. A klasszikus gitár fekvése nem okozott túl nagy problémát nála, az a dilemma viszont igen, hogy basszus vagy szólógitáron folytassa-e. Szerencséjére jött a Slash-fordulat, miszerint megkapta élete első elektromos gitárját, egy kezdetleges, hat húros, kék Stratocaster-t. A tanára között megfordult Mohai Tamás is 2011-től, aki igen meghatározóvá vált számára. Közel két évig tanította, hogy precízzé váljon, valamint pontos zenész legyen. A tehetsége kétségtelen volt. Játék közben saját magának énekelt, eszébe sem jutott, hogy valaha énekes lesz, csak szórakozás volt számára a zenélés, majd folytatásként elkezdte képezni a hangját, végül magántanárhoz is járt. Hogy mikor is lett Glam-es? Sokkal korábban, mint hittem volna. „Valamikor 11-12 évesem már kevésbé tetszett a TCS valami újat akartam, meg akartam találni a saját utamat, a saját zenémet, nem akartam rájuk hasonlítani többé…” Hogy honnan jött ez az érzés, még maga se tudta. Valószínűleg a tömegérzést akarta kompenzálni, hogy kitűnhessen. Stílus
terén sokban meghatározta édesapja, aki hamar ellátta
javaslatokkal.
alapművekkel
Az
és
bandákkal már kiskorában megismerkedett, mint például: „Pink Floyd”, „Deep Purple”, „Urah Deep” vagy a „Led Zeppelin”. Persze volt némi kitérője a szimfonikus metál terén,
bár
inkább
választotta. „Valamikor
a 12-13
Glam-et évesen
belefutottam a Mötley Crüe-be, éreztem, hogy ez kell nekem, hallgattam,
majd
egy
évig csak Mötley-t
szép
lassan
elkezdtem
megismerni a többi zenekart, Quiet Riot, Ratt, Wasp, Cinderella, Poison és így sorra…” Már a külseje is változott, bár szerinte inkább nézett ki emósnak, mint sem „hajlakk metálosnak”. 2012 januárjában meg is kezdte a zenekari szerveződést az akkori iskolatársával, Szász Dáviddal. Találtak is egy punk dobost, aki a Sid Vicious életforma szerint nem nagyon tért el, így hamar kipaterolták. A banda neve: ’Sinners n’ Saints’ lett. Érezték, valami hiányzik, így Marci gyerekkori barátját hívta segítségül, Szilágyi Mikit, aki zongoristaként volt jelen. A közös cél hiánya, valamint a stíluskérdés hatalmas vitákat szított, így inkább általános és színpadra képes produkciót akartak előadni. Így sikerült feldolgozni olyan dalokat, mint az „I Love Rock N’ Roll” vagy a „Don’t Know What You Got”. Mivel a dobos nem igazán vált be, Marci, szülei által ismerte meg az akkor 13 éves Guba Bencét. „Akkor én 16 lehettem, Dávid és Miki is annyi volt, Bence meg 13, de amikor beült a dobok mögé, egyszerűen leesett az állunk, hatalmas tehetség volt” Miután a testrészek
összekaparása megtörtént, rögtön neki is láttak dolgozni. Első fellépésük a „Miénk a színpad”-on volt, aminek felvétele még most is megtekinthető a videó portálon. A további problémák folytatódtak, amik azt eredményezték, hogy Szász Dávid nem folytatta tovább a zenekarban, és a terveiben sem szerepelt a zenei karrier álma. Zenészek jöttek-mentek, legvégül a felállás már így nézett ki: Pál Dániel – gitár, aki 2013. áprilisában csatlakozott hozzájuk, majd egy hirdetés folyamán megtalálták Madács Máté basszusgitárost. Marci csak így jellemezte: „Madács Máté vadállat, az a tag, akinek a neve elé a "fuckin' " szót be kell illeszteni a zenekar bemutatásakor... Tudod, mint Peter Fuckin' London, vagy Nikki Fuckin' Sixx… Mátéról még azt kell tudni, hogy a legmenőbb basszeros a világon, egyszerűen imádom! Első próbára egy ’Too Fast For Love’-os pólóban sétált be, megláttam azt a hatalmas szőkés-vöröses-barnás haját és tudtam, hogy őt bírni fogom!”
Azonban Szilágyi Miki elhagyta a zenekart stílusbeli valamint motivációs problémák miatt, viszont már összeszokott társaságként tolták a színpadon, egyre vadabb bulikat adva. A Glam Metal hatásai már ott is látszódtak, hogy nem csak a külsőt, hanem a nevet is megváltoztatták, így lett a csapat Lipstick. Mindeközben, hogy mellékszálon fussunk, a Művészúr is a „könnyebb utat” választotta, jelentkezett az X-faktorba, Nagy Márton Ádám néven. Ez ott kezdődött, hogy 2013-ban részt vett egy énekversenyen, ahol első helyezést ért el, és ott a közönségből előjött két ember, hogy beszélni szeretnének vele. Az RTL-től jöttek és érdeklődtek, hogy nem akar-e jelentkezni a műsorba. Belevágott. Egyébiránt meg kell jegyeznem, hogy Marci nem azért küzdött, hogy megnyerje az egészet, hanem hogy megszerezhesse az egyik, táborban lévő csaj
telefonszámát… Na jó! Ez nem teljesen igaz. Az akkori magányos fiú, aki akkor jelentkezett,
pont
akkor
talált
egy
számára „rímelő” társa, akivel könnyű volt
beszélgetni
és
inspiráló
volt.
Sikeresen tovább is jutott, de a lánynak nem sikerült. Egy sikertelen Love Story kerekedett belőle, de sokat fejlődött minden szempontból. Később persze ő maga is kiesett, de nem bánkódott emiatt.„Szóval itt a legjobb 50-ig jutottam, és kezdtem rájönni, hogy az énekhang mellett még rá kell gyúrnom, hogy meglegyen a kisugárzás, a show, stb… Ugyanis ez az a varázs, amivel el tudom érni, hogy az emberekre hatással legyek, és élvezzék, amit csinálok… Ez az élmény még több magabiztosságot is adott, amit igyekeztem pozitívan felhasználni.” – Mondta. Abszolút visszaköszön a 80-as évek stílusa és ebben semmi önteltség sincs. Az élmény olyan mély nyomott hagyott benne, hogy rögtön meg is írta az „Our Love Is My Dream” c. számot. Az X-faktor hatására kiábrándult a klisés, semmitmondó ének-gitár kombinációból, és saját stílust akart kidolgozni, nem elégedett meg a nyurga tapping mester gitárosokkal, akiknek csak a sebesség a lényeg, hanem hogy értelem és érzelem is lapuljon a Soloban. Persze a társai megrovásnak vélték, de végül egy egész jó kis kompozíciót hoztak ki az egészből. Gyakran idéz Mohaitól, de egy mondat egész életében elkísérte. „Ne gitározz, hanem zenélj!” Marci lényét teljesen áthatotta ez az élmény, fénysebességgel azonosult az irányzattal, így élvezettel folytatta tovább. Sokakban felmerül a kérdés… Mit keres most ő Amerikában? Egy cserediák program által került ki az Államokba 2014-ben, és most egy Los Angeles-i High School-ban tanul. Vagy ahogy ő jellemzi: Bejár. Sokban meghatározta a Lipstick további szereplését a tudat, hogy az énekes-gitáros lelép. Persze ezek nem voltak kimondott szavak, de érezhető volt, hogy ez igaz. A srácok próbáltak új énekest keresni, ám nem sikerült. Természetesen, míg Marci Magyarországon volt, addig ő maradt az énekes. Végülis
összejött
még
három
koncert, azokat szépen és könnyen lebonyolították, és emellett még stúdiózás
is
összejött. Sikerült
felvenniükaz „Our Love Is My Dream”-t 2013 végén és 2014 elején, a „Lust n’ Love”-ot, és a „Too Late”-et 2014 nyarán. Mint
mindenhol, itt is akadtak problémák a felvétel készítése során, főleg a „Lust n’ Love”-nál, de végül egy meglepően jó koncepció alakult ki belőle. Viszont az albummal ellentétben a banda egyre inkább elcsúszott, jöttek a sorozatos konfliktusok, a felesleges viták. A probléma nem oldódott meg, a határidő egyre jobban közeledett, végül a banda nevet váltott, valamint frontembereket kerestek. Innentől kezdve a zenekar
„Re-actionZ”-névvel
fut
tovább,
és
elképesztően tolják mind a mai napig. Marci viszont június 8-án érkezik vissza Magyarországra és rengeteg különböző terve van, hogy mit is kezdjen, különösen a szóló-projektjeivel és egy újabb bandával, haverokkal. Gyakran kértem, hogy meséljen a neveiről. Különösen a Martin Stardust-ról. „Valamikor 2013 körül elkezdtem agyalni, hogy milyen név kéne, a Martin-ról úgy gondoltam elég jó, de kellett még hozzá valami… Ezer féle szóval játszottam, voltak, amik jónak tűntek, de nem éreztem úgy, hogy lenne tökéletes befutó. Volt, hogy a bandával együtt ötleteltünk gyakran, Aztán valamikor nyáron sétáltunk épp ki az egyik boltból, teljes puccparádéban és kilépve az egyik üzletből, kezünkben táskák, szatyrok, mindenki fullosan feldíszítve, nem mondom a nyári napsütésben üdítő látvány lehettünk, tehát akkor bemondtam, hogy kinek hogyan tetszene, ha engem ezentúl úgy hívnának?”Persze a többiek röhögésben törtek ki de mind egyetértettek abban, hogy jó név, valamint amikor szüksége volt egy névre, hogy megtalálhassák különböző videóportálokon, ezt választotta. Idővel persze leváltotta, mert nem tartotta magát továbbra Glam-sílusunak, inkább a maga ösztöneit követte, továbbfejlesztette önmagát és zenéjét, egy teljesen új, erőteljes mégis klasszikus vonásokat tartalmazó hangzást hozott létre. „A jelenlegi Martin sok minden szempontból más lett: egyrészt megváltam a korábbi névtől, ezt vehetjük egy korszak lezárásának is, végre a fölösleges csillámpor eltűnt, és a lényeg maradt.” Mióta Los Angeles-ben tartózkodik, nem unatkozik. Részt vett egy „Steel Panther” klip forgatásán, jót
beszélgetett
a
srácokkal
és
más
zenészekkel
is
megismerkedett ott. Emellett sok magyar Glam Rocker „ellenségévé” vált azzal, hogy személyesen is találkozott az élő metál Antikrisztusával, Nikki Sixx-el, a Sixx:AM további két tagjával, a szintén világszerte elismert Tom Keifer-rel, és a Hardcore Superstar-ral. Figyelte őket a színpadon, a való életben, hogy hogyan viselkednek, mennyire közvetlenek és ambiciózusak. Ezek már mind Marci számlájára is felírhatóak. Amerikában is próbálkozott egy banda létrehozásával, voltak
is
srácok,
de
az
ottani
nagy
távolságok
felemésztették a tervet, így egyedül folytatta. Így született meg a „Walkin’ Away” vagy sok más, még be nem mutatott dal, amit én már ismerek. Remélhetőleg a nagy közönség is meghallgathatja őket hamarosan. Sokat kérdeztem, miről szólnak számára a dalai, hogyan írta meg őket, mi játszott szerepet… Párra kielégítő választ kaptam! Amikor először hallottam a Lipstick-től dalt, az a Too Late volt. Az első, ami eszembe jutott róla, hogy „Jesszus, ez a Kickstart My Heart és a Big City Nights keveréke lesz…” Tévedtem, el kell ismernem. Talán kezdjük azzal, hogy Marci tizenöt évesen írta, a Sinners megalapítása után pár hónappal (2012-ben.). Szász Dávid hiányolta a dögös rockot a bandából, számára sok volt a hangos, sipítozós metál, már a kilépésen gondolkozott, mikor Marci előállt ezzel a dalötlettel. Arról szól, hogy a srácnak elege van a mostani „átlaggal” és a mai világgal. „Egy nagyon tömör dalszövegbe öntött megtestesülés lett a Too Late, ami arról szól, hogy nem megfelelő korba születtem és
már
túl
alapelemeivel
késő
van.” A
felépített
dal,
klasszikus
rock
néhol
klisés
megoldással, amit a srácok nem is tagadnak. Tudják, hogy ez kell, és alapjáraton egy remek dalt dolgoztak ki közösen. 2013-ban újradolgozásra került, főleg a koncerteken való játék miatt, de leginkább Pál Dániel miatt, aki egy teljesen külön stílust rakott bele a játékával. Végeredmény teljesen más lett, de ezt senki nem bánja. Az albumon remek hangzás jött létre, a srácoknak remek munkájukká vált.
Majd jött az „Our Love Is My Dream”. Pál Daninak volt egy egész jó dal ötlete, amire Marci felhasználta az egyik korábbi dalszövegét. Még az X-Faktoros időkből, arról a rejtélyes lányról, akivel nem jött össze a szerelem. Sokat ábrándozott róla, így írta neki ezt a dalt. A lány kiléte a nagyközönség (és számomra is) ismeretlen, de nem bánom, mert egy ikonikus dal lett belőle. A szöveg már készen volt, mikor a többiek nekiálltak az instrumentális résznek, és csak figyelte az eseményeket.„Nem tudom felidézni, hogy miért, de azok alatt a zeneírások alatt inkább csak a sarokban ültem és tágra nyílt szemekkel néztem a semmibe, aztán ha 10 perc múlva szóltak a többiek, hogy új riff-ötlet van, akkor felálltam, meghallgattam még egyszer és ráénekeltem a szöveg ötleteimet vagy ötleteinket. A dolgok jól haladtak, és nagyjából megszületett a dal.” A szintetizátor dallama átütő, de kellemes hangzást biztosít az alapnak, persze voltak viták itt is a hangzással kapcsolatban, vissza kellett fogniuk magukat, hogy ne vigyék el más irányba a dalt. A szóló határozott és megfelelő hosszúságú, sokak által meghallgatásra került, és mindenki elégedett volt vele. a riffek ütősek, hibátlanok és a kései 80-as éveket idézik. 2013-ban kezdték felvenni a dalokat, sok komplikáció felmerült a felvételekkel kapcsolatban, de 2014 januárjában már a teljes koncepció kész lett. A kórus nagyon hatásos, és a szólamok hangsávonkénti felvétele itt kifejezetten kellő volt. Összességében a banda elégedett lett a művel, így nem is volt kérdés, hogy ki is fogják adni. A hazai pálya is ez által, a dal által ismerte meg a Budapesti csapatot, és elég hamar rajongókat is gyűjtöttek maguk köré. Persze, mindig van egy kivétel. Ez itt a „Lust n’ Love”. „Nos, ez eléggé magáért beszél... Míg a többi költői képekkel, és minden egyéb jelképes dologgal van tele, addig ez kőkeményen konkrét és mindent részletesen megnevez. Sok fajta interpretációja nem lehet a szövegnek, ez pontosan az, ami!” Az idő teltmúlt a banda életében, majd egy átalvatlan éjszaka után Marci besétált a próbára, cinkos, ferde mosollyal és a tudattal, hogy van egy ötlete. Kapott hideget-meleget a srácoktól, el voltak foglalva a vizsgaidőszakokkal, mindenki rohant. Kevés idő maradt a dal kidolgozására, de tudta, hogy mit kell és lehetne belőle kihozni. Egy nyers, hatásos, egyszerű dalt, aminek a szövege a lényeg. Az intró szólóját Dani dolgozta ki, a szöveget Marci, az összhangot közösen oldották meg. A szerzeményt a „Too Late”-tel vették fel stúdióban, de időközben a banda feloszlott, így kiadatlanul maradt. Nem kell aggódni, mivel 2014 áprilisában Marci
önállóan és a banda tagjainak beleegyezésével felrakta a videó portálra, és egész szép kis sikert ért el egy hónap leforgása alatt. Személy szerint ez a legjobb dal, amin a Lipstick dolgozott, mert egy igazi, csupasz dal mutatja be igazán, hogy mit tud egy zenekar. Mondhat bárki, bármit. Olyat is hallottam, hogy punkos, de nem értek vele egyet. Összességében a dal stabil, egyszerű és magáért beszél. Igazi, ősi szenvedély az, ami jellemzi. Egyénileg Marci teljesen kiélhette magát, fel is hagyott a Glam szabályaival, és félresöpörte őket, hogy egy saját alapkövet tegyen a helyére. A végeredményre még ő sem számított, hisz ezzel az átalakítással ő is egy metamorfózison esett át. Ilyen példa lehet például a „Desert Storm” (ami még bőven a Lipstick korszakban íródott) vagy a „Walkin’ Away”. Visszatért az elfeledett rockzene elfeledett titkaihoz, és vegyítette újonnan szerzett ismereteivel. A „Desert Storm”-mal kezdte, ami egy improvizációból következett, majd átgondolta és egy végleges instrumentális szerzeményt kreált belőle. Az ének hiánya teljesen érthető, mert nem léteznek azok a szavak, amiket ezekbe az érzelmekbe bele tudott helyettesíteni, és így fogta szeretett gitárját, és kitört a komfortzónájából. Mindent egyedül csinált, minden hangszert egyedül vett fel, a keverés is az ő feladata volt. Ezzel a számmal ismerhetjük meg igazán a művész- és az igazi lényét, intimebb bármelyik korábbi dalánál.
2014 nyarán egy újabb fordulat következett be. Selyem Tímea, Marci barátnője verseket és dalszövegeket is ír. Egy szöveg nagyon megfogta őt, ami kivételesen angolul íródott. Gondolkodott, hogy meg is zenésíti, de csak húzódott egyre jobban. „Miután kiutaztam, sokszor eszembe jutott, és már fejben majdnem meg is írtam, de még mindig nem játszottam. Szóval október környékén nekiálltam, és elkezdtem írni. Timi szövege már majdnem készen volt, teljesen fel tudtam használni, viszont apró módosítások kellettek. Timi érzései remekül meg voltak fogalmazva, gyakorlatilag arról szól, amikor utoljára
találkoztunk, és elhagytam őt, idézőjelben. Igazából nagyon gyorsan elkészült a felvétel, az alapötlet az volt, hogy egy Blues-os dalt hozzak ki belőle, egy kis Hard Rock feelingel.” Az éneket keményebbre vette, csak, hogy megmutassa sokoldalúságát. A riff meglepően domináns, de remekül fekszik a szöveg érzelmeihez, hevességéhez. A szimfonikus rész különlegessége, hogy nem válik el az összhatástól, tökéletesen beleillik a betét közepén, és itt visszatér a klasszikus zenei előképzettsége Marcinak. Remek felvezetésévé vált a szólónak, ami még markánsabbá teszi. Ezzel a dallal kellett kimondania, legfőképpen magának, hogy kinőtte a Glam Rock-ot. Rájött, hogy túl sok a hiányossága van a műfajnak, túl sok hibát vétettek már el a stílus megtestesítői, és lehetetlenség ezt egy másik irányba terelni. Sajnos ekkor hullott le teljesen a csillámpor.„Sajnos zeneileg egyik sem hibátlan. Nézd, ott a Pink Floyd, a Urah Deep. Látszik, melyik igényesebb. Gyerekkorom óta az a törekvésem, hogy igényes legyek, és ehhez az kell, hogy magamban megtaláljam a legjobbat, és hogy profin játsszak. Egy idő után a tarka-barka, hajlakkal fixált boldogság önmagam ütközésébe került.” A tudat, hogy az igényesség a minden, az ismérv még jobbá teszi Marci műveit, és nem sokára a nagy közönség is megcsodálhatja őket. Júniusban végre, újra hazai földön lesz, már most tervez és gondolkodik, hogy mit csináljon itthon. Sose fogja elfelejteni, miket tanult kint Amerikában, a sok új, mindenekre szóló barátságokat és az új emberré fejlődést. Széles látókörrel rendelkező,
egyedi
srácról
beszélünk
művészi szédültséggel és finom, vonzó bariton hanggal. Végérvényesen csak azt tudom mondani, hogy Martin (most már Startdust nélkül), generációnk legjobb magyar zenésze lehet. Mindene meg van hozzá, hogy nemzetközi sikereket érjen el, és elég tehetsége, szorgalma valamint széles látása van, ami el is vezetheti odáig. Itt hullt le igazán a lepel
mindenkinek,
köztük
nekem
is
Marciról, hogy akár egy korszakalkotóról is beszélhetünk. Talán ő lesz a második magyar, aki bekerülhet a Rock and Roll Hall of Fame közé, Erdélyi Tamás mellé. Igaz, az irányzat különböző, és a korszak is, de talán ő lesz az, akinek megint sikerül!
A magyar Rocket Queen „A vattacukorba csomagolt whiskey-ördög” A Heroin-naplók nagy ördöge, és a Magyar Glam úttörője, Fenyvesi Viktória, vagy, ahogy a nép ismeri: Vuk, nagy példaképem. Még
csak
most
érettségizett,
már
rádióműsort vezet a Rockvilag.hu-n, igazi Glammer-forradalmár,
élő
aki
adásban
fogalmazta meg, mi is az igazi Glammetál: „Fogsz
egy
heroingöröngyöt,
összegyúrod az élettel, a halállal, a szexualitással, a férfival, a nővel, az alkohollal és az erőszakkal, valamint a boldogsággal.
Aztán
körbetekered
rózsaszín
ezt
az
egészet
vattacukorral,
megszórod szivárványszínű csillámporral valamint egy rendes adag kokóval és teletűzdeled
szegecsekkel.
Végül
hajlakkal rögzítjük… Jó étvágyat!” Ezek mellett még rendszeresen ír, zenél, és dalokat szerez. 1996-ban született Nagyatádon. A felhőtlenül átlagos gyerekkor mellett mindig volt ideje a zenére és a tollkoptatásra. Az iskolás éveket Kutason töltötte, amit a Nagyatádi hatosztályos gimnáziumban folytatott. Az életét körbevette a családi gyász, az emberi őrület és a zavarodottság, de nem veszítette el sosem kecsesül ravasz mosolyát. A Glammel elég korán megismerkedett, főleg a Heroinnaplók által, amit követett a Mötley Crüe, és ahogy lenni szokott, az isteneknél is nagyobb Nikki Sixx. Ekkor jött a külsős hasonlóság, a hajfesték, a ruhák, valamint tonnaszámra a hajlakk. Így született másodszor. A whiskey-mámoros, csillámporfelhőben úszó Vuk talán a mi „kis” közösségünk elő és teljes jogú futára. Ha ő nem lenne, mi nem ismernénk egymást. Azért hozta létre a Magyar Glam Rockerek Közösségét, hogy a már megismert kis csapatot, ami akkor még Bálint Martinból, Beut Lora-ból, Kat Glamdoll-ból is Vikiből állt. Később csatlakozott hozzájuk Nagy Márton, Szenderák Andrea és jómagam… Végül már több mint ötszázan vagyunk, és még növekszünk. A hajlakk-metál nem halt meg,
Magyarországon fénykorát éli, és Budapesten fokozatosan jelennek meg az igényesebbnél igényesebb bandák. Az oldal egyedi, egy van belőle az egész országban. Nehéz volt a többi rockernek és metálosnak elfogadni, hogy „megint” itt vagyunk. Hisz mi nem csak a zenére koncentrálunk, hanem a külsőre is… Ekkor érzem igaznak azt a kijelentést, hogy ez a „Szépfiú-metál”. Bár Viki nem érzi annyira jelentősnek magát, mint amennyire mi tartjuk, ő így gondolkodik az egészről: „Őszintén? Úgy érzem, hogy van valamennyi közöm hozzá, de csak egy háttérmunkás vagyok. Az egyik pók, aki a hálót szövi, néha mozgatja, és persze áldozatul ejt másokat. Kötelességemnek érzem, hogy foglalkozzak ezzel, hiszen teljesen a szívemhez nőtt ez a stílus.” Nem szabad elfeledkezni blogjáról sem, amit egy Mötley-szám ihletet. AzImák a Vad Negyedből-ről. Kétségtelen, nagyszerű és mély alkotások, az összes, egytől-egyik egy remekül megfogalmazott könyörgés és élettörténet. Bemutatja, hogy a Vad Negyed bárhol lehet, nem függ a pénztől, a csillogástól. Az ember amint elolvassa, érzi, a maga módján mindenki nyomorog és nem feltétlenül csodás az élet a Hegy tetején. A rádióműsor márciusban volt egy éves, hátránya csupán annyi, hogy otthon veszi fel az adást Vuk és a párja, Vé. Ez annyiban rossz, hogy nem szólhatunk hozzá közösen, nem beszélhetünk együtt a műsorról. Persze, volt egy kivétel. Azt az adást hatalmas életérzéssel hallgattam. A WASP-ról volt szó, és mintha az egész hallgatóság benne lett volna a stúdióban. Vikiék persze izgultak, de sokat nevettek és az adás frenetikus lett. Kérdeztem, hogyan kezdődött… Ez az egész igazán, és azt a választ kaptam, hogy tíz évesen kezdett el írni. Cicákról… Jól olvastátok, cicákról. Pont Vuk, aki a sötét gondolkodását veti leginkább papírra a pindur vattapamacsokkal kezdte. Megmosolyogtatta a napomat, mikor hallottam. „Tizennégy éves koromig faragtam rímeket, egyre komolyabb témákban. Aztán felhagytam vele, ma már csak a dalaimnak írok szöveget. Tizenhárom évesen második helyezést értem el egy novellaíró versenyen. Menthetetlenül beleszerettem ezekbe a rövid történetekbe, nagyon szeretek alkotni. Persze minden téren vannak
hullámvölgyeim,
történeteim
ettől
materialista,
negatívabb
de
a
függetlenül énem
kivetülései.” Az admintársak is isteniek, illenek ebbe a
fullosan
kirekesztetteknek
tartott
gitárhúrokkal megspékelt kokóverembe. „Sixxet korábban is ismertem, Lora akkor jelentkezett, amikor admint kerestem. Néha a Párom is posztolgat. Egy nagyon jól szervezett kis csapat lettünk.” Mind
tudjuk,
hogy
akárhová
is
fejlődik
ez
a
forradalom,
amit
persze
Vuk
Főnökasszony vezetésével fogunk véghezvinni, sosem lesz akkora, mint az első hullám. Más lesz, újdonságokkal, a hibák valamirevaló kiküszöbölésével. Hogy azután mi lesz? Meghódítjuk az országot-világot a Skandináv glamsterekkel, és utána Vuk egy szál gitárral folytatja rögös útját, amiben talán segíti egy jó kis banda. Dalait főként magyarul írja, és alig várja, hogy megkezdhesse koncertjeit és előadhassa saját szerzeményeit. Sok dala szól élményeiről, az utcán tengődő korcsokról, és természetesen a barátairól, akik nélkül nem létezne.„Egy biztos: A családom és a barátaim nélkül sehol sem lennék. Hálás vagyok az adminjaimnak, hogy elviselik azt is, ha néha rossz napom van és harapok. Sokat segít nekem Kat is, ő tett azzá, aki most vagyok. Ha már itt tartunk meg kell, hogy említsem Balázst is, akit szintén az oldalról ismertem meg és mindig számíthatok rá. Miattuk vagyok képes, ahogy ők mondják, Rocket Queen lenni és nem feladni akkor sem, ha néha hálátlan feladatnak tűnik.” Nos, én csak annyit mondhatok ezek után is bárhová követném a Főnökasszonyt, a mi Rocket Queen-ünket, és hatalmas tisztelettel adózom neki innen a Vad Negyedből.
A koncerthajhász blogger „Streamline Queen… Kell ennél több?!” Annyi minden vár… Hirdette a blog, mikor megmutatták nekem. Lil, az egyik barátnőm hangoztatta folyton, s közben azt hajtogatta: „Figyelj Krisz, láttad? Ez a csaj pont úgy néz ki, mintha a Hole-ból lépett volna elő. Egész jól ír.” Egész jól?! Remekül. Rájöttem, hogy oda kell figyelni az ilyen utazós koncert bloggerekre, mert a generációnk tőlük függ. Ha azt mondja jó, akkor úgy is van, és ha lehúz egy bandát, annak oka van. Jól megnéztem a lányt, és kétségtelen, tényleg hasonlít Courtney Love-ra. Akkor még csak annyit tudtam róla, hogy Streamline Queen-nek hívja magát, meg Kat-nek. Rajongójává váltam a magam módján, és az óta már forradalmárnak tartom. Nem másról van itt szó, kérem szépen, mint Nagy Katáról, vagyis Kat Glamdollról, az Annyi minden vár-blogtól. A blog napra pontosan 2011. augusztus 31-re nyúlik vissza, és az akkori koncertélményeit írta le. „Egy hónapig érlelődött bennem a gondolat, hogy
jó
lenne
megörökíteni
az
addig
átélt
koncertélményeimet, hogy én hogyan láttam ezeket, mit éreztem. Szerettem volna ezeket az élményeket megosztani másokkal. Először csak az abban az évben átélt Hooligans koncertekről írtam visszaemlékezést, hiszen, mivel ők a kedvenc magyar bandám, nagyrészt az ő koncertjeikre jártam. Aztán beindult a dolog és elkezdtem más koncertekről is beszámolót írni. Mostanra már eléggé kibővült a lista.” Mit ne mondjak, az egyik kedvenc bandámat, a Sniffyctiont is általa ismertem meg még 2014-ben. 1990. május 13-án látta meg a napot Békéscsabán és az óta is a napos oldalát nézi a világnak. Békés-en járt iskolába és ott szerezte meg érettségiét, majd Békéscsabán folytatta tanulmányait, a képesítéseit is itt szerezte. Már
kisgyerekként megtalálta a könyvek iránt érzett szeretetét, amit kiegészített a zene is. A szüleitől örökölt életérzés és a koncertre járás már korán kezdődött, akárcsak a stílus megnyilvánulása.„Az első zenével kapcsolatos emlékem az, hogy 2-3 évesen láttam a tévében egy fura nőt nagy kalapban gitárral, ahogy azt énekli: "Hey-ye-yeeeey..." Mint később megtudtam ez a 4 Non Blondes dala, a What's Up volt.” Végül nem érdekelte más, csak a zene. Az, hogy milyen legyen az mellékes volt, inkább az vált fontossá, hogy ne legyen lassú. Majd tizennégy évesen meglátta a TV-ben Sugarloaftól a Vadvirágot. Innen a név, természetesen. Ráébresztette, hogy nem baj, ha különc, így folytatta tovább lázadását a világgal szemben. A különcséget a rockzenében is éreztette, mert a legkülönlegesebbet választotta, a Glamet. Hála a VH1 csatornának, megismerte a nyolcvanas évek legmeghatározóbb glam bandáit, ami csak még jobban elmélyítette a rajongását. A glam mellett, szintén a VH1 csatorna jóvoltából, 16 évesen megismerte Courtney Loveot és Holet és fokozatosan nagy rajongója lett. A Hole különleges banda, mert zenéjében vegyíti a Grungeot, és a PowerPopot, szövegvilága pedig megmutatja, milyen nehéz nőnek lenni egy férfiak uralta világban.
Courtneyt általában akkor vette elő, mikor szomorú volt, és átérezte Love lényét és lényegét, mintha ott állna mögötte. „Ezért szeretem őt! Mert ha sírnom kell a fájdalomtól, vagy szétrobbanok a dühtől, az ő dalaival kiadom ezt magamból. És személyes példájával igazolta, hogy van kiút.” Egy hosszú depressziós időszak után Kat a Hole segítségével újra optimistán nézett szembe a világgal, és újrakezdte mindazt, amit szeret. Tanulni, írni és élni. Újraértelmezte a glam-stílust, vegyítette a klasszikus (Sweet, Mötley Crüe, Lita Ford, Bon Jovi, Def Leppard, Poison, Vixen) és a 21. századi glam bandák (Crashdiet, Reckless Love, Wildstreet), külsejét Courtney Love 90-es évekbeli Kinderwhore, avagy Babydoll stílusával
és nőies elemekkel, amit ő maga „Glamdoll”-külsőnek hív. Valamint megfogalmazta, hogy miért fontos a Glam most, és hogy akkor miért volt az. „Pont jókor tört felszínre, mikor már a fiatalok ráuntak a punkra és a new wavere. A népszerűségét pedig annak köszönheti szerintem, hogy úgy nagyon egyben volt-van az egész: Döngölős rockzene, de azért mégis dallamos és lehet rá mozogni, hozzá néhol lázadó, néhol hedonista, vagy épp bugyileolvasztó szövegvilág, mocsok és csillogás egyben. A külső elemek pedig csak rátesznek egy lapáttal. A bőrcuccok, a tupírozott haj, smink, a színes és szakadt holmik.” A stílusával forradalmárnak számít még a mi kis közösségünkben is, és példaképnek. A történelem ismétli önmagát, így a zenében sem lesz másképp. Visszatért a Glam, hála neki és persze Fenyvesi Viki csapatának. A koncertre járás korán kezdődött egy Republic koncerttel, amit még 5 évesen látott. Aztán az aktuálisan kedvelt bandák következtek, akik csak megfordultak Békésen, majd mikor kinyílt a világ Kat számára, jöhetett a nagy koncertekre járás (főleg Hooligansre) és a hatalmas bandák összessége, akárcsak a Santa Cruz. Persze a Mötley és a Reckless Love még tervben van. Sok olyan ember van, aki általa ismert meg jó pár bandát, például az Atomic Playboyzt, a Sniffyctiont, vagy a Dorothyt. Elképesztően nagy hatással volt ránk és még lesz is az írásaival és ismerettudásával, valamint az őrült koncertbeszámolóival. Így hát szíves engedelmetekkel elkent rúzzsal, combfixben és ezzel a kis cikkel szeretném kifejezni tiszteletemet a mi Streamline Queenünknek, Kat Glamdollnak!
A Glam Sal Paradise-a A mozgásban lévő megtestesült tartópillér… Bálint Martin Most akkor folytassuk a Rock ’n Roll rögös, ám annál fantáziadúsabb
útját. Egy
olyan
ember
következik, aki még nem írható le zenészként, de a Sleaze Sal Paradise-a lehet. A folyton mozgásban lévő, igaz, jelenleg egyhelyben álló Bálint Martin. Ő az én következő áldozatom. Ez a srác a maga nemében páratlan a szövegelése és az ambíciója által. A spontán ütköztetések világában veszett el valaha, de néha kirángatja egy-egy szülői kéz ebből az állapotból, de valljuk be… Martin egyszer csak betoppan, hogy tovább állhasson. 1997-ben született Miskolcon, Sárospatakon él, tanul, és ha az Úr is úgy akarja, az érettségi után el is indulhat a Kerouac-féle Úton. Ez a srác nem reklám, nem megkreált mesterséges agyszülemény, hanem Magyar Glam Rockerek Közösségének vezető adminisztrátora Vuk mellett, szeretett ikon, és örökké vidám, Twister-hajú „Stand-up”-os. Itt a stílus is a zenével kezdődött, mint minden átlag Glammernél. Tizennégy éves lehetett, mikor először kapott egy válogatás lemezt, rajta Kalapács, Pokolgép, valamint Lord albumokkal. Onnantól kezdve falta a klasszik és stadionrockot, egyre többet és többet akart, és mint ahogy a pornónál is szokás, a HardCore valahogy mindig jobb… Jött a Slayer, a Rammstein, a Slipknot. A csillámpor-mámor viszont
egészen
Alice
Cooperig
nyúlik
vissza… „Még a hirtelen váltás előtt apám megmutatta nekem Alice Coopert... Akkor, ott tényleg eltátottam a számat. "Apááám, ez a faszi de király!" A Trash album nálam még mindig benne van a top 5-ben. Ott kezdet bennem tudat alatt kialakulni, hogy én akarok valami ilyesmit csinálni. Valamit, amire az emberek azt mondják, hogy "Ez baromi jó volt!" Hirtelen kazetták után
kezdtem kutatni. Így találtam meg Alice Coopert, a Skid Rowt, a Guns N Rosest meg még egy rakás isteni kazettát a rock és metál különböző műfajaiból. Így bukkantam a Mötley Crüere is... Vagyis a Decade of decadence
tokjára.” A
tokot
persze
követte
a
szalagmásolás, a fejveszte HeadBangelés, Nikki Sixx imádása és bevezetése a hajlakk világába. Így lett ő a második Glammer a családban. Ki mondhat még egy ilyet a családjáról? Az egyszerűség jellemzi még ugyan, a bőrkabát, a bakancs és az életérzés… De titokban azért előszeretettel használja a szemceruzát, és vágyik arra, hogy olyan hajkoronával rendelkezzen, mint amilyen Michael Monroenak van. Emellett előszeretettel vágyik a basszerozás elsajátítására, és a 2-akkor kibővítésére. „Nem hinném, hogy kevesebb vagyok a többi Glamsternél. Csupán nem ragadok be egy skatulyába. Első sorban rocker vagyok, és ez azért jó, mert ez magába foglal mindent és nem kell magyarázni külön.” Minden vágya egy sikeres banda, hogy létrehozzon egy akkora bandát, mint a régiek, a bukások valamirevaló kiküszöbölésével. Vágyik az utazásra, de egyaránt arra a biztos pontra. „Nos, a családom rendkívül érdekes, és bár voltak nehéz időszakok, ma már tök jól kijövök mindenkivel, és ez így van rendjén. A személyiségemből adódóan nagy szükségem van rájuk, és nem utolsó sorban a barátaimra, akik mindig tartják bennem a lelket és bármikor meghallgatják a gondjaimat. Tényleg nem lehetek elég hálás nekik, és azoknak is hálás vagyok, akikről ennek az ellenkezőjét mondhatom el. Nekik a tapasztalatot köszönöm és, hogy megtanultam milyen embereket kerüljek a jövőben.” Az, hogy része a Glam-forradalomnak, inspirálón hat a tömegre, mivel a maga egyszerűségében tud valami extrát mutatni, ami még itt is kitűnik. Egyszerre támpillér, és távoli lépcsőfok. Ő azt mondja, hogy időt kell még hagyni erre az egészre. Meg kell mutatni, hogy ki vagyunk, kiket képviselünk, de olyan arculatban és abban a pillanatban, amikor képesek lesznek befogadni figurák,
minket. „Egyszóval akik
az „arcai” lehetnek
olyan
úgymond ennek
a
mozgalomnak. De ehhez az is szükséges, hogy eredetit alkossanak, olyat, amilyet ez az ország vagy 20 éve nem látott.
Igazi tökös rock and roll-t, hogy a Magyar rockzenét ne csak azzal a 2-3 bandával azonosítsák, amit mindenki ismer. Amennyit mi az oldalon tehetünk, hogy felhívjuk a figyelmet ezekre a bandákra, felhívjuk a figyelmet erre a stílusra, pont, ahogy Vuk teszi a rádióműsorban.” Martin része a most induló vérfrissítésnek, és merő szívvel követem benne. Ami mégis inkább inspirál vele kapcsolatban, a tény, hogy mellékhúrnak látja magát. Mindig megbújik valahol, hallgat, majd egyszer szól nagyot szubkontra esz hangon, majd kéri az „alanyt”, hogy folytassa. Célja, hogy megmutassa, az élet nem egy rózsaszín lufi, amiben minden jól működik, de nem is egy barlang, amiben itt-ott ólálkodik fény. Beszéde üdítő oázisnak mutatkozik egy sivatagos réten, hiába hangzik ez közhelyesen… Megtanít boldognak lenni, én meg meg akarom tanítani Útra kelni. Egyszer csak felszállunk egy kamionra egy szál útlevéllel, és megyünk. Megyünk addig, míg megtudjuk, hol kell lelépni. Addig is, jó utat!
