XV. évfolyam 6. szám 2009. június 26. A XXIII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA
Galambos János Zenei Napok A tanév végének immár hagyományos programja a Galambos János Zenei Napok rendezvénysorozat. Ekkor kezdôdik a zenepavilon aktuális évadja – a Schorokscharer Musikanten Zenekar elôadásával is – valamint lehetôség nyílik a zeneiskola tanulóinak bemutató koncertjeire. Jakab Gedeon,
az intézmény igazgatója minden évben meghív illusztris vendégeket is. 2009-ben Geiger György Kossuth,- és Liszt Ferenc-díjas trombitamûvész, Maros Éva Liszt Ferenc-díjas hárfamûvész és Orosz Zoltán harmonikamûvész voltak a meghívott vendégek. (folyt. 8. o.)
Élen a tanulásban, élen a sportban Mint minden évben, 2009-ben is jutalmazta Soroksár Önkormányzata a sportban és tanulásban kimagasló eredményeket nyújtó gyerekeket, valamint testnevelô tanáraikat és edzôiket. Az iskolák közötti létszámarányos pontversenyen az alábbi eredmények születtek: I. helyezett: nagylétszámú iskolák között: Török Flóris Általános Iskola, II. helyezett: Grassalkovich Antal Általános Iskola; I. helyezett kislétszámú iskolák között: Páneurópa Általános Iskola; II. helyezett: Fekete István Általános Iskola; III. helyezett: Mikszáth Kálmán Általános Iskola (folyt. 11.o.)
ben Szakálné Ürmos Gabriella a Fekete István Általános Iskola tanítója, és Csallóközi Éva, a SEPSZI munkatársa kapták. Geiger Ferenc ünnepi beszédében hangsúlyozta, minden sikeres ember életében voltak olyan pedagógusok, akik nagy mértékben hozzájárultak az eredményes pályafutáshoz. Nincs olyan sikeres ember, aki ne emlékezne egy-egy olyan tanárára, akinek sokat köszönhet, aki elindította a nagybetûs életbe, aki fejlesztette ké-
pességeit, aki nem hagyta elkallódni. A sok nehézség mellett, ezek azok az értékek, melyek olyan különlegessé teszik a pedagógusi pályát, ez az, amiért az igazi hivatástudattal rendelkezô pedagógusok soha nem adják fel. A rendkívül eredeti és színvonalas ünnepi mûsort a Grassalkovich Antal Általános Iskola tanulói adták. A mûsort Nagy Rajmundné az iskola igazgató-helyettese állította össze. (folyt. 8. o.)
Soroksár Önkormányzata a gyermekekért Immár harmadik alkalommal került megrendezésre az önkormányzat szervezésében az a közbiztonsági nap, mely kifejezetten a gyermekek számára biztosít tájékoztatást közlekedési, közbiztonsági témakörökben. Természetesen korosztá-
lyuknak megfelelôen játékos formában, egy kellemes nap keretében tudják elsajátítani azokat az ismereteket, melyeket a speciális rendôrök, tûzoltók, vöröskeresztesen nyújtottak számukra. (folyt. 6. o.)
Köszöntötték a pedagógusokat Mint minden évben, elismerésben részesítette Soroksár Önkormányzata a kerületi pedagógusokat. Az önkormányzat által alapított kitüntetéseket, a hûség és jubileumi jutalmakat Geiger Ferenc adta át. Ebben az évben a rangos „Soroksár Gyermekeiért” kitüntetést
Korányi Lászlóné a Grassalkovich Antal Általános Iskola tanára (1972 óta dolgozik ének-zene tanárként Soroksáron) Magyar Jánosné a III. sz. Összevont Óvodában óvodapedagógus (37 éve van a pályán) kapták. „Az Év Pedagógusa” kitüntetés-
Következô lapzárta: 2009. július 3. Megjelenés: 2009. július 17.
2009. JÚNIUS 26.
2
VÁROSHÁZI NAPLÓ 2009. június 16. A polgárme steri tájékoztatóban elôször az elmúlt idôszak rendezvényeirôl, ünnepségeirôl kapt ak t ájé koztatást a ké pv iselô k, majd a hivatali ügyintézések és az azzal kapcsolato s f ejle mé nye k kerültek ismertetésre. A Fôvárosi Közterület-fenntartó Zrt. tájékoztatást adott, hogy a Grassalkovich út - Tengelice utca vonalában lévô vízelvezetés ügyében helyszíni bejárás során megállapítást nyert, a fenti címen az út szélén megálló csapadékvizet az ott közlekedô jármûvek a ház falára fölverik. A csapadékvíz elvezetésének problémáját a 2009. évi fenntartási tervbe a FKF. Zrt. elôirányozta és a második negyedévben a szükséges munkákat elvégzi. Budapest Fôváros Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala Közlekedési Ügyosztálya az önkormányzat megkeresésére tájékoztatott, hogy a Haraszti út közigazgatási határ és Millennium-telep közti szakaszán a forgalmi rend felülvizsgálatára és szükség szerinti módosítására felkérte a Fôvárosi Közterületfenntartó Zrt. Forgalomtechnikai Igazgatóságát. Az Írisz u. - Maros u. forgalomcsillapításával egyetért, azonban a javasolt behajtási tilalom helyett az Írisz u. Köves út felé történô egyirányúsítását javasolják, amelynek megvalósításáról az önkormányzat egyetértése esetén intézkedni fog. Soroksár Önkormányzatának kérésére az ügyosztály a korábbiakban már többször vizsgálta a Napsugár Óvoda környékének közlekedésbiztonsági helyzetét. A Grassalkovich úti szervizút óvoda elôtti szakaszán 30 km/h-s „Sebességkorlátozás” van érvényben. A tárgyi útszakaszon a korábbiakban a „Gyermekek” veszélyt jelzô tábla is elhelyezésre került. Az Ócsai úti szervizút felôl a teherforgalom behajtása is táblával tiltott, így az oktatási intézmény elôtt csak az a teherforgalom jelenhet meg szabályosan, amely a Grassalkovich úti szervizút túloldalán lévô telephelyhez (SORTEX) köthetô. A szervizúton sem a közúti, sem a gyalogos forgalom mértéke nem teszi indokolttá a gyalogos átkelôhely létesítését. A felüljáró alatti parkolóként mûködô terület legális várakozóhelyekké történô kiépítését az ügyosztály a közeljövôben nem tervezi. A forgalmi rend módosítását a fentiek
alapján továbbra sem tartják indokoltnak. A Tartsay u. – Nyír u. keresztezôdésében gyalogos átkelôhely létesítését szükségesnek tartják, de az idei évi költségvetés a feladat megvalósításához nem biztosít forrást. A Hôsök tere környéki gyalogos átkelôhelyek burkolati jeleinek soron kívüli felfestésére, a kért megállási tilalom, valamint a Török Flóris Általános Iskola javaslatai indokoltságának vizsgálatára felkérték a FKF Zrt.-t. A Zsellér dûlô – Sodronyos u. keresztezôdésébe kért gyalogos átkelôhely létesítését véleményük szerint sem a gyalogos, sem a közúti forgalom nem indokolja. A Tárcsás u. 5-7. sz. elé kért „Gyermekek” veszélyt jelzô tábla kihelyezésére felkérték a FKF Zrt.-t. Ezt követôen az önkormányzat beruházásairól lehetett információkat megtudni. Elkészült a Vecsés út (Templom u. – Grassalkovich szervizút, valamint a Grassalkovich szervizút – Felsô-Dunasor közötti szakasz) burkolat felújítása. Folyamatban van a Vecsés út (burkolat felújítással érintett szakasz) gyalogjárda burkolatának felújítása, javítása. Elkészült a Sürgöny utcában (Csibuk u. – Láng E. u. közötti szakasz) és a Vetés utcában (Szitás utcából a Szitás utcáig ívelô szakasz) a gyalogjárda burkolat felújítása. Megkezdôdött a Lórév utcában (Haraszti szervizút és Csizmadia u. közötti szakasza) a rongálódott aszfaltburkolatú gyalogjárda átépítése. Megkezdôdött a Szilágyi Dezsô utcában (Alsóhatár út és Tartsay u. közötti szakasz) a betonlapos gyalogjárda átépítése. Ismételten összegyûjtésre és késôbb elszállításra került az illegálisan elhelyezett sitt, szemét, törmelék, töltôföld a Temetô sor, illetve a Közös legelô dûlô egy részérôl. Helyreállításra kerültek a Szentlôrinci úton lévô keresztutcákat jelölô ledöntött utcatáblák. T ovábbiakban az alábbiak kerültek részletezésre: A szociális osztályon továbbra is nagy az igény az önkormányzat által folyósított támogatások iránt, ezt a kötelezettséget a költségvetésben jóváhagyott elôirányzat betartásával egyre nehezebben tudják teljesíteni. Már találkoztak olyan kérelemmel is,
mely szerint többen szeretnének jelentôs támogatást kapni a megnövekedett lakástörlesztô részletek kiegyenlítéséhez. A napokban érkezett olyan kérelem, hogy az önkormányzat vásárolja meg a hitellel terhelt ingatlant és ôk bérlôként lakhassanak ott tovább. A megnövekedett törlesztô részleteket nem tudják fizetni, illetve ha kifizetik, a megélhetésükre nem marad szinte semmi. Ilyen esetben, akin a családja nem tud segíteni, az nagyon nehéz helyzetbe kerül. A rádióban és az újságokban írtak errôl, hogy ilyen esetben megvásárolhatja az önkormányzat az ingatlant, csak arról nem volt szó, hogy itt több 10 milliós tételekrôl van szó, és ehhez meg kellene találni a megfelelô forrást is. Az elôzô évhez viszonyítva már-már duplájára emelkedett az adósságcsökkentési támogatást igénylôk száma. Védett fogyasztóként történô nyilvántartásba vételét eddig 80 személy kérte. Számukra részletfizetési kedvezményt biztosít a szolgáltató, de ezzel egyre többen nehezen birkóznak meg. A szociális nyári gyermekétkeztetésre benyújtott igényeket a jogszabály szerinti összegben elfogadták. 2009. június 16-tól augusztus 31-ig terjedô idôszakra 54 munkanapra 152 fô – rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülô – gyermek részére napi 370 Ft-ot biztosítottak, összesen 3.036.960 Ft
összegben. Tekintettel arra, hogy 370 Ft-ért meleg ételt csak egy tál feltét nélküli fôzelék formájában lehet beszerezni, felmelegíthetô ételkonzervek formájában tervezik a nyári gyermekétkeztetést megszervezni. Rendkívül változatos étlapot állítottak össze, és ennek alapján rendelték meg az ételkonzerveket. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Soroksári Családsegítô és Gyermekjóléti Szolgálatnál 2009. május 18-án és 19-én mintegy 1600 hátrányos helyzetû család részére osztottak EU Élelmiszersegély Program keretében tartós élelmiszereket. Az igényjogosultak meghatározásában nyújtott segítséget az önkormányzat a számukra. Az adócsoport megvizsgálta a cégek hátralékainak alakulását, mivel a májusi hátralékos kimutatás szerint 333 cég tartozott 36,7 M Ft-tal. A most elkészült hátraléki kimutatás már csak 25,4 M Ft-os hátralékot mutatott ki. Azaz 11,3 MFt-ot sikerült behajtani csupán a felhívás eredményeként, amelybôl telefoni sürgetésre 5,6 M Ft-ot, házipénztárba 3,9 M Ft-ot fizettek be. A különbözet behajtása érdekében konkrét végrehajtási cselekményeket indítottak, fuvarozással foglalkozó cégek esetében a gépjármûvek forgalomból való kivonásával, egyéb más cég esetében azonnali beszedési megbízás formájában.
A polgárm est eri t ájé koztató val kapcsolatban az alábbi kérdések hangzottak el: Elhangzott, hogy vasárnap az egyik képviselô úr két fiatalemberrel találkozott, akik egy „Kerékpárút” táblával mentek az úton, amit a kerékpárút mellôl tulajdonítottak el. Felszólítására azt átadták, amit ô a Táncsics Mihály Mûvelôdési Házban helyezett el. Kérte a tábla visszahelyezését. Felmerült a kérdés, hogy van-e lehetôsége az önkormányzatnak arra, hogy ismételten kérje a Fôváros felülvizsgálatát a Napsugár Óvoda körüli közlekedési anomáliák esetében. Nem kellene megvárni azt, míg ott is, mint a Dobó és a Grassalkovich
utak keresztezôdésénél balesetek ismétlôdjenek meg. A válaszból kiderült, hogy semmi akadálya. Bár már kétszer volt bejárás az óvoda körül, de ismételten megoldást fognak sürgetni a témában. Ki kell vizsgálni, hogy miképpen lehet biztonságosabbá tenni a környék közlekedését. Elhangzott, hogy a gyalogátkelôhely a Nyír utca és a Tartsay utca között elkészült. Ennek az ott lakók nagyon örülnek. Ígéretet kaptak arra vonatkozóan is, hogy a Tartsay utcai buszmegálló fedett várakozót kap. A válaszból kiderült, hogy ezzel kapcsolatban a polgármesteri hivatalhoz még semmilyen értesítés nem érkezett a Fôvárostól.
A napirend elôtti felszólalások keretében az alábbiak hangzottak el: Javaslat hangzott el arra
vonatkozóan, hogy a Vöröskereszttel kössön az önkormányzat megállapodást. A Magyar Vörös-
2009. JÚNIUS 26.
3
VÁROSHÁZI NAPLÓ 2009. június 16. kereszt akkreditált szervezet elsôsegélynyújtó-képzés végzésére, melyre elsôsorban az oktatási intézményekben, de a polgármesteri hivatalban is szükség lenne. Ilyen irányú képzés végrehajtására körülbelül 1,5-1,8 millió forint elkülönítésére lenne szükség, melynek fedezete az általános tartalék lenne.
A válaszból kiderült, hogy ezirányú tárgyalások már folynak a Vöröskereszttel, melynek helyi kirendeltségénél vezetôség váltás volt. Remélhetôleg az új vezetéssel minél hamarabb meg tud az önkormányzat állapodni.
Ezt követôen a napirendeket tárgyalták a képviselôk. Javaslatot fogadtak el a 2009.
alatti székhelyû Soroksári Szociális Foglalkoztató Nonprofit Kft. használatába adja.” Fenti határozatban nem rendelkezett azonban a képviselôtestület a használatba adás módjáról, idôpontjáról és idôtartamáról. Az alaphatározat többszöri módosításának bonyodalmának érdekében vált szükségessé a vonatkozó határozatok hatályon kívül helyezése, valamint tárgyi téma valamennyi kérdését érintô újabb határozat meghozatala, ezt követôen pedig az alapító okirat módosítása. A Közép – Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács Önkormányzati fejlesztések támogatása területi kötöttségek nélkül (CÉDE) c. pályázati felhívása keretében lehetôség nyílt helyi önkormányzatok fenntartása alatt mûködô általános iskolák és óvodák részére eszközbeszerzésre pályázni. Az önkormányzat pályázatot nyújtott be a Páneurópa Általános Iskola, Mikszáth Kálmán Általános Iskola, Török Flóris Általános Iskola, Fekete István Általános Iskola, Grassalkovich Antal Általános Iskola, az I. sz. Összevont Óvoda Gyékény utca 1. sz. alatti feladatellátási hely és a III. sz. Összevont Óvoda Pistahegyi köz 1. sz. alatti feladatellátási hely orvosi szobájának minimum felszereltséghez szükséges hiányzó eszközök beszerzésére. A pályázat keretében az I. sz. Összevont Óvoda Gyékény utca 1. sz. alatti feladatellátási hely, a III. sz. Összevont Óvoda Pistahegyi köz 1. sz. alatti feladatellátási hely és a Mikszáth Kálmán Általános Iskola orvosi szobájában vezeték nélküli internethozzáférés is lesz biztosítva. Továbbá beszerzésre kerül az általános iskolák részére 1 – 1 db orvosi bábu annak céljából, hogy a tanulók készségszinten sajátíthassák el az újraélesztéshez szükséges ismereteket. A pályázati kiírás értelmében a támogatási arány az elismerhetô költségek 65 % - a, a pályázónak
évi költségvetésrôl szóló rendelet módosítására. (szokásos átvezetések elfogadása). Javaslatot fogadtak el a szociális rászorultságtól függô pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló rendelet módosítására. Az aktív korúak ellátására jogosultak részére a rendszeres szociális segély folyósításának feltétele, ha a segélyezett az önkormányzat által kijelölt szervvel együttmûködik. A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény bekezdése alapján az önkormányzatnak rendeletben kell szabályozni az együttmûködés eljárási szabályait, továbbá a beilleszkedést segítô programok típusait és az együttmûködés megszegésének eseteit. Erre vonatkozó szabályokat tartalmaz a jelenleg hatályos rendelet, de indokolt az egyszerûsítés és a pontosítás. A Soroksári Szociális Foglalkoztató Nonprofit Korlátolt Felelôsségû Társaság, valamint a Galéria ’13 Soroksár Kulturális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelôsségû Társaság (a továbbiakban együtt: Nonprofit Kft-k) alapító okiratai alapvetô rendelkezéseket tartalmaznak a felügyelô bizottságok létrehozására, mûködésére, hatáskörére vonatkozóan. Ezen túlmenôen – az alapító okiratokban meghatározottak szerint – a felügyelô bizottságok ügyrendjüket maguk állapítják meg, melyet a gazdasági társaság legfôbb szervének jóvá kell hagynia. A képviselô-testület (III.17.) Ök. sz. határozattal az alábbiakról döntött. „…a Budapest XXIII., Grassalkovich h út 140. fsz. 3.sz. (hrsz.:185916/0/A/3.) alatti 36+26 m2 alapterületû komfortos önkormányzati bérlakást a lakásállományból törli és azt a Budapest XXIII., Grassalkovich út 140. sz.
minimum 35 % önrészt kell biztosítania, amely összeg a pályázat esetében 1.226.668 Ft. Az önerôt az önkormányzat a 2009. évi költségvetés „Európai uniós és hazai pályázatok elôkészítése és önrész” c. elôirányzat terhére biztosítsa. Budapest Fôváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata, a BILK Logisztikai Zrt. és a BILK Kombiterminál Zrt. 430/2008. (IX.25.) Ök. sz. határozatával jóváhagyott, 2008.szeptember 25én megkötött településfejlesztési szerzôdésben rögzítették, hogy a Budapesti Intermodális Logisztikai Központ mellett a Hungária köztôl Budapest XXIII. kerület közigazgatási határáig a korábban megépült zajvédô fal megmagasítására, valamint az önkormányzat által rendelkezésre bocsátott területen fatelepítés végrehajtására kerül sor. A BILK Logisztikai Zrt. fásítási kivitelezési tervdokumentációt készíttetett el, mely több ütemre bontja a fásítás elvégzését, melynek végsô határideje 2011. december 31. az önkormányzat 2009 tavaszán az Elvira utca és Orbánhegyi dûlô között lévô területet tudta kijelölni fásítás céljából a BILK társaságok részére. A társaságok 2009. április 23-án jelezték, hogy a rendelkezésükre bocsátott területre 171 db fát és 157 db cserjét ültettek el. A területet az önkormányzat ellenôrizte és az eltelepített növényanyag eredésére vonatkozóan minôségi kifogással élt. A fásítás nyomvonalának pontos meghatározása érdekében felmérési vázrajzot készíttetett, melynek birtokában pontosan megállapíthatóvá vált, hogy a beültetés ingatlanonként mekkora területet érint. Az önkormányzat vezetése tájékoztatást kért a BILK társaságoktól, valamint a MÁV Zrt-tôl és a Nemzeti Vagyonkezelô Zrt-tôl a meglévô zajvédô fal megmagasítása ügyében. A társaságok jelezték, hogy a MÁV Zrt-tôl és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelô Zrt-tôl a településfejlesztési szerzôdésben foglalt határidôig (2008. 12. 31.) az elôzetes vagyonkezelôi és tulajdonosi hozzájárulást nem sikerült beszerezniük, mivel az állami vállalatok feltételekhez kötötték azok kiadását. Az eljárás még folyamatban van, ezért az önkormányzat a határidô
vonatkozásában kezdeményezte a szerzôdés módosítását. A képviselô-testület elfogadta a beszámolót, és felkérte a polgármestert, hogy intézkedjen a településfejlesztési szerzôdés módosítása ügyében. Engedélyezték a 2009/2010ben indítható óvodai csoportok létszámát. Tájékoztatót hallgattak meg az önkormányzat peres ügyeinek állásáról. A Magyar Köztársaság Kormánya a 1067/2005. (VI.30.) sz. határozatában a Ráckevei Duna -ág vízgazdálkodásának és vízminôségének javítása c. nagyprojektet (RSD nagyprojekt) EU – támogatásra számot tartónak deklarálta. A nagyprojekt elôkészítése elkezdôdött, a beruházás négy projektelemre tagozódik. A „Szennyezôanyagok kivezetése a parti sávból” c. projektelem a Ráckevei (Soroksári) – Duna – ág településeinek üdülôterületeinek szennyvízcsatornázására irányul. Budapest Fôváros Önkormányzata és Soroksár Önkormányzata közötti megállapodás értelmében a Fôváros ugyan átvállalta 2007. évtôl a hiányzó kerületi csatornahálózatok megépítését, de az üdülôterületek kivételével. A Fôváros beruházásában megvalósuló „Budapest teljes körû csatornázásának befejezô szakasza” projekt csak lakóövezetek szennyvízcsatornázását tartalmazza. A KEOP – 2009. – 2.2.1. Komplex vízvédelmi beruházások c. pályázati kiírás keretében most lehetôség van az üdülôterületek szennyvízcsatorna-hálózatának megvalósítására. A „Szennyezôanyagok kivezetése a parti sávból” c. projektelem megvalósítására 14 tagönkormányzat jogi személyiségû önkormányzati társulást hoz létre az elôterjesztésben szereplô Társulási Megállapodás és Alapító Okiratban foglaltaknak megfelelôen. A képviselô-testület a 400/2008. (IX.16.) Ök. sz. határozatával elôzetesen kifejezte a megalakuló társuláshoz való csatlakozási szándékát. A képviselô-testület jóváhagyta a határozati javaslat mellékletét képezô RSD Parti Sáv Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodását és Alapító Okiratát. Budapest Fôváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának tulaj-
2009. JÚNIUS 26.
4
VÁROSHÁZI NAPLÓ 2009. június 16. donában álló bérlakások közül két lakás üresedett meg bérlô elhalálozása, illetve a lakás pénzbeli térítés ellenében történô visszaadása miatt. A képviselô-testület úgy döntött, hogy az önkormányzati lakásokat bérbeadás útján hasznosítja, hivatkozva az önkormányzat tulajdonában álló lakások bérbeadásának feltételeirôl szóló többször módosított 39/2004. (V. 26.) Ök. rend. 2. § (1) bekezdésének 1/a) pontjára. Javaslatot fogadtak el a személyes gondoskodás keretébe tartozó szociális ellátásokról, azok igénybevételérôl, valamint a fizetendô térítési díjakról szóló 20/2008. (IV. 25.) rendelet módosítására. A módosításra az áfa emelkedés miatt volt szükség. A soroksári általános iskolákban 2004. október 1-jétôl folyamatosan 1000 tanuló számára naponta 2 dl
tejet ( kakaót) biztosít az önkormányzat. A jelenlegi szerzôdés a SOLE-MIZO Zrt-vel 2009. január 5tôl 2009. június 13-ig érvényes. A 2009. szeptember 1-tôl 2010. június 15-ig tartó idôszakra közbeszerzési eljárást kell kiírni. A 2009. szeptember 1. és december 31. közötti szállítás fedezete a 2009. évi költségvetés céltartalékában biztosított. A 2010. január 1. és június 15-e közötti idôtartamra az elôzetes számítások szerint – ugyanazon feltételek fennállása esetén: 1000 tanuló/nap; iskolatej 44 Ft/db + ÁFA; kakaó 46 Ft/db +ÁFA – 6.500 e Ft-ra lesz szükség (ÁFA-val együtt) a megrendeléshez. A képviselô-testületet, elôzetesen kötelezettséget vállalt a fenti összegre a 2010-es költségvetésben.
A napirendek tárgyalása után az alábbiak hangzottak el: A Török utcai gyaloghíd környékén nagyon sok a szemét. Érdeklôdtek az iránt, hogy ki ott az illetékes, a MÁV vagy az önkormányzat. A válaszból kiderült, hogy a terület a MÁV tulajdonában áll. Levélben meg is kereste ôket a
hivatal arra vonatkozóan, hogy szállíttassák el onnan a szemetet. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy ez a rész egy zárt terület, ami azt valószínûsíti, hogy a környék lakói hordták oda a szemetet. Szintén felmerült kérdésként, hogy rendelkezik-e már a hivatal adatbázissal arról, hogy kik nem
kötöttek még a kerületben hulladékszállítási szerzôdést. A válaszból kiderült, hogy a hivatal megkapta a FKF. Zrt-tôl azoknak a listáját, akikkel az ô nyilvántartásuk szerint szerzôdésük van hulladékszállításra. Azoknak, akik ebben a listában nem szerepelnek a hivatal Mûszaki Osztályáról leveleket küldtek ki, hogy amennyiben mégis rendelkeznek szerzôdéssel, azzal, illetve számláikkal fáradjanak be a hivatalba. Akik nem tudják bizonyítani, hogy rendelkeznek szerzôdéssel, azok ellen beindítják a hatósági eljárásokat. Már korábban is felmerült problémaként, hogy Újtelepen a Tartsay utcában a virágüzlet elôtt esôzés esetén hatalmas tócsában áll meg a víz. Igaz ez az út a Fôváros kezelésében áll, de sürgetni kell a megoldást. Szintén Újtelepen a Hrivnák Pál utcában az ELMÛ kábelfektetést végzett és járdaépítési kötelezettséget vállalt. A Tartsay utca és az Albert Gyula utcák közötti szakaszon nagyon sok minôségi kifogása van a lakosoknak. Hatalmas repedések vannak végig a járdán. Ennek kijavítását sürgetik. Kérésként hangzott el, hogy a Felsô-Dunasor és a Dobó utcák keresztezôdésében kihelyezett
szelektív hulladékgyûjtôkre nincsenek feliratok felfestve, ezért nem tudják a környék lakosai, hogy melyikben milyen hulladék helyezhetô el. Kérték a szükséges felfestések pótlását. Szintén kivizsgálást kértek az ügyben, mely szerint a Török utca és az Alsóhatár utcák keresztezôdésénél van egy romos, elhanyagolt ház. Több esetben az utcára raknak ki régi bútorokat. Tenni kellene valamit a közterület rendben tartása érdekében. Szintén korábbi felvetést ismételtek meg, amikor a szervizút Rézöntô és a Domonkos utcák közötti szakaszának vízelvezetési problémáját részletezték. Mivel az egyik legmélyebb ponton nincs elvezetés, ott állandóan összegyûlik és megáll a csapadékvíz. Ismét a javítását sürgették. Felvetôdött, hogy az M0-ás építkezése során a Schwarzmüllertôl Soroksár felé esô részen fakivágások történtek. A kérdés arra vonatkozott, hogy hol fogják pótolni a kivágott fákat. A válaszból kiderült, hogy az építkezés során Soroksár nem szakhatóság, engedélyeket nem adott ki a fakivágásra. A hivatal utána fog érdeklôdni, mi szerepel a tervek között.
KÖZMEGHALLGATÁS A törvényi kötelezettségnek megfelelôen Geiger Ferenc polgármester elôször a Soroksár Önkormányzata által alapított közalapítványok (Soroksár Közrendjéért és Közbiztonságáért Közalapítvány, Klébl Márton Közalapítvány, Soroksár Mûvészeti Oktatásáért Közalapítvány, Soroksár Városfejlesztéséért Közalapítvány, Soroksár Sportjáért Közalapítvány, Soroksári Dunáért Közalapítvány) mûködésérôl számolt be. Az eseményen fogadták el a képviselôk a beszámolókat és a közhasznúsági beszámolókat. A közalapítványok mûködésének tárgyalása után a lakossági kérdések, felvetések hangzottak el. Mint már korábban is, ismételten kérték a Hôsök terén, illetve Újtelepen az új játszótéren ivókutak kiépítését. A válaszból kiderült, hogy a megvalósítás folyamatban van, de a mûtárgyakat az ÁNTSZszel is engedélyeztetni is szükséges.
A polgármester azon reményének adott hangot, hogy miután elkészülnek a kutak, nem fogják azokat megrongálni vagy nem rendeltetésszerûen használni. Felmerült a Szentlôrinci út világításának kérdése. A válaszban utalt a polgármester arra, hogy a Fôvárosi Önkormányzat (az ô kezelésükben van az út) bevállalta, hogy idén megoldja a közvilágítást. Remélhetôleg teljesíti is az ígéretét. A fôvárosi költségvetésben szerepel a beruházás, ha annak szûkítésére nem lesz szükség az év során, akkor megvalósul a közvilágítás. A kérdést feltevô lakos azt indítványozta, hogy a világítás elkészültéig a fényvisszaverô mûtárgyakon túl helyezzenek ki narancssárga csíkokat, ami szintén kissé viszszafogná a gyorshajtókat. Panaszként hangzott el, hogy a közterületeken, különös tekintettel a külterületekre nagyon elszaporodtak a kóbor kutyák, melyektôl sem
gépjármûvel, sem gyalogosan nem lehet biztonságosan közlekedni. Ezzel kapcsolatban elhangzott, hogy sajnos sokan nem tartják be az állattartási rendeletet. Az utcán kóborló ebek elszaporodnak, és a jogszabályi elôírások miatt még külterületen is tilos a kilövésük. A lakosoknak és az önkormányzatnál dolgozó mezôôröknek nincs más lehetôségük, mint bejelenteni az ebrendészeten, akik idônként begyûjtik a kóbor kutyákat. Sajnálatos módon ez nem jelent elégséges megoldást. A Hôsök tere lámpáinak HÉV-vel történô összhangosítását kérték a lakosok. Véleményük szerint ez megoldható lenne úgy is, hogy a sínekhez érzékelôt szereljenek, mely akkor állítja pirosra a Hôsök terei lámpákat, mikor már közel van a HÉV. Jelenleg olyan korán vált a lámpa, hogy percekig állnak és torlódnak fel a gépjármûvek a téren, míg a HÉV elhaladtával újra
zöldre vált. Ha két HÉV érkezik közel azonos idôben, akkor még rosszabb a helyzet. A polgármester elmondta, hogy az önkormányzat számára is ismert a probléma, már többször kérték a BKV-tól a megoldást. Sajnos a HÉV jelzôrendszere nagyon régi, elavult. A csomópont közlekedési lámparendszere pedig bonyolult, és a HÉV rendszere ezt sokszor meg is „bolondítja”. Szintén a HÉV közlekedésével kapcsolatban panaszkodott lakos, hogy a Grassalkovich út mentén álló házak falai repednek, mert a sínek és a talpfák olyan rossz állapotban vannak, hogy a HÉV elhaladtával beremegnek az épületek. Geiger Ferenc elmondta, hogy sajnos tisztában vannak a problémával, jelezték is a BKV felé. Azt javasolta, hogy akár az összes érintett tulajdonos együttesen forduljon a BKV felé kártérítési igénnyel. Hatástanulmányt kértek a Tár-
2009. JÚNIUS 26.
5
KÖZMEGHALLGATÁS csás úti vasúti átjáró forgalmi rendjének megváltoztatására, mert nem elég, hogy a sûrû vonatközlekedés miatt sokszor percekre áll a forgalom, de nyitott sorompónál is feltartja a haladni vágyó gépjármûveket a környék utcáinak több irányban engedélyezett forgalma. Volt lakos, aki Soroksár honlapjáról töltötte le a közlekedési koncepciót, melyet tanulmányozva úgy értelmezett, hogy az Erzsébet utcában felüljárót kíván a jövôben létesíteni az önkormányzat, melyet az ott lakók határozottan elleneznek. Szrimácz Ferenc utalt arra, hogy már többször elmondta, Soroksárnak ilyen tervei nincsenek. A Fôvárosi Önkormányzat szerepeltette a 2020-ig terjedô fejlesztési koncepciójában a Vecsés utca nyomvonalában egy aluljáró létesítését. Soroksár Önkormányzatának az idôrendi sorrenddel kapcsolatban vannak elvárásai. A megvalósítást csak az elkerülô út kiépítése után tartja elfogadhatónak. A Szitás utcából érdeklôdtek, készült-e arról hatástanulmány, hogy az utca végénél épülô lakópark mennyiben fogja befolyásolni a környék forgalmát. Geiger Ferenc elmondta, természetesen készült hatástanulmány. A környékrôl a Fakopács, a Középtemetô, a Sínpár utcákon, valamint Zsellérdûlôn keresztül levezethetô lesz a lakópark forgalma. Már sokadszor téma volt a Molnár-szigeten a Molnár utca kiszabályozása. A rendezési terv szerint a Fôváros 14 m-es szélességet ír elô. Az utca szélessége nem éri el a 10 métert. Kisajátításokra az önkormányzatnak nincs pénze. Az ingatlan tulajdonosok pedig nem akarnak lemondani a szükséges részrôl. A Fôváros nem foglalkozik azzal a kéréssel, hogy engedélyezzék a keskenyebb útszélességet, hiszen egy 10 méteres szélességben is elférnek a közmûvek. A Fôvárosnak azonban nincs csak megbízott fôépítészük, aki nem akar dönteni az ügyben. Kérdésként merült fel, hogy mi az önkormányzat elképzelése a zárt kertes részekkel. A válaszból kiderült, hogy az ingatlanok nagy része méreteit tekintve nem felel meg a rendezési terveknek. Az ingatlan tulajdonosok érthetô módon nem akarnak osztatlan közös tulajdoni bejegyzést a szomszédokkal. Amíg ez a helyzet fennáll, addig nem lehet semmit tervezni a területen.
Szintén a Molnár-szigettel kapcsolatban hangzott el, hogy tavaly össze lett hívva a vízbekötéssel kapcsolatban fórum. A víz be is lett vezetve, befizették a 150-150 ezer forintos hozzájárulást. Most, hogy be akarják kötni a vizet, a Vízmûvek kiküldött nekik papírt arról, hogy további 150-170 ezer forint közötti összeget fizessenek bekötésenként hálózatfejlesztés címen. Ô ezt felháborítónak tartja, mert a vezeték a Vízmûvek vagyona. A polgármester ígéretet tett arra, hogy levelet ír a Vízmûveknek, mert ô sem ért azzal egyet, hogy lakossági hozzájárulással megépítette az önkormányzat a vezetéket, ami nem is a saját vagyonát képezi, és még hálózatfejlesztési hozzájárulást is kérnek. Elhangzottak még kérdések útépítésekkel kapcsolatban. A polgármester elmondta, hogy azokra az utcákra, melyek kiépítését a 2009. évi költségvetésben szerepeltették, már kiírták a közbeszerzési pályázatokat, folyamatban vannak pályázatok is. A nyáron elkezdôdnek az építések és október környékén átadásra kerülnek. A fent jegyzett lakossági kérdések mellett Kivágó Ivánné alpolgármester asszony személyérôl megjelent írásokkal kapcsolatban szólaltak többen fel. Felháborítónak tartották, hogy valakit magán-és hivatali életében oly módon meghurcoljanak ahogy ezt tették. Egy lakos az 1. sz. választási körzetbôl, ahol Kivágó Ivánné már a harmadik ciklus óta képviselô, több lakótársának felhatalmazását bírva mondta el véleményét. A SORKÖZ-ben megjelent írást több szempontból is elfogadhatatlannak tartotta. Annak nemcsak tartalmával nem tud azonosulni. Azon túl, hogy valótlanságokat tartalmaz, – egy élet munkájával létrehozott három generációs családi házat mutat be felnagyítva. Késôbb összemos olyan múltbeli eseményeket, más kiadványokból összeválogatott fényképeket, melyekhez Kivágónénak köze sem volt. A cikk szerzôje annyira „gerinces” volt hogy nevét már nem merte aláírni. Mint elmondta, még emlékszik arra, mikor az alpolgármester asszony elôször jelöltette magát, ismertetô anyagain egyértelmûen szerepelt, hogy hol dolgozott korábban, milyen tevékenységet végzett. Képviselôként mindig mindent megtett a körzetében lakók érdekében. Rendsze-
resen tartja a fogadóóráit, hogy állandóan tájékozódhasson a lakosok problémáiról. Szégyenletesnek tartották, hogy valakit így meghurcoljanak, ha semmi jogelleneset, semmi törvénytelen dolgot nem tett sem magán, sem gazdasági és közéleti szerepében. Az elhangzottakra a FIDESZÖsszefogás Frakció vezetôje, Egresi Antal reagált. Mint elmondta, azoknak a dolgoknak a valóságtartalmával, melyek megjelentek az újságban, nincsenek tisztában. Azt azonban mindenki tudja, hogy a múlt rendszerben milyen atrocitásoknak voltak kitéve más lakosok. Sokaknak a karrierje tört ketté. Soroksárról sok embert kitelepítettek. Sok soroksári ezekbôl a cikkekbôl tudta meg, hogy Kivágó Ivánné az idegenforgalmi területért volt felelôs. Rengetegen gondolják úgy, hogy akik külföldrôl érkeztek Magyarországra rokonaikhoz, azokat megfigyelhették. Erre utasítást adtak. Persze nem biztos, hogy így volt, de sokan ezek után az újságcikkek után így gondolják. Szerinte ennek megvitatására nem egy közmeghallgatás alkalmas, hanem esetleg egy másik megoldást kellene rá találni. Ezt követôen érintettsége okán Kivágó Ivánné kért szót. Elmondta, ha valakinek bármilyen kérdése volt vagy van vele kapcsolatban, megkereshette volna ôt. Ô szívesen adott volna bármilyen felvilágosítást. Mint ahogy az már egy lakostól el is hangzott, ô már korábban informálta a lakosokat arról, hogy hol dolgozott. A Belügybe a Központi Statisztikai Hivatalból hívták. Ott dolgozott évtizedekig, a rendszerváltás után is, és onnan ment nyugdíjba. Amit a tevékenységérôl írnak és mondanak, megdöbbentik. Például hogy említheti bárki is vele kapcsolatban a kitelepítést. Hogy lehetett volna benne három éves korában. Ô mint többször elmondta, a Nemzetbiztonságnál dolgozott. A Titkosszolgálat három csoportfônökségre volt felosztva, III/I. Hírszerzés. III/II – Állambiztonság – 1989-tôl Nemzetbiztonság – Belsô Biztonsági Szolgálat. III/III. Belsôelhárítás/ez a rendszerváltás után megszûnt. A III/II-es csoportfônökség fô feladata a Magyar (Nép)köztársaság védelme az ellenséges hírszerzô szervek tevékenységével szemben, annak felderítése, megszakítása, leleplezése. Ez a mai feladat is. Igaz akkor más
rendszer volt. De ôk nagyon sokan abban a társadalomban éltek és dolgoztak, tanultak azért, hogy jobb legyen az országnak és állampolgáraiak. Mindenki azt a társadalmat szolgálja, amelyikben él. Tudomásul kell venni, hogy a titkosszolgálatokra mindenhol szükség van, függetlenül attól, milyen rendszer van. A kémelhárítás az országot és annak polgárait védi. Különben megjegyzi, hogy minden pártnál különbözô funkcióban ott vannak a III-as Fôcsoport – Fônökségben korábban dolgozók nevei. Éppen ezért nem kellene sárt dobálni azokra, akik továbbra is mint pártot, az MSZP-t választották. Tehát javasolta, hogy akár vele, akár az egykori kémelhárítókkal, ügynökökkel kapcsolatban a vitát ne egymás között folytassák le. Ezügyben minden párt söpörgessen elôször a saját háza táján, mielôtt más portája elôtt tenné ezt. Útlevelek elbírálása nem a kémelhárítás feladata volt, azzal az útlevél osztály foglalkozott. Ha valakinek útlevélkérelmét elutasították, azt meg kellett indokolni. Arra a megjegyzésre, hogy a Magyarországra – fôleg német nyelvterületrôl – érkezô rokonlátogatókat megfigyelték-e, elmondta, hogy a német turisták megfigyelésére kelet-német állampolgárok jöttek az országba. Ehhez neki, és a csoportjának semmi köze nem volt. Demszky fôpolgármester úr viselkedésével kapcsolatban elmondta, nagyon csodálkozik azon, hogy nem volt tisztában az ô tevékenységével. Nem hiszi, hogy valóban azt hitte, hogy bármilyen megfigyelésével kapcsolatban állt volna. Az eset óta – vagyis hogy nem eskette ôt fel – nagyon sokan keresték már meg azzal kapcsolatban, hogy vajon mitôl fél ennyire 20 év után a fôpolgármester úr. Néhány nap alatt többet tudott meg róla, mint évtizedek alatt, és az a véleménye, bár ne tudná ezeket a dolgokat. Befejezésül elmondta, hogy az idô kevés lenne arra, hogy mindent elmondjon, amit szeretne, de bárkinek rendelkezésére áll bármikor, ha akár a volt munkájával, akár anyagi helyzetével kapcsolatban kérdése lenne. Itt még hozzátette a SOR-KÖZ-ben megjelent cikkel kapcsolatban, hogy sajnos nincs Mitsubishi Pagero-ja, ami a házuk elôtt áll, nem az övék. Mint ahogy sok minden más sem, ahogy az újságban szerepel.
2009. JÚNIUS 26.
6
ÖNKORMÁNYZATI TÁJÉKOZTATÓ
Árverési hirdetmény Budapest Fôváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat nyilvános árverésre hirdeti meg a tulajdonát képezô Budapest XXIII., Grassalkovich út 146. fszt. 3. szám alatti, 27 m2 területû, lakás tulajdonjogát. Kiinduló ár: 2.700.000 Ft Az árverés ideje: 2009. július 6. 10:00 óra Az árverés helye: Budapest Fôváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Polgármesteri Hivatala (1239 Budapest, Hôsök tere 12. I. em. Tárgyalóterem) Jelentkezni lehet: 2009. június 22. 10:00 órától 2009. június 29. 12:00 óráig Részletes kiírás: 5.000 Ft + ÁFA összesen 6.000 Ft összeg megfizetése ellenében megvásárolható Budapest Fôváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Osztályán 2009. június 22.-én 10:00 órától 2009. június 29.-én 12:00 óráig (1239 Budapest, Hôsök tere 12. II. em. 27.) A lakás megtekinthetô: idôpont-egyeztetés után. Az árverésen azok vehetnek részt, akik megvásárolják a részletes árverési kiírás dokumentációját és az abban foglaltaknak megfelelnek. További felvilágosítás: Kovács Mihályné Budapest XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Vagyongazdálkodási Osztály osztályvezetô-helyettes (1239 Budapest, Hôsök tere 12. II. 27.), tel.: 289-2188.
Soroksár Önkormányzata a gyermekekért 3. alkalommal került megrendezésre a soroksári Molnár-szigeten önkormányzatunk önálló rendezvénye a „Kerület gyermekeiért közbiztonsági nap”. Polgármester úr és az önkormányzat támogatásával meghívtuk a rendvédelmi szervek képviselôit az ORFK-ról, a Dunakeszi Oktatási Bázisról, ahonnan kábítószer keresô és robbanószer felkutató kutyás rendôrök érkeztek. Feladatuk a droggal kapcsolatos tájékoztatás, valamint új kezdeményezésként tájékoztatást adtak arról, hogy az esetleg feltalálásra kerülô robbanószer, lôszer esetén kinek és hogyan kell jelzést adni, bejelentést tenni. A bemutató nagy sikert aratott. Mindkét kutya vezetô tanúbizonyságot adott tudásáról, a kutyák speciális képzésérôl, megtalálva a gyerekekhez a hangnemet. Az ismertetô után a jó válaszokat adó gyerekek ajándékokat kaptak. Polgármester úr megnyitójában megköszönte a pedagógusoknak hogy igen jelentôs létszámot, mintegy 180 gyermeket mozgósítottak a rendezvényre, és köszönetét fejezte ki a megjelenô rendôröknek, vízi rendôröknek, tûzoltóknak és a vöröskeresztes aktivistáknak. A rendvédelmi szervek munkatársai területükhöz tartozóan tartottak tájékoztatást, tesztlapos visszakérdezést. A motoros rendôrök a kerékpározás, gördeszkázás, görkorcsolyázás veszélyeire hívták fel a figyelmet. Kiemelték, hogy a
közlekedés veszélyes üzem, ezért szinte minden résztvevônek láthatósági mellényt adtak ajándékba, melyen szerepelt Soroksár címere és a felirat ” Vigyázz rám!” A vízi rendészet munkatársai tájékoztatójukban kitértek a vizek veszélyeire, és felhívták a figyelmet arra, hogy még jól úszóknak is kötelezô csónakázás közben a mentômellény használata. A sérült és fogyatékos gyermekek is aktívan vettek részt a tájékoztatókon. Nagy sikert aratott a rendôrmotorcsónakkal történô hajózás a soroksári Duna-ágon. A rendezvények ideje alatt meghívásunknak eleget téve megjelent Balzsai Károly profi ökölvívó világbajnokunk, aki több dedikált fényképet osztott szét a résztvevôk között. A tûzoltók bemutatója és tájékoztatója szinte koronája volt a rendezvénynek, hiszen hangjelzést és szirénát is bekapcsolhattak a gyerekek, valamint felvehették a tûzoltók egyenruháit. Az állatsimogató igen közkedvelt volt. Egy sérült gyermek édesanyja boldogan mondott köszönetet Geiger Ferencnek azért, hogy gyermeke olyan csodálatos élményekkel gazdagodhatott, melyre csak nagyon ritkán van lehetôség. A rendezvény alkalmából minden gyermek Soroksár címerrel és felirattal ellátott pólót kapott ajándékba az önkormányzattól.
Figyelem, közeledik a parlagfû fertôzés ideje!!! Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletérôl szóló 2008. évi XLVI. törvény és a végrehajtási rendeletei a földhasználót, termelôt kötelezi a károsítók, gyomok elleni védekezésre. A vonatkozó szabályok szerint a földhasználó (kerthasználó/tulajdonos) köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfû virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követôen ezt az állapotot a vegetációs idôszak végéig folyamatosan fenntartani. Amennyiben ennek nem tesz eleget, úgy közérdekû védekezést kell elrendelni a körzeti földhivatal adatszolgáltatása alapján. A közérdekû védekezés elrendelése mellett a költségeket meg kell fizettetni a kötelezettel, és 15.000 Ft-tól 5.000.000 Ft-ig terjedô növényvédelmi bírsággal kell sújtani.
Belterületen a bírság mértéke (a fertôzött terület alapján): 50 m2-ig 15.000 Ft 50-100 m2-ig 15.000-50.000 Ft 100-200 m2-ig 50.000-100.000 Ft 200-10.000 m2-ig 100.000-750.000 Ft 10.000 m2 felett 750.000-5.000.000 Ft Ne feledjük!! A június 30-i dátum a szankciómentes, önkéntes jogkövetés lehetôségének a határnapja. Ezt követôen a hatóság (belterületen az Önkormányzat jegyzôje, külterületen a Növény- és Talajvédelmi Szolgálat) közérdekû hatósági védekezést végeztet el. A közérdekû védekezéssel kapcsolatos valamennyi költséget, a föld használójának, tulajdonosának kell megtérítenie. Amennyiben ennek nem tesz eleget, az késedelmi kamattal növelve közadók módSoroksár ján hajtandó be. Önkormányzatának jegyzôje
Adóhírek Telekadót fizetô Ügyfeleink figyelmét szeretnénk felhívni helyi rendeletünk egyik 2009. január 1-tôl hatályba lépô módosítására, amely sokak figyelmét elkerülte. Az építési engedélyekhez kötött telekadó mentesség csakis akkor vehetô igénybe, ha az adóköteles ingatlant egy lakással építette be a magánszemély tulajdonos. Az adómentesség az építési engedély jogerôre emelkedését követô évtôl indul abban az esetben, ha az építkezést két évben belül igazoltan meg is kezdik az ingatlanon. A kivitelezôi nyilatkozatot kerületünk Mûszaki Osztályából automatikusan megkapja adóhatóságunk, ezért ezt a tényt ügyfeleinknek külön igazolnia nem kell. Ha az építési munka a fenti határidô alatt nem kezdôdik el, az adót visszamenôlegesen, késedelmi pótlékkal
növelten kell megfizetni. A mentesség nem korlátlan, idôtartama a használatba vételi engedély megszerzéséig, de legfeljebb az építkezés megkezdését követô 3 évig tarthat. A mentesség megállapításához adóbevallás kitöltése szükséges, amelyet a nyomtatvány önkormányzati rendeleti mentesség megfelelô rovatának kitöltésével kérhet meg. A beérkezett bevallás alapján határozatban történik a mentesség kezdô idôpontjának megállapítása, amelyben egyidejûleg felhívjuk adózóink figyelmét a fentiekben már részletezett feltétel rendszerekre. Telekadó fizetési kötelezettség alá esô cég lakásépítés miatt nem mentesíthetô az adó alól. További információ érdekében keressék meg adóhatóságunkat. XXIII. ker. Polgármesteri Hivatal Adócsoport
JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT Budapest Fôváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata és a Polgármesteri Hivatal segítséget kíván nyújtani a lakosok ügyintézéséhez (nemcsak az önkormányzati és közigazgatási ügyek területén), ezért a Budapest XXIII., Újtelep u. 2. sz. alatti Ügyfélszolgálati Irodában helyet biztosít a jogsegélyt nyújtó Cseresznyevirág Közhasznú Alapítványnak. Az Alapítvány – sikeresen vett részt a Fôvárosi Szociális Közalapítvány által meghirdetett, jogvédelmet támogató pályázaton, ezért – 2009. május 28-ától megkezdte az ingyenes jogi segítségnyújtást, melynek keretében általános jogi tájékoztatást ad az alábbi témákban: szociális, családi és ingatlan ügyek. Idôpont: csütörtökönként 14.00 – 18.00 óra között Bejelentkezés az Alapítvány munkatárásánál fenti idôpontban az ÜSZI telefonszámon: 285-7692, illetve egyéb idôpontokban a 06Dr. Homonnai Ildikó jegyzô 30/2828-300-as mobilszámon.
2009. JÚNIUS 26.
7
KULTÚRA, MÛVELÔDÉS Galéria’ 13 Soroksár Nonprofit Kft.
Táncsics Mihály Mûvelôdési Ház júniusi ajánlat
1238 Bp., Hôsök tere 13. Tel.: 287–3057
Tájvadászat Kovács Lehel kiállításával zárta a 2008/2009-es mûvészeti évadot a Galéria’13. Ezúttal is küldetést teljesített Sasvári Ilona ügyvezetô igazgató, aki amellett, hogy a kortárs festészet már ismert kiemelkedô egyéniségeinek tárja munkáit a soroksári közönség elé, újból és újból lehetôséget ad egyegy fiatal feltörekvô mûvésznek a bemutatkozásra. Ez alkalommal Kovács Lehel festômûvész alkotásait zárhatta a szívébe a látogató. Igen, szívébe kellett, hogy zárja, annyira megkapó, intimitást sugárzó, különleges világot ábrázoló képek bûvöletébe kerülhettek a szemlélôdôk. Tájképek, mégsem megszokott tájképek, amiket a fiatal mûvész fest. Mindegyik a természetbe hívogat, de mindegyiken fellelhetôk a természeti idillt megbontó urbánus elemek. Gyártornyok, villanypóznák, víztornyok, autók. Megbontják a természeti idillt, és mégis szimbiózisba olvadnak vele. Megteremtik a civilizáció és a természet egységét.
A képeken megjelenô emberek minden esetben háttal állnak. De nem elidegenedés érzését keltik, hanem hívogatóak. Nem bizonytalan, a nézô felé forduló, még kérdô figurák ôk, hanem olyanok, akik biztosak abban, hogy követni fogják ôket a rejtelmes, alkonyodó tájba. Mindegyik kép egy-egy impressziót közvetít, és ezt a képek legapróbb részleteibe menô kidolgozottsága is elôsegíti. Finom, mármár simogató ecsetkezeléssel bizonyítja a festô, hogy a leheletvékony vonalnak is jelentôsége van az összképen. Különösen bánik a fényekkel. A sötétbe mindig belecsen egy irányított fénycsóvát, – a lebukó nap fényét, a hold sugarát vagy éppen egy autó reflektorát – mely sejtelmes megvilágításba helyezi a tájat, s ezzel kiemeli a hangsúlyokat. A kiállítást Bráda Tibor festômûvész nyitotta meg. Közremûködtek: Jónás Krisztina és Puskás Eszter énekmûvészek. Láng Imola
Július 19.
16 óra
Augusztus 16. 16 óra
SÖRDÉLUTÁN – Játszik: Hangulat Band Belépô: 500 Ft SÖRDÉLUTÁN – Játszik: Hangulat Band Belépô: 500 Ft
TÉRZENE: Július 3.
19.30 óra Rázene Ifjúsági Fúvószenekar
Július 10.
19.30 óra Lajtha László Zeneiskola Fúvószenekara
Július 17.
19.30 óra Grossturwaller Fúvószenekar
Július 24.
19.30 óra Rázene Fúvószenekar
Július 31.
19.30 óra Heimatklang
Augusztus 7. 19.30 óra Keil Ernô Fúvószenekar Augusztus 14. 19.30 óra Keil Ernô Fúvószenekar Augusztus 21. 19.30 óra Fricsay Richárd Katonazenekar Augusztus 28. 19.30 óra Pesterzsébeti Városi Fúvószenekar Szünidödö Programok: Aug. 10.
9-13 óráig Batikolás Rostás Zsuzsával és Ritmusház Martonosi György dobmûvésszel
Aug. 17.
9-13 óráig Készítsünk kincseket! vezeti Csák Éva mûvészet terapeuta Bohóccirkusz – vezeti Dittmar Irina és Lajos artistamûvészek
Könyvtári hírek Soroksári Helytörténeti Gyûjtemény (1238. Budapest, Szitás u. 105.) Állandó kiállítások Dél-Pest állatvilága, Életmód-és ipartörténet, Mezôgazdasági eszközök, Sírkert Idôszakos kiállítás Soroksár, Régi – új emlékeink Emlékezés Bösendorfer Ferenc népi iparmûvészre, Hermann Antal zenész, zenetanárra, Ledniczky Gyula festômûvészre, Traurig Lôrinc helytörténészre. Intézményünk nyitvatartási rendje: szerdán és pénteken 14 – 18 óráig. A csoportokat elôzetes bejelentés alapján fogadjuk: kedden és csütörtökön 10-14 óráig. elérhetôségeink: 287-3057, 289-0299, 06-20-333-0257, 06-20-226-4043
Értesítjük kedves régi és leendô Olvasóinkat, hogy a Fôvárosi Szabó Ervin Könyvtár Soroksáron a nyári hónapokban is változatlan nyitvatartással várja Önöket. (H-SzP.: 13.00-19.00-ig, K-Cs.: 9.0015.00-ig) Nyári Hôségakció idén is! Ha kölcsönzônk hûséges, mi feledtetjük a hôséget! DVD, CD, hangoskönyv, CD-ROM, videó kölcsönzése esetén: ha kettôt fizet, még egyet ingyen vihet! Programjaink: MACKÓSKUCKÓ szakember irányításával – július 30-ig minden csütörtökön 9.30 – 11.00-ig. (aug. végétôl folytatódik) Vezeti: Kovácsné Juhos Orsolya.
Aki szívesen énekel, játszik, mondókázik óvodába nem járó gyermekével, itt a helye! (kb. 30 perc) Utána Kismama Klub (kb. 45 perc) Részletekrôl érdeklôdjön a könyvtár telefonszámán: 289 0811 Ingyenes HOBBI-KREATÍV foglalkozás – június 25 – augusztus 30-ig minden csütörtökön 10.00 – 12.00-ig. Részletesen megtekinthetô a www.noszakreativ.hu –n. A könyvtár dolgozói köszönik az Önkormányzat Közhasznú Foglalkoztatási Csoportja Munkatársainak a rendszeres fûnyírást! Mindenkinek szép nyarat kívánnak a könyvtárosok! Bondor Zsuzsa
2009. JÚNIUS 26.
8
Harmonikavarázs A Galambos János Zenei Napok 2009. június 8-án Orosz Zoltán harmonikamûvész triójának fergeteges, világszínvonalú koncertjével kezdôdött a zeneiskolában. Jakab Gedeon iskolaigazgató szeret a diákjainak és tanárainak kellemes meglepetéseket szerezni azzal, hogy a tanév végén világhírû mûvészek vendégszereplésével ad motivációt a zenetanulásban résztvevôknek. A tavalyi tanév végén többek között Szenthelyi Miklós hegedûmûvész, majd a Benkó Dixiland Band-et volt vendége a zeneiskolának. Orosz Zoltánt nem véletlenül nevezik a harmonika mágusának, és éppen Benkó Sándor nyilatkozta róla a tévében, hogy ô nem csupán Magyarország, de egész Európa legkiválóbb harmonikamûvésze. Jakab Gedeon bevezetô szavai után elôször Horváth Judit végzôs diák harmonikázott a hallgatóságnak. Kedves pillanat volt, amikor az igazgató úr külön ajándékkal búcsúztatta a végzôs diákot, és annak a reményének adott hangot, hogy Judit a gyermekeit majd szintén a Galambos János Zeneiskolába fogja íratni. Majd következett Orosz Zoltán és a triója. A gyerekek csillogó szemmel és tátott szájjal figyelték játékát. A mûvész virtuozitása nem csak a harmonikán tanulókat nyûgözte le, de minden jelenlevôt elvarázsolt. Bizonyára sokan
kérdezték magukban: „Hogyan tehet szert az ember ilyen bámulatos technikai tudásra?” „Valóban lehetséges úgy megtanulni egy hangszeren játszani, hogy olyan gyönyörû hangok jöjjenek elô belôle, amilyenek Orosz Zoltán harmonikájából?” A bevezetô elôadásából a hallgatóság megtudhatta, hogy Orosz Zoltán elsô és igen szigorú tanítómestere az édesapja volt. Nehéz feladatokat talált ki gyermekének: például a jobb kéz szólamát bal kézzel kellett eljátszania és fordítva. Öt-hat évesen már mindent úgy kellett megtanulnia, hogy a dallamot az összes hangnemben el tudja játszani. Egy újságnak a mûvész egyszer így nyilatkozott: „ Apám gyerekkoromban azt mondta: a hangokra, amik bent laknak a hangszerben, nagyon kell vigyázni. Óvatosan kell bánni azzal, hogy az ember melyiket ereszti ki, mert vannak jó és rossz hangok. Nos, én igyekszem a jó hangokat kiereszteni, ennyi a titka az egésznek.” Nos, a soroksári zeneiskola tanulói – játszanak bármilyen hangszeren – a 2009-es tanévzáró ünnepség után bizonyára az eszükbe vésik Orosz Zoltán édesapjának intô szavait azokról a bizonyos jó és rossz hangokról, és remélhetôleg azon fognak igyekezni, hogy ôk is mindig csak a jókat engedjék ki.
Orosz Zoltán trió
Látogatás Nürtingenben Geiger Ferenc polgármester hivatalos meghívásra 9 tagú delegációval Nürtingenbe utazott a május 1418-ig tartó hétvégére. Ekkor ünnepelte Nürtingen városa a hagyományos „Maientag”-ot, amely tulajdonképpen a város iskoláinak az ünnepe. Otmar Heirich fôpolgármester hivatalos fogadás keretén belül a Városházán köszöntötte a soroksári küldöttséget. Elmondta, mennyire fontos dolognak tartja a testvérvárosi kapcsolatok ápolását nemcsak a városvezetés, hanem az iskolák, egyesületek és a lakosság szintjén is. A vendéglátók gazdag programmal örvendeztették meg a magyar csoportot. Megtekintettük
többek között Nürtingen óvárosának nevezetességeit és látogatást tettünk a stuttgarti Mercedes-Benz Múzeumban is. A szombati Maientag-napi rendezvényen az idôjárás is kegyes volt a szervezôkhöz, szép napsütéses idôben zajlott le a hagyományos felvonulás, majd az azt követô programsorozat a nürtingeni ünnepi réten. Vasárnap este baráti vacsora keretében köszönt el Otmar Heirich fôpolgármester és Sonngard Leopold asszony, a Nürtingeni Testvérvárosi Kapcsolatok Egyesületének egykori elnöke a soroksáriaktól a mielôbbi viszontlátás reményében. Pálné Hoffmann Krisztina
A Pedagógus Nap kitüntetettjei Elôször Szrimácz Ferenc alpolgármesternek adták át az „Aranykatedra Emlékplakett” miniszteri kitüntetést a közoktatásban, a közigazgatásban és a közéletben eltöltött több mint három évtizedes kimagasló színvonalú munkájáért. Az elismerés átadásakor felolvasták az alábbi méltatást: Zenei tanulmányai befejezése után színházi muzsikusként, majd 1981-2002-ig zenepedagógusként tevékenykedett. 1991 – 2002 között a Ráckevei Önkormányzati Mûvészeti Iskola igazgatója. A településen végzett tevékenysége elismeréseként Ráckeve városa közmûvelôdési díj adományozásával tüntette ki. 1994, Soroksár önállóvá válása óta választott képviselô, 1998 – 2002-ig társadalmi megbízatású, 2002-tôl fôállású alpolgármesterként az oktatási, kulturális terület felügyeletét látja el a kerület önkormányzatánál. Tevékenységével nagymértékben hozzájárult a kerület oktatási színvonalának emeléséhez. Az intézmények mûködési feltételeinek magas szintû biztosításához. Sokat tesz az épített és természeti környezet megóvása érdekében is. Lakóhelyén fáradhatatlanul tevékenykedik a mûködô demokráciában nélkülözhetetlen civil mozgalom kiszélesítéséért. Rátermett politizálással, valamint pedagógiai és zenészi képzettségével, tapasztalatával meghatározó egyénisége Budapest Fôváros XXIII. kerület Soroksár közéletének. A Pedagógus Nap további kitüntetettjei: Arany oklevél – 50 év Pap Andrásné; Vajda Gyôzôné II. sz. Napsugár Óvoda volt vezetôje; Ôrfi Árpád Mikszáth Kálmán Általános Iskola volt igazgatója. Soroksár Gyermekeiért: Korányi Lászlóné, Magyar Jánosné; Az Év Pedagógusa: Szakálné Ürmös, Csallóközi Éva. Pedagógus Szolgálati Emlékérem: Forgách Zsuzsanna Grassalkovich A. Ált. Isk., Kristyánné Aknai Erzsébet Fekete István Ált. Isk.; Matiszné Gellén Mária Mikszáth K. Ált. Isk.. 40 éves hûségjutalom: Trendl Lászlóné II. sz. Napsugár Óvoda. 30 éves hûségjutalom: 1. Verebényi Gáborné I. sz. Öv. Óvoda; 2. Pásztor Jánosné I. sz. Öv. Óvoda; 3. Hübér Magdolna Páneurópa Ált. Isk.; 4. Máté Györgyné Páneurópa Ált. Isk.; 5. Máténé Piros Viola Török Flóris Ált. Isk.; 6. Ke-
resztes Lászlóné Mikszáth K. Ált. Isk.; 20 éves hûségjutalom: 1. Ullmann Ágnes I. sz.. Öv. Óvoda; 2. Halmos Antalné II. sz. Napsugár Óvoda; 3. Fuchsné Rizmayer Mária Páneurópa Ált. Isk.; 4. Véghné Csap Zita Mikszáth K. Ált. Isk.; 5. Mészáros Hajnalka Török Flóris Ált. Isk. ; 6. Jenei Marianna Török Flóris Ált. Isk.; 7. Válóczi Sándorné Török Flóris Ált. Isk.; 8. Stein Ildikó Fekete István Ált. Isk.. 10 éves hûségjutalom: 1. Jacsóné Sági Magdolna I. sz. Öv. Óvoda; 2. Szemôkné Weimann Mária I. sz. Öv. Óvoda; 3. Magyar Lászlóné III. sz. Öv. Óvoda; 4. Hermann-né Czwick Katalin Páneurópa Ált. Isk.; 5. Weiszmüller Ferencné Páneurópa Ált. Isk.; 6. Galambos Györgyné Páneurópa Ált. Isk.; 7. Csôgör Marcell Grassalkovich Ált. Isk.; 8. Keresztesné Wagner Viktória Grassalk. Ált. Isk.; 9. Ripp Gabriella Grassalkovich Ált. Isk.; 10. Vincze Zsuzsanna Grassalkovich Ált. Isk.; 11. Bártfai Irén Török Flóris Ált. Isk.; 12. Elek Margó Török Flóris Ált. Isk.; 13. Nagyné Andocsi Éva Török Flóris Ált. Isk.; 14. Gyurákovics Istvánné Török Flóris Ált. Isk.; 15. Szarka Istvánné Török Flóris Ált. Isk.; 16. Somfalvai Krisztina Fekete István Ált. Isk.; 17. Szatmári Gyula Sándorné Fekete István Ált. Isk.; 18. Kis Faragó Renáta Galambos J. Alapf.; 19. Bede László SEPSZI; 20. Mercel Józsefné Táncsics M- Mûv. Ház. 40 éves jubileumi jutalom: 1. Molnár Ferencné I. sz. Öv. Óvoda. 30 éves jubileumi jutalom: 1. Bénik Lászlóné I. sz. Öv. Óvoda; 2. Zupka Ferencné Páneurópa Ált. Isk.; 3. Reich Károlyné Grassalk. Ált. Isk.; 4. Dr. Pastinszky Istvánné Török Flóris Ált. Isk.; 5. Halász Péter Mikszáth K. Ált. Isk.; 6. Szalai Ferenc Fekete István Ált. Isk.. 25 éves jubileumi jutalom: 1. Galambos Krisztina I.sz. Öv. Óvoda; 2. Péteri Sándorné III. sz. Öv. Óvoda; 3. Drávuc József Páneurópa Ált. Isk.; 4. Szilágyi Imréné Páneurópa Ált. Isk.; 5. Béres Zoltán Grassalk. Ált. Isk.; 6. Németh Magdolna Grassalk. Ált. Isk.; 7. Scheuring Ferencné Grassalk. Ált. Isk.; 8. Dolozselek Anikó Mikszáth K. Ált. Isk.; 9. Horváthné Roskovenszki Enikô Török F. Ált.; 10. Ferenczné Barabás Diána Török Flóris Ált. Isk.; 11. Komjáthy Sándor Török Flóris Ált. Isk.; 12. Jeszenszky Rózsa Táncsics Mihály Mûv.
2009. JÚNIUS 26.
9
Diákgála
Páneurópás függöny „Ha felgördül a függöny, azt jelenti, mi jövünk?”- kérdezte izgatottan egyik másodikos „kiscsillagunk”. Bizony azt! Sôt! A „rutinos öreg rókák” már tudják, hogy márciustól – a sûrû tennivalókkal viaskodva – „rohan az idô…” S ha itt a hagyományos Európa napi mûsorunk, akkor már a májusi fülemüleszó hangjaira a tanévzáró közeledte is itt lohol a nyomunkban. De ne szaladjunk ennyire elôre! Május 5-én nemcsak iskolánk falai között csicseregtek madárdallal vetekedve a páneurópások, hanem Ferihegy 1-en is, ahol szüleikkel izgatottan várták a cserelátogatásra hozzánk érkezô német gyerekeket és kísérôjüket, Rüdiger Illig igazgató urat. A bemutatkozás, ismerkedés pillanatai után másnap már vígan látogatták együtt a tanórákat, majd délután a Polgármester Úr által adott fogadás után helytörténeti múzeumunk, a Galéria 13 és templomunk megtekintése révén Soroksár nevezetességeivel ismerkedhetett a csapat. Ezután megcsodálták Veszprém, Zirc és Tata nevezetességeit épp úgy, mint a majki cellaházakat és kolostort, a geszti várat, vagy épp a tatabányai barlangokat. Természetesen nem maradhatott ki a Balaton sem. Siófok, Fonyód látnivalói mellett a badacsonyi hajókázás vagy a túrák élményekkel teli kellemes fáradalmait aztán Balatonszéplakon, önkormányzatunk üdülôjében közös fürdôzéssel, vetélkedôkkel, sportolással, tánc és KARAOKI versennyel együtt töltött vidám órák hangulatával pihenték ki. Vendégeink benyomásokat gyûjthettek Budapest nevezetességei mellett a Csodák palotájában, rémüldözhettek a Budavári Labirintusban, majd a Hadtörténeti Múzeum kápráztatta el ôket. Utolsó napjukon az iskolában töltött órák után igazgatónônk, este pedig a reptéren a vendéglátók integettek új barátaiknak, bízva a jövô évi viszontlátásban. Mindez persze nem valósulhatott volna meg az önkormányzattól és a Német Kisebbségi Önkormányzattól kapott anyagi támogatás nélkül, amit ezúton szeretnénk megköszönni. Így történt ez a Szuha-patak völgyében, Bakonyszentlászlón táborozó Erdei iskolásaink esetében is, hisz jó néhány gyerekünk nem vehetett volna részt benne, a Soroksári Önkormányzat támogatása nélkül. Az ô nevükben is köszönjük! Miután ily módon elhárultak az anyagi akadályok, 26 diákunk próbálhatta ki a csacsigolást, lovaskocsizást, terepjáróval utazást. De gyalogolniuk is szabad volt: elzarándokoltak a cseszneki várhoz, s
persze „a puding próbájaként” térképolvasási tudományukkal villoghattak a tájékozódási túrán szó szerint éjjel-nappal. Mert persze volt éjszakai erdei bátorságpróba is, bár a félôsebbek párban nevezhettek. Kultúrprogram gyanánt a zirci arborétum és a Reguly Antal Emlékmúzeum szolgált, valamint szórakoztató módon megismerkedtek a csuhézás, az íjászat fortélyaival, a népi hangszerek világával. Ünnepelvén, hogy így megokosodtak, a kiváló táborhely és a jó éteknek köszönhetôen fölös energiáikat vidám versengéssel, a kánikulára való tekintettel pedig „Strandpótló locsolósdi”c. új népszokásukkal vezették le. Szép volt, jó volt, kár, hogy vége volt…- közeledvén a hazatérés sokan érezték így. Pláne, ha belegondoltak, itthon mi minden vár még rájuk. Például ugyanaz a kánikula, az elôadásokra készülôdô próbatermi izgalmak túlfûtöttségével súlyosbítva. S lôn: felgördült a függöny! A „világlátottak” számára is a „világot jelentô deszka” következett. Míg az elôadás elôtti percekben a hatodikos táncos lányok azon aggódtak, nagyon perdül-e a szoknya, a színpadon az elsô ismert taktusokat meghallván már szakavatott polkázóként ropták. Csak úgy, mint a kisebbek, hisz a harmadik és negyedikes táncmûvészek kitûnô hangulatba hozták közönségüket is széles mosollyal kísért profi ugribugrijukkal. Nem maradtak el tôlük az énekkarosak sem. Színjátszóink sem adták alább. Elsôként 30 elszánt „kiscsillag” bizonyította, hogy sok jó ember kis helyen is elfér, avagy egységben az erô: jelentem, másodszorra is megvédtük az egri várat a töröktôl. Ötödikeseink közül a B-s erdei nép gyönyörûséges jelmezeiben nemcsak szép volt, hanem összefogva a zsarnok, hatalmaskodó Berkenye király hatalmát is sikeresen megtörte. Az 5./A színjátszói között pedig Mátyás király udvari bolondja bizonyult a legtudósabb doktornak. Most, hogy immár minden jóra fordult, no meg lassan a hajrában a bizonyítványok majd arról is tanúskodni fognak közelgô évzárónkon, hogy „a 18. századi fôurak palotakertjei csakugyan tele voltak-e szépen nyírt szökôkutakkal”, vagy „Gagarin volt-e az elsô földönkívüli”, ideje, hogy lassan elcsendesedjen iskolánk A Páneurópa Általános Iskola tanulói és dolgozói nevében köszönve egész éves kitütetô figyelmüket és támogatásukat, minden kedves partnerünknek vidám vakációt kívánunk! Palócz Ilona
A Soroksári Egységes Pedagógiai Intézmény szervezésében került sor 2009. május 13-án 17 órakor a Táncsics Mihály Mûvelôdési Házban a hagyományos Diákgálára. A kerületi tanulmányi versenyeken gyôztes tanulókat és a fôvárosi, valamint az országos fordulókon elért kiemelkedô helyezetteket és felkészítô tanáraikat jutalmaztuk. Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével Geiger Ferenc polgármester úr, Szrimácz Ferenc, alpolgármester úr, Szokolay Zoltán, az Oktatási Osztály vezetôje, Pölösné Krizsán Ildikó, az Oktatási Osztály vezetôhelyettese, valamint Mezei József, az Oktatási Bizottság elnöke. Geiger Ferenc polgármester úr megnyitó beszédében kiemelte, hogy kerületünk bôvelkedik tehetséges gyerekekben. Arról is beszélt, hogy ezek az eredmények nem születtek meg volna a pedagógusok áldozatkész munkája nélkül. A mûsort a Fekete István Általános Iskola adta. Bárkányi Gabriella, a Galambos János Zene-
iskola tanárnôje zenei elôképzôt vezet az intézményben. Növendékei ünnepi hangulatot varázsoltak a színpadra. Fabók Endréné tanítványai évek óta sikeresen szerepelnek a Regionális „Istenes Versmondó” Versenyen. Ezen a rendezvényen is ízelítôt adtak a repertoárjukból. Stein Ildikó tanárnô 4.a osztályos tanulói angol dalokat énekeltek. Latin-amerikai táncok és akrobatikus rock and roll zárták a színvonalas rendezvényt. A fôvárosi és országos versenyeken elért kiemelkedô teljesítményeket külön jutalmaztuk. Jó volt látni, hogy néhányan alig tudták a helyükre vinni jutalmaikat. Ezek mellé még megkapták a tanáraikkal együtt a „Büszkeségeink, a soroksári leg-,legjobbak!” 2009-es kiadványunkat is. A kezdés elôtt, 16:30-kor a soroksári gyerekek legjobb alkotásaiból rajzkiállítás rendeztünk az elôcsarnokban, amelyet Szokolay Zoltán, az Oktatási Osztály vezetôje Béres Zoltán nyitott meg. szaktanácsadó
Mikszáthosok az Erdei iskolában Idén az erdei iskolát Balatonakalin rendeztük. Hosszas és bonyolult szervezések eredményeképpen az ötödik osztályból tíz, a hetedikesek közül hat és a nyolcadik osztályból pedig négy tanulót vittünk magukkal. A csapat vegyes összetétele jó alkalmat adott arra, hogy a gyerekek megismerhessék egymást, megtanuljanak odafigyelni egymásra és alkalmazkodni. A Sodronyos Alapítványnak – melytôl 40.000 Ft-ot kaptunk –, a Soroksári Roma Kisebbségi Önkormányzatnak –, melytôl 100.000 Ftot kaptunk – és a Klébl Márton Közalapítványnak, melytôl 60.000 Ft-ot kaptunk – köszönhetôen hajókiránduláson, a Tihanyi Apátság tárlatvezetésén is részt vehettünk, amellett, hogy mindennap voltunk strandon. Felújított, viszonylag jó állapotban lévô faházakban szállásoltak el minket. A Tihanyi Apátságba vonattal mentünk, majd nyolc kilométert gyalogoltunk felfelé, amit meglepôen jól bírtunk a tûzô napon. Nagyszerû volt látni az érdeklôdô, csillogó szemeket az apátság történetével kapcsolatos elôadás alatt. Hasonlóképpen már az elsô napon a Rege a tihany visszhanghoz címû költeményt elemeztük, és abból is kérdôívet töltöttek ki a gyerekek, így a környék nevezetességei és mondái is közelebb kerültek hozzájuk. Az éjszakai túrára igen nehezen tudtuk felkelteni a nappal és a stran-
don oly aktív nebulókat, de aztán a karikatúra – készítés, lufifújó – és borotválóverseny, a csoki- és kulcskeresés közben sikerült felélénkülniük. Nemcsak a Tihanyi-félsziget nagy részét jártuk be, hanem a Badacsonyt is megmásztuk, és nagyon élveztük mindannyian. Séta és hegymászás közben kôzeteket gyûjtöttek a gyerekek, melyet Robi bácsinak elemzéssel együtt földrajz órára hôsiesen magukkal cipeltek. Az utolsó nap volt a legzsúfoltabb, ugyanis Badacsony után, egy kis pihentetô strand, és következett a hajókirándulás. Este pedig a várvavárt diszkó és buli stílusosan lezárta a tábort. A búcsúnapon még csomagokkal meglátogattuk a strandot, és az általunk összeállított hideg ebéd után még egy közös fagyira is maradt idô. A nagyobbakkal úsztunk, a kisebbeket úszni tanítottuk, a parton pedig állatokról, növényekrôl és a Földrôl játszottunk totót. A táborzáró és eredményhirdetés alkalmával körbekérdeztük a résztvevô diákokat arról, hogy hogyan érezték magukat. Válaszaikból az derült ki, hogy kellemesen elfáradtak és jövôre is szeretnének jönni. Az egyik szorgalmas fiú pedig készíti a képekbôl a power point feldolgozást frappáns kommentárokkal és zenével. Mind a gyerekeknek, mind nekünk nagyszerû élmény volt, köszönjük! Fülöp Krisztina, tanár
2009. JÚNIUS 26.
10
Környezetvédelmi eszköztár! Mi az? A környezetvédelmi eszköztár segít apró szokásaink megváltoztatásában, ami nagy változást eredményezhet. Az apró-cseprô dolgok, amelyeket naponta végzünk, együttesen nagy hatást képesek gyakorolni környezetünkre. A helyes választások révén, – akár otthon, akár munkában vagy a bevásárláskor – jelentôsen hozzájárulhatunk a környezetünk terhelésének csökkentéséhez. A helyes magatartás megválasztásában, környezetbarát módon való cselekvésben segít a környezetvédelmi eszköztár. Felmerülhet a kérdés: „Miért hasznájam?”. Nos, gondoljon bele, hogy például úgy dönt, hogy vonat helyett autóval utazik, akkor az átlagosnál harmincszor több szén-dioxid keletkezik. Vagy, ha készenléti üzemmódban hagyja elektromos berendezéseit (pl.: TV), ahelyett, hogy teljesen kikapcsolná, folytatja az energiafelhasználást és a villanyszámlája évente 10%-val nagyobb lesz. Ilyen egyszerû dolgokról van szó. „Mikor kezdjem el?” Már elkezdte, kedves Olvasó, azzal, hogy e sorokat olvassa! Itt találhat ötleteket, ajánlásokat, hogy változtathat napi szokásain, hogy környezettudatosabban éljen ráadásul egy csomó pénzt takaríthat meg. Nézzük elôször a vásárlási szokásokat, itt is konkrétan azt, mibe hozzuk haza az árut!? Döbbenetes mennyiségû le nem bomló nylonzacskót használunk. Valamikor réges-régen nagyanyáink maguk varrták a bevásárlószatyraikat, olyan ruhák anyagaiból, amiket már nem használtak!
És még minket is (az ifjú 50-esek) gyermekként, szatyorral („cekkerrel”), kosárral küldtek a közértbe. A tejeskannáról már nem is merek megemlékezni, hiszen sok gyermek már csak a Helytörténeti Gyûjteményben találkozhat vele. Halad a világ! Ez így van jól. Kérdés milyen áron? Ma oda jutottunk, hogy az ingyenzacskók elárasztanak minket és mivel nagy részük nem bomlik le, örök szemét marad. Nagybevásárlásunk végeztével kisebb hegynyi ajándék mûanyagszatyorral tértünk haza. Mi lesz a sorsuk: egy-egy szelesebb napon láthatjuk ôket fennakadva a fák ág-bogain, lenyelhetik az állatok, stb. Bevásárlásunk mellékterméke, velünk ellentétben, megéri az új évszázadot. Akár négyszáz évig is eltarthat a lebomlása, gyártásakor széndioxid szabadul fel, lebomló részei pedig veszélyeztetik az élôvilágot. Poliethylénbôl készülnek, melynek alapja ásványi olaj. Magyarországon naponta közel egymillió darab fogy belôle, ami a hipermarketek korában egyáltalán nem meglepô. Nos mit tehetünk? Használjunk vászonszatyrot, kosarat és hetente megtakarítunk minimum 6 mûanyagzacskót. Ez havonta 24 zacskó, évente 288, egy átlagos emberi élet alatt 22.176 zacskó! Ha pedig mégis beleszaladunk egy „zacskós-vásárlásba” dobjuk a zacskókat a sárga szelektív hulladékgyûjtô kukába, vagy használjuk ôket szemetesnek! Védjük környezetünket az egészségesebb jövôért! Vándor Éva
Szûrônap Soroksáron 2009. június 13-án, szombaton egész napos, ingyenes egészségügyi szûrônapot tartottunk a Szent László utcában újonnan megnyílt Margaréta Egészségcentrumunkban. A szûrônapon bôrgyógyászati, belgyógyászati, gerincgyógyászati vizsgálatokat végeztünk. Nagy örömmel vettük az óriási érdeklôdést és külön megelégedésünkre szolgált a pácienseink jó egészségi állapota. Az Egészségnap jó hangulatban telt, betegeink mosolyogva és elégedetten távoztak rendelônkbôl. A pozitív visszajelzésekre való tekintettel a jövôben ismételten, még
a 2009-es évben meg kívánjuk rendezni az Egészségnapot, hagyományteremtô szándékkal. Természetesen orvosaink nem csak az Egészségnapon várják az érdeklôdôket és a gyógyulni kívánókat. Egész évben a lakosság rendelkezésére állunk, hiszen közös érdekünk, hogy a betegségeket megelôzzük, elkerülve ezzel a komolyabb problémákat. Köszönjük megjelenésüket és azt a szeretetet, ami felénk áradt. Ez megerôsít minket abban, hogy erôfeszítéseink nem hiába valóak. Marrgarééta Egészségcentrum csapaata. Mattné Somogyi Anikó vezetô
Köszönetnyilvánítás Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik részt vettek Zelenyák Mihályné temetésén és ezáltal enyhítették fájdalmunkat. A gyászoló család
Felhívás! A Budapesti Zsidó Hitközség Délpesti Körzete értesíti Soroksár lakóit, hogy a Holokausztban elpusztult áldozatok emlékére mártír-megemlékezést tart. Idôpont: 2009. 07. 12. 9.00 Helyszín: Soroksári Zsidó Temetô (Vecsés út, vasúti átjáró után balra)
Felhívás Várjuk azoknak a házaspároknak a jelentkezését, akik 1959-ben kötöttek házasságot. A Soroksári Napok keretében 2009. szeptember 27-én rendezzük meg az 50 éves házassági évfordulóknak ünnepségét. Jelentkezés: Barabás Tiborné 287-1768 vagy 06 30 313-2456. Üdvözlettel: Barabás Tiborné
SOROKSÁRON, FORGALMAS HELYEN, 4 szobás összkomfortos, önálló családi ház kiadó! Telefon: 287-0040, 06/30/5136987 MILLENNIUM TELEP MELLET T 20 nm-es garzon csendes, nyugodt környezetben, alacsony rezsivel, egyedi fûtéssel eladó! Tel.: 06/30/272-2172, vagy 18 óra után 260 – 6357 TETÔTÉRI LAKÁST ÉPÍTÔK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK! Átépítés miatt szükségtelenné vált fehérakác lakkozott BELSÔ FALÉPCSÔ rendszer kompletten eladó teljesen jó állapotban, lépcsôvédôíves szônyegekkel, korláttal együtt. Emeleti lakás, vagy szuterén kialakításához ideális és gyors megoldás! Azonnal, szinte átalakítás nélkül beépíthetô. Telefon: 06/209/ 386-813 ESKÜVÔI AKCIÓK A SZEMÉLYRESZÓLÓ AJÁNDÉKOK BOLTJÁBAN! Gravírozott, hímzett, feliratozott, fényképrôl mintázott ajándékok, póló-, kerámia mintázás, üveg-, fa lézergravírozása, bélyegzôkészítés. Erzsébeten a Városháza bejáratával szemben. T.: 06 209 209 981 www.ringtex.hu IDEÁLIS SZÁLLÁSHE LY ZEBEGÉNYBEN baráti társaságoknak, osztálykirándulásra, kisebb céges rendezvények, csapatépítô tréningek részére. Étkezô felszerelt konyhával, grillterasz, tábortûz, éjszakai kirándulás vezetôvel, bográcsozási lehetôség, csocso, ping-pong, kerékpárbérlés. Családokat is szívesen látunk a DUNAKANYAR legszebb részén.
Telefon: 06/70/5086096, weblap: www.borzsonykapuja.hu, email:
[email protected] BÁDOGOS ÉS VIZVEZETÉKSZERELÔ munkák, tetôjavítások, fürdôszoba felújítás, egyéb javítások. Telefon: 06/203/915982, 06/1/291-9239 MEGO LDÁS DÉ LP ESTI GYORSSZE RV ÍZ!! Mosógép, bojler, tûzhely, mikró, hûtô javítása 1 év garanciával! Ingyenes kiszállás! 285-34-88 és 06/30/9501-717 www. megoldasszerviz.hu BALATON I T ÁBORO K RÉVFÜLÖPÖN! Lovas, kerékpáros, kézmûves, kaland táborok Révfülöpön! 7 nap teljes ellátással, programokkal, tanári felügyelettel 40-45 000Ft/fô. Részletes infó: www.vakaciotabor.hu, 06/30-9975-347 FRISSITÔ MASSZÁZS, talpmasszázs, fogyasztóalakformáló cellulitisz masszázs! Érdeklôdés és idôpont egyeztetés: 06/20/ 388-2699-es számon BALATON I NYARALÁS R É V F Ü L Ö PÖ N ! 2-3-4 ágyas fürdôszobás szobákban fôszezonban 6 nap félpanzióval 27000Ft /fô, 7 nap félpanzióval 32400Ft/fô. Részletes infó: www.vakaciotabor.hu, 06/30-99-75-347,
[email protected] KONTÉNERES SITT VAGY SZEMÉTSZÁLLÍTÁS olcsón, rakodással is rövid határidôvel! Sóder, homok, termôföld. T.: 280-9059, 06/309/968-316 FAL ABLAKCSE RE B ON T Á S N ÉL KÜ L F Á BÓL! Egyedi hôszigetelésû ajtók, ablakok, beltéri aj-
tók készítése méretre! Puskás 287-1419, 1238 Domonkos u. 10. ZO NGORA-PIANINÓ javítás, hangolás! Telefon: 06/203/328-155 DUGULÁSELHÁRÍTÁS, falbontás nélküli szakszerû gépi tisztítás. Fábián István 06/20/317-0843 REDÔNYÖS munkák, készítés, javítás, fix és rugós szunyoghálók, gurtnicsere. 276-5827, 06/302/129919 T E L J E S K Ö R Û K Ö Z PO N T I fûtés,-víz,-gáz szerelés tervezéssel, kivitelezéssel. Javítás is! 06/309/826269, 324-8692 B É L Y E G G Y Û J T E M É N YE K ET, 1950 elôtti képeslapokat, cserkész emléktárgyakat, levélborítékokat vásárolunk! Budapest, VIII., Szentkirályi u. 6. (Rákóczi útnál) T: 4855060 D UG UL ÁSE LH ÁRITÁ S! Mindenféle lefolyó tisztítása géppel. Hétvégén is! Tel.: 284-5483. VÍZVEZETÉK ÉS BERENDEZÉSI TÁRGYAK felszerelése, javítása és cseréje, dugulás megszüntetés! Telefon: 284-8381 REK LÁMT ÁBLÁK, CÉ GTÁBLÁK, NÉVTÁBLÁK, világító kivitelben is. Felíratok, ábrák, dekoráció kirakatra, autóra, ingyenes látványtervvel! Lézergravírozás, bélyegzôkészítés. Embléma, logótervezés. T.:287-25-25, 06-209209-981.
2009. JÚNIUS 26.
11
Soroksári Élen a tanulásban, Élen a sportban 2009 1 Bakos Fruzsina Török; 2 Barkó Zita Török; 3 Barta Zita Török; 4 Bernát Bertalan Török; 5 Csizmazia Mercédesz Török; 6 Dörfler Dóra Páneurópa; 7 Drevenka Dóra Török; 8 Földi Tímea Török; 9 Galambos Gergô Grassalkovich; 10 Iszály Alexandra Török; 11 Kardos Réka Török; 12 Kertész Zsanett Török; 13 Kisvári Ádám Török; 14 Kisvári Lilla Török; 15 Kósik Petra Grassalkovich; 16 Kovács Géza Török; 17 Lakó Dorina Grassalkovich; 18 Mátraházi Julianna Török; 19 Mészáros Henriette Grassalkovich; 20 Mészáros Regina Grassalkovich; 21 Mihályi Zita Török; 22 Monoki Zsuzsanna Mikszáth; 23 Nádas Bence Grassalkovich; 24 Nagy
Kristóf Török; 25 Nagy Krisztina Török; 26 Nikadish Ariane Grassalkovich; 27 Nikadish Iris Grassalkovich; 28 Pálfi Bianka Grassalkovich; 29 Pelczer Dóra Török; 30 Pénzes Vivien Török; 31 Petike Áron Török; 32 Piller Kristóf Török; 33 Piller Szabina Török; 34 Polyák Petra Grassalkovich; 35 Samu Krisztina Török; 36 Sándor Gréta Fanni Török; 37 Sóhalmy Dániel Fekete; 38 Somlai Renáta Török; 39 Stark Krisztián Fekete; 40 Suha Klaudia Török; 41 Süli Lehel Grassalkovich; 42 Szabó Réka Török; 43 Szabó Zsanett Török; 44 Szatmári Mirtill Török; 45 Székely Renáta Török; 46 Tardos Virág Török; 47 Török Anna Grassalkovich; 47 Varga Attila Török.
Soroksár kiváló diáksportolója 2009 1 Adjudani Szaszan Török; 2 Alaksza Ádám Péter Fekete; 3 Alaksza Attila Dániel Fekete; 4 Bártfai Dominik Török; 5 Bernát Benjamin Török; 6 Bodnár Richárd Török; 7 Bozsó Kristóf Fekete; 8 Csomós Zsófia Török; 9 Dózsa Viktória Grassalkovich; 10 Éri György Grassalkovich; 11 Feka Béla Fekete; 12 Feka Márk Fekete; 13 Fodor Zoltán Grassalkovich; 14 Fógel Dóra Török; 15 Gyökeres András Grassalkovich; 16 Hernádi István Török; 17 Ignácz Dorottya Török; 18 Jenei Domonkos Grassalkovich; 19 Kalocsai László Mikszáth; 20 Kardos Richárd Fekete; 21 Kis Tamás Páneurópa; 22 Klein Patrik Grassalkovich; 23 Klement Kármen
Zea Páneurópa; 24 Kneifel Réka Páneurópa; 25 Komáromi Dóra Török; 26 Krammer Dia Török; 27 Mekker Attila Grassalkovich; 28 Nagyistók Luca Grassalkovich; 29 Ódor Kristóf Török; 30 Ollé István Grassalkovich; 31 Orbán Gréta Török; 32 Polgár Patrik Grassalkovich; 33 Rostás Fanni Török; 34 Schuller Andrea Török; 35 Sebôk Regina Grassalkovich; 36 Seres Edwin Grassalkovich; 37 Szabó Alexandra Török; 38 Szaniszló Roland Török; 39 Szász Bernát Grassalkovich; 40 Tamás Dávid Mikszáth; 41 Tick Ádám Grassalkovich; 42 Veres Nikolett Török; 43 Weidinger György Grassalkovich.
Testnevelôk részére: „Kiemelkedô testnevelés és diáksport munkáért” Puskásné Czeglédi Mária, Miski László, Szoyka Péter, Komjáthy Sándor, Arnoldné Óh Zsuzsanna, Herczeg Éva, Józsa Anikó, Tóth Andrea, Csôgör Marcell, Csiki Gergely, Kecskés Judit, Nickné Rohony Erzsébet, Tóth Tibor, Mály István, Kántor Róbert, Lénárt Judit, Fejes Sándorné, Nagy Gábor, Rónai Bernadett, Tóthné Hömöstrei Andrea. Egyesületi vezetôk részére „Kiemelkedô sport és utánpótlás nevelésért” Szûcs Endre SOSE; Nagy Csaba Regatta Club – Soroksár; Kovács Miklós GOLDSTAR SE; Beliczay
Krisztián Török Fl. – Törekvés SE; Csurgyók Edit Török Flóris Iskola; Kiss ZoltánSORTE Az iskolák közötti pontverseny eredménye 2008/2009. tanév I. helyezett nagylétszámú iskolák között Török Flóris Általános Iskola II. helyezett Grassalkovich Antal Általános Iskola I. helyezett kislétszámú iskolák között Páneurópa Általános Iskola II. helyezett Fekete István Általános Iskola III. helyezett Mikszáth Kálmán Általános Iskola
SÚLYOS HÍREK Soroksári súlyemelôk Litvániában 2009. április 29-én indult el a soroksári súlyemelôk 5 fôs csapata Szûcs Endre szakedzô vezetésével a távoli Litvániába. Megérte a hosszú utazás, ugyanis nem kellett csalódnunk: Kaunas valóban olyan volt, mint amilyenre számítottunk. A magyar ember szemének különleges épületekkel, a hangulatos sétáló utcával, a rendkívül egészséges ételekkel és a litvánok hatalmas vendégszeretetével, valamint közvetlenségével. Kaunas kedves és barátságos helyként mutatkozott be nekünk. A programok során szoros barátságot kötöttünk a helyi állatkertben egy pelikánnal, megtekintettük a 2011-es atlétikai EB helyszínét, és a világhírû kaunasi kosárlabda csapat létesítményeit. Természetesen nem csak várost nézni utaztunk ilyen messzire; május 2-án, szombaton várt még ránk egy megmérettetés. Hangulatos verseny keretében mérkôztünk meg az északi államok legjobb-
jaival, többek között Lengyelország, Észtország és természetesen Litvánia csapataival. A verseny napján a Soroksáriak közül elsôként Tukarcs Dóra lépett a dobogóra, aki öt magabiztos fogással nyerte meg a hölgyek versenyét 112 kg-os összetett eredménnyel. A serdülô fiúk versenyében Kaczur Zsolt (ö.: 104 kg), valamint Erdei Norbert (ö.: 114 kg) mutatták meg milyen erôsek a magyarok. Eredményeikkel egy-egy bronzérmet szereztek csapatunknak. A legerôsebbek között végül, de nem utolsó sorban Vatai Viktor mutatta meg tehetségét. 300 kg-os összetett eredménnyel, valamint 6 jó gyakorlattal utasította maga mögé a külföldi versenyzôket, ezzel súlycsoportja, valamint az egész mezôny legjobbja címet zsebelhette be. A csapatbajnokságban a két arany-, és a két bronzérem az elôkelô 3. helyet jelentette a soroksári súlyemelôknek. „DORKA”
Felsôfokon a tanulásban, és a sportban A 2008-2009. tanévi Magyar Egyetemi és Fôiskolai Országos Bajnokságot 2009. április 18-án, szombaton rendezték meg a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A Soroksári Súlyemelô- és Szabadidôsport Egyesületet 5 versenyzô képviselte. A lányok közül Tukarcs Dórának (Zsigmond Király Fôiskola) sajnos nem sikerült érvényes szakító gyakorlatot bemutatnia, pedig a bajnoki cím biztos várományosa volt. A férfiak versenyében 77 kgban Copek Károly (Debreceni Egyetem) nagyszerû teljesítményt
nyújtott. Hat jó fogásával, 280 kgos összeteljesítménnyel a súlycsoportján kívül, az abszolút legjobbnak járó Bajnoki Kupát is megnyerte. A 85 kg-os súlycsoportban Féth Milán (SOTE – Testnevelési és Sporttudományi Kar) ezüstérmes lett 225 kg-os teljesítménnyel. A 105 kg-os súlycsoportban Murcsik Gábor (Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) bronzérmes lett 216 kg-mal, míg Varga Domonkos (SOTE Testnevelési és Sporttudományi Kar) 4. helyezést ért el 170 kg-os teljesítménnyel.
2009. JÚNIUS 26.
12
DIE SEITE DER DEUTSCHEN MINDERHEITEN VON SOROKSAR Juli – Heumonat 8. Juli: „Kilian stellt die Schnitter an.” „Juliregen nimmt den Erntesegen” Die große Hitze bei der Erntezeit wird häufig durch Regen unterbrochen. Man sagt: 22. Juli: „Magdalene weint gern.”
Regnete es aber nicht so, bat man die heilige Anna (26. Juli) um Hilfe: „Heilige Mutter Anna, du hast uns nicht gut verstanden. Wir haben ja um Regen gebeten, du hast uns aber Steinchen geschickt”
Schüleraustausch in Soroksár Die schorokscharer deutschen nationalitäten Grundschulen pflegen einen schon mehr als zehn jährigen Kontakt mit den Partnerschulen aus Nürtingen. In diesem Jahr verbrachten die deutschen Kinder erlebnisreiche
Tage in Ungarn. Hier können sie über das Schüleraustauschprogramm der Páneuropa Grundschule lesen. In der nächsten Zeitungsnummer berichten wir über das Besuch der nürtinger Schüler in der Grassalkovich Grundschule.
Deutsche Gäste in der Grundschule Páneurópa Das Schüleraustauschprogramm existiert schon seit zwölf Jahren zwischen der Neckar- Realschule in Nürtingen und der Grundschule Páneurópa und dieses Jahr fand es vom 5. Mai bis zum 14. Mai in Schorokschar statt. Das Flugzeug der deutschen Schüler landete um 21.30 Uhr im Flughafen Ferihegy 1, wo die ungarischen Gastgeberfamilien auf sie schon aufgeregt warteten. Nach dem Kennenlernen fuhren alle nach Hause, es war schon sehr spät. Am nächsten Tag begrüßte die Direktorin unserer Schule, Frau Magdolna Hübér die deutschen Kinder und ihren Direktor, Herrn Rüdiger Illig in der Grundschule Páneurópa. Am Vormittag nahmen die Schüler an drei Stunden teil, um eine Kostprobe aus dem Leben unserer Grundschule zu bekommen. Um 13 Uhr aßen sie in der Mensa zu Mittag, dann gingen sie zum Gebäude der Selbstverwaltung, wo sie unser Bürgermeister, Herr Ferenc Geiger empfang. Am Nachmittag lernte die Gruppe die Sehenswürdigkeiten von Schorokschar kennen, also das Heimatmuseum, die Galerie 13 und die Liebfrauenkirche. Am 7. Mai fuhr die Gruppe mit einem Sonderbus nach Veszprém. Am Vormitttag machten sie dort eine Stadtrundfahrt und vom Feuerturm aus bewunderten sie das herrliche Panorama. Am Nachmittag besichtigten sie die berühmte Bibliothek in Zirc und bummelten im Arboretum. Am nächsten Tag war die Entdeckung von Budapest das Programm. Zuerst gingen sie in den „Palast der Wunder” im Park Milenáris, wo die Kinder Erfahrungen über die wunderbare Welt der Physik sammelten und pfiffige
Erfindungen ausprobieren konnten. Am Ende des Programms waren sie ganz verzaubert. Auf dem Heldenplatz besichtigten sie die Denkmäler der berühmten Gestalten der ungarischen Geschichte, dann machten sie über die Kettenbrücke einen Spaziergang. Am 9. Mai fuhr der Zug mit den Gästen auf dem Südbahnhof nach Siófok ab. Die Gruppe verbrachte drei Tage in den Bungalows der Schorokscharer Selbstverwaltung in Balatonszéplak-Felsô. Nach der Ankunft packten die Kinder in den Holzhäusern aus, und dann gingen sie ans Ufer des Plattensees. Da das Wetter sehr warm war, badeten alle im kühlen Wasser. Am ersten Abend wurde eine Karaoke-Party mit Tanz und Wettbewerben veranstaltet, die Stimmung war sehr lustig, und die Freundschaften bildeten sich schon zwischen den deutschen und den ungarischen Schülern heraus. Am zweiten Tag fuhren sie mit dem Zug nach Fonyód und von dort mit dem Schiff nach Badacsony. Dort machten sie zum Aussichtsturm und zu den Basaltsäulen einen Ausflug, der fünf Stunden lang dauerte. Am Abend ließ sie das Wasser des Balatons die Müdigkeit vergessen. Am dritten Tag organisierten sie eine Fußballmeisterschaft am Silbernen Ufer und am Nachmittag verabschiedeten sich traurig „vom ungarischen Meer”, weil sie jene Nacht schon wieder bei den Gastgeberfamilien in Schorokschar verbrachten. Am 12. Mai fuhren sie mit den öffentlichen Verkehrsmitteln in die Innenstadt. Im Burgviertel sahen sie sich das Labyrinth und die Ausstellungen des Kriegshistorischen Museums an. Am nächsten Tag brachte sie ein Sonderbus nach
Majk, wo sie die ehemaligen Zellehäuser der Kamalduler Mönche und das Klostergebäude besichtigten. Die nächste Station der Fahrt war Várgesztes, wo sie die Burg von Geszt bewunderten. Dann verbrachten sie den Nachmittag mit einer Stadtrundfahrt in Tata, und natürlich suchten sie auch das große TurulDenkmal in Tatabánya auf. Zum Schluss besuchten sie auch die Höhlen, die ihnen ein unvergessliches Erlebnis boten. Den letzten Nachmittag verbrachten die Schüler wieder in der Grundschule. Nach der dritten Stunde nahm Magdolna Hübér von den
deutschen Gästen Abschied und auch einige Aufnahmen wurden über die Gruppe gemacht. Die Gastgeberfamilien verabschiedeten sich am Abend von den deutschen Kindern im Flughafen mit der Hoffnung, dass sich die Schüler nächstes Jahr auch in Deutschland wiedersehen können. Für dieses reiche Programm bekamen wir eine finanzielle Unterstützung von der Schorokscharer Selbstverwaltung und von der Deutschen Minderheitenselbstverwaltung, für die wir ihnen auch hierdurch ein herzliches Dankeschön sagen möchten. Katalin Czwick-Hermann Grundschule Páneurópa
Holbig Ifjak Felvonulása A Soroksári Német Kisebbségi Önkormányzat szervezésében június 14-én került megrendezésre az „Iparos Ifjak Találkozója”, a „Holbig Felvonulás”. Verôfényes, napsütéses idôben gyülekeztek a vendégek Ullmann Imre, méhész portáján a Szakajtó közben. A vendéglátók finom házi készítésû süteményekkel, frissítô italokkal várták minden érdeklôdôt. A zenés menet 16 órakor indult el a Táncsics Mûvelôdési Ház felé. A felvonulás alatt az utcákon sétáló, nézelôdô embereket pogácsával és itallal kínálták. A felvonulás elsô állomása a Hôsök terén volt, ahol az egybegyûltek elénekelték a Himnuszt, így tisztelegtek az ôsök emléke elôtt.
Ezt követôen a teltházas mûvelôdési házba érkezve a színpadra helyezték az iparos koszorút, majd Ullmann Mihály az SNKÖ elnöke köszöntötte a vendégeket. A köszöntés után került sor a fiatal párok nyitótáncára. A jó hangulatról, vidám muzsikáról ebben az évben is a Schorokscharer Musikanten Zenekar gondoskodott. Mindenki nagyon jól érezte magát, ismét egy nagyon kellemes hangulatú délutánt tölthettek el a soroksáriak az ismerôsök és barátok körében. Reméljük, ez a szép hagyomány, mely minden résztvevôt szép élményekkel ajándékoz meg még sok éven keresztül fennmarad!
Umzug der Holbig Jugendlichen In der Organisation der Deutschen Minderheitenselbstverwaltung fand am Fronleichnamssonntag, am 14. Juni wieder das traditionelle Treffen der Holbig Jugendlichen statt. Der Treffpunkt war in diesem Jahr in dem Haus von Imre Ullmann in der Szakajtó Straße, wo die Interessenten von der lustigen Blasmusik der Schorokscharer Musikanten erwartet wurden. Bei dem Versammeln wurden den Gästen von der Familie Ullmann feine hausgebackte Gebäcke, Erfrischungsgetränke, Wein und Bier angeboten. Die Blaskapelle sorgte schon hier bei dem Versammeln für die gute Stimmung mit Polkas, Walzer und Märsche. Um 16.00 Uhr begann der Umzug, an dessen Spitze man das Handwerkerschild mit dem Anschrift ”Es lebe die Jugend von Schorokschar!” getragen hat. Danach folgten die Mädchen in ihren schönen Tanzkleidern, sie
wurden von ihren Kavallieren begleitet. Unter den Zuschauern wurden Gebäcke, Pogatscherl und Getränke ausgeteilt. Das Táncsics Kulturhaus wurde durch den Heldenplatz, wo man die ungarische Hymne gesungen hat, und die Grassalkovich Straße erreicht. Nach dem Ankunft wurde der Handwerkerkranz bei Musik gezeigt und im Tanzsaal aufgehängt. Den ersten Walzer tanzten, wie immer, auch jetzt die junge Paare. Nach dem Eröffnungstanz begrüsste der Vorsitzende der Minderheitenselbstverwaltung, Michael Ullmann die Anwesenden. Die Tanzveranstaltung dauerte bis in die Abendstunden. Alle Gäste haben sich im Kreise der Bekannten und Freunde wohl gefühlt. Wir hoffen, dass diese alte Tradition, die alle Teilnehmer mit einem schönen Erlebnis beschenkte, noch viele Jahre weiterleben wird.
Zusammengestellt von Christine Pál Hoffmann
2009. JÚNIUS 26.
13
Pizza Házhoz szállítás 06-20/491-7085
NÉHÁNY MORZSA AZ ÉTLAPRÓL MARGHERITA (PAR. SZÓSZ, SAJT) 1000,GOMBÁS (PAR. SZÓSZ, GOMBA, SAJT) 1100,SONKA-GOMBÁS (SONKA, GOMBA, SAJT) GÖRÖG (CSIRKE, FETA, OLAJBOGYÓ, SAJT)
1100,1150,-
CSÍPÔS (KOLBÁSZ, BACON, SONKA, PEPPERONE, SAJT)
1150,-
TÜKÖRTOJÁSOS ( SONKA, HAGYMA, TÜKÖRTOJÁS) KÍVÁNSÁG (ÖTFÉLE FELTÉTTEL) KRAMMER ( CSÜLÖKPÖRKÖLTTEL ) KRAMMER PLUSSZ ( PACALPÖRKÖLTTEL)
1150,1150,1200,1200,-
1238 BUDAPEST, KÖNYVES ÚT 29. E-MAIL:
[email protected]
VÍZ-GÁZ-FÛTÉSSZERELÉS Fürdôszoba felújítás Gázkészülékek javítása, cseréje, gázmû engedélyeztetés
NÉMET-ANGOL-OLASZ OROSZ–FRANCIA, SPANYOL NYELVOKTATÁS Pesterzsébet központjában. Ugyanitt TÖRTÉNELEM oktatás! H&B Nyelvstúdió Török Flóris u. 70. Mobil: 06-70/363-6411 • Honlap: www.hbnyelvstudio.hu
NAGY LÁSZLÓ épületgépész 06/30/944-6513 TELEVÍZIÓK ÉS ORVOSI MÛSZEREK JAVÍTÁSA, LAKÁSRIASZTÓK ÉS TÛZJELZÔ-RENDSZEREK TELEPÍTÉSE, ANTENNA-RENDSZEREK SZERELÉSE, AUTOMATA KAPUMOZGATÓK TELEPÍTÉSE, SZERELÉSE, KAPUTELEFONOK TELEPÍTÉSE Láng Ferenc okl. vill.ménök Tel.: 287-1916 (üzenetrögzítôs) 06-30/606-3580
HÁRTI KFT.
TÜZELÔ- ÉS ÉPÍTÔANYAG SZOLGÁLTATÓ CEMENT, SÓDER, HOMOK, MÉSZ ÉS EGYÉB ÉPÍTÔANYAGOK ÉRTÉKESÍTÉSE, HÁZHOZ SZÁLLÍTÁSSAL IS! CÍM: 1239 BP. HARASZTI ÚT 18. TEL/FAX: 286-04-03
ELKÖLTÖZTÜNK: 1239 Bp., Vecsés u. 45. Tel./Fax: 287-4043, 287-2254 06-30/315-1038, 06-30/497-2525 E-mail:
[email protected]
Halnapok a Zöld Béka Vendéglôben!
SOROKSÁRI ZÁLOGFIÓK REGGEL 7-TÔL ESTE 7-IG
2009. július 4-5.
szombaton 8-tól 12-ig Minden, ami az aranyhoz kapcsolható! Zálogolás, adás-vétel, javítás és készítés, becslés, akciós arany értékesítés diszkont áron!
Telefon: 283-0938
Nyomdaipari Bt.
Pannon Tokaj Borfesztivál július 11-12. Asztalfoglalás:
06/1-421-0694 • 06/70-942-7776
[email protected] • www.zoldbekavendeglo.hu
1239 Bp., Horgászpart 56/b
OPEL PUCHELE MÁRKASZERVIZ alapítva: 1968
1239 Budapest, Ócsai út 2. Tel.: 287-0310; Fax: 287-0308 Autómentés: 06-30/932-382 www.opelpuchele.hu; e-mail:
[email protected]
Szolgáltatások minden gépjármû típusra:
• • • • •
Zöldkártya, mûszaki vizsga helyben, Lakatosmunka, fényezés, biztosító ügyintézés Klímaszerviz, ózonos szag és gombamentesítés Gumiszerviz, ajándék nitrogénes kerékfeltöltés Lengéscsillapító-, fék-, futómû-, mûszeres mérés, állítás
2009. JÚNIUS 26.
14
ÁLLÍTSA MEG GÁZÓRÁJÁT NAPENERGIÁVAL! Víz-gáz-fûtés-klíma szerelés, duguláselhárítás Napkollektoros rendszerek szerelése 06-209/550-354 Kiszállási díj nélkül!
VEGYESIPARCIKK KERESKEDÉS Grassalkovich u. 116. sz. alatt (mûvelôdési háztól 50 m) TEL.: 30-872-58-43 KÍNÁLATUNK: SZÖGEK, CSAVAROK SZÉLES VÁLASZ ZTÉKA A, ALÁTÉTEK, TIPLIK, MENETESSZÁRAK,, VÁG GÓK KOR RON NGOK K, CSISSZOLÓVÁSZNAK, FÚRÓSSZÁRA AK,, FÛR RÉSZEK,, FÛR RÉSZ ZLAPPOK,, FOGÓK, RESZELÔK, CSAVARHÚZÓK, KÉZI SZERSZÁMOK, KISGÉPEK, RAGASZTÓK, TÖMÍTÔK, PURHAB, IZZÓK, KAPCSOLÓK, HOSSZABBÍTÓ, KÁBEL, BIZTOSÍTÉK TARTÓS, FÉLTARTÓS ELEMEK Nyitva tartás: H-P: 8-17 SZ.: 8-12 SZERETETTEL VÁRJUK! EGYEDI IGÉNYEIT RENDELÉSRE TELJESÍTJÜK
MEGOLDÁS DÉLPESTI GYORSSZERVIZ Lakásán mosógép, bojler, tûzhely, mikro, hûtô stb. JAVÍTÁSA 1 ÉV GARANCIÁVAL. 285-3488, 06-30/950-1717 Kiszállás ingyenes – javítás esetén
GUMISZERVIZ ALUFELNIK, LEMEZFELNIK ELADÁSA, JAVÍTÁSA
XXIII. Haraszti út 79. Nyitva tartás: hétftôl péntekig 8–18-ig, szombaton 8–13-ig
TEL.: 06-70/515-8484, 06-70/515-8485
OPTIKAI SZAKÜZLET - SZEMÉSZETI RENDELÉS 1238 Bp., Grassalkovich út 129. Ny.: H-P. 10-18 Tel.: 284-2383 Szemüvegkészítés, javítás, kontaktlencse rendelés Orvos és optometrista által végzett computeres szemvizsgálat Teljeskörû szemészeti kivizsgálás – szemüveg felírás SZTK vény felírás, beváltás Szemész szakorvos vizsgálat: Szerda: 12–18, Péntek: 10–16 Optometrista, kontaktológus vizsgálat: bejelentkezés szerint hétfô, kedd, csütörtöki napokon. Filmkidolgozás: hagyományos és digitális, egyedi megrendelés, CD-DVD-re írás MINDENFÉLE EGÉSZSÉGKÁRTYA ÉS ÜDÜLÉSI CSEKK ELFOGADÓ HELY!
FESTÉS - MÁZOLÁS - TAPÉTÁZÁS KÜLSÔ HÔSZIGETELÉS TELJES LAKÁSFELÚJÍTÁS 06/305/232-535 • 06/203/531-079
reumatológia dr. SIMON ERZSÉBET reumatológus – fizikoterápiás és rehabilitációs szakorvos fôorvos
Új rendelôjében várja szeretettel régi és új pácienseit • Egyénre szabott terápia (lézer, acupunktúra, gyógytorna) • Gerincvédelemre, megelôzésre tanácsadás (gerincfájdalom, váll-, csípô-, térdpanaszok, csontritkulás) • Gerincsérv kezelése mûtét nélkül
Bejelentkezés: 06-20/241-7674 Bp., XXIII., Hôsök tere 1-3. (SZTK jobb sarKánál)
SZENNYVÍZSZIPPANTÁS INGYEN HÍVHATÓ ZÖLD SZÁM:
06-80/980-004 FARAGÓ ÉS FIA KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.
KONTÉNERES SITT, LOM, SZEMÉT SZÁLLÍTÁSA RÖVID HATÁRIDÔVEL!
06-20/950-3160
Ha ingatlan, akkor WENDA! Az Önök ingatlanirodája, már 5 éve Soroksáron, továbbra is 2 %-ért! 1238 Budapest, Grassalkovich út 152. Tel./Fax: 284-0686, mobil: 20-364-4519 Email:
[email protected] • www.ingatlan.org/wenda Bpest, XVIII. ker.Csontváry utcában ízlésesen felújított 1+2 félszobás 53 nm-es lakás eladó! / egyedi mérôórák, alacsony közösköltség, Irányár: 11 MFt. Pesterzsébeti 54 nm-es családi ház eladó, a telek 265 nm 1+ fél szobás,/ összközmûves, déli fekvésû, szerelôakna és két gépkocsi részére garázs/. 13,5 MFt. Sorrokksáronn ÚJ ÉPÍTÉSÛ családi ház 75 nm-es két szinten, kis telekkel 156 nm a Dunához közel esô kis csendes utcában eladó! Nagyon jó lehetôség fiatalok részére! 15,5 MFt.
Molnárszigeten 200 n-öl-es szép telek, /16 m széles/ 20 nmes faházzal /zuhany, WC/ Ára: 9,2 MFT. Sorroksáron a kertvárosi részen eladó egy 4 szobás minden igényt kielégítô 176 nm-es családi ház, /telek. 900 nm, 2 állásos garázs, parkosított kert, sok extra. 54,9 MFt. Dunaharasztinn eladó egy 50 nm-es kis ház, 600 nm-es telken. Az ingatlan nagyon kedvezményesen szinte telek áron eladó, esetleges fizetési könnyítéssel is. 13,5 MFt.
Kifogástalan 92 m-es kétszintes ikerház, 520 nm-es telken jó környéken eladó! (24,7 MFt) Pesterzsébeten a Baba u.-ban II. emeleti 2 és fél szobás igényesen felújított lakás /18,5 MFt./ Templom u.-ban
felújítandó
házrész (16,5 MFt) Haraszti úton
vállalkozásra
alkalmas 140 nm-es ház eladó (33 MFt.) Újépítésû igényes lakások, több méretben, széles választékban! Építési és ipari telkek eladók !
27. sz. Autós-motoros iskola folyamatosan indít tanfolyamokat XX. kerület Jókai Mór u. 85. szám alatt az alábbi kategóriákban: Személygépkocsi, segédmotor, minden „A” kategória, valamint „C” és „E” kategóriákban!
Kedvezmények: – Diákkedvezmény – Családi kedvezmény – Térítésmentes elsôsegélyÉRDEKLÔDNI SZEMÉLYESEN: nyújtó tanfolyam
H-Cs.: 8.30–18 óráig, P.: 8.30-13 óráig OKÉV: 07-0079-03, FAT: 380 (akkreditációs lajstromTelefon 285-16-88 szám) www.Jogositvany1.hu
Rábl János 06/70-319-4238
www.jogsilap.hu
2009. JÚNIUS 26.
15
víz – gáz – fûtés
Kenyérféleségek, finompékáruk teljes körû választéka!
szerelés–tervezés garanciával.
BANKA Bt.
ÉPÍTÔANYAG KERESKEDÉS
kútgyûrû, járdalap, béléstest, tégla, kerítésoszlop, cement, mész stb. Kültéri vakolórendszerek, Csemperagasztók!
Bp. XXIII. Szent László u. 15.• Tel.: 284-7689, (06-20) 951-0329
GUMISZERVIZ szerelés-javítás
TEMPLOM u. 31. Telefon: 06-30/55-44-804
SZÁLLÍTÁST IS
Egyedi igények szerinti rendelést felveszünk! Nyitva: mindennap!
Minden mindig friss…!
TELEFON: 284-7574
Budapest XXIII., Grassalkovich út 143.
Mi az, amit kínálunk?
– – – – – – – –
Hiszi ha látja?! Jöjjön, hogy lásson!!!
– – – – –
XXIII., Táncsics Mihály u. 104. ORVOSI RENDELÔ I. emelet Telefon: 286-0113/142. m. Nyitva: H-P: 9.30–17.30 szakértelem empátia bôséges áruválaszték minôségarányos árak hónapról-hónapra megújuló kedvezmények
Futómûbeállítás Autójavítás Motordiagnosztika Fényszóróbeállítás Olajcsere Alkatrész beszerzés, eladás Injektorjavítás Számítógépes fékhatás és lengéscsillapító mérés Computeres autók szervize Gumiszerelés, centírozás Gumi eladás Klíma feltöltés – javítás Helyszíni mûszaki vizsga
VÁLLALUNK! Nyitva: hétfô–péntek: 7–17, szombat 7–12. XXIII., Könyves u. 1., a temetô bejáratánál
VIZSGÁZTATÁS ZÖLDKÁRTYA
Nyitva: 8–18 h-ig Szombaton: 8-12 h-ig
Cím: Kiss Antal Budapest, XXIII. ker. Borona u. 32. XX. ker. Vörösmarthy u. 70. Tel.: 284-8426; 421-0631 GSM: (06) 20/924-9311
2009. JÚNIUS 26.
16
ALLERGOLÓGIA, TÜDÔGYÓGYÁSZAT MAGÁNRENDELÉS
DR. KOVÁCS JÓZSEF SOROKSÁRI KÖZJEGYZÔ
DR. HANGONYI CSILLA Fôorvos Bp. XXIII. ker., Hôsök tere 1-3. Ideje: Kedd: 8-12 óráig, Szerda: 16-20 óráig Bejelentkezés: 06-30/979-3092
értesíti minden Ügyfelét és Érdekeltet, hogy 2009. július 29-tôl a Közjegyzôi iroda új helyen, a Grassalkovich út 150. sz. alatt mûködik!
Asthma, allergiás nátha, COPD, köhögés, nehézlégzés kivizsgálása és kezelése. Allergiavizsgálat, légzésfunkció.
(ERSTE Bank épülete, az UDVARBAN parkolóval!)
Életvezetési tanácsok allergiásoknak Dohányzásról leszoktató program
Telefon: 286-0147 és 287-2928, Fax: 289-0404 e-mail:
[email protected]
ÚJRA MEGNYÍLT A
TA HITI Szolárium Grassalkovich út Erzsébet u. sarok. (Optika üzlet felett) 06-30/65-33-235 Nyitási kedvezmények!
Ny.: H-P. 7-22, szo.: 9-21, V.: 9-16 Várjuk barnulni vágyó régi és új vendégeinket!
MÛSZAKI VIZSGA ÁLLOMÁS Bevezetési kedvezmények!
ZÖ ÖLD DKÁ ÁRTYA SZ ZERVVIZ
Grassalkovich út 210.
Tel.: 286-0585
BÔRGYÓGYÁSZAT
OEP SZERZÔDÖTT MAGÁNRENDELÉS
Dr. Szondy György fôorvos igazságügyi orvosszakértô Budapest, XXIII. ker., Hôsök tere 1-3. Ideje: hétfô, kedd, péntek 7-20-ig. Tel.: 06-20/934-9891 Bejelentkezés: 06-30/2766-551666, 2877-8308 Allergiás betegségek, ekzema teljes körû kivizsgálása, Gyermek bôrgyógyászat, Pattanásos bôr, gombás betegségek, hajhuullás. Pikkelysömör,, lábszárfekély kezelése. Szemölcsök, anyajegyek vizsgálata, lézeres vagy rádiófrekvenciás eltávolítása, Benôtt köröm kezelése. Viszerek megszüntetése injekcióval. Dermabrasio (hegek, pigmenn tfoltok eltünte tése) . Ráncfeltöltés, Fokozott izzadás kezelése. MAGÁN EGÉSZSÉGPÉNZTÁR TAGOKNAK ELSZÁMOLÁSI LEHETÔSÉG
GYÓGY ÉS SZÉPÉSZETI
UTAZÁSI BIZTOSÍTÁS 06-209/386-813
lábápolás masszázzsal! Ár: 1500 Ft, Különleges lazító pakolások, parafinos lábápolás Házhoz megyünk megbeszélés szerint.
06-70/541-8848
A XXIII. Kerületi Önkormányzat Hivatalos Lapja Felelôs szerkesztô: Láng Imola. A szerkesztôség címe: 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. I. em. Telefon: 289-2178 • fax: 287-3157 Kiadja: Budapest Fôváros XXIII. Kerület Soroksár Önkormányzata Nyomdai elôkészítés: Pille Press Bt. Tel./fax: 280-9506 • Felelôs vezetô: Ábrahám Dávidné • E-mail:
[email protected],
[email protected] • Nyomtatás: Egervári Nyomdaipari Bt. 1239 Budapest, Vecsés utca 45. Telefon/fax: 287-2254. Felelôs vezetô: Egervári Ferenc Terjesztés: Soroksár Önkormányzata Hirdetésfelvétel (közszolgálati hirdetmények): a Polgármesteri Hivatalban 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. Telefon: 289-2100, Hirdetésszervezés: Privatmesse Bt. 1239 Budapest, Grassalkovich út 122–124., Tel,/Fax: 287-3659, 06-20/938-6813, Felelôs vezetô: Jakab László
AJÁNDÉKOZZON GYÓGYULÁST SZERETTEINEK! Most a legnagyobb kinccsel, az egészséggel lepheti meg szeretteit! Váltson 10 alkalmas bérletet lézerterápiás kezeléseinkre! Bérlet ára most 15% kedvezményt jelent Önnek! idegzsábák övsömör lézeres és tûs vegetatív zavarok herpesz akupunktúra sebkezelés ekcéma ízületi panaszok, fogyókúra érvizsgálat nyak-, hát-, derékallergia fül-, orr-, gégészeti fájás szonoterápia gyulladások sportsérülések
DR. HORVÁTH JUDIT • LÉZER-PRAXIS ORVOSI RENDELÔ Bp. XX., Topánka u. 10. fszt. 1. Tel.: 284-07-38 • 0630/931-2949
Tanszer vásár „Hermann”-nál Júliusban és augusztusban 20% árengedmény Minden iskolaszerre, füzetre, csomagolóra, borítóra, tolltartóra és egyes táskákra! Budmil táskák igen kedvezô áron! Csomagok, a helyi iskolák igényei szerint! Leendô elsôsöknek mindent egy helyen! Ticket service sulicsekk és Sodexho iskolatámogatásik utalványokat elfogadunk. Cím: Grassalkovich út 43. (Soroksár-Felsô)