Gál Csaba Sándor. Az alászállás évei

Gál Csaba Sándor

Az alászállás évei

Gál Csaba Sándor

Az alászállás évei

„Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.” /Keresztelő János/

Vörösmarty Társaság Székesfehérvár, 2012

Borító és grafikai illusztráció: Pék Eszter Anna

Tördelőszerkesztő: Gál Zita

Kiadja: A Vörösmarty Társaság

Felelős kiadó: Bobory Zoltán elnök

Nyomdai munkálatok: ALTO Nyomda Székesfehérvár, Irányi Dániel u.

ISBN

Megjelent Székesfehérvár Megyei Jogú Város Lánczos Kornél – Szekfű Gyula Alapítvány támogatásával.

szerelem

SZEMED Szemed tükrébe nézve a hullámok között mély nyugalom áraszt el egy pillanat alatt ami arra várt hogy pillantásoddal megörökítsd.

6 Gál Csaba Sándor: Az alászállás évei

AZ ÁLOM KEVÉS táncodnak oltárt megmérhetetlen mozdulatokból építesz elektromos hullámok közvetítik képed egyik sejttől a másikig ilyen közel még sosem voltál hozzám agyamba zárlak szívembe szöksz azon a régi utcán látlak álmomban szembejönni velem messziről integetsz kislány-tekinteted rám emeled legyőzni e távolságot az álom kevés lopakodik bennem a felébredés szétfoszlanak a házfalak lábam a képlékeny aszfaltba ragad tekintetemmel tartanám össze az utcát amíg elérek hozzád de szemem lecsukódik így ébredek fel mellettem a vaksötétben fekszel másnak tetteted magad mint én magamon kívül vagyok általad

Gál Csaba Sándor: Az alászállás évei 7

HEGYEK VEREJTÉKE kísérnek a hegyek minket rájuk ragad remegésed hóruhájukat levetik szerelmesek a vonatablakban a képek lepedőn ülő meztelen szikla sós patakot verejtékez szuszog a mozdony emelkedik a hőmérséklet


NYÁR KÖZEPÉN felkavar a nyugodt tenger kőkorlátra könyökölve nyár közepén figyelem érkezésed ilyentájt szoktál jönni mozdulataid és még valami más felkavarják a tenger nyugalmát


AJTÓK SORÁN ÁT (TABUVERS) nyugalom és boldogság látni hogy emlékkönyved kinyílik feltárva titkát egy-egy bezárt ajtónak mögöttük hol madárrajok keringenek befagyott folyó felett hol erősödő fejfájás jelzi a hó közeledtét nyugalom és boldogság kezd világossá válni hogyan nyílik meg egy-egy bezárt ajtó néha berúgás segít néha kulcs lebegő ajtószárnyak rózsaszínűre festve a korán lebukó nap sugaraitól nyugalom és boldogság ezeken átlépni veled gyönyörűségem megnyílnak attól hogy szemeink látnak a sötétség szűnni kezd lépteink összhangzata nyitókód a zárnak óvatosság és előrelátás jellemez mint egy komoly költőt anélkül hogy öreg vagy bankrabló lennék néha váratlanul szembe jövök veled de haladunk úgy értem ezt mint a gyerekek akik komolyan veszik a fogócskát egy megfelelő pillanatban kiszaladnak azon az ajtón amin azt mondták hogy nem szabad nyitva is hagyják és bejön a nyugalom és boldogság


A HULLÁMZÁS ÁTTERJED hullámzó nádas képe előtt ketten visszatartottan hosszabban szebben lépnek be a kitáruló szenvedélybe a hullámzás átterjed rájuk mondhatjuk úgy hogy jellemző a vihar hosszú láthatatlan mag-lét után az égből hirtelen kinő


A REND KEDVE a királylány unatkozva ábrándozik egy ifjúról aki persze fehér lovon érkezik meg az országukba hőstetteket visz véghez azért hogy az ő szerelmét elnyerje az ifjú lovag hosszú vándorlás után megérkezik a szép országba s megpillantva a gyönyörű királylányt rögvest szerelemre gyullad hőstetteket visz véghez tehát hogy választottja szerelmét elnyerje mikor már minden sínen lenne örök hűséget fogadnának pecsétes levelet kap az ifjú a lovagrendtől melyben indoklás nélkül eltiltatik ettől a frigytől s ugyanakkor hívatja lányát az öreg király s imígyen szóla hozzá kedves lányom az udvari rendtartás szerint azért az mégsem illendő hogy te egy jött-ment lovagnak add magad s a fele királyságot nővéred is hajadon még így időrend szerint övé az elsőbbség szófogadó lovag és királylány házasságából nem lett semmi rendesen éltek míg meg nem haltak


küzdelem

VÉGÜL ülünk körben a fénykupolában ami irányító központ a levegőégben lebegve fenn a város felett lent a főtéren a bokrok alatt tüzes kígyók serege készül vesztesnek látszó csaták során nyerünk háborút végül


KIKÉPZŐTÁBOR közülünk mindenki megsebesül válogatás nélkül tarol a holdsugár felhők közt lopakodó torkolattűzzel telnek meg felettünk futó lövészárkok agyunkig nem ér el de a koromsötétségben megcsillan a szögesdrót kerítésen a barna felhők záró rétegén át űrig hatoló kút mélyéről figyelő szemed fénye egyre kevésbé számíthatok kívülről jövő segítségre kezem a fegyveren nincs visszaút egy kis séta önfeledtsége közben a tavaszi estében riasztó szól éberen őrködök mások álma fölött tüzet kérnek tőlem nem köszönök egyre kevésbé számíthatok névtelenséggel sújtott körzetek között a kommunikációs vonalak helyreállására egy kis moccanás a göröngyök szintjén tüzelésre késztet a veszély íze de bezárt kapuk nincsen kiút a kiúttalanságból a vihar előtti csöndből csak ha kitör az égi háború és kiszakad a sarokpánt ha út lesz a kapu


FEHÉR KÉZ Egy kinyújtott fehér kéz kínál meg ezt még látom és villanó szemek a dzsungel sötétjéből az áramló folyó kietlen kongó partjára kilépve a versenyfutás csak dolgom kezdődik megannyi érzés kerít hatalmába hússá és vérré válás előszeretettel terít le a ziháló ragadozó egy csapással egy csapásra anyagba mártva kereslek kisebb-nagyobb eséllyel felszínre bukkanva itt-ott rád mosolygok majd a habokból tajtékzó állat üvölt a kongó parton magá(nyá)ba harap foga fehérje villan egy fehér kéz kihúz.


A VERESÉG NAPJA a vereség napja váratlanul jön el reggelét még a megszokottság kávéillata lengi be délelőttjét előérzet-nélküliség jellemzi (ez már gyanús lehet) aztán nem történik semmi csak nem számolsz el tízig (vagy nagyon is) mielőtt megteszel valamit vagy éppen semmit nem teszel ami miatt később (és ezt előre tudod) a jól végzett munka öröme helyett az elrontott lelkiismeret háborgása vár rád


+ harcolni is kell de néha pihenni is kell meg érteni is kell de néha érteni se kell meg uralkodni kell és szolgálni is kell meg kérdezni is kell de vakon bízni kell meg ünnepelni kell közben szomorkodni kell meg kiáltani kell és hallgatni kell meg elveszteni kell és megtalálni kell meg szeretni is kell de gyűlölni is kell meg elesni se kell de térdelni kell meg nem érezni kell vagy érezni is kell meg menetelni kell és megállni is kell meg 20 Gál Csaba Sándor: Az alászállás évei

külön-külön kell és egyszerre kell meg meghalni kell és feltámadni kell meg aggódni sem kell csak hinni hinni kell meg bevallani kell vállalni kell vallani kell +


ÜNNEPLÉS győzhetek van idő húsz éve ünneplek valaki énekel rádió sugárban veled is megesik korábban ünnepelsz szellemi énekek füledben kevesebb riadó húsz éve kész ez a győzelem sugároz minket a rádió


igazság

SZENTHÁROMSÁG 3 az 1-ben


TRANSZCENDENS TERMÉSZETESSÉG váratlanul megjelentél és magaddal hoztad az eső illatát értetlenül álltunk előtted áradt rólad a természetesség egészen addig úgy gondoltuk közülünk te vagy a leggyengébb azóta ha kevés minden erőnk hozzád fordulunk


CSAKIS A … olyan égbekiáltó igazságra várunk ami úgy válik láthatóvá barátom mint kertedben növő óriás fa ha felnézel rá szédülés kap el forog veled a világ fekszel a fűben fél füllel még hallod a visszhangot az egyfolytában mással hangzó figyelmeztetést csakis a … csakis az…


VALAMI NAGYOBB ki ne mondd a mély igazságot ha nem akarsz iszonyú felfordulást avagy valami itt még el van temetve mélyen a földben különféle rétegek alatt precíziós műszerek azért kimutatják egyes szenzitívebb személyek megérzik valami nagyobb de ez relatív mert minél nagyobb annál észrevehetetlenebb mint a világ sőt még annál is ki kellene ásni csak hát mi lenne a kerttel (benne a sok virág) meg persze a mutatós ház is palotának is beillene összedőlne a sok földmunkától de minimum a földtámasz veszne el a gyümölcsfákat is ki kellene vágni ideiglenes kiköltözködés átmeneti szállás oda a kényelem megharagudhatnának ezért a szomszédok hatóságok figyelmét felkelthetné magában hordozza a gyanússá válás lehetőségét úgyhogy sok a hátrány minél mélyebben van a kincs elrejtve annál nagyobb a felfordulás amit felszínre hozatala okoz


rejtőzködés

BÚJÓCSKA a bújócskázásból nehéz kimaradni amíg vacillálsz már számol a hunyó azon kapod magad keresel egy helyet így döntöttél illetve eldöntetett csak azért várod hogy ne leljenek rád amiért arra vágysz hogy lelepleződj meztelenséged és te összezárva kényszerházasságod franciaágya egyszer volt hol nem volt vége a játéknak gyere elő ez elfogadóparancs kiadatásodra a gyanú árnyéka sem vetül mert megkísérthető maradsz szégyellheted magad vagy dönthetsz más szféra rendje szerint de akkor ipi-apacs


AZ ALKALMAZKODÁS CSODÁJA egy száguldó szerelvény viharából acélos szempár néz ki a végtelen felé nyújtózó acélsínpár mágnesként vonzza expresszvonat robogása nyugtatja meg menet közben vagontetőn elektromos szikratűzben épít fészket a főnix csőrében tart egy betonpóznát


INKOGNITÓ önmagadban nem létezel te vagy a viszony fehér felhők tükörképe izzik a vízben belenézhetsz anélkül hogy megvakulnál fölé hajolsz nem zavar hogy megláthatnak felhők felől vaku villan izzik a szemed kő a vízbe tekinteted becsapódása találkozási pont koncentrikus körök elektromos kisülések vigyáznak rád meztelenül vigyázol az inkognitódra önmagad elől rejt el még minden megnyilvánulás


FÉNYTÖRÉS célkeresztbe veszi a napot eldördül egy puskalövés összetörik a fény fáklyafüst és sötétség borul a tájra pantomim előadás gondolatok testetlen tánca csapong a díszletek közt a nézőtér tehetetlenül sodródik teremmé táguló pillanatban összezárva mint fényre szomjazó gályarabok


magány

ALAPHANG ijesztő madarak kelletik magukat előtted nem érted egy ellened kiagyalt terv lényegét hegedűszó árad a műsorszórás jóvoltából az őszi vetés műtrágyázott nyugalmára nap mint nap burkolt célzások adják meg az alaphangot itt őrködsz egymagad géppisztollyal vigyázol a rendszer stabilitására ahelyett hogy szólózni kezdenél a szántóföld közepén ami önmagában egy kapcsolat-felvételi kísérlet lenne indirekt támadás a rendszerszerű tagadás ellen


GYÉMÁNT GURUL mikor a hó belepi a hajad hasonlítani kezdesz a gyerekekre észrevesznek és nevetnek rajtad gyémánt gurul el küzdök érted egy üres tengerpart látványával nem sok itt a borókafenyő a szikla fontosabb teljesebb öröm ez tiszta mint mikor a hó belepi a hajad és hasonlítani kezdesz… egy ember sem marad a szigeten magára idegen tenger egy hulláma sem ringat


SZOLID még egy levél lehullik aztán itt a tél miért nem úgy kérdeztél ahogy válaszoltam rá pedig válaszoltam hallgattam rám fért jéghegyek utaznak a valóság határán kicsit kusza csillagfény a beszéd repülő szolid szótlanságban láttam fuss itt az idő szorít lábad se érje a földet


FÜGGESZKEDÉS figyelj felfelé ritkán láthatsz az esteledő ég színétől alig különböző színű sarló alakú holdon fénynyelet persze csalódhatsz ha mást vártál átadhatod helyed de ahogy távolodnál a kötél megfeszül régi nóta dallama hullámzik koponyád egymástól legtávolabbi két pontja közt lazíts a feszülő kötél nem menekülésre ösztönöz változatlanul menekülni vagy folyton változni egy helyben átadni helyed idegenkedsz magad előtt ismeretlen feltérképezetlen útvonal ritkán látható távolabbi vége most közeledik álmodban lendül túl a harang nyelve a holtponton feléd zuhanó halott kalapács függeszkedve ébredsz mire észbe kapsz belegondolsz a sok gyakorlás meghozta gyümölcsét lógva lengve belegondolsz mennyi szépség beleszédülsz és belezúgsz kisebesedett tenyérrel a függeszkedés nehezén túl égő tenyerekkel becsapódsz dörömbölsz szívverésekkel megérkezettként körülötted táguló koncentrikus körök tengernyi nyugalom hullámzása


szabadság

INDULÓ ilyenkor kell menni lépés után lépés magasabb hegyek kevesebb segítség el akarok menni elsétálni szépen tranzitutasként félig megérkezni megtérni egészen amíg egy szédítő szobor tövében kapitulálhatok olyan fajta arccal mire az indulók mosolya ráfagyott


NAGY REGENERÁCIÓ ha a végső pontig jutsz tehetetlenné válik ami tönkretesz kezdetét veszi a nagy regeneráció félelmeid rettegni kezdenek tőled


SZABAD A GAZDA amikor elereszted a fogódzókat ott találod magad ég és föld közt megrettensz aratsz úgy érzed megnősz az egész város kutyaugatásostól a tied ha egyedül vagy keresed az embereket fehér zászlóval két marokra fogott karddal öleléseid nyoma sugárzik hemzseg térből kihasított darab ásványi anyag tömege vesz körül hirtelen izzadság és por csípi szemed fehérlő mezők vagy szemek fehérje a lebegő alakok sokasága könnyeiddel küszködsz de a munka halad a munka jól halad jól érzed magad vagy rosszul boldog vagy lassan elhiszed izmaid ellazulnak elrugaszkodsz mindegy hogy hosszú vonalat látsz fentről vagy falat vagy óriási esőcseppek közt bukfencezve pörögve nevetsz és kitalálod bátran hogy mire gondoltam ha te nem félsz a gazda szabad


A JÖVŐ KEDVELTJE /Székesfehérvár/ amikor magasan szállok feletted sebeid észrevehetetlenek fekete egedbe belekiáltom a fény nevét válhattál volna azzá amivé eddig nem lettél egyszer úgy gondolom már kiismertelek aztán meg mintha még mindig rejtegetnél valamit talán lényeged hogy összeálljon a kép széttöredezettség üres házhelyek rombolásra épült lakótelepek a jellegtelenség emlékművei közt egy-egy színes holnap-hologram lebeg keresem köztük megvívott harcok értelmét ha nem találom addig álmodok benned folyót és megelevenedő köveket amíg beteljesül minden ígéret amíg pásztázó sugaraival kedveltjévé nem választ a jövő


választás

KÉK ÜVEG csillogó pont a hold magam előtt látom álmainkat szépen kék üvegbe vésik te vagy a tisztaság vágyainkra tiszta szempár szegeződik romlatlan állapot magamban láthatod összes vágyódásod tévedéseimből szőtt pókháló szakad sejtettem hogy végül menekülés helyett feladom magamat


VÉGES SZÁMÚ UTAZÁSOK ahogy lüktet a lombok között semmi sem lehetetlen pulzál egy csillag vagy vészjelzéseket küldesz rájövök semmi nem lehetetlen ebben a viharban a felderengő távoli föld képe kincset vagy pontot ér te mentél el mire én megérkeztem egymás mellett elúszó hajók találkozzunk a mágneses mező remegő görbületében iránytűk jelzésein túlmutató veszélyérzet ne szórakozz dönts valódi vízfelületen hánykolódjunk vagy virtuális térben várjanak ránk véges számú utazások


SOKAN SZERETNÉNEK TANÍTANI azt mondtad találkoztatok már nem emlékeztek rád végigmentél az utcán nem követtek mikor gyerek voltál természetesen lebegtél a házak fölött mióta rád dőlt egy nem érdekelnek többé sokan szeretnének tanítani téged te kit szeretnél


KÉZMOZDULAT lánccsörgés tétova kézmozdulatok végül feltűnő kézfogás kizárt hogy véletlen érintés a csónak bizonytalanságának forrása más körben borzongó víztükör biztosan közeledő hullám mos majd el minden zavaró titokzatos mozgást erőfeszítésed csak evezés szótlanság nyomán egyre nagyobb hullámok indulnak el kifelé ki tudja elszabadulnak-e az indulatok mikor a partról észre veszik hol jársz


szenvedés

KÖZVILÁGÍTÁS ilyen napok végén elered az eső vaskonténerekből piszkos lé csorog a közvilágításban kapucnis alakok guberálnak mozdulataikkal takarékoskodnak mert még hátra van kettő


A REPÜLÉS RENDJE autód az ég kondenszcsíkjai alatt húz délkörökre dőlnek pihenni a felhőkarcolók sikátorba hajthatsz nyugodtan ha elevenedbe vág az álmukat alvó fák sziluettje tartsd össze magad az eloszló felhőket nem fontos hogy merre haladsz lent amíg nem világos a repülés rendje arcod fúrhatod nyakamba ha összetörsz súgd meg és felsikolthatsz mielőtt kapsz miután kilométereken keresztül a záróvonalat átlépve haladtál


TEHERTÉTEL felnézel az égre sötét felhők képe fogad légoszlop súlya nyom ez a legkönnyebb a záró rétegek sorában a magon időhéj térburok tehertétel a valószerűtlenségen rés támad ritkul a tér évek szökdösnek el kikelsz a magból kikelsz magadból másnak növekszel


NÉVVÁLTOZTATÁS vívok fél kézzel a ködbe nézek a ködre szegezem tekintetem tükröm a köd végre belenézek óvatlan mozdulataim felfedezem teljes erőből küzdök hajnalig harcom kívülről láthatatlan vagy ködbe vesző aki ködben lakik annak nem vagyok csak ismeretlen mi a nevem kérdi először szólalok meg este óta csaló de azt hallom aminek elnevez ő


REPÜLŐÚT kijön a rend a városból tarol kijön az üldözés szavadon fog csend támad körülötted átrepül lassan a képen egy sas meg-megújul a süket csend elsöprő támadása reménytelen az ellenszegülés hallgass vakká tesznek szélben repülő porszemek vakká a napon kívül másra olvadt drágakő vöröslő fényében remeg a rejtekadó erdő érted ne menekülj ez az igazság támadása felkészülés arra ami vár rád már csak a biztonsági vizsgálat van hátra beszállás előtt


felejtés

MINDEN MEGTÖRTÉNHET valamilyen hangot hallok mellettem állsz az ablaknál arany szélű felhő képe ég bele a retinámba meglepődök mint aki épp túlélte a sarki telet rád nézek hogy te szóltál-e vérszínűre festi a nap felkelőben a felhőket hallgatásod beszédesebb mióta a veszély ízét megérezted porból támad fel a lelked volt ami volt ami elmúlt elfelejted összeroppanó tojáshéj egy-egy emlék börtön és menedék jól esett kiszolgáltatni magad egykor felelősséged teljes tudatában elfelejteni jólneveltséged mára eltakar a csillagos ég paravánja mögötte minden megtörténhet


A LEGHIDEGEBB TAVASZ levetkőztetett fák állják az ég rezzenéstelen tekintetét ez a leghidegebb tavasz néhány apró jel elég hogy a szabadság üres óráiban arra várj hogy kihunyjon a tűz ne égessen megkülönböztető jeleket beléd belesimulni a makulátlan közegbe elfelejteni meztelenséged elfelejteni emlékek lüktetését átültetett aggyal sétálni boldogan ebben a fagyos tavaszban aminél így már nincs szebb mert nincs más és nem volt


NEM AZ A HÁZ ez nem az az ágy amiben fekszem ez nem az a szoba ahol vagyok a függönyön átderengő halvány fényben fürdő égboltnyi csendbe zárt megszokott zajok közt a hallhatatlanságig követtem egy repülőgépmotor mélyülő zúgását félöntudatlanságomon csak az ismerős függönyminták hatoltak át ez nem az a kert ez nem az az udvar málnabokrai között valaha settenkedő villogó szemű szürke kandúrok egy szempillantás alatt a tetőn teremtek harcoltak győztek eltűntek a kéményen galamb turbékolt szerelemmel teltek el az évek nem mi voltunk-e azok a kegyelemre váró elítéltek ez nem az a szégyen ami ellepte az agyat mint gyepet a hó télen ez nem az az öröm ami egyedül itt ért koszos neoncső lengett a szélben nyikorgott a drótkötél az úttest felett eleredő eső gyógyított földsebeket ez nem az a kor ez nem az a ház tetején szélkakas kukorékol


bizalom

CSECSEMŐDAL kitől nem várhattuk volna hogy elvégzi helyettünk az első feladatokat csecsemő-szemekkel néztünk a világba úgy tűnt hogy a tisztaság befogad mintha megállított filmkockában ülnénk felettünk álló ég a mosolygás aztán váratlanul ránk borult egy fedél vízre bocsátottak és csak vitt a sodrás


UTOLSÓ ESÉLY gazdátlan gondolatok kóborlása pusztasággá sebesült tájon nincs itt semmi keresnivaló rögeszmék felboncolatlan tetemei között egy lezuhant repülőgép fekete doboza rejti a legértelmesebb üzenetet alanyaiktól lassanként elváló fénylő szomjúságok egyesülnek föléd magasodó hegynyi arcról lefutó jéghideg könnyek árkában patakba fagyott kövek álma rabul ejtő vízióként lebeg mindezek fölött összeláncolva a széllel utolsó esélyed örök


TÖBB zöld lombokban a fekete színt szemed észre sem vette ahogy tekinteted tovasiklott a megszokott csoda láttán kérdéseidre felelet ott rejtőzik ha keresed ha nem merre mindennap mész ahány óra annyi kérdés vár rád


KÍSÉRLETEK nem követ ha kívülről nem követ sejti a súlytalanságból érkező felhők súlya nyomja homlokát találkozunk egy ütközés elől menekülő üstökösön didergünk kihűlés előtt álló csillagunkhoz bújva kiszáradás és perzselő forróság veszélyében folyóvá válunk tengernyi várakozással telve becsapódások kihűlések kiszáradások nyomait elmosó sebes folyó medre érintetlen a teremtés utáni pillanat óta egymáshoz közelít kettészakadt ága mint kétfelől jövő és múlt idő közte a résbe vezető úton remegő szívvel egymás mellett vagyunk a jelennel ami most mélyen hallgat ezzel nem kevesebbet állít minthogy a követési távolság csökkenésével megnő a találkozás esélye ebben az ősrobbanás-mentes univerzumban még ha kísérletek ezt nem is támasztják alá


nyugalom

NYUGALOM PARANCSOL már a fenti tenger hullámai ostromolják az ég hosszan elnyúló partját mit tehet ilyenkor az ember fia fogja trónját és a felhősziklák közé kiül szempillantásával meg-megpiszkálja a nap langyosodó tűzhelyének izzó zsarátnokát nyugalom parancsol a földre


A FENYŐK IDEJE elközelít a fenyőfák ideje örökzöld fénybe süllyed a világ emelkedetten várjuk a telet a csend súlya alatt növekszünk tovább


JOBB MOST valahogy egy fagyos nap békít következik zúzmarás gyilkos hideg utat tör a sűrű levegőbe ékelődő vonat kerekei között vörös napkorong lebeg kutya fut át eltűnik egyre a képből kilógó mázsás fa ölel hidegebb csavarodó ágaival égbe mutató ujjakkal jelentkezik árnyék játszik nappal ez a bújócskázás helye jobb most lassan sétálni a napsütésben egy ideje


MI VAN mikor két izzó pont közeledik feléd fénysebességgel nyugalom jó úton vagy nem rég hagytad el magad körben szép táj helyett légüres tér az egyirányú egyenletes mozgás izgalmat jelent egy csepp idő lám kárba vész párologva gyűlik mégis az egész hullámzó óceán medencédbe csillogó harmatcseppben tükörképed fogad


látomás

PARALEL a hold sarlója égi mezőn arat megvillan s jönnek fekete madarak felhő takarja el meglep az álom azt álmodom hogy itt nincs maradásom a hold sarlója égi mezőn arat kévékbe gyűlnek a fénysugarak földre zuhannak elkerül az álom amire te vársz én ugyanazt várom


AMINEK JÖNNIE KELL olyan lassan változol mint millió évnyire a mától történelem nélküli tájakon osztozó buja erdők és kietlenség fénysávok szeletelik a levegőt de egy napóra látomása igazán kiszakít az öntudatlanságból olyan gyorsan jön el ezután az aminek jönnie kell mint ahogy egyetlen jéggé fagyott hullám átbukik a fagyhatáron és az óceánon végigfodrozódik mint egyetlen szívverésed az előző millió után


TÖRLÉS MINDÖRÖKRE hullanak az napok a horizont alá ősszel a csillagok tűnnek hazugságnak mindig csak akkor voltál fiatal amikor követhetetlen táncokat jártak másféle szépségek veszélyesnek ítélt holnapok a kirakatban lépések visszafojtott lélegzettel a sikoltásig lelked mélyén látsz nyugodtan lépkedni a zajló jégen legalább egy évszázad kellene hogy ezek a ködös boldog novemberi képek kifakuljanak önkéntelen mozdulatod olyan mint régen felér egy törléssel mindörökre elég a múltból egy kivágott szakasz


KÓD beléptem az elsőn és eljött a nyár évről-évre ugyanazzal az üzenettel lecsukott szemmel figyeltem a nyugtalan lombok remegését apró tűszúrásokat vagy semmit nem éreztem a fény képei láttán egyformaságból kifaragott kapuk nyíltak meg akkordok kódja előtt eltartott egy pillanatig megfejteni az utolsó időből kivezető kapu kódját


EGYRÉSZT-MÁSRÉSZT lehet hogy közömbös lehet hogy kihat rád egy része elszáll más része itt marad egyrészt elindul másrészt nem halad azt kérdezed ez már az igazság először vágysz rá aztán kihagynád lehet hogy közömbös lehet hogy kihat rád


RENDELŐINTÉZET A LEVEGŐBEN egy-egy beteg felülemelkedik pár nyomorult a felhők között jár meglátnak egy rendelőintézetet a levegőben bemennek és a kezelés végén zárójelentésük szellemi szárnyaik tökéletes használatának leírásából áll


FELÜLRŐL INDULÓ egy felülről induló olvadás hatása először a csúcson mutatkozik lentebb rendületlenség esetleg elszigetelt tiszta tüzek tömbnyugalom sós hullámzásra emlékeztet a jég gyerekkorra elérhetetlenség megfoghatatlan csodák úsznak lassan perspektívától függő alakjuk változó vagy változatlan aki rájuk néz mint rád mást lát majd egy felülről elinduló láttatja meg veled arcod mását


hűség

AZ ALÁSZÁLLÁS ÉVEI ahhoz hogy leszállj évek kellenek a földön hűségesnek lenni nem feltűnőbb nem szebb mint egy száz éves fa koronája ami az egészből láthatatlan az mindössze a gyökér a szikla repedései fájnak kövér és vastag földalatti szárnyak csapásaitól ahhoz hogy felemelkedjen semmi nem elég ami halálánál kevesebb gyönyöre ez a tűz megemészti ropogó hasábjaiból kipattanó szikrák eksztázisával borítja el pillanatokra beteljesültsége a vágyott eget ahhoz hogy alászállj évek kellenek


Tartalomjegyzék Az alászállás évei

Szerelem Szemed�� 6 Az álom kevés �� 7 Hegyek verejtéke�� 8 Nyár közepén�� 9 Ajtók során át (Tabuvers)�� 10 A hullámzás átterjed �� 11 A rend kedve �� 12 küzdelem Végül �� 16 Kiképzőtábor �� 17 Fehér kéz �� 18 A vereség napja �� 19 + �� 20 Ünneplés �� 22 igazság Szentháromság �� 26 Transzcendens természetesség �� 27 Csakis a… �� 28 Valami nagyobb �� 29 rejtőzködés Bújócska �� 32 Az alkalmazkodás csodája �� 33 Inkognitó �� 34 Fénytörés �� 35 magány Alaphang �� 38 Gyémánt gurul �� 39 Szolid �� 40 Függeszkedés �� 41

szabadság Induló �� 44 Nagy regeneráció �� 45 Szabad a gazda �� 46 A jövő kedveltje (Székesfehérvár) �� 47 választás Kék üveg �� 50 Véges számú utazások �� 51 Sokan szeretnének tanítani �� 52 Kézmozdulat �� 53 szenvedés Közvilágítás �� 56 A repülés rendje �� 57 Tehertétel �� 58 Névváltoztatás �� 59 Repülőút �� 60 felejtés Minden megtörténhet �� 64 A leghidegebb tavasz �� 65 Nem az a ház �� 66 bizalom Csecsemődal �� 70 Utolsó esély �� 71 Több �� 72 Kísérletek �� 73 nyugalom Nyugalom parancsol �� 76 A fenyők ideje �� 77 Jobb most �� 78 Mi van �� 79

látomás Paralel ��82 Aminek jönnie kell ��83 Törlés mindörökre ��84 Kód ��85 Egyrészt-másrészt ��86 Rendelőintézet a levegőben ��87 Felülről induló ��88 hűség Az alászállás éve ��93

Gál Csaba Sándor eddig megjelent kötetei: Előhívás Székesfehérvár, Vörösmarty Társaság (2009)

Magasabb szempont Budapest, Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó (2012)

Gál Csaba Sándor. Az alászállás évei

Recommend Documents