Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény, valamint a 2013. évi V. törvény (Ptk.) felhatalmazása és rendelkezése szerint, figyelemmel a Veszprémi Törvényszék 8.Pk.60.050/2002/21. számú hiánypótlási felhívást tartalmazó végzésére, a „FÜREDI JÁTÉKSZÍN” KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNYÁNAK a korábbi és a jelen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA amelyet a jelen okirat 4./ pontjában megnevezett és felsorolt alapítók tartós közérdekű célra határozatlan időre - jogi személyiséggel rendelkező KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY-t hoztak létre, az alábbiak szerint: 1./ A közhasznú alapítvány neve: „FÜREDI JÁTÉKSZÍN” Közhasznú Alapítvány 2./ A közhasznú alapítvány székhelye: 8230 Balatonfüred, Kossuth L. u. 3. 3./ A közhasznú alapítvány célja, közhasznú tevékenysége: A kulturális tevékenység, ezen belül a balatonfüredi színházi élet fejlesztése, támogatása, különösen: -
közösségi kulturális értékek, hagyományok ápolása, a Nyári Játékszíni Napok támogatása, az ifjúsági és amatőr színjátszó és egyéb művészeti csoportok támogatása, a városi színjátszás újbóli megteremtésének elősegítése, kulturális szolgáltatás: nemzetközi kulturális kapcsolatok létesítése, kulturális találkozók, fesztiválok szervezése, e célok megvalósítását segítő eszközök felkutatása, támogatások igénybevétele és nyújtása.
Az alapítvány a 2011. évi CLXXXIX. tv. 13.§-ában megjelölt alábbi közfeladatokhoz kapcsolódóan végzi közhasznú tevékenységét: -
kulturális szolgáltatás, a kulturális örökség helyi védelme, a helyi közművelődési tevékenység támogatása, az előadóművészi szervezetek támogatása.
2
4./ Alapítók: A közhasznú alapítványt alapító magánszemélyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok (együtt, mint Alapítók) felsorolása és az általuk történt befizetések, azaz az alapítói vagyonhoz történő hozzájárulásuk: Név Cím Hozzájárulás Nagy Jenő Balatonfüred, Árvalányhaj u. 2. 10.000.- Ft Geipl Miklós Balatonfüred, Vázsonyi u. 33. 10.000.- Ft Pálfy Sándor Balatonfüred, Dózsa György u. 1. 10.000.- Ft Zsár Éva Balatonfüred, Lóczy Lajos u. 17. 6.000.- Ft Szőr Gyula Balatonfüred, Arany János u. 5. 5.000.- Ft Horváthy György (elhunyt) Veszprém, Csizmadia u. 5/c. 5.000.- Ft Gubicza Ferenc Balatonfüred, Vásártér u. 6. 5.000.- Ft Gubicza Ferencné Balatonfüred, Vásártér u. 6. 5.000.- Ft Korompai Béláné (elhunyt) Balatonfüred, Köztársaság u. 15/b. 5.000.- Ft Dr. Csáki László (elhunyt) Balatonfüred, Noszlopy G. u. 6. 5.000.- Ft Dr. Csákiné Jilling Zsuzsanna Balatonfüred, Noszlopy G. u. 6. 5.000.- Ft Csizmazia Szilveszter Balatonfüred, Pacsirta u. 7/a. 5.000.- Ft Benke Györgyné Balatonfüred, Iskola u. 23. 5.000.- Ft Dr. Ács Károly Balatonfüred, Krúdy Gyula u. 3/a. 3.000.- Ft Dr. Ácsné Dr. Tóth Erika Balatonfüred, Krúdy Gy. u. 3/a. 3.000.- Ft Végh Endre Balatonfüred, P. Horváth Á. u. 36/d. 2.500.- Ft Végh Endréné Balatonfüred, P. Horváth Á. u. 36/d. 2.500.- Ft Kelecsényi József Balatonfüred, Balassi B. u. 29. 2.500.- Ft Kelecsényiné Bencsik Flóra Balatonfüred, Balassi B. u. 29. 2.500.- Ft Dr. Huller Gyula Balatonfüred, Móricz Zs. u. 8. 2.500.- Ft Dr. Hullerné Takács Ilona Balatonfüred, Móricz Zs. u. 8. 2.500.- Ft Dr. Balogh Emil Csopak, Szitahegyi út 13. 2.500.- Ft Dr. Balogh Emilné Csopak, Szitahegyi út 13. 2.500.- Ft Az alapítói jogokat az alapítók (jogutódjaik) együttesen gyakorolják. Az alapító tagok haláluk, megszűnésük esetére maguk helyett általános örökösüket, jogutódjukat jelölik ki az alapítói jogaik gyakorlására. Az alapítói jogok egyéb módon történő átruházása, gyakorlása, átengedése semmis. Ha nincs az alapítói jogok gyakorlására személy, vagy szerv, az alapítói jogokat a nyilvántartó bíróság gyakorolja. Az alapítók gyűlésére az egyesület közgyűlésére vonatkozó szabályok az irányadóak, azzal, hogy az ismeretlen helyen levő, elérhetetlen alapítót a szavazások során figyelmen kívül kell hagyni. Határozathozatal ülés tartása nélkül is lehetséges. Az ilyen határozathozatalt az ügyvezetés a határozat tervezetének az alapítók részére történő megküldésével kezdeményezi. Határozathozatal- és szavazás módját ilyen esetben a Ptk.3.20 .§ 1-4. bekezdése szabályozza. 5./ A közhasznú alapítvány induló alapítói vagyona Az előző, 4./ pont alapján 107.000,-Ft, azaz Egyszázhétezer forint készpénz, amelyet az előző pontban felsorolt alapítók biztosítottak a közhasznú alapítvány részére, a külön bizonylatban megjelölt, a számlavezető banknál nyitott letéti számlára történő befizetésekkel. Az alapítók kötelezik magukat, hogy az általuk a közhasznú alapítvány rendelkezésére bocsátott alapítói vagyoni hozzájárulásukat a közhasznú alapítvány létrejöttéig nem vonják vissza, utána pedig nem vonhatják vissza.
3
6./ Csatlakozás: A közhasznú alapítvány nyílt alapítvány, ahhoz bárki csatlakozhat, aki támogatni kívánja az alapítvány célját és elfogadja, tudomásul veszi az alapító okiratban írott feltételeket. Ennek megfelelően céljai megvalósításához bárki anyagi eszközökkel, vagyoni értékű juttatásokkal, pénzbeli befizetésekkel hozzájárulhat, de ezzel kapcsolatban feltételeket nem támaszthat. A csatlakozási szándékot írásban kell bejelenteni, melynek elfogadásáról a Kuratórium dönt. A hozzájárulás nem vonható vissza és ugyancsak kizárt az alapítványi hozzájárulás növekményének, hozadékának a felajánló, befizető (csatlakozó és alapító) általi kivonása a közhasznú alapítványból. Mind az alapítói (induló) vagyon, mind pedig a teljesített hozzájárulások a közhasznú alapítvány vagyonát képezik. A csatlakozót alapítói vagy egyéb külön jogok nem illetik meg. 7./ Gazdálkodás: A közhasznú alapítvány vagyona jótékony célú gyűjtések, rendezvények bevételeiből is növelhető, azonban a közhasznú alapítvány nevének felhasználásához a Kuratórium előzetes írásbeli engedélye szükséges. A közhasznú alapítvány vagyonát – a közhasznú alapítvány céljával összhangban - a lehetséges legmagasabb kamatozás feltételeinek megfelelően a számlavezető pénzintézetnél kell elhelyezni, kezelni, akként, hogy a célok megvalósítása érdekében szükséges pénzeszközök mobilitása is biztosítható legyen. A közhasznú alapítvány az alapítványi vagyoni értékének megőrzése, gyarapítása és az alapítványi célok megvalósítása érdekében vállalkozási tevékenységet is folytathat, a mindenkor hatályos jogi, vállalkozási, könyvvezetési előírások betartásával. Vállalkozási tevékenységét csak a fenti közhasznú cél érdekében végezheti, úgy, hogy a vállalkozási tevékenység azt ne veszélyeztesse. A közhasznú alapítvány az államháztartás alrendszerétől csak írásos szerződés alapján részesülhet támogatásban. A szerződésben meg kell határozni a támogatás elszámolásának feltételeit és módját. A közhasznú alapítvány a vagyonával – a kuratórium útján – önállóan gazdálkodik. A közhasznú alapítvány tartozásaiért saját vagyonával felel. (Az alapítók az alapítvány tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek.) 8./ Kuratórium: A közhasznú alapítvány ügyvezető szerve a Kuratórium, amely döntést hozó, képviselő és vagyonkezelő szerv. A Kuratórium tagjai az alapítvány vezető tisztségviselői. Az alapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója nem lehet a Kuratórium tagja. Az alapítók és közeli hozzátartozóik nem lehetnek többségben a Kuratóriumban. A Kuratórium elnökét, titkárát és tagjait közvetlenül az alapítók jelölik ki – az egyesület közgyűlésének szabályai szerint, a jelenlévők 3/4 szótöbbséggel hozott határozata alapján, határozatlan időre. A Kuratórium elnökének, titkárának és tagjainak visszahívásáról a jelenlévők ¾ szótöbbségével az alapítók határoznak. A határozatképességhez az alapítók 50%- a+1 személy jelenléte (nyilatkozata) szükséges. Visszahívásra csak akkor kerülhet sor, ha a tisztségviselő tevékenységével az alapítványi célok megvalósítását veszélyezteti, vagy ha a tisztségviseléshez fűződő elvárt magatartási szabályokat úgy sérti meg, hogy a tisztség viselésére méltatlanná válik. A visszahívásról az alapítók (alapítók gyűlése) csak az érintett tisztségviselő meghallgatása után dönthetnek, kivéve, ha az érintett tisztségviselő a meghallgatáson igazolatlanul nem vesz
4
részt, vagy ha ott nem nyilatkozik. Az alapítók döntése ellen fellebbezésnek helye nincs, de az érintett személy jogai megóvása érdekében – a normál szabályok szerint – bírósághoz fordulhat. Az el nem érhető alapítók szavazatát – mind a határozatképességnél, mind a szavazásnál – figyelmen kívül kell hagyni. A kuratóriumi tagok lemondása az elnökkel való írásbeli közléssel hatályosul. A lemondást az alapító tagok – az előzőek szerint számított – egyszerű többséggel veszik tudomásul. Mind a megválasztásról, kijelölésről és a lemondás tudomásul vételéről, mind pedig a visszahívásról jegyzőkönyvet kell készíteni, a kuratóriumi ülések szabályai szerint. Ezek elkészítéséért, az elnök vagy érintettsége, akadályoztatása esetén a titkár felel. A jegyzőkönyvből ki kell derülnie a szavazati aránynak is. Az alapítványi vagyon kezelése körében a Kuratórium feladata és felelőssége a közhasznú alapítvány céljára rendelt vagyon és a csatlakozók, támogatók által rendelkezésre bocsátott vagyon hatékony működtetése és a közhasznú alapítvány céljaira történő felhasználása. A közhasznú alapítvány céljainak az elérése érdekében, a közhasznú alapítvány céljaira rendelt vagyonból pályázat útján: ösztöndíjat, támogatást nyújthat, Alapítványi díjat létesíthet, dönthet annak odaítéléséről, anyagi támogatást nyújthat, minden olyan megoldás, tevékenység vagy szervezet részére, amely a közhasznú alapítvány céljainak az eléréséhez jelentős, széles körben hasznosítható eredményt ígér. A Kuratórium dönt a felhasználás módjáról és sorrendjéről, az alapítványi vagyontárgyak használatáról és hasznosításáról. A közhasznú alapítvány tulajdonába kerülő ingó és ingatlan vagyontárgyak nem idegeníthetőek el és kezelésük, hasznosításuk során a Kuratórium mindenben a jó gazda gondosságával az alapítványi célok szem előtt tartásával köteles eljárni. A Kuratórium dönt az alapítványi vagyon növelési lehetőségeiről, a csatlakozók felajánlásainak elfogadásáról és az alapítványi vagyonból történő kifizetésekről. A Kuratórium gondoskodik a pályázati feltételek meghirdetése és a megítélt támogatások minél teljesebb körű biztosításáról. A Kuratórium köteles közhasznú alapítvány működéséről az Alapítóknak legalább évente egyszer beszámolni és gazdálkodásának legfontosabb adatait az alapítvány honlapján és a helyi sajtóban is nyilvánosságra hozni. Az alapítók a jelen alapító okirat aláírásával 7 fős Kuratóriumot hoznak létre. (Az alapítványnál Ellenőrző, felügyelőbizottság nem működik.) A Kuratórium - elnöke: Benke Györgyné - titkára: Kovácsné Kiss Ildikó - tagjai: Molnár Sándor Sárköziné Sárovits Hajnalka Somosné Farkas Edina Vinczéné Doroszi Mária Zsár Éva
Balatonfüred, Iskola u. 23. Balatonfüred, Arany J. u. 3. Balatonfüred, Bartók B. u. 6. Balatonfüred, Kósa P. u. 9. Pécsely, Fő u. 124. Balatonfüred, Köztársaság u. 15/D. Balatonfüred, Lóczy L. u. 17.
A kuratóriumi tagoknak tudomásuk van arról, hogy az 2011. évi CLXXV. tv. 38. §. (1) bekezdése alapján a vezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 685. § b. pont), élettársa ( a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján a.) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b.) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt.
5
Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. Mindezek alapján a Kuratórium elnöke, titkára és tagjai, mint a közhasznú alapítvány vezető tisztségviselői kijelentik, hogy velük szemben összeférhetetlenségi ok nem áll fenn. Fenti tv. 39.§. (2) bekezdése alapján a Kuratóriumi tagok tudomásul veszik, hogy a vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. A közhasznú alapítványt a Kuratórium titkára képviseli. A Kuratórium tisztségviselői és tagjai tevékenységüket díjazás nélkül, társadalmi munkában végzik, de ezen tevékenységükkel kapcsolatban felmerülő igazolt kiadásaikat, költségeiket a közhasznú alapítvány – számla alapján – megtéríti. A Kuratórium ülései nyilvánosak. A Kuratórium üléseit a Kuratórium elnöke hívja össze, előzetes szóbeli meghívással, melyben a tervezett napirendről is tájékoztatást ad. A Kuratórium határozatképes, ha azon az elnök, vagy a titkár és 4 Kuratóriumi tag jelen van. A Kuratórium napirendjét az elnök vagy a titkár javaslata alapján a Kuratórium állapítja meg egyszerű szótöbbséggel, a határozatképesség megállapítása után. A Kuratórium határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza meg beleértve az éves beszámoló jóváhagyását is. Szavazategyenlőség esetén a javaslatot elutasítottnak kell tekinteni. A Kuratórium a jogszabályi előírások és a jelen alapító okirat keretei között önállóan állapítja meg működésének rendjét és határozza meg – szükség szerint – szervezeti és működési szabályzatát. A Kuratóriumi tagság (tisztség) határozatlan időre szól, a tagság (tisztség) a tisztségviselő halálával, lemondásával, illetve a már szabályozott visszahívással szűnik meg. A megüresedett kuratóriumi helyre, tisztségre a halál, a megszűnés esetére szóló kijelölés és annak elfogadása hiányában az új tagot (tisztségviselőt) – ha erre szükség van - az Alapítók jelölhetik ki. A Kuratóriumi ülésekről – amelyet az elnök, akadályoztatása esetén a titkár vezet – jegyzőkönyvet kell készíteni, amely a hozott – évente megsorszámozott – határozatokat szó szerinti tartalmazza. A jegyzőkönyvből egyebek közt ki kell derüljön a kuratóriumi döntések tartalma, időpontja és hatálya, valamint a döntést támogatók és ellenzők számaránya. A jegyzőkönyvet az ülést vezető elnök (vagy titkár) és egy tag aláírásával hitelesíti. A Kuratórium üléseiről készített jegyzőkönyvek, valamint az Alapítvány működése során keletkezett iratok nyilvánosak, azokba bárki betekinthet, az elnökkel vagy a titkárral folytatott előzetes időpont-egyeztetés alapján. A kuratórium titkára vezeti a határozatok nyilvántartását, amelyben rögzíteni kell a döntés tartalmát, időpontját és hatályát, illetve a döntést támogatók és ellenzők számarányát. A Kuratórium a döntéseit az érintettekkel írásban közli, és negyedévente a helyi sajtón keresztül ad tájékoztatást a nyilvánosság részére a döntéseiről, illetőleg a szolgáltatások igénybevételi lehetőségeiről. A Kuratórium szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal ülésezik és évente egy alkalommal köteles tájékoztatni az alapítókat és a csatlakozókat tevékenységéről, gazdálkodásáról, az alapítványi vagyon alakulásáról és annak felhasználásáról, az e célból összehívott megbeszélésen, amelyen az alapítók egyszerű szótöbbséggel szavaznak a
6
beszámoló elfogadásáról. A beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági mellékletet kell készíteni. Kizárólag a Kuratórium jogosult dönteni: a./ az alapítvány éves költségvetési tervének, az arról való beszámolónak és az éves mérlegnek az elfogadásáról, b./ a közhasznúsági melléklet elfogadásáról, c./ a rendelkezésre álló vagyon felhasználásáról, d./ az alapítványhoz való csatlakozás jóváhagyásáról, e./ kuratóriumi tag visszahívásával kapcsolatos javaslattételről, f./ a jelen Alapító Okiratban foglaltaknak megfelelő meghatározásáról, módosításáról, g./ a csatlakozási kérelmek elbírálásáról, A Kuratórium elnökének feladatköre: a./ az alapítvány bankszámlája feletti rendelkezés a hivatalos képviselő (titkár) együttes aláírásával, b./ gyakorolja az esetleges alkalmazottak feletti munkáltatói jogokat. c./ a kuratóriumi ülés előkészítése, összehívása és levezetése. A Kuratórium elnökét – akadályoztatása távolléte esetén - az általa konkrét eseti ügyre adott meghatalmazással egy másik kuratóriumi tag (titkár) helyettesítheti. Az Alapítvány könyvvezetésének, vagyonkimutatásának és a vagyonkezeléssel összefüggő egyéb technikai feladatoknak az ellátása érdekében külön szerződés szerint külső pénzügyi szervezetet, szakértőt bízhat meg, térítés ellenében. A Kuratórium köteles az Alapítvány működéséről az Alapítóknak legalább évente egyszer beszámolni és gazdálkodásának legfontosabb adatait nyilvánosságra hozni. A Kuratórium az Alapítvány gazdálkodását érintő minden lényegi kérdésről, valamint a Kuratórium határozatairól köteles az Alapítókat tájékoztatni. A Kuratórium javaslatot tehet az Alapítóknak a kuratóriumi tag visszahívására, az Alapítvány Alapító Okiratának módosítására. Az Alapítvány a működéséről, vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről az üzleti év könyveinek lezárását követően az üzleti év utolsó napjával, illetve a megszűnés napjával, mint mérleg-fordulónappal köteles beszámolót készíteni. Az éves beszámolót, annak elfogadástól számított 30 napon belül kell az Alapítvány székhelyének hirdetőtábláján 30 napra történő kifüggesztéssel közzétenni. A Kuratórium Titkára jogosult a Közhasznú Alapítványt jegyezni, beleértve a számla feletti rendelkezés jogát is, a Kuratórium előzetes vagy utólagos tájékoztatása mellett. Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. Ha a vezető tisztségviselő jogi személy, a jogi személy köteles kijelölni azt a természetes személyt, aki a vezető tisztségviselői feladatokat nevében ellátja. A vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat a kijelölt személyre is alkalmazni kell. A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen
7
szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. 9./ Felelősség: A Kuratórium, vagy tisztségviselő (tag) a feladatkörének ellátása során harmadik személynek okozott kárért a közhasznú alapítvány felelős. A tisztségviselő (tag) az általa e minőségben a közhasznú alapítványnak okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felel. 10./ A közhasznú szervezet működésével kapcsolatos szabályok A./ Az Alapítók Közgyűlése és a Kuratórium (döntéshozó szerv) évente legalább egy-egy alkalommal ülésezik. Összehívás módjáról, a határozathozatalról és a nyilvántartás vezetéséről a Ptk. 3. 73 .§ 1-3. bekezdése és 3.75.§ 1-2 bekezdése rendelkezik. Határozathozatal ülés tartása nélkül is lehetséges. A határozathozatal és szavazás módját ilyen esetben a Ptk. 3. 20.§ 1-4. bekezdése szabályozza. B./ A döntéshozó szerv, valamint az ügyvezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója a határozat alapján a./ kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b./ bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az egyesület által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. Nem lehet a felügyelő szerv elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki a./ a döntéshozó szerv, illetve az ügyvezető szerv elnöke, vagy tagja (ide nem értve az egyesület döntéshozó szervének azon tagjait, akik tisztséget nem töltenek be), b./ a közhasznú szervezettel e megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, c./ a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül – kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és az egyesület által tagjának a tagsági jogviszony alapján a létesítő okiratban foglaltaknak megfelelően nyújtott cél szerinti juttatást -, illetve d./ az a./-c./ pontban meghatározott személyek közeli hozzátartozója. C./ A közhasznú szervezet megszűnését követő három évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki korábban olyan közhasznú szervezet vezető tisztségviselője volt – annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig -, a./ amely jogutód nélkül szűnt meg, úgy hogy az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott adó- és vámtartozását nem egyenlítette ki, b./ amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel, c./ amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott, vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki,
8
d./ amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette vagy törölte. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 11./ A közhasznú szervezet gazdálkodására vonatkozó különös szabályok A./ A közhasznú szervezet a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt létesítő okiratában meghatározott közhasznú tevékenységére kell fordítania. A közhasznú szervezet a vezető tisztségviselőt, a támogatót, az önkéntest, valamint e személyek közeli hozzátartozóját – a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások, illetve az egyesület által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő juttatások kivételével – cél szerinti juttatásban nem részesítheti. B./ A közhasznú szervezet bármely cél szerinti juttatását – a létesítő okiratban meghatározott szabályok szerint – pályázathoz kötheti. Ebben az esetben a pályázati felhívás nem tartalmazhat olyan feltételeket, amelyekből – az eset összes körülményeinek mérlegelésével – megállapítható, hogy a pályázatnak előre meghatározott nyertese van (színlelt pályázat). Színlelt pályázat a cél szerinti juttatás alapjául nem szolgálhat. C./ A közhasznú szervezet váltót, illetve más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki. A közhasznú szervezet gazdasági-vállalkozási tevékenységének fejlesztéséhez közhasznú tevékenységét veszélyeztető mértékű hitelt nem vehet fel. D./ A befektetési tevékenységet végző közhasznú szervezetnek befektetési szabályzatot kell készítenie, amelyet a döntéshozó szerv – ha ilyet létrehoztak – a felügyelő szerv véleményének kikérését követően fogad el. E./ A közhasznú szervezet, valamint a közhasznú szervezet jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége köteles a beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági mellékletet készíteni, amelyet a beszámolóval azonos módon köteles jóváhagyni, letétbe helyezni és közzétenni. A közhasznú szervezet beszámolójába, közhasznúsági mellékletébe bárki betekinthet, és abból saját költségére másolatot készíthet. 12./ A közhasznú működés felügyelete, a közhasznúsági nyilvántartás A közhasznú szervezetek feletti adóellenőrzést az adóhatóság, az államháztartásból származó (költségvetési) támogatás felhasználásának ellenőrzését törvény eltérő rendelkezése hiányában az Állami Számvevőszék, az állami önkormányzati költségvetésből, illetve a nemzetközi forrásokból juttatott támogatások felhasználásának ellenőrzését a külön jogszabály szerinti ellenőrzési szervezet, a közhasznú működése feletti törvényességi ellenőrzést pedig a reá irányadó szabályok szerint az ügyészség látja el. 13./ Az alapítvány átalakulása és megszűnése A./ Az alapítvány más jogi személlyé nem alakulhat át. Alapítvány csak alapítvánnyal egyesülhet és csak alapítványokra válhat szét. Az alapítvány más alapítvánnyal történő egyesüléséről vagy az alapítvány szétválásáról az
9
alapító akkor hozhat döntést, ha az alapító okiratban meghatározott vagyon juttatását teljesítette. Az egyesülés vagy szétválás nem járhat az alapítványi vagyon csorbításával és az alapítványi cél veszélyeztetésével. B./ Az alapítvány megszűnik, ha a./ az alapítvány a célját megvalósította és az alapító új célt nem határozott meg, b./ az alapítvány céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és a cél módosítására vagy más alapítvánnyal való egyesülésre nincs mód, vagy c./ az alapítvány három éven át a célja megvalósítása érdekében nem folytat tevékenységet, Az alapító nem szüntetheti meg az alapítványt. Ha valamely megszűnési ok bekövetkezik, a kuratórium értesíti az alapítói jogokat gyakorló (személyt) vagy szervet a szükséges intézkedések megtétele érdekében, és a megszűnési ok bekövetkeztét közli a (felügyelőbizottsággal és) a könyvvizsgálóval is. Ha az alapítói jogokat gyakorló személy vagy szerv a megszűnési ok alapján harminc napon belül érdemi intézkedést nem hoz, a kuratórium ezt követően köteles a nyilvántartó bírósághoz bejelenteni a megszűnési okot. A bejelentési kötelezettség késedelmes voltából vagy elmulasztásából eredő károkért az alapítvánnyal és harmadik személyekkel szemben a kuratórium tagjai egyetemlegesen felelnek. A jogutód nélkül megszűnő alapítványnak a hitelezői igények kielégítése után megmaradó vagyonáról a törlését elrendelő határozatban kell rendelkezni. 14./ Vegyes rendelkezések: A közhasznú alapítvány – mint jogi személy – a bírósági nyilvántartásba vétellel, határozatlan időre jön létre és tevékenységét a nyilvántartásba vételről szóló határozat jogerőre emelkedésének napjával kezdi meg. A közhasznú alapítvány működésével kapcsolatban keletkezett iratok nyilvánosak, azokba bárki betekinthet, az elnökkel vagy a titkárral folytatott előzetes időpont egyeztetés alapján. A közhasznú alapítvány politikamentes, ilyen tevékenységet nem támogató városi társadalmi, közösségi kezdeményezés alapján jött létre. A közhasznú alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, választásra jelöltet nem állít és nem támogat, pártoknak támogatást semmilyen formában sem nyújt. Az alapító okirat módosítására – indokolt esetben – csak az alapítók jogosultak, a közhasznú alapítvány nevének, alapvető céljának és vagyonának sérelme nélkül. Az alapító okiratot az Alapítók akarata szerint kell értelmezni, úgy, hogy az alapítvány célja megvalósuljon. Semmis az alapító okiratban az alapítvány alapvető céljának módosítása, kivéve, ha az alapítvány a célját megvalósította, vagy a cél elérése lehetetlenné vált, és az új cél megvalósítására az alapítvány elegendő vagyonnal rendelkezik. Semmis az alapító okirat olyan módosítása, amely az alapítvány vagyonának csökkentésére irányul, vagy – ha az alapítványhoz csatlakozás történt – az alapítvány jogutód nélküli megszűnése esetére kijelölt kedvezményezett személyét megváltoztatja. Az alapítvány nem lehet korlátlanul felelős tagja más jogalanynak, nem létesíthet alapítványt és nem is csatlakozhat alapítványhoz.
10
A jelen – egységes szerkezetbe foglalt – alapító okiratot a Veszprémi Törvényszékhez tudomásul vétel céljából meg kell küldeni. Az alapító okirat érvényességéhez annak bírósági nyilvántartásba vétele szükséges. A jelen – egységes szerkezetű - alapszabályban nem részletezett és szabályozott kérdésekben a 2013. évi V. tv. és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. tv. rendelkezései az irányadóak. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot az alapítók, mint akaratukkal mindenben megegyezőt helybenhagyólag aláírták. Balatonfüred, 2014. augusztus 21. ………………………… Szőr Gyula
………………………… Zsár Éva
………………………….. Gubicza Ferenc
…………………………….. Gubicza Ferencné
……………………………….. Dr. Csákiné Jilling Zsuzsanna
………………………….. Geipl Miklós
…………………………….. Csizmazia Szilveszter ………………………. Nagy Jenő
…..…………………………. Benke Györgyné
…………………………… Végh Endre …….……………………… Kelecsényi József
………………………… Pálfy Sándor
…………………………… Dr. Huller Gyula
………………………… Dr. Ács Károly
……………………………….. Dr. Ácsné Dr. Tóth Erika
………………………….. Kovácsné Kiss Ildikó
……………………………. Molnár Sándor
………………………………….. Somosné Farkas Edina nem alapító, megmaradó kuratóriumi tagok
……………………………. Dr. Balogh Emil ………………………………. Dr. Balogh Emilné ….………………………… Végh Endréné …………………………………… Kelecsényiné Bencsik Flóra ….……..………………………… Dr. Hullerné Takács Ilona
alapítók, ……………………………. Vinczéné Doroszi Mária
……………………………………… Sárköziné Sárovits Hajnalka új kuratóriumi tag