FORDULAT. A Társadalomelméleti Kollégium Szakmai Folyóirata 2003 TÉL

FORDULAT A Társadalomelméleti Kollégium Szakmai Folyóirata

2003 TÉL

Fordulat 2003 Tél Szerkesztő: Orbán Gábor Számítógépes munka: Harasztosi Péter Kiadja a Társadalomelméleti Kollégium A szerkesztőség e-mail címe: [email protected] Honlap: http://tek.bke.hu ISSN 1 585 0560 TANSEGÉDLET, KERESKEDELMI FORGALOMBA NEM HOZHATÓ

TARTALOMJEGYZÉK

LOKÁLISAN BÜTTL FERENC A POLISZ GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTÖRTÉNETE

4

SZABÓ LINDA ETIKA ÉS MUNKAMEGOSZTÁS

16

MEGELLAI ORSOLYA FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA HOLLAND MÓDRA

22

BODOLÓCZKI LINDA VALLÁS: MEGY VAGY MARAD?

35

A Szaúd-Arábiai Királyság napjainkban

GLOBÁLISAN HARASZTOSI PÉTER GAZDASÁGI ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETEK ÉS A KONSPIRATÍV EL-BESZÉLÉS

45

MÉSZÁROS ÁDÁM TŐKEÁRAMLÁS- ÉS FÜGGŐSÉG A TRANSZNACIONALIZÁLÓDÓ VILÁGGAZDASÁGBAN

57

ORBÁN GÁBOR VÁLSÁGKEZELÉS „FELSŐFOKON” – ÚJABB FEJLEMÉ65 NYEK? KRÓNIKA

77

A POLISZ GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTÖRTÉNETE részlet

BÜTTL FERENC

M

agyarázattal tartozom az Olvasónak, pontosabban amolyan tájékoztató, felvilágosító jellegű kis izével, amit hívhatunk akár magyarázatnak is. Az alábbi szöveg – terjedelmi korlátok okán – részlet. Úgy hiszem kötelességem pár soros magyarázattal oldani e részlet mivoltból fakadó feszültséget (kihasítottság, egyedüllét, otthontalanság, stb.) A hiátus persze hiátus marad, a magyarázat mint keresett gesztus nem képes pótolni a teljes szöveget, de talán enyhíti a fájdalmunkat1 (az Olvasóét, a részletét és a szerzőét)! A teljes tanulmány a klasszikus kor2 poliszának gazdaság- és tár1 Elképesztően patetikus, de már évek óta szerettem volna megengedni magamnak egy kis pátoszt, gondolom itt az Előszó helyett –ben elmegy! BF ☺ 2 I. e.: 6–5. század

4 FORDULAT

sadalomtörténetét összegzi, megengedve utalásokat a királyságok korának és a „hanyatlás” korának történéseire, viszonyaira. A mű vállalt megközelítésmódja gazdaságtani, felvállalva az ebből adódó nagyvonalúságot, szóhasználatot, esetleges szűklátókörűséget, stb. – ezúton kérek elnézést minden ókor-történésztől. Ennek megfelelően a teljes tartalom következő témákat tárgyalja (alfejezetek nélkül): » Az ókori Hellasz » A polisz politikai gazdaságtana – állam és háztartás » A föld és a földtulajdon – vagyon az ókorban » Jövedelem és elosztás – redisztribúció az ókorban » Munka és munkamegosztás » Ágazatok: mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, háború » Piac, pénz és árak 2003 TÉL

A POLISZ GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTÖRTÉNETE BÜTTL FERENC

» A polisz politikai gazdaságtanán túl a birodalom politikai gazdaságtana

Ebből a tartalomból választottam ki a Munka és munkamegosztás fejezetet ízelítőül, remélve, hogy bizonyos utalások kigyomlálása és

némi fazonírozás után önmagában is érdekes, értékes olvasmányul szolgálhat. Jó olvasást! Tisztelettel: A szerző

MUNKA ÉS MUNKAMEGOSZTÁS

Az ókori társadalmakon belül hagyományosan három társadalmi csoportot szokás megkülönböztetni: szabad polgárok, szabad nempolgárok (metoikoszok) és rabszolgák. E három csoport gazdasági szerepe/helyzete élesen elkülönül egymástól. Az elkülönülés alapvetően jogi/törvényi alapon áll, de minket most elsősorban az érdekel, hogy hogyan határozódik meg általa a társadalmi munkaszervezetben elfoglalt hely. Közgazdászként tekintve az ókori társadalmakra – elsősorban a görög poliszra – kijelenthetjük, hogy e három csoport gazdasági tevékenysége három különböző munka-kategóriával írható le. Nem szabad azonban azt hinni, hogy ez a hármas tagolódás, vagyis a jogi státus = munka-kategória alapja minden gazdasági/közgazdasági jellegű „besorolásnak” is (megfeleltethető vagyoni rangsornak, vagy jövedelmi rangsornak), hiszen például számos feljegyzés maradt ránk gaz2003 TÉL

dag ex-rabszolgákról, metoikoszokról és szegény polgárokról. „A legtöbb görög polisban azok számítottak polgárnak, akik apai és anyai ágon egyaránt polgároktól származtak, és akiket a polgárok testülete (koinónia tón politón) polgárnak minősített. Ha valaki polgárnak adta ki magát, noha nem volt az, olyan súlyos bűnt követett el, hogy megtorlásként azonnal eladták rabszolgának.” [Németh 1999: 98.o.] A szabad polgárok földbirtok- és ingatlanszerzési jogáról, mint a polgárjog velejárójáról már szóltunk korábban; valamint arról, hogy a szabad polgároknak nem kellett adót fizetni. Arra is fény derült már, hogy a közösség a polisz tagjairól, vagyis a szabad polgárokról valamilyen (redisztribúciós) módszerrel gondoskodott, ha azok jövedelmivagyoni helyzete ezt szükségessé FORDULAT 5

LOKÁLISAN GLOBÁLISAN

tette. Azt a tényt, hogy a politikai közösség ügyeinek intézésében, azaz a politikában kizárólag a szabad polgárok vehettek részt – bizonyos megkötésekkel3 – ugyancsak nem kell részleteznünk4. Részletesebben kell megvizsgálnunk, hogy milyen munkákat végeztek a szabad polgárok, és hogy az általuk végzett munka valóban leírható-e egy munka-kategóriával, mint azt korábban állítottuk! A szabad polgárok elsősorban mint a háztartások (oikoszok) irányítói jelennek meg a polisz munkaszervezetében. Nem igaz az, hogy szervezőkéntirányítóként egyáltalán ne végeztek volna kétkezi (fizikai) munkát: az önálló paraszti létnek (kisbirtok) szükségszerű velejárója volt a kétkezi munka (mezőgazdasági munkák esetében ritka a rabszolgamunkaerő alkalmazása – Weber 1979: 313. o), a kézművesek és mesteremberek ugyancsak részt vettek a konkrét munkavégzésben. A szabad polgár ideáltípusa azonban a háztartásának gazdasági (termelőértékesítő-fogyasztói) tevékenységét szervező, irányító polgár, aki a fizikai munkavégzés terhét képes másra hárítani (rabszolgákra, vagy köztes jogi státusba tartozó munkásokra5). A „megkötések” szó a különböző cenzusokra (nemi, életkori, vagyoni) utal. 4 Jogaikat és kötelességeiket bővebben lásd Németh Györgynél [1999] a 100. oldalon. 5 Németh szerint az egyik ilyen köztes státuscsoport a metaxy–népesség, például a helótanépesség Spártában, akik jogállásukat 3

6 FORDULAT

„A görög poliszok és a római városok polgárai számára a szabadság elsősorban a munka, a fizikai munka kényszere alól való felszabadulást s a társadalom anyagi létfenntartó tevékenységéhez viszonyítva gyakran öncélúnak tűnő szabad szellemi tevékenységekkel – a művészettel, a tudománnyal és a filozófiával – való foglalkozást jelentette.” [Jánosi 1986: 125-126.o] Azt állítjuk tehát, hogy a szabad polgár ideáltípusa esetében a fizikai munka alóli felszabadulás nem önmagáért, hanem a szellemi munkára való szabadság feltételeként fogalmazódik meg. A fenti idézetben említett „szellemi tevékenységek” valóban csak látszólag „öncélúak”. Valójában a polisz, mint társadalmigazdasági alakulat állandó újratermelésének, fenntartásának folyamata ez, méghozzá elsősorban az államvezetés, a politika által. „… a legtökéletesebb városállam nem csinál a kézművesekből polgárt6. tekintve a későbbi röghöz kötött jobbágy népesség ókori „megfelelői” (metaxy = között) [Németh 1999: 105–106.o]. Köztes státuscsoportnak tekinthetjük még például az athéni nothosokat (egyik szülője nem athéni polgár), akik csak kivételes esetben (pl. ifjabb Periklész) kaphattak polgárjogot. 6 A kézművesek többsége egyébként rabszolga, volt rabszolga, metoikosz vagy idegen volt – erre Arisztotelész is utal a fent említett helyen. 2003 TÉL


De ha mégis polgár, akkor a polgári erényt, amelyről szóltunk, nem tulajdoníthatjuk mindenkinek, még a szabadoknak sem, hanem csak azoknak, akik a kényszerű munkától mentesítettek.” [Arisztotelész Politika: 1278a] A szabad polgár, egy háztartás irányítója, képes arra, hogy a polisz irányításában részt vegyen7. Ehhez nem csupán szabadidő szükséges – emlékezzünk rá, hogy a Periklész által bevezetett bírói napidíj a szegényebb rétegeknek is lehetővé tette a közhatalom gyakorlásába való bekapcsolódást –, hanem a szellemi munkában (vezetésben) való jártasság is, amely részint a saját oikosz igazgatása, részint a napi (köz)politikába való bekapcsolódás révén volt elsajátítható [Finley 1995: 158.o és 174–175.o]. A poliszban komoly politikai szocializációs tevékenység kapcsolódott a neveléshez, és igen hangsúlyos hagyomány (elvárt) volt a polgárok részvétele a politikai döntések meghozatalában, valamint az államgépezet működtetésében (beleértve ebbe a katonai szolgálatot is). A „szabad szellemi tevékenységekkel” való foglalatosA polisz irányítása felfogható az összes termék és szolgáltatás feletti rendelkezés gyakorlásaként is, bár ez az értelmezés a tényleges helyzethez képest szűkebb, hiszen a polisz irányítása – illetve a benne való részvétel – a közösség (és benne az egyén) létfeltételei feletti rendelkezést jelentette – bizonyos szabályrendszerek betartása mellett! 7

2003 TÉL

ság pedig a leendő politikai vezetők, államférfiak számára kötelező tanulmányok voltak az ókorban. Vajon Szókratész tanítványainak karrierje (Alkibiadész, Periklész, Xenophón, stb.), Platón Akadémiájának ezeréves működése vagy Arisztotelész (Nagy Sándor) nevelői tevékenysége nem éppen a szellemi munka és a polisz vezetése közötti közvetlen kapcsolatról árulkodnak? Az ókorban – a görög polisz világában – tehát a szabad polgárok alapvetően szellemi munkát (a polisz és saját háztartásuk irányítását) végeztek, és annyiban voltak szabadok, amennyiben szellemi munkát végeztek. „A szabadidő primátust élvez a munkálkodással, a javak gyűjtésével szemben, de nem önmagáért, hanem mert alkalmat ad a politikai jogokkal való élésre, a polgári létformára, azaz polgárrá tesz.” [Dalminé 1997: 56.o] A másik nagy társadalmi csoportot az ókori Hellaszban a metoikoszok alkották. A metoikoszok letelepedett idegenek vagy felszabadított rabszolgák voltak. „A görög államok nagy részén belüli pártharcok, valamint a kis államok közötti rendszeres háborúk egy nagy sereg embert termeltek ki, akik nem tatoztak semmilyen államhoz és gyökértelenül kóboroltak kikötőről kikötőre, nem lévén más megélhetési FORDULAT 7


forrásuk, mint a kereskedés.” [Polányi 1984: 188.o]

„Rabszolgává ötféleképpen válhatott valaki:

Mivel saját házuk nem lehetett, hiszen csak a polgárok birtokolhattak ingatlant, lakásaikat valószínűleg bérelték. Leginkább a kereskedők, pénzemberek között találjuk őket – nem lévén polgárok földtulajdonuk sem lehetett.

» hadifogságba esett » rabszolgapiacon vásárolták » rabszolgák gyerekeként a tulajdonos házában született » adósság fejében rabszolgának adták el8 » valamely bűncselekmény miatt, büntetésként adták el rabszolgának.” [Németh 1999: 107.o]

„Magában Athénban számottevő metoikosz népesség élt, javarészt Peiraieuszban. Sok volt köztük az empórosz; ezek többnyire gabonabehozatallal foglalkoztak; szépszámmal akadtak olyanok is, akik tengeri hiteleket nyújtottak – enélkül a külkereskedelem nem működhetett volna.” [Polányi 1984: 189.o] Adót fizettek, és együtt katonáskodtak a polgárokkal, de politikai jogaik nem voltak, vagyis nem vehettek részt a közösség politikai életének irányításában. Előfordult, hogy valamely állam, kiemelkedő szolgálataiért, jutalomban részesített egy metoikoszt, ez azonban csak különleges esetben jelentette polgárjog adományozását, legtöbbször az adózás alól mentették fel a kitüntetni kívánt személyt [Németh 1999: 104.o]. A harmadik nagy társadalmi csoport a rabszolgák, akik társadalmi státusukat illetően tulajdonképpen nem is számítottak embernek.

8 FORDULAT

Anélkül, hogy elvetnénk az ókor rabszolgatartó-társadalomként való jellemzésének jogosságát, és lebecsülnénk a rabszolgák számára, munkájukra és szerepükre vonatkozó eddigi ismereteinket, meg kell jegyeznünk, hogy az intézmény jelentősége időben és térben nem állandó: az athéni rabszolgák száma a Kr. e. 5. században meghaladhatta a százezer főt [Polányi 1984: 199.o], míg ugyanebben az időben valószínűleg több tucat olyan „törpe” polisz létezett, ahol egyáltalán nem voltak rabszolgák; vagy például Róma esetében másként kell értékelnünk a korai Köztársaság és a késői Római Birodalom esetében a rabszolgaság intézményének jelentőségét. Általában igaz az, hogy rabszolga minden időben és helyen önrendelkezésétől teljes mértékben megfosztott, tulajdonosa által „terMiután Szolón eltörölte az adósrabszolgaság intézményét, adósság miatt nem válhatott rabszolgává senki – legalábbis Athénban. 8

2003 TÉL


melési eszközként” (tárgyként) használt (valaha emberi) lény volt. Helyzete ugyanakkor poliszonként különbözött: ismert például, hogy Athénben jobban bántak a rabszolgákkal, mint más poliszokban. „A rabszolgák helyzete nagyban függött attól, mire használták őket, volt–e valamilyen speciális szakértelmük. A bányákban dolgozó rabszolgák sorsa volt a legkeményebb, de szakértelmük miatt őket is megbecsülték.” [Németh 1999: 107.o] A klasszikus ókorban a rabszolgaság azonban nem feltétlenül jelentett életfogytig tartó szolgaságot. Előfordult, hogy a tulajdonos hálából felszabadította rabszolgáját (rabszolgáit), valamint az ókorban igen széles körben alkalmazták a „megváltás” intézményét, amely lehetővé tette, hogy a rabszolga megvásárolja szabadságát. A rabszolgák gazdasági hasznosításának meglehetősen gyakori területe volt a (kézmű)ipar, (kis)kereskedelem, méghozzá olyan formán, hogy a rabszolgát tulajdonosa önállósította, vagyis a rabszolgának lehetősége nyílt arra, hogy kereső tevékenységet folytatva – miután jövedelmének egy részét megtarthatta – megtakarítson, keresetének egy részét félretegye9 szabadsá9 Ez a lehetőség nagymértékben igényli a pénzgazdálkodás viszonylagos fejlettségét, így Athén esetében a Kr. e. 5. század előtt nem valószínű, hogy jellemző lett volna. Ugyanakkor, mint már kifejtettük, maga a rabszol-

2003 TÉL

gának megváltása érdekében [Weber 1979: 315.o]. Az úgynevezett képzett rabszolgák alkalmazásának munkaszervezeti formája a műhely volt, amely a háztartás részeként működött, de iparcikkeket előállító vagy építőipari tevékenységre szerveződött 8–10 fős kisüzemként működött, a képzetlen rabszolgákkal egyszerű tömegmunkát végeztettek (pl. nyersanyagok termelése). A rabszolgamunka felhasználása tehát nem nélkülözte az érdekeltségi elemeket, sőt egy athéni rabszolga érdekeltsége a termelésben alkalmasint nagyobb volt, mint a középkorban10 a röghözkötött és szabadságának megváltásában még csak nem is reménykedhető jobbágyé. „Az a tény, hogy az ókorban rendkívül gyakori volt a rabszolgafelszabadítás, olyan gyakori, hogy sokszor még a törvényhozók is kénytelenek voltak közbelépni – és a rabszolga-felszabadításokat nem lehet, még túlnyomórészt sem a hivalkodásnak és a politikai hívek toborzásának számlájára írni –, ez a tény már önmagában is jelzi, hogy milyen jól bevált, ha a rabszolga saját érdekére támaszkodtak.” [Weber 1979: 316.o] gamunka nagy tömegű alkalmazása sem volt jellemző a görög poliszokra, a rabszolgaság szerepének növekedése szintén az 5. századra tehető. 10 Nyilván a kijelentés térben és időben ott és akkor igaz, ahol és amikor a középkorban a röghözkötöttség állapota fennállt. FORDULAT 9


A szabad polgárok munkavégzésének vizsgálatát azzal zártuk, hogy az általuk végzett munkát a „szellemi munka” munkakategóriával tartottuk összefoglalhatónak. Miután megismertük metoikoszok státusát és az általuk végzett munkákat, valamint a rabszolgák helyzetét, teljessé tehetjük e három társadalmi csoport által végzett munkák munkakategóriába sorolását. Nézetünk szerint a metoikosz (és az egyéb szabad, de nem polgár) népességre jellemző munkavégzési tevékenységek (hajózási hitelek nyújtása, kereskedelem, pénz– és bankügyletek) ugyan alkalmassá tenné e népességcsoportot arra, hogy a szellemi munkát végzők közé soroljuk őket, ám az a státusukból fakadó tény, hogy a polisz életének irányításába nem vehettek részt, ezt a besorolást nem teszi lehetővé. A metoikoszok által végzett munka így a „köztes munka” vagy a „kvázi-szellemi munka” munkakategóriával írható le, amelyek kifejezik, hogy bár a munkát végző a fizikai munka kényszere alól felszabadult, de ez a felszabadultság nem jelenti számára egyszersmind a szabadság világába, vagyis a politikába való belépést. A rabszolgák helyzete és az általuk végzet munka alapvetően a „fizikai munka” munkakategóriával írható le, amely kategória nem elsősorban a munkavégzés kétkezi jellegére, hanem arra a tényre utal, hogy a munkavégző másoknak alárendelten, mások számára végzi munkáját, 10 FORDULAT

megfosztva saját létük, létfeltételeik uralásának lehetőségétől, a politikai részvételtől. Technika és gépek, munkaszervezet Az ókorral foglalkozó történeti művekben általában nem találunk technikai vívmányokra, gépi eszközökre (munkaeszközökre) való utalást. Az írásos vagy régészeti emlékek teljes hiánya az, amivel szembesülnünk kell. A másik oldalon viszont ott vannak a történettudomány által elénk tárt hatalmas épületek (paloták, templomok, színházak, vízvezetékek, utak, stb.), tudunk hadigépekről, padlófűtéses bérházakról, finom szövésű kelmékről, „tömeggyártású” (szabályos/szabványos) páncélokról, lábbelikről, stb. Hajnal István technikatörténész emlékeztet, hogy amikor az antikvitás városaira és e termékeire gondolunk, akkor inkább jut eszünkbe a modern ipar, mint a középkor háziiparára vagy céhes kisiparára tekintve. [Hajnal 1993]11 Nem csoda, ha a görög színházak, „tömeggyártott” athéni vázák vagy római utak láttán – az egyiptomi piramisokról nem is beszélve – a mai kor embere keresi a gépet, amely

11 Hajnal István az antikvitást elemezve elsősorban a Római Birodalom technika- és társadalomtörténeti feldolgozását végzi el. Megállapításait ugyanakkor az egész ókorra elfogadhatónak és érvényesnek (alkalmazhatónak) tartom.

2003 TÉL


segített létrehozni ezeket a „csodákat”. „A régebbi történeti irodalom még hitt abban, hogy az antik teljesítmények mögött különösen fejlett technikai készülékek, eszközök, módszerek rejlenek. De azóta kitűnt, hogy ilyesmik bizony sehol sem rejlenek, az antik teljesítmények lényegében az emberek eléggé meztelen kézi munkáján alapszanak.” [Hajnal 1993: 328.o] Az ókori ipar és építőipar a kézi munkán alapul, az emberi test energiáinak, izommunkájának felhasználásán. A középkorban sokkal több (vízzel, állati erővel hajtott) mechanikus szerkezetet használt a gyártási folyamatban az emberi erő helyettesítésére. A gyártmányok mégis nélkülözik azt az egyediséget, amely a kézműves (akár mai, akár középkori) termékek sajátja: „A gyártmányok simán, bajlódás nélkül, egyöntetűen, tömegesen készülnek, nagy választékkal, formákban s minőségben.” [Hajnal 1993: 327.o] Két kérdés adódik: 1) Hogyan lehet, hogy a magas szintű tudományos eredményeket produkáló ókori gondolkodás12, amely ráadásul gyakorlati problémákhoz kap12 Ne csupán a matematikai vagy fizikai felfedezésekre gondoljunk, hanem arra is, hogy ismerték a fogaskereket, a csavarmenetet, stb.! [Hajnal 1993: 328.o]

2003 TÉL

csolódik, nem hoz létre technikai fejlődést, és a termelő tevékenységet megtartja a primitív eszközökkel végzett kézi munka szintjén? 2) Ha nincsenek gépek, technikai eszközök, mechanizmusok, akkor hogyan volt képes a kézi munka az ókori civilizáció anyagi alapjait ilyen szinten biztosítani? Az első kérdésre a választ a korábbi alfejezetben részben megadtuk, amikor elkülönítettük egymástól a szellemi munkát, a kvázi-szellemi és a fizikai munkát. A tudományos eredmények ugyanis a szellemi munka világában születtek, céljuk – az őket életrehívó társadalmi szükséglet – legfeljebb a polisz mint társadalomszerveződési forma fenntartásához kapcsolódott (pl. hadigépek, mint az elmélet gyakorlati megvalósulásának eredményei). A szellemi munka (politikai irányítás) azonban nem kapcsolódott össze közvetlenül a fizikai munka szintjével: az építkezési munkát irányító „mérnök” vagy filozófus nem állt közvetlen kapcsolatban az építést végző kőműves, fafaragó, stb. leginkább rabszolga iparossal. Ez nem azt jelenti, hogy ne találkoztak volna az építkezésen, hanem azt, hogy a szellemi munka a végrehajtó szervezetet készen találta, és nem belülről (mint az újkori tőkés a gyárat), hanem kívülről szemlélte. Felhasználta, mint ahogy az ipar termékeit is, de nem kapcsoFORDULAT 11


lódott magához a gyártási folyamathoz, még anyagi érdekeltségi viszony révén sem – nem csupán a fizikai munkát, de a nyereségre való törekvést is lenézte a szabad polgár, márpedig a műhelyt alapító rabszolga profitmotívuma kétségtelen, hiszen szabadságának megváltása a tét. A készen talált végrehajtó szervezet (az iparban, bányászatban, építőiparban) a rabszolgák munkája volt. Ez a szervezet pedig tökéletesen betöltötte a tőle elvárt szerepet. Hiányzott ezen kívül a technikai fejlődés társadalmi feltételrendszerének számos egyéb eleme is: a kiterjedt árutermelés, a profitmotívum, a stabil piacok, stb. –, de leginkább az a szemléletmód és környezet, amely a fizikai és a szellemi munka összekapcsolódását lehetővé tette volna. A második kérdés megválaszolásához az ókori termelés munkamegosztási fokát és az ókori munkaszervezetet kell megvizsgálnunk. Adam Smith 1776–ban a nemzet gazdagodásának forrását a munkamegosztás növekedésében/növelésében látta. Az ókori gazdaság szerveződése ismerte és kihasználta a specializációból fakadó hatékonysági előnyöket. „Specializálódás! Bűvös szó. Vele magyarázzuk a modern technikai fejlődést; sőt minden fejlődést egyáltalán. A munka simább és tökéletesebb, ha minden ember csak szűkebb körét végzi el, s valamennyi, egymást 12 FORDULAT

kiegészítve, egymással egybedolgozva, együttesen mégis teljes munkát végez.” [Hajnal 1993: 329.o] Miben állt az ókori specializáció lényege? A specializáció/munkamegosztás a részmunkákra kiképzett, specializált munkaerőben öltött testet. Az ókori munkás egyik típusa a tömegmunkás, a képzetlen rabszolga, akivel egyszerű fizikai munkát végeztetnek el: tömegmunkát. Jellegzetes típusa e tömegmunkásnak a bányákban dolgozó rabszolga [Németh 1999: 107.o]. „Ahol nagyüzemileg, tömegesen alkalmaztak rabszolgákat – bányákban, kőfejtőkben és közmunkákon – ott csaknem kizárólag képzetlen munkaerőt használtak.” [Weber 1979: 315.o] „Feltűnő ezzel szemben a speciális munkásokra vonatkozó elnevezések gazdag sorozata. Úgyszólván ez minden, ami az antik ipar munkaszervezetét illetőleg reánk maradt. Némely iparágban szinte úgy tűnik fel, hogy a mainál is részletesebb a specializálódás.” [Hajnal 1993: 330.o] A specializálódás az üzleti célra, vagyis a létrehozandó termékre irányult: „A bőrmunkások között külön szakma volt – vagy legalábbis külön elnevezésekkel szerepelt – a szíjgyártó, a bőrönd-, a kötőfék-, a tömlő-, a sátor-, a bőrpáncél-, a bőrpajzskészítő.” [Hajnal 1993: 2003 TÉL


330.o]. A késztermékre (áru) irányuló, vagy ahogy Hajnal fogalmaz „az üzleti cél szerint való” [Hajnal 1993: 334.o] specializálódás azt eredményezte, hogy egy-egy munkás, illetve mint majd látni fogjuk munkaszervezet, egy-egy termékre szakosodva a gyártási folyamatban oly mértékű jártasságot szerzett, amely kétségtelenül megmagyarázza az ókori áruk formáinak „indusztrializált” jellegét13. Egy másik következményként ugyanakkor ez a fajta munkamegosztás elszigetelte egymástól a munkákat, mert a gyártási technológiák, a termék előállítása során felhasznált anyagok, a munkafolyamat fázisai csakis a késztermék szempontjából voltak figyelemreméltók. A specializált munkás a termék létrejöttének egészét átlátta14, mindenhez értett, amire a termék elkészítéséhez szükség volt, de csak annyiban, amennyiben a termék elkészítéséhez szükség volt. „Nem a foglalatosság az, amivel beilleszkedik a társadalomba, hanem a produkció!” [Hajnal 1993: 336.o] Pl. ha egy (több) vállalkozás kőtömbök összecsiszolására szerveződik (ez a specialitása), akkor érthető, hogy miért illeszkednek olyan hihetetlen pontossággal egymáshoz az épület építőkövei. 14 Ez a munkás bizonyos értelemben vállalkozó (tőkés) és munkás egy személyben, hiszen a munkafolyamatot az anyagok beszerzésétől a késztermék értékesítéséig figyelemmel kíséri, irányítja, ugyanakkor a közvetlen munkát is végez: kisárutermelő műhely.

Az alkalmazott technika, gyártási módszerek jellemzője, hogy ehhez a specializálódott emberi munkához igazodnak. Az ember a munkafolyamat leglényegibb elemeként nem helyettesítődik a gép (eszköz) által, az csupán a munkás karjának meghosszabbítása, de nem helyettesíti az emberi kezet. Az ókor minőségi árukat (termékeket) igényelt, erre törekedtek az iparosok, építők, stb. is. A jó minőségű termék létrehozására a legalkalmasabb gép maga az ember volt: „Ismét és ismét hangsúlyoznunk kell, hogy azért marad meg a munka az emberi test felhasználásánál, mert tökéletességet kívánnak tőle – s nem azért, mert kezdetleges igényeket támasztanak vele szemben!” [Hajnal 1993: 336.o] Gondoljunk csak bele, hogy micsoda minőségi különbség lehetett az első szövőgép és a kézzel szőtt kelme között az utóbbi javára! Ha egy kultúra nem fogadja el – átmenetileg – a rosszabb minőségű árut, akkor soha nem fog mechanikai szerkezetet alkalmazni a gyártási folyamatban az emberi testi munka helyett15.

13

2003 TÉL

Az ipari forradalom nyitánya a textilipari boom, amely bizonyos technikai eszközök termelésben való alkalmazásához köthető. A kérdés mármost az, hogy amennyiben a gépi technikák alkalmazása – átmeneti – minőségromlással járt együtt, akkor hol találjuk azt a fogyasztói kört, amely a minőségromlás ellenére (bár kétségtelenül alacsonyabb ár mellett) elegendő keresletet teremt a roszszabb minőségű gyapjúnak, vászonnak, stb.? 15

FORDULAT 13


Hajnal többek közt a textiltechnika kapcsán mutatja be meggyőzően, hogy hogyan kapcsolta össze az ókori gyártási folyamat, a lehető legjobb minőségű gyapjúfonal elérése érdekében, a munkást és a munkaeszközt [Hajnal 1993: 338.o]. A gyártmányok szépen megmunkált használati vagy lakberendezési tárgyak, díszes fegyverek, ékszerek, drága ruhák voltak16. A városi kézműipar túlnyomó részt luxuscikkeket állított elő: „… néhány – intenzív és minőségi munkát igénylő – árucikk kapcsán kialakult az exportra termelő városi ipar …” [Weber 1979: 307.o] Az ókori munkás másik típusa tehát minőségi áru előállítására specializálódott szakmunkás, aki önnön szabadságának megváltásáért dolgozik. Önállósítva – hasznos befektetésként – egymaga a beszerző, gyártó, eladó: jövedelmet termelő önmozgó szerkezet. Az antik üzem ugyanakkor általában nem egyéni vállalkozás, hanem műhely. A műhely átlagosan Valószínűsíthetjük, hogy a városi polgárság, de akár a fejedelmi vagy királyi udvarok és egyéb főrangú elemek továbbra sem érték be akármilyen minőséggel. A mezőgazdasági forradalom hatásaként a parasztság lett volna az olcsóbb és ócskább anyagok fogyasztója? (növekvő mezőgazdasági jövedelem?) Tudtommal a paraszti gazdaságokat a korban az önellátás jellemezte. A téma elemzése megér egy külön dolgozatot. 16 Pl. Demoszthenész egy fegyverkovács és egy fekhelykészítő műhelyt örökölt apjától [Weber 1979: 114.o]. 14 FORDULAT

8-10 fővel működő gazdasági egység, amely több munkás összedolgozásának szervezete, mely munkásokat a létrehozandó termékre irányultság fogja össze. „A város [Athén – BF] tele volt műhelyekkel, amelyek híresek voltak kiváló termékeikről. Némelyik iparos maga dolgozott ezekben a műhelyekben, szabad munkások, vagy kiképzett rabszolgák segítségével, mások csupán a műhely általános vezetését és a hasznot tartották fenn maguknak, a technikai felügyeletet egy-egy bizalmi emberükre, gyakran valamelyik értelmes volt rabszolgájukra bízták.” [Croiset 1994: 210.o] A műhely a háztartás része, attól nem különül el sem fizikailag, sem elszámolástechnikai értelemben. „… az ilyen „üzemek” … többnyire legföljebb néhány tucat munkást foglalkoztattak. … Maguk a rabszolgák jelentették a műhelyt, hiszen az a döntő mozzanat, hogy ellátást kapnak a rabszolgatartótól, nem pedig az, hogy koncentráltan alkalmazzák-e őket egy „üzemben”. A „műhely” viszont az „oikosz” része volt, s ilyenformán az ókor semmit sem ismert azokból az igen hathatós jogi fejleményekből, amelyek … a családi háztartás és a „műhely”, magánvagyon és az üzleti vagyon elkülönülését kísérték.” [Weber 1979: 314.o] 2003 TÉL


Miközben a munkamegosztás a gyártmányra irányuló, specializált munkákat hozott létre, addig a műhelyen belüli specializáció, a munkafolyamat részelemekre bontása ismeretlen volt: „Mindegyik mindenben részt vesz, közös sürgésselforgással viszik előre a processzust.

Ahol szükséges, az egyesek, de valamennyiben együtt is, belevetik egész erejüket s ügyességüket.” [Hajnal 1993, 342.o] A műhely munkaszervezetébe nem illeszkedik az embert helyettesítő gép, az ember és ember összeilleszkedő munkája „maga a gép”.

IRODALOMJEGYZÉK ARISZTOTELÉSZ [1984] Politika, Gondolat kiadó, Budapest CROISET, M. [1994] A görög kultúra; Holnap Kiadó, Budapest DALMINÉ Kiss Gabriella [1997] Munka – politika – szabadidő I; in: Társadalmi Szemle 97/5 FINLEY, M. I. [1995] Politika az ókorban; Európa Könyvkiadó, Budapest HAJNAL István [1993] Technika, művelődés. Tanulmányok; [szerk.: Glatz Ferenc] História – MTA Történettudományi Intézet Budapest JÁNOSI György [1986]: A szórakozás történelmi funkcióváltozásai; Magvető Könyvkiadó, Budapest NÉMETH György [1999] A polisok világa; Korona Kiadó, Budapest POLÁNYI, K. [1984] Kereskedelem, piacok és pénz az ókori Görögországban; Gondolat Könyvkiadó, Budapest WEBER, M. [1979] Az antik társadalmak gazdasági elmélete; in: Gazdaságtörténet. KJK, Budapest

2003 TÉL

FORDULAT 15

ETIKA ÉS MUNKAMEGOSZTÁS SZABÓ LINDA

E

tika és közgazdaságtan. Sokszor lebecsüljük e két fogalom összekapcsolásának fontosságát, holott a közgazdászoknak, mint társadalomtudósként titulált személyeknek, már csak intellektuális felelősségük nyomán is kötelességük formális közgazdasági modelljeik felvázolása során felhívni azok etikai korlátjaira a figyelmet – ellentétben a „társadalommérnöki” felfogással, mely tagadja az etikai reflexió szükségességét. A munkamegosztás nemcsak mint gazdasági, hanem mint a modern társadalom kontextusába is vizsgálandó jelenség létezik, és ez utóbbiból következően erkölcsi jellege is hangsúlyozandó. E hangsúlyos téma további kifejtéséhez Habermas rendszer és életvilág koncepcióját hívom segítségül. Az elmélet szerint a rendszer integrációs eszköze – instrumentális racionalitást követve – a haszonszerzés; a munkamegosztásnak ez alapján három funkciója van: költséghatékonyság, a technikai fejlődés lehetőségének javítása, többlettermelés által a jólét növelése. Az életvilágban emellett a nyelvi kommunikáció is érvényesül – ideális esetben a 16 FORDULAT

kommunikatív racionalitás; szociális vagy társadalmi integrációs eszköze a szolidaritás. Ilyen kontextusban a munkamegosztás a következőképpen jellemezhető: egymásrautaltságot von maga után; együttműködést követel meg; hasznosságérzetet teremt a köz irányába; középtávon szabadabb a munka szervezése a céhes keretekhez képest (a gépek megjelenésével ez már kérdésesebbé válik); ill. a tőkés is szabadabb, mert csak szervezi a munkát, nem pedig szervezi és betanítja. Miután a rendszer és életvilág integrációs sémáinak keretein belül felvázoltam a munkamegosztás funkcióit és következményeit, három álláspontot mutatnék be ezzel kapcsolatban. Az egyik álláspontot a neoklasszikus közgazdászok képviselik, akik homo oeconomicus emberképükkel konzisztens módon nem ismerik el a társadalmi szolidaritás létezését, ezért nem is igen vizsgálják a munkamegosztás életvilágbeli szerepét. Egy másik értelmezés, melyet Durkheim követ, már felveti a kérdést, hogy vajon van-e kapcsolat rendszerintegráció és szociális integráció között, és ha igen, akkor az milyen jellegű. Durkheim (1986) vé2003 TÉL


leménye szerint van ilyen kapcsolat: a rendszerintegráció szüli a társadalmi integrációt, vagyis a munkamegosztás gazdasági fogalma megteremti a szükséges szolidaritást. A harmadik álláspont nem látja be a szolidaritás feltétlen bekövetkezését a munkamegosztás által, és hangsúlyozza, hogy a szociális integrációt külön, a rendszertől függetlenül kell megteremteni. A három álláspont közül később a másodikat fogom részletesebben kifejteni, de mielőtt ezt megtenném, még visszatérek a munkamegosztás fogalmának tisztázására, hogy kifejthessem egy Habermasnál és Durkheimnél is korábbi gondolkodó, Adam Smith véleményét a szervezett munkamegosztásról, ami segít megismerni a tradicionális társadalom gazdasági szempontú átalakulásának eszmetörténeti hátterét. Adam Smith a Nemzetek gazdagsága (1776) c. művének egy részletét Fekete László elemzi egy Replikacikkben, melyet a felvilágosodás filozófiájának és a munkamegosztás kapcsolatának bemutatásához használok fel a továbbiakban. Smith a munkamegosztást az ember természetes (értsd: az emberi nem természetéből fakadó) hajlamának tartotta, és benne találta meg a gazdasági növekedés legfontosabb feltételét. Elődeivel ellentétben ebben nem a statikusnak gondolt társadalmi hierarchia kifejeződésének látta, hanem éppen a munkamegosztásnak köszönhető termelésnö2003 TÉL

vekedés által vélte a legalacsonyabb sorsú emberek ellátását is biztosítottnak. Magának a manufaktúrákban megfigyelt munkamegosztásnak leírása már korábban, más gazdasági értekezésekben is felfedezhető volt, de Smith volt az első, aki politikai és társadalomfilozófiai következtetéseket vont le egy adott gazdasági berendezkedésből, azaz a munkatevékenység aspektusából egyaránt vizsgálta a rendszert és az életvilágot. A Nemzetek Gazdagsága a XVIII. századi és talán számos későbbi olvasója számára is „a természetes szabadság egyszerű és nyilvánvaló rendszerének” politikai és morálfilozófiai programja volt, egy olyan társadalomé, amelyet a „természetes igazságosság törvényei irányítanak.” (Fekete, 1998.) A felvilágosodás eszmerendszerének elterjedésével egyetemben folyt a szekularizáció, ami az addigi szilárd erkölcsök, Habermas kifejezésével élve, a materiális etika legitimitásának elvesztésével járt. Az emberek bizonytalanná váltak a pénz mindenhatóságát hirdető világ kialakulásának káoszában. Két út nyílt egy új normatív rendszer megteremtéséhez: egyrészt bizalom alakulhatott ki az általános elvekből levezetett kanti categoricus imperativusra épülő etika létjogosultsága iránt; másrészt feltételezhetőnek tűnt egy olyan morálfilozófia igazsága, miszerint a közjó és az egyéni jó megegyezik, tehát az igazságosság és a

FORDULAT 17


méltányosság természetszerűleg érvényesülni fog. Smith ez utóbbi etika létezését fogadta el, amikor az ember erkölcsi magatartásából eredeztette a munkamegosztásra való hajlamot, amely véleménye szerint egyaránt szolgálja az egyén és a társadalom érdekeit. Kritikaként megfogalmazható ezzel a feltételezéssel szemben, hogy a „just society” elv követése a még a középkori vallással megtámogatott társadalomból indul ki, mely elveti az önérdekkövetés erkölcsösségét. További problémaként felvetődik a kérdés, hogy a gazdaság szabad és morális szereplői miként tudják biztosítani politikai és gazdasági autonómiájukat azzal a renddel szemben, amelyik meghatározza helyüket a szervezetben. Smith már említett előfeltevése, miszerint a szabad és független személyek belső készetetésüknek engedve osztják meg a munkát, és cserélnek terméket a piacon, csak a nagy részvénytársaságokat és monopóliumokat mellőző, egyenlő helyzetű, „saját tulajdonnal rendelkező, saját vállalkozását közvetlenül irányító tulajdonosmenedzserek” fiktív társadalmában tűnik igazoltnak. A liberális gazdaságfilozófia másik dilemmája, hogy ugyan „arra mutatott rá, hogy az emberi természet lényegéből eredő szabad választások hogyan vezetnek a társadalom általános jólétéhez” (Fekete, 1998.), a materiális szűkösségre hivatkozva, mintha „az ember elsődlegesen a 18 FORDULAT

természettel, a tárgyak és az eszközök objektív világával állna szemben gazdasági cselekvései során” (Fekete, 1998.), maga is hajlamos az emberi jogok korlátozására. Ez már egy más, az ún. utilitariánus etika számára nyitja meg az utat, amelyet Jeremy Bentham, a felvilágosodás egy skót gondolkodója fogalmazott meg először politikai filozófiájában. Az így legitimitást nyerő immoralitás problémájára Smith megoldásként a kormány igazságszolgáltató szerepét hangsúlyozta, és rá hárította a gazdaságban való erkölcsös magatartás biztosításának felelősségét. „Így a munkamegosztás következtében kialakuló morális alacsonyrendűség gondolata szükségképpen vezetett el” a hatalom kiszolgáltatottjai iránt érzett szolidaritás eltűnéséhez, „vagy egyenesen az erőszak legitimálásához” (Fekete, 1998.). Visszakapcsolódva a munkamegosztás rendszerben és életvilágban elfoglalt szerepével kapcsolatos három állásponthoz, Durkheim véleményét fejteném ki a munkamegosztás és a szolidaritás kérdésköréről. Durkheim megkülönbözteti a szegmentált és a szervezett munkamegosztást. Szegmentált munkamegosztásról beszél a tradicionális társadalmak esetén, amikor a gazdaság még be volt ágyazva a társadalomba, és – Polányi Károly terminusaival élve – a gazdasághoz való viszonyban nem a formális, hanem 2003 TÉL


inkább a szubsztantív jelleg dominált. Nem a szűkös erőforrások indítatta racionális döntések folyamata, hanem inkább a másokra való utaltság kényszerítette cserefolyamatok mozgatták a gazdaságot. A szervezett munkamegosztás már sokkal inkább funkcionálisnak tekintendő: a rendszer kivált az életvilágból, azaz a gazdaság már nem kötődött olyan szervesen a társadalmi integrációhoz („a gazdaság kiágyazódása”). A felvilágosodást megelőző korszakot, mint korábban említettem, szorosan vett norma- és szokáskövető társadalom jellemzett. Kollektív és egyéni tudat fedték egymást - Durkheim mechanikus szolidaritásként aposztrofálja ezt a jelenséget; a munkamegosztást és szolidaritást pedig kölcsönösen okokozati viszonyként írja le. Durkheim, Smithszel ellentétben már nem hisz a felvilágosodást követő közjó és egyéni jó megegyezésében. Az etikai bizonytalanság megbontotta a kollektív tudat és az egyéni tudat kölcsönös lefedettségét, de Durkheim szerint – biológiai filozófiával közelítve a társadalmi berendezkedést – szükségszerűen kialakul az ún. organikus szolidaritás, ami a munkamegosztás okozata – tehát nemcsak rendszerintegrációt, de szociális integrációt is szül. Mindezt az egyre inkább specializálódott egyének kölcsönös függőségi viszonyának tudatosodásából vezeti le, ami arra ösztönzi a társadalomtól hasonló módon függő személyeket, 2003 TÉL

hogy kooperatívak és szolidárisak legyenek egymással. Ugyan a XIX. századi szociológus is felveti az elidegenedés, illetve az anómia kérdését, amit a mechanikus szolidaritás megszűnése idéz elő, a probléma gyökerét mégsem magában a munkamegosztásban látja, hanem annak tökéletlen kialakulásában. Társadalmi szinten nem tartja összeegyeztethetőnek a munkamegosztást a mechanikus szolidaritással, mivel nem „elsőfokú munkamegosztásról”, azaz minőségileg hasonló, de egymásra utalt feladatokról van szó a modern társadalmak gazdaságában, hanem „összetett munkamegosztásról”, ami a magas fokú specializációból kifolyólag különböző részfeladatokat feltételez. Az organikus szolidaritást azonban elérhető célnak látja a társadalmi integritás megteremtésére, ami akkor szünteti meg az anómiákat, és éri el ethoszát, amikor a munkamegosztás teljesen kifejlődik. Durkheim tehát a munkamegosztás erkölcsi vetületét az organikus szolidaritásban látta. Ezzel azonban eltérő nézetet vallanak azok a bevezetőben említett személyek, akik a harmadik álláspontot képviselik, vagyis nem tartják elképzelhetőnek, hogy a munkamegosztás szociális integrációt indukáljon, hiszen – akár Marxra hivatkozva – a munkamegosztás éppen a szolidaritás ellen hat azáltal, hogy eltérő érdekeket képviselő osztályokat alakít ki az elidegenedett társadalomban. Mivel a FORDULAT 19


Frankfurti Iskola szótárában nem szerepel az osztálytársadalom, másként fogalmazza meg a munkamegosztás erkölcsteremtő hatásának létjogosultságával szembeni kritikáját. A felvilágosodás fogalmából (1990) idézve egy részletet, „a fogalmak teljes logikai rendje, kölcsönös függőségük és összefonódásuk, egymást átfogó és összefoglaló jellegük is a megfelelő társadalmi valóságon, a munkamegosztás viszonyain alapul. Csak persze a gondolati formáknak ez a társadalmi jellege nem a társadalmi szolidaritás kifejeződése, ahogy Durkheim tanítja, hanem a társadalom és az uralom áthatolhatatlan egységének tanúbizonysága. Az uralom fokozott konzisztenciát és erőt kölcsönöz a társadalmi egésznek, amelyben megveti a lábát”. Már Smithnél is felmerült a személyes autonómia piacon való érvényesülésének kérdésessége, illetve az azzal a renddel szembeni ellenállás, amely meghatározza a munkamegosztás szervezetében az egyes egyének helyét. Így pedig „a társadalom elnyomása mindig egyszersmind egy kollektíva általi elnyomás vonásait viseli magán. A gondolati formákban a kollektivitás és az uralom egysége csapódik le,

20 FORDULAT

nem pedig a közvetlenül társadalmi általánosság, szolidaritás.” Lezárásként, a szolidaritás hiányának potenciális növekedésére az economy és az információs társadalom kiteljesedett világának egy eredendő belső ellenmondása kapcsán. A hálózatosodott vállalatok munkamegosztása, az outsourcing végletekig való kiterjesztése a kooperáció elkerülhetetlenségéhez vezet, az információ felértékelődése pedig a rendszeres és folyamatos kapcsolat szükségességét vonja maga után. Ugyanakkor a verseny végtelenített lesz, még csak iparágak közötti versenyre sem lesz leszűkíthető, és a társadalomba való integráció helyett egyre inkább az egyéni fejlődés válik hangsúlyossá. Mindez még nehezebbé teszi majd megtalálni a megfelelő szociális integrációs eszközt, s harcolni az ellen, hogy a rendszer rátelepedjen az életvilágra. Az etika és az e-conomy kapcsolatának megfejtése persze jóval meghaladja ezen dolgozat kereteit, ezért inkább csak a szolidaritásra és a társadalmi integrációra való törekvés fontosságának igazolásaképpen villantottam fel e létező problémának egy másik aspektusát.

2003 TÉL


IRODALOMJEGYZÉK FEKETE László [1998]: Adam Smith nemzetek gazdagsága és a felvilágosodás filozófiája. In: Replika,. szeptember, 31-32. szám, Budapest, pp. 99-120. DURKHEIM, Émile [1986]: A munkamegosztás funkciója. In: uő. A társadalmi munkamegosztásról, Budapest, pp. 27-50., pp. 64-68., pp. 73-80. HABERMAS, Jürgen [1985]: A kommunikatív cselekvés elmélete; ELTE,, pp. 148-152. 179-215. HORKHEIMER, Max - ADORNO, Theodor W. [1990]: A felvilágosodás fogalma. In: uők. (1990): A felvilágosodás dialektikája. Filozófiai töredékek. Gondolat - Atlantisz, pp. 19-62.

2003 TÉL

FORDULAT 21

FOGLALKOZTATÁSPOLITIKA HOLLAND MÓDRA MEGELLAI ORSOLYA

Egy olyan nemzetnek, amely állandó harcban áll a tengerrel szükségszerűen tudnia kell hatékonyan együttműködni.

A

dolgozat témája Hollandia 1980-as évek elejétől kezdő és az ezredfordulóig tartó foglalkoztatáspolitikájának bemutatása. A németalföldi munkapiaci reform fontos részét képezi egy kiterjedtebb gazdaságpolitikai reformnak, amit holland modellnek neveznek. A holland modell kifejezés a gazdaságpolitikai szakirodalomban kétféle összefüggésben jelentkezik: az egyik magyarázat a hollandok korporatív intézményrendszerén alapuló társadalmi-gazdasági egyeztetési mechanizmusára utal; a másik szerint a holland modell azt a teljesítményt jelöli, amely lehetővé tette, hogy a ’70-es években súlyos gazdasági problémákkal küzdő németalföldi ország két évtized alatt Európa egyik legdinamikusabban fejlődő országává váljon.

22 FORDULAT

A második értelemben alkalmazott modell sikerességét elsősorban annak köszönheti, hogy a gazdasági élet egész területére kiterjedt és koherens gazdaságpolitikai eszközökből épült fel. A fő elemei: a bérmegszorítások és egyéb szociális juttatások csökkentése (TB-reform), valamint új munkahelyek teremtése a foglalkoztatás növelése érdekében; az államháztartási kiadások visszafogása és a piac hatékonyabb működését szolgáló intézkedések (privatizáció, dereguláció, szabályozási reform). Az összetett folyamat egyik meghatározó elemét, a foglalkoztatáspolitikai reformot mutatja be a dolgozat, hangsúlyozva azonban, hogy a modell előbb felsorolt részeinek mindegyike szükséges része volt Hollandia látványos sikerének.

2003 TÉL


A modell gyökerei A kilencvenes évek holland eredményei az 1970-es évekbeli holland válságból eredeztethetőek. A hosszú éveken át tartó, igen összetett folyamatokat leegyszerűsítve Hollandia az 1960-as években egy jól működő jóléti államként funkcionált, egészen addig, amíg túllépte kereteit, azaz a kormányzat túlzott mértékben növelte kiadásait és a reálkeresetek is jóval gyorsabban növekedtek a gazdaságilag indokoltnál, melynek következtében a gazdasági termelés látványosan lassult, a munkanélküliségi szint pedig erőteljesen nőtt. A válság az 1982-es évben érte el mélypontját, amikor is a választások nyomán egy új kormány léphetett hivatalba, amelynek feladata a válság kezelése és a társadalmi egyensúly helyreállítása volt. A nyitott piacgazdaságot Hollandiában jól kiépített szociális rendszer egészítette ki. Az állami gondoskodás a magánszektorban és a vállalati szektorban egyaránt nagyarányú újraelosztást eredményezett: hanyatló ágazatok támogatása és a szociális juttatások széleskörű és bőkezű osztogatása jellemezte a gazdaságpolitikát. A munkavállalók érdekeit és jogait állami intézmények és szabályozások védték: a bérharcot központilag és egyes ágazatokra lebontva egyaránt folytatták. A kormányzat – sokszor a vállalati szereplőkkel és a szakszervezetekkel közösen – gyakran avatkozott be a 2003 TÉL

gazdaságba olyan eszközökkel, mint árminimumok és ármaximumok meghatározása. A szociális rendszer által kiépített intézményi struktúrák és szabályozási rendszer azonban erőteljesen rugalmatlanná tette a gazdaság belső működését: a munkapiacot szabályozó intézmények gátolták a versenyt, csökkentették a munkaerő ösztönzését, szabad áramlását, valamint a munkabérek közti különbségeket. A rendszerben található ellentétek az 1970-es évekre kezdtek megmutatkozni a statisztikai adatokban. Az 1973-as olajválság, amely az OECD országokat igen csak megviselte, Hollandiában nem okozott akkora károkat, mert az ország a kormányzati bevételeit növelni tudta természetes gáz tartalékainak eladása révén17. Az Északitengeren hirtelen meglelt természetes erőforrás azonban jelentősen felértékelte a holland valutát, ezáltal a hazai gyártású termékeket hátrányos helyzetbe hozta. Az import relatíve olcsóbbá vált, az export pedig megdrágult, s ez igen súlyosan érintette a holland gazdaságot. A felértékelődött valuta által okozott inflatorikus nyomás pedig nemcsak a kereskedelmi szektorban éreztette hatását, hanem az élet minden szegmensében: az ingatlanok, a közlekedés, az egészségügyi ellátás és az oktatás területén egyaránt jelentős ár1979-ben a holland GDP 6%-át tették ki a gázkészletek eladásából származó bevételek 17

FORDULAT 23


emelkedés történt. A hirtelen megtalált nagy mennyiségű természeti erőforrás által keletkezett jelentős állami többletbevétel utóhatásaként jelentkező gazdasági problémákat illetik azóta a „holland kór” elnevezéssel. Ez a jelenség hasonló módon zajlott le számos másik olaj- és gáztartalékkal rendelkező országban is: a ’70-es években Mexikó, Venezuela es Nigéria gazdaságát ugyancsak megviselte a holland kór. A jelenség egy másik hátránya, hogy erős társadalmi feszültséget is teremt az által, hogy az exportbevételek növekedése révén a gazdagok még gazdagabbá, az árnövekedések által pedig a szegények még szegényebbé válnak. Az 1970-es években a holland munkabérek egészen 1979-ig, amíg a folyamat elérte a csúcspontját, látványos nőttek, ami negatív hatással volt a gazdaság egészére. (1. ábra) 1. Ábra

Bruttó és nettó jövedelmek alakulása 1970 és 1998 között (1979 =10018) Forrás: IMF, World Economic Outlook, 1998

A bérnövekedés okát kutató vélemények közül az egyik elgondolás szerint a béremelés kiharcolása kezdetekben kizárólag az olyan magas termelékenységgel működő termelési iparágakra korlátozódott, mint például a fém- és vegyipar, később azonban a bérharc átterjedt olyan iparágakra is, ahol a termelékenység növekedése sokkal kisebb volt. A minden ágazatban felerősödő bérharc eredményeként nagyjából azonos emelkedési ütem következett be a holland bérekben. Ez természetesen az egy főre jutó munkaköltség látványos és gyors emelkedéséhez vezetett, ami beindította az ár-bér spirál folyamatát, és elsősorban a hagyományos munkaintenzív termelői ágazatok versenyképességét csökkentette jelentős mértékben. A jelenség egy másik következménye, hogy számos, a harmadik szektorban tevékenykedő vállalat a megnövekedett munkaerő-költséget saját árainak növelésével át tudta hárítani a fogyasztókra. Mindez segít megérteni a ’70-es évek stagflációs folyamatát, amikor is a béremelkedésért folytatott erőteljes lobbizás közegében a munkaerő termelékenységének növekedésének erőteljes ingadozásából eredően strukturális munkanélküliség alakult ki, és megnőtt az infláció. A magas munkanélküliség, illetve a munkakínálat és a munkakereslet közötti szerkezeti eltérés súlyos problémákat okoztak a társadalomban.

18

24 FORDULAT

2003 TÉL


2. Ábra A munkanélküliségi ráta alakulása Hollandiában és az eurozónában

A munkanélküliség Hollandiában 1980-ban erőteljesen nőtt: az 1979-es 3 százalékról az 1984-es tetőzéséig mindössze 4 év alatt közel két és félszeresére emelkedett és elérte a 10 százalékot. Ez az az időszak, amikor a holland munkanélküliség alakulása eltér az európai átlagtól, míg az 1972-tól 1980-ig tartó időszakban a munkanélküliség ugyanúgy alakult mindkét területen, addig e négy év alatt jóval az EU-átlagot meghaladó munkanélküliség-növekedés figyelhető meg. Számokban kifejezve ez azt jelentette, hogy minden hónapban újabb és újabb 10 000 ember vált az országban munkanélkülivé. A válságot tovább mélyítette az 1979-ben bekövetkezett második olajárrobbanás, ami a hollandokat sokkal jobban érintette, mint az 1973-as nagy árrobbanás. Az 1981-ben és a rákövetkező évben a gazdasági növekedés lelas2003 TÉL

sult, majd csökkeni kezdett. A társadalmi elégtelenség igen nagyra nőtt, tömegek vonultak az utcára és tüntettek a rossz gazdasági politika és a munkanélküliség ellen. A wassenaari egyezmény A holland modell életre hívásának kulcsfontosságú lépésének, az 1982. november 5-én megkötött wassenaari egyezményt tekinthetjük, ahol is a munkavállalók és a munkaadók között létrejött egy megállapodás, amelyben teljesen új alapokra helyezték az eddig érvényben lévő kollektív szerződést. E megállapodás során egyeztek bele a szakszervezetek a reálbérek növekedésének megállításába és a heti munkaórák számának csökkentésébe cserébe azért, hogy a munkaadói oldal új munkahelyeket teremt, számos részmunkaidős állást is. „Ez a bérmegszorítás munkáért cserébe megállapodás volt a

FORDULAT 25


holland csoda igazi kezdete.”19 Természetesen ahhoz, hogy az egyezség létrejöjjön, szükség volt arra a katasztrofális foglalkoztatási helyzetre és a nagymértékű társadalmi elégedetlenségre, ami a ’80-as évek elején Hollandiát jellemezte. A wassenaari egyezmény fontos eredménye, hogy ezzel a szerződéssel a holland kormánytól megvonták a bértárgyalásokba való közvetlen beleszólás jogát, ezentúl az állam már csak felügyelő szervként működött ezen a területen és nem aktív tárgyalófélként. Erre azért került sor, mert a ’70-es években az állam gyakran szabott meg a piacinál magasabb munkabér-értékeket, amivel nagymértékben hozzájárult az akkori válság kialakulásához. A holland kormány ehelyett saját eszközeinek segítségével messzemenőleg hozzájárult az egyezményben lefektetett célkitűzések megvalósulásához. Aktív módon elősegítette az új foglalkoztatási rendszer jogi hátterének kialakítását, és jelentősen csökkentette a bérekre nehezedő állami terheket. Az egyezmény nem ortodox neoliberális alapokon áll. A szakszervezetek szerepe ugyanis nem csökkent, sőt az állam kivonulásával a korábbinál hangsúlyosabbá vált. A teljes munkaidős állásheRuud Lubbers kijelentése, aki 19821994 között három cikluson keresztül volt Hollandia miniszterelnöke 2

26 FORDULAT

lyek jogbiztonsága sem csökkent, az új munkatípusok pedig azokkal megegyező teljes értékű jogi hátteret kaptak. A reálbérek mérséklése és az adóterhek csökkentése fokozatos volt, egyik sem okozott komoly megrázkódtatást sem a munkaadóknak, sem a munkavállalóknak. Bérpolitika és munkaidő-csökkentés A holland munkapiaci helyzet legfőbb problémái között szerepelt a reálbérek gyors növekedése és bérek szóródásának csökkentésére irányuló nyomás. Az 1982-es wassenaari egyezségnek legfontosabb vívmánya, hogy elérte azt, hogy a munkavállalók és a szakszervezetek elfogadják a bérmegszorító intézkedéseket, melynek következtében a holland reálbérek nem túl nagymértékben ugyan, de csökkenni kezdtek. (1. ábra) Ez több szempontból volt fontos. Egyrészt a vállalatok versenyképességét nagymértékben növelte a munkabérek mérsékléséből adódó költségcsökkenés, másrészt a holland rendszerben a szociális kiadásokat a bérekhez rögzítették, ezért ez az intézkedés az állami kiadások csökkenésére is jótékony hatással volt. A bérmegszorító intézkedések hatását tekintve érdemes kiemelni, hogy a holland kormány gazdasági kutatóintézete, a Centraal Planbureau20 számításai szerint bérmegszorítási politika körülbelül 415 000 új munkahely megteremtését tette lehetővé, ezáltal 20

www.cpb.nl 2003 TÉL


igen jelentős mértékben járult hozzá a munkahelyteremtéshez. A waasenari egyezmény a munkaidőt is mérsékelte. A csökkenés részben abból származott, hogy 1993-ban a kollektív szerződésekben a normál heti munkaidőt 40ről 38.5 órára csökkentették. Jelentősen emelkedett a le nem dolgozott munkanapok és a munkaszüneti napok száma is. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy vagy a termelés volumenéhez igazodva, vagy egyes ünnepek köré csoportosítva adtak ki újabb szabadnapokat, de előfordult az is, hogy a dolgozókat felmentették a péntek délutáni munka alól. Mindezek következtében a szerződés szerinti éves ledolgozott órák számát egy teljes munkaidejű dolgozó esetében az 1980-as 1865 munkaóráról 1998-ra 1404-re csökkentették, míg ugyanez az adat 1998ban Németországban 1528, az Egyesült Államokban pedig 1939 munkaóra volt. 21

szüntetett posztokét. Miközben a magánszektorban 30 százalékkal nőtt a foglalkoztatottság (teljes munkaidőre átszámított munkahelyek szerint), addig a kormányzati szektorban öt százalékkal csökkent. Fontos kiemelni, hogy a munkahelyek többsége a versenyszektorban és nem az állami szektorban keletkezett, ami egy szerencsés változás az 1980as évek elején bekövetkezetthez képest, amikor is a magánszektorban szüntették meg elsősorban az állásokat és a közalkalmazottak létszáma növekedett rövid idő alatt 25 százalékkal. (Lásd 4. ábra) 4. Ábra A foglalkoztatás megoszlása a magán és a kormányzati szektorban (Teljes munkaidős állásokra átszámítva, 1982 = 100%)

Munkahelyteremtés Az 1982-ben hatalomra került kormány egyik választási jelszava a „Munkát, munkát, munkát!” volt. Ezen ígéret beteljesítéseképpen 1984 és 1998 között az új munkahelyek száma Hollandiában 1 millióval meghaladta a meg-

Forrás: A holland munkaügyi hatóságok által közzé tett adatok

J. Hartog and J. Theeuwes : Explaining the Dutch economic miracle in Option de politique p.39. 21

2003 TÉL

FORDULAT 27


%

5. Ábra Munkanélküliség Európában (Fro., Holl., NBr)

16 14 12 10 8 6

France

4

Netherlands

2

United Kingdom

2000

1999

1998

1997

1996

1995

1994

1993

1992

1991

1990

1989

1988

1987

1986

1985

1984

1983

1982

1981

1980

1979

1978

év

1977

0

Munkanélküliség Hollandiában, Franciaországban és az Egyesült Királyságban (19772000) Forrás: Eurostat 2000 Az új foglalkoztatási politika eredményeként a regisztrált munkanélküliséget sikerült az 1984-es 14 százalékról 5,2 százalékra csökkenteni 1992-re. (5. ábra) 1993-ban és 1994ben egy enyhe gazdasági megtorpanás miatt a munkanélküliség 7,6 százalékra emelkedett egy rövid időre, de 1995 óta folyamatosan csökken, melynek következtében 2000ben 2,4 százalékra mérséklődött. Ezzel a munkanélküliségi rátával Hollandia nemcsak a legjobb Európában, de nagyon közel van ahhoz, hogy teljes foglalkoztatottságot érjen el. Az 5. ábrán látható látványos változás elsősorban természetesen a wassenaari egyezményben elfogadott bérmegszorításoknak és a vállalt munkaidő rövidítésnek köszön28 FORDULAT

hető, de számos más elem is hozzájárult ehhez a sikerhez. Az állam részéről a kedvező adózási feltételek (például családi adózás) megteremtése, a munkabért terhelő járulékok csökkentése, valamint az új foglalkoztatási rendszer jogi hátterének kialakítása egyaránt szükségeltetett az ilyen mértékű foglalkoztatásnövekedéshez. Részmunkaidős állások A holland munkapolitikának egyik legsikeresebb eleme a részmunkaidős állások teremtése. Nincs még egy olyan OECD-ország, ahol ilyen magas lenne a részmunkaidőben dolgozók aránya, mint Hollandia. Az 1970-es évekhez viszonyítva a részmunkaidős állások aránya az 2003 TÉL


akkori 5 százalékról 1998-ra 35 százalékra növekedett, a nők között ez a változás még radikálisabb: az 1975-ös 15 százalékhoz képest ma már a nők 65 százaléka vállal állást csökkentett munkaidőben. 1987 és1993 között a munkahelyek száma 12,5 százalékkal növekedett, ami 662 000 új munkahelynek felel meg. Ezen új munkahelyek 66 százaléka részmunkaidős állás (közel 437 000 állás), 18 százaléka (119 000 álláshely) pedig úgynevezett flexibilis állás volt. Flexibilis állásoknak nevezik Hollandiában azokat a munkaszerződéseket, amelyek egy évnél rövidebb időtartamra szólnak, illetve amelyeket munkaügynökséggel kötnek oly módon, hogy a szerződött fél akkor dolgozik, amikor az ügynökség behívja. Az elmúlt időszakban még inkább megnövekedett a rugalmas munkaerők iránti kereslet, ami azt eredményezte, hogy jelenleg az összes létező munkahely 10 %-át a flexibilis szerződések adják.

2003 TÉL

6. Ábra Részmunkaidős állások az összes munkahely arányában Hollandiában és Németországban

A részmunkaidős állásokkal kapcsolatosan négy pozitív tényezőt lehet megemlíteni. Először: egy felmérés szerint a munkavállalók többsége önként és örömmel vállalja a nem teljes státusú beosztást. Másodszor: a részmunkaidősök kétharmada felsőfokú végzettséggel rendelkezik, ami azt mutatja, hogy a munkaadók magas követelményeket támasztanak az ilyen állások betöltőivel szemben. Harmadszor: a részmunkaidősök más országokhoz (pl. Németországhoz) viszonyítva sokkal több jogosultsággal rendelkeznek a szociális ellátás területén. Ebből a szempontból igen fontos kiemelnünk a kormányzat szerepét: Hollandiában rengeteg olyan intézkedést hoztak az elmúlt évtizedekben, melyeknek az volt a szerepe, hogy a részmunkaidőben és flexibilis állásokban dolgozók ugyanolyan törvényi jogosultságokkal rendelkezzenek, mint FORDULAT 29


teljes munkaidőben tevékenykedő társaik. Ez az egyik legfontosabb eszköz, amellyel az embereket részmunkaidős állások betöltésére ösztönzik. Az állam emellett hosszú éveken át szabályos népszerűsítő és felvilágosító kampányt folytatott az ilyen állások ügyében, és kiépítette azt az intézményrendszert (többek között a korszerűen felszerelt regionális munkaközpontokat) amely az új foglalkoztatáspolitika hatékony működését segíti elő. 7. Ábra A női/férfi részmunkaidős állások a teljes női/férfi munkahelyek százalékában

a fiatal kismamák számára is megkönnyíti a rendszer, hogy a gyermekek felnevelése mellett munkába tudjanak állni. A részmunkaidős állások azonban nem csak szociális szerepük miatt kiemelkedően fontosak a holland gazdaságban. A „hire and fire” foglalkoztatási módszer mellett a részmunkaidősök teszik lehetővé azt a vállalatok számára, hogy a piaci fluktuációkhoz teljes mértékben tudjanak alkalmazkodni. Ez jelentős mértékben segíti őket abban, hogy a világpiacon versenyelőnyre tegyenek szert a kevésbé rugalmas vetélytársakkal szemben.

Forrás: OECD, Employment Outlook, 1996, július Negyedszer: a részmunkaidő lehetőséget teremt a fiatal, kezdő munkavállalók számára, hogy részmunkaidősként megszerezzék mindazon tapasztalatokat, melyeket olyan sokszor támasztanak követelményként a fiatal munkaerőkkel szemben. Sőt, 30 FORDULAT

A csoda árnyoldalai A holland foglalkoztatáspolitikának azonban, léteznek kevéssé sikeres, a megítélését rontó tényezői. A holland aktív lakosságnak a munkaképes korúakhoz képest mért aránya 2003 TÉL


folyamatosan az egyik legalacsonyabb az Európai Unión belül. A munkanélküliség csökkentéséhez ugyanis olyan módszereket is igénybe vettek, mint a korai nyugdíjazás intézménye, állami támogatásból finanszírozott munkahely-teremtési programok, ezek eredményeként az 55 és 64 év közötti férfiak munkapiaci részvétele különösen alacsony. Az új munkahelyek több mint fele részmunkaidős, ami a munkaórák számát nem növelte. Ebből adódóan a Hollandiában a világon a legkisebb az egy főre jutó évi átlagos munkaidő. Szakértők úgy vélik, hogy ez összefüggésben van a hollandok magas szabadidő iránti preferenciájával, ami különösen fontos a nők és az idősebb alkalmazottak körében. A számadatokból úgy tűnik, hogy a gazdaság hosszú távon is problémákkal küzd, a teljes munkaidejű beosztások létrehozását illetően. Ennek eredményeként a potenciális holland munkaerő viszonylag nagy része továbbra is kihasználatlanul marad. Izgalmas kérdés, hogy ebből a szempontból a részmunkaidős foglalkoztatást előnyösnek vagy hátrányosnak tekintjük, hiszen a vállalat versenyképességét növeli az, ha egy olyan tevékenységi körben, ahol elegendő egy részmunkaidőben tevékenykedő alkalmazott, nem teljes

2003 TÉL

munkaidőben foglalkoztat valakit. Ezen felül fontos a szociális vonatkozása annak, ha egy édesanya például több időt tud szentelni gyermekeinek, vagy egyéb „ház körüli” munkákat saját maga végez el, ahelyett, hogy például házvezetőnőt vagy saját kertészt tartana. A flexibilis munkáknak azonban a munkavállalók részéről kétségtelen hátránya a stabilitás, a kiszámíthatóság hiánya, ugyanis egy nemrég készült jelentés szerint ezen kategóriákba tartozó munkáknak három év elteltével csak a fele volt továbbra is a működő munkakörök között. Hollandiában ezen felül a fiatalok részmunkaidősként való tevékenykedésének aránya is legmagasabb a világon, jelenleg 25 százalék. Ennek megítélése szintén vita tárgya lehet, meg kell nézni, hogy ez által viszont mennyire csökken a munkanélküliség aránya a fiatalok között. Egy 1998-as nemzetközi összehasonlításból azonban inkább a modell sikerességét lehet leolvasni, mint kudarcát. Az 1. táblázat szerint ugyanis 1998-ban Hollandiában volt a legalacsonyabb a fiatalok körében a munkanélküliség 9,7 % -kal, míg az európai uniós átlag ennek kétszerese volt, Spanyolországban pedig ennek négyszerese, közel 40 % a munkanélküli fiatalok aránya.

FORDULAT 31


8. Ábra A fiatalok munkanélküliségi és foglalkoztatottsági rátája, illetve az aktívak aránya

Forrás: OECD, Employment Outlook, 1998 Az is rontja a foglalkoztatáspolitika teljesítményéről alkotott képet, hogy a végzett munka mennyisége végig csökkent az 1980-as évek folyamán – habár, mint tudjuk, egyre több munkahely keletkezett évről-évre Hollandiában ebben az időszakban – és csak 1993-ban érte el azt a szintet, amit 1970-ben produkált. Ez pedig nem jelenthet mást, mint a munkáknak a jelentős mértékű feldarabolását, aprózását, ennek megfelelően az eddig egy főre jutó jövedelmek szétosztását. Az éremnek azonban itt is megvan a másik oldala, hiszen egyrészt a holland munkaerő teljesítménye kiemelkedően magas az EU-tagországok körében, másrészt pedig a holland jóléti rendszer hatékonyságához jelentősen hozzájárul, hogy a jövedelmek több ember között osztódnak szét, ezáltal csökkentve a különböző emberek életszínvonalbeli különbsége közötti eltérést. A hollandok szerint ez a rendszer az alapja a kétkeresős 32 FORDULAT

családmodellnek, ami biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá teszi a holland családok életét. Végezetül A hollandiai példa csak részben igazolja azt a standard makroökonómiai összefüggést miszerint recesszió vagy egyensúlyhiány esetén a reálbérek csökkentése célravezető. Nagy különbség azonban, hogy a társadalmi béke megőrzése legalább olyan fontos, mint a rövid távú kiigazítás megvalósítása. Hollandiában a munkaerőpiaci reformot az állam, a munkaadók és a munkavállalók, sőt az állástalanok egyaránt szükségesnek tartották. A sikert az alapozta meg, hogy ennek hajlandóak voltak megadni az árát. A társadalmi konszenzus létrejöttének megvoltak a feltételei a ’80as évek elején. Minden szereplő számára nyilvánvalóvá vált, hogy az előző évtized látványos bérnöveke2003 TÉL


dése nem folytatható, ehhez sem a külső, sem pedig a belső feltételek nincsenek meg. Az új társadalmi megegyezés keretében a gazdasági szereplők megosztották egymás közt a munkanélküliség kezelésének és csökkentésének költségeit. Az európai országok számára Hollandia mindenképpen olyan pozitív példa, amelyet érdemes figyelemmel kísérni és reformer törekvéseit, intézkedéseit egyes ágazatokban külön-külön is tüzetesebben megvizsgálni. Az 1981-83-as válság leküzdése óta az ország gazdasága szinte töretlenül fejlődött, egy olyan időszakban, amikor Európa többi része súlyos gazdasági problémákkal küzdött. A holland sikernek számos egyedi összetevője van, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni

a modell elemzésekor. Ilyen sajátosság például a hagyományokra épülő holland konszenzus-készség, a „kis ország” jelenségből adódó nagy fokú nyitottság, illetve a szabadidő hagyományosnál erőteljesebb preferálása. A foglalkoztatáspolitika területén is jelentkeznek ezek a specialitások: a részmunkaidős és flexibilis munkahelyek számának magas aránya például nem véletlenül kiugróan magas más országokhoz képest. Ebből adódóan a holland példa – és annak foglalkoztatáspolitikai része – nem univerzálisan alkalmazható modell, amellyel orvosolni lehet bármely ország gazdasági problémáit, hanem egy olyan sajátosan komplex gazdaságpolitikai rendszer, amelynek egyes elemeit érdemes a hollandoktól eltanulni.

IRODALOMJEGYZÉK ARK, Bart Van – HAAN, Jakob de – Jong Herman J. de [1994]: Characteristics of economic growth in the Netherlands during the post-war period. Centre for Economic Policy Research, London BOLKESTEIN, Frits: The future of the social market economy http://europa.eu.int/comm/internal_market/en/speeche s/spch487.htm ECHIKSON, William [1989]: Derugulation helps the Dutch break out of Europe’s malaise. Christian Science Monitor, Vol.89 Issue 33 GOODIN, R. E. – HEADEY, B. – MUFFELS, R. – DIRVEN, H. J. [1999].: The real words of welfare capitalism. Cambridge University Press, Cambridge 2003 TÉL

FORDULAT 33


HEINING, D. – WEBER, W. [1998]: The Dutch model. Canadian Dimension, Vol. 32. Issue 5 HILBERS, P. – LEONE, A.[1998]: Financial sector reform and monetary policy in the Netherlands. IMF, Washington KAAR van het Robbert, HIS: Comparative on wage policy, http://www.eiro.eurofound.ie/2000/07/word/nl0005190s.doc LUBBERS, Ruud [1997]: The Dutch Way. New Perspective Quarterly, Vol. 14 Issue 4 SCHMIDT, Günter – HELMER, Maja [1997]: The Dutch employment miracle? WISSENSCHAFTZENTRUM Berlin für Sozialforschung, Berlin VISSER, J. - HEMERIJCK, A. (1997) The Dutch miracle: job growth, welfare reform and corporatism in the Netherlands, Amsterdam: Amsterdam University Press.Watson, C. M. – Bakker, B. B. MARTIJN, Jan Kees – Halikias, I.[1999]: The Netherlands – Transforming a market economy. IMF, Washington WALTERS and Coffey [1990]: The Netherlands and EC membership evaluated. Pinter Publishers, London The regulatory reform in the Netherlands [1999] OECD, Párizs Decentralising employment policy (The Venice Conference) [1999] OECD, Párizs Kingdom of Netherlands IMF Working Paper (2002) Country Report No. 02/124. http://osa.kub.nl. http://www.nrc.nl/denhaag/geschiedenis/kabinetten.html http://www.ez.nl/home.asp?page=/conjunctuurrapp/actueel.h tm

34 FORDULAT

2003 TÉL

VALLÁS: MEGY VAGY MARAD? A Szaúd-Arábiai Királyság napjainkban BODOLÓCZKI LINDA

A

Szaúd-Arábiai Királyság a legnagyobb öbölállam, lakossága 23,513 millió fő, amelyből a határokon belül élő külföldiek 5,361 milliót tesznek ki. A szaúdi állampolgárok egésze, a külföldi dolgozók fele (akik Egyiptomból, Jemenből, Jordániából, Szíriából, Kuvaitból, Pakisztánból, Indiából származnak) muzulmán [CIA Factbook, 2002.]. A szaúdi állampolgárok meghatározó többsége az iszlám szunnita irányzatához tartozik. A legnagyobb vallási kisebbség a síita, amely az összlakosság 5%-át teszi ki. A szaúdi társadalmat eredetileg, az ország olajkincsében rejlő lehetőségek kihasználatlanságának idején törzsi viszonyok hatották át. Ez nagymértékben megváltozott az olajárrobbanás után, mikor is sikerült meghaladni a törzsi társadalom kereteit, és megindult egy nyugati típusú társadalmi átalakulás, rétegződés. Széles néptömegek életmódja változott meg a modern technológia, az autók, különböző elektroni2003 TÉL

kai cikkek megjelenésével. A vezetés a felfokozódott feszültséget a hagyományok és a nyugatihoz hasonló társadalom kialakulása között a magas életszínvonal biztosításával tudta elsimítani. 1981-ben, mikor az ország különösen magas exportbevételt ért el, „felesleges munkahelyek sora jött létre azzal a céllal, hogy a fizetések révén bizonyos rétegeknek jövedelmet juttassanak. Minden fiatal házaspár egy lakás árát kapta ajándékba. Az üzemanyag, az energia ára igen alacsony volt, az oktatás, egészségügyi ellátás, az ivóvíz, és a telefonszolgáltatás ingyenes” [Rostoványi, 1998. ] Az állam egészét: a társadalmat, a jogrendszert, a bíróságokat, a kormányzatot áthatja a vallás. Az életnek sok olyan területe létezik, amelyeket az eredeti, törzsi szokások is befolyásolnak. Dolgozatomban az állam megalapítását mutatom be, amelynek több évszázadra visszamenő előzményei, folyamata, körülményei minden későbbi kívánt és megvalósult reformkísérletet befoFORDULAT 35


lyásoltak. Ez a hagyaték még ma is hatással van a társadalom, az államirányítás, a jogrend jellegére. Az idő előrehaladtával azonban a királyság gazdasági nyitottsága, a nyugati kultúrával való találkozás – az öbölháború idején az állam területén állomásozó amerikai hadosztályokon keresztül – mind csökkentette a vallás iránti elkötelezettséget. Dolgozatom célja képet adni az állam jelenlegi állapotáról, illetve rámutatni, hogy a fent említett tényezők – vallás, törzsi értékek – amelyek a királyság alapját jelentették, mára már gyengülőben vannak. 1. Az ország alapítása Arábia lakossága eredetileg nagyrészt beduinokból, tevetenyésztő őslakosokból állt. A beduinok Mohammed idején nem mutattak nagy hajlandóságot az iszlám tanainak követésére. Később egyes irányzatok teret hódítottak köztük – főleg szunnita, kis számban síita – ezek jelentősége azonban elenyésző az összlakossághoz képest. Törzsi, nemzeti viszonyok uralkodtak, és a mindennapokat az iszlám előtti idők hagyományai szőtték át – államiságnak a legkisebb jelei sem mutatkoztak. A térséget a dzsáhillija, az iszlám előtti tudatlanság korának körülményei jellemezték, mikor a 18. század közepén megjelent Muhammad ibn Abd al Wahhab muszlim tudós.

36 FORDULAT

Mohammed Próféta idején a vallásos muszlim ember életvitelét a Korán és a Próféta életének példája határozta meg. Az Arab félsziget társadalmának életvitele azonban a 600-as évek óta gyökeresen megváltozott. Jó példa erre egy, a síiták közt elterjedt gyakorlat, mely az imámok, a vallási vezetők imádását tette szokássá. Isteni erőt véltek felfedezni az elhunyt imámok sírjánál, és hozzájuk imádkoztak, tőlük kértek pártfogást. Ezt a szokást később a beduin törzsek is átvették, és vallási vezetőjük nem lévén, fákat, sziklákat ruháztak fel isteni erővel, azokat imádták. Wahhab, aki a legszigorúbb muszlim iskolákban tanult, helytelenítette a vallásnak ezt az irányvételét. A félszigetet járva igét hirdetett, melynek középpontjában az állt, hogy csak egy isten van, aki nem osztja meg hatalmát emberekkel, imámokkal, de legkevésbé tárgyakkal. Ennek az érvelésnek az alapja az iszlám öt alappillére közül az első: a hit (saháda): „Nincs isten Allahon kívül, Mohamed Allah Prófétája” [Korán]. A wahhábi tanok szerint tehát mindaz a fejlődés, amin az iszlám a Próféta halála óta keresztülment, elkorcsosulás, morális süllyedés. Az irányzat szerint csak a Korán, és a szunna – Mohammed Próféta élete és tanításai, amit egyben a vallás ortodox hagyományainak tekinthetünk – az iszlám mértékadó forrásai. A wahhábi tanok célja az ulamá (vallási vezetők) autoritásával 2003 TÉL

VALLÁS: MEGY VAGY MARAD? BODOLÓCZKI LINDA

szemben az eredeti (prófétai) alapelvekhez való visszatérés volt. Wahhab elképzeléseit a síita vezetők elutasították, míg vándorlása során eljutott Ad Dirijah közelébe, az Al Szaúd család székhelyére. A Szaúd család kész volt támogatni őt és tanait. 1744-ben a Szaúd család feje és Wahhab tradicionális muszlim esküt tett, melyben megfogadták, hogy együtt létrehoznak egy olyan államot, melyben mindenekelőtt az eredeti iszlám elvek fognak érvényesülni. Wahhab olyan vallási térítést tervezett, amely mellett a Szaúdok politikai autoritása érvényesülni tudott. [Al-Rasheed, 2002.] Nem kívánom részletezni a majd két évszázados küzdelmet, melyet a Szaúd család vívott a Török Birodalommal, illetve más családokkal szemben az állam létrehozása érdekében. A 20. század elején brit támogatással Abd el Aziz al Szaúd vezetésével sikerült a Hijaz (mai nyugati tartomány) feletti ellenőrzést kivívni, majd 1932-ben kikiáltották a Szaúd-Arábia-i Királyságot. Az államalapítás két meghatározó tényezője a törzsi társadalom, és ráépülő wahhábita tanok voltak. Az 1930-as években a törzsi értékek kedvező táptalajt biztosítottak a fundamentalista iszlám számára. Az évek múlásával viszont számtalan olyan esemény következett be, melyek feszültségeket keltettek a társadalom, a világi vezetők, és a vallási alapelvek között. 2003 TÉL

2. Társadalom A társadalmat magasfokú homogenitás jellemzi, melynek alapja a közös arab nyelv, a szunnita, wahhábita vallás, és kiemelten fontos a családi-törzsi értékek tisztelete. A társadalmat vallási és kulturális homogenitása ellenére más szempontokból több dimenzió mentén csoportosíthatjuk. A legkézenfekvőbbek a szaúdi-nem szaúdi, a férfinő ellentétpárok felállítása. 2.1 Család A legfontosabb társadalmi intézmény a család, az egyén tudatának, státuszának meghatározója a családhoz való tartozás. A család szerkezete a törzsi rendszerekből vezethető le. A patriarchális viszonyokra jellemző, hogy a férfiak családfája szab határt a család kiterjedésének. Az anyai, női szerepek is fontosak, de az apa a család feje, és a gyerekeket is hozzá tartozónak tekintik. A nők függetlenek férjüktől, a saját családjuk – apjuk – oltalma alá tartoznak. A házasságkötés nem szent, csupán polgári cselekedet. A válás megengedett, de ez esetben a gyerekek az apát illetik, feltéve, hogy elértek egy bizonyos kort. A Korán négy feleséget engedélyez, ennek kihasználása napjainkban azonban már nem mondható elterjedt szokásnak, annál is inkább, mert a házassághoz pénz kell: minden feleségnek biztosítani kell külön FORDULAT 37


lakóhelyet, így a királyi családot, és néhány gazdag háztartást leszámítva nem jellemző az egynél több feleség. A családon belül még ma is meghatározóak a törzsi hagyományok, értékek. Ezzel szemben a családok „saját meggyőződésüktől függően akár az iszlám szellemének mindenben megfelelő, de akár teljesen ’nyugatias’ módon is élhetnek, amennyiben persze ez utóbbi megmarad a házuk falain belül” [Rostoványi, 1998. 407. o.] A későbbiekben részletesen is elemzésre kerülő 1982-es törvénykönyv kimondja ugyanis a család lakhelyének szentségét és sérthetetlenségét. Csak a családfőtől függ, hogy mi történik lakásának, házának falai mögött. Napjainkban léteznek liberális és vallási-törzsi értékek szerint élő konzervatív háztartások is. A társadalom alapegységét jelentő és a vallás megőrzésére hivatott családok szintjén tehát egyes változások már végbementek. Egyre több család életvitele halad a szabadságjogok szélesebb körű kihasználása felé, olykor ellentmondva a Korán tanításainak. 2.2 Külföldiek A külföldiek nagy száma azzal magyarázható, hogy az olajkitermelés megindulásával a szaúdi munkaerő alulképzettnek bizonyult. A jól képzett külföldiek betelepülése, a kedvező fizetések kialakulása után tö38 FORDULAT

megesen érkeztek – már nem csak magasan képzett – vendégmunkások az országba. A kilencvenes évekre a kormányzat már az eltávolításuk felé mutató erőfeszítéseket tett. A nem szaúdiak nem minden esetben részesülnek hálás bánásmódban. Rendőrségi túlkapások sorát olvashatjuk a sajtóban, különféle tanulmányokban: „A biztonsági erők vonatkozásában mindig nehézségeket jelentettek a királyságban élő külföldek. Egy átlagos rendőr könnyen elvesztette a türelmét azokkal szemben, akik nem beszélték az arab nyelvet, esetleg ráadásul még írástudatlanok is voltak. A fekete bőrűeket állítólag sokkal kíméletlenebbül kezelik itt, mint Európában, vagy ÉszakAmerikában. A súlyos bűntettekben résztvevőket az őrszobán rettegésben tartják, míg az ügy vizsgálata folyik.” [Library of Congress-Federal Research-Area Handbook SeriesSaudi Arabia, 1990.] 2.3. A nők társadalmi helyzete Az állam megalakulása óta csekély haladás látszik – a nyugati értékek szerint – a nők egyenjogúsítása terén. Ma sem vezetnek nyilvántartást a lány gyerekek születéséről, a bíróságon két nő vallomása egyenértékű egy férfiéval. A mindennapi életben a nőket a férfiak képviselik, hiszen más férfiak nem láthatják őket; mindig szolga kíséri őket, főképp 2003 TÉL


mivel autót sem vezethetnek. Ezzel szemben az eredeti wahhábi hagyománynak, értékeknek ellentmondva tanulhatnak (az egyetemeken már 30% feletti a nők aránya), dolgozhatnak, igaz, a nyilvános élet minden területén szigorúan el vannak különítve a férfiaktól. A tisztaságnak, szűziességnek is fokozott értéket tulajdonítanak a szaúdi emberek a nyugati civilizációkhoz képest. Nemcsak egyéni, személyes becsületnek számít, hogy a nő érintetlen legyen a házasodás előtt, ezt a vallás is megköveteli. A Korán szerint a nők felelősek a csábításért, ezért ezt megelőzendő, kötelező a minden testrészt elfedő ruházat, és a fátyol viselése. Néhány családban ez már elavulni látszik, de az utcákon a szaúdiak még a turistáktól is megkövetelik. 3. Az államforma, a jogrendszer és a vallás kapcsolata Szaúd-Arábia alkotmánya maga a majd másfélezer éves Korán és a szunna. A királyok, mivel a Korán nem szabályozza a kormányzati kérdéseket, különböző szabályokat, rendeleteket hoztak a hatalomgyakorlással kapcsolatban, amelyeknek összegyűjtése és törvénybe iktatása Fahd király nevéhez fűződik. Az 1982. március 1-én hatályba lépett törvénykönyv többek közt rendelkezik a királyi jogkörről, az állami hatóságok jogköréről, lefekteti a tár-

2003 TÉL

sadalmat, a gazdaságot és a vallást érintő alapelveket. A törvénykönyvben nagy hiányosság figyelhető meg a nyugati értelemben vett emberi jogok területén. A törvénykönyv kimondja ugyan a tulajdon szentségét, az otthon háboríthatatlanságát, védi az állampolgárt veszély, betegség, öregség esetén. Kijelenti, hogy az állam mindenkinek munkalehetőséget biztosít, valamint minden egyén számára biztosítja a bírósági eljárást, vagyis senkit nem lehet bizonyított vétség nélkül elítélni. Ám iszlám vallásra épülő állam lévén, a vallásszabadság kimarad a jogok közül, a sajtót cenzúrázzák, a lakosságnak nincsen beleszólása, hogy kik kormányozzák az államot. (Érdekességképpen jegyzem meg, hogy az iszlám vallás kettészakadása idején a szunniták a vezető választása mellett foglaltak állást, ám a királyi cím az államalapítás óta öröklődik.) Sokáig lehetne még sorolni a nyugati demokráciák fontos jellemzőit (azok feltételeit), amelyek hiányoznak a királyságból. [Jerichow 1998] 3.1 A király Az ország államformája abszolút monarchia. A király jogkörét formálisan nem korlátozza sem alkotmány, sem választások, sem bármilyen törvényhozói testület. Mégis, ha formálisan nincs is olyan hatalom, ami a királyi döntéseket befolyásolná, léteznek olyan tényezők, FORDULAT 39


amelyek szigorú korlátot szabnak a királyi önkénynek. Ezek a tanácsadó testület, az ulamá és a királyi család. 1962 óta a királyok rendszeresen megígérték, hogy létrehoznak egy tanácsadó testületet, de a gyakorlatban egyikük sem tett semmiféle lépést ennek érdekében. 1992-ben Fahd király létrehozott egy hatvanfős testületet, ennek tagjait a király választja, feladata nem a törvényhozás és a királyi hatalom ellenőrzése, csak tanácsadó testületként működik. Szerepe mégis nagyon fontos, mert a király a különböző döntéseket minden esetben csak akkor hozza meg, ha konszenzusra jutott ezzel a testülettel. Szintén nagyon fontos még az ulamá beleegyezése a döntésekbe, hiszen a mindent meghatározó vallási alap miatt egyensúly kell, hogy legyen a világi és vallási vezetés között. Az eddigi királyok mindegyikének meg kellett birkóznia ezzel a korlátozó tényezővel. A világi vezetés szükségszerűen ellentmondásba került a vallási vezetéssel minden reformkísérlet folyamán. Az ország haladása érdekében mindkét oldalnak le kell mondania bizonyos törekvésekről, és nem egyszer megesett már, hogy a király csak a „kiskapukat” kihasználva tudta elérni célját. Erre a legközismertebb példa a rádió- és televízióállomások telepítése volt, melyet Abd el Aziz királynak úgy sikerült elérnie, hogy az ulamá csoportja felé a média Koránközvetítő szerepét hangsúlyozta. 40 FORDULAT

A harmadik tényező maga a királyi család, Muhammad ibn Saud, a dinasztia 18. századi megalapítójának apai ágú leszármazottai. Mára a királyi család több mint 20000 főt számlál. A családon belül kialakult klánok különböző befolyással bírnak. 3.2. A bíróságok Az államalapítás idején három meghatározó bíróság volt jelen a félszigeten: Hijazban a török rendszer érvényesült, Najd városában az emír (törzsi vezető) és egy bíró képviselte a törvényt, a harmadik a hagyományos törzsi törvények voltak, melyek a precedensjog alapján bíráskodtak. Az államalapítás után egységesítették a bírósági rendszert. Létrejöttek a „rögtönítélő bíróságok”, amelyek polgárjogi és egyszerűbb bűnügyi esetekkel foglalkoztak, az „igazságügyi felügyelő bizottságok”, amely a nomádokkal foglalkoztak, a fennmaradó ügyek a „saría bíróságok” alá tartoztak. A bíróságok ilyen tagolódása napjainkig fennmaradt, jogkörüket rendeletekben pontosítják. [Al-Farsy 1991] A rendszer a saríán alapszik, mely összegzi a hithű muzulmánok magatartásainak szabályait. Az állam az iszlám világban használt négy iskola közül a legmerevebbet és legszigorúbbat, a Hanbali-iskolát alkalmazza, mely szerint a jog alapja 2003 TÉL


csak a Korán, a szunna és a saría lehet. A sharíában említett bűntények egy részéért előre meghatározott büntetés jár, a másik csoport esetében az ítéletről a saría bíróság, illetve annak vezetője, a kádi dönt. A bíróságon a bűntettek bizonyításához négy férfi tanú egybehangzó vallomása szükséges. Az idők során kialakult, gazdasággal kapcsolatos ügyekben meghatározott kormányhivatal dönt. A többszörös tolvajlást a jobb kéz csonkításával, a házasságtörő nőket megkövezéssel büntetik. Az emberölést a körülményektől függően lefejezéssel, golyó általi halállal is büntethetik, a saría jogot biztosít a vérbosszúra is. [Library of Congress-Federal Research-Area Handbook Series-Saudi Arabia 1990] A bűntények gyakorisága alacsonynak mondható, az esetleges növekedések a külföldi dolgozók számának növekedésével, vagy a munkanélküliség növekedésével hozható kapcsolatba. A törvény kikényszerítésével kapcsolatban jellemző a nem egyforma elbánás, a társadalom egyes csoportjainak diszkriminációval kell szembesülniük. A büntetés-végrehajtás szempontjából fontos megemlíteni a saría mellett a hagyományokat, amelyek a törzsi társadalom korából maradtak fenn.

2003 TÉL

„A nagy vihart kavart esetben, Misa’ bint Fahd bin Muhammad hercegnő házasságtörésért történt 1977es kivégzése kapcsán például nem az iszlám saría bíróság döntött, hanem a hercegnő nagyatyja, Muhammad herceg, aki a törzsi patriarcha jogait gyakorolta, éspedig a tradicionális törzsi szokásjog alapján.” [Rostoványi 1998: 407. o.] A mutawa – vallási rendőrség – az utcákon a saría betartatására hivatott. A legjelentéktelenebbnek, vagy legelavultabbnak, legkönnyebben megsérthetőnek tűnő szabályok megsértése sem kivétel ez alól [Jerichow 1998]. 3.4. Vallás A vallás szerepéről az államalapítás ismertetése, és az ulamá királyt befolyásoló szerepének bemutatása során már szóltam. Jelen bekezdés célja a wahhábi iszlám fejlődése tendenciájának értékelése. Mint említettem, az 1982-es törvénykönyvben a legnagyobb hiányosság az emberi jogok területén figyelhető meg. A jogokat messze meghaladják a kötelességek, melyek nagy része a valláshoz kapcsolódik. A családoknak kötelességük a gyermekeket az iszlám alapelveinek megfelelően nevelni, a törvénykönyv 3. fejezete kimondja, hogy a szaúdi társadalom az Istenhez való hűségen alapszik. A mindenkori király, a kormányzati szervek és minFORDULAT 41


den egyes szaúdi állampolgár fő kötelessége, feladata az iszlám védelme. A kezdeti meghatározó szerep megtöréséről tanúskodik azonban az 1970-es évek végén megjelent Ikhwán (testvériség) fundamentalista szervezet. Az államvallás kritikája odáig fajult, hogy a szervezet elfoglalta, és két hétig megszállása alatt tartotta a Mekkai Nagy Mecsetet. A fundamentalista kritika árulkodik a vallás „elkomolytalanodásáról”. A világi vezetés és az ulemá kompromisszumai egyre inkább a vallás eredeti értékeinek csorbulásával járnak. Ezzel együtt a Szaúd-Arábia-i Királyság legfőbb jellemzője még ma is az iszlám. A királyt a „szent helyek őrzője” cím illeti meg. A társadalom erkölcsössége, az iszlám, Korán, saría betartásának felügyelő szerve, a mutáwik bizottsága minden településen megtalálható. A politikai vezetésnek mindig is egyezkednie kellett a vallási vezetőkkel, akiknek a Wahhab és Szaúd szövetségének megkötése óta meghatározó szerepük volt az állam életében. Az államalapítás óta fő értéknek számító wahhábi tanok mára veszítettek jelentőségükből, viszont a mindennapi életet befolyásoló területeken, még mindig nagy súllyal bírnak. Az alkotmány, a jogrendszer, a társadalom irányítása, fejlődésének korlátozása, vagyis a fejlődés eltitkolásának kényszere mind ezt bizonyítja. A wahhábizmus és az 42 FORDULAT

ezt erősítő törzsi értékek még élnek a állampolgárokban, viszont az ország nyitottsága következtében egyre több kritikus pont kerül napvilágra, melyek megkérdőjelezhetik az eredeti értékekkel való azonosulást. 4. Kitekintés Szaúd-Arábia rendelkezik a Föld kőolajkészletének 23%-ával, így ez az állam a világ legnagyobb olajexportőrje, ő dominálja a nagyhatalmú olajkartellt, az OPEC-et. Az amerikai olajimport ötödét a szaúdi szállítmányok teszik ki. Az olaj miatt kölcsönös függőség alakult ki a két állam között. A majd fél évszázados baráti viszony azonban már a szeptember 11-i terrortámadást (mikor is a 19 merénylőből 13 szaúdi állampolgár volt) megelőzően megromlott. Ennek a legfontosabb oka az izraeli-palesztin konfliktus. Szaúd-Arábia a Közel-Keleten a legbefolyásosabb államok közé tartozik – ez következik a „szent helyek őrzője” státuszából – és a térség „vezető hatalmaként” egyúttal felelősséget érez a palesztinok helyzetéért. A szaúdi vezetés a palesztin politikai törekvések támogatása érdekében egyaránt szankcionálja a „nem megfelelően” viselkedő arab országokat (gazdasági szankciók Egyiptom ellen az 1979-es arabizraeli háború után), és nyugati szövetségét (olaj bojkott az 1973-as októberi háború után). Az elmúlt években sem csökkent a szaúdiak 2003 TÉL


elkötelezettsége: a szaúdi vezetés támogatja a palesztin intifádát, az amerikai vezetés nem kevés bosszúságára. Az utóbbi években az amerikai politikai elit nem volt egységes SzaúdArábia megítélésében. A hivatalos amerikai álláspont szövetségesnek, barátnak tartja az államot. A terrortámadás után, mikor az Egyesült Államok már az iraki beavatkozást fontolgatta, egyesek szemében Szaúd-Arábia minősítése a „szövetséges” felől egyre inkább az „ellenség” felé mozdult el. Az amerikai Védelem Politikai Tanács 2002 júliusi ülésén komoly kritika fogalmazódott meg Szaúd-Arábiával szemben: „A szaúdiak aktívak a terrorizmus hálózatának minden szintjén, a tervezéstől a finanszírozásig, az irányítástól a végrehajtásig, az ideológiai alapozástól a népszerűsítésig” (Népszabadság, 2002. augusztus 6.). A Bush adminisztráció neokonzervatív szárnya SzaúdArábia „kikerülése” felé mutató lépéseket tesz. Az iraki háború kapcsán például nem elhanyagolható körülmény, hogy Irak lefegyverzésével, politikai rendszerének demokratizálásával, de mindenekelőtt egy, a jelenlegi szaúdinál barátibb rezsim hatalomra juttatásával az Egyesült Államok megszerezheti az „ellenőrzést” a világ második legnagyobb olajkészlete felett, ami jelentősen átrendezheti a térség nemzetközi politikai viszonyait – SzaúdArábia hátrányára. 2003 TÉL

Az Irak elleni megelőző csapást Abdullah herceg, a hatalmat gyakorló trónörökös a kezdetekben nem támogatta, későbbi nyilatkozataiban már nem zárkózott el a háború gondolatától, feltéve, ha azt ENSZ BT felhatalmazással kezdik el. 2002 nyarán az állam biztosította az Egyesült Államokat, hogy háború esetén átengedi a légterét, és katonai támaszpontjait, a háború nyílt támogatásától viszont elzárkózott. Nem ismétlődik meg tehát az öbölháborús helyzet. Akkor, 1990 augusztusában, amikor az iraki seregek átlépték Kuvait határát, SzaúdArábia nyomban amerikai segítséget kért. Akkor fő szövetségesnek számított, és a 61 milliárd dollárba kerülő háború költségeinek harmadát állta. Szaúd-Arábia szempontjából a két háború közti fő különbség a fenyegetettség mértékében rejlik. 1990-ben kérdéses volt, hogy az előrenyomuló Irak megelégszik-e a kuvaiti területtel, illetve olajkutakkal, most Szaúd-Arábiának maximum azzal kell számolnia, hogy mint tradicionális Amerika-barát, kap egy-két rakétát. Más a helyzet a nemzetközi közvélemény szempontjából is: 1990-ben mindenki elítélte Szaddam akcióját, és BT felhatalmazással indították meg a szövetséges csapatokat. Most nem volt BT felhatalmazás, és a közvélemény is háború-ellenes. A dolgozatomban bemutatott fejlődés a vallás gyengülő szerepéről tanúskodik. Azonban ebből a tendenFORDULAT 43


ciából nem vonhatjuk le azt a következtetést, hogy Szaúd-Arábia egyértelműen a szekularizáció, a nyugati életmód átvétele, a demokratizálódás felé halad. Az iraki hadműveletek megkezdésekor a vezetés támogatta az Egyesült Államokat, a muszlim közösség azonban nem. A Közel-Kelet történetében eddig nem volt, és most sem lenne meglepő fordulat a fundamentalizmus

térnyerése. Ezt a fordulatot SzaúdArábiában épp annak az államnak a kihívó magatartása, feltétlen Izraeltámogatása, az iraki háborúban (amely következtében feltehetőleg több muszlim hívő veszíti majd életét) betöltött meghatározó szerepe válthatja ki, melytől az eddigi változásokat eltanulták: az Amerikai Egyesült Államok.

IRODALOMJEGYZÉK ANDERS, Jerichow: The Saudi File. People, Power, Politics (Curson Press, 1998.) CIA, The World Factbook, 2002. FOUAD Al-Farsy: Modernity and Tradition. The Saudi Equation (Kegan Paul International Ltd.1991) LIBRARY OF CONGRESS-Federal Research-Area Handbook Series-Saudi Arabia MADAWI Al-Rasheed: A History of Saudi Arabia (Cambridge University Press, 2002.) MAKAI György: Olaj és fegyver az Arab-öbölben (Kossuth, 1975.) ÓNODI György: A Közel-Keleti olaj a világpolitikában (Kossuth, 1978.) ROSTOVÁNYI Zsolt: Az iszlám a 21. század küszöbén (Aula, 1998.) http://lcweb2.loc.gov/frd/cs/satoc.html www.brookings.edu

44 FORDULAT

2003 TÉL

GAZDASÁGI ÖSSZEESKÜVÉSELMÉLETEK ÉS A KONSPIRATÍV ELBESZÉLÉS HARASZTOSI PÉTER

„..Csak jól akarunk szórakozni, mindjárt ma estétől kezdve (...) Ez csak hókuszpókusz. Ilyen ceremóniái vannak a szabad-kőműveseknek meg a rózsakeresztesek társaságának, amelyet Johann Valentin Andrea fantazmagóriáit követve alapítottak. Szinte biztos vagyok abban, hogy leendő krónikáid majdani olvasóinak valamelyike valóban megalapítja majd a Rózsakeresztes evangéliumi biciklisták kis páholyát. És ez így van jól.” Sava Djankonov

A

történelmi események nem véletlenszerűek. Egy kis csoport irányítja azokat, melyek tagjai egy titkos ‘Tervet’ kívánnak megvalósítani. A csoport tagjai nem ismertek, de befolyásuk, kapcsolati hálójuk kiterjedt, céljaik pedig a többség akarata ellen vannak. Ezt a csoportot szokták azonosítani a szabadkőművességgel, az amerikai kormány mögött álló tőkésekkel, a zsidókkal, az illuminátus renddel – a variációk száma végtelen. Az elméleteket, melyek a valóság eseményeit egy ilyen csoport tevékenységével magyarázzák, összeesküvéselméleteknek nevezzük. Talán felesleges mondanom, hogy a történelemkönyvekben nem esik

2003 TÉL

szó semmilyen háttérben működő összeesküvésről. A történelemtudósok által felkínált hivatalos narratíva azonban úgy tűnik, nem bizonyul elegendőnek, hiszen sokan keresnek alternatív magyarázatot a jelenségekre. Vajon miért nem elég a hivatalos magyarázat? Az egyik lehetséges válasz az lehet, hogy a világ eseményei annyira komplexszé és átláthatatlanná váltak, és olyan mennyiségű információval vagyunk körülvéve, hogy egy átfogó egységes magyarázat megalkotása sokkal nehezebbé vált. Tehát egyrészről megváltozott a világ és megváltozott a róla alkotott tudásunk, másrészt megváltozott az arról való beszéd természete. FORDULAT 45

GLOBÁLISAN LOKÁLISAN

A dolgozat erre a problémára próbál rávilágítani az összeesküvéselméletek egy kisebb szeletének, a gazdasági összeesküvések megvizsgálásával. Az elméletek „példányait” az Internet tengernyi forrása közül válogattam ki, elsősorban az amerikai illetve kisebb részt magyar elméletekről lesz szó. A témával kapcsolatban több kérdést szeretnék körüljárni. Milyen jellegűek a gazdasági összeesküvés-elméletek? Miért és milyen gazdasági problémákkal kapcsolatban merülnek fel? Milyen különbségeket lehet találni a tudományos vagy hivatalos és a konspiratív elbeszélés között, akár történetiségről akár a gazdasággal kapcsolatos gondolkodásról legyen szó? Hol adhatnak okot a hivatalos magyarázatok konspiráció feltételezésére? Gazdasági Összeesküvések Az összeesküvés-elméletek általában akkor jönnek létre, amikor a valamilyen kedvezőtlen eseményről nincs vagy csak nem kielégítő a hivatalos magyarázat. A gazdasági összeesküvés-elméletek 'áldozata' a mai gazdasági rendszer, globalizáció és a pénzügyi intézményrendszer. A gazdaság egyre inkább bonyolulttá, átláthatatlanná válik, a hivatalos magyarázatok nehezen érthetőek. Ide tartoznak az olyan jelenségek, mint az ázsiai kis tigrisek gazdasági krízise, az utóbbi tíz évben elharapódzó valutaválságok. Említeni lehet az orosz, a mexikói és az argen46 FORDULAT

tin pénzügyi válságot. Paul Krugman [2002] írja, hogy a világgazdaság és a pénzügyi piacok manipulálhatatlanságába, objektivitásába vetett hit kezd meginogni. Spekulációs támadások érhetnek egy országot, egy valutát. Ez további forrása az összeesküvés-elméleteknek. A válságok és depressziók mögé az öszszeesküvés-elméletek készítői egy konspirációs csoportot, mögöttes érdeket sejtenek. Ezek sora végtelen, kettőt emelnék ki közülük: 1. Az IMF és a Világbank, illetve az összes jegybank egy kiszipolyozó csoport érdekeit szolgálja, akik gazdasági hatalmuknál fogva egy egységes világkormányt akarnak létrehozni. Ez lehet az egységes világhatalomról szóló összeesküvéselméletek, a New World Order22 (Új Világrend) része. Ők terjesztik a globalizmust és a nemzetállamok szétbontását. 2. Az összes bank, a teljes pénzügyi rendszer a zsidó-szabadkőművesség befolyása alatt áll. Ők hozták létre a FED-et és a Bank of England-et is. Ez lehet egy egységes zsidó világállamra való törekvéssel egybekötve vagy anélkül is. Több más elmélet létezik, amely még világvallással, katonai hatalommal és okkultizmussal is keveri az előző kettőt.

22

Pat Robertson: New World Order 2003 TÉL

GAZDASÁGI ÖSSZEESKÜVÉSELMÉLETEK ÉS A KONSPIRATÍV EL-BESZÉLÉS HARASZTOSI PÉTER

Két dolog nyilvánvaló: a krízishelyzetekről szóló magyarázatok meglátásom szerint tartalmaznak egy kritikai fonalat és egy összeesküvő fonalat. Az első a gazdasági rendszerrel szembeni kifogásokat, esetlegesen valós sérelmeket fogalmaz meg, míg a másik elem ezt egy mindent megmagyarázni kívánó hamis vagy legalábbis a hivatalostól eltérő elbeszélési struktúrába helyezi. A konspirációs elméletek tehát egyszerre próbálnak egy másfajta magyarázatot adni mind az intézményrendszerre (gazdaságra, pénzrendszerre, bankokra etc.), mind pedig a történelmi eseményekre. Érthető magyarázat szükségessége Az összeesküvés elméletek egyszerű magyarázatokat adnak, a világot alkotó bonyolult jelenségekre, ezért akár könnyen politikai ideológiákká válhatnak. Ez többek között azért nem szerencsés, mert nehezíti az egészséges és konstruktív vitát. Az egyszerű magyarázat igen csábító, hiszen könnyen érthető és olyan területeket és kérdésköröket kapcsol össze, amire a hivatalos magyarázat nem mindig képes. A gazdaság globalizálódásával és a gazdasági rendszer bonyolódásával már nem lehet ilyen egyszerű magyarázatokat adni. A leírandó valóság nagyon gyorsan változik, az új fogalmak szemünk láttára születnek meg, így pl. a működőtőke-beruházás, az árfo-

2003 TÉL

lyamrezsim, az árfolyamkockázat, a derivatívák stb. A közgazdaságtan elbeszélésmódja ehhez igazodva változott meg. Smith a Nemzetek gazdagságában, Marx a Tőkében még valami egységes gazdasági rendszert próbált leírni. A klasszikus közgazdászok elbeszélésszerűen és közérthetően igyekeztek fogalmazni. Jó példa erre Mandeville a Méhek meséje c. munkája, illetve Adam Smith gondolatai a korabeli ‘klubok’ és a közélet fontos beszédtémája voltak. Még Keynes is ezen közgazdászok csoportját gazdagítja. Stílusa lehengerlő, mondanivalója pedig jól érthető. Legismertebb munkájának egyszerűsített címe, az ‘Általános Elmélet’ jól mutatja: Keynes is az átfogó magyarázatot szorgalmazta. Ma bár a Friedman indította monetarizmus és a Lucas-féle újklasszikus iskola meghatározó irányzatok, nem mondhatjuk, hogy lenne egy egységes gazdasági magyarázat. A közgazdaságtan számtalan aldiszciplínára esett szét, nyelve pedig elsősorban matematikai, statisztikai alapokra tért át, illetve lemondott arról, hogy az egyének cselekvéseinek nem szándékolt következményeként létrejött struktúrákat szándékosnak állítsa be. Egyrészről tehát megváltozott a gazdaság: elsősorban bonyolultabb és átláthatatlanabb lett, másrészről megváltozott a róla való beszéd. Ez a leírás már nem egységes, hanem kisebb részproblémákat próbálja FORDULAT 47


magyarázni minél részletesebben. Mindez alapot adhat az összeesküvés-elméletek születésére, hiszen nincs egy átfogó és közérthető magyarázat. Így van egy hivatalos kevéssé átfogó, bonyolult hivatalos magyarázat, amelyet a saját tudományosságról alkotott kritériumai mentén jön létre, illetve van egy összeesküvő, mindent átfogó egyszerű magyarázat. Ez utóbbi nem mindig követi a tudományosság kritériumait, elsősorban nagy történelmi eseményekhez próbálja kötni magát. A történelmi események azért fontosak, hiszen ezekben lelhető fel a titkos társaságok tevékenységei, hiszen a legtöbb összeesküvés-elmélet szerint a titkos csoport tagjai irányítják ezeket a történéseket a háttérből. Történetiség, tudományosság A posztmodern gondolkodás szerint a történetírók szerepe az, hogy írásos dokumentumok alapján mutassák meg saját elképzelésüket a múltról, emlékeztessenek arra, amit fontosnak tartanak, és próbálják elfelejtetni, amiről úgy gondolják, hogy nem annyira az. [Gyáni 2002] Az összeesküvés-elméletek az elmesélő, ok-okozati viszonyra épülő történelem kategóriáján belül vagy ahhoz hasonlóan jönnek létre, ezért ahhoz, hogy cáfoljuk őket, el kell fogadni ezt a fajta történelem szemléletet. [Akim Bey 1997], azaz felfoghatjuk az összeeküvés-elmélet 48 FORDULAT

készítőit történetíróknak. Látva a legtöbb összeesküvés történelmi legitimáló törekvését és a már emlegetett „tervek” kedvelt historikus beágyazását, ezt a megközelítést fogom alkalmazni a gazdasági összeesküvésekkel kapcsolatban is. A következőkben azt próbálom körbejárni, hogy a kétfajta leírás között milyen tudományosságbeli különbségek lehetnek. A kurrens tudományfelfogás szerint addig érvényes egy állítás, amíg azt meg nem cáfolják. Ezt nevezhetjük a Popper-féle tudományossági kritériumnak. Egy másik elképzelés szerint egy gondolkodási, magyarázati séma addig használható, míg a fokozatosan felgyülemlő, általa nem magyarázható jelenségek, adatok ki nem kényszerítenek egy jobb magyarázóerejű sémát, tudományos gondolkodást. Ez a Kuhn által szorgalmazott elképzelés a tudományos paradigmákról. A hivatalos magyarázatokra fennáll ez a két szemlélet. Ez biztosítja fokozatos megújulást és a vitát. Továbbá a társadalmi (gazdasági) intézmények revideálását és fejlődését is. Ebből kívánkozik, hogy megvizsgáljam e két szemlélet hogyan illeszkedik az öszszeesküvés-elméletekre. A falszifikálhatóság szempontjából vizsgálva meg a (gazdasági) összeesküvés-elméleteket, azt lehet mondani, hogy történelmi elbeszélésként lehet cáfolni a forrás, az írásos em2003 TÉL


lék hitelességét, illetve felhasználásának korrektségét vagy a belőle levont következtetés pontosságát. Ez az elméleteken belül az, amivel meg lehetne dönteni az összeesküvéselméletet. Azonban ez sokszor kevés, hiszen a jó összeesküvés-elmélet lényege egy nyilvánosság számára nem megismerhető szervezkedés feltételezése. Mivel ez titkos, soha nem derül ki róla semmi, minden érintettje tagad. Ez egyfajta logikai ördögi körbe visz, és ezáltal érdemi javulás nem érhető el. Kérdéses továbbá, hogy mennyire alkalmazható a kuhni elmélet a (konspiratív) történelemre, azaz megdönti-e a hivatalos álláspontot az, hogy az adatok nem alkotnak koherens egységet, vagy az a körülmény, ha túl sok megmagyarázhatatlan dolog tűnik fel. Véleményem szerint a történetírás esetében ez a kritérium kevésbé erős. Ennek nem igénybeli okai lehetnek, hanem a tudomány eredményeinek lassúsága, a történelem szövődményes szálainak a kibogozásának nehézsége. A hivatalos történetírás hézagait és hiányosságait a konspirációs írók használják ki. Az összeesküvés-elmélet egyik alapköve, hogy az ún. „kóbor adatokat” is képes magyarázni, és éppen ezek azok, amelyeket a hivatalos történészek megpróbálnak elfelejtetni. Ennek a legjobb példáját a Kennedy-gyilkosság, melyre Schwartz [1992] szerint a tengernyi

2003 TÉL

ellentmondó adat okán nem fogunk megoldást találni. Problémás Intézmények egy konkrét elmélet alapján Eddig azt néztem, hogy általában milyen lehet egy alternatív magyarázat a történelmi eseményekre. Illetve próbáltam rávilágítani arra, hogy a két magyarázat belső struktúrájában is eltérések vannak. A következőkben arra keresném a választ, hogy mik lehetnek azok a problémás, elsősorban intézményi rendszerrel kapcsolatos konkrét hivatalos magyarázatok, amelyek összeesküvés-elméleti gondolkodásra adhatnak okot. Mi az, amire a konspirációs szerzők új magyarázatokat keresnek. Mindehhez egy konspiratív jellegű elméletet hívnék segítségül: a forrás Drábik János internetes írása lenne, mely a „Novus Ordo Seclorum23 – Az új világrend – Vane nemzetközileg megszervezett pénzhatalom?” címet viseli. A sok elmélet közül azért választottam ezt, mert általa megismerhető a mai világban fellelhető gazdasági monetáris összeesküvés-elméletek jelentős része. Drábik a legtöbbjüket ugyanis saját elméletébe olvasztja. Mindenekelőtt vázlatosan ismertetném az elméletet.

A latin kifejezés az amerikai papírpénzről vett idézet, utalva a monetáris jellegére az összeeküvésnek 23

FORDULAT 49


Drábik egy nemzetközileg megszervezett, önérdekkövető (itt lehet őket gonosznak tekinteni) összeesküvőket feltételez, akik képesek irányítani a világ pénzügyeit. A cikk szembe kíván helyezkedni ’Az ezredévi nagy borzongás’ c. tanulmányával [Csontos et. al. 1997], kimutatni azt, hogy a nemzetközi pénztőke igenis szerveződni képes. Az összeesküvőket a HÁLÓZAT néven emlegeti, és mint egy korábbi [Drábik 2002] tanulmányában azt hangsúlyozza, a hálózat mögött nem áll népcsoport, vallás. A hálózat maga nem titkos, de integrál titkos és még titkosabb szervezeteket. Itt kezdődik az összeesküvés-elmélet. Drábik kiindulópontja Carroll Quigley24 egyik tanulmánya, ebből meríti az első összeesküvést. Cecil Rhodes (1853-1902)25 a milliárdos országalapító, akinek a brit birodalom szupremitásának fenntartása volt az álma, alapított egy ösztöndíjat és egy szabadkőműves páholyt. Az ösztöndíj a volt brit gyarmatbirodalom országaiból segíti a diákok oxfordi tanulmányútjait. Az ösztöndíjban 197726 óta az angol kormány rendelkezése nyomán nők is részt vehetnek. Drábik szerint ez az ösztöndíj lenne a nemzetközi összeesküvés melegágya, melyhez szorosan 24 Carrol Quigley: Tragedy and Hope; Macmillan, New York 1965 25

http://www.cecilrhodes.net/biography.html 26 http://www.rhodesscholars.com 50 FORDULAT

kapcsolódik az angol és az amerikai külügyi intézet, a Council on Foreign Relations [CFR]. A második pont a CFR köré kapcsolódik. A CFR befolyása olyan nagymértékű, hogy a legjelentősebb amerikai elnökök mind az ő támogatottságukat élvezték. Ezáltal kulcspozíciókat szereztek meg az amerikai szövetségi vezetésben. A tanulmány ideje alatti Clintonkormány különösen CFR által irányított, hiszen maga Clinton is Rhodes ösztöndíjas volt. (Egy másik forrás szerint ehhez sosem voltak elég jó jegyei.) A CFR befolyással bír más szervezetek, a CIA, FBI felett, továbbá fenntart egyetemi diákszervezeteket: Skull and Bones Order. A CFR alapítói és főbb vezérei birtokában van az amerikai jegybankcsoport, a Federal Reserve System (FED). A harmadik fonál, ami számunkra izgalmas, az amerikai jegybank esete. A FED nemcsak hogy egy titkos szervezet befolyása alatt áll, de magánkézben van és pénzteremtésből szerzett bevétel és a hitelnyújtás okán kért kamat mind a pénzügyi elitet gazdagítja, sanyargatva ezzel a nemzetgazdaságot. „Ezzel a legnagyobb hatalmat jelentő állami felségjog néhány pénzember magánprivilégiuma lett” - írja Drábik (u.o). Ez a vád, bár a szóban forgó tanulmányban nem szerepel, de mind az angol jegybankra, mind pedig az IMF-re és a Világbankra fennáll. 2003 TÉL


A Hálózat célja a világgazdasági uralom és manipulációja, nemzetköziesedés és a szabad tőkeáramlás biztosítása. Aki pedig nem engedelmeskedik, vagy szembefordul a spekulációs tevékenységgel azt a rendszer keményen megbünteti. Ennek a részese az IMF, aki a magánbefektetők érdekeinek legnagyobb védelmezője, hiteleket adva az adós országoknak, hogy a magánbefektetőknek az adósságukat törleszteni tudják. Azaz megóvják a befektetőket attól, hogy viseljék a döntéseik következményeit akkor is ha az veszteséggel járna. A hálózat részeként léteznek a jelentősebb bankok is, a banktitkot emeli ki mint a „hálózat” konspirációjának legfőbb elemét. Megállapítja a nemzetállamok jelentősségének csökkenését, s hogy azok helyét és szerepét a multinacionális cégek veszik át. Az új világrendet, korporációs államok hatalmi központjaként vízionálja, melyet a pénzügyi és politikai integrált elit kormányoz egyfajta diktatórikus demokráciaként fogja fel. Felhívja a figyelmet a szerinte szükséges nagyobb társadalmi ellenőrzésre, a nemzetállami szuverenitás erősítésére és kamatmentes pénzrendszerre lenne szükség. Az új világrend létrehozása mögötti szervezkedésnek Drábik a szabadkőműveseket és az illuminátusokat nevezi meg. A szerzőnek gondot okoz a hivatalos és az összeesküvő narratíva viszonya. Véleménye szerint nem lehet egy összeesküvés, egy monetáris 2003 TÉL

manipuláció lehetőségét kizárni, mert azt bizonyítani a jelenben nem tudjuk. Fájlalja, hogy senki sem kutatja egy hálózat létét a mindennapi események mögött. Magyarázatra szorul Az elmélet igen átfogó, bár nem minden részében hasonló mélységig kidolgozott. Az írás azért izgalmas, mert jól érzékelhető benne a tudományos érvelés és a misztifikáció. Cáfolni rendkívül nehéz lenne, de pár elemet szeretnék kiemelni, amelyek problémásak a szerző számára. Ezek lehetnek azok, amelyek alternatív magyarázatot igényelnek, illetve konspiráció feltételezésére adhatnak indokot: (i) kamat és hitelrendszer, a (ii) bankrendszer és banktitok, pénzteremtés mechanizmusa. Alapvetően a gazdaság monetáris szférájáról van szó, ami meglehetősen bonyolult és nehezen átlátható. A továbbiakban az első két témát próbálom meg jobban megvizsgálni. Jegybankok A bank és a jegybankrendszer sok szereplőt érintő, összetett gazdasági rendszer. Fejlődése, kialakulása során eredeti funkciója is sokat változott, és működési mechanizmusa is módosult. A bankrendszert ma már nem lehet csak olyan egyszerűen leírni, mint pl. a múlt században. A pénzrendszer már árupénzrendszer, ami nem arany alapokon működik, FORDULAT 51


nincs materiális, kézzelfogható pénz, aminek az értékét ritkasága adja meg. A bankrendszer egésze és a pénzteremtés nem magyarázható el, törvényi, jogi, számviteli, történelmi, gazdaságelméleti szempontok nélkül. Ez a magyarázatokat is meglehetősen bonyolulttá teszi. A konspirációs elméletek bankrendszerrel kapcsolatos problémáira Edward Flaherty és Gerry Rough próbál meg magyarázatot adni, illetve igazolni próbálják, hogy sem az angol, sem pedig az amerikai jegybank nem összeesküvés révén jött létre. Az Angol Jegybankról Gerry Rough végzett kutatásokat a hiedelmek eloszlatására. Rough történeti, tudományos szempontból állt neki a források elemzésének. Az alapállítás tehát, az angol bank (és FED is) összeesküvés útján jött létre, hogy papírpénzt bocsásson ki, melynek értéke és létrehozási költsége szinte semmi, mégis kamatot kér rá. A fedezetül szolgáló aranyt pedig lassan összegyűjtik, koncentrálják. Ez a konspiráció az országok feletti pénzügyi irányítás megszerzésére és vagyonharácsolásra épül. Gerry Rough [1997a, 1997b, 1997c], miután tanulmányozta a konspirációs irodalmat, annak belső ellentmondásaira és a hivatalos történetírással való súrlódásaira mutat rá. A konspiráció szerint az angol jegybankot William Paterson és cimborái titkos megállapodás útján hozták létre. A hivatalos történet52 FORDULAT

írásban ezek nyilvános részvényjegyzés mellett jöttek létre, tulajdonosainak sokaságát, ha nem is teljesen, de nagyrészt fel lehet tárni. Az angol bank esetében pl. tudjuk, hogy 1330 személy jegyzett részvényt, többek között az angol király és királyné (...), Duke of Leeds, Duke of Devonshire, Earl of Pembroke (...) [Rough 1997c] Az összeesküvők nevei tehát nyilvánosak, ami sérti egy jó konspiráció titkossági kritériumát. Az összeesküvés-elmélet, valószínűleg, hogy kellően felkészült alternatívája legyen a hivatalos narratívának, ugyanazon tudományos kritériumoknak próbál megfelelni. Ilyen pl. az idézés és a hivatkozás korábbi művekre, melyek legitimációval és a visszakereshetőség lehetőségével kecsegtetnek. Rough kutatásaiból azonban arra következtethetünk, hogy az összeesküvés irodalma igen zárt, azaz a szerzők gyakran egymásra hivatkoznak, illetve ha a hivatalos elbeszélésből kölcsönöznek, azt pontatlansággal, esetleg csúsztatással teszik. A zárt hivatkozási rendszerrel részben nincs semmi probléma, hiszen ezt a hivatalos történetírást vizsgálva is gyakorta felfedezhetjük. A probléma ott lenne, ha a hivatkozás alapja valótlan: erre lehetne példa a Ción bölcseinek jegyzőkönyvre való hivatkozás. A második problémára Rough számtalan példát említ, mind a négy hivatkozott irodalomban. A 2003 TÉL


szövegkörnyezetből való kiragadásnál előfordul az is, hogy egy állítást olyan adat támaszt alá, amely sem helyben, sem időben nem illeszkedik az adott problémához. Ez a kutatás sekélyességét, illetve a forrás manipulatív eszközként való használatát jelenti. Míg Rough alapvetően a Bank of England problémáját járja körbe, addig Flaherty az amerikai problémákra koncentrál. Flahertynek három alapvető problémája van az összesküvés-elméletekkel. (i) az általuk végzett kutatómunka szegényes (ii) sokan terjesztik az összeesküvéselméleteket anélkül, hogy valósságukról meggyőződnének (iii) energiát és figyelmet vonnak el a valós problémák megoldásától, aktivizálva politikailag tehetetlen (inert) embereket. Flaherty is érzékeli a tudományosság, a cáfolhatóság kritériumának problémáit, ezért csak tényadatok, a történelmi narratíva hamisságával és pontatlanságával kívánja aláásni az összeesküvés-elméletek hitelét. A rengeteg problémából, amivel Flaherty foglalkozik, csak párat emelnék ki: A Federal Reserve Act elfogadásának és az amerikai jegybank létrejöttének körülményeit, a kamatmentes pénz körüli hiedelmeket. A jegybank megalakulásának előzményeit tisztázva először a 1863-as és 1864-es nemzeti bank törvények keletkezési körülményeit 2003 TÉL

vizsgálja meg. Az USA-ban ekkor minden államilag bejegyzett banknak kibocsátási joga volt, amely engedélyezte a bankók nyomását és forgalomba helyezését. Ebből következően nem volt egységes valuta a gazdaságban. Itt két érvet lehet megemlíteni, amely elég erős ahhoz, hogy a törvényt ne konspirációnak, hanem államérdeknek tüntesse fel. Az egyik a vitatható gazdasági hatékonyság, amely elősegíti a termelés és a kereskedelem fejlődését. Ez az érv persze gazdasági összeesküvés szempontjából kevés. A másik felhozható érv az amerikai polgárháború egységes valutával való könynyebb finanszírozása. Természetesen ez nem jelentette a bankok megszűnését, csak az egységes valuta bevezetését. Pénzkeresleti és strukturális problémák továbbra is akadtak. Itt lép be az alapítással kapcsolatos konspiráció második eleme. A nemzeti törvénnyel létrehozott rendszer piramidális felépítésű volt, azaz a vidéki kisbankok a városi nagyobb bankokban tartottak betétet, azonban a nemzeti bankoknak nem volt összefogó szervezete. Így alapvetően a kis bankok közvetítette betakarításhoz, terményeladáshoz és vetéshez kötődő fluktuáció sorozatos pénzügyi válságokat idézett elő. 1873, 1884, 1893, 1907. Ez utóbbi válság esetében a New York-ban székelő nemzeti bankoknak sikerül a Morgan Banktól kölcsönt felvennie és könnyebben átvészelnie a válságot. Ez adta az ötleFORDULAT 53


tet egy végső hitelező létrehozására. Ez lett a FED. Felállítását 1907-től 1913-ig tartó vitaidőszak előzte meg, mind a törvényhozásban, mind pedig a közgazdászok köreiben. 1913–ban a Jekyll Island-i zártkörű megbeszélés dolgozta ki az első reformjavaslatot. Zártkörűsége miatt lett a konspirációs irodalom kedvelt eseménye. Azonban a javaslat nyilvánosságot kapott és a Kongresszus elvetette törvényes megvalósítását. Wilson 1913 karácsonyán egy másik átdolgozott kongresszusi vita után elfogadott törvényt írt alá. Ha össze akarom foglalni a jegybankokkal kapcsolatos összeesküvés-elméleti fogódzókat, akkor a fentiek alapján ilyenek lehetnek az alapítás körülményeinek kevéssé ismert vagy nagy utána járást igénylő részletei, illetve az e körül versengő gazdaságtörténeti munkák különböző adatai, forrásai. Fontos a pénzrendszer és a banki funkciók folyamatos változásának nehéz követhetősége, illetve ezen funkciók megszaporodása. Az amerikai esetben ehhez járul még az intézményrendszer kidolgozásának „zártsága”. Kamat Drábik elméletében központi szerepet játszik a pénz teremtését kísérő kamat, mellyel a jegybank a pénzkeresletet szabályozza. A kamatmentes gazdaság koncepciója azonban kidolgozatlan, véleményem szerint teljesen félreviszi a nyugati gazdasá54 FORDULAT

gi intézményrendszer esetleges megreformálását szorgalmazó kritikát. Alapvetően két forrást tudnék megemlíteni, amely alapja lehetne egy kamatmentes gondolatnak. Az egyik a Local Exchange Trading System (LETS), amely kanadai kisközösségek által használt kiegészítő pénzrendszer. Ez a rendszer azonban valójában csak kis mennyiségű tranzakciók idő és térbeli elhalasztására. A másik forrás az ún. iszlám gazdaság. Arab közgazdászok és vallástudósok próbálnak felállítani egy olyan alternatív gazdasági rendszert, amely az arab országok modernizációját a nyugati kultúra átvétele nélkül próbálja megoldani. A Korán előírásait megtartva, amely tiltja a kamatszedést, kialakítani egy alternatív fejlődési modellt. Azonban az „iszlám gazdaság” elmélete Rostoványi [1998] szerint egyáltalán nem alkot egységes képet, bár léteznek befektetési alapok mintájára működő ún. Iszlám bankok. A kamat hivatalos magyarázata, a befektető kockázatának ára, illetve a tőke ára. Kamat hiányában a pénz végtelen erőforrássá, termelési tényezővé válna. Az érvényben lévő gazdasági rendszert alapvetően kellene megváltoztatni kiiktatásához. A kamat ui. a gazdaságban a tartalékolás eszköze, szabályozza a pénzkeresletet, illetve fogyasztási időpreferenciát alakít ki. A kamat esetében az lehet a fő probléma, hogy a kamat nem csak a mindennapi hitele2003 TÉL


zésnél jelenik meg, amelynek a magyarázata egyszerű, hanem makrogazdasági szinten is, beruházási döntésekhez, illetve portfólió kialakításokhoz nyújt döntési segítséget, ahol a szerepe sokkal komplexebb, kialakulása nehezebben magyarázható. A konspirációs feltételezést erősítheti még a banktitok léte, amely már nevéből adódóan is gyanút kelt és a tudásból való kirekesztettséget szimbolizálhatja. Hasonló szerepe lehetne egy ipari, üzleti titoknak is. Összegzés Dolgozatomban azt a kérdést próbáltam körüljárni, hogy mik lehetnek a gazdasági összeesküvések kialakulásának okai. Azt feltételeztem, hogy a gyorsan változó gazdasághoz társult egy megváltozott beszédmódú magyarázat, amely egyrészt új fogalmakat használ, másrészt kevéssé közérthető, és nem törekszik általános magyarázatokra. Ebből kö-

vetkezően okot adhat egyszerűbb magyarázatok, összeesküvés-elméletek kreálására. Az összeesküvéselméletek régi magyarázatokból kiindulva, történelmileg próbálnak magyarázatot keresni ok-okozati viszonyokat kutatva. Drábik egy ilyen elméletén keresztül próbáltam felkutatni azokat a gazdasági intézményeket, amelyek magyarázata hiányos lehet. Itt a kamat és a jegybankrendszert tekinti a leginkább kritikus tényezőknek, ezeknek próbáltam elsősorban a végére járni. Mindkét esetben azt találtam, hogy a probléma egyik gyökere a történeti beágyazatlanság, azaz mind a két fogalom nagyon sokat változott az elmúlt 200 évben, és hajlamosak vagyunk ezeket összemosni. Így pl. a jegybank esetében azt, hogy nem a mai kétszintű bankrendszer részeként jöttek létre. További problémát okoz elsősorban a bank esetében a funkciók halmozódása.

IRODALOMJEGYZÉK BEY, HAKIM [1997] The Ontological Status of Conspiracy Theory In: http://www.t0.or.at /hakimbey/conspire.htm CSONTOS LÁSZLÓ - KIRÁLY JÚLIA - LÁSZLÓ GÉZA [1997] Az ezredvégi nagy borzongás Közgazdasági Szemle, XLIV. évf., 1997. július.augusztus (569-596. o.)

2003 TÉL

FORDULAT 55


CSONTOS LÁSZLÓ - KIRÁLY JÚLIA - LÁSZLÓ GÉZA: [1997] Elfajzott-e a pénzügyi rendszer? BESZÉLŐ - 1997. Július; III. folyam, II. évfolyam, 7. szám DJANKONOV, SAVA: Zarándokút Daramsalába; In: Svetislav Basara [2000] feljegyzések a biciklistákról, József Attila Kör, Budapest DRÁBIK, JÁNOS [200227] Novus Ordo Seclorum – Az új világrend – Van-e nemzetközileg megszervezett pénzhatalom? In: http://miep.hu/bocskai/anyag/novus.htm FLAHERTY, EDWARD [200228] Debunking the Federal reserve conspiracy Theories (and other financial myths) In:http://familyguardian.tzo.com/subjects/moneybankn g/ ROUGH, GERRY [1997A] Bank of England Conspiracy?, In: http://www.floodlight.org/theory/contents.html ROUGH, GERRY [1997B] First Bank of The United States, In: http://www.floodlight.org/theory/contents.html ROUGH, GERRY [1997C] More evidence on the Bank of England: Part One and Two In: http://www.floodlight.org/theory/contents.html GYÁNI, GÁBOR [2002] Történelem és a Posztmodern c. előadása TEK 2002. április ROSTOVÁNYI, ZSOLT [1998] Az iszlám a 21. század küszöbén; Aula Kiadó Kft. SCHWARTZ, JEFF [1992] Postmodernity, History, and the Assassination of JFK, In: http://karws.gso.uri.edu/JFK/higher_criticism

27 28

Az internetről való letöltés dátuma Az internetről való letöltés dátuma

56 FORDULAT

2003 TÉL

TŐKEÁRAMLÁS ÉS FÜGGŐSÉG A TRANSZNACIONALIZÁLÓDÓ VILÁGGAZDASÁGBAN MÉSZÁROS ÁDÁM

A

hazai közvélemény csak az utóbbi hónapok „gyárbezárásai” kapcsán döbbent rá arra, hogy az elmúlt bő egy évtized sikertörténeteként aposztrofált működőtőke-beruházások nem csak a mindenki által jól ismert előnyökkel és hátrányokkal járnak a nemzetgazdaságok számára, hanem a függőséget is erősítették, s éppen a transznacionalizálódó és globalizálódó világgazdaság révén állították/állíthatták kész tények elé a gazdaságpolitikát. S bár természetesen minden kritika csak a működőtőke szükségességének fényében tehető, a modernizáció, világgazdasági integráció, tőkehiány orvoslása és egyéb – mindazonáltal igaz és elfogadható – közhelyek mentén tárt karokkal fogadott vállalatok egyszeriben forrónak érzik a talajt a lábuk alatt, rávilágítva ezzel a nemzetgazdaságok sebezhetőségére és a függőség legkülönbözőbb szintjeire. 2003 TÉL

A globális tőkeáramlás magyarázatairól szóló könyvtárnyi irodalom mindenki által ismert tételeivel és elméleteivel nem kívánok foglalkozni, feladatomnak tekintem viszont néhány olyan gondolat megemlítését, amelyek a függőség mai problémáinak megértéséhez nyújtanak segítséget, illetve amelyek a transznacionális vállalatelmélet beruházási kérdéseivel foglalkoznak. Globális terep – globális játékosok Bármilyen tautológiának tűnik is, meg kell jegyezni, hogy a ’90-es évek elejének beruházásait sem csak a semmiből (illetve a profitból) eszközölték: a termelés áthelyezésének későbbiek során kifejtett menetét, az érme másik oldalát, a tőkekivonás és a telephely-áthelyezés kérdését boncolgatni a transzformációs dicsőség fényében úszva és a nagy középeurópai versenyfutás közepette kevéssé tűnt „időszerűnek”. FORDULAT 57


Pedig „a tőke jön – és megy” [Csáki, 2001]. Az okok feltárásánál adós maradok a tényezők leírásával, amelyek miatt a működőtőke Magyarországot választotta, s annak elemzésével is, hogy konkrétan melyek megváltozása késztet egyes vállalatokat a termelés kitelepítésre. Milyen is a transznacionális beruházási politika és stratégia?29 Nyilvánvaló, hogy a külföldön termelő vállalatok, különösen a transznacionálisok, bizonyos időközönként újraértékelik a beruházást, illetve a vállalati stratégiát. Minden egyes újraértékeléskor fennáll a telephely továbbtelepítésének a veszélye. A hazai példánál maradva: a beruházó a megtérülési ciklus végén, illetve az elvárt haszon realizálása után mindenképpen értékel, összevet és visszacsatol. (Az értékelés és elemzés természetesen folyamatosan zajlik, az IT korában mindez egy gombnyomást jelent, azonban a telephelyre vonatkozó döntés legelső „adandó alkalma” ez az időpont). Ebből következik, hogy immár versenyképességi téKoncentráljunk kizárólag a transznacionális vállalatok beruházásaira, nem feledve azt, hogy a működőtőke-beruházások jelentős hányada kis- és középvállalatoktól származik. Ez az írás nem tesz különbséget multiés transznacionális vállalat között. Transznacionálisnak nevezi azt a vállalatot, amelynek működése több nemzetgazdaságra terjed ki, üzletpolitikája pedig a vállalat összműködésének eredményességét tekinti céljának. Hogy az anyaország érdekei hogyan jelennek meg, arról a későbbiekben szólok. (A fogalmak összemosása ilyen szempontból szándékos.) 29

58 FORDULAT

nyezővé válik a befektetési ciklus gyorsítása: a gyorsabb megtérülés és a minél hamarabbi újraértékelés lehetősége előnnyé válhat a versenytársakkal szemben [Kozma, 2001.] Mindez túl egyszerűnek hangzik, csakhogy a technológiai fejlődés révén egy újabb, méghozzá kulcsfontosságú dimenziót is figyelembe kell venniük a vállalatoknak. A telephelyi ciklusok nem esnek egybe a technológiai ciklusokkal, és bár az értékelés mindkettőre vonatkozhat, a termelés eszközei értékesek és nehezen lecserélhetők, a telephely csupán egyes előnyök és tranzakciós költségek összessége. Az eredmény adott esetben a termelés áttelepítése. A felvásárlások és a portfoliószemléletmód, mint majd látni fogjuk, éppen ennek a ciklusnak a lerövidítését szolgálják – nem is eredménytelenül. A telephelyi ciklusok lerövidítése mellett a technológiai ciklusok elnyújtása [Rozsnyai, 2002], a meglevő tőkék és berendezések minél hosszabb idejű működtetése is egyre gyakoribb telephelyváltoztatásra készteti a vállalatokat. Mit jelent tulajdonképpen a multinacionális és a transznacionális stratégia? A fent vázolt tőkeáramlási „etológia” magyarázható-e a stratégiai menedzsment szempontjából? A kérdés már csak azért is bonyolult, mert a hatalmi viszonyok átalakultak, már nem csak az anyaországtól való függés (tudatosan az érdekeiben cselekvés) kérdőjelezhető meg, hanem a vállalatok 2003 TÉL


irányítása, meghatározott nemzetisége is. [Gergely, 2000]. Ugyanakkor a „3T” stratégiai rendszerében, ahol a vállalati dimenziók hármas egysége, vagyis a terület, tevékenység, termék hármas érvényesül, a befogadó ország csupán egy olyan dimenziót jelent, amelyet a másik kettőhöz „igazítanak”, vagyis a tevékenység területét (helyét) szabadon változtathatják; a core competence szinte mindig a termékből vagy tevékenységből származik. Ebben a többváltozós portfolió-modellben mindhárom T könnyen változtatható. Ennek megnyilvánulási formái az outsourcing, az üzletágak vétele és eladása, illetve a telephelyváltoztatási döntések. A képlet egyszerű: a termékek és a tevékenységek önmagukban is értékelhetők, erőforrásigényük tervezhető. Egy adott telephely melletti döntés természetesen nem végleges, a ciklus kezdődhet elölről. Sőt, adott esetben a telephelyi ciklus az, amely a többinek alárendelődik, még gyakoribbá téve ezzel a vállalati egységek áttelepítését. A posztmodern vállalat filozófiája ennek gyökeresen ellentmond: a lokális tudás és tanulás, a tevékenység helyének fontossága a vállalati stratégia egyik sarokköve; a partneri, szimbiotikus viszony előfeltétele az új típusú hálózatosodásnak, a szervezeti tanulásnak, vagyis mindannak, ami az új gazdaság vállalati vetületéhez

2003 TÉL

hozzátartozik. [Kocsis – Szabó, 2000] A vállalatok globális optimalizálása nem csupán a termelési lánc egyes (többnyire munkaigényes) lépcsőfokainak vagy a szervezet néhány divíziójának értékelésére és szükség esetén áttelepítésére vonatkozhat. Nem kis részben az információs technikának és a vele együtt járó vállalatirányítási szemléletváltozásnak köszönhetően a teljes szervezet, annak minden tevékenysége „globalizálható”. Néhány példa arra figyelmeztet: már a K+F-részlegek is a globális kirakósjáték részei lehetnek. És talán ez az a pont, ahol a hagyományos portfoliószemlélet „feloldódhat” a posztmodern vállalati filozófiában: ezen tevékenységek és divíziók jobban igénylik a glokális tudást, és mindazt, amely a posztmodern vállalat sajátja. Ez a függőségi viszonyokat egyenlítheti ki: a vállalatnak és a befogadó országnak ebben az esetben már kölcsönösen szükségük van egymásra, az egyoldalú függést és kiszolgáltatottságot felválthatja az együttműködés kényszere, sőt, felismert szimbiotikája. Mindezzel azonban nem csak az a baj, hogy nagyon távolinak hangzik, illetve alig-alig találunk példát megvalósulásukra, hanem az is, hogy nagyon kevés tevékenység-szervezeti egység alkalmas erre, szükség lenne a teljes vállalat átstrukturálására, a vezetési filozófia megváltoztatására, kérdéses, hogy a piac értékeli (megfizeti)-e ezt.

FORDULAT 59


A mai technikai-technológiai fejlődés egyre markánsabban irányítja rá a figyelmet a befogadó országba települő tevékenység minőségére. Ez az a pont, ahol a – technológiai értelemben vett – függőség és a működőtőkétől remélt „big push” ellentétbe kerülhet egymással. A potenciális pozitív hatások (tekintsük most csupán az egyszerűség kedvéért az előre és hátrafelé irányuló vertikális kapcsolatokat) nagyban függenek a betelepülő tevékenység technológiai színvonalától. Amennyiben ez alacsony, a modernizáló hatás szükségképpen korlátozott, csak egyfajta mennyiségi növekedés mehet végbe, technológiai függőség nem alakul ki. Relatíve magas technológiai színvonal betelepülése esetén – bár az enklávésodás veszélye és az adaptációs nehézségek is nagyobbak, valamint „minőségi kapcsolatokat sem könnyű kialakítani – a termelési vertikumba bekapcsolódó hazai vállalatok kezdeti technológiai függése óriási. Idővel azonban ez csökkenhet, a kapcsolat ugródeszkát jelenthet a világpiacra. Globális terep – kispályás játékosok Bár a függőség mint a fejlődő országok jellemzője vonult be a közgazdasági gondolkodásba, a világgazdaság szereplőinek megváltozott erőviszonyai miatt érdemes elgondolkodni azon, hogy ma mely szereplők kerülhetnek függőségbe, és kik a domináns szereplők. A tőke jellegzetes 60 FORDULAT

mozgástere a világpiac, s ma már állíthatjuk, hogy a nemzetgazdaságok (pontosabban a nemzetgazdaságok többsége, illetve a régiók) ebben a rendszerben szükségképpen alárendelt szerepet játszanak, méghozzá két alapvető ok miatt: a gazdaságpolitika „aktív és direkt” kezét a liberális nemzetközi szabályozás gyakorlatilag megkötötte; a transznacionális vállalatok tevékenysége az anyaország érdekeit sok esetben csak mintegy pozitív externáliaként szolgálja. „Csak bajban ismerszik meg a barát” – tartja a mondás, csakhogy a válságos pillanatban az egyébként az utolsó pillanatig kitartó svéd Ericsson is a vállalat túlélését választotta a jóléti állam maradványainak hazai dédelgetése helyett. A példákat sorolhatnánk, azonban a transznacionális vállalatokat mint a világgazdasági játéktér önálló, öntörvényű és saját profitjukat maximalizáló szereplőket figyelmen kívül hagyni lehetetlen. A transznacionális vállalatok jól ismert előnyei a többi vállalattal szemben azok növekedését eredményezik, a felvásárlások és összeolvadások pedig hatalmas mértékben gyorsítják a folyamatot. Stephen Hymer a növekvő vállalatméretet a monopolkapitalizmus egyik alapvető törvényének tekinti [Gilpin, 2001]. A transznacionális vállalatok mint önálló hatalmi tényezők egyre nagyobb szerepet játszva, fontosságuk tudatában – ne feledjük az egyébként teljesen érthető globális versenyt a 2003 TÉL


működőtőke vonzásáért – már nem csak a fejlődő, kis, stb. országokat tarthatják függésben. A fejlett országok is meg-megízlelik a nagyvállalati döntések hátulütőit, azonban a pozitív externáliák nagy része természetesen náluk csapódik le. A függés értelmezésénél induljunk ki Furtado alrendszer-elméletéből, s egy példán keresztül vizsgáljuk meg egy alrendszer működését! „Az erőforrások elosztásának – a neoklasszikusok által feltételezett – ’optimuma’ az elmaradott gazdaságokban szükségszerűen abból a jövedelemelosztási szerkezetből származik, amelyet viszont az állandó strukturális heterogenitást eredményező függőségi folyamat határoz meg” [Szentes 1980, p. 67.]. Vagyis a függőséget az alrendszerekre gyakorolt hatás alapján is értelmezhetjük, nem hagyományos, nemzetközi (nemzetek közötti) kapcsolatokról van szó, hanem alrendszerek globális kapcsolatáról. Bár véleményem szerint Furtado téved abban, hogy a függés viszonyait nem lehet értelmezni a nemzetgazdasági rendszer viszonyai közt, gondolata, miszerint az egyes alrendszereket külön-külön vizsgálni kell, illetve az egyes alrendszerek a globális rendszerekbe illeszthetők, figyelemre méltó, a későbbiek szempontjából döntő fontosságú. Példaként említi meg a helyi vállalkozók függőségre kárhoztatását. Gondoljuk tovább állítását! A helyi tőke megerősítése azóta is élő probléma: hogyan lehet a „belföldi” kapitaliz2003 TÉL

mus kibontakozását elősegíteni? A korteni globalizációkritika éppen ennek a helyi kiskapitalizmusnak az erkölcsi fölényét hirdeti, a kis-és középvállalkozások fejlesztésének gazdaságpolitikai jelszava is ezt a célt takarja. Persze a megerősítés és a függés csökkentése adott esetben egymásnak ellent is mondhat. A transznacionális vállalatok monopolizáló, illetve monopszóniára kényszerítő termelésszervezői elvei (egy termék – egy beszállító elv, kizárólagos beszállítói szerződések, stb.) a beszállítók esetében a legteljesebb egyoldalú függőséget erősítik. (A puszta technológiai függés leírásánál a kiugrás lehetőségét még természetesnek tételeztem, mint látni fogjuk, a helyzet ennél bonyolultabb.) Kérdés az, hogy ebben az esetben mennyire válik lehetővé a helyi tőke megerősödése. Függőségért cserébe szerény, kőkemény, de legalább biztos üzletmenet – a példák ezt sugallják. A kiugrás lehetősége csak kivételes esetben adott, a fő részegységek szállítói, amelyek legtöbb esetben maguk is nagyvállalatok, követik a „multit”, bárhová is telepítse tevékenységet. Ez természetesen nem jár a függőség elvesztésével, sőt: meghatározó és stratégiai döntéseket teljes egészében az outputot kizárólagosan megvásárló vállalat határozza meg. Az együttműködésből származó előnyök azonban számottevőek lehetnek. Ekkor azonban megcsillan a vertikális integráció lehetősége: a szakirodalom FORDULAT 61


szerint a transznacionális vállalatok egyik nagy előnye éppen ebből származik. A függőség és a gazdasági kényszer azonban lehetőséget teremt arra, hogy még a vertikális integrációnál (felvásárlásnál és közös irányításnál) is előnyösebb megoldást és együttműködési keretet alakítsanak ki. Nem csak nyomott inputárakkal, hanem Just in Timerendszerrel, megfelelő minőségbiztosítási követelmények alkalmazásával igyekeznek költségeiket (inputköltségeiket, raktározási költségeiket), kockázatukat csökkenteni, mindent a beszállítóra hárítva [Rozsnai, 2002]. „A gép forog, az alkotó pihen” – a gazdasági (esetleg technológiai) függőség lehetőséget teremt arra, hogy felvásárlás nélkül is minden zavartalanul működjön, sőt, takarékosabb legyen a vállalat számára. Feltehető az örök kérdés: van-e lehetőség a gazdasági dualitás csökkentésére? A hazai szektorok/vállalatok valóban tőkehiánnyal küzdenek, versenyképességük gyengébb, az állami gazdaságpolitika közvetlen eszközei csak cseppet jelentenek a tengerben; az egyetlen lehetőség betagolódni abba a világgazdasági vertikumba, amelyet egyre nagyobb részt a transznacionálisok szerveznek. Amennyiben ez elmarad, csak keveseknek adódik a kiugrás lehetősége. A betagolódás pedig a fenti okok miatt általában csak a struktúrák megmerevedését eredményezi. A függővé válás a vállalati szinten 62 FORDULAT

óhajtott kisebbik rossznak számít. (Hatékonysági és eredményességi mutatókat vizsgálva a magyar feldolgozóipar dualitása az utóbbi néhány évben tovább növekedett [Hamar – Nagy, 2001].) A függőségi viszony természetesen akkor válik igazán láthatóvá, amikor a kapcsolatok megszűnnek: új partnert találni szinte lehetetlen, az egy adott vállalat számára kialakított struktúrát megváltoztatni igen nehéz. A függőségnek további szintjein (ha tetszik: alrendszereiben) is végigvihető egy hasonló gondolatmenet: a társadalmi, makrogazdasági, nemzetgazdasági szinteken is kialakulhat a függőségnek egy új, transznacionalizált módja, amely, bár a hatalmi érdekek által kevésbé meghatározott, gazdasági tekintetben adott esetben változatosabb kimeneteket tartalmazhat. Ennek az állításnak az alátámasztására meg kell különböztetnünk a gyarmati típusú függést attól, amelyet a nagyarányú külföldi működőtőke-beráramlás (elsősorban a transznacionális vállalatok) jelenléte jelent. Már korábban is feltettem, hogy a magántőkés beruházási döntések nem feltétlenül igazodnak nemzetgazdasági-össztársadalmi szempontokhoz. A gyarmati függés gazdasági viszonyai az anyaország érdekei által meghatározottak és konzerváltak: gyökeres változás nem történhetett, a minden alrendszerre kiterjedő kontroll az alacsony szintről nem engedte se fel2003 TÉL


emelkedni, se jelentősen lejjebb csúszni a gyarmatot. A transznacionális függés a nemzetgazdaság szintjén lehet többoldalú, ugyanakkor profitmotívum által mozgatott (vagyis elsősorban a gazdasági rendszerre van hatással), amelynek a másodlagos hatásai, ha tetszik: externáliái akár olyannyira pozitívak is lehetnek, hogy megfelelő gazdaságpolitikával kiaknázhatók és a modernizáció szolgálatába állíthatók. Ennek a másik oldala a befogadó ország érdekeinek teljes figyelmen kívül hagyása; a befogadó országok versenye a beruházásokért ezt lehetővé teszi. (Kivéve a posztmodern vagy a hasonló irányba fejlődő vállalatokat.) Elvileg tehát lehetőség van egy, az egyoldalúan függő nemzetgazdaság számára legrosszabb forgatókönyv bekövetkezésére: mivel a befogadó ország stabilitása egy kivonulási döntésnél már nem érdeke a vállalatnak, esetében nincs semmilyen érdekhordozó, amelynek érdekében állna a visszaesés megállításáért komoly áldozatokat hozni. Azok a termelésszervezési elvek, amelyek mentén a vállalat vertikális termelési lánca kiépül, szintén elősegíthetik a nemzetgazdaság függőségi viszonyainak átalakulását: a piaci koordinációt, az országok (vagy országok vállalatai) közti kereskedelmet a transznacionálisok internalizálják (vagy monopol helyzetükből kifolyólag kvázi-internalizálják).

2003 TÉL

Az irányítási-szabályozási jogok egyre inkább (és a liberális gazdasági rendszertől némiképp függetlenül is) kicsúsznak az országok kezéből. A – mégoly vékony és gyenge – gyeplőt elengedtük. Innentől kezdve az ország mint gazdasági kategória transznacionális szemmel szinte eltűnik: a világgazdaság csupán telephelyek és hozzájuk rendelhető előnyök-hátrányok, költségek és hasznok összessége. (Minderről találóan jegyzi meg Singer: a komparatív előnyök A ország és B ország kategóriáinak elfogadásával a közgazdászok a földrajztudósok rabszolgáivá váltak [Szentes, 1980]. Erőforrás-bőség és -szűkösség, relatív tényezőárkülönbség és minden, szakosodási elméletekből ismert fogalom természetesen létezik, azonban a beruházót már nem A országnak hívják…) Vázlatszerű és csapongó gondolatmentem célja nem a kép valósnál sötétebbre festése volt, az országok még nem függő „kitinvázak” [Kozma, 1998] a transznacionális vállalatok hálójában, ugyanakkor a kezdetben „deus ex machina”-ként aposztrofált működőtőke-beruházások a mai világgazdaságban új kihívások elé állítják a gazdaságpolitikát: a függőség egyes jellemzőinek a transznacionalizációs folyamattal összefüggő megváltozása is ezek közé tartozik.

FORDULAT 63


IRODALOMJEGYZÉK ARTNER Annamária: A vállalati fúziók és felvásárlások szerepe a globalizációban. MTA VKI, 2001. CSÁKI György: A tőke jön – és megy. Népszava, 2001. május 28. DUNNING, John H.: Multinational Enterprises in the Global Economy. Addison-Wesley Publishers Ltd., 1993. GERGELY István: Multinacionális stratégia. in: Sokszínűség a cégstratégiában: Stratégiai menedzsment szöveggyűjtemény a BKE Alkalmazott gazdaságtan tanszék szerzői munkaközösségének publikációiból. szerk. Varsányi Judit. Aula, 2000. GILPIN, Robert: Global Political Economy. Understanding the International Economic Order. Princeton University Press, 2001. HAMAR Judit – NAGY Ágnes: A külföldi működőtőke szerepe a magyar gazdaság fejlődésében, különös tekintettel néhány kiemelt ágazatra. Kopint-Datorg, Budapest, 2001. KOCSIS Éva – SZABÓ Katalin: A posztmodern vállalat. Tanulás és hálózatosodás az új gazdaságban. Oktatási Minisztérium, 2000. KOZMA Ferenc: A félperiféria. Aula, 1998. KOZMA Ferenc: A tőkeáramlások etológiája I. Pénzügyi Szemle, 2001/7. ROZSNAI Ervin: Az imperializmus korszakváltásai. Kiadta a szerző.2002. SIMAI Mihály – GÁL Péter: Új trendek és stratégiák a világgazdaságban. Akadémiai Kiadó, 2000. SZENTES Tamás: Polgári és újbaloldali elméletek a tőkés világgazdaságról. Kossuth Könyvkiadó, 1980. SZENTES Tamás: Az elmaradottság és fejlettség dialektikája a tőkés világgazdaságban. Kossuth Könyvkiadó, 1976.

64 FORDULAT

2003 TÉL

VÁLSÁGKEZELÉS „FELSŐFOKON” – 30 ÚJABB FEJLEMÉNYEK? Gondolatok Barry Eichengreen új könyvéről31

ORBÁN GÁBOR

E

lőbb pár szó a szerzőről és „régi” könyvéről. Barry Eichengreen a kaliforniai Berkeley egyetem közgazdaságtani és politikatudományi tanszékének professzora, a nemzetközi pénzügyi rendszer történetének, a nemzetközi tőkeáramlás különféle aspektusainak jeles szakértője. Kutatási területét és módszerét elég nehéz lenne pontosabban meghatározni, mint úgy, hogy Eichengreen a szó szoros értelmében politikai gazdaságtant művel. Ha túl akarnám feszíteni ezt a szálat, azt is mondhatnám: 1996ban megjelent könyvének – amely a nemzetközi pénzügyi rendszer történetének talán legkorszerűbb és legátfogóbb feldolgozása – már címe, Globalizing Capital, is

Eichengreen „dialektikus” szemléletéről árulkodik. A kifejezés fordítható úgy, hogy „globálissá tenni a tőkeáramlást”, illetve úgy is, hogy „globalizáló tőke”, vagyis az utóbbi esetben a tőkére, mint a globalizáció alanyára tekintünk (és nem tárgyára, mint az előbbi értelmezésben). Ezzel persze az is kiderült, hogy Eichengreen felfogásában a globalizációt valamiképpen a tőkeáramlásban bekövetkezett változásokkal kell összefüggésbe hozni. A Globalizing Capital c. alapmű a gazdaságtörténeti anyag dokumentációján túl két nagyon fontos üzenetet hordoz. Egyrészt az aranystandard virágkorára, az első világháború előtti korszakra mint a globalizáció előképére tekint, és ez

E cikk a Politikatörténeti Alapítvány támogatásával készült, a szerző ezúton mond köszönetet. 31 Eichengreen, Barry (2002): Financial Crises and what to do about them, Oxford University Press, New York 30

2003 TÉL

FORDULAT 65


azt is lehetővé teszi számára, hogy a jelenlegi folyamatokat egy külső perspektívából szemlélje. Másrészt, és ez az előbbi alapállásból következik, Eichengreen korszakos tézise szerint a demokratikus átalakulással összeférhetetlenek a szabad tőkeáramlás viszonyai. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi, globalizációként ismert jelenségcsoport antidemokratikus, vagy legalábbis azt, hogy a helyzet alapkonfliktusa valahol a demokratikus politika és a nemzetközi pénzügyi rendszer között van, amely alapkonfliktus rendszeres válsághullámok formájában jelentkezik. Mindez nem áll messze Polányi Károly elméletétől, amely szerint a gazdasági rendszer „kiágyazódott” a társadalomból (és szembefordult vele), a mainstream, liberális gondolkodásban ugyanakkor feltehetően értelmezhetetlen már az a tény is, hogy valaki a pénzügyi logika szerint működő folyamatokra politikai jelzőt mer aggatni. Az 1990-es évek válságaival előkerült a nemzetközi pénzügyi rendszer reformjának igénye, annak lehetséges módjairól pedig számtalan tanulmány készült először egyetemi körökben, majd 1998 után a politikai napirendre is felvették32. Ezek Ennek, illetve az „új típusú” válságkezelési technikák lényegének részletesebb kifejtését lásd egy szintén a Fordulat hasábjain megjelent korábbi írásomban: Régi és új válságkezelési technikák a nemzetközi pénzügyi architektúrában, Fordulat, 2002 tél-tavasz. 32

66 FORDULAT

áttekintése, rendszerezése és értékelése jelenti Eichengreen tavaly megjelent könyvének, a Financial crises and what to do about them c. könyv témáját. Miért aktuális ez az összegző munka éppen most? Netán komoly változások történtek volna a reformok igényének felmerülése óta? Nem történtek, és azt sem mondhatjuk, hogy objektíve megérett volna rájuk az idő. Egy „újabb Bretton Woods”-hoz, amit a politikai paletta legkülönbözőbb pontjain álló ideológusok szorgalmaznak, legalábbis arra lenne szükség, hogy a politika mint olyan leértékelődését vissza lehessen fordítani. Eichengreen megjegyzi (3. o.), hogy a történelemben egyedülálló átfogó rendezés (1944, Bretton Woods) előfeltétele volt, hogy a piac koordinációs és érdekérvényesítő képességét aláásták a megelőző évek háborús viszonyai, illetve a Bretton Woods-i egyezmény a háború utáni általánosabb konszolidáció részévé válhatott, amelyben jóformán csak a meggyengült Egyesült Királyságnak és az éppen a szuperhatalommá válás útjára lépett Egyesült Államoknak kellett dűlőre jutnia. Ma ezek egy átfogó koncepció megvalósításának feltételei távolról sem adottak. A politikai alrendszer leértékelődésének a ’70-es évek óta tartó folyamata (először alrendszerré válása, majd leértékelődése), és helyébe a nemzetközi tőkeáramlás (újra) előtérbe kerülése nemcsak a demokratikus politika mozgásterét (netán el2003 TÉL

VÁLSÁGKEZELÉS “FELSŐFOKON” - ÚJABB FEJLEMÉNYEK? ORBÁN GÁBOR

lenőrzését a gazdaság fölött) korlátozza erősen, de azt is kizárja, hogy a piaci alapon integrált (más nevén globalizált) világtársadalom saját kereteit – vagyis a nemzetközi pénzügyi rendszert – közösségi-politikai erőfeszítéssel képes legyen átalakítani. Furcsa patthelyzet alakult ki tehát ezen a téren: a politikai alrendszer egyszerűen képtelen arra, hogy Münchausen módjára saját hajánál fogva húzza ki magát a mocsárból, annak ellenére, hogy folyamatosan megkérdőjelezi a jelenlegi nemzetközi pénzügyi rendszer által teremtett gazdasági kereteket. Szerzőnk a kérdésben nem tekinthető radikálisnak, sőt kimondottan óvatos. Eichengreent az 199798-as válság során az IMF külső szakértőnek kérte fel, és bár hibáikat következetesen felrója, írásaiból empátia tükröződik az IMF balfogásaival kapcsolatban. Mértékletességet mutat kritikájában is, Stiglitzcel ellentétben nem követi el azt a műhibát, hogy személyeskedni kezd33, a Stiglitz szintén tavaly megjelent Globalization and its Discontents c. könyve óriási támadási felületet hagyott azzal, hogy név szerint kiemelte Stanley Fischert, mint annak példáját, hogy micsoda jelentős befolyással rendelkeznek a pénzügyi körök, érdekcsoportok az IMF politikájára (Fischer ti. az IMF-tisztviselői állása előtt és után a Citigroupnál dolgozott). A személyes jellegű támadás következtében a tézis kissé összeesküvés-elmélet jelleget kapott, és ezt bírálói, ellenfelei könyörtelenül ki is használták. Személyes véleményem szerint ezt a könyv rosszhiszemű „félreértésének” kell tekintenünk, hi33

2003 TÉL

kritikát szigorúan intézményekhez és nem személyekhez igyekszik kötni. Stiglitztől abban is különbözik, hogy nem rosszhiszeműséggel, egy speciális csoport érdekeit és szemléletét közvetítő egyoldalúsággal vádolja az IMF-et, hanem inkább azt sugallja: most már kiengedték a szellemet a palackból (azaz a nemzetközi forrásáramoltatást a Bretton Woods-i elvek szellemével ellentétes módon a piacra bízták), a végletekig elbonyolították a nemzetközi pénzügyi folyamatokat, és az IMF – és helyében bárki – tehetetlen, mozgástere alig van. Keveset javíthat a helyzeten, viszont nagyon sokat árthat (és ártott is, amint ezt több munkájában is kifejti). Másrészt, miközben a tömegdemokráciák kialakulása mint történelmi tény nála jóval nagyobb szerepet kap mint a mainstream közgazdászok munkáiban, ebből kompromisszumkész hajlamának megfelelően csak annyi következik, hogy a válságok kezelésében tekintettel kell lenni a társadalom tűrőképességére. Ennek értelmében pl. egy ortodox válságkezelési folyamat gyakran szen a szerző más fejezetekben élesen elhatárolódik az összesküvés-elméletektől (vö. Előszó, XV., ezekről egyébként lásd Harasztosi Péter írását ugyanebben a számban), és a pénzügyi körök befolyásának áttételességét, közvetítettségét, ideológia-jellegét hangsúlyozza. Könyve második kiadásában Stiglitz már külön kitér erre, és külön elnézést kér a félreértés miatt. Az IMF-nek mindenesetre sikerült ezáltal kibújnia érvei és bírálata alól. FORDULAT 67


nem vihető keresztül politikailag, mert a demokratikusan megválasztott kormányt leváltják, ezt pedig el kell fogadni (65. o., ez mindenesetre kiemeli őt a liberálisok sorából). A másik pedig, és ez egyben könyvének egyik vezérvonala is, az adósságot nem lehet bármi áron behajtani, hanem egyensúlyt kell teremteni a hitelszerződések kötő ereje és a társadalmi áldozatok nagyságrendje között. Ennyit a szerzőről, lássuk a könyvet! Ha valóban nincsenek „újabb fejlemények” a nemzetközi pénzügyi architektúra reformjának ügyében, akkor ugyan mi adja könyvének az apropóját? A globalizációval egyrészt beszűkültek a demokratikus politizálás lehetőségei a nemzetállam szintjén; másfelől viszont, ami a jelenlegi világpolitika szerkezetét illeti, még mindig a vesztfáliai keretben (amelyben a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi jog alanyai a nemzetállamok) kell gondolkodnunk, hiszen nincs legitim és kompetens nemzetközi szerv, amely képes lenne ilyen reformok kivitelezésére. Eichengreen maga is számol ezzel, így tehát célja a reformtörekvések rendszerezésével nem is több, mint egy viszonylag mérsékelt álláspont népszerűsítése – nevezetesen a collective action klauzulák beiktatása a nemzetközi hitelszerződésekbe. Idézzük fel mégegyszer egy ilyen válság leegyszerűsített forgatókönyvét! Végletes eladósodás, aggasztóan romló fundamentumok, 68 FORDULAT

vagy valamely válsággócból átgyűrűző pénzügyi ragály következtében az adott ország külföldi (vagy belföldi!) értékpapír-tulajdonosai, hitelezői rohamléptekben kimenekítik vagyonukat. Ez magas kamatokat, likviditáshiányt, finanszírozási zavarokat idéz elő a gazdaságban, és rendkívül kedvezőtlen feltételeket teremt az államadósság kezeléséhez, illetve a magánszféra hiteligényének kielégítéséhez. A valuta leértékelési nyomás alá kerül (és többnyire le is értékelődik). Ebből csökkenő jövedelmek, csökkenő adóbevételek, romló egyenlegek, az államháztartási és a folyó fizetési mérleg hiány megugrása és finanszírozhatatlansága, erősödő inflációs várakozások, elolvadt megtakarítások, duzzadó hitelek és a bankszektor mérlegének felborulása, később politikai instabilitás, a jogállamiság megkérdőjeleződése adódik, vagyis a gazdasági tevékenységhez („business as usual”) szükséges minden feltétel megszűnik: ezt nevezzük válságnak. Az eddigi gyakorlat szerint az IMF ekkor átmeneti hiteleket nyújtott az országnak, amelyek a rendet voltak hivatottak helyreállítani. E „mentőakciókról” (bailout) azonban az utóbbi időkben végleg bebizonyosodott, hogy nemcsak igen költségesek, de hatástalanok, sőt a céllal gyakran ellentétes hatásúak is. A hitelek egyfelől növelik a válság sújtotta ország középtávú terheit (sőt, az IMF-nek kiemelt hitelezői státusza van, így először azt kell törlesz2003 TÉL


teni, és igen rossz jelzés a piac felé, ha ez nem történik meg), bár igaz, hogy e kölcsönöket a piaci feltételeknél – különösen a válsághelyzetben kialakult végletesen kedvezőtlen felborult-piaci feltételeknél – kedvezőbb konstrukcióban nyújtják. Másfelől, mivel a válságok váratlan súlyossága következtében a mentőhitelek az eredetileg megállapítottnál (ezt országonként megadott kvóták szabályozzák) rendszerint jóval nagyobbak voltak, a befektetők sok esetben veszteségek nélkül zárták pozícióikat, annak ellenére, hogy kockázatukat kockázati prémiumok formájában az adós országok egyszer már megtérítették. Ezt a jelenséget nevezik moral hazard-nek, erkölcsi kockázatnak, amely ráadásul ösztönzőt jelent a befektetők számára a hatékony szintnél kockázatosabb pozíciók nyitására, még válságérzékenyebbé téve ezáltal a feltörekvő pénzügyi piacokat. Eichengreen könyvének alapproblémája tehát az, hogy a költséges, hatástalan és méltánytalan IMFbeavatkozásoknak milyen életképes alternatívái lehetségesek. A mentőakciók ugyanis garantáltan nem maradnak el addig, amíg egy másfajta megoldást, nevezetesen az adósságszolgálat felfüggesztését sem a nemzetközi pénzügyi intézmények, sem a válság sújtotta kormányok nem merik felvállalni. Eichengreen Argentínát említi példaként arra, hogy a kormányzat inkább hajlandó (éveken át!) kizsigerelni a lakossá2003 TÉL

got, és még a politikai öngyilkosságtól sem riad vissza, semhogy belevágjon a bonyodalmas és kockázatos tárgyalásokba az adósságok átütemezéséről (76. o.). Ez ugyanakkor rámutat arra is, hogy az állam már nem megkülönböztetett adós, még abban az értelemben sem, hogy „elvileg” korlátlan mértékű adókivetési joga van, a demokratikus követelmények egyrészt komoly nehézségek elé állítják az állampolgárokat megsarcolni készülő kormányzatokat. Másrészt a globalizáció (itt: az elmúlt negyedszázad világgazdaságiideológiai fejleményei) következtében egyfelől erősödött az államadósság piaci jellege, másfelől fontos változást jelent, hogy ez az adósság többé nem kis számú pénzügyi intézmény kezében (ne adj’ isten a központi bank mérlegében) van, hanem elszórtan különböző portfoliókban, ami az átütemezési tárgyalások során már a két fél személyét is igen nehezen meghatározhatóvá teszi. A változás feltétele tehát az, hogy az állam, mint szuverén adós a többi adóshoz hasonlóan rendezhesse fizetési problémáit. Összefoglalva, a fenntarthatatlan szintű államadósságok átütemezhetőségének nemcsak az a feltétele, hogy az IMF hagyjon fel a (válságba jutott ország számára) költséges beavatkozásokkal, hanem az is, hogy az átütemezésben együttműködni nem hajlandó hitelezők ne akaszthassák meg a tárgyalásokat azzal, FORDULAT 69


hogy egyénileg jogi útra terelik az ügyet (beperelik az adott államot valahol, többnyire a kötvények/adósságpapírok kibocsátásának helyén – New York, London, stb.). A válság nem oldható meg a hagyományos eszközök – mentőcsomag a likviditás fenntartására, bizonyos megszorító és a gazdasági struktúrát érintő politikai intézkedések melletti elköteleződés – segítségével, amelyektől eddig a bizalom helyreállítását várták, mert a befektetők számára a kivárásnak opciós értéke van (123. o.). Elmaradnak az újabb források, amelyek lehetővé tennék a gazdaság újraélesztését és így az adóbevételek növelését, a kamatok csökkentését, tehát a normális piaci működést, mert a nemzetközi tőkepiaci szereplők a potyautas-stratégiát követik, mindenki a másikra, de legfőképpen az IMF-re vár, hogy az tegye meg az első lépést. Bizonyos értelemben itt tehát piaci kudarcról beszélhetünk, és annál furcsább Eichengreen részéről, hogy ennek áthidalására „piaci alapon történő” válságkezelést sürget34 a collective action clauses általános alkalmazásán keresztül. Mivel az egész átütemezésre egy piaci kudarc eredményeként lett szükség, legfeljebb azt mondhatjuk, hogy az általa javasolt megoldás kevesebb admiMegkockáztatom, hogy a szóhasználatot mindössze a koncepció jobb eladhatósága indokolja – Eichengreen talán egyike azoknak, akik „belülről próbálják bomlasztani a rendszert”. 34

70 FORDULAT

nisztratív-bürokratikus beavatkozást igényel, mint az alternatívái. Mik is ezek az alternatívák? A szerző, miután megállapítja, hogy viszonylagos konszenzus van arról, hogy a válság sújtotta országok számlájára történő költséges bailoutstratégia ideje lejárt, a reformtörekvéseket három csoportba osztja (139-143. o.). Az elsőbe a status quo fenntartásának híveit sorolja35, akik szerint a moral hazard probléma megszüntetése érdekében az IMFnek komolyabban kell venni a kvótákat, az átütemezés pedig – ha egyáltalán szükséges – majd megtörténik valahogy. Láttuk, és ezt számos példa igazolja: sem a válság sújtotta ország kormányzata, sem az IMF nem tudta felvállalni a mentőakciók elmaradásának következményeit, és ehhez hozzátehetjük, hogy a befektető pénzügyi intézmények anyaországai is érdekeltek abban, hogy ezek a mentőakciók meginduljanak (a bajba jutott ország úgyis kifizeti a számlát). A status quo fenntartása tehát egy inkonzisztens, viszont a globális pénzügyi rendszer stabilitását tekintve igen veszélyes stratégia. A másik véglet a radikális javaslatok csoportja36, ide tartozik Anne

35 Ide tartozik a Meltzer-bizottság és az amerikai pénzügyminisztérium, valamint az IMF-káderek egy jelentős része. 36 Eichengreen még ide sorolja – és rövid úton el is intézi – a már említett Stanley Fischer felvetését az IMF átalakítására nem-

2003 TÉL


Krueger (az IMF vezérigazgatóhelyettese) javaslata egy nemzetközi csődbíróság felállításáról és a Jubilee civil mozgalom keretterve a nemzetközi fizetésképtelenség kezelésére37. A harmadik, kevésbé ambiciózus, mégis reformer javaslat Eichengreené, aki a collective action klauzulák mellett tört lándzsát. Eichengreen javaslata egy egyszerű és valószínűleg technikailag is könynyen lebonyolítható megoldás, amelynek lényege, hogy minden hitelszerződésbe beiktatnának egy paragrafust amely arról rendelkezik, hogy az adósságszolgálat felfüggesztése esetén a kötvény- (adósságlevél) tulajdonosoknak legalább hány százaléka szükséges az adós ország elleni per megindításához. Ezzel a klauzulával elejét lehetne venni egyes „rosszhiszemű” (rogue) hitelezők abbéli igyekezetének, hogy külön bírósági döntés nyomán a többi hitelező rovására jusson pénzéhez. Ehelyett a klauzula lehetővé tenné, hogy az adós és a hitelezők egy-egy zetközi végső hitelezővé, ezzel azonban terjedelmi okokból most nem foglalkozom. 37 Anne Krueger, aki leginkább a neokonzervatív fordulat során a nemzetközi pénzügyi intézményekben lezajlott őrségváltás egyik szereplőjeként vált ismertté (vö. Stiglitz, 2002, 13. o.), bizonyára maga sem gondolta volna, hogy egyszer egy lapon fogják említeni azzal a nemzetközi civil mozgalommal, amely a szegény országok adósságának elengedéséért szállt síkra (és néhány év leforgása alatt komoly sikereket is ért el. A mozgalom egyik népszerű figurája egyébként maga Bono, a U2 frontembere.). 2003 TÉL

képviselője rendezett körülmények között tárgyaljon az átütemezés feltételeiről. A nemzetközi csődbíróság Kruegerféle koncepciójában úgy lehetne hasonló eredményt elérni, hogy az IMF biztosítaná a szuverén kibocsátó jogi védelmét, immunitását az éppen illetékes jogrendben a rogue hitelezők által indított peres eljárásokban. Az adósságszolgálat felfüggesztése után – amelynek életbe léptetéséhez előbb az IMF jóváhagyását kellene kérni – az IMF hozzájárulna a tőkekorlátozások átmeneti bevezetéséhez38. Az átütemezési tárgyalások ideje alatt az IMF áthidaló kölcsönt nyújthatna az országnak, amelyet az nem a hitelezők kielégítésére, csakis a gazdasági aktivitás beindítására fordíthatna. Míg a pénzügyi folyamatok stabilizálása érdekében nyújtott egyre nagyobb IMF-hitelcsomagok legfeljebb a globális összeomlás rémképéhez viszonyítva tűntek hasznosnak, a társadalmi és politikai folyamatok stabilizálása érdekében mindenképpen rokonszenves gyakorlat lehetne az adósságszolgálat felfüggesztését követő, korlátozott nagyságrendű multilaterális hitelezés39. Ez a javaslat Ez kétségtelenül forradalmi jelentőségű változás lenne, hiszen még öt év sem telt el azóta, hogy Hong Kong-ban, a globálissá növekvő ázsiai válság kellős közepén legfőbb vezérelvvé avatták a teljes körű és gyors tőkepiaci liberalizációt. 39 Eichengreen hozzáteszi, hogy ennek piaci kamaton kell történnie, ellenkező esetben 38

FORDULAT 71


megfelelő kereteket jelentene az ország számára az eddig önkéntes alapon – meglehetősen sikertelenül – működő átütemezések rendezett lebonyolítására, miközben a recesszió és a fölösleges társadalmi áldozatok elkerülhetők. A rendezést az IMF vagy valamely (nem specifikált) független szerv végezné, vagyis a piaci szereplőkön – az adóson és a hitelezőn – kívül egy harmadik személy is befolyásolná az átütemezés paramétereit. A Jubilee-javaslatban (Jubilee, 2002), amely jelentős mértékben támaszkodik Kunibert Raffer osztrák közgazdász koncepciójára, az ország egyoldalúan, saját maga dönthetne az adósságszolgálat felfüggesztéséről, ehhez nem kellene az IMF hozzájárulását kérnie. Az egész keretterv arra a már említett felismerésre alapszik, hogy miután az állam egyre kevésbé megkülönböztetett adós, valamiképpen alkalmazni kellene rá az általában vett adósokra vonatkozó csődtörvényt. Az önkormányzatok fizetésképtelenség esetére vonatkozó eljárás szabályozását az amerikai jogrendben a Chapter 9 tartalmazza (a vállalatoknál a vonatkozó szabályozás a Chapter 11 része), amihez a Jubilee azért is különösen ragaszkodik, mert az a civil társadalomnak, az adófizetőknek és a munkavállalóknak is lehetőséget biztosít az áta kormányzat a kelleténél nagyobb késztetést érez a moratórium bejelentésére, ezzel egyet kell értenünk. 72 FORDULAT

ütemezés feltételeinek alakítására. A Jubilee javaslatában a rendezést nem az IMF, hanem egy ad-hoc szerv, háromtagú független bizottság – amelynek függetlenségéről maga az ENSZ-főtitkár gondoskodna – felügyelné, ahová egy-egy tagot delegálna az adós és a hitelező, illetve a harmadik (az elnök) személyét közösen határoznák meg. Az IMF e bizottság összetételét nem befolyásolhatná, szerepe az átmeneti időszakban lenne, vagyis a Kruegerjavaslathoz hasonlóan a gazdaság talpra állításához szükséges forrásokat biztosítaná. A háromoldalú adhoc egyeztetés komoly lehetőségeket rejt magában: mind a Krueger-féle koncepciónál, mind az Eichengreen által preferált klauzuláknál – amelyek ugyan szintén hatékonyan megakadályoznák egyes rogue hitelezők egyoldalú peres eljárásait – jobban támogatja azt, hogy a fizetésképtelenség, illetve az átütemezés érintettjeinek egy szélesebb körét lehessen bevonni a rendezési folyamatba. Ezért nem tekinthető túlzásnak a Jubilee azon kijelentése, mely szerint a keretterv „az első életbevágóan fontos lépés a nemzetközi tőkepiacok és egyúttal a ’globalizációnak’ nevezett program demokratizálásának útján” (Jubilee, 2002, 4. o.). Az eredeti koncepcióban az szerepel, hogy megvalósításához nem lenne szükség tényleges nemzetközi bíróság felállítására, mindössze az USA és NagyBritannia törvényeit kellene módosí2003 TÉL


tani annyiban, hogy az ottani jog hatálya alá eső kibocsátások után ne legyen a kibocsátó ország azonnal perelhető. Eichengreen itt azt a megalapozott ellenvetést teszi, hogy bár a kibocsátások nagy része e két ország jogán belül zajlik, egy ilyen változás ösztönzőt jelentene a kibocsátások földrajzi átcsoportosítására, és ez lerontja a javaslatnak azt az előnyét, hogy viszonylag kevés nemzetközi jogi-technikai bonyodalommal járna. (Ahhoz, hogy minden országra érvényes legyen az immunitás, az IMF Alapszabályának a módosítása válna szükségessé. Ez a politikai keresztülvihetőség szempontjából talán nehézségeket jelent, a kitűzött célnak azonban mindenképpen megfelel.) Az egyik legfontosabb eltérés a Krueger által javasolt rendszer és a Jubilee keretterv között a harmadik fél személye, illetve az, hogy a fizetésképtelenséget az ország egyoldalúan jelenti-e be, vagy ahhoz egy bizonyos grémiumnak (a Kruegerjavaslatban az IMF-nek) a jóváhagyása szükséges. Másrészt az IMF nehezményezi, hogy a Jubilee a multilaterális hitelezőket a többiekkel egy kalap alá venné az átütemezés során, megszüntetve az IMF kiemelt hitelezői státuszát. A kerettervben arra hivatkoznak, hogy „aki gazdasági döntéseket hoz, annak vállalnia kell a döntéssel járó pénzügyi kockázatokat is” (12. o.), ami a magánbefektetők vonatkozásában feltétlenül érvényes, (vö. erkölcsi 2003 TÉL

kockázat), az IMF azonban visszautasítja ezt az érvet, mégpedig joggal. Döntései és az azokat követő beavatkozások nem elsősorban „gazdasági” (netán üzleti) jellegűek, sokkal jellemzőbbek rájuk a (pénzügy-)politikai megfontolások. Bár az IMF melléfogásainak és rossz gyakorlatának következtében egyes országok adósságterhei a múltban fölöslegesen növekedtek, ez nem jelenti azt, hogy a jövőben az IMF-et üzleti vállalkozásként kellene kezelni. Ettől függetlenül előremutató gondolat a kerettervben az adósságállomány tételes felülvizsgálata, az utólag „államosított”, illetve a korrupt rezsimek után maradt adósságterhek leírása, stb. (Jubilee, 2002, 14. o.). Eichengreen egyik legfontosabb kifogása a Jubilee kerettervvel szemben az, hogy több erkölcsi kockázatot generál, mint amennyit megszüntet. Az átütemezés egyoldalú kezdeményezése tényleges veszélyekkel járhat, amennyiben egyes országoknak megérné adósságai törlesztése alól így kibújni, nem véletlen, hogy a tényleges amerikai típusú (Chapter 9) önkormányzati csődeljárás sem kezdeményezhető feltétel nélkül. Ugyanakkor az IMF valóban nem tekinthető legitim szervnek az átütemezési kérelem jóváhagyásához, valamint az adós és a hitelező közötti közvetítő szerep betöltéséhez, tekintve az érdekkonfliktusokat és összeférhetetlenségeket (az IMF, mint hitelező, ill. hitelező FORDULAT 73


országok „ügynöke”, megbízottja, maga is érintett, stb.). E ponton élesen vetődik fel a globális szinten működő legitim szerv hiányának problémája, és megmutatkozik a globalizáció rendkívüli egyoldalúsága. Eichengreen általános és talán legalapvetőbb kifogása a fizetésképtelenség nemzetközi rendezésével – tehát mind Krueger, mind a Jubilee javaslatával kapcsolatban –, hogy rendezést helyeznek kilátásba, vagyis valamiképpen beépülne a folyamatba egy nemkívánatos elem: a diszkréció, bürokrácia és más ellenőrizhetetlen hatalmi csomópontok nemzetközi szinten. Ez Eichengreen szerint azért probléma, mert így a piaci logikán olyan erőszakot tennének, ami jelentősen megemelné a feltörekvő gazdaságok forráshoz jutásának költségeit, és ezáltal jelentősen romlanának növekedési esélyeik is. A hitelezők nem éreznék kellően biztosítva jogaikat, előfordulhatna, hogy adott esetben csak a piaci ár alatti kihozatalt tudnak elérni. Ennek következtében megnövekednének a hiteleik visszaszedhetőségével kapcsolatos bizonytalanságok, és a feltörekvő gazdaságok automatikusan kiszorulnának a nemzetközi tőkepiacról. Tegyük hozzá rögtön: a szóban forgó hitelezők is automatikusan kiszorulnának a tőkepiacról, holott ezt éppen nagyon szeretnék elkerülni. Ezért nem is rokonszenveznének egy olyan megoldással, amelyben 74 FORDULAT

vadászterületükre (a Bretton Woods-i elvekkel összhangban) multilaterális fejlesztési intézmények hatolnának be. A nagyon elmaradott fejlődő országok, illetve bizonyos alapvető fontosságú projektek (élelmezés, egészségügy, oktatás) esetében ugyanis a tőkepiacról való esetleges kiszorulásra (nem válság, hanem az átütemezési rendszer hitelezők számára kedvezőtlen feltételei következtében) a nemzetközi közösség többé-kevésbé ezt a választ adja ma is. Ha sikerülne megtalálni a megfelelő fórumot a fizetésképtelenség jóváhagyásához, és a mechanizmus kiegészülhetne egy a mainál nagyságrendekkel nagyobb hivatalos multilaterális (Világbank és egyéb ENSZ szakosított) hitelezéssel/segélyezéssel, valóban ráléphetnénk egy kevésbé egyoldalú globalizáció útjára. Mégsem a véletlen műve, hogy az ügyben eddig nem történt lényeges előrelépés. Számos szerző, köztük Blustein (2002), illetve Stiglitz (2002) hangsúlyozzák a fejlett világ túlnövekedett és a kiélezett versenyben egyre szorongatottabb helyzetbe kerülő pénzügyi szektorának a jelentős szerepét a tőkepiaci liberalizáció politikai napirendre kerülésében az 1990-es évek folyamán. Azt mondhatjuk, hogy végeredményben a nemzetközi pénzügyi rendszer destabilizálódásának az árán alakulhatott ki Nyugat-Európában (különös tekintettel az Egyesült Királyságra) és az Egyesült Álla2003 TÉL


mokban „egészséges” gazdasági szerkezet, amelyben a GDP-nek csak kis hányadát teszi ki a mezőgazdaság és az ipar, és egyre inkább teret nyerhet a tercier-szolgáltató szektor. Mivel azonban a belső piac túl szűk e szektor vállalatai számára, a fejlődő világban kénytelenek maguknak ügyfeleket keresni, és ezzel a feltörekvő piacokon végzett befektetési tevékenység a nyugat-európai és amerikai pénzügyi intézmények egyik legfontosabb feladatkörévé vált. A nemzetközi csődbírósággal szembeni ellenállás értékelésekor ezt a szempontot is mérlegelni kell; feltehetőleg nem hagyhatják figyelmen kívül a fejlett gazdaságok kormányai sem, amikor döntenek arról, hogy támogassák-e akár Anne Krueger,

akár a Jubilee javaslatát, ezzel kockáztatva pénzügyi szektoruk jövedelmezőségének romlását. Eichengreen rendkívül hasznos öszszefoglaló munkát tett közzé a nemzetközi pénzügyi architektúra reformjáról. Ismertette a legújabb válságok (Törökország és Argentína) tanulságait, kiegyensúlyozott képet jelezte a főbb hangsúlyokat és szempontokat a tekintetben, hogy mi számíthat előrelépésnek a nemzetközi pénzügyi rendszer ügyében és mi nem. Eichengreen könyvének végén a collective action klauzulák érdemeinek méltatására szorítkozott: miután felmérte az esélyeket, úgy gondolta, a semminél mégiscsak jobb a valami.

IRODALOMJEGYZÉK BLUSTEIN, Paul (2001): The chastening: inside the crisis that rocked the global financial system and humbled the IMF, Public Affairs, New York EICHENGREEN, Barry (2002): Financial Crises and what to do about them, Oxford University Press, New York EICHENGREEN, Barry (1996): Globalizing capital: the history of the international monetary system, Princeton University Press, Princeton, New Jersey JUBILEE (2002): Chapter 9/11? Resolving international debt crises – the Jubilee Framework for international insolvency, New Economics Foundation 2003 TÉL

FORDULAT 75


STIGLITZ, Joseph E. (2002): Globalization and its discontents, W.W. Norton and Company, New York

76 FORDULAT

2003 TÉL

KRÓNIKA

KOBnyúz 2002. december 2. Sallay Zoltán Tue, 3 Dec 2002 Géza pénzén a következő cucceső várható: -Braun „még hat kéz a konyhába” multikultiborg (úgyismint Vezető Tétel; olyan mezőnyben bírt talpon maradni, mint gyömölcscentrifuga, fondükészlet, kappucsínókészítő melanzsszóróval) -vízforraló -20 tányér -néhány müzlikübli -sok evőeszköz -két serpenyő -tutiéles kés -vágódeszka, konzervnyitó, püréprés -hosszabbítók FOCCI HOLNAP?

Kodaj Dániel Thu, 5 Dec 2002 ...lesz, vagy mindenki megy haza meg szalai erzsizni? d.

2003 TÉL

AMIT MÁR RÉG

Kollányi Zsófia Thu, 5 Dec 2002 14:08:14 röviden: lemondok a febes tisztségemről…minthogy ezen kívül nincs semmilyen tekes feladat, amit ellátok, azt hiszem, az a legtisztább, ha ez egyúttal a kollégiumból való kilépésemet is jelenti. ez nem több, mint a fennálló hivatalossá tétele. life goes on, nincsenek könnyek, nem eltűnni akarok, hanem tisztázni a helyzetet. AZ EF MIKULASCSOMAGJA

Rövid Márton László Fri, 6 Dec 2002 01:40:10 Kedves Tekesek! Tegnap a maradék ÉF - Lindával kiegészülve - összeült, hogy egy kicsit gatyába rázza magát. Átgondoltuk a félév ún. értékvitájának eddigi mozzanatait, és ezek alapján egy reformcsomagot terjesztünk a tisztelt kollégium elé. Rubicsek Ádám Sun, 8 Dec 2002 17:03:34 A mikulás nyolcadikán, nyolckor jön (a régi tekes számegyeztetos h.a.g.y.o.m.á.n.ynak megfeleloen, lásd még tizedikén...) FORDULAT 77


Szabó Linda Sun, 8 Dec 2002 17:21:28 mindenki hozzon le az alagsorba magával széket, mert nem biztos, hogy találunk lent. köszi, lin Horváth Gergely Sun, 8 Dec 2002 18:30:29 Illetve senki ne menjen le az alagsorba. Mindenki fogja meg az ő általa ajándékozni kívánt tárgyat, vigye be az egyik szobába, majd induljon el és keresse meg a szobák valamelyikében a neki szánt cuccost. A szobán belül nem kell eldugni az ajándékot. Ha valaki kész, lehet a konyhánál teát vételezni, a klub felöli fordulóban aztán hallgatózni. Köti Kollányi Zsófia Sun, 8 Dec 2002 18:54:28 tiltakozom! ez diktatúra!

Szabó Linda Sun, 8 Dec 2002 20:02:24 a végső megoldás: a FOLYOSÓN lesz az ajándéklerakat, és akkor nem fogja mindenki lökdösni egymást a székek körül,de mégis mindenki láthatja, hogy örül a másik az ajándékának. tea továbbra is a konyhában lesz, ill. rmm-ék fognak perforálni az egyik fordulóban, aztán a Király fog nekünk játszani személyesen. már ki lehet készíteni a meglepiket ;) üdv, KöTi DOUGLAS ADAMS: A KÉTSÉG LAZACA

Gedeon Béla Tue, 10 Dec 2002 00:34:15 című könyve 10%-os kedvezménnyel, 1791 forintért megvásárolható a 611-ben. Bee HÍREK SZÁRAZON (HOSSZÚ)

Rácz Márton Sun, 8 Dec 2002 19:00:39 és én szeretném látni a többi Mikut is. nem csak akikkel összefutok a szobámban.

78 FORDULAT

Rubicsek Ádám Wed, 11 Dec 2002 13:52:10 /részlet majdani emlékirataimból/ 9:58 megérkeztem a Fővárosi Bíróság I. em.44-es szobája elé, köszöntünk egymásnak dr. Traut-

2003 TÉL

mann Lászlóval, majd leültünk várakozni. 10:00 megérkezett Andor László, mindenki üdvözölt mindenkit, majd helyet foglalt a váróban. [na izgultok már?] Mivel a kuratórium nem tudta (megj: nem is akarta) írásban cáfolni az Alapítói döntések igazságát, ezért a bíró helyt ad az alapítók új kuratórium kinevezése iránti kérelmének. De!

KARÁCSONY

HETI HETES

KOGY-OLDS 2002. DECEMBER 9.

Horváth Gergely Fri, 13 Dec 2002 18:01:23 Sziasztok!

Sallay Zoltán Mon, 16 Dec 2002 00:31:41 KOGY-nyúz 2002. december 9.

Lezárult az 1 és 2 forintosok gyűjtése. Összesen 3337 Ft gyűlt össze. A pénzt elvittük az Rtl klubba, írtunk hozzá egy pici levelet kézzel, a gépi verziót megtalálhatjátok a T:\köti\kedves mufurcok.docban.

Na ez az a nyúz, amit Marci is majd hétfőre fog szállítani, csak egy héttel korábban ugye... merthogy ő fogja szállítani, minekután 43:0-ra verte a titkárjelölt mezőnyt. Vivát, sőt vivapluszt! Ugyancsak örvendetes, hogy hosszú idő után, hiszen lassan már S.u. -Sebők után- 0,3-at írunk, ismét kerek az éf, Lindukkával.

SZILVESZTERI BULI!!!!

Bela Hegyesi Sat, 14 Dec 2002 13:55:03 Ha nincs jobb, mehetünk Tulavári Hetykóhoz. T jelezte, hogy mindenkit szeretettel. Rákóczitér, száztíznégyzetméter, nem amortizálható.

2003 TÉL

Horváth Gergely Sun, 15 Dec 2002 20:07:40 Sziasztok! December 19-én lesz a tekes karácsony. Szeretnénk csinálni egy vetélkedőt a szobák között ez alkalomból, kb. 17.00-18.00 órai kezdettel. Tartalmi részleteket egyelőre nem árulunk el.

SZERDA 20.30 KLUB -- DE MILYEN KLUB?

Kodaj Dániel Mon, 16 Dec 2002 20:02:19 ...hát a BIGOTT KLUB! elsősöknek meg mindenkinek gyertek FORDULAT 79


e heti agresszív vitaprovokátoraink: Dr. Daniel Filobasher Hardfactum Msc. Msc. PhD. DSc. MFA a tenzormutációs kardiogeometria professzora a relativisztikus szkatolospektrogram feltalálója Department of Biophysics, Harvard University Csaba B. Feastevening állástalan relativista

á. [ALAPITVANY] UJ ES REGI ALAPITVANY ULESE Magi István Thu, 19 Dec 2002 20:15:48 Udv mindenkinek, 2003. januar 8-an (szerda) este 7 oratol az Alapitvany a TEK-ert kuratoriumi ulest tart a klubban. Kozvetlenul utana a TEK Alapitvany kuratoriumi ulese kovetkezik. Mindket ules nyitott. SZILVESZTER

és a TÉMA: „Miért NEM tudomány a társadalomtudomány?” TELITABOR

Bodó Bence Wed, 18 Dec 2002 16:05:23 Sziazstok! Csikai T.-nek volt egy ötlete a tábor-style-ra: a „Tescogazdaságos” vm átirata. Pl. TEKco B TELITABOR

Rubicsek Ádám Wed, 18 Dec 2002 16:21:23 Az ötlet remek, de legyen inkáb TEKsco (e: texkó) az jobban hasonlít mindkettőre, és nehezebb kiejteni. Javaslom továbbá csíkos póló nyomtatását - ha nem tudunk a végén fizetni, akkor is jó lesz. 80 FORDULAT

Fri, 20 Dec 2002 11:17:36 +0000 hegyo kapja be, mert egy fogatlan provokator, de mivel ezt o is tudja, nem kell megsertodnie a szilveszteri buli meg nalunk lesz (gyikok kedveert Vasar u 4, harmadik emelet 21, a Rakoczi teri csarnok mellett, 32-es kapucsengo) legyen mondjuk 31-en. [TEXEMET] PLUS Horváth Gergely Fri, 3 Jan 2003 11:38:50 Sziasztok! Most csak 139 Ft a Plusban a Parasztreggeli, tartósan alacsony áron. Menjetek vegyetek tobzódjatok! Vigyetek Supershop kártyát! 2003 TÉL

Jó étvágyat! HG AFFÉLE ÉRDEKLŐDÉS Demendy Zoltán Sat, 4 Jan 2003 17:52:48 Kedveseim!

Most, a vizsgaidőszak legszebb perceiben (a remény és az elhatározás ideje) érkezünk, hogy tekinteteteket a távoli, rózsás jövő felé fordítsuk. _Ki tervez és milyen elsős kört tartani 2. félévben?_

A 2002-03/2 . félévben az alábbi elsős körök kerültek meghirdetésre: • Keserű Bálint – Keserű Julcsi: Család - minek is? • Csikai T. László: Ismétlés - mi a felvilágosodás? • Szabó Zsolt – Vigvári Gábor: Klassz(ikus) közgáz? • Harasztosi Péter: Hol a paraszt 2? • Horváth Gergely - Szegedi Máté: Afrikában nincsen semmi • Kovács Tamás – Kürthy Gábor: Állatfarm • Király Gábor – Varsányi Kornél: Zöldségek alaphőmérsékleten • Gelsei Gergő – Gedeon Béla: A társas lény • Gulybán Zsuzsa - Vida Zsuzsanna: A fényképezés természete • Gergely Vera – Kollányi Zsófia: .. és bűnhődés? UJ SZAMITOGEPEK WED, 8 JAN 2003 12:25:00

Hali! Lesz 5 db új számítógépünk, amennyiben képesek vagyunk megszervezni, hogy január 21 reggel 9:00-ra biztosítsunk autót az elszállításukra. Szertics Gergő

SZAKMAI „TEMPORER” CSENGŐ! Harasztosi Péter [MEMO] TEKES-KÖRTARTÓK Figyelem! Sziasztok! (igen még mindig én vagyok..) A következő félévre tervezett események kommunikálása fog következni annak reményében hogy nem futunk ki a sávból!

2003 TÉL

FORDULAT 81


A 2002-03/2 . FÉLÉVBEN AZ ALÁBBI KÖRÖK KERÜLTEK MEGHIRDETÉSRE: Harasztosi Péter: A paraszt keresése. Kritikai művészetelmélet és történet olvasó és sétáló kör Andor László: Ezredvégi viták II. Babarczy Eszter: Bizalom Dányi Endre: Kettős fronthatás: az információs kor politikai sajátosságai Felkai Gábor: Jürgen Habermas Dombos Tamás - Sallay Zoltán: A kopasz erős Fazekas Péter: Kognitív tudomány válogatott fejezetek Sebők Miklós: Párhuzamos fogalomrajzok Sz. Bíró Zoltán: Oroszország Vígh László: Tőke-kör Varsányi Kornél: A zöld etika elé Pataki György: Civil gazdaság Szajp Szabolcs: Hirschman olvasókör II.

„A SZELLEL SZEMBEN JAROK”;

NEM BÍRTA A FESZÜLTSÉGET...

SZALAI ERZSI TEAHAZ

Nagy Gábor Fri, 24 Jan 2003 15:16:00 szerda 22h. szobánkban részben megszűnik az áramszolgáltatás. csütörtök 14h. karesz diagnosztizálja a problémát: „elégett a vezeték”, majd kedvesen megkérdezi, holnap mikor szeretnénk kelni. rövid hezitálás után 10 órát mondok, válaszában biztosít arról, hogy reggel 1/2 7-kor itt lesz, és elkezdi kivésni a falat.

Kemény Vagyim Sun, 19 Jan 2003 13:00:50 Szalai Erzsinel ujra teahaz, feb7 este 6-kor. Vendeg: Brody Janos. PUBLIC ART ÉS A TEK Rácz Márton Fri, 24 Jan 2003 12:48:08 Akit érdekel a nyilvánosság, a közterület, a public art, az valószínűleg bekapcsolódhat a GKM projektjébe, amit Antal Dani koordinál.

82 FORDULAT

2003 TÉL

SZAKMAI TANACS TAGSAG - NEM ROVID

Szabó Zsolt Sat, 25 Jan 2003 01:55:22

SZALAI ANDRÁS: Magyar snassz és neociki IRODALMI TEAHÁZ, „Spirituál multiplex”, BULI SZOMBAT (FEBR. 1.)

Kedves tekesek! Arra az elhatározásra jutottam, hogy a szakmai tanács (SZT) tagságomról önként lemondok. A LESZALLASROL Kalapos Rita Wed, 29 Jan 2003 15:08:09 Parádfürdőn (jegyezzük meg!)pedig az utolsó előtti megállónál/a Gyopár Presszó után kell leszállni.

KIRÁNDULÁS SÁNDOR JUDIT, VÁLYI GÁBOR, KÖMLŐDI FERENC, VÖRÖS MIKLÓS: Kultúra és kultúrakutatás az informacionalitás korában BEMUTATKOZÁS, BORKÓSTOLÓ TÁNCHÁZ (Afro-Zouk), FILMKLUB, BÚCSÚBULI (hajnalig) VASÁRNAP (FEBR. 2.) UTAZÁS HAZA

CSÜTÖRTÖK (JAN. 30.) TÁBORT KÖSZI

SZALAI ZOLTÁN: Az EMU csatlakozás időzítéséről MÓRA VERA, PENCZ LEVENTE: Hétköznapi „zöld”ségeink Ízelítő a TEKesek muzikalitásából (gitár+ének) FILMKLUB, TEKsco-Koktél bár, BULI

Kodaj Dániel Mon, 3 Feb 2003 15:45:00 asszem az egész züllött kollektíva nevében mondhatom, hogy köszönet&hála a faszányos táborért minden szervezőnek, különös tekintettel Ritára, aki az immár több éves hagyománynak megfelelően úgyszolván egyedül szívott az egész szervezéssel.

PÉNTEK (JAN. 31.) Vetélkedő, társasjáték, fürdőzés GYÖRGY PÉTER: KaZaAhstan BLAHÓ ANDRÁS: Átalakulás és konvergencia 2003 TÉL

üdv, d.

FORDULAT 83


WEDÖR RIPORT

Demendy Zoltán Tue, 4 Feb 2003 11:26:33 Hajnali 3 órakor intenzív havazás kezdődött a főváros térségében. Budapesten jelenleg meghaladja a 12 centimétert a friss hó vastagsága. BOKROS-MESTERKURZUS Rácz Márton Mon, 10 Feb 2003 16:10:30 aki akar a hétvégén menni az Andor Laci-féle Bokros-csomagos mesterkurzusra, az írjon levelet nekem!!! AZ FOCIKUPA MEGSZEREZÉSÉÉRT

Gedeon Béla Thu, 13 Feb 2003 12:03:49 Az, ki szeretne labdarúgó párbajban február 28-án TEK feliratú gúnyában az kupáért (I. Közgázos Diákszervezetek Kupája) viaskodni, jeleztessék nekem fémdróton keresztül küldött üzenetben, avagy szóbelileg megkerestessen engemet. Fel az kupáért 's az dicsőségért! Ráday Gedeon Béla

84 FORDULAT

FELEVES TEAM- ES TISZTSEGVISELOERTEKELES Kanti Hajnalka Thu, 13 Feb 2003 20:56:45 Sziasztok! Jövő csütörtök… este fél kilenckor… szeretettel várunk minden tekest a klubban tartandó team- és tisztségviselőértékelésre. NEMZETKOZI PROGRAM

Szabolcs Szajp Tue, 18 Feb 2003 01:15:59 Dear Kollégisták! Fiatalabbak és Idősebbek! A Társadalomelméleti Kollégium és Baráti Köre március 7-ről 8-ra virradó éjjelen nagyszabású báli mulatságot rendez nemzetközi témában a hölgyek tiszteletére és az urak kedvének fokozására. BARTHES MESTERKURZUS

Magyar Zsuzsa Wed, 19 Feb 2003 13:30:45 kedves tekesek, vegre itt a nagy alkalom, es lesz barthes-rol mesterkurzus angyalosi gergely kozremukodesevel.

2003 TÉL

INFRATEAM-VEZETES Vincze Gabor Mon, 24 Feb 2003 12:21:02 Sziasztok! Ezutan batoritok mindenkit, aki erez magaban elhivatottsagat, h jelentkezzen erre a posztra, azert mert tovabb bovitheti technikai ismereteit, kapcsolatokat epithet, minimalis munkaval nagy oromet szerezhet masoknak, rendszeresen jarhat KOB-ra (mondjuk ennek igy nincs ertelme), es sorolhatnam estig az igy elerheto elonyoket. Szoval hajra!

lába nem jár? mikor megy iskolába? én: esetleg megengedi hogy eldöntsem? karesz: jó.

ARANKA MONDTA Kovács Tamás Fri, 28 Feb 2003 13:49:06 hogy tüntessük el szem elől a gumi előtti cuccokat. Aranka ugyanis összefüggést lát a Kármán beli tűz és egy jövőbeli tűzrendészeti ellenőrzés között. K.

FILMKLUB

Horváth Gergely Wed, 26 Feb 2003 11:32:20 Sziasztok! Holnap indul a filmklub este 9kor a Kinizsiben. Az első film rendezője és címe: Godard, Jean-Luc: Hímnem, nőnem. Gyertek minél többen! Ez egy közösségi esemény! RE: MAI TERMÉS Boros Csaba Thu, 27 Feb 2003 21:53:58 reggel8, befele jövet én: jó reggelt menyus bá, karesz menyus: jó reggelt magának is karesz: iskolába mikor megy? én: már megbocsásson? karesz: isko2003 TÉL

VITÁT GENERÁLUNK - ELSŐS PREFERÁTOR V1 .0 Demendy Zoltán Fri, 28 Feb 2003 13:21:43 Használjuk az információs szupersztráda eme félreeső kis parkolóját a vita online lefolytatására! Téma: Felvételi eljárás, értékeink és a felveendők preferálása tulajdonságok szerint.

2X >>> 3X Szabolcs Szajp Tue, 04 Mar 2003 09:17:36 Üdvözletem!

FORDULAT 85


Csütörtökön átlépek egy következő évtizedbe (nem kell aggódni, csak én öregszem), és ez alkalomból szívesen koccintanék veletek mondjuk a klubban, mondjuk este 9 magasságában. Mindenki legyen vidám és hozzatok poharat! Gyertek! Szabi JAVASLAT A KORDOLGOZATERTEKELES ATALAKITASARA

Kovács Tamás Tue, 4 Mar 2003 16:09:03 (Lehet hogy varnom kellet volna ezzel, amig az indulatok elcsitulnak, a kordogak beadodnak, de vagjunk bele. Nem ujkeletu gondolatok fognak itt kovetkezni, nagyreszuknek nem is en vagyok a kitalaloja.) MR KEYNES KONFERENCIA

Szabolcs Szajp Tue, 04 Mar 2003 23:09:58 Mr. Keynes gazdasági következményei A Társadalomelméleti Kollégium (TEK) nemzetközi konferenciája John Maynard Keynes születésének 120. évfordulója alkalmából

86 FORDULAT

Időpont: 2003. március 7. péntek és március 10. hétfő Robert Skidelsky (University of Warwick): Keynes and the Crisis of Liberalism John Maynard Keynes: életrajzi és elmélettörténeti vonatkozások (előadások és vita) Bekker Zsuzsa, Ivánné Hild Márta, Vígh László, Ifj. Zeller Gyula James K. Galbraith (University of Texas): The policy relevance of Keynes in the global financial economy Kerekasztal-beszélgetés: Keynes és a mai gazdaságpolitika Résztvevők: Oblath Gábor, Király Júlia, Csáki György, Bod Péter Ákos http://tek.bke.hu/keynes120 A konferenciára különszám jelenik meg a szakkollégium szakmai periodákájából, a Fordulatból Keynes-fordításokkal és Keynesről szóló írásokkal (http://tek.bke.hu/fordulat) HELPME - ZONGORA Thu, 6 Mar 2003 10:40:15 +0000 Hello gyerekek,

2003 TÉL

lehet, hogy kellene segitseg penteken v szombaton napkozben zongorat trogerolni a rottenbiller uccabol a vasar uccaba ha valakinek neadjisten kedve lenne (miutan leadta a kesz kordolgozatot, persze), az valaszoljon legyszi. nagy hepaj lesz higgyetek nekem!! sor, cigi, micisapka!!! mivel soha nem cipeltem zongorat, barmilyen elmeleti segitseget is szivesen latok, en ugy gondolom gurtnival lehet zongorat cipelni, csakugy mint hutogepet, sutogepet, mosogepet, asztalgepet. valamint. aki ismer zongorahangolot, vagy beszelt mar olyan emberrel, aki; az is irjon. kosz, kovari ARANKA ÜZENT

Kollányi Zsófia Thu, 6 Mar 2003 15:56:26 az 503 melletti üvegeknek, h tűnjenek el onnan (mj ne felejtsük el, hogy azt azér nem kizárólag a szoba lakói fogyasztották - hátha valakiben feltámad a lelkiismeret vagy mi) JAVASLAT AZ ÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATRA (NEM RÖVID)

Kodaj Dániel Mon, 10 Mar 2003 13:26:00 sziasztok, 2003 TÉL

szeretnék javaslatot tenni egy értékelési szabályzatra, mely szerintem explicitté teszi a jelenlegi implicit elvárásokat HA MEGTILTJAK, AKKOR IS KAPCSOLJ RA

Kemény Vagyim Tue, 11 Mar 2003 19:04:49 mediatortenelem: ujra szol a hatlovetu: TILOS radio 90.3 PIKNIK

Németh Dániel Fri, 14 Mar 2003 01:37:31 sziasztok! kommentár nélkül: A körtartók a körtagokkal szemben helyet foglalnak. Szót kap az opponens. Szót kap a dolgozat szerzője. A körtartók kifejtik bírálatukat. ÉLŐ INTÉZMÉNYEKET AKAROK! Kovács Tímea Fri, 14 Mar 2003 12:10:31 Csak jelezni szeretném, hogy megint fölösleges szavakra fordítjuk azt a drága időnket ahelyett, hogy tenné mindenki a dolgát. PG ALAPOZÓ Szombati Kristóf Fri, 14 Mar 2003 12:59:36 Sziasztok! FORDULAT 87


Mindjárt kifejtem véleményem a „piknikkel” kapcsolatban, de előtte gyorsan közbevetem, hogy jövő héten Párizsban leszek, úgyhogy nem tudom vállalni a reám testált szövegeket. Kristóf PG ALAPOZÓ Kodaj Dániel Fri, 14 Mar 2003 13:58:33 én is mindjárt megmondom, hogy mit gondolok, de előbb elmegyek hugyozni egyet. d. PG ALAPOZÓ Kürthy Gábor Fri, 14 Mar 2003 14:25:00 fél órája várom, hogy megmond Te is a Szabadság hídra jársz hugyozni? KARIKA, PIKNIK

Kodaj Dániel Fri, 14 Mar 2003 18:43:28 sziasztok. visszatértem az északi vasúti összekötő hídról. szerintem parancsszóra, szabályok alapján nem lehet jól érezni magunkat és spontán lelkesedni témákért. a tavalyi legelső piknik nyilván azért volt olyan sikeres, mert hirtelen jött, pár ember kitalálta, megcsinálták, újszerű volt, érdekes, és ez a hangulat a körtagokra is átragadt. 88 FORDULAT

PENTEK ESTI MULATTSAG

Tue, 18 Mar 2003 03:54:22 +0000 laudetur, bekoszont vegre e het penteke'n a csillagaszati tavasz az eszaki felteken ennek oromere - na meg Gabor nap lesz alig egy het mulva - fedettpalyas eszmeletvesztest eszeltem ki ujra cim: Vasar u 4, 32-es kapucsengo, lesz kaja es zene, innivalot hozzatok in aeternum, amen ÁPR. 1.

Horváth Gergely Tue, 18 Mar 2003 12:54:35 Sziasztok! CSak emlékeztetni szeretnénk mindenkit, hogy készüljön ápr. 1ére, mutassa meg magát, készítsen valami brilliánsat. Bodolóczky Linda már készített két brilliáns plakátot az eseménnyel kapcsolatban, ezeket most kitesszük, kéretik finoman kezelni, szempillantásokkal simogatni. Köti [FWD: ÉLJEN MÁJUS ELEJE... !] Hekka 2003 TÉL

Fri, 21 Mar 2003 13:52:52 From: Tiszacipo.hu Kedves Barátunk! SZAKKOLLEGIUM.HU Dombos Tamás Mon, 24 Mar 2003 17:44:34 na, hat ezt is megertuk:

[TEXEMET] JAFFA Nagy Gábor Wed, 26 Mar 2003 14:07:39 Pénteken nyílik meg a Castro és a koll. között a legújabb retrotrendi hely az utcában. üdv g.

http://www.szakkollegium.hu Előadások: •2002. dec. 03. 19:00 •2002. dec. 06. 16:00

•2002. dec. 10. 19:00 •2003. feb. 06. 20:00 •2003. feb. 11. 19:00 •2003. feb. 18. 19:00 •2003. feb. 25. 19:00 2003. már. 18. 19:00

Szántó Zoltán: Analitikus marxizmus Dr. Christina Lutter: Traffic Jams and (De)Constructions: Some impressions on Kulturwissenschaften and the reception of Cultural studies in Austria Somlai Péter - Adamik Mária: Családon belüli erőszak Sophie Hope: Public Art Experiences in Great Britain Jancsó Miklós: Kelj fel, komám, ne aludjál! Művészet és hatalom Bayer József: Globális média Szász Gábor: Laikusok bevonása a közösségi döntéshozatalba Sorin Antohi - Melegh Attila: Perspektívák a keletnyugati lejtő

bigott klub menetrend Kodaj Dániel Wed, 26 Mar 2003 21:18:24

2003 TÉL

összeállt a félév további Bigott Klubjainak menetrendje, mindenki már előre hergelheti magát FORDULAT 89


és dolgozhat Minden Ellenérvek Anyján

Kürthy Gábor Thu, 27 Mar 2003 08:48:18

90 FORDULAT

A Bigott Klubot…nem szabadna kihasználni ilyen kétes csörték megvívásához… a keretet nevezzük valahogy másként… legyen a neve: A Szar Visszalapátolása a Lóba Klub. Legyünk észnél és óvjuk a szellemet!

2003 TÉL

TÁMOGATÓK:

JÓZSEF ATTILA ALAPÍTVÁNY SZABAD SAJTÓ ALAPÍTVÁNY

2003 TÉL

FORDULAT 91

FORDULAT. A Társadalomelméleti Kollégium Szakmai Folyóirata 2003 TÉL

Recommend Documents