Fordulat EU-BŐVÍTÉS. Különszám 2003 ŐSZ FORDULAT 1 ÉS TÁRSADALMI KOHÉZIÓ

Fordulat EPOC EU-BŐVÍTÉS ÉS

TÁRSADALMI KOHÉZIÓ

Különszám 2003 ŐSZ

FORDULAT 1

Fordulat 2003 ősz Szerkesztő: Gergely Vera, Sebők Miklós A fordításokat az eredetivel egybevetette: Andacs Botond, Domokos László Számítógépes munka: Harasztosi Péter Kéziratok lezárva: 2003. március A kiadványt a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium támogatta.

2 FORDULAT

TARTALOMJEGYZÉK ANDOR LÁSZLÓ

ELŐSZÓ

(6)

CATHERINE SAMARY

LIBERÁLIS PÉNZÜGYI ÉS PIACI SZEMPONTOK VERSUS A TÁRSADALMI KOHÉZIÓ FINANSZÍROZÁSA (7) (Fordította: Sebők Miklós) DOROTHEE BOHLE ÉS HUSZ DÓRA

KIÉ EURÓPA?

(Fordította: Szegedi Máté)

(18)

HERMANN BÖMER, ANDREAS BORCHARDT ÉS WOLFGANG SCHLEGEL

BŐVÍTÉS ÉS KOHÉZIÓ

(43)

(Fordította: Pálvölgyi Balázs) EGON MATZNER

PRÓBÁLJUNK FELZÁRKÓZNI!

A VOLT SZOCIALISTA ORSZÁGOK ÉS A

(57)

GLOBÁLIS PIAC VESZÉLYES JÁTÉKTEREI

(Fordította: Demendy Zoltán) TADEUSZ KOWALIK

CSATLAKOZÁS AZ EURÓPAI UNIÓHOZ. TEGNAP, MA ÉS HOLNAP (Fordította: Czirók Márta)

(64)

FORDULAT 3

RAFAL MORAWCZYNSKI

AZ IPARI FOGLALKOZTATÁS ÉS AZ EU-VAL FOLYTATOTT KÜLKERESKEDELEM ALAKULÁSA LENGYELORSZÁGBAN

(Fordította: Breuer András)

(84)

PREDRAG BEJAKOVIČ ÉS VIKTOR GOTOVAC

FOGLALKOZTATÁS ÉS MUNKANÉLKÜLISÉG HORVÁTOR(114) SZÁGBAN (Fordította: Berki Tamás)

SIMONA BOVHA PADILLA ÉS HELIOS PADILLA MAYER

FONTOS-E A PÉNZÜGYI FEJLŐDÉS A GAZDASÁGI NÖVE(134) KEDÉS SZEMPONTJÁBÓL SZLOVÉNIÁBAN? (Fordította: Vigvári Gábor)

4 FORDULAT

SZERZŐINK ANDOR LÁSZLÓ

BKÁE, Budapest

BEJAKOVIĆ, PREDRAG

Közpénzügyi Intézet, Zágráb

BOHLE, DOROTHEE

Közép-Európai Egyetem (CEU), Budapest, Politikatudományi tanszék

BORCHARDT, ANDREAS

Dortmundi Egyetem „Spatial Planning” szak

BÖMER, HERMANN

Dortmundi Egyetem, Politikai Gazdaságtan tanszék

GOTOVAC, VIKTOR

Zágrábi Egyetem, Jogtudományi kar

HUSZ DÓRA

CEU, Nemzetközi kapcsolatok és Európa tanulmányok tanszék

KOWALIK, TADEUSZ

Lengyel Tudományos Akadémia, Közgazdaságtani Intézet, Varsó

MATZNER, EGON

Bécsi Műszaki Egyetem, Pénzügyi és Infrastruktúrapolitikai Intézet

MORAWCZYNSKI, RAFAL

Krakkói Közgazdaságtudományi Egyetem, Innovációs és Vállalatgazdaságtani Tanszék

PADILLA, SIMONA BOVHA

Ljubljanai Egyetem, Közgazdaságtudományi kar

PADILLA MAYER, HELIOS

Makroökonómiai és Fejlődésgazdaságtani Intézet, Ljubljana

SAMARY, CATHERINE

Interdiszciplináris társadalmi-gazdasági kutatások intézete, Paris IX-Dauphine

SCHLEGEL, WOLFGANG

Dortmundi Egyetem, „Spatial Planning” szak

FORDULAT 5

Előszó A maastrichti szerződés új irányt jelölt ki az európai gazdasági fejlődés számára. Ebben a legtöbben csak az egységes valuta bevezetésének hosszú távú programját, a teljes gazdasági unió megteremtésének szándékát, Európának a globalizációs kihívásokra adott válaszát látták kezdetben. Idővel egyre többen látták át a maastrichti koncepció ellentmondásait, egyre szkeptikusabban ítélve meg az általa elérhető eredményeket, és sürgetve a folyamat korrekcióját legalább. A Brémai Egyetem professzora, Jörg Huffschmid vezetésével 1995 óta nemzetközi szakértői csoport vizsgálta meg évről évre az Európai Unió gazdaságpolitikáját, a pénzügyi szférától a környezetpolitikáig a legkülönbözőbb területekről készítve tanulmányokat, és ezek alapján összefoglaló jelentéseket (ezek a dokumentumok a http://www.epoc.uni-bremen.de/home.htm honlapon tekinthetők meg). Az elemző munkához és az ajánlásokhoz mind többen csatlakoztak, sőt 2001-től kezdve az Európai Bizottság is támogatta a nemzetközi gazdaságpolitikai koordinációról szóló együttműködést. A csoport napirendjén az utóbbi években értelemszerűen felértékelődött az EUbővítés problémája. Ennek behatóbb vizsgálatára 2003 márciusában külön konferenciát is rendeztek, mégpedig Budapesten, a BKÁE termeiben. A kétnapos tanácskozást Kiss Péter, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter nyitotta meg. A konferencia anyagaiból készítettük a Fordulat különszámában közölt válogatást, amely remélhetőleg hasznos olvasmány lesz az európai gazdaságpolitikával, a Gazdasági és Monetáris Unióval, valamint az EU-bővítéssel foglalkozó hazai kutatók számára. Andor László

6 FORDULAT

LIBERÁLIS PÉNZÜGYI ÉS PIACI SZEMPONTOK VERSUS A TÁRSADALMI KOHÉZIÓ FINANSZÍROZÁSA

CATHERINE SAMARY

A

z ún. washingtoni konszenzus, ahogy az Európai Unió kialakításában és kibővítésében életre kelt, pénzügyi szempontból az állami szerepvállalás monetarista és kínálat-oldali kritikájához kapcsolható. Ez utóbbi megközelítések mára dogmává váltak és a társadalmi kohéziót szolgáló eszközök módszeres kiiktatásának alapját jelentik. A változásokra, melyek Európa meghatározó országainak pénzügyi szektoraiban a nyolcvanas évek eleje óta végbementek egy új, széles körben érvényesülő trend hatott, amelynek során a hangsúly a tőke szabad áramlására és a “gazdasági és monetáris unió” létrehozására került (ahogy azt az 1985-ös "Fehér könyv" javasolta). Ez az irányzat később a maastrichti kritériumok és az Európai Unió 1992-es megalkotásával konszolidálódott: a kritériumok és az európai “konvergenciamechanizmus” növeli – ahelyett, hogy csökkentené – a társadalmi és regionális fejlődési különbségeket, ezzel tönkretéve a társadalmi kohéziót.

A globalizáció mögött álló liberális dogmák és univerzális receptek: • A piacok között az árjelzések alapján allokálódó magánberuházások (hitel, közvetlen külföldi tőkebefektetés (FDI) vagy portfólió-befektetés) minden esetben “racionálisabbak” és “hatékonyabbak”, mint bármilyen közfinanszírozás és -menedzsment; • A tőkét sújtó adókat csökkenteni kell, melynek célja a magántőkét „vonzó” hatás növelése, ezt legitimálja az ún. Laffer-görbe (“a túl magas adókulcs következtében megszűnik az adóbefizetés”), valamint az a liberális feltevés, mely szerint a megtakarítás (akár a vállalatoké, akár a legmagasabb jövedelmű rétegé) a beruházások előfeltétele1; • Az állami költségvetés redisztributív jellegének együttes érvényesülése a keresletoldali keynesiánus gazdaságpolitikákkal túlságosan „gyámkodóan” használja fel az erőMegjegyzendő, hogy az Egyesült Államokban az “új gazdaság” kialakulásának expanzív évtizedében megfigyelt negatív megtakarítási ráta paradox (és éppen az Egyesült Államokból érkező!) ellenpéldáját nyújtja ennek az állításnak.

1

FORDULAT 7

EPoC: EU Bővítés és Társadalmi Kohézió

forrásokat, így az nem teszi érdekeltté az egyéni aktorokat, hogy munkát vagy produktív befektetési lehetőségeket keressenek; • A “túl magas” bérek (de sohasem a túl nagy profit) jelentik mind az infláció, mind a munkanélküliség gyökerét; • Végül: bármilyen nem-magán jellegű irányítás (állami, munkásönigazgatás, vagy nem “valódi” magántulajdonosként vagy részvényesként értelmezett menedzsment típusú vezetés) szükségszerűen pazarló a “hatékony” irányítással szemben. Eben az esetben a “hatékonyságot” implicit módon és “tudományos jelleggel”, a piaci szabályok és a profitelv határozzák meg. Ugyanúgy a geostratégiai és a nemzetközi erőegyensúllyal kapcsolatos megfontolások álltak a Marshall-terv és a világháború utáni nemzetközi politika hátterében, mint a nyolcvanas évek új liberális politikái mögött. A keynesiánus (vagy tágabb értelemben állami beavatkozáspárti) politikák viszonylagos elterjedését a hidegháború magyarázta: a társadalmi és politikai feszültségek következtében kiterjedt volt az állami beavatkozás rendszere mellett a tervezés is a háború utáni, Marshall-segélyes időszakban. Hasonlóan segítette az állam a délkoreai gazdaság gyors növekedését a 60-as, 70-es években… A kapitalizmus történetében néhány kivételes évtizedig általánossá vált az egyenlőtlenségek csökkenése, a bérek még a növekvő termelékenységet alapul 8 FORDULAT

véve is nőttek, és kiteljesedett a teljes foglalkoztatást fő célként maga elé tűző állami beavatkozás. A 80-as években beindult – a washingtoni konszenzushoz kapcsolható – konzervatív offenzíva mind a munka, mind a jóléti állam rovására növelte a tőke hozzáadott értékbeli részesedését. Ennek hátterét a profitráta drasztikus csökkenése jelentette a 70-es években a kapitalista dominanciájú országokban. Ugyanakkor az új konzervatív offenzíva globális szinten használta (“Délen” és “Keleten”) az adósságválságot a washingtoni konszenzus általános elfogadtatására, és megpróbálta ellehetetleníteni a kapitalizmus alternatíváit. A nyolcvanas évek eleje óta Európa meghatározó országaiban a pénzügyi szektor jelentősen átalakult. Az új, széleskörűen érvényesülő trend nyomán hangsúlyossá vált a tőke szabad áramlása és a “gazdasági és monetáris unió” létrehozása (ahogy ezt az 1985-ös "Fehér könyv" javasolta). Ezt később a maastrichti kritériumok és az Európai Unió 1992-es megalkotása követte. Az egységes Európa felépítését egy sajátos, fundamentalista monetarizmus szempontjai szerint vezényelték le, amely ugyanakkor nem tartozik a neoliberalizmus nélkülözhetetlen jellemzői közé. Azt, hogy miért így alakult Európa útja tehát nem ideológiai természetű okok magyarázzák. A baloldali francia kormány 1983-as liberális fordulata lezárta az


új liberális programmal szembeni mérsékelt ellenállás 1980 és 82 közötti korszakát. A kormány ekkor azzal érvelt, hogy országos szinten lehetetlen nem figyelembe venni a liberális politikákat. De a szocialista vezetésű francia kormány 1985-ben már az egységes piac és a monetáris unió kialakítására tett javaslatot NSZK-beli partnerének. A tervezet lehetővé tette, hogy a tőke szabad áramlásának biztosítása és a jóléti állam leépítése váljon Európa építésének egyik alapelvévé. A maastrichti kritériumoknak 1992-ben “monetaristának” kellett lenni annak érdekében, hogy meggyőzzék a politikai és gazdasági befolyással rendelkező köröket a német márka elhagyásáról. A kritériumokat a domináns európai államok “kemény magja” abban a ki nem mondott reményben határozta meg, hogy a kevésbé fejlett és eladósodottabb országok képtelenek lesznek őket követni. Paradox módon éppen Németország az egyike azon államoknak, amelyek jelenleg nem hajlandóak végrehajtani a stabilitási paktumot, míg a maastrichti kritériumok a gyengébb gazdasági lábakon álló tagok és tagjelöltek számára valódi társadalmi kínszenvedéssel járnak együtt. Ugyanakkor az EU új felépítésének és intézményeinek (ezek közül az Európai Központi Bankok Rendszerének és az Európai Bizottságnak kellene megvédenie a “közös európai érdekeket”!) hátterében minden

új európai egyezmény és intézmény egy “felülről lefelé irányuló” és a “valóságban is érvényesülő” liberális rend bevezetését segítette elő nemzeti szinten. Mindennek célja az volt, hogy a kormányok “ezt Európa kényszeríti ránk” jelszóval vezethessenek be népszerűtlen szociális megszorításokat. Franciaországban egyetlen évtized alatt a bérek aránya a teljes hozzáadott értékből 10 százalékponttal esett vissza. Így ezek a kelet-európai országokban különlegesen szélsőséges módon végbemenő folyamatok mindannyiunk közös sorsát jelentik. A társadalmi kohézió rombolásának számbevétele: • A közszolgáltatások privatizálása univerzális dogmává vált, amely nyilvánvalóan negatívan befolyásolja az államháztartás helyzetét: megszünteti leghatékonyabb jövedelemforrását; • A tőkét terhelő adók tendenciaszerű csökkentése (a költségvetési deficit mérséklése érdekében) együtt járt a társadalmi jóléti kiadások megkurtításával – ugyanakkor a katonai költségvetés növelését sohasem vitatják. Az utóbbi időben a stabilitási paktumot övező polémia csak karikatúraszerűen ismételte az USA költségvetési hiányának mértékéről folytatott társadalmi és politikai érveket2. Ilyen volt az, amikor a Az USA napi egymilliárd dolláros hadikiadása a képmutató “liberális” költségveté2

FORDULAT 9


francia védelmi miniszter javasolta: ne vegyék figyelembe a katonai beruházásokat az államháztartás egyenlegénél és a fiskális politika kereteit kijelölő előírásoknál… [Le Monde 2003. szeptember 17.]; • Az Európai Központi Bank számára a maastrichti egyezményekben biztosított „függetlenség” egy olyan feltételezett tudományos konszenzuson alapult, amely a közgazdásztársadalomban a valóságban sohasem létezett. A hetvenes években az infláció elleni küzdelem alapelve megegyezett Friedman monetarista infláció-felfogásával. Eszerint az árak emelkedésének problémájával “kizárólag“ a monetáris politikának kell foglalkoznia, és minden baj hátterében a túlburjánzott állami beavatkozás áll. A pénz feltételezett “semlegessége” és az állami politikák hatékonytalansága jelentették az eurozóna központi bankjainak reformja mögött álló ideológiai legitimációt. Hasonló volt a helyzet a tagjelöltek esetében. Valójában a monetarista elveket hamar elhagyták a domináns liberális országok az 1981-es recesszió után, egészen a mai napig. A FED időről-időre kisi politikát idézi a reageni fegyverkezési verseny idejéből. Manapság, akárcsak a 80-as évek kezdetén az amerikai költségvetés hiányával egyszerre akarnak keynesiánus módjára élénkülést vinni a gazdaságba, segítendő azt kilábalni a recesszióból, és érvényesíteni a redisztribúciós és szociális célú költségvetési kiadások csökkentésének liberális programját. Ebben a szemléletmódban a hadsereg veszi át a jóléti kiadások helyét a büdzsében.

10 FORDULAT

adott jelentéseiben is egy olyan amerikai gazdaságpolitikáról ír, amely manapság is felhasználja (a nyolcvanas évekhez hasonlóan) a gazdaságpolitikai mix minden beavatkozásra épülő elemét (legyen szó fiskális politikáról vagy a kamatlábak változtatásáról) annak érdekében, hogy megsegítse a gazdaságot, ha az szükséges. A maastrichti és az amszterdami szerződés, melyek ma az Európai Szerződések részei (valójában a módosításaik – a ford. megjegyzése) nemcsak “szabályokat” hoztak a költségvetési eladósodás megfékezésére (melyeket az ún. „stabilitási és növekedési paktumban” fektettek le), hanem előírták a tagállamok költségvetési politikái számára, hogy a magántőke beáramlását elősegítő szempontokat érvényesítsenek – ezek pedig a befektetők számára nyújtott kedvezmények általánossá válásához vezettek. E mellett megtiltották a nemzeti központi bankoknak és az EKB-nek, hogy alacsony kamatlábak mellett folyósítsanak állami hiteleket a közkiadások finanszírozására. Így pénz és hitel kizárólag a magánszektornak jutott, holott ezek a források természetesen az állam számára is forrást jelentenek (jelentettek és kellene, hogy jelentsenek). Az államadósság körüli spekuláció és a rövid távú gondolkodás, amely kiegészült az átalakult bankrendszerek “piaci orientációjával” (melyben a bankot jobban érdekli a befektetései után realizált haszon, mint a finanszírozási szükségletek)


katasztrofális következményekkel járó keverékké áll össze… Az EU-bővítés nyomán minden valószínűség szerint új eszközökre, forrásokra és az állami szerepvállalás területeinek kiterjesztésére lesz szükség nemzeti és összeurópai szinten egyaránt, melynek célja a szociális kohézió megvalósítása, egyszerűbben szólva: a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése. A bővítés azonban ennek éppen az ellenkezőjét hozza. A “megszorítás” akárcsak most, a jövőben is a közös költségvetés és monetáris politika legfontosabb jellemzője lesz, jóllehet a bővítést “a földrész újraegyesítésének” irányába tett “történelmi lépésnek” tartják. Az új tagok felvételének együtt kellene járnia a strukturális alapokban biztosított források jelentős növekedésével és a közpolitikák, a közfinanszírozás szerepének radikális felértékelésével, melyek célja az országok fejlettségi szintje közti szakadék érdemi csökkentése. Ennek szervezőelve a javak társadalmi és európai szintű elosztása kell, hogy legyen. Ugyanakkor a hitelek (különösen a segélyezési céllal nyújtott hitelek), a magánosítás, a fiskális politikák és az FDI közötti kölcsönhatás “szerves”, és alkalmazásuk megfelel a kormányzati intézmények (kormányok, nemzetközi pénzügyi intézmények és az EU) általános gazdasági és geopolitikai logikájának. Az új közpolitikák mögött álló társadalmi érdekek és prioritások nyilvánvalóan éppen annyira rejtettek,

mint az IMF cselekvését meghatározó érdekek (ahogy azt a Nobeldíjas Joseph Stiglitz világosan kimutatta “Globalization and Its Discontent” c. könyvében [Stiglitz 2002]). Hasonló a helyzet az EKB úgynevezett függetlenségével, és az általa követett monetáris politikával. Jelenleg a kulturális, oktatási és a valódi hosszú távú fejlődést szolgáló kiadások csökkentése (nem pedig növelése) van soron. Az egészségügy, az oktatás, a tudomány e logika szerint nem más, mint új típusú profitlelőhely. Az a szemlélet, amely a magántőke szabad áramlásában látja minden szükséglet kielégítésének forrását, elveti a külkereskedelem és a tagjelölt országokba irányuló befektetések bármilyen formában történő nemzeti ellenőrzését. E liberális tendencia idővel szabályokká rögzült, és a tagjelöltek számára előírt feltételek szép csendben egyfajta “acquis communautaire”-ré váltak a tagországok számára is. A “Central Europe in transition: towards EU membership” elnevezésű tanulmánykötet szerzői nem kerülhették el, hogy megállapítsák: az egyes országok kutatói egyformán elkövették a „legnagyobb hibákat” a térség fejlődésének felrajzolásakor [Gorzelak et al. 2001]. “Arra számítottunk, hogy valamennyi [visegrádi országban] jelentős előrelépés valósul meg a tudomány és technológia terén. A valóságban azonban hosszan tartó és súlyos visszaesés figyelhető meg a tudományra fordított összegek GDPFORDULAT 11


arányos alakulásában, és a K+F- potenciálnál valamennyi országban. A külföldi működőtőke szerepe e szektorban nem a várakozásoknak megfelelően alakult, senki sem gondolta volna ugyanis, hogy a vállalatok külföldi cégek által történő felvásárlása sok esetben a meglévő laboratóriumok és K+F egységek megszüntetésével jár együtt (…). Különösen veszélyes ez KözépEurópa jövője számára, ugyanis a térség valószínűleg semmivel nem versenyképesebb a 21. század hajnalán, mint 10 évvel korábban” [i.m.: 10-11.o.]. Emellett valamennyi tagjelölt országban megfigyelhető a közvélemény szociális gondoskodással kapcsolatos növekvő aggodalma, amely szintén része kell legyen a csatlakozás előnyeit és hátrányait összegző mérlegnek. Miközben a Kelet-Európában élők egy része még mindig abban reménykedik, hogy vadkapitalizmus helyett egy társadalmilag érzékeny kapitalizmus köszönt be az EUcsatlakozással, az új alkotmányon dolgozó V. Giscard d’Estaing vezette konvent egy olyan “Szociális Chartát” javasol elfogadásra, mely “hivatalossá” tenné a visszalépést a jelenlegi tagok háború után elfogadott nemzeti alkotmányaiban foglalt társadalmi célokhoz képest. A tagok munkaerőpiaci és a tőkevonzó képességbeli versenyelőnyeinek eltüntetésében a közös, európai piacon érvényesülő szabad verseny joga kapja a legfontosabb 12 FORDULAT

szerepet. Bár a demokráciát mindenki alapvető jelentőségű európai értéknek tartja, de hogy mennyire vált demokratikussá egy adott ország, vagy hogy milyen eredményeket ért el az “európai modellt” meghonosító “strukturális átalakulásban”, azt a privatizációs folyamat elindításán mérik. Másképpen fogalmazva: a “versenyhez való jog” elsődlegességének érvényesítése jelentette a tagországok gazdaságába való magántőke-bevonás alapját. A versenyhez való jog érvényesülése jelentette e mellett a piac és demokrácia – értsd: az “európai modell” – felé történő átmenetben elért “haladás” mércéjét is. A valóságban az EU döntéseit nem egy független monetáris politika, vagy a költségvetési politikát domináló hatékonysági kritériumok határozzák meg, hanem a nyíltan ki nem mondott társadalmi prioritások: az EKB “ajánlásai” mögött – melyek kiadása nem is tartozik eredetileg hatáskörébe –, melyek egyetlen hivatalosan bevallott célja az infláció elleni küzdelem, sajátos szempontok húzódnak meg. Ezek egyike a megtermelt hozzáadott értékből a profit arányának növelése a bérek rovására, ami a munkaerő-piaci rugalmasság növelésének örve alatt megy végbe (így keresve megoldást a munkanélküliség problémájára). A másik ilyen szempont a magas kamatlábak fenntartása, mellyel a pénzügyi befektetések magas hozamát biztosíthatják – ez az új pénzügyi piacok leginkább spekulatív ré-


sze, a nyolcvanas évekbeli államadósságba történő ún. portfólióbefektetések óta. Az ázsiai pénzügyi válság után a rövid lejáratú orosz államkötvények kamatlábainak szédítő magasságokba való emelésének célja az volt, hogy az adósságot finanszírozó tőkét Oroszországon belül tartsa, ez azonban csak meggyorsította az orosz válság kitörését 1998 nyarán. A frissen alapított [orosz] magánbankok maguk is beszálltak az államkötvény-spekulációba, ahelyett, hogy a gazdaságot finanszírozták volna. Aki a bankok fölötti ellenőrzést gyakorolja, az határozza meg a gazdaság működésének logikáját is. Emiatt emlegették stratégiai kérdésként oly kitartóan (és segítették elő) a bankszektor megnyitását a külföldi tőke előtt. Ehhez hasonlóan a belső piac védvonalainak megnyitására irányul a WTO tárgyalási logikája a szolgáltatások esetében. A bizonytalan pénzügyi környezetben zajló hirtelen ingadozások jelensége közös jellemzője volt a 90-es évek pénzügyi válságainak Mexikótól Ázsián át Oroszországig. Bizonyos részvénybefektetések szintén instabilak lehetnek a másodlagos piacok fejlődésének köszönhetően, ahol ezen értékpapírok megszűnhetnek. Maga az euró egy másfajta gazdaságpolitika eszközét jelenthetné, ám a Strukturális Alapok közösségi célú továbbfejlesztéséhez önmagában még nem lenne szükség az euróra. Csupán politikai döntés kérdése ugyanis az újabb strukturális alapok létrehozása. Emellett a segélyek és

kohéziós alapok rendszerének felhasználása függ a társadalmi és politikai meggyőződéstől is… és függ a szereplők közötti erőviszonyoktól. A nyolcvanas évek óta ugyanakkor a legfontosabb társadalmipolitikai döntéseket a tőkepiacokon érdekelt erők nyomásgyakorlása alatt hozták, nem pedig rendszerek közötti hidegháborús feszültségek vagy a munkások egész világra kiterjedő mozgalmának hatására. A társadalmi feszültségeket korlátozta az, hogy nehéz megszervezni a kollektív ellenállást azon szinteken, ahol a fontos döntéseket hozzák: a multinacionális vállalatok, a nemzetközi intézmények, vagy az Európai Közösség szintjén. A strukturális munkanélküliség miatt az emberek erőforrásaikat inkább a megfelelő túlélési stratégia keresésére összpontosították. Kelet-Európában, ahol a jóléti állam, vagy az egykori nagyüzemek által biztosított szociális védőernyő hatása megszűnőben van, a kiutat egy darabka föld művelése vagy több, részidőben végzett munka elvállalása jelentheti. Így nem marad túl sok energia az ellenállásra (néha még a választásokon való részvételre sem). Azok számára pedig, akik alól nem szűnt meg a munkahely, a szakszervezeti szervezettség csökkenése (a kelet-európai szakszervezetek formálissá válása) vagy az érdekképviseletek összeolvadása egy új liberális politika jegyében – mely az új baloldal ultraliberális elveinek megvalósítására irányul –, nos FORDULAT 13


mindez számukra az ellenállás erőinek szétforgácsolódását jelenti. Ezzel párhuzamosan nő a populista jobboldali és soviniszta irányzatok befolyása: amikor a szociális biztonságot a bevándorlók elleni fellépéssel kapcsolják össze, ahelyett hogy mindenkinek jövedelmet és munkát adnának, a Haider- vagy Le Pen-féle társadalmi kohézió tűnik az érdekképviseletről való lemondás egyetlen alternatívájának. A kelet-európai országok bankrendszerei (Szlovénia kivételével) mára külföldi kézbe kerültek és semmilyen módon nem járulnak hozzá a társadalmi kohézió fenntartásához. Ugyanakkor a kivételnek számító szlovén modell is komoly nyomás alatt áll – annak ellenére, hogy az ország lakosságának egy főre jutó jövedelme jóval közelebb van az uniós átlaghoz, mint bármely más tagjelölt esetében… A liberálisok továbbra is a megdöntött egypártrendszerrel és a parancsgazdasággal veszik egy kalap alá a globalizációs folyamattal szembeni ellenállás bármilyen formáját. A szlovén gazdaság sajátossága (ti. hogy az egyetlen tagjelölt, amely ellenállt a kierőszakolt általános privatizációnak és a pénzügyi szektor külföldi tőke előtt való megnyitásának) valószínűleg összefüggésben van az átmenet elején megnyilvánuló társadalmi és politikai ellenállással a Jeffrey Sachs-féle receptekkel szemben. És valószínűleg összefüggésben van a parancsgazdasággal szemben kialakult korai alternatívának, a ju14 FORDULAT

goszláv munkás-önigazgatásnak az emlékezetével… Az Európa bővítéséről és a társadalmi kohézióról szóló vita szempontjából így sok tanulsággal szolgálhat Szlovénia példája. A reáltranszferek a legszegényebbektől a leggazdagabbakhoz áramlanak (társadalmi rétegek és országok között) Korábban bemutattuk, hogyan hatott a nemzetközi tőkeáramlás az adósságválságok kialakulására: a neoliberális program jegyében eltelt évtizedek radikális fordulatot jelentettek a legtágabb értelemben vett egyenlőtlenségek növekedésénél is. E mellett visszaesett az állami segélyezés, miközben a kevésbé fejlett országokból a gazdagabbakhoz több jövedelem áramlik már, mint fordítva [lásd pl. Toussaint 2002]. Hasonló trendet figyelhetünk meg az öreg kontinensen is. Az Agenda 2000-ben a tagállamok GDP-jének 1,27 százalékában limitálták az uniós befizetések nagyságát. Ezt várhatóan be is tartják, mivel a strukturális alapokhoz való hozzáférésnél és az agrárpolitikánál is figyelembe vették az új tagok megjelenését – idővel pedig e szisztémák reformjára is sor kerül. Az első (és jelenlegi ismereteink szerint legnagyobb valószínűséggel bekövetkező) liberális forgatókönyv szerint az EU bővítése során valamenynyi liberális receptet, mint a szerződésekben és az európai intézményekben lefektetett “uniós szabályokat” érvényesítik. Nem érvényesülnének viszont az új tagok esetében a


létező strukturális alapokhoz és az egységes munkaerőpiachoz való hozzáférés garanciái: a “történelmi jelentőségű lépést” sokkal inkább magánbefektetésekből (ld. szabad tőkeáramlás), mint az EU közös kasszájából vagy a tagországok hozzájárulásából kívánják finanszírozni. Eközben azonban nem érvényesül az új és régi tagok állampolgárai közötti valódi egyenlőség (a munkához való jogban és a juttatásokhoz való hozzáférésben). A lengyel parasztok nem kapnak ugyanakkora összegű közvetlen támogatást, mint a francia parasztok: nagyjában-egészében az új tagországokban élő gazdálkodók 25 százalékát kapják annak az öszszegnek, amelyhez a jelenlegi tagországokban élő kollégáik hozzájutnak. Ez az egyenlőtlenség várhatóan 2013-ig fenn is fog maradni. A strukturális alapból a tíz tagjelölt évente 114 millió eurót kap infrastrukturális beruházásokra, míg Görögország, Írország, Portugália vagy Spanyolország 231 millió eurót kapott hasonló célokra, annak ellenére, hogy relatíve gazdagnak számítanak valamennyi új közép-kelet-európai tagországhoz képest. Tíz év alatt (1990-től 1999-ig) a brüsszeli bizottság összesen 10,89 milliárd eurónyi összeget fizetett ki segélyként (többnyire kedvezményes hitelek formájában) a földrajzi értelemben legközelebbi és a tagjelöltek közül leggazdagabbnak számító közép-kelet-európai országok számára. A tíz tagjelöltre (ebből nyolc keleteurópai, Románia és Bulgária nélkül,

plusz Ciprus és Málta) kiterjedő bővítés nettó költsége 2004 és 2006 között 25 milliárd euró körül lesz. Összehasonlításképpen: a volt NDK az egyesült Németország szövetségi kormányától 1000 milliárd eurót kapott az újraegyesítés óta, míg a teljes Marshall-tervre 1948 és 1951 között 97 milliárd eurót költöttek… További adalék, hogy az elmúlt egy évtizedben az EU kereskedelmi többlete a közép-kelet-európai országokkal szemben 112 milliárd dollárt tett ki. Mindez azt mutatja, hogy az úgynevezett szolidaritásból és nagylelkű “bővítésből” az EU pozitív egyenleggel jön ki, és nem áll szándékában hozzájárulni a közép-kelet-európai országok valódi, társadalmi kohéziót segítő fejlődéséhez. Ennek oka pedig az, hogy egy ilyen szerepvállalás teljes szemléletváltással kellene járjon magában az unióban is. Elkerülendő, hogy a bővítési projekt politikai és erkölcsi válsággal (az első- valamint a másodrendű uniós állampolgárság elkerülhetetlen kialakulásával) járjon együtt, a következő években a fő cél valószínűleg az lesz, hogy az uniót egyre inkább közös piaccá alakítsák át, miközben a közös költségvetés nagyságát a 25 tagú EU-ban is a korábbi, 15 tagnak megfelelő szinten tartsák. Mindez – figyelembe véve a gazdasági növekedés csökkenő ütemét, – általában véve kevesebb forrást és a meglévő források átcsoportosítását jelenti majd a dél-európai országoktól a kelet-európai tagokhoz – így a kohézió FORDULAT 15


növelése helyett a verseny és az ellentétek növelése várható. A közvetlen külföldi tőkebefektetések áramlásának logikáját szintén fontos lenne alaposan megvizsgálni. A közvélekedés szerint az FDI megjelenése a modernizáció reményével, új és jó fizetéssel járó munkahelyekkel, növekvő termelékenységgel jár együtt. De egy olyan időszakban, amikor az állami ellenőrzés vagy megszűnőben van, vagy a rövid távra tervező magánprofitnak alárendelten működik, amikor már nem a fejlődéshez fűződő “közérdek” a legfőbb szempont, az FDI veszélyei előtérbe kerülhetnek. A közép- és kelet-európai országokba együttesen 1991-től 2000-ig 100 milliárd dollárnyi közvetlen külföldi tőkebefektetés áramlott be – majdnem tízszer annyi, mint Oroszországba. Ugyanakkor a kérdéses FDI közel 80 százaléka a 10 közép-kelet-európai ország közül a három leggazdagabban – Lengyelországban, Csehországban és Magyarországon – koncentrálódott. Ennek legnagyobb része – az ország méreténél fogva – Lengyelországba jutott.3 Ezen kívül minden vizsgált országban (Oroszországban éppúgy, mint Közép-KeletEurópában) az FDI döntő többsége a fővárosokba áramlott. Ennek oka az, hogy a működőtőke a leginkább virágzó területeket, és különösen a városi környezetet választja célpontjául (ott található ugyanis a legjobb Ld. a http://europa.eu.int/comm/enlargement/index.htm honlapot. 3

16 FORDULAT

infrastruktúra, a legmagasabb életszínvonal és a legképzettebb munkaerő). Ez a tendencia mélyíti az országok, és az országokon belüli régiók közötti egyenlőtlenséget. A mellékhatások szintén elemzésre szorulnak – ilyen az import minden áron történő erőltetése a rendelkezésre álló helyi termékek felhasználása helyett, és ilyen a multinacionális cégeken belül a kreatív számvitel alkalmazása, melynek segítségével el lehet titkolni a profitot és el lehet kerülni az adófizetést… Ha a közösségi politikában figyelmen kívül hagyjuk a társadalmi kohézió szempontjait, az az állam egyfajta magánosításával lesz egyenértékű. Ha a “közérdeket” a piaci törvények vagy a multik érdekeit képviselő “szakértők” határozzák meg, akkor a társadalmi elégedetlenség a növekvő egyenlőtlenségekkel és munkanélküliséggel párhuzamosan nőni fog, míg idegengyűlölethez és populizmushoz nem vezet… Ez vár ránk mindannyiunkra. Van azonban más választás. Ám e másik út választása a politikai akarat meglététől és az erőviszonyoktól függ.


IRODALOMJEGYZÉK G. GORZELAK - E. EHRLICH - L. FALTAN - M. ILLNER - SCHOLAR (szerk.) [2001] Central Europe in Transition: towards EU membership; Naukowe, Warsaw J. STIGLITZ [2002] Globalization and its discontent; W.W. Norton E. TOUSSAINT - A. ZACHARIE [2002] Sortir de l’impasse - dette et ajustement; Syllepse; CADTM

FORDULAT 17

KIÉ EURÓPA? DOROTHEE BOHLE HUSZ DÓRA

rásunkban azt vizsgáljuk, hogyan formálják konkrét érdekek és erőviszonyok az Európai Unió (EU) keleti bővítését. Az általános szabály alól, amely szerint úgy az új, mint a régi tagokra a csatlakozás napjától kezdve kötelező lesz az acquis communitaire, számos fontos kivételt tettek. Írásunkban a versenyszabályozás és a munkaerő szabad áramlásának területéről két ilyen kivételt vizsgálunk meg alaposabban, azzal a céllal, hogy megtudjuk az átmeneti időszakok kijelölésének magyarázatát (a két esettanulmány közül terjedelmi okokból csak az elsőt közöljük, az összefoglaló harmadik részt változatlan formában hagyva – a szerk.). Érdeklődésünk különösen a nemzeti és nemzetközi érdekcsoportoknak a tárgyalások kimenetelére való hatására és a kibővített Európában uralkodó általános erőviszonyokra irányul. Az első részben nemzetközi gazdasági szereplők politikáját vizsgáljuk a versenyszabályozás területén. A magyar kormányzat és az EU a magyarországi nagyvonalú adókedvezményekkel kapcsolatos konfliktusát

Í

18 FORDULAT

véve alapul vizsgáljuk, hogy miként formálták a multinacionális vállalatok (MNV) a konkrét politikai preferenciákat egy csatlakozásra váró országban. Az MNV-k erőteljes lobbi-tevékenysége nyilvánvaló hatással volt a magyar kormány álláspontjára. Ezen felül az MNV-k a tárgyalások kimeneteléhez is hozzájárultak, ami biztosította az igényelt átmeneti mentességet. A második esettanulmány a munkaerő szabad mozgásával kapcsolatos. Itt a nyugati munkaerő lobbizott eredményesen – együttműködve néhány befolyásos tagállammal – az átmeneti mentességért. Végül néhány következtetést vonunk le a kibővített Európában uralkodó általános erőviszonyokról. A szimmetria kedvéért a vizsgálandó ügyek közül az egyik esetben egy felvételre váró ország, míg a másikban az EU kért és kapott átmeneti mentességet. Amellett fogunk érvelni, hogy e felületi szimmetria mögött mély aszimmetria húzódik meg. Úgy tűnik, hogy a nemzetközi tőke az új tagállamokkal együttműködve tágította ki mozgásterét. Másrészt a


munkaerő politikai győzelme úgy tűnik, nem kívánt hatásokkal jár, ugyanis kelet-nyugati megosztottsághoz vezet és gyöngíti a munkavállalókat az új európai hatalmi szerkezetben. I. Első esettanulmány: versenypolitika4 Az európai versenypolitika az Egységes Piac egyik alapvető építőköve. Kiterjesztése közép-kelet európai (KKE) országokra már az 1990-es évek elején megkezdődött az Európai Megállapodásokkal, amelyekben a társult országok vállalták, hogy az acquis-kel összhangban fokozatosan kiigazítják szabályozásukat. A versenypolitika alapvető fontossága ellenére, Magyarország lényeges kedvezményeket érhetett el ennek egy részterületén, nevezetesen az állami támogatásoknál. Az alábbiakban (I.1.) röviden ismertetjük a tárgyalások eredményét. Mi volt az oka Magyarország átmeneti mentességi kérelmének? Kinek az érdekeit tükrözi a végeredmény? Ezeket a kérdéseket Esettanulmányunk legnagyobbrészt újságcikkekből és három interjúból összegyűjtött információkon alapul. Az interjúk a Pénzügyminisztérium (Hargita Eszter, 2003. február 13.), az Amerikai Kereskedelmi Kamara (Fáth Péter, 2003. február 20.), és a Német-magyar Ipari és Kereskedelmi kamara (Lovas Emese, 2003. február 19.) képviselőivel készültek. Megállapításaink egyelőre csupán előzetesek, tekintve, hogy folyamatban levő kutatásról van szó. 4

az I.2. szakaszban tárgyaljuk. Hogyan magyarázható, hogy az EU kész volt engedni egy csatlakozó ország nyomásának, átmeneti mentességet adva központi politikájának egyikén? Miért védett a magyar kormány egy olyan álláspontot, amelynek közvetlen következményeként jelentősen csökkent az ország adóalapja? E kérdések megválaszolásához az I.3. szakaszban áttekintjük az e fejezetet érintő tárgyalások végeredményében részes szereplők pozícióit. Az I.4. szakaszban pedig megkísérelünk magyarázattal szolgálni mindezekre. I.1. A csatlakozási eredménye

tárgyalások

Az állami támogatások kérdése, mint a versenypolitika része, a csatlakozási tárgyalások hatodik fejezetéhez tartozott. Annak ellenére, hogy már 1999 májusában megkezdték e fejezet tárgyalását, csak egy héttel a bővítésről döntő Koppenhágai csúcs előtt, 2002. december 6án zárták le. A fejezethez kapcsolódó tárgyalások fő problémája a befektetésekhez kapcsolódó adókedvezmények rendszere volt.5 MagyarAnnak ellenére, hogy az Európai Közösséget létrehozó szerződés nem határozza meg az állami támogatás fogalmát, az uniós gyakorlatban létrejött meghatározások (korlátozza az államot, hasznos a fogadónak, hatással van a tagállamok közti kereskedelemre, kivételező intézkedés) fedik a magyar adókedvezményekhez hasonló eljárásokat (lásd például Dec. 73/263 OJ 1973 L253/10 az 5

FORDULAT 19


ország, A társasági adóról és az osztalékadóról szóló, 1996. évi LXXXI., és 1998. január elsejétől hatályos törvényben teljes társasági adó-mentességet adott – 10 évre, de legfeljebb 2011-ig – az általános, 18 százalékos társasági adó megfizetése alól azoknak a cégeknek, amelyek: legalább 10 milliárd forintos befektetés mellett 500 munkahelyet létesítenek, vagy legalább 3 milliárd forintos befektetés mellett 100 munkahelyet hoznak létre, társadalmilag vagy gazdaságilag elmaradott régióban. Az EU-n belül, az egyes vállalkozásoknak kedvező és a tagállamok közötti kereskedelmet befolyásoló, ezáltal versenytorzító, vagy a verseny torzításával fenyegető állami támogatásokat összeegyeztethetetlennek tartják a közös piaccal, és ezért tiltják őket. Ennek ellenére az EU joga lehetőséget ad az általános elvtől való eltérésre, például periferikus régiók támogatása, regionális vagy szektorális támogatások esetén. Ezen kivételekhez mindazonáltal az Európai Bizottság jóváhagyása szükséges, s szigorú szabályozás és felengedélyezett adókedvezményekről). Mindemellett csak 1997-ben fogalmazta meg a Tanács, hogy az adókedvezményeket az állami támogatásokra vonatkozó szabályok szerint kell megítélni (a Tanács és a Tagországok Kormányainak Képviselőinek határozata, a Tanács 1997 december 1-i ülésén, az üzleti adóztatás irányvonaláról, OJ C 002, 06/01/1998 pp. 0002-0005). 1998 decemberében egy bizottsági feljegyzés megerősítette ezt a szabályozást (Európai Bizottság: 1998).

20 FORDULAT

ügyelet alá tartoznak. Az adókedvezmények legnagyobb mértéke még a legelmaradottabb régiókban (vagyis ahol a GDP nem éri el az EU-átlag 75 százalékát) sem lépheti túl az összes befektetési ráfordítás 50 százalékát (Az Európai közösségeket alapító szerződés 87. cikkelye [volt 92. cikkely], Evans 1998). A fentiek ellenére az EU úgy ítélte meg, hogy a magyarországi adókedvezmények nem egyeztethetőek öszsze az acquis communitaire-el, és sürgette Magyarországot, hogy valósítsa meg a harmonizációt már jóval az uniós belépése előtt. A végső megállapodás azonban jelentősen eltért az EU álláspontjától. A megegyezés néhány új átmeneti megállapodást hozott, nevezetesen: Az azonnali átalakítás helyett csak 2003 január 1-én kell a nagyvállalatoknak adott inkompatibilis költségvetési támogatásokat kompatíbilis regionális támogatásokká alakítani. Minden ezt megelőző adókedvezmény érvényben marad. 2003 január 1-től a támogatást a választható befektetési ráfordítások arányában korlátozzák, vagyis: legfeljebb 75 százalék, ha a vállalat a 2000. január 1-je előtt kezdett a beruházáshoz, legfeljebb 50 százalék, ha 2000. január 1. és 2002. december 31. között kezdte meg a befektetést, a gépjármű- és más „érzékeny” iparágakban a támogatás korlátja 30 százalék, ha 2000. január 1. előtti a beruházás,


20 százalék amennyiben a beruházás 2000. január 1. és 2002. december 31. között keződött. További átmeneti megegyezés érintette a beruházási költségeket, illetve a különleges támogatásokról döntő hatóságot. Így minden, legkésőbb 2005. december 31-ig megkezdett befektetés, megfelel az átdolgozott rendszerben. A vállalatoknak befektetési terveiket a Pénzügyminisztériumhoz kell benyújtaniuk, ahol döntés születik azok megfelelőségéről. A magyar kormányzat által alkalmazott szabályok kevésbé szigorúak, mint az EU által alkalmazottak (Bruxinfo, 2002. december 9.). Mindent egybevéve, a végső eredmény nagymértékben a magyar kormányzat prioritásait tükrözi. A legfontosabb, hogy Magyarország el tudta fogadtatni a Bizottsággal a 2003. január 1-jei áttérést a költségvetési támogatásról a kompatíbilis regionális befektetési támogatásra. Ez, más átmeneti egyezményekkel párosulva azt eredményezi, hogy a 100 százalékos adókedvezményben részesült 48 vállalat több mint háromnegyede megtarthatja korábbi kedvezményeit (Hargita-interjú – Pénzügyminisztérium: 2003. február 13.; Fáth – Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham): 2003. február 20.; Lovas – Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK): 2003. február 19.). I.2. Az átmeneti időszak gazdasági okait keresve

I.2.1. Az adókedvezmények hatása Az adókedvezmény rendszerének fenntartása elég sokba kerül a magyar gazdaságnak. Noha a pontos hatását nehéz felmérni, nyilvánvalóan hatalmas veszteségeket okoz a magyar állami költségvetésnek. Hivatalos adatok szerint az e keretben nyújtott adókedvezmények 73,5 milliárd forintra (290,6 millió euró) rúgtak 1999-ben, és az összes ipari támogatás 76,2 százalékát tették ki. 2000-ben az adókedvezmények mértéke 98,6 milliárd forintra (307,3 millió euró) emelkedett, ami az öszszes támogatás 76,8 százaléknak felelt meg. A támogatási rendszer átalakításának eltolása 2001. januárról (amit az EU javasolt) 2003. januárra (amit a magyar kormány javasolt) ezen túlmenően további 120 milliárd forint (490 millió euró) veszteséget jelent a központi költségvetésnek (Bruxinfo, 2002. december 6.). Az adókedvezmények magyar rendszerének további nyilvánvaló hátulütői közé tartozik, hogy a nagy, legtöbbször transznacionális vállalatokat támogatja a kis és középvállalatok (KKV) kárára. Egy alternatív rendszerben Magyarország vonzóbbá válna a külföldi KKV-k számára, miközben ez a rendszer károsítja is a magyar vállalkozásokat, melyek legtöbbje a KKV-k közül kerül ki. Ezen túlmenően az adókedvezmények a nagybefektetésekhez köthető ipari projekteket támogatják, és nem segítik elő K+F központok kialakulását, amelyek jellemzően alacsoFORDULAT 21


nyabb költséggel, és szűkebb alkalmazotti körrel indulnak (Figyelő, 2003. február 5.). Mivel magyarázhatjuk, hogy a magyar kormány oly hevesen harcolt az adóbevételeit mérséklő és a hazai KKV-kal szemben a MNV-kat támogató politikája mellett? A magyar kormány érvelése szerint az adókedvezmények mögött „nemzeti érdek” áll. Szükségesek és fontosak a külföldi működőtőke beruházások (FDI) vonzásához, amelyre Magyarországnak a gazdaság modernizálásához és a munkahelyek megteremtéséhez egyaránt égető szüksége van. Csakugyan, az adókedvezmények rendszerének 48 haszonélvezője termeli meg nagyjából a magyar GDP 50 százalékát, az export 38-40 százalékát, hozzávetőlegesen 250-300 ezer munkavállalót alkalmazva és az összes megvalósult, vagy ígért befektetésük 1997 és 2005 között közelítőleg 4000 milliárd forintra tehető (Bruxinfo, 2002. December 6.). A kulcskérdés mindazonáltal az, hogy vajon megvalósultak volna-e ezek a beruházások a kedvezmények nélkül is, másképp megfogalmazva, hogy más tényezők mellett mi a szerepe a kedvezményeknek? I.2.2. Egyéb tényezők szerepe az FDI csábításában Természetesen lehetetlen visszamenőleg megállapítani, hogy milyen arányban jöttek volna létre a Magyarországon megvalósult beruházá22 FORDULAT

sok az adókedvezmények nélkül. Kézenfekvő feltételezésnek tűnik, hogy az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején az adókedvezményeknek – a viszonylag jól képzett és olcsó munkaerő mellett – fontos szerepe volt az FDI vonzásában. Magyarország már 1988-tól kezdve alkalmazta a befektetési adókedvezmények stratégiáját az FDI csábítására (ld. a vállalkozási nyereségadóról szóló 1988. évi IX. tv. 14. szakasza). Ennek az eszköznek a választása akkor azon a megfontoláson alapult, hogy míg a közvetlen támogatások azonnali kifizetéseket igényelnének a költségvetésből, addig az adókedvezmények nem kívánnak közvetlen állami kifizetéseket, „csupán” a jövőbeli bevételekről való lemondással járnak. Az 1993-ig tartó időszakban a transzformációs válságtól való félelem – úgy tetszett – valóban indokolta a beruházási adókedvezmények ösztönző rendszerét. A 90-es évek során azonban úgy tűnik számos egyéb tényező is szerepet játszott abban, hogy Magyarország vonzó terület lett az FDI számára: az egyre kiszámíthatóbb jogi, politikai és gazdasági környezet, a közeledés az EU-hoz, ami biztosította a befektetők hozzáférését az egységes piachoz, a viszonylag magas iskolázottsággal és képzettséggel párosuló, folyamatosan alacsony bérszínvonal. A szakértők egy része nem is tulajdonít különösebb jelentőséget az adókedvezményeknek az FDI vonzásában, és vállalati felső vezetők is


gyakran elismerik, hogy nem elsősorban az adókedvezmények miatt ruháznak be Magyarországon (Csaba, idézi: HVG 2002. augusztus 10.) Ezt a vélekedést gyakorlatilag az összes interjúalanyunk – úgy kormányzati, mint üzleti szervezetek részéről – alátámasztotta. A cégek, amelyek Magyarországra jöttek, nem csak az adókedvezmények miatt cselekedtek így, valójában ez egy volt számos tényező közül. Amikor a prioritásaikról kérdeztük őket, soha nem említették az adókedvezményeket első helyen (Fáth interjú – AmCham, 2003. február 20.). Nem az első alkalom, hogy hangsúlyoznom kell, nem az adókedvezmények miatt települt Magyarországra a Philips, és nem is csak az alacsony bérek miatt. (…) Ami számított, az a politikai stabilitás, a jól képzett munkaerő és az EU-csatlakozás perspektívája (Világgazdaság, interjú Willem van der Vegt-el, a Philips elnökvezérigazgatójával, 2003. március 12.). Szakértők az adókedvezményeknél fontosabb tényezők közé sorolják a versenyképes munkaerőt, a földrajzi fekvést, a politika és jogi stabilitást, a várható EU-csatlakozást, az infrastruktúra és a szolgáltatások minőségét (Fáth interjú – AmCham, 2003. február 20.; interjú Willem van der Vegt-el – Világgazdaság, 2003. március 12.). Ezen túlmenően, tekintve a nagyszabású privatizációt és az 1997 óta tartó folyamatos növekedést, nem tűnik indokoltnak a

nagy MNV-oknak kínált beruházási adókedvezmények stratégiájának fenntartása. Mikor a 90-es évek elején Magyarország részint az olcsó munkaereje révén vált attraktívvá, ez főleg összeszerelő-jellegű termelő beruházásokat vonzott; hosszú távon azonban a termelés ilyen formája várhatóan el fogja hagyni az országot, tekintve a gazdasági növekedés és az EUcsatlakozás várható bérszintfelzárkóztató hatását. Az FDI beáramlásának biztosítására magasan kvalifikált munkaerőre épülő, magas hozzáadott-értékű termelést és csúcstechnológiát kell az országba csábítani. Ez a tőke viszont kevésbé érzékeny az adókedvezményekre, és jobban függ más tényezőktől, mint például az oktatás minősége (Figyelő, 2003. február 5.). Sőt, üzleti szervezetek képviselői szerint a két legfontosabb terület, ahol Magyarország lemaradóban van, és amelyeken sokkal nagyobb erőfeszítésekre lenne szükség az FDI Magyarországra áramlásának fenntartásához és a magasan képzett munkaerőre épülő csúcstechnológiájú termelés vonzásához, ez a két terület az oktatás és a bürokrácia (Fáth interjú – AmCham, 2003. február 20.; Lovas – DUIHK, 2003. február 19.; Népszabadság, Hegedűs interjú – AmCham elnök, 2003. március 8.). A DUIHK képviselője kiemelte, hogy mialatt a nagybefektetők élvezik az adókedvezmények hasznát, a kis és közepes méretű befektetések FORDULAT 23


vonzására eddig nagyon kevés erőfeszítés történt. A fent említett tényezők fejlesztése[ére való törekvés] párhuzamosan javítaná Magyarország attraktivitását a kis és nagy befektetők körében. Továbbá, míg a nagybefektetők, megfelelő bérelőnyök esetén könnyen áthelyezhetik termelésüket a Távol-Keletre, addig a német és más EU-országokból érkező kis és közepes vállalatokat jobban elbizonytalanítja egy ilyen lépés, és inkább Magyarországra, vagy valamely új tagállamba települnének (Lovas-interjú – DUIHK, 2003. február 19.). Ezt a nézetet osztja az Economic Intelligence Unit szakértője is: „Vannak például olyan német társaságok, melyek törekszenek olcsóbban termelni, de nem szeretnék elhagyni az EU területét. E vállalatok lehet, hogy áthelyeznék a termelésüket Magyarországra, hiszen az országnak a következő 5-10 évben is jelentős komparatív költségelőnye lesz Nyugat-Európával szemben (Figyelő, 2003. február 5.). A DUIHK és az AmCham vezetése egyaránt a kis és közepes méretű (német és amerikai) cégek érdeklődésének növekedéséről számolt be a Magyarországhoz hasonló országok iránt, miközben a nagybefektetők érdeklődése, úgy tűnik, csökken (Népszabadság, 2003. január 27.). Mindezek szerint az adókedvezmények, bármekkora jelentőségük is volt az átalakulás korai szakaszában, jelenleg nem elengedhetetlenek Magyarország vonzerejéhez a külföldi befektetők előtt. Ezek alapján érde24 FORDULAT

kes, érdemes megjegyezni, hogy mindezek ellenére a magyar kormányzatban, hosszú ideig senki sem vette magának a fáradtságot, hogy akár csak keresni kezdje az FDIvonzás alternatíváit és az adókedvezmények fokozatos leépítésének lehetőségeit. A Pénzügyminisztérium képviselőjének állítása szerint nem készült költség-haszon elemzés annak feltárására, mit nyer és mit veszít Magyarország az adókedvezmények rendszerén keresztül. Ezen kívül a magyar kormány az EU-nak az érintett vállalatok körét, illetve az adókedvezmények mértékét firtató adatszolgáltatási kérelmére sem tudott válaszolni. Sem az adókedvezmények mértékét, sem az érintett vállalatok körét nem tudta meghatározni. Ezért kellett kétoldalú kapcsolatba lépnie a MNV-kel (lásd még az I.3. szakaszt). Kemény tárgyalási folyamat volt, mert kiderült, hogy a magyar kormánynak nem voltak adatai arról, hogy ki mit kapott. […] Amikor az EU rákérdezett ezen adókedvezmények mértékére, senki sem tudott válaszolni […] ezért kellett a Pénzügyminisztérium szakértőinek minden egyes céggel leülni, átnézni a tízéves terveiket és egy reális becslést készíteni a kedvezmények mértékéről (Fáth-interjú – AmCham, 2003. február 20.). Hasonlóan, az adókedvezmények lehetséges alternatíváiról sem készült hatástanulmány (Hargitai-interjú – Pénzügyminisztérium, 2003. február 13.).


A magyar kormány az FDI csábításának estleges alternatívái iránti csaknem teljes közönye nem csak a fent részletezett költségekkel és kedvezőtlen fejleményekkel járt. A külföldi befektetőkkel szembeni pozícióját is gyengíti, hiszen azok – akkor is, ha az adókedvezmények nem számítanak a Magyarországra településük fő okának – ha már itt vannak, és nyomást gyakorolhatnak a kormányra az adókedvezmények fenntartása és a társasági adókulcs csökkentése érdekében, nyílván meg is fogják tenni. Nagyon jól mutatja ezt az AmCham aktuális kísérlete a kormány meggyőzésére a társasági adókulcsok már most is alacsony 18 százalékos szintjének 12 százalékra csökkentéséről, annak ellenére, hogy tisztában vannak az Európai Bizottság tagállamok közti adócsökkentési versennyel szembeni elutasító álláspontjával (a cikk lezártának idején még nem lehetett sejteni, hogy ha nem is ekkora, de 2 százalékos társasági adó csökkentésre mégis sor kerül – a szerk.). „…a legfontosabb javaslat egy drámai társasági adókulcs-csökkentés volt. Ez most 18 százalék, mi pedig 12 százalékot javasoltunk. […] A 12 százalékos adókulcs a kontinens legalacsonyabb kulcsának számítana. […] Még nem vagyunk az EU tagjai. Még van egy évünk elvégezni ezt. A csatlakozás után sokkal nehezebb lesz (Fáth-interjú – AmCham, 2003. február 20.). Mindenesetre erősen kérdéses, hogyha a magyar kormány, alterna-

tív FDI-vonzó – kis- és nagybefektetőknek egyaránt kedvező – stratégiák kidolgozása helyett enged az ilyen nyomásnak, az tényleg a magyar gazdaság érdekét szolgálja-e. Hogyan magyarázható, hogy a magyar kormány erősen védelmezett egy álláspontot, amely nem tekinthető feltétlenül „nemzeti” érdeknek? És miért engedett, átmeneti mentességet adva az Európai Bizottság egy csatlakozásra váró ország nyomásának egy ilyen központi fontosságú területen? Annak érdekében, hogy ezt a kérdést megválaszoljuk, meg kell vizsgálnunk a tárgyalások fő résztvevőinek álláspontját. I.3. A szereplők álláspontjai I.3.1. Az Európai Unió Európai Bizottság Az Európai Bizottságnak széleskörű döntési és ellenőrzési jogköre van a versenypolitika területén. Így e fejezet tárgyalásakor a Bizottság álláspontja jóval inkább, míg a tagállamok álláspontja jóval kevésbé volt fontos, mint más fejezeteknél. Az Európai Bizottság nyilvánvalóvá tette a csatlakozási tárgyalások alatt, hogy a magyarországi beruházási adókedvezmények ellentétben állnak az EU jogrendszerével. A Bizottság álláspontját több érvvel is alátámasztotta: állítva, hogy a magyar adókedvezmény-rendszer több ponton ellentétes az acquis-vel. Vagyis a teljes kedvezmények esetén, amennyiben FORDULAT 25


egy befektetés elérte a 10 milliárd forintot (3 milliárdot elmaradott térségben) automatikusan elengedték a teljes nyereség adóját, függetlenül a befektetés nagyságától. Ez nyíltan szemben áll az EU versenyszabályaival, amelyek szerint az állami támogatásokat az elfogadható befektetési ráfordítások bizonyos hányadában kell meghatározni. Ezen kívül a magyar kedvezmények nem támaszkodtak világosan kiolvasható regionális térképre, melyből (a GDPmutatók alapján) levezethető lett volna a támogatások maximális mértéke. Az EU nehezményezte a támogatás kiválasztó és kizáró folyamatát is, mivel csak nagy befektetők profitálhattak az adókedvezményekből. A Bizottság szerint Magyarország az Európai Megállapodásokkal vállalta, hogy összhangba hozza versenyszabályozását az EU közös joganyagával. Azt állították, hogy a versenyről szóló joganyag alkalmazása annyira döntő fontosságú az egységes piac működésében, hogy nem elég, ha a tagjelöltek a belépés pillanatától alkalmazzák az EUszabályokat (Bruxinfo, 2002. december 9.). Így a Bizottság először azonnali, majd 2001. január 1-jétől (később 2002. január 1-jétől) esedékes alkalmazást kívánt. A Bizottság többször sürgette a magyar kormányt, hogy annak megszüntetésével, vagy EU-konform támogatási rendszerré átalakításával azonnal változtassa meg inkompatibilis költségvetési támogatás rend-

26 FORDULAT

szerét (Hargita interjú – Pénzügyminisztérium, 2003 február 13.). A Bizottság rendszeres országjelentésében először 2000 novemberében érintette a kérdést, a következőképpen: Az adókedvezmények formájában, illetve az érzékeny iparágakban létező támogatási rendszerek sem azok átfogó voltuk miatt, sem pedig a közösségi programhoz ütemezés tekintetében nem kielégítőek. (Európai Bizottság 2000:41-42. o.) A következő éves jelentés keményebb hangot ütött meg. Elismerve Magyarország lényegi előrelépését az állami támogatások ellenőrzésében, kiemeli, hogy a rendszer még mindig nem elég átfogó: Nevezetesen, néhány országos és helyi szinten fontos pénzügyi segélyrendszerre nem terjed ki az állami (központi) támogatás-ellenőrzési rendszer. A pénzügyi segély-rendszerek azonnali kiegyenlítése szükséges, amelyek közül néhány 2011-ig tart. Magyarországnak bizonyítania kell, hogy az adójóváírások megfelelnek az acquis-nak. (European Comission: 2001d:48. o.) Hasonló megállapításokkal találkozhattunk 2002-ben, amikor a Bizottság a következő álláspontra jutott: Az állami támogatások tekintetében, különösen ami Magyarország pénzügyi segély-rendszerét illeti, az értékelés nem pozitív. A magyar törvényhozásnak még inkább összhangba kell kerülnie az acquis-val, különösen, mivel a jelenlegi törvényi szabályozás nem teszi lehetővé a


pénzügyi támogatások teljes kontrollját, és nem áll rendelkezésre a támogatások maximumát (GDPhányadokkal) meghatározó regionális térkép. Szükséges a nem kompatibilis támogatási rendszer azonnali megszüntetése, továbbá a (többségében 2011-ig tartó) individuális támogatások, az acquis-vel összeegyeztethető támogatási megállapodásokká alakítása. (Európai Bizottság: 2002b:64-65. o.) Hasonló hangnemben nyilatkozott 2002-es magyarországi látogatása alkalmából Günter Verheugen, bővítésügyi biztos: Itt nem lehetséges kompromisszum. A versenyjogi szabályokat be kell tartani, és az állami támogatások rendszerének ugyanúgy kell működnie, mint az unióban. Az országon belül olyan megoldásokat kell találni, melyek összhangban vannak a közösségi szabályokkal, egyszersmind nem hozzák hátrányos helyzetbe a magyar gazdaságot. Biztos vagyok benne, hogy mind a kormány mind pedig a külföldi befektetők számára nagyon fontos, hogy a versenyszabályok egyformán érvényesüljenek az EU egységes piacán belül. (Figyelő, 2002. július 21.) Végül, mindössze másfél hónappal a versenyjogi fejezet lezárása előtt, az EU határozottan leszögezte, hogy korai átállási idővel számolt, és nem tart elfogadhatónak átmeneti időszakokat. Tagállamok

Magyarország volt az egyetlen a csatlakozó országok közül, amely az állami támogatások ügyében megkereste a tagállamokat is. Juhász Endre főtárgyaló kapcsolatba lépett az öszszes tagállam képviselőjével. Mindazonáltal a magyar igények nem találtak széleskörű megértésre. A végső megegyezés estéjén 15-ből még mindig 8 tagállam ellenezte a magyar igényeket. Sem az a gazdasági érvelés, hogy a kedvezmények eltörlése esetén a tőke esetleg elmenekülhet az országból, sem pedig a jogipolitikai érvelés (ld. alább) nem volt különösebb hatással a jelenlegi tagállamokra. A Pénzügyminisztérium képviselőjének interpretációja szerint a Bizottság – belátva, hogy „másképp nem lezárható a fejezet” – engedett a magyar követeléseknek, és meggyőzte a tagállamokat, fogadják el a kompromisszumot (Hargitai interjú – Pénzügyminisztérium, 2003. február 13.). I.3.2. A magyar kormány A magyar kormány, miközben végül elfogadta, hogy az EU tagsághoz meg kell változtatnia az adókedvezmények rendszerét, egészen eltérő elképzeléseket támogatott az átalakítás időzítéséről és a kedvezményezett vállalatoknak nyújtott átmeneti adómentesség időszakának szükségességéről. 2002 nyaráig úgy látszott, Magyarország egyáltalán nem hajlandó átvenni az acquis-t e területen. Az előző magyar kormány értelmezésében az Európa MegállapoFORDULAT 27


dás nem az EU-jog átvételének kötelezettségét tartalmazta, inkább a magyar jogalkotás lehetőségek szerinti közelítésének szükségességét az acquis-hez, amelyre a versenypolitika esetében nem volt lehetőség (HVG, 2001. december 1.). Az országjelentésekben nyíltan megjelenő bizottsági álláspont ellenére, mely szerint Magyarországnak fel kell hagynia támogatási rendszerével, vagy át kell alakítania azt, lehetőség szerint sürgősen; a Fideszkormány még 2002 elején is adott az eredeti rendszerben adókedvezményeket, és 2002 januárjában biztosította a beruházókat, hogy 2011-ig megtarthatják kedvezményeiket. (Hargita interjú – Pénzügyminisztérium, 2003. február 13.) Magyarország hivatalosan csak 2002 júliusában, az új szocialista-szabad demokrata kormány alatt fogadta el, hogy az EU-csatlakozáshoz meg kell változtatnia az adókedvezmények rendszerét. Magyarország végül hajlandó volt a csatlakozás időpontját megelőző átalakítás elfogadására, de a végső megállapodás szerinti időpont (2003. január 1.) jóval közelebb volt Magyarország eredeti álláspontjához, mint az EU-éhoz. Ezen kívül nagyon határozottan ragaszkodott a befektetőknek megígért adókedvezmények (nagyobb részét) érintetlenül hagyó átmeneti megoldások kereséséhez. „A versenyfejezettel kapcsolatban világossá tettem, hogy van egy pont, amelyen túl Magyarország nem tud és nem is kíván engedményeket tenni” (Medgyessy Pé28 FORDULAT

ter, Figyelő 2002. szeptember 17. Az egyik oka annak, hogy Medgyessy Péter miniszterelnökként ilyen vehemensen védelmezte az adókedvezmények rendszerét az lehet, hogy Pénzügyminiszterként ő terjesztette be az adókedvezményekről szóló törvény átdolgozott változatát). Álláspontjának védelmében Magyarország egyrészt azzal érvelt, hogy az Európai Megállapodás nem írta elő a csatlakozást megelőzően az EU-joghoz való igazodást. Másrészt azt állította, hogy köteles a befektetők megszerzett jogainak védelmére. A magyar kormány számára az Európai Bizottság követelése a támogatási rendszer azonnali átalakítására a jogállamiság alkotmányos elvébe ütközött, mivel ez az elv előírja jogi stabilitást. A magyar kormány nézetei szerint ez áll a jövőbeli hatással bíró törvények módosítására is, vagyis olyan esetekben, amikor a változtatások szerzett jogokkal kapcsolatos törvényes várakozásokra is hatással lehetnek. A Pénzügyminisztérium egy képviselője szerint végül is ez a jogialkotmányos érv győzte meg az Európai Bizottságot. A korábbi kísérlet, melyben közgazdasági alapon próbáltak meg érvelni (ti. az átalakítás következményeképp Magyarországnak a tőke menekülésével kellene szembesülnie) elbukott, mivel a többi tagállam is hasonló problémákkal szembesül (Hargita interjú – Pénzügyminisztérium, 2003. február 13.). Azonban az alkotmányos érve-


lés is meglehetősen ingatagnak tűnik a közösségi jog elsőbbségét az 1964es Costa-ügyben megállapító Európai Bírósági határozat fényében. A közösségi jog elsőbbségét megállapítva az Európai Bíróság jóváhagyta a közösségi jog érvényesülését, amennyiben a nemzeti és közösségi jog ütközik (6/64-es Costa vs. Enel ügy [1964] ECR 585, CMLR 425). Ezen kívül az EU-csatlakozás elég jelentős (vis maiorként is felfogható) esemény ahhoz, hogy felhatalmazza a magyar kormányt, a hosszú távra biztosított kedvezmények visszavonására (Csaba, idézi – HVG, 2002. augusztus 10.). Sőt, már az állami támogatásokkal kapcsolatban az EU-s szabályok használatát sürgető Európai Megállapodások aláírása óta is okkal számíthattak a magyarországi befektetők az ország tagságára és ennek következményeként arra, hogy a magyar jogrendszer igazodni fog az acquis communitaire-hez (az Európai Megállapodások mellett a Magyarország által elfogadott a kereskedelemmel kapcsolatos befektetésekről szóló 1994-es WTO megállapodás, valamint a bennfoglalt kötelezettségek is ismertek kellett legyenek a Magyarországon jelen levő MNV-k számára). Túl ezen, a 48 vállalatból néhányat így is hátrányosan érintett a végső megállapodás. Így ezek, ha az alkotmányos érvelés megállja a helyét, jogosan követelhetnének kártérítést a magyar kormánytól. Azonban a Pénzügyminisztérium nem tervezi

ezen vállalatok kártalanítását: „néhány vállalat levélben kereste meg a minisztert, jelezve, hogy hátrányosan érintették őket a változások, és némi kompenzációt szeretnének kapni, de erre nincs lehetőség” (Hargita-interjú – Pénzügyminisztérium, 2003. február 13.). I.3.3. Transznacionális üzleti érdekek: lobbiszervezetek és multinacionális vállalatok Mint fentebb már jeleztük, a magyar adókedvezmény-rendszer egyik jellegzetessége, hogy kizárólag a nagyberuházókat célozza meg. Nem meglepő, hogy csak néhány magyar cég felel meg az adókedvezmények feltételeinek. Az adókedvezmények haszonélvezői főleg MNV-k, melyek a magyar gazdaságban jelentős súlyt képviselnek, mint azt bemutattuk. A legnagyobb befektetők közé olyan cégek tartoznak, mint az Audi, Philips, Flextronics, GE Hungary, Siemens, stb. Ezek az MNV-k érdekeltek voltak a tárgyalásokban, és komoly erőfeszítéseket tettek ebben a kérdésben a kormány álláspontjának formálására. Magyarország főtárgyalója, Juhász Endre így jellemezte a tárgyalásokat: „Az EU-t, Magyarországot és a befektetőket érintő háromszereplős játék.” (Magyar Hírlap, 2002. december 21., interjú Juhász Endrével). Az MNV-k számára a megszerzett kedvezmények megtartása volt a legfontosabb feladat. A következőkben amellett érvelünk, hogy főleg az FORDULAT 29


MNV-k lobbi-tevékenysége formálta a magyar kormány álláspontját, majd vezetett a sikeres eredményre. Az MNV-k számos csatornát használtak érdekeik érvényesítésére: Üzleti szervezeteken keresztül történő lobbizás Az MNV-k érdekérvényesítésének egyik fontos csatornája volt a már létező üzleti szervezetek útján való lobbizás. Magyarországon (legalább) öt befolyásos szervezet képviseli a külföldi befektetők érdekeit: az AmCham, a DUIHK, a Joint Venture Szövetség, a European Chambers of Commerce és a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társasága. Ezek közül a legerősebb és legaktívabb (nem csak) az adókedvezmények ügyében az AmCham és a DUIHK volt. Az AmCham-nek a világ 22 országában nagyjából 600 tagja van, és hozzávetőlegesen a magyarországi FDI 60 százalékát, illetve az export 50 százalékát tagjai adják. Az adókedvezményekben részesülő 48 külföldi befektető legtöbbje az AmCham tagja. A szervezet heti rendszerességgel áll kapcsolatban a kormány illetékeseivel (Fáth-interjú – AmCham, 2003. február 20.). A DUIHK jelenleg körülbelül 1040 tagot számlál, legnagyobbrészt német befektetőket, melyek között KKV-k és nagybefektetők (RWE, Matáv, Audi, Siemens stb.) egyaránt megtalálhatóak. A DUIHK tagjai hozzák létre a magyar GDP nagyjá30 FORDULAT

ból 40 százalékát, és a magyar export több mint 40 százalékát (Lovas interjú – DUIHK, 2003. február 19. A DUIHK-ra illetve az AmCham-re vonatkozó számok nem összeadandók, a tagságuk átfedése miatt.) . A nagybefektetők másik lehetséges fóruma, ahol közvetlenül beleszólhattak a politika alakításába, az úgynevezett Befektetői Tanács volt. Ezt a tanácsot, az AmCham javaslatára a ’90-es évek második felében hozták létre. A Tanácsbeli tagság feltétele legalább 100 millió amerikai dollárnak megfelelő magyarországi befektetés. A Befektetői Tanácsnak jelenleg 69 tagja van, köztük egyéni befektetők, illetve a fentebb említett öt nagy üzleti szervezet. Elnöke az egyik tagvállalat vezérigazgatója (jelenleg Sugár András, a Westel vezetője), alelnöke pedig a pénzügyminiszter. Az öt fent említett üzleti szervezet alkotja az irányító bizottságot. A Befektetői Tanács rendszeres kapcsolatot biztosít a magyar kormányzat és a legnagyobb befektetők között. 2002-ben a versenyjogi fejezet tárgyalása meghatározó volt a Befektetői Tanács napirendjére (Fáth interjú – AmCham, 2003. február 20.; Lovas interjú – DUIHK, 2003. február 19.). E szervezetek változatos eszközöket vettek igénybe az adókedvezményekkel kapcsolatos magyar álláspont meghatározásában. Rendszeresen találkoztak a magyar kormány képviselőivel, konferenciákat szerveztek, melyeken egyaránt ellátták tanácsokkal saját tagjaikat és a kor-


mányt, tanácsaikat pedig jogi szakvéleménnyel támasztották alá. Lobbiztak a tagállamokban is (például a DUIHK a német nagykövetségen is felhozta a kérdést és sajtókampányt indított Németországban, hogy nyilvánosságot szerezzen a magyar álláspontnak, Lovas interjú – DUIHK, 2003. február 19.). Mindent egybevetve, e szervezetek fórumot nyújtanak az egyes vállalatok együttműködéséhez és fontos szerepük volt a magyar kormány tanácsokkal való ellátásában. Mindazonáltal, tekintve, hogy igazán nagy befektetőkről van szó, ezeknek gyakran nincs szükségük az üzleti szervezetekre, hogy hallassák a hangjukat. Közvetlen tárgyalások a magyar Pénzügyminisztériummal és a főtárgyalóval A közvetlen tárgyalások a Pénzügyminisztériummal, amelyek közül néhányon a főtárgyaló is részt vett, a magyar kormány kezdeményezésére kezdődtek (Interjú Juhász Endrével – Magyar Hírlap, 2002. december 21.; Hargita-interjú – Pénzügyminisztérium, 2003. február 13.). A vállalatok és a kormányzat képviselői gyakran találkoztak. E tárgyalások célja egyrészt a kormány részéről az volt, hogy képet kapjon a biztosított adókedvezmények mértékéről, másrészt, hogy olyan lehetséges alkalmazkodási stratégiákról egyeztessenek, melyek biztosítják a vállalatok megszerzett jogainak megtartását. A vállalatok számára e kétol-

dalú egyeztetések jó alkalmat teremtettek, hogy előterjesszék az adókedvezményekkel kapcsolatos kívánságaikat, illetve szembesítsék a kormányt annak valószínű következményeivel, ha kívánságaik nem teljesülnek. A megbeszéléseken a vállalatok nyomást gyakorolhattak a kormányra, hogy olyan megoldást kérjen az EU-tól, mely érintetlenül hagyja az adókedvezményeiket. Helyzetüktől függően egyes vállalatok hosszabb átmeneti időszakot, míg mások inkább a magasabb támogatási határ meghúzását preferálták. A program számos részletkérdést tartalmazott. Néhány [vállalat] átmeneti időszakot akart, mások maguknak akarták meghatározni a korlátokat, és szó volt az elfogadható költségekről, szóval számos részletkérdés felmerült. […] Néha megpróbáltak együttműködni, olykor több vállalattal egyszerre volt találkozónk, de végül mindig a saját vállalat érdeke kerekedett felül (Hargita interjú – Pénzügyminisztérium, 2003. február 13.). Még, ha nincs is bennfentes információnk a tárgyalásokról, feltehető, hogy az MNV-k legfontosabb befolyásolási csatornái közé tartoztak. Kétoldalú kapcsolatok az MNV-k, a Bizottság és a tagállamok között A legnagyobb beruházók közül néhányan (pl. Audi, Flextronics) közvetlenül vagy a brüsszeli központjukon keresztül az Európai BizottsáFORDULAT 31


got, illetve a saját kormányukat is megkeresték, hogy támogassák a magyar álláspontot (Lovas interjú – DUIHK, 2003. február 19.; Fáth interjú – AmCham, 2003. február 20.; a Handelsblattot idézi: Figyelő, 2002. augusztus 30.; a Wirtschaftsblattot idézi: Figyelő, 2002. november 26). E „tiltakozási” stratégiák mellett a nagy befektetők „kivonulással” is fenyegetőztek. Közvetlen fenyegetés Számos nagyvállalat közvetlenül fenyegette a magyar kormányt lehetséges kivonulásával, abban az esetben, ha nem tarthatja meg adókedvezményét. Így a Flextronics nyíltan bejelentette, elhagyhatja az országot, amennyiben nem születik [számára] kedvező döntés (Figyelő, 2002. november 26.). Az ilyen kivonulási fenyegetéseknek az FDI magyarországi jövőjével kapcsolatos szélesebb aggodalom adott keretet, hiszen 2002-ben jó néhány vállalat döntött a termelés csökkentéséről vagy az ország elhagyásáról (pl. az IBM, lásd HVG, 2003. február 8.). A kivonulási fenyegetéseknek ebben a helyzetben annak ellenére lehetett hatása, hogy az adókedvezmények lehetséges megszüntetése esetére mind a kormányzat, mind pedig az üzleti szervezetek képviselői alulbecsülték hatását: Vannak bizonyos trendek a gazdaságban, melyek szintén közrejátszottak abban, hogy elhagyták az országot. […] Nos, valószínűleg más 32 FORDULAT

okokról van szó. (Hargita interjú – Pénzügyminisztérium, 2003. február 13.). A kedvezmények megszűnésénél sokkal nagyobb probléma azonban az uniós és az amerikai piacok gyengélkedése, a piacok kiszámíthatatlan hangulata, s az, hogy az ipari cégeknek versenyezni kell a megrendelésekért. (A Pannonplast csoport elnök-vezérigazgatóját idézi: Figyelő, 2002. július 23.) A kivonulás lehetősége mellett a vállalatok perrel is fenyegették a magyar kormányt, amennyiben az átalakítás érintené szerzett jogaikat. Ez a fenyegetés, úgy tűnik, komoly hatással volt a kormány EU-val szemben képviselt álláspontjára (Hargita interjú – Pénzügyminisztérium, 2003. február 13.). I.4. Megállapítások Mindent egybevetve korántsem meglepő, hogy az EU és a magyar kormány konfliktusában érintett mind a 48 vállalat üdvözölte a tárgyalások kimenetelét. Az AmCham ügyvezető igazgatója, Fáth Péter a végeredményt a „magyar diplomácia sikereként” értékelte (Népszabadság, 2002. december 7.), úgy vélte „a versenyfejezet sikeres lezásárása és az eredeti EU-álláspontnál kedvezőbb feltételek elérése kiemelkedően jó hír a magyarországi befektetőknek.” (Népszabadság, 2002. december 6.). Az Audi kommunikációs igazgatója vállalatára nézve kedvezőnek találta az egyezséget, és szá-


mos más vállalat is kifejezte elégedettségét (Népszabadság, 2002. december 7.). Mint mondtam, a vállalatok nagyobb része elfogadta ezt a megoldást (…) és ezek mind méltányolták a magyar tárgyalódelegáció munkáját, és nagyra értékelték az eredményeket (Fáth interjú – AmCham, 2003. február 20.). Figyelemreméltó módon az EU-t sokkal nehezebb volt meggyőzni az MNV-k igényeinek jogosságáról, mint a magyar kormányt. Első pillantásra az EU Bizottságának a szinte az utolsó pillanatig tartó csökönyössége ellentmondani látszik egy gyakori állításnak, nevezetesen, hogy az EU politikája nagyjából üzleti érdekeket tükröz (lásd pl. Appeldoorn 2001; Holman 2001). Azonban ez nem igazi ellentmondás. Ahhoz, hogy biztosítsa az egységes piac kereteit, a Bizottságnak biztosítania kell az egységes piac tervét szabályozó keretet, amelyet meg kell védenie rövidlátó és versenyző partikuláris üzleti érdekekkel szemben. A tényt, hogy a Bizottság (és a tagállamok) végül engedtek az MNV-k igényeinek, a magyar kormány és a nagyobb külföldi befektetők érdekeinek összhangba kerülésével lehet magyarázni. Az érdekek ilyen összhangja, és az ebből következő politika eredményeképp a Bizottság december elején nehéz választási helyzetben találta magát: vagy elutasítja Magyarország igényét e különalkura, ezzel veszélyeztetve Magyarország csatlakozási menetrendjét, vagy el-

fogadja Magyarország érdekeket és eltérve a szabad és zavartalan verseny elvétől, elfogadja az átmeneti derogációt. Miért karolta fel a magyar kormány a befektetők ügyét? A külföldi befektetők extraprofitjának Magyarország általi védelme nem magyarázható egyszerűen a befektetők aránytalan nyomásgyakorlásával, illetve fenyegetéseikkel. Annak ellenére, hogy az üzleti szereplők nyílt álláspontja szerint garantálni kellett volna a törvényhozás által megígért kvázi-szerződéses jogaikat, interjúalanyaink az üzleti szervezetek részéről egyhangúlag dicsérték a magyar kormánynak a befektetők ügye iránti nyitottságát, és hajlandóságát érdekeik védelmére az Európai Unióval szemben: „Nem volt nehéz lobbi-feladat, a [kormány és az üzleti szervezetek] azonosan gondolkodtak” (Fáth interjú – AmCham, 2003. február 20.). Így, az MNV-k nyomása és a fenyegetései ellenére, melyekkel álláspontjukat tudatosították, a komány és a versenyszféra viszonya meglehetősen barátságos volt. A korábbi ígéreteinek tartása érdekében a kormányra kifejtett nyomáson kívül a befektetői érdekek képviseletére való kormányzati hajlandóságot a beruházóktól származó információktól és érvektől való nagyfokú függőség is magyarázza. Először is, ahogy azt az I.2. szakaszban már említettük, a kormány a kedvezményezett vállalatok körét, és a kérdéses kedvezmények mértékét firtató EU-s adatszolgáltatási kéFORDULAT 33


résnek nem tudott megfelelni. Ezért vált szükségessé az MNV-kkel való kétoldalú kapcsolatfelvétel, mely értékes lehetőséget biztosított a vállalatoknak a magyar álláspont befolyásolására: A vállalatok segítettek a Pénzügyminisztériumnak kidolgozni a szabályt. Úgy gondolom, a hosszú tárgyalási időszak, valamint a vállalatok részvétele a folyamatban kölcsönösen elfogadható megoldást eredményezett. Más esetekben úgy tűnt, a kormány dolgozza ki, és intézkedik a szabályról, míg ebben az esetben közösen kidolgozott szabályról volt szó (Fáth interjú – AmCham, 2003. február 20.). Túl ezen, a kormányzat által a tárgyalóasztalnál előhozott érvek jelentős része (a gazdasági, az alkotmányos érvelés, illetve az egyes tagállamokban eltűrt hasonló gyakorlatra való utalás is) az üzleti szervezetektől, vagy az egyes vállalatoktól származik (Fáth interjú – AmCham, 2003. február 20. Lovas – DUIHK, 2003. február 19., Hargita – Pénzügyminisztérium, 2003. február 13.). Tekintve, hogy a MNV-k jól informáltak és megfelelően integrálódtak az EU-tagállamok és tagjelölt országok politikai stratégiáiba, különleges bepillantást nyújthatnak a máshol kötött adóegyezményekre és a követett tárgyalási stratégiákra, melyre a magyar kormánynak e nélkül nem lenne lehetősége, tekintve, hogy alapvetően versenyben áll a többi országgal:

34 FORDULAT

A vállalatok meglehetősen sokat tudtak segíteni a kormánynak, tekintettel a nemzetközi hálózatukra és más országokban szerzett tapasztalataikra. Tehát azt gondolom, az e vállalatok által […] más országokbeli tapasztalatokról és más országok taktikájáról. […] szállított muníció volt az egyik legfontosabb segítség ebben a folyamatban a magyar delegáció érveléséhez. Az esetek többségében az érveink közé tartoztak, ha voltak arról, példák más EUtagokból, hogy mit nyújtanak ott a vállalataiknak (Fáth interjú – AmCham, 2003. február 20.) Ezek alapján a kormány tárgyalási pozíciója nagymértékben függeni látszik az üzleti szereplőktől. Vitatva Juhász leírását a tárgyalásokról, mint háromszereplős játszmáról az EU, a magyar kormány és az MNV-k közt, a tárgyalások jobban bemutathatóak kétszereplős játszmaként, amelyben a magyar kormány jobbára közvetített az MNV-k és a Bizottság között, az MNV-k érdekében. […] III. Összefoglalás: Következmények a kibővített EU erőviszonyaira nézve Mi állítható e két esettanulmány alapján az érdekek, illetve a társadalmi erők egyensúlyáról a kibővült EU-ban? Az első esettanulmány alapján pontosabban megfogalmazhatjuk a „nemzeti” érdek fogalmát egy csatlakozó országban. A versenyjogi fejezet lezárását széles körben, mint a


magyar érdekek győzelmét mutatták be. Azonban, ahogy rámutattunk, ez az állítás gyenge lábakon áll. Először is, az adókedvezmény-rendszer és az átmeneti időszak is, melyet Magyarország elnyert, hatalmas költségvetési veszteséget jelentenek. Másodszor, egyáltalán nem világos, hogy ellensúlyozzák-e ezt a veszteséget bármivel is a külföldi befektetők. Inkább úgy tűnik, Magyarország költségvetési veszteségei könnyen szerzett extraprofitot jelentenek olyan vállalatoknak, melyek amúgy is befektetnének az országban. Harmadszor, ezek a kedvezmények egyoldalúan kedveznek a nagy beruházóknak, miközben egy általánosabb, és EU-kompatibilis állami támogatási rendszer a kis és közepes helyi beruházókat is jobban ösztönözné. Negyedszer, és legfontosabbként, a különböző magyar kormányok igazából soha nem végeztek költséghaszon számításokat az adókedvezményekről, felderítendő, mit nyer és veszít Magyarország. Valójában még az adókedvezmények mértékéről, illetve az érintett vállalatok köréről sem rendelkeztek információkkal. Ezen érvek alapján arra a következtetésre jutunk, hogy a különböző magyar kormányok de facto nem a saját „nemzeti” érdekeiket képviselték a csatlakozási tárgyalásokon, politikájuk sokkal inkább a transznacionális tőkés osztály rendszerének (ld. pl. Holman 2001) szélesebb kontextusában helyezhető el. Így esettanulmányunk arra mutat példát, hogyan adott nagyobb mozgásteret

a tőkének az EU kibővítése, egy csatlakozó ország „befogása” által. A nyugati munkaerő beharangozott győzelme a csatlakozási tárgyalásokon könnyen pürroszi győzelemnek bizonyulhat. Először is, a félelem a Közép-Kelet Európából a jelenlegi tagállamokba irányuló tömeges bevándorlástól nagyobbrészt megalapozatlan. Így az átmeneti időszak által a nyugati munkaerőnek nyújtott védelemnek nincsen sok értelme. Másrészt, a közép-kelet európai munkaerő vándorlása elé állított átmeneti korlátozás ellenére, az olcsó kelet-európai munkaerő foglalkoztatásának lehetősége rendelkezésre áll a nyugati üzleti körök részére, pl. a termelés Kelet-Európába telepítésével. Továbbá, miközben a keletközép európai bevándorlók illegális foglalkoztatását aligha akadályozza meg az átmeneti időszak, munkavállalásuk legalizálása jobb védelmet jelentene a bércsökkentő versennyel és a munkaerő migrációjával szemben a nyugati és keleti munkaerőnek egyaránt. Végül, noha az átmeneti időszaknak aligha lesz valós gazdasági hatása a kibővített EU munkaerőpiacára, politikai jelentőségét nem lenne szabad alulbecsülni. Az EU-állampolgárság egy alapvető jogának megtagadása az új tagállamok polgáraitól vitathatatlanul következményekkel fog járni a kibővített EU politikai dinamikájára (Maas 2002). A nyugati munkaerő ragaszkodása a közép-kelet európai országokból való bevándorFORDULAT 35


lás korlátozásához, hosszabb távú kelet-nyugati megosztottságot eredményezhet, a nyugati üzleti érdekek szövetségesévé téve a közép-kelet európai munkaerőt. Így, paradox módon, a nyugati munkavállalók politikai győzelme a csatlakozási tárgyalásokon valószínűleg hozzájárul a munkavállalók helyzetének további gyengüléséhez és a tőke helyzetének további javulásához a kibővülő EUban. A szakszervezetek, különösen a német és osztrák szakszervezetek (amely két ország az „európai szociális modell” fontos képviselői, ld. Meardi 2002), negatív hozzáállásának, úgy tűnik, kontraproduktív hatására megerősödik kelet-középeurópai társszervezeteik vonzódása a munkaerőpiac rugalmasabbá téte-

léhez. Ez utóbbiak helyzeti előnyüket, mint „versenyképességi fegyvert” kihasználva szövetséget ugyanis kötnek a nyugati üzleti körökkel. Mindez a kibővített EU-n belül könnyen a munkaerő-piaci megosztottság mélyülését eredményezheti, tovább töredezve ezzel Európa ipari kapcsolatainak tájképét, a munkavállalók érdekei ellenére ((Meardi 2002). A két esettanulmány erősödő egyensúlytalanságot jelez az új Európában – a tőke ugyanis, szövetségben az új tagállamokkal, megnöveli mozgásszabadságát a kibővített Európában, a munkavállalók pedig, kivívott politika győzelmük ellenére csak meggyengült pozíciót foglalhatnak el az új hatalmi szerkezetben.

IRODALOMJEGYZÉK BATT, JUDY [1999] “Mobility in an Enlarged European Union: Report of the Reflection Group on the Long-Term Implications of Eastward Enlargement of the European Union: the Nature of the New Border” (chairman: G. Amato, rapporteur: J.Batt), www.europa.eu.int BETZ, HANS-GEORG [1993] The New Politics of Resentment: Radical RightWing Populist Parties in Western Europe, in: Comparative Politics, Vol. 25, Nr. 4, 413-428. BODA, DOROTTYA – NEUMANN, LÁSZLÓ [2000] “Social Dialogue in Hungary and its influence on EU accession”, Transfer 2, pp. 416-434 . BOERI - TITO - BRUCKER - HERBERT [2000] “The impact of Eastern Enlargement on Employment and Labor Markets in the EU Member States,” www.europa.eu.int/comm. BOHLE, DOROTHEE [2002] “Erweiterung und Vertiefung der EU: Neoliberale Restrukturierung und transnationales Kapital.” Prokla 32(128): 353-376. 36 FORDULAT


BOLKESTEIN, Frits [2002] “Enlargement and its impact on Internal Market freedoms,” speech at The Hague, 10 October 2000, www.europa.eu.int/comm/internal_market/en/speeches/spch36 3.htm (accessed on 6 March 2002). BUNDESKANZLER: „Flexible Übergangsfristen bei Arbeitnehmerfreizügigkeit nach EU-Osterweiterung für Deutschland existenziell”, 7 March, 2001, www.bundesregierung.de/dokumente/Artikel. DEUTSCHER INDUSTRIE- UND HANDELSTAG (DIHT) [April 2000] “Europe 2000 plus DIHT Position Paper for the Intergovernmental Conference in 2000 and on the Enlargement of the European Union,” www.diht.de. DRAEGER, KLAUS [2002] EU-Osterweiterung und Freizügigkeit für Arbeitnehmerinnen und Arbeitnehmer. Unpublished background paper. ECONOMIC AND SOCIAL COMMITTEE [2001a] Brussels, 28 March 2001, “OPINION of the Economic and Social Committee on Freedom of movement for workers in the single market” (Single Market Observatory) (Own-initiative opinion) CES 406/2001 ENDE/Ho/JKB/ss. ECONOMIC AND SOCIAL COMMITTEE [2001b], “OPINION of the Economic and Social Committee on EU enlargement: the challenge faced by candidate countries of fulfilling the economic criteria for accession,” Brussels, 25 April 2001. ECONOMIC AND SOCIAL COMMITTEE-JOINT CONSULTATIVE COMMITEES [2001] “Summary report European ESC Enlargement meetings”, 5 - 7 november 2001. EUROBAROMETER NO. 47-56 [1997-2001] Public Opinion in the European Union, Commission of the European Communities, Brussels. EUROBAROMETRE, SPECIAL [2001] L’Opinion Publique Européenne face á l’Élargissement de l’Union Européenne, á la Monnaie Unique et au Futur de l’Europe, (Manuscript of thematic report). EUROPEAN COMMISSION [1997] “Agenda 2000 - Volume II Communication Reinforcing the pre-accession strategy”, DOC/97/7, Brussels, 15.7.1997 [Impact study -5. Internal Market and EMU), White Paper on the Enlargement of the European Union, Vol.1, part 2, POLI 102, 2-98. EUROPEAN COMMISSION [1998] „Commission Notice on the application of State aid rules to measures relating direct business taxation”, (OJ C 384, 10/12/1998, p. 0003-0009).

FORDULAT 37


EUROPEAN COMMISSION [2000] „2000 Regular report on Hungary progress towards accession”, accessed via www.europa.eu.int/comm/enlargement/hungary/index.htm EUROPEAN COMMISSION [2001a] “Information note: The Free Movement of Workers in the Context of Enlargement”, 6 March 2001, www.europa.eu.int/comm EUROPEAN COMMISSION [2001b] “Enlargement: Commission proposes flexible transnational arrangements for the free movement of workers”, press release, 11 April, 2001, www.europa.eu.int/comm EUROPEAN COMMISSION [2001c] “The Commission’s follow-up to the opinions of the Economic and Social Committee during the second quarter of 2001”, April-May 2001. EUROPEAN COMMISSION [2001d] „2001 regular report on Hungary's progress towards accession”, Brussels, 13. 11. 2001, SEC (2001) 1748 EUROPEAN COMMISSION [2002a] “Chapter 2 – Freedom of movement for persons” www.europa.eu.int/comm/enlargement/negotiations/chapters/in dex.htm EUROPEAN COMMISSION [2002b] „Regular report on Hungary's progress towards accession” Brussels, 9.10.2002. SEC 2002, 1404) EUROPEAN PARLIAMENT [1999a] Cooperation In The Area Of Justice And Home Affairs in the Enlargement Process, Briefing No 25, Secretariat Working Party Task-force “Enlargement” the Coordinator JF/bo Luxembourg, 30 March 1999. EUROPEAN PARLIAMENT [1999b] “The Social Aspects Of Enlargement Of The European Union,” Briefing No 39, Secretariat Working Party, Task-Force “Enlargement Luxembourg, 1 July 1999. http//www.europarl.eu.int/enlargement EUROPEAN ROUNDTABLE OF INDUSTRIALISTS [JUNE 2001] Opening up the Business Opportunities of EU Enlargement: ERT Position Paper and Analysis of the Economic Costs and Benefits of EU Enlargement. ERT Message to the European Council in Gothenburg, www.ert.com. FINANCIAL TIMES [2001] “Tough immigration tests proposed for Germany”, by Simonian, Haig, 10 May, 2001. FREUDENSTEIN, ROLAND - HENNING TEWES [2001] Die EUOstwerweiterung und der deutsche Arbeitsmarkt: Testfall für die deutsch-polnische Interessensgemeinschaft. Arbeitspapier, edited by the Konrad Adenauer Stiftung, Sankt Augustin.

38 FORDULAT


GRABBE, HEATHER [2001] Profiting from EU Enlargement, Centre for European Reform Publication, London. HILLE, H. - STRAUBHAAR, T. [2000] “The Impact of EU Enlargement on Migration Movements and Economic Integration: Results of Recent Studies”, OECD Discussion Paper, February, 2000. HOLMAN, O. [2001] The Enlargement of the European Union towards Central and Eastern Europe: The Role of Supranational and Transnational Actors, in: Social Forces in the Making of the New Europe, herausgegeben von A. Bieler und A. Morton. Houndmills, Palgrave, 161-184. INOTAI, ANDRÁS [1999] “Political, Economic and Social Arguments for and against EU Enlargement: A Survey of the Influence Pressure Groups”, Working Papers No. 101, Institute for World Economics, Budapest. INTERNATIONAL ORGANISATION FOR MIGRATION (IOM) [1999] Migration Potential in Hungary, Technical Cooperation Centre for Europe and Central Asia. LANGEWIESCHE, RENATE [2000a] “Enlargement and the free movement of Labor”, European Trade Union Yearbook 1999, Brussels: www.etuc.org. LANGEWIESCHE, RENATE [2000b] European Trade Union Institute, “The costs and benefits of enlargement and accession – some policy responses for before and after”, South-East European Review, Issue 4, pre-print version, www.etuc.org. LANGEWIESCHE, RENATE, - LUBYOVA, MARTINA [2000] “Migration, mobility and the free movement of persons: an issue for current and future EU members”, Enlargement as a trade union issue, TRANSFER 2, European Trade Union Institute, pre-print version, www.etuc.org MAAS, WILLEM [2002] Free Movement and the ‘Return to Europe’, Paper prepared for the Society for Comparative Research’s 4th annual Graduate Student Retreat, Central European University, Budapest 8-10 May 2002. MEARDI, GUGLIELMO [2002] “The Trojan Horse for the Americanization of Europe? Polish Industrial Relations Towards the EU”, European Journal of Industrial Relations, Vol. 8, No.1, pp.77-99. ÖGB-News [2000] “Verzeichnis zur EU-Erweiterung: Pendlerproblem lösen”, 15 December, 2000, www.domino.oegb.or.at/oegb/news RADIO FREE EUROPE / RADIO LIBERTY [2001] “EU: Foreign Ministers Moving Toward Deal On Curbing Worker Movement After FORDULAT 39


Expansion” By Ahto Lobjakas, http://www.rferl.org, Brussels, 7 May 2001. RHODES, MARTIN [1998] Globalisation, Labor Markets and Welfare States: A Future of ‘Competitive Corporatism’? in: Martin Rhodes/Yves Mény (szerk.): The Future of European Welfare, Houndsmills. RIEDEL, JÜRGEN - GERHARD UNTIEDT (szerk.) [2001] EU-Osterweiterung und deutsche Grenzregionen. Teilprojekte. Ifo Institut für Wirtschaftsforschung, Forschungsnetzwerk Strukturentwicklung und Förderpolitik, Dresden. Ifo Dresden Studien 28/II. SCHULZE, MAX-STEPHAN (szerk.) [1999] Western Europe: Economic and Social Change since 1945 (1999), Chapters 10-11. SÍK, ENDRE [1997] A migrációs potenciál a mai Magyarországon, kézirat, Integrációs Stratégiai Munkacsoport, Budapest. SINN, HANS-WERNER [1999] “EU Enlargement: the Migration Problem,” Ifo Viewpoint No.9, Institute for Economic Research, 23 December, 1999, Munich, www.ifo.de (accessed on 7 Marc 2002). SINN, HANS-WERNER ET AL. [2001] “EU-Erweiterung und Arbeitskräftenmigration. Wege zu einer schrittweisen Annäherung der Arbeitsmarktes,” Ifo Beiträge zur Wirtschaftsforschung, 2, München. STRAUBHAAR, THOMAS [2001] “East-West Migration: Will It Be a Problem?”, Intereconomics, Hamburg Institute for International Economics (HWWA), vol. 34, January/February 2001, pp. 1-2. STREECK, W. [1999] Competitive Solidarity: Rethinking the European Social Model. Köln, Max Planck Institut für Gesellschaftsforschung. Working Paper 99-8. www.mpi-fgkoeln.mpg.de/pu/workpap/wp99-8/wp99-8.html. TANG, HELENA (szerk.) [2000] Winners and Losers of EU integration: Policy issues for Central and Eastern Europe, The World Bank, Washington D.C. UNICE [2000a] Position Paper on Enlargement, 2 October 2000, www.unice.org UNICE [2000b] „European business strongly supports enlargement of the European Union: opportunities and challenges”, Speech by Baron G. Jacobs, President of UNICE at the Industrial Forum on Enlargement, Paris, 26 October 2000. UNICE [2001] „Enlargement: Free Movement of Workers and Social Policy,”UNICE Position Paper, 20 June, 2001, www.unice.org VAN APELDOORN, B. [2000] Transnationale Klassen und Europäisches Regieren: Der European Round Table of Industrialists, in: Die Konfiguration Europas. Dimensionen einer kritischen 40 FORDULAT


Integrationstheorie, herausgegeben von H. J. Bieling und J. Steinhilber. Münster, Westfälisches Dampfboot, 189-221. WALTERSKIRCHEN, EWALD - DIETZ, RAIMUND [1998] “Auswirkungen der EU-Ost-Erweiterung auf den Österreichischen Arbeitsmarkt”, Österreichisches Institut für Wirtschaftsforschung, Wien, April, 1998.

ÚJSÁGOK Magyar Hírlap: www.magyarhirlap.hu Népszabadság: www.nepszabadsag.hu FigyelőNet: www.fn.hu Hvg: www.hvg.hu

INTERJÚK HARGITA ESZTER, Pénzügyminisztérium, EU-integrációs főosztály, főosztályvezető-helyettes, 2003. február 13. FÁTH PÉTER, American Chamber of Commerce, ügyvezető, 2003. február 20. LOVAS EMESE, Deutsch-Ungarische Industrie und Handelskammer, kommunikációs igazgató, 2003. február 19.

FORDULAT 41

BŐVÍTÉS ÉS KOHÉZIÓ6 - A CÉLKITŰZÉSEK ÉS AZ ALAPOK REFORMJA NÉHÁNY JAVASLAT HERMANN BÖMER ANDREAS BORCHARDT WOLFGANG SCHLEGEL

E

urópa ma országok, kultúrák és népek széles sokféleségének otthont adó kontinens. Ez a változatosság komoly erőforrás, de egyúttal – különösen gazdasági értelemben – a regionális egyenlőtlenségekben is jelentkezik. Ez már a 15 tagállamot

számláló jelenlegi EU-ban is így van, de még nyilvánvalóbb az EU kibővítésének távlatában. A középés kelet-európai országok közül várhatóan tíz csatlakozik 2004 májusában, és további három (Bulgária, Románia, Törökország) hoszszabb távon igyekszik taggá válni.

Az EPOC Tematikus Hálózat második konferenciájára készült írás egy diákkutatás elmélyítésének eredménye – az ilyen kutatás feltétele a Dortmundi Egyetem területi (pl. regionális) tervezési (spatial planning) szakiránya elvégzésének. Az eredeti 60 oldalas tanulmányt Andreas Borchardt, Torsten Licht és Wolfgang Schlegel dolgozta ki, Dr. Hermann Bömer (Politikai Gazdaságtan Tanszék) és Andreas Freundt okl. mérnök (Európai területtervezési Tanszék) felügyeletével. Ez tanulmányként (working paper) is megjelent, címe: “A kohéziós cél és az Európai Unió – A területi fejlesztés egy alternatív politikája” , és elérhető az interneten is: http://irpud.raumplanung.uni-dortmund.de/irpud/pub3.htm#arbp. 6

42 FORDULAT


[1. Ábra: Egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) vásárlóértéken, 1999; a feliratok balról jobbra: 3. csoport átlaga, 2. csoport átlaga, EU 26 átlaga7, 1. csoport átlaga, Csatlakozni kívánók = Applicants] Forrás: European Commission [2001:7.o.] Kohéziós politikájával az EU “átfogó harmonikus fejlődésének előmozdítása érdekében” [EK Szerződés, 158. cikk] törekszik az egyenlőtlenségek csökkentésére. Ennek érdekében eszközök széles választékát hozták létre. Ezek egy része közvetlenül kapcsolódik a Kohéziós Politi-

kához – ilyenek például a Strukturális Politikák alapjaikkal –, mások – mint a folyamatosan mélyülő gazdasági integráció – egy olyan általános neoliberális megközelítésbe ágyazódnak, amely a piac egyensúlyteremtő mechanizmusaitól várja az egyenlőtlenség csökkentését.

Az itt illetve a következő grafiikonon említett EU26 alatt a 15 jelenlegi tagország, Málta kivételével a tíz 2004-ben csatlakozó ország, valamint Bulgária és Románia értendő. (a ford. megj.) 7

FORDULAT 43


Az EU kohéziós politikájával elért eredményeket két központi mutatóval szokták jellemezni: az egy főre jutó GDP-vel és a munkanélküliségi rátával. Mégpedig figyelembe véve, hogy a kohéziós politika célja a konvergencia8, a közeledés – vagyis az egyes mutatókban megfigyelhető különbségek nullára csökkenése [vö. Axt 2001: 21-23. o.]. Ha megvizsgáljuk, hogyan alakult ez a két mutató a régiók és államok konvergenciájának szemszögéből a jelenlegi 15 EUtagállamban, nem kapunk egyértelmű választ. Az egy főre jutó GDP tekintetében néhány pozitív fejleményről számolhatunk be. Az államok szintjén a kohéziós támogatásban részesülő országok9 lemaradása csökkent, sőt ezen belül Írország az 1990-es években kiemelkedő teljesítményt nyújtva az EU 15 átlagát is meghaladta.

8 Nem tévesztendő össze a monetáris unióhoz való csatlakozás feltételéül szabott konvergenciával, (a maastrichti) konvergencia kritériumokkal! 9 Görögország, Írország, Portugália és Spanyolország

44 FORDULAT

A regionális egyenlőtlenségek szintjén nem volt ilyen sikeres a kohéziós politika. A 15 tagállam össznépessége alapján képzett legfelső decilis jövedelme az EU átlagának 155 százalékáról 161 százalékára emelkedett, míg a legszegényebb tized az átlag 55 százalékáról 61 százalékára növelte jövedelmét. Vagyis ugyan az átlaghoz képest a lemaradás csökkent, de a legmagasabb jövedelműek előnye nőtt. Több országban is az egy főre jutó GDP országon belüli különbségeinek növekedését tapasztalhatjuk. Csak néhány országban csökkentek valamelyest az egyenlőtlenségek [vö.: European Commission 2001: 3. o.]. A következő ábra érzékelteti a ma meglévő jelentős különbségeket:


[2. Ábra Egy főre jutó GDP vásárlóértéken, országok és regionális szélsőértékek szerint] Forrás: European Commission [2001:4] A munkanélküliségi mutató tekintetében az eredmények még rosszabbak. A 1990-es években jellemző növekvő foglalkoztatás és a munkanélküliségi ráta csökkenésének általános trendje ellenére a regionális különbségek nőttek. Míg a legjobban teljesítő tized régióiban 3 % körüli a munkanélküliség, a leggyengébb tizedben átlagosan 23%, amely jócskán meghaladja például a 25 évvel ezelőtti szintet. [vö. European Commission 2001: 17. o.] Figyelembe véve a Strukturális Alapokon, a Közösségi Célkitűzésekkel együtt 1994 és 1999 között átfolyt 185 milliárd eurót ez eléggé kiábrándító eredmény. Szembesülnünk kell a hatékonyság hiányával.

A Célkitűzéseket10 és a Közösségi Kezdeményezéseket11 megvizsgálva

Az EU regionális politikájának céljairól van szó, ezek: - 1. célkitűzés (Objective 1): az elmaradott területek fejlesztésének és strukturális alkalmazkodásának támogatása - 2. célkitűzés: a strukturális nehézségekkel küzdő régiók gazdasági és társadalmi átalakulásának támogatása - 3. célkitűzés: Oktatási, szakképzési és foglalkoztatási rendszerek és politikák modernizációja, valamint adaptációs képessége támogatása (a ford. megj.) 11 A strukturális alapokra fordított közösségi pénzeszközök egy részét (2000-től mintegy 5%-át) a négy alapot kiegészítve, lényegében az azok által lefedetlen területekre, célokra koncentrálva a Bizottság saját hatáskörben, a következő 4, ún. közösségi kezdeményezések 10

FORDULAT 45


kiderül, hogy ilyen vagy olyan formában, majdnem minden régió jogosult támogatásra. Különösen a korábbi 3. és a 4. cél (ma összefoglalóan 3. célkitűzés) területfeletti, jellegéből adódóan, ami érint minden az 1. célkitűzésen kívül eső régiót. Ráadásul a jogosultsági feltételek is csak részben kerültek meghatározásra. A legismertebb az 1. célkitűzéshez rendelt forrásokból való részesedés feltételéül szabott, az egy főre jutó GDP [az EU átlag] 75%-ában meghatározott korlátja. Összehasonlításképpen: arról, hogy melyik régiók kerüljenek a 2. célkitűzésbe, többé-kevésbé a tagállamok és az Európai Bizottság tárgyalásai döntenek. De a források tagországok közötti elosztása is javarészt tárgyalásos alapon dől el. Emiatt történt, hogy a 3. és 4. cél szerint adott támogatásokból egy főre vetítve Hollandia [Community initiatives] révén osztja szét (2000-2006): - INTERREG III: a határokon átnyúló, nemzetek közti és interregionális együttműködések az európai térségek harmonikus, kiegyensúlyozott fejlődésének és területi tervezésének előmozdításáért - LEADER III: vidékfejlesztés, a fenntartható fejlődést szolgáló innovatív stratégiák támogatása - EQUAL: nemzetközi együttműködés a munkaerőpiachoz való hozzáférést akadályozó mindenféle egyenlőtlenség és diszkrimináció leküzdésére - URBAN: a súlyos gazdasági és társadalmi válsággal küzdő városok és városrészek fejlesztése

46 FORDULAT

kapta a legtöbbet, annak ellenére, hogy a munkanélküliség itt volt a legalacsonyabb [vö. Axt 2000: 224]. Az általános benyomás az, hogy minden tagország megpróbál minél több forrást összegyűjteni a közösből, míg a jobb módúak keresik azokat a megoldásokat, amellyel befizetéseik legalább egy minimális részét visszaáramoltathatják. Erre a legjobb példa a 6. célkitűzés bevezetése Finnország és Svédország csatlakozásakor. Ez a hatékonyság csökkenését eredményezi. A bővítés miatt várható kihívások árnyékában ezek a hiányosságok többé már nem elfogadhatóak.12 Sajnos az Agenda 2000 által foganatosított változtatások elégtelenek voltak. A legfontosabb, hogy az anyagi források koncentrációjának célja csak papíron valósult meg (és lett ezáltal a hat célkitűzésből három), és nem a valóságban (hiszen továbbra is a korábbihoz hasonlóan széleskörű a támogatásban részesülő területek száma). Írásunkban a továbbiakban a regionális fejlesztés egy más megközelítésére teszünk javaslatot. A tanulmány három részre tagolódik: az első részben a szerzők a források és célok jelenlegi rendszerének reformját, a támogatások feltételeinek szigorúbb megfogalmazását javasolják. A második részben ezeket a gondola12 Tanulmányunk hosszú változata a jelenlegi reformok végigviteléhez szükséges intézményi reformra is megfogalmaz javaslatokat.


tokat kiegészítjük azzal, hogy a jelenlegi rendszert környezetvédelmi és kulturális célokkal bővítjük, amelyek szerintünk elengedhetetlenek Európa fenntartható fejlődéséhez. Végül egészen új megközelítésként vitára bocsátjuk egy jövedelemkompenzációs rendszer koncepcióját. Az alább szereplő konkrét értékek nem támadhatatlanul pontos számítások eredményei, célunk az volt velük, hogy közelítő értékek megadásával érzékeltessük az elképzelt változások irányát és viszonylagos mértékét. Ennek oka, hogy a jelen tanulmánnyal szeretnénk egy mélyreható vitát indítani a jövő regionális politikájának egy más rendszeréről. Megfelelőnek tűnik, ha az egyes számok nem teljesen pontosak, ezáltal is nyitva hagyva a teret a jövőbeli vitának. A reformjavaslat legfőbb célja a kevésbé fejlett régiókra való nagyobb mértékű összpontosítás. Ugyanakkor növelni kell a finanszírozás rendszerének átláthatóságát is. A különböző alapok elválasztása különösen zavaró, és ezért fel kell hagyni vele. Ez lehetséges lenne a strukturálisan ható források egy cím alá csoportosításával. Végeredményként így nem négy strukturális alap működne, hanem csak egy, amely minden, a struktúrát érintő intézkedést maga finanszírozna. A források koncentrációja alatt a Közösségi Kezdeményezések, a Kohéziós Alap és a Célkitűzések pénzei értendők. Vegyük sorra: a

Közösségi Kezdeményezésekből meg kell szüntetni az Equal programot, mivel nincs összpontosított regionális hatása. Továbbá azt is végig kell gondolni, hogy szükség vane az Urban kezdeményezésre. Ezt rendszeresen támadják, mint a szubszidiaritás13 elvével ellentétes programot – ezért itt szükségtelen az európai szintű beavatkozás. A Célkitűzéseket és a hozzájuk kapcsolt alkalmassági kritériumokat megvizsgálva három jól elkülönülő cél kitűzésére teszünk javaslatot. Eszerint a jelenlegi 3. célkitűzés szerinti támogatásokból ki lesznek zárva azok a régiók, amelyeknek nincs szüksége támogatásra. Az Új Célkitűzések strukturális támogatásokra vonatkozó alkalmassági kritériumai egyértelműek lesznek. A különféle alkuk többé nem okozhatnak deformitásokat. A javasolt Új Célkitűzések az alábbiak:

A szubszidiaritás elve szerint az egyes intézkedéseket, beavatkozásokat az azokra legalkalmasabb, az érintettekhez közeli szinten kell meghozni – vagyis a kisebb közösségek által is megoldani képes kérdésekben a magasabb, európai szint nem vonja el a döntési jogosítványokat, nem avatkozik be, több teret hagyva a polgári részvételen alapuló demokratikus döntéseknek. (a ford. megj.) 13

FORDULAT 47


Alkalmassági kritériumok

Új Célkitűzések a jelenlegi keretek között 1. Új Célkitűzés

2. Új Célkitűzés

NUTS III régiók, amelyeknek » egy főre jutó GDP-je az EU átlag 65%-a alatt marad, vagy » munkanélküliségi rátája a Közösség átlagának több mint kétszerese

NUTS III régiók, NUTS III régiók amelyeknek » folyamatosan csök» egy főre jutó kenő (egy főre jutó) GDP-je az EU GDP-vel, amely a átlag 80%-a Közösség átlaga alatt marad, alatti GDP-hez vevagy zet » munkanélküli» Folyamatosan nöségi rátája vekvő munkanélkümeghaladja a liségi ráta, amely a Közösség átlaközösségi átlagot gát meghaladó munkanélküliséghez vezet

Ezek az Új Célkitűzések megfelelnek annak a követelménynek, hogy a soron következő bővülést figyelembe véve összességében nőjenek a felhasznált források. A szerzők egyetértenek az Alternatív Gazdaságpolitika Munkacsoport azon javaslatával, hogy a tagállamok GDPjének 5 százalékával az EU rendelkezzen [vö. Arbeitsgruppe Alternativ Wirtschaftspolitik 2001: 10]. Ez lehetőséget teremt a regionális fejlesztés céljaira fordítható eszközök jelentős növelésére. A szerzők a csatlakozás korábbi pénzügyi forgatókönyveihez hasonlóan a strukturális alapok költségvetésének megkétszerezését javasolják. A 15 tagállamból álló EU majdani bővüléséből fakadó kihívások fényében ez a növekedés indokoltnak tűnik. 48 FORDULAT

3. Új Célkitűzés

Területileg az Új Célkitűzések feltehetően a következő elosztási hatásokkal járnak: az 1. új célkitűzés a közép- és kelet-európai országok régióira szabott, míg a 2. új célkitűzés az EU 15, korábban az 1-es célkitűzés alapján támogatott régióit hivatott segíteni. A korábbi 2. célkitűzés által támogatott régiók kikerülnek az európai forrásokkal támogatottak köréből, hacsak nem esnek bele a 3. új célkitűzés által patronált kategóriába. A támogatásoknak a leginkább rászoruló régiókra való összpontosításának szellemében az Új Strukturális Alap forrásainak 70%-át az 1. új célkitűzés céljaira kellene fordítani. A 2. új célkitűzésnek a források 15%-a, a 3. új célkitűzésnek 10%-a jutna, és a maradék lenne a Közösségi Kezdeményezésekre fordítható keret. A


csatlakozó országok helyzetét figyelembe véve az 1. új célkitűzés esetében 15%-os, a saját erőre vonatkozó előírás tűnik reálisnak, a 2. új célkitűzésnél a saját források aránya 40%, a 3. új célkitűzésnél 70% kellene legyen. Ezek a százalékos előírások biztosítják, hogy mindegyik régió részt vehessen EU-s pályázatokon, még forráshiányos költségvetés esetén is. A Kohéziós Alap finanszírozási műveleteit az Új célkitűzések közé lehetne integrálni, magát az alapot pedig meg lehetne szüntetni. A mezőgazdasági politika területileg ható elemeit – a Közös Agrárpolitika, a KAP második pillérét és az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap (EAGGF) Orientációs Részlegét szintén be lehetne emelni az Új Strukturális Alapba.

A központi mérőszámként a GDPre és a munkanélküliségre támaszkodó jelenlegi kohéziós politika a gazdasági és társadalmi kohéziót, közeledést célozza. A Kohéziós Alap kivételével a környezetvédelmi célok nem integráns részei a kohéziós politikáknak, és ez még inkább elmondható a kulturális vonatkozásokról. Ezeket általában kizárólagosan nemzeti, vagy inkább regionális ügynek tekintik. A fenntartható fejlődés szellemében a szerzők mégis két új cél kitűzésére szeretnének javaslatot tenni: a jelenlegi keretet terjesztené ki az új E-célkitűzés (E mint Environment, azaz környezet) és az új C-célkitűzés (C mint Culture, azaz Kultúra). Az új E-célkitűzést három szeletre kellene osztani, ezek a környezet minőségének három általános dimenziójáért felelnének.

FORDULAT 49


Az új E-célkitűzés és alkategóriái

Meghatározás Alkalmassági kritérium Azok a régiók támogathatók, Régiók, ameamelyek lyek ökológiai » Ökológiai hatékonysága az hatékonysága EU átlag 75%-a alatt managyon gyenge, rad és környezetük » Valamely természeti téállapota rossz nyező szennyezettsége meghaladja az EU átlagának 125%-át Azok a régiók támogathatók, Régiók, ameamelyek lyek környezeti » Ökológiai hatékonysága az szektora elmaEU átlag 85%-a alatt maradott rad » Valamely természeti tényező szennyezettsége meghaladja az EU átlagának 115%-át Azok a régiók támogathatók, Régiók, ameamelyek lyek környezeti » Ökológiai hatékonysága szektora visszatöbb mint 5%-kal esett esőben van vissza az utóbbi három évben » Valamely természeti tényező szennyezettsége több mint 5%-kal nőtt Ezen három kategória mindegyikében két sajátos nehézséggel kell megküzdeni. Egyrészt a termelésre felhasznált erőforrások függvényében meg kell határozni a relatív környezeti hatékonyságot. Ennek egy megközelítése például, ha összevetjük egy régió termelését, jószágkibo50 FORDULAT

Területi hatás Javarészt régi ipari területek, amelyek még mindig a strukturális alkalmazkodás szakaszában vannak, illetve az új tagországok régiói kerülhetnek ebbe a támogatotti körbe

Régi ipari régiók és mezőgazdasági hagyományokkal rendelkező területek lesznek ezúton támogathatók

Régiók, amelyek keveset fektettek be a környezetük minőségébe és a rövid idő alatt gyors fejlődésen áteső régiók lesznek ennek a támogatási kategóriának a fő kedvezményezettjei

csátását a károsanyag-kibocsátásával (pl. tonnában mért széndioxidkibocsátás, a kibocsátott áru tonnájára megadva). Másrészt a környezet abszolút állapotát is meg kell vizsgálni a környezeti leromlottság szemszögéből. Eszközül szolgálhat erre például a levegő vagy vízszeny-


nyezés szintje, vagy akár a talajelhasználtság mértéke (beépítés, erózió, defláció, stb. miatt – a ford. megj.). Az új C-célkitűzés is 3 alkategóriára bomlik. Az első kritérium, ami alapján meghatározhatunk egy kategóriát, a kulturális létesítményekkel (mint a színházak, mozik, múzeumok) való ellátottság. Azoknak a régióknak, amelyek a C-célkitűzés ezen kategóriájába kerülnek, a támogatást a kulturális infrastruktúrájuk fejlesztésére kell költeniük.14 A C-célkitűzés szerinti támogatás egy másik feltétele lehet a kulturális örökség állománya.

A jelentős kulturális örökséggel rendelkező régiók támogatása annak érdekében, hogy fenntartsák magas kulturális szintjüket, pénzügyi támogatásra is méltó célnak tűnik. A harmadik kritériumot, ami szerint a C-célkitűzésből forráshoz lehetne jutni, a társadalmi kötelékek jelentik. Ennek a feltételnek a mérése problémákba ütközik. Lehetséges mutatóként szóba jön az egyesületek, társaságok és klubok száma, az egyszülős családok aránya, családnagyság stb. A társadalmi kötelékek a társadalmi kohézió fontos részét képezik. Ezért, a társadalmi kohéziót védő és/vagy támogató intézkedéseket finanszírozni kellene.

A tanulmánynak a 2. EPOCkonferencián lezajlott vitája során felmerült, hogy a kulturális infrastrukturához hasonlóan a szociális intézményeket is lehetne támogatni. Úgy szólt az érv, hogy a társadalmi (szociális) infrastruktura nagyon jól látható megjelenése lenne az EU-nak a saját környezetükre, a lokálisra koncentráló emberek szemében, és ezért támogatásra érdemes. Emiatt egy új Scélkitűzést (S mint Social, azaz Szociális) is ki lehetne dolgozni. 14

FORDULAT 51


Az új C-célkitűzés és alkategóriái Meghatározás

Alkalmassági kritérium Azok a régiók támogathatók, amelyekben Régiók, amelyekben » A kulturális intézméhiányzik a kulturális nyek sűrűsége az EU infrastruktúra, vagy átlag 85%-a alatt van ahol negatív folyamatok figyelhetők meg a » A kulturális intézmények sűrűsége több kulturális infrastrukmint 10%-kal csöktúrában (megelőzés) kent az utolsó három évben (megelőzés)

Területi hatás

Főleg régi ipari régiók és vidékies területek lesznek ennek a kategóriának a haszonélvezői

Komoly történelmi jelentőséggel rendelkező Azok a régiók támogathaJelentős kulturális régiók (például a tók, amelyeknek kulturális örökséggel rendelkeFöldközi-tenger térséöröksége 20%-kal meghaző régiók gében) lesznek ezen ladja az EU átlagát támogatások befogadói Azok a régiók támogathatók, amelyekben » A társadalmi kötelékeket támogató intézSok régió részesül mények területén az majd ebből a kategóriellátottság az EU átlaából, öreg ipari, magas gának 80%-a alatt van Régiók, amelyekben individualizációs fokú gyengék vagy gyen» Az egyik családi kohéterületek, és délgülnek a társadalmi zióra vonatkozó mutaeurópai régiók, ahol a kötelékek (megelőzés) tó értéke rosszabb, társadalmi kötelékek mint az EU átlag 85%jelentős leépülésének a lehetünk tanúi » A helyzetjelző mutatók három év alatt több mint 10%-kal csökkentek Az új E- és C-célkitűzésekre egyaránt a regionális fejlesztésre szánt források 50-50%-a jutna, ezzel is ki52 FORDULAT

fejezve a javasolt új célkitűzések fontosságát. Az EU által adott támogatás mértéke a kérdéses régió


gazdasági helyzetének függvénye kell, hogy legyen. A gazdaságilag kevésbé fejlett régiók több, a jobban fejlettebbek kevesebb támogatást kapnak. Itt szembeötlő a strukturális politikával való kapcsolat. Ezt figyelembe véve a finanszírozási szintek az Új Strukturális Alap támogatásai esetében meghatározott önrészküszöbökhöz igazodnak: az 1-es új célkitűzésbe eső régióknak 15%-nyi önrészt kell felmutatniuk, a 2-es és 3-as új célkitűzésbe eső régióknak 40%-ot. Annak érdekében, hogy a kérdéses tevékenységeket egész Európában serkentsék, az alkalmassági kritériumoknak megfelelő többi régióban a kiadások 30%-át állná az EU. A harmadik javaslat teljes egészében szakít a jelenlegi kerettel. A jelenlegi megoldás azáltal, hogy a gazdasági növekedés támogatására koncentrál, ezáltal kívánva elérni a gazdasági és társadalmi kohéziót, összeütközésbe kerül az ökológiai törvényszerűségekkel. Természetesen a korábban javasolt intézkedések jelentősen javíthatnának a jelenlegi rendszeren. Azonban mégis inkább “end of the pipe” (“csővégi”), vagyis a gazdasági fejlődéssel járó negatív hatások (utólagos) korlátozását célul kitűző megoldás képzetét keltik. Lényegi gondolat a GDP mutató kicserélése a jövedelemmel mint mérőszámmal. Az EU sok piaca immár telítődött. Ezért a kohézió nem a további termelés, hanem a jelenlegi kibocsátás jobb elosztásának kérdése. Egy régió lakossága szempontjá-

ból nem fontos, hogy hol állítják elő a termékeket és szolgáltatásokat, csak az meghatározó, hogy részt tudjon venni a fogyasztásukban. Ezen túl alapvető, hogy az emberek valamilyen értelmes, értékteremtő tevékenységgel foglalhassák el magukat. Az általunk választott megközelítés tökéletesen ellentétes a regionális fejlesztés hagyományos kereteivel. A feladatok térbeli megosztásán alapszik: míg egyes régiók a termelés középpontjaiként működnek, mások mezőgazdasági, rekreációs, környezeti vagy akár kulturális célokat valósíthatnak meg. De amíg a jövedelem erősen korrelál a gazdasági kibocsátással, az ilyen funkcionális felosztás nem tűnik működőképesnek, mert a központi/ipari és a perifériális/agrár régiók között meglévő jóléti egyenlőtlenségek továbbra is fennmaradnak. Ezért szükség van egy regionális kompenzációs rendszer létrehozására, amit egyrészről a regionális jövedelemhez, másrészről a régió funkciójához kell kötni. De nem csak a strukturális politikákat kell integrálni ebbe a javaslatba: a Közös Agrárpolitika szintén beillesztendő ebbe az új, jövedelemalapú regionális kompenzációs rendszerbe.

FORDULAT 53


Lehetséges területi funkciók Funkció Gazdasági

Célok Termékek és szolgáltatások előállítása Ökológiai Az állatvilág, a növényvilág és a természeti erőforrások védelme Mezőgazda- Fenntarthatóan megtersági melt mezőgazdasági termékek előállítása Pihenési Rekreációs helyszínek és (Rekreációs) intézmények, megoldások biztosítása Kulturális A történelmi szokások, építészeti emlékek, tájak megőrzése Az Európai Területfejlesztés Perspektívái (European Spatial Development Perspective - ESDP) jelentés lehet a területi feladatok meghatározásának és koordinálásának központi dokumentuma. Az esetleg felmerülő funkciókat a fenti táblában felvázoltuk. Eszerint minden régió egyszerre csak egy funkciót nyerhetne el, ezért pénzügyi támogatást is csak ezzel a bizonyos célkitűzéssel összefüggésben kapna. A jelenlegi rendszer a saját felszámolása felé tart azáltal, hogy a régiókat az alkalmassági kritériumok felé kívánja emelni – amiben persze nem

Példák “a kék banán”15, … FFH-területek16 A Magdeburg környéki termékeny löszvidék, Champagne, … Costa del Sol, Mallorca, … Róma, Toszkána, Spreewald, …

bizonyul túl sikeresnek. A kompenzációs rendszer ugyanakkor folytonos kompenzációigénnyel jár. Egy ökológiai régió talán sohasem lesz képes arra, hogy lakosságát autonóm módon ellássa fogyasztói javakkal. Így ökológiai szolgáltatást nyújt az európai társadalomnak, és ezért cserébe kap ellenszolgáltatást.

15 Európa történelmi ipari tengelye, Angliától, Manchastertől kezdve Belgium, Párizson, a Rajna-vidéken át Lombardiáig. Az alakjából asszociálva nevezték el “kék banánnak”. (a ford. megj.) 16 A Fauna, Flora, Habitat – EU direktíva alapján. (a ford. megj.)

54 FORDULAT


Az egy funkcióra való összpontosítás azonban nem jelenti, hogy egy régió kizárólag e funkcióhoz lenne kötve. A más funkciókhoz kapcsolódó pozitív mellékhatások – ameddig összhangban vannak a regionális funkcióval – kifejezetten örvendetesek. Egy példa: egy új gyár építését egy ökológiai régióban nem támogatja a kompenzációs rendszer: magánerőből, uniós támogatás nélkül épülhet csak fel. Ha azonban ez az üzem segíti az ökológiai cél megvalósítását, akkor gazdasági beruházáshoz is lehet támogatást kapni.17 A különböző régiók funkciók szerinti besorolására18 szóba jöhet egy objektív kritériumokból álló rendszer kidolgozása. Ugyanakkor kívánatosabb lehet egy tárgyalásokon keresztüli megoldás. Fontos követelmény, hogy a kompenzációs rendszer nem részesíthet előnyben bizonyos funkciókat a többivel Nem cél egy gyökeresen eltérő funkciókkal rendelkező, és ezért megnövekedett szállítási igényű regionális rendszer létrehozása. Éppen ellenkezőleg. A szállítás költségességét növelni kell a létszükségleti javak és a súlyukhoz képest alacsony hozzáadott értéket képviselő javak regionális termelésének előmozdítása érdekében. A kérdéskör mélyebb tárgyalása megtalálható a tanulmány hosszabb változatában. 18 A NUTS szerint kialakított jelenlegi régiók aligha megfelelőek. A körülmények túlontúl különböznek, semhogy összehasonlítóhatóak legyenek. Ezért szükség van a regionális szint egy egységesebb meghatározásának kidolgozására. Ennek a kérdéskörnek utánajárhat a tanulmány hosszabb változatában. 17

szemben, különben minden régió arra törekedne, hogy ebbe a kedvezményezetti körbe tartozzon. Erre maga a kompenzációs rendszer a garancia. Ez összevethető jövedelemszinteken összevethető életkörülményeket biztosít, a konkrét területi funkcióktól függetlenül. Minden régió szabadon, gazdasági kényszerektől mentesen választhatja meg, hogy melyik funkció illeszkedik leginkább regionális helyzetéhez. A cél a jövedelem diszkriminációmentes újraelosztása kell, hogy legyen. Csakhogy nehéz meghatározni a jövedelemnek azt a hányadát, amelyre a kompenzációt építeni lehetne. A „keresztapa” lehetne a Kohéziós Alap, és ezzel az átlagos GDP 90%-ától való elmaradás lenne a segítségben részesülés feltétele, azzal a különbséggel, hogy a GDP használata helyett a regionális jövedelem lesz a javasolt kompenzációs rendszer alapja. Ezen túl, figyelembe véve a kívánt redisztribúciós hatást, egy kapcsolódó jövedelmi maximum megállapítására is szükség van. A hozzájárulás terhének minél szélesebb körben történő elosztása érdekében javasoljuk minden 100% vagy afeletti jövedelemszinttel rendelkező régió hozzájárulásra kötelezését. Így a magasabb jövedelmű régióknak le kell mondaniuk az alacsonyabb jövedelmi szinten lévők javára. Technikailag a magasabb jövedelmek begyűjthetőek lennének olyan adókkal, amelyeknél a jövedelem mindenféle formáját figyelembe vennék, nem csak a munkából FORDULAT 55


származó, de a vállalati, tőkejövedelmeket stb. is. Az alacsony jövedelmű régiókban két irányelvet kellene követni az összegyűjtött források elosztásánál: először, a többletjövedelem elosztásánál azokra kell összpontosítani, akik már eleve alacsony jövedelemmel rendelkeznek – így különösen a munkanélküliekre. Másodszor, a jövedelmet a régió speciális funkciójának figyelembevételével kell elosztani. A regionális jövedelemre és foglalkoztatásra gyakorolt hatás biztosítása érdekében az összeg legalább 80%-át a munkára kell fordítani. A munkahelyek társfinanszírozása is elképzelhető, ami a személyes jövedelemszintek nagyon direkt emelését jelenti. A fennmaradó 20% olyan eszközökre, infrastruktúrára fordítható, amelyek szükségesek az elsődleges projektek megvalósításához. A források elosztása a régión belül regionális feladat kell, hogy maradjon, a szubszidiaritás elvének megfelelően. A régiók a pénzt elkölthetik programokra és projektekre, választhat-

ják vállalatok támogatását vagy a jövedelmek direkt kifizetéseken keresztüli emelését. A konkrét megoldások a regionális kreativitás és verseny függvényei. A programozás jelenlegi rendszerének folytatása hatalmas adminisztrációs terhet jelentene. A nemzeti intézmények feladata lesz a kiadások fenti szempontok és a funkció szerinti ellenőrzése, míg az európai intézmények az általános stratégiai kérdésekért és a koordinációért felelősek. Egy valódi reformhoz – a konkrét tartalomtól függetlenül – elengedhetetlen, hogy minden résztvevőben meglegyen a hajlandóság arra, hogy megosztozzon a leginkább rászorulókkal. A jelenlegi 15 EU-tagállam és a közép- és kelet-európai államok közötti hatalmas különbségeket figyelembe véve, egyértelművé válik, hogy a beavatkozás gyújtópontját keletre kell eltolni. Itt rejlik a jövő kihívása a gazdasági és társadalmi kohézióval szemben. Ennek megfelelően kell cselekedni.

IRODALOMJEGYZÉK ARBEITSGRUPPE ALTERNATIVE WIRTSCHAFTSPOLITIK (szerk.) [2001] Vollbeschäftigung und eine starke Sozialverfassung – Alternativen für eine Neue Ökonomie in Europa; Memo Forum no. 28. Bremen AXT, HEINZ-JÜRGEN [2000] EU-Strukturpolitik – Einführung in die Politik des wirtschaftlichen und sozialen Zusammenhalts; Opladen EUROPEAN COMMISSION [2001] Unity, solidarity, diversity for Europe, its people and its territory – Second report on Economic and Social Cohesion; Luxembourg 56 FORDULAT

PRÓBÁLJUNK FELZÁRKÓZNI!

A VOLT SZOCIALISTA ORSZÁGOK ÉS A GLOBÁLIS PIAC VESZÉLYES JÁTÉKTEREI19

EGON MATZNER

A

zok a problémák, amelyeket ezen a konferencián megvitatunk, összefüggnek azzal a nyilvánvaló ténnyel, hogy a régiók és országok közötti kapcsolatokat általában erős aszimmetriák befolyásolják. Ez jelenleg is megjelenik az USA, annak szövetségesei és a világ többi része között is, ami az általam egypólusú világrendnek nevezett rendszert alkotja. Ez különösen feltűnő az általunk vizsgált kapcsolatokban, tehát az EU, annak tagországai és a csatlakozó országok között - más szavakkal az EU-ba belépni kívánók és az erről döntők között. A helyzetet bonyolítja az a tény, hogy a globális aszimmetriák stratégiai és taktikai szinten is hatnak az európai kapcsolatokra. Mielőtt megkezdeném az elemzést, szeretném a kiindulópontjaimat egyértelművé tenni. (1) A funkcionálisan megalapozatlan aszimmetriák csökkentését kívánom. (2) Egy sokpólusú és multilaterálisan meghatározott világ mellett vagyok. 19

Amennyire lehetséges, megpróbálok eltekinteni a saját elfogultságomtól a problémák vizsgálatában és az érvek használatakor. A következő öt témával foglalkozom röviden: (1) A csatlakozó országok strukturális alapú folyó fizetési mérleg hiánya a világ többi részével szemben. (2) A piaci részesedésük növelésének nyomasztó kényszere. (3) A közvetlen külföldi befektetések témája. (foreign direct investment, FDI) (4) A Washingtoni Egyezmény és az EU Stabilitás Paktum. (5) Az EU gyengesége az irányítás és az aszimmetriák csökkentésére vonatkozó elképzelések tekintetében. (1) A csatlakozó országok strukturális alapú folyó fizetési mérleg hiánya a világ többi részével szemben. A volt szocialista országoknak (Oroszország kivételével) és így a csatlakozó országoknak is közös vonása a folyó fizetési mérleg strukturális hiánya. Ez a fejlettebb és ke-

http://members.aon.at/egonmatzner

FORDULAT 57


vésbé fejlett országok közötti nemzetközi áru-, szolgáltatás- és tőkekereskedelem liberalizációjának egyenes következménye. A kevésbé fejlett országokban magas a kereslet mind a befektetési, mind a fogyasztási javak iránt. Ezek definíció szerint kevésbé képesek eladni az ipari termékeiket és szolgáltatásaikat a gazdag országoknak. Az eredmény a fizetési mérlegben folyamatosan visszatérő hiány. Eltekintve a transzferektől ez a hiány három módon finanszírozható: » » »

kölcsönökkel eszközök eladásával, és közvetlen külföldi befektetésen keresztül.

A kölcsönzés nagyjából piaci körülmények között zajlik. Ezeket azok a hitelminősítő intézetek befolyásolják, amelyek működését az amerikai pénz- és tőkepiaci felügyelet (US Securities and Exchange Commission, SEC) engedélyezi. A fizetendő kamatok többek között függenek a GDP-arányos adósságtól, az inflációtól, az exportbevételtől, stb. A kölcsönzés nagyon bonyolult, kivéve azoknak az országoknak, mint Törökország, amelyek stratégiailag fontosak az USA (vagy a NATO) számára. A folyó fizetési mérleg hiánnyal rendelkező országokat arra ösztönzik, hogy csökkentsék ezt magas kamatokkal, a közkiadások visszafogásával stb. Ez természetesen nem segíti a termelékenység növekedését és a gazdaságilag fejlet58 FORDULAT

tebb országokhoz való felzárkózást. Ez nehezíti az aszimmetriák csökkentését. Ugyanez igaz az eszközök, mint pl. föld vagy természeti erőforrások eladására. (2) Az exportpiaci részesedés növelése, mint a felzárkózás feltétele A felzárkózás előfeltétele – ami csak egy másik kifejezés az aszimmetriák csökkentésére, – a befektetések, termelés és jövedelem gyorsabb növekedése. Ehhez vagy a piacinál kedvezőbb feltételekkel nyújtott nagyvonalú kölcsönök, vagy nagy exporttöbblet szükséges. Mindkét esetben meg kell, hogy nőjön a hiánnyal rendelkező országok piaci részesedése a kemény valutás országokban. Ez elkerülhetetlen szükségszerűség, ennek ellenére ezt az elkerülhetetlenséget ritkán említik meg. Az EU és más nemzetközi szervezetek és intézetek hivatalos hozzáállása az, hogy a profitorientált magáncégek ezt spontánul idézik elő, amint megteremtődtek a szabadpiaci körülmények. A valóságban nem ez a helyzet, mint ahogy a Német Demokratikus Köztársaság példája mutatja. A jelenlegi kellemetlen helyzet a korábbi NDK területén elkerülhető lett volna, ha az egyesítéskor egy realistább cserearányt alkalmaznak a keletnémet és nyugatnémet márka között. Kelet-Németország továbbra is függ az évi több mint 80 milliárd eurós transzfertől, ami megfelel 160 milliárd korábbi keletnémet márkának. A transzferek megszünte-


tése, amit gyakran követelnek türelmetlen politikai körök az egyesített Németország gazdag északi, nyugati és déli területein, előfeltételeznék a kelet-németországi export hasonló mértékű növekedését. Hol és hogyan tudnak országok és régiók nagyobb piaci részesedéshez jutni? Ezt a kérdést kell feltennünk. (3) Közvetlen külföldi tőkebefektetés (FDI) Ennek a kérdésnek a megválaszolása a közvetlen külföldi tőkebefektetések területére visz minket. Sokan, különösen a Világbank, a befektetési bankok és a helyi politikusok úgy tekintenek a FDI-re mint csodaszerre. Valójában a közvetlen külföldi tőkebefektetés kétélű fegyver. Vizsgáljuk meg közelebbről ennek a pénzügyi eszköznek mind a negatív, mind a pozitív oldalát. A közvetlen külföldi tőkebefektetés a csatlakozó, folyó deficittel rendelkező országokban egyaránt jelenti létező cégek felvásárlását, és teljesen új termelő és elosztó egységek megalapítását. Nyilvánvalóan a legtöbb esetben a felvásárolt régi vagy új cégek nemzetközi vagy világszintű társaságok leányvállalatai lesznek. Egyrészt ez bizonyosan növeli a külföldi befolyást a befogadó országban, de vannak egyéb, kiemelkedő előnyei is a FDI-nek. Először is, a FDI mellékhatása a nemzetközileg versenyképes technológia, know-how és szervezési eljárások bevezetése a befogadó országban. Másodszor, a

FDI összekapcsolja a cégek inputját és outputját az új tulajdonos ellátási és elosztási rendszerével. Sok gazdasági területen a terméket csak márkanévvel ellátva lehet eladni. Harmadszor, a FDI külföldi tőkét hoz be, ami szükséges a folyó fizetési mérleg hiányának a csökkentéséhez. Mindemellett a FDI-nek vannak negatív elemei is. Már megemlítettem a növekvő külföldi befolyást. A gyakorlatban az új tulajdonosok inkább a piaci részesedés ellenőrzésére koncentrálnak, mintsem a hazai gyártás növelésére. Másodszor, jelentős importot gerjesztenek, ami összehasonlítható mértékű az outputtal. Harmadszor, a részvényesi érték növeléséért dolgoznak, ami profitrepatriálást jelent. Negyedszer, a származtatott pénzügyi eszközökön keresztüli finanszírozással a FDI megkönnyíti a termelési eszközök monetarizálását és ezen keresztül elvonását még a termelő egységektől is. Ezért a FDI, noha elkerülhetetlennek tűnik, kevésbé előnyös, mint ahogy sokan hiszik. Ennek megfelelően kísérleti következtetésem az, hogy a piaci erők önmagukban képtelenek lesznek csökkenteni a meglévő aszimmetriákat a gazdasági és társadalmi fejlődésben. Még az EU tagság mellett is konkrét, fejlesztést támogató politikára van szükség mind a csatlakozó országokban, mind az EU-ban magában. Ez lényeges politikai változásokat kell, hogy jelentsen mind európai, mind globális szinten. Sajnos FORDULAT 59


úgy tűnik, hogy az idő még nem ért meg erre. (4) A Washingtoni Egyezmény és az EU Stabilitási Paktum A Washingtoni Egyezmény a Tízparancsolat mai gyakorlati megfelelője. A folyó fizetési mérleghiányos országok és azok vezetői számára a három legfontosabb parancsolat a következő: Csak az egy és liberalizált piacban és annak egyensúlyi elméletében higygyél; Ne legyen nem magántulajdonú termelési eszközöd; Ne legyen hiányod a folyó fizetési mérlegben és a költségvetésben. Minden jó és istenfélő ember követi az Új Úr tanítását. A bűnösöket súlyosan megbüntetik: nem kapnak kölcsönt, FDI-t, új technológiát vagy MFN besorolást a WTO-nál. Jámbor hívők találhatóak a brüsszeli érsekek, püspökök és papi tisztséget viselők között, az EU Bizottságban és a Tanácsokban, valamint a tagországok fővárosaiban. Mint ahogy a washingtoni pápa legutóbbi költségvetéséből láthattuk, egyedül rá nem vonatkoznak az Úr parancsolatai. (5) Az EU gyengesége az irányítás és az aszimmetriák csökkentésére vonatkozó elképzelések tekintetében Az EU-hoz csatlakozók és a tagországok közötti – a szerkezeti hiányban megmutatkozó – aszimmetriák 60 FORDULAT

csökkentése három lépéssel érhető el: Első lépés: Az erősebb szimmetriát kiemelkedően fontos céllá kell tenni az EU-ban. Második lépés: Erélyes politikai lépéseket kell tenni az infrastruktúra fejlesztése és a befektetéseket növelő hitelezési rendszerek érdekében, más megfelelő monetáris és fiskális elvekkel együtt. Harmadik lépés: Az EU Stabilizációs Paktum és az Európai Központi Bank alapokmánya által megkövetelt jelenlegi deflációs politika helyett növekedést elősegítő monetáris és fiskális politikákat kell alkalmazni mind az EU tagoknak, mind a csatlakozó országoknak. Egy általános növekedési közhangulat jót tenne az EU-nak, és a többi országnak és régiónak is. Pillanatnyilag az EU nincs olyan pozícióban, hogy megfogalmazhasson egy közös célt Európának. Ez mind a saját törvénykezését, mind a Washingtoni Egyezményt sértené. A fentebb vázolt program azonban egy Washington Utáni Egyezményt jelentene, ahogy azt Joseph E. Stiglitz, a 2001. év Nobel díjasa, a Világbank volt igazgatóhelyettese és az USA elnökének Gazdasági Tanácsadó Testületének volt elnöke javasolta. Ez az új egyezmény szélesebb körű politikai célokat és a jelenleginél hatékonyabb eszközöket tartalmazna, valamint célként fogalmazná meg az USA és az EU között fennálló jelenlegi politikai aszimmetria csökkentését. Ez persze


csak akkor lenne lehetséges, ha az EU meg tudna fogalmazni egy saját politikai víziót, ami eltér a jelenlegitől és az amerikaitól is. Egy ilyen víziónak egy multipoláris világrendszert kellene mutatnia. Feltételezem, hogy vendéglátó országunkban fontos támogatói lennének ennek az elképzelésnek.

szik. Ezt a legutóbbi Quadrennial Defense Review [2001] megerősítette, amelyben a stratégiai prioritás újfent Eurázsia lett. Ebben az elgondolásban Európa csupán egy hídfőállás. Hogy komolyabban vegyék, az EU-nak egyesítenie kellene politikai, katonai és gazdaság erőforrásait és egy független európai erőközpontnak kellene létrejönnie. Ebben a vonatkozásban ma még csak próbálkozásokat sem láthatunk. A keleti bővítés a jelenlegi körülmények között egy ilyen jellegű fejlődést csak valószínűtlenebbé tesz.

Utóirat: A Hegemón érdeke 2002 nyarán azt suttogták, hogy az EU keleti bővítése nem áll Amerika érdekében. Ezen gondolatmenet szerint a NATO bővítése „elég kellene, hogy legyen”. Kétségesnek tartom, hogy ez az elgondolás helyes-e, sőt valószínű-e egyáltalán. Véleményem a bevett amerikai geopolitikai doktrínán alap-

Függelék Határokon keresztüli együttműködés gazdag és szegény országok között.

Termelékenységi és bevételi szintek

A “tag” és a “csatlakozó” régió esete

Kelet-Ausztria

Határ

Nyugat-Magyarország

Forrás: Matzner 2001, 128-130. o.

FORDULAT 61


Az ábrán L1 L1* vonal mutatja a termelékenység / jövedelem csökkenését „nyugatról keletre”, vagyis az EU tagországoktól a csatlakozók felé. Az ABCD terület fedi a vizsgált régiót. P1 “gazdag”, P1* szegény város. A kissé csökkenő L2 L2* vonal a tevékenység célja, ami egy jelentős növekedés a termelékenység / jövedelem területén a “csatlakozó” régióban és egy szerényebb növekedés a “tag” régióban. A cél P1 és P1* városok átalakítása, amelyeket határ és a bevétel csökkenés választ el, P2 és P2*-gá, hasonló szintű jövedelemmel és termelékenységgel. A szán-

62 FORDULAT

dék, hogy a bevétel csökkenést ne toljuk el keletebbre ugyanolyan fontos, tehát biztosítani kell, hogy M1 város, ami kívül van az ABCD területen, ugyanúgy növekedjen a termelékenység / jövedelem tekintetében, páthuzamosan az átalakulással L1 L1*-ből L2 L2*-be. A jövedelmi és termelékenységi különbség csökkentése és a jövedelmi görbe fokozatos kisimítása minden esetben bonyolult feladat. Mélyreható változást kíván meg mind a négy alapvető elemben, melyek a két régió társadalmi-gazdasági környezetét alkotják.


IRODALOMJEGYZÉK ANDOR, L. [2000] Hungary on the Road to European Union: Transition in Blue; New York, Praeger KREGEL, J. A. [1994] „Capital Flows: Globalization of Production and Financing Development”; Geneva, Unctad Review MATZNER, E. [2000] Monopolar World Order. On the Socioeconomics of US Dominance; Szombathely, Savaria U. P., www.ciando.de. OFFICE OF DEFENSE [2001] Quadrennial Defense Review, Washington D.C. STIGLITZ, J. E. [1999] „More Instruments and Broader Goals: Moving Toward the Post Wasshington consensus.“; Wider Lecture, 1998 január 7, Helsinki WADE, R. H. [2002] „US hegemony and the World Bank: the fight over people and ideas“; Review of International Political Economy, 9:2 Summer 2002: 201-229.

FORDULAT 63

CSATLAKOZÁS AZ EURÓPAI UNIÓHOZ – TEGNAP, MA ÉS HOLNAP TADEUSZ KOWALIK

A

lapvető kérdések

A dolgozatot néhány, Lengyelország (és a többi közép-európai ország) Európai Uniós (EU) csatlakozása szempontjából fontos rendszerproblémának szentelem. A tíz tagjelölt ország közül Lengyelország a legnagyobb, és már csak emiatt is a problémák, amelyekkel szembe kell néznie súlyosabbak, mint a többi ország esetében. Az integráció mindenek előtt társadalmak integrációját jelenti, és Lengyelországnak egyedül több lakosa van, mint a másik kilencnek együttvéve, míg itt a legmagasabb a munkanélküliségi ráta is. Ezért Lengyelország különleges figyelmet érdemel. Érdemes megjegyezni, hogy a nagy, rendszerszerű változások a 80-as évek végén (és az elején) itt indultak, és ezzel Lengyelország – legalábbis egy időre – úttörővé és a többiek számára példaképpé vált. Három fő kérdést kell figyelembe venni, amikor az unió eddigi történetét, aktuális gazdaságpolitikáját és Lengyelország szempontjából jelentős társadalmi-gazdasági problémáit vizsgáljuk (e kérdésekre a dolgozat végén vissza fogok térni). Ezek:

64 FORDULAT

» Várható-e, hogy az EU gazdaságpolitikája (úgy ahogy azt megismertük), megoldja Lengyelország fő társadalmi problémáit? » Ha nem, milyen eséllyel változhat meg ez a politika? » És ha nincs változás, számíthate Lengyelország az EU taggá válással létre jött különleges helyzetében társadalom- és gazdaságpolitikája elfogadására és megértésére, amennyiben az eltér az EU szabályaitól? Ígért és valódi előnyök Az EU és Lengyelország közötti tárgyalások abban a feltételezésben kezdődtek, hogy a követendő gazdaságpolitika nagy vonalaiban adott, és még a CAP-ben (közös agrárpolitika) kilátásba helyezett változtatások sem voltak mélyre hatóak. Nem csak a lengyel tárgyalók, de még a tárgyalások tudományos életből érkező résztvevői is kerülték (néhány kivételtől eltekintve, lásd alább) azt, hogy megkérdőjelezzék e politika sarokköveit, a Maastrichti Szerződést, vagy az amszterdami


Stabilizációs és Növekedési Paktumot. Sőt, néha olyan véleményeket is hallani, sajnos nem minden ok nélkül, hogy a tárgyalásokon a jelöltek „térdre kényszerítve” vettek részt. Milyen tárgyalás az, ahol már a kezdetektől lehet tudni, hogy a végeredmény nem lehet kedvezőtlen? Úgy is mondhatjuk, hogy a másik alternatívát Fehéroroszország jelenti (vagy „Belorusszia, végállomás”, ahogyan azt korábban a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) balszárnyához tartozó Sierakowska képviselő megfogalmazta, mintegy kiforgatásaként a „szocializmus vagy barbarizmus” szlogenjének). A választ arra a kérdésre, hogy hol van az a pont, amelyet a tárgyalások során a kompromisszumok tekintetében nem szabad átlépni, vagy hogy mikor kell azt mondani: non possumus (nem tehetjük!), ahogyan Jan Kułakowski, a tárgyalódelegáció egy korábbi tagja (egyébként egy felvilágosult ember) kissé túl szofisztikáltan fogalmazza meg. „Wyszyński bíboros akkor mondta, hogy non possumus, amikor a kommunisták voltak hatalmon. Ma mások a problémák, mások a nézőpontok. Ma nem mondhatjuk, hogy non possumus” (Kułakowski 2002). Most, hogy már közel van a belépés pillanata, először elemezzük Lengyelország EU-csatlakozása kapcsán várható előnyöket. A sok közhely közül az egyik úgy szól, hogy az EU keleti bővülése különleges helyzetnek számít. A legnagyobb problémát az jelenti,

hogy ezek az országok még csak a piacgazdaság és annak intézményeinek létrehozásánál tartanak, nincsenek tapasztalataik a nemzetközi piaci versenyről. Gyengén fejlett illetve tapasztalatlan jogi és kereskedelmi szerkezettel rendelkeznek, valamint általánosságban vállalkozóik igen tapasztalatlannak mondhatóak. Ha a poszt-kommunista országokat tekintjük, Szlovénia és a Cseh Köztársaság kivételével azt láthatjuk, hogy alacsonyabb, néha sokkal alacsonyabb fejlettségi szinten állnak az olyan országokhoz képest, mint Görögország, Spanyolország, Portugália vagy Írország. Ezeket az országokat inkább „támogatott”-nak, mintsem „támogatónak” kellene hívni, hiszen hozzájárulásuk az EU-büdzséhez kisebb, mint amennyit kivesznek belőle. Ezt a témakört dolgozzák fel a „(Nem) csak egy újabb csatlakozás’ című könyv (Eatwell et al. 1997), az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójához (PES) tartozó szerzői. Ezen nyugati szerzők számára egyértelmű volt, hogy az új jelöltek a tervezettnél nagyobb támogatásra szorulnak úgy a csatlakozás előtt, mint utána. Emellett szükségük van egy hosszabb átmeneti időszakra is. Bár ezt a könyvet lefordították lengyelre, és Lengyelországban is kiadta a Wydawnictwo Sejmowe (Parlamenti Kiadó), nem keltett nagy feltűnést a szejm képviselői körében. Számomra úgy tűnt, hogy azt gondolják: amit el kell magyarázni a nyugati olvasónak, az nyilvánvaló a FORDULAT 65


lengyel számára. Mekkorát változott a világ mindössze öt év alatt! Az új tagjelöltek, különösen a lengyelek, boldogok lennének, ha a Nyugat „csak egy újabb csatlakozásként” kezelné őket, hogy ha hasonló körülmények között fogadnák, mint azokat az országokat, amelyeket a „támogatottak” közé soroltak. Hihetetlen módon, az új s még újabb nyilatkozatok ellenére, melyeket az EU funkcionáriusai a kételyek eloszlatandó tesznek, még az sem látszik világosan, vajon az új jelölteknek többet kell-e „adniuk”, mint amenynyit „kapnak” az EU-tól. Ezért el kell fogadni, hogy ez nem lesz egy „a többihez hasonló csatlakozás”, mivel a segélyek nemhogy bővülnek, inkább csökkenni fognak. Érdemes tehát egy pillantást vetni a korábbi csatlakozások eredményeire. Az EU-ban úgy látják, hogy Lengyelország csatlakozása a gazdasági növekedés alapját jelentő terület (a nagy közös piac), valamint a strukturális alapok transzferszintjének bővülését fogja jelenteni, ami az egy főre jutó lengyel GDP-t az uniós szint 75 százalékára fogja növelni, és a kevésbé fejlett régiók országainak jövedelmét is erre a szintre emeli. Pontosan ez Günter Verheugen (2002), az EU bővítési biztosa gondolatának lényege, amikor a következőképpen összegzi az „uniós előnyöket”. “Az EU-tagság a világ legnagyobb fogyasztói piacához nyújt korlátlan elérést, a nagy közös piac gazdasági dinamizmushoz vezet – növekedés66 FORDULAT

sel és több munkahellyel együtt (…) valamint az életszínvonal felzárkózásához egy egységes Európában azáltal, hogy a rosszabb gazdasági helyzetben lévő területeket meghatározzuk, és a forrásokat ezekre a területekre irányítjuk.” Mekkora volt ezen átcsoportosítás mértéke (ha történt egyáltalán ilyen) azokban az országokban, amelyek eddig is részesültek támogatásban? Elősegítette-e az EU politikája a kevésbé fejlett régiók és országok konvergenciáját? Ez egy olyan kérdés, amelynek a dél-európai országoknak és Írországnak juttatott támogatásokhoz is köze van. Boldrin és Canova (2001) tanulmánya egy alapos és komoly választ kínál erre a kérdésre. Jóllehet az említett tanulmány és a körülötte kialakult vita főképp a regionális konvergenciára összpontosított, mégis találunk benne egy általános leírást a támogatott gazdaságok konvergenciájáról. A résztvevők egyike a tanulmány fő gondolatát következőképpen összegezte: “A dolgozat fő üzenete, hogy az európai regionális politika egy olyan növekedési modellre épül, amelynek a divergencia az alapja. Ez a modell hangsúlyozza az aktív beavatkozás szükségességét – főleg infrastrukturális beruházások képében –, hogy a szegény régiók elkerüljék a még mélyebbre süllyedést. A szerzők (Boldrin és Canova – T. K.) azt a következtetést vonják le, hogy kevés a bizonyíték a modell helyességére, és arra, hogy az EU regionális poli-


tikája hatékony. Az adatokból levont végső következtetés az, hogy Európa legtöbb része nagyjából ugyanúgy növekszik, nem tapasztalható sem konvergencia sem pedig divergencia.” (Pischke 2001:245.o.) Boldrin és Canova azt is állítják, hogy a tanulmány eredményei szerint „általában hasonló nagyságú hosszú távú növekedési ráták várhatóak, miközben a relatív különbségek nem fognak eltűnni” (i.m. 241.o.). Miként értsük Verheugen fent idézett túl optimistának tűnő szavait? Semmiképpen sem kezelhetjük úgy, mint az unió regionális konvergenciát támogató erőfeszítéseinek öszszefoglalását, sem pedig mint a jelenlegi politika megváltoztatására utaló jelet. Ugyanő (Pischke) mutatja be hozzászólásában egy ábrán Görögország, Portugália, Spanyolország, Írország és Törökország GDP-növekedését a 15 EU tagállamhoz viszonyítva. Az elemzés ezen része komoly kérdéseket vet fel. Portugália gazdasági helyzete javult. Spanyolország a 80as évek második felében fejlődött, de a 90-es évek első öt évében ez a fejlődési folyamat megállt. Görögország másrészről csak a csatlakozása előtt növekedett, ez után kisebb visszaesést tapasztalhatunk. Mindez szembeállítható a II. világháborút követő évekkel, amikor is – miként Pischke írja – egy „csodálatos szakasz kezdődött, az európai gazdaságok tekintélyes, évi 2százalékos növekedési ütemet értek el” (i.m.

46.o.). Ebben az időben mind a három fent említett dél-európai ország elérte az akkor már fejlett EKGországok szintjét. Az egyetlen ország, amely az EU tagjaként jelentős gazdasági ugrást ért el, Írország volt. Ugyanakkor Írországra (a maastrichti restrikciók életbe lépése előtt) intervencionalista gazdaságpolitika volt jellemző, mely kiemelten támogatta az ipar legmodernebb ágait. Bizonyos értelemben ezzel elszakadt az EU gazdaságpolitikájának alapelveitől. Mindenesetre a közgazdászok túlnyomó többsége sok tekintetben egyedülállóként kezeli az ír példát. A szerzők és vitapartnereik sok nyugtalanító kérdést címeznek az EU illetékeseinek. Például ha a támogatási alapok konkrét célok érdekében jönnek létre, de e célokat nem érik el, akkor talán más okok indokolják ezen intézmények fenntartását. Vagy az EU-bürokraták saját szavaival: „Miért ’vesztegeti’ meg az EU a támogatásokkal az újakat, miközben azt várnánk, hogy ők fizetnek egy szabadkereskedelmi övezethez csatlakozásért? Miért kell állandóvá válniuk az ideiglenes transzfereknek és támogatási programoknak, ha nem létezik többé létrehozásuk világos oka?” (i.m. 244. o.). A legfontosabb kérdés mégis az EU politikáinak alapelveire irányul. Vajon ezek az alapok és segélyprogramok a Maastrichti Szerződés és az amszterdami stabilizációs paktum által előidézett károkat kompenzálják? Magyarázatra szorul, FORDULAT 67


hogy Európában a legnagyobb nagyságrendű konvergencia-folyamat miért a keményen intervencionalista 50-es, 60-as években ment végbe. A kérdéssel kapcsolatban az egyik kiemelkedő német-amerikai közgazdásztól, Rudi Dornbuschtól idézhetjük az alábbi figyelmeztetést: „Mivel az EU közösségi pénzügyei a Maastrichti Szerződés követelményeinek vannak alávetve, a növekedést ilyen eszközökkel nem lehet ösztönözni. Ha kiderül, hogy az Egyesült Államok gazdaságának élénkülése nem lesz elég gyors és jelentős mértékű, Európa nemsokára meg fogja bánni az anticiklikus politikát lehetetlenné tevő maastrichti döntéseket. A német kötvénytulajdonosok valutauniótól való félelmének megnyugtatására bevezetett maastrichti büdzsé szűkre szabott biztonsága katasztrófába is torkolhat.” (Dornbusch 2001). Bár Dornbusch ezt a problémát a kötvények esetére szűkítette, helyesen világított rá Németország központi szerepére a Maastrichti Szerződés alapelveinek kialakításában. Dornbusch 2002. november 7-i, brüsszeli találkozásuk alkalmával egy sor pénzügyminiszter részéről tapasztalt nem remélt támogatást. A Financial Times (FT) szerint a találkozó résztvevői élesen támadták a Növekedési és Stabilitási Paktumot. Bár a Maastrichti Szerződést közvetlenül nem támadták, mégis nyilvánvaló, hogy a paktum tartalmaz olyan részleteket, amelyek a Maastrichti Szerződésből következnek. Az is 68 FORDULAT

egyértelmű, hogy az anticiklikus politikáknak jelentős hatása van a hosszú távú növekedésre. A FT állítása szerint a paktum fő tervezője, Theo Waigel, volt német pénzügyminiszter, fokozatosan elszigetelődött. Megállapítható tehát, hogy a mostani recesszióban, a hosszú éveken át tartó elfeledettség után ismét a keynesianizmus kerül előtérbe. Az eset hasonlatos ahhoz, ami a válság után Ázsiában történt. Lengyelország akkor lenne leginkább képes arra, hogy megvalósítsa Verhaugen álmait, ha elfogadnák az olyan célkitűzéseket, mint a teljes foglalkoztatottság, a szegénység csökkentése (mely Lengyelország számára különösen fontos) és gyorsan ezek megvalósítása mellett köteleznék el magukat a közös EUgazdaságpolitika körül zajló vitában. Csak az elhúzódó recesszió alatt van negatív hatása a gazdaságra a szigorú költségvetési politikának? Érdemes itt megemlíteni az olasz Mezzogiorno régió példáját, amely a fejlettebb északhoz csak a háború utáni intervencionalista időszakban tudott felzárkózni. Ne egyedülálló példa, hogy a visszatérés a szabad piac „szelleméhez” lezárta a konvergencia-időszakot Olaszországban. Ennek fényében az EU pénzügyi transzferei nem csak az egyenlőtlenségeket kiegyenlítő szerepet töltenek be, hanem kompenzálják azokat a negatív hatásokat, amelyeket a Maastrichti Szerződés és a későbbi Növekedési és Stabilitási Paktum ál-


tal diktált szabad piaci stratégiák okoztak. A Dornbusch által megírt fent említett tapasztalatok és figyelmeztetések a nagy és növekvő munkanélküliséggel, fejletlen mezőgazdasággal küszködő Lengyelország számára EU-tagjelöltként pesszimizmusra adnak okot. A kapitalista világhoz tartozó országok sem nyertek sokat (ha nyertek egyáltalán valamit) az EU-csatlakozással. Önálló hagyományokkal rendelkező és rengeteg szociális problémával terhes országunknak jelentős menynyiségű forrásra van szüksége ahhoz, hogy válságintézkedések bevezetése nélkül túlélje a csatlakozás után következő sokkot. Valójában Lengyelország már be is iktatta alkotmányába az EU által ajánlott szigorú költségvetési és pénzügyi politikát, azzal a feltétellel, hogy kivételes esetben (így magas munkanélküliség esetén), egy szigorúan meghatározott időtartamra lazíthatóak a szabályok. Az EU-n belül megszűnik ez a lehetőség, ha csak az EU-ban és KözépEurópában a szociális piacgazdaság visszatérésével nem valósul meg egy jóindulatú „demokratikus kapitalizmus” felé tartó fejlődés. Mindazonáltal a legutóbbi nagy vihart kavart fejlemények következményei egyelőre beláthatatlanok. “Összehangolt különbségek”? A fenti kifejezés egy Ulrich Beck (2002) interjúból származik. Beck

azt állítja, hogy a globalizáció és az integráció nem vezet azonossághoz, inkább a különbségek összehangolásához a különböző területeken, mint amilyen a közösségi pénzügyek, vagy szociálpolitika. Igaz-e ez az állítás? És a bővülés fogalma csak a napi gazdaságpolitikához kapcsolódik, vagy a különböző nemzeti társadalmi-gazdasági rendszerekhez is? És ha igen, mi lenne a koordináció mértéke? Szerencsétlenségünkre, a témával kapcsolatban vakon kell tapogatóznunk, mivel nincsenek ezzel kapcsolatos alapkutatások. Részleges kutatást ugyan végeztek a múltra vonatkozóan, de ez nem mutat irányt a jövőre nézve. Rendkívül érdekes lenne megtudni, hogy az EUba történt belépés után mit és milyen mértékben értek el az olyan országok, mint Ausztria, Svédország és Finnország, amelyek gazdasági rendszere és kurrens gazdaságpolitikája különbözik a másik tizenkét nemzetétől? Ugyanakkor egyelőre még túl korai lenne választ adni a kérdésre. Ezek az országok Hollandiával, Dániával, Belgiummal és részben Franciaországgal együtt egy erős kontinentális európai csoportot alkotnak, amelyekben a közösségelv dominál. Talán azt a következtetést leszűrhetjük, hogy az EUországokban a szervezeti és intézményi transzformációs kutatások terén prioritást kell kapniuk azoknak, amelyek az unióhoz csatlakozó új tagokról szólnak. A rendszerváltozásra irányuló legnagyobb figyelem Európában NémetFORDULAT 69


országra koncentrálódik, amelynek gazdasága a legnagyobb az unióban, és amely nagy hatással van a régió versenyképességére. A folyamat jellegének meghatározása annak a rendszernek a próbáját jelenti, amelyet, mint szociális piacgazdaság ismerünk, amely a skandináv országoktól eltekintve legtisztább megjelenülése a nemkommunista európai országok jellegzetességeinek. A német szociális piacgazdaság sorsa különösen érdekes Lengyelország számára, amely 1997-es alkotmányában elkötelezte magát egy ilyen típusú gazdasági rendszer létrehozása mellett. Próbáljuk hát megválaszolni a kérdést: a német gazdaság az amerikai fejlődés útjára lépett? Ennek a kérdésnek két dimenziója van. Az első, hogy a német társadalmi-gazdasági rendszer háttérbe szorul-e az angolszász szisztéma bevezetése miatt, vagyis, hogy a német tisztségviselők olyan gazdaságpolitikát (Ordnungspolitik) folytatnak-e, ami csökkenti a különbségeket a német és az angolszász társadalmi rendszerek között? A második dimenzió a kurrens gazdaságpolitikára vonatkozik (amit a németek Prozesspolitik-nak hívnak). Ez a különbségtétel, jóllehet, inkább formális, mint valóságos, mivel amikor a kurrens gazdaságpolitika szisztematikusan és egyértelműen egy konkrét elven alapul, például a laissez-faireen vagy a monetarista krédón, akkor a rendszer karakterének egy új jellegét hozza létre. Úgy tűnik, ez volt a 70 FORDULAT

helyzet a német gazdaságpolitikában is több mint egy évtizedig. Ezért érdemes ezzel a dimenzióval kezdeni. Sok szerző, mint H. Flassbeck (1999), F. Modigliani (Grzybowska 1997) és.Łaski (2000) bírálta a német gazdaságpolitika utóbbi évtizedét. Konkrétan megemlíthető az akkori pénzügyminiszter, Theo Waigel és a Bundesbank tevékenységének bírálata még az SPD győzelme előtt, illetve azt követően az új főpénzügyér, Hans Eichel politikájára irányuló kritika. Munchau, Eichel reformjairól írva, kifejti: “Eichel úr csomagja iskolapéldája annak, hogy milyennek nem szabad lenni a fiskális politikának. Magas munkanélküliség és lassú gazdasági növekedés idején szigorú költségvetési politikát alkalmazott (…). Ilyen esetekben ennek éppen az ellenkezőjét lenne értelme csinálni (Munchau 1999. Hasonló hozzállása miatt Franco Modigliani a korábbi pénzügyminisztert, Theo Waigelt gazdaságilag műveletlennek nevezte ld. Grzybowska 1997). Munchau cikke a következő ironikus megjegyzéssel zárul: Eichel elődje (Oscar Lafontaine – T.K.) sem volt reformer. De ő legalább értette a gazdaságot.” Ugyanez mondható el Waigel gazdaságpolitikájáról is, amely következetesen pro-ciklikus volt. Bírálat érte a német gazdaságpolitikát az amiért az elmúlt évtizedben alacsony növekedési ráta mellett hozott létre kiemelkedően


magas és ezen a szinten stabilizálódó munkanélküliséget, mely utóbbi különösen káros volt olyanakor, amikor a gazdaság recessziót élt meg. Pedig mindkettő ellent mond a szociális piacgazdaság (SZPG) alapvető elveinek: a tömeges munkanélküliség a teljes foglakoztatás elvének ellentétét jelenti, míg a lassú GDP-növekedés képtelenné teszi az államot, arra hogy megfeleljen a munkavállalók és a polgárok elvárásainak. Nem sok kétség fér tehát hozzá, hogy mindent egybevetve a Bundesbank monetarista politikája és a mindenkori pénzügyminiszterek (az Oscar Lafontaine-intermezzo kivételével) restriktív fiskális politikája keményen ütköztek a SZPG alapelveivel. Kérdezhetnénk, hogy vajon egyszerűen csak inkonzisztenciáról, vagy a SZPG lebontásának hosszú távú céljával állunk-e szemben. Ahhoz a paradoxonhoz jutottunk, hogy az amerikai gazdaság, amely a legkevésbé fejlett jóléti állam volt, jobb napi szintű gazdaságpolitikának köszönhetően az 1990-es években közelebb állt a teljes foglalkoztatáshoz, mint Németország, a maga szociális piacgazdasági rendszerével együtt. Mindezidáig a teljes foglakoztatás politikájáról való többé-kevésbé tudatos lemondás a legfontosabb viszszalépés a SZPG szempontjából. Két másik változás is ebbe az irányba mutat. Az elsőt a nagyobb részvénycsomagokra vonatkozó speciá-

lis adó eltörlése jelenti (érdekes, hogy a CDU 2002-es miniszterelnök-jelöltje, Stoiber, győzelme esetére ennek a törvénynek az eltörlését ígérte). Ezt a német vállalatok ellenséges kivásárlásának akadályaként harangozták be. A másik a nyugdíjrendszerbe egy tőkefedezeti (az 1999-es lengyel reformál visszafogottabb mértékű) pillér bevezetése. Az elsőt, mint egy nagy lépést előre a szabad piacgazdaság felé nagyra értékelte az amerikai piac. A Wall Street Journal szerint „Schrödernek és Eichelnek különösebb figyelemfelkeltés nélkül sikerült szabadpiaci mechanizmusokat elindítaniuk. Ezért úgy tűnik, hogy a mostani kormányzat politikája kedvezőbb a vállalkozások számára, mint a korábbi kancellár, Helmut Kohl politikája” (Roth 2000). Ezért tehát nem lehetnek kétségeink, hogy egy neoamerikai jellegű rendszer kialakulása kezdődött meg Németországban. Néhány kutató úgy vélekedik, hogy Németország már most túl messzire ment ezen az úton és a die soziale Marktwirtschaft már a múlté. A dolgok azonban nem ilyen egyértelműek. Több mint egy évtizeddel ezelőtt Michel Albert (1991/1994), a német szociális piacgazdaság egyik kitartó támogatója azon sajnálkozott, hogy a „Rajnai modell utat nyit a ‘neoamerikai modellnek’, jóllehet az ő véleménye szerint az előbbi sokkal igazságosabb és hatékonyabb volt, mint az amerikai. Ezzel együtt, mégis drámai küzdelemre számított a FORDULAT 71


„rajnai”-rendszer (úgymint NyugatNémetország) és a neo-amerikai között: “ „Földalatti” háború lesz, erőszakos, kitartó de részben rejtve vagy nyíltan tele képmutatással, éppen úgy, mint ahogyan bármelyik belső harc bármelyik egyházon belül tele van képmutatással. Testvérek közötti harc két modellel felfegyverkezve (…) két antagonisztikus logikával ugyanazon liberalizmuson belül. És talán (…) két értékrendszer… (26)20”. Ez a küzdelem, mely még mindig nagyon messze van a befejezéstől, a rendszerkülönbségekben gyökerezik, amelyek a német és az angolszász társadalomfilozófiák különbözőségében találhatóak. Legalábbis ez áll J. D. Morrison and R. A. Wolf (1999/2000) amerikai tudósok alapos munkájának következtetésében, akik a következő megfigyeléseket tették. A németeknek a jóléti állam („Wohlfahrtsstaat”) egy a kormányzat és a polgárok között hallgatólagos társadalmi megállapodás eredménye. A társadalmi segélyek nem csak elfogadottak, de elvártak is. A legtöbb szociális szolgáltatás általános jog, függetlenül attól, hogy mennyibe kerül, és függetlenül az adott család jövedelmétől. Az állam kötelezve van arra, hogy szociális hálót építsen a közjó érdekében. A közösségelv érvényesül az individualizmussal szemben, ellentétben az Egyesült Államokkal, ahol az államra szorulókat veszteseknek tartják és

erős a tendencia, hogy elítéljék őket. Az államra úgy néznek, mint szükséges rosszra, és az államot fenntartó kiadásokra – mint az egyéni szabadságot veszélyeztető dolgokra. A szerzők Bob Dole előválasztási beszédének egyik visszatérő témáját idézik: Az angol nyelv legrémisztőbb szavai: a szövetségi kormányzattól jövök azért, hogy segítsek neked. Nehéz elképzelni egy európai politikust, még egy különösen konzervatívot sem, aki ezt a mondatot használná választási szlogenként. A különbségek nem csak a szegénység csökkentésére szánt, Németországban az USA-ban tapasztalhatónál sokkal nagyobb anyagi segélyek mértékében és a társadalmi problémákban vannak, hanem a cselekvésnek egy más módszerében is. A német jóléti állam megpróbálja kiküszöbölni a társadalmi problémák okait (megelőző intézkedés). Ugyanakkor az Egyesült Államokban a szociális munkások főleg a már problémás esetekkel foglalkoznak. Ezért, természetében a német hozzáállás sokkal inkább szociológiai, míg az amerikai – inkább pszichológiai. Ezen különböző hozzáállások eredményképpen, a szociális hálót fenntartó dolgozók száma sokkal kisebb Németországban, mint az USA-ban, ami a szerzők szerint a megelőző intézkedések direkt bizonyítéka.21. El kell ismerni, hogy nem csak a német jóléti államban kellett végrehajtani kisebb módosításokat. Ezt még a különösen fejlett svéd 21

A lengyel kiadásból fordítva (1994). A fordítás alapján fordítva (CM) 20

72 FORDULAT


- Ismerve az amerikaiak egyéni szabadság iránt érzett szeretetét, meglepő a szerzők tézise, miszerint az USA-ban az egyént, aki társadalmi segélyezésben részesül, jobban kontrollálják a kormányzat részéről, mint Németországban. A szerzők ezt a tényt nem csak a jóléti államok koncepciójának eltérésével magyarázzák, hanem a németek idegenkedésével is, amit a mindent ellenőrző állam iránt éreznek a fasizmus ideje óta. A két amerikai tudós meg van róla győződve, hogy az amerikai rendszert továbbra is mint erősen individualisztikust jellemezhetjük, a németet pedig mint közösségelvűt. Ahhoz sem fér kétség, hogy két másik európai országban is megtalálhatóak a közösséget kiemelten kezelő elvek, nevezetesen, Ausztriában és Svédországban. Vajon e két ország nem rég történt csatlakozása erősíteni fogja ezt az áramlatot az EU-n belül? Vajon min alapul a német társadalmi-gazdasági rendszer jövője? jóléti modell is túlélte és nem tűnik kevésbé hatékonynak, mint a legtöbb OECD-országé. A világon még mindig Svédországnak a legmagasabb az állami kiadások a GDP arányában számított nagysága (kb. 65% 1996ban). A jövedelmi egyenlőtlenségek továbbra is kicsik és a szakszervezetek alkupozíciója is erős. A szegények és munkanélküliek jogai olyan erősek, hogy még az 1990-es évek első felének magas munkanélküliségi rátái sem okozták érezhetően a szegénység, vagy az egyenlőtlenségek növekedését. (Korpi and Palme 1997).

Suzanne Berger szerint nem annyira a német társadalom közösségelvű viselkedésén, mint inkább az uralkodó elitek akaratán és állásfoglalásán múlik majd. Megpróbálta felvázolni annak a versengésnek a logikáját, amely egy rövid távú profitmaximalizáláson alapuló és egy olyan rendszer között zajlik, amelynek céljai és erőforrásai inkább szociális irányba mutatnak. “Hiányzik az a politikai szándék, amely fenntartaná azokat az intézményeket és értékeket, amelyek a hatékonyságon és a növekedésen túllépnek, sem a nemzeti hagyományok, sem a kultúra, vagy a történelmi örökség nem képes önmagában a piaci erőket korlátozni. Ebből a perspektívából nézve még ha a japán és a német rendszerek hosszú távon jobban is működnek, sebezhetőek. Ha összehasonlítjuk ennek a két országnak a munka-, tőke- és természeti erőforrás-felhasználását és a háború utáni időszak jellegzetességeit a politikaigazdasági rendszer hosszú távú fejlődése szempontjából, valamint az angolszász országok rövid távú profitmaximalizálását, a gazdasági opportunizmus fog nyerni. Ha a dereguláció és a nyitott kapuk megadják a nemzeti kapitalistáknak az esélyt, hogy elodázzák a kötelezettségeiket a bér, a munkakörülmények, az elbocsátások, a pénzügyi spekulációk, összeolvadások vagy a környezeti protekcionizmus kapcsán – akkor nem számít korábbi részvételük a szociáldemokrata neokorporativista, vagy a japán típusú FORDULAT 73


élethosszig tartó munkáltatói rendszerben. Ha adottnak vesszük a jobboldal általános hanyatlását és minden olyan politikai erőét a nyugati fejlett társadalmakban, amely az értékek érdekében inkább a kollektív cselekvést támogatja, mint a versengést, vagy a hatékonyságot, akkor a piaci erők kevés ellenállásba ütköznek.” (Berger 1996:12.o.). Az idézett szavak az SPD hatalomba kerülése előtt hangzottak el. Egy rövid olyan, Oskar Lafontaine nevéhez kötődő időszak volt, amikor azt gondolhattuk, hogy a szociáldemokrata kormányzat megpróbálja megvalósítani a hagyományos SPD politikát, a társadalmi egyetértést a munka és a tőke kompromisszuma által. Politikája mégis tele volt öszszevisszaságokkal, és emiatt hívta egy brit újság G. Schrödert a „szvingelő kancellárnak”. Mindez érthető, mégis nagyon nehéz elképzelni, hogy mit hoz az SPD második időszaka. Az eredmény függ a CDU nyomásától is, amelynek vezetői úgy látszik még mindig úgy tekintenek a szociális piacgazdaságra, mint egy értékre, amelyet érdemes megvédeni. A CDU parlament frakciójának vezetője, W. Schauble nyilatkozta a Polityka újságírójának, amikor a rajnai és az angolszász kapitalizmus kapcsán kérdezték véleményét: A szociális piacgazdaság hagyományos koncepcióját szeretem (…). Németország viszonylag jól járt ezzel a modellel. Most van egy kis problémánk, mivel a modellünk túl bürokratikus. Azonban reformokat indítunk, és 74 FORDULAT

megpróbálunk nem túl közel kerülni a tiszta piacgazdasághoz. Mindig szociális piacgazdaságunk lesz, mely az egyenlőtlenségek politikai eszközökkel vett csökkentésére irányul (Schauble 1998). Azonban a legjelentősebb tényező, ami rákényszerítheti a politikát, hogy felhagyjon a SZPG korlátozásával, az az elmúlt pár évben, úgy Németországban, mint nemzetközi szinten egyre jelentősebb társadalmi mozgalmak nyomásgyakorlása lesz. Lengyelország társadalmi és gazdasági terhei A nyugati közvélemény régóta kapja a híreket a lengyel gazdaság hatalmas sikereiről, a dolgok sötétebbik oldalát ugyanakkor eddig nem méltatták figyelemre. Valóban igaz, hogy 1994-től 2000-ig a lengyel gazdaság viszonylag gyorsan növekedett (átlagban 5 százalék feletti éves GDP-növekedési ráta). Az átmenet teljes időszakában Lengyelország gazdasága érte el a legnagyobb GDP-növekedést a posztkommunista országok közül. Akárhogy is, az úgynevezett „növekedési” illúziók segítettek fenntartani a sikeres átalakulás mítoszát. Hosszú ideig nem vették figyelembe, hogy ez egy nagyon egyoldalú növekedés. A lengyel verziója a „lefelé csordogálás” elvnek inkább a létrejövő rendszer ideológiai legitimációjaként szolgált. Ez az, mi miatt Lengyelország számos igen komoly társadalmi és gazdasági problémával küzd. Továbbá, a lehetséges ’csatlakozás utáni sok-


kok’ még inkább súlyosbítják a problémákat. Amennyiben szeretnénk felkészülni a problémák megoldására, akkor még a csatlakozás előtt elemezni kell őket. Tartós és átmeneti munkanélküliség A munkanélküliség az 1989-es majdnem nulla szintről több mint 14 százalékra nőtt 1994-ben és egy átmeneti, de nem jelentős hanyatlás után az elmúlt három évben gyors növekedésnek indult. Az átrendeződés a munkaerő egyötödét érintette. Még a jelenlegi recesszió előtt, az 1998-2000 közötti időszakban is, amikor elég magas (évente több mint 4%) volt a gazdasági növekedés, csökkent a foglalkoztatás szintje. A munkanélküliek nagy számban költöztek vissza vidékre, növelve a mezőgazdasági rejtett munkanélküliséget. És ami még fontosabb: a juttatásokra jogosult munkanélküliek aránya gyorsan csökkent, az igen szigorú jogszabályoknak köszönhetően. Így 2002 nyarán kevesebb, mint 20 százalékuk részesült segélyben. Ebben a helyzetben sok munkanélkülinek nem áll érdekében szerepelni a nyilvántartásban (Łagodziński 1999). A munkanélküliség az utóbbi időszakban főként a fiatalokat fenyegeti. Mivel Lengyelországban rendkívül megnőtt a munkaerőpiacra belépő fiatalok száma, az ország pár évig még mindenképpen küzdeni fog ezzel a problémával. Mindez segít megmagyarázni, miért marad a fiatalok (24

év alattiak) 45 százaléka munka nélkül. A fentieket figyelembe véve a munka nélkül maradtak különösen magas aránya biztosan továbbra is nagy és fájdalmas probléma marad, hacsak nem kerül sor átgondolt és széles körben végrehajtott intézkedésekre. Sajnálatos módon ugyanakkor a jelenlegi kormánykoalíció csak szerény lépéseket tett azért, hogy megbirkózzon a munkanélküliséggel, és a ciklus végére, 2005-re a munkanélküliek arányának további növekedésére számítanak (a korábban a Szolidaritás szakszervezet vezető tisztségviselőjeként fungáló munkaügyi miniszter tétlenségének bizonyítéka volt az a nyilvános megnyilatkozás, miszerint „ma Lengyelország természetes munkanélküliségi rátája 8 és 10 százalék között van. Komołowski 1999)”. A munkanélküliség problémája szorosan kapcsolódik a mezőgazdaságból élő népesség nehéz anyagi helyzetéhez (lásd alább) és a katasztrofális lakásügyi helyzethez. Emiatt a munkanélküliek nagy része vidéki, ahol hiánycikk a lakó- és munkahely, és a fiatalok számára a társadalmi felemelkedés komoly akadályokba ütközik. A legújabb adatok szerint minden 130 paraszti családi háttérrel rendelkező gyerekből csak egy jut be a felsőfokú oktatásba. A vidékről származó fiatalok számára szakmát szerezni sem könnyű. Széles körű és növekvő szegénység FORDULAT 75


Az átmeneti időszak a társadalom nagy része számára jelentős mértékű elszegényedést, és a szegénység aránya egyre gyorsabban nőtt. A Vienna Institute of Human Studies szerint (Rada 1998:24. o.), az átlagos nettó álló jövedelem felét, vagy annál kevesebbet keresők száma, (ugyanakkora bázist választva) 1995ben Lengyelországban 18,3 százalék, Magyarországon 9,3 százalék, Szlovákiában 6,7 százalék, a Cseh Köztársaságban 6,1 százalék és Kelet-Németországban 6,6 százalék volt. Az elmúlt évek magas GDPnövekedése meglepő módon jelentős további elszegényedéssel járt. Néhány adat látható az 1. ábrán (ld. függelék) a szegény emberek arányáról a szegénység három definíciója alapján: a társadalmi minimum, a minimális egzisztencia és a törvényileg meghatározott szegénységi határ alatti jövedelem elve szerint (Dryll 2002).22 Bár nehézkes az összehasonlítás, Ukrajnától nyugatra a szegénységben élő lengyelek aránya az egyik legmagasabb EurópáMinden adat a Központi Statisztikai Hivatal (Głównego Urzędu Statystycznego) kutatásából származik. A társadalmi minimumot minden évben meghatározza (ugyanúgy a minimális egzisztenciát) a Munka és Szociális Ügyek Minisztériuma, elismerve az életszínvonal egy tisztességes szintjét, pl. a minimális kulturális kiadások szintjét is beleértve. A minimális egzisztencia a biológiai minimumszint szükségleteinek kielégítését engedi meg. Azok, akik a fent említettnél alacsonyabb jövedelemmel rendelkeznek, jogosultak a szociális juttatásokra. 22

76 FORDULAT

ban. Nem kétséges, hogy a szegénység növekedésének kivételes dinamikája főleg a munkanélküliség növekedésének köszönhető. De még legalább öt tényezőt lehet megemlíteni: » Az átmenet első két éve alatt tapasztalható erős reálbércsökkenés és az utána következő igen lassú növekedés. » Azon állami bevételek „betervezett” hiánya, amelyekből a törvényben meghatározott szegénységi küszöb alatt élő emberekkel szemben meglévő kötelezettségeinek fedezhetné az állam. » Gyakori minimálbér alatti fizetések. Egy nemrég feltűnt, a magáncégek százai által több hónapig alkalmazott új jelenség a „felfüggesztett fizetésű munka” (lengyelül “na bezpłaciu”). » A jóléti kiadások hanyatlása, ami pár éve „inkább növeli, mint csökkenti a különbségeket” (Prof. S. Golinowskiej véleménye, idézi Dryll 2002); » A hajléktalanok számának gyors növekedése. A hajléktalanok számára vonatkozó becslések pár tízezertől néhány százezerig terjednek. A szegénység általános szintjén felül néhány, ehhez a problémakörhöz tartozó más hatása is van. Ezek többek között a ’nem reális’ bérleti díjak, a bérlők kilakoltatásának növekvő valószínűsége, és a kis méretű szociális szállások és munkásszállók hiánya.


Különösen nagy jövedelmi és kereseti egyenlőtlenségek Az egyenlőtlenségek kialakulása a tömeges munkanélküliséggel és a társadalomban meglévő nagyarányú szegénységgel kapcsolatos. Mint számos kutatás (Milanovic 1995, Atkinson 1996, Borkowska 1998) kimutatta, a lengyel jövedelmi egyenlőtlenségek a legnagyobbak között vannak a közép-európai országokban, és a nyugat-európaiak között is egyike a legnagyobbaknak. Ha az egyenlőtlenséget a Giniegyütthatóval mérjük (1996-ban ez 34 a háztartásokra és 30 a keresőkre), a legtöbb európai országot megelőzik a lengyelek. „1999-ben Lengyelország belépett a legegyenlőtlenebb országok csoportjába, ahol olyanok találunk, mint Olaszország, az USA…. Magasabb „nemcivilizációs” különbségek csak Albániában és Oroszországban vannak.” (Golinowska 1999). Nem rendelkezünk az elmúlt három évre vonatkozó adatokkal, de az biztos, hogy további egyenlőtlenség növekedést hoztak. Aprólékos figyelmet érdemel a kapzsiság, vagy még inkább a csúcsmenedzserek jövedelemnövelésének hiányzó korlátja. Keresetük már most hatvanszorosa az átlagos keresetnek, ez hasonló arányt jelent, mint az USA-ban tizenegynéhány évvel ezelőtt. Sőt, a menedzserek fizetései gyorsan nőnek; főként az állami vállalatok vezetőié (ami pedig

nem történhetett volna meg az éppen, hogy baloldalinak címkézett kormányok hallgatólagos beleegyezése nélkül). Lengyelország szintén gyengén áll a nők jövedelmi diszkriminációjáról szóló összehasonlító tanulmányok szerint is23. Láthatjuk, hogy a szemünk előtt és hallgatólagos vagy aktív közreműködésünkkel miként jött létre egy gazdag oligarchia (Harrod 1958, idézi Hirsh 1977:23. o.) párhuzamosan egy oligarchikus demokrácia kialakulásával. Habár a szegényeket támogató szociálpolitikai programok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, ahelyett, hogy lerombolnák, inkább fenntartják az egyenlőtlenségeket újratermelő rendszert Ez a ’redisztribúció paradoxona’ (Korpi, Palme 1997) amivel a szociáldemokrata kormányoknak szembe kell nézniük. Tizenkilencedik századi munkakörülmények a magánszektorban A magáncégek általában nem tartják be a munkahelyi egészségügyi és biztonsági előírásokat, és nem tesznek eleget a munkakörülményekre vonatkozó, a jogszabály által köteleA Vienna Institute of Human Studies összehasonlító kutatásai szerint a teljes kereset (fő és mellékállások) átlaga nőknél a férfiak keresetének 56,7 százaléka volt, alacsonyabb nemcsak mint Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában, Magyarországon, de még mint Oroszországban is. (Domanski 1997:124. o.). 23

FORDULAT 77


zően előírt munkaszerződésekben foglaltaknak. A magas munkanélküliségű és/vagy az elvándorlással küzdő keleti és déli régiókban a keresetek gyakran a törvény által meghatározott minimum alatt vannak. A szakszervezetek tevékenysége nagyon gyakran nem engedélyezett, ezért is van az, hogy „az új magáncégeknél gyakorlatilag hiányoznak, a már privatizáltakban pedig eltűnnek a szakszervezetek.” (Gardawski 1999 és 2001). A kezdetekben ezt lehetett magyarázni az új tulajdonosok tapasztalatlanságával, a különleges helyzettel, a cég újraszervezésével és emiatt a figyelem átmeneti hiányával. Rendkívüli módon elkeserítő ugyanakkor, amikor az Állami Munkafelügyelet (PIP) éves jelentésében azt jelzi, hogy a munkakörülmények nemhogy nem javulnak, de éppen rosszabbá válnak. Egyre fakul a magánszektor civilizáltabbá válásába vetett remény. A lakásügy katasztrofális helyzete Az átlagosan 5-8 éves várakozási idő ellenére a most épülő lakások száma körülbelül a tizenhárom évvel ezelőtti szint egyharmadával egyenlő. Mindez a magas munkanélküliség és a vas és cement ipar hatalmas túltermelése ellenére. A szociális és munkavállalói jogosultságok bizonytalansága

78 FORDULAT

Annak érdekében, hogy az állam több szegények (beleértve a munkanélkülieket és a nyugdíjasokat is) tudjon transzfereket biztosítani, a kormányok szükségüknek érezték lefaragni a nyugdíjakból és más támogatásokból. Ez talán érthető, de szükségképpen a munkanélküliség elleni küzdelem bukásával jár együtt. Ennek ellenére hivatalos helyekről gyakran mondták, hogy a lengyel gazdaság túlságosan állam-centrikus, és kifejezték azon szándékukat, hogy az állami kiadásokat a GDP egyharmadára csökkentsék. Lengyelország azokhoz az országokhoz tartozik, ahol a leggyorsabban csökkentik az újraelosztás mértékét, megközelítve Nagy-Britannia szintjét. 2002 tavaszán a jelenlegi, a baloldali színekben induló koalíció életbe léptetett egy új törvényt, amelyben szűkítette a munkavállalók jogosultságait (még rugalmasabbá téve ezzel a munkaerőpiacot), annak ellenére, hogy még egy olyan liberális közgazdász, mint O. Blanchard is amellett érvel, hogy az ilyen reformokra a legrosszabb alkalom a recesszió. A szakszervezetek megsemmisülése Hatalmas társadalmi probléma a szakszervezetek eltűnése. Gyakorlatilag nem léteznek a (GDP 70 százalékát előállító) magánszektorban, ez pedig a teljes eltűnésükre mutató egyértelmű tendenciával párosul. Ez az eltűnési folyamat főleg, bár nem kizárólag, a kis és közepes vállalkozásokat sújtja. Még a szakszervezeteket partnerekként kezelő orszá-


gokban alapított híres nyugati cégekben is létezik egy , a szakszervezetek alapítására vonatkozó informális, bár alig titkolt tiltás. Ez a helyzet a harmincas évek Amerikájára volt jellemző. Két, szakszervezetekkel foglakozó történész írja: “Az amerikai munkásmozgalom számára mindig is a létezés jogának kiharcolása volt a legfőbb probléma (…), az amerikai munkáltatóknak számára a szakszervezetiség mindig is a bűnözéssel és jogbitorlással jelentett egyet, melyet az első adandó alkalommal el kell űzni a cég környékéről is (Perlman és Taft 1953:621. o.)” 24. Egy társadalmi kirekesztéssel foglalkozó lengyel kutató szavaival azt mondhatjuk: „Lengyelországnak van a legegyenlőtlenebb jövedelemújraelosztása az alacsony jövedelmek A jelenleg is létező rendszerre úgy tekintek mint a huszadik század második felének legigazságtalanabb társadalmi rendjére Európában. A fent említett problémák egyben a legfontosabb jellemzői az elmúlt tizenhárom év során kialakult társadalmi és gazdasági rendszernek. Nem szükségszerű, hanem politikai döntések eredménye a fejlődés egy bizonyos útjának és egy adott társadalmi-gazdasági rendszer kialakításának célul való kitűzése. Természetesen a rendszer tovább változik. A közszférát a magánszektor érdekeinek megfelelően alakítják át, és további privatizációk várhatók a társadalmi szolgáltatások terén. Ugyanakkor szinte biztos, hogy az új rendszer alapjai, mint a kapitalizmusnak nevezett nagy rendszer elemei és változatai, már le vannak fektetve. Ha azt tételezzük fel, hogy nem kell erős társadalmi mozgalmakkal számolni, akkor ezt az új rendszert nem fogja radikális változás veszélye fenyegetni. 24

nagy és a magas (magasabb pozícióban, mint a Lengyelországnál gazdagabb országokban) jövedelmek kis koncentrációval. Más szavakkal, Közép-Európával összehasonlítva Lengyelország rendelkezik a legelitistább jövedelem-újraelosztási modellel” (Beskid 1998: 42. o.). Következetések Térjünk vissza azokhoz az alapvető kérdésekhez, amelyekre növekvő társadalmi és gazdasági problémái mellett Lengyelországnak választ kell adnia az EU-csatlakozás kapcsán. Remélem, hogy a fent elmondottak fényében az olvasó már érti, hogy Lengyelországnak az Egyesült Államokban vagy Németországban a harmincas években végrehajtott hasonlatos, rendkívül ambiciózus programra van szüksége ahhoz, hogy megvalósuljon az ország teljes talpra állása. Ilyen helyzetben nem lehet csak a gazdaság ciklikus fellendülésére számítani. Ez a feladat nincs összhangban a „megszokott csatlakozási eljárással”, amely valószínűleg súlyosbítja majd az említett társadalmi problémákat és feszültségeket. Ebben a helyzetben felelősségteljes politikusok nem, vagy nem csak a piaci erőkre hagyatkozhatnak. Többen is kimutatták a lengyel gazdaság versenyképességi hiányosságait. Továbbá, mint ahogy azt a déleurópai országok csatlakozásának tapasztalatai is jelzik, közvetlenül a csatlakozás után a csúcstechnológia és a modern szervezeti formák FORDULAT 79


meghonosításával radikálisan megugrik az FDI (külföldi működőtőkebefektetés) mértéke. Ennek a folyamatnak a hatására a vállalatok „átszervezése” felgyorsul, melynek következtében a GDP jelentős növekedése nem jár együtt a foglalkoztatás növekedésével. Másfelől a munkanélküliség, főként a fiatal munkanélküliek aránya, kapcsolódva a szegénységhez olyan magas lesz, hogy a megszokott monetáris és fiskális politikai eszközökkel nem lehet választ adni a kihívásra. Nélkülözhetetlen ezért speciális intézkedések, így pl. a közmunkaprogramok megindítása; meg kell szervezni, hogy a fiatalok saját maguk és mások számára építhessenek lakást, és a hatóságoknak el kell kötelezni magukat (hasonlóan ahhoz, ami Németországban közvetlenül a háború után történt) a lakások és az infrastruktúra kiépítése mellett.

80 FORDULAT

Lehetséges-e egy ilyen típusú fejlődés az Európai Unió intézményiszervezeti keretein belül? A válasz erre a kérdésre csak nemleges lehet. Számíthatunk a működő jogszabályok megváltoztatására, annak érdekében, hogy egy ilyen program megvalósuljon? Ismét csak nem a válasz. Úgy látszik esetünkben csak a különleges megoldások javíthatnak a helyzeten, mint abszolút kivételek a szabályok alól. Ezzel együtt el kell ismernünk, hogy Lengyelország speciális problémákkal néz szembe, melyekre speciális válaszokat kell találni. Ez a felismerés nem csak azt feltételezné, hogy az EU felülvizsgálja alapelveit, hanem azt is, hogy a lengyel kormányzati szervek elkötelezettek és képesek legyenek ezeket a megoldások bátran átültetni a gyakorlatba.


1.

ábra

Társadalmi minimum Év A társadalom %-ban

1992 20.0

1996 32,4

Minimális egzisztencia Év A társadalom %-ban

1996 4,3

2000 2001 8,0 9,5

2000 54,0

2002 57,0

Törvényileg meghatározottszegénységi határ alatt Év 1997 2000 2002 A társadalom %-ban 13,3 13,6 15,0

IRODALOMJEGYZÉK ALBERT MICHAEL, 1994, Kapitalizm kontra kapitalizm, „Znak”, Kraków ATKINSON ATKINSON A. B., 1996, Income distribution in Europe and the United States, „Oxford Review of Economic Policy”, vol 12 no 1 BERGER SUSAN, 1996, Introduction, in: Berger S.& Dore R., National diversity and global capitalism, Cornell University Press, Ithaca -London BESKID LIDIA, 1998, Sytuacja materialna gospodarstw domowych, in: R. MilicCzerniak (edit.), 1998, Gospodarstwa domowe w krajach Europy Środkowej. Skutki przemian 1990-1995, Warszawa IFiS Warszawa 1998 BECK ULRICH, 2002, An interview for „Gazeta Wyborcza”, 21-22 September BOLDRIN M. & CANOVA F, 2001, Inequality and convergence in Europe’s regions: reconsidering European regional policies, “Economic Policy”, no 32 BORKOWSKA STANISŁAWA, 1998, Zróżnicowanie wynagrodzeń w Polsce w okresie transformacji, in: Rada Strategii Społeczno-Gospodarczej, Podział dochodu i nierówności dochodowe. Fakty, tendencje, porównania, Raport 29, Warsaw DOMAŃSKI HENRYK, 1997, Mobilność i hierarchie stratyfikacyjne, in: H. Domański & A. Rychard (edits), Elementy nowego ładu, Warsaw

FORDULAT 81


DORNBUSCH RUDI, 2001, , Świat już jest w recesji, „Rzeczpospolita” 20-21 października DRYLL IRENA, 2002, Czy można zwalczyć biedę? „Nowe Życie Gospodarcze”, 5 June EATWELL JOHN ET AL., 1997, Not ”Just another accession”, London FLASSBECK HEINER, 1999, Market und Gerechtigkeit, „Blaetter fuer Deutsche und Internationale Politik“, no 12 GARDAWSKI JULISZ, 1999, Bezpieczne związki, “”Gazeta Wyborcza”, 27 August GARDAWSKI JULIUSZ, 2001, Związki zawodowe na rozdrożu”, Instytut Spraw Publicznych, Warszawa GOLINOWSKA STANISŁAWA, 1999, „Rzeczpospolita”, 9 September

Nędza,

ubóstwo,

niedostatek,

GRZYBOWSKA KRYSTYNA, 1997, Weigel jest ekonomicznym ignorantem. Bundestag wrogiem euro, „Rzeczpospolita”, 16 August HARROD ROY, 1958, The possibility of economic satiaty, Use of economic growth for improving the quality of education and leisure, w: Problems of United States economic development, New York 1958 (quoted after Hirsch, below) HIRSCH FRED, 1977, The limits of growth, London KOMOŁOWSKI LONGIN, 1999, Komentarz, „Wprost” 5 March Korpi Walter, & Palme Joakim, 1997, The paradox of redistribution and strategies of equality: welfare state institutions, inequality and poverty in the Western Countries, Institutet for Social Forsking, Sztokholm KUŁAKOWSKI JAN, 2002, Interview, „Rzeczpospolita”, 13-14 July ŁAGODZIŃSKI WITOLD, 1999, Strach przed biedą, “Rzeczpospolita”, 27 August ŁASKI KAZIMIERZ, 2000, Thrift and unemployment in Germany, in: “Koniunkturpolitik, Applied Economics Quarterly”, Heft 1-2 MILANOVIC BRANCO, 1995, Poverty, Inequality, and Social Policy in Transition Economies, World Bank, Washington D.C. MORRISON JOHN D. AND WOLF ROBERT A., 1999/2000, Social works and social policy in Germany and the United States, “American Studies Journal”, no. 44 MUNCHAU W, 1999, Taxing problem, „Financial Times” 6 July 82 FORDULAT


PERLMAN SELIG & PHILIPTAFT ,1953, History of labor in the United States 18961932, New York PISCHKE JOERN-STEFFEN, 2001, Comment on Boldrin & Calvo, as above, “Economic Policy”, no 32 RADA, 1998, , Podział dochodu i nierówności dochodowe. Fakty, tendencje, porównania, Raport 29, Rada Strategii Społeczno-Gospodarczej, Warsaw ROTH T., 2000, Nowe oblicze gospodarki niemieckiej, “Wall Street Journal Europe”, quoted after „Forum” of 31 January SCHAUBLE WOLFGANG, 1998, Nie porównujmy jabłek i gruszek, „Polityka”, 6 June VERHEUGEN GUENTER, 2002, Short interview, „Rzeczpospolita”, 21 June

FORDULAT 83

AZ IPARI FOGLALKOZTATÁS ÉS AZ EU-VAL FOLYTATOTT KÜLKERESKEDELEM ALAKULÁSA A KILENCVENES ÉVEKBEN LENGYELORSZÁGBAN

RAFAL MORAWCZYNSKI

A

munkanélküliség az egyik legfontosabb társadalmi problémává vált néhány évvel az Európai Unióhoz való csatlakozás előtt. A rendszerváltás kezdetén, 1989-ben a munkanélküliség problémája gyakorlatilag ismeretlen volt. 1989-ben senki sem számított arra, ami később következett. Néhány hivatalos becslés 600 000 főnyi munkanélkülire számított. A valóság azonban rácáfolt ezekre a becslésekre. Már 3 évvel később 2,6 millióra melkedett az állástalanok száma. Majd 2002-ben a munkanélküliségi ráta elérte a 18%-ot (a 3 millió főt), és további növekedésre lehet számítani. Módszertani szempontból rendkívül nehéz oksági viszonyt kimutatni (1) a munkanélküliség és (2) a GDP növekedése, az export alakulása vagy bármely más gazdasági mutató között. De elég elterjedt a nézet a közgazdászok között, hogy minél jobb az exportteljesítmény, annál magasabb szintű a foglalkoztatás. Lengyelországban az export növekedése követte a külkereskedelmi 84 FORDULAT

liberalizációt. Az 1990-es években Lengyelország számos, a kereskedelem liberalizációjáról szóló egyezményt írt alá, különösen az EU, Közép- és Kelet- Európa országaival. Ennek következtében nemcsak a lengyel export többszöröződött meg, hanem az import is jócskán megnőtt. Ez az egyik probléma a külkereskedelemnek a GDP növekedésére és a foglalkoztatottság szintjére való hatásának vizsgálata során. Felmerül a kérdés, hogy van-e kapcsolat az EU-ból származó import és a lengyelországi munkanélküliség között? A következő, talán még fontosabb téma az átmenettel, mint gazdasági jelenséggel kapcsolatos. Az állami szektor privatizációja és a gazdaság racionalizációja nyomán sokan vesztették el munkahelyüket. Eszerint a gazdaság modernizálása a foglalkoztatottsági szintet befolyásoló párhuzamos folyamat volt. Újabb befolyásoló tényező a globalizáció, amely a lengyel gazdaságot nemcsak a közeli európai partnerei által támasztott versenynek tette ki, hanem Kínáénak is. Ez az


írás megkísérel kapcsolatot találni (1) a foglalkoztatottság szintje és (2) az EU felé irányuló külkereskedelem liberalizációja között, meg nem feledkezve a módszertani korlátokról, melyekről az előzőekben szó volt. Foglalkoztatottság és munkanélküliség Lengyelországban 1. ábra Munkanélküliségi ráta Lengyelországban Forrás: az ISI Macrodates adatai alapján

A munkanélküliek száma először 2001-ben érte el a 3 millió főt. A magas lengyelországi munkanélküliségi rátának több oka van. Mielőtt összekapcsolnánk a foglalkoztatást a külkereskedelemmel, néhány dolgot le kell szögezni. Lengyelországban a foglalkoztatottság szintjének változását meghatározó legfontosabb tényezők:

a) Demográfiai hatások Az aktív népesség aránya az inaktívakhoz képest 57,4% volt 1990-ben. Majd 1995-ben ez a szám 58,7%, 2000-ben pedig 61,2% volt. A demográfiai boom generációja kezd belépni a munkaerőpiacra. A folyamat csúcsa azonban még hátra van. Az elmúlt 10 év mindegyikében több mint 200 ezerrel több ember lépett be a munkaerőpiacra – elérvén a munkavállalási kor határát –, mint ahányan onnan koruk miatt ki-

léptek. Így 1990 és 2000 között az aktív korú népesség 2 millió fővel nőtt. A következő 10 évben pedig várhatóan a többlet további 2,5 millióval nő. b) Elhanyagolt strukturális reformok Gyakran emlegetett tény, hogy a nehézipar (acélipari vállalatok és báFORDULAT 85


nyák) reformjának halogatása miatt nagyon sokba kerül e szektorok életben tartása. Sok éven keresztül hatalmas összeget emésztett fel e cégek dotálása, így az erőforrásokat ahelyett, hogy fejlesztésekre használták volna, elpocsékolták. A munkanélküliség e szektorokban csak stagnált. Becslések szerint az aktív népesség egynegyede (1. táblázat) dolgozik a mezőgazdaságban, a GDPnek mindössze 6%-át termelve meg. Az előző évtizedben az agráriumban alkalmazottak aránya kissé emelkedett, ez azonban pusztán statisztikai hatás, mivel nominális értékben szinte változatlan maradt. A foglalkoztatás növekedése az államigazgatásban figyelhető meg. Emellett figyelemre méltó a foglalkoztatottság bővülése a szolgáltatási szektorban, mint például kereskedelem, javítás, szálláshely-szolgáltatás, ingatlanügyletek, pénzügyi tevékenység és oktatás. Ez olyan pozitív folyamat, amely a fejlettebb országokra jellemző. c) Gyors termelékenység-növekedés Az éles belföldi és külföldi versenynek köszönhetően a foglalkoztatás racionalizálása szükséges volt, és ez meg is történt. A termelékenység gyorsan nőtt. Mivel azonban a belföldi és külföldi kereslet nem volt elég ahhoz, hogy kompenzálja ezt a növekedést, a piac nem teremtett új állásokat. d) Privatizáció 86 FORDULAT

1990-ben a foglalkoztatottak 47%-a dolgozott a magánszektorban. Ez a közép- és kelet-európai viszonylatban magas arány a központilag tervezett gazdaság idején marginálisan létező privát szektornak volt köszönhető. A 47% csaknem fele a mezőgazdasági szektorban dolgozott. Majd az elmúlt évek gyors magánosítása és a gazdaság fejlődése nyomán jelentősen nőtt a magánszektor szerepe a foglalkoztatásban. Súlya 1991-ben 54%-ra tehető, 1995-ben 61% és 2000-ben már 72% volt. e) A gazdaság lassulása Becslések szerint a lengyel gazdaság akkor teremt új állásokat, ha a GDP növekedése eléri az 5%-os szintet. 2000 óta azonban ennél sokkal kisebb volt az ütem. Egyes előrejelzések szerint 2004 előtt nem várható 5%-os növekedés. f) A belföldi áruktól az import felé tolódó kereslet Ez a téma egy általánosabb probléma – a külkereskedelem és a munkaerőpiac kapcsolatának – része, később kerül kifejtésre. g) Munkaügyi reformok Egyes vélemények szerint a lengyel munkajog túl szigorú a munkaadókkal szemben. A gazdasági kamara szerint nem éri meg a vállalkozóknak új alkalmazottakat felvenni a


bonyolult jogi szabályozás miatt, a nagy pótlólagos költségek miatt. h) A tb- és az adóterhek miatt magas a munkaköltség A politikai viták gyakori témája. Ez az egyik legellentmondásosabb lengyel társadalmi probléma, a mélyebb vizsgálat azonban egy külön tanulmányt igényel.

munkanélküliség. A lengyel társadalom alacsony mobilitása nem teszi lehetővé a regionális különbségek kiegyenlítődését. A fiatalok, főleg a diplomával rendelkezők, a többiekhez képest könnyebben költöznek a nagyobb városokba jobb állást, vagy egyszerűen csak munkát keresve. A magas lakásfenntartási költségek erősen korlátozzák az embereket az ígéretesebb területekre költözésben.

i) A munkavállalók képzettsége A nehéziparból vagy az állami szektorból elküldött dolgozók gyakran túl idősek, vagy nem szívesen képzik át magukat. Az elmúlt években történt hatalmas fejlődés ellenére a lengyel társadalom iskolázottsága jóval elmarad az EU-átlagtól. Az egyetemi végzettséggel rendelkezők aránya sokkal alacsonyabb, mint az EUban. j) Alacsony társadalmi mobilitás Ez a téma a regionális egyenlőtlenségek tárgyalásánál szokott felmerülni. A munkanélküliség egyik legjellemzőbb vonása a jelentős regionális különbség. Az utóbbi években Lengyelország északi részén a munkanélküliségi ráta elérte a 30%-ot is, míg a középső területeken 10%-ra tehető. Mikroszinten viszonylag nagyobb a munkanélküliség a mezőgazdasági területeken és a kisvárosokban. A nagyobb városokban, különösen Varsóban, Krakkóban és Poznanban jóval alacsonyabb a FORDULAT 87


Foglalkoztatottak ágazatonkénti megoszlása – az összes foglalkoztatott %ában Szektor

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

Mezőgazdaság, halászat és erdőgazdálkodás

22,6

22,6

23,6

24,5

24,9

24,3

24,2

24,4

25,1

Halászat Bányászat

0,1 2,7

0,1 2,6

0,1 2,4

0,1 2,1

0,1 1,9

0,1 1,8

0,1 1,7

0,1 1,4

0,1 1,3

Feldolgozóipar

18,5

18,2

18,0

18,1

18,1

17,7

17,

16,5

15,6

Áram-, gáz- és vízellátás

1,5

1,7

1,7

1,6

1,5

1,4

1,4

1,4

1,4

Építőipar

6,1

5,2

5,0

4,8

5,0

5,3

5,2

5,2

4,7

Kereskedelem és javítás

10,8

1,5

11,3

11,1

10,9

11,5

11,8

11,8

12,1

Szálláshelyszolgáltatás, vendéglátás

0,9

1,0

1,1

1,1

1,1

1,1

1,2

1,2

1,3

Szállítás, raktározás, posta, távközlés

5,4

5,3

5,2

4,9

4,8

4,8

4,8

4,7

4,5

Pénzügyi tevékenység

1,2

1,3

1,5

1,6

1,6

1,7

1,8

2,2

1,7

3,1

3,1

2,9

3,2

3,4

3,8

4,2

4,4

4,8

4,8

5,0

5,1

5,2

5,2

5,0

5,1

5,1

5,3

5,9

6,0

5,9

5,9

5,8

5,7

5,7

5,5

5,3

2,3

2,2

1,9

2,0

2,1

2,1

2,0

2,2

2,3

Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás Oktatás Egészségügy, szociális ellátás Egyéb közösségi, személyi szolgáltatás

Forrás: Lengyel Központi Statisztikai Hivatal 1992-2001-es évkönyvei

88 FORDULAT


Ahogy a táblázatból is látható, a kilencvenes években a munkaerőpiac struktúrája csak részben változott. A legszembetűnőbb a mezőgazdaságban foglalkoztatottak rendkívül magas aránya. A teljes népesség több mint negyedét kitevő mezőgazdasági alkalmazottakhoz hasonló arány nem található az EU jelenlegi tagjai között. A közép- és kelet-európai országok közül csak Romániában hasonló ez az arány, Románia azonban nem tartozik az első körben csatlakozók közé. Az elmúlt években úgy tűnt, ez az érték tovább nő. Ez azonban csupán annak köszönhető, hogy a többi szektorban csökkent a foglalkoztatás. Ahogy már említettük, az agrárium a GDP-nek mindössze 6%-át adja, exportteljesítménye pedig alacsony és stagnál. Ahogy azonban a gazdaság növekedett, főleg 1999-ig, a mezőgazdaság szerepe csökkent. Egyszerűen szólva: a lengyel mezőgazdaságnak inkább társadalmi, mint gazdasági szerepe van. A magánkézben lévő farmok ugyanis, bár kevéssé hatékonyak, megakadályozzák, hogy az emberek teljesen elszegényedjenek és csak a szociális juttatásoktól függjenek. Ennek fényében érthető volt a lengyel kormány érzékenysége mezőgazdasági ügyekben az uniós tárgyalások során – ezek közül a legfontosabb a koppenhágai csúcs volt. Az EU-csatlakozás nyomán a mezőgazdasági exportot érintő esetleges nyereségnek egyáltalán nem lesz foglalkoztatásnövelő hatása, csupán

a szektorra nehezedő társadalmi nyomást enyhíti majd. Az utóbbi években a bányászatban gyorsan csökkent a foglalkoztatás. A szolgáltató szektorban azonban pozitív változások voltak. Nőtt az alkalmazottak aránya a kereskedelemben és a javításban, a szálláshelyszolgáltatásban és a vendéglátásban, a pénzügyi szolgáltatásoknál, az ingatlanügyleteknél és az oktatásban. Ez a jó irány, amely a lengyel munkaerőpiacot a modern foglalkoztatási szerkezet felé tereli. Ezen írás fő témája az ipari szektor (mely feltételezhetően a legtöbbet profitál a külkereskedelem növekedéséből), ezért fontos megfigyelni a negatív irányú változást (majdnem egyötödről egyhatodra csökkent a szerepe) a gazdaság foglalkoztatási szerkezetében. Ezt a témát a következő két szakasz fejti ki alaposabban.

FORDULAT 89


A lengyel külkereskedelem és az EU viszonya 2. ábra Az EU szerepe a lengyel külkereskedelemben

Forrás: Saját számítás az EUROSTAT adatai alapján 1990 óta az EU Lengyelország legfontosabb külkereskedelmi partnere. 1995-ig a lengyel külkereskedelemben az EU szerepe folyamatosan nőtt. Ugyanakkor Lengyelország is egyre fontosabbá vált az unió külkereskedelmében. 2000-ben Lengyelország lett az EU-beli termékek negyedik legnagyobb importőre. Ugyanebben az évben Lengyelország a kilencedik volt az EU-ba irányuló exportot tekintve. Az exportés importbeli helyezések közti eltérést a behozatal gyorsabb növekedése okozza. A rendszerváltás kezdete óta Lengyelország hatalmas külkereskedelmi deficittel küzd, az EUval való kereskedelemben is. Ez ab90 FORDULAT

ból is látszik, hogy amíg 1990-től 2000-ig az export 6,2 milliárd euróról 23,1 milliárdra nőtt, addig az import ennél is gyorsabban – 7,8-ről 33,7 milliárd euróra – növekedett.

Emiatt Lengyelország 10,6 milliárd eurós deficitet halmozott fel 2000ben, miközben 1990-ben csak 1,6 milliárdot. A külkereskedelmi deficit az EU-val szemben 1998-ban volt a legmagasabb; mindez jelentősen hozzájárult a lengyel külkereskedelmi mérleg hiányához, amely végül csaknem a GDP 8,0%-ára rúgott – szigorú monetáris politikát és a gazdaság lelassulását vonva maga után. Hangsúlyozni kell a Lengyelország és az EU közti kereskedelem rendszerének a kilencvenes években bekövetkezett intézményi változásait. Bilaterális egyezmények liberalizálták a kereskedelmet. Az Európai Társulási Szerződés gyors vámliberalizációt eredményezett. Bár a mezőgazdasági termékek vámja még liberalizációra vár, részben a gyors


kereskedelmi liberalizáció tette érdekessé a kereskedelem és a foglalkoztatás kapcsolatát vizsgáló tanulmányokat.25 A csatlakozás után a nem gazdasági korlátokat is megszüntetik. Export Az EU felé irányuló lengyel exportstruktúra az 1990-es évek elején megegyezett a nemzetközi kereskedelem hagyományos elméleteivel. A legfontosabb szerepet a magas munkaerő- és természetierőforrásigényű áruk alkották. A lengyel exportkosarat az agrár-, vegyipari, faipari termékek, kohászat és a textilipar uralták. A következő években az ezekhez a csoportokhoz tartozó áruk mennyisége nem csökkent, hanem épp ellenkezőleg – mennyiségük emelkedett. Még gyorsabban nőtt azonban a fejlettebb technológiát igénylő áruk kereskedelme. A hagyományos áruk közül csak a ruházati és faipari termékek voltak képesek megtartani a lengyel exportkosárban jelentős részesedésüket. A korszerűbb és technológiailag fejlettebb termékek közül a gépek, gépi berendezések és a közlekedési eszközök értek el figyelemre méltó előrehaladást. Ezekben az esetekben a lengyel exportbeli részesedés rendre 25 A kereskedelmi liberalizáció alaposabb vizsgálatáról lásd [Kaminski 2000], [Francois - Rombout 2001], [KaweckaWyrzykowska 1993]

7 és 3 százalékról 18 és 12 százalékra emelkedett. Míg 1990-ben a lengyel külkereskedelemi kínálatban a mezőgazdasági és kohászati termékek játszották a főszerepet – az export harmadát adva –, addig 10 évvel később ezt a pozíciót a gépek, gépi berendezések vették át. A kilencvenes években a lengyel exportban a textil- és a faipar közepes szerephez jutott, a mezőgazdasági és kohászati termékeket pedig gépek és közlekedési eszközök váltották fel. Földrajzi szempontból a legfontosabb Németország. Az EU-ba eladott lengyel termékek több mint felét ugyanis a németek veszik meg. 2000-ben ez az arány 52% volt. A második helyen Olaszország állt 10%-kal, majd Franciaország és Hollandia 7-7%-kal. Import A `90-es évek elején az unióból származó import jelentős része állt gépekből, gépi berendezésekből (23%), közlekedési eszközökből (16%), textíliákból (10%) és vegyipari termékekből (9%). A mezőgazdasági termékeknek is fontos szerepük volt (12%). Ezek a szektorok együtt az import 70%-át tették ki. Az importstruktúra – az exporttal ellentétben – nem változott sokat az utóbbi évtizedben. Az említett csoportok megtartották részesedésüket, sőt a gépek szerepe még nőtt is. Az 1990-es évek végén részesedésük 31%-ra volt tehető. A közlekedési eszközök körében határozott csökFORDULAT 91


kenés volt megfigyelhető a teljes importban való részesedésnél – 2000-ben már csak 11%-ot tettek ki. A mezőgazdasági termékek is vesztettek jelentőségükből, 2000-re 5%ra csökkentek. Az import földrajzi szerkezetét vizsgálva azt találtuk, hogy kevésbé homogén, mint az export a `90-es évek végén. Az évtized elején a két struktúra nagyon hasonló volt; az egyetlen kivétel Dánia, a lengyel importból való 7%-os részesedésével. A tíz évet tekintve az importstruktúra heterogénebb lett, ami lehetővé tette a kisebb európai országokból származó import növekedését. A foglalkoztatás és a kereskedelem hatása a rendszerváltó országokban Az elmúlt években jónéhány tanulmány jelent meg a tagjelölt országokban a külkereskedelem és a foglalkoztatás kapcsolatáról. Az egyik legszembetűnőbb dolog a közép- és kelet-európai országokban a gyors kereskedelmi liberalizáció, amely kifejezetten hasznosnak bizonyult a külkereskedelem és a foglalkoztatás kapcsolatával foglalkozó, módszertanilag indokolható következtetésekhez. Ez megalapozta a rendszerváltó országok nagy gazdasági változásait mintegy természetes kísérletnek tekintő nézetet. Elég ritkán nyílik lehetőség a valóságban egy gazdasági változó egy másikra való hatásának makrogazdasági szintű megfigyelésére úgy, hogy közben minden egyéb változót kontrollá92 FORDULAT

lunk [Dasgupta 2002]. Ugyanakkor más hatások is érvényesültek az átmenetben lévő gazdaságokban. A privatizáció, a gazdasági tevékenység racionalizálása, a monetáris reformok és a strukturális változások is mind befolyásolták ezeket a gazdaságokat, a kereskedelmi liberalizáción kívül. Számos vizsgálatot követően világossá vált, hogy a kísérletnek sok a kontrollálatlan változója – lásd az említetteket. Ezt a tényt gyakran kifogásként alkalmazzák, ha az eredmények ellentmondásosnak bizonyulnak. Egy másik csapda a következő: vajon a foglalkoztatás követi a külkereskedelem változásait, vagy többek között éppen a munkaerőpiac reformja alapozza meg a külkereskedelem bővülését? [Dasgupta 2002] Tanulmányozták a mikro- és makroszintet is. Ez ugyan teljesebbé tette a vizsgálódást, de könnyen lehet, hogy ez volt a következtetések ellentmondásosságának egyik legfontosabb oka is. Levinsohn [2000] a chilei kereskedelmi liberalizációval foglalkozó tanulmányában nem tudta elkülöníteni a kereskedelem hatásait más gazdasági folyamatokétól, mivel a foglalkoztatás szerkezete az ipari szektorokban a külkereskedelemtől függetlenül hasonlóan alakult. Vizsgálatok folytak Mexikóban, néhány arab országban, valamint a közép- és kelet-európai országokban is. Nagyon gyakran nemcsak az alkalmazottak számának növekedése volt megfigyelhető, hanem olyan finomabb hatások is, mint a munkaerő újraeloszlása. Haltiwanger


újraeloszlása. Haltiwanger és Vodopivec [2002] például pozitív összefüggést talált a kereskedelem fejlődése és a munkaerő újraeloszlása között Észtországban. Levihnson az állásteremtésre való pozitív hatást mutatott ki a lengyel exportorientált vállalatoknál. Boeri és Oliveira-Martins az átmenet országaiban tapasztalható, az importliberalizáció ellenére a kilencvenes években zajlott belföldi gazdasági növekedésre talált magyarázatot. Az átmenet kezdeti stádiumában „ön-sokk” (self-shock) volt tapasztalható. Ez lehetőséget teremtett a belföldi és a külföldi vállalatoknak is a növekedésre. Ez arra is utal, hogy a klasszikus nemzetközi kereskedelmi elméletek nem érvényesülhettek egyből, csak néhány évvel a rendszerváltás után – miután betöltötték a keresletben támadó űrt [Boeri - Oliviera-Martins 2000]. Hecksher-Ohlin-Samuelson feltételek és a foglalkoztatás változásai A Hecksher-Ohlin-Samuelson elmélet egy hagyományos paradigma a munkaerő és a kereskedelem öszszefüggéseinek vizsgálatára. Azon a feltevésen alapszik, hogy a gazdasági struktúra elméletileg hatással van a kereskedelmi specializációra, ami először a termelési tényezőkkel való ellátottságból következő versenyelőny kihasználásához vezet, hoszabb távon pedig gazdasági integrációhoz. Annak ellenére, hogy a H-O-S modell az 1950-es években

jelent meg, amikor az északi és déli féltekék közti gazdasági különbségeket magyarázta [Raines 2001], még mindig van magyarázó ereje. A gazdasági infrastruktúra Nyugat(EU) és Kelet-Európa (a volt KGST) közti különbségei miatt gyakran alkalmazzák ezt a modellt a két térség közt folyó kereskedelem változásainak magyarázatára. Magyarázó ereje két alapvető feltevésre támaszkodik: 1) Statikus elemzés, mely a munkával és tőkével való ellátottság ismeretében segít a kereskedelmi ciklusok előrejelzésében. A modell egy 2 x 2 x 2-es szerkezetet feltételez (2 ország) x (2 tényező) x (2 áru). „A” ország relatív munkaerőtöbblettel a munkaintenzív termékek kereskedelmére fog specializálódni, míg „B” ország relatív tőketöbblettel a tőkeintenzív termékekre fog specializálódni. A kereskedelem struktúrája tükrözni fogja a két tényező relatív többletét a részt vevő országokban. 2) Dinamikus elemzés, mely előrejelzi azokat a tényezőket, amelyek az árak országok közti kiegyenlítődését eredményezik a termelési tényezők megváltozása miatt. A kereskedelem fejlődésének végső következményeként minden ország elveszti komparatív előnyét, megszűnik a specializáció és a termelési tényezők árának különbsége. A szabadkereskedelem gazdasági integrációhoz vezet. Az európai integrációs modell nemcsak a szabadkereskedelmet feltételezi, hanem a tényezők szabad mozgását FORDULAT 93


nem a tényezők szabad mozgását is, ami tulajdonképpen a közös európai piac alapja. Bár itt a H-O-S modellt vizsgáljuk, vannak alternatív modellek is a munkaerő és a tőke határokat átszelő mozgására (pl. [Mundell 1957]). A Hecksher-Ohlin-Samuelson elmélet operacionalizálásának legegyszerűbb változata a termelés két csoportra osztásán alapul. Nehéz a szektorok besorolása termelésitényező igényük alapján. Hogy milyen tényezőket szükséges figyelembe vennünk és hogyan mérhetjük a termeléshez való hozzájárulásukat? Ebben a kérdésben még nincs általános egyetértés, és a különböző szerzők különböző véleményen vannak [Kaminski - Smarzynska Cavalcanti 2000], [Neven 1995], [Greszta - Michalek - SledziewskaKolodziejska 2001]. Ez az osztályozás befolyásolja a későbbi következtetéseket. Ebben az írásban a szektorokat két csoportra osztjuk a hozzáadott értékük és a tőkeigényük szerint. Mivel manapság a tőke szerinti csoportosítás kevésbé tűnik pontosnak, racionálisnak tűnik a második csoporthoz azokat a szektorokat is hozzávenni, ahol a termelés a know-how-ra épül.26 Ez a felKaminski, Smarzynska, Cavalcani [2000] 4 csoportra osztotta a termelést. A felosztást a következő tényezők intuitív módon becsült szerepére építették: (1) természeti erőforrások, (2) szakképzetlen munkaerő, (3) tőke, (4) szakképzett munkaerő. Ez a felosztás ugyan nem szisztematikus, de a mai gazdaságot jobban leírja, ahogyan azt a lengyel külkereskedelemben a modern struktúrák ki-

osztás azonban ellentmondásos lehet. Először is, egyes ágazatoknál magas lehet a munka- és a tőkeszükséglet is (autógyártás). Másodszor pedig az iparosodott világ munkaerejét képzettsége szerint jobban és kevésbé képzett csoportra lehet osztani. Nagy a különbség a munkaerő felhasználásában a bútoriparban (képzett) és a bányászatban (képzetlen). Harmadszor, a tudás egyre inkább úgy kezelendő, mint egy termelési tényező. Ezt a feltételezést figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy az egyszerűség kedvéért az ágazatokat két csoportba osztjuk, az eredeti H-O-S modell javaslatának megfelelően. Mivel az elemzett adatokban a szektorok 3 jegyű SITC szintig vannak összegezve, ez a döntés méginkább megalapozott.

26

94 FORDULAT

épülése és a lengyel és az EU gazdaságának integrációja mutatja.


2. táblázat A Lengyelország és az EU közti külkerskedelem változásai a munkaerő HO-S modellnek megfelelő felosztása szerint 19 1989

1993

1996

1999

1989

1993

1996

99

Munkára épülő ágazatok Élelmiszerek Üdítőitalok Dohányáru

Az EU felé irányuló exportból való részesedés 18,50% 8,50% 6,20% 5,30% 0,20% 0,10% 0,10% 0,10% 0,00% 0,00% 0,10% 0,00%

Az EU felől jövő importból való részesedés 11,10% 7,30% 4,90% 3,50% 1,30% 0,20% 0,30% 0,40% 0,40% 0,20% 0,20% 0,10%

Ruházat, kiv. cipő Bőr termékek Cipő, kiv. gumiból és műanyagból készült Faáruk, kiv. bútor

4,00% 15,80% 13,30% 9,90%

1,60%

1,00%

0,60%

0,50%

0,30%

1,00%

0,90%

0,80%

0,00% 0,70%

0,70%

0,90%

1,50%

1,60%

1,10%

0,90%

0,50% 0,30%

0,40%

0,40%

3,90%

5,50%

5,10%

5,20%

0,10%

0,40%

0,50%

0,60%

3,40%

5,80%

7,80%

8,10%

0,00% 0,60%

0,60%

0,80%

Fazekas term., 0,20% porcelánok 1,10% Üveg

0,50%

0,60%

0,60%

0,00%

0,10%

0,10%

0,10%

1,10%

1,00%

1,20%

0,30% 0,90%

1,10%

1,00%

2,10%

1,90%

1,10%

1,10%

1,30%

1,70%

1,70%

4,40%

4,40%

3,50%

6,10%

2,70%

3,40%

2,80%

Vasat nem tar- 16,80% 7,90% talmazó fémek

5,40%

4,00%

5,80%

1,20%

1,30%

1,60%

67,90% 54,30% 48,00% 40,50% 28,30% 16,90% 15,90%

14,60 %

Bútor, kivéve fém

Egyéb nemfémes ásv. Ter- 0,90% m. 7,00% Vas és acél

Összesen Tőkere/knowhow- ágazatok

FORDULAT 95


Papír

1,30%

1,40%

2,10%

2,30%

2,30% 3,70%

4,40%

4,40%

Nyomtatás Textíliák

0,10%

0,20%

0,30%

0,40%

0,30%

1,70%

1,10%

0,80%

4,20%

3,90%

4,20%

4,20%

3,90% 10,50%

8,50%

6,50%

Ipari vegyi anyagok

10,00% 5,40%

5,50%

4,10% 13,00% 7,80%

8,40%

8,10%

Egyéb vegyi anyagok

0,30%

0,70%

0,70%

0,80%

5,10%

8,50%

7,70%

8,10%

3,80%

0,90%

0,60%

0,60%

2,30% 2,20%

2,20%

1,80%

Egyéb olaj- és széntermékek

1,50%

1,70%

1,20%

1,00%

0,00% 0,30%

0,30%

0,40%

Gumi termékek

0,60%

0,90%

1,10%

1,60%

0,80%

1,10%

1,10%

1,20%

Műanyag termékek

0,20%

1,00%

1,30%

1,70%

1,20%

3,00%

3,00%

2,90%

Fémből készült termékek

4,90%

6,40%

7,40%

7,80%

2,80% 5,40%

6,30%

6,90%

Gépek, kiv. elektromos

5,70%

3,60%

5,00%

5,40% 23,10% 15,90% 17,00%

16,20 %

Elektromos gépek

3,00%

5,20%

8,20% 12,60% 6,00% 9,50%

Olajfinomítók

10,10% 11,90%

5,90% 13,30% 13,10% 15,70% 6,30%

9,10%

10,90%

13,40 %

0,60%

0,50%

0,60%

0,70%

4,00%

3,10%

2,30%

2,00%

Egyéb gyártott 0,10% termékek

0,80%

0,60%

0,60%

0,50%

1,20%

1,00%

0,80%

42,19% 45,70% 52,00% 59,50% 71,70% 83,10% 84,10%

85,40 %

Szállítás Műszer és tudományos felszerelés

Összesen

Forrás: A WTO kereskedelmi és termelési adatbázisa alapján27 27

Ilyen adatbázisa a Világbanknak van. (a ford.)

96 FORDULAT


A kilencvenes évek elején a munkaerő eloszlása Lengyelország és az EU között nagyon hasonlított a HO-S elmélet feltételezéseire. Lengyelország a munkaintenzív árukra specializálódott (a teljes kereskedelemből 67,9%). Ezeknek az áruknak a részaránya esett az unió felé irányuló exportban, 1999-ben már csak 40,5% volt. Ez azt jelenti, hogy az EU felé irányuló lengyel export finomabb struktúrájúvá kezdett válni; megnőtt a tőke és a technológiaérzékeny áruk részesedése. Az évtized során javult a tőkeigényesebb szektorok exportteljesítménye, százalékban és mennyiségben egyaránt. A munkaintenzív ágazatokban néhány kiemelkedő fontosságúnak tűnik: ruházati cikkek (a teljes 1999es export közel 10%-a), bútorok (8%) és faáruk (5,2%), élelmiszer (5,3%). 1989-ben ezek aránya az unió felé irányuló exportban összesen 30% volt, míg tíz évvel később

csak 14%. Ez elégséges bizonyítéknak tűnik a Lengyelország és az EU közötti munkaerőeloszlás megváltozására. A lengyelországi szerkezet modernebb lett. A tőke/technológia igényes csoportból a közlekedési eszközök és az elektromos gépek szektorában volt megfigyelhető jelentős változás. 1989-ben ezek az ágazatok az export 8%-át adták, 10 évvel később viszont már közel 30%-ot. Ha ehhez a kettőhöz még hozzávesszük a nem elektromos gépeket és a fém termékeket, 1999-ben az EU felé irányuló lengyel export közel 40%-át tették ki együtt. A mélyebb vizsgálat előkészítéseként vessünk egy pillantást a következő táblázatra. Az 1995-1999-ig tartó időszak Boeri és OliveiraMartins [2001] „ön-sokk” elmélete miatt tarthat számot különleges érdeklődésre.

FORDULAT 97

29 11 186 39

Üdítőitalok Dohányáru

Ruházat, kivéve cipő

Bőr termékek

98 FORDULAT

377

Élelmiszerek

Munkára épülő ágazatok

17

160

36 12

383

-4,1%

-1,5%

1,7% 1%

0%

3,7%

1,6%

2,3% 0%

2,5%

15

8

111 48

27

18

15

222 186

49

1999

1989 1989

19951999

19891999

Foglalkoztatás

1999

A foglalkozta-tás évenkénti Termelékenység átlagos $1000-ban növekedése

A foglalkozta -tás éves növekedése

3. táblázat A foglalkoztatás, a termelékenység és a H-O-S modell


3%

8%

9% 15%

7%

A termelékenység évenkénti átlagos növekedése 19891999

5%

14%

12% 7%

11%

19951999

A termelékeny-ség éves növekedése

Tőke/knowhow szerinti ágazatok

134 28

31

135

51

144

108

Egyéb nemfémes ásványi termékek

Vas és acél Vasat nem tartalmazó fémek

48

26

24

Üveg

61

46

58

92

73

Faipari termékek, kivéve bútor

Bútor, kivéve fém Fazekas termékek, porcelánok

94

Cipő, kivéve gumiból és műanyagból készült

-0,5%

-0,8%

1,8%

0,5%

0%

-3,7%

-4,2%

-4,0%

2,9%

2,4%

9.80%

6,0%

6,5%

-2,3%

-2,7%

1,8%

77

30

12

11

9

10

16

6

121

49

23

23

17

55

51

12

5%

5%

7%

8%

7%

20%

13%

3%

7%

7%

5%

10%

8%

28%

21%

8%

FORDULAT 99


39

44

213

18

3600%

223

6

15

49

13

100 FORDULAT

Gépek, kivéve elektromos

Gumi termékek Műanyag termékek Fémből készült termékek

16

Egyéb olajés széntermékek

68

108 69

20

44

Olajfinomítás

193

322

Textíliák Ipari vegyi anyagok Egyéb vegyi anyagok

20

44

Nyomtatás

24

46

Papír


-0,4%

-1,4%

-6,5%

-5,7%

-0,2%

-1,9%

-4,1%

-6.90%

-4%

-6.90%

-5,6%

6,8%

1,6%

-3.90%

-2,2%

-0,8

-1,3%

-1,0%

-4,2

1%

-4,2

-3,4%

11

14

1500%

3200%

147

23

24

8

13

8

19

32

73

10200%

8000%

424

76

68

58

16

58

114

11%

18%

22%

11%

12%

14%

11%

25%

3%

25%

20%

15%

22%

30%

4%

4%

13%

13%

31%

7%

31%

25%

25600.00% 301

40

Szállítás

Műszer és tudományos felszerelés

Egyéb gyártott termékek 13

265

125

29000%

-9,7%

-1,3%

-6,4%

-4,4%

-6,4%

4,8%

-0,1%

1,2%

Forrás: WTO kereskedelmi és termelési adatbázisa

46200%

Elektromos gépek

9

14

1400%

1200%

57

45

6300%

2500%

22%

12%

17%

8%

34%

14%

24%

14%

FORDULAT 101



Levonhatjuk első, rövid következtetéseinket. Az 1990-es években a tőkeintenzív csoportba tartozó szektorokban a munkaintenzív csoportba tartozókhoz képest a foglalkoztatás sokat változott. Minden, ebbe a csoportba tartozó iparágban a foglalkoztatás szintje csökkent. A kilencvenes évek második felében kevés ágazat volt képes újból növelni a foglalkoztatást. A legérdekesebb megint az elektromos és a nem elektromos gépek és a szállító észközök gyártása. Ha ezekhez hozzávesszük a textilipart, valamint a műszergyártást, kitűnik, hogy a foglalkoztatás legnagyobb részéért felelős ágazatok növekedésnek indultak. A termelékenység több esetben is háromszorosára nőtt. A munkaintenzívnek tartott szektorokban a foglalkoztatás szempontjából jobb eredményeket láthatunk a kilencvenes évek első és második felében egyaránt. Minden ágazatban nőtt a termelékenység, átlagosan több mint kétszeresére. Összességében a gazdasági ágazatokban a foglalkoztatás változásánál néhány általános megállapítást tehetünk. Először: jelentősen javult a termelékenység. Másodszor: a ’90-es évek második felében általában jobban alakul a munkahelyteremtés. Harmadszor: a teljesítménynövekedés mindkét csoportban gyorsabb volt az 1995-től 1999-ig tartó időszakban, mint a teljes 1989-99-es időszak alatt. Van azonban néhány komoly különbség is. Általában a termelékenység jobban nőtt a 102 FORDULAT

tőkeintenzív csoportban, mint a munkaintenzívben. A teljes időszakot tekintve a tőkeigényes ágazatokban sokkal jobban csökkent a foglalkoztatás Javasolt modell Az elemzéshez felhasznált adatok a WTO kereskedelmi és termelési adatbázisából származnak. Az adatbázis kereskedelemre, termelésre és vámokra vonatkozó adatokat tartalmaz 67 fejlődő és fejlett ország gazdaságáról, 1976-tól 1999-ig. A szektorokat az ISIC (International Standard Industrial Classification) besorolása alapján állapították meg, és az adatok a legtöbb országnál 3 számjegy pontosságúak. A kereskedelmi adatok forrása az ENSZ statisztikai osztályának kereskedelmi adatbázisa (Comtrade). A foglalkoztatási szint, a kibocsátás, az export és az import értéke egyaránt rendelkezésre áll. Az export és import adatok viszonylatonként szerepelnek, ez pedig elérhetővé teszi a Lengyelország és az EU közti exportra és importra vonatkozó adatokat is. Mivel az 1999-re vonatkozó kibocsátás értéke nem elérhető, ezért ezt az adatot a többiből extrapoláljuk. Azt azonban hangsúlyoznunk kell, hogy mivel lehetetlen a 12 – a bővítés után már 15 – uniós tagország adatait egymástól elkülöníteni, a regressziószámításhoz minden szektorra és minden évre kiszámoltuk a foglalkoztatás százalékos változását. Az adott évre és adott szektorra vo-


natkozó export százalékos változásait szintén kiszámoltuk. Ugyanezt az eljárást követtük az import esetében is. A termelékenység kiszámítása az egy szektor egy alkalmazottra eső kibocsátása alapján történt. A termelékenység változása pedig az export/importhoz hasonlóan került kiszámolásra. A kilencvenes évek eleji jelentős gazdasági torzítások

miatt az 1989-1992-es időszakot kihagyjuk az elemzésből. Így 28 szektorból vannak adataink az 19931999-re vonatkozó időszakra, ez 196 megfigyelést jelent. A H-O-S hatások figyelembevételéhez egy dummy (kvalitatív) változót (LC) is beiktattunk, ami azt jelzi, hogy a munkaintenzív ágazat kihaszálja-e versenyelőnyét (1) vagy nem (0).

Lépésenkénti többszörös regressziós analízist végeztünk a javasolt egyenletre:

Ahol: EMP az i szektorban a t évben bekövetkező foglalkoztatás-változás éves szinten, százalékban; EX az i szektorban a t évben a Lengyelországból az EU felé irányuló export éves százalékos változása; IM az i szektorban a t évben az EU-ból a Lengyelország felé irá-

nyuló export éves százalékos változása; PR az i szektorban a t évben bekövetkező termelékenység-változás éves szinten, százalékban; LC olyan dummy változó, aminek értéke 1 a munkaintenzív szektorokban és 0 a tőkeintenzívekben; ε pedig a hibatag.

FORDULAT 103


4. táblázat: Lépésenkénti regressziószámítás eredményei (1) (2) (3) EX -0.598 0.124 0.124 szórás 0.071 0.108 0.104 p érték 0.404 0.255 0.233 IM -0.242** -0.251** szórás 0.108 0.104 p érték 0.026 0.016 PR -0.295*** szórás 0.067 p érték 0.000 LC szórás p érték F-próba 0.69 2.84* 8.39*** p érték 0.404 0.060 0.000 Megfigyelések száma 196 196 196 2 R 0.00 0.03 0.11 Korrigált R2 -0.00 0.02 0.10 *10% szignifikancia szinten releváns; ** 5% szignifikancia szinten releváns; *** 1% szignifikancia szinten releváns

Az EX és az IM az ágazat exportjának és importjának dinamikáját jellemzik. Mivel azonban nem csak a dinamika számít, úgy döntöttünk, új változókat viszünk a modellbe, amelyek az import penetrációját és az export intenzitását jellemzik. Ha egy ágazat exportja vagy importja növekszik is, ennek hatásai problémásak lehetnek, mivel függhetnek az import versenyétől és az export által támasztott lehetőségektől. Két új dummy (kvalitatív) változót adunk tehát a modellhez, amelyek a szektorok import felé való nyitottságát és exportorientációját mutatják. Ahhoz, hogy hozzáadhassuk modellünkhöz ezeket a változókat, újból 104 FORDULAT

(4) 0.151 0.103 0.142 -0.269*** 0.102 0.009 -0.242*** 0.069 0.000 0.181** 0.070 0.010 8.15*** 0.000 196 0.14 0.12

meg kell vizsgálnunk a különböző szektorokat importpenetráció és exportorientáció szerint. A magas exportintenzitási arány azt jelenti, hogy az ágazat kibocsátásának nagy részét adja el külföldre. Vélhetően ezekben az ágazatokban jórészt azért foglalkoztatnak embereket, hogy más országok keresletét kielégítsék. A magas importpenetráció arra utal, hogy nagy a külföldi szállítók versenye. Azokban a szektorokban, ahol magas az importpenetráció, a belföldi gyártók kompetitív nyomás alatt állnak. A fedezeti arány arról tájékoztat, hogy az importnak mekkora arányát fedezi az export. A 100% jelenti az egyensúlyt, ennél


kevesebb deficitre, míg ennél több

többletre utal.

5. táblázat Importpenetráció, exportintenzitás és fedezeti arány százalékban a Lengyelország és az EU közti kereskedelemben Átlagos Átlagos exexport port intenziintentás zitás 1995-99 198999 Munkára épülő ágazatok

Átlagos import penetráció 198999

Átlagos import penetráció 199599

Átlagos fedezeti arány 1989-99

Átlagos GLI fedezeti 1989arány 9928 1995-99

GLI 1995-99

Élelmiszerek 6

5

7

6

107

83

0.88

0.91

Üdítőitalok Dohányáru

0 0

1 2

1 1

24 26

20 33

0.39 0.39

0.34 0.46

Ruházat, ki82 véve cipő

103

7

7

1089

1383

0.18

0.13

Bőr kek

44

36

59

362

77

0.71

0.84

termé-

0 0

35

28 Azt a jelenséget, amikor az országok ugyanazokkal a termékekkel kereskednek, iparágon belüli (intra-industry) kereskedelemfejlődésnek nevezzük. Az ilyen kereskedelmet hagyományosan az egy szektoron belüli áruk kétirányú cseréjeként szokták definiálni. A Grubel-Lloyd Index (GLI) az ilyen iparágon belüli kereskedelem kiterjedését méri. Egy konkrét iparágra ez az index a következő egyenlet alapján kapható meg:

ahol IIT az egy országban, az i szektorban megfigyelhető GLI index értéke; Xi az ágazat teljes exportjának értéke; Mi pedig a teljes import értéke Az index minimumértéke nulla, ami azt jelenti, hogy csak import vagy csak export létezik az iparágban. Maximuma 100, ami azt jelenti, hogy a teljes kereskedelem iparágon belüli. [OECD 2002]. Minél magasabb az index értéke, annál nagyobb az iparágon belüli kereskedelem. Általánosan elfogadott nézet a szaksajtóban, hogy a magasabb Gruber-Lloyd index modern ciklusstruktúrára utal a megfigyelt országok tekintetében.

FORDULAT 105


Cipő, kivéve gumiból és 21 műanyagból készült

23

10

14

259

169

0.65

0.77

Faipari termékek, kivé- 41 ve bútor

44

4

7

2214

586

0.20

0.30

Bútor, kivéve 43 fém

49

5

6

2277

754

0.23

0.24

Fazekas termékek, por- 21 celánok

23

5

7

890

325

0.40

0.47

Üveg

18

19

27

195

69

0.77

0.81

Egyéb nemfémes ásvá- 8 nyi termékek

9

11

15

87

59

0.81

0.71

Vas és acél

11

11

8

12

167

92

0.76

0.88

Vasat nem tartalmazó 30 fémek

25

7

10

557

257

Papír

14

17

38

50

45

34

0.58

0.50

Nyomtatás

3

5

34

31

14

19

0.23

0.32

22

44

65

69

34

0.58

0.51

19

35

46

75

41

0.66

0.58

3

44

54

5

5

0.11

0.10

Olajfinomítás 2

1

5

5

50

20

0.44

0.34

Egyéb olajés szénter- 2 mékek

1

5

5

-

300

0.35

0.56

Gumi termé12 kek

15

17

20

80

75

0.85

0.86

19

Textíliák 16 Ipari vegyi 20 anyagok Egyéb vegyi 2 anyagok

106 FORDULAT


Műanyag 7 termékek Fémből készült termé- 22 kek

10

29

33

26

30

0.42

0.46

23

23

30

124

78

0.83

0.87

Gépek, kivéve elektro- 10 mos

11

51

61

20

19

0.33

0.32

Elektromos gépek

19

27

37

45

50

60

0.65

0.74

Szállítás

19

23

23

31

84

78

0.85

0.83

Műszer és tudományos 17 felszerelés

15

93

84

19

18

0.32

0.30

Egyéb gyár20 tott termékek

21

39

48

44

45

0.60

0.62

Forrás: A WTO kereskedelmi és termelési adatbázisa alapján

A további vizsgálat céljából az ágazatokat 4 csoportra osztottuk. Az első csoportra magas importpenetráció (IMPE) és magas exportintenzitás (EXIN) jellemző. A második csoportba magas EXIN és alacsony .

IMPE értékű ágazatok tartoznak. A harmadik csoport magas IMPE és alacsony EXIN értékekkel bír. Végül a negyedik csoportban az EXIN és az IMPE is alacsony

FORDULAT 107


6. táblázat Ágazati felosztás az export intenzitása és az import penetrációja alapján a lengyel-EU kereskedelemben EXPORT INTENZITÁS MAGAS ALACSONY IMPORT MAGAS - Bőr termékek - Papíripar PENET- Üveg termékek - Nyomtatás RÁCIÓ -Vasat nem tartalma- - Textilipar zó fémek - Ipari vegyi anyagok -Fémből készült termé- - Egyéb vegyi anyagok kek - Műanyag termékek - Közlekedési eszközök -Gépek, kivéve elektromos - Elektromos gépek - Műszer és tudományos felszerelés - Egyéb gyártott termékek ALACSONY -Ruházati cikkek, ki- - Élelmiszer véve cipő - Üdítőitalok -Cipő, kivéve gumi- - Dohányáru ból és műanyagból -Egyéb nemfémes áskészült ványi termékek -Faipari termékek, ki- - Vas és acél véve bútor - Olajfinomítás -Kézműves áruk, - Egyéb olaj és szénterméporcelánok kek -Gumiból készült termékek A tőkeérzékeny szektorok dőlt betűvel szedve. Eztán két dummy változót adtunk a modellhez:

Ahol: EMP az i szektor t évi éves százalékos változását jelzi; EX az i szektorban a t évben a Lengyelországból az EU felé irányuló export éves százalékos változása; 108 FORDULAT

IM az i szektorban a t évben az EU felől Lengyelország felé irányuló export éves százalékos változása; PR az i szektorban a t évben bekövetkező termelékenység-változás éves szinten, százalékban;


LC olyan dummy változó, aminek értéke 1 a munkaintenzív szektorokban és 0 a tőkeintenzívekben; IMPE olyan dummy változó, melynek értéke 1, ha a szektorban magas az importpenetráció veszélye, és 0, ha ez a veszély alacsony;

EXIN olyan dummy változó, melynek értéke 1, ha a szektorban jók az exporteredmények és 0, ha az export aránya a kibocsátásból alacsony; ε pedig a hiba. Újra elvégeztük a többszörös regressziós analízist, immár jobb eredménnyel.

7. táblázat A hatváltozós modell regressziós analízisének eredményei Változó EX IM PR LC IMPE EXIN Becslés 0.196* -0.310*** -0.361*** 0.292** 0.183** 0.111 Szórás 0.104 0.106 0.090 0.096 0.091 0.100 p érték 0.061 0.003 0.000 0.027 0.045 0.264 * 10% szignifikancia szinten releváns; ** 5% szignifikancia szinten releváns; *** 1% szignifikancia szinten releváns F (6, 189) = 6.563, p < 0.001, R2 = 0.17 Korrigált R2= 0.15

FORDULAT 109


Mivel a korrigált R2 értéke magasabb ezzel a modellel, mint az IMPE és EXIN változók nélkülivel, így ez a modell jobban magyarázza a foglalkoztatás változásait a különböző iparágakban. Csak az export intenzitását jelző változó nem szignifikáns az általunk vizsgált szignifikanciaszinteken. Azonban csak a külkereskedelmi hatásokkal kapcsolatos változókat vizsgáltuk. A belföldi folyamatokra vonatkozó változókat valószínűleg jobban magyarázná az EMP függő változó. Következtetések A regressziós analízis szerint a foglalkoztatás változására a vizsgált változók közül a termelékenység változása van a legerősebb hatással. Feltételezésünknek megfelelően ez a hatás negatív. Ez részben magyarázza a tőkeintenzív szektorok nagyobb foglalkoztatás-csökkenését, mivel ezekben nagyobb volt a termelékenység növekedése is. A termelékenység változását találtuk a legfontosabb változónak az összes közül, amely a regresszióban szerepelt. Gyakran hangsúlyozzák, hogy az exportorientált és az import által veszélyeztetett ágazatok a termelékenység növelésével javították versenyhelyzetüket. Ilyen javulásra szükség volt azokban az iparágakban, ahol nagy volt a nemzetközi verseny nyomása. Azt is megállapítottuk, hogy az unió felé irányuló lengyel export egyre inkább a tőkeintenzív szerkezet felé tolódik 110 FORDULAT

el. Ez a változás pozitív a hosszú távú kereskedelmi deficit szempontjából, de ellentmondásos az új állások teremtésénél. Érdekes, hogy az FDI (Foreign Direct Investment – működőtőke befektetés) nagy része ezekbe a szektorokba áramlik. A japán befektetések például az autóipart érintik. Szignifikáns negatív hatást találtunk az import növekedése és a foglalkoztatás szintje között, ez egybeesik a hagyományos feltételezésekkel. Azoknál a lengyel cégeknél, melyeknek az uniós termelők versenyével kellett szembenézniük, a foglalkoztatás csökkent, ami sok esetben a termelékenység növelésének egyetlen módjának bizonyult. Ezt támasztja alá, hogy a legtöbb import által veszélyeztetett szektor tőkeintenzív is. Ezt a hatást talán jobban magyarázza ezeknek a szektoroknak a kilencvenes évek második felében tapasztalt jobb teljesítménye, ekkor magas volt ugyanis a működőtőke beáramlása is. Ráadásul a tőkeintenzív szektorok importja nagyrészt beruházást szolgál. Ebben az esetben pedig nem lehet kompetitívnek tekinteni. Emellett később több munkahely is teremthető ezeknek a befektetéseknek a kihasználására. Ezek az elméletek azonban további vizsgálatra szorulnak. Az export növekedése és intenzitása egyaránt pozitív hatással van a foglalkoztatásra, de csak az export bővülése hat statisztikailag szignifikánsan. Az LC dummy változó azt jelzi, hogy a tradicionálisan munkaerőigényes szektorok inkább


hajlamosak a foglalkoztatás biztosítására. Ezt az elméletet az is alátámasztja, hogy Lengyelországnak sikerült kihasználnia a munkaigényes ágazatokban lévő versenyelőnyét az EU-val való kereskedelmet tekintve. De amint azt láthattuk, a munkahelyteremtésnek ez a forrása kiapadóban van. Az LC változó hatása megegyezik a H-O-S modell statikus feltételezésével. Mivel a korrigált R2 értéke csak 14%, a modell magyarázó ereje meglehetősen gyenge, viszont csak a nemzetközi hatásokat leíró változókat vettük figyelembe. Az EU-bővítés hatásai és további kutatási irányok Ugyan a feldolgozóipar a lengyel foglalkoztatásnak csak hatodát teszi ki, külkereskedelmi teljesítménye mégis sokkal nagyobb hatással lehet az egész gazdaságra. További vizs-

gálatokra van szükség. Például mi lesz a hatása, ha a nemvám-jellegű korlátozásokat is eltörlik? Mi a helyzet az exportra termelő üzemekre költött működőtőke beruházásokkal? A részletes tanulmányok érdekes dolgokra vethetnek fényt. Szintén hasznos volna az exportáló és a nem exportáló cégek adatainak elkülönítése. Milyen regionális különbségek vannak a külkereskedelmi teljesítménynél, és milyen hatással vannak ezek a különbségek a foglalkoztatás szintjére? Meg lehetne vizsgálni ezt a hatást az EU-ba már korábban belépett országokban. Ahogy ezt már korábban is kiemeltük, a külkereskedelmi teljesítmény nemcsak a kereskedelemben részt vevő ágazatokat befolyásolja. Ezt a vonatkozást is mélyebben kellene vizsgálni további tanulmányokban.

IRODALOMJEGYZÉK BOERI, V. - OLIVEIRA MARTINS, J. [2000] „Varieties, Jobs and EU enlargement”; William Davidson Institute Working Papers, No. 301 DASGUPTA, D. - KAMEL NABLI, M. – PISSARIDES, C. - VAROUDAKIS A. [2002] „Making Trade Work for Jobs: International Evidence and Lessons for MENA”; World Bank, FRANCOIS, J. F. – ROMBOUT, M. [2001] Trade Effects From The Integration Of The Central and East European Countries Into The European Union; SEI Working Paper No. 41

FORDULAT 111


GRESZTA, M. – MICHALEK, J. J. – SLEDZIEWSKA-KOLODZIEJSKA [2001] „Zwizek miedzy poziomem edukacji a handlem zagranicznym”; Ekonomista 2001/4 , pp. 493-515 HALTWINGER, J. C. – VODOPIVEC, M. [2002] „Gross Worker and Job Flows in a Transition Economy: An analysis of Estonia”; Working Papers - Labour & Employment. No. 2082, World Bank KAMINSKI, B. – SMARZEWSKA, B. – CAVALCANTI, C. [2002] „Poland. Trade and Foreign Direct Investment Study”; World Bank Study KAMINSKI, B. [2000] „How Accession to the European Union Has Affected External Trade and Foreign Direct Investment in Central European Economies”; World Bank KAWECKA-WYRZYKOWSKA, E. [1993] „Effects of Trade Liberalization under the Europe Agreement on Polish Economy”; FTRI Discussion PAPERS KONINGS, J. – KUPETS, O. – LEHMANN, H. [2002] „Gross Job Flows in Ukraine: Size, Ownership and Trade Effects”; Centre for Economic Reform and Transformation Discussion Paper LEVINSOHN, J. [2000] ”Employment Responses to International Liberalization in Chile”; Journal of International Economics, Vol. 47, pp. 321 - 344 MUNDELL, R. [1957] „International trade and factor mobility”; American Economic Review, 47, pp. 321-335 OECD [2002] „Intra – Industry and Intra – Firm trade and the Internationalization of Production” PENDER, M. [2001] „Industry classifications; Aim, Scope and Techniques”; WIFO, 2001 RAINES, P. [2001] „The impact of European integration on the development of national labour markets”; Employment Paper 2000/1 ILO, Geneva 2000

112 FORDULAT

FOGLALKOZTATÁS ÉS MUNKANÉLKÜLISÉG HORVÁTORSZÁGBAN VIKTOR GOTOVAC PREDRAG BEJAKOVIĆ

K

önnyen megállapítható, hogy a tartós munkanélküliség, a munkaviszony szabályozása és a munkaerőpiac helyzete nem jelent Horvátország számára leküzdhetetlen akadályt ahhoz, hogy közeledjen, majd csatlakozzon az EU-hoz. Horvátország egy kis állam, és a nagyszámú horvát munkanélküli nem befolyásolhatja az EU munkaerőpiacát uraló trendeket, mivel a munkanélküliek földrajzi értelemben vett mobilitását korlátozzák a .

nyelvi és kulturális különbségek. Ennek ellenére a munkaerőpiaci trendek rövid- és középtávon akadályt gördíthetnek az ország EUcsatlakozása elé. Ennek legfőbb oka az állami jóléti juttatások viszonylag magas szintje, mely kifizetésekből főként a szegények részesülnek. Miközben a különböző jóléti transzferekre jogosult ügyfelek száma nő, addig a transzferek összege egy főre vetítve észrevehetően csökken.

FORDULAT 113


A Világbank egyik tanulmánya (Tanulmány a társadalmi sérülékenységről és jólétről) szerint Horvátországban az inaktív népesség mellett a munkanélkülieket sújtja legjobban a tartós szegénység.29 A horvát munkaerőpiacon és a munkaviszony szabályozásánál sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a már létező állások megőrzésére, mint az új munkalehetőségek kialakítására. A törvényhozás és a politika a nem profitképes vállalatok életben tartását preferálja ahelyett, hogy elősegítenék új, haszonnal kecsegtető ügyletek kötését. A tartósan magas foglalkoztatási szint fenntartása homlokegyenest ellenkező eredményre vezet, mint ami kívánatos lenne. A versenyképtelenség és a munkapiaci rugalmatlanság a fennálló munkahelyek számának csökkenését okozza, egyidejűleg csökkentve új munkalehetőségek létrejöttének esélyét. Így a társadalom egy viszonylag biztosan (noha a megélhetési költségeket nézve alulfizetett) foglalkoztatott rétegre (bennfentesek) és munkanélküliekre (kívülállók) tagolódik. Ráadásul az utóbbiak közül a tartósan munkanélkülieknek igen csekély esélyük lesz állást találni. Összességében nem fedezhetők fel olyan, a nagyobb rugalmasság feA munkaképes korú népesség (15 év felett) aktív és inaktív csoportra osztható. Aktívak azok, akik foglalkoztatottak vagy állást keresnek, illetve abbahagyták a munkát, hogy a hadseregben szolgáljanak vagy börtönbüntetésüket töltik. Inaktívok azok, akik nem foglalkoztatottak és nem is keresnek munkát. 29

114 FORDULAT

lé mutató trendek, amelyek a globális folyamatokat és az EUgazdaságát is jellemzik, és amelyeknél a hangsúly nem a munkahely védelmén van, hanem a foglalkoztathatóság feltételeinek javításán. Az Európai Unió és a foglalkoztatás Amikor az Európai Gazdasági Közösséget (EGK) az 1950-es években életre hívták, a legfontosabb cél azon feltételek megteremtése volt, amelyek biztosítják az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlását. Bár volt olyan elképzelés, hogy a tagországok állampolgáraiban erősítsék az “összetartozás érzését”, a gyakorlati okok mégis inkább gazdaságiak, mintsem társadalmiak voltak. Az esélyegyenlőséget, mint irányelvet a szabad piac és a verseny integráns részének titulálták. Mindamellett az évek folyamán az EGK és később az EU egyre nagyobb befolyásra tett szert a szociálpolitika meghatározásában és alakításában. Ezen belül a foglalkoztatás növelése és a munkanélküliség csökkentése fontos elemei voltak a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni sikeres küzdelemnek. Az elmúlt két évtizedben a foglalkoztatáspolitika meghatározóvá vált a társadalom- és gazdaságfejlesztésben rejlő szinergia kiaknázásában, az egyenlőség megvalósításában, és a polgárjogok teljes körű gyakorolhatóságában. Ezek közül sokat tartalmaz az 1992es Maastrichti Szerződés szociálpolitikai jegyzőkönyve. Ez az


Ez az okmány rögzíti az elérendő célokat, beleértve a társadalmi kirekeszt(őd)és meggátlását mind a munkaerőpiacon, mind a társadalom egészében, felhívja a figyelmet a létező diszkriminációra, a képzési lehetőségek hiányára, a kisebbségek elégtelen védelmére, az alacsony szintű szociális védelemre és a szabad mozgáshoz való jog korlátozására. A foglalkoztatás feltételei vagy feltételeinek hiánya és ezek megoldásai tagállamról tagállamra változnak az EU-ban. Esping-Andersen [1990] három alapvető társadalompolitikai (illetve foglalkoztatáspolitikai) modellt különböztet meg. Az első a neoliberális modell, amelyikben a hangsúly a piaci hatékonyságon van. A támogatások intézménye igen szűk körű, és nagy a társadalom jövedelmi polarizációja (pl. Egyesült Királyság). A második a szociáldemokrata modell, ahol kicsi a jövedelemkülönbség és igen magas szintű az állami jóléti rendszer. Az állam közvetlen védelmet vagy akár pénzügyi segítséget is nyújt az állampolgárnak vészhelyzetben, megkísérli az életszínvonal növelését, továbbá teljes foglalkoztatást biztosít a munkapiacon, és a munkanélküliség időszakában biztonságot nyújt (pl. skandináv országok). A harmadik a korporatív modell, amelyben szintén magas a polarizáció, az állami beavatkozás elsősorban a piacszabályozásban testesül meg, de létezik a pénzügyi segélyezés intézménye is (Franciaország, Németország). Ál-

lamról államra jelentős különbségek mutatkoznak a munkanélküliségi rátákban, valamint a munkanélküliség szerkezetében és a munkanélküliek attitűdjeiben is. Vagyis nehéz általánosítani e téren az EU-ban. Elvben azok az országok, amelyeket szociáldemokratának titulálnak, és aktív munkaerőpiaci politikát folytatnak (jellemzően át- és továbbképzéseket biztosítva a munkanélkülieknek, illetve társfinanszírozást felkínálva a „nehezen” foglalkoztathatóaknak), kisebb munkanélküliségi rátával rendelkeznek (a 90-es évek végén 6% körül Svédországban és Dániában). A neoliberális csoportnál szintén kicsi a munkanélküliségi ráta (Egyesült Királyság: 6%), miközben a korporatívnál általában magasabb (Németország és Franciaország: 9% és 12%). Azonban az összes tagállamot nézve hagyományosan a mediterrán országokban – amelyek a negyedik csoportot alkotják – fordulnak elő a legmagasabb munkanélküliségi ráták. A 90-es évek végi adatok szerint Olaszországban, Spanyolországban és Görögországban 16% körül mozgott. A materiális biztonságról való gondoskodás mellett a pénzügyi segélyezés és támogatás nyújtása szintén fontos munkaerőpiaci szabályozó mechanizmus a munkanélküliség időtartalma alatt. Az EU álláspontja az előbbi mechanizmusok megítélésében (hatókör, időtartam és nagyság szempontjából vizsgálva őket) az aktív foglalkoztatáspolitika elemeihez hasonló. A korporatív és a FORDULAT 115


skandináv/szociáldemokrata modellben nagyszámú állástalan részesül pénzbeli segélyekben (ez az arány kb. kétharmad Németországban és Dániában), ami relatíve magas, miközben a neoliberálisoknál és a mediterrán országok körében ez az arány alacsonyabb (20%-tól 30%ig), ráadásul a segély összege is számottevően kisebb. A kilencvenes évek elejétől kezdve minden EU tagállamban szigorították a munkanélküli segély és támogatások odaítélésének feltételeit, valamint csökkentették az ezekkel járó összegeket a segélyezés időtartamával egyetemben. Ennek a hátterében három tényező húzódik meg: a munkanélküliségre fordított kiadások és a költségvetési kiadások csökkentése, valamint az az elképzelés, hogy a segély mértékének csökkentése a munkanélkülit motiválja az álláskeresésben. Az Európai Bizottság 1993-ban közzétett egy tanulmányt (Jelentés a növekedésről, a versenyképességről és a foglalkoztatásról), amelyben a foglalkoztatás és gazdasági fejlődés ösztönzésével kapcsolatos kihívásokat és nehézségeket, valamint ezek megoldására vonatkozó stratégiákat világosan lefektették. Az EU célja a gazdasági növekedés gyorsítása volt a kreativitásra és a termelékenységre, valamint egy, a tagállamok számára elfogadható jóléti politikára építve; mindezeken keresztül pedig a gazdasági és társadalmi kohézió növelése. Az Európai Tanács segíti és ösztönzi a tagokat, hogy fejlesszék ok116 FORDULAT

tatási rendszereiket és képzési programjaikat a foglalkoztathatóság elősegítése és a „képzettségi rés” szűkítése érdekében. A tanács állandóan hangsúlyozza a foglalkoztatáspolitika fejlesztésének szükségességét, ami a munkanélküliség csökkentése mellett segíti az állástalanok társadalmi reintegrációját, és mindenki számára biztosítja az esélyegyenlőséget. Ugyanakkor az Európai Tanács a következő célok elérésére is törekszik: az életkorok és nemek közötti egyenlőség biztosítása, a kockázatoknak kitett egyének és az etnikai kisebbségek védelme, valamint a társadalmi integráció következetes ösztönzése. Az előzőek mottója: „a foglalkoztatás a legjobb ellenszer a szegénység és társadalmi kirekesztés ellen”. 1997 óta az EU fokozta a társadalmi kirekesztődés ellen tett erőfeszítéseit. Az Amszterdami Szerződés egy tanácsadó testület, a Foglalkoztatási Bizottság felállításának szükségességét hangoztatta, miközben még ugyanabban az évben egy, a célnak megfelelő stratégia hatályba lépését fogadták el. Ebben még nagyobb hangsúly helyeztek egy olyan szociális védelmi rendszer létrehozására, amely a foglalkoztatást és a foglalkoztathatóság gyorsítását hivatott ösztönözni. Az Európai Foglalkoztatási Stratégia része egy szélesebb politikai programnak, amelyet 1997-ban Luxemburgban indítottak el, és Lisszabonban ratifikáltak 2000-ben. Szán-


dékuk szerint egy olyan EU-t hívnak életre, amely a világ legdinamikusabban fejlődő és legversenyképesebb régiója lesz, bázisát a tudásalapú társadalom képezi, és egy fenntartható, környezetbarát gazdasági fejlődést valósít meg, a magasabb foglalkoztatás és társadalmi kohézió érdekében. A közös piac és pénz létrehozásának feltétele a szociális politikák koordinációja, kiigazítása és közelítése, hogy e tekintetben konszenzust alakítsanak ki, és hasznosítsák a tagállamok tapasztalatait. Teljes egyetértés volt abban, miszerint a foglalkoztatásnak és a szociális védelemnek együtt kell működnie a kirekesztődés leküzdésében és a teljes foglalkoztatottságon alapuló munkaerőpiaci integráció ösztönzésében. A munkanélküliség, a foglalkoztatás és a társadalompolitika figyelemmel kísérése céljából az unió rendszeresen 18 mutatót30 állít öszsze, melyek összefüggnek a szegénység és a kirekesztődés elleni küzdelemmel is. Ezek a mutatók felhívják a figyelmet a szegénység összetettségére és sokdimenziós voltára. A mutatók segítségével kidolgozhatók a szegénység teljes felszámolását célzó nemzeti és nemzetközi programok. Ezek közül 10 elsődleges mutató, mint például az alacsony jövedelem, tartós munkanélküliség, 8 másodlagos mutató, melyek részletesebb mérésekre és a tagállamok összehasonlítására szolgálnak. A mutatók a társadalmi kizár(ód)ás 4 területét fedik le: anyagi szegénység, foglalkoztatás, egészség és oktatás. 30

Az Európai Foglalkoztatási Stratégia definiálja a foglalkoztatási programok kereteit a tagországok számára, amelyekről azok éves beszámolót állítanak össze. Pontosabban a tagországok a foglalkoztatásukról és a munkaerőpiaci politikáikról a következő négy szempont szerint készítenek beszámolót: » A foglalkoztathatóság fejlesztése és munkaminőség – a hangsúly egy olyan aktív munkapiaci politikán van, amely különösen odafigyel a fiatalokra és a tartósan munkanélküliekre. » Vállalkozásfejlesztés – legfőképpen dereguláción keresztül, a piacra jutás egyszerűsítésével és a kis cégek alapításának megkönynyítésével. » A foglalkoztatottak és vállalatok alkalmazkodóképességének ösztönzése, amelyben fontos és aktív szerepe van a társadalmi partnereknek. » Az esélyegyenlőség erősítése, különös tekintettel a foglalkoztatás problémáira és az egyenlő munkafeltételekre a nők és a csökkent munkaképességűek esetében. Ami a foglalkoztathatóságot és a munkaminőséget illeti, a beszámolási folyamatban a hangsúly a munkaerő-kínálaton van, miközben viszonylag kevés figyelem jut az aktuális állások minőségére. Figyelemre méltó előrehaladás történt a tudás és a szakértelem, valamint az élethoszFORDULAT 117


szig tartó tanulás és szakemberképzés fejlődésének ügyében. A tagországok fele adaptálta az élethosszig tartó tanulás stratégiáit, de azok átültetése a gyakorlatba még a kezdeti fázisban van. Az EU szintjén és a tagállamokon belül is láthatóan hiányzik a kompetens testületek (minisztériumok, hivatalok és ügynökségek) közötti megfelelő mértékű koordináció és szinergia. Az előírt vállalkozásfejlesztésen belül nagy hangsúlyt helyeznek az adminisztratív procedúrák és a jogszabályi környezet egyszerűsítésére, ami meghatározza az üzleti egységek létrejöttét és fejlődését. Számos országban nagy erőfeszítést tesznek a be nem jelentett munka visszaszorítására, miközben megkísérlik (lassan) az adóterhek és a társadalombiztosítási hozzájárulás mértékének csökkentését is. A legtöbb helyen folyamatosan kísérleteznek a szabályozás egyszerűsítésével a munkaerő-felvételnél és az elbocsátásnál, mivel ez alapvető fontosságú a munkaerőpiac rugalmassága szempontjából. A rugalmasság más formái a flexibilis munkaidő, valamint munkavégzési formák. Mivel a helyzet összességében nem kielégítő, így néhány országban a társadalmi partnerek egymással kooperálva igen nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a munkavégzés körülményeit biztonságosabbá tegyék, és az egészséget óvják. Ennek ellenére a legtöbb állam nem tesz meg mindent azért (vagy legalábbis erről nem tájékoztatja az EU-t), hogy 2003-ra el118 FORDULAT

érje a számítógépes ismeretekkel rendelkezők aránya a 100%-ot. Sokan mind aktivitásban, mind az innovatív megközelítések kidolgozásában igen jó példával járnak elöl a nemek közti egyenlőségben, az élet és a munka jobb összeegyeztethetőségével, valamint a munka világában előforduló, különböző formákban jelentkező diszkrimináció csökkentésével kapcsolatban (különösen Dánia). Összességében az Európai Foglalkoztatási Stratégia eredményei nagyon pozitívak és bíztatóak. Ma már látható a foglalkoztatáspolitikák koordinációjának eredménye is. 1997 óta több mint 10 millió állás jött létre és a munkanélküliek számát is sikerült 4 millióval csökkenteni. Különösen sikeres volt a 2000-es év, amikor az EU-ban az átlagos GDP növekedési üteme 3,3%-os, a termelékenység növekedése 1,6%-os volt, továbbá 3 milliónál is több munkahely jött létre és a munkanélküliségi ráta 8,3%-ra mérséklődött (vö. a kilencvenes évek eleji szinttel). Előrejelzések szerint az EU országokban a munkaképes népesség és a nők foglalkoztatottsági rátája 67%, illetve 57% lesz 2005-re, 70% és 60% várható 2010-re. Ugyanakkor nyilvánvaló a strukturális reformok érdembeli hatása az európai munkaerőpiacra, különösen a csúcstechnológiát képviselő és a K+F szektorokban a magasabb foglalkoztatottsági szint, és a nők könnyebb munkaerőpiacra jutása révén.


Az európai munkaerőpiac alapvető strukturális gyengesége továbbra is a tartós munkanélküliség magas aránya (főleg a fiataloknál), a jelentős nemek közti aránytalanságok, és az alacsony foglalkoztatási szint az idősebb munkavállalók körében. 2010-re cél az 55 és 64 év közötti népesség foglalkoztatási rátájának 50%-ra való feltornázása. Mindez annak a jele, hogy különböző mechanizmusokat kell felhasználni a tartós munkaerőpiaci fejlődés érdekében. Kétségtelenül része ennek az aktív uniós foglalkoztatási és munkaerőpiaci politika, ám ez önmagában nem elég. Emiatt a jövőben a stratégiai célkitűzéseknél prioritást kell biztosítani az együttműködés megvalósításának az aktív foglalkoztatásnál és a munkaerőpiaci politikánál, illetve a makrogazdasági politikák koordinációjánál. A foglalkoztatás és a munkaerőpiac feltételeinek alakítását közös érdekek vezérlik, a monetáris integráció keretei közt ezek nem hagyhatók rá kizárólag a Mivel a foglalkoztatási és a munkatagállamokra. nélküliségi mutatók tagállamról tagállamra változnak, nem véletlen, hogy jelentős az eltérés az első körben csatlakozó országok között. A különbségek valójában nagyobbak a hasonlóságoknál. Miközben az egyik csoportot relatíve alacsony munkanélküliségi ráta jellemezte 2000-ben (Észtország, Csehország, Magyarország: 7-9%), addig a másiknál igen magas volt ez a ráta (Szlovákia, Lengyelország: 15-18%). Szlovéniában

az 1990-es évek elején mért munkanélküliségi ráta 15% körül mozgott, amit 2000-re sikerült 12% körülire leszorítani (Vidović, 2002). A munkanélküliségi ráta önmagában nem megfelelő mutató a munkaerőpiacon uralkodó helyzet megítélésére, az álláskereső munkanélküliek struktúrájának vizsgálata jobban mutatja a piac állapotát. Ez alapján Lengyelország áll a legjobban – a tartósan munkanélküliek (azok, akik már több mint egy éve keresnek munkát) a teljes munkanélküliséghez viszonyított 40%-os arányával, miközben Szlovénia a legrosszabb a maga majdnem kétharmados arányával. A helyzet Lettország esetében Szlovéniához képest alig-alig jobb. Úgy tűnhet, hogy a kialakult munkaerőpiaci helyzet – a magas és nyomasztó munkanélküliség – nem jelent leküzdhetetlen akadályt az EU-csatlakozás szempontjából, még a nagy tagjelölt országok – így Lengyelország - esetében sem. Ennek ellenére nincs okunk feltételezni, hogy Horvátországnak nem lehetnek problémái. Ugyanúgy, ahogy az Európai Unió tagállamaitól megköveteli, az első körös országok számára is előírja éves nemzeti foglalkoztatási program összeállítását, valamint elvárja a megvalósításról készült beszámolót is. Ugyanakkor a jelöltek számára az EU nem támaszt semmiféle különleges követelményt az átmeneti időszakra a foglalkoztatáspolitikával kapcsolatban, de kiegészítő információkat a szociális védelemmel, a FORDULAT 119


munkajoggal, a férfiak és nők közötti esélyegyenlőség kérdésével és a foglalkoztatásnál előforduló diszkriminációval kapcsolatban megkövetel. A foglalkoztatás és munkanélküliség legfontosabb jellegzetességei Horvátországban

A tanulmány e része bemutatja a horvát munkaerőpiac vonásait, különös tekintettel a munkaképes korú népességre, az aktivitási rátákra, a foglalkoztatás trendjeire és stílusjegyeire, illetve a munkanélküliség területére és struktúrájára.

1. táblázat: Demográfiai szerkezet Horvátországban 1991-2001 (ezer főben) Teljes népesség Munkaképes korú lakosság

1991.a 4 499 3 125

2000.b 4 349 3 647

Aktív Foglalkoztatott Munkanélküli Inaktív

2 040 1 811 229 1 711

1 850 1 553 298 1 797

Forrás: a. CBS [1993:78.o] b.CBS [2002:131.o]

Tíz éves periódust megfigyelve, 1991-től 2001-ig, a teljes lakosság lélekszáma 150 ezer fővel csökkent (3%), de a munkaképes korú lakosság száma több mint 500 ezer fővel emelkedett. Ezzel egyidejűleg az aktivitási ráta (aktív népesség/munkaképes korú lakosság) az 1991-es 65,3%-os értékről 50,7%-ra esett vissza 2000-re. Ez elsősorban

120 FORDULAT

a foglalkoztatottak számbeli csökkenésének (285 ezer fő, 14%) és a teljes munkanélküliség növekedésének tulajdonítható (69 ezer fő). Legnagyobb mértékben a jogi személyiségű vállalkozásoknál foglalkoztatottak száma csökkent, függetlenül a tulajdonjog formájától.


2. táblázat: Foglalkoztatottak a. (ezer főben) Jellemző

1991

2000

Aktív agrárnépesség 265 Összes foglalkoztatott: 1,432 Jogi személy által 1,303 Kereskedelemben, szellemi szabad és 129 vállalkozó Munkanélküli 254

166 1,258 1,053 205 357

Index 1990= 100 62 88 81 160 140

Források: a. CBS [2002:115.o] b. CES [2002:11.o] A teljes munkanélküliséget jellemző divergens trendek kapcsán meg kell jegyezni, hogy amíg a jogi személyiségű vállalkozásokban foglalkoztatottak száma ötödével csökkent, addig a kereskedelmi és önálló foglalkoztatottak száma közel háromötödével nőtt. Ha az összehasonlíthatóság érdekében elhagyjuk az első kategóriából a hadsereg és a rendőrség által foglalkoztatottakat, akkor a csökkenés már 35%-os az átmenet előtti helyzethez képest és fellendülés is csak a periódus végén figyelhető meg [Biondic et al. 2002].

A foglalkoztatás nehézségei ellenére 1980 óta egy fenntartható és folyamatos fejlődés ment végbe a továbbtanulás és továbbképzések területén és a foglalkoztatás szerkezetében Horvátországban. Ennek oka a fiatal és képzett munkaerő alkalmazása, illetve a foglalkoztatottak továbbképzése és oktatása. Mivel a változások hosszú távon jobban megfigyelhetők, részletesebben megnézzük 1980-ra, 1986-ra és 1996-ra is a munkaerőt a végzettség szerint, és 1996-ra a munkanélküliség összetételét.

FORDULAT 121


3. táblázat: A munkaerő végzettség szerint (%-ban) Foglalkoztatott

Teljes Az általános iskolát nem fejezte be Általános iskola Középiskola Főiskola Műszaki főiskola, egyetem, doktori

1981a

1986b

100 19

100 17

1996 c 100 9

21 48 5 7

20 49 6 8

21 53 7 10

Munkanélküli 1996c 100 4 19 67 4 6

Források és észrevételek: a. RSIZ Usmjenog obrazovanja, 1985. b. Republic Bureau of Statistics (RBS), 1988. Dokumentacije 701 i 705, Popis radnika udruženog rada 1986., Zagreb: RBS. 1981-re és 1986-ra csak az állami szektorban dolgozókra vonatkoztatva c. CBS [2002:128.o] A népesség és a munkavállalók iskolázottsági és képzettségi szintje fontos tényező a foglalkoztatásban, a szegénység enyhítésében, a társadalmi kirekesztődés elkerülésében és a gazdasági fejlődés elérésében. Viszonylag rövid idő alatt a munkaerő szerkezete a formálisan megszerzett képesítések alapján sokat javult (nem firtatva az adott iskolai tananyagoknak és kurzusoknak a valódi minőségét). Miközben 1981-ben a foglalkoztatottak közel 20%-a még az általános iskolát sem fejezte be, addig 1996-ra ez az arány már csak 9%-os volt. Középfokú végzettséggel a munkavállalóknak kicsit keve122 FORDULAT

sebb, mint a fele rendelkezett a 80as évek elején, 1996-ra viszont már az összes foglalkoztatott több mint fele. Különösen jelentős, közel kétszeres növekedés zajlott le a felsőfokú végzettségűek körében (1981: 12%, 1996: 17%). A népesség és a foglalkoztatottak iskolázottsági szintjének emelkedése, a regisztrált álláshelyek31 és a fejlett országok

31 A Horvát Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint 1996-ban a regisztrált betöltetlen álláshelyek 6%-a főiskolai, 13%-a egyetemi szintet kívánt meg [CES 2002:155.o], ugyanakkor az ilyen képzettségi szinttel ren-


képzettségi szerkezete alapján várható, hogy növekszik az alapfokú oktatást befejezők száma, stagnál a junior college képzést (főiskola első két évének megfelelő vagy főiskolára előkészítő oktatási intézmény) választók száma, továbbá kissé nő az egyetemi/főiskolai fokozatot szerzők, és erőteljesen emelkedik a középfokú oktatást befejezők száma. Ha összevetjük a foglalkoztatottak és a munkanélküliek oktatási szerkezetét, akkor látható, hogy az utóbbiaknál a középfokú végzettségűek aránya magasabb, míg a felsőfokúaké jóval alacsonyabb. Mindez ellentétben van azzal a széles körben elterjedt véleménnyel, miszerint a munkanélküliek képzettségi struktúrája kedvezőbb a foglalkoztatottakénál. Az iskolázottsági szint valóban fontos összetevője a foglalkoztathatóságnak. Eltekintve attól, hogy a felsőfokú végzettségű munkavállalók iránti igény nagyobb, mint konkrét részarányuk az összes foglalkoztatottból, egy felsőfokú végzettségű munkanélküli átlagosan rövidebb időn belül kap munkát. A horvát munkanélküliség elsősorban strukturális természetű, tehát a munkaerő iránti kereslet és kínálat eltérésének eredménye a munkát keresők hivatásának, képzettségének, tudásának és alkalmasságának, illetve az álláshelyek követelményeinek alapján. Az átmenet dinamikája a foglalkoztatás, munkanélküliség és delkező munkanélküliek aránya jóval alacsonyabb volt.

inaktivitás terén igen gyenge. Ha valaki egyszer elveszíti állását, az újbóli elhelyezkedés esélye csekély. Ezt erősíti fel a nem megfelelő iskolázottság és képzettségi szerkezet, a keresett szakértelem és tudás hiánya, továbbá az átképzések korlátozott lehetősége az olyan munkapiaci szegmensek irányába, ahol a munkaerő iránti kereslet nagyobb. Ráadásul létezik az a munkaerőpiaci torzulás, amely a legalacsonyabb bérek és a jóléti juttatások közötti kis különbségből ered (ez nem serkenti a munkanélkülit álláskeresésre). Hasonló torzulásokat implikál a „magasan fejlett” fekete- és szürkegazdaság, valamint a lélektani korlátok (ilyen lehet a hosszú ideje tartó munkanélküliségből fakadó döntésképtelenség; az oktatásra mint új tudás megértésére és alkalmazására való felkészületlenség). Emellett a horvát munkaerő drága, mivel csak kevesek fizetnek meg minden járulékot és adót, és nagyszámú kedvezményezettje van a különböző jóléti juttatásoknak. Horvátországokban a munkanélküliség és a foglalkoztatottság mutatói két forrásból származnak. A regisztrált munkanélküliségi adatokat a Horvát Foglalkoztatási Hivatal (CES) dolgozza fel. A többi mutató a Munkaerőpiaci felmérésből (LFS) származik, amelyet 1996-tól évente a horvát Központi Statisztikai Hivatal (CBS) készít és publikál, módszertana az ILO és az EUROSTAT szabályai és útmutatásai szerint átalakított, így az

FORDULAT 123


EU-s kimutatásokkal is összehasonlíthatók az eredmények. 4. táblázat: A legfontosabb munkapiaci mutatók Horvátországban (%-ban) Mutató LFS munkanélküliségi ráta (a) Férfiak Nők A regisztrált munkanélküliek aránya (a) Foglalkoztatottsági ráta (b) Férfiak Nők Arány a teljes munkanélküliségből Férfiak Nők Regisztrált munkanélküliség növekedése A tartós munkanélküliség aránya (c)

1996 10.0

1997 9.9

1998 11.4

1999 13.6

2000 16.1

2001 16.3

9.5 10.5 15.7

9.5 10.4 16.5

10.9 12.0 17.7

12.8 14.5 19.5

15.0 17.3 21.3

22.0

50.6

49.3

47.0

44.8

42.6

41.8

58.7 43.5

56.9 42.7

54.5 40.6

51.7 38.9

49.7 36.4

49.9 50.1 8.5

49.2 50.8 6.4

47.5 52.5 3.6

47.3 52.7 11.9

47.0 53.0 11.2

45.7 54.3 6.2

51.3

49.0

50.4

50.3

52.5

52.9

Források és megjegyzések: a. 1999-re és 2000-re a féléves ráták átlaga b. CBS [2002:131.o] c. Egy évnél hosszabb. A CES adatai szerint 1991-től 2000ig a munkanélküliek száma több mint 100 ezer fővel, azaz 41%-kal emelkedett. 1991-ben egy különösen nagy, kb. 60%-os növekedést regisztráltak, amikor a munkanélküliek száma elérte a 254 ezer főt. A 90-es évek második felében a növekvő gazdasági aktivitással (a GDP 1996ban 6%-kal, 1997-ben 6,5%-kal nőtt) nem járt együtt egy dinamikus 124 FORDULAT

foglalkoztatás-növekedés, ehelyett a munkanélküliség emelkedése folytatódott. 2000-ben a regisztrált munkanélküliek átlagos száma 358 ezer volt. A regisztrált betöltetlen álláshelyek számának nagy visszaesése után (ugyanez a nyolcvanas években több


mint 230 ezer32 volt, a kilencvenes évek folyamán legfeljebb 130 ezer, és 1991-ben volt a legalacsonyabb 79 ezer körüli betöltetlen állással) 2001-ben újra 200 ezer felett volt (203 ezer). A betöltetlen állások számának növekedése nem vezetett a munkanélküliség csökkenéséhez (ez utóbbi 2001 végére 395 ezerre nőtt), de a munkanélküliség növekedési üteme lassult. Az utóbbinál 2000-ben 11%-os éves növekedés volt megfigyelhető, ami 2001-ben 6%-ra csökkent. A munkanélküliek száma az ILO kritériumok alapján alacsonyabb, mint a regisztrált állástalanok száma, mivel az ILO-kritériumok szigorúbbak, mint azok, amelyek a regisztrált munkanélküliek számát mérik. Emiatt kimutatásunk (4. táblázat) viszonylag több foglalkoztatottal és kevesebb munkanélkülivel számol. Így a munkanélküliségi ráták között közel 5%-os differencia van, vagyis a 2000-ben a CES 21%, az LFS 16%-ot mutatott ki. Civil szervezetek szerint az aktív népesség több mint ötöde munkanélküli, miközben az LFS szerint ez az arány kisebb, átlagosan 80 ezer fővel kevesebbet mutatott ki a saját módszertanával33. Ez tartalmazhatta az újra felajánlott álláshelyeket, ha azokat 6 hónapon belül nem töltötték be. 33 A teljes regisztrált munkanélküliségből 136 ezer fő (39%) nem teljesíti az ILO kritériumokat, mert nem állnak rendelkezésre a munkapiacon, mivel 59%-uk inaktív vagy nem keres állást, mert az LFS-nek az jelentették, hogy dolgoznak. Azt is meg kell je32

1999 eleje óta a regisztrált munkanélküliségi ráta és az LFS számadata közötti különbségek csökkennek, mivel az ILO kritériumok által számolt ráta szerint a munkanélküliség erősen emelkedik. Az LFS 16%-a nem szokatlan az átmeneti gazdaságok gyakorlatában. A legmagasabb munkanélküliségi rátákat Szlovákiában és Bulgáriában mérték 19%-kal, míg Lengyelország 17%-ot ért el. A horvátországi munkanélküliséget nemcsak a magas szint jellemzi, hanem a hosszú átlagos várakozási idő, amíg az állástalanok újra elhelyezkednek. A munkanélküliek fele egy évnél hosszabb időn keresztül várakozik az álláshely betöltésére, 30%-uk pedig két évnél is hosszabban. Amíg 1991-ben a munkanélküliek 9%-a várt több mint 3 évet állásra, 2000-ben átlagosan minden ötödik várt ennyi ideig. Összességében a horvát munkanélküliek több mint fele várakozott egy évnél tovább. Fontos vonás a szegénység enyhítésének érdekében a munkanélküliség időtartama alatti segélyek intézménye (tartamuk és összegük) és a munkanélkülieket megillető egyéb jogok, amelyekre az EU feltételeket szab a jövőbeli és a jelenlegi tagok számára is. A horvát alkotmány 57. cikkelye világosan előírja, hogy biztosítani kell a munkanélküliek számára az anyagi biztonságot, és a felgyezni, hogy 57 ezer munkanélküli (21%) nem regisztráltatta magát a CES-nél egy tanulmány szerint

FORDULAT 125


tételeket, hogy élni tudjanak azokkal, amelyek „A munkaközvetítés és a munkanélküliség időszaka alatti jogosultságokról” szóló törvényben állnak (OG 32/02). Az anyagi biztonság a pénzügyi segélyhez, az átképzés, az utazás és a költözés költségeinek visszatérítéséhez, és az egészség- és nyugdíjbiztosításhoz való jogokból áll. A munkanélküliek élhetnek további jogokkal, mint például a szociális támogatás (ingatlanfenntartási segítség, ingatlanbérlési költségekhez való hozzájárulás és egyéb, egyszeri segítségek), egészségügyi ellátás ingyenessége, gyerekek után járó juttatások, adókönnyítés, a bírósági illeték elengedése, kiterjesztett nyugdíjbiztosítás, bérlakás, ingyenes iskolai étkeztetés és tankönyvek, óvoda költségeihez való részbeni hozzájárulás, stb. A munkanélküliek juttatásainak összege abszolút értelemben kis tétel (havi 741-900 kuna) és folyósítása nem is tart sokáig (78-tól 312 napig), ami más országokhoz képest rövid időszaknak számít. Ennek ellenére a kiutalt juttatás összege hasonlóan viszonyul az átlagbérhez, mint a fejlett országokban. Azt is mondhatjuk, hogy a horvát pénzügyi segélyezés rendszere egy bizonyos fokú biztonságot nyújt a rászorulók számára, ezt azonban korlátozza az ország teherbíró képessége és nem jelent kellő mértékű „ösztönzést” az aktív álláskeresés érdekében. Ha a juttatások még nagyobbak lennének, akkor ez még inkább negatív motivációt eredményezne az álláskere126 FORDULAT

sésnél, így mélyítené a munkanélküliségi csapdát. A bizonytalan adatoktól függetlenül a munkanélküliség állandó társadalmi és politikai téma Horvátországban; ráadásul a nagyfokú és tartós munkanélküliség, azaz hogy sokaknak igen hosszú ideig tart állást találni, komoly aggodalomra ad okot. A horvát munkanélküliség csökkentésére irányuló módszerek és intézkedések 2002 elején a magas munkanélküliség miatt a horvát kormány arra kényszerült, hogy elindítsa a Foglalkoztatás-ösztönző Programját (OG 21/02). Ennek eredményeként a CES egy sor aktív munkaerőpiaci intézkedést dolgozott ki: önfoglalkoztatás ösztönzése, hitelek a kis- és középvállalkozások, valamint a közmunkák számára. Az intézkedések egy része a fiatalok és a magasan kvalifikáltak foglalkoztatásának elősegítésére irányult a bruttó bér legkevesebb 60%-os társfinanszírozásával az első évben, majd tovább egy meghatározatlan periódusra. Ugyanakkor bármilyen felsőfokú végzettségű egyént foglalkoztató munkáltató 1000 eurós támogatást kap, ha a foglalkoztatást egy évnél hosszabb időre garantálja, majd állandósítja. Az ilyen típusú ösztönzések jelentős előrelépést jelentenek az állam bürokratikus foglalkoztatási intézkedéseihez képest. Elmozdulásként értelmezhető a felhasználóközpontúság felé, jobban igazodik a


jelenkori állami szerepvállaláshoz˙(mint például pénzügyi segélyezés, szociális szolgáltatások és regionális fejlesztés). Még mindig bizonytalan viszont, hogy a fiatalok foglalkoztatását elősegítő intézkedések vajon jól célzottak-e és vajon mindannyian az átlagnál jobb esélyekkel indulnak-e az álláskeresésnél. Ami a többi intézkedést illeti, megállapítható, hogy be kell indítani az önfoglalkoztatás elősegítését célzó programot, hogy a regisztrált munkanélküliek legfőbb jövedelemforrásának számító – ám be nem jelentett gazdasági tevékenységekből származó – keresetet jogi keretek közé tereljék. Speciális problémát jelentenek Horvátországban az 50 év feletti munkanélküliek, akiknek aránya a teljes munkanélküliséghez képest nem jelentős (2002 májusában 14%), ám tendenciájában növekvő (a létszám 20%-kal nőtt egy év alatt 2002 májusára) és a tartósan munkanélküliek jelentős részét teszik ki; számukra a „Tapasztalattal a haszonért” elnevezésű intézkedés34 módszeres megvalósítása szükséges. Nemcsak az időseket kell integrálni, A társfinanszírozás az idősebb munkavállalók foglalkoztatásához vezet, mivel megpróbálja ösztönözni a munkavállalókat megszerzett munkatapasztalataik hasznosítására. Ezt még nem igazán alkalmazzák a gyakorlatban, és nem működik az önbizalom és a biztonságérzet növelése szempontjából az idősebbeknél; a munkáltatók számára sem jelent ösztönzést, hogy az idősebb generációkat foglalkoztassák. [Office for Social Partnership in the Republic of Croatia 2002a]. 34

hanem különleges figyelmet kell fordítani az alulreprezentált csoportokra (nőkre, munkaképtelenek) is. Bár a Munka Törvénykönyve előírja a gyengébben reprezentált nem védelmét, a társadalmi partnerek tapasztalata és álláspontja szerint a szabályozás e téren alkalmatlan a kívánt hatások elérésére. Ráadásul bármilyen, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetű munkavállaló integrálódását elő kellene segíteni. Számos ügyetlen és nem megfelelő megközelítés látott napvilágot a szociális és munkaügyi jogalkotásban. A hatályos szabályozások elfogadásáig (Törvény a horvát honvédő háborús veteránok és családtagjaik jogairól, OG 94/01) a munkaképtelen veteránokat semmi sem ösztönözte arra, hogy újra munkába álljanak, mivel munkaképtelen munkanélküliként az aktív fegyveres erők aktív tagjaival azonos járandóságnak megfelelő juttatást kaptak. Ebben az értelemben a munkanélküli hadirokkantakat ugyanolyan jogok illették meg, mint a dolgozó társaikat [Office for Social Partnership in the Republic of Croatia 2002b]. Horvátország megtapasztalta a bérszínvonal növekedését a foglalkoztatás csökkenésével (illetve a munkanélküliség növekedésével) párhuzamosan, ami a merev munkaerőpiac közvetett bizonyítéka. Az ilyen trendek az olyan állami szabályozás jellemzői, ahol a törvényhozás magas fokú biztonságot próbál meg nyújtani a foglalkoztatottaknak, emiatt a munkapiaci verseny elleheFORDULAT 127


tetlenül. A munkaerőpiac merevsége abban is tetten érhető, hogy hosszú, komplex és drága a leépítés folyamata (beleértve a munkaszerződések felbontását, a törvényileg szabályozott felmondási időt és a végkielégítés összegét). Mindez a munkaerő cserélődését nagyon megdrágítja, a foglalkoztatottak erős védelme a munkapiaci tényezők áramlását csökkenti, és növeli az átlagos foglalkoztatási időtartamot.35 A bonyolult és drága elbocsátási folyamat miatt a munkáltató nem alkalmaz majd olyan munkavállalókat, akikről nem hiszi, hogy hosszú távon számíthat rájuk és nem eléggé termelékenyek ahhoz, hogy a foglalkoztatásuk miatt felmerülő magas költségeket fedezzék [Bertola et al. 2001]. A nehéz leépítési lehetőség és az újonnan toborzott munkaerő regisztrációjának formalizáltsága arra készteti – különösen a Munka Törvénykönyve alapján kisfoglalkoztatónak számító – munkáltatókat, hogy az elbocsátott dolgozók helyettesítésére illegális munkaerőt alkalmazzon. A végkielégítés problémáját a munkáltató azzal egyszerűsíti le, hogy a legtöbb újonnan felvett munkaerőt (közel 80%-ban) fix időtartamú szerződéssel foglalkoztatja. Így ez a szerződéses forma kivételből általáEz a hatás a foglalkoztatottak számára kedvező lehet, mivel csökkenti a munkavállalás bizonytalanságát. Emellett a munkáltató és a munkavállaló közötti szorosabb kapcsolat jóvoltából, a munkáltató inkább hajlandó beruházni az emberi erőforrásokba, ami társadalmi szemszögből nézve pozitív. 35

128 FORDULAT

nos szabállyá válik, és a Munka Törvénykönyve céljaival ellentétesen alkalmazva a munkaviszonyok merevségét konzerválja. Az utóbbival kapcsolatban érdemes megemlíteni a munkajogi problémákat, melyek nem csak a munkaviszony szabályozásának folyományai, hanem az akadályozott és szakszerűtlen bírósági ítélkezésé is. Összhangban a Foglalkoztatásösztönző Programmal, Horvátország számos aktív foglalkoztatáspolitikai intézkedést tett, miközben a munkajogi törvénykezés rugalmatlansága fékezi a nagyobb arányú foglalkoztatást. Lehetséges megoldási javaslatok a munkaerőpiac fejlesztésére A jobb munkaerő-kereslet és kínálat konvergenciájának elősegítése mellett, a középpontba a munkaviszonyok olcsóbbá és rugalmasabbá tételét kellene helyezni, hogy növekedjen a munkaerő elhelyezkedési lehetősége. Nem szükséges meggondolatlanul vagy találomra deregulálni a foglalkoztatási- és munkaviszonyokat, inkább meg kell keresni az óhajtott munkapiaci rugalmasság és a szükséges szociális védettség között az optimális arányt. A flexibilitásra nem úgy kell tekinteni, mint amely aláássa a munkajogi standardokat (garanciákat), hanem úgy, mint a munkajogi és a szociális jogalkotás kiterjesztésére. A munkaviszonyok olcsóbbá és rugalmasabbá tétele a szociális és munkajogi


törvényhozás egymással harmonikus és egy irányba működtetését jelenti, valamint azt, hogy képes a munka világában előforduló konfliktusokat kezelni. A foglalkoztathatóság fejlesztése és a munkanélküliség csökkentése érdekében célszerű az egész szociális jogalkotást és a munkajogot felülvizsgálni, és ahol szükséges, megváltoztatni. Mindez maga után vonja a munkavégzésre irányuló szerződéses kapcsolatok minden formájának újragondolását36, ami persze nem egy egyszerű feladat. A munkajogi kapcsolatok jogi szabályozása viszonylag stabilnak mondható, noha a társadalombiztosítás és a szociális jogok kérdései nagyon átpolitizáltak: a törvények és egyéb vonatkozó jogszabályok állandó változtatása, és a szociális jogok korlátozása is jelentős ellenállásba ütközik. Az adóprés enyhítése, az adóalap növelése, és a munkaerő olcsóbbá tétele – amelyek a magasabb szintű foglalkoztatás feltételei – érdekében minél több gazdasági tevékenység munkajogi szabályozása szükséges, valamint meg kell valósítani a szürke- és feketegazdaság jogi Az állandó és a rövid távú, a teljes- és részmunkaidős, a túlóra, az állandó szezonális és az ideiglenes munkaszerződések. Ezzel párhuzamosan változtatni kellene a munkaképtelenek ellátórendszerén is, mivel annak relatíve nagy volumene negatívan érinti a munkáltatókat, különösen a kisebb foglalkoztatókat. Ezt úgy lehetne javítani, hogy már korábban kellene a bérkompenzációt Egészségbiztosítási Intézetre terhelni. 36

keretek közé terelését. Kiemelten kell kezelni a szakmai orientáció, élethosszig tartó tanulás és a társadalom teljes tudásállománya növelésének kérdéseit, amelyek megnövelik a munkaerő adaptációs képességét a munkaerőpiac követelményeivel szemben. Az aktív foglalkoztatáspolitikai intézkedéseknek erősebben kellene a 15 és 24 közötti fiatalok felé irányulnia, akik között a munkanélküliségi ráta a legmagasabb (ebben a korcsoportban az emberierőforrásbefektetések hozama valószínűleg a legmagasabb), a képzésre és a továbbképzésre helyezve a hangsúlyt. A képzési programokat úgy kell kialakítani, hogy az ezek által megszerezhető kvalifikációk mind kínálatban, mind minőségben a jövőbeli munkáltatók igényeivel a lehető legnagyobb mértékben egyezzenek. Állandóan figyelemmel kell kísérni a munkaerőpiacot, és intézkedni kell, hogy a férfiak és a nők esélyegyenlősége és felelősségvállalása biztosítva legyen, sőt, elő kell segíteni a munkaerőpiacra való viszszatérés és a pozíció megtartásának lehetőségét azon férfiaknál és nőknél, akiknek családi kötelezettségei vannak. A vállalat mikroszintjén a termelékenység fokozása és a foglalkoztathatóság növelése érdekében ki kell használni munkásképviseletben rejlő lehetőségeket, makroszinten pedig a társadalmi partnerekkel való megállapodás reális lehetőségét. A foglalkoztatottak és a munkáltatók FORDULAT 129


közötti kollektív szerződéseknél és tárgyalásoknál a fenntartható gazdasági növekedést kellene szem előtt tartani, és nemcsak a jelenlegi foglalkoztatottak érdekeit. A szociális partnerek tevékenységeinek hosszú távú tervezését a kollektív szerződések kiegészítésének kellene tekinteni, ahol a hangsúly az iparági szintű megállapodásokon lenne. Fontos újraértelmezni az elbocsátott munkavállalókról való gondoskodási program rendszerét, amely – kiegészítve a társadalmi partnerek megállapodásait – biztosítaná a probléma megoldását, úgy, hogy a CES-t az eddiginél korábban vonná be tanácsadóként a gondoskodási programok kialakításának folyamatába. Mindez összhangban áll az EB 98/59-es irányelvével. Az EU tagállamaiban a foglalkoztatáspolitikát az Európai Foglalkoztatási Stratégia és az éves szabályozások figyelembevételével dolgozzák ki. A nemzeti foglalkoztatási programokat a piacfejlesztő gazdaságpolitika kiegészítőjeként és azzal összhangban alakítják ki, így a nemzeti foglalkoztatási programok konvergálnak egymáshoz. A hasonló horvát program tartalmazza mindazokat a mutatókat, amelyekben az EU tagállamok konszenzusra jutottak és amiket felhasználnak a fejlesztési politika monitorozására a már említett 4 területen. Megkérdőjelezhetetlen a különböző munkapiacot érintő intézkedések állandó kiértékelésének fontossága. Ez kiterjed azok munkába állá130 FORDULAT

si esélyeinek javulására is, akik épp most fejezték be továbbképzést. Azt is számításba kell venni, hogy menynyire költséges az információgyűjtés, vagy milyen az adott programok költséghatékonysága. A munkanélküliek anyagi jogi védelménél számba kell venni a juttatások körének kiterjesztését vagy összegének emelését azon állástalanoknál, akik hajlandók átképzésen vagy szakmai továbbképzésen részt venni; az egyszeri pénzbeli támogatás lehetőségét az önfoglalkoztatás ösztönzésére és így tovább. Szükséges lenne egy törvényt alkotni a rehabilitációról és a csökkent munkaképességűek foglalkoztatásáról, mely biztosítaná az ilyen személyek megfelelő rehabilitációját, foglalkoztatását és aktivitását. Ezen belül olyan szabályozásra is szükség van, amely elősegíti munkavállalásukat, valamint számukra megfelelő rehabilitációs intézmények, műhelyek és foglalkoztatási központok alapítását. Záró következtetések Az EU a társadalmi kirekesztődés megakadályozására nemcsak a foglalkoztatást használja fel, mivel ez közvetlenül kapcsolatban áll az oktatással és a képzési rendszerekkel, a jóléttel, a diszkrimináció felszámolásával és egyebekkel. E politika hatékonysága és működőképessége veszélybe kerülhet, ha a nemzeti szuverenitás szószólóival konfliktusba keveredik. Elkerülhetetlen


egyértelműen definiálni az EU kompetenciájának hatósugarát és területét, különösen akkor, amikor a sikeres foglalkoztatáspolitika (így a sikeres harc a kirekesztődés ellen) a kormányzati szintek mindegyikén koordinációt igényel. Ebben az a legnehezebb, hogy a foglalkoztatáspolitikára, a szegénység és a társadalmi kirekesztődés elleni küzdelemre az EU-s gyakorlatban még nem létezik világos fogalmi definíció, így ez korlátozza a közeljövőben követendő stratégia felvázolását. A magas munkanélküliség valószínűleg nem gördít leküzdhetetlen akadályt Horvátország EUcsatlakozása elé. Valószínűleg inkább az unióba történő integrálódást nehezíti meg – legalábbis számos tagállam gyakorlata erre utal (Írország és Portugália) –, de a fokozott gazdasági növekedés és fejlődés, valamint a növekvő számú külföldi befektető sikeresen meg-

oldhatja ezt a problémát. A foglalkoztatáspolitika területén azt mondhatjuk, hogy Horvátország egészében véve az európai elvárások és irányelvek felé tart. A megvalósítás szigorodó feltételei miatt egyre kisebb ezen ágazati politika mozgástere, miközben egyre erősebb a hangsúly az aktív foglalkoztatáspolitikai intézkedéseken, ahol a munkanélküli segélyek folyósítását képzési és átképzési programokon való részvételhez kötik. Több feladat is megmarad azonban: a munkajogi törvényhozás rugalmasságának elősegítése, a szervezeti és adminisztratív korlátok lebontása a kis- és középvállalkozások alapítása érdekében, mivel ez utóbbi segíthet a legtöbbet a horvát munkanélküliség enyhítésében. A Horvát Köztársaságnak az EU-tagság elnyerése után állandó figyelmet kell fordítania a munkaerőpiac szabályozására és a munkajogra.

IRODALOMJEGYZÉK ANDERSEN, J.G. - JENSEN, J. B. [2001] Employment and Unemployment in European countries, 1970-2000; Research Project: Changing Labour Markets, Welfare Policies and Citizenship http://www.socsci.auc.dk/cost/Linkbruxellesmeeting/finkap2e.pdf BERTOLA, G. - BOERI, T. - NICOLETTI, G. (ed.) [2001] Welfare and Employment in a United Europe: A Study for the Fondazione Rodolfo Debenedetti; Cambridge and London; MIT Press

FORDULAT 131


BIONDIĆ, I. - CRNIĆ, S. - MARTINIS, A. - ŠOŠIĆ, V. [2002] Tranzicija, zaštita zaposlenja i tržište rada u Hrvatskoj; Zagreb; Government of the Republic of Croatia, Social Partnership Office COUNCIL OF EUROPEAN UNION [2001] Employment and Social Policy - 2392nd meeting; Council of the European Union Brussels http://ue.eu.int/newsroom/makeFrame.asp?MAX=1&BID=79& DID=69216&LANG=1&File=/pressData/en/lsa/DOC.69216.pd f&Picture=0 DRŽAVNI ZAVOD ZA STATISTIKu [Central Bureau of Statistics] [2002] Statistički ljetopis Hrvatske za 2001. godinu; Zagreb; DSZ ESPING-ANDERSEN, G. [1990] The Three Worlds of Welfare Capitalism; Cambridge; Polity Press. EUROPEAN COMMISSION [1993] "White Paper on growth, competitiveness, and employment: The challenges and ways forward into the 21st century." COM(93) 700 final; Brussels; European Commission http://europa.eu.int/en/record/white/c93700/contents.html HRVATSKI ZAVOD ZA ZAPOŠLJAVANJE [Croatian Employment Service] [2002] Mjesečni statistički bilten 6/2002; Zagreb; HZZ INTERNATIONAL LABOUR OFFICE [2001]. "A Global Agenda for Employment." Discussion Paper; Geneva; ILO http://www.ilo.org/public/english/employment/geforum/downlo ad/globalagenda.pdf PELKMANS, J. - GROS, D. - FERRER, J.N. [2000] "Long-Run Economic Aspects of the European Union’s Eastern Enlargement", The Hague; WRR - Scientific Council for Government Policy http://www.wrr.nl/TEXT-NL/werkdocs/w109.pdf RSIZ usmjerenog obrazovanja [1985] Preobražaj odgoja i obrazovanja u Hrvatskoj 1974-1984; Zagreb; Školska knjiga. URED

ZA SOCIJALNO PARTNERSTVO U

RH [Office for Social Partnership in the Republic of Croatia] [2002a] Analiza radno-aktivnog stanovništva starije dobi, Ekonomske i socijalne mjere; Zagreb

URED

ZA SOCIJALNO PARTNERSTVO U

RH [Office for Social Partnership in the Republic of Croatia] [2002b] Prava invalida rada i invalida Domovinskog rata - Pregled prava; Zagreb

132 FORDULAT


VIDOVIC, H. [2002] "Labour Market Trends in Central and Eastern European Countries", in: Funck, B. and Pizzati Lodovico, eds., Labour, Employment, and Social Policies in the EU Enlargement Process – Changing Perspectives and Policy Options; Washington; The World Bank. WORLD BANK [2000] Progress Towards the Unification of Europe; Washington; World Bank

FORDULAT 133

FONTOS-E A PÉNZÜGYI FEJLŐDÉS A GAZDASÁGI NÖVEKEDÉS SZEMPONTJÁBÓL SZLOVÉNIÁBAN? SIMONA BOVHA PADILLA HELIOS PADILLA MAYER

A

tapasztalatok szerint a gazdasági szempontból gyorsabban növekvő országok a termelés nagyobb hányadát fordítják (akár fizikai, akár humán tőkébe történő) beruházásra, alacsonyabb inflációval és stabilabb makrogazdasági környezettel rendelkeznek, valamint nyitottabbak a lassabban növekvő országoknál. Felmerül tehát a kérdés, hogy hogyan ösztönözzük a beruházásokat. A kutatás célja az volt, hogy rávilágítson olyan különböző belső mechanizmusokra, amelyek elősegíthetik a gazdaság fenntartható fejlődési pályára állását. Az egyik, bennünket legjobban érdeklő dolog az volt, hogy megmutassuk, hogy a pénzügyi közvetítőrendszer kiépítése Szlovéniában előmozdítja-e a humán és fizikai tőkébe való befektetéseket, hogy kialakulhasson a fenntartható fejlődés.

1. Tanulmányunkban megmutatjuk, hogy a pénzügyi liberalizáció (tőkemérleg-liberalizáció) nem vihető végbe az erőforrások hatékony allokációja nélkül. Illusztráljuk, hogy a 134 FORDULAT

szlovén pénzügyi liberalizációnak nem lesz pozitív hatása a gazdasági növekedésre, ha a tőkeáramlásokat nem hatékonyan allokálják. Két mutatót használunk a tőkeműveletek liberalizációjának megfigyelésére: (1) a korlátozási mutató jelzi a tőkeáramlások korlátozásának mértékét a szlovén pénzügyi rendszerben, és (2) a nyitottsági mutató, amely közvetlenül a liberalizáció egyik következményét mutatja, a külföldi tulajdon szerepének és a külföldi követelések állományának növekedését. Mindkét mérőszámot a második fejezetben ismertetjük. A nyitott tőkepiac pozitív hatása, hogy a külföldi kölcsönök és hitelek hozzájárulhatnak az ország pénzügyi rendszerének fejlődéséhez. Külföldi bankok leányvállalatai és kirendeltségei, melyek az országba települtek, bővíthetik az ország bankrendszerét, és pénzügyi újításokat vezethetnek be. A harmadik és negyedik fejezetben megmutatjuk, hogy a nyitott tőkepiacoknak szignifikáns és pozitív hatásuk van a pénzügyi közvetítés mélységére. King és Levine [1993] szerint a pénzügyi mélységet három


indikátorral mérhetjük: (1) a PRIVY a hitelek azon mennyiségét jelenti, melyek növelik a magánszektor tevékenységét, (2) az LLY a pénzügyi közvetítő szektor átlagos nagyságát mutatja, és (3) a BANKS pedig a kereskedelmi bankok szerepét reprezentálja a pénzügyi szektoron belül. Mindhárom indikátort úgy alkották meg, hogy emelkedésük a pénzügyi mélység növekedését jelenti. Az ötödik fejezetben a pénzügyi liberalizáció gyenge pozitív hatását mutatjuk meg a gazdasági növekedésre. Ennek egyik oka az lehet, hogy a Szlovéniába érkező tőkeáramlások nincsenek kellően hatékonyan allokálva ahhoz, hogy gazdasági fejlődést indukáljanak. Emiatt be kell vezetni egy, a makroökonómiai reformokat képviselő új változót, mely megváltoztatja a gazdasági növekedésben a pénzügyi liberalizáció fontosságát. Két változót figyelünk meg, melyeket gyakran használnak országok közti regressziós elemzésekben. Az első az infláció. Azt várjuk, hogy az inflációs ráta magas értéke csökkenti a gazdasági növekedést különböző mechanizmusokon keresztül, melyek befolyásolhatják mind a tőkefelhalmozást, mind a tényezőtermelékenység növekedési rátáját. A második változó a kereskedelmi nyitottság mértéke, az export és az import összegének a GDP-hez viszonyított aránya. Ettől a változótól pozitív és szignifikáns hatást várunk a gazdasági növekedésre.

Noha megmutatjuk, hogy a pénzügyi liberalizációnak van hatása a gazdasági növekedésre, sokkal érdekesebb, hogy lássuk, hogyan következik be ez a hatás. Mivel azt várjuk, hogy a beruházásokra hat legjobban a tőkepiaci liberalizáció, megfigyeljük a liberalizálás hatását a beruházások GDP-hez viszonyított arányára. A konklúziót a hatodik fejezetben vonjuk le. 2. Tőkepiaci liberalizáció A tőkepiaci liberalizációt nehéz egyetlen mutatószámmal mérni, mert nincs megfelelő mérőszám. Két értéket használunk fel a mérésére: (1) a korlátozási mutatót és (2) a nyitottsági mutatót. 2.1 A korlátozás mértéke A korlátozási mutató a tőkeáramlások korlátozásán alapul, ahogy a nemzeti hatóságok az IMF-nek is jelentik. Ez az indikátor közvetlenül méri a tőkebeáramlás ellenőrzésének mértékét. Ez 0 vagy 1 értékű indikátor, azok szerint a szabályok/korlátozások szerint, melyek akadályozzák a határon túli tőke beáramlását, vagy a közvetítő állampolgársága, illetve lakóhelye szerint diszkriminálnak. Ám ez az indikátor nem mutatja meg a liberalizáció különböző fokait: például az ország liberalizálja a tőkeszámlák egy részét, de nem mindet, és a korlátozó intézkedéseknek megfelelően még FORDULAT 135


mindig zártnak lehet minősíteni. Éppen ezért nagyon nehéz számszerűsíteni az értékét, és figyelembe venni a fokozatos liberalizálási lépéseket a tőkeszámla különböző kategóriáiban. Hogy pontosan tudjuk bemutatni a tőkeszámlák liberalizációját Szlovéniában, úgy döntöttünk, hogy a külföldi tranzakciók tekintetében hozott törvényi szabályozást követjük.37 Így, bevezetve az új árfolyamrendszert, Szlovénia fokozatosan megkezdte a tőkeszámla-tranzakciók liberalizálását. A tőkeszámlák következő fő tételeiben történtek nagyarányú változások: 2.1.1 Külföldi működőtőke beruházások (FDI) 1999. szeptember 1-je előtt külföldi magán és jogi személyek nem szerezhettek száz százalékos tulajdont katonai felszereléseket gyártó cégekben, biztosítótársaságokban, tö37 A korlátozási mutató Szlovéniában az árfolyamrendszer segítségével jól jellemezhető. Az új devizatörvényt 1999. április 8-án tették közzé a Szlovén Köztársaság Hivatalos Közlönyében, 23/99-es számon. Az új törvény 1999. szeptember 1-jén lépett hatályba. Előtte a tőketranszfereket Szlovéniában (1) a Devizatörvény, (2) a Külföldi Befektetések Törvénye (Szlovén Köztársaság Hivatalos Közlönye, No. 1/91-1, 71/93 és 63/95), (3) a Vállalati Törvény (Szlovén Köztársaság Hivatalos Közlönye No. 30/93, 29/94 és 82/94), és (4) a Külföldi Hiteltranzakciók Törvénye (Szlovén Köztársaság Hivatalos Közlönye, No. 1/91-1 és No. 63/95) szabályozta.

136 FORDULAT

megkommunikációs eszközökben, vasúti és légi közlekedési vállalatokban, kommunikációs, telekommunikációs és kiadóvállalatokban. A következő szektorokban a külföldi tulajdonosi részvétel korlátozott volt: auditor cégek (49 százalékig), brókerházak (24 százalékig), befektetési és beruházási alapok (20 százalékig), bejegyzett befektetési társaságok (10 százalékig), média (33 százalékig), bankok (a Szlovén Nemzeti Bank hozzájárulásával korlátozott szavazati jog) és biztosítótársaságok (részesedés szerzése csak előzetes engedéllyel). Huszonöt százaléknál nagyobb tulajdonrész szerzéséhez az újonnan privatizált társaságokban a kormány hozzájárulására volt szükség. A liberalizálás első lépésére 1999. szeptember 1-jén38, a másodikra 2001. július 1-jén39 került sor.

A száz százalékos külföldi tulajdon tilalma (1) a hadiiparra és (2) a költségvetésből finanszírozott kötelező nyugdíj és egészségbiztosításra terjedt ki. Nem-rezidensek számára a szakhatóság hozzájárulása volt szükséges befektetési alapok (20 százalék felett) és a bejegyzett befektetési társaságok (10 százalék felett) tulajdonlásához. 39 A korlátozások még mindig érvényesek a következő területeken: (1) természeti erőforrások kiaknázása, koncesszió esetében, (2) nyomozó szolgáltatások, valamint (3) szerencsejátékok, fogadások, lottó és egyéb hasonló tevékenységek szervezése. 38


2.1.2 Portfólió-befektetések Történtek liberalizációs lépések a portfólió-befektetések területén is. 1999. szeptember 1-je előtt nemrezidensek csak meghatalmazott résztvevő segítségével adhattakvehettek értékpapírokat a piacon. Továbbá 1997 februárjában a Szlovén Nemzeti Bank azokat a nemrezidenseket, akik 7 évnél rövidebb futamidejű államkötvényt vásároltak, amennyiben az adott kibocsátási sorozat kevesebb mint 50%-át vették meg, arra kötelezte, hogy letéti számlán helyezzék el ezeket az eszközeiket. A számlákat meghatalmazott bankoknál kellett megnyitni (a bankoknak az értékpapírpiac bejegyzett szereplőjének kellett lenniük ahhoz, hogy portfólió-befektetésben közreműködhessenek Szlovéniában). 1999. február 1-jén a portfólió-befektetések részleges liberalizálására került sor40.

40 A letéti számlára nem volt szükség, ha a portfólió befektetések a következő területeket érintették: (1) adósságot megtestesítő eszközök zártkörű kibocsátás során történő megvásárlása, (2) hazai vállalatok által kibocsátott részvények vásárlása esetén az elsődleges piacon, (3) külföldi befektetők tíz százaléknál nagyobb arányú részvény- vagy szavazatszerzése esetén, valamint (4) részvénybe történő portfólió befektetés esetén, ha a nem-rezidens vevő kötelezi magát arra, hogy az elkövetkező négy évben nem adja azokat el, illetve semmilyen más módon nem adja át azokat harmadik félnek. 1999. szeptember 1-je után a negyedik eset már nem szerepel a jogszabályban.

Szeptember 1-je előtt a bejegyzett bankoknak a náluk lévő letéti számlaállomány után 0,7 százalékos kamatot kellett fizetniük "vásárlási jogukért" cserébe a Szlovén Nemzeti Banknak. A kamat 2001. június 30án a letéti számlák egyenlegének 0,2 százalékára csökkent. Ezen kívül 2001. július 1-től a hosszú lejáratú értékpapírokba való portfólióbefektetéseket teljesen liberalizálták41. A központi bank megszüntetett minden korlátozást és központi banki költséget a nem-rezidensek letéti számláival kapcsolatban. 2.1.3 Hitelműveletek 1999. szeptember 9-e előtt a rezidensek és nem-rezidensek közti hitelműveleteket a Külföldi Hiteltranzakciók Törvénye szabályozta. Az ilyen tranzakciókat a Szlovén Nemzeti Banknak kellett regisztrálnia. Kereskedelmi hitelszerződést mind a rezidensek, mind a nem rezidensek korlátozás nélkül köthettek.42 41Rezidensek

külföldi részvényeket egy helyi, arra feljogosított, értékpapírpiaci szereplő közvetítésével vásárolhattak. 2001. július 1. előtt a lakosok a bankoktól, befektetési alapoktól és biztosítóktól eltérően, csak OECD ország által kibocsátott, vagy valamely nemzetközi pénzügyi intézmény által jónak minősített (minimum AA rangsorolású) értékpapírt vásárolhattak korlátozás nélkül. Ezen időpont óta minden lakos korlátozásmentesen fektethet be külföldi értékpapírokba. 42 Az ilyen tranzakciót a Szlovén Nemzeti Banknak kellett regisztrálnia, ha az áruért

FORDULAT 137


Továbbá 1999. szeptember 1-je óta termék és szolgáltatás import céljára, a nem-rezidensekkel szembeni tartozás rendezésére, illetve a Szlovéniában külföldi fizetőeszközben kibocsátott adósságok törlesztésére/visszafizetésére rezidensek is nyújthatnak egymásnak devizaalapú hitelt. 2.1.4 Számlák 1999. szeptember 1-jét megelőzően a nem-rezidensek tolár-alapú devizakülföldi számlát nyithattak az erre engedéllyel rendelkező bankoknál, és így végezhettek tolár-alapú műveleteket. A készpénzfelvételt havi 250.000 tolárban maximalizálták. Az efeletti pénzfelvételhez a Szlovén Nemzeti Banknak kellett hozzájárulnia. Szeptember 1-je után a nemrezidensek korlátozás nélkül nyithattak számlát mind hazai, mind külföldi valutában Szlovéniában működő bankoknál, és a készpénzfelvételt

vagy szolgáltatásért való fizetés tizenkét hónapig, vagy annál hosszabb ideig el lett halasztva. Ha hazai személy külföldről vett fel hitelt, kétéves időszakra - a művelet valódi hosszától függetlenül, - kamatmentes tolár letétet kellett képeznie a Szlovén Nemzeti Bank egy számláján. Ezt a kamatmentes letétképzési kötelezettséget 1999 szeptember 1-jén törölték el. Eszerint a devizabelföldiek és devizakülföldiek (rezidensek és nemrezidensek) közötti hitelügyletek immár teljesen szabadok.

138 FORDULAT

sem limitálták (sem tolárban, sem külföldi valutában). 1999. szeptember 1-je előtt hazai jogi személyeknek, a bankoktól eltérően, nem volt megengedett külföldi számlák fenntartása. A Szlovén Nemzeti Bank néhány kivételes esetben adhatott engedélyt számlanyitásra rezidenseknek (diplomata missziók és konzuli képviselet, hírügynökségek, külföldön civil munkálatokat végző vállalatok, nemzetközi személy- és teherszállító cégek, biztosítók és viszontbiztosítók). 2001. július 1-je óta minden jogi személy szabadon nyithat külföldön bankszámlát, csakúgy mint az előzőekben ismertetett személyek, valamint természetes személyek állandó vagy ideiglenes lakhellyel Szlovéniában, és letelepedési engedéllyel vagy munkavállalási engedéllyel rendelkezők. Minden egyéb személy továbbra is csak a Szlovén Nemzeti Bank előzetes engedélyével nyithat külföldön bankszámlát. 2.2 Nyitottság mérése Szlovénia tehát fokozatosan liberalizálta a tőketranzakciókat, elsőként az FDI-t és a portfólióbefektetéseket. Hogy lássuk a liberalizáció folyamatát, bemutatjuk a második és kiegészítő, a tőkemérleg liberalizációját mérő indikátorunkat. Ez az úgynevezett nyitottsági mutató, melyet a bruttó külföldi eszköz és forrásállomány GDP-hez viszonyí-


tott arányából kapunk. Adódik, hogy hasonló változót használjunk a pénzügyi mélység mérésére, mint például a magánszektor hiteleinek a GDP-hez viszonyított aránya. A nyitottsági mérőszámot a bruttó FDIszintnek, a portfólió eszközöknek és a forrásoknak a megfelelő pénzáramlások összesítésével való becslésével alkotjuk meg. Ha a mérőszám magas, azt jelenti, hogy az ország nyitott, a magántőkeimport és/vagy -export jelentős. A nyitottsági mutatót a következőféleképpen definiálhatjuk: nyitottsági mutató = bruttó külföldi eszköz- és forrásállomány / GDP (2.1) = bruttó FDI és portfólió eszköz- és forrásállomány / GDP

hasonlítva láthatjuk, hogy az 1996os nyitottsági mutató emelkedése a portfóliótőke-beáramlásnak köszönhető43. A külföldi befektetések növekedése leginkább Szlovénia átalakuló gazdaságával magyarázható. E változások nagyarányú privatizációval, a szlovén kereskedelem EU központúvá válásával, valamint a pénzügyi infrastruktúra kiépülésével jártak. A 2.1-es ábra azt is megmutatja, hogy a külföldi tőkebeáramlás igen nagy ingadozást mutat, így a Szlovén Nemzeti Bank a külföldi portfólióbefektetéseket „forró tőkeként” kezelte. Emiatt, ahogy a korlátozó intézkedésekről szóló fejezetben kifejtettük, a jegybank szigorúan kezelte az ilyen műveleteket. A letéti számlák bevezetése 1997 februárjában Hogy jobban megértsük a portfólió és közvetlen működőtőke befektetések közötti viszonyt, fontos, hogy tudatában legyünk a kétféle befektetés-típus szlovén definíciójának. 1997 előtt minden részvénytranzakció közvetlen befektetésnek számított (portfólió befektetéseket is közvetlen befektetésnek számoltak el). 1997-től közvetlen beruházásnak az minősült, ha ötven százaléknál nagyobb a külföldi közvetlen befektető tulajdoni aránya (1999-től ez az arány száz százalékra változott). Részvénytranzakciók ötven százaléknál alacsonyabb tulajdoni hányad alatt (1999 szeptemberétől tíz százalék alatt) számítanak portfólió-befektetésnek. A változás az új tőkekontroll következménye. Más eszközök és források tranzakciója, a részvények kivételével, egymással kapcsolatban lévő vállalkozások között nem számít közvetlen beruházásnak. 43

1993-tól 2001 júniusáig negyedéves adatokat gyűjtöttünk Szlovéniában, melynek eredményét a 2.1-es ábrán foglaltuk össze (ld. Függelék). A bruttó nemzetközi tőkeáramlások az időszak alatt növekedtek, és GDPből való részesedésük jelentősen változott az idők folyamán. Azt gondolhatjuk, hogy a nyitottsági mutató növekedése a tőkekorlátozások eltörlésének hatását mutatja. Ezzel szemben a nagy növekedést 1996ban tapasztaljuk, míg 1999-ben csak kismértékű növekedésre került sor. A 2.2-es ábra a bruttó FDIbeáramlás GDP-hez viszonyított arányát mutatja. A két ábrát össze-

FORDULAT 139


erősen befolyásolta a portfólióbefektetők Szlovéniához való viszonyát. E reakció legjobban a szlovén tőzsdén éreztette a hatását, amikor, ahogy a 2.3-as ábrán is látható (a portfólió befektetések és a vezető tőzsdei index, a BSI közötti kapcsolat negyedéves és éves bázison), az árak meredeken zuhantak. A letéti számlákkal kapcsolatos 1999-es liberalizálás aztán pozitívan hatott a portfólió-befektetésekre. A BSI újra felfelé kúszott.

mosan (az egyetlen kivétel 1997 második és harmadik negyedéve, amikor a BSI a letéti számlák bevezetése miatt csökkent). A portfólióbefektetések szigorú szabályozása miatt a befektetők az ötven százaléknál magasabb tulajdoni hányadú direkt beruházásokban voltak érdekeltek. Nem meglepő, hogy a külföldi tőke részvétele növelte a szlovén vállalatok teljesítményét, amely a részvények drágulásában jelent meg.

Érdekes megfigyelni, hogy a portfólió-befektetések értéke 2000ben ismét csökkent, a részvényárfolyamokkal együtt. Ennek oka, hogy a befektetők a tíz százaléknál nagyobb arányú részvénytulajdont kezdték preferálni. A portfólióbefektetések meghatározásában bekövetkezett változások miatt (1999. szeptember), az ilyen befektetéseket külföldi közvetlen befektetésnek (FDI) ismerték el. 2001 második felének felívelését pedig azzal magyarázhatjuk, hogy a külföldi befektetők további liberalizációra számítottak a portfólió-beruházásoknál. A jegybank végül 2001 júliusában a hosszú lejáratú értékpapíroknál és kötvényeknél a portfólió-befektetések teljes liberalizálása mellett döntött.

Bár a külföldi portfólió- és közvetlen befektetések aránya növekvő tendenciát mutat, még mindig kisebbségben van. A külföldi befektetések és a szlovén vállalatok teljesítménye (BSI) közötti kapcsolatot vizsgálva a fejlődés látható. A tőkemérleg-liberalizáció mégsem elegendő, más intézkedésekkel kellene együtt járnia, mint például a befektetők számára vonzó szektorok privatizációjával (bankszektor, telekommunikáció, biztosítás, energetika és vasút). A közelgő EU-csatlakozás is kedvezően befolyásolhatja az ország megítélését, és csökkenti a befektetések kockázatát.

A 2.4-es ábra a külföldi közvetlen beruházások és a BSI index közötti kapcsolatot mutatja éves és negyedéves bázison. 1997-től az FDI értéke folyamatosan nőtt, a részvényárfolyamok növekedésével párhuza140 FORDULAT

Meg kell azonban jegyezni, hogy a pénzügyi liberalizáció prudens makrogazdasági szerkezet nélkül több kárral járhat Szlovénia számára, mint haszonnal. Szükséges, hogy a különböző ágazati politikák elősegítsék a monetáris és a reálgazdaság fejlődését. A következő fejezetben a pénzügyi közvetítés mélységének


mutatóiról lesz szó, valamint a pénzügyi liberalizáció gazdasági fejlődésre gyakorolt hatásáról.

3. A pénzügyi közvetítés mélységének mutatói Nehéz egyetlen változóval vizsgálni egy ország tőkepiacainak hatékonyságát. Megmutattuk, hogy Szlovéniában folyamatban van a tőkemérleg liberalizációja. Így feltételezhetjük, hogy a határok megnyitása a nemzetközi tőke előtt pozitív hatással lehet a szlovén tőkepiacra. King és Levine [1993] a pénzügyi közvetítés mélységének mérésére több jelzőszámot is ajánl. Mindegyik mutató növekedése a pénzügyi közvetítés mélységének növekedését jelzi. A pénzügyi rendszer likvid kötelezettségeinek mutatója az LLY, amely a likvid kötelezettségek GDPhez mért arányát mutatja, ahol a likvid kötelezettségekbe a bankrendszeren kívüli készpénz és a bankok, valamint a nem-banki pénzügyi közvetítők látra szóló kötelezettségei tartoznak. Ez a mutató a pénzügyi közvetítő szektor nagyságát mutatja. Nem tesz különbséget a magánszektor, valamint a kormányzati és kvázi-kormányzati szektorok közötti tőkeallokáció között. Ahhoz, hogy megpróbáljuk becsülni a magánszektorba érkező hitelek relatív mennyiségét, bevezetünk egy másik mutatót, a PRIVY-t, mely megegye-

zik a nem pénzügyi magánszektorral szembeni követelések GDP-hez viszonyított arányával. Ez a mutató csak a magánszektor számára nyújtott hiteletekre vonatkozik, nincs benne a kormányzatnak, közszolgáltatóknak nyújtottak állománya. Harmadik mutatónk a BANK, mely a kereskedelmi bankok összes hazai forrásainak arányát jelenti a kereskedelmi bankok hazai forrásainak és a központi bank hazai forrásainak összegéhez képest. Az indikátor szerepe az, hogy legalább részben kiszűrje azokat a pénzügyi közvetítőket, amelyek inkább pénzügyi szolgáltatásokat nyújtanak, nem pedig kockázat-menedzselést vagy információ-feldolgozást végeznek. Mivel elsősorban a pénzügyi mélység szlovéniai fejlődése vizsgálatunk tárgya, ezen indikátoroknak átlagos növekedését mutatjuk be. Az LLY átlagosan 8,1, a PRIVY 10,9, a BANK pedig csak 2,1 százalékkal növekedett átlagosan 1993-tól 2001 második negyedévéig. A pénzügyi mélységet jellemző mutatók átlagos növekedését a 2.5-ös ábrán láthatjuk. A BANK mutató mérsékelt emelkedése definíciójából adódik. A kereskedelmi bankok általában közvetítőként működnek, míg a központi bank szerepe az ország monetáris politikájának felügyelete. Emiatt e mutató meredek emelkedése annak a meglepő jele lenne, hogy a szlovén pénzügyi rendszer meglehetősen merev.

FORDULAT 141


Mindhárom mutató értékelése azt mutatja, hogy a szlovén pénzügyi rendszer fejlődött a vizsgált idő alatt. A kérdés (amelyet a következő fejezetben vizsgálunk meg) az, hogy a tőkemérleg liberalizációja hozzájárult-e a pénzügyi közvetítés elmélyüléséhez.

Ám ezek a korrelációs mutatók nem mutatják más faktorok esetleges hatását a pénzügyi közvetítés mélységére, valamint nem veszik figyelembe a vegyes hatásokat. Így a következőkben megpróbáljuk megmutatni a tőkemérleg-liberalizáció hatását. 4.1 Regressziós eredmények

4. Tőkemérleg-liberalizáció, pénzügyi közvetítés és gazdasági növekedés Az előző két fejezet adatai általában mutatják a pénzügyi közvetítés elmélyülését, amely egybeesik a prog∆ ln FD i = ln(

FD i ) = α + β ln FD i −1 + γ ln ∆KALIB i + ε i FD i −1

resszív tőkemérleg liberalizációval. Minket azonban az érdekel, hogy a kettő között van-e összefüggés? Levonhatjuk a következtetést, hogy a vizsgált időszak alatt a pénzügyi mélységben bekövetkezett pozitív irányú változás nagyobb volt, mint amelyet a PRIVY és BANK indexek mutatnak. A megfelelő korrelációs együttható ebben az esetben 0,26 és 0,21 (mindkét együttható szignifikánsan különbözik a nullától). A kapcsolat a nyitottsági mutató és az LLY index között kevésbé egyértelmű, de a korreláció itt is 0,14 és szignifikánsan különbözik nullától44. 44 Mivel a tőkeliberalizációt a bruttó FDI és portfólió-befektetések GDP-hez viszonyított arányaként mérjük, nem meglepő, hogy a tőkebeáramlások növelik a bankok hitelezési

142 FORDULAT

Elemzésünk a tőkemérleg-liberalizáció és a pénzügyi mélység közötti kapcsolatot magyarázza, és a következő regresszióra épül: (2.2) ahol ∆ ln FDi a pénzügyi közvetítés

mélységének mérőszámai növekedési rátáját (külön-külön az LLY, PRIVY, és BANK indexekkel), ln FDi-1 a pénzügyi mélység kezdeti értékét (i-1-dik időszakban), ln ∆ KALIBi a nyitottsági mutató növekedési rátáját (amely a tőkemérlegliberalizáció intenzitását jelenti), εi pedig a hibatagot jelöli.

kedvét a magánszektor irányában. Így a külföldi tőkebeáramlások és a BANK index között is magas a korreláció. Emellett a külföldi tőkebeáramlások kevésbé járulnak hozzá a pénzügyi rendszer likviditásához, a befektetések természete miatt. Mind a portfólió, mind a közvetlen befektetéseknek közvetlen hatásuk van a reálgazdaságra (a vállalatok teljesítményének fejlődése, ahol külföldi tőkét fektettek be), és csak közvetett hatása van a monetáris szektorra.


A pénzügyi mélység kiinduló értékének beemelése (ln FDi-1), bizonyítékul szolgálhat a pénzügyi konvergenciára45. A β változó értékét szignifikánsra és negatívra várjuk. A pénzügyi konvergencia lehet az egy főre jutó bevétel növekedésének egyik csatornája [King-Levine 1993], ha a gazdasági növekedés kapcsolatban van a pénzügyi közvetítés mélységével. A gazdasági növekedés és a pénzügyi közvetítés alakulása közti kapcsolatot az ötödik fejezetben tárgyaljuk. Fontos, hogy a pénzügyi mélység kezdeti értékét beemeljük modellünkbe, hiszen másképp nem kaphatunk pontos becslést a tőkemérleg liberalizációjának a pénzügyi mélységre gyakorolt hatásáról. Mivel pozitív korrelációt állapítottunk meg a pénzügyi közvetítés mélységének kezdeti szintjét mérő mutatók és a tőkemérleg-liberalizáció között (0,15 a nyitottság és az LLY, 0,25 a nyitottság és a PRIVY, 0,23 a nyitottság és a BANK között); ln FDi-1 kihagyása a 2.2-es egyenletből egy, a tőkemérleg-liberalizációnak a pénzügyi közvetítés mélységére gyakorolt hatását becslő koefficienstől (γ) lefelé való eltérést okozna, ha a pénzügyi konvergencia adott. A regresszió értékelésekor kétségek merülhetnek föl azzal kapcsolatban, 45 Ez azt jelenti, hogyha az ország egy fejlett pénzügyi rendszerrel indul el, korántsem kell olyan nagy fejlődés, hogy elérje a fenntartható pénzügyi mélység szintjét.

hogy a korrelációs eredmények nem feltétlenül a számunkra értelmes okokozati viszonyt testesítik meg. A kérdés az, vajon a pénzügyi közvetítés elmélyülését a tőkemérleg liberalizációja okozza-e, vagy a fejlett pénzügyi rendszer miatt került-e sor a pénzügyi liberalizációra? Nagyon valószínű, hogy a korlátozások eltörlése a fejlett, érett és hatékony pénzügyi rendszernek köszönhető. Emiatt elvégzünk egy Granger oksági tesztet46, ahol két null-hipotézist tesztelünk: (1) ∆ ln FDi –nek nem Granger-oka ln KALIBi és (2) fordítva. A teszt a releváns Fstatisztikát adja mindkét hipotézisre. Az eredmények a pénzügyi közvetítés mélységének különböző mérőszámait használva azt mutatják, hogy az első hipotézist el kell vetnünk, a másodikat viszont elfogadhatjuk. Így elmondhatjuk, hogy a regressziós egyenletben ∆ ln FDi függő változóként, míg ln KALIBi 46 A Granger-féle megközelítés, miszerint vajon X okozza-e Y-t, lényege a következő. Megvizsgáljuk, Y mai értékét mennyiben magyarázza Y korábbi értéke. Ezután szemügyre vesszük, vajon korábbi X változók hozzáadásával mennyivel tudjuk jobban magyarázni Y-t. Azt mondjuk, Y az X által Grangerokozott, ha X segít Y megbecslésében, vagy ha a korábbi X-ek változói szignifikánsak. Fontos megjegyeznünk, hogy az az állítás, miszerint Y az X által Granger-okozott, nem jelenti azt, hogy Y-ra X hatással van, vagy X befolyásolja Y-t. A Granger oksági mérések precedens jellegűek és információt tartalmaznak, de a köznapi értelemben nem jelentenek okokozati összefüggést.

FORDULAT 143


magyarázó változóként való szerepeltetése helyes volt. A 2.1-es táblázat a pénzügyi mélység három különböző mérőszámával alkotott regressziós eredményeket foglalja össze. A becsült β együttható erősen alátámasztja a pénzügyi konvergenciát. Mindegyik koefficiens negatív és szignifikáns öt százalékos szinten. Másrészt viszont meglepő, hogy a tőkemérlegliberalizációnak csak abban az esetben van pozitív hatása a pénzügyi közvetítés mélységére, ha azt a privát szektornak nyújtott hitelek GDP-hez mért arányaként mérjük. A másik két esetben az együtthatók nem szignifikánsak (figyeljünk, hogy ∆ ln BANK függő változó használata esetén az együttható negatív). Ez a tőkemérleg liberalizáció mérési módjai közötti választással magyarázható47. A tőkemérleg-liberalizáció tehát nem változtatta meg a pénzügyi rendszer szerkezetét, bár a megnövekedett tőkeáramlások pozitívan hatottak a bankok magánszektornak nyújtott hitelkihelyezéseire. A külföldi tőke növekvő aránya a hazai vállalatokban ugyanis növeli a biAhogy már korábban szó volt róla, a külföldről érkező közvetlen és portfólióbefektetések nem szükségszerűen vannak hatással a pénzügyi rendszer likviditására, mivel ezek elsősorban a reálgazdaság fejlesztését szolgálják. A BANK változót illetőleg azt láthattuk, hogy a megfigyelési időszak alatt a kereskedelmi bankok aránya nem nőtt a szlovén pénzügyi szektorban, mivel már 1993ban igen magas volt. 47

144 FORDULAT

zalmat, hogy a társaságok képesek lesznek visszafizetni tartozásaikat. Mindezen eredményeknek komoly gazdaságpolitikai következményei lehetnek. Úgy tűnik, hogy a tőkemérleg liberalizációja csak abban az esetben segíti a pénzügyi közvetítés elmélyülését, ha a többi intézmény már kiépült és jól működik. King és Levine [1993] rámutat, ha a megfelelő szerkezet létezik (és az ipari országokban ez az eset), a tőkemérlegliberalizáció szignifikánsan növelheti a pénzügyi közvetítés mélységét. Érdemes lenne amiatt is egy ilyen analízist készíteni, mivel nemrégiben privatizálták a legnagyobb szlovén kereskedelmi bankot. A tőkemérleg nyitottságát pedig hasznos lenne olyan mutatókkal is mérni, amelyek jobban tükrözik mindenféle tőkeáramlás kontrolljának megszüntetését, nemcsak a külföldiét.


2.1-es táblázat: A pénzügyi közvetítés mélységének és a tőkemérlegliberalizációnak regressziója

ln FDi ∆KALIBi Megfigyelések ma R2

∆ ln LLY -0.082** (0.032) 0.002 (0.003) szá- 33 0.419

∆ ln ∆ ln BANK PRIVY -0.051** -0.108** (0.026) (0.061) 0.007** -0.003 (0.003) (0.002) 33 33 0.459

0.359

Figyelem: ** 5 százalékos szignifikanciát jelöl. A standard hibákat zárójelben jelezzük. A konstanst mindegyik regresszió tartalmazza! 5. Tőkemérleg-liberalizáció és gazdasági fejlődés Megpróbáljuk megvizsgálni, hogy a tőkemérleg liberalizációja hogyan befolyásolja a pénzügyi közvetítés elmélyülésén keresztül a gazdasági növekedést. Ahogy az előző fejezetben láthattuk, a tőkemérlegliberalizációnak csak akkor van pozitív hatása a pénzügyi közvetítés alakulására, ha a magánszektornak nyújtott hitelek GDP-hez viszonyított arányaként mérjük. Most ellenőrizni szeretnénk a gazdasági relevanciáját ennek az eredménynek. Először megvizsgáljuk, hogyan hat a pénzügyi közvetítés mélysége a növekedésre egy standard növekedési egyenletben. Ezután megnézzük más változók jelentőségét is, mint például az infláció és a kereskedelmi nyitottság, a gazdasági növekedés ér-

tékelésében. Végül, mivel nagyon nehéz megmondani, hogyan hat a liberalizálás és a pénzügyi közvetítés mélysége a gazdasági növekedésre, a GDP-t komponenseire bontjuk, hogy láthassuk: a beruházások GDP-beli aránya nő-e a tőkepiaci liberalizáció után. Végül teszteljük, a tőkemérleg liberalizációja hat-e a termelékenységre, amely a GDP növekedésének legfontosabb összetevője. 5.1 A pénzügyi közvetítés mélységének hatása a gazdasági növekedésre A pénzügyi közvetítés elmélyülése hozzájárulhat az ország jólétéhez, mivel növeli a fejlődést. Kutatásában Levine [1997] megmutatta, hogy pozitív és szignifikáns kapcsolat van a pénzügyi közvetítés mélysége és a gazdasági növekedés között. Annak FORDULAT 145


érdekében, hogy ezt Szlovénia esetében is vizsgáljuk, a következő regressziós számításokat végeztük el: (2.3)

∆ ln GDP i = ln(

További fontos megfigyelés a kezdeti reál GDP beemelése a modellbe. Feltételezzük, hogy magasabb kezdeti GDP alacsonyabb növeke-

GDPi ) = α + β ln FDi −1 + γ ln ∆FDi + δ ln GDPi −1 + ε i GDPi −1

ahol ∆ ln GDPi a reál GDP növekedési ütemét48, ln FDi-1 a pénzügyi mélység kezdeti értékét az i-1-ik periódusban (LLY, PRIVY, BANK egyenként), ln ∆ FDi a pénzügyi mélység növekedési ütemét, ln GDPi1 az i-1-dik periódusban a reál GDP kezdeti értékét, εi pedig a hibatagot jelenti. A 2.3-as egyenlet lehetővé teszi, hogy a tőkeliberalizáció hatását a gazdasági növekedésre az előző fejezetben leírtak szerint megbecsüljük. Figyelni kell azonban arra, hogy a magasabb gazdasági növekedési ráta fejlettebb gazdasági rendszert jelent, és ez okozza a pénzügyi rendszer fejlődését. Mint az előző fejezetben, itt is Granger-tesztet futtatunk végig a modellen, amely megmutatja, hogy a pénzügyi mélységnek Granger-oka a gazdasági fejlődés, nem pedig fordítva. A pénzügyi mélység növekedési rátájának beemelése a modellbe fontos hatással van β együttható becslésére. Ahogy az előző fejezetben is láthattuk, a pénzügyi közvetítés mélységének kisebb kezdeti értéke később a mutató növekedéséhez vezet. Ha kizárnánk a közvetítés mélységének növekedési rátáját a regreszszióból, β paramétert alábecsülnénk. 48

146 FORDULAT

dési rátát jelent, konvergenciát feltételezve. Emiatt negatív δ együtthatót tételezünk föl. Ha nem szerepelne a modellünkben a kezdeti GDP, akkor γ–t, amely a pénzügyi közvetítés hatását mutatja a gazdasági növekedésre, alábecsülnénk. A regressziós eredményeket a 2.2-es táblázatban foglaltja össze. Ahogy vártuk, a pénzügyi közvetítés mélységének kezdeti értékének pozitív és szignifikáns hatása van a gazdasági növekedésre, a mérés módjától függetlenül. Hasonlóan, a pénzügyi mélység növekedésének is pozitív hatása van a gazdasági növekedésre, de csak akkor szignifikáns, ha a BANK mutatószámot használjuk. A GDP kezdeti szintje negatív és szignifikáns együttható, amely megerősíti a feltételezett konvergenciát Szlovéniában.


A fejezetben kapott adatok erős kapcsolatot mutatnak a pénzügyi fejlődés és a gazdasági növekedés között. Azt azonban nehezebben állapíthatjuk meg, hogy a tőkemérleg-liberalizációnak van-e fontos hatása a gazdasági növekedésre49, ha az a pénzügyi közvetítés mélyülésén keresztül hat. Ahogy az előző fejezetben is láttuk, a tőkemérleg-liberalizációnak nincs szignifikáns hatása a pénzügyi közvetítés alakulására, kivéve ha az utóbbit a PRIVY mutatóval mértük. Ennek ellenére elképzelhető, hogy a fejlett pénzügyi rendszernek vannak pozitív hatásai a gazdaság növekedésére, de a pénzügyi fejlettség nem a pénzügyi liberalizáción keresztül érhető el.50 2.2-es táblázat: Regressziós eredmények a pénzügyi közvetítés mélysége és a gazdasági növekedés kapcsolatáról

ln FDi-1 ∆FDi ln GDPi-1 Megfigyelések száma R2

FD LLY-nal mér- FD PRIVY-nal ve mérve 0.271** 0.133** (0.105) (0.059) 0.462** 0.173** (0.162) (0.052) -0.494** -0.415** (0.201) (0.147) 33 33

FD BANK-ka mérvel 0.391** (0.277) 0.092 (0.283) -0.274** (0.125) 33

0.625

0.422

0.523

Figyelem: ** öt százalékos szignifikancia szintet jelez. A standard hibák zárójelben. A konstanst mindegyik regresszió tartalmazza!

49 Végigfuttatunk egy regressziót, ahol a függő változó a reál GDP növekedése, a két független változó pedig: (1) a tőkemérleg-liberalizáció növekedési rátája, melyet nyitottsági mutatóval fejezünk ki, és (2) a reál GDP kezdeti szintje. A becslések negatív, de nem szignifikáns kapcsolatot mutatnak a tőkemérleg-liberalizáció és a gazdasági növekedés között. 50 Klein és Olivei [1999] hasonló eredményre jutottak, amikor a tőkemérleg-liberalizáció hatását vizsgálták a gazdasági növekedésre a fejlődő országokban.

FORDULAT 147


5.2 Makrogazdasági reformok és a gazdasági növekedés Ebben a fejezetben azt szeretnénk ellenőrizni, vajon makroökonómiai változók hozzáadása a 2.3-as regressziós egyenlethez szignifikánsan megváltoztatja-e a pénzügyi rendszer fejlődésének befolyását a pénzügyi növekedésre. Két változót választunk: infláció és kereskedelmi nyitottság (melyet az export és import összegének a GDP-hez mért arányával fejezünk ki). A kereskedelmi integráció és a kereskedelmi liberalizáció növekedésre gyakorolt hatását jelentős szakirodalom tárgyalja51. Tanulmányunkban a pénzügyi közvetítés mélységére, és nem a szlovén kereskedelempolitikára gyakorolt hatást szeretnénk vizsgálni. A változókat azért vezetjük be, mivel a kereskedelem menynyiségére és az inflációra hatással lehetnek a stabilizációs célú makroökonómiai reformok. Ezek általában kereskedelmi reformokat és inflációcsökkentő intézkedéseket tartalmaznak. Dollar [1992], Sachs és Warner [1995a], Edwards [1998] és legutóbb Wacziarg [2000] megállapította, hogy a kereskedelem kisebb korlátozása magasabb növekedést eredményez. Rodriguez és Rodrik [1999] nemrégiben megkérdőjelezte ezeket a tanulmányokat több ponton is. Elsődleges kérdésük az, vajon a kereskedelempolitika vagy a kereskedelem mennyisége hat-e a növekedésre? 51

148 FORDULAT

Látva, hogy az ilyen reformok gyakran egy olyan reformcsomag részei, amelyek a tőkekontrollt is liberalizálják, és megnyitják a részvénypiacot a külföldi tőke előtt, a liberalizálási hatás állhat a makroökonómiai hatás helyett is. A 2.6-os ábra a kereskedelmi nyitottság mutatójának változását mutatja 1993 és 2001 között52. Az várnánk, hogy a másik makrováltozónak, az inflációnak negatív hatása van a gazdasági növekedésre. A termelők általában akkor emelik termelésüket, ha azt magasabb áron tudják eladni. Ha azonban a nagyobb termelést nem szívja fel a növekvő (magán vagy kormányzati) fogyasztás vagy beruházás (így a magasabb GDP-emelkedés), az árak emelkedése inflációs nyomássá alakul át. A 2.7-es ábrán látható, hogy az infláció 1993 és 1999 között gyorsan csökkent, majd lassan újra emelkedésnek indult, ám nem lépte át a kétszámjegyű értéket. Szlovéniában a stabil árak politikája maga-

A vizsgált időszak alatt Szlovénia gazdasága végig szélsőségesen nyitott volt; az export és import összegének GDP-hez viszonyított aránya átlagosan 104,5 százalék volt. Ennek oka leginkább az, hogy nem volt semmilyen korlátozás a folyó fizetési mérlegtranzakcióknál. Sőt, 1993 óta Szlovénia több szabadkereskedelmi szerződést is kötött (és egy társulási szerződést az EU-val), amelyek a kereskedelmi akadályokat elhanyagolható szintre csökkentették. Mégsem volna meglepő, ha a kereskedelmi nyitottságnak csak kis hatása volna a szlovén reál GDP növekedésére. 52


sabb gazdasági növekedésben tükröződhetett. A 2.3-as táblázat kiegészíti a 2.2-es regressziós táblázatot, a kereskedelmi és inflációs változók hozzáadásával. Meglepetésre a kereskedelmi nyitottság váratlan együtthatója mindegyik regresszióban pozitív, de nem szignifikáns. Ez megerősíti az előfeltételezést, hogy a kereskedelmi nyitottságnak csak minimális hatása van a növekedésre. Emellett az infláció együtthatója meglepő módon pozitív (kivéve azt az esetet, mikor a pénzügyi közvetítés mélységét a BANK indikátorral mérjük), de nem szignifikáns. Mégis, az inflációnak eléggé nehezen érthető hatása van a

gazdasági növekedésre. A legfontosabb megfigyelésünk az, hogy a két új változó beemelése a modellbe nem változtatja meg a pénzügyi közvetítés mélységének és a kezdeti GDP értékének a gazdasági növekedésre gyakorolt hatását. Úgy tűnik, hogy a makroökonómiai reformok, ha azt az inflációval és a kereskedelmi nyitottsággal mérjük, nem járultak hozzá a GDP növekedéséhez a vizsgált időszakban, vagy legalábbis nem csökkentették a pénzügyi közvetítés mélységének hatását a növekedésre. Levonhatjuk a következtetést, hogy az országban már 1993 előtt létrejöttek a stabil makrogazdasági alapok.

2.3-as táblázat: Regressziós eredmények a pénzügyi mélység és gazdasági növekedés közötti kapcsolatról, a makroökonómiai változókkal bővítve.

ln FDi-1 ln ∆FDi ln GDPi-1 ln ∆ Tradei Infláció Megfigyelések száma R2

FD LLY-nal mérve 0.297** (0.131) 0.450** (0.167) -0.521** (0.211) 0.055 (0.066) 0.001 (0.001) 33

FD PRIVY-nal mérve 0.174** (0.101) 0.101** (0.084) -0.451** (0.164) 0.067 (0.074) 0.001 (0.002) 33

FD BANK-kal mérve 0.335** (0.332) 0.082 (0.323) -0.275** (0.128) 0.048 (0.078) -0.001 (0.002) 33

0.638

0.544

0.437

Figyelem: ** öt százalékos szignifikancia szintet jelez. A standard hibákat zárójelben jelezzük. A konstanst mindegyik regresszió tartalmazza. FORDULAT 149


5.3 Tőkemérleg-liberalizáció és a beruházások GDP-n belüli aránya

magasabb beruházás/ GDP aránynyal van kapcsolatban54.

Mivel nehéz megbecsülni, hogy a tőkemérleg-liberalizáció (a pénzügyi közvetítés mélységének indikátorain keresztül) hogyan vezet a gazdaság növekedéséhez, a beruházásokra vetünk egy pillantást. Úgy véljük, hogy a liberalizáció után az országba beáramló tőke növeli majd a beruházásokat. A hipotézist a 2.3-as egyenlethez hasonló regresszióval teszteljük53:(2.4)

Érdekes megfigyelni, hogy a pénzügyi közvetítés mélysége kezdeti értékének együtthatója (függetlenül annak mérési módjától) mindig szignifikáns, öt és tíz százalékos szinten egyaránt. A közvetítés mélysége növekedési rátájának együtthatója pozitív, ám csak abban az esetben szignifikáns, ha a pénzügyi mélységet a BANK indikátorral mérjük. Várakozásainknak megfele-

∆ ln( I / GDP ) i = ln(

( I / GDP ) i ) = α + β ln FDi −1 + γ ln ∆FDi + δ ln( I / GDP ) i −1 + ε i ( I / GDP ) i −1

ahol ∆ ln (I/GDP)i a reálbefektetések GDP-hez viszonyított arányát, ln FDi-1 a pénzügyi mélység i-1-dik periódusbeli kezdeti értékét (egyenként LLY, PRIVY és BANK indexekkel mérve), ln ∆ FDi a pénzügyi közvetítés mélységének növekedési ütemét, ln (I/GDP)i-1 a befektetések GDP-hez viszonyított arányának i-1-dik periódusbeli kezdeti értékét, εi pedig a hibatagot jelöli. Az eredményeket a 2.4-es táblázatban foglaljuk össze. Ezek alapján elmondhatjuk, hogy a pénzügyi közvetítés mélysége szignifikánsan a 53 A 2.4-es egyenletben nem szerepeltetjük a makroökonómiai reformot megtestesítő változókat, mivel nem voltak szignifikánsak a Szlovénia reál GDP növekedését magyarázó modellünkben.

150 FORDULAT

lően a beruházások GDP-hez viszonyított arányának együtthatója negatív és szignifikáns. Ez ismét megerősíti a feltételes konvergenciát. A pénzügyi liberalizáció a növekvő beruházások számára fontos Szlovéniában, függetlenül attól, milyen változóval mérjük azt (a pénzügyi közvetítés mélységével, vagy a nyi-

Végigfuttatunk még egy regressziót, ahol a befektetések és a GDP aránya mint függő változó szerepel, és amelyben két magyarázó változónk van: (1) a tőkemérleg-liberalizáció növekedési rátája, mint nyitottsági mutató, és (2) a reál GDP kezdeti értéke. A becslés pozitív és szignifikáns kapcsolatot mutat a tőkemérleg-liberalizáció és a gazdasági növekedés között. 54


tottsági mutatóval, amely a tőkemérleg-liberalizáció mérőszáma). 6. Záró következtetések A mostani kutatásban úgy láttuk, hogy a vizsgált időszak alatt a tőkemérleg liberalizációjának pozitív hatása volt a pénzügyi közvetítés elmélyülésére akkor, ha azt a magánszektornak nyújtott hitelek GDP-hez viszonyított arányaként mértük. Ha a mélységet a likvid eszközök GDPhez viszonyított arányaként, vagy a betétek a bankoknál lévő forrásokhoz viszonyított arányaként mérjük, még jobb lett a helyzet a tőkemérleg-liberalizáció után. A tőkemérleg liberalizációja nem változtatta meg a pénzügyi rendszer szerkezetét. Az egyetlen haszna az országba érkezett tőketöbbletnek az volt, hogy így a kereskedelmi bankok a magánszektor számára nagyobb mennyiségű hitelt nyújtottak. A külföldi tőke növekvő aránya a hazai vállalatokban ugyanis növeli a bizalmat abban, hogy a társaságok képesek visszafizetni tartozásaikat.

Mindezen eredmények komoly gazdaságpolitikai következményekkel járhatnak. Úgy tűnik, hogy a tőkemérleg liberalizációja csak abban az esetben növelheti a pénzügyi közvetítés mélységét, ha a többi intézmény már kiépült és jól működik. Emellett Szlovéniában a pénzügyi fejlődésnek pozitív és szignifikáns hatása van a gazdasági fejlődésre és a beruházások növekedésére egyaránt. Azt azonban már nem mondhatjuk, hogy a tőkemérleg liberalizációjának pozitív hatásai vannak a gazdasági fejlődésre, ha azt a pénzügyi közvetítés mélységével mérjük. Ennek ellenére lehetséges, hogy a fejlett pénzügyi rendszernek van pozitív hatása a gazdasági növekedésre, ám a pénzügyi fejlődés nem a tőkemérleg liberalizációjával érhető el. Inkább valószínű, hogy a tőkemérleg liberalizálására az utolsók között kerül sor egy olyan országban, ahol a megfelelő makrogazdasági politika és intézményrendszer már kialakult.

FORDULAT 151


2.4-es táblázat: Regressziós eredmények a pénzügyi közvetítés mélysége és a beruházás/GDP arány közötti kapcsolatról. Ln FDi-1 ∆FDi Ln (I/GDP)i -1

Megfigyelések száma R2

FD LLY-nal mérve 0.257** (0.095) 0.013 (0.141) -0.438** (0.145)

FD PRIVY-val mérve 0.063* (0.043) 0.050 (0.132) -0.171* (0.115)

FD BANK-kal mérve 0.160* (0.129) 0.551** (0.201) -0.100* (0.084)

33

33

33

0.521

0.385

0.486

Figyelem: ** öt százalékos a * tíz százalékos szignifikanciaszintet jelez. A standard hibákat zárójelben jelezzük. A konstanst mindegyik regresszió tartalmazza!

IRODALOMJEGYZÉK AGENOR, PIERRE-RICHARD - PETER J. MONTIEL [1999] Development Macroeconomics; Princeton University Press, Princeton, New Jersey ARTETA – CARLOS - EICHENGREEN, BARRZ – WYPLOSZ, CHARLES [2001] „When Does Capital Account Liberalization Help More than It Hurts?”; NBER Working Papers, March 2001, Cambridge, MA. BANK OF SLOVENIA. 2002. (web page: www.bsi.si) COLLINS, SUSAN M. – BOSWORTH, BARY P. [1996] “Economic Growth in East Asia: Accumulation versus Assimilation.”; Brookings PAPERS ON ECONOMIC ACTIVITY, 2:135-197. INTERNATIONAL MONETARY FUND [2001] „World Economic Outlook”; October 2001, IMF, Washington INTERNATIONAL MONETARY FUND [2001] International Financial Statistics; IMF, July, 2001 KING, ROBERT – LEVINE, ROSS [1993] „Finance and Growth: Schumpeter Might be Right”; Quarterly Journal of Economics, vol. 108, no. 3, August 1993, pp. 717-37.

152 FORDULAT


KLEIN, MICHAEL, - OLIVEI, GIOVANNI [1999] „Capital Account Liberalization, Financial Depth, and Economic Growth.”; NBER Working Papers no. 7384, October 1999, Cambridge, MA. MRKAIĆ, MIČO [2002] “Potential GDP Growth in Slovenia: Mid-Term Projection”; Duke University, Durham, USA. PADILLA MAYER, HELIOS AND PADILLA, SIMONA BOVHA [2001] „Estimation of Potential GDP Growth for 2001 in Slovenia” SACHS, JEFFREY - LARRAIN, FELIPE B. [1993] Macroeconomics in the Global Economy; Prentice-Hall, Englewood Cliffs, New Jersey STATISTIČNI URAD REPUBLIKE SLOVENIJE [2001] Statistične informacije; SURS, Ljubljana, various issues STATISTIČNI URAD REPUBLIKE SLOVENIJE [1996] Statistični letopis Republike Slovenije; SURS, Ljubljana URAD ZA MAKROEKONOMSKE ANALIZE IN RAZVOJ [2001] Statistična priloga; UMAR, Ljubljana.

FORDULAT 153


FÜGGELÉK 2.1-es ábra Nyitottsági mutató (az FDI és a portfólióeszközök és -források GDP-hez viszonyított aránya), negyedéves és éves adatok, 1993-2001

* negyedéves adatok a bal, éves adatok a jobb oldalon Forrás: Szlovén Nemzeti Bank, a szerzők számításai. 154 FORDULAT


2.2-es ábra Az FDI eszközök és források GDP-hez viszonyított aránya, negyedéves és éves adatok, 1993-2001

* negyedéves adatok a bal, éves adatok a jobb oldalon Forrás: Szlovén Nemzeti Bank, a szerzők számításai. FORDULAT 155


2.3a ábra A BSI és a beáramló portfólió-befektetések közötti kapcsolat, éves adatok, 1993-2000.

156 FORDULAT


2.3b ábra A BSI és a beáramló portfólió-befektetések közötti kapcsolat, negyedéves adatok: 1993-2001.

*A BSI index a bal, a portfólió-befektetések a jobb oldalon találhatóak. Forrás: Szlovén Nemzeti Bank, Ljubljanai Értéktőzsde, szerzők számításai

FORDULAT 157


2.4a ábra A BSI és az FDI-beáramlás közötti kapcsolat, éves adat: 1993-2000.

158 FORDULAT


2.4b ábra A BSI és az FDI-beáramlás közötti kapcsolat, negyedéves adat, 1993-2001.

A BSI index a bal, az FDI beáramlás mennyisége a jobb oldalon található. Forrás: Szlovén Nemzeti Bank, Ljubljanai Értéktőzsde, szerzők számításai

FORDULAT 159


2.5-ös ábra A pénzügyi mélység mutatói, negyedéves adatok, 1993-2001.

Forrás: szlovén nemzeti bank, UMAR, a szerzők kalkulációja

160 FORDULAT


2.6-os ábra A kereskedelmi nyitottság mutatói (az export és import összegének GDP-hez viszonyított aránya), éves és negyedéves adatok, 1993-2001. * negyedéves adatok a bal, éves adatok a jobb oldalon Forrás: Szlovén Nemzeti Bank, a szerzők számításai

FORDULAT 161


2.7-es ábra Inflációs adatok: éves és negyedéves adatok, 1993-2001. * negyedéves adatok a bal, éves adatok a jobb oldalon (az ábrán látható számok az éves adatokat mutatják) Forrás: Szlovén Nemzeti Bank, a szerzők számításai

162 FORDULAT

Fordulat EU-BŐVÍTÉS. Különszám 2003 ŐSZ FORDULAT 1 ÉS TÁRSADALMI KOHÉZIÓ

Recommend Documents