Paár Ádám
A jeffersoni fordulat avagy mit a tanult a Fidesz Amerikától s mit tanulhat(na) az ellenzék a Fidesztől?
Recenziót írni többféle késztetésből lehet. E sorok szerzőjét az aha-élmény ihlette. Nem tudni, hogy az ellenzéki politikusok, valamint a jelenlegi kormánnyal szemben kritikát megfogalmazó véleményvezérek közül vajon hányan vették le a könyvtári polcról Matolcsy György 2004-ben megjelent könyvét, amelynek már a címe (Amerikai birodalom. A jövő forgatókönyvei) is sugallja, hogy a közgazdász szerző nem maradt a kaptafánál, hanem puszta közgazdasági elemzésnél nagyobb fába vágta
a
fejszéjét:
felemelkedésének,
az
Egyesült
birodalommá
Államok
válásának
a
mozgatórugóit kívánta megérteni, nem annyira az öntörvényű kíváncsiság, mint inkább a siker titka elcsenésének a reményében. És hogy miért jelentős számunkra Matolcsy György könyve? Mert az ellenzék és az értelmiség nem csodálkozna
annyira
a
második
Orbán-kormány
lépésein és irányvonalán, ha elolvasta volna ezt a könyvet. A jelenlegi kabinet számos intézkedése értelmet nyer, ha elfogadjuk a feltételezést, hogy Matolcsy könyve alapmű a Fideszen belül, és így kulcs az elemzők számára a második Orbánkormány tetteinek értelmezéséhez.
-1-
Arisztokratikus Amerika Matolcsy kiindulópontja az – egyébiránt Alexis de Tocqueville-re hivatkozva –, hogy az Egyesült Államok egy szuszra demokrácia és arisztokrácia, vagyis egyszerre a tömegek és a legjobbak uralma. Sőt, idővel az arisztokratikus vonások markánssá váltak a demokrácia rovására, és az Egyesült Államok ma már nem tisztán demokrácia, hanem egy vegyes modellt képvisel: a társadalom demokratikus (amelyik
kifejeződik
az
amerikaiak
egyesülési,
társulási
hajlamában,
a
föderalizmusban), de felül, a politika felhőrégiójában arisztokratikus. A liberális Tocqueville, aki az 1830-as években utazta be az Egyesült Államokat, észrevette az amerikaiak hajlamát arra, hogy autonóm szerveződéseket hozzanak létre, és saját ügyeikben maguk találjanak megoldást, elutasítva az állam beavatkozását (ugyanakkor Tocqueville hazájában a francia forradalom, majd a bonapartista rendszer eredményeként éppen az államhatalom erősödött meg a régiók, kisebb közösségek rovására, a föderalizmus híveinek érveit elnyomta a nyaktiló pengéjének csattogása, és kiteljesedett Franciaország centralizáltsága). Talán egyetlen más országban sincsen olyan hagyománya az egyének horizontális szerveződésének, a szabad polgárok önkéntes társulásainak, mint az Egyesült Államokban. Ez az egyesületi élet a szövetségi államtól való függetlenség érzetét tartja fenn. A tagállamok és a szövetségi kormányzat jogosítványainak elkülönítésén alapuló föderalizmus egyenesen levezethető az első amerikai telepesek területi alapon
szerveződött
közösségeiből,
amelyek
–
az
autonóm
protestáns
egyházközségek mintájára, illetve annak szellemében – egymástól függetlenül, párhuzamosan léteztek. Viszont ezzel a demokratikus társadalmi talapzattal ellentétben az amerikai politikai élet határozottan arisztokratikus vonásokat mutatott a függetlenség másnapjától kezdve, és ez még fokozódott is, a 21. század elejére pedig kiteljesedett, állítja
-2-
Matolcsy. Mindez megmutatkozik a vagyoni különbségekben, hiszen az Egyesült Államok népességének leggazdagabb 1 százaléka a nemzeti vagyon 60 százalékát tartja a kezében (121.). A köztársaság arisztokratikus jellegét azonban ellensúlyozza a széles középosztály, állítja a szerző. Vagyis az arisztokratikus és demokratikus vonások együttélése nem vezet szükségszerűen az „alap” forradalmához, és a rendszer
széteséséhez,
ha
jelen
van
egy
erős
középosztály,
a
kettő
kiegyenlítőjeként. Amennyiben a középosztály széles és nyitott, vagyis könnyű az abba bejutás az alulról jövők számára, akkor elkerülhető a rendszer összeomlása. Matolcsy gondolatmenetéből logikusan fakad, hogy amennyiben azonban a középosztály meggyengül anyagiakban és presztízsében – mint a jelenlegi válság idején, amelyet persze a szerző 2004-ben nem érzékelhetett –, akkor a felső és alsó szintek összhangja megbomlik, és egymás ellen fordul(hat)nak. Hogy ez mennyire nem söpörhető le egy kézlegyintéssel, ahogyan nálunk szokás, azt mutatja a Tea Party mozgalom fellendülése is: ez a protest mozgalom, amelyik döntően a (fehér) középosztály bázisán szerveződik, a washingtoni elittel és a szövetségi kormányzattal – ha úgy tetszik: a washingtoni politikai döntéshozatal arisztokratikus, zárt, klubszerű jellegével – szembeni elégedetlenséget, a kisemberek felháborodását csatornázta be. A Tea Party hamisítatlanul „arisztokrácia-ellenes” mozgalom, mellékterméke annak a folyamatnak – az arisztokratikus kormányzás kiteljesedésének –, amelyet Matolcsy ábrázol könyvében. Hagyományok A mű intellektuálisan legizgalmasabb állítása, amely szerint az amerikai politikában négy évtizedes ciklusokban konzervatív és liberális időszakok váltogatják egymást (a liberális jelzőt az amerikai értelmezésben, vagyis a baloldal szinonimájaként használva). Az 1940-1980 között született nemzedékeket szocializációjukból, élményeikből fakadóan a liberális értékekre való fogékonyság jellemezte. Az 1980
-3-
után született generáció minden tekintetben konzervatívabb volt, mint az előző. Ők a „Reagan-forradalom gyermekei”, akik tinédzserként megélték az USA győzelmét a hidegháborúban, és alapélményük, hogy hazájuk a világ egyetlen szuperhatalma, a demokratikus
rend
gondolkodásukat: kérdésekben,
a
és
nemzetközi
szüleiknél
„héjábbak”
a
biztonság
őre.
konzervatívabbak külpolitikában,
a
Mindez
befolyásolja
morális
és
gazdasági
a
kisebbségi
elutasítóbbak
a
szubkultúrákkal, a devianciával és a morált sértő egyénekkel, csoportokkal szemben, ugyanakkor
vallásosabbak,
mint
az
előző
generáció,
jobban
bíznak
az
öngondoskodásban, és nagyobb társadalmi részvétel jellemzi őket, mint a liberális nemzedék tagjait. A nemzedéki karakterváltásról szóló cikluselmélet számunkra is fontossággal bír. Abban a felfogásban, hogy bizonyos ideológiai és politikai trendek ciklikusan visszatérnek, ahogyan az óramutató is napjában kétszer ugyanazt az időt mutatja, nincsen meglepő, hiszen ennek a kérdésnek gazdag kultúrtörténeti irodalma van. Inkább az érdekes, hogy erről a magyar politikai osztály – különösen annak baloldali és liberális szegmensében – miért feledkezett meg a rendszerváltás után. Huszonhárom év távlatából visszatekintve úgy tűnik, hogy ennek a politikai osztálynak a tagjai túlzó, indokolatlan várakozásokkal és reményekkel viseltettek a „nyugatias projekt”, vagyis a Nyugathoz való felzárkózás programja iránt, mind a gazdaságot, mind a társadalmi kultúra kicserélődését tekintve. A különbség a történelemszemléletben van: a liberálisok és baloldaliak a történelmet lineáris folyamatként értelmezték, amelynek kulcsszava a fejlődés: Magyarországnak e logika szerint fokról fokra lépegetve kell(ene) eljutnia a végcélhoz, a nyugatiassághoz. Ez a lineáris szemlélet azonban nem tud mit kezdeni azzal a problémával, hogy a történelemben és a kultúrában visszatérések, visszaesések, elkanyarodások vannak. Az ilyenek a lineáris szemlélet alapján kizárólag hibaként, balesetként
értelmezhetőek.
A
cikluselmélet
lehetőséget
ad
arra,
hogy
megvizsgáljuk: valóban jogos-e fejlődésként láttatni egy folyamatot? Nem inkább
-4-
arról van szó, hogy míg a politikai intézmények szintjén valóban van mozgás, addig kulturális tekintetben egy helyben állunk? A liberális és baloldali értelmiség alábecsülte a 19-20. századi magyar politikai, gazdasági és társadalmi kultúra szívósságát. Ennek a kultúrának a vonásai a politikai erők közötti együttműködés hiánya, az „urambátyámos” kijárási, kinevezési szisztéma, az állandó őrlődés a felülről elinduló, általában idegen mintájú modernizációs hullám és a nemzet érdekét a modernizáció, polgárosodás ügye elé helyező függetlenségi gondolatkör között, a széles tömegek apátiája és alattvalói mentalitása mellett. Mindezek a rossz politikai és társadalmi hagyományok, amelyek a magyar parlamentarizmus múltjában, 1867-1947 között fogságban tartották a magyar politikai osztályt, a rendszerváltás után visszatértek. Az Egyesült Államok politikai rendszerében, társadalmában és állampolgári kultúrájában is meghatározóak a hagyományok. Matolcsy négy amerikai tradíciót jelenít meg a könyvben, amelyek mindegyikét az amerikai történelem egy-egy alakjához köti (195-197). A háborúzó Amerika (arca Andrew Jackson amerikai elnök), a kalmár és bankár Amerika (Alexander Hamilton amerikai pénzügyminiszter George Washington kormányában), a szabadságot védelmező Amerika (Thomas Jefferson) és az idealista, pacifista Amerika (Woodrow Wilson) szellemi öröksége adja az Egyesült Államok mai karakterét, a szabadság és a kereskedelem Amerikájának, vagyis a jeffersoni és hamiltoni örökségnek a dominanciájával. Ugyanakkor az ideális nemzetközi rend iránti wilsoni elkötelezettség visszaszorult, legalábbis Matolcsy szerint. Ez arra utal, hogy a 21. század eleji Amerika az alapító atyák értékeihez látszik visszatérni. Az egyéni szabadság (Jefferson) és a szabad kereskedelem (Hamilton) egyaránt a mai Egyesült Államok konzervatív karakterére utal (a sors iróniája, hogy Jefferson és Hamilton egymás politikai ellenfelei voltak, miközben a Republikánus
-5-
Párt ma hivatalosan mindkettejük örökségét védelmezi, mint a nemzet konzervatív pilléreit). Vajon vannak-e Magyarországon a fentiekhez hasonló politikusi hagyományok? És ha vannak, a Fidesz milyen tradíciókhoz nyúl? A felszínen a Horthy-korszak és kisebb mértékben a dualizmus parlamentarizmusa látszik megjelenni, a maga korlátozott parlamentarizmusával. A jobboldaliság a korszakban meglehetősen széttagolt volt. A Fidesz táborán belül egyaránt jelen van az országmenedzseri szemlélet kultusza, amelyet a nagy konszolidációs korszakok vezető államférfijai testesítenek meg (Tisza Kálmán és fia, Tisza István, Bethlen István), de éppúgy jelen van a mozgalmi jobboldaliság hagyománya,
a
magyar
függetlenségi
gondolatkör
és
a
modernizáció
összekapcsolásának antiliberális úttörőivel (az 1930-as évek reformjobboldala, de bizonyos vonatkozásban Prohászka Ottokár is, aki már az 1900-as évek elején jobboldali
tömegpártot
vizionált).
A
harmadik
komponenst
a
keresztény
konzervativizmus öröksége adja, a negyediket pedig a szocializmus népi-nemzeti ellenzéke. Összességében megállapítható, hogy a Fidesz mint konglomerátumpárt lefedi, illetve törekszik lefedni a 20. századi magyar jobboldali hagyományt, a szélsőjobb kivételével. Talán mégis az országmenedzseri attitűd a legmarkánsabb. S tudjuk, hogy az országmenedzselés, a gyökeres átalakítás nem nélkülözi az érdeksérelmet. Még az Egyesült Államokban sem, ahol a jeffersoni ideál, a szabad farmerek és kézművesek köztársasága történelmi távlatban vereséget szenvedett Hamilton nagyobb szabású koncepciójával, a szövetségi kormányzat hatáskörének növelésével, a központi bank létrehozásával szemben. Hamilton „beleértette” a központi hatalom nagyobb mozgásterét az alkotmányba (a Kongresszus minden olyan törvény meghozatalára jogosult, amelyik elősegíti az alkotmányban rögzített jogkörök betöltését), és ezzel
-6-
tágította a központi kormányzat mozgásterét, a tagállamok rovására. Ezzel Hamilton nagy szívességet tett az arisztokrácia uralmának. A Fidesz teljesen a hamiltoni világképnek megfelelően cselekszik, amikor a társadalmat aláveti a felvállalt modernizációs törekvésnek, és céljaihoz próbálja igazítani-szabni az alkotmány nyújtotta mozgásteret. Matolcsy könyvéből elsőre a hamiltoni ambíció elítélése következne, de a sorok között éppenséggel dicsérően szól arról, hogy az Egyesült Államok hagyománya a rugalmas, adaptív kormányzás, amelyik a saját nemzeti érdeket pragmatikus módon az elfogadott, kanonizált, ortodox szabályszerűségek és normák elé helyezi. Matolcsy részletesen bemutatja, hogy az Egyesült Államok a nemzetközi rendben és a világgazdaságban betöltött helyét az adaptációnak köszönheti – és rugalmasságának. Az Egyesült Államok rugalmas pénzügypolitikájának köszönheti, hogy a globális gazdasági
világrend
vezető
hatalma
és
irányítója.
Eközben
szabadon
él
erőforrásaival, központi bankja szabadon nyomja a dollárt, 5-7 évente manipulál a dollár árfolyamával, az állam hagyja elszaladni a hiányt – vagyis az Egyesült Államok képes pragmatikus módon változtatni pénzügypolitikáját, alárendelve a célnak: hogy pozícióját mindig megőrizze, és akkor se veszítsen, ha minden más ország veszít. (226-227). Matolcsy számára ez a rugalmas szisztéma, amelyik az amerikai erő alapja, érezhetően imponáló (ha nem is teljes mértékben pozitív számára, hiszen az aszimmetrikus globális rendben Magyarország is alárendelt, mivel a félperiféria karéjához tartozik, így potenciális vesztese az amerikai pénzügypolitikának). Magyar ugarba mamutfenyőt? Mit tanulhatott a Fidesz az „Amerikai Birodalomtól/ból”? Azt, hogy egy erős gazdaság nem létezhet egységes nemzet, valamint nemzeti büszkeség és öntudat nélkül. Utóbbit azonban a kormány maga kívánja bevinni a nemzet tagjaiba, az arisztokratikus kormányzás révén. Hogy az arisztokratikus uralom nem feltétlenül
-7-
rossz, ha kiegészíti egy széles középosztály, ám ezt a középosztályt is felülről kell létrehozni, mivel a történelmi középosztályokat több ízben (1920, 1938-39, 1944, 1947-49) tönkretették, a Kádár-korszak kispolgársága alól pedig a rendszerváltással járó gazdasági szerkezetváltás húzta ki a biztos talajt. Megtanulhatták, hogy a kormány szabadon tágíthatja a kormányzás kereteit, élve felhatalmazásával. Végül pedig az amerikai szuverenitás felsőbbséges tudata megerősíthette a Fidesz vezérkarát
egyfelől
a
nemzetállamiság
eszményéhez
való
ragaszkodásban
(„Nemzetek Európája”), az „EU mint birodalom” felfogás elutasításában, másrészt pedig magyarázatot ad arra a sokszor rejtélyesnek tűnő viselkedésre, hogy a Fidesz euroszkeptikus hangokat üt meg, rendre ostorozza Európa vallástalanságát, a keresztény gyökerektől való távolodást. Ebben a magatartásban implicit módon a vallásos, Európánál konzervatívabb Egyesült Államok iránti csodálat fejeződik ki. Hiszen Matolcsy világosan megírta, hogy az Egyesült Államokban 1980 óta konzervatív ciklus van. Ha az elemzők elolvasták volna Matolcsy könyvét, nem csak Orbán Viktor beszédeit elemezték volna, talán jobban értenék a Fidesz látszólag érthetetlen Európa-politikáját. Azonban van egy paradoxon: az arisztokratikus kormányzás magyarországi várkastélya homokra épül, ugyanis az amerikai kormányzás fennmaradását éppen az biztosítja, hogy csak a felépítmény arisztokratikus, az alap (a társadalom) demokratikus. Magyarország azonban nem rendelkezik az Egyesült Államokéhoz hasonló demokratikus tradícióval. Magyarországon az egyesületi életet, amelyet már Tocqueville is a demokrácia lenyomatának tekintett, kétszer sorvasztották el, illetve zúzták szét a 20. században (1938-1944, 1947-1949), majd az állami mindenhatóság rányomta a bélyegét a társadalomra. Ezzel szemben az Egyesült Államokban a demokratikus részvétel és autonómia szelleme kétszáz éven keresztül szabadon létezhetett, és átitathatta az egész társadalmat, a tagállamok törvényhozásától a legutolsó bélyeggyűjtő egyesületig, az
-8-
önkéntes
segítő
szolgálatoktól
az
evangéliumi
gyülekezetekig,
a
szabad
seriffválasztás hagyományától a népi referendumokig. Magyarországon ez a demokratikus részvételi kultúra hiányzik, huszonhárom év alatt sem alakult ki, és kívülről nem lehet oktrojálni a társadalomra. Nem beszélve arról, hogy míg az amerikai arisztokratikus kormányzás biztosítja a társadalom autonómiáját, addig a magyar kormányzás minden szinten az autonóm igazgatás megszüntetésére törekszik, ott is, ahol az autonómia működik, és hatékony volt 2010 előtt is. Az pedig nem szerencsés, ha az arisztokratikus kormányzás nemhogy erősítené, de számos ponton gyengíti a demokráciát, annak meglévő struktúráit is, és ezzel önmaga alapját számolja fel. Ha tehát az ellenzék sikeresen akar szembeszállni a kormányzással szemben, akkor ki kell építenie azokat az alternatív társadalmi struktúrákat, amelyek becsatornázzák a demokrácia szellemét az állampolgárok mindennapjaiba. Nem működhet demokrácia fejlett egyesületi élet nélkül, amelyik nap mint nap a demokratikus állampolgári kultúrát közvetíti az állampolgárok számára, és bevonja őket saját közösségi ügyeik intézésébe. Úgy is mondhatnánk, Matolcsy logikáját követve: az ellenzéknek pillanatnyilag egy jeffersoni fordulatra lenne szüksége, ha a cél a demokrácia védelme és megszilárdítása. Még akkor is, ha kormányra kerülve követnie kell a hamiltoni elveket is.
-9-
