Vasvár, 2006. szeptember 22.
Vasvári Újság A VASVÁRI ÖNKORMÁNYZAT
LAPJA
•••
Becsengettek... Becsengettek. Augusztus utolsó napján, csütörtökön délután 5-kor ismét benépesült Vasváron a Kardos László Általános Iskola aulája. Szülõk, diákok, elsõsök jöttek és várták az új tanév kezdetét jelentõ tanévnyitó ünnepséget. Az elsõsök díszpáholyban, az aulában elhelyezett fotelekben ülve hallgathatták Hollósy László igazgató tanévnyitó beszédét és intelmeit. „Nem múlhat el tanév, változtatás nélkül. Ez alól az idei sem kivétel. Ennek oka elsõsorban a „PISA-vizsgálat” elszomorító eredményében keresendõ. Ezen elemzés szerint az általános iskolából alig kikerült, de már középiskolás 15 éves diákok olvasás és szövegértésben a fejlett világ országainak rangsorában az utolsó harmad elején, a matematika alkalma-
XVI.
ÉVFOLYAM
9.
SZÁM
Hollósy László 1947–2006 Életének 59. évében elhunyt Hollósy László, a Kardos László Általános Iskola igazgatója. Generációk nõttek fel a keze alatt. Vasváron és a Hegyháton élõ fiatalokat tanárként, emberként a tisztességre, becsületességre, nehéz idõkben is az emberi helytállásra tanította.
zásában a mezõny közepén találhatók. Az említett korosztály közel fele nem érti jól az olvasott szöveget, így képtelen az önálló ismeretszerzésre, tanulásra. (Folytatás a 4. oldalon)
Megújult az óvoda Avatás, találkozó, csendes öröm Vasváron a Kossuth úti óvodát a nyáron rekord idõ alatt, helyi vállalkozók közremûködésével újította meg a fenntartó önkormányzat. A beruházást pályázati forrás tette lehetõvé. A több mint 21,5 millió forint ér-
tékû beruházásnak köszönhetõen megújultak az épület belsõ terei, a konyha, a vizes blokkok, új járólapot, hidegburkolatot kaptak a folyosók, a termek, s korszerû, hõszigetelt mûanyag ablakokra és ajtókra cserélték a nyílászárókat. Olyan ez a sikeres pályázat, mint egy mese. Ám ebben a mesében több fordulat is volt, amely erõfeszítés-
re kellett, hogy késztesse Vasvár Város Önkormányzatát. Ugyanis kiderült, hogy a támogatás nem ebben az évben, hanem csak jövõre érkezik. Az önkormányzat igen bölcsen úgy határozott, hogy jó tündérként megelõlegezi ezt az összeget. A korszerûsítési munkálaton túl 3,5 millió forint értékben az EU-normáknak megfelelõ három csodálatos udvari játékot is kaptak a gyermekek. Szeptember 2-án szombaton délután szûk körben, nagyobb parádé és felhajtás nélkül került sor a megújult óvoda „avatási ünnepségére”. A vendégeket Kovács Lászlóné Valika, az óvoda vezetõje köszöntötte. Rövid beköszöntõjében rámutatott: 70 évvel ezelõtt eleink úgy gondolták, szüksége van Vasvárnak is a kisdedóvó intézményére, s megépítették ezt az óvodát, amelyben akkor egy csoport mûködött, szolgálati lakással. Idõközben egyre több csoportot kellett elhelyezni, így a hajdani óvoda átalakult. (Folytatás a 2. oldalon)
Az elhunytnak pedagógiai, közéleti munkája elismeréseként Vasvár Város Önkormányzata posztumusz Barabás Istvándíjat adományozott, és a vasvári temetõben szeptember 16-án, szombaton délután a város által adományozott díszsírhelyen helyezte Õt örök nyugalomra. (A temetésrõl készített összeállítást és a búcsúzó sorokat lapunk 4–5. oldalán adjuk közre.)
Újrahasznosító üzem A budapesti alapítású és székhelyû Recycling Technologies Kft. gépjármû-hasznosító üzemének cégvezetése szeptember 21én, pénteken sajtótájékoztatót tartott. Ezen a médiák képviselõi tájékozódhattak a Vasváron megkezdett újrahasznosító üzem beruházásáról. Részletes beszámolónkat lapunk 13. oldalán olvashatják.
2
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22.
Megújult az óvoda Avatás, találkozó, csendes öröm (Folytatás az 1. oldalról) Most pedig a fogyó gyermeklétszám mellett is bizakodók vagyunk, hisz ebben az évben, ha lehet hinni a statisztikai elõrejelzéseknek, akkor ismét több gyermek születik, mint az elõzõ években. A megújulás kapcsán tartott kis ünnepségen, hát duplán is örülünk, s örülnek az apróságok is. Olyan ez, akár egy mese. Több fordulattal, amelyben a jó tündér szerep az önkormányzatnak jutott, hisz akkor, amikor kiderült, hogy nyertünk, de a pénzt csak jövõre folyósítják, akkor a város a szükséges pénzt elõteremtette és megelõlegezte erre a beruházásra. Köszönet ezért mindenkinek! – mondta meghatódva az óvoda vezetõje.
Az ünnepségre egykori és mai óvónõk érkeztek, elfogadva az invitáló meghívást. Jólesõ érzéssel néztek körül megújult, hajdani munkahelyükön, a „Vasári Városi Óvodában”. Az elõdök és a mai, mecénás önkormányzatnak hálából a mai óvónõk kórust alakítottak, és énekeltek. „Isten áldja meg a magyart” – zengett a dal. Amit üzenetnek is szántak, messze hangzó üzenetnek. Azoknak, akik csak lobbiban, merkantil szemlélettel extraprofitban tudják mérni a holnap lehetõségeit. Az emberi összefogás, a lokálpatriotizmus, az együvé tartozás pedig mintha devalválásra ítéltetne. Németh Zsolt polgármester avató beszédében elmondta, hogy van a megnyitóknak egy kötelezõ eleme, a pénz: 21,5 millióba került e beruházás. Hozzávetõleg 6,5 milliót kellett az önkormányzatnak biztosítani, s 15 milliót adott az Európai Unió, illetve a magyar állam. Mégis mennyire nem ez a legjellemzõbbje ennek a beruházásnak, azon gondolkoztam az elmúlt órában, hiszen kicsit elkényeztetett bennünket a sors.
Félmilliárdos beruházást adtunk át nemrégiben, a jövõ héten egy 80 milliós beruházást, az ifjúsági és zarándokszállást adunk át, s hogy külön, a harmadik elemének, ami a kolostorhoz kapcsolódik, lesz-e átadása, azon nem is gondolkoztam. Mégis, itt másról van szó. Amirõl az óvoda vezetõje is beszélt, hiszen kötelességeink vannak a településsel szemben, és még ezzel az épülettel kapcsolatban is. Ha valaki végignézett a városon – akár még egy évtizede is – akkor egy rakás lerobbant középületet talált. Adtunk is ki mindjárt egy kiadványt errõl, amiben azután ezeket az épületeket végig fel lehetett sorolni. Az egyiket el akartuk adni, a másikat bérbe adni, és így tovább. Ahogy jöttek az érdeklõdõk, mindig vettem ki a lapokat. Mára ezek a lapok elfogytak. Elfogytak ezek a roncsépületek is. Egyet, a Tretter-házat kivéve. Ugyanis nincs olyan épülete a városnak, amihez valami módon hozzá ne nyúltunk volna az elmúlt években. Azután, sorra kellett, hogy vegyük azokat az épületeket is, amelyek külsõre
még elviselhetõek voltak, azonban lehetett látni, hogy a mai kor igényeinek már nem feleltek meg. Nem tudom, elgondolkoztak-e azon – folytatta eszmefuttatását a polgármester úr – hogy, gyermekkorunkban a legjobb épület az mindig a közösségé volt. Az jobb volt, mint az otthoni. Ahogyan az otthonok változtak, azon vettük észre magunkat, hogy a középületeinkben rosszabb minõség volt az otthoninál. Ezért azután nagy jelentõségû
volt az is, amikor ezt az épületet külsejében megújítottuk, de jóval nagyobb jelentõségû a mostani, belsõ megújítás. Nem csupán egy felújításról, egy kötelezõ jellegû karbantartásról van szó, hanem minõségében is más lett ez az épület. Hadd osszak meg egy osztrák filozófusi idézetet Önökkel: „Gyakran kapom magam rajta, hogyha sikerül egy képet szépen bekereteznem, vagy megfelelõ helyre fölakasztanom, olyan büszkeség fog el, mintha a kép egy piciny részletét én festettem volna. Mintha a gyepszõnyeg egy kivételesen ügyes elrendezõje, végül azt gondolná, hogy egy icipici fûszálat mégis csak õ maga állított elõ. Miközben azért tökéletesen tisztában kell lennie azzal, hogy még a legparányibb, a legsilányabb fûszál keletkezésének a mikéntje is tökéletesen idegen, és ismeretlen az õ számára.” Mi is így vagyunk ezzel. Magunkénak érezzük ezt az épületet, ha nem is a mi kezünkkel tettük mindezt. Függetlenül attól, hogy az adónkból is került erre az épületre, azon túl is áldoztak, mégis úgy érezzük, közünk van ehhez az épülethez. Kinek is kell megköszönnünk ezt? Anélkül, hogy összebeszéltünk volna, az óvoda vezetõje is szólt már errõl. Köszönetet kell mondanunk az elõdöknek, akik felépítették ezt az épületet, azután azoknak, akik végig dolgoztak benne, s azoknak a szülõknek, akik gyereket vállalnak, hogy egyáltalán értelme legyen itt Vasváron felújítani ezt az épületet. Köszönjük azoknak, akik a pályázatot készítették: Kovács Lászlóné óvodavezetõnek, Kovács Tilda alpolgármesternek, s a
2006. szeptember 22. hivatal mûszaki és pénzügyi stábjának. A versenyen több pályázó is részt vett, azt a Szabó és társa vállalkozás nyerte el. A szépen kialakított termek, a burkolat, a konyha, a vizesblokk, a hõszigetelt ablakok, nyílászárók, egyáltalán a most megújult épület, az õ munkájukat dicséri. De hát mit hoztál, szokták kérdezni a gyerekek? Nos, három játékot is hoztunk: Egy kombináltat, amely leginkább tán egy játszóvárra emlékeztet, egy forgó-morgót, s egy rugós valamit. Majd zárásként Czakó Gábor Barbi címû írásából idézett Németh Zsolt polgármester „A játszótárs hajdan
csupán ihletõ volt. Mára már fordult a kocka. A tévé, az elektronikus játékok, a dolgok szórakoztatására valók. Szó sincs társakról, közös képzeletvilágról. A játékfolyamatban az ember töredék, eszköz a technika kezében, csupán nyomogatja a gombot „– majd így folytatta: Tényleg ilyen világban élünk. Ennél fontosabb az, hogy ezek a játékok tényleg megmozgatják a gyermeki képzeletet. Nagyon fontos, hogy itt, ezen a helyen, ahol szakavatott nevelõk vannak, ott kizökkentsük õket ezekbõl a hatásokból, csökkentsük ezen hatásokat, amelyben mi felnõttek, nagyon sokszor bûnösök vagyunk. Ezért oly fontosak e beruházásnak a 3,5 félmillió forintos elemei, a játékok. Köszönet mindenkinek, akik e beruházásban közremûködtek, akár kivitelezõként, akár szülõként, önzetlen segítõként! Arra kérem Önöket, hogy a jövõben is elmondhassuk, szükség van erre az épületre – zárta beszédét Németh Zsolt országgyûlési képviselõ, Vasvár város polgármestere. A vendégek ezt követõen megtekintették a 21,5 milliós összegbõl megújult Kossuth úti óvodát, majd az egykori és a mai óvónõk, óvodavezetõk együtt beszélgettek múltról, jelenrõl, s tervezték a jövõt. Tették ezt bizakodva olyan idõben, amikor nem a család, a gyermekáldás van a gondolkodás középpontjában. (Egyéb információk képgaléria – ÓVODAAVATÓ – fotó: Bodorkós)
VASVÁRI ÚJSÁG
3
Megújult a Kossuth utcai óvoda! „De jó lenne, de jó lenne, ha az öröm útra kelne, és eljutna mindenhova ahol eddig nem járt soha...” Nagy öröm érte az új nevelési év kezdetére a vasvári óvodás gyermekeket, szüleiket és az óvoda dolgozóit: Teljesen megújult a Kossuth utcai óvoda 77 éves épülete! A tervezett munkákról már értesülhettek a Vasvári Újságból – most az újságon keresztül szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki a felújítás részese volt. Hiszen az elmúlt 2 és fél hónapban – sokféle, többségükben helyi szakember összehangolt, lelkiismeretes munkájának köszönhetõen – egy kisebb csoda valósult meg az óvodában. A köszönet elsõként Németh Zsolt polgármester úrnak és a képviselõ-testület tagjainak szól, akik – bár a támogatás csak a jövõre érkezik – felvállalták, hogy a felújítás már ebben az évben megvalósuljon. A pályázat sikerében nagy része volt Pálláné Dr. Lakics Erikának és Varga Andrásnénak. Köszönjük Szabó Zoltán igazgató úrnak, hogy a Zeneiskolában helyet adott bútoraink-
nak; Hajba Gyulának, aki a költözködésben vállalt oroszlánrészt. Az udvari játékok elhelyezése nem valósulhatott volna meg az idén Németh Lajos tereprendezésre tett felajánlása nélkül. Ugyanebben volt segítségünkre anyagi támogatásával: SQS 2001 Kft., Siesta Shoes Kft., Vasvár és Vidéke ÁFÉSZ, Karintia Kft., Csörnöcmenti Mezõgazdasági Szövetkezet. Köszönettel tartozunk azoknak is, akik szülõként vagy „külsõsként” – gyakran idõt és energiát nem kímélve – munkájukkal segítettek: Kovácsné Vörös Mónika, Erdei Ferenc, Szalay László, Bakos Zsolt, Barti Miklós, Barti Miklósné, Kassai Norbert, Kovács László, Krisztánovics József, Morosits Tibor, Nagy József, Németh László, Smolczer Zoltán, Sodics Lászlóné, Szaller Pál, Szaller Róbert, Tar István, Török Csaba, Tóthné Csidei Erika. Megújult óvodánkban szeretettel várunk minden egykori szülõt és óvodást, érdeklõdõ városlakót! Amikor idejük engedi, látogassanak meg bennünket, legyenek örömünk részesei! Az óvoda munkatársi közössége nevében: Kovács Lászlóné óvodavezetõ
Közhasznúsági jelentés Vasvári Kisdedóvó Egyesület – 2005 1. Számviteli beszámoló Nyitó tétel összesen: 354.928 Ft – pénztár 7.075 Ft – bank 347.853 Ft Bevétel: – Tagdíjbefizetés: 46 fõ x 1.200 + 1x2.000 57.200 Ft – Támogatói befizetés 50.000 Ft – APEH – 1%-os felajánlás 153.251 Ft – Kamatbevétel: 2.877 Ft Összesen: 263.328 Ft Kiadás: – Eszközbeszerzés 292.500 Ft (vízadagolók, szivacslabdák) – Számlavezetési díj 8.210 Ft Összesen: 300.710 FT Záró egyenleg: 317.546 Ft – Pénztár 5.875 Ft – Bank 311.671 Ft 2. Az egyesület költségvetési támogatást nem kapott.
3. A vagyon felhasználása: Az egyesület tulajdonában lévõ számítógépet az egyesület és az óvoda céljaira egyaránt használtuk. A vásárolt vízadagolók a gyermekek folyadékigényének kulturált, egyéni szükséglet szerinti kielégítését segítik. 4. Az alapszabályban meghatározott célok közül egyedi támogatás nem történt. Csoportos támogatásként a gyermekeknek koncertet és színházlátogatást szerveztünk. 5. Az egyesület központi költségvetési szervtõl, elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától támogatást nem kapott. 6. Az egyesület tisztségviselõi feladatuk ellátásáért juttatást nem kaptak. 7. Az egyesület közhasznú tevékenysége keretében a felajánlott adó 1%-át áthoztuk a 2006. évre, az óvodai felújítás eszközbeszerzésének támogatására.
www.vasvar.hu
4
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22.
Tanévkezdés a Kardosban (Folytatás az 1. oldalról) Nem jobb az eredmény az idegen nyelv területén sem. Az Európai Unióban utolsók vagyunk az idegen nyelv tudása terén. Az elszomorító valóságból kiindulva a törvényalkotó legfõbb célja, hogy mindenki számára megfelelõ feltételeket, egyenlõ esélyt biztosítson az alapok megszerzéséhez és az élethosszig tartó tanuláshoz. Csökken a lexi-
megfelelõ idõ jusson a másnapi felkészülésre, az írásbeli és szóbeli feladatok jó színvonalon történõ elsajátítására, és nem marad el az otthon elvárt házi munka sem. Az iskola kínálatában szakkör, énekkar, választható második idegen nyelv, sportcsoport, tanulmányi és sportverseny, pályázat, színházi elõadás látogatása éppúgy szerepel, mint az erdei iskola és a tanulmányi kirándulás.
PAPP ZSUZSANNA 25 éve a pályán. Papp Zsuzsanna tanítónõ mindig Vasváron tanított. Az õ élete is a pedagógushivatás legnehezebb, de egyben legszebb szakaszához, az elsõ és másodikosok tanításához, neveléséhez kapcsolódott.
Iskolai képzés indul – Szeptember 5-én a Szivárvány Alapfokú Mûvészeti Iskolában néptánc, kerámia képzés. – Szeptember 6–7-én a Zeneiskolában hegedû, fuvola, klarinét, furulya, zongora, rézfúvós hangszeres képzés. Tradíciók
kális, a nem az adott életkornak megfelelõ ismeret. Változik a tanuláshoz szükséges alapkészségek elsajátításának, megerõsítésének szakasza. A harmadik évfolyamon folytatódik a szöveges értékelés. És lehetne folytatni a sort, de mindezek a tanulók aktív hozzáállása, a folyamatos és lelkiismeretes tanulás, rendszeres gyakorlás nélkül nem vezethetnek, nem vezetnek eredményre. Tanulni kell, diákként ez a munkátok és kötelességetek is. Minden, ami még a gyermeki élethez kapcsolódik, csak ennek teljesítése után következhet. Kérem a szülõket, hogy gyermekük, gyermekeik iskolai munkáját figyelemmel kísérve, azt segítve legyenek támogatóink abban, hogy „szemük fénye” minél alaposabb, biztosabb tudásra tegyen szert. Olyan tudásra, amelyre építeni lehet az általános iskola következõ osztályfokán, és majd a középiskolás tanéveket is. Ez közös érdekünk, jövõnk érdeke!
A Kardos az elmúlt évben a Magyar Vöröskereszt Ifjúsági Bázisiskolája lett, s megkapta az Ökoiskola címet is több évtizedes kiemelkedõ munkája eredményeként. E címek nemcsak elismerést, hanem a megkezdett munka folytatását, további feladatokat is jelentenek az intézmény számára. Folytatódik az úszásoktatás, melynek feltételét az önkormányzat és az iskola együttmûködése, valamint egy sikeres pályázat biztosítja. Az oktatás heti két alkalommal történik, és az iskola valamennyi alsó tagozatos tanulójára vonatkozik. Szervezéséhez és lebonyolításához az iskola kéri a szülõk támogatását, esetenként személyes segítségüket is. A felsõ tagozaton és a sajátos nevelési igényû, a tanulásban akadályozott tanulók csoportjaiban az elmúlt évihez hasonlóan szervezzük és biztosítjuk a tanuszoda látogatását. Iskolai létszám Csökken a gyermeklétszám, az idei évben csak két elsõ osztály indul. Az alsó tagozaton 196 tanuló és egy magántanuló kezdi meg tanulmányait, a felsõ tagozaton 281 diák, míg az eltérõ tanterv szerint haladók száma 38. Így a Kardos László Általános Iskola 2006/2007-es tanévét 516 tanuló kezdi meg.”
Tanévi menetrend
Jubiláló pedagógusok
A tanév szeptember elsõ napján, pénteken kezdõdik, és a jövõ év júniusának közepéig tart. Az elsõ félév utolsó napja 2007. január 19. Változatlanok a szünetek, õsszel, télen és tavasszal tart a Kardos László Általános Iskola a hétvéginél hosszabb pihenõt a munkanapok között.
HOLLÓSY LÁSZLÓNÉ 40 éve a pályán. Utolsó tanévét kezdi Ilon tanító néni, aki négy évtizedes pedagógus szolgálattal a háta mögött 2007-ben vonul nyugdíjba. Pedagógus pályája a Cehimindszenti Körzeti Általános Iskolában kezdõdött, majd 22 évvel ezelõtt Vasváron folytatódott. Szinte mindig a legkisebbekkel, az elsõ és másodikosokkal foglalkozott. A legszebb munkát kapta, választotta hivatásul, átvezetni a gyermekeket az óvoda játékos birodalmából a munka, a tanulás birodalmába, megszoktatni, megkedvelteti, megszerettetni az iskolát.
A Kardos kínálata A tanórák után az iskola és a mûvészeti iskolák kínálnak olyan programokat, amelyek hasznossá és tartalmassá teszik a délutánt és a szabadidõt. Azt és annyit válasszatok, hogy
Elvégzett munkájuk legszebb elismerései azok a pillanatok voltak, amikor a szülõ, az egykori tanítvány a volt tanítót kérte gyermeke elsõ tanítójául. NÉMETH JÓZSEFNÉ „CSIRI NÉNI” 50 éve diplomázott. Nemcsak a pedagógus pályán eltöltött évekhez, hanem a tanítói vagy tanári diploma megszerzéséhez is kapcsolódnak évfordulók. 50 évvel ezelõtt kapta meg ta-
nári oklevelét Németh Józsefné (Várkonyi Irén), aki tanítványai, kollégái és a szülõk körében Csiri néni, Csiri néven vált ismertté. Életpályája két településhez, Telekeshez és Vasvárhoz kapcsolódott. Tanári képzettsége a matematika és a fizika tárgyak tanítására jogosította, de a kémiát is több évig tanította. Igazi sikerei és emlékei a gyermekmozgalomhoz, az úttörõcsapat tevékenységéhez kapcsolódtak, ide kötõdnek az aktív éveiben megkapott kitüntetései is. A jubiláns pedagógusokat Hollósy László, az iskola igazgatója, Németh Zsolt országgyûlési képviselõ, Vasvár város polgármestere, valamint a Szülõi Közösség vezetõi köszöntötték. (Egyéb információ – képgaléria – TANÉVKEZDÉS. Fotó: Bodorkós)
2006. szeptember 22.
VASVÁRI ÚJSÁG
A Pál utcában voltunk... A vasvári Színházi és Zenei esték programsorozat kivételes élményt kínált a kultúraszeretõ közönségnek. Az egész sorozatot igényesen állították össze, most mégis egy „mellékszálnak” látszó bemutatóról írnék szuperlatívuszokban. Mellékszál és mégis kiemelendõ? Igen. A beregszászi Illyés Gyula Magyar Színház stúdiósairól van szó, akik egyhetes vasvári szakmai tábor alatt készítették el Molnár Ferenc klasszikusát, a Pál utcai fiúkat, bevonva a szereplõgárdába helyi közremûködõket is. A közel harmincfõs beregszászi különítményt egyébkén vasvári családok látták vendégül, szinte családtagjaikká fogadva õket. Biztos innen is vették azt az óriási erõt és energiát a kis színészek, hogy valódi „Pál utcát” varázsoljanak mind díszleteiben, mind történetében a Szentkút tölgyfáinak szomszédságába. És itt következik a magyarázat a „mellékes” jelzõre. Ugyanis a darabot eredetileg szabadtérre, Vasvár ékességére, a több szabadtéri elõadásnak otthont adó szentkúti színpad dombtetejére tervezték, bár a premier egy viharnak köszönhetõen végül zárt térben, az általános iskolában került bemutatásra. De térjünk vissza az eredeti tervekhez: Markáns, hangulatos, sokfunkciós díszlet épült a gyermekek keze munkája által a természetben, a Szentkút fáinak és színpadának szomszédságába, mely olyan volt, mintha egy hollywoodi multiprodukció komoly díszleteit emelték volna át a Hegyhátra igényességében, illúziókeltésével. Az elõadás tökéletesítésének érdekében egy fõpróbát is elrendelt a darab
rendezõje, Vidnyánszky Józsefné Éva néni a premier elõtti estére. Na, aki ennek az elõadásnak is bizalmat szavazott, és úgy tekintette, hogy a premierrel egyenértékû produkciót kap, az jól tette, hogy elment a nyári meleg estén a helyszínre. A nézõk számára elkészített
székekre leülve azonnal megtörtént a csoda. Az idõkerék visszaállt a századfordulóra. A Pál utcai grundon ültünk megfigyelõként, Janó viskójának kéményébõl képzeletbeli füst szállt, a Füvészkert mesterséges tavának vagy a sziget vizének illata, a természet hangjai azonnal „Pál utcai” illúzióba ringattak bennünket a díszleteknek, a térnek köszönhetõen. És akkor megjelentek a fiúk. A Pál utcaiak és a Vörösingesek. És szívbõl, lélekbõl, teljességbõl és gyönyörûen artikulálva szóltak a jól ismert szavak, mondatok a becsületességrõl, az árulásról, a hatalmaskodásról, a szerénységrõl, a hõstettrõl, az egyszerûségrõl, a melegszívûségrõl... Pál utca Vasvárra költözött. Az élmény pedig a szívünkbe, emlékeinkbe. Páratlan este volt. – Pogács –
Ingyenes képzés szakembereknek Ingyenes képzéseket indít szociális és önkormányzati szakemberek számára az országos hatókörû suliNova Kht. A 30 órás képzéseket a jelentkezõkhöz legközelebb található megyeközpont szállodáiban bonyolítják. A 97.000 Ft-os képzési költséget e közhasznú társaság fizeti, a jelentkezõknek csak az útiköltséget kell állniuk. A szociális szakembereknek szóló program célja, hogy ismereteiket bõvítsék aktuális információkkal, tudásanyaggal a hátrányos helyzetû társadalmi csoportok, különösen a romák helyzetével kapcsolatban. A szociális területen dolgozó szakemberek a kapott ismeretek által támogathatják a területükön található iskolák deszegregációs törekvéseit. A résztvevõk újabb tapasztalatot szerezhetnek arról, hogyan lehet egy helyi kistársadalmat a közösségi szociális munka eszközeivel hatékonyan támogatni. Az önkormányzati szféra számára is összeállított a suliNOva Kht. egy harmincórás oktatócsomagot. A „Fenntartói kötelezettségek:
egyenlõ bánásmód a közoktatásban” c. képzést a helyi önkormányzatban dolgozó szakembereknek fejlesztették ki. Célja, hogy a résztvevõk szakmai tudása mélyüljön, aktivitása fokozódjon azoknak a változásoknak az elindítására és fenntartására, amelyek – összhangban a Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerõforrás-fejlesztési Operatív Programjával – a diszkriminációmentes, befogadó oktatás megvalósítását támogatják. A programban feldolgozásra kerül az a jogi, pedagógiai és módszertani eszköztár, amely helyi szinten a kitûzött célok megvalósításának alapjául szolgálhat. A képzés eredményes elvégzését követõen tanúsítványt állít ki a szervezõ. Jelentkezni szeptember 30-ig lehet a suliNova Kht. oktatásszervezõ munkatársainál. A képzéssel kapcsolatban felmerült kérdésekkel további információért Péter Olíviához fordulhat (a következõ elérhetõségeken: tel.: 06-1-346-7124,) email:
[email protected]. – pam –
5
„Süsükék” táboroztak A Vasvári Ifjúsági Klub különleges nyári táborozáson vehetett részt. A nyolc naposvakáció azért sem volt megszokott, mert a szélrózsa három irányából érkeztek Szajkra a táborlakók. A vasváriak mellett Szombathelyrõl, a Nyitra Utcai ÁMK-ból. valamint Budapestrõl, az AHA Színpad képviseletében. A heterogenitást az is növelte, hogy a 25 résztvevõ ráadásul a legkülönfélébb korosztályokból került ki. S mégis, a nehezítõ körülmények ellenére, már a program kezdetén egységes csapattá váltak. Varga Evelin, a vasvári Ifjúsági klub egyik oszlopos tagja élete legjobb táborának nevezte a szajki napokat. Egyébként a csapat Csukás István: Süsüke címû darabjának egy epizódját készítette el. De természetesen a „színházcsinálás” mellett a legfontosabb cél a közösségépítés volt, ami maximálisan sikerült a tábor felnõtt irányítóinak, mindenki „mamájának” Rajner Ágotának, Tóth Tamásnak és Füsti-Molnár Sándornak. Horváth Dávid 13 évesen a csapat legfiatalabb tagjának számított. Az elején félt, hogy nem tud majd beilleszkedni a nagyobbak világába. Ám az ismerkedõ programok meggyõzték az ellenkezõjérõl. Talabér Katalin szintén alapító tagja az ifjúsági klubnak. Õ korábban a postaforgalmi szakközépiskolába járt. Bár Szombathelyen lakik, rendszeresen visszajár a klubba, mert itt, ebben a közösségben érzi otthon magát. A tábor számára is nagy élmény volt. Akkor sem maradt egyedül, ha félrevonult, mert azonnal társult hozzá barát, akivel jót lehetett beszélgetni. Nagy élmény volt számára az, miként kovácsolódik össze 25 idegen ember 8 nap alatt. A siker okaként jelölte meg az aktív klubtag, hogy elfogadók voltak egymás iránt, de sokat segítettek a közösségi programok és a közös darab is. Kiss Virág a színdarabról beszélt. A Süsükék mesét egy hét alatt készítették el. Beszédgyakorlatokkal és sok próbával készültek a darabra. A húszperces elõadással a tábor végén felléptek, vendégeket is hívtak a premierre. Egyébként Csukás István: Süsüke darabját Füsti Molnár Sándor, az AHA Színpad vezetõje rendezte. A szakember számára az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy a felnõttek és a gyerekek közös munkáját miként sikerül összehangolni, hogy is lehet önállóan és kreatívan együtt dolgozni. A darabválasztás ebben nagy segítséget adott. Csukás Istvánt magyar géniusznak tartja a rendezõ, akinek meséi összekovácsoló erõvel bírnak, és a kommunikációban segíthetnek. Füsti Molnár Sándor egyébként is eszközként tekinti a mûvészetet arra, hogy egy személyiség jó irányba fejlõdjön, közösséget generáljon, és gátakat szabadítson fel. A mûvészettel, az értékelhetõ, értékközvetítõ mûvészettel jobbá lehet tenni a világot megítélése szerint. A Vasvári Ifjúsági Klub, a Nyitra Utcai Általános Iskola és az AHA Színpad közös produkcióját, a Süsüke epizódját a tervek szerint Vasváron is láthatják majd az érdeklõdõk. – PM –
6
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22.
A hála virágai, az emlékezés percei Szeptember 16-án, szombaton délután 3 órakor a vasvári temetõben helyezték örök nyugalomra Hollósy László iskolaigazgatót. Ezrek jöttek el, hogy búcsút vegyenek tõle, és sírján elhelyezzék a hála virágait. Ezen a délutánon tanítványok, barátok, egykori és mai pályatársak, városunk polgárai és a Hegyháton élõk zarándokoltak el a vasvári temetõbe. Az általános iskola nevelõtestülete nevében Horváthné Tóth Mária igazgatóhelyettes búcsúzott kollégájától, az iskola igazgatójától: Elköszönni jöttünk... Összeszoruló szívvel, megilletõdve és riadtan állunk itt, kiszolgáltatva a fájdalomnak, melyet a mérhetetlen, könyörtelen és félelmetes természet szab ránk, amikor szeretteink elhagynak, és örökre elköltöznek tõlünk.
Szeptember 12-én reggel megdöbbentett mindannyiunkat a hihetetlennek tûnõ szörnyû hír: hirtelen meghalt iskolánk igazgatója, több ezer diák tanítója, meghalt a szakember, a pedagógus, és csupa nagybetûvel az EMBER. 1947. március 13-án Zalaegerszegen született. A tanítói végzettség mellett tanári képesítést szerzett történelembõl, magyar nyelv és irodalomból, pedagógiából. Szakmai és vezetõi ismereteinek gyarapítása mindig fontos volt számára. A Budapesti Mûszaki Egyetemen közoktatási vezetõ szakvizsgát tett. Pályáját 1967-ben Csipkereken, az általános iskolában tanítóként és a kultúrház igazgatójaként kezdte, majd Csehimindszenten az osztályfõnökség mellett vezette az úttörõcsapatot is. 1984-ben került Vasvárra, ahol elõbb úttörõelnök, majd a pártbizottság munkatársa lett. 1988 februárjától felügyelte az új iskola építését, szeptembertõl a Kardos László Általános Iskola igazgatója lett. Szakmai és vezetõi ismereteit programgazdaként átadta a térség intézményeinek is. 2004-tõl a „Vasi Hegyhát Is-
kolaszövetség” elnöke. Szoros kapcsolat fûzte a Vas Megyei Pedagógiai Intézethez, ahol tanácsadóként is dolgozott. 2003-tól bekapcsolódott az országos szakmai szervezetek tevékenységébe. A magyar közoktatás fontos tartalmi, igazgatási és szervezeti kérdéseivel foglalkozó programban (RKPSZ) bázisiskola-igazgatóként és elnökségi tagként tevékenykedett. Regionális koordinátorként tagja volt a Magyarországi Iskolaszövetségnek. Sokrétû szakmai munkájának eredményeként iskolája a térség gesztorintézménye, a megye egyik elismert, egyéni arculatot is felmutató alma matere, melynek országos ismertséget szerzett az Arany János vers- és prózamondó verseny megszervezése, az Ökoiskola cím és a Magyar Vöröskereszt bázisiskolája cím elnyerése. Pályáját végigkísérte a közéletben való aktív részvétel. Elkötelezett volt a Vasvár és a Hegyhát jövõje iránt. Munkásságát Vas Megye Közgyûlése „Az Önkormányzat Szolgálatáért Oktatási Tagozata” oklevéllel és emlékplakettel ismerte el. Kedves Igazgató Úr! Kedves Laci! „Szeptember 12-én hiába szólt a tanórai hívó csengõ, tanítványaid engedetlenek voltak, a kis csoportosulások mozdulatlansága, szemükbõl áradó szomorúság jelezte, valaki örökre elment, hiányzik közülünk! Ez azért is felfoghatatlan, hiszen a halálod elõtti napon ugyan jelezted felénk különös érzésedet, de az esti szülõértekezlet hangulata, közvetlensége újra mosolyt varázsolt fáradt arcodra. Az utolsó pillanatban is azok között voltál, akiket szerettél, akik munkádnak örömet és értelmet adtak. Életedet áldoztad az iskolának, nálad elsõ helyen mindig a gyermek érdeke állt. A tanítás mellett fontosnak tartottad a diákrendezvények szervezését, amelyekben igazán felszabadultál a gyerekek között. Nem hisszük, nem tudjuk elhinni, hogy reggelente nem köszöntöd munkatársaidat, nem mosolyogsz az iskolába érkezõ gyerekekre, nem küldesz üzenetet felénk, nem látunk a folyosón, a tanáriban. Irodád ajtaja – mint mindig – most is nyitva van, de már csak a hivatalos és személyes tárgyaid vannak a helyükön, a sok-sok ajándék, emléktárgy, melyeket kiránduló gyerekek, kollégák hoztak Neked, jelezve, hogy tiszteltek igazgatóként, szerettek emberként. Méltó voltál a szeretetre, szeretetünkre. A naptáradba bejegyzett feladataid félbeszakadtak, földi teendõidet nem tudod folytatni, de az égi tanáriban vár a maroknyi kis csapat, akiktõl annak idején könnyes szemmel vettél búcsút: Valika, Piri, Éva, Zsuzsa, Erika, Jozsó. Értékrended példaként áll elõttünk, humánus vezetõ, empatikus kolléga, elmélyült tu-
dással rendelkezõ pedagógus voltál. Életutad kísérte a hivatástudat, a közösségben, a közösségért mindig szívesen dolgoztál. Kedves igazgatónk, kedves Laci! Az ûr, mit távozásod jelent, csak úgy lesz méltóan betöltve, ha töretlenül, minden akadállyal szembeszállva továbbvisszük munkádat, megvalósítjuk leírt terveidet. A mû elindult, tantestületed készen áll a folytatásra. Még mindig közöttünk vagy! Lassan el kell engednünk téged, most már itt a keserû búcsú ideje. „Osztani magad: – hogy így sokasodjál; kicsikhez hajolni, – hogy magasodjál; hallgatni õket, – hogy tudd a világot; róluk beszélni, ha szólsz a világhoz. Széjjel szóródni, – esõ homokra, – sivatagnyi reménytelen dologra, s ha nyár se lesz tõled, és a táj se zöldebb – kutakká gyûjt a mély: – soká isznak belõled!” Nyugodj békében! Németh Zsolt búcsúztatója Tisztelt gyászoló család, munkatársak, diákok, búcsúzni összegyûlt közösség! „Az élet nem más, mint utazás a halál felé” – mondta Seneca. És bizony ezen az úton járnak elõttünk és jönnek utánunk feltartóztathatatlanul. De most megállunk, mert egy elõttünk járó megérkezett. Váratlanul és hama-
rabb, mint gondoltuk volna, hamarabb, mint az élet szigorú és könyörtelen rendje azt megkívánná. És most megáll az idõ, vagyis inkább mi állunk meg az idõben. Abban a folyton elõre haladó folyamatban, amely agyfajta negyedik dimenzióként körülveszi, meghatározza életünket. Ebben a percekbõl, órákból, napokból álló zuhatagban most hirtelen megállunk, szemben az árral, hagyjuk, hogy elsodródjon mellettünk néhány másodperc és negyedóra. És emlékezünk...
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22. „Az élet nem más, mint utazás a halál felé” –motoszkál bennünk a költõi gondolat. De csak most és csak itt. Mikor valaki megérkezett. A halálhoz végtelenbe futó párhuzamosként napról-napra közelítünk, de sohasem tervezzük bekövetkezését. Helyette inkább lázasan tervezzük a megérkezésünk elõtti idõt. Évtizedeket, éveket, hónapokat s közel a perc,
akkor is még legalább a holnap reggelt... Hollósy László igazgató úr is tervezett. Tervezte az életet, a nyugdíjba vonuláson túlit. Mikor leteheti válláról a terhet, a vezetõk keresztjét, a hétköznapot és ünnepet, nappalt és éjjelt átható felelõsséget. A megoldható problémák szûnni nem akaró sokaságát és a megoldhatatlan örök feszültségét. De addig is tervezte a következõ tanévet, s a következõ napokat. Hogy mit csinál másnap, majd harmadnap. És most ott árválkodnak a bejegyzések a határidõnaplóban teljesítetlenül. Mert õ már nincsen! És ez a szó hasít belénk, bárhova tekintünk: Nincsen! Nincsen többé a családi asztalnál, nincsen többé a katedrán, dolgozó szobájában, az igazgatói székben... Azok, akik évek, évtizedek multán közel ugyanakkor indulnak munkába, s ugyanakkor térnek haza, ugyanazon útvonalon közlekednek, azok szinte az utcakép részévé válnak. Már messzirõl megismerjük õket termetükrõl, lépésükrõl, mozdulatukról. S már ez az utcakép sincsen! Persze a modern technika sok mindent megold. Megõrzi az arcot, a hangot, a mozdulatot. De nem tudja elraktározni a közelséget, a melegséget, a szelídséget, az érintést. Biztos vagyok abban, hogy Igazgató Úr emlékét nem csupán és nem fõleg videokazetták, fényképek és más adatfeldolgozók õrzik meg. Hanem
százak, sõt talán ezrek, akiket tanított. A tanár ifjú elmék mûvelõje – Kicsit olyan, mint a kertész. Megkapja a kis palántákat, cserjéket, s utána hosszú ideig öntözi, metszi a hibás ágakat, gondolatokat. Igyekszik távol tartani a kártevõket, s ha kell, hát sebeket kötöz. Mindezt úgy teszi, hogy sokszor már nem látja, mikor drága fácskái meghozzák gyümölcsüket. Hollósy László tanár úr több mint egy emberöltõn keresztül állt a katedrán, hiszen megélte, hogy tanítványainak gyermekeit is oktatta. Látott hát soksok virágzást és megélt néhány szüretet is. Csak hát a mostani tanítványai sikereit nem érheti meg. Azokét, akik itt állnak. Azonban az õáltala közvetített tudás és példaadás, jellemformálás halála után is hat, s az iránta
érzett tisztelet évek, sõt évtizedek múltán még csak nõni fog, mikor mostani itt hagyott „fácskái” meghozzák gyümölcsüket.
7
Hollósy igazgató úr lelkiismeretes ember volt. Mert csak a lelkiismeretesek vívódnak. A kemény lelketlenek és nemtörõdöm fajták soha. Sok mindenkihez jó akart lenni, talán még többekhez is, mint lehetséges. Vívódás, arcra kiülõ felelõsségérzet, egy negyed mosoly, ezeket láttam rajta az elmúlt napokban. Már fájdalmai voltak. Pilinszky szerint: „A testi szenvedés tûhegyre szúrja áldozatát. Múlt és jövõ nélkül a puszta kín és puszta pillanat tengelye körül forog” A fájdalom már elmúlt, igazgató úr megérkezett. Tarisznyájába már csak egy köszönetet csúsztathatunk: Hollósy László úrnak – az iskoláját, kollégáit, tanítványait lelkiismeretesen képviselõ, a több évtizede áldozatos munkát végzõ pedagógusnak. Vasvár Város Képviselõ-testülete a köz szolgálatáért alapított – igazgató elõdjérõl elnevezett – Barabás István díjat posztumusz adományozza. Emléked tisztelettel megõrizzük! Kedves László, köszönjük munkádat! Igazgató úr, Isten veled! Fotó: Zágorhidi
Gondolattöredékek a tanítványoktól – – – – – – – – – – –
„Miért kellett meghalnia, ha még szükség van Rá?” „Olyan rossz volt hallani, hogy ez már nem az Õ iskolája lesz.” „Tiszteltük igazgatóként, szerettük emberként.” „Az igazgató bácsi mindig azon volt, hogy tanulóinak a legjobb körülményeket teremtse meg.” „Soha többé nem fogunk együtt kosarazni!” „Bánjuk már, míg élt, nem tudtuk elmondani neki, hogy ha mi osztályozhattuk volna az Igazgató bácsi munkáját, bizony jelest kapott volna.” „Amikor bejöttem az iskolába, kicsit féltem Tõle, mert nem ismertem. De láttam, hogy kedves, és megkedveltem.” „Nem búcsúzott, csak halkan itt hagyott bennünket.” „Tanított, szeretett, vigyázott ránk, cserébe „mûvelt légy”, csak ennyit várt.” „Nélküle más lett az iskola hangulata, hiányát senki sem pótolja.” „Sokan maradtunk, de mégis egyedül.”
8
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22.
Pályázati kiírás – „A” típusú Vasvár Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttmûködve 2007. évre Bursa Hungarica Felsõoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot ír ki felsõoktatási hallgatók számára a 2006/2007. tanév II. és a 2007/2008. tanév I. félévére vonatkozóan. A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkezõ, hátrányos szociális helyzetû felsõoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik államilag támogatott, teljes idejû (nappali tagozatos) felsõfokú alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsõfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat. A 12/2001./IV.28./ OM rendelet értelmében nem részesülhetnek Bursa támogatásban a rendvédelmi és katonai felsõoktatási intézmények hallgatói. Figyelem! – A középiskolai akkreditált iskolarendszerû felsõfokú szakképzésben résztvevõ tanulók nem jogosultak a Bursa Hungarica ösztöndíjra. – Doktori PhD képzésben résztvevõk nem felelnek meg a pályázati kiírás feltételeinek. – Külföldi intézménnyel hallgatói jogviszonyban állók nem jogosultak a Bursa Hungarica ösztöndíjra. – Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2006 szeptemberében tanulmányaik utolsó évét megkezdõ hallgatók is. – Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya a felsõoktatási intézményben a pályázás idõpontjában szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2006/2007. tanév II. félévére már beíratkozzon a felsõoktatási intézménybe. – Amennyiben a pályázó egy idõben több felsõoktatási intézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll, pályázatában csak azt a felsõoktatási intézményt kell megneveznie, amellyel elsõként létesített államilag támogatott hallgatói jogviszonyt. A felsõoktatási intézmények szerzõdése alapján folyó, közösen meghirdetett – egyik szakon nem hitéleti, a másik szakon hitoktató, illetve hittanár – kétszakos képzés esetében a hallgató az állami felsõoktatási intézményt köteles megnevezni. Az ösztöndíj idõtartama 10 hónap, azaz két egymást követõ tanulmányi félév (2006/2007. tanév második, illetve a 2007/2008. tanév elsõ féléve). Az ösztöndíj folyósításának kezdete: 2007. március. Az ösztöndíj-folyósítás feltétele, hogy
a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya a 2006/2007. tanév második félévében megfeleljen a pályázati kiírásnak. Amennyiben a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya nem felel meg a pályázati kiírásnak, a támogatott az ösztöndíjra való jogosultságát elveszíti. Az ösztöndíjat minden pályázati fordulóban újra kell pályázni. Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beíratkozott, államilag támogatott hallgatója a felsõoktatási intézménynek. A települési önkormányzat határozatban rendelkezhet a támogatás visszavonásáról abban az esetben, ha a támogatásban részesített a települési önkormányzat illetékességi területérõl elköltözik. Az ösztöndíjat visszavonó határozat csak a meghozatalát követõ tanulmányi félévtõl ható hatállyal hozható meg. Az ösztöndíj elbírálása kizárólag a szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétõl függetlenül történik. Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelõ jövedelemnek számít. A pályázatot a Polgármesteri Hivatal Szervezési és Jogi Osztályán írásban, a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani, az erre rendszeresített ûrlapon. A pályázat benyújtási határideje: 2006. november 2. A pályázat kötelezõ melléklete a felsõoktatási intézmény által kitöltött eredeti Jogviszony-igazolás. A pályázónak szociális rászorultsága igazolására pályázata kötelezõ mellékleteként csatolnia kell a pályázó és a vele egy háztartásban élõk jövedelemigazolását, melybõl megállapítható az egy fõre jutó havi nettó jövedelem. A pályázati ûrlap csak a fenti mellékletekkel együttesen érvényes, valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minõsül. A települési önkormányzat a határidõn túl benyújtott, vagy formailag nem megfelelõ pályázatokat a bírálatból kizárja. Megjegyzés: Az 1993. évi III. törvény 4. §. /1/ bek. a) pontja értelmében jövedelemnek minõsül: „a személyi jövedelemadóról szóló törvényben jövedelemként meghatározott, belföldrõl vagy külföldrõl származó vagyoni érték (bevétel) munkavállalói járulékkal, személyi jövedelemadóval, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, magán-nyugdíjpénztári tagdíjjal, valamint a jövedelemadóról szóló törvényben elismert költségekkel csökken-
tett része, függetlenül attól, hogy adómentesnek vagy adókötelesnek minõsül, ideértve a bármely ország jogszabálya alapján folyósított nyugdíjat. Nem minõsül jövedelemnek a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a nevelõszülõk számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, az anyasági támogatás, a 13. havi nyugdíj, valamint – a személyes gondoskodásért fizetendõ személyi térítési díj megállapítása kivételével – a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményei, a rokkantsági járadék, a vakok személyi járadéka és a fogyatékossági támogatás.” Az ösztöndíjra szociálisan legrászorultabbak kiválasztásának fõ szempontjai: – pályázó árva vagy félárva, – pályázó szülei elváltak, különváltak, – eltartó, szülõ munkanélküli vagy öregségi nyugdíjban részesül, illetve tartósan beteg, rokkant, – a családban élõ eltartottak száma, – a pályázó részesül-e kollégiumi ellátásban, – közös háztartásban élõk egy fõre jutó havi nettó jövedelmének összege. Indokolt esetben – további információszerzés céljából – a pályázó vagyoni helyzetének vizsgálatára környezettanulmány végezhetõ. A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történõ nyilvánosságra hozatalához. A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a felsõoktatási intézmény tanulmányi jogviszonyáról az OM Alapkezelõ Igazgatósága Felsõoktatási Pályázati Osztályának, illetve a támogató önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson. A települési önkormányzat döntésérõl és annak indokáról 2006. december 5-ig írásban értesíti a pályázókat. Az Oktatási Minisztérium Alapkezelõ Igazgatósága 2007. március 16-ig írásban értesíti a települési önkormányzat által támogatásban részesített pályázókat a Bursa Hungarica ösztöndíj teljes összegérõl és az ösztöndíj-folyósítás módjáról. A pályázó a döntés ellen fellebbezéssel nem élhet. A pályázati ûrlapok a Szervezési és Jogi Osztályon munkaidõben átvehetõk. Részletesebb tájékoztatást az ösztöndíjjal kapcsolatban ugyanitt kaphatnak a pályázók, illetve az 572-014-es telefonszámon. Vasvár Város Önkormányzata
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22.
9
Pályázati kiírás – „B” típusú Vasvár Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttmûködve 2007. évre Bursa Hungarica Felsõoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot ír ki felsõoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára. A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkezõ, hátrányos szociális helyzetû fiatalok jelentkezhetnek, akik: a) A 2006/2007. tanévben utolsó éves, érettségi elõtt álló középiskolások; vagy b) Felsõfokú diplomával nem rendelkezõ, felsõoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek; és a 2007/2008. tanévtõl kezdõdõen felsõoktatási intézmény keretében államilag támogatott, teljes idejû (nappali tagozatos) felsõfokú alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsõfokú szakképzésben kívánnak részt venni. A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2007-ben elõször nyernek felvételt felsõoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2007/2008. tanévben ténylegesen megkezdik. Figyelem! – A középiskolai akkreditált iskolarendszerû felsõfokú szakképzésben résztvevõ tanulók nem jogosultak a Bursa Hungarica ösztöndíjra. – A 12/2001./IV.28./ OM rendelet értelmében nem részesülhetnek Bursa támogatásban a rendvédelmi és katonai felsõoktatási intézmények hallgatói. Az ösztöndíj idõtartama 3 x 10 hónap, azaz hat egymást követõ tanulmányi félév. Az ösztöndíj folyósításának kezdete a 2007/2008. tanév I. féléve. Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beíratkozott, államilag finanszírozott hallgatója a felsõoktatási intézménynek. A támogatott pályázók szociális rászorultságát az önkormányzat évente egyszer felülvizsgálja. Az önkormányzat jogosult a megítélt ösztöndíj visszavonására, ha az ösztöndíjas szociális rászorultsága már nem áll fenn, vagy a szociális rászorultság évenkénti felülvizsgálatánál az önkormányzattal nem mûködik együtt. Az ösztöndíjat visszavonó határozat csak a meghozatalát követõ tanulmányi félévtõl ható hatállyal hozható meg. A települési önkormányzat határozatban rendelkezhet a támogatás visszavonásáról abban az esetben, ha a támogatásban részesített pályázó a települési önkormányzat illetékességi területérõl elköltözik. A határozat csak a meghozatalát követõ tanulmányi félévtõl ható hatállyal hozható meg.
Az ösztöndíj elbírálása kizárólag a szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétõl függetlenül történik. Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelõ jövedelemnek számít. A pályázatot a Polgármesteri Hivatal Szervezési és Jogi Osztályán írásban, a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani az erre rendszeresített ûrlapon. A pályázat benyújtási határideje: 2006. november 2. A pályázónak szociális rászorultsága igazolására pályázata kötelezõ mellékleteként csatolnia kell a pályázó és a vele egy háztartásban élõk jövedelemigazolását, melybõl megállapítható az egy fõre jutó havi nettó jövedelem. A pályázati ûrlap csak a jövedelemigazolásokkal együttesen érvényes, ezen melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minõsül. Megjegyzés: Az 1993. évi III. törvény 4. §. /1/ bek. a) pontja értelmében jövedelemnek minõsül: „a személyi jövedelemadóról szóló törvényben jövedelemként meghatározott, belföldrõl vagy külföldrõl származó vagyoni érték (bevétel) munkavállalói járulékkal, személyi jövedelemadóval, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal, magán-nyugdíjpénztári tagdíjjal, valamint a jövedelemadóról szóló törvényben elismert költségekkel csökkentett része, függetlenül attól, hogy adómentesnek vagy adókötelesnek minõsül, ideértve a bármely ország jogszabálya alapján folyósított nyugdíjat. Nem minõsül jövedelemnek a temetési segély, az alkalmanként adott átmeneti segély, a lakásfenntartási támogatás, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a nevelõszülõk számára fizetett nevelési díj és külön ellátmány, az anyasági támogatás, a 13. havi nyugdíj, valamint – a személyes gondoskodásért fizetendõ személyi térítési díj megállapítása kivételével – a súlyos mozgáskorlátozott személyek pénzbeli közlekedési kedvezményei, a rokkantsági járadék, a vakok személyi járadéka és a fogyatékossági támogatás.” Az önkormányzat a határidõn túl benyújtott vagy formailag nem megfelelõ pályázatokat a bírálatból kizárja. Az ösztöndíjra szociálisan legrászorultabbak kiválasztásának fõ szempontjai: – pályázó árva vagy félárva, – pályázó szülei elváltak, különváltak, – eltartó, szülõ munkanélküli vagy öregségi nyugdíjban részesül, illetve tartósan beteg, rokkant, – a családban élõ eltartottak száma,
– a pályázó részesül-e kollégiumi ellátásban, – közös háztartásban élõk egy fõre jutó havi nettó jövedelmének összege. Indokolt esetben – további információszerzés céljából – a pályázó vagyoni helyzetének vizsgálatára környezettanulmány végezhetõ. A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történõ nyilvánosságra hozatalához. A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a felsõoktatási intézménybe történõ felvételi vizsgája eredményérõl az Országos Felsõoktatási Információs Központ az Oktatási Minisztérium Alapkezelõ Igazgatósága Felsõoktatási Pályázati Osztályának, illetõleg a helyi önkormányzat számára tájékoztatást nyújtson. A pályázó a felvételi értesítõ másolatának megküldésével köteles írásban 2007. augusztus 31-ig az OM Alapkezelõ Igazgatósága Felsõoktatási Pályázati Osztálya részére bejelenteni, hogy a 2007/2008. tanévben melyik felsõoktatási intézményben kezdi meg tanulmányait. Továbbá a pályázó köteles írásban nyilatkozni arról, hogy a 2007-es felvételi évet megelõzõen nyert-e felvételt felsõoktatási intézménybe. Az az ösztöndíjas, aki értesítési kötelezettségének nem tesz eleget, az ösztöndíj folyósításából és az ösztöndíjrendszer következõ évi fordulójából kizárható. Amennyiben a „B” típusú pályázat során támogatásban részesülõ ösztöndíjas a támogatás idõtartama alatt sikeresen pályázik „A” típusú ösztöndíjra, „B” típusú ösztöndíját automatikusan elveszti. A települési önkormányzat döntésérõl és annak indokáról 2006. december 5-ig írásban értesíti a pályázókat. Az Oktatási Minisztérium Alapkezelõ Igazgatósága 2007. február 28-ig írásban értesíti a települési önkormányzat által támogatásban részesített pályázókat a Bursa Hungarica ösztöndíj teljes összegérõl és az ösztöndíjfolyósítás módjáról. A pályázó a települési önkormányzat döntése ellen fellebbezéssel nem élhet. A pályázati ûrlapok a Szervezési és Jogi Osztályon munkaidõben átvehetõk. Részletesebb tájékoztatást az ösztöndíjjal kapcsolatban ugyanitt kaphatnak a pályázók, illetve az 572-014-es telefonszámon. Vasvár Város Önkormányzata
10
VASVÁRI ÚJSÁG
A középiskola hírei
Színházbérlet 2006. szeptember 28. Soltis Lajos Színház – Celldömölk Kárpáti Péter: Országalma 2006. november Forrás Színház – Gyõr Gogol: Revizor 2006. december Hevesi Sándor Színház – Zalaegerszeg Pénzes Csaba: Karády 2007. január Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Csehov: Három nõvér 2007. február Pannon Várszínház – Veszprém Mágnás Miska Elõadások napja: csütörtök, péntek Bérletárak (minden elõadásra érvényes): – földszint: 7000 Ft – karzat: 8000 Ft – diák: 5000 Ft (korlátozott darabszám) Jegyárak (egy elõadásra érvényes): – földszint: 1800 Ft – karzat: 2100 Ft A mûsorváltoztatás jogát a szervezõk fenntartják!
„72 óra kompromisszumok nélkül” Három napon át (október 25–28.) az ország több pontján fiatalok sokasága többféle – elsõsorban – szociális akcióval vállal részt a Németországban és Ausztriában már évek óta hatékonyan mûködõ projektben. Ehhez csatlakozott megyénk több települése, többek között Vasvár is. Várjuk azon fiatalok jelentkezését, akik néhány órára, esetleg egy napra szívesen bekapcsolódnának önkéntes munkával az akcióba. Jelentkezni Sejberné Szabó Mariannál lehet személyesen vagy a 70/943-2973 telefonszámon. SZEREZZÜNK ÖRÖMET ANNAK IS, KINEK KEVÉS JUT BELÕLE!
2006. szeptember 22.
Becsengettek. A vasvári Béri Balogh Ádám Gimnázium, Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola, Kollégiumban szeptember 1-jén 207 nappali tagozatos diák kezdte meg az új tanévet. Ezzel az iskola létszáma nem változott, a 9. évfolyamon is a tavalyival azonos számban, harmincnyolcan indultak neki az új erõpróbának. Az elsõ nap még a vakáció hangulatát is magában hordozta, a nyári szünet programjait, eseményeit jó volt megosztani egymással. Ezek közül az iskola számára kiemelkedõ volt két tábor: elõször Tatán, a Szakszervezetek Országos Diák Mûvelõdési Szövetsége és a Szakszervezetek Országos Diák Sport Szövetsége táborában vett részt néhány diákunk egy pedagógus kollégánk kíséretében. A táborban a szabadidõs tevékenységek mellett egy képzési programban is részt vettek, ahol a demokrácia és az érdekvédelem alapfogalmairól kaptak hasznos ismereteket. Augusztusban – immár második alkalommal – Erdélyben táborozhattak tanulóink. Õk a Vas Megyei Önkormányzat szervezésében jutottak el a Hunyad vármegyei Costesti nyári táborba, ahol 1 hetet töltöttek el, s tértek haza a „jövõre is elmennék oda” vágyával.
A csengõszó azonban tanulásra szólít! Az idei tanév legfõbb újdonsága, hogy a szakképzõ évfolyamon 2 osztályban 3 szakmát oktatunk. A diákok választása alapján szervezõdött csoportban logisztikai ügyintézõ, európai üzleti asszisztens és postai üzleti aszszisztens képzés folyik. Ez utóbbi tanulószerzõdéssel, aminek csak egyik elõnye, hogy így a gyakorlati képzés külsõ helyszíneken zajlik, a mindennapi munka világában, de ugyanilyen fontos, hogy az e szakmát tanulók havonként ösztöndíjat kapnak, s más juttatásban (pl. étkezési utalvány) is részesülnek. A képzések sokszínûsége alig néhány évre vezethetõ vissza iskolánkban, de ennek vonzereje tán most látszik leginkább: a tavaly érettségizett diákjaink közel 70%-a maradt nálunk a szakképzõ évfolyamra, illetve 9 diákunk a második szakma megszerzését is vállalta. Ilyen arányban és ilyen létszámmal (összesen 45 fõ) eddig még nem indult 13. évfolyamon nálunk! A vasvári és környékbeli felnõttek számára is kínáltunk lehetõséget a továbbtanulásra: esti tagozatos gimnáziumi csoportot indítottunk 21 fõvel.
A vasvári Béri Balogh Ádám Gimnázium, Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola, Kollégium
ECDL számítástechnikai tanfolyamot hirdet az alábbiak szerint.
ECDL Start fokozat: – – – –
Operációs rendszer és fájlkezelés Szövegszerkesztés Információ és kommunikáció Táblázatkezelés
24 óra 24 óra 20 óra 24 óra 92 óra
A tanfolyam díja 55.200 Ft, ami nem tartalmazza a regisztrációs díjat és a vizsgadíjat. Megbeszélés és jelentkezés: október 9-én (hétfõn) 17.00 órakor az iskola számítástechnika termében.
Kihelyezett ügyfélfogadás A Vas Megyei Igazságügyi Hivatal (Szombathely, Széll K. u. 54. Tel.: 94/512-620) kihelyezett ügyfélfogadást tart Vasváron. Az ügyfélfogadás helye: Vasvár, Petõfi S. u. 4. I. emelet. Az ügyfélfogadás ideje: 2006. szeptember 28. csütörtök: – 9.00–11.00 jogi segítségnyújtó szolgálat jogi problémák megoldásában tájékoztatás és felvilágosítás, a szociálisan rászorulók részére ügyvéd közremûködésének biztosítása,
– 11.00– 12.00 áldozatsegítõ szolgálat bûncselekmény következtében anyagi – testi – lelki sérelmet elszenvedõknek anyagi, jogi és érdekérvényesítési segítségnyújtás. Az életüktõl és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlására jogosultak a meghosszabbított határidõ szerint 2006. december 31-ig ismételten benyújthatják személyi kárpótlási igényüket az Igazságügyi Hivatalhoz. Adatlapok az ügyfélfogadás idején a helyszínen átvehetõk!
2006. szeptember 22.
VASVÁRI ÚJSÁG
Leköszönõ testület
Vasvári búcsú
A 2002–2006 között tevékenykedõ és a város életét demokratikusan irányító képviselõtestület 2006. szeptember 14-én tartotta leköszönõ, a négy év önkormányzati munkáját összegzõ ülését. A testület tagjai, miként az eddigi önkormányzati ciklus befejezésekor, most is csoportképet készíttettek. A városatyák a Városháza nagytermében, és az épület feljárati lépcsõjén sorakoztak fel. (A felvételrõl hiányzik Czikora Róbert, aki munkahelyi elfoglaltság miatt csak késõbb érkezett meg, és kapcsolódott be a testület munkájába.)
Vasvár, a 20 éves város A konferencia szervezõi szeptember 8-án a 20 éve várossá nyilvánított településnek, Vasvárnak a fejlõdését kívánták bemutatni a meghívott vendégeknek és érdeklõdõknek. Erre a rendezvényre meghívást kaptak mindazok, akik az eltelt 20 évben akár a tanácsi, akár a rendszerváltást követõ önkormányzati rendszerben Vasvár város felemelkedésén fáradoztak. A konferencia díszvendége volt Dr. Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára, aki a kisváros Európai Uniós integrációját követõ fejlesztési lehetõségekrõl számolt be. Az elõadó kiemelte, hogy Vasvár kitûnõre vizsgázott, s jól élt a fejlesztést szolgáló pályázatokkal, azokra kifogástalan projekteket adott be, s a térségben a legnagyobb, félmilli-
árdot is meghaladó támogatást nyert el, s olyan fejlesztést hajtott végre 2006-ban, amely más nagyobb városoknak is becsületére válna. A konferencián a város fejlõdését Zágorhidi-Czigány Csaba városfejlesztési tanácsnok, építész prezentálta, vetített elõadás keretében. A 2006-os évi beruházásokat, így a domonkos kolostor felújítását és a közösségi ház építészeti munkálatait Németh István megyei fõépítész mutatta be, akinek nevéhez fûzõdik a Tretterkertben megvalósult projekt tervezése is.
11
Koszorús Ödön, a budapesti M-Teampannon Kft. vezetõ településrendezési tervezõje készítette el Vasvár rendezési tervét. A szak-
A szeptemberi Mária-búcsúra sokan zarándokoltak el Vas megyébõl és a szomszédos Zalából. A jeles egyházi eseménynek kitüntetett vendége volt, az újonnan kinevezett Veres András püspök személyében. Ez volt az elsõ alkalom, amikor Vasváron ilyen magas egyházi méltóság, megyéspüspök koncelebrált szentmisét a Mária-búcsún. Fotó: Németh
Átadták a zarándokszállást A történelmi városközpont rehabilitációs program és beruházási projekt befejezõdött Vasváron. Szeptember 8-án délután átadásra került a zarándokszállás, amelyet Lasztovicza Jenõ, az Országgyûlés Sport- és Turisztikai Bizottsága elnöke avatott fel, s vágta át a nemzteti színû sza-
ember és annak stábja kifogástalanul integrálta a hegyháti települést mind környezeti, mind városmegõrzõ és fejlesztõ szempontból. Figyelembe vette a lakható kisváros adottságait, és érintetlenül hagyta annak történelmi városmagját, amely az elmúlt években teljesen megújult. E történelmi városközpont rehabilitációja modellértékû más kisvárosok számára is. A tervet úgy sikerült elkészíteniük, hogy az újonnan megvalósult építészeti elemek szervesen illeszkednek a többszáz éves városképbe. Ezáltal Vasvár, az ezer éves királyi település, az egykori Vas vármegye székhelye megtartotta történelmi településszerkezetét. A konferencia hallgatósága két kitûnõ elõadást hallhatott, egyet Dr. Zágorhidi-Czigány Baslázstól, õ Vasvár történeti topográfiáját mutatta be igen érzékletesen, a másik elõadó, Haris Andrea, a budapesti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal mûvészettörténésze pedig a domonkos kolostor feltárását mutatta be gazdag képi illusztrációval, igen érzékletesen.
lagot Németh Zsolt polgármesterrel. Avató beszédében kiemelte, hogy Vasvár nagyvárosokat megszégyenítõ teljesítménnyel, és kiváló pályázó készséggel rukkolt ki. A zarándokszállás épületét Jozef Pucilovszky, a Magyarországi Domonkos Rend egykori tartományi fõnöke szentelte fel lengyel és magyar domonkos testvérek társaságában érkezve. Beszédében hangsúlyozta: megfáradt az elmúlt évtized magyarországi küzdelmeiben, ahol csupa-csupa negatív élmény érte, ezért is tért vissza Krakkóba, ahol a Katolikus Egyetemen tanít. Egyetlen pozitív élmény azonban érte Magyarországon, a vasvári domonkos kolostor-rehabilitációja. Ezt nagyban köszönheti Németh Zsolt polgármesternek, aki hitt ebben az ügyben soha nem csüggedt, soha nem fáradt el. Isten áldását kéri Vasvár városára és a zarándokszállást hitélettel megtöltõkre.
12
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22.
Önkormányzati ülés Sikeres városközpont-beruházás, 200 milliós plusszal zárult a négyéves ciklus A képviselõ-testület szeptember 14-én megtartott ülése egyperces néma felállással kezdõdött, az elhunyt Hollósy László emlékének adóztak a városatyák. A napirendi pontok elfogadását követõen Fixl László képviselõ megkérdezte: Nem bízzák-e meg a két igazgatóhelyettes egyikét az intézmény vezetésével? Németh Zsolt polgármester válaszában kifejtette: Erre kegyeleti okokból most még nem kerülhet sor. Ezt csak azt követõen teszik meg, miután, a Kardos László Általános Iskola igazgatóját a város illõ módon eltemetteti. Egyben tájékoztatta képviselõ-társait arról is, hogy a város az elhunytat saját halottjának tekinti, s õt díszsírhelyen kívánja eltemettetni. Ezt a gesztust az elhunyt családja elfogadta. A város polgármestere a két ülés közötti események sorából kiemelte azt a konferenciát, amelyet szeptember 8-án, pénteken rendeztek „Vasvár a 20 éves város” címmel. A sikeres rendezvény díszvendége és egyben fõ elõadója Vasvár szülötte, Dr. Iván Gábor, a Külügyminisztérium szakállamtitkára volt. Az esemény vendégeit az újonnan átadott közösségi házban, a színházterem aulájában fogadták. A két ülés közötti eseményekrõl készített tájékoztatót a testület elfogadta, viszont nemmel szavazott arra Gergye Rezsõ képviselõ. A város I. féléve gazdálkodása Az államháztartási törvényben foglaltaknak megfelelõen a tájékoztató bemutatja a költségvetési elõirányzat idõarányos teljesítését, a tartalékok felhasználását, a hiány illetve többlet alakulását, valamint a költségvetés számszaki alakulását. Ennek értelmében 2006 elsõ félévében 587 millió 909 ezer forint bevételt, és 550 millió 332 ezer forint kiadást teljesített. A kiadások 40,5%-os teljesítést mutatnak, ez kedvezõ, míg a bevételek 37,9%-os alakulása elmaradást mutat. A legtöbb bevétel az alábbi jogcímen keletkezett: normatív hozzájárulás 107 millió 778 ezer forint(féléves), amely az évihez képest 56,3%-os tejesítést jelent; a személyi jövedelemadó visszaosztott része 87 millió 322 ezer forint(féléves), amely az évihez képest 54,7%-os teljesítés; támogatásértékû felhalmozási bevétel fejezeti kezelésû elõirányzat 64 millió 667 ezer forint (féléves), ez 14%os teljesítés, önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévõ önkormányzat támogatása 42 millió 48 ezer forint (féléves), ez 87,5%-os teljesítésnek felel meg, elõzõ évi pénzmaradvány 37 millió 482 ezer forint(féléves), ez 64,3%os teljesítésnek felel meg.
Az intézmények bevételeinek alakulása az elsõ félévben 550 millió 332 ezer forintot tett ki, ez 37,9%-os teljesítésnek felel meg. A Városi Mûvelõdési Háznál a bevételei többlet hatékony pályázati munka eredménye, a Kardos László Általános Iskola és a Dr. Bendefy László Városi Könyvtárnál pedig a „Vasi Hegyhát” Többcélú Kistérségi Társulástól átvett támogatásokból keletkezett. A mûködési kiadások elsõ félévi összege: 401 millió 733 ezer forint, ez 47,7%-os teljesítésnek felel meg (az éves tervezett mûködési kiadás 842 millió 688 ezer forint). A felújítási és felhalmozási kiadások elsõ félévi alakulása: 186 millió176 ezer forint, ez 30,5%-os teljesítésnek felel meg (az éves elõirányzat 1 milliárd 453 millió 318 ezer forint). A tartalékból felhasznált összeg 0 forint, a még fel nem használt tartalék összege 8 millió 304 ezer forint. A költségvetési hiány alakulása a féléves gazdálkodás során: – a költségvetési hiány ellensúlyozására likviditási hitel felvételére került sor 2006. június 30-án, melynek összege: 20 millió 450 ezer forint, – fejlesztési hitel felvétele történt 2005. évben megkötött hitelszerzõdés alapján, amelyet a városközpont rekonstrukciójához vett fel Vasvár városa 2006. január 1-tõl június 30ig, ennek összege:15 millió 600 ezer forint. Zágorhidi-Czigány Csaba elmondta, hogy a bizottság megtárgyalta az elõterjesztést, s azt elfogadásra javasolja a testületnek. Egyben tájékoztatta a városatyákat, hogy a bevételek 50% alatti teljesítésének oka, hogy a támogatás a városrekonstrukcióra késve érkezett meg. Szeptember 30-ig pedig az önhibáján kívül forráshiányos települések, mint amilyen Vasvár is, az „önhiki” pályázat II. fordulójára még igényt nyújthat be. Miként az is jó hír – vélekedett Németh Zsolt polgármester –, hogy év végén 15 millió forint körül lehet a mûködési hiány. Ugyanis az I. félévben sokkal több bérkiadás terheli a büdzsét, mint a II. félévben. A Vasvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat elsõ félévi gazdálkodásában 880 millió forint kiadási és 880 millió forint bevételi fõösszeg szerepel. Összes kiadásuk 373 ezer forint volt, míg összes bevételük 754 ezer forint. (Gazdálkodásukat a Polgármesteri Hivatal bonyolítja. ) Bevételüket 85,7%-ban teljesítették, kiadásukat pedig 42,4%-ban. Az idõarányos bevételi többletet sikeres pályázat eredményezte. A képviselõ-testület a 2005. évi kiadási fõösszeget (éves és módosított elõirányzat 1 milliárd 453 millió 318 ezer forint), az I. félévi teljesítéssel, 587 millió 909 ezer forinttal
fogadta el, míg a bevételi fõösszeget (éves eredeti és módosított elõirányzat 1 milliárd 453 318 forint), az I. félévi bevételi fõösszeg 550 millió 332 ezer forint összeggel a képviselõ-testület elfogadta. A Vasvári Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2005. évi I. félévi bevételi teljesítését 754 ezer forint, kiadásainak teljesítését pedig 373 ezer forint összegben tudomásul vette a képviselõ-testület. Módosított költségvetési rendelet 2006-ra A képviselõ-testület az alábbi fõösszegekkel fogadta el a 2006. évi módosított költségvetést: – módosított kiadási fõösszeg 1 milliárd 464 ezer 181 forint, – módosított bevételi fõösszeg 1 milliárd 358 ezer 789 forint, – költségvetési hiány 104 millió 392 ezer forint. Társulási Tanács tevékenysége A Vasi Hegyhát Többcélú Kistérségi Társulás jól mûködik. Az országban, de a megyében is minta értékû munkát végez, a lehetõségeket, pályázati forrásokat jól használja ki. Éves költségvetésében a bevételeit 173 millió 700 ezer forintban, kiadásait pedig 157 millió 187 ezer forintban határozta meg, 16 millió 513 ezer forint tartalékot képezve, amely összeget a közösségi autóbusz vásárlására, üzemeltetésre, orvosi ügyeleti feladatok finanszírozására fordított. Jól mûködnek a közoktatási mikrokörzetek is, a Csehimindszent mikrokörzet 121 bejáró és 36 helyben lakó tanuló után 43 millió 87 ezer forint normatív támogatásban, valamint a 28 bejáró és 17 helyben lakó óvodás után 2 millió 373 ezer forint vissza nem térítendõ támogatásban részesült. Sikerült megvásárolni pályázati támogatással egy 50 személyes közösségi autóbuszt is, amelyet kitûnõen hasznosíthat a térség az úszásoktatáshoz. A Gyõrvár mikrokörzet tanulói után 10 millió 530 ezer forintot, óvodásai után 97 ezer forint normatív támogatást kaptak, a Vasvár mikrokörzet tanulói után 15 millió 697 ezer forintot, óvodásai után 1,411 millió forintot. A Társulási Tanács költségvetésébõl pedagógia szakszolgálati feladatokra 1,442 millió forintot, mozgókönyvtári feladatok ellátására 5 millió forintot, társulási munkaszervezeti feladatokra 13 millió forintot fordítanak, míg a belsõ ellenõrzésre 4,5 millió forintot. A Társulási Tanács április 18-án ülésezett, amikor elfogadta a 2005. évi zárszámadást 96 millió 134 ezer forint kiadási fõösszeggel, be-
2006. szeptember 22. vételi fõösszegét pedig 57 millió 451 ezer forint bevételi fõösszeggel. A testület a beszámolót tudomásul vette. Vasvár vagyoni és pénzügyi helyzete Az államháztartási törvénybõl fakadó kötelezettségének eleget téve a város jegyzõje elkészítette és a testület elé terjesztette a város vagyoni helyzetérõl szóló jelentést. Ebbõl kitûnik, hogy a mûködési hiány 2003-ban 69,621 millió forint (67%), 2004-ben 86,154 millió forint (65,3%), 2005-ben 127,156 millió forint (59%)volt. Zárójelben az elnyert támogatás %-ban. A mûködési hiány pótlását az elnyert támogatásokból, és a kiadások csökkentését célzó intézkedésekkel együttesen biztosította a város. Amíg 2003-ban és 2005-ben csökkenõ támogatást kapott az önhibáján kívül forráshiányos város, ez a tendencia 2005-ben megfordult. (Az idei évi támogatás mértéke még nem ismert.) A támogatott beruházásokhoz az önerõt hitelfelvétellel biztosította a város. Ezeket az összegeket a pénzintézeteket versenyeztetve vette fel a város, kedvezõ hitelkamattal. A 2006. évi likviditási gondok enyhítésére a város 70 millió forintos folyószámla hitelt vett fel, ennek oka, hogy a városközpont rekonstrukciójához kacsolódó támogatások (pályázati pénzek) rendkívül hosszú átfutásúak. A Pannon GSM-mel kötött szerzõdés értelmében viszont november 30-ig 11 millió forint erre az évre nem tervezett bevételi összeg érkezik a város számlájára. Abszolút pozitív az a tény is, hogy augusztus 22-re megérkezett a költségvetési elszámolási számlára 200 MILLIÓ FORINT, funkciókiváltási költség címén, az egyházi ingatlanok (domonkos kolostor, négy önkormányzati bérlakás) visszaadása kapcsán, amelyet a felhasználásig elkülönítetten kezel a város.
Török Richárd hagyatéka Török Richárd szobrászmûvész a magyar történelmi szobrászat üstökös fényességû egyénisége volt. A tehetséges szobrászmûvész 1993-ban, 39 éves korában, alkotói pályája zenitjén hunyt el. Mûvészetében a magyar történelem jeles alakjai központi szerepet töltöttek be. Figuráiban a megtört lélek és a test harmonikus egységének keresése, történelmi korok párhuzamai játsszák a fõ szerepet. Filozofikus tömörség, briliáns mesterségbeli tudás, jellemábrázolás alkot sajátságos harmóniát szobraiban. Az elhunyt szobrászmûvész hagyatéka hamarosan Vasvárra kerül. A hagyatékából – bronzszobrokból, tanulmányokból, tervekbõl, kisplasztikákból, torzókból – az elképzeléseknek megfelelõen, a kolostor dél-keleti sarkán elhelyezkedõ Sárkány-toronyban állandó kiállítás nyílik. Az állandó kiállítás vélhetõen október 14-én nyílik. – bodorkós –
VASVÁRI ÚJSÁG Fixl László képviselõ a jegyzõ asszonyhoz intézett kérdésében a hitelösszegek nagyságát fixírozta, mondván, õ képtelen a táblázat alapján tisztán látni. Németh Zsolt polgármester kiemelte: A város nem kótyavetyélte el vagyonát, ezzel ellenkezõleg. A beruházásoknak, városrekonstrukciónak, közösségi ház, színházterem építésének, zarándokszállás átadásának, intézmények felújításának köszönhetõen, eddig soha nem tapasztalt mértékben gyarapodott Vasvár város vagyona. Az pedig még soha nem fordult elõ, hogy a négyéves ciklust ilyen vagyongyarapodás mellett 200 millió forint plusszal zárja Vasvár. Ezt az összeget beruházásra kívánják fordítani, amelybõl a város csatornahálózatát s más infrastruktúrát kívánnak kiépíteni. A testület elfogadta a beszámolót. Búcsú, pohárköszöntõ A képviselõtestület négyéves munkáját Németh Zsolt polgármester köszönte meg, pohár-
13 köszöntõjében hangsúlyozta: rendkívül nehéz feltételek mellett teljesítette a város kitûzött fejlesztési céljait, a ciklust 200 milliós plusszal zárják, s reméli, hogy a következõ négy évben is tovább fog fejlõdni Vasvár. Bizakodó, bár látható, hogy az óriási államháztartási hiánynak és az ebbõl következõ konvergencia-programnak köszönhetõen, egyáltalán nem rózsás az ország helyzete. – sok –
Közlemény A Vasvári „Petõfi” VADÁSZTÁRSASÁG SZJA (9800 Vasvár, Bartók B. u. 7. sz.) megköszöni mindazoknak a támogatását, akik a 2004. évi SZJA 1%-át javára felajánlották. A befolyt összeget a vadgazdálkodási tevékenység kiadásainak kiegészítésére fordítottuk. Szíves támogatásukat megköszönjük.
Felhívás tüdõszûrésre Értesítjük a lakosságot, hogy 20006. október 2-tõl 20-ig TÜDÕSZÛRÕ VIZSGÁLAT lesz Vasváron. A szûrés a 14 év feletti lakosság számára kötelezõ. A szûréshez kérik a TAJ-kártya bemutatását. Kérjük, hogy saját egészsége érdekében vegyen részt a vizsgálaton! Helyszín: Vasvár, Kossuth u. 1. Zarándokszállás (megközelíthetõ a Bartók Béla utca felõl az új mûvelõdési ház elõtti térrõl). Szûrõvizsgálat naponta 8–12 óráig: október 2. október 3. október 4. Achim A. u. Postaforgalmi Szakközépiskola Alkotmány u. Ady E. u. Általános Iskola 8. o. Árpád tér Alsóárokhegy u. Barabás I. u. Arany J. u. Béke u. Budai N. A. u. Csokonai M. u. október 5. október 6. október 9. Bartók B. u. Eötvös L. u. Dr. Tretter L. u. Bendefy L. u. Erdõslak Hunyadi J. u. Derkovits Gy. u. Esze T. u. Dózsa Gy. u. Felsõárokhegy u. Béri B. Á. u. Gersei u. Gesztenyéshegy u. Góré u. Gyár u. Györgymajor október 10. október 11. október 12. Ifjúság u. Mártírok u. Pácsony u. Járdányi u. Munkácsi M. u. Pásztor u. József A. u. Nagyköveshegy u. Péterfi u. Köztársaság tér Németh A. u. Ragyogó u. Kõrösi Cs. S. u. Papmalmi u. Táncsics M. u. Kisköveshegy u. Újlaki u. október 13. október 16. október 17. Vasúti u. Gyõrvári u. Szentmihályfalvi u. 9–38. Vérmezõ u. Szentmihályfalvi u. 1–8. Petõfi S. u. Vörösmarty M. u. Hárshegy I–II–III. október 18. október 19. október 20. Petõfi S. u. 28–122. Kismákfa u. Kossuth L. u. Nagymákfa Semmelweis I. u. Vasvári P. u. Március 15. tér Polgármesteri Hivatal Vasvár
14
Gálaest a színházban A vasváriak így köszöntötték egymást szeptember 8-án este: Megyünk a színházba. Mondták ezt olyan szeretettel, amilyent ebben a honban, e nehéz idõkben kevésszer hallani. Megborzongtunk, amint megtelt a színházterem a vasváriakkal, majd Mohai Gábor elõadómûvész köszöntötte a megjelenteket, és konferálta fel sorra a fellépõ civil szervezete-
ket, kórusokat, neves mûvészeket. Jelesül Pitti Katalint, aki beénekelte nem csak a termet, de még a karzatra is felment a nézõk közé. Vastaps, majd a helyi kórust „erõsítve“ tovább folytatódtak a kis és nagy csodák. Jött Járdányi Gergely nagybõgõmûvész, vérbõ örömzenéléssel, s a többi civil szervezet, egykori, elszármazott mûvészek, mai együttesek, kiválóságok, apróságok, még felsorolni is nehéz. Hild-díj átadása Az est derekáén pedig Németh Zsolt polgármester vehette át Aczél Gábortól, a Magyar Urbanisztikai Társaság elnökétõl a Hild-díjat. Beszédében kiemelte a város emberléptékû szépségét, a régi és új harmonikus egységét, amivel Vasvár elbûvölte a szigorú szakmai zsûrit. S folytatódott tovább a kavalkád. Senki nem bosszankodott, pedig jócskán benn jártunk már az éjszakban. Este hatkor kezdõdött a gála, s már közeledett a tizenegy óra, amikor Pados Zsolt közös éneklésre hívta a nézõket. Zúgott a vastaps, a színház beköltözött a szívünkbe. A vasvári színház, mert a nagyérdemû így becézi a közösségi házat. Joggal. A lap teljes terjedelme is kevés lenne ahhoz, hogy ezt az estét bemutassuk. Aki barangolni akar az emlékek mezsgyéjén, az „lapozza fel” a vasvári honlapot, ahol ismét átélheti azt a szeptember 8-ai estének az élményét. – sok –
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22.
A rectec elkezdte a beruházást Vasváron a budapesti alapítású Recycling Felügyelõ Bizottságának elnöke, Kernács Péter Technologies Kft. (rectec) az elaggott, forgalom- a kft. ügyvezetõje, s Tivadari József, a lebonyoból kivonásra kerülõ gépjármûvek feldolgozásá- lító Foyer Kft. cég képviselõje. ra gépjármû újrahasznosító üzemet létesít. Németh Zsolt polgármester elmondta, hogy Az 1,2 milliárd forint értékû beruházás a város 2007 végén értékeli az üzemnek a vámunkálatai elkezdõdtek Vasváron, a Petõfi rossal szemben szerzõdésben vállalt kötelezettSándor utcában, a cipõgyár szomszédságában. ségét, s csak akkor döntenek arról, hogy 25 Az erõgépek a területet rendezik, egyengetik, millióért, vagy jelképes összegért adják oda azt s rövidesen elkezdõdik az alapozás is, hallot- a telket, amelyen az újrahasznosító és feldolgotuk a cég képviselõitõl, akik szeptember 21-én zó üzem létesül. csütörtökön délelõtt a beruházás színhelyén A cég képviseletében Pánczél Ferenc azt is tartottak sajtótájékoztatót. elmondta, hogy jelenleg a magyar–spanyol Ha elkészül az üzem, akkor elsõ lépcsõben 50 dolgozót és 10 fõs adminisztratív és logisztikai szakembert foglalkoztatnak majd. Ebben az estben az önkormányzat mintegy 25 millió forintért bocsátja a beruházó rendelkezésére az ipari területet. Amennyiben a rectec 80-nál több új munkahelyet hoz létre és ennyi embert foglalkoztat tartósan, úgy a város, amely az ipari területet a beruházó rendelkezésére bocsátotta, jelképes összegért adA bemutatott terveknek megfelelõen ja oda azt. így néz majd ki a Vasváron felépülõ üzem A beruházók úgy tervezik, hogy januárban és februárban is folynak majd a kivitelezési munkálatok, s vél- befektetõi körbõl a spanyol tulajdonrész kiváhetõen márciusban sor kerül az üzem avatására, sárlása zajlik, s azt vélhetõen osztrák cég szerha a téli idõjárás kegyes lesz hozzánk – véle- zi majd meg. Ám ez a menetrenden és a tervekedtek a sajtótájékoztatón megjelentek: ken semmit nem változtat. Pánczél Ferenc a Recycling Technoligies Kft. – bodorkós –
Wellnes Alsóújlakon? Alsóújlakon a Wagner-panzió újabb attrakcióval, egy korszerû szolgáltatási skálát felvonultató wellnes-centrummal próbálja a kistér-
ség idegenforgalmát fellendíteni. A családi vállalkozásban létesült új komplexum átadó ünnepségét szeptember 15-én, pénteken tartották. A házigazda, Wagner László ünnepségre invitálta a kistérség polgármestereit, a Hegyháti Kistérségi Társulás elnökét, Fukszberger Imrét, Németh Zsolt országgyûlési képviselõt, Vasvár város polgármesterét, és
Zágorhidi-Czigány Balázs építészt, aki a létesítményt tervezte. A családias avató ünnepségre valamennyi érintett eljött, s a fûthetõ, fedett medence partján, pálmák „árnyékában” Wagner László köszöntötte a vendégeket, majd egy rögtönzött bemutatón az egészséges táplálkozásban nélkülözhetetlen készítményeket is bemutatták a Wellnes szintû szolgáltatás fõ értõi, Papp Andrea, Butiné Teleki Éva és Vargáné Jersey Ibolya. A vendégek – igen stílszerûen – a zsírégetõ, és energiaszegény táplálékból összeállított étkeket kóstolhattak. Welladics László, Alsóújlak polgármestere is üdvözölte a vállalkozást, s a település múltját bemutató monográfiát adott át Németh Zsolt országgyûlési képviselõnek. A házigazda, Wagner László szívbõl ajánlotta a wellnes-centrum szolgáltatásait a térségben élõ embereknek, cégeknek, sportolóknak, majd a megjelenteket ebédre invitálta, ahol fehér abrosz mellett beszélgettek a térség és a magyar vidék jövõbeli esélyeirõl. (Egyéb információ: www.wagnerpanzio.hu) – aba –
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22.
15
AJÁNLÓ
Választási jelöltek listája
a dr. Bendefy László Városi Könyvtár új szerzeményeibõl
A Választási Bizottság által 2006. szeptember 11-én közzétett önkormányzati képviselõ-jelöltek vasvári listája abc-sorrendben. Vasváron a 2006. október 1-jei helyhatósági választáson induló önkormányzati képviselõ-jelöltek.
Szakirodalom: – Dethlefsen: A Sors mint esély – Ebel: Mézeskönyv – Jackson: Az igazi szeretet titkai – Kriston: Intim torna – Lorayne: A szellemi erõ titka – Marossy: Hol hõseink vére folyt... – Popper: Várj, míg eljön az órád Szépirodalom – Bíró: Liliomok, hollók, félholdak – Büky: A pillanat mûve – Durrani: Uram és parancsolóm – Evanovich: Hárman pácban – Coctoo: Lelke bolondjai – Maczkay: A magány – Manby: Várom a párom – Márai: Március – Zweig: Karibu – Isten hozott Videokazetta – Ami a szexet illeti – Apa lettem, kisapám! – Idõzavarban – Mix – Rendõrakadémia – Sírhely kilátással – A sötötség oroszlánjai – Tabaluga DVD – Csibe futam – Folyó szeli ketté – Hamvadó cigarettavég – Penge – A piramisok rejtett titkai – Szó nélkül – Végig az úton – Vitathatatlan – Z, a hangya CD lemez – Demjén – Nagy mesealbum – Melody Boys – Mulatós Misi – Rihana – Szabó Leslie – A szerelem éjszakái – Zorán
TOTÁLGÁZ Gázpalackcsere kedvezõ áron! Ingyenes házhoz szállítás Vasvár területén. Minden nap: 9.00–19.00.
Dr. Tretter L. u. 4. Tel.: 94/371-542 • Mobil: 30/263-06-24
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29.
BEDICS ANTAL BOZZAI LAJOS CZIKORA RÓBERT CZIKORA RÓBERTNÉ DÓKA BALÁZS Dr. FABÓK TIBOR FIXL LÁSZLÓ GALAMBOS ISTVÁN GERGYE REZSÕ HORVÁTH JÁNOSNÉ HORVÁTH LÁSZLÓ IFJ. SÁRY ZOLTÁN IVÁN GÁBOR KANIZSAI BÉLA ENDRE KÁNYA LÁSZLÓ KERESZTI LÁSZLÓ SZTILÁRD KOROKNAI GÁBOR KOVÁCS TILDA MATILD NAGY TAMÁS PAPP ZOLTÁN DR. PATAKY PÁL GÁBOR RÁSÓ MIKLÓS RÓZSÁS MIKLÓS SEJBER MIHÁLY SÉLLEI LÁSZLÓ SZALAY GYULA DR. WESSELY ISTVÁN PÉTER DR. WESSELYNÉ KUPI ILDIKÓ ZÁGORHIDI-CZIGÁNY CSABA
FIDESZ-Nemzeti Fórum-KDNP Szövetség Vasvárért Egyesület Szövetség Vasvárért Egyesület Szövetség Vasvárért Egyesület Szövetség Vasvárért Egyesület Független jelölt Szövetség Vasvárért Egyesület FIDESZ-Nemzeti Fórum-KDNP Független jelölt Független jelölt FIDESZ-Nemzeti Fórum-KDNP Független jelölt FIDESZ-Nemzeti Fórum-KDNP Független jelölt Független jelölt FIDESZ-Nemzeti Fórum-KDNP FIDESZ-Nemzeti Fórum-KDNP FIDESZ-Nemzeti Fórum-KDNP Szövetség Vasvárért Egyesület Szövetség Vasvárért Egyesület FIDESZ-Nemzeti Fórum-KDNP Szövetség Vasvárért Egyesület Szövetség Vasvárért Egyesület FIDESZ-Nemzeti Szövetség-KDNP Szövetség Vasvárért Egyesület FIDESZ-Nemzeti Szövetség-KDNP Szövetség Vasvárért Egyesület Szövetség Vasvárért Egyesület FIDESZ-Nemzeti Szövetség-KDNP
Vasváron a 2006. október 1-jei helyhatósági választásokon induló polgármester jelöltek NÉMETH ZSOLT RÓZSÁS MIKLÓS
Nemzeti Fórum-FIDESZ-KDNP Szövetség Vasvárért Egyesület
Felajánlások az ’56-os emlékmûre Vasvár Város Önkormányzata Képviselõ-testülete a Fõszolgabíró téren emléket állít az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulójának tiszteletére szobrot, emlékmûvet állíttat. Marosits István Munkácsy-díjas szobrászmûvész alkotását a Képzõ és Iparmûvészeti Lektorátus 2.800.000 forinttal támogatta. A beruházás teljes összegét 5.500.000 forintra tervezzük. Vasvár Város Képviselõ-testülete a szobor felállítására közadakozást indított, melyre ez idáig az alábbi befizetések érkeztek. Kovács Lászlóné 10.000 Ft, Szalai Sándorné 10.000 Ft, EDS –Hungary Kft. 1.000.000 Ft, Dr. Fejes Péter 10.000 Ft, Master-Cart Kft. 50.000 Ft, Németh Zsolt 100.000 Ft, Dr. Séfer Sándor 5.000 Ft, Karner Zoltán 1000 Ft, Bella Éva 1000 Ft Az eddig befizetett adományokat köszönjük. Az újabb felajánlásokat a Vasvár Városért Közalapítvány számlájára: 11747075-20008141 vagy befizetési csekkre –mely a Szervezési és Jogi Osztályon Baán Erika vezetõ-fõtanácsostól átvehetõ – kérjük befizetni. A szobor ünnepélyes avatására az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulójának ünnepén 2006. október 23-án (hétfõn) kerül sor.
16
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22.
Bedics Antal • FIDESZ – Nemzeti Fórum – KDNP 47 éves vasvári lakos vagyok. Húsz éve élek a városban. Feleségem az orvosi rendelõben dolgozik asszisztensként. Két gyermekünk van. A lányunk közgazdász végzettséggel Szombathelyen dolgozik a polgármesteri hivatalban, fiúnk most kezdi fõiskolai tanulmányait Gyõrben. Szombathelyen dolgoztam autószerelõként – és a cég vezetõségi tagjaként – 1989-ig. Akkor az épülõ vasvári autószervizben helyezkedtem el, s azóta itt dolgozom. Jelenleg szervizvezetõ és mûszaki vizsgabiztos vagyok. Régebb óta tagja vagyok, illetve voltam a városi Balesetvédelmi Bizottságnak, a Tekecsapatnak és a Természetjáró Szakosztálynak. Közéleti szerepre azért vállalkozom, mert szeretném, ha a vasváriak összefognának, és tenni szeretnék a lokálpatriotizmus erõsítéséért. Ezt oly módon is képzelem, hogy egyenlõ feltételek megléte esetén a helyi vállalkozók elõnyöket élveznének a munka, kereskedelmi és szolgáltatási megbízások elnyerésénél. Dolgoznék azért is, hogy Vasvár minél
jobban kihasználhassa az EU-s pályázatok által kínált lehetõségeket. Segíteni kívánok, hogy javuljanak az idõsebbek életkörülményei, s hogy megteremtsük az egészséges életmód lehetõségeit. E téren komoly szemléletváltozást kell elérnünk. Nagyon fontosnak tartom, hogy a fiataloknak szélesebb körû lehetõségeket biztosítsunk, s hogy erõsítsük a városhoz való kötõdést. Tudom, hogy a szûkös lehetõségekhez mérten nem egyszerû dolog nagy dolgokat alkotni, de mégis, ha a város leendõ képviselõi és polgárai PÁRTÁLLÁSTÓL FÜGGETLENÜL összefognak, lehet jobbá, szebbé tenni mindennapjainkat. Például jó lenne a várost átszelõ út forgalmával, a parkolási gondokkal is foglalkozni. A vállalkozókat érdemes lenne bevonni a város életébe, ötleteikre, elképzeléseikre egyre nagyobb hangsúlyt fektetni. A képviselõi munka nagy felelõsséggel jár, és sokszor kell nemet is mondani, de ha bizalmat kapok, mivel munkámból kifolyólag sok ember véleményét megismerem, remélem a köz javára a legjobb döntéseket tudom támogatni. Köszönöm az eddig is megnyilvánuló biztatásokat, és bízzunk közösen a város töretlen fejlõdésében.
Galambos István • FIDESZ – Nemzeti Fórum – KDNP Az Õrség szülöttjeként1989-ben költöztem Vasvárra, feleségemmel és két gyermekemmel. Nem csak a munkánk hozott ide, hanem a vidék szépsége, és a megismert emberek barátsága, segített dönteni, hogy itt telepedjünk le. Erdõmérnökként dolgozom a vasvári erdészeten. Az erdõk megújításával, közjóléti szerepének fokozásával foglalkozom.
Szeretném, ha az emberek, a helyiek és az idelátogatók, érdeklõdnének természeti értékeink iránt. Felkeresnék a Jeli arborétumot és parkerdeinket. Tudnának pihenni, s emellett megélni. Szépülõ városunkat szebbé, vonzóbbá téve több munkát is teremthetnénk. Együtt gondolkodva, egyet akarva, felelõsséggel mindezt meg tudjuk valósítani. Ehhez mindenkire számítok!
Horváth László • FIDESZ – Nemzeti Fórum – KDNP Horváth László vagyok, születésem óta (1940) vasvári lakos. Itt végeztem az általános iskolát és a gimnáziumot. Szakképzettségem: esztergályos mester. A vasváriak egy része megszállott modellezõként ismer. Bár nem volt könnyû itt az élet, sohasem fordult meg a fejemben, hogy máshol keressem a boldogulásomat. Szeretem ezt a várost és a környezetét, szép látványt nyújt a dombok között elterülõ város. A közösségi munka az életem része volt és maradt. Hosszú évtizedekig tanítottam a fiatalokat, szerettettem meg velük a modellépítés folyamatait. Magam büszkén képviseltem Vasvárt a hazai és nemzetközi modellversenyeken, és értem el jelentõs eredményeket. Ma már csak hobbinak tekintem, de a városi rendezvényeken bemutatóinkkal megjelenünk, és színesítjük a programokat.
Hosszas tûnõdés után döntöttem a képviselõjelöltség elfogadása mellett. Elõször is megköszönöm mindenkinek, aki az ajánlószelvényével és biztatásával segítséget nyújtott a jelöltségemhez. Nyugdíjasként átélem a nyugdíjas élet jó és rossz oldalát, ezért megválasztásom esetén kötelességemnek érzem az Õ képviseletüket. Fontosnak tartom, hogy a környezetvédelem és a város tisztasága megfelelõ figyelmet kapjon. Támogatok minden kezdeményezést, amely munkahelyteremtésre kínál lehetõséget, vagy átképzéssel próbál munkavállalási esélyt adni. Mivel a sport közel áll hozzám, különösen a gyermek és ifjúsági sportot tartom fontosnak, mert az egészséges élet alapja, fegyelemre és kitartásra nevel. Annak kimondottan örülök, hogy az ingyenes úszásoktatás megvalósult a fürdõben, ha a városnak anyagi áldozatokba kerül is, itt a pénz a lehetõ legjobb helyen van. Ezeket kívánom támogatni, melyekhez szavazataikat tisztelettel kérem és köszönöm!
2006. szeptember 22.
VASVÁRI ÚJSÁG
17
Iván Gábor • FIDESZ – Nemzeti Fórum – KDNP Születésem óta Vasváron élek, erõs a kötõdésem a városhoz, hiszen családunk generációk óta itt él, itt jártam iskolába, ide köt a munkám, itt élnek nagyrészt barátaim, ismerõseim is. Építésztechnikus a végzettségem, és már 16 éve vállalkozóként dolgozom. Több üzletet mûködtetek itt a városban is, az iparterületen mûködõ telepünkön pedig épületdíszítõ-elemeket gyártunk,ahol nagyrészt vasvári dolgozókat foglalkoztatunk. Helyi vállalkozóként – valamint önkormányzati képviselõként – rálátással bírok mindkét oldalról a munkahelyteremtés, a munkahelyek megtartásának problémáira, nehézségeire. Fontos feladatnak tartom, hogy városunkban szilárd lábakon álló vállalkozások mûködjenek, mert csak így biztosíthatnak hosszú távon munkalehetõséget, megélhetést mindenki számára, ezért a jogszabályi kötelezettségeket figyelembe véve lehetõség szerint a helyi vállalkozások kapjanak minél több megbízást másokkal szemben. A 2002-2006 közötti ciklusban a képviselõ-testület tagjaként a gazdasági bizottság munkájában vettem részt. Az elmúlt 4 év során képviselõtársaimmal együtt Vasvár fejlõdését, mûködõképességét szem elõtt tartva hoz-
tuk meg határozatainkat, amelyek nyilván nem minden esetben voltak mindenki számára kedvezõek, azonban a város hosszú távú érdekeit, stabil mûködését, gyarapodását szolgálták és szolgálják hosszabb távon is. Ha az elmúlt önkormányzati ciklus eredményeit áttekintjük, mindenki elõtt világossá válik, hogy a jelen gazdasági és politikai körülmények között is jelentõs sikereket könyvelhetünk el. Több új intézmény nyílt,ami eddig nem volt a városban, számos sikeres pályázat során megújult sok középület, járdafelújítás történt, és munkahelyteremtõ beruházás is elkezdõdött. Jelentõsen megnöveltük a város vagyonát, és nem feléltük azt sok más várossal szemben. Az eddigi döntések részeseként, rálátással a város anyagi és egyéb lehetõségeire felelõtlen ígéretek helyett a realitás talaján maradva azt ígérhetem csak a Tisztelt választóknak, hogy továbbra is Vasvár fejlõdését és kiegyensúlyozott mûködését tartom szem elõtt. Önkormányzati döntés miatt egy lehetõséget sem szalasztunk el, legyen az munkahelyteremtéssel, szennyvízhálózat-kiépítéssel, idegenforgalmi fejlesztésekkel, vagy bármely más témával kapcsolatos döntés, pályázat is. Továbbra is vannak még megoldásra váró feladatok akár fejlesztési, akár napi mûködési szinten, és ha a következõ ciklusra is megkapom bizalmukat, azon leszek, hogy a szûkös lehetõségek ellenére is Vasvár fejlõdése, gyarapodása ne torpanjon meg, és a mostanihoz hasonló eredményes 4 évet tudhassunk magunkénak.
Kereszti László Szilárd • FIDESZ – Nemzeti Fórum – KDNP Bemutatkozásomat személyes dolgokkal kezdem, hiszen vannak vasváriak, akik nem ismernek. Negyvenhét éves vagyok, öt gyermek édesapja. Szombathelyen születtem és nevelkedtem. A Nagy Lajos Gimnázium matematika tagozatán érettségiztem. Ezután katonai szolgálat következett, majd budapesti tanulmányok. 1984-ben jeles eredménnyel diplomáztam a Bánki Donát Gépipari Mûszaki Fõiskolán mint gépész üzemmérnök és mûszaki tanár. Szakmai utam változatos és sokszínû volt. Fejlesztõmérnökként dolgoztam különbözõ cégekben és területeken, majd ’98-ig saját biztonságtechnikával foglalkozó cégünk mûszaki vezetõje voltam. Az évek múlásával a szûkebb pátria iránti vonzódás egyre erõsebb lett, házat vásároltunk Nagymákfán, és négy év múlva, ’98-ban, budapesti életünk minden szálát elszakítva ideköltöztünk. Hogy miért ide? Ez valahogy nem volt kérdés soha. Családunk kötõdése Vasvárhoz mindig erõs volt. Édesapám itt kezdte tanári pályáját csaknem negyven éve. Még sokan emlékeznek rá.
Legkisebb gyermekünk már itt született. Feleségem a gyõrvári általános iskola hittan tanára, én négy éve tanítok a szombathelyi Puskás Tivadar Szakképzõ Iskolában. Emellett gazdálkodunk, lótenyésztéssel és belovaglással foglalkozunk. A közéleti szerepvállalást a felelõs gondolkodás megnyilvánulásának tartom, és szinte kötelezõnek azok számára, akik tudással és tehetséggel rendelkeznek ahhoz, hogy közösségük életén jobbítsanak. Én is próbálom magam ehhez tartani. Jelenleg alapítóként a Vasi Lovasturisztikai és Lovaskultúra Hagyományõrzõ Egyesület vezetõségi tagja vagyok. Az egyesület szép és fontos vállalása a hajdan Szombathelyen állomásozó 11-es huszárezred hagyományainak ápolása. A Vasvár Városi Kórusegyesület elnöki tisztét is betöltöm, ünnepnapokon pedig a templomi énekkart vezetem. Értékrendem keresztény konzervatív, életvitelemben is ezt követem. Az emberi lét közösségi, melynek legkisebb szerves egysége a család. Védelme mindennel szemben elsõbbséget kell hogy élvezzen. Errõl mostanában mintha megfeledkeznének vezetõ politikusaink. Hát ha õk nem, akkor nekünk kell megtennünk, amit csak lehet! A civil szervezetek jelentõsége sokkal nagyobb, mint támogatottságuk. Bánjunk velük úgy, ahogy megérdemlik! A kultúrának nincs alternatívája. Minden eszközzel segíteni kell! Számomra tehát adott a feladat. Ha lehetõséget kapok, élni fogok vele!
Koroknai Gábor • FIDESZ – Nemzeti Fórum – KDNP 37 éves, vasvári születésû vagyok, nõs, két lány és egy fiú boldog apja. Tanulmányaim befejeztével az AURAS, majd a Csörnöcmenti Mezõgazdasági Szövetkezet dolgozója lettem. 1992-tõl a szombathelyi Farbax Kft. kereskedelmi képviselõjeként dolgoztam egy fiatal csapat tagjaként. Késõbb vállalkozást indítottunk, melyet önerõbõl fejlesztve, mára sikeresen mûködtetünk. Ebben óriási érdeme van munkatársaink áldozatkész munkájának. Cégünk folyamatos fejlesztésével már több mint húsz embernek tudunk munkát biztosítani. Szeptembertõl szépségipari és egészség-megõrzési szolgáltatásokkal is szeretnénk a környéken lakók életét szebbé, egészségét tartósabbá tenni. A cégvezetés mellett az elmúlt években a közéleti munkámat a sport irányába fejtettem ki. Nem vagyok párttag, de a jelölést elfogadtam, mert megtisztelõnek érzem, és büszkeséggel tölt el.
Véleményem szerint új ötletekkel, jó elképzelésekkel a város fejlõdését dinamikusabb pályára lehet állítani. A fürdõ folyamatos fejlesztése fontos feladat, mely felzárkózási lehetõség is egyben a többi város mellé. A városvezetés a helyi cégekkel, vállalkozókkal közösen új munkahelyek létrehozására keressen megoldást. A családalapítást és az otthonteremtést egyre szélesebben kell támogatni. Az átmenõ kamionforgalom mentesítésre minél elõbb megoldást kell találni. Minden sportágat, amelyre megfelelõ igény mutatkozik, biztos alapokra kell helyezni. Az utánpótlásnevelést mindenütt kiemelten kell támogatni. Kulturális programokat szélesíteni kellene, több régi népszokást fel lehetne eleveníteni (Szüreti mulatság és bál, Vasvári Bornapok létrehozása stb.). Számos dolgot felsorolhatnék, hisz mindig van tennivaló. Minden területen teljes összefogást kell létrehozni, mert csak így lehet eredményesen vezetni városunkat. Ha a képviselõi munkára megbízatást kapok, az ezért járó tiszteletdíj teljes összegét minden hónapban civil szervezeteknek ajánlanám fel, vagy hiányzó orvosi mûszerek, eszközök beszerzésére fordítanám.
18
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22.
Kovács Tilda Matild • FIDESZ – Nemzeti Fórum – KDNP Kedves Vasváriak! A papír sok mindent elbír, kampányidõszakban pedig kiváltképpen élnek a túlígérgetésekkel a jelöltek. Én azonban Deák Ferenccel, a haza bölcsével értek egyet: „Hazudni közügyekben nem szabad.” Eddig is eszerint próbáltam végezni munkámat, és ezt ígérhetem továbbra is, ha bizalmat kapok Önöktõl. Döntéseimet, ahogy eddig is, az igazság vezette, nem pedig az, hogy nekem így vagy úgy hasznomra válik-e. Én már a bemutatkozásnál is igazat mondok, nem állítom magamról, hogy független vagyok. Nem is nagyon értem, a közéletben szerepet vállalók mit értenek függetlenségen. Talán még a választópolgároktól is függetlenítik magukat? Nekem van egy értékrendem, ami meghatározza a világhoz való viszonyomat. Ez az értékrend irányítja szociális érzékenységemet, ez ad erkölcsi tartást, kitartást, toleranciát és akaratot, hogy a közszereplést vállaljam. Ugyanakkor éppen ez az értékrend a motiváció arra, hogy a városért, a közügyekért tegyek. Csapatban társaimmal vállvetve szívesen végzem ezt a feladatot, mivel az önkormányzati munka olyan széles körû, hogy mindenki mindent ebbõl nem láthat át, nem lehet minden olyan ismeret birtokában, amely a megalapozott döntéshez szükséges. Együttmûködve, egymást segítve azonban
képesek vagyunk, és az elmúlt ciklus mutatja, hogy képesek is voltunk, az országos csõd ellenére a város mûködését fenntartani, fejleszteni. Az értékrendem követeli meg tõlem, hogy együttmûködjek minden olyan jószándékú emberrel, aki ugyanezt akarja politikai nézetétõl függetlenül. Azt gondolom, ezt nem kell bizonygatnom, mert az elmúlt nyolc évben is eszerint végeztem munkámat. Nagyon nehéz ma négy évre elõre az általános szavakon túl programot adni. Az ország elõtt teljes a bizonytalanság, gazdasági és morális összeomlás elõtt állunk. Felelõsen annyit lehet ígérni, hogy amennyiben bizalmat kapunk társaimmal, a város lehetõségeihez képest ellenállunk az esztelen rombolásnak, leépítésnek, leépülésnek. Minden olyan lehetõséget – s ezek elsõsorban pályázatok, de sokat segít a helyi összefogás is – megragadok, amellyel a város mûködéséhez, fejlõdéséhez a jobb feltételek elõteremthetõk. Tudom, hogy eredményes lenne, amit Brezinski volt amerikai elnöki tanácsadó javasolt a politikusoknak „olcsó táplálékkal és szórakozással kell megszerezni a népességet”, de ez az én erkölcsi normáimmal nem fér össze, még ha sokan állítják is, hogy milyen eredményes. Azt viszont egyéni ügyeikben ígérhetem, hogy minden napot szolgálatnak tekintek, és úgy is viszonyulok megkeresésükhöz. Problémáik megoldásához lehetõségeim szerint segítséget nyújtok. Amennyiben úgy tapasztalták, hogy általam leírtak szerint végeztem eddig is feladataimat, akkor annak folytatásához kérem az Önök támogatását. Nem a menedzserük akarok lenni, hanem a szövetségesük közös ügyeink megoldásában.
Németh Zsolt • FIDESZ – Nemzeti Fórum – KDNP Szeretem ezt a várost. A fõtér zsongását, a Szentkút csendjét, a dombhátra felfutó, s az ártérbe lenyúló utcácskáit, harangjai kondulását, a futball és kézilabdameccsek hangulatát, táncosait, zenészeit, „vasváriságára” büszke lakóit. Addig is szerettem míg kopottas volt, mert báját, varázsát a természet és az itt lakók adják. Én itt szeretek élni. Ezért hárítottam el akár a budapesti, akár megyei karrierlehetõségeket. Polgármesterként arra törekedtem, hogy úgy „poroljuk le” és úgy újítsuk meg a város közterületeit, intézményeit, úgy gazdagítsuk újabb és újabb építményekkel, hogy eredeti karaktere csorbát ne szenvedjen, sõt erõsítse sajátosan vasvári jellegét. E munkát ismerte el a Magyar Urbanisztikai Társaság a Hild-díj, a Kulturális Minisztérium a Kultúra Magyar Városa díj adományozásával. Az elmúlt 4 évben a város történetében példa nélküli fejlesztéseket hajtottunk végre. Az idõsek otthona létesítésével és kétszeresére való bõvítésével megmentettünk egy patinás régi szép iskolaépületet, és ezáltal több mint félszáz új munkahelyet is teremtettünk. A Domonkos kolostor megújításával folytattuk a fõtéri rekonstrukciót. A kolostorban 40 fõt befogadó ifjúsági és zarándokszállást alakítottunk ki. Az új kulturális központ színház és moziterméhez hasonló lehetõséggel nem sok Vasvár nagyságú település büszkélkedhet. Felújítottuk a postaforgalmi szakközépiskolát és a Kossuth utcai óvodát. A sportöltözõ bõvítésével, felújításával szinte új épület keletkezett. Olcsó telkeket osztottunk fiataloknak. A 8-as fõút mellett új járda épült, a Vérmezõ utcában új út. A Gyõrvári utca végéig felújítottuk a régi beton és aszfaltjárdát közel 2 km hosszan. A Nepomuki Szent János szobor körül új térnek örülhetünk.
A fiataloknak görcentrum készült. Az óvodába több milliós játékokat vásároltunk. Földhivatallal, új banképülettel, élelmiszer áruházzal gazdagodott városunk. Ingatlan és önrész juttatásával lehetõvé tettük a Jóléti Szolgálat beruházásait. Nem kótyavetyéltük el a város vagyonát, hanem gazdagítottuk azt. Nem adósítottuk el a várost, sõt 200 millió Ft-ot bankban tartalékoltunk a következõ évek fejlesztéseire. Szeretnénk a szennyvízcsatornát az egész városban kiépíteni. Ehhez az kell, hogy a kormány a mi településkategóriánkra is írjon ki pályázatot. A szükséges önrészt az önkormányzat biztosítani tudja. Megújításra vár a Tretter ház. Korszerû hulladékudvar és hulladékszigetek építése hamarosan elkezdõdik. Decemberben köztestületi tûzoltóság kezdi meg mûködését a városban. Bár az elmúlt években az önkormányzat volt a legnagyobb munkahelyteremtõ, mégis megoldást csak a szolgáltató-, ipari álláshelyek növelése jelenthet. Az önkormányzat ezt akár ingyenes ingatlanjuttatással is segíti. Több mint egymilliárdos költséggel már meg is kezdõdött egy roncsautó újrahasznosító üzem építése. A termálfürdõ mûködtetésének átvételével nem csupán azt értük el, hogy sportmedence és pancsoló épült, de a termálmedence lefedésével ingyenes úszásoktatást is tudtunk biztosítani valamennyi vasvári gyermeknek. Reményeink szerint újabb nagyszabású beruházás is hamarosan megindul a fürdõhöz kapcsolódóan. Tisztelt Választópolgárok! 43 éves vagyok. Életemnek már nagyobb részét Vasváron éltem le. Itt nõttek fel gyermekeim, Dániel mentõápoló, Bence gimnazista, Marci általános iskolás. Feleségem adminisztrátor, és emellett levelezõn a Hittantanári Fõiskola harmadéves hallgatója. Továbbra is itt szeretnénk élni. A földmérõ üzemmérnöki és humánszervezõ képzettségemet, parlamenti mandátumomat egy gyarapodó, szépülõ város fejlesztésének szolgálatába ajánlom. Ehhez kérem bizalmukat!
2006. szeptember 22.
VASVÁRI ÚJSÁG
19
Dr. Pataky Pál Gábor • FIDESZ – Nemzeti Fórum – KDNP Dr. Pataky Pál, vasvári háziorvos vagyok. 52 éve születtem Sopronban. Középiskolámat Sárospatakon végeztem, egyetemi tanulmányaimat Debrecenben. Itt ismerkedtem meg feleségemmel, három gyermekünk édesanyjával, dr. Ábrahám Mariannával. Hat évig dolgoztam a sátoraljaújhelyi kórházban, a belgyógyászati osztályon. Szakvizsgám megszerzése után, húsz éve költöztünk Vasvárra, ahol körzeti orvosi állást kaptam. Kezdeti beilleszkedési nehézségek után az egész családom nagyon megszerette ezt a nyugodt, békés hegyháti kisvárost, ezért véglegesen itt telepedtünk le. 1995 óta önerõnkbõl épített rendelõnkben dolgozunk. A rendelõ mellé családi házat is építettünk, egyik betegem szerint ekkor váltunk igazi vasvári polgárrá. Lányainkat felsõ-
fokú diplomához segítettük, feleségemmel a 30. házassági évfordulónkra készülünk. Mindezekre nagyon büszke vagyok. A Vasvári FIDESZ alapító tagjaként szeretnék az Önök támogatásával önkormányzati képviselõ lenni. A városért éppen olyan energiával fogok dolgozni, mint saját céljaim eléréséért. Küzdeni fogok a nyugodt, de eredményes politikai légkör visszaállításáért, hogy sikeresebben lehessen vezetni szeretett városkánkat. Mindent el fogok követni azért, hogy a központi egészségügyi ellátást zsugorító szándékkal szemben megõrizzük eddigi szakrendeléseinket, a hasi ultrahang vizsgálatokért újra ne kelljen Szombathelyre utazni, a hosszú elõjegyzési idõt kivárni. A laboratóriumi ellátás sokkal korszerûbb, kényelmesebb és szakmailag is igényesebb szervezése igazolja, hogy helyben is sokat lehet még tenni ezen a hálátlan területen is. Mindehhez kérem támogató szavazataikat, támogassák a hasonló elvekkel induló társaimat, szavazzunk meg egy JOBB VASVÁRT! Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni a kopogtató cédulákkal és egyéb módon kifejezésre juttatott bizalmat, biztatást.
Sejber Mihály • FIDESZ – Nemzeti Fórum – KDNP A lakosság elsõsorban tanárként ismer. 1983-ban végeztem a Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképzõ Karán Pécsett. Elõtte az Alföldön elõfelvételisként, késõbb Szombathelyen sorállományú õrvezetõként töltöttem le katonaidõmet. Tanítottam osztályfõnökként a Kõszegi MÁV Nevelõotthon iskolájában, majd a végleges leszerelés után fél évig Budapesten egy lakótelepi iskolában. 19 éves korom óta (apám 1978-ban meghalt) anyagilag is a magam lábán állok. Fõiskolás idõm alatt folyamatos hétvégi munkákkal teremtettem meg a hiányzó otthoni támogatást. 1986-ban költöztem haza, 1987-ben megnõsültem. Ekkortól dolgozom a helyi általános iskolában. Földrajz és rajz szakom mellé levelezõ tagozaton végeztem el a mozgóképkultúra és médiaismeret szakot. Megyei elismertséget a vizuális kultúra terén szereztem iskolámnak. Önerõbõl jártam 2 évig a budapesti Magyar Hagyomány Mûhelybe. Ott szerzett ismereteimet a hon- és népismeret tantárgy tanításában kamatoztattam. A helyi honismereti csoport munkájában 10 éve veszek részt. Nemzetünk és városunk hagyományainak õrzését a Vas-Vár Örökség Népfõiskola elnökeként segítem. A felnõtt fejjel tanult nép-
zene az ifjúsági tánccsoport kíséretét szolgálja elsõsorban. A diákkorom óta nyaranta kitanult restaurálás hobbi és a család jövedelmének kiegészítése (vállalkozói alapon). Kevés szabadidõmben szobrászkodom, megyei és helyi bemutatkozásaim rendszeresek. Feleségemmel, aki hasonlóan sokrétû tevékenységet folytat (a megye idén kitüntetéssel ismerte el munkáját), életformánkká vált a közösségi munka. Büszkeségeink, gyermekeink jó tanulók. Martin 14 éves, az általános iskola végzõse, táncol, sportol. Markó 15 évesen angol középfokú nyelvvizsgát és ECDL vizsgát tett. Jelenleg a Premontrei Rendi Szent Norbert gimnázium 11. évfolyamos tanulója. 47 évesen egyre nyilvánvalóbb elõttem, hogy a modernség és a nyitottság (melyet pécsi nappali tagozatos diákként magamba szívtam) csak a három õsi erényfoglalaton átszûrve lehet életközege az embernek. Isten, Haza, Család: amúgy sem kikezdhetõ értékek méltatlan emberek által. Ebben erõsít meg lakosságunk 90 %-ának állásfoglalása a legutóbbi népszámláláskor. Alapító tag édesanyám emléke elõtt tisztelegve vállaltam az MDF jelölését is. 8 éve vagyok képviselõ. Az alapozás idõszaka után a lakosság életminõség-változását is szeretném segíteni az eddigihez hasonló konstruktív légkörû testületben. Kettõs bizottsági tagként a kultúra-sport és a szociális szféra kérdéseivel foglalkoztam. Sajnos a törvények egyre kevesebb teret engednek a méltányosságnak. Ugyanakkor a felelõsséget mindig fel kell vállalni: igent és fõként nemet is tudni kell mondani. Hiszen fõ feladatunk: mérlegelni és dönteni.
Szalay Gyula • FIDESZ – Nemzeti Fórum – KDNP 45 éves vagyok, és azóta Vasváron – katolikus családban – élek nejemmel és fiúgyermekemmel. Autószerelõként végeztem Szombathelyen, majd a XII-es Autójavítónál kezdtem dolgozni, 1979-tõl pedig a helyi termelõszövetkezetnél folytattam szerelõként. Jelenleg a Magyar Közút KHT Vasvári Üzemmérnökségén dolgozom fizikai állományban. Közéleti szereplésem 2006-ban
kezdõdött a helyi tûzoltó-egyesületben, melynek 10 éven át elnöke is voltam. Most tûzoltó-gépkocsivezetõként tevékenykedek a csapatban. Azért vállalok képviselõjelöltséget, mert számos ismerõsöm kért és biztatott, hogy talán így még többet tehetnék a városért. Szeretném segíteni a helyi gazdálkodókat, iparosokat, üzemben és vállalkozásokban dolgozókat. Keresztény szellemben akarom képviselni Vasvár Várost és polgárait.
Zágorhidi-Czigány Csaba • FIDESZ – Nemzeti Fórum – KDNP A kistérség szülötteként, 1987 óta élek és dolgozom Vasváron. Azóta minden ideköt: család, munka, magánélet, közélet. Ezt így tervezem a továbbiakban is. 1993-tól vállalkozóként dolgozom a városban. Építész tervezõi tevékenységemen keresztül sok emberrel kerülök kapcsolatba Vasváron és környékén. Látom életkörülményeiket, rajtuk keresztül a gyakorlatban is tapasztalom a város és a térség örömeit, problémáit. Két választási ciklusban vettem részt az önkormányzati munkában. Szakmai tudásommal, tapasztalataimmal elsõsorban a városfejlesztés területén dolgoztam. Úgy érzem,
hogy az eltelt nyolc évben a város életében bekövetkezett fejlõdés megalapozza, hogy ez a folyamat ne szakadjon meg, az elkezdett munkát folytassuk. Külön öröm számomra, hogy városfejlesztési eredményeinket a Magyar Urbanisztikai Társaság 2006-ban Hild-díjjal ismerte el. Ez az országos szintû szakmai kitüntetés sok éves munkánk visszaigazolása. Örülök, hogy ennek részese lehettem. Az utóbbi években az ország gazdasági, erkölcsi életében tapasztalható folyamatos leépülés mellett, ellenzéki pozícióból is komoly sikereket értünk el. Ez igazolja számomra, hogy jó úton járunk. Ezért szeretnék a következõ négy évben is, a város érdekében ilyen szellemben dolgozni, hiszen a fontos dolgok helyben dõlnek el. Eredményes lenne, az elmúlt két ciklushoz hasonlóan, továbbra is egy békés, reális gondolkodású képviselõ-testületben dolgozni, ezért kérem, szavazzanak ránk, a jövõ szövetségére.
20
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22.
Dr. Fabók Tibor • független képviselõjelölt TISZTELT VASVÁRIAK! Szombathelyen születtem 1980. január 17-én. Szüleim mindketten nyugdíjasok, kisvállalkozóként méteráru- és lakástextil boltot mûködtetnek, nõvérem ügyvéd, párom pedig körjegyzõként dolgozik. Az általános iskolát Vasváron végeztem, a középiskolai tanulmányaimat – keresztény értékrendemmel összhangban – a szombathelyi Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban folytattam. Az érettségit követõen a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára nyertem felvételt. Az egyetemi éveim során számos közösségi munkában vettem részt, melyek közül talán a legjelentõsebb, hogy tagja voltam a Felvételi Elõkészítõ Bizottságnak. A jogász diploma megszerzése után ügyvédjelöltként helyezkedtem el egy szombathelyi ügyvédi irodában, a szakvizsga letételéhez szükséges gyakorlati idõbõl már csak egy évem van hátra. Bár iskolai tanulmányaim miatt gyakran voltam távol, de mindig is érdekelt az itt élõk mindennapja, sorsa,
hiszen a jövõmet továbbra is városunkban képzelem el, itt szeretnék dolgozni, családot alapítani. A helyi önkormányzati választásokon pártpolitikától mentesen, független jelöltként indulok, mert úgy gondolom, hogy az érdemi dolgokról a figyelmet elterelõ pártcsatározásokat nem szabad a helyi szintre beengednünk. Minden kérdésben elsõsorban vasvárinak kell lennünk, a vasváriak érdekét kell szem elõtt tartanunk. Véleményem szerint Vasvár érdekét a fiatalok helyben tartása, letelepedésük elõsegítése, ösztönzése, a helyi munkahelyteremtõ vállalkozások segítése szolgálná. Kiemelten fontosnak tartom az idõsek és a nehéz sorsúak támogatását, életkörülményeik javítását. Örömteli az a folyamat, amely során Vasvár szerepe felértékelõdött, azonban álláspontom szerint – a fejlõdés fenntartása mellett – tovább kell hangsúlyozni Vasvár térségközponti szerepkörét, mindezt azonban úgy, hogy ez az egész hegyháti kistérség számára elõnyös legyen. A magam részérõl olyan széleskörû helyi párbeszédet tartanék kívánatosnak, ahol mindannyiunk érdekében a jó szándék, a tolerancia, a békében egymás mellett élés és a tenni akarás egyaránt jelen van. Végezetül szeretném megköszönni mindenkinek, akik ajánlásukkal, bíztató szavaikkal bátorítottak arra, hogy mérettessem meg magam, és vegyek részt a helyi közéletben.
Gergye Rezsõ József • független képviselõjelölt Tisztelt választók, kedves Vasváriak! Köszönöm a megtisztelõ bizalmat, amelyet a hozzám eljuttatott kopogtató cédulákkal megerõsítettek. Eddigi önkormányzati munkám során is a nyíltságot, az egyenes beszédet, a gerinces kiállást kínáltam Önöknek. Ismét független jelölt vagyok, a vasvári színeket képviselem. Továbbra is számítok az Önökkel folytatott hiteles párbeszédek egymást gazdagító erejére. A fogadóóráimra szánt idõt, továbbra is fontosnak tartom. Amely ügyekben legfontosabb együttgondolkodnunk: • a városban és a térségben végezhetõ munkalehetõségek bõvítése
• a kisvállalkozók, az otthon végezhetõ bedolgozói munka, a távmunka helyi feltételeinek javítása • a felnõtt oktatást, a továbbképzéseket igénylõk helyi kiszolgálása • a vendégforgalom növekedését a lakosság megélhetési forrásainak bõvítésére használni • a helyi nyilvánosság erejét pozitív dolgok szolgálatába állítani • az elmúlt évek közösségi eredményei legyenek irányt adóak, a kudarcok az elhibázott lépések a jövõre nézve legyenek intõ jelek • kisvárosi létünket a jövõben is alakítsuk olyanná, hogy fiataljainknak legyen reményt keltõ, egyre öregedõ társadalmunk tagjainak pedig nyújtsa a nyugodt biztonságot. Számtalan munkahelyi, családi, és civil elfoglaltságom mellett humán értelmiségi létem ambicionál a város szolgálatára. Személyes sorsa alakulásáról mindenki maga dönt, a településünk sorsáról döntsünk közösen! Gergye Rezsõ
Horváth Jánosné • független képviselõjelölt Horváth Jánosné született Németh Rozália, nyugdíjas pedagógus, a
bemutatkozási lehetõséggel nem kívánt élni.
Ifj. Sáry Zoltán • független képviselõjelölt Ifj. Sáry Zoltán vagyok, 32 éves, villamosmérnök szakember. A szombathelyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában érettségiztem mint vasúti távközlõ- és biztosítóberendezési mûszerész, majd a gyõri Széchenyi István Fõiskola villamosmérnöki szakán végeztem vezetékes távközlõ villamosmérnökként. Tanulmányaim után 1997-tõl a Matáv Rt.nél helyezkedtem el, majd 1998-ban a Matáv Rt. Leányvállalatához a MatávCom Kft.-hez mentem át vezetõ mûszerész beosztásba. 1999ben ügyfélmenedzseri munkakörbe helyeztek át. Azóta ebben a munkakörben dolgozom, és jelenleg a nyugat-magyarországi terület értékesítési menedzsere vagyok, ahol gyengeáramú rendszerek értékesítésével foglalkozom. Születésem óta Vasváron élek. Munkám során rengeteg nagy cég vezetõjével, önkormányzati képviselõkkel ismerkedtem meg, amely kapcsolatokat szeretném felhasználni önkormányzati képviselõi megválasztásom estén. Néhány cégnél, önkormányzatnál segítettem pályázatok megírásában, amellyel újabb munkahelyeket teremtettek, infrastruktúrát fejlesztettek.
Fontosnak tartom, hogy a városban élõk megismerjék az önkormányzat munkáját, az aktuális folyamatokat, amelyek õket érintik, és ezekkel kapcsolatban kifejthessék véleményüket. Képviselõként támogatni szeretném a fiatalabb generáció bevonását az önkormányzati munkákba, új, modern felfogású gondolataikat beépíteni a város érdekeiben. Szeretném a fiatalabb generáció érdekeit képviselni, elõsegíteni a munkahelyük megteremtését, az elsõ lakáshoz jutásukat, valamint a jó és kellemes városi hangulat megteremtéséhez szükséges elfoglaltsági és szórakozási lehetõségeket. Szeretném támogatni a helyi vállalkozásokat, elõnyben részesíteni a helyi és környékbeli beruházásokban. Az általam legfontosabbnak tartott teendõk: – A munkahelyteremtés feltételeinek javítása, új munkahelyek létrehozása és a meglévõ munkahelyek megtartása. – Fiatalok letelepedését elõsegítõ olcsó telkek, lakástámogatások, munkahelyek, tanulmányi hozzájárulások megteremtése. – A termálfürdõ helyzetének rendezése, a meglévõ szerzõdések felülvizsgálata, rendezése, valamint új befektetõk idecsábítása, akik Vasvár Várost Fürdõvárosi címre emelhetik. – Szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése pályázatok felkutatása és támogatások elnyerése segítségével.
2006. szeptember 22.
VASVÁRI ÚJSÁG
21
Kanizsai Béla Endre • független képviselõjelölt Tisztelt Vasváriak! Több mint 20 évi németországi tartózkodás után költöztem vissza Magyarországra, Vasvárra. Nõs vagyok, 12 éves kislányommal és tanítónõ feleségemmel élek Vasváron. A tulajdonomban levõ Kanizsai Kft. (biztonságtechnika, vagyonvédelem, ingatlanforgalmazás) ügyvezetõje vagyok. Fõiskolát végeztem. Németül üzleti és társalgási, angolul kezdõ szintû nyelvtudással bírok. Szakmai továbbképzéseket Hamburgban, Kölnben, Düsseldorfban folytattam. Lelkes környezetvédõ vagyok (évekig szedtünk kis csoportommal szemetet Vasváron), mélyen kötõdöm otthonomhoz, tisztelem a régmúlt értékeit, hagyományait. Szívemhez nõtt ez a kis város kedves lakosaival, elõnyeivel-hátrányaival. Elhatároztam, hogy a magam szerény lehetõségeihez képest részt fogok venni a város életében, és amennyire lehetséges, munkámmal is segítem a felemelkedését, demokratikus kibontakozását.
Ehhez kapcsolódóan alakítottuk meg a „Vasvárért” Baráti Társaságot, melynek szervezõje, vezetõje vagyok. Az elmúlt idõszakban rendszeresen jelentettük meg a Vasvári Nyílt Levelet, melyben leginkább olyan témákat öleltünk fel, amirõl a város vezetése nem óhajtotta a közvéleményt informálni. A valós tájékoztatás és szabad véleményáramlás megerõsítése érdekében több mint három éve veszek részt rendszeresen a testületi üléseken, 1990 óta végigolvastam valamennyi megjelent Vasvári Újságot és a könyvtárban található testületi jegyzõkönyveket. Eddigi életem során szerzett tapasztalataimat, üzleti és privát kapcsolataim, tudásom szeretném mint önkormányzati képviselõ a város felemelkedése érdekében kamatoztatni. Támogassanak szavazataikkal, hogy képviselni tudjam Önöket a testületben. Arra is kérem Önöket, hogy amennyiben megtisztelnek bizalmukkal, ne csak rám szavazzanak, hanem a többi független jelöltek közül is válasszanak. Szavazzanak a független polgármesterjelöltre! Csak együtt, összefogással tudjuk a város életében nélkülözhetetlen változásokat elérni! Ehhez kérem a támogatásukat.
Kánya László • független képviselõjelölt Nem érkezett bemutatkozás!
www.vasvar.hu
22
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22.
Szövetség Vasvárért Egyesület jelöltjei
Bozzai Lajos• Szövetség Vasvárért Egyesület 1965-ben születtem. 5-6 évet leszámítva Vasváron éltem. Elõször lakatos és hegesztõ szakmát szereztem. Majd az érettségi után felvételiztem a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképzõ Fõiskolára, ahol mûvelõdésszervezõnek tanultam, és 1995-ben végeztem. A szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Fõiskola keszthelyi kihelyezett tagozatán külkereskedelmi közgazdásszá képeztem magam 1997-ben. A Nyugat – Magyarországi Egyetemen Sopronban pedig Európai Uniós szakértõként végeztem 2003-ban. Munkahelyeim is eszerint alakultak: elõször az AURAS, majd a SAVARIA cipõgyár vasvári üzemében dolgoztam. 1989-tõl a Városi Mûvelõdési Házban dolgoztam. Itt sikerült néhány megyei és országos szinten is egyedülálló dolgot véghezvinni munkatársaimmal karöltve, ami sajnos azóta elhalt (pl. triatlon veseny, Természetbúvár klub szemétkiállításai, átképzõ tanfolyamok). Az itt folyó munka eredményébõl nõtt ki a Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány.
Öt éven át vezettem és fejlesztettem az alapítványt, 1993-1998-ig. A foglalkoztatottság elérte a 30 fõt. Majd a nagy pénz ígérete Budapestre csábított. 1998-ban és 1999-ben beüzemeltem és vezettem a Holisztika gyógyüdülõt. 2003-ban visszaköltöztem Vasvárra, és a vállalkozás rögös útját választottam. Az NLP Institute Kft. trénereként, ügyvezetõjeként járom az országot és kommunikációs tréningeket, tanfolyamokat vezetek. Ennek is a Neuro Lingvisztikai Programozás ágában jeleskedem. A REMEK-ben óraadó trénerként pályázatírást és projektfejlesztést tanítok diplomás munkanélkülieknek. Fõállásom szerint a szombathelyi székhelyû LIMEX Kft.-ben és Régiófókusz Kht.-ban pályázatírással, projektfejlesztéssel foglalkozom. Nagyobb munkák, amelyekben részt vettem: Nyugat-Magyarországi Turisztikai Régió Fejlesztési stratégiájának elkészítése, Írottkõ Natúrpark Desztináció menedzsmentképzés, Integrált turizmusfejlesztési projekt a Répce völgyében, Rábaközi turizmusfejlesztési projekt. Az eddig megszerzett tapasztalatomat és tudásomat akarom ezekben az új idõkben Vasvár érdekében kamatoztatni. Szeretném elõsegíteni azokat a gazdasági folyamatokat, amelynek eredményeként Vasváron is tisztességesen meg tudunk élni. Vallom, hogy a település legnagyobb civil szervezete az önkormányzat. Ezért nem a pártprogramoknak kell elhangzani, hanem a választókat kell képviselni. Mint azt a név is mutatja: önkormányzati képviselõ. Ezért fogadtam el a civil szervezetek felkérését, hogy képviseljem õket.
Czikora Róbert• Szövetség Vasvárért Egyesület Czikora Róbert vagyok, 44 éves gazdasági szakember. Üzemgazdász diplomámat a zalaegerszegi Pénzügyi és Számviteli Fõiskolán szereztem 1984-ben, s azóta Vasváron élek. Hét éven keresztül a Vasvári ÁFÉSZ-nél dolgoztam. 1991-tõl az akkor alakult vasvári Regionális Innovációs Tanácsadó Iroda vállalkozási tanácsadója voltam, majd 1994-tõl az OTP Bank Rt. Vasvári Fiókjának igazgatója lettem. 1996-tól Zalaegerszegen dolgozom. Hat éven keresztül a zalaegerszegi önkormányzat saját gazdasági társaságának, az Elsõ Egerszeg Holding Kft. portfolió menedzsere voltam. 2002. július 1-tõl köztisztviselõ vagyok a zalaegerszegi Polgármesteri Hivatalban. 2004. március 31-ig a Mûszaki Osztályon vagyongazdálkodási szakreferensként dolgoztam, azóta a Városfejlesztési és Tervezési Osztály osztályvezetõ-helyettese vagyok.
Területfejlesztési tanácsadói tanfolyamot végeztem, bankszakmai alapvizsgát tettem, tõzsdei értékpapír-kereskedõ (bróker) végzettséget szereztem. Letettem a közigazgatási alap-, majd szakvizsgát, s 2005 júniusa óta ingatlanforgalmazó-értékbecslõ szakképesítésem is van. 1996-tõl 2002-ig több gazdasági társaság igazgatóságának és felügyelõ bizottságának is tagja voltam. 1995-tõl 1998-ig külsõ tagja voltam az önkormányzat Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának. 2006 márciusától vasvári önkormányzati képviselõ vagyok, és ugyanennek a bizottságnak a tagja. Képviselõi munkámat 2006 után is a város érdekében, kizárólag szakmai szempontok alapján szeretném végezni, havi rendszerességgel képviselõi fogadóórákat tartva. Önkormányzati képviselõként az önkormányzati munkában és az üzleti életben szerzett tapasztalataimat elsõsorban a városfejlesztés, regionális együttmûködés, önkormányzati vagyongazdálkodás, közigazgatás-szervezés területén kívánom hasznosítani. Együtt kívánok mûködni mindazokkal, akik pártállástól függetlenül Vasvár érdekében tevékenykednek.
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22.
23
Czikora Róbertné• Szövetség Vasvárért Egyesület Czikora Róbertné (szül.: Takács Edit) vagyok, születésemtõl fogva vasvári lakos. Édesanyám az egykori Járási, majd a Vasvári Tanács dolgozójaként tevékenykedett több évtizeden keresztül Vasváron, édesapám pedig a vasvári tsz erdésze volt. Végzettségem üzemgazdász. Életpályámat a vasvári tanácson kezdtem, majd közel tíz évig dolgoztam a vasvári GAMESZ vezetõjeként. 1996-tól Zalaegerszegen dolgozom. Elõször a Zalaegerszegi Polgármesteri Hivatal Közgazdasági Osztályának üzemgazdasági csoportvezetõje voltam. Ezt követõen a hivatal újonnan alakuló Adóosztályának adórevizori állását töltöttem be két
éven keresztül. 2002. április 15-tõl a Zala Megyei Egészségbiztosítási Pénztár költségvetési belsõ ellenõre lettem. Jelenleg a Zala Megyei Közlekedési Felügyelet gazdasági vezetõje vagyok közel három éve. Lakhelyem továbbra is Vasvár. Itt lakom férjemmel és két gyermekemmel, Tamással és Csillával. Tevékeny tagja vagyok a vasvári VSE Természetjáró Szakosztályának, és a Castrum Ferreum Szabadidõs Egyesületnek. Vasvári képviselõként szeretnék közremûködni a vasvári önkormányzati intézmények, valamint az egészségügyi ellátórendszer mûködõképességének fenntartásában. Fontos célnak tekintem a még meglévõ intézményhálózat megtartását, kapacitásának kihasználását. Költségvetési gazdálkodás területén szerzett évtizedes tapasztalataimat felhasználva szakmai tudásommal szeretném elõsegíteni Vasvár fejlõdéséhez szükséges anyagi források gazdaságos és szabályszerû felhasználását.
Dóka Balázs• Szövetség Vasvárért Egyesület Dóka Balázs vagyok, 1979-ben születtem Sárváron. Vasváron nõttem fel, jelenleg is itt lakom. A Szombathelyi Közgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem mint képesített könyvelõ, vállalati tervezõ és statisztikus. Jelenleg – immár nyolc éve – irodavezetõként dolgozom a Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítványnál Vasváron. Munkám és a közéletben vállalt tevékenységeimnek köszönhetõen széleskörû rálátásom nyílt a helyi közéletre, közügyekre, a városban zajló folyamatokra. Önkormányzati képviselõként való indulásomban fõként a közösségért való tenni akarás motivált. Szeretek jó csapatban dolgozni, hiszek abban, hogy a befektetett munka elõbbre vezet, és meghozza eredményét. Fontosnak tartom, hogy a városban élõk nagyobb betekintést nyerjenek az õket is érintõ folyamatokba. Idõszerû, hogy nagyobb teret kapjon a közvélemény meghallgatása, szükség esetén az egyes döntésekbe való bevonása.
Képviselõként munkálkodni szeretnék azon is, hogy az itt élõ fiatalok jobban aktivizálják magukat a helyi közéletben. Lényeges, hogy megtalálják helyüket, számításukat, hogy számukra egy élhetõ várost teremtsünk, melyben szívesen letelepednek, munkát, hasznos elfoglaltságot találnak maguknak. Az alapítványnál végzett munkám során részt vettem számos projekt – köztük több Európai Uniós pályázati program – megvalósításában, melyek során olyan munkahelyteremtõ és Vasvár, valamint a kistérség lakóit szolgáló intézmények jöttek létre, mint például a Családok Átmeneti Otthona vagy a Fogyatékkal Élõk Nappali Ellátó Szolgálata Vasváron a Tretter-kertben. A természetet járó, a természetet szeretõ emberként szívügyemnek érzem a környezetvédelmet. Úgy gondolom, fontos megóvnunk a környezetet, mivel benne élünk. Ezért halaszthatatlan feladat a városban szennyvízhálózat fejlesztése, az illegális szemétlerakók és szennyvízelvezetések felszámolása. Több civil szervezetben – köztük alapító tagként a Vasvári Kosárlabda Sport Egyesületben – munkálkodom. Szerkesztõségi tag vagyok a Vasvári Újságnál. Szabadidõmben, amikor csak tehetem, horgászom és sportolok (kosárlabda, futás, túrázás, íjászat).
Fixl László• Szövetség Vasvárért Egyesület „...jóakarók akaratja vezesse a várost.” (Aiszkhülosz) 1959-ben születtem Felsõcsatáron. Középiskolai tanulmányaimat Szombathelyen, a Nagy Lajos Gimnáziumban folytattam. 1979-83 között a Berzsenyi Dániel Fõiskola hallgatója voltam, s itt szereztem történelem tanári és népmûvelõi diplomát 1983-ban. 1981-ben megnõsültem. Feleségem Kovács Erika, aki a Kardos László Általános Iskolában tanítónõként dolgozott 2001ben bekövetkezett haláláig. Azóta egyedül nevelem 14. életévében járó fiamat. A fõiskola elvégzése után 1987-ig Olaszfán dolgoztam, 1985-tõl élek Vasváron, itt vásároltunk egy szövetkezeti lakást. 1987-1990 között az akkori tanácson dolgoztam. 1990-ben pályázat útján kerültem a vasvári Kardos László Általános iskolába. 2002-ben könyvtárosi diplomát szereztem a Berzsenyi Dániel Fõiskolán. Jelenleg az iskolában könyvtárosként és történelem tanárként dolgozom. 1990-1994 között a képviselõ-testület Oktatási, Közmûvelõdési és Sportbizottságának voltam külsõs tagja. 1994-tõl az önök bizalmából, szavazataiknak köszönhetõen lettem, lehettem elõször tagja a
vasvári képviselõ-testületnek. Támogatásukat elnyerve 1998-ban és 2002-ben is a képviselõnek választottak. Mindhárom ciklusban az Oktatási, Mûvelõdési és Sport Bizottságnak voltam tagja, 1994-98 között annak elnöke. Bár szakterületem az oktatás és a közmûvelõdés, mindig is volt véleményem más területek dolgait érintõen, amelyeknek hangot is adtam. Képviselõi tevékenységemben, döntéseimben mindig is az játszotta a legfontosabb szerepet, hogy azok szolgálják-e a város, illetve a polgárok érdekeit. Meglévõ tapasztalataimat, tudásomat szeretném a város javára kamatoztatni. Fontosnak tartom az élhetõ város kialakítását, amelynek legfontosabb feltétele a munkahelyteremtõ beruházások támogatása. Ezzel adós a mindenkori képviselõ-testület. Fontos a szennyvízhálózat kiépítése, fejlesztése, az utak, járdák rendbetétele a város külsõ területein is. Szükségesnek tartom az intézményhálózat (oktatási, közmûvelõdési) hosszabb távú, a tendenciákat, lehetõségeket figyelembe vevõ, de stabil mûködési feltételeinek kialakítását. Térségben kell gondolkodni, de ennek a térségnek mindig is Vasvár volt, s kell hogy legyen a természetes központja, ez azonban nem történhet sem a falvak, de Vasvár rovására sem. Szükséges és elengedhetetlen a más vélemények meghallgatása, figyelembe vétele. A fenti célok, elképzelések megvalósításához szeretném ismét kérni és elnyerni bizalmukat, támogatásukat.
24
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22.
Nagy Tamás• Szövetség Vasvárért Egyesület Nagy Tamás vagyok, 26 éves, számítástechnikai szakember. A vasvári Postaforgalmi Szakközépiskolában érettségiztem, majd a gyõri Széchenyi István Fõiskola mérnök-informatikus szakán végeztem, és kaptam számítástechnika tanári diplomát 2005-ben. Programozási ismereteket tanítottam 2003-tól a gyõri Jedlik Ányos Szakközépiskolában, és folyamatosan tartottam tanfolyamokat felnõtteknek, gyermekeknek, amelyek során tanári-oktatói képességeimet fejleszthettem. Végzettségembõl adódó számítástechnikai-rendszergazdai feladatokat elõször a vasvári Reginnov Tanácsadó Kft.-nél láttam el, majd a Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítványnál, az NLP Institute Kft.-nél és jelenleg a Vasi Hegyhát
Többcélú Kistérségi Társulásnál, ahol vidékfejlesztési menedzserként is dolgozom. Szívesen végzek közösségi munkát, közremûködtem a városi Filmklub szervezésében és a vasvári Teleház létrehozásában. Kedvelem a sportot, rendszeresen túrázom, kerékpározom és a Hegyháti Ijászok csapat tagja vagyok. Az önkormányzati választásokon jelöltként történõ indulásommal az eddigieknél intenzívebben akarom a fiatalabb generáció érdekeit szolgálni, mert lényegesnek tartom, hogy a jövõ nemzedékének is legyen képviselete a településünkön. Fontos, hogy a máshol tanuló fiatalok jó szívvel jöjjenek mindig haza, tanulmányaik befejezése után itthon telepedjenek le, és igazán otthon érezzék magukat a városban. Az Európai Uniós csatlakozás által nyújtott lehetõségeket ismerve, és Vasvár érdekében felhasználva, végre meg kell találni a megoldást arra, hogy speciális, a pályakezdõkre irányuló munkahelyteremtõ programok szervezésével csökkenjen az elvándorlás, itthon, Vasváron alapítsanak családot a fiatalok, és helyben találják meg boldogulásukat.
Papp Zoltán• Szövetség Vasvárért Egyesület Papp Zoltán vagyok, Szombathelyen születtem 1954. június 8-án. 1985 óta lakom Vasváron. Középiskolai tanulmányaimat Szombathelyen végeztem, Elõször mezõgazdasági gépszerelõ szakmát szereztem, majd a Latinka Sándor Gépipari Szakközépiskolában érettségiztem. 1972-tõl 1974-ig sorkatonai szolgálatot teljesítettem. 1975-ben gépkarbantartó-javító technikusi oklevelet szereztem. 1971-tõl 1972-ig Pácsonyban, a Mezõgazdasági Gépjavító Állomáson gépszerelõként dolgoztam. 1972-tõl 1982ig Szombathelyen, az Élelmiszeripari Gépgyárban voltam lakatos, diszpécser, majd mûvezetõ. 1982-tõl 1994-ig a vasvári AURAS Autóalkatrész-
gyárban dolgoztam mûvezetõként, s tagja voltam a Vállalati Tanácsnak. 1994 óta dolgozom jelenlegi munkahelyemen, a VASIVÍZ Rt. vasvári üzemmérnökségén mûvezetõi munkakörben. Családi állapotom nõs, feleségem Pappné Bem Gabriella, a Kardos László Általános Iskola tanára. Két gyermekem van: Dániel ez évben szerzett diplomát a Berzsenyi Dániel Fõiskolán, Márton középiskolai tanulmányait végzi a Gépipari és Informatikai Mûszaki Szakközépiskolában. Nem vagyok tagja egyik politikai pártnak sem. 1998-tól 2002-ig a Vasvári Önkormányzat Gazdasági Bizottságában dolgoztam. Szabadidõmben szívesen sportolok, rendszeresen focizok, emellett vállalkozóként saját zenekarunkban tevékenykedek. Az általam legfontosabbnak tartott teendõknek a munkahelyteremtés feltételeinek javítását, a termálfürdõ helyzetének megnyugtató rendezését és a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését tartom. A finanszírozási gondok ellenére fontosnak tartom, hogy az egészségügy, az oktatás, a kultúra és a sport támogatást kapjon.
Rásó Miklós• Szövetség Vasvárért Egyesület 1954. május 5-én Budapesten születtem. Általános iskolába Vasváron jártam. A középiskolát is helyben, a Béri Balogh Ádám Gimnáziumban 1973-ban végeztem el, ahol érettségi bizonyítványt szereztem. Még ez év szeptemberében kezdtem el dolgozni a Vasvár Nagyközségi Közös Tanácson. Munkaköröm a szociális és gyámügyi feladatok ellátása volt. Az itt ledolgozott l7 év alatt három és fél éves, akkor még fõiskolai végzettségnek minõsülõ Tanácsakadémiát végeztem, és dolgoztam az államigazgatás szinte minden szakterületén. A rendszerváltáskor sikeresen pályáztam meg a gyõrvári körjegyzõi állást, ami azt jelentette, hogy Gyõrvár, Hegyhátszentpéter,
Petõmihályfa és Andrásfa településeken közel két évig láttam el a körjegyzõi feladatokat. Szintén pályázat útján 1992-tõl l2 éven keresztül – egészségi okok miatti nyugdíjazásomig – töltöttem be a rábahídvégi jegyzõi állást. A rendszerváltáskor megválasztott vasvári önkormányzat képviselõ-testületének is tagja lettem. Ezt követõen még két négyéves önkormányzati ciklusra választott meg Vasvár város lakossága. Az eltelt l2 év alatt a Jogi és Ügyrendi, majd késõbb, az Egészségügyi Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöki feladatait láttam el. A képviselõ-testület a város képviseletére delegált 1996. évben az akkor alakult VASIVÍZ RT. Felügyelõ Bizottságába, ahol jelenleg is dolgozom. 200l és 2005 során több évre kaptam megbízást a Vas Megyei Közgyûléstõl a Vas Megyei Szentgotthárdi Rehabilitációs Kórház és Gyógyfürdõ Felügyelõ Tanácsába. Hobbym az erdõjárás és vadászat, ahova sajnos már egyre ritkábban jutok el.
Séllei László• Szövetség Vasvárért Egyesület Nevem Séllei László, 54 éves vagyok, születésem óta Vasváron lakom. Ipari iskolába jártam, végzettségem szerint esztergályos, hivatásos gépkocsivezetõ, ács-állványozó vagyok. Jelenleg is az ács szakmában dolgozom. 1972-74-ben töltöttem le a katonaidõmet, 1976-ban megnõsültem, három gyerekünk van. Szeretek dolgozni, mindig tevékeny voltam, a tavaszi idõszakban naposcsibe-
forgalmazással is foglalkozom. Mivel a fizikai munkát végzõk és a vállalkozók életét ismerem legjobban, megválasztásom esetén az õ érdekeiket tudom igazán képviselni a testületben. Talán a választópolgárok mára már megértették, hogy a helyi politikában nem a pártérdekek a fontosak, hanem a város érdekei. Bízom benne, hogy mindenki felül tud emelkedni a megszokásain, el tud vonatkoztatni a felszíntõl és az emberek sokszínûségét tiszteletben tartva, az összefogásban találja meg a megoldást, mint jómagam is. Választási szövetségünk tagjaiban látom erre a garanciát: különféle tapasztalatokkal rendelkezünk, vannak új ötleteink és hiszem, hogy azokat közösen meg is tudjuk valósítani.
2006. szeptember 22.
VASVÁRI ÚJSÁG
25
Rózsás Miklós• Szövetség Vasvárért Egyesület Rózsás Miklós vagyok. 10. éve dolgozom a közszolgálatban. 1990-ben diplomáztam és közlekedésépítõ üzemmérnöki végzettséggel több évig termelésirányítóként dolgoztam. 1996-tól kezdõdõen intenzíven kezdtem foglalkozni a valamilyen ok miatt hátrányos helyzetbe került emberek segítésével. A Vas Megyei Munkaügyi Központ munkatársaként elõször a hatósági, majd a szolgáltatási munkában szereztem tapasztalatokat. Vállalati kapcsolattartó-munkaközvetítõként eredményesen dolgoztam a munkáltatói igények és munkát keresõk minél jobb kiszolgálása érdekében, Szombathelyen. Köztisztviselõi munkám mellett önkéntesként dolgoztam non profit szervezetek közhasznú programjaiban. 7 gyermekes család tagjaként hozzászoktam a „csapatmunkához”, és mindig az emberek, a közösség szolgálata tudott igazán lázba hozni. Feleségemmel, Mónikával, aki szociális munkás diplomája mellett humán tanácsadó, tréner, több közösségi programban dolgoztunk együtt a fiatalok pályaválasztásának segítése, a családos-több gyermekes anyák munkaerõpiacra való visszatérése érdekében. 3 gyönyörû gyermekünk van 12, 8 és 2 évesek. Sajnos elsõ gyermekünk
Júlia, Down-szindrómával született, ami nagy kihívást jelentett és jelent ma is számunkra, de aki – fõleg feleségem áldozatos munkájának eredményeképp – ma boldog nagylány. A kezdeti nehéz évek után fiunk és pici lányunk születése igazi jutalom az Élettõl. 2000 évtõl a Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány ügyvezetõ igazgatójaként dolgozom, ami számomra nem csak egy munkahely. Évek kemény munkájának eredményeképp egy mások által szürkének tartott, sokszor alábecsült szociális szektorból kitörve mára Vasvár és az egész Nyugat-dunántúli Régió legdinamikusabban fejlõdõ nonprofit szervezetévé váltunk. Kevesen tudják, hogy jelenleg 84 fõállású munkatársunk van, ami a szektorban egyedülálló. De nem a mennyiségi növekedés a legfontosabb, bár kétségkívül fontos két év alatt az új 70 munkahely létrejötte Vasváron. Az igazán fontos az, hogy a közösség számára hasznos, valós, gyakorlatias szolgáltatások jönnek létre, amelyek ráadásul fenntartható, biztos munkahelyeket teremtenek. Sajnos, Vasvárra hosszú évek óta ez nem jellemzõ. Figyelve a közéletet és a helyi döntéseket, azt gondolom, hogy az utolsó órában vagyunk. Ha összefogunk, megalapozott döntéseket hozva, a Városért nagyon sokat dolgozva, kitörhetünk a stagnálásból, és olyan fejlesztéseket valósíthatunk meg, melyekre már régóta várunk. Ennek érdekében, városom fejlesztéséért kész vagyok együttmûködni bármilyen párttal, civil szervezettel, városi polgárral és vállalkozóval. Ezért szeretnék dolgozni, Vasvár felemelkedéséért és biztos fejlõdéséért. Kérem, adjanak ehhez lehetõséget, és tiszteljenek meg bizalmukkal.
Dr. Wessely István• Szövetség Vasvárért Egyesület 1966-ban születtem a Tolna megyei Pincehelyen. Egyetemi tanulmányaimat a szegedi József Attila Tudományegyetemen folytattam, történelem-földrajz szakon. 1990-ben megnõsültem, és még házasságunk évében Vasvárra költöztünk, azóta itt élünk. 1995-ben született Boglárka lányom és 2005-ben Bálint fiam. 1994 és 1995 között Oxfordban folytattam tudományos kutatásokat. 1998-ban közgazdász diplomát szereztem a zalaegerszegi Pénzügyi – és Számviteli Fõiskolán. 1999-ben a Magyar Tudományos Akadémián megvédtem kandidátusi disszertációmat, ennek eredményeként 2000 tavaszától a történettudományok kandidátusa vagyok. 2002-ben beválasztottak az amerikai Ki Kicsoda Társaság tagjai közé. 1995 augusztusától az EDS (Electronic Data Systems) alkalmazottja vagyok, majd 1998 áprilisában kineveztek az EDS európai adatfel-
dolgozásért felelõs igazgatójává. Megbizatásom legfontosabb része abban állt, hogy Magyarországon létrehozzák az EDS európai adatfeldolgozó központját, mely központ, részben tevékenységem eredményeként is Vasváron jött létre 1998 végén. Az EDS vasvári központja vezetésem alatt az elmúlt négy évben jelentõs fejlõdésen ment keresztül. 2006 közepére a foglalkoztatott munkaerõ létszáma elérte a 180 fõt, mely létszámot több épületben helyeztük el. Központunk bõvülése nemcsak vasváriak tucatjainak adott stabil munkahelyet, hanem helyi iparosok, vállalkozók, szolgáltatók számára is bevételi forrást jelentett. Nem elhanyagolható szempont, hogy a cég bõvülése révén megoldódott két üresen álló, önkormányzati épület hosszú távú hasznosítása is. 1998 és 2006 között önkormányzati képviselõként is tevékenykedtem. Büszke vagyok arra a fejlõdésre, amit Vasvár az elmúlt idõszakban fel tudott mutatni. Továbbra is vannak azonban fontos, megoldandó feladatok, melyek közül kiemelten kell kezelni a munkahelyteremtést, a beruházásösztönzést, a városi csatornahálózat kiépítését és az idegenforgalmi fejlesztéseket.
Dr. Wesselyné Kupi Ildikó • Szövetség Vasvárért Egyesület Dr. Wesselyné Kupi Ildikó vagyok. Általános iskolai éveimet Vasváron töltöttem, orosz tagozatra jártam. Középiskolai tanulmányaimat a kõszegi Jurisich Miklós Gimnáziumban végeztem, német speciális osztályban. Ezután a szegedi tudományegyetem német – történelem szakos hallgatója lettem, de angolt, orientalisztikát, valamint általános – és alkalmazott nyelvészetet is hallgattam. 1990-ben lehetõségem nyílt arra, hogy férjemmel egy évre Nagy-Britanniába utazzak. Itt egy olyan speciális Waldorf-intézmény oktató-nevelõ munkájába kapcsolódhattunk be önkéntesként, ahol több, különbözõ szellemi fogyatékkal bíró felnõtt gondozott élt. Hazatérésünk után, 1991 és 1994 között, a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnáziumban tanítottam német és angol nyelvet, illetve diákpatronáló tanárként tevékenykedtem.
Egy új ösztöndíj-lehetõségnek köszönhetõen további egy évet tölthettem külföldön, Oxfordban, ahol férjem a doktori disszertációján dolgozott, én pedig gazdasági tanulmányokat folytattam. 1995-ben született kislányunk, Boglárka. 1998 óta Vasváron dolgozom titkárságvezetõként az EDS Magyarország Kft.-nél, ahol jobbára személyügyekkel foglalkozom. Jelenleg egyéves kisfiúnkkal, Bálinttal otthonról követem figyelemmel a város életét. Szívesen veszek részt közösségi munkában, a Kardos László Általános Iskola iskolaszékének elnöki tisztét töltöm be. Amennyiben érdemesnek tartanak bizalmukra és a képviselõ-testület tagjának választanak, elsõsorban az oktatás területén és a szociális szférában szerzett tapasztalataimmal tudok segíteni. Meggyõzõdésem, hogy a közéletben nagyobb nõi képviseletre van szükség. Bízom abban, hogy a vasvári választópolgárok számára egyesületünk kampánya során világossá vált, milyen fontos a kiegyensúlyozott városvezetés, és ennek érdekében készek is lesznek közülünk elegendõ számú képviselõjelöltet a testületbe bejuttatni.
26
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22.
Bravúros nyitány gyõzelemmel Nõi kézilabda NB I/B Exclusive Change Vasvár VSE –Pécsi EAC-TASI 31:22 (15:10) Vasvár, 300 nézõ HANGOLÁS A MÉRKÕZÉSRE Óriási várakozás elõzte meg az NB I/B-be feljutott Vasvár nõi kézilabda csapatának debütálását. A megye távolabbi településeirõl, így Bükrõl, Szentgotthárdról, Körmendrõl is érkeztek szurkolók. No és Vasvárról. Kezdés elõtt jó fél órával már hangolt a helyi béközép. Így a kifutó csapatokat óriási üdvrivalgás fogadta. A két együttesnél a bronzérmes Pécs együttese bizakodó volt. Ám az edzõ a bemelegítésnél többet vizslatta a vasvári együttes játékosainak mozgását, mint saját csapatáét. Valószínû õ is érezte, hogy a Hegyhát szívében, Vasváron a nyitómérkõzés nem lesz sétagalopp. Neki lett igaza. A hazaiak edzõje, FANCSALI FERENC így vélekedett: Elvégeztük az alapszakaszban a kötelezõ alapozó munkát, Marcaliban a felkészülési tornán 2 ponttal vertük a Pécs együttesét. Ez jó jel, ám az elbizakodottságtól mindenkit óvtam. Türelmes játékot kértem, hogy az újonc lámpaláza egy pillanatra se hozhassa tûzbe az ellenfelet. A védekezésre külön felhívtam a figyelmet, és a rakkolós játékból, a pécsi védekezésbõl hirtelen ritmusváltással operáló leindítások megszûrését kértem. Ha képesek leszünk fegyelmezetten, türelmesen játszani, akkor a nyitó mérkõzésen emelt fõvel vonulhatunk le. Ha a csapatból ketten-hárman hozzák parádés formájukat, akkor pedig a meglepetést sem tartom kizártnak a tavalyi bronzérmes Pécs (PEAC-TÁSI) ellen. EXCLUSIVE CHANGE VASVÁR VSE: 2 NAGY ANIKÓ (7), 3 MATETITS GABRIELLA (3) 4 Stakonyi Mónika (nem játszott) 5 ELENA GOLOVKÓ (2) 6 Szondy Noémi (1) 7 SZONDY KITTI (3) 9 SZALAI MARIETTA (2) 10 ZSOHÁR MÓNIKA (6) 11 Preisz Nelli (nem játszott) 12 Vízvári Tímea (nem játszott9 14 UTASI ÁGOTA (7) 16 SZABÓ HEDVIG (kapus) 17 Balogh Eszter (nem jétszott) 19 Kovács Katalin PEAC–TÁSI 1 Radockay Beáta (kapus) 2 Gogolák Edina (2) 3 DARÁNYI ÁGNES (1) 4 Stier Nóra (2)
5 Miklós Zsanett (1) 6 Koroknai Petra 7 Wietner Nóra (1) 8 Bareith Judit (3) 9 GRÁNER BEÁTA (1) 10 VASAS EDINA (5) 11 DARÁNYI DÓRA (4) 13 Gál Rebeka (2) 16 Vig Vivien 17 Peringer Livia ELSÕ FÉLIDÕ A Vasvár megilletõdötten kezdett. Az elsõ akciót a Pécs vezette, Szabó kapus azonban bravúrral hárított. Az ellentámadásból Utasi gyenge lövése nem okozott gondot a vendégek portásának. Mivel a Vasvár védelme nem rendezte sorait, a 2. percben a Pécs szerzett
vezetést. Kapkodó játék jellemezte az elsõ 5 percet.. Utasi háttal a kapunak amolyan vizilabdás svédcsavarral kísérletezik, sikertelenül. Majd a 4. percben megtörik a jég, Nagy Anikó szerzi a Vasvár elsõ NB I/B-s gólját (1:2). A Pécs szeretne meglódulni, ám ellépi az ellentámadást, jöhet a Vasvár, hétméteresbõl újabb szépítés (2:3). Akaraterõben jó a Vasvár, a kezdeti gyenge védekezés után felállunk, sajnos Golovkó lépéshibája miatt csak a 7. percben zúg az elsõ vastaps, amikor Golovkó „fû alatt“,”a pécsi sorfal lába között surrant kapura egy erõs lövést, betalál, (3:3). Zúg a vastaps, a közönség parádésan buzdítja kedvenceit. Szólnak a dobok, a harsonák, végre megnyugszunk. Kezdõdhet a mérkõzés – dörzsölik tenyerüket a drukkerek. Ám a Pécs nem adja egykönnyen. A vendégek két kiválósága, a 9-es mezben játszó Gráner és a 10-es mezben küzdõ Vasas lendülete mozgatja a PEAC – TÁSI csapatát. Ám ez is kevés. A Vasvár lendületbe jön. Utasi szerez vezetést (4:3). A vendéglátók egymás után alakítják ki formásnál formásabb akcióikat. A plusz ember most a közönség. Óriási ovációval fogadnak minden találatot, s Szabó kapus bravúrjait. Hétméteresbõl tovább növeli a Vasvár elõ-
nyét, (5:3), majd Szalai talál be (6:3), majd négy góllal elhúz az elsõ félidõ közepén a Vasvár (9:5). Ám ekkor megtörik a a lendület, a 28. percre a Pécs rutinjával felkapaszkodik 12:10-re. Idõkérés, újabb vasvári lendület, újabb gólok. Következik egy huszáros hajrá a félidõ végén, a szélsõk parádésat alakítanak, miként a 107-szeres válogatott Nagy Anikó is (15:10), jöhet a szünet. A nap kérdése, hogy folytatja-e lendületes játékát a Vasvár, s mit lép a pécsiek edzõje, Danyi Gábor. MÁSODIK FÉLIDÕ A csapat szünetben új energiát szívott magába, még feszesebbre húzta a védekezés képzeletbeli gyeplõjét. Sorra érte el a találatait, zömében parádés védést követõen: (15:11, 16:11, 17:11, és így tovább. A közönség pedig elkezdte éltetni kedvenceit. Amolyan kiszámolósdit játszva. Tizenöt, tizenhat tizenhét, tizennyolc, tizenkilenc, húsz! S valóban. Szondy Kitti már a 20. gólt lövi. Majd Ziccerben Utasi, egy ejtés, s máris 21:13. A Pécs próbálkozik, ám csak szórvány találatokra futja erejébõl. Zsohár és Utasi pazar összjátékát követõen újabb vasvári gól (23:14). Tombol a lelátó: Mindenki Vasvári! Mindenki! Mindenki! – s zúg a vastaps, dübörögnek a dobok, a lendület még a hangszerekre is átragad, egy
dobverõ feje adja meg magát, ám ez senkit nem zavar, legkevésbé a publikumot, akiknek a vénasszonyok nyara verõfényes vasvári debütálást hozott a sportcsarnokban. A Pécs szép lassan beletörõdik sorsába, az 55. percben már 11 gól a hazai csapat elõnye (29:18), amit elsõsorban a kitûnõ védekezésen, a bravúrt bravúrra halmozó Szabó kapusnak, a kitûnõ széljátéknak és az átlövõk és irányítók gólerõsségének köszönhetnek a hazaiak. Utasi már 7-nél tart a gólgyártásban, miként a 107-szeres válogatott Nagy Anikó is, s csak egy találattal marad el tõlük Zsohár Mónika (6 gól), de Matetits Gabriella és Szondy Kitti is hozzáteszi a maga 3-3 gólját, s két-két találatot jegyez az irányító Elena Golovkó és Szalai Marietta is. S jöhet a ráadás. A sérülésébõl lassan-las-
2006. szeptember 22. san épülgetõ Szondy Noémi a befejezés elõtt pályára léphet. Fancsali mester úgy dönt, hogy a kiharcolt büntetõt, a hétméterest Noémi lõheti. A játékos magabiztosan áll a hetes vonalra, hálából a labdát kegyetlenül bevarrja Radochay füle mellett a hálóba. A kisparda visszaülõ játékos jutalma pedig egy puszi Fancsali mestertõl. A hála eme jele az Exclusive
Change Vasvár VSE-nek is szól. A nyitó mérkõzésen a Vasvár együttese KITÛNÕ CSAPAT-ként mutatkozott be, nevéhez méltóan exclusive-játékot produkált, közönségét pedig inclusive, ötcsillagos kiszolgálásban részesítette. Zúgott a „Szép volt csajok! Gyertek ide! A mérkõzés végét jelentõ sípszó pedig azt jelentette, hogy az újonc a tavalyi bronzérmest 31:22-re lelépte. A játékosok boldogan ölelkeztek össze, az örömbõl kijutott mindenkinek. A közönség pedig kedvenceit vastapssal kérte a háló elé, akik fejet hajtottak szurkolóik elõtt. Ha lehet a boldogságot decibelben mérni, akkor a nõi kézilabda NB I/B-s nyitódélutánján alighanem Vasváron mérték a legmagasabb hangerõt. Ez érthetõ, hisz még a legvérmesebb szurkolók sem számítottak kilencgólos gyõzelemre. VÉLEMÉNYEK FANCSALI FERENC vezetõedzõ: Nem szállunk el ettõl a gyõzelemtõl, a földön kell járnunk, edzenünk, készülnünk, csiszolgatni hibáinkat. Szerényeknek kell maradnunk, épp úgy, ahogyan ez a kisváros Vasvár, és annak kitûnõ közönsége megköveteli tõlünk. Köszönjük a nézõknek ezt a fantasztikus szurkolást. Akkor is mellettünk voltak, amikor az elején csikorgott a gépezet. Fejben már a szombati, Veszprém elleni találkozóra hangolunk. Idegenben nagyon nehéz mérkõzés elé nézünk, ám a mai mérkõzés zsebünkbe adta az önbizalmat. Ezzel és a csapategységgel kell jól sáfárkodnunk szeptember 16-án szombaton, amikor is idegenben, Veszprémben lép pályára az együttes. Mivel sikerült a Pécs fölé kerekednünk? Nyilván jobb játékunkkal, de ezt a csapategységnek köszönhetjük. A lányoktól határozott védekezést kértem, s azt, hogy a pécsi védõfal elõtt legyünk türelmesek. Merjük kijátszani a labdát ziccerig, s gyorsan zárjunk vissza, mert a Pécs villámgyors ellentámadásokra épít. Mi-
VASVÁRI ÚJSÁG vel a csapat mentálisan kitûnõ, maximális volt a hozzáállásuk, ez segített át bennünket a kétszer 5-perces rövidzárlaton. Köszönöm a lányoknak ezt a sikeres délutánt! A szurkolók elõtt pedig megemelem képzeletbeli kalapomat. Késõbb is számítunk lelkes buzdításukra. Hisz újoncként nagyon nehéz mérkõzések várnak ránk az NB I/Bben, s a mai kitûnõ játékkal sikerült a vasvári csodák számát eggyel nekünk is gyarapítani. NAGY FERENC szakosztályvezetõ: A mérkõzés után vagyunk pár perccel, a szívem még a torkomban, a pulzusom 130, mit mondjak? Nagy kõ esett le a szívemrõl. Mert nem csak az ellenfelet kellett legyõznünk, de a kishitûeket is meg kellett gyõznünk. Ez sikerült a csapatnak, az edzõnek, a szurkolóknak. Mindannyian jelesre vizsgáztak ezen a délutánon. Túl vagyunk az elsõ hazai mérkõzésen. Hazudnék, ha azt mondanám, nem tartottunk a Pécstõl. Ráadásul Marcaliban a felkészülési tornán 2 góllal vertük õket, így bepillantást nyerhettek játékunkba, s fûtötte õket a becsvágy, hogy elvegyék kedvünket a magasabb osztálytól mindjárt a nyitó mérkõzésen. A tavalyi bronzérmes mellett szólt a rutin. Mi pedig bizakodva készültünk. Ám õszinte leszek: legvérmesebb álmaimban sem gondoltam, hogy 9 góllal nyerünk. De továbbra is a földön kell járnunk. Hisz elsõ évben semmi más nem lehet a célunk, mint a tisztes helytállás és a bennmaradás kiharcolása. Csak elõre tekinthetünk. Nem szabad túlünnepelnünk magunkat. Tovább kell lépni. Egy hét múlva Veszprém következik. Egymás után szívom a cigarettát, mert az agyamat már az a mérkõzés foglalkoztatja, az pörgeti. A publikum csodálatos volt! Gratulálok a csapatnak a sikerhez, s köszönet a támogatóknak, hogy lehetõvé vált számunkra az NB I/B-s szereplés. Hajrá Vasvár! Veszprém Beton KC – Exclusive Change Vasvár VSE 30:30 (12:12) A csapat egy hét múlva Veszprémben játszott, ahol újabb bravúrral rukkolt elõ. A lányok alaposan ráijesztettek a mérkõzés elején a vendéglátókra, s négy perc elteltével már 0:3 volt az eredmény. Ezt követõen a 17. percben 8:9-es állásnál beállt rövidzárlat eredményeként kiegyenlített a Veszprém (9:9), a félidõ végéig felváltva estek a találatok, a csapatok 12:12-es állással vonultak félidei pihenõre. A második játékrész elején a Veszprém végre betonkemény játékot produkált, elhúzott 20:16-ra, majd ismét megrázta magát a Vasvár, s egyenlített az 52. percben (25:25). A hajrában mindkét csapat tartotta magát az egálhoz, így végül 30:30-as állást produkálva a nap meglepetését szállította a Vasvár idegenbeli döntetlenjével. A mérkõzés végén nem is maradt el a körjáték, az ünneplés. A Vasvár szurkolói és a csapat vezetõi boldogok voltak, a Veszprém szurkolói csalódottan távoztak. – sok –
27
Gördeszkás verseny Búcsú elõtti szombaton sokfelé találkozhattunk nem „idevalósi” fiatallal. Ennek oka abban rejlett, hogy Vasváron került megrendezésre Nyugat-Dunántúl gördeszkás versenye. A fõszervezõ Kiss Zoltán elmondása szerint e rendezvényt park-megnyitónak szánták (hiszen ez volt az elsõ rangosabb verseny itt), s a
továbbiakban is minden évben ugyanígy szeretnék megszervezni. A program 10 órakor kezdõdött a mindenki számára nyitott gyakorlási lehetõséggel. Majd az ünnepélyes megnyitó után 14.00 órakor „ringbe szállhattak” az ország különbözõ tájairól érkezõ deszkások. Voltak keszthelyi, celldömölki, marcali, szombathelyi, zalaegerszegi, budapesti, rábapatyi, sóskúti, s természetesen vasvári versenyzõk is. A programot színesítették a szervezõk magasugró versennyel, „ajándékesõ hullatásá”-val. Eredmények: 16 éven aluli kategória 1. Fehér Attila – Szombathely 2. Mihályffy Dávid – Vasvár 3. Tóth András – Rábapaty 16 éven felüli kategóriában 1. Kaposi Dávid – Sóskút 2. Gajdó Gyula – Budapest 3. Bor Milán – Szombathely Gratulálunk nekik! Az okleveleket és a díjakat Németh Zsolt Vasvár város polgármestere és a szervezõk nevében Jassek Balázs adta át. A rendezvényt támogatták: LOW RIDER SHOP Zalaegerszeg, Nagykanizsa, NEW SCHOOL Zalaegerszeg, TYRA CLOTHING (ruhacég), PEPPER Budapest, Vasvár Város Önkormányzata, Szombathely TV, Vasvári Újság, Szombathely Rádió.
28
VASVÁRI ÚJSÁG
2006. szeptember 22.
Anyakönyvi hírek Haláleset: Hollósy László Ernõ
Apróhirdetés • Albérletet keresek Vasváron, lehetõleg 2 szobás lakást, lehet bútorozott is. Sürgõs!! Telefonszám: 06/30/46-39-148 • Vasvár belvárosában két üzlethelyiség eladó. Érdeklõdni: 20/611-3705.
HÁZAK, IRODÁK, ÜZLETEK VÉDELME RIASZTÓRENDSZERREL Vezetékes és vezeték nélküli rendszerek Biztonsági rendszerek tervezése, szerelése, karbantartása
VIZLER LÁSZLÓ biztonságtechnikai tervezõ-szerelõ • riasztórendszerek • tûzjelzõ rendszerek • video megfigyelõ rendszerek • kaputelefonok • struktúrált hálózatok • 24 órás távfelügyelet
Vasváron a Béri Balogh Ádám utca 7. szám alatt épülõ 11 lakásos és 9 garázst tartalmazó társasházban 1,5–2,5 szobás lakások eladók.
Vasvár, Gyõrvári u. 48. Tel.: 06-30/261-34-32 E-mail:
[email protected] AZ AUTÓS – MOTOROS ISKOLA
1.847.280–1.947.840
INTENZÍV SZEMÉLYGÉPKOCSI-, MOTORKERÉKPÁR- ÉS MOPEDVEZETÕI TANFOLYAMOKAT indít folyamatosan
Lakás árak:
VASVÁRON
Garázs árak:
9.101.400–13.721.400 Érdeklõdni:
95/422-493, 70/317-4194
a Postaforgalmi Szakközépiskolában. 30% AZ SZJA-BÓL VISSZAIGÉNYELHETÕ!
TÁJÉKOZTATÁS: 94/51-19-51 Ny.sz: 18-0054-04
Alsz.: 0553
Vasvári Újság A VASVÁRI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Kiadó: Polgármesteri Hivatal, Vasvár Felelõs kiadó: Dr. Ódor Ildikó jegyzõ Felelõs szerkesztõ: BODORKÓS ANDRÁS Szerkesztõségi munkatársak: Baán Erika, Dóka Balázs, Laki László, Pogács Mónika, Sejberné Szabó Mariann, Szabó Zoltán, Tausz István, Unger József Készült: LINEA NYOMDA SZOMBATHELY ISSN 1216-0377