Fogyasztásunk mértéke, egy filozófiai választás

Guy TURCHANY

Prof. of Town and country planning, Environmental management and Sustainable Development. Member of the Executive Committee of the International University of Sustainable Development UIDD. Member of the Hungarian Committee of EMAS Accreditation. Vice-President the World Council Hungarian University Professors. Expert No. EE19981B07638 of the European Commission.

Fogyasztásunk mértéke, egy filozófiai választás A GDP-vel szemben (Bruttó hazai termék, GDP), a társadalom fejlődésének új mutatóiról lehet egyre többet hallani. Ha másképp mérjük kollektív teljesítményeinket, akkor ez fejlődésünk értelmét is megkérdőjelezheti. Például az „ökológiai lábnyom” fogalmával. Legyen szó Manuel Barroso-ról (az Európai Bizottság elnöke) vagy Guy Verhofstadtról, mindnyájan ugyanazokat a szavakat ismételgetik: « versenyképesség és fejlődés »! Európai társadalmaink felé is az az általános elvárás, hogy alkalmazkodjanak az általános modellhez, ami annyit jelent, hogy növeljék a pénzforgalmat és a javak kereskedelmét, a befektetett munkához képest emeljék meg a termelés mennyiségét (Bruttó hazai termék, azaz GDP), és azt remélik, hogy ebből a varázsitalból több ezer új állás, és általános boldogság, elégedettség születik. Ennek a modellnek vagyunk mindnyájan részei, illetve inkább foglyai. Pedig tisztában vagyunk avval, hogy a kollektív javak növekedése (egy bizonyos küszöböt túllépve, amelyet igencsak túlléptek Európában) nem növeli az elégedettség érzését, és hogy az anyagi gyarapodással párhuzamosan a szociális viszonyok viszont csak hanyatlanak, az egyenlőtlenségek nőnek, a szorongás és az anti-depresszánsok fogyasztása sosem volt még ilyen elterjedt, mint manapság. A fogyasztásunk lényeges meghatározói Miért feneklettünk meg ilyen mértékben? Az UIDD (Université Internationale du Développement Durable http://www.uidd.org/) egyik filozófus-közgazdásza, Christian Arnsperger, azt írta a „Soir” nevű folyóirat egy korábbi számában, (« A kapitalista lét kritikája » című munka szerzője, kiadó: „du Cerf”) hogy ez a fajta gazdasági rendszer a legmélyebb egzisztenciális szorongásainkban gyökerezik. A javak felhalmozása egyfajta halálfélelmet takar, a halál elől való menekvést. Így csak akkor lehet megkérdőjelezni a kapitalizmust és a fejlődés fogalmát, ha mélyreható kulturális és spirituális változást eszközölünk ki, korlátaink, véges létünk elfogadásával, egy olyan társadalom létrehozásával, amelyben olyan értékek élednének újra, mint az együttérzés, szolidaritás, érdeknélküliség… Ez egybecseng Patrick Viveret, francia filozófus elemzésével (« a gazdagság újraértékelése” Kiadó: „de l’aube”, poche essai). Az ő véleménye szerint nagy erő áll szemben az ökológiai, etikai és spirituális rizikófaktorok számításba vételével, és ez a H – 4069 EGYEK CH – 1213 Onex/Genève

Petőfi S. u. 7 tél.: + 3652 – 579.000 Turchany – Av. du Gros-Chêne 18

E-mail :

[email protected] [email protected]

1

Guy TURCHANY


Felvilágosodás kori modernitás „forradalmában” gyökerezik, amely szentesítette a józan ész, a Ráció autonómiáját és a Fejlődés fogalmát. A Reneszánsz által előkészített forradalom óta, amely egyébként számos jó dolgot is elhozott társadalmunk számára, az értékeket, a gazdagságot a javak felhalmozásával tesszük egyenlővé, és ezt a mércét alkalmazzuk, amikor az értékekről beszélünk. Ezen a ponton kapitalizmus és szocializmus találkoznak. Legyen szó bár Karl Marx kiáltványáról, vagy L.Walras téziseiről, mindkettőjüknél találkozunk a javak felhalmozásának tézisével, azonban természetesen egyfajta újraelosztás és állami irányítás céljával. « Azokat a dolgokat nevezhetjük hasznosnak, amelyek valamely használat céljára alkalmazhatók és elégedetté tesznek minket.” mondja L.Walras, közgazdász, 1926-ban. Azóta megtanultuk, hogy a következőket kell gondolnunk: Hogy a természet az egy értéktelen termelési faktor, hiszen bőségesen a rendelkezésünkre áll, és „ingyen” van; Hogy a fogyasztás független mindenfajta morális vagy normatív aspektustól ; a vágynak annyira van értéke, amennyire fizetőképes ; Hogy az Állam szerepe az, hogy irányítsa az üzletet, a közjó vagy közvagyon (főleg a nem meghatározható terjedelmű) fogalma alapvetően meggyengült. A társadalomról alkotott fogalmainkat ezek a hipotézisek határozzák meg, és befolyásolják, azonban ennek már nem mindig vagyunk tudatában. Tehát ezen alapszik a nemzeti számvitel és a GDP fogalma, amelyek még mindig sikerünknek mércéi a nemzetek sokféleségében. Márpedig a « GDP » nem méri, nem veszi számításba a társadalmi egyenlőtlenségeket, különbségeket, sem a népesség jólétének mértékét, sem a természeti források megcsapolásának mértékét sem. Nem veszi számításba azokat az adósságokat, amelyeket a jövőbeli generációk számára halmozunk fel, főként környezeti viszonylatban. Valójában a gazdasági tevékenység által okozott környezetszennyezés nincs belekalkulálva a javak árába. Ilyen kontextusban bír hát a társadalmi fejlődés új mutatóinak megjelenése a funkcionálisnál is jóval nagyobb jelentőséggel. Ha másképp szemléljük és értékeljük ki a kollektív teljesítményeinket, akkor ez azt eredményezi, hogy magának a fejlődésünknek értelmét is megkérdőjelezhetjük. Ha lecseréljük a hőmérőt, akkor megváltozik az orvostudomány és az életünket is egy másik egészségfajtára változtatjuk. H – 4069 EGYEK CH – 1213 Onex/Genève


E-mail :


2

Guy TURCHANY


Az ökológiai lábnyom: a föld természetes erőforrásainak általunk történő kiaknázásának mértéke. Az ökológiai lábnyom fogalmát Wackernagel és Rees vezette be 1993-ban és a „Global Footprint Network” zászlaja alatt összegyűlt számos tudós és személyiség vette át tőlük azóta. A WWF szervezete is széles körben terjeszti a fogalmat, mivel ez főként a pedagógiai oldalra fektet hangsúlyt. Ökológiai lábnyom alatt azt az egy ember vagy embercsoport, esetleg az egész emberiség számára szükséges terület becsült értékét nevezzük, amely elegendő nagyságú a fogyasztásuknak megfelelő erőforrások, nyersanyagok kitermeléséhez és hulladékainak kezeléséhez. Területi egységben fejezzük ki: hektárban és bolygók számában. Általában ez a „lábnyom” két fontos részből áll: 1. Az első a „táplálék, rostok, és fa” lábnyom, amely az állattenyésztéshez, növénytermeléshez, horgászáshoz, és az erdőkitermeléshez szükséges területet foglalja magában. 2. A másik az « energia » lábnyom, ami az energiatermeléshez (beleértve a vízvisszatartást) és a fosszilis energiák által kibocsátott szén semlegesítéséhez szükséges területet jelenti. Ami a nukleáris energiát jelenti, avval az erdőterülettel kell számolni, amelyet ültetni kéne, ha a nukleáris eredetű elektromosság fogyasztást fosszilis energiával helyettesítenénk. A lábnyom magában foglalja még a beépített-területek, és még olyan faktorokat is, mint a hulladék megsemmisítéséhez szükséges terület, stb… A Föld 11,3 milliárd hektárnyi biológiailag produktív területtel rendelkezik. Ez jelenti jelenlegi „biológiai kapacitását”. Ha ezt a számot elosztjuk bolygónk lakosainak számával, akkor körülbelül 1,7 és 1,8 hektár közötti terület jutna egy lakosra. Márpedig, átlagosan egy ember 2,3 ha-t fogyaszt. Tehát jelenleg már túlléptük a föld biológiai kapacitását, többet fogyasztunk, mint amennyi forrást az ökoszisztémánk meg tudna újítani. Sőt, és ez az adat különösképpen sokkoló, ez a fogyasztás természetesen igen aránytalanul oszlik meg. Egy európai átlagosan 5 hektárt, egy Észak-Amerikai 9,7 hektárt és egy Indiai 0,7 hektárt fogyaszt. Az ökológiai lábnyom tehát nem kizárólag az ökológiai fenntarthatóságnak mércéje, hanem Észak és Dél, a gazdagok és szegények egyenlőtlenségeinek mutatója is. Az Európai környezetvédelmi ügynökség egy tanulmánya (« Households consumption and environment » EEA, 2005 november) megemlíti az európaiak ökológiai lábnyomának H – 4069 EGYEK CH – 1213 Onex/Genève


E-mail :


3

Guy TURCHANY


emelkedését, és mindemellett kimutatja az unió 25 tagállama között uralkodó egyenlőtlenségeket. Ezt az indikátort, mutatót mindemellett számos kritika éri, bizonyos adatok kiszámolásának módja miatt. Említek egy példát. Például az a mód, ahogyan a nukleáris energiát területre változtatják, vagy az a tény, hogy a földek produktivitását statikusnak tekintsék. Azonban ezt a mutatót főleg közgazdász körökben igen gyanúsan fogadják, akik a nemzetközi kereskedelemmel szembeni kedvezőtlen előítélet kialakulásától tartanak, más szóval a gazdasági növekedés céljának megkérdőjelezésétől minden szinten. Márpedig a szerzők készek a legnagyobb elővigyázatosságra a produktivitás és az ennek megfelelő bio-kapacitás témájában létrejött becsüléseikkel szemben, és arra, hogy a technológiai fejlődést integrálják. Más részről a „lábnyom”-ot nem úgy kell felfogni, mint a szegénység és a fejlődésellenesség dicshimnuszát. A cél hogy rámutasson a világon uralkodó egyenlőtlenségekre, és hogy megértesse velünk, hogy a legszegényebb országoknak joguk van a forrásokhoz történő jobb hozzáféréshez. Ennek a mutatónak az alapüzenete az, hogy az orrunk alá dugja a fogyasztásunk nem fenntartható mivoltát, és emlékeztessen arra, hogy a fejlődésnek határai vannak, és ezt nekünk jobban meg kell osztanunk, és a földi források használatát csökkentenünk kell. És ez a fogyasztáscsökkenés nem azt jelenti, hogy vissza kell térnünk a gyertyával való világításra, hanem evvel ellenkezőleg ez egy nagyobb fokú kreativitás kialakulásához vezethet. Végül, az ökológiai lábnyom nem akar a boldogságunk mértéke lenni. Mivel boldogságunk az életünk sok más minőségi aspektusától is függ. Azonban elégedettségünk egy fontos alapeleme, és arra sarkall minket, hogy jobban tiszteljük a közjó fogalmát. Napjaink nagy polgári erénye az lenne, hogy csökkentsük ökológiai lábnyomunk mértékét. Ez azt jelentené, hogy még nagyobb lenne a munkanélküliség, és gazdasági válságba sodródnánk? Ez a munka megszervezésétől is függ, a javak elosztásának módjától, az európai és nemzeti gazdasági politikák választásaitól, röviden és egyszerűen politikai választásoktól, döntésektől függ. Azonban ez fogyasztási választásainktól is függ. Nagyon is tudnánk csökkenteni a „lábnyomunkat” és evvel támogatni az olyan munkahelyeket, amelyek emberi munkát alkalmaznak szolgáltatásaikban, a bio mezőgazdaságot, a kézművességet és az újra felhasználást. Röviden kevesebbet, és H – 4069 EGYEK CH – 1213 Onex/Genève


E-mail :


4

Guy TURCHANY


azt jobban kéne fogyasztanunk! «vannak nyomok, és nem vagyunk egyedül ! » Tehát meg kell változtatnunk a világot és a lakóit? de hogyan ? Azonban ezt nem saját elhatározásuk, beleegyezésük nélkül kell tennünk! Mit is jelent ez? A változás két felet érint, amelyet két kérdéssel lehetne a legjobban összefoglalni: « Kit akarunk megváltoztatni ? » és « ki akarja, hogy valaki megváltozzon ? ». Más szavakkal, egy részről vannak azok az emberek, akikről azt szeretnénk, hogy megváltozzanak, pl. a szennyezők, másrészről vannak azok az emberek, akik ezt a változást kezdeményezik, akik azt szeretnék, hogy mások megváltozzanak. pl. a környezeti ONG-k. A változás ökológiája azt jelenti, hogy ezt egy interakció kontextusába helyezzük. Az én feladatom az, hogy a másik megváltozására vágyó embert belevonjam az erről való elmélkedésbe, gondolkodásba. 1. Először is, lehetővé tenni annak a tudatosítását, hogy mi az, ami a másik megváltoztatásának vágyára készteti. 2. Másodszor, azt kell elemezni, hogy milyen eszközöket használunk annak érdekében, hogy ez a változás bekövetkezzék. Elő kell írni a változást, és a legjobb kereskedelmi stratégiákat kell alkalmazni annak érdekében, hogy a másik minden áron megváltozzon? Vagy számításba vesszük a másik embert is, annak saját kívánságait, a világképét, és a mellette szóló dolgokat, egyszóval fejlődni? « L’homme relationnel », főként egy olyan, terápiás helyzetben levő egyénről beszél, aki „viselkedésének” vagy egy másik ember viselkedésének megváltoztatását óhajtja. Miben alkalmazható ez csoportosulásokra egy fenntartható fejlődés érdekében létrehozott nevelési pedagógiai folyamatban? Bizonyos elemeket alkalmazhatunk, mint pl. azt a gondolatot, hogy:” magokat kell elültetni, meghagyva másoknak a szabadságot, és ebből kiindulva ők maguktól megtehessenek kis lépéseket.” Azonban nincs válaszunk egy nagy nevelési, oktatási projekt kérdésére, nem vagyunk specialisták a nagy rendszerek megváltoztatásában. Egyébként is tartani kell attól, amikor meg akarjuk változtatni a világot. Ez mindig egy kicsit félelemmel tölt el minket. Bateson mondta, hogy ha jót akarunk cselekedni, akkor azt inkább egyénileg kell megtenni, ahelyett, hogy kollektív változásban vagy a kollektív jó fogalmában gondolkodnánk, mivel ez gyakran egyenlő avval, mintha egy H – 4069 EGYEK CH – 1213 Onex/Genève


E-mail :


5

Guy TURCHANY


ideológiai tervet akarnánk ráerőltetni valakire. Még akkor is, ha azt reméljük, hogy ez az ideológiai terv mindenki számára áldásos lesz majd… Minél erősebb a vágyam a másik megváltoztatására, annál inkább növelem a másikban evvel a változtatással szemben érzett ellenállását. Mindenesetre, ha az ajánlott változtatás nem összeegyeztethető a másik világképével, avval a móddal, ahogy ő az életét és a világhoz való viszonyát látja, automatikusan minden direkt, befolyásolásra irányuló javaslatot el fog hárítani. Például, ha a gépjárművezetőket akarjuk érzékennyé tenni a probléma iránt, abból kell kiindulni, hogy mit jelent számukra az autó: szabadságot, könnyebbséget, társadalmi elismerést, azonban talán dugókat, költségeket, szennyezést is. Ha úgy akarjuk őket másféle közlekedési eszközök igénybevételére szoktatni, hogy csak a szennyezésről beszélünk nekik, nagy esélyünk van arra, hogy ez nem fog működni. Egy terápiás kezelés során, ha egy ember változni óhajt, gyakran a következő kérdést teszik fel neki: « mit veszíthet ezen a változás alkalmával? „Mert bármiféle változásban, változtatásban mindig vannak dolgok, amelyeket elveszítünk. Ha inkább tudatában lennénk annak, hogy az emberek mit gondolnak, mit fognak veszíteni a változás során, akkor ehhez igazíthatnánk a dialógust, és megnyugtathatnánk őket. Használhatok fortélyokat, amikor az emberek nem látják milyen utat kell megtenniük annak érdekében, hogy elérjék az óhajtott változást. Azonban a nagy különbség a környezetvédelemre nevelés szervezetének célközönsége és a hallgatóim között az, hogy az utóbbiak várnak. Várnak egy változásra, valami újat remélnek, még akkor is, ha ellenállásba ütköznek. Ők a „kliensek”. Mindenesetre fel kell tenniük maguknak a kérdést, hogy mi motiválja őket abban, hogy bizonyos viselkedéseket meg akarnak változtatni. Még akkor is, ha ez olyan megvilágításban jelenik meg, hogy ez egy olyan terv, amelyben mindenki érdekelt, azt gondolom, hogy a mások megváltoztatásának a vágyát meg kell vizsgálnunk. Egy indirektebb és érdekes stratégia lenne az, hogy a többieket is érdekeltté kéne tenni az általunk számukra kínált változtatásban. Mit kell előidézni, megmozgatni annak érdekében, hogy az emberek ők maguk is ennek a változásnak a „klienséi” ügyfeleivé váljanak? A terápiás receptek, az eredményes szemfényvesztések, mindemellett nem fejlesztik a nagy társadalmi problémákat érintő kulturális normákat. Azonban a norma megváltoztatása szükséges feltétele bármiféle globális változásnak… Ez egy más szintű küzdelem, inkább politikai jellegű. Nem úgy fogjuk megoldani a nagy társadalmi H – 4069 EGYEK CH – 1213 Onex/Genève


E-mail :


6

Guy TURCHANY


problémákat, hogy mindenkit -aki a normán kívülre esik –elküldünk- a terapeutához. Nem úgy fogjuk megoldani a környezetvédelmi, egészségügyi, vagy észak-dél problémát, hogy a szennyezőket, a dohányosokat és a chiquita evőket a terapeutához küldjük, vagy egyéni terápiás technikákat alkalmazunk rájuk. Az egyéni terápia esetében, arra a kérdésre, hogy „Mit kell tenni annak érdekében, hogy a másik megváltozzon? „háromféle helyzetet különböztetünk meg: amikor a zavaró viselkedések csak a másik számára járnak következménnyel, amikor minket is zavar a másik viselkedése, és amikor az egyén viselkedése egy harmadik személyt zavar. Az egészséges életmódra vagy a környezetvédelemre való nevelés résztvevői szimultán evvel a három helyzettel szembesülnek… Akkor hát, mit kell tenni? Itt globális szinten kell reagálni, egy olyan politikai küzdelemmel, amely arra készteti a népességet, hogy azt remélje, ha bizonyos viselkedéseket limitálunk, akkor az az általános viselkedés számára áldásos lesz. Tehát nagyon világos politikai harcot kell ezen a téren megvívnunk.

H – 4069 EGYEK CH – 1213 Onex/Genève


E-mail :


7

Guy TURCHANY


Több információ : Öko-fogyasztás hálózat, telefonos ügyelet : 071 300 301, Web : www.ecoconso.be / Végezzék el a következő feladatot : számítsák ki ökológiai lábnyomukat a következő weblapok segítségével ! * www.ibgebim.be : 12 kérdéses teszt francia nyelven az IBGE honlapján Az eredmény összehasonlítása a brüsszeli és világ átlaggal, tanácsok a lábnyom csökkentésére * www.wwf.be : a fogalom magyarázata és utalás a WWF svájci oldalaira , teljes és világos teszt francia nyelven * www.ecoscore.be : flamandul : rámenni a « voetafdruk » ra, majd a teszt elvégzése „quickscan” (13 kérdés) * www.agir21.org : Kb 15 kérdés franciául. Az eredmény összehasonlítása a világátlagokkal és az ön szennyezésének az elosztása a pólusok között

H – 4069 EGYEK CH – 1213 Onex/Genève


E-mail :


8

Fogyasztásunk mértéke, egy filozófiai választás

Recommend Documents