Fiona McArthur Doktor úr farmerban Legutóbbi tönkrement párkapcsolata után Savannah nővér hátat fordít Sydney nagyvárosi forgatagának. Vidéken nyugodtabb az élet, vallja, ám ez csak addig tart, amíg meg nem ismerkedik a szomszédjával. Theo, elvileg álmai hőse, gyakorlatilag azonban a lánynak végképp elege van a másik nemből, és kizárólag a hivatásának akarja szentelni magát. Aztán kiderül, hogy a sürgősségi osztályon nem más lesz a főnöke, mint pimaszul jóképű szomszédja...
ELŐHANG - A bíró döntése szerint a fiunk nálam marad. Végtére is én vagyok az anyja. Gondoskodj róla, hogy minden hónapban idejében megérkezzen a pénz a számlámra, és akkor majd megmondom, mikor láthatod a fiadat. A Blue-hegység körvonalai barátságosan, halvány fénnyel derengtek a napsütésben, de Theo McWilliam hangulatát sokkal hívebben tükrözték a vidék erdős völgyeinek sötét árnyai. Miért is vettem el egyáltalán Marie-t? - merült föl a keserű kérdés a férfiban. Mert ő volt számomra a megtestesült Hófehérke: hosszú fekete haj, hófehér bőr és cseresznyepiros ajkak. Ráadásul a kapcsolatunk kezdetén annyira kedves volt, mint amennyire meggyőző a végén, a bíróság előtt. De most már tisztán látom, hogy valójában egy kőszívű boszorkány, és hogy Samhez egyáltalán nem anyai szeretetből ragaszkodott. Csupán arra használja a fiunkat, hogy bosszút álljon rajtam. Kezdetben, míg a kisfiú nála nem kezdett maradozni éjszakára, a férfi gond nélkül elvihette Samet. Akár hét közben, akár hétvégén, Marié lustaságból sose mondott nemet. Ám aztán több pénzt akart. Ő pedig egyre többször állhatott hiába az üres házuk előtt egy ötórás, Sydneybe tartó út után, hogy elvihesse Samet. Az anyja néha az utolsó pillanatban mondta le telefonon a találkozásukat, és érezhetően örült, ha emiatt a férfi hangot adott csalódottságának. Ráadásul most ez is...
Már hónapok óta tervezte, hogy hosszabb időre elutazik fiával a bendbrooki farmra, ám amikor megérkezett Samért, Marié visszavonta a beleegyezését. Nyaralása ezzel egy csapásra el volt rontva, és attól félt, hogy a kisfia teljesen elfelejti őt. Legszívesebben egyszerűen fogta volna a gyereket, hogy valahol új életet kezdjenek együtt. Csakhogy ehhez túl élénken visszhangoztak még fülében ügyvédje figyelmeztető szavai: Egy ilyen lépéssel egyszer és mindenkorra elveszítheti Samet! Csak ha minden szabályt betart, akkor kaphatja meg örökre a fiát. Az idő múlásával azonban egyre többször tette fel magának a kérdést, vajon mennyi ideje van még hátra.
1. FEJEZET Mindjárt ott vagyok, gondolta Savannah Laine izgatottan, amikor meglátta a szeme elé táruló völgyet. Sokszor járt már erre, de akkor mindig csak látogatóba jött. Ezúttal azonban hazaérkezett. A nap sütött, bár az évszakhoz képest hideg volt. Végtelen fás dombok terültek el előtte, melyeknek zöld bársonyköntösét csak a széles, kígyózva tekergő Bendbrook folyó szabdalta át. Minél lejjebb ereszkedett a völgybe, az annál jobban összeszűkült, és miután elhagyta Felső-Bendbrook aprócska postahivatalát, egy keskeny, homokos úton haladt tovább. Finom barna por kavarodott fel az autója mögött, mintha meg kellene védenie őt a kíváncsi tekintetektől. Végül porlepte kocsijával zötyögve áthajtott a vaskapun, és rákanyarodott a házhoz vezető felhajtóra. Kikászálódva a járműből gombócot érzett a torkában. Mély levegőt vett, s egyszerre érezte a gumifák keserű és az akácok édes illatát. Az elhagyatott főépület most is olyan barátságosnak tűnt, mint egykoron. Tett néhány lépést, majd megállt néhai nagybátyja verandáján, kitekintett a legelőre. Rézszínű tyúk szaladt oda hozzá a fapadlón, és Savannah arcán mosoly terült szét. Újra vidéki lány lettem, gondolta vidáman.
Bensőn, az anyja törpeuszkárja rémült ugatásba kezdett, amikor a harcias szárnyas elszökdécselt mellette. Savannah fél kézzel felnyalábolta a kutyát a földről, és érezte, milyen hevesen ver a kis állat szíve. A biztos távolságból Bensőn kihívóan megugatta a betolakodót. - Bensőn, a bátor házőrző! Melletted máris nagyobb biztonságban érzem magam! - A lány utánanézett a verandáról kotkodácsolva leszálló tyúknak, és megsimogatta Bensőn fejét. - Mielőtt nekilátnánk a munkának, telefonálok, hogy megérkeztünk. - Nem mintha az anyját tényleg érdekelte volna a hír, csupán ügyelt a formaságokra. Bensőn ránézett, és megint vakkantott egyet. - Igen, tudom - sóhajtott Savannah. - De megígértem. Kinyitotta az ajtót, és belépett a házba, melynek belsejét félhomályba burkolták a leengedett redőnyök. Gyorsan túl leszek ezen a kellemetlen feladaton, gondolta, miközben odalépett a falon függő fekete telefonhoz. - Tessék, Laine - jelentkezett be az édesanyja. - Szia, anya, én vagyok az, Savannah. - Igen? - Bridget mondta, azt üzented, hívjalak fel, ha megérkeztem. - Á, valóban? Most biztosan megfordul a fejében, vajon tényleg mondott-e ilyesmit a házvezetőnőjének, azután az egészet egy vállrántással elintézi, gondolta Savannah. - Ezek szerint már ott vagy. - Ez úgy hangzott, mintha közben valami kellemetlen szag csapta volna meg az orrát. - Nem tudom, miért nem maradtál nálam. Azért, mert csalódtál egy férfiban, még nem kell egy szál magadban kiköltöznöd a világból. - Nem vagyok egyedül. Velem van Bensőn. - Milyen Bensőn? Savannah felsóhajtott. - Bensőn, az uszkár, nemrég még a tiéd volt. - Ja, persze, aranyos kis teremtés. Örülök, hogy jól érzi magát veled. Mindenesetre bármikor hazaköltözhetsz, ha esetleg úgy döntenél, hogy eladod a farmot. Majd megemlítem Bridgetnek, hogy szerencsésen megérkeztél. Köszönöm, hogy felhívtál.
Kattanás hallatszott a vonal túlsó végéről, és Savannah úgy érezte magát, mint egy ügynök, akit épp most ráztak le. - Ugyan minek töröm magam? - Mellkasához szorította a kiskutyát. Azért, mert különben Bridget aggódna miattam. - Bensőn érdeklődve figyelte. - És most munkára! - adta ki a parancsot a lány izgatottan, és elszántan körbenézett. Felhúzta az egyik redőnyt. Ahogy beáramlott a fény az ablakon, Savannah meglátta a levegőben kavargó porfelhőt. Egyedül volt, leszámítva bátor kutyáját, furcsamód mégis elégedettség töltötte el. Itt senkire sem kellett tekintettel lennie. Jóllehet a takarítás egyáltalán nem tartozott leginkább szeretett elfoglaltságai közé, az elkövetkező két órát mégis nagybátyja kedvencének, Síim Dustynak, Ausztrália legismertebb countryénekesének hallgatásával töltötte, és közben ragyogó tisztává varázsolta a kis házat. Épp az utolsó leveleket söpörte le a verandáról, amikor Bensőn egyszer csak ugatni kezdett. Egy férfi közeledett a feljárón. Mivel Savannah széles e határban senki mást nem látott, a biztonság kedvéért erősen megmarkolta a seprűt. Lélegezz mélyeket! - biztatta magát, s közben megnyalta az ajkát. Vagy független nő vagy, aki megveti itt a lábát, vagy visszamész a nagyvárosi káoszba, és meghúzod magad az anyádnál! Fogta a seprűt, felvette Bensont, és teljes százhatvan centiméteres magasságában kihúzta magát. Azután barátságosan odaintegetett a betolakodónak. Meglepetésére az idegen nem viszonozta az üdvözlést. A széles karimájú kalap árnyéka a férfi arcára esett, így nem lehetett meghatározni, milyen korú. Mindenesetre elég izmosnak tűnt. A lány nyelt egyet. Ahogy az idegen tempósan kaptatott felfelé az emelkedőn, a feszes farmeron át jól kirajzolódtak erős combjai, ujjatlan pólójából pedig két izmos kar bukkant elő. Miért van az, hogy a nagyvárosi férfiak nem sugároznak magukból ilyesfajta férfiasságot? - fogalmazódott meg a lány fejében a kérdés. A látogató megállt a veranda aljában. Állán délutáni borosta sötétlett, de az enyhe szappanillatból Savannah arra következtetett, hogy azért időnként kulturált ember módjára fürdeni is szokott.
- Jó napot! Segíthetek valamiben? - üdvözölte. A férfi erre levette a kalapját, és kisimította homlokából vad, csokoládébarna fürtjeit. Amikor Savannah meglátta szép sötétkék szemét, egy pillanatra azt is elfelejtette, hol van most éppen. Csak akkor ocsúdott fel, amikor Bensőn megpróbálta elrejteni a fejét a hónaljában. - Jó napot! Maga Andy unokahúga? - A férfi hangja mély volt, tiszta, és egyáltalán nem olyan izgatóan lassú, mint amilyenre a lány akaratlanul is számított. Erős férfi erős hanggal, gondolta, és jóleső borzongás futott végig a hátán. - Savannah Laine. Maga pedig...? - Theo. Ismerős név, jutott a lány eszébe, és kissé leeresztette a vállát. A jegyző valami Theóval állapodott meg, hogy gondját viseli az itteni állatoknak, míg ő át nem tudja venni a farmot. Csakhogy ő egy cserzett arcú öreg farmert képzelt el a Theo név hallatán! Farmernak ez a férfi is farmer, de se nem cserzett arcú, se nem öreg. - Ön az, aki volt kedves gondját viselni az állatoknak? Nagyon köszönöm. - Nem tesz semmit. A nagybátyja nagyszerű ember volt. Látszik rajta, hogy tényleg így gondolja, vélekedett magában Savannah. - Igen, az volt. - Könnyek szöktek a szemébe, ezért gyorsan témát váltott. - Ezentúl én vezetem a gazdaságot. Pontosan hány állatról is van szó? A férfi rosszallóan felvonta a szemöldökét, hallván, hogy még ezt sem tudja. - A disznóólban van hat koca, egy kan és vagy tucatnyi hízó, ezeket nemsokára piacra kell vinni. Ha gondolja, ma este magával tartok az etetésnél. - Ilyen sok?! - rémült meg Savannah. - Aztán van vagy húsz tyúk - folytatta a férfi. - Ha el akarja adni a tojásokat, tegye őket egy kartonba a postaládához, és a postás otthagy majd érte két dollárt. Van egy kakas is, de azt én legszívesebben agyonütném. Egyeseknek az idegeire megy.
Savannah megpróbálta elképzelni, vajon mi baja lehet a férfinak egy kakassal. - Azt hiszem, a kakasnak egyelőre nem kell tőlem félnie... Theo felnevetett. Hála istennek, mégsem egy jégheggyel van dolgom, gondolta Savannah. - Azután van még húsz tehén, egy barátságos bika és tizenöt borjú. Savannah természetesen mindig segített a bácsikájának, ha idejött nyaralni, de most már egyedül ő felelt ezeknek az élőlényeknek a sorsáért. - Ez minden? - Nem. Ott van még Billy, a ló, meg néhány liba és kacsa, de azok maguktól is elég jól elboldogulnak. Savannah igyekezett magabiztosan bólintani. - Ha nem siet, már most szívesen megnézném magával a disznókat. Mikor kell etetni őket? - Letette Bensont a padlóra, és lement a lépcsőn. Odalent volt a csizmák helye. A kutyus reszketve figyelte gazdiját a verandáról. Theo megvető pillantást vetett az állatra, majd mintha olyasmit mormogott volna az orra alatt, hogy felmosórongy, miközben az órájára nézett. - Délutánonként öt körül, reggel pedig úgy nyolckor jövök etetni, de az állatok viszonylag gyorsan hozzászoknak a változásokhoz. Ne aggódjon, jelezni fogják, ha túl sokáig váratja őket. Savannah feltette talpbetétes magas szárú csizmáját a verandára, és belebújt bácsikája gumicsizmájába. Érezte, hogy Theo minden mozdulatát követi a pillantásával. - Épp tegnap találtam az egyik csizmámban egy zöld lándzsakígyót, a másikban meg egy piros hátú mérges pókot - szólalt meg a férfi. A lány rémülten a lábára kapta a tekintetét. Lehet, hogy meg kellett volna vizsgálnia a csizmákat? De aztán meghallotta, hogy Theo bosszúsan fúj egyet, és villámló tekintettel a férfira nézett. - Nagyon vicces! - Újra szemügyre vette az idegen kifürkészhetetlen arcvonásait. - Maga tényleg azt hiszi, hogy képes lesz egyedül ellátni a farmot? hitetlenkedett a férfi.
- Miért kérdi? Talán nem nézi ki belőlem? Theo egy másodpercig megütközve bámulta. - Hölgyem, szerencsére emiatt nem az én fejemnek kell fájnia - vonta fel a szemöldökét, majd sarkon fordult, és elindult az istállók felé. Micsoda öntelt fickó! Savannah megcsodálta a férfi izmainak játékát a póló alatt, és esetlen léptekkel utána eredt a méreténél jóval nagyobb gumicsizmában. Végül a homokos úton sikerült valamennyire beérnie. Átmentek az út másik oldalára, a bácsikája szemben fekvő birtokára. Az istállók öregek voltak már, de vastag, kemény deszkákból építették őket, és olyan masszívnak tűntek, hogy valószínűleg még Savannah unokáit is szolgálni fogják. Jöttük hallatára az állatok izgatott sivalkodásba kezdtek. Nehéz disznószag ült a levegőben, de Savannah-t ez nem zavarta. A bácsikája alkalmanként ötven centet adott azért, ha lemosta őket a slaggal. Azután elmentek a búcsúba, és vettek valamit azon a pénzen. Néha még most is a szájában érezte a vattacukor ízét... Savannah követte Theót a kopott irodába, és megállt egy tábla előtt, melyre minden disznó nevét felírták, feltüntetve mellettük az egyes állatoknak járó takarmányadagot. - Bruce a kan, ugye? - A lány oldalról nézett a férfira. - Miért kap ő három vödörrel, míg Rosa csak másféllel? - Bruce-nak jó erőnlétre van szüksége. Végtére is hat feleséget kell boldoggá tennie. El sem tudok ennél szörnyűbb dolgot képzelni. - Szóval valami baja van a nőkkel? Én személy szerint sajnálom Rosát és a többieket. Bruce valószínűleg még csak nem is borotválkozik. - A nőknek többnyire elég, ha anyagilag kielégítik őket. Hűha, micsoda titkok lapulhatnak itt a háttérben! - gondolta Savannah, Theo azonban már sorolta is az útmutatásokat. - A takarmányt ebben az elosztóban találja. Minden állatnak külön itatója van, amely automatikusan utántöltődik. Etetéskor mindig ellenőrizze, hogy nem tömődött-e el a szívónyílás. - A férfi összeráncolta a homlokát. - Ma reggel kimostam az állásokat, de ezt legalább kétnaponta meg kell ismételni. - A bácsikám naponta kimosta, és én is így fogok tenni.
Theo kételkedve morgott valamit, majd átmentek az istállón, kimérték a takarmányt, és átvizsgálták az itatókat. - Louise jövő héten fog elleni - jegyezte meg a férfi az utolsó álláshoz lépve. - Elvileg problémamentes szülés elé néz. - Diplomás szülésznő vagyok. Majdcsak elboldogulok - jegyezte meg a lány. Theo arcán váratlanul széles mosoly terült szét, majd hangos nevetésben tört ki. Amikor kis idő után kitörölte a könnyeket a szeméből, ugyanolyan meglepettnek tűnt, mint Savannah. - Tudja, csak elképzeltem, ahogy nyugtatgatni próbálja a kocát, utasítja, hogy lélegezzen mélyeket, miközben mellette áll, és elkapja a malacot. No, hát ezt szívesen megnézném. Theo arca kipirult, és arca olyan érzéki volt, hogy Savannah elképzelni sem tudott volna nála szexisebbet. Azon töprengett, vajon milyen érzés lehet csók közben hozzáérni a borostájához. Idegesen megrázta a fejét. Teljesen megőrült, hogy ilyesmik egyáltalán megfordulnak a fejében! Akkor most lássuk a tyúkokat! - mondta. Összegyűjtötték a tojásokat, majd a férfi elmagyarázta, hogyan kell etetni a szárnyasokat. Viszonoznom kellene valamivel a segítségét, gondolta a lány. - Megkínálhatom egy csésze teával? - Köszönöm nem, és már mennék is, ha nincs több kérdése. - Azzal a férfi megbökte a kalapját, és már el is tűnt. Alapjában véve Savannah örült, hogy Theo egyáltalán nem volt az a bőbeszédű, rámenős szomszéd, mégis kicsit csalódott, amiért nem maradt még. Átballagott az úton, majd fel a házhoz vezető feljárón, és úgy döntött, nem folytatja a kipakolást, hanem inkább beáll az esővíztartályból készített zuhany alá. Amikor a párás fürdőszobában a törülköző után nyúlt, keze megállt a mozdulat közben, mert megint beléhasított a férfival kapcsolatos érzése. Balga módon azonnal képzeletébe villant egy illatos szénával teli istálló és a meztelen bőrükön megcsillanó napfény képe.
Felakasztotta a törülközőt, és megborzongott a testét elöntő forróságtól. Nem akar több férfit az életébe! Főleg nem egy olyat, aki annyira jóképű és olyan elérhetetlennek mutatja magát, mint az új szomszédja. Itt a lehetőség, hogy új életet kezdjen, és önmaga lehessen, ami számára azt is jelentette, hogy végre ne kelljen másokra hagyatkoznia. Először az édesanyjában csalódott, azután Gregben, a volt vőlegényében, aki azt a mesét adta be neki, hogy elvált felesége örökre eltűnt az életéből. Mostantól csak magában fog bízni. Gondozza a farmot, jövő héten pedig elfoglalja állását a helyi kórházban. Azért is élvezni fogja az életet! Olyan boldog lesz, amilyen itt mindig is volt. Végigjáratta tekintetét a szobán, és egyszeriben megrohanták az emlékek: bácsikája dörmögő nevetése és - egészen régről - nénikéjének jellegzetesen nyugodt, meleg hangja. Mellettük igazi gyermek lehetett, itt nyugodtan művelhetett őrültségeket, borjún lovagolhatott, fára mászhatott, vagy malacokat simogathatott. Itt fogott Doryval, a szomszéd nála alig valamivel idősebb fiával teknősbékaporontyokat a pataknál. Szinte istenként tekintett arra a hosszú sötét hajú, széles vállú fiúra, és bár a jelenlétében sokszor egy szót sem bírt kinyögni, mégis igazi nőnek érezte magát mellette. Tőle kapta tizennégy évesen első csókját, és szeretett bele először egy csapásra olyasvalakibe, aki nem viszonozta a szerelmét. Együtt érző bácsikája letörölgette a könnyeit, és kijelentette, hogy Dorynak egyszerűen nincs ízlése. De a bácsikája nincs többé. Savannah igyekezett elfojtani a bánatát, végül mégis szabad folyást engedett a könnyeinek. Itthon volt, annyit sírhatott, amennyit csak akart. Letörölte a könnyeit. A bácsikája mindig nagyon büszke volt rá. Bárcsak beszélt volna neki a betegségéről! Akkor is eljött volna segíteni, ha Greg ellenzi. Most már azonban nem fog folyton Gregre gondolni. Most már csak a saját élete a fontos. Új fejezetet nyitott, a régit végleg lezárta. - Engedje meg, hogy bemutassam magának McWilliam doktort, akiről már korábban említést tettem. Savannah kedve nem lohadt le sem attól a ténytől, hogy ez idáig egy nagy sydneyi kórház forgalmas sürgősségi osztályát vezette, most pedig egy üres várószobával állt szemben, sem attól, hogy az osztályon való
körbevezetés alatt Júlia Westből - aki még mindig csak helyettes osztályos nővér volt - szinte áradt az ellenségeskedés. Csapásként ama férfi világító kék szemének és széles vallanak látványa érte, akivel nemrég találkozott. - Itt van hát az új csúcsmunkaerő. Jó napot, Savannah! - Theo hangjából a szívélyesség csíráját sem lehetett kihallani. Savannah kis álomvilága alapjaiban rengett meg. McWilliam. A Theo ezek szerint a Theodore-ból jött. Röviden: Dory. Még csak meg sem ismerte! Meg volt róla győződve, hogy a férfi már rég megnősült, és elköltözött a környékről. Alaposabban szemügyre véve mégis fel lehetett fedezni valamit az egykori pimasz fiúból, akibe annak idején belehabarodott. Tulajdonképpen nem sokat változott. A haja frissen vágva, öltözete rendezett, arca simára borotválva. Kisugárzásától Savannah-t a feje búbjától a lába ujjáig borzongás járta át. Dory McWilliam. Vajon milyen orvos lehet? Biztosan egészen másként csókol már, mint akkor. Az ördögbe, erre nem lett volna szabad gondolnia! A lány orcája kipirult, de elég gyakorlott volt már ahhoz, hogy gyorsan összeszedje magát. - A, szóval maga McWilliam doktor! Azt hiszem, nemrég találkoztam valakivel, aki nagyon hasonlított magára. - Az az ember nyilván a szabadságát töltötte. Még jó, hogy eszembe juttatja, miért is jöttem el Sydneyből. Nem fogok még egyszer reménytelen szerelembe esni, megtalálom az ellenszerét, gondolta a lány. Épp jókor jött ez a munka. - Köszönöm, hogy körbevezetett, Júlia. Biztos vagyok benne, hogy eredményes napunk lesz. - Ha maga mondja. - A magas, nádszálvékony Júlia West egyszerű, kék nővéregyenruhát viselt, és láthatóan rosszulesett neki, hogy nem számoltak vele a vezetői állás odaítélésénél. Savannah kimondottan barátságosan mosolygott rá. - Mindent el fogunk követni ennek érdekében. Amikor később megérkezett az aznapi első mentőautó, a két nővér együtt szaladt a mentősök elé.
Theo megitta a kávéját, nyakába kanyarította a fonendoszkópját, és felállt. Jóllehet, már tizennégyet lehúzott a tizenhat órás műszakjából, még mindig meglepően ébernek érezte magát. Pontosabban szólva éberebbnek érezte magát, mint az alatt az elmúlt két év alatt összességében, amióta újra itt élt. Hogy fel tudja dobni az embert egy kis változatosság! Persze ennek semmi köze az új szomszédjához, aki feltűnően csinosan feszít a színes nővéregyenruhájában. Sokszor gondolt Savannah-ra a hétvégén, és szilárdan ellenállt a kísértésnek, hogy újra megnézze, miként boldogul. Bizonyára volt néhány dolog, ami nem úgy sikerült, ahogy tervezte. Nemsokára úgyis feladja a küzdelmet, és visszamegy a nagyvárosba, ő meg elfelejti, hogy a legutóbbi találkozásuk óta eltelt tizenöt év ellenére megint azonnal vonzódni kezdett hozzá. Iskolásként a lány gyakran töltötte itt a szünidőt. Komoly, fekete hajú madonna volt, aki ibolyaszínű szemeivel mintha mindig azonnal átlátott volna rajta. Theónak tetszett, hogy a haját most félhosszú, arca körül libbenő fürtökben hordta, mint Patty Duke azokon a filmeken, amelyeket az édesanyja annyira szeretett. Savannah-ból minden kétséget kizáróan felnőtt nő lett. Kicsi, formás, kívánatos nő, akinek a látványa rengeteg emléket idézett fel benne. Amikor meghallotta a sürgősségin az új osztályos nővér nevét, összerezzent, mert világossá vált számára, hogy immár két helyen is ki kell majd térnie Savannah útjából. Addig eszébe sem jutott, hogy Andy korábban már elújságolta neki, hogy az unokahúga nővérként dolgozik. De ez egyben nagy szerencse is!
2. FEJEZET Theo meg volt róla győződve, hogy a döntés kizárólag az ő kezében van. Nem fogja engedni, hogy Savannah Laine megváltoztassa az életét. Júlia ismét bejött a szolgálati szobába, és a férfi kérdőn felvonta a szemöldökét. - Kezdhetjük? - Igen. - A lány átnyújtotta neki a beteg kartonját. Emlékszik még Mrs. Reddyre? - Ő az emfizémás betegünk. - Pontosan.
Megint fulladásos rohammal hozták be. Savannah... Közben a nővér a szemét forgatta. - Savannah épp most fekteti le. - Azonnal odamegyek, csak előbb átnézem, milyen gyógyszereket kapott eddig. - Nocsak, mi van ma magával, hogy szinte ráveti magát a munkára? kiáltott át Júlia a válla fölött. - Ha senkinek sincs rám szüksége, felteszek magamnak egy kávét. Mi ütött Júliába? Máskor nem szokott ilyen rosszkedvű lenni, gondolta Theo. Egy másodpercig tanácstalanul bámulta a lány hátát, majd a beteg kartonjának szentelte figyelmét. Elsie Reddy. Legutóbb a múlt hónapban vették fel, szintén fulladásos roham miatt. Oxigéndús lélegeztetést, valamint légzéskönnyítő sprayt kapott, és kiegészítésként még néhány tablettát. Még arra is jól emlékezett, milyen nehezen lehetett vénát találni a vérvételhez. Ideje meglátogatni a beteget. - Jó reggelt, Mrs. Reddy! A nevem dr. McWilliam. - Felismertem magát. - Elsie Reddy nagyon sápadt volt, csak az orcáján égett rendellenes pír, gyenge, sípoló hangjában mégis humor bujkált. Magas, rettentő férfias, és úgy néz ki, mint egy munkanélküli kaszkadőr. Küszködve levegőt vett. - Talált már végre feleséget magának? - Az asszony láthatóan minden levegővételért megküzdött. Theo futólag Savannah-ra pillantott, aki épp az ágy mellett állt, és elfojtotta a mosolyát. A férfi sokatmondóan ránézett, azután újra lehajolt Mrs. Reddyhez. - Mi lenne, ha abbahagyná a locsogást, és meghallgatnám a tüdejét? Ha nem beszélek, az azt jelenti, hogy meghaltam - jelentette ki az asszony, de aztán hanyatt dőlt a Savannah által mögé tett párnára, és lehunyta a szemét. - Mrs. Reddy testhőmérséklete normális. Légzés harminckettő, és a vérnyomása magas. Theo felemelte a fejét. - Gondolja, hogy valami fertőzést kapott el, Savannah? - Amikor a lány bólintott, fürtjei játékosan himbálóztak. A férfi homlokát ráncolva
igyekezett összeszedni a gondolatait. - Bekötöm az infúziót, és megvárom a vérgázleletet. Addig is adjunk neki sprayt, esetleg később antibiotikumot. Újabb mentőautó közeledett a sürgősségi osztály hátsó bejáratához. Savannah Theóra pillantott. - írjon nekem gyorsan egy meghatalmazást, majd én bekötöm az infúziót, és elkezdem adagolni a Ventolint. Addig maga foglalkozhat az új esettel. - Egyedül akarja bekötni az infúziót? Itt tényleg új szelek fújnak. Gyorsan írt valamit a betegkartonra, még egyszer megpaskolta Mrs. Reddy karját, és eltűnt. Savannah mosolyogva fordult a beteg asszonyhoz. - Mindent megértett? - A nagyját igen. - Most leveszek magától egy kis vért, azután kap valamit, amitől majd könnyebben tud lélegezni. - Elég nehéz jó vénát találni rajtam. - Mrs. Reddy tekintetében ott ült a korábbi hiábavaló próbálkozások kellemetlen élménye. Savannah alaposabban szemügyre vette a törékeny kart, és egyik ujjával végigsimított a pergamenszerű bőrön. - Nemrég ennél sokkal rosszabbakat is láttam. Amikor nem sokkal később Theo benézett Mrs. Reddyhez, Savannah már épp összepakolt maga után. A férfi helyeslően bólintott. - Lenyűgöző teljesítmény. Van egy kis ideje rám? A lány csupán egy futó pillantást vetett felé. - Hogyne. Mihelyt ellenőrizte az infúzió csepegésének erősségét. Hát így állunk! Még ő figyelmeztet a dolgomra?! Tizenöt éve nem volt még ilyen magabiztos, gondolta Theo. Lehet, hogy jobban örülnék egy alázatosabb Savannah-nak? A lány a szemébe nézett. - Még nem tudja, milyen is vagyok valójában. Savannah ismét Mrs. Reddyhez fordult, és kezébe csúsztatta a nővércsengőt, majd kissé felemelte a légzőmaszkot.
- Bármikor csengethet értem, de hamarosan jobban fogja érezni magát. Nemsokára benézek. Theónak feltűnt, milyen gyengéden bánik Savannah az idős hölgyei, de elhatározta, hogy nem firtatja ennek okait. Ekkor felsivított egy sziréna. Savannah és Theo egymásra néztek. - Nem könnyű itt az élet - szólt a férfi már az új beteg elé futva. A lány megvonta a vállát. - A városban épphogy csak vasárnap éjjel van egy kis nyugalom. Az új beteg állapota azonban rögtön minden figyelmét magára vonta. - Mr. Greyre ájultan találtak a házában. Bolhák ellen akart valami szert kiszórni - tájékoztatta őket tömören a mentős. Az ősz hajú beteg arca sápadt volt, és úszott a verejtékben. Az orra folyt, mellkasában gurgulázó hang jelezte a folyadék felgyülemlését, és egész teste görcsben rángatózott. Ruházata valamilyen finom portól fehérlett. - Húzzon kesztyűt, és vetkőztesse le! Szervesfoszfát-mérgezésnek tűnik. - Theót mintha kicserélték volna, egyszeriben hozzáértő orvossá változott, aki minden eszközzel igyekszik életben tartani a betegét. Bekötötték az infúziót és beadták az Atropint. Savannah felkapott egy, egyszer használatos kesztyűt, és megszabadította Mr. Greyt a sortjától meg a pólójától. - A paraszimpatikus idegrendszer növényvédő szerre adott reakciójával állunk szemben? - Pontosan. A ruházata alig fedi a bőrt, ami nem helyes olyan hatóanyagok esetében, melyek képesek a tüdőn, a beleken és a bőrön keresztül felszívódni. Amíg por van a bőrön, folyamatosan méreg jut a szervezetbe, amelyet egyedül az Atropin hatástalanít. Remélhetőleg jól fog reagálni rá, különben megfullad a sok váladéktól. A férfi már minden lélegzetvételért küzdelmet vívott. Savannah elhelyezte mellkasán a szívmonitor elektródáit, és elkezdte lemosni a beteget. Júlia csatlakozott hozzájuk, és folyamatosan hordta a tiszta vizet meg kendőket.
- A pupillák gombostűfejnyiek, a légzés felszínes. - Savannah megtörölgette a beteget, és egy takarót dobott rángatózó testére. - A vérnyomás esik, mindjárt összeomlik. Theo nyugodt maradt. - Pumpálja az infúziót a vénákba! Ez csak a szervezetnek a hirtelen egy helyen összegyűlt testfolyadékra adott sokkos válasza. Már tágulnak a pupillák. Hat az Atropin. Mindjárt jobban lesz. Az utolsó előtti pillanatban hozták be. - Mindketten a monitorra néztek, és bólintottak. - Az életfunkciók stabilizálódnak, a rángások csitulnak. Hagyja abba a pumpálást, és normál ütemben adagolja tovább az ellenszert! Savannah elengedte az infúzió kézi pumpáját, és megmozgatta elgémberedett ujjait. Ez egy hajszálon múlt, gondolta. De most már minden kétsége elszállt Theo képességeivel kapcsolatban. A férfi épp lenézett a betegre, amikor az kinyitotta a szemét. - Üdvözlöm! - Futólag a férfi vállára tette a kezét. Savannah meglepve vette észre tekintetében az együttérzést. - Egy ideig a legrosszabbtól tartottunk. Most már jobban van, de még legalább hetvenkét óráig az intenzív osztályon tartjuk. - Megfordult, és írt valamit Mr. Grey betegkartonjára. - Kérem, nővér, legyen rá gondja, hogy az úr a lehető leghamarabb kapjon egy ágyat. Most megyek, beszélek a feleségével. Két lábtöréses beteg, egy lázas, mászókorszakban lévő kisgyerek és egy átkötözésre érkezett égési sérült várt rá odakint, és a reggeli teaszünet ideje is elérkezett. Tíz óra körül Theo hazafelé készülődött. - Igazán élveztem ma a munkát. - Hangja tárgyilagosan csengett, miközben Savannah szemébe nézett. Egy pillanat erejéig hosszan egymásra bámultak, majd egyszerre kapták el a tekintetüket. Mint az első kamaszkori flörtölési próbálkozásaimnál, villant át a férfi agyán, és csodálkozva megcsóválta a fejét. Ez biztosan csak a kialvatlanságtól van. Évek óta nem érzett ilyesmit! Nyújtózott egy nagyot, és a kocsikulcs után kezdett kotorászni a nadrágzsebében. - Érdekes volt magával dolgozni. Holnap nappalos leszek hattól tízig. Biztosan találkozunk. Savannah igyekezett nem túl hosszan utána bámulni, amikor a férfi kiballagott az ajtón. Theo még egyszer futólag oldalt fordult, hogy elbúcsúzzon a szolgálati szobába igyekvő Júliától.
- Nagyon érti a dolgát, és igazán jól bánik a betegekkel - jegyezte meg Savannah Júliának. A lány felvonta a szemöldökét. - Hm. Néhány kollégájával ellentétben gyors és alapos. És vannak nála rosszabbul kinéző férfiak is, különösen most, hogy megnyiratkozott. A volt felesége viszont gondoskodott róla, hogy teljesen megkeserítse. Érzelmileg gyakorlatilag halott. - Ez a cinikus megjegyzés arról árulkodott, hogy Júlia szerelmi élete sem állhat a helyzet magaslatán. - Engem hidegen hagy. Én épp a cölibátust kóstolgatom - vágott vissza Savannah, és kellemesen meglepődött, amikor Júlia felnevetett. Lehet, hogy a végén még jóban lesznek? - Amúgy honnan ismerik egymást? - szegezte neki a kérdést a nő. - Múlt héten már találkoztunk. Egyébként meg a szomszédom, és ő intézett mindent a bácsikám farmján, míg oda nem költöztem. Azonkívül gyerekkoromban játszottunk néha, ha itt nyaraltam, de nem hiszem, hogy emlékszik még rá. Júlia bólintott. - Részvétem a bácsikája miatt. És sajnálom, hogy ma reggel olyan elutasítóan viselkedtem magával. Nyaggasson csak bátran, bármi kérdése van! - Nem akarok mindent alapjaiban felforgatni, de ha eszembe jut valami, ami megkönnyítené, és hatékonyabbá tenné a munkánkat, gondolkodjunk el rajta. A számítógépes korszak még láthatóan nem kezdődött el Bendbrookban. Ez a végső cél. - Savannah az órájára nézett. Hol van McWilliam doktor váltótársa? - Ma Hudson doktor, egy helybéli háziorvos lesz szolgálatban tíztől. Júlia hangjából megint kiérződött az a bizonyos keserű felhang. - Általában ő szokott beugrani, ha nincs más, és mindig késik. - És mi van, ha ilyenkor érkezik egy sürgős eset? - Theo mindig a kantinban reggelizik, mielőtt hazamegy. Ha nincs más választásunk, vissza szoktuk hívni. Tényleg nagy szerencsénk van vele. A személyzeti osztály vezetője felkínálta neki a sürgősségi osztály vezetői posztját, de visszautasította az ajánlatot. Nem akarja lekötni magát. Hát így állunk! Na jó, mára elég volt dr. McWilliamből, gondolta Savannah, Hudson késésével pedig majd később foglalkozom.
- Tudja mit, beszéljünk inkább a gyógyszerrendelésekről! A kantin szinte teljesen üres volt, és Theo végre nyugodtan gondolataiba merülhetett. Most először érzett újra valamit egy nő iránt azóta, hogy Marié összetörte a szívét, és ez egyáltalán nem volt ínyére. Nem szabad megbízni a nőkben. Annyiszor hitte már, hogy végre megkapja Sam felügyeleti jogát, de aztán az anyjának sikerült mindig valami újabb feltételt előbűvészkednie. Időbe tellett, mire megértette, hogy a nő élvezi, ha fájdalmat okozhat neki. Theo nem tudta, meddig lesz képes még ezt elviselni. Zsákutcában vergődik, míg magához nem tudja venni Samet. Mindamellett az ügyvédje folyamatosan éltette benne a reményt, hogy erre hamarosan sor kerül. Ha pedig egyszer tényleg megnyeri a pert, talán egyik napról a másikra fel kell mondania a kórházban, s egy felelősségteljes állás ebben csak akadályozná. Na és mi lesz Andy unokahúgával? Furcsa, milyen különös hatást tett rá Savannah. Ez a nő a munkavégzésében igen határozott, ugyanakkor rendkívül együtt érzőn viselkedik a betegekkel szemben. És van benne valami, ami áthatolt azon a falon, melyet ő önvédelemből emelt a nőkkel szemben. Keresnie kellene valami ellenszert, olyasmit, mint az influenza elleni védőoltás. A férfi bekapott égy falat rántottát, és elhúzta a száját. Legfőbb ideje lelépni innen. A disznók ma rosszkedvűek voltak. Először is egész napra egyedül hagyták őket, ráadásul gazdasszonyuk az esti etetés előtt még nekiállt ólat takarítani. Visítozva lökdösődtek Savannah lába körül, miközben ő a slaggal foglalatoskodott. - Nyugalom, kislányok. Mindjárt jön a kaja. Ügy viselkedtek, mintha legalább egy hete egy falatot sem ettetek volna. Bruce persze már röfögve pislogott ki apró szemeivel tiszta bokszának rácsain, miközben elégedetten majszolta a vacsoráját. Savannah boldogan mosolygott. Minden egyes disznó külön egyéniség volt: Rachel uralkodó típus, Hilda falánk, Trisha pedig félénk. Rosa és Keira annyira hasonlítottak egymásra, hogy a lány ikreknek hívta őket magában. Szegény Louise pocakja csak úgy dagadt a benne lévő malacoktól, és Savannah azzal nyugtatgatta magát, hogy egy disznó emberi segítség nélkül is képes megelleni. Munkába indulás előtt még túl hideg volt az öl kitakarításához, és most meglepetten állapította meg, milyen nyugtatóan hat idegeire ez a kissé
egyhangú tevékenység. Háta mögött tudhatta az első napot az új munkahelyén, és újra találkozott azzal a férfival, akitől élete első csókját kapta. Csakhogy akkor még mindketten gyerekek voltak...A víz hangosan fröcsögött a betonon, és a disznók is pokoli lármát csaptak, így hát Savannah nem hallotta meg Theo érkezését. A férfi nekidőlt a disznóól fő tartóoszlopának, egy lecsupaszított fatörzsnek, és elnézte, ahogy a lány az állatokkal beszélget. A felgyűrt ujjú flanelingben és az Andy gumicsizmájába tűrt kopott farmerban sokkal fiatalabbnak tűnik, járatta rajta végig a tekintetét Theo. Ráadásul domborulatokban és önbizalomban is gyarapodott az évek során. Az egyik koca megbökdöste a lány csinos kerek popsiját, mire Savannah játékosan lespriccelte a tolakodót. Igazán jól ért az állatok nyelvén, ismerte el a férfi. Időnként, főleg ha nevetett, a régi Savannah-t látta maga előtt. Gyöngyöző nevetése annyira ragadós volt, hogy korábban szándékosan ugratta őt, és ha sikerült nevetésre bírnia, akkor ő sem bírta ki mosolygás nélkül. Csakúgy, mint most. Tulajdonképpen semmi oka nem volt átjönni, de nem tudott rendesen aludni, és négy órakor már képtelen volt ágyban maradni. Tudta, csak ürügy, hogy szomszédi minőségében, Andy emlékére való tekintettel kötelességének érzi megnézni, mi van Savannah-val. Miután reggel a lány olyan jól helytállt a kórházban, Theo azt kívánta, bárcsak balfácánnak mutatkozna a farmon. Már csak a felesége miatt is megvetést érzett a nagyvárosi kényes virágszálak iránt. Nos, ez az öröm itt nem adatott meg számára, mégsem hagyhatta, hogy kizökkentsék korábbi álláspontjából. Az élete akkor is csak Sam körül fog forogni, semmi mást nem engedélyezhet magának, még egy kis szórakozást sem. Ebben a nőben mégis volt valami... Savannah elzárta a vizet, majd az utolsó boksz etetőjét is feltöltötte táppal. A felháborodott visítás másodpercek alatt halk csámcsogásba ment át, és ezt nem állhatta meg nevetés nélkül. Theo elrugaszkodott az oszloptól. - Kár, hogy nem minden nőt lehet ilyen egyszerű módon boldoggá tenni. Savannah halálra rémülten megpördült, és önkéntelenül a férfi mellkasának szegezte a slagot. Theo felemelte a kezét.
3. FEJEZET - Kérem, ne lőjön! - Úgy kell annak, aki hátulról lopakodik! Savannah letette a slagot, mire Theo leeresztette a karját. Szája szeglete megrándult a törékeny nő szemében villogó, fenyegető szikra láttán. - Ettől a lármától akár egy egész tánczenekar becserkészhette volna. Hol van a házőrzője? - Bensőn nem szereti a disznókat, úgyhogy most a házban szunyókál. - Savannah fogta az üres vödröt, és a férfi mellett elhaladva az iroda felé indult. Theo követte. - Mondja, minek tart egyáltalán egy ilyen kutyát? - Régebben az anyámé volt. - A lány arckifejezése egyszeriben sebezhetőséget sugárzott. - Igazán nem akartam tapintatlan lenni. Talán történt valami az édesanyjával? - Igen. Egy idő után túl nagy terhet jelentett neki a kutya. Mint sok más dolog. Ezért hát magammal hoztam. - Savannah ezzel megfordult, és már indult is. - Tehetek még magáért valamit, Theo? - Nem, csak kíváncsi voltam, hogy boldogul az állatokkal, és a biztonság kedvéért magammal hoztam a telefonszámomat - állította meg a férfi, és átnyújtott egy müzlisdobozból letépett papírdarabot. - Nagyon köszönöm. - A lány egy pillantást vetett a nyomtatott szövegre. - Coco Pops? Nem gondoltam volna magáról, hogy szereti a csokimázban úszó müzlit. - Egy vendégemnek vettem, aki végül nem jött el. - A férfi oldalt pillantott. - Mesélje még el, miként alakult a napja később a kórházban, azután megyek a dolgomra. - Egész jó volt. Felfedeztem néhány olyan területet, ahol egy kis összefogással sok mindent elérhetnénk. - A lánynak feltűnt Theo furcsa pillantása. - Lenne kedve hozzá? A férfi arckifejezése elutasító maradt. - Hogy lenne-e kedvem újításokba fogni? Kösz, inkább nem. A megállapodásunkban lefektetett műszakjaimon kívül szívesebben hagyok meg minden pluszmunkát a magához hasonló úttörőknek. Savannah egyszeriben más színben látta a férfit. Micsoda önző,, kétszínű alak! Hogyan fűződhet valakinek, aki nap mint nap odaáll a betegei elé, ilyen kevés érdeke ahhoz, hogy a saját osztályán minden a
lehető legolajozottabban működjön? Ez mindenesetre beleillik abba a képbe, hogy nem akar hosszú távra leszerződni. - Akkor viszont bocsásson meg, kérem. Szeretnék végre lezuhanyozni. Theo elfintorodott. - Magára fér. - Eközben elérték a homokos utat, és a férfi szó nélkül a háza irányába fordult. Savannah neheztelt magára a viselkedése miatt. Theónak tizenhat órányi éjszakai műszak volt a háta mögött, ami rengeteg munkát jelent. Ráadásul megnézte, mi van vele, sőt még a telefonszámát is áthozta. De a tusolásra tett megjegyzése akkor is aljas volt. Megszagolta az egyik karját. - Uh! - Lehet, hogy egyszerűen csak igazat mondott? Csizmáját a lépcső lábánál hagyva felfutott a verandára. Máskor nem szokott ennyire érzékeny lenni, ám múlt éjjel rosszul aludt. Hiányoztak a nagyvárosi zajok, és az öreg ház is egyfolytában nyöszörgött és sóhajtozott. Ekkor Bensőn ugatni kezdett az ajtó mögött. - A házőrzőm! Hol voltál, amikor szükségem lett volna rád? Másnap reggel Savannah bocsánatot akart kérni Theótól, de egyszerűen nem tudott időt szakítani rá. Dr. Smythe vézna, ideges ember volt, körülményeskedő és sértődős. A betegek sora a bejárati ajtóig kígyózott. Miután egy lábműtétre váró fiatalembernek az előkészítés során majdnem egy órán keresztül próbálta bekötni az infúziót, Savannah tapintatosan felajánlotta neki, hogy majd ő elvégzi helyette. Amikor Theo megérkezett, legszívesebben átölelte volna. A férfi ránézett az asztalon tornyosuló betegkartonok kupacára, és csak felvonta a szemöldökét. - Smythe belefulladt a munkába? - Igen. - Savannah igyekezett nagyon nyugodtan válaszolni. - Akkor hát nincs más hátra, mint előre! Savannah megkönnyebbülten felsóhajtott, és sorra járta Theóval a betegeket. Lenyűgözve figyelte, hogyan nyugtatta meg a férfi az idegeskedőket és az órák óta várakozó családtagokat. Tárgyilagos és alapos volt, egyszóval jól végezte a
munkáját. Vajon miért nem akar maradni? Délben a lány szívesen tartott volna egy kis szünetet, de a sors most is közbeszólt. - Savannah, jöjjön gyorsan! - Júlia kiáltása a hármas vizsgálóból azonnal kisöpört minden más gondolatot a fejéből. A spanyolfal mögött egy fiatal, kinyúlt pulóverét furcsán kitöltő nő várakozott. A szemében ülő könnyek mögött Savannah félelmet pillantott meg. - Azonnal engedjenek ki a vécére! Nagyon sürgős! A lány ügyetlenül felült, és Savannah-nak hirtelen eszébe jutott egy hasonlóan szürke veréb külsejű fiatal páciense a városi kórházból, akit soha nem tudott elfelejteni. - Kérlek, bírd még ki egy kicsit, míg a nővér elmondja, mi van veled. - Carla, tizenöt éves, nincsenek konkrét betegségre utaló, egyértelmű tünetei. Egy ideig heveny vakbélgyulladásra gondoltam, de a fájdalmak hullámokban jelentkeznek. - Szó szerint erre számítottam. Carly, szeretném még egyszer megvizsgálni a hasadat, azután kérlek, mondd el, milyen fájdalmat érzel. Savannah felhajtotta a bő pulcsit, és benyúlt a kombiné alá. Amikor kezével végigsimított a lány kerek, feszes hasán, tisztán érezte, hogy a magzat odabentről rúgott egyet. Ki tudta tapintani a megfeszült méhet, ami azt jelentette, hogy nemsokára megindul a szülés. Szemével Júlia tekintetét kereste, és bólintott, amikor kolléganője hitetlenkedve bámult rá. - Hozzon, kérem, egy hordágyat, hogy átszállíthassuk a nőgyógyászatra, és jelentse az érkezésünket. A páciens bármelyik pillanatban...áthelyezésre kerülhet. És szóljon Theónak! Júlia fürgén kisurrant a vizsgálóból. Carly épp két fájás között van. Itt az alkalom, hogy tisztázzak egy-két dolgot, gondolta Savannah. - Carly, voltál az elmúlt egy évben orvosnál? - Nem. - Hol van az édesanyád? - A váróban, apával. - Szoktál vérezni odalent? - Savannah észrevette, hogy Theo megállt a paraván előtt, észrevétlenül elhúzta a függönyt, és ránézett. A lány gyorsan a szája elé emelte a mutatóujját, mire a férfi kissé hátrébb lépett. Savannah újra teljes figyelmével fordult a betege felé. Carly elpirult.
- Gondoltam rá, hogy esetleg a menzeszem jött meg, de eddig még csak egyszer volt, ezért nem voltam biztos benne. - Ártatlan kék szeme megkönnyebbülten felcsillant. - Ezek szerint azért fáj annyira a hasam, mert meg fog jönni. - Nem hiszem, hogy erről lenne szó. Carly, nem szívesen teszem fel ezt a kérdést, de szűz vagy még? A lány arca most már vörösen izzott. Savannah remélte, hogy a válasz még a következő fájás előtt megérkezik. Carly nyelt egyet. - Mondjuk, hogy igen. Csak egyszer voltam fiúval, és az is már régen volt. - Milyen régen? Úgy kilenc hónapja? - Savannah mosolyogva nézett a naiv teremtésre. Carly ajka megremegett. - Istenem, gyerekem lesz? Annyira kívántam, hogy ne ez legyen a bajom. Savannah megfogta a kezét. - Igen, és mindjárt megszületik. - A szüleim ezért meg fognak ölni! - Carly megint felnyögött. Sürgősen ki kell mennem a vécére! - Lehunyta a szemét, és megszorította Savannah kezét. Theo belépett a vizsgálóba. - Úgy látszik, nem tervezett babáról van szó. - Reméltem, kibírja még a nőgyógyászatig, de ezek már tolófájásoknak tűnnek. - Hiszen még meg sem vizsgálta. - Tapasztalatból tudom. - Lehajolt a lányhoz, és megsimogatta az arcát. Carly, itt az orvos. Szeretnéd, ha itt lenne melletted az édesanyád? Amikor a lány bizonytalanul bólintott, Savannah felegyenesedett. - Hogy hívják? - Ruth. - Rögtön visszajövök. Behúzta a vizsgáló függönyét, és körülnézett. A kért betegszállító már a folyosón közeledett a hordággyal. Talán még sikerül idejében átvinni a
kismamát. A biztonság kedvéért azért megfogott egy szüléshez szükséges szettet vészhelyzet esetére, és úgy kanyarította a hóna alá, hogy ne lehessen elolvasni a feliratot a csomagoláson. A váróban már csak két ember ült, egy erős csontú asszony, egyértelműen Carly anyukája, és egy ritkás hajú, vékony férfi, aki idegesen forgatta kalapját a kezében. Mindketten felálltak, amikor Savannah odalépett hozzájuk. Az anya kék szeméből aggodalom sugárzott. - Hogy van az én Carlym? - Minden rendben lesz, de most szüksége van az édesanyjára. Velem jönne, kérem? Ruth kissé megszorította férje karját, jelezvén, hogy fogja meg a táskáját. - És az apja? - Jobb, ha itt vár. Meglehetősen szűkösen vagyunk a vizsgálóban. Később majd utánunk jöhet. Azzal elindultak. Ruth a karjánál fogva visszahúzta Savannah-t. - Mi a baja? Savannah megpróbálta magát beleélni az anya helyébe. Ebben a helyzetben nem segít a titkolózás. - Carlynak gyereke lesz. Ruth összeszorította az ajkát. - Mikor? - Bármelyik percben megszülethet. Ruth megállt, egy pillanatra lehunyta a szemét, azután újra elindult. - Akkor tényleg jobb, hogy az apja a váróban maradt. Theót kiverte a veríték. Az ő szakterülete az ortopédia, nem a szülészet. Utoljára öt éve segédkezett szülésnél, de persze nem kételkedett benne, hogy képes lenne levezetni. Azért mégis el kellene dönteni végre, hogy átszállítsák-e az anyát a szülészetre. Végtére is nem akarta, hogy az a gyermek, aki a terhesség alatt egyetlen vizsgálaton sem esett át, a két osztály közötti folyosón szülessen meg. Hol van már Savannah? Érezhetően hiányzott számára a lány higgadtsága. Épp amikor úgy döntött, hogy mégis irány a szülészet, Carly a melléhez szorította a fejét, és hangosan felsikoltott. Elkezdődött. Savannah besuhant a két függöny között. Mosolyog, mint mindig, állapította meg a férfi csodálkozva, és még egy szülési szettre is gondolt. A lány már letérdelt az ágy lábához, és kinyitotta a csomagot.
Mögötte belépett Carly édesanyja, aki azonnal odament a lányához, és megcsókolta. - Gyermekem, meg kellett volna mondanod. Hagyd abba az ordítást, és nyomj, segíts a babának! Theo Savannah pillantását kereste, és a lány rámosolygott. Intett neki, hogy menjen kezet mosni, és emlékeztetőül meglobogtatott egy pár eldobható kesztyűt is. A férfi érezte, hogy megrándul a szája széle, miközben követte a lány utasításait. Hogy volt képes ilyen gyorsan mindent elrendezni? Az alatt a rövid idő alatt, míg ő bemosakodott, Savannah rábírta Carlyt, hogy üljön fel, vegye le a szabadidőnadrágját, és kezével támassza meg magát a combja alatt. A Carly ölére terített lepedő gondoskodott némi méltóságról, Ruth pedig átkarolta lánya vállát. Theo elámult annak a mély elszántságnak a láttán, amivé a fiatal lány szeméből tükröződő félelem változott, és a baba feje, mint egy sötét félhold megjelent a két lába között. Carly zihált a fájdalomtól. A férfinak összeszorult a gyomra. Az ilyen pillanatokban őszintén örült annak, hogy nem nőnek született. Óvatosan a kisbaba alá tartotta a kezét, arra az esetre, ha Carly váratlanul nyomna egyet. De a lány uralkodott magán. Micsoda teremtés! A jelenlévők megkönnyebbülten felsóhajtottak. - Nagyon jól csinálod, Carly. - Theo gyengéd hangja jól tükrözte a pillanat különlegességét. - Iszonyúan fáj! - nyögte a fiatal lány fogait összeszorítva. - Ez így van rendjén. Gyűjts erőt a következő fájásig! Közben kitapogatom, hogy a köldökzsinór nem tekeredett-e túl szorosan a baba nyakára. Egyik ujjával benyúlt a gyermek nyakához, és körbejáratta rajta. - Semmi gond. - Megint jön egy fájás. - Akkor nyomj! - mondta az anyja nyugodtan. Először a baba egyik, majd a másik válla bukkant elő. Theo most már be tudott nyúlni a hóna alá, és a test többi része meg a lábak könnyedén kicsusszantak. Óvatosan felemelte a kicsit, és Carly hasára tette. Savannah
egy könnyű takaróval betakarta az anyát és gyermekét, hogy megvédje őket a huzattól. Ruth megpuszilta a lányát, és letörölte a könnyeket az arcából. Carly még nem nyugodott. - Na, mi lett? A többiek ránéztek. Savannah szemöldökét felvonva felemelte a takarót, hogy Carly láthassa meg elsőként. - Fiú. Micsoda szerencse! Ő legalább megspórolja magának ezt az élményt. Mindannyian felnevettek. Hamarosan elvégezték az ilyenkor szükséges teendőket, utána Theo a papírmunkának szentelhette figyelmét. Ruth az újdonsült nagypapával az oldalán érkezett vissza. A férfi megállt, meglepetten pislogott és tátogott, majd leült az egyetlen székre. - Na? - noszogatta a felesége, hogy mondjon már valamit. A férfi megköszörülte a torkát. - Mindketten jól vagytok? Carlynak nehezére esett az apja szemébe néznie, de aztán bólintott. - Akkor jó. - A férfi sóhajtott egyet, felállt, odament az ágyhoz, és megpuszilta a lánya arcát. - Hát... Mindig is akartam egy fiút. De egy fiúunoka sem lehet rossz. Savannah megnyugodva hagyta őket hármasban, és odament az íróasztalnál ülő Theóhoz, aki látszólag közömbösen nézett fel. - Telefonáltak a szülészetről. Tudni akarták, miért vesszük el tőlük a munkát. A lány elmosolyodott. Erre a szülésre mindig szívesen fog visszaemlékezni. - Szép volt, Theo. Lehet, hogy meg kellene próbálkoznia a szülészettel. A férfi arca komorrá vált, és ezt Savannah nem tudta mire vélni. Theo megcsóválta a fejét. - Csupán szerencsénk volt. Nem járt terhesgondozásra, és állítólag senki sem tudta, hogy terhes. Képtelen vagyok elhinni az ilyesmit.
- Szerintem Carly sejthette a dolgot, de abban reménykedett, hogy majd valahogy elmúlik. A férfi fújt egyet. - Mégis hogyan? - Képzelje el, hogy tizenöt éves, és retteg a testében zajló ismeretlen folyamatoktól. Ez így már elég hihető. Az előző munkahelyemen volt egy ehhez nagyon hasonló eset. - A lány kissé oldalra billentette a fejét. - Soha nem tett még semmi olyat, amit később nagyon megbánt, és azt kívánta, bárcsak levegővé válna az egész problémája? A férfi megmerevedett, és kerülte Savannah pillantását. Dehogynem! Elmegyek ebédelni a kávézóba. Csipogtassanak meg, ha szükség van rám! - vetett véget a beszélgetésnek. Theo evés közben újabb néma monológot folytatott önmagával. Savannah-nak igaza volt. A szülés különleges dolog, ám Marié abból is kizárta őt. Lehet, hogy itt lenne az ideje találni valami olyasmit, amibe kiteljesedhet. Este, hazafelé menet igencsak erőt kellett vennie önmagán, hogy ne fékezzen le Savannah háza előtt, és nézzen be hozzá immár másodszor is minden különösebb ok nélkül.
4. FEJEZET Másnap, szerdán Theo néhány perccel korábban érkezett munkába. Az osztály nyugodt volt, a szolgálati szobában megbeszélés zajlott. Mivel az ajtó nyitva állt, Theo észrevétlenül olyan közel húzódott, hogy nekitámaszkodhasson az ajtófélfának, és megfigyelhesse Savannah-t munka közben. Egész este csak ő járt a fejében. A gond ott kezdődött, hogy csodálta a lányt. Sejtette, hogy ő is túl van már egy-két kemény csalódáson, mégis talpra állt. Azonkívül tudott a nehéz gyerekkoráról, és úgy érezte, közel állnak egymáshoz, mert egyiküknek sem az élet napfényes oldala jutott osztályrészül. Az enyhe pírból, mely ekkor Savannah arcán megjelent, arra következtetett, hogy a lány észrevette őt, de azért megpróbált a mondandójára koncentrálni. A férfi képtelen volt levenni róla a tekintetét. - Véleményem szerint az osztály minden képzett nővérének képesnek kellene lennie infúzió bekötésére. Számtalanszor előfordul velünk, hogy
nincs kéznél orvos, amikor sürgős lenne. A városi klinikákon ezt a műveletet minden nővér maga végzi el. - Körbenézett, és Theo is érdeklődve pillantott végig a bizalmatlan arcokon. - Mit tanulnánk ott, és hogyan gyakorolhatnánk? - tudakolta Júlia. Savannah bólintott. - Örülök, hogy ennyire érdekli a dolog gyakorlati oldala. Gondom lesz rá, hogy ha van kedvük a továbbképzéshez, dr. Ross is megszavazza az igazgatóságon. Theo észrevette, hogy a lány lopva ránézett. Nyilván hallotta már, milyen nagyra tartja őt Ross, és reménykedett a támogatásában. A férfi felsóhajtott. Hiszen már mondtam, hogy nem akarok belső kórházi ügyeket a nyakamba venni! - gondolta bosszúsan. Savannah tovább magyarázott. - Először elméletet tanulnának, amelyből vizsgát tennének, ezért reggelente a laborosokkal tartanának majd, hogy segédkezzenek a vérvételnél. Mihelyt biztosak a dolgukban, és képesek a vénát is megtalálni, az orvosok mellett megtanulnák az infúzió bekötésének módját. Ha már az orvosok véleménye szerint el tudják végezni a műveletet, sor kerül egy utolsó véleményezésre. Amennyiben nem állják meg a helyűket, mindent elölről kezdünk. Theo elhúzta a száját. Vajon milyen orvosokra gondolt? Mert ő ugyan semmiféle újításban nem kíván részt venni! Júliának még akadt mondanivalója. - Akkor tehát vért venni is megtanulunk, ami segítségünkre lesz hétvégenként, ha nem tudnak átjönni a laborból. - Én már rég ezt csinálom - kommentálta az egyik nővér. - Én is - csatlakozott egy másik. Savannah még egyszer végignézett a körben ülőkön, és nagyon elégedettnek tűnt az eredménnyel, míg meg nem látta Theo szája szegletében a barátságtalan kifejezést. Kihívóan ránézett, mire a férfi ellöktél magát az ajtófélfától, és indulni készült. Kezdett nagyon elege lenni ebből az egészből.
- Mihelyt megszerezték a megfelelő képesítést, nem teszik ki magukat többé jogi kockázatnak, ha azt csinálják, amit már régen tudnak taglalta Savannah. - A kórház elismeri a képességeiket, és vállalja a felelősséget, ha egyszer mégis történik valami, mondjuk, ha valaki megsebzi magát egy tűvel. - Helyes - vélekedett Júlia -, merthogy azután ez már elvárás szinten fog működni velünk szemben, és sajnos egyre több AIDS-es meg hepatitiszes eset fordul elő. Theo visszadőlt az ajtófélfának. - Ez valóban gond - válaszolta Savannah -, mégsem tagadták meg eddig egyetlen betegtől sem az intramuszkuláris injekciók beadását! Mindannyian tisztában vagyunk a sürgősségi osztályon végzett munka veszélyeivel. Nyilván számtalanszor került már vér a testükre a köpeny és a kesztyűk ellenére. Meghívok majd egy szakembert, aki előadást fog tartani a fertőzésekkel kapcsolatos legújabb kutatásokról... Theo most már végképp otthagyta őket, Savannah hangja azonban továbbra is a fülében csengett. Nyugtalansággal töltötte el a lány lelkesedése. Azokra az időkre emlékeztette, amikor még ő is boldogan részt vett minden újításban. De azoknak az időknek már vége. Nem szabad elfelejtenie, mit tett Marié vele és Sammel. A bíróság azért ítélte az anyjának kisfiát, mert ő mint egyedülálló szülő a tizenhat órás műszakjával túl kevés időt tudna a gyermeknek szentelni. Senki sem nézte, milyen is Marié valójában, nem vették észre, hogy csak fegyverként használja Samet ellene. Hogyan győzzem meg a bíróságot arról, hogy Samnek jobb helye lenne nálam? Esetleg egy tartós párkapcsolattal... De én nem akarok megint megnősülni! És ugyan melyik épeszű nő jönne hozzám? Ráadásul egyetlen egyedülálló nőt sem ismert Julián, no meg a szomszédján kívül. Egy csók egy tizenöt évvel ezelőtti csók - vajon jó ok a házasságra? Időközben Savannah beérte Theót, és döbbenten látta, hogy a férfi keserűen felnevetve hátraveti a fejét. Odament hozzá, és finoman megérintette az alkarját. - Minden rendben? Theo lenézett, és egy másodpercig jeges hidegség sugárzott a tekintetéből. Végül kérdőn felvonta a szemöldökét.
- Tehetek magáért valamit, Savannah? - Van itt egy-két dolog, amelyben segíthetne, Theo. - Igen? Éspedig? - Maga is hallotta a megbeszélésünk nagy részét. Támogatja az ötletemet? Theo barátságtalanul mormogott valamit az orra alatt. - Hm. Pontosan miről lenne szó? - Szeretném, ha felkarolná az igazgatóságnál azt a kérelmünket, melyben számítógépes adatfeldolgozó és megfigyelőrendszer kiépítését indítványozzuk a személyzet érdekében az osztályon. - Azért az nem két fillér. Nem hiszem, hogy szerencsével járna, nővér. - De most komolyan, Theo, szükségűnk van számítógépekre, hogy rendelkezésünkre álljanak a legújabb adatok és kezelési módszerek, ha meg akarjuk állni a helyűnket a sürgősségi ellátás terén. A megfigyelőrendszer pedig olyan esetben lenne hasznos, ha a dolgozók egyedül tartózkodnak valamelyik helyiségben, és megtámadják őket. Ilyesmi nem csak városokban fordul elő. Minden itt dolgozónak a lehető legnagyobb biztonságot kell garantálni. Theo megvonta a vállát. - Sok sikert. Ha valakinek, akkor magának biztosan sikerűi elérnie a célját. Savannah elfordult, mert nem akarta, hogy a férfi lássa rajta a csalódottságot. Mindazonáltal Theo nem mondott nemet, és ő nem fogja addig békén hagyni, míg be nem adja a derekát. A kis irodában megcsörrent a telefon, és Theo odalépett a készülékhez. - Sürgősségi osztály, McWilliam doktor. - Futó pillantást vetett Savannah-ra, aki vele tartott az irodába, hogy aktualizálják az ápolószemélyzet szolgálati beosztását. - Igen. Menjen a pokolba! Mégis kicsoda? Savannah, akinek épp megfordult a fejében, hogy kimegy a helyiségből, látta, amint Theo a telefonnal a kezében összerándul. - Nem - mondta nyomatékosan a férfi, és kezével a hajába túrt. Nem tudom. Időre van szükségem, hogy átgondoljam a dolgot. Majd visszahívom.
Theo letette a telefont, és egy ideig a semmibe bámult. A lány úgy döntött, tesz még egy próbát a maga ügyében. - Szóval megtenné, hogy beszél Ross doktorral, és szól néhány szót a javaslataim érdekében? - Aha. - Bárki is volt az a vonal túlsó végén, nem derítette jobb kedvre Theót. Egészen máshol jár az esze, gondolta a lány sóhajtva. Bár biztosan megvan rá az oka, ha így viselkedik. Vajon mi történt az igazi énjével? Theo nagyon lelkiismeretes orvos, és valamikor egyáltalán nem volt olyan fásult, mint amilyennek mostanában mutatja magát. Savannah elhatározta, hogy most nem nyaggatja tovább. - Rendben - válaszolta, és kiment az irodából. A Ross doktorral folytatott beszélgetés ugyancsak kedvét szegte Savannah-nak. Egyszerűen képtelen volt sort keríteni jövetele valódi céljára. - Szeretnék javaslatot tenni néhány újítás ügyében, amely nagyban növelné a sürgősségi osztály hatékonyságát, Ross doktor - fogott hozzá sokadszorra. - Hát persze, kedvesem - mosolygott az orvos leereszkedően. Következő mondatával pedig már vissza is kanyarodtak az őt érdeklő témára. - És hogy jön ki a helyettesítő orvosokkal? - Eddig hárommal volt szerencsém megismerkedni. McWilliam doktor véleményem szerint rendkívül jó sürgősségi szakember. De rajta kívül szükségünk lenne még legalább két orvosra, pontosabban két kórházi orvosra. - Theo igazán kitűnő szakember. Talán rá tudja bírni, hogy aláírja az állandósítási szerződését. Sajnos nem fogadta el az ajánlatomat, hogy legyen a sürgősségi osztály vezetője. Savannah igyekezett kezében tartani a beszélgetés irányítását. - Maga ebből a szempontból sokkal jobb helyzetben van. Viszont ezenkívül még rengeteg tennivalónk lenne a színvonalas ellátás elérése érdekében. Ehhez egyedül még McWilliam doktor is kevés. A férfi megvonta a vállát. - Mindketten nagyon jól tudjuk, milyen nehéz vidéken jó orvosokat találni.
- Talán külföldi szakemberekkel nagyobb szerencsénk lenne. A legutóbbi munkahelyemen például dolgozott néhány nagyon jó skót kórházi orvos. - Ha rá tudja bírni Theót, hogy vállalja el az osztály vezetését, visszatérhetünk a kérdésre. - Az órájára nézett. - Te jó ég, hogy szalad az idő! - Szívesen beszélgetnék még magával a kórház biztonsági rendszerével kapcsolatos aggodalmaimról és egy új számítógépes hálózat kialakításáról. Dr. Ross felemelkedett a székéből, és felé nyújtotta a kezét. - Talán majd legközelebb. Jó volt magával beszélgetni, kedvesem. Csak így tovább! Savannah sóhajtott, és ő is felállt. Nem akart rámenős lenni. - Esetleg megbeszélhetnénk egy konkrét időpontot. - Az lesz a legjobb, ha mindent elmond Theónak, és ő majd továbbítja nekem, ha úgyis jön hozzám. Így megspórolhatja magának ezt az utat. - Én nagyon szívesen eljövök még egyszer. Nem érdekel, mennyi időmbe kerül. Akkor hamarosan találkozunk. - Savannah barátságosan rámosolygott, és kezet nyújtott. Mindenesetre a sürgősségire visszafelé menet a léptei mintha már nem lettek volna olyan lendületesek. Az osztályra érve ordító gyereksereggel találta szembe magát. Júlia egy bekötözött lábú kisgyereket cipelt a karján, és csak biccentett Savannah felé. És ekkor még a telefon is megszólalt az irodában. - Sürgősségi osztály. Laine nővér. Segíthetek valamiben? - Igen. A tízéves lányom karját megcsípte egy vörös hátú mérges pók. Mit tegyek? Ennek a fajtának csak minden ötödik áldozatánál alakulnak ki komoly problémák. - Savannah a mérges pókcsípésekről szóló kézikönyv után nyúlt, és álla alá fogva a telefonkagylót lapozni kezdett. Istenem, miért nincs Bendbrookban számítógép?! Sydneyben rendszeresen letöltötték a legfrissebb információkat ebben a témában. - Tegyen egy fél aszpirintablettát vagy egy kis jeget a csípésre, és jöjjön be a gyerekkel a kórházba! Lehetőleg ne mozgassák a karját. Jó lenne, ha be tudnák hozni a pókot is egy kis üvegben, de vigyázzon, nehogy magát is megcsípje! - Ekkor rátalált a könyvben a szóban forgó pókra. - A csípéstől
számított tíz-negyven perc múlva erős fájdalom jelentkezik, amely egészen a vállig felhúzódhat. Milyen messze laknak? - Húszpercnyire. A lányomat Sally Robertsnek hívják. - Várjuk magukat. Az orvos majd eldönti, hogy szükséges-e ellenszérumot beadni. - Köszönöm a segítségét. - Várjon még egy pillanatot! Szeretnék lejegyezni néhány adatot. - A telefonbeszélgetés végeztével Savannah rögzítette a hívást és azt is, hogy milyen tanácsokat adott, azután a hóna alá kanyarította a papírokat, és Theo keresésére indult. A férfi a megfigyelőben volt, és épp az új esetek kartonjait rakta össze. A lány az orra alá tolta a jegyzeteit. Theo le volt nyűgözve. - Honnan jutott eszébe aszpirint javasolni? - Egyszer részt vettem egy állati mérgekről és ellenszérumokról szóló előadáson. Valóságos adatbank vagyok ezekben a kérdésekben. - Nem fél a pókoktól meg a kígyóktól? - Tőlük nem, de a hangyáktól annál inkább. A férfi hitetlenkedve bámult rá. - A hangyáktól? Hiszen azok kis házias lények. - Nos, én cseppet sem vagyok házias. Akkor már szívesebben találkozom naponta kígyóval. - Lassan kezdem azt hinni, hogy maga is egy veszélyes teremtmény. Savannah kifejezéstelen arccal nézett rá. - Jobb, ha felkészül rá. - Pillantása a várakozó betegekre esett. Nos, hol kezdjem? - Neki akar állni? Nagyszerű. - A férfi megfordult a székén, és számolni kezdte az ujján az eseteket. - Szóval van egy varratkiszedés egy hatéves betegnek a kettes vizsgálóban, tetanuszoltás egy rozsdás szögbe lépett tizenkét évesnek a négyesben, szemkötés eltávolítása egy háromévesnek a hatosban. És kávé egy holtfáradt orvosnak az íróasztalánál. - Hiszen már megvolt a reggeli teaszünete. Kávét sajnos nem főzök, viszont a többit szívesen vállalom. - A lány szeretetteljesen elmosolyodott.
Júlia egy újabb gyerekkel a karján haladt el mellettük, bár ez valamivel idősebb volt. - Mi történt, Júlia? Gyereknap van? - Puszta véletlen ez a sok kis beteg. Ezt a kislányt mindjárt elviszi az anyukája, csak visszaszaladt egy üzletbe a táskájáért. - Ha gondolja, vigyázhatok rá, míg összeszedem a holmimat. Júlia átnyújtotta neki a gyereket. A kicsi nagy szemekkel nézett Savannah-ra, és a lány kedvesen beszélni kezdett hozzá. - Maradj egy kicsit velem, míg az anyukád megérkezik, jó? A kislány Ameliára emlékeztette. Greg lánya alig volt idősebb ennél a gyermeknél, amikor Savannah megismerte őket. Hiányoztak neki az Ameliával való összebújások, és az az érzés, hogy saját kis családja van. Theo mindvégig őket nézte, és szemtanúja volt, amikor öt perccel később egy szeretetteljes puszival átadta a gyereket az anyukájának. Azután sorban ürültek ki a vizsgálók anélkül, hogy egyetlen kezelt kis beteg is tiltakozott volna. - Üdvözlöm, óvónéni! Savannah épp ünnepélyesen átadta a kisfiúnak azt az üvegcsét, amelybe beletette a sebéből kiszedett három fekete fonalszálat, hogy megmutathassa az apukájának. - Ez nekem szólt? - Csak azt akartam mondani, hogy le vagyok nyűgözve. Maga biztosan jó anya lenne. A lány arcáról lehervadt a mosoly, és kifelé indult a vizsgálóból. - Igen, az lennék. Theo érezte, hogy megint kényes pontra tapintott, de nem tudott ezen tovább elmélkedni, mert ekkor beesett a pókcsípéses kislány. Az anya a vörös hátú mérges pókot is magával hozta egy befőttesüvegben. A kerek, fekete toron lévő piros cakkos rajzolat egyértelműen arra a fajra volt jellemző, amely közeli rokona a fekete özvegynek. Sally óvatosan felemelte a karját, és sírva fakadt. - Nagyon fáj a karom és a hasam! Theo felsegítette az ágyra a kislányt. - Jól van, Sally, a nővér most megméri a vérnyomásodat a másik karodon. Elég rendesen izzadsz. Alaposan megcsípett az a fránya pók.
Helyet csinált Savannah-nak, és belenézett a befőttesüvegbe. Azután ismét Sally felé fordította a tekintetét. - De azt hiszem, a pók még nálad is rosszabb passzban van. A kislány fújt egyet, már majdnem nevetett. Theo az édesanyjához fordult. - Maga Mrs. Roberts? - nyújtott kezet az asszonynak. A nő beletörölte a kemény munkától érdessé vált kezét a nadrágjába, és megrázta Theo jobbját. - Igen. - McWilliam doktor vagyok. Jó, hogy bejöttek, és elhozták a pókot is. Azt hiszem, be kell adnunk az ellenmérget. Ez egy injekciót jelent Sally számára. Ennél a szérumnál alig fordul elő allergiás reakció, de, azért ma éjszakára bent tartanánk a kislányát. Mrs. Roberts nem egészen értette a dolgot. - Nem tudok róla, hogy Sallynek bármilyen allergiája lenne. Savannah meglobogtatott egy szórólapot. - Néhány esetben később mégis jelentkezhetnek allergiás reakciók. Ebben a füzetben mindent megtalál, amiről felismerheti őket. Négytizennégy napig figyelje Sallyt. De mindenképp jobb, ha megkapja a szérumot. Theo felírt valamit a jegyzettömbjébe. - A nővér mindjárt beadja neked az injekciót, amitől majd jobban leszel, Sally. Azután elvisz aludni a gyerekosztályra. Az anyukád addig maradhat, ameddig csak szeretne. - Nagyon köszönöm, doktor úr. - Mrs. Roberts megrázta Theo kezét. A férfi mosolyogva Savannah-ra mutatott. - A nővér pókszakértő. A lány mosolyogva a férfi szemébe nézett. - Különösen a fekete özvegyeké.
Aznap este fél kilenckor egy autó fényszórója világított be Savannah nappalijának ablakán. A lány lassan kihörpintette a sherryjét, felkelt a vasból készült hengerkályha előtti székéből, és belebújt a tévéfotel fölé akasztott köntösébe. Persze sejtette, ki lehet az, és azon kapta magát, hogy a tükör előtt még gyorsan szemügyre vette a frizuráját. A bejárati ajtó már rég nyitva volt, amikor Bensőn kinyitotta a szemét, és egyik fülét hátracsapva bőszen ugatni kezdett. - Hol az én éber házőrzőm? - A kutya megcsóválta sűrű, göndör szőrű farkát. - Rád aztán lehet számítani, mondhatom. Na menj, álmodj tovább! Bensőn kissé sértődötten, a gúnyolódás ellenére mégis hűségesen poroszkált ki gazdája után a verandára. Theo ekkor már a lépcső alján állt magasan, széles vállával, és egy kissé fáradtnak tűnt. - Jó estét, Savannah! - Üdvözlöm. Hazafelé? Elég késő van már, nem? Nem hatkor ért véget a műszakja? - Örült a férfi látogatásának, és ez túlságosan is kiérződött a hangjából. - Már a büfében jártam, amikor visszahívtak egy kisebb közlekedési baleset miatt. Hála istennek csak néhány törött borda és egy enyhe agyrázkódásos eset volt. Szabad még zavarnom ezen a késői órán? Úgy tűnt, tényleg nem tudta, valóban szívesen látott vendég-e, azt meg különösen nem, miért van itt. Mihez kezd, ha a lány nemet mond? Ám nem ez történt. - Kerülj beljebb! - mondta a pók a légynek. Csak hogy stílusos legyek. Theo felment a lépcsőn, és egy darabig egymás mellett lépkedtek a verandán. - Gondolom, úgy értette, hogy: Kerülj beljebb, mert hűvös van odakint tette hozzá a férfi. - Igen, ahhoz képest, hogy csak októbert írunk, valóban hideg van. Még a kályhába is begyújtottam. Bensőn ugatott, és Savannah csodálkozva nézett rá. - Előbb kénytelen lesz összebarátkozni a házőrzőmmel, különben kitépi a lábát.
Theo lehajolt a kutyához, mire az kissé összerezzent. - Hé, nem bántalak! És ne haragudj, hogy felmosórongynak neveztelek. - Bensőn megcsóválta a farkát, de csak egyszer. Theo a lány mellett elnyúlva kinyitotta az ajtót, hogy maga elé engedje. És ő még azt hitte, hogy ez a férfi nem tud viselkedni! - Foglaljon helyet! Látta, hogy a férfi kíváncsian tekinget körbe, és eszébe jutott, hogy még nem járt itt a bácsikája halála óta. Azóta ő átrendezte a bútorokat, és néhány vidám színű kispárnával meg egy kerek, tarka szőnyeggel dobta fel a szoba hangulatát. A szék felé intett, amelyen nem sokkal azelőtt ült. Amióta Theo megérkezett, a férfi irányította az eseményeket, és Savannah véget akart vetni ennek az állapotnak. Helyet foglalt a tévéfotelban, és megpróbált kényelmesen hátradőlni. - Megkínálhatom valamivel? Sherryvel, esetleg egy kis borral? Theo megdörzsölte a hasát. - Inkább nem. Ma még nem vacsoráztam. - Titkon reményteljes pillantást vetett a lányra. - Ne nézzen így rám! Nem vagyok szakácsnő. A férfinak lepittyedt a szája. - Enni azért biztosan szokott. - Itthon dobozos kaját, meg amit a büfében lehet kapni. Bensőn még soha nem panaszkodott. - Igen, említette már, hogy nem házias, de nem hittem magának. Gond nélkül képes irányítani egy sürgősségi osztályt, úgy bánik az állatokkal, mintha farmernak született volna, és egy olyan apróságon bukik meg, mint a főzés? A lány felvonta a szemöldökét. - Köszönöm mindkét bókot. A főzésről meg csak annyit, hogy egyszerűen nem hoz lázba. - Engedje, hogy egyik este én főzzek magának. Nekem ugyanis ez kifejezetten örömet okoz. - Majd visszatérek az ajánlatára, ha kifogytak a készleteim. Savannah igyekezett olyan nyugodt maradni, mint amilyennek a férfi látszott, az idegei azonban egyáltalán nem akartak ebben közreműködni.
A férfi még egyszer körbenézett. - Másképp fest most ez a szoba. A női kéz érintése, mondhatnánk. Tetszik ez a szőnyeg. - Köszönöm. Csak néhány holmimat hoztam magammal. Igaz, az anyámnál is alig maradt valamim. Soha nem tudott megbarátkozni a lakberendezési stílusommal. Számára túl egyszerű és otthonos. Itt viszont azt csinálhatok, amit akarok. - Emlékszik még rá, hogy tizenöt évvel ezelőtt egyszer megcsókoltuk egymást? Savannah megdöbbenve hátrébb csúszott a fotelban. Ezt most miért hozta fel? Belenézett a férfi szemébe, majd újra a szőnyegre szegezte tekintetét. - Igen, emlékszem. Azt gondoltam, már rég elfelejtette. Azután soha többé nem beszéltünk egymással. - A bácsikája rendesen megruházott, amikor tudomást szerzett róla. Savannah teljesen megdöbbent. - Ezt soha egy szóval sem említette! - Nem haragudtam rá. Azt mondta, maga csak itt lehet igazán gyerek, nem szabad siettetni, hogy idejekorán nővé váljon. - Nekem pedig azt adta be, hogy maga azért nem keresett többé, mert nincs ízlése. Theo hátravetett fejjel felnevetett. - Vén ravasz róka! Tényleg nagyon kedveltem az öreget. Furcsa úgy itt lenni ebben a házban, hogy nincs többé. - És maga miért van itt, Theo? - A feszültséggel teli légkörben a lány nehezen szedte a levegőt, és önkéntelenül végigsimított a nyakán. - Magam sem tudom. Egyszer csak megálltam itt. Theo látta, hogy Savannah elpirul, és melle hevesen fel-le emelkedik a kék köntös alatt. Úgy festett, mint egy kis feszes héjú, gömbölyű szilva, sőt ebben a fényben a szeme is szilvakéknek tűnt. - Készítek egy kávét - szólalt meg a lány. Hangját Theo mintha messziről hallotta volna, de szavai megbizsergették a bőrét. Forróság öntötte el, szinte égette, ölében érezte a
kéj tűszúrásait. Elég volt csupán hallani hihetetlenül érzéki hangját, és máris tudni akarta, vajon tényleg olyan jóízű-e, mint amilyennek kinéz. Amikor a lány felállt a fotelból, és lépteit felgyorsította, Theo a csuklójánál fogva visszatartotta. Mindketten meglepődve bámultak a karját átkulcsoló erős férfiujjakra. - Mit művel? - kérdezte a lány megigézve. - Nem tudom. De nagyszerű érzés. - A férfi visszahúzta Savannah-t, míg a lány el nem veszítette az egyensúlyát, és az ölébe huppant. Most közelről vehette szemügyre a tágra nyílt szempárt és a telt ajkakat. Savannah szíve őrült kalapálásba kezdett. Theo közelről még sokkal jobban nézett ki. A kályha tetején biztosan hűvösebb van, mint itt, gondolta a lány, és érezte, hogy minden ellenállása elolvadt. Amikor röviddel a csók előtt a férfi még megállt a mozdulat közben, Savannah sóváran felnyögött, s miközben ajkaik összeértek, ő egészen a lábujjáig megbizsergett. Theo először néhány leheletkönnyű csókot hintett a szájára, követelő vágyat ébresztve benne. Savannah majd belehalt a vágyakozásba, karjával átkulcsolta a férfi nyakát, ujjaival hullámos hajába túrt, és egészen közel húzta magához a száját. Hallotta, hogy Theo halkan felnyögött. A férfi kissé szétnyitotta a száját, puhán, mint a selyem hozzáérintette a lányéhoz, majd nyelvével végigsimított alsó ajkának belső felszínén. Csókjuk egyre mélyebbé vált, és hamarosan belevesztek a szenvedély párviadalába, melyben minden kívánság kielégítést követelt. Savannah felől akár örökké csókolózhattak volna, de Theo egy idő után finom kis kóstolgatós csókokkal elvált tőle, és a lány lassan visszatért a valóságba. Amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy a férfin fekszik. A köntöse nyitva, melle pedig majdnem kibuggyant a hálóing csipkés kivágásán. A férfi rábámult, és sóvárgó pillantása meghazudtolta a szavait. - Azt hiszem, ez nem volt túl jó ötlet. Maga tényleg olyan jóízű, mint amilyennek kinéz. Jobb lesz, ha most hazamegyek. A lány lassan felállt, és fejét csóválva lenézett a férfira. El sem tudta képzelni, hogy egyszer így reagáljon egy idegen csókjára. Végtére is elég sokszor csókolózott már! Theo is megcsókolta őt, amikor tizenöt éves volt,
de biztosan nem így! És Greg? Össze sem lehetett őket hasonlítani - pedig vele együtt lakott! Savannah a fejét fogta. - Képtelen vagyok felfogni, hogyan történhetett ez meg velünk. Magának valamilyen figyelmeztető feliratot kellene viselnie, mondjuk olyasmit, hogy veszélyes áru, vagy tűzveszélyes folyadék. - Savannah. - Theo ma este már másodszor nyúlt a keze után, és a lány szívverése újra meglódult. - Én ezt nem terveztem el előre - súgta, és magához húzva megint megcsókolta. Ezúttal még mohóbban, és a lány már azt kívánta, bárcsak örökre ott hagyná a kezét, ahol megérintette. Aztán Theo egy mozdulattal elengedte, és csak akkor csókolta meg még egyszer búcsúzóul, miután felállt. Savannah kissé bizonytalanul hátrált néhány lépést. - Szerintem is jobb, ha most elmegy. - Hangja elcsuklott, és mosolya kissé torzra sikeredett, amikor a férfi eleresztette. Bensőn egyetlenegyet vakkantott, azután a bejárati ajtó halk kattanással becsukódott Theo háta mögött.
5. FEJEZET Theo elhatározta, hogy többé nem látogatja meg minden ok nélkül Savannah-t, de ha mégis kapcsolatba kerülne vele, nem fogja elveszíteni az önuralmát. Csütörtök reggel a kórházban igyekezett a lehető legkevesebbet foglalkozni a lánnyal, bár ez egyáltalán nem volt olyan egyszerű. Már a teafőzésnél is megdicsérték Savannah-t, mert talált valakit, aki annyi gyötrelmes hónap után végre megszerelte a zsúrkocsi nyikorgó kerekét, Júlia pedig folyton őt emlegette: Savannah ezt mondta, Savannah azt mondta. Miért nem jönnek rá, hogy csupa olyan dologra veszi rá őket, amelyek elől egyébként kitérnének? Lehet, hogy abban rejlett a titok nyitja, hogy Savannah ezekben a feladatokban mindig központi szerepet vállalt, és mindenkinél többet teljesített. Miközben állandóan mosolygott. De engem nem fog lépre csalni! - fogadkozott Theo. - Laine nővér? - A férfi nyers hangja visszhangzott az irodában.
A cseverészés abbamaradt, Savannah pedig csodálkozva nézett fel a szolgálati beosztás tanulmányozásából. - Igen, McWilliam doktor? - Úgy tíz perccel ezelőtt láttam a váróban egy előrehaladott állapotban lévő asszonyt. Az ilyen páciensek mindig elsőbbséget élveznek. Miért nem járt még nálam? - Mert rögtön átküldtem a nőgyógyászaira. A huszonnegyedik terhességi hetet betöltött nőket mindig a szolgálatban lévő szakorvosnak és a szülésznőnek kell ellátnia. Az ambuláns betegekre kiképzett személyzet nem járhat el ilyen esetekben. - Mióta? - Ross doktor ma reggel hagyta jóvá a rendeletet, ma délután már a postaládájában kellett lennie. Theo korábban már tett erre irányuló javaslatot, de senki nem vállalta az ezzel járó tetemes mennyiségű papírmunkát. - És miért nem értesítettek személyesen? - Sajnálom, abban bíztam, hogy minden orvos rendszeresen elolvassa a postáját. - A lány arca tárgyilagos maradt, de szeme fenyegetően megvillant. - Ha lenne vezető orvosa a sürgősségi osztálynak, természetesen azonnal beszámoltam volna neki a változtatásról. Ekkor meghallották egy mentőautó közeledését, és Theo kénytelen volt lenyelni ezt a pimasz megjegyzést. Az osztály egyszeriben megtelt betegekkel és ápolókkal. Egy szőke hajú férfi a kezét mutatta, melyből a köré tekert vastag törülköző ellenére csöpögött a vér. Savannah megtudta, hogy egy otthoni barkácsolás közben elszenvedett balesetről van szó. - Artériás sérülésnek néz ki. Átveszem az esetet. - Theo és Júlia átvezették a beteget az egyik kis műtőbe. Egy piszkos ruházatú, fél arcát fájdalmas kifejezéssel fogó fiatalember botorkált Savannah elé. A lány a homlokát ráncolta, mert már néhány lépés távolságból érezni lehetett a fickóból áradó alkoholbűzt. - Mit tehetek magáért? - Majd megöl ez a hülye fogam. Három hete megy így, most már orvost akarok. Savannah átnyújtott neki egy felvételi űrlapot. - Az orvos épp ellát valakit. Várjon itt, kérem.
Öreg traktor állt meg nyikorogva a sürgősségi osztály előtt. Savannah kiment, hogy lesegítse az idős farmerasszonyt. A nő a mellkasát fogta, ajka kékesre színeződött. Savannah odaszólt a fogfájós fiatalembernek: Idehozná, kérem, azt a kerekes széket, és óvatosan a hölgy alá tolná? A fiatalember rosszalló pillantást vetett rá, de hajlandó volt teljesíteni a kérését, majd lenézett az idős hölgyre. - Akkor most még ez is elém kerül, ugye? Savannah magába fojtott egy csípős megjegyzést. - Attól tartok, igen. Talán jobb lenne, ha felkeresne egy fogorvost. Ha tényleg csak a foga rendetlenkedik, az orvosunk úgyis odaküldi. - Ismerem a jogaimat. Orvost akarok. Savannah beletörődve bólintott. Úgy látszik, vidéken is vannak olyan betegek, akik úgy viselkednek, mint egy elkényeztetett vevő, s nem látják be, hogy a kezelés sorrendjét elsősorban a sérülés vagy a megbetegedés súlyossága határozza meg. A lány ezután új páciense felé fordította a figyelmét, gyorsan odatolta a kerekes széket az első ágyhoz, és felfektette rá a nehezen lélegző asszonyt. Légzőmaszkot tett az orrára és szájára, majd bekapcsolta a monitorokat. - Tudom, hogy nem túl kényelmes ez így magának, Mrs. Jones, de legalább hamarosan újra könnyebben fog lélegezni. - Savannah a drótokra mutatott. - Ezeket a mellkasára helyezzük, hogy lássuk, hogy bírja a szíve ezt a nagy izgalmat. - Itt oldalt szúró fájdalmat érzek, és a levegővétel is nagyon fájdalmas zihálta Mrs. Jones. - Épp végeztem az uborkaeltevéssel, amikor felköhögtem egy kis vért, és aztán nagyon rosszul lettem. A férjem azt mondta, hogy a lehető leggyorsabban jöjjek be. - Igaza volt - válaszolta Savannah. - Fájdogált a lába mostanában? Igen, különösen a bal. Épp ma reggel is rendetlenkedett. Az utóbbi napokban amúgy a szokottnál is jobban éreztem. Miért kérdi? Savannah végighúzta a kezét Mrs. Jones vádlijának meleg, kivörösödött részén. Fejcsóválva állapította meg, hogy ez az asszony mélyvénás trombózissal állt neki dolgozni, ami valószínűleg tüdőembóliához vezetett, amikor egy leszakadt vérrög a lábából a tüdőbe vándorolt.
- Szerencséje volt, hogy nem esett össze a mosogató fölött. Pihenjen egy keveset! Intézkedek, hogy megröntgenezzék a mellkasát, és szólok az orvosnak. Savannah épp abban a pillanatban lépett be a kis műtőbe, amikor Júlia eltávolította a szerencsétlenül járt barkácsoló kezéről az átmeneti kötés utolsó rétegét. Amint a nővér hátralépett, újra életre kelt a kis artéria. Piros szökőkút szökött a plafonig, míg Theo, aki egy kis csipesszel a kezében készenlétben állt, felülről elkapta az artériát, és egy öltéssel gyorsan rögzítette. Bármely szakterületen sikeres lenne, gondolta Savannah. Milyen kár érte! - Megvagy, te kis ördög! - A férfi szikrázó szemmel nézett a rakoncátlan érre. Savannah nem állta meg mosolygás nélkül. - De ő is megfogta magát! - Azzal Theo orvosi köpenyére mutatott. Tiszta köpenyt az ajtó mögött talál. - Az arca elkomorodott. - Kérem, jöjjön velem azonnal az ötös vizsgálóba. Szeretném, ha megnézne egy tüdőembóliás hölgyet, mielőtt megkockáztatom a röntgenre való szállítását. A férfi ránézett védőszemüvegének kerete fölött. - Életfunkciók? - Kissé hipertenziós, oxigéntelítettség az oxigénpótlás előtt kevesebb mint nyolcvanöt százalék. Egyáltalán nem tetszik az állapota, ráadásul nagy valószínűséggel mélyvénás trombózis is van a bal lábában. Theo újra lepillantott a férfira, aki elfordította a fejét, hogy ne kelljen odanéznie. - Itt körülbelül két perc múlva végzek. A seb nem nagy, de mély. Jacknek kicsúszott a fúró a kezéből. A pácienséhez visszafelé menet Savannah hallotta, hogy újabb mentőautó közeledik. Felsóhajtott, mert remélte, hogy legalább fél óráig nem érkezik újabb beteg. De egy sürgősségi osztályon ilyesmire soha ne számítson az ember. A hordágyat toló mentősöket beirányította az egyik szabad vizsgálóba. A párnán egy kábultan fekvő fiatal nő feküdt.
- Serepax-túladagolás. - A mentős felsóhajtott. - A barátja megtalálta mellette az üres gyógyszeres dobozt. Úgy gondolja, nincs két órája, hogy beszedte. - Rendben, adok neki aktív szenet és Sorbitolt, hogy ne szívódjon fel több altató a vérébe, azután felküldöm az intenzív osztályra. - Savannah rákapcsolta a nőt a megfigyelő monitorra, és megvizsgálta a szívritmust. Most egy kicsit igazán megpróbálhatnátok nyugton hagyni minket. - A lány mindkét hüvelykujjával, mosolyogva jelezte, hogy szorít nekik, mire a mentősök megértően elvigyorodtak, és kifordultak a hordággyal. Savannah az irodába sietett, és felhívta az ápolási személyzet vezetőjét. - Halló, itt Savannah a sürgősségiről. Le tudnának küldeni egy képzett nővért úgy fél órára? Belefulladunk a sok betegbe, és szükségem lenne egy figyelőre az egyik kritikus állapotban lévő beteg mellé. Kicsit később bólintott. - Szuper. Köszönöm. Letette a kagylót, és már szaladt is volna a megfigyelőszobába. - Mikor kerülök már be az orvoshoz? - A fogfájós beteg utána ment az irodába. - Menjen vissza, kérem a váróba. Sajnos kissé megnyúlt a várakozási idő, és az orvos leghamarabb úgy fél óra múlva tud a rendelkezésére állni, vagy még később, ha közben megint beszállítanak valakit. - Az biztos, hogy most már senkit nem engedek magam elé. - Sajnálom, de ez itt nem bolti sorban állás. Kórházban van. Három hete tartó fogfájást csak a kritikus esetek után kezelnek. Most pedig menjen vissza a váróba, különben meg kell kérnem, hogy hagyja el a kórházat. A férfi bosszúsan fújt egyet. - Nahát! És mondja, hogy akar kidobni? - A segítségemmel. - Theo óvatosan félretolta Savannah-t, és szorosan a fiatalember elé állt. Jóval magasabb volt a férfinál, és a lánynak mosolyognia kellett, amikor látta, ahogy egyszeriben megváltozott a fickó arckifejezése valósággal összezsugorodott.
- Ha meglátom a várószobán kívül, míg nem szólítják, személyesen gondoskodom róla, hogy elhagyja a kórházat. Világos? - Theo addig nézett szúrósan a szemébe, míg a férfi visszacsoszogott a helyére. - Köszönöm. - A lány megrázta magát, és már tovább is lépett. Mrs. Jones ott van elöl. Tessék a kartonja. Rajta kívül van még egy Serepaxtúladagolásos fiatal nő a négyes vizsgálóban. Júlia foglalkozhatna vele. Theo követte Savannah-t a megfigyelőbe. - Rendben. Akkor mi gyerünk Mrs. Jones-hoz! - Ez az agresszív fickó nagyon közönségesen viselkedett Savannah-val, ő mégis könnyedén túltette magát az eseten. A férfi megcsóválta a fejét. - Nem is nyugtalankodik az imént történtek miatt? - Nem először találkozom ilyen ellenszenves alakkal, és ez még csak az első, mióta itt vagyok. - A lány rámosolygott az előttük fekvő idősödő hölgyre. - Mrs. Jones, ez itt McWilliam doktor. Theo gyorsan felmérte a beteg helyzetét, akiért Savannah annyira aggódott. - Tehát: röntgen, Heparin-infúzió, ágynyugalom, harisnya és felvétel az intenzív osztályra, míg az állapota nem stabilizálódik. Mrs. Jones majdnem elsírta magát. - Ezek szerint bent kell maradnom? Theo megpaskolta a nő kezét. - Sajnos igen, Mrs. Jones. Van egy alvadt vérrög a lábában. Egy darabka leszakadt belőle, és eltömített egy eret a tüdejében. A fájdalma abból fakad, hogy a tüdeje egy része nem kap elég vért. Ha nagyobb lett volna az a vérrög, akár tragédia is történhetett volna. Nagyon okosan tette, hogy bejött. - Értem, doktor úr. Megtenné, kérem, hogy értesíti a férjemet? Természetesen. A szervezet magától lebontja a vérrögöt, de biztosítanunk kell, hogy ne keletkezzen egy újabb, illetve, hogy ne szakadjanak le további darabok a már kialakult vérrögből. Ez szigorú ágynyugalmat jelent, és el kell viselnie néhány vérvételt meg röntgenvizsgálatot. A nővér majd mindent elintéz. A hajtás egész nap tartott, és mire Savannah végre szólítani akarta a fogfájós fiatalembert, az már nem volt sehol.
Körülbelül egy héttel később Theo nem sokkal naplemente előtt ért haza. Aznap egy ötvenéves nőnél előrehaladott stádiumban lévő tüdőrákot állapított meg, ráadásul felhívta az ügyvédje, és megkérdezte, elgondolkodott-e már azon, hogy a per megnyerése érdekében újra megnősüljön. Amikor elhajtott Savannah feljárója mellett, a lány épp a postaládája előtt állt, és belerakosgatta az eladandó tojásokat. Szűk sortot és férfiinget viselt, melynek két végét csomóra kötötte a hasán. Theónak a látványtól kiszáradt a szája, és majdnem belehajtott az árokba. Hiszen az csak egy udvarias gesztus, ha kicsit megáll. Végtére is együtt dolgoznak. Képes leszek távolságot tartani, gondolta a férfi. Rangé Roverével megállt hát a lány mellett, és kikönyökölt az ablakon. Savannah rámosolygott, s neki ettől máris jobb kedve lett. - No, elég összegyűlt már ahhoz, hogy eladja? - Igen, többet tojnak, mint amennyit elfogyasztok. Fáradtnak tűnik. Milyen kedves, hogy figyel rám, gondolta a férfi, és máris visszatért az életereje. - Lenne kedve egy órácskára velem tartani, és megnézni, hol lakom? csúszott ki a száján. - Lassan ugyan sötétedik, de van még időnk egy kis körsétára. Megváltozott egy-két dolog azóta, hogy utoljára ott járt. Hát ennyit a távolságtartásról. A férfi összeszorította a fogát. Mégis örült, hogy cseveghet egy kicsit valakivel ez után a zűrös nap után. Az ügyvédje javaslatával úgysem tud mit kezdeni. A lány felnézett a házhoz, és szemei a fogyatkozó fényben olyan bíborszínben csillogtak, hogy Theo el akart veszni bennük. - Csak nem történik semmi baj, ha nem zárom be az ajtót. - Felkapta Bensont a hóna alá. - Mielőtt bármi buta gondolata támadna, jusson eszébe, hogy velem van a házőrzőm. - Ugyan már! Na, pattanjon be! - A férfi majdnem dalra fakadt örömében, miközben átnyúlt, és kinyitotta a lánynak az ajtót. Finom ibolyaillat csapta meg az orrát. Az autójában már rég nem utazott rajta kívül senki, most hát gyorsan hátradobta az orvosi táskáját és egy kötelet, hogy legyen elég hely a vendég lábának.
- Milyen volt a délutánja? - A lány szeme lágyan, csábítóan csillogott. A férfi gyorsan a sebességváltóra kapta a tekintetét, és elindult. Közvetlenül a sebességváltó kar mellett látta a lány feszes, barna lábát, mely formás combban folytatódva eltűnt a sort alatt. Meglehetősen heves mozdulattal kapcsolt kettesbe, és sóhajtott egyet. Jobb lesz, ha lehiggadsz, Theo! - Maradt a hajtás, de uraltuk a helyzetet. És hogy telt a maga délutánja? - Azt hiszem, Louise hamarosan megellik, úgyhogy már tettem be neki egy bála friss szénát a bokszába. Majd ránézek, ha visszaértem. - Bármikor felhívhat, ha szüksége lenne rám. - Theo észrevette, hogy Savannah alig láthatóan megrázta a fejét. - De persze úgysem fog. - Ismeretségük rövid ideje alatt is feltűnt már neki, milyen nagy hangsúlyt fektet a lány az önállóságra. Csak a kórházban nincs ellenére a segítségem, állapította meg a férfi. Összeráncolta a homlokát. Sajnos, még mindig nem beszélt Ross doktorral. Mindenesetre erről a szándékáról nem fog szólni Savannahnak, úgyis azt hiszi a lány, hogy ő ódzkodik mindenféle felelősségvállalástól. Furcsa helyzet, mert ennek épp az ellenkezője igaz. Legalábbis a fiával kapcsolatban. Amikor legközelebb rápillantott, a lány épp ásított egyet. Az utóbbi időben sokszor tűnt fáradtnak. - Ennyire unalmas vagyok? - Hát persze. A lány rámosolygott, és Theo ekkor ráébredt, mennyire élvezi a társaságát. Kár, hogy nem mosolyog így többször. A két teljes, állás úgyis teljesen ki fogja lúgozni, de meg kell várnia, míg magától nem kéri a segítségét. Milyen törékeny! Gond nélkül fel tudná kapni. Elképzelte, ahogy átfogja a derekát, és ettől meglódult a fantáziája. Elég! figyelmeztette magát. - Mindjárt odaérünk. Savannah előrecsúszott az ülésen, hogy jobban lásson, és a csodálkozástól kissé eltátotta a száját, amikor felbukkant előtte a fehér queenslandi ház a mellvéddel körbevett teraszával és a széles főlépcső alján lévő holdkapuval. - A családjának mindig is a legimpozánsabb háza volt a völgyben, és ma még nagyobbnak tűnik. Ez egyszerűen gyönyörű, Theo! A lány dicsérete
kárpótolta a férfit mindazért a fáradságért, amellyel a második éve tartó per miatti csalódottságát igyekezett legyőzni. - Az elmúlt években rendbe hoztam, és kissé kibővítettem. A lány letette Bensont, Theo pedig megfogta a könyökét, hogy felvezesse a lépcsőn. - Jöjjön, előbb hozok valami innivalót, azután a verandáról végignézhetjük a sötétség beálltát, mielőtt belülről megmutatnám a házat. - Jól hangzik. - A lány az órájára nézett. Talán később Louise-ra való hivatkozással megkéri a férfit, hogy vigye haza. Theo egy üveg fehérborral és két pohárral a kezében tért vissza a teraszra. - Szereti a Verdelhót? - A legtöbb bort szeretem. Van egy kis jégkockája? - Jeget a Verdelhóba? - A férfi elnevette magát. - De miért is ne? Vonta meg a vállát, és újra eltűnt a házban. Mennyivel másképp néz ki, ha nevet, gondolta Savannah. Még jobban, mint egyébként. Júlia szerint elveszítette a humorérzékét, de úgy tűnik, én meg tudom nevettetni. Amikor Theo visszajött, jégkockák csilingeltek a poharakban. - Egészségére! - Egészségére! - A lány belekortyolt a borba. - Mit gondol az általam javasolt munkahelyi változtatásokról? - Sok szerencsét hozzá! - Savannah bosszús pillantására a férfi nyugodtan folytatta: Támogatom az elképzeléseit, de maga nagyon buzgó, és ne várja, hogy mindenhol kitörő örömmel fogadják az ötleteit. Vidéken időbe telik, míg az emberek elfogadják a változásokat. - És mi a helyzet magával, Theo? Maga könnyen elfogadja? A férfi tekintete elkomorodott. Bár még nem válaszolt, Savannah tisztán érezte, hogy a beszélgetés más szintre terelődött. Igyekezett visszakanyarodni a kiinduló témához. Hiszen a saját céljairól volt szó. A modern orvosi ellátás vidéken is ugyanolyan fontos, mint a városokban, és ő tenni akart róla, hogy itt ilyen ellátás legyen, ezzel róva le háláját ennek a helynek és a bácsikájának. - Ha mindezt sikerülne megvalósítanunk, nekünk lenne a legnagyobb kapacitású sürgősségi osztályunk egész Ausztráliában. Nos, részt akar
ebben venni? - Soha nem lesznek olyan technikai lehetőségeink, mint a városokban, gondolok itt a költséges MR-készülékekre, a hét bármely napján elérhető röntgenrendelésre vagy a széles körű laborvizsgálatokra. Azonkívül nincsenek specialistáink, még csak szakosodott segédorvosunk sincs. A lány megcsóválta a fejét. - Ezek nem olyan fontosak. Én kimondottan a sürgősségi osztály első vonalbeli ellátottságára gondoltam. Az ilyen hátrányokat lehet kompenzálni egy kis ráérzessél, szakmai tudással, plusz egy kis határozottsággal. Én mindennap ezt gyakorlom. Mivel nincsenek specialistáink, akiket meg lehetne kérdezni, a dolgozók sokkal inkább hagyatkoznak a képességeikre. Amikor maga felállít egy diagnózist, látszik, hogy az ortopédiától a szüléslevezetésen át a szembetegségek oktatásáig mindenben kiismeri magát. Ilyesmire egyetlen specialista sem lenne képes. - Köszönöm, köszönöm, Laine nővér. - Theo kissé meghajolt, azután felemelte a kezét. - Maga képes véghezvinni az elképzeléseit, én pedig mondtam már, hogy a segítségére leszek. - A férfi olyan közel lépett hozzá, hogy összeért a válluk. - Beszélhetnénk most már valami másról? Hosszú ujjai a veranda mellvédjén nyugodtak, és Savannah-nak eszébe jutott, hogyan tartotta a karjában csók közben. - Miről szeretne beszélgetni, Theo? - Az időjárásról, a farmjáról, arról, hogy miért költözött ide. - Letette a poharát a korlátra. - Csak ne a kórházról. Ráadásul úgy érzem, elég régóta ismerjük már egymást ahhoz, hogy tegeződjünk. - Egyetértek. Szóval... Mi történt veled az elmúlt tizenöt évben, Theo? Látva a férfi hirtelen megváltozott arcát, Savannah hátrébb lépett. Egyszeriben hűvös levegő áramlott közéjük. - Felnőttem. - Keserű vonás jelent meg a férfi szája körül. - És, mint ahogy sokan gondolják, kemény, magának való ember lett belőlem, aki semmihez sem akar kötődni. - Theo egy hajtásra kiitta a poharát. - Ugyanakkor nagyon jó orvos is vált belőled - jegyezte meg a lány. - Köszönöm. Gyere be, nézd meg a ház többi részét! Azután hazaviszlek.
A ház belülről is tökéletes volt: ólomüveges kazettás ablakok, nemrég fényezett, csillogó ónmennyezet, fényesre csiszolt fapadló, és sehol egy kis por. A lány rásandított. - Te takarítással töltöd a szabadnapjaidat? - Természetemnél fogva szeretem a rendet, de nem én végzem a takarítást. Van egy alapos takarítónőm. A férje munkanélküli, a völgy felső végén béreltek egy lerobbant farmot. - Maga elé engedte a lányt. Ez itt a konyha. - Óriási helyiségbe léptek, melynek közepén egy régimódi fiókos konyhaasztal állt. Az egyik fal teljes hosszában végighúzódó gránitlap hihetetlenül sok munkafelületet kínált, és Savannah elámult a konyhai eszközök és gépek sokaságán. Annak ellenére, hogy itt tényleg rendszeresen sütöttek-főztek, minden ragyogott a tisztaságtól. Ki-ki a maga módján, gondolta a lány vállat vonva. Az étkezőn keresztül átmentek a cédrusfa lambériával díszített, faragott, íves átjárón a hallba. Balra nyílt egy szoba, jobbra pedig újra ki lehetett jutni a verandára. - És ez hogy fest belülről? - Savannah be akart kukkantani az egyik szobába, de Theo a kilincsre tette a kezét. - Ez magánterület. - Azzal a következő helyiség, a fürdőszoba felé irányította vendégét, de a lány homlokát ráncolva még egyszer visszanézett. - Mi van odabent? Azoknak a nőknek a holttestei, akik túl kíváncsiak voltak? - Theo csak mosolygott. - Rendben van, kékszakáll, akkor mutasd meg azokat a szobákat, amelyeket láthatok. - Szóval ez a fürdőszoba. - A fakeretes ablak alatt egy tökéletesen restaurált, nagy, karmos lábakon álló fürdőkád állt. Az ablakon nem volt függöny, csak cserepes növények az ablakdeszkán, melyeknek szárnyasán összetett levelei lágyan csüngtek alá. - Nagyon szép. A vidék javára írható az is, hogy nem bámul be a szomszéd az ablakodon - jegyezte meg Savannah. - Ez a hálószoba. A ház urának alvóhelyisége feltűnően szerényen volt berendezve sehol egy kép, fénykép, futószőnyeg, növények vagy ehhez hasonló személyes
apróság -, és végletes tisztaság uralkodott benne. A lány kérdőn felvonta a szemöldökét, de Theónak nem volt hozzáfűznivalója. - Legalább most már tudom, nem azért hívtál ide, hogy elcsábíts a romantikus budoárodban. A férfi elhúzta a száját. - A romantika megfoghatatlan valami. Mindig a nő szemléletétől függ. Tapasztalataim alapján minél drágább egy holmi, annál romantikusabbnak minősül. - Csak viccelni próbáltam, Mr. Kőszikla. De ez nagyon keserű megjegyzés volt. Talán csak még nem találtad meg az igazit. Ha majd megtalálod, feleségül veszed, és gyerekeid születnek tőle. - Házasság, gyerekek, és ezzel minden meg van oldva? - A megfelelő nővel igen. - Mit gondolsz, te annyi okosságot locsogó kis Savannah, akinek a szája inkább valami egészen másra való, lehetnél te az a nő? - Tekintetében fenyegetésféle csillant, és egyik ujját végighúzta a lány karján. És ha tegyük fel, tényleg szükségem lenne egy feleségre? Érdekelne a dolog? A lány érezte, hogy Theo ezúttal túlzásba vitte a dolgot, mégsem hagyta magát kihozni a sodrából. Fürkészőn tekintett a gúnyosan csillogó szempárba. - Miért próbálsz megfélemlíteni? Egy ideig volt szerencsém feleségfélének lenni. A férfi kérdőn felvonta a szemöldökét, ám a lány elutasítóan megcsóválta a fejét. - Nem szép történet. Köszönöm a hízelgő ajánlatot, de szerintem most már itt az ideje, hogy hazavigyél. Átmentek a hosszú folyosón a verandára. Bensőn kitörő örömmel üdvözölte őket, a lány pedig kócos hasa alá tolva a kezét felemelte a kutyát. - Gyerünk hazafelé, pajtás! A rövidke úton nem szóltak egymáshoz. Savannah háza teljes sötétségben állt, és Theo nem állította le a motort, hogy a fényszóró fényében a lány be tudjon menni. - Köszönöm az érdekes estét - búcsúzott Savannah.
- Örömömre szolgált. Mihelyt felkapcsolta a lámpát a verandán, a férfi hátramenetbe kapcsolt, és elhajtott. - Nekem nem úgy tűnt - motyogta Savannah, miközben Theo kocsija után pillantott, és megvakarta Bensőn füle tövét. - Figyelemre méltó óra volt ez, Bensőn mester. Na, gyere, hozzunk egy zseblámpát, és nézzük meg, mi van Louise-zal! Louise egyedül birkózott meg az ellessél. Legalábbis majdnem. Két malacka még vakon keresgélte a szalmában az anyját, akin már öt testvérük buzgón szopott. Miután Savannah rátapasztotta őket az emlőkre, a nyolcas számú malacka került sorra. Hála istennek, Louisenak nem volt ellenére az emberi beavatkozás. A nyolcadik malac kisebb volt a többinél, és nem mozgott. Savannah húsz hosszú másodpercet várt, hogy a természet maga segítsen rajta, mielőtt a kicsi arcát és hasát megtörölgette volna egy zsebkendővel. De a test passzívan követte a mozgatást. - Gyerünk már! Semmi kedvem szájon át lélegeztetni egy malacot. Semmi nem történt. Savannah sóhajtva a hátára fektette az állatkát, felemelte, és szabad kezét ökölbe hajtva, mintegy tubusként használva belefújt a szájába, majd ujjával megkopogtatta a malacka mellkasát. Eredménytelenül. Még egyszer belefújt, és szívmasszázsban részesítette az állatkát. Ekkor borzongás futott végig a kis testen, és ahogy tovább folytatta a lélegeztetést, a malac megfordult a kezében. Savannah mosolyogva az egyik emlőre helyezte, és addig nézte, míg a kis száj oda nem került, ahová a tej szag csábította. A lány a sarkára ülve, ellazultan körbenézett. Ez a mai nap a végletek napja volt, tele nagyon jó és nagyon rossz dolgokkal. Kimerültnek, ugyanakkor elégedettnek érezte magát, és azt kívánta, bárcsak itt lenne Theo. Még egyszer visszagondolt a nála tett látogatására, és meglehetősen biztos volt benne, hogy ide-oda fog hánykolódni álmában. Vajon Theónak tényleg szüksége van egy feleségre? Theo és Savannah egy hétig csupán a munkahelyükön találkoztak, és úgy tűnt, a férfi még jobban ügyel a távolságtartásra, mint azelőtt. A lány már kezdte azt hinni, hogy talán ilyen furcsa módon érdeklődött afelől, hogy lefeküdne-e vele.
Ki érti a férfiakat? Semmi szüksége nem volt ilyesfajta izgalmakra. Anélkül is épp elég gondja volt. Azóta, hogy Louise megellett, egymás után ütötték fel fejüket különféle bajok a farmon. Savannah-nak nem tetszett Bruce, a kan disznó állapota, és az állatorvos antibiotikum-injekciót rendelt neki. A lánynak minden ügyességét be kellett vetnie, hogy be tudja neki adni. Már majdnem Theóhoz fordult segítségért. De hányszor hagyatkozott már másokra, hogy aztán keserűen csalódjon bennük? Azután egy róka rendezett jó nagy vérengzést a tyúkólban, és ki kellett cserélni az egész kerítést. Végül tőgygyulladást kapott az egyik tehén, és nem szoptatta tovább a borját. Így hát Savannah kénytelen volt esténként megfejni a tehenet, és a borjút egy vödörből etetni. Ráadásul a kórházban rengeteg munka volt, így gyakran csak késő este mehetett haza. Szeme alatt fekete karikák éktelenkedtek, a keze durva tapintású, érdes lett. Egyik nap Theo megvárta a műszakja után. - Legalább akkor engedd meg, hogy segítsek, ha már végképp elborít a sok munka. Átvállalhatnám tőled a disznók etetését. - A te műszakjaid sokkal hosszabbak, Theo. Bírni fogom. - De nekem hétvégenként három szabadnapom van. Péntekenként például mindent átvállalhatnék. Savannah képtelen volt elfogadni a felajánlott segítséget. Hajói belegondolt, mindig azokban az időkben szenvedett a legtöbbet, amikor megbízott másokban. - Köszönöm, de nem. - Ahogy gondolod. A lány kerülte a pillantását, és hazaindult. A következő pénteken végre volt egy nyugodt napjuk, amikor kevés sürgősségi eset érkezett. Savannah még egyszer beszélt a személyzetissel a továbbképzésekről és az ápolószemélyzet beiskolázásáról. A férfi megígérte, hogy elgondolkodik rajta, és neki egyelőre be kellett érnie ennyivel. Még úgyis vissza fog rá térni.
Júlia ebédelni volt a kávézóban, Theo átment egy másik osztályra egy betegéhez, az ambuláns ápolóasszisztens pedig valahol a kórházon kívül tartózkodott. Savannah egyedül maradt. Ekkor csengettek az osztály ajtaján. Amikor a lány kinyitotta az ajtót, az a fiatalember állt előtte, aki hetekkel korábban fogfájással követelt orvost. Nagyon sápadtnak tűnt, viszont nem bűzlött az alkoholtól. Bal csuklójára véres sál volt csavarva, kezét vigyázva maga elé tartotta, mintha meg lenne sérülve. - Mit tehetek magáért? - Savannah látta, hogy a férfi hátrapillantva nyugtalanul toporgott. - Megvágtam magam. Csak nézze meg! - motyogta. Savannah-t nyugtalanság fogta el. - Jöjjön be az egyik vizsgálóba, hogy levehessem a kötést! A férfi tétovázott, majd izgatottan elindult a lány előtt a folyosón, miközben egyfolytában fürkészőn körbetekingetett. Savannah is körbenézett. Sehol egy kolléga. A fülkében a fiatalember leült az ágyra, és a lány elé tartotta a kezét. Savannah kesztyűt húzott, és előrehajolt, hogy megvizsgálja a sebet. Abban a pillanatban a férfi a földre dobta a sálat, és előtűnt a keze, amelyben éles, rövid pengéjű kést tartott. Elkapta Savannah csuklóját, kicsavarta a karját, és a lapockája közé nyomta a kés hegyét. A lány először levegőért kapkodott a félelemtől, de aztán gyorsan visszanyerte az önuralmát. Csak nyugodtan! - figyelmeztette magát. Lehet, hogy a fickó nagyon erős, és gyorsan elveszíti a fejét. - Ma én vagyok a királyi vendég, aranyom. Mondd csak, hol tartjátok a drogokat? Istenem, hol marad már Theo?
6. FEJEZET Nem szabad pánikba esnie! Az ilyen esetekben világosan azt tanácsolják, hogy nem szabad ellenállást tanúsítani. Az ember ne játssza a hőst a saját életét kockáztatva, hanem teljesítse a támadó követelését. A többi aztán a rendőrség dolga.
- Odaát vannak az irodában. - Savannah hangja elcsuklott. Jólesett volna mélyet lélegeznie, és teleszívni a tüdejét levegővel, de a kés hegye azonnal mélyebben döfődött a húsába. Amikor a fiatalember felállt, magához szorította a lányt, és maga előtt tolta az iroda felé vezető úton. A legtöbb, amit tehetek, hogy megpróbálom megjegyezni a külsejét, futott át Savannah agyán, már csak azért is, hogy ne gondoljak rá, milyen könnyen kiolthatja az életemet. Megálltak a gyógyszeres szekrény előtt. - Ki kell vennem a kulcsot a zsebemből. - Csak semmi trükközés! - A nyomaték kedvéért a fiatalember még erősebben belenyomta a kést a hátába. Izzadság-, piszok- és félelemszaga volt. Halálfejes fülbevalót visel, állapította meg a lány. Szinte érezte, ahogy lökésszerűen adrenalin szabadul fel a szervezetében. Micsoda féreg! dühöngött magában. Mi lenne, ha a változatosság kedvéért én nyomnék kést a hátába? Csak nyugi! - figyelmeztette magát. Gondolj a szabályzatra! Theo és Júlia nem akartak hinni a szemüknek, amikor a mennyezeten lévő kör alakú tükörben meglátták Savannah-t és a késsel fenyegetőző férfit. A látvány teljesen letaglózta Theót, de azután összeszedte magát, és azt suttogta: - Azonnal hívja a telefonközpontot, Júlia, fekete kód, sürgősségi osztály. - Azután az iroda felé ballagott, mintha semmit sem vett volna észre. - Megállni, vagy a lány meghal! - Amikor a fickó még jobban megnyomta a kést, Savannah összerándult. Theo úgy érezte, mintha azt a kést az ő szívének szegezték volna. Hogy lecsillapítsa a fiatalembert, felemelte a kezét, és igyekezett nyugodt hangon beszélni. - Megálltam. Mondja el, mit akar, mi odaadjuk, és elmehet. - Ide a drogokkal! A lánynál van a kulcs. Vedd ki a zsebéből, és nyisd ki a szekrényt! Theo visszahőkölt, mert a támadó még hátrább feszítette Savannah nyakát, és tudta, hogy azt a hangot, amelyet kedvese eközben kiadott, soha nem fogja elfelejteni. Összeszorította a fogát. Minden óvatlan mozdulattal Savannah életét veszélyezteti. Hamarosan itt lesz a rendőrség,
és addig le kell bonyolítaniuk az akciót, különben a fickó még magával viheti Savannah-t túsznak. - Rendben. - Az orvos a lányra nézett. - Melyik zsebedben van a kulcs? - A balban. - Savannah már csak lehelni tudta a választ. Milyen bátor! - gondolta a férfi, és lassan előrehajolt. - Semmi trükközés, nagyfiú! - A fiatalember hangja megbicsaklott. - Csak nem gondolod, öregem, hogy az életünket kockáztatnánk néhány doboz tablettáért? - Theo kivette a lány kulcscsomóját a meleg tapintású köpenyzsebből. - Mindjárt vége, kicsim - súgta halkan. Kissé hátrébb lépett, felmutatta a kulcsot a támadónak, és szándékosan lassan, nehogy a fickó még idegesebbé váljon, odament az orvosságokhoz. Amikor kinyitotta a négyzet alakú szekrény ajtaját, elállt az útból, és kinyújtotta a kezét Savannah felé. - Eressze el a lányt! Vegye el, amit akar, és tűnjön el! A férfi tekintete ide-oda cikázott Theo, a nyitott szekrény és a fogságában lévő nő között. Ez volt a döntő pillanat. Savannah addig is rettenetesen félt, amíg Theo nem volt vele, de ez most tovább fokozódott. Theót féltette. Elképzelte, hogy a fickóra támadva meghalhat, és ettől mindennél jobban rettegett. Érezte az őt tartó vékony karokban remegő feszültséget, és minden porcikája azt kívánta, bárcsak eleresztené végre ez az undorító alak. - Kell egy zacskó! - Rendben. - Theo megfogta a papírkosarat, megfordította, és kivette belőle az üres szemeteszsákot. Azután egyszerűen odament a szekrényhez, beleborította mindkét polc tartalmát, és újra kinyújtotta kezét Savannah felé. Amikor a fickó még mindig tétovázott, Theo némi nyomatékot és jéghideg kimértséget vitt a hangjába. - Engedje el a lányt! Ostobaság lenne még nagyobb bajba sodornia magát. - Hívogatóan odaintett a zacskóval. Savannah visszatartotta a lélegzetét. Egyszer csak nem érezte már a kés hegyét a hátában, és a rabló előrelökte, egyenesen Theo karjába. A férfi egy pillanatig olyan szorosan tartotta, mintha soha többé nem akarná elengedni, és teljesen elmerült az illatában.
- Minden rendben, Savannah? A lány, amennyire csak tudott, fellélegzett. - Igen, csak nem kapok levegőt. A férfi még egyszer magához szorította, majd a karjába vette kedvesét. A lány most már a szemébe tudott nézni. Theo mélységesen fel volt dúlva, Savannah pedig legszívesebben elsírta volna magát. - Már akkor el kellett volna intéznem azt a fickót, amikor először itt járt. Most pedig hazaviszlek. Savannah-nak kezdett visszatérni az ereje. - Akkor még nem sejthetted, hogy ez lesz. És nem akarok hazamenni. Mindketten letöltjük a műszakunkat. - Látta a kétkedést a férfi tekintetében. - Theo, most egyszerűen képtelen lennék hazavezetni. A férfi lazított a fogáson, és gyengéden magához húzta, míg a lány arca a puha ingéhez nem ért. Így talált rájuk Júlia és a többiek. Theo a nővérre nézett. - Elkapták? - kérdezte. - Igen, épp a rendőrök karjába futott. Jól van, Savannah? A lány kibontakozott Theo karjából, és visszatért a valóságba. Fáradtan leereszkedett az egyik székre, és bizonytalanul Juliára mosolygott. - Most mindennél jobban esne egy csésze tea. Mindenki fülelni kezdett, mert egy mentőautó hajtott a bejárathoz. Szinte ugyanabban a pillanatban egy drabális termetű rendőr lépett oda hozzájuk. - Legjobb lesz, ha most bemész az őrmesterrel a nővérszobába, Savannah - vélte Theo. - És próbálj meg enni valamit! Utánad megyek, mihelyt a hőn szeretett osztályod ezt lehetővé teszi. Savannah ezúttal egyáltalán nem bánta, hogy megmondták neki, mit csináljon. Felállt, és végigment a folyosón. A hátában érezte Theo pillantását, és ez nagyobb biztonságérzetet adott neki, mint a mellette álló rendőr. Miután elmesélte a rendőrnek, amit az tudni akart, elfogta a rosszullét.
Nem akart többé a történtekre gondolni. A munka csak félig-meddig terelte el a gondolatait. Hirtelen úgy érezte, mintha egy üvegfalon át nézné a világot. Furcsán messziről hallotta a hangokat, és a szokásosnál sokkal lassabban reagált mindenre. Négy órakor Theo átment az egyik betegéhez. A lány nem várta meg, hogy szóljon neki, hogy elmegy. Most semmi másra nem vágyott, kizárólag arra, hogy hazamehessen, és egyedül legyen végre. Júliát sem akarta maga mellett tudni, aki pedig kedvesen felajánlotta, hogy elkíséri. Tudta, hogy Theo munka után úgyis benéz hozzá, és addig vissza akarta nyerni a lelki egyensúlyát. Máskülönben még sírva a karjába vetette volna magát. Bensőn észrevette Savannah-n, hogy valami nincs rendben mert a lány hazatérte óta nem mozdult mellőle. Igazi hősiességről tett tanúbizonyságot, amikor a disznóólba is elkísérte, a fürdőszobában pedig éberen feküdt az ajtó előtt, míg a lány zuhanyozott. Savannah soha nem tartotta magát félősnek, de most a legkisebb zajra is összerezzent. Késő délután körbejárta fürdőköpenyben a házat, és minden ajtót, ablakot gondosan bezárt. Még a rolókat is lehúzta, amit eddig soha nem tett. Bensőn fél hétkor ugatni kezdett, egészen addig, míg Theo autójának fényszórója a veranda felőli ablaknál ülő Savannah arcára nem esett. - Jó kutya - simogatta meg a lány az uszkár göndör szőrét, és kilépett a házból. Theo egész idő alatt aggódott Savannah-ért. Bár kifelé nyugodtnak tűnt, lélekben mégis nagyon össze volt zavarodva. Már a veranda lépcsőjén kibukott belőle a szemrehányás: - Miért jöttél el egy szó nélkül? Hazahoztalak volna! - Neked is jó estét, Theo! - A lány hangjából erőltetett higgadtság érződött. A férfi megfogta a karját. - Szólnod kellett volna. Az ember kérhet segítséget a barátaitól. A lány elfordult, de Theo észrevette a könnyeket a szemében. - Theo, ne! A férfi visszahőkölt.
- Ne haragudj! - Óvatosan megfordította, és magához szorította kedvesét. - Egész úton az lebegett a szemem előtt, mit művelt veled az a fickó. Nem lett volna szabad rajtad kitöltenem a dühömet. - Megszorította a lányt. - Aggódtam érted, Savannah. A lány sóhajtva ráhajtotta fejét a férfi mellkasára. Jó érzés volt az ingéhez dörgölni az arcát, és élvezte a kedveséből áradó melegséget. Semmi és senki nem okozhat nagyobb fájdalmat neki, mint ő. Aztán bármilyen nehezére esett is, Savannah hátrébb lépett. - Éppen eleget gondoltam már a történtekre. Kérlek, ne beszéljünk többé róla! Van kedved bejönni egy kicsit? A férfi a tekintetét kereste. - Igen. És ha akarod, éjszakára is szívesen itt maradok. - Theo finoman elmosolyodott. - Majd kényelembe helyezem magam a tévéfotelban, ha esetleg nem tudnál nyugodtan aludni. Savannah visszafojtott lélegzettel állt, mert rettenetesen félt az előtte álló éjszakától. Vajon csak emiatt szeretné, hogy Theo nála maradjon, vagy régóta vágyik már rá? Kinyitotta a szúnyoghálós ajtót, és visszapillantott a válla fölött. - Nem lesz semmi baj. Nem kell itt maradnod. Úgy tűnik, Theo pontosan tudja, hogy érzek, gondolta a lány. A férfi széttárta a karját. - Nem miattad teszem, hanem magam miatt. Én nem tudnék megnyugodni. - Megfogta a lány karját, és maga felé fordította kedvesét. Nem védenél meg, Savannah? Bár a mosolyát kissé félénknek találta, a lány nem bírta megállni, hogy ne mosolyogjon vissza. - Egy olyan nagy és erős férfit, mint te? - Barátságosan elhúzta a karját. - Nem bánom, maradj, de főzni nem fogok. - Hoztam magammal mélyhűtött pizzát. - Nagyszerű. Bensonnal együtt imádjuk. Vacsora után együtt raktak rendet, majd kényelembe helyezték magukat a nappaliban. Savannah lehajtott fejjel gubbasztott a székén, és arra vágyott, hogy összekuporodhasson Theo ölében. Amikor felnézett, a férfi tekintete már egy ideje rajta időzött.
- Gyere ide! Theo felállt, lehajolt hozzá, és átölelte. Csodálatos ajándék volt ez az ölelés Savannah számára. Így maradtak egy pillanatig, azután a lányt a karjába véve Theo beült a tévéfotelba. Savannah befészkelte magát az ölébe, és egyszer csak könnyek szöktek a szemébe. Ráébredt, hogy váratlanul megtalálta azt, amire mindig is vágyott. Greget soha nem érezte ennyire közel magához, mellette soha nem tapasztalt ilyesfajta harmóniát és biztonságérzetet. Egyszeriben szerencsés helyzetnek tartotta, hogy végül megjelent a felesége, és visszakövetelte a férjét. Természetesen Theo csak azért van mellettem, hogy vigaszt nyújtson ez után a szörnyű nap után, gondolta a lány, és elsírta magát, mert annyira vágyott valakire, aki mindig mellette lenne. - Jó így? - Theo hangja mély brummogásnak hallatszott. - Igen. Tudom, hogy meglehetősen nagy igényeim vannak, de szeretném, ha még egy kicsit így maradnánk. - Legyenek csak nyugodtan nagy igényeid! Így legalább én sem félek a mumustól. - Esetleg ezért lenne szükséged egy feleségre? - A férfi megmerevedett, és a lány azt kívánta, bárcsak ne tette volna fel ezt a kérdést. - Felejtsd el, amit mondtam. Nem akarnánk csak járni egymással? Az sokkal egyszerűbb. Theo dévajul rávigyorgott. A lány kuncogott, és úgy fordult, hogy pontosan a szemébe nézhessen. De jobb lett volna, ha ezt nem teszi. Theo előrehajolt, és finoman szájon csókolta. Savannah úgy érezte, mintha végre hazatért volna. A megnyugtató gyengédség előbb mély sóvárgássá, majd féktelen vággyá változott. Mintha a reggeli események ráébresztették volna őket, milyen csalóka is az a bizonyosság, hogy maguk irányítják az életüket. A lány beletúrt kedvese hajába, mire Theo keze lesiklott, és megfogta a szatén hálóing alatt domborodó mellét. A csókjuk egyre mélyebb lett, izgalmuk egyre magasabbra hágott, miközben a férfi Savannah ágaskodó mellbimbóit simogatta. - Vigyél a hálószobába, Theo! Akarlak.
A férfi egy pillanatra megállt a mozdulat közben. - Biztos vagy benne? A lány a szemébe nézett, majd bólintott. Theo könnyedén kicsusszant vele a fotelból, és bevitte a hálószobába. Mosolyogva nézte a franciaágyra terített fodros takarót, és gyengéden leültette Savannah-t az ágy szélére. Azután lesimította a köntöst a válláról. Tekintetében mély tűz égett, hangja rekedt suttogás volt. - Csinos a hálóinged, Savannah. Milyen kár, hogy útban van. Azzal talpra állította a lányt, és lehúzta fején keresztül a hálóinget. Egy pillanatig Savannah csupán egy csipkés bugyiban állt előtte, azután azt is levetette. Theo felemelte a lányt, aki megérezve bőrén kedvese ingének durva anyagát, lehunyta a szemét. Érezte, ahogy a férfi óvatosan az ágy közepére fekteti. Számára csupán egy másodpercnek tűnt, míg csukva tartotta a szemét, de Theo már mellé is siklott meztelenül, mint egy tükörképéhez simuló arc. - Olyan a bőröd, mint a tiszta selyem. - A férfi nem szólt többet, mert megszámlálhatatlan csók, egy kíváncsi nyelv és két fürkésző kéz vette át a szerepet, hogy kifejezzék Savannah teste előtti tiszteletüket úgy, mint senki másnak azelőtt. A lány átkulcsolta Theo tarkóját, és izmos felsőtestéhez dörgölte a mellét. Úgy érezte, újjászületett, tele volt életörömmel, erősnek, ugyanakkor egy vad vihar foglyának érezte magát, melynek szenvedélye mindkettőjüket elsöpörte. A férfi egy pillanatra oldalt hemperedett, és Savannah hallotta, hogy a védekezés felől intézkedik. Elmosolyodott, mert sejtette, milyen fékeveszett percek várnak rájuk. Theo ekkor újra a hátára fordult, kedvese után nyúlt, és maga fölé emelte. Még egyszer gyengéden megmarkolta a lány melleit, azután lehúzta magához Savannah-t. Savannah nem sokkal később Theo vállán feküdt, és alig tudta elhinni, ami az imént kettejük között lejátszódott. Ez a férfi nem csak csókolózni tudott veszélyesen jól. - Minden rendben? - A férfi hangjában mosoly bujkált. - Nagyon messzire csábítottál.
- Hm? - Theo nem igazán értette, mire gondolt. - Nagyon-nagyon messzire, tűzhintón a csillagokig. - A lány megcsókolta a kedvese mellkasán lévő sötét, erős szőrszálakat. - Most pedig... csss. A férfi lehunyta a szemét, és a mellkasa nemsokára szabályosan föl le emelkedett a lány arca alatt. Elaludt. Savannah óvatosan kicsusszant az ágyból, betakarta Theót, azután tűnődve lenézett erre a nemcsak érzéki, de nagyvonalú férfira is. Gazdagon kárpótolva érezte magát, és kedvesének épp ez a tulajdonsága volt az, ami gondolkodásra késztette. Szüksége volt egy kis időre. Belebújt a köntösébe, halkan kiment a verandára, és a korlátnak támaszkodott. Az ég csillagos volt, és a Dél Keresztjét az öt csillagával Savannah olyan közel érezte, hogy kinyújtott kezével szinte megérinthette volna. Bensőn követte őt a verandára, és megállt mellette. Aztán nyilván megérezte, hogy már nincs szüksége védelmezőre, és visszaszaladt a kosárkájába. Helyes, gondolta Savannah, nincs szükségem Bensonra, mint ahogy senki másra sem. Theo valahogy gondoskodott róla, hogy újra tisztába jöjjek önmagammal. Ezért örökre hálás leszek neki. Ám a férfihoz fűződő kapcsolata egyáltalán nem volt kockázatmentes. Észrevette, milyen hamar el tudott veszni benne, ráadásul Theo nem akart senkihez sem kötődni. Mi van, ha ő bízik benne, hogy kedvese mindig mellette lesz, és a férfi egyszer mégis ráun? Igen, Gregen már túltette magát, de Theóval kapcsolatban nem tudna ilyen gyorsan egyenesbe jönni.
7. FEJEZET Theo felsóhajtott, amikor felébredt az üres ágyban. Annyira érzéki és izgató volt, amit Savannah-val átélt, hogy már a vele kapcsolatos gondolatok is vágyakozással töltötték el. Theo visszahajtotta az ágytakarót, és a lány keresésére indult. - Min jár az agyad ilyenkor? - kérdezte kilépve a verandára. Jóllehet Savannah hallotta az ajtó nyílását, csak a férfi hangjára fordult meg.
- Nézd csak a csillagokat! Milyen csodálatosak! - szólalt meg ő is. - Mint te. - Theo a lány mellé támaszkodott a korlátra. - Nem akarod elmondani? A lány elfordította a fejét. - Ugyan mit? - Hogy min töröd a fejed. - Azt hiszem, nem bánnám, ha most hazamennél. A férfi kedvese álla alá nyúlt, és maga felé fordította az arcát. - Tényleg ezt akarod? - Azt hiszem, igen. Theo felnevetett. - Azért megengeded, hogy előbb felöltözzek? Talán még örül is, hogy ilyen könnyen elmehet, gondolta Savannah. - Mi a baj? - faggatta a férfi. - Sajnálom, Theo. Biztosan csodálatos lenne reggelenként melletted ébredni, de ehhez egyáltalán nem szeretnék hozzászokni. - Ennyire félsz tőle? - Hagyjuk ezt, jó? Köszönöm a pizzát. - Egy pillanatig attól tartott, hogy Theo még megkérdezi, nem kellene-e másért is hálásnak lennie, de a férfi csak felvonta a szemöldökét, puszit nyomott az arcára, és visszament a házba. Az éjszaka közepén Savannah felriadt, és azt kívánta, bárcsak Theo itt lenne mellette. Azután reggel elképzelte, mi mindent művelhetnének, ha még együtt lennének. Miután felkelt, izgatottság töltötte el, és arcán széles mosollyal vadászott a legfinomabb csipkéből készült bugyija után. Hála Theónak, soha többé nem teszi fel magának azt a kérdést, vajon miért csinálnak az emberek akkora felhajtást a szex körül. Előző este még, mint minden erőszakos cselekmény áldozata, szörnyű önbizalomhiányban szenvedett, de ma reggel úgy érezte, az egész világgal képes lenne felvenni a harcot. Vajon helyesen tette, amikor az éjjel megkérte Theót, hogy menjen el, vagy eltúlozta a dolgot? Tulajdonképpen tisztában volt vele, hogy a férfi az égvilágon semmire sem kötelezte el magát. Theo pénteken szabadnapos, tűnődött, így nyugodtan végiggondolhatom, akarok-e járni vele.
Júlia meglepődött, amikor megpillantotta a vidáman közeledő Savahnah-t. - Őszintén szólva, meg voltam róla győződve, hogy ma otthon marad. - Tegnap este kellett volna látnia. Akkor még egy rakás remegő szerencsétlenség voltam. - De most... - Magam sem tudom, mi történt. Talán a tegnapi eset ráébresztett, milyen kevésen múlhat egy ember élete, és úgy döntöttem, mostantól minden percét kiélvezem. Sok kolléga benézett a sürgősségi osztályra, hogy Savannah hogyléte felől érdeklődjön. Sokan még azokból az időkből ismerték, amikor gyerekként a bácsikájánál vendégeskedett. A nap végeztével a lány úgy érezte, hogy az álmos, vidéki Bendbrook szélesre tárta a karját, hogy befogadja őt. A nap megkoronázásaként még Ross doktor is meglátogatta az osztályt. Miután Theo beszélt vele, most azért jött, hogy hivatalosan is bejelentse a számítógépes hálózat, a továbbképzések és a biztonsági megfigyelőrendszer jóváhagyását. Savannah fáradtan indult haza. Öröme lassan alábbhagyott, és most már sokkal nyugodtabban nézett a Theóval való találkozás elé, mint reggel. Legalábbis addig, míg meg nem találta a konyhaasztalon az alábbi üzenetet: Kedves Miss Független! Kérem, próbálja meg ezt egy olyan egyszerű és baráti gesztusként felfogni, mint amilyennek szántam. Az állatokat megetettem, és ezennel szeretném meghívni vacsorára a McWilliam-házba. Hat órakor odahajtok, hogy elhozzam önt és házőrzőjét. Theo Savannah elnevette magát. Nagyon könnyelműen viselkedik ez a férfi, ahhoz képest, hogy ő számtalanszor hangsúlyozta, nem akar segítséget elfogadni. De nagyon jó érzés volt, hogy legalább egy este nem kell az állatokról gondoskodnia. Hat órára már négyszer átöltözött, és csak azután döntött végérvényesen egy hosszú, burgundi vörös szoknya meg egy fehér, horgolt top mellett. Éppen kicsit feljebb húzta a topot, mert túl mélynek találta a kivágását, amikor meghallotta a várva várt motorzúgást. Legalább a hajam jól néz ki, gondolta, és a tophoz való fehér kötött kabátkájáért nyúlt.
Theo elnevette magát, amikor meglátta Bensőn nyaka körül a szintén vörös szalagot. - Ez azért van, hogy ne felejtsem el, ő is veled van, és vigyáz rád? A lány meglóbált egy üveget a férfi orra előtt. - Sajnos nem volt itthon semmi különlegesség, de talán nem vetsz meg egy kis portóit vacsora után. - Szeretem a portóit. Mindent szeretek, ami szilvaszínű. És meg kell jegyeznem, hogy ma rendkívül csinos vagy, Savannah. - Köszönöm a bókot és a meghívást, uram. És természetesen köszönöm, hogy gondoskodott az állataimról. A férfi gúnyosan felhúzta a szemöldökét. - Az utolsó köszönömöt biztosan kínszenvedés volt kimondanod. - Ez igaz. Csakhogy nekem jobb a modorom, mint neked. - Kétségtelen. - A férfi szélesen vigyorgott, és kinyitotta a lány előtt az ajtót. - Örülök, hogy meglátogatsz, Savannah. - Mondta a pók a légynek - csipkelődött a lány beszállás közben, és Theo mosolyogva csapta be az ajtót. Miközben a férfi megkerülte a kocsiját, Savannah elismerte magában, hogy rég nem érezte már ilyen jól magát. Élvezte ezt a csipkelődő játékot, melyben mindegyikük mindig egy lépéssel a másik előtt akart járni. A kérdés már csak az volt, ki fog először nyíltan beszélni múltbéli személyes dolgairól. A kolóniái stílusban épült fehér ház ezen a napon különösen hívogató volt, és a bejáratnál elültetett jacarandabokrok bíborvörös színben pompáztak. A verandára tett kis asztalka egy palack jeges vödörben álló fehérborral és egy kis rágcsálnivalóval várta őket. - Nagyon biztos voltál abban, hogy eljövök. - Igen, mert neked jobb a modorod, mint nekem. És udvariatlanság lett volna nem eljönni. A lány a mellvédnek támaszkodott. - Ebből a szempontból maga vagyok a tökély. Azt viszont már elfelejtettem, hogy hívják ott azt a hegyet.
- Az a Banda Banda. Rendkívül sziklás és meredek, rejtett völgyeiben nem egy repülő eltűnt már. - Bizonyára jól ismered. - A lány megfordult, és Theóra nézett. A nap vöröses fénnyel vonta be sötétbarna haját, és ahogy ott állt jó szabású farmernadrágjában, félig kigombolt kockás ingében, nagyon hasonlított egy jómódú földbirtokoshoz. Savannah tekintete a csupasz nyakán nyugodott, és megint felidéződött benne, hogyan simított végig rajta az éjjel ujjaival. - Hahó, Savannah! Fáradt vagy? A lány hunyorított egyet. - Elnézést, egy kicsit elkalandoztak a gondolataim. - Azt látom. - A férfi az asztalhoz lépett. - Talán megkínálhatlak egy kis Semillonnal vagy sherryvel? - Sherryt kérek. Van valami fülledtség abban, ha az ember naplementekor sherryt iszik. - Hát akkor legyünk nagyon fülledtek! - Nem volt nehéz kihallani a férfi hangjából, hogy ő is ugyanúgy a múlt éjszakára gondol. És miért ne? Ez az élet, ki kell élvezni! - döntött Savannah. Theo kicsit eltöprengett, miért változott meg egyszeriben kedvese hangulata, és terült el olyan ragyogóan vakító mosoly az arcán, hogy mellette még a hegyek mögé vörösen lebukó nap fénye is elhomályosult. Mindenesetre most már tudta, hogy érdemes volt vállalni az állatetetés kockázatát. Mivel az utóbbi időben Savannah gyakran tűnt fáradtnak, szívesen tette volna meg ezt érte sokkal többször is. Ezúttal a lánynak kellett őt noszogatnia, hogy válaszoljon már végre. - Azt kérdeztem, honnan tudsz olyan sokat a Banda Bandáról. - Egyszer jártam ott egy mentőcsapattal, igen kritikus állapotban voltak már egy lezuhant repülő utasai, mire két nap után rájuk találtunk. - És hogy kerültél egy mentőcsapatba? A férfi mosolygott. - Önkéntes segítőként dolgoztam, de csak azért, mert a bácsikád jelentkezett a nevemben. Épp akkor tértem vissza a farmra a válásom után, és eléggé össze voltam törve. Szóval a bácsikád egyszer csak idelovagolt Billyn, és azt mondta, hogy emeljem fel a lusta fenekemet, és menjek neki segíteni. - Theo arca kifürkészhetetlen kifejezést öltött. Így hát átmentem hozzá. Azt követően minden héten legalább egyszer találkoztunk, sokat
beszélgettünk, aztán addig nyaggatott, míg azután beadtam a jelentkezésemet ide a kórházba... csak úgy átmeneti megoldásként. És azóta itt vagyok. - Miért nem írod alá a véglegesítési szerződésedet, és vállalod el a sürgősségi osztály vezetését? - Hagyjuk ezt, kérlek. - A férfi elfordult. Több okom is van rá. Az egyik, hogy pillanatnyilag nem lenne becsületes dolog elvállalnom azt a pozíciót. Annyit már tudok róla, hogy nős volt, és elvált, gondolta Savannah Lehet, hogy ez megmagyaráz néhány dolgot. - Inkább megnézem, hogy áll a vacsora. De előbb töltök még neked egy kis bort, ha kérsz. - Mi lenne, ha én töltenék magunknak, de a konyhában, mert szeretnélek megnézni magamnak főzés közben? Amikor Savannah bement Theo után, először csodálkozva megtorpant. - Le vagyok nyűgözve. Mint egy műtőben. Az asztalon glédába állított, az egyes hozzávalókkal megtöltött kis tálkák sorakoztak. Némelyiket a férfi előre megfőzte, és fóliával letakarta. Egy nagy tál gőzölgő rizs már készen állt, a nagy tűzhelyen pedig két wok trónolt felségesen. A férfi felnézett a kavargatásból. - Remélem, szereted a kínai konyhát, ugyanis nagy rizsasztalt készítettem. - Csodás! - Savannah halkan kuncogott. - Bensonnal imádunk minden gyorsétkezdés kaját. - De ez házilag készített, mellesleg a kedvencem, és biztosan sokkal jobban fog ízleni! Az első fogás mindjárt kész. Átmennél a borral az étkezőbe? A teríték kis tálkákból, evőpálcikákból, kínai kanalakból, szalvétákból és egy egyszerű, vastag gyertyából állt. Savannah csodálta Theót a művéért. Az én képességeimet már a nagy rizsasztal felállítása is meghaladta volna, vallotta be magának. - Rákpirítóst egy kis szezámmal, asszonyom? - A férfi az asztalra tette a sült rizst, a pirítósokkal teli tányért és egy tál levest.
- Hol tanultál meg így főzni? És miért? Theo letette a merőkanalat, és helyet foglalt. - Mondd csak, nem túl feminista kérdés ez? Akkor is így meglepődnél, ha nő lennék? Egyszerűen szeretek főzni. Nem túl gyakran adódik rá alkalmam, de ha igen, mindent beleadok. - Csodásan néz ki, és már majd éhen halok. - Nagyszerű. Ugyanis az újramelegítés sokat kivesz az étel zamatából. Az előételt édes-savanyú disznóhús követte, majd mongol módra készített bárány és Satay csirke. Savannah egyszer csak letette az evőeszközt. - Elég. Kérlek, ne szedj többet. Mindjárt szétpukkadok. A férfi lassan felállt, és kinyújtotta felé a kezét. - Sétálhatunk egy kicsit, ha gondolod. Nemsokára feljön a hold. Elballagtak az útig, majd a lány farmján túl húzódó út irányába fordultak. Theo kézen fogta kedvesét, és Savannah mosolyogva nézett fel a csillagos égre. Akkor is nagyon romantikusan érzi magát Theóval, még ha a férfinak nem is tetszik ez a szó. - Köszönöm a finom vacsorát. Nyugodtan lehetnél akár séf is orvos helyett. - Te meg farmer ápolónő helyett. - De hiszen ezt a két foglalkozást lehet egymás mellett űzni. - Csak addig, míg nem akarja valaki mindkettőt teljes műszakban művelni. - Ez annyit jelent, hogy sem a kórházban, sem a farmon nem állom meg a helyem? - Szó sincs róla, de ne csapd be magad, Savannah! Előbb-utóbb fel fogod adni. A lány elhúzta a kezét, és megállt. - Nem. Azonkívül... Mi van veled? Hiszen te is teljes munkaidőben dolgozol, ráadásul éjszaka is, és mégis van farmod. A férfi megint megfogta kedvese kezét.
- Igen, de nekem nincsenek tyúkjaim és disznóim, hanem bérbe adtam a földemet. - Igaz, fel sem tűnt, hogy nincsenek állataid. Akkor ez nem is igazi farm. Hiszen még kutyád sincs! - Az állatok kötelezettséget jelentenek. - De kapcsolatot is, Theo. - A lány megcsóválta a fejét. - Mit csinálunk mi itt egyáltalán? - Megyünk egy út mentén, és csipkelődünk egymással. Őszintén szólva, én másképp képzeltem el ezt az estét. - Valóban? Hogyan? - Mondjuk, kihívtalak volna egy scrabble-partira. Savannah köhintett egyet. - Mondtál valamit? - kérdezte a férfi. - Semmit. - A lány megállt. - Menjünk vissza a házhoz! Segítek elmosogatni, aztán vigyél haza! A férfi szemrehányóan megcsóválta a fejét. - Csak azért, mert azt mondtam, hogy te magad fogod feladni a két teljes műszakot követelő állásodat? Függetlenség ide vagy oda, kissé túlérzékeny vagy mostanában. Ezúttal nem engedte, hogy Savannah elhúzza a kezét, és a lány először mély levegőt vett, majd leeresztette a vállát. Most már mindent tisztán látott. Valamilyen okból a függetlenség szóra igenis túlérzékenyen reagál. - Na jó, menjünk vissza, és játsszunk scrabble-t! A hangulat mindjárt érezhetően jobb lett. Theo lazított a fogásán, és szabad kezével megdörgölte az állát. - Na, most megfogtál. Nincs otthon társasjátékom. - Ügy is jó. Akkor visszasétálunk, és szenvedélyesen ráugrunk egymásra - viccelődött a lány. Ekkor felkelt a hold, és bevilágította a helyet, ahol álltak. Az út ezüst szalagként simult rá a tájra, és a kerítésoszlopok fekete ruhás őrökként strázsáltak a földeken. Theo sötétkék szeme élénken felcsillant. - Fussunk versenyt! A lány felnevetett. - Én képtelen vagyok most rohanni. Azonkívül kár lenne ebből a szép éjszakából egyetlen percet is elmulasztani. Így hát visszasétáltak a házhoz, és úgy tettek, mintha nem gondoltak volna az este további alakulására.
Erre már csak azért sem volt szükség, mert amint beléptek az ajtón, megcsörrent a telefon. Ross doktor kereste őket., - Tíz perccel ezelőtt baleset történt a repülőtéren, úgy tíz-tizenöt sebesülttel számolunk. Szükségem van magára a baleset színhelyén. Még szerencse, hogy itt csak kis repülőgépeket fogadnak. - Azonnal indulok, és magammal viszem Laine nővért. Savannah kérdőn nézett Theóra. - Egy kis utasszállító gép balesetet szenvedett a reptéren. Hozom a táskámat. Útközben kitesszük nálad Bensont, és felvehetsz valami praktikusabb ruhát. A reptéren igazi káosz uralkodott. Az ingajárat motorja röviddel a felszállás után leállt. Az ezt követő kényszerleszállás során a gép nem sokkal a leszállópálya előtt a földnek ütközött. Emberi testek hevertek szanaszét a roncsok és a leszállópálya külső része között. A szolgálati kocsik fényszórói és jelzőfényei váltakozó piros-fehér fénnyel világították meg a kísérteties helyszínt. Dr. Smythe és Júlia már ott álltak a megbeszélt találkozóhelyen, és szemmel láthatóan megkönnyebbültek, amikor meglátták Savannah-t és Theót. Az idősödő orvos alkarjával megtörölte a homlokát. - Fiatalember, ez itt már nem nekem való. Még jó, hogy a mentősök tudják a dolgukat, és idehozzák a sebesülteket, mielőtt elszállítanák őket. - Nagyon jól csinálja, Paul. Ki veszi át közülünk a sérülteket a kórházban? - Ross és Hudson doktor. Newcastle egy egész teamet küld. A már megvizsgált embereket a csuklójukra rögzített kis bilétával látták el, melynek színe jelezte a sebesülés súlyosságát. A piros jelentette a kritikust, a narancssárga a súlyost, a zöld a járóképest. Senki nem viselt fehér bilétát, amely a halottat jelentette volna, és Theo remélte, hogy ez így is marad. - Rendben. Paul, maga és Júlia foglalkozzanak a narancssárga bilétás sérültekkel! Ha változik az állapotuk, cseréljék a bilétát! Savannah mellettem marad.
Savannah felnyalábolta az életfunkciókat mérő mobil berendezést, és követte Theót a szerencsétlenség színhelyére. A férfi letérdelt egy piros bilétával ellátott idősebb hölgy mellé, aki vérrel átitatott kötést szorított a felsőtestéhez. - Jó estét, McWilliam doktor vagyok. A nővér mindjárt megméri a vérnyomását. Savannah letérdelt a beteg másik oldalára, gyorsan megnézte, nem sebesült-e meg az asszony másik karja, és felcsatolta a mandzsettát. - Nyolcvan per negyven. Pulzus százharminckettő. Theo óvatosan felemelte az ideiglenes kötést, majd elhúzta a száját. Megszorította az asszony kezét, és felállt. - Adjunk neki infúziót, és aztán sajnos meg kell operálni. Miközben Theo továbbment, Savannah bekötötte az infúziót, felírta a beteglapra a további kezelésre vonatkozó utasításokat, és átadta a pácienst a mentősöknek. - Az infúziónak maximális cseppszámmal kell mennie. Az orvosok már várják. Mikor utolérte Theót, látta, hogy a férfi épp lepedőt terít egy idősebb úrra, aki örökre megszabadult a szenvedéseitől. - Kérek egy fehér bilétát - intézkedett fátyolos hangon. Tekintetük néma szomorúsággal találkozott. A harmadik áldozat egy piros bilétás kisfiú volt, aki hevesen hánykolódott a földön. Az édesanyja sírva ült mellette, és a fiú véres arcához szorította a kezét. Savannah leguggolt melléjük. - McWilliam doktornak és nekem gondunk lesz rá, hogy a kisfiát azonnal kórházba szállítsák. Theo letérdelt a másik oldalára. - Hány éves? - Nemsokára öt. Rendbe fog jönni? - Pillanatnyilag csak stabilizálni tudjuk az állapotát. Mindjárt itt lesz a mentőautó, amellyel maga is bemehet a kórházba. - A férfi Savannah-ra nézett. - Kérek egy zseblámpát.
Theo felhúzta a fiú szemhéját, és a szemébe világított. - Kissé megnagyobbodott pupilla, lelassult reakció. - Óvatosan a gyerek feje alá nyúlt. Amikor visszahúzta a kezét, vért látott a kesztyűjén. Koponyatörés. A kollégák figyeljenek a bal szemére! A lehető leghamarabb meg kell szüntetni az agyra nehezedő nyomást. - Megveregette a zöld bilétás nő vállát. - Már úton vannak azok a specialisták, akik meg fogják műteni a kisfiát. Az átadásnál Savannah gondoskodott róla, hogy a mentősök különös óvatossággal tegyék fel a gyermeket a hordágyra. - Itt az édesanyja. Kérem, hogy tényleg óvatosan vigyék, még ha emiatt egy kicsit tovább is tart. Theo arca hamuszürke színt öltött. - Remélem, lesz idegsebész a newcastle-i teamben. - Hirtelen elfordult. - Valami baj van, Theo? - Savannah a karjánál fogva maga felé fordította a férfit, aki úgy nézett rá, mintha lélekben valahol egészen máshol járna. - Theo, folytatnunk kell a munkát! A férfi hunyorított egyet. - Bocsánat, csak nagyon megrendített ez az eset, mert egy ugyanilyen korú gyermeket juttatott az eszembe. - És már ment is gépiesen a következő piros bilétás beteghez. Ki lehet az? - töprengett Savannah. És vajon engem hogy érintene, ha Greg lányáról, Ameliáról lenne szó? A gondolatra görcsbe rándult a gyomra. Ilyesmire most nincs idő! - figyelmeztette magát. Savannah éjjel egy óra körül adta át az utolsó sebesültet a mentősöknek, és sóhajtva leengedte a vállát. Jó, hogy holnap szombat van, gondolta. Azután halványan elmosolyodott, mert rájött, hogy már szombat volt. - Fáradt vagy? - Theo átkarolta egyik karjával a lányt, és magához szorította. - Hosszú nap áll mögötted. A kórház az éjszakai műszakosokat bízta meg, hogy takarítsák fel a helyszínt. Menjünk! Savannah még mindig az utolsó órák hatása alatt állt. - Te stresszhelyzetben is kiválóan helyt tudsz állni, Theo. - Jó asszisztensem van. - A férfi beült a kormány mögé. - Nyugodtan szundíts egy kicsit, míg hozzád érünk! Eltelt néhány perc, mire Savannah valahonnan a távolból újra meghallotta Theo hangját.
- Ébresztő, Savannah! Itthon vagy. A lány addig hunyorgott, míg nem látta rendesen az autó mellett várakozó férfit. - Sajnálom, tényleg elaludtam. - Semmi baj. Add ide a kulcsokat, majd én kinyitom az ajtót. Kisegítette a lányt a kocsiból, aki nagyon hálás volt a támogatásáért, mert beletelt néhány másodpercbe, mire biztosan tudott állni a lábán. - Jól van. Menj csak nyugodtan, most már elboldogulok. Theo a homlokát ráncolta, és legszívesebben ellentmondott volna. - Ahogy gondolod! Akkor holnap találkozunk. Köszönöm, hogy meglátogattál - búcsúzott ehelyett ridegen, és visszament az autóhoz. Savannah így maga nyitotta ki az ajtót, majd futólag hátraintett a még mindig várakozó férfinak. Hirtelen úgy tűnt, mintha hetek teltek volna el azóta, hogy a holdfényben sétált Theóval.
8. FEJEZET Amikor Savannah felébredt, a nap már magasan járt. Vajon a disznók miért nem rohamozták meg már a bejárati ajtót? A konyhában egy cetli várta a lányt: Gondoltam, jólesne ma kialudni magad. A disznókat megetettem. Majd látjuk egymást! Theo Biztosan nagyon jó dolog, ha elkényeztetik az embert, de így alakulnak ki a függőségek, állapította meg magában Savannah. Ha hagyom, hogy Theo így folytassa, a végén minden munkát elvesz tőlem. Negyven mérföldet hajtott a strand mentén, majd órákig gyalogolt a tengerparton, mire valamelyest megnyugodott. Persze élvezetesebb lenne kettesben kirándulni, gondolta, de akkor meg miért nem akarom közelebb engedni magamhoz Theót? Bizonyára, mert normális, megbízható férfira vágyom, aki családot akar alapítani. Akkor lehetnének saját gyerekeim, akiket soha nem kellene elhagynom, mint Greg lányát.
- Theo, ezerszer mondtam már, hogy képes vagyok egyedül ellátni a farmot. - Savannah épp úton volt Billy hátán, hogy átvizsgálja a kerítéseket, miközben belebotlott az új drótot húzó Theóba. - Ez a közös határunk, és nem kell megbeszélnem veled, ha ki akarom javítani a kerítésemet. - A férfi felnézett a lányra. - Mindazonáltal nem falat emelek közénk... Te meg miért fektetsz olyan nagy hangsúlyt a távolságtartásra? - Mert független nő vagyok, és tudok magamra vigyázni. - Makacs vagy, és túl sokat vállalsz egyedülálló nő létedre. - Miért, szerinted mit kellene tennem? Menjek hozzád feleségül? Csúszott ki a lány száján, de a következő pillanatban arca már izzott a szégyentől. Hogy az ördögbe jutott erre a következtetésre? - Ó, ne haragudj! - Azzal megrántotta a gyeplőt, és ellovagolt. Soha nem hozta még magát ilyen ostoba helyzetbe! Még jó, hogy Billy magától is hazatalál, gondolta a lány, amikor a ló már rég a következő dombon nyargalt, elvágtatva egy sziklacsoport mellett. Abban a pillanatban Billy a fülét hátracsapva visszahőkölt egy földön tekergő fekete kígyótól. Savannah, aki egyébként jó lovasnak számított, gondolatban még Theónál járt, ezért a hirtelen megtorpanástól kirepült a nyeregből. Theo utánanézett a dombon felfelé vágtázó törékeny nőnek, és dünnyögött valamit az orra alatt. Nem, Savannah-nak nem kell hozzámennie. Egyelőre tökéletesen megelégedne azzal, hogy Sam apja lehessen. És Savannah szeretője. Minek olyasvalamit erőltetni, ami úgyis tönkremenne. Akkor is... Egy teljes állás és egy állatokkal teli gazdaság túl sok egyetlen ember számára. És ez a szabály érvényes az ilyen őrületesen vonzó, nőnemű kis energiagombócokra is, gondolta a férfi. Összeszedte a szerszámait, és bedobta az autó csomagtartójába. Savannah nyilván meg fogja vetni, de akkor is benéz hozzá, hogy minden rendben van-e. Billy reszkető lágyékkal állt az istálló mellett, gyeplője lógott. Theót jeges rémület töltötte el, és nagyot káromkodott magában. Beletaposott a gázba, és hamar felért a dombon lévő legelőre, melyen a magas füvet ideoda ringatta a szél. Ott lelassított, nehogy véletlenül áthajtson Savannah-n.
És akkor meglátta a lányt, amint mozdulatlanul feküdt a hátán. A félelemtől minden levegő kiszökött a tüdejéből. Nem eshetett komoly baja, hiszen szeretem őt - hajtogatta magában. Nem veszítettem el! Mégis végtelenül nehezére esett kiszállni a kocsiból. Nem szabad az érzéseimmel foglalkoznom! - figyelmeztette magát. Savannah-nak most orvosként van rám szüksége. Amikor Savannah magához tért, a tarkója lüktetett, vállába égő fájdalom hasított. Megpróbálta megmozgatni a láb- és kézujjait, és hálát rebegett, amikor ez sikerült. Mégsem volt képes felkelni, mert rettenetesen fájt a jobb oldala, a magas fű pedig eltakarta előle a kilátást. Egy közel három centiméteres hangya szaladt át a kezén, mire a lány irtózva lerázta magáról. Remélte, hogy nincs egy egész hangyaboly a közelben. További két hangya masírozott oda hozzá. Savannah a félelemtől szinte nem kapott levegőt. Igyekezett az oldalára fordulni, de a szúró fájdalom megakadályozta ebben. Ekkor az egyetlen, égboltra nyíló kilátásba bekúszott Theo feje, ami hihetetlen boldogsággal töltötte el. - Maradj nyugodt, Savannah! Tudod mozgatni az ujjaidat? - Igen. Látta, hogy a férfi megkönnyebbülten leereszti a vállát. A karom és a vállam sérült meg, és azt hiszem, hogy egy óriáshangyaboly mellett fekszem. - Jó. Akkor most gyorsan átvizsgállak, azután elviszlek innen. - Theo óvatosan megtapogatta a lányt, letakarta kezével a fél szemét, majd hirtelen elvette. - Enyhe agyrázkódásod van. Elájultál? - Igen, de csak rövid időre, és amikor magamhoz tértem, gyorsan rájöttem, hol vagyok. Theo felállt. - Egyébként kificamítottad a válladat, de nem vészes. Lehet, hogy eltört a singcsontod és az orsócsontod. Jót tenne egy kis fájdalomcsillapító. Allergiás vagy valamire? - Igen, az óriáshangyára, azóta, hogy gyerekkoromban megcsípett egy. Orvosi értelemben nem vagyok rá allergiás, de azonnal pánikba esem tőle... A férfi elmosolyodott, de a szeme nem mosolygott vele. - Persze, a hangyafóbiád. Az ellen van valamim az autóban. - Pár perc múlva egy testre fújható rovarirtó spray-vel tért vissza. - Jól van, és most
tartsd az arcod elé a zsebkendőmet! A szer végre elűzte a rovarokat, és Savannah csak most vette észre, milyen feszes tartással feküdt egész idő alatt. Teste most már ernyedtebb volt, és lassan alábbhagyott a fájdalom a vállában. - Köszönöm, Theo. Ez tényleg életmentő volt. A férfi kisimította kedvese arcából a haját. - Én meg most már lelkifurdalás nélkül kijelenthetem, hogy legalább van valami, amitől te is félsz. Félóra múlva hatni kezdett a fájdalomcsillapító, és Theo a lány kérésére minden gond nélkül helyre tette a vállát. Mégis verejtékezett az idegességtől, amikor a felkötött karú Savannah végre az autóban ült. Másra sem vágyott, csak hogy a kórházban, jó kezek között lássa kedvesét. Minden egyes zötyögés, amely megrázta az autót, neki is fájt. Egyáltalán nem jó dolog, ha az ember a betegébe szerelmes. Este Savannah rögzítőkötéssel az alkarján feküdt az ágyban. Eszébe jutott, hogyan ült mellette Theo, és győzködte, hogy maradjon éjszakára a kórházban. - Kár ellenkezned, Savannah. Holnap reggel nagyon szívesen hazaviszlek. Egyébként ott is szükséged lesz segítségre. - Nem, egyedül is boldogulni fogok. - Pillantása véletlenül a szemközti tükörre esett. Istenem, tíz évvel öregebbnek nézek ki, gondolta rémülten. Bocsáss meg, Theo, igazad van. Felhívom az anyámat. - Jól hallok? Savannah Laine épp az imént kért tőlem bocsánatot? A férfi felvonta a szemöldökét, és a zseblámpájáért nyúlt. - Lehet, hogy újra meg kellene vizsgálnom a pupillareakciót, nem szenvedtél-e mégis agykárosodást. - A lány dühösen felvillanó szemét látva felnevetett. Ne haragudj, nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Kis idő múlva aztán Theo felállt, és indulni készült. - Míg az édesanyád megérkezik, nagyon szívesen ellátom az állatokat, és azután is vállalom, ha már itt van, mert az nem éppen az erőssége. Ilyesmire nyugodtan megkérhetsz, emiatt nem kell egyből feleségül jönnöd hozzám.
Igazán hatásos végszó, gondolta Savannah. Kár, hogy nem felejtette el, amit a kerítésnél a fejéhez vágtam. Egyébként el kellett ismernie, hogy mozgalmas hete volt. Az ismerősei meg folyton azt ecsetelték, mennyire unalmas az élet vidéken. Aznap már nem tudta rászánni magát, hogy felhívja az anyját. Az éjszaka folyamán Theo csak keveset aludt, mert egy izgalmas újdonságot fedezett fel: beleszeretett Savannah Laine-be. Hajlandó lett volna lekötni magát, gyerekeket vállalni vele és hazahozni Samet. És ez nem olyan szalmaláng volt, mint a Marié iránti érzelme. Egykori feleségét szinte vakon szerette, hevesen, de felszínesen, aztán ahogy rájött, milyen is valójában, egy csapásra kiábrándult belőle. A Savannah iránti szerelme egészen más volt a lány minden tulajdonságát figyelembe vette. Időnként teljesen megőrjít, tűnődött Theo, de az ilyesfajta összezördüléseket el tudom viselni, és érdemes minden egyes alkalommal kibékülni. Olyan érzése volt, mintha most ébresztették volna fel álmából egy csókkal, méghozzá a halál csókjával, amely megérintette Savannah-t. Soha életében nem volt még olyan boldog, mint abban a pillanatban, amikor megtudta, hogy a lány rendbe fog jönni. Savannah még a kórházban, rosszkedvűen és nyakig kötésben fekve is elérte, hogy mellette lökött kamasznak érezze magát. Az együtt töltött éjszaka alatt a lány nyíltan és tartózkodás nélkül odaadta magát neki, és így nem sejtett csúcsokra értek el együtt. De vajon mindig szeretné őt? Hiszen annyira nyugtalanítóan függetlenségpárti. Theo csodálta az energiáját, amellyel belevetette magát a számára fontos dolgokba. Nem sokkal ezelőtt még túlzásnak vélte ezt a fajta elszántságot, de most már kezdte megérteni. Az az ötlet, hogy a munkahelyén és a farmon is helyt akart állni, teljesen jellemző volt Savannah-ra. Ha rájön, hogy kedvező hatással vagyunk egymásra, hagyni fogja, hogy segítsek, nyugtatta meg magát a férfi. Ráadásul óriási előny, hogy szereti a gyerekeket, és szemmel láthatóan családra vágyik. Samet is biztosan megkedvelné. Mindenesetre először is fel kell épülnie ebből az ostoba balesetből.
Másnap, vasárnap, Theo hazavitte a kórházból Savannah-t, és beültette a tévéfotelbe. A lány szeme körül sötét karikák éktelenkedtek, és a vérömleny egészen a válláig terjedt. A karját rögzítő sötét színű pólya élénken elütött fehér pólójától. Mivel a férfi tudta, hogy Savannah úgysem menne vele haza, hozott egy kis vizet, és megvárta, míg bevette a fájdalomcsillapítóját. Azután gondterhesen összeráncolta a homlokát, mert a lány anyja még nem jelentkezett. - Hívd fel! - biztatta Theo. - Még biztosan templomban van. - Legalább próbáld meg! - Jó, majd ha elmégy. - Savannah tekintete könyörgött, hogy ne firtassa tovább a dolgot. A férfi felsóhajtott. - Dél körül újra benézek. Addig legjobb lesz, ha alszol egyet. - Köszönöm, hogy hazahoztál, Theo. És, hogy ennyit segítesz. Megint. Savannah lehunyta a szemét. Könnyek szöktek a szemébe, és azt kívánta, bárcsak Theo elmenne végre. Valamivel később hallotta, hogy a férfi beindította a motort. Az erős fejfájás és a torkában lévő gombóc ellenére mégsem tudott sírni. Csak akkor tört el a mécses, miután Bensőn megbökdöste a kezét, és ránézett nagy, szomorú kutyaszemeivel. Kövér könnycseppek gurultak végig az arcán, mint esőcseppek egy nagy szárazság után. Hátradőlt, és a karját rögzítő pólya egyre nedvesebb lett ott, ahol a nyakába volt akasztva. Bensőn vinnyogva gazdája térdhajlatába fúrta az orrát, és ettől Savannah csak-még hevesebben zokogott. Most már a kutya is hangosan vonyítani kezdett. A lány végül megkönnyebbülten kifújta az orrát, és szája szegletébe kis mosoly lopózott. Ép kezével megsimogatta a kutya fejét, mire az állat várakozón megcsóválta a farkát. - Azt hiszem, pajtás, kellene egy zsebkendő. Savannah kikászálódott a tévéfotelből. Amikor végre felállt, fél kézzel meg kellett kapaszkodnia a széktámlában, mert hirtelen elszédült. Milyen ostoba helyzet! Segítség nélkül nem fog messzire jutni.
Nagy nehezen hozott néhány papír zsebkendőt, és eltámolygott a telefonasztalkáig, amelyet Theo a fotel mellé állított. - Üdvözlöm, Bridget! - szólt a kagylóba, amikor a vonal túlsó végén bejelentkezett a házvezetőnő. - Savannah! Úgy örülök, hogy hallom a hangját! Jól van? - Nem mondhatnám. Beszélhetnék az anyámmal? - Még templomban van. Történt valami? - Leestem a lóról, és egy kicsit összetörtem magam. Kellene valaki a jövő hétre, aki itt lenne mellettem, és nem jutott más az eszembe. - Én legszívesebben most azonnal útnak indulnék. - Hiszen tudja, hogy azt az anyám cserbenhagyásnak venné. De mondjuk, ő is magával jöhetne. - Biztosan meg fogja érteni. - Az asszony hangjából kihallatszó kétkedés egyáltalán nem illett a szavaihoz. - Igaz, hogy három nap múlva lesz egy kiállítás megnyitó, amelyen biztosan ott akar lenni. Esetleg utána? Savannah elköszönt, és letette a kagylót. Az édesanyja egyáltalán nem fog eljönni. És ha őszinte akart lenni, ő sem kívánt senki mást maga mellett tudni, csak Theót. Ugyanakkor félt, hogy benne is csalódnia kell majd, és irtózott mindentől, ami akár csak azt a látszatot keltette, hogy újra egy férfitól függjön a boldogsága. Az anyja telefonja csak megerősítette a félelmeit. - Szegénykém. Igazán kellemetlen. Nem tudnál ideutazni Sydneybe, hogy a gondodat viselhessük? Tudod, nekem egyszerűen nem való a falusi élet, és az utazás is túlságosan megviselne. Savannah nagyon is meg tudta érteni az utolsó indokot. Pillanatnyilag ő is elképzelhetetlennek tartotta, hogy buszra vagy autóba szálljon, és végigülje a Bendbrookból Sydneybe tartó utat. Így hát nagy adag színlelt vidámságot vitt a hangjába. - Ne aggódj, anya! Majdcsak túlélem valahogy, és egy hét múlva már újra a régi leszek. - Ahogy gondolod. Remélem, hamarosan rendbe jössz. - Köszönöm. Eddig megvolnánk, gondolta Savannah. Csak hogy fogok egyedül boldogulni az elkövetkező napokban? Theo Savannah konyhájába lépve
nem akart hinni a szemének. A lány egy kétliteres tejesflakont szorított be a mosogató melletti fiókba, és lázasan feszegette egy diótörővel. - Jól vagy? - Beragadt ez a nyavalyás kupak, és még egy kávét sem tudok készíteni magamnak - felelte a lány könnyekben kitörve. Theo átkarolta, és megsimogatta a fejét. - Sss. Minden rendben lesz, kicsim. - Bevezette a lányt a szobába, és segített neki leülni. - így már sokkal jobb. És most itt maradok addig, míg ide nem ér az édesanyád. Savannah képtelen volt a szemébe nézni. - Nem jön. Ez már Theo fejében is megfordult, ezért most nagyon örült a hírnek. - Hát akkor kénytelen leszel velem beérni. A lány ép kezével végigsimított a homlokán. - Nem kérek a pátyolgatásból. - Nincs más választásod. Legalább a jövő héten hadd segítsek! A férfi újra kiment a konyhába, és a lány kávéjával jött vissza. Azután lekuporodott Savannah széke mellé. - Fáj és sajog mindened, ugye? A lány képtelen volt hazudni. - Igen. Theo a fejét csóválva felállt. - Fogadd már el, hogy egy ilyen baleset után gondoskodásra szorulsz. Azzal behozta az általa otthagyott fájdalomcsillapítót meg egy pohár vizet. - Az orvosod ezennel elrendeli, hogy ezekből a tablettákból négyóránként bevegyél kettőt. És az orvosod csak akkor fogja hat órára növelni az adagolás közötti szünetet, ha biztos benne, hogy a fájdalomcsillapítás előírásszerűen folyik. Megértettél? A lány bólintott. - Olyan erőtlennek érzem magam, hogy ha bekapok egy ilyen tablettát, valószínűleg átalszom az egész napot. A férfi sóhajtott. - Ma vasárnap van. Miért ne aludnál? Adj esélyt a szervezetednek, hogy meggyógyítsa magát! Te is ezt mondanád a helyemben. - A lányra sandított. - Ebédeltél már? - A kávé után akartam.
- Szereted a sózott marhát? Hoztam egy keveset. A lány bólintott. - Mit szólnál a fűszerpácoshoz? Savannah megint bólintott. Theo nem sokkal ezután felszolgálta a szendvicset, négy ugyanakkora darabra szelve. Mellé szalvétát tett. Savannah mindent megevett, aztán elérzékenyülten mosolygott. - Nagyon köszönöm, Theo. - Máris jobban érzem magam, állapította meg magában. Ha most egy hétig együtt lakunk, a végén vagy beleszeretek, vagy beleőrülök az igyekezetbe, hogy ez ne történjen meg velem. - Tökéletesen megelégszem azzal, ha időnként benézel hozzám. Miattam igazán nem kell újabb gondot venned a nyakadba. A férfi arckifejezése egy csapásra megváltozott. - Persze, mert nem akarsz senkire sem hagyatkozni, ugye? Mondd, mit gondolsz rólam? Hogy majd visszaélek a helyzettel? Tanulj már meg másokban bízni! - Elvette a tálcát, és a lány szemébe nézett. - Itt maradok. Pihenni fogsz, és meggyógyulsz. Majd azután hazamegyek. Egész végig lassan és érthetően beszélt hozzá, mint egy gyerekhez. Sajnos a következő négy napban sokat kell dolgoznom. Ezért napközben a takarítónőm, Mrs. Hawes fog helyettesíteni. Remélhetőleg megakadályozza majd, hogy olyasmit tégy, ami meghosszabbítaná ezt a kellemetlen állapotot. - Erre igazán semmi szükség. - Szerintem pedig igenis van. Agyrázkódásod és csúnya zúzódásaid vannak, Savannah. Kérlek, ne ellenkezz. - Hűvösen elmosolyodott. Inkább örülj: alig fogsz velem találkozni. Időközben a lánynak lelkifurdalása támadt. - Legyen, ahogy akarod, Theo. Nagyon köszönöm Lehunyta a szemét. Fájt a feje, és a tablettáknak köszönhetően elszundított. Azt már nem látta, hogy Theo aggódva összeráncolta a homlokát.
9. FEJEZET Savannah számára az első időkben összefolytak a napok. Theo általában fél tízkor ment el otthonról, és fél hétkor jött haza. Valóban nem sokat találkoztak, de minden vele töltött perc ajándék volt a számára. Soha nem sejtette, hogy a férfi ilyen kedves és türelmes tud lenni. Mrs. Hawes nem sokat beszélt, de gondoskodott róla, hogy a házban soha nem látott tisztaság uralkodjon, és Savannah megkönnyebbülésére magától felajánlotta, hogy segít neki lezuhanyozni és átöltözni. Az első negyvennyolc órában a lány nem volt képes semmiféle házimunkára, és szinte egész nap aludt. Az éjszaka nagy részét a tévéfotelben ülve töltötte, ugyanis a sérülései miatt nehezére esett hanyatt feküdni. És Theo aludt az ágyában! Abban a néhány órában, amelyet együtt töltöttek, a férfi úgy viselkedett vele, mintha a bátyja lenne. Ellátta a sebeit, vacsorát készített, egy kicsit tévézett vele, azután feltűnés nélkül visszavonult. Mihelyt eloltotta a lámpáját, Savannah felnézett arra a kis szelet csillagos égre, melyet a fotelból látni lehetett, és elképzelte, ahogy Theo, karját a párnáján nyugtatva, alszik az ágyában. Bárcsak legalább egyszer úgy nézett volna rá, mintha vele akarná tölteni az éjszakát! Amikor csütörtökön este Mrs. Hawes elbúcsúzott tőle, már sokkal erősebbnek érezte magát. Ha lassan lát hozzá a dolgokhoz, és jól átgondolja a teendőit, talán már sok mindent maga is el tud végezni. Ránézett az órára. Theo mindjárt itthon lesz, gondolta, méghozzá egy egész hétvégére! Délután Theo halkan dudorászva lépett ki a kórházból. Az a négy nap, amikor tudta, hogy Savannah otthon vár rá, igazán jól telt. Aznap reggel a lány már sokkal jobb színben volt. Erős fából faragták, hamar rendbe fog jönni. Időközben meg kellett tanulnia elfogadni az ő segítségét, és bíznia benne. A felelőtlen anyját meg legszívesebben jól megrázta volna, amiért ilyen fájdalmat okozott szegénynek. Mostanában Theo sokkal derűsebben látta a dolgokat. Ráadásul az ügyvédje is felhívta, és úgy vélte, hogy jó esélyük van megnyerni a pert. A férfi a kormányon dobolt a kezével. Beszélnie kell Savannah-nak Samről, hogy a lány láthassa, mennyire megbízik benne.
Amikor felkanyarodott a feljárón, Bensőn ugatás helyett már farkát csóválva szaladt elé a verandára. Savannah lassan lépdelt mögötte. Micsoda nagy és erős férfi! - állapította meg a lány magában. Egy ilyen férfinak minden nő szívesen elébe menne, amikor hazajön a munkából. Theo puszta látványától melegség áradt szét a szívében. A férfi kérdőn felvonta a szemöldökét, amikor meglátta őket. - Már nagyon unatkoztatok, mi? - Futólag megpuszilta Savannah homlokát, és betessékelte maga előtt a házba. Savannah ettől a kérdéstől egyszeriben magához tért. A gyógyszerek hatásától minden olyan bárgyún kedvesnek tűnt számára, de most hirtelen nem látott rá okot, miért kellene még Theónak itt maradnia. - Mi újság a kórházban? - Megvagyunk. - A férfi könnyedén átkarolta a lány egészséges vállát, és rámosolygott. - Őszintén szólva, hiányzol. - Ez biztosan azért van, mert olyan ügyes vagyok. - Savannah kibontakozott az öleléséből. - És Mrs. Hawes is az volt. Köszönöm, hogy átengedted nekem. Már megegyeztem vele négy nagyobb malacban fizetségképp. Amikor a férfi szótlanul összeráncolta a homlokát, Savannah-ban felmerült a gyanú, hogy ő akarta kifizetni a házvezetőnőt. De szerencsére Theo ezen nem kezdett el vitatkozni. A lány az étkező felé mutatott, ahol az imént meggyújtotta a gyertyákat. - Képzeld, egy félkarú asszony is képes megteríteni. A férfi arca felragyogott. - És mindenre gondol. - Aztán a válltáskája után nyúlt. - Szerintem ehetnénk ma egy kis Diane steaket teával. Mit szólsz hozzá? - Egyetértek. Ugyan kire lehelhetnék én fokhagymaszagot? A férfi szemében sokatmondó szikra villant. - Reméltem, hogy rám. - Csak nem fogsz kikezdeni egy épphogy járóképes beteggel, Theo?! Tisztában vagyok a helyzet meglehetősen kényes voltával. A férfi szavait hallva borzongás futott végig a lány testén. Megdörzsölte az egészséges karját, és elfordította a fejét, hogy kedvese ne vegye észre zavarát. Ezek szerint mégsem csak a testvéreként tekint rá.
Ráadásul szinte már az élete részévé vált, jóllehet ő épp ezt akarta elkerülni, hiszen Theo senkihez sem fog kötődni. Visszafordult, mert hallotta, hogy a férfi kinyitott egy üveg bort. - Ünnepelünk valamit? - Igen, az egészségedet, és ha akarod, egy izgalmas közös hétvégét. A férfi letette a bort az asztalra, azután komoly arccal átfogta a lány állát. - Nagyon remélem, hogy együtt maradunk. Sokat jelentesz nekem, Savannah, és szeretném, ha elgondolkodnál rajta, mit érzel irántam. Szívhang Külön szám Savannah először meglepődött. Lehet, hogy az orvosságok miatt nem vettem észre, hogy az érzései nem csupán testvériek, gondolta. Nem tudok dönteni. Az anyámnak soha nem voltam elég jó, Greg és Amelia is bizonyára gyorsan elfelejtettek. Mi lesz, ha egyszer Theo is rám un? Felsóhajtott. - Kicsit félek attól, hogy a végén semmi sem lesz belőle, Theo. Miért nem hagyjuk így, ahogy van? - Mert nem szeretek nélküled lefeküdni, és utálok minden percet, amikor nem vagyok veled. Te és én nagyon jó párost alkotunk, és ennél már csak jobbak lehetünk. - Elengedte a lány állát, és finoman megcirógatta az arcát. - Csak gondolkodj el rajta, Savannah! Nem foglak sürgetni. Először is itt lesz nekünk ez a hosszú hétvége. - Ekkor a férfi megcsókolta kedvesét, aki a karjában megfeledkezett magáról és minden gondjáról. Vacsora után megállapodtak, hogy mesélnek egymásnak addigi életükről. A lány beszélt az édesapja elvesztéséről, akit alig ismert, és az édesanyjáról, aki gyakran nem is gondolt rá, hogy van egy lánya. - Nem rosszindulatból tette, csak éppen teljesen a saját kis külön világában élt abból a pénzből, amit az apám rá hagyott. - Savannah megvonta a vállát. - Szívesen látott, ha segíteni tudtam valamilyen problémáján, én pedig megtanultam együtt élni a szülői szeretet hiányával. Ehhez azért hozzájárult az a szerencse is, hogy a bácsikám és a nénikém legalább nyaranta kiemeltek abból a környezetből. Ha nekem egyszer gyerekeim lesznek, biztosan nem fognak anyai szeretet nélkül felnőni. Theo egyszerűen nem értette, hogy lehet Savannah-t nem szeretni. A lány ránézett. - És veled mi volt a helyzet? A férfi magába fordult.
- Az én gyerekkoromból nem hiányzott a szeretet. A szüleim valósággal elkényeztettek, míg mindketten oda nem vesztek egy autóbalesetben, amikor tizennyolc éves voltam. - Óriási csapás lehetett. Theo bólintott. - Igen, mintha valaki egy fejszével lehasította volna az addigi életemet. Akkoriban határoztam el, hogy orvos leszek. - Megszorította Savannah kezét. - De bármilyen rossz is elveszíteni a számunkra kedves embereket, ezerszer rosszabb lehet, ha valakit egyáltalán nem szeretnek. Savannah most azt hiszi, hogy az ő gyerekkorára gondolok, jött rá a férfi, és ez részben igaz is. Ugyanakkor újfent ráébredtem, miről kell Samnek nap, mint nap lemondania. Az ablakon át kinézett a távolba, és szinte alig hallotta meg kedvese következő kérdését. - Miért jöttél vissza? Hiszen a szüleid csak nyaralni jártak ide, amikor az édesapád el akart szökni a városból. - Igen, az anyám nem nagyon szeretett vidéken élni, és csak néhány alkalommal tartott az apámmal, ha szívességet akart tenni neki. Végül kompromisszumot kötöttek, és a Blue-hegységben vettek egy házat, félúton a városi és vidéki élet között. De én mindig is itt éreztem otthon magam. - És amikor megnősültél, Theo? Itt folytattátok a közös életeteket? A férfi keserűen felnevetett. - Az volt életem nagy hibája. A feleségem még látogatóba sem akart idejönni, mert az aszfaltút már hamarabb véget ért. - De valamikor biztosan szeretted azt a nőt. Theo megint kinézett az ablakon, és igyekezett felidézni az akkori érzéseit. - Fiatal voltam, és magányos egy eszményképbe szerettem bele. Marie-nak azonban sikerült a maga gyalázatos módján kioltani az iránta érzett szerelmemet. Savannah megszorította kedvese kezét. Szegény Theo! Persze neki sem volt több szerencséje. Amikor két évvel azelőtt megismerte Greget és a
kislányát, úgy hitte, végre megtalálta azt a családot, amelyre mindig is vágyott. Greg elmesélte neki, hogy a kislánya elveszítette az édesanyját, de a részletekről nem akart beszélni. Ő pedig tiszteletben tartotta a kívánságát. Mindketten sokat jelentettek számára. Bár boldogságuk nem volt felhőtlen, különösebb ellentétek sem feszültek közöttük. Ameliát pedig szinte saját gyermekének tekintette. Savannah megborzongott, amikor visszagondolt rá, hogy Amelia anyja egyik nap beállított, és kijelentette, hogy vissza akarja kapni a családját. Amikor Savannah kérdőn Gregre nézett, a férfi hangosan ráförmedt, hogy ő soha nem állította, hogy a felesége meghalt. Így hát Savannah elment, és csak remélte, hogy a felnőtteknek a következő veszekedéskor eszükbe jut majd ez az eset és a gyerek érdeke. Hirtelen ráébredt, hogy Theo türelmesen arra vár, térjen vissza a gondolataiból. - Bocsáss meg, elkapott az önsajnálat. Egyszer engem is csúnyán becsapott valaki. Nem szó szerint értve, csupán a megnyilatkozásaival. Egyébként ő is orvos. Volt egy hároméves kislánya, és nem boldogult a helyzettel. Meg voltam róla győződve, hogy a felesége meghalt, ő pedig meghagyott ebben a tévhitben. Már házasságról beszéltünk, teljes mértékben átvettem az anya és a feleség szerepét, együtt kezdtünk közös házra gyűjteni. Egy napon azonban megjelent a felesége, és szembesülnöm kellett azzal, hogy egész idő alatt én voltam az a bizonyos harmadik nő a kapcsolatban. - Keserűen felnevetett. - Lehet, hogy Greg mindvégig csak egy olcsó bébicsőszt és pótfeleséget látott bennem! Szóval nem csoda, hogy idáig futottam, ahol végre csak magamnak tartozom elszámolással.
10. FEJEZET Theo szívét összeszorította a fájdalom. Micsoda rossz tréfa ez a sorstól! Nem állhat elő a lánynak azzal, hogy Sajnálom, ami veled történt, mi lenne, ha mostantól a fiam pótanyja lennél? Hagynia kell pár napot, hogy Savannah meggyőződjön róla, csak saját magáért szereti. Akkor majd mesélhet neki Samről. A férfi odahajolt hozzá, és megpuszilta. - Fáradt vagy? - cirógatta meg kedvesen az ujjait. - Hogy van a karod? Úgy érzem, a vérellátás a pólya nélkül is rendben van. - Végigsimított a
lány gerincén. - Megmutatnád a zúzódásaidat? Savannah lesütött szempillái alól nézett fel rá. - Ez talán az egyik variációja a Szeretnéd megnézni a bélyeggyűjteményemet? A férfi elvigyorodott. - Ma éjjel tényleg csak kukkolnom kellene. - Mármint a zúzódásaimat. Ha egyáltalán hozzájuk férsz. - Savannah lehunyta a szemét. Theo kigombolta a lány blúzát, és a puha anyagot a mellei köré simította. Savannah élvezte, ahogy a férfi ujjainak cirógatásától vágya egyre nőtt, és a bizsergés egész testén végigfutott. - Szegény drágaságom. - A férfi finoman megcsókolta, majd megfordította a lányt, hogy megnézze a hátát. Savannah látta már a tükörben, hogy az eleinte sötétvörös vérömlenyek mostanra a szivárvány minden színében pompáznak. - Már sokkal jobban néz ki. - Theo vigasztalóan megpuszilta a hátát az egészen sötét részeken, majd megcsókolta a lány tarkóját, és fölé hajolt. Fantasztikus az illatod. - Miközben leheletnyi csókokkal borította kedvese testét, egyre nőtt benne a vágy. - Tulajdonképpen nem akartam feltenni ezt a kérdést, de... mi lenne, ha most a helyzet kényességének megfelelően ágyba vinnélek, és óvatosan elfeledtetném veled a sérüléseid okozta fájdalmat? Savannah a szájához emelte Theo kezét, és megcsókolta. - Ez jól hangzik. De készülj fel rá, hogy meg fogsz szenvedni vele, mire levetkőztetsz. - A végén biztosan megtérül a fáradozásom... Úgy értem, láthatom majd, amint szép kényelmesen elhelyezkedsz. - Aha. Mert más meg sem fordult a fejedben. Amikor Savannah másnap reggel mosolyogva felébredt, Theo már az ágy szélén ülve figyelte őt, s egy csokor friss virágot tett a párnájára. - Nagyon jól nézel ki ma reggel - mondta, és finoman szájon csókolta párját. Savannah zavarában eltakarta az arcát.
- Nézz rám, kedvesem! Vagy félsz, hogy esetleg azt mondom, szeretlek? A lány ráemelte tekintetét. - De Theo, az embernek nem kell ilyesmit mondania csak azért, mert lefeküdt valakivel. - Morzsolgatni kezdte a takarót az ujjai között. - Kérlek, inkább ne mondd! A férfi vidám hangon folytatta: - Amióta leestél Billyről, már biztosan tudom, hogy szeretlek. Nem akarok belegondolni, milyen lett volna elveszíteni téged, mielőtt rájövök, mit is jelentesz nekem. A lány tekintete a távolba révedt. - Könnyű szerelemről beszélni, Theo, de én ezt szeretném átgondolni. Azt mondtad, nem fogsz siettetni. - Bár talán jobb lenne, ha mégis azt tennéd, tette hozzá magában. Theo megszorította a vállát. - Én tudok várni. Többé nem is hozta szóba ezt a témát. Más módon igyekezett kifejezésre juttatni az érzéseit. Kis sétákra hívta a lányt, főzött neki, együtt látták el az állatokat, és közben sokat nevetgéltek. Vasárnap estére Savannah lelki és testi sérülései is begyógyultak, és végképp letehette a pólyát. Mint azelőtt, most is melegségre és védettségre talált a völgyben, csak ezúttal Theo ajándékozta meg ezzel bőségesen. Az ő Theója. Ideje volt kitárni a szívét, és újra megbízni valakiben. Úgy félórával azután, hogy Theo munkába indult, Savannah selyem hálóköntösben mosolyogva álldogált a verandán. Amikor meghallotta Bensőn ugatását, arra gondolt, talán Theo felejtett itthon valamit, de aztán egy idegen sportkocsit látott rákanyarodni a feljáróra. Gyorsan magára dobott valamit, s amikor újra kilépett a verandára, látta, amint épp egy nő szállt ki a kocsiból. Hosszú fekete haja volt, és a legvilágosabb bőre, amelyet Savannah valaha is látott. Ajkai ugyanolyan bíborvörösen csillogtak, mint a körmei. - Segíthetek valamiben? - Jó reggelt! - A nő meleg, kellemes hangon szólalt meg. - A nevem Marié McWilliam, és a férjemet, Theót keresem. A kórházban azt mondták, talán itt találom.
Savannah-t hirtelen rosszullét fogta el. Greg felesége szinte ugyanígy mutatkozott be. Valószínűleg már azért is hálásnak kell lennem, hogy Theo egyáltalán megemlítette a volt feleségét. Egy nő, aki Theo szavai szerint hamis játékot űz. De a férfiak mindig ezt mondják... Mégis, ha már valakinek az oldalára kell állnom, akkor az Theo lesz. Igyekezett udvariasnak és segítőkésznek mutatkozni. - Jó reggelt! Épp elkerülték egymást. Esetleg újra megpróbálhatná a kórházban. Ott lesz este hatig. A nőnek egyszeriben nem volt olyan sietős a találkozás. - A, ezek szerint beszélt magának rólam? - A nő felhúzta vékonyra szedett szemöldökét. - Nem. Csak annyit mondott, hogy elváltak. Segíthetek még valamiben? Az asszony indulni készült, de a nyitott kocsiajtóból még visszafordult. - Ha esetleg mégis találkozna vele, mondja meg neki kérem, hogy nagyon hiányzik Samnek. Savannah nem értette a dolgot. - Nem azt mondta, hogy Marie-nak hívják? Az asszony csilingelő mosolyt hallatott. - De igen. Én Marié vagyok. Sam itt ül hátul. Ő a fia, akit Theo cserbenhagyott, és most azért jöttem, hogy újra egy család legyünk. - Azzal beszállt az autóba, és beindította a motort. Savannah kétségbeesett. Theo elhagyta a fiát, azt a fiút, akinek eddig még a létezését is elhallgatta előle? Nem, ez a szeretetteljes férfi, akinek már majdnem odaadta a szívét, sosem tenne ilyet. Vajon mit fog szólni ennek a hírnek a hallatán? Létezik egyáltalán olyan szülő, akit nem hat meg, ha hiányzik a gyerekének? Nos, Amelia édesanyja otthagyta a lányát, és az ő saját anyja sem volt jobb egy fikarcnyival sem. De Theo nem olyan, reménykedett. Ő viszont itt mindenképpen csak veszíthet. Theo vagy visszamegy a feleségéhez, vagy nem próbálja meg rendbe hozni a kapcsolatukat a fia kedvéért, ám akkor megbízhatatlannak
bizonyul. Végeredményben most megint ő az a bizonyos másik, akinek nincs helye egy kapcsolatban. Savannah fejével az oszlopnak támaszkodott. Theónak tehát van egy fia. Így már kezdett összeállni a kép. A fejsérüléses fiú ugyanolyan idős volt, mint a gyereke, a tabuszoba a házában nyilván Sam szobája lett volna, és a müzlit is a kis vendégnek vette, aki végül nem jött el. Itt maradok, határozta el Savannah, legalábbis addig, míg nem hallgattam meg Theo változatát. Savannah egész délután úgy hurcolta magával mindenhová az aggodalmát, mint Bensőn a féltve őrzött csontjait, és nem akart hinni a szemének, amikor hat óra körül megint megpillantotta a volt feleség autóját a feljárón. Úgy látszik, kénytelen leszek a jelenlétükben végighallgatni Theo magyarázatát, sóhajtotta, és kilépett a verandára. Nagyobb csapást már nem is mérhetett volna rá a sors. - Theo nem ért rá a munkahelyén velünk foglalkozni. Remélem, nem zavarja, ha itt várunk rá. Theo már annyi mindent tett értem, és most gyakorlatilag itt lakik, gondolta Savannah, úgyhogy nehezen mondhatnék nemet. - Semmi gond. Kér valami hűsítőt, esetleg egy csésze teát? A verandán kényelembe helyezhetnék magukat. - Köszönöm, nagyon kedves. Egy limonádé jólesne. Micsoda szörnyű út! - Marié megborzongott, és intett a gyereknek, hogy szálljon ki. Savannah-t a nő saját anyjára emlékeztette: a tökéletes külső mögött a gyermeki igényekre teljesen érzéketlen lélek rejtőzött. A kisfiú kiszállt az autóból, és belekapaszkodott az édesanyja szoknyájának szélébe. Marié ellökte a fiú kezét, és kisimította az anyagot. - Mondtam már, hogy ezt ne csináld! Na, gyere, kapsz valami innivalót. Savannah összerándult. Az ő anyja legalább egy mosollyal enyhítette az efféle dorgálást. - Kérem szépen, játszhatok a kutyával? - A fiúcska halkan és egy kicsit pöszén beszélt, miközben tekintetével a kutyát fürkészte.
Az anyja felmérte a helyzetet. - Harap a kutya? - kérdezte. - Természetesen vannak fogai, hogy meg tudja fogni a csontot, de még soha nem támadt rá senkire. - Na jó. Gyere fel a verandára, Sam. Itt várunk a papára. Savannah megmarkolta a korlátot. Most csak az számít, gondolta, hogy Theo az édesapja ennek a gyermeknek, és az anyja azt szeretné, ha megint egy család lennének. Én pedig nem fogok közéjük állni. Az a fontos, hogy Samnek a lehető legjobb legyen. A gyerek, egy kis, fekete hajú Theo, szófogadóan követte Marie-t. Megint kinyújtotta kezét a szoknyája után, de ezúttal rögtön vissza is húzta. Savannah-nak összeszorult a szíve. Lerakta a poharakat az asztalra. - Foglaljanak helyet, mindjárt hozom a limonádét. Amikor visszatért hozzájuk, Marié már kényelmesen elhelyezkedett, és rágyújtott egy cigarettára. Ilyen közelségből már feltűntek a szája körüli apró ráncok, és Savannah titokban örült, hogy mégsem annyira tökéletes. Sam a földön ülve játszott Bensonnal, ami kész csoda volt, mert a kutya máskor kerülni szokta az idegeneket. Marié Savannah arcába fújta a füstöt. - És ha szabad tudnom, Theo most miért lakik itt? - Múlt héten leestem a lóról, és csak mától tudom valamelyest ellátni magamat. Theo volt olyan kedves áldozni rám az idejéből. - Most pedig új irányba terelem a beszélgetést, határozta el a lány. - Egyébként, ha maguk hárman újra egymásra találnak, gondolom, rögtön beköltöznek Theo házába. - Amikor, kedvesem, nem pedig ha - javította ki Marié. - De Sam jövőre hatéves lesz, és biztos vagyok benne, hogy Theo tisztességes iskolába szeretné járatni a fiát. Savannah nem tudott megbékélni az efféle gondolkodásmóddal. - Valóban? Nos, ha jól tudom, az itteni iskolák a legmodernebbek közé tartoznak. Múlt évben ennek az államnak a legjobb végzős gimnazistája Bendbrookból került ki. Marié kétkedve felvonta a szemöldökét.
- Nocsak, nocsak, milyen érdekes. - Megvonta a vállát. - De... akkor is a városba költözünk. Theo vett egy szép házat Brighton-Le-Sandsben, mielőtt az ottani ingatlanárak az egekbe szöktek volna. Soha nem értettem, miért akar itt élni... mint egy bennszülött. - Maga most nem ott lakik? - Nem, nem kaptam meg azt a házat. Marié bosszúsan összeszorította a száját. - Csak a szülei blue-hegységi birtokára van lakhatási jogom. Az a ház nagyobb, de semmit nem érek vele, mert az Sam öröksége. - A nő felnevetett. - Theo csak pénzt adott nekem. Őszintén szólva itt lehalkította a hangját, mintha nem akarná, hogy a gyerek meghallja - egyetlenegyszer sem látogatta meg a fiát. Így hát döntő lépésre szántam el magam. Milyen undorító, gondolta Savannah, de hát Theo sem jobb nála. Egymásnak teremtették őket, és egyikük sem elég jó Samnek. Soha többé nem akarok egy asztalnál ülni ezzel a nőszeméllyel. - Megengedi, hogy elmenjek megnézni Sammel a tyúkjaimat? - Ó ne! Maga tényleg műveli ezt a farmdolgot? Milyen furcsa. Vannak tehenei meg disznói is? - A legtöbb gazdaságban vannak ilyenek. - Csak Theónak nincs. Hiszen ő nem akarja magát lekötni... Marié elővette a sminkkészletét. - Addig én itt maradok. Samnek talán tetszik az ilyesmi. - A nő elfintorodott. - A kisfiúk általában még vonzódnak a természethez. Savannah leguggolt Sam mellé. - Lenne kedved megnézni a tyúkjaimat meg a disznókat, míg apa ide nem ér? A kisfiú felállt, odanyújtotta a kezét Savannah-nak, de nem nézett rá. - Igen. Amikor Savannah meghallotta a kicsi félénk válaszát, legszívesebben a karjába vette volna. Elindultak, Bensőn velük tartott. - Az apukámnak is van egy farmja. - Sam menet közben ide-oda lóbálta a kezét és a lábát. Savannah rámosolygott. - Igen, tudom. És nagyon szép háza is van.
A kisfiú felhúzta az orrát. - Anyának is van egy háza, de a házak egyáltalán nem érdekesek. Van nevük a tyúkjaidnak? - Nincs, de a disznóknak van. Félórát töltöttek az állatoknál, és Savannah minden egyes alkalommal megörült, ha nevetni hallotta a gyermeket. Visszafelé megállt a ház melletti legelőn, mert észrevett egy hosszú fákkal megrakott kamiont, amely hamarosan teljes szélességében elfoglalja a homokos utat. - Megvárjuk itt azt a nagyon nagy kamiont? Irtó sok port fog felkavarni. A jármű fülsiketítő zajjal lekanyarodott a városi fűrészmalom felé vezető útra, és óriási porfelhő ereszkedett a környékre. Sam a fülére tapasztotta a kezét, míg a vezető integetni nem kezdett neki. Akkor a kisfiú boldogan visszaintegetett. - Szeretnék egyszer kamiont vezetni. Felnevettek, és letörölték egymás arcáról a port. - Megvárjuk a következőt? - Nem. Apa mindjárt hazaér. Inkább menjünk vissza! Sam megfogta Savannah kezét. - Apa autója nagyobb, mint a kamion? - Nem tudom, de apa biztosan nagyobb a kamionsofőrnél. Sam vidáman vihogott, és egyszeriben mintha kicserélték volna. És Theo egyetlenegyszer sem látogatta meg ezt a gyermeket, gondolta Savannah felháborodva. Ekkor ismerős motorzaj ütötte meg a fülét. - Ez apa lesz. Nézzük meg, milyen nagy az autója! A kanyar mögött felbukkant Theo Rangé Roveré, rákanyarodott Savannah kocsifeljárójára, majd hirtelen megállt. Rögtön ezután Theo gyors léptekkel odasietett a fiához, felemelte, és hosszan, szeretettel magához szorította. Savannah érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe, és az ajkába harapott. Egy olyan férfi, akit nem érdekel a kisfia, egyáltalán nem így viselkedik. - Sam? Hogyhogy itt vagy? - Megpuszilta a fiúcska arcát. - Nagyon hiányoztál apának. - A férfi Savannah-ra nézett. - Marié itt van? Biztosan nagyon megviselt a vele való találkozás. Tudni sem akarom, miket mesélt neked. - Merev arccal a ház felé nézett. - Szállj be! Majd később mindent megmagyarázok.
A lány megrázta a fejét. - Nem, menj csak oda Sammel! Én majd utánatok megyek. A férfi a homlokát ráncolta. - Félreérted a helyzetet. Nincs sok beszélnivalónk Marie-val. Gyere! Nem, Theo. - A pillantása egy másodpercig az apán és fián nyugodott. Előbb beszélj a családoddal! - Azzal gyors léptekkel az istálló felé indult. A korábbi Theo azt mondaná, hogy Marié megint romba döntötte az életét, gondolta a férfi, de az új Theo most örül annak, hogy a karjában tarthatja Samet, és nem fogja elveszíteni a szeretett nőt. - Na, gyere, menjünk oda anyához, Sam! A kisfiú Theo nyakába kapaszkodott. - Nagyon kedves ez a néni, apa. Megmutatta nekem a malacait. Nagyon mulatságosak. Hogy hasonlítunk egymásra a fiammal, villant át Theo agyán a gondolat, Samet elnézve. - Savannah nagyon jó barátnőm, és örülök, ha kedveled őt, de most csússz be a helyedre, hogy elindulhassunk. Megint egy új sportkocsi, állapította meg a férfi bosszúsan, amikor megállt Marié autója mellett. Nem csoda, hogy nincs az a pénz, ami elég lenne neki. Érdekes beszélgetés lesz, gondolta a verandára lépve. - Nos, Marié, minek köszönhetem a látogatásodat? - Theo, kedvesem, annyira hiányoztál nekünk! - A nő karcsún, kisminkelve, elegánsan felemelkedett, és átkarolta a férfi nyakát. Theo megmerevedett, megfogta a nő könyökét, és lefejtve magáról a kezét, hátrébb lépett. Már nem hatott rá a szokásos hízelgés. - Nekem is nagyon hiányzott Sam. Ez telitalálat volt, a nő lebiggyesztette az ajkát. - Ne légy már ilyen, Theo! Hagyjuk a csatározást! Elismerem, hogy én is ostoba játszmákat űztem, de most már ideje, hogy végre megint rendes család legyünk.
- Te mindig képes vagy meglepetést okozni, Marié. Csak nem fogyott el a pénzed? - Nem pénzért jöttem, Theo. Te Samet akarod, én pedig megint orvosfeleség akarok lenni Sydneyben. Mindketten megkaphatnánk, amire vágyunk, ha nem lennénk többé olyan makacsak. - A férfi szemébe nézett, és Theónak egy pillanatig úgy tűnt, mintha Marié tényleg elhinné, amit mondott. Az orvos először a fiára, majd ismét Marie-ra nézett - Túl késő. Igaz, hogy Sam édesanyja vagy, de mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a fiam hozzám kerüljön. Én a magam részéről végeztem veled. Nem szeretlek, és mi hárman soha többé nem leszünk egy család. Rettenetesen sajnálom, hogy hiába utaztál ilyen messzire - tette hozzá hidegen, azzal kinézett a völgybe. - Jobban teszed, ha most rögtön elindulsz, különben kénytelen leszel beállni a fa szállító kamion mögé, azt pedig a városig nem tudod majd megelőzni. Az ügyvédem jelentkezni fog nálad. Milyen furcsa ez az egész! - gondolta Savannah, újra az istállókhoz érve. Eddig engem zavart, hogy Theo senkihez sem akar kötődni, erre most én vonulok vissza az első adandó alkalommal. Remélem, komolyan gondolta, hogy új életet akar velem kezdeni, mert most harcolni fogok a szerelméért. Lépteit lendületesebbre fogta. Amikor Theo megkérte, hogy menjen vele a házhoz, nemet mondott. De most itt az ideje mellé állni. Ekkor meghallotta, hogy Marié beindította az autó motorját, és látta, hogy a következő fa szállító kamion robajába beleremeg a levegő. Eszébe jutott, mennyire örült Sam, hogy a sofőr visszaintegetett neki. Tündéri kisfiú, gondolta, és önkéntelenül is Marié autója felé nézett. A jármű még ott állt Theo háza mellett. Nem fogja tudni megelőzni a kamiont. Akkor aztán várhat vagy félórát, mire a por leülepszik. De a következő pillanatban már csak Theo sziluettjét látta a verandán. Marié teljes gázzal nekilódult, holott nagyon valószínű volt, hogy az útelágazásnál épp össze fog találkozni a kamionnal. Savannah-ba jeges rémület hasított. Nem lehet valaki ennyire ostoba! Ráadásul egy gyerekkel az autójában! Visszafojtott lélegzettel reménykedett, hogy Marie-nak talán mégis sikerül a kamion elébe kerülni, amikor a kamionsofőr beletaposott a fékbe.
11. FEJEZET Az óriási jármű hidraulikus fékjei fülsiketítőén visítottak, mennydörgött a sűrített levegővel működő duda, fém a fémen vészterhesen csikorgott, miközben a kamion lökhárítója maga előtt tolta a nálánál sokkal kisebb járművet. Marié kocsija, mint egy apró bogár, a hátára fordult, azután ismét a kerekeire pördült, végül kivágódott az útról, és beszorult két fa közé. Ez még mindig jobb volt, mintha szétlapultak volna a kamion alatt. A következő percek kitörölhetetlenül bevésődtek Savannah agyába. Átrohant az út felett kavargó porfelhőn, végig a kamion hosszában, egészen a vezetőfülkéig. Látta, hogy a sofőr remegve ül a helyén, és hogy a járműben alig esett kár. A férfinak sikerült úgy fékeznie, hogy a rakomány nem csúszott rá Marié autójára. Ám a nő kocsija totálkárosra tört. Savannah rohant tovább. Ügy érezte, teljes erejéből fut, ám Theo olyan szélsebesen száguldott el mellette, mintha ő csak egy helyben állt volna. Amikor az autó megpördült, a fara benyomódott, legjobban azonban a tető és az anyósülés felőli oldal sérült. A benzintank a levegőben lógott, és valamilyen folyadék csöpögött a fémre. Mivel hátulról nehezen lehetett hozzáférni a kocsihoz, és az ajtók be voltak ragadva, Theo elölről próbálkozott. Marié csodával határos módon épségben megúszta. Igyekezett kikapcsolni a biztonsági övét, miközben kiabált, hogy Theo szabadítsa ki. A férfi levette az ingét, és az ökle köré tekerte. Néhány ütés, és a szélvédő ezernyi apró részecskére roppant szét. Savannah Theo merev arcvonásait látva el tudta képzelni, mekkora önuralmat kell tanúsítania, hogy ne azonnal a fiát próbálja menteni. - Azt hiszem, tud mozogni. - A férfi Savannah tekintetét kereste. Nem túl vészesek a sérülései. - Áthajolt a szélvédőn ütött lyukon. Marié, tudod mozgatni a lábadat? - Mivel a nő még mindig hisztérikusan hadonászott a kezével, a karjai felől nem kellett kérdeznie. - Igen. De szedj már ki innen! - Marié csak önmagával foglalkozott. Theo kitágította a nyílást, megszabadította az üvegszilánkoktól, a szélére dobta az ingét, és a csuklójánál fogva kihúzta Marie-t a kocsiból.
Eltekintve egy kisebb fejsebtől és néhány horzsolástól, az asszony sértetlenül állt a lábán, és jajveszékelve Theo nyakába vetette magát. - Marié, hagyd ezt abba! Sam még odabent van. Eressz már el! Savannah közelebb férkőzött a járműhöz. - Én majd foglalkozom vele. Marié még mindig polip módjára Theóra kulcsolta karjait, akinek csak nehezen sikerűit lefejtenie magáról az asszonyt. Valamivel később Savannah-nak sikerült őt az út szélére vezetnie, és rábírnia, hogy üljön le a poros fűbe. - Próbáljon megnyugodni! Megyek, segítek Theónak kiszabadítani Samet. Marié falfehér, koszcsíkos arcát elárasztották a könnyek. - Ne hagyjon itt! Hiszen vérzek! - Végigsimított a homlokán, és rémülten mutatta véres kezét. Savannah igyekezett tárgyilagos maradni. - Megsérült a feje, és sokkot kapott, de tényleg semmi mást nem kell tennie, mint hogy ülő helyzetben a térdére hajtja a fejét, és megpróbál mélyeket lélegezni. Most mennem kell. Az autó annyira össze volt lapulva, hogy Theo nem jutott tovább az első üléseknél. - Sam? Sam! A férfi kétségbeesett hangját hallva meglódult Savannah pulzusa. A gyerekülés helye rémisztően kicsire nyomódott. Sam ernyedten lógott a biztonsági övben, fejét leszorította a behorpadt tető. Savannah megpaskolta Theo vállát. - Nekem talán sikerül bejutnom az ülések mellett. - Ahhoz még túl gyenge a karod, és a kocsi is bármelyik pillanatban kigyulladhat. - Ökölbe szorított kezével a férfi úgy állt ott, mintha legszívesebben puszta kézzel tépné fel a jármű tetejét, hogy kiszabadítsa a fiát. - A kamionsofőr már biztosan értesítette a mentőket. Legfeljebb félórába telik ideérniük. - Idehozom a poroltót a fészerből. Azzal talán meg lehet akadályozni, hogy kigyulladjon, és aztán megpróbálok bemászni a hátsó ablakon.
Theo és a kamionsofőr egy másodpercig csak néztek a lány után, majd átverekedték magukat a magas füvön a kocsi farához. Betörték a hátsó szélvédőt, és épp az utolsó szilánkokat szedték ki a keretből, amikor Savannah melléjük siklott az ősrégi tűzoltó készülékkel. A sofőr ekkorra már összeszedte magát. - A vezetőfülkében nekem van egy. Ne haragudjon, de eddig nem igazán tértem még magamhoz. Savannah mély levegőt vett, és betűrte ingét a nadrágjába. - Jó, akkor legalább tűzveszély ellen alaposan fel vagyunk fegyverkezve. Theo a lány vállára tette a kezét, és megpróbálkozott egy utolsó ellenvetéssel. - Lehet, hogy már túl késő, és csak fölöslegesen kockáztatod az életedet. A lány megsimogatta a férfi arcát. - Ezt az égvilágon senki sem hiszi. Inkább emelj fel egy kicsit! Ha bejutok, legalább olyan közel kellene kerülnöm Samhez, hogy meg tudjam mérni a pulzusát. Savannah nagy levegőt vett, és mintha fejest akarna ugrani, karját a feje fölé emelte, és belekapaszkodott az előtte lévő ülésbe. Theo óvatosan tolta, míg a lány be nem tudott guggolni az első ülések mögé. Savannah szinte börtönben érezte magát, vett néhány mély lélegzetet, hogy megnyugodjon, és fáradságosan a gyerekülés magasságába emelte a fejét. Megfogta a kisfiú kezét, hogy megkeresse a pulzusát. És megtalálta! Gyenge volt ugyan, de legalább volt. - Életben van, Theo, de nincs eszméleténél. - Szemébe könnyek szöktek. - A pulzusa gyenge és gyors. Százhúsz. - A mellkasára tette a kezét. - A légzése negyven és felületes. - Tenyerével végigsimított a kisfiú arcán a tarkójáig. - Nem érzek dudort vagy horpadást a koponyán. Megnézem, vérzik-e valahol. Nemrég kificamodott válla élesen sajgott, miközben teljes súlyával rátámaszkodott, és természetellenes szögben előrehajolt, hogy mindenhová odaférjen. Nedves meleget érzett a kisfiú ajtó felőli lába alatt.
- Nyomókötésre van szüksége. A jobb combjának hátsó fele erősen vérzik. - Nagyon szeretett volna már kiszabadulni erről a szűk helyről. - Motorzúgást hallok. Az már a mentő? - Nem, drágám. Megkértem a sofőrt, hogy hozza ide a kocsimat. Benne van az orvosi táskám, és a fényszórók több fényt biztosítanak. A mentőknek még vagy tíz percbe telik, mire ideérnek, és addigra beáll a sötétség. Theo figyelmét nem kerülte el a Savannah hangjából kihallatszó enyhe rémület. Az életét kockáztatja ezért a gyermekért, akiről puszta félelemből egy szót sem szóltam, gondolta a férfi. Uram, add, hogy Sam túlélje, és Savannah-nak ne essen baja! Ekkor Theo mellett felbukkant a kamionsofőr, s nála volt az orvosi táska. - Nyújtsd ide a kezed, Savannah! A férfi előrehajolt, míg ki nem tudta tapogatni a lány kezét, és megszorította, hogy éreztesse vele, mennyire csodálja őt a bátorságáért. Savannah a nyomókötésért nyúlt, és lehajolt a kis lábhoz, amelyen Sam nem sokkal azelőtt még vidáman ugrándozott. - Bekötöttem, és a pulzusa is jobb lett. Lehet, hogy felébred. Sam? Sam, hallasz engem? Mintha halkan nyöszörögne, gondolta a lány, és megkönnyebbülten felsóhajtott. - Minden rendben, Sam. Én vagyok az, Savannah. Itt vagyok melletted. Hunyd csak le a szemed nyugodtan, én majd beszélgetek veled, míg ide nem érnek azok az emberek, akik ki fognak innen szedni minket. - Fáj a lábam. - Túl erőtlen a hangja, nyugtalankodott Savannah. Egy ilyen kis gyermeknél a szervezet nem tudja kiegyenlíteni az erős vérveszteséget. - Van valamid, amit infúzióként adhatnánk neki? Samnek folyadékra van szüksége. - Ó, Uram, segíts! A lány hallotta Theo halk fohászát, és annyira együtt érzett vele, hogy egy pillanatra le kellett hunynia a szemét. Amikor a férfi újra megszólalt, hangja már magabiztosan csengett.
- Igen, van egy adag a táskámban. Egy időre elég lesz. Mennyire nehéz bekötni? - Sam el van kábulva, és a bal karja közvetlenül előttem lóg. Egy kicsit több fény viszont jó lenne. Nagy sokára Savannah odáig jutott, hogy már csak rögzítenie kellett egy kis deszkával Sam karját, nehogy a kisfiú véletlenül kirántsa magából az infúziós tűt. Végre meghallotta a mentőalakulatok közeledését, majd pokoli zaj kíséretében hamarosan feltekerték a kocsi tetejét, mint valami szardíniásdobozt. Éles fény áradt be az autóba. - Először te gyere ki, Savannah! A lány a feje fölé emelte a karját, és Theo kiszabadította a nyomasztóan szűk helyről. A férfi magához szorította, majd tovább is adta az egyik mentősnek. Savannah rogyadozó lábbal állt, és feltétlenül látni akarta, mi történik. Theo kiemelte Samet, méghozzá gyerekülésestől, amely most mintegy rögzítő sínként szolgált. A lány elsírta magát, amikor látta, milyen kétségbeesetten néz Sam arcába. - Sam, én vagyok az, apa. Ki tudod nyitni a szemedet? - A fiú nem reagált. Amikor az egyik mentős el akarta venni Theótól az ülést és a gyermeket, az orvos még erősebben megmarkolta, és maga vitte oda a mentőautóhoz. - Útközben vizsgálom meg. Gyerünk! A mentőautó elindult. - Kiviszem az útra - szólalt meg a Savannah-ra vigyázó mentős. A kocsinkban lévő sérült nagyon szeretne beszélni magával. Savannah teljesen meg is feledkezett Marie-ról. Theo volt felesége bekötött fejjel feküdt a hordágyon. Nagyon sápadt volt, a hangja reszketett. - Azt mondták, hogy Sam él. Hála az égnek! - Megfogta Savannah kezét, és kissé megszorította. - Annyira féltem, hogy az autó a levegőbe repül. Köszönöm, hogy egész idő alatt mellette volt. - Marié a homlokához emelte egyik porlepte kezét. - Nem vagyok jó anya. - Keserűen felnevetett. - Theo mindig azt akarta, hogy Sam nála lakjon, én pedig nem is annyira anya akartam lenni, mint inkább hatalmat gyakorolni Theo felett. Legyen az övé Sam. A bíróság úgyis nemsokára elvette volna tőlem. Savannah nem tudta, mit mondjon erre. Vajon Marié tisztában van vele, mekkora ajándékot adott ezzel Theónak? - Mehetünk? - A mentős már zárta volna be az ajtót.
- Igen, itt az ideje indulni. Viszontlátásra, Marié! Időközben a rendőrség is megérkezett, és kikérdezte a kamionsofőrt, mialatt a mentőalakulat többi tagja bepakolta a felszerelést. Savannah lassan odament Theo terepjárójához, és beszállt. A házhoz vezető rövid úton végiggondolta, mit is élt át. Miközben lezuhanyozott és tiszta ruhát vett fel, egyfolytában a kisfiú sápadt arca lebegett a szeme előtt. Körülbelül egy óra múlva belépett a bendbrooki kórház intenzív osztályára. Sam állapota stabil volt, de épp vérátömlesztést kapott. Édesapja az ágya mellett ült. - Tudtam, hogy eljössz. - Theo a takaró alá dugta Sam kezét, melyet egész idő alatt fogott, és felállt. Savannah belevetette magát kitárt karjába, és arcát az ingébe temette. A férfi lazított a szorításon. - Fájdalmat okoztam? - kérdezte finoman megdörgölve a lány hátát. Kedvese szorosan fogta a kezét, és a szemébe nézett. - Nem, és ha még úgy is lenne, akkor sem érdekelne. - Látta, hogy a férfi szemében ott tükröződnek az elmúlt nap nehézségei. - Ezek szerint Sam rendbe fog jönni. - Majdnem elvérzett. - Theo eleresztette a lányt, és fel-le kezdett járkálni, de végül visszament hozzá. - Ha nem szorítod el a lábát, és kötöd be neki az infúziót, már nem élt volna, mire kiért a mentő. - Te is megcsináltad volna, ha nem lenne ilyen mutatósán széles vállad. Theo lesütötte sűrű fekete szempilláit, mintha el akarta volna titkolni kedvese előtt, mit élt át azokban a percekben. Savannah megsimogatta az arcát, és az alsó ajkába harapott. - Voltál már Marie-nál? A férfi kinyitotta a szemét, és tekintete keménnyé vált. - Nem. Egyszerűen nem tudom, képes lennék-e türtőztetni magam. - Én viszont már beszéltem vele. Nagyon sajnálja a történteket, és beleegyezett, hogy Sam nálad maradjon. - Jellemző, hogy most mondja ezt, amikor már majdnem késő. Biztosan nem gondolta komolyan, hiszen hosszú évek óta ezért küzdök.
- Komolyan gondolta - simogatta meg Savannah Theo karját. Csodálatos apja leszel Samnek. - Megpuszilta az arcát, és indulni akart. Ha kiengednek, majd hazaviszlek benneteket. Theo a békésen alvó gyermekre pillantott. - Savannah, várj! - Utána ment, és odavezette az ágy melletti székhez. Ülj le egy kicsit, kérlek. - Mihelyt a lány helyet foglalt, letérdelt mellé, és megfogta a kezét. - Tudom, hogy találhattam volna ennél alkalmasabb időpontot is, de az utóbbi egy hónapban annyi minden történt velünk, hogy ki tudja, mikor adódik újra alkalmam elmondani neked, amit akarok. Két éve másra sem vágyok, csak hogy megkapjam Samet. Azután újra találkoztam veled, és már többre vágytam. Most már mindkettőtöket akarom. - Kicsit felemelte Savannah karját, és megpuszilta a csuklója belső oldalát. - Nagyon sokat jelent számomra, hogy apa lehetek, de azt hiszem, csodálatos férj is lehetnék. Feleségül akarlak venni. Egyszóval... szeretnéd, ha hozzád tartoznánk? Savannah lehunyta a szemét. Feleségül menni Theóhoz, összekötni az életünket és hátralévő éveimet vele meg Sammel leélni? Igen, ezt akarom! - ujjongott magában a lány. - De nem lehet, hogy kedvese még túlságosan a baleset hatása alatt áll? - Theo, biztos vagy benne, hogy nem csak a hála vezet? Ha komolyak lennének az érzéseid, már korábban meséltél volna Samről. A férfi futó pillantást vetett a fiára. - Sajnálom, de annyira fájt, hogy nem lehet velem, hogy képtelen lettem volna bárkinek is beszélni róla. - Megcirógatta a lány arcát. - Egyedül melletted éreztem újra, hogy élek. Csütörtökön akartam szóba hozni Samet, és megkérni a kezedet. Amikor elérkezettnek láttam a pillanatot, te elkezdtél Gregről és Ameliáról mesélni, és elmondtad, mennyire bántott, hogy csak kihasználtak téged. Akkor úgy döntöttem, előbb meg kell tapasztalnod, hogy én csak magadért szeretlek, mielőtt megkérnélek rá, hogy apaként, a gyermekemmel együtt fogadj el engem. A lány teljesen megnyugodott. - Csak a biztonság kedvéért: mit kellett megtapasztalnom? Theo gyengédséggel és szerelemmel teli mosolya melengető napsugárként simogatta a lelkét. - Azt, hogy csak magadért szeretlek. - A férfi megfogta Savannah mindkét kezét, és átölelte. - Te vagy az a nő, akiről mindig is álmodtam.
Szeretlek, és mindig is szeretni foglak. Légy a feleségem! Eltelt egy év. Savannah férje oldalán az autójuk felé menet még egyszer odaintett a három skót orvos egyikének, aki épp az interneten kutatott új információk után. - Na és mit szólsz, hogy egy időre ez volt az utolsó műszakod? Vajon meddig bírod ki, hogy ne állj megint szolgálatba? - Theo mosolyogva nézett le kedvese egyre szebben terebélyesedő pocakjára. - Jól átszervezted itt az egész csapatot, és most már minden úgy megy, ahogy kívántad. Savannah boldogan rámosolygott. - Egy kis idő biztosan eltelik, mire visszajövök, de legalább nyugodt lelkiismerettel megyek el. A kórház igen jó hírnévnek örvend, a sürgősségi osztály pedig igazán színvonalas lett. Ez az álmom teljesült. Megszorította párja kezét. - Most már csak otthon kell néhány dolgot megszerveznem, mielőtt megérkezik Sam öcsikéje vagy húgocskája. Kisimított néhány sötét hajtincset az arcából. Boldog volt. - Ami pedig a többi álmomat illeti, napról napra egyre több valósul meg belőlük. Lábujjhegyre állt, Theo pedig lehajolt hozzá, hogy megcsókolja. - Este látjuk egymást. A férfi elmosolyodott csók közben. - Szeretlek. És Theo szava, mosolya, a pocakját megsimító kezének érintése egész nap elkísérte Savannah-t. V É G E!
