Figyelek a szövegre és a képekre, hogy jobban megértsem, amit olvasok.
Kényelmesen helyezkedek el.
Egyhelyben maradok 15 percig, amíg olvasok.
Gondolkozom azon, amit olvastam.
Amikor elkezditek az olvasási képességek fejlesztését, nagyon fontos, hogy világos keretek között tegyétek ezt! Beszéljétek meg a gyermeketekkel, hogy mostantól minden iskolai/óvodai napon 15 percet erre a programra szántok. Fontos, hogy a 15 perc jó hangulatban teljen, ezért csupa játékos, és a gyermekek számára egyszerű, nem fárasztó feladattal találkoztok majd! A foglalkozások elején, de minimum az első héten vegyétek elő a fent látható 4 kis kártyát, és tegyétek ezeket az előző lapon található olvasó gyermeket ábrázoló képre! Ez egy mini szerződés a gyermeketekkel. Ha úgy látjátok, hogy szükség van rá, használjátok a továbbiakban is! Fontos: a program 5-8 éves gyerekeknek készült, tőlük már elvárható, hogy 15 percig egyhelyben maradjanak, és egy feladatra figyeljenek! Próbáld ki, valóban nem több, mint 15 perc, és a gyermekednek is tetszeni fog!
MÁR TUDOK FIGYELNI! OLVASÓS PERCEK
15 14 13 12 11 10 9 8 7 6 5 4 3 2 1 H
K
SZ
CS
A HÉT NAPJAI
P
1. nap játéka
Az első nap játékait és foglalkozásának leírását a honlapon találod a következő linken: http://gyereketeto.hu/10alkalmas-trening Itt írok az előkészületekről is, illetve a foglalkozásokat megelőző rutin fontosságáról!
1 szótagú szavak 3 szótagú szavak 2 szótagú szavak
1 szótagú szavak
3 szótagú szavak 2 szótagú szavak
ma-ci
sün
mó-kus
gomb
zok-ni
nyak-ken-dő
sál
sap-ka
méz
ka-pu
al-ma
ba-nán
cse-resz-nye
a-na-nász
mál-na
fé-szek
pil-lan-gó
szi-vár-vány
ma-ci
sün
mó-kus
gomb
zok-ni
nyak-ken-dő
sál
sap-ka
méz
ka-pu
al-ma
ba-nán
cse-resz-nye
a-na-nász
mál-na
fé-szek
pil-lan-gó
szi-vár-vány
2. nap játéka
Második nap egy társasjátékot játsszunk! A játéktáblára lesz szükség, valamint a szó-és képkártyákra, illetve gombokra, ezekkel lépünk majd a táblán. A játékot 2-6 személy játszhatja kényelmesen. Minden bábut (gombot) a startmezőre állítunk. A játékosok sorban húznak a kép-illetve szókártyák közül egyet. A kártyán található kép nevét szótagolják, és annyit lépnek, ahány szótagból áll az adott szó. Természetesen a kisebb játékosok képkártyát használnak, a nagyobbak szókártyákat. Az nyer, aki előbb célba ér. Ha már többször játszottunk a játékkal, lehet úgy is játszani, hogy ha rosszul szótagol a játékos, akkor vissza kell lépnie annyi mezőt, ahány szótagból áll az adott szó.
START
CÉL
ug-ró-kö-tél
é-pí-tő-koc-ka
e-me-le-tes-tor-ta
go-lyós-toll
főtt-to-jás
ten-ger-a-latt-já-ró
pók-em-ber
mo-só-gép
pi-zsa-ma
ta-ran-tel-la
ku-kás-a-u-tó
ka-rá-csony-fa
fo-ci-pá-lya
re-pü-lő-gép
a-li-gá-tor
ug-ró-kö-tél
é-pí-tő-koc-ka
e-me-le-tes-tor-ta
go-lyós-toll
főtt-to-jás
ten-ger-a-latt-já-ró
pók-em-ber
mo-só-gép
pi-zsa-ma
ta-ran-tel-la
ku-kás-a-u-tó
ka-rá-csony-fa
fo-ci-pá-lya
re-pü-lő-gép
a-li-gá-tor
3. nap játéka
Harmadik napra a népszerű BINGÓ-t hoztam. Minden játékosnak szüksége lesz egy BINGÓ táblára, illetve 16 db babszemre, vagy bármilyen apró, filléres tárgyra. Ma az eddigi három nap kép-illetve szókártyáit használjuk! A játékvezető sorban felfordít egy-egy kártyát, majd mindenki megnézi, kimondja, szótagolja: megállapítja, hány szótagból áll az adott szó. Ezt a számot megkeresi a BINGÓ tábláján, és erre a mezőre rátesz egy babszemet. Akinek először lesz 4 babszem függőlegesen, vízszintesen vagy átlósan egymás mellett, az BINGÓ-t kiált, és megnyerte a játékot. Ha több időnk van, akkor játsszuk végig, azaz a nyertesnek lesz először tele a táblája babszemmel, mind a 16 db tábláján babszem lesz!
3 6
4 4
5
2
5
3
4
BINGÓ 1 1 2
2
1
4
3
1
3
6
4
6
5
3
2
2
BINGÓ 5 4 1
2 5
1
4
4
2
5
1
3
4
1 2
3
1
2
4
6
BINGÓ 5 2 3
5
2
3
2
4
5
2
6
3
5
3
1
1
BINGÓ 6 4 4
4 3
1 6
2
5
3
2
2
BINGÓ 5 3 4
4 2
1
2
al-ma-csut-ka
ad-ven-ti-ko-szo-rú
ka-ti-ca-bo-gár
gö-rög-diny-nye
pa-pír-szal-vé-ta
ön-tö-ző-kan-na
hor-gász-bot
só-szó-ró
te-le-ví-zi-ó
be-vá-sár-ló-ko-csi
al-só-nad-rág
do-mi-nó
sod-ró-fa
szú-nyog-ri-asz-tó
fény-ké-pe-ző-gép
al-ma-csut-ka
ad-ven-ti-ko-szo-rú
ka-ti-ca-bo-gár
gö-rög-diny-nye
pa-pír-szal-vé-ta
ön-tö-ző-kan-na
hor-gász-bot
só-szó-ró
te-le-ví-zi-ó
be-vá-sár-ló-ko-csi
al-só-nad-rág
do-mi-nó
sod-ró-fa
szú-nyog-ri-asz-tó
fény-ké-pe-ző-gép
4. nap játéka
Negyedik napra itt egy dobókockás játék! A játéktáblára van szükség, és persze dobókockára. A kisebb gyerekeknek készítettem az első táblát, de nyugodtan kezdhetik itt a nagyobbak is! Mindenki dob a kockájával, majd megkeresi azt a képet a táblán, amelyik ugyanannyi szótagból áll, mint a dobott érték. A másik játéktáblára minden játékos az eddig használt szókártyák közül választ, illetve húz. (ez megállapodás kérdése) Az nyeri a játékot, aki először fedi le az összes képet vagy szókártyát a tábláján. A szabály itt is ugyanaz, mint az előző játékban, csak itt el kell olvasni a szavakat, nem segítenek a képek!
5. nap játéka
Az ötödik napon a kicsiknek külön játékot hoztam, de természetesen megpróbálhatják a nagyobbaknak szánt játékot is! A kicsiknek egy 6 db csipeszre lesz szükségük. Minden kis kártyán lévő képet el kell szótagolni hangosan. Azt a számot kell csipesszel megjelölni, ahány szótagból áll a szó! A nagyobbaknak dominóval készültem. A játékhoz van egy dominókészlet, amin pöttyök is vannak, illetve egy készlet teljesen üres. Háromféleképpen játszható a játék: 1. hagyományos dominó, akkor lehet lerakni egy elemet, ha a játékos mond két olyan szót, aminek a szótagszáma megegyezik a dominón látható pöttyök számával. Pl.: dominón látható pöttyök: 2-4, a két szó: sapka-olvasókönyv 2. A dominókat kétfelé válogatjuk: pöttyösek és üresek. Felhúzunk egy pöttyös elemet, majd egy üresen hagyott dominóelemre rajzolunk/írunk egy-egy szót, ami annyi szótagból áll, mint a pöttyök száma. 3. Az előzőek után memóriajátékot játszhatunk a dominókkal!
3
2
4
2
1
4
5
2
4
2
3
1
4
6
5
2
4
6