„Fészek” Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat
„Fészek” Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat 2011. évi szakmai beszámolója
Az intézmény fenntartója: Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Működtető: Fészek Gyermekvédő Egyesület 2011. egy rendkívül intenzív év volt számunkra, sok programmal, sok felada ttal, és számtalan kihívással úgy szakmai, mint szervezeti szinten. Ez volt az első teljes év azóta, hogy a fenntartói jogok átadásra kerültek a Baptista Szeretetszolgálat számára. A gondozottak létszámváltozását tekintve a következők történtek: Gondozottak létszáma 2011.01.01.-én: 352 fő Gondozottak létszáma 2011.12.31.-én: 348 fő Tárgyévi létszámnövekedés: 31 fő. Tárgyévi létszámcsökkenés: 35 fő. A hálózatunkból a következő okokból kerültek el gyermekek: Hazagondozás: 6 fő Nagykorúvá válás, vagy nagykorúként az ellátás megszűnése: 11 fő Örökbeadás: 11 fő Gondozási hely módosítás: 7 fő. Ahogy a korábbi két évben, úgy 2011-ben is, minimálisan ugyan, de csökkent a gondozottak létszáma. Ennek oka, hogy kevesebb gyermek került hozzánk, és ugyanakkor többnek szűnt meg az ellátása. Továbbra is érezhető volt, hogy a szakszolgálatok elsősorban a saját hálózataikba helyezték a gyermekeket, és csak azokban az esetekben kerestek minket, ha olyan speciális gondozási szükségletű gyermekről volt szó, akit nem tudtak vállalni, vagy az új bekerülő gyermeknek testvére volt a mi hálózatunkban. Az ellátások megszűnését bemutató adatok azt mutatják, hogy egyre több nagykorú fiatalunk van, a kormegoszlás jelentősen eltolódik a magasabb életkorú gyermekek irányába. Bár köztudo mású tény, hogy a 3 év alatti gyermekek bekerülési aránya igen magas, és a fővárosban például megoldatlan a családba helyezésük, mégis kevés megkeresést kaptunk, ezek a gyermekek inkább gyermekotthonokban kerültek elhelyezésre. Kiugró adat még az örökbeadások száma. Ez annak következménye elsősorban, hogy a jogszabály lerövidítette a türelmi időt, és korábban veszi kezdetét az örökbe adhatóvá nyilvánítási eljárás. Hogy ez szakmailag mennyire jó irány, az majd néhány év múlva derül ki, ha ezek a gyerekek elérik a kamaszkort. Az örökbe fogadó családok mellett ugyanis nincs szakmai támogatás, így a felmerülő problémákkal egyedül kell megküzdeniük. A hazagondozások aránya megfelel az Egyesületünkben elért korábbi évek tendenciáinak. A Fészek Egyesületnél ugyanis már hosszú évek óta kiemelkedően magas színvonalú szakmai munka folyik a vér szerinti kapcsolatok gondozása érdekében, ezen a téren a közelmúlt jogszabályváltozása a mi gyakorlatunkhoz képest nem hozott semmi többletet. Másrészt látni kell, hogy a családok szociális helyezte egyre rosszabb, nem azon múlik a hazagondozás sikeressége, hogy a nevelőszülői hálózat mennyire segíti és ápolja a vér szerinti kapcsolatokat.
„Fészek” Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat
Gondozott gyermekek kor szerinti megoszlása 2011.12.31.- i létszámadatok alapján: 80
64
fő
60 40 20
72 59
43
55 38
17
0 0-2
3-5
6-8
9-11 12-14 15-17 18-tól éves
Az ellátottak megoszlása ellátási forma szerint: - otthont nyújtó, normál ellátás: 180 fő - különleges szükségletű gyermek (tartósan beteg, fogyatékos vagy 3 év alatti): 130 fő - utógondozói ellátott: 38 fő. Gondozott gyermekek megoszlása megyei illetékesség szerinti bontásban: - Budapest: 165 fő - Pest Megye: 167 fő - Bács-Kiskun megye: 11 fő - Jász-Nagykun Szolnok megye: 1 fő - Borsod megye: 4 fő Nevelőszülői gondoskodás keretében teljeskörű ellátás biztosítása szükséges. Ez a 2011-es évben a következőképpen valósult meg: Egészségi állapotnak, életkornak megfelelő étkeztetés: nem jelentett különösebb problémát. Vannak olyan gyermekek, akiknek speciális étrendet szükséges biztosítani (liszt- vagy tejérzékenység), ezt a nevelőszülők meg tudják oldani. Idén több alkalommal is tudtunk élelmiszeradományokat osztani, amit a családok örömmel vettek, és hasznosítottak. Ruházattal történő ellátás: ebben Egyesületünk történetében először Tanévkezdési támogatást adtunk, megújítani a gyermekek ruhatárát, ruhacsere akció.
az évben kimagaslóan eredményesek voltunk ezen a téren. tudtuk az új gondozottak kiruházását anyagilag is támogatni. amiből szintén jelentős mértékben sikerült a családoknak és továbbra is népszerűek az adományok, és az egymás közti
0-3 éves korosztály ellátása: nem okozott gondot a családok számára. Bár igen kevés 3 év alatti gyermek van jelenleg a hálózatunkban, a családok minden esetben felkészültek, és minden tekintetben biztosítani tudják a teljeskörű ellátást.
„Fészek” Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat
Iskolai oktatásban, szakképzésben való részvétel: minden gondozottunk teljesíti a tankötelezettségét. Ezen a téren a nevelőszülők és a tanácsadók is megtesznek minden tőlük telhetőt, hogy a gyermek a képességeinek és érdeklődési körének megfelelő oktatásban vegyen részt. Vannak kollégistáink amennyiben csak így oldható meg a gyermeknek megfelelő oktatásban való részvétel. Az oktatási intézményekkel igyekszünk jó kapcsolatot kialakítani, hiszen nagyon fontos információ az, amit tőlük kaphatunk a gyermekekről. Az utógondozottak közül 6-an tanulnak felsőoktatási intézményben. Felzárkóztatás: Szinte minden gyermekünknél alapvető feladat. A nevelőszülők felkészültek, és minden lehetőséget kihasználva próbálják felkutatni, biztosítani a különböző fejlesztéseket. Némi problémát jelent a hosszú várakozási idő, és kapacitások végessége, de ezt Egyesületünk saját szakemberek foglalkoztatásával, megbízásával (pszichológus, fejlesztő pedagógus) próbálja kompenzálni. Külön foglakozásokat is támogattunk rendkívüli ellátmánnyal, illetve nem ritk a, hogy maga a nevelőszülő biztosítja saját keretből a különböző extra foglalkozásokat (kutyás terápia, lovas terápia, Gekko játszóház, stb.) Tehetséggondozás: Igen sok tehetséges gyermekünk van a zene, rajz, versmondás, sport, tánc, irodalom, színjátszás, stb. terültén. Két paralimpikonunk is van (úszás, tollaslabda). Az ő fejlesztésük, támogatásuk rendkívül fontos feladat, hiszen sikerélményt ad, segíti a gyermekek személyiségfejlődését (szabálykövetés, kitartás, kudarctűrés, tolerancia, stb.). És nem utolsó sorban példa a többiek számára, hogy van értelme küzdeni. Ezen a téren az elmúlt évben rendkívüli ellátmánnyal, programok szervezésével és felkutatásával tudtuk támogatni a családokat (Pécsi tehetségkutató verseny, különböző rajzpályázatok, kiállítás a TEGYESZ gyermekvédelmi konferenciáján, stb.) Különleges ellátás: Gyermekeink több, mint 1/3-a különleges szükségletű. Amennyiben ennek oka a 3 év alatti életkor, vagy valamilyen betegség, a nevelőszülők megfelelően tudják biztosítani a gyermekek számára szükséges ellátást. Sokkal nehezebb a helyzet, ha enyhe fokban értelmi fogyatékos gyermekekről van szó, vagy bármilyen más organikus alapú tanulási és magatartási problémáról. Előfordul, hogy a TKVSZB integrált oktatatást javasol, ami nagy teher a családoknak, sok kudarc a gyermeknek, mert nem tudják számukra az iskolában azt a figyelmet biztosítani, ami szükséges lenne. Különleges szükséglet megoszlása okok szerint:
0-3 éves 13%
tartós bet. 40%
0-3 éves ért.fogy SNI org. SNI org. 7%
ért.fogy 40%
tartós bet.
„Fészek” Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat
Mentálhigiénés és egészségügyi ellátás: Az egészségügy területén az alapellátásban az ellátás mindenütt biztosított és megfelelő. A szakellátáshoz való hozzáférés már nehezebb, hosszú a várakozási idő sok esetében. Szabadidő hasznos eltöltése: Ezen a téren jelentős fejlődést tudtunk elérni az elmúlt évben. Bár a családok maguk is szerveznek programokat, és megvoltak az Egyesület által biztosított programok is, de lényegesen nagyobb kínálattal. Ezt részben annak köszönhetjük, hogy egyre több támogató segíti a munkánkat, és ez sok esetben különböző programok, rendezvények biztosításával támogatnak bennünket. Fenntartónk, a Baptista Szeretetszolgálat jóvoltából is több rendezvényen vettünk részt az év folyamán: koncertek, cirkusz, állatkert, cipősdoboz akció, stb. A nyár folyamán 200 gyermeket táboroztattunk Szilvásváradon. Évek óta ez volt a legnagyobb sikert aratott nyári program. A családok számára Zalaszombatfán biztosítottunk nyaralási lehetőséget, melyet több, mint 50 fő vett igénybe. Akik csak egy napot tudtak szakítani az idejükből, azok Cserkeszőlőre mehettek strandolni. Itt 200 fő töltött el egy felejthetetlen napot augusztus folyamán. December elején 270-en mentünk a Mikulásvonattal Nyíregyházára az állatkertbe. De voltunk Bábszínhában, Eleven Parkban, múzeumban, koncerteken, Művészetek Palotájában, szerepeltünk a Neo Fm Rádióban, stb. Minden felajánlott lehetőséggel tudunk élni. Zsebpénz ellátás: Lényegében zökkenőmentesnek mondható, a nevelőszülők tisztában vannak a kötelezettségükkel, többen még magasabb összeget is adnak a törvény által előírtnál. Jellemző azonban, hogy a nevelőszülők neheztelnek, amiért a gyerekek nem tudják megbecsülni a pénzt, és nem tudják beosztani. Sokan amint megkapják, szinte még aznap elköltik az egészet, lényegtelen és értelmetlen dolgokra. Fiatal felnőttek részére az önálló élethez szükséges személyre szóló tanácsadás: Tekintettel arra, hogy növekszik az utógondozott fiataljaink száma, ez egyre fontosabb feladatunk, és egyre tudatosabb odafigyelést és tervezést igényel a részünkről. A fiataljaink egy fő kivételével 2011-ben tanulmányokat folytatott. Az ellátórendszerből kikerültek vagy saját kérésre távoztak, vagy megszűnt ugyan az ellátásuk, de valójában továbbra is a nevelőcsalád közelében maradtak. Többségük éretlen még az önálló életre, problémát jelent a pénzkezelés, a munkahely megtartása, a párkapcsolatok. Valószínűleg az önálló életre való felkészítésnek nem a nagykorúságukkal kell elkezdődnie, hanem évekkel korábban, még akkor is, ha azt tapasztaljuk, hogy a fiataloknak sokszor fogalmuk sincs, mit szeretnének, vagy ha igen, akkor is sokszor változnak a tervek és a célok. Személyi és tárgyi feltételek – elhelyezés: Hálózatunk előnye, hogy országos hatáskörű, így szinte minden felmerülő problémára tudunk megoldást találni. A fővárosban ugyanúgy élnek nevelőszülőink, mint kisvárosokban, vagy falun. Vannak kertes családi házban élők, gazdálkodók, nagycsaládosok, de az utóbbi években egyre több a magasan kvalifikált, jómódú család is, aki nevelőszülői feladatokra vállalkozik, és jelentős többlet energiát, odafigyelést és anyagi forrást tud fordítani a családjába helyezett gyermek gondozására. Ezek a családok többnyire budapesti, vagy Budapest környéki családok, leginkább 1, maximum 2 gyermek nevelését vállalják. A gyermekek fogadásához szükséges feltételek meglétét miden esetben elvárjuk, és mindig a gyermek számára legmegfelelőbb gondozási helyet tudjuk javasolni. Nevelőszülők képzése, továbbképzése: 2011. novemberében történt legutóbb működési engedély módosítás. Jelenleg 179 nevelőszülői családban biztosítunk 494 férőhelyet. Ebből 137 családban
„Fészek” Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat
nevelkedik a 348 gyermek. Vagyis családonként az elhelyezett gyermeklétszám átlagosan: 2,5 fő/család. Családok megoszlása az elhelyezett gyermeklétszám alapján: 50 44
45
családok száma
40 35
33
30
24
25
25
20 15
11
10 5 0 1 gy
2 gy
3 gy
4 gy
5 gy
Az igényekhez igazodva 2011-ben 2 nevelőszülői csoportot képeztünk ki saját hálózatunkba (ez összesen 15 családot jelentett), és 2 csoportot felkérésre, Komárom-Esztergom megye számára. A továbbképzések egy pályázati lehetőség jóvoltából egységesen az egész hálózatban tavasszal kerültek megtartásra, és a fókuszban a kamaszkorú gyermekek nevelése volt. 2 napos, tömbösített kiscsoportos oktatás zajlott a témában nagy tapasztalattal rendelkező, külső szakemberek bevonásával. Ősztől minden terülten havi rendszerességgel esetmegbeszélőket is s zervezünk a nevelőszülők számára, ahol meg tudják beszélni problémáikat, megosztani tapasztalataikat. 4 helyszínen (Érd, Budapest, Abony, Tiszakécske) 6 csoportban, összesen 60 nevelőszülő vesz részt rendszeresen a foglalkozásokon. Karácsonyra a nevelőszülők szakkönyvet is kaptak ajándékba. Szakmai együttműködéseink: A kollégák visszajelzései alapján az elmúlt évekhez képest lényegi változás nem történt. A gyámhivatalokkal továbbra is jó a kapcsolat és az együttműködés. A gyerekjóléti szolgálatokkal inkább formális, egyoldalú, persze tisztelet a kivételnek. Általánosan jellemző, hogy a gyermekjóléti szolgálatok családgondozói kevesebbet tudnak a vér szerinti családról, akiket gondozniuk kellene a gyermek hazakerülésének elősegítése érdekében, mint mi, hiszen hozzánk eljönnek a kapcsolattartásra, és az így kialakult kapcsolat általában eredményesebb családgondozást tesz lehetővé, mint amit a gyermekjóléti szolgálatok tudnak tenni. A szakszolgálatokkal több területen is volt kapcsolatunk: felülvizsgálatok, örökbeadások gyámi tanácsadókkal való együttműködés. Bár a kollégák azt jelezték, hogy az együttműködés megfelelő, azért mindig is érezhető volt, hogy a szakszolgálatok magukhoz képest alárendelt szerepbe képzelnek bennünket. A 2011-es év további eseményei, megvalósult programok: Elvégeztük az esedékes 3 éves alkalmassági felülvizsgálatokat. 29 nevelőszülői család esetében volt ez aktuális. 5 esetben végeztünk rendkívüli felülvizsgálatot, ebből 3 esetben külső szakértőt is bevontunk. A rendes felülvizsgálatoknál 2 esetben, a rendkívülieknél minden esetben az alkalmasság feltétele volt további segítségnyújtás igénybevétele: pszichológiai tanácsadás, családterápia, vagy a tanácsadó részéről fokozott odafigyelés került megállapításra. Szeptembertől önállóan béreljük az abonyi csoport munkáját segítő ingatlant, mivel a társbérlő Alapítvány más megoldást talált. Ez egyúttal több teret ad a tevékenységeinknek (pszichológiai
„Fészek” Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat
tanácsadás, fejlesztő pedagógiai megsegítés, kapcsolattartások, csoportrendezvények, ünnepségek, továbbképzések, adományosztás, stb.)
esetmegbeszélők,
Bár az elmúlt években a hálózat fejlődése stagnáló szakaszban volt (a tizenéves dinamikus fejlődési görbénk stagnált, sőt, enyhén visszaesett), a férőhelyek és a gondozottak létszámára tekintettel már évekkel ezelőtt is indokolt lett volna egy struktúraváltás a hatékony és színvonalas munkavégzés lehetőségének megőrzése érdekében. (Itt szeretném megjegyezni, hogy 2012-ben ismételten fokozottabb igény volt a munkánkra, hiszen csak januárban 14 új gondozott érkezett hozzánk, ami majdnem a fele annak, ami 2011. egész évében volt.) Így hamar megtérülhet az átszervezésbe fektetett energia. Az év második félévében egy külső tanácsadó cég segítségével meg is kezdtük ezt a munkát. A helyzet feltérképezése után a nevelőszülői hálózatból két önálló régió került kialakításra: Érd-Budapest és Tiszakécske-Abony, önálló csoportvezetők irányításával. A csoportok munkájának a segítésére javítottuk az Érdi központ infrastruktúráját, (nyilvántartási szoftwer, multifunkcionális fénymásoló, új számítógépek), annak érdekében, hogy az adminisztráció és a csoportok szakmai munkájának segítése minél ésszerűbb és hatékonyabb legyen. Ennek eredményei 2012-ben fognak beérni. Ezzel egyidejűleg az arculatunkon is változtattunk, a jelenlegi felépítésünket tükröző, lendületes, modern megjelenéssel, melynek célja többek között a támogatók számának növelése érdekében kifejtett PR és adományszervezési munka segítése. Javítani tudtuk a terülten dolgozó kollégák munkakörülményeit is. Lap topokat kaptak, az ÉrdBudapesti csoport pedig az eddig bérelt irodánkból (Cserepesház) hamarosan egy sokkal nagyobb, és az igényeknek megfelelő ingatlanba költözhet, ahol a kapcsolattartásokon túl lesz lehetőség a képzések és rendezvények lebonyolítására, az esetmegbeszélők megtartására, a pszichológus kollégák is jobb körülmények közt dolgozhatnak majd itt. De terveink szerint egy olyan központot tudunk majd kialakítani, ahol a gyermekeink, főleg az idejükkel bánni nem tudó, folyton számítógépező kamaszaink számára kínálunk itt tartalmas szabadidős foglalkozásokhoz helyet és infrastruktúrát. A munkatársaink és nevelőszülőink számára az év folyamán több lehetőséget is biztosítottunk képzéseken, konferenciákon, szakmai rendezvényeken való részvételre. Idén is megtartottuk csapatépítő tréningünket Bikalon, a hálózat minden munkatársának részvételével. A program szakmai témája a segítő szakember személyiségfejlesztését, és a kiégés megelőzését szolgálta. De a szakma fejlesztésében is aktívan részt vettünk, pl. a közeljövőben bevezetésre kerülő tevékenységadminisztráció szakmai előkészítésében, a Nevelőszülők Országos Találkozójának lebonyolításban, a Nevelőszülői ellátás kézikönyvének átdolgozásában (Nevelőszülői ellátás módszertani munkacsoportja), stb. 2011-ben új stratégiával kezeltük a más hálózatból átjelentkező nevelőszülők kérelmét is. Korábban alapelvként tekintettük, hogy elsősorban saját képzési rendszerünkben felkészített családokkal dolgozunk. 2011-ben 6 működő nevelőszülői családot vettünk át más hálózatoktól (Pest Megye, Budapest, Borsod). Összességében elmondható, hogy a tárgyévre előirányzott szakmai terveinket szinte 100%-ban sikerült megvalósítanunk. Néhány olyan eset van csupán, ahol belekezdtünk, de a lezárás nem valósult meg 2011-ben, hanem csak 2012-ben, vagy még jelenleg is folyamatban van. Ilyen például a strukturális átszervezése a nevelőszülői hálózatnak, vagy az új arculattal történő megjelenés a
„Fészek” Nevelőszülői és Helyettes Szülői Hálózat
dokumentációinkban, illetve a budapesti központ használatba vétele is várat még magára, je lenleg javítási, karbantartási munkálatok folynak az ingatlanban. Munkatársaim és a gondozott gyermekek nevében is köszönöm fenntartónknak, minden partnerünknek, támogatónknak az egész éves munkát, az eredményes együttműködést, és bízom benne, hogy a 2012-es év is ezek jegyében telik majd el.
Érd, 2012-01-30
tisztelettel: Báló Ottília ügyvezető