Fenntartható Fejlıdés Töprengések a jövı forgatókönyv-írás feltételeirıl.
Korunk, mint a megvalósult abszurditás világa. Mindenki tudja, hogy elpusztulunk, ha – 3 percig nem jutunk levegıhöz – 3 napig nem jutunk vízhez – 3 hétig nem jutunk élelemhez Korunk emberisége mégis perverz igyekezettel és nagy elszántsággal veri szét azokat a rendszereket, amelyek a jövı hét közepénél azért egy kicsit hosszabb idıre is biztosítanák életben maradásunk feltételeit.
Mi is van a „fenntarthatás” jámbor óhajtása mögött? Az FF a társadalom, gazdaság és környezet harmóniájára törekszik. De van-e egyáltalán „olyan”, hogy gazdaság? Az amit a nyugatias modernizáció „gazdaságnak” lát, az csupán egy kommunikációs mód a külsı és belsı természet között.
Egy önpusztító kommunikáció „lét-felélı” évszázadai. A nyugatias modernizáció évszázadok óta maga a „fenntarthatatlanság”. Valójában nem „lét”-ezik (hiszen szembe megy a léttel!), csak „fennáll” (pedig nem „kéne”) Azért állhat fenn, mert állandó „léterıszak” alatt tartja a világ többi részét… ( „The West and the Rest”)
..és, mert megtanulta a fosszilis energia-forrásokkal való rablógazdálkodás „tudományát”. 1860 és 2060 között az emberiség lényegében az összes fosszilis energia-forrást eltüzeli, pedig ezek a források közel 200 millió év alatt jöttek létre, és képzıdésük minden jel szerint hosszú idıre befejezıdött a Földön. Ez azt jelenti, hogy a „techno-evolúció” milliószorosára gyorsította fel a természeti evolúció tempóját, brutálisan beavatkozva ezzel a szén-körzés milliárd éves mechanizmusaiba.
„The business of the business is the business.” Milton Friedman szellemesen cinikus szlogenje a modernitás lényegét fejezi ki. Ha üzem-gazdasági szinten valami profitot hoz, akkor a tıke tulajdonos ne foglalkozzon azzal, hogy a külsı és belsı természetben okozott kár ennek akár a többszöröse is lehet e törekvése nyomán. A profit tehát ontológiai értelemben valamilyen „lét-felsebzés” árán jöhet létre.
A „globalizáció” Úton a mesterséges valóság teljes felépítése felé. A globalizáció olyan új létmód, amely elunta a modernitás ellen lázadozó valóság ellenállását és úgy döntött, hogy egyszerően „leváltja” azt. A valóság számunkra három (valójában EGY) lét-szinten érzékelhetı, és az anyag, az élet, a lélek „metaforáival” írható le.
„Éljen a (mő)világ-szabadság! Az anyag lét-szintjén anyagtudományok tucatjai ontják a sok-sok féle mőanyagot. Az élet lét-szintjén a genetika ontja a módosított „mő-élılények” tömegét. A lélek lét-szintjén a globális média, telekommunikáció, informatika ontja a embernek látszó „mő-tudatú” lények milliárdjait.
Na jó, de akkor most mit csináljunk? Ebbıl a helyzetbıl kellene most valami reménykeltı irányba fordulni, kérdés, hogy hogyan? Amit elıször rögzítenünk kell, az, az, hogy nincs könnyő, gyors és olcsó megoldása a feladványnak. Ezzel szemben viszont nehéz, lassú és drága lesz, ha lehet egyáltalán. (Ami még nem biztos!)
A „fenntarthatóság” tradicionális kultúrája. Az elmúlt évezredek során a világ számos pontján már léteztek nagyon is „fenntartható” kultúrák. És, hogy miért nem maradtak fenn? Mert a nyugati modernizáció lendületesen szétroncsolta ezeket a tradicionális létmódokat és pusztítja ma is derekasan, „primitívnek” minısítve ıket. A feladat „mindössze” ennek a megértése és megfordítása volna, ha lehetséges.
Csak hogy…! A „globalizáció” önpusztító létmódja már „odakozmált” saját lét-felélı hatalmi gépezetéhez, amelynek fı intézményei: A kényszerítı hatalom, amelyet a multinacionális vállalatok jelenítenek meg. A fegyelmezı hatalom, amelyet a IMF, WTO, hitelminısítık, auditorok jelentenek. Az értelmezı hatalom, amelyet a globális média rendszere üzemeltet.
„Liberalizálj, Deregulálj, Privatizálj!” Evolutív vagy Revolutív „gyógyulás”? A „betegség, mint metafora”. Van-e esély a globalitás lét-módjának „békés úton” való módosítására? Mit tehet az egyén, a család, a kisközösségek, az állam, a nemzet, a szupranacionális integrációk? Van-e európai és „amerikai-utas” globalitás?
A forgatókönyv írás feltételei. Elıször is új narratívára volna szükség, mert a ma létezı értelmezési keretek és fogalom-készletek nem sokat segítenek. Másodszor világos „számvetés” kellene a „lét-lepusztultság” valóságos dimenzióiról, ma még ez is fogyatékos és bizonytalan. Végül a már említett legkényesebb kérdés, lassú evolutív „tanulással”, vagy revolutív „apokalipszissel” alakul-e ki az új lét-mód.
A szerzı szubjektív önvallomása… Köszönve megtisztelı figyelmüket szeretnék a végén bemutatni valakit, aki az én legközelebbi segítım a jövı forgatókönyvekrıl való töprenkedésben…
