Babits Mihály ars poeticái „De böjt s jámborság néked mint a pélva, mert vétkesek közt cinkos, aki néma. Atyjafiáért számot ad a testvér: nincs mód nem menni ahova te küldtél.” /Babits: Jónás könyve/ Feladat: Babits költői hitvallásának bemutatása A lírikus epilógja és a Jónás könyve című művek alapján 1. A költő bemutatása Babits Mihály (1883-1941) a Nyugat 1. nemzedékének lírikusa, vezéregyénisége. Poeta doctus (tudós költő). Óriási műveltség jellemzi. Sokféle hatás éri: az antik (görög–római) és keresztény kultúra, a francia szimbolizmus és impresszionizmus. Számos filozófiai áramlat is hat rá, pl. Schopenhauer, Nietzsche és Bergson tanításai. A múltba fordul vissza; a kultúrába, az örök emberi értékekhez menekül. Az európai kultúra egységében gondolkodik, amelybe a magyar irodalmat is be akarja kapcsolni. Adyval együtt a Petőfi-utánzó népnemzeti irányzat ellen lép fel, de máshogy változtatja, újítja meg az irodalmat. „Homo moralis”: a költőt belülről vezérlő becsületesség, igazmondás, erkölcsiség belső kényszerítő ereje meghatározó számára. Felfogása szerint a költőnek erkölcsi magatartást kell tanúsítania; az irodalom igazi értékeit kell képviselnie. Befelé forduló, önmagával vívódó költő. Társtalan magány jellemzi; nem akar közéletivé válni. Sokoldalú íróegyéniség: költő, regény- és esszéíró, műfordító. Jelentős műfordításai: Dante Isteni színjáték, Amor Sanctus (Szent Szeretet), 50 középkori latin himnusz. Szabó Lőrinccel és Tóth Árpáddal együtt fordították le Baudelaire A Romlás virágai c. verseskötetét. Regényei közül kiemelkedik a A gólyakalifa (1913) és az 1920-as években írt Halálfiai. Legjelentősebb esszéje, Az európai irodalom története (1934).
Verseskötetei: Levelek Iris koszorújából (1909), Herceg, hátha megjön a tél is! (1911), Recitativ (1916), Nyugtalanság völgye (1920), Sziget és tenger (1925), Az istenek halnak, az ember él (1929), Versenyt az esztendőkkel! (1933). Költészetét rendkívüli gazdagság jellemzi: versei változatos témájúak és formájúak, klasszikus és modern elemek ötvöződnek bennük. Egyszerre hagyományőrző és újító költő.
2. Életpálya – Szekszárdon született 1883. november 26-án, művelt értelmiségi családban. – Apja Babits Mihály törvényszéki bíró, anyja a nagy műveltségű, versszerető Kelemen Auróra. – A pécsi ciszterci gimnáziumban érettségizik. – 1901 őszén beiratkozik a pesti Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–francia szakára, de a 2. szakát hamarosan latinra cseréli. – A műfordítás elméletét a híres Négyesy-féle stílusgyakorlatokon ismeri meg. – Barátságot köt Kosztolányi Dezsővel és Juhász Gyulával. – 1906-ban tanári diplomát szerez, vidéki városokban (Baja, Szeged, Fogaras), majd a fővárosban tanít (Újpest, Budapest). – 1908-ban az erdélyi Fogarasra nevezik ki tanárnak → száműzetésnek érzi. Sokat olvas. – Tehetségét a Nyugat szerkesztője, Osvát Ernő fedezi fel, amikor a nagyváradi Holnap c. antológia 1908-ban közli a költő 5 versét. Ettől kezdve a Nyugat c. folyóiratban jelennek meg Babits írásai. – Első verseskötetét 1909-ben adja ki, címe Levelek Iris koszorújából. Iris, a szivárvány istennője a görög mitológiában, a korai versek sokszínűségét jelképezi. – Az 1. világháború kitörése lesújtja, szenvedélyesen tiltakozik a vérontás ellen. – A katonai szolgálat alól szívműködési rendellenességei miatt felmentették. – Az őszirózsás forradalom idején egyetemi tanárrá nevezik ki. – 1921-ben veszi feleségül Tanner Ilonát, írói nevén Török Sophie-t. – Két év múlva az esztergomi Előhegyen egy kis házat vásárolnak, a nyarakat ettől kezdve itt töltik. – 1927-től a Baumgarten-alapítvány kurátora (döntnöke) lesz.
– 1929-től haláláig a Nyugatot szerkeszti, így a korabeli magyar irodalmi élet nagy hatalmú tekintélyévé válik. – Légzési nehézségei 1934 óta gyötrik, 1937-ben orvosai gégerákot állapítanak meg nála. – Amikor gégemetszést végeznek rajta, egy időre a hangját is elveszti, ún. Beszélőfüzetekkel érintkezik a külvilággal. – 1940-ben Dante-fordításáért az olasz állam San Remo-díjjal tünteti ki. 1941. augusztus 4én Budapesten hal meg. A KÖLTŐI ÉN ÉS A KÜLVILÁG KAPCSOLATÁNAK VÁLTOZÁSA BABITS LÍRÁJÁBAN 1. Bevezetés: Babits korai versei Korai verseiben a lírai én befelé fordul, önmagáról szól. Nagy hangsúlyt fektet a formai tökéletesség megvalósítására; sokszor a tartalom rovására. Mitológiai képek sokasága; a versek mögött érződik az olvasottság, a filozofikus műveltség. Zárt, kötött formák; időmértékes verselés. Egyéniségében ellentmondás: szemérmesség, nagyfokú bezárkózás a kitárulkozás igénye. Később aktivizálódik; fokozatosan irodalmi vezéregyéniséggé válik, de mindig is zavarja a vezérszerep. 2. A lírikus epilógja (1903) – Babits 1. kötetének utolsó költeménye. – A húszéves költő lírai számvetése. – Egyik legkorábbi verse, mégis 1. kötetének végére helyezte, utóhangnak szánta. – A címbeli epilóg szó jelentése utószó, befejezés, Arany János „Epilogus” c. versét is eszünkbe juttatja. – A vers önvallomás és egyben kritika saját magáról és költészetéről. – Műfaja: filozofikus témájú elégia. – Verstípusa: ars poetica, költői hitvallás, mint az In Horatium. – Ellentéttel kezdődik: a vágy, a kitárulkozás igénye („A mindenséget vágyom versbe venni”) a valóság („Csak én birok versemnek hőse lenni”). – A mindenséget megverselni vágyó költő nem képes kívül emelkedni önmagán, csak saját magáról tud énekelni.
– A lírai én lelki vívódása folytatódik a 2. strófában a magány erőteljes kifejezése. – A szubjektív idealista filozófia gondolatát idézi fel a költő: külső világ nem létezik, csak az én az egyetlen létező („...nincs rajtam kívül semmi”) Schopenhauer (egy 19. sz.-i német filozófus) hatása. – Figura etymologicával (tőismétléssel) erősít: „dióként dióban zárva.” – A dió-hasonlat: a bezártságot, a magányt szemlélteti; vágya a kitörés nincs remény. – A „vak dió” (megszemélyesítés) semmit nem tud a világról. – A lírai én megpróbál kitörni a magányból, de tehetetlennek érzi magát, a személyiséget börtönnek véli. – Bezárkózottságának oka az individualizmus és a nietzschei szellemi felsőbbrendűség érzete; ez egyben kitörésének akadálya is. – E/1. sz., de általában mindenkiről beszél. – Önmagát nevezi alanynak, a költői megfigyelés alanyának, és tárgynak is, költészete tárgyának. – Schopenhauer filozófiai tétele hat rá: „… az egész világ az alany számára tárgy.” – A verset záró metaforikus képek bibliai eredetű szimbólumok, az alfa (α) és az ómega (Ω) a görög ábécé betűi a kezdet és a vég, a világmindenséget jelképezik. – A beszélő arra a következtetésre jut, hogy önmagában kell felfedeznie a sokszínű világot. – Ő minden kezdet és vég; az 1. és utolsó (az 1. és utolsó vsz.-ban is megjelenik). – Csak önmagáról tud írni pedig nem ezt akarja. – A vers megírására két nagy német filozófus hatott: Schopenhauer és Nietzsche. Schopenhauer (1788–1860) műve A világ mint akarat és képzet (1818), amelyből a világ megismerhetetlenségének problémája, továbbá a „vak dió” és a „bűvös kör” metaforája származik Nietzsche (1844–1900) munkája, az Im – ígyen szóla Zarathustra (1883), amelyből a „vágy nyila” metaforát vette át a költő. – A Bibliában János apostol a Jelenések könyvében így ír Isten önmeghatározásáról: „Én vagyok az Alfa és az Ómega, azaz, kezdet és végzet,…” – Babits versében „az ómega s az alfa” mind a Bibliával, mind Zarathustrával szembeni, tragikus önmeghatározást jelent. Versforma: A mű külső formája is a zártságot hangsúlyozza.
Klasszikus, petrarcai
szonett (2 négysoros és 2 háromsoros vsz. kapcsolata). Rímképlete eltér a petrarcai szonettől: abab–abab–cde–cde. 11 szótagú, időmértékes jambikus verselésű sorokból épül fel.
A mű jelentősége: a költő a 20. sz.-i ember alapélményeit verseli meg klasszikus formában. Önmagát, a költészetének természetét, törekvéseit és ezek eredményét vizsgálja. Művészi válságot jelez; Babits vívódásait tükrözi. 3. A 2. korszak (1911-19) A humanista szemléletű ember aktivizálódik; kilép a költészet elefántcsonttornyából; közéleti szerepet vállal. Lírájában jelentkezik a kor feszültsége. Háborúellenes versek éles fájdalom; személyesebb érzések. A háború idején keletkezett költeményeiben már a közösség nevében fogalmazza meg békevágyát, szenvedélyesen tiltakozik az embertelenség ellen. Nagy versek: Húsvét előtt; Fortissimo, Miatyánk. Elkezd a prózával foglalkozni: kritika, elemzés Petőfiről, Aranyról. Kisregényei: A gólyakalifa, Kártyavár. 4. Húsvét előtt (1916) Az 1. világháború idején megváltozik Babits ars poeticája. Szakít az énkultusszal, a költői magánnyal, és közösségi mondanivalót fejez ki, a tömegek békevágyának ad hangot. Mint a kor sok más költője, írója (pl. Ady Endre, Móricz Zsigmond, Tóth Árpád), ő is szembefordul a háborúval, elítéli az embertelen pusztítást. Pacifista humanizmus (békeszeretet, emberség) jellemzi. Háborúellenességének, békevágyának szép kifejezése a vers. 1916. március 26-án, a Zeneakadémia matinéján mondta el. A közönség hosszasan ünnepelte a szerzőt. A vers Babits Recitativ (olasz recitativo 'énekbeszéd') c. kötetében jelent meg. Címe utal a keletkezés idejére, egyben jelképes is. Húsvét Krisztus feltámadásának keresztény ünnepe, az emberiség szenvedésektől való megváltását is jelenti. A vers műfaja: klasszikus rapszódia zaklatott, erőteljes hangú költemény, egyetlen nagy indulatroham. Átívelő,
hosszú
mondatok;
tele
van
érzelmekkel,
szenvedéllyel; irracionális, feszült képek (háború).
indulatokkal,
feszültséggel,
A szenvedélyes, extatikus lelkiállapot megszólaltatása az ókori görög dithürambosz műfajára emlékeztet. A költőnek a háború kiváltotta indulatait, torlódó gondolatait tükrözi a vers külső formája is. Babits formaművész szokatlan tőle a formákat széttörő rapszódia. Expresszionista szabad vers: erőteljes indulati elemek, a keresztény vallás motívumai, sorai szabálytalan hosszúságúak és szabálytalan ritmusúak, sok benne az átívelés (enjambement), expresszív képsor, nagyfokú kifejezőerő, sok felkiáltás. Babits felvállalja a közéleti témát tőle ez is szokatlan. Visszafogott, zárkózott ember kiszakad belőle a fájdalom. A vers szerkezete: két részből áll. Az 1. szerkezeti egység: az 1–70. sor. Hosszú előkészítő rész, a háború mozgalmas, ugyanakkor embertelen világát ábrázolja. Központi motívuma a „vér”, amelynek több jelentése is van a versben. Jelenti a háború szörnyűségét, de az életet, a tavaszi természet erejét is kifejezi. A költő erkölcsi kötelességének tartja, hogy tiltakozzon a háború ellen. Ezt mutatja az önmagát biztató, kis változtatásokkal négyszer ismétlődő „S ha kiszakad ajkam, akkor is...” verssor. Babits hasonlatrendszerrel él: Vörösmarty Mihály A vén cigány (1854) c. verséből származik a többször ismétlődő „szörnyű malom” képe, amely a háború metaforája. Vörösmarty művében ez a motívum hasonlatként fordul elő: „Mi zokog mint malom a pokolban?” A 19. századi költők közül még Berzsenyit (34–37. sor) és Petőfit (23. sor) is megidézi Babits, az ő nevükben is szól. A „tipró diadal” forrása Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet… (1846) c. rapszódiája („…holttestemen át / Fújó paripák / Száguldjanak a kivívott diadalra, / S ott hagyjanak engemet összetiporva.”). Az evokáció (felidézés) stilisztikai eszközével él a költő akkor is, amikor ezt írja: „…mely trónokat őröl, nemzeteket, /százados korlátokat / roppantva tör szét, érczabolát,…” Berzsenyi Dániel A magyarokhoz II. (1807) c. ódájának szavait („Egy nap leronta Prusszia trónusát… / A népek érckorláti dőlnek, / S a zabolák s kötelek szakadnak.”) ismétli. A 6. strófa „drága magyar vér” jelzős szerkezete Petőfi Sándor A magyar nép c. költeményének („Magyar vér szerezte ezt a dicső hazát, / És magyar vér ezer évig ótalmazá!”) felidézése.
Babits nem a háborús hősöket, nem a gépeket dicséri, hanem az életet, az embert, a szerelmet. Azt az embert ünnepli, aki először mondja ki, hogy „elég volt”, legyen vége a háborúnak. Tetőpont: „elég volt!” Szerinte nem a katona bátor, hanem az, aki kimondja, hogy elég a vérontásból ő ezt meg is teszi. A laza mondattagolás feszültségkeltés; „időhúzás”. A háború képsorai még mindig nem tudom, mit akar mondani. Mondanivalója kirobban: „legyen béke!” „S ha kiszakad ajkam...” többször lehet, hogy nem meri kimondani; többször nekifut. 1916-ban írta; a háborús őrjöngés kora a lírikus költő szembeszáll a háborúval bátorság kell neki ehhez. A 8. vsz.: kirobban a békevágy; a kimondás tulajdonképpen vágás a feszültség kisül a kimondás pillanatában; elhalkul a vers. A 2. rész: a 9. és 10. strófa → lágyabb, líraibb versszakok. A béke erőteljes követelésével kezdődik (egysoros felkiáltások, ismétlések). Egyszerűbbé válnak a képek, a verssorok megrövidülnek, az eddigi szabálytalan időmértékes ritmus népdalszerű, kétütemű hangsúlyos verselésűre változik. A béke reményét és megvalósulását, a várt jövőt ábrázolja költő, himnikus hangon szólít fel az ünneplésre. A záró versszakban a keresztény megbocsátás, a testvériség eszméje jelenik meg. A lírai alany elutasítja a „Ki bűnös” kérdést. Azt szeretné, hogy békében és szeretetben éljenek együtt az emberek ezen a világon. A költeményt a falusi köszöntők ismert rigmusa fejezi be: „adjon isten bort, buzát...” A hiányzó szót („békességet”) elhallgatja a költő, így ez a szó nagyobb hangsúlyt kap. A húsvét, a feltámadás megidézése az élettel, a békével azonosítja. A képek: a béke képei; kifejezetten magyar képek. Örök emberi értékek (megbocsátás, szeretet) „vérízű”, vad világ. 5. A 3. korszak: az 1920-as évek Rengeteget fordít; több verseskötet. Lírájában a formai játékok eltűnnek. Kiábrándulás, útkeresés. Tudja, hogy politika rossz felé halad.
Az 1920-as években, az ellenforradalmi korszakban a társadalom elesettjeiért, a szegények sorsáért való aggódását is megszólaltatja. Versek: A gazda bekeríti házát; Cigány a siralomházban. Nagyregény: Halálfiai családregénynek indul, melyben saját korát próbálja bemutatni túl lírikus. Az 1920-as évek végén irodalmi vezérszerep ennek ellenére zárkózott; magának való. 6. Cigány a siralomházban (1926) – Az ellenforradalom éveiben Babits költészetében új érzés jelenik meg: az együttérzés a városi szegényekkel, a társadalom elesettjeivel. – Verstípusa: összegző költemény, elégikus számvetés, ars poetica. – Az istenek halnak, az ember él (1929) c. kötetben jelent meg. – A vers címe 2 művészeti alkotást idéz fel: Vörösmarty Mihály egyik utolsó nagy versét, A vén cigányt (1854) és Munkácsy Mihály híres festményét, amelynek címe Siralomház (1869). – A cigányzenész itt is, mint Vörösmarty versében, a költő jelképe. – A siralomház a halálraítéltek helye, a társadalom metaforája. – Vörösmarty verse bizakodást sugároz („Lesz még egyszer ünnep a világon,...”), Babits műve ennek ellentéte: teljes reménytelenséget, pesszimizmust sugall. A siralomházban zenélő cigány halálraítélteket búcsúztat, a halált idézi. – Szerkezete: a költemény 3 részből áll. – Az 1. rész, az 1–3. vsz., a múlt és a jelen szembeállítására épül, Babits saját költői korszakait jellemzi egy-egy szemléletes hasonlatban. – A kezdő strófában a költő önmagát az Úrhoz, a versírást a teremtéshez hasonlítja. Korai verseit
(bogár-motívum)
szecessziós
túldíszítettség,
könnyedség,
formaművészet
jellemezte. – A 2. versszakban a háború idején keletkezett expresszionista verseire gondol vissza. Kiáltásszerű, indulatos verseit „trombitahang”-hoz hasonlítja. – A 3. strófa a jelen költészetét festi: „De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön.” A lírai én fájdalmát szemlélteti a könny-hasonlat. – A vers 2. szerkezeti egysége: a 4–6. vsz., a szomorúság társadalmi okait ábrázolja. – A beszélő együtt érez a szenvedőkkel: „Nem magamért sírok én: testvérem van millió.”
– Vörösmarty Mihály Gondolatok a könyvtárban (1844) c. ódájának híres sorát juttatja eszünkbe: „Testvérim vannak, számos milliók;…” (reminiszcencia, azaz más műre emlékeztető részlet). – A jövő kilátástalan, a sivár, reménytelen helyzetből az elkeseredett emberek számára egyetlen kiút merül fel: az öngyilkosságba, a halálba való menekülés. – A költemény 3. része: a 7–8. vsz. összegzés. – Fájdalmas, sóhajtásszerű felkiáltással kezdődik: „Szomorú világ ez!” – A költő ismét utal a jelen verseire, elkeseredését kifejezve: a vers „riadva muzsikál”. – Hasonlattal szemléltet, melyben megismétli a címet. – Ellentétesen térnek vissza a kezdő motívumok: „fényes bogár” – „Hess, hess...!”, a „trombitaszó” holtakat ébreszt, a bibliai utolsó ítéletet idézi. – A „könny” szó háromszori monoton ismétlése, az anapesztikus ritmus fájdalmat, teljes reménytelenséget érzékeltet. – A komor hangulatot fokozzák a háromsoros vsz.-ok rímtelen sorai. 7. Az utolsó korszak: 1930-41 Élete megváltozik zavarja a vezérszerep (kritikus; fordító; a Nyugat irányítója; a Baumgarten-díj átadása; a MTA és a Kisfaludy Társaság tagja). Az 1930-as évek: új téma az elmúlás. Gégerákos a halál nagy témává válik: Balázsolás, Ősz és tavasz között. Tudja, hogy meghal a halállal küzdő Babits a megélt, szubjektív élményről már mer nyíltan, E/1. sz.-ben beszélni. Utolsó jelentős műve: a Jónás könyve, Jónás imája számot vet magával; felvállalja hibáit. JÓNÁS KÖNYVE Keletkezése: A költő 1937-ben kezdte el írni. 1938-ban jelent meg a Nyugatban. Súlyos betegen feküdt, gégeműtét után, némaságra ítélve írta a betegágyán. Babits utolsó nagy alkotása, személyes számvetés és egyetemes érvényű példázat. A költők felelősségéről szól. A mű a címben kiemelt bibliai történet legnevezetesebb magyar parafrázisa, feldolgozása. Alapja az ószövetségi Jónás próféta története, mely a Bibliában példázat (parabola).
Műfaja: elbeszélő költemény (verses formájú epikai mű); a bibliai történet mögé rejtett szellemi önéletrajz, melyben Babits kívülről szemléli önmagát. A társadalmi háttér: Európa fasizálódása (Hitler, Mussolini). Új költői hitvallás, melyet az emberiséget fenyegető újabb veszély, a fasizmus, a háború közeledése ihletett. Lírai önvallomás; a saját sorsáról vall. Emberi és költői programot ad ars poetica. Jónás alakja tragikomikus, egyszerre félelmetes és nevetséges (groteszk). Ironikus önarckép is, magát a költőt szimbolizálja. Jónás = Babits, aki eleinte a magányba zárkózott, nem akarta vállalni a prófétaságot — nem vállalt közösségi szerepet. Később mégis rádöbbent arra, hogy ki kell törnie a magányból, és a társadalom problémáival is foglalkoznia kell. A költő a küldetését nem vállaló, később mégis teljesítő próféta magatartását saját korában is aktuális példázatnak tartja. Szerinte a költőknek, művészeknek (neki, magának is) a bibliai prófétákhoz hasonlóan küldetésük, feladatuk van: figyelmeztetni az embereket a fasizmus veszélyeire, az embertelenségre. Jónás sorsa arra vonatkozó példázat (erkölcsi célzatú történet), hogy az írástudó embernek felelőssége van, nem vonulhat félre, hanem tiltakoznia kell a bűnök, a szörnyűségek ellen még akkor is, ha az reménytelennek látszik. „Mert vétkesek közt cinkos aki néma” – hangzik a szállóigévé vált szentencia, a mű legfőbb üzenete. Szerkezete: a mű 4 részből áll. Az 1. részben az Úr parancsot ad Jónás prófétának, hogy menjen Ninivébe, és térítse meg a züllött város lakóit. Jónás nem akarja vállalni az isteni küldetést, „rühellé a prófétaságot”, nyugalomra, magányra vágyik. Hajóra száll, hogy elmeneküljön, de a tengeren vihar támad. Szeretne megbújni a hajófenéken, de megtalálják, és azt kéri, hogy tegyék ki „egy magányos erdőszélre.” A Bibliában azt javasolja, hogy vessék a tengerbe, így csillapíthatják le Isten haragját. Itt is a tengerbe dobják. A 2. rész Jónás bűnhődését mutatja be: 3 napig szenvedett egy nagy cet gyomrában. Ezt komikus, néhol naturalista leírás ábrázolja. A próféta sok szenvedés árán rádöbben, hogy az Úr elől nem menekülhet, a parancsot teljesítenie kell, vagyis vállalnia kell a prófétaságot: „Most már tudom hogy nincs mód futni tőled / s ki nem akar szenvedni, kétszer szenved.” Szabadulásért fohászkodik az Úrhoz. A 3. részben Jónás — a szabadulása után — Ninivébe indul megtéríteni a bűnös várost.
Ninivében 3 helyen hirdeti az Úr szavát: piactér, mutatványosok, királyi palota. Egyre nagyobb helyszín, egyre gazdagabb réteg — egyre jobban kigúnyolják. Hogyan fogadják az Úr szavát hirdető prófétát? Az 1. nap az árusok terén kinevetik, miközben Ninive pusztulását jósolja meg. A 2. nap a színészek és mímesek terén megbámulják, de igazán nem figyelnek rá. A 3. nap a királyi palota előtt egy „cifra oszlop” tetején szónokolt. Átkot mond Ninivére, mert nem tért meg szavára. Babits a mondanivalójának megfelelően itt változtatott legtöbbet az ószövetségi történeten. Amíg a Bibliában Jónás szavára hallgatnak, a város megtér, bűnbánatot tart, addig Babits művében kinevetik a prófétát, nem térnek meg, nem hallgatnak rá. Ezzel a változtatással azt hangsúlyozza a költő, hogy a művészeknek akkor is szót kell emelniük a barbárság ellen, ha az teljesen reménytelennek tűnik. Jónás kimegy a pusztába bujdosni, böjtöt fogad a tök alatt vár Ninive, a bűnös város pusztulására („mert gyönge fegyver szózat és igazság”), sőt köve-teli is annak elpusztítását: „Irtsd ki a korcs fajt... ” de ez nem következik be. A 4. részben már nem a büntető, hanem a megbocsátó, könyörületes Isten képe jelenik meg. A próféta számon kéri az Úrtól Ninive megmenekülését az Úr példázattal indokol: „mert látá az Ur, hogy ott egyik – másik szívben még Jónás szava kicsírázik, mint jó mag, ha termőföldre hullott.” A jókat nem szabad a rosszak miatt büntetni. Az Úr megkegyelmez a városnak („A szó tied, a fegyver enyém. Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem.”), nem pusztítja el, bizakodik a bűnös emberek megjavulásában. Döntését a tök példázatával érteti meg Jónással: „És én ne szánjam Ninivét, amely / évszázak folytán épült vala fel?” – A befejezés: remény → az Úr szavaiból Babits történelemszemlélete is kiderül, mely szerint a történelem fejlődése lassú folyamat, mégis halad, és jó irányba halad a változás. A költő bízik abban, hogy az igazi értékeket nem tudja elpusztítani a háború. – A legfőbb üzenet: „mert vétkesek közt cinkos aki néma...” — kulcsmondat. Nem szabad csöndben lenni. Az is hibás, aki tűri a kegyetlen fasiszta hatalmat, aki nem szólal meg. Versforma: páros rímű jambikus sorokból épül fel. A szótagszám nem szabályos feszültséget árul el; a forma is átveszi feszültséget. Az ironikus-komikus és patetikus hangnem kettőssége jellemzi a költeményt.
Nyelvezet: összetett (archaizmus; a bibliafordítók latinizmusai) emeltebb, patetikus stílus. Nyelvi humor is megfigyelhető a műben. Az archaikus, régies szavak keverednek benne népies, nyers, komikus hatást keltő szavakkal. A nyelvi archaizmust szolgálják az elavult múlt idejű igealakok (elbeszélő múlt, pl. fölkele, üvölté, dobtál vala), a -ván /-vén képzős határozói igenevek (pl. szállván, menvén) és a bibliafordítók latinizmusainak (szó szerinti fordítások) felhasználása, pl. „futván az urat, mint tolvaj a hóhért.” Ezekkel az eszközökkel igazodik Babits a Biblia nyelvezetéhez. 2. Jónás imája (1939) A Jónás könyvét lezáró lírai vers a Jónás imája, amelyet 1939-ben írt a műhöz. Ars poetica: a beteg, szenvedő ember vallomása. Magáról és a költészetről vall; az újjászületésért könyörgő ima. Megrendítő, ahogy a versben a saját szenvedésére, gégerákjára utal. A lírai én azonosul a bibliai hőssel, vállalja hivatását, bátran akar szólni. Szavai kimondásához Istentől kér segítséget: „... bátran / szólhassak s mint rossz gégémből telik ... / mig az égi és ninivei hatalmak / engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.” Ugyanazok a motívumok, mint a Jónás könyvében. Gazda = Isten; Jónás = Babits; a nagy hal = cet; az örök cethal = a halál. Két egység az 1. rész: a nagybeteg költő a régi szavak hűtlenségéről panaszkodik. A 2. rész: a bizakodást szólaltatja meg. Babits már tudja, hogy halálos beteg — a rák miatt néma lett „Hozzám már hűtlenek a szavak”: nem tud megszólalni; képtelen harcolni, imádkozik, hogy beszélhessen. Könyörög: amíg él, tiltakozhasson, harcolhasson költészetével. A közeli halál tudata nem rest szolgaként, hanem fáradhatatlanul kell követnie Isten parancsait
