FEHÉR KÖNYV M AGYARORSZÁG
ÁLL APOTÁRÓL
Írta: Dr. Bod Péter Ákos Dr. Mellár Tamás Dr. Vukovich Gabriella
Budapest, 2006. június
FEHÉR KÖNYV Magyarország állapotáról
Kiadja a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány Cím: 1026 Budapest, Gábor Áron u. 40. Telefon: (06-1) 391-4880, fax: (06-1) 391-4889 e-mail:
[email protected] Fôszerkesztô: Dr. Bod Péter Ákos © Dr. Bod Péter Ákos, Dr. Mellár Tamás, Dr. Vukovich Gabriella
ISBN 963 06 0260 1
T A RTA L O M J E G Y Z É K
Bevezetés
4
Elsô rész – Hazánk próbatételek elôtt áll
7
Második rész – Gazdaságunk társadalmi keretei
12
Harmadik rész – A magyar gazdaság teljesítményérôl
37
Negyedik rész – Eredmények, deficitek, kilátások
53
Ötödik rész – Magyarország és a magyar gazdaság megítélése
68
Hatodik rész – Helyzetünk és kilátásaink értékelése
85
Felhasznált források
90
Bevezetés
Ez a munka dr. Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke kezdeményezésére jött létre. Szerzôi – dr. Bod Péter Ákos, dr. Mellár Tamás, dr. Vukovich Gabriella – arra vállalkoztak, hogy a rendelkezésre álló hivatalos statisztikai adatok és dokumentumok, kutatóintézeti tanulmányok, sajtóközlemények, valamint saját vizsgálataik, kutatásaik alapján választ adnak arra a kérdésre, hogy 2006 derekán hol tart, milyen állapotban van a magyar gazdaság. A szerzôk e jelentésben személyes szakmai álláspontjukat képviselik, azonban jól tudják, hogy ez a látszólag szakmai ügy hazánkban heves viták középpontjába került. Külsô szemlélôknek talán nehezen érthetô, hogy a magyar közéletben miért vált politikai vitakérdéssé az, amelyre elvileg objektív szakmai válasz adható. És valóban, a hazánkról közzétett elemzések és értékelések, származzanak azok pénzügyi szervezetektôl (Nemzetközi Valutaalap, Európai Beruházási és Fejlesztési Bank), nemzetközi szervezetektôl (OECD), hitel- és kockázatminôsítô intézményektôl vagy az Európai Unió szervezeteitôl, a legtöbb kérdésben egybehangzó vagy igen közeli diagnózist adnak hazánk állapotáról: kielégítônek találják az üzleti életünket, míg kritikusan szólnak államháztartásunkról és bizonyos egyensúlyi mutatókról. Ehhez képest a magyar belpolitikában és a médiában egymással gyökeresen szemben álló értékelések születtek: az egyik véglet szerint a külföld irigylésére méltó állapotban találta hazánkat a 2006-os esztendô, míg a más értékelésbôl a magyar gazdaság küszöbönálló krízise olvasható ki. A Fehér könyv a maga mûfaji sajátosságai miatt kerüli a különféle nézetekkel való polemizálást, nem minôsíti a politikai kampánymegnyilvánulásokat, és nem kíván igazságot tenni egymással vitázó felek között: a jelentés készítôi objektív képet kívánnak nyújtani e fontos ügyrôl. Az itt következô munka nem tartalmaz jobbítási javaslatokat. A programalkotás politikai folyamat: más nézeten levôk még teljesen egybeesô helyzetértékelésbôl is igen eltérô megoldásokat vezethetnek le. Esetünkben sem igényelte a megrendelô, hogy programalkotó munkájához felhasználható konklúziókra jusson a szerzôi közösség; a megrendelôi szándék az
4
volt, hogy a 2006-os tavaszi választást követôen megalakuló kormány programjának közzététele és megvitatása idejére kézhez kapjon egy viszonylag rövid, de átfogó elemzést a tényleges helyzetrôl. Felvetôdhet, hogy egyáltalán miért lehet szükség egy gyors elemzés elkészíttetésére, amikor olyan sok alapos nemzetközi és hazai analízis lát napvilágot. Az egyik nyilvánvaló ok az, hogy az elemzések és értékelések adott funkcióknak tesznek eleget: a kockázatelemzô cégek egy gazdaságot a hitelnyújtók által érzékelt kockázatok szemszögébôl vizsgálnak, az EU bizottságának elemzései pedig elsôsorban a közös érdekû uniós szempontok teljesülésére irányulnak. A hazai kutatóintézetek, a kormányzati források vagy a kormánytól független intézmények (mint a Magyar Nemzeti Bank) dokumentumai jellemzôen a makrogazdasági ügyekre összpontosítanak. Egy politikai pártnak viszont sajátos feladatai és a választókkal szembeni kötelezettségei miatt nyilván más is fontos azonkívül, hogy miként alakulnak a nemzetgazdasági folyamatokról közzétett átlagszámok: a gazdasági növekedés üteme, a munkanélküliségi ráta vagy az inflációs index. Ezek mellett és ezeken túl az is lényeges, hogy a gazdaságnak keretül szolgáló társadalom hogyan él, mennyire ép, és a társadalmat alkotó sokféle személy és közösség miként látja a maga és hazája állapotát. Ezt a tágabb igényt e könyv szerzôi nagyon is elfogadják, hiszen maguk is úgy gondolják: nem lehet megfelelô képet nyerni egy ország gazdaságának állapotáról, ha az analízis megmarad a szûken vett gazdasági mutatók és mértékek világában. Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy esetünkben még egy sajátos indoka van annak, hogy az olvasó nem szabványos kutatóközösségi jelentést, hanem valóban Fehér könyvet tart a kezében: ez pedig a nálunk alkalmazott mutatókkal és statisztikákkal kapcsolatos bizonytalanság, sôt bizalmatlanság. Amikor tényleges képet kíván valaki nyerni egy jelenségrôl, akkor ebben az igényben az is benne van, hogy nem érzi kielégítônek a rendelkezésre álló, a közkézen forgó mutatók és adatok megbízhatóságát, valódiságát. A szerzôk ezért az alábbiakban kitérnek a valóságról szóló adatok értelmezésére (kerülve természetesen a szakértôk szûk körét érintô módszertani polémiákat). Azt azonban érzékeljük, hogy a gazdasági és társadalmi mutatók körül sok a bizonytalanság, sôt a magyar társadalomban fenntartások és bizalmatlanságok is megfigyelhetôk. Különösen az állampénzügyi statisztikák különféle módszertani változásai, az elôrejelzések és a késôbbi tényadatok közötti sûrû eltérések, a hivatalos adatok nyilvánosságra hozatalának vitatott ügyei miatt foglalkoznunk kell az adatok megbízhatóságának és értelmezésének ügyeivel.
5
A szerzôi közösség a következô oldalakon olyan elemzést tár az olvasó elé, amely kifejti és értékeli a szokásos nemzetgazdasági mutatókat, ám hangsúlyosan kitér a statisztikai átlagon túli valóságra; nem kizárólag a termelési, jövedelmi és fogyasztási adatsorokra egyszerûsíti gazdaságunk helyzetének leírását, hanem igyekszik rámutatni a magyar társadalom valóságos sokszínû állapotára. A politikai élet fordulataihoz igazodva gyorsjelentést készítettünk, mely így csupán néhány hét munkájával készülhetett el. Az alábbi tanulmány támaszkodik a hivatkozott tanulmányokra, közleményekre, hivatalos és akadémiai forrásokra; a könnyebb követhetôség érdekében csak a legszükségesebb statisztikai adatokat idézi, és bizonyos fontosabb részkérdéseket szövegközi „keretes írásokban” tárgyalja.
6
Elsô rész
Hazánk próbatételek elôtt áll
A helyzet minôsítésénél nem lehet önkényesen válogatni a kritériumok között: a meghatározó szempont az, hogy milyen feladatok állnak az ország elôtt. A jelen kettôs feladatcsoportot jelöl ki hazánk számára: egyfelôl az uniós tagságból megfelelési és beilleszkedési kötelezettség fakad (ideértve különösen a közös európai valuta átvételéhez szükséges gazdaságpolitikai konvergenciát), egyidejûleg pedig az 1990-tôl (vagy még korábban) kibontakozó pozitív folyamatok megerôsítésre és a negatív tendenciák megfékezésre várnak. Amikor tehát azt az általános kérdést teszi fel magának valaki, hogy hol is tart Magyarország, a magyar gazdaság 2006 derekán, akkor a sokféle lehetséges megközelítési módok között azok számíthatnak érdeminek, melyek kitérnek e feladatkettôsre. Az uniós tagságra való felkészülés lényegében az 1990-es évek legelejétôl zajlik; már jóval a hivatalos belépésünk elôtt komoly szellemi és anyagi ráfordítások szolgálták a csatlakozás ügyét. Ám ez a mai idôszak nem kevésbé kritikus a tekintetben, hogy hazánk vajon mennyire lesz sikeres az új helyzetbôl fakadó kockázatok mérséklésében és az esélyek megragadásában. Ami a másik feladatcsoportot illeti: mind nyilvánvalóbb, hogy az egészében véve kielégítôen, sôt a más országban tapasztaltakhoz képest néhány tekintetben sikeresen lezajló gazdasági rendszerváltoztatás ellenére sok területen fenntarthatatlan folyamatok alakultak ki. Egyebek mellett a társadalom demográfiai újratermelése, a legális munkavállalás vonatkozásában komoly bajok mutatkoznak, de a gazdasági aktivitás területi és rétegek közötti szóródása is arról tanúskodik, hogy a társadalom életét tartós és súlyos zavarok terhelik. E zavarok enyhítéséért a kormányzati politika sok mindent tehet, ha ismeretes a bajok forrása és nagysága, és ha van politikai elszántság és erô a jó megoldások alkalmazásához.
7
A nemzetgazdaság állapotának minôsítéséhez aszerint kell tehát hozzáfognunk, hogy megvizsgáljuk a két feladatcsoportról nyert mérhetô adatokat és tényeket. Módszertanilag a gazdaság állapotának leírását és minôsítését kétfajta módon lehet megtenni: a múlthoz és a külvilághoz mérve . Az elsô kiindulási pont tehát az, ha a jelen viszonyait a megelôzô évekhez viszonyítjuk, azaz a máról szóló adatokat és mértékeket a korábbi évek bázisához mérjük. Ezzel választ adhatunk arra a fontos kérdésre, hogy a korábbi idôszak adottságainak és örökségeinek ismeretében meddig jutott és hol tart az ország. Láthattunk azonban számos példát az elmúlt idôben arra, hogy a kiinduló idôszak kijelölésével, a politikai szándéknak megfelelô bázisév ügyes kiválasztásával egy és ugyanazon folyamatról igen eltérô következtetések vonhatók le. Különösen sok fölös polémia fakadt abból, hogy a gazdaság és társadalom folyamatait az egymást követô kormányzatok négyéves politikai ciklusai szerint tagolják. Nyilván azzal a szándékkal, hogy a kedvezô folyamatokat a kormányoldal a saját érdemeinek tudhassa be, míg az ellenzéki oldal a kedvezôtlen vagy ellentmondásos adatokkal a kormányzati munka gyengeségére mutat rá. A gazdaság eredményeinek és gondjainak mérhetô adatai azonban csak a legritkábban köthetôk egyértelmûen a politikai ciklusokhoz. A kormányzat eredményes vagy hibás munkája rendszerint még a viszonylag gyorsan változó gazdasági életben is évekkel késôbb mutatkozik meg mérhetô adatokban, a lassabban kiteljesedô társadalmi folyamatok terén pedig még áttételesebb a kapcsolat a jó vagy kevésbé jó állami politika és a társadalmi élethelyzetek között. Ezért az alábbiakban a saját magunkhoz mért haladás megítélésében nem a négyévenkénti politikai tagolást követjük, hanem a rendszerváltozás nagy fordulópontjaihoz mérünk (amelyek természetesen pártpolitikai és kormányzati szempontból is kulcsfontosságúak lehettek). 2006 értékelésénél bizonyosan vissza kell számos vonatkozásban tekinteni a reendszervál toztató évekre, sôt akár az 1989/1990-es politikai fordulat elôtt fennálló viszonyokra is, hiszen például jelenlegi államadósság-helyzetünk gyökerei visszanyúlnak az elôzô rendszer végnapjaiból örökölt hiteltartozásokra. Ami pedig a mai magyar társadalom demográfiai, képzettségi, települési és egyéb fontos vonatkozásait illeti, a Kádár-rendszerig kell visszanyúlni, éppen máig tartó kihatásai miatt. A másik és egyre lényegesebb viszonyítási mérce azonban nem a saját múltunk, hanem a külvilág. A hasonló helyzetû nemzetek haladása, a versenytársak által diktált ütem van olyan fontos, mint az, hogy az öt vagy húsz évvel ezelôtti saját viszonyainkhoz képest most hol tartunk.
8
Maga a rendszerváltozási folyamat objektívnek tekinthetô külsô megítélése tanúsítja ezt a legjobban. Amikor az 1990-es évek elején hazánk a többi volt tervgazdasággal együtt az elôzô társadalmi-gazdasági rendszerrôl gyors ütemben átállt (valójában: visszatért) a piacgazdaság rendjére, a szokásos gazdasági eredménymutatók terén komoly visszaesést szenvedett el, de két és fél, három év visszaesését követôen 1993 során elérte az átállási válság mélypontját, és onnan kezdve a bruttó hazai termék (GDP) alakulásán mérve máig tartó növekedésnek indult. Mindezzel kivívta az objektív külsô megfigyelôk elismerését, aminek akkor is megvan a maga jelentôsége, ha a belpolitikai vitákban a nemzetközi megítélésünk szempontja könnyen elsikkad. A szavazók zöme aligha ismeri és érti a miénkhez hasonló feladattal küszködô más nemzetek eredményeit; a megpróbáltatásokért nem kárpótolja az embert a külvilág elismerése. Ugyanakkor hazánk tényleges viszonyainak minôsítését hiba lenne kizárólag saját korábbi teljesítményeink bázisához mérni. Sôt, idôvel a nemzetközi vonatkozás döntô jelentôségre tehet szert. Amikor a magyar vállalkozók turistaként azzal szembesülnek, hogy nemcsak a szomszédos gazdag Ausztriában, hanem a velünk együtt uniós tagállammá váló Szlovéniában is az euró a nemzeti (és egyben európai) fizetôeszköz, majd Szlovákia is elôttünk válik képessé a közös európai pénz átvételére, akkor hirtelen leckét kaphatunk arról, hogy mi is a valós viszonyítási mérce siker és sikertelenség ügyében. Ezért akár gazdasági növekedésrôl, a pénzromlás ütemének megfékezésérôl, akár a foglalkoztatásról és a költségvetés állapotáról lesz szó, a valós magyar helyzetet mindig hozzá kell mérni a releváns külsô mércéhez. A viszonyítási keret megválasztása azonban nem tehetô politikai játékszerré. Az utóbbi idô sikerpropagandája a magyar gazdasági növekedési ütemet a bruttó hazai termék alakulásán mérve roppant sikeresnek minôsítette azon az alapon, hogy a magyar adatok több mint kétszeresen meghaladják a régebbi uniós tagok (az EU-15-ök) átlagos növekedési ütemét. Nyilvánvaló, hogy a sok lehetséges mérce egyike az, amely a magyar anyagi életszínvonal két-háromszorosán élô, többségében hosszú történelmi idôk óta gazdag nyugat-európai országok szintjéhez és mutatóihoz viszonyít. Kiegyenlítôdési, felzárkózási trendrôl csak akkor lehet szó, ha az új tagok mindegyike, és köztük hazánk, tartósan és jelentôsen gyorsabban növekszik, mint a sokkal elôttünk járók. Azonban nem sokat mond helyzetünkrôl az a közlés, hogy mondjuk a német vagy az olasz gazdasági növekedési ütemet hazánk GDP-növekedési indexe felülmúlja. Jelenleg az Unió magját alkotó országok többségében évek alatt belsô feszültségek halmozódtak fel a munkaerô piacán, a képzési rendszerekben,
9
a tudás-termelés területén merevségek és elmaradások fejlôdtek ki, és egészében gazdasági növekedési ütemük visszaesett. Eközben a világ gazdasági aktivitási mutatói évek óta erôs dinamikát mutatnak. Különösen erôteljes a velünk együtt csatlakozó EU-tagországok növekedése. Hozzánk hasonlóan ôk is igyekeznek fejlettségben felzárkózni a gazdagabb térségekhez, és minél inkább profitálni az uniós tagsággal járó fejlôdési impulzusokból és anyagi erôforrásokból, pénzügyi támogatásokból. Ezért hazánk eredményeinek valós megítélésénél a valóban releváns viszonyítás a világátlag (ha alatta marad növekedésünk, akkor a világ gazdasági életében megszerzett részarányunk csökken), másodsorban az Unióhoz most csatlakozott tagországoké, s különösen a volt nyolc tervgazdaság közül azoké, akik térségi szomszédjaink; és csak harmadsorban az Unió 25 tagjának átlaga. A mai magyar gazdasági teljesítmények számbavételénél a szokásosnál nagyobb gondot kell fordítani a mutatószámokra. A GDP a leggyakoribb átfogó teljesítménymutató, melynek módszertani korlátjait a szakértôk jól ismerik (növekedési üteme és szintje nem azonosítható a társadalmi fejlettség és jólét javulásának és szintjének mértékével). Rendszerváltoztató országok esetében különösen fontos tudnia az adat felhasználójának, hogy a GDP az illetô ország területén megtermelt javak (és következésképpen: jövedelmek) nagyságát méri, de nem az ország lakóinak, vállalatainak és intézményeinek jövedelmét. Bármely ország területén keletkeznek nagymértékben olyan jövedelmek, amelyek külföldieket („nem rezidenseket”) illetnek, legyenek ezek kamatjövedelmek, vállalati profotok vagy munkajövedelmek (a határokon átlépô munkaerômozgások viszonylagos kis mértéke miatt az utóbbi jövedelemfajta nem sokat változtat a képen a mi viszonyaink között). A rendszerváltoztató országok zömében a külföldi tôkebevonás erôteljes volt az elmúlt másfél évtizedben, és így a megtermelt és statisztikailag kimutatott GDP elég jelentôs része nem az ország társadalmának szereplôit illeti. Ezért ahol lehet, a tényleges viszonyok leírásánál törekedni kell a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) mutatójának alkalmazására. Sôt a belsô, ténylegesen felhasználható nemzeti jövedelem mérésére még alkalmasabb a bruttó hazai reáljövedelem (GDI) mutatója. Hazánk az összes többi hozzánk mérhetô, sorstárs országhoz képest részben az örökölt helyzet miatti kényszerbôl, részben kormányzati döntések következményeként az egyik legnyitottabb nemzetgazdasága a kontinensnek, és – amint azzal nálunk gyakran el is dicsekszenek – talán itt a legnagyobb az egy fôre jutó külföldi tôkeállomány. Ebbôl következôen viszont a mi viszonyaink között bizony elé szélesre nyílik az olló a hazánk területén megtermelt jövedelmek és a magyar társadalom jövedelme között.
10
Az elsô mutató is fontos, és növekedése lényeges, ám a tényleges jövedelmi viszonyok megértéséhez nálunk ezért különösen lényeges a nemzeti jövedelmi adatok használata. A statisztikai mutatók értékelésénél külön ki kell térni arra, hogy a tényleges viszonyok mennyire térnek el a statisztikai átlagtól. Ez a nyilvánvaló elemzési szempont akkor nyer nagy jelentôséget, ha – mint nálunk – a rendszerváltozást megelôzô korszakhoz képest mára megnôtt a társadalmon belüli és a térségek közötti vagyoni és jövedelmi egyenlôtlenség, illetve a társadalom érzékeny is erre. A társadalom tagjai errôl és más jelenségekrôl véleményt formálnak; a nézetek és vélemények pedig ugyanúgy társadalmi ténynek tekintendôk, mint a „kemény” pénzügyi vagy termelési adatok. Ezért e jelentésben kitérünk arra, hogy a nagyközönség miként tekint életviszonyaira, és hogyan látja mindazt, amirôl a politikai osztály, az üzleti körök, a tudomány és a média közvélemény-formálói szólnak a nyilvánosságban. Helyzetleírásunkban fontos vonatkozásként azzal is foglalkozunk, hogy milyen a külvilágnak a gazdasági helyzetünkrôl alkotott véleménye, és miként viszonyul most bemutatott állapotunk a szomszédjainkhoz.
11
Második rész
Gazdaságunk társadalmi keretei
A gazdaság állapotát és kilátásait a piaci és makroelemzôk rendszerint a jövedelemtermelés és -elosztás mutatóival, valamint a gazdaság egyensúlyi (egyensúlytalansági) indikátoraival írják le. A szokásos elemzés eltekinthet a társadalmi állapotoktól, hiszen a gazdasági élet a fejlett piacgazdaságban nagymértékben függetlenedik az egyéb társadalmi alrendszerektôl. Itt és most azonban mi nem tekinthetünk el a gazdasági újratermelési viszonyok felmérése elôtt a magyar társadalom valós viszonyainak számbavételétôl. A 21. századba ugyanis úgy léptünk be, hogy társadalmi életünk számos kritikus területén (a demográfia, a munkaképesség, a területi arányok, az értékrend, a képzettségi szerkezet terén) régebbi és újabb keletû zavarok fejlôdtek ki, melyek önmagukban is megoldásra várnak, de emellett érintik hazánk gazdasági igazodási és megújulási alkalmasságát és versenyképességét. Az uniós csatlakozás – amint a korábbi bôvítések résztvevôi megtapasztalhatták – az érintett társadalmak körülményein legalább annyit formál, mint a szûken vett gazdaság viszonyain. Ezért e részben sorra vesszük a társadalmi reprodukció fôbb tényezôit, mielôtt a bevett gazdasági mutatókat értelmeznénk. RIASZTÓ
N É P E S E D É S I H E LY Z E T
Magyarország népesedési helyzetét nem túlzás válságosnak nevezni. A népesség lélekszáma 1981 óta folyamatosan csökken. Ilyen tartós népességcsökkenésre még egyetlen országban sem volt példa. A népességcsökkenéssel együtt jár a népesség öregedése. Manapság nálunk évente 100 ezernél kevesebb gyermek születik, és 130-140 ezer ember hal meg. A mára kialakult öreg korstruktúra, valamint a termékenység és halandóság reálisan várható mértékére alapozva az elôre számítások a népesség további csökkenését és öregedését jelzik. 2050-re a 7 millió alattitól a 9,5 milliósig terjedô sávban várható az ország lélekszáma. A magasabb, a 9 millió feletti lé-
12
lekszám a jelenleginél lényegesen magasabb termékenység és lényegesen alacsonyabb halandóság esetén is csak nagy bevándorlási többlettel valósulhat meg. A népesség öregedése azonban mindenképpen folytatódik, az idôskorúak (65 éven felüliek) népességen belüli aránya elérheti az egyharmadot. Ezek a trendek nem a távoli és bizonytalan jövôrôl szólnak. Ellenkezôleg: a magyar társadalom leginkább elôre látható folyamatait írják le, melyekbôl a jelenre nézve igen fontos gazdasági, pénzügyi következmények fakadnak. A fiatalok arányának csökkenése és az idôsek arányának növekedése miatt a nyugdíjrendszer, az egészségügyi ellátórendszer és a szociális ellátások finanszírozása súlyos feszültségeket vetít elôre. A már nyugdíjban levôk és a nyugállományba készülô mai munkavállalók joggal várják az államtól, a társadalombiztosítási rendszertôl a nyugdíjukat, ám a jövôbeli nyugdíjjárulék befizetése olyanokra vár, akik ma még gyermekek vagy meg sem születtek. A mai pillanatban emiatt morális, jogi és közgazdasági okokból az államnak hatalmas pénzügyi elkötelezettsége áll fenn a társadalom tagjaival szemben nyugdíj-, egészségügyi és szociális téren: ez ún. implicit állam adósság. Ez a kalkulált államadósság a vázolt trendek következtében a késôbbiekben tovább növekszik, és implicitbôl folyamatosan ténylegessé válik, amikor az újabb korosztályok nyugdíjba vonulásával rendre megterhelôdik a nyugdíjkassza. Ma a munkavállalási korúakra háruló eltartási terhet, az ellátórendszerek finanszírozhatóságát a legálisan foglalkoztatottak – közteherviselôk – alacsony aránya legalább annyira súlyosbítja, mint az a körülmény, tovább nô az idôskorúak részaránya. A
CSALÁD KRÍZISE:
KEVÉS A HÁZASSÁG ÉS KEVÉS GYERMEK SZÜLETIK
A kedvezôtlen demográfiai folyamatok egyik fô oka a hagyományos értelemben vett család mint intézmény válsága. Rendkívül alacsony a házasságkötések száma. A mai házasodási hajlandóság mellett a nôknek alig több, mint 45 százaléka kötne házasságot élete folyamán. Ennek ellenére továbbra is sok a válás: a házasságok mintegy 40 százaléka válással végzôdik. Gyorsan terjed a házasságon kívüli együttélés, bár a kutatások szerint a házasságban, az élettársi kapcsolatban élôk, de az egyedülállók többsége is egyaránt a házasságot tartja a legmegfelelôbb életformának. Ma már a gyermekek több mint egyharmada házasságon kívül születik. Feltehetô, hogy jelentôs részüknek a szülei élettársi kapcsolatban élnek. Ez a párkapcsolati forma azonban kevésbé stabil, mint a házasság, és az ezt választó párok termékenysége is alacsonyabb, mint a házasoké. Az elmúlt 4-5 évben immár Magyarországon is megjelent a fiatal felnôttek körében az akaratlagos gyermektelenség (tehát a gyermekvállalás elutasítása).
13
A párkapcsolati formák változásának következtében emelkedik a nem szokványos családban felnövekvô gyermekek száma, ami akadályozza azt, hogy a felnövekvô generációk a családi stabilitás mintáját vigyék magukkal a felnôtt életbe. Ezzel összességében nô a szegénység kockázatának foko zottan kitett felnôttek és gyermekek száma. Ma 100 nô élete során átlagosan 130 gyermeknek ad életet, ami egyharmaddal kevesebb, mint a reprodukciót biztosító termékenység. A társadalmi különbségek ezen a téren is megmutatkoznak. A legalacsonyabb iskolázottságú (8 osztályt sem végzett) nôknek még ma is átlagosan 2,3 gyermeke születik, ami több mint kétszerese a középfokú végzettségûek 1,1-es termékenységének. A 8 osztályt végzettek, a szakmunkások és a felsôfokú végzettségûek termékenysége 1,3-1,4 körüli. Az 1990-es évek születésszám-csökkenésében a középfokú végzettségû nôk játszották a legnagyobb szerepet, mivel ôk teszik ki a szülôképes korban levô nôk nagyobb hányadát, ugyanakkor az ô termékenységük csökkent a legnagyobb mértékben. Ma a gyermekvállalás az egyik legfontosabb szegénységi kockázat. Emellett még a szegénységbe nem sodródó családoknak is komoly intézményi, fizikai és nem utolsósorban munkaerô-piaci nehézséggel kell megküzdeniük ma, ha gyermekeket nevelnek. Ezek a körülmények is magyarázzák, hogy az értékválsággal, az individualizációval is szembesülô társadalomban a fiatalok kevés gyermeket vállalnak, vagy egyáltalán nem vállalnak gyermeket. Ugyanakkor a kutatások rendre azt igazolják, hogy a magyar társadalom alapvetôen család- és gyermekbarát. Az emberek még mindig átlagosan közel 2 gyermeket, vagyis a jelenlegi gyermekszámnál lényegesen többet tartanak ideálisnak, és nagyon nagy hányaduk utólag (termékeny életszakaszuk befejezése után) is úgy gondolja, hogy jobb lett volna, ha több gyermeke születik. A családpolitikának tehát arra kell összpontosítania, hogy elhárítsa a családtervek megvalósításának útjában álló, a döntési szabadságot korlátozó akadályokat. A családok megerôsítése azért is fontos, mert a család a generációk közötti szolidaritás kerete, miközben – mint láthatjuk – az állam mind nehezebben és bizonytalanabbul teljesíti a generációk közötti segítségnyújtási feladatait. A családalapítást, gyermekvállalást azonban bizonytalanná teszi a családpolitika kiszámíthatatlansága. A családi támogatások évtizedeken át megtapasztalt, megszokott, stabil rendszere 1995–1996-ban összeomlott (Bokros-csomag), és a támogatások azóta kormányciklusoktól függôen változnak. A 2002 után remélt stabilitást 2005-ben ismét felborította a családtámogatási rendszer átalakítása.
14
A
C S A L Á D P O L I T I K A I N S TA B I L I T Á S A
1990-ben a többi átalakuló országban azonnal csökkentették a családtámogatásokat, aminek következtében a termékenység 1991–1995 között 25–40%-kal esett vissza. Magyarországon a családtámogatási rendszer 1995-ig megmaradt, ennek is tulajdonítható, hogy termékenységünk addig csak 15%-kal esett vissza. A Bokros-csomag részeként egyebek mellett megszûnt a gyermekek utáni adókedvezmény, jövedelemfüggôvé vált a családi pótlék és megszûnt a gyed. Ezt követôen a termékenység csökkenése felgyorsult. A polgári kormány ismét kedvezôbbé tette a gyermekvállalás feltételeit, visszaállította, sôt bôvítette a kedvezményeket és juttatásokat. 2005-ben azonban a családtámogatási rendszert ismét átalakították. A családi pótlékot és a rendszeres gyermekvédelmi támogatást összevonták, így a legszegényebb családoknak járó támogatást ezentúl minden család megkapja. A gyermekek után járó adókedvezményt viszont lényegében megszüntették. A változás hatásáról sokféle számítás készült. A legvalószínûbbnek az látszik, hogy a legtöbb család életében összegszerûen nem jelent sem túl nagy nyereséget, sem túl nagy veszteséget, a nagycsaládosok esetében azonban kimutathatóan kedvezôtlen a változás. A családtámogatási rendszer átalakítása akkor is káros lenne, ha nem lennének vesztesei, mert éppen a családpolitikával szemben támasztott egyik legfontosabb követelményt, a stabilitást számolja fel. Elismerve, hogy a gyermekvállalás a családi és egyéni örömök mellett befek- 2.1. ábra: A férfiak és nôk várható átlagos tetés kollektív jövônkbe, úgy is fogal- élettartama a visegrádi országokban 78,9 78,5 77,6 mazhatunk, hogy a gyermeknevelés a 78 76,5 családi büdzsét terhelô negyedik legsú- 76 lyosabb adónem. A családpolitika sokat 74 72,0 70,5 tehet azért, hogy a családok gyermek- 72 69,8 vállalásban, gyermeknevelésben meg- 70 68,3 68 nyilvánuló teljesítményét elismerje. 66 KORÁN
HALUNK MEG
64 62
A magyar halandósági mutatók – az el- 60 Magyarország Szlovákia múlt 10-12 év lassú javulása ellenére – Férfiak európai összehasonlításban a legrosszabForrás: Eurostat bak közé tartoznak.
Lengyelország Csehország Nôk
15
A férfiak születéskor várható átlagos élettartama 68 év, a nôké 76–77 év. Ez a legmagasabb uniós értékeknél a férfiak esetében 10, a nôk esetében 7 évvel rövidebb (a svéd férfiak várható átlagos élettartama 78 év, a spanyol nôké pedig 84 év). Az egészségi állapot és ezen keresztül a halandóság javítása a mindenkori kormányok egyik legfontosabb társadalompolitikai feladata. A népesség jelenlegi és tovább öregedô korstruktúrája mellett azonban az egészségi állapot és a halandóság javulása esetén is számítani kell a halálozások számának további emelkedésére. A halálozásokat tekintve a csecsemôhalandóságban tapasztalunk gyakorlatilag folyamatos javulást, napjainkban 6,6 ezrelék, ami európai uniós összehasonlításban még mindig magas. A csecsemôhalandóság a súlyos családi tragédiákon túl a társadalmi fejlettség egyik mutatója is. BEVÁNDORLÁS,
KIVÁNDORLÁS:
A NÉPESSÉGCSÖKKENÉST LASSÍTJA, HOGY TÖBBEN ÉRKEZNEK A Z O R S Z Á G B A , M I N T A H Á N YA N E L H A G Y J Á K
A népesség lélekszámát és korstruktúráját lényegesen befolyásolni képes harmadik tényezô a nemzetközi vándorlás. Magyarország népessége 1989ig ebbôl a szempontból lényegében zárt volt, elhanyagolható mértékû kiés bevándorlással. Azóta ez a helyzet megváltozott: elôbb jelentôs, fôként magyar nemzetiségûek alkotta bevándorlási hullám kezdôdött, majd – különösen a jugoszláviai háborúk miatt – viszonylag jelentôs számú menekült is érkezett hazánkba. Emellett a fejlôdô országokból is jöttek és jönnek bevándorlók és menekültek. A nemzetközi vándorlás egyenlege az elmúlt 15 évben mindvégig pozitív volt, jelenleg azonban alacsonyabb, mint a rendszerváltoztatás idején. A Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok száma 142 ezer. Az itt élô külföldiek több mint fele 25–49 év közötti, tehát munkaerô-piaci szempontból a legaktívabb korú. A külföldiek 41%-a romániai állampolgár, 10%uk a volt Jugoszlávia területérôl, 10%-uk az Európai Unió területérôl érkezett. Ázsiából származik a bevándorlók 12%-a. A kivándorlásokról – nyilvántartási okokból – hiányos képünk van, a becslések szerint azonban a kiés bevándorlások egyenlege az utóbbi években évi 14-15 ezer fô körüli bevándorlási többlet. Hosszabb távon nem nagyon számíthatunk arra, hogy akár a környezô országokból, akár a távolabbi nyugat- vagy kelet-európai országokból érkezô bevándorlók pótolják a népesedési deficitet, mert egész Európa, beleértve még a volt Szovjetunió Európán kívüli területeinek jó részét is, hasonló demográfiai problémákkal küzd. Az európai és a magyar népesség csökkenése azonban elôbb-utóbb felerôsíti a térségre nehezedô vándorlási
16
nyomást, hiszen a globalizált korban, a népességmozgások világában e téren sem marad fenn sokáig vákuum. A piacképes képzettséggel rendelkezô szakemberek kivándorlását ösztönözheti, hogy az Unió legtöbb országában magasabbak a jövedelmek, és – demográfiai léptékkel mérve – rövid idôn belül megnyílnak a régi tagországok munkaerô-piacai a magyar szakemberek elôtt. A régebbi uniós tagországok egy része már most sem érvényesít munkaerôpiacán védôintézkedést, másoknál pedig a 2+3+2 éven át fenntartható piacvédelem az évtized végén lejár, kiterjesztve a közös piac logikáját a munkaerôre is. KIRÍVÓAN
R O S S Z L A K O S S Á G U N K E G É S Z S É G I Á L L A P O TA
Miközben a politikai diskurzus szinte kizárólag az egészségügyi ellátórendszer finanszírozásáról, szerkezetérôl és tulajdonviszonyairól szól, elvész a lényeg: az ember és az emberek egészsége. Az életesélyek alakításában egyrészt a társadalom állapota, az életmód, a kulturális, tudati tényezôk, másrészt a gazdasági fejlettség játszik kiemelkedôen fontos szerepet. Ezek a tényezôk az ellátások jelenlegi színvonala mellett jelentôsebb mértékben hatnak az egészségi állapotra, mint az egészségügyi ellátórendszer. A lakosság egészségi állapota évtizedek óta nagyon rossz, halandósága pedig kirívóan magas. A demográfiai válság mellett epidemiológiai (népegészségügyi) válságról is beszélhetünk. Emellett mindkettôt illetôen növekvô társadalmi különbséget tapasztalunk. 2.2. ábra: A kedvezôtlen egészségi állapot néhány mutatója a megfelelô A kedvezõtlen egészségi állapot néhány mutatója a megfelelõ végzettségûek százalékában végzettségûek százalékában (1. oszlop: legfeljebb 8 általános; 2. oszlop: szakmunkásképzô; 3. oszlop: érettségi; 4. oszlop: diploma) 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0 Egészségi állapotukkal nagyon elégedetlenek
Három vagy több fizikai egészségi panaszt említo˝k
Tartósan betegek
Mentális egészségi állapotuk rossz
Forrás: KSH Életmód-Idômérlegfelvétel és SOTE Magatartástudományi Intézet, Hungarostudy 2002.
17
A magasabb iskolai végzettség a jelek szerint mind a fizikai, mind a lelki és mentális betegségektôl megvéd. Az egészségi állapot objektív mutatói és szubjektív megítélése szempontjából egyaránt a legalacsonyabb iskolai végzettségûek vannak a legrosszabb helyzetben: a legfeljebb 8 általánost végzettek egészségdeficitje 2-2,5-szerese a szakmunkásokénak, akik viszont másfélkétszer betegebbek a diplomásoknál. Riasztó ugyanakkor, hogy milyen magas a betegen, fizikai vagy mentális panasz2.3. ábra: A háziorvosi rendelôt 20 perc szal élôk aránya még a legkedvezôbb alatt elérôk aránya jövedelmi helyzet szerint helyzetû társadalmi rétegekben is. A társadalmi különbségek abban is (2002) megnyilvánulnak, hogy például meny100 93,3 nyi idô alatt jutnak el a különbözô jö86 84,7 90 81,9 vedelmû emberek a háziorvoshoz vagy 74,3 80 66,5 70 a legközelebbi kórházba. A magyar be60 tegek közül kevesebben tudnak gyor50 san ellátáshoz jutni, és a társadalmi kü40 30 lönbségek e téren nagyobbak nálunk, 20 mint az EU régi tagországaiban. 10 0 A magas jövedelmûek közül töbLegalacsonyabb Legmagasabb Átlag ben jutnak el hamar a háziorvoshoz, jövedelmi ötöd jövedelmi ötöd mint az alacsony jövedelmûek közül, Magyarország EU-15 és a két jövedelmi csoport között nagyobb a különbség nálunk, mint az 2.4. ábra: A legközelebbi kórházat 20 percen EU régi tagországaiban. A legközeleb belül elérôk aránya jövedelmi helyzet szerint bi kórházba gyorsan eljutók arányában (2002) lényegesen nagyobb az elmaradásunk az EU-átlagtól, és sokkal nagyobb a 70 különbség a hazai alacsony és magas 60,4 60 52,8 jövedelmûek között. Ezek a különb46,8 50 44,9 ségek – bár fôként a sürgôs beavatko40 zást igénylô esetekben válnak kriti31,4 30 kussá – azzal a következménnyel jár16 20 nak, hogy az amúgy is rosszabb körül10 mények között élô emberek az egészségügyi ellátásokhoz is késôbb és na0 Legalacsonyabb Legmagasabb Átlag gyobb erôfeszítés árán jutnak hozzá, jövedelmi ötöd jövedelmi ötöd mint szerencsésebb honfitársaik. InMagyarország EU-15 tézményi reformok során ügyelni kell Forrás: European Foundation for the Inprovement of arra, hogy helyzetük ne váljon még Living and Working Conditions rosszabbá.
18
A rossz egészségi állapotban, tartós betegséggel, fogyatékkal élôk a társadalmi lét egyéb dimenzióiban is hátrányt szenvednek, kirekesztettek. Leglátványosabb a munkaerôpiacról való kiszorulásuk, ami anyagi-jövedelmi helyzetükre is rányomja bélyegét. AZ
EMBER EGÉSZSÉGE EGYBEN GAZDASÁGI TÔKÉJE IS
A népesség egészségi állapota elôkelô helyen szerepel a gazdaság humán erôforrásának mennyiségét és minôségét meghatározó tényezôk között, így a versenyképességnek és az ország teljesítôképességének egyik kulcsa. Hazánk esetében súlyos ellentmondást tapasztalunk: nemzetközi összehasonlításban mind a megbetegedési, mind az elhalálozási gyakoriságok tekintetében lényegesen rosszabb az ország pozíciója, mint az ország jelenlegi gazdasági fejlettsége tekintetében. A felnôtt lakosság mentális állapota talán még a fizikai egészségi állapotánál is rosszabb. A 15–84 évesek több mint egynegyedének az általános lelkiállapota kifejezetten rossz, 31 százalékuké átlagos, és 42 százalékuké jó. A népesség rossz egészségi állapotában és magas halandóságában jelentôs szerepet játszik az egészségre ártalmas magatartásformák elterjedtsége. Minden ötödik halálozás a dohányzásnak betudható betegség miatt következik be. A középkorú férfiak körében bekövetkezett halálozások egynegyede összefüggésbe hozható az alkohollal. A 20 évesnél idôsebbek 11-12 százaléka alkoholista. Becslések szerint a 20 éves és idôsebb férfiak közel 19 százaléka alkoholfüggô vagy alkoholabúzusban szenved. Az embereknek csak egytizede végez testmozgást. A férfiak születéskor várható egészséges élettartama 61,5 év, a nôké 68,2, vagyis a férfiak várható átlagos élettartamuk egytizedét, a nôk pedig ennél is magasabb arányát betegen töltik. A megbetegedési és halandósági viszonyok nagyban függenek a társadalmi helyzettôl. A magasabb iskolázottságúak, jobb jövedelmi pozícióban levô csoportok egészségesebbek és tovább élnek. A halál elôtti egyenlôtlenség évtizedek óta folyamatosan növekszik. A különbségeket jórészt az életmód, az egészségre kockázatos magatartásformák magyarázzák. Az epidemiológiai válságot a szocializmus zsákutcás modernizációjának is tulajdoníthatjuk. A többi rendszerváltó országban részben a hazaihoz hasonló folyamatok voltak megfigyelhetôk, ám a negatív tendenciák Magyarországon érvényesültek legnagyobb mértékben. A termékenység jelenlegi színvonala mellett nemcsak az érintettek egészsége, hanem a népesség reprodukciója szempontjából sem közömbös, hogy a gyermeket vállalni szándékozó párok, illetve nôk kockáztatják-e reprodukciós egészségüket. A kis súlyú, ezért veszélyeztetett újszülöttek ará-
19
nya 8,5%, a magzati veszteségek száma a mûvi terhességmegszakítások nélkül évente 16-17 000, és az évente közel 700-ra tehetô csecsemôhalálozás is részben a reprodukciós egészség károsodásának tudható be. Bár az abortuszok száma folyamatosan csökken, 100 élveszületésre még napjainkban is 55 terhességmegszakítás jut. 100 terhességbôl 58 gyermek születik, 32 terhesség végzôdik mûvi abortusszal és 10 egyéb okból bekövetkezô „spontán” magzati halálozással. 2.5. ábra: Az egészségügyi kiadások A lakosság rossz egészségi állapotáfinanszírozásának megoszlása 2004-ben nak súlyos gazdasági és társadalmi következményeire hívja fel a figyelmet Magánkiadások az Európai Bizottság által felkért Wim 465 636,0 millió Ft 27,5% Kok-bizottság, amikor a Magyarország számára megfogalmazott foglalkoztatáspolitikai ajánlások között hangsú72,5% lyozza, hogy az alacsony aktivitási ráta részben a népesség rossz egészségi álKözkiadások lapotával magyarázható. 1 228 076,0 millió Ft Nem közömbös emellett az sem, Forrás: OECD hogy a lakosság évente 45 millió napot tölt táppénzen, ami rontja a gazdaság teljesítôképességét, és évi 100 milliárd forint nagyságrendû táppénzkiadással jár. A demográfiai folyamatok epidemiológiai szempontból is jelentôs változásokat hoznak. A népesség öregedése miatt növekszik az idôskorra fokozottan jellemzô krónikus és degeneratív betegségek elôfordulása, valamint a mindennapi életvitelben korlátozást jelentô állapotok gyakorisága. Az elváltak, az özvegyek, a gyermeküket egyedül nevelô szülôk és az egyedül élô emberek arányának növekedése miatt egyre kevésbé, pontosabban egyre kevesebb emberre hat kedvezôen a családok egészség-magatartást szabályozó szerepe. Az egészségügy átalakításáról szóló elképzelések között gyakran szerepel, hogy a betegeknek nagyobb részt kell vállalniuk az ellátás költségeibôl, magasabb járulék, alternatív biztosítások vagy az ellátás során közvetlenül fizetendô összeg formájában. Nem árt azonban arra sem felhívni a figyelmet, hogy a lakosság már ma is viszonylag nagy hányadot vállal az egészségügyi kiadások közül: 2004-ben az egészségügyre fordított magánkiadások az összes kiadás 27,5 százalékát tették ki. A közkiadások pedig nem elvont közpénzek, hanem azokat is az emberek és vállalkozások fizetik be.
20
EMELKEDÔ
M U N K A N É L K Ü L I S É G , M Á R A F I ATA L O K K Ö R É B E N I S
A rendszerváltozással a korábbi központosított munkaerô-gazdálkodást hirtelen a munkaerô-piaci viszonyok váltották fel. Már a szétesô tervgazdaság éveiben megszûnt a korábbi teljes foglalkoztatottság biztonsága, az 1990es évek elejének gyors struktúraváltozása során megjelent, majd tömegessé vált a munkanélküliség, és drasztikusan csökkent a foglalkoztatottság. A munkanélküliség 1993-ban érte el csúcspontját, ekkor valamivel 12% fölött volt. 1993 és 2001 között folyamatosan csökkent, azóta viszont folyamatosan emelkedik. A munkanélküliségi ráta a 2001. évi 5,7%-os legalacsonyabb érték után 2006 elején már 7,8% volt, vagyis a munkaerôpiacon jelen levô minden 100 emberbôl 12-13 munkanélküli.
A
MUNKAERÔPIAC SZEREPLÔI
A munkaerô-piaci aktivitás szempontjából a népesség két részre oszlik: gazdaságilag aktív és inaktív népességre. Gazdaságilag aktívak azok, akik vagy munkavállalóként, vagy munkát keresôként megjelennek a munkaerôpiacon, vagyis a foglalkoztatottak és a munkanélküliek. Inaktívak azok, akik nincsenek jelen a munkaerôpiacon. A foglalkoztatottak, a munkanélküliek és az inaktívak számáról a KSH munkaerô-felmérésébôl rendelkezünk adatokkal. A számbavétel során szigorú, az ENSZ munkaügyi szervezete (ILO) és az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által harmonizált fogalomrendszert kell alkalmazni. Ennek értelmében foglalkoztatottnak azok tekinthetôk, akik azon a héten, amelyre az összeírás vonatkozik, legalább egyórányi, jövedelmet biztosító munkát végeztek, vagy rendszeres munkájuktól csak átmenetileg voltak távol (pl. szabadság, betegség miatt), függetlenül attól, hogy a jövedelmet biztosító munka milyen jogi keretek között zajlik. Munkanélküliek azok, akik három kritériumnak egyszerre felelnek meg: 1. a vonatkozási héten nem dolgoztak (és nincs olyan munkájuk, amelytôl átmenetileg voltak távol); 2. aktívan kerestek munkát a megelôzô négy hétben; 3. két héten belül munkába tudnának állni. Inaktívnak számítanak azok, akik nem foglalkoztatottak vagy munkanélküliek. Az inaktívak sajátos csoportja az ún. passzív (reményvesztett) munkanélküliek sokasága. Ôket azért nem lehet munkanélkülinek tekinteni, mert ugyan nincs munkájuk, és két héten belül munkába tudnának állni, de nem keresnek aktívan állást, mégpedig azért, mert nincs a szakmájuknak megfelelô munka, vagy személyes
21
körülményeik (képzettség hiánya, életkor, egészségi állapot stb.) miatt reménytelen, hogy munkát találjanak. A munkanélküliek számáról az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) is közzétesz adatokat a munkanélküliek nyilvántartásából, amelyben azok szerepelnek, akik regisztráltatják magukat, hogy munkanélküli-ellátásban részesüljenek. A statisztikai számbavétel és a regisztráció adatai eltérnek, a regisztrált munkanélküliek száma nagyobb, mint a statisztikai munkanélkülieké. A regisztrált munkanélküliek jelentôs része a statisztikai munkanélküli kategóriába is beletartozik, a statisztikai munkanélküliek jelentôs része pedig regisztráltatta is magát. A két halmaznak tehát van egy nagy közös részhalmaza. A statisztikai számbavétel lényeges elônye, hogy idôbeli és nemzetközi összehasonlításra kiválóan alkalmas, mivel Európában és a fejlett világ számos más országában egységes fogalomrendszert alkalmaznak, amely idôben is állandó. Az ÁFSZ nyilvántartásában szereplôk számát ezzel szemben nemcsak a munkaerô-piaci mozgások, hanem a munkanélküli-ellátásokról szóló szabályozás változásai is befolyásolják. A statisztikai számbavételnek azonban hátránya, hogy a valóságos élethelyzetekhez képest szûkítôen értelmezi a munkanélküliséget és bôvítôen a foglalkoztatottságot. 2.6. ábra: A munkanélküliségi ráta alakulása 13
12,1
12 10,9 11
10,3
10 9
9,9
10,0 8,8
8
7,2 7,8
7
7,0
6
5,8
5,9
2002
2003
6,1
6,4 5,7
5 4 1992
Forrás: KSH
22
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2004
2005
A fiatalok munkanélkülisége 2002 2.7. ábra: 25 év alattiak munkanélküliségi áprilisa óta emelkedik, 2003 utolsó hórátája, 2005. III. negyedév napjai óta nagyon gyors ütemben. Minden ötödik fiatal munkanélküli, 21,0 19,9 és minden ötödik munkanélküli fiatal. 20,0 Az EU tíz tagországában alacso- 19,0 18,1 nyabb a munkanélküliség, mint ha18,0 zánkban. A férfiak munkanélkülisége azonban tizenöt tagországban alacso- 17,0 EU-25 Magyarország nyabb. Az újonnan csatlakozott országok között a férfiak munkanélkülisé- Forrás: Eurostat ge csak Lengyelországban, Szlovákiában és Lettországban magasabb, mint nálunk. A nôk munkanélkülisége nemzetközi összehasonlításban kedvezôbb, mint a férfiaké. A munkanélküliségi ráta 2005-ben és 2006 elsô hónapjaiban az EU országainak többségében csökkent. Magyarország az emelkedô munkanélküliséggel terhelt országok közé tartozik. A fiatalok és a nôk munkanélküliségének növekedése Magyarországon a legnagyobb 2006 elején. Ez a tendencia a családalapítást, a gyermekvállalást is akadályozza. A munkanélküliség az ország egyes kistérségeiben drámaian magas. A Baranya megyei Sellyei kistérségben vagy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Abaúj-Hegyközi kistérségben például a munkaerôpiacon jelen levôk közül minden ötödik ember munkanélküli. A munkanélküliség az ország 168 kistérsége közül 17-ben kétszerese az országos átlagnak. KEVESEN
TA RTA N A K E L S O K A K AT
A munkanélküliségnél is nagyobb probléma a magyar munkaerôpiacon az aktivitás alacsony szintje és a foglalkoztatottak alacsony aránya. Száz ember közül 38 dolgozik, vagyis ennyien termelik meg az ország mûködtetéséhez, a közszolgáltatások finanszírozásához szükséges erôforrásokat. A nem dolgozók egy része, több mint 300 ezer ember szeretne munkát vállalni, és keres is lehetôséget, vagyis statisztikai értelemben munkanélküli, 3 millióan nyugdíjasok, 2,3 millióan gyermekek vagy tanulnak, 264 ezren gyesen, gyeden vagy gyeten vannak, és otthon gondozzák kisgyermeküket, 5-600 ezer ember pedig egyéb ok miatt nem dolgozik. Az „egyéb” ok miatt nem dolgozó félmillió embernek nincs olyan rendszeres, kiszámítható jövedelme, amelybôl magát és családját el tudná látni, késôbbi helyzetüket pedig az teszi még nehezebbé, hogy nem szereznek nyugdíjjogosultságot.
23
Az „egyéb okból nem dolgozók” közül 110 ezerre tehetô azoknak a szá100 ember közül otthon gondozza a gyermekét ma, akik szeretnének dolgozni, de saját adottságaik, képzetlenségük, csalágyermek 3 di körülményeik, egészségi állapotuk és tanuló 22 vagy a lakóhelyük környékének gaznyugdíjas 29 dasági vagy közlekedési lehetôségei miatt elvesztették a reményt, hogy valaha állást találjanak. Ôk nagy valószínûséggel a foglalkoztatás bôvítésének 3 dolgozik 38 munkanélküli tartalékai. A többi közel 500 ezer em6 egyéb okból ber fele becsléseink szerint rövid és nem dolgozik középtávon aktivizálható, megfelelô motiválással és képzéssel. A foglalkozForrás: KSH tatás bôvítésének azonban legfontosabb elôfeltétele, hogy nagy számban jöjjenek létre új munkahelyek, méghozzá olyan munkahelyek is, ahol az alacsony képzettségû inaktív vagy munka nélküli emberek el tudnak helyezkedni. Az európai stratégia külön kiemeli, hogy a szociális juttatásokat úgy kell alakítani, hogy érdemes legyen dolgozni, vagyis az emberek anyagilag is motiváltak legyenek abban, hogy munkára alapozzák életüket. 2.8. ábra:
2.9. ábra: Foglalkoztatási ráta 53
52,5
52 50,6 50,5
51
50,2 49,9
50
50,5
49,9
49,3 48,9
49
47,8
48
47,5 46,7
47 46
46,5
46,4
45 1992
Forrás: KSH
24
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
2005
A foglalkoztatás a rendszerváltoztatást követô zuhanás után 1996-ban érte el mélypontját, 1997 után jelentôsen emelkedett, 2001 után azonban lényegében nem változott. A területi különbségek a foglalkoztatásban is mértéktelenül nagyok. A foglalkoztatási ráta a kistérségek közel kétharmadában alacsonyabb az országos átlagnál, ezek között 16 kistérségben 20-35 százalékkal alacsonyabb annál. Az aktivitási ráta nemzetközi összehasonlításban is nagyon alacsony, csak Lengyelországban és Máltán alacsonyabb (Máltán ez a hagyományosabb társadalmi felfogással függ össze, a férfiak foglalkoztatása ugyanis sokkal magasabb, mint a miénk, a nôk foglalkoztatása viszont nagyon alacsony). 2.10. ábra: Aktivitási ráta, 2005. III. negyedév 90
80,0 74,0
80
73,4
72,2
71,2
70,7
69,7
68,9
65,2
70
61,8
60
57,7
50
ta ál M
ya ag M
Le
ng
ye
ro
lo
rs
rs
zá
zá
g
g
a ki vá lo Sz
or zt És
se C
sz
zá ho
rs
vé lo Sz
N
ág
g
a ni
ág sz or Ír
ria zt us A
ém
et
or
D
sz
án
ág
ia
40
Forrás: Eurostat
A foglalkoztatottak egy részének élethelyzete a statisztikákban mutatkozónál sérülékenyebb. Az idevágó felmérés nemzetközileg harmonizált fogalmi rendszere miatt ugyanis mindenki foglalkoztatottnak számít, aki a vonatkozási héten legalább egyórányi, jövedelmet biztosító munkát végzett, függetlenül attól, hogy a munka milyen jogi keretek között zajlott. Eszerint azok is foglalkoztatottak, akik akár csak egy-két órányi vagy alkalmi munkához jutottak, miközben megélhetésük bizonytalan. A foglalkoztatás bôvítését és a munkanélküliség csökkentését korlátozza, hogy 2005 IV. negyedévében mindössze 14 ezer üres álláshely volt a vállalkozásoknál. K Ö N Y Ö RT E L E N
D E M O G R Á F I A I F O LYA M AT O K
7-8 év múlva, amikor az ún. Ratkó-korszakban, az 1950-es évek elejénközepén született nagy létszámú generációk mennek nyugdíjba, az aktív korúakra háruló eltartási teher hirtelen növekedni kezd, és
25
2013–2014 után egy évtized alatt 17%-kal lesz nagyobb, mint ma. A foglalkoztatás maihoz hasonló alacsony szintje mellett ez drámai következménnyel jár. 2.11. ábra: Munkaerôpiacra belépési és kilépési kort elérôk száma 2010 és 2022 között 180 000
62 évesek
160 000
20 évesek
140 000 120 000 100 000 80 000
2022
2021
2020
2019
2018
2017
2016
2015
2014
2013
2012
2011
2010
60 000
Forrás: KSH NKI
Az eltartási terhek enyhítésének egyik legegyszerûbb módjaként szokták említeni a nyugdíjkorhatár emelését. Ez technikailag valóban lassíthatja a nyugdíjasok számának növekedését, de csak akkor, ha reális esély van arra, hogy a 62 év felettiek ténylegesen bent tudnak maradni a munkaerôpiacon. A jelenlegi aktivitási ráták azt jelzik, hogy ennél lényegesen fiatalabb korban sem tudják munkahelyüket megôrizni az emberek: a munkaerôpiacot már az 50–54 éves korcsoportba tartozók is nagyon magas arányban hagyják el (a férfiak egynegyede, a nôk 30 százaléka inaktív), az 55–59 évesek között pedig már a férfiak 40 százaléka, a nôk jóval több, mint fele nincs jelen a munkaerôpiacon. Az élettapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbben nem önszántukból teszik ezt, hanem a piac egyszerûen nem tart rájuk igényt. A nyugdíjkorhatár emelése az inaktívak tömegeit nem mozdítja meg, jó esetben is csak arra alkalmas, hogy az aktív szereplôket tovább tartsa benn a munkaerôpiacon. A szegénység csökkentése, a munkára épülô jólét biztosítása, az ellátórendszerek finanszírozása a foglalkoztatás jelentôs bôvítését teszi szükségessé. Az Európai Uniónak a nemzetközi versenyképesség javítására vonatkozó ún. „lisszaboni stratégiájával” összhangban mind az EU, mind a magyar kormány megfogalmazott számszerû foglalkoztatáspolitikai célokat. Ez utóbbi értelmében 2010-re a foglalkoztatási rátának 63%-ra kellene emelkednie, ami azt feltételezi, hogy 4 év múlva a
26
jelenleginél több mint 400 ezerrel több munkahely lesz az országban. Az uniós átlagos célkitûzés (70%) eléréséhez pedig ennek több mint kétszeresére lenne szükség. A célok teljesüléséhez tehát nemcsak az embereket kell aktivizálni, hanem a piacnak, a gazdaságnak is jelentôs többletmunkaerôt kell igényelnie. KEVESEN
B E S Z É L Ü N K I D E G E N N Y E LV E K E T
Az Európai Unió országai között Magyarország az utolsók között van az idegennyelv-ismeretben. Honfitársaink közül tízbôl négyen állították, hogy legalább társalgási szinten beszélnek idegen nyelvet; a legtöbben németül, ennél valamivel kevesebben angolul tudnak. Az országok sorában Portugália és Olaszország, valamint Anglia és Írország áll mögöttünk – ám az angoloknak és az íreknek ez valószínûleg nem jelent különösebb hátrányt. 2.12. ábra: Legalább egy idegen nyelvet beszélôk aránya 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 Törökország Írország Egyesült Királyság Olaszország Magyarország Portugália Spanyolország Románia Franciaország Görögország Lengyelország Bulgária Csehország Ausztria Németország Finnország Horvátország Belgium Ciprus Dánia Észtország Svédország Hollandia Szlovénia Lettország Málta Litvánia Szlovákia Luxemburg EU-25
0
Forrás: ECOTEC Research and Consulting Limited
Bár a felmérések szerint a magyarok 82%-a úgy gondolja, hogy neki személy szerint is hasznos (lenne) az idegennyelv-tudás, csak minden hatodiknak van olyan szándéka, hogy a közeljövôben tegyen is valamit ennek érdekében.
27
ÉLETHOSSZIG
TA RT Ó TA N U L Á S
–
KEVESEN ÉLNEK VELE,
DE LEHETÔSÉG SINCS SOK
Az alacsony foglalkoztatás egyik oka, hogy a munkaerô-kereslet struktúrája eltér a kínálat struktúrájától. Ez részben a szakképzés hiányosságai miatt van így, részben viszont azért, mert gyorsan elévül a megszerzett tudás. Az elvárások gyors változása miatt már az élethosszig tartó tanulás szükségességérôl beszélünk. Az emberek munkaerô-piaci értékét, rugalmasságát és alkalmazkodóképességét a felnôttképzés számos formája segíti elô. Ennek ellenére kevés felnôtt vesz részt iskolarendszeren kívüli oktatásban, képzésben, Európában ebben is sereghajtók vagyunk. Igaz, hogy akik közülünk képzik magukat, azok – szintén európai összehasonlításban – messze a leghosszabb idôt töltik tanulással. Kétes értékû elsôség viszont, hogy Magyarországon a legmagasabb, közel 90% azok aránya, akik semmilyen képzésben nem vesznek részt; még a felsôfokú végzettségûeknek is csak háromnegyede vesz részt valamilyen képzésben. Az alacsony részvételi arányoknak az egyik oka, hogy Lengyelország mellett nálunk a legalacsonyabb a dolgozóiknak képzést nyújtó vállalatok a száma. A vállalatok oktatási és kutatási-fejlesztési tevékenységét fontos tekintetbe vennünk, amikor a magyarországi magyar és nem magyar tulajdonú, kisebb és nagyobb vállalatok gazdasági eredményeit, értéktermelô képességét és fejlôdési perspektíváját vizsgáljuk. A
KERESETEK NÖVEKEDÉSE ÖT ÉVE MEGHALADJA A NEMZETI JÖVEDELEM NÖVEKEDÉSI ÜTEMÉT
A gazdasági aktivitást, a jövedelemtermelést befolyásoló társadalmi viszonyok és feltételek áttekintése után kerülünk közelebb azokhoz az adatokhoz, amelyekkel a legtöbben saját gazdasági helyzetüket mérik. A jövedelmekrôl, keresetekrôl szólva elôre kell bocsátani, hogy viszonyaink között a hivatalosan regisztrált adatok nem adnak kielégítô képet a lakosság tényleges jövedelmi helyzetérôl. A statisztikai adatok szerint 2006 elején a teljes munkaidôben alkalmazottak havi bruttó keresete 172 ezer Ft. A vállalkozásokban dolgozók az átlagnál kevesebbet, 153 ezer, a költségvetési szervezetekben dolgozók többet, 219 ezer Ft-ot keresnek. A nettó átlagkereset 113 ezer Ft, a fizikai foglalkozásúaké 90 ezer, a szellemi foglalkozásúaké 149 ezer Ft. A keresetek az elmúlt 5 évben a bruttó hazai termék (GDP) növekedését meghaladó ütemben nôttek, többek között a 2002. évi közalkalmazotti béremelés és a minimálbér többszöri emelése miatt.
28
A keresetek EU-átlagtól való elmaradása nagyobb, mint a nemzeti jövedelemé. Az egy fôre jutó GDP az EU átlagában közel másfélszer akkora, mint Magyarországon, az iparban és a szolgáltatásokban foglalkoztatottak átlagkeresetében két és félszeres a különbség. Más szóval: jobban el vagyunk maradva az uniós átlagtól a keresetek tekintetében, mint az átlagos gazdasági fejlettségre utaló GDP-t illetôen. A helyzet értelmezéséhez a továbbiakban ki kell majd térnünk az ország gazdasági teljesítményének mérésére, az árszint ügyére, illetve a magyar bérek és jövedelmek alakulását meghatározó fôbb tényezôkre. Itt elég arra utalni, hogy az éves keresetbôl az illetô ország árszintje mellett a magyar iparban, szolgáltatószektorban foglalkoztatott ma jobban keres, mint litván, lett és (még egy ideig) észt kollégája, csak egy árnyalattal van a lengyel, a szlovák vagy a cseh szint mögött, de akár csak Szlovéniához képest már érezhetôen el vagyunk maradva. Közvéleményünk pedig hagyományosan az osztrák–német szinthez méri viszonyainkat: ez a két ország azonban a keresetek vásárlóereje tekintetében a 25-ös Európában az elsô öt között található. EGY
2
Á T L A G O S H Á Z TA RT Á S É V E N T E
MILLIÓ FORINTBÓL
GAZDÁLKODIK
2004-ben a háztartások éves nettó jövedelme valamivel több, mint 2 millió forint, egy fôre jutó éves nettó jövedelmük pedig 784 ezer forint. A különbségek a háztartástípusok között nagyok: az alkalmazottak és a vállalkozók háztartásainak egy fôre jutó éves nettó jövedelme 2,3-szerese a munka nélküli háztartásfôjû háztartásokénak, a felsôfokú végzettségûeké közel másfélszerese a középfokúakénak, és közel kétszerese a szakmunkásképzôt vagy szakiskolát végzettekének, illetve a legfeljebb 8 általánost végzettekének. 2.13. ábra: A háztartások egy fôre jutó éves nettó jövedelme a háztartásfô gazdasági aktivitása szerint, 2004 1 000 000 767 505
800 000
821 132
831 915 602 499
600 000 400 000
312 180
357 845
392 988
200 000 0 Gyes-, gyed-, Munkanélküli Egyéb szociális Nyugdíjas gyetben segélyben, részesül támogatásban részesül
Alkalmazott
Vállalkozó Egyéb státuszú
Forrás: KSH
29
A gyermektelen háztartások egy fôre jutó éves nettó jövedelme az egygyermekesekének 1,2-szerese, a kétgyermekesekének 1,4-szerese, a három- vagy többgyermekesekének kétszerese. 2.14. ábra: A háztartások egy fôre jutó éves nettó jövedelme a 20 éven aluli gyermekek száma szerint, 2004 1 000 000
878 130 731 130
800 000
671 401
634 413 581 375
600 000
444 497 387 551
400 000 200 000 0 0 gyermek
1 gyermek Összes háztartás
2 gyermek
3 vagy több gyermek
Egyedülálló szülo˝k háztartásai
Forrás: KSH
A fôvárosi háztartások vannak a legjobb helyzetben, itt az egy fôre jutó éves nettó jövedelem 996 ezer Ft, a megyei jogú városokban ennél 130 ezer forinttal kevesebb, 866 ezer Ft, a többi városban 250 ezer forinttal, a községekben 328 ezer forinttal alacsonyabb. A háztartások egy fôre jutó éves nettó jövedelme Budapesten másfélszer akkora, mint a községekben.
NEMZETKÖZI
ÖSSZEHASONLÍTÁSBAN
KÖZEPES EGYENLÔTLENSÉG
Magyarországon ma a lakosság alsó jövedelmi tizedébe és felsô jövedelmi tizedébe tartozók átlagos jövedelmének különbsége 7,5-szeres, vagyis a legmagasabb jövedelmû 1 millió ember átlagosan 7,5-szer annyival rendelkezik, mint a legalacsonyabb jövedelmû 1 millió ember. Ez a különbség lényegében azonos az 1990-es évtized második felében mért értékkel. A jövedelemegyenlôtlenségek tekintetében Magyarország az európai uniós átlagnál helyezkedik el, a hazaihoz legközelebbi értéket Franciaországban, Belgiumban és Németországban találunk. A településtípusok közötti különbségek a jövedelemegyenlôtlenségekben is visszaköszönnek. A kedvezôbb jövedelmi helyzetû csoportok az átlagosnál lényegesen nagyobb arányban találhatók Budapesten és a megyeszékhelyeken. A többi városban és a falvakban a legalacsonyabb
30
jövedelmûek aránya jóval meghaladja az országos átlagot, míg a legmagasabb jövedelmûek aránya számottevôen alacsonyabb annál. A munkapiaci pozíció szerepe kiemelkedô: a foglalkoztatottak az átlagot jóval meghaladó valószínûséggel kerülnek a felsô, míg a munkavállalási korú inaktívak és a munkanélküliek az alsó jövedelmi kategóriába. A nyugdíjasok jellemzôen a középsô jövedelmi decilisekben találhatók.
A háztartások jövedelmének közel háromnegyede munkából származik, egynegyede ún. társadalmi jövedelem, amelynek forrása az újraelosztás. Az elmúlt tíz évben ez a struktúra kicsit javult, a munkajövedelem aránya 1995 óta valamivel magasabb lett. Nem így a legalacsonyabb jövedelmûek esetében: az ô bevételeik között csökkent a munkajövedelem és nôtt a társadalmi jövedelem szerepe. A bruttó és a nettó jövedelmek csak a legalacsonyabb jövedelmûek esetében közelítettek egymáshoz, az összes többi jövedelemkategóriában távolodtak, vagyis 10 év alatt magasabbak lettek a bruttó jövedelmet terhelô elvonások. E G Y- M Á S F É L
MILLIÓ EMBER ÉL SZEGÉNYSÉGBEN
A társadalompolitika, szociálpolitika, családpolitika szempontjából a jövedelemegyenlôtlenség alakulásánál is fontosabb a szegénység kiterjedtségének és mélységének alakulása. Magyarországon ma a lakosság 12-13 százaléka, 1,2-1,3 millió ember tekinthetô szegénynek. Arányuk az ezredforduló óta – a szegénységi küszöb megválasztásától függôen – stagnál vagy kismértékben emelkedik. A szegénység mélységét jelzô mutató (relatív medián szegénységi rés), amely arra is utal, hogy mekkora erôfeszítés szükséges a szegénységbôl való kikerüléshez, 1992 óta folyamatosan emelkedik (1992-ben 15%, 2000-ben 19%, 2005-ben 22%). A szegények aránya jellegzetes eltérést mutat az egyes életkorokban és a különbözô összetételû háztartásokban. A gyermekek és a fiatalok szegénységi kockázata a legmagasabb, míg az idôseké a legalacsonyabb. A szegények 12%-os átlagos arányához képest a 15 éven aluli gyermekek 15, a 16–24 éves fiatalok 17%-a szegény. A 65 év feletti népességben a szegények aránya összességében 7 százalék, de lényeges az eltérés az egyedül élô idôsek és a párban élô idôsek között: az elôbbiek 13, az utóbbiak 2 százaléka szegény. A szegénység kockázata az átlagosnál nagyobb a gyermekes (ezen belül is különösen a három- vagy többgyermekes háztartásokban). A szegények
31
aránya legmagasabb a 3 vagy több gyermeket nevelô kétszülôs családok (23,3%), a 30–64 éves egyedül élôk (25%) és az egyedülálló szülôk között (32,7%). A munkanélküliség és a munkavállalási korúak inaktív munkapiaci státusza különösen nagy szegénységi kockázattal jár: a rokkantnyugdíjasok és a gyermekgondozási ellátásban részesülôk szegénységi kockázata közel kétszerese az átlagosnak, az egyéb inaktívak és a munkanélküliek között a szegények aránya 3,5-4-szer magasabb az átlagosnál. A romák halmozottan hátrányos helyzete (iskolázottság, munkapiaci helyzet, egészségi állapot), valamint az átlagot meghaladó családnagysága visszatükrözôdik a szegények arányában is: a romák között a szegények aránya kiugróan magas, a roma háztartásfôjû háztartások 37 százaléka szegény. Ez az arányszám ugyanakkor arra is utal, hogy a cigány etnikum nem azonosítható a szegénységgel, és a roma társadalom az ország egészéhez hasonlóan igen tagolt belülrôl. A szegények aránya a fôvárosban és a megyeszékhelyeken a legalacsonyabb, a falvakban a legmagasabb. A jövedelmi szegénységgel szoros összefüggésben áll a nem pénzbeli szegénység: az ún. megélhetési nehézség (anyagi depriváció). A lakosság lényegesen nagyobb hányada, 2005-ben egyharmada érintett a halmozott anyagi deprivációban, mint a szegénységben. Az emberek 8 százalékát (800 ezer embert) tekinthetjük úgy, mint aki tartós és mély szegénységben él, ennyire tehetô ugyanis azok aránya, akiknél a jövedelmi szegénység és a halmozott depriváció együttesen jelenik meg. Összességében tehát azt látjuk, hogy míg a jövedelmek és a reálkeresetek a közelmúltnak tekinthetô utóbbi 5 évben jelentôsen emelkedtek, a legrosszabb társadalmi pozícióban lévôket ez kevéssé vagy egyáltalán nem érintette. A szegények aránya lényegében nem változott, miközben a szegénység tovább mélyült, annak ellenére, hogy a társadalmi jövedelmek célzottsága jónak tekinthetô, a jóléti transzferek szegénységcsökkentô hatása nemzetközi összehasonlításban „jó közepes”. A
H Á Z TA RT Á S O K J Ö V E D E L M Ü K K Ö Z E L K É T H A R M A D Á T ALAPVETÔ SZÜKSÉGLETEKRE FORDÍTJÁK
A legfrissebb kutatások szerint a háztartások összes kiadásaiknak átlagosan több mint egyharmadát fordítják élelmiszerre és több mint egynegyedét lakásfenntartásra és lakáskarbantartásra. A háztartások összes fogyasztásának tehát 63 százalékát, vagyis csaknem kétharmadát teszik ki ezek az alapvetô kiadások.
32
2.15. ábra: A háztartások fogyasztásának szerkezete
Ruházkodás; 3,3%
Mûvelo˝dés, oktatás, szórakozás, sport, üdülés; 3,1%
Háztartási cikkek, tartós cikkek; 2,0%
Élvezeti cikk; 4,5% Mosó-, tisztálkodási szerek, szépségápolás; 4,9% Élelmiszer; 36,2% Egészségügyi kiadások; 5,1%
Közlekedés; 6,0%
Lakásfenntartás, -karbantartás; 26,6% Telefon, tvcsatornák, internet; 8,6%
Forrás: TÁRKI. Megjegyzés: a háztartások fogyasztásának itt bemutatott szerkezete eltér a KSH Háztartási Költségvetési Felvétele által mért szerkezettôl.
Az alapvetô szükségletek kielégítése után nagyon kevés jut a regenerálódást szolgáló kiadásokra. 2002/2003-ban még az összes kiadás 4,4 százalékát fordították mûvelôdésre, szórakozásra, sportra, üdülésre, 2004/2005ben már csak 3,1 százalékát. Az alacsony jövedelmû és a nyugdíjas háztartások fogyasztásában az átlagosnál nagyobb súlyt képviselnek a lakásfenntartás költségei és az élelmiszerkiadások. Emellett jóval többet költenek egészségügyi célra: a 70 éven felüliek jelentôs része jövedelmének több mint egytizedét gyógyszerekre fordítja. A tartós fogyasztási cikkek hosszabb ideje tapasztalható árcsökkenése ugyanakkor éppen a nyugdíjasok és az alacsony jövedelmûek számára kevésbé fontos, mivel az ô fogyasztásukban ezeknek a tételeknek kicsi a súlya. A
S Z E G É N Y E K E T É S A N Y U G D Í J A S O K AT J O B B A N S Ú J T J A AZ INFLÁCIÓ
Eltérô fogyasztási szerkezetük miatt az infláció jobban sújtja a szegényebbeket, mint a magasabb jövedelmûeket, és a nyugdíjasokat, mint az aktív
33
háztartásokat. Az élelmiszerek ára 2006 elsô negyedévében ismét az átlagot, tehát a 2,5 százalékos inflációt lényegesen meghaladó mértékben, 4,3 százalékkal emelkedett. A lakásfenntartási kiadások közül a háztartási energia ára 2002 óta minden évben az éves inflációt lényegesen meghaladó mértékben nôtt. (Az infláció számításakor a háztartások által ténylegesen kifizetett, tehát a lakosság különbözô rétegeinek járó kompenzációkkal csökkentett árat veszik figyelembe.) A vezetékes gáz, a villamos energia, valamint a távfûtés árának emelkedése 2004-ben és 2005-ben különösen magas volt: a vezetékes gáz árának emelkedése az inflációt 1,7-1,8-szeresen, a háztartási villamos energiáé közel háromszorosan, a távfûtésé 1,6-1,7-szeresen haladta meg az átlagos inflációt. A kommunális szolgáltatások ára is az inflációt meghaladó mértékben emelkedett az elmúlt 5 évben: a szemétszállításé 2,5-3,5-szeresen, a csatornadíjé 2-3,5-szeresen, a vízdíjé 1,5-2,5-szeresen volt gyorsabb. A helyi tömegközlekedés árának emelkedése az inflációnál 2-4-szer magasabb. Ez a nyugdíjas háztartások jelentôs hányadát nem érinti, mivel 65 év felett ingyen utaznak, az alacsony jövedelmû aktív háztartások esetében azonban súlyos teher. A gyógyszerárak 2002 óta szinte minden évben lényegesen nagyobb mértékben emelkednek, mint az éves infláció. Ez alól a 2004. év kivétel volt, 2005-ben azonban a növekedés ismét ugrásszerû volt, a gyógyszerek árának emelkedése (8,6%) ebben az évben az inflációt majdnem két és félszeresen haladta meg. Az élelmiszerek és a lakásfenntartás költségeinek emelkedésére különösen érzékenyek azok a háztartások, amelyeknek a jövedelmét alapvetô szükségleteik kielégítése gyakorlatilag teljesen leköti. A háztartásoknak közel egyötöde él ilyen törékeny helyzetben. 2002-ben és 2003-ban az alacsony jövedelmûek inflációs mutatója még valamivel kisebb volt, mint a magas jövedelmûeké. 2004-ben azonban már az alacsony jövedelmûeké volt magasabb, és különösen kedvezôtlennek tekinthetjük, hogy 2006 elsô negyedévében tovább nyílt az olló: a kis jövedelmûek inflációs mutatója már 30%-kal haladja meg a nagy jövedelmûekét. A nyugdíjas háztartások inflációs mutatója a számítás 2001-ben történt bevezetése óta lényegében minden évben meghaladta az aktív háztartásokét, ez alól csak a 2003. év volt kivétel, amikor a kettô lényegében azonos volt. 2004 óta az aktív és a nyugdíjas népességre érvényes infláció közötti különbség egyre nagyobb, 2006 I. negyedévében a nyugdíjas háztartásokra
34
2.16. ábra: Az infláció jövedelmi viszonyok szerinti bontásban 10,4
11 10
9,2
9
8
8
7,2
6,8
7
6,2
6
5,3 5,3 4,8
5
4,7 4,7 4,5 3,6 3,5 3,6
4
2,5 2,3
3
3
2 2001
2002 Általános infláció
2003
2004
2005
Magas jövedelmûek
2006. I. negyedév
Alacsony jövedelmûek
Forrás: KSH
2.17. ábra: Az infláció társadalmi csoportok szerinti bontásban 10,4
11 10 9
9,2 8,7 7,3
8 6,8 6,5
7 6
5,3 5,1 5,3
5
4,7 4,6 4,6 3,6
4
3,9 3,4
3,2 2,5 2,3
3 2 2001
2002 Általános infláció
2003
2004
Aktív háztartások
2005
2006. I. negyedév
Nyugdíjas háztartások
Forrás: KSH
jellemzô fogyasztásra számított infláció mutatója 34%-kal volt magasabb, mint az aktív háztartásoké. Egyre jobban szétnyílik tehát az aktívak és a nyugdíjasok, illetve a magasabb jövedelmûek és az alacsonyabb jövedelmûek pénzromlásának ollója. A nyugdíjas háztartások esetében a magasabb inflációt részben kompenzálja az ún. svájci indexálás, amit a nyugdíjak emelésénél alkalmaznak, és amelynek egyik eleme az inflációval – pontosabban a nyugdíjas-inflációval
35
– történô korrekció. Az alacsony jövedelmû háztartások közül azokat, ahol nem nyugdíjasok élnek, ez nem befolyásolja, ôk tehát közvetlenül és teljes mértékben érzékelik a magasabb infláció hatását. S Ú LY O S
ADÓSSÁGAINK
A F O G YAT É K O S O K T Á R S A D A L M I I N T E G R Á C I Ó J Á B A N
Népességünk 5-6 százaléka fogyatékos. Fogyatékos gyermek 62 000 családban él, közülük 20 000 egyszülôs család. A fogyatékkal élô emberek a magyar társadalom leghátrányosabb helyzetû csoportjainak egyikét alkotják. Többségük számára egészségi állapotuk és a mostoha társadalmi körülmények is nehezítik, vagy szinte lehetetlenné teszik, hogy a társadalmi normaként elfogadott életvitelt folytassák. A fogyatékos emberek iskolai végzettségének színvonala jóval alacsonyabb, mint a többieké, ami a legtöbb esetben egyértelmû összefüggésbe hozható a társadalmi kirekesztettséggel, a társadalmi integrációs törekvések hiányosságaival. A fogyatékkal élôk munkaerô-piaci helyzete kirívóan rossz. Korábban is mindössze 9 százalékuk dolgozott, 2005-ben azonban a helyzet tovább romlott, a kormányzati támogatás csökkentése miatt több mint 10 ezer fogyatékos ember veszítette el munkáját. Európai uniós összehasonlításban Magyarországon a legalacsonyabb a fogyatékkal élôk foglalkoztatási aránya. Ez részben alacsony iskolai végzettségükre vezethetô vissza, részben viszont a társadalmi befogadás deficitjeként értékelhetjük. A munka világába történô bekapcsolódás ugyanakkor nemcsak a jövedelmi helyzet, az életszínvonal javítása, hanem a társadalmi részvétel szempontjából általában is fontos. A munka világából való kirekesztôdés együtt jár a társadalom életének egyéb dimenzióiból való kirekesztôdéssel is. A fogyatékos emberek közül sokan több-kevesebb gondozásra szorulnak. A munkaerôpiac családbarát jellegének megteremtése tehát nemcsak a gyermekes, hanem a fogyatékos családtaggal élô családoknak is fontos. A fogyatékkal élôk hátrányos helyzetét jelzi az is, hogy lakáskörülményeik lényegesen rosszabbak, mint a nem fogyatékkal élôké, a fogyatékos emberek kisebb, korszerûtlenebb, hiányosabban felszerelt lakásokban laknak. A fogyatékkal élô embereket a területi és települési egyenlôtlenségek fokozottan sújtják. Különösen a falvakban élô fogyatékosok vannak nehéz helyzetben munkavállalási lehetôségeiket, a szabad iskolaválasztást és életkörülményeiket tekintve.
36
Harmadik rész
A magyar gazdaság teljesítményérôl
AMIT
A N E M Z E T I J Ö V E D E L E M N Ö V E K E D É S I Ü T E M E M U TAT
A magyar gazdaság állapotának minôsítéséhez jelentésünk második részé ben a magyar társadalom különféle vonatkozásait vetettük vizsgálat alá. Ez a kiindulás eltér a megszokott makrogazdasági elemzések logikájától, mivel azok rendszerint a gazdasági növekedés, a pénzügyi egyensúly és foglalkoztatás, jövedelemeloszlás tárgyköreire összpontosítanak. A bemutatott társadalmi indikátorok azonban világosan feltárták, hogy társadalmunkban a 21. század elejére sokféle szociális feszültség és deficit halmozódott fel. Amikor a gazdasági elemzôk a fenntartható fejlôdés pályáját keresik, sokan kizárólag a pénzügyi (költségvetési és fizetési mérleg szerinti) fenntarthatóságra gondolnak. Az alaposabb munkák kitérnek a természeti kör nyezet igénybevételére is, és követve a nemzetközi irányzatokat, a fenntarthatóságot ez utóbbi szemponttal gazdagítják. Jelen elemzésünkben a természeti környezet és gazdasági növekedésünk kapcsolatát külön nem fejtjük ki, csupán rögzítjük annak fontosságát, hogy a gazdaság anyagi növekedése, bôvülése ne ássa alá az életünk és utódaink életének keretét adó természeti környezetet. A célul vett európai modell egyebek mellett éppen azért szól tudásalapú társadalomról és gazdaságról, mert a nagyobb hozzáadott értékû, nagyobb tudástartalmú gazdaság egyben azt is jelenti, hogy nem a szokásos ipari, agrár- és szolgáltatóágakban kifejtett mennyiségi növekedéstôl várjuk Európában a jólétet és nemzetközi versenyképességi pozícióink megerôsítését, hanem sokkal inkább a humán (egyéni és társadalmi) tôkétôl. Társadalmitôke-vagyonunk áttekintése során azonban láttuk, hogy megoldatlan feladatok torlódtak fel hazánkban, és a releváns nemzetközi összevetés szerint a hozzánk mérhetô országokhoz képest sok vonatkozásban pozíciót
37
vesztettünk. Mindezt elôre kell bocsátani ahhoz, hogy a gazdasági növekedés 2006-os helyzetét és a közeli évek kilátásait helytállóan meg tudjuk ítélni. A legismertebb és legtöbbet hivatkozott nemzetgazdasági teljesítménymutató a bruttó hazai termék (GDP): ennek növekedési üteme az elmúlt években 3,5–4,5 százalék között mozgott. A növekedési ütem mértéke körül sok vita támadt: az álláspontok eltérése részben a viszonyítási alapra vezethetô vissza. A magyar növekedés pozitívan értékelhetô, ha az EU átlagához hasonlítjuk, hiszen ahhoz képest rendre 2 százalékpont körüli értékkel magasabb a növekedési ütemünk. Ennek megfelelôen Magyarország folyamatosan zárkózik fel az Unióhoz: míg 1996-ban az egy fôre jutó GDP-nk csak az EU-átlag 48,4%-át érte el, addig 2005-ben már 61,9%-át. Évenként tehát átlagosan 1,35 százalékponttal javítottunk helyzetünkön. Kevésbé biztató képet kapunk, ha a növekedésünket a világ ún. feltö rekvô országaihoz mérjük. A nemzetközi elemzôk elkülönítik a szegényebb és így olcsóbb bérû, de a világ pénzügyi és kereskedelmi folyamaiba már kellôen beágyazott országokat az EU-15-ök, Japán és az Egyesült Államok alkotta fejlett világtól. Ehhez a feltörekvô körhöz mérve azonban növekedésünk nem számít kiemelkedônek, sôt valójában az utóbbi években a világátlagtól is némileg elmaradunk, hiszen az India, Kína és a többi gyorsan fejlôdô ország teljesítményének következményeként a glóbusz GDP-je évi négy- és ötszázalékos növekedést mutat. A legreálisabb viszonyítás azonban az, ha a hozzánk hasonló múltú és adottságú körhöz, az EU-ba frissen csatlakozott nemzetekhez mérjük teljesítményünket; közöttük is elsôsorban a volt tervgazdaságokhoz (EU-8). A mindennapi érzékelés szempontjából is releváns a szomszédokhoz való hozzámérés, hiszen napi, családi, turisztikai és üzleti kapcsolataink révén leginkább rajtuk tudja lemérni az ember a saját otthoni szintjét és a haladás sebességét. Az új EU-tagországok mércéje szerint a növekedési ütemünk már egyáltalán nem tekinthetô magasnak, sôt inkább szerénynek minôsül, hiszen a csoport alsó harmadában helyezkedik el. Fokozottan érvényes ez a 2000–2005-ös idôszakra. Míg a balti országok és Szlovénia dinamikusan zárkózik fel Európához, addig a mi felzárkózásunk érezhetôen lelassult. Míg Észtország 2,7 százalékpontos, Lettország 2 százalékpontos, Litvánia 2,3 százalékpontos, Szlovénia pedig 1,6 százalékpontos éves javulást ért el az egy fôre jutó GDP-ben, addig Magyarország kevesebb mint 1 százalékponttal javított helyzetén évente, ahogyan az megállapítható az Eurostat most közzétett, vásárlóerô-paritáson számított, egy fôre jutó GDP adatsoraiból.
38
A legutóbbi években fôleg a dinamikusan növekvô balti országok, szomszédságunkban pedig a szlovák és (ismét) a cseh gazdaság mutatta meg, hogy ezen a jövedelmi szinten is lehetséges még az évi öt százalékot meghaladó növekedési ütem. 3.1. ábra: A GDP növekedése a visegrádi országokban 8 7 6 5 4 3 2 1 0 –1 1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
2005
–2 Magyarország
Lengyelország
Szlovákia
Csehország
Forrás: MNB, KSH
E LT É R Ô
TELJESÍTMÉNYEK
A GAZDASÁG KÜLÖNBÖZÔ SZEKTORAIBAN
Még elgondolkodtatóbb a kép, ha figyelembe vesszük azt az egyébként ismert tényt, miszerint a nemzetgazdaság fogalma (és ez természetesen általános jelenség a modern világban) tulajdonosokat tekintve többszektorú gazdaságot foglal magában. Nálunk – sok más sorstárs országhoz képest – korábbtól és nagyobb ütemben telepedett le a külföldi tôke. Mára az ország területén elôállított gazdasági teljesítménynek igen nagy hányada származik a külföldi tulajdonú vállalkozásoktól, míg természetesen ezek mellett megtalálhatók a hazai magántulajdonú szektor és az állami szektor. Az arányok sokat mondanak: ha a magyar gazdasági növekedés tulajdonosi szektor szerinti megoszlását nézzük, 2002 és 2005 között a GDP reálnövekményének pontosan a felét a külföldi tulajdontöbbségû szektor állította elô, miközben a dolgozók majd kétharmadát foglalkoztató hazai magánszektor alig több, mint 10%-át, az állami szektor pedig valamivel több, mint 1/3-át. Nem sokkal jobb a helyzet, ha hosszabb idôt, a 2000 és a 2005 közötti idôszakot tekintjük: itt a részesedési arányok valamivel kedvezôbbek a hazai vállalkozások vonatkozásában, de az állami részesedés változatlanul nagyon magas.
39
3.2. ábra: Szektorok hozzájárulása a gazdasági növekedéshez 2002 és 2005 közötti idôszakban
2000 és 2005 között idôszakban
Állami
Külföldi
Állami 37%
35%
38% 50%
Külföldi 27%
13% Hazai
Hazai
Forrás: KSH
Ez a növekedési sajátosság azért jelent problémát, mert a külföldi tulajdonú szektor a maga átlag feletti termelékenységével méreteinél kisebb aránnyal vesz részt a foglalkoztatásban. Míg a magyar feldolgozóipar – amely nagy hányadban külföldi tulajdonú – a termelési volument és az exportot tekintve jól teljesít, ugyanakkor a ledolgozott óraszámokat tekintve 2000 óta csökkenô pályán áll. A „jobless growth”, azaz a munkahelyet nem teremtô növekedés egyáltalán nem magyar jelenség, sôt inkább a gazdaságilag jóval fejlettebb és drága bérû amerikai és nyugat-európai gazdaságok terméke, azonban viszonyaink között egy ilyen irány fennmaradása hozzátenne meglévô társadalmi feszültségeinkhez. JÓL
MÉRÜNK-E?
A bemutatott adatok alapján egy látszólag szûk szakmai kérdést kell feltenni magunknak. Valóban jól mérjük-e gazdasági teljesítményünket a hivatalos GDP mutatóival? Itt természetesen nem arról van szó, hogy a hivatalos statisztikákat szakszerûen készítik-e el, és nem is az „utca embere” statisztikákkal szembeni kételyeit fogalmazzuk meg. Azonban – amint látni fogjuk megbízható közvélemény-kutatások alapján – igen sokan érzik úgy, hogy anyagi életviszonyaik nem javulnak, és ôket nem nyugtatják meg a gyorsan növekvô GDP-rôl szóló gyôzelmi jelentések. Az egyéni érzékelés természetesen nagyban elszakadhat a hivatalos statisztikai adatokból nyert „valóságtól”, de ezen a ponton másról kell szólnunk. A GDP – a maga ismert mérési korlátjai között – az ország területén megtermelt nemzeti jövedelmet foglalja össze egy számba, attól függetlenül, hogy ez a jövedelem a rezidensek vagy a nem rezidensek, más szóval a hazai vagy a külföldi szereplôk számlájára írandók. Az olyan nagy tôkeimportôr országban, mint hazánk, a megtermelt nemzeti jövedelem komoly része (vállalati profit, kamatjövedelem, kevésbé külföldiek itteni munkajövedelme) nem hazaiakat illet. A belföldön felhasználható jövedelem,
40
amire tehát a legtöbben gondolnak, ha a nemzeti jövedelem fogalmát hallják, nem azonos a GDP-vel. Viszonyaink között a rezidensek (hazaiak) nemzetgazdasági jövedelmeit leíró bruttó nemzeti jövedelem (GNI) hívebb képet ad: e mutatóban nem szerepel a külföldieket illetô jövedelem, viszont a hazai háztartások és vállalatok külföldrôl származó jövedelme benne van, noha egészen a legutóbbi idôkig csekély „vendégmunkási” jövedelem és nem jelentôs külföldi vállalati profit növelte a magyar GNI-t. A GNI mutatóját egy ideje számítják a statisztikai szolgálatok, már azért is, mert – szerencsénkre – az Európai Unió költségvetéséhez való nemzeti hozzájárulás alapja nem a tagország GDP-je, hanem GNI-ja: esetünkben ez 5-6 százalékkal kisebb befizetési kötelezettséget jelent. Ugyanakkor az adatkülönbség arra is utal, hogy valósabb képet kapnánk hazai viszonyainkról, ha a közbeszédbe bevonuló „dzsidipi” helyett a (bruttó) nemzeti jövedelem mutatójával mérnénk viszonyainkat, amikor a nemzeti jólét ügyeirôl szólunk. Sôt, a belföldön elosztható jövedelmeknél nem a GNI, hanem a nemzetközi cserearányok változását is tükrözô mutatószámra van szükség. Országok között ún. implicit jövedelemtranszfer megy végbe, amikor az ország által exportált cikkek árszintje másként változik, mint a behozott áruké, azaz módosul a nemzetközi cserearány. Ezt a fogalmat a magyar közvélemény az 1980-as évek során volt kénytelen megismerni, amikor a megszorítások (akkori szóhasználattal: reformok) indoklását a cserearányromlásban adták meg. És valóban, a szokásosan kivitt magyar áruk árszintje – versenyképességi problémák és szerkezeti okok miatt – csökkent, miközben a behozott cikkek, így elsôsorban az energiahordozók ára nôtt. Következésképpen valóban még azonos termelés (GDP) mellett is csökkent a ténylegesen elosztható hazai reáljövedelem. A bruttó hazai reáljövedelem (GDI) tehát az, amely a legközelebb hozna minket a hazai valósághoz. Ezt a mutatót ritkán használják, holott – amint az MNB 2006. májusi inflációs jelentése bemutatja – lényeges ütemkülönbséget mutat a bruttó hazai reáljövedelem mutatója a bruttó hazai termékhez mérve (lásd a 3.3. ábrát). Az adatsor megmutatja, hogy „jó években”, amikor a nemzetközi cserearányok javunkra változnak (például a nyersanyagok és energiahordozók nemzetközi áresése miatt), és a nemzetközi kamatszint is csökken (hiszen a megtermelt GDP egy része a külsô tôketulajdonosokat illeti), a hazai reáljövedelem akár még gyorsabban is nôhet, mint a GDP, ám az áttekintett 10 év alatt 6 esetben kisebb (idôként jóval kisebb) ütemû a GDI növekedése. A sokat vitatott 2005-ben a hazai reáljövedelem mutatója két és há-
41
3.3. ábra: A bruttó hazai reáljövedelem (GDI) és a bruttó hazai termék (GDP) alakulása
7
7
6
6
5
5
4
4
3
3
2
2
1
1
0
0 1996
1997
1998
1999
2000 GDP
2001
2002
2003
2004
2005
GDI
Forrás: MNB, Jelentés az infláció alakulásáról
rom százalék közötti ütemben bôvült, míg a hivatalos közlemények a 4 százalék feletti GDP-növekedésre hivatkoztak. A lassabb növekedési ütem miatt a valós jövedelmi szintünk is alacsonyabb, mint amit az egy fôre jutó GDP mutatója jelezne. Ez sem magyar specialitás: az erôteljes tôkebehozatalra berendezkedô és évtizedekig igen gyorsan növekvô ír gazdaság lehagyta az egy fôre jutó GDP terén angol szomszédját, de a bruttó nemzeti jövedelem és a reáljövedelem mutatói késéssel követik a GDP mozgását. Esetünkre visszatérve: nem kizárólag érzéki csalódás miatt nem érezni a gazdaság gyors ütemû növekedését, hanem mert a reál nemzeti jövedelmünk ma valóban alacsonyabb szintû és kisebb dinamikájú, mint amit a leginkább használt mutatószám állít. E helyütt elôrejelzésre nem vállalkozva is érdemes kimondani, hogy a 2006-os év eddigi alakulása és a nemzetközi trendek alapján mind a nyersanyagok, az olaj tartósan magas árával, mind pedig a kamatszint további emelkedésével kell számolnunk, következésképpen az valószínûsíthetô, hogy tényleges nemzeti reáljövedelmünk továbbra is kisebb mértékben emelkedik, mint amit a GDP-statisztikák sugallnak. A gazdasági növekedés ágazati összefüggéseirôl alapos elemzések állnak rendelkezésre. A 2006-os év kilátásait részletesen elemzik kutatóintézeti
42
tanulmányok (Kopint, GKI), kutatócsoportok (CEMI) – ezek a munkák megkönnyítik a magyar gazdaság szerkezetét és kilátásait illetô véleményük kialakítását. A továbbiakban csupán két nagy vonatkozást fejtünk ki: az egyik a nemzeti jövedelmek területi egyenlôtlenségeivel kapcsolatos, a rá következô részben pedig gazdaságunk pénzügyi egyensúlytalanságaival foglalkozunk. A
MEZÔGAZDASÁG TELJESÍTMÉNYE HULLÁMZIK
A vidék életében még mindig roppant fontos a mezôgazdaság, ám az ágazatnak a GDP elôállításából való részesedése az elmúlt évtizedekben folyamatosan csökkent. Az ezredfordulót követôen ez az arány 3,5–4% között stabilizálódott. A nemzetgazdasági ág alacsony súlya ellenére a GDP éves növekedési ütemében jelentôs hullámzásokat idéz elô. Például 2004. évben a nemzetgazdasági szintû GDP-növekedés közel harmadát az agrárgazdaság termelte ki a rekordszintû gabonatermés hatására. A mezôgazdasági termelésen belül azonban még mindig igen jelentôs a nagy mennyiségû árutermelés határán (vagy az alatt) mûködôk aránya. A koncentrálódás ellenére az átlagos gazdaságméret még mindig a mediterrán országokra jellemzô, nem éri el a 10 hektárt. Az egyéni gazdaságok körében pedig csak 3,5 hektár; ezek száma öt év alatt 960 ezerrôl 2005-re 707 ezerre mérséklôdött. Az egyéni vállalkozások zöme az idôsebb és képzetlenebb korosztályokból kerül ki. Átlagéletkoruk 55 év körüli, a felsôfokú végzettségûek aránya nem éri el a 2%-ot. A nagyszámú (mintegy 500 ezer), zömmel önfogyasztásra termelô gazdaság jó része kényszervállalkozásként, jövedelemkímélô céllal mûködik. Így viszont a mezôgazdaság nagymértékben társadalmi kérdés, hiszen a háztartások ötödét érinti. A viszonylag lassú ütemû koncentráció keretei között a gazdaságok termelési szerkezetének változása is ellentmondásos. Az elmúlt években a kívánatosnak tekinthetô, a vertikális átalakulás felé való elmozdulás helyett a kizárólag növénytermesztéssel foglalkozó egyéni gazdaságok száma nôtt jelentôsen, eközben az állattartó és a „vegyes” gazdaságoké nagymértékben csökkent. A megtermelt termékek feldolgozásával is foglalkozó egyéni gazdaságok aránya elenyészô (termékkategóriánként általában 1% körüli vagy az alatti). Az elmúlt két év a növénytermelés szempontjából kiugróan jó volt: a megtermelt gabona mennyisége mindkét évben a korábbi re-
43
kordot képviselô 15,8 millió tonna fölé került. Éppen az egymás utáni két rekordév mutatta meg igazán a hazai agrárium gyenge pontjait, a kiszolgáltatottságot. Korábban a rekord-gabonatermésekkel szemben még 2 milliós szarvasmarha- és 10 milliós sertésállomány állt: a szarvasmarha-állomány mára 700 ezer, a sertésállomány 4 millió alá csökkent. 3.4. ábra: Mezôgazdasági termékek külkereskedelmi forgalma (a növekedési ütemek százalékában) 32,5
35 30 25 20 15
12,3
12,5
9,7 10
5,7
4,6
5
0,5
0 –5
–4,1 2002
2003 Import
2004
2005
Export
Forrás: KSH
A gabonára épülô termelési szerkezet permanens értékesítési kényszert generál, ami rossz piaci pozíciót, raktározási, szárítási és végeredményben finanszírozási gondokat okoz. Ez ismételten felveti a hazai agrártermelés szerkezetének fokozatos ütemû átalakítását az intenzívebb kultúrák és az energianövények javára. A szántóföldi növénytermesztésen belüli, közel 70%-os gabona-vetésterületi arány már középtávon sem tartható fenn. A termesztési stratégia kialakításánál a genetikailag módosított növények gyorsuló térnyerésével is számolni kell. A jelentôs termelési és finanszírozási gondokkal küzdô agrárvállalkozások értékesítési esélyeit rontja az olcsó és gyakran nem megfelelô minôségû importélelmiszerek növekvô aránya. A bevásárlóközpontok gyors ütemû térnyerésével ez a jelenség tovább erôsödhet.
44
TERÜLETI
EGYENLÔTLENSÉGEINK NEM MÉRSÉKLÔDNEK
Hazánkat kisméretûnek szoktuk emlegetni (holott a 25-ös Európában határozottan középméretûnek számít), de már a felületes szemlélônek is feltûnik, hogy milyen nagy fejlettségbeli eltérések találhatók nálunk. Amikor gazdaságunk állapotát és kilátásait elemezzük, semmiképpen sem tekinthetünk el ettôl a vonatkozástól. Az ország elôtt álló feladatok tekintetében is tisztában kell lenni azzal, hogy az elmúlt években (évtizedekben) milyen különbségek fejlôdtek ki. Kiindulásként azzal érdemes szembesülni, hogy a régiók, megyék és fôleg a kistérségek közötti különbségek igen számottevôek, és az idô múlásával inkább tovább növekedtek. 3.5. ábra: Egy fôre jutó GDP az országos átlag százalékában 170 161,0 150 1994 146,6 2003
130
107,6
110
92,4 100,5
83,6
90
82,9
86,4
73,6 69,2
70 71,6 68,0
65,3
64,0
50 KözépMagyarország
NyugatDunántúl
KözépDunántúl
Dél-Dunántúl
Dél-Alföld
Észak-Alföld
ÉszakMagyarország
Forrás: KSH
A gazdagabb régiók (a fôvárossal az élükön) idôvel még gazdagabbak lettek, míg a négy kevésbé fejlett régió relatív helyzete tovább gyengült. A mozgató okok között célszerû megvizsgálni a beruházások alakulását. Az utóbbi években e téren is hasonló divergáló folyamatot látunk. Míg pl. Budapesten az egy fôre jutó beruházások az országos átlag 245,7%-át teszik ki, addig Tolna megyében csak 50%-át, Bács-Kiskun megyében 40%-át, Nóg-
45
rádban és Szabolcsban pedig mindössze 30%-át. A fejlett területek tehát sokkal gyorsabban növekednek, a kevésbé fejlettek számára nincs esély a felzárkózásra. A külföldi tôkebefektetések területi eloszlása még pregnánsabban mutatja a fejlettségbeli különbségek nagyságát. Az összes külföldi tôkebefektetés 62,1%-a a közép-magyarországi régióban landolt, ezzel szemben a két alföldi és a dél-dunántúli régióba összesen a befektetések kevesebb mint 10%-a (2,3%+5%+1,8%) került, a KSH legfrissebb régiós kiadványa szerint. A
J Ö V E D E L M E K N A G Y M É RT É K B E N S Z Ó R Ó D N A K
A polgárok legálisan megszerzett jövedelmeirôl a legpontosabb információt a személyijövedelemadó-befizetések nyújtják. 2004-ben hazánkban az adófizetôk száma valamivel meghaladta a 4 millió 281 ezer fôt. Az egy adófizetôre esô átlagos adóalap 1 320 116 Ft volt, vagyis átlagosan ekkora adóköteles éves jövedelmet mondhattak magukénak a magyar emberek, amely után ugyancsak átlagosan 276 148 Ft személyi jövedelemadót fizettek be az államkasszába. Ezek a számok nagyon jelentôs területi különbségeket takarnak. Bármilyen szempontból is vizsgáljuk a rendelkezésre álló adatokat, Budapest mindig kiemelkedik a megyék sorából. Az összes személyi jövedelemadó egy adófizetôre esô összege Budapesten 504 355 Ft volt, ami éppen háromszorosa a legalacsonyabb, Békés megyét jellemzô 168 219 Ft-nak. A budapesti kiugró érték miatt az említett országos átlagot csak Pest megye érte el, a többi megye alatta maradt. A megyék között az élbolyt Pest mellett Fejér, Komárom-Esztergom és Gyôr-Moson-Sopron alkotják, a sereghajtók pedig Bács-Kiskun, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megyékbôl állnak. Ha a befizetett személyi jövedelemadót nem az adózók, hanem az adott területen élô népesség számához viszonyítjuk, akkor még világosabb képet kaphatunk a jövedelmek területi különbségeirôl. Jogosan feltételezhetjük ugyanis, hogy minél kisebb az egy adott területen élô népességbôl az szjaköteles jövedelemmel rendelkezôk aránya, annál magasabb az egy keresôre jutó eltartottak aránya. Tudjuk persze, hogy sokan biztosítják a megélhetésüket nem adóköteles jövedelembôl – amilyen pl. a nyugdíj és a hasonló ellátási formák – és segélyekbôl, vagyis nem mindenki eltartott, aki nem rendelkezik adóköteles jövedelemmel. A mezônyt ebben az összehasonlításban is Budapest vezeti, ahol egy lakosra 227 183 Ft befizetett jövedelemadó jut, szemben az utolsó helyen álló Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy lakosra jutó 60 974 Ft-jával. A különbség 3,7-szeresre növekedett, ami rávilágít arra a tényre, hogy a lista végén álló megyék hátrányai halmo -
46
3.6. ábra: Az összes személyi jövedelemadó egy fôre esô összege (2004, forintban) 250 000 200 000 150 000 100 000 50 000
BA N Z Bá óg cs rád -K isk Sz So un ab m ol og cs y -S za Bé tm ké s ár -B er eg
Za l H a ev Cs es on gr Ba ád ra ny a T H aj oln dú a -B i Sz har ol no k
Bu
da pe st G Pe yo˝ st r K -Mo om so Fejé ár om n-So r -E pr sz on te rg om V V es as zp ré m
0
Forrás: KSH
zódnak, hiszen minél rosszabb a foglalkoztatási helyzet, annál erôteljesebben csökken az egy lakosra jutó szja összege. A területi egyenlôtlenségek ollója még tágabbra nyílik akkor, ha a személyijövedelemadó-befizetéseken alapuló jövedelmi különbségeket a kis térségek szintjén vizsgáljuk. A 2004-ben befizetett szja egy fôre esô összege változatlanul az egy kistérségnek számító Budapesten volt a legmagasabb (227 183 Ft), míg a legalacsonyabb a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található Bodrogközi kistérségben, ahol mindössze 29 029 Ft-ot ért el. A két szélsô érték közötti különbség 7,8-szeres. De még ez sem jelzi a Magyarországon kimutatható maximális különbséget, hiszen egyrészt Budapesten belül is tetemes az eltérés a kerületek jövedelmi viszonyaiban, másrészt minden vizsgálat tapasztalata szerint a kistérségi központok és a többi település között is szembetûnô elônyök mutatkoznak a központ javára. A legnagyobb távolság tehát a budapesti elitkerületek és például a Bodrogközi kistérség legelesettebb települései között feszül. A fôváros mellett a befizetett szja legmagasabb egy fôre esô összege a budapesti agglomeráció erôsen szuburbánus jellegû kistérségeiben található: a Budaörsi, a Pilisvörösvári, a Szentendrei és a Dunakeszi kistérségekben. (Az itt élôk tipikusan budapesti munkahelyeken megszerzett jövedelme a lakóhelyükön jelenik meg.) Ôket követik a közép-magyarországi régión kívül esô kistérségek, a Székesfehérvári és a Gyôri. A lista alján a már említett Bodrogközi kistérség társaságában négy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei (a Baktalórántházai, a Csengeri, a Nagykállói és az Ibrány-Nagyhalászi), egy békési (a Sarkadi) és egy somogyi (a Lengyeltóti) kistérség található.
47
3.7. ábra: Az egy fôre esô személyijövedelemadó-befizetések kistérségenként (2004, forintban)
Forrás: KSH
Egymással ellentétes nézetek fogalmazhatók meg arról, hogy ezek a területi különbségek kicsik vagy nagyok. A véleményalkotáskor azonban célszerû figyelembe venni, hogy az idézett szja-adatok a megyék és a kistérségek átlagai, amibe belefér, hogy mindenütt élhetnek szegény és jómódú emberek. A kistérségi átlagok között meglevô majdnem nyolcszoros eltérés azonban felveti a kérdést, hogy szabad-e a jelenség élét tompító jelleggel különbségekrôl beszélni, vagy közelebb járunk az igazsághoz, ha jöve delmi szakadékot látunk a számok mögött, mégpedig markánsan kirajzolódó országrészek között. KERESETEK PESTTÔL SOMOGYIG Magyarország megyéi és kistérségei tehát markánsan differenciálódnak aszerint, hogy a népességüknek milyen aránya rendelkezik adóköteles jövedelemmel. Ennek következményeit, területi vetületét fentebb bemutattuk. Ezeket a különbségeket tovább feszíti az a tény, hogy az alkalma zásban állók jövedelmei is éles területi különbségeket mutatnak. A megyei statisztikai évkönyvek (KSH, 2005) szerint 2004-ben egy alkalmazásban álló havi nettó átlagkeresetének országos átlaga 145 059 Ft volt. Ettôl közel 20 ezer forinttal maradt el a megyék átlaga, vagyis a budapesti keresetek nélkül számított összeg. A megyék összehasonlításában a havi nettó átlagkereset
48
– mondhatni természetesen – Budapesten volt a legmagasabb, 193 216 forint, ami másfélszerese a Somogy megyében mért legalacsonyabb megyei átlagnak. 3.8. ábra: Havi nettó átlagkeresetek megyénkénti eltérései az átlagtól, 2004 Budapest Fejér Gyo˝r-Moson-Sopron Pest Komárom-Esztergom Tolna Heves Vas Baranya Csongrád 98,1% 98,0% 97,7% 97,1% 96,0% 94,9% 94,6% 93,4% 93,1% 93,0% 80%
90%
137,8% 109,0% 107,7% 106,4% 105,2% 101,0% 100,6% 100,6% 100,5% 100,2% Veszprém Borsod-Abaúj-Zemplén Zala Hajdú-Bihar Nógrád Bács-Kiskun Jász-Nagykun-Szolnok Békés Szabolcs-Szatmár-Bereg Somogy
100%
110%
120%
130%
140%
150%
Forrás: KSH
Budapesten a nettó átlagkeresetek 38%-kal haladják meg a megyék átlagát, Fejér, Gyôr-Moson-Sopron, Pest és Komárom-Esztergom megyékben ennél jóval kisebb mértékben (5-9%-kal) múlták felül azt. (Az szja-befizetés szerinti sorrendben Pest megye a többi megyét magabiztosan megelôzve rendre a második helyen állt Budapest mögött. A nettó keresetekben azért került hátrébb, mert itt a munkáltató székhelye szerinti adatok szerepelnek, vagyis a Pest megyei munkahelyeken kifizetett keresetek, míg az szja-nál az adózó lakóhelye volt a besorolási szempont, és ott jelentek meg a Budapesten dolgozó, de az agglomerációban lakó munkavállalók adatai.) Az átlagtól a leginkább (6,5-7%-kal) Somogy, Szabolcs-SzatmárBereg és Békés megyékben maradtak el a nettó keresetek. Bár tendenciájában igaz az, hogy a dunántúli megyék többnyire az átlag felett, a keleti országrész megyéi pedig az alatt helyezkednek el, vannak kivételek. Ha minimális mértékben is, de az átlag fölé került Heves és Csongrád megye, ugyanakkor az általában gazdaságilag jól teljesítô Veszprém és Zala elmaradt attól. A sort pedig, mint már említettük, Somogy zárja.
49
Valamennyi fôbb gazdasági ágban a nettó átlagkeresetek Budapesten a legmagasabbak, azonban a különbségek tág határok között mozognak. Az oktatásban és az egészségügyben a budapesti átlagkereset csak 1,1szerese a megyék átlagának, a pénzügyi közvetítés ágazatban azonban már közel kétszeres, de 1,7-szeresre rúg a feldolgozóiparban, a kereskedelem, a javítás és a szállítás, a raktározás, a posta és a távközlés ágazatokban. A Budapest és a vidék, illetve a megyék közötti különbségek tehát nem csupán a munkához jutás esélyeiben mutatkoznak meg, hanem a keresetekben is, így halmozódnak egyes területeken az elônyök, másutt a hátrányok. A Dunántúl északi részén és Budapesten könnyebb elhelyezkedni, mint az ország többi részén, és itt a keresetek is magasabbak, míg a keleti országrész és a Dél-Dunántúl megyéinek többségében alacsonyabb a fog lalkoztatottság, de akinek munkahelye van, az is rosszabbul keres az orszá gos átlagnál. A
VÁLLALKOZÁSOK SZEREPE
A másik magyarázó tényezô nyilvánvalóban a vállalkozói aktivitás. Hazánkban 2004-ben csaknem 1,2 millió volt a regisztrált vállalkozások száma. Ezek 30%-ának Budapesten, további 10%-ának Pest megyében volt a székhelye, vagyis az összes regisztrált vállalkozás négytizede a közép-magyarországi régióban koncentrálódott. A legkevesebb vállalkozást Nógrád és Tolna megyékben jegyezték be. A regisztrált vállalkozások 1000 lakosra jutó száma a Dunántúlon minden megyében 100 fölött volt, a legmagasabb Budapesten (209), valamint Zala (127) és Somogy (125) megyékben. Az ország keleti felében csak Csongrád megyében haladta meg az 1000 lakosra jutó vállalkozások száma a 100-at, mindenütt másutt ez alatt maradt. A vállalkozásoknak a népességhez viszonyított sûrûsége Nógrád (75) és BorsodAbaúj-Zemplén (76) megyékben a legkisebb, amiknek a budapesti érték a 2,8-szerese. A vállalkozások gazdasági súlya, ereje összefügg a mûködési formájukkal. Egy-egy részvénytársaság és korlátolt felelôsségû társaság tôkeereje és a foglalkoztatásban játszott szerepe nagyobb, mint egy egyéni vállalkozásé. A kft.-knek a 43%-át regisztrálták Budapesten, további 12%-át Pest megyében, tehát e tekintetben is rendkívül erôs, 55%-os koncentráció jellemzi a közép-magyarországi régiót. Nógrád megyében a kft.-k 1%-a, Tolnában 1,3%-a rendelkezik székhellyel. Budapesten 45-ször annyi a kft.-k száma, mint Nógrád megyében, és majdnem 11-szer annyi, mint a közép-magyarországi régión kívüli megyék listavezetôjénél, Bács-Kiskun megyében.
50
3.9. ábra: A regisztrált vállalkozások 1000 lakosra jutó száma megyénként (2004)
Forrás: KSH
A magyar gazdaság mûködésében a szakértôk egy része jelentôs szerepet tulajdonít a külföldi tôkének. 2004-ben hazánkban 25 500 külföldi érdekeltségû vállalkozás szerepelt a nyilvántartásokban, amelyeknek több mint fele (13 583) budapesti, további 2065 pedig Pest megyei székhellyel rendelkezett, vagyis több mint 61 százalékuk a közép-magyarországi régióban mûködött. Az ország több megyéje közül a legtöbb szervezet – majdnem 2000 – Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, többségük valószínûleg leginkább a szomszédos Ukrajnához kapcsolódva. (Ezeknek a vállalkozásoknak a tôkeereje elenyészô, az egy szervezetre jutó saját tôke értéke alig éri el az 5 millió Ft-ot, ami a megyék között a legalacsonyabb érték.) A szervezetszám alapján Szabolcsot Gyôr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék követik, amelyek közül jelentôs saját tôke a Gyôr-Moson-Sopron megyeiek mögött áll, összességében mintegy 850 milliárd Ft. A legkevesebb külföldi érdekeltségû vállalkozás Nógrád (135), Békés (179) és JászNagykun-Szolnok (215) megyékben volt. A külföldi érdekeltségû vállalkozások magyarországi saját tôkéjének 56,5%-a budapesti, további 12,5%-a Pest megyei cégekhez kötôdött, vagyis a saját tôke 69%-a koncentrálódott a közép-magyarországi régióba. Másképpen fogalmazva ez azt jelenti, hogy a Magyarországon levô külföldi érdekeltségû vállalkozások saját tôkéjének 31%-a oszlik meg 18 megye között – nyilván nagyon komoly egyenetlenséggel –, a többi Budapesten és közvetlen vonzáskörzetében koncentrálódott. A megyék közül Gyôr-
51
3.10. ábra: A külföldi érdekeltségû vállalkozások saját tôkéjének nagysága megyénként (2004, milliárd forintban)
Forrás: KSH
Moson-Sopronra a hazánkban levô saját tôke 6,7%-a, Fejér, Borsod-AbaújZemplén és Komárom-Esztergom megyékre 3,5–4%-a jutott. A sort Tolna, Nógrád, Baranya és Zala megyék zárják 0,1–0,5% közötti részesedéssel. Az egy szervezetre jutó saját tôke nagysága szempontjából a megyék között Borsod-Abaúj-Zemplén áll az élen 137,5 millió Ft-tal, amit Fejér (121,4 millió Ft) és Hajdú-Bihar (91,1 millió) követnek. E tekintetben Budapest (42,7 millió Ft) a középmezônyben helyezkedik el. A listát a korábban említettek szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg zárja, de Tolna (6,2 millió) és Zala megye (8,6 millió) eredményei is szerények. Összességében azt látjuk, hogy 2006-ban nem írható le a tulajdoni, szociális, területi állapot az egész országra érvényes egyetlen jelzôvel. Az elmúlt évtizedek gyors szétfejlôdést okoztak, és ezzel mintha az ország közvéleménye, a véleményformálók és a döntéshozók nem kellôen lennének tisztában. Azzal sem áltathatjuk magunkat, hogy minden közepes országban lehetnek nagy különbségek a jövedelmek létrehozásában és elosztásában. Uniós tagságunk éppen az ilyen relativizáló nézetek tarthatatlanságát hozta felszínre azzal, hogy a 25-ös Európa 254 régióját az egy fôre jutó GDP szerint sorba rendezve (Eurostat, 2006. május 18.), a legszegényebb tíz térség listáján három magyar szerepel: Észak-Magyaroszág (így!), ÉszagAlföld (így!) és Dél-Alföld.
52
Negyedik rész
Eredmények, deficitek, kilátások
GAZDASÁGI
D E F I C I T E K H A L M O Z Ó D TA K F E L
Amikor a növekedési eredmények kirobbanó vagy éppenséggel kiábrándító voltáról folyik a vita, rendre szóba kerülnek pénzügyi egyensú lyunk gondjai. Ezek részben betudhatók magának az átalakulási folyamatnak; más volt tervgazdaság is sokáig küzdött inflációval, fizetésimérleg-hiánnyal, államháztartási deficittel. Másrészt – éppen a keletközép-európai országokhoz mérten gyenge egyensúlyi teljesítményünk miatt – azt is meg kell kérdezni: nem gazdaságpolitikai és politikai hibákra vezethetô-e vissza pénzügyi egyensúlytalanságunk, melynek következményeként hazánk az Unió stabilitási és növekedési egyezményében elôírt normáknak ma az összes térségbeli ország közül a legkevésbé tud eleget tenni. Ugyanakkor az adatok gazdaságunk hosszú távon meglévô produktivitáshiányát is jelzik, ezért – nem adva eleve felmentést a gazdaságpolitikának a hibázás ódiuma alól – szükséges megvizsgálni hazánk immáron krónikusnak tetszô egyensúlytalanságát, mely legjobban talán a megtermelt és a felhasznált GDP különbségében nyilvánul meg. Visszatérô felhasználási feszültség jellemezte a dezintegrálódó tervgazdaságot a rendszerváltozás elôtti években, amikor az állami és lakossági fogyasztás fenntartásához az állam külsô kölcsönforrásokat vett igénybe. A piacgazdaságra való visszatérés ismert módon komoly termelés- és jövedelem-visszaeséssel járt együtt, melynek során ugyan egyetlen esztendôben (1990-ben, az Antall-kormány elsô évében) még sikerült egyensúlyt (sôt kisméretû szufficitet) elérni az államháztartásban, de a GDP szintjének visszaesésével az állami bevételek nem tudtak lépést tartani: 1993 és 1994 során nagyarányú államháztartási hiány lépett fel.
53
4.1. ábra: A külsô és belsô egyensúlytalanság alakulása a GDP százalékában 12 10 8 6 4 2 0
Belföldi felhasználási többlet
04 20
03 20
02 20
01 20
00 20
99 19
98 19
97 19
96 19
95 19
94 19
93 19
92 19
19
91
–2
Államháztartási hiány
Folyó fizetésimérleg-hiány
Forrás: MNB, KSH, PM
Az állam túlköltése mellé társulhat a magángazdaság is a maga beruházási keresletével, így ha a hazai megtakarítás (alapvetôen a lakossági takarékosság) nem elég az állam és az üzleti szféra hiányának finanszírozására, nem marad más, mint a külsôforrás-bevonás. Az ábrán láthatóan a megtermelt és a felhasznált GDP közötti rés az idôszak során két alkalommal nyílott különösen szélesre: elôször a transzformációs válság idôszakában (ami eléggé kézenfekvô), másodszor pedig 2001-et követôen, ami viszont rendkívüli belsô konjunkturális okokkal vagy külsô zavaró tényezôkkel nem magyarázható. A 4.1. ábráról leolvasható, hogy az államháztartási és a folyó fizetésimérleghiány erôsen együtt mozog. Ez a sajátosság (ikerdeficit) a kis nyitott ország jellegbôl következik: az államháztartás deficitje külsô hiányba transzformálódik, és ezért lépi túl a belföldi felhasználás rendre a megtermelt GDP szintjét. A legutóbbi idôszakban a külsô és a belsô egyensúlytalanság folytatódott: a Magyar Nemzeti Bank 2006. májusi inflációs jelentése a folyó fizetési mérleg 2005-ös hiányát a GDP 7,3%-ára, a 2006-ra elôre jelzett hiányt 8,3%-ra teszi. A költségvetés krónikus hiánya közismert. Mi okozza ezen deficiteket, és mit árulnak el gazdaságunk állapotáról a nemzetgazdasági mutatók? Á L L A M H Á Z TA RT Á S I
HIÁNY
É S A N N A K K O R M Á N Y Z AT I K Ö N Y V E L É S E
A rendszerváltozás megkezdése óta eltelt másfél évtizedet végigkíséri az államadósság és az állandósult államháztartási hiány. Az államháztartás deficitjének átlagos (vagy trend-) értéke a teljes idôszakot tekintve elérte a GDP
54
5%-át. Ez az érték önmagában is mutatja, hogy a magyar gazdaságban krónikus feszültség van a megtermelt és a felhasznált jövedelem között, amely legmarkánsabban ebben a formában jelentkezik. A hiány idôbeli lefutását azonban igen erôteljes ciklikusság jellemezte. A választások évében (1994, 1998 és 2002) jelentôsen megemelkedett a hiány értéke, ilyenkor elérte a nemzeti össztermék 7-10%-át, míg a nem választási években többnyire az átlag alatt maradt, s csak 3-4 százalékra emelkedett. 2002 után azonban ez a politikai ciklikusság megtört: a választásokat követôen nem tért vissza a deficit az átlagos érték alá, hanem beragadt egy ennél magasabb, 6-7%-os szinten. A politikai ciklus által elôidézett túlköltekezések önmagukban is károsak, megterhelik a nemzetgazdaságot, fölöslegesen költséges igazodásokra kényszerítik a gazdasági élet szereplôit. A makrogazdasági kiigazítás költségeinek zömét pedig a választópolgárokkal fizettetik meg a kormányok. Azonban még veszedelmesebb helyzet állt elô 2002 után, mivel az amúgy is kiélezett egyensúlyi feszültségek nem enyhültek, hanem ellenkezôleg, tovább fokozódtak az országgyûlési választásokat követôen, és ennek egyenes következménye lett az államadósság újbóli növekedése. Az államháztartási hiány tervszámai rendre megbízhatatlanok, nem tükrözik kellôen a valós gazdasági folyamatokat. Az utóbbi négy évben a törvényi elôirányzatok már a tervezés idején halálra lettek ítélve, hiszen szakmai körökben tudni lehetett, hogy mind a bevételi, mind a kiadási oldalt túl sok kockázattal tervezték. A következmény ismert: a tényleges hiányértékek rendre túllépték a tervezett mértéket. A hiány annak ellenére sorozatosan jóval nagyobb lett az Országgyûlés által elfogadottnál, hogy egyre több állami kiadás kerül a költségvetésen kívülre (PPP-konstrukciók, autópálya-építés). Az Állami Számvevôszék (ÁSZ) évek óta visszatérôen jelzi a költségvetési bevételek felültervezését, a kiadások alultervezését, a költségvetés évközi, többszöri módosításának negatív következményeit, a hatásvizsgálatok nélküli tervezést. Az ÁSZ elemzése szerint a központi költségvetés (pénzforgalmi) hiánya 2002-ben 252 milliárd forinttal (20,6%), 2003-ban 163 milliárd forinttal (28,7%), 2004-ben 218 milliárd forinttal (31,8%) haladta meg a költségvetési törvényben, sôt még annak más törvény által idôközben módosított mértékét is. (Lásd: Vélemény a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetési tervezetérôl. 2005. október. T/17700/1). A „magyar metódus” szerinti – azaz a tényleges gazdasági eseményeket nem tükrözô, így az uniós normák szerinti módszertantól kisebb-nagyobb mértékben eltérô eredményt kihozó – állami költségvetés csak 2005-re nézve zárt a törvényben rögzített deficitkorlát alatt, de a látszólag kedvezô végeredmény nyilvánvalóan az év végén beszedett egyszeri tételeknek tudható be (a budapesti repülôtér 75 éves bérbeadása, a Budapest Airport Rt. értékesítése, rendkívüli MOL-
55
befizetések). Az európai statisztikai módszertan szerinti ún. ESA-hiány (eredményszemléletû elszámolás) – amely még 2006 szeptemberéig, az akkor az Uniónak átadandó notifikációig módosulhat – most is a GDP csaknem 3 százalékával lépi túl az eredeti költségvetési törvényben kitûzött célt. A tavalyi évben 7,4-7,6 százalékos hiányunkkal az utolsók voltunk az államháztartási hiány uniós rangsorában. 4.2. ábra: Az államháztartási hiány és többlet mértéke néhány uniós tagországban 2005-ben a GDP százalékában 6 4 4
1,6
2
1 Ausztria Szlovénia Cseho.
Németo. Szlovákia Lengyelo. Magyaro .
0 Dánia Észtország Írország –2
–1,5
–1,8 –2,6
–4
–3,3
–3,5 –4,4
–6
–8
–7,5
Forrás: Eurostat
Az államháztartás egyenlegét meghatározó folyamatok alakulása mögött alapvetôen két ok húzódik meg: egyfelôl a kormány gazdaságpolitikája, másfelôl pedig a külsô és a belsô gazdasági folyamatok alakulása. A 2002-ben alakult kormány hibásan mérte fel (ha egyáltalán felmérte) a gazdaság teljesítôképességét, és olyan többletköltekezésbe kezdett, amely mögött nem volt reálgazdasági fedezet, sôt még jövôbeli, reálisan remélhetô növekedési lehetôség sem. Tette ezt akkor, amikor éppen a kiadások mérséklésére lett volna szükség a választási év túlköltekezéseinek kompenzálására. Tetézte a bajt, hogy a kétszer száznapos és azt követô költekezések nem a gazdaság teljesítményének emelését szolgálták, döntô hányadban nem a fejlesztéseket finanszírozták: a beruházási kiadások a GDP-arányos kiadásoknak csak 4-5 százalékát tették ki. Nem állta meg ak-
56
kor sem, mint ahogy ma sem, a helyét az a védekezés, miszerint a nagy (és mellesleg a parlamenttôl kapott felhatalmazást jóval felülmúló) deficit oka a sok fejlesztés, sztrádaépítés. Emellett a Medgyessy-kormány által meghirdetett „jóléti rendszerváltozás” nem következett be; ilyen eszközökkel eleve nem is érhetô el jóléti fordulat. Ami végbement, az nagyarányú béremelés az állami szektorban, bármely különösebb hatékonysági kritérium érvényesítése nélkül. A közérzetjavító többletkiadások programja folyamatosan fennmaradt az elmúlt négy esztendôben. A kormány nyilván az átlagszavazók fiskális rövidlátására számított, tehát arra, hogy csak a kormányzati kifizetések pozitív hatását érzékelik, de a hamarosan megjelenô államháztartási hiány és államadósság terhét nem észlelik, az oksági összefüggés rejtve marad. A költségvetési expanzióval megszerzett népszerûség azonban talán a kormányt is a fiskális illúzió csapdájába ejtette: lebecsülte a többletkiadások negatív következményeit, a romló egyensúlyi helyzet és az adósságfelhalmozódás hosszabb távon jelentkezô reálgazdasági következményeit. A veszélyérzet elvesztése oda vezetett, hogy a költségvetési deficitre vonatkozó EU-elôírásokat felesleges nyûgnek és kijátszandó korlátnak tekintették. A Pénzügyminisztérium ezért kezdett a kreatív könyvelés gyakorlatába, a valóságos helyzet elkendôzésébe, gondolván: ha a gazdaság mûködése szempontjából úgysem lényeges a hiány és az adósság mértéke, akkor mindegy, hogy mekkora számokat hoznak ki. Közzétett adataink egy részét azonban az Eurostat, az Unió statisztikai szolgálata nem fogadta el, így a kormány többször kénytelen volt módosíta4.3. ábra: Államháztartási hiány a GDP százalékában az egyes idôpontokban (ESA 95 magán-nyugdíjpénztári korrekció nélkül)
–2,5 –3,0 –4,5
–4,7 –5,4 –6,5 –6,6 –7,1
–7,4 –7,3
Konvergencia Program 2002. Eurostat 2005. III. 18.
–7,4 –7,5
Eurostat 2005. IX. 26.
Eurostat 2006. IV. 24.
Forrás: Eurostat, PM
57
ni a költségvetési számokon. A Pénzügyminisztérium olykor a jogszerûség határait is átlépô pénzgazdálkodási és könyvelési trükköket vetett be annak érdekében, hogy az államháztartási hiány értéke az Uniónak átadott ún. konvergenciaprogram számain belül maradjon: letiltatta egyes áfa-visszatérítések, agrártámogatások kiutalását, a költségvetési intézmények járandóságának a fizetését, az állami cégekkel rendkívüli osztalékelôleget fizettetett be. A hiányra vonatkozó korlátot és a korábban megcélzott pályát így sem sikerült tartani, amint az ábra mutatja.
K R E AT Í V
KÖNYVELÔK
Erôs megfogalmazásnak tetszhet a kreatív könyvelés és a könyvelési trükk említése az újabb pénzügyminisztériumi gyakorlat kapcsán. Azonban így látják ezt a gazdaság szereplôi, a szaklapok – politikailag a szocialista–szabad demokrata koalícióval máskülönben nem ellenséges – munkatársai, a pénzintézeti elemzôk és – sajnos – mindinkább a külsô megfigyelôk is. A kreatív könyvelésrôl leplezetlen gúnnyal írt a szaksajtó (Népszabadság: Befuccsolt a sztrádatrükk, 2005. szept. 17.; Uniós kritika a magyar költségvetésnek. HVG, 2005. szeptember 24.; Visszajáró sztrádapénzek. HVG, 2005. okt. 15.; A kisgömböc tartalék és a titkolózó PM, FigyelôNet, 2005. szept. 12.). Az elmaradó – és valószínûleg eleve is túltervezett – áfabevételek miatt állami pénzvisszatartást és az amiatti likviditási bajokat az üzleti körökben azóta „Draskovics-hatás” néven említik. Egyébként ez a mûvelet úgy okozott komoly károkat a magyarországi vállalatoknak (nagyoknak és kicsiknek egyaránt, az utóbbiaknak bizonyára súlyosabbat), hogy a törvénytelenül visszatartott kifizetéseket késôbb kamatostul kénytelen volt kifizetni, és így a végén a kincstár – és az adófizetô – is vesztett rajta. A magyar pénzügyi ügyeskedés híre nem maradt meg a határokon belül. Amint legutóbb a német Handelsblatt írta: az új tagországok igyekeztek tanulni a görög adathamisítás miatt botrányból, „csupán Magyarország próbálja meg a határokig elmenve kihasználni a játékteret nagy kreativitással a költségvetése tehermentesítése céljából” (Alex Schrinner: Institut bezweifelt Euro-Fähigkeit Osteuropas, 2006. május 28.). A
DEFICIT ÉS A GAZDASÁG SZERKEZETE
A gazdasági folyamatok, amelyek persze nem voltak teljesen függetlenek az állam gazdasági tevékenységétôl, szintén jelentôs szerepet játszottak az egyensúlytalanság fennmaradásában. A hiány növekedésében nemcsak az volt döntô jelentôségû, hogy a kiadások nagymértékben növekedtek, ha-
58
nem az is, hogy a bevételek elmaradtak a tervezettôl és a reálisan elvárható szinttôl. Ennek több oka van, mindenekelôtt az, hogy az adóalap eleve túl kicsi, és idôben a mához közeledve egyre szûkül a megtermelt jövedelmekhez képest. Például a bevallott személyi jövedelemadó alapja a GDPnek csak 28-30%-át teszi ki, miközben a valóságos adóalap ennél 5-10%-kal magasabb. Az általános forgalmi adónál az adóalap a GDP 45%-a körül alakul, miközben a lakosság vásárolt fogyasztása eléri a GDP 53-55%-át. Hasonló nagyságú alapkiesés figyelhetô meg a társadalombiztosítási járulékok esetén is. Az adóelkerülés e jelensége mögött többek között az húzódik meg, hogy magasak az adókulcsok, s ezért az adófizetôk igyekeznek kibújni a magas terhek alól. A 30 OECD-tagállam közül Magyarországon a harmadik a legnagyobb a különbség az összes bérköltség és a hazavitt keresetek között: túl sokat von el nálunk az állam a regisztrált, jogszerû jövedelmekbôl. Belgium, Németország és Magyarország veti ki a legnagyobb adót az OECD-államok közül az átlagos fizetésekre, amint kiderül az OECD most publikált éves jelentésébôl (OECD 2006). 2005-ben a munkavállalók az összes munkaadói költség (bruttó bér plusz járulékok) 49,5%-át vitték haza (Németországban 48,2%-ot). A régióbeli államok dolgozói is jobb helyzetben vannak a mieinknél: tavaly Lengyelországban 56,4 százalékot, Csehországban 56,2%-ot kaptak, a szlovákok ennél sokkal többet: 61,7%-ot. A kormányzat az adóalap szûkülését érzékelve az adókulcsok emelésével próbálja a kívánt költségvetési bevételt elérni. A magasabb adókulcsok azonban még erôteljesebben az adóelkerülés felé szorítják a gazdasági szereplôket. A kialakult ördögi kör a feketegazdaság fennmaradásának és további térnyerésének kedvez. Becslések szerint ma Magyarországon a nem regisztrált gazdasági tevékenységek elérik a GDP 20-25%-át (késôbb még kitérünk az okokra). Tovább mérsékelte az adóbevételeket a sok kedvezmény és kivétel az adórendszerünkben (eva, ekho), valamint az egyes adókulcsok indokolatlan, ad hoc jellegû mérséklése. Ezen intézkedések mögött többnyire nem közgazdasági megfontolások, hanem népszerûségnövelô szándékok húzódtak meg (lásd például az áfacsökkentés bejelentését 2005 végén, amikor jól lehetett látni a költségvetés meglevô hiányát és az adósság további duzzadását). Az államháztartási hiány növekedésében jelentôs szerepet játszik a magyar gazdasági fejlôdés azon már tárgyalt sajátossága is, hogy a növekedést jelentôs mértékben a külföldi tôke generálja. A külföldi tulajdontöbbségû vállalkozások száma azonban alacsony, s ezért csak korlátosan képesek hozzájárulni a foglalkoztatás bôvüléséhez és a béroldalú adóbefizetésekhez, ugyanakkor a különféle adókedvezmények és a jövedelmek országok kö-
59
4.4. ábra: A feketegazdaság aránya a GDP-n belül, 2003 60
54,7 48,7
50
37,4
40
28,9
30
28,2
26,2
25,7 21,9
20,2
20,1
18,3
20
17,3
16,8
10
sz ág
a ém
et
or
D án i N
sz ág éd
Sv
or eh
or
sz ág
a vá ki Cs
lo
gá lia
Po
rtu
sz or
O
la
sz
ro ya
Sz
ág
g rs zá
sz ág ag M
G
ör
ög
lo ye ng
or
rs z·g
a án i m Ro Le
O
ro
sz
or
U kr
aj n
sz ág
a
0
Forrás: Johannes Kepler Egyetem, Linz
zötti átcsoportosítása révén relatíve kevés nyereségadót fizetnek be. A KSH által végzett GNI-számítások tanúsága szerint (lásd bôvebben a Nemzeti Számlák kiadványokban) a külföldiek tulajdonosi jövedelme az általuk létrehozott hozzáadott értékhez viszonyítva az 1996-os 44%-ról 2003-ra 28%-ra mérséklôdött, miközben folyamatosan emelkedett a tôke/munka arány ebben a szektorban. Összességében a külföldi vállalkozások GDP-hez való hozzájárulása az 1995-ös 14%-ról mára 24-25%-ra, tehát mintegy 10 százalékponttal növekedett, miközben a befizetett nettó adójuk csak 5-6 százalékponttal emelkedett (12%-ról 17-18%-ra az összes nettó adóhoz viszonyítva). A külsô tényezôk közül mindenekelôtt az EU-csatlakozás hatását kell kiemelni. A vámhatárok megszûnése nemcsak a vámbevételeket, hanem az áfabefizetéseket is jelentôsen csökkentette, miközben az országot elárasztó, olcsó importtermékek a hazai kínálatot folyamatosan kiszorították, csökkentve ezzel a hazai termelést és az adóalapot, s egyúttal növelve a támogatási igényt. Ma már elég világosan látszik, hogy sem a Medgyessy-, sem a Gyurcsány-kormány költségvetési politikája nem volt erre a drámai változásra felkészülve. A gazdaságpolitikai döntéshozókat elkényelmesítette a nemzetközi pénzvilágban fennálló rendkívüli tôkebôség, az alacsony kamatszint, a bôséges finanszírozási lehetôség. Ilyen körülmények között a külföldi tôke hajlandó volt megfinanszírozni a magas és növekvô hiányokat, vállalva a növekvô kockázatot is.
60
A történelem ismétli önmagát: az 1979-es második olajválság után is igen sok felesleges tôke volt a világgazdaságban, és ezért készségesen pénzelték a magyar állam hiányát, ezzel elôsegítve Magyarország elsô eladósodását. Az alacsony kamatok idôszakának azonban egyszer vége szakadt, mint ahogy ma is kezd folyamattá válni a nemzetközi kamatlábak emelkedése, ami azt jelenti, hogy a kockázatmentes ügyletek és ügyfelek mellett is a korábbinál nagyobb hozamra tehetnek szert a befektetôk. Így viszont jobban megválogatják, hogy milyen rizikót érdemes elfogadniuk, következésképpen egy olyan nagy államháztartási hiánnyal és gyorsan növekvô adóssággal jellemezhetô, és így erôsen kockázatosnak számító ország, mint hazánk, könnyen kieshet a befektetôk kegyeibôl. Különösen sebezhetô a helyzete annak, aki meglevô adósságállománya miatt rászorul a rendszeres hitelfelvételre. Hazánk ilyen. AZ
ÁLLAMADÓSSÁG ALAKULÁSA
A rendszerváltozásig jelentôs adósságot halmozott fel az ország, döntôen idegen pénznemben. A kilencvenes évek kormányai ezért kiemelt feladatuknak tekintették az adósság GDP-hez mért hányadának csökkentését. A kezdeti idôszakban lezajlott privatizáció, a gyors szerkezeti átalakulás egyfelôl a piacgazdasági átmenetet szolgálta, másfelôl tudatosan mérsékel4.5. ábra: Az államadósság és az adósságterhek alakulása 10
62,9
9
62,4 61,1
60,2 60,4
8
64 62
58,9 60 56,6 58
6 54,9
5
56 53,6
4
54
adósság/GDP, %
a GDP %-a
7
3 52 2 50
1 0
48 1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
2005
Államháztartás nettó kamatkiadásai a GDP százalékában GFS-adatok alapján (bal skála) Az államháztartás finanszírozási igénye, 1998–2006 (bal skála) Államadósság GDP-hez százalékában (jobb skála)
Forrás: MNB, CEMI, magán-nyugdíjpénztári korrekció nélkül
61
te az ország sebezhetôségét. A 2000-es években azonban megfordult a korábbi trend, s elkezdett nôni az adósság GDP-hez mért aránya. A hosszú idôn keresztül fennálló magas államháztartási hiány természetszerûen egyre erôteljesebben növelte az államadósságot. A növekvô deficit és államadósság mind élesebben veti fel az államháztartás finanszírozását és az adósság utáni kamatfizetési kötelezettséget. A GDP 8-10% körüli finanszírozási szükséglete ugyan az eddigiekben még nem jelentett megoldhatatlan gondot, de a világgazdasági helyzet változása következtében már a közeljövôben súlyos problémák forrása lehet. Emellett a kamatkiadások komoly terhet rónak az államháztartásra. Az utóbbi idôkben évente 800-900 milliárd forintot fizet kamatokra az állam; a nagyságrendeket jól érzékelteti, hogy ezek az összegek megközelítik az éves személyijövedelemadó-bevételt. Az állami kamatkiadás másfelôl jövedelem a pénztulajdonosoknak, akik között nagy és növekvô hányadot tesznek ki a nem rezidensek, más szóval esetükben a kamatszolgálat komoly részben külföldre irányul. A kamatfizetési kötelezettség a költségvetésbôl igen sok olyan fontos kiadási tételt szorít ki, amely a gazdaságépítés szempontjából kívánatos lenne. A nagy és növekvô államadósság további veszélyeket rejt magában: (i) A jövô generációkra hárít többletterheket: minden világra hozott baba a tudtán kívül 1,4 millió forint államadósságot örököl. (ii) A kamatköltségek már a jelenben is valóságos terhet jelentenek (többletkiadások jelennek meg a költségvetésben, újraosztva a jövedelmeket a tehetôsebbek és a külföld felé). (iii) Instabilitást okoz, mert elvezethet az adósságcsapdához, melynek mechanizmusa a következô: kamatfizetés -> hiány -> adósságnövekedés -> nagyobb kamatfizetés). (iv) Fennáll a leértékelôdés veszélye (ez is ördögi kör: leértékelôdés -> adósságnövekedés -> további leértékelôdés). Az államadósság a legfrissebb kimutatás szerint jelenleg 13 930 milliárd forint, amely különösen annak fényében tekinthetô magas számnak, hogy az ezredforduló óta privatizációs bevételbôl megközelítôleg 1300 milliárd forint folyt be a magyar államkasszába. AZ •
62
Á L L A M A D Ó S S Á G A T Ö B B A H I VATA L O S N Á L
Hivatalos államadósság – mértékét a Pénzügyminisztérium minden hónap közepén közzéteszi az úgynevezett Részletes államháztartási tájékoztató címû kiadványában, amely a minisztérium honlapján is elérhetô.
• –
– – – –
Kvázifiskális, úgynevezett vonal alatti tételek. Köz- és magánszféra együttmûködése (az úgynevezett PPPkonstrukciók) – kormányzati tájékoztatás hiánya miatt értékére (MNB információira szorítkozó) nagyságrendi becslések adhatók. Állami vállalatok adóssága (BKV, MÁV) – a cégek tájékoztatása, mérlege alapján. Kórházak – a Kórházszövetség felmérése alapján. Önkormányzatok adóssága – az Állami Számvevôszék kimutatása szerint. Autópálya-építések (függô tétel, az Európai Unió Statisztikai Hivatalának [Eurostat] döntéséig nem hivatalos, hanem vonal alatti tételként számít az államadóssághoz) – kötvénykibocsátások, illetve tôkeemelés által történik a finanszírozása.
A vonal alatti terhek is jelentôsek. A BKV adóssága mára elérte a 60 milliárd forintot, a MÁV adóssága a hírek szerint 210 milliárd forintot tesz ki, és az állami kórházak is 50 milliárdnyi deficittel küszködnek. Az önkormányzatok adóssága 300 milliárd forint körül lehet – ennek megbecsülése az önkormányzatok által indított PPP-konstrukciók miatt ne-
ÁSZ- J E L E N T É S
4.6. táblázat: Az államadósság becsült mértéke 2006-ban (milliárd forint) Államadósság Kvázifiskális Köz- és magánszféra együttmûködése Állami vállalatok adóssága (BKV, MÁV) Kórházak adóssága Önkormányzatok adóssága Autópálya-építések költsége Összesen
13 930 1 000 270 50 300 500 16 050
AZ ADÓSSÁG ALAKULÁSÁRÓL
Elsôsorban a mûködési jellegû kiadások, valamint a társadalombiztosítási alapok hiánya miatt 1999 óta 85 százalékkal nôtt a központi költségvetés adóssága – tartalmazza az Állami Számvevôszék 2005. évi beszámolója (Jelentés az ÁSZ 2005. évi tevékenységérôl. 2006. május). Az adósság 2002ben nôtt a legnagyobb összeggel: 1504,7 milliárd forinttal. A központi költségvetés adóssága az 1999. december 31-i 6886,4 milliárd forintról 2005. év végére 12 744,2 milliárd forintra, azaz 85,1 száza-
63
lékkal nôtt. Az adósság éves növekedése 2000-ben és 2001-ben 500 milliárd forint alatt volt, 2002-ben megháromszorozódott, 1504,7 milliárd forintot tett ki, 2003-tól pedig évi 1000 milliárd forint körül állandósult. A központi költségvetés teszi ki a szûken értelmezett (tehát a költségvetésen kívüli intézmények, vállalatok könyveiben szereplô adósságelemeket nem tartalmazó) államadósság csaknem 98 százalékát. A központi költségvetés adósságnövekedésének 63,3 százalékát a költségvetés hitelátvállalások nélküli hiánya okozta, amit elsôsorban mûködési jellegû kiadások idéztek elô. A számvevôszék álláspontja szerint a jövôben nem várhatók olyan egyszeri bevételek, amelyek a hiány mérséklését eredményezhetik. Az adósságnövekedés harmadát a tb-kassza okozta A központi költségvetés adósságnövekedésének 28,6 százalékát a vizsgált hat évben a tb-alapok hiánya tette ki. Az alapokon belül az egészségbiztosítási alap hiánya volt a meghatározó, aminek oka a járulékkulcsok csökkentése, illetve a kiesô források – központi költségvetésbôl történô – pótlásának elmaradása volt. A nyugdíj-biztosítási alap hiánya mérsékeltebb, ugyanakkor növekvô volt. A központi költségvetés adósságának növekedését a folyó éves hiányokon túl döntôen a költségvetésen kívüli szervezetektôl átvállalt hitelek vagy nekik térítésmentesen átadott államkötvények okozták. Az adósságállományt mérsékelték a privatizációs bevételek, növelte az EU-támogatások megelôlegezése és az MNB-tartalék feltöltése. Minden ötödik önkormányzat mûködési hitelt vett fel Az önkormányzatok ismert adósságállománya a 2000. év végi 101,6 milliárd forintról 2005 végéig 291,6 milliárd forintra nôtt. Az adósságon belül a fejlesztések miatti adósság a meghatározó. Ugyanakkor 2000ben az önkormányzatok 13,9 százaléka, 2004-ben már 20,3 százaléka kényszerült mûködését finanszírozó hitelek felvételére. Az Államadósság Kezelô Központ Rt. (ÁKK) által 2000–2005 között bevont források 74,5 százaléka forintban valósult meg. A vizsgált idôszakban az ÁKK 12 963,7 milliárd forint értékben éven túli lejáratú forrásokat vont be, a törlesztés összege ugyanezen lejáratnál 7967 milliárd forint volt. A törlesztések nem eredményezték az adósság csökkenését, mivel azok teljesítéséhez új forrásbevonásra volt szükség. Kifogásolt költségvetés-módosítások Az ÁSZ évek óta visszatérôen jelzi a költségvetési bevételek felültervezését, a kiadások alultervezését, a költségvetés évközi, többszöri módosításának negatív következményeit, a hatásvizsgálatok nélküli
64
tervezést, és az állami feladatok tartalma és finanszírozási mértéke meghatározásának szükségességét az államháztartás hosszú távú egyensúlyi követelményeinek biztosítása érdekében – mutat rá a jelentés. Az önkormányzatoknál nagy az eladósodás kockázata Az egészségbiztosítási alap hiányának növekedése azt jelzi, hogy az egészségügy pénzügyi egyensúlyi helyzetének megteremtése kiemelten fontos feladat. A nyugdíj-biztosítási alap hiányának növekvô tendenciája további adósságnövekedési kockázatot jelent. Az önkormányzatoknál a mûködési hitelállomány növekedése költségvetésük deficitjére utal, ami a szektor további eladósodásának kockázatát hordozza magában. hézségekbe ütközik. Az autópálya-építések körüli elszámolás egyelôre bizonytalan, amennyiben mégis el kell számolni a költségvetésen belül, ez a tétel is eléri az 500 milliárd forintot. Az állam adósságállománya 2000-tôl 2006 végéig megduplázódik, miközben az ország GDP-jének növekedése várhatóan nem éri el a 70 százalékos emelkedést sem. D EFICITES
A
K ÜLKERESKEDELEM
ÉS A FOLYÓ FIZETÉSI MÉRLEG
A magyar gazdaság tényleges mai állapotának megítéléséhez szembe kell azzal is néznünk, hogy gazdaságunk jó ideje krónikus külkereskedelmi és fizetésimérleg-hiánnyal küzd. A külkereskedelmi mérleg deficitje nem konjunkturális jellegû, és nem is a reálárfolyam szerint alakul (lásd a 4.6. és 4.7. ábrákat), hanem strukturális problémákra vezethetô vissza. A magyar gazdaság a piacgazdaságra való visszatérést követôen nagy áldozattal piacot váltott, és a többi térségbeli országhoz hasonlóan – sôt kezdetben többségüknél sokkal sikeresebben – gyorsan növelni tudta kivitelét. Ennek ellenére ma még mindig jelentôs a külkereskedelmi mérleghiány, miközben például a cseh gazdaság exporttöbbletet mutat fel a hazai cégek és a beáramló tôke együttes exportteljesítményének köszönhetôen. Kivitelünknek komoly részét teszik ki a külföldi tulajdonú nagyvállalatok, amelyek mellett viszont a kis- és közepes méretû, többségében magyar tulajdonú vállalatok köre alárendelt szerepet tölt be. Kevés olyan termékünk van, amely a világpiacon jól eladható, és ugyanakkor nagyrészt hazainak számító alkotórészekbôl áll össze a hazai tulajdonú körben. Inkább jellemzô az exportunkban még mindig a bérmunka, az összeszerelô tevékenység, a kis hozzáadott értékû tevékenységek dominanciája. A mögöttünk hagyott évtizedben igen dinamikusan növekedett az export, de sajnálatosan az imént említett jellemzôkkel: az exportboom meg-
65
4.6. ábra: A külkereskedelmi egyensúly, a folyó fizetési mérleg és a reálárfolyam alakulása 12 10
százalék
8 6 4 2 0 –2
1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 2004 2005
–4 –6
Folyó fizetési mérleghiány/GDP
Külkereskedelmi mérleghiány/GDP
Rea´la´rfolyam (fele´rte´kelo˝de´s)
Forrás: MNB, KSH
határozó szektora a feldolgozóipar volt, és ezen belül a gépipar, amely nemritkán 10-15% körüli volumennövekedést és 20% feletti exportnövekedést produkált, de amely alig támaszkodott hazai beszállítókra. A KSH által számított ágazati kapcsolati mérlegek alapján (Nyitrai, 2005) az a figyelemre méltó tény látszik, hogy a gépipari termelés hozzáadottérték-tartalma meglepôen alacsony, 18%, miközben a nemzetgazdasági átlag 38%. Ennél már csak az szembeötlôbb, hogy a gépipari termelés importtartama 68,8%, miközben a mezôgazdaságé 10% alatt marad, és a nemzetgazdasági átlag is csak 27,7%. Egyes gépipari alágazatokban még ennél is kirívóbb arányok vannak, például az iroda- és számítógépgyártásban 90%, a híradás-technikai termékeknél pedig 80% az import aránya a bruttó kibocsátásban. Jellemzôen éppen ezek az alágazatok fejlôdnek a legdinamikusabban, nem ritka, hogy 30-35%-os ütemben bôvül a termelésük. Mindebbôl az állapítható meg, hogy az exportunk erôteljesen importfüggô, a jelentôs exportnövekedés óhatatlanul maga után húzza az importot is, sôt a gyakorlatban meg is elôzi azt, hiszen az exporttevékenység megkezdéséhez fel kell tölteni az anyag- és alkatrészraktárakat. A tényadatok azt jelzik, hogy a külkereskedelmi tevékenység meghatározó része nem épült be szervesen a gazdasági folyamatokba. A bérmunka jellegû, nem saját bázisú export meghatározó részesedése magyarázza, hogy a külkereskedelmi egyenleg miért nem a reálárfolyam változása alapján változik. A jó világgazdasági konjunktúra hatására megnô a külföldi nagyvállalatok összeszerelô munka iránti igénye, ami a hazai import és az export nagy növe-
66
4.7. ábra: Az export és az import volumennövekedése és a reálárfolyam alakulása 35
12
30
10
25 8 6
15 10
4
5
2
0 –5
0 1991. 1992. 1993. 1994. 1995. 1996. 1997. 1998. 1999. 2000. 2001. 2002. 2003. 2004.
a fele´rte´kelo˝de´s %-a
volumenindex, %
20
–2 –10 –4
–15 –20
Import
Export
Rea´la´rfolyam (fele´rte´kelo˝de´s)
–6
Forrás: MNB, KSH
kedését idézi elô. De mivel ez nem saját termelés, ezért nem függ a reálárfolyamtól, hiszen lényegében csak a bérek jelentkeznek költségként. A növekvô bérek és a felértékelôdô forint ugyan negatív hatást gyakorolhat az exportra, de az export mérséklôdése ugyanakkor az import csökkenését is maga után vonja, tehát a külkereskedelmi egyenleget nem befolyásolja számottevôen. Bár elvileg a bérmunka pozitív külkereskedelmi többletet kellene, hogy okozzon, de ez azért nem jelentkezik, mert egyrészt van idôbeli elválás, a termeléshez a feltételeket mindig meg kell elôlegezni, másrészt mert a nagy volumenû termelésnövekedés a gazdaság más területein importot (fogyasztási és beruházási javakat) indukál. A magyar gazdaság csak látszólag fejlett szerkezetû, a gépipar nagy növekedése, ezen belül a mûszeripar, a számítógépgyártás stb. felfutása azt a képzetet kelti, hogy radikális átalakulás ment végbe. Ma olyan ágazatok növekednek dinamikusan és exportálnak, amelyekrôl a hetvenes-nyolcvanas években csak álmodhattunk. Ezeknek az ágazatoknak azonban nem mindegyike számít ma már annyira korszerûnek, de ami még fontosabb, nem saját szellemi és termelési bázison állnak, hanem a külföldi tôke hatáskörébe tartoznak. Tehát amellett, hogy nagy importigényûek, még szerfelett labilisak is, a tulajdonosok ugyanis nagyon gyorsan meg tudják szüntetni a termelést, ha gazdasági érdekeik úgy diktálják. Összességében te hát az állapítható meg, hogy a hazai gazdaság megfelelô integrálódása a vi lággazdaságba és a hozzánk települt külföldi vállalkozásokkal a tartós és eredményes kapcsolatrendszer kiépítése még mindig várat magára.
67
Ötödik rész
Magyarország és a magyar gazdaság megítélése AHOGY
A V I L Á G O T , M A G U N K AT É S
EURÓPÁT
LÁTJUK
Bármilyen körültekintô szakmai elemzéseket és adatokat veszünk alapul, az ország állapotának leírásából egyszerûen nem hagyhatók ki az érintettek: az ország polgárai. A tényadatok és az elôrejelzések – a statisztikai számbavétel és becslés korlátai között – tényszerû képet adnak az ország, a gazdaság, a társadalom állapotáról, de az nem szükségszerûen esik egybe azzal a képpel, amit a mindennapi örömökkel és gondokkal együtt élô emberek alakítanak ki környezetükrôl, létfeltételeikrôl. A legtöbb ember számára olyan a valóság, amilyennek ô maga látja, látni véli. Érdemes tehát belepillantanunk az adatok valósága után az emberek valóságába, összevetve a magyar lakosság véleményét az Unió régi és 2004-ben csatlakozott új tagországaiban mért eredményekkel egy 2005 ôszén végzett Európai Uniós felmérés, az „Eurobarometer 64” alapján. Az adatok szerint összességében 5.1. ábra: Elégedettség az élettel általában rosszabb színben látjuk a világot és 100% kilátásainkat, mint a többi uniós ország polgárai. A magyarok több 80% mint fele van megelégedve általá60% nos életkörülményeivel, az EU40% átlag 80 százalékával szemben. A 20% velünk együtt csatlakozó sorstárs 0% országok lakosságának is jóval naMagyarország 10 új ország 15 régi ország gyobb hányada, 70 százaléka elégelakossága lakossága lakossága dett, mint a magyar emberek; a 10 Egyáltalán nem Inkább elégedett új tagország közül Magyarországon elégedett mérték a legalacsonyabb elégedett Nagyon Nem nagyon ségi arányt . elégedett elégedett
68
Nálunk többen érzik úgy, hogy az 5.2. ábra: Személyes helyzet az 5 évvel elmúlt öt évben romlott a személyes ezelôttihez képest helyzetük, mint ahányan akár javulást, akár változatlanságot érzékelnek. A 25 100 országból álló Unió polgárai közül lé- 90 80 nyegesen többen érzik úgy, hogy ja- 70 vult vagy nem romlott a helyzetük, és 60 lényegesen kevesebben éreztek ez 50 alatt az öt év alatt romlást, mint Ma- 40 30 gyarországon. A következô (a 2005. ôszi kérdezést 20 10 követô) 12 hónapra a magyar lakosság 0 nem sok javulást remél saját álláshelyMagyarország EU-25 zetét, az ország foglalkoztatási és gazJavult Rosszabb lett dasági helyzetét, családi büdzséje Ugyanolyan helyzetét illetôen. Ehhez képest saját maradt életük alakulásában az emberek 30 százaléka javulásra számít, ami érdekes ellentmondás: mintha a magyar életstratégia az lenne, hogy az ország, a közösség gondjaitól függetlenedve kívánnánk boldogulni, ha lehet. Gondolhatnánk, hogy ez régi kelet-euró pai stratégia, ám különös: a 10 új tagország közvéleménye éppen fordított várakozásokkal tekint a közeljövôre: legtöbben változatlannak gondolják életük alakulását az elôttük álló év során, de inkább optimisták állásuk és az országos ügyek alakulását illetôen. 5.3.1. ábra: Milyennek látja a kilátásokat a következô 12 hónapban Magyarország lakossága 120%
90%
60%
30%
0% Saját álláshelyzete
Nem tudja
Foglalkoztatási helyzet az országban
Nem változik
Az ország gazdasági helyzete
Háztartásának anyagi helyzete
Romlik
Saját élete általában
Javul
69
5.3.2. ábra: Milyennek látja a kilátásokat a következô 12 hónapban a 10 új tagország lakossága 100% 80% 60% 40% 20% 0%
Saját álláshelyzete
Foglalkoztatási helyzet az országban
Nem tudja
Az ország gazdasági helyzete
Nem változik
Háztartásának anyagi helyzete
Romlik
Saját élete általában
Javul
5.4. ábra: Magyarország legfontosabb problémái (a problémát említôk százalékában) Honvédelem, külpolitika Bevándorlás Terrorizmus Tömegközlekedés Környezetvédelem Oktatási rendszer Lakásügy Adózás Nyugdíjak Bûnözés Növekvô árak, infláció Egészségügyi ellátórendszer Gazdasági helyzet Munkanélküliség 0
10
20
30
40
50
60
5.5. ábra: Mindent egybevetve, véleménye Az ország elsô számú problémászerint az uniós tagság elônyös vagy nem jának messze legnagyobb arányelônyös az országnak? ban a munkanélküliséget tekintik 100% az emberek, mind Magyarorszá80% gon, mind az EU többi országában. 60% Az 5.4. ábrán bemutatott felmérés 40% szerint a magyarok a gazdasági 20% h e l y z e t e t teszik a második, az 0% Magyarország 10 új tagország 15 régi tagország egészségügyi ellátórendszert a harlakossága lakossága lakossága madik helyre. Ez utóbbi a 10 új tagállamban még nagyobb hangElônyös Nem tudja súlyt kap, mint nálunk, a régi tagNem elônyös
70
az
Ig
Nem tudja v. nem válaszol
Inkább nem bízik
pá
te
k
k
rto
ze
ve
ai
ik
lit
Po
k
to
la
la
jtó
Sa
Inkább nem bízik
er
sz
ak
Sz
ál
yv
tje
en
ya
án
ió
Rá d
m
rla
r
Tv
sz e
nd
k
te
re g
ze
rm
ko
pa
ag
N
g
zá
g
re
og
ve
se
ad
H
er
sz
ij
zá
za
k,
rs
rs
zo
A
ha
zo
s,
ye
én
SZ
EN
Nem tudja v. nem válaszol
A
tá
ta
ál
zm
ek
et
g
EU
sé
ôr
ez
rv
ze
nd
Re
ss
te
én
nk
,ö
té
in
lg
zo
si
lá
gs
sá
al
V
gi
sá
ny
ko
té
Jó
si
lit
Po
ai
ik
k
ek
k
rto
pá
et
ez
to
la
jtó
tje
en
ó ya
án
Sa la rv
sz e
ak
Sz
ál
yv
m
rla
di
Tv Rá rm
ko pa
ag
N
g
g
zá zá
rs
zo
A
rs
zo
A
r
sz e
ek
eg
et
nd
re
og
ez
rv
se r
EN SZ
ek
sé g
EU
et
ez
H ad sz e
ij
za
ha
k,
ye
én
s,
tá
ta
ál
zm
té
in
lg
zo
gs
sá
az
Ig
lá
al
V
rv
ôr
nd
Re ss ze
te
én
nk
,ö
gi
sá
ny
ko
té
Jó
5.6. ábra: A magyar válaszadók intézményekbe vetett bizalma 100%
80%
60%
40%
20%
0%
Inkább bízik
5.7. ábra: Az intézményekbe vetett bizalom (25 EU-ország átlaga)
100%
80%
60%
40%
20%
0%
Inkább bízik
71
államokban viszont többen tartják súlyos problémának a bûnözést, a bevándorlást és a terrorizmust. A másfél évvel az uniós csatlakozást követôen készített felmérés szerint Magyarországon lényegében ugyanannyian gondolják úgy, hogy az EUtagság elônyös, mint ahányan elônytelennek látják, a lakosság egyötöde pedig nem tudja eldönteni a kérdést. (5.5. ábra) A többi új tagország a polgáraik véleménye szerint eddig jobban ki tudta használni az EU-tagságban rejlô lehetôségeket: lakosságuk közel másfélszer akkora arányban látja elônyösnek a tagságot, mint mi. A régi tagállamokban többen látnak elônyt az EU-tagságban, mint nálunk, de kevesebben, mint az új tagállamokban. Ha tíz magyarból csak négy tartja az uniós tagságunkat az országra nézve elônyösnek, abból nem kell sokat levonni az EU hazai megítélését illetôen. A társadalmi tôke fontos alkotóeleme az intézményekbe vetett bizalom. (5.5. és 5.6. ábra) Magyarországon a kutatásban vizsgált intézmények közül legtöbben egy külsô tényezôben, az Európai Unióban bíznak. Ezt követi a bizalmat tekintve (sokaknak talán váratlanul) a rendôrség, majd a civil szervezetek világa, az Egyesült Nemzetek Szervezete, a honvédség, az egyházak. A televízió már jó ideje nem élvezi azt a bizalmat, amit a rendszerváltozás kezdetén szerzett; ennek ellenére hazánk lakossága Európában szokatlanul sok idôt tölt a képernyôk elôtt. A legkevesebb bizalommal a politikai pártok, a parlament, a sajtó, a nagyvállalatok és a szakszervezetek iránt vannak az emberek. AHOGY
A PIACGAZDASÁGOT ÉS AZ ÁLLAMOT LÁTJUK
A magyar önértékelés szerint nemzetünkre a kezdeményezôkészség, ötletesség, vállalkozó kedv, és másfelôl a hatóságokkal szembeni fenntartás, sôt akár kurucos rezisztencia jellemzô. A második részben bemutatott állapotfelmérés alapján azonban nehéz egyetlen nemzetrôl beszélni, olyan sokféle különbség mutatkozik a mai magyar társadalomban, melynek egy része meglehetôsen megfáradt, elszegényedett vagy a lemaradás ellen küzd. Míg az 1990-es évek legelején gyôztes választási jelszó lehetett a „tulajdon és szabadság”, amely a mögöttes értelmével a vállalkozásra kész, a szabadelvûséget valló polgárságnak üzent, a késôbbi politikai hívószavak sokkal inkább az emberek biztonság és jólét iránti igényeit vették célba. Nem véletlenül: van arra vonatkozó közvélemény-kutatási adatunk, hogy a magyar társadalom elég nagy hányadának értékrendje az idôk során éppen hogy nem a piaci versenygazdaság normái felé fejlôdött. A vélemények különös képet mutatnak a magyar közvélemény tájékozottságáról és értékrendjérôl. Azzal az állítással, hogy „a dolgozók fizetését ne az állam határozza meg, hanem a piaci viszonyok” 1991-ben, a négy év-
72
5.1. táblázat: A piacgazdasági értékek elfogadottsága, 1991–2005 (az állítással egyetértôk a válaszadók százalékában)
„A dolgozók fizetését ne az állam határozza meg, hanem a piaci viszonyok.” „Akik nem elég rátermettek, veszítsék el az állásukat.”
„A nagyvállalatok legyenek magántulajdonban.”
„Legyenek ingatlanok külföldi tulajdonban.”
„A vállalatok külföldi tulajdonban legyenek.”
Év 1991 1995 2005 1991 1995 2005 1991 1995 2005 1991 1995 2005 1991 1995 2005
Egyetértôk (%) 72 60 44 54 39 21 53 40 42 29 14 26 44 22 37
Forrás: Medián – HVG, 2005. okt. 1.
tizedes tervgazdaság bukását követôen a nagy többség egyetértett, majd néhány év múltán ez az arány csökkenni kezdett, 1995-ben már csak 60%ra. (1995 a maga megszorító csomagjával valóban nem volt alkalmas arra, hogy a piacgazdaság iránti elkötelezettséget erôsítse). Még figyelemreméltóbb, hogy újabb tíz év elteltével 2005-ben, vagyis a rendszerváltozás kezdete után 15 évvel a megkérdezettek többsége (56%) már az államtól várta volna el a bérek megállapítását. Ugyancsak érdekes a második kérdés, amely azt firtatta: ki ért egyet azzal az állítással, mely szerint a nem eléggé rátermettek veszítsék el az állásukat. Az évek múlásával mind nagyobb többség gondolta másképpen, amibôl az is következhet: az alkalmatlanok is tarthassák meg az állásukat. Mivel a magánszektort nem lehet arra kötelezni, hogy fölösleges embert foglalkoztasson, ebbôl a vélekedésbôl az állami foglalkoztatás igénylése fakadhat. A felmérés szerint Magyarországon a nagyvállalatok magántulajdonlását csak a kisebbség fogadja el, miközben a magyar vállalatok zöme magántulajdonban van. Mindez és a táblázatban megmutatott többi adat azt mutatja: furcsa társadalmi keretben élünk, amelyben meglepôen nagy hányad mond igent az államra, és táplál ellenérzést a nagyvállalatokkal, a külföldi tulajdonnal szemben. Ugyanakkor az állások zöme és a vállalati vagyon túlnyomó há-
73
nyada jó ideje a magánszektorban található, azaz nyilvánítható a közvélemény ilyen beállítódása hamis tudatnak – de az mindenképpen társadalmi tény, amit nem kerülhetünk meg. Már a 2002-es választások idején megfigyelhetô volt az, hogy a politikai erôk a jóléti és létbiztonsági ígéretekkel sikeresebben operálnak, mint a kezdeményezésre és társadalmi felelôsségvállalásra épülô értékekkel. A politikai pártok a 2006-os parlamenti választásokon, ha lehet, még inkább ügyeltek az államtól, a hatalomtól, a „fentiektôl” védelmet és támogatást várók igényeire. Ezen elemzés keretében nem kívánunk véleményt formálni pártpolitikai ügyekrôl, de idetartozhat az a statisztikailag érvényes kapcsolat, amely a kelet- és dél-magyarországi térségek (választókörzetek) elônytelen foglalkoztatottsági és jövedelmi helyzete, valamint a hivatalban lévô kormányzat pártjaira leadott szavazat között fennáll. NOBEL-DÍJASOK
NEMZETE
–
ÉS MOST?
A nemzeti önértékelés részét alkotó magyar újító és alkotókedvet illetôen szintén rendelkezésünkre áll felmérés, mégpedig nemzetközi projekt részeként. A 2005-ös évi Innobarometer felmérése szerint az EU-25 polgárainak 11 százaléka kifejezetten lelkesedik az innovációért, 39 százalék kedveli, míg 33 százalék közömbös vele szemben, és 16 százalék ellenzi az új termékeket, szolgáltatásokat, technológiákat. A magyar adatok szerint nálunk némileg kevesebben lelkesek (7%) és többen ellenségesek (19%), ám a legnagyobb hányadot a kedvelôk teszik ki (44%), míg 30% a közömbösek aránya. Egészében tehát azt mondhatjuk, hogy az újítások, újdonságok támogatói épp hogy többségben vannak társadalmunkban a közömbösekkel és ellenzôkkel szemben (és ezzel lényegében az európai átlaghoz állunk igen közel); amivel azonban elég messze vagyunk a brit vagy a svéd társadalom értékrendjétôl. A társadalom vélekedése azonban e vonatkozásban sem szakad el a tényleges társadalmi gyakorlattól. A magyar gazdaságot kitevô vállalkozások igen nagy részében nem folyik innováció, a cégek viszonylag kevés költséget és erôfeszítést áldoznak kutatásra és fejlesztésre (K+F). A magyarországi vállalkozásoknál évek óta a nettó árbevétel 1%-át alig haladja meg a kutatási és fejlesztési kiadások aránya. A K+F jelentôségét azonban nemcsak az ilyennek minôsülô ráfordításokkal lehet mérni (már csak azért is óvatosan kell bánni az adatokkal, mivel gyakran változnak a ráfordítások besorolásai és az ilyen célú kiadások elszámolásához kapcsolódó kedvezmények), hanem az üzleti életben betöltött szereppel is. E vonatkozásban sokat mond, hogy amikor a vállalatok saját maguk becslik meg a cég értékét, akkor abban csekély részt tudnak
74
be a kutatás és fejlesztési képességek5.2. táblázat: Vállalataink értékének nek. A Budapesti Corvinus Egyetem szerkezete (%) Versenyben a világgal 2000–2006 kutatási programjának felmérése szerint Reáljavak a vállalatok értéke az összetevôk sze- Pénzügyi eszközök rint: 5.2. táblázat. Üzleti kapcsolatok Amikor a gazdasági szerkezetünk Emberi erôforrások kettôsségét, a hazai és külföldi tulaj- Tudástôke donú cégek közötti termelékenységi Márkanevek rést kifogásoltuk, utaltunk a hazai K+F szellemi tartalom gyengeségeire. A Egyéb betelepülô nagy tôkeerejû és szellemi Összesen hátterû cégek rendszerint hazánkon kívül végzik a kutatási, fejlesztési, kísérleti tevékenységüket (noha néhány ígéretes példa már van arra, hogy e stratégiai funkciók részben Magyarországra települnek). A hazai tulajdonú vállalkozások tôkeereje és gyakran vezetési színvonala azonban nem elégséges ahhoz, hogy a fejlett országokban folyó K+F-tevékenység szintjére emelkedjünk; az állami támogatású K+F-hányad pedig ismert módon az utóbbi években inkább csökkent, semmint növekedett volna. Helyzetünkrôl ismét csak legjobb nemzetközi összemérésben szólni (Európai Innovációs Helyzetjelentés, 2005). 5.3. táblázat: Innovációs helyzetünk európai összevetésben Innovációs mutató 20–29 éves tudományegyetemi és mûszaki végzettségûek 1000 lakosra Élethosszig tartó tanulásban részt vevôk/100 fô Állami K+F ráfordítás/GDP Üzleti K+F ráfordítások/GDP Csúcstechnológiai szolgáltatásban foglalkoztattak aránya Infokommunikációs ráfordítások/GDP Csúcstechnológiai termékek exportjának aránya Szabadalmak száma/1 millió lakos Közösségi védjegyek/1 millió lakos
EU-25 átlaga
Európai élenjáró
Magyarország
12,2
24,20 Írország
4,8
9,9
35,90 Svédország
4,6
0,69 1,26 3,19
1,37 Izland 2,93 Svédország 4,85 Svédország
0,62 0,36 3,14
6,4 17,8
8,70 Svédország 55,50 Málta
7,1 21,7
133,6 87,2
460,10 Svájc 571,20 Luxemburg
18,3 11,4
75
43 13 14 13 9 5 2 1 100
Az adatok elgondolkoztatók: a magyar gazdaság az utóbbi évtizedekben sokkal inkább a befogadásban és alkalmazkodásban (az iparban: alkalmazásban) jeleskedett, semmint a tudás és újítás terén, a valaha elismert mûszaki szakmák háttérbe szorultak, miközben gazdag, polgárosodott országokban sokan választják a mûszaki pályát. Az európai átlagot azonban néhány ponton elérjük, sôt meghaladjuk: a távközlésbe fektetett beruházások és az információs technológiával foglalkozó világcégek magyarországi fejlesztései révén a csúcstechnológia elôállításával többen foglalkoznak nálunk, mint sok európai gazdaságban. A
B I Z A L O M É S Ü Z L E T I T I S Z T E S S É G M É RT É K É R Ô L
A társadalmi tôkét az is növeli, ha a gazdaság szereplôi és a közhivatalok érintkezése jogszerû, kiszámítható. A kölcsönös bizalom és a szabályok kiszámíthatósága ugyanis egyfelôl etikai érték, de másrészt költség-tényezô is: a bizalom magasabb szintjére jutó társadalmakban az ún. ügy leti (tranzakciós) költségek kisebbek, mint ott, ahol a szerzôdéses feltételek és a határidôk betartása kétséges, az állami megrendelést nem a legjobb ajánlatot tevô nyeri el, a hatósági engedélyeket baksis fejében adják ki. A modern gazdaság kiszámíthatóságának, versenyképességének tehát fontos alkotóeleme a korrupciótól mentes államigazgatás, a közügyek ki elégítô tisztasága. Az európai értékrendben a korrupciót, mivel a közösségi normák megsértésének minôsül, egyértelmûen negatívan ítélik meg, ott tehát nem található az olyan megengedô-beletörôdô megítélés, mint számos volt tervgazdaságban. A pártállami rendszer és a hiánygazdaság viszonyai között bizonyos közmegegyezés övezte a gyakran értelmetlen szabályok megkerülését és a bürokratikus normák egyéni érdek szerinti áthágását. Azonban alapos elemzések mutatják meg, hogy a szerzôdéses fegyelemre épülô piacgazdaság és az állampolgári szavahihetôség, normatisztelet bizonyos mértékét feltételezô jogállamiság körülményei között a korrupció súlyos gazdasági veszteségek forrása. A közterhek alóli kibújás, a piaci versenyszabályok megsértése, az állam mûködésének megdrágítása – mindez olyan viselkedés, amely károsítja a társadalmat, és másokra, a normát betartókra többletköltséget ró. Ezért az EU intézményei és tagországai komoly minôsítési tényezôként tekintenek a korrupció meglétére, illetve annak fokára (hiszen nincs olyan társadalom, amely teljesen mentes lenne a hivatali megvesztegetés eseteitôl). Az EU további bôvítésének egyebek mellett a jelölt országokban erôteljesen jelen lévô korrupció az egyik leggyakrabban hivatkozott akadálya. Hazánk helyzetének megítélésében e vonatkozásban is segítségünkre van a nemzetkö-
76
zi összevetés (lásd a térségünk adatait bemutató keretes írást). Minôsítésünk – szinte közhelyszerû – közepes: vannak nálunk korruptabb országok számosan a világban, sôt néhányan még az Unión belül is, míg más országokban a gazdasági szereplôk által érzékelt korrupció ritkább, és így kevésbé fogja vissza a gazdasági fejlôdést.
K O R R U P C I Ó K E L E T-K Ö Z É P -E U R Ó P Á B A N : H A Z Á N K H E LY Z E T E K Ö Z E P E S , D E M Á S O K N Á L É R Z É K E L H E T Ô B B A J AV U L Á S A Transparency International nevû nemzetközi civil szervezet egy évtizede számol be jelentéseiben arról, hogy a világ országaiban a maga (alapvetôen megkérdezéses módszeren nyugvó) eszközeivel mennyire elterjedtnek és súlyosnak érzékeli a hivatali hatalommal való visszaélés, a megvesztegetés és kenôpénzek gyakorlatát. Hazánkat 1999-ben száz ország közül a 31. helyre sorolták az élen álló „tiszta” országok mögött. Idôvel a felmért országok száma megnôtt, és kiterjedt az EU új tagjaira és tagjelöltjeire. A világrangsor élén északeurópai országok állnak, míg földrészünk déli (balkáni) és keleti térségének államai rendszeresen kevesebb pontszámot kapnak – ami ebben az esetben közéletük gyengéire utal. Közvetlen térségünk adatait mutatja az alábbi táblázat. 5.4. táblázat: Kelet-közép-európai országok korrupciós adatai a Transparency International mérései szerint Ország
A közéleti tisztaság érzékelt mutatója pontszám
változás 2003 és
2003
2004
2005
2005 között
1. Ausztria
8,0
8,4
8,7
0,7
2. Szlovénia 3. Magyarország
5,9 4,8
6,0 4,8
6,1 5,0
0,2 0,2
4. Csehország
3,9
4,2
4,3
0,4
5. Szlovákia
3,7
4,0
4,3
0,6
6. Lengyelország
3,6
3,5
3,4
–0,2
7. Románia
2,8
2,9
3,0
0,2
8. Ukrajna
2,3
2,2
2,6
0,3
Forrás: TI, www.transparency.org
Sajnálatos módon hazánkat a mérések kezdete óta szakadék választja el a fejlett és gazdagabb európai országokra jellemzô mutatószám-
77
szinttôl: és nem csupán a hagyományosan tiszta közéletû és gyakorlatilag korrupciómentes skandináv és északi (finn, svéd, dán, holland) mércétôl, de a közép-európai (német, osztrák) normától, sôt a spanyol (7 körüli), portugál (hat és feles) értéktôl is. Az sem vigasztalhat, hogy a volt tervgazdaságok közül a földrajzilag közel álló cseh és szlovák társadalom még mögöttünk áll e tekintetben; sôt az utóbbi években náluk figyelemre méltó javulás állott be, miként elôbbre lépett Ukrajna és Románia is, és csak Lengyelországban regisztráltak némi romlást. A posztszocialista országok zömének lassú javulása mellett érdekes kontrasztot mutat az eleve egy klasszissal felettünk álló osztrák mutató további gyors javulása. Közvélemény-kutatási intézmények, akadémiai források és személyes benyomások alapján úgy látszik, hogy a korrupcióhoz való társadalmi viszonyulás és közéleti mentalitás sokat megôrzött a Kádár-korszak normasértô normáiból: néhány éve a megkérdezettek csaknem fele elfogadhatónak mondta a korrupciót (Magyar Gallup Intézet, 2000). Azt tapasztalni, hogy az elmúlt másfél évtized alatt nem ment végbe közeledés a (nyugat- és közép-) európai értékrendhez. Ennek okai valószínûleg abban találhatók, hogy a kialakult anyagi viszonyokat igen sokan nem érzik igazságosnak, mivel a rendszer megengedte az érdemtelenek meggazdagodását; az új üzleti és politikai elitrôl azt tartják, hogy az nem törôdik eleget a szegényebbekkel és védtelenebbekkel; a hatalom közelében levôket nagy arányban ítélik korruptnak, részrehajlónak. Közéletünk valós állapotát nehéz bármilyen módszerrel megbecsülni, de nincs alapunk annak megkérdôjelezésére, hogy a korrupció terén stagnálás közeli állapot van nálunk (ez olvasható ki a Transparency International adataiból), miközben az uniós tagság ténye és a magasabb fejlettségi osztályba lépés széles körû társadalmi igénye azt követelné, hogy közelebb kerüljünk az osztrák (de legalább a szlovén) nívóhoz, mintsem a román vagy ukrán szinthez. A hivatali korrupció ambivalens megítéléséhez hasonlóan nem teljes az egyetértés hazánkban a feketegazdaság létezésérôl. Annyit lehet hozzávetôlegesen tudni, hogy a tervgazdaság szétesésekor és a rendszerváltoztatással járó szerkezeti válság elmélyülésekor a szürke- és feketegazdaság aránya hirtelen megnôtt (hiszen az nagyon is létezett és virulens volt nálunk a kádári érában is), majd egy évtized elmúltával bizonyos kifehéredés megindult, részben a külföldi tulajdonú cégek arányának növekedésével.
78
A rejtett gazdaság kiterjedtségére csak következtetni lehet áramfogyasztási, pénzmennyiségi és munkaerô-piaci mutatók alapján: a számítások szerint az 1990-es évek elején gazdaságunk teljesítményének akár harmada is keletkezhetett a fekete-szürke gazdaságban. A kilencvenes évek közepétôl a feketegazdaság relatív terjedelme folyamatosan szûkült, de nem tûnt el, és ma is a kutatók a GDP egyötöde közöttire teszik – ami még mindig az uniós átlag kétszerese. A vállalkozások és a családok egy része számára túlélési stratégia lett az adóelkerülés, az adócsalás, de szemben a gyakran megengedô megítélése mögötti feltételezéssel a feketegazdaságban való részvételt korántsem a szûkösebb anyagi körülmények motiválják , inkább mentalitás kérdése, hogy ki mennyire használja ki a lehetôségeket. Valamilyen fokú visszaélést mindenesetre széles körben valószínûsít, hogy a csupán minimálbért bevalló (de talán az a fölötti összeget zsebbe kapó) alkalmazottak aránya évek óta 30-32%. A számlaadás elterjedése segít, ugyanakkor a kutatók szerint (HVG, 2005. szept. 25.) az utóbbi években nyilvánosságra került, politikai köröket is érintô adócsalási és korrupciós ügyek sokat rontanak az amúgy sem stabil alapokon nyugvó adómorálon. A munkaerôt terhelô adók csökkentése javítana a helyzeten, de csak más irányú (egyebek között fegyelmezô) eszközökkel együtt, mivel nagy a távolság a még szubjektíve elviselhetônek tartott adómértékek és a gazdaságilag lehetséges minimális bérterhek között. GAZDASÁGUNK
TÔKEPIACI MEGÍTÉLÉSE
Amennyire nehéz egy gazdaság valós állapotáról egy mondattal hitelesen szólni, annál egyszerûbb megadni egy ország (vagy egy vállalat) pénzügyi kockázatának mértékét a nagy nemzetközi kockázatminôsítô intézmények besorolása segítségével. A minôsítô („rating”) intézmények a sokféle kockázati elem áttekintésével egy adatba foglalják azt, hogy egy szuverén adós (azaz állam) milyen valószínûséggel lesz képes és hajlandó idôben és teljességgel megfizetni a saját devizában vagy valamely külföldi devizában kibocsátott adósságát, vagyis az ország kormányát, illetve jegybankját hitelezô pénztulajdonos mekkora kockázatot vállal. A minôsítés nem szubjektív, hiszen gazdag történelmi tapasztalat gyûlt fel arról, hogy a fizetési mérlegnek vagy az államháztartásnak a GDP-hez mért hiányához, az inflációnak, a devizatartalékoknak adott nagyságához milyen gyakorisággal társul az állam fizetési zavara. Emellett a minôsítôk vizsgálják az ország politikai állapotát, a döntéshozók elkötelezettségét, az adós elôéletét.
79
A felértékelés jó hír, míg a lejjebb sorolás vagy annak kilátásba helyezése figyelmezteti a hitelezôket: számolniuk kell a kockázatokkal. Ezért az elmúlt idôszakban a szakmai közönségünk számára egyértelmûen rossz hír volt az, hogy a nagy hitelminôsítôk mindegyikétôl negatív üzenetet kapott a magyar állam. A Standard and Poor’s 2006. január 26-án, megtartva addigi besorolásunkat, „negatív kilátás” megjegyzéssel látta el azt, szemben a korábbi „stabil” minôsítéssel; majd az ugyancsak amerikai székhelyû Moody’s 2006. február 22-én ugyanezt tette. A Japan Credit Rating Agency (JCRA) a rá következô nap egyenesen leminôsített: az A plusz országminôsítést A-ra mérsékelte. Mivel az európai piacon inkább a Fitch Ratings értékelését kísérik figyelemmel, a legnagyobb hatása annak a bejelentésnek volt, mely szerint 2005. december 5-én hazánk hosszú távú devizaadósságát az addigi A mínusz-ról BBB plusz-ra módosította; a hazai valutában (azaz forintban) denominált államadósság hosszú távú besorolását az addigi A+-ról A-ra mérsékelte. A besorolás nem elsôsorban presztízskérdés, hanem zsebünket érintô ügy. A rosszabb besorolású ország a következô nemzetközi kötvénykibocsátásnál nagyobb kamatfelárat kénytelen fizetni, mint korábban, és nyilván sokkal nagyobbat, mint a hibátlan (AAA) besorolású gazdag országok. De még a hazánkban mûködô kereskedelmi bankok saját besorolása is romlik ilyenkor, mivel kockázati osztályozásuk rendszerint együtt mozog a szuverén besorolással (egy vagy több grádiccsal az alatt), tekintettel arra, hogy az állam bármely pénzügyi zavara könnyen kiterjedhet a területén mûködô pénzintézetekre. A két ízbeli magyar lesorolás – és a másik két intézet által kilátásba helyezett leminôsítés – ezért is különös, mivel az egész térségünk az elmúlt években kevésbé kockázatosnak minôsült, így sûrûn olvashattunk térségünk országai felminôsítésérôl. Maga az uniós tagság is mérsékelte a pénzvilág által érzékelt kockázatot, és a gazdasági növekedés, mely térségünket általánosan jellemezte, folyamatosan javít a minôsítési mutatókon, csakúgy, mint az uniós átlag felé konvergálás egész folyamata. Különösen az euró át vételének közeli kilátásai javítanak a kockázati besoroláson, hiszen aki az új EU-tagországoknak azok saját pénznemében kölcsönt ad, számíthat arra, hogy a nem túl távoli jövôben a közös európai valutában kapja vissza pénzét. Hazánk a Fitch leminôsítésével egyedül áll a térségben. Az indoklás a GDP-arányos államadósság gyors növekedése mellett megemlítette azt, hogy az állami költségvetési elôirányzatok rendszeres túllépései és a „számviteli gyakorlat nem transzparens változtatásai” megrendítették a költségvetési politika hitelét” (Fitch Downgrades Hungary to 'BBB+', 06 Dec 2005).
80
5.5. táblázat: A régiós helyzet változása a Fitch országkockázati értékelésében: Magyarország uniós tagsága ellenére relatív és abszolút értelemben is visszaesett 2002. szeptember
Sorrend
2006. június
Változás
Sorrend
Bulgária Csehország Észtország Magyarország
Ország
BB– BBB+ A– A–
6. 3. 2. 2.
BBB A A BBB+
Javult Javult Javult Romlott
5. 2. 2. 4.
Lettország Litvánia Lengyelország Románia Szlovákia Szlovénia
BBB A BBB+ B+ BB+ A
4. 1. 3. 8. 5. 1.
A– A BBB+ BBB– A AA–
Sokat javult Változatlan Változatlan Sokat javult Sokat javult Sokat javult
3. 2. 4. 6. 2. 1.
Forrás: Fitch Ratings, Sovereigns. www.fitchratings.com A változások értékelése: egy kockázati fokozattal történô felminôsítés: javult; kettô vagy több fokozattal történô felminôsítés: sokat javult; azonos kockázati besorolás: változatlan.
A besorolás – az elôzôek értelmében – árkérdés is: a jobb osztályzatú adósok olcsóbban, azaz a piaci legjobb szereplôhöz képest kisebb felárral (kockázati prémiummal) jutnak kölcsöntôkéhez. A német államhoz viszonyítva (besorolása AAA) az osztrák állam 4 bázisponttal, a cseh állam és Szlovákia (A besorolással) 12,5 bázisponttal, Lengyelország 26,5 bázisponttal, hazánk 38,5 bázisponttal (azaz bô egyharmad százalékponttal) költségesebben finanszírozza államadósságát a 10 éves lejáratú papírok piacán (JP Morgan, Nov. 4, 2005). Hasonlóképpen minden magyar bank és vállalat, sôt újabban a devizában eladósodó háztartás a szomszédainknál némileg többet fizet a kölcsöntôke áráért. Államunk szavahihetôségének és pénz ügyi megbízhatóságának romlását tehát „forintosítani” lehet – és nem cse kély pénzrôl van szó. A számos országértékelés közül végül érdemes kiemelni a térségünkkel régóta foglalkozó EIU elemzését, mivel a hitelkockázat-értékelôktôl eltérôen nem egyetlen szempont szerint minôsít: a szempontok között a gazdaság általános klímája ugyanúgy megtalálható, mint a politikai stabilitás szempontja. Az EIU legfrissebb kockázatelemzése hazánk pénzügyi kilátásairól igen kedvezôtlen képet ad, míg magát az üzleti klímát viszonylag elônyösen ítéli meg („Az Economist forintválságot jövendöl” – MTI, 2006. május 31.). Az üzleti környezet („business environment”) indexe hazánk esetében né-
81
5.6. táblázat: A magyar üzleti klíma megfelelô, de az állampénzügyek a térségben a legrizikósabbak Ország
Szuverén (ország-) kockázat
Valuta- Bankszektor Politikai kockázat kockázata kockázat
GazdaságÜzleti szerkezeti környezeti kockázat index max. = 10
Csehország Horvátország Lengyelország Magyarország
BBB BB BBB B
BBB BB n. a. B
BBB BB BBB B
A BBB BBB A
BBB BB BBB BB
7,45 n. a. 7,14 7,29
Szlovákia Szlovénia Románia Ausztria
A A BB n. a.
BBB A BB n. a.
BBB BBB BB n. a.
BBB AA BBB n. a.
BBB A BB n. a.
7,54 n. a. 6,48 8,16
Forrás: EIU, www.viewswire.com (AAA – a legkevésbé kockázatos; D – a legkockázatosabb)
mileg meghaladja a lengyel gazdaságra megadott adatot, és olyan mértékben múlja felül a román indexet, mint amennyivel elmaradunk az osztrák értéktôl. De alkalmasabb összemérést kínál Csehország és Szlovákia: tôlük kismértékben elmarad az üzleti mûködés feltételeit leíró mutató. Ezzel szemben meghökkentô, hogy mind hazánk nemzetközi fizetôképességének, mint a nemzeti valuta értékállóságának mutatója terén hazánkat a térség legkockázatosabbjának tartják, Horvátország és Románia mö gé sorolva minket. Még a bankszektor kockázatát leíró mutatóban is kedvezôbb értékelés kapott e két déli szomszédunk. Egyedül a politikai stabilitást illetô osztályozásban került be hazánk az A osztályba (itt is elmaradva Szlovéniától, de megelôzve a választások elôtt álló Szlovákiát). A vizsgált országok között hazánkon kívül nem található még egy, ahol a viszonylag kielégítô üzleti, gazdasági klímához ilyen komoly állami és makropénzügyi kockázat társuljon. HAZÁNK A Z E U R Ó Á T V É T E L H E Z S Z Ü K S É G E S F E LT É T E L E K T Ü K R É B E N
A közös európai valutára való áttérés minden új belépô ország kötelessége; a belépési feltételek teljesítésére a tagországnak erôfeszítéseket kell tenni. E feltételeknek – a sokat emlegetett maastrichti kritériumoknak – monetáris és költségvetési referenciaértékek ellenôrzött teljesítésével lehet eleget tenni.
82
Hazánkat 2006-os állapota alapján bizonyára egyetlen kritériumot te kintve sem nyilvánítanák alkalmasnak az uniós intézmények. (i) Az Európai Központi Bank (EKB) 2004. év végi értékelése szerint semelyik ismérvet nem teljesítettük, és azóta csupán az inflációs rátánk javult – de csupán átmeneti jelleggel – a jelenleg érvényes referenciaszintre, a többi mutatóban azonban nem következett be elégséges javulás. Figyelemre méltó, hogy a GDParányos államgazdasági hiány adatánál az EKB jelentése lehozta ugyan a valamivel a 60 százalékos referenciaérték alatti hivatalos magyar adatot, de a bank közleménye mégsem tekintette ezt az ismérvet teljesítettnek hazánk esetében, ami feltehetôen azt jelenti, hogy az 59%-ra kihozott adatot nem tartják valósnak vagy teljesnek. (ii) Hazánk az ún. többlet-hiány eljárás alatt áll, ami eleve kizárja a részletesebb és szigorúbb maastrichti ismérvek teljesülését. (iii) Azon kisebbséghez tartozik Magyarország, mely az új tagok közül nem léptette be valutáját az európai árfolyamrendszerbe (ERM 2), melyen belül legalább két évet el kell tölteni megrázkódtatások nélkül ahhoz, hogy – a többi ismérv teljesülése esetén – a tagország áttérhessen az euróra. (iv) Az igen gyorsan növekvô és példás államháztartási adatokat produkáló Litvánia esetében az uniós hatóságok nem tanúsítottak rugalmasságot a valóban határérték feletti litván inflációs adat ügyében, és ezzel azt tudatták, hogy ragaszkodnak a Maastrichti Egyezmény szelleméhez és betûjéhez is (ami ránk nézve azt is üzeni, hogy nem lenne elég a határérték körüli vagy azt hajszállal teljesítô adatot elérnünk a befogadáshoz). (v) A görög adathamisítási kísérlet óta még érzékenyebbek az uniós szervezetek és maguk a tagállamok a kreatív könyvelési kísérletekre, és feltehetôen konzervatív számviteli politikát várnak el a jelöltektôl. Hazánk relatív helyzetét rontja, hogy ezen szigorú pénzügyi feltételek nek mára a 10 új tagból álló csoport többsége teljesen vagy nagyrészt ele get tesz, azt támasztva alá, hogy bár a másfél évtizeddel ezelôtt megalkotott maastrichti kritériumrendszer némileg önkényes és a maiaktól eltérô viszonyokra készült, de kormányzati erôfeszítésekkel teljesíthetô (lásd az 5.7. táblázatot). A közös európai valutára való áttérésnek nincs fejlettségi vagy más re álgazdasági elôfeltétele, szerencsénkre. Hiszen mint erôsen eladósodott
83
5.7. táblázat: Az euró átvételéhez szükséges feltételek teljesülése 2006-ban Ország
Szlovénia Csehország Litvánia Észtország Lettország Szlovákia Ciprus Málta Lengyelo. Magyaro.
Harmonizált Hosszú Államházinflációs távú tartási ráta kamatláb hiány igen igen igen igen igen igen nem igen igen nem igen igen nem igen igen igen igen nem igen nem igen igen igen nem igen nem nem nem nem nem
Bruttó államadósság igen igen igen igen igen igen nem nem igen nem
Teljesülô feltételek száma 4 4 3 3 3 3 2 2 2 0
ERM 2 tagság igen nem igen igen igen igen igen igen nem nem
Forrás: Eurostat
országnak, melynek tôkepiaci besorolása nem kiváló, és így nemzeti jövedelmének a többi térségbeli országhoz képest jóval nagyobb hányadát kell kamatfizetésre és hiteltörlesztésre fordítania, hazánknak elemi érdeke lenne az alacsonyabb kamatozású és értékálló euróra való mielôbbi áttérés. Ez az üzleti élet nagyobb felének is könnyebbséget és megtakarításokat hozna, az ország nemzetközi versenyképességi pozícióin mindenképpen javítana. „Csak” költségvetési monetáris feltételeknek kell megfelelnünk. Ám az állampénzügyeinkrôl kapott uniós bizonyítvány, sajnos, megerôsíti azt a képet, amely más irányú vizsgálatainkból kibontakozott: társadalom- és gazdaságszerkezeti tényezôk, valamint az utóbbi években követett kormányzati politika miatt hazánk távol van az eurózónába való belépéstôl, és immár nyilvánvalóan lemaradt a térség le g t ö b b o r s z á g á t ó l .
84
Hatodik rész
Helyzetünk és kilátásaink értékelése
A magyar gazdaság és társadalom állapotát leíró különféle adatok, mutatók, közvélemény-kutatási eredmények, kutatóintézeti és kormányzati dokumentumok áttekintésével hazánk állapotáról és gazdasági kilátásairól a következô megállapításokat vontuk le. • Az ország közjogi státusza ugyan 2004 májusától megváltozott, de ez uniós tagság ez idáig kevéssé éreztette hatását az ország életében. A magyar közvélemény respektálja az EU-t, nagyobbrészt támogatja tagságunkat, túlnyomóan elônyösnek ítéli az eurót, a követelményekrôl azonban a nagyközönség nincs kellôen tájékoztatva. • Hazánk minél sikeresebb uniós „pozíciófoglalása” nem vált mindenekfeletti nemzeti üggyé, szemben több olyan országgal, ahol már maga a bekerülés, majd jelenleg az euróátvételhez szükséges feltételek teljesítése széles körben ismert, elfogadott nemzeti céllá vált, jelentôs mozgósító erôvel. • Nálunk sokkal inkább az Uniótól várható többletforrásokra irányul a politikai osztály és a közvélemény érdeklôdése, holott a 2004-es (csonka) év adatai alapján a GDP negyed százalékát tette ki a nettó uniós forrásbevonásunk, és a 2007-tôl bôvebben megnyíló EU-alapok életszínvonal-javító és növekedésserkentô hatását a legkülönfélébb elôrejelzések sokkal kisebbre teszik, mint amilyen illúziók ezekhez fûzôdnek. • Ha a hazánk elôtt álló egyik nagy próbatételnek az uniós szerkezetben való sikeres elhelyezkedést és a tagságból fakadó lehetôségek megragadását, a teendôk teljesítését tekintjük, akkor a 2006-os esztendô derekán helyzetünk nem kielégítô. A belépés elôtt és a belépés körüli többletnövekedési felhajtó erôket a magyar gazdaság nem tudta
85
ugyanolyan mértékig kihasználni, mint a legtöbb hasonló helyzetû térségbeli ország. A gazdasági növekedés üteme csupán a stagnáló-átrendezôdô kontinentális Európához mérve minôsül jónak, a térségben korábban meglevô szintbeli és ütembeli elônyünk fokozatosan eltûnt. Ebben leginkább a lengyelekkel osztozunk, míg az új és kis nemzetállamok láthatóan vagy sikeresebbek voltak a modernizációhoz szükséges feltételek megteremtésében, vagy jobban mozgósították belsô anyagi és szellemi erôforrásaikat. • Esetünkben a sikeres integrálódás leginkább látható akadálya az államháztartás állapota. A rendszerváltozás elôttrôl származó és már akkor rekordnak számító arányú külsô államadósság hatása végig ránehezedett állampénzügyeinkre, és eleinte talán a legkomolyabb kockázati tényezôt jelentette. Ma már – más gazdasági körülmények és a teljes devizakonvertibilitás mellett – a belsô államadósság és annak terhe ugyan államcsôddel nem fenyeget, de versenyhátrányt okoz. • A 2001 után ismét megnövekvô eladósodás a legutóbbi idôkig fennálló kedvezô világgazdasági körülmények mellett nem terhelte meg azonnal a magyar gazdaságot, sôt az állam által generált kereslet inkább rövid távú ösztönzôként hatott, ám a költségvetési expanzió már rövid távon is kárt okozott. Az állami költekezés kiszorított piaci szereplôket, a lehetségesnél magasabban tartotta a kamatszintet, lassította a dezinfláció haladását (miközben a térségbeli országok sikeresen és elôbb szabadultak meg inflációs múltjuktól). • Az állami kiadásokkal vezérelt jóléti fordulat nem tudott bekövetkezni, viszont torzított gazdaságunk munkaerô-piaci szerkezetén, rontotta nemzetközi versenyképességünket, és tartósította a közösségi szektor hatékonysági deficitjét. • Államháztartásunk valós állapotát igen nehéz megítélni. Számos egymással teljesen nem harmonizáló mutató van forgalomban; erôs a gyanú, hogy a többféle módszertan szerint közzétett adatokkal politikai PR-játékot ûznek. • A legnyilvánvalóbb az államháztartási hiány olyan számítási módjának „kiharcolása” az Unión belül, mely módszernek nincs relevanciája az euró átvételéhez teljesítendô mutatókat illetôen, és a most közzétett mutatókról hamarosan vissza kell térni az addig használt formára. Ez azonban csak egyike a különféle prezentációs erôfeszítéseknek, melyeket a pénzügyi kormányzat valós helyzetünk megismerésének megnehezítése érdekében kifejtett. Adataink megnyugtató – relativizáló – kormányzati prezentációja gyengíti a nagyközönségben a szükséges változások iránti készséget. A hazai és nemzetközi elemzôk
86
szemében a kreatív könyvelés különféle kísérletei tovább rontják a magyar pénzügypolitika szavahihetôségét, amely a kitûzött hiánycélok rendszeres megsértése miatt amúgy is csekély. • Az állami költségvetés állandósult évközi kisiklása rámutat arra, hogy a költségvetési törvényeink törvényjellege megkopott, az Országgyûlés (a mindenkori kormánypárti többség) hosszú idô óta nem tölt be érdemi kontrollt a kormányzati költekezés fölött. Az Állami Számvevôszék erôs szakmai felügyelet alatt tartja az államháztartást, de a kormánnyal szemben nincs „foga”. • A 2006-os év kezdetén jogos kételyek fogadták az államháztartás tényleges állapotát bemutató hivatalos adatokat; a március havi deficitadat választások elôtti visszatartása csak rontott a kormányzat renoméján, melybôl addigra nem sok maradt. Az Economist nem ok nélkül írt olyat a magyar kormányról, hogy szórja a pénzt és tisztességtelen, a szocialista-liberális koalíciót pedig úgy aposztrofálta, mint amely alatt az egész posztkommunista térség legrosszabb gazdálkodását szenvedték el a közpénzek. A figyelmeztetés nem segített: jelenleg is olyan PPP-megoldásokról hallani, amelyek minden bizonnyal drágábbak a nyilvános kincstári finanszírozásnál, és egyedül az Uniónak annyira fontos határértékek megkerülésében segíthetnek – átmenetileg. • Az állam krónikus hiánya és rossz pénzügyi tervezése ma olyan megoldásokat hívott életre, amelyeket már a múlthoz tartozónak éreztünk. Jogos kifizetések visszatartása, állami cégektôl elôlegek hirtelen beszedése, számlák hol túl gyors, hol szándékosan késôi kifizetése, költségvetési törvénybe foglalt állami elkötelezettségek visszafogása: ezek rombolják a közmorált, miközben nem segítenek az államháztartáson. A helyi önkormányzatok, közalapítványok, állami kórházak így folyó kiadásaik fedezésére is hitelt vesznek fel; ez drága, emellett összekuszálja az állam valós eladósodásáról alkotható képet. • Az állam adóssága – bárhogy számolják is – gyorsabban növekszik, mint a magyar gazdaság reálteljesítménye. A helyzetet súlyosbítja, hogy idôközben lényegében elfogytak azok az állami vagyonok, amelyek eladásával (azaz privatizációval) az állam pénztartozásai növekedési ütemét eddig csillapította. A bruttó államadósság finanszírozási költségei várhatóan emelkedni fognak, mivel véget ért a korábbi nemzetközi kamatcsökkenési trend. A hazai kamatszint mérséklése is leállni látszik, sôt az ország külsô kockázati megítélése nem is támaszt alá további kamatcsökkentést. • Az állandósult közpénzügyi gondok mögött azonban több húzódik meg, mint csupán a térség legrosszabb állami gazdálkodása. Társadal-
87
mi helyzetünk részletes átvizsgálása megerôsíti azt, hogy a magyar társadalomnak nem sikerült megfelelô választ adnia mindeddig a rendszerváltozást kísérô folyamatokból következô nagy történelmi próbatételre, amely úgy fogalmazható meg, hogy egy nemzetként éljünk hazánkban. Leírható ez a szolidaritás, az esélyegyenlôség, a nemzeti összetartozás terminusaival. A lényeg, hogy a nemzeti összetartozás erôsödjön, és az uniós csatlakozás pozitív hatásaiból elôbb-utóbb minden réteg érezhetôen részesedjen. • Hazánk azonban olyan ország, – amelynek népessége 25 éve csökken, – ahol az emberek betegebbek és sokkal rövidebb ideig élnek, mint a többi európai országban, – ahol gyorsuló ütemben öregszik a népesség, és a továbbiakban sem képes reprodukálni önmagát, – ahol túl kevesen dolgoznak legálisan, és így óriási teher hárul az aktív emberekre, – amelynek GDP-je növekszik, de a foglalkoztatottak száma nem emelkedik, – ahol növekszik a munkanélküliek száma, – ahol több mint félmillió embernek nincs olyan rendszeres munkajövedelme, amibôl saját magát és családját elláthatná, – ahol a gazdasági növekedés és az államháztartás nagyarányú jóléti kifizetései ellenére a szegények aránya nem csökken, a szegénység mélysége viszont nô, – ahol a foglalkoztatottak keresete a legalacsonyabbak között van a többi európai országhoz képest, – ahol a többi európai országhoz képest nagyon kevesen képzik magukat felnôtt korukban, – ahol lényegesen kevesebben beszélnek idegen nyelvet, mint a többi európai országban, – ahol ma az állam kevesebbet költ kutatásra és fejlesztésre, mint korábban. • A gondok listáját áttekintve kimondható: gazdasági növekedés jelenlegi üteme semmiképpen sem elégséges arra, hogy bajaink maguktól megoldódjanak. A reális növekedés mértéke egyébként is mérsékeltebb annál, mint amivel a kormányzat számol. Amíg nem sikerül a nyilvános, adót fizetô, európai mércével elfogadható jövedelmet termelô szektorokba visszairányítani a lehetséges értéktermelôk százezreit, mindig újratermelôdik az állam jövedelemhiánya és az állammal szembeni többletigény; és ami fontosabb: újraterme-
88
lôdhet az a társadalmi szerkezet, amelybôl gondjaink nagy része fakad. • Viszonyainkról a leginkább objektív képet a térségünkbe tartozó volt tervgazdaságokkal való összevetés adja. Közvetlen szomszédjaik gyorsan fejlôdnek, még a korábban szinte reménytelenül lemaradt román gazdaság is, a szlovák pedig többéves helyben járás után sok vonatkozásban élre tört. Relatív pozícióvesztésünk ténye nyilvánvalóvá válik azzal, hogy néhány hónap múlva Szlovénia áttérhet a közös európai valutára (ezzel egyben tovább növelve nemzetközi versenyképességét és vonzerejét), de különösen mélyen érintheti a magyar gazdaságot (és a lakosságot is) a nem túl távoli szlovák euróbevezetés. • A valós társadalmi és gazdasági helyzetkép értelmezése az ország vezetô rétegének, értelmiségi és véleményformáló köreinek elsôdleges felelôssége. Politikai megfontolások miatt elhallgatott kritikák, elfogult értékelések, provinciális szûklátókörûség, a határokon túli világ ismeretének gyengesége – ezek a valóság megismerésének talán legfôbb akadályai a mai Magyarországon.
89
Felhasznált források
1. A 2005. évi lakossági jövedelemfelvétel összefoglaló adatai. KSH, Budapest, 2005. 2. A bruttó hazai termék (GDP) volumene, KSH honlap (www.ksh.hu). 3. A forint nomináleffektív és reáleffektív árfolyamindexei, MNB honlap (www.mnb.hu). 4. A gazdasági fejlôdés regionális különbségei Magyarországon 2004-ben, KSH Debreceni Igazgatósága, Debrecen, 2005. 5. A jövedelem és fogyasztás regionális különbségei, KSH Gyôri Igazgatósága, Gyôr, 2006. 6. A kiigazítások éve, Ecostat, 2006. március. 7. A munkaerô-felmérés idôsorai, 1992–2005. KSH, Budapest, 2006. 8. Adózás, OECD honlap (www.oecd.org). 9. ÁFSZ kistérségi és településsoros munkaügyi adatok. Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlap (www.afsz.hu). 10. Atlas of Health in Europe. WHO Europe, Copenhagen, 2003. 11. Demográfiai évkönyvek, KSH, Budapest. 12. Earnings disparities across European countries and regions. Structure of Earnings Survey, 2002. Eurostat, Luxembourg, 2006. 13. Eurobarometer 64. Közvéleménykutatás az Európai Unióban, 2005. ôsz. European Commission, Bruxelles, 2006. 14. Europeans and their Languages. Special Eurobarometer 243, European Commission, Bruxelles, 2006. 15. Fizetési mérleg, külfölddel szembeni állományok, MNB honlap (www.mnb.hu). 16. Gazdasági átalakulás számokban 1992–2002, PM, Budapest 2004. január. 17. Gazdasági átalakulás számokban 1994–2004, PM, Budapest 2005. október. 18. Feketén, fehéren. TÁRKI monitor jelentések, 2005. Szerk.: Szivós P., Tóth István Gy. TÁRKI, Budapest, 2006. június 2. 19. Fizetési mérleg, külfölddel szembeni állományok, MNB honlap (www.mnb.hu).
90
20. Fogyasztói árindex füzetek. KSH, Budapest. 21. Fôbb munkaügyi folyamatok, KSH, Budapest, 2001., 2002., 2003., 2004., 2005., 2006. 22. Elôrejelzés a magyar nemzetgazdaság 2006. évi fejlôdésérôl, GKI, 2006. március. 23. Health at a Glance. OECD Indicators 2005. OECD, Paris, 2005. 24. Jelentés a konvergencia-folyamatokról, MNB, Budapest, 2005. november. 25. Jelentés a pénzügyi stabilitásról, MNB, Budapest, 2006. április. 26. Jelentés az euró-zóna és az unió 25 tagállamának hiányáról, Eurostat, Brüsszel, 2006. április. 27. Jelentés az infláció alakulásáról, MNB, Budapest, 2006. május. 28. Józan P.: A dohányzás hatása a halandóságra Magyarországon, 1970–1999. KSH, Budapest, 2002. 29. Józan P.: Az alkohol hatása a halandóságra Magyarországon, 1970–1999. KSH, Budapest, 2003. 30. Konjunktúra-jelentés, Kopint-Datorg, 2006/1. 31. Korrupciós lista, Transparency International honlap (www.transparency.org). 32. Külkereskedelem, MNB honlap (www.mnb.hu). 33. Külkereskedelmi termékforgalom, KSH honlap (www.ksh.hu). 34. Labour Market Latest Trends – 3rd quarter 2005 data. Eurostat, Luxembourg, 2006. 35. Magyar statisztikai évkönyv 2004, KSH, Budapest, 2005. 36. Magyarország nemzeti számlái, 2003–2004, KSH, Budapest, 2006. 37. Munkaerô-piaci helyzetkép, 2005. KSH, Budapest, 2006. 38. Népegészségügyi Jelentés, 2004. Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ, Budapest, 2005. 39. Nyitrai Ferencné: A gazdaság szerkezete az ágazati kapcsolatok mérlege alapján, KSH, Budapest, 2005. 40. Quality of Life in Europe. Health and Care in an enlarged Europe. European Foundation for the Improvement of Living and Working Conditions, Dublin, 2004. 41. Részletes államháztartási tájékoztató (2006. április hónapról), PM, Budapest, 2006. május. 42. Román Zoltán: A kis- és középvállalatok és a vállalkozási készség, KSH, Budapest, 2006. 43. Souto Otero, M., McCoshan, A.: Study on Access to Education and Training. Final Report for the European Commission. ECOTEC Research and Consulting Limited., 2004. 44. Társadalmi helyzetkép, 2003. KSH, Budapest, 2004.
91
FEHÉR KÖNYV ISBN 963 06 0260 1
