Farkas Krisztina A BÜNTETŐELJÁRÁS REFORMJA SVÁJCBAN, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL AZ ELJÁRÁST GYORSÍTÓ RENDELKEZÉSEKRE* Bevezetés Az utóbbi néhány évtizedben a büntető eljárási rendszerek reformja figyelhető meg Európában, amelynek egyik markáns példája Svájc.1 Svájcban 2011. január 1. napja előtt sajátos helyzet létezett, mivel 29 kantonban az 1942 óta egységes, szövetségi szintű büntető törvénykönyv 26 kantonális és 3 szövetségi szintű eljárási törvény keretén belül került elbírálásra.2 Ennek vetett véget a jogalkotó a szövetségi szintű büntető eljárási kódex (Schweizerische Strafprozessordnung (StPO) vom 5 Oktober 2007), valamint az egységes fiatalkorúak büntető eljárási kódexe (Schweizerische Jugendstrafprozessordnung (JStPO) vom 20. März 2009) megalkotásával, amelyek 2011. január 1. napján léptek hatályba. A széttöredezettség abból adódott, hogy a Svájci Szövetségi Alkotmány a büntető eljárásjogra és a bírósági szervezetre vonatkozó jogalkotási hatáskört a kantonokra bízta. Az Alkotmány 2000. évi módosítása következtében azonban ez a hatáskör már a szövetséget illeti (Alk. 123. § (1) bekezdés). I. A reform indokai és folyamata A kódex hosszú folyamat eredménye, és hátterében többféle tényező áll. Az egységesítésre való törekvések habár a XIX. századig nyúlnak vissza, majd az egységes büntető anyagi kódex megalkotásakor 1942-ben is felmerült az igény az eljárásra vonatkozó rendelkezések egységesítésére, a megvalósításra reális esély csak az utóbbi évtizedekben mutatkozott. Ennek fő hátterében az utóbbi 20 évben megjelenő új bűnözés új formák megjelenése állt, amelyek a hagyományos eszközökkel nem kezelhetőek. Ezek az új típusú bűncselekmények elsősorban a kantonok és országok határain átnyúló gazdasági bűncselekmények, a pénzmosás, illetve a szervezett bűnözés, amelyek felderítése és üldözése egységes eljárási szabályok hiányában nehézségekbe ütközött.3 Ezen kívül a Szövetség is egyre aktívabb jogalkotási tevékenységet
*
A tanulmány közzététele a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0008 jelű projekt részeként – az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében – az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. 1 A büntető eljárás teljes átalakítására került sor Olaszországban (Codice di Procedura Penale D.P.R settembre 1988, n. 447), Németországban (Strafprozeßordnung 07.04.1987, BGBl. I S. 1074, ber 1309), Ausztriában (Strafpozessrefomgesetz, BGBl. I Nr. 19/2004) valamint a volt szocialista országokban a rendszerváltást követően így Magyarországon is (1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról) 2 A 3 szövetségi szintű törvény a büntetőjog egyes részeit érintette, azaz a Katonai Büntető Eljárási Kódex (Strafpozessordnung über Militärstrafrecht (MSt)P), a Szövetségi Büntetőeljárási Kódex (Bundesstrafprozessordnung (BStP) néhány speciális bűncselekményre tartalmazott egységes eljárási szabályokat, és a Közigazgatási Büntető Eljárási Kódex (Strafprozessordnung über das Verwaltungsstrafrecht). 3 Riklin, Franz: Die Strafprozessreform in der Schweiz. In: Goltdammer’s Archiv für Strafrecht 7/2006, 498. o.
1
folytatott büntető eljárási kérdésekben, amelyek egységes szabályozást kívántak meg. 4 Ezek az új jelenségek politikai területre vitték az egységesítés gondolatát, így 1993-tól intenzív, konkrét egységesítési folyamat indul el, amelynek végén került sor 2007. október 5. napján az egységes Büntető Eljárási Kódex elfogadására. A létrehozásának indokait a Szövetségi Tanács által 2005. december 21. napján elfogadott „Jelentés a büntető eljárási jog egységesítéséről”5 részletesen tartalmazza, ezek közül közvetlen cél az új bűnözési formák megjelenésére való hatékony reakció a büntető igazságszolgáltatási szervek megerősített koordinációja és koncentrációja révén, amely mellett azonban más ugyanolyan fontos célok is szem előtt voltak.6 A jogalkotó átfogó kodifikációt kívánt megvalósítani a kantonális kódexek szintézise révén. Nem egy teljesen új rendszert alkotott meg, hanem – találó kifejezéssel élve – az ún. „keine Stunde null” értelmében a kantonokban létező, jól működő jogintézményeket építette be az egységes kódexbe, és amennyiben szükségesnek ítélte meg azokat továbbfejlesztette, illetve módosította. Szükség volt azonban olyan új jogintézmények bevezetésére is, amelyek korábban csak néhány kantonban vagy egyikben sem léteztek.7 Ezek közé az újítások közé tartozik az opportunitás elvének kiterjesztése, az elkövető és a sértett közötti megegyezés bevezetése, valamint a terhelt és az ügyész közötti megállapodás, mint vádalku jellegű eljárást gyorsító megoldás megteremtése. II. A kódex jellemzése és felépítése A legfontosabb jellemzők az alábbiak szerint foglalhatók össze: - átfogó kodifikáció; - a legalitás elvének dominanciája mellett az ún. mérsékelt opportunitás elvének bevezetése; - a bírósági eljárását megelőző egységes előzetes eljárás (Vorverfahren) bevezetése, amelyet az ügyész irányít és két részre bontható: a nyomozó hatóság által végzett nyomozás és az azt követő ügyészi vizsgálat; - elsősorban a kantonális szabályozások átvétele, másodsorban újítások bevezetése; - terhelti jogok kiszélesítése; - sértetti jogok kiszélesítése; - kényszerintézkedések körének kibővítése; - jogorvoslati rendszer egyszerűsítése. A kódex 460 §-ból áll, felépítése klasszikusnak mondható, amelyet a jogalkotó a következő 12 címre bontva épített fel: 1. Alkalmazási terület, alapelvek; 2. A büntető eljárásban részt vevő hatóságok; 3. A büntető eljárásban részt vevő személyek; 4. Bizonyítási eszközök; 5. Kényszerintézkedések; 6. Nyomozás és vádemelés (Vorverfahren); 7 Első fokú eljárás; 8.
4
Ezek közül megemlítendő a sértett büntető eljárásban betöltött szerepéről szóló törvény, a postai – és távközlési kommunikációs eszközökről szóló törvény, a fedett nyomozóról szóló törvény, DNA profilok felhasználásról szóló törvény. 5 25. 092 Botschaft zur Vereinheitlichung des Strafprozessrechts vom 21. Dezember 2005, BBl 2006, 1085 ff., 1096-1986. o. Letölthető: http://www.admin.ch/ch/d/ff/2006/1085.pdf (2011.11.15.) (a továbbiakban: Botschaft 2005) 6 A felsőbírósági gyakorlat egységesítése, a jogbiztonság és a jogegyenlőség biztosítása, a kantonok közötti együttműködés megkönnyítése, és a tudományos kutatások jobbítása. 7 Guidon, Partick: Die Schweizerische Strafprozessordnung. Leitgedanken, Neuerungen und mögliche praktische Auswirkungen aus st. Gallischer Sicht, Letölthető: http://st-galler-juristenverein.ch/P.Guidon%20%20Die%20Schweizerische%20Strafprozessordnung.pdf (2012.11.10.) 4., 6. o.
2
Külön eljárások; 9. Jogorvoslatok; 10. Eljárási költségek, kártérítés; 11. A határozatok jogereje és végrehajtása, és 12. Záró rendelkezések III. Eljárást gyorsító rendelkezések A büntető eljárás gyorsításának, illetve egyszerűsítésének többféle módja lehetséges. A legegyszerűbb felosztás szerint a gyorsító megoldások alapvetően két nagy csoportba oszthatóak: az opportunitás elvének érvényesítéséből fakadó eszközök, valamint az általános eljárástól eltérő ún. külön eljárások. A szövetségi kódex gyorsító rendelkezéseit a fenti felosztás alapján tekintem át. 1. Opportunitás elvének érvényesítése A svájci büntetőjog hagyományosan a legalitás talaján áll. Már a Koncepció kifejti azonban, hogy törvényben meghatározott büntetendő cselekmények kivétel nélküli üldözése különös estekben nem kívánatos jogkövetkezményekhez vezetne, így javasolja az opportunitás elvének kivételként történő érvényesítését.8 Az Előtervezet és Kísérőjelentés a Koncepció gondolatát követi, amikor a „mérsékelt opportunitás” elve mellett foglal állást,9 ennek hátteréül a büntető igazságszolgáltatási szervek túlterheltségét és az arányosság elvének érvényesítését jelöli meg. A Be. 7. § (1) bekezdésében foglalt „Bűnüldözési kötelezettség” (Verfolgungszwang) címen deklarált legalitás elvével szemben10 a Be. 8. § (1) bekezdése határozza meg az opportunitás elvét a „Büntetőjogi igény érvényesítéséről való lemondás” (Verzicht auf Strafverfolgung) címmel: „Az ügyészség vagy bíróság a büntetőigény érvényesítéséről lemond, ha azt a szövetségi szintű törvény előírja, nevezetesen a Btk. 52. §, 53. § és 54. §-ai.” A büntetőjogi igény érvényesítéséről lemondás eseteinek közös jellemzője, hogy a büntető eljárás minden szakaszában, csak igazságszolgáltatás szervek (azaz ügyészség, bíróság) által alkalmazható jogintézmény, amelynek jogkövetkezménye az eljárás megszüntetése. A megszüntető határozat ellen jogorvoslatnak – azaz panasznak – van helye. A Be. 8. § (2) bekezdése a „bűnüldözés relatív csekély jelentősége” 11 körében további négy lehetőséget ad a mérlegelésre, amelyeket a jogalkotó a kantonális szabályozásokból ültetett át. Közös feltételeként határozta meg, hogy a bűnüldözési igényről való lemondás érvényesítése nem lehet ellentétes a magánvádló túlnyomó érdekeivel. 12 A 8. § (2) és (3) bekezdése azokat az eseteket foglalja össze, amikor a terhelttel szemben már folyik egyéb büntető eljárás, vagy az már be van fejezve, és a jelen eljárásban vagy a másik eljárásban terhére rótt bűncselekmény miatt a bűnüldözés szükségtelennek tűnik.13 A fentiek alapján látható, hogy az opportunitás körébe tartozó eszközök mind az anyagi mind az eljárásjog területén megtalálhatóak. Az ún. „mérsékelt opportunitás” elvéből fakadóan az eljárás megszüntetésére csak törvényben meghatározott esetekben kerülhet sor. 8
Konzept 79. o. A kantonális kódexek többsége is a kivételként történő alkalmazást tette lehetővé. In: Begleitbericht 35. o. 10 Be. 7. § (1) bekezdés: „A hatáskörrel és illetékességgel rendelkező büntető igazságszolgáltatási szervek bűncselekmény megalapozott gyanúja esetén kötelesek a büntető eljárást lefolytatni.” 11 Wohlers, Wolfgang: Geltungsbereich und Grundsätze, in: Donatsch, Andreas/ Hansjakob, Thomas/ Lieber, Viktor (Hrsg): Kommentar zur Schweizerischen Strafprozessordnung (StPO), Schultess Verlag AG Zürich, 2010, 59-67. o. 12 A magánvádló sajátos elnevezés a svájci eljárásjogban. A magánvádló (Privatklägerschaft) az a sértett, aki kinyilvánítja, hogy a büntető eljárásban vagy magánvádlóként (Strafträger) vagy polgári jogi igényt (Zivilkläger) érvényesítő félként kíván fellépni. 13 Botschaft 2005, 1131. o. 9
3
Az anyagi jog területén a jogalkotó az StGB 52-55a. §-ai körében ad lehetőséget – és egyben kötelezettséget is – a büntetőjogi igény érvényesítéséről való lemondásra, annak következtében pedig az eljárás megszüntetésére.14 Ahol a Btk. alapján a fenti esetekben a büntetőjogi igény érvényesítése nem áll fenn, a Be. 319. § (1) bekezdés e) pont alapján az eljárás megszüntetésének van helye, megfelelve a Be. 8. §-ban megfogalmazott opportunitás elvének. Sajátos jogintézmény a Megegyezés (Be. 316. § Vergleich). A jogalkotó a „megegyezés” elnevezéssel jelölt jogintézménnyel a terhelt és a sértett közötti konfliktust megoldó eljárási formát teremtett meg. A jogalkotó felismerte, hogy a büntető ügyek ilyen módon történő alternatív elintézése bizonyos esetekben hatékonyabb, mint az elkövető megbüntetése. A megegyezésre a nyomozás során kerülhet sor, mivel a jogalkotó a jogintézményt a nyomozásra vonatkozó rendelkezések végén, a vádemelés előtt helyezte el. Megegyezésre csak magánindítványra üldözendő bűncselekmények esetében kerülhet sor, a kulcs szereplő az ügyész, mivel az ő idézése alapján kerülhet sor a magánindítványt előterjesztő fél és a terhelt együttes meghallgatására, és annak során a megegyezés létrehozására. Ha a felek megegyeznek az ügyész a felek által aláírt jegyzőkönyv alapján megszünteti az eljárást (316. § (3) bekezdés). A jogintézmény azonban nem mediációs eljárás. Míg a megegyezés célja elsősorban az eljárás gazdaságossága, csak azt követően a vitarendezés, addig a mediáció elsődleges célja a konszenzus kialakítása. További eltérés, hogy a megegyezésre a büntető eljárás keretein belül, a bűnüldöző szervek közreműködése révén, azok „hatalmi hierarchiájában” kerül sor, a mediáció a büntető eljáráson kívül, mintegy azzal párhuzamosan, külső független személyek közreműködésével zajlik, akik a felekkel mellérendeltségi viszonyban vannak, és mindkét fél érdekeit egyaránt képviselik. Az Előtervezet, a Tervezet és a Jelentés is tartalmazta még mind a megegyezés mind a mediáció intézményét, végül azonban jogalkotó sok huzavona után a jogalkotási folyamat végén a mediáció eltörlése mellett döntött. Elutasította továbbá azt a javaslatot is, hogy a kódex a mediáció bevezetését kantonális hatáskörbe utalja. 2. Külön eljárások A svájci büntető eljárásjog tradíciójához tartozik, hogy az általános szabályokon alapuló eljárás mellett, azoktól eltérő, külön eljárási típusokat tartalmaz.15 Ezek az eljárások vagy a terhelt személyére, vagy a bűncselekmény jellegére, vagy a szankcióra tekintettel tartalmaznak eltérő szabályokat. Erre figyelemmel a szövetségi büntető eljárási kódex külön fejezetben szabályozza az ún. „külön eljárásokat”, amelyek egy relatív jól felépített rendszert képeznek. A jogalkotó kihangsúlyozza, hogy ezek az eljárások „kivételképpen, csak a törvényben meghatározott feltételek esetében alkalmazhatóak”.16 A külön eljárások közül három szolgálja eljárást gyorsítását, egyszerűsítését: a büntetőparancs és a kihágások esetén lefolyatott eljárás, az rövidített eljárás, és távollévő terhelttel szembeni eljárás. Az utóbbi jogintézmény eljárást gyorsító célja nem egyértelmű, a jogalkotó sem említi.
14
A Btk. alapján az alábbi esetekben van lehetőség az opportunitás elvének érvényesítésére: - bűnösség foka és a bűncselekmény következményei csekély jelentőségűek (StGB 52. §); - a terhelt a bűncselekménnyel okozott kárt megtérítette vagy az okozott sérelem jóvátétele érdekében a tőle elvárható erőfeszítéseket megtette (StGB 53. §); - a bűncselekmény közvetlen következményei olyan súlyosan érintik a terheltet, hogy büntetés kiszabása aránytalan (StGB 54. §); - a sértett a terhelt házastársa vagy élettársa (csak meghatározott bűncselekmények esetében (StGB 55a. §) 15 Botschaft 2005, 1288. o. 16 Botschaft 2005, 1289. o.
4
2.1. Büntetőparancs (Be. 352 – 356. §) (Strafbefehlsverfahren) A büntetőparancs hagyományosan a kisebb-és közepes súlyú bűncselekmények kezelésének az eszköze. Számos kantonban mindenekelőtt a kihágásokra alkalmazták, majd az utóbbi évtizedben az alkalmazási területét jelentősen kibővítették, egyrészt bűncselekmény típusára tekintettel (vétségekre, sőt bűntettekre is kiterjesztették), másrészt a kiszabható büntetést fokozatosan felemelték. A legtöbb kantonban a meg nem szüntetett nyomozásoknak több mint 90 %-át intézik el büntetőparancs alapján,17 így a jogintézmény az eljárások gyorsítása terén „vezető-pozíció”-ban van. Jelentőségét Gillieron és Killias egyenesen a Plea Bargaining Egyesült Államokban betöltött szerepéhez hasonlítja.18 A koncepció is a jogintézményt az eljárás gyorsításának a leghatékonyabb eszközekének minősíti.19 A büntetőparancsnak a kantonokban többféle elnevezése létezett (Strafbefehl, Strafverfügung, Strafmandat, Strafbescheid), amelyek közül a hagyományosnak tekinthető büntetőparancs (Strafbefehl) szerepel a tervezetekben, majd azt vette át a szövetségi kódex is. A büntetőparancs kibocsátására az ügyész jogosult, ha a terhelt a nyomozás során ténybeli beismerő vallomást tett, vagy a tényállás egyéb módon tisztázott. Az ügyész egy esetleges végrehajtásában felfüggesztett büntetés vagy próbára bocsátás megszüntetése esetén is kibocsáthatja, ha a következő szankciók kiszabását elegendőnek tartja: pénzbírság, legfeljebb 180 napi tétel pénzbüntetés, legfeljebb 270 óra közérdekű munka, legfeljebb hat hónapig tartó szabadság vesztés. A fenti büntetések mellett a Btk. 66-73. §-ban meghatározott intézkedések is kiszabhatóak. 2.2. Rövidített eljárás (Be. 358-362. §) (Abgekürztes Verfahren) A gyorsított eljárás bevezetése az egységes büntető eljárási kódex egyik újítási közé sorolható. Korábban csak három kanton büntetőeljárása tartalmazta – nevezetesen BaselLandschaft, Tessin és Zug. A jogintézmény az angolszász jogrendszerből jól ismert vádalku jellegű eljárást takar, amelyben az ügyész (vagy a magánvádló) és a terhelt a vádemelésig - a terhelt beismerő vallomása és a rövidített eljárás lefolytatására irányuló kérelme esetén - a vádiratban foglalt tényállásról és a szankcióról egyezkedhet, amely alapján a vádiratban foglaltakat a bíró vagy egészében elfogadja, amely így az ítélet alapját fogja képezni, vagy ellenkező esetben az ügy az általános szabályok szerinti lefolytatására kerül sor. 20 Schwarzenegger általános, átfogó megfogalmazásban: „A rövidített eljárás egy egyszerűsített, a büntető ügy gyors elintézését célzó külön eljárás, amelyet az ügyész olyan közepes súlyú- és súlyos bűncselekmények esetében tesz lehetővé – amelyek büntetőparancs által nem intézhetők el, mivel törvényi feltételeinek fennállása estén kötelező az alkalmazása – a terhelttel a vádirat tartalmáról történő megegyezés esetén. Az jogintézmény tipikus esetében a terhelt a beismerő vallomás tétele és polgári jogi igény elismerése ellenértékeként a terhére rótt bűncselekmény enyhítését és szankció csökkentését kapja.”21 17
Dubs, Hans: Strafbefehl: Möglichkeiten und Grenzen eines vereinfachten Strafverfahrens. In: Festschrift für Jörg Rehberg zum 65. Geburtstag, Hrsg. von Donatsch, Andreas/Schimd, Niklaus, Schulthess Polygraphischer Verlag, Zürich, 1996, 139. o. 18 Gilliéron, Gwladys & Killias, Martin: Strafbefehl und Justizirrtum: Franz Riklin hatte Recht, in: Festschrift für Franz Riklin zur Emeritierung und zugleich dem 67. Geburtstag, Schultess Verlag 2007, 380-382. o. 19 Konzept 153. o. 20 Stadler, Hansjörg: Das Ermessen der Staatsanwaltschaft im abgekürzten Verfahren nach dem Entwurf des Bundesrates zu einer Schweizerischen Strafprozessordnung (E StPO), Masterarbeit vom 14. April 2007 im Rahmen des CCFW/Klasse Forensik II. Letölthető: http://www.ccfw.ch/masterarbeit_stadler.pdf (2011.11.15.) XI. o. 21 Schwarzenegger, Christian: Besondere Verfahren, in: Kommentar zur Schweizerischen Strafprozessordnung (StPO) Schultess Verlag AG Zürich 2010, 1755-1756. o.
5
Maga a „gyorsított eljárás” elnevezés is utal a jogintézmény egyik céljára, azaz az eljárás rövidítésére, gyorsítására.22 A jogalkotó bevezetésre irányuló indokai két csoportba sorolhatóak:23 1) egyrészt egy egyszerűsített és gyorsított eljárás lehetővé tétele azokban az esetekben, amelyek büntetőparancs alapján nem intézhetőek el; 2) másrészt a jogalkotó abból indult ki, hogy azokban a kantonokban, ahol a megegyezésre a törvény alapján nem volt lehetőség, az igazságszolgáltatási szervek és a terhelt között informális tárgyalások zajlanak, ezért a megegyezés kódexbe emelésével a joggyakorlat addigi „szürke, illetve fekete területeit” akarta megszüntetni, és egy átlátható szabályozást kívánt nyújtani.24 A hatályos kódex mindössze öt szakaszban határozza meg az eljárás feltételeit és lefolytatását. A szabályozás jól strukturált, könnyen áttekinthető, a tömör megfogalmazásból kifolyólag azonban az eljárásnak csak az alapvető vázát adja meg. Az eljárás alapvető feltételei az alábbiak: a terheltnek a rövidített eljárás lefolytatására irányuló ügyészhez intézett indítványa; az indítványnak a vádemelésig történő benyújtása; a tényállás lényeges elemeinek a beismerése; polgári jogi igény legalább alapjaiban való elismerése; az ügyész által nem több mint öt évig terjedő szabadságvesztés kérése. 2.3. Távollévő terhelttel szembeni eljárás (Be. 366-371. §) (Verfahren bei Abwesenheit der beschuldigten Person) A távollévő terhelttel szembeni eljárást már a Koncepció – a büntetőparancs és az „utólagos bírói rendelkezések” elnevezésű eljárással együtt – „feltétlenül szükséges” külön eljárásként jelöli meg.25 A jogintézmény nem újdonság a svájci büntető eljárásában, számos kanton újabb kódexe tartalmazta. A jogalkotó azok szabályozásait vette mintául, valamint figyelembe vette az EJEB által kialakított esetjogot, és az abban foglalt korlátokat.26 A terhelt távollétében történő eljárást a svájci büntető eljárás a jelenléthez való jog elve alóli kivételként értékeli. A Be. 366. § feltételezi a terhelt személyes jelenlétét a tárgyaláson. Meghatározott feltételek mellett azonban pergazdaságossági célból, illetve az eljárás befejezésének a céljából lemond a teljes tárgyalás tartásának az igényéről. 27 Akkor minősül a terhelt távollévőnek, ha második alkalommal a szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg a tárgyaláson vagy az elővezetése nem sikerült; ekkor a tárgyalás a távollétében megtartható, ha az eljárás során lehetősége volt a terhére rótt cselekményre nyilatkozzon; és bizonyítékok rendelkezésre állnak. A terhelt távollétében a bíró az eljárást felfüggesztheti, de érdemben is dönthet a terhelt büntetőjogi felelősségéről, azaz ítéletet hozhat.
22
Begleitbericht zum Vorentwurf für eine Schweizerischen Strafprozessordnung, Bundesamt für Justiz, Bern Juni 2001, Letölthető: http://www.ejpd.admin.ch/content/dam/data/sicherheit/gesetzgebung/strafprozess/vnber-2-d.pdf (2011.11.16.) 232.o. 23 Bürgisser, Martin: Vorverfahren –Strafbefehl – abgekürztes Verfahren. Wie ändert mit der Schweizerischen Strafprozessordnung im Kanton Zürich?, In: Tag, Brigitte/Hauri, Max (Hrsg): Schweizerische Strafprozessordnung. Ausgewählte Aspekte aus Zürcher Sicht, Dike Verlag AG, Zürich/St. Gallen 2010, 110. o. 24 Botschaft 2005, 1295.o. 25 Konzept 150. o. 26 Begleitbericht 237. o. 27 Schmid Niklaus: Handbuch des Schweizerischen Strafprozessrechts, Dike Verlag AG Zürich/St. Gallen 2009, 639. o
6
Összegzés Az egységes büntető eljárási kódex megalkotása a svájci büntető eljárás történetében mérföldkőnek számít.28 Az egységes kódex megalkotása során a jogalkotó a kantonok szabályozását vette alapul, így a kódexet alapvetően a kantonokban jól működő jogintézmények átvétele és szükség szerinti módosítása jellemzi, kisebb részben azonban újítások is megjelennek, hiszen a felmerülő új igényeknek megfelelően a jogalkotó új jogintézményeket is bevezetett. A büntető eljárás elhúzódása Svájcban kivételes eset.29 Ebből kifolyólag habár az egységes büntető eljárási kidolgozása során az igazságszolgáltatás racionalizálása, hatékonyságának növelése célként szerepelt, az eljárás gyorsítása marginális szerepet játszott. Felmerült mégis az igény, hogy a kevésbé súlyos bűncselekmények esetében, amelyek megítélése egyszerűbb, gyorsabb elbírálásra kerüljön sor. Az új kódexet, és azon belül az eljárás gyorsítását célzó jogintézményeket a jogalkotó a korábbi kantonális szabályozások figyelembe vételével alkotta meg. Ezek közül hagyományosnak tekintett és jól bevált jogintézmények a büntetőparancs és a távollévő terhelttel szembeni eljárás, míg újdonságként került bevezetésre az ún. mérsékelt opportunitás elve, valamint felek közötti megegyezést lehetővé tevő gyorsított eljárás. A kódex jövőbeni alkalmazása fogja eldönteni, hogy a jogalkotó által kitűzött főcél, nevezetesen a svájci büntetőeljárás egységesítése a megfelelő formában történt-e,30 valamint az eljárás gyorsítása terén a kódexbe beépített jogintézmények a hozzáfűzött reményeket megvalósították-e.
DIE STRAFPROZESSREFORM IN DER SCHWEIZ, UNTER BESONDERE BERÜCKSICHTIGUNG DER REGELUNGEN DER BESCHLEUNIGUNG In der Schweiz wurde am 1 Januar 2011 die neue einheitliche Strafprozessordnung in Kraft getreten. Früher wurde über das einheitliche materielle Strafrecht nach 29 verschiedenen Strafprozessordnungen entschieden. Der Gesetzgeber hat grundsätzlich die kantonalen Regelungen übergenommen und hat außerdem auch Neugkeiten eingeführt. Die Verfehrensbeschleunigung ist auch einer – aber nur als marginaler Punkt – der Zielen der StPO. Die Rechtsinstitute zur Beschleunigung sind: der Strafbefehl, eine der Neuigkeiten ist das abgekürztes Verfahren (ein „plea bargaining” ähnliches Verfahren), das Verfahren gegen Abwesende und auch zu der Neueigkeiten gehört die Einführung des gemäßigten Opportunitätsprinzip.
28
Riklin, Franz: Strafprozess quo vadis? Prozesserledigungsstrategien und Ihre Tücken. Letölthető:http://www.unifr.ch/strr/downloads/Strafprozessrecht/Abschiedsvorlesung_Redetext.pdf (2012.04.16.) 2. o. 29 Bommer, Die Beschleunigung des Verfahrens Landesbericht Schweiz. In: Archivum Iuridicum Cracoviense, Beschleunigung des Strafverfahrens im internationalem Vergleich, Ideen und Praxis, Vol. XXXVII-XXXVIII 2004-2005, Kraków, 125-177. o. 30 Schmid, Niklaus: Schweizerische Strafprozessordnung vom 5. Oktober 2007: Entstehung und Grundzüge. In: Il processo di diritto processuale penale svizzero. Atti della giornata di studio del 23 ottobre 2009 (a cura di Mario Postizzi e Mattia Annovazzi). Commissione ticinese per la formazione permanente dei giuristi (CPFG) Lugano 2010, 29. o.
7
