A spontán beszéd megakadásjelenségei az életkor függvényében
Menyhárt Krisztina MTA Nyelvtudományi Intézet Kempelen Farkas Beszédkutató Laboratórium Bevezetés Spontán, „folyamatos” beszédünket a legkülönfélébb megakadásjelenségek kísérik. A néma és kitöltött szünetek, ismétlések, töltelékszavak, grammatikai hibák, téves szótalálások, változtatások, hangnyújtások, téves kezdések, nyelvbotlások stb. mind a beszédtervezés és a beszédkivitelezés összehangolatlanságáinak következtében jönnek létre. A beszédben megjelenő megakadásokat általánosságban olyan jelenségekként határozhatjuk meg, amelyek megtörik a beszéd folyamatosságát, és nem tartalmaznak további információkat a közlés tartalmára vonatkozóan (Fox Tree 1995). Funkciójuk és keletkezésük okai sokrétűek. Egyik részük, mint például a néma szünetek, a légzést biztosítják, azonban emellett elősegítik a közlés értelmi tagolását, illetve lehetőséget adnak a beszélőnek a beszédfolyamatok összehangolására, és időt biztosítanak a hallgatónak a közlés feldolgozására (Szende 1976; Gósy 2000). A kitöltött szünetek (hezitálások), illetve a nyúlások és a töltelékszavak használata a beszélő bizonytalanságát jelzi. A megakadásjelenségek másik csoportja – például a grammatikai tévesztések vagy a téves szótalálások – már kifejezetten “hibaként” jelentkezik, ezek túl nagy számban igen zavaróak lehetnek a hallgató számára. A beszédfolyamatban keletkező bizonytalanságok, illetve “hibák” számára vonatkozó újabb adatok szerint (Fox Tree 1995; Bortfeld 2001) a spontán beszédben 6 szavanként fordul elő egy megakadás, míg monológban 3,6 szavanként (funkciójuk sajátosságai miatt itt nem szerepelnek a néma szünetek). Ezekkel az adatokkal a magyar anyanyelvű beszélőknél megfigyeltek is korrelálnak (vö. Gósy 2003). Jellegzetes eltérések jelentkeznek módszertani szempontból a megakadások kutatásában (Ferber 1993; Fromkin 1980). Az egyik eljárás gyűjtött korpusz alapján próbál következtetéseket levonni a megakadások jellemzőiről, e módszer hátránya, hogy a gyűjtés szelektív, illetve nehéz megállapítani a megakadások pontos előfordulási arányát. A másik módszer egy adott spontánbeszéd-korpuszban előforduló megakadásokat elemzi, ami lehetőséget ad arra, hogy pontosabb információkat kapjunk a produkciós folyamatok működéséről. Gondot okozhat azonban, hogy a megakadások különböző típusai nem azonos számban vagy egyáltalán nem fordulnak elő a vizsgált korpuszban. A beszéd megakadásjelenségei több beszédprodukciós modell alapját képezték (Goldman Eisler 1968; Dell 1986) Az 1. ábra mutatja Levelt (1989) beszédprodukciós modelljének adaptációját és azokat a produkciós szinteket, ahol a megakadások létrejöhetnek. Ezt a hipotézist Gósy Mária dolgozta ki magyar beszélők adatai alapján (vö. Gósy 2002). Látható, hogy a bizonytalanságok (szünet, hezitálás, ismétlés és töltelékszó) a beszédtervezés fogalmi szintjén keletkeznek, ahol a nyelvi közlés előkészítése folyik. A “hibák” a teljes beszédprodukciós folyamat minden szintjén létrejöhetnek: a konkrét nyelvi feldolgozás szintjén (lexémakeresés, szintaktikai, morfológiai szabályok alkalmazása stb.), a fonológiai és az artikulációs tervezés szintjein, illetve az artikulációnál, vagyis az előkészített közlés megvalósulásánál. Beszédünk jellemzőit számos tényező befolyásolja, ezek közül az egyik az életkor. Gyermekkorban a beszéd kialakulásához szükséges a mentális lexikon feltöltése, az artikulációs mozgások állandósulása, az anyanyelvi grammatikai, fonológiai szabályok, illetve
a pragmatikai sajátosságok elsajátítása. A 2-3 éves gyermek hétszer annyi hibát produkál beszédében, mint a felnőttek (Stemberger 1989). 9-10 éves korra az anyanyelv-elsajátítás folyamatát már főbb vonalakban befejezettnek tekinthetjük, mégis a gyermekeknek még sok gyakorlásra van szükségük, mire az iskolai munkához szükséges beszédtapasztalatot megszerzik.
FOGALMI SZINT
BIZONYTALANSÁGOK
Freudi elszólások, malapropizmusok
szünetek, hezitálások, ismétlések, töltelékszavak
NYELVI TERVEZÉS SZINTJE grammatikai összehangolatlanságok, kontaminációk, újraindítás morfológiai változtatással
FONOLÓGIAI TERVEZÉS SZINTJE
szóelőhívási problémák
MENTALIS LEXIKON
fonológiai hibák
ARTIKULÁCIÓS TERVEZÉS szeriális hibák
újrakezdések, nyújtások, szünet a szón belül
ARTIKULÁCIÓ nyelvbotlások
1. ábra A beszédprodukció folyamata és a megakadások keletkezési helyei (Gósy 2002) Felnőttkorban a spontán beszéd milyensége számos tényezőtől függ, amelyek erősen egyénfüggőek. Ilyenek a genetikai adottságok, az artikulációs biztonság, a szókincs nagysága és aktiválhatósága, az anyanyelvi ismeretek és a beszédben való gyakorlottság, maga a beszédtéma, illetve a beszélő aktuális pszichés állapota. Időskorban számos fiziológiai változás lép fel (Balázs 1993). Csökken például a tüdőkapacitás, ennek következtében csökken a hangerő és gyengül a hangtartás, ami gyakoribb levegővételre kényszeríti az időseket. Az üregrendszerek öregedése a hangminőségét befolyásolja, míg az idegrendszeri változások eredményeként a beszéd egysíkú és töredezett, az artikuláció pedig pontatlan lesz. Megnő a szókincs aktiválásához szükséges idő. Ezek a tényezők erősen befolyásolják az idősek beszédének időszerkezetét és megakadásjelenségeit. A jelen tanulmány témája a magyar nyelvű spontán beszéd megakadásjelenségeinek vizsgálata három életkori csoporton: gyermekek, felnőttek és idősek. A kutatás célja a beszédprodukció állandóságainak és életkori változásainak nyomon követése. Azt a hipotézist állítottuk fel, hogy kisgyermekkortól időskorig permanens változások zajlanak a beszédprodukciós folyamat működésében, amelyek a beszéd megakadásjelenségein keresztül jól megfigyelhetők.
Anyag és módszer Kísérletünkben összesen 30 személy vett részt, 15 nő és 15 férfi. Ők három életkori csoportot alkottak – gyermekek, felnőttek és idősek. A nők és a férfiak száma minden csoportban azonos volt. A gyermekek 9 és 12 év közötti iskolások voltak, átlagéletkoruk 10;5 év. A felnőttek 22 és 45 év közötti egyetemi hallgatók és tanárok, átlagéletkoruk 32 év. Az idősek csoportjában közép- és felsőfokú végzettségű, 60 és 90 év közötti személyek szerepeltek, átlagéletkoruk 77 év. A résztvevőktől spontán beszédet rögzítettünk. A gyermekeknek egy négy képből álló képsor alapján kellett összefüggő történetet mesélniük, míg a felnőttekkel és az idősekkel különböző témájú (munka, hobbi, életút) interjúk készültek. A történeteket/interjúkat magnetofonszalagra rögzítettük, majd hangzáshűen lejegyeztük. A méréseket CSL-4300B digitális jelelemzővel végeztük (a különböző minták, illetve a szünetek és hezitálások időtartamára vonatkozóan). A teljes felvett anyag időtartama 1 óra 10 perc volt, vagyis személyenként mintegy 2,5 perc (mintánként 1-től 7 percig). Az elemzett szómennyiség 7642 db, résztvevőnként átlagosan 255 szó. A megakadásjelenségeket nyolc szinten vizsgáltuk: 1. fogalmi szint; 2. nyelvi tervezés szintje; 3. lexikai hozzáférés szintje; 4. fonológiai tervezés szintje; 5. lexikai hozzáférés és artikulációs tervezés összehangolatlansága; 6. artikulációs tervezés szintje; 7. artikulációs tervezés és kivitelezés összehangolatlansága; 8. több tervezési szintre visszavezethető megakadások. Összesítettük a megakadástípusok számát, azt, hogy hány szavanként fordulnak elő, továbbá a nők és a férfiak közötti eltéréseket. Emellett vizsgáltuk a résztvevők beszédének időviszonyait is (artikulációs és beszédtempó). Az adatok megbízhatóságát statisztikai elemzésekkel ellenőriztük (ANOVA, 95%-os szinten). Eredmények 1. A beszéd időviszonyai Miután a megakadásjelenségek összefüggést mutatnak a beszéd sebességével (Gósy 2003), elemeztük a három csoport beszédének időviszonyait (2. ábra). Az adatokat hang/másodpercben adtuk meg. h/s
artikulációs tempó
beszédtempó
14 12 10 8 6 4 2 0
gyermek
felnőtt
idős
2. ábra A résztvevők artikulációs és beszédtempója
A kapott adatok azt mutatják, hogy leglassabban a gyermekek beszélnek, utánuk az idősek következnek, majd leggyorsabbak a felnőtt csoport tagjai. Ez az eredmény várható volt, hiszen a beszéd sebessége is összefügg az életkorral, illetve a beszédtapasztalattal. A különbségek minden esetben szignifikánsak (1. táblázat), csupán a gyermekek és azidősek artikulációs tempója nem mutat szignifikáns eltérést. 1. táblázat: A beszéd időviszonyainak szignifikanciája (p<0,05) Korcsoport Artikulációs tempó Beszédtempó Gyermek – felnőtt p<0,001 p<0,02 Gyermek – idős p<0,2703 p<0,013 Felnőtt – Idős p<0,017 p<0,008 Az artikulációs mozgások gyakorlatlansága gyermekkorban, illetve ugyanezen működések pontatlansága időskorban eredményezi a különbségek csökkenését a két csoport között az artikulációs tempó tekintetében. Sem az artikulációs, sem pedig a beszédtempónál nem találtunk eltérést a nők és férfiak között (p<0,855; p<0,659). Adataink szórási paraméterei közel esnek egymáshoz, egyik csoporton belül sem találtunk extrém különbségeket a résztvevők között (2. táblázat). 2. táblázat: A kapott adatok szórása Artikulációs tempó Korcsoport átlag szórás Gyermek 10,56 1,1 Felnőtt 13,35 1,256 Idős 11,41 1,606
Beszédtempó átlag szórás 6,99 1,88 10,31 0,898 8,72 1,34
3. táblázat: A megakadások száma és beszélőnkénti előfordulása Beszélőnkénti A megakadások darabMegakadás típusa előfordulás (%) száma (teljes anyag) néma szünet 100 1368 hezitálás 93,3 331 ismétlés 73,3 77 töltelékszó 66,6 107 szintaktikai hiba 73,3 61 kontamináció 10 3 újraindítás morfológiai 50 24 változtatással téves szóelőhívás 13,3 6 szóváltoztatás 13,3 5 fonológiai hiba 3,3 1 újrakezdés 53 26 nyújtás 73,3 82 néma szünet a szón 30 34 belül téves indítás 43,3 37 szeriális tévesztés 16,3 8 nyelvbotlások 6,7 5
2. A megakadásjelenségek elemzése A teljes mintában összesen 2177 db különböző megakadást találtunk. Ha a teljes szószámhoz viszonyítjuk, azt jelenti, hogy a gyermekek közléseinek 35%-át tették ki a megakadások, míg a felnőtteknél és az időseknél ez 25%, illetve 27% volt. A megakadások megoszlása és előfordulási gyakorisága erősen különbözött egymástól. A 3. táblázat mutatja a különböző típusokat, számukat és a beszélők közötti előfordulási arányt (ha az adott megakadás minden résztvevő személynél megjelent, azt 100%-nak vettük). Adatainkból látható, hogy csak a néma szünet fordul elő minden beszélőnél, illetve, hogy ez egyben a leggyakrabban előforduló megakadásjelenség. Ennek oka főként a néma szünet fiziológiás funkciójában – a légzés – keresendő. A résztvevők többségénél előfordult még a hezitálás, az ismétlés, a töltelékszavak használata, a nyújtás és a különböző grammatikai hibák. A megakadásjelenségek százalékos megoszlását a három életkori csoportnál a 4. táblázat mutatja. Életkortól függetlenül, a különböző megakadások százalékos aránya közel azonos, szignifikáns különbséget egyik esetben sem találunk (p<0,9). A legnagyobb arányban a néma szünetek fordultak elő, leginkább az időseknél figyelhetjük meg megjelenésüket. A legtöbb kitöltött szünetet és grammatikai hibát a felnőtteknél regisztráltuk, például*: „...tehát körülbelül azt mondanám, hogy a felét tehát úgy ránézek hogy csoportok jól le vannake szervezve...” (25 éves férfi). A gyermekek ismételtek arányaiban a leggyakrabban, például: „A kislány a-a kislány meg akarta húzni a macska farkát...” (9 éves kislány), míg a töltelékszavak legnagyobb számban az időseknél jelentek meg: „I-igen hát m-minden izémben gyerekkoromba felnőttkoromba ö-ö izékbe illetve hát iskoláig...” (81 éves férfi). A hangnyújtásoknál közel azonos arányt tapasztaltunk a gyermekeknél és az időseknél. 4. táblázat: A megakadások százalékos megoszlása Megakadás típusa Gyermek (%) Felnőtt (%) néma szünet 65 59,4 hezitálás 13 18,2 ismétlés 7 3,5 töltelékszó 3 4,4 szintaktikai hiba 3 4,2 újraindítás morfológiai 3 0,7 változtatással lexikai hozzáférés problémái 0 0,9 újraindítás 1 1,5 nyújtás 4,5 3,3 néma szünet a szón belül 0 2,2 téves indítás 0,5 1 egyéb 0 0,98
Idős (%) 67,6 11,3 2,8 6 2 1,3 0 1,1 4,1 1 2,3 0,1
Megvizsgáltuk, hogy a három korcsoportnál mely tervezési/kivitelezési szinten jelentkeznek legnagyobb számban a megakadások (5. táblázat). Adataink jól mutatják, hogy életkortól függetlenül a fogalmi szinten (1. szint) fordul elő a legtöbb probléma (a bizonytalanságok), vagyis a beszédtervezési folyamat legelején. Ez a tény összhangban van a korábbi kutatások eredményeivel (vö. Gósy 2003). Viszonylag sok gond jelentkezik a nyelvi tervezés szintjén (2. szint), illetve a lexikális hozzáférés és az artikulációs tervezés
*
A
jellel a résztvevők beszédében jelentkező üres szüneteket jelöltük.
összehangolatlansága következtében (5. szint). A többi szinten vagy egyáltalán nem fordultak elő megakadások, vagy, mint a felnőtteknél, számuk elenyésző volt. 5. táblázat: A megakadások szintenkénti megoszlása (%) 1. szint 2. szint 3. szint 4. szint 5. szint 6. szint 7. szint Gyermekek 88 6 0 0 6 0 0 Felnőttek 85 4,2 0,9 0,08 8 0,58 0,4 Idősek 88 3,4 0 0 8,5 0,1 0 Összesítettük a megakadások szavankénti megoszlását (6. táblázat). Megállapítottuk, hogy a gyermekeknél három, míg a másik két csoportnál öt szavanként fordul elő valamilyen bizonytalanság, beleértve a néma szüneteket is. Ez a különbség szignifikáns (p<0,01; p<0,03), vagyis a gyermekek beszédében lényegesen több bizonytalanság jelentkezik. 6. táblázat: A megakadások szavankénti megoszlása (megakadás/szó) Típus Gyermekek Felnőttek Idősek Bizonytalanság 3,4 4,7 4,7 Hiba 36,4 32,9 42,6 Összes (néma szünet 8,35 14,8 13,9 nélkül) Ha ezt az arányt a 100 szavankénti előfordulásra vetítjük ki (ami a szakirodalomban szokásos feldolgozási mód), akkor megállapíthatjuk, hogy a gyermekek beszédében 29 db, míg a felnőtteknél és az időseknél 21,2 db bizonytalanság található. Ezek az eredmények azonban átlagadatokon alapulnak, az egyes korcsoportokon belül gyakran igen jelentős egyéni eltérések tapasztalhatók. Míg egyes beszélőknél szinte nem találunk bizonytalanságra utaló megakadásokat (csupán levegőszüneteket), addig másoknak igen nehezükre esik megfogalmazni mondandójuk lényegét. Például: „... meghúzta szegény macskának a farkát a macskának viszont nagyon fájt, hogy meghúzták a farkát s belekarmolt a kislányba a kislány meg úgy elkezdett sírni, hogy csak na és az egész házat felverte...” (12 éves kislány); „Ö-ö akkor egy kislány egy szép szép napon odament a macskához, aki ö-ö nyugodtan aludt ...” (12 éves kisfiú); „ Biológia, földrajz, kémia, testnevelés régi polgári iskolai tanár ahol a három szak mellé még kellett egy kiegészítő szakot csinálni ez volt a testnevelés nem téefet végeztünk hanem ott kaptunk képzést latin nyelvű anatómiával...” (80 éves nő); „...az alakulásnál már odakerültem és attól kezdve ott dolgoztam ö-ö később ö-ö m-m untam azt a munkát amit ö-ö-ö ö-ö korábban végeztem revizornak voltam beosztva é-és-s tekintettel arra, hogy akkor az állami gazdaságoknál ö-m-m folyt a gépesítés...” (90 éves férfi). A hibák előfordulási aránya sokkal kisebb a bizonytalanságokénál, és a csoportok közötti eltérések sem szignifikánsak. Száz szavanként a gyermekeknél 2,7 db, a felnőtteknél 3 db, míg az időseknél 2,3 hiba fordul elő. Az összes megakadás szintjén (itt a jobb összehasonlíthatóság érdekében kihagytuk a néma szüneteket) a gyermekeknél 12 db, a felnőtteknél 6,8 db, míg az időseknél 7,2 db jelent meg. Ezek az eredmények összhangban állnak mind a magyar, mind pedig más nyelvű szakirodalmi adatokkal (Lutz–Mallard 1986; Bortfeld 2001; Gósy 2003).
A szórásadatok alapján megállapíthatjuk, hogy legkevésbé a gyermekek megakadásai szórnak (szórás: 4,2), a másik két csoport eredményei valamivel tágabb határok közé esnek (felnőttek: 7,832, idősek: 6,162) . Összehasonlítottuk a nők és férfiak megakadásjelenségeinek megoszlását, tekintet nélkül az életkorbeli különbségekre (7. táblázat). Száz szóban a nők 27, míg a férfiak 21,3 bizonytalanságot produkáltak, ami szignifikáns eltérés (p<0,035). A hibák viszonylatában ez az arány 3,3 db (nők), illetve 2,2 db (férfiak), az összes megakadásnál (a néma szünetek nélkül) pedig 8,2 db (nők) és 7,9 db (férfiak). Itt nem találtunk szignifikáns különbséget (p<0,128; p<0,886). Tehát a nők beszédében valamivel több megakadás fordul elő, illetve adataik is nagyobb mértékben szórtak, mint a férfiakéi. 7. táblázat: A férfiak és a nők közötti különbségek (megakadás/szó) Átlag Szórás Megakadás nők férfiak nők férfiak Bizonytalanság 4,54 3,94 0,9612 1,062 Hiba 37,35 30,42 23,824 14,290 Összes 12,06 12,17 6,45 5,46
Összefoglalás A bevezetőben megfogalmazott hipotézist – amely szerint az életkorral a beszéd folyamatosan változik – csak részben igazoltuk. A beszéd időviszonyainak tekintetében megállapítottuk, hogy a gyermek lassabb artikulációs és beszédtempója felnőttkorra gyorsul, majd időskorra, kisebb mértékben ugyan, de újra lassul. A gyermekek és az idősek artikulációs sebessége közel esik egymáshoz, a különböző okok – a gyakorlat hiánya, illetve a szervezet elöregedése – hasonló eredményhez vezetnek. A megakadásjelenségek esetében kimutattuk, hogy életkortól függetlenül a problémák mindig ugyanazokon a szinteken jelentkeznek. Legnehezebb nyelvileg megfogalmazni mondandónkat, ez a fogalmi szinten megjelenő bizonytalanságokban érhető tetten. Viszonylag sok gondot okoz hozzárendelni a megfelelő nyelvi formát, ez okozza a nyelvi tervezés szintjén megfigyelhető megakadásjelenségeket. Végül nehéz összehangolni a lexikai hozzáférést és az artikulációs tervezést, ez eredményezi a hangnyújtást vagy a téves kezdést. Nem találtunk életkori különbségeket a megakadások számszerű megjelenésében – mindhárom csoportnál a néma szünetek fordultak elő legnagyobb számban, majd a kitöltött szünetek, töltelékszavak, ismétlések, nyújtások és grammatikai hibák. Ezt a sorrendet más szakirodalmi adatok is alátámasztják (vö. Gósy 2003). A legtöbb néma szünetet az idősek tartották, ez, tekintve a néma szünet levegő utánpótlást biztosító funkcióját, a szervezet elhasználódásának következménye. A regisztrált megakadások döntő többsége a fogalmi szinten megjelenő bizonytalanság volt (az összes adat 87%-a), a hibák átlagosan alig 13%-ot tettek ki. Különbséget találtunk a gyermekek és a felnőttek/idősek között a megakadások szavankénti megoszlásában, a gyermekek szignifikánsan több megakadást produkálnak, mint a másik két csoport. Ennek oka egyértelműen a gyakorlottság hiánya, amit az életkor és az iskolai rendszer sajátosságai (kevés lehetőség a beszéd gyakorlására) eredményeznek. A száz szavanként megjelenő megakadások száma összefüggést mutat a korábbi magyar, illetve a nemzetközi szakirodalom adataival. A nők és a férfiak között nem találtunk különbséget az artikulációs és beszédtempó esetében, volt viszont eltérés a megakadásjelenségek esetében. A nők beszédében valamivel gyakoribbak voltak a megakadások, mint a férfiaknál.
A kapott eredmények alapján megállapíthatjuk, hogy az életkorral a beszédprodukció és annak megakadásjelenségei inkább mennyiségi, mintsem minőségi szempontból változnak. Miután kísérletünk résztvevőinek száma és a feldolgozott spontán beszéd mennyisége viszonylag korlátozott volt, ezért az összefüggések pontosabb feltárásához még további vizsgálatok szükségesek. Irodalom Balázs, Boglárka. 1993. Az időskori hangképzés jellemzői. In: Beszédkutatás ’93. Szerk.: Gósy Mária. MTA Nyelvtudományi Intézet. Budapest, 156-166. Bortfeld, H. – S. D. Leon – J. E. Bloom – M. F. Schober – S. E. Brennan. 2001. Disfluency rate in conversation: effects of age, relationship, topic, role and gender. Language and Speech 44, pp. 123147. Dell, G. S. 1986. A spreading-activation theory of retrieval in sentence production. Psychological Review 93, pp. 283-321. Ferber, R. 1993. Wie valide sind Versprechsammlungen? Bern: Peter Lang. Fox Tree, J. 1995. The effect of false and repetition on the processing of subsequent words in spontaneous speech. Journal of Memory and Language 34, pp. 709-738. Fromkin, V. A. (ed.) 1980. Errors in Linguistic Performance: Slips of the Tongue, Ear, Pen and Hand. New York: Academic Press. Goldman Eisler, F. 1968. Psycholinguistics. New York: Academic Press. Gósy, Mária. 2000. A beszédszünetek kettős funkciója. In: Beszédkutatás 2000. Szerk.: Gósy Mária. MTA Nyelvtudományi Intézet. Budapest, 1-15. Gósy, Mária. 2002. Megakadásjelenségek eredete a spontán beszéd tervezési folyamataiban. Nyr. 126:2, 192-203. Gósy, Mária. 2003. A spontán beszédben előforduló megakadásjelenségek gyakorisága és összefüggései. Nyr. 127:3. Levelt, W. J. M. 1989. Speaking. From Intention to Articulation. Cambridge, Massachusetts: MIT Press. Lutz, K. C. – Mallard, A. R. 1986. Disfluencies and rate od speech in young adult nonstutterers. Journal of Fluency Disorders 11, pp. 307-316. Stemberger, J. P. 1989. Speech errors in early child language production. Journal of Memory and Language 28, pp. 164-188. Szende, Tamás. 1976. A beszédfolyamat alaptényezői. Akadémiai Kiadó. Budapest. Ez a tanulmány az OTKA T037287 támogatásával készült.
Függelék A beszéd megakadásjelenségeinek kutatása a fonetika és a pszicholingvisztika határterületére esik. A beszédprodukcióban jelentkező olyan tényezőket vizsgálja (megakadások), melyek megtörik a beszéd folyamatosságát, és nem tartalmaznak kiegészítő információkat a közlés tartalmát illetően. Ezek a megakadásjelenségek a beszédprodukciós folyamat bármely pontján létrejöhetnek, a gondolat megfogalmazásától kezdve egészen az artikulációs kivitelezés szintjéig. E jelenségek vizsgálatának jelentőségét egyrészről az egészséges, illetve problémákkal küszködő (afáziás, dadogó stb.) személyek beszédprodukciós folyamatainak megismerése adja, másrészről pedig a konkrét gyakorlati alkalmazások – pl. spontánbeszéd-korpuszok tisztítása – fontossága. A jelen tanulmány spontánbeszéd-korpusz alapján elemzi a megakadásjelenségek életkori változásait. A fő kérdésfelvetés az, hogy az életkor növekedésével gyermekkortól időskorig hogyan változnak minőségi és mennyiségi szempontból a beszédben jelentkező megakadások. Ilyen vizsgálat magyar nyelvi anyagon eddig még nem történt. A módszer választását (a spontánbeszéd-korpusz elemzése) az indokolta, hogy a megakadásjelenségek döntő többsége (szünetek, nyújtások, ismétlések stb.) csak így vizsgálható, illetve az, hogy igen nehéz feladat gyűjtött korpuszt létrehozni korcsoportbontásban. A kapott eredmények (különös tekintettel arra, hogy ez az első vizsgálat, amely életkori bontásban elemzi a magakadásokat) mindenképpen alapot adnak a további kutatásokhoz, a kapott adatok egy része pedig korrelál a korábbi (hazai és nemzetközi) szakirodalom eredményeivel. Mivel a feldolgozott anyag mennyisége, illetve a résztvevők száma korlátozott volt a kapott eredmények számos további kérdést vetnek fel. Ezek közül talán a legfontosabb, hogyan jeleníthetők meg egy ilyen összesítő vizsgálatban a beszélők közötti igen jelentős egyéni különbségek. Ez fokozottan vonatkozik az idősek csoportjára, ahol az egyéni adottságok mellett az eltérő életpálya is erősen hatott a beszédprodukció minőségére és a megakadásjelenségek minőségi és mennyiségi előfordulására. A másik kérdés a gyermekek beszédének vizsgálatában jelentkezik – miután a spontán beszéd gyűjtése gyermekektől elég sok nehézségbe ütközik, ezért irányított spontán beszédet (képleírás) dolgoztunk fel, ennek elméletileg lehetnek hatásai a beszédsebességre vagy a megakadásokra. Végül az is felvethető, hogyan befolyásolja az eredmények minőségi és mennyiségi jellemzőit a beszélők számának és a feldolgozott beszédanyagnak a növelése.
