FAMÍLIA (VI.) BRASNYÓ
ISTVÁN
. . ,Parole di dolore, accenti d'ira, Voci alte e fioche, e suon di man conelle Facevano un uuiraulto, 11 qual s'agira Sempre in quell aria sensa tempó t i n t a . . . Dante: Inferno.
FUTÓ SZERELMEK Futó szerelmek, amelyeknek nyoma sem marad, amelyéknek ha muja is elszóródik, elpereg, elszivárog, amelyeket nem fogad be sem az éjszaka, sem a nappal, nem kerülnek tető alá, nem lélegzenek, nem ugranak sövényt és nem virrasztanak hitvesi ágyban, fu tó szerelmek, amelyekről nem alkotnak véleményt, amelyékért nem gyújtanak gyertyát, hanem alig vesznek róluk tudomást, majd sze méttel hintik be őket a „városon" kívül, futó szerelmek, melyek az ablaktáblák hajnali párájával szállnak el, amelyeket belep a har mat, amelyeket alkalmi dalba foglal a pacsirta s amelyeket elmos a zápor, amelyek úgy ülnek meg egy-egy szempárban, mint a fészkesincs madár, vagy megtévesztésként élnek suta fényképeken, amelyeket még az idő sem fakít ki, nem telik erejéből, futó szerel mek, melyek nem tudják dolgukat, amelyeknek sejtelmük sincs a szerelem dolgairól, amelyek megkésett alkonyati fényként húzzák ki az éjszakát egy utcai lámpa alatt, amelyek másnap hiába állnak egyazon lámpa alá, mert többé nincs mit keresniük ott, és egyálta lán sehol sincs semmi keresnivalójuk, mint az idegen égöv levegő jébe tévedt sirálynak, amely arrafelé keresi a tengert, amerre so hasem volt, futó szerelmek, melyek hosszú hajakba fúlnak, gyön géd bőrön olvadnak széjjel, könnyű talpak nyomaiból bámulnak a napsütésbe, zöld fényt pergetnek a fákról, futó szerelmek, tükör-
fényes fogakban égők, rózsaszín nyelveken csillogók, lépésről lé pésre kebleken r e z d ü l ö k , i n t i m helyeken m e g f o r d u l ó k , lábakon s z o k n y á k a l á k a p a s z k o d ó k , pihés nyakak gallérjaiba hulló, harisn y a k ö t ő k k e l és r u h a ö v e k k e l megfojtott futó szerelmek, rúzsos c i g a r e t t a v é g e k k e l e g y ü t t elnyomott, p o h á r f e n é k e n v i s s z a m a r a d ó , t á n y é r o n hagyott, csendülve asztal a l á ejtett, r u h á v a l e g y ü t t levetett, zsebkendővel e g y ü t t elveszített, sminkkel e g y ü t t l e t ö r ö l t futó sze relmek, p a r k i padon felejtett, ujjal v í z b e n y o m k o d o t t , g y ű r ö t t pa p i r o s k é n t félrerúgott, h ó v i h a r b a k i z á r t , k ö d k é n t felszálló, szélvihar k é n t elülő, é n e k k a r b a n éneklő, s z o m o r ú s á g k é n t felmerülő futó sze relmek, ó, futó szerelmek, melyek u t á n é j s z a k á n k é n t k u t y á k ü v ö l tenek, és amelyek mindenkor t á v o l i a k , a k á r az ég tetején a teli hold, de ugyanezt a r e m é n y t s u g á r o z z á k , amely nem éri meg a k ö v e t k e z ő hajnalt sem, és csak a nappal k i á b r á n d u l t s á g á t hurcolja v é g e l á t h a t a t l a n u l , í g y h ö m p ö l y ö g v e á t az időn, olvasatlan lapokat hagyva maga u t á n csak, meg nem l á t o t t csillagzatokat, soha fel nem fedett á b r á k a t , futó szerelmek, amelyek elférnek egy bonb o d n i é r e - b a n , orrukat a doboz ü v e g f a l á h o z nyomva, de l ü k t e t v e t o v á b b , m i n t az eleven b é k á k k i v e t t szíve, futó szerelmek, amelyek úgy emelkednek a magasba, a k á r egy széltől felcsapott szoknya harangja, csak keveset mutatva abból, amik v a l ó j á b a n , semmit sem értve, m i n t k é t p u c é r és t a n á c s t a l a n női comb, és végül, ó, t i futó szerelmek, nemiség n y o m o r ú s á g o s hurcolói, v á r a t l a n u l lobbanva fel, de el is enyészve nyomban, m i n t a nappali kísértetek, közel az ember szívéhez és t á v o l m i n d e n k i lelkétől, megfoghatatlan ő r h e lyeiteken, egy szembe h u l l ó h ó p e h e l y vagytok csupán, k ö n n y c s e p p nek is kevés, f á z é k o n y g y ö n g y , üres t a k a r ó i a semminek, mely k ö n y ö r t e l e n ü l ott csapong mindenki h a l á n t é k á n , kételkedést ültet ve a testbe, amelyben élnetek kellene — h a z u g s á g o k é r t lelkesedve, futó szerelmek, testrészeket emelve k i k ö z e g ü k b ő l , langyos létezé sükből, g y ö n y ö r ö k e t ostromolva, k í v á n c s i szemeket meresztve, j e l legzetességekre figyelve, soha nem t a l á l k o z v a egymással, futó sze relmek, nem t á m a s z t v a familiáris igényeket, nem ismerve h o z z á t a r t o z ó k a t , m i n d e n t ő l függetlenül, lebegve kilbomlottan, gyors, m i n d gyorsabb m u l a n d ó s á g zászlai, különös ünnepségek néptelen csarno kai, soha fel nem épülő épületek, z á r v a m a r a d ó h á z a k , futó szerel mek, ó, futó szerelmek, melyek sohasem fogjátok megismerni ö n m a g á t o k a t , sohasem fogtok e g y m á s r a t a l á l n i , sohasem értek k i a nap világra, sohasem j ö n el a t i napotok, örökös ácsorgás ez, ö r ö k ö s el kerülése tulajdon p i l l a n t á s o k n a k , v é g nélkül, mindig elölről, fész-
k e l ő d v e lapoz zsebekben, alkalmat v á r v a , ó, V á g h e l y i szerkesztő ú r szerelmei, é l e t p á l y a szúrós bogáncsai, t i , k ö n y ö r t e l e n pillanatok, melyek í g y is, ú g y is b e k ö v e t k e z t e k , de nem hoztok vigaszt, sem enyhülést e férfiú borús lelkének, futó szerelmek, mintegy össze gyűjtve, felhalmozva e rideg helyen, és te, v i r á g , te v i r á g , viaszos, megviselt szirmaiddal miféle menyasszonyi csokorból v a l ó vagy, hol t ö l t ö t t ü n k nászéjszakát m á r valaki után, h o l az a k é z , mely n e m t ö r ő d ő e n n y ú j t o t t á t a költőnek, aki társasági l é n y k é n t elmarad hatatlan jelesebb n á s z o k előestéjéről, különféle m e n y e g z ő k r ő l , me lyek befolyásolni l á t s z a n a k a „ v á r o s " ettől kezdve s z á m í t o t t életét, és m a g á r ó l is megfeledkezve lélegzik a tömegében, mely sorsát l á t szólag i l y felemelő ü n n e p é l y h e z k ö t ö t t e ; V á g ó h e l y i szerkesztő ú r ; beszeszelt, asztal alá h u l l o t t társasági urak helyettesítője hölgyszí vekben ilyenkor oly gyakran észlelhető heves felindulások t á m a d t á n , con amore, con brio, amikor az arcon e l m a s z a t o l ó d i k a k e n d ő zés és a k é n y e l m e t l e n testhelyzettől hasadva feslik a fehérnemű, sötét udvarok h á z f a l á n a k d ő l v e , m i k ö z b e n macska törleszkedik h í z e l k e d v e e p á r l á b a i h o z , t a l á n kicsiny gyöngédségre és figyel mességre v á g y v a , de léteznek m á s m e g o l d á s o k is, m á s zugok, sötét helyiségek, padlásfeljárók, amikor a hölgy, kezét t é r d e magassá gaiban a létra f o k á r a téve m é l y e n előrehajtok s lengő r u h á z a t á t a h á t á r a tornyozza — ó, g y ö k e r e a kéjnek, mely a legmélyebb sötét ségben is z u h o g ó fényű f á r o s z k é n t világítasz, ó, k é t meg-megcsukló és - v o n a g l ó l á b , ó, örökös éjbe, a m é l t a t l a n s á g örökös éjébe vesző vagina, mely a tulajdon szemében is mindössze n ő v é a l á z o d a n ő t , s te, altest mindenféle fegyelemtől megszabadult mozdulata, egy szerre elutasító és f e l k í n á l k o z ó , b e z á r u l ó és k i t á r u l k o z ó , erőtlen vetülete az időtlenségnek, amelyből m á s sarjad, m á s gondolat, m á s eszme, m i n t amit feminin tárgyilagossággal v á r n i lehet — annak az időtlenségnek, amely női tekintetek nélkül mégis összeomlik, b á r m i l y rendellenes t a r t á s r a sarkallja is a testeket, b á r m i l y maszkot is n y o m az e r e d e n d ő e n gyöngéd arcokra a coitus. Felhalmozva, t i , futó szerelmek, r á é p í t v e egy h á l á t l a n sors falaira, amelyek k é p t e l e nek körülfogni, k ö r ü l h a t á r o l n i , megmarkolni az á l l a n d ó s á g o t t ú l egy rúzzsal összekent z s e b k e n d ő n , egy lepattant, festett női k ö r m ö n , egy elorzott g y ű r ű n , amelyet h i á b a k í n á l t vissza u t ó l a g a szerkesztő ú r , tulajdonosa h a t á r o z o t t a n tagadta, hogy valaha is l á t ta volna azt a g y ű r ű t , a p r ó h o l m i k o n , egy tabakiére-en, egy kerek t ü k r ö n , egy s z e m ö l d ö k k i h ú z ó ceruzán, egy M á r i a - é r m e n , egy el képesztően a p r ó gyűszűn, egy gőzfürdői belépőjegyen, vagyis csu-
pa olyan h o l m i k o n , amik n ő i t á s k á k mindenféle t ö r m e l é k k e l és p i tiével t e l i r a k ó d o t t sarkaiban szoktak k a l l ó d n i , amikre sohasem szoktak v i g y á z n i , amiknek nincs és nem is v o l t jelentőségük; mindez ott áll egy sarokba á l l í t o t t t ü k r ö s a s z t a l k á n , ami é p p o l y a n nélkülözhetetlen kelléke az agglegények k a m r á i n a k , m i n t a légy csapó vagy a filctalpú papucs, s a fal mellett, az asztalka l á b á t ó l egészen a bejárati ajtóig, o t t sorakozik a szerkesztő ú r ö n m a g á r ó l v a l ó g o n d o s k o d á s á n a k egyetlen b i z o n y s á g a : huszonnyolc pár egy forma szabású, csikorgó talpú, fényes, sárga szaloncipó, s e gyűjte m é n y huszonkilencedik d a r a b j á n , illetve p á r j á n a szerkesztő ú r , fekete selyemharisnyás l á b á t egyetlen székének p e r e m é r e helyezve, é p p most kezdi el bogozni a zsinórt, m i k ö z b e n akaratlanul is az asztalka t ü k r é b e n é z v e k é n y t e l e n végérvényesen leszögezni, hogy haja őszül, deresedik, de nem b á n j a : tudja, mennyit é r n e k ifjú, p r ó b á l a t l a n h ö l g y e k szemében a f ü r t ö n k é n t őszülő, szinte nőiesen hosszúra n ö v e s z t e t t tincsek, újabb és t o v á b b i futó szerelmek ígére tei, melyeknek társadalmi és társasági szerepét f i r t a t n u n k sem kell, hiszen egy á l d o z a t o s élet a d o m á n y a i ezek, ami másfelől tollat ad a kézbe és érdemleges szellemi erővel tölti k i a k o p o n y á t , a k á r i l lattal a h á z a t a gondozott kert, az e l ő r e l á t ó a n elültetett hársfa, a szélfúvás i r á n y a elé emelt v i r á g z ó s ö v é n y ; s mindenkor reményt fakaszt, hogy az ember egyszer elmozdulhat élete o l y fukarul k i jelölt posztjáról, és végre felelőtlenül élhet, ami alatt azt kell érteni, hogy m á s o k számlájára, m á s o k k á r á r a , de ha egyszer így rendez kedett be a világ. Véghelyi szerkesztő ú r — i m m á r fekete s e l y e m h a r i s n y á b a n áll va a szálkás és megrepedezett d e s z k a p a d l ó n — szemlét tart a t ü k rös a s z t a l k á r a helyezett szerzeményei felett, emlékekkel és á l m o k kal bíbelődik m á r i s , szavak tolulnak a j k á r a , m e r ü l n e k fel homloka h á b o r g ó vizeiből, arcok u t á n k u t a t emlékezetében, mely a r c o k t ó l , valamit v á r és valami s z á n d é k a van velük, majd ismét m á s o k u t á n , amelyeket megnevezhetetlen o k o k b ó l gyűlöl, fél t ő l ü k , de legalább is t a r t ó z k o d ó indulattal vagy ellenszenvvel viseltet i r á n y u k b a n ; ezek az arcok t ö l t i k k i fejét, amit igen c s o d á l a t r a m é l t ó n a k talál, hogy ekkora t é r f o g a t b a szinte minden p i l l a n a t n y i s z á n d é k n é l k ü l , az ő a k a r a t á r a belekényszeríthetők, r a b k é n t t a r t h a t ó k , ahonnan csak az i d ő vagy é p p az elmúlás s z a b a d í t h a t j a majd k i őket, ami á t t e k i n t h e t e t l e n ü l sok i d ő m ú l v a fog csak b e k ö v e t k e z n i , m i v e l Szelepcsényi d o k t o r ú r , a „ k e d r e s d o k t o r " egy egész asztaltásraság nem kis m e g r ö k ö n y ö d é s é r e , amikor véletlenül az életerőre terelődött
a szó, azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy a szerkesztő keményebb fickó, mint amilyennek előítéletből hiszi az egész „vá ros". — Hát kérem szépen, én mindannyiatokat tetőtől talpig, sző röstül-bőröstül, testestül-lelkestül jobban ismerlek, mint amennyire ti valaha is megismerhetitek magatokat — mondta az asztalfőn helyet foglaló „kedves doktor" —, de most nem akarlak bennete ket azzal untatni, hogy melyikőtök mikor és miben fog meghalni, várjátok ti csak ki szépen a sorotokat; annyit azonban megmon dok, hogy ebben iparkodjatok, már amennyire lehetséges, Vághelyi barátunkhoz igazodni, aki oly esetten szorongott, az asztal végén, mintha nyomban le akarná teríteni a hektika, de azt én mondom, hogy kutya baja, s nemcsak titeket valamennyiőteket, nemcsak en gem, nemcsak papot, kántort, harangozót, sírásót, kis harangot, nagy harangot, de az egész várost túl fogja élni, egyszóval elpusz títhatatlan, ő csakugyan az. — A mértékletesség teszi talán? — hozakodott elő kérdésével a „városi" bíróság elölülője, de kérdése mélyéről nyilvánvalóan ki tetszett a szerkesztő roggyant anyagi helyzete feletti gúnyolódás, amit az asztaltársaság vigyorogva vett tudomásul. — Helyénvaló kérdés, helyénvaló kérdés — hagyták helyben, kancsalul pillogatva az oldalvást ülő Vághelyi szerkesztő úr irá nyába, aki a sok rókatekintet és tüskés bajuszú ördögpofa láttán érdemesnek tartotta kihúzni a derekát, megvillantani szemeit, mint egy költő, ha szatócsokkal, ünneplőbe öltözötten is csirizszagú ipa rosokkal készülődik szócsatára, hogy kirántsa ezek alól a szaka datlanul haszonleséssel foglalkozó fajankók alól a pokrócot, tinta tartóba mártsa a helytelenkedő tintakukacok szőrös orrát vagy méltósága mögül — nevetségessé téve — előráncigálja az esztendők során hatalmas puhánnyá fejlődött elölülő urat, bökverset faragva íziben széle-hossza egy idomairól, köztudott viselt dolgairól, eunuch-létéről, gyermeklányok iránti vonzalmáról, meg hogy ka bátja belső zsebébe, ahol más a pénztárcáját tarjt, a szíve felett, ő női trikóbugyit tart, amit tévedésből egy kimondottan elhúzódó és unalmas tárgyaláson elő is húzott egy alkalommal, és verejtékező arcát beletörölte, s hogy ezeket a bugyikat állítólag külön gonddal szerzi be, sokat ad arra, hogy legalább egy napig viseljék őket, hogy anyagukat kellőképpen átjárja a . . . a szőrzet elektromossá ga, s a hölgyekkel, akikro/ megvásárolja az alsóneműt, esküt tétet, hogy legalább két napja nem élvezték női létük áldásait, s a ruha-
darab megkaparintását impotenciája feletti diadalnak tekinti, éj szakánként előveszi és szagolgatja, s hogy egyszer úgy fogja meg ütni a guta, egy szál fejére húzott bugyiban, és a halottkém ki fog esni a röhögéstől az ablakon — hiszen az elölülő úr szakadatlanul hangoztatja, hogy ő természetesen él, meztelen hál, akár az „ősem berek": meztelen combjai összedörzsölésével szándékozza talán elő csalogatni teste tücsökhangjait, erigálni halott szervét; ám ez a túl ságosan mély hajlongástól deformálódott gerincű salabakter-társaság egyszeriben megfeledkezik az elölülő úr mindeme fogyatékosságai ról, s örömmel vállal részt a „másik fél" megalázában, aki mögött nem áll szakadatlanul gyarapodó vagyon, amely még akkor is gya rapszik, amikor tulajdonosa asztal társaságbeli helyén dagadozik g y » uram bocsa', a vécén felejti magát, és még további vészes gyarapodások várhatók, míg csak mindenki magára nem ölti az elölülő urat oly minden tévedést kizáróan jellemző puhányidomokat, amelytől azonban valamennyien olyan messze járnak még, mint Vághelyi szerkesztő úr a haláltól, legalábbis Szelepcsényi dok tor iménti állítása szerint. va
— Uraim — felelte a „kedves doktor" —, itt nem az életmód ról folytatunk most eszmecserét, hanem az úgynevezett „életerő ről", amit inkább kell az egyed örökletes tulajdonságának tekin teniük, mintsem bármiféle praktikákkal elérhető tartós állapotnak, ahol, ugyanis, a hajlamoké a döntő szó, mert nézzük csak: Kedves szerkesztő barátunk iszik-e? Iszik bizony, sokat iszik. Dohányzik-e? Szivarozik! Testét rendszeresen edzi-e? Egyformán lusták vagyunk valamennyien. És mégis! Nem mutat hajlandóságot a kopásra, úgy ül a helyén, akár az acélgolyó a csapágyban, és míg ez az egy szerre minden erejéből betölteni igyekszik, mert szerkesztő barátunk — talán nem neheztelsz, kedves kamerád, ha ezt mondom, nézett át a hosszú asztalon Szelepcsényi doktor, és a terítő kockái arcára vetültek a sok ablakon át behatoló fényben — egyre kisebbre kucorodva takarítja meg magának azt a tágas teret, amit más egy szerre minden erejéből betölteni igyekszik, mert szerkesztő barátunk ésszel él: szinte kiszámítja, hogy mit, sőt mennyit — térfogatban értsd — engedhet meg magának, mert oly takarékosan bánik szétröbbanásra hajlamos szervezetével, mint a sivatagi beduin a víz cseppekkel, pedig gyöngyöket gurigáz magában le-fel, de — emelte fel mutatóujját a „kedves doktor" a füle magasságába: De! Lassúdan ér messzire az ember! Bolyongások után! — hangsúlyozta szavait, majd utána nyomban felállt az asztal mellől, és retikül-
szerű táskája u t á n hajolt, amelyet széke alá rejtett — Ezt akkor sem szabad felednünk, amikor meghalljuk a m i n i s t r á n s g y e r e k csen gettyűjét, és tudjuk, hogy a pap az utolsó kenet ügyében j ö n hoz z á n k , négyágú és bolyhos, fekete p a p s i p k á j á b a n , vagy h á t tudjá tok, amikor én m á r betettem magam u t á n h á z a t o k k a p u j á t — s az zal m á r indult is, hatolt á t az utca felől v a k í t ó a n s u g á r z ó fényben, nagy léptekkel, mintha k i z á r ó l a g csak a nagy léptekben lelné ked vét, és éjjel-nappal ezek a nagy léptek k ö z l e k e d n e k h á z t ó l házig, s mintegy szeszélyesen t é r n e k be ide vagy oda, vannak h á z a k , ame lyek előtt h ó n a p o k i g , évekig elhaladnak anélkül, hogy a k á r csak k ö z e l e d n é n e k a kapu felé, m í g egyszer csak minden t o v á b b i nélkül befordulnak, l á t o g a t á s u k szinte mindennapos lesz, a „ k e d v e s dok t o r " a nagy lépteivel minden áLdott nap feltűnik a sarkon vagy a fasorban, de a z t á n egy i d ő u t á n mintha m e g g o n d o l n á m a g á t vagy e l u n n á a sok vendégeskedést u g y a n a n n á l a h á z n á l , haragos és k o mor arccal vonul végig az ablakok alatt, és tájára sem néz megint csak jó ideig a kapunak, m á s o k a t kedvel meg, olyanokat, akikben t a l á n maga is jobban bízik vagy a kapujuk alatt szebb visszhan got ü t n e k azok az öles, z u h o g ó léptei. — V á g h e l y i szerkesztő ú r a népes asztaltársaság ellenére eképpen mégis m a g á r a maradva vészjósló arccal szintén szedelőzködni kezdett, ami a n n y i b ó l állt, hogy felkelt az asztal mellől és sétabotja u t á n nézett, amit azonban ez alkalommal sem hozott m a g á v a l ; pedig h á n y s z o r megfogadta m á r , hogy örökösen a keze ügyéiben, örökös készenlétben fogja tar tani, s ha ú g y j ö n a sora, isten bizony oda fog sózni vele, és a z u t á n legyen skandalum, legyen a k á r m i , derekasan fog verekedni, ha v a l a k i megkísérli m e g a k a d á l y o z n i , ü t n i , v á g n i és szúrni fog, amíg csak k í v ü l nem kerül az ajtón, mert t i s z t á b a n van azzal, hogy úgyis e g y k e t t ő el fogják felejteni, a b á n t a l m a t , ahogy mindenfajta irritálást hamarosan elfednek, hiszen ez a feledés l é n y ü k része, a b e n n ü k m u n k á l k o d ó tésztaszerű puffadásé, ami h a l á l u k u t á n sem marad abba, s k ü l ö n b e n is b ő v e n m ó d j á b a n fog állni, hogy nem kellő, hanem tízszeres elégtételt vegyen m a g á n a k , ha majd elérke zik az ideje, s az „ ú r i " feleségek, ezek a g ö m b ö l y ö d ő és rég meg fagyasztott lelkű, férjuruk h o r k o l á s á t ó l és hangos szellentéseitől bedugult fülű, sarokba k é n y s z e r í t e t t lények egy pillanatra rájönnek életük k i ú t t a l a n s á g á r a , gyászos m a g á n y o s s á g á r a , s egy szemvilla násra felrémlik e l ő t t ü k elfúló zenék k ö z e p e t t e a „ v á r o s i " sírkőfa r a g ó m ű h e l y b e n tisztes előrelátással m á r i s készülő s í r k ö v ü k , rajta a n e v ü k , születési évük, amellyel szemben majd h a l á l u k évét vésik
be utólagosan, t e h á t hogy t ö b b é semmi m á s dolguk nincs az é g a d t a világon, m i n t hogy türelemmel v á r j a n a k a „ k e d v e s d o k t o r " öles lépteinek visszhangjára a kapuk alatt, és a „ k e d v e s d o k t o r " n y o m á ban ö r ö k k é ott s e t t e n k e d ő h a l á l r a , amin t á r s a s á g b a n o l y j ó k a t lehet kacagni, á m amikor az ember meghal, egyedül hal meg, a társaság pedig t o v á b b r a is kacagni fog, és valaki m i n d i g kacagni fog, mert nincs m á s dolga, csak a kacagás, amely végül is belefojtja a lelket — V á g h e l y i szerkesztő ú r pedig „ v á r o s i " s z í n v o n a l o n elismerten kellemes, szellemes és nyájas ember, akire t a l á n m é g érdemes is egy p i l l a n t á s t vetni, illetve m i n d e n k é p p e n érdemes, de mélyen el rejtve minden vele v a l ó kapcsolatot, nem a szívbe — a szív ugyan is kegyetlen hely, ö r ö k ö s , soha nem k e g y e l m e z ő és meg nem bocsá tó egyetlen vonzalom remegő vacka, aminek a k á r egyetlen r á n d u lása is megállítja j á r t á b a n az embert — , hanem a test gondolatai közé, a k á r egy rendellenes v á g y a t vagy hirtelen k í v á n s á g o t , hiszen a szerkesztő ú r végtére is sokkal i n k á b b feminin lény, m i n t azt ta pasztalatlan szem g o n d o l n á , a vele v a l ó élvezetek nem s z á m í t h a t nak igazi bdzassdgtörtésnek, p u s z t á n rejtett p a j k o s k o d á s n a k tekint h e t ő k , egy másik test, v a l a m i különös célból t ö r t é n ő kényszerű megismerésének, aminek egynél t ö b b s z ö r senki sem érezheti szük ségét, felesleges m é g egyszer megismétlődnie, teljesen szükségtelen, hiszen ha egyszer m e g t ö r t é n t , nemcsak képtelenség, hanem lehetet lenség is m é g egy í z b e n lejátszódnia, olyan ez, m i n t a meggyújtott gyufa, amely elég, s u t á n a többször m á r nem g y ú j t h a t ó , egy ö n m a g á t nyomban megemésztő l o b b a n á s mindössze, aminek nincs olyan jelentősége, hogy számolni vagy v e r g ő d n i kelljen vele, mert u t á n a nyugodtan jöhet a feledés anélkül, hogy bármiféle kelepcét is á l l í t h a t n a a csöndes napok zavartalan m ú l á s á n a k , az i d ő ö r ö k k é egyhangú, zajtalan f o l y á s á n a k , a visszatarthatatlanul széjjelömlő h é t k ö z n a p o k n a k , amelyek nem igazodnak események szilárd pont jaihoz, hanem — mert nincsenek események — m e g á l l n a k valahol, nagy tócsákba gyülemlenek, m í g csak meg nem h a l a d j á k k i - k i test magasságát. A szerkesztő ú r szelleme azonban most nem igényli e fuldoklások lelki szemeivel v a l ó szemlélését, sem l á t v á n y á t , csendesebb el foglaltságban szeretne elmerülni, abban a füzetben ugyanis, az ál mokban, leplezetlenül leírt á l m a i b a n , melyeket éberen és alva ta pasztalt az évek f o l y a m á n , s amelyek, ha b á r m i t is jelentő t ö r t é n e t t é á l l h a t t a k össze a fejében, belekerültek vonalas i r k á j á b a , ami szekrényének fiókjába van z á r v a , oda, ahol gazdálkodó emberek
általában a pénzüket szokták tartani, amíg kisebb-nagyobb „váro si" pozíciók ígérgetésével nem agitálja meg őket Fúrni úr, a taka rékpénztár embere, mert a pozícióval tekintély is jár, ami nélkül a pénz mégiscsak halott dolog, hiszen pénze akármelyik paraszt gazdának lehet, de tekintélye, ha kimozdul hazulról, már aligha: tehát ezért játszik fontos szerepet a takarékpénztár a „város" éle tében, mert a takarékos emberek rajta keresztül egycsapásra tekin télyessé is válnak, tehát a pénz nem csupán kamatot hoz, hanem mindenekelőtt tekintélyt, a takarékpénztár kölcsönügyletei révén ugyanis oda tud hatni, hogy az ő sugalmazása, sőt nyíltan beterjesz tett listaija alapján válasszák meg bizonyos díszülések díszelnök ségét, díszegyletek dísztagjait, ám ettől tovább nemigen haladhat nak a takarékoskodók, a „városi" takarékpénztár hatalma ezen a ponton ugyanis állami szempontok szerint is fontos és jelentős t#ke híján kimerül — vagyis a takarékpénztár is csak egy lyukas zsák, amit szakadatlanul foltozni kell, méghozzá különféle dísztagokkal és díszelnökökkel, akiknek lehetőleg jó nagy foltnak való szmo kingjuk van, vagy legalább hordónyi kappanhájas és tokás fejük, amit akár egy tűzoltó egyleti rézsisakért is hajlandó felajánlani tö mítésnek: ez természetesen a szerkesztő úr titkolt magánvéleménye, mert ő is van olyan legény, különb híján ért annyira a fapénzhez, hogy nem kergeti lapos kis ronda igazságokkal szívszélhűdésbe a legkülönbözőbb dísztagokat körülbelül tartozónak tudó jó hírű asztaltársaságokat, mert talán nem is egészen a szerkesztő úr véle ménye az igazság, illetve az ő véleménye egy egészen más igazságot tart szem előtt, mégpedig amiből egykor — nem sietős — neki magának is haszna lenne, s amíg ez az idő be nem következik, nem szándékozza háborgatni az egyáltalán nem háborgásra termett ke délyeket, addig inkább a közművelődést áll szándékában szolgálni, amikor ezt a pályát szabta rá a sors. Ezért veszi elő most a nagy, szürke, töredezett fedelű irkát, miután lábát papucsba bújtatta, és különösen mély átérzéssel igyekszik ismét felidézni nemrégi, ám rövid idő alatt is kihűlt, ráncosra zsugorodott látomásait, amelyek életét fenntartják és kormányozzák — ez benne az a tényező, amiről a „kedves doktornak" sejtelme sincs —, hogy lehetőség sze rint szavakká formálja és jelenetként leírja őket, rendszerezze APÁM EMLÉKEZÉSEI ÉS UTAZÁSAI cím alatt, amit nem ke vésbé tart ötletesnek, mint egész vállalkozását.
