2006. szeptember
MIújság Független közéleti és kulturális lap I. évfolyam 7. szám 2006. szeptember
Tisztelt Olvasók! Még jóformán ki sem heverhettük a tavaszi választások „megrázkódtatásait”, és íme, rövidesen ismét döntenünk kell. Nem térek most ki az akkori eredmények értékelésére, a tanulságokra, következtetésekre, hiszen nap mint nap megteszik ezt helyettem azok, akiknek ez a dolguk. Arról nem is beszélve, hogy ki-ki saját maga is meg tudja ítélni, vajon akkor helyesen döntött-e. Lapunk az akkori választások előtt sem igyekezett befolyásolni Önöket, és most sem ez a célom. Ám arra kérem a maglódiakat, gondolkodjunk el együtt néhány dologról, mielőtt ismét döntenénk. Bevallom, most lényegesen kényesebb helyzetben írom e sorokat, mint tavasszal, hiszen az októberi választáson magam is érintett leszek. Abban a maglódi ötös számú választókörzetben indulok független képviselőjelöltként, ahol születtem, és ahol ma is élek. Nehéz helyzet ez, mert miközben szeretném felhívni a figyelmüket néhány momentumra, és arra, hogy feltétlenül menjenek el szavazni, nem szeretném, ha azt gondolnák, hogy saját lapomat használom fel önmagam menedzselésére! Nem szeretnék ilyen módon sem „jogtalan” előnyhöz jutni. Ám „csak ezért” nem hallgathatok most sem! Jó ideje figyelem már a helyi közéletet, a mindenkori testületek munkáját, és néhány kérdés felmerült bennem. Például az, hogy miért kell az országos nagy pártok „öldökléseit” behozni egy település életébe? Aztán azon is gyakran eltöprengek, hogy a helyi pártoskodás vajon mennyire alapul valódi hiten, meggyőződésen, és mennyiben inkább a karrierizmus, a megélhetés húzódik meg a háttérben? A legfontosabb kérdés azonban az, hogy mi köze is van ehhez Maglódnak? Biztos, hogy profitál ebből a község, vagy lehet, hogy csak néhányan sütögetik a pecsenyéjüket? Kinek jó az, hogy akivel tegnap még kedvesen köszöntöttük egymást és elbeszél-
gettünk a világ dolgairól, ma zavartan „húz” el mellettünk, rosszabb esetben sértődötten keresztülnéz rajtunk? Csak azért, mert valamelyik „nyomulós” párt elképzeléseit nem tapsoljuk meg hajbókolva, az egyetértéstől lógó nyelvvel lihegve… Miért nem az emberi hitelesség, a jó szándék, az őszinteség, a tenni akarás, a biztos szakmai tudás, vagy éppen a sima szimpátia vezérel bennünket mindennapi kapcsolataink alakításában? Miért hagyjuk magunkat elbolondítani? És hogy kik által, az sem mindegy. Mert ki is a jó képviselő? Szerintem az, aki valóban az őt megválasztó emberek érdekeit képviseli, és nem a sajátját. Nemcsak a választások előtt néhány héttel, hanem az év minden napján. Felismeri, megérti a problémákat, és jó megoldásokat keres azokra. És együtt érez az emberekkel, akiket képvisel, nem kiskirályként süvegelteti magát a faluban. Milyen képviselőkkel találkozhattunk-találkozhatunk itt Maglódon? Van olyan képviselő, aki felszínesen közelít a dolgokhoz, soha nem tud semmiről, és a tudatlansága miatt is állandóan csak butaságokat beszél. Van olyan képviselő, aki mindig csak nemet mond, aki értelmetlen beszólogatásaival nem visz előbbre, bár ő nagyon bátornak érzi magát. Olyan is akad, aki viszont mindenre bólogat, mindent támogat, s így nem támogat semmit. Van olyan, aki mintha ott sem lenne az üléseken, csak a szavazások alkalmával teszi fel a kezét, azt is mások elvárásai szerint, és sajnos úgy dönt értékes emberek értékes elképzeléseiről, hogy fel sem fogja, mit csinál. Vannak a dörzsölt, rafinált képviselők, akik úgy csinálnak, mintha a falu érdekében dolgoznának, miközben mindenki tudja, hogy már azon kattog az agyuk, ők milyen hasznot tudnak ebből húzni. Van tapasztalatuk benne, hiszen esetleg már több ciklus óta gyakorolják ezt, és még csak nem is szégyenkeznek miatta. Akad olyan képviselő is, aki be sem jár az ülésekre, csak kintről kiabál. Vajon ezzel ki-
nek a malmára hajtja a vizet?! És persze van olyan képviselő is, aki valóban tenni akar a falujáért, szívén viseli embertársai sorsát. Tisztelt Olvasók! Tudják-e, hogy közös jövőnk szempontjából ez a választás talán még sokkal fontosabb, mint a tavaszi? Októberi döntésünk hosszú évekre meghatározza maglódi életünket, mindennapjainkat! Hónapokkal ezelőtt még én magam sem gondoltam, hogy ilyen mélyen belemászok a helyi ügyekbe. Azért nem voltak ilyen vágyaim, mert mint sokan Önök közül, én sem szerettem volna ebben az erősen piszkos szürke közéletben részt venni, gyakran méltatlan helyzetbe kerülni, besározódni „piti” emberek „piti” mocskolódásaitól, a politikusok furfangos cselvetéseitől hányingert kapni, és még hosszan lehetne sorolni a „nemek” miértjét. Ám ez év elején történt az életemben valami – talán még emlékeznek rá, a Maglód újság „pályáztatása” kapcsán –, amely erősen megrázott, mélyen elgondolkodtatott és felnyitotta a szemem. Nyeltem egyet, és úgy döntöttem, hogy én bizony beszállok a maglódi ringbe, ugyanis ha nem vesszük kézbe saját sorsunk irányítását, a kutya sem törődik velünk. S folyton csak kívülről szemlélődve morgolódhatunk. Ebből a konkrét ügyből tudtam levonni olyan általános érvényű konzekvenciát, amely kiterjeszthető a helyi közélet minden szintjére. Ezen a közéleten és immáron valamennyiünk sorsán szeretnék tehát változtatni jobbító szándékkal. Nem kértem egyik politikai párt támogatását sem. Nem fogadtam el egyetlen civil szervezettől sem, hogy a listájukra kerüljek. Ha megnézik az új választási körzethatárokat – melyeket „elég sajátságos” logika szerint alakítottak ki –, és ha a jelenlegi képviselőket elhelyezik ezekben, egymás mellé rakják a jelölteket indító pártokat, civil szervezeteket, akkor tudni fogják, miért indulok valóban független képviselőjelöltként. Én valamennyiünknek azt javaslom, ha október elsején szavazni indulunk, semmi másra ne hallgassunk, csak a saját józan eszünkre! Poór Mara
2•
KULTÚRA
–
MIújság
KÖZÉLET
Maglódi „szisszenetek” I. 2005 nyara valahol Maglódon, ahol a lakók „csak” aludni járnak haza: – Elnézést a zavarásért, az útépítés miatt bátorkodom zavarni. Tudja, már csak pár jelentkezés kell az aszfaltozáshoz, és sürget minket az idő – csenget be egy fiatal hölgy reményekkel telve, hátha összejön a kellő számú jelentkezés. – Félve írom alá, aranyos, maga nemrég költözött csak ide. Mi annyiszor próbálkoztunk, és sosem sikerült – jön ki a házból egy kedves néni. – Most itt az alkalom. Az önkormányzat segít, és lesz az utcánkban aszfaltos út. És járda. Két napja járom a lakókat, és most belátják, ha nem lépünk, elmegy a lehetőség. Meglesz az út! – Na jó, de a vizet is vezessék el, mert az is tűrhetetlen. Hős lelkesünk összehozta a megfelelő szándéknyilatkozatokat az utolsó percben, és elkezdődhetett – ha kapkodva is – az építkezés. Józsi, a művezető mindig mosolyogva válaszolt a kérdésekre, amelyeket az utca lakói tettek fel sorra. Járda? Vízelvezetés? Lassítószigetek? Teltek a napok, hetek, és a betonra aszfalt került. Majd amilyen gyorsan megjelentek a gépek, olyan gyorsan el is tűntek a munkásokkal együtt… 2006 nyara ugyanott Maglódon, ahol a lakók „csak” aludni járnak haza: Zeng az utca. Két középkorú ember kiabál egy fiatal hölggyel: – Maga mennyit kapott a pénzünkből?! Tudtam, hogy nem kellett volna aláírnom a papírt! Nézze meg! Se lassító, amit az alpolgármester úr megígért, se járda. A szikkasztóárkoknak nevezett gödrök is csak a gaznak jó. Becsapott minket, maga semmirekellő! Bezzeg más helyen alákövezett csatorna van, csak nálunk nincs, pedig mi fizettünk is érte! Szégyellje magát! – Igazuk van! – csatlakozik a társasághoz egy arra járó. – Minket is beetetett. Még egy elszámolásra se hívtak minket össze! Mit várunk mi ezektől? – Ne haragudjanak – próbál mentegetőzni a kismama –, én is becsapottnak érzem magam, pedig hittem a kezdeményezésben. Már nem merek az utcára menni, mert mindenki nekem támad. Tegnap valaki köveket dobált felénk. És ez így megy hetek óta. A hölgy az egyetlen pont, akit támadnak, köpködnek, szidnak, pedig csak hitt valamiben… Mi is szeretnénk hinni abban, hogy Maglódon nincs különbség adófizetők pénzéből és
adózott befizetésekből készült beruházások között. Vagy csak az számít, ki hol lakik? ••• – Halló! Vízművek? Egy csőtörést szeretnék bejelenteni, de ma már másodszor. Úszik a Széchenyi utca! – Majd küldök valakit! – hallatszik a női hang. Közel két óra telt el a bejelentés és a kiszállás között. Nem baj, majd valaki kifizeti a számlát. A csőtörést kijavították. A munkások pakolnak fel, mikor kérdezi a ház tulajdonosa: – Uraim, és az árkot ki fogja betemetni? – Ja, az nem a mi dolgunk, majd jön a Tefü, és megoldja, erre nekünk nincs gépünk. Mi a vízművektől jöttünk. – De ez itt balesetveszélyes, és az utca másik oldalán lévő árkot meg a kitörő sár félig betemette, ami szintén veszélyes! – értetlenkedik a bejelentő. – Majd a TEFŰŰŰŰ… – hallatszik a kocsiba pattanó munkás hangja. Közel 3 hét múlva a tulajdonos idegesen szalad ki az utcára, meglátva, hogy telefonálgatásainak hatásaként az árokba Maglód egyik utcájáról felmart aszfalttörmelékeket lapátol egy árván maradt munkás a 3 hetes munkagödörbe. – Kolléga! Ez milyen föld? – Ez nem föld, aszfalt. Ezt kaptam. Jó lesz ez itt. – ???? A félárok azóta is éktelenkedik balesetveszélyt sugallva, az aszfalttörmelék-kupac virít Maglód egyik utcájában, immáron 6. hete… ••• Sorban állok a patikában, amikor tüsszögve panaszkodik a patikusnak a kedves vásárló a parlagfűvel teli Maglódról. – Sok pénzért költöztem ide, és hittem az embereknek, hogy itt azért a saját portáját rendben tartja mindenki – hallom az elkeseredett hölgyet. – Hát csak nem képzeli, drága hölgyem, hogy majd én levágom a parlagfüvet? Nincs nekem arra időm! Otthon is, és itt is nő. Nem érdekel! Ekkor jutott eszembe a minapi élményem. A Dél-Alföldön járva egy kis településen megálltunk. A portálok előtt nagy sürgés-forgást láttunk. Vasárnap lévén nem gyanakodtunk semmire, de az egyenfűnyírás csak-csak felkeltette az érdeklődésemet.
2006. szeptember
– Falunap van? – kérdem őszinte kíváncsisággal egy helybélitől. – Nem, aranyos. Ma jár le a polgármester ultimátuma. Aki ma estig nem kaszálja le a parlagfüvet, azt a hivatal megbünteti. – Nem értem! – tudatlankodom. – A megműveletlen földekről elterjedt a parlagfű, és a lakosoknak rendbe kell tenni a portált, mert 50 000 forintot kell fizetnünk telkenként, ha nem kaszáljuk le. Így döntött a testület. Ezt a pénzt pedig a falu visszaforgatja a gondnokságba. Én már csak tudom, hiszen én vagyok a falugondnok. Aki felszisszent és leírta: Székely Tamás
Továbbra is várjuk kedves olvasóink leveleit, hozzászólásait, észrevételeit, cikkeit és hirdetéseit az alábbi elérhetőségeken: MI újság – Független közéleti és kulturális lap Kiadja: Z.B.Z. Kulturális Bt. Szerkeszti: Poór Mara Nyomda: G. Horváth Éva Megjelenik: minden hónap 1-jén Telefon: 06.30/6300-484 E-mail:
[email protected] Postacím: Maglód, pf. 27. Lapzárta: minden hónap 22-én
2006. szeptember
MIújság
Véleményem errõl-arról…
az elmúlt 4 évben láttam… Adja Isten, hogy (részlet egy hosszabb olvasói levélbôl) a következő 4 évben is – legalább a mostaniEz év október elsején ismét helyhatósági vá- hoz hasonló – községfejlődésről számolhaslasztásokat tartanak országszerte, így Mag- sak be, de ha netán magas életkorom miatt lódon is. Amióta itt lakom, két alkalommal ezt már nem érhetem meg, valaki más biztovoltam szemtanúja annak, milyen sokrétű san meg fogja tenni. agitációs-propaganda tevékenység zajlott itt is a képviselőjelöltek alkalmasságáról vagy FOHÁSZ alkalmatlanságáról. Családon belül és azon (részlet) kívül, szomszédok, barátok, ismerősök egyIstenem köszönöm ezt a 80 évem, Amit jóban-rosszban más között és ilyen-olyan fórumon vitatták a Eddig megérhettem. szóban forgó eseményt, latolgatták az esélyes Köszönöm családomat, személyeket. Ugyanis jómagam akkor még Melyben nevelkedtem csendes szemlélője voltam azoknak a vitákE szép magyar hazát, nak, mert az az igazság, hogy nem ismertem Ahol emberré lehettem. a mindenkori képviselőjelöltek ilyen jellegű Köszönöm sorsomat, munkáját, megbízhatóságát. Mintegy 10 év Mely nem volt felhőtlen, után azonban azt a konklúziót vontam le, De te eloszlattad hogy a jelenlegi polgármester, Tabányi Pál és A vihart is felettem. apparátusa idején épült-szépült, gyarapodott Óvtál-védtél engem a község leginkább… Nyilvánosság előtt már A senki földjén is, hangot adtam arról is, hogy a polgármester Amikor a halál aratott, példamutatóan vett részt a patak azon szaDe sokat sírtam is. kaszának tisztításában is, melynek hídja Orosz fogságomban mellett szemre is tetszetős parkot létesítetHozzád fohászkodtam, tek, és azóta is itt tartják pl. a március 15-i, S Te mindig meghallgattál augusztus 20-i ünnepélyeket és egyéb jellegű E gyászos napokban… majálisokat, kulturális rendezvényeket. Az Adj nekem s nekünk még is igaz, nem szabad megfeledkeznem arról Hitet, reménységet. sem, hogy e szórakoztató park megtervezéHogy ezen a földön sében és a község kulturális célokat szolgáló Legyen végre béke, létesítményeinek tervezésében, kialakításáMert minden ember vágyik ban mindenkor hasznos tanáccsal szolgált Igaz szeretetre. Zalavári Béla, kultúrházunk igazgatója is, aki – a polgármesterhez hasonlóan – nem széMaglód, 2006. augusztusa gyelli a konkrét fizikai munkát sem, ha ezt nemes cél érdekében kell végeznie. Azt pedig különböző visszajelzésekből tudom, hogy a Tardy József nevezett igazgató egész tevékenysége alatt nyugd. hűtőgépszerelő magas színvonalú, változatos, minden igényt kielégítő programokat szervezett, és ezt céSzületésnapja alkalmából szeretettel lozza meg a jövőben is. Ezért nemcsak a maköszöntjük Tardy bácsit! gam, hanem sokak nevében mondok köszöJó egészséget, s még sok, fiatalosan aktív netet a csupa szív és lelkes igazgatónak… éveket kívánunk neki! Nem áll szándékomban minden nekem tetsző itteni tevékenységet felsorolni, amit
SZERETNÉK KÖSZÖNETET MONDANI MINDAZOKNAK, AKIK AZ AUGUSZTUS 18–19.-I KÖZSÉGI RENDEZVÉNY LEBONYOLÍTÁSÁBAN SEGÍTSÉGEMRE VOLTAK! Zalavári Béla műv.ház ig.
KULTÚRA
– KÖZÉLET • 3
Elmaradt „köszönöm”-ök Cikkem megírása és megjelenése teljesen független a tartalmától. Nem mondtam meg előre, miről fogok írni, csak egy helyet kértem az újságban, amit ezúttal is köszönök. Az illem azt diktálja, hogy megköszönjük, ha kinyitják előttünk az ajtót, átadják a helyet a buszon, vagy kedvesen kiszolgálnak a boltban. De vajon hányan köszönték meg Zalavári Bélának, a Művelődési Ház igazgatójának, az általa szervezett eseményeket? Legutóbb például az „augusztus 20-ai” ünnepséget. Ott voltam, és figyeltem, de nem sok köszönőszó hangzott el felé. Pedig egy egyszerű „köszönjük” elég ahhoz, hogy az ember embernek érezze magát (és másokat is annak lásson), és úgy érezze, nem feleslegesen dolgozik. Az augusztus 18–19-én megtartott ünnepség megrendezésében is oroszlánrésze volt Zalavári úrnak, aki 3 nap és 3 éjjel szinte megállás nélkül szervezkedett. Sokan csak azt látták, hogy megy a műsor, áll a sátor, fő az étel, és van innivaló. De a sátrakat fel is kellett állítani, a programokat, a főzést meg is kellett szervezni (bevásárlás, edények, üstök…), az innivalót meg is kellett venni! A hajnalig tartó bál után pedig csak kevesen maradtak ott segíteni „eltakarítani a maradékot”. Fülembe jutott azonban, hogy Maglód-szerte aláírásgyűjtés folyik Zalavári Béla ellen. Nem akarok mélyebben belemenni ebbe, de arra kíváncsi lennék, az aláírók közül vajon hányan köszönték meg egyszer is Béla munkáját? Mert a köszönet nem attól függ, hogy mennyire szimpatikus a másik ember; a köszönet nem a másik személyének szól, hanem a tetteinek. És a tettek ez esetben valóban köszönetet érdemelnek. Hibátlan ember nincs, olyan sincs, akit mindenki szeret, de mi, maglódiak büszkék lehetünk arra, hogy van, aki azért dolgozik, hogy mi jól szórakozzunk, kulturálódjunk, jól érezhessük magunkat. Senki nem lesz szegényebb attól, hogy megköszön valamit, de jó érzést kelthet másban, és ez nem kerül semmibe. Az eddigi programokért (és a remélt jövőbeliekért is) köszönet illeti Zalavári Bélát, családját és „kis csapatát”. Sokak nevében kívánok neki jó egészséget, sok jó ötletet és kitartást. Köszönjük, Béla! (egy résztvevő)
4•
MIújság
AZ ÉLET MÓDJA
Nyelvtanulás ?! Ősz közeledtével a legtöbb embernek a tanulás jut az eszébe. Az iskolások a jól megérdemelt nyaralás után visszaülnek az iskolapadba, bár gondolom a többségük nem sok lelkesedéssel teszi ezt. (Legnagyobb sajnálatomra, de hogy miért, az egy másik történet.) Annak idején én sem voltam teljesen tisztában azzal, miért is ülök nap mint nap a padban és mire jó a sok tanulás. Az idők változnak, én is érettebb lettem, és ma már másképp látom ezt a dolgot. Egyre több felnőtt jön rá arra az igazságra, hogy elménket folyamatosan pallérozni kell, hiszen ismereteinket bővítve egyre többek leszünk és nem csak mások, de a saját szemünkben is. Ilyenkor ősszel sokan úgy érzik itt az ideje fejleszteni eddigi tudásukat esetleg belevágni valami újba. Mondjuk egy idegen nyelv tanulásába. Bizony szükségünk van egy világnyelv, mondjuk az angol nyelv ismeretére. Persze ezt a tudást mindenki gyorsan, könnyen sze-
2006. szeptember
retné megszerezni, hiszen rohanó világban élünk, nincs időnk éveket áldozni egyféle dolog megtanulására. F. L. Billows írta, hogy a nyelvtanulásban nem csak maga az idegen nyelv elsajátítása a fontos, hanem hogy megismerjük és megértsük az általunk választott idegen ország kultúráját. A nyelvtanulás olyan, mint keresztül sétálni egy erdőn. Megtehetjük gyorsan, akár egy óra alatt, és így megismerjük az erdő főbb vonásait, tudunk róla néhány szót beszélni. De hogy igazán megismerjük az erdőt, ahhoz sokkal több idő szükséges. Minden egyes bokorhoz ki kell térnünk, minden egyes apró kis csapást végig kell járnunk. Ha igazán szeretnénk felfedezni, a könnyű és a nehéz utakat egyaránt végig kell járnunk. Ehhez van szükségünk egy vezetőre, aki nagyon jól ismeri az erdőnket és segít megtalálni a legjobb utat. Ez a vezető a tanár, aki biztos kézzel, határozottan mutatja az utat diákjainak, hogy az igényeiknek megfelelően tudják elsajátítani az angol nyelvet. Szerencsénkre sokféle lehetőség közül választhatunk. Lehet magántanárt fogad-
Maglódi rockzenészek figyelem!!! 2006. október 28-án, ezúttal Budapesten, az Újpesti Ifjúsági Házban, a Magyar Rockzenészekért Alapítvány szervezésében kerül megrendezésre a II. Rockzenei Tehetségkutató Verseny és Cover Band Fesztivál a Queen Emlékzenekar, a Dust N’ Bones és a Cry Free–Deep Purple Cover Band közreműködésével. Az esti koncertprogramot megelőzően fellép a közönség, a résztvevők és a szakma elismerését egyaránt kiváltó I. Rockzenei Tehetségkutatónk győztese, a Suburban Neon zenekar. Nekik ezúton is gratulálunk, ahogy a többi díjazottnak (teljes lista: www.rockzeneszalapitvany.hu) és a színvonalas mezőny minden szereplőjének is. A program október 28-án, reggel 10:00 órakor a tehetségkutató versennyel indul, melynek keretein belül 10 – az előzetes válogatásokon már átesett – fiatal zenekar méri össze tudását. A nevezés feltételei: A jelentkező csapatoktól egy biográfiát (feltétlenül tüntessétek fel a zenekar tagjainak névsorát!), fotót és demoanyagot (lehet házi felvétel is, de legalább két saját szerzeménnyel) tartalmazó bemutatkozó csomagot várunk postai úton az Alapítvány címére: Magyar Rockzenészekért Alapítvány 1171 Budapest, Tiszanána u. 53. vagy elektronikus úton a
[email protected] e-mail címre. A beküldés határideje: szeptember 20. További információ: www.rockzeneszalapitvany.hu weboldalon, a 70/771-3310-es telefonszámon és a nagybeata@rockzeneszalapitv any.hu e-mail címen.
ni (drága, de legalább a tanár csak velem foglalkozik), csoportot szervezni és keresni hozzá egy tanárt (mindenki ismeri a másikat, így jó a társaság, de mi van, ha a tanár nem passzol a csoport stílusához), esetleg nyelvtanfolyamra járni (ismeretlen környezet, idegen emberek, de legalább anyagilag jó megoldás). Bizony mindegyiknek van előnye is, hátránya is. A nyelvtanulásban az a legfontosabb, hogy a megszerzett tudásomat tudjam hasznosítani az élet bármely területén. Ne ijedjek meg attól, hogy meg kell szólalnom, és azon törjem a fejem, hogy most épp melyik igeidővel kell ezt a mondatot mondani. Merjem használni azt, amit tudok. Ne csak ablakon kidobott pénz, esetleg divatos hobbi legyen a nyelvtanulás, hanem a későbbiekben is használható, igazi értéket adjon. Kíváncsian várom ehhez a témához kapcsolodó észrevételeiket:
[email protected]
Hegedűsné Németh Viktória
AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ!
Szezonvégi keretek nagy árengedménnyel! KERETEINKBŐL 70%-OT ENGEDÜNK! Ingyenes szemvizsgálattal kedveskedünk, hogy szemüveg készíttetését megkönnyítsük. UV szűrős napszemüvegek 10-20-30-40% árkedvezménnyel Bejelentkezés: 06-30-235-9209 KANDÓ OPTIKA Maglód központjában az üzletház emeletén. Nyitva: H-P 8–11; 14–17 SZ: 8.30–12
AKCIÓNKAT SZEPTEMBER 23-IG MEGHOSSZABBÍTOTTUK.
2006. szeptember
MIújság
STAFÉTABOT
•5
„Akit a mozdony füstje megcsapott.” Nagy Imre vasúti szolgálattevő eredetileg autószerelőnek tanult, 1976ban végzett a Gyöngyösi Szakmunkásképző Intézetben. Szereti a vasat, bármelyik pillanatban tud a vasból bármit esztergálni. Dédelgetett álma azonban a fa. A fa tisztességet követel, türelmet. Azt nem lehet elkapkodni, óvatosan kell vele bánni. A vasat lehet ütni… 1980-ban, rokoni biztatásra, életútjának egyik állomása a vasút lett. Váltókezelő, málházóként kezdte pályafutását Isaszegen, majd 1 év múlva beiskolázták segédtiszti tanfolyamra, melyet szerencsésen el is végzett. Sok állomáshelyen megfordult az országban, míg 1993 májusában a Budapest–Szolnok vonalon fekvő Maglódra került. Az átmenő forgalom, a személy- és a teherszállítás biztonságos lebonyolítása, közlekedtetése a feladata. – Szerintem elég kemény életforma, kicsit hasonlít a katonasághoz. Mi ennek a munkának a lényege: a pontosság, a biztonság? – Jól látja, a vasút még manapság is – úgy szoktuk megfogalmazni – félkatonai szervezet. Hierarchikus, túlszabályozott, hiszen a munka alapfeltétele a biztonság. Abban a pillanatban, ha bármelyik feltételből valami hiányzik, már nem fogadjuk a vonatot, ameddig a problémát el nem hárítjuk. – Mekkora a becsülete egy vasúti dolgozónak manapság? – Nem sok… Régebben tisztségviselőnek tekintették őket, ma már nem. A nyolcvanas években jobban fizetett, mint az ipar. A mai világban már nem lehet ezt így megfogalmazni, mert manapság a pénzkeresetnek a lehetősége millió trükkhöz van kötve. A mi fizetésünk arra elég, hogy ne haljunk éhen… Biztonságos, mert minden hónapban megkapjuk, nagy jövőt azonban nem biztosít. – A vasút jövője valóban eléggé bizonytalan, hiszen az a kormányzati terv, hogy vasútvonalakat szüntetnek majd meg… – Megjelent, ha jól tudom, annak a 28 vonalnak a pontos helye, amelyet szeretnének bezárni. Nem értek egyet vele – és nemcsak azért, mert sajnálom a kollégáimat, hanem azért is, mert a busz lassabban közlekedik, mint a vonat, ráadásul a tarifái is drágábbak, az utak túlterheltek. Meg nem életszerű egy infrastruktúrát megszüntetni, amely ráadásul pénzbe is kerül. A vonalbezárás ugyanis nem akkor kezdődik, amikor nem indítják el a vonatot, a síneket fel kell szedni, meg kell szüntetni. Ez súlyos milliárdokba kerül. Nézzük meg a környezetvédelmi szempontokat is. Ugyanolyan motor hajt egy kis mozdonyt, mint egy buszt. A vonat sokkal több utast visz el és inkább környezetbarát. Nyugati tapasztalatok mutatják, hogy a vasút megkerülhetetlen. Ráadásul elindult egy fejlődési pályán, nagyarányú korszerűsítés folyik, amely nálunk is előbb-utóbb tapasztalható lesz majd. – Szerintem is gyorsabb, kényelmesebb, kifizetődőbb manapság vonattal közlekedni. Csak az a baj, hogy a falu túlsó vége felé lakó embereknek felér egy gyalogtúrával, mire vonatra szállhatnak. – Az autót, motort, biciklit le lehet ide állítani az állomás elé, de azért kár, hogy a MÁV nem segítette a Maglódi Önkormányzat parkolóépítési szándékát. – Nemcsak a munkahelye a vonatállomás, hanem itt is lakik, ebben az ódon hangulatú, falépcsős épületben. Így ha nem dolgozik, akkor is csak dolgozik. Vekkernek használja a vonatfüttyöt? Felébred, ha jön a vonat? – Nem. Ha dolgozom, akkor minden apró neszre, minden zajra felfigyelek. Ha szabadnapom van, nem vagyok vasutas, teljesen ki tudok kapcsolni, és nem ébredek fel. – Mióta vasutas, történt-e valami olyan esemény, amely nagyon megrendítette?
– Többször volt már véletlen baleset itt, az állomáson, a szándékos öngyilkosság ritkább. Azt a szörnyű eseményt azonban soha nem felejtem el, mikor egy 18 éves fiút a sínen ülve gázolt halálra a vonat. Ez abban az időben volt, amikor még Mendén nagyon működött a diszkó. Valószínűleg kábítószert fogyasztott, nem derült ki, hogy mi volt az eredeti szándéka… – Életének minden percén átzakatol a vonat… – A vasúti szakma speciális, a lélekben is nyomot hagy, nehéz belőle kiszállni. Lelkileg megvisel, ha az utasoknak nem tudunk olyan szolgáltatást nyújtani, amilyet kellene, holott tudnánk érte tenni. Mindenki, aki minket kiszolgál – a menetrendszerkesztő, a pályamunkás, a biztosítóberendezési szakszolgálat, a menetirányítói hivatal –, háttérben marad, senki nem teremt az utasokkal kapcsolatot, csak mi, s mindenki mulasztása rajtunk csapódik le. – Ez valóban nem igazságos, de azért vajon ki felel, hogy ennyire kulturálatlan mindkét állomásunk külseje és belseje egyaránt? – Ezt jó, hogy megkérdezi! A vasút átalakításával szétváltak a szakszolgálatok, az ingatlankezelés sincs már nálunk, hanem a Józsefvárosi pályaudvaron. Pár évvel ezelőtti szisztéma szerint az állomásfőnök még kérhetett jelképes összeget dolgokra, 50 000 forint volt meghatározva egy évre. Arra volt elég, hogy ha valaki szétverte a WC-zárat, kicserélhettük. A jelenlegi toalett 8 éve rossz! Tavaly hoszszas vita után tudtuk csak elérni, hogy kapjunk egy mobil illemhelyet. Az lenne a jó, ha a MÁV felvenné a kapcsolatot és együttműködne a Polgármesteri Hivatallal. A cél ugyanis közös, a maglódi utasoknak fel kell jutni Pestre, majd onnan haza is kell érni, s ezt kulturáltan kell megoldani. Szerintem a TEFÜ Kht.-nak lenne arra kapacitása, hogy mindennap kiküldjön ide egy-két dolgozót, csak ezért ellenszolgáltatást kellene adni. Az nem elég, hogy egyszer 1 évben jön egy vállalkozó, és a peront rendbe teszi… Most is, ha kinéz, láthatja, hogy félméteres a parlagfű. Ezt az ÁNTSZ máshol bünteti… Addig azonban, míg az irányítás a problémát nem keresi, hanem takargatja, nem jutunk előbbre… Nagyon szeretem a problémákat megoldani, hiszen az előrevisz. A karate is erről szól, minden egyes mozdulatnak külön jelentősége van. Hobbim a karate do, 1999 óta járunk a feleségemmel edzésekre Kertész Ferenchez. Azért szeretem ezt a sportot, mert fizikailag és mentálisan is érinti az embert. ,Amióta ezt tanuljuk, sok mindent másképp látunk, másképp közelítünk meg dolgokat és másképp oldunk meg, mint azelőtt. Sokkal jobban tudjuk kezelni az embereket. Visszatérve a maglódi vasútállomás problémáihoz, jót morgolódtunk így együtt Nagy Imre vasúti szolgálattevővel. Dohogásunk vége felé arra a következtetésre jutottam, hogy az állomás homlokzatán csúfoskodó, olvashatatlan Maglód táblát is ki kellene cserélni. De ezt a nagy spórolás miatt biztosan nem teszik meg az illetékesek ott fent, Budapesten, hiszen mit érdekli őket a mi helyi, maglódi közérzetünk. Elhatároztam hát, ha legközelebb ott járok az állomáson, beírok a panaszkönyvbe. Hátha panaszom eljut a hatalmasságok füléhez is, s nem kell tovább szégyenkeznünk vonatállomásunk névtáblája miatt! Közben kávéskanálcsörgést hallok a szomszéd szobából… Vendéglátóm elmeséli, hogy felesége most ébredezik, éjszakai szolgálatot teljesített a Keleti pályaudvaron, ő is a vasút kötelékeibe tartozik. Néhány évvel ezelőtt együtt dolgoztak Rákoson – az asszony volt a főnöke –, ahol „különböző trükkökkel sikerült a főnöki nimbuszát megtörni”. Beszélgetésünk végén nem ért váratlanul, hogy vendéglátóm Kertész Ferenc karateoktatónak adta tovább a stafétabotot. Legközelebb tehát őt szólaltatom meg. Poór Mara
6•
MIújság
TARKA OLDALAK
2006. szeptember
Az utca szája, avagy mit beszélnek a Etka-jóga a mûvelôdési házban faluban? Azt beszélik a faluban, hogy nem igaz az a mondás, miszerint „hívogat az iskola, kapuit kitárja”… Hiszen a Petőfi téri iskola ez év szeptemberében nem kinyitja, hanem éppen hogy bezárja az ajtót. No, nem a tudás ajtaját, csak az iskolaépület kapuját. Tabányi Pál polgármestert kérdeztem arról, miért is szűnik meg a tanítás a Petőfi téri iskolában. Az elmúlt időszakban az összes oktatási intézmény közül a Petőfi téri iskolára költöttünk a legtöbbet – válaszolja a falu vezetője –, a tetőcserétől kezdve az utólagos szigetelésig. A szigetelés azonban nem hozta meg a várt eredményt, a falak tovább vizesedtek, olyannyira, hogy a szakértői vélemény szerint ez a környezet a gyermekek egészségére ártalmassá vált. Ezért az iskola igazgatójával egyetértésben úgy döntöttünk, hogy az a négy osztály, amelyik ebbe az épületbe jár, ideiglenesen a nyaralói iskolában kap helyet. A szállításukat buszokkal oldjuk meg, mely térítésmentes lesz. A buszjáratot átalakítottuk, egy újabb járművet állítunk be, amely a Bajcsy-Zsilinszky úton megy végig, érinti az öreg temetőt, az iskolát, a vasútállomást, és így viszi fel a gyerekeket a nyaralói épületbe, majd a tanítás végeztével haza.
Arra a kérdésemre, hogy vajon meddig tart majd ez az állapot, a polgármester elmondta, hogy mindez erre a tanévre vonatkozik. Ez idő alatt igyekeznek az épületet rendbe hozni, s aztán majd a szülők megkérdezésével döntenek a továbbiakról.
…és még azt is beszélik a faluban, hogy az elmúlt időkhöz képest egyre több villámcsapás sújtja a falut. A Rákóczi utca lakói sajnos „kitüntetett” helyzetben vannak ebből a szempontból. Hiszen mostanában legalább hat házban, lakásban keletkezett komoly kár a természeti jelenség következtében. Az emberek úgy gondolják, hogy a villámcsapások sorozata azóta tartja rettegésben a környéket, mióta a katolikus templom réztornya a helyére került. Elhatároztam, hogy utánajárok, mi az igazság ez ügyben. Elsőként Gyulai Istvánt, a toronyépítőt kerestem meg, aki elmondta, hogy a kupola belső oldalában ki van alakítva a szabályos villámvédelmi hálózat. Majd egy olyan embert faggattam, aki ugyan hozzáértő e témakörben, de azt kérte, hogy a nevét ne írjuk le. Elmondta, hogy nagy valószínűséggel valóban a templomtorony – mint a környék legmagasabb, fémet tartalmazó épülete – vonzza arra a helyre a villámokat. A villámhárítón keresztül a villám elvezetődik, s a földelőhálózaton visszajön valamennyi áram, amely tönkreteheti az elektromos berendezéseket. Véleménye szerint a környező lakóházakat másodlagos villámcsapás érte. Azt javasolja, hogy az önkormányzat fogadjon fel egy szakembert, aki majd felméri és kiépíti a környék speciális védelmét.
Aki hallja vagy olvassa, adja át! Ötvenesztendős az általános iskola első, ún. „C” épülete. Ebből az alkalomból szeretettel hívjuk és várjuk egy találkozóra osztálytársainkat, mindazokat, akik fél évszázada itt kezdtük meg együtt iskolai tanulmányainkat. Az összejövetelt szeptember 16-ára, szombatra tervezzük. Este 18 órától várunk Benneteket az öreg falak közé egy kellemes, megemlékező beszélgetésre. Ugye találkozunk? Ne feledd, szeretettel várunk! Öregdiák osztálytársaid
Szeptembertől ismét mód van arra, hogy egészségünk megőrzésével vagy annak helyreállításával foglalkozzunk. Tudják-e, hogy az ETKA-JÓGA ERŐGYŰJTŐ MÓDSZER? Minden mozdulata alkalmas a hormonális változások miatt megindult csontvesztés megállítására és visszafordítására. Megtanulható az is, miként szabadulhatunk meg hatékonyan fájdalmainktól. Ebben siet segítségére a gyógyulni vágyóknak Etka anyó tanítványa, Voleczné Gősi Katalin oktató, MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN 16–18 ÓRÁIG. Érdeklődni lehet a Művelődési Házban személyesen, vagy a 326-222 telefonszámon.
Az idôs emberek biztonságáért Hazánkban egyre több időskorú válik bűncselekmény áldozatává! Az időskorúak elleni bűncselekményeket – rablás, lopás, betöréses lopás – többnyire közterületeken és az idősek otthonában követik el. A bűnözők számára az idős, egyedül élő, magatehetetlen emberek és lakásuk kedvelt célpontok. Fontos, hogy a szomszédok s a lakókörnyezet nagyobb figyelmet fordítson minden idős emberre és a lakásában történtekre. Hívjuk fel az időskorúak figyelmét, mit tehetnek az őket érő erőszakos cselekmények megelőzése érdekében. Néhány jó tanács az időseknek: − sötétedés után lehetőleg ne menjen egyedül sehova, kérjen kíséretet, inkább tegyen kerülőutat, közlekedjen kivilágított útszakaszon; − sötétedés után hazafelé a kapualjban vagy a lépcsőházban legyen nagyon óvatos, mivel a legtöbb támadás itt érheti Önt; − amennyiben táska vagy csomag van Önnél, azt kezelje úgy, hogy a forgalmas utcán vagy az üzletben ne tudják kirántani; − vásárláskor csak a legszükségesebb összeg legyen a tárcájában; − gondoljon arra, hogy az idősek saját maguk engedik be a lakásukba támadóikat, akik hivatalos eljárásra, rosszullétre hivatkozva csapják be az embereket, s aztán a lakásból, amit csak tudnak, eltulajdonítanak, tehát elsősorban idegeneket semmilyen körülmények között ne engedjen be a lakásába; − kérje meg szomszédait, hogy figyeljenek az Ön lakására és az ott történtekre; − bankban, postán történő pénzfelvételhez kérjen segítséget, s figyelje meg, nem követik-e hazafelé; − feltűnő, gyanús mozgás esetén figyelje meg a gyanút keltő személyt, gépkocsija rendszámát, tegyen azonnal bejelentést a rendőrségre. A rendőrség elérhetőségei, ahol segítséget kérhet és bejelentést tehet: − 107 − 112 − 06-29/410-367 (Monori Rendőrkapitányság) − 06-29/410-726 (Monori Rendőrkapitányság) − 06-29/325-107 (Maglódi Rendőrőrs) Nevének, adatainak bemondása nélkül is tehet bűncselekménynyel kapcsolatos bejelentést a „TELEFONTANÚ” ingyenesen hívható 06-80/555-111-es zöld számán.
MIújság
2006. szeptember
HIRDETÉS
•7
Autócentrum Kft. Bagyinka András, Nyitva: 7.30-17 óráig, Telefon: 325-548 2234 Maglód, Kossuth u. 2–4. Kínálatunkból: Zsalukő 10-40cm-ig, Beton pillérelem, Ytong, Porotherm, Budatherm falazók, Gerenda, Béléstest, Tetőfólia kíváló kiváló Víz-és Hőszigetelőanyagok, Altek cserép és kiegészítői Csemperagasztó, fugázó, élvédő, Aljzatkiegyenlítő, Falazóhabarcs, Cementesztrih, Alapvakolat, Hőszigetelő alapvakolat, Vékonyvakolat, Nemesvakolat, Lábazati díszvakolat, Javítóvakolat-vizes lábazatokra és falakra, Gipszkarton és kiegészítők, Utólagos hőszigetelő rendszer, Térkövek, Geotextília, Cement, Mész, Mészhidrát, Stukatur gipsz, modell gipsz, Gipszkarton ragasztó, Glett, Polisztirol homlokzati, terhelhető
HÁZHOZ SZÁLLÍTÁST VÁLLALUNK, YTONG FŰRÉSZGÉP BÉRELHETŐ. 30 ÉV
autószerelő mester Maglód, Sugár út 39. Telefon: 06/29.326-058 Teljeskörű autójavítás • Zöldkártya (disel/benzin) • Komputeres futóműbeállítás • Gumiszerelés • Centirozás • Vizsgáztatás • Hitelügyintézés
Nyitva tartás H–p: 8–17h
A MAGLÓDI LAKOSSÁG SZOLGÁLATÁBAN
SZARVAS CUKRÁSZDA Maglód Fõ út 15. s Tel:325-739
• Fõzött fagylaltok hagyományos módon • Békebeli ízek • Uzsonnasütemények eredeti recept alapján, nemes mag töltelékekkel • Édes és sós sütemények • Alkalmi és parfétorta rendelést felveszünk Figyelje következõ havi hirdetésünket!
ÓRIÁSI MEGLEPETÉS VÁRHATÓ!!!
8•
TARKA OLDALAK
MIújság
Nemzeti kincsünk, a puli! Ki ne ismerné a szólást: „A puli nem kutya, az puli.” Aki először vesz szemügyre egy pulit, egy kecsesen aprózó léptű, közepes testű kutyát láthat, amelynek dús fürtös bundájából csak egy bájos fekete orrtükör mutatja, „melyik az eleje”. A sűrű fejszőr alól sötét, ragyogó szemek fürkészik a világot. A puli nagyon jól beilleszkedik a családba, a gyerekekhez kedvesen, játékosan közeledik.Remek házőrzők, mindent jeleznek. A hívatlan látogatókat hevesen támadják, és néha meg is csipkedik. A család ismerőseit viszont némi virtuskodás után békén hagyják. A gazdáját hatalmas ovációval fogadja, testbeszéde összes elemét bevetve pörög, pattog, grimaszol, és jellegzetes csivogó hangon ugat. A gazdáját üdvözlő pulira jellemző a mosolygás, amikor örömében a fogai is látszanak.A puli a szóból mindent megért, a goromba bánásmódot viszont nagyon megsínyli. A kifejlett, sőt az idősebb pulik is mindig derűs, mókázó kedvűek, gazdájukhoz szertelenül bújnak, dörgölőznek. Ez a csodálatos magyar fajta máig megőrizte szívós alkatát, általában egészségesek,
hosszú életűek, akár 15-17 évet is élnek. A pulit főleg kertes házban való tartásra javasoljuk temperamentuma, mozgásigénye miatt. Tudnunk kell, hogy nagyon igényli az ember közvetlen közelségét, és imádnak a gazda mellett a lakásban is tartózkodni. A standard szerint a puli színváltozata: a fekete, fehér, maszkos fakó és szürke. A fajta iránt érdeklődőt sok esetben a puli sajátos szőrzete vonzza, de van, akit pont a szőrzet, annak ápolása elriaszt, vagy azt kérdezik, hogyan lehet ezt a szőrzetet kialakítani? El kell árulnunk, ezek a fürtök maguktól alakulnak ki, nekünk csak rendezgetnünk, ápolnunk kell. Az ideális szőrtípus kevés munkával is tetszetős küllemet mutat. A kifejlett puli szőrét sosem keféljük, és nem fésüljük. Az ápolás a többi kutyafajtához viszonyítva közepes gyakoriságot jelent, általában háromhavonkéntit. A tincseket kézzel egyenként választjuk szét egymástól – „feltépjük” a bundát. Ezzel semmilyen fájdalmat nem okozunk a kutyának. A szőrzetnek a 10-12 hónapos korban esedékes első megdolgozása
2006. szeptember
némi szakértelmet kíván. A tenyésztők a tőlük származó kölykök első kozmetikáját fel szokták vállalni, és segítenek ebben a munkában. Később már a tulajdonos boldogul a szőr kezelésével. Standardadó ország lévén, a hazai tenyésztők felelőssége, hogy a kis létszámú állománnyal jól gazdálkodjunk, és az általunk tenyésztett egyedeket a világon mindenhol példaként tekintsék, és a legjobb állománynyal rendelkezzünk. Minden ország büszke a nemzeti kutyafajtáira, védi, felkarolja azokat. A Hungária Puli Klub fogja össze a fajta iránt elkötelezett tenyésztőket, akiknek köszönhető, hogy a kiállításokon gyakran láthatjuk a pulit a dobogó tetején. Évek óta az európai és világversenyek, valamint a nagy nemzetközi kiállítások számos hazai tenyésztésű és tulajdonban lévő puli részvételével zajlanak. Impozáns megjelenésének köszönhető, hogy a Best in show kedvelt sztárja lett. A Hungária Puli Klub központja Maglódon működik, ahová a világ minden országából rendszeresen érkeznek a puli iránt érdeklődők. Szabóné Iványi Katalin
a Hungária Puli Klub elnöke
A Polgárôr Egyesület életébôl Az egyesület 2002. október 26-án alakult, 14 fővel, amely napjainkban 40 főt számolhat meg. Széles körű társadalmi összefogásra épül, alapja az állampolgárok pozitív érzelmi kötődése szűkebb környezetükhöz, tenni akarása, a lokális környezet életfeltételeire kedvezőtlenül ható jelenségek távol tartása, megszüntetése, illetve visszaszorítása érdekében. A Polgárőr Egyesületet az önkéntesség, a törvényesség, az emberi jogok messzemenő tiszteletben tartása, az ellenszolgáltatás nélkül végzett közösségi tevékenység, a bizalomra épülő felelősségvállalás és a politikai semlegesség jellemzi. Fő iránya: a bűnözés elleni fellépés, a bűnmegelőzés, ezen belül különösen a vagyonvédelem, a gyermek- és ifjúságvédelem, a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, valamint a közlekedésbiztonság társadalmi feladatainak megvalósításában való közreműködés. Fontos feladatuknak tekintik a szűkebb és tágabb környezetükben élők egymás iránti tiszteletre, megbecsülésre ösztönzését, az egymás érdekeit figyelembe vevő korrekt emberi kapcsolatok kialakítását. Felelősséget éreznek szűkebb és tágabb környezetüknek biztonságáért, nyugalmáért, kezdeményező szerepet vállalnak annak megvalósításában. Ápolják a Polgárőr Egyesület életére jellemző bajtársi szellemet, képviselik a közbiztonság érdekeit minden társadalmi fórumon, bajba jutott társaiknak minden törvényes eszközzel segítséget nyújtanak. Támogatják a közbiztonság fenntartása érdekében hivatásszerűen tevékenykedő állami és önkormányzati szervek munkáját, közreműködnek a közösség érdekeit szolgáló kezdeményezések felkarolásában.
Nem képviselnek olyan nézeteket, eszméket, amelyek a lakosság nyugalmával, a közbiztonság fenntartásával ellentétesek. Részt vesznek a környezetükben észlelt, a társadalmi együttélést megzavaró, annak normáiba ütköző magatartásformák, jelenségek megelőzésében, közreműködnek azok elhárításában. A Maglódon előforduló bűncselekmények megelőzése érdekében a polgárőrök figyelő-jelző szolgálatot teljesítenek. Ennek célja a lakókörnyezetben, a lakóházak, lakások, gépjárművek, illetve a gépjármű tárolóhelyek, egyes közintézmények (pl.: polgármesteri hivatal, óvoda, iskola… stb.) betöréstől, lopástól és egyéb káreseménytől való megóvása. A kezdetekkor folyamatos támadásoknak volt kitéve az egyesület. Nem hitték el, és talán ma sem hiszik el az emberek, hogy vannak még olyanok, akik önzetlenül hoznak áldozatot a köz érdekében. Később az eredmények bizonyították, hogy ez az egyesület nem a hatalomért, hanem a nyugalomért száll ringbe. Összefoglalva: a Polgárőr Egyesület egyszerre több fronton is kénytelen helytállni. Meg kellett küzdeni a rendőrség presztízsféltésével, gyanakodásával – ami mostanra elcsitult, s rendőrök-polgárőrök kart karba öltve lépnek fel a bűnnel szemben –, és meg kell nap mint nap küzdeni a vállalt feladattal: a bűncselekmények megelőzésével. Mindezt olyan körülmények között, hogy a polgárőrök saját zsebükből tankolnak a saját autójukba, és azzal járőröznek a faluban, mivel ami támogatást kapnak, az iroda fenntartásait sem fedezi.
A maglódi polgárőrök
MIújság
2006. szeptember
MÁRIA Pat ika
AUTÓS I S KO L A A Monori START Gépjárművezetőiskola személygépkocsi-, segédmotor-, nagymotor-vezetői tanfolyamot indít Maglódon, a nyaralói általános iskolában 2006. szeptember 6-án 17 órától!
ELKÖLTÖZTÜNK!!!
A postával szemben, új címünk: Maglód, Fő u. 18. Tel: 325-103 Nyitva tartás: h-p 8-18h sz 8-12h Gyógyszerkészítmények Kötszerek Gyógyászati segédeszközök Gyógyteák Gyógytermékek Tanácsadás Homeopátiás gyógyszerek Monokészítmények és komplex szerek Homeopátiás beteggondozás, tanácsadás
Jelentkezni lehet BÉKÉSI IMRE oktatónál: Maglód, Katona József u. 60., tel./fax: 06/29.325-390 (este 18.00 után), 06/20.923-8930, illetve IFJ. BÉKÉSI IMRE oktatónál: Maglód, Katona József u. 60., tel.: 06/70.368-4891, 06/20.955-1972 és a helyszínen. INGYENES EGÉSZSÉGÜGYI TANFOLYAM Minden foglalkozás helyben! Részletfizetési kedvezmény! TANKÖNYVET BIZTOSÍTUNK! Vezetés háztól házig! OKÉV-szám: 13 0794 04 WWW.STARTMK.HU
ÚJ SZOLGÁLTATÁSUNK:
Testsúly, testmagasság, testtömegindex Testzsírindex és vérnyomásmárés
HIRDETÉS
MEGNYITOTTUNK!!!
VINCZE PINCZE 100Ft-os jellegű
OLCSÓ ÁRÚ BOLTUNKAT!!!
Maglód, Katona J. u. 19. (Gyömrő felé vezető főút!) Nyitva: hétfőtől-péntekig 8-18 óráig szombat: 7-13 óráig SZERETETTEL VÁRUNK MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓT!
Beépített szekrények, konyha-, szoba fürdőszobabútorok és egyéb kisbútorok készítését vállalom.
SZABÓ JÁNOS bútorasztalos
Maglód, BajcsyZsilinszky u 80. Telefon: 326-849, 06 30/315-6480
Egészségpénztár kártya elfogadó hely
E-mail:
[email protected]
SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ÉS IRODATECHNIKAI SZAKÜZLET MAGLÓDON Addig vegye igénybe amíg lehet! Komplett számítógépek nyomtatóval vagy monitorral akár hitelre is! SULINETES számítógépek 73.990 Ft-tól Itt van a szeptember, az iskolakezdés, már most gondoljon rá! Ne szalassza el a lehetőséget! ACER 19” TFT monitor AKCIÓS áron 47.999 Ft+ÁFA Hitelkonstrukciók segítségével könnyítjük meg vásárlását!
2234 Maglód Fő út 8-10. (emelet) Tel:30/3715421, 29/326-928 e-mail:
[email protected]
Nyitva tartás: Hétfőn: ----- 13-17 Kedden: 9-13 ----Szerdán: 9-11 13-17 Csütörtökön: ----- 13-18 Pénteken: 9-11 13-17 Szombaton: 9-12 -----
•9
10 •
MAGLÓDI IFJAK
Közel van, ami távoli… „Nem mentem el, mert nem érdekel. Valahogy olyan távol áll tőlem ez az egész.” Ilyen mondatokba ütközöm, amikor korosztályomat, az első választókat kérdeztem arról, hogy volt-e tavasszal választani. Persze, tisztelet a kivételnek, aki hajlandó volt venni a fáradságot és a személyijét, és elment szavazni – legalább az elsőre, mint teljes jogú állampolgár –, de az átlag nem ez. „És az őszi, önkormányzati választásokra elmész? – Na, arra tuti, hogy nem!” Ennyit az apátiáról és az érdektelenségről, amelyet a fiatalok képviselnek a politikával és egyben jövőjükkel szemben. Ha egészen más felfogás szerint nézzük a dolgokat, akkor észrevehetjük, hogy az őszi választás fontosabb lehet, mint a tavaszi voksolás. Most nem a parlamenti patkót kell megtölteni naplopó politikusokkal, hanem közvetlenül a községünknek kell a vezetőit megválasztani. Ezért nem tudom megérteni azokat, akiket hidegen hagy a politika e része, hiszen ez mindennek az alapja. Rossz érzés tudni, hogy úgy döntenek a fejem felett, hogy nekem nem volt némi beleszólásom, vagy nem én választottam azt, aki a kezébe veszi a kormányozást, akár az egész országról, vagy csak Maglódról legyen szó. De valahol érthető, hogy a fiatalok miért undorodnak a politikától. Vannak olyan emberek, akik hazudnak, és nemtörődömséget mutatnak azokkal szemben, akik őt a hatalomba emelték. Csak addig érdekes az ifjúság sorsa, amíg a kampány tart, aztán minden-
MIújság
ki törődjön magával. Ha fontos lenne, hogy ne vándoroljanak el a fiatalok, akkor talán szem előtt kellene tartani az álláspontjukat, és nem csak négyévente két hónap erejéig. Tehát olyan emberek kellenek ide, akiknek fontos a jövő nemzedékének véleménye, és akik megtalálják a közös hangot a fiatalokkal. De ez csak a hab azon a tortán, amit úgy hívnak, hogy politika. Van itt nagyobb szelet is, behozni a lemaradást. A környező településekhez képest a hendikep az elmúlt néhány évben mérséklődött. Maglód jó útra tért. Ezt, persze, nem úgy kell érteni, hogy eddig Pest megye fekete báránya volt, hanem arra értem, hogy valami elkezdődött. Egy folyamat, aminek már nem a legelején, de még nem is a közepén vagyunk. Megelégedéssel tölt el az a tudat, hogy míg máshol óvodákat, iskolákat szüntetnek meg, addig itt már gond – mindez pozitív értelemben – a sok gyerek. Szóval, épül itt minden: út, iskola, óvoda, faluközpont, jönnek a multik és a „nullás”. Mondjuk, az utolsó kettőhöz jottányi beleszólása van az ittenieknek, de a két példa is azt bizonyítja, hogy jó az irány. Igaz, mindez mostanra, az utolsó évre gyorsult fel, de ez már így szokott lenni. Választások előtt minden megélénkül, minden és mindenki fontos lesz, de ami az érdemi részét adja a dolgoknak, az, hogy fejlődünk. Ez egyfajta befektetés is. Majd négy év múlva meglátjuk, hogy mennyi lesz a most befektetett bizalmunk kamata, ahogy most is látható a négyéves ciklus termése. Most lehetne tömött sorokban taglalni és külön cikkekben összegezni, hogy milyen fenomenális dolgok történtek itt négy év alatt, de szerintem felesleges. Azért indokolatlan egyesével megemlíteni a fejlesztéseket, mert
2006. szeptember
ezek halaszthatatlanok voltak, mint például a lámpával ellátott gyalogos-átkelőhely a falu közepén. És aki jár-kel a faluban, az látja a javulást. De nehogy azt higgyék, hogy ezzel az írással az égbe akarok emelni bármilyen vezetést, mert nem csak rajtuk múlik, ami múlik. Én csak azt mondom, hogy a tendencia jó, de azoknál áll vagy dől el az egész, akik elmennek dönteni, és az urnába beledobják a papirost, rajta egy jellel kegyencük neve mellett, ami záloga annak, hogy hisznek a névben, aki majd remélhetőleg végrehajtja a kívánságokat és az ígéreteket. Természetesen, végtelen hosszúságú kívánságlajstromom nekem is van, hogy mi tenné mintaszerűvé Maglódot. Kiépített infrastruktúra, normális tömegközlekedés, aszfaltos és kátyúmentes utak, járdák, kikapcsolódásra, sportolása alkalmas létesítmények, uszoda, parkok, játszóterek, középiskola, és persze színvonalas oktatás, hogy csak egypárat említsek. De amíg ezek teljesülnek, addig jó néhány választás lesz még. Közlendőmet summázva: ha mi, az ifjúság, azt akarjuk, hogy egy olyan településsé formálódjon Maglód, ahol jó élni, akkor nekünk is ki kellene venni a részünket a politikából. Az előbbre jutás fontosságát nem fogják fel azok, akik nem mennek el szavazni. Elszalasztják a döntés lehetőségét, azt a jogot, amivel irányíthatnák saját maguk és falujuk sorsát. Amikor előttünk hever a demokrácia, nem akarunk tudomást venni róla, és egyszerűen átlépünk rajta. Nem is átlépjük, hanem jó nagy ívben kikerüljük, s közben magunkban zúgolódva mondogatjuk, hogy olyan távol van tőlünk a politika. Be kellene befejezni a struccpolitikát, és belekóstolni a valódiba. Mindenekelőtt azzal, hogy elmegyünk választani október elsején. Valkai Nikoletta
„SIPI” Barkács és csavarbolt A Maglódi üzletházban. Fő út 8-10 Nyitva tartás: H-P: 8-17-ig Sz.: 8-12-ig Tel: 06-30-591-56-03 Szegletvasak, szeglemezek, oszloptartók, barkácsgépek, sodronykötelek, csavarok, szúnyoghálók, ragasztók, kötő és tömítőanyagok, szegek, műanyagtiplik, fatiplik, kőművesszerszámok, ácsszerszámok, zárak lakatok, kertiszerszámok, barkácsszerszámok, fókcsuszka, bútorcsavarok, függönycsipeszek, függönygörgők, élfóliák Kiváló minőségü barkácslécek: szegélylécek, pipalécek, takarólécek… Megrendelésre: Bosch, Makita, gépek is.
ZSOLNAI KÖNYVELŐ és SZOLGÁLTATÓ BT. Cégek teljes körű könyvelését, bérszámfejtését, adóhatósági ügyintézését vállaljuk. Tel.: 06/29.328-080, 06/20.224-69-04
MIújság
2006. szeptember
HIRDETÉS
• 11
MEDI-KER
Gyógyászati Eszközöket és Bio termékeket forgalmazó szaküzlet GYÓGYÁSZATI ESZKÖZÖK NAGY Inhalátorok BIO TERMÉKEINK: VÁLASZTÉKBAN: Masszírozó eszközök Gyógynövényes teák Vérnyomásmérők Szoptatási eszközök Gyógyhatású krémek Vércukormérők, teszt csíkok Infralámpák Étrend kiegészítők Csukló, könyök, térd, bokaszorítók Scholl és Bio papucsok, félcipők Fogyókúrás termékek Medenceövek, fűzők, haskötők, veseLábápolási termékek Béres termékcsalád melegítők Talpbetétek Kombucha termékek Járókeretek, mankók, botok Bébiápolási termékek Kerekesszékek, elektromos Haj, arc, kéz, testápolási termékek kerekesszékek Illóolajok, füstölők Fürdőkád ülőkék, kapaszkodók Könyvek (különböző diétákra) WC magasítók, szoba WC Kompressziós harisnyák, térdzoknik Kötszerek, fáslik Pelenka betétek, nadrágok Stomás eszközök Szeptember közepétől őszi-téli scholl cipő kollekció érkezik! Decabirus megelőző eszközök (matRECEPT BEVÁLTÓ HELY!!! rac, alátétek, párnák) Maglód, Fő út 8–10. (üzletház), Telefon: 06/29/328-833 Tens készülékek
Nyitva: hétfőtől-péntekig: 8–16 óráig, szombaton: 8–12 óráig
Borbélyné Pataki Éva Kozmetikus mester
A MINDENNAPOK MEGOLDÁSA SZOLGÁLTATÁSOK:
• hagyományos kozmetika • gépi kezelések • hatóanyagos kezelések • aromaterápia • paraffinos kézápolás • szemöldök- és szemhéj-tetoválás
Szeretettel várom kedves vendégeimet! Nyitva: h–k–cs: 8.30–14.30 sz–p: 12.00–19.00 Bejelentkezés nyitva tartási időben. Telefon: 06/29-326-207, 06/20-209-6738 2234 Maglód, Erzsébet krt. 59.
CBA „Falusi” Abc • Maglód fő u. 2.
Havonta 2x10 napos akciók!
(kérem figyeljék színes akciós újságainkat!) Kedvező árak, szakszerű kedves kiszolgálás! Az új parkolóban kényelmes parkolási lehetőség Egyéb szolgáltatásaink: Bankkártyával való fizetés Újdonság -telefonkártya feltöltés Ajándékcsomag készítés Ingyenes házhoz szállítás (helyben 6000 ft felett, településen kívül 8000 ft feletti vásárlás esetén) Multipont beváltás (OTP kártya) Nyitva tartás: H: 06-16h • K-P: 06-18h • Sz: 06-13h • V: zárva Tel: 29/325-118 Üzletvezető: Falusi Tóthné
12 •
RENDORSÉGI HÍREK
/ SPORT
MIújság
RENDÔRSÉGI HÍREK 07. 22-én C. K. az általa vezetett smkp.-ral közlekedett Maglód belterületén Gyömrő irányába, haladása során kanyarodása előtt nem győződött meg kellőképpen arról, hogy járművének előzését egy másik jármű megkezdte, így érintőlegesen összeütközött az őt előző mkp.ral. A baleset során az előző motorkerékpár vezetője elesett és súlyos sérüléseket szenvedett. 07. 23-án az OMSZ bejelentette, hogy a Maglód, Linné K. utcában szúrt sebet észleltek L. Gy. maglódi lakosnál. A helyszínre érkező járőr adatgyűjtést végzett, amely során a meghallgatott személyek érdemben nyilatkozni nem tudtak. 07. 23-án a Maglód Járőr szolgálata teljesítése során a Maglód 31-es főúton megállásra és igazolásra szólította fel a J. F. budapesti lakos által vezetett gk.-t. Az intézkedés során megállapítást nyert, hogy a gk. forgalmi érvényessége lejárt, nem rendelkezik kötelező felelősségbiztosítással, valamint a gépkocsi motorszáma nem egyezik meg a nyilvántartásban szereplő adatokkal. A gk. vezetőjét előállították a Monori Rendőrkapitányságra kihallgatás céljából, a gk.-t, illetőleg a forgalmi engedélyét lefoglalták. A gk. tulajdonosa ellen hivatalból eljárás indult. 07. 23. 20:00 és 07. 27. 17:30 óra közötti időben a Maglód, Határ utcában ismeretlen elkövető eltulajdonította M. J. D. maglódi lakos tulajdonát képező, rögzítés nélkül elhelyezett utánfutóját, és az azon elhelyezett akkumulátortöltőt megrongálta, és a helyszínen hátrahagyta. A lopással okozott kár: 150 000 Ft, a rongálással okozott kár 10 000 Ft. 07. 29-én 02:10 órakor a Maglód, Móricz Zsigmond utcában ismeretlen elkövető J. L. maglódi lakos tulajdonát képező, utcán, lezárt állapotban parkoló szgk. bal első kerekének gumiköpenyét kiszúrta. A rongálással okozott kár: 8000 Ft. 07. 29-én jelenlegi adatok alapján H. M. az általa vezetett gk.-val Maglód lakott területén kívül haladt Gyömrő irányába, amikor az enyhe útkanyarulatban elvesztette uralmát a gk. felett, és a bal oldali árokba csapódott, minek következtében a gk. felborult. A baleset során
2006. szeptember
a gk. vezetője és utasa kirepültek a jobb oldali útárokba. A gk. vezetője a baleset következtében a helyszínen életét vesztette, a gk. utasa súlyos sérüléseket szenvedett. A gk.-ban jelentős kár keletkezett. 08. 02-án a Maglód Járőr szolgálata teljesítése során J. M. A. maglódi lakost elfogta, és a Maglódi Rendőrőrsre előállította, mivel nevezett a vezetéstől eltiltás hatálya alatt közlekedett gépjárművével. Ellene szabálysértési feljelentés készült. 08. 04-én Cs. I. maglódi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki cigarettaeladást színlelve kicsalt tőle 51 000 Ft-ot. 08. 09-én B. N.-né ecseri lakos feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, akik nevezett gépkocsijában utazva, a kézitáskájában lévő pénztárcájából eltulajdonítottak 5000 Ft készpénzt. Az elkövetőt elfogták. 08. 09-én K. I. maglódi lakos feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, akik a figyelmét elterelve 370 000 Ft-ot tulajdonítottak el lakásából. 08. 10-én M. K. maglódi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki ablakbetörés módszerével a házába bejutva különféle konyhai eszközöket és arany ékszereket tulajdonított el 190 000 Ft értékben. A maglódi járőrök az esettel összefüggésben házkutatást tartottak R. R. maglódi lakosnál, akinél megtalálták az eltulajdonított konyhai eszközöket, melyeket a feljelentő felismert. 08. 11-én F. Sz. tarnaleleszi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki a 31-es sz. főút melletti köztemetőben parkoló autóját ablakbetörés módszerével feltörte, és onnan eltulajdonította a személyes iratait, valamint 15 000 Ft készpénzt. 08. 16-án G. D.-né maglódi lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki eltulajdonította Nokia 6020SL típusú mobiltelefonját és a benne lévő Dominó feltöltőkártyát. A lopással okozott kár: 30 600 Ft. Amennyiben a fenti bűncselekményekkel, az eltulajdonított tárgyakkal vagy az ismeretlen elkövetőkkel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek, továbbá gyanús körülményt észlelnek lakókörnyezetükben (ismeretlen személyek, gépjárművek stb.), kérem, hogy hívják a Maglódi Rendőrőrsöt (06-29/325-107, 112, ill. a 107 segélyhívó számot, vagy a 06-80/555-111 telefontanú vonalat). dr. Nagy Géza r. alezredes
Jó hír a súlyemelõk háza tájáról! Nagy örömmel írom e sorokat, hiszen egy kicsit talán a mi újságunk is hozzájárult ahhoz, hogy egy szomorú ügyből sikertörténet kerekedjék. Ez év márciusában tudósítottuk Önöket arról, hogy Pecznyik Gábor „…minden segítség, támogatás nélkül, saját otthonában hozott létre és működtet egy súlyemelő-szakosztályt”. Ám a szomszédokat zavarta a ledobott súlyok dübörgése, és a hely is kicsinek bizonyult már. Szerettek volna új otthonra találni, ám senki nem fogadta be őket… A történet azonban szerencsés fordulatot vett, és így folytatódik: az iskola tornatermében komoly munkálatok folynak. Gábor és a gyerekek egy súlyemelő-szalagdobogót építenek, mert befogadták őket. Végre állandó helyen, megfelelő körülmények között edzhetnek. Fontos ez nemcsak azért, mert 20 fő fölé emelkedett a szakosztály létszáma, hanem azért is, mert szakmai fejlődésükhöz ez elengedhetetlen. Boldogok, hogy végre elismerik munkájukat nemcsak országosan, hanem maglódi szinten is. Ezt bizonyítja az is, hogy az augusztus 20-i ünnepségen Pecznyik Gábort a Maglód Ifjúságáért érdeméremmel tüntették ki. A fiatal edző azt vallja, hogy ettől kezdve „dupla gázzal kell dolgozni”. Otthonában is megmarad az edzőterem a kisebb gyerekek számára, akik még nem zavarják a szomszédok nyugalmát. Az erősebb gyerekek, akik már több súlyt dobálnak, a tornateremben dolgozhatnak. Célja az, hogy jövőre 24 gyerekkel induljon a versenyeken, amely utánpótlás szinten kiemelkedő lenne. Gratulálunk Gábornak és csapatának. Na és azoknak az embereknek, akik a jó ügy érdekében összefogtak, és levették a „mázsás súlyokat a súlyemelők válláról”! P. M.