ferences
VILAaAMSSZII
m e g r e n d ít ő
ASSZONYSORSOK A POG AN Y yiL A G B A N •
M IT A K A R U N K ? A legszentebb krisztusi feladatot: a Missziós G ondolatot n iin denfelé terjeszteni! O tt a k a ru n k len ni, m indenhol, hogy olvassanak bennünket és felfig y e lje n e k rá n k ! — M eg a k a rju k ism ertetn i a legszélesebb néprétegekkel a legősibb missziós Rend, a Ferences R end m isszióinak M ú ltjá t és Jelenét! A M ú lt v é rtő lá zo tt ta la já n já rn a k a Jelen hőslelkű apostolai szerte a világon! — E F üzet sorozat m inden betűje, sora, száma; a népszerű leírások és személyes élm ények, a csinos k iá llítá s és olcsó á r ezt a C é lt a k a rja szolgálni! T E S T V É R ! Olvass és a já n lj ben nü n ket m ásoknak is! Apos tola leszel K risztusnak, az örök M isszionáriusnak! 1. sz.: A k ín a i nő. (A bölcsőtől a sírig.) 2. sz.: K o lib rik , papagályok, vá m p íro k. 3. sz.: Asako. (Egy jap án kisleány története). 4. sz.: K u i L an . K e le ti asszonysors. 5. sz.: Róma. P. Schrotty P á l O F M . 6. sz.: A kis Jósé szeme. P. Schrotty P á l O F M . 7. sz.: M a g y a r ferencesek K ín a felé. (I.)
fe u H c e ^
\/Uág4nissídék
FERENCES VILÁGMISSZIÓK B E S Z Á M O L Ó K ÉS E L B E S Z É L É S E K
Szerkeszti;
P. Nagymányoky Gilbert O. F. M.
N egyvenh etedik szám: M eg rend ítő asszonysorsok a pogány világban
Megrendítő asszonysorsok a pogány világban
Ir ta :
Nagy M éda tI
,
F E R E N C E S M IS S Z IÓ K Budapest, -II., P a s a ré ti-ú t 137.
2616/1947. «z., vácegyházmegyei engedéllyel. Kiadásért felel ;"p. K árolyi Bemát oím., Budapest Kapisztrán-Nyomda, Y íc
Fel«IősT BÉz&s A
L I L A N , A K ÍN A I L E Á N Y
K in t hideg, dermesztő télidő> volt. Az ajtóhasadékain betáncoK a szél és zizegve belem art a fa lra ragasztott papirosokba. ;A tűzhely m e lle tt vastag paplanruhába öltö-i zött asszonyok ínelegedtek, m indegyik öb lös tá la t ta rto tt a- kezében, hogyha odabent fölhang zik a gyemeksirás, hát a megszaba d u lt, anya elé járulhassanak vele. H alkan suttogtak, m e rt Yang, a ház feje, is o tt já r k á lt izgatottan á konyhában és hangosan be szélgetett magában: . , — Ha k é t lá n y utá n még egy harm a d ika t zúdítanak a nyakam ba a gonosz iste nek, soha áldozattal nem já ru lo k eléjük, töm jé n t se égetek és m ind a tűzbe vetem szob ru k a t és képüket. M it vétettem, hogy csupa lánnyal ver meg az ég? — k iá lto tta haraggal. — Csendesedj, óh, tiszteletrem éltó Yang, ez a gyermeked még az istenek ka rjá n a l szik, még nem tudhatod, hogy nem fiú v a l örvendeztet-e meg feleséged, ^ m ondta a szomszéd asszonya, m ajd az ajtóhoz szaladt, hogy kinyissa a türelm etlen kopogónak. Wang Da esett be fé lig megfagyva az ajtón, Yang anyja. Az asszonyok rögtön he ly e t adtak n eki a tűzhely m e lle tt és elgém beredett kezét dörzsölni kezdték: — M inden tö m jé n t elégettem, hogy kö nyörülje ne k ra jta d az istenek^ fia m és örö kössel áldjanak meg, m e rt ja j annak a ház nak, ahol három leánygyerm ek születik, ja j az apának, a k it ily e n szégyen ér, — ja jg a to tt ütemesen/ W ang Da, közben hangosan k o r tyolgatta a teáját, am it összeaszott kezébe nyom tak.
Yang fö lo rd íto tt fájdalm ában; — M ié rt v o ltíim olyan gyenge, hogy en- ' gedtejTL az asszony! siránkozásnak és meg ta rto tta m a második leánygyerm eket. Lám Ching, a kereskedő a m ásodik leánygyer- , meke szívét késsel hasította fö l és íme, most m egáldották az istenek egy egészséges f iú val. M ondd anyám, m in d e g yik isten előtt égettél töm jént? Egyet sem fe le jte tté l el? M e rt az az egy meg fogja bosszulni. ' Wang Da ije d te n szorította kezét hom lo kára: —■Óh, én öreg, íeledékeny asszony, óh, ja j, a sírok e lő tti bronzfüstölőben e lfe le j tettem tö n jjé n t g yú jta n i, pedig akkor tisz teletrem éltó őseink nem sietnek kérésükkel segítségünkre. Yang pénzt te tt a zsebébe, aztán k iro hant, az a jtó t sem húzta bé maga után, úgy hogy a jeges szél, m in t korbács vágott végig a bent ülőkön. Odabent éles kiá ltás hangzott fel, m ajd gyönge, gyermeksírás.. A z asszonyok besiet• tek a melegvizes tála kkal, de óh, ja j, dermedten á llta k meg a félúton, m e rt az anya kétségbeesett zokogással m utatta,' hogy .is m ét leánygyerm eket szült. Tanácstalanul fo rd u lta k egymás felé és sajnálkozva ^ingat tá k a fejü ket. W ang Da mérgesen levágta a tálat, úgyhogy a meleg víz szertefreccsent és kir'ohant keserű sz.avakkal szidva ^a menyét, a ki íg y m egcsúfolta az ősi házat. 'Az asszo nyod egymás kezén tovább adták a jó l fe j le tt' kis leányjószágot és gyöngén sajnálkoz ta k ra jta , hogy meg k e ll halhia. De az anya _ visszakérte a kezükből és magához szorította: — Nem engedem, hogy Yang bántsa a gyermekem, éppen a nn yit szenvedtem érte, m intha f iú t szültem volna. Nézzétek m ilye n
szabályos arcú, a haja fekete, m in t az acél szilánkja, teste tökéletes, semmi hiba sincs ra jta , nem engedem, hogy megöljétek, azért m e rt leánjoiak született. Ha téged megöltek volna H w ang Lu, k i szülte volna a hazának a három fiú t? H átha L i L an megnőve csak fiú k a t fog szülni férjének? K i lá t a jövőbe? Nem engedem, hogy gyönge szívét fölsebezze a kés. H ol van Yang, az uram , engedjétek, hozzám, hadfi könyörögjek életet a kicsi ré -\ szére. De az asszonyok csak csöndesen ingatták fe jüket: — Yang esküt te tt rá, hogyha leány szü le tik megöli, m e rt Ching- a kereskedő is így te tt másodszülöttjével és ezért áldották meg fiú v a l az istenek, — m ondta a szomszéd fe lesége. A z anya segélytkérőn nézett az asszo nyok arcába, egyiket a m ásik után vizsgálgatta, m elyiken talál'résztvevő vonást. A leg szélső fiatalasszony szemében könnyeket lá to tt: — O-Yen, a te'^ szíved jó és ,gyengéd, kérlek rejtsd ruhád alá a gyerm eket és vid d el a Misszióba. L i Lan a neve és mondd, hogy egyszer az anyja érte fog jönni. I t t van m in den ezüstöm, am it az ura m tó l kaptam házas ságunk a la tt és mondd, hogy Yang felesége nem fog megfeledkezni soha az ajándékról, csak vigyázzanak a kicsire. Siess, amíg Yang nem té r vissza, ké rlek siess, — mondta szo rongó aggodalommal az anya és mégegyszer csókot nyom ott az alvó csöppség hom lokára és á tn y ú jto tta O-Yennek. íg y le tt L i Lan, a k i^ kín a i leány, a miszsziók gyermeke. E g y ü tt nevelkedett a sok Szegény k ite tt leánykával, s hogy előkelő ház gyermeke, azt csak a fülében hordott ezüst mű vű ékszer jelezte.
\ L i Lan okos és fü rg e leánykává nevelke dett. M aguk a missziós páterek is azt mond ták, meglátszik, hogy a nemes Yang család ból származik. Ezért k ü lö n is fo g la lk o z ta k ' vele, am i nem esett a. terhükre, m e rt L i Lan bájossága m e lle tt különösen értelmes és tudnivágyó gyerm ek volt. M ik o r L i Lan tíz éves le tt, abban az esztendőben született meg a tisztes Yang családban a fiúörökös. Yang annyira boldog v o lt; hogy az anya be merte va lla n i titk á t, hogy L i L an életben van. Yang a v á ra tlan áldás örömében beleegyezett, hogy L i L a n t visszahozzák a családi házba. De L i L a n nem érezte jó l m agát ú jra fö lta lá lt otthonában. Nagyobb leánytestvérei állandóan csúfolták, m e rt a lába nagy volt, m in t a rabszolgaleányoknak és szeles, gyors m ozdulatokkal já rt, a helyett, hogy tipegett volna, m in t elkötözött lábú testvérei. Szem benézett bátran m indenkivel, pedig a jó lne v e lt kín a i leány m in d ig lesütö tt szemekkel já r. Nem ism erte a m é ly meghajlást, s apja előtt, ha fö ld re b o ru lt, nem om lo tt össze f i noman, m in t a gyöngéden m eghajtó k ik u -v irág, hanem mereven és dacosan egyenes ma ra d t és h irte le n m ozdulattal u g ro tt fö l. Idegenszavú könyveket olvasott és nem akart áldozni a házi isteneknek, m e rt ne ki külön Istene vo lt. A ké t nővér állandóan csúfolta és m inden tette szálka v o lt a szemükben, de még a rabszolgaleányok is összenevettek a háta mögött. L i Lan keserű szívvel vergődött a sok új szokás súlya alatt, m íg egy nap visszaszök p tt a missziós házba. Szülei, lá tv á n a gyer mek idegességét, úgy határoztak, hogy egy ideig még a missziós házban ta n ítta tjá k , az után pedig elviszik Pekingbe. Ha m ár fé r fi módra nevelődött eddig, hát csak szórakoz
zon továbbra is az idegen tudom ányokkal, míg el nem jö n a férjhezmenés id e je . 'K i tu d ja úgyis kap-e rendes fé rjé t ez a rosszul nevelt kis jószág. M íg a Yang család a nagyobb leányok férjhezadásával v o lt elfoglalva és a '' k is fiú örömével, L i Lan európai nevelésben része s ü lt Pekingben. Az egyetemre já rt, különös régi könyvekben b úvárkodott és angolos sza bású ru há ka t hordott, ami csak emelte szép ségét, n^ert lábai egyenesek voltak, m in t a fö lfe lé törő bambusz és lépései erősek, hatá rozottak, m in th a nyugaton született volna. De a fiatalságtól ugyan k i veheti el a szerel met? L i Lan is szerelmes le tt Yenbe, aki az orvosi tudom ányokkal foglalkozo tt ^és L i Lan szabályos testalkatával ellentétben g ya kra ii lerajzolta a szegény elnyom oríto tt kín a i leá nyok csontozatát, m elyet az elkötözött láb és az állandó ülés vagy fekvés annyira elkorcsosított., Ily e n k o r L i Lan hálával gondolt viszsza a misszióra, m ely a test és lélek szabad fejlődését biztosította számára, — L átod L i Lan, — m ondta Yen, ha k in t kóboroltak a fölszánto'tt földek virágos szé lén, vagy a lo m b ju ka t h u lla tó tölgyek alatt, — hogyan lehetnének a zárt kerítések mögött nevelt leányok társaink az eletben, a k ik a természetet is csak apró cserepes v irág aik határáig ism e rik és a kike t csak arra ílevelnek, hogy m ily e n alázattal legyenek a fé rfi szolgálatára és m ily e n tűréssef vise ljé k el, ha a fé r fi megímva e g y fo rm a 'b á ju k a t, másodés harm adrendű feleséget hoz m elléjük. Sok szor, áldom a te keresztény Istenedet L i Lan, hogy' megismerhettelek, m ert én soha, de soha nem tu d ta m volna feleségül venni egy ilyen régi nevelésű, elkínzott, fia ta l leányt. — A te gondolkozásod tiszta és nemes
Yen, ó|i, bár so'k fé r fi gondolkozna íg y K í nában, — mondta L i Lan lelkesen és büsz kén nézett fö l a m ellette haladó fé rfira , — ezért is szeretlek annyira téged, — mondta h irte le n lehajló fe jje l s hogy elrejtse szavai súlyát, égy v irá go t tépett le az útszélről és azt emelte arcához. A fé r fi megfogta a v irá g o t ta rtó kezet; — Nem k e ll szavaidért ■szégyenkezned L i'L a n , te tudod, hogy én is szeretlek és jo b ban hozzám tartozol, m in t a georgina egy tő ből hasadó hajtása, testvérem vagy, barátom és szerelmesem. Még egy telet k e ll csak meg várnod s akkor szüleid elé fogok já ru ln i, hogy hozzám., adjanak. A d d ig türelem m el k e ll lenned L i Lan, m e rt én otthonról többé nem várh ato k semmit, ha megtagadom a gyerm ekkorom ban hozzám k ö tö tt menyaszszonyomat, a k it nem is ism erek és sohasem láttam . De bizonyára ö is egy a sok ezer kö zül, a k ik szenvednék a ^zö rn yű , kín a i szo kások alatt. Még nem m ent át az ősz á télbe, m ik o r Yang Pekingbe term ett, hogy haza vigye L i Lant, m e rt a nemes és gazdag Chen család legfiatalabb fia ó h ajto tta feleségnek. L i Lan csak a n n y it tu d o tt üzenni Yennek, hogy v á rn i fog rá. L i L a n az engedelmességet ismerte, de a megalázkodást nem. Visszatért a szülei ház hoz, de ragaszkodott szokásaihoz, európai r u hájához és a megszokott szabadsághoz. A Chen családot pedig fö lk é rte a várakozásra, am íg m egtanulja az asszonynak szükséges dolgo kat. Id ő t akart nyerni, m íg Yen megszerzi a diplom áját. Csak éppen apja akaratával nem számolt, aki a leánygyerm eket tu la jd o nának te k in te tte és megkérdeziése n é lk ü l ren delkezett vele. , 10
A Chen család ‘megbotránkozással vette tudomásul, hogy L i Lan sétálni já r és szóba á ll a földeken dolgozó szolgaleányokkal és gyöngéd kezével m egérinti a maszatos gyere keket. Yang tehát bezáratta k e rtje kapuját és L i Lan csak a törpe virá g o kka l és nyesett fá kka l szegett apró u d v a rt já rh a tta körül, m in t a ka litkáb a zárt madár. Hímzésétől gyakran m enekült könyveihez s ha azt is megunta, fin o m ecsettel apró verseket í r t fe l'' hosszan hasított selyemlapokra. Öh, m ennyiré' v á rta , a tavaszt, amely Y ent hozza eléje, m ie lő tt a Chen család ma gának követelné. _ De a tavasz szörnyű áradást hozott. A bevetett fö ld e k fö lö tt piszkossárga tenger hullám zott és h e te ke n , át nem a ka rt vissza té rn i, a fo lyó a medrébe. A k k o r neliéz sutto gás le tt ú rrá ,a vidéken; mindez csak azért történt, m ert- Yang családja megsértette az isteneket, L i Lan lev^-tette ősi ru há ját, meg tagadta a régi tisztes szokásokat, elhagyta h ité t és idegen írású könyveket b ú jt. K ü l döttség ment Y ang elé, hogy parancsolja meg leányának a k ín a j leányhoz m éltó viseletet, m ert a haragos istenek addig nem szabadít já k fö l csapásaiktól a vidéket. Yang, hogy kiengesztelje az isteneket, tö m jé n t g y ú jta to tt m inden füstölőbe, L i Lan összes könyvé t ,és ru h á já t pedig tűzbe vettette. L i L an azon a reggelen hamuszürke selyemnadrágot és té r dig érő sárkányhímzéses kabátot ta lá lt az ágyához készítve. De L i L a n büszke v o lt és akaratos és szemébe m ondta apjának, hogy m inek engedte a p e k in g i. szabad életbe, ha most ism ét a régi törvényeket' akarja rá ,kényszeríteni. A zután pedig o lló t fo g o tt és fü rg e kézzel úgy nyeste, form á lta színes r u háját, hogy az angolos szabást kapott; '
11
De sem m it se lehet elre jte n i zárt falak közé. A h ír kiszivárgott, hogy L i Lan dacos és engedetlen. Ö klö k em elkedtek a Yang ház felé és n y ílt szitkok áram lottak a fa la k alá. A fo ly ó pedig egyre szélesebb m edert v á jt ^ Chen család gazdag termésű fö ld je in . A k k o r a Chen család le g fia ta la b b fia, á vőlegény, összesúgott Yanggal, a megsértett apával és éjnek idején gyaloghintóba ü lte tté k Ld L a n t és a fö ld e k szélén, ahol még nem m arta k i a vetést a szennyes áradás, a mé lye n m egárkolt földbe elevenen eltemették. M i egy leány élete?. . . A gonosz istenek pedig k i v o lta k engesz telve és a Chen és Yang család fö ld jé n ú jra smaragdzölden h u llám zo tt a rizsvetés. ' E G Y K iN A I L E Á N Y ÉRTÉKE
L i-P o k ín a i leány volt. A p já na k h a tal mas szántóföldjei te rü lte k el K ai-F öng-F u határában és városának neves és tiszteletre m éltó tagja volt. L i-P o íg y abban a k iv á lt ságban részesült, hogy Pekingb^en tanulha tott, sőt egy évet az angol egyetemen is tö l-, tö tt. I t t szerették meg egymást M eng-H anJannal. M ik o r apja, agy európai nevelést gyalázó újságcikk hatása alatt, hazahívta, L i-P o megfogadta, hogy m egvárja M eng-Han-Jant, m íg érte jön, ha akárhány körtevirágzást is k e ll addig átélnie. , L i-P o levetette otthon európai ru h á it és magassarkú cipőcskéjével együtt m inden ide gen h o lm i a láda legaljára k e rü lt. Csak, ha leányba rá tnői jö tte k va ^y kíváncsi vendé gek, a k ik érdeklődtek a ngliai élete felől, ak k o r k e rü lte k elő a furcsa ruhák, hogy fe jü ke t ingatva, madárszerű ah, kiáltással csodálJíDzzanak rajta . De m ik ó r este m indenki p i henni té r t s hold se sütött be az ablakon, ak 12
k o r rezgő gyertyafénynél Lá-Po Sokszor fe lpróbáltá azokat a ^ruhákat, amelyeken MengH an-Jan draga nézése elnyugodott. Egyszerű gyékénnyel á tfo n t fatalpakon Járt" Li-P o, de arannyal átszőtt selyemingei a legdrágább hímzésekkel v o lta k b o rítv a és hamuszínű selyem nadrágját a legfinqm abb szövésű anyagból készítették. M e rt CsuiPo büszke v o lt leányára, aki m ű ve lt volt, idegen nyelveket beszélt és a városban senki sem tu d o tt nálánál szebben hímezni, selyemre festeni és kec^esalakú kosarakat fonni. És kin e k a d a la it énekelték a csóna kázó fia ta lo k a tavaszi estében, s az újságok hasábjain v á jjo n nem L i-P o versein csende sedtek el a szívek? M éltán is büszke lehetett Li-Po-íra apja, m e rt nemcsak ‘ m ű v e lt volt, ügyes és drága szép szavakban adakozó, de szép is volt, ív e lt szemöldökei nemesebbek a hold sarlójánál, arca üde, haja ragyogó, s f i nom kis arca bánatos hajlásba szelídült, m in t a lefelé h a jló k ik u -v irá g . A kö rte fa harmadszor viirágzott azóta, hogy L i-P o megígérte M eng-Han-Jannak, hogy v á rn i fog rá. Szobái m ár tele vo lta k •pompásan hím zett függönyökkel, s a szalmafonatú szőnyegeken is az ő ra jz a i nyomán fakadtak a különös színezésű m inták. Nemrég mágasrangú vendégek gyönyörködtek a keze alól felfakadó pompás hímzések nemes vo nalaiban és elismeréssel kegyeskedtek meg hallg a tn i apró yirágdalait. Eddig L i-P o élete, m in t a nyíló virágé, édes várakozással v o lt tele. Ö rü lt a m unkája nyomán gyűlő drága holm iknak, ö rü lt, ha d alait az utcán züm m ögni hallotta, hálás v o lt egy-egy könyvért, ' am it apja tengeren túlról hozatott meg drága pénzért. Boldog volt, hogy apja büszke rá és a nyja a tenyerén 13
hordja. K is öccsével versenyt szaladgált az árnyas udvaron, ahol a cédrusok szabtak ha tá rt a szemnek s a georginák és ko ra i k r i zantémok egyszerre n y ílta k édes összevissza ságban. Asszonynénje vendégeként sok-sok napot édes semmittevésben tö ltö tt k ü n t a fa lu n ,-e lh a llg a tta a messzi fuvolaszót, s kaca gott a kalitba-szárt seregély huncut ötletein. Meng-Han-Jan le vele it ily e n k o r zá,ros fado bozban magánál hordta s a fa lu si csöndes ségben apró v irág okat ra jz o lt egy-égy szép szava fölé. Egy reggel erős köhögésre ébredt és éles kis vércsik szaladt le az ajkáról. A z orvos fe jé t csóválta s azontúl a kereveten elfeküdve nézte Lá-Po az ablakon behajló eget. MengHan-Jannak sürgető levelek mentek s m ire m egjött a válasz, hogy hajóra szállt, L i-P o sö tét szemei lázban égtek és keskeny szirom kezei bágyadtan feküdtek a baglyokkal telehim zett selyemtakarón. És i t t kezdődik tu la j donképeni története Li-P onak, a kín a i leánynak. — Anyám , ha nem érkezik meg idejé ben M eng-Han-Jan és úgy halok meg, hogy nem lehetek a felesége, akko r nekem nem lesz ünnepélyes temetésem? — A z én kis virágom m ié rt gondol a ha lálra, m ié rt keseríti anyja szivét? _ ■ De L i-P o konok fejecskéje nem tá gított: — Anyám , m ié rt csak egyszerű koporsó ille ti meg a leányokat? M ié rt je lte le n ’ a sír juk? M ié rt nem halmozzák fö l olyan szép göm balakúra, m in t a többiekét? H á t a leá nyok s írjá ra sohase h ajo lh a t senki? És arany füstös áldozati lángot'sem g y ú jth a t senki em lékezésül? Az anya reszketve simogatta a takarót és szavakat keresett, 14
— Az én okos leányom jó l tudja, hogy ez régi szokás és törvény nálunk, ez m indig így volt, ne tűnődj ezen kisleányom ! L i-P o nem kérdezett tovább, lassan lehúnyta a szemét. M ost egyszerre szörnyű ürességet érzett, am int arra gondolt, hogy úgy k e ll m ajd ne ki is -meghalnia, m in t a többi sok ezer kín a i leánynak, hogy senki se tu d jo n , róla, nevét és emlékét még a szél se simogassa a fa ra go tt oszlopokon, A szalmafonatű függöny m eglibbent és apja vigyázva h a jo lt föl^, azt h itte elaludt. De am ikor az anya kim ent, L i-P o k in y ito tta lázas szemét: — Apám, ü lj ide mellém, v a la m it ké r dezni szeretnék. A m áskor egykedvű, ráncos sárga arc most csupa aggodalomba gyűrődött, ahogy leereszkedett a ta rk a gyékényszőnyegre. — A d d ide a kezedet, apám, — s az izzadt fehér kis kéz segélyt keresve b ú jt meg az öreg tenyérben. — M it akartál kérdezni kisleányom? — Mondd apám, úgy-e engem m indenki ismer Kai-Főng-Fuban? — Ism ernek és szeretnek gyermekem. — De úgy-e nemcsak azért, m e rt a te leányod vagyok, aki tekintélyes , és gazdag vagy, hanem önmagamért is? — Természetesen, hiszen bájos és sze retetrem éltó vagy. — Nem, nem ezért kérdeztem apárn, — és tü relm etle nü l megrázta a fejét, .úgyhogy a magasra fésült haj az arcába csapódott és a fésűk zörrenve g u ru lta k széjjel a földön, — a rra fe le lj nekem, hogy kin e k a' szőnyegeit csodálta meg m ú ltk o r a m andarin, k in e k a kosarát fogadta el a hercegnő, s k i kapott kitünteté st a selyemre festett, sárkányos ké pekért? \
15
— Bizony az én kisleányom at érté e? a nagy megbecsülés. ) — M in d ig azt szoMad mondani, hogy én többet érek, m in t száz fé r fi és kezem ügye sebb a fővárosban élő neves művészeknél. I — íg y mondtam, s így is van, — bó lin gatott rá Csui-Po. — És k in e k a versei jelentek ineg oly sokszor az újságban? És k in e k a d a lait éne ke lté k annyian? — B izony az én kisleányom ét, akire olyan büszke öreg édesapja. — M ondd apám, mégis, ha nem érkezik meg idejében M eng-Han-Jan, hogy feleségül vegyen és é n . . . én meghalnék, — no ne szomorodj el, csak úgy m on d o m . . . mondd, akkor engem is csak úgy letennétek a fö ld alá, m in t a tavasszal m eghalt To-Lá-Tuant? És senki, de senki^se tudná aznap a városban, hogy L i-P o halott? — M ié rt gondolsz ilyenekre gyermekem? Hiszen te meggyógyulsz és M eng-Han-Janhal még sok cseresznyefavirágot szórtok az én sí rom ra. M ié rt menne el előbb a virág, m in t a fatörzs? Li-P o, m in th a nem is h a llo tta volna a választ, tovább kérdezett. — Ü gy-e apám, ha kis öcsém meghalna, aki még alig hét esztendőt é rt meg, s a be tű k képét sem ism eri, nemhogy értelm üket, őt azért úgy tem etnétek el, m in t a leggaz dagabb k ín a it szokás és m inden, ház tetején megszólalna a kis ércharang és m inden em ber o tt tolongana ünnepi gyászruhájában a menetben? ' — Bizonyára kisleányom, — v o lt a csön des válasz. — Ha asszonynéném meghalna, aki míg itth o n élt, csak a virágkertészet egyszerű t i t 16
k a it leste el és a lig ism e rik a nevét a vá rosban, mondd, azért is gyászolna i t t m in den ember és m illió kis zászló lengene akkor is a szélben? — Valóban így lenne . . . De m ié rt kérded mindezt? — Tehát azért, — fo ly ta tta makacsul Ld-Po, — m e rt én leány vagyok és MengHan-Jan nem fog idejében ideérkezni, hogy asszonyává tegyen, azért nekem úgy k e ll meghalnom, hogy ne vegyenek emberszám ban? Apám, te tudod, hogy én más törvénye ket, más szokásokat is ismerek^ tudom, hogy a keresztényeknél a legszegényebb leány ko porsója fö lö tt is pap á ll búcsúztatóul. N áluk csak a k u ty á k a t te m etik úgy el, ahogy ti akartok engem! — k iá lto tt fö l kétségbeesetten. — De te nem fogsz m eghalni kisleányom, — csitito tta apja, — vigyázz magadra, még betegebb leszel. L i-P o fö lü lt az ágyon és kezét parancsolóan n y ú jto tta k i: — Hozzátok ide a rajzaim at, az írásai m at! A kézim unkáim at is, terítsétek i t t széj jel. Ügy! H a lljá to k csak, oda kint is az én da lom at éneklik:
;
Széthúzza gyöngyös fü g g ö n yé t a lá n y, K in é z az, a blakon, o ly h alová ny. Fényes könnye egyszerre m egered. . . . J a j, k i t szeret?
M ost L i-P o kicserepesedett a jka i dacos vonalba húzódtak. Lá-Po nagyon erősen aka rt valam it: — Apám, én azt akarom, hogy úgy te messetek el, m in t asszonyt szokás. H á t nem voltam én azért egész ember, m e rt MengHang-Jan nem te tt asszonyává? M e rt fé r fi nincs az oldalamnál, azért nekem nincsen 2
M e g re n d ítő asszcm yeorsok
17
lelkem? A z t akarom, hogy ünnepélyes legyen a temetésem, m indenki gyászoljon értem, m in d e n ü tt szóljon az ércharang, sírom ma gasra hántoljátok, az áldozati napokon arany és ezüst papírokat fü stö lje te k a sírom nál és az. ősök közé írjá to k fö l a nevem.. Apám ezt akarom! M enj el a m andarinhoz és kérd meg rá, neked meg fogja tenni. M enj, tedd meg a te kisleányodért! — és vékony testét meg rázta a fölcsukló zokogás. Csui-Po nehézkesen fö lá llt, nem az ar cán, de a háta meghajlásán látszott a re ménytelenség, am in t m egindult. A szobára csönd bo ru lt. Egy kőharang s írt fö l a messze erdőn s a k e rtb ő l v irá g illa t szökött be az ablakon és keresztezte az ú tjá t Li-P o elszálló lelkének. S m e rt /Li-P o, a k ö ltő . és művész, csak leány volt, s m ert a kín a i leánynak nincs ér téke, csak akkor veszik emberszámba, ha férjhezm ent, így, m ire M eng-Han-Jan meg érkezett, a tenyérnél is simább kerthelyen, a kín a i gyász legegyszerűbb jeléül, csak egy kis fehér selyempapírszeletkét lengetett az arra járó kóbor szél. Kosaraiban, sárkányos hímzéseibenj, képeiben hercegnők és m andarinok gyönyörködtek, de M ang-H án-Jan csak a síma fö ld re borulh ato tt, hogy im á t kü ld jö n az istenekhez. A B E R B E R -T Ö K Z S A S S Z O N Y A I
H árom napja 'úsztunk m á r k in t a n y ílt tengeren, m ire a forróság alábbhagyott és enyhe szél söpörte végig az óceánjáró fedél zetét. Ez egyszerre m egtelt kifeszített székek kel és az asszonyi könnyű ruh ák, m in t tarka virágo k színesedtek k i a k o rlá to k m ellől. A hajóorvossal beszélgettem, m in t régi ismerősömmel, m ert m ár az első napon hozzá '1 8
,
k e lle tt ■'ford uln om ka'rsebem m ia tt, m elyet ügyetlenségemmel szereztem a felszállásnál. M indenki beszélt, ism erkedett és élénk érdek lődéssel k u ta ttá k a hajón utazó hírességeket. Kérdezősködni kezdtem én is. De az orvos csak le g yintett. — Senki, semmi különös, — mondta. .Nem messze tő lü n k egy magányos asszony ü lt, éppen felénk fo rd u lt, az orvos köszöntötte. A zután élénken tette hozzá: — Rosszul mondtam, va la ki utazik itt, a k it többre ta rto k az egész társaságnál. Nem csak, m e rt nagy művész, — most is egy kiiállításra utazik, le h elletfin o m rajzai és sző nyegtervei vanna^, — de m in t asszony is a legbátrabbak közül való és élete is csodálatos volt. Magát érdekelni fogja, cikk, novella, re génytéma, a>nit csak akar kihozhat belőle. — Mutasson be kérem, — m ondtam h ir telen tám adt érdeklődéssel. De az orvos m ár fö lá llt és különös m osollyal h a jo lt felém, ■amig mondta: -i- Ism erkedjen meg vele, i t t könnyű, — és kö rü lm u ta to tt. De én lusta voltam ürüg yet keresni az ismerkedésre. Szeretek magányosan lézen geni, hallgatn i, a hullám ok já té k á t nézni és m élyeket lélekzeni az üde, sós levegőből, — a tém ákat pedig nem mástól kérem, azt ma gamban hordozom. Dé azért megnéztem azt az asszonyt. E lőttem m ent le a' lépcsőn. H ajlékony, gyö nyörű alakján megfeszült a ruha, haja- kékesféketén csillogott.. Nem v o lt fia ta l, mégis csodálatosan könnyed és üde. Sajnáltam , hogy a szemét nem láttam , a tekintetét. Másnap m ár k in t ü lt, m ik o r a fedélzetre mentem. M egint egyedül. M inden szék meszszire fe kü d t tőle, m intha csak a tegnapi he ly é t választotta volna így elszigetelve. V e t 2*
19
tem egy .széket és mellé feküdtem . Csodál kozva nézett rám : — Ü gy-e nem angol? — Kém vagyok az, — biccentettem liíbsolyogva, — de m ié rt kérdi? — M e rt akkor nem ülne ide mellém, — felelte egyszerűen. Ha nem utaztam volna a n n y it a gyarm a tokon, a kko r nem értettem v o ln a ezt a fele letet. íg y jobban megnéztem, a lig látszott ra jta a keve rt vér, csak bőre v o lt talán kicsit sötétebb. — A n n á l sokkal szabadabb gondolkozású vagyok, semhogy ily e n furcsa előítéletek alapján válasszam meg ismerőseimet, — és engedve asszonyi ösztönömnek, kezére tettem simogatóan a kezemet. És lúa m ár tudom, hogy ez a kézszorítás te tte lehetővé, hogy a legkülönösebb történetek egyikét m eghall hassam. * * * — A pám „fe h é r vadász" vo lt, így h ív já k A frik á b a n azokat a fehéreket, a k ik vezetőnek csatlakoznak egy-egy expedícióhoz. A nyám bennszülött asszony. Én valósággal fiú n a k nevelkedtem kis farm unkon, pompásan bán tam a puskával,és m inden vágyam az volt, hogy apámmal részt vehessek egy expedí ción. De ő sokáig h a lla n i sem akart róla, jó l tudva, hogy m ennyi veszélynek van, különö sen egy nő, kitéve. Húsz éves koromban menyasszonya lette m egjr bennszülött m ér nöknek, a k i azután magára v á lla lta a felelős séget és addig könyö rg ött apámnak, m íg egy három hónapra terjedő expedícióra magával v it t bennünket. M élyen behatoltunk A frik a szívébe és gyönyörű vadászzsákmánnyal megrakodva éppen vissza a kartu n k fo rd u ln i. A k k o r törté nt. A délutáni pihenés ideje volt, 20
am ikor rá nk tö rte k a berberek; vőlegényemet leszúrták, engem m agukkal v itte k . A pám nem v o lt a sátorban, így reméltem, hogy ő megme n e kü lt és szerencsétlen sorsomban az ta rto tta bennem a lelket, hogy ő m ajd kiszabadít. Csak hazatérésem után tu dta m meg, hogy m ennyit k u ta to tt utánam, de hiába, m ert hihetetlen inesszeségből, a S tatter-tó vidéké rő l való berber-törzs v it t magával, a k ik k í gyót g y ű jte n i já rta k el ily e n messze helyekre. Nem bántottak, sőt különös tisztelettel nézték idegen szépségemet. Egy fia ta l leányka szolgált k i, a k i ösztönösen megérezte, hogy m indig a menekülésre gondolok, — vagy ta lá ii a többiek figyelm eztették, — m ert egy nap körülvezetett telepükön, hogy lássam az élő kerítést: kígyókból. A legmérgesebb k ig yó fa jtá k v o lta k i t t valósággal fö lfűzve és ezek ve tté k k ö rü l az egész területet. Nem v o lt menekülés. Még az este nagy ünnepélyt ta rto tta k és én felesége le tte m a törzsfő egyik fiának. Az első évek te sti és le lk i nyom orát nem lehet elmondani. De am ikor megszületett a fiam , akkor megadtam magam és engedtem, hogy békésen fo ly jo n el felettem az a? élet, m ely nek így részese lettem . Tizenöt év, nagy idő úgy-e? És én annyi id ő t tö ltö tte m ott. De nemcsak a fia m adott erőt ehhez az élethez, hanem a művészetem is, ha ugyan az a kko ri nyom talanul e ltű n t dolgokat annak lehet ne vezni. Csak akkor, csak o tt jö tte m rá, hogy m ennyi ügyesség van u jja im b a n és m ennyi tervező erő bennem. Először agyagkorsókat festettem, egy nyolcvan éves aggastyán v o lt a mesterem, a tetoválás technikájába is be vezetett és lassan tiU szám yaltam m inden h elyi művészt, pedig v o lta k közöttük csodá latosan ügyesek iis. íg y nemcsak asszonyi szép 21
ségemért becsültek, hanem ügyességemért is. Különös, hogy évekig nem tudtam , hogy hol élek és m ilye n szörnyű szokások és tö r vények szövik át meg át a külsőleg olyanyn y ira egyszerű berber-törzs életét. A z aszszonyok szelídek v o lta k és szépek, b á r a m unka legnagyobb része az 5 v á llukon n y u godott. Öregasszonyt nem lehetett lá tn i. Ez eleinte fö l sem tű n t nekem. A fé rfia k ellen ben magas k o rt érte k el. A k i engem a p rim i tív festészet titk a ib a bevezetett, az is nagyon öreg volt, de m unkája erőteljes, vonásai cso dálatos biztosak. A z uram megbecsült, jó l bánt velem, ta lán túlságos tisztelettel is nézett rám, ami később bizonyára feszélyezte, ennek tudom be az elkövetkezett d o lg o k a t. . . A fiam a t m egtanítottam m indarra, a m it a m ásik élet ből magammal hoztam, s m ik o r értelm e bon takozni kezdett, m ár arra neveltem, hogy ne érezze a törzshöz tartozónak magát é^ ha al kalom n y ílik együ tt menekülhessünk, — m ert a remény, az sohasem hagyott el. Az asszonyok szerettek, m e rt sok m in denre m egtanítottam őket, csak az fá jt, hogy valam i szörnyű betegség pusztított közöttük, amely néhány hónap a la tt a legvirágzóbba ka t is tönkretette. M á r m ajdnem tíz évig él tem közöttük, m ik o r n y itjá ra jö tte m ennek a betegségnek. Az a fia ta l leány, aki elfogatásom első napjaiban velem volt, később is nagy szere tettel v e tt kö rü l, am ikor m ár asszonnyá le tt. Tőle tudtam meg azt, am i legborzasztóbb él ménye le tt az életemnek. Még ma is olyan tisztán emlékszem arra a napra. Gyümölcsöt g yű jte n i in d u ltu n k fiam m a l egy kora regge len, m ik o r Nadle kosarával u tánun k sietett:
— M eg fo g o k h a ln i, — súgta nekem és szeméből kétségbeesés v ilá g íto tt felém .
— Csak' nem vagy beteg? — fogtam meg részvéttel a ka rjá t. — Nem, még nem, — rázta meg a fejét, — de tudom, érzem, hogy így lesz. Hosszas faggatásomra elmondta, hogy az ura m ár nem szereti, más asszonyt vesz ma gának és ezért neki meg k e ll halnia. Az éte lébe p o rrá tö rt kígyóm érget kevernek, ma vagy holnap, a p illa n a to t nem tudja, de így lesz. 'S akkor m a jd ő is úgy^ kiszárad, m in t a szomszéd Ral, a k it nem régen tem ettek el. De az m ár nem ■v o lt fia ta l és csúnya is volt, — folytatta,^ — de ő úgy-e szép? — Vigasztalva öleltem át és eszembejutőtt a m in dig vidám Ral és a többiek m ind, m ind, a k ik olyan megadóan m entek a szörnyű halálba, azok kezétől, akiket egész életükön át szolgáltak. Csak akkor ébredtem rá erre a szörnyű ségre, de még nem akartam h in ni. Megráz tam Nádiét: — Mondd, Nadle, a többiek is így haltak meg? — M ind, — fe le lte le h a jto tt fe jje l. ■ — Szóval m inden asszony? — kérdez tem szorongva, *— azelőtt is? — M indig. A tö rvé n y mondja, hogy egy asszony sem lehet idősebb negyven évesnél, m ert akkor nem fogadják be az istenek.' • — De te még fia ta l vagy, csak huszonöt éves! Te még messze vagy ettől: — De engem m egunt az uram, — mondta szopaorúan, — lá tta m tegnap a szemén. A szomszédék M ölje vidám abb és jobban tán col, m in t én . . . és 'és én gyerm eket se adtam neki. — Dfe hiszen még lehet gyermeked kis . Nadle! 23
— Hiába, meg k e ll halnom, — h a jto tta egyre, — tegnap m ^ r láttam , hogy azzal az öreggel tanácskozott, aki a m érget re jti. , Szegény k is Nadlénak igaza volt. Egy nap a fülem be súgta: — M á r m egtörtént! És nekem látnom kelett, m in t ü l a k u n y hója e lő tt még virágzó szépségében, de azzal a rém ülettel a szemében, am elyet a tudatos halál okoz. A Nadle halála u tán i évek vo lta k a legne hezebbek. Alázatosnak k e lle tt lennem, v i dámnak és m in d ig szépnek, m e rt tudtam , ha egy percre is ellankadok, engem is u to l ér a kérlelhetetlen törvény. Sokszor elnéztem az asszonyok szemét, a m in t egykedvűen m entek el v a la m e lyik h a lá lra íté lt társuk m ellett, nem v o lt bennük sem részvét, sem lázadás. T u d ták, hogy a törvény m egm ásíthatatlan; iste nek akarata. Csak én nem tudtam raegnyugodni és szökésre készültem a fiam m al. Tizennégy éves korában v e tté k be a harcosok közé és tudtam , hogy ekkor alkalom lesz a szökésre. M á r évek óta neve ltün k tito k b a n három kígyót, me lyeknek m ár k is korukban k itö rtü k a méreg fogát, hogy alkalom adtán a fe lfű z ö tt kígyók helyére illesszük. M e rt az élő kerítést m indig őrizték. Ajz ünnepély nap ját kitűzték. A rra , az é jje lre vá rtu n k, a m iko r a tánctól és részegítő ita ltó l m indenki elernyed és nem fig y e l ránk. Tud tu k, hogy e g y , nap előnyünk lesz, m ert másnap m ély, kábító álom nehezedik a tán cosokra. Fiam jó l fe jle tt fia ta l fé r fi v o lt m ár ekkor, bámulatos ügyességgel bánt a fegyve rével és mégis halálos aggodalommal tö ltö tt el, ha arra a veszélyre gondoltam, am it a k í24
.
,
gyök kicserélése okozott. De s ike rü lt, az ú t szabad volt. Még hátra v o lt azonban a legnagyobb megpróbáltatás. Nekem k e lle tt .Üíszt festenem az uram és a legfőbb emberek testére. M in den helyre, ahol nem v o lt tetoválás, növényi nedvekből készült, festékkel ábrákat és díszítő rajzokat k e lle tt illesztenem. M ié rt mondom ezt a napot a legnagyobb megpróbáltatás napjának? Hiszen kezem könnyű v o lt és ra jzaim úgy h u llo tta k a feszes barna bőrre, m in t a virá go k fin o m ezer alakú szirmai. De akkor m ár a szívemtie lázadást és gyűlölete t égetett ezeknek az acélos, iz mos férfitesteknek a látása, a k ik o ly egyked vűen tu d tá k m egölni asszonyaikat. M ellettem az öreg művész dolgozott és csodálatosan friss ábrák k e rü lte k k i -a keze alól. M ié rt lehet neki nyolcvan évig tökéle— tesíteni a művészetét és v á rn i a békés ha lált? . . . íg y lázadoztam és a rra a megsemmi sülésre gondoltam, am ely rám vár, ha nem sike rü l a szökésünk. Nemcsak az életemet sajnáltam , a k o ra i h a lá l a bennem élő m ű vésznek még szörnyűbb volt, m in t az aszszonynak. Hiszen asszonyiságom csak a fia m örömét hozta, a ki .már régen a jmaga külön életét élte, de én, .én, csak ezekben az u jja imon át kiszakadt h ajlékon y vonalakban v o l tam egész ember, csak ezeken át v o lt elron to tt életemnek célja, értelme. A z utolsó órákban v o lt egy pillan a t, am ely niegadta a lökést kétségbeesett mene külésünkhöz. M ik o r fáradtan és összetörtén az egész napi kínzó m unka után megpihen tem a kuh.yhó előtt, nem messze tőlem tán cukat próbálták a fia ta l leányok. A nőtlen fé rfia k , a rá ju k halm ozott dísztől büszkén k ö rü lá lltá k és b iz ta ttá k őket, egyszerre csak 25
közéjük lépett az uram is érdeklődve. T ud tam, hogy. az én sorsom most m ár meg van pecsételve. Nem haboztam többé. M ik o r ja vában fo ly t a mulatság, m i, két magányos vándor, m ár régen bent já rtu n k az őserdő mélyének félelmetes csöndjében. Nem tudom hány napig b o lj ^ngtunk így és az Isten m ily e n különös kegyelm e őrzött meg bennünket a sokszori biztos haláltól, m íg végre ta lá lko ztu n k egy vadász expedícióval. M agukkal v itte k bennünket, apám még élt, otthonra le ltü n k . A fia m azóta m érriök és én vezetője vagyok egy művészeti iskolának, m elyben csak nők dolgoznak, a kiknek a fö l emelése, a rettenetes élm ény hatása alatt m inden célom. *
*
*
I t t végződött az elbeszélés. És még soha sem fá jt úgy gyors megérkezésem a k ik ö tőbe, m in t most, a m iko r ettől a különös, sokat szenvedett asszonytól k e lle tt elválnom, aki tekintetében még m in d ig o tt hordta azt a ha lá lt, m ely asszonytársai sorsát előre kiszabta, de am elyből az ő ú j élete megszületett. IN D U S A S S Z O N Y I SORS
A keskeny utcán, a bazárok sűrű sorfala között esküvői m enet közeledett. A pró ha rangok kongtak, dobok zajongtak, sípok sikongtak és furcsa torokhangon éneklő k iá l tozás ve g y ü lt a fü ls ik e títő hangzavarba. E lől három hatalm as elefánt lépegetett, díszes ta ka ró k és zsinórok csüngtek le a hátu król, m ajd hat, álmosan baktató teve következett, m egrakva lá dá kka l és csomagokkal, aztán egy n y ito tt kocsiban a menyasszony és a vőle gény, végül a násznép to lo n g o tt óvatosan, m ert a hozzátartozók fején óriási, m alom ke ré k nagyságú, pálm alisztből készült torták, 26
cukros hengerek, fantasztikus díszekkel fö lcicomázott tésztaépítmények him bálóztak. A kocsi h irte le n m egállt. Az egyenes ta r tá s i, gőgös h in d u ije d te n kapott menyaszszonya után, aki a melegtől, zsiva jtól és talán a szorító fé le lem tő l megszédülve m ^jd k ib u k o tt a kocsiból: — N jin ja h , N jin ja h ! — k iá lto tta könyö rögve az á ju lt, szép kis arcba, am elyről le h u l lo tt a virág bó l fo n t fá ty o l és, alól,a előtűntek a gyerm ekleányka finom , szabályos vonásai. H á tu l a tömeg m egtorlódott, meginogtak a fejen hordozott tálak, szidalm azták egymást és senki sem tudta m i történt. '/ Az egyik házból vizet hoztak, megmos ták a menyasszony arcát, m ire az lassan ma gához tp rt, de a m ikor vőlegénye arcát látta fölé hajoln i, ú jra lehúnyta szemét, a rém ület és iszonyat e lto rzíto ttá k vonásait. E lől a te vék és elefántok m ár eltűntek egy ú tka n ya rban, m ik o r a násznép visszamaradt része m egindult. A menyasszony arcát ú jra elta karta az összefont m űvirág, a vőlegény k ife szített derékkal ü lt, csak arca le tt egy árnya la tta l komorabb, vonásai megereszkedtek és csak most látszott ra jta , hogy m ár jó l't ú l van az ifjúságon. V ' N jin ja h pedig még nem v o lt tíz éves. So vány kis teste fe jletle n, arcán gyermekes báj, ije d t csodálkozás. Még ta v a ly a rizsföldekeh hessegette a m adarakat, apró halakat fogott a m egtorlódott patakban és játékos buzgósággal hordta a selyem hernyók eledelét. Még csak kedvtelésből szövögetett s ha megunta, á tfu to tt a rizstörők közé,- o tt lábatlankodott, m ajd a. kerten táncolt végig, a tűzpiros h y 'biszkuszok e lő tt h a jlon g o tt és megbosszan totta a kiáltozó papagályokat. , 2 7
És ma m ár asszony. Ebbe a félelmes, idegen világba úgy zuhíint, m in t űzött vad a sziklák perem éről a mélységbe. Csak akkor, abban a p illanatb an lá tta meg a fé rjé t, am i k o r ájulásából magáhóz té rt, aztán lesütött szemmel féltékenyen e ltaka rta a m erev v i rág. De a n n yit jó l lá to tt, hogy nem ilye n éles, hideg szemről és nem ily e n megder medt, pókhálós a rcról álm odott. A z apja i^ sokkal fiatalabb. De k i kérdezi meg egy hind u gyerm ek szivét? És jö tt a nap, am ikor N jin ja h úgy ébredt föl, m in t egy n a g y,'te kinté lyes ház asszonya. F ü rd e tik, testét o la jja l k e n ik a szolgáló aszszonypk, arcát bedahhal dörzsölik be, amely hasonlatossá teszi a mangófa sápadt színéhez. K a rjá n és lábán arany és ezüst g y ű rű k csil lognak, de a befestett, sötét szemhéjak alól könnyek szivárognak. N jin ja h u grálni, tán colni szeretne inkább és a m ajm okkal, pá vá kka l hancurozni, de ja j, könnyű kis testére nehéz selyem szárit csavarnak, m elyet még súlyosabbá tesz a végeken megsűrűsödő hím zés. A lig tu d lépni benne, a nehéz ékszerek megcsörrenek ra jta s ő ijed ten fig y e l fö l az idegen ■hangra, amely olyan furcsán össze csendülő kis k a c a jja l em lékezteti asszonyi, ú j m ivoltára. N jin ja h gyönge kis teste lassan é rik asszonnyá. Még m in d ig szája k ö rü l bú ji k a félelem ije d t remegése, ha fé rjé t köze ledni lá tja , szívére szorított kézzel, le hú n yt szemmel fogadja a bókokat. De a lig a ra tjá k le a harm adik rizste r mést, N jin ja h számára kegyetlen nap virra d , kegyetlenebb m inden eddiginél. A m ily e n h ir telen asszony le tt gyermekségéből, olyan h ir telen zuhant az özvegyi sors könyörtelen ú t jára. Egy reggel fé rjé t h o lta n ta lá ltá k az ágyában. S a ttó l a p illa n a ttó l kezdve m in 28
l denki elhúzódott tőle, m in t a bélpoklostól. Hiszen az istenek csak azt b ü n te tik özvegy séggel, a k i előző életében valam i nagy b ű n t követett el. N jin ja h magára marad. Kezét tö rd e li a félelem től, hogy v á jjo n m it határoz a rokon ság, titko s tűzhalálra szánja, az angolok tö r vényét m egkerülve, vagy megszégyenítve száműzi? T u dja jó l, hogy nincs menekvés: .egyik vagy a másik. F ia ta l teste borzad a haláltól, de a szégyent is jó l fe l tu d ja fogni, a megvetést, az üldözést, a gúnykacajt, ami az özvegyeknek k ijá r. A lig tizenhárom éves. Még nem is kez dett el é ln i és m á r m inden bezárult mögötte. Egyszerre csak betörnek hozzá a kiáltozó asszonyok, le té p ik sötétvörös selyem ruháját, zsákvásznat csavarnak a testére, fényes, fe kete h a já t tö v ig le n y írjá k , ékszereit lekap csolják és kive ze tik az útszélre szidalmazva, megköpködve, m in t megbélyegzettet. Csupasz fejbőrére ije d te n húzza fö l a m erev szövésű szárit, meztelen lá bá t kapkodja a fo rró kö veken és tántorogva, szégyenkezve m egindul az özvegyek tem plom a felé. A z úton zarándoksereg közeledik, m ár messziről integetnek, kiáltoznak, hogy té rje n le az ú tró l, nehogy ru h á ja érintse az övékét, arrább hűvös arcú párszik messze elkanya rodnak tőle, nehogy belélégezzék a m egfer tőzött levegőt. N jin ja h nem tu d ja fe lfog ni, hogy fia ta l, élettől duzzadó teste m ié rt le tt egyszerre enyn y ire gyű lö lt, rém ülten végignéz magán és hogy a durva vezeklő ru h á t m eglátja, am in t szürkén és piszkosan k itá ru l a napba, sírn i kezd és hangosan jajongani. A város legszélén van az özvegyek tem p
loma. M á r messziről hallatszik a sikoltozás és jajveszékelés. A fekete ciprusok ré m ü lt á r nyé kka l áUri;ak ő rt és bámészan nézik a ban dukoló szent teheneket. N jin ja h le b u k ik a hű vös kőre, hom lokát a fö ld re szorítva és úgy m arad a siránkozó tömegben órák hosszáig. Kétségbeesett napok következnek, kóbor lás, éhezés, az utca gyötrelm e,' szidalma, szennye, m egfertőzött levegője. N jin ja h ápolt kis teste lázadozik, sebek ütn ek k i ra jta és gennyes fekélyek, keze ökölbe szorul, ha gő-r gös asszonyt lá t elsuhanni kényes kocsikon, száján szitkok g yúlna k és agyát elfelhőzi a düh. A lig k iv irá g z o tt testét gyorsan elsenyvesztette az utca, de le lk e m ost kezd meg érni a k ín ra és lázadásra. Nem tu d belenyu godni tö n k re te tt életébe. Nem érzi m agát megbélyegzettnek csak azért, m e rt u rá t a k o r és betegség e lv itte m ellőle. Még íg y is, számkivetve, egész embernek érzi m agát és nemy hisz a ré g i törvényben. Ezt meg is m ondja a többieknek. F ön t á ll a- tem plom kövön, fönt, m a gb an , ahol m áskor szantálfa füstöl áldozatul, akaratos teste k in y ú lik és hangja tú lk iá ltja a siránkozó tömeget: ■— Asszonyok! Özvegységben testvéreim ! Érzitek-e, hogy bűn n é lk ü l büntetnek m in ket? Érzitek-e, hogy jog tala n a megvetés és száműzetés? Iszonyú -törvények bábjai va gyunk, de em beri törvényeké és nem egy felsőbb hatalomé. H ol van az az isten, aki árta tla n o ka t sújt? A fé rfia k törvénye ez és nem a magasból jön. Csak áru vagyunk a kezükben, m egvett ruhacso^mó, m elyet halá lu k után útszél're dobnak. Más országokban, ahol keresztények vannak, tisztelet övezi az özvegyeket és m in de nki tám ogatásukra siet. íg y h a llo tta m a missziós papok szájából. M i é rt éppen n á lu n k pusztít ez a kegyetlen tö r 30
.
•.
vény? G yertek, köve te ljü k a törvények megmásítását! Különös, v ijjo g ó hangjára fö lfig y e lte k az asszonyok és a szavaktól b ó d u lt tömeg meg in d u lt. Tépett ru h á jú asszonyok, sebeslábú vének tö rté k m agukat előre és kiálto zva kö vetelték az igazságot. De v á jjo n született-e asszony számára igazság? N jin ja h arra ébredt, hogy véres, mögkorbácsolt testtel fekszik. Tapogató keze k i n y ú lik , va la ki megragadja és bűzös lehelíet suttogja felé: — Tudod hol vagy? Tudod? A boszor kányok tornyában. i N jin ja h u g rik , menekülne, de csak vakon tapogatódzhatik a va la m i világosság felé. Ned ves, csuszamlós fa la ka t ér és egy apró n y í lást, amelyen bekúszik a hold ezüstje, de óh, ja j, közelebb vannak a csillagok, m in t a mé lyen húzódó fö ld barna áávja. Egy hang élesen fölnevet: — In n é t nincs menekülés, csak a halá lon át. A z asszony egy sarokba kúszik és gör csösen fölzokog. A z egyetlent, am i megm aradt űzött életé ben: a napot, a világosságot is elvették tőle. — Mondd, m ié rt vagy itt? — rikácsol az ism eretlen hang, — talán nagyon szép v o ltá l és m egejtettél szívdket? — Nem, — fe le li kom oran N jin ja h . — Rosszat m ondtál másról vagy g y ű lö lt valaki? — Nem, nem tu d ok róla. — A k k o r többet ta n ultá l, okosabb v o ltá l talán, m in t' a 'szomszédod felesége? — Nem, a tö rvé n y ellen lázadtam. Az özvegyek törvénye ellen. 31
— ó h , te balga! Hamarább virá g z ik a hybiszkusz feketét, m in th og y a m i népünk elhagyja szörnyű babonáit. Tudod én hol ne velkedtem? A ngol iskolában, keresztény pa pok ta n íto tta k az igaz törvényre, am ely m in den ember számára egyform a, legyen az fé rfi, vagy asszony. És m ost i t t vagyok. Csak azért, m ert -többet tudtam , m in t azok o tt odalent, — k iá lto tta sikoltva, — csak azérí, m e rt embe rib b életre akartam őket nevelni. Ez a bű nöm. Testemet a fé rg e k 'fa ljá k , szemem m ár nem fog ja fö l a fé n y t és m indennap kisebb tá l ételt vetnek elém, m indennap kevesebb a korsóm ban a víz és m á r nincs messze a nap, a m ikor m a jd hiába tapogat a kezem en nivalóé rt, üres edényt zörgethetek kiszáradt u jja im m a l, — i t t közelebb kúszott N jin ja h hoz ez az em beri roncs, megragadta ru h á ja szélét és úg y fo ly ta tta : —■ Tudod, hogy ez a to ro n y tele van asszonyokkal? Csak asszo nyo kka l! Százszámra küldenek bennünket a kegyetlen éhhalálba ir ig y asszonyok, szörnyű fé rfia k , sokszor csak azért, m e rt egy jogi szent az u jjá v a l véletlenü l éppen i rá n k m u ta to tt: — Boszorkány! Boszorkány! N jin ja h m egrázkódott a szörnyű szótól, fö lu g ro tt -és öklével v e rn i kezdte a falat, m íg csak á ju l tan össze nem esett. De a fa l csak üresen kongott, m in t az emberi szív, am ely az asszonyoknak m ind ig másképpen m é ri az igazságot.
32
(Folytatás a I I. oldalról.) 31. sz.: M ondéla, a rabszolgalány. 32. sz.: M a g y a r ferencesek K in a felé. I I I . 33. sz.: A keresztény K ín a véres nap jai. 34. sz.. T fizv irág . trta : N a sija H a k ire . 35. sz.: M o nteco rvin ói János. P ekin g első érseke 36. sz.: J a w a ta lev elei Omotóhoz. 37. sz.: E lm á r testvér utolsó ú tja . 38. sz.: Dzsingisz k h á n nyom ában. 39. sz.: V álo gatott k ín a i közmondások. 40. sz.: In d iá n o k között. 41. sz.: H ogyan gondolkoznak négereim? 42. sz.: V é r - és tűzözön T sin a n fu felett. 43. sz.: V án d orúto n Á zsia föld jén . 44—45. sz.: P. Jósé az örökvárosban. P. Schrotty P. 46. sz.: Egy az Ü r . K á rp á ty C s illa -M á rla . 47. sz.: M eg rend ítő asszonysorsok. 48. sz.: K e le ti egyházművészet. 49. sz.: M ilib i, a fek ete leány.
SZENT FERENC F IA I 700 É V ÖTA a pogányok m illió it vezették K risztus aklába.
TE is részt vehetsz ebben a most is folyó gigan tikus m unkában. Neked is közre k e ll m ű ködnöd a hitterjesztésben. Légy tag ja a
FERENCES M IS S ZIÖ S ZÖ VE TS É G N EK K é rj ism ertetést a Ferences Missziószövetségről. Budapest, I I . k e rü le t F a s a ré ti-ú t 137. szám.
SZENT
FERENC
H i V . . .
A k i ferences szerzetespap vagy testvér a k a r lenni és Krisztushoz vezetn i em bertársait, k ü ld je be folyam o d ványát a következő cím re: 8ZEN TFER EN C R EN D I TA R TO M A N YFÖ N Ö K 8ÉG Budapest, I I . k e rü le t M a r g it-k ö rú t 23. 8». G im náziu m o t végző if ja k a jászberén yi Sze ráfi K o llégiu m b an fo ly ta tjá k ta n u lm á n y a ik a t. Jelen tkezn i b á rm ik o r lehet! K ap isztrán -N yo m d a, Vác
Felelős: Búzás A.
