Ézs 9,1-7 Az Úr eljövetele és az ember állapota „De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van; először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját és a pogányok határát. A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; a kik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök! Te megsokasítod e népet, nagy örömöt szerzesz néki, és örvendeznek előtted az aratók örömével, és vígadoznak, mint mikoron zsákmányt osztanak. Mert terhes igáját és háta vesszejét, az őt nyomorgatónak botját összetöröd, mint a Midián napján; Mert a vitézek harczi saruja és a vérbe fertőztetett öltözet megég, és tűznek eledele lészen; Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!” Bevezetés Körülbelül két hónapja, hogy Ézsaiás könyvének az ezt megelőző részét olvastuk, most szeretnénk folytatni Ézsaiás próféta könyvének az olvasását. Ebben a felolvasott szakaszban a Messiás kettős eljöveteléről van szó. Az első eljöveteléről is, ami már beteljesedett, és a másodikról is, ami előttünk van. De főleg arról szeretnék szólni, hogy személyesen mit üzen Isten ezek által az Igék által ma nekünk. A nép állapota az első eljövetelkor Nézzük először röviden a Messiás első eljövetelét. Milyen volt az emberiségnek és Izraelnek az állapota, amikor jött az Úr először? Olyan, amilyet olvastunk az előző résznek a végén: „És ha ezt mondják tinéktek: Tudakozzatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, a kik sipognak és suttognak: hát nem Istenétől tudakozik-é a nép…? [Mennyi ördöngös, mennyi megszállott volt abban az időben, mikor az Úr Jézus Krisztus eljött erre a földre? Mert nem az Istenétől tudakozódott a nép.] A tanításra és bizonyságtételre hallgassatok. Ha nem ekként szólnak azok, a kiknek nincs hajnalok: Úgy bolyongani fognak a földön, szorongva és éhezve; és lészen, hogyha megéhezik, felgerjed és megátkozza királyát és Istenét, s néz fölfelé. És aztán a földre tekint, és ímé mindenütt nyomor és sötétség, és szorongatásnak éjszakája, ő pedig a sűrű sötétben elhagyatva!” (Ézs 8,19-22). Ez volt a jellemző: sötétség, szorongatás, reménytelenség, elhagyatottságnak az érzése. Mert elszakadtak Istentől. Az Úr Jézus, amikor ránézett a sokaságra, azt olvassuk, hogy megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok. Mint akiknek nincs gazdájuk, akik nem tartoznak sehova, csak bolyonganak, nem tudják, honnan jönnek, nem tudják, hová mennek. Nem tudják, mit hoz a holnap, éheznek, és minden rossz éri őket. A legjellemzőbb az volt erre a korszakra, hogy sötét volt. Nem tudta a nép, hogy miben jár, hogy miben van, nem látták így, mint ahogy Isten látta az ő állapotukat. Sötétben voltak. És egyszer csak, azt olvastuk itt a 9. részben, hogy fény ragyog fel fölöttük. Egyszer csak eljött a Messiás, az Úr Jézus Krisztus, akiről az van megírva, hogy Ő a világ világossága, és hogy mielőtt megszületett, meglátogatott bennünket a naptámadat a magasságból. Eljött, és fény ragyogott fel fölöttünk. Beteljesedett az, amit itt a 9. rész első két versében olvasunk. A Máté evangéliumának a 4. részéből így tudatja velünk ezt Isten Igéje: „És odahagyva Názáretet [az Úr Jézus], elméne és lakozék a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain;
Hogy beteljesedjék a mit Ésaiás próféta mondott [amit most olvastunk], így szólván: Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája, A nép, a mely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és a kik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada” (Mt 4,13-16). Beteljesedett-e minden ezekből? Vajon beteljesedett-e, amikor először itt volt az Úr, a 3. 4. és 5. vers, hogy „megsokasítod e népet, nagy örömet szerzesz neki, örvendeznek előtted az aratók örömével”? Csak egy nagyon kis mértékben és nagyon rövid ideig. Mikor megszületett az Úr Jézus, mielőtt megszületett, azt hirdették az angyalok, hogy hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz. De ebből a nagy örömből nagyon keveset tudott elvenni a nép. Egyszer-egyszer, amikor az Úr Jézus gyógyított, csodákat tett, vagy például amikor bevonult Jeruzsálembe, a kereszthalála előtt: „Mikor pedig immár közelgete az olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fenszóval mindazokért a csodákért, a melyeket láttak. Mondván: Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében!” (Lk 19,37-38). Alapvetően azonban nem lett ez a nép boldog. És miért nem? Azért, mert nem értették meg, és éppen ezért nem tudott beteljesedni az, ami a 4. versben van: „Mert terhes igáját és háta vesszejét, az őt nyomorgatónak botját összetöröd, mint a Midián napján”. Hát nem törte össze az Úr? Összetörte. A legfontosabbat összetörte. Mert az a terhes iga, amit minden ember hordoz, nem az, hogy egy másik politikai hatalom elnyomja. Nem az volt a fő terhes iga a zsidó népnek sem, hogy a római iga alatt voltak. Nem az a legnagyobb iga az embernek sem, hogy a másik milyen rossz hozzá. Hanem az igazi terhes iga a bűnnek az igája, és az igazi bot, amivel a hátunkat verik - így mondja itt az Ige, hogy az őt nyomorgatónak a vesszejét, botját , ez a mi igazi nyomorgatónk az ördög. És az Úr azért jött, hogy ettől megszabadítson minket, a bűntől is, az ördög uralma alól is. Így mondta az angyal: Nevezd a nevét Jézusnak, mert Ő szabadítja meg a népet annak bűneiből. Ezt megtette az Úr Jézus. Keresztjének a vére által szabadulást szerzett. Minden ember számára bűnbocsánatot. És a kereszten lefegyverezte a sötét fejedelemségeket és hatalmasságokat. Diadalt vett rajtuk. Összetörte ezeket. A nép nem értette meg, nem ilyen szabadítóra vágyott. Külső megoldást akart, a külső igát szerette volna, ha összetöri a király. És a külsőt, az idegen népeknek, idegen hatalmaknak a botját szerette volna, ha összetöri. De az Úr Jézus mindig először a belső megoldást akarja, a bűntől és az ördögtől való szabadulást. Csak az után a külsőt. És ezért nem tudott megvalósulni ez a 4. vers, hogy a terhes igáját és az őt nyomorgatónak botját összetöröd, mint a Midián napján. Mert mi történt Midián napján? Ez Gedeon idejében volt, amikor a Midianiták nyomorgatták Izráel népét. És a Bírák könyvében mindig visszatérő történet az, hogy a nép elhajolt Istentől, és Isten megengedte, hogy a külső ellenség megnyomorítsa ezt a népet. A Midianitáknak is megengedte. És mindig úgy volt szabadulás, a Midianiták kezéből is, hogy amikor a nép már nagyon nyomorgott, akkor egyszer csak Istenhez kiáltott. Akkor, a Midianiták idejében Isten küldött egy prófétát, és azt mondta a népnek: Nézzétek, én hoztalak ki benneteket Egyiptom földéből, én mondtam nektek, hogy ne imádjatok idegen isteneket, és ti nem hallgattatok rám. Szembesítette a népet a bűneivel. És amikor a nép elismerte, összetört a bűnei alatt, belátta, hogy az Istennel nem jó neki a közössége. Az Istennel szemben járt el hűtlenül. A bűnei az oka a külső nyomorúságának is, és ezt rendbe akarta hozni Istennel. Isten kész volt megbocsájtani, amikor megbánták a bűneiket, és utána támasztott szabadítót, hogy a külső ellenségtől is megszabadítsa őket. Midián idejében ez a külső szabadulás is csodálatos volt. Isten megmutatta, hogy nem ti, hanem Ő. Mert egy akkora nagy sereggel szemben, amit meg sem lehetett számolni, ellepte a hegyet és a völgyet, Isten nem engedte, hogy huszonkétezer ember, vagy akárhány szembeszálljon. Csak háromszázat hagyott. Nekik is csak korsót meg fáklyát, meg kürtöt a
kezükben, hogy nyilvánvaló legyen, hogy Isten szabadít meg, nem ők, és nem mi szerzünk magunknak szabadulást. Ahogy itt olvassuk: terhes igáját, háta vesszejét az őt nyomorgatónak összetöröd. Ő töri össze, mint Midián napján. Ez nem szabadságharc, itt nem az van, hogy felkel a nép, hanem Isten szerez szabadulást. Beteljesedett-e az 5. vers, amikor először itt volt az Úr? „Vitézek harci saruja és a vérbe fertőztetett öltözet megég.” Nem teljesedett be, mert nem teljesedhetett be. Pontosan azért nem, mert nem fogadták el Istennek ezt a megoldását, hogy először a bűntől szabadulás. Majd az után a külső. És amikor jött az Úr Jézus szamárcsikó hátán, és látta Jeruzsálemet, látta a népnek a szívét, nem ismerték meg, nem fogadták el a királyt, a meglátogatás idejét, nem kellett ez az alázatos, szamárcsikó hátán jövő király, akkor sírt Jeruzsálem fölött. Azt mondta: bárcsak megismerted volna te is csak a te mostani napodon is, amelyek neked a békességedre valók. Ez lett volna a békessége, ha elfogadják Krisztust. És az Ő útját, az Ő megoldását. De most elrejtetett a te szemeid elől. Lesznek napok, amikor az ellenség körülvesz téged, és lesz nap, amikor kő kövön nem marad, mert nem ismerted meg a meglátogatás idejét. Nem égett el a harci saru, nem nyugodtak a fegyverek, hanem még nagyobb lett a háborúság, az óta is. Az óta sem nyugszanak a fegyverek. Mindig minden nép békét szeretne, mindig minden kormány azt mondja: békét teremtünk. És nagyon nehéz békét teremteni. Mert először bent a szívben kéne békének lenni. Csak az után lesz külső béke. Milyen lesz az emberek állapota a jövőben? Nézzük meg most a Messiás második eljövetelét. Milyen lesz az emberiség állapota, mikor másodszor eljön az Úr, az előtte való időben? Olyan, mint mikor először eljött, csak sokkal súlyosabb formában. Második eljövetele előtt lesz a nagy nyomorúság, amilyen még nem volt. Egy démonizált világ, amikor tombol az ördög, mint aki tudja, hogy kevés ideje van. Akkor lesz csak igazán nyomorúság, akkor lesz csak igazán sötétség! Akkor lesz csak ez, amit itt olvasunk az előző rész 22. versében: „földre tekint, és ímé mindenütt nyomor és sötétség, és szorongatásnak éjszakája, ő pedig sűrű sötétben elhagyatva.” Mert az ember, mikor nincs kapcsolata Istennel, elhagyatott, egyedül van. Tényleg olyan, mint a pásztor nélkül való juh. És akkor, ebben a nagy nyomorúság idejében, amikor már nincs emberileg semmi remény, ha meg nem rövidíttetnének azok az idők, senki nem maradna meg, akkor egyszer csak fény ragyog fel. Megjelenik az Úr Jézus Krisztus nagyhatalommal és dicsőséggel. És megjelenésének feltűnésével, szájának a leheletével megöli az Ő ellenségeit, ahogy olvassuk. Akkor beteljesedik, ami először nem teljesedett be. A 3-4. az 5. vers, és a többi. Beteljesedik például ez, hogy megsokasítod e népet. Többek között például a tíz törzsből valókat is előhozza, és az összes hűségeseit beviszi az ígéretnek a földére. Beteljesedik, hogy örülnek és vigadoznak, nagy örömet szerzesz nekik, örvendeznek az aratók örömével. „Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók…” - Ez először a babiloni fogság utáni szabadulásra vonatkozik, de milyen lesz majd, amikor ebből a nagy nyomorúságból, és minden nép közül visszahozza a foglyokat az Úr! Olyanok leszünk, mint az álmodók. - „Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vígadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr! Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk. Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat, mint patakokat a déli földön!” (Zsolt 126,1-4). Az aratók örömével örvendeznek. De akkor megvalósul az is, ami a 4. versben van: terhes igáját, és az őt nyomorgatónak botját és vesszejét összetöröd, mint Midián napján. Mert ez a nép is fel fogja ismerni, hogy az a Jézus, akit megvetettek, aki a kereszten meghalt, az az ő Messiásuk. És felismerik azt is, hogy elhajlottak Istentől, bűnben éltek, nem törődtek Vele. És bűnbánattal először visszatérnek hozzá, az után oldódik meg a külső nehézség is. Megvalósul az is, ami az 5. versben van: „Mert a vitézek harczi saruja és a vérbe fertőztetett öltözet megég...” Vagyis, békesség lesz, nem lesz háború. Az ezeréves királysági béke
királyság lesz, ahogy az egyik próféta írja: nép népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. És a fegyvereikből sarlót és ekevasat készítenek. Ekkor valósul meg a 6. és a 7. vers is: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen…” Uralkodó lesz, király lesz. Már nem szamárháton jön, hanem, ahogy a Jelenések könyvében olvassuk, dicsőségesen, képletesen lóháton jön. Érdekes ez a kifejezés: egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. A gyermek megszületett az első eljövetelekor, de nem adatott Fiú. Jött a gyermek, de nem fogadták el úgy, mint Fiút, mint az Isten Fiát. Majd a második eljövetelekor adatik a Fiú. Akkor elismerik, hogy Ő az Isten Fia. Hiszen a főpap ekkor szaggatta meg a ruháját, hogy te vagy a Magasságosnak a Fia? Ahogy mondod. Azt mondja: hallottátok a káromlást. Egyenlővé tette magát az Istennel. Nem ismerték fel, hogy Ő a Fiú. És amikor a Fiú adatik, akkor elfogadják, hogy az Isten Fia az uralkodó, a Király. Az uralom az Ő vállán lesz. Hogy Ő lesz a csodálatos, a tanácsos, az erős Isten, az örökkévalóság Atyja, békességnek a Fejedelme. Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, mert nem csak ezer évig tart. Utána folytatódik az egész örökkévalóságban. Saját szívünk, életünk állapota Nézzük meg a személyesen nekünk szóló üzenetét az Igének. Talán azzal kezdeném, hogy a mai vallásos világnak is az, az egyik nagy baja, hogy Jézus Krisztust csak gyermeknek ismerik. Egy gyermek megszületett. A keresztyén világban ez a legnagyobb ünnep: a karácsony, megszületett. És csak így ismerik. Nem adatott Fiú. Nem ismerik, mit jelent, hogy Ő tanácsos, mert a maguk tanácsa szerint járnak. Nem ismerik, mi az, hogy Ő hordja az uralmat, hogy Ő a békesség fejedelme. Mindenki életében akkor van a megoldás, amikor Fiú adatik, és az uralom az Ő vállán lesz. De nézzük meg ezt részletesebben. Milyen az ember, amíg távol él Istentől? Mielőtt még nem látta, hogy eljött Ő, nem csak először, meg nem csak majd másodszor eljön, hanem megáll mindenkinek az élete felett, ahogy Jób mondja: Tudom, hogy az én Megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll. Jób is arra gondolt, hogy majd egyszer, ha meghal, és porrá lesz a teste, majd megáll felette. Nem gondolta, hogy már ott, életében megállt felette. De amikor a porba jutott, megalázkodva, akkor észrevette. Most már látlak Téged az én szemeimmel. Milyen hát az ember, mielőtt észrevenné, hogy megjelent a világ világossága neki is? Olyan, mint általában az ember az Úr Jézus első és második eljövetele előtt. Mindnyájan ilyenek voltunk, vagy aki még nem találkozott vele, most is ilyen. Istennek hátat fordít, Istentől elszakadva él, és ahogy szokták mondani, üldözi a boldogságnak a kék madarát. Na, hogy tudnék boldog lenni? Hogy tudna az életem valahogy úgy alakulni, hogy boldog és megelégedett legyek? Van, aki pénzben, gazdagságban véli megtalálni a boldogságot. Aztán lesz pénze, gazdag lesz, de nem lesz boldog. Ezt sokan alátámasztják, sokan elmondták már, hogy nem lettek boldogok. Sőt, nagy nyűgöt vettem a nyakamba a gazdagsággal. Aztán, van, aki a hírnévben próbálja meg: akkor majd boldog leszek, ha rólam írnak, ha rólam beszélnek, ha híres ember leszek. Hány híres ember mondta már el, hogy micsoda igát vett a nyakába, mert kötelez a hírnév, de boldog nem lett. Van, aki bűnös gyönyörökben gondolja, hogy majd megtalálja a boldogságát: Együnk-igyunk, holnap úgyis meghalunk. Cselekedjük a testnek a kívánságait. De ez a bizonyos boldogság madara elszáll, soha nem tudja megfogni. Mert minden bűn ideig-óráig nyújt ugyan gyönyört, de az után ottmarad a nagy üresség, a nagy kiégettség, a szégyen. Végül aztán, amikor az ember csalódottan elfordul ezektől, azt tapasztaljuk, hogy akkor sem Isten felé fordul. Hanem, ahogy az Úr Jézus eljövetele előtt, a tisztátalan szellemvilág felé. Hány ember fordul ma is okkult dolgokhoz? Nem Istenhez, hanem mindenféle praktikákhoz, sötét dolgokhoz. És így alakul ki minden emberi szívben nyomor, sötétség, szorongatás éjszakája, és az elhagyatottságnak az érzése. Egyedül vagyok. Ki vagyok tulajdonképpen? Mi
a célja, mi az értelme az életemnek? És az elhagyatottság érzéséből következik a félelem. A gyermek is fél, amikor sötét van, és nem hallja a szülőnek a hangját, nem látja a szülőt. A gyermekek félnek, de félnek a felnőttek is. Tegnap valakivel beszélgettem, nem hívő emberrel, azt mondta: Imre, félek, hogy háború lesz. Azt beszélik a családban, azt mondta az apám is, meg nagybátyám is, hogy Isten legyen nekünk irgalmas, ha bemegyünk az unióba. Akkor lesz még csak a hadd el hadd! Krisztus eljövetele az életünkben Természetes, hogy fél, aki elhagyatott, és a sötétben van, de az ilyen életek mellett áll meg az Úr Jézus Krisztus, a világ világossága. És ahogy itt olvastuk, nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van. A nép, amely sötétségben jár, lát nagy világosságot. Fény ragyog fel fölöttük. Igen, Isten nem akarja, hogy az ember sötétben és elhagyatva maradjon. Ő keresi a kapcsolatot az emberrel, mert szeret bennünket. Az első fény, amit akar ragyogtatni minden ember előtt, az nem a legnagyobb fény, mert nem bírnánk ki, ha a teljes fény megjelenne. Hiszen tudjuk, hogy amikor valaki sötétben van, hirtelen felgyújtják a villanyt, belefájdul a szeme meg a feje a nagy fénybe. Hanem az első fény, amit Isten meggyújt, hasonló a mécsesnek, a kis lámpának a fényéhez. Így mondja a zsoltáríró: Lábaimnak szövétneke a Te Igéd, és ösvényeimnek a világossága. Először ezt a fényt, ezt a lámpát gyújtja fel Isten. Vagyis, akarja, hogy halljuk meg Istennek az Igéjét. Halljuk, és szívünkben forgassuk. Amikor valaki hallja az Igét, és a szívében forgatja, akkor kezd világosodni, és ebben a világosságban egyszer csak kezdi úgy látni a dolgokat, ahogy valójában vannak. Például meglátja, hogy nem a másik embernek a gonoszsága az oka annak, hogy én ilyen nyomorúságban vagyok, hanem ennek én magam vagyok az oka. Az én bűneim okozzák ezt, nem a másiknak a gonoszsága és rosszasága. Egyszer csak meglátja, hogy én vagyok a kapzsi, én vagyok az önző, én vagyok a türelmetlen, én vagyok a kiállhatatlan, nem a másik. Addig azt gondolja, hogy a másik. Mert amiben a másikat megítéljük, azért ítéljük meg olyan nagyon, mert pontosan ugyanabban vagyunk mi. Egyszer csak meglátja az ember, hogy én vagyok az, aki haragot tart. Én vagyok az, aki nem tud megbocsájtani a másiknak. Én vagyok az érzékeny, én vagyok a sértődékeny. Bennem is csalódhattak volna sokan, mert addig váltig hangoztatja az ember, hogy mindenkiben csalódtam. Csak azt nem látja, hogy ő is elég sok okot adott, hogy benne is csalódjanak. Én vagyok az, aki nem csak, hogy nem bocsátottam meg, hanem nem is akarok megbocsátani. Én vagyok a gőgös, és én vagyok az, aki elfordultam Istentől, aki hátat fordítottam neki. Ezért van békétlenség körülöttem, és ezért vagyok békétlen én magam is. Aki ezt meglátta, próbál változtatni rajta. Próbál őszintén megváltozni, és csakhamar rájön, hogy nem tud. Rájön arra, ahogy a 4. versben van, hogy van rajtam egy terhes iga, amit nem tudok széttörni. Szeretnék nem irigykedni, és mégis feljön bennem az irigység. Szeretnék türelmes lenni, mégis előjön a türelmetlenség. Szeretném, ha nem sértődnék meg, mégis a legkisebb szóra minthogyha tőrt forgatnának bennem, rögtön megsértődök. Egy terhes igát hordunk. Mintha valaki állandóan mögöttünk állna, és nem azt tehetjük, amit szeretnénk, hanem azt, amit nem akarunk. Vagyis rájön az ember hamar, hogy nem csak az a baja, hogy rossz dolgokat követett el, rossz tulajdonságai vannak, hanem az a baja, hogy egészen el van adva a bűnnek. Egészen bűnös, nincs benne jó. Mert először azt gondolja az ember, hogy bennem vannak ezek a rosszak, de van egy csomó jó is, legyűröm a rosszat, előhozom a jót. És az Ige világosságánál rájön arra, hogy nem tudok jót előhozni, nincs bennem jó. És ekkor felkiált: óh, én nyomorult ember.! Ki szabadít meg, ki töri össze az igát? Ki töri össze azt a botot, ami mindig ott van a hátamon, és hajt a rossz felé?
Az Ő megjelenésének következményei És ekkor felragyog egy másik fény: Jézus a Szabadító. Ő a kereszten nemcsak azért halt meg, hogy megbocsássa a bűneimet, hanem Szabadító, hogy összetörje ezt az igát, hogy legyen szabadulás a bűnből. Ezt úgy végezte el, hogy engem is legyőzött, engem is félretett. Az Ige ilyen szóval mondja, hogy Vele együtt meghaltam, vagy Vele együtt megfeszíttettem. De Vele együtt fel is támadtam. Már lehetőséget adott arra, hogy az Ő élete éljen bennem. Ezután megvalósul az 5. vers: „Mert a vitézek harczi saruja és a vérbe fertőztetett öltözet megég, és tűznek eledele lészen.” Vagyis, béke költözik a szívembe, vége a háborúskodásnak. Megbékéltem először is Istennel; ahogy az Ige mondja, hogy békességet szerzett az Ő keresztjének vére által. Aztán megbékéltem az emberekkel; nem hibáztatok másokat. Aztán megbékéltem a körülményeimmel; nem mondom, hogy hát könnyű másnak, de nekem milyen nehéz körülményeim vannak. Lennék csak más helyzetben, lenne csak több pénzem, lenne csak engedelmesebb a gyerekem, lenne csak jobb állásom, lenne csak jobb a főnököm. Lennének csak jobb munkatársaim, lenne csak jobb a szomszédom, akkor mindjárt én is más lennék. Ilyenkor, mikor az ember ezt mondaná: lenne csak jobb ez vagy az, nincs megbékélve a körülményeivel. De egyszer megbékél, és azt mondja, mint a zsoltáros: az én részem kies helyre esett. Így a jó, ahogy Isten rendezte. Ezzel a családdal, ezzel a munkatársakkal, ezekkel a szomszédokkal, ezekkel a testvérekkel, ez a jó. És megbékél az ember önmagával is. Mert Ő a mi békességünk, ahogy mondja az Ige. Ekkor, ez után megvalósul a 3. vers is: „Te megsokasítod a népet, nagy örömöt szerzesz néki, és örvendeznek előtted az aratók örömével…” Az öröm beköltözik a szívünkbe. Csak a megelégedett és békességben lévő ember tud igazán örülni. Örüljetek az Úrban mindenkor, mondja az Ige, ismét mondom, örüljetek! A Szent Szellemnek a gyümölcse az öröm. Krisztus uralma bennünk Azután, ahogy nő a világosságunk, meglátjuk azt, hogy Jézus Krisztus nemcsak Megváltó, nemcsak Szabadító, nemcsak Ő a mi békességünk, hanem Ő Úr mindenek felett. Ahogy itt olvastuk az Igében: csodálatos, erős Isten, örökkévalóság Atyja, Fejedelem. Vagyis, ez két dolgot jelent a mi számunkra. Egyrészt azt, hogy tudom, hogy olyan Uram van, akié minden hatalom mennyen és földön. Olyanhoz tartozom, akinél nincs hatalmasabb. Olyanhoz tartozom, aki irányítja az egész mindenséget. Olyanhoz, akiről tudom, hogy nem úgy van, hogy az ördög csinálhat ezt vagy azt. Akiről tudom, hogy az ördög fölött is Úr. Az események, történések fölött is Úr, emberek felett is Úr. Mindenekfelett Úr, a szellemvilág felett is! Csak az történik, amit Ő megenged. És amit Ő megenged, mindent a javamra enged. Másik ága azt jelenti ennek, hogy Ő Úr, hogy én önként alávetem magam az Ő uralmának. Nem akarok mást, Őt kérdezem meg, hogy mit akarsz, hogy cselekedjem? Ha megértem, hogy mit akar, nem vitatkozok Vele. Nem mondom, hogy de hát csak jó lenne emígy vagy amúgy. Nem adok neki tanácsot, mert Ő a tanácsos, hanem elfogadom az Ő tanácsát. Mindezt a szeretet munkálja A 7. vers végét teszem ide befejezésül: „A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt.” Mindezt, amiről szó volt, onnantól kezdve, hogy az első eljövetele, a második eljövetele, és amikor a mi életünkben is felragyog a fény, mindezt a seregek Urának buzgó szeretete műveli. Nem azért jött el először sem, mert már olyan nagy volt a sötétség, és a nép annyit imádkozott, hanem azért, mert szerette azt a nyomorult népet! Egyes életek fölött sem azért áll meg az Úr, mert valamit lát bennünk, valami jót, ami miatt megindul rajtunk a szíve, és ami cselekvésre készteti. Hanem egyetlenegy magyarázata van csak: buzgón szeret bennünket. Tőle indul ki minden, nem tőlünk indul ki. Ez azért fontos, mert amikor fény gyúl a szívünkben, és meglátjuk, hogy mennyire romlottak vagyunk, akkor sok embernek a szívében felmerül az a kérdés, hogy: De hát szeret ilyen embert Isten? Vagy azt mondja, hogy
lehetetlen, hogy engem szeressen, vagy pedig önmagában próbál az ember valami jót meglátni, és úgy magyarázni, hogy no, ha ezt vagy azt a jót meglátja Isten, akkor talán ezért majd felém fordul. És akkor válhat az ember olyanná, mint a farizeus, hogy hálát adok Neked Isten, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb ember. Azt gondolja magában: mivel nem vagyok olyan bűnös, mint a többi, ezért szerethetsz engem. Ez Isten előtt elfogadhatatlan. Az fogadható el, ahogy a vámszedő imádkozott: Isten, légy irgalmas nekem, bűnös embernek! Visszaemlékszem arra, amikor én megláttam a bűneimet, próbáltam mentegetni magamat. Jó dolgokat hozni valahogy elő magamból, és valahogy úgy gondolkozni, hogy lehetetlen, hogy az Isten így szeressen, ahogy vagyok, de ha meg tudnék változni, akkor biztosan jobban szeretne. Akkor helyreállhatna az Istennel való kapcsolatom, akkor megbocsáthatna az Isten. És ez az igyekezet nagyon sokáig elhúzódott, amíg végül beláttam, hogy nincs semmi jó, ami elfogadható lenne Isten előtt. Csak az Ő buzgó szeretete az egyetlen magyarázat, és az egyetlen ok. Senki ne próbálja kiérdemelni az üdvösséget! Nincs bennünk semmi, amiért elfogadhatóak lennénk Istennél. De az Úr Jézus Krisztus éppen a bűnösökért jött, nem az igazakért. Befejezés Mi akkor a mi részünk, hogyha mindent az Ő buzgó szeretete végezett el? Van két fontos dolog, ami a mi részünk. Az egyik az, hogy mikor felgyúl a fény a szívünkben, ne mentegessük magunkat, hanem ismerjük el: igen, ez vagyok! És úgy, ahogy vagyunk, magunkat megítélve, bűnbánattal, jöjjünk az Úr eleibe. Ne mosogassuk magunkat! Van egy ilyen ének: próbáltam mosni, ami folt, de ez a bűnmosás hiába volt. Ne próbáljunk mosakodni, hanem ismerjük el, hogy bűnösök vagyunk, és akkor kegyelmet kapunk! A másik, ami a mi részünk: higgyük el, hogy Ő szeret, és Ő mindent elvégzett! Higgyük el, bízzunk Benne, fogadjuk el az Ő buzgó szeretetét! Értékeljük az Ő szeretetét! Ne magunkban keressünk semmit, hanem értékeljük, hogy Ő szeret! Mert az Isten szeretet. Úgy fogadjuk el, mint ahogy normális esetben egy lány is elfogadja egy fiúnak a közeledését, hogyha érzi, hogy az a fiú buzgón szereti őt. Hát érezzük, és lássuk meg, hogy Isten buzgón szeret bennünket. Ő az Ő szeretetét megmutatta, amikor Krisztus értünk meghalt. Hinni azt jelenti, hogy elfogadom, hitelt adok, és megköszönöm utána: Köszönöm Uram, hogy szeretsz! És minden, ami jó, Te terveztél el, Te gondoltad el, Te vitted véghez. Tied a dicsőség is! Ámen. Debrecen, 2003. november 23.
