Ézs 24,1-23 A nagy nyomorúság „Ímé az Úr megüresíti a földet és elpusztítja azt, és elfordítja színét és elszéleszti lakóit! S olyan lesz a nép, mint a pap; a szolga, mint az ő ura; a szolgáló, mint asszonya; a vevő, mint az eladó; a kölcsönadó, mint a kölcsönkérő; a hitelező, mint az, a kinek hitelez; Megüresíttetvén megüresíttetik a föld, és elpusztíttatván elpusztíttatik; mert az Úr szólá e beszédet. Gyászol és megromol a föld, elhervad és megromol a földnek kereksége, elhervadnak a föld népének nagyjai. A föld megfertőztetett lakosai alatt, mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók; ezért megégnek a földnek lakói, és kevés ember marad meg. Gyászol a must, elhervad a szőlő, és sóhajtnak minden vidám szívűek. Megszünt a dobok vidámsága, elcsöndesült az örvendők zajgása, a cziterának vídámsága megszünt. Énekléssel nem isznak bort; keserű a részegítő ital az ívónak; Rommá lőn az álnokság városa, bezároltatott minden ház, senki be nem mehet! Az utczákon panaszkodás hallik a bor miatt; minden öröm alkonyra szállt, a föld vígassága elköltözött. A városban csak pusztaság maradt és rommá zúzatott a kapu. Mert így lesz a föld közepette, a népek között, mint az olajfa megrázásakor, mint mezgérléskor, midőn a szüret elmult. Ők felemelik szavokat, ujjongnak, az Úr nagyságáért rivalgnak a tenger felől. Ezért dícsérjétek az Urat keleten, a tenger szigetein az Úrnak, Izráel Istenének nevét. A föld széléről énekeket hallánk: dicsőség az igaznak! S én mondék: végem van, végem van, jaj nékem! A hitetlenek hitetlenül cselekesznek és hitetlenséggel a hitetlenek hitetlenséget cselekesznek. Rettegés, verem és tőr vár rád földnek lakója! És lesz, hogy a ki fut a rettegésnek szavától, verembe esik, és a ki kijő a veremből, megfogatik a tőrben, mert az egek csatornái megnyílnak, és megrendülnek a föld oszlopai. Romlással megromol a föld, töréssel összetörik a föld, rengéssel megrendül a föld; Inogva meging a föld, miként a részeg, és meglódul, mint a kaliba, és reá nehezedik bűne és elesik; és nem kél fel többé! És lesz ama napon: meglátogatja az Úr a magasság seregét a magasságban, és a föld királyait a földön: És összegyűjtve összegyűjtetnek gödörbe, mint a foglyok, és bezáratnak tömlöczbe, és sok napok után meglátogattatnak. És elpirul a hold, és megszégyenül a nap, mikor a seregek Ura uralkodik Sion hegyén és Jeruzsálemben: s vénei előtt dicsőség lészen.” Bevezetés Ahogy sorban olvassuk Ézsaiás könyvét, a 23. résznél befejeződik egy bizonyos próféciai szakasz. A 13. résztől a 23. részig különböző népek ellen szólt Isten, fenyegető ítélete: Babilon ellen, Asszíria ellen, Tírus és Sidon ellen, Egyiptom ellen, emlékszünk ezekre. Itt a 24. részben egy újabb próféciai sorozat kezdődik, ez tart egészen a 27. részig. Ezek a részek az Úr napjáról szólnak. Arról, hogy az ítélet kiterjed már nem csak egyes országokra, hanem az egész földkerekségre. Ezt a szakaszt szokták úgy nevezni, hogy Ézsaiás próféta apokalipszise. Mert itt apokaliptikus próféciákat mondott neki az Úr, ami a végidőkben teljesedik be. A nagy nyomorúságról szól ez, és azt követő ezeréves királyságról. A felolvasott részből szeretnék szólni először magáról a próféciáról, összevetve más Igékkel, máshol megírt próféciákkal, és közben mindig elmondani ennek a tanulságát, és az üzenetét most a mi számunkra.
Ítélet a földön Azzal kezdeném, hogy a Károli fordításban a 24. rész címének az van odaírva, hogy Zsidó ország pusztulása. Azonban ebben a részben nem csak erről van szó. Erről is. Mert Izrael országa is beletartozik az egész földbe. De itt többről van szó, az egész földkerekségnek a pusztulásáról. Az új fordítás már jól mondja a címet. Ott az a cím, hogy Isten ítéletet tart a világ fölött. Igen, az egész világ ítéletéről van itt szó, egy apokalipszisről. Az 1. vers mintegy röviden összefoglalja azt, amiről az egész részben szó van: Az Úr elpusztítja, felforgatja az országot, feldúlja felszínét, szétszórja lakóit. Csak annyit teszek hozzá, hogy az után kiderül, hogy nem csak egy országot, nem csak Izrael országát, hanem az egész földet. A 2. versben arról van szó, hogy az ítélet egyformán sújt mindenkit. Így olvastuk, hogy olyan lesz a köznép, mint a pap. A szolga, mint az ő ura, a szolgáló, mint az asszonya, az úrnője, a vevő, mint az eladó. Most itt nem arról van szó, hogy a köznép is olyan méltóságra emelkedik, mint a pap, a szolga is olyan méltóságra, mint az ura. Az látszik a következő felsorolásból, hogy a kölcsönadó olyan lesz, mint a kölcsönvevő. A hitelező olyan, mint az, akinek hitelez. Tehát ezek arra mutatnak rá, hogy az apokaliptikus ítéletekben Isten nem tesz különbséget semmiféle szempontból. Nem számít, hogy szolga vagy úr valaki. Nem számít, hogy gazdag vagy szegény valaki, hogy közember vagy pap valaki. Mindenkire egyformán vonatkozik, attól függetlenül, hogy ki és micsoda. A 3. versből most csak azt emelném ki: megüresíttetvén megüresíttetik a föld, elpusztítván elpusztíttatik, mert az Úr szólta e beszédet. Tehát leszögezi a próféta, hogy amit ír, ez az Úr szava, és ezért biztos, teljesen bizonyos, hogy bekövetkezik, és úgy fog bekövetkezni, ahogy neki Isten megmondta. Miért jön ítélet? Az első nagy kérdés az, hogy mi az oka ennek az ítéletnek? „A föld megfertőztetett lakosai alatt, mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget” (5. vers). Az emberiségnek az egész története a törvényszegéseknek a története, és ami abból következik mindaz a nyomorúság. Egyes embernek a története is a törvényszegés, az engedetlenség, az Isten elleni lázadásnak a története. Egy gyermek megszületik, még beszélni sem tud, már a mozdulataival kifejezi az engedetlenséget. És aztán mikor már beszélni is tud, akkor rögtön szájal vissza is. Aztán mikor nagyobb lesz, akkor mindenféle bűnöket elkövet. Egy embernek a története is ellenszegülés Isten törvényeinek. Mi ennek az oka, hogy ide jutott az ember? Rámutat többek között a gyökérre, amit az új fordítás szerint így olvasunk, hogy: „De ők megszegték szövetségemet Ádámban. Hűtlenné lettek hozzám” (Hós 6,7). Itt kezdődött az emberiség baja, Ádámban. Ádámban történt először, hogy az ember megszegte Isten szövetségét, engedetlen lett Istennel szemben. Nem hallgatott Isten szavára, de hallgatott az ördögnek a szavára. És innen indult el minden törvénytelenség, az emberiségnek minden lázadása és nyomorúsága. Már Ádám elsőszülött fia, Kain, megölte Ábelt. Azután Lámek is gyilkos lett. Azután gyorsan eláradt a bűn. Úgyhogy Noé idejében Isten azt mondta, eltörlöm az embert, eltörlöm az egész földet. Csak Noé és családja kapott kegyelmet. Aztán az özönvíz után nem maradt abba a lázadás. Amikor a Bábel tornyát felépítették, ez is lázadás volt, mert Isten azt mondta, hogy az egész földet töltsék be, ők pedig azt mondták, nem. Nem széledünk szét. Itt van ez a torony, mi az égig törünk. Aztán Isten kiválasztotta a zsidó népet, hogy ők tartsák be Isten törvényét, hogy azután általuk kiáradjon az egész földre Istennek az áldása. De nem tartották be a törvényt, és nem tudott kiáradni a föld népére Istennek az áldása. Végül eljött az Úr Jézus Krisztus, a megígért Messiás, és Őt is elvetették. És az óta is csak árad és árad a bűn. Bizonyítja minden kor és minden ember, hogy Ádámban teljesen meghaltunk Isten számára. Bizonyítja azt, amit így
mond Pál apostol: „Óh, én nyomorult ember. Kicsoda szabadít meg?” Szabadítóra lenne szükség, mert nem tudunk kijutni ebből a nyomorúságból. Eszter könyvében így olvassuk, azt mondja Eszter, s ez nem csak akkor az ő népére, ott Ahasvérus király idejében, hanem az egész világra vonatkozik szellemileg. Azt mondja: „eladattunk, hogy megöljenek, kipusztítsanak bennünket.” Igen, eladattunk a Sátánnak, aki emberölő volt kezdettől fogva. Az ember nem csak Istennek az erkölcsi törvényeit szegte meg. És nem csak a mózesi törvényeket hágta át a zsidó nép. Mert ők kapták a mózesi törvényt. Az ember a mocskos kezével belenyúlt Isten természeti törvényeibe is. Tönkretettük azt, amire Isten azt mondta a teremtéskor, hogy ímé, igen jó. Tönkretettük a környezetünket környezet szennyezéssel. Ózonlyukat csináltunk a légkörön. Nukleáris fertőzéssel befertőztük a földet. Ennek persze meglett a következménye: betegségek, rák, allergia, asztma, idegbetegségek. És meglettek a természeti katasztrófák is. A globális felmelegedés miatt aszály, árvíz, jégeső, és így tovább. Úgy, ahogy itt olvastuk, hogy mivel megszegtük Isten törvényét, „ezért átok emészti a földet, és lakolnak a rajta lakók” (6. vers). Ezért megégnek a földnek lakói, és kevés ember marad meg. És ahogy olvastuk tovább itt az Igében, a 7. verstől a 12-ig, nem olvasom el még egyszer, hogy hová jutott az emberiség. Azon túl, amikor Ádám és Éva bűnbe esett, és Isten azt mondotta, hogy „Átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle, orcád verítékével egyed a te kenyeredet, töviset és bogáncskórót teremjen.” Ezen túlmenőleg is, azóta, amióta eláradt a bűn, így fejezi ki az Ige, hogy „gyászol és elalél ég és föld.” Úgy van ez, ahogy olvassuk: „Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, a ki az alá vetette. Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög [vajúdik] mind idáig.” (Róm 8,19). Az egész teremtett világ nyög, gyászol, jajgat, sír, vajúdik, és azt mondja itt az Ige, hogy vár valamit. Várja, hogy egyszer majd felszabaduljon a rothadandóság rabságából, ebből a nyomorúságból. És azt is kijelenti itt az Ige, hogy ez eljön, majd amikor Isten fiai dicsőségesen fellépnek. Akkor, amikor majd Jézus Krisztus dicsőségben visszajön, és vele az Ő szentjei, akkor szabadul meg ez a világ mindettől a nyomorúságtól, amiben most vajúdik ember is, állat is, növény is, az egész természet, az egész teremtettség. Az Isten törvényeinek a megszegésén túl még azt is láthatjuk, hogy odáig jutott az ember, hogy nemcsak Isten törvényét, erkölcsi és mózesi törvényeket, nemcsak a természeti törvényeket hágja át, hanem még a saját maga alkotta törvényeket is. Nézzük meg, mit csinál az ember. Hoznak törvényt, nálunk is, máshol is vannak törvényhozók, a parlament, és meghozzák a törvényt. És mit csinál az ember? Mindig azon töri a fejét, hogy hághatja át. Nincs olyan törvény, amit ne akarnának kijátszani, aminek engedelmeskedni akarnának, hanem azt keresik, hogyan lehetne kijátszani. És ennek mindnek megvan a súlyos következménye. És mindez azt bizonyítja (és ez az első nagy tanulság, amit ide szeretnék tenni), , hogy az ember Ádámban javíthatatlanul elbukott. Nincs, aki kijavítsa. Még Isten sem javít, hanem Isten újat teremt. Mert azt mondotta, hogy szükséges újonnan születni, és aki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden. Újat hoz Isten. Az ember teljesen javíthatatlan, és Istennek bele kell nyúlni a dolgokba, mert ezek a dolgok teljesen elromlottak. Ítélet a természetben Néhány szót szeretnék szólni a törvény megrontásával kapcsolatosan még egy speciális dologról. Azt olvassuk: „Rommá lőn az álnokság városa […] A városban csak pusztaság maradt, és rommá zúzatott a kapu” (10. és 12. vers). A következő két részben is lesz szó a városról, és azért szeretném ezt kiemelni, mert Isten Igéje is kiemeli, hogy a város romba dőlt,
szétzúzza az Úr. Mert a városok építése is Isten gondolata ellen való, Isten törvénye ellen való. Isten soha nem gondolt olyat, hogy az ember városban lakjon. Úgy mondta egyszer valaki, hogy Isten az embert parasztnak teremtette. Mert az Éden kertjébe azért állította be, hogy művelje és őrizze azt. De ugyanaz a bábeli, babiloni szellemiség, amely tornyot épít, hogy teteje az eget érje, ugyanezt csinálta azóta is az emberiség, mind a mai napig. Várost építeni, és már hely alig van, de nem baj, akkor törekszünk felfele, az ég felé, és tornyokat építünk. És ez az Isten ellenes törekvést is Isten meg fogja ítélni, mert nyilvánvaló az engedetlenség. Ma már odáig jutott el az ember ebben az Isten elleni lázadásban, hogy egyegy város, világvárosok némelyike olyan, hogy több ember lakik egy városban, mint egy egész országban. Vannak tíz-tizenötmilliós városok, mint Magyarország lakossága, meg több. És mi ennek a következménye ennek a szörnyűségnek, ennek a természetellenességnek, Istenellenességnek? Az a következménye, hogy a városok mindig a bűnnek a fészkei voltak: lopás, rablás, csalás, emberölés, paráznaság, homoszexualitás. Mindig ott burjánzik el. Nem, mintha a többi ember jobb lennének, mert mindenki vétkezett, egyformán bűnösök vagyunk, nincs, aki keresse Istent, nincsen egy sem. Ádámban mindnyájan meghaltunk. De amikor a városban összezsúfolódnak az emberek, akkor a sok ember között szinte felfokozódik a bűn. És a városok igen sebezhetőek. Járványok, tűzvész, vagy földinduláskor, amikor a házak összedőlnek, sokkal halandóbbak, sebezhetőbbek az emberek. Vagy mi van akkor, hogyha lezárják a villanyt, a vizet, a gázt? Tudjuk, hogy milyen tragédia következik be egy városban. És egy diktátor kézben tudja tartani a városokat. Megfigyelhetjük Isten embereit az Ószövetségben is, például Ábrahámot. Azt olvassuk Ábrahámról: „Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben. Sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival” (Zsid 11). Ők sátorban laktak. Miért? Mert nem lett volna ereje várost építeni? Vagy nem lett volna hozzá gazdagsága? Ábrahám gazdag ember volt, tudott volna építeni. Nem ezért nem épített, hanem azért, mert „várta az alapokkal bíró várost, amelynek építője és alkotója az Isten […] jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli őket az Isten, hogy Istenöknek neveztessék, mert készített nékik várost” (Zsid 11,10.16). Azt mondta: nem építek várost. Kifejezem azzal, hogy sátorban lakok, hogy én itt idegen és vándor vagyok ezen a földön. Nekem máshol van az igazi hazám: a mennyben, Isten ott készített nekem várost. (Tudjuk, le van írva a Jelenések könyvében.) Az után vágyom. Amikor az ember itt akar berendezkedni, itt akarja az életét lakájossá, kellemessé tenni, itt akar nagy lenni és valaki lenni, akkor ezzel megveti a mennyeit. Nem kell a mennyei, nem kell, amit Isten készített. Az kell, amit én készítek. Nem kell, ahogy Isten gondolja. Az kell, ahogy én gondolom. Ez is ugyanazt bizonyítja, az ember javíthatatlan, gonosz. Nincs egy sem. Itt más semmi nem segít, csak ha Isten újonnan szül valakit, és ennek a világnak a bajait senki nem tudja megoldani, Istennek kell belenyúlni ebbe az egész világba. És itt ebben az Ézsaiás apokalipszisében, meg a többi helyen is pontosan ez van leírva, hogy Isten sokáig tűr, sokáig vár. Ugye, immár az özönvíz óta négyezer év telt el körülbelül. Vár Isten. Várja, hogy hátha az emberek megtérnek. De a gonoszság csak egyre nagyobb lesz, és ezért el fog jönni az az idő, ami itt le van írva, hogy Isten visszafordítja az ember fejére: no, nézd meg, hogy nem kellett az Én törvényem, nem kellett az Én gondolatom, az Én akaratom, lásd meg, hogy hova vezetett az, amit ti akartatok, emberek. Ítélet az embereken Most a következő, amit nézzünk meg ebben az Igében, hogy a természet után mi történik az emberekkel. Mert ugye a természetben, az anyagi világban ez történik: elpusztulnak a városok, rommá dől a föld, jajgat minden, de az emberekre részletesebben kitér, hogy a természeti csapások után, azzal párhuzamosan, mi történik velük. Azt olvastuk: „Mert így lesz a föld közepette, a népek között, mint az olajfa megrázásakor, mint mezgérléskor, midőn a
szüret elmult. […] A hitetlenek hitetlenül [más fordítás szerint csalárdul] cselekesznek, […] És lesz, hogy a ki fut a rettegésnek szavától, verembe esik, és a ki kijő a veremből, megfogatik a tőrben, mert az egek csatornái megnyílnak, és megrendülnek a föl oszlopai” (13.,16. és 18. vers). Tehát az emberek ezekben a csapásokban nagyrészt elpusztulnak, csak kevesen maradnak meg. Azt a képet hozza ide az Ige, hogy mint amikor az olajfa megrázásakor, mint mezgérléskor, midőn a szüret elmúlt. Tehát amikor szüret van, a gazda összeszedi a gyümölcsöt. Utána azt mondja Isten Igéje a zsidóknak, hogy ami ottmarad, azt nem szabad leszedni, legyen a jövevényeké. Tehát egy kicsi marad itt-ott. Mikor leverik az olajbogyót a fáról, a lombok közt itt-ott marad (már korábban is írt erről Ézsaiás próféta), azt sem volt szabad leszedni. Na, azt mondja, ennyi marad. Mikor összeszedik a termésnek a nagy részét, és itt-ott elmarad valami, így lesz az emberrel. Az emberek nagy része elpusztul, itt-ott maradnak meg emberek. Ezt látjuk a Jelenések könyvében, ahol le van írva, hogy mi történik a természeti csapásokkor, és mi történik annak a következtében. Csak néhány Igét olvasok a Jelenések könyvéből, mert éppen erről az időről szól, amiről Ézsaiás próféta. „És mikor a második pecsétet felnyitotta, hallám, hogy a második lelkes állat ezt mondá: Jőjj és lásd. És előjőve egy másik, veres ló, és a ki azon üle, megadaték annak, hogy a békességet elvegye a földről [háború lesz], és hogy az emberek egymást öljék; és adaték annak egy nagy kard [...] És mikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallám a negyedik lelkes állat szavát, a mely ezt mondja vala: Jőjj és lásd. És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által [...] A hetedik angyal is kitölté az ő poharát a levegőégre; és nagy szózat jöve ki a mennyei templomból a királyiszéktől, a mely ezt mondja vala: Meglett! És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, a milyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy. És a nagy város [itt is meg van említve külön a város] három részre szakada, és a pogányok városai elesének; és a nagy Babilon megemlítteték az Isten előtt, hogy adjon annak inni az ő búsult haragja borának poharából. És minden sziget elmúlék, és hegyek nem találtatának többé. És nagy jégeső, mint egy-egy tálentom [hát ez negyven kiló körül], szálla az égből az emberekre; és káromlák az Istent az emberek a jégeső csapásáért; mert annak csapása felette nagy” (Jel 6,3-4.7-8; 16,17-21). Most hallottuk, hogy Miskolc környékén Kistokajban diónyi meg tyúktojásnyi jég esett, és micsoda kárt okozott. Hát mi van akkor, ha negyven kilogrammnyi jég esik? Micsoda nagy csapás lesz az? És ezekkel a természeti csapásokkal együtt, nem olvasok fel több Igét innen a Jelenések könyvéből, szinte az egész Jelenések könyve, annak nagy része erről szól, hogy Isten hogy ítéli meg a földet, és ebben elpusztulnak az emberek. Tényleg a maradék tartatik meg, ahogy Isten Igéje más helyen mondja: „De akik megmaradnak, azok hálaéneket énekelnek.” Így olvastuk: „Ők felemelik szavokat, ujjongnak, az Úr nagyságáért rivalgnak a tenger felől. Ezért dicsérjétek az Urat keleten, a tenger szigetein az Úrnak, Izráel Istenének nevét. A föld széléről énekeket hallánk: dicsőség az igaznak” (14-16. vers). Igen, hangos szóval ujjonganak, dicsőség az igaznak! Isten most leginkább az Ő kegyelmét mutatja meg az emberek felé. De Isten igaz is. És ezek, akik megmaradnak, dicsérik Istent, hogy megmutatta az Ő igazságát. Igaz volt, igazán cselekedett. Ezzel kapcsolatban csak elolvasok még a Jelenések könyvéből egy Igét, mert ott is fel van ez jegyezve, hogy hogyan dicsérik Istent: „A hetedik angyal is trombitála, és nagy szózatok lőnek a mennyben, a melyek ezt mondják vala: E világnak országai a mi Urunkéi és és az ő Krisztusáéi lettek, a ki örökkön örökké uralkodik. És a huszonnégy Vén, a ki az Isten előtt ül az ő királyiszékeiben, esék az ő orczájára, és imádá az Istent, Ezt mondván: Hálát adunk néked Uram, mindenható Isten, a ki vagy és a ki valál és a ki eljövendő vagy; mert a te nagy hatalmadat kezedhez vetted, és a te országlásodat elkezdetted” (Jel 11,15-17). Igen, ezért
adnak hálát, hogy Isten kézbe vette, nem engedi tovább, hogy az ördög, e világ fejedelme vigye véghez az ő dolgait, Ő vette a kezébe az uralkodást, a királyságot. És az ítéletekért hálát adnak. „És hallám mintegy nagy sokaság szavát, és mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát, mondván: Aleluja! Mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható” (Jel 19,6). Ezekben a sok csapásokban nyilvánvalóvá lett, hogy most Isten kezébe vette a dolgokat, és uralkodik. Ítél az Úr... Miközben dicsérik a megmaradtak az Urat, a prófétát nagy fájdalom és szomorúság tölti el. „…S én mondék: végem van, végem van, jaj nékem! A hitetlenek hitetlenül cselekesznek és hitetlenséggel a hitetlenek hitetlenséget cselekesznek” (16. vers). Az új fordításban, hogy csalnak a csalók, csalárdul csalnak a csalók. Vagy más fordítás azt mondja, hogy rabolnak a rablók, rabolván rabolnak a rablók. Igen, fájdalom fogta el a prófétát először e miatt: Uram, Te kijelentetted, hogy a Te törvényednek a megrontása miatt ez vár az emberre. És mégis körülöttem azt látom, hogy csalnak, rabolnak, és hitetlenek az emberek. Ugyanaz megy, sőt nagyobb. Bizony, minket is elfog a fájdalom, mikor látjuk, hogy itt van Isten Igéje az emberiség kezében rég óta. Hirdetik Isten Igéjét, és mégis mi megy? Csalás, rablás, hitetlenség, bűn elárad. Pedig ez lesz a következmény. Isten mondta. Az Úr szólt. Megerősíti Ézsaiás, hogy így lesz, mert az Úr mondta. És azt mondja: végem van, végem van, jaj, nekem. Ézsaiás egyszer már mondta ezt, hogy végem van, jaj, nekem, mikor Uzziás király idejében meglátta az Úr dicsőségét a templomban. Akkor azt mondotta, hogy, jaj, nekem, elvesztem, mert tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép közt lakom. Amikor ő látta, hogy Isten milyen igaz, mennyire szent és tiszta, és hogy mennyire lesújt a bűnre, akkor úgy gondolom, nem csak mások bűne miatt fogta el a fájdalom, hanem magába is tekintett. Velem mi lesz? Hogy állhatok meg ez előtt az igaz Isten előtt? És bizony, ez minden emberben fel kell, hogy merüljön. Jaj, nekem, elvesztem! Ha Isten igazságosan ítél, végem van. Ha Isten nem hagyja a bűnt büntetlenül, és nekem, mint bűnösnek oda kell állni az ítéletek elé, végem van. Jaj, nekem! Leírja itt, hogy mi lesz. Az emberek rettegnek és elfutnak, és aki fut a veszély elől, beleesik a verembe. Aki valahogy ki tud jutni a veremből, azt megfogja a csapda. Igen, így fizet Isten az embernek, ugyanezt csinálta az egész emberiség is. Mindig a másiknak ásott vermet, a másiknak állított csapdát. Akkor majd átélik, hogy mi az, amikor Isten ás vermet, és Isten állít csapdát. Visszafordítja rájuk azt, amit ők tettek. És elgondolta a próféta is, mi lesz velem, ha Isten énrám is visszafordítja. Van-e kiút, van-e menekvés ebből? Amikor inogva inog a föld, és mint a részeg, úgy lódul meg az egész föld, mint amikor a szél egy rossz kalibát meglódít, és elvisz. Hogy tudok megállni ez előtt a hatalmas Isten előtt? Így folytatja: „És lesz ama napon: meglátogatja az Úr a magasság seregét a magasságban, és a föld királyait a földön” (21. vers). A magasság seregét. Nem csak a földet ítéli meg, mert azt mondja, a magasság seregeit, a magasságot. Kik ezek? Nem test és vér ellen van tusakodásunk (ahogy az efézusi levélben olvassuk), hanem ez élet sötétségének világbírói ellen, akik a magasságban vannak. Levegőbeli hatalmasságok, amit a gonosz foglal el, a gonosz szellemek, e világ urai, fejedelmei, a Sátánnak az alattvalói. És azt mondja, na, Isten ekkor őket is meg fogja ítélni: „az egek sem tiszták az Ő szemei előtt”. Nem csak a földet, az egeket is, ha Isten megítéli, ki áll meg előtted, Uram? Ki? Amikor az embernek a hatezer éves törvényszegése bizonyítja, hogy elbuktunk, vétkeztünk, nem tudunk jót cselekedni. ...van-e szabadulás? Hogy lesz akkor szabadulás? Hogy lesz akkor ebből megoldás? Ekkor értjük meg igazán, hogy mit jelent nekünk, Istennek a kegyelme, hogy Krisztus vállalta el helyettünk, hogy Ő
odaáll Isten ítélete elé, és mindazt, amit mi érdemlünk, mindazt Ő szenvedte el. A szántók az Ő hátán szántottak, az Ő arcát köpdösték meg, az Ő vállára tette Isten az egész világ bűnét. És aki bűneinket maga vitte fel testében a fára. Hogy mit jelent az Ő áldozata? Hogy milyen nagy a kegyelem? Azt éneklik az igazak, hogy dicsőség az igaznak. Ki igaz? Azt olvastuk az Igében, hogy egyetlen mód van, hogy igazak legyünk: ha Krisztusban igazaknak nyilvánít bennünket Isten. „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5,1). Ez az Isten, aki majd ítéletet fog tartani, ezzel az Istennel meg lehet békülni, vagy Ő megbékél velünk egy módon: Jézus Krisztus által, ha hiszünk Benne. Megigazulván hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk, Jézus Krisztus által. „Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa” (Róm 5,9). Krisztus vére azért folyt, hogy Isten eltörölje általa a bűneinket. Megbocsássa véréért a mi törvénytelenségeinket, lázadásunkat. És azt mondja, hogy igazak lehetünk az Ő vére által. Nincs más mód. Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat. Még azt is hozzáteszi az Ige: de most, miután megigazultunk, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen Ő általa. Ezek az apokaliptikus idők Isten haragjának a napjai lesznek. Egy mód van a megtartásra a harag ellen: Jézus Krisztus vére, hit Jézus Krisztusban. Ha az életünk el van rejtve Krisztusban. Nincs más megoldás. Ez nagyon szomorú lenne, ha csak annyit tudnánk elmondani ezekről a végidőkről, hogy az ember bűnös, és Isten egyszer véget fog vetni annak, hogy nem avatkozik bele. Egyszer Isten szörnyű ítéletet fog tartani, és az ítélet ez lesz: megrázza az eget, és megrázza a földet, és minden összeomlik, és az embert maga elé fogja állítani, és igazságosan fogja megítélni. Ez szörnyű lenne, ha csak ennyit tudnánk, ha ennyit mondana nekünk az Ige, ha ennyi lenne csak. Milyen nagy dolog az, hogy szól az evangélium, az örömüzenet, hogy van kiút! Van menekvés, van megoldás. De egyetlen út van, nincs több: Krisztus. Én vagyok az út, az igazság és az élet, mondta az Úr Jézus. A királyi szék előtt: ítélet vagy jutalom? Még egy dologra szeretnék csak kitérni. Azt olvastuk, hogy: „És összegyűjtve összegyűjtetnek [Kik? A 21. versben van, hogy meglátogatja az Úr a magasság seregét a magasságban, és a föld királyait a földön] gödörbe, mint a foglyok, és bezáratnak tömlöczbe, és sok napok után meglátogattatnak” (22. vers). Új fordítás: „sok nap után megítéltetnek.” Akik elpusztulnak a nagy nyomorúság ideje alatt emberek, föld királyai, és akik összegyűjtik a seregüket Krisztus ellen, megjelenik Krisztus dicsőségben, úgy írja le, hogy fehér lovon. Szól az angyal föld madarainak, gyűljetek össze a nagy Isten vacsorájára, és egyétek a királyok húsát, a vezérek húsát. Mindannak a seregnek a húsát, akik összegyűltek Krisztus ellen. Ezek meghalnak, és mintegy tömlöcbe zárva várják az ítéletet. Ekkor megfogaték az ördög, a sárkány, a Sátán, ama régi kígyó. Őt is tömlöcbe vetik, és azt olvastuk itt, hogy sok idő múlva megítéltetnek. A sok idő múlva, az ezer év lesz. Ha eltelik az ezeréves királyság, utána felállítja Góg és Mágóg lázadása után Jézus Krisztus a nagy fehér királyi széket, és elejébe gyűjtetnek mind a népek. És sok idő után, ezer év után előhozatnak a tömlöcből, a halálból, a pokol kiadja a halottakat, a halál kiadja a halottakat, a tenger is kiadja. Mindenki elejébe gyűl, hogy megítéltessenek. De nagy dolog, hogy akik most hisznek Krisztusban, nem állanak a nagy fehér királyi szék elé! Más királyi szék elé állanak; nekünk, mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus jutalomosztó széke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék a szerint, amit e testben cselekedett, jót vagy gonoszt. Tehát, ha egyszer megváltattunk, ha egyszer igazaknak nyilvánított bennünket Krisztusért Isten, járjunk is hozzá méltóan. Mert ezért felelősségre von az Úr: Mit cselekedtünk ebben a testben. Jártunk-e hozzá méltóan? Jártunk-e az előre elkészített úton?
Befejezés Röviden csak összefoglalva a tanulságokat: az emberiség története és egy emberi léleknek a története is törvényszegések, Isten elleni lázadásnak és bűnnek a sorozata. Bizonyítja, hogy elvesztünk, eladattunk, meghaltunk Isten számára. Ez az egyik. Második: az ember bűne miatt nyög a természet is. Harmadik: az ember bűnével maga közvetlenül is okozója, előidézője az ítéleteknek az erkölcsi törvény megrontásával is, és a természet törvényének a megrontásával is. Az ember városokat épített, hogy kényelmesebbé tegye a maga földi életét, mert nem kell neki a mennyei város. Ezzel is csak fokozza a jövőben még inkább a nyomorúságát. Rohamosan közeledünk az antikrisztusi korba, amikor Isten ítéletet tart, és mindez megmutatja azt, hogy milyen szörnyű, amikor az ember lerázta Isten uralmát, és emberi uralom, és az ördög uralma kellett neki. Még most is ezen van az emberiség: szabadok vagyunk, ne parancsoljon senki, majd ahogy mi akarjuk, és megy az ember a maga feje után. És Isten bebizonyítja az emberiség történetében ezt értétek el, hogy leráztátok magatokról az én uralmamat. Nyakatokba vettetek egy rossz uralmat, egy szörnyűséges következményekkel járó uralmat. Az ezeréves királyságban megmutatja Isten, milyen lett volna az Ő uralma, amit az ember lerázott a nyakából. Az ítélet, a pusztulás egyetlen úton kerülhető el: aki hisz a Fiúban, aki bűneinket maga vitte fel testében a fára, és akiben visszakerülhetünk Isten uralma alá. A hívők a 14. vers szerint hangos szóval ujjonganak az Úr fenségének, és azt éneklik: dicsőség az Igaznak. Mi is dicsőíthetjük Istent nem csak az igazságáért, hanem most még dicsőíthetjük kegyelméért és jóságáért is. Ámen. Debrecen, 2004. június 16.
