ISSN 2067 - 0389
Az Önkormányzat és a Városháza havi kiadványa • Új sorozat, XXI. évfolyam, 6. szám, 2014
Ezer Székely Leány Napja
KÖZÉRDEKŰ
Csíkszeredai Régizene Fesztivál / 2. oldal
2014. július 5., szombat
Rippl-Rónai József-kiállítás / 2. oldal Dózsa Csíkszeredában / 2–3. oldal Pro Urbe-díjjal tüntették ki Fülöp Zoltánt és Kiss Ernőt / 3. oldal Gyermeknap / 3. oldal Versenyben az Az Év Homlokzata-díjért / 3. oldal VÁROSHÁZA
A Városháza virágvázája / 4. oldal Fotó: Ádám Gyula
Aki már egyszer részesült azokból az élményekből, amelyeket az Ezer Székely Leány Napja tartogat évről érvre számunkra, az minden bizonnyal visszatérő résztvevője lesz a rendezvénynek. Azok pedig, akik eddig csak barátaik elbeszéléseiből tapasztalták meg, hogy ez olyan ünnep, amin ott a helyük, mindent megtesznek majd, hogy jelen lehessenek. Idén sem bánják meg Székelyföld leányai, legényei és családjai, ha július 5-én, szombaton találkozni, vigadni, hitben megerősödni gyűlnek össze Csíkszeredában, Csíksomlyón, ahol egész nap a népviselet, a néptánc, a népzene, de ugyanakkor a közösségben vagy magányos csendben elmondott imák játsszák a főszerepet. A hagyományos forgatókönyvet követve, a rendezvény programja az alábbiak szerint alakul: • 8.30–9.00 óra – Gyülekező a város bejáratainál: Szentlélek utca, Brassói út, Taploca utca, majd ünnepélyes felvonulás a Szabadság térre Szabadság tér • 9.30–10.00 óra – Megnyitó, közös tánc, ünnepélyes felvonulás Csíksomlyóra Csíksomlyói kegytemplom • 11.00 óra – Ünnepi szentmise • 12.00 óra – Főhajtás és megemlékezés Domokos Pál Péter szobra előtt
Csíksomlyói nyereg • 10.00–18.00 óra – Kézműves kiállítás és vásár, mesterség-bemutató • 13.00 óra – Ünnepi beszédek • 13.30 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – I. rész • 15.00 óra – A sóvidéki kalapács – a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadása • 16.00 óra – Közös játék és tánc • 16.30 óra – Közös fotó készítése • 17.00 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – II. rész • 17.30 óra – Népviseletmustra-kiértékelés és a legnépesebb település díjazása • 18.00 óra – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai – III. rész A csíksomlyói nyeregben idén is jelen lesznek a székelyföldi kézművesek, akik portékáik mellett néhány hagyományos, már-már feledésbe merülő népi mesterség csínját-bínját is megosztják az érdeklődőkkel. A szervezők arról is gondoskodnak, hogy a legkisebbek is hasznos tevékenységekbe kapcsolódhassanak be: a népi gyermekjátékok és más foglalkozások számára előkészített sátor tehát idén is várja a kisebbeket. A népviseletvarró sátorban az András Alapítvány szervezésében zajló népviseletvarrás, -hímzés, -átalakítás, -felújítás program résztvevői mutatják be elkészült vagy készülő viseleti darabjaikat. Itt mutatkozik be a csíkszentsimoniak vieletvarró
Bronzba öntés előtt a Márton Áron-szoborcsoport / 4. oldal Ballagások / 4. oldal Tájfutás – váltó országos bajnokság és Csíkszereda-kupa / 4–5. oldal Sporttörténeti vetélkedő és könyvbemutató a Városházán / 5. oldal A városi önkormányzat határozataiból / 5. oldal Döntött a testület / 5. oldal KRÓNIKA
Mi történt 2014. május– júniusban a városban? / 6. oldal VÁROSHÁZA
Anyakönyv / 7. oldal Képviselői fogadóórák / 7. oldal KÖZÉRDEKŰ
A hónap üzenete / 8. oldal A Csíkszereda Kiadóhivatal kiadványai / 8. oldal
2 • Csíkszereda, 6 szám, 2014.
KÖZÉRDEKŰ köre is. Hozzájuk csatlakoznak továbbá a gyergyószentmiklósi Gránátalma Egyesület tagjai, akik az úrihímzés-gyűjteményük egy részét mutatják be, sőt, adott esetben az öltéstechnikákat is megmutatják az érdeklődőknek. A rendezvényen lépten-nyomon villogó vakuk és kattogó fényképzőgépek kereszttüzében állnak a résztvevők – teljesen érthető módon –, hiszen mindenki
meg akarja őrizni vagy továbbadni ennek a nagyszerű, színpompás közösségi látványnak valamelyik mozzanatát. Két sepsiszentgyörgyi fényképész, Pál Antal és felesége, Péter Hajnal Margit viszont arra vállalkoznak, hogy a nyeregben felállított, Digitális fotó ingyen elnevezésű sátrukban portréfotókat készítenek a betérőkről, a fotókat pedig elküldik a „modellek” e-mail címére.
Csíkszeredai Régizene Fesztivál 2013. július 10–13. Ahogy megszokhattuk, minden évben egy központi zenei-kultúrtörténeti tematika köré „csoportosul” a Régizene Fesztivál, ilyen értelemben 2013-ban az angol zene volt a főtéma. Ebben az évben azonban egy új rendezvényszervezési eszmei formátummal találkozhatnak az érdeklődők, amely mindenképpen a Régizene Fesztivál további diverzitásigényét tükrözi: 2014 a két zenei tematika, a magyar és a francia régizene éve a csíkszeredai fesztiválon. További érdekesség, hogy mivel a kifinomult zenei igény és ízlés nemritkán gasztronómiai kifinomultsággal, gurmandsággal társul hat, a fesztiválszervezők lehetőséget nyitottak az érdeklődők számára, hogy pár vendéglőben reneszánsz kulináris élményben is részesüljenek. Többletinformációért keressék fel a Fesztivál hivatalos honlapját: www. musica-antiqua-hr.ro
Ízelítőként a programból: • Csütörtök, július 10.: 18.30 / Mandel Együttes (Magyarország), 19.30 / Codex Együttes (Románia), 22.00 / Szabó István lantszóló; • Péntek, július 11.: 13.30 / Utcazene – Codex Együttes, 18.00 / Transylvania Barokk Együttes, 20.00 / Barokk Fesztiválzenekar, 22.00 / Csalog Benedek (Németország), Fülöp Mária (Svájc) és Sam Chapman (Egyesült Királyság) koncertje; • Szombat, július 12.: 11.00 / Reneszánsz gyereknap – Játszóház, reneszánsz táncok tanítása, címerfestészet, páncél- és fegyvermustra, a Tibia Kamarazene Együttes koncertje, 13.00 / Utcazene – Musica Historica (Magyarország), 17.00 / Lyceum Consort (Románia), 17.30 / Kájoni Konsort és Carmina Renascentia (Románia), 18.30 / Passeggio Historikus Együttes, 19.45 / Musica Historica
Rippl-Rónai József-kiállítás Csíki Székely Múzeum: 2014. június 6. – október 31. A Csíki Székely Múzeum a felújított Mikóvárban folytatja nagyszabású kiállításainak sorozatát. Ezúttal visszatértek a magyar festészet kiválóságaihoz: Csíkszereda és Kaposvár testvérvárosi együttműködése jegyében Rippl-Rónai József művészetének legjavát mutatják be június 6. és október 31. között.
Rippl-Rónai József 1861-ben született Kaposváron. A müncheni akadémiai tanulmányok után, 1887-ben költözött Párizsba, ahol Munkácsy Mihály festősegédként alkalmazta. Mesterével szakítva nagy stílusújítóvá lett a festészetben és az iparművészetben egyaránt. Hazaköltözé-
Dózsa Csíkszeredában Június 5-én rangos tudományos összejövetelnek adott helyet a csíkszeredai Sapientia egyetem. A mementót Dózsa György halálának ötszázadik évfordulója szolgáltatta, a rendezvénysorozat titulusában (Megemlékező–Ünnepi–Tudo má nyosKonferencia) is hirdette, hogy a tudományos eseményen nagy vonalakban és szak-
ágakra bontottan, de egy kérdésre keresik a feleletet: hasonlóságok a két időszak között. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) csíkszeredai fiókszervezete által szervezett konferencián a Magyar Tudományos Akadémiát két munkatárs is képviselte (dr. C. Tóth Norbert és dr. Neumann Tibor), de professzorai révén jelen volt Miskolc
Az idei Ezer Székely Leány Napja újdonságának számít a gálaműsort megelőző „hölgyválasz”, így a megszokott közös tánc mellett lehetőség nyílik még egy alkalommal táncra perdülni. A szervezők szándéka ugyanis az, hogy a népviseletben érkezők ne csak szemlélői, egyszerű résztvevői legyenek az ünnepségnek, hanem részesei az esemény által nyújtott élményeknek. n és Kobzos Kiss Tamás (Magyarország), 22.00 / Tóth Mónika (Magyarország), Danuta Zawada (Lengyelország) és Chereji Szilárd (Ausztria) koncertje; • Vasárnap, július 13.: 13.15 / „...canticum novum” (Magyarország), 19.00 / Balkan Barock Band (Franciaország) 21.00 / Reneszánsz táncház. n
Fotó: Ádám Gyula
sével modernizálta a magyar művészetet. Kortársa és barátja Ady Endre, aki költészetünk ugyanakkori megújítója volt, e szavakkal dicsőítette: „Büszke és irigy vagyok egy szép és nagyszerű úrra, akit Rippl-Rónai Józsefnek hívnak az emberek idelenn s az angyalok odafenn… Ez az öreg, szép fiú bizonyos zseni, nagyon nagy ember s felséges életű. Még dekoráló hajlandósága is amellett szól, hogy szépíteni kívánja a világot, amelyre ez ráfér (...)” n és Szeged is. A helyi meghívottak közül kiemelkedő munkákat mutatott be Nagy Benedek történelemtanár és Szőcs János muzeológus. A csíkszeredai eseményt másnap egy kis dálnoki „szabadegyetem” követte (dr. Balázs Lajos, dr. Tóth István és dr. Oláh-Gál Róbert előadásaival), majd felavatták a Dózsa halálának 500. évfordulójára készített emléktáblát. A konferencia utólagos értékeléseként álljon itt az EME fiókegyesülete elnökének levele:
Csíkszereda, 6. szám, 2014. • 3
KÖZÉRDEKŰ Tisztelt Polgármester urak, kedves barátaim! Nem hűvös és szokványos udvariassággal, de illő és őszinte lélekkel óhajtom megköszönni városunk önkormányzatának, Önök nek, azt a jóhiszemű támogatást, együtt működést, amit Dózsa György halálának
500. évfordulójára szervezett megemlékezőünnepi-tudományos konferenciánk megszer vezésében első pillan att ól önzetlenül nyújtottak, tanúsítottak. A szervezés sok-sok gubanca ellenére is biztonságérzetemet fenntartották. A rendezvény valós erkölcsi és szellemi hozadéka gyanánt emelem ki azt, hogy
Pro Urbe-díjjal tüntették ki Fülöp Zoltánt és Kiss Ernőt Díjeső és jó hangulatú könnyűzenei koncert – így foglalható össze a Csíki Játékszín 2013/2014-es évadának gálaműsora. A Party Cover Band zenekar kíséretében közismert slágereket adtak elő a társulat színészei, helyenként némi humort csempészve a műsorba. A jubileumi gálaműsor kiemelkedő mozzanatát képezte a belső, szakmai és közönségdíjak átadása. A társulat a legjobb szakmai teljesítményt nyújtó színésznek idén Puskás Lászlót választotta, ő kapta a Hunyadi László-díjat, Budaházi Attila dramaturg háttérmunkáját pedig Kulissza-gyűrűvel jutalmazták. A közönségszavazatok alapján Kiss Bora bizonyult a legnépszerűbb
színésznőnek, Fülöp Zoltán (Füles) pedig a legjobb színésznek járó kitüntetést kapta. Az idén hatvanadik születésnapját ünneplő színész esetében a díjak sora tovább folytatódott, átvehette ugyanis a színház által alapított, a Csíki Játékszín Örökös Tagja díjat, Ráduly Róbert Kálmán polgármester pedig Pro Urbedíjjal tüntette ki a csíkszeredai színházi életet építő szerepvállalásáért, városunk közösségi életében betöltött elévülhetetlen érdemeiért. Rendhagyó köszöntéssel is kiegészült az idei tanévzáró ünnepség a Petőfi Sándor Általános Iskolában: nyugdíjba vonulása alkalmából az önkormányzat és a szülői bizottság képviselői köszö-
de Furulyás Palkó történetének Árvácskás előadása sem. A gyermeknap azonban nem csak a szabadidős foglalkozásokat jelenti, hanem a ceruzás, olvasgatós, színezős „belső” foglalkozásokat is, s ebben nyújtott segítséget ez évben is a kicsiknek és még kisebbeknek a Városháza Kék Sapkás és Piros Sapkás Kismanója. Ha a Csíkszereda Kiadóhivatalon keresztül a polgármester ötlet-kismanói tavalyelőtt „Tedd színessé Csíkszeredát!” kiskönyves felhívással fordultak az apró alkotni vágyókhoz, és
a múlt évben „Fedezd fel Csíkszeredát” versenyre buzdítottak, úgy most a Római Katolikus Főgimnázium színezőceruzásfelfedezésére kapott meghívást minden apróság. „A sok létesítmény közül egy különösen felcsigázta az érdeklődésüket. Azt reméltük palotaszerű szépsége, parkszerű udvara mesés történeteket rejteget. ... Az ódon falak tanításait összeírtuk, letisztáztuk, majd a régi szép időkre emlékező és a közelmúltra is kitérő kiadvánnyá csiszoltuk. Munkánk eredményét fogadjátok szeretettel” – írja a Piros és a Kék Sapkás Kismanó a könyvecske beköszöntő részében. n
Versenyben az Az Év Homlokzata-díjért A Baumit Kft. által meghirdetett az Év Homlokzata pályázatra az elmúlt évben a felújított Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumok épületét is benevezte annak tervezője, Máthé Zoltán. Romániai viszonylatban második helyezést ért el műemlék kategóriában, a benevezett épület azonban meghívást kapott a Life
Őszinte tisztelettel, nagyrabecsüléssel: Balázs Lajos netüket fejezték ki Kiss Ernő igazgatónak több évtizedes igazgatói munkásságáért és köszöntötték nyugdíjba vonulása alkalmából. Csíkszereda polgármestere Pro Urbe-kitüntetéssel fejezt e ki elismerését a csíkszeredai közoktatást építő szerepvállalásáért, oktató-nevelői, valamint iskolaigazgatói munkásságáért, városunk közösségi életében betöltött elévülhetetlen érdemeiért. Ahogy a díjat átadó Antal Attila alpolgármester fogalmazott: „Kiss Ernő nyugdíjba vonulásával egy nagy generáció, a rendszerváltást követően a városunk közoktatását meghatározó igaz gatók «nagy öregjei» sorából talán az utolsótól búcsúzunk most, nyugdíjba vonulása alkalmából. Sokat köszönhetünk nekik és sokat tanulhattunk tőlük, akik megalapozták és mára működőképessé tették városunk közoktatását. Köszönjük!” n
Gyermeknap A megyeszékhely gyermeknapját mindenképpen a mosolygós időben megrendezett szabadtéri események határozták meg, és mi jobb hangulat-aláfestő mint a zene, mi több, a tavaszt köszöntő, a húsvétot idéző vagy a pünkösdöt váró „formája”? A gyereknap után nem sokkal jelent meg a Boldogasszony aranylapi című énekeskönyv, melyet Ádám Katalin és Ádám Rebeka állított össze, és amelyből előzetesben ízelítőt hallhattak a résztvevők. A gyereknap programjából nem hiányozhatott a gyermektáncház vagy a néptáncoktatás,
határok fölött felidézhettük, gazdagítottuk közös történelmi emlékezetünket, amit én ma az együvé tartozás alfájának, lelkünk elsivatagosodása ellenszelének te kintek.
Challenge 66 elnevezésű nemzetközi megmérettetésre is. Az osztrák fővárosban tartott gálán több mint harminc „Baumit-országból” szálltak versenybe, öt kategóriában (családi ház, társasház, nem lakóház jellegű, valamint felújított épület) a tervezők és kivitelezők, akiknek munkáit egy 15 híres építészből
álló nemzetközi szakértői zsűri értékelte. Romániából négy pályázat került a döntőbe, ezek közül csak a vásárhelyi Privo Hotel nyert díjat kategóriájában. „Mindenképp óriási szakmai siker ez, a tervezőknek és kivitelezőknek egyaránt, hiszen igen erős nemzetközi versenyben, az előzsűrizést követően került be a Gimnázium az első hat közé, olyan rangos mezőnyben, ahol a pozsonyi vár, a drezdai hadtörténelmi múzeum, a szarajevói városháza, vagy a cotbusi színház épületével került egy mezőnybe” – mondta Antal Attila alpolgármester. n
4 • Csíkszereda, 6 szám, 2014.
VÁROSHÁZA XX
A Városháza virágvázája
Bronzba öntés előtt a Márton Áron-szoborcsoport
A városi kertészet munkatársainak jelenleg és elméletileg könnyebb dolguk volt a megyeszékhely egyik jellegzetességének számító virágváza díszítésével, gondozásával. Mivel tavaly már megöntötték az alapot, létrehozták a földdel kitöltött és agyagos burkolattal betapasztott keretet, idén a régi növények eltávolításával, a földréteg öntözésével és a mintázat kirajzolásával kezdődött a munka. Burista Csilla, a városi kertészet vezetője elmondta, két tulipánt, valamint a napot és a holdat mintázták meg a több mint 10 000 dísznövény felhasználásával. A díszítéshez nyolcféle, többnyire a levelük miatt mutatós virágot ültettek a vázába, amelyeket a városi kertészetben neveltek elő. A váza tetejére muskátli, jukka és asparagus került. n
Elkészült az agyagváltozata annak a Sza badság térre tervezett háromalakos szo borkompoz íciónak, amely a bérmálás szentségét kiszolgáltató Márton Áron püs pököt, illetve egy bérmálkozó lányt és ennek bérmakeresztanyját ábrázolja. Sárpátki Zoltán csíkszeredai szobrász készülő alkotását a sajtó segítségével a nyilvánosság is megismerhette. Az alkotás folyamatában egy elismert képzőművészekből, műépítészből, művészettörténészből álló grémium segítette a szobrász munkáját. Márton Árpád, Bocskai Vince, Vetró András és Hegedűs Enikő mindvégig konzultáltak a művésszel és a megbízóval, és minden munkafázisnál hasznos segítséget, támogatást nyújtottak. Sárpátki
Ballagások Közel 1200 középiskolás, egészségügyi technikus és egyetemi hallgató búcsúzott idén a város oktatási intézményeitől. A ballagási ünnepségek keretében a városvezetők megköszönték a pedagógusok, diákok munkáját, és az értékes gondolatok mellett az Útravalósorozat hetedik kiadásával is feltarisznyálták a végzősöket. Az önkormányzat ajándékaként Dr. Szádeczky Lajos: A székely határőrség szervezése 1762–64-ben című kötetet vehették át idén a ballagók, melynek előszavában Ráduly Róbert Kálmán polgármester így fogalmaz: „Szádeczky-Kardoss Lajos 1908ban megjelent, évszázad távlatából is alapos körültekintéssel és nagy igényességgel megírt munkájának újrakiadásával emlékezik Csíkszereda Megyei Jogú Város a madéfalvi vérengzés 250. évfordulójára és rója le ismételten kegyeletét. Azzal a hittel, hogy egyre
többen hallják, értik és vallják Madéfalva szavát, beszédét, üzenetét és buzdítását.” Új idők, új dalaként hadd álljon itt – ballagási hangulat-tanúságként – egy hos�szabb írás részlete, amelyet Főcze Alpár végzős hallgató írt. Ballagási slam „Van egy álmom, van egy álmunk: hogy nem kell tengődjünk a létminimum alatt, hogy minden nap kikerül a betevő falat, hogy majd nem kell a híd alatt lakjunk, s télen nem úgy imádkozunk, h Istenem, jobb lenne, ha most megfagyunk, hogy az átlagéletkor nem 25 év, és hogy orvosságok miatt nem ejt foglyul egy bankszéf... Van egy álmom, van egy álmunk:
Tájfutás – váltó országos bajnokság és Csíkszereda-kupa 2014. június 13–15. Négy hónappal a sítájfutó országos bajnokság megszervezését követően Csíkszereda ismét rangos országos esemény házigazdája volt. A versenyen az ország legjobb felnőtt és korosztályos sportolói mellett a veteránok is szép számban képviseltették magukat. Az ország legjobbjai június 13-án, pénteken a Kalász negyedben és a Római Katolikus Gimnázium udvarán, szombaton és vasárnap a zsögödfürdői erdőben mérték össze tudásukat. A Csíkszereda-kupa nyi-
tónapján, az egyben a rövid távú városi bajnokság harmadik szakaszának is számító megmérettetésen a felnőtteknél a krajovai Zincă Ionuţ, illetve a bolgár Yana Sandieva győzött, az ifjúságiaknál a nagyváradi Divin Péter és a kolozsvári Néda Ágnes bizonyult a legjobbnak, kölyök korosztályban pedig a marosvásárhelyi Izsák Attila, illetve a nagybányai Tecar Denisa volt a leggyorsabb. A Ráduly Róbert Kálmán által tűzött pályán a csíkszeredaiak közül a VSK színeiben ver-
Zoltán szerint még néhány finomítást el kell végeznie a szobrok agyagváltozatán, azután következhet gipsz negatív, illetve pozitív öntése, majd ez utóbbi változat alapján a bronzöntő elkészíti a végleges formát. A helyszínválasztást illetően sok vita, érlelődés, gyötrődés, feszültség előzte meg a döntést. Végül a városközpont átalakításával, átrendezésével kialakult új helyzethez alkalmazkodva a Szabadság téren, ahol ma a székely zászló lobog, jelölték ki a helyét. Ráduly Róbert Kálmán polgármester a helyszínválasztás gyökerére rámutatva elmondta, hogy Csíkszereda vásárhelyének első kápolnája is valahol ezen a helyen állt, még a barokk templom előtt. n Hogy nem kell az alkoholizmusba menekülni, agyat és mája tönkretenni, amiért szándékunk volt itthon maradni, és nem külföldön egy gyümölcsszedő cégnél gürcölni... Van egy álmom, van egy álmunk: hogy állásinterjún nem azt mondják, hogy a diplomáddal csakis tüzet gyújthatsz, de vigyázz, mert tűzgyújtás közben fényt nem csinálhatsz... Élni akarok, élni akarunk, ez minden bűnünk, mert még fiatalok vagyunk; lenni, tenni, birtokolni, a siker ajtaján nem csak kopogtatni... Élni akarok, élni akarunk, élvezni minden egyes percét az életnek, mert talán nincs is értelme... csak a szeretet, csak a játék, a világmindenség az ajándék... Engedjétek hát, hogy gyerekek lehessünk ezek után is (...)” n senyző Suciu Simion a felnőtteknél, Erősdi Zakariás pedig az ifiknél lett második. Szombaton a Szász János által tűzött pályán mindkét felnőtt váltót az esélyesnek számító krajovai gárda nyerte, a férfiaknál Plopeni és Máramaros, a nőknél pedig Kolozsvár és Bukarest előtt. Az ifiknél Kolozsvár mindkét nemben toronymagasan utasította maga mögé a riválisokat, a kölyök korosztályban szoros küzdelemben ugyan, de a fiúknál és a lányoknál is a nagybányaiak győztek. Férfiaknál a Suciu Simion, Vaszi Benedek, Szép Zoltán, ifjúságiaknál a Máté Zsolt, Ráduly Róbert és Molnár Szabolcs, kölyök korosztályban a Balázs Endre, Tecă Alina, Peleş Vlad ös�szetételű hármas egyaránt a negyedik helyen végzett.
Csíkszereda, 6. szám, 2014. • 5
XX VÁROSHÁZA A háromnapos sportesemény a vasárnapi üldözéses score, azaz tetszőleges sorrendű pontérintéses versennyel zárult. A nyitó és zárónap összetett eredményei alapján a Csíkszereda-kupa győztesei: Marian Ciprian (M21, CSO Plopeni), Divin Péter (M18, Ady Líceum Nagyvárad), Kentelki Márton (M14, Orienter Marosvásárhely), illetve Maiorescu Irina (W21, UNEFS Bukarest, Culcean Roxana (W18) és Tecar Denisa (W14, mindketten Ştiinţa Electrosistem Nagybánya). A csíkszeredaiak legjobb helyezése az egyetlen helyi korosztályos válogatott Erősdi Zakariás által elért harmadik hely volt. A szervezők ezúton is köszönetet mondanak a verseny lebonyolítását segítő nagyszámú helyi önkéntesnek, valamint a rendezvényt támogató Tusnád Ásványvíz Rt.-nek, valamint a városi és megyei rendőrségnek. n
Sporttörténeti vetélkedő és könyvbemutató a Városházán Újra Csíkszereda adott otthont a közép-európai Sporttörténeti Vetélkedő döntőjének. A Hargita Megye Sport- és Ifjúsági Igazgatósága, a nagykanizsai székhelyű Európai Sport Hagyományőrző Egyesület és a Dr. Mező Ferenc Olimpiai Baráti Kör által 13. alkalommal szervezett vetélkedőre, melynek idei témája A magyar labdarúgás és labdarúgó-világbajnokságok története volt, június 14-én került sor a Városháza gyűléstermében. A vetélkedőt megelőzően bemutatták a Kis János és Csiki András által jegyzett
Kárpát-medencei magyar olimpiai érmesek című kötetet, mely erre az alkalomra jelent meg a Csíkszereda Kiadóhivatal gondozásában. Sarány István, a könyv szerkesztője szerint „ez a kötet szól mindazoknak, akik szeretik a sportot, akik örülni tudnak minden nemzettársunk sportsikerének – bármilyen ország zászlója alatt érte is el ezeket a sikereket. Mert mint ebből a kötetből kiderül: a Magyarország határain túl élő magyar sportoló kétszer olyan jobb kell legyen, mint a többségi nemzethez tartozó vagy az anyaországi magyar sporttársai”. n
A városi önkormányzat határozataiból
109-es határozat „Épület hőszigetelés – Tető utca 16” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikai-gazdasági mutatóinak elfogadásáról szóló, utólag módosított 75/2013-as határozat módosítására
Csíkszereda Megyei Jogú Város önkormányzati testülete 2014. május 30-án soros ülést tartott. 100-as határozat az állami lakásalapból vásárolt lakásokhoz tartozó területek használatba adásáról 101-es határozat a Syrinx Kft.-vel kötött, 35/2002 számú bérleti szerződés módosításának jóváhagyására 102-es határozat a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületével és a Hargita Megyei Romák Szövetségével kötött, 7577/2002-es és 7579/2002-es számú szerződések meghosszabbítására 103-as határozat a Petőfi Sándor utca 59. szám alatti felület versenytárgyaláson való bérbeadásáról
104-es határozat a Testvériség sugárút 18. szám alatti kereskedelmi felület versenytárgyaláson való bérbeadásáról 105-ös határozat a Majláth Gusztáv Károly tér 2. szám alatti kulturális központ, kávézó működtetésére kialakított, felületének nyílt versenytárgyaláson való bérbeadására 106-os határozat a „Rippl-Rónai József (1861–1927) élete és művészete” című kiállítás különilletékeinek megállapítására 107-es határozat a polgármesteri szakapparátus státusjegyzékének módosítása
111-es határozat „Hargita megye víz- és szennyvíz közműrendszereinek bővítése és felújítása” pályázathoz szükséges közvagyonban levő területek biztosítása a Harvíz Rt. javára
108-as határozat Csíkszereda távfűtési rendszere energetikai mérlegének jóváhagyására
112-es határozat „Épület hőszigetelés – Tető utca 14” megnevezésű beruházás dokumentációjának és technikai-gazdasági mutatóinak elfogadásáról szóló, utólag módosított 72/2013-as határozat módosítására n
ben az ingatlant ezzel a bérlővel vette át, amely most kisebb felületet igényel, ezért van szükség a módosításra. Jóváhagyta a testület továbbá azt is, hogy meghosszabbítsák a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületével, illetve a Hargita Megyei Romák Szövetségével kötött szerződéseket. Ennek értelmében a város tulajdonában levő, Márton Áron utca 50. szám alatti ingatlan esetében még egy évig ingyenes használati jogot kap a két egyesület. A város tulajdonában levő három ingatlan versenytárgyaláson való bérbe-
adásáról is döntöttek az önkormányzati képviselők. Így a Petőfi Sándor utca 59. szám alatti ingatlan mellett a Testvériség sugárút 18. szám alatti és a felújított mozi épületében elképzelt kávézóhelyiség bérlési lehetőségét is nyilvánosan meg hirdették. A Fűzfa utca körüli lakónegyed felújítását célzó megvalósíthatósági tanulmányról szóló döntését újra elnapolta a testület, ugyanis az önkormányzati képviselők túl magasnak tartják a ráfordítandó összeget. Éppen ezért terepszemlét tartottak a tervezővel együtt, és próbáltak beazonosítani költségkímélőbb megoldásokat (pl. újrahasznosítás, részleges felújítás). n
Döntött a testület Tizenhat napirendi pont megvitatására hívta össze az önkormányzati testületet 2014. május 30-ra Csíkszereda polgármestere. Az előző havi ülés jegyzőkönyvének elfogadása, valamint a kérdések és interpellációkat megelőzően két új határozattervezet napirendre való felvételét, illetve két tervezet elnapolását kérték az előterjesztők. A májusi testületi ülésen döntés született arról, hogy az önkormányzat módosítja a Vigadó épületének egyik bérlőjével kötött szerződését. Mint azt Ráduly Róbert Kálmán polgármester elmondta, a város 2010-
110-es határozat „Épület hőszigetelés – 6 tömbházlakás Csíkszeredában” megnevezésű projekt támogatási beadványa és költségeinek elfogadásáról szóló, utólag módosított 112/2013-as határozat módosítására
6 • Csíkszereda, 6 szám, 2014.
KRÓNIKA XX
Mi történt 2014 május–júniusban a városban?
a kerekes székkel való közlekedést, a jelbeszédet, vagy éppen bekötött szemmel kerülhette az akadályokat.
Csíkszeredai események krónikája
MÁJUS 29.
MÁJUS 9–11. Százhúsz megoperált négylábú Egyre többen viszik házi kedvenceiket ivartalanítani Csíkszeredában a taplocai kutyamenhelyre, ahol német állatorvosok ingyen végzik el a beavatkozásokat a kutyákon és macskákon egyaránt. Az akció kezdete óta több mint 120 négylábút ivartalanítottak. MÁJUS 13. Választ várnak a rendőrségtől Közel két hónappal a megyeszékhelyen történt tragikus autóbaleset után – amelyben három személy, köztük két rendőr is elhunyt – személyes találkozó hiányában írásban küldték el a városi önkormányzati képviselők a testületet foglalkoztató kérdéseket a csíkszeredai rendőrkapitányságnak. A képviselők arra is kíváncsiak, milyen intézkedések történtek a baleset nyomán. A rendőrség törvényes határidőn belül választ ígért. MÁJUS 14. Parkoló a pléhgarázsok helyén A csíkszeredai Decemberi Forradalom utcában újabb pléhgarázsokat bontottak le, helyükön parkoló és játszótér is lehet. Az Erőss Zsolt Arénától nem messze épült tizenkét garázs meglehetősen nagy területet foglalt el a tömbházak által közrezárt térből, amelyet további parkoló autók szűkítettek. Az építmények eltávolítását a lakók is kérték. Szőke Domokos alpolgármester elmondta, ez segítette a város vezetőségének azon szándékát, hogy a fémgarázsokat lassan mindenütt felszámolják. MÁJUS 15. Szökőkút az ivóvízkútból Ismeretlen tettesek letörték az egyik ivóvízkút csapját május 13-án este Csíkszeredában, a Petőfi utcában. A rongálás következtében egy órán át tört több méter magasba a víz a sétálóutcában. A Harvíz Rt. hibaelhárító csoport a közeli aknából elzárta az ideiglenes „szökőkutat”. A javítások után új csappal látják el a kutat. Egy ilyen csap 320 lejbe kerül. MÁJUS 16–18. Csíkszereda fejlődési irányai „Csíkszereda város fejlődési irányai” címmel
tartottak konferenciát 15-én a Sapientia egyetem nagy aulájában. Ráduly Róbert Kálmán előadásában rámutatott, hogy továbbra is a munkahelyteremtés jelenti a legnagyobb kihívást, a megyeszékhelyet ugyanakkor élhető, gyalogos- és kerékpárosbarát kisvárosként képzeli el. MÁJUS 19. Tarthatatlan állapot a csíkszeredai állomáson A leromlott állapotú csíkszeredai vasútállomást tekintette meg május 16-án délután István Zoltán közlekedési államtitkár, majd személyvonattal Csíkszentkirályig utazott. A csíkszeredai vasútállomás felújításához szükséges megvalósíthatósági tanulmányok és kivitelezési tervek elkészítésére 2006-ban a pénzügyminisztérium közbeszerzési eljárás után egy konzulens céggel kötött szerződést. 2011-ben a szaktárca listáján a csíkszeredai állomás is szerepelt mint korszerűsítésre váró létesítmény, nyolcmillió eurós beruházással. A szerződés feltételeinek be nem tartása miatt azonban 2011 novemberében felbontották azt, így azóta sem történt előrelépés. MÁJUS 21. Egy éve hunyt el a Hópárduc Erőss Zsolt hegymászó halálának első évfordulója alkalmából tartottak rövid megemlékezést Csíkszeredában a róla elnevezett városi sportcsarnok előterében. „Ismételten azt mondhatom, sajnálom, hogy a városi sportcsarnok Erőss Zsolt nevét viseli, erre még hosszú ideig várhattunk volna” – mondta Ráduly Róbert Kálmán, arra utalva, hogy a Hópárducként ismert hegymászó halála okán döntöttek a sportlétesítmény névadása mellett. MÁJUS 26. Leépítik a félelmeket A fogyatékkal élők mindennapjaiba nyerhettek betekintést az érdeklődők a Gyulafehérvári Caritas által szervezett figyelemfelkeltő napon a Mikó-vár előtti téren. A Mindannyian Mások Vagyunk elnevezésű programon a résztvevők saját maguk tapasztalhatták meg, hogy milyenek lehetnek a mindennapjai egy fogyatékkal élőnek. A szervezők több, úgynevezett szigetet alakítottak ki a helyszínen, így bárki kipróbálhatta például a mankóval járást,
Törtek-zúztak a sétálóutcában Megsokasodtak a rongálások Csíkszereda sétálóutcájában: az elmúlt napokban újabb előnevelt fát törtek ki ismeretlenek, többek között kitépték a faedénybe ültetett árvácskákat, és levertek egy lámpatestre helyezett muskátlis virágcserepet is. A faedényes előnevelt fa cseréje 450 lejbe kerül. MÁJUS 30. – JÚNIUS 1. Frissebb színházi nyelvezet Népszerűek a Csíki Játékszínben a Lurkó Fesztivál, a gyermek és ifjúsági színháztalálkozó előadásai. Tavaly sikerült beivódnia a köztudatba a fesztiválnak, már a megnyitón látszott, hogy van egy olyan réteg, amely várta a rendezvénysorozatot, és sok arcot viszont lehetett látni a rákövetkező előadáson is – mondta Budaházi Attila dramaturg, szervező. JÚNIUS 5. Visszaállítják a kapuoszlopot Sikerült eredeti állapotába visszaállítani a Csíkszeredai Római Katolikus Gimnázium március végén kidöntött kapuoszlopát és megrongálódott kovácsoltvas kapuját. A kárt akkor egy pótkocsis teherautó sofőrje okozta, aki a közeli sportteremtől szállította el a tribünüléseket, amikor az iskola udvaráról nem megfelelően hajtott rá a Szék útjára. A manőver során kitörte a kovácsoltvas kapu bal szárnyát, és elsodorta a kapuoszlopot is. A Gimnázium épületét és a hozzá tartozó kerítést 2010-ben kezdték el felújítani európai uniós forrásokból, a munkálatokat 2013 végén fejezték be. Csűrdöngölő néptánctalálkozó huszonötödször Ezren ropták a táncot Huszonötödször léptek színpadra a csíkszéki néptáncosok, gyermekek és ifjak egyaránt a jubileumi Csűrdöngölőn Csíkszeredában. A gyermek- és ifjúsági néptánctalálkozót a X. Hargitai Megyenapok részeként szervezték meg. „A gyermekek őszintesége, tehetsége, mosolya, valamint a mérhetetlen lelkesedés a tánc, a zene és a közös találkozás iránt, ez volt, ami sikeressé tette és működtette a Csűrdöngölőt” – mondta András Mihály, a szervező András Alapítvány vezetője és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes igazgatója. (A Csíki Hírlap és a Hargita Népe nyomán)
Csíkszereda, 6. szám, 2014. • 7
XX városháza
Anyakönyv – Május – Születések Afilipoaie Nadia Péter Karola Oláh Nóra Miklós Előd Szász Maya-Rozália Udvari Kincső Kristof Arnold Ambrus Árpád Csikós Kata-Lilla Imbrea Antonia Dánél Dorottya Dánél Nóra Keresztes Ágota Gábor Dávid Nyírő Mária-Gizella Hurtaj Adam Samson Ştefan Tamás Botond Korodi Csongor Lőrincz Boróka Ungurean Andreea-Maria Péter Vince Péter-Drócsa Krisztina Varga Henrietta Vizoli Albert-Alex Florariu Alexandra-Diana Antal Tamás Munteanu David-Ştefan András Bence Fazakas Kevin Kajcsa Hanga Izsák Áron
Péter Kincső Miklós Bence Boldizsár László-Krisztián Tankó Bence Orbán Hanna-Szófia Filimon Csaba-Dániel Mihály Hunor Tamás Petra Gáspár Iringó Balázs Péter Elhalálozások Albert Margit Kézdi Mária Molnár Judit Vezsenyi Maria Sinka Clara Darvas Ileana Orbán Gizella Lazar Emma Bebi Juliana Karda Levente-Ştefan Bodó Dávid Kelemen Rozália Burján Josif Gegő Ştefan Bálint Ioan Korpos Tibor Szentgyörgyi Francisc Házasságkötések Colcer Zsolt – Marques Anna Voicu Vasile – Sava Gabriela Kerekes Attila – Pupák Ida-Ottilia Dimén Szabolcs – János-Jakab Renáta
Borbáth Zsolt – Fazakas Adél Ţăpuc Róbert – Sîngeorzan Sonia Tamás Ferenc-Attila – Mag Emőke Ianovits István-Zsolt – Becze Katalin Péterffy Ákos-László – Petres Judit Nagy Lajos – Péter Tünde Baricz Ádám – Birtalan Katalin Varga Ferenc-György – Posti Simona László Gellért – Bakcsi Anikó Szőcs Szabolcs – Sándor Szidónia Mészáros Zoltán – Miklós Emőke Sibişteanu Adrian – Máthé Edit Kelemen Zoltán – Mihály Gyöngyvér Erdély Attila – Jánó Mónika Sebestyén Endre – Kurkó Anna Popescu-Moldovan Marius-Mihai – Ádám Ágnes Horváth István – Majorean Annamaria Török Zoltán – György Adél Imre Károly – Szentes Ibolya Márton Sándor-György – André Beáta Biró Tibor – Bálint Mária Pál István – Szabó Honoria Petres Magor-Tivadar – Móra Szidónia Szabó Iuliu – Horváth Margareta Berecki Jenő – Zágoni Szilárda-Tekla Lajos Botond – Nagy Zsuzsanna Luca Florin – Chindea Loredana Szopos Loránd – Gáll Angyalka-Ágnes Orbán László – Kovács Hajnal Petres István – Ambrus Lilla Gergely Márton-Attila – Fülöp Kinga Részeg Dónát – Fülöp Mónika n
Képviselői fogadóórák Az önkormányzati képviselő-testület RMDSZ frakciótagjai rendszeresített fogadóórákat tartanak megyeszékhelyünk lakói számára minden csütörtökön 14.00 órától a Városháza gyűléstermében, az alábbi beosztás szerint. Név:
Szakbizottság:
Időpont:
Antal Attila
Oktatási szakbizottság; Szociális szakbizottság
Július 10.
Füleki Zoltán
Gazdasági szakbizottság; Közigazgatási, jogi szakbizottság
Július 17.
Fülöp Árpád-Zoltán
Gazdasági szakbizottság; Közigazgatási, jogi szakbizottság
Július 24.
Kirmájer Enikő
Oktatási szakbizottság; Szociális szakbizottság
Július 31.
Az MPP-frakciótagok, Bokor Márton és Somay Péter önkormányzati képviselők minden csütörtökön 13.00 órától tartanak fogadóórát a Városháza gyűléstermében. Az érdeklődőket kérjük, előzetesen jelentkezzenek be 0266 371 464-es telefonszámon, hétköznap 8.00–15.30 óra között.
8 • Csíkszereda, 6. szám, 2014.
KÖZÉRDEKŰ A hónap üzenete: Tudatos vásárlással csökkenthetjük a hulladéktermelést! Minden háztartásnak csak haszna lehet abból, ha tudatosan hozzájárul a termelt szemét és a végleges lerakásra szánt kommunális hulladék mennyiségének csökkentéséhez. Vásárlásaink során használjunk listát, így az eredetileg tervezettek mellé nem kerül még számtalan termék a kosárba. Kerüljük továbbá a túlcsomagolt árukat! Sok szemét megspórolható, ha közvetlenül helyi termelőtől vásárolunk. Vásárláskor vigyünk magunkkal vászonszatyrot, ne fogadjuk el a pénztárnál adott műanyag zacskókat! A környezet kímélésén túl, tehát számos előnye van a tudatos hulladékgazdálkodásnak. Legyen Ön is környezettudatos! n
Felhívás a személyazonossági igazolványok kiváltására és cseréjére Csíkszereda Polgármesteri Hivatala Személy-nyilvántartó közszolgálatának nyilvántartása szerint a 14. életévüket betöltött
fiatalok egy része még nem kérvényezte a személyazonossági igazolvány kiállítását, emellett pedig sokan lejárt érvényességű
A Csíkszereda Kiadóhivatal kiadványai • Vofkori György: Csíkszereda és Csíksom lyó képes története – 120 lej (10 példány fölött 100 lej). • A mi Nagy Imrénk – Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 25 lej. • Útravaló-sorozat 2008: Kocsis Lajos: A Csíki Magánjavak története 1869– 1923. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 20 lej. • Turcza László – művészalbum. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 50 lej. • Banner Zoltán: Márton Árpád – művészalbum. Élet-Jelek sorozat. Ára: 65 lej. • Pál Pál Előd: A csíki síiskola története. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 35 lej. • Murádin Jenő–Szervátiusz Anikó: Szer vátiusz Jenő – Életem, emlékeim. Csík-
szereda Kiadóhivatal. Ára: 50 lej. • Útravaló-sorozat 2009: Tivai Nagy Imre: Emlékezés régi csíkiakról. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 30 lej. • Útravaló-sorozat 2011: Csíkvármegye stát usszimbóluma. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 35 lej. • Útravaló-sorozat 2012: Zsögödi Nagy Imre: Az úgy volt, hogy... hallák-e? Följegyzések – Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 35 lej. • Murádin Jenő: Székelyföldi ösztöndíja sok 1941–1943. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 35 lej. • Becze Zoltán: Székelyföldi olimpiai bajnokok, csíki olimpikonok. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 45 lej
Un exemplar în fiecare cutie poştală Dorim să vă informăm, că publicaţiile „Csíkszereda” şi „Miercurea Ciuc”, publicaţii ale Municipiului Miercurea Ciuc, apar lunar pentru informarea cetăţenilor din municipiu. Deoarece nu ţinem evidenţa locuitorilor în funcţie de limba maternă/vorbi-
tă, distribuirea se face după metoda „un exemplar în fiecare cutie poştală” numai în cazul ediţiei în limba maghiară. Pentru a Vă asigura şi a ne ajuta ca publicaţia informativ-lunară „Miercurea Ciuc” să ajungă la Dumneavoastră personal, Vă rugăm să ne contactaţi prin una din urmă-
személyazonossági igazolvánnyal rendelkeznek. Az illetékes iroda ezúton is kéri az érintetteket, hogy mielőbb jelentkezzenek a csíkszeredai Személy-nyilvántartó közszolgálatnál az igazolvány kibocsátása érdekében. Bővebb információt a polgármesteri hivatal 5-ös számú irodájában igényelhetnek. n • Endes Miklós: Csík-, Gyergyó- és Ká szon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig – reprint kiadás. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 50 lej • Nuridsány Éva: Fénylény – művészalbum. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 45 lej. • Ádám Katalin: Boldogasszony aranylapi – Apró magok sorozat. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 30 lej. • Kis János–Csiki András: Kárpát-medencei magyar olimpiai érmesek. Csíkszereda Kiadóhivatal. Ára: 25 lej. Csíkszereda Kiadóhivatal 530110 Csíkszereda Vár tér 1. szám, 134-es iroda. Tel. / fax: 0040 266 371 464, 0266 315 120/134 E-mail:
[email protected]
toarele modalităţi (cu indicarea precisă a domiciliului, adresei şi numărului de căsuţă poştală): în scris, la adresa: Municipiul Miercurea Ciuc, P-ţa Cetăţii nr. 1. cam. 139, telefonic: 0266-315120/134, sau prin e-mail:
[email protected], cu menţiunea: „În atenţia redacţiei Miercurea Ciuc”. Persoana de contact: Ady András – redactor. n
Csíkszereda, az Önkormányzat és a Városháza havi kiadványa eljut most már az Ön postaládájába is. A kézbesítési módra, illetve tartalomra vonatkozó észrevételeit eljuttathatja hozzánk az alábbi elérhetőségek valamelyikén. Kiadja: Csíkszereda Kiadóhivatal – Vár tér 1. szám, 530110. Telefon: 0266 315 120, fax: 0266 371 165 E-mail:
[email protected];
[email protected]; http://www.szereda.ro Szerkeszti: Ady András, Szabó Ferenczy Krisztina; Korrektúra: Prigye Kinga Lapterv, nyomdai előkészítés és nyomda: Gutenberg Grafikai Műhely és Nyomda, 0266 310 960, 0743 091 408,
[email protected], www.gutenberg-art.ro