Ez itt a vértanúk vére"

JOBBÁGYI GÁBOR

FÖLDES GÁBOR ÉS TÁRSAI PERE

„Ez itt a vértanúk vére"

„Ez itt a vértanúk vére", tért vissza 1956. október 26-án D. tanár a főiskolára a mosonma gyaróvári sortűz után, ahol az ártatlan áldozatok között hat diákja halt meg, és számosan megsebesültek. Halottak, halottak, halottak. Több mint százan. Először egy brutális, értelmetlen és jog talan sortűz ártatlan halottai. Majd népítélet három ÁVH-s fölött. S végül a népítéletet mindenáron megtorolni akaró, ártatlan embereket is sújtó, igazságszolgáltatásnak csúfolt per, hét halálos ítélettel és számos súlyos börtönbüntetéssel. Könyörtelenül őrölt a Vörös Malom, görcsösen ragaszkodva embertelen elveihez, példa nélküli terroron alapuló hatal mához. Megsárgult, töredezett papírlapok az idők mélyéről, örök felejtésre ítélve a bukott rendszer által. Hatalmas felelősség felnyitni a megsárgult iratcsomagokat. Mégis meg kell tenni, nem tehetünk másként. Egy feltárással soha nem gyógyuló sebeket tépünk fel - de gyógyítunk is. Ha lassan és botorkálva is, de közeledünk az igazság felé, sok évtize des süket csönd után. E helyen nem szolgáltathatunk igazságot, nem rehabilitálhatunk senkit. Ez a bíróság dolga. Viszont a tények részleges felderítésével és nyilvánosságra hozatalával véleményt mondhatunk az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő egyik legször nyűbb perről, amely a magyar bíráskodás egyik szégyenfoltja. Bíráskodást mondtam, ho lott ami történt, az nem bíráskodás volt, hanem a hatalomnak jogi jelmezbe burkolt bosszúja. Ezt a bíráskodást nem az igazság érdekelte, hanem a bosszú, a leszámolás. Meghalt há rom ÁVH-s. Ezt meg kell torolni a rabszolganépen, mindegy, hogy kit, milyen bizo nyítékok alapján ítélnek halálra vagy börtönre, a hangsúly a gyors megtorláson van. Erezze a rabszolganép, hogy valami rettenetes bűnt követett el, kezet emelt a hatalom képviselőire, ami még akkor is súlyos megtorlásért kiált a proletárdiktatúra szabályai sze rint, ha az áldozat esetleg tömeggyilkos volt. 1957. május 23-án kezdődött a győri megyei bíróság előtt Földes Gábor és társainak pere, s nem telik bele nyolc hónap, már végrehajtanak hét halálos ítéletet, két elítéltre életfogytig tartó, további kilencre összesen ötvenegy év börtönbüntetést szabnak k i . Ez az írás a brutális megtorlás egyik peréről szól. "Ez az ügy politikai jelentőségénél fogva kiemelkedő" - kezdte vádbeszédét a Legfel sőbb Bíróságon dr. Erdélyi Jenő százados a katonai főügyész helyett, majd így fejezte be: „Az ellenség visszavonult, de le kell számolni velük. Ezért az októberi ellenforradalmá rokat a legszigorúbban kell megbüntetni." Igen, ezek kulcsszavak az ügy megértéséhez: „kiemelkedő politikai jelentőségű ügy" és "leszámolás". A per folyamán még sokan reménykedhettek a Kádár János által ígért büntetlenségben, a nyugati segítségben, az amnesztiában, a hatalom átalakulásában, a forradalom újrakezdésében. Az ítéletnek gyorsan bizonyítania kellett a felkelt ország né pének, hogy nincs remény, csak megtorlás. Bizonyítani kellett az értelmiségnek, egysze rű embernek és Nagy Imre-hívőnek - Földes Gábor hithű Nagy Imre-párti kommunista maradt haláláig -, hogy nincs remény és nincs irgalom, csak könyörtelen politikai meg1

torlás az egész ellenálló nemzet ellen. A pert így egyértelműen a megtorlás egyik politi kai célú eljárásának tekinthetjük. A pert nem nevezhetjük "koncepciós"-nak, "konstruált"-nak a szó eredeti értelmében, hiszen van ténybeli alap: a három ÁVH-s tiszt halála. De koncepciósnak tekinthetjük a pert abban az értelemben, ahogy a kétségtelenül meglevő ténybeli alapra úgy fűzi fel az egyes vádlottak cselekményeit, hogy nem az igazságot akarja kideríteni, hanem „bűnösö ket" akar találni, akár ártatlan emberek elítélése árán is. Az iratokból semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy külső szervek - például pártszer vek - konkrétan megmondták volna az ítéletek tartalmát. Mégis, az egész perfolyamatot áttekintve nem lehet szabadulni a gondolattól, hogy a vádlottak sorsa nem a tárgyalóte remben dőlt el. „Kiemelkedő politikai ügy", „leszámolás" - mondja az ügyész. El tudjuk képzelni ezután 1957 légkörében, hogy független bíróság és ügyészség döntött az ügy ben? Lehetetlen. Így az ügyet valós alapra épült, mégis egész menetében a hatalom kizárólagos politikai céljait szolgáló koncepciós pernek kell tekintenünk, amely lefolyását, végeredményét te kintve lényegében semmiben sem különbözik az ötvenes évek elejének pereitől. Különbségek, persze, vannak. Ilyennek tekinthető nem egy védő perbeli tevékenysége, a beadványaik, amelyekben a kor lehetőségei közötti valódi jogvédelem mutatkozik meg. Előadásaikat tanulmányozva megállapíthatjuk, hogy már akkor is voltak jogászok, akik nem csekély kockázatot vállalva kimondták az igazságot. (Itt csak egyre utalunk röviden: dr. Bojta Béla a Legfelsőbb Bíróságnak 1957. július 3-án írt tizennyolc oldalas, nagyon részletes beadványában többször iratellenesnek, tévesnek minősíti az elsőfokú bíróság ítéletét, s végül megállapítja Földes Gábor védelmében: „Az ítélet tehát bármilyen minő sítésű cselekmény esetén is túl szigorú, és a vádlott büntetése rendkívül enyhítendő.") 1957. január 14-én kezdődtek a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányságon a kihallgatások a mosonmagyaróvári 1956. október 26-ai sortüzet követő eseményekről. Az ügy alapja az, hogy a gyilkos mosonmagyaróvári sortűz után meghalt három ÁVH-s tiszt: Vági József, Stefkó József és Gyenes György. A nyomozást ismeretlen tettesek ellen bűnszövetkezetben elkövetett többrendbeli gyilkosság bűntettének gyanúja miatt 1957. január 22-ei határozatával rendelte el a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitány ság politikai osztálya. Az ügyet ezután három szálból konstruálták. 1. 1957. január 24-én szándékos emberölés bűntettével gyanúsítva már őrizetbe veszik Kiss Antalt, akit január 29-én előzetes letartóztatásba helyeznek, s aki 1957. január 24-ei kihallgatásán lényegében elismeri, hogy részt vett Stefkó József megölésében. A Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság 1957. február 28-ai jelentése már beszámol Kiss Antal és társai szándékos emberölési bűnügyéről. A hathetes nyomo zás eredményeként már megállapíthatónak tartja tizenhárom mosonmagyaróvári személy bűnösségét szándékos emberölésben. Ugyanakkor megállapítja a hatóság, hogy további kilenc személy a felelősségre vonás elől külföldre szökött, ellenük az eljárást felfüggesz tették. Ez nagyon fontos részlet, ők kilencen valószínűleg kulcsszerepet játszottak az eseményekben, s döntő szerepük volt a három ÁVH-s tiszt halálában. A továbbiakban egyetlen egyszer sem igyekeznek felderíteni, mit is csináltak a külföldre menekülők. Pe dig nélkülük nem lehetett azt várni, hogy valós képet kapunk az eseményről. Ebben az anyagban még szó sincs Földes Gábor és társai bűnösségéről, sem Ambrus József és tár sai cselekedetéről. A hatóság valószínűleg érezte, hogy a sok külföldre menekült miatt nagyon sovány a mosonmagyaróvári bűnügy. Ezért kellett újabb szálakat találni. 2

3

4

5

2. Gulyás Lajos levéli református lelkész ellen 1957. február 8-án lázítás és fegyverrej tegetés miatt indul az eljárás, annak ellenére, hogy az 1956. december 19-ei házkutatás kor semmit sem találtak nála. Földes Gábornak van egy dátum nélküli őrizetbevételi utasítása, majd először 1957. február 25-én hallgatják ki, a jegyzőkönyvből nem derül ki, hogy tanúként vagy terhelt ként. Az 1956. október 26-ai mosonmagyaróvári történésekről nagyon röviden beszél, lé nyegében csak az derül k i , hogy csillapította a sortűz miatt felháborodott tömeget, s két határőrtisztet Győrbe vitt, majd ott hazaküldte őket. Fontos megjegyeznünk, hogy Földes Gábor ekkor még csak tanú, letartóztatására és az ügybe való „bekapcsolására" csak 1957. május 3-án kerül sor. Tihanyi Árpád ügyében viszont már 1956. december 18-án sor kerül az első kihallga tásra. s december 27-én letartóztatják, majd december 31-én előzetes letartóztatásba he lyezik. De Tihanyi Árpádot három bűncselekménnyel vádolják (fegyveres csapat tiltott szervezése, hatóság elleni erőszak, személyes szabadság megsértése), s nincs szó arról, hogy köze lenne a határőrtisztek halálához. Sőt, 1957. március 3-ai terheltté nyilvánítása kor sincs még szó arról, hogy emberöléssel vádolnák. 1956. december 29-ei és 1957. február 20-ai meghallgatása alkalmával csak annyit ismert el, hogy igyekezett megnyug tatni a sortűz miatt felsorakozott tömeget. Még 1957. április 5-én is, amikor a nyomozás adatait ismertetik a terhelttel, „szervezkedés" a bűnügy tárgya, Tihanyi Árpád bűnösségét minden cselekményben tagadja. 3. Dr. Varga Ernő ügyében, aki a helybeli Mezőgazdasági Akadémia igazgatója volt, már 1956. november 4-én (!) megkezdődött az eljárás izgatás miatt. őt 1957. február 25-én tartóztatták le, s annyit ismert el, hogy rövid időre őrizetbe vett két hallgatót, s egy diákot arcul ütött Szóba sem kerül, hogy bármi köze lenne a történtekhez, viszont 1956. február 26-ai kihallgatási jegyzőkönyvében egyedül a következő sorok vannak pirossal aláhúzva: 1956. október 26-ai felszólalásomban a tanári kar előtt ,,minősíthetetlen eljá rásnak tartottam, hogy fegyvertelen tömegbe az ávósok belelőttek, fekvő tömegre kézi gránátokat hajigáltak, sőt a futó tömeg után tüzeltek". 1957. május 13-ai kihallgatásakor elmondja, mi mindentől óvta meg a diákságot, s ezt november 5-én Bogdanov szovjet ez redes a város vezetői előtt nyilvánosan megköszönte neki. 4. Ambrus József honvéd őrnagyot 1957. február 26-án hallgatják ki először tanú ként. Ő a műszaki laktanya parancsnoka volt, s részt vett a később elhunyt ÁVH-s tisz tek őrzésében. Lényegében az volt a vád ellene, hogy nem megfelelően gondoskodott a sebesült tisztek őrzéséről, illetve megakadályozta, hogy felettesei Győrbe szállítsák őket. Ambrus József néhány napig tagja volt a mosonmagyaróvári Forradalmi Bizottságnak. Az ő ügyét - minthogy a Földes Gáborék elleni győri perben is csak tanúként hallgatták meg - elsőfokon katonai bíróság tárgyalta, majd a Legfelsőbb Bíróság előtt már társaival együtt ítélik el. 6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

Próbáljuk ezután egész röviden összefoglalni, mi is történt 1956. október 26-án és az azt követő napokban Mosonmagyaróváron és Győrben. (A tényállás nagyon hézagos és lerövidített, mivel egy sok szálon futó, többszereplős eseménysorról van szó.) 1956. október 26-án 11 óra körül eldördül a mosonmagyaróvári határőrlaktanyánál a brutális sortűz, amely a békésen tüntetők közül több mint száz áldozatot és rengeteg se besültet szed. A város megdöbben és felbolydul, s a hozzátartozók és a felháborodott he lyi lakosok fegyvertelenül körbeveszik a laktanyát. A laktanya parancsnoka, Dudás Ist ván elmenekül Szlovákiába, magára hagyva katonáit. A helyzet nagyon fenyegető. A pat tanásig feszült légkörben fennállt a lehetősége egy, a laktanyát körülvevő tömegre leadott

újabb sortűznek. De az is előfordulhatott volna, hogy a tömeg fegyvert szerezve megost romolja a laktanyát. Mindkét lehetőség hatalmas áldozatokkal járt volna. Eközben Győrben megalakult a Forradalmi Tanács Szigethy Attila vezetésével, s tudo mást szereztek a vérfürdőt okozó sortűzről, majd a fenyegető helyzetről. Az újabb tragé dia megelőzésére fehér zászlós küldöttséggel előbb Tihanyi Árpád indul Mosonmagyar óvárra, majd utoléri őket a Földes Gábor vezette küldöttség. Leállítják Tihanyi Árpádékát, elveszik fehér zászlójukat, s ezzel ők érnek először a laktanyához. A küldöttségek, majd a helybeliek akadálytalanul bejutnak a laktanyába, a tisztek és a katonák semmiféle ellenállást nem tanúsítanak, gyakorlatilag leteszik a fegyvert. A tömeg nem fenyegeti a sorkatonákat, de követeli a „gyilkosok kiadását". Több tisztet tettlegesen bántalmaznak, őket sikerül kórházba szállítani. A bántalmazásban a „győriek" nem vesz nek részt, sőt, ők nyugtatják a tömeget, s mentik a kórházba a tiszteket. A kórházban Gyenes György belehal sérüléseibe. Másnap a tömeg körülveszi a kórházat, a tanácshá zat, mert félnek, hogy a tiszteket megszöktetik. A tiszteket katonák őrzik. Vági József megretten a tömegtől, s kiugrik a mások emeletről; lehetséges, hogy már ebbe belehal, a tömeg azonban tovább ütlegeli. Stefkó Józsefet erővel kihozzák a kórházból, ütlegelik, majd nyilvánosan felakasztják. A többi tiszt, katona megmenekül, újabb erőszakos cse lekményekre nem kerül sor. A „fővádlottak", Földes Gábor, Tihanyi Árpád, Gulyás Lajos, Ambrus József, dr. Varga Ernő sem közvetve, se közvetlenül nem vesznek részt a bántal mazásokban és az emberölésben, sőt, minden valószínűség szerint az ő szereplésüknek köszönhető, hogy a brutális sortűz utáni történések nem fordultak egy még sokkal vére sebb tragédiába. Ennek az öt embernek más jellegű forradalmi cselekvése sokkal kisebb jelentőségű. Azon értelmiségiek ezreinek forradalombeli szerepéhez hasonlítható, akik néhány napig több-kevesebb intenzitással, kisebb-nagyobb pozíciókban részt vettek a forradalomban. Ezeket az értelmiségi ezreket általában még a megtorlás sem sújtotta ha lállal, hanem hosszabb-rövidebb ideig tartó börtönbüntetéssel, jogfosztással. Ezeket a történéseket és az egymástól teljesen függetlenül létező, cselekvő személye ket kellett összehozni egy perben. Az ügyek teljes különállását kitűnően bizonyítja, hogy a Legfelsőbb Bíróságon utóbb két aktát készítettek: egyrészt Földes Gábor, Tihanyi Ár pád, Gulyás Lajos és dr. Varga Ernő ügye mint „szervezkedési rész" szerepelt, másrészt külön akta volt Kiss Antal és társai „gyilkossági rész"-e, míg Ambrus József őrnagy és katonatársai ügyét elsőfokon eleve katonai bíróság tárgyalta. (Megjegyzendő, hogy az ügyeknek ilyenfajta rendszerbeli elkülönítése már a nyomozás során is észlelhető.) Az ügyben az első, egyik legsúlyosabb „koncepció" itt fedezhető fel: az egymástól tel jesen különálló ügyek összekapcsolása. Olyan ügyet kellett konstruálni, amely szerint a három tiszt halála, a laktanya fegyverletétele valamiféle „ellenforradalmi" célszerűség je gyében zajlott. (Jellemzőnek mondhatjuk, hogy dr. Szénási Géza legfőbb ügyésznek 1957. április 25-ei előzetes letartóztatást fenntartó határozatában még nem szerepel Föl des Gábor, Ambrus József és katonatiszttársai neve. Ebbe illik az is, hogy Gulyás Lajos ellen 1957. február 16-án befejezik a nyomozást, s az eljárás mindvégig szervezkedés és lőszerrejtegetés miatt folyt ellene.) S itt jutunk el a koncepció, a valóságtól való durva eltérés másik kulcspontjához. A nyomozás során, de az eljárás egész ideje alatt sem történik semmi kísérlet az előzmé nyek, a brutális sortűz feltárására. Nem tagadhatók Mosonmagyaróvár lakóinak, a hozzá tartozóknak a jogos indulatai, amikor oktalanul, brutálisan mészárolták le társaikat, roko naikat. A népharag a történelem folyamán sokszor nem várta meg a törvényes igazság szolgáltatást; a felháborodott átlagember indulatát emberileg meg kell értenünk, habár a 19

20

82

JOBBÁGYI GÁBOR: "EZ ITT A VÉRTANÚK VÉRE"

"népharagot" jogszerű megoldásnak soha nem tekinthetjük. Viszont a cselekmények mo tivációját feltétlenül fel kellett volna derítenie egy pártatlan igazságszolgáltatásnak, s úgyszintén azt is, hogy a „győriek", valamint Gulyás Lajos, Ambrus József és dr. Varga Ernő tevékenysége mindvégig arra irányult, hogy a még nagyobb bajt, a súlyosabb szá monkérést elkerüljék. Vagyis a két „koncepció" eleve kizárja azt, hogy a hatóságok a valóságos eseményeket tárták fel a nyomozás során, s igazságos ítélet meghozatalára törekedtek. A nyomozások ügyészi részében vezető szerepet játszott dr. Grátz Ferenc ügyész, aki később a vádat képviselte. Jellemzőnek mondhatjuk, hogy az utolsó ügyészi kihallgatá son Földes Gábor (május 14.), Gulyás Lajos (április 5.), Tihanyi Árpád (április 5.) és dr. Varga Ernő (április 5.) nem ismeri el bűnösségét. A mosonmagyaróváriak közül Kiss Antal visszavonja beismerő vallomását (április 5.), úgyszintén Cziffrik Lajos (május 10.). Szalai Ferenc (május 10.) elismeri bűnösségét, Weintráger László részben elismeri bűnösségét (május 10.), Molnár Ferenc részben elis meri bűnösségét (május 10.). A beismerő vallomások jellemzője, hogy mindenki egy-egy részcselekményt ismer el. 21

Az iratokból nem lehet következtetni a nyomozás módszereire, arra, hogy tettlegesség gel vagy zsarolással kényszerítettek volna ki vallomást. Ennek lehetőségét azonban nem zárhatjuk k i ; erre utal Cziffrik Lajos beismerő vallomásának története. 0 az egész eljárás alatt következetesen tagadta bűnösségét minden tekintetben; így tett 1957. május 10-én az ügyészi kihallgatáson is. Mégis, másnap az ügyész előtt részben beismerő vallomást tesz, amelyet a következő szavakkal kezd: „Előadom, hogy tegnap éjjel nem tudtam aludni, mivel gyötört az a tudat, hogy ... a nyomozóhatóság és az ügyészség előtt nem voltam őszinte." 22

23

Még egy kirívó esemény: 1957. február 21-én bizonyos V. A. rövid nyilatkozatot tesz a rendőrségen, amelynek lényege a következő: „Az 1956. október 26-án M. J. által elköve tett cselekményre vonatkozóan tanúvallomást nem vagyok hajlandó tenni, annak ellené re, hogy tudomással bírok bizonyos tevékenységéről, mivel úgy érzem, hogy vallomá sommal magamat politikai téren kompromittálnám." 24

Dr. Grátz Endre ügyész és B. Nagy János megyei ügyész 1957. május 17-ei feljegyzé sével gyorsított eljárással állítja a győri megyei bíróság különtanácsa elé Földes Gábort és tizenhárom társát. Jellemző, hogy a feljegyzés már kezdetben is két részből áll: a) „szervezkedési rész" (Földes Gábor, Tihanyi Árpád, Gulyás Lajos, dr. Varga Ernő) és b) „gyilkossági rész" (Kiss Antal, Weintráger László, Szalai Ferenc, Cziffrik Lajos, Zsigmond Imre, Molnár Ferenc, Kórodi Károly, Jurik Antal, Fekete István, Sipos Dezső). Fontosnak tekinthetjük, mit mond a feljegyzés az 1956. október 26-ai sortűzről: „A többszöri felszólítások ellenére egyre veszélyesebben követelőző és közeledő tömeg közé a laktanya legénysége tüzelt, amelynek során mintegy 100 halott és több mint 200 sebe sült lett." 25

A feljegyzés alapján a győri megyei bíróság nyilvános tárgyaláson kezdte meg az ügy tárgyalását 1957. május 23-án. A védők között vegyesen vannak meghatalmazás és kiren delés alapján. A tanács elnöke Gyepes István, a megyei bíróság elnöke, ülnökök Kovács Károly és Sütő Ferenc. Fontos körülmény, hogy az ítélkező tanács egyik tagjának neve előtt sem ta láljuk a „dr." jelzőt, ugyanakkor azt az ügyésznél és az ügyvédeknél feltüntetik, így való színű, hogy az ítéletet olyan bíróság mondta k i , amelynek nem volt jogi végzettségű tag-


83

ja. Gyepes István neve előtt a „dr." jelző csak 1957 végén, az ítéletek végrehajtási jegy zőkönyvein tűnik fel, majd hosszú évtizedekig marad a győri megyei bíróság elnöke. A vádat dr. Grátz Endre képviselte. Az eljárás „a népköztársaság megdöntésére irányuló mozgalom szervezése, valamint terrorista cselekmények által elkövetett gyilkosságok mi att folyik". 1957. május 23-án először felveszik a tizennégy vádlott személyi adatait, majd több órán át folyik Földes Gábor és Tihanyi Árpád kihallgatása. Földes Gábor első meghallgatásakor nem ismeri el bűnösségét; vádlottként 1956. októ ber 23-ától kezdve mondja el az eseményeket. Akkor Kéri József megyei ügyész javasla tára részt vesz az ügyészségen a Petőfi Kör megalakításában, ott van az ügyészség teljes vezetősége és a DISZ vezetősége. Földes Gábor a nyomozás és az eljárás alatt mindvégig kommunistának, Nagy Imre feltétlen hívének vallotta magát. Lényegében csak október 25-én kapcsolódik be a forra dalomba, amikor egy tüntetéshez csatlakoztatja a színházi dolgozókat ,Arra gondoltam, hogy a véres eseményeket azzal tudjuk megakadályozni, hogy helyes jelszavakkal, he lyes irányba vezéreljük a tüntetést.... Én ezt mondtam: Éljen a szocialista független Ma gyarország! A színháziak ráfeleték: Éljen! Tovább mondtam a jelszavakat: Éljen a függet lenség! Éljen a Párt! A színháziak ráfelelték: Éljen! Azután útközben elénekeltük a NÉKOSZ-indulót" Majd a pártbizottság előtt beszédet mond, nyugtatja a tömeget: „Nem kell hinni Gerő Ernőnek, Budapesten a nép harcol, nem a fasiszták. Mi nem vagyunk fa siszta csürhe, mi nem akarunk rombolni, mert minden, ami az országban van, a népé." Földes Gábor ezután a győri börtönhöz megy, ahol már eldördült a sortűz. Bemegy a bör tönbe, hogy lecsillapítsa az indulatokat, egy küldöttség követi, majd a foglyok szabadul nak. Földes Gábor az október 26-ai győri történéseket a következőképpen mondja el. Először délután kettőkor Szigethy Attila vezetésével megalakul a Nemzeti Tanács, amelynek ő is tagja lesz. A Nemzeti Tanács - Földes Gábor szerint - a párt és állami szervek össze omlása miatt jött létre. "A vállalt szerepemet én meggyőződésből vállaltam. Amikor vál laltam, ideiglenesen tettem... Véremmé vált, hogy életet alakító művész vagyok. Politi zálni kell az életben is." Ekkor hallja meg a mosonmagyaróvári sortűz hírét, s az emberek azt kiabálják: „Földes menjen ki Óvárra!" Szigethy Attila a következőkkel adja át neki a megbízólevelet: „Próbáljad meg vér nélkül megadásra szólítani, jobb, ha te mész ki, mintha katasztrófa történik." Kulcsszavak ezek. Igazolják, hogy a „győriek" és a többi értelmiségi célja mindvégig a súlyos következmények elhárítása volt. „Nehéz helyzetben voltam" - folytatja Földes Gábor. - „Szigethy Attila sem tudta, fog-e látni. ...Teljes őrültségnek tartottam, hogy fegyvertelen tömegre lőjenek. Ma sem tartom helyesnek tömegre lőni. Én a városban, a utcákon azt hallottam, hogy fegyvertelen népre lőttek, s nekem 60 halottat mondtak." Megrázó szavak a történelem mélyéről. Szinte teljes életszerűséggel adják elő Győr és a küldöttség hangulatát. A fegyvertelen Földes Gábor a küldöttség élén Mosonmagyaróvárra érve felszólítja a határőröket, hogy rakják le a fegyvert. Semmi ellenállás, a katonák lerakják a fegyvert, és sapkájukat a levegőbe dobálva mondják: „Vége a rabságnak." Közben a tömeg akadálytalanul benyomult a laktanyába, a lerakott fegyverekhez senki sem nyúlt, de kiabálták: „Vesszenek a gyilkosok!" Földes Gábor ezután az önbíráskodás, a lincselés ellen szólt, majd az egyik keresett tisztet (Vági Józsefet) az autóhoz kísérte, s kimenekítette a laktanyából. Közben Földes Gábort is bántalmazták. Ezután átmegy a 26

84


helyőrségi laktanyába, közben a tömeg - Földes Gábor távollétében - meglincseli Gyenes Györgyöt. Erről ő nem tud, de a határőrlaktanyából a kocsival újabb két tisztet Győr be visz, s ott elengedi őket Még két napig vesz részt Győrben a forradalomban, de töretlen kommunista nézetei miatt egyre többen követelik lemondását, ezért október 28-án lemond. Földes Gábor mindvégig Nagy Imre hívének vallotta magát. "Magyarország független legyen, a Szov jetuniótól is független - nem akarunk a Nyugathoz sem tartozni - Magyarországon de mokrácia kell hogy legyen..." Bátor szavak egy rögtönítélő bíróság előtt! "Nem hiszem, hogy Óváron szükség volt a rengeteg halottra, úgy érzem, vérengzés nélkül is meg lehe tett volna oldani... En azt az ávót akartam lefegyverezni, amely pokoli vérengzést csi nált." November 4-e után tisztsége nem volt, de kijelenti a bíróság előtt: „A beavatkozással nem értettem egyet... minden népnek joga van, hogy történelmét maga csinálja." Földes Gábor tagadja, hogy ezután bármiféle szervezkedésben részt vett volna. Összegezve, értékelve a vallomást, Földes Gábor a per e szakaszában nagyon bátran helytállt a bíróság előtt. Személyében egy Nagy Imréhez feltétlenül hű, nemzeti érzelmű kommunistát fedezhetünk fel, akinek - mondjuk ki - hatalmas szerepe volt abban, hogy a mosonmagyaróvári sortűz utáni helyzet nem torkollt egy áldozatok tucatjait követelő, újabb vérfürdőbe. Többi forradalombeli szerepét értékelve valóban „politizáló művészt" láthatunk benne, akinek néhány napos szerepe nem volt meghatározó az események me netében; „Mi nem tévesztettük meg a munkásságot. Akkor másképpen, furcsán nézett ki a helyzet, a párt vezetői elfutottak, a törvényes tanácsok félreálltak" - fejezi be vallomá sát, amely tizenkét sűrűn gépelt oldalon olvasható. Ezen a napon hallgatták ki másodrendű vádlottként Tihanyi Árpádot is. Rá a perben láthatólag az „osztályellenesség" szerepét osztották, annak ellenére, hogy vagyontalan, általános iskolai tanár volt. Mindennek egyetlen oka az, hogy édesapja „vitéz" volt. A személyi adatokat eleve diszkriminatív módon rögzítik: „Atyja nyugalmazott selyemte nyésztési felügyelő volt, 50 hold vitézi birtokkal rendelkezett, amelyet az állam 1949-ben átvett." (Megjegyzendő, hogy a nyomozás során is többször rögzítik a „vitéz" fokozatot) Kihallgatása elején kijelenti: "Annyiban érzem bűnösnek magam, hogy elmentem Mo sonmagyaróvárra, és bárkit kihallgattam. Én mindig csak a munkámnak, családomnak él tem, most is jó szándékú emberként cselekedtem." 27

Tihanyi Árpád 1956. október 26-áig semmi politikai tevékenységet nem végzett Ezen a napon Mosonmagyaróvárról jött mentőautókkal találkozik, amelyekből azt kiabálják: „Mosonmagyaróváron lövik a népet, menjenek segíteni!" A városházán elvállalja, hogy segítséget visz Mosonmagyaróvárra, de azt tanácsolják neki, hogy katonákkal menjen. Ezért a laktanyából két teherautónyi katona csatlakozik hozzá, majd két teherautó civi lekkel. Tihanyi Árpád a kocsisor elején fehér zászlóval halad: „Segítő szándékom volt a sebesülteken, s megakadályozni a további vérontást, s megtudni, mi történt." Tihanyi Árpád kocsisorát állította le Öttevénynél Földes Gábor, aki átvette a fehér zászlót Tihanyitól. Később ez a kocsisor is bemegy a városba, a katonák a kocsin marad nak, Tihanyi Árpád bemegy a városházára, s az erkélyről a tömeget nyugtató beszédet mond. A tömeg a gyilkosokat követelte, s mivel a laktanyában fegyveres katonák voltak még, Tihanyi Árpád oda is átment. A laktanyában már nyugalom volt, lezajlott Gyenes meglincselése, amelyről Tihanyi Árpád nem is tudott. Ezután visszament a tanácsházára, ahol ott találta a sebesült Vági Józsefet. A következő szavak sorsdöntők Tihanyi Árpád és a sortűz szempontjából is: „Én azt

85


mondtam neki: nem kell félni. Azután megkérdeztem, hogy ott volt-e, amikor a tömegbe lőttek. Ő azt felelte, hogy az emeleten volt, s az ablakból látta. Elmondta azt is, hogy a laktanya melyik részén milyen fegyverek voltak. Hogy a tömeg jött Kossuth-nótát éne kelve, s Török vagy melyik tiszt pisztollyal jelt adott, megtörtént a sortűz, a tömeg lefe küdt a földre. Az ablakból kézigránátot dobtak a tömegre." Tihanyi Árpád egyedül Vági József kihallgatásában érezte hibásnak magát a bíróság előtt Ezután kiment az erkélyre, beszámolt Vági vallomásáról, megnyugtatta a tömeget, s kijelentette, hogy önbíráskodásról szó sem lehet. Ezután eljött a helyszínről, s autóval visszament Győrbe. Tihanyi Árpád 1956. november 1-je után néhány napra Ausztriába ment, s ott passzív részvevője volt egy, az Egyesült Államok követével folytatott tárgyalásnak. A tárgyalás egyébként teljesen eredménytelen volt, s Tihanyi Árpád nem is értette, mert nem tudott németül. Tihanyi Árpád a tényleges eseményeknek abszolút jó szándékú epizódszereplője. A forradalom alatt tisztsége nincs, emberi segítőkészségtől hajtva megy a városba. Valószí nűleg abban volt nagy szerepe, hogy nem váltak sokkal tragikusabbá az események. A tettlegességeknek a közelében sem volt, egyedül Vági Józsefet hallgatta k i , ennek azon ban semmiféle következménye nem volt. A későbbiekben ausztriai útja során semmilyen jogilag értékelhető cselekményt nem végzett Saját szerepét kitűnően érzékelteti egyik utolsó mondata: „Az események váltották k i , hogy politizáltam, akkor mindenki politizált." Még valamit feltétlenül meg kell jegyeznünk Tihanyi Árpád ügyéről. Az iratok között - egyedül a vádlottak közül - megtalálható Tihanyi Árpád „szigorúan titkos"-nak minősí tett személyzeti anyaga is. Ezt, mint később kiderült, védője csatolta a Legfelsőbb Bíró ság tárgyalásán. Ebben többek között megtalálható édesapjának, Till Ferencnek - foglal kozása kerékgyártó - múlt századi munkakönyve. Tihanyi Árpádot minden munkahelyi jellemzése lelkiismeretes, kiváló pedagógusnak úja le. A személyzeti anyagban szó sincs édesapja „vitézi" címéről, földjéről. Idézve 1956. június 18-ai jellemzéséből: „Szaktár gyai tanítása közepette lelkesedésével, valamint szakmai felkészültségével magával ra gadja tanulóit. Hazafias nevelés teszi az ő munkáját a legeredményesebbé az iskolánk ban. Munkáját nem rideg tárgyilagossággal, hanem nagy lendülettel és érzéssel végzi. Ezért sikerült osztályában annyira megszerettetnie a magyar irodalmat és történelmet... osztályának félévi átlaga 4,08, iskolánk legjobb osztálya.." Gulyás Lajos levéli református lelkészt, harmadrendű vádlottat 1957. május 24-én hall gatták k i . Meghallgatása során ő sem érezte bűnösnek magát. Október 26-án késő délután Levélen hallott a mosonmagyaróvári történésekről, ezért kerékpárra ült, s a városba ment. Egy levéli fiatalember behívta a kórház udvarára. "A kórház udvarán harmincnyolc felismerhetetlenségig szétroncsolt halott volt három sorba fektetve. Sokan voltak... Lelkileg nagyon megrendültem Kimentem az udvarról, s mint hívő keresztény ember arra gondoltam, menteni kell a következő halottakat" Igen, Gulyás Lajost is mentési szándék vezette, mert érezte a város pattanásig feszült hangulatát. Menteni akart: egyrészt védeni a fegyvertelen tömeget, másrészt megakadá lyozni az önbíráskodást A laktanyához érve látja, hogy három csoportban ávós tiszteket ütnek. Az egyik csapat nál közbeveti magát: „Ne üsd!", s kiment egy tisztet (Máté Lajos), aki valószínűleg Gu lyás Lajosnak köszönheti az életét Sikerül egy kocsiba tuszkolni a tisztet, s a tanácsházá ra viszi. Itt továbbra is testével védi Mátét, miközben ő is több ütést kap, mert a katonák 28

29

30

86

87

JOBBÁGYI GÁBOR: „EZ ITT A VÉRTANÚK VÉRE" JOBBAGYI GABOR: „EZ ITT A VÉRTANÚK VÉRE"

kijelentik, "ők nem állnak egy ávós védelmébe". Mégis sikerül a tanácsházára menekíte nie Mátét. Itt drámai jelenetek játszódnak le, amint azt a lelkész szavaiból megtudjuk: „Az embe rek közül az egyik azt mondta: »Ezért tartottunk benneteket, hogy halomra lőjétek a me16sokat?« Egy fiatalember köpött. Én akkor tizenöt-húsz ember előtt azt mondtam: »Ez nem emberséges." A behozott katona a mosdótál felett megmosakodott. Amikor vizet kért, a mellettem levő férfi is odaszólt: »Az én anyósomat is megöltétek, én pedig a segít ségetekre voltam." Én akkor kezet fogtam ezzel az emberrel, és azt mondtam: »Ez em berséges magatartás." Beszédem hatására Máté határőrtiszt odaszólt nekem: »Lelkész úr, ne hagyjon el, mert engem meglincselnek." Mikor este elmegy a tanácsházáról, csitítja a nagy tömeget, amely az ávósok kiadását követeli. „Barátaim, én a levéli református pap vagyok. Gyilkosok akartok lenni?" Ezzel gyakorlatilag véget ér Gulyás Lajos mosonmagyaróvári részvétele. Fontos szere pe volt a nagyobb vérontás megakadályozásában. További kihallgatásán is bátran viselkedik. A tanácsvezető bíró sajátos kérdést szegez neki: „Véleménye szerint mire ment ki a játék 1956-ban?" (Külön figyelmet érdemelne az elnök gondolatmenete, amikor a nemzet élethalálharcát ,játék"-nak minősíti.) Gulyás Lajos válasza: „Csupán önmagamnak alkottam véleményt, amelyet soha senkinek nem mondtam. Meggyőződésem az volt, hogy a nép a magyar élet minden területén független, sajátos szocialista életet akar... Nem magyar irányítású, szovjet irányítású szocialista szervek voltak. Ahogyan benne éltem, ahogyan például az Alkotmány szabad igehirdetési szabadságot biztosít, korlátozva voltam lelkipásztorkodási munkámban." „A látható egy ház itt él a földön, a társadalmi életben a lelkésznek ilyen értelemben politikai hivatása is van. Ha a kormány olyan törvényt hozna, amely az embert az Istennel szembeállítja, ak kor azt kell tenni, amit az isteni törvény mond." Később újabb elnöki kérdés következik: „Tett-e a Kádár-kormányra nyilatkozatot?" Gulyás Lajos válasza:"Annyit mondtam: megdöbbentő, hogy most, mikor a harcok foly nak, magyarok százai esnek el, a Kossuth rádió tánclemezekkel szórakoztat... Kádár Já nos az én véleményem szerint nem saját elhatározása szerint cselekszik... a szovjet gép pisztolyok állnak a háta mögött." Gulyás Lajos bátorsága gályarabnak ment elődei bátorságához és kiállásához hasonlít ható. Sok reménye nem lehetett. Valószínűleg úgy érezte, utolsó szavaival lehet legna gyobb hatással nemzetére, s talán-talán egyszer még elolvassa valaki e szavakat. Gulyás Lajos lelkész többi forradalombeli szerepe elenyésző súlyú. Részt vett egy munkástanács megválasztásában, gyógyszerszállítmányok átvételében, s interjút adott két nyugati újságírónak, ő az, aki a legalaposabban beszámol a rendőrségi kihallgatásokról: "Jobboldalt mellettem géppisztolyos rendőr volt. Ami a rendőrségen körülöttem történt, az nem sértett, de befolyásolt, amit ott láttam. A fizikai erőszak alkalmazásában az embe ri meggyőződésem megsértését látom." Gulyás Lajos Földes Gáborral és Tihanyi Árpáddal nem került kapcsolatba a helyszí nen, nem is ismerte őket. Az eddigi vallomások egy Nagy Imréhez hű kommunistától, egy példás életű általános iskolai tanártól és egy keresztyéni cselekvéstől áthatott paptól származnak. Teljesen kü lönböző alapról indulnak, céljuk mégis egy: megakadályozni egy újabb vérengzést, men teni az emberéletet, legyen az mosonmagyaróvári lakosoké vagy a vérengzésben részes ÁVH-s tiszteké. Küldetésük nagyrészt sikerrel járt: elmaradt egy a budapesti Köztársaság

térihez hasonló, mindkét oldalról számos áldozatot szedő, újabb tragédia, s a három ÁVH-s tiszt halálához még közvetve sincs közük. Még ezen a napon következett dr. Varga Ernő negyedrendű vádlott kihallgatása. Ő az események idején a helybeli Mezőgazdasági Akadémia igazgatója, az eseményekkel még közvetett kapcsolata sincs. Nem érzi bűnösnek magát, csak részben, egyes pontokban. Még a városi tüntetésen sem vesz részt, ahol ott van viszont a marxista tanszék vezetője, akivel az igazgatónak - és másnak is - konfliktusai voltak. A sortűzről visszatérő egyik tanár felmutatja véres kezeit: „Ez itt a vértanúk vére, az a politika, amit K. P. (a marxista tanszék vezetője) is vallott, ide vezetett." Ezután a városházára megy, ahol beválasztják az ideiglenes munkás-katona tanácsba. A sortűzben hat diák is meghalt, a diákok egy ré sze fegyverhez jutott. A főiskolán rendfenntartó alakulatot esket fel Ambrus őrnagy, majd letartóztatják a marxista tanszék vezetőjét, ugyanis az általános vélemény az volt, hogy előre tudott a sortűzről. (Rendkívül érdekes vonás, amely többször visszaköszön a sortűz kapcsán. Tény, hogy a diákok egy csoportját a marxista tanszék vezetője vezeti ki a tün tetésre, „Gazdászok előre!" jelszóval, majd ő lemarad, hat diák viszont meghal. Ez az adalék alátámasztja azt a néhány forrást, amely szerint mind a tüntetés, mind a sortűz elő re megtervezett volt. E helyről azonban biztosat mondani nem lehet.) Ezután Varga Ernő egy szemtelenkedő hallgatót, akit vissza akar tartani a külföldre utazástól - a hallgató ki jelenti, hogy „ismeri ezt az ávós hangot" -, arcul üt, megrúg, s rövid időre a pincébe zá ratja. Megjegyzendő, hogy ezért már 1956. november 4-én (!) eljárást indítanak Varga Ernő ellen, aki e cselekedetben elismeri vétkességét. Kijelenti: „Én ezt akkor is szégyell tem, most is szégyellem." Mikor a tanári kar egy része november elején felkeresi, hogy az egész főiskola a diákokkal együtt menjen Nyugatra, határozottan ellenállt. November 5-én Bogdanov szovjet ezredes összehívatta a város intézményeinek vezetőit, s Varga Er nőnek külön gratulált, hogy megőrizte a főiskola nyugalmát és biztonságát. Valószínűleg Varga Ernő is kommunista érzelmű volt, így tartotta fenn a rendet. A vá rosházán, amikor szólni akar, „lekommunistázzák", s amikor az országban elsőként meg indítja a főiskolán a tanítást, arra - Varga Ernő szerint - „egyes hallgatók azt mondták, más egyetemeken az a hangulat, hogy a Mosonmagyaróvári Akadémia leköpni való, mert már működik". Nem ismerhetjük az igazgató indítékait. Az azonban biztosan kijelenthető, hogy ő is a visszafogás, a mérséklet híve volt. Neki is nagy szerepe volt abban, hogy a városban a diákok között nem volt sokkal több áldozat. Mérsékletéért börtönbüntetéssel, pályájának félbetörésével jutalmazták. A börtön után kazánfűtői vizsgát tett. Varga Ernőnek sincs semmi köze a három ÁVH-s tiszt halálához, még csak nem is volt az események helyszí nén. Ezután következik a „gyilkossági" résszel vádoltak kihallgatása, akik közül elsőnek Kiss Antalt hallgatják ki, 1957. május 25-én. ő bűnösnek vallja magát, elismeri, hogy belerúgott az emeletről kiugrott Vági Józsefbe 1956. október 27-én. Véleménye szerint Vági ekkor már halott volt. Azt is elismeri, hogy Stefkó akasztásánál a holttest közelében volt, azt meg is fogta. Tettének mozgatórugójáról a következőket mondja: „Nagy tömeg halott, köztük sok terhes anya, ez vitt rá." Kétségtelen, hogy Kiss Antal az események közvetlen közelében volt, s egyes rész mozzanatok végrehajtásában részt vett. Az előző négy vádlott tevékenységéről semmit nem tud mondani. Weintráger László hatodrendű vádlott nem érezte bűnösnek magát. Ennek ellenére 31

32

33

88

JOBBÁGYI GÁBOR: „EZ ITT A VÉRTANÚK VÉRE

gyakorlatilag elismeri, hogy közreműködött Stefkó József felakasztásában, bár véleménye szerint erre egy Kanadába távozott személy kényszerítette. Szalai Ferenc hetedrendű vádlott elismeri, hogy közreműködött az akasztásnál. Az el meorvosi vélemény szerint elmegyengeségben szenved, ezért „a bűncselekmény társadal mi veszélyességének felismerésében, valamint cselekedeteire vonatkozólag akaratának szabad elhatározóképességében súlyos fokban korlátozott volt". (Erre az elmeorvosi véleményre tekintettel ítélik őt később "csak" életfogytig tartó szabadságvesztésre.) Elismeri, hogy Vági József rugdosásánál jelen volt, lehet, hogy hozzá is ért, s megfogta Stefkó József vállát az akasztásnál, s néhányszor ráütött a felakasztott emberre a kerékpárpumpájával. Cziffrik Lajos nyolcadrendű vádlott nem érezte bűnösnek magát. Bár Vági és Stefkó halálát messziről látta, s igen részletesen elmondja, tevékenyen nem vett részt a cselekmenyben. Majd amikor elétárják az ügyészségi részleges beismerő vallomását, kijelenti „Ezt kényszerből tettem. Beismerem, gyáva voltam." Ezután dr. Grátz Endre bejelenti, hogy az „ügyészséget ért sérelem miatt" elő kívánja állítani tanúként az eljáró ügyészt, a gépírónőt és az elővezető őrmestert. Cziffrik Lajos rögtön beismeri, hogy belerúgott a felakasztott Stefkóba. A tárgyalásnak ez a drámai szakasza, Cziffrik Lajos vallomása alapvetően megkérdőjelezi bűnösségét. Zsigmond Imre kilencedrendű vádlott részben beismeri bűnösségét, azt, hogy október 27-én kétszer belerúgott a földön fekvő Vágiba. Tagadja, hogy Stefkó akasztásában részt vett volna. Molnár Ferenc tizedrendű vádlott bűnösnek érzi magát. Majdnem egyedül tőle tudjuk a sortűz részletes leírását. „Amikor a határőrlaktanya elé értünk, a tömeg a drótkerítésnél, attól körülbelül 10-15 méternyire volt. Hallottam elöl, hogy »hajrá, háromszor éljen a magyar hadsereg!" Ezután egy dörrenés, én levágódtam, s jött a lövöldözés. Ahogyan a tömeg ott állt, összesűrűsödött. Megint lövöldözés. Röpködtek két percig a kézigránátok. Őrjöngés, sírás volt. Én elszaladtam, s amikor lövöldözés már nem volt, visszamentem, és segítettem a sebesülteket felrakni. A nép üvöltött, jött, ment. Ki a fiát, ki a feleségét kereste." Majd a tömeg talál egy újabb gyerekáldozatot a laktanyában, s elkezdi ütlegelni Gyenest, akit ő is fejbevág egy kővel. Lehetséges, hogy ekkor Gyenes már halott volt. Kórodi Károly tizenegyedrendű vádlott nem érezte bűnösnek magát. 1956. október 26-án belekeveredett a tömegbe - sokan hozzátartozójuk elvesztése miatt felháborodtak - , s az udvaron ütlegelte Gyenest. Elismeri, hogy belebotlott Gyenesbe, de ekkor már a határőrtiszt véleménye szerint halott volt. Jurik Antal tizenkettedrendű vádlott sem érezte bűnösnek magát. Vallomása szerint, bár ott volt az események helyszínén, a lincselésnek a közelébe sem került. Fekete István tizenharmadrendű vádlott nem érezte bűnösnek magát. Mindössze anynyiban vett részt az eseményekben, hogy felment a tanácsházára, hogy megnézze, „kik voltak azok a rendes magyar emberek, akik a védtelen tömegre összecsavart kézigránáto kat dobtak... Én nagyon felháborodtam, hogy robbanó golyókkal lőttek a tömeg közé." Ő is részt vett a sebesültek szállításában. „A sebesültszállítás folyamán szerzett közvetlen tapasztalataim - hogy a kezemben haltak meg terhes anyák, gyermekek - nagyon felindí tottak, ez késztetett arra, hogy a tömeg kívánalmainak tolmácsolójaként lépjek fel." Sipos Dezső tizennegyedrendű vádlott bűnösnek vallja magát. "1956. október 26-án felvonulás volt a határőrlaktanya előtt. Húszéves öcsém is kivonult, agyonlőtték. Ottma radt felesége és gyermeke támasz nélkül... Elmentünk a kórházhoz, ahol az udvaron bi zony megtaláltam öcsém holttestét." Felelősségét azért ismeri el, mert a felakasztott Stef34

35

36

37

38

39

40

89

JOBBÁGYI GÁBOR: „EZ ITT A VÉRTANÚK VÉRE"

kóhoz odament, s annak levetett cipőjével egyszer megütötte a csípőjét. „Ezt azért tettem, mert nagyon el voltam keseredve öcsém halála miatt, akit békés természetű embernek is mertem, nem tételeztem fel róla, hogy bármit is csinált." Ezzel véget ért a vádlottak meghallgatása a „gyilkossági" részben is. Néhány szembeötlő vonást azonnal fel lehet fedezni. 1.E részben is „keverik" a vádlottakat. Kórodi Károly, Jurik Antal, Fekete István és Si pos Dezső minden valószínűség szerint passzív, nem tevékeny részesei a lincselő tömeg nek, az ő részvételük nyilván a vádlottak „dúsítását" célozta. 2. Semmi utalás nincs a külföldre távozott, valószínűleg a fő cselekményt elkövetők te vékenységére. Vagyis nem derül ki, kinek a cselekményéből következett be ténylegesen a három határőrtiszt halála. 3. A cselekményekben minden valószínűség szerint valóban aktívan részt vevő vádlot tak esetében meg sem kísérelték tisztázni, hogy kik követtek el közülük csak súlyos testi sértést vagy holttestgyalázást. 4. A gyilkossági rész vádlottai jóformán semmit sem tudnak a fő vádlottak tevékenysé géről, nem vallanak ellenük. 5. Jóformán kísérlet sem történik - a bizonyítás során sem - a sortűz körülményeinek vizsgálatára. Nem próbálják meg bizonyítani, hogy a sortűz vérfürdője mennyire moti válta a később történteket. Ezután következik a tanúk meghallgatása. Ennek nem szentelünk külön részt, mert a bizonyítási eljárást az jellemzi, hogy a védelem tanúit túlnyomórészt nem hajlandók meghallgatni, viszont a vád tanúi között nagy arányban találunk ÁVH-s tiszteket, párt- és állami vezetőket, funkcionáriusokat, akik az ügyben nem tekinthetők érdektelennek. A meghallgatott tanúk túlnyomórészt készségesen alátámasztják a vádat. Jellemző adalék, hogy a laktanya parancsnokát, Dudás Istvánt nem hallgatták ki. így a perben korrekt, pár tatlan bizonyításról nem beszélhetünk. A vád fő tanúja Fekszy László alezredes, aki a körzet határőrparancsnoka volt. Teljes mértékben terhelő vallomást tesz minden vádlott ellen. A vádlottakhoz való viszonyát egy mondattal érzékeltetjük: „Ott láttam még azt a csavargót, Zsigmond Imre vádlottat." Fekszy László vallomásának nem is a ténybeli részét szeretném idézni. Ám olyasmit mondott a nyilvános tárgyaláson, jegyzőkönyvbe rögzítetten, ami nagyban segít megérte ni a Mosonmagyaróváron történteket, s emellett egy ÁVH-s tiszt lelkivilágát, gondolko dásmódját is megmutatja. „26-án Mosonmagyaróvárról felhívott egy kétségbeesett hang, hogy a határőrséget megtámadták. Kiadtam a parancsot, hogy aki a laktanyát megtámadja, le kell lőni. Ha tűzharcra kerül a sor, és nem lehet a laktanyát tartani, vonuljanak ki, és robbantsák fel a lőszerraktárat. Ellentmondtak, hogy akkor a fél város odalesz, de mondtam, minden kö rülmények között ezt kell csinálni, mert a határ biztosítása a legfontosabb." Jellemzőnek tekinthetjük Fekszy László vallomásának a hatását. Földes Gábor teljesen összeroppan, rájön, hogy semmi esélye sincs, ő a fő bűnbak. Elkezdi önmagát szidalmaz ni és az eseményeket megtagadni. Drámaiak a szavai. „Nem kívánom, hogy bennem olyanok lássanak mártírt, akikhez én nem tartozom. Én is az ellenforradalmi erők áldoza ta vagyok. Már látom, hogy az, aki Magyaróvárott a tűzparancsot kiadta, a magyar népi demokráciát védelmezte akkor is, ha parancsának borzalmas következményei lettek. Én mint szocialista érzelmű ember állok a szocialista bíróság előtt, s jogosnak tartom, hogy itt állok, vállalom a felelősséget. Elhamarkodottan, félrevezetetten, mérlegelés nélkül cselekedtem." 41

42

90


Földes Gábor kálváriát járt be. Ezt világosan mutatják későbbi szavai is, amelyek iga zolják az eljárás koncepciós jellegét. Hosszú hónapokig ugyanis az eljáró szervek nem tudták, mit csináljanak Földes Gáborral. „Az első kihallgatásomkor nem voltam teljes mértékben tisztában cselekményeim sú lyával, csak itt, a tárgyaláson látom cselekményeim súlyát. Én addig igen kemény dolgo kon mentem keresztül. Első ízben november 20-án tartóztattak le. Utána a rendőrségen bocsánatot kértek, S. és Z. vittek haza. Másodszor január 20. körül hívattak be T. őrnagy hoz. Elsőfokú figyelmeztetésben részesítettek, s elmentem haza... Eközben február végén három és fél napig letartóztattak, de azután elengedtek azzal: »Mi embert nyerni akarunk. Földes Gábor dolgozzon a rendszerünknek...« S negyedszer most tartóztattak le. Ezek után annyit mondok, felelősnek érzem magam, s vállalom a büntetésemet." Máté Lajos határőrtiszt megmentői ellen vall. Újabb adat a bizonyítási eljárás minő ségére. Az egyik rendőrtiszt vallomása után a következő történik: „Tihanyi Árpád vádlott - felháborodottan -: »...Olyan vádak merülnek fel velem és Földessel szemben, hogy azt abszurdumnak kell minősíteni.«" Az eljárásban az egyik legbecsületesebb kulcsszereplő Ambrus József honvéd őrnagy. Ő volt az események idején a műszaki laktanya parancsnoka, s nagy szerepe volt a városi rend békés eszközökkel való fenntartásában. Ő a fővádlottakra nézve teljes mértékben mentő vallomást tesz, és saját szerepét is reálisan értékeli. Ambrus József minden bi zonnyal ennek a vallomásának is köszönheti, hogy ezután őt is elítéli a katonai bíróság, s ügyét már másodfokon együtt tárgyalják a többi vádlottéval. Tizenöt év szabad ságvesztést szabnak ki rá. Mint elmondta, beszélt Dudás századossal: „Azt mondtam, hogy kerüljük a felesleges vérontást, csak fegyveres támadás esetén szabad tüzet nyitni." Parancsnokától ezt a parancsot kapja a sortűz után: „át kell állni a nép mellé", s ő azt mondja: „rendben van". Ambrus József végig három napon keresztül jelen volt a tanács házán mint a tanács megválasztott tagja, ám az események után semmi terhelőt nem mond Földes Gáborra, Tihanyi Árpádra és Gulyás Lajosra. Vannak még bátor tanúk. Ládi Károlytól mindenképpen olyan vallomást szerettek vol na hallani, hogy Tihanyi Árpád tüzelte fel a tömeget. Ő azonban a következőket mondta: „Délelőtt volt a sortűz a laktanyánál, a tömeg hangulatát ez jellemezte... Olyan megnyi latkozás hangzott el, hogy a törvények szerint fognak eljárni, nyugodjon meg a közönség, s olyan ítéletet hoznak, ami megnyugtató lesz." A tömeget nem Tihanyi Árpád beszéde tüzelte, „a hangulatot a sortűz tüzelte". A bíróság 1957. június l-jén a vádlottak és a védelem valamennyi bizo nyításkiegészítési indítványát elutasítja, „mert ezek a tanúk csaknem valamennyi esetben nem ténytanúk, hanem olyan személyes vagy egyéb körülményre bejelentett tanúk, amely körülményeknek a büntető eljárásban nincs jelentőségük". Pedig a vádlottak és védőik harminckilenc újabb tanú meghallgatását indítványozták. A bizonyítási eljárás befejezéseként a tizennégy vádlott előzetes letartóztatását fenntar tó végzést egyedül Gyepes István írja alá, viszont három ízben a két népi ülnök helyett is. Dr. Grátz Endre ügyész 1957. június 4-én tartotta vádbeszédét. Ebben Földes Gábor ra, Tihanyi Árpádra, Gulyás Lajosra, Kiss Antalra, Weintáger Lászlóra, Cziffrik Lajosra, Zsigmond Imrére halálbüntetés kiszabását kéri, Szalai Ferencre, Molnár Ferencre, Kórodi Károlyra, Fekete Istvánra a legszigorúbb börtönbüntetést, Varga Ernőre szigorú bör tönbüntetést, Sipos Dezsőre a legenyhébb börtönbüntetés kiszabását kéri. A végindítvány szerint az első- és másodrendű vádlottakat a BHÖ 1. pontjában meghatározott népi de 43

44

46

47

48

49

50

91


mokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetésével és gyilkosságra való felbujtással, az ötöd-kilenced rendű vádlottakat a népi demokratikus államrend megdön tésére irányuló mozgalomban való részvétel és gyilkosság elkövetése miatt, a tized-tizennegyed rendű vádlottakat a mozgalomban való részvétellel vádolta. Jurik Antal tizenket tedrendű vádlott ügyét pótnyomozásra indítványozta visszaadni. A védők közül dr. Hessky Árpád, Földes Gábor védője felmentést kér, mert a cselek ményt nem bizonyították. Ugyanezt javasolja dr. Hessky Árpád Weintráger László eseté ben is, nála súlyos testi sértésben való bűnösséget vél megállapíthatónak. Minden ügyvéd vitatja a minősítéseket, az emberölések tényleges végrehajtói esetében általában erős felindulásban elkövetett cselekményt, súlyos testi sértést, meghalt ember meggyalázását látják megállapíthatónak. Tihanyi Árpád és Gulyás Lajos védője „gyilkos ság" alóli felmentést javasol. Valamennyi védő - ahol megállapíthatónak látja a cselek ményt - irgalmas, enyhe ítéletet kér. A vádlottak általában összetörtek, mire elmondhatták utolsó szavaikat. A tárgyalás me netéből, az ügyészi indítványból már sejtették sorsukat. Íme, néhány idézet a vádlottak utolsó szavaiból. Földes Gábor: Védelmemre elmondani nem kívánok semmit... Én most egyáltalán nem vagyok úgy összetörve, mint a tárgyalás első napjaiban. Egyáltalán nem érzek halálfélel met. Visszatértem önmagamhoz. ...Tudom, hogy az ügyész úr kötelességét teljesítette, amikor azt mondta rám, hogy anarchista, demagóg vagyok... Sok boldogságot és szeren csét kívánok a szocializmust építő magyar népnek. Tihanyi Árpád: Élő hazafiság volt a hazafiságom. Elmehettem volna, azonban marad tam, mert mindig azt tanítottam, itt élned s halnod kell... Kérem, hogy adjanak rá módot, hogy szakmát tanulhassak a börtönben, és a családomat is így támogathassam, feleségem beteg, én is beteg, rokkant ember vagyok. Igazságos ítéletet kérek. Gulyás Lajos: Három gyermekem van, feleségem van. Őrájuk gondoljanak az ítélet meghozatalánál. Nagyon szeretem őket, és ők is szeretnek. Ha súlyos börtönbüntetést ka pok is, de legalább életben maradhassak, és így megnyílik előttem a megtisztulás útja, és gondolhatok a családomra. Szolgálni fogom a népet hűséggel. Sipos Dezső: Elismerem, amit tettem, azonban az öcsémet nagyon sajnáltam, és azért cselekedtem. Kérem, ezt vegyék figyelembe, és a legenyhébb büntetés kiszabását kérem. A bíróságnak mindössze hat napra volt szüksége a negyvenkilenc oldalas ítélet megho zatalához, amelyet 1957. június 10-én nyilvánosan hirdetett ki. Az ítéletben Földes Gábort, Tihanyi Árpádot, Gulyás Lajost, Weintráger Lászlót, Cziff rik Lajost, Zsigmond Imrét halálra ítélte, dr. Varga Ernő hétévi, Kiss Antal és Szalai Fe renc életfogytig tartó, Molnár Ferenc ötévi, Kórodi Károly és Fekete István kétévi, Sipos Dezső hat hónapi szabadságvesztést kapott. Valamennyi vádlottnál mellékbüntetéseket is kiszabtak, a halálraítélteknél vagyonelkobzást. Néhány gondolat az indoklásokból: „A vezérek itt is, mint Nagy Imre-Losonczi cso portja, magukat kommunistáknak vagy legalábbis szocialistáknak valló elemekből álltak, és napról napra egyre több kispolgári, sőt fasiszta elem vette körül őket. A jobbratolódás rohamosabb volt, mint Pesten, Szigethyék még a Földes Gábor-féle látszatkommunistá kat is kiszórták maguk közül, hogy a „tömeg", a fasiszta csőcselék bizalmát el ne veszít sék... Adat van arra is a perben, hogy a határőrlaktanyában gyűltek össze a deklasszáltak, volt tőkések, földbirtokosok, és ott készültek a »szabad, független Magyarország építésére.«" (2. 1.) Azt hiszem, e szavak érzékeltetik, milyen légkörben folyhatott az 1956 utáni 51

92


megtorlás. Nem hinném, hogy hasonló szavakat más korszakokban leírt volna magyar bí róság. Néhány gondolat a sortűzről: "A jelen perben azt, hogy a lövöldözést ki kezdte, megál lapítani nem lehetett. A laktanya védelmére rendelt katonaság sortüzet adott a tömegre, amelynek következtében közel száz halott és még több sebesült maradt a helyszínen... Az ekkori hangulatban nem a realitásnak megfelelően értesült a lakosság az eseményekről, hanem a felforgató elemek szája íze szerint. Általában a gyilkos ÁVH-ról, ártatlan embe rek mészárlásáról folyt a beszéd."(11.1.) A bizonyítás színvonalára csak egy újabb mondat, Tihanyi Árpád beszédére vonatko zóan: „A beszéd egyes részletei nem ismeretesek a bíróság előtt, az azonban tényként megállapítható, hogy a beszéd alkalmas volt arra, hogy az egyébként is ingerült tömeget tovább ingerelje, a szenvedélyeket felkorbácsolja." (15. 1) „Tihanyin kívül mások is be széltek a tömeghez, többek között Gulyás Lajos is, általában a Tihanyiéval azonos hang nemben." (15. 1.) Ilyen színvonalú és minőségű ítélet részletes ismertetésére nem szabad vállalkozni. Az ítélet szerint egyébként valamennyi vádlott beismerte tettét (27-32. 1.) Néhány gondolat a bűnösség kérdéseiről szóló IV. fejezetből: "Tihanyi Árpád és Gulyás Lajos vádlottak szándéka a szocialista rend iránti gyűlöletből, a kapitalista rend visszaállításának lehető ségéből táplálkozott." „Földes Gábor... szándéka karrierizmusából, a Szovjetunió iránti gyűlöletéből, nacionalista beállítottságából táplálkozott." (33. 1.) Dr. Varga Ernő személyét többek között így kell megítélni a bíróság szerint: „Nem ri adt vissza attól sem, csak hogy bebizonyítsa alkalmasságát az ellenforradalmi erők előtt, hogy a marxista tanszék vezetőjét nyilvánosan pellengérre állítsa. Ő, aki marxista meg győződésűnek vallotta magát, hajlandó imádkozni is a temetésen, hogy őszinteségét bi zonyítsa." (35. 1.) Az ötöd-tizenharmad rendű vádlottakat a következőképpen kell megítélni az ítélet sze rint: „Nem a hozzátartozók, sőt többségükben nem is a mosonmagyaróvári lakosok lin cseltek, hanem a környező községekből az emberi mivoltukból kivetkőzött söpredék kö vette el a lincseléseket." „A vádlottak szándékának indítóoka az államrend egyik alapin tézménye, az államvédelmi hatóság elleni gyűlöletükből fakadt." (37. 1.) Érdemes követni az ítélet logikáját: miért akarták ezzel az államrendet is megdönteni? „Tisztában vannak azzal, hogy államrendszerünk vezető ereje a párt, belső és külső biz tonságának tartópillére az államvédelmi hatóság volt. így tehát tudjuk azt is, hogy ennek a szervnek a tisztjei meggyilkolása egyet jelent a hatalom elvesztésével, s minthogy cél juk éppen ez volt, cselekményük szorosan beletartozik az állam megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvételbe." (37. 1.) Sipos Dezső esetében hatalmas kanyart vesz az indoklás: kijelenti, hogy ő a cselekmé nyével egy ÁVH-s tiszt holttestét bántalmazta, s ez csak „izgatásnak" minősül, egyébként öccse meghalt a sortűzben, s ez megrázkódtatást váltott ki belőle. (39. 1.) Ezért azonnal szabadlábra helyezik, amit az ügyész tudomásul is vett. Voltaképpen ezen nem csodál kozhatunk, mert valószínűleg igaz a megállapítás, csakhogy a többi vádlottnál is nagyjá ból hasonló volt a helyzet. Az ítéletnek ez a része azonnal jogerős lett. Az ítéletről és indoklásáról nem lehet szakmai, jogászi véleményt mondani, mert a bi zonyítás és az ítélet nem az igazság kiderítését, hanem az ügyészi koncepció feltétel nél küli alátámasztását szolgálta. E ponton lehetnek nagyon fontos, súlyos aggályaink a független bírói döntésről. Az el ső és döntő kérdés: miért kellett egy ilyen hatalmas súlyú és nehézségű ügyet egy olyan

93


bírói tanácsra bízni, amelyben nem volt jogvégzett bíró? Feltétlenül megjegyzendő, hogy Gyepes István már az ítéletek végrehajtásakor és 1958. május 5-én dr. Gyepes Istvánként és a Győri Megyei Bíróság elnökeként ír alá iratokat. Az ítélet kihirdetése után az ügyész a halálos ítéleteket tudomásul vette, de fellebbezést jelentett be dr. Varga Ernő, Kiss Antal, Molnár Ferenc, Kórodi Károly, Fekete István ügyében, súlyosbításért. Valamennyi védő fellebbezést jelentett be részben felmentésért, részben enyhítésért, többen fellebbeznek a bűnösség megállapítása ellen (például dr. Hessky Árpád, dr. Grábics Jenő, dr. Richter László, dr. Osztovics József). Földes Gábor összeroppanását mutatja, hogy az ítéletet tudomásul veszi. A történtek - a halálos ítéletek ellenére - nem elégítették ki a tárgyalás és az ítélet feltételezett rendezőit. A vádlottak, a védők és néhány tanú is bátran kitartott az eljárás iszo nyú súlya alatt, s bátorságukkal, becsületes ügyvédi szakszerűségükkel nyilván kitűnően érzékeltetni tudták a hallgatósággal, a rokonokkal azt, hogy milyen eljárás folyik. Vagyis a vádlottaknak és védőknek minden nyomás, elfogultság, jogszerűtlenség ellenére sike rült tudatniuk igazságukat, erkölcsi fölényüket. Ezt nem tűrhette a diktatúra, ezért a fel lebbezési szakaszban nagy változtatásokat hajtottak végre. Először is katonai eljárást csináltak az ügyből. Ezért egy katonai bírósággal villám gyorsan elítéltetik Ambrus József, Tróber Károly, Ökrös Sándor, Vass Tibor és Mikola Já nos honvédtiszteket. Ambrus József átvette a helyőrség parancsnokságát, miután Dudás István elhagyta szolgálati helyét, a többiek részben a győrieket kísérték, részben biztosí tási szolgálatot láttak el utasításra. Tevékenyen egyikük sem vett részt az eseményekben, s Ambrus József kivételével meg sem hallgatta őket az elsőfokú polgári bíróság. Ezután a fellebbezési szakaszt már a Legfelsőbb Bíróság katonai kollégiumának különtanácsa tárgyalta, immáron zárt tárgyaláson. A tanács elnöke dr. Ledényi Ferenc hadbíró ezre des, tagjai Gyurkó Lajos vezérőrnagy, Lakatos Béla ezredes, Gyémánt András ezredes, Zentai József őrnagy, a vádat dr. Erdélyi Jenő százados képviselte. A védők nagy része kicserélődött. Az ügyész lényegében az elsőfokú ítélet fenntartását kérte, a bejelentett ügyészi felleb bezésben foglaltakkal. Bár Földes Gábornál már nem tartja megállapíthatónak a gyilkos ságban való részvételt, kijelenti, hogy a „legsúlyosabb büntetés kiszabása indokolt, az el sőrendű vádlott még Nagy Imre programjától is jobbratolódott". Tihanyi Árpádról és Gu lyás Lajosról kijelenti az ügyész: „A legsúlyosabb cselekményt a másod-harmad rendű vádlott követte el. Ők ellenségei voltak a rendszernek." Az ügyész szerint „Weintráger, Cziffrik és Zsigmond esetében enyhítő körülmény nincs, s ez vonatkozik Kiss vádlottra is". A védők meglepően hosszan fejtették ki álláspontjukat, s ezt rögzítik is az iratok. (Nagy valószínűséggel ennek az az oka, hogy eredetileg gyorsírással rögzítették beszédü ket, feltehetőleg azért, hogy a győrihez hasonló bátor kiállások esetén eljárhassanak elle nük. Többségüket azonban ez sem zavarta a jogszerű védelemben.) Általában ezen tár gyalás védői is súlyosan kifogásolják az elsőfokú ítéletet. Földes Gábor, Tihanyi Árpád és Gulyás Lajos védői a gyilkosság vádja alól felmentést kérnek, a többi cselekményt is tévesen állapították meg terhükre, ezért lényeges enyhítést indítványoznak. Hogy éreztes sük az egész eljárás légkörét, idézzük Tihanyi Árpád védőjének szavait. Mint ismeretes, Tihanyi Árpád édesapja „vitéz" volt, ezért eleve elfogult volt vele szemben az eljárás. A védő így próbálja menteni Tihanyi Árpád „származását": „Nehéz helyzetben vagyok, mert a vádlott származásánál fogva ellenséges egyén. Apja vitéz volt, de már régen el hunyt. Ezt figyelembe kell venni. Figyelembe kell venni, hogy bár az apja vitéz volt, de 52

53

54

55

56

94


hogy milyen vitéz volt, és hogy nevelte fiát, ez kérdés. A vádlott apja bognársegéd volt. 1914-ben a háborúban részt vett, vitéz lett és ötven hold földet kapott. Hat gyermeke volt A vádlott nem örökölhette a címet, mert nem a legidősebb fiú volt. A későbbiek so rán a vádlott tanító lett. Még a múltban szerezte meg diplomáját, amely nem volt elég megbecsült foglalkozás. 1945 után szerezte meg a tanári képesítést. A vádlott 1956 októberében visszakapta a személyi dossziéját, amelyet csatolok. Ez bizonyítja, hogy a vád lott igenis tevékenykedett a népi demokratikus állam mellett („tevékenykedése" azt je lentette a dosszié szerint, hogy kiváló tanár volt). A vádlott mint hadapród őrmester sze relt le a háborúból, ő többre nem vihette, mert nem jó szemmel nézték. 50%-os hadirok kant. A másodrendű vádlott igenis belehelyezkedett a demokráciába. Tizenkét évig jól dolgozott, és sohasem lépett fel az állam ellen." Megrázó szavak! Milyen eljárás lehetett az, amelyben az ügyvédnek - függetlenül az elkövetett cselekménytől - ilyen szavakkal, ilyen hosszan kellett „megmagyaráznia" vé dence származását? Dr. Richter László, Gulyás Lajos védője kijelenti, hogy Máté határőrtisztet védence mentette meg. A hatodrendű vádlott (Weintráger László) esetében védője (dr. Richter László) szerint a gyilkosságot nem lehet megállapítani, mert hiányzik a szándék. Kiss Antal védője (dr. Seifert Géza) szerint Vági József már halott volt, amikor a vádlott bán talmazta. Szalai Ferenc, Molnár Ferenc, Kórodi Károly és Fekete István védői is erőtelje sen bírálják a tényállást, a minősítést, ugyenezt teszi Cziffrik Lajos védője is. Zsigmond Imre védője (dr. Várdy László) is nagyon keményen fogalmaz: "A kilencedrendű vádlott tekintetében az ítéleti ténymegállapítás hiányos, hézagos, nyers és nincs ki dolgozva. Az ítélet iratellenes, de a bűnösség is védelem alapján van megállapítva. A bűncselekményt bizonyítani kell" Az utókor számára nagyon fontosnak érzem az első- és másodfokú eljárásban a védők szereplését. Összességében az ő tevékenységük, bátor kiállásuk segít abban, hogy - a vádlottak bátor helytállása mellett - érzékeljük: a korabeli jogszabályok szerint is súlyo san törvénysértő, megalapozatlan ítélet született. Ez a bátor ügyvédi kiállás az első- és másodfokú eljárásban megőrizte a magyar jogászság becsületét ebben a rettenetes eljá rásban, ezért jegyezzük meg mindnyájuk nevét. A Legfelsőbb Bíróság előtti védők: dr. Bojta Béla, dr. Giday Gyula, dr. Richter László, dr. Bajor László, dr. Seifert Géza, dr. Fürst Lajos, dr. Márton Szilárd, dr. Várdy László, dr. Osztovics József, dr. Kaczián Lóránd, dr. Bujalka István. A Győri Megyei Bíróság előtti védők: dr. Hessky Sándor, dr. Richter László, dr. Benkovics István, dr. Horváth József, dr. Grábics Jenő, dr. Osztovics József, dr. Erdélyi Iván. A Legfelsőbb Bíróság súlyosbította az elsőfokú ítéletet: halálra ítélte Földes Gábort, Tihanyi Árpádot, Gulyás Lajost, Kiss Antalt, Weintráger Lászlót, Cziffrik Lajost, Zsig mond Imrét. Dr. Varga Ernőt négyévi, Szalai Ferencet életfogytig tartó, Molnár Ferencet tízévi, Kórodi Károlyt tizenkét évi, a katonavádlottak közül Ambrus Józsefet tizenöt évi, Tróber Károlyt háromévi, Ökrös Sándort kétévi, Vass Tibort egyévi, Mikola Jánost egy évi börtönre ítélte. Mikola János és Vass Tibor kivételével a bíróság valamennyi vádlottat teljes vagy részleges vagyonelkobzással sújtotta. Az ítélet a cinizmus csúcspontja, különösen az első-harmad rendű vádlottak tekinteté ben. Őket ugyanis a bíróság a gyilkosságra való felbujtás vádja alól bizonyítottság hiá nyában felmentette. Viszont a halálbüntetést mindhármójuknál fenntartotta a többi cse lekmény miatt, tehát „népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalom vezetése miatt", amelyhez a másod- és a harmadrendű vádlottnál „hazaárulás" járult. Így

95


az iratokból is kiderül, hogy Földes Gábornak, Tihanyi Árpádnak és Gulyás Lajosnak a mosonmagyaróvári „nagy perhez" semmi köze, de azért a halálbüntetésük fenntartandó. (Emlékezzünk egy korábbi megállapításra: a vádlottak többi cselekményéért még a kora beli bíróságok is csak néhány év börtönbüntetést szabtak volna ki.) És hogy milyen színvonalú a bíróság indoklása? Bővebb elemzés nélkül, íme, néhány idézet. Földes Gáborra vonatkozóan: „A megyei bíróság helyesen mutatott rá ítéletében, hogy az elsőrendű vádlott magas műveltséggel, széles körű marxista tudással rendelke zik... mégis látnia kellett, hogy mindaz, ami Magyarországon történik, a nyugati imperia listák, tehát az ellenforradalom érdekeit szolgálja. Az elsőrendű vádlott személyében ta pasztalta, hogy az ellenforradalom milyen embereket dob a felszínre, és olyan szemé lyekkel működik együtt, akiknek célja semmiképpen nem lehet a proletariátus diktatúrá jának megerősítése. Ennek ellenére az elsőrendű vádlott aktívan vesz részt egy olyan tün tetésben, amely a párt meggyengítésére irányul, egy olyan tömegnek az élén áll, amely a szovjet csapatok kivonulását követeli." „Ennek ellenére a vádlott november 4. után újból az ellenforradalom szekértolójává válik, és hónapokon keresztül minden igyekezetével, minden tudásával és energiájával azon van, hogy az általa tartott »forradalmi szellemet« ébren tartsa." Tihanyi Árpád másodrendű vádlottra vonatkozóan: „A Legfelsőbb Bíróság úgy találta, hogy a megyei bíróság helytállóan alkalmazta a vádlottal szemben a halálbüntetést. Egész tevékenysége arra mutat, hogy ellenséges érzületet táplált népi demokratikus ál lamrendünkkel szemben. Állítása szerint soha nem foglalkozott politikával. Ennek elle nére az első adandó alkalommal vállalkozott arra, hogy az ellenforradalomnak szolgála tot tegyen." Gulyás Lajos harmadrendű vádlottra vonatkozóan: „A megyei bíróság megfelelően mérlegelte a vádlott bűncselekményeinek súlyát, ezek társadalmi veszélyességét, s ezzel arányban állóan szabta ki a halálbüntetést. Ez a vádlott is tudatosan a népi demokratikus államrend megdöntésére törekedett. Minden cselekedetében az vezette, hogy a nép álla mának hatalmát gyengítse, és azt valamiféle általa elképzelt polgári demokratikus formá val váltsa fel. Tisztában volt azzal is, hogy az általa óhajtott változás csak akkor követ kezhet be, ha az ellenforradalom mellett az imperialista hatalmak is aktívan beavatkoz nak a magyarországi eseményekbe. Ez a vádlott sem riadt volna attól vissza, hogy akár háborún keresztül érje el azt, hogy Magyarországon a kapitalisták uralmát visszaállítsák. Ez felelt meg egyébként a kulák származású vádlott osztályérdekeinek is." Weintráger László hatodrendű vádlottra vonatkozóan: „A valóság az, hogy a vádlott is hatása alá került annak a hangulatnak, ami abban az időben az utcán tartózkodó csőcse lékben alakult ki..." Ezután már csak a rettenetes vég következik. Dr. Ledényi Ferenc - miután 1957. de cember 21-én meghozták az ítéletet - rögzíti, hogy valamennyi vádlott, akit halálra ítél tek, kegyelmet kér. Tihanyi Árpád, Gulyás Lajos, Kiss Antal és Zsigmond Imre kegyelmi kérvényének elbírálásáról nincs adat; őket a halotti anyakönyv adatai alapján 1957. de cember 31-én kivégzik. Megválaszolatlan a kérdés, hogyan jutottak az iratok tíz nap alatt (december 21-étől december 31-éig) a Legfelsőbb Bíróságról az Elnöki Tanácshoz, úgy, hogy az dönteni tudott, majd továbbították a döntést a győri bírósághoz, amely annyi idő alatt intézkedni is tudott. Az ő ügyükben csak egy kétsoros Győri Megyei Bíróság-i fel jegyzés áll rendelkezésünkre „arról, hogy Gulyás Lajos, Tihanyi Árpád, Kiss Antal, Zsig mond Imre elítélt halálbüntetését f. év december 31-én végrehajtották". Némileg követhetőbb Földes Gábor, Weintráger László és Cziffrik Lajos sorsa. Az ő 57

58


96

kegyelmi kérelmüket 1958. január 10-én utasítja el az Elnöki Tanács. Ezt a jegyzőkönyv szerint Gyepes István tanácsvezető (itt már dr. Gyepes Istvánként feltüntetve!) 1958. ja nuár 14-én 19 óra 10 perckor, 19 óra 12 perckor és 19 óra 15 perckor kihirdette az elítél tek előtt. "Ezt követően a tanácsvezető bíró közli az elítélttel, hogy a halálbüntetést 1958. január 15-én hajnali 4.30 órakor fogják a Győri Megyei Börtön udvarán végrehajtani." S íme, Földes Gábor életének utolsó percei dr. Gyepes István és dr. Grátz Endre aláírá sával: „Ezután a tanácsvezető bíró megállapítja, hogy a büntetés végrehajtásának nincs akadálya, és az elítéltet a halálbüntetés végrehajtása végett 4 óra 47 perckor átadja a ba kónak. A bakó 4 óra 57 perckor jelenti, hogy az ítéletet végrehajtotta." Ugyanez Weintráger László esetében 4 óra 51 perctől 4 óra 57 percig tartott, Cziffrik Lajosnál 4 óra 56 perctől 4 óra 57 percig. Ennyit ér az emberélet 1956-ban Magyarországon. Az iratcsomag megdöbbentő részei azonban még nem érnek véget. Mind a hét kivég zettről rendelkezésre állnak a "halottvizsgálati bizonyítványok". Az okiratok pontosan rögzítik mindegyik elítélt halála napját, azt azonban nem, hogy ki állapította meg a ha lált, s azt sem, hogy mi volt a halál oka. A miértre dr. Gyepes István 1958. május 5-ei le veléből kapunk választ, amelyet a győri városi és járási anyakönyvvezetőnek írt. A me gyei bíróság elnöke hivatkozik az IM, BM, HM és a Legfelsőbb Ügyészség 056/1954. közös utasítására, amely a halálbüntetések anyakönyvezéséről rendelkezik. Eszerint: "16) Az anyakönyvben azt a körülményt, hogy a halál ítéletvégrehajtás következtében állott be, feljegyezni nem szabad." Ezután utasítja az anyakönyvvezetőt, hogy „az anyakönyvi bejegyzéseket a jövőben a fentiek szerint eszközöljék". Mit mond ez a megdöbbentő okirat? Azt, hogy az ötvenes évek anyakönyveiből nem állapíthatjuk meg, kit végeztek ki. A jogszabály és a levél alapján nagyon könnyen lehet, hogy számos, az ötvenes években és a forradalom után elhunyt nem úgy halt meg, ahogy esetleg a hozzátartozók tudják (például betegség a börtönben, utcai harcok), hanem kivé gezték, csak ennek semmi, a külvilág előtt észlelhető bizonyítéka nincs (például anya könyv). Ugyanis az elítéltekről szóló okiratok - így a jelen ügy is - a rendszerváltozásig szigorúan titkosak voltak. Könnyen lehet, hogy a fenti levél és az anyakönyvezési gya korlat alapján át kell értékelnünk a diktatúra halálraítéltjeinek számát? Nehezen megy, de befejezésül összegzést kell mondani a perről. Földes Gábor és társai perét összességében konstruált, igazságtalan és törvénysértő pernek tarthatjuk, amelyben az eljáró hatóságok tudatosan és többszörösen megsértették a jogszabályokat, s valótlan tényállás és bizonyítékok alapján ítélkeztek. Ezt a következőkkel támaszthatjuk alá: 1. A perben összesen tizenkilenc személyt ítéltek el, akiknek cselekményei többsége semmi összefüggésben nem voltak egymással. Így Földes Gábor, Tihanyi Árpád, Gulyás Lajos, dr. Varga Ernő, Ambrus József és katonatársai elítélése semmi összefüggésbe nem hozható a három ÁVH-s tiszt halálával. Ha ezen vádlottak cselekményét egy külön per ben tárgyalják - tehát nem a mosonmagyaróvári ÁVH-s tisztek halálával együtt -, való színűleg még a korabeli jogszolgáltatás mellett is lényegesen enyhébb ítéletet hoznak. 2. Az ötöd-kilenced rendű vádlottak esetében, akiknek cselekménye kapcsolatban lehe tett az ÁVH-s tisztek halálával, nem derítették fel a valós tényállást. A iratokból nem de rül ki, hogy az a kilenc gyanúsított, akikkel szemben a nyomozást megszüntették, mert külföldre mentek, mennyiben működött közre a halálesetekben. Ennek alapján az iratok ból nem lehet pontosan megállapítani, hogy kik és milyen cselekménnyel okozták az ÁVH-s tisztek halálát. Nagyon könnyen lehet, hogy az ötöd-kilenced rendű vádlottak 59

60

61

62


97

vagy egy részük - egy teljes bizonyítás során esetleg csak súlyos testi sértésben lettek volna elmarasztalhatok, vagy kiderülne, hogy halott embereket bántalmaztak. 3. A védelem tanúit, bizonyítási indítványait következetesen elutasították, ezért sem beszélhetünk a valóság feltárásáról a perben. 4. Egyáltalán nem vették figyelembe, s nem folyt le bizonyítás arról, hogy az esemé nyek előzménye az ÁVH gyilkos sortüze volt, s ez mennyiben alakította, motiválta a ké sőbb történteket. 5. Az idézet indoklásából kiderül, hogy az eljáró hatóságok nem tekinthetők pártatla noknak (például a vádlottak „kulákozása", „vitézi" édesapa kiemelése, a felháborodott tüntetők „csőcselékké" nyilvánítása stb.). Mindezek alapján Földes Gábor és társai perének lefolyását, az ítéleteket, a kiszabott büntetéseket alaptalannakjogellenesnek tekinthetjük. Az elítéltek nagy része egyáltalán nem lett volna elítélhető. Őket nemzeti hősöknek tekinthetjük, akiknek önfeláldozó eljá rása valószínűleg elhárított egy sokkal nagyobb tragédiát, így rengeteg ember életét men tette meg. A népítélet közvetlen végrehajtásában részt vevő öt elítélt cselekményét pártat lan, jogszerű, igazságos eljárásban kellett volna felderíteni. Bűnösségük valószínűleg szintén megállapítható lett volna, de lényegesen enyhébb cselekményben és enyhébb büntetéssel. Az egész per elfogadhatatlan, súlyosan törvénysértő alapkoncepcióját tehát tizennégy ártatlan ember ügyének összevonása jelenti öt valószínűleg többé-kevésbé bűnös ügyé vel. Ez teljesen elfogadhatatlanná teszi az egész eljárást és az ítéleteket. Befejezésül nem lehet kikerülni a kérdést: felelősek-e a történtekért az eljáró bírók és ügyészek? Jelentsük ki a leghatározottabban: az ő ügyükben sem lehetünk bírók vagy ügyészek e helyről. Jelen iratok alapján felelősségük annyi, hogy rossz, törvénysértő íté letet hoztak, amelynek alapján ártatlan embereket végeztek ki, ítéltek börtönre. Ezért el sősorban a történelem és saját lelkiismeretük előtt felelősek. Ha azonban kiderülne - pél dául tanúvallomásokból vagy pártiratokból -, hogy az ítéleteket nem is ők, hanem valaki mások hozták, vagyis a perekben szereplő bírók, ügyészek alapjában véve utasításra cse lekvő ítéletvégrehajtók voltak, akkor véleményem szerint jogi felelősségük is megállapít ható. Ez azonban véleményem szerint az általam ismert bírósági iratok alapján nem mondható el. Ám a lehetőséget nem zárhatjuk ki. Mosonmagyaróvár 1956-os évének október 26-ai napja és annak következményei a magyar történelem és igazságszolgáltatás legtragikusabb, leggyászosabb fejezetébe tar toznak. Nyugodjék békében az esztelen, elvakult kommunista terror minden áldozata! JEGYZETEK 1 Katf. K. T0156, 6-8. l. 2 L e g f ő b b Ü g y é s z s é g , 22527/1957., 16-17. l.

12 L d . 3 alatt, I. kötet, 111. l.

3 Győr-Moson-Sopron Megyei Ü g é s z s é g TÜK I I . kötet 00-10/1957. I. kötet/l.

14 L d . 3 alatt, I. kötet, 127. l.

4 L d . 3 alatt, 27-32. l.

16 L d . 3 alatt, I. kötet, 146, l.

5 Ld. 3 alatt, I I I . kötet, 314. l.

17 L d . 3 alatt, I. kötet, 149. l. 18 Ld. 3alatt, I. kötet, 3. l.

6 L d . 3 alatt, I. kötet, 43. l. 7 L d . 3 alatt, I. kötet, 46. l. 8 L d . 3 alatt, I. kötet, 16. l. 9 L d . 3 alatt, I. kötet, 20. l. 10 L d . 3 alatt, I. kötet, 98. l. 11 L d . 3 alatt, I. kötet, 97., 105. l.

13 L d . 3 alatt, I. kötet, 112., 121. l. 15 L d . 3 alatt, I. kötet, 130. l.

19 L d . 3 alatt, I. kötet, 158. l. 20 L d . 3 alatt, I. kötet, 94. l. 21 L d . 3 alatt, I - n . kötet, az egyes terheltek nyomoza ti anyagát lezáró ügyészi meghallgatásokról. 22 L d . 3 alatt, I I . kötet, 60. l.

98

23 L d . 3 alatt, I I . kötet, 61.1. 24 L d . 3 alatt, I I I . kötet, 162.1. 25 Győri Megyei Bíróság, B009/1957/1. 26 L d . 25 alatt, 2.1. 27 L d . 25 alatt, 4-17.1. 28 L d . 25 alatt, 17-21.1. 29 Győri Városi Tanács nyilvántartása, D/II/20. 30 L d . 25 alatt, 1957. május 24-ei tárgyalási nap, 1-14.1. 31 L d . 25 alatt, 1957. május 24-ei tárgyalási nap„ 14-20.1. 32 L d . 25 alatt, 1957. május 25-ei tárgyalási nap, 1-3.1. 33 L d . 32 alatt, 3-5.1. 34 L d . 32 alatt, 5-7.1. 35 L d . 32 alatt, 7-9.1. 36 L d . 32 alatt, 10-12.1. 37 L d . 25 alatt, 1957. május 27-ei tárgyalási nap, 1-2.1. 38 L d . 37 alatt, 2-3.1. 39 L d . 37 alatt, 3-4.1. 40 L d . 37 alatt, 4-5.1. 41 L d . 37 alatt, 5-9.1. 4 2 L d . 3 7 alatt, 9-10.1. 43 L d . 25 alatt, 1957. május 29-ei tárgyalási nap. 14.1. 44 L d . 25 alatt, 1957. május 27-ei tárgyalási nap, 12-14.1. 45 L d . 25 alatt, 1957. május 28-ai tárgyalási nap, 18.1. 46 L d . 25 alatt. 1957. május 29-ei tárgyalási nap, 19-23. 1. 47 L d . 25 alatt, 1957. június 1-jei tárgyalási nap, 2-3.1. 48 L d . 47 alatt, 9. I.


49 L d . 47 alatt, 1957. június 1-jei végzés. 50 L d . 25 alatt, 1957. június 4-ei tárgyalási nap. 51 A G y ő r i Megyei Bíróság B009/1957. számú ítélete. 52 B009/1957. sz. 1958. május 5-ei irat, Tihanyi Ár pád halálesetének anyakönyvezéséről. 53 B009/1957. sz. 1957. június 10-ei tárgyalási jegy zőkönyv, 1-4.1. 54 A B II. 010/1957. sz. ügyiratai nem állnak rendel kezésre, létükre a fellebbezési tárgyalás j e g y z ő könyvéből következtethetünk. Magyar Népköz társaság Legfelsőbb Bírósága Katf. K. T. 0156. 1956. december 16-ai, 17-ei, 18-ai és 21-ei tár gyalási jegyzőkönyv. 55 Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Katf. K. T. 0156. sz. j e g y z ő k ö n y v .

Bírósága

56 L d . 55 alatt, 9-22.1., j e g y z ő k ö n y v . 57 L d . 55 alatt, a per ítélete, Kft. K. T. 0156/1957. 1-20.1. 58 Győri Megyei Bíróság bv. iroda Sz. v. m. 434/1957/1, 433/1957/1, 435/1957/1, 436/1957/1 hivatalos feljegyzések. 59B009/I957. sz. felvett j e g y z ő k ö n y v e k 1957. janu ár 14-én (3 darab). 60B0O9/1957. sz., Földes Gábor, Weintráger László és Cziffrik Lajos kivégzéséről 1957. január 15-én felvett j e g y z ő k ö n y v e k . 61 A B0O9/1957. sz. ügy hét darab halottvizsgálati bizonyítványa. 62 Dr. Gyepes István 1958. május 5-ei levele.

Ez itt a vértanúk vére"

Recommend Documents