Ez 45,1-25 A föld elosztása, áldozatok és ünnepek „És mikor a földet sorsvetéssel elosztjátok örökségül, adjatok áldozatot az Úrnak, szent részt a földből; hosszúsága legyen huszonötezer és szélessége tízezer sing, szent legyen az egész határában köröskörül. Ebből legyen a szenthelyé ötszáz sing, ötszáz singgel mérve egy négyszög minden oldalát, és mellette ötven sing tágasság legyen minden oldalon. És ebből a megmért helyből mérj ki huszonötezer sing hosszúságot és tízezer sing szélességet, és ebben lesz a szenthely, mint igen szent hely. Szent rész ez a földből; legyen a papoké, a szenthely szolgáié, a kik ide járulnak szolgálni az Urat; és legyen ez nékik házaik helye, és szent hely a szenthely számára. És huszonötezer sing hosszában és tízezer sing széltében legyen a Lévitáké, a ház szolgáié tulajdonukul, húszkamarául, És a város tulajdonául adjatok ötezer sing szélességet és huszonötezer sing hosszúságot a szent áldozat mentén; az egész Izráel házáért legyen ez. És a fejedelem tulajdona lészen a szent áldozatnak és a város tulajdonának mind a két oldalán a szent áldozat előtt és a város tulajdona előtt a napnyugoti oldalon nyugotra és a napkeleti oldalon keletre, és hosszúsága olyan lesz, mint a részek közül egyé, a napnyugoti határtól a napkeleti határig. Földje legyen az néki, tulajdona Izráelben; és többé ne sanyargassák fejedelmeim az én népemet, hanem adják át a többi földet Izráel házának az ő nemzetségei szerint. Ezt mondja az Úr Isten: Legyen elég már néktek, Izráel fejedelmei! A törvénytelenséget és erőszaktételt távoztassátok el, és cselekedjetek törvény szerint és igazságot. Vegyétek le népemről sarczolástokat, ezt mondja az Úr Isten. Igaz mérőserpenyőitek legyenek és igaz éfátok és igaz báthotok: Az éfa és a báth egy mértékűek legyenek, úgy hogy a hómernek tizedét fogadja be a báth, és a hómernek tizede legyen az éfa, a hómerhez kell mértéköket igazítani. És a sekelnek húsz gérája legyen; húsz sekel, huszonöt sekel, tizenöt sekel legyen a mina nálatok. Ez az áldozat, melyet fel kell vinnetek: egy hómer búzából egy hatodrész éfa, és egy hómer árpából is az éfa hatodrészét adjátok. És az olajból rendelt rész egy báth olajból: a báth tizede a kórból, tíz báthból, egy hómerből, mert tíz báth egy hómer. És egy darab a nyájból, kétszáz darab után Izráel bővizű földjéről ételáldozatra és égőáldozatra és hálaadó áldozatokra, az ő megszentelésökre, ezt mondja az Úr Isten. A földnek egész népe köteles legyen erre az áldozatra a fejedelem részére Izráelben. A fejedelem tiszte pedig lészen, hogy vigyen egészen égőáldozatokat és ételáldozatot és italáldozatot az ünnepeken és az újholdak napján és a szombatokon, Izráel házának minden ünnepein: ő teljesítse a bűnért való áldozatot és az ételáldozatot és az egészen égőáldozatot és a hálaadó áldozatokat, hogy megszentelje Izráel házát. Ezt mondja az Úr Isten: Az első hónapban, a hónap elsején végy egy fiatal, hibátlan bikát és tisztítsd meg a szenthelyet. És vegyen a pap a bűnért való áldozat véréből, és hintse a ház ajtófélfáira és az oltár bekerítésének négy szegletére és a belső pitvar kapufélfáira. És így cselekedjél a hónap hetedik napján a tudatlanságból vétkezőért és a vigyázatlanságért, és így tisztítsátok meg a házat. Az első hónapban, a hónap tizennegyedik napján legyen a ti páskátok; a hét napos ünnepen kovásztalan kenyeret egyetek. És a fejedelem azon a napon áldozzék ő magáért és a föld egész népéért egy bikával, bűnért való áldozatul. És az ünnep hét napján tegyen egészen égőáldozatot az Úrnak hét bikával és hét kossal, épekkel, naponként hét napon át, és bűnért való áldozatot egy kecskebakkal naponként; És ételáldozatul tegyen egy éfát a bika mellé és egy éfát a kos mellé, és az olajból egy hínt az éfához. A hetedik hónapban, a hónap tizenötödik napján, az ünnepen hasonlóképen cselekedjék hét napon át: a bűnért való áldozattal, az egészen égőáldozattal, az ételáldozattal és az olajjal.”
Bevezetés Isten a próféta által itt különböző rendeléseket adott az Ő népének. Ezeknek a rendeléseknek most én nem a prófétai jelentésével foglalkoznék, hanem azzal a szellemi tanulsággal, amit levonhatunk a magunk számára. A föld felosztása Először az Úr részére a földből áldozatot kellett adni. Így olvastuk az 1. versben, hogy amikor majd sorsvetés által elosztják a földet, akkor az egész Izrael népe adjon ebből a földből áldozatot az Úrnak, vagyis, adjon egy részt az Úrnak. Azt is elmondja itt az Ige, hogy milyen nagyságú legyen ez a rész: huszonötezer sing hosszúságú és tízezer sing szélességű legyen. A huszonötezer sing az körülbelül tizenhárom kilométer, a tízezer sing pedig öt és fél kilométer. Tehát egy ilyen részt kellett áldozatul adni az Úrnak. Mire szolgált ez a rész? Úgy is olvastuk erről, hogy úgy nevezi Isten Igéje ezt, hogy ez szent rész a földből, ennek a közepén áll a templom. Mégpedig úgy áll rajta a templom, hogy egy ötszázszor ötszáz sing négyzetben. És köröskörül egy ötven sing széles körülkerítés vagy legelő maradt még, ahová nem volt szabad semmit sem tenni. Erről már szóltunk, hogy az Úrnak a háza teljesen magányosan állott ebben a részben. Mire szolgált a többi rész ebből a huszonötezerszer tízezer sing területből? Azt olvastuk, hogy Isten azt adta a papoknak, azoknak, akik a szenthelyen belül szolgáltak, a Sádók magvának. E mellett a rész mellett egy ugyanilyen rész, tehát egy huszonötezerszer tízezer sing szélességű darabot meg kaptak a Léviták. Ők is lakóhelyül kapták. Aztán egy kisebb darabot, huszonötezer sing hosszút, de ötezer sing széleset kapott a város, Jeruzsálem. Azután még ezek mellett a részek mellett egy darab részt kapott (pontosan nem lehet kivenni, hogy milyen nagyságút) a fejedelem. Én ezek közül a darab földek közül kettővel szeretnék foglalkozni egy kicsit részletesebben: amit a papok kaptak, és amit a fejedelem kapott. A papok lakóhelye Nézzük először a papoknak a részét. Most gondoljanak vissza a testvérek, amit az előző részben olvastunk. „És lészen nékik örökségök: én vagyok az ő örökségök, és birtokot ne adjatok nékik Izráelben: én vagyok az ő birtokok. Az ételáldozat és a bűnért és vétekért való áldozat, ez legyen élésök, és valami Izráelben Istennek szenteltetik, minden az övék legyen. És minden első termés zsengéje mindenből, és minden, mit áldozatra visztek mindenből, tudniillik minden áldozatotokból, legyen a papoké, és lisztjeitek zsengéjét adjátok a papnak, hogy áldás nyugodjék házadon” (Ez 44,28-30). Azt mondja itt Istennek az Igéje, hogy ne legyen része a papoknak, ne legyen öröksége a földből, mert Ő az ő örökségük. És most mégis kaptak örökséget, ezt a huszonötezerszer tízezer sing szélességű darabot. Akkor volt a papoknak örökségük, vagy nem volt örökségük? Ez érdekes kérdés, mert hogy mondja itt Isten Igéje? Én vagyok az ő birtokuk, és ez legyen élésök, valami Izraelben Istennek szenteltetik, az minden az övék. Hát ez a darab föld pedig Istennek szenteltetett, tehát akkor az övék. Semmijük nincs, és mégis van. Ami az Úré, az mind az övék. És most ennek nézzük meg a szellemi mondanivalóját a számunkra. Először is azt tanulhatjuk meg ebből, hogy az Úr mindazok ruhájáról, eledeléről, lakásáról és minden szükségéről gondoskodik, akik neki szolgálnak. Itt látjuk, hogy azt mondta az Úr: az lesz az eledelük, amit áldozatra hoznak, az lesz a ruhájuk, leírta, hogy milyen ruhába öltözzenek, és itt lesz a lakóhelyük. Itt a templom körül, ezen a szent területen. És mit mond nekünk Isten Igéje? Ne aggodalmaskodjatok a ti életetek felől, hogy mit együnk, vagy mit igyunk, vagy mibe ruházkodjunk, vagy hol lakjunk. Hanem keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és a többiek megadatnak nektek. Isten így mutatja be nekünk, mintegy előkép
gyanánt, hogy azok a papok, akiknek nem jutott osztályrész, azokról az Úr gondoskodott mindenben. Most is, akik az Úrnak szolgálnak, rábízzák magukat az Úrra, az Úr gondoskodik mindenben. Nézzétek meg az égi madarakat, tekintsétek a liliomokat, nem sokkal drágábbak vagyunk-e Isten szemében? - mondja az Úr Jézus. Ő gondoskodik rólunk, csak mi keressük először Isten országát, ahogy ezek a papok keresték Isten arcát bent a szenthelyben, és nekik szolgáltak. Az Úr közelében A másik tanulság az, hogy aki neki szolgál, annak a lakóhelyét az Úr ott jelölte ki közel az Ő lakóhelyéhez, a templomhoz. Mert ugye ennek a szenthelynek a közepén ott volt a templom, és körülötte mind a papok laktak. Ez az örökség, ez az Úrnak szentelt rész nem biztosított nekik valami nagy legelőket, szántókat és szőlőket! Ez házhely volt. Így olvastuk az Igében, a 4. versnek a végén: „…legyen ez nékik házaik helye …” Ott laktak, ott építették a házat. De ott volt az Úr házának a helye is közel. Ebből megtanulhatjuk azt, hogy aki az Úrnak szolgál, nemcsak ő vágyik az Úr után, hogy közösségben legyen Vele, hanem Isten is vágyik közel lenni ahhoz az emberhez. Ez kölcsönös. Nem valahol az ország szélén, vagy messze a szenthelytől jelölte ki az Úr, hanem azt mondja, nektek ide mindennap bejárásotok van, akkor itt legyetek a közelemben. Ez szellemileg azt jelenti, hogy aki az Úrnak szolgál, aki Vele élő kapcsolatban van, annak életközösségben kell élni az Úrral. Közel hozzá - ezzel a képpel lehet kifejezni. Közel hozzá, nem valahol távol, már itt ezen a földön is. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy ott, majd odaát készített nekünk helyet! Na, nem valahol messze Tőle ott sem, hanem, hogy vele és benne éljünk örökké (ezek mind csak képek, hogy „benne”, olyan közel hozzá). Akik itt közel vannak, ott is közel lesznek. Akarom, hogy ahol én vagyok, azok is ott legyenek, hogy meglássák az én dicsőségemet. Életközösség itt is, és ott is. Visszakapott áldozatok A harmadik tanulság pedig az, hogy amit az ember áldozatul ad az Úrnak, azt az Úr mindig visszaadja. Ezt a darab földet áldozatul adták az Istennek. Neki nincs szükség földre, Istennek nincs szüksége élelemre, nincs szüksége húsra, amit vittek az áldozati állatokban. Hanem Isten ezt, amit neki adtak, visszaadja, és az kap legtöbbet Tőle, aki a legközelebb van Hozzá. De most én ebből azt akarom kiemelni, hogy az Úr soha nem azért kér tőlünk bármilyen áldozatot, hogy azzal megszegényítsen bennünket. Amit odaadunk, azt Ő megáldva, Önmagával meggazdagítva mind visszaadja. Ha valamit nem adhat vissza, akkor az nem is válna a mi javunkra. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a kövérjét kellett elfüstölögtetni az oltáron. Azt nem engedte az Úr, hogy megegyék a papok; nem vált volna javukra.) Amit nem ad vissza az Úr, nem válik javunkra. Nincs olyan, amit az Úrnak felajánlunk, hogy Ő megáldva ne adná nekünk vissza. Gondoljunk csak Ábrahámra és Izsákra. Amikor Izsákot felvitte az oltárra, felajánlotta az Úrnak, visszakapta. De nem úgy kapta vissza, ahogy odaadta, hanem Izsákkal együtt egy igen nagy felismerést, azt a felismerést is kapta az Úrtól, hogy Isten, az életnek és a feltámadásnak Istene, Aki a halálból is képes feltámasztani Izsákot. Isten nem hazudik, és Isten a halottakat is előhozza. Minden, amit úgy kapunk vissza, hogy felajánlottuk az Úrnak, az soha többet zsákmány nem lesz a mi számunkra, hanem áldás lesz. A fejedelem földje Most foglalkozzunk a másik földdarabbal, ami a fejedelemnek a tulajdona volt. Azért adta az Úr a fejedelemnek, hogy: „Földje legyen az néki, tulajdona Izráelben; és többé ne sanyargassák fejedelmeim az én népemet, hanem adják át a többi földet Izráel házának az ő nemzetségei szerint. Ezt mondja az Úr Isten: Legyen elég már néktek, Izráel fejedelmei! A törvénytelenséget és erőszaktételt távoztassátok el, és cselekedjetek törvény szerint és igazságot. Vegyétek le népemről sarczolástokat, ezt mondja az Úr Isten” (8-9. vers) Azért
adott nekik Isten egy darab földet, hogy véget vessen annak a gyakorlatnak, ami Izraelben kialakult, hogy a fejedelem sarcolta a népet. Miért volt nyomorgatás? Két tanulságot szeretnék ebből levonni. Az egyik az, hogy miért alakult ez így ki Izraelben, hogy a fejedelem a nép elnyomója lett végül is? Ugyanúgy, mint a pogányoknál is. Az Úr Jézus maga mondta, hogy a világban, a pogányok között, a népek között a fejedelem elnyomja a népeket. De köztetek ne így legyen. És Izraelben mégis úgy volt, hogy az a fejedelem is elnyomta, megnyomorította a népet. Tudjuk, ki állt legelöl ebben a megnyomorításban? Akiről sokszor nem is gondoljuk: Salamon. Legjobban Salamon nyomorította meg a népet. Szóval a palotában szép volt és dicsőséges volt, és Séba királynője elismeréssel nézett körül. De mi volt a nép között? Tudjuk, amikor Salamon meghalt, jött Roboám, a fia, és jött a nép követségbe Roboámhoz, hogy kérünk, vedd le rólunk azt a terhet, amit atyád ránk rakott. És ő tanácsot kért az ifjaktól is, meg a vénektől is, és az ifjak olyan tanácsot adtak neki, hogy ne vegye le. Azt mondta: ha apám korbácsolt benneteket, akkor én skorpióval verlek benneteket. De nem tehette, mert a nép otthagyta. Mert Isten így rendelkezett. Na, ezt csak azért mondom, hogy így alakult ez ki. Miért alakult így? - ez a kérdés - Izraelben miért alakult így? Ezt előre megmondta Isten, emlékszünk rá? Amikor királyt kértek Sámuel próféta idejében, akkor Isten megmondta Sámuelnek, mondd meg a népnek: királyt kívántok? Következménye lesz ennek. Elveszi a legjobb földeteket, a szamaratokat, az ifjaitokat elviszi katonának, és a saját szolgáinak a leányaitokat elviszi, és majd akkor hozzám kiáltotok a nyomorúságban. És ez bekövetkezett. Isten évszázadokon keresztül nem vetett ennek véget. Vagyis, meg kellett a népnek tanulni azt, amit nekünk is mindig meg kell tanulni, amit vet az ember, azt aratja is. A tanulság, amit szeretnék levonni, hogy akkor lett ennek vége, mikor az Úr úgy látta, hogy most már elég. „Ezt mondja az Úr Isten: Legyen elég már néktek, Izráel fejedelmei” (9. vers). És nem akkor történt ez meg, amikor a nép, mondta, hogy elég, hanem amikor az Úr mondta, hogy most már elég! Ez így van most is. Ha mi önfejűségből, makacsságból, engedetlenségből belemegyünk esztelen dolgokba, szembe szállunk az Úrral is, nem hallgatunk az Ő tanácsára, nagyon keservesen hordozzuk a következményeit, és sokat kiáltunk az Úrhoz, de nem akkor lesz vége, amikor mi úgy gondoljuk, hogy most már elég. Vagy amikor a másik testvér úgy gondolja, hogy már sokat szenvedett, Uram, ez már elég. Hanem amikor az Úr látja úgy, hogy elég. És amikor az Úr úgy látja, hogy elég, akkor leveszi a terhet, és addig jól tesszük, hogy ha meghajlunk abban, amiben vagyunk, az Úr keze alatt. Ha úgy vesszük, hogy az Úr keze ez. Megtanuljuk abban, amiben vagyunk, az engedelmességet, mint ahogy az Úr Jézusról is írva van, hogy ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet. Miért kapott a fejedelem áldozatot? A másik, amit szeretnék ezzel kapcsolatban megjegyezni, úgy olvastuk a 16. verstől, hogy: „A földnek egész népe köteles legyen erre az áldozatra a fejedelem részére Izráelben.” Fel van itt sorolva az előző versekben, hogy milyen áldozatot adjon a nép a fejedelemnek, akkor is, amikor ezt a földdarabot Isten kijelölte a fejedelem részére. Akkor is még áldozatot kellett külön vinni a fejedelemnek. A következő versben elmondja, hogy miért. „A fejedelem tiszte pedig lészen, hogy vigyen egészen égő-áldozatokat és ételáldozatot és italáldozatot az ünnepeken és az újholdak napján és a szombatokon, Izrael házának minden ünnepein: ő teljesítse a bűnért való áldozatot és az ételáldozatot és az egészen égő-áldozatot és a hálaadó áldozatokat, hogy megszentelje Izráel házát” (17. vers). Vagyis, azért kellett, hogy a nép adjon neki áldozatot, hogy ő egyben vihesse az Úrnak az egész nép nevében az áldozatokat.
Mi ebből a tanulság a számunkra? Ahogy a fejedelem azért kapott mindent, hogy az Úrnak szolgáljon vele a nép érdekében, mi is mindent, amit kaptunk, szolgálatra kaptuk. Az életünket, a testünket, hogy Isten testet alkotott nekünk, szolgálatra kaptuk. Különbözőek a szolgálatok, de azt mindannyiunknak megmutatja az Úr, ahogyan a fejedelemnek megmutatta, hogy ekkor és akkor, így és így vigyed az egész népért az áldozatot. Ugyanúgy nekünk is megmutatja az Úr, hogy ki miben, mivel és hogyan szolgáljon. Milyen legyen az áldozat? A következő, amiről szólni szeretnék, ez az áldozat, amit a népnek adnia kellett a fejedelem számára, és rajta keresztül az Úr számára. Ez az áldozat a 13. verstől van leírva: ez az, az áldozat, amelyet fel kell vinnetek. Majd fel van sorolva, hogy a búzából úgy, hogy minden hómer búza után egy hatod rész efát, az olajból is, mindenből fel van sorolva, és a végére az van írva, hogy kétszáz darab, mondjuk, bárányka után egy darabot a nyájból (15. vers). Ezt, hogyha végignézzük, nem volt nagy áldozat. Kétszázból egyet? Vagy egy hómerből az efának egy hatod részét? Ezek nem voltak nagy áldozatok. Még egy százalék sem volt, mert nem százból kellett egyet. Csak egy fél százalék volt. De még ezt a kis áldozatot sem fogadta el az Úr minden további nélkül. Ahhoz, hogy ezt az áldozatot ők vihessék, nézzük meg, hogy mi kellett. „Igaz mérőserpenyőitek legyenek és igaz éfátok és igaz báthotok” (10. vers). Amikor azt mondja, hogy a báthból egy hatod efát kell vinni, akkor azt mondja: de először legyen igaz báth, és legyen igaz éfa. És amikor azt mondja, hogy az olajból, egy báth olajból a kórnak a tizedét vigyétek, akkor azt mondja, hogy milyen legyen a báth, és milyen legyen a kór, és milyen legyen a hómer, és milyen legyen mindez, hogy ez igaz legyen. Mert szokás volt hamis mérőedényeket tartani, hamis súlyokat, hamis mérőserpenyőket, hamis űrmértékeket. Azt mondja az Úr: én ilyen hamisból nem fogadok el még ilyen csekély áldozatot sem! A mi áldozatunk milyen? Mire tanít ez minket? Ha valaki akar valami áldozatot adni az Úrnak, akkor csak úgy adhatja, hogyha minden hamisságot, amire az Úr rámutat, eltávoztat az életéből. Áldozat és hamisság együtt nem fogadható el, utálatos az Úr előtt. Nem az áldozat nagysága vagy kicsisége az, ami kedves az Úrnak, hanem, hogy igaz szívből, megtisztított szívből, hamisságmentes kézből jön-e ez az áldozat, vagy nem. Mert az Úr előtt kedves volt az özvegyasszony két fillérje is. Mert nem a két fillér kell az Úrnak, meg nem a kétszázezer arany. Mert Övé a föld és annak teljessége, és az ezüst és arany, és nincs az Úrnak szüksége arra. Hanem a szívet nézi az Úr, hogy az igaz és megtisztított legyen, hogy eljárásunkban is igazak legyünk. Erről szól többek között Ézsaiásnál is az Ige. Egy pár verset felolvasok az 1. részből: „Mire való nékem véres áldozataitoknak sokasága? ezt mondja az Úr; megelégeltem a kosok egészen égő áldozatait és a hizlalt barmok kövérét; s a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm; Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kívánja azt tőletek, hogy pitvarimat tapossátok? Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, a jó illattétel útálat előttem; újhold, szombat s ünnepre-felhívás: bűnt és ünneplést el nem szenvedhetek. Újholdaitokat és ünnepeiteket gyűlöli lelkem; terhemre vannak, elfáradtam viselni. És ha kiterjesztitek kezeiteket, elrejtem szemeimet előletek; sőt, ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom: vérrel rakvák kezeitek. Mosódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szűnjetek meg gonoszt cselekedni; Tanuljatok jót tenni; törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét. No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr. ha bűneitek skarlát-pirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú” (1118. vers). Vagyis, aki meglátja, hogy bűnös, bűnben élt, mocskos volt a keze, hamis volt a mértéke, más felé igen nagy követelményeket állított, maga felé nem, magának mindig
megbocsájtott, másnak nem, kétféle mértéket használt, annak azt mondja az Úr: No, jertek, akkor törvénykezzünk! Kész Isten megbocsájtani, kész Jézus Krisztus vére eltörölni a mi bűneinket. De előbb ezt meg kell látni, megmosódni és megtisztulni. És csak ez után fogad el az Úr még kis áldozatot is, a legcsekélyebb áldozatot is. Hogyan lehet ünnepelni? Még egy dologról szólnék ebből a részből: az ünnepekről. Ennek a résznek a végén az van leírva, hogy a fejedelem ezekből az áldozatokból melyik ünnepre mennyit vigyen, és hogyan vigye. Fel van itt sorolva a 18. versben az újévnek az ünnepe, az első hónap első napja, a 21. versben a páska, és a kovásztalan kenyerek ünnepe, a 25. versben pedig a sátorok ünnepe, a sátoros ünnep. Több ünnep is volt Izraelben, itt ez a három van megemlítve. Megemlítem azt, hogy amikor Izráel népe elhajolt az Úrtól, akkor először úgy csinálták, ahogy Ézsaiás könyvében olvastuk, hogy a szívük már távol volt, de a külsőség az ünneplés, az áldozat, a ceremónia még folyt. Aztán mikor még jobban elhajoltak, akkor már a ceremónia sem folyt. Ilyen idő alakult ki Jósiás király idejére, hogy már a templomot is régen javítani kellett volna, mert már omladozott. Már elveszett a törvénykönyv is, és senki nem kereste, senkinek nem tűnt fel, hogy nincs törvénykönyv, pedig abban volt felírva, hogy kell áldozatot hozni. És Jósiás király idejében, amikor Jósiás parancsot adott, hogy ki kell javítani a templomot, ahogy ott javítgatták a falakat, bontogatták, megtalálták a törvénykönyvet, és elolvasták Jósiásnak. Jósiás akkor megszaggatta a ruháját, és elküldött, hogy kérdezzék meg az Urat, mi lesz most velük? Mert elismerte, hogy semmit meg nem tartottak, ami ebben a könyvben van, és az Úr emiatt igen súlyos büntetést helyezett kilátásba ebben a könyvben. És Hulda prófétaasszonyt találták, aki által az Úr üzent. Látjuk, testvérek, ilyen mélyre süllyedtek! Mindig úgy van, hogy amikor a férfiak elhagyják a helyüket, akkor jönnek az asszonyok. Korábban is, egy asszony volt a bíró, mert a férfiak nem álltak a helyükre. Aztán az volt Jósiás királynak az első intézkedései között, hogy ünnepeljék meg a páskát. És mindazt megcselekedték, ami a páskával kapcsolatos. Vagyis, először bűnbánatot tartottak, kitisztították nemcsak a kovászt a házakból, hanem a templomból a bálványképeket, a magaslatokat lerombolták, kiszórták mindenhonnan a bálvány papokat, még a csontjaikat is. És a tisztulás után jött az ünneplés. Na, ezért akartam én ezt az egészet elmondani. Az Úr előtt az ünneplés nem annyi, hogy ünnepelünk. Az ünneplésnek előzményei vannak, és ezek az közül megemlítettem a bűnbánatot, ami Jósiás király idejében volt. De megemlíthetném itt, ebből a részből a hamis mérőeszközöknek az eltávolítását is. Azt is csak úgy lehet, ha bűnbánatra jutnak. Belátják, hogy igen, hamis mértékeink voltak. Miért ünnepelünk? De van az ünneplésnek más feltétele is, nem csak a bűnbánat és a tisztulás. Ünnepelni igazán akkor lehet, hogy ha van miért ünnepelni. Emlékezzünk csak! Miért vannak ünnepnapok? Például a világban miért vannak ünnepnapok? Mondjuk, a családban van egy születésnap. Miért ünnepelnek? Mert valaki, aki nekem kedves, megszületett valamikor, és erre emlékezünk. Vagy egy ország emlékezik arra, hogy ekkor és ekkor nagy dolog történt ezzel az országgal, például, felszabadult valami idegen elnyomás alól, és arra emlékeznek. Ezért van az ünnep. A hívő nép között is azért van az ünnep, mert valamire emlékezünk. A páska ünnep mire volt? Kiszabadultunk Egyiptomból, az egyiptomi nyomorúságból, kihozott bennünket az Úr. És mire volt a sátoros ünnep? Emlékezzetek, hogy jövevények voltatok, sátorban lakozók voltatok, és hova hozott az Úr? És nézzük csak ebben a részben, mivel kezdődik a rész? Amikor a földet sorsvetéssel elosztjátok örökségül. Tehát Izrael népe újból örökséget kap. Most gondoljunk arra, hogy melyik időre szól ez prófétailag elsősorban? Majd a nagy nyomorúságra, és az azt követő ezeréves királyságra. Kétezer esztendőn keresztül nem volt
Izraelnek földje. És kétezer esztendő után Isten újból visszavitte őket - már a szemeink előtt beteljesedett, hogy visszavitte, újból földet kapnak. Csak még nem ismerték el Jézus Krisztust, és még nem állt vissza az istentisztelet úgy, ahogy kellene. De majd ha visszaáll, hogy újból itt vagyunk, ide hozott bennünket az Úr, örökséget kaptunk. Ezt a szót használja az Ige, hogy elosztjátok örökségül. Ugye, az örökségért nem kellett megszenvedni és munkálkodni, az örökség az ölébe hull az embernek, és ezért ünnepelhettek, hogy nemcsak régen volt olyan az Úr, hogy kiszabadított Egyiptomból, és behozott erre a földre, hanem most is olyan az Úr. És mem csak negyven évig vándoroltatok a pusztában, volt nektek kétezer esztendős vándorutatok is a népek között, amikor idegenben laktatok. De most behozott az Úr, most ünnepelhettek! Befejezés Mit tanulhatunk meg mi ebből? Hogy az tud igazán ünnepelni, akinek öröksége van, aki tudja, milyen nagy öröksége van. Nem egy darab föld, hanem hogy mondja az Ige? Mert a mi országunk mennyekben van. Ő megáldott bennünket minden szellemi áldással, a mennyekben, a Krisztusban. Krisztusban kaptuk az örökséget. Ezért írja Pál az Efézusi levélben, hogy világosítsa meg a szívetek szemeit, hogy tudhassátok, mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége (ugyanez a szó) dicsőségének a gazdagsága a szentek között. Mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk. És aki tudja ezt az örökséget, övé ez az örökség, megkapta ezt az örökséget, és él ezzel az örökséggel, az tud ünnepelni. Az úgy él, ahogy Pál is élt, aki azt mondja a Filippi levélben, hogy „amik nekem egykor nyereségek voltak, azokat a Krisztusért kárnak ítélem, sőt most is mindent kárnak ítélek, az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének a gazdagsága miatt”. Aki ismeri ezt az örökséget, az értékeli is, és az tud ünnepelni. Mert, ugye, hogy szoktunk ünnepelni? Amikor ünnepelünk, akkor nem számítanak a hétköznapi apró-cseprő dolgok. Nem számít a munka, nem számít a mindennapi vesződség, mert most ünnepelünk. És aki így ünnepel az Úrban, felülemelkedik a mindennapok nehézségein és vesződségein. Kárba veszni hagyja, és örül, és él Krisztussal közösségben. Ámen. Debrecen, 1989. október 18.
