Ára: 1,50 hrivnyaa
10
Tv
AJÁNLÓ
Kettős könyvbemutató a Rákóczi-főiskolán
Kereszthódoló körmenet Beregszászon
Megalakult a Pásztor Ferenc Alapítvány
5. oldal
Kubiszyn Viktor: Drognapló
4. oldal
4. oldal
2. oldal
Ukrajnában csökken, Kárpátalján nő a lakosság száma
ettős könyvbemutatót tartottak a Rákóczi-főiskolán. Először Kész Margit főiskolai tanár Beregszászi Anikó Lehetetlent lehetni tantárgy-pedagógiai útmutatóját és feladatgyűjteményét mutatta be, mely
s 11-17.
árciu -műsor m
17. évf. 10. szám
K
Boldog nőnapot kívánunk minden kedves hölgy olvasónknak!
ÉÉletet menthet Él h az összefogás
5. oldal
2013. március 7.
El a táborból!
Ezrek bizonyságtétele
a magyar tannyelvű iskolák 5–9-es tanulói számra íródott. Ezt követően Bárány Erzsébet főiskolai tanár Csernicskó István Megtanulunk-e ukránul c. könyvével ismertette meg a hallgatóságot. Folytatás a 3. oldalon
Aki tanul – fiatalodik
A A
nyelvek ismeretének, tudásának fontosságára mind többen ráéreznek. Hisz a határok nyitottabbá váltak, mind
több turista érkezik vidékünkre, immáron nem csupán Magyarországról, de Nyugat-Európából is. Folytatás a 4. oldalon
Író-olvasó találkozó a Nagyberegi Református Líceumban
A
z anyanyelv világnapján a Szépírók Társaságának néhány tagja – Bán Magda irodalmi szerkesztő, újságíró, Kerékgyártó István író, jogász, Babiczky Tibor, Junior Prima-díjas (2008-ban) költő és Kéri Pi-
roska, a társaság alapító tagja – látogatott a Nagyberegi Református Líceumba. A vendégeket Kovács András, líceumunk tanára üdvözölte, majd a végzősök dalos, verses köszöntője következett.
Folytatás az 5. oldalon
z elmúlt vasárnap délután Beregszászon több ezren vettek rész azon a kereszthódoló körmeneten, melyet a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi
Kerület szervezett. Az első ízben megrendezett ilyen jellegű alkalom során a tömeg – élen a templomi zászlókkal és a hatalmas kereszttel – a temető bejáratától elindulva énekelve vonult végig a vá-
ros központi részén. Megható és felemelő látvány volt. A körmenet mind a tizenkét állomásánál Krisztus szenvedéstörténetének egy-egy fejezete hangzott el, melyet igei magyarázattal kí-
Örömzenélés Ungváron
sért az ezt felolvasó pap. A körmeneten, melyet Milán Sasik görögkatolikus püspök vezetett, részt vettek más történelmi egyházak papjai és hívei is. Folytatás a 3. oldalon
Z
súfolásig megtelt – mint ahogy egyik kedves ismerősöm fogalmazott: még a függönyön is lógtak – az elmúlt csütörtökön Ungváron az egykori zsinagóga (ma filharmónia) épülete, ahol ezúttal a Budapest Klezmer Band adott nagyszabású koncertet. Jöttek e zene kedvelői Nagyszőlőstől Beregszászon és Munkácson át Ungvárig mindenhonnan. A messzi földön híres és népszerű együttes – akárcsak korábban a Honvéd Együttes, a Magyar Népi Együttes és sok más – az Ungvári Magyar Főkonzulátus szervezésében, a Magyar Külügyminisztérium támogatásával vendégszerepelt a megyeszékhelyen, illetve Nyugat-Ukrajna más városaiban is. Folytatás a 2. oldalon
2
Közélet
2013. március 7.
Amiről beszélnek
Azarov: Oroszország idén csökkenteni fogja a gáz árát
Ukrajnában csökken, Kárpátalján nő a lakosság száma mét gyors ütemű lakosságcsökkenést tapasztaltak. A szakemberek nem tudják egyelőre megállapítani ennek okait. A szülő nők általános életkora jelenleg 25–29 év. De sok ukrán nő csak 35 éves kora után válik anyává, ami az orvosok véleménye szerint komoly aggodalomra ad okot. Kedvezőtlenül hat a gyermekszaporulatra a válások növekvő száma, sok asszony fél, hogy egyedül marad gyermekével. Ezért elsősorban szakmai képzettségével, karrierjével törődik, nem pedig azzal, hogy gyermeknek adjon életet. Mit kellene tenni a hatalmon lévő kormánynak annak érdekében, hogy lefékezzék, majd leállítsák ezt a kedvezőtlen folyamatot? Sajnos nem csak Ukrajna találta szemközt magát ezzel a problémával, csökken a lakosság száma más országokban és általában az egész Európában is. Több országban, közöttük Ukrajnában, megpróbálják anyagilag érdekeltté tenni a nőket gyermekek vállalásában. Kiderült azonban, hogy ez nem mindig vezet célra: a romák, az alacsony életszínvonalon élő családok, az alkoholisták, a kábítószer-élvezők nem mindig a gyermekeikre költik az államtól kapott segélyeket. Gyakran előfordul, hogy a csecsemőt szoptató kiskorú roma lányok ismét teherbe esnek, szinte futószalagszerűen szülnek gyerekeket, a hatóságoknak pedig nincs lehetőségük arra, hogy ellenőrizzék a gyermeksegélyek célirányos felhasználását, ritkán vagy egyáltalán nem keresik fel a cigánytáborokat. Kedvező adat, hogy Ukrajnában csökken az abortuszok száma. Míg 1995-ben 715 ezer terhesség-megszakítást végeztek, 2011-ben csak 156 ezret. Aggasztó viszont, hogy évente több mint száz 10-14 éves gyermeklány végeztet terhesség megszakítást. Az Egészségügyi Minisztérium véleménye szerint ahhoz, hogy helyre tudjuk állítani a lakosság természetes szaporulatát, minden ukrán nőnek legalább három gyermeket kellene szülni. Erre azonban, legalább is egyelőre, nincs lehetőség. A lakosság nagy részének alacsony életszínvonala nem teszi ezt lehetővé. Egyébként az ENSZ adatai szerint Ukrajna az első helyen áll a világon a városi lakosság csökkenésének üteme terén. A legnagyobb mértékben Dnyepropetrovszk lakossága csökkent, de 2025ig jelentés mértékben csökkenni fog Kelet-Ukrajna három másik nagyvárosának lakossága is. Rohamos ütemben fogy a falusi lakosság létszáma is, számuk tavaly 14 millió 174,4 ezer főre csökkent.
-i-gy
Mikola Azarov ukrán miniszterelnök meggyőződése, hogy idén Oroszország hajlandó lesz csökkenteni az Ukrajnának szállított földgáz árát. Erről a kormányfő egy televíziós interjúban beszélt a hétvégén. Azarov szavai szerint Kijev arra számít, hogy a Nemzetközi Valutalap (IMF) azután köti meg az új hitelszerződést Ukrajnával, miután Kijev megállapodott Moszkvával egy számára kedvezőbb gázárban. A kormányfő utalt arra, hogy Viktor Janukovics államfő hétfőn Moszkvába utazik, és az ottani tárgyalásain mindenképpen szóba kerül a 2009-ben megkötött gázmegállapodás felülvizsgálata. Közölte: az IMF és Kijev abban állapodott meg, hogy a hitelfolyósítást függővé teszik az Ukrajnának importált orosz gázár alakulásától. Az IMF egyik fő felté-
Rövid hirek
Megdöbbentő adatokat tett közzé a múlt héten a Központi Statisztikai Hivatal. Kiderült, hogy Ukrajnában rohamosan csökken a lakosság száma. 2012 végén Ukrajnának 45 millió 553 ezer lakosa volt, 80,6 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. Országunkban tavaly 520 700 gyerek született, ugyanakkor 663 100 ember halt meg. A lakosság természetes fogyása tehát 142 400 főt tett ki. De figyelembe kell venni azt is, hogy a múlt évben 74 400 fő költözött Ukrajnába és csak 14 500 fő hagyta el az országot. E számadatok tükrében a lakosság számának csökkenése aggasztóan nagy mértékű. Örvendetes viszont, hogy ugyanakkor 3,3 százalékkal gyarapodott Kárpátalja lakossága. 2012-ben Ukrajna 27 megyéje közül csak 11ben növekedett a lakosság száma, de ez elsősorban az egyre nagyobb mértéket öltő migrációs folyamatoknak köszönhető. Tavaly ugyanis csak hat régióban nőtt a lakosság száma, mégpedig a Volinyi, Rovnói, Kárpátaljai, Ivano-Frankovszki, Csernyiveci megyékben és a fővárosban. A legnagyobb mértékben Csernyigovmegyében csökkent a lakosság száma, mégpedig 10,7 ezer fővel. 6-7 százalékkal kevesebb ember él a Szumi, Poltavai, Cserkaszi, Donyecki és Lugánszki megyékben, mint egy évvel ezelőtt. A legmagasabb lakosság-gyarapodást a rovnói és kárpátaljai megyékben tapasztalták, megfelelően 3,5 és 3,3 %, abszolút lélekszámban pedig Kijevben (6 ezer fővel, vagyis 2,2 százalékkal). Kárpátalján a statisztikai adatok szerint jelenleg 649 800 nő (52,1 %) és 598 100 férfi (47,9 %) él. Különösen magas a nők és a férfiak száma közötti különbség Ungváron, ahol 64636 nő és 53360 férfi lakik, illetve Munkácson (megfelelően 44742 és 39234) és Huszton (16658 és 14583). A kárpátaljai nők átlagosan 38,3, a férfiak 34,5 évesek. A nők átlagos várható életkora 74,8, a férfiaké sajnos csak 66,9 év. 2011-ben Kárpátalján 9502 fiú és 8958 lány született, vagyis 100 újszülött lányra 106 fiú jutott. 7347 férfi és 7241 nő halt meg. Szeptemberben a statisztikai hivatal közleménye szerint 19 év során először észlelték a lakosság gyarapodását, mégpedig összesen 177 fővel. Októberben még kedvezőbbek voltak ezek az adatok, az ország lakosságának gyarapodása 3020 főt ért el, ebből a migráció révén 9682 fővel. Novemberben és decemberben azonban is-
tele ugyanis, hogy Ukrajna emelje a piaci szintre a lakossági gázfogyasztás árát, amit egyelőre az ukrán vezetés szociális okból nem szeretne megtenni, más alternatív megoldásokat keres.
nan az államfő szerint Ukrajna évi 8-10 milliárd köbméter földgázhoz juthatna. Emellett nem zárta ki, hogy országa beszáll az azerbajdzsáni gázt Grúzián és Törökországon keresztül szállí-
Viktor Janukovics elnök ugyancsak a hétvégén közölte, hogy Kijev az orosz gázimporttól való függetlenedésre törekedve vizsgálja a lehetőségét egy, a Földközi-tengeren, a Boszporusz-szorosnál létesítendő LNG-, azaz cseppfolyósított földgázterminálnak. On-
tó gázvezeték építésébe, annak érdekében, hogy Ukrajnát is érintse a gázvezeték. Ukrajna emellett a Fekete-tengeren, Odessza mellett épít LNG-terminált. A tervek szerint 2018-ban fejeződne be az építkezés. Az odesszai terminál várhatóan évi mintegy 10 milliárd köbméter-
Egyszerűbb lehet a belépés a schengeni övezetbe Úgynevezett „okos határokkal” javasolja egyszerűbbé tenni a beutazást a belső határok nélküli schengeni övezetbe az Európai Bizottság a nem uniós állampolgárok számára – jelentette be Cecilia Malmström belügyi biztos. Ennek keretében a brüsszeli testület bevezetné a regisztrált utazó fogalmát. Aki jelentkezik a programba, az előzetes átvilágítást követően gyakorlatilag egy belépőkártyát kap, amellyel – személyazonosítás után – egyszerűen beléphet a schengeni övezetbe a külső határokon felállítandó automatizált beléptető kapuknál. A programba minden unión kívüli ország polgára jelentkezhetne, függetlenül attól, hogy kell-e az adott ország polgárainak vízum az övezetbe való belépéshez. A bizottság úgy véli, hogy a jelenlegi rendszer, amely szerint a külső határokon minden beutazni vágyót alaposan át kell vizsgálni, rugalmatlan. A brüsszeli testület becslései szerint pedig 2030-ig jelentősen, mintegy 80 százalékkal nő majd a forga-
lom a határokon, ami hatalmas sorokhoz, hosszú várakozáshoz vezethet, ha a rendszer úgy marad, ahogyan most van. Az új rendszer a bizottság szerint gyorsabbá és biztonságosabbá tenné a határátlépést. A bizottság arra is rámutat, hogy jelenleg nincs olyan egységes európai adatbázis, amelyben szerepelne,
hogy ki mikor lépett be a schengeni övezetbe, a hatóságok kizárólag az útlevelekben szereplő pecsétek alapján tudják ellenőrizni, hogy valaki tovább marad-e az övezetben, mint amennyi időre a vízuma szól. Az elektronikus beléptetéssel ez is megváltozna. A bizottság elképzelése szerint minden 12 évnél idősebb nem uniós állampolgár kérhetné, hogy bekerüljön a regisztrált utazó programba. Ezt bármelyik tagállam konzulátusán vagy
A Budapest Klezmer Band vendégszereplése
Örömzenélés Ungváron Elejét lásd az 1. oldalon Mint a fellépőket és a résztvevőket üdvözlő Bacskai József főkonzul elmondta: a magyar kormány külpolitikáját megvalósítva, a magyar Külügyminisztérium által biztosított jelentős anyagi támogatással a főkonzulátus azon munkálkodik, hogy az általuk szervezett koncertek, kiállítások, előadások egymás jobb megismerését szolgálják, hírét vigyék a magas színvonalú magyar művészetnek, és itt, a soknemzetiségű Kárpátalján hozzájáruljanak a magyarok és
a többségi ukránok, valamint más nemzetiségek közötti békés viszony fenntartásához.
nyi cseppfolyósított földgázt lesz képes befogadni. Ukrajna a múlt év végén ezer köbméterenként már 430 dollárt fizetett az Oroszországból behozott földgázért. A magas ár miatt csökkentette a közvetlen behozatalt Oroszországból. 2012-ben összesen 32,9 milliárd köbméter földgázt importált, ami 16 milliárddal kevesebb, mint a minimális mennyiség, amelyet a hatályos szerződés alapján vásárolnia kellett volna. Emiatt Moszkva hétmilliárd dollár kártérítést követel, amit Kijev nem hajlandó kifizetni. A Nemzetközi Valutaalap küldöttsége január 29-e és február 12-e között tárgyalt Kijevben 15,4 milliárd dollár hitel folyósításáról. Az IMF 2011 márciusában állította le a 2010 júliusában indított, 15,5 milliárd dolláros hitelprogramot, mert az ukrán kormány elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés bevezetését, köztük a lakossági gázár emelését. A valutalap küldöttsége a tervek szerint márciusban visszatér Kijevbe folytatni a tárgyalásokat. Forrás: MTI
a határon is meg lehetne tenni. Az eljárás legfeljebb 20 euróba kerülhet, az előzetes átvizsgálás, átvilágítás pedig ahhoz lenne hasonló, mintha a beutazni vágyó több belépésre jogosító vízumot igényelne. Aki bekerül a programba, egyéni azonosítóval ellátott belépő kártyát kapna, amelyet mind a be-, mint a kiutazáskor le kellene húznia – útlevelével együtt – az automatizált határállomáson. A bizottság úgy tervezi, hogy a rendszer működésének első három évében az adatbázis csak alapvető adatokat tárolna, például a beutazó nevét, útlevelének, vízumának számát, be- és kilépésének időpontját, három év elteltével pedig a rendszert biometrikus azonosítók felismerésére és tárolására is alkalmassá tennék. Az utazók adatait normál esetben hat hónapig, szabálysértés esetén öt évig tárolná a rendszer. A regisztrált utazó program, valamint a ki- és beléptető rendszer felállítása és működtetése az Európai Bizottság szerint mintegy 1,1 milliárd euróba kerülne 2015 és 2020 között. A bizottság becslései szerint ugyanakkor mindez éves szinten akár félmilliárd euró megtakarítást is eredményezhet a tagállamok számára.
A most fellépő együttes bemutatásakor így fogalmazott a főkonzul: ez az együttes Magyarország értékei közé tartozik, a rendkívül melodikus és érzelemgazdag zsidó
klezmer zenét játszó és méltán világhírű Budapest Klezmer Band igazi hungarikum.
MTI hír nyomán
Nos, az est folyamán minderről meg is győződhettünk. Jávor Ferenc (Fegya) – aki egyébként Munkácson született – vezetésével a zenekar magával ragadó igazi örömzenéléssel ajándékozta meg a nagyérdeműt. A koncert végén a közönség felállva ünnepelte a zenészeket, hoszszan tartó tapssal többször is visszahívta őket a színpadra. Talán csak az hagyott egy kis kesernyés szájízt, hogy a Budapest Klezmer Band vezetője a műsor első részében csak oroszul konferálta fel a műsorszámokat, de ezt a második részben korrigálta: magyarul is elmondta a zeneszámok közötti összekötő szövegét.
Kovács Erzsébet
3
Közélet Kereszthódoló körmenet Beregszászon
kel és a bajbajutottakkal való együttérzés is felesleges. Ám a hívő embernek legalább olyan fontos viselni a maga keresztjét, mint enyhíteni mások bánatát és fájdalmát. A következő állomásoknál – a pravoszláv majd a rómaikatolikus templomnál – a bibliai magyarázatok arról szóltak, hogy mennyire fontos a mai világban is a másokra való odafigyelés. Ha képesek vagyunk másokért áldozathozatalra, ha osztozunk a másik fájdalmában, komoly terhet veszünk le embertársunk válláról.
vallott gyengeségünk másokban felébreszti a segítőkészséget? Gyenge és erős így állhat együtt, egymás kezét fogva Isten szolgálatába. Több mint kétezer éve Krisztus keresztre feszítése óta folyamatosan kérdezik egymástól az emberek: miként történhetett, hogy a Mester, aki sokakat meggyógyított, egyeseket pedig a halálból is visszahozott, a keresztfán végezte? Mindez legfőképpen azért fordulhatott elő, mert az emberek, akkor és most is, gyakran nem értik egymást. Ugye nap-
ló menet utolsó állomása a görögkatolikus templom előtti tér volt. Megható jelenetekben és hitmélyítő alkalmakban egyaránt bővelkedett a Beregszászon első ízben megrendezett kereszthódoló körmenet. A templomi zászlók alatt egyházi énekekkel fegyelmezetten vonuló több ezer ember látványa felemelő volt, akárcsak a keresztet vivők átszellemült arca.
A beregszászi sétáló utcán kijelölt állomásoknál az igemagyarázatok arra keresték a választ, hogy a ma embere miként áll a kereszt alatt. Tudatosítottuk-e önmagunkban, hogy a magunk hitével másokat is fel tudunk emelni, illetve, hogy meg-
jainkban is számtalanszor előfordul, hogy félreértjük a másik szándékát. Az Istenre való állandó odafigyelés és a krisztusi alázat menthet meg bennünket tévedéseinktől, hangzott el a körmenet további állomásain. A kereszthódo-
Minden állomáson mások vették át a keresztet, melyet először a papok, aztán a jelenlevő egyháztanácstagok, majd az ifjak és lányok, édesapák és édesanyák, végül a nagyapák és a nagymamák vittek.
Ezrek bizonyságtétele Elejét lásd az 1. oldalon Nem véletlen, hogy a körmenet a temető bejáratától indul, mert minden földi életpálya itt fejeződik be, hallhattuk a vonulás kezdetén. Azért is szimbolikus ez a hely, mert az itteni görögkatolikusok a negyven éven át tartó szovjet elnyomás és üldözés után egyik első szabadtéri szentmiséjüket itt tartották. De miért is fontos számunkra, hívő emberek számára a kereszt? A kereszt mindnyájunkat arra emlékeztet, hogy bűneink bocsánatáért meghalt, majd föltámadt Jézus Krisztus, az Egyház vezetője, s csak általa nyerhetünk bebocsátást a Menynyek országába. A második állomás a sztálinizmus beregszászi emlékművénél volt. Isten szeretetének legnyilvánvalóbb jele, hogy egyszülött fiát áldozta az emberiségért, mondja a tanítás. Erre az áldozatvállalásra nekünk is fel kell készülnünk. Az áldozatvállalás tehát földi létünk része, s ez itt az ismeretlen földbe nyugvó több száz beregszászi mártír emlékművénél még nyilvánvalóbb. A kórház környékén két állomást is beiktattak a szervezők. A mai világ el akarja hitetni velünk, hogy életünkben nincs helye sem a szenvedésnek, sem a fájdalomnak. S természetesen az elesettek-
Kettős könyvbemutató a Rákóczi-főiskolán
Beregszászi Anikó és Csernicskó István új kötete Elejét lásd az 1. oldalon Kész Margit hosszan sorolta az általa bemutatott kötet erényeit, kiemelve a szerző szemléletének újszerűségét. Mint megtudtuk, nagyrészt a pedagóguskörökben uralkodó régi szemléletmód az oka annak, hogy az iskolai oktatás, valamint az élet napjaink hétköznapi valósága olyannyira eltávolodott egymástól. Az anyanyelv oktatása során az egynormájú nyelvi eszményt követték pedagógusaink, a tantervekben és a tankönyvekben emellett a grammatika-központúság dominált. Sokan nagyon sokáig nem vették figyelembe a nyelvi változatosság tényét. Ezzel szemben Beregszászi Anikó könyvében a felcserélő helyett a hozzáadó szemléletű oktatás meghonostását szorgalmazza. Amikor egy nyelvjárási szóra a tanítónéni nem azt mondja a kisdiáknak, hogy használata helytelen, rossz, hanem türelmesen elmagyarázza, hogy a köznyelvben az a foga-
2013. március 7.
lom milyen alakban honosodott meg. A nyelvi megbélyegzés az iskolában – s tegyük hozzá, nem csak ott – nagyon káros. Akárcsak a nyelvi intolerancia. Azt is látnunk kell, hogy egységes kárpátaljai magyar nyelv helyett pontosabb, ha a helyi
a diákok kreativitásának, a játékos hozzáállásnak. Az elcsatolt nemzetrészek közül valószínűleg a kárpátaljai magyarság járt a legrosszabbul. És nem csupán a málenykij robot miatt, hanem azért is, mert nekünk a második világhábo-
magyar közösség nyelvváltozatairól beszélünk. Az ismertetőt követően Pécsi Andrea, a Benei Általános Iskola tanára a Beregszászi Anikó által elkészített tantárgypedagógiai útmutató és feladatgyűjtemény gyakorlati alkalmazásáról szólt, azt hangsúlyozva, hogy abban milyen nagy szerep jut
rút követően nem egy, hanem két idegennyelvet kellett megtanulni: 1945 után az oroszt, 1991 után pedig az ukránt. Legfőképpen talán ezzel magyarázható, hogy a Kárpát-medencében élő magyar nemzetrészek között vidékünk magyarságának képviselői sajátították el a legkevesebben a többség nyelvét. A füg-
Kovács Elemér
getlenné válás óta eltelt bő két évtized sem hozott áttörést. Mi az oka ennek? – tette fel a kérdést Bárány Erzsébet a Megtanulunk-e ukránul c. könyv kapcsán. Az előadó a kötet szerzőjével együtt azt állítja, hogy az ukrán nyelvtanítás kapcsán elkövettünk annyi hibát, amennyi egyáltalán lehetséges volt. A tankönyvek, a tantervek készítői már az első pillanattól kezdve a bonyolult nyelvtani szabályok alkalmazását szorgalmazzák, meg azt, hogy néhány tucat szó birtokában a kisiskolás nyelvjárási szavakkal teletűzdelt hoszszú irodalmi szövegekkel birkózzon meg sikeresen. Mindez teljesíthetelennek látszó, megoldhatatlannak tűnő feladat, így sok magyar diák eleve pesszimistán és negatívan áll hozzá. Érdektelenség, pesszimizmus, a motiváció hiánya – a fentiekben ismertetett problémákkal – adja a siralmas eredményt. A helyzet megváltoztatása érdekében szemléltváltásra van szükség. Mind a tantervek összeállítása, mind a tankönyvek írása terén, mind a pedagógusok, mind a diákok hozzáállásában. S tegyük hozzá, a szülők mentalitásában.
-kovács-
Oklevélátadás a felnőttképzésben résztvevőknek
Aki tanul – fiatalodik Elejét lásd az 1. oldalon
Akik az utcán is megkérdeznek bennünket, segítséget, tanácsot kérnek, és kellemetlen, ha épp nyelvtudásunk hiánya miatt nem tehetjük ezt meg. De számunkra is megnyíltak a határok, utazhatunk szinte bárhová a nagyvilágban, viszont elesettek vagyunk, ha nem beszélünk legalább egy világnyelvet. És itt, Ukrajnában, Kárpátalján élve is érezzük: a kisebbségnek tudnia kell az államnyelvet, és a többségi nép is kell, hogy beszélje a vele együtt élő kisebbség nyelvét. Az itt élő magyaroknak az ukrán, az ukránoknak meg a magyar az idegen nyelv! Amit kölcsönösen meg kell tanulnunk ahhoz, hogy meg is értsük egymást. Nos, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ebben nyújt segítséget. Felnőttképzési programjában évek óta lehetőség nyílik magyaroknak az ukránt, ukránoknak a magyart, illetve bárkinek az angolt, németet kezdő és haladó csoportban tanulnia. A 2012-2013-as tanévben a felnőttképzésre 560an jelentkeztek, 387-en sikeresen vették az akadályokat, és kitartásuknak, szorgalmuknak köszönhetően március 2-án 387-en át is vehették oklevelüket. Mint Váradi Natália, a képzés vezetője elmond-
ta, a 60 órás keretben a jelentkezők elsősorban kommunikációs készségfejlesztést kaptak, illetve az alapfokú nyelvtani ismeretek mellett a mindennapi életben használt szókincsüket is gyarapíthatták. A felnőttképzés idén 37 csoportban 30 tanár részvételével zajlott. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke köszöntőjében a nyelvtanulás fontosságára hívta fel a figyelmet. Mint elmondta, a XXI. század az élethosszig tartó tanulás időszaka, hisz azt az információhalmazt, ami ránk zúdul nap mint nap, meg kell értenünk, fel kell dolgoznunk ahhoz, hogy mi magunk is tovább léphessünk. Emellett a nyelvek ismeretére is egyre nagyobb szükség van, és nem csupán azért, mert előttünk is megnyíltak a határok, de egy soknemzetiségű vidéken ismerni kell a velünk együtt élők nyelvét.
Mint megtudtuk, a Bethlen Alapnak köszönhetően idén a felnőttképzésben ingyen vehettek részt a járások, városok tanácsainak és adminisztrációjának, a nyugdíjosztályoknak stb. munkatársai, akik a magyar nyelvet szerették volna tanulni. Mint Orosz Ildikó kérdésünkre válaszolva elmondta, ezzel is a nyelvtörvény gyakorlati alkalmazásához szerettek volna hozzájárulni. Váradi Natália örömmel konstatálta, hogy igen sokan (340) jelentkeztek a magyar mint idegen nyelv tanfolyamra, és 279-en azt sikeresen be is fejezték. A jelentkezőknek az is könnyebbséget jelentett, hogy a tanfolyamokat Beregszász mellett Huszton, Nagyszőlősön, Munkácson és Ungváron is megszervezték. Az oklevélátadó ünnepségen néhány embert megkérdeztünk, miért jelentkezett a képzésre. Volt, aki azt mondta: mert hozzá magyarok is fordulnak, és szeretné őket megérteni. Volt, aki csupán nem akarta kihagyni a munkahelye által megszervezett nyelvtanulási lehetőséget. Sokan a magyarországi kapcsolatukat említették. Egy 67 éves bácsi azt mondta: az ő édesapja magyar volt, de ukrán környezetben éltek sokáig, s most meg akarta tanulni apja nyelvét. Tanfolyamvezetőktől azt is megtudtuk, hogy igen sokan voltak a csoportokban, akik
távolabbi vidékekről kerültek Kárpátaljára, s szerették volna megtanulni a velük szomszédságban élő magyarok nyelvét. Az angol és német tanfolyamot (ezek fizetett képzések) végzők között néhányan – az idősebb korosztály képviselői – a számítógép nyelvének megismerése végett vágtak bele az idegennyelv tanulásába, vagy azért, hogy hozzájuk érkezett vendégeikkel, esetleg távolba szakadt gyermekeik, unokáik családtagjaival is kommunikálhassanak. A fiatalok a továbbtanuláshoz, vagy éppen a nyelvvizsgájukhoz szerettek volna nagyobb ismeretre szert tenni. A nyelvek tanulását nem lehet elég korán elkezdeni, de tanulni sohasem késő- vonhatjuk le a következtetést. Csak egy kis bátorság kell hozzá. És aki tanul – az fiatalodik…
Marton Erzsébet
4
Tükör
2013. március 7.
Kubiszyn Viktor: Drognapló
A lélek űrjének betöltése Isten áldani akar! Téged is „A te parancsolatodra levetem a hálót. És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be: szakadozott az ő hálójuk. Intének azért társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsüllyedének.” (Lukács 5, 5–7) Még jó, hogy más hajók is ott voltak üresen, a Genezáreti-tó partján! De az még jobb, hogy a váratlan, hatalmas halrakománytól egyik hajó sem süllyedt el. Nem merülhet el az a hajó, amelyikre Jézus tekintete vigyáz! Csoda történt, hatalmas csoda. Kétezer év múlva is beszélnek róla az emberek a világ minden részén, az egész földkerekségen. Ennek a csodának meg kellett történni! Egy még nagyobb csoda vette kezdetét ezeknek a halászembereknek az életében, különösen Simon életében! Megismerte Jézust, a Mestert. Az ő hajóját választotta ki, és belépett a hajójába, és onnan tanította az embereket. Ó, Simon, ha tudta volna, hogy ki az, aki a hajóját kéri, aki belép az ő hajójába! Hányszor kérte a te „hajódat” Jézus, kedves Olvasóm? Hányszor akart belépni az életedbe, otthonodba? Hányszor akart csodát tenni életedben? De te nem hívtad be, vagy talán nem engedted be a „hajódba”. Sajnos, mi nem tudjuk elfogadni, megérteni, hogy Istennek minden ember élete fontos, minden élettel terve van! A te életeddel is terve van! Mielőtt megszülettél, már jót tervezett felőled. A jó nem a gazdagság, nem a szépség, de még nem is a kifogástalan egészség. Jó az, ha a te „hajódba”, életedbe áldással beléphet Jézus! Nem véletlenül, és nem céltalanul lettünk, születtünk erre a világra. A Teremtőnek sokkal nagyobb, szebb a célja az életeddel, életemmel, mint azt mi elképzeljük! Mi beleszürkülünk a poros hétköznapokba. Küzdünk, valamiért, amiért nem is kellene küzdenünk, mert Isten ingyen, szeretetből nekünk akarja ajándékozni. Simon egész éjjel fáradozott, küzdött a hullámokkal, a víz sötét mélységével, húzta-vonta a nehéz hálót – eredménytelenül. Nem értette Jézust, amikor azt tanácsolta: „Evezz a mélyre és vessétek ki a hálót fogásra.” (Jn 5, 4) Meglepődött Simon és azonnal válaszolt: „De hát nincs kapás, nem lehet fogni, egész éjjel kínlódtam ezzel a hálóval, és nem fogtam semmit!” Vitázott, de bizonyára emlékezett arra is, amit csak az imént hallott Jézustól, amikor az ő hajójából prédikált, tanított a tóparton álló sok-sok embernek. Mit prédikált Jézus ekkor? Nem tudjuk. Talán azt, hogy keressétek előbb Istennek országát, és más többi majd megadatik néktek! Bízzatok, kérjetek, higgyetek, az én Atyám gondoskodik rólatok! Ti értékesek vagytok, szeret az Isten mindnyájatokat, ne féljetek! Simon emlékezett Jézus beszédére. Nem vitázott to-
vább, engedelmeskedett és evezett a mélyre. Ismerte a mélységet, a mély víz hatalmát, veszedelmét, de odaevezett, mert a Mester azt mondta. Isten soha nem küld sem téged, sem engem olyan helyre, ahová az Ő szeme, tekintete ne kísérne el! Figyelte Jézus Simon útját. Simont a mélység felé küldte, a halakat pedig a Simon hálójába parancsolta. Ilyen egyszerű ez. Igen, Istennek ilyen egyszerű. De mi nem hisszük el… Ó, ha hinni tudnánk, csodákat élnénk, tapasztalnánk meg naponta! Isten adni és áldani, gondoskodni akar rólunk. Mi nem hisszük, hogy ez lehetséges. Nekünk van tapasztalatunk: a kenyér nem pottyan az égből az asztalra, azért dolgozni, verejtékezni kell, keményen! Isten jelen van a te életedben is, az enyémben is. De vitázom, mert ismerem a helyzetet, van tapasztalatom, és fizetnem kell a számlámat holnap, de hitből nem lehet fizetni. Igazán ezt vallod? Nem tudnám könyvekben leírni a sok csodát, amit megtapasztaltam, átéltem életemben! Isten tette, és én soha nem érdemeltem. De Ő kegyelmes volt, és adott, és áldott, átvitt nehéz életszakaszokon, segített nyomorúságban, meggyógyított halálos betegségből. Ő áldott és adott, és én még mindig nem értem Őt. Még sokszor izgulok, félek, tervezek, rendezek dolgokat, pedig nekem nem kéne tennem semmit. Csak leülni csendben az Ő lábai elé, és várni. Rá várni, hogy Ő ossza ki nekem is az áldott öt kis kenyér és két kis halból a részemet. Azt, amire szükségem van, amire családomnak, gyermekeimnek, unokáimnak is szüksége van… …Az emberek futnak az erkölcstelenség útján, és nem akarnak megállni, pihenni, csendben szemlélődni. Nem kell Isten, a múlté az Isten. Pedig Isten a jelennek is Istene! Áldani akar. Nincs időd, de Ő időt is akar adni, csendet és békét, örömöt és vidámságot, türelmet és szeretetet, megelégedést és reménységet. Isten kér: „Ne félj, evezz a mélyre! Bízd rám életedet, csodát cselekszem, tervem, jó tervem van életed felől.” Szegény Simon, nem sejthette ekkor, hogy ő lesz majd az a Péter, aki a legnagyobb megbízást kapja Istentől: „Legeltesd az én bárányaimat!” (János 21, 15) De addig, oh mily sok minden történt Simonnal, a Jóna fiával, akit Jézus Péternek keresztelt! Mily sokszor látta, hallotta, tapasztalta Jézus szeretetét, megbocsátó kegyelmét, átölelő szeretetét! S mégis elbukott, mert gyenge, félénk volt, ezért tagadott. De Istennek terve volt Simon Péterrel, felemelte, megbocsátott neki és végigvezette az úton, a csodák útján. Te sem vagy kevesebb, te is értékes vagy az Úr Jézus szemében és szívében! Terve van életeddel. Engedd, hogy a csoda megtörténjen, engedelmeskedj Néki!
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella
„Drogosnak lenni nem érdem. Leszokni a drogokról sem különösebben az. Ne várd, hogy meghajoljon ezért előtted a világ” – fogalmazott Kiss Tibi, a Quimby zenekar frontembere Kubiszyn Viktor Drognapló c. könyve kapcsán. A 2011-ben, majd 2012-ben újra megjelent életrajzi jellegű mű a szerző saját élményein alapul, melyben bemutatja nemcsak a függőség kialakulásának sokszor hosszú évekig tartó útját, de a visszaesés poklát és végül a tisztává válás lépéseit is. A szerző könyvbemutató-perevenciós körútja során március elején Kárpátaljára látogatott, s március 4-én a beregszászi főiskola olvasótermében találkozott a főiskola diákjaival, ahol bátran és őszintén vallott életéről, múltjáról, és a talán szebb élettel kecsegtető jövőről is. A kisgyermekkorát Miskolc környékén töltő Kubiszyn Viktor már igen korán találkozott tudatmódosító szerek hatásával. Édesapja, legközelebbi férfi hozzátartozói szinte mindannyian alkoholfüggők voltak. Olyan közösség volt ez, melyben csak azért nem tűnt fel, hogy valaki sokat iszik, mert mindenki ezt tette. Édesanyja 6 évesen szakította ki ebből a környezetből, s költözött vele Budapestre. Ennek a lépésnek azonban a pozitív oldala mellett megvolt a maga negatív hozadéka is: elveszítette biztonságérzetét és szorongó, kissé vissza-
húzódó, bizonytalan természetű kamasszá vált. 13 évesen nyúlt először tudatmódosító szerhez, az alkoholhoz, s beleszeretett az általa keltett kellemes bódulat érzetébe. Útja azonban tovább folytatódott, és 14 évesen már kábítószer-keresővé lett. Fizikai értelemben még nem, lelki értelemben azonban már függővé vált, s ez vezetett aztán a ’90-es évek végén odáig, hogy 22 évesen heroinfüggővé váljon. Mellette gyógyszereket szedett, és gyakran fogyasztott alkoholt is. Politoxi ko mán (több szertől való függőség) függővé vált. Közben elvégezte a középiskolát és egyetemre kezdett járni. 22 évesen először szembesült azzal, hogy egyedül már nem tudja kezelni a függőségét. Ekkor állt le először a szerrel, orvosi segítséget kért és kapott. Ekkor fizikailag sikerült elszakadnia az anyagtól, lelkileg azonban ugyanaz maradt, mint előtte. A csaknem egy évtizedes drogozás hatására a személyisége olyan mértékben torzult, hogy nem tudta érezni a legalapvetőbb emberi érzelmeket sem. A célja függőként és az első leállás után is csak a kielégülés keresése volt. Az emberek pedig csupán erre használt eszközök voltak, s a drog szerepét is átvette a munka és a karrier. Filmes újságíróként nagyon hamar karriert fu-
tott be. Hamarosan újra szociális droghasználóvá vált, s innen egyenes út vezetett a pszichiátriára. Elveszítette az állását, és ezútan vigaszként újra a keményebb drogokhoz nyúlt. Ezután 4 évig élt junkieként, azaz lelki, fizikai és szociális értelemben is függővé vált, bármit feláldozott volna a szerért. Ezt a négy évet két szóval, az ürességgel és a kényszerességgel jellemezte, s úgy érezte, nincs több dobása. Ekkor került a Magyar Református Egyház Kallódó Ifjúságát Mentő Miszszió (KIMM) Ráckeresztúri Drogterápiás Otthonba, ahol
kezelni a konfliktusokat, problémákat, de ami talán ennél is fontosabb, megtanult szer nélkül élni, mert a lelkében lévő ürességet, melyet hosszú évekeig a droggal próbált betölteni, egy sokkal tudatosabb és maradandóbb öröm érzettel töltötte be: Isten szeretetével. A szenvedő, mindenki által elhagyott és megvetett Krisztus történetén keresztül került hozzá közel az evangélium örömüzenete, s változott meg korábbi egyház- és vallásellenes hozzáállása úgy, hogy ma már ő maga is keresztyén és megtért
drogosok és exdrogosok között töltött el egy évet, s kezdett el újra érezni, s végre megismerni önmagát. Lelkileg és szellemileg átalakult, bár gyógyultnak még most sem tartja magát. A felépülési folyamat még mindig tart. S hogy mégis mi volt a különbség a két leállás között? Mitől lehet ez a második leállás sikeresebb az elsőnél? Egyrészt azért, mert az MRE KIMM ráckeresztúri otthonában megtanult felelősséget vállalni, s azt is, hogyan kell vagy lehet szer nélkül
embernek vallja magát. Az élete minden napja azonban továbbra is folyamatos küzdelem. A Drognaplóban így ír erről: „Szeretet, alázat, a mindennapok gyakorlatában. Megy, amikor megy. Van, amikor nagyon kell küzdenem érte. Mert bennem vannak a beidegződések, bennem vannak a reflexek, bennem vannak a démonjaim.” „Az Isten – azonban – bármire képes, ez igaz. ”
Megalakult a Pásztor Ferenc Alapítvány
Hit, közösség, megmaradás A beregszászi rómaikatolikus egyházközség alapítványt hozott létre a sztálinisták által gulágra hurcolt egykori plébánosuk, Pásztor Ferenc emlékére. A mártírhalál halt pap nevét viselő szervezet legfőbb célja mindazoknak a kezdeményezéseknek a felkarolása, amelyek a gyülekezet hitének elmélyítését, a rászorulók sokoldalú támogatását, a közösségi teret biztosító intézmények fejlesztését segíti elő. Mindenkor szükség van példaképekre. Pásztor Ferenc szilárd volt hitében, magyarságában, hangsúlyozta nyitó imájában Majnek Antal püspök. Beregszászi szolgálatának másfél évtizede alatt eredményesen munkálkodott az egyházközség felemelkedéséért.
Hit, magyarság, megmaradás – szorosan összetartozó fogalmak, emlékeztetett rá Marinka Viktor, a Beregszászi Magyar Konzulátus
sonló szervezetek biztosíthatják. Mária Kongregáció, Rózsafüzér Társulat, Katolikus Legényegylet, Karitasz,
konzulja, aki annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a kárpátaljai magyarság megmaradását a most létrejövő alapítványhoz ha-
Ferences szegénygondozó, napközis gyermekotthon – mindez Pásztor Ferenc Beregszászon kifejtett sokoldalú munkásságának az
Harsányi Andrea
eredménye, hangsúlyozta az életmű főbb állomásait bemutató előadásában Szendrey Anita. Pásztor Ferenc sorsa híven tükrözi a XX. századi kárpátaljai magyarság sorsát. Ezért áll közel valamennyiünkhöz, mondotta Tarpai József, az egyházközség kurátora, aki a továbbiakban részletesen beszélt az alapítvány terveiről: a templom felújításáról, az egykori iskolaépület rekonstrukciójáról. Ez utóbbi egyszerre közösségi és zarándokházként működne. Elvándoroltak parkja, keresztút, Pásztor Ferenc-díj, játszótér létesítése szerepel még a további tervek között. A családsegítés, a sokoldalú gyermek- és ifjúsági nevelés, különböző lelkigyakorlatok, képzések és konferenciák fontosságáról, illetve a most létrehozott alapítványnak ezen kezdeményezések felkarolásával kapcsolatos szerepéről Michels Antal plébános tájékoztatta az egybegyűlteket.
-ardai-
5
Tükör A Kárpátaljai Gyermekmentő Szolgálat jelentése
2013. március 7.
El a táborból!
– Ahhoz, hogy nekik valamivel jobb sorsuk legyen, feltétlenül tanulniuk kell – hangzik a válasz. – Egészen a legutóbbi időkig a családban a férjével ketten kerestek. Nem tudtak volna összegyűjteni annyi pénzt, hogy elköltözzenek a cigánytelepről? – Utána érdeklődtünk, egy rozzant, összedűlő félben lévő házért és a hozzá
– Néhány házat, amelyik ablakába ki volt téve az a tábla, hogy eladó, a párommal megnéztünk, és a szomszédoknál érdeklődtünk. A legtöbb ott lakó, amikor megtudta, hogy esetleg odaköltöznénk, szóba se akart állni velünk. – Csodálkozik ezen? Nézze meg, a Lónyai utcán a cigány iskolával szembeni portákat, mekkora szemét gyűlt össze körülöttük. Az, hogy maga rendesen, tisztán van felöltözve, és a gumicsizmája is szép tiszta, másoknak
tartozó telekért a város környékén nyolc-tízezer dollárt is elkérnek – mondja a fiatal nő. – Annyi pénzt mikor tudnánk összegyűjteni? – legyint beszélőpartnerem szomorúan. – Ismerőseim azt tanácsolták, hogy álljunk sorba szociális bérlakásért. De mint megtudtuk, olyan sokan várnak ilyen otthonra, hogy szinte teljesen reménytelen a helyzet. – Amúgy honnan tudja, hogy ilyen drágák az eladó házak a környékünkön?
nem elég ajánlólevél… – Én sem hívhatok el vendégségbe mindenkit a kis házunkba, hogy nézzen körül. Mert higgye el, igyekszem azt is tisztán, rendben tartani. – Szilvia, akkor mégis, miben reménykedik? – Hátha kapunk a város szélén egy telekhelyet, s ott majd lassacskán felépítkezünk. Még csak harmincöt éves vagyok. Gyakran imádkozom, bízom benne, hogy a Jóisten megsegít. -szépreményi-
Életeket menthet az összefogás Szilvia reménykedik A kezdetek kezdetén sokan megismerkedhettek a kis Himinec Valéria történetével, aki veleszületett gerincvelő rendellenességgel született. A 2011 nyarán érte folytatott
kampány meghozta gyümölcsét: Valéria műtétjére összegyűlt a pénz, és ennek köszönhetően 2011 őszén meg is műtötték a kislányt, mely sikeresnek bizonyult. Karácsonyban meglátogattuk a Hurlyón (ukr. Hudljove, Ungvári járás) élő Himinec családot. Valériát ajándékokkal leptük meg, melyet nagy örömmel fogadott. A találkozás során érdeklődtünk a kislány egészségi állapota felől is. A szülőktől megtudtuk, hogy Valéria azóta is jól van, komplikációk nem léptek fel a műtét óta. Valériát azonban azóta is rendszeresen Debrecenben kell kezeltetni, me-
lyeket jól visel a kislány szervezete. Reméljük, a továbbiakban sem adódik semmi gond, és a kislány a felépülés útjára léphet. Pásztornyicki Nikoletta január 15-én ünnepelte születésnapját. Ebből az alkalomból ellátogattunk Rátra a Pásztornyicki családhoz. A család nagy örömmel fogadott minket, hiszen most már biztos, hogy a 4. életévébe lépő kislány felépült súlyos agydaganatából. Bízzunk abban, hogy a sok megrázkódtatáson átesett kislány egészséges fejlődését a továbbiakban semmi sem fogja megzavarni. Korábban hírt adtunk a súlyos szívelégtelenségben szenvedő beregszászi születésű Lakatos Erzsébetről. Erzsébetért Izsnyétén fogtunk össze egy jótékonysági alkalom keretében december folyamán, melyen a KGYMSZ önkénteseiből létrejött Agapé énekegyüttes is szolgált. Az összefogás meghozta gyümölcsét.
Végeredményében 5 ezer hrivnyával tudtuk támogatni a kislány műtétjét, a fennmaradó összeget a családnak más forrásból sikerült előteremteni. Erzsébetet január 30-án megműtötték Kijevben. Az öt órás műtét komplikációk nélkül, sikeresen végződött. A kislány kissé gyengélkedett a műtét utáni napokban, de végül teljesen felépült. Erzsébetnek fél év múlva kell kontrollvizsgálaton megjelenni, melynek eredménye reméljük, hogy kielégítő lesz. Az emberek segítsége nélkül ezek a gyermekek talán még most is szenvednének. Szolgáljanak ők példával mindenki előtt, hogy az összefogásnak van értelme, igenis nagy ereje lehet és sok életet menthet. E cikk kapcsán köszönetet szeretnénk mondani Majnek Antal megyéspüs-
pöknek azért, hogy közreműködésének köszönhetően egy szolgálati autót kaptunk.
Cilyó Sándor, a KGYMSZ vezetője
Kárpátaljai magyar orvosok tanácskozása Ungváron Szombaton Ungváron a dr. Novák Endre nevét viselő Megyei Kórház konferencia-termében tartotta évértékelő és évnyitó közgyűlését a több mint 100 tagot számláló Kárpátaljai Magyar Egészségügyi Dolgozók Társasága (KMEDT). Elsőként a mögöttünk maradt esztendőben jubiláló tagok kaptak egy szép verset tartalmazó oklevelet és virágot, majd pedig – a közelgő nőnapra való tekintet-
Felsőszentivánon, Révkomáromban és Ungváron tartott szakmai továbbképző konferenciákról, amelyen a KMEDT képviselve volt. A KMEDT kötelékébe tartozó magyar kárpátaljai orvosok az idén is számos rangos szakmai konferencián vehetnek majd részt, amelyek többek között az erdélyi Székelyudvarhelyen és Szilágysomlyón, a muravidéki Lendván,
tel – a társaság hölgytagjainak nyújtottak át egy-egy szál szegfűt. Elnöki beszámolójában dr. Csík Adalbert-Ferenc beszélt a 117 tagot tömörítő Társaság 2012-es évi tevékenységéről és gazdálkodásáról, majd a járási felelősök és a felügyelő bizottságot irányító dr. Bencze Gyula helyzetjelentését fogadták el a jelenlévők. Sorrendben dr. Csík Adalbert-Ferenc, dr. Jakab Lajos, dr. Sztankaninecz Klára és dr. Mincsuk Alexandra beszámolói hangzottak el a tavaly Székelyudvarhelyen,
a felvidéki Révkomáromban és a vajdasági Szabadkán kerülnek megrendezésre. A MET megalakulásának 20. évfordulójára szervezett jubileumi közgyűlésre a magyarországi Mosdóson kerül sor május 25-én. A tervek szerint a KMEDT hazai rendezvényének Aknaszlatina ad otthont szeptember közepén. A közgyűlés tagfelvételekkel és egyéb szervezési kérdések megbeszélésével ért véget.
(jéel)
Adta magát az alkalom, hogy a beregszászi piac bejáratánál fűzfaveszsző-kosarakat árusító fiatal roma asszonnyal a kosárfonás fortélyairól kezdjünk el beszélgetni. Megtudtam, hogy a kosarakat ő és a párja készíti. A férfi úgymond főállásban, mert nemrég kiderült: a szemetes kocsin való munka túlságosan megterhelő volt számára. Gondoljunk bele, a kukák némelyike bizony ötven kilónál is többet nyom, azok emelgetése – pláne olyan gyors tempóban, mint ahogy az elvárható, méghozzá órákon át – nem könnyű feladat. Pedig a négy kisgyerek ellátására bizony kell a pénz. Az pedig nincs sok, még akkor sem, ha a legkisebb – ő már juscsenkós gyerek – emelt szintű segélyt kap. Nem könnyű az élet a táborban, különösen ilyenkor, télen. Vízünk sem nagyon van, mert a közkifolyó csapja elromlott, mondja beszélgetőpartnerem. Akit Tóth Szilviának hívnak, és ő maga főállású utcaseprő. Számukra különösen a reggelek igen mozgalmasak, az utcák takarítását hajnalban el kell végezni, s aztán iskolás korú gyermekeit, a bokáig érő sártengerben, gyakran a hátán hozza ki a táborból, s úgy kíséri fel a 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolába. Hogy miért oda járatja őket?
Író-olvasó találkozó a Nagyberegi Református Líceumban Elejét lásd az 1. oldalon Kéri Piroska beszédéből megtudtuk, hogy a Társaság tagjainak a száma a mai napra 150 személyről 350-re növekedett. Magyarország határain belül, s azon túl egyaránt vannak tagjai. A Szépírók Társasága munkájának népszerűsítése érdekében 2005 óta „A könyv utóélete” című programjával járja a Kárpát-medencei régiót. Látogatásaik során már többször megfordultak Kárpátalján – Beregszászon, Nagyszőlősön is. (Munkásságukról többet megtudhatunk a www.szepiroktarsasága.hu internetes oldalon, valamint már a facebook közösségi portálon.) Kerékgyártó Istvántól megtudhattuk, hogy dolgozott jogászként, üzletemberként, sőt a politikába is belekóstolt, de végül 47 évesen az írásban lelt igazi önmagára. Talán épp az Úr rendelte így sorsát, mert a gazdag hétköznapi tapasztalatok ihletik műveit. Egyik főszereplőjének, Trüffel Milán életével kapcsolatosan felmerült a kérdés, hogy vajon alakíthatja-e az ember az életét, vagy dönthet-e sorsa felett? Azzá válik, amivé születik? Környezete alakítja-e? A kérdésre Kerékgyártó István elmondta: hiszi, hogy az embernek van dön-
tési lehetősége. Van, hogy az ember a rossz választás mellett dönt, de a kockázat a siker velejárója, a jó döntések viszont valószínűleg pozitívabb irányba fordítják az életet. A legtöbb ember azonban fél a változásoktól, ezért hagyja, hogy magával ragadja az ár, nem
irányítja sorsát, sorsa irányítja őt. Szóval nem kell félnünk, ha választások előtt állunk, hozzunk bátran döntéseket. Babiczky Tibor mesélt dalszövegírói munkásságáról. Volt alkalmunk meghallgatni az egyik általa írt dalt is. A beszélgetés folyamán az író kitért a krimi és a
zsánerregény világára. Az emberek mindig is szerettek a rideg valóságból olyan olvasmányokba menekülni, ahol az igazság kiderülése játssza a főszerepet, mondta. Beszélt Agatha Cristhie és Ramond Chandler nagyhatású regényvilágáról, de a magyar krimiírókra – Rejtő Jenőre, Csabai Lászlóra – is felhívta a figyelmet. Végül megismerkedtünk a költő néhány versével is. A kerekasztal-beszélgetés végeztével újra a diákok kerültek a középpontba, hisz a Nagyberegi Református Líceum falain belül is találkozunk fiatal költőkkel. Közülük néhányan – Barta Kitti, Bahus Réka, Varga Bettina, Barta Dénes – kellő bátorságot összeszedve, bemutatták alkotásaikat. Köszönjük, hogy eljöttek hozzánk és Isten további áldását kérjük életükre.
Brekócki Evelin
6
Tükör
2013. március 7.
Megkezdte működését a BeregFish Természetvédelmi Horgászati Egyesület
Európai módon Az európai szemléletmódot kívánja érvényesíteni működése során a BeregFish, amely 2013. március elseje óta engedélyt nyert az amatőr- és sporthorgászat megszervezésére a Borzsa folyónak a Beregvidéken húzódó 32 kilométeres szakaszán. Hogy mit is jelent ez a gyakorlatban, arról Bocskor Imrét, a szervezet elnökét kérdeztük. – Cáfoljon meg, ha nincs igazam: a kívülállónak az az érzése, hogy az utóbbi években mintha egyfajta szervezetlenséggel járó bizonytalanság jellemezné az ukrajnai, s ezen belül a kárpátaljai amatőr és sporthorgászatot.
– Ha ezt ön sokakkal együtt így érzékeli, az abból fakad, hogy komoly átalakuláson megy át az egész rendszer. Kezdjük az alapoktól: ahhoz, hogy valamely szervezet horgászengedélyeket adjon ki, meg kell szereznie egy bizonyos területre a vízhasználati jogot az erre kijelölt állami hivataltól. Ennek fejében természetesen gondoskodni kell a szóban forgó terület élővizeinek fenntartható fejlődéséről, a halállomány megvédéséről, annak pótlásáról, a környezet tisztán tartásáról. Azt is tényként kell elkönyvelni, hogy 2002 óta Beregvidéken nem adtak ki horgászengedélyt. – Önök a vízfelügyeleti jog megszerzésével most
felhatalmazást kaptak erre. Mi annak az európai szemléletmódnak a lényege, melynek alapján a tevékenységüket meg kívánják szervezni? – Kezdjük talán azzal, amit a laikus is sejthet. Nevezetesen, hogy a különböző halfajok ívása más-más időszakban történik. A csuka például a február 15-e és március 15-e időszakban rakja le az ikráit, a balin, a süllő, a kősüllő pedig márci-
us elseje és április 15-e közötti időszakban. A korábbi ukrajnai gyakorlat szerint meghirdettek egy általános jellegű horgászati tilalmat, ám ennek leteltével már nem volt szinte semmiféle kötöttség. Ezzel szemben mi most felelősseb hozzáállást várunk el minden tagtársunktól. A horgászati tilalom ugyan a mi esetünkben kora tavasztól nyár elejéig tart, ám mindig csak azokra a halfajtákra vonatkozik,
amelyek abban az időszakban ívnak. – Az ember feje nem káptalan… Nem lesz ebből zűrzavar? – Egy tízéves fiúgyermek könnyűszerrel megkülönböztet 25-30 gépkocsimárkát, és ennek különböző modelljeit, egy gyakorlott természetjáró felismer ugyanannyi gombafajtát, egy nevesebb füvesasszonynak több mint száz gyógynövény található a
juk a helyi horgásztársadalmat az élővizeinkben tenyésző halfajtákról. – A Fogási napló menynyire új találmány? – Nálunk a horgászok körében még kevésbé ismert, ám a vadászok már évtizedek óta ennek az elvnek az alapján szervezik meg a vadászatokat. Minden vadászat előtt ugyanis jegyzőkönyv készül, amelyben a vadászok neve ugyanúgy fel van tüntetve, mint a becserkészés előtt álló terület, illetve az, hogy milyen vadra vadásznak. Nos, a Fogási naplóba a horgászás helyét, időpontját tünteti fel a társaságunk tagja, valamint azt, hogy ottléte során milyen halakból hány darabot fogott. Ez utóbbi eredmények alapján állítjuk össze negyedévente a jelentésünket, melyet elküldünk a halászati felügyelőségnek. Ezek az adatok igencsak beszédesek, hisz így tudIllusztráció juk legjobban feltérképezni a ránk bízott gyűjteményében. Ezeket a folyószakasz élővilágát, az példákat csak azért mondom, abban bekövetkező változámert meggyőződésem, hogy sokat, ennek alapján eldönthorgászaink könnyűszerrel hetjük, hogy milyen beavatmegkülönböztetik a vize- kozásra van szükség. Ami inkben található halfajokat. már most nyilvánvaló száA különböző időpontokat il- munkra: jelentősen növelni letően pedig: ott lesz kéznél kell a ponty, a süllő, a dévér a Fogási napló, amely tar- és a jászkeszeg állományát talmazza a különböző hal- a Borzsában. Ezek a halivafajokra vonatkozó érvényes dékok a különböző ukrajnai horgászati időpontokat és a haltenyészetekből beszerezkifogható hal méretnagysá- hetők. – Az említett 32 kilomégát. Amúgy pedig különböző szórólapokon tájékoztat- teres folyószakaszra hány
Látogatás a Péterfalva környéki családoknál Lapalapító-főszerkesztő: Szoboszlai István Felelős szerkesztő: Kovács Erzsébet Főmunkatárs: Kovács Elemér Tördelőszerkesztő: Turóczy Erzsébet Cím: Beregszász, Kossuth tér 4. Tel./Fax.: 2-40-89 Lapengedély száma: ZT 301 Kelt: 2003.07.01. http://www.karpatinfo.net, e-mail:
[email protected] Készült: PRAT Kárpátaljai Lapkiadó Vállalat. Ungvár, Gagarin u. 42/1. Ofszetnyomás. Példányszám: 10 340 Rendelési szám: 89
Mi, a Terra Dei új munkatársai folytattuk az alapítvány által támogatott családokkal való ismerkedést, a fóliás létesítményeik állapotfelmérését, illetve tudakozódtunk idei terveikről. Február 13-án Péterfalva környékét jártuk be. Első állomásunk Batáron volt, ahol Kis Miklóst kerestük fel. Terveiről kérdezve, elmondta, hogy
tal rendelkezik és visszajáró felvásárlói is vannak. Az elmúlt évben, próbára, 2 sor futóbabot (széles csövű, sárga) is vetett őszi hajtatásra. Ez nagyon jól sikerült, így ezen felbuzdulva szeretné idén az egész fóliát beültetni babbal. További tervei között szerepel még egy fóliasátor építetése, amiben szamócát szeretne hajtatni. Forgolányban Kegyes Imre fóliájában már fátyol-
Kegyes Imre és a Korona szamóca
A lapunk címére beérkező kéziratok közlésének és szerkesztésének jogát fenntartjuk, azok recenzálását, visszaküldését, továbbítását és megválaszolását nem vállaljuk. A címünkre beérkező levelek szerkesztésének és rövidítésének jogát fenntartjuk. A publikációnkban közölt tényekért minden esetben a szerző viseli a felelősséget.
Lapunk a Bethlen Gábor Alap támogatásával jelenik meg. Карпатінфо (на угорській мові) Засновник і видавець редактор: Сабослай Степан Карлович Адреса: пл. Кошута 4. м. Берегово, Закарпатської обл., Україна Тел. 2-40-89 Реєстраційне свідоцтво ЗТ № 301 від 01.07.2003. Газета віддрукована у ПРАТ “Видавництво “Закарпаття” 88011 м. Ужгород, вул. Гагаріна, 42/1, Закарпатської обл. України Номер замовлення: 89 (Офс. друк. Умов. друк. Арк. 4). Тираж: 10 340
nemsokára hónapos retket akar vetni a fóliasátrukba, utána pedig korai babot szeretne. A csövesbab termesztésben szabadföldön már több évi tapasztalat-
fóliával le volt takarva a tavaly ősszel ültetett zömében Korona fajtájú szamóca. A szamóca bakhátjai mellé pedig Dabel F1 és Sora F1 és Jolly F1 hónapos retek faj-
ellenőrt állítanak majd? – Ezt a munkát egy hivatásos halászati felügyelő és néhány önkéntes végzi majd. A szabályok betartásában, betarttatásában óriási szerep hárul majd a tagságra. A társaság valamennyi tagja ellenőrzési jogkörrel rendelkezik, s ha ezzel alkatánál fogva nem is mindenki él majd rendszeresen, abban biztosak vagyunk, hogy minden olyan esetben felhívja az egyesület valamelyik irányítóját, illetve a halőrt, ha valami gyanúsat észlel, illetve ha valamelyik horgász nem megfelelően viselkedik: szemetel, felelőtlenül sok bokrot vág ki stb. Hadd mondjam el a Kárpátinfo olvasóinak, hogy a Föld Napján idén is megszervezzük a folyó két partján a szemét öszszeszedését. – Hogyan lehet valaki a BeregFish tagja? – Két, a Beregszász központjában található horgászbolt vezetőjét, illetve azok eladóit – a Kárászról illetve a HO-HO horgászboltról van szó – kértük meg arra, hogy a belépéshez szükséges kérvényeket átvegyék, illetve tájékoztassák a leendő tagságot a társaság legfontosabb céljairól és a legjelentősebb tudnivalókról. Egyébként aktív a fészbukon megkeresi a Bocskor Imre nevet és a hagyományos módon megtörténik a kapcsolatfelvétel, akkor rengeteg további hasznos információhoz juthat.
Eszenyi Gábor
Körútunk végén egy másik tiszabökényi gazdálkodóhoz Kiss Árpádhoz látogattunk el. Náluk már a frisKiss Árpád a kiülte- sen beszertés előtt álló Karaoke zett fatüzelésű kazán F1 palántákkal próbaüzeme folyt. A fóliába bemenve érezhetően jól működött a vegetációs fűtésrendszer. A palántanevelőben már kiültetésre várt az 1250 db Karaoke F1 uborka palánta és 700 karalábé palánta. A aki a Laguna F1 fajtát vetet- karalábékat az uborka sote és teljesen meg volt vele rokkal párhuzamosan a elégedve. bakhátak szélein lesznek elültetve, amitől a gazda Tiszabökényben Egresi az uborka mellett még egy Istvánnal és családjával is- kis plusz bevételt remél. merkedtünk meg. Ők szin- Árpád elmondta, hogy a tén szamócát telepítettek fó- kazánját használtan vette. liasátrukba tavaly szeptem- A korábbi gazdánál a taberben. Egy manapság igen valy február végi, mínusz divatos, olasz korai fajtát vá- 20 fokos hidegekben is lasztottak, a Clery-t. Novák kitűnően vizsgázott, ezért András javasolta számukra, bátran néz a február közehogy a jövőben a bakhátak pi uborka palánták kiülteközött kevesebb távolságot tése elé, nem félve az esethagyva több sort ültessenek, leges kemény fagyoktól. jobban kihasználva a hajtaCsok Dávid tó-létesítményüket. Terra Dei tákat vettett a szorgos gazda. Tavaly tavaszi sárgarépa hajtatási tapasztalatait is megosztotta velünk Imre,
7
Gazdaoldal
Biostimulátorok Az utóbbi években-év- e hatások érvényesülésének tizedben tapasztalható megakadályozásáról és az szélsőséges, változékony okozott károk orvoslásáról időjárásnak köszönhe- sem szabad megfeledkeztően igen elterni. A gazdálkodójedtté vált a menak mindig számízőgazdasági és tania kell a kompkertészeti kultúlex élettani problérákban a termémák megjelenésészetes eredetű re, amelyek azonbiostimulátorok ban a megfelelő használata, a vebiostimulátorok alTel.: 2-41-74 getatív tömegkalmazásával megvagy a terméselőzhetők, a már mennyiség növelése, illet- kialakult károsodások, hiáve a termés minőségének nyok pedig sikerrel kezeljavítása céljából. hetők. A mostani időjárás sem Biostimulátor, biolókényezteti el a gazdákat. A giai hatást kiváltó szerves növények fejlődését szá- anyagokat − 100%-ban nömos környezeti hatás be- vényi kivonatú hormonofolyásolhatja károsan: a kat és aminosavakat − tarnapsütéses órák száma, az talmaz, amelyek fokozzák a aszály, a szélsőséges hő- növény stressztűrését, ellenmérsékletek, a különböző állóságát a különböző körtoxikus vegyszerhatások. nyezeti ártalmakkal szemJelenleg a talaj víztartalma ben. A széles körben kertéigen magas, ami több szin- szeti és szántóföldi kultúrákten is problémákat eredmé- hoz egyaránt − alkalmazhanyez: egyrészt így a talaj tó biostimulátorok aktiválcsak lassan melegszik fel, ják a növények termelő foaz alacsony talajhőmér- lyamatait, és meggyorsítják séklet pedig megnehezíti a stressz alatt lévő növények a növények tápanyagfel- regenerációját. Mindezt úgy, vételét. Másrészt a légköri hogy az egyes termékek táphideg hőmérséklet lassítja anyag összetétele igazodik a tápanyagszállítást, illet- az adott növénykultúrához ve hátráltatja a terméke- és az egyes fejlődési fázisok nyülést. Mindebből vilá- (hajtásképződés, növekedés, gosan látszik, hogy a táp- virágzás, termékenyülés) anyaghiány okozta gon- szükségleteihez. A bioaktív dok csak egy részét jelentik hatóanyagok ugyan minden a növekedést gátló prob- termékben azonosak, az áslémáknak: a különböző ványi hatóanyagok azonban környezeti stresszhatások a fejlődési fázisoknak megmind-mind gátolják a fo- felelően eltérő összetételben lyamatos növekedést, így jelennek meg. A komplex ha-
tóanyagú biostimulátorok javítják a tápanyagfelvétel hatékonyságát, elősegítik a tápanyagok szállítását és beépülését. A boistimulátor sejtosztódást fokozó hatása mellett szabályozza és serkenti a sejtek differenciálódását, a hajtások kifejlődését, a virágzást és az érési folyamatokat. Segíti a kloroplasztisz fejlődését, ugyanakkor gátolja annak öregedését. A fotoszintézis periódusa ily módon hosszabbá és intenzívebbé válik. Ez lehetővé teszi a tápanyagok erőteljesebb felhalmozódását a termésben. Ilyen természetes eredetű gyökreztetö biostimulátor a Radifarm. A gyökérrendszer természetes stimulátora, segít átvészelni az ültetéskori stressz hatásokat, hozzájárul a nagyobb és jobb termés eléréséhez. Hogyan segíti a Radifarm a gyökér növekedését? A kiterjedt, erős gyökérrel rendelkező növények képesek megfelelő mennyiségű tápanyag és víz felvételére. A Radifarmban található cink, aminosavak, fehérjék, betainok nélkülözhetetlenek a gyökérnövekedéshez. A szaponinok növelik a sejtmembránok áteresztőképességét, ennek eredményeképpen fokozódik az új és a meglévő gyökerek hosszirányú növekedése. Egyedi vitamin összetétele erősíti a gyökér szerkezetét és növeli életképességét. Ezen hatások kombinációja révén kézzel fogható hatást tapasztalhatunk.
Mondjunk le róla?
képességű, csak részben öntermékenyülő, pollenadója a Magyar kajszi. Bergeron Franciaországból származó, honosított fajta. A Magyar kajszi után 7-10 nappal érik.
mésre hajlamos, ekkor ritkítást igényel. Öntermékenyülő. Moníliára, gnomóniára és sharka vírusra érzékeny. Nyújtó Ferenc emléke Cegléden nemesített fajta, a Magyar kajszi után 7-12 nappal érik. Öntermékenyülő. Középnagy, tetszős gyümölcsei friss fogyasztásra és ipari feldolgozásra egyaránt alkalmasak. Fagytűrése jó, viszont a sharka vírusra az átlagosnál érzéke-
Jól szállítható, közénagy gyümölcsei elsősorban friss fogyasztásra és rostos lének alkalmasak. Korán termőre fordul, jó termőképességű, túlter-
nyebb. Termőképessége közepesnél jobb. Fajtaoltalommal védett fajta. Sun Glo Az USA-ból szárma-
A kajszibarack termesztése (Elejét lásd a 8. számban) A rendszeres és méretes terméshez a kajszit is metszeni kell. Ezzel nemcsak kellő növekedésben tartjuk a fát, hanem a fagy is kikerülhető szerencsés esetben. Az éves hajtásokon fejlődő virágok ugyanis később nyílnak, mint a több éves részeken fejődők, így kevésbé érzékeny állapotukban éri őket a hideg. Magyar kajszi C.256 Ez a Magyar kajszi Cegléden szelektált egyik változata. Július első dekádjában érik. Kiváló beltartalmi tulajdonságú, középnagy, gyümölcsei frissen és különböző feldolgozásra (lé, befőtt, pálinka) egyaránt jók. Öntermékenyülő. Sokat terem. Zárk kertekben a téli és a tavaszi fagy, gondos ápolás mellett kevésbé károsítja. Természetesen az igen nagy lehűléstől egyetlen fajtát sem lehet megvédeni. Ceglédi kedves Cegléden nemesített fajta, a Magyar kajszi után 8 nappal érik. Sokféle cél-
ra feldolgozható. Gyümölcse középnagy. Öntermékenyülő, de jó porzója a Ceglédi bíborkajszi és a Magyar kajszi. Mandulakajszi A Duna-Tisza közéről szelektált tájfajta. A Magyar kajszi után 5-7 nappal érik. Termőképessége jó, csak részben öntermékenyülő. Pollenadó fajtája a Magyar kajszi C.235. Nagy, mandula alakú gyümölcsei kellemes állagúak, befőtt készítésére is alkalmasak. Rügyeinek, virágaiak fagytűrő képessége a Magyar kajsziénál jobb. Roxana Afganisztánból származó, honosított fajta. A Magyar kajszi után 6-7 nappal érik. Sajnos sík vidéken fagyérzékeny, de talán a kiskertekben fagyvédelemmel termesztésbe állítható. Nagy gyümölcsei igen mutatósak, nagyon piacosak. Korán termőre fordul. Közepes termő-
Hogyan növeli a Viva a hozamokat? A Viva természetes hozamfokozó természetes tápanyag felvételt fokozó és talajéletet serkentő biostimulátor, a nagyobb termések és jobb minőség érdekében. A Viva aminosavainak és fehérjéinek segítségével fokozza a tápanyagok szállítódását és beépülését. A speciális huminsavak és vitaminok a talaj mikroorganizmusainak aktiválásával fokozzák a mikroelemek felvehetőségét, ezáltal is serkentve a növekedést. Még ilyen természetes eredetü biostimulátor Rost Koncentrát termékcsalád amely biztonságal használható minden kertészeti termelésben a megfelelö koncentrációban.
2013. március 7.
Ezek biostimulátorok kaphatóak minden kertészeti árudában kisebb és nagyobb kiszerelésben. Elfogadható áron tudják elérni a kis- és nagybani termelők egyaránt.
Biotermesztésben is egyaránt alkalmazhatók.
Nagy István, Novák András, a Terra Dei szaktanácsadói
Nyereményjáték E heti kérdésünk: Mit tud a Radifarm? 1. betegségekkel szemben ellenállóvá teszi a palántákat 2. erősíti a gyökérrendszert 3. csökketni a fagyérzékenységet
A helyes válasz sorszámát karikázza be, a szelvényt vágja ki, (a kérdést és a válaszokat) ragassza fel a terjesztőinknél kapható szelvényre és küldje be terjesztőinkkel, illetve dobja be szerkesztőségünk postaládájába. Beküldési határidő: 2013. március 17.
A KárpátInfo 2013. 8. számában megjelent feladvány helyes megfejtése: A szikesedés során a víz által feloldott sók kicsapódnak a talajfelszínre. (3. válasz) Nyertesünk: Kenéz Tímea (Nagymuzsaly, Fő u. 89.) Nyeremény: vetőmagvak zó, honosítás alatt álló fajta. Közepesnél kisebb, tetszetős, mély narancssárga húsú gyümölcsei különösen rostos lének alkalmasak. Érés ideje változó, általában a Magyar kajszi után 4-5 nappal szedhetjük, de 3-4 nappal előtte is érhet. Általános tudnivalók A kajszi az egyik legértékesebb, legsokoldalúbban hasznosítható gyümölcsünk. A cukor (5-30%) és savtartalom (0,3 - 2,6%) harmóniája intenzív aromával párosul. A gyümölcsök magas rosttartalma kedvező étrendi hatású. A friss gyümölcsök karotin tartalma magas, az aszalt kajszi káliumban gazdag. A kajszi adoptációs készsége kicsi. A legtöbb országban helyi fajtákat termesztenek és egy-két domináns fajtára alapozódik a fajta hasz-
nálat. Iránban, Pakisztánban és Törökországban még ma is magról szaporítják. A 21 legjelentősebb kajszi termesztő ország közül 13-ban az európai csoportba tartozó fajták termesztése meghatározó. Néhány nagyobb alkalmazkodó képességgel rendelkező fajta több országban is jelentőssé vált. Magyar kajszi (Közép-Kelet-Európa); Royal (Kalifornia, Tunisz, Dél-Afrika, Ausztrália); Bulida (Spanyolország, Tunisz, Dél- Afrika); Canino (Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Portugália). Az újabban terjedő fajták közül a Bergeron (francia); Goldrich (USA) és Harcot (kanadai) jelentősek. Aszalvány készítésére a világos hússzínű, magas cukortartalmú fajták alkalmasak, míg friss fogyasztásra a nagy gyümölcsű, narancssárga alapszínű és hússzínű, élénk piros fedőszínnel fedett zamatos fajták kedveltek. (Folytatjuk) Bodnár István kertészmérnök
8
Heti műsor
2013. március 7.
Hétfő, március 11. 05:20 Hajnali gondolatok 05:23 A Lényeg (ism.) 05:55 Ma Reggel Közéleti műsor
09:00 India - Álmok útján (sor., 125. rész)
09:50 Rex felügyelő (sor., 44. rész)
10:40 Család-barát 12:00 Déli harangszó 12:01 Híradó délben 12:25 Napirend előtt 12:55 Roma Magazin 13:25 Domovina 13:55 Magyarlakta vidékek krónikája 14:50 Gyerekjáték a számítógép (sor., 6. rész)
15:00 Fejjel a Fajnak (sor., 19. rész)
15:10 Humoróra 16:00 Boston Legal Jogi játszmák (am. sor., 8. rész)
16:50 Acu hercegnő (sor., 46. rész)
17:30 Jövő-időben 17:40 Híradó 17:45 A szenvedélyek lángjai (am.-kol. filmsor., 21. rész)
18:35 Rex felügyelő (sor., 45. rész)
19:30 Híradó este 20:00 Sporthírek 20:15 Hacktion Újratöltve
(sor., 13. rész)
21:10 Kékfény 22:10 Az Este 22:40 KorTárs 23:10 Aranymetszés 00:10 Híradó 00:20 Acu hercegnő (ism.)
01:05 Család-barát (ism.)
02:28 Műsorszünet
Köszöntjük Szilárd, Boriska nevű olvasóinkat!
Kedd,
március 12.
05:40 Top Shop 06:00 Aktív Extra (ism.) 06:05 Jó reggelt, 06:25 Tények Reggel Hírmagazin skacok! 06:55 Mokka 07:35 RTL Klub A TV2 reggeli Híradó magazinműsora 08:05 Reflektor Reggel 09:20 Stahl konyhája Sztármagazin 08:15 Reggeli - Csak 09:25 Babapercek 09:30 Teleshop csajok 08:55 Remington Steele 10:30 Astro-Világ 11:30 Árva angyal (am. sor., 1. rész) (mex. filmsor.) 10:00 Top Shop 12:00 Titkok hálójában 11:40 Asztro Show (sor., 75. rész) 12:50 Reflektor Reggel 13:00 Doki Sztármagazin (am. sor., 51. rész) 13:05 Fókusz Plusz 14:00 Tények Délután Magazin 15:00 Walker, a 13:40 Éjjel-nappal texasi kopó Budapest
05:20 Hajnali 05:25 Gazdakör gondolatok 06:00 Kárpát Expressz 06:35 Heti Hírmondó 05:23 Az Este (ism.) (ism.) 05:55 Ma Reggel 07:05 Hagyaték (ism.) Közéleti műsor 07:35 Híres zeneszer- 09:00 India - Álmok zők nyomában útján (126. rész) (fr. ism. sor., 5. rész) 09:50 Rex felügyelő 08:35 Székely kapu (ism.) (ism.) 10:40 Család-barát 09:05 Közbeszéd (ism.) 12:00 Déli harangszó 09:30 Élő egyház (ism.) 12:01 Híradó délben 10:00 Isten kezében 12:25 Srpski Ekran (ism.) 12:55 Unser 10:30 Új nemzedék Bildschirm (ism.) 13:25 Kékfény (ism.) 11:00 Klubszoba (ism.) 14:20 Gyerekjáték a 12:00 Déli harangszó számítógép 12:02 Híradó (sor., 7. rész) (sor., 25. rész) (sor., 20. rész) Déli kiadás 14:30 Forrás16:00 Amit a szív diktál 12:25 Napirend előtt 14:35 Fókusz befoglalás (sor., 6. rész) Közszolgálati 13:00 Kapcsoljuk az 14:35 Ízőrzők: 17:00 Doktor House magazin Országházat Magyarpolány (am. sor., 15. rész) 16:30 Térkép 15:20 Bűnös szerelem 15:10 Nevetni kell, (am. sor., 105. rész) 17:55 Update Konyha 17:05 MacGyver ennyi az egész 18:00 Aktív 16:20 Riválisok ( sor., 35. rész) 16:05 Boston Legal (mex. sor., 85. rész) 18:30 Tények 18:00 Híradó - 18:00 Jogi játszmák 17:20 A gyanú 19:15 A 40 milliós 18:25 Dunasport (am. sor., 9. rész) árnyékában játszma 18:30 Időjárás-jelentés 16:50 Acu hercegnő (sor., 139. rész) 20:00 Családi Titkok 18:35 Közbeszéd (sor., 47. rész) (sor., 53. rész) 18:30 RTL Klub Aktuális háttér17:35 Híradó 21:00 Jóban Rosszban Híradó műsor 17:45 A szenvedélyek (sor., 2099. rész) 19:00 Angyali érintés 19:15 Fókusz lángjai (am.-kol. 21:35 NCIS (sor., 15. rész) 20:00 Éjjel-nappal filmsor., 22. rész) (sor., 212. rész) 19:50 A 78-as körzet 18:30 Rex felügyelő Budapest 22:35 NCIS: Los (sor., 6. rész) (sor., 46. rész) (sor., 21. rész) Angeles (am. 20:30 Hírek 19:30 Híradó este 20:50 Barátok közt krimisor., 74. rész) 20:35 Dunasport (magyar filmsor.) 20:00 Sporthírek Közben: Sportösszefoglaló 21:30 Dr. Csont 20:15 Párizsi helyszí Kenósorsolás 20:40 A hatalom (am. sor., 4. rész) nelők (fr. 23:35 A médium cinizmusa 22:30 A főnök krimisor., 45. rész) (am. sor., 6. rész) (magyar dok.-film) 21:05 Camelot (am. sor., 5. rész) 00:35 Update Konyha 22:30 Kultikon (sor., 10. rész) 23:35 A hatalom (ism.) Szolgáltató mag. 22:00 Az Este hálójában 00:40 Tények Este (am. sor., 7. rész) 22:50 Sportaréna 22:35 Cambridge-i 01:15 Astro-Világ (magyar sport00:35 Reflektor kémek (angol Sztármagazin műsor) Éjjel minisor., 3. rész) 02:15 Skacok az őseim 23:20 Koncertek az 00:50 Terminátor 23:40 Híradó (am. vígj.) Sarah Connor A38 hajón 23:55 Acu hercegnő (magyar koncertf.) (ism.) krónikái (am. 03:50 Különleges ügyfilmsor., 9. rész) 00:40 Család-barát osztály - Párizs 00:10 Vers 01:45 Műsorszünet (fr. sor., 1. rész) 00:15 Himnusz 02:01 Műsorszünet
Szerda, március 13.
Köszöntjük Krisztián, Ajtony nevű olvasóinkat!
(magyar ism. sor.)
15:05 Humoróra 16:00 Boston Legal Jogi játszmák
(am. sor., 10. rész)
16:45 Acu hercegnő (sor., 48. rész)
17:30 Jövő-időben 17:40 Híradó 17:45 A szenvedélyek lángjai (am.-kol. filmsor., 23. rész)
18:35 Rex felügyelő (sor., 47. rész)
19:30 Híradó este 20:15 Bosszú
(am. sor., 5. rész)
21:05 Géniusz, az alkimista
(magyar tévéfilm sor., 1. rész)
22:00 Az Este 22:35 Summa - A magyar honvédség 23:05 Történetek a nagyvilágból 23:35 Híradó 23:45 Acu hercegnő (ism.)
00:35 Család-barát (ism.)
01:51 Műsorszünet
05:40 Top Shop 06:00 Babavilág (ism.) 06:05 Jó reggelt, skacok! 06:25 Tények Reggel 07:35 RTL Klub 06:55 Mokka A TV2 reggeli maHíradó
Híradó Reggel
08:05 Reflektor Reggel Sztármagazin
08:15 Reggeli Csak csajok 08:55 Remington Steele (am. filmsor., 2. rész)
06:00 TotalCar (ism.) Autós magazin
06:25 Tények Reggel Hírmagazin
06:55 Mokka
A TV2 reggeli magazinműsora
09:20 Stahl konyhája 09:25 Babapercek 09:30 Teleshop 10:30 Astro-Világ 11:30 Árva angyal (mex. filmsor.)
05:25 Gazdakör 06:00 Kárpát Expressz 06:35 Roma Magazin 07:05 Domovina 07:35 Angyali érintés (ism.) 08:35 Hazajáró (ism.)
09:00 Kapcsoljuk az Országházat 16:00 Mesélő cégtáblák
12:00 Titkok hálójában 10:00 Top Shop (magyar dok. sor.) (sor., 76. rész) 11:40 Asztro Show 16:30 Térkép 12:50 Reflektor Reggel 13:00 Doki Integrációs Sztármagazin
13:05 Gasztrotúra Gasztronómiai magazin
13:40 Éjjel-nappal Budapest
(magyar filmsor., 21. rész)
(am. sor., 52. rész)
magazin
Hírműsor
(am.-kan. tévéfilm sor., 36. rész)
14:00 Tények Délután 17:05 MacGyver 15:00 Walker, a texasi kopó
(sor., 26. rész)
16:00 Amit a szív diktál (mex. vígj. sor., 7. rész)
18:00 Híradó - 18:00 18:25 Dunasport 18:30 Időjárás-jelentés 18:35 Közbeszéd
14:35 Fókusz 15:20 Bűnös szerelem
17:00 Doktor House
16:20 Riválisok
17:55 Update Konyha 19:00 Angyali érintés
17:20 A gyanú árnyékában
18:00 Aktív
(am. sor., 106. rész) (mex.sor., 86. rész) (sor., 140. rész)
18:30 RTL Klub Híradó 19:15 Fókusz 20:00 Éjjel-nappal Budapest (sor., 22. rész)
(am. sor., 16. rész)
(magyar főzőshow) A TV2 magazinja
18:30 Tények
Hírműsor
(sor., 54. rész)
22:30 A Grace klinika
Közben: Kenósorsolás 23:30 Hősök
23:35 XXI. század - a legendák velünk élnek 00:10 Reflektor Sztármagazin
00:25 Ments meg!
(am. sor., 10. rész)
01:15 Műsorszünet
március 14.
05:40 Top Shop 06:05 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó
Híradó Reggel
(magyar tévéfilm sor., 1. rész)
21:25 Büszkeség
Élő játék-show
21:35 A mesterlövész
(am. sor., 7. rész)
19:50 Kiskirályok
20:00 Családi Titkok
21:30 A mentalista
(am. sor., 15. rész)
(am. tévéfilm sor., 16. rész)
21:10 Hírek 21:15 Dunasport
20:50 Barátok közt
(magyar filmsor.)
Aktuális háttérműsor
19:15 A 40 milliós játszma
21:00 Jóban Rosszban
Csütörtök,
05:20 Hajnali 05:25 Gazdakör gondolatok 06:00 Kárpát Expressz 06:35 Unser Bildschirm 05:23 Az Este (ism.) 07:05 Srpski Ekran 05:55 Ma Reggel gazinműsora Közéleti műsor Híradó Reggel Közéleti műsor 07:35 Angyali érintés 09:00 India 08:05 Reflektor Reggel 09:20 Stahl konyhája (ism.) 09:00 India - Álmok Sztármagazin 09:25 Babapercek Álmok útján 08:35 Határtalanul útján (128. rész) (sor., 127. rész) 08:15 Reggeli - Csak 09:30 Teleshop magyar (ism.) 09:50 Rex felügyelő 09:50 Rex felügyelő csajok 10:30 Astro-Világ (ism.) 09:05 Közbeszéd (ism.) (ism.) 08:55 Remington Steele 11:30 Árva angyal 09:30 Törzsasztal (ism.) 10:40 Család-barát 10:40 Család-barát (am. sor., 3. rész) (mex. filmsor.) 10:35 Kiskirályok (ism.) 11:40 Útravaló Szolgáltató mag. 10:00 Top Shop 12:00 Titkok hálójában 12:00 Déli harangszó 12:00 Déli harangszó 12:00 Déli harangszó 11:40 Asztro Show (sor., 77. rész) 12:01 Híradó délben 12:02 Híradó - Déli 12:01 Híradó délben 12:50 Reflektor Reggel 13:00 Doki 12:25 Slovenski kiadás (am. sor., 53. rész) 12:10 Vers 12:25 Hrvatska krónika Sztármagazin Utrinki 14:00 Tények Délután 12:30 Hungária 12:55 Ecranul nostru 13:05 Trendmánia 12:55 Kvartett Életmód- és szép15:00 Walker, a 13:25 Arisztokraták 13:25 Gasztroangyal Kávéház ségmagazin (sor., 6. rész) texasi kopó (sor., 1. rész) Hasznos tippek 13:40 Éjjel-nappal (sor., 27. rész) 14:20 Fejjel a Fajnak 13:00 Kívánságkosár 14:20 Gyerekjáték a (sor., 20. rész) Budapest 16:00 Amit a szív diktál 15:00 A világ metrói számítógép (sor., 22. rész) (sor., 8. rész) 14:30 Ízőrzők: (sor., 15. rész) (sor., 8. rész) 14:35 Fókusz 17:00 Doktor House Szigetbecse 15:55 Mesélő cégtáblák 15:30 Acu hercegnő 05:20 Hajnali gondolatok 05:23 Az Este (ism.) 05:55 Ma Reggel
05:40 Top Shop 06:05 Jó reggelt, skacok! 07:35 RTL Klub Híradó
Köszöntjük Gergely nevű olvasóinkat!
Sportösszefoglaló (német-am. filmdráma)
(sor., 2100. rész)
23:10 Kultikon
(am.-bolgár-angol akcióf.)
23:25 Porrá leszünk
(am. sor., 17. rész)
00:30 Update Konyha
Szolgáltató magazin
(angol krimisor., 1. rész)
00:20 Porrá leszünk (angol krimisor., 2. rész)
01:15 Koncertek (ism.) az A38 hajón 00:35 Tények Este (magyar koncertf.) 01:10 Astro-Világ Éjjel 02:10 Magyar szépség 02:05 Vers (magyar játékf.) 02:10 Himnusz Köszöntjük Matild, Tilda nevű olvasóinkat!
05:15 Babavilág (ism.) 05:25 Gazdakör 05:40 Műsorszünet 06:00 Kárpát Expressz 06:00 Segíts magadon! 06:35 Horvát krónika (ism.) 07:05 Ecranul nostru 06:25 Tények Reggel 07:35 Angyali érintés Hírmagazin
08:05 Reflektor Reggel 06:55 Mokka
(ism.)
08:35 Lyukasóra (ism.) A TV2 reggeli Sztármagazin 09:05 Közbeszéd (ism.) magazinműsora 08:15 Reggeli - Csak 09:30 Krisztus 09:20 Stahl konyhája csajok vándorai 08:55 Remington Steele 09:25 Babapercek 10:10 Kerekek és 09:30 Teleshop (am. sor., 4. rész) lépések 10:30 Astro-Világ 10:00 Top Shop 11:00 Glóbusz (ism.) 11:30 Árva angyal 11:40 Asztro Show 12:00 Déli harangszó (mex. filmsor.) 12:50 Reflektor Reggel 12:02 Híradó 12:00 Titkok hálójában Sztármagazin Déli kiadás (sor., 78. rész) 13:05 Havazin 12:10 Vers 13:00 Doki HAVAzós (am. sor., 54. rész) 12:30 Hungária magaZIN Kávéház 14:00 Tények Délután 13:40 Éjjel-nappal (sor., 2. rész) 15:00 Walker, a Budapest 13:00 Kívánságkosár (magyar filmsor., texasi kopó 15:00 Látni vagy nem Közszolgálati mag. (am. sor., 18. rész) 23. rész) (sor., 5. rész) (magyar dok. sor.) (sor., 49-50. rész) látni (sp. film) 15:20 Bűnös szerelem 17:55 Update Konyha 16:30 Térkép 14:35 Fókusz 16:00 Amit a szív 17:25 SzerencseHíradó 16:00 ARCpoétika (am. sor., 107. rész) (magyar főzőshow) Közszolgálati diktál (mex. vígj. 17:05 MacGyver 17:35 Híradó (magyar dok. sor.) magazin 16:20 Riválisok 18:00 Aktív sor., 9. rész) (sor., 37. rész) 17:45 A szenvedélyek 15:20 Bűnös szerelem 17:00 Doktor House 16:30 Térkép (mex. sor., 87. rész) A TV2 magazinja 18:00 Híradó - 18:00 lángjai (am. sor., 108. rész) 17:20 A gyanú 18:30 Tények (am. sor., 19. rész) 17:05 MacGyver 18:25 Dunasport (sor., 24. rész) (sor., 38. rész) 16:20 Riválisok árnyékában 19:15 A 40 milliós 17:55 Update Konyha 18:30 Időjárás-jelentés 18:35 Rex felügyelő (mex. sor., 88. rész) 18:00 Aktív 18:00 Híradó - 18:00 (sor., 141. rész) játszma (sor., 48. rész) Közbeszéd 17:20 A gyanú 18:25 Dunasport 18:30 RTL Klub 20:00 Családi Titkok 18:35 Aktuális 18:30 Tények háttér19:30 Híradó este árnyékában Híradó (sor., 55. rész) 18:30 Időjárás-jelentés 19:15 A 40 milliós műsor (sor., 142. rész) Esti kiadás Közben: Skan- 19:05 Angyali érintés 20:00 Sporthírek játszma 18:35 Közbeszéd 20:10 Időjárás-jelentés 18:30 RTL Klub 19:15 Fókusz dinávlottó sor20:00 Családi Titkok 19:00 Angyali érintés (am. tévéfi lm sor., Közszolgálati Híradó 20:15 Fábry solás (sor., 2. rész) 17. rész) (sor., 18. rész) magazin (szór. műsor) 19:15 Fókusz 21:00 Jóban Rosszban 19:55 Glóbusz 21:00 Jóban Rosszban 19:50 Angyalbőrben Közszolgálati 20:00 Éjjel-nappal 21:35 Munkaügyek (sor., 2101. rész) (sor., 2102. rész) (sor., 4. rész) (sor., 11. rész) magazin IrReality Show Budapest 21:35 Sherlock és 21:35 Félholt 20:50 Hírek 20:50 Hírek 20:00 Éjjel-nappal (sor., 46. rész) (magyar filmsor., (német-am. akcióf.) 20:55 Dunasport Watson (am. 20:55 Dunasport Budapest 23. rész) 22:05 Az Este krimisor., 8. rész) Közben: Sportösszefoglaló Sportösszefoglaló (sor., 24. rész) 20:50 Barátok közt 22:40 Nemzeti Nagy 22:35 Frizbi Hajdú Kenósorsolás 21:05 A Wendell 21:05 A tanítványok (magyar filmsor.) vizit - Az állam 20:50 Barátok közt 23:35 Zűrös szerelmek Péterrel (magyar dráma) Baker balhé (magyar filmsor.) 21:25 Szulejmán (am. vígj. sor., 3. rész) kiépítése Szent 21:30 Igazságosztók (am. vígj.) 22:40 Kultikon 23:50 Én is karcsú (török film00:35 Update Konyha Szolgáltató 22:40 Kultikon István alapovagyok (sor., 2. rész) sor., 10. rész) (ism.) magazin Szolgáltató zásán 00:20 Áldott jó nyomozó 22:35 A rejtély 22:40 Házon kívül magazin 00:40 Tények Este 23:00 MüpArt classic (am. sor., 7. rész) (sor., 2. rész) 23:10 Barangolások öt Heti magazin 01:15 Astro-Világ Éjjel - Richard 01:20 Update Konyha 22:55 A Guernicakontinensen 23:10 Reflektor 23:35 Brandmánia nemzedék 02:15 Félholt (ism.) Strauss est (ism.) Sztármagazin 00:10 Reflektor (sp. dokumentumf.) 23:40 Híradó 03:50 Különleges ügy(magyar koncertf.) 01:25 Tények Este 23:30 A klánok Sztármagazin 23:55 Acu hercegnő 00:05 Koncertek az 00:30 Vers osztály Párizs 02:00 Astro-Világ Éjjel (ism.) 00:30 Totál szívás háborúja A38 hajón (fr. sor., 4. rész) 00:40 Himnusz 03:00 Gyerünk a (am. sor., 11. rész) (kínai-japán-dél(magyar koncertf.) 01:50 Család-barát A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásá01:00 Vers (ism.) 01:30 Infománia kor. akcióf.) börtönbe! nak jogát minden tévéadó fenntartja! 02:05 Műsorszünet (am. vígj.) 01:05 Himnusz 02:56 Műsorszünet 02:00 Műsorszünet
9
Heti műsor
Péntek, március 15. 05:23 Hajnali gondolatok 05:25 Az Este (ism.) 05:55 P’amende Roma kultúra
06:25 Esély 06:55 Ma Reggel 09:00 „A haza minden előtt” 10:30 Nemzeti ünnepség a Múzeumkertben 12:00 Déli harangszó 13:05 Hírek 13:10 XX. századi költők a XIX. századról 13:40 Vers mindenkinek - Petőfi Sándor: A magyarok istene 13:45 1848. március 15. - A beavatások kora (magyar ismerett. film)
14:15 Haraszthy
...az első magyar világsztár
14:55 Ghymes ‘30 Fényév’
Lemezbemutató koncert
16:10 Az Országgyűlés védelmében A Palotaőrségtől az Országgyűlési őrségig
16:40 A kőszívű ember fiai (magyar filmdráma)
06:00 Tv2 matiné 09:35 Bajkeverő majom - Boldog karácsonyt majom módra!
05:25 Gazdakör 05:35 Slovenski Utrinki 06:05 Kvartett 06:35 Szabadság, (sor., 10. rész) szerelem 11:05 Míg a halál (am. rajzf.) 07:20 Szerelmes el nem választ 10:35 Kung Fu Panda földrajz (ism.) (sor., 11. rész) ünnepe 08:00 A szabadság 11:35 Szabadság, (am. animációs asszonyai vígjáték) szerelem (am.08:45 Használni, s angol rom. vígj.) 11:05 Sky Kids - Az nem ragyogni Hemzsegnek a férég lovagjai akarok! fiak Anna életében. (am. kalandf.) 09:05 Élő népzene Más kérdés, hogy 13:00 Szabadnak 09:35 Székely Golgota ők a biztonsági született: Az 11:00 Unitárius istenszolgálat emberei, új kaland és az a dolguk, hogy tisztelet köz(am. családi megvédjék a bajtól vetítése Sepsikalandf.) az elnök egy szem szentgyörgyről lányát. Persze ez- 14:50 Az Ezüst-tó 12:00 Déli harangszó zel teljesen lehetetkincse (NSZK12:02 Híradó lenné teszik, hogy jug. western) Déli kiadás Anna a normális 16:55 Elvitte a víz 12:10 Ezernyolcszáztinédzserek életét (am.-angol engyvennyolcba... élje. Egyszer azanim. film) tán betelik a pohár. 18:30 Tények 12:25 Hungária Amikor apja titokKávéház Hírműsor ban titkos ügynö- 19:00 Indiana Jones (sor., 3. rész) kök garmadát állít13:00 Kívánságkosár és a kristálykoja a diszkóba menő ponya királysá- 15:00 A Hídember lányra, Anna boszga (am. kalandf.) 17:20 Egy ünnep szúból kicselezi kíszületése sérőit, és megszökik 21:25 Az Amazonas 18:00 Híradó - 18:00 Bennel, a jóképű fokincse tóssal, akinek fogal18:25 Dunasport (am. akcióf.) ma sincs, ki is ő vaKözben: 18:35 Ünnepi stúdió lójában. Kenósorsolás 20:10 Egy magyar nábob 13:45 Hook 23:25 Út a szívhez (magyar dráma) (am. kalandf.) (új-zél.-angol vígj.) 21:40 Kultikon 16:30 Aranyeső Különkiadás Yuccában (olasz 22:10 Dunasport western-vígj.) Sportösszefoglaló 18:30 RTL Klub 22:15 Éljen a magyar Híradó szabadság! 18:55 Ausztrália Ünnepi zenei ösz06:30 Top Shop 07:00 Kölyökklub 10:30 Míg a halál el nem választ
19:30 Híradó este 20:00 Sporthírek (am.-auszt. rom. kalandf.) 20:05 Időjárás-jelentés 22:05 Mint a tűz 20:15 Pillangó (magyar film)
22:00 Bánk bán
(magyar operaf.)
00:00 Petőfi ‘73
(magyar játékf.)
01:12 Műsorszünet
(am. akcióf.)
(magyar műv. vet.)
21:40 Ütközések (am.-német filmdráma)
23:30 MüpArt classic - Liszt-est
(magyar koncertf.)
01:37 Műsorszünet
szeállítás
23:10 Wallander
00:05 Kaméleon
01:20 Kettős ügynök
01:10 Gasztrotúra 01:35 Autómánia 02:00 Műsorszünet
02:15 Elvitte a víz
(am. sor., I5. rész)
Vasárnap, 05:25 Hajnali gondolatok 05:34 Magyar gazda 06:00 Esély 06:30 Forma-1 Ausztrál Nagydíj - Futam 09:00 Katolikus krónika 09:40 „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” 09:50 Útmutató 10:15 Fordulópont 10:30 Református magazin 10:55 Evangélikus ifjúsági műsor 11:05 Csodát termő hit 11:30 Mai hitvallások 12:00 Déli harangszó 12:01 Hírek 12:05 Világ+Kép 12:35 Hatalmas aranyos (am. vígj.) 14:10 Telesport - Sport 7 14:40 Forma-1 Ausztrál Nagydíj - Futam Forma-1 16:25 Telesport 18:50 A Lényeg 19:30 Híradó este 20:15 Maradj talpon!
Szombat,
Köszöntjük Kristóf nevű olvasóinkat!
március 17.
(angol-svéd-am. krimisor., 3. rész)
(am. akciófilmsor., 5. rész)
00:45 Koncertek az A38 hajón
(ism.)
01:40 Vers 01:45 Himnusz
03:35 Műsorszünet
(magyar koncertf.)
Köszöntjük Gertrúd, Patrik nevű olvasóinkat!
06:30 Top Shop 06:00 Az idő örvényében 06:00 Gazdakör (ism.) 07:00 Kölyökklub 06:25 Tv2 matiné 06:30 Szentföldi szent 10:00 EgészségKalauz 10:00 Astro-Világ helyek üzenete Egészség- és élet11:05 EgészségMánia 06:50 Hol volt, hol módmagazin (magazinműsor) nem volt... 10:30 Teleshop 11:35 Stahl konyhája 07:05 Életem Afrika 11:25 Gasztrotúra (ism.) 07:40 Világ-nézet Gasztronómiai 12:05 Több mint TestŐr 08:35 Új nemzedék magazin Életmódmagazin 09:05 Hagyaték (ism.) 11:50 A Muzsika TV 12:35 13-as raktár 09:30 Felelet az életnek bemutatja: Mi (am. sor., 10. rész) 10:00 Száműzött mamuzsikus lelkek 13:25 Zsaruvér gyar irodalom Mert mindenki(am. sor., 11. rész) 10:30 Határtalanul ben van muzsikus 14:15 Hawaii Five-0 magyar lélek! (am. sor., 11. rész) 11:00 Unitárius isten 12:30 Dirty Dancing 15:05 Lángoló tisztelet köz(am. sor., 1. rész) Chicago vetítése Sepsi13:30 Tuti gimi (am. akciófilm(am. sor., 17. rész) szentgyörgyről sor., 10. rész) 14:30 A tiltott királyság 16:05 A múmia 12:00 Déli harangszó (am. akcióf.) 12:02 Híradó visszatér (am. Közben: 16.00 kalandf., ism.) 12:10 Vers Hatoslottó-sor- 18:30 Tények 12:15 Ízőrzők: Domoszló solás Hírműsor 12:45 A papiros 16:35 Mintamókus 19:00 Napló története (am. vígj., 1995) Mérlegen a 13:05 Csempészek valóság 18:30 RTL Klub 14:25 Talpalatnyi zöld 20:00 Transformers: 15:00 Hazajáró (ism.) Híradó A bukottak Esti kiadás 15:30 Hogy volt!? (ism.) bosszúja 19:00 Cobra 11 16:25 Aranypáva (am. sci-fi akcióf.) 18:00 Híradó - 18:00 (német akciófilmsor., 8. rész) Közben: 18:35 Heti Hírmondó Kenósorsolás 20:00 Kéjjel-nappal 19:05 Önök kérték! (am. akció-vígj.) 22:50 A hálózat 20:00 Ciklámen 22:05 Golyózápor csapdájában 2.0 21:00 Kárpáthy Zoltán (am. akcióf.) (am. akcióf.) 22:20 Dunasport 23:45 Portré 00:40 Április bolondja 22:30 Klubszoba Riportmagazin (am. vígj., 1969) 00:25 Cobra 11 02:30 Astro-Világ Éjjel 23:25 A mintaférj 01:00 Vers (sor., 8. rész) 03:30 Napló (ism.) 01:20 Műsorszünet Mérlegen a valóság 01:05 Himnusz
05:40 Hajnali gondolatok 05:45 Világ+Kép 06:15 Magyar gazda 06:45 Forma-1 Ausztrál Nagydíj - Időmérő edzés 08:15 Híradó 08:25 Sporthírek 08:30 Időjárás-jelentés 08:35 Van Más Kép 09:05 Történetek a nagyvilágból 09:30 Pecatúra 10:00 Noé barátai 10:30 Aranymetszés 11:30 Nemzeti Nagyvizit 12:00 Déli harangszó 12:01 Hírek 12:05 Summa 12:35 Forma-1 Ausztrál Nagydíj Időmérő edzés
2013. március 7. Köszöntjük Henrietta nevű olvasóinkat!
március 16. 06:30 Top Shop 07:00 Kölyökklub 10:00 Trendmánia
(sor., 3. rész)
06:00 Egzotikus Ázsia 06:00 Gazdakör (magyar ism. 06:30 Szentföldi szent sor., 8. rész) helyek üzenete 06:25 Tv2 matiné (magyar ism. sor.) 06:50 Hol volt, hol 10:25 Astro-Világ nem volt... 11:30 Én is karcsú 07:05 Századfordító vagyok (ism.) magyarok 12:00 Babavilág 08:00 Élő egyház (magazinműsor) Vallási híradó 12:30 Tűsarok 08:30 Isten kezében (magazinműsor) 08:55 Kerekek és lépések 13:00 Autóguru Autós magazin 09:45 Vidékességek 13:30 Herkules 10:15 Székely kapu (am. filmsor., 10:45 Ménes élet
(am. akciófilmsor., 1. rész)
14:30 Psych - Dilis detektívek
Életmód- és szépségmagazin
10:40 Asztro Show 11:40 XXI. század - a legendák velünk élnek 12:10 Házon kívül Heti magazin
12:45 Autómánia
Autósmagazin
13:25 Az utazó
14:25 A hős legendája 15:25 A hős legendája (sor., 2. rész)
16:20 A bambanő
114. rész)
(sor., 3. rész)
(am. krimisor., 53. rész)
12:00 Déli harangszó 12:02 Híradó 12:10 Vers 12:15 Ízőrzők: Noszvaj 12:50 Éjjel-nappal jazz
(am. krimisor., 123. rész)
14:15 Hagyaték
(ism.)
14:40 Táncvarázs 15:35 Önök kérték!
15:30 Monk - Flúgos nyomozó
(am. vígj., 1999)
18:30 RTL Klub Híradó Esti kiadás
(am. zenés vígj.) (magyar mag.)
16:30 Kettős ügynök
19:00 Fókusz Plusz
Magazin 13:50 Telesport 17:30 Irigy Hónalj19:30 A tiltott királyság - OTP Bank mirigy Show (am. akcióf.) Liga (magyar szór. A tizenhét éves Jaműsor) Szombathelyi son Tripitikas egy 18:30 Tények Haladás-Videokínai zálogházban Hírműsor ton FC rábukkan a Ma- 19:00 Aktív Extra 15:55 Vörös tűzhangya jomkirály botjára, A TV2 tudományos - A legyőzhetetmelynek hatására és ismeretterjesztő len hadsereg átkerül egy ókori magazinja (am. ismerett. film) kínai faluba, épp 19:30 A múmia egy csata közepé16:45 Doc Martin visszatér be. Kis híján elkap(angol sor., 3. rész) (am. kalandf.) ják és megszerzik 17:35 Gasztroangyal tőle a mágikus tár- 22:00 Amerikai pite: 18:30 SzerencseSzombat gyat, amikor Lu A szerelem 19:30 Híradó este Yan, a megrészegíBibliája 20:15 Kém a szomtett, halhatatlan har(am. vígj.) szédban cos megmenti... Közben: (am. akcióf.) 21:30 Max Payne Kenósorsolás 21:50 Szeretettel Egyszemélyes 23:55 Helix - Újralőve Hollywoodból háború (am. akcióf.) 22:20 Válaszcsapás (am. akcióf.) (sor., 3. rész) 01:45 Astro-Világ 23:30 Kiadatás 23:50 Brooklyn (am. thriller) Éjjel törvényei 01:50 Kaméleon 02:45 Kalandjárat (am. filmdráma)
01:29 Műsorszünet
(am. sor., 6. rész)
(ism.)
02:40 Műsorszünet
03:10 Műsorszünet
(ism.)
16:30 Kerek Ferkó
(magyar rom. film)
18:00 Híradó - 18:00 18:25 Dunasport 18:30 Időjárás-jelentés 18:35 Hogy volt!? 19:30 Futótűz (sor., 7. rész)
20:20 Anyátlanok
(auszt.-angol filmdráma)
22:00 Dunasport
Sportösszefoglaló
22:15 Napok, évek, századok (magyar mag)
23:10 MüpArt Gryllus Dániel és barátai
(magyar koncertf.)
01:05 Koncertek az A38 hajón
(magyar koncertf.)
02:00 Vers 02:05 Himnusz
1 cm2 (az 1., 16. oldalon) 3,00 UAH 1 cm2 (2., 3., 4., 5., 6., 7., 8. ) 2,00 UAH 1 cm2 (12., 13., 14., 15. oldalon) 1,50 UAH 1 cm2 politikai hirdetés 2,50 UAH (az 1. és a 16. oldalon nem lehet politikai hirdetés)
Önnek nem kell mást tennie, mint
Kiemelt hirdetések mintája
– SMS-t küldeni a 066-2850283 mobilszámra; – felhívni a 8-241-2-40-89-es telefonszámot és lediktálni a hirdetés szövegét; – az
[email protected] e-mailcímre elküldeni a szöveget – pontosan kitölteni a hirdetési szelvényünket, s beküldeni a címünkre (90202, Beregszász, Kossuth tér 2.). Az ingyenes hirdetés maximum 5-ször jelenik meg, utána fizetni kell érte, az általános feltételek szerint! téseket csak a szerkesztőségben FIZETETT hirdetés lehet feladni a megfelelő doku– az összes fizikai és jogi sze- mentumok felmutatásával. mélytől beérkezett hirdetés kereskedelmi hirdetés- Olyan tevékenységek hirdenek számít, akik kereskedel- tése és reklámozása, amelyek mi tevékenységet folytatnak; licenzet igényelnek, csak ak– különböző szolgáltatások kor valósulhat meg, ha az ukrán törvényeknek megfelelően nyújtása; – haszongépjárművek eladá- a szerkesztőségben felmutatják a szükséges engedélyt. sa, vétele; – munkások felvétele; – ipari és kereskedelmi terüle- A szerkesztőség fenntartja a tekkel, berendezésekkel és jogot, hogy egyes anyagokat alapanyagokkal történő mű- nem közöl az újságban. Nem veletek. közölhetőek azok a hirdetések, amelyek ellentmondanak Továbbá FIZETETT hirdetésnek számítanak: a szerkesztőségi feltételeknek – keretes, kiemelt hirdetések; és az ukrán törvényeknek. – elveszett iratokról szóló Egyes hirdetésfeladók rosszhirdetés; – ha egynél több – ugyanabba indulatúak lehetnek, éppen a kategóriába tartozó – tár- ezért legyenek óvatosak. Szükgyat/eszközt szeretne meg- ség esetén konzultáljanak hirdetni; szakemberrel. – köszöntők, képes hirdetések; A hirdetésekkel és reklámok– részvétnyilvánítás. kal kapcsolatos reklamációkat a szerkesztőség a lap megFigyelem! A hirdetés szövegét figyelmesen, jelenése után 3 napig fogadja. hibák és javítások nélkül írják meg. Egy szelvényen mindössze A szerkesztőség nem vállal felelősséget a hirdetés tartalegy hirdetés szerepelhet. Az elveszett dokumentumokról, máért, a megadott informácipecsétekről, továbbá a vállalkozá- ók, telefonszámok és címek sok megszüntetéséről szóló hirde- pontosságáért.
Keretes hirdetés HÁROMSZOBÁS LAKÁS (nagy pince, konvektoros fűtés) eladó Beregszászban a Kossuth tér 341/555. szám alatt. Tel.: 6-71-64. Egyszeri hirdetés: 5 hrivnya
Kiemelt hirdetés
Háromszobás lakás (nagy pince, konvektoros fűtés) eladó Beregszászban a Kossuth tér 341/555. szám alatt. Tel.: 6-71-64. Egyszeri hirdetés: 3 hrivnya Fényképes apróhirdetés: 25 hr.
Lakossági hirdetések: keretes hirdetés 5 h r. ; kiemelt hirdetés 3 h r. ; elveszett iratok 1 0 h r. ; részvétnyilvánítás 1 0 h r. ; köszöntő 6 h r. ; 4 sor vers+köszöntő 1 2 h r. ; képes köszöntő 1 2 h r. ; kép+4 sor vers 1 5 h r. ; 4 sor vers felett soronként 1 hr.;
Lakossági hirdetés árának kiszámolása: egy keretes, kiemelt hirdetés ára 20 szóig: 0 hr.+ 3 hr. +5 hr. = 8 hr. 20-40 szó között: 5 hr. + 6 hr. +10 hr. = 21 hr.
Kereskedelmi
hirdetés 20 szóig 5 hr. Példa az ár kiszámolására: egy keretes, kiemelt kereskedelmi hirdetés ára 20 szóig: 5 hr. + 3 hr. +5 hr. = 13 hr. 20-40 szó között: 10 hr. + 6 hr. +10 hr. = 26 hr.
10
Hétvége
2013. március 7.
KRIMINÁLIS Részegen randalírozott egy fiatalember Ungváron Ungváron, a Petőfi téren egy részeg fiatalember két üzletkirakatot vert ki és tucatnyi gépkocsit rongált meg. A több mint 30 éves férfi egy székkel betörte a Zina üzlet és a Leon kereskedelmi központ diszkójának vitrinét. A térfigyelő kamerák rögzítették randalírozását. A tettes részeg volt, tettére nem
tudott semmilyen elfogadható magyarázatot adni. A rendőrség először csak garázdaságért vonta felelősségre, később azonban kiderült, hogy ő rongálta meg a közelben parkoló gépkocsikat is, vagyis súlyos anyagi kár okozásáért is kell majd felelnie a bíróság előtt.
Börtönbüntetésre ítélték a megvesztegetett tisztviselőket Az ungvári járási-városi bíróság öt évre ítélte a megyei migrációs főosztály menekültekkel foglalkozó osztályának volt vezetőjét, aki 2012 augusztusában 16 ezer hrivnyát kért és kapott egyik ügyfelétől ügye elintézéséért. A bíróság egy évi próbaidőre felfüggesztette ugyan a tisztviselő börtönbüntetésének letöltését, de 3 évre megtiltotta, hogy szervezési, közigazgatási vagy gazdasági funkciókkal kapcsolatos munkakörökben dolgozzon.
Börtönbüntetésre ítélték azt a técsői járási bírót is, aki másfélezer dollárt kért egy helyi lakostól fia súlyos testi sértést okozó bűntettének elsimításáért. A Nemzetbiztonsági Szolgálat és az ügyészség nyomozói a megbeszélt összeg átvételekor érték tetten a megvesztegetett bírót. Az Ivano-Frankovszk megyei fellebbviteli bíróság visszautasította fellebbezését és kétévi próbaidőre felfüggesztett másfél évi börtönbüntetésre ítélte. Az elítélt másfél évig nem dolgozhat vezető beosztásban.
Magatehetetlen embereket fosztottak meg lakásaiktól 2007 augusztusában egy büntetett előítéletű hölgy bűnszövetkezetet hozott létre, amely magatehetetlen, főleg rokkant emberek lakásainak megszerzésével foglakozott. A szélhámosok szegény sorsban élő, főleg iszákos, tudatlan, gyakran súlyosan rokkant embereket szemeltek ki, megígérték nekik, hogy megfelelő ráfizetés fejében jelenlegi lakásuk helyett szerényebb otthonhoz juttatják őket. A bűnszövetke-
zet lakásokat bérelt Ungváron és azokba költöztette át áldozatait, majd teljesen magukra hagyta őket. Lakásuk okmányait természetesen elvették tőlük. Ezzel a módszerrel a szélhámosok öt lakást szereztek meg és adtak el Ungváron. A bíróság, tekintettel arra, hogy a bűnszövetkezet vezetőjének három kiskorú gyermeke van, enyhe ítéletet hozott: négyévi szabadságvesztésre ítélte. Bűntársai 2-2 évi börtönbüntetést kaptak.
Egyszerű lopáson bukott le Közel egy évig sikerült egy büntetett előéletű nagyszőlősi férfinak elrejtőzni a rendőrség elől. Életének 45 évéből huszonötöt börtönben töltött, legutóbbi büntetésének letöltése után nem keresett munkát magának, megyénk szinte valamennyi járásában megfordult, kisebb-nagyobb lopásokból tartotta fenn magát. Legutóbb a nagyszőlősi járási kórházat kereste fel. Észrevette, hogy az orvoshoz behívott betegek gyakran a kórház folyosóján álló székeken hagyják holmijukat, néha kézi táskáikat is. Két ilyen kézitáskát lopott el, mindkettőben pénztárca is volt. Összesen több ezer hrivnyát zsákmányolt. Szerencsétlenségére azonban a folyosókon várakozó be-
tegek felfigyeltek rá és egyikük felhívta a rendőrséget. A helyszínre érkező nyomozók azonban már nem találták az épületben a tolvajt. Feltételezték azonban, hogy az illető minél előbb el szeretne tűnni zsákmányával Nagyszőlősről, ezért megfigyelés alá helyezték az autóbusz pályaudvart és a vasútállomást. Az autóbusz állomáson rövidesen felfigyeltek egy elhanyagolt külsejű férfira, aki éppen iránytaxiba készült felszállni. Igazoltatása közben nagyon idegesen viselkedett, ezért megkérték, ürítse ki zsebeit. Így került elő a kórházban ellopott két pénztárca, a tolvajnak még nem volt ideje elkölteni a bennük lévő pénzt. Kénytelen volt beismerő vallomást tenni.
Ellopta vendéglátója ékszereit A nagyszőlősi járás egyik községében lakó 24 éves Raiszáról elég rossz véleménnyel voltak falubelijei. Szélhámosságért börtönbe került, büntetésének letöltése után nem tért jó útra. Érthető, hogy senki nem akart munkát adni neki, nem akarta beengedni házába. Szomszédasszonya azonban végül is megsajnálta, többször vendégül látta, megetette, még egy pohár borral is megkínálta. A napokban is vendégül látta, asztalhoz ültette Raiszát. Amíg a háziasszony a tűzhely körül foglalatoskodott, vendége figyelmesen szétnézett a konyhában, észrevette, hogy vendéglátója lehúzta kezeiről ékszereit és a konyhaszekrénybe tet-
te. Megvárta, amíg kimegy a konyhából, egy pillanat alatt a szekrényhez lépett és magához vette az ékszereket. A háziaszszony csak másnap reggel fedezte fel értékei eltűnését. A rendőrség azonnal Raiszát gyanúsította a lopással. Bizonyítéka azonban nem volt erre. A nyomozók mindenek előtt azokat az üzleteket keresték fel, amelyek arany ékszerek vételével és eladásával foglalkoznak. Az egyik zálogházban rövidesen rá is találtak az eltűnt ékszerekre. A zálogház dolgozói részletes személyleírást tudtak adni arról a hölgyről, akik zálogba adta az ékszereket. Elfogása most már nem okozott nehézséget a rendőrségnek.
Megdézsmálták a gépkocsijavító műhelyt A rahói járási Tiszafejéregyháza (Bila Cerkva) egyik gépkocsijavító műhelyében éjszaka hívatlan „vendégek” jártak. Összesen több mint 70 ezer hrivnya értékű műszereket, szerszámokat vittek el. A javítóműhely tulajdonosa azonnal értesítette a betörésről a rendőrséget. A bűntény elkövetésével két 19, illetve 24 éves fiatalembert gyanúsítottak. A lopott műszereket és szerszámokat a szomszéd község egyik épülő lakóházában rejtették el, ahol a rendőrség
hiánytalanul megtalálta azokat. A tolvajok kénytelenek voltak beismerő vallomást tenni. Mint kiderült, a lopott holmikat egy külföldi rendszámmal rendelkező Hummer márkájú gépkocsival vitték el, amely az egyik tettes tulajdonát képezte. A tettesek nem csak a betörésért kerülnek rövidesen a bíróság elé. Néhány nappal korábban ugyanis több láda cigarettát próbáltak átcsempészni a határon. A rendőrség véleménye szerint más bűntények elkövetéséhez is közük lehet.
A „Vidomosztyi Miliciji” és a „RIO”hetilapok anyagai nyomán
SPORT
Hatalmas paksi siker Újpesten
Vereséggel rajtolt a Hoverla A 18., illetve a 19. fordulóval folytatódott a magyar és ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, ami egyben a tavaszi idénynyitót is jelentette a két pontvadászatban. Az OTP Bank ligában a közvetlen élcsapatok közül csak a listavezető Győri ETO tudott győzni, így a győriek előnye kilenc pontra nőtt legközelebbi riválisával szemben. A forduló legmeghökkentőbb eredménye Újpesten született, ahol a 15. perctől emberhátrányban futballozó hazaiak váratlanul nagy verést kaptak a Pakstól. A mérkőzést követően a klub vezetése szerződést bontott Jos Daerden vezetőedzővel, a Fradi ellen az edzői teendőket ideiglenesen Marc Leliévre másodedző látja majd el. Az UTE tehát nem a legjobb előjelekkel várhatja a vasárnapi derbit az FTC ellen. Ha már a Fradiról ejtettünk szót, a zöld-fehérek magabiztosan nyertek Pápán, és a Fradi új szerzeményei is megtették a magukét. Egyébként az Újpest elleni rangadó – amelyre már napokkal a találkozó előtt minden jegy elkelt --lesz az utolsó az Albert stadionban, a találkozót követően a létesítményt újjáépítik majd. A Fradi és a Győr mellett idegenben nyert még a Videoton és a Diósgyőr is. Eredmények: Pécs – MTK 2-1, Eger – Diósgyőr 0-1, Kecskemét – Debrecen 0-0, Haladás – Siófok 2-1, UTE – Paks 0-6, Kaposvár – Győri ETO 1-2, Lombard Pápa – FTC 0-3, Honvéd – Videoton 0-4. A Győri ETO 41 ponttal menetel a tabella élén, második az MTK 32, harmadik a Debrecen 29 ponttal. *** Az ukrán Premier Liga a 19. fordulóval
Kézilabda
nyitotta a tavaszt és sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy a téli felkészülés során veretlen Ungvári Hoverla ott folytatta, ahol abbahagyta: zsinórban kilencedik meccsén maradt nyeretlen az együttes. A Zorja Luhanszk elleni idegenbeli találkozón 0-1 után Liszenko találatával még egyenlítettek a vendégek, de ezt követően Rajcevic még az első játékrészben megkapta második sárgáját, így számára egy félidőt tartott a játék. Igaz, a második félidő elején ugyanerre a sorsra jutott a luhanszkiak egyik játékosa, így a csapatok egyformán 10 emberrel folytathatták. A Zorja a 66. percben Vernidub révén szerezte meg a győztes találatot és bár percekkel a vége előtt Le Talek még egyenlíthetett volna, de maradt a 2-1-es eredmény. Olekszandr Szevidov csapata vereséggel kezdte a tavaszt és immáron kilenc pont hátrányba került a bennmaradást jelentő helytől. Az élcsapatok közül a Sahtar és a Dnyipro magabiztosan, a Metaliszt nehezen gyűjtötte be a három pontot. A Dinamo Kijev hazai pályán ikszelt a Krivbász ellen. Eredmények: Zorja Luhanszk – Ungvári Hoverla 2-1, Sahtar Donyeck – Voliny Luck 4-1, Illicsivec Mariupol – Metalurg Zaporizzsja 1-0, Dnyipro – Arszenal Kijev 3-0, Metaliszt Harkiv – Metalurg Donyeck 3-2, Tavrija Szimferopol – Kárpáti Lviv 0-2, Csornomorec Odessza – Vorszkla Poltava 1-0, Dinamo Kijev – Krivbász 1-1. A Sahtar hatalmas fölénnyel vezeti a tabellát. Az 54 pontos éllovas mögött a Dnyiprónak 41, a harmadik Metalisztnak 39 pontja van. Az alsóházban továbbra is 11 ponttal 15. Hoverla a hétvégén a Dnyiprót látja vendégül.
Nem botlott a Kárpáti
Az ukrán élvonalbeli női kézilabda-bajnokság legutóbbi fordulójában is sima győzelmeket aratott az Ungvári Kárpáti. Az éllovas hazai környezetben előbb 46-23-ra, majd 43-27-re nyert a sereghajtó Real Mikolajivval szemben. Az első találkozón Cibulenko 12 találattal volt a legeredményesebb a hazaiak közül, a másodikon Solkovszka jutott 11 gólig. Mindkét mecscsen szóhoz jutott Balog Judit, a Kárpáti nagydobronyi fiatal kapusa, aki összesen öt hetest is hárított. A forduló másik két meccsén a Halicsanka Lviv meglepő fölénnyel nyert 30-22-re és 34-25-re a Szpartak Kijev vendégeként, a Podatkovij Universzitet Irpeny pedig hazai pályán győzte le 39-27-re, illetve 36-30-ra a Szparta Krivij Rih gárdáját.
A bajnokságban a Kárpáti 38 ponttal első, második a Halicsanka 33 ponttal. *** A női kézilabda BL-középdöntőjében négy találkozót követően is hibátlan a Győri
Néhány sorban
chesteri Old Trafforon vesztett állásból fordítva nyert a Manchester United ellen 2-1-re, úgy, hogy a hazaiak Nani kiállítása miatt az 56. perctől tíz emberrel játszottak. A továbbjutást érő találatot természetesen Cristiano Ronaldo szerezte. A Borussia Dortmund hazai pályán 3-0ra nyert a Sahtar Donyeck ellen és 5-2-es összesítéssel jutott tovább. A donyeckiek kiesésével tehát már nem maradt ukrán kuparésztvevő a két sorozatban, miután az Európa Ligában a Metaliszt, a Dnyipro és a Dinamo Kijev sem jutott tovább.
A beregszászi járási labdarúgó téli kupa elődöntőjében a címvédő Nagybégány 2-0-ra nyert Badaló ellen, így bejutott a vasárnapi fináléba. Az ellenfele a sorozat meglepetéscsapatának számító Gut lesz, amely 1-1-re végzett a Beregszászi Csillag ellenében, büntetőkkel pedig 5-4-re diadalmaskodott. *** Elsőként a Real Madrid és a Borussia Dortmund jutott be a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttese közé. A Real a man-
A Real legyőzése sem jelentett gondot a Kárpáti számára Audi ETO, amely a norvég Larvik ellen 3024-re győzött és már biztosan csoportelső. A másik magyar BL-résztvevő, az FTC három győztes meccs után 31-25 arányú vereséget szenvedett a Krim Ljubljana vendégeként, de még így is jó esélye van a továbbjutásra.
Rovatvezető Jakab Lajos
11
Hirdetések mélygépkocsi, piros színben. szállító busz, 2000-es benzines Irányár: 1300 USD. Mob.: motorral, plusz komplett metán gáz rendszerrel. Ára 8300 USD. 050-7003714. Mob.: 095-6645804. Eladó egy 2000-es kibocsátású személyszállító Volkswagen Eladó egy 2004-ben gyártott T4 mikrobusz, 1,9 TDI motor- meggy színű, 2107-es Lada ral, jó állapotban. Ár megegye- gyári állapotban, engedélyezés szerint. Mob.: 098-9478921, zett sötétítés, új akku, új gumik, új titán felnikkel, közpon098-6166542. ti zár+riasztó, 71000 km. Mob.: Eladó egy Audi 80-as átme- 099-0037931. neti személygépkocsi, 1,8-as motorral, szervós, fehér szín- Gazik teherautó, 1992-es kiben. Ára 2800 USD. Mob.: bocsátású, kocka kabinú és nem borítós (bortavej) eladó. 097-6231251. Ára 1400 USD. Mob.: 068Sürgősen eladó 2106-as Lada, 9965285. 1984-es kibocsátású, zöld színű, jó szalonnal, mp3 leját- Eladó egy 07-es Lada, 1986szóval, elektromos ablakeme- os kibocsátású, sötétkék szíEladó Audi-100-as, fekete szí- lő. Irányár: 1700 USD. Mob.: nű. Irányár: 1800 USD. Mob.: nű, 1,8-as motorral, 1987-es ki- 095-4467320. 096-1490006. bocsátású, jó állapotban. Mob.: 066-2446777. Eladó egy fehér színű 07-es Lada, 1992-es kibocsátású, Eladó egy Lada 2107-es, 1988benzin-gáz üzemű. Mob.: 050as kibocsátású, fehér színű, ol2641126. csón. Mob.: 095-8238968. Eladó egy 2107-es Lada, 2004Eladó Peugeot Booxer, 1995Telefonszámaink: es kibocsátású, 1,5 motorral, ös kibocsátású. Ára 3700 USD. CD lejátszó, központi zár, riaszUgyanitt VW-T4, 1992-es kitó, 5-ös fokozatú sebességválbocsátású, magyar. Ára 1800 tóval, neon égők. Irányár: 4000 USD. Csere is érdekel. Mob.: USD. Mob.: 097-8267051. 050-7245247. Gazel 3204-es (személy+teher), Eladó egy 2106-os Lada, Utánfutót vennék megkímélt 2004-es kibocsátású, 2,3-as 1985-ös kibocsátású. Ugyan- állapotban, papírokkal. Mob.: benzines motorral, kitűnő állaitt GAZ-53-as szamoszval te- 050-7677289. potban eladó és ugyanitt 4 darab herautó, kocka fülkés, jó mo15” felni eladó. Ár megegyezés Eladó egy 21099-es Samara, tor, benzin-gáz fogyasztás, új fehér színű, jó állapotban, ben- szerint. Mob.: 050-5111360. gumik. Mob.: 097-1202839. zin-gáz üzem. Ár megegyezés Sürgősen eladó egy Ford Eladó BMW 520i, 1991-es szerint. Mob.: 066-7444587. Exkord, 1985-ös kibocsátású, kibocsátású, metálzöld színű, 1,6-os dízel, szürke-metál színű, újszerű állapotban, klímával, Nagyberegen eladó Audi 80-as, alufelnik, jó állapotban, kis foszürke színű, 1986-os kibocsáelektromos ablak emelő, ABS, gyasztás. Ára 2100 USD. Mob.: központi zár, immobilizer és tású, 1,6-os benzines, 5 sebessé- 095-7087456. ges váltó, mp3 CD lejátszó, söegyéb extrák. Ár megegyezés tétített üvegek, téli-nyári gumi, Eladó egy jó állapotban lévő szerint. Mob.: 050-8067537. alufelni. Ára 3600 USD. Alkud- Moszkvics személyautó, 19871986-os kibocsátású Lada ni lehet. Mob.: 095-0982257. es kibocsátású. Ár megegyezés 21013-as, jó állapotban CD szerint. Mob.: 066-4749976. lejátszó, központi zár. Irány- Eladó Audi, 1,8-as benzines, piár: 1100 USD. Mob.: 099- ros színű. Irányár: 3200 USD. Eladó egy Moszkvics Aleko, Mob.: 066-8957726. 2743304. 1991-es kibocsátású, személygépkocsi, felújított állapotban Fiat Crome eladó Beregszász- Eladó Opel Omega 1987-es ki- (új akkumulátor, szép szalon, ban (1988-s kibocsátás, 2000 bocsátású, felújított állapotban, átfestve). Ár megegyezés szecm3, benzines, felújított mo- alufelni, 2,00 injektoros ben- rint. Mob.: 099-3437680. torral). Ár megegyezés szerint. zines motorral, csere is érdekel. Irányár: 3600 USD. Mob.: Mob.: 050-5111360. 050-5407474. Eladó egy fehér színű, sötétített ablakú Lada 2105-ös, Eladó egy 1998-as kibocsátású 1982-es kibocsátású, jó álla- Mercedes Vito VClass személyHa nálunk hirdet, potban. Ár megegyezés szerint. szállító kis busz, 2000-es benhirdetése megjelenik a zines motorral, plusz komplett Mob.: 066-0071395. metángáz tartozékkal. Ára 8300 KÁRPÁTAPRO.NET Eladó egy Lada 2107, 2000- USD. Mob.: 099-0277278. es kibocsátású, 79 ezer kiloportálon is. méter, zöld színű, jó állapot- Eladó egy sport Audi 80-as Keretes hirdetése ban, orosz gyártmány. Mob.: 1,6-os benzines motorral fűt- KIEMELTEN jelenik meg. hető üléssel, alufelni, zöld szín066-5070119. ben, jó állapotban. Ár megegyeEladó Audi 80-as, 1980-as ki- zés szerint. Mob.: 066-0535092. Eladó egy Audi 80-as (púpos), bocsátású, felújított állapot1987-es kibocsátású, üzemkéban, benzines, új akkumulátor, Eladó egy 2107-es Lada te- pes állapotban, napi használatalufelnik. Mob.: 097-6386332. jeskávé (világosbarna) szín- ból. Irányár: 3100 USD. Mob.: ben, új gumikkal, alufelnikkel, Eladó egy Audi 80-as (púpos), titándiszkekkel, metángázzal, 099-7398274. 1989-as kibocsátású, 1,6-os dí- CD lejátszóval, kitűnő állapot- Eladó egy 2103-as Lada, 1977zeles. Ár megegyezés szerint. ban. Mob.: 050-2531647. es kibocsátású, 1600-as motorMob.: 095-6054279. Eladó Mazda 626-os, 2 ajtós. ral, első gazdától, teljes körű külső- és belső felújítás. Mob.: Eladó egy VAZ 2105-ös, 1992- Mob.: 050-8255650. es kibocsátású, megkímélt álla099-0037907. potban. metál festéssel. Mob.: Eladó egy Fiat Regata, 1986-os évjáratú, 1,5-ös benzines, 5 vál- Hyundai H-1, 2000 évjáratú, 066-9440253. tós. Ára 1300 USD. Csere is ér- 2,5-ös turbó dízeles, 9 szeméEladó egy Peaueogot J5 teher- dekel. Mob.: 099-6035703. lyes fehér színű, jó állapotban szállító mikrobusz, 1990-es kilévő busz eladó. Ára 7300 USD. bocsátású, 2,5 dízel motorral. Eladó Audi 80-as (púpos), pi- Mob.: 097-7128456. Ár: 3800 USD. Csere is érde- ros színű, 1988-as kibocsátású, Eladó egy 21013-as Lada, kel. Mob.: 050-5407474. 1,8-as benzines motorral, DVD 1985-ös kibocsátású, friss fesEladó egy Lada 01-es sze- lejátszóval, megkímélt állapot- téssel, CD lejátszóval, közponmélygépkocsi, 1972-es kibo- ban. Ára 4200 USD, alkuképes. ti zárral. Ár megegyezés szerint. csátású, jó állapotban. Mob.: Mob.: 050-0148119. Mob.: 099-7542491. 050-9146354. 1991-ben gyártott 2106-os Eladó egy 2107-es Lada, 1990Eladó Mercedes Sprinter sze- Lada, 011-es motorral, mp3, es kibocsátású, jó állapotban. mély- és teherszállító mikro- központi zár, Opel ülésekkel, Ára 1500 USD. Mob.: 066busz, 1995-ös évjáratú, 2,3-as megkímélt állapotban eladó. 5070119. dízel motorral. Ár: 7800 USD. Ára 2300 USD. Mob.: 096Eladó Audi 80-as, 1985-ös kiCsere is érdekel. Mob.: 050- 8557425. bocsátású, turbó-dízeles. Ár 5407474. Eladó egy 1998-ban gyártott megegyezés szerint. Mob.: Eladó egy Lada 2106-os sze- Mercédesz Benz Vito személy- 096-9167137.
Eladó egy 1979-ben gyártott piros színű 2101-es Lada, rendezett papírokkal, nem műköEladó egy hálóbútor. Ára 3500 dő állapotban. Irányár: 3000 hr. hr. Mob.: 096-6074249, 098- Mob.: 095-4102473. 4118213. Eladó egy 1982-es kibocsáÚjszerű állapotban eladó csetású, piros színű, 2105-ös resznye színű konyhabútor, Lada, garanciás akkumuszélessége 260 cm. Mob.: 099látor, kényelmes és állítha6416170. tó ülések, 4 téli és 2 négy évszakos gumi + pótkerék. Eladó jó állapotban lévő gyerekÁra 1300 USD. Mob.: 066ágy matraccal, falhoz felköthető 6743750. pánttal és baldachinnal. Ára 350 hr. Mob.: 099-4921243. Audi 80-as benzines, 1980-as Eladó egy sarki íróasztal, jó ál- kibocsátású, piros színű szelapotban. Mob.: 050-7112066. mélygépkocsi eladó. Mob.: 099-7344592.
Bútor
Gépek és alkatrészeik
Eladó egy Skoda Fabia katalizátor. Mob.: 050-2288739. Alufelnik és autógumik 8090%-ak 13-14-15-16-os méretekben reális árakon eladó. Mob.: 050-9977979. Opel Kadett alkatrészek 1300 kuplung, diszk, kosár, karburátor, generátor eladó. Mob.: 066-3828719. Elektromos gyújtást vennék Ladára. Mob.: 050-9157904. Eladó egy műszerfal 2108 és 2109-es Lada Szamara, karcmentes állapotban. Ára 250 hr. Mob.: 050-7748695. Veszek k750-es benzintankot. Mob.: 096-9567429. Eladó Ford Excord autó alkatrészek. Mob.: 095-7001397. Autószerelő műhelybe kétoldali elektromos villás autóemelőt vásárolnék. Mob.: 067-8524920. Autó alkatrészek eladók Audi B3-as és B4-es, valamint Tavria személygépkocsihoz. Cím: Csetfalva, Zöld u. 13. Mob.: 097-5123481.
Gépkocsi Eladó egy 1976-ban gyártott Lada 2101-es személygépkocsi, sárga színben, 11-es átszedett motorral, sötétítve, BMW műszerfallal, szép szalonnal, mp3 lejátszóval, mély ládával, kisebb hibákkal. Irányár: 1400 USD. Mob.: 050-6786156. Eladó egy Lada 2106-os, 1984es elfogadható állapotban. Ára 1600 USD. Mob.: 098-8374056. Eladó egy fekete VAZ 21099es, 2007-es kibocsátású gépkocsi Beregszászban. Ár megegyezés szerint. Mob.: 099-3624347. Eladó egy VAZ 2104-es jó állapotban lévő, 1989-es kibocsátású gépkocsi. Ár: 1800 USD. Mob.: 050-2824952. Eladó Lada 2103-as teljes körűen felújítva, reális áron. Mob.: 095-4464597. Eladó egy Fiat Lancia, 1986os kibocsátású. Ára 900 USD. Mob.: 096-9832177. Eladó egy 2105-ös Lada, 1990es kibocsátású, kék színű. Ára 1100 USD. Mob.: 050-1823830. Eladó egy 126-os Mercedesz, 1981-es kibocsátású, benzines. Ár megegyezés szerint. Mob.: 066-2836527. Eladó Volga 2410. Mob.: 0976687237. Eladó egy piros színű 2200 Mazda személyszállító mikrobusz, megkímélt állapotban, 1988-as kibocsátású, 7+1 személyes, 8 liter fogyasztás. Irányár: 5000 USD. Mob.: 050-1398527.
Hirdessen nálunk!
(41) 2-40-89, 066-2850283
2013. március 7. Eladó egy 2013-as Lada, 1978as évjáratú, 1500-as motor, jó állapotban, teljes körűen felújítva (festés, hegesztés, ajtó csere), sárga színű, mp3-as Pioner lejátszó 4 hangfallal. Ára 1800 USD. Minimálisan alkuképes. Mob.: 099-7366640. Eladó gyári állapotban lévő Lada Szamara 21099-es, 2005ös kibocsátású, 1.5 injektoros motorral, 60000 km van benne, téli gyári gumival. Ár megegyezés szerint. Mob.: 095-5017790.
Tivadarban a Rákóczi u. 264. szám alatt családi ház eladó. Víz, gáz van, nagy kert és gyümölcsös. Irányár: 14000 USD, de lehet alkudni. Mob.: 0968438693. Ház eladó Verbőcön a Fő u. 92. szám alatt 10x10-es melléképület. A házhoz tartozik 15+30 ár föld, a ház köponti fűtésű. Ára 13500 USD. Mob.: 098-7774138 (Balogh Jenő) vagy a 0670-5991326. Email: boroshordo02@ freemail.hu.
Eladó egy 2000-es gyártmányú Lada 07-es jó állapotban. Ház eladó Salánkon a Május 1. Ára 3500 USD. Mob.: 098- u. 78. szám alatt (3 szoba, kony4758174. ha, főzőfülke, spájz, terasz, 10 ár kerttel és melléképületekkel). Eladó narancs színű 03-as Ára 13500 USD. Mob.: 096Lada, 1977-es kibocsátású, ér- 7616208 (Fenyvesi András) vényes okmányokkal, júniusig vagy a 0670-5991326. Emaérvényes biztosítással, de felújí- il:
[email protected]. tásra váró állapotban. Irányár: 900 USD. Mob.: 097-8908402. Beregszászban (Búcsúban) a Kutuzov u. 85. szám alatt eladó 1977-es kék színű Lada 2106 a Fő út irányában egy kertes csaeladó, 06-os motorral, nor- ládi ház (kétszoba, konyha, fürmál állapotú, rohadásmentes dőszoba, gyümölcsös, 27 szotek karosszériával. Irányár: 1800 föld, gáz, víz bent van). Telefon: USD. Mob.: 066-4805043. 4-29-23. Mob.: 095-9148960, Eladó egy VW Passat, 1998-as 066-2405749. kibocsátású, B5 1,9 TDI klí- Kétszintes, alul üzlethelyiség, más, jó műszaki állapot, új fent lakórésszel ház eladó Bevezérműszíj, görgők, téli gumik. regszászban a Korjatovics u. Irányár: 10000 USD. Mob.: 24. szám alatt. Mob.: +3620050-2644247. 4638081. Eladó egy fehér VAZ 2104-es, 1988-as kibocsátású, 1500 motorral, jó állapotban lévő gépkocsi, új gumikkal, 7-es ülésekkel, új aksi, új mp3 lejátszóval. Ár megegyezés szerint. Mob.: 050-8255478.
Hangszer
Siófokon, a Bajcsy utcában eladó egy 4. emeleti, 53 m2-es, jó állapotban lévő téglalakás! A lakásban folyosó, konyha, két szoba, fürdőszoba és egy nyugati fekvésű 4 m2-es erkély található. Fűtése gáz-konvektoros. A bútorok alku tárgyát képezik. Irányár: 9,9 millió. Elérhetőség:
[email protected].
Eladó egy fekete színű akusztikus gitár kitűnő állapotban. Ára Eladó egy összkomfortos egy550 hr. Mob.: 099-0872263. szobás lakás Beregszászban. Mob.: 066-8548293. Szaxofon eladó Amati classic típusú, nagyon jó állapotban, Beregújfaluban sürgősen elezüst színben. Mob.: 050- adó egy ház (összterület 83 m2, 2531647. lakterület 53 m2), melléképületekkel, nyárikonyhával, 50 Kis teljesítményű gitár Comszotek privatizált földterületbot vennék reális áron, hibásat tel. Irányár: 18000 USD. Mob.: is. Mob.: 099-4940684. 066-4121065. Rönish Németországban gyárBeregszászban a Munkácsi úttott barna színű zongora, megközben eladó egy háromszobás kímélt állapotban eladó. Ár lakás az 5. emeleten. Telefon: megegyezés szerint. Mob.: 3-36-78. Mob.: 099-0941276. 095-2059775. Mátészalkán eladó egy 88 m2Ingatlan es üzlethelyiségként beregisztrált (BT) épület beépíthető tetőE l a d ó B e r e g s z á s z b a n a térrel. (Azok érdeklődését várMuzsalyi u. 54/13. szám alatt juk, akik Magyarországon nyitegyszobás lakás az 5. emeleten. nának vállalkozást). Csere is Mob.: 099-7325587. szóba jöhet Beregszász közponBúcsú központjában privati- ti részén található családi házra. zált összkomfortos felújított Mob.: 067-8524920. családi ház eladó, rendezett udvar, 36 szotek szőlő, termő gyümölcsfákkal, gazdasági udvarral. Telefon: 2-23-85. Mob.: 099-2553426. Sürgősen eladó egy családi ház Kisvárda központjának peremen. 83 m2, 2 konya, 2 fürdőszoba, garázs, telekkel rendelkezik. Mob.: 095-3260426. Eladó Nagyszőlősön a földszinten egy egyszobás felújított lakás. Mob.: 050-4322638.
Kisgyermekes család, olcsón, de lakható házat venne részletre Beregszász környékén. Mob.: 099-0304722. Beregszászban a Kazinczy u. 31. szám alatt családi ház eladó. Ár megegyezés szerint. Mob.: 066-8485874. Beregszászban a Bocskai u. 12/2. szám alatt ház eladó ( 2 szoba, fürdőszoba, WC, előszoba, spájz, gáz, víz bevezetve). Ár megegyezés szerint. Telefon: 2-37-54. Mob.: 099-1873403.
Dédában kertes családi ház eladó, melléképület, garázs (gáz, víz). Ár megegyezés sze- Eladó egy kétszobás lakás nem rint. Mob.: 050-2644358, 099- messze Beregszász központ2361227. jától. Ár megegyezés szerint. Magyarországon (Nagy var- Mob.: 095-3370592.
sány) eladó kétszintes összkomfortos családi ház (7 szoba, 195 m2, nagy telek (2,834 m2)), külön bejáratú garázs a földszinten. Ára 8,5 millió forint. Mob.: +3670-5231793.
Tiszaújlakon sürgősen eladó 3 szobás privatizált lakás a 3. emeleten. Ára 12000 USD. Mob.: 097-1928321. Folytatás a 12. oldalon
A hirdetés tartalmáért, a megadott információk, telefonszámok és címek pontosságáért a szerkesztőség nem vállal felelősséget!!!
12
Hirdetések
2013. március 7. Eladó egy egyszobás lakás (előszoba, konyha, fürdőszoba, balkon, spájz). Ára 37000 USD. Bútorral 40000 USD. Mob.: 098-3322498, 050-7607081, 066-6932574. Beregszászban a Szőlőhegy úton eladó (388 m2) hotel komplexumnak készült ház, 5 percre a Termál fürdőtől, gyümölcsös kert és szőlőkert. Mob.: 0958205946, 095-8205947. Beregszászban a Stefanik úton családi ház eladó, 10 ár földterület. Irányár: 29000 USD. Mob.: 050-3709020 (Feri). Beregszászban a Lónyai u. 17. szám alatt eladó egy háromszobás euró remontos lakás a 2. emeleten, saját fűtés, 80% beépített bútor, zárt balkon gardróbbá alakítva. Mob.: 095-1374062. A beregszászi piacon eladó egy 13 m2-es bódé. Ár megegyezés szerint. Mob.: 099-6548584. Beregszászban a Munkácsi útköz 6a. szám alatt a 2. emeleten eladó egy kétszobás összkomfortos lakás, euró remonttal, akár azonnali beköltözéssel. Mob.: 095-7984944. Elcserélem 3. emeleti kétszobás lakásomat egyszobásra Beregszász központjában, utánfizetéssel. Mob.: 066-0214460. Sürgősen Beregszászban a termál fürdő mellett eladó kétszobás lakás (felújítva, műanyag ablakok és fém ajtó). Ár: 38000 USD. Mob.: 099-7541295. Tiszacsomán családi ház eladó a Druzsba u. 97. szám alatt 3 szoba, konyha, fürdőszoba, melléképületek, garázs. Mob.: 099-6035789, 099-1874846. Beregszászban az Arany János úton családi ház eladó. Mob.: 050-1574324. Családi ház eladó 3 szoba, nappali, étkező+főzőfülke, fürdőszoba, spájz, garázs, műhely, kazánház, kút is van az udvaron és van egy kis kert is. Telefon: 4-20-89 az esti órákban. Nagybakosban a Lenin u. 40. szám alatt ház eladó akár 2 család részére, garázs, kert, gáz, víz, telefon. Ár megegyezés szerint. Mob.: 050-9097616, 095-8636819. Tiszaágteleken a Fő u. 22. szám alatt családi ház eladó, felújításra vár. Telefon: 714-391. Mob.: 097-7483700. Nyíregyházától 15 km-re fekvő Biri helyiségben eladó egy 15 éve épült ház, 80 m2, 2 szoba, nappali, konyha, fürdő, WC, spájz, összkomfortos, 3800 m2es kerttel. Irányár: 5 millió forint. Mob.: 0620-9309679. Csetfalván eladó egy félkész ház. Mob.: 096-1535654. Borzsován sürgősen eladó egy kis kertes családi ház, csere is érdekel házra, autóra egyaránt. Mob.: 095-2501599. Borzsován ház eladó vagy elcserélhető mikrobuszra. Mob.: 066-5104048. Somban félkész családi ház eladó, privatizált 40 szotekes telekkel, nyárikonyhával, pincével, után épülettel, gázcsonkkal. Irányár: 14000 USD. Mob.: 050-8790648. Tiszaújlakon a Móricz Zsigmond u. 7. szám alatt (régi Kombingyár út) sürgősen eladó egy összkomfortos családi ház. Tel.: 8-243-6-15-48. Mob.: 050-1564192, 095-6158713.
Aklihegyen (közel a tempFűtés lomhoz) eladó egy családi ház (melléképülettel), nagy kerttel és gyümölcsössel, gáz, víz Eladó egy Fég kandallós gázbevezetve. Ára 10000 euró. konvektor és egy 35-ös konvektor. Mob.: 066-8708840. Mob.: 097-7114375. Mezőváriban a Dózsa u. 172. Vegyes tüzelésű öntvény kazán szám alatt eladó egy felújításra 4 és 5 szekciós eladó. Mob.: váró családi ház. Mob.: 099- 099-5327088. 7543314. Öntöttvas kazán eladó. Mob.: Kertes ház eladó Beregszász- 099-2576486. ban a Szentföld u. 93. szám Eladó egy KCSM-5 típusú, alatt. Mob.: 066-2500591. öntöttvas kazán. Mob.: 095Beregszászban (Ardó) nagy 6073450. kertes családi ház eladó (6 szo- Használt öntöttvas (csugun) ba, konyha, fürdőszoba, benti radiátorok és gázzal műköWC, melléképületek, rendezett dő fali hősugárzó eladó. Mob.: udvar, 2 kút az udvaron). Mob.: 099-3356223. 095-8611781. Eladó 1 darab Vailant kombi Beregszászban az Arany Já- gázkazán. Ára 1400 hr. Mob.: nos úton félkész családi ház el- 066-3949908. Beregszászban a Kinizsi u. Beregszászban a V. Huci úton adó, csendes utca, nagy kert. 36/1. szám alatt házrész eladó, Mezőgazdasági gépek felújításra szorul, gáz, víz van, Tegye fel szállását, 6 szotek kert, garázs, mellékkiadó szobáját Eladó egy 4 köldökös 35-ös épületek. Ár megegyezés szecsuhun sztojkákkal. Mob.: az internetre eke, rint. Mob.: 066-9584134. 050-3721417. magyarul vagy oroszul. Beregszászban a Muzsalyi u. Lovas kaszát vennék, működő 47. szám alatt összkomfortos vagy nem működő állapotban, berendezett családi ház eladó reális áron. Mob.: 099-7968638. (3 szoba, 2 konyha, 2 fürdőszoEladó egy vadonatúj szemenba, 2 spájz, udvar, kert). Mob.: kénti vetőgép. Mob.: 095095-1752738, 050-8776500. 3260426. Baktán felújított kétszobás laCím: Beregszász, Kossuth tér 2. Kisdobronyban: 4 tömbös 9 lakás eladó. Mob.: 050-7269532. E-mail:
[email protected] pos x tárcsa nagyon jó állapotTel.: +38031-41-2-40-89, mob.: +38066-2850283 Balazséron a fő út közelében ban eladó. Mob.: 067-3125759. eladó egy kertes ház. Irányár: 12000 USD. Mob.: 066- eladó egyszobás lakás jó ál- Ár megegyezés szerint. Mob.: Cseh kis traktor eladó tartozékokkal: pricep, eke, 3 fréza, 2450025. lapotban, euró felújítás után. 066-4499877, +3620-2383184. töltő, soroló, kasza, kultiváEladó kétszobás lakás Bereg- Mob.: 050-1574324. Mezőváriban kisebb csalá- tor, gyepnyíró, talajgyalu, hószászban a Munkácsi útköz- Eladnám vagy elcserélném 3 di ház eladó közel a központ- kotró. Irányár: 12000 hr. Mob.: ben, az 5. emeleten felújított, szobás lakásomat egyszobás- hoz, gázcsonk az udvarban. 050-5472526. saját fűtéssel, szivattyúval. ra, utánfizetéssel. Mob.: 099- Ár megegyezés szerint. Mob.: Egyhengeres gyári fülkés kíMob.:099-7294047. 099-1922264. 0256173. nai kis traktor függesztett perA Mikrorajonban eladó egy Guton a Rákóczi u. 11. szám Kertes összkomfortos csalá- mezezővel (250 l) eladó. Ár III. emeleti kétszobás összkom- alatt privatizált családi ház el- di ház eladó konyhával, für- megegyezés szerint. Mob.: fortos lakás felújítás után. Mob.: adó, nagy kert, gyümölcsfák, dőszobával, benti WC-vel Be- 099-3843084. 066-9815198. melléképületek, kút és gázcsonk regszászban a Lermontov u. Nevetlenfaluban eladó sorköz Családi ház eladó Beregszász- az udvarban. Ár megegyezés 12. szám alatt, felújítás után, új művelő frézer (szamócához tanyílászárókkal és szigeteléssel. ban a Grabovszki u. 44. szám szerint. Mob.: 066-6962920. lajmaró), kitűnő állapotban. alatt. Ugyanitt eladó egy szo- Eladó egy félkész ház az Mob.: 099-6462377. Ár megegyezés szerint. Mob.: babicikli. Mob.: 066-8908177. Uzkaja úton. Csere is lehetsé- Búcsúban kertes családi ház 097-6871582. Beregszászban a Szentföld ges egyszobás lakásra. Mob.: eladó (gáz, víz van). Mob.: Vásárolnék 3 darab árkolókapát 066-9403874, 050-9585008. (Tankista) u. 18. szám alatt ker- 050-6651820. reális áron. Mob.: 097-5009341. tes családi ház eladó, privatizált Beregszászban az Arany Já- Beregszász külvárosában, zöld földdel, akár 2 család részére, nos úton eladó egy kétszintes övezetben (Búcsú, Bercsényi u. Z á p s z o n y b a n e l a d ó e g y felújításra szorul. Ár megegye- családi ház (130 m 2). Mob.: 43.), családi ház eladó (3 szo- Robix-156 Dm rotációs kapa. Ár megegyezés szerint. Mob.: zés szerint. Mob.: 066-9584134. ba, 2 konyha, spájz, fürdőszo- 095-2087459. 099-3583484. ba, pince), közművesítve, 30 Eladó Beregszászban a SzécheBeregszászban négyszobás nyi u. 7/11. szám alatt kétszoszotek földterülettel, mellék- Eladó egy egyhengeres kínegyedik emeleti lakás (konnai kis traktor sok tartozékkal. bás lakás. Mob.: 050-2087701. vektorok, gáz-, vízóra) eladó a épülettel eladó. Ár megegyezés Ár megegyezés szerint. Mob.: szerint. Telefon: 2-52-23. Mob.: Kígyóson a Puskin u. 15. szám Korjatovics úton az uszodával 098-9432617. 050-9627702. alatt családi ház eladó, ahol szemben. Tel.: 2-27-58. Eladó egy MTZ-82-es (11102 2 2 szoba, konyha, spájz, fürEladó egy téglaház (két szoba, Beregdédában egy 120 m -es td) 105 lóerős, 2900 motoróra, dőszoba, előszoba van. Fele kétszintes családi ház eladó. (5 konyha, spájz és mellékhelyi2008-as kibocsátású. Ár megház alatt két részes pince. Küségek, pince, összterület 61,6 szoba, az egész ház alatt pince, egyezés szerint. Mob.: 096lön nyárikonyha amibe szomelléképületek). Mob.: 0662 2 m , lakterület 36 m ) Bereg8646324. ba, konyha, főzőfülke, előszászban a Leszja Ukrainka u. 1074442, 066-7563611. szoba van. Az udvaron szőlő2. szám alatt, felújítás nélkül. Sürgősen eladó Beregszász- Eladó egy keveset használt, lugas, melléképületek, kút az újszerű állapotú Forte SH81 Mob.: 067-9880446. ban a Lehel utcában egy 6 szoudvaron. Gáz, víz bevezetve. típusú kis traktor. 2012-es kiIrányár: 25000 USD. Mob.: Sürgősen eladó egy 39 m2-es bás családi emeletes ház, ren- bocsátású, 8 lóerős, egy hen099-1724029. egyszobás lakás a Munkácsi dezett udvarral és kerttel. Gáz, geres, 452 köbcentis, négyüteútköz 6/a. alatt az 1. emeleten. víz, internet, privatizált föld. Ár mű, dízel, vízhűtéses, 8 sebesEladó egy 1. emeleti háromMob.: 066-3488243. Telefon: megegyezés szerint. Telefon: séges (6 előre, 2 hátra). Tarszobás lakás Beregszászban a 2-35-99. 2-37-75. Mob.: 093-1165809. tozékok: 100 cm-es fréza keMuzsalyi u. 111. szám alatt. rekes üléssel, eke, vibráciÁr: 17000 USD. Mob.: 066- Háromszobás lakás eladó, 66 Kiadó/Albérlet ós burgonyaszedő. A traktor5351683, 093-7039431. m2 a 3. emeleten Beregszászban ra 2013 augusztusáig garancia a Korjatovics utcán, a SportBeregszászban a Bethlen utkomplexum mellett. Saját ka- Kiadó Beregszászban a B. érvényes. Ár: 8500 hr. Mob.: cában háromszobás összkomzán, fűtés, gáz, és vízóra, két Hmelnickij u. 15. szám alatt a +38097-9760953. fortos családi házrész eladó. nagy balkon, kulcsra zárt lép- Desszertbár Kávézó (a 4-es is- Eladó kapagép után utánfuTelefon: 2-20-79. Mob.: 066kolával szemben). Mob.: 095csőház. Telefon: 2-42-36. tó (saját készítésű), akár ren1488754. 7001397, 066-6051556. delésre is készíthető. Mob.: Bótrágyon eladó a SzécheAsztélyban régi típusú ház elKiadó kétszobás összkomfor- 099-3583484. nyi u. 1/B. alatt egy két részből adó a Határőr u. 30 szám alatt. tos lakás. Mob.: 099-7540941. Sürgősen eladó egy MTZ-80-as Telefon: 56-3-82. Mob.: 095- álló, 400 négyzetméter alapterületű ipari ingatlan. Víz és viltraktor, kis kabinú, jó állapot7156888. Beregszászban a Bocskai u. lany van. Ár megegyezés szeban. Ár megegyezés szerint. 30. szám alatt a fő utcára nyíE l a d ó B e r e g s z á s z b a n a rint. Mob.: 095-2200451. 2 Mob.: 067-9591757. ló, a volt Doma ABC 38 m Szuvorov u. 11a. szám alatt a Nagymuzsalyban családi ház es helyiség kiadó, elfogad4 soros mechanikus kukori2. emeleten egy egyszobás összható áron. Telefon: 2-20-38. ca-vetőgép eladó. Mob.: 050komfortos lakás. Ár megegye- eladó, két szoba, konyha, ebédMob.: 095-2176532. 3729403. zés szerint. Mob.: 050-4322036. lő, folyosó, fürdőszoba, melléképülettel, garázzsal, gáz, víz. Haranglábon a Fő úton a határ Ár megegyezés szerint. Mob.: Kétszobás lakás kiadó Bereg- GÁZ 53-as teherautó eladó kiszászban. Mob.: 050-0781612. tűnő állapotban új gumikkal és közelében sürgősen eladó egy 050-5385463. Beregszászban a Muzsalyi u. 111/57. szám alatt 3 szobás lakás sürgősen eladó. Mob.: 0662469990.
kertes családi ház melléképülettel. Alsó szint üzlethelyiséggel, rendezett papírokkal, felső szint lakható, új ablakok, ajtók, fürdő, gáz, víz. Ár megegyezés Eladó Beregszászban egy szép szerint. Mob.: 099-2702940, csendes környezetben összkom- 050-7038740. fortos ház a „Barva” szomszédságában a Szilvás úton (elő- Beregszászban eladó 3 szoszoba, kétszoba, főzőfülke, bás összkomfortos ház, egyfürdőszoba, WC, pince, ter- éves euró remonttal, akár bútomő gyümölcsfákkal). Mob.: rozottan is. Mob.: 099-0885051. 099-0212849. Eladó egy 1,5 emeletes új háBenében a Rákóczi u. 61. szám romszobás ház (110 m2), 0,30 ha alatt a központon családi ház privatizált földterülettel. Cím: (4 szoba, gáz, 52 szotek kert, Hunyadi (5 km-re Beregszászmelléképület) eladó. Mob.: tól). Mob.: 050-7112074. 098-5964135. Eladó egy egyszobás lakás Muzsalyban a Rákóczi u. 152. a 2. emeleten Beregszászban szám alatt családi ház eladó. a Muzsalyi u. 111/7. szám Ár megegyezés szerint. Mob.: alatt. Mob.: 066-5526391, 0660502-5473292. 8484362.
WWW. KARPATSZALLAS.NET WWW.KARPATINFO.NET.UA
felújított motorral. Ár megegyezés szerint. Mob.: 096-8550868, 099-7333617. Eladó 12 soros búzavető és 4 soros krumplivető. Mob.: 0968038603. Nagydobronyban eladó JuMZ traktor, JuMZ eszkovátor, személygépkocsi utánfutó, hótoló buldózerlapát (jobbrabalra kifordítható), 2 soros krumplivető, górévágó, 200 literes permetező. Gyári négysoros krumplivető, műtrágyavetővel felszerelve, négy tömbös tárcsa 2,80 m, frézer 2,20 m. Mob.: 097-1532333, 095-8390791. Tárcsa eladó 2x13 lapos Tiszaújhelyen. Mob.: 0967179141. Kínai traktor után fésűs kasza eladó. Ár megegyezés szerint. Mob.: 095-2156982. Eladó kultivátor, kukoricavető gép. Mob.: 050-8614374. Eladó egy 50 cm3-es eredeti német benzines Háko kétkerekű 9 lovas kis traktor, mindennel felszerelve, eke, frézer, futó, hókotró, még egy 250-es motort. Mob.: 097-6386332. Eladó háromköldökös eke. Ár megegyezés szerint. Mob.: 097-7080764. Eladó „Bizon” lengyel búza kombájn. Mob.: 097-3445961. JuMZ traktorhoz első kerékre új külső eladó, féláron. Mob.: 098-4506130.
Mezőgazdaság Fátyolfólia minden méretben jó áron eladó. Házhoz szállítás is megoldható. Mob.: 096-1713670 (Robi).
Mezőgazdaság termék 300 darab nagy szalmabála és 3 tonna tisztított vetőzab eladó Tiszakeresztúrban. Mob.: 0992296529, 097-4339366. Beregszászban eladó sertés- és baromfitáp PROVIMI granulátum, koncentrátum. Mob.: 095-4187263. Száraz szemes kukorica eladó. Ár megegyezés szerint. Mob.: 096-7283628. Eladó búza-, és zabvetőmag. Mob.: 095-5105885. Jó minőségű szemes kukorica, tritikálé, búza, árpa és zab eladó. Házhoz szállítási lehetőség is, Beregszász. Mob.: 050-6680756. Beregszászban jó minőségű trágya eladó. Ár megegyezés szerint. Mob.: 095-3394912.
Mobiltelefon Eladó Samsung Champ mobiltelefon, fekete színben. Ára 300 hr. Mob.: 097-7732643. Eladó egy Nokia 6300 telefon, hedszettel, töltővel. Ára 350 hr. Mob.: 099-0872263. Eladó egy Samsung S 5230-as mobiltelefon, minden tartozékkal. Mob.: 050-0121148. Eladó F.S. Esprimo mobile v5535, CPU: Intel Core Duo 2 GHz, RAM: 1 GB, VGA: Integrált 256 MB, TFT LCD 15.4”, hibás LAN kártya. Ár: 1550 hr. Mob.: 050-5510283. Eladó Beregszászban anyagi okok miatt egy eredeti LG GT500 Puccini érintőképernyős telefon, zsebkopott állapotban. Ára 500 hr. Mob.: 066-0828860.
13
Hirdetések Eladó egy Nokia X200, 1 GB memóriakártya, fülhallgató, töltő, USB, tűrhető állapotban. Ára 500 hr. Mob.: 099-2835932.
150 cm3-es robogó, kék színben, papírok nélkül. Ár megegyezés szerint, csere is érdekel. Mob.: 068-9968347.
Munkát keres
Eladó alkatrésznek egy Nokia 6233 két akkumulátor headset Szeretne gyermeke mellé egy és még egy 3.5 mm headset. kedves, türelmes, felsőfoMob.: 097-9383784. kú végzettséggel rendelkező Kéthetes Samsung Star 3 el- bébiszittert? Akkor hívjon biadó dobozában, papírokkal. zalommal. Mob.: 099-4907425. Chaton, 3.0 tft, multi im, SNS 20 éves fiú munkát keres hétwifi, 3.2 megapixeles kamerával köznap délután 16 órától és és Bluetooth-szal. Irányár: 700 szombaton egész nap. Mob.: hr. Mob.: 050-5013110. 098-4053220. HTC Legend érintőképernyős 48 éves egyedülálló hölgy öreokos telefon eladó, 384 MB gek gondozását, bejárónői munRAM, 5 mpx kamera, Amoled kát vállal. Mob.: 066-3957532. kijelző, fekete szilikon tok, 3 db fólia, töltő, 8 GB-os kártya. Ára Munkát szeretnék az Imidzs piacon vagy az Astrában. Mob.: 1250 hr. Mob.: 095-5435391. 099-5576542.
Motor, robogó
Eladó két sport bukósisak 150 hr/darab. Mob.: 099-3353713. Eladó egy Alfa Mustang 110 cm3es motor, fekete színben, kiváló állapotban, beregisztrálva. Ára 800 USD. Mob.: 095-5601913. Eladó egy Jawa Babetta 210 moped, jó állapotban, estrákkal. Mob.: 066-9130638. Motor alkatrészek eladók MT10-36-os motorhoz. Mob.: 0954061425. Eladó egy Sabur motor jó állapotban, ugyanitt egy Stinger nagytestű robogó is eladó. Ár megegyezés szerint. Mob.: 099-2655374. Eladó egy Dnyepr MT-1036-os oldalkocsis motorkerékpár, működőképes. Mob.: 099-6144216. Sürgősen eladó egy Sabur SB motorkerékpár. Irányár: 3500 hr. Mob.: 099-1723473. Eladó G-max Racer 2012-es kibocsátású kis köbcentis sportmotor, papírokkal és rendszámmal, új állapotban. Ára 9800 hr. Mob.: 098-9478921. Eladó egy nagytestű Stinger robogó 80 cm3-es, papírokkal. Ára 1550 hr. Mob.: 098-3418628. Simson motorhoz keresek vázat motor nélkül. Mob.: 066-3155283.
ABC-be munkást keresek Nagybaktára, 18 éven felülit komoly megbízhatót, csak komoly érdeklődők hívogassanak, aki dolgozni is akar jó fizetésért. Mob.: 099-6387385. Beregszászi büfébe megbízható, szorgalmas, ügyes lányt eladói munkára felveszek 30 éves korig. Munkaidő 07-14 óráig. Érd.: 095-7109252. Beregeszászban működő fatelepre gátermunkást és segédmunkást keresünk. Mob.: 099-0550754.
A régió legjobb munkalehetősége egy nemzetközi cég irodájában menedzserek, vezetők, illetve tapasztalat nélküliek részére. Oktatás, karrier, jövedelem 1-5 ezer hr, rugalmas munkaidő, részmunka lehetőség. Mob.: 050-9697509 (ua), Megbízható ember pásztorko095-3934149 (magyarul). dás és juhászkodást vállalna. Mob.: 099-4751327. Darus autóra keresünk sofőrt 2000 hrivnyás fizetéssel. Mob.: Tapasztalattal rendelkező au066-2709151, 099-2815117. tószerelő munkát keres. Mob.: 099-3182596. Műszaki rajzolásban gyakorolt munkavállalót felveMunkát kínál szünk részmunkaidőre. Jelentkezni lehet telefonon A Holidé Bárba pincért kerevagy a megadott e-mail císünk ukrán-magyar nyelvtumen. Mob.: 066-3389824. dás, szállás biztosítva. Mob.: E-mail emoke1944@ 097-2635721. hotmail.com A Galaktika és a Sakura szépségszalonba fodrászt, kozmetiMűszaki cikkek kust és manikűröst felveszünk. Mob.: 099-2353981 vagy a 200 literes hűtőláda eladó naGalaktikába érdeklődni kedd- gyon jó állapotban Beregszásztől-szombatig 9 órától 16 óráig. ban. Mob.: 099-3110939. Jól működő cég villamossági szerelőket, valamint gépészmérnököket keres. Versenyképes fizetés és juttatási csomag garantálva. A jelentkezéseket telefonon a +38099-5181671es mobilszámon várjuk. 3 és fél éves iker fiaihoz keres bentlakásos bébiszittert, fiatal, csinos, intelligens, talpraesett független nő személyében, a gyerekeket egyedül nevelő középkorú férfi Magyarországon. Angol nyelvtudás előnyt jelent. Fényképes, bemutatkozással ellátott jelentkezéseket az andraskeresztessy@gmail. com e-mail címre várom.
Eladó egyhengeres Izs motor Jupiter 5-ös csónakkal, papírok nélkül. És egy légpuska. Fafeldolgozó gépkezelőket és Ár megegyezés szerint. Mob.: segédmunkásokat keresünk tapasztalattal vagy betanítással. 095-5519778. Munkavégzés helye BeregMotor motrot vásárolnék 150, szász, Gyár u. 53. (az adóhivatal 3 200 cm -ist, jó állapotban reámögött). Mob.: 067-3100958, lis áron. Mob.: 066-09202431. 066-2709151, 050-6645133 Delta motor eladó. Ára 2500 hr. (ukr.), 067-3123486 (magyar). Mob.: 098-9686804. A Beregszászi STRONG vállaEladó egy jó állapotban lévő 2 lat fiatal dinamikus férfit kekapcsolásos Riga motorkerék- res Export-Import üzletkötőpár, papírok nélkül, gyári álla- nek. Követelmény: angol, mapotban. Ugyanitt egy kecske- gyar és ukran nyelv ismerete dongó. Ár megegyezés szerint. felsőfokon. Érdeklődni telefoMob.: 098-4053220. non: 095-5389114. Eladó egy Jawa motor alkat- A Kadeo vállalat sürgősen felrészként. Ára 500 hr. Mob.: vesz autószerelőket. Cím: Be050-5407474. regszász, B. Hmelnickij u. 30. Mob.: 050-3178828. Eladó egy Simso Swalbi kis motor, tökéletes állapotban, 1978-as Bárpultost és pincéreket kekibocsátású, regisztrált rendresek beregszászi kávézóba. számmal. Mob.: 099-7542012. Mob.: 066-9315932. Eladó egy 49,9 Arbon motor felújított állapotban, regisztrált 14 és 22 személyes kisbupapírokkal. Ára 2500 hr. Mob.: szokat keresünk kárpátaljai 095-2501895. közutakra, sofőrrel. Mob.: 066-5530445, 097-0402848. Eladó Beregszászban egy 1983ban gyártott, kék színű IzsA beregszászi járásban lévő Jupiter-4-es, 2 hengeres, 12 volétterembe gyakorlattal rendel3 tos, 350 cm motor. Csónakkal, kező férfi szakácsot, kisegítőt, új festéssel és rendezett papírokvalamint cukrászt felveszünk. kal. Irányár: 300 USD. Mob.: További felvilágosítás munka099-2642053. időben vagy napközben a 050Eladó egy jó állapotban lévő 6536868 telefonszámon.
2013. március 7.
levíziók eladók, jó áron. Mob.: 050-9977979.
Megbízhatóság, minőség, szakértelem
Eladó egy 7 tégelyes fagyitároló hűtő. Ugyanitt egy álló hűtővitrin (185x55cm). Mob.: 0957001397.
Műanyag nyílászárók
Villanymotor eladó 4 kW-os, ára 1000 hr és egy 7,5 kWos, ára 1500 hr. Mob.: 0989067802. Eladó egy Sony fél professzionális CCD-TRU15 E márkájú videokamera (1000 hr) és egy vadonatúj DVD lejátszó (300 hr). Alku lehetséges. Mob.: 095-3260426. Eladó egy vitrines hűtő 1 m magas. Mob.: 099-6548584. Eladó egy 80 literes Atlantic márkájú villany bojler egy évet használt, dobozában. Irányár: 600 hr. Ugyanitt egy Pentium 2-es számítógépház. Irányár: 200 hr. Mob.: 066-2204165.
Növények
5 év garancia!!! További To ábbi ajánlataink: - külső és belső párkány, - szúnyogháló (ajtóra is), -10-15% - reluxa, - anyag és bambusz roletta, - szalagfüggöny Beregszász, Puskin tér 4. (a szerb pékség épületében). Tel./fax: 4-31-29, Mob.: +380-97-912-61-46, +380-99-754-25-43. Akció
zisos 2 hengeres dízel moto- böző dekor munkák. Mob.: ros aggregátor (áramfejlesztő). 099-0304635. Mob.: 099-2743157. Esküvői fotó és videó, végEladó egy 8 darabot készítő zős albumok, portréfotózás és blokköntő gép. A blokk mérete egyéb rendezvények. Mob.: 20x20x40.Ára 900 USD. Mob.: 098-9478921, 098-6166542. www.life-studio.com.ua. 099-0277278.
Terménydaráló + körfűrész Fa aprítását és kivágását vállalom. Mob.: 099-1701662 Gyümölcsfa oltványok fajta vá- motorral együtt eladó. A motor (András). lasztékban eladó Nagybaktán. 35 kW-os, működőképes, jó állapotban. Ár megegyezés szeTelefon: 4-14-36. Mob.: 050Gázkazánok javítását és karrint. Mob.: 066-4344891. 7102136. bantartását, új fűtési- és vízrendszerek, automatikák, napKorai paradicsom palánta el- Eladó egy nagy teljesítményű kukollektorok telepítését, valaadó. Mob.: 050-2288667 (Ti- koricafejtő. Mob.: 066-4976685. mint minőségi anyagok – kabor). Vásárolnék gyári gyalugépet zánok, radiátorok, szivattyúk (asztali barkácsgép fára 220 V). Oltott díszfák termelői áron – beszerzését reális áron vále l a d ó k : c s ü n g ő b a r k a f ű z Mob.: 066-5296880. lalom. Mob: 066-1593183. (cicuskafa) és japán fűz (flamin- Gyári gyalugépet vásárolnék. gó). Cím: Beregszász, Macsolai Mob.: 096-9043452. Kútfúrást és vízvezetést út 70. Tel.: 3-20-34. Mob.: 095vállalunk akciós áron. Mob.: Jó állapotban lévő gyalupad el8905568. 050-8563164. adó. Mob.: 099-2425298. Telefon: 4-21-57. Terméskő, viacolor vagy macskakőből utat, udvart vagy Szolgáltatás járda lerakását vállaljuk. GaKútfúrást vállalok! Kézipumpa rantált minőség és kedvező ár, és a nélkül 40 mm-es eredeti segítünk az anyag beszerzéscső, szűrő, kézipumpa. Mob.: ben is, ha szükséges. Mob.: 099-1783628. 099-0290026.
Hirdessen ingyen a
Évente több mint KÉTMILLIÓ lapletöltés www.karpatinfo.net 300 Wattos mély nyomó szett Lucernamag eladó. Telefon: eladó. Irányár: 700 hr. Mob.: 78-5-72. Mob.: 066-9087413. 095-3839942.
Lézeres visszérműtét a Munkácsi járási központi kórházban a Pirogov u. 4. szám alatt. Érdeklődni lehet a 050-0114705 dr. Márkus István.
INTEREL gyors, minőségi mobiltelefonszerviz elérhető áron egy hónap garanciával (Beregszász, Munkácsi u. 2.). Mob.: 050-8606055.
Használt ruha nagykereskedés Kocsordon! Minőségi használt ruhák elérhető áron! Több mint 150 féle fajtára csomagolt termék! Aktuális AKCIÓINK: - Kapucnis cipzáros felső: 750 Ft/kg, - Ágynemű: 600 Ft/kg, - Tréning nadrág (pamut): 700 Ft/ kg, - Zokni: 550 Ft/kg, - Vékony, hosszú ujjú pamut felső 550 Ft/kg. Érdeklődni: Bihari János 003630-9452766. 4751 Kocsord, Bajcsy Zsilinszky út 14. (Győrtelek felől balra a második utca). www.johasznaltruha.hu.
Csatornázást vállalok különböző színekben, és ablak párkányok felhelyezését. Mob.: 066-0820366, 099-2346579.
Régiség Síremlékek széles válasz80 literes villanybojler eladó. téka kapható darált gránitRégi szövött vászon zsákoMob.: 095-8644708. tól a márványig. Cím: Bekat és türetben maradt anyaregszász, Bakó Gábor u. Beregszászban olcsón eladó gokat, széles szájú és letűrt pe119. Tel.: 2-45-33. Mobil: egy körtárcsás mosógép és egy remű befőttes üvegeket, szik095-1513467, 095-1207641. centrifuga. Mob.: 050-8266750. vizes üveget, falapátot, fatekAvant-Beregszász KFT szeHasznált háztartási cikkek, nőt, összerakható vaskályhámélyszállítást vállal Kárpátalautomata mosógépek, hűtő, kat, cserépedényeket, petróleja és Ukrajna területén (lakofagyasztó eladó. Mob.: 095- um függőlámpákat, viharlámpákat, lovascsengőket, komódalmak, kirándulás stb.) 18-51 6158714. dot, karos ládát, és régi fakereszemélyig. Mob.: 050-3709020 Eladó és Privileg márkájú hű- kű szekeret vásárolnék. Mob.: (Tóth Ferenc). tőláda, német gyártmány, jó ál- 099-2359256, 096-2796950. Zongorahangolást vállalok. Méhkaptár készítését vállalom lapotban, 180 cm magas. Mob.: Tel.: +38031-41-67-1-13. Mob.: 099-1738963. magrendelésre, 20-24 keretest. 067-3875409. Ára 400-650 hr-ig, felszereltSzerszám, ipari gép Külés beltéri munkálatoEladó ipari villanytűzhely, 3 ségtől függően. Ugyanitt fából kat vállalunk reális áron. komfort, 3 fázis, 12 kW, vadiúj. nyílászáró, kül- és beltéri ajtók, Eladó makaróni készítő gép (20 Glettelés, festés, gipszkartoMob.: 099-3464859. kg/ó), kétütemű három fázisos nozás, csempézés, lambéria, valamint emeletes gyerekágyak, légkompresszor (10 atmoszfé- betonozás, laminált parket- játszótéri gyerekjátékok. Mob.: Használt hűtők, automara) és egy elektromos fűtőszálak ta, ajtó-ablak beállítása, szi- 096-6165199, 063-6146904. ta mosógépek, gáztűzhe500 Watt. Mob.: 050-7112074. getelés, díszkövezés és különFolytatás a 14. oldalon lyek kitűnő állapotban kaphatók - kivételes árengedIpari dagasztó gépet vennék mény -20%. Mob.: Dercen 60 liter és egy fázisost. Mob.: 050-2644235. Salánkon 050-0837508. 097-8403388, 050-1536377. Eladó egy nagy teljesítményű www.hasznaltaru.mlap.hu. Műanyag, alumínium terménydaráló. Mob.: 097Eladó egy ruhaszárítógép 6859897. nyílászárók, beltéri ajtók, „Nordland” 850 Wattos. Tegarázskapuk, automatikák, lefon: 68-253. Mob.: 095- Csetfalván eladó komplett fejőgépek (magyar, orosz, né5772103. VELUX tetőtéri ablakok. met). Ára 2500 hr. Mob.: 097Eladó egy jó állapotban lévő 0139790. Sony Trinitron TV. Mob.: 067Mobil: +380 50-507 65 60 Új 3 fázisos villanymotor eladó, 8640204. 2900 fordulatú, 4 kW-os. Mob.: akció Tel.: +3803141-4-33-41 -20 -40 Használt Sony TV eladó. Tele- 095-3542301. Cím: Beregszász, Zrínyi u. 3. %! fon: 2-26-54. Eladó egy német gyártmányú www.jakisnivikna.ucoz.ua Nagyon jó állapotban lévő te- 15 kW-os teljesítményű 3 fá-
Minőségi nyílászárók
14
Turmix
Számítástechnika Eladó egy Pentium IV-es számítógép, processzor 1,25, RAM 1,25, HOO 16066, videokártya 250 MB. Ára 1050 hr. Mob.: 099-6387385. Eladó egy Dell laptop, 1,2 GHz processzor, 512 MB RAM, 40 GB HDD, 64 MB videokártya. Irányár: 1050 hr. Mob.: 0501614666.
rület (0,15 szotek) Borzsován gyerekruha, dzseki, bőrdzseki, a Borzsa folyó mellett. Mob.: tréning nadrág, férfi-női pul050-7112074. csi stb.). Mob.: 050-8522775, 050-0737055. Építkezési telek eladó Jánosiban fundamentummal és 9 Cukor nélküli, üstben főtt szilszotek földdel. Ára 1500 USD. valekvár eladó BeregszászMob.: 050-5075629. ban a Sörkert közelében. Mob.: 066-2406034. 2 Eladó egy telek 1500 m es, 10x13-as méter, funda- Eladó két darab új 15 kg-os m e n t u m m a l 1 , 6 0 m a g a s súlytárcsa bicepsz rúddal. IrányTiszapéterfalván. Ára 5000 ár: 750 hr. Mob.: 050-2587610. USD. Mob.: 097-8135452, Autóba való gyerekülést vásá+3670-5957575. rolnék jó állapotban lévőt, reális áron. Mob.: 099-7327432. Vegyes
Modern számítógépek és laptopok kedvező áron garanciával eladók. Mob.: 097-9240804, 050-0156667. Eladó használt 12 személyes Eladó egy számítógépház 1,8- tea szerviz, csillár, edény, táas processzorral, 80 GB win- nyérok, kanalak, villák, kerechesterrel, 512 RAM, 128 vi- kes bőrönd, ágy, asztal és oxideokártya, DVD meghajtó és géncső. Telefon: 2-36-82. Mob.: íróval. Ára 700 hr. Mob.: 095- 068-1431124. 8611079. Beregszászban eladó egy kék Eladó egy féléves új állapot- színű kis bicikli 4-5 éves gyeban, garanciával Hp Pavilion rek számára, állítható pótkenotebook, 3 GB RAM-os pro- rékkel, jó állapotban. Mob.: cesszorral, 1 GB-os videokár- 095-6933530. tya, 500 GB-os wincester. Ára Eladó egy Bambino babako5500 hr. Mob.: 099-7536898. csi, bordópiros színben, minASUS 210 1 GB DDR3 ak- den tartozékával együtt, megtív hűtéses videokártya új ál- kímélt állapotban. Ára 650 hr. lapotban eladó, 1 év bolti ga- Mob.: 099-4981017. ranciával. Ára 290 hr. Mob.: Eladó egy új amerikai nercbun099-1668484. da, egy világos szekrénysor, 2 Eladó egy Samsung SCX- nagy asztal, 6 szék, egy kis asz4100 multifunkciós (nyomta- tal, 3 könyves polc, 2 nagy sató, fénymásoló, szkenner) lé- rok rekamié, 3 tévé. Telefon: zer irodagép. Ár: 600 hr. Mob.: 2-37-75. Mob.: 093-1165809. +38097-9760953. Természetes és festett hoszszú hajat vásárolok! Haj Eladó egy Intel Pentium IV-es hosszabbítást vállalok természámítógép, 3000 MHz proceszszetes hajból. Nagyszőlősi szor, 2 GB RAM, 128-as videojárás, Tiszabökény. Mob.: kártya, 40-es GB HDD, DVD096-6879724. olvasó, LCD monitor, garanciával és szállítással. Ára 1300 hr. Beregardóban új, 800 literes Mob.: 099-6268046. szőlőkád olcsón eladó. UgyanVásárolnék újszerű állapotban itt 500 kg-ig mérő hídmázsa. Telévő LCD monitort 17” vagy lefon: 4-31-39. 19”. Mob.: 050-7297719. Vásárolnék 150 kg-ig mérő Eladó egy számítógép kifo- mázsát, számtábláját, illetve gástalan állapotban, 19” plaz- az egész mázsát. Mob.: 096ma monitor, egér, billentyű- 7293382. zet, 2 GB RAM, 512 videokártya, 2.6-os processzor, 320 Vaskeretes kereskedelmi bódé winchester. Ára 2000 hr. Mob.: 10,5x6 méter eladó. Mob.: 0502828602. 095-8217761. Eladók használt és új számítógépek Dercenben. A használtak 3 hónap, az újak 2 év garanciával. Vállalok igény szerint öszszerakást és házhoz szállítást. A gép ára a teljesítménytől függ. A használt P4-es 500 hr-től. Mob.: 050-9892674.
Telek Badalóban eladó egy 38 szotekes építkezési telek. Mob.: 098-4633988, 096-3554104. Eladó egy 9 áras (szotekes) építkezésre alkalmas földterület, gáz, víz, Beregszászban a Kiserdő u. 33. szám alatt. Mob.: 050-2644354.
Privatizált telek építkezési engedéllyel eladó tervrajzzal Beregszászban a Csizaj u.52. sz. alatt. Ugyanitt sveller (U-vas, 8-10-16-os méret, hossza 9 méter, 50-es cső, 8 méter hosszú). Mob.: 095-5655017. Eladó egy privatizált földte-
Fejős tehén eladó Badalóban hetedik éves, 5 hónapos hasas. Mob.: 050-1455441. Bak nyúl eladó Beregszászban. Ára 50 hr/kg. Mob.: 050-1777347. Eladóak 8-10 kg anyanyulak. Ugyanitt 2 darab vietnámi anyanyúl, végkiárusítás. Ugyanitt vietnámi kocák. Mob.: 050-2060776.
Eladó egy szinte új állapot- Eladó egy 5 éves kanca ló. Ár ban lévő modern menyasszo- megegyezés szerint. Mob.: 066nyi ruha. Mob.: 099-0277278. 4576798. Eladó egy 40 literes akvárium, ionizálásra szolgáló lámpa (aszma gyógyítására), ugyanitt használt gáztűzhely szovjet gyártmány. Mob.: 066-2709151.
4 darab németjuhász kutyakölykök eladók. Mob.: 0997540966.
Vásárolnék kölyök puli kutyát, elfogadható áron. Mob.: Eladó egy új fűrészporos kály- 050-8652174. ha melegház fűtésére. Mob.: Németjuhász kiskutyák eladók. 066-2422161. Mob.: 095-3496367. Házi bor nagy tételben eladó. Ár megegyezés szerint. Mob.: Ingyen elvihető vizsla kölyökkutya, 1 darab. Mob.: 066066-9047225, 050-8262912. 0053599. Szilvalekvár nagy tételben elEladó 120-150 kg-os hízó. adó. Mob.: 099-3784146. Mob.: 095-4273266. Bontott tetőcserép olcsón eladó Kígyóson. Telefon: 63-214. Kígyóson hízó eladó. Telefon: 63-214. Mob.: 050-5511359. Mob.: 050-5511359. Eladó egy nagyon jó állapotban Szürke, második borjával, 9 hólévő menyasszonyi ruha. Ára napos hasas tehén eladó. Cím: 1650 hr. Engedmény lehetsé- Beregszász (Búcsú) Bercsényi u. 22. ges. Mob.: 099-2548423. Olcsón eladó használt babako- Beregszászban, kedves, játécsi, kiságy, járóka Dercenben. kos kiskutya és kiscicák gazdára várnak. Mob.: 050-5399297. Mob.: 066-3015043. Telefon: 2-38-59. Eladó egy vadonatúj mózeskosár 200 hr, összecsukha- Salánkon eladó 3 darab süldő tó babakocsi (tolóka) 200 hr., kis kocák. Ár megegyezés szeegy háromkerekű gyerekbicik- rint. Mob.: 097-8423970. li 50 hr. Alku lehetséges. Mob.: Gyöngytyúk tojást vásárolnék, 095-3260426. keltetőbe. Mob.: 095-4551127. Eladó egy babahordozó kengu- Mangalica süldőt vennék 8-10 ru 3,5-11,5 kg-ig. Ára 160 hr. heteset. Mob.: 099-6317422. Mob.: 066-4978378.
Használt mintás sötétbarna csempekályha eladó. Ára 800 hr. Egy platos sparhet. Ára 400 hr. Kitűnő állapotban lévő félKétrészes földig érő estélyi automata Saturn mosógép. Ára ruha eladó, 46-os méret barack 1000 hr. Mob.: 099-3186841. virág színű, hátul fűzős. Ára 250 Eladó egy zöld színű gyerekhr. Mob.: 066-4344891. kocsi téli-nyári funkciós, BeVászonra festett festmény el- regszászban a Munkácsi úton. adó kb 1 m x 80 cm. A képen Ára 450 hr. Mob.: 099-3476694. Szűz Mária fogja a kisded Jé- Jó állapotban lévő többségzust. Ára 600 hr. Mob.: 066- ben női ruhák, egy bunda, dzse4344891. ki és ágybelik eladók. Mob.: Eladó új 1000 és 650 literes új 099-4921243. műanyag tartály fém keretben, le- Házi bor eladó. Mob.: 050folyó csappal, valamint 220 lite- 1504097. res szeszes hordó. Szállítás megEladó jó minőségű orosz írisz oldható. Mob.: 096-2707061. Muliné pamutok. Színek: sárMázsát vennék 300-500 kg-ig, ga, lila, fekete, zöld, kék, barelfogadható áron. Mob.: 099- na. Mob.: 097-7241504. 9696841.
Használt holmik nagyon olJánosiban eladó egy 9 szotekes csó áron eladók. Mob.: 050telek fundamentummal és 60 9936365. szotek háztájival. Mob.: 099Eladó felnőtt pelenka sürgősen. 4885973. Mob.: 050-7626459. Beregszászban a Tinódi u. 51. szám alatt egy 14x25 m2-es te- Új műanyag szamócás láda, ollek, háromfiókos garázzsal és új csón eladó. Mob.: 096-1774782. kerítéssel eladó. Villany és víz Minőségi házi vörösbor eladó van. Mob.: 095-1374062. nagy tételben. Telefon: 2-28-77. Földterület eladó vagy bér- Eladó egy használt férfi bőrbeadó Beregújfaluban, 1,8 ha. csizma, barna színű, 41-es, Mob.: 099-3464859. bélelt, vagy 42-re cserélhető.
Eladó két jól tejelő fiatal fejőskecske. Kettőt fizet, hármat kap, ugyanis az egyik márciusban ellik. Mob.: 095-6073750.
Állatok 7 éves, májusban ellő tehén eladó. Telefon: 72-3-95. Mob.: 050-2084374. Beregszászban 10-11 hetes malac eladó. Mob.: 095-4187263. Mangalica sertések eladók, Tiszakeresztúrban. Mob.: 0968501580.
Építkezési kellék
Bontott, használt téglát vásárolnék reális áron. Mob.: 0509146462. Vásárolnék egyfázisú Limex betonkeverőt, elfogadható és működőképes állapotban. Mob.: 099-6317422. Két darab jó állapotban lévő redőny 3 szárnyas ablakra való eladó. Ára 500 hr. Mob.: 0508250375.
Szemészeti központ (ЗІР) Lic. AB N9292784 2005.10/27 N2007
2013. március 7.
– Szemészeti diagnosztika és gyógykezelés. – Kontaktkorrekció, kontaktlencsék. – Szembetegségek szakorvosi konzultációja kezelése. – Szemüveglencsék kiválasztása és szemüvegek készítése. – Számítógépes diagnosztika és szemnyomásmérés. Napszemüvegek és szemüvegkeretek széles választéka. Munkács, Duhnovics u. 2. (a római katolikus templom mellett)
Tel.: 0231-2-13-05
Részvétnyilvánítás Őszinte részvétüket fejezik ki Győrffy Mária -Ilona hirtelen elhalálozása miatt. Szerető osztálya. *** A Beregszászi járás magyar szakos tanárai mély megrendüléssel értesültek kolléganőjük, Győrffy Mária-Ilona, a Beregszászi Egészségügyi Koledzs magyartanárának haláláról, őszinte részvétüket fejezik ki gyászoló lányainak, Bárdos Nórának, a járási tanügyi osztály módszerészének és Győrffy Ágnesnek, a Beregszászi Kossuth Lajos Középiskola pedagógusának, valamint hozzátartozóiknak. Osztozunk a család fájdalmában. *** A Beregszászi 4. Számú Bendász István Cserkészcsapat tagjai őszintén osztoznak Győrffy Ágnes cserkésztiszt, Bárdos Nóra és Bárdos István csapatparancsnok, valamint Bárdos Dávid és Orsolya segédtiszt gyászában Győrffy Mária-Ilona édesanyjuk, illetve anyósa és a szerető nagymama elvesztése miatt.
A Nagyberegi Református Líceum felvételt hirdet a 2013/2014-es tanévre Intézményünk azon diákok jelentkezését várja, akik 2013ban fejezik be a 7. vagy 9. osztályt. Két évfolyamot indítunk a következő tanévben: 8. és 10. osztályt. Iskolánkban a 10-11. osztályok univerzális profillal működnek. Emellett lehetőség van emelt óraszámban elmélyíteni a tudást matematikából, fizikából, kémiából, biológiából, magyar nyelvből és irodalomból, világirodalomból, történelemből, földrajzból, egyházi tantárgyakból. A diákok számára elérhető az iskolában ECDL tanfolyam. Igény szerint hangszeres képzésre is van lehetőség. A 8. osztályba felvételizők matematikából, magyar nyelv és irodalomból tesznek felvételi vizsgát, amit az általános iskola 5-7. osztályainak a tananyaga alapján állítunk össze. A 10. osztályba felvételizőknek matematikából, magyar nyelv és irodalomból valamint bibliaismeretből kell felvételi vizsgát tenniük. Február 2-től szombat napokon 8 órától előkészítő foglalkozásokat tartunk a líceumban matematikából, magyar nyelvből és irodalomból, melynek költsége 20 hr alkalmanként. A jelentkezés határideje: 2013. április 17. A felvételi vizsgák időpontja: 2013. április 20., 8:00 óra A felvételizés díja: 50 hr Részletes tájékoztató a felvételivel kapcsolatban az iskola honlapján érhető el: www.nbrl.try.hu vagy www.krenbrl. wordpress.com Jelentkezni a líceumban igényelhető jelentkezési lapon lehet, amely letölthető a líceum honlapjáról is. A jelentkezéshez szükséges a helyi lelkész zárt borítékban csatolt ajánlólevele. Címünk: 90242, Nagybereg, II. Rákóczi F. út 80. Telefon: (03141) 56-2-96, (03141) 4-29-88
Eladó egy blokköntő gép, mely egyszerre 8 darab készítésére alkalmas. Blokk mérete 20x20x40. Ára 900 USD. Mob.: 095-6645804. Eternit pala eladó, ugyanitt pricep és eke kis traktor után. Mob.: 097-4475170. Eladó egy új beltéri ajtó fatokkal. Mob.: 095-8905568. Falazóblokk: 20x20x40 5.10 hr/db., 25x20x30 - 5.10 hr/db., 12x20x30 - 3.80 hr/ db., 12x20x40 - 4.20 hr/db. Zsalukő: 20/20/50 - 9 hr/db., 40x20x50 - 14 hr/db. Házhoz szállítás az üzemanyag áráért. Mob.: 097-8218808, 066-5529140 (MTS).
Eladó, egy egyéves csikó. Vagy cserélhető szarvas jószágra. Eladó egy használt beltéri 2,10x1,40 két szárnyas ajtó, ilMob.: 096-1535654. letve egy 3 szárnyas 1,60x2,40 Mob.: 050-1568133. Fajtiszta Amerikai pitbull kis- kültéri ajtó. Mob.: 050-1504097. kutyák eladók. Mob.: 099Eladók bükkfából előállí14-es armatura, 70 m eladó. Ára 2529209. tott tüzelő brikettek. 1 ton7 hr. Mob.: 099-3233091. na – 1000 hrivnya. Mob.: Liba tojást vásárolnék. Mob.: Eladó egy használt 0,25 m3050-2217618. 050-8658464. es betonkeverő és egy falazó Angol használt ruha eladó 10- Palotapincsi kiskutyák eladók. blokk készítőgép. Mob.: 05030 hr./kg (farmerzakó, farmer, Mob.: 099-2282007. 5381887.
Badalóban a napokban ünnepelte 79. születésnapját
id. Jakab Lajos.
Ebből az alkalomból köszönti őt felesége, fiai, menyei, unokái. Kívánunk számára Istentől megáldott hosszú, boldog életet, erőt, egészséget.
15
Köszöntők A nő a természetnek egyetlen lénye, aki érzésünket érzéssel viszonozza, és akit boldoggá tesz az a boldogság, amellyel bennünket megajándékoz. Denis Diderot
A Nemzetközi Nőnap alkalmából szeretettel köszöntjük az UMDSZ Beregszászi Járási Alapszervezeteinek hölgy tagjait! Lengyel László, az UMDSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnöke
Doma István, az UMDSZ Beregszászi Járási Szervezetének ügyvezető alelnöke
Csongoron március 9-én ünnepli 50. születésnapját
Marton Mária.
E szép évforduló alkalmából Isten gazdag áldását kérjük életedre. Adjon neked erőt, egészséget, nagyon sok boldogságot és örömet. Szeretteid. „Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” (Ézsaiás 40, 31) „Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!” (4 Móz 6,24) Beregdédában március 7-én ünnepli 12. születésnapját
Dufla Enikő.
Ebből az alkalomból szeretettel köszöntik őt és kívánnak számára sok sikert az életben, jó tanulást és boldog nőnapot a balazséri keresztszülők és nagyszülők. „Csillogó szép szemed örömtől ragyogjon, az élet tenéked boldogságot hozzon. Legyél mindig vidám, ne tudd, mi a bánat, szerezz sok örömet anyának, apának!” Jánosiban március 7-én ünnepli 6. születésnapját
Bahus Denissza.
Ez alkalomból köszöntik őt szülei, nagyszülei, nagybátyja, József, testvérei: Dorina és Istvánka, valamint a kígyósi keresztszülők és unokatestvére, Szabolcs. „Szellő szárnyán szálló idő, e szép naphoz vezetett, kérjük a jó Istent, óvjon, védjen tégedet. Isten napjaidat minden jóval áldja, a mi szerető szívünk néked ezeket kívánja.” Mezőváriban március 9-én ünnepli 23. születésnapját
Balega István.
Ez alkalomból szívből köszöntik őt szülei, kishúga, Kitti és Eliz mama. „Evezz, evezz az élet tengerén, de ki ne köss a bánat szigetén. Legyen erőd tovább is evezni, ki téged szívből szeret, viszont szeretni.” Beregardóban február 20-án ünnepelte 21. születésnapját
Rózsa Andrea és Simon Anita.
Szeretettel köszönti őket édesanyjuk, édesapjuk és testvéreik: Attila és András. „Tanuljatok meg szeretni, s a boldogság útján szeretve, boldogan járni. A jó Isten éltessen sokáig titeket, kívánunk nektek megannyi szépet. Kerüljön el mindig messzire a bánat, szeretnénk így látni, mindig csak vidámnak. Kívánjuk, hogy ne szenvedjetek semmiben sem hiányt, kerüljön el betegség, s legyetek mindig vidámak. Számíthattok ránk mindig, bármi is érjen, a jó Isten titeket sokáig éltessen!” Gáton március 10-én ünnepli 18. születésnapját
Angalét Tímea.
Ebből az alkalomból köszöntik őt szülei és barátja, Attila. „A nap az égen is neked ragyog, hisz ma van a születésnapod. Rövid ez a pár sor, de benne van a lényeg, senki sem szeret úgy, mint mi szeretünk téged!” Balazséron március 7-én ünnepli 40. születésnapját
Bródi Margó.
Ebből az alkalomból nagyon sok szeretettel köszönti őt Beregszászból a Bence család. „Szellő szárnyán szálló idő e szép naphoz vezetett, szívünk imádságát suttogja a szeretet. Kérjük a jó Istent, óvjon, védjen téged, adjon neked egészséget, hosszú, boldog életet!” Beregszászban március 7-én ünnepli 16. születésnapját
Galambosi Ágica.
Ebből az alkalomból szeretettel köszönti őt édesapja és nagymamája. „Legyen egészséged, tudjál boldog lenni, és a szívedet soha ne bántsa meg senki! Születésnapod is legyen örömnek napja, kívánjuk, hogy a sors ezeket megadja!”
Március 5-én ünnepli 10. születésnapját
Sipos Viktória Bernadett.
Ebből az alkalomból köszöntik őt szülei és nagyszülei. „Szép kék ég alatt, hol utad vezet, boldogság kísérje léptedet. Soksok rózsa nyíljon lábaid nyomán, a jó Isten kísérjen életed útján. Olyan legyen életed, mint a nyíló rózsa, boldogság és öröm virágozzék rajta. Isten féltő keze vezéreljen téged, mi pedig összetett kezekkel imádkozunk érted.” Dercenben március 2-án ünnepelte 11. születésnapját
Nagy Melánia.
Ebből az alkalomból köszöntik őt szülei, testvére: Klaudia és nagyszülei. „Ajándékul adott Isten téged, ahogy földnek adta a napot, aranynál is drágább vagy te nékünk, az Úrnak minden nap hálát adunk. Áldjuk azt a napot, amikor megszülettél, és hálát adunk Istennek, hogy immáron 11 éves lettél. Vágyaid, álmaid váljanak valóra, soha ne érjen egy szomorú óra. Az életed legyen egy tündérálom, mindig boldog legyél ezen a világon. Hit, remény és szeretet legyen hűséges vezéred. Isten gazdag áldása kísérje egész életed.” Beregszászban március 6-án ünnepli 10. születésnapját
2013. március 7. Eszenyben március 7-én ünnepli 3. születésnapját
Klinec Szonyja.
Ebből az alkalomból nagyon sok szeretettel köszönti őt nagymamája, nagyapja, szülei, keresztszülei és a kis unokatestvére, Zsanika. „Köszöntelek e szép napon, nap ragyog az égbolton. Most neked ragyog, tündököl, áldást kaptál örökül. Mosolygó arcocskád boldoggá tesz minket, a tavaszi napsugár ragyogja be szívedet! Születésnapodra ezt kívánjuk néked! Isten éltessen téged!” Dercenben március 7-én ünnepli 18. születésnapját
Orosz Evelin.
Ebből az alkalomból köszöntik őt sok szeretettel szülei, öccse, Nándor, a fornosi nagyszülők, a derceni nagyszülők, barátja, Patrik, valamint keresztapu, keresztanyu, unokatestvérei: Réka és Nikoletta. „18 éve, hogy megszülettél, a mi drága kincsük lettél. Drága szeme fénye lettél anyukádnak, szíve büszkesége az apukádnak. Minden napunkat bearanyoztad, családunkba a fényt, a napsugarat hoztad. Amíg a szívünk utolsót nem dobban, szeretünk és féltünk mindenkinél jobban. Kívánjuk, hogy örömben gazdag legyen életed, Isten áldott két keze vezéreljen téged.”
Szájenko Nikoletta.
Ebből az alkalomból szívből köszönti őt édesapja, testvére, Laci, mama, Éva, Vologya és Évike. „Zöld erdő mélyén nyílik a gyöngyvirág, igaz szeretettel gondolok rád. Zöld erdő árnyéka védi a virágot, kívánok neked örök boldogságot. Kívánok számodra ezer szerencsét, sok-sok esztendőben éld meg szülinapi estéd! Szeretet rózsája kísérjen téged, ezt kívánja neked, ki nagyon szeret téged!” Boldog születésnapot! Balazséron március 7-én ünnepli 40. születésnapját
Bródi Margó.
E kerek jubileum alkalmából köszöntik sok-sok szeretettel és kívánnak számára Istentől megáldott hosszú, boldog életet, nagynénje, Júlia, Pisti bátyja, valamint unokatestvérei: István, Andrea és férje Magyarországról. „Felragyog egy csillag egy fénylő hajnalon, fehér rózsaszál nyílt a doboldalon. Ez a fehér rózsa neked nyílik szépen, mert születésnapodat ünnepeled éppen. Nem kérünk Istentől kincset, gazdagságot, csak neked egészséget és sok boldogságot. Erő és egészség kísérjen utadon, nagyon boldog légy minden születésnapodon.” Szernyén március 8-án ünnepli 1. születésnapját
Baksa Hanna.
Ebből az alkalomból szeretettel köszöntik őt szülei, testvére Gergő, a szernyei és bótrágyi nagyszülők, és a dédmamák. „Szülinapod hajnalán a nap is korábban kel, mert érzi, hogy fontos dolga lesz ma reggel. Csillogó sárga sugarát arcodra veti, nem tud beszélni, így érintéssel fog kelteni. Ahogy kinyitod kicsi szemed és pislogsz egyet, a napocska tudja, hogy nem hiába kelt fel. Így érzünk mi is minden nap, hogy a legszebb dolog, ha velünk vagy.” Tiszacsomán március 3-án ünnepelte 2. születésnapját
Csomán március 6-án ünnepli 7. születésnapját
Jancsik Szilveszter.
Ebből az alkalomból Istentől megáldott, felhőtlen gyermekkort, hosszú, boldog életet, jó egészséget kívánnak számára szülei, testvére, Félix, nagyszülei, keresztszülei, unokatestvére, Dominik, drága dédije Haláborról és nagybátyja. „Örökre imádjuk azt a napot, amikor a jó Isten téged nekünk adott. Mert Istentől kapott ajándék vagy nékünk, öröm tölti el szívünk, ha rád tekintünk. A mi egyetlen vágyunk, hogy te boldog légy, megtaláljon a fény és a békesség. A míg a szívünk utolsót nem dobban, szeretünk és féltünk mindenkinél jobban. A kis Jézuska fogja mindig két kezed, óvja, kísérje léptedet. Adjon neked erőt, egészséget, hogy te legyél a földön a legboldogabb gyermek. Légy olyan boldog, mint amilyen szép vagy, legyen életedben százmillió szép nap. Mindig kacagj, nevess csillogó szemekkel, mi mindannyian ezért imádkozunk összetett kezekkel.” Csomán március 10-én ünnepli 60. születésnapját
File Béla.
Ebből az alkalomból köszöntik őt és kívánnak számára erőt, egészséget, hosszú, boldog életet, felesége, Elza, lányai: Anikó és Viktória, vejei: Lajos és Károly, unokái: Szilveszter, Dominik és Félix, valamint anyósa és sógora Haláborról. „Hihetetlen, hogy futnak az évek, betöltötted immár a 60. évet. Köszönet és hála azért, amit értünk teszel, a jó Isten áldása szálljon rád mindenért. Talán nem tudjuk mindezt megköszönni, de szívből tudunk mindezért szeretni. Életünkben, ha göröngyös út is vezet, velünk vagy akkor is és nyújtod a kezed. Ha múlnak a napok, órák és hetek, mindig van valaki, aki fogja a kezed. Csoda és szeretet vegyen körül, hidd el, ha boldog vagy, mindenki örül. Szeretettel és hálával tartozunk neked, mert életünket szebbé és boldogabbá teszed. Kérjük a jó Istent, óvjon, védjen téged, adjon neked egészséget, hosszú, boldog életet.”
Kiss Orsolya.
Ebből az alkalomból nagyon sok szeretettel köszöntik őt szülei, testvére, Andzsi, valamint nagyapja. „Szemed csillogása, arcod mosolya, huncut vagy, de így szeret a család minden egyes tagja. Szívünk szeret, ezt ne feledd, a legtöbb, mit adhatunk, a családi szeretet. Az igaz boldogság ne hagyjon el soha, kísérje utadat angyalok mosolya!” Boldog születésnapot! Beregszászban március 9-én ünnepli
9. születésnapját és 12-én névnapját
Nagy Gergely.
Ebből az alkalomból szeretettel köszöntik őt szülei, nővére, Renike, sógora, Feri, nagymamája és keresztszülei. „E napon minden érted van! A nap csiklandozó sugara, a lágy szellő s a madarak csodás dala. Ma neked nő a virág, mely ontja csodás illatát, s neked érik a gyümölcs, ami beszívja a hajnal harmatát. Ha jő az este s megjelennek a csillagok, hidd el, ma neked ragyognak, és az égre azt írják: boldog születésnapot!”
Nagybakosban március 3-án ünnepelte 70. születésnapját
özv. Popovics Erzsébet.
Ebből az alkalomból szeretettel köszönti őt veje, János. „Születésnapodon, nem kívánok egyebet, csendes lépteidet kísérje szeretet. Szívedben béke, lelkedben nyugalom, légy nagyon boldog ezen a szép napon.” Dercenben névnapjuk alkalmából köszöntjük
Orosz Zoltánt, ifj. Lőrinc Zoltánt, és id. Lőrinc Zoltánt.
„Boldogságban, egészségben legyetek gazdagok, mindent megkapjatok, amit az élet adhat. Tőlünk ezt a kis köszöntőt kapjátok, számos, boldog névnapot kívánunk!” Szeretettel családjaik és Fornosról apósa és anyósa.
Dercenben március 8-án ünnepli születésnapját Zápszonyban születésnapját ünnepelte
Csupor Anikó.
Ebből az alkalomból köszönti őt szeretettel a Kovács család. „Születésnapodon köszöntsön a hajnal, ne szálljon szívedből bánatos sóhaj. Csillogó szemeddel tekints fel az égre, köszöntsön a napnak aranysárga fénye.”
Orosz-Máté Margit,
és Guton március 10-én ünnepli névnapját,
Deák-Máté Ildikó.
Ebből az alkalomból szívük teljes szeretetével köszöntik őket szüleik. „Azt az embert, aki féli az Urat, oktatja ő, hogy melyik utat válassza. Élete boldog marad, és utódai öröklik a földet.” Zsoltárok 25, 12-13.
16
Rejtvények
2013. március 7. A rejtvényt Balázsi DAVID FOENKINOSIDÉZET
LENMAG ! NÉMET VÁROS
Csaba készítette
KÜLÖNBÖZė MÉHKAPTÁR ZENEI HANGOK
KOCKA ELEME
FELLEGVÁR
Beküldési határidő: SZOVJET BÖRTÖNSZIGETCSOPORT
ITTRIUM
KUTYA
MÓRICZ ZSIGMOND REGÉNYE
ADU
IPSZILON
ALVÁSKOR LÁTOTT KÉPSOR
KEN LOACH FILMJE
március 17. JÓD
OKTATÁSI INTÉZMÉNY
SÁFÁR
IKREK (5.21.-6.21.) Ne engedj az igazadból, ugyanis egyérPlusz egy vicc: telműen tiéd az igaz... mert az asszony ság amikor anyagi már biztosan aggó- dolgokról van szó és ezért teljesítményt követelsz. Légy állhadik? tatos, így előbb-utóbb célt fogsz érni. Feletteseid irreális célt tűzKedves hetnek eléd, ezért állj ki magadért és magyarázd el nekik mirejtvényfejtők! A megfejtéseket a terjesz- ért lehetetlen amit kérnek. Ha tőknél, illetve a szerkesz- ezt megteszed, több időd fog jutni azokra, akiknek igazán tőségben kapható szelvé- szükségük van rád. nyeken küldjék be. RÁK (6.22.- 7. 22.) Úgy tűnik, többet Nyerteseink kell dolgoznod, INFO előfizetést nyert: vagy pedig feletteNagy Éva (Bene, Rákóczi u. 189.), sed áll elő olyan ötKenéz Tímea (Muzsaly, Fő u. 89), letekkel, amelyek miatt jobban Háda Margit (Nagybakta, Szabadság u. 7/10.), kell összpontosítanod. HoszBaraté Ferenc (Bátyú, Petőfi u. 31.) szú győzködések után végre Elefánti Dénes (Beregszász, Geológus u. 39/14.), eléred, hogy családod egy fiaDarcsi Ricsi (Fornos, Arany János u. 7.). talabb tagja megtegye a helyes lépéseket. A hétvégét mindenNAPLOPÓ szórakoztató képpen töltsd olyanokkal, akik magazint nyert: közel állnak hozzád, mert valaTóth Istvánné (Beregrákos, Benedeki u. 11/2.), kinek most nagy segítségére lehetsz egy bizonyos dologban. Balázs Irénke (Dercen, Dercsényi u. 2.), Fekete Béla (Muzsaly, Keskeny u. 17.), OROSZLÁN (7.23.- 8.23.) Lálszó Etelka (Salánk, Fő u. 72.) Olyan ember Fodor Melinda (Dercen, Rákóczi u. 231.), v a g y, a k i m i n Stéfán Sádorné (Tiszaújlak, Zöld u. 41.), dig jót akar, sőt Pál Kitti (Oroszi, Fő u. 209.), többnyire jót is Horváth Zoltán (Beregszász, Nap u. 19.). teszel, ilyenkor azonban nem mindig válogatsz az eszközeidben. Sajnos emiatt a héten haragosokat gyűjtesz magad köré, akik csak később látják be, hogy mennyire igazad volt és hálát éreznek azért, amiért korábban haragudtak rád. SZŰZ (8.24.-9.22.) Ne a sorsot hibáztasd egy kellemetlen helyzetért, mert csak a saját ítélőképességed és a hiúságod vezetett idáig. Jobban teszed, ha a csalódottságodat nem vásárlással vezeted le, inkább szervezz közös programokat azokkal, akik fontosak számodra. Meglátod, így mindjárt másképp viszonyulsz a világhoz, és a világ is jobban elfogad téged.
HALAK (2. 21.- 3. 20.) Úgy érzed, hogy munkahelyeden miközben az öszszes tehetségtelen embert elismerik, a te valódi munkádra senki sem fordít elismerő figyelmet. Ettől még ne érezd mellőzöttnek magad, mert csupán arról van szó, hogy néhány információnak nem vagy a birtokában. Társas kapcsolataidban végre javulás várható, de az első lépést neked kell megtenned.
M A HEGY LEVE
NėI NÉV
LASSAN PUSZTÍT, RÉGIESEN
… NEESON ÉSZAKÍR SZÍNÉSZ
BEATLES FOR … (A NEGYE-DIK BEATLESALBUM) SZINTÉN
RENDHÁZ INDIAI DRAVIDA NÉP … VILÁGÁT JÓL MEGY A DOLGA
MĥVÉSZI NÉMAJÁTÉK
ÖRMÉNY ROMVÁROS
FÚJTAT
EMELET
PELLENGÉR ÁTMÉRė
EGYETEMI KAR VETERÁN JÉGTÁNCOS (KLÁRA)
LABDARÚGÓEDZė (JÓZSEF) RÓMAI 49
KUTYA
HOSSZÚ TROMBITAHANG
SZÍNÉSZNė (ILA) URÁNIUM
RÉSZBEN ACÉLOS !
FÜVES, SÍK TERÜLET
CELSIUS
IDėMÉRė
TėLE MÉLYEBBRE
ZÁRÓ
NIKKEL
KIPLING KÍGYÓJA
SPIELBERG ĥRMANÓJA
NÉMÁN ZÚGÓ! LITER
BIBLIAI SZEMÉLY, FELESÉGE SÓBÁLVÁNY LETT
RANGJELZė SZÓCSKA ZSÁKDARAB!
URALKODÓ KÉN
VEZÉRSZURKOLÓK
2
Plusz egy vicc
2013. 8. szám megfejtése:
H
elyezze el a felsorolt szavakat, betűcsoportokat – három kivételével – az ábrában! Segítségül egy szót előre beírtunk. A három kimaradó szóból a rajz poénját állíthatja öszsze. Kétbetűsek: AS, ÁA, ÁK, CM, EC, ÉR, GE, KU, LO, LV, MZ, NR, OR, OV, ÓL, PE, RÁ, TD, ÚG, ÚR. Hárombetűsek: ALA, ALÁ, ALS, ARA, ATT, BOA, GEO, GÉP ICE, INT, KER, LER MER. Négybetűsek: ALEA, APÁT, APÓS, ASAM, AZAZ, ÁZIK, BACH, BIOS, DAGÖ, ELAT, ÉLET, ÉVAD, ISAR, KÁTÉ, KELL, NEON, ORIN, PICK, RAAB, RAKI, SPAL, STIL, TEAK. Ötbetűsek: ARITA, ÁCHIM, ÁLLAM, EOLIT, HOKIS, ÍRNOK, KOALA, LAPOS, MÁRIS, OPERA, ŐRHÁZ,
A viszonzatlan szerelem, a magány leghűségesebb barátja.
É L E T
PRADO, REUMA, SINKA. Hatbetűsek: BELÉPŐ, DIAKÉP JELZÉS, OTÍLIA, SZŐREG, ZLAMÁL, ZSEBES. Hétbetűsek: AVÉGETT, ELÜGETŐ, MEDENCE, NAGYLAK, SIKERES, TETSZIK, UTRECHT. Nyolcbetűsek: ÉDES ANNA, RESZELÉS, SARGASSO, TÜSSZENT. Kilencbetűsek: ALEZREDES, ELCSOSZOG, ESŐKÖPENY Tízbetűsek: KARIKATÚRA, POCAHONTAS. Tizenegy betűsek: KASSÁK LAJOS, SEGÉDMUNKÁS, TISZTELETEM.
KOS (3. 21.-4. 20.)
MÉRLEG (9.23.-10.23.) Partnered, vagy közeli rokonod, bizonytalansága miatt most úgy érzed, szinte idegbajt kapsz, ezért gyakran kapkodva hozod meg a döntéseidet. Szerencsére a sorsod jól van megírva, bármit is teszel, az végül jól fog elsülni. Munkahelyeden új elképzeléssel rukkolsz elő, és mivel a meggyőzőerőd most rendkívüli, ezért könnyedén véghez tudod vinni a tervedet. SKORPIÓ (10.24.-11.22.) Olyan helyzetbe kerültél, hogy segíthetsz barátaidon, vagy protekciót nyújthatsz számukra. Tedd is ezt meg, mert később alkalmuk lesz mindezt viszonozni számodra. Indulatosságod miatt könnyen bajkeverőnek tarthatnak néhányan, ezért vigyázz, hogy ne szabotáld azt, amit mások helyesnek tartanak. Különösen vonatkozik ez a főnököd elképzeléseire. NYILAS (11.23.-12. 21.) Azon tűnődsz, hogy talán több tehetséged adatott, mint amennyit jelenleg módod van kibontakoztatni, bár nincs pontosan körülhatárolható elképzelésed, ezért inkább csak vágyakozol és várakozol valamire, ami kivezethet jelenlegi hangulatodból. Felmerül egy olyan új munkakör esélye, amely kötetlen így több önállóságot engedhetsz meg magadnak. BAK (12. 22.-1. 20.) Partnereddel csak akkor tarthatod fenn az egyensúlyt, ha kerülsz minden homályos megfogalmazást és tartózkodsz a félreérthető megnyilatkozásoktól. Ha valamit el akarsz érni, ne köntörfalazz, legyél határozott. Ami az anyagiakat illeti, sokat köszönhetsz egy régi ismeretség vagy üzlettársi viszony felfrissítésének. VÍZÖNTŐ (1. 21.- 2.20.) Most eljött az ideje, hogy a régóta halogatott dologban végre lépj amíg nem késő, mert néhány nap múlva minden a jobbik irányba fog változni. Ha akut problémáid vannak, akkor most fordulj orvoshoz, mert igazán jó kezekbe kerülsz és végre pontot tehetsz egy kellemetlen egészségi problémád végére. Partnerkapcsolatodban végre elvonulni látszanak a viharfelhők.
1 KELVIN
HELYSÉG SZLOVÉNIÁBAN, MA PODASINCI MAGAD
zassa.hu
Szabadidődet és a magánéletedet most ne áldozd fel a munka oltárán még akkor sem, ha ezért különösen jól megfizetnek. Kissé könnyelműbb lehetsz a héten az anyagiak terén, ezért inkább kétszer is gondold meg, hogy szükséged van-e arra, amit a szemed megkíván. Valakinek megtetszel és burkolt utalást kapsz a jövődre vonatkozóan. BIKA (4. 21.-5. 20.) Űzd el a félelmeidet és kockáztass! Bólints nyugodtan olyan lehetőségre, amely talán nem egészen szabályos, de anyagilag könnyebbé teheted vele az életedet. Van valaki a környezetedben, aki issza a szavaidat és szomjazik a dicséretedre, ezért érdemes vele egy kicsit többet foglalkoznod, mert később, egy váratlan helyzetben fog segítségedre sietni az illető.
TEJSZÍNES KUKORICÁS CSIRKEMELL HOZZÁVALÓK: 1/2 kg csirkemell, 2 dl, tejszín, 2 dl. fehér bor, 1 doboz konzerv kukorica, 1 evőkanál mustár, só, bors, kurkuma, 1 csapott evőkanál liszt, petrezselyemzöld. ELKÉSZÍTÉS: A csirkemellet megmossuk, szárazra töröljük, sózzuk, majd kisebb kockára felvágjuk. Serpenyőben olajat forrósítunk, rádobjuk a húst és erős lángon átsütjük az egészet. Mikor kezd már pirulni, rászórjuk a lisztet, kissé lepirítjuk azzal is, majd hozzákeverjük a leöblített kukoricát. Felöntjük a borral és a tejszínnel, majd a ragut besűrítjük. Közben ízesítjük a húst, mustárral, sóval, őrölt fekete borssal és a kurkumával. Lefedjük és 10 perc alatt készre pároljuk. Ha a levét közben elfőné, kevés vízzel, vagy a borral pótoljuk. Mikor elkészült, petrezselyemzölddel megszórva, a pirított rizzsel forrón tálaljuk.
Illeskrisz konyhája