Havasi Ágnes:
Étkezési problémák autizmussal élő gyermekeknél Az étkezési problémák, melyek jellemzőek az autizmussal élő gyermekek viselkedésére, nem csak az autizmus mellett fordulnak elő, illetve nem minden autizmussal élő gyermekre jellemzőek. Amiért mégis ilyen összefüggésben gondolkozunk erről a problémáról annak oka az, hogy a legtöbb autizmussal élő gyermeknél mégis megfigyelhetőek az étkezéssel kapcsolatos nehézségek. Ez természetesen felveti azt a kérdést is, hogy léteznek-e autizmus-specifikus eljárások, technikák az étkezési problémák kezelésében. Erre a válasz igen lehet abban az értelemben, hogy a terápia maga attól lesz specifikus egy problémára nézve, ha megnézzük annak tüneteit, elgondolkodunk a tünetek hátterében húzódó okokon és figyelembe vesszük a már alkalmazott, bevált megközelítéseket. Ez jelen esetben azt jelenti, hogy megvizsgáljuk az autizmus és az étkezési problémák tüneteit, igyekszünk megtalálni az e mögött rejlő okokat és igyekszünk az autizmus terápiájában (és a gyermek eddigi nevelése során) már bevált, elsősorban viselkedéses technikákat alkalmazni az étkezési problémák enyhítésére, megoldására. Ahhoz, hogy megértsük az autizmusban előforduló étkezési problémákat, legcélszerűbb, ha a károsodások triászán (Wing), keresztül kezdjük el vizsgálni, mely az atizmussal élő embereknél jelen lévő sérülés területeit mutatja be. Az alábbi ábra szemlélteti a triászt:
SZOCIÁLIS KÉSZSÉGEK
RUGALMAS VISELKEDÉSSZERVEZÉ
VERBÁLIS ÉS NON-VERBÁLIS KOMMUNIKÁCIÓ
Az étkezési problémák mindhárom területtel összefügghetnek, mégis talán legjellemzőbben a „harmadik terület” problémája ez, vagyis a képzeletet igénylő tevékenységekkel, a rugalmatlan gondolkodással, a viselkedésszervezés zavarával magyarázhatóak. Természetesen vannak olyan helyzetek is, ahol kommunikációs (pl. a gyermek nem tudja az ételt visszautasítani, mert a kommunikációt ebben a funkcióban nem tudja spontán használni), vagy társas nehézségből (pl. nehezen fogadja el, hogy más, idegen személyekkel kell egy asztalhoz ülnie) fakad az étkezési probléma.
Alapvatő irányelvek Az autizmusban előforduló étkezési problémák kezelésénél hét alapvető irányelvre érdemes felhívni a figyelmet. 1. Az étkezés minden esetben egy sajátos érzelmi töltetű terület. A szülők gyakran ezen a területen több jogot és a kontroll lehetőségét szeretnék, s ez magában hordozza a konfliktus lehetőségét. Célszerű tehát egy szoros együttműködést, minden fél számára megnyugtató programot kidolgozni. 2. Az gyermekek étkezésével kapcsolatosan tulajdonképpen mindenki rendelkezik saját tapasztalatokkal (akár saját gyermekkorából), s a legtöbben „szakértőknek” érezzük magunkat ezen a területen: gyakran kialakult véleményünk van arról, hogy egy gyermeknek mit, mikor, hányszor, hogyan kell(ene) étkeznie. Ezek, a gyakran nagyon különböző nevelői attitűdök egy-egy étkezési program bevezetése előtt konzultációt, az álláspontok közelítését teszik szükségessé a nevelő felek között. 3. Az étkezési problémák szervezési problémákat is felvetnek. Az egyes intézményeket tekintve általában ebben a helyzetben van együtt a legtöbb gyermek, ugyanakkor ilyenkor többnyire a személyzet is kisebb létszámmal van jelen, továbbá gyakori, hogy a kevésbé képzett gondozók felügyelik a gyermekeket étkezés közben, így az egyes programok hatékony megvalósítása számos problémába ütközhet. 4. Amikor étkezés-problémákkal találkozunk, gyakran találunk olyan nehézséget, melyek nem a pedagógia terültén oldhatóak meg. Például az ételek szűk körét elfogadó, vagy nyelési problémával küzdő gyermekek esetében az egészségügyi és orvosi szempontoknak döntő jelentősége lehet egy-egy program kidolgozásánál. Ilyenkor tehát feltétlenül szükséges lehet orvos, dietetikus, neurológus, vagy más táplálkozási szakértő véleményét kikérni az esetet illetően. 5. Alapvető elvnek kell lennie az egyéni bánásmódnak is. A gyermekeket egyénileg, személyiségi jogai, az otthoni környezet és gyakorlat, a kulturális és vallási különbségek figyelembevételével kell nevelnünk és ez természetesen az étkezési programok kidolgozásánál is igaz. Minden étkezési programnak arra kell törekednie, hogy a gyermek a lehető leginkább kiegyensúlyozott, tápláló, egészséges módon étkezzen, miközben tekintettel vagyunk jogaira a méltósághoz, törődéshez és a pozitív hozzáálláshoz. 6. Az étkezési szokásainknak –lévén az ember ritkán eszik egyedül– gyakran van egy szociális vonatkozása, melyre tekintettel kell lennünk. Vagyis, az étkezés-szokások kialakításánál mindig törekednünk kell arra, hogy azok szociálisan elfogadhatóak legyenek, és amennyiben lehetséges, elfogadottá, kellemessé tegyék a gyermek számára a közösségben való étkezést. 7. A bevezetőben tárgyalt alapvető sérülésekre visszatekintve utolsóként, de nem utolsó sorban autizmussal élő gyermekek esetében mindig ügyelnünk kell a kommunikációs nehézségekre is, azaz minden gyermeket a lehető legjobban meg kell tanítanunk az ételek és étkezési helyzetek megfelelő módon való elfogadásának és visszautasításának alternatíváira.
A leggyakrabban előforduló étkezési problémák és kezelésük Az alábbi problémákkal nem csak autizmussal élő gyermekek esetében találkozunk, azonban valamelyik típus, esetleg több is szinte kivétel nélkül megtalálható e gyermekcsoport esetében. Az leggyakoribb problémákat az alábbi öt típusba sorolhatjuk: ¾ Mennyiségi problémák ¾ Az ételek/italok típusával kapcsolatos problémák
¾ Az evés/ivás sebességével kapcsolatos problémák ¾ Magatartásproblémák étkezés közben ¾ Rágási, nyelési problémák Mielőtt az egyes típusoknál alkalmazható technikákról írnék, röviden tárgyaljuk a beavatkozást általános módon, illetve az étkezési problémák megoldásában alkalmazott fontosabb megközelítéseket. A beavatkozást a probléma azonosítása, megfigyelés, adatgyűjtés és a program tervezése előzi meg. Gyakran találjuk szembe magunkat azzal a nehézséggel, hogy –bár láthatóan gond van az étkezési helyzetben– a problémát nem tudjuk pontosan megfogalmazni. Ennek leggyakoribb oka, hogy egyrészről a már említett különböző attitűdök folytán nem azonos súllyal észlelik a gyermek környezetének tagjai az egyes nehézségeket, másrészről gyakran egy-egy helyzet nem egy, hanem több problémás viselkedésből tevődik össze. Ilyenkor a probléma azonosításához megfigyeléseket lehet tenni. Leggyakoribb, és általában elegendő, hogy 24 órán át megfigyelünk minden egyes helyzetet, beleértve a gyermek viselkedésén túl az étkezések menetét, az ott használt eszközöket, a szituációkban előforduló társas kapcsolatokat, az itt lezajló kommunikációs interakciókat, a gyermeket érő ingereket (zaj, fény stb.) is. A probléma-azonosítás egy másik hatékony módja lehet, ha egy-egy helyzetet videóra rögzítünk, és azt a gyermekkel dolgozó team közösen elemzi. A közös elemzés előnye, hogy fény derülhet a különböző nevelői prioritásokra is. Nemrégiben egy vidéki iskolában jártam, ahol az ott dolgozó tanárok, gondozók és a gyermekkel kapcsolatba kerülő összes dolgozóval közösen elemeztük egy autizmussal élő gyermek étkezési viselkedését videofelvételről, ezúton is köszönöm nekik, hogy részese lehettem a munkájuknak, valamint e példa kapcsán hívnám fel a figyelmet arra a hozzáállásra, amelyet itt tapasztaltam: az intézmény vezetője fontosnak gondolta, hogy a tanároktól a szülőkön át a takarító néni is tudja, hogy a későbbiekben milyen programot dolgoznak ki a gyermek számára, azt hiszem ez a hatékony megvalósítások helyes útja. Visszatérve erre a példára: egyetlen videofelvétel és a team tapasztalatai alapján az adott gyermeknél tizennégy(!) étkezési problémát találtunk. Nyilvánvaló, hogy mindet egyszerre nem lehetett kezelni, arról is különböző elképzelések születtek, hogy melyik valódi probléma és melyek azok amivel esetleg egy külön program keretében nem kell foglalkozni. Például: ha egy gyermek előbb a főételt eszi azután a levest valódi probléma-e? Ha egy gyermek nem fogad el tésztafélét, valódi probléma-e? Az, hogy mit hívunk étkezési problémának és szükséges-e az adott gyermeknél erre külön programot kidolgozni tehát, mindig a gyermek egészsége, környezetének elvárásai, a környezet társas szokásrendszere határozza meg. Amennyiben azonban a környezet nehézségeket tapasztal le kell írnia, meg kell figyelnie a lehető legkonkrétabb módon a viselkedéseket és ki kell választania azt, vagy azokat, amelyeket egy étkezési program keretében meg szeretne változtatni. Az étkezési program tervezése nem szorítkozhat csupán a célok meghatározására, hanem szükséges meghatároznunk az eszközöket, végiggondolni az egyes kontextusokat (a gyermekek nem mindig ugyanott, ugyanazokkal és ugyanúgy étkezik), megtervezni, hogy kikkel és hogyan szükséges együttműködni (velük konszenzusra kell jutni, a szülőknek pedig a cikk elején tárgyaltak szerint fontos szerepet kell adnunk, lehet, hogy orvost, vagy táplálkozási szakembert is be kell vonnunk), valamint érdemes egy időkeretet is meghatározni. A kontextusok tervezésénél tekintettel kell lennünk az sutizmusból fakadó általánosítási nehézségekre is: a gyermekek többsége képtelen spontán átvinni, egy tanult helyzetből készségeket egy másik helyzetre, ezt a generalizációs folyamatot tehát feltétlenül a program részévé kell tennünk. Az eljárások tervezésénél érdemes sorra venni a gyermek eddigi fejlesztésében már bevált tanítási stratégiákat és –lehetőség szerint– ezeket használni.
Ezt követi a program végrehajtása. Miután természetesen egy ellenőrzés következik, mely nem csak a célok megvalósulását, vagy meghiúsulását tartalmazza, hanem értékelnünk kell az eljárások/technikák és az együttműködések sikerességét is. Az ellenőrzést követően programot befejezhetjük, módosíthatjuk, vagy egy következő programot indíthatunk el. Az étkezési problémák megoldásában három fő megközelítést alkalmazunk a már tárgyalt alapelvek betartása mellett, melyeket egy-egy súlyosan csökkent táplálékfelvételű gyermek példáján szeretném bemutatni. Leggyakrabban az autizmussal élő gyermekeknél ez jelenti a fő problémát: az egészséges élethez túl kevés, vagy túl kevés féle ételt fogyasztanak, amely később egészségügyi problémákat okoz és lehetetlenné teszi a közösségben való étkezést, mely gyakran csökkenti a közösségbe (óvodába, iskolába, vendégségbe stb.) jutás, járás esélyeit. 1. Fokozatos változtatás Gabi kizárólag piros színű ételeket volt hajlandó megenni. Első lépésben a gyermek ételéhez paradicsompürét kevertek, mellyel elérték azt (elfogadva az ő különös szempontját is!), hogy újabb ízeket fogadott el. Később a piros ételekbe apránként (ez akár egy morzsányitól is kezdődhet) más színű ételeket tettek, majd ezek arányát fokozatosan változtatták. Ez a változtatás több évig tartott, ma azonban ez a gyermek változatosan, az étel színétől függetlenül táplálkozik. A fokozatos változtatás kiindulópontja tehát mindig a gyermek kedvence (vagy valamilyen sztereotip módon kiválasztott étele/ételcsoportja), melyet fokozatosan, apró lépésenként mennyiségében, vagy választékában bővítünk. 2.Kedvenc étel használata jutalomként Zsófi kizárólag üres kenyeret evett. A programban első lépésként egy falatnyi (ez a valóságban eleinte egy morzsányit jelentett) nutellás kenyeret kellett megennie, majd jóllakhatott az üres kenyérrel. A program eső napján Zsófi több, mint egy órát ült az asztalnál (amíg tanára igyekezett „belebeszélni” a morzsányi nutellás kenyeret) azt hajtogatva, hogy „én utálom a nutellát”. Egyszer csak rászánta magát, hogy bekapja a falatot, mivel utána ehetett üres kenyeret. Bekapta, lenyelte, az arca felragyogott és azt mondta: „én szeretem a nutellát” és gond nélkül ette ezután a nutellás kenyeret, mely a program folytatásában újabb kedvenc-lehetőséget nyújtott különböző vaj-és húskrémek elfogadtatásához. A kedvenc étel használata tehát azt jelenti, hogy megpróbálunk a gyermek szempontjainak is engedve új ízeket, ételeket becsempészni a repertoárjába. 3. Segített, támogatott táplálkozás, ösztönzés Zsolti gyakran üldögél az étel fölött, valójában nem kommunikált arról, hogy éhes-e. Ha figyelmeztettük, hogy egyen bekapott egy-egy falatot, ivott egy-egy kortyot, azonban minden újabb falathoz/kortyhoz egy újabb figyelmeztetés volt szükséges. Mennyiségileg életkorához és testsúlyához képest szélsőségesen kevés ételt/italt fogyasztott. Megfigyeléseink azt mutatták, hogy az Zsolti nem érti, hogy az étkezés a „kanalazok-bekapom-rágom-nyelek-kanalazok....”sorozatából áll, az elvégzett feladatanalízis szerint a hiányzó láncszem a nyelés utáni újabb falat magához vétele volt. Egy folyamatábra segítségével bemutattuk neki a folyamatot rajzos formában, s eleinte „árnyékaként” a kezét vezetve segítettük a táplálkozásban. Később ezt a fizikai segítséget fokozatosan elvettük és csak a képek „figyelmeztetésével” önállóan, folyamatosan étkezik. A segített, támogatott táplálkozás tehát azt jelenti, hogy valamilyen vizuális, vagy fizikai segítséget adunk (majd ezeket fokozatosan a lehető leginkább elhalványítjuk), mely hatékonyan győzheti le a példához hasonló, rugalmatlan viselkedésszervezésből adódó
étkezési problémákat. Ez a megközelítés természetesen kombinálható az előző kettő bármelyikével, sőt a későbbiekben bemutatandó további technikákkal is. A továbbiakban a három fő megközelítésen túl, de természetesen helyenként azzal átfedésben néhány egyszerű gyakorlati technikát mutatnék be a leggyakoribb problémák egyes típusaihoz. Ez a „gyűjtemény” nem feltétlenül teljes, tehát a nehézség jellegétől, a gyermek személyiségétől, tanulási stílusától, szempontjaitól, gondolkodásának sajátosságaitól függően más technikákat, vagy egyes eljárások kombinációit használhatjuk, betartva a tárgyalt alapelveket. Mennyiségi problémának nevezzük, amikor a gyermek túl nagy, vagy túl kicsi falatokat/kortyokat nyel le. Túlságosan nagy falatok/kortyok esetén: ¾ Adhatunk kisebb evőeszközt, csészét és azokba falatnyi/kortynyi ételt/italt tehetünk a gyermek kedvelt ételéből, ezzel bemutatva, szoktatva a kívánt mennyiségekhez ¾ Ösztönözhetjük: használhatunk fizikai promptokat, vizuális segítséget, vagy megbeszélhetjük a falatok/kortyok kívánatos „méretét” ¾ Végül az étel/ital mennyiségét, az eszközök méretét fokozatosan növelhetjük Túlságosan kicsi falatok/kortyok esetén: ¾ Fontos lehet a gyermek kedvelt ételének kiválasztása ¾ A kívánt egyszeri mennyiséget bemutathatjuk (pl. „katonák” készítésével) ¾ Ösztönözhetjük: használhatunk fizikai promptokat, vizuális segítséget, vagy jutalmazhatjuk egy másik kedvelt étellel Az étel /ital típusával kapcsolatos problémának azt nevezzük, ha a gyermek valamilyen sajátos szempont alapján választja ki, hogy mit fogad el. Gyakran maga a szempont is nehezen azonosítható. Egy kolléganőm mesélte például, hogy a csoportjába járó egyik gyermek a paradicsomlevesből az egyik kanálnyit megette, a másikat nem. Később rájött, hogy a gyermek szempontja az volt, hogy a betűtészták közül az O betűket nem ette meg. Ebben a csoportban az alábbi alcsoportokat sorolhatjuk: Kényszeres ragaszkodás pl. szín, forma, állag szerint ¾ A fokozatos változtatáson túl nyújthatunk alternatívákat a nap során, kellemes, étkezésen kívüli helyzetben ¾ Bevonhatjuk a gyermeket az ételkészítésbe ¾ Ösztönözzük a gyermeket: használhatunk fizikai, verbális promptokat, vizuális segítséget Ételek/ italok visszautasítása ¾ Hatékony lehet az új ételeket/italokat összekapcsolni, összekeverni egy már ismert étellel/itallal ¾ Az új ételt/italt tehetjük a „kedvenc” tányérba/pohárba, ,míg a többi ételt egy másikba ¾ Eleinte érdemes lehet az új ételt az ismerttel pépesíteni ¾ Ösztönözzük a gyermeket: használhatunk fizikai, verbális promptokat, vizuális segítséget Visszautasítás új környezetben ¾ Ha az új környezet pl. egy étterem érdemes egy nyugodt időpontot kiválasztani, a környezeti ingereket minimalizálni és ismert ételt választani ¾ Segítség lehet ha az új környezetbe ismert kiegészítőt viszünk, melyhez esetleg a gyermek ragaszkodik, vagy csupán ismerőssége folytán biztonságot nyújt az új környezetben: ez lehet egy ismert kanál, tányér, vagy egy kedvenc tányéralátét... ¾ Ösztönözzük a gyermeket: használhatunk fizikai, verbális promptokat, vizuális segítséget
Végül némileg elválva az előző három alcsoporttól ide soroljuk a ritualizált sorrendben való étkezést, melyhez gyakran hozzákapcsolódik az a probléma, hogy a tányéron nem lehet egyszerre többféle étel. ¾ Elsőként itt azt javasolnám, hogy döntsük el, hogy ez valójában probléma-e, zavarja-e a gyermeket a közös étkezéseken ¾ Ha problémának gondoljuk akkor is el kell fogadnunk, hogy ez a gyermek számára fontos lehet és bizonyos informális helyzetekben engedjük meg (könnyebb valamit megtanítani, ha a gyermeknek azt mondjuk, hogy itt nem, de majd ott lehet, mintha „örökre” meg akarnánk valamit tiltani, ami számára fontos, biztonságos lehet) ¾ A problémát megelőzhetjük osztott tányér használatával, vagy ha a főzés során pl. nem teszünk erőteljesen elütő színű fűszereket, zöldségeket az ételbe. ¾ Ösztönözzük a gyermeket: használhatunk fizikai, verbális promptokat, vizuális segítséget Az étkezés sebességével kapcsolatos problémáknak három alcsoportját ismerjük: Az étel mohó falása ¾ Kis mennyiségű ételt biztosítsunk, vagy adjuk az ételt „katonánként” ¾ Mutassuk be a „falat-rágás-nyelés-következő falat” folyamatot ¾ Ösztönözzük a gyermeket: használhatunk fizikai, verbális promptokat, vizuális segítséget Az étel/ital összegyűjtése a szájban ¾ Kis mennyiségű ételt biztosítsunk, vagy adjuk az ételt „katonánként”, az italt kortyonként; várjuk meg, míg az előző falatot/kortyok lenyeli ¾ Mutassuk be a „falat-rágás-nyelés-következő falat” folyamatot, eleinte fontos lehet kedvelt étel/ital használata ¾ Ösztönözzük a gyermeket: használhatunk fizikai, verbális promptokat, vizuális segítséget „Játék” az étellel/itallal ¾ Győződjünk meg róla, hogy a gyermek valójában éhes/szomjas-e, szereti-e az adott ételt/italt ¾ Kis mennyiségű ételt biztosítsunk, vagy adjuk az ételt „katonánként”, az italt kortyonként ¾ Elvehetjük tányérját az egyes falatok rágása közben, jelezve, hogy ez idő alatt nem lehet „játszani” ¾ Ösztönözzük a gyermeket: használhatunk fizikai, verbális promptokat, vizuális segítséget Az étkezések alatt gyakran tapasztalhatunk az étkezéssel nem feltétlen kapcsolatban álló magatartásproblémákat. Ezek közül a leggyakoribbak: ¾ Étel/ital, vagy az eszközök, berendezési tárgyak dobálása ¾ Sikoltozás ¾ Mások ételének elvétele ¾ Nem egészségügyi okokból adódó hányás ¾ Öklendezés, köpködés ¾ Forró étel/ital lenyelése ¾ Perszeveráció ¾ Pica Ezek, illetve ehhez hasonló inadaptív viselkedések esetén hasonlóan az egyéb tárgyalt problémákhoz megfigyelések után meg kell határoznunk az adott viselkedés okait, majd viselkedéses technikák alkalmazásával a viselkedést módosíthatjuk, vagy megszüntethetjük.
Az ilyen viselkedések esetén is fontos, hogy próbáljuk a gyermek szempontjait követni: lehet, hogy csak azért csapja a földhöz a tányért, mert szép a hangja, vagy tudja, hogy így felhívhatja magára a figyelmet, esetleg már megtapasztalta, hogy ilyenkor kiviszik az ebédlőből, így „megszabadulhat” sok nehéz kommunikációs és társas interakciótól. A rágási-nyelési problémák Leggyakrabban az étel préselése (rágás helyett) figyelhető meg: ¾ Mutassuk be a „falat-rágás-nyelés-következő falat” folyamatot ¾ Végezzünk motoros gyakorlatokat, amelyek előkészítik a rágást ¾ Használjunk egyre darabosabb ételt ¾ Ösztönözzük a gyermeket: használhatunk fizikai, verbális promptokat, vizuális segítséget, adhatunk finom „rágnivalókat”: rágógumit, gumicukrot stb. Előfordul a gyakori félrenyelés is ¾ Győződjünk meg róla, hogy ezt nem mohóság okozza-e ¾ Amennyiben ez a nehézség gyakran előfordul forduljunk neurológushoz, mert ez már nem pedagógiai kérdés! Végül néhány gondolat az étkezési és étkezés körüli problémák teljes átgondolásáról. Autizmussal élő gyermekekkel dolgozva, számukra programokat kidolgozva soha nem maradhat el a kommunikációs és szociális ellenőrzés. Ez minimálisan az alábbi négy dolgot kell, hogy tartalmazza: ¾ Receptív nyelvi ellenőrzés: az autizmusban gyakori a nyelvi megértés nehézsége. Ha a nyelvi információ túl sok, vagy túl bonyolult a gyermek „elveszhet” a szituációban, ehelyett próbáljunk egyrészt tudatosan egyszerűsített nyelvi formákat, másrészt fizikai promptokat és vizuális segítségeket használni. ¾ Expresszív nyelvi, illetve a nem nyelvi kommunikáció ellenőrzése: amennyiben a gyermek nem tud, vagy nem kielégítően tud saját nehézségeiről kommunikálni akkor egyrészről ezt meg kell neki tanítani, másrészt az okokat addig is szisztematikusan keresnünk kell, harmadrészt el kell fogadnunk a gyermek prekommunikatív viselkedéseit (melyeket gyakran „hisztinek” aposztrofálunk) segítségkérésnek, a nehézségek közlésének. ¾ A társas helyzet nehézségeinek ellenőrzése: a szociális ingerek csökkentésével, leegyszerűsítésével, a társas készségek tanításával étkezési helyzetekben —a korábban már tárgyalt okokból— feltétlenül számolnunk kell, mint alap a további tanításhoz. ¾ Az autizmussal élő gyermekek általánosítási problémákkal küzdenek: gyakran egyegy készség csak adott helyen/személyekkel/tárgyak ottlétével stb. figyelhető meg. Ezért amikor egy programot tervezünk számukra a generalizációs folyamat részét kell, hogy képezze annak. Záró gondolatként minden pedagógust és szülőt bátorítanék arra, hogy az autizmust megértve, a beavatkozást úgy tervezze meg, hogy közben megérti és figyelembe veszi a gyermek sajátos kommunikációs, szociális, kognitív és perceptuális nehézségeit, sajátosságait. Felhasznált irodalom: National Autistic Socety és Local Autistic Societis vezetőségi csoportja (1991): Táplálkozási nehézségek kezelése autista gyermekeknél Budapest, 2005.november
