es. és kir. udv. fényképészek műterméből

Dtinky fivérek, es. és kir. udv. fényképészek műterméből

Kolozsvárott.

M i n d e n r e n d e l m é n y h e z , a m e l y n e k 3 f o r i n t o n felüli a z értéke,

i n g y e n

tulajdonosokra

csatolok e g y a

nézve igen hasznos

főzelékféléket m a g á b a n

és

az

f o g l a l ó részletes

összes magyar

„Tenyésztési utasítás" c z í m ű könyvecskét. Rendelmény-kiséret nélkül csak 20 krajczárnak

levélbólyegekben

ellenében k a p h a t ó . —

Magyar

50 év óta

konyhakert-

való

beküldése

levelezés.

Put2 Ottó, Srfurt.

közkedveltségnek örvendenek köhögés, rekedtség, torokés lélegzési szervek működési zavarainál a kitűnőnek bizonyult

Sgger-féls mellpaszfilláK. (1 doboz 50 kr. és 1 frt. Próbadoboz 25 kr.) Bérmentesítés 20 kr. — A gyomor rendetlen működésénél radikális hatásúnak bizonyultak

Egger szódapasztillái (1 dbz 30 kr.) Bérmentesítés 20 kr. Mindkét szer kapható minden gyógytárban. Fő és szétküldés! raktár Magyarországon

Nádor

gyógyszertár

B u d a p e s t V á e z i - k ö r u t 17.

**********

**********

OSM

OZERMY-f.l.

Ligjobb

a

s z á j n a k és f o g a k n a k . |

Anti..eptika., k o c r r á l ö . - t i » tit, eg».IiAgoB, k . l l . m « . é l J ö v . l I f ö l ü l m ú l j . . . addig í . m . r t feg-1 jobb fogna,eket mxr • S A J T U ü v . g . k b e n á r . 88 k r . O S A N f o g p o r dobotokban k r . 4 « k r .

0 Z E KN Y

f.l.

Kel.tl

legjobb és lsgegész* I Iségesebb azépitöszor. I 11 ttveglfrt, hozzávaló Baliiamln-suppan | 3 0 kr.

ROZSATEJ (Orientálisohe

CZERNY-FELE 1

Rosenmlloh.)

a legjebb HAJFEBTOaiER sötétszőkére, barnára, éB fohotére. Arm 3 f r t 6 0 kr.

Snntiiitgote

TörTéayesen TédTc. leUiismeretesen mezTizuálYa, teljesen ártalmatlan.

A N T O N J. C Z E R N Y , Bécs,

XVIII., Carl Ladwlg Straase 6.

Budapesti f ő r a k t á r : TÖRÖK JÓZSEF gyógyszsréssnél Királyutca 12. ós Egger-téle Nádor-gyógytárban Váoi-körut 17., t o v á b b á minden gyógyszertárban, drogueriákban és p a r f ü m o r i á k b a n . Szétküldés utánvét mellett. Megrendelések oly helyről, h o l még raktár ninos, fenti cégek egyikéhez, vagy pedig közvetlenül a szállító hoz, a Czerny-cégliez intézendok. Prospektus ingyen, KITOMTOTYE: London, P i r i i , Bécs, B r i t n é l , K u t t z o l i n á p o l j b u . stb.

Elsőrangú

hazai

gyártmány. Pontos

czim:

M

PQagvar

rí

Gazdasági Gépgyár

M

Slső

%

Rcszvónvíársulat D

A

P

E

S

I é 1

T.

l e g n a g y o b b és e g y e d ü l i

sági

gépgyára,

i gazdálkodáshoz szflkseges

ö s s z e s gazdasági gépeket gyártja. Rendelések megtétele előtt kérjiik m i n d e n szakbavágó kérdéssel b i z a l o m m a l hozzánk f o r d u l n i .

Részletes és szakszerű

árjegyzékkel

felvilágosítással

díjmentesen

jg| Szecskavágók.

Linóleum y S pallójának beborítására. ^ ^ ^ ^ ^ Linoleunv-lapok. Linoleum^- ^ ^ futók. s S N ^ e g é s z

h e l

i s é

Bőr- és s z é p s é g á p o l á s

e k

-

egészségügyileg mentes, a

és

legtartósabb

hangot felfogja,

s tartósabb minden más pallónál.

Morzsolók.

lmM

szakorvosa

med. univ. Dr. RÉVÉSZ B E N Ő B u d a p e s t , K e r e p e s i - u t 63. sz. I . e m .

^

A

Linoleum legolcsóbb

szolgálunk.

elismert

legjobb,

pallóboritó, por-

ruganyos,

hézagmentes

24 évi gyakorlat, a berlini és bécsi kórházakban szerzett tapasztalatai alapján, gyorsan és alaposan gyógyítja az összes bőr-, ideg és nemi bajokat. Szépség! hibákat, szeplő, anya- és májfolt, pattanás, szemölcs, rézorr, fagyos végtagok, hajkorpa, hajhullás, sebek ; szakszerű tanácscsal szolgál az arcz és kéz ápolására. Feltűnő eredménynyel győgyltja a titkos betegségek név alatt ismert összes férfi-, női bajokat s azok következményeit. Rendel: délelőtt 8—12, d. u. 3 — 5 és este 7 — 8 óráig. Levelekre azonnal válaszol. Kívánatra gyógyszerekről gondoskodik. Mindenkor mély diskróczió.

is

1899.

X. évfolyam.

Előfizetési • feltételek • írt 10.—

Félévre

_

Negyedévre

» »

BMiiesítfiség és Badóhlyatal:

A H E T

MERJELEK MIKBEN VASÁRKAP.

Egész évre

7/476. szám.

5.—

POLITIKAI

2.50

ÉS I R O D A L M I

SZERKESZTI

Egyes szám ára 20 kr.

KISS

BUDAPEST,

.

.

VII. ker., Alsó-Erdősor 3. sz,

Hirdetések

SZEMLE.

f e l v é t e l e ugyanott. ^

JÓZSEF.

Kéziratok

nem adatnak

vissza

— B u d a p e s t , február hó 12. <§Mt-— véve csak veszedelem forrása, amint egy Kalmár György, Kassai József, Szarvas Gábor, Simonyi és mások elrettentő

Krónika.

példája bizonyítja. A

Műkedvelő

'

- febr. 9.

A Magyar Nyelvőr . egyik ujabb füzetében Simonyi Zsigmond

»Műkedvelő

nyelvészekéről

muzsikája

veszedelmes

syrén-ének,

mely

elfojtja az értelmet, minden tudás szükségképi szövétnekét.

nyelvészek.

• . ' ' • / ' .

szók

szól,

kik

alatt

Ha

csak hangok hallgatásába olvadunk

fel, nemcsak a

zsidó nyelvben ismerhetünk a magyar nyelv párjára, hanem például összetéveszthetjük

Barillát és Bahre-t s akkor

a

szardinás hordócskából ravatalt faragunk. Ha csak a fülünk

Jókai Mór és az én személyem • értendő. • engem

után indulunk, Pantallért és Pantallót egynek vehetjük, s

»műkedvelő nyelvész«-nek és »szakhistorikus«nak — bárha

a köpönyegből nadrágot szabunk, mely a nyakon csörög.

egyik sem vagyok. Engem akart jellemezni s csak a saját

Ha csak a hangzatra ügyelünk, Purdé és Surgyé egyfor-

Simonyi • kétségkívül jóhiszemüleg nevezett

és társai eszejárását tárta • föl. Mert abban a két szóban

mán peng, pedig az egyik czigánygye'rek, a másik szalma-

»műkedvelő nyelvész«, melynek antithesise »szaknyelvész« :

zsák. Passaméta és Paksaméta hangtestükre nézve alig

benne

különböznek

van

irányának

nemcsak Simonyi, hanem a Nyelvőr is' felfogása

a

tudományról, mely

egész

szerintök

szerint,

ily éltök

szakmára

tudomány

művelői,

műveik

bizonysága

feladatául tekintik, hogy végkép egyetlen

korlátozzák

ismereteiket

másik meg

irkafirka és csomag.

csakis akkor tudomány, ha szakszerű. Az

egymástól, de értelmükre nézve az egyik a

passamezzo ongaro, vagyis palotás táncz, a

avégett,

Fegyvernek községét kardcsiszárnak (YVaffenschmied) csakis a hangcsiszárok magyarázhatják, kik

megszokták,

hogy meg-

hogy a szót összefüggéséből kiemeljék és az értelemtől

szerezzék azt a lyukat, melynek szűk nyílásán át nézte

elszigeteljék. S beszélhet-e más krinolinos nyúlról, mint

hajdan Berkeley embere a világot. Előttük a mindenség

aki semmit sem törődik az értelmi kalauzzal, mely nélkül

a maga nagyszerűségében nem tárul fel soha, mert csak

nem lehet el semmiféle tudomány.

atomjait fürkészik, melyeket szorgosan elkülönoznek, osz-

vénye lesz egy egész

tályoznak,

becsülve, a magyarázó

minden

kapcsolatától elvágnak s kivégeznek,

hogy felbonczolhassák.

A krinolinos nyul jel-

iskolának, mely képességeit szóiárirás

túl-

terére lépett s ezzel

kilépett a körből, hol érdemeket szerezhetett.

Ily módszer igen kedvez hangtani tanulmányoknak.

Az emberi szellem kincses házát senki más ezen a

A hangtan a minden eszmeitől mentes anyagi része a nyelv-

világon nem leltározhatja, mint aki a múltban fejlődött s

nek, tehát mintegy kézzel fogható, kéznél van, bizonyítékai

a jövőbe átvezető életet eszmeileg és anyagi vonatkozásai-

a maguk érzékelhető valóságukban mindenkor előállíthatók.

ban alaposan ismeri. E feladat egészében való megoldására

Méltó dóminiuma oly egyéneknek, kiknek 'az eszmei iránti •

első sorban a synthetikus gondolko'dásra képes történészek

érzéketlenség a legfőbb ismertetőjele s dicsekvésük tárgya.

hivatottak. Mert a nyelv mindenestől nem egyéb, mint egy

Ámde a hangtan csak egyik dűlője a nyelvnek; a

óriási történelmi

emlék,

organikus élet felséges marad-

másikon, egyebek mellett,.' ott látjuk a jelentéstant, mely

ványa, melyet ennélfogva éppúgy kell ismernie minden

csak vonatkozik a nyelvanyagra, de voltakép a szókban

valamirevaló történésznek, mint a mult egyéb

és szólamokban rejtőző • emberi szellem fejlődésének törté-

az intézményeket, a viseleteket, a szokásokat s a bennök

nete lévén.: magában véve merő philosophia és történelem.

rejlő emberi szellem törvényeit.

Itt már a kapcsolatpk által ismerjük meg s fogjuk fel a

.

. ' " " ' . ! :

Nem azt kell hát védni, hogy philosophiaílag >tájé-l

fogalmat, mondhatni'a kapcsolatokban rejlik maga az eszme.

kozott

Ugy hogy ezen a téren encyclopaedicus ismeretek, egye-

lehet absolute védelmezni, hogy hangelemző

temes tudás nélkül mozdulni sem lehet.

fognak szótárkészítéshez, vagyis

.

:

Mert -a szók csak jegyei, mondhátnám üres hüvelyei á gondolatnak és tárgyaknak, Ha meg akarjuk érteni jelentésüket, ismernünk tárgyakat.

kell magát

Érre pedig sohasem

a gondolatot s az illető a hangelemzés, hanem

alakulatait,

történész

nyul a nyelvkincshez, hanem azt nem szakmívesek

oly dolgok ihagy'aráza-

tához, amire éppen egész életök munkájával tették kép : telenné szellemüket.. Azt hiszi talán Simonyi Zsigmond, ..hogy. a német nyelv szókincsét a szaknyelvész Sandeisv hozta

tisztába;

egyedül' a dolgok lényegére irányzott tanulmány vezérelhet

ki csak-' a hangokat hallja és az alakot látja.' É n ' u g y

bennünket. S.őt a hang- és alaktani

tudom, hogy- Jákob Grimm.. és YVilhelm

virtuozitás

magában.

Grimm, e' két 1

98 egyetemes tudású

rokon szellem, kik az encyclopaedicus

ismeret tárházai, — hiszen hegelista philosophusok;

akik

a magyar nyelvről beszélni! Ha

ezt ma, s még inkább

ha holnap mondja a Nyelvőr, nem egy Jókainak, de jóval

jogászok, még pedig Savigny társai és követői; akik tör-

kisebb

ténészek és aesthetikusok egyaránt.

Dzsumbója, akinek szeme közé nevettek az

Vagy a franczia nyelv szókincsét talán Godefroy, e derék szakember állapította meg. A világért sem! Hanem

embernek,

—

ugy

jár, mint a

személyben,

ki

Mumbó

asszonyok,

mihelyt megtudták, hogy nem világrengető Isten, hanem csak . . .

(hogy is mondjam ?) . . . madárijesztő.

igenis Littré, Auguste Comte philosophiájának lelkes hive, természettudós, politikus egy

Jókai

Ballagi Aladár.

valóságos

váltógazdaságra rendezve be lelkét, a tudományok legkü-

Könnyek.

lönbözőbb ágaiban felváltva adta ki a becsesnél becsesebb műveket. Vagy

nézzen csak szét a Nyelvőr szerkesztője a

Csak akkor tudsz szenvedni

saját körében. Vájjon a magyar nyelvkincs, értelmi meg-

Mikor

határozásában

És csalogányok

kik tettek többet: a háromszéki czethalá-

még tavaszi

igazán,

nap jár

zengnek a

az égen rózsafán.

szok-e vagy munkatársaik közül a történészek, a természettudósok, a technológusok, a költők, a publiczisták ? Az a nyelvész, aki zokon veszi egy költőtől vagy historicustól, hogy tárgyát

is

a szókincshez

nyomorék,

félszeg

mer nyúlni; az saját szakszempontok

Akkor hullnak Mig

legforróbb

olthatatlan

Ifjonta

szomjú

ezer sóvár

könnyeid, epedésben

vágy. hevit.

szerint

művelheti; mert ezen egyetlen állásfoglalásával bizonyltja,

Ha

hogy tájékozatlan a tudomány birodalmában.

S tele van az ég őszi fellegekkel,

Im' ezért lehetetlen Szarvas Gábor és Simonyira nézve,

már

hervadt

Akkor már

a

rózsa-koszoru

oly színtelen a

born.

hogy bárminő hasznavehető s bizalommal forgatható szótárat készítsenek; m'ert ismereteik köre annyira szakszerű, vagyis annyira szűk, hogy

amily .tanulságosan

tárgyal-

hatják a hang- és alak legfinomabb árnyalatait, változá-

Szived gyászát

közönynyel viseled

S néha kiégett könnytelen szemekkel Sirod

vissza az elsirt könnyeket.

sait : épp annyira alkalmatlanok a nyelv jelbeszédének tol-

Veszelei K á r o l y .

mácslására. Az Akadémia tehát kimondhatlan nagy hibát ejt, ha

Nászhónap.

a Nyelvtört. Szótár beható ismertetése után, ismét a Nyelvőrcsoportra bizza a magyar nyelv uj szótárát, holott éppen' csak azokra nem szabad; mert

ők készítették a Nyelv-

történeti Szótárt; ők kiáltották ki ezt a művet »a magyar

—

Egy

férj

feljegyzéseiből.

Irta: L Ö V I K

—

KÁROLY.

nyelv bibliájának«; ők követték és követik el, éppen a a Nyelvtörténeti Szótártól félrevezetve, azt a tengernyi tévedést, melyek a hibák tárházává avatják a Nyelvőrt. Ha az uj magyar-szótár elkészítésének halaszthatatlan feladatát egyetlen emberre kell bizni: akkor az éppen csak a Nyelvőr iskolájából való nem lehet, kinek szemmel látható, hogy mesterei is milyen munkát tudtak

végezni.

Ha pedig többre bizzuk, akkor legalább is egy philosophustörténész, egy philologus és egy természettudósnak

kell

kiosztani ezt a munkát. S mindenek fölött való szempont, hogy oly tudósok kezébe kerüljön, kiknek élete a bizonyság, hogy irnak, érzik a felelősséget, melylyel az

mikor

örökkévalóságnak

tartoznak. Oly egyénekébe, kik a szakemberek

merkantil

szokásaitól idegenkedve, nem osztják ki a felvállalt munkát olcsó munkaerők közt, hanem maguk

végzik, szen-

vedélylyel és szeretettel, mint ahogy az igazi műkedvelők vagyis az igazi philósophos-ok szoktak dolgozni. Remélem, hogy ezt a rendszerváltozást az Akadémia körében nem lesz többé ereje meggátolni a Nyelvőrnek. Bírálatom után a terrorizmusnak, melyet a Nyelvőr 28 éve gyakorol irodalmunkban, meg kell szűnnie.

Azt hiszem

utolsó jelenete volt ennek, két hónappal ezelőtt, Jókai Mór megleczkéztetése; mikor Simonyi rászólt: olvassa a Nyelvtörténeti Szótárat, mert anélkül nem lehet (— Jókainak! —)

Nem vagyok már fiatal ember, valami szépnek sem mondhatom magamat. Az arczomat egy eltorzult vonás, valami guny, vagy rosszakaratú mosoly, vagy csak önkényesen képződött ráncz szegi át, amely álmomban se távozik képemről. Ez ugy mondják, ellenszenvessé tesz s ezt magam is elismerem. A homlokom magas, a szemeim apró egérszemek, a bajuszom fodrászkócz, nem pedig karakterisztikon. Ha ehhez még gyér szemöldökeimet, csapott államat és sürü apró fogaimat, ezeket az éles ráspolyokat képzelik, önök is igazat' adnak azoknak, a kik antipatikus embernek mondanak. Csúnyaságom ennek daczára sem a tudós-, sem a müvész-csunyaság, amelyet érdekesnek neveznek, de még csak az a rendes köznapi torzkép sem, amely mosolyt, de jóakaratot viv ki. E g y pedáns, hideg zéró vagyok, amely fagyaszt és gúnyol. Külömben sose törekedtem arra, hogy szép legyek. Fiatal koromat tanulásnak szenteltem s oly czéltudatosan, ravaszul tanultam, ahogy csak azok tudnak, akik az uzsorás kapzsiságával és szakértelmével vetik rá magukat a tudomány szabad prédájára. Mennyi kincs és mily olcsóak! Két marokkal szedtem össze őket és jól elraktam valamennyit. A kincsek tényleg sokat értek és sokat is jövedelmeztek. Ma vagyonos ember, egyetemi magántanár és a jövő embere vagyok. Akik nem ismernek nagy karrierről beszélnek, azt hiszik : még igen sokra tudom vinni. Mi sem természetesebb, hogy ilyen körülmények között mihamar a családalapításra gondoltam. Ahogy a jelenemről gondoskodtam, ugy számoltam a j ö v ő m m e l i s :

99 mi lesz belőlem, ha kifáradok, ha betegeskedem, ha megu n o m a tudományokat? Megkérdeztem néhány-bizalmasabb emberemet, nem-e tudnának hozzám illő. feleséget ? Mind. annyian tudtak, de hamar észrevettem, hogy csak a szegény rokonaikat akarják a nyakamba varrni. Leráztam őket s magam néztem feleség után. Ehhez se kellett sok idő. Társaságba jártam, noha nem hallgathatom el, hogy sehol se fogadtak valami szivesen. A mamák félénken, habozva vettek be számításaikba, a lányok nem törődtek velem. Többnyire férfiak közé kerültem, ahol pontosan megtudtam, melyik lánynak mi az apja, mennyi a hozománya, milyenek a családi viszonyai. E g y nevet mondtak egyszer s ez a név csodálatosan helyeződött el az emlékezőtehetségemben. »Bogdány Klára.« Az illető kisasszony nem volt a társaságban, még vidéken mulattak. Amint hazamentem ez a név önkénytelenül meg-megcsendült a fülemben. »Bogdány Klára, Bogdány Klára« : olyan jól hangzott. Pár nap múlva megint hallottam róla valamit s ekkor már erősebben kezdtem iránta érdeldődni. Vájjon milyen lehet? szép-e? van-e szive? (Mert az utóbbira nagy gondot fordítottam.) Közbe pedig a név egyre bongottcsengett: »Bogdány Klára, Bogdány Klára.« Megharagudtam s másra próbáltam gondolni, de a pajkos kobold már a fülembe mászott, nem hagyott s ott ismételgette: »Bogdány Klára, Bogdány Klára.« Szinte izgatott voltam, mikor végre bemutattak neki. Csinos, nyílt arczu, viruló fiatal lány.volt. A szeme járásán, a- mozdulatain az a finom öntudat ömlött el, amely ifjú, de igen tökéletes társaságbeli asszonyokat jellemez. Látszott, hogy kitűnően nevelték: izlés, harmat, egy csöpp férfiasság födte üde, lányos jellemét; bizonyosan ép olyan tökéletesen tudott gondolkodni, mint ahogy a lapdát kergette. Az általánosság megnyilatkozásainak az a kitűnő modellje volt, amelyre uri asszonyok mindig törekedtek. A társadalmi élet tényezőit mind képviselte, előzékenység, önérzet, lányos báj, gavallérság, finomság, ötletesség ölelték át karcsú alakját, anélkül, hogy mesterkélteknek látszottak volna. E gyöngéd bástyák mögött azonban gondosan elrejtőzött az egyén. E z az övé volt, evvel nem tartozott a világnak leszámolni s ezt az egyént ridegen el is takarta. E z a finom kaczérság női értékét az emberek előtt rendkivül emelte. De minek erről beszélni. Mindezt csak később vettem észre: első látásra a lány egy harmatos rózsabokréta hangulatát keltette bennem s valószínűleg mindenkiben. Nem telt sok időbe, hogy elhatározzam magamat arra, hogy nőül is veszem. Igenis, egyszerűen nőül veszem, mert arra nem gondoltam, hogy szeressen is. De számoltam a körülményekkel, avval, hogy a leány családja kapni fog egy magamfajta férjen,' hogy a leány okos, valamint azzal is, hogy a házasságban a férji hatalommal hozzám tudom idomitani. Jgenis: a férji hatalommal, amely jogokat ád, engedelmességet és béketűrést parancsol. Nem haboztam tehát sokat, hanem a dologhoz láttam. A lány sokkal jobban nevelt úrinő volt, semhogy észrevehettem volna, tulajdonkép mit gondol rólam ? Csakúgy bánt velem, mint a többi férfival, sem rokonszenvet, sem ellenszenvet nem éreztetett, udvariasságomat udvariasságai viszonozta, kifogástalan és finom volt velem szemben is. Beszélgetéseink nagyon általános körben mozogtak. Az én lelkem intimitásai ép oly rejtettek voltak előtte, mint az övéi én előttem. Ha gondolataim erre terelődtek, Klára nyugodtan elfordította őket. Egy hónap, sőt egy félév óta még ugyanott voltam, ahol első nap, sőt azon nap mikor az esküvőnkről jöttünk s én egy kocsiba kerültem a feleségemmel, mondom, még akkor is idegen, távollévő, ismeretlen nő volt az, kit karomra fűztem.

Mert egy félév kellett csak ahhoz, hogy a feleségem legyen. Elmondom pár szóval azt is, hogyan történt. Észre kellett vennem már régebben, hogy a család nyilatkozatot vár tőlem. A család alatt az apát és az anyát kell érteni, akik kezdettől fogva élénken érdeklődtek irántam és nem vették volna rossz néven, ha körükbe lépek. A család tekintélyes és kitűnő nevü volt, az apa magas államhivatalnok, nagyképzettségü, finom lelkű uri ember, aki annak idején szintén érdekházasságot kötött. 'Miután házaséletében boldog és nyugodt volt, nem lehetett rá oka, hogy lányával szemben nézetet változtasson. Fentebb azt mondtam, hogy élénken érdeklődött irántam, ezt azonban nem szabad ugy értelmezni, mintha vadászott volna rám. Soha semmiféle erkölcsi kényszer látszatát nem vetette föl és rendkívüli méltósággal viselte velem szemben a leendő após szerepét. Végre is elmondtam neki óhajtásomat. Nyugodtan és az ő öreguras előkelőségével hallgatott végig, azután örömét tolmácsolta, kezet szorított velem és másnapra magához kért. Másnap a szalonban kopogtattam be. Klára volt ott, ami mód nélkül zavarba hozott. Nem tudtam mit mondjak, nem tudtam szólt-e neki már az édes apja ? Ránéztem: a lány egy árnyalattal sápadtabb volt. Reszkettem, mikor egy apró karosszékben helyet foglaltam. — Édes atyám szólt nekem, — kezdte a leány a rendes hangján. — Rám bizta, vájjon feleségül akarok-e menni önhöz? De mielőtt válaszolnék, engedjen meg egy kérdést: mért nem szólt nekem? A fejembe szállt a vér, nem fejezhetem ki, mennyire röstelkedtem. Csakugyan megalázó, dolgot miveltem, de az én helyzetem se volt más e kinos pillanatban. Valami olyast akartam válaszolni, hogy gondolni se mertem volna, vagy hogy ezután akartam csak neki szólni, de aztán elgondoltam, milyen lehetetlenül hangzanék az, hogy »szeretem« s inkább elhallgattam. — É n azt feleltem édes atyámnak — folytatta Klára — hogy: igen . . . Ami ezentúl történt velem, arra nem igen emlékszem. Csak azt tudom, hogy az apa ismét örömét fejezte ki, az anya néhány könnycseppet ejtett, hogy ott ebédeltem és Klára mellett ültem. Tovább tárgyaltuk a mi közömbös dolgainkat, mintha mi se történt volna, de a fejemben zúgott a vér, feszültek az idegek. Mikor ránéztem a lányra, aki rendes, egyszerű, finom modorában beszélgetett velem, korbácscsapásokat éreztem. Nem tudom, hogy lehet, de ebben a perczben mintha gyűlöltem volna megaláztatásomért. Elkövetkezett az esküvő napja anélkül, hogy viszonyunk bensőbb vagy őszintébb lett volna. Nem rajtam mult: megpróbáltam, hogy természetes ridegségemet fölcseréljem s lehetőleg olyan emberré legyek, akit a boldog vőlegény néven hivunk; nem sikerült. Sőt Klára is megpróbálta egy kevéssé, hogy kedvesebb- légyen hozzám. Nem tudta megtenni ő sem, á természet óriási ürt tett lelkeink közé, amelyek soha meg nem közelitették egymást. Fázva gondoltam arra, igy lesz-e az egész életen át ? De kétkedésemet megnyugtatta az a gondolat, hogy az idő és a megszokás jóvá tesz mindent. Vártam hát s legjobb szerettem, ha nem kellett a dolog felett gondolkoznom. Magam se tudom, hogy teltek a napok, egy reggel csak az esküvő napjára ébredtem. Az a sok apró izgatottság, az a sok minden czeremónia! Hogy gyűlölöm ezeket a társadalmi sallangokat, amelyek fölcziczomáznak és nevetségessé tesznek. Kinek mi köze az én magánéletemhez? Fázva hajtattunk a templomba, a hivatalba és fázva, rossz kedvüen távoztam onnan. Az egész egy rette-

1*

100 neles álom lidércznyomásának látszott: a templomi orgonaszó, a gratulácziók, a fantasztikus papok, a beszédek, a búcsúcsókok. Végre kimentünk a vasútra és Velencze felé robogtunk. A feleségem ült velem szemben! A feleségem, akihez oly kevés közöm volt, mint ahhoz a hölgyhöz, akivel az express vonat ebédlő asztalánál ösmerkedünk meg. Egy megörökitett első találkozás, egy halálig tartó üres bemutatkozási csevegés. Magamban régebben ugy föstöttem ki a dolgot, hogy amint az oltárt elhagyjuk, a feleségem a nyakamba borul, megcsókol s azontúl a hitvesem lesz, akinek egy a gondolata és akarata az enyémmel. Ám a természetben nincsenek ugrások. Mikor a kupéban helyet foglaltunk és ránéztem az asszonyra, aki azon változatlanul, virulóan, de hidegen maradt velem szemben, láttam, hogy az út egy lépésnyit sem fogyott. Szerelmi beszédek helyett csöndes, udvarias társalgás, ölelés helyett magános elmélkedések. Mire gondolhatott az az asszony? Mikor az est leszállt és a Semmering bástyáit elhagytuk, melléje ültem és karjába öltöttem a kezemet. A selyemruhán át éreztem, hogy karja jéghideg volt, de azért nem tért ki előlem. Fagyos, néma hangulat uralkodott a takarók és bőröndök között. Mit mondjak neki? miről beszéljek vele? Nem tudtam. Rossz kedv vett erőt rajtam és vissza ültem a helyemre. A feleségem nem ellenkezett. Napnyugta után kissé elszenderült s csak olykor vetette rám álmos tekintetét. Semmi rémület, semmi ijedtség se látszott e szemekben. Emlékszem jól ennek a nászutazásnak minden keserűségére. Mig a szemét néztem,, elgondoltam mi dúlhat lelkében, vájjon kire gondol, mit tart rólam és mennyire gyűlöl. Mert bizonyos, hogy gyűlöl, ahogy én is éreztem, hogy inkább gyűlölöm, sem mint szeretem ezt a rideg bábot. És ez most igy lesz az egész életen át? Ezért küzdöttem és dolgoztam? Lehetséges, hogy ez igy van?! Azután harag szállt szivembe. Nincs-e jogom követelni, hogy szeressen, hogy az enyém legyen? Nincs-e jogom megkivánni, hogy ne nézzen igy rám, hogy gyűlöljön vagy szeressen, de mutassa meg? Kény szeri tettem-e őt a lépésre, mártirrá tettem a lelkét ? Nem. Önként követett és önként határozott. Mindezt elakartam neki mondani, de torkomat mintha zár szorította volna össze. Csak elgondoltam s a vér a fejembe tódult. A vonat az éjszakában robogott már. Mind e keserű gondolatok között az ember is megmozdult bennem s rettenetes fáradtságot éreztem. Az a sok szaladgálás, izgatottság, idegesség kimerített. Éreztem hogy a szempilláim le-lezáródnak. — Álmos? kérdeztem tőle reszkető hangon. — így jól vagyok, válaszolta. — Nem akar egy párnát? — Köszönöm . . . Ugy se tudnék aludni . . . Maga csak aludjék . . . Kinézett az ablakon, amely előtt koszorúba verődve repültek a tüzszikrák. Olykor egy vasúti őrház kivilágított ablaka mellett szaladtunk el: a kis kunyhókból vigan emelkedett a füst. Összeszorítottam fogaimat és elaludtam. Reggel csipős hidegre ébredtem. Már lent jártunk a tenger körül. Első .pillantásom Klára volt. Nyugodtan ült ugy, mint éjjel, kezében a csipkekendőjét tartotta. Arczán egy kis fáradtság és egy szemernyi undor látszott. — Prűd, gondoltam magamban és be szerettem volna zúzni az ablakot. — Szellőztesse egy kissé a kupét, szólt egy kicsit berekedve. Milyen utálatos és visszataszító lehettem e perczben!

. A nagy hotelbe szálltunk. Két hatalmas szobát adtak az emeleten, szemben a Grand Canaleval. Kiraktuk a Döröndöket és ugy ahogy elhelyezkedtünk. Szinte vártam, hogy szabaduljunk ki már e szobákból s menjünk a levegőre, ahol nem vagyunk egyedül. Isten tudja milyen érzés volt az, de csak azt óhajtottam, vajha örökké emberek közt lennénk, akik beszélnek hozzánk, akik nem hagynak egyedül s akik elterelik a gondolatainkat. Milyen másnak is képzeltem egy ilyen nászútazást! Az ember beleül egy gondolába és kezet a kézbe öltve hajókázik a hullámzó vizeken. Megnézi az Akadémiát, a Dogé palotát, a Ghettot és a többi látni valót, de közben lelke a másik lelkével ölelkezik és szórakozottan hagyja el a Tintorettokat és Palma Giovanni-kat. És hogy jártunk mi ott? Mint egy preczeptor, aki a növendékét oktatja s aki lázban gondol arra, hogy mi is történik vele? És a nap sietve siklik el a lapos háztetők felett s alig hogy körül néztél már itt az este. Az este! Az első este, amit együtt töltünk el, házasságunk első napja! Szüntelenül remegtem, a szivem hangosan dobogott: oh ha megszökhetném, ha minden meg nem történtté válnék és én kikorrigálhatnám életemben azt a pontot, mikor Bogdány Klárával összeakadtam! Azután nevetségesnek tartottam az egész dolgot. Hogy is viselkedem én ? Van-e okom rá, hogy igy gondolkozzam ? Történt-e valami ami félelmemre okot adhatna ? Nem, kétségtelenül nem. Aki itt mellettem jár, az a feleségem, a törvényes hitvesem, akit szeretnem kell s aki majd idővel engem is megszeret. Igazságtalanságot követtem el, megöltem egy lelket? Ránéztem Klárára: csöndesen, nyugodtan, biztosan haladt oldalamon. Ettől egy kicsit megjött a bátorságom és ismét karjába fűztem a karomat. Még mindég jéghideg volt. Mit tudom én, hol vacsoráztunk, mint barangoltunk a Márk-téren, mint lökdöstek az emberek és mit harsogott a katona-zene ? Az egész olyan volt, mint egy lázas álom, amelyben untalan elém bukkant az a szörnyű kérdés: mi történik velem és mi fog még történni ? Tizszer is elmentünk a hotel előtt és nem volt bátorságom azt mondani: — Klára menjünk haza! Torkomon akadt volna a szó. Végre is ő szólalt meg. — Fáradt vagyok és álmos . . . Mintha valamennyi idegem megrezzent volna; alig tudtam kimondani: — Menjünk föl . . . A portás csak ugy emelte meg sipkáját, ahogy más száz embernek szokta, a liftes fiu álmosan inditotta meg a gépezetet. Az emeleten egy főkötős szobalány nyitott ajtót, meggyújtotta a kandelábert s aztán egyedül hagyott. Hogy szerettem volna neki azt mondani, hogy maradjon még itt, ne hagyjon magunkra, hacsak egy félóráig ne-... Közömbös arczczal eresztette le a függönyöket, bezárta az erkély-ajtót és jó éjt Idvánt. Azzal ránkcsukta az ajtót. Hatalmas ódon szoba volt, a hotelek rendes butorzásával, amelybe valamelyes déli finomság is vegyült. A sarokban nagy könyves-szekrény állott, telve a legkülönbözőbb nyelvű kötetekkel. Szemben vele gobelines, menyezetes csipkés ágy, aztán egy pár szék és szekrény. A falon Murillo »Cseresznyetolvajai«, amelyek odalent ép oly népszerűek, mint nálunk »Zrínyi Miklós kirohanása«. A folyósóról behallatszottak a járó-kelők lépései, a Grand Canaleról evezőcsapások hangzottak. E g y vén lábas óra ketyegett az íróasztal mögött. Határozott lázam volt, az ajkaim kicserepesedtek. Nem mertem Klárára nézni és — óh mily elszomoritóan nevetséges lehettem — egy könyvet szedtem le a polcz-

101 ról. Valami velenczei utmutató volt, tele térképekkel, amelyeknek piros és kék vonalai őrült tánczot lejtettek szemem előtt. Félórája nézegettem, de semmit se értettem meg belőlük. Az agyam zsibongott: nem tudott egy gondolatot se követni. Mindentéle apró-cseprő dolog tolakodott elém : vájjon otthon mit csinálnak a könyveim, foglalatoskodik-e a könyvkötő, mi van a tanítványaimmal, mennyi tízezernek a köbgyöke, hol hagytam a kulcsaimat ? Közbe fülemben kattogott a gyorsvonat dübörgése és szünetlen 'ezt csattogta: Bogdány Klára, Bogdány Klára. Ijedten riadtam fel, ha az óra a negyedeket jelezte. Milyen boldogság lett volna most, otthon, a könyveim között ülni! Végre hatalmas erőfeszítéssel Klára felé fordítottam tekintetemet. Egy karosszékben ült és felém fordította arczát, amely egy csöppet se volt sápadtabb vagy izgatottabb, mint rendesen. Nyugodtan nézett maga elé és várt. — Parancsol valamit ? — kérdeztem, de ma is csodálkozom, hogy tudtam elmondani. — Meg szeretnék egy kicsit mosdani, — szólt csöndesen.

keze alatt, a függönyök egyre-jobban világosodtak. Azután a nap korongja is felbukkant s széjjel kergette az ibolyaszín és sárga felhőbarázdákat, amelyek távozásukban eloltották az utolsó csillag fényét. A hotel folyosóin mozgolódni kezdtek áz emberek, egyes ajtókon feldörömbölték a reggeli vonat utasait, arrébb a czipőket osztották szét. Kitártam az erkély ajtaját: friss, sós levegő áradt be. Csudaszép volt ott künt a világ, amelyen még meglátszottak áz éjjeli korhelykedés maradványai. A czölöpökhöz kötözve állt a zenészek lampionos bárkája, piszkos, czigarettavéggel telt gondolák vették körül. Áz erkélyeken mindenfelé üres szalmafonatos palaczkok és feldöntött székek. Klára halálsápadtan", két kezét összekulcsolva szendergett. Betakartam a plaidemmel és egy párnát tettem a feje alá. Aztán átmentem a másik .szobába, beleültem a karosszékbe és fázva, kimerülten aludtam, el. íme ez volt az első éjszakánk. „

Két fehér, sápadt alak haladt le délben a - hotel lépcsőkön: ami kettőnk árnyéka. Mikor a fordulónál a tükör elé kerültünk, mintha két öreg ember ment volna Átmentem a másik szobába és izgatottságomat csil- egymás mellett. Klára meghajolva, fázva burkolózott pitandó, fel s alá járkáltam. Ki tudja, mennyi ideig lehet- kis csuklyás kabátjába, rajtam pedig lötyögött a ruha. A feleségemben senkise ösmert volna rá a tegnapelőtti tem ott, az időszámítás nem létezett számomra. Tízszer is rátettem kezemet a kilincsre, de mindannyiszor -vissza- viruló menyasszonyra, aki, mint a bálkirálynő a kotillonokat, könnyüvérüen, mosolyogva osztotta szét barátnői fordultam. Talán öltözik. Végre is összeszedtem magamat között a menyasszonyi bokrétáját." Halántékán most megés beléptem. látszottak a finom apró erek, a szeme sötétebb lett, az Pongyolában volt és az ablaknál ült. ajkai keskenyebbek és fehérek. Odamentem hozzája. Meg se moczczant, csak egy kis rémülettel szegezte Nagy lelki izgalmak után az ember boldogan, lélekrám a tekintetét. Mosolyogni próbáltam, az ajkaim remeg- repesve tér vissza a világba, az emberek közé, akik, ime, tek, de nem nyíltak meg. csak olyanok, mint tegnap, akik között kétszeres öröm Melléje ültem. Egy ujabb örökkévalóság telt el igy. élni. Mintha kő esett volna a szivünkről ugy éreztük, hogy A Grand Canaléról föl-fölhangzott egy kaczaj. kiléptünk közéjük s nem maradtunk egyedül. Milyen más — Klára, — suttogtam és vállára tettem forró keze- itt künt minden: a templomokban vígan harangoznak, az emberek fecsegnek, szaladnak, haszontalankodnak, napfény, met, — mondja, Klára . . . utczai zaj, friss szellő váltja fel az éjszakát, amelynek Jéghi degvolt és remegett. Hirtelen indulat szállt meg, rémei még ott lebegnek a szemünk szögletében. Azutczasarfelpattantam és eloltottam a gyertyát. Felsikoltott és rémülten menekült előlem az erkélyre. kokon rongyos naplopók ütik a tarka olasz kártyákat, a templomlépcsőn szemükre húzott kalappal alszanak a Utána mentem, a sötétben fellöktem egy pár széket meg léhűtők. Bementünk egy templomba: üres volt..Klára az bőröndöt, és rákiáltottam: oltárig ment, térdre borult és hosszan imádkozott, én meg — Térjen vissza, ha nem akar botrányt! ott álltam a háta megett, mint a Gonosz Lélek Faust-ban. E g y pillanatig gondolkozott, azután csöndesen jött vissza. Meggyújtottam a gyertyákat, noha a tenger felől Azután valamivel megkönnyebbülten hagyta el az már pirkadni kezdett. Az asszony reszketve állott az Isten házát °és karját karomba öltötte. Először tette ezt üvegajtónál. most magától s én éreztem, hogy megremegett. BeszállRájanéztem, de alig ösmertem rá. Egy pillanat alatt tunk a gondolába s meg-megálltunk egy kereskedésnél. megváltozott, a biztos, öntudatos asszonyból félénk, didergő Összevásároltunk egy csomó haszontalanságot, később azt lánygyermek lett, aki iszonyattal és némán tekintett rám. az olasz kalapot vettem meg, amelyet minden nászMost már tisztán látszott rajta az a végtelen undor, melyet utazó megvásárol. Most mosolygott először egy kicsit. eddig elpalástolt. Most látta csak ő is azt a csúnya világot, Délre erősen megéheztünk s a Velenczei mórhoz czimzett amelybe eltévedt, ahová könyelmü észszel belépett. Kétségbe- vendéglőben ebédeltünk: jóizíien és sokat. Mintha derülni esetten harapta ajkait, didergett és sápadozott, mint egy kezdett volna fölöttem az ég; a hóvirág 'érezheti igy szörnyű kísértettől, amely lenyűgözte. Szemébe könyek magát, mikor a tavaszi nap első melege a világra, az gyűltek, elhagyott, szegény árvagyermekként állt ott, ösmeretlen világra csalja . . . selyemkendőjét mellére szoritva, az ajtónál. De nem sokáig tartott igy. A sok izgalomtól beteg Megesett rajt az ember szive, bennem pedig egy lettem,- délután egy kis lázat éreztem s este alig álltam eddig nem sejtett lovagiasság mozdult meg. már a lábamon. Kénytelen voltam lefeküdni s orvosért — Klára, szóltam, Klára, bocsásson meg ! Kiméletlen küldeni. E z aztán Klárát is újból összezúzta, még sápadvoltam az ön irányában, súlyos vétket követtünk el mind- tabb lett és rémülten nézett rám. Egy beteg ember! Nemes ketten. Helyre fogom hozni, igérem, hogy helyre fogom hozni. dolog a beteg jó barátot ápolni, akinek szenvedéseit maTudtam is én, hogy mit beszélek. Látszott rajta, hogy gunk is érezzük, aki egy lélek velünk, de csúnya a betegnem érti szavaimat. Tekintete még mindig könyörgött. ség az idegenben, akiből nem ösmerünk' egyebet, csak megromlott szervezetét és förtelmes lázát. Amott az ember — Jöjjön el az ajtóból, kértem. Csöndesen közeledett és dermedten ült a karosszékbe. elfödi a betegséget, .itt a betegség, mint rideg valóság áll Lassan reggeledett. • A Grand Canalen tejhordó gon- elénk. Mit érezhetett az az asszony, akinél a nők iszonyata dolák siklottak el, a sikátorokon egy fa papucs kopo- is hozzájárult az undorhoz? Egy idegen, beteg férfi ágyánál : van-e ennél rettentőbb helyzet egy finom női lélek gott végig. A tenger meg-meglocscsant a hajnali szellő

102 számára ? . . . Mintha tüzes vashoz nyúlna, ugy igazitotta meg fejemen a borogatást, nyújtotta oda a mandulás vizet. A fal felé fordultam és a poklot éreztem magamban. Van-e nyomorúságosabb ember nálamnál? Egyszer azután feléje fordultam és megkérdeztem: — Utál, ugy-e bár Klára, utál? gyűlöl? Nem felelt sokáig. Azután felrezzent és megrázta a fejét. — Ne izgassa fel magát, — nyögte ki lassan. Egy kicsit hallgattam, azután ridegen folytattam: — Mit tenne, ha meghalnék ? Szeme rémülten nézett jobbra-balra, majd egyszerre megdermedt, mintha szörnyű rémet látna maga'előtt. Talán az én eltorzult hullámat vagy ravatalomat nézte? Talán látta mint jönnek a halottkémek, az orvosok, a temetési szolgák, a rendőrök?! És neki válaszolni kell, sirni kell, megőrülnie kell . . . — Oh milyen végtelen nyomorult voltam! — tört ki rajta egyszerre az elkeseredés. Felkelt, odament a pamlaghoz és sirva borult rája, a válla görcsösen vonaglott. Órákig hevert ott, mig a kandeláber meg-meglibbenő lángja a falra vetette fantasztikus árnyékát és borzalmasan megnagyította. Ismét éjszaka volt. Künt halkan csepergett az eső, a vidám Velencze néma és szörnyű volt. És lassan ismét reggeledett, de ma nem hallatszott papucskopogás, az eső elmosta a gyümölcsárusokat és a halpiaczot. Az ablakok csak későre váltak világosabbakká, a folyosókon köhögés és tüszkölés zaja hallatszott. Amint ágyamból kitekintettem a Grand Canalera, egy szürke fátyol volt az egész mindenség. Elképzeltem a sötét, nyúlós vizet, amelyen ugy gondoltam faroncsok és szalmaszemét úszkálnak. Reggel, nagy későre azután Klára felkelt a karosszékből. Milyen öreg és kimerült volt! Szeme fekete karikában égett, arcza mint a beteg gyermeké, ugy megnyúlt. Tétován nézett maga körül és szinte eszelősen simogatta lebomlott, gyönyörű haját. Az ablakhoz ment és kinézett a vigasztalan semmiségbe, majd visszafordult, lassan az ágyamhoz közeledett és mellém ült a karosszékbe. Szólni akart, ajkai megnyíltak, de nem tudtak beszélni. Behunyta szemét és ugy tagolta amit mondani akart. — Ne kínozzon, suttogta, ne kínozzon, ne gyötörjön Látszott, hogy már nem ura magának, csak beszél, mond akármit, hogy szörnyű lelki kínjaitól megszabaduljon. Gondolt-e csak egy órát előre, gondolta-e mi lesz a jövő, mi lesz belőlünk ? Nem, bizonynyal nem, csak az a vágya volt, hogy akármi áron is, megmeneküljön e rettentes óráktól, amelyek immáron semmit se hagytak egykori lelkéből és kifosztották mindenéből. Rabszolga volt, alázatos oroszlán, amelyet megkorbácsoltak és megkötöztek. Hogy' gyűlölhette és vethette meg önmagát! Feléje nyújtottam kezemet, nem vonta el, magamhoz vontam fejét, némán hajtotta vállamra. Mennyire is stilyedett! Pár napig voltunk még Velenczében, azután hazautaztunk. Otthon boldogan fogadtak a szülök, a jóbarátok. Addigra már mindaketten magunkhoz tértünk és vigan, jókedvűen szorítottuk meg a felénk nyújtott kezeket. Klára szép volt, amilyen szép csak lehet az asszony, aki Velenczéből tér haza és a saját házába vonulhat be. A régi, a ragyogó, a diadalmas nő volt s én remegek, mikor arczára, erre a rettenetes lelki temetőre nézek.

Az elveszett nagy pénzt még vissza lehet szerezni idővel, de az elveszett időnek egy óráját semmi pénzzel. *

Olykor inkább a szemtelennek, mint a szemesnek áll a világ.

A könyvárus és a költő.* Irta: P U S K I N S Á N D O R .

Könyvárus. Önnek játék a versírás csak, Asztalhoz ül

—

és kész vele,

Aztán az ország arra másnap A z ön hirével van tele. »Legújabb verse« » E l k é s z ü l t ; remek —

—

szerte hallom

—

költemény.«

Ezért jövék, nyiltan

bevallom,

Á r á t ön szabja meg, nem én.**Azt, mit a múzsák adtak önnek, Pénzre váltom én nyomban S tárczát, zsebet kövérre

át,

tömhet,

Csak adja át kéziratát. Mért -hallgat ön ?

Költő. A h képzeletben A messze multakon merengtem, Mikor éltem csak álmaimban, Reményben dúsan, gondtalan, Amikor csak ihletbül irtam, Nem pénzért, amint az m a van. Otthonom volt a rengetegben, Ahol bolyongtam egyedül, Hová a múzsát képzeletben Meg-meghittam vendégemül. Édesebb volt ott énekem S a kedves, bűvös látományok, — Minőket most elvétve Ottfogtak egész éjeken.

látok

—

És mily édes gyönyört találtam Virágban, lombban, holdvilágban ! Hogy szerettem, ha felzavart, A hirtelen kelt szélvihart! M i g d a j k á m meséin merengtem, V a l a m i tündér járt velem, S ha játszottam avagy pihentem, Kisért az engem szüntelen; Csodálatos szókat susogva Szédité ábrándos fejem, Lelkem igézet bája fogta Ilyenkor s bűvös sejtelem. És eközben gyakorta történt, Hogy folyt a szó ajkamrul önként, Oszt csendült zengő rimbe, és Volt csupa dallam, lüktetés; Versenytársam az erdő zajja, V a g y a füttyentgető rigók, V a g y a tenger csöndes morajja, Vagy a patak csergése volt. Akkor magamban elmerülten A tömeget föl sem vevém, Nem osztoztam szivem hevén • Meg véle, sőt el is kerültem, S m a g a m n a k énekeltem én. Dalaim nem vittem piaezra, De elrejtém féltékenyen, * Ez a poéma mint bevezetés jelent meg az »Anyégin* verses regény első énekének külön kiadásában. ** Nem puszta kérkedés Puskinnál: kiadója minden soráért öt rubelt fizetett neki, tehát majdnem hét forintot.

Fordító.

103 Mint ahogy titkát

tartogatja

A ' szerelmes szivébe'

lenn,

A szerelmet hadd dalija lágyan

Egyedül csak ő tudta volna

Nálam' ifjabb költő ma már.

A lantomat

Hogy leánykája szűz szemérmét,

Nem kell a l á n y ! M a g á n y b a

Profán nyelvek közel ne érjék.

Folyik egyhangú életem,*

zárva

Hisz' a lant igaz hangja már

Könyvárus.

felajzani

És keltek volna szárnyra róla Szivem szunnyadó

ma

álmai.

Csak ő lett volna képes engem

Nem fog csak hazug sziveken.

Felfogni, járni én velem

De a magány e kedvtelésit

A lány ábrándja most alant j á r

S mint örök lámpa, a szivemben

Nem engedé a hir t o v á b b :

És engemet az meg nem ért,

Ő égett volna szüntelen.

Lesik önnek minden sorát,

Nem ád többet egy-egy kaczajnál

Oh hiu .vágyak és remények!

A másokét pedig lenézik,

A z istenadta ihletért.

Ő néki nem kellett az ének

S lepheti a penész s a por,

H a emlékembe visszatérnek

S a vágy, melyet szivem nyögött,

H a vers, ha próza; ez a kor

A lányokról irt énekim,

Ő elfordult más útra, én meg

Még egy j ó szót sem adna nékik.

U g y elborit a szégyenérzet

Vergődöm gondjaim

—

között.

Miattuk, hogy az szinte kín.

Költő.

Mit akartam én, jámbor, azzal, •

Boldog, ki mindezen magát

tul

Tevén, nyugton, békén lehet És sem élettül, sem haláltul Nem vár dijat, sem hírnevet; Szerencsés, kinek nem tevé fel A hir a tüskés koszorút S meg nem hallgatott

énekével

K i k voltak ők, kiket magasztalt

Tehát csalódva szerelemben

Dalom, büszkén szárnyalva fenn ?

S az esdeklést megunva

O h lyrám, l y r á m ! Dőreségem

Le akar tenni okvetetlen

Világgá mért hireszteléd ?

A lantjáról is, ugy-e bár ?

Bár elnyelné azt végre szépen

De ott hagyván a nagy

A Léth'e és mentől elébb.

S a forgó, hiu divatot, Mit akar ön

Névtelenül meghalni tud.

Könyvárus.

Mert mi is a hir és dicsőség? Az, hogy meg nem unnak soha ? A z , hogy űz, mar a bősz irigység ? V a g y hogy tapsol az ostoba ?

Lord Byron is épigy beszélt S a mi Zsukovszkink* nemkülönben. Hanem a publikum azért Őket olvasta, vette szörnyen. Mert szép a költő hivatása: Jutalmaz, büntet mindenütt S a gonoszokra mért csapása Késő korokban is leüt. Lantjával hősöket teremt S mint példa rá a szép Corinna: A kedvesét halhatlanitja — Oh, ez nagy hatalmat jelent! Untatja önt hir és dicsőség? De a nők szive hirre vágy, —

Hiu ábrándok, dicsőségek, . Mik az ifjú kort meglepik! S szép szemek kedvéért kisértnek Én is foglyuk voltam nekik. Parázszsal izzó dalaim Szerelemért ha esdekeltek, A lányka aggodalmain

Költő. Minek zavarni A költő titkos álmait, Hiszen élek immáron annyi Év óta elhagyottan itt. Egyedül, elhagyottan állok, Nincs szivemben egy édes emlék, Sem szerelmet, sem h ű barátot Nincs amiért megsirathatnék. Hol az a hölgy, kinek szemébül

Pedig szeretni óh be vágytam, S tenger sóhajom szállt ezért!

Költő.

— !

Hanem hát volt az mindhiában, V á g y a m bolondságnak vevék. Majd mikor késő lesz, megértnek És gondolnak rám szomorűn, Mert ez a sors, ilyen az élet. — Most nincs kivel megosztni búm.

Gyakorta vettek győzedelmet. Olvasták szép szemek mosolygva,

Volt e g y ! Fenkölt és tiszta érzet, Szent költészet s mély hódolat Élt bennem ő iránta csak.

Hő, édes költeményeim És piruló ajkak susogva Merengtek azok rimein.

S e szerelemtől lángban égve — A m i t kutattam már elébb

De ennek vége! Most a vágyam : Legyek szabad, mint a m a d á r ; * Hírneves orosz költő Puskin előtt.

világot

hát?

Szabadságot!

Könyvárus.

V a g y a nő mind egyforma volna ? Szerelmet, dalt nem érdemel ? Nincs, ki az ön dalát dalolva, A z ön szivéig érne fel ? Nem válaszol ?

Édes. mosoly szállt volna rám Ugy, mint az ég reám lekékül ? V a g y pár éj 'az élet csupán ?

Szebb is ifjúi főn a rózsa, Mint a Helikon koszorúja.

már:

Költő.

Tetszik nekem, hogy ön heves, de A költő mind ilyen; — okán Nem rágódom, de egy keveske Kivétel csak akad talán ?

Könyvárus.

S Anakreont vár most is ő még Nos, a nőkért irjon tehát!

Könyvárus.

Hogy meghajtám térdem, fejem ?

.

—

Feltaláltam sokára, végre Költészetemnek kútfejét.

J ó ! De egy tanácsot a d o k : Korunk üzér és csupa vas S még szabadságot sem kap az, Kinek a sors pénzt nem adott. S mi a dicsőség ? egy világos Folt a költő rongy köntösén, Ugyanazért legjobb, ha már most Egy kis tőkét gyűjt idején; Halmozza össze pénzét hogyha van, Mert egy hatalom van csak: az arany. Jól tudom, hogy mit mond ön erre, De önöket én ismerem: Büszkék, — és egy-egy dalra kelve, Fölfujják maguk' szertelen, De csak mig forr fantáziájuk : H a ez lehűlt, lehűl vele A z ének is, mely ugy parázsult Lelkes hevülettel tele. Szavaimban sértést ha nem lel, A sokhoz még' egyet a d o k : A z ihletet eladni nem kell, De bátran a kéziratot. Mért habozik ? Nyakamra járnak . Ö n é r t immár az olvasók, Kritikus is les önre már vagy Tíz — : látja, hogy nem v á r h a t o k ; A m a z keres őszinte élvet, Ez csipkedésre anyagot, S az igazat megvallva, Jó üzletet csinálhatok.

- Költő. Jól van. Itt a kézirat. Majd a Szerződést ön Írásban

* A költő, mikor ezt irta, internálva volt mihajlovszkl birtokára.

én meg

adja!

Oroszból: Szabó Endre.

104 talanul, mutatja a szeptember Jellacsics

Krónika II.

báni

negyediki

kineveztetése, igaz,

fölmentvény.

A

nappal, kelt

á

egy

Batthyányé előtt, de ha a kormánynak ez az ember nem volt megfelelelő, lemondathatja s mást tehet vala a helyébe. Hét nappal a szeptemberi fölmentvény után

Alkotmány. — február

Most, hogy a félszázados jubileum

során

10.

annyit

hántorgatjuk a negyvennyolczas dolgokat, a sok

érdekes

Batthyány

leköszönt, de ha ő e felmentvényért felelni nem akar, máiaznap le kell

vala köszönnie. Egyszóval, akárhogy for-

gatjuk, alkotmányos jog szerint Batthyány

Lajos igenis

probléma közt nem utolsó kérdés: 1848 szeptember tizen-

felelős a Jellacsics József félesztendős szerepléseért. S ha

egyedikéig, vagyis a Battyhány-kormány formális lemondá-

a lelkünk mélyén mégsem

sáig alkotmányos jog szerint kicsoda felel a

érzésünknek következése, högy akkor igazában sem jog,

Jellacsics

József horvát bán cselekedeteiért.

sem alkotmány

Azért kérdem igy: alkotmányos jog szerint, mert egyébként

roppant egyszerű a felelet. Ki felel ? Senki.

Azokban az időkben ki-ki magért

felelt, s végső

soron,

ha a felelete meg nem felelt, feleltek az ágyuk. De alkot-

feleltetjük érte, csak annak az

nem uralkodott; hogy a teljes erejében

fennálló abszolutizmus végrehajtó eszközt is talált a korona megbízottja személyében, csak arra

s a miniszterelnöki

való volt, hogy

felelősség

szükség esetén kéz ügyében

legyen a bűnbak.

mányos jog s az áprilisi törvények szerint a magyar király-

*

ságnak felelős parlamenti kormánya van; a királynak s a nádornak nem érvényes semmi rendelkezése, ha a kormány

Akik a bosnyák időkben még gyerekek voltunk, Széli

ellen nem jegyzi, viszont mindenért, ami valóságban meg-

Kálmánt csak médiumon át ismerjük: olvasmányból s az

történt kormányzati

apáink előadásából. Mióta a magunk

cselekedet, a kormány

felelős. Már

szemével látunk: ő

most Jellacsics, mint horvát bán, egyenesen alárendeltje a

nyilvánosan nem beszélt s köztisztet nem viselt. A szerep-

magyar kormánynak,

lése azóta folyosói, kaszinói

mint

polgár

vagy katona

pedig

és klub-szereplés, melynek

alárendeltje a polgári vagy katonai törvénynek. Ha ő nem

részletei nem ismeretesek, de annyi nyilvánvaló, hogy való-

követett el hűtlenséget, akkor a kormány felel a tetteiért,

ban roppant nagy a tekintélye. Ha csak némely

ha pedig hűtlenséget követett el s a kormány ezekért

egyhangú

felelni nem akar, valamely hatósággal • pert kell

inditania

az áruló ellen. Tudnivaló, hogy a nádor s a

kormány

dicsériádája

megokolhatná

bizonykodna

a." Jelzálog

mellette, a

Hitelbanknál

való

"

körök

maliczia

elnökségé-

vel. De egy habsburgi császárnak csak nem imponál a

külön biztost küldött ki a lázadó alantas ellen, de tudnivaló

Jelzálog Hitelbank ? Ha nem közvetlen látásból, hát logika -

az is, hogy V. Ferdinánd király nem mint vádlottal, hanem

utján következtethetünk rá, hogy ebben az emberben nagy

mint a vádlóival egyenrangú s ugyancsak

féllel

kvalitások lakoznak. Hogy férfias karakter,, megmutatta a

bánt Jellacsicscsal. Végtére föl is mentette, azzal a várako-

bosnyák időkben,' mikor az okkupáczió kérdésében letette

zással, hogy a bán az ő

a pénzügyminiszteri

vádló

erejét ezentúl is a

birodalom

tárczát, holott tudhatta, hogy

itt a

javára, a magyar korona épentartására s a

társországok

viszonyainak rendezésére fogja forditani. E z

a felmentés

fejedelem, aki hasonló ellentállásért megtörette az egész

szeptember negyedikén, kelt, királyi levéllel, melyért, ha

hatalmas osztrák-német pártot, az opponáló Széli Kálmánt

még van magyar kormány,- ez a kormány felelős. Magyar

továbbra is megtartotta kegyelmében. Kegyeli őt a több-

Felségnek szinte szívbeli ügyéről van szó. S ugyanaz a

kormány pedig igenis volt; még egy álló hétig a Batthyány-

ség s kegyeli a kissebbség, a hazafisága tehát

kormány. S most még egyszer fölvetem a kérdést: felelős-e

kétségen fölül való. Az ő folyosói szerepléseinek alkal-

Batthyány. Lajos Jellacsics Józsefért ? Nyilvánvaló, mi volt

maiból az is kitetszik, hogy erősen liberális és föltétlenül

Batthyány: az uralkodó magyar

miniszterelnöke, akinek

magyar, a sikereiből pedig, hogy világos elme és szeren-

koronás király s a parlamenti többség

csés rábeszélő. Ugy látszik, született arra, hogy miniszter-

politikájában a

minden

bizalma találkozott. Az is nyilvánvaló, mi volt Jellacsics:

elnök legyen, aminthogy

az uralkodó magyarországi megbízottja, kit az ő kipróbált

Egyszóval egyezzünk

hűsége s a magyar dolgokban való járatossága kvalifikált

mindenképpen

arra, hogy a kuszálódó bonyodalmakban megoldást keressen.

tanácsára

Hogy felelt meg ennek a megbízatásának, az más kérdés;

Örömmel

itt az a kérdés, a corpus jüris s' az uj áprilisi törvények,

kodik, s egyforma készséggel juttat belőle a Felségnek, a

mely szakaszán alapult az ő megbízatása ? Magyar tör-

kormánynak, a többségnek s az ellenzéknek. A tanácsai

folyton csalogatják is e tisztre.

meg

kvalifikált

benne,

hogy

és hivatott

bátran bizhatjuk a hazát

Széli

államférfi,

Kálmán akinek

s minden, érdekeit.

látjuk azt is, hogy ő a tanácsával nem fukar-

vények szerint, ha' á király akadályoztatva van, helyette-

máris nagyon üdvösöknek bizonyultak s számos megold-

síti a nádor. Kormányzati cselekedetekre egy megbízottja

hatatlannak

van: a miniszterelnök. Már a többi minisztert

vágással.

is nem

tetsző

A

csomót

oldottak meg egy

gordiusi

tehetsége s a bölcsessége energiája önkén-

egyenesen; hanem a miniszterelnök előterjesztésére nevezi

telen, sőt

ki. Még inkább a bánt vagy ' a ' kormánybiztosokat

vagy

hivatásos tanácsadás felé — és sokáig alig kerülheti el e

vagy a

sorsot. Máris a béketárgyalásoknál a korona megbízottja gya-

Ítélhet, tárgyalhat, nyilatkozhat, Ígérhet

nánt szerepel, hivatalból. Most tehát, mikor egy mindenkép-

bírákat, s egyáltalában korona nevében vagy

tiltakozhat.

mindenkit, aki a király

Jellacsics

szándéka

s

hajlandósága

ellen ragadja "őt a:

pedig nyilatkozott, igért és

pen arra való férfiúnak mindenképpen szerencsés szerepléséről

tiltakozott, mindig a korona nevében, s hogy nem jog-

van szó, mikor a kérdésnek személyes éle nincs s a fele-

105 leiben nincs veszedelem, kérdezzük meg: alkotmányos jog

koronára,

szerint

volt. Lett volna csak túri süveg!

voltaképpen

milyen

természetű a Széli

Kálmán

de

csak azért, mert az a kalap német kalap

szereplése, s ha, mint ahogy maga Bánffy is bizonyította, Széli Kálmán jogosan

és hivatalból viselkedik a korona

megbízottjaképpen, báró Bánffy Dezső, aki miniszterelnök létére a fejedelem minden magyar

aktusáért felelős, vál-

lalja-e a felelősséget a Széli Kálmán

megbízatásáért és

tanácsaiért ? sult,

Mindezeket

az

ellenzéknek

dania, s az alkotmányvédő hevével kellett volna

kellene nálunk elmon-

honfiaknak a lelkük egész

visszautasitaniok

a Széli

Kálmán

megbízatását. De nem igen tehették, mert,' ha jól emlék-

A koronának tanácsot adni senki más nem jogo-

szem, épp ez az ellenzék szólitotta föl föliratban a királyt,

mint aki a korona

hogy tegye skartba az ő hitszegő tanácsosait, s hallgassa

fedezi.

Hasonlóképpen

politikáját

a

parlament

a korona megbízottja

más, mint akit e megbízatásért

előtt

sem lehet

a parlament felelősségre

meg független férfiak tanácsát. sán alkotmánytalan

Ez

persze oly horribili-

kivánság volt,

hogy

ennek

révén

lehet:

Bánffy bárónak a korona előtt örökre kormányképtelenné

a miniszterelnök. Mindenki más, aki a korona nevében

kellett volna tennie ezt a forradalmi ellenzéket. De Bánffy

beszél, csak a kormány

megbízottja lehet.

báró nem igen tehetett igy, mert, ha jól emlékszem, ő

kormány

Széli

vonhat. A koronának

tehát csak egy megbízottja

megbízottja-e

Kálmán?

Már most a

Nem;

nyiltan

kimondták, hogy ő a kormánynyal együtt a korona megbízottja. A kormány álláspontját képviseli talán Széli Kálmán ? Nem, a

mert az

kormány

a nyilt

megbízatása,

hogy

közvetítsen

s az ellenzék álláspontja között. Ám

Széli

Kálmán a kormánynak alárendelve nincs, tehát a kormánynak sincs joga

felelni értté. Ő maga pedig nem felelhet

magáért, mert a parlament előtt csak a kormány felelhet. A Széli Kálmán tisztségét a magyar alkotmány nem ismeri, a szereplését pedig eltiltja. Mikor Jellacsics a korona megbízottjaképpen jött Magyarországra rendet csinálni: fegyverrel fogadtuk. Mikor Kálnoky, bár miniszter volt, de a magyar parlamentnek közvetlenül nem felelt, mikor ez a tapasztalt államférfi magyar ügyben adott tanácsot a koronának, Bánffy Dezső menten megbuktatta. Széli Kálmán nem Jellacsics és nem Kálnoky; a lába nyomán rózsa fakad s keze alatt olajfa nő. Amit minálunk

nagyra tartanak: a

magyarság s a szabadelvűség becsületes bajnokát tiszteli benne. Minden lélekzete a hazának szolgál s minden sikere a hazát gyarapítja. De mégis bátor' volnék megkérdezni, hogy szigorú alkotmányos jog szerint az ő szereplése miben külömbözik akár a Jellacsicsétól, akár a Kálnokyétól; hogy miben áll az abszolutizmus másban, mint a korona felelőtlen rendelkezésében, s mi más a kamarilla, mint az a lehetőség, hogy

a

felelős

tanácsadók mellett felelőtlen elemek

tanácsot adhassanak a koronának?

is

Hogy rpindez a haza

javára

szolgál, az szerencse, de nem jogczim. Második

József

a maga érzése szerint szintén a haza javát szol-

volt az az államférfi, aki a korona s a törvényhozás kibékítése jegyében lépett kormányra: aki a kormányzása legfényesebb sikerei mögött szerényen húzódott meg, mondván : ezek a Felség személyes tényei, köszönjétek meg ő Felségének; aki többséggel, kissebbséggel, parlamenttel, országgal, vármegyékkel, szolgabirákkal, Fiúméval s a tengerrel, szoborbizottsággal és kőnyomatosokkal szemben egyformán s állandóan a korona bizalmára, a korona megbízására, a korona kívánságára, a korona érzéseire sőt a korona érzékenységére is hivatkozott; akinek közjogászai leghevesebben hirdették azt a botoznivalóan hamis, mert épp a magyar koronaelmélettel ellenkező koczabismarckságot, hogy a magyar, király aktiv hatalom s a magyar miniszter csakis a király minisztere; akinek még Darányi, Náczi is forradalmár volt s az elme kitagadottjaiból toborzott magának többséget — s akivel a világ legpáratlanabb igazságtalansága történik, mikor őt üldözi az az ellenzék, melynek harmincz éves politikáját ő emelte kormányzati programmá, s melynek ez az ember kétségtelenül született, az isteni kegyelemtől adatott providencziális vezére, bár ha egyelőre csak in partibus infidelium. Nem látom világosan, mi történik most ővele fölülről, de bizonyos vagyok benne, hogy nem olyasmi, amit ő nem akar, vagy amit ő előre nem látott. Ám ha én most kamarilla volnék, határozottan azt tanácsolnám, hogy ne szakitsunk nyíltan az alkotmánynyal. Soha olyan j ó dolga nem volt az abszolutizmusnak, mint amióta ezer éves magyar alkotmánynak hivják.

gálta. A nemzetiségek, mikor peticziót irnak a császárnak,

Dixi.

szintén a haza javát vélik szolgálni. A Jellacsics megbízatása is arra szólt, hogy ő a közbirodalom érdekeit szolgálja

s a

magyar koronát

Fenyves alján.

tartsa épségben. Akkor oly

szerencsétlenek voltunk, hogy a haza üdvéről való nézetünk Ma

nem

egyezett

meg az uralkodó körök nézetével.

oly szerencsések vagyunk, hogy megegyezik. De a

Cseuditnek ,Ave

Máriá'-ra.

Jó emberek csak

menjetek;

jó

s a bal szerencse lutri, nem pedig alkotmány. Folyton

Csodás eszménynek: szűz

az

alkotmányról

Lábához

erősítjük.

beszélünk

Harmincz

Magyarországon

a

s egyre az

abszolutizmust

hatalom

abszolútabb,

mint

valaha.

ez nem a hatalom természetében gyökeredzik, hanem

a

magyar emberében. A magyar ember tudniillik éppen-

szemben

nem

alkotmányos

ugyan

térdepeljetek.

esztendős alkotmányos praxis után

S

séggel

anyának

érzésű.

hatalmasan

tudott

A

kalapos királylyal hivatkozni a

szent

En nem megyek. De nem Szent némaságot

kiáltom.

int nékem

Az alkony-ég szelid Egy szép, szép, tiszta

mosolya fellegen. Jékey

Aladár.

106

Bölöny Józsefné. Aki vendége volt valaha a Bölöny-háznak, az tudja, mi a vendégszeretet. A nagyváradi Bölöny-ház nyáron csupa ragyogás, csupa napfény, csupa jókedv és vidámság. De nem az a hideg ragyogás, mely a hasonló nagyúri házak ismert vonása, hanem vonzó, meleg, jóleső. A jókedv sem olyan, amelyet mesterségesen kell szítani, ébrentartani, önkéntelen az és nyilt, rá lehet ismerni arról a finom mosolyról, mely a ház úrnőjének ajkán otthonos. A kolozsvári Bölöny-ház télen központja az erdélyi irodalmi és művészeti életnek, központja az erdélyi főúri társaságnak. A Bölöny-ház rendjét soha sem zavarja semmi, legfeljebb az, ha a színháznál szerep-, darabváltozás, uj darab vagy uj tag bemutatása van. Mert a Bölöny-ház minden szeretete, minden lelkesedése, becsvágya a — színház. E g y uj darabért a — »Bölöny-ház« elutazik Párisba, egy szinészért vagy színésznőért Kecskemétre. És ennek a Bölöny-háznak lelke, éltető melege nagybölöni Bölöny József kolozsvári intendáns neje Bölöny Józsefné, szül.: Nedeczky Ferike. Ha irói vagy művészi érdemek elismeréséről, jutalmazásáról van szó, Bölönynénak mindig van egy-egy megható, finom gondolata. Sőt a nagyváradi ház kertjében nyáron nem egyszer láttam, mikor ő maga fűzte a koszorút valamelyik kedvencze számára. Akit ő szeret — az jó, amit ő szeret — az nemes! . . . Az ő háza eszünkbe juttatja azokat a kis olasz herczegségeket, amelyek lázasan versengtek egymással a művészetek emelésében. A mindenféle hóbortos irodalmi és művészeti divatok nem tudták meghódítani. Az ő költője Coppée Ferencz. Semmi sem jellemzi jobban lelkének finomságát, mint az a mély meghatottság, amelylyel a család nagy megdicsőültjére, nagybátyjára, Deák Ferenczre visszaemlékezik. Nem egyszer láttam könnyeket szemében a Deák Ferencz nevének hallatára. De az öreg Deák szerette is egész a rajongásig kis unokahugát. Olyan viszony volt kettőjük között, mint apa és gyermeke között. A haza bölcsének büszkesége, szeme fénye volt a kis Ferike. Egyszer azt mondta neki: »Te olyan okos vagy, kár, hogy nem születtél fiúnak. Nagy ember lett volna belőled!« — Mikor aztán a kis Ferike Bölöny Józsefné lett, a királyné gazdag ajándékkal akarta meglepni, de az öreg Deák tiszteletteljesen utasította azt vissza. — Hát mit szabad adnom unokahugának — kérdezte a fölséges asszony. — Egy arczképet, fölség, volt Deák Ferencz válasza. Es Bölöny Józsefné ma is büszkén mutatja bizalmas ismerőseinek a királyné gyémántokba foglalt arczképét. Az erdélyi főúri társaságnak Bölöny Józsefné a központja. És ezt a vezérszerepet nemcsak férje nagy vagyonának, de egyéni előkelőségének, szeretetreméltóságának köszönheti. A Királyhágón tul mindenki ismeri, mindenki szereti, mindenki tiszteli Bölöny Józsefnét. A »dámák« az ő izlése szerint öltöztözködnek, az urak az ő tetszése szerint mulatnak. Ha a színházban Bölöny Józsefné tapsol, az egész első emeleti páholysor • (az erdélyi mágnások társasága) vele tapsol; ha Bölöny Józsefné mozdulatlan ül helyén, akkor a darab megbukott.

Krónika III. Szegény

— február

Miért ne lett volna oka és jogá

szegény

10.

Alfrédnak

főbelőnie magát, mikor oka volt odamenni, ahova nemcsak a czár unokaöcscsének szabad mennie? veszíthetett volna egy

este száznyolczvanezer

Miért ne márkát és

miért ne sújtotta volna ez a veszteség halálra? A közgondolkodás,

mely még ma is ezzel veri a

mellét: én fejeztem le XVI. Lajost s én láttam herczeget

háló-toiletteben,

veti

föl

a walesi

ezeket a kérdéseket

sűrű fejcsóválásával és elszörnyedő részvétével.

Szegény

szászkóburgi, szegény princz, ó a gonosz kalandorok, ó a szép kalandornők! egy vérbeli herczeget is halálba kergettek! Hogy egy valóságos trón várományosa

is csak

ugy végez a kártyaadósságaival, mint a végzett földesúr! Én azonban védelmembe veszem a Klub der Harmlosen-t és szegény Alfrédet. Nagyon jótékony társaság ez, nagyon jeles emberek azok a kalandorok és kitűnő honleányok a hölgyei, mivelhogy szegény Alfréd herczeget egy kis mulatsághoz segítették — a főbelövésig. Mert a szocziális kérdés ugy ahogy el van intézve a polgári osztály részére, de az anarkiáig rendezetlen a herczegi osztály szocziális helyzete. Ezek és a munkások még meg vannak fosztva az emberi jogoktól, sőt ezek inkább mint a munkások. A lakatos mehet szombat este, ahová akar, ihatja a borát, verheti a feleségét, azonkívül politikai jogai is vannak nagy Németországban. A

szegény

herczegek azonban született katonák s

igy nem politizálhatnak. Született kiskorúak mig

ifjuságuk

és igy soha

tart, a fix zsebpénzen tul nem

vihetik.

A német uralkodók mind hosszuéletiiek s mire a szegény herczeg maga

ad magának

zsebpénzt, a szakálla meg-

fehéredett, az életkedve megcsappant. Egyetlen megmaradt öröme, hogy az utódján megbosszulhatja magát, annak is

kevés zsebpénzt

ad, azt sem engedi ki a kaszárnya

udvarából. Töröm a fejemet s nem találok fiatal embert aki kevésbbé szeretnék lenni, mint vérbeli princz. Fiatalnak lenni és élni muszáj, de a princznek csak a

fiatalság

van

megengedve. Lehet, sőt kell

fiatalnak

maradnia körülbelül ötven éves koráig, mert amig fiatal, addig engedelmeskednie apának, hanem bátyának,

a

kell. Nemcsak

a fönséges édes

a felséges császárnak, a felséges unoka-

felséges

nagymamának.

A

világ

minden

tájékából ütődik beléje az engedelmesség kötelessége és azonkivül

katona

is,

akinek

engedelmeskednie

kapitánytól kezdve a tábornokig hétszázhetvenhét

kell

a

bókoló

fölebbvalónak. Ami

*

A szinészvilágnak ma van az elite-bálja a Vigadóban és a lady patronessek sorában ott van Bölöny Józsefné is, mert hogy a deszkák halhatatlanjai valakit annyira megszeressenek, mint ezt a bájos erdélyi uri nőt, ahhoz nem elegendő, ha a bajukon enyhit, hanem az kell, hogy az örömüket is megoszsza.

princz.

pedig

a

legrettenetesebb,

házasodni

is kell.

Korabeli szegény és gazdag bajtársakkal él, akik mind szerelemről beszélnek, egy szép napon pedig egy cousinet utalványoznak neki ki s ő házas ember, mielőtt szerelmes ember

lett

volna.

Az

ilyen ember aztán

a feleségével

szemben is örökké kiskorú s mint az iskolásfiú, folyton az ablakon kandikál ki és lesi szomjas lélekkel a külső,

107 a szabad

világ életfolyását. Ah, egy kis kirúgás, egy

Hát élet ez? S nem a férfiasság érzetének titkos

ölelés, mely nem kötelez, a

mély gyönyörűsége, mikor felé villog a revolver csöve és

férfi önérzete, a gyerek vágya, a rab szertelensége, kiben

biztatja : te is lehetsz férfi, te is fizethetsz, ha nincs pén-

forradalmaskodhatik

nagy

berugás, egy szabad

egy olyan szegény

zed, téged is tönkre tehet a kártyaasztal ! Te sem vagy

princzben, aki látja, hogy a lányok szeme csillogón tapad

rosszabb, mint a többi aki elvert egy vagyont s utána

rajta, az asszonyok mosolya

csak

ugrott a sirba. E g y kis pukkanás, egy kevés vér és nincs

mivelhogy princz. De neki nem

disciplina, nincs apa, nincs testvér, nincs unokabátya és

akarnia

kell

és

erősebben, mint

győz,

mondja

neki, hogy

szabad akarnia, épen ázért, mivel akarnia lehet. Mert ő

nincs nagymama, magad vagy

princz. Mert

pillanatban, amelyben itt hagyod a világot !

ő nem járhat fényes nappal, fényes este,

a világon ur abban

a

mikor mindenki ismeri őt és senki sem ismeri, akivel jár.

Szánom azt a szegény princzet és valamennyi fön-

Azonfelül nincs is pénze. A kis grófocska, a hosszú

séges kollegáit nagy Németországban, akivel nem cserél-

junker, aki vele szolgál és négyrét hajol előtte, nagyobb

nék. Az elnyomott

ur, mint ő, vigabban él és többet költhet, mint ő. Igen,

az egész világon az emberek csóválják a fejüket és sajnál-

a princznek pénzre van szüksége s nem tehet rá szert

ják a könnyelmű princzet, akiből még angol császár is

máskép, csak a kalandorok módjára: ha uzsorásra akad?

lehetett volna : a kis német fejedelemségek garnizonjaiban

ha kártyán nyer.

fönséges hadnagyok és főhadnagyok mélyen sóhajtva gon-

És akkor jóbarátok bevezetik egy fényes palotába, ahol az emberek szabadelvűek s nem törődnek az egy-

dolnak ama

életkedv szomorú áldozatai ők s mig

fényes klub lesrófolt lámpáira és becsukott

gazdáira. Szegény cousin, neked jó dolgod volt!

Semper.

más társadalmi állásával. Ott nem baj, ha valaki princz. Ott az asszonyok mosolyát meg szabad értenie és az uzsorás megérti őt. Ott járja kankánját a szerencse istenasszonya is, csak oda kell ülni a bacarrat — makaó

asztalhoz és lehet annyi pénze, mint

vagy

a

akárkinek

aki nyer. És veszithet, amennyit akar, mert az

uzsorás

jószivű és örül, ha pénze elúszik a kártya-asztalon, mert a kártya-asztal az övé s ami rajta úszik, szintén az övé. Aztán amit ma veszitett, azt visszanyerheti holnap. jó, hogy veszített, mert

Sőt

ennek következtében van

oka,

amiért holnap ismét elmehet oda. Szegény, boldog princz, nem veszi észre, hogy az egyetlen örömet, amit az ifjúság neki nyújt, az aljasság és a csalás kezéből kapja. Vagy ha észreveszi, behunyja a szemét, mert ő princz és nem lehet

válogatós.

Boldog

éjjeleket tölt a fényes palotában és méz alakjában a mézet, azt a szegény, azt a hazug

szijja

mézet, melynek

nyomában jár a csömör, az utálat, ha az ember a maga ura, de amely maga az üdvösség, mikor az ember csak princz. Aztán üt a kiábrándulás

órája, mint aki a temető-

ben kisértetek mulatságába toppant, mire egyet üt az óra, azt veszi észre, hogy az a diszes frakkos ur, aki gavalléros hódolattal prezentálta neki a tárczát, most egy görbe ujju csontváz, azok a többiek, akikkel kártyázott, vijjogó hiénák s az a bóditó szépség, aki fehér vállával

hozzá-

simult, seprőn lovagol, fogatlan és ránczos képű. Ó

de mindennél borzalmasabb a fönséges apa, a

felséges császár és a felséges unokabátya itélőtanácsa. E g y illúziója maradt könnyelmű

még

onnan kivülről, hogy ő is olyan

csélcsap ficsúr, mint akárki más s ha rossz

fát tett a tűzre, hát csak bele ég. Ó nem. Ő csak princz, őt nem kötelezi a kártyaadósság, ellenben becsukják azokat, akik tőle nyertek. Neki nem kell fizetnie, nem kell főbelőnie magát, mert ő princz, ő örökre csak kis

fiu;

aki nem viseli a tettei következéseit, csak elszenvedi a nagyok megszabta büntetését. Fogság, sarokbaállitás, ebédet nem kap, sétálni nem szabad. Átteszik máshová és ott nevelőt adnak, melléje. okulhat a kárán, nem

Nem kell megjavulnia, nem

tombolhatja ki magát, csak lehe-

tetlenné teszik neki, hogy továbbra is rosszalkodjék.

A kosztosok. Irta: C S E H O V

ANTAL.

Fölébredt a hetvenéves Zotov Petrovics Mihály a nagy hidegtől, melyben immár minden tagja meggémberedett. A szoba sötét volt, mert kilobbant már a kis mécses is a szentkép előtt. Félrevonta a függönyt az öreg és kibámult az ablakon. Ott künn oszladozni kezdett a felhős éjjeli sötétség, pitymallott. Zotov köhintett egyet-kettőt, kissé fészkelődött, aztán mint már szokta, odatérdelt a szentkép elébe, végigmormolta az ávét, a hiszek-egyet és a miatyánkot, ráadásul egész sor nevet hadarván el, mert e nevek viselőiért is imádkozott. Hogy kicsodák-micsodák e nevek viselői, régnem tudta már, csak amolyan régi megszokásból motyogta el e neveket. Aztán szintoly gépiesen kisöpörte a szobát s meggyújtotta a nagy réz-szamovár spirituszlámpáját. Halk zümmögés támadt, majd hangos bugyborékolás. Zotov kiöblögette a teáskannát, hogy a forrázáshoz lásson, de ekkor kiderült, hogy bizony egy levélkényi tea sincs a házban. Elkedvetlenedve mordult meg az öreg : — Kutya-élet, kutyaélet! . . . hajtogatta s keservesen rágött egy falat száraz kenyeret. — Kutyaélet! Az ember még csak egy kortyocska teát se ihassék! S ha még amolyan közönséges paraszt volnék! De hiszen polgárember vagyok, háztulajdonos! Gyalázat, gyalázat . . . Halkan mormolászva ugy burkolózott szoknyaformáju tágas köpenyébe, valami rongyos kalucsni-félét húzott a lábára s az udvarra osont. Hidég. és ködös volt a levegő. A nagy udvaron, melynek piszkossárga avartakarója alól itt-ott még valami kései dudvazöldség is kunkorodott elő, ezüstösen csillogott a dér. Se hang, se nesz. Szellő se lebbent. Az öreg a málladozó kőlépcsőre ült. Alig gubbaszkodott meg ott, már jött feléje nagy feketefoltos, fehérbundáju házőrző kutyája. Igen zülöttnek s elhanyagoltnak látszott a szegény pára és oly rettegőn, félősen, oly földhöz lapuldozón közeledett, mintha izzó kövezeten kúsznék. Zotov ugy tett, mintha ügyet sem vetne az állatra, de mikor á kutya csóválgatni kezdte farkát s megnyalta gazdájának kalucsniját, dühösen orditott r á : — Takarodj, átkozott dögje! Mars! 2*

"108 Es Liszka, a szegény házőrző komondor, tova kotrodott kissé, leült szépen s ugy pislogott oldalt a gazdája felé. — Mihaszna dögjei! — mordult meg újra Zotov — csak ti kellettetek még nekem, ti rablók! S gyűlölettől szikrázó pillantást vetett a düledező, bemohosodott szérűre, melyből egy lófej szomorkodott kifelé. Pár pillanat multán a ló egészben is láthatóvá lett, szakasztott olyan csenevész, vékonypénzü és elszontyolodottan bámészkodó állat, akár a kutya ; bőre petyhüdt, ösztövér háta csupa csont. Tétován állt meg az udvar közepén. — Hogy vinne már az ördög titeket! — morgott Zotov, — legalább ne látnálak, ti istencsapásai. Talán •bizony zabálni akartok ? — Folytatta gúnyolódva. — Persze, csak méltóztassék parancsolni, rögtön! Legjobb fajta zabot; ily páratlan pazér paripának mi is dukálna más ? Csak zabáljatok ! Hozom már. A pompás, kiváló kutya is hadd kapja meg a magáét. Ha ily előkelő kutyának, a milyen méltóságod, nincs innyére a kenyér, ugy hát egy kis hus fog tán izleni ! Ügy dohogott, morgott jó negyedóráig akkor aztán dühösen fölugrott, nagyokat dobbantott lábával s olyannyira toporzékolt, hogy csak ugy döngött az udvar belé. — Nem tartozom gondoskodni rólatok, beste dögjei! Piát mi vagyok én ? Milliomos talán, hogy etesselek, itassalak ? Magamnak sincs betevő falatom, ti peczézni valók! Se örömöm, se hasznom bennetek, csak keserűségem, csak boszuságom. Mért nem fordultok föl, mi ?! Még a halálnak sem költötök? No hát én miattam örökké élhettek. De én bizony nem lakomáztatlak. Elég volt! Lóduljatok! Orditozott és tombolt dühében. A kutya és a ló lehorgasztott fejjel csüggedt hallgatásban álldogáltak ott. Tudták-e vájjon a szegény állatok, hogy gazdájuk épp azt a pár szűkös falatot veti most szemökre, amihez oly ritkán ha jutottak. Sovány testök még véznábbá zsugorodott, és fakó szőrük mintha egy árnyalattal még fakóbbá sanyarodott volna. Szemök fájdalmas nézése mind dühösebbé ingerelte Zotovot. — Mars! — kiáltott rájok, — ki a házamból. Ne lássalak többé! Nem tartozom mindenféle marhát eltűrni az udvaromon. Oda totyogott a kapuhoz, fölnyitotta, aztán valami keshedő ágat húzott ki a nedves avar alól s kikergette kosztosait a kapun. A ló ugy sántikált ki nagy lassan, a kutya meg utána. Zotov most már megnyugodott kissé s neki készült söpörni az udvart. Olykor-olykor egy-egy pillantást vetett az útra. A ló s a kutya mintha gyökeret vert volna lábuk, ott álltak a kerítésnél s ugy nézdegéltek be az. udvarra nagy szomorúan. — U g y ! Kaparj kurta! Vagy keressetek magatoknak valakit, aki majd gondoskodik rólatok! E n bizony fösvény és mérges vagyok — nem jó velem élni — éljetek másvalakivel. Mikor aztáh jól kidörmögte magát, kiment az utczára. — Nos? Mit álltok és bámészkodtok itt? Kire vártok ? Ne álljátok el az utat! Takarodjatok be az udvarra! Egy kettő! A ló s a komondor lehorgasztott. fejjel mint nagy bűnösök ugy kotródtak vissza az udvarra, Liszka még panaszos nyöszörgést is kezdett, mintha érezné, hogy nem érdemelték meg a bocsánatot. — Éljetek hát itt, — mordult rájok Zotov, — de ti lássátok, miből! Miattam ugyan éhen is veszhettek. Ezen közben a hajnali felhőzetből diadalmasan bontakozott, tört elő a nap s az ut felől léptek koppanása hallatszott. Zotov félredobta seprűjét s átballagott komájához, Ivanics Márkushoz, aki szatócs vala. Ott leült, meg-

simogatta szakálát s beszélni kezdett az időjárásról. Az időjárásról áttértek a diakónusra, a diakónusról pedig a templomi énekkarra. A nagy beszélgetésben észre sem vették, mint telik az idő, a kis szatócs-inas a szamovart is behozta már és a komák élvezettel szürcsölgették a forró italt. Zotov fölmelegedett s jobb kedve támadt. A hatodik csészénél rákezdte : — Hallod-e komám, Ivanics, nagy kérésem volna ; légy oly szives, adj nekem még az egyszer vagy • két mérőcske zabot. Mély sóhajtás hallatszott a tea-katlan mögül, a sarokból, ahol Ivanics ült. — Légy oly szives, kérlek, inkább ne adj teát, csak zabot adj ; röstellem is már ezt a kérést ; tudom, terhedre vagyok, de hát az a ló — éhes. — Adni hiszen adhatok elvégre — sóhajtott a ' koma — miért is ne adnék, de mondd csak, ml az ördögnek tartasz efféle kosztosokat a házadban ? Ha még valami használható egy ló volna, de hiszen borsódzik az embernek a háta, hogyha csak rá néz is. Az a kutya meg valóságos csontváz már. Teringette, minek az neked ? ! — Mit kezdjek velők? — Tudhatnád. Vidd el őket Ignáczhoz, a mesterhez; ott az ő helyök. — Igazad lehet. — Jegyezte meg Zotov kissé dadogva s nagyon kapargatta a füle tövét. — Hisz magad is ugy élsz, mások jóvoltából s hegyibe mégis háziállatokat tartasz. Nem sajnálom azt a zabot; de ami sok, az sok. A te szegénységed sehogy sem akar véget érni: az ember, csak ad és ad és nem tudhassa, lesz-e másként is valaha. Nagyot sóhajtott a koma s ugy beszélt tovább. — Te csak élsz, élsz a világba s nem tudod, minek. Legjobb volna, ha a j ó isten már magához váltana. De ha nem, hát legalább mennél a szegények házába. — Ugyan ? ! Hiszen van még rokonságom. Van egy unokahugom. S nagy-körülményesen kezdte magyarázni, hogy az ő dédunokahuga Glasa, aki tudniillik az ő unokahugának, Katalinnak a leánya, valahol ide közel lakik valami bérbirtokon. — Kötelessége, hogy eltartson engem. Ő rá hagyom majd a házamat. Azért hát tartson el engem. Talán emlékszel is még reá. Glasa a Katalin leánya és Katalin fogadott leánya volt az én bátyámnak, Pantelejnek. Emlékszel-e? Orá fogom hagyni a házamat. Azért hát tartson el engem. — Persze hogy persze ! Már rég ő hozzá kellett volna menned, ahelyett hogy itt élsz isten kegyelméből. — E l is megyek hozzá. Verjen meg az Isten, ha el nem megyek. Kötelessége, hogy eltartson engem. Azután fölhajtott egy kupicza pálinkát s nagy élénkséggel beszélt tovább :' — Tüstént útra kelek, tüstént. S megmondom neki : ha mind-halálom napjáig eltartasz, rád hagyom házamat, ha nem teszed, se házamat nem kapod meg, se áldásomat. ' A pálinka gőze fejébe szállt kissé. Haza sietett, czók-mókját kis batyuba kötötte, nagyot fohászkodott a szentkép előtt s otthagyta udvarát. Plâtra sem pillantott, ugy botorkált dünnyögve, morogva és nagyokat bökve bunkós botjával a földön tova-tova a göröngyös uton a rétség felé. Ama gazdaság tiz-tizenkét versztnyire volt. Zotov csak ment, mendegélt, közbe el-elnézte a nyájakat, amik arrafelé legelésztek nagy lustán a • sárguló mezőn s el-elgondolkozott életének eme hirtelen fordulásán, amelyre oly hamarosan ráadta vén fejét. Alig haladt egy versztnyire, amikor háta mögül ismerős léptek zaja ütötte meg fülét. Megfordult és dühösen

"109 csapta össze a kezét. Liszka s a ló lehorgasztott fejjel farkukat félősen behúzva baktattak nyomában. — Takarodtok vissza! kiáltott rájok és nagyokat lódított kezével feléjök. Megállt a két állat; előbb egymásra, aztán Zotovra néztek. Zotov odább indult, azok meg követték. Zotov aztán megállt s okoskodni kezdett. Nem, a csaknem idegen rokonhoz el nem viheti őket. Nem volna-e vájjon mégis csak a legjobb, hogy a vén Ignácz végezzen velők ? A gyepmester kalibája ott állott a legelő határán és Zotov, bár tétovázva kissé, arrafelé vette most az útját. Mintha valami homály borult volna a szemére s vén fejét erős szédülés fogta el. Mi történt aztán, arra később csak homályosan tudott emlékezni. Száradó bőrök nehéz szaga és a si-nek, az oroszok korhelylevesének Ínycsiklandozó illata ingerelte orrát. Aztán u g y látta, mintha csak álom lett volna, hogy a vén Ignácz átöltözködik és szaporán készülődik valamihez ; aztán látta, hogyan kötözik a lovat egy czölöphöz, majd valami tompa ütést hallott és nehéz zuhanást. Liszka kinosan kaffogva és nyöszörögve esett neki a vén gyepmesternek. Még egy tompa ütés — és nem hangzott már a kaffogás. • Némán, mozdulatlanul nézelődött Zotov, aztán ő is oda vánszorgott a czölöphöz, ráhajtotta fejét halálos csapásra várakozván. Mikor végre eltámolygott onnan, szemét valami sürü szürkeség fátyolozta be, olyannyira, hogy az ujjait is alig birta megkülönböztetni és egész nap mintha vastag köd ereszkedett volna a lelkére és valami forró nedvesség szivárgott szikár arczán végig.

INNEN-ONNAN. 5 A baleset. Csodálatos dolog, hogy a politikai augurok, akik még a kacsák repüléséből is tudnak következtetni, e héten minden kombináczió nélkül hagyták Széli Kálmán vasúti balesetét. Hála istennek, mint olvasható volt, nem esett semmi nagyobb baj: egyszerű tengelytörés volt az egész, de mégis csak vasúti baleset volt, amit most nem szabad figyelmen kivül hagyni. Mióta Bánffy Dezső bárónak valamennyi bécsi utazása az utóbbi időkben okvetlenül valami ilyen balesettel van összekötve, a vasúti balesetekben van valami miniszterelnöki. Azt lehetne mondani, hogy amint a primadonna ott kezdődik, mikor először lopják el az ékszereit; a miniszterelnökség is az első vasúti balesetnél kezdődik. Akik tehát Széli Kálmán főminiszterségét óhajtják, ime reménykedhetnek. És- ha Széli Kálmán mégse lenne miniszterelnök, a hibát mindenütt szabad keresni, ¿sak a bécsi gyorsvonatban nem. A vasút ebben a dologban ^'megtett mindent, amit megtehetett. //

*

*

*

Paktumok országa. Nálunk 100 ember közül 80 vásárol részletfizetésre,, de a 80 közül már csak 30 az, aki pontosan be is fizeti a részletet. A többi 50 csüri-csavarja a dolgot s végre is pörbe keveredik a hitelezőjével. Az egész ügynek pedig az a vége, hogy kiegyezkedriek 10 usque 50 °/o-re. Csupa kiegyezés, csupa paktum minden téren. Kiegyezik velünk .a .napilapunk, amelyik az újságon kivül karácsonyi naptárt és egyebet ad, kiegyezik a pék, aki egy zsemlyét két krajczáron mér, de hatosért már" hetet ád, kiegyezik a ferbliben. vesztő és ostorhegycs, ha a többi mind kidűlt, kiegyezik a halál, aki engedelmesebb lesz, ha fogadalmi forintokat hordunk a patikába, paktumot lehet kötni akárkivel is széles e hazában.

Mért ne paktálna hát .a parlament? Igaz: a paktákís szót csúnyán dehonnesztálták s a súlyosabb parlamenti sérelmek közé tartozott, ha valakinek (1. sárosmegyei nemzeti párt) a szemére lobbantották, hogy paktumokkal szolgálja a haza ügyét. S most ime egyszerre a paktum szó lerakja piszkos palástját és dicsőülten emelkedik a magasba. Az ország szine előtt folyik a nagy paktum, az országos kiegyezés kormánypárt és ellenzék között s ezen az állapoton nincs Cato, aki megbotránkozzék. Azaz, hogy talán még sincs egészen ugy: csak a parlamentben nincs senki, aki feljajduljon e miatt, az ország maga legalább is megdöbbenve, álmélkodva nézi ezt a furcsa alkudozást. Ez tehát a gépezet keresztmetszete, ide redukálódik a parlamenti tevékenység és ennyiből áll a honatyai szent kötelesség ? Az ultimo ratio mégis csak az opportunizmus, helyesebben: a kétkulacsosság ? Budgetvita, appropriáczió, iridemnity, interpelláczió mind csak amolyan sallangok, amelyek leple alatt a csöndes megegyezés, a »lauf« feltételei folynak ? Az ország, ha lehet még beszélni ilyen gyűjtőfogalmakról, bizonyára álmélkodik és befogja az orrát. De ne dühöngj hazám. Majd ha elsimultak a pourparlék és a csődbiztosok kiegyeztetik a hitelező és az adóst, akkor majd sor kerül a te fölháborodásodra is. S akkor te következel, akkor majd a te megbotránkozásoddal is — kiegyezkednek 20 usque 60°/0-re. *

*

*

X Kitüntetés. Emich Gusztávot a király kinevezte udvari tanácsosnak, amiért nem csekély az öröm az irodalomban, minthogy Emich Gusztáv ismeri az irodalmat és az irodalom ismeri Emich Gusztávot. A legnagyobb magyar nyomdai vállalat élén állva, ő a litteraturában tényező s mint kiadó az egyénisége jógondolkodásu, az izlése van akkora hatású az irodalomra, mint egy jóravaló irónak.. Az irodalom tehát örömmel gratulálja, de megfoghatatlan módon a kitüntetést nem a litteratus emberrel, hanem a kertészszel hozzák kapcsolatba. Igaz, ő a kertész-egyletnek az elnöke is, de kötve hiszem, hogy mint kertésznek nagyobb volna a jelentősége, mint az irodalomban. S ha a kitüntetés csakugyan kertészeti érdemeit honorálta volna, akkor Emich Gusztávnak nagy joga van a panaszkodásra és e panaszokat vele zengjük mi is. Hogyan, aki kertészkedik, viszi udvari tanácsosságra, de aki a • magyar irodalom kertjét műveli és ülteti el benne a palántákat, az nem visszi semmire ? Az Athenaeum vezérigazgatója van olyan érdemes ember, mint a kertészeti egyesület elnöke, hogy többet ne mondjak: legalább is. Mégis az kap kitüntetést, ez meg gyomlálhat tovább. Emich Gusztávnak, ha igy rebellál, tökéletesen igaza van-és ezer a szerencse, hogy a kertészeti egyesület elnökét is Emichnek hívják, különben nem hagynék annyiban azt a kitüntetést. * *

*

Aquincumi lelet. Jó ötven, vagy ötszáz év múlva, ha a derék Mommsen, az ó-kori történet halhatatlan tanára- (mert az öreg ur ma már körülbelül 90 éves, de azért még mindig vígan ás) Budapestre jő, bizonynyal ki fog menni a szent-endrei viczinálison Aquincumba. És ásni fog. Akkor pedig a kezébe akad majd sok fővárosi régiség, eldobott viczinális vasúti jegyek, sashegyiek üres palaczkjai s egy csomó régi hírlap. Azokban lel majd egy esetet, amelyet izgatottan ás ki. Ritka dolog e hazában s azért Mommsen gondosan el is viszi magával, mert ez az eset a Sima-Vadnay párbaj-ügy lesz. Mi az ? kérdezik önök s ugyanazt fogja kérdezni az egész ország. Ez egy párbaj, amelyről megfeledkeztek.. Ki tudná azt megmondani, mikor volt az, hogy Sima és Vadnay összekaptak s ki tudná megmondani minő párbajban állapodtak meg a segédek ? Elég az hozza, hogy az ügyet egykoron Mommsen fogja kiásni és az ügy nagy port fog fölverni. Riporterek szaladnak Simához, aki akkor körülbelül Csongrád helytartója lesz és megkérdezik: igaz-e ? És ostrom alá veszik Vadnayt is, lehetséges-e, hogy ugy volt?

"110 De az emberi emlékező tehetség gyönge, akkor már mindaketten öregek lesznek és nem tudnak semmit az egész dologról. Előveszik hát a memoirjaikat s utánlapoznak, elmennek a muzeumi könyvtárba, kikeresik az egykori kőnyomatosokat s végül kiböngészik: kik is voltak a segédek, hol is vannak? Végre előkerülnek a segédek is: galambősz, hosszuszakállu tél apók, akik már csak a dédunokáiknak élnek és szintén nem emlékeznek semmire. Istenem, Magyarországon olyan gyorsan perdül a történelem rokkája, ki tudna 50 évre visszaemlékezni ? Tehát ásni kell. Kiássák majd az egykori vivókardokat (mert 50 év múlva a kard isten tudja milyen alakú lesz), kiássák Lisznyay Tihamért és Farkas Lászlót és kiássák a két Fodor-Rákosiféle vívótermet is, mert mindezt természetesen eltemette az a bizonyos egy vonalnyi föveny. A jegyzőkönyvek is napvilágra kerülnek, valóságos halotti beszédek, königsbergi töredékek ezek, elavult stílusban, ösmeretlen kifejezésekkel, fölbukkannak a bandage-ok is, amelyeket a muzeum fegyvertárából . kérnek kölcsön . . . Es akkor meglesz a szörnyű viaskodás . . . Mommsen pedig spirituszba teszi s ugy viszi el az esetet, mert Magyarországon elfeledkeztek már börtönben lévő elitéltekről, sőt jeleseknek szánt szobrokról is, de párbajról soha! * *

*

•f- A népszerűség utja. Rudnay (távozóban): Fogalmazó ur, a három fegyelmi alatt álló rendőrtiszt ügyét adja ki a sajtóirodának . . . Fogalmazó: Igenis, méltóságos ur. Rudnay (távozik. Az utczasarkon): Hm, hol van. innen a rendőr ? (Noteszébe néz:) Ja, fegyelmi! (Tovább sétál): Hogyan, az Andrássy-ut sarkán, a legélénkebb helyen, nincs közeg? (Noteszébe néz): 1413 . . . El van bocsátva! Hm . . . (Tovább sétál): Hát itt a népszínháznál . . . (Noteszébe néz) 2465 . . . Tiz napi szobafogságra van itélve . . . Ezt ugyan nem szeretem, de hát fő az igazság . . . (Nagy verekedés támad a körúton.) Hangok: Rendőr! rendőr! Rudnay (kiált): Rendőr! A tömeg (üvöltve): Rendőr!! Rudnay (dühösen): Rendőr!!! A nép (óriási csoportba verődik. Botrány.) Rudnay: Egy országot egy rendőrért! Hallatlan . . . (Kávéházba szalad és telefonál a kapitányságra): Halló . . . József-körut . . . botrány . . . rendőrök . . . Egy hang (a telefonból): Be vannak zárva . . . Rudnay: Hát akkor a kapitány . . . A hang: Fegyelmi alatt van . . . Rudnay (növekvő izgalommal): A felügyelő . . . A hang: Fegyelmi . . . , Rudnay (ledobja a kagylót): Végre! Egy rendőr se jár szabadlábon . . . mindenki fegyelmi alatt, aki él . . . óh, mily boldog vagyok . . . Egy rikkancs: Estilap! A népszerű főkapitány! Rendőrtisztek fegyelmi alatt! Krrajczárr! * *

*

6 KaTajJaoiq. A bagolyszemü Athene romlandó városában imme megjelent a második Katabazis. Konstantinov herczeg megirá szomorú történetét a Hellás klasszikus föld.én lefolyt utolsó háborúnak, hogy olvasván a .hellének, a szerencsétlenség romjaiból kikotorja elméjük a bölcs tanulság drágaköveit. Kissé nagyon sokba került ez a könyv a lesújtott Hellásnak, de ha az ifjú királyfi keze, amely a hadak útját oly rosszul intézd, történetét a harcznak jól megirta, akkor legalább mégis marad valami a vállalkozásból. Egy könyv. Ha pedig ugy irta meg a háborút, amint megcsinálta, akkor nem marad meg belőle ez se. írják, sok szemrehányás és sok panasz van a könyvben, de a legfőbb panasz minden panaszok közt: hogy

a görögök nem tudták üldözni az ellenséget. Hát az bizonyos, hogy Konstantinov herczegnek ebben igaza van. A legnagyobb baj az egész háborúban csakugyan az volt, hogy a görögök nem tudták üldözni az ellenséget. A kutyahitü ellenség ugyanis nem hagyta üldözni magát, sőt ellenkezőleg ő üldözte a jó helléneket, és ezek csakugyan hagyták is magukat. És ez se volt a legkisebb baj.

Színházi krónika. Utazás

egy o p e r e t t e

körül.

— Hiteles jelenetek. —

— febr. 11. I. PORZSOLT : Tehát kedves Géczy, itt van az uj darab, a Görög rabszolga. Ezt most ki kéne osztani valahogy. Lássuk a szerepeket! GÉCZY : Itt vannak a szerepek és itt van a mérleg. PORZSOLT: Lássunk a munkához. Mi ez ? A Maya szerepe . . . 4 kiló 2 font . . . GÉCZY: Ugy látszik ez a legnehezebb szerep a darabban. PORZSOLT: Ezt természetesen Küry Klára kapja . . . GÉCZY : Az. Iris szerepe . . . 3 kiló 1 font . . . PORZSOLT : Látja, ezt a darabot szeretem! Ebben minden primadonnának nagy és jó szerep jut, tehát általános lesz a megelégedés és a béke. Mit gondol ? GÉCZY: Ez az én véleményem is! (Tovább mérnek és osztanak.) II. PORZSOLT: Mégis csak jó volna elmenni Londonba és megnézni, hogyan adják ezt a darabot! ViDOR: Bizony az jó volna. PORZSOLT : Igen ám, de kit küldjünk el ? VIDOR : Küldjük el Ferenczyt! PORZSOLT : Ez kitűnő ötlet! Ő ugyanis nem tud angolul, tehát egész figyelmét a darab kiállításának, meg a táncznak szentelheti . . . VIDOR : Nagyon helyes! (Elküldik Ferenczyt Londonba.) III. FERENCZY (visszajön): Direktor az, csak egy benne a bökkenő.

ur, nagyon szép darab

PORZSOLT : Nos ? FERENCZY : Nekünk nem azt a darabot küldték amelyet Londonban játszanak, hanem egy másikat. PORZSOLT : Thüh ! Hamar a fordítót!

el,

IV. A FORDÍTÓ : Tehát egy uj második fölvonást . . . PORZSOLT: ÉS egy uj harmadik fölvonást. De minthogy a dolog nagyon sürgős, nagyon kérem, hogy délután 5 órára készen legyen vele. Most dél, tehát elég ideje van . . . A FORDÍTÓ: Meglesz! V. BLAHA SÁRIKA (egy főpróbán zokog). EGY JÓLELKŰ KRITIKUS: AZ istenért, mi baja? BLAHA SÁRIKA: Kép. . zelje.. el.. vették a szerepemet... bor . . zasztó . . . olyan sz . . ép sz . . erep v . . olt. A JÓLELKŰ KRITIKUS (meghatottan): Hallatlan! BLAHA SÁRIKA : Oda . . adtak Hegyi Aran . . kának . . . A JÓLELKŰ KRITIKUS (sirva fakad) : Igazán... mennyire sajná . . . lom magát . . . BLAHA SÁRIKA : És a darabot... egészen átalakították .. senki sem ismer rá . . . a szerepére . . . minden sokkal . . . vigabb, mint . . . azelőtt . . . ugy örül . . . mindenki . . .

"111 HEGYI ARANKA (sirva)': Kérem di . . rektor ur . . . PORZSOLT: Az ég szerelmére! Mi történt? HEGYI ARANKA : K é p . . . zelje . . . a fordi... tó a m á . , . sodik fölvo . . . nás nagy jele . . . netéből . . . kihúzott há . . . rom szót. PORZSOLT : Lehetetlen!

HEGYI ARANKA : így ké . . . rem nem ál . . . lok jót . . . a sikerről . . . PORZSOLT (meghatottan): De Aranka! HEGYI ARANKA : És a har . . . madik föl . . . vonás . . . ban ami . . . kor . . . a tábornok . . . letépi az á l . . . szakálát... a tábornokot . . . nem én fogom . . . játszani . . . óh! PORZSOLT : Oh . . . (sirva fakad):' Én ártatlan vagyok... VII. A FORDÍTÓ: De esküszöm mindenre, ami szent, hogy nem lehet másként . . . KÜRY KLÁRA (sirva): Ne . . . kem mondja ?

A FORDÍTÓ : De . . . KÜRY KLÁRA : Ké . . . rem, az el . . . ső föl . . . vonásban az . . . előtt két duett volt . . . A FORDÍTÓ : De a másik duettet áttettük a harmadikba . . . KÜRY KLÁRA : Ki tud . . ja, mi . . lesz már . . akkor , . A FORDÍTÓ : (elérzékenyül:) Higyje el én a legjobbat akartam . .

KÜRY KLÁRA : Óh . . én

tu . . dom,

de ön . . ezt . .

oly ügyesen . . leplezi . . A FORDÍTÓ : (görcsös zokogásba tör ki:) É n . . lep .. lezem ? Hi . . szen azt sem tu . . dom, hol . . áll a fejem! VIII. SZIRMAI (sirva): Tehát . . ön azt kivánja, hogy a második fölvonás fi . . naléjában itt álljak ? FERENCZY (sirva): Ra . . gaszkodnom . . kell.. hozzá . . . Lon . . donban is ott álltak . . SZIRMAY : Jó . . én nem bánom . . . de figyel... meztetem, hogy igy az én . . szerepem . . teljesen eltörpül a Raskóé mellett . . . RASKÓ (sirva): Ez . . . mégis sok . . . hi . . . szen engem . . . észre . . . se vesznek . . . FERENCZY : Nem . . . tehetek . . . róla . . . KONTI (sirva): Kérem . . . még . . . egyszer . . . ezt a kupiét . . . vala . . . mivel vidámabban . . . Az EGÉSZ SZEMÉLYZET (görcsös zokogásba tör ki.) A SUGÓ (kilép a szekrényből, könnyeit törli): Bo . . . csánat . . . öt perez . . . szünetet ké . . . rek, nem tu . . . dok tovább . . . súgni . . . PORZSOLT (sirva): Milyen . . . darab . . . milyen . . , kitűnő . . . darab ! A FORDÍTÓ (zogokva): Milyen . . . j ó l . . . fog mulatni... a közönség ! — Függöny. —

Ineubus. •Lindh Marezella. Egy szellemes orvosprofesszorné zsurján hallottam Lindh Marczellát énekelni néhány héttel ezelőtt. A házigazda beteg gégéket fedez föl, a háziasszony egészségeseket ; — ez az egyetlen disszonanczia ebben a bájos családban. Lindh Marezella szopránját a legtisztább hangszerek közé sorozom, amelyeknek rezgését valaha csak lestem. Dalolni oly szeplőtlenül tud, mintha ministráns gyerek rázná csöngettyűjét és oly ravaszul, mint egykor Metternich Paula, amidőn franczia kuplékkal elforgatta a diplomaták fejét és csinált a zongora mellett a világpolitikát. Marezella asszony tud azonfelül énekelni mesét, akcziót, aforizmát, mindent; tud parókás, ezopfos dolgokat és tud ujdivatut, mert van történeti »Blick«-je és van modern idegzete. De éneke első sorban amily művészileg fodrozott, oly közvetlen és harmatos; — a programmját végighallgatva, mintha két óra hosszat Burnsben

s

lapozgatnánk. Énekel minden nemzet nyelvén, és megsejti min den nyelv prozódiájának szineit. Ha Lindh Marczellát hol ezen, hol meg amazon a nyelven hallom énekelni, amint mindegyikből uj tónusokat és uj csábeszközöket szed, elgondolom, mily fakultas és jellemvesztett volna egy egységnyelv, egy Esperanza! Csütörtökön este a Royalban ámulattal hallgattuk ezt a barna fiatal asszonyt. Ha a Claude Lorrain vásznain, amelyeknél poétikusabban nem regéltek még a természetről, megelevenülnének a kalászok és nyájak között a kis pásztorlányok, az ő daluk lehelne talán ennyi tiszta derűt és szállna ilyen hófehér szárnyakon. Az est sikerében osztozott vele egy fiatal hölgy, aki művészi pályára készült és a házasság boldog révébe érve, lemondott a hirnév álmairól: Bergerné-Sessler Sarolta, aki hegedűjátékával, különösen Hubay csárdásjeleneteivel zajos tapsokra ragadtatta a közönséget. m. g. Perosi. Pajkos szemű szép asszonyok összecsapják a kacsóikat és félig durczásan, félig megvetéssel mondják: no de ilyet! Fiatal urak nem tudnak szóhoz jutni a kaczagástól, öreg urak pedig sóhajtva dörmögik: szegény fiu! Csakugyan van abban valami megfoghatatlan a laikus gondolkodásnak és a félszeg, a profán léhaságnak, hogy egy huszonhat éves fiatal ember becsületsértés czimén bepöröl egy újságot, mert azt irta róla, hogy előkelő úriasszonyok megittasulva muzsikája nemes gyönyörűségétől sorra csókolták. Igaz, hogy ez a Lorenzo Perosi pap — az arczképét látták ezelőtt két héttel a Hét olvasói — de a pap is ember, pláne mikor huszonhat esztendős. Csakugyan ember és pedig egész ember, amint ebből a félszeg, fura és megindító cselekedétéből nyilvánvaló. Mert csak egész ember adhatja ugy oda az egész lelkét annak, aki az ő világát betölti. íme Lorenzo Perosi nem ismer mást, csak a kit ő szolgál imával és dallal, ami. az ő szivében egy. Az ővé minden érzése és gondolata, őt szolgálni minden vágya és dicsősége. Perosinak nincs köze máshoz és másnak nincs köze Perosihoz. A muzsikája annak szól és nem azért fakadt, hogy mások gyönyörködvén benne őt magasztalással jutalmazzák. Perosi nem az asszonyoknak dalol és az asszonyok őt nem jutalmazhatják. A csók gyönyör azoknak, akik a földi élvet boldogságnak tartják, de salak azon, aki a szent-élet tisztaságát szomjúhozza. A szép asszonyok duzzoghatnak, a profán világ csodálkozhatik, a léhaság megvetheti : ám Perosi a maga furcsaságával erősebb mindnyájuknál, mert ő nem törődik velük.

IRODALOM. A Magyar Könyvtárból ismét uj sorozatot küldött szét a Wodianer-czég, mely ezt a kitűnő vállalatot oly gyorsan tudta fölvirágoztatni. A most megjelent öt füzetben is képviselve van a régi klasszikus irodalom mellett a modern külföldi litteratura is s e mellett bő hely jut az ujabb magyar költészet legkiválóbb művelőinek is. Itt van mindenek előtt Sophocles Antigoné-ja, a görög szinpad remeke, melyet a már Homér-forditásairól ismert Kemenes (Kempf) József ültetett át nagy gonddal a vállalat számára. A franczia elbeszélő irodalmat egy Coppée-féle novella képviseli, a »Henriette« czimü, melyet Bottlikné Tölgyessy Margit ültetett át magyarra. Van egy másik novellás fűzet a »Lányok« czimü, a mai olasz irodalom legnagyobb elbeszélőjétől Matildé Serao-tói, Tóth Béla fordításában. Az eredeti magyar müvek Ábrányi Emiltől és Tolnai Lajostól valók. Amaz »Márcziusi dalok és egyéb költemények« ozimmel hazafias versei legjavát gyűjtötte össze, főkép a márczius 15-ikét ünneplő alkalmi verseit, melyeket e napon országszerte szavalnak. Tolnai »A nagygyárosék és'egyéb elbeszélések« czím alatt ad ki néhány novellát, melyek méltók elismert nagy tehetségéhez. A »Magyar Könyvtár« füzeteinek száma immár elérte a 86-ot ; valamennyiről készséggel küld jegyzéket a Wodianer F. és Fiai czég (Budapest, Andrássy-ut 21.) Egy-egy szám ára 15 krajezár.

„Exeelsior." Fölhívjuk tisztelt olvasóinkat az ily czimü fényképészeti és festészeti müintézet lapunk mai számában közölt hirdetésére. Az intézet főnöke Békey Ödön a May és Társa-féle műteremnek több évig asszistense volt s mindenképpen méltó a közönség bizalmára.

112

Foulard-selyem

Divatlevél.

váltotta valóra ez a nevezetes

amelyen esztendők óta az eladóvá serdülő kisasszonyokat

H e n n e b e r g G. s e l y e m g y á r a i (cs.és k. udv. szállító) Z ü r i c h b e n .

— február bál döntötte el. Édes lányfejek almát

szokás a társaságnak bemutatni. Az idén ritka sok uj beaitté

9.

lejtett

— Magyar levelezés. Svájczba kétszeres levélbélyeg ragasztandó. —

végig a Vigadó parkettjén, megannyi bájt és üdeséget hozott magával, ami alatt

kr.-tói

2 3 frt 35 krig méterenként — japáni, chinai stb. legújabb mintázatok és 'színekben, valamint fekete, fehér és szines „ H e n n e b e r g - s e l y e m " 45 krtól 14 frt 65 krig méterenként — a legdivatosabb szövés, szin és mint tázatban. P r i v á t - f o g y a s z t ó k n a k postabér és vámmentesen valamint házhoz szállítva — m i n t á k a t p e d i g p o s t a f o r d u l t á v a l küldenek.

Hagyományaihoz hiven az idei farsang karakterét is a juristamulatság,

65

nem csupán a természet és az ifjúság pazar

adományait

értjük, hanem azt a poézist, amely a szebbnél-szebb báli toilettekből

ABBAZIA.

sugárzott szerte. Ruhák dolgában — szinte fölösleges mondanunk — az idén is a Monaszterly és Kuzmik-czég amely Ízlésével, művészetével

minden

vezetett, ez a kitűnő czég,

r~

esztendőben ujat és meglepőet

R

D - SZEGŐ

produkál. A rendkívül szép és Ízléses toilettek közül, amelyeket ez a híres divatház szállított, felemiitjük a következőket:

Kenessey Miczi k. a. ruhája fehér satin duchesse-ből tüll illusión rüchsel a kivágott derék ezüst pailletekkel himezve, a vállon fehér rózsa. Scholtz Judilh urnő rózsaszín mouseline de soie ruha fekér blond csipke festónokkal. satin duchesse alsó ruhával. Mangold Ilona ruhája fehér mouseline de soie-ból atlasz szalagokkal és csipkével, körül diszitve gyöngyvirág csokrokkal. Buzáth Panni és Sárika fehér mouseline de soie ruha, csipkével diszitett derékkel. Lukács Sarolta, vörös taffetas glase ruha, ugyanolyan szinü mouseline de soie tüniqukel és csipke-diszitéssel. Geszler Józsefné, rózsaszín satin duchesse brokát ruha, a derék fekete csipke és jais paillettekkel hímezett lepke forma diszitéssel, hasonló diszitéssel alól. Geszler Mariska és Aranka, fehér point d'Esprit tüll ruhák. A protestáns bálra Monaszterly és Kuzmik Utódainál készült ruhák közt kiemeljük a Lady Patronesse Báró Dániel Ernöné gyönyörű ruháját, mely vetélkedhetik a legszebb párisi ruhákkal. Ézen pompás ruha fehér és lila satin duchesseből van összeállítva, az aljnak felső fehér része aranynyal van gazdagon himezve, a lila rész antique csipkével boritva, hasonló ízlésben van diszitve a kivágott derék is. , Plachy Tamásné ruhája fekete satin duchesseből magas derékkal, gazdag fekete csipke és jais diszitéssel. Plachy Sárika, rózsaszín satin duchesse ruha, mouseline de soie fodor-diszitéssel, fej- és mellcsokor szép rózsákból. Braun Arthurné, serge velour moire ruha ezüst paillette hímzéssel, kivágott derék ezüst paillette- és csipke-diszitéssel. Zsilinszky Mihálvné ruhája ezüst szin, nehéz brokát kelméből, az alj széles volantokkal, valódi brüsseli csipkéből környezve, a derék gazdag ezüst paillettes hímzéssel és lila bársonynyal diszitve. Eötvös Bátintné ruhája fehér, nehéz velour ottománból, a derék ecrű himzéssel és paillettekkel diszitve. Fáy Vilma, fekete satin duchesse ruha, princesse szabással, a derékon narcis virág diszitéssel. Wciss Fiilöpné, nehéz satin duchesse ruha, gazdagon ezüst himzéssel diszitve, a derékon guirland, ibolya virágokból. Stroyni Sárika ruhája világoskék taffetasból, fehér aplicatiós csipkével gazdagon diszitve, a derékon sárga rózsákkal. Nagy Ferenczné, creme taffetas ruha, az alján három volanttal és pailletekhől gazdagon hímezve. Csillát Józsefné léánya rózsaszín tüll illusión ruha, behúzott chenille mintázattal, moha rózsával. Szivák Imréné, aranynyal beszövött creme brokát ruha, creme valódi csipkével diszitve, kivágott derékkal. Szivák Irén, fehér satin duchesse ruha mousseline de soie volanttal és valencien csipkékkel diszitve, fehér rózsa virágcsokorral. Sch/ick Béláné, vérszin vörös moire Gismonda Cisele ruha, mintázata a rulia színéhez hasonló szinü pa ¡lettekkel kivárva, a kivágott derék valódi brüsszelli csipkével diszitve. Lotz Károlyné, helliotrop alapon fehér mintázatú nehéz brocat selyemből gazdag csipke diszitéssel a kivágott derékon. Lotz Cornelia, fehér duchesse ruha mousseline de soie tuniqu-kel és szines aplicallóval diszitve. Schlick Gizella, fehér tüll illusión ruha mely a bál napján Nizzából rendelt élő nefelejtsekkel lesz diszitve. Náuássy Vilma, fehér brocat selyem ruha arany és ezüst paillettekkel kivarrva a derékon mouseline de soie díszítés és halvány rózsaszín csokor. Szontagh Miklósné, ecrue tüll ruha beboritva fekete tüllre himzett tüniqukel, a derék gazdagon diszitve csipkével és chrisanteme virágokkal. Szontagh Anczi, fehér fodros mouseline de soie ruha, a fodrok szélein keskeny valenczienes csipke fehér rózsával. Netnessányi Hona, fehér tüll illusión ruha fodrokkal diszitve inellcsokor fehér rózsákból. Kaszay nővérek fehér babos chenille mintázattal behúzott illusión ruhák rózsaszín szalag dísszel. Geszler Aranka és Geszler Mariska, fehér egészen apró pettyes mintázatú mousseline de soie ruhák. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos.- KISS J Ó Z S E F . Főmunkatárs : K Ó B O R TAMÁS. Helyettes szerkesztő: MAKAI

Gyermek-szanatóriuma és Vizgyógyintézete ABBAZIABAN.

&

Közvetlen a tengerparton 6000 méter kiterjedésű saját park közepén. Fölvéte egész éven át, kísérettel vagy a nélkül.

4

j R o y a í - s z á í í o d a .

Ö u d a p c s f .

•

A főváros leglátogatottabb étterme. Esténként

az elite-közönség és a g f

Minden

találkozó este

művészvilág

helye.

czigány-zenekar. Smidt

Károly, igazgató.

Kiss József összes költeményei E l s ő o l c s ó k i a d á s . Á r a b é r m e n t v e k ü l d v e 1 frt 60 Megrendelhető A H É T

A Hódoló körkép

dissjelvonulás

legnagyobbszerü optikai találmánya, - =

kr

kiadóhivatalában.

látogatogatóinak díjmentesen mutattatok a jelenkor

S Z I N - F É N Y K É P E Z É S . (Natural colour

be-

a = -

Photographle.)

a) Veress Ferencz (Kolozsvár) kisérleti szinfényképeinek kiállítása. b) Joes am. mérnöki által feltalált természetes c) Joli dublini tanár/ szinfényképek vetitve. B e m u t a t á s o k m i n d e n h é t k ö z n a p d é l u t á n 4 órakor. Vasár- és ü n n e p n a p d. u. 4 és 5 ó r a k o r .

E R D E L Y I cs. é s k i r . u d v a r i fényképész. I V . , U j v i l á g - u t c z a 2. sz. a

Kossuth

Lajos-utcza

sarkán.

Fiók-müterem Y,, Erzsébet-tér 18. sz. Fényképfelvételek ízléses, művészies kivitelben. KÜLÖN OSZTÁLY:

külső, házonkiYüli fényképfelvételekre.

EMIL.

Budapest, 18f9. Az » A t h e n a e u m «

KÁLMÁN

irodalmi és nyomdai r. társ. betűivel.