ÉRZELMEK VILÁGA Csorvási Versek 2006

ÉRZELMEK VILÁGA

Csorvási Versek 2006

Érzelmek világa Csorvási versek 2006.

Megjelent 2006. január 23. Magyar Kultúra Napja alkalmából.

Szerkesztette: Kasuba István Szkennelte: Szente Károly

Kiadja: Bibliothéka Alapítvány Csorvás

Elıszó Sokan vannak, akik jókedvükben, vagy ha gondjaik akadnak, versbe foglalják gondolataikat. Ezek a „versikék" a legtöbbször a fiókban maradnak, vagy a szerzıjük által is feledésbe merülnek, mert aki már próbálta, az tudja, hogy a vers nemcsak a sorok és a rímek kertébe szorított betők egymásutánja, hanem, az alkotó érzésvilágát bemutató halk sóhajtás, vagy hangos kiáltás. Ezeket az ember legtöbbször magába folytja. Nem úgy azok a szerzık, akik a Bibliothéka Alapítvány ösztönzésére, hozzájárultak néhány költemény együttes megjelenéséhez, kinyitva ezzel lelkük legbensıbb, legtitkosabb rekeszét. Vannak, akik közülük ezt már nem elıször teszik, mert olvashattunk már tılük verset a lapokban, vagy hallhattunk sikereikrıl, amelyeket különbözı rendezvényeken, az itt közzé tett gondolatok tolmácsolásával arattak. Így együtt csorvásiak elıször mutatkoznak be a közönségnek. Írásaik sokszínőek. A sorok között lebeg a tavasz szeretete, az ıszi szél fuvallata, a történelem néhány fontos epizódjának emlékezete, az örök emberi érzések harmonikus egysége. A szép, az értelmes élet igenléséhez keresnek partnereket az olvasókba, vállalva vívódásaikat, a kudarcokat is, hirdetve a reménységet, a tiszta ragyogást. Reménykedem, hogy ha az olvasó is nyitott a szép szóra, akkor az Érzelmek világa, Csorvási Versek, címő kis füzetben talált néhány sort, mellyel közösséget érez, melyet felerısítve juttat vissza a szerzıkhöz, biztatva İket újabb próbálkozásra. A füzetben bemutatkozók közül négyen még sokszor lehetnek útitársaink a lírai barangolásba. Egyikük azonban (Kiss Lajos) már csak az égi szépséget dicsıítheti, felülemelkedve minden földi gondon. Útjára indítva a csorvási verseket kívánom minden szerzınek, hogy legyen sok örömük az írások.... És lepjenek meg bennünket újabb szép gondolatokkal. Csorvás 2006. január 23. Szilágyi Menyhért Polgármester

Ami a szívnek szép. Mi a legszebb? Nehéz megmondani. Egy szép táj, vagy egy szál virág. Talán mindez együtt s megtalálod Szíved teljes nyugalmát... Ahogy este a hold fénye Kedvesen ragyog a tavon. A víz és a szél pajkos játéka, Ez természetes, hiszen ez a Balaton A szellı dalol, s a hullámok Lágyan simogatják a köveket, A parton boldogan nevetgélı, Sétáló, látszólag gondtalan emberek. A hétköznapi élet, mint egy rossz Álom, távolinak tőnik most A csodás táj feledtet mindent Ami fáj, vagy gondot okoz. Mintha most egy varázslattal, Eltőnne gond és fájdalom Csodálatos világával feledteti Mindezt a gyönyörő Baltaton. Szép és megnyugtató mégsem Csak a Balaton lehet. Egy szál virág, vagy egy szép Dal is jelenthet ilyen örömet. Dolgunk: észrevenni s megragadni Mindazt, ami igazi kincs és szép. Szívünk ilyenkor elrejti, és késıbb Ha kell, visszaadja a pillanat szépségét.

És amikor újra a gond és a fájdalom Kínjai kínoznak és gyötörnek. Elmosolyodsz, hiszen a szívedben Rejlı emlékek ilyenkor elıtörnek. Megvigasztalnak, és bebizonyítják Hogy szép és jó is lehet az élet. Talán vár még egy kis boldogság Rád is, nem kell hát félned. Czibere Tünde

Csak egy mosoly Van valami, amit ha adsz az embereknek, Nem mondhat senki Téged szegényebbnek, Azzal, hogy adtál, te is csak gazdagodsz, És embertársaidnak is sok örömet okoz. A mosoly az, ami nem szegényít Téged, Hanem visszatérve boldogítja életed, Nem kell hozzá semmi, mégis nehéz, Mosolyogni kedvesen bármerre is mész. Hidd el, megéri mégis a fáradságot Idegenekbıl lehetnek így jó barátok. Próbáld ki, és már egy kis idı elteltével Mosolyogsz gyermeki természetességgel. Czibere Tünde

A szeretet törékeny A szeretet életünkben olyan, Mint, egy gyönyörő törékeny kis virág. Csendesen beragyogja életünk És észre sem vesszük a nagy csodát. Éljük a megszokott hétköznapokat Mért törıdnénk vele, hiszen már a miénk! Meg sem látjuk a jeleket; a szeretet fakul, Mint a virág és hullatja a levelét.

Ilyenkor még odafigyeléssel, egy kis Törıdéssel megmenthetı lenne. Talán egy kis figyelemmel sok szerelem És barátság véget sohasem érne. De ahogy a növény is elpusztul, ha már Nem táplálja az erıt adó föld. Vigyázz! A szeretetet büszkeséggel, Önzı módon, Te magad meg ne oldd! Mert lehet, hogy amikor már rádöbbensz Mit tettél, nincs számodra vissza út. Amíg jól megy minden, az embernek Sajnos, ez eszébe sem jut. Amint a kis virág is kihajt, és új életet Kezd, ha végre jó földbe kerül. A fájó; ezer sebet kapott, összetört Szív is újra boldog lehet végül Ha a jó Isten a sok megpróbáltatás után Útjába egyszer olyan embert vezet, Aki nemcsak elvárja, de naponta erısíti És gyengéden táplálja is a szeretetet. Czibere Tünde

Anyának lenni Csüggedt, megfáradt, lázadó ember vagyok, Erım véges, gondom sok. Erıt most kitıl várhatok? Pillantásom ekkor egy képre vetıdik, Amely talán hosszú évek óta áll már itt. Egy Anya, és ölében gyermeke, Róluk szól a karácsony ünnepe.

Én most mégsem a Szentet és az Istent látom, Egy asszony ı ki megérti világom, Ugyan,... a legkülönb az asszonyok között, Nézem ıt, és szívembe béke költözött., Róla zeng az egyházak Szent dicsı tana, Számomra nem csak SZENT, de egy szeretı anya. Ki itt a Földön oly sokat szenvedett, Mikor fia értünk, helyettünk megfeszítetett, Ezer sebbıl vérzett, verejtékezett, Nem másért, értünk és a mi gyermekünk helyett Te tudod, amit csak mások sejtenek, jó anyává válni, hogy lehet... Szeretjük, óvjuk, féltjük, gyermekünket,... De csak akkor, és úgy töltjük be a helyünket, Ha ki tudja mondani a szánk, Rád bízom ıt Atyám! És nem lázadok, és csüggedek megint, Legyen nekem a TE AKARATOD SZERINT Czibere Tünde

El nem múló boldogság A napfény pajkosán játszik A csillogó tavon. S minden egyes főszálban Mosolyog rám a nyugalom. Mint egy igazi mesében Olyan szép a környezet Én mégis másért szeretném Megállítani a perceket. .

Rád várok álmodozva a Tó partján most, Szerelmem Igazi kincs vagytok a kisfiam És te, az életemben nekem. Mint minden szép ez a pár nap Is elmúlik nagyon hamar. De ha veled vagyok életem egén Csak napfény van, nincs zivatar. Az igaz barátságból alakuló Szerelem, a legszebb a világon S ezzel a láthatatlan kötelékkel Együtt jár a bizalom. Messze élünk egymástól Mi mégis összetartozunk! Bár sokszor nehéz kivárni Amíg újra találkozunk. Haza indulunk, mosolygok De szívem fájdalmasan dobog. Jöhet bármi én már gondolatban Mindig veled maradok Az együtt töltött idıre gondolok S ezt a verset már itthon írom, Érzed, hogy mennyire szeretlek Nem mondok vele újat, tudom. Mégis arra kérlek most Szívem Ne feledd, jegyezd meg jól. Ez a néhány sor a szívembıl A te szívedhez szól! Amit érzünk egymás iránt Soha el nem múlhat. Ilyen csodát a sok rossz után A jó Isten ajándéknak ad

És ha esetleg várna ránk Rossz, vagy lenne gondunk Szeretjük egymást mi ketten Legyızhetetlenek vagyunk! Czibere Tünde Éjszakai álomvilág Alszol, és én nézem kicsi kedves arcod Mirıl álmodhatsz, most azon gondolkodom Szıke fürtjeid lágyan omlanak a párnára, A szelíd álom magával vitt álomországba. Egy pici mosoly jelenik meg arcodon, Hogy valami szép történik veled, tudom. Mostanában sokat kínozta szíved rémálom Aludj nyugodtan, védın átölel most karom Ígérem éjjel, s nappal mindent megteszek Hogy boldog legyen nagyon az életed Ne félj kisfiam, minden szép lesz s jó, Gyönyörő világba repít az álommanó. Czibere Tünde Szakadék szélén...

Fáradt a lelkem kétségbe esés marcangol, Szakadék szélén állok! Testi - lelki kín letaszít a mélybe Segítségért kiáltok. Az ember sokkal rosszabb, Mint egy vadon élı állat. Nem a túlélésért, csupán Gonoszságból bántja a másikat.

9

De a jó Isten adott nekem, Egy igazi lelki társat. Bár minden összeesküdött ellenem, És gyötör az élet. Szeretnék nagyon, de nem ugrok, Mégsem visszalépek. Erıs karod utánam nyúl és Biztonságot adón átölel. Bár elegem van az életbıl, folytatom A Te Tündéred, nem adja fel. Nyugalom árad szét lelkemben, Ha csak a hangod hallom. A tudat, hogy vagy nekem, erıt ad A küzdéshez minden napon. Légy szíves, fogd meg a kezem Erısen Kedvesem. És a kétségbeesés szakadékától Vezess el engem! Czibere Tünde Boldogság szigete Talán minden ember életében Létezik egy boldogság sziget. Ez nekem gyermekkoromban Nem volt más, mint Tiszaliget. Bár elteltek az évek, mégis Eszembe jut, nem egyszer százszor. Az a sok varázslattal teli csodás BICE - BÓCA tábor.

10

Papírhajtogatás, családi versenyek, Jobbnál - jobb programok. De mégsem ez jelentette sok Gyermeknek a varázslatot. A varázs nem volt más: együtt Voltunk, mint egy nagycsalád. Nem kellett semmit tenni, hogy Szeressenek, mindenki adhatta önmagát. Már nincs köztünk drága Babi és Gyermekek közül is oly sokan. Talán együtt vannak most már İk is az égi Bice táborban. Mi pedig kik boldogok voltunk itt, Felnıttünk, elszálltak az évek. Az emlékeket nem felejtjük, most Is féltve ırizzük szívünk rejtekében.

(A legtöbbet talán a BICE táboroktól úgy érzem, én kaptam. Megismertem az életembe boldogságot Hozó, kedves "Madaram".) A gyermekeknek a boldog gyermekkor Mellé én csak egyet kívánok. Legyen életükben egy hely, ahol a szeretet Az úr, és valóra válnak az álmok. Czibere Tünde

11

Virágének Zöld szemed tükre - tiszta tó, Mosolyod lágyan biztató. Erdık alján hős viző forrás, szavad oly frissen áradó... Hajad arányló ıszi rét, Most bontja lassan mély színét. Lenyugvó napfény érett sugárral diót fest rá és gesztenyét... Kezed fehéren alvó táj, Röppenve mozdul - ezüst sirály. Derengı ködben forrón melenget, hővösen érint lázban ha fáj... Szíved dobbanása - habzó rózsakert, Édes - dús virágja illatába rejt. Békémbe éber, vágyó reménnyel, szeretve kérlel - s tudom, nem felejt. Keligerné Nyerges Erika

Fecskék a dróton Drótok felett feszül az emlékEgy gondolat, amit kerékbe törtek... Fel szeretnék szállni oda én is, Drótok fölé - ahol a fecskék sorba ülnek Ringatózva csendben merengve várnék.. Talán egy újabb indulásra... Ugye nem felejtesz majd el? Ugye nem gondolsz senki másra....?

12

Fecskék a dróton. És én. Egy pillanat ég és föld közt lebegveHa akarod, meghallod még a hangom. Hidd el a szeretet, nem száll el, mint a fecske... Keligerné Nyerges Erika Valami el van rejtve... Valami el van rejtve a reggelekben... Valami átlátszó, tiszta ragyogás... Valami hővös józan érzés. Valami megszokott, és mégis valami más... Valami el van rejtve a reggelekben... Ami velem ébred és mégsem Én vagyok. Valami, amit hittel elfogadva naggyá teszek – - ha rá elég idıt hagyok... Valami el van rejtve a reggelekben... Valami tökéletes értelem... Egy új erı, ami csak engem épít - s amitıl értelmes lesz az életem Valami el van rejtve a reggelekben... Valami átlátszó, tiszta ragyogás... Valami boldog élı reménység; Valami megszokott, és mégis valami más.... Keligerné Nyerges Erika Kör utcai színek Egy madár kiált. Hallod? Megszólal a reggel... Majd színesre festi a tájat, egy halvány pirosló ecsettel... A nap elsı fényében fürdik az utca. Az aszfalt kék, kígyózva lejt a völgybe. A templomot a kertes kis házak ölelve veszik körbe-körbe.

13

Kör utca... kör utca... lágy csend, A dombok közt édes állom.... Ha becsukott szemmel nézem, ugyanilyen szépnek látom... Egy madár kiált. Hallod? Énekel a nappal... A mezıket a nyalka nyár bevonja színarannyal. Az akácok lombja zölddel, virágjuk szinte éled, A tornyon villogva játszanak a kóbor déli fények... Kör utca... kör utca... lágy csend, A dombok közt édes állom.... Ha becsukott szemmel nézem, ugyanilyen szépnek látom... Egy madár kiált. Érzed? Ránk suhan az este... A szelíd szél meglebben minden apró neszre. Tücskök ciripelnek, közel jön a holnap Apró fénybogárkák kergetik a holdat. Levelek susognak, rózsaillat árad, A homály gyengéden befonja a fákat... Kör utca... kör utca... lágy csend, A dombok közt édes állom.... Ha becsukott szemmel nézem, ugyanilyen szépnek látom Keligerné Nyerges Erika Levél Emlékszel még...Egy nyári délután Ahogy a lépcsın ültünk.... S a régi ház falán pergett le a vakolat... Ott suttogtuk el a titkokat... Emlékszel még...ahogy a tavak felett Összenevettek a trónoló vén hegyek... Velünk kacagott a rét. S a Rákospatak Cikázva futott a vonatablak alatt...

14

Emlékszel még ...A vár helyén... Ahogy kutatva ástunk. Kincs nem volt, csodák szép remény.. Száz és százezer apró mozdulat... S egy félbetört bögre az ásó alatt. Emlékszel még... Ahogy mentünk haza, Végigkísért a hársfák illata... Jó volt a méz, a sok édes málna, Szép volt a kerti út, a megkapált barázda. A fényes ég, a dőlıút pora. A nedves széna, friss zápor nyoma. Emlékszel még... Vagy, már elfeledted..? Azt a réges-régi andalító csendet, Amely körülvesz most is. Átkarol hív, remél... S ki hisz, emlékszik még... és visszatér... Keligerné Nyerges Erika Valami megmozdul legbelül... Valami megmozdul legbelül, ha látom a dombról a falut – egy új tavaszon... Mert a tavaszok szívben élnek. S, hogy bennem éljenek – én akarom... Ilyenkor kitisztul az ég, s az utca százszor fényesebben ragyog.... Az utcaseprı is szigorúbban szól rám - ha egy papírszeletkét otthagyok... Tavasz van! - kiált nagyot a postás. S úgy érzi, szebben kell köszönnie ma; A szomszéd néni is boldogabban ébred és büszkén viszi a kosarat haza...

15

A telken rakják a téglát. Duzzadva épül a ház. Már fenn a tetı... Gyorsabban vágják a gerendát, és jobban siet a gázszerelı... Figyelmesebb a hentes. A zöldséges is szebb gyümölcsöt ad; A vonat hangosan füttyent, ahogy az állomáson áthalad... A hivatalban elfogadják a kérvényt. Az elıadó nem utasítja el; A képviselı szebben beszél a vártnál, s az igazságért most jobban szót emel... Valami megmozdul legbelül, ha látom a dombról a falut egy új tavaszon... Mert a tavaszok szívben élnek. S, hogy bennem éljenek én akarom... Akarom. S nem csak vasárnaponként. Szótlanul, tőnıdve ülve a hegyen... Akarom, hogy ez az új tavasz a szívekben - élı, viruló örök áldás legyen... Keligerné Nyerges Erika Tavaszi keringı Fényes az ég most. Kékek a vágyak. Fent magasban szédül a szél... Nyargal a földön, barna mezıkön, Bújik a fák közt. S búgva mesél... Tiszta a tó. Lágy fodros a tükre. Csobban a víz és hallgat a nád. Szarka kiált, tovahagyva a fészket... Az öblöt vadkacsapár szeli át.

16

Bolyhos a barka, pattan a rügy, S ha sárgul a hérics a domb tetején.... Itt a tavasz... Lépdel az ünnepi utcán, Az arcokra rózsát csókol a fény. Március - élet. Éled az ének. Halld meg szívedben a halk zeneszót. Nézz fel az égre, s vond ki ma végre Kardod - az ékes szép lobogót! Keligerné Nyerges Erika

Temesvár 1989. Mama, hol vagy, félek egy kicsit. Az ordító plakát. Miki egeret élteti. Mondják, jönnek a tankok. Akkor fegyveresek vigyáznak ránk? Mama nézd! A dübörgı tankok. Jönnek felénk, az ágyúk csöve oly sötét. Mama, kihunytak a csillagok. Éhes vagyok, és fázok.

17

Mi ez a csikorgó hang? És mi ez a moraj? Nincsen több fény, Mama hol vagy. Hideg van, hol találom a csillagot. Mama, én nem akarok meghalni. Ugye ez a gyertyaláng, még nem a halál. Kiss Lajos

Ezen ıszi napon Kinek ünnep Kinek gyász. Kinek halál, Kinek feltámadás. Kinek füst, Kinek korom. Kinek parázs, Kinek fohász. Kinek meleg, Kinek hideg. Kinek öröm, Kinek könnyek ........ Jutottak e napon Ki az ki csendes, Ki az, ki dermedt, Ki az, ki nevet, Ki az, ki temet.

18

Ki az, ki fekszik, Ki az, ki áll, Ki az, ki alszik, Ki az, ki vár. Ki az ki elesni készül, s nincs reménye, hogy talpra áll. Ezen ıszi napon. Kiss Lajos Csorvás, 1990. október 23.

Corpus

A fa áll, holt törzse merev. A csontokon át hatol a szeg. Ez a bőnöd, a tövis, a szeg. Tested megfeszítetett. Ez vagy Te is, mi is, szeg, tövis. Kiszáradt, durván formázott, Gerendából alkotott kereszt

Kiss Lajos

19

Öreg honvéd Az esı csak esett karikára, Hallatszott a botnak suhogása. Aludj öreg hadfi, a trombita, és a dob. Már nem téged hív, ez már nem a te idıd. Takard el arcod, ne lásd Piavét, Isonzót, Orgoványt, Még nem jött el a magyar szabadság. A sapkán darutoll, a ló színe fehér. Egy ország ennyit ér? Gyertyák bedeszkázott ajtók és ablakok, Elıttük kakas toll ragyog. Ami csikorog, az nem a fog, már kiverte a puskatus A vagon kereke sír. Öreg honvéd aludj tovább. Leng a zászló, átlátni közepén. De nem látsz mást, vért, kormot, füstöt és szenvedést Haynau halott már, de leng a kötél. Kéz is akad csomót kötni, száj is mely emlegeti. Öreg honvéd aludj tovább, nem zavarom álmod. Ez hazánk a magyar Golgota. Kiss Lajos Csorvás, 1992. március 15.

20

Nagy Attila halálára Ugye csak játék volt, halálosan komoly. Mint az életed? De akkor is ennyire! Tényleg ennyi volt? Elrendeltetett. Csapó, snitt fíni, A függöny legördülhetett. Ki volt a rendezı az ostoba? Így befejezni nem szabad! Feladni, álomba szenderülni? Röhögtem, átkozódtam kínomban A sors különös fintorán. Akkor is kéne az a vers még egyszer, Legyen Himnusz, vagy Talpra magyar. Az a tőz, az a kín, az a jajszó, az a sírás. Pusztát ölelı, anyát csókoló, gyermeket vigasztaló, Rettenetes és gyönyörő szép álomnak hímzett mennydörgés. Soha nem halkuló, mindig morajló, bilincset nem tőrı, Gyertyát lángra lobbantó akarás, Hogy még kell, és mindig kell, halálunk után is. Nem, nem, nem, nem, nem, nem Egy, egy, egy, az, az, a Marék, marék, marék, utolsó, utolsó, gyászbeszéd. Hamu, korom, füst, út és szenvedés. Az nincs, akkor inkább szóljanak dobok. Elégtél? Hová tetted önmagad hitét? Mi voltál, mit akartál? Talán már sohasem tudjuk meg. Kiss Lajos Csorvás 1992, május.

21

Bartók Honnan és mibıl merítetted a hited? Öreg Bibliából, Isteni sugallatból, Rábeszéltek, erre születtél. Mert erre is egyszer valakinek születni kellett. Aki összefogja az egészet Aki kimondja, egymás nélkül, mi Duna völgyi népek, Nem vagyunk semmik. Ezért kellett menni, meghallani, s meghallgatni, Hogyan énekel a román és a székely, Kit bánat s bú gyötör. Hogy a fájdalom és az öröm, Minden népnek ajkán ugyanúgy, Ugyanolyan keservesen, vagy vígan csendül. Lehettél volna talpnyaló, behódoló akkor taps, Koszorú, pénz és siker lett volna jutalmad. Ehelyett azt mondtad: Nem alkuszom! S egy Cantata Profana volt az életed, S mentél „Csak tiszta forrásból" konokul elıre. Naggyá lettél, kicsinnyé? Hányszor keseredett meg az életed? S mi ad enyhülést? Valójában Tisztelt Bartók Úr, Mi még mindig keressük magunkat Önben.

Kiss Lajos Csorvás, 2001 március 25

22

...És hamarosan sötétség... İszi avar lett a szemfedıd, Meggyötört testedet, Halódó nárciszok fonnyadt levele Takarja most be. Rád tört az ırület, Az ısz tépett sebe vicsorít a sötétben. Megfagyott verítékeden csillog a napsugár, Sötét leplét borítja a bőnös félhomály. Csak a kıbe zártak arcán nem látszik fájdalom. S a meztelen váll megborzong és jajong, Az öl is rejtené szégyenét, Amikor a mocskos karom belevéste szégyenbélyegét. De mégis át, meg átjárja, Testemet a kéjes borzalom. Ha virágként nyíló, Öledre gondolok. Kiss Lajos

Woman Asszony szólíts meg, végre mond ki végzetem. Mit kezdjek magammal, s Te mit kezdesz velem. Várom a választ, kérjed lelkemet. Asszony bánatoddal, szerelmeddel, Hogyan váltasz meg engem. Fekete vagy, mint az éj, A szemed bíborló parázs. Parázna testeddel lobbants végre lángra. Mindenem a Tiéd, hogy rakjam eléd. Büszkén vagy megalázva.

23

Lehet hogy megtalálom önmagamat benned. Lehet, hogy holnapra, már elfelejtelek. Lehet hogy ébren álmodom meg a halálom? Kiss Lajos

Mikor Mikor Bíborszínő álmaim eljönnek. Szobám fekete csendjét rázza az ırület. Mikor kettéhasad a süket csend Szívembıl fakad a vad félelem Üvöltı magány fogad. Kiss Lajos

Csendes éj

Valahol az éjszakában, egy asszony vajúdik egymagában. Valahol az éjszakában, felsír egy gyerek, a félhomályban. Valahol az éjszakában, feltőnik egy csillag ragyogása. Valahol az éjszakában, megszólal sok harang, és nagy csend borul, e világra. És e percben szegény, és gazdag, özvegy, és árva. Mind egy szívvel, s hittel kimondja.

24

Végre eljöttél közénk, mert Te vagy a remény. Kiss Lajos

Bevezetı A harang érces hangjával hirdeti minden délben: A kereszt jegyében gyıztünk a pogány felett. Van, ahol szögesdrótok közé zárva, csonttá aszott kezek, életért könyörögnek. Én nem tudom, csak töprengek, és félek. Gyıztünk volna a pogány felett? Mert a harang pontosan déli tizenkét órakor megszólal, hirdetvén: még nem gyıztünk a félelem, a sötétség, az erıszak felett. Kiss Lajos

25

In memóriam József Attila Takarj el engem, te bús beteg lázas éjszaka. A lehulló levelek zaja sem fog, álmaimból felébreszteni. Rejtızködöm, mert tép a magány, az éji homály, a víg kacaj, a hegedőszó, az álmodás. A felrepedt ing, a vérzı hát, az ısi átok sara, a tilalomfa, a mítosz, a siratóének, bujdosók dala. A sámán részeg gajdolása, hamis dalával hirdetvén új világot, s a jó pásztor, tüzes villoggal kezében, jelt tészen a megriadt kóbor nyájra. Mielıtt kimondanám ítéletem, várd meg, hogy az est leszálljon csendesen, s ha hiszed még, ítélkezz felettem, süsd homlokomra: Szégyenbélyegem. Kiss Lajos

26

Furcsa az élet Furcsa az élet, én nem is értem. İszintén mondom, hidd ezt nékem.

Furcsa az élet, én nem is értem. Minek vet az, ki soha nem arat. Furcsa az élet, én nem is értem. Minek vagy éhes, ha enni kapsz. Furcsa az élet, a fiam szemében. Nem hisz már nékem, mert sokat hazudtam. Hiába minden, fegyvert fog rám. Én így neveltem, nékem ezt súgták. Milyen furcsa az élet, és furcsa a halál. Soha nem mondták, ilyen is van már. Kiss Lajos

27

Mementó (A fasizmus áldozatainak emlékére) „..Kormozz be talpig te fekete düh.. Radnóti) Megáll a világ, világítottak a nappalok, és az éjszakák. De nem a nap, és nem a hold, emberek égtek. Nem a folyó áradt, nem a tenger pusztított, szennyes árral vadul. A föld dermedt mozdulatlanságában, hideglelıs, eszelıs tébolydába zárva várt: Szégyenében valami csodára Nem gyújtott gyertyát senki sem. A szél nem hordta szét a hamvakat. A korom, a füst a leiekre tapadt. Nem szólt harang azon a napon, a rácsok között várták a végtelent. Bekerítve, mint az őzött vad hajtás idején. Azon a napon nem jött el, az éjszaka angyala. Lángoló kardjával rendet vágni az élık, és túlélık közé. Mégis hullottak jobbra-balra. Azon a napon végleg itt maradtak. Túlélni minden örömöt, bánatot, pusztulást, reményt. A botot és a hóhérbárdot is. Kiss Lajos

28

Zsoltár feketében A halál torkában járok, és nem félek. Megkoronázott engem az én Uram. A sötétség bajnoka. Vérrel, verítékkel özvegyek, árvák, apák, anyák és szomorú szemő kedvesek átkával. A halált osztom, ha kell. Az egy és oszthatatlan gonoszság nevében. Enyém az ítélet, övék a fájdalom. Enyém a reménytelenség is. Ágyúdörgések közepette, fegyverek zajában, ugyan ki merészeli tılem megkérdezni: Hol az igazság? Kiss Lajos

A kiállás kérdésérıl A föld az tényleg lapos! Ha az ember igazán alapos – mondta az úthenger - Nem állnak ki akkor belıle már hatkor afféle „Teremtvények",

29

Fák Virágok, Remények. Állatok és Emberségek. Mindenféle Alkotások İ. TE. Na és Mások. „Természeti Csodák". Ugye? Milyen jópofák Is voltak egykor. De most, hatkor. Persze, persze. Pontban, akkor. Ha a munka Idı lejárt. S a rend hely! Reál/l./ Nincs többé Ki Kiáll. Érted ?

Mocsári Erzsébet

Ladányi Mihály költı úr emlékére KÖLTİT. LADÁNYI MIHÁLYT. Vajon ott? Mi várt? Akart, ki bír már? Féltél? Minket kibírtál... Ha úgy gondoltad, hosszú verseket írtál. Kamasz - kócos egükbe - Szent Langaléta! – liftes isten emelt: „Nem mőködik." - létra. De fölértünk, bıven. Józan parasztésszel. Csodáltuk a mélységet. S szád. Mit merészel? !

30

Szájbavert mosolytól dacosodó álmot, Csodát ott, hol csak mer-őlni merészek kompfenekek! /Legyen büszke rátok G.-atyátok!/ Néha aztán kissé kurtábbra fogtad. Rövidebb takarókról daloltál? Mond csak! Kilógás! Pajzstalan geometriádra? Agy-inda indulós csitrilány-ábra, A tavasz, iskoládba beiratkozott, s irkádba firkálvá találta "Boldogok /?/, s négykézláb szégyellik...Mint kapatos idı a változékony, csontra-feszített vágyban a lét két-comb ritmusát: maradék sár vagy. Nem írsz már sem ilyet, se mást: cél az okosság. Lejárt az élet, mint sörszavatosság. S a hallhatatlanságnak üvegbetétjét, mi nekik is vissza-Járna, e nép rég a korcs-Mában, mint Költı-pénzét költi el. Eladna végleg. Tán megérted, Ennyit mér... Viszi ön-lelkét is ki-Sorsolásra. Kell! Mint a „Hátha!" A gyász is így készült-gép ha gyártja-érted. Után-Nyomásra. Ez béred.

EGY BONCOLATLAN MADÁR MARAD AZ ÉNEK. Kit érdekel hát, hivatal és intézet? Akartalak nagyon! De egyik sem intézett el, pedig, hej! Mennyire szerettek volna... Aktátalan múlsz halálba. Égve. Porba. Mocsári Erzsébet

İsz éji dal Nézd, széttört a sötétség a csillagos tüskebozóton, Szabad fényzászló - hold lobog az égi ormokon.

31

Szökött szélkatonák lélegzete remeg az alvó lombokon. S egek könnye pereg Halott - kék levelek. Mocsári Erzsébet

Számodra hely! A multi-mában Egyfolytában csak rájuk gondolok: öt csöpp gyerek, eltévedet. Kóborolt, tékozolt, Hol nem, hol volt. Majd megállt. Megállt. Tudván, tudatlanul? Ott lett: megtalált... Csak rájuk gondolok. Ó, sorsunk! Sorsotok? Jaj, mi Szegény Magunk! Vajon Azon A helyen vagyunk, Hol keresve, lesve, Félve, várva, Valami életre, Valami halálra, Egyszer, valahára Megtaláltatunk?...

32

...a multi mában egyfolytában... mi, öt csöpp gyerek, ki eltévedett. Mocsári Erzsébet

Sor(s)oló Az elsı, megfogan, felnı. A második, elszámol háromig. A harmadik, mutatja karmait. A negyedik, elér a kezdetig. Az ötödik, megeszik kiköpik. A hatodik, elfogy egy hatodig. A hetedik karámba terelik. A nyolcadik, folyón örök ladik. A kilencedik, kiemelkedik. A tizedik, megfizet itt. Jéghegyre megy, mikor tizenegy. Teljesen pıre, tizenkettıre. Tüze összeomol, tizenháromkor. Élete ködbıl, épp tizenötbıl. Végzete attól a tizenhattól. Késeket élez a tizenhéthez. Nem kér a jóból, a tizennyolcból. Nem vár a kegybıl, tizenkilencbıl. Rövidet húz, amikor húsz. Huszonegyre megy? Minden. Egyszer. Egy. Mocsári Erzsébet

33

Pókhálóban Elmúlt az ısz, lassan itt a tavasz. Telik az idı, milyen gyorsan szalad! Kezed hozzám ért, eggyé váltak, S hosszú hónapok jöttek utána. Elmúlt valami, ezt kutatom én, De úgy érzem, nem lelem meg többé! Egyedül bolyongok hosszú utakon, Kereslek, de nem lellek sehol. Vége az idınek, a térnek és jövınek. Pókháló vesz körbe, körbe, Szabadulni akarok, de egyedül vagyok. Segítség, segítség megfulladok. Zengı Emese

Vívódás Sütött a nap és boldog voltam, Karjaimmal vívtam csatát. Gyengék voltak de legyıztem én, Ami visszahúzott a lét közé. Élek és újra embernek érzem magam, Csak gyengébb, éppen olyan, mint te vagy. Önmagam adom, s az álarcok lehullnak, Az érzések is újra szabadon maradnak. Keserő valóság, oly távol az álom, Vívódom, hogy elérjem a valóságot. Zengı Emese

Elmejáték

Ó jöjj, nézz, milyen vagyok én: Hús - vér - csont emberi lény, Mozgó érzı tünemény.

34

Gonosz s gyáva, Akár az újszülött árva, Egyedül a semmiben. Kereslek, szerelem, Nem tudom, mit akarok, Csak kavarog, kavarog. Mint ahogy a füst a zárt térben, Nyújtom kezem, nem látjátok Fagyosan hidegen nézlek. Ember, te vagy? Szemed égetıen perzsel, Szíved hevesen ver. Véred lüktet Dagad az ér Majd egyszer csend honol, s véget ér.

Zengı Emese

Színes virágok Azt mondod, ne sírj? Nem sírok én, Mutatni nem fogom, Ami a szívemben forr. Azt mondod, nevessek? Nevetni nem tudok. Tiltás és valóság, Nevetés és sírás.

35

Érzelmek, amelyek vannak. De csak az igaz, ami tiszta Színekben pompázó, földi valóság. Színes virágcsokor, sokféle színhatás. De számomra a kék az igaz, Nézve a felhık táncát. Olyan szabadok és tiszták Körforgás és vonzás, gravitáció a világ.

Zengı Emese

Érzelmek világa Csend honol. Némaság, Távoli zajok, halk koppanás. Egyedül vagyok és a légkör üres, Sír a szívem, kedvesem. Az élet nehéz, s a pillanatok szállnak, Úgy érzem, lebegek, s a magasban szállók. Adj erıt, téríts vissza engem, Veled, melletted ülhessek csendben. Némaság, azt mondom, az honol itt csendben, De csata zajlik idebenn szívemben. Lélek harca ez, nem más, Lélek harca ez nem más, Felnıtté váltam, ez az oka talán? Gyermek voltam, ez véget ért már, S az évek, s napok telnek, Lassan, keservesen árván. Zengı Emese

36

Tartalom Elıszó Szilágyi Menyhért Czibere Tünde Ami a szívnek szép Csak egy mosoly A szeretet törékeny Anyának lenni El nem múló boldogság Éjszakai álomvilág Szakadék szélén... Boldogság szigete Keligerné Nyerges Erika Virágének Fecskék a dróton Valami el van rejtve... Kör utcai színek Levél Valami megmozdul legbelül... Tavaszi keringı Kiss Lajos 1951-2005 Temesvár 1989. Ezen ıszi napon Corpus Öreg honvéd Nagy Attila halálára Bartók ... És hamarosan sötétség... Woman Mikor Csendes éj Bevezetı In memóriám József Attila Furcsa az élet Mementó Zsoltár feketében Mocsári Erzsébet A kiállás kérdésérıl Ladányi Mihály költı úr emlékére İsz éji dal Számodra hely Sor(s)oló Zengı Emese Pókhálóban

37

3 4 5 5 6 7 9 9 10 12 12 13 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23

23 24 24 25 26 27 28 29 29 30 31 32 33 34

Vívódás Elmejáték Színes virágok Érzelmek világa

34 34 35 36

38