pZ é z a la ö K kö zéleti
havilap
XIII. évfolyam 2016. szeptember
Erõs és összetartó közösség alkotja Zalát Szeptember 17-én a Megyeháza Deák Ferenc termében tartották Zala Megye Napját. A megjelenteket elsõként dr. Pál Attila, a Zala Megyei Közgyûlés elnöke köszöntötte, aki mondandójában beszámolt a megyei hivatal munkájáról is. – Azon polgárokat díjazzuk ma ünnepélyes keretek között, akik szorgalmasak, erõn felül teljesítenek saját közösségükért, Zaláért és az ország elõrehaladásáért. Ez nem csak köszönetnyilvánítás, hanem inspiráció is a fiatalok felé, hogy küzdjenek, dolgozzanak, méltón kövessék elõdjeiket – mondta dr. Pál Attila, aki megemlítette a napirenden lévõ fejlesztéseket is. Az ünnepi közgyûlésen megjelent és felszólalt dr. Nav-
racsics Tibor, az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa. A köszöntõket követõen az ünnepség a Megyei Közgyûlés díjainak átadásával folytatódott, az elismeréseket dr. Navracsics Tibor és dr. Pál Attila adta át. A díjazottak dr. Navracsics Tibor (balról), dr. Pál Attila, illetve Balaicz Zoltán Idén a Zala polgármester és Vigh László országgyûlési képviselõ (jobbról) társaságában. Megye Díszpolgára kitüntetõ címet Zalaeger- ga, kimagasló, világszerte el- további díjazottak névsora szeg és Zala megye fejlesztése ismert szakmai eredményeiért, honlapunkon olvasható: www. érdekében végzett munkássá- tudományos és közéleti mun- zalatajkiado.hu) kásságáért, példaértékû munPohárköszöntõjében dr. Sifkájáért dr. Papp Lajos szív- ter Rózsa kormánymegbízott sebésznek adományozták. A kiemelte, hogy sok ember életSzéchenyi-díjas szívsebész ré- útjával, munkájával, hivatásszevén megyénkben világszínvo- retetével és tehetségével rannalú szívsebészeti, szívgyógyá- got szerzett Zala megyének és szati centrum és gyógyító hazánknak. tevékenység jöhetett létre. (A Pataki Balázs
MEGNYÍLT AZ ÚJ FEDETT ÉLMÉNYFÜRDO LENTIBEN!
Az új élményvilágban csúszdás élménymedence, gyermekmedence, jacuzzi és melegvizes élménymedence (családi csúszda, gyermekcsúszda, masszázságyak, hát- és derékmasszázs, nyakzuhanyok) kínál felüdülést. Alap fürdobelépo: 2 500 Ft Gyermek belépo (3-13,99 éves korig): 1 500 Ft
Élményfürdo kiegészíto jegy: 700 Ft (Az árváltoztatás jogát fenntartjuk)
Tel: 0692/351-320;
[email protected]; www.lentifurdo.hu
2
Közép-Zala
Tanévkezdés Tófejen
A tanévnyitón Olasz Jánosné köszöntötte az iskolásokat. Tófejen a Kincskeresõ Általános Iskola igazgatónõjével, Olasz Jánosnéval és a Mesesziget Óvoda vezetõ óvónõjével, Nyakas Mártával beszélgettünk az idei tanévkezdésrõl. Olasz Jánosné elmondta, hogy a 2016/17-es tanévet 117 diák kezdte meg az iskolában, ebbõl 14 az 1. osztályos. Az intézmény 9 tanteremmel mûködik, amibõl egy számítástechnika szaktanterem, egy pedig tornaterem. Tavaly óta a tanulók rendelkezésére áll a mûfüves pálya is, ahol a jó idõben gyakran tartanak tornaórákat és egyéb sportfoglalkozásokat a gyerekeknek. Idén a számítástechnika terem kerül teljes felújításra, amire a szükséges anyagi forrást a KLIKK országos pályázatán nyerték el. Ennek köszönhetõen 18 új számítógépet, 9 monitort, 2 switch-t és egy szervert sikerült beszerezniük. Az idei tanévben az alsó tagozatban mindenki ingyen kapta meg a tankönyveket. Akiknek az nem járt volna, azoknál az önkormányzatok átvállalták a költségeket. Tófejen kívül Szentpéterföldérõl, Gutorföldérõl, Csertalakosról, Baktüttösrõl és Pusztaedericsrõl járnak tanulók az iskolába. Idén is elindítják a tanórákon kívüli foglalkozásokat – folytatta az igazgató. Nagyon népszerû a gyerekek körében a birkózás és a labdarúgás, remek eredményeket érnek el. Ezen kívül mûvészeti foglalkozások is lesznek (néptánc, színjátszás, kézmûves foglakozás és furulya).
A Kincskeresõ Általános Iskola a kompetencia méréseken nagyon jó eredményeket ér el. A községi iskolák közt a legjobbak közt szerepelnek. Olasz Jánosné elmondta, hogy több, mint 20 éve foglalkoznak sajátos nevelést igénylõ gyerekekkel. Fontosnak tartják a községek életében való részvételt is. A diákok rendszeresen szerepelnek a nemzeti ünnepeken, karácsonyi mûsorokban, idõsek napján és a kihívás napján is. Az idei nyáron különösen remek lehetõséget kaptak a Pusztaedericsi Önkormányzattól, hiszen részt vehettek az ott pályázati úton létrejött Erzsébet-táborban. A Mesesziget Óvoda vezetõje, Nyakas Márta elmondta, hogy 1979 óta mûködik óvoda Tófejen. Jelenleg 33 kisgyermek jár az óvodába, 9 nagy-, 10 középsõ és 14 kiscsoportos. Az óvoda felvételi körzete Pusztaederics, Tófej, Baktüttös községek. A bejáró gyermekek aránya az idei évben 50%, 12 gyermek Baktüttösrõl, 5 Pusztaedericsrõl, õk naponta isko-
labusszal közlekednek. Az óvoda 2 csoportszobával rendelkezik, mosdóval, öltözõvel, 1 irodahelységgel, melyet több célra is használnak. Az iskola tornatermét testnevelés foglalkozásokra, ünnepélyek, rendezvények lebonyolítására igénybe vehetik. A közös épület másik elõnye, hogy az óvoda-iskola átmenet sokkal könnyebb az iskolába kerülõ gyermekek számára. Az óvodába járó gyermekeket 3 óvodapedagógus és 2 dajka neveli és gondozza, 1 karbantartó (az iskolával közösen) segíti munkájukat. A mindennapi tevékenységek keretein belül mesélés, verselés, ének, zene, énekes játék, gyermektánc, rajzolás, festés, mintázás, és a külsõ világ tevékeny megismerése (környezet-matematika alapú), valamint mozgás foglalkozásokat szerveznek. Pályázat révén a birkózás alapjaival is ismerkedhetnek az ovisok. A középsõ és nagycsoportos gyermekeknek színházbérletük van a Griff Bábszínház elõadásaira, Zalaegerszegre, így különbözõ irodalmi élményhez jutnak. Ehhez nagy segítséget ad Pusztaederics Önkormányzata, mivel az ovisok utaztatása a település buszával történik. Kihasználva környezeti adottságaikat, látogatásokat tesznek a helybéli gazdaságokba, erdõt, mezõt járnak, hogy nyitott, a környezet történéseire fogékony, a természetet szeretõ, megbecsülõ, védõ és tevékeny gyermekeket neveljenek. Jó kapcsolatot tartanak fent a különbözõ intézményekkel, szervezetekkel (iskola, önkormányzat, családsegítõ szolgálat, nyugdíjas klubok). Közös programokat, mûsorokat rendeznek, ápolják a hagyományokat, népszokásokat. Fitos Veronika
Ha elolvasta, adja tovább!
Közép-Zala
2016. szeptember
mxm lakberendezés rovata
Fõzni jó! Az okos konyha… Az utóbbi években azt mondják a telefonra, autóra, hogy okos, mert képes bizonyos helyzetekben helyettünk dönteni, megoldásokat felajánlani. Persze ilyenkor mi rendszeresen megdöbbennünk – hûha, ez tényleg okos, mert szerintem is ez lenne a jó megoldás. Ilyenkor hálásan gondolunk a készülék tervezõjére, gyártójára, hogy létrehozott egy ilyen okos terméket. Délután elgondolkodtam ezen, és rájöttem: – mi okos konyhát tervezünk és gyártunk. Az okos konyha tudja, ha nagy a család, több tároló helyre lesz szükség. Az okos konyha tudja, ha balkezes a használója, merrõl merre kell nyílniuk az ajtóknak. Az okos konyha tudja, ha megérkezünk a bevásárlásból, nem akarunk sokáig töprengeni azon, mit hová rakjunk, ezért a tárolást pillanatok alatt megoldja. Az okos konyha tudja, hogyha egészségesen és sokáig akarunk élni, akkor bizony fõzni fogunk. Sõt még azt is tudja, hogy a fõzéssel nem akarunk órákig bíbelõdni, ezért mindent ott tárol, ahol szükségünk lehet rá, hogy idõt takarítson meg nekünk. Az okos konyha tudja, ahol fõzés van, ott bizony mosogatás is lesz, ezért figyel arra, hogy hol legyen a mosogatógép, és hogy akkora mosogatóra van szükségünk, hogy a tepsit is el tudjuk benne mosni. Az okos konyha csak egy dolgot nem tud, magától fõzni, mert nem tudja, mi a kedvencünk. De ha tudná… mxm lakberendezés: Miszori Imre
3
Közép-Zala
2016. szeptember
Fejlesztési tervek Hottón Több fejlesztésrõl, felújításról döntöttek Hottón, számolt be minderrõl Vincze Ferenc polgármester. A közmûvelõdési fejlesztések terén technikai eszközöket, így a különbözõ programok színvonalas megrendezéséhez szükséges hangosítást, fénytechnikát és keverõpultot szereznek be. Az ehhez kapcsolódó pályázat már nyertesnek tekinthetõ, így az önkormányzatnak csupán az önrészt kell hozzá biztosítania. Az adósságkonszolidációban nem részesült települések közé tartozik Hottó is, így külön pályázatokon indulhat. Az önkormányzat a második ütemben kiírt támogatásra is beadta a több mint 6 millió forintos igénylést. A beadvány tartalmazza a nyári rendkívül csapadékos idõjárás során
megrongálódott utak és árkok helyreállítását, a templom külsõ homlokzatának felújítását, ereszcsatornájának festését, kerítésének, lábazatának megújítását, továbbá az épület oldalán lévõ világháborús emlékmû felújítását is. Szeretnék a templom parkolóját térkõvel burkolni, valamint a bejárat megközelítését járdakialakítással megkönnyíteni. Pályázatot adtak be felnõtt kültéri játszótérre, melyet a faluház és a gyermekjátszótér közé, környékére terveznek. Lakossági javaslatként merült fel a felújított Hottó-Zalaszentmihályfa útszakaszon egy fasor kialakítása, melyet az önkormányzat meg fog vizsgálni. A nyári esõk során néhány óra alatt olyan mennyiségû csapadék gyûlt össze a település központjában, amit a
A templomot és környékét is szeretnék megszépíteni. vízelvezetõ árkok nem bírtak el. A felmerült problémára mindenképpen megoldást kell találni, melyhez most elõször vis maior támogatást is szeretnének majd igényelni. Október 15-én hagyományosan megrendezik Zalaszentmi-
hályfán a bor- és pálinkamustrát, november 5-én pedig a szépkorúakat köszöntik a hottói faluházban. A településen már hárman lépték át a kilencvenedik életévüket, akik közül Szabó Jenõt a napokban köszöntötték. Pataki Balázs
A könyvtár szeretete
Németh Józsi bácsi és felesége, Ibolya néni. Babosdöbrétén az idén vonult nyugdíjba Nagy József könyvtáros. Vele és feleségével, Ibolyával Zalaegerszegen fiúk, István házában találkoztam. – Mikor lett könyvtáros Babosdöbrétén? – Még 1974-ben Németh Gyõzõ tanított be a könyvtárosi munkára, amit aztán 1975tõl végeztem mellékállásban. Fõállásban pedig a tsz-nél dolgoztam, mint könyvelõ. Aztán az alapfokú könyvtárosi végzettséget is megszereztem.
– Csak Babosdöbrétén tevékenykedett, vagy más települések is tartoztak a körzethez? – 5 település könyvtárosa voltam. Döbrétén kívül Hottó, Boncodfölde, Böde és Teskánd is hozzám tartozott. Mindenhova én rendeltem meg a könyveket, amiket aztán akkoriban biciklivel hordtam ki a településekre. Sokszor pedig házhoz is kivittem a kért olvasnivalót. – Régebben milyen volt a könyvtár látogatottsága?
– Jobban az ifjúság látogatta. Jöttek idõsebbek is, de jellemzõbb volt a fiatal korosztály jelenléte. – Jelenleg a helyi kastélyban van a könyvtár… – Igen, de ez nem mindig volt így és lehet, hogy még ez sem a végleges helyszín. Az én szolgálati idõm alatt összesen hatszor költözött a könyvtár a faluban. Minden egyes alkalommal én cipeltem át a könyveket az egyik helyrõl a másikra. – Ilyen hosszú könyvtárosi múlttal gondolom szeret olvasni. – Régebben nagyon szerettem és sokat is olvastam. De már megöregedtem, valahogy nincs türelmem hozzá. Szívesebben dolgozgatok in-
kább a kertben, vagy keresztrejtvényt fejtek. Ezzel foglalom le magam a mindennapokban. – És gondolom sokat van a családjával. – Igen, két fiam van. Az egyik Ausztriában él, ott van két szép unokám, akik nagyon okosak és nagyon jól tanulnak. A másik fiam pedig Zalaegerszegen vállalkozó. Józsi bácsi mellett beszélgetésünkkor ott ült Ibolya néni, a felesége, akivel láthatóan nagyon szeretik egymást. Õ is kivette a részét a könyvtárosi életbõl, mert ha férje nem ért rá, õ helyettesítette. A több mint 40 évi munka után most a boldog nyugdíjas éveiket töltik. Fitos Veronika
120-160 kg körüli minõségi hússertések (nem táposak) november, decemberi elvitellel megrendelhetõk. Élve: 480 Ft/kg Hasítva: 680 Ft/kg Ugyanitt selejtes anyakoca (nem tápos) eladó Élve: 370 Ft/kg • Hasítva: 520 Ft/kg Zalaszentiván Érdeklõdni: 30/478-6485, 92/393-577
4
Közép-Zala
2016. szeptember
* Múltidézés Flam rajzaival Balfácán
Az akció a megjelenéstõl 2016. október 15-ig vagy a készlet erejéig érvényes!
– Sikerült végre elhitetnem, hogy ötvenhatos vagyok, most meg kezdhetem kijárni, hogy vegyenek vissza a (1996.10.23.) Partizánszövetségbe!...
Tanulékony
– Kisúgtalak töriórán a mohácsi vészbõl, sikerdíjként (1996.10.30.) fizess egy kólát…
Átpolitizált média
www.zalatajkiado.hu
– Feltétlenül utána kell néznünk, milyen pártkapcsolatai (1996.11.13.) vannak a Gizi néninek.
* 2015. decemberében veszítettük el kollégánkat, Flamot, vagyis Farkas Lászlót. Végsõ búcsút azonban nem veszünk tõle, hiszen egyéniségére, bölcsességére, atyai barátságára mindig emlékezni fogunk. Arról nem is beszélve, hogy rajzai, írásai itt vannak velünk. Karikatúrái segítségével a Közép-Zala nyomtatott számaiban a múltba tekintünk. A válogatás az adott korba repíti vissza olvasóinkat, s bennünk is felidézi a Flammal együtt töltött éveket.
2016. szeptember
Közép-Zala
5 HIRDETÉS
6
Közép-Zala
2016. szeptember
1,774 milliárdos kormányzati támogatás Befejezõdik a Zala Megyei Szent Rafael Kórház fejlesztése A magyar állam által biztosított forrásból, 1,774 milliárd forintból folytatódhat és végre befejezõdhet a Zala Megyei Szent Rafael Kórház februárban leállt nagyberuházása. A kedvezõ hírt Vigh László országgyûlési képviselõ jelentette be minap sajtótájékoztató keretében a kórház udvarán. Mint elmondta, a megyei kórház további fejlesztése zöld utat kapott, s e célra 1,774 milliárd forintot biztosít az állam. Mint ismeretes, 2014-ben uniós forrásból mintegy 5,5 milliárd forintos beruházás indult, amely az infrastruktúra fejlesztését, valamint a Kardi-
A kedvezõ hírt Vigh László jelentette be.
ológiai és Szívsebészeti Centrum kialakítását célozta. Az új blokk megépült, a munkálatok mintegy 85 százaléka befejezõdött, ám az úgynevezett zöld épület rekonstrukciója félbemaradt a kivitelezõ vállalkozó levonulása miatt. Így azonban a Pózváról beköltöztetni kívánt osztályok – onkológia, pulmonológia, kardiológiai rehabilitáció – nem tudják elfoglalni tervezett helyüket. Vigh László a fejlesztés befejezésének fontossága mellett érvelve elmondta, az 1023 ágyas kórházban évente 900 ezer ember fordul meg, 40 ezer fekvõbeteget ápolnak, évente 10 ezer mûtéti beavatkozást végeznek el. Mindehhez 1909 dolgozó – köztük 300 orvos és 534 szakdolgozó – nyújt segítséget. A kórházi fejlesztésre eddig is jelentõs összegeket fordítottak, az új blokk mintegy 4 milliárdból készült el, kétszer 500 millió forint érkezett mûszerekre, illetve 750 milliós új MR készülékkel gazdagodott az intézmény. Ha a zöld épületre szánt 1,7 milliárdot is hozzávesszük, kitûnik, hogy az elmúlt években közel 8 milliárd forintot fordíthattak, illetve fordíthatnak fejlesztésre a kórházban – hangsúlyozta Vigh László. Az országgyûlési képviselõ elmondta, hogy az építkezés befejezése érdekében Lázár János Miniszterelnökséget ve-
A zöld épületben még bõven van teendõ. zetõ minisztertõl kért segítséget júliusi zalaegerszegi látogatásakor, ennek nyomán született meg a kedvezõ fordulatot ígérõ kormányhatározat. Kiemelte, a munkálatok folytatásának ütemezése nem a helyi erõkön múlik, azt az állam bonyolítja. Az építkezést nem a „finanszírozási nehézségek” miatt levonult eddigi vállalkozó folytatja, így a további munkálatokhoz új közbeszerzési eljárásokat kell kiírni. A zöld épületben már megtörtént a tetõszerkezet rendbetétele, s a nyílászárókat is kicserélték, ám az érintett osztályok beköltözéséig még bõven akad teendõ. Mindezek végez-
tével a negyedik szintre költözik majd az onkológia, a harmadikra a tüdõgyógyászat, az elsõ és második szinten pedig a kardiológiai rehabilitáció rendezkedhet be, valamint az új blokkból átnyúlnak a szívsebészet egyes részlegei. Az alagsorban fontos kiszolgáló gépészeti egységek kapnak helyet, az épülethez csatlakozó nyaktagba pedig röntgenek, s egyéb diagnosztikai eszközök kerülnek. Az 5-6 évvel ezelõtt készült eredeti tervekhez képest némi módosulás várható, az orvosszakma változásai nyomán immár praktikusabb megoldások nyerhetnek teret.
INDULÓ KÉPZÉSEK E-00803/2014/A002
TARGONCAVEZETÕ E-00803/2014/A001
EMELÕGÉP-KEZELÕ E-00803/2014/A003
FÖLDMUNKAGÉP-KEZELÕ HATÓSÁGI VIZSGA TÛZVÉDELMI SZAKVIZSGA
Jelentkezés és regisztráció:
Elérhetõségeink: Telefon: 92/596-936, fax: 92/596-937, e-mail cím:
[email protected]
TIT Egyesület, Zalaegerszeg, Dísz tér 7. Tel./fax: 92/510-159 Mobil: 30/588-1069, 30/477-60-70 E-mail:
[email protected] Honlap: www.titzala.hu Nyilvántartásba vételi szám: E-000803/2014
Értesüljön híreinkrõl, írásainkról, képgalériákról a Facebookon is! Keresse ott a Zalatáj Kiadó adatlapját, és a Tetszik gombra kattintás után értesülhet internetes tartalmainkról is.
7
Közép-Zala
2016. szeptember
Petrikeresztúr a Lendvai Bográcsfesztiválon
HIRDETÉSÉT feladhatja a Közép-Zala havilapban. Telefon: (92) 596-936; ssen e d r i H k! Fax: (92) 596-937 nálun E-mail:
[email protected]
Elérhetõségeink: Telefon: 92/596-936, fax: 92/596-937, e-mail cím:
[email protected]
országról is több csapat érkezett fõzni, kiállítani például Gyöngyös város, de megjelentek kulturális és turisztikai egyesületek is fõzõcsapatokkal. A Nemzeti Mûvelõdési Intézet Zala Megyei Irodája meghívására vett részt Petrikereszt-
• Bérfõzés
• Kereskedelmi fõzés
um ik ar ng Hu
Lendva város legnagyobb attrakciója a Bográcsfesztivál, de talán Szlovénia egyik legnagyobb rendezvénye is, melyet 19 éve rendeznek meg a kis szlovén településen. Az idei évben augusztus 27-én a városkát megtöltötték a fõzõ csapatok, ugyanis idén 115 csapat érkezett a hagyományos versenyre. Minden csapat kizárólag fával fûthetett, adott alapanyagokból készülhetett az étel. A fesztiválon számos kulturális program várta a vendégeket, koncertek, elõadások színesítették a kulturális forgatagot. Magyar-
úr Község Önkormányzata idén elsõ alkalommal a Lendvai Bográcsfesztiválon. Az intézet és a kis göcseji falu közös standot állított, melyen bemutatták Zala megyei, illetve a falu értékeit. Petrikeresztúr az Értéktár Bizottság által beválasztott értékeket és a helyi termékeket kínálta megtekintésre a vendégeknek. A színes standon felvonultatták a Keresztúri Kamra, a helyi termelõi közösség termékeit, úgy, mint tojást, burgonyát, hagymát, savanyúságokat, szörpöket, lekvárosokat. Borvári Lili polgármester asszony elmondta, hogy nagy öröm volt, hogy ilyen sokan megálltak a falu standjánál, megcsodálták szép termékeiket. Dicsérték a termelõi közösséget, az igényes termékeket. A Nemzeti Mûvelõdési Intézet csapata finom bográcsost fõzött, melyet bár a zsûri nem jutalmazott, de a kóstolók ódákat zengtek az ízes késõi ebédrõl. Dulics Margit kosárfonó nagy népszerûségnek örvendett bemutatójával a fõutcán. Többen ki is próbálták a bonyolult népi mesterséget, a kosárfonást.
• Palackozás
A fõzési díj szeszadóval együtt 1500 Ft/l Nálam az 50-60 l pálinkának a fõzési ideje 10-12 óra, nem egylépcsõs rendszerben, hanem hagyományos módon, kétszeri lepárlással és egy új, korszerû technológiával. Mert a minõségi, jó, zamatos pálinkához idõ kell és a mester több, mint 30 éves tapasztalata! Várom régi és leendõ megrendelõimet: Farkas Tibor pálinkafõzõ mester Telefon: 30/586-3090 • 92/380-037
www.zalatajkiado.hu
mxm lakberendezés rovata
Fõzni jó! Az okos konyha… Az utóbbi években azt mondják a telefonra, autóra, hogy okos, mert képes bizonyos helyzetekben helyettünk dönteni, megoldásokat felajánlani. Persze ilyenkor mi rendszeresen megdöbbennünk – hûha, ez tényleg okos, mert szerintem is ez lenne a jó megoldás. Ilyenkor hálásan gondolunk a készülék tervezõjére, gyártójára, hogy létrehozott egy ilyen okos terméket. Délután elgondolkodtam ezen, és rájöttem: – mi okos konyhát tervezünk és gyártunk. Az okos konyha tudja, ha nagy a család, több tároló helyre lesz szükség. Az okos konyha tudja, ha balkezes a használója, merrõl merre kell nyílniuk az ajtóknak. Az okos konyha tudja, ha megérkezünk a bevásárlásból, nem akarunk sokáig töprengeni azon, mit hová rakjunk, ezért a tárolást pillanatok alatt megoldja. Az okos konyha tudja, hogyha egészségesen és sokáig akarunk élni, akkor bizony fõzni fogunk. Sõt még azt is tudja, hogy a fõzéssel nem akarunk órákig bíbelõdni, ezért mindent ott tárol, ahol szükségünk lehet rá, hogy idõt takarítson meg nekünk. Az okos konyha tudja, ahol fõzés van, ott bizony mosogatás is lesz, ezért figyel arra, hogy hol legyen a mosogatógép, és hogy akkora mosogatóra van szükségünk, hogy a tepsit is el tudjuk benne mosni. Az okos konyha csak egy dolgot nem tud, magától fõzni, mert nem tudja, mi a kedvencünk. De ha tudná… mxm lakberendezés: Miszori Imre
8
Közép-Zala
2016. szeptember
Ötvenéves osztálytalálkozó Nemeshetésen
Felidézték a régi emlékeket. „Az osztály létszáma 15…” Szólhatott a mindenkori hetes jelentése Marika néninek, pont ötven évvel ezelõtt. S ha már ilyen szép kerek szám, az egykori nebulók öszsze is ültek egy kis ünneplésre, emlékezésre a nemeshetési kultúrházban. Magyar Kálmán, a kis csapat lelkes tagja meséli élményeit a találkozóról: – Elõször is hadd jegyezzem meg, hogy szerencsés generáció vagyunk. A 15 fõs osz-
tályból mindössze egy „hiányzó” van, Jakabfi Gyula, aki sajnos már nem lehet köztünk. Három éve már szerveztünk egy találkozót és akkor ígéretet tettem, hogy az ötvenéves találkozót megszervezem. A számunkra mindenképp jeles eseményre elhívtuk egykori osztályfõnökünket, Gyõrfi Gyuláné Kámán Máriát is, aki aztán alapos tanítóként végigkérdezett minden egykori diákot. S ha a nevek már a feledés homályába vesztek is ötven hosz-
szú esztendõ alatt, kis segítséggel mindenkit beazonosított a hajdani osztályfõnöknõ és mindenki le is felelhetett a legátfogóbb tantárgyból, az életbõl. Kiderült kibõl mi lett, hogy mivel telnek a napok mostanság. – Akkoriban nagyon más volt az iskola – folytatja a polgármester. – A legfontosabb különbség talán az, hogy megkérdõjelezhetetlen volt bárki számára a tanáraink tisztelete. Úgy is mondhatnám, hogy amit mondtak az úgy volt és kész. Pál Gergely igazgató úr mindegyikünk számára nagy tiszteletben tartott, rendet és fegyelmet követelõ vezetõje volt az akkori iskolának, melynek a jelenlegi községháza adott helyt. Az igazgató úrról persze mindnyájunknak eszébe jut az örökké emlegetett történet. Éppen énekórára érkezett Pál úr, mert meg kell mondjam, csodálatosan tudott muzsikálni. Szóval éppen szedte ki a tokból a hegedût és a vonót, mi pedig lélegzetviszszafojtva ültünk, nehogy bármivel is zavarjuk az óra rendjét. Ám a vonó nem volt tekintettel sem az órán megkövetelt fegyelemre, sem az igazgató úr
tekintélyére és az összes lószõrt elengedte, az pedig a legkomikusabb módon hullott a padlóra, közben elnyúló hangot hallatva. Mindnyájan harapdáltuk a szánk szélét, nehogy kitörjön belõlünk a nevetés de Balázsy Marika gyengébbnek bizonyult nálunk és egy nagyon rövid pisszenésszerû nevetés hagyta el a száját. Nem kellett több, kitört a röhögés a teremben. Az igazgató úr tekintetét felemelve a földrõl, ránk szegezte azt, és elmondta az azóta szállóigévé nemesedett mondatát: „Mit röhögtök, ti barmok? Majd viszszaragasztom.” Nincs olyan alkalom amikor ezt a történetet meg ne emlegetnénk ha csak ketten is összetalálkozunk az osztályból. Öt évtizede már, hogy hét fiú és nyolc lány együtt elbúcsúztatta a boldog gyermekéveket. A találkozó egy igazi idõutazás volt a most már egy fõvel kevesebbet számláló osztálynak. A viszontlátás és a közös emlékek idézésének édes örömét egy kellemes vacsora koronázta meg, majd az osztály ismét elballagott… Gellén Szilárd
renoválásra 1923-ban került sor. Az 1966-ban végzett mûemléki kutatás után helyreállítása 1970-71-ben történt meg. Restaurálták, s a középkori elemeket újra láthatóvá tették. Több legenda is kötõdik a templomhoz. A kos- és a tehénfej a néphit szerint nem véletlenül került a templom tornyának ablakába. Az ország török megszállásának valamely esztendejében, amikor a török csapatok Bécs irányába vonultak, a romos templom tövében legeltette egy pásztor a nyáját.
A katonáktól félve elbújt az állatok közé, és megfogadta, ha ép bõrrel megússza a találkozást, akkor helyreállítja a templomot. A juhnyáj és a pásztor emlékét õrzi a kosfej. Napjainkban a templomot kevesen látogatják. A misék a régi iskolaépületben kerülnek megrendezésre. Nagyon örültünk ennek az országos kezdeményezésnek, mely keretén belül egész szombat délután látogatható volt a Szent Mihály kápolna. A sok hirdetés ellenére a résztvevõk száma azonban igencsak csekély volt.
Nyitott templomok napja Böde is csatlakozott Szeptember 17-én a Bödei Önkormányzat csatlakozott az Ars Sacra fesztiválsorozat keretein belül a Nyitott templomok napjához. A látogatókat Darabos Diána, az NMI munkatársa fogadta. A római katolikus templom a Bödébe vezetõ út mentén található. A román stílusú, Szent Mihály fõangyal tiszteletére
szentelt templom a XIII. század elején, 1220 körül épült. A török idõkben elpusztult épületet késõbb gótikus stílusban átalakították, majd elpusztult szentélye helyén a XVIII. században, 1750-ben újat emeltek és megnagyobbították, barokk stílusban. Fennmaradt írásos oklevél csak 1424-ben említi. A következõ nagyobb
Pályázatokhoz kapcsolódó kiadványok, újságok készítése, szerkesztése megbízhatóan, gyorsan! Nyertes pályázatok megvalósulásának kötelezõ közzététele kedvezményesen! Érdeklõdni: 92/596-936; 30/378-4465 • e-mail:
[email protected]
2016. szeptember
Közép-Zala
9 HIRDETÉS
10
Közép-Zala
2016. szeptember
Mozgás a vízben! Így van ez a teskándi tanuszodában is, ahol minden korosztály megtalálhatja számára az egészséges idõtöltést. Egyre többen igyekeznek kihasználni a víz adta lehetõségeket. Naponta közel 100 gyermek vesz részt oktatáson. A medence reggeltõl estig gyermekzsivajtól hangos, teljes kihasználtsággal mûködik. A helyi gyermekeken kívül 21 környékbeli falu óvodája, iskolája keresi fel legalább hetente egyszer a teskándi uszodát. A 4-10 éves korosztály még játékos módon sajátítja el az úszás alapelemeit, majd hamarosan a mély vízben érzik jól magukat. A legtöbb óvodás már 3 úszásnemben úszik, mire iskolába megy.
Ússzon!
Míg az óvodás-iskolás csoportok napközben, addig a zalaegerszegi szülõk a délutáni, és az esti órákban kérnek idõpontot gyermekeik számára, hiszen ki ne akarná, hogy gyermeke rendszeresen mozogjon, egészséges alkattal fejlõdjön. A kitartó, bátor, fegyelmezett tulajdonságok elérése az úszás megtanulásával, gyakorlásával válik teljessé. A vízben igazán megtalálhatók a mozgásban gazdag életmód feltételei. A teskándi uszoda persze a felnõttekrõl sem feledkezik meg. A szabadúszás mellett lehet jelentkezni felnõttoktatásra, hiszen soha nem késõ elkezdeni. Aki rendszeresen részt vesz az órákon, nyárra már biztonságosan úszik.
Teskándon!
Szaunázzon!
Ezen kívül minden korosztályt vár az Aqua-fitness. Ezt a mozgáskombinációt még azok is kipróbálhatják, akik nem tudnak úszni. A rendelkezésre álló speciális eszközök, vízi súlyzók stb. teszik változatossá a vízben való mozgást. A vízitorna segít megszabadulni pár felesleges kilótól, fejleszti az állóképességet, az egyensúlyt. Javítja a keringést, s úgy erõsíti
az izmokat, hogy közben nem terheli az ízületeket. A vízi programokon kívül reggeltõl-estig infra és finn szauna áll rendelkezésükre a vendégeknek. A teskándi lakosok pedig minden csütörtökön este ingyen úszhatnak az egészségükért! Ugye, hogy megéri TESKÁNDINAK lenni!?
o
SZABADÚSZÁS Reggel: hétfõtõl - péntekig: 6:30 - 8:00 Este: kedden: 16:00 - 20:00 pénteken: 16:00 - 20:00 Mozdulj Teskánd!
Az uszodát minden csütörtökön 18:30-20:30-ig ingyen látogathatják a helyi lakosok!(lakcímkártya bemutatása szükséges) USZODA BELÉPÕ: Felnõtt, gyermek: 1.500 Ft/alkalom 10 alkalmas bérlet: 9.000 Ft Szauna-használat: Kombinált (infra vagy finn): (A szív edzése, a bõr szépítése, a vérkeringés javítása, a stressz, a fáradékonyság leküzdése!) hétfõtõl-péntekig: 6:30 - 20:00 szauna-belépõ: 1.500 Ft/nap 10 alkalmas bérlet: 9.000 Ft JELENTKEZZEN PROGRAMJAINKRA! – babaúszás: a játékos vízhez szoktatás kitûnõ alkalom a víz megszerettetésére – óvodások, iskolások oktatása, edzése. A kitartó, fegyelmezett tulajdonságok elérése az úszás megtanulásával, gyakorlásával válik teljessé. – nyári úszótanfolyam, úszótábor, medence-party – felnõttek oktatása: (senkinek nem késõ elkezdeni)
Jelentkezni lehet egyénileg, vagy csoportosan!
Alkalmanként bérelhetõ a teljes medence. Ára: 11.000 Ft/óra Címünk: Teskánd, Rákóczi u. 22. Telefon: 92/570-084 A mozgás öröme, a test és lélek egészsége, a tehetség sikere!
magyarnóta mûsora
Mûsorunk megrendelhetõ. Kérésre „házhoz megyünk”!
Hagyárosbörönd, Fõ út 37. (templomnál) Telefon: 06-20-336 5202 E-mail:
[email protected]
FÜGGETLEN BIZTOSÍTÁSKÖZVETÍTÕ IRODA • 28 biztosítótársaság képviselete egy helyen! • Lakás,- kötelezõ gépjármû-, casco, utas,- élet,- baleset,- nyugdíj, - vállalkozói,- mezõgazdasági és egyéb egyedi biztosítások. • Lakásbiztosítások már havi 1000 Ft-tól. • Meglevõ drága biztosítások kedvezõbbre átdolgozása! • Kötelezõ biztosítás esetén árgarancia a legolcsóbb díjra! • Lakásbiztosítását most 25% kedvezménnyel kötheti meg.
25% kedvezményt adunk a kupon felmutatójának újonnan kötött lakásbiztosításának díjából!
AKCIÓ! • Lyoness pénzvisszatérítés új és meglevõ biztosításai után!
• Lyoness kedvezménykártyáját nálunk igényelheti.
H-Kontakt Group Kft. / Horváth József 8900 Zalaegerszeg, Tompa M. u. 1-3 (Göcsej Üzletház 1. emelet) Tel: 06-30-9373-789 Web: www.cashbank.hu
, CO K
G FB
1 alkalom: 2.000 Ft/óra 10 alkalmas bérlet: 15. 000 Ft Csoportok kedvezménnyel! (Csoportokért igény esetén buszt küldünk.) Vízi-torna (Aqua-fitness) nem kell úszni tudni Jobb teljesítõképesség, stresszoldó hatás, formásabb alak: segít megszabadulni a felesleges kilóktól! Szerda: 18:00 - 19:00 Ára 1 alkalommal: 1. 500 Ft/óra 10 alkalmas bérlet: 9. 000 Ft Oktatás:
A HarmonikÁcs Együttes
C AS
A teskándi tanuszoda 18 m hosszú, 29-30 C-os, feszített víztükre, 75-90-140 cm mélysége minden korosztály számára egészséges idõtöltést kínál. A mozgásban gazdag életmód feltételei adottak, használja ki, éljen a lehetõséggel!
11
Közép-Zala
2016. szeptember
Szabadtéri kemencével gazdagodtak Falunap Nagylengyelben Szeptember második hétvégéjén rendezték meg Nagylengyelben a falunapot. A délelõtt fõzõversennyel indult, majd a Pest megyei Újlengyelbõl érkezett vendégek megtekintették a Torda-hegyi keresztet és rövid sétát tettek a pincéknél. A meghívottak számára különleges élmény volt az erdõségekben gazdag dimbes-dombos zalai táj, hiszen lakóhelyüket sík terület jellemzi. A programok a falunap fõ helyszínén, a faluház mögötti területen folytatódtak, ahol – a helyi sajátosságoknak megfelelõen – vaddisznó pörkölt várta a nagylengyeli és az újlengyeli lakosokat. Délután felavatták a település újonnan épült szabadtéri kemencéjét is, így a vadhúst kevésbé kedvelõk kemencés finomságokat is fogyaszthattak. Az építményt készítõ mester, Salamon Imre
munkáját Scheiber Ildikó polgármester köszönte meg, továbbá elmondta, hogy a képviselõ-testület eddig is és ezután is szeretné a faluház mögötti területet folyamatosan fejleszteni. Ennek eredményeként épült meg a kemence is, amelyet bárki használhat, hiszen most már ez is a közösségi tér szerves része. Az objektum megszentelését követõen dr. Sifter Rózsa (korábbi nagylengyeli lakos), kormánybiztos a Zala Megyei Kormányhivatal vezetõje mondott beszédet. Kiemelte, hogy jó érzéssel tölti el a két település közti együttmûködés, hiszen hozzá is közel áll mind Pest, mind pedig Zala megye. A program ezután sport- és táncbemutatóval folytatódott, amit a helyi illetõségû BistRock zenekar fellépése követett. Az esti kulturális mûsorra
Scheiber Ildikó köszönti a vendégeket. Középen dr. Sifter Rózsa, balról Nagy Péter plébános. a faluházban került sor, ahol a helyi tánc- és énekcsoport mellett az óvodások és az újlengyeli nyugdíjas klub tagjai is felléptek. Az est sztárvendége
az ismert popénekesnõ, Anita volt, aki kedvességével és gyönyörû hangjával varázsolta el az érdeklõdõket. S.V.
Pezsgõ klubélet Pusztaedericsen
A nagy munka után jól esett finom uzsonna. A 2016-os év elég mozgalmas volt a Pusztaedericsi Idõsek Klubjában. A programokról Kurucz Istvánné adott tájékoztatást. – Februárban bûnmegelõzési elõadást tartott a ZMRFK munkatársa az idõseknek, ahol mindenféle remek tanáccsal látta el a hallgatóságot. Majd a következõ hónapban Magyarország jeles napját, március 15ét ünnepelték meg. Áprilisban a pusztaszentlászlói társklub járt Pusztaedericsen, ahol a klubtagok együtt idézték fel közös emlékeiket és egy kel-
lemes délutánt töltöttek el együtt. Továbbá még ebben a hónapban hurkatöltés is zajlott, ahol a jelenlévõk felidézték a hagyományokat és sok finomságot készítettek el. Májusban kirándulni voltak a Jeli arborétumban, ahol a csodás környezetet fedezték fel. A hosszú séta alatt ugyan mindenki jól elfáradt, de a környezet és az együtt töltött idõ miatt mindenki jó élményekkel tért haza. A júniusi hónap is a kimozdulásról szólt. Gyõrben vettek részt az Egyesített Szo-
ciális Intézmény országos találkozóján, immár 10. alkalommal. Ezen felül ugyanebben a hónapban, sokadik alkalommal látogattak el a Gyenesdiásra, a máltai napra. Végül a nyári szezon beköszöntével tóparti partira voltak hivatalosak a pusztaszentlászlói klubosokhoz az edericsiek. A friss levegõ és a szép táj mindenkit feltöltött. Nyáron további 3 alkalommal voltak a zalaegerszegi termálfürdõben, hogy a nagy melegben mindenki felfrissülhessen. Ezt a programot még tervezik folytatni az év további részében is. Kurucz Istvánné elmondta: hagyomány a klub életében,
hogy negyedévente köszöntik a szülinaposokat. Ilyenkor egyegy kis mulatság keretei közt ünnepelnek. A pusztaedericsi klubban naponta szép számmal vesznek részt a falu idõs emberei a rendezvényeken. Igény, illetve szükség szerint lehetõség van fürdésre, vagy mosásra is. Az asszonyok sokat kézimunkáznak. Õsszel az otthon megtermelt, felesleges zöldségeket elteszik télire, hogy a programokon legyen mibõl kiegészíteni a vendéglátást. Az intézmény teljesen akadálymentes és 2 szakképzett dolgozó munkálkodik naponta. Az ellátottak száma jelenleg 30 fõ. Fitos Veronika
Közép-Zala Kiadja: Zalatáj Kiadó Kiadó-fõszerkesztõ: Ekler Elemér Szerkesztõség: 8901 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 1/B. Pf.: 381. Tel.: (92) 596-936 Fax: (92) 596-937; e-mail:
[email protected] ISSN 2061-358X Készült: Göcsej Nyomda Kft. Zalaegerszeg, Bajcsy-Zs. tér 2. Tel./fax: (92) 316-783
12
Közép-Zala
2016. szeptember
Rendhagyó lakodalom Baktüttösön A Thermal Hotel BALANCE **** Lenti „L 16 éttermében” Igazi kulináris élvezetek várják Önt! Októberben MINDEN VASÁRNAP 12.00 - 14.00 óra között
Különleges menüajánlataink* Móninak és Lacinak hatalmas meglepetés volt a kamionos kollégák felvonulása. Milei Mónika és Makatics László szeptember 3-án kötötték össze életüket. A lakodalom – helybeliek lévén – a baktüttösi faluházban került megrendezésre. Eddig egy átlagos esküvõrõl beszélünk. Azonban szombat délután hatalmas robajra lettek figyelmesek a kis falu lakói. A településre 11 csillogó-villogó kamion hajtott be, hogy meglepje, és nagy örömöt szerezzen a párnak. Laci maga is kamionsofõr. A kollégái ezzel szerettek volna kedveskedni nekik a jeles nap alkalmából. Mónit és Lacit kérdeztem a különös ajándékról. – Valóban meglepetésként ért benneteket? – Tényleg nem tudtunk róla – mondta Laci. – A fõnökömtõl elkértem a kamiont, amivel dolgozom. Erre õ annyit mondott, hogy az autóval ne törõdj, arról majd én gondoskodom. Azt gondoltuk, hogy eljön egyedül. Hatalmas meg-
lepetésként ért, amikor a 11 kamion megérkezett. – Tényleg hatalmas meglepetésként ért minket – folytatta Móni. – Az örömkönynyeim is kicsordultak a látványtól. Amúgy is életem egyik legboldogabb napja volt, ez a gesztus még gyönyörûbbé tette. Az a sok szeretet, amit a fiúktól és Laci fõnökétõl, Paksa Gyulától kaptunk, leírhatatlan. Különösen jól esett az is, hogy Gyula édesapja – aki a céget alapította – is eljött köszönteni minket. Magam is baktüttösi vagyok és hihetetlen látványként ért a sok kamion felvonulása. Gyerekkorom óta ismerem Mónit és nagyon örültem a boldogságuknak Lacival. Ez a nem éppen hétköznapi meglepetés nem csak nekik vitt színt az életükbe. A falu lakói is ámultak és örömmel fogadták a nagy gépek jelenlétét. Ezúton is kívánok Lacinak és Móninak nagyon sok boldogságot! F.V.
Hirdetésszervezõket keresünk a megye minden részébõl! Érdeklõdni lehet: 92/596-936, 8-12 óráig, illetve 30/378-4465.
közül választhatnak kedvükre kedves vendégeink KEDVEZMÉNYESEN!
Ételeinkhez hozzáillo borokat is kínálunk! *(Menüajánlataink levest, foételt és desszertet tartalmaznak)
Lenti, Táncsics M. u. 8. Érdeklodés, asztalfoglalás elozetesen a 0620/212-1978 telefonszámon.